Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2000. november 2.
Szigeti László szlovákiai oktatási államtitkár meghívására okt. 23-26. között pozsonyi munkalátogatáson vett részt Kötő József oktatási államtitkár és Sántha Attila tanácsos. A két fél áttekintette a kisebbségi és elsősorban a magyar oktatás helyzetét a két országban. Szó esett az együttműködés lehetőségeiről a tankönyvkiadás területén, Szlovákiában ugyanis a Millenium program keretében a romániaihoz hasonló tanügyi reform indul be. Követendő az a szlovákiai gyakorlat, hogy a kisebbségi iskolák más helységekben működő, kihelyezett osztályokat indíthatnak, ez javítja a szórványtelepüléseken lakó magyarok anyanyelvi oktatási esélyeit - állapította meg Kötő József államtitkár. A küldöttség részt vett az Érsekújváron rendezett kisebbségi oktatási konferencián, ahol beszédében Kötő József hangsúlyozta a korszerű, minőségi oktatás fontosságát az identitás megőrzésében. /Kötő József oktatási államtitkár hivatalos látogatása Szlovákiában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./
2000. november 2.
Temesváron a reformáció ünnepe idén egybeesett a templomépítő és gyülekezeterősítő Szabolcska Mihály halálának 70. évfordulójával. Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke e jeles napon Temesváron hirdetett igét. Az ünnepség a temesvári reformátusok Makovecz Imre tervezte Új Ezredév Központjának építőtelepén kezdődött a Millenniumi zászló bemutatásával, melyet a magyar kormány adományozott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek. Tőkés László püspök a felszalagozott zászlóra utalva közölte, hogy a zászlót a nagyváradi varadinumi ünnepségek alkalmából vette át (májusban), és azóta több gyülekezetben is bemutatták. Hogy hány helyre jutott el eddig, a rúdjára kötött szalagok mutatják, mert tisztelete jeléül minden gyülekezet eggyel gyarapította a számukat. Bányai László esperes meleg szavakkal ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Szekernyés János Temesvár reformátussága című kötetét. Tőkés László a temesvári templomépítést a babilóniai fogságból szabadultakéhoz hasonlította, akik, amint szabaddá váltak, hozzákezdtek Jeruzsálem falainak újjáépítéséhez. Tőkés László a szeretet hirdetőjének, a szeretet költőjének nevezte Szabolcska Mihályt. A pap-költő előd munkásságát Gazda István, az Új Ezredév gyülekezet lelkésze és Kovács Zsombor, a temesvári evangélikus közösség papja méltatta. Szekernyés János helytörténész előadását tartott Szabolcska Mihályról, a papról, a költőről, Temesvár kimagasló közéleti személyiségéről. Szabolcska hetven évvel ezelőtt nyugdíjasként, Budapestről Temesvárra jött igét hirdetni, és okt. 31-én itt érte a halál. /Sipos János : Tőkés László igét hirdetett a temesvári Új Ezredév Központ építőtelepén. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./
2000. november 2.
Bodó Levente /Szentegyháza/ az egyik legtermékenyebb erdélyi szobrász: 36 köztéri szobra és domborműve készült el különböző közületek megrendelésére. Szentegyháza testvérvárosa, a Somogy megyei Balatonlelle önkormányzatának felkérésére már hat esztendeje, minden év augusztusában elkészít egy reliefet történelmünk és irodalmunk kiemelkedő személyiségeiről. Eddig Arany János, Rippl-Rónai József, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Deák Ferenc és Örkény István domborműve látható Lellén. Legközelebb Erkel Ferenc, József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor és Zrínyi Miklós domborműve is a fentiek mellé kerül. Jelenleg egy újabb millenniumi reliefen, a Baróti angyalon dolgozik, melyet november 10-én lepleznek le az erdővidéki városban. /Kristó Tibor: Bodó Levente domborművei. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./
2000. november 2.
Nagyváradon az Állami Színház Szigligeti Társulata a 2000/2001-es évadban bővíteni szeretné bérleteit. Tavaly 723 felnőtt és nyugdíjas váltott bérletet, az idén csak 523-at adtak el. Nőtt viszont a diákbérletesek száma: a tavalyi 1663 helyett az idén 2121 diák kíván rendszeresen színházba járni. /Kulcsár Andrea: Szigligeti Társulat. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 2./
2000. november 3.
A parlamenti választásokról szóló törvény előírásai értelmében nov. 5-e a jelöltek elleni óvások letételének utolsó határideje. A Maros megyei törvényszéken két óvást jegyeztek be, mindkettőt magánszemélyek nyújtották be Kincses Előd független jelölt ellen. Kádár Zoltán és Bálint Ákos óvásaik indoklásában azzal érveltek, hogy a jelölt hamisan nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy a jelöléséhez szükséges minden törvényes előírásnak eleget tesz. A két kontesztáló az alkotmány 16. cikkelyének 3. bekezdésére hivatkozik, mely szerint köztisztségbe csak román állampolgár választható. /Két óvást tettek le Kincses Előd ellen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./
2000. november 3.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) tízéves fennállását ünnepelte szeptemberben, a gyilkostói vándorgyűlésen. A 13 helyi szervezetnek ma mintegy 500 magyar közgazdász tagja van. Az aktív tagság egyre nagyobb része a fiatalok köréből kerül ki. Az új elnök, Somai József, a társaság alapító tagja és 1995 óta ügyvezető alelnöke. Somai kifejtette: a társaság már az első időszakban felvállalta a felnőttképzést. Komoly támogatást kaptak a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemtől. Később az ifjúság képzése lett központi kérdésükké. A Bölöni Farkas Sándor Alapítvány (az RMKT hozta létre) keretében sikerült először egy két és fél éves képzést megvalósítani Magyarországon, 24 fiatal számára, majd más 36 fiatal számára héthetes szakmai képzést biztosítottak, a Budapesti Közgazdasági Tudományegyetemmel együttműködve. Tervezik, hogy a képzést kihelyezik a helyi szervezetekhez, mert ott van a tagság, a közgazdászok. Az ifjúság az utóbbi években nagyobb létszámban vesz részt az RMKT programjain. Az ifjúsági frakció (RIF) mostanra igen aktívan működő szervezet lett. Ma már saját vándorgyűléseiket tartják. Most végre beindult a magyar nyelvű közgazdasági oktatás Kolozsváron (Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy után), és nemsokára beindul Csíkszeredában és Udvarhelyen is. A fiókszervezetek részére is szakkönyvtárat akarnak létrehozni. Az RMKT szeretne kutatással is foglalkozni, érdekében létrehoztak hány szakmai szekciót. Ki kellene dolgozni az erdélyi régió gazdaságfejlesztési tervét. Az RMKT tartja a kapcsolatot a 17 létező vállalkozásfejlesztő központtal. Új színt jelentett a társaság életében a már közel három éve megjelenő KÖZGAZDÁSZ FÓRUM. /Rácz Éva: Hogyan tovább, közgazdászok? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./
2000. november 3.
Parászka Miklós színházigazgató tájékoztatott a Csíki Játékszín fejlesztéséről. Emlékeztetett arra, hogy 1998 őszén a következő javaslatot tette: biztosítsák évente egy működő vidéki színház költségvetésének a felét jelentő összeget, s ebből teljes értékű évadot valósítanak meg, kiváló színészekkel, bérletrendszert működtetnek és műszakilag felszerelik a színházat. Parászka összehasonlítást is tett: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház számára az idén 4,5 milliárd lejt szavazott meg az eltartó város, Szatmárnémetiben a két társulatos Északi Színház számára pedig 7,6 milliárd lejes költségvetési keretet határoztak meg. A Csíki Játékszín léte most az 1,5-2 milliárd lejes működési keret mellett azon a 400-500 milliós beruházáson múlik, aminek a terve a városi tanács asztalán fekszik. Parászkának van gyakorlata, hiszen tizenöt évadon keresztül igazgatta a Harag György színtársulat /Szatmárnémeti/ munkáját. A központilag finanszírozott, nehézkes színházintézmények kora lejárt. Ma Csíkszereda a magyar kultúrához felelősen viszonyuló önkormányzatiság kísérleti terepe. Parászka elkötelezte magát a csíkszeredai hivatásos színjátszás mellett. Egyelőre létkérdésnek mutatkozik a szatmári kapcsolat. - Vörösmarty Csongor és Tündéje az évad első bemutatója. Az idei Vörösmarty év alkalmából lehetőség nyílt pályázatok benyújtására. Így sikerült másfél millió forinthoz jutni a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásából. /Budaházi Attila: Jó színházat fele pénzből. Beszélgetés Parászka Miklóssal. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./
2000. november 3.
Az Állami Magyar Színház /Kolozsvár/ nov. 4. és 11. között ad otthont a Harag György-emléknapoknak. A rendezvény fő támogatója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Tompa Gábor, a magyar színház igazgató-főrendezője a sajtó képviselőinek elmondta: Harag az egyetemes magyar színjátszás nagy egyénisége volt. Idén emlékeznek Harag György halálának 15. és születésének 75. évfordulójára. A rendezvény meghívottai: a budapesti Vígszínház, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Teatrul de Comedie Bukarestből. Bemutatják a Nánay István által összeállított Rendezte: Harag György című könyvet, a Metz Katalin által írt Forgószélben. Harag György, a rendező-mágus című kötetet, valamint A buszmegállótól a játszma végéig - A kolozsvári magyar színház tizenkét évada (válogatta és sajtó alá rendezte Kelemen Kinga) című munkát. /Nánó Csaba: Harag-György emléknapok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./
2000. november 4.
A Curentul szerint Orbán Viktor és Mugur Isarescu közelmúltban tartott megbeszélésén szerepelt egy olyan napirendi pont is, amelyről nyilvánosan nem esett szó: annak lehetősége, hogy az RMDSZ már a novemberi elnökválasztások első fordulójában Mugur Isarescut támogathatná. A Curentul úgy vélte: nehéz elhinni, hogy Isarescu ilyen rövid időn belül csak azért találkozzon kétszer is Orbánnal, hogy új határátkelők megnyitásáról tárgyaljon. Van egy sokkal konkrétabb magyarázat is: a román választási kampány. Az újság szerint egyébként a Nemzeti Liberális Párt és a Román Demokratikus Konvenció 2000 szövetség elkeseredett küzdelmet vív azért, hogy meggyőzze az RMDSZ-t: léptesse vissza saját jelöltjét, s helyette a két formáció jelöltjének valamelyikét, Theodor Stolojant, vagy Mugur Isarescut támogassa. Frunda György szenátor az MTI-nek adott nyilatkozatában alaptalan találgatásnak minősítette a lap írását. /Frunda visszalépne Isarescu javára? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./
2000. november 4.
A Hunyad megyei RMDSZ e heti sajtótájékoztatóján ismertette a szervezet országos kampányprogramjába foglalt Hunyad megyei célkitűzéseket. Elsőrendű feladat az önálló magyar iskola létrehozása Déván, egy általános szórványvidéki oktatási program kidolgozása, illetve - ha lehetőség adódik - egy szórványkollégium kialakítása a Zsil völgyében. Fontos helyet foglal el a tervek között a DKMT (Duna-Körös-Maros-Tisza) eurorégió működésének fejlesztése, Hunyad megye rácsatolása az autópályára, illetve Piskit a Zsil völgyével összekötő gyorsforgalmi út kivitelezése. Gazdasági téren a szervezet a testvérvárosi és egyéb magyarországi kapcsolatok révén szolgálhatná a megye lakóinak javát. /Gáspár-Barra Réka: A Hunyad megyei RMDSZ célkitűzései reálisak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./
2000. november 4.
Az elektronikus médiában máris mozdul valami: felelősségre vonják azt, aki az alkotmánnyal ellenkező különvéleményt jelent be a nyilvánosság előtt. Florin Calinescu, a PRO TV sztárja okt. 3-án műsorában kifejtette, hogy nem ismer el romániai etnikai kisebbségeket, sem jogukat az iskolához, mert Amerikában is mindenki angolul tanul. Kijelentette továbbá, hogy a magyar beruházók jelenléte veszélyt jelent Románia számára, és minden magyar honfitársának esküt kellene tennie, hogy lojális a román államhoz. A műsor elhangzását követően három RMDSZ-képviselő: Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt és Márton Árpád levélben tiltakozott a PRO TV vezetőségénél és az Országos Audiovizuális Tanácsnál, szó szerint idézve Calinescu "eredeti" kijelentéseit. Az Országos Audiovizuális Tanács okt. 20-án 12 330-as számú közleményében bejelentette, hogy az említett műsorban elhangzott kommentárok ellentmondanak az Alkotmány szellemének, ezért Florin Calinescut nyilvános figyelmeztetésben részesíti. /Barabás István: Másfajta cenzorok. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./
2000. november 4.
Nov. 3-án kezdődtek a millenniumi falunapok Kászonaltízen. A program szimpóziummal kezdődött. A témák: vidékfejlesztés, a népi építészet értékei, teleház, faluturizmus. Nov. 4-én a marosszentgyörgyi Kolping-család bemutatja István, a király című előadást. A rendezvénysorozatot bál zárja. /Millenniumi kászoni napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./
2000. november 4-5.
"Okt. 28-29-én tartották meg Brassóban a Dalában érez a nemzet című milleniumi kórustalálkozót. Sikert aratott Sepsibodok református egyházközségének vegyeskara, a Négyfalusi Vegyeskar és a házigazda Brassói Magyar Dalárda, élén Klára Mária karmesterrel. /Nádudvary György: Emlékezetes millenniumi hangverseny. = Brassói Lapok (Brassó), nov. 3./ Klára Mária, a Brassói Magyar Dalárda vezetője, karmestere visszatekintett a kezdetre: a dalárda 1863-ban alakult, többszöri megszakítással bár, búvópatakként élt valahogyan. 1990 novemberében történt az újraalakulása. Tavaly voltak Szegeden, idén ők hívták meg a szegedi kórust. Anyagilag jelentősen hozzájárultak rendezvényükhöz a szegediek. Nem rég előkerült a kórus lobogója, egy pincében, bádogdobozba volt elrejtve. A zászló felirata: "Dalában érez a nemzet", a másik felén pedig a következő áll: "Brassói Magyar Dalárda, alakult 1863-ban". /A brassói dalárda ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4-5./"
2000. november 4-5.
"Okt. 28-29-én tartották meg Brassóban a Dalában érez a nemzet című milleniumi kórustalálkozót. Sikert aratott a Sepsibodoki Református Egyházközség Vegyeskara, a Négyfalusi Vegyeskar és a házigazda Brassói Magyar Dalárda, élén Klára Mária karmesterrel. /Nádudvary György: Emlékezetes millenniumi hangverseny. = Brassói Lapok (Brassó), nov. 3./ Klára Mária, a Brassói Magyar Dalárda vezetője, karmestere visszatekintett a kezdetre: a dalárda 1863-ban alakult, többszöri megszakítással bár, búvópatakként élt valahogyan. 1990 novemberében történt az újraalakulása. Tavaly voltunk Szegeden, idén ők hívták meg a szegedi kórust. Anyagilag jelentősen hozzájárultak rendezvényükhöz a szegediek. Nem rég előkerült a kórus lobogója, egy pincében, bádogdobozba volt elrejtve. A zászló felirata: "Dalában érez a nemzet", a másik felén pedig a következő áll: "Brassói Magyar Dalárda, alakult 1863-ban". /A brassói dalárda ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4-5./"
2000. november 5.
Bokor Sándor plébános 1972 júniusának elején erzsébetbányai plébániájáról Nagybányára indult, majd eltűnt. Dr. Jakubinyi György A szentek nyomában Erdélyben című hézagpótló kis könyvében emlékezett meg róla. Bokor Sándor /sz. Kolozsvár, 1915. július 15./ 1947-től eltűnéséig erzsébetbányai plébános volt. A hatóságok mindenben akadályozták Bokor Sándor plébános bement Nagybányára, a hívek úgy tudják, hogy beidézték a rendőrségre. Azóta nem látták. Holttestét a Dunából halászták ki, a rendőrség csak novemberben értesítette a plébániát, miután Márton Áron püspök jelentést követelt. Márton Áron magyarázatot kért a belügyminisztériumtól, de azok elutasítottak minden felvilágosítást. /Vízi Zakariás plébános: Főhajtás Bokor Sándor emléke előtt. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 5./
2000. november 6.
Megjelent Dávid Gyula Erdélyi irodalom - világirodalom /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című tanulmánykötete. Jelentős helyet foglal el a könyvben a Trianon utáni Erdély magyar irodalmi öröksége. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./
2000. november 6.
"Markó Béla RMDSZ-elnökkel készített interjút Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője. Markó Béla leszögezte: Romániában a politikai pártok nagy többsége mára már tudatában van annak, hogy az európai és euróatlanti integráció egyik alapfeltétele a magyar kisebbséggel való együttműködés. Markó emlékeztetett: amikor Amerikában járt, elmondták, hogy Ion Iliescut figyelmeztették: abban az esetben, ha nacionalista pártokkal szövetkezik, vagy magyarellenes politikát folytat az ezutáni kormány, amennyiben ők kerülnek a hatalomba, úgy ne számítsanak semmiféle támogatásra az Egyesült Államok részéről. "Mi csak olyan koalícióról tudunk beszélni, amelyben a programok egy irányba mutatnak, s szerepel bennük a számunkra rendkívül fontos kisebbségi kérdés megoldása: az önálló magyar egyetemé, a nyelvhasználat biztosításáé", az egyházi és közösségi tulajdonok visszajuttatása, a tulajdonkérdés rendezése, az eddig elfogadott törvények végrehajtásának garantálása. Eddig még egyetlen párttal sem tárgyaltak. - Frunda György visszalépéséről szó sincs. - Az ingatlan- és a közigazgatási törvényt nem sikerült véglegesíteni. Nagyon fontos a már elfogadott törvények alkalmazásának kérdése. Elsősorban a föld- és az erdőtörvényé. - Az RMDSZ-nek a történelmi egyházakkal való kapcsolattartásának folyamatosnak kell lennie. Az utóbbi időben több ízben tanácskoztak a vállalkozókkal is. Gyarmath János szerint az utóbbi időben a román sajtó, leszámítva néhány lapot, korrektebbül adta vissza az RMDSZ üzenetét. Ezzel szemben imitt-amott hitelrontó cikkek jelentek meg Budapesten. Markó Béla a magyarországi sajtótól azt várná, "hogy segítsen, de ha nem, akkor legalább ne ártson." /Gyarmath János: Még csak a kirakat változott, az áru nem! Exkluzív interjú MARKÓ BÉLA szövetségi elnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./"
2000. november 6.
"A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége és a Francia-Román Nemzetközi Alapítvány segítségével Segesváron nov. 3-án emlékművet, 45 keresztet állítottak azon magyar honvédeknek, akik a második világháború idején, illetve közvetlenül azután vesztették életüket, és tömegsírban nyugszanak. Az emlékmű-avatáson jelen volt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium több képviselője, román részről Adrian Nastase, a PDSR alelnöke, az említett alapítvány tiszteletbeli elnöke, a román Nemzetvédelmi Minisztérium több képviselője, Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke, Burkhárdt Árpád alprefektus és mások. Az ünnepségen eljátszották a két ország himnuszát, díszlövéssel tisztelegtek a hősök emlékének. Az emlékmű állítása nem utolsó sorban a segesvári RMDSZ-szervezet érdeme. Elnöke, Gál Barna ismertette a 45 kereszt történetét. /Emlékművet állítottak a magyar honvédeknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./ Az 1944. okt. 7-9-e között Magyarlónán és környékén elesett magyar katonák emlékére emelt kopjafát koszorúzta meg nov. 4-én dr. Béres Béla, magyar földművelésügyi és fejlesztési minisztériumi kabinetfőnök, Szelekovszky Ernő, a magyar honvédelmi minisztériumi főosztályvezető, valamint Keresztes Tibor honvédelmi minisztériumi tanácsos. Dr. Béres Béla elmondta, hogy hétszeres szovjet túlerővel szemben tartották magukat a honvédek Tordánál. Magyarlóna körül is kemény harcok folytak. "Akár a Don-kanyarban papírcsizmákban küzdő katonákról, erről a történelmi tényről is 1990-ig az anyaországban sem lehetett megemlékezni, és csak az utóbbi évtizedben emeltek Magyarországon második világháborús emlékműveket" - tette hozzá. A delegáció előzőleg Segesváron koszorúzta meg a magyar hadifoglyok újonnan átadott segesvári temetőjében állított emlékművet, majd Brassóföldváron kereste fel az egykori fogolytáborban elhunyt magyar katonák félig elkészült emlékművét, amelynek véglegesítését a helyi polgármester akadályozta meg törvénytelen akciójával: utasítására ledöntötték az emlékművet. "A NATO-ba és az Európai Unióba ilyen, és ehhez hasonló civilizálatlan tettekkel lehetetlen bejutni" - hangsúlyozta a magyar delegáció vezetője. /Salamon Márton László: Megkoszorúzták a magyarlónai emlékművet. Segesváron román katonazenekar játszotta el a magyar himnuszt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./"
2000. november 6.
Nov. 6-án Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök, az RMDSZ Országos Kampánystábjának elnöke sajtótájékoztatót tartott Marosvásárhelyen a választási kampányról, majd bemutatta a sajtónak a Mérlegen 1996-2000 című kiadványt, amely a szövetség koalíciós működéséről, a kormányzásban eltöltött négy éves időszak eredményeiről ad számot. A négy éves kormányzás után elmondható, hogy a rendszerváltást jelentő reformok nem fejeződtek be, de a folyamat visszafordíthatatlanul beindult. A kisebbségeket megillető jogok megszerzéséért az RMDSZ továbbra is következetesen küzd - akár kormányon, akár ellenzékben. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 6. - 1843. sz./
2000. november 6.
Nov. 4-én felavatták Kolozsváron a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) Gál Kelemenről elnevezett, felújított székházát. Az avatási ünnepséget Szőcs Judit, az RMPSZ országos alelnöke nyitotta meg, aki örömmel állapította meg, hogy az eseményen az RMPSZ, az RMDSZ, a történelmi egyházak, valamint Magyarország képviselői egyaránt jelen voltak. A Gál Kelemen Oktatási Központ a könyvtári szolgáltatásokon kívül sikereket ért el a szemléltető anyagok (CD-k, videokazeták, kiadványok stb.) terén is. Lászlófy Pál, az RMPSZ országos elnöke a területi oktatási központoknak a hazai oktatási életben betöltött szerepét méltatta, és örömét fejezte ki, hogy a nagyváradi Partium Oktatási Központ, a szovátai Teleki-ház és a Székelyföldi Területi Oktatási Központ mellé újult erőkkel zárkózik fel a kolozsvári Gál Kelemen Oktatási Központ is. /Szabó Csaba: Felújított székházban a Gál Kelemen Oktatási Központ. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./
2000. november 6.
Nov. 5-én ünnepi istentisztelet tartottak a várad-velencei református templomban, melyet két hónapi munkával belülről teljesen felújítottak. A felújítás idején a velencei reformátusok Nagyvárad közeli római katolikus templomában tartották egyházi szertartásaikat. /Dérer Ferenc: Várad-velencei református egyházközség. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 6./
2000. november 6.
Új magyar nyelvű "független polgári hetilap" jelent meg, a Szilágysági Vidéki Napló /Zilah/, a zilahi Sinfocont Alapítvány kiadásában. Dénes Endre felelős kiadó szerint a a 2500 példányban kiadott, A3-as formátumú, 16 oldalas újságot hetente kétszer, kedden és csütörtökön vásárolhatja meg az olvasóközönség. /Szilágysági Vidéki Napló. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./
2000. november 7.
"Két magánszemély óvása alapján a Maros Megyei Törvényszék úgy döntött, hogy kettős, román-magyar állampolgársága miatt Kincses Előd nem lehet parlamenti képviselőjelölt. Kincses fellebbezett a határozat ellen. A marosvásárhelyi Táblabíróság megerősítette az első fokú döntést, tehát Kincses, habár lemondott magyar állampolgárságáról, nem lehet jelölt. Kincses Előd azzal érvelt, hogy törvényesen járt el, hiszen a magyar jog előírása szerint Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz küldte el lemondó levelét, s visszajelzést kapott arról, hogy az megérkezett a címzetthez. Az ügyésznő úgy vélte: a magyar állampolgárság megvonása hosszabb folyamat, "nem ilyen egyszerű". Kincses Előd az ítélethirdetésig szerette volna megkapni a magyar hatóságtól azt a hivatalos igazolást, miszerint már nem magyar állampolgár, de az nem érkezett meg időben. Kincses Előd kijelentette: "A nemzetközi emberjogi bírósághoz fordulok, mert a Emberi Jogok Egyetemes Chartája szerint jogom lenne arra, hogy jelölt legyek". A táblabíróság azt is kihirdette, hogy helyt ad az RMDSZ óvásának, mivel a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt több megyében ugyanazokat a neveket tartalmazó listákat adta le, ami ellentmond a választási törvénynek. (Máthé Éva): Kincses Előd nem lehet képviselőjelölt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./"
2000. november 7.
"Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának vezetője kilátásba helyezte, hogy államfővé választása esetén elnöki kegyelemben részesítheti Miron Cozma bányászvezért, a Bukarest elleni bányászjárások jelenleg börtönben lévő vezetőjét. Miron Cozmát a román Legfelső Bíróság 1999 februárjában jogerősen 18 évi börtönbüntetésre ítélte az 1991 szeptemberében történt bukaresti bányászjárásban játszott szerepe miatt. A Bukarest elleni bányászjárások Ion Iliescu első 1990 és 1992 közötti elnöksége alatt váltak hírhedt gyakorlattá. A sajtó szerint maga Iliescu volt az, aki 1990-ben a fővárosba hívta a Zsil-völgyi bányászokat, hogy velük veresse szét a kommunista visszarendeződés ellen tüntető diákokat, majd 1991-ben az újabb bányászjárásokat használta fel arra, hogy megszabaduljon a vele szembeforduló akkori miniszterelnöktől, Petre Romantól. Iliescu hangsúlyozta, hogy valamennyi bányászjárást a jelenleg hatalmon lévő erők provokálták, mivel ezek az erők "táplálják az erőszakot Romániában". A bányászok nem bűnösök a történtekért, ellenkezőleg, érdemüknek tudható, hogy szolidaritást vállaltak és támogatták a demokrácia megteremtését Romániában - szögezte le Ion Iliescu. /Ha nyer az elnökválasztásokon. Iliescu kegyelemben részesíti Miron Cozmát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./"
2000. november 7.
Nov. 6-án Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök, az RMDSZ országos kampánystábjának elnöke sajtótájékoztatót tartott Marosvásárhelyen a választási kampányról, majd bemutatta a sajtónak a Mérlegen 1996-2000 című kiadványt, amely a szövetség koalíciós működéséről, a kormányzásban eltöltött négyéves időszak eredményeiről számolt be. Markó Béla szövetségi elnök a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az RMDSZ eddig megtette, amit meg kellett tennie annak érdekében, hogy erős és megfelelő parlamenti csoportot hozzon létre. A kisebbségeket megillető jogok megszerzéséért az RMDSZ továbbra is következetesen küzd - akár kormányon, akár ellenzékben, szögezte le Markó Béla. /Bemutatták a Mérlegen 1996-2000 kiadványt. Markó Béla és Takács Csaba sajtóértekezlete. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
2000. november 7.
"Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a vele készült beszélgetésben kifejtette: Vannak árnyalatbeli eltérések, de a valóság az, hogy tíz éve tovább tart a kisebbségellenes román politika. 1996-ig az RMDSZ ellenállóképessége friss volt, az utóbbi négy évben viszont nagymértékben leszerelték az RMDSZ, ezzel együtt a romániai magyarság ellenállóképességét. A püspök szerint amennyiben az RMDSZ idejében kilépett volna a kormányból, akkor hitelesen elhatárolhatta volna magát a kormányzat kudarcától. Így azonban végig asszisztált, és nagyon rossz pontokat szerzett a magyarságnak. - Úgy tűnik, hogy az RMDSZ országos vezetősége kész volna belépni akár egy TDRP-s kormányba is. Szerinte ez elfogadhatatlan, a konstruktív ellenzékiségben kellene szerepet vállalni. - Közelebb áll az RMDSZ a civil szférához, mint a pártpolitikai élethez. /Fodor István: "Egy kisebbség egyetlen politikai tőkéje: a becsület" Beszélgetés Tőkés Lászlóval, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 7./"
2000. november 7.
Nov. 5-én vetítéssel folytatódott a Harag György emlékét felidéző rendezvénysorozat Kolozsváron. Este az Újvidéki Magyar Színház mutatta be Luigi Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres című drámáját. /Nánó Csaba: Harag György-emléknapok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
2000. november 7.
Nov. 3-án, az idei Kolozsvári Zenei Ősz 2000 megnyitóján fellépett fel a marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara. /Morvay István: Kolozsvári Zenei Ősz 2000. A marosvásárhelyi Állami Filharmónia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
2000. november 7.
Nov. 9-11. között rendezik meg a marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásáron a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó legújabb köteteinek bemutatóját. Bemutatják a következő könyveket: Csíki László Visszaút című esszégyűjteménye, Dávid Gyula Erdélyi irodalom - Világirodalom című tanulmánykötete, Kozma Mária Partomlás című regénye és Domokos Géza Igevár című, a Kriterion Kiadó történetét felelevenítő könyve, továbbá Daczó Árpád (P. Lukács O.M.F.) Csíksomlyó titka című vallásos néprajzi kötete. /A Pallas-Akadémia a marosvásárhelyi könyvvásáron. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 7./
2000. november 7.
A kolozsvári Unitárius Kollégium nov. 9-12. között első ízben rendezi meg a kollégiumi napokat. Popa Márta igazgató elmondta, hogy a hét éve újraindult a kollégium az általa képviselt lelkiséget mutatja be. A kollégiumi napok keretében tudományos dolgozatok bemutatását, kulturális és sportrendezvényeket, vetélkedőket terveznek. Nov. 9-én az emléktábla-avatás után nyílik Felházi Ágnes véndiák képkiállítása. Az iskolatörténeti kiállítást az Unitárius Kollégium évkönyvének bemutatása előzi meg. Nov. 11-én emlékzarándoklatra indulnak Dévára, Dávid Ferenc raboskodásának helyére. /Szabó Csaba: Hagyományt teremt az Unitárius Kollégium.Megrendezik az I. kollégiumi napokat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./