Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2000. július 13.
Idén az első félévben 4.977 bevándorlási engedély iránti kérelem érkezett Magyarországon a hivatalokhoz, a kérelmezők döntő többsége - 3.160 személy - magyar nemzetiségű. A bevándorlási engedélyt kérelmezők listáján első helyen román állampolgárok szerepelnek, őket követik a kínaiak és a jugoszlávok. - Jelenleg 76.052 külföldi él bevándorlási engedéllyel Magyarországon. Tavaly az előző évhez képest 20 százalékkal több, összesen 12.592 bevándorlási kérelmet regisztráltak. 1999-ben 6.066 - döntő többségében magyar gyökerekkel rendelkező - személy szerezte meg a magyar állampolgárságot honosítás, visszahonosítás útján. Az év első hat hónapjában 2.636 személy lett magyar állampolgár, 175 esetben történt elutasítás. Az új magyar állampolgárok 17 százaléka visszahonosított, 75 százaléknak pedig felmenői között voltak magyar állampolgárságúak. A honosítottak, visszahonosítottak több mint fele Romániából települt át, és jelentős a Jugoszláviából áttelepültek száma is. Magyar állampolgárságuk igazolását tavaly 4264-en kérték. Magyar állampolgárságról összesen 995-en mondtak le, fele annyian, mint 1995-ben. - Magyar gyökerekkel nem rendelkező személynek 12-15 évet kell várnia, hogy teljes jogú magyar állampolgár legyen, ez az időszak magyar nemzetiségű személyek esetében sokkal rövidebb. /Erdélyi a Magyarországra bevándorlók többsége. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2000. július 13.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója - versenyvizsgával - Cristian Ioan színész-rendező lett. A színház Tompa Miklós tagozata ősszel hosszabb turnéra indul, a Svédországi Magyarok Szövetségének meghívására bemutatják Sík Sándor István király című történelmi drámáját. A magyar tagozat az erdélyi városokat is felkeresi, játszanak Déván, Zilahon, és más olyan településeken, amelyeket jó ideje elkerülnek hivatásos magyar színházak. /Új vezérigazgatója van a Nemzeti Színháznak. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2000. július 13.
Módosítani kell a memorandumot, amelyet Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter néhány hónappal ezelőtt elküldött Mugur Isarescu kormányfőnek. A hosszú hónapok óta a miniszterelnök aláírására váró - a romák gondjainak orvoslását szolgáló - dokumentum így hatályát vesztette. A romák helyzetével foglalkozó tárcaközi albizottság júl. 12-i ülésén döntött a szöveg módosításáról. A minisztériumoknak és ügynökségeknek júniusig kellett volna megalakítaniuk a romákkal foglalkozó munkacsoportokat, ez nem történt meg, ezért augusztusra módosították a határidőt. Annak ellenére, hogy több mint három hónapja indult a kétmillió eurós program, az alkalmazottaknak máig sincs berendezett irodájuk. A késlekedés miatt a novemberre tervezett romastratégia csak részben készülhet el. A programvezetők jövőre tervezik a romák gondjaival foglalkozó fehér könyv kiadását, amely kormányprogramot is tartalmaz majd a cigánykérdés megoldására. /Késik a romagondok megoldása. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./
2000. július 13.
Júl. 12-én megnyílt Nagyváradon, a Kőrösvidéki Múzeumban az Ecclesia Mater 2000 című egyháztörténeti kiállítás. A falakon római katolikus, ortodox, görög katolikus és református templomok régi fotói sorakoztak, az üvegtárlók alatt régi bibliák, imádságos könyvek, kegytárgyak voltak. /Gittai István: Négy felekezet kegytárgyai. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 13./
2000. július 13.
"Tudományos emlékülést szerveznek július 15-16-án a Maros megyei Kibéden, Mátyus István neves XVIII. századi orvosfizikus születésének 275. évfordulója alkalmából. A meghívó szerint: "a magyar Millennium 2000. mérföldkő... Mint millenniumi múltidéző tekintsünk vissza a XVIII. századba, és szóljunk Kibéd nagy fiáról, az enciklopédista kibédi Mátyus István orvosdoktortól, a Diaetetica, az Ó és Új Diaetetica megírójáról, aki a közjó szolgálatában, másoknak világítva, a magyar nyelvet szakadatlan ápolva, féltve, elfogyott, mint gyertya... A mi jövőnkben, kezünkben múltunk ezen gyertyafényei, mécsesei - legyenek a fényt adó, világosságot mutató fáklyáink" - zárul a meghívó felvezető része. Az alkalomból Falka Zoltán lelkész, Péterfy László író, monográfus, Gerendás Lajos történész, Ráduly János író, folklorista. Sebestyén Mihály kutató, a marosvásárhelyi Teleki Téka kutatója, Róth András Lajos székelyudvarhelyi kutató, dr. Rácz Ernő Lajos tart előadást, illetve a Mátyus-orvosős orvosutódai: dr. Mátyus András, dr. Mátyus Gyula, ifj. Mátyus Gyula, Mátyus Katalin és Mátyus Ilona. Július 16-án emléktáblát helyeznek el, majd istentisztelet következik a kibédi református templomban. /Mátyusok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./"
2000. július 14.
A Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójának Mármaros egyházmegyei rendezvényei között, július 9-én került sor Színérváralján egy nem mindennapi ünneplésre. A helyi református templomban Tőkés László királyhágómelléki püspök hirdetett igét, miután Bak Lászlóné Major Enikő helybeli tiszteletes asszony és Szilágyi Béla RMDSZ-elnök, egyházmegyei főgondnok üdvözölték a hallgatóságot. Tőkés László püspök tolmácsolta a jelenlévőknek a világtalálkozó két alapmondanivalóját: megmaradni magyarnak és lehetőleg otthon, s kibővítette azt egy harmadik alapgondolattal: egységben maradni meg magyarnak. A több mint három órás, kulturális műsorral kibővített istentisztelet után, a tömeg meglátogatta a két püspök által felavatott Erdős Sylvester Jánosról elnevezett Ifjúsági és Rehabilitációs Központot, valamint az Erdős János múzeumot. Az új épület termeiben Pákey Sándorné Gyerkó Mária helybeli képzőművész kiállítását is megtekinthették az érdeklődők. Ezután a tömeg a város temetőjébe vonult, ahol előbb a zágoni Zágonyi Károly - nem is olyan régen felavatott - kopjafájánál emlékeztek meg az amerikai szabadságharc és a 48-as magyar forradalom kiemelkedő alakjáról. A Szinérváraljáról elszármazott honvéd, a forradalom leverése után Amerikába vándorolt, ahol -hőstettei révén - nevét az USA történelmébe is beírta. A megemlékezés az első világháború szomorú, tragikus eseményeit felidéző II. Székely Hadosztály tömegsírjánál folytatódott. /Farkas E. Zoltán: Zágonyi Károly emléke a Református Világtalálkozón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./
2000. július 14.
"Emil Constantinescu elnök levelet kapott Bill Clinton amerikai államfőtől a Románia-Amerikai Egyesült Államok Stratégiai Partnerség program hároméves fennállása alkalmából. "Románia az Egyesült Államok megbecsült szövetségese" - írta Bill Clinton, megjegyezve, hogy az USA továbbra is egyetért Romániával NATO-csatlakozásával. Constantinescu elnök válaszában kifejtette: "Hála az amerikai segítségnek, Romániának jelentős fejlődésen sikerült keresztülmennie ebben az időszakaszban. Jókora haladásról beszélhetünk a gazdasági, a hadászati kapcsolatok terén, de a NATO-partnerség is jelentős tényező". Románia továbbra is "erős tartóoszlop a stabilitásért és a békéért folytatandó küzdelem során - az euroatlanti övezetben, de az egész világon is". Constantinescu megjegyezte, hogy a Stratégiai Partnerség Románia számára nem helyettesítheti a végtelenségig a NATO-tagságot. /Clinton-Constantinescu levélváltás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./"
2000. július 14.
Gönczy János, a Tisza-Szamos kormánybiztosi iroda vezetője jún. 13-án Nagybányára érkezett, hogy magyar bányászati-környezetvédelmi szakemberekkel együtt a helyszínen tájékozódjon a Tisza tavaszi ciánszennyezését előidéző Aurul ausztrál-román vegyesvállalat jelenlegi működési feltételeiről. A magyar kormánybiztost Ion Pop, a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője, az Aurul vállalat ausztrál vezérigazgatója és a helyi vízügyi és környezetvédelmi hatóságok felelős munkatársai fogadták. Gönczy János nem találta megnyugtatónak amit a telephelyen látott, és újabb tájékozódó látogatás engedélyezését kérte. Ezt a román fél elvben nem ellenezte. /Gönczy János Nagybányán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./
2000. július 14.
Újabb létszámcsökkentésre kényszerül a Bihar megyei Tanfelügyelőség. A tavasszal elrendelt létszámcsökkentés következtében jelenleg 11.446 alkalmazott dolgozik. Az új tanév kezdetéig meg kell szüntetni újabb 295 állást. Országszerte 7965 tanügyi állást számolnak fel. A szaktárca szerint erre azért van szükség, hogy a pedagógusok megkaphassák fizetésüket, mivel a 2000. évre jóváhagyott költségvetési keretből nem futja az összes mostani alkalmazott bérére. Egyelőre nem tudja, hogyan sikerül majd megoldani ezt, tájékoztatott Miklós Mihály megyei főtanfelügyelő-helyettes. /Kulcsár Andrea: A határidő szeptember 1. Tanügyi állások szűnnek meg. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 14./
2000. július 14.
"Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója értékelte a választás eredményét: Ádáz belső harcokat okoztak az RMDSZ-ben a szövetségnek a helyhatósági választásokon elért eredményei. A Markó Béla szárny szerint a szövetség Erdélyben a legerősebb politikai alakulatnak bizonyult, hiszen idén az RMDSZ 148 polgármesteri székhez jutott, tizennéggyel többhöz, mint 1996-ban. A Tőkés László körüli csoport mindennek az ellenkezőjét állítja: csúfosan elvesztettük Marosvásárhelyt, kudarc az is, hogy Kolozsváron ismét Funar lett a polgármester. A választások alapos, adat- és tényszerű elemzésére ez idáig egyik szárny sem vállalkozott. Tibori szerint a romániai magyar választó az idén is az egységre szavazott. Markó Béla kilátásba helyezte, hogy azokat, akiknek "túlságosan nehéz a hűség", útjukra engedik. Tibori szerint a vásárhelyi vereség egyik oka talán éppen az volt, hogy Fodor Imre eddigi polgármester nem szólította meg városa románságát. Az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Romániai Demokratikus Konvenció jelöltje olyan magyarellenes kampánnyal győzött Marosvásárhelyen, hogy ehhez képest Funar kolozsvári kampányfogásai is elhalványultak. /Tibori Szabó Zoltán: Lélektani terhek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./"
2000. július 14.
Sárospatakon a népfőiskola nyári szabadegyetemét július első hetében rendezték. A Romániai Magyar Népfőiskolai Szövetség egyik alapító tagja, Tavaszi Hajnal javasolta két évvel ezelőtt, hogy a sárospataki Népfőiskola nyári szabadegyetemet szervezzen a Magyarország határain túl élő magyar tanítóknak és óvódapedagógusoknak - tájékoztatott Pető Csilla szaktanfelügyelő. Idén 15 Bihar megyei pedagógus vett részt a Művészet és magyarság címmel megtartott rendezvényen. A kárpátaljai és erdélyi pedagógusok voltak jelen. /Kulcsár Andrea: Sárospataki Népfőiskola. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 14./
2000. július 14.
Júl. 13-án Csíkszeredában találkoztak a Hargita megyében megalakult kistérségi társulások vezetői. A kistérségi társulások működésének beindításához kaptak gyakorlati útmutatást a jelenlévők. A jogi státus rendezése, térségmenedzser alkalmazása, irodák beindítása, illetve a költségvetés-tervezetek kidolgozása jelentik a főbb feladatokat. Zsombori Vilmos megyei tanácselnök ismertette Torgyán József magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ajánlatát, amelynek alapján hat kistérségi menedzser egy hónapos magyarországi gyakorlaton vehet részt. /Kovács Attila: Működésbe hozzák a kistérségi társulásokat. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./
2000. július 14.
Két évvel ezelőtt alakították meg Identitas Alapítványt, emlékezett vissza a kezdetre Varga Attila parlamenti képviselő, az alapítvány elnöke. Az Identitas Alapítvány a Szatmár megyei civil társadalom egyik jelentős tényezőjévé vált. Tavaly jótékonysági gálaestet szerveztek, amelynek eredményeképpen 28 millió kerülhetett a Proszcénium Alapítvány számlájára, a Harag György Társulat támogatására, és 105 milliót fordíthattunk a székház felújításának a befejezésére. Az alapítvány támogatta a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny és a Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny megszervezését, és saját könyvkiadási programmal, szabadegyetemi előadás-sorozattal rukkolt elő. Jelenleg az önkormányzati tisztségviselők folyamatos (négyéves időszakot felölelő) képzését készítik elő. Pataki Csaba mérnök, alapítványi igazgató jelenleg a Szatmár megyei településekről készítendő demográfiai és szociológiai felmérések témaköreinek meghatározásán dolgozik. Tervezik egy társadalomtudományi könyvtár létrehozását is. /Kereskényi Sándor: Varga Attila elnök: Az Identitas Alapítvány korszerű információközvetítő központtá szeretne válni. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 14./
2000. július 15.
Fennállása óta a legsúlyosabb anyagi gondokkal küzd a Színművészeti Egyetem /Marosvásárhely/. Augusztustól kilenc alkalmazottjától kell megválnia, s a tanárok 40 százaléka elveszíti katedrájának egy részét. Az intézmény évi 4 milliárd lejes költségvetésének több mint felét - a fejkvótás költségvetési rendszer bevezetésével - lefaragta a szakminisztérium, a megmaradt pénzösszeg pedig az alkalmazottak fizetésére sem elegendő, holott az idei 8-as és 24-es kormányrendelet alapján 65 százalékkal kellene azokat megemelni. Béres András rektor véleménye szerint nem kizárt az sem, hogy a színit egy másik felsőoktatási intézmény hatáskörébe utalják át. Lehetséges változatok: a Petru Maior Egyetem vagy a bukaresti Filmakadémia. /Bögözi Attila): Mélyponton a színi. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./
2000. július 15.
" Buchwald Péter 1989. decemberéig Kolozsváron gyógyszerkémiai kutatóintézet főkutatója volt, 1974-ben doktorált, több találmányát szabadalmaztatták. 1990. január 6-tól az RMDSZ javaslatára az akkor megalakult Nemzeti Megmentési Front Kolozsvár városi alelnöke volt augusztusig, majd októbertől 1992. szeptemberéig az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. 1992. októberétől 1996. szeptemberéig Kolozs megye szenátora, majd 1996. december 26-tól 2000. június 16-ig a megye alprefektusa. Az idei választásokon a megyei tanácsosi listán bejutó helyen indult. Sokan azt várták, hogy Buchwald Péter megmarad alprefektusnak a novemberi országos választásokig, de ő nem így döntött. Összeférhetetlenség van a két tisztség között, választania kellett, a megyei tanácsosi tisztséget választotta. Buchwald Péter a megyei tanács alelnöki székére pályázott, azonban az RMDSZ frakciója Kerekes Sándort választotta meg erre a tisztségre. Buchwald Péter ezt személyes kudarcnak fogta fel, úgy látta, hogy eddigi munkáját nem értékelték. Szerinte azért döntöttek így, mert ő a Reform Tömörüléssel együtt, a belső ellenzék politikai vonalát vivő Kolozs megyei RMDSZ-ben az RMDSZ országos vezetésének politikai irányát képviseli. Úgy látta, hogy "ebben a balkáni bizánci szellemű román politikai életben" lehetőségeik csak akkor vannak, "ha a hatalomban vagyunk." Visszaemlékezett a múltra: "Az RMDSZ-en belül első pillanattól kezdve létezett egy úgynevezett belső ellenzék: amikor Domokos Gézát megválasztották, ez ellen összeállt a Szőcs Géza vezette radikális vonal, Markó Béla megválasztása után pedig a Markó-Tőkés vonal mentén alakult ki ez az ellenzékiség." Buchwald szerint a mérsékelt-radikális ellentét mögött "személyes politikai ambíciók is jelentkeztek." /Újvári T. Ildikó: Egy politikus ne legyen sértődős - vallja Buchwald Péter, Kolozs megye volt alprefektusa, jelenleg megyei tanácsos. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./"
2000. július 15.
A kormány június 29-én elfogadott 94-es sürgősségi rendelete július 4-én megjelent a Hivatalos Közlönyben, és ezzel hatályossá vált, hogy a történelmi egyházak központonként (érsekségek) és kerületenként (püspökségek) legfennebb 10-10 olyan ingatlant kaphatnak vissza, amelyektől az állam az idők folyamán megfosztotta őket. A tulajdonosoknak három éven belül birtokba kell venniük tíz ingatlanjukat. Máris elkezdődött az ellenkampány: szélsőséges erők magyarellenes propagandafogásnak használják a sürgősségi kormányrendeletet. Az Adevarul július 7-én az első oldalon így kezdte: Száz meg száz óvodának, árvaháznak, aggmenháznak kell bezárnia kapuit, alcímében pedig A magyar egyházaknak adott ajándékként szerepelnek a szóban forgó ingatlanok. A cikk azt állította, hogy a román állam ajándékot ad a magyarságnak, valójában visszaszolgáltatja egy részét annak, amit elorzott tőle. A sürgősségi kormányrendelet sehol nem említ magyarokat, csak egyházakat, tehát a román baptisták és görög katolikusok érdekét is szolgálja. Itt látszik a sovinizmus, továbbá az Adevarul 1500 református ingatlanról beszél, noha a dokumentumban püspökségenként tízről van szó. Az Adevarul azt állította, az egyházaknak valójában Emil Constantinescu akarja visszaajándékozni ingatlanjaikat azért, hogy megnyerje a magyarság szavazatát az őszi elnöki választáson. A lap nem tudósított arról, hogy az Európa Tanács 1997. évi 1123-as számú határozatának egyik pontja előírja az egyházak tulajdonjogának rendezését, enélkül nem nyílik meg Románia számára az Európai Unió kapuja. - Hajdu Gábor államminiszter kifejtette, hogy a jogos tulajdon visszaállításáról, mégpedig késedelmes visszaállításáról van szó. Ráadásul, még mindig csak részleges a visszaállítás. /Barabás István: Kié legyen, ami az egyházé? Egy lépéssel közelebb a jogállami státus felé. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./
2000. július 15.
Az Aranyos Vidéki Ifjúsági Társaság minden érdeklődőt meghív a Szinden (Tordától 5 km-re) júl. 20-23. között tartandó ifjúsági táborba,. Lesz táncház és kirándulás a Tordai-hasadékhoz. /Ifjúsági tábor Szinden. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./
2000. július 17.
"Júl. 14-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyék közötti határ menti gazdasági együttműködési lehetőségekről, az európai uniós támogatások közös pályázások esélyeiről tartott közös román-magyar konferenciát Szatmárnémetiben a szatmárnémeti Vállalkozók Fóruma Egyesület és a társrendező nyíregyházi Primom Alapítvány. A vállalkozók fóruma az elhangzott előadásokat rövidesen megjelenő kiadványában közölni fogja. /Nemzetközi értekezlet a határ menti együttműködésről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 15./ Pécsi Ferenc Szatmár megyei parlamenti képviselő kezdeményezte a konferenciát. Az elmúlt tíz év során Szatmárnémetitől Temesvárig az országhatár mentén számos külföldi tőkével működő társaság létesült, a határokon átívelő gazdasági együttműködés csak a határ menti térségek összehangolt fejlesztésével válhat igazán gyümölcsözővé. Fontos Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szatmár valamint Kárpátalja megyék gazdasági régiójának létrehoza. Pécsi Ferenc kifejtette, hogy Románia uniós csatlakozási esélyei megnövekednek Nyugat-Románia gazdasági felzárkózása révén. A régió létrehozása hozzájárul ahhoz is, hogy a jövőben keletre kitolódó schengeni határok kevésbé szigorúak legyenek. Bemutatták a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyék által közösen készített projektjavaslat-csomagot, amely az idegenforgalom, a mezőgazdaság, a kis- és középvállalkozások fejlesztése és a környezetvédelem terén kínál közös fejlesztési lehetőségeket. /Bódi Sándor: "Szatmár térsége az Európai Unió legkeletibb régiója lehet". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 17./"
2000. július 17.
"A Magyarországon élő erdélyi magyarok találkozóját tartották meg júl. 16-án Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet központjában, a Reménység Szigetén. A Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójához kapcsolódó szabadtéri eseményen, amelyen Németh Zsolt külügyi államtitkár is jelen volt, nyilatkozatot fogadtak el. A schengeni határok leereszkedésének perspektívája a külhoni állampolgárság biztosítása nélkül kétségbeesésbe és reménytelenségbe taszíthatja a határon túli magyarságot, és ez tömeges áttelepüléshez vezethet - áll az elfogadott nyilatkozatban, melyet kilenc, erdélyi magyarokat tömörítő szervezet írt alá. A dokumentum szerint az elmúlt tíz évben a magyar kisebbség helyzete lényegében nem változott a környező országokban. A jelenlegi helyzetben alapvető változást jelentene a határon túli magyar közösségek számára a lehető legszélesebb körű autonómia, ehhez azonban hiányzik a többségi államok részéről a politikai szándék, illetve a nemzetközi feltételek. "A magyar kisebbségek érdekében Magyarország részéről ebben a helyzetben is megtehető lépés a külhoni állampolgárság megadása a határon túli magyarok számára" - olvasható a nyilatkozatban. Tőkés László, a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke a rendezvényen az úgynevezett státustörvény kapcsán reményét fejezte ki, hogy az távlatilag a kettős állampolgárság elnyeréséhez vezet majd. Németh Zsolt arra szólította fel a Magyarországon élő erdélyi magyarokat, hogy őrizzék meg sajátosságaikat, továbbá segítsék a "hidak" felépítését az anyaország és a határon túli magyar közösségek között annak érdekében, hogy megvalósulhasson a határok feletti nemzeti egyesítés programja. /Erdélyi magyarok rendezvénye Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./"
2000. július 17.
"A Krónika a kolozsvári kulturális népünnepélyen vitafórumot rendezett, melyen részt vett Benkő Samu és Kötő József is. Jakab Lőrinc jegyzete szerint a "hegyi beszédek", amelyek az erdélyi magyarság múltbéli tetteiről szóltak, inkább az idősebb generációt érdekelték. Elhangzott egy mondat a megmaradásról, hogy több gyermeknek kellene születni. Jakab Lőrinc szerint a mai nehéz anyagi helyzetben aki erre vállalkozik, "az vagy szellemi fogyatékos, vagy krónikus felelőtlenségben szenved". /Jakab Lőrinc: Nézzünk szembe. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./"
2000. július 17.
"Júl. 16-án Homoródszentmártonban a falunapokkal egybekötve millenniumi emlék-istentiszteletet tartottak, dr. Szabó Árpád unitárius püspök mondott beszédet. Felavatták a szószék melletti falon a Biró család címerét és emléktábláját; a jelenlévők rövid előadást hallhattak a homoródszentmártoni Biró család történetéről és Biró Sámuel (1665-1721) főgondnok életútjáról. Ezt követően az unitárius templom cintermében avatták fel a község jeles szülöttjének, Román Viktor szobrásznak (1937-1995) bronz portrészobrát, melyet még diákkorában készített Hunyadi László. Beszédet mondott továbbá Kányádi Sándor és Kelemen Hunor államtitkár, majd a népes közönség az iskola termeiben tekintette meg a falumúzeumot és a Román Viktor munkáiból rendezett kiállítást. /Homoródszentmártoni faluünnep. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./"
2000. július 17.
Gyergyószárhegyen, a ferences kolostorban hetedszer szervezett gyermekek számára nemzetközi alkotótábort a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány. Idén Tótfaluból (Vajdaság), Budapestről, Szigetszentmiklósról, Erdélyből és Lendváról (Szlovénia) jöttek tanulók. A tábort Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont igazgatója nyitotta meg. /Bajna György: Alkotótábor gyermekeknek. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./
2000. július 17.
Júl. 16-án Nagyszalontán a Magyar Házban a Bocskai Szövetség elnöke, dr. Kreczinger István átnyújtotta az idei Bocskai Díjakat. A díjazottak: az erdélyi származású Beke György író, publicista, valamint a klézsei Duma András, az intézmények közül a Kossuth Rádió jól ismert műsora, a Vasárnapi Újság, valamint a Szatmári Friss Újság. Az utóbbit a Szatmári Friss Újság főszerkesztője, Veres István vette át. Az ünnepségen felszólalt, dr. Csapó József szenátor, korábbi Bocskai Díjas, továbbá Szűrös Mátyás és Csapody Miklós magyar parlamenti képviselő. /Tegnap, Nagyszalontán átvettük a Bocskai Díjat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 17./
2000. július 18.
A Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója jegyében kétnapos ünnepet tartott Nagyszalonta. Júl. 15-én Bagosi Imre Tibor fotókiállításával kezdődött az ünnepség. Bemutatták Fábián Gyula A fejedelem hűségében című kötetének, amely irodalmi-történelmi áttekintést adott a városalapítóról, Bocskai Istvánról és a hajdúkról. Este a nyíregyházi Mandala Dalszínház bemutatta István, a király című rockoperát. Júl. 16-án megnyitották Domján Sándor huszonharmadik egyéni kiállítását. A falakon sorakozott 34 fametszete. /C. Patócs Júlia: Szoboravató ünnepség. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 17./ Tőkés László püspök tartotta az istentiszteletet. Beszédében elutasította azt a vádat, miszerint a protestánsok lennének az okai (a XVI. században) a magyarság megosztásának és romlásának. Másfelől megerősítette, hogy az egyháznak politizálnia kell. Bocskairól szólva hangsúlyozta: a fejedelem a tordai vallásbéke megerősítésével korszakos, máig ható szolgálatot tett a magyar nemzetnek. A számottevő kivándorlásra (Nagyszalontáról egy évtized alatt másfélezren távoztak el), a romló demográfiai állapotokra utalva figyelmeztetett: várainkat nem feladni, hanem erősíteni kell. A református templom melletti, Nagyszalonta központjában lévő parkban felavatták Bocskai-szobrot, Kolozsi Tibor alkotását. Az avatáson megjelent a volt magyar miniszterelnök, Antall József özvegye, Dávid Ibolya magyar igazságügyminiszter, Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul, számos magyarországi és romániai parlamenti képviselő, Tempfli József nagyváradi katolikus püspök is. A szobor költségéhez hozzájárult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Illyés Közalapítvány, a budapesti Bocskai Szövetség is. /Ezer év múlva is legyen virág a Bocskai-szobor talapzatán. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./
2000. július 18.
Júl. 16-án, vasárnap ünnepi istentisztelettel kezdődött Nagyszalontán a Református Ifjúsági Világtalálkozó, amelynek első napi fő eseménye Bocskai István fejedelem szobrának felavatása volt. Dávid Ibolya nagy összefüggéseket látó emberként méltatta Bocskai Istvánt. /Református Ifjúsági Világtalálkozó nyílt Nagyszalontán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./
2000. július 18.
"Mugur Isarescu kormányfő az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége szervezte konferencián azt hangsúlyozta, hogy "már létezik egy kisebbségügyi törvényjavaslat is". Ez a javaslat véglegesen megoldaná a nemzeti és etnikai kisebbségek gondjait. Nem tudni, hogy a kormányfő milyen törvénytervezetre utalt, jegyezte meg Gyarmath János. Az elmúlt tíz esztendőben ugyanis legalább három, ha nem több ilyen dokumentum született. Kidolgozott egyet az ellenzékben levő RMDSZ, egyet a kormány akkori főtitkára, Viorel Hrebenciuc által irányított "kisebbségi sóhivatal", de közreadott egyet Gabriel Andreescu is. Azonban egyik sem került a parlament elé! Markó Béla szövetségi elnök megállapította, hogy létezik tervezet, de az nem volt megfelelő. Olyan kisebbségi törvényre van szükség, amiben minden benne van, tehát nyelvhasználat, oktatás, de ilyen tervezet nincsen még. Románia ratifikált egy sor Európában általában elfogadott, a nemzetiségek sorsát, helyzetét rendező keretegyezményt, kell-e, van-e értelme egy belső kisebbségi törvénynek? /Gyarmath János: Ha lesz, milyen legyen? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./"
2000. július 18.
"Júl. 15-én tartották Brassóban az RMDSZ Megyei Képviselők Tanácsának soros ülését. Gábor István dr., az MKT elnöke nyitotta meg a tanácskozást. Fetykó Zoltán ügyvezető elnök elmondta, hogy az 1996-os választásokhoz képest idén az RMDSZ tanácsosokat veszített, de alpolgármestereket nem. Apácán és Alsórákoson van magyar polgármester (Bölöni Gyula, illetve Gáspár Tamás személyében), alpolgármesterek Tatrangon, Apácán, Rákoson, Keresztváron, Szásztyúkoson és idéntől Négyfaluban is. Idén mintegy 10 000 szavazattal kevesebbet kapott a Brassó megyei RMDSZ a helyhatósági választásokon, mint 1996-ban. Nádudvary György kérésére felolvasták azt a beadványt, amelyben az aláírók kérik a helyi felsőbbvezetőség, valamint a tanácsosok azonnali lemondását. Madaras Lázár vélekedése szerint ez az irat bizonyítja, hogy a brassói RMDSZ-be, ha burkoltan is, de be kíván törni a Reform Tömörülés. A gyűlésen vita volt, végül egyetértettek Kovács Csaba Tibor képviselővel, hogy"egységben az erő", a szennyest ildomosabb egyelőre félretenni és a közelgő őszi választásokra kell összpontosítani. /(Tóásó Áron Zoltán): Brassói mérleg, választások után. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./"
2000. július 18.
Júl. 16-án megnyílt az Incitato alkotótábor kiállítása Kézdivásárhelyen. A nyolcadik alkalommal megszervezett tábor hagyományos ló-lovas témája ezúttal a millennium szellemében fogant. Huszonegy hazai és külföldi kiállítóművész munkái sorakoznak a tárlaton, az idei kiállítás jobb, szebb az előző évinél. /Incitato a millennium szellemében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2000. július 18.
Ünnepélyesen átadták Papolcon a templomban a magyar zászlót és címert, melyet a papolci származású, Budakeszin élő Földes István, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány igazgató-elnöke adományozott a helybeli református gyülekezetnek. - Észak-Erdély felszabadítását követően anyaországi és partiumi városok a barátság, az együvé tartozás jeleként ún. országzászlóval ajándékozták meg a háromszéki településeket. Több helyen az idők viharai ellenére még a zászlótalapzatok is megmaradtak. Földes István tervezi, hogy testvértelepülési kapcsolatot teremt Papolccal. /Zászló- és címerszentelés Papolcon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2000. július 18.
Jubileumi ülését tartotta Nagyváradon az Anna Nőszövetség, meghívott vendégük, Dávid Ibolya igazságügyminiszter tartott előadást. A nők közéleti szerepvállalásáról beszélt. /Dávid Ibolya az Anna Nőszövetség vendége volt Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./