Verslevelek a szomszéd szobából
Viszonylag későn, 37 éves korában jelent meg Dimény H. Árpád első verseskötete Apatológia címmel, amely tavaly decemberben elnyerte a Méhes György-debütdíjat. A kézdivásárhelyi születésű, feleségével és három gyermekével jelenleg Csernátonban élő alkotót hétvégi kolozsvári könyvbemutatója után kérdeztük kötete megszületésének körülményeiről, további terveiről.
– Viszonylag későn jelentkezett az első verseskötettel, bár irodalmi lapokban régóta közöl. Mi volt az oka ennek az eltolódásnak?
– Hadd kapaszkodjak bele a viszonylag szóba, kortársaimhoz képest valóban később jelent meg kötetem, de ezzel még nem váltam csodabogárrá, merthogy ez sem új az irodalmi nap alatt. Joseph Heller 38 évesen debütált A 22-es csapdájával, William Golding is 44 évesen vált íróvá, akkor jelent meg A Legyek ura, addig csak verselgetett. A hazai tájakon is akad példa bőven, Petőfihez viszonyítva Arany is későn, 28 évesen indult, Kálnoky László 36 évesen, Nádasdy Ádám 40 évesen, de említhetném Tudor Arghezit is, aki 47 évesen robbant be az irodalmi életbe.
Az okát még mindig fogalmazgatom magamban, főként az újságírás számlájára írnám, a kettő nálam nem működött együtt, nem maradt erőm a versekre, ugyanakkor nem is tettem ez ellen semmit. Talán egy adag sértődöttség is volt bennem, mely a kortárs irodalomra irányult, a költőtársakra, költő és íróbarátokra, úgy gondoltam, nem foglalkoznak velem, hogy nem akarnak maguk közé emelni. Lám, nem kérik a verset, nem akarja kiadni senki a kötetem. Holott alig írtam, a kötetre való anyag sehol sem volt, csak duzzogtam magamban, amikor egyszer csak olyan dolgok történtek az életemben, amelyek kimozdítottak ebből a megrekedt állapotból. Elsősorban azt emelném ki, hogy újságíróból szerkesztővé léptem elő, így több időm maradt a versírásra.
– Meglátása szerint miben változott az erdélyi irodalmi élet azóta, hogy első versei nyomtatásban is megjelenhettek, azaz a ’90-es évek közepe óta?
– Sok minden változott és mégsem. Amikor én tejfölösszájúként becsöppentem a nagyok közé, akkor tombolt a transzközép irodalom forradalma – (főképpen Orbán János Dénes, Sántha Attila és Bréda Ferenc által kidolgozott irodalmi-művészeti irányzat, majd csoportosulás – a szerk.), ma ugyanezt látom a slam poetry esetében. Akkoriban kevesebb lehetőség volt a publikálásra, nem voltak ennyire átjárhatóak az irodalmi határok, egy kezdő költő nem is álmodhatott arról, hogy Magyarországon is számba vegyék, ottani lapokban is közöljék verseit. Ma már sokan ott próbálnak szerencsét. Azóta van Facebook is, amely szintén nagyon sok lehetőséget kínál egy induló költőnek, írónak. – Az apa elvesztésének traumája, illetve ennek a feldolgozása a könyve vezérfonala. Miért volt szükség rá, hogy versekben oldja fel ezt a traumát, és menynyire sikerült? A „terápiás írás” kivitelezhető ön szerint?
– Ha lehet ezt mondani, versben sokkal tárgyilagosabb tudok lenni, szinte kívülről szemlélem a bennem zajló történéseket, viharokat. Az apám haláláról előbb tudtam írni, mint beszélni. És mindenféle érzéssel így vagyok, megharcolom magamban, és ennek a harcnak a része az írás, ezt nevezhetjük terápiának is akár.
– Mennyi idő alatt állt össze a kötet tényleges anyaga? Úgy látom, eleve koncept-kötetben gondolkodott, ami elsőköteteseknél ritka. A továbbiakban is ilyen kötetekre számíthat öntől az olvasó?
– Az életemben erősen sok változást hozó két év versei sorakoznak ebben a könyvben, és érdekes, hogy a korábbi írásaimból mindössze egy verset emeltünk be a szerkesztőmmel, Gáll Attilával. Úgy érzem, akkora változás ment végbe bennem az utóbbi években, hogy az ezt megelőző időben írottak – és itt csak a publikált versekre gondolok –, nem találták volna meg a helyüket a könyvben, sem hangulatukban, sem hangnemükben, sem pedig mondanivalójukban.
Bevallom, nem gondolkodtam koncept-kötetben, a két év történései minden színtéren kapcsolódtak, egyedül a verslevelek (a könyv utolsó ciklusa – a szerk.) írásakor tudtam, hogy ez egy ciklus lesz, merthogy a szüleim szerelmi történetét akartam megörökíteni. Új tervek vannak, és nemcsak tervek, versek, sőt ciklusok is, tehát a következő már inkább lesz konceptkötet. A verslevelezést is tovább gondolom, ezúttal magam leszek feladójuk, a kötet munkacíme, a Levelek a szomszéd szobából is erre játszik rá.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Ceauşescu-korszak a székelykeresztúri éjszakában
A kommunizmus évtizedeit idézik fel a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban pénteken. A Hargita megyei városban negyedik alkalommal szervezik meg a Múzeumok Éjszakáját, az ingyenes, egész napos eseménysorozaton rendszerint majdnem nyolcszázan fordulnak meg az intézményben – ezúttal sem számítanak kevesebb látogatóra.
Míg tavaly a boldog békeidő hangulatát idézték fel a Múzeumok Éjszakáján a századfordulós ruhákat öltött lányok, idén az 1965 utáni korszakot mutatják be.
Sándor Zsigmond Ibolya muzeológustól megtudtuk, dokumentumok és korabeli fényképek segítségével tárják fel az érdeklődőknek a korszak hétköznapjait, különleges eseményeit. Fényképeken elevenednek meg az 1960–70-es évekbeli keresztúri üzletek kirakatai, a néhai Vári József fényképész fotósorozata pedig Nicolae Ceauşescunak és feleségének 1971-es keresztúri látogatását idézi fel.
A múzeum kávézóját pénteken Cofetăria névre keresztelik át: a kihelyezett reklámgrafikaitárlat és a korízlésnek megfelelő sütemények az 1970–80-as évek cukrászdáinak hangulatát idézik majd. A látogatók az állandó régészeti-helytörténeti, természetrajzi és néprajzi kiállításokat is megtekinthetik a rendezvény alatt. Meglátogathatják Czire Alpár Ablak az életre című fotótárlatát és a 120 éves polgári fúvószenekarról szóló emlékkiállítást is.
A rendezvény alkalmából a múzeum gyűjteményének további különlegességeit is kiállítják, például régi siklódi népviseleteket, különböző korszakok papírbankóit, valamint a természetrajzi gyűjtemény kiállításával bogárlesre is meghívják a látogatókat.
Déli tizenkét órától délután hatig kézműves-foglalkozásokra is várják az érdeklődőket, ahol a bútorfestés, nemezelés, gyöngyfűzés és fafaragás titkait leshetik el a látogatók. A kisiskolások ugyanakkor régészekké válhatnak egy rövid időre, ugyanis pénzérmék és apró tárgyak feltárására várják őket. Délután hattól a Polgári Fúvószenekar 1895 szabadtéri koncertet ad a múzeum udvarán, majd este fél kilenckor Lakatos Sándor és Szász Csaba tanárok gitárosainak közreműködésével szabadtéri közös énekléssel zárják a rendezvényt.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Ez a kórház nemzetstratégiai érdek
A magyar állami támogatással építendő Nagyváradi Református Kórház terve nagy visszhangot kapott mind a magyarországi, mind a romániai közéletben. Az Erdélyi Riport az ötletgazdát, CSŰRY ISTVÁN királyhágómelléki református püspököt kérdezte az ügy hátteréről. Tasnádi-Sáhy Péter interjúja.
Püspök úr, ha jól tudom, a kórház terve már a 2010-es beiktatásakor a prioritások között szerepelt. Miért tartja ennyire fontosnak, hogy megvalósuljon?
Korábban generális direktorként, 2000-től kezdve pedig püspök-helyettesként rendkívül sok egészségüggyel kapcsolatos problémával fordultak hozzám. Sok leukémiás gyermek élete rövidült meg azért, mert nem kaphatott a lakhelyéhez közel megfelelő ellátást, nem tudták elvégezni a csontvelő-átültetéseket. Ez ma már Temesváron részben biztosított, viszont a rendelkezésre álló keret jellemzően februárban elfogy, tehát vagy forrást kell találni vagy át kell vinni a gyereket Magyarországra. Említhetnék még hematológiai és egyéb különleges betegségeket is, számos olyan kór van, amivel kapcsolatban az emberek hozzánk fordulnak segítségért, mert nem találnak egyedül megoldást a bajukra, így feladatunknak érezzük, hogy ennek a segítségnek intézményes keretet biztosítsunk. Keresztény emberként nem küldhetem el a hozzám fordulókat. Többen vádolnak azzal, hogy kampánycélra használtam anno ennek a kórháznak a tervét, miközben pontosan ezt elkerülendő, a beiktatási beszédben említettem először. Ennek szükségességét elsősorban életünk azon realitása adja, hogy sok olyan probléma van, amit 25 kilométerrel nyugatabbra meg tudnak oldani, nálunk pedig nem. Ha van pénze az embernek, akkor ez jelenthet megoldást, hiszen átmegy Berettyóújfaluba vagy Debrecenbe, és kezelteti magát, sőt, tágas a világ, Münchenben és New Yorkban még ezeknél is jobb kórházak vannak. Viszont ezekért az ellátásokért fizetni kell, a román egészségbiztosítás nem fedezi az ottani gyógykezelést. Arról nem is beszéltem, hogy sok helyen a beteg magának kell beszerezze a gyógyszert, a kötszert, sőt a tisztítószert is, utóbbit saját édesapám példájával is igazolhatom.
Gyakorló lelkészként legalább hetente megjárom a kórházakat, ismerem a valóságot. Ettől függetlenül nem támadni szeretném a rendszert, hanem erőnkhöz mérten pótolni bizonyos hiányosságokat. Lehet erre azt mondani, hogy akkor miért nem meglévő kórházakat támogatunk, de a felügyelet teljes körű gyakorlásával látom biztosítottnak, hogy a megálmodott színvonalú és lelkületű ellátást megvalósíthassuk.
Tehát, ha jól értem, ez az intézmény a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kórháza lesz, ami a román egészségbiztosítóval fog szerződést kötni, magyarán, akinek van romániai egészségbiztosítása, az ingyenes ellátásban részesülhet, nem kell érte fizetnie, míg mondjuk Debrecenben igen.
Sőt, vannak ritka betegségek, amiket a román biztosító sem fedez teljes körűen, mi ezeket is ingyenesen szeretnénk nyújtani, keresünk hozzá támogatókat.
Illetve arról a sajnos nem elhanyagolható számú emberről sem feledkeznénk meg, akik nem rendelkeznek egészségbiztosítással, hiszen a munkanélkülinek vagy a hajléktalannak is szüksége van egészségügyi ellátásra, amit pillanatnyilag nem kaphat meg.
Világos, hogy országos mértékű változást nem tudunk elérni, de képességeinkhez mérten igenis tennünk kell valamit.
Biztos abban, hogy az egyház a legalkalmasabb egészségügyi ellátás biztosítására?
Lehet az egyház feladatait annyival letudni, hogy legyen igehirdetés, újítsuk fel a műemlék templomot, építsünk új gyülekezeti termet, de ezt én kevésnek tartom, rengeteg komplex probléma van, amiben hallatni kell a hangunkat. Ilyen az egészségügy is. Nem beleszólni akarunk a működésébe, viszont segíteni akarunk, ahol tudunk. A beiktató beszédem alaptextusa is az a Márk evangéliumának 16. verséből vett idézet volt, melyben Jézus sem arról beszél, hogy nyugtassátok egymást és építsetek bazilikát, hanem aktivitásra, többek között gyógyításra buzdít. Ennek a projektnek is a fides et sanitas, tehát hit és egészség a címe. Mi ezt szeretnénk egységben kezelni. A mai valóságunk az, hogy a nagyváradi kórházba a rendesebb portás beenged, ha beteghez megyek, az akadékosabb pedig az igazgatóhoz irányít. Nálunk a magas fokú, hiánypótló orvosi ellátás és a hit, tehát a lelki gondozás komplementer módon kapcsolódnának egymáshoz. Természetesen nem várjuk azt az orvosoktól, hogy presbiterek legyenek valamelyik gyülekezetben, azt viszont szeretnénk, hogy Istennel valamilyen kapcsolatuk legyen, valamilyen formában lássanak kapcsolatot a hit és a gyógyító munka között. Az ápoló személyzetnél viszont el tudom képzelni, hogy egy már egészségügyi szempontból kiképzett ápoló fél év alatt a Partiumi Keresztény Egyetem diakonissza képzésén elsajátítsa a keresztény lelki gondozáshoz szükséges ismereteket. Mi állandó egyházi jelenlétet szeretnénk ebben a kórházban, ami lehetőséget teremt a teljes körű lelkészi szolgálatra, hogy mondjuk ne csak a betegnek, hanem a hozzátartozóknak – legrosszabb kimenet esetén – a gyászolóknak is vigaszt nyújthassunk, felekezetre való tekintet nélkül.
Mi történik, amikor ebbe a kórházba egy ortodox román ember megy ellátásért?
Soha senkitől nem kérdeztük, milyen felekezetű. Még a munkatársaimról sem tudom, ki hova tartozik, nem mindenki református. Az orvosainktól is elvárás lesz, hogy mind a két nyelvet bírják. Mint tudjuk, ez ma messze nem általános.
Lenne mód például a Romániában igencsak hiányos hospice szolgálat fejlesztésére is?
Pontosan azért ekkora területet vettünk, hogy sok minden kiegészítő tevékenység helyet kaphasson, mint például a hospice, de egy idősgondozó központ is a tervek között szerepel.
Minél teljesebb körű szolgáltatást szeretnénk nyújtani. Gondolkodunk egy saját egyházi biztosító kialakításában is, vizsgáljuk ennek a lehetőségeit.
Jelenleg 294 gyülekezetünk van. Ebből 240-250 gyülekezetben jól felszerelt gépesített az iroda, jellemzően fiatal lelkésszel, és általában munkanélküli lelkipásztor feleségekkel. Tehát az infrastruktúra nagyjából adott, néhol kell csak javítani.
Van erre jogi lehetőség ma Romániában?
Igen, az anyagi része jelent csak szűk keresztmetszetet. Folytattunk már ez ügyben is tárgyalásokat, találtunk nyitott partnereket, de egyelőre nem kötöttünk megállapodást. Egyelőre csak gondolkodunk, tájékozódunk, a román államot sem szeretnénk ellenünk fordítani, ez messze nem célunk. Eddig ugye a kórházról sem beszéltünk, amíg Zombor Gábor nem biztosított a támogatásról, ez persze nem jelenti azt, hogy az elmúlt években ne dolgoztunk volna folyamatosan ezen a projekten. Csak olyan dolgokról szeretnénk beszélni, ami megáll a lábán, ami megvalósítható.
Magyarországon sokan felhördültek, hogy miért fektessen a magyar állam hozzávetőleg 15 millió eurót egy romániai kórházba, vagy miért támogassa ennyivel a romániai református egyházat. Mit tudna mondani nekik?
Tényként kezelendő, hogy rengetegen járnak át romániai magyarok (és románok) Magyarországra gyógyíttatni magukat a legkisebb bajoktól kezdve a legnagyobbakig, ami az ottani rendszer kapacitásainak is többletterhelést jelent. Ha van egy kórház, ami az ottanival azonos szintű ellátást biztosít, a rendszer terhelése csökken, jó esetben csak azok a betegek kerülnek át, akiket Romániában tényleg nem tudnak meggyógyítani. Korábban a Segítő Jobb Alapítvány ennek koordinációjában komoly szerepet vállalt, de a tevékenységüket be kellett szüntessék. Azt gondolom, a Nagyváradi Református Kórház rengeteg feszültséget, súrlódást megelőzhetne a jövőben. Emellett ez a kórház nemzetstratégiai érdek is. Ha azt mondjuk, hogy mi meg akarunk maradni a szülőföldünkön, ha az anyaország azt akarja, hogy mi itt megmaradjunk, akkor ilyen és ehhez hasonló fejlesztésekre szükség van.
A betegség egy speciális helyzet, még szilárd román tudással sem biztos, hogy az ember el tudja mondani az orvosnak, hogy mi baja van, és ezek az emberek nem tudnak hová fordulni. Példának tudom hozni a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot, ahová a 400 gyermek mellé olyan ápolót helyeztek ki, aki még csak köszönni sem tud magyarul. Amikor odamegy hozzá a másodikos gyermek felhorzsolt térddel, nem tud vele kommunikálni. Ezek tények. Ha komolyan gondoljuk a szülőföldön maradást, a nemzetstratégiai célkitűzéseket, akkor az ilyen általános közérzet romláshoz vezető, elvándorlást előmozdító helyzeteket fel kell oldani. Ehhez több téren is tevékenykedni kell. Az oktatásban már sikerült intézményrendszert építeni a bölcsödétől az egyetemig, így kell eljárni az egészségügyben is.
Rengeteg komplex helyzetre kell megoldást kínálni. Például sok magyar gyermek is itt marad a beteg nagyszülővel, míg a szülők külföldön dolgoznak, azokról nem beszélve, akik családjukat elhagyva haza sem jönnek. Nagyon sok gondot leveszünk ezeknek a szülői helyzetbe kerülő, gyakran beteg emberek válláról, ha legalább az egészségügyi problémáik kezelésében kézenfekvő megoldásokat kínálunk nekik.
A kettős állampolgárság gyönyörű ajándék, de tartalommal egyelőre nem igazán tudtuk megtölteni. Személyesen nekem csodás élmény volt az eskütétel, de aztán azon kívül, hogy kiváltottam a magyar útlevelet, amivel bizonyos országokba könnyebb utaznom, semmi nem történt, még a családomban is vannak olyanok, akik ezt sem élvezhetik, lehetőségek híján. Mi a hozzánk áramló forrásokat fejlesztésre szeretnénk használni, amikből még az is kisülhet, hogy valamilyen formában vissza is tudunk adni valamit abból, amit kaptunk.
Azt is érdemes talán megemlíteni, hogy mindehhez, bár a magyar kormány támogatása elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztéséhez, számítunk az európai, illetve tengerentúli kapcsolatrendszerünkre, barátainkra is. Ha megvan az épület, a felszerelésben már sokat tudnak segíteni.
Készült-e arról statisztika, hogy mennyien járnak át Magyarországra akárcsak a Partiumból orvoshoz?
Mi nagyon szerettünk volna ilyet elkészíteni, de sok intézmény nem hajlandó adatot közölni. Három évvel ezelőtti adataink vannak, annyit tudunk, hogy a régióból kisebb városok kisebb kórházaiba legalább 5 ezer ember ment át éves szinten, hangsúlyozom, a nagy kórházközpontokat leszámítva. Ezeknek a betegeknek egy jelentős részét itt Romániában is lehetett volna kezelni.
Eddig ugye vettek 3,5 hektárnyi területet Nagyvárad mellett az egyház pénzén, illetve készültek tervek egy kétszáz férőhelyes kórházépületre. Mi a menetrend a továbbiakban?
Lenne egy klinikai-diagnosztikai részleg, illetve egy másik épület a kórtermeknek. Ha a magyar kormány tényleg mögénk áll, akkor egy ütemben meg lehet valósítani. A tervezőnk egyébként Töreky Balázs, aki Magyarországon komoly tapasztalatokat szerzett már kórházépítés és felújítás terén, konzultáltunk itteni építészekkel is, de nekik nem volt ilyen referenciájuk, mint neki. Ha kormányhatározat születik a támogatásról, akkor lehet konkrét menetrendet hirdetni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Feljelentette a DNA-t Árus Zsolt
A korrupcióellenes ügyészség nem tartja be a törvényeket – vonja le a következtetést Árus Zsolt, azon tapasztalatai alapján, amit a Mezei János ügyében történt kihallgatása során szerzett. Emiatt feljelentést tett, de a bíróságon is bepanaszolta az igazságszolgáltatás különböző szerveit.
Többrendbeli hivatali visszaélést követett el a DNA, és nem tartja tiszteletben a hatályos törvényeket a főügyészség sem – állapítja meg Árus Zsolt, aki sajtótájékoztatón fejtette ki ennek részleteit.
Még március elején kihallgatta őt a marosvásárhelyi DNA, az eljárásról azt szűrte le, hogy ez nem volt teljes mértékben törvényes és szabályos. Ezért az ügyészség vezetőjéhez fordult egy petícióval, melyben felvetette: „Beidézésem törvényessége két szempontból is megkérdőjelezhető. Egyrészt kérdés, hogy törvényes módon szerezte-e meg az ügyész a telefonszámomat, másrészt pedig az, hogy lehet-e valakit telefonon beidézni, hisz elvileg bárki felhívhat telefonon, s mondhatja, hogy ő ügyész, s jelenjek meg ekkor és ekkor itt és itt.”
A 27/2002-es kormányrendelet előírja, hogy bármely közintézmény vezetőjéhez lehet petíciót intézni, amit ő köteles alaposan kivizsgálni és maximum 30 napon belül válaszolni rá. Levél több is érkezett a DNA-tól és a főügyészségtől is, akik szerint az eljárásukkal minden rendben van.
Mivel az eredeti felvetésre, azaz a telefonos beidézés jogosságára nem érkezett érdemi válasz, és azt sem tisztázták, hogy milyen módon szerezték meg a telefonszámát, Árus panaszt tett a főügyészre a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál. Ha a Legfelsőbb Bírói Tanács netán elmarasztalja a főügyészt, attól még nem fog kiderülni, hogy mi a helyzet a telefonon idézéssel, és a petícióban jelzett megkérdőjelezhető eljárással – szögezi le Árus. Ennek tisztázását ismét levélben kérte a főügyészségtől, de továbbra is fenntartja, a kihallgatása során több törvényt is megsértett a DNA. Feltételezi, hogy nemcsak az ő esetében van ez így, hanem másokkal szemben is hasonló törvénytelenségeket követnek el a kihallgatási procedúrák során.
Árus Zsolt mindezek mellett a DNA más, szerinte törvénybe ütköző tetteiről szólt. Véleménye szerint azzal, hogy a sajtónak bizonyos információkat kiszivárogtattak, és ahogyan ezt tették, arra utal, hogy mindez politikai céllal történt, a DNA pedig nyilvánvalóan nem politizálhat. „Nem elhanyagolható tény, hogy valaki a sajtónak kiszivárogtatta azt, hogy beidéztek. Ha pedig valaki beírja egy keresőprogramba a nevemet és azt a három betűt, hogy DNA, akkor több tucat találatot kap, amelyek két nagy csoportba sorolhatók. Egyikbe tartoznak azok, ahol a cím úgy kezdődik, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökét beidézték, a másikba meg azok, ahol meg úgy, hogy Árus Zsoltot, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét beidézték. A kihallgatásomnak tehát nem volt semmi relevanciája a vizsgált ügy szempontjából, ellenben kiváló lehetőség volt a Székely Nemzeti Tanács lejáratására. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy az ügyészség azáltal, hogy beidézett és annak hírét kiszivárogtatta, vagy politikai célokat követett, vagy pedig azok eszközévé vált” – fogalmaz Árus, aki emiatt újabb panaszt tett a korrupcióellenes ügyészség alkalmazottai ellen.
„Jogsértések ellen csak politikai eszközökkel nem lehet harcolni. Kell a tiltakozó nyilatkozat, kell a közvélemény, illetve nemzetközi szervezetek, kormányok stb. tájékoztatása, de az nem elég. Aki jogsértést követ el, azt bíróságon kell ezzel szembesíteni, s meg kell adni a lehetőséget az igazságszolgáltatásnak, hogy ezekért elmarasztalja, vagy pedig tanúbizonyságot tegyen arról, hogy elfogult vagy politikai befolyás alatt áll” – vélekedett az SZNT alelnöke.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Ponta-ügy: kemény bírálatok a parlamentnek
Kemény bírálatot fogalmazott meg szerdán Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke annak kapcsán, hogy kedden a képviselőház megvédte Victor Ponta miniszterelnököt az összeférhetetlenségi ügyben beindítani kívánt bűnvádi eljárástól, elutasítva a DNA erre vonatkozó kérését. „Úgy tűnik, a törvény nem mindenkire vonatkozik egyformán” – mondta a főbíró.
Bírálta a kormányfőt Horaţius Dumbravă, a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (CSM) bírája is, aki Ponta szavaira utalva azt mondta: ha valóban államcsínyről van szó, akkor az igazságszolgáltatással vannak gondok, de ha nem, akkor azokkal, akik ezt állítják.
Mint arról beszámoltunk, Ponta azzal próbálja védeni magát, hogy az igazságszolgáltatás az ellene megfogalmazott vádakkal „államcsínyt” próbál végrehajtani, hogy megbuktassa kormányát.
Közleményt adott ki szerdán a német nagykövetség is, amely közvetlenül ugyan nem kommentálta a Ponta-ügyet, de leszögezte: továbbra is teljes mértékben támogatja a korrupcióellenes küzdelem és az igazságügyi reform eredményeinek megfigyelésére szolgáló együttműködési mechanizmust, amely a jogállamiság európai értékein alapul, és amelynek tiszteletben tartását a román kormány is vállalta.
Új közleményt adott ki az Egyesült Államok nagykövetsége is, amely kedden délelőtt egyszer már figyelmeztetett, hogy a törvényeknek mindenkire egyformán kell vonatkozniuk. Második kommünikéjében a diplomáciai képviselet leszögezte: a parlamenti mentelmi jogot nem szabadna jogi eljárások akadályozására felhasználni.
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház kedden 231-120 arányban utasította el az összeférhetetlenségi ügyben indítani kívánt bűnvádi eljárást.
Az ügyben a brit és a holland nagykövetség is neheztelésének adott hangot. Ugyanakkor Ponta és Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus, valamint Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke kedden este egyeztetett az EU, az Egyesült Államok és Kanada nagykövetségével az aktuális problémákról.
A Comisarul.ro portál értesülései szerint az Egyesült Államok a keddi parlamenti szavazás után felfüggesztette Ponta diplomatavízumát, azonban ezt sehonnan sem erősítették meg.
Mindeközben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által többrendbeli okirat-hamisítással, adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel gyanúsított Victor Ponta egy, a Guardian című baloldali brit lapnak adott interjúban azzal próbált védekezni: csak Oroszország számára kedvezne egy politikai válság, amit a lemondása idézne elő.
A kormányfő – akit kedden megvédett a parlament az összeférhetetlenségi ügyben beindítani kívánt bűnvádi eljárástól, elutasítva a DNA erre vonatkozó kérését – azt mondta: az adócsalásról és pénzmosásról szóló vádak ügyében – amelyekben nincs szükség parlamenti jóváhagyásra – a bíróság rendelkezésére áll, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.
„Románia Európa legérzékenyebb térségében található. Reméljük, véget tudunk venni ennek a kicsi, de intenzív politikai válságnak, hogy folytathassuk a munkát, mivel Európának stabil és kiszámítható Romániára van szüksége ebben a régióban. Azt hiszem, csak Oroszország nyithat pezsgőt, ha Romániában elhúzódik a politikai válság” – fogalmazott Ponta.
A miniszterelnök szerint Klaus Johannis államfő arra vonatkozó felszólítása, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről, politikai alapú, célja pedig az, hogy választói támogatást szerezzen vele a korábban általa vezetett ellenzéki Nemzeti Liberális párt (PNL) számára a jövő évi parlamenti választás előtt. „Az elnöknek minden román elnökének kellene lennie, nem csupán a pártjához tartozókénak” – mondta Ponta.
Az ellene felhozott vádak kapcsán elmondta, továbbra is zajlik ellene a bűnvádi eljárás, és az ügyészek minden kérdésére válaszol azon vádak kapcsán, miszerint nyolc évvel ezelőtt, amikor ügyvédként tevékenykedett, egy másik ügyvéd által elkövetett, tízezer eurós adócsalásban volt bűnrészes. A miniszterelnök leszögezte: amennyiben bűnösnek találják, lemond tisztségéből.
Fölmerült, hogy a vádak miatt Klaus Johannis államfő felfüggesztheti tisztségéből a kormányfőt, de erről Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke szerdán közölte: ez csak olyan kormánytagok esetében lehetséges, akik nem tagjai a parlamentnek.
A DNA pénteken hozta nyilvánosságra, hogy bűnvádi eljárást indított Ponta ellen abban az ügyben, amelyben Dan Şova szociáldemokrata szenátor, Ponta korábbi üzlettársa ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt zajlik eljárás.
A miniszterelnököt okirat-hamisítással, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel gyanúsítják – mindezeket a DNA szerint még ügyvédként követte el. A vádhatóság azzal gyanúsítja, hogy 2007–2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Şova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. Emellett miniszterelnöki minőségében három rendbeli összeférhetetlenséggel is meggyanúsították.
Az ügyvédként, még 2007-ben, illetve 2008-ban elkövetett cselekedetekért nincs szükség arra, hogy a képviselőház jóváhagyja a bűnvádi eljárást, így az már be is indult.
Az összeférhetetlenségi ügyek miatt azonban már szükséges a képviselőház jóváhagyása, mivel azok a 2012 utáni időszakra vonatkoznak, amikor már miniszterelnök volt. A konkrét gyanú szerint összeférhetetlenségnek számít, hogy korábbi üzlettársát, Şovát három, azóta megalakult kormányában is miniszterré nevezte ki.
Johannis: Ponta a legrosszabb megoldást választotta
Victor Ponta miniszterelnök a legrosszabb megoldást választotta arra, hogy tisztázza a korrupcióellenes ügyészség által ellene megfogalmazott vádakat Klaus Johannis államelnök véleménye szerint.
Az elnök kedden késő délután egy sajtótájékoztatón foglalt állást a kérdésben. Kijelentette, hogy június 9. szomorú nap a román demokrácia történetében, miután a bukaresti képviselőház nem engedélyezte Ponta ellen a bűnvádi eljárás indítását. Johannis leszögezte: Ponta ártatlanságát vagy bűnösségét csak a bíróság állapíthatja meg.
Szerinte a miniszterelnöknek vagy le kellett volna mondania, vagy meg kellett volna győznie a képviselőházat, hogy járuljon hozzá a vizsgálat folytatásához. Ehhez képest a legrosszabb megoldást választotta, és felhasználva a miniszterelnöki tisztségéből fakadó befolyását, meggyőzte a parlamentet, akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját – mondta az államfő.
Johannis szerint Ponta ezzel feláldozta az ország érdekét a saját egyéni érdekéért. Úgy vélte, a kormányfő elvesztette azt a lehetőséget, hogy tisztázza az ügyészség gyanúját, és bebizonyítsa, hogy valóban ártatlan.
Kijelentette, amennyiben Ponta meggyőzte volna a képviselőházat, hogy járuljon hozzá az ügyészségi vizsgálat lefolytatásához, nem függesztette volna fel a kormányfői tisztségéből. A román alkotmány ugyanis ebben az esetben feltételes módban fogalmaz, és megadja az elnöknek a mérlegelés lehetőségét.
Ugyanakkor bukaresti elemzők szerint Johannis nem teheti meg ezt a lépést, Pontát ugyanis csak akkor függesztheti fel tisztségéből, ha az ügyészség folytatja a vizsgálatot a kormányfői megbízatása előtti időszakra vonatkozó vádpontok esetében, és az ügy eljut vádemelésig. Egyelőre nem tudni, hogy az ügyészség a keddi képviselőházi szavazás után folytatja-e a vizsgálatot az említett vádpontokban.
Inog Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter széke?
Előfordulhat, hogy Victor Ponta miniszterelnök meneszti Robert Cazanciuc igazságügy-minisztert. Ponta kedden este elárulta: jelezte a tárcavezetőnek, hogy elégedetlen a teljesítményével, mivel egy miniszter feladata az, hogy javítsa az igazságügyi rendszer minőségét, az utóbbi időben ugyanakkor hibák és visszaélések is történtek.
Példaként annak a nőnek az esetét hozta fel, akit zsarolás vádjával fél évig tartottak előzetesben, majd jogerősen felmentették, mivel kiderült, hogy csupán egy korábbi adósság megfizetését kérte a legfelsőbb bíróság elnökétől. Korábban a PSD országos vezetésének ülésén is kérték Cazanciuc menesztését annak „gyenge” teljesítménye miatt.
Cazanciuc szerdán azt mondta: a kormányfő nem beszélt vele a problémákról, de sorsa azon múlik, milyen lesz kétéves tevékenységének a mérlege. A Ponta-szavazásról Cazanciuc azt mondta: az az alkotmánnyal összhangban zajlott. Kiszivárgott hírek szerint Cazanciuc tárcáját a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) kaphatja meg.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Utolsó útjára kísérték Antal Sándort
A székelyudvarhelyi, magyar nyelvű pedagógusképzés egyik zászlóvivőjét kísérték utolsó földi útjára szerdán délután a helyi belvárosi református temetőben. Antal Sándor egyetemi docenstől, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi tagozatának tanulmányi igazgatójától családtagok, barátok, iskola- és munkatársak, tanítványok búcsúztak mérhetetlen fájdalommal.
Szelíd, bölcs, megfontolt, őszinte és önzetlen embernek ismerték dr. Antal Sándort, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi tagozatának tanulmányi igazgatóját, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium korábbi vezetőjét. Ekképpen is búcsúztak tőle szerettei, kollégái és egykori tanítványai szerdán 14 órától a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőkertben, ahol elsőként Gede Ildikó református lelkész szólt a jelenlévőkhöz, szívhez szólóan elevenítve fel az elhunytról őrzött emlékeit. Beszédében kiemelte: Antal Sándor szavaira mindig lehetett építeni. Igazi támasza volt feleségének, játszótársa gyerekeinek, lelkesítője ismerőseinek. Jakab apostol leveléből (Jak 3,13–17) idézett: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló, és nem képmutató.” Kiemelte: Antal Sándor tanár, egyházközségi főgondnok hiánya számos közösségnek nagy veszteség, de valamelyest vigasztalhat a tény, hogy életének ötvennyolc éve értelmesen telt el.
„Ki tudta árasztani magából mindazt, amit Krisztus küldetésként adott neki. Az ötvennyolc esztendő minden pillanata hivatásban és küldetésben eltelt pillanat volt. Mindent, de mindent kiadott, és mindent megélt azokban a közösségekben, ahova Isten őt állította. Megteremte a felülről való bölcsesség gyümölcseit.”
Ezután sorban búcsúzott a kollégától, baráttól Nagy László, a BBTE rektorhelyettese, Demény Piroska, az egyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának képviselője, Orosz-Pál József zenetanár, Bálint Mihály, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum igazgatója, de el-elcsukló hangon, búcsúképpen idézték érettségi találkozós beszédeit egykori osztálytársai is. Mindannyian kiemelték emberszeretetét, áldozatos, küzdelmes munkáját a folyamatos székelyudvarhelyi, magyar nyelvű pedagógusképzésért, illetve a magyar nyelv ápolásáért. Rámutattak: bár életének csillaga most kialudt, fénye tovább él mindazokban a hivatásokban, amelyek kiteljesedését mindig teljes lánggal égve segítette.
Bálint Kinga Katalin

Markó Béla: Egyik ünnepel, másik gyászol
című publikációjában
a trianoni évfordulóról: „Nem összetartozásunk vagy szolidaritásunk szankciója volt az a békediktátum, hanem vitézkötéses felfuvalkodottságunk következménye.”
Markó kifejtette, nem ért egyet azzal, „hogy valaki nemzeti feldarabolásunk dátumát akarja gyermeteg, csakazértis logikával összetartozásunk jelképévé tenni.” Elmondta, szerinte a Kárpát-medencében csak kétféle együttélési stratégia lehetséges, de közülük csak az egyik kecsegtethet sikerrel. Ennek ellenére újabban népszerűbb a másik, az eleve zsákutcába torkolló metódus követése, mert tájainkon, politikai haszonlesésből bármikor könnyen feláldozható a távlatos nemzeti érdek és „hiába jártuk végig a megértés, a párbeszéd útját az utóbbi két és fél évtizedben, mert kezdődik elölről minden.”
„Nem nagyon lelkesedtem, amikor a magyar országgyűlés 2010-ben a trianoni békeszerződés évfordulóját nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjának. Azzal egyetértek ugyan, hogy 1920. június 4. a magyar történelem egyik legtragikusabb pillanata. Ezt mi Erdélyben, sajnos, igazán jól tudjuk, és éppen ezért, törvénnyel vagy anélkül, valóban tekinthetjük nemzeti emléknapnak, sőt gyásznapnak. Viszont meghökkentett, hogy valaki nemzeti feldarabolásunk dátumát akarja gyermeteg, csakazértis logikával összetartozásunk jelképévé tenni. Huszonöt éve ötletelünk a szavakkal, voltunk már mi is határontúli, újabban meg külhoni magyarok, de ettől még ugyanazok maradtunk, és a helyzetünk is ugyanígy megoldatlan. Lehetne Trianon a Nagyhatalmi Ostobaság Napja, hiszen a győztes nagyhatalmak igazságtalan döntésükkel még jobban egymásnak ugrasztották a Kárpát-medence nemzeteit. De lehetne Eleink Rövidlátásának Napja is. Vagy költőibben: Önsebünk Napja. Ki tagadhatná ugyanis, hogy többek közt a magyar politika mulasztásai idézték elő Trianont? Az összetartozásról sokat kellene beszélni, és még többet cselekedni érte, de éppen június 4-én?”
„Nem összetartozásunk vagy szolidaritásunk szankciója volt az a békediktátum, hanem vitézkötéses felfuvalkodottságunk következménye. Aki nem hiszi, olvasson utána, melegen ajánlom például a Bethlen-kormány első – és eredményes – külügyminiszterének, Bánffy Miklósnak az emlékiratait. Az erdélyi gróf egyébként a francia León Gambetta Elzászra utaló szlogenjét tartotta volna követendőnek: „Y penser toujours, n’en parler jamais” – mindig rágondolni, soha nem beszélni róla. Ebben az egyben ma már talán másképpen vélekedem: igenis, kell róla beszélni. De semmit se segít, ha nemzeti összetartozásnak nevezzük azt, ami száz esztendeje inkább széthúzás volt, és csak utána lett belőle („mi mindig mindenről elkésünk”) közös keserűsége. Ezt a napot az összetartozás szimbólumaként idézve azt sugallja a „törvényhozó”, hogy nekünk, magyaroknak semmi bűnünk nem volt abban, ami akkor történt, mi akkor is összetartók voltunk, most is azok vagyunk. Tényleg? Azt gondolom, hogy itt a Kárpát-medencében, ahol az etnikumokat tűzzel-vassal sem lehet szétválasztani, kétféle együttélési stratégia lehetséges, és erről kellene valóban párbeszédet folytatni egymással és a szomszéd népekkel.”
„Az egyik út: el kell fogadni, hogy történelmet a kelet-közép-európai és balkáni nemzetek sokszor egymás ellenében alakították, és vannak olyan fontos pillanatok, amelyek az egyik nemzetnek ünnepet, a másiknak gyászt jelentenek, de nem ezeket kell előtérbe hoznunk. Vagy ha igen, akkor csak azért, hogy a megoldatlan kérdésekre választ keressünk. Trianon végül is számos ilyen máig megoldatlan kérdést hagyott mindannyiunkra örökül. Nem tudom, mikor jutunk el oda, hogy magyar, román, szlovák, szerb történészek, mi több, politikusok őszintén tárgyaljanak erről. De mindenképpen ezen az úton kellene továbbmenni. A másik út? 1990-ben a román parlament, tiltakozásunkat figyelmen kívül hagyva, 1918. december 1-jét tette az ország nemzeti ünnepévé, amikor a gyulafehérvári román népgyűlés kikiáltotta Erdély „egyesülését” Romániával. Ezáltal a Ceauşescu utáni új hatalom azt is eldöntötte, hogy minden évben lesz legkevesebb egy nap, amikor egymás ellenségeiként viselkedünk: ők ünneplik, hogy elvették Erdélyt, mi gyászoljuk ugyanazt. Aztán jöttünk mi egy némiképpen zavaros ideológiával: Trianon az összetartozásunk napja. „nemes verseny” ez, most éppen a románok vannak soron, és igazság szerint ezt a hírt akartam bevezetni mindazzal, amit eddig elmondtam: néhány hónappal ezelőtt még Európát külügyminiszterként körbemosolygó szenátor, Titus Corlăţean törvénytervezetet nyújtott be a minap ezzel a címmel: Törvény június 4-ének a Trianoni Szerződés napjává nyilvánításáról. Érdemes beleolvasni az indoklásba: „…jelen időszakban számos próbálkozást ismerünk a Trianoni Szerződés jelentésének eltorzítására. Ma az Európai Unióban nem fogadható el semmiféle kísérlet a történelem újraírására…” És így tovább, van szó benne revizionizmusról is, de tulajdonképpen sokkal szárazabban, kevésbé patetikusan, mint ahogyan mi beszélünk a trianoni témáról. (Bizony, könnybe lábadó nemzet vagyunk mostanában.) Amikor megláttam, hogy ezt a törvénykezdeményezést kilencven szenátor írta alá, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt (ennyi szavazat elég a minősített többséghez is a szenátusban, de majd a képviselőházé lesz a döntő szó), úgy éreztem, hogy visszafordult a történelem kereke, és hiába jártuk végig a megértés, a párbeszéd útját az utóbbi két és fél évtizedben, mert kezdődik elölről minden. És közben arra kerestem érveket, hogyan lehetne mégis megakadályozni ennek a törvénynek az elfogadását. Miképpen lépjünk ki ebből a bűvös körből, hogy egyik gyászol, a másik ünnepel? Egyik kitűz egy lobogót, a másik is kitűz egy kétszer akkorát. Egyik is úgy tudja, hogy neki van igaza, a másik is. Közben pedig, ha így folytatjuk, végképp vesztesek leszünk mindannyian. De ahhoz, hogy ezt tisztázzuk, le kellene ülnünk, és meg kellene beszélnünk ezt az egészet. Ha nem, akkor már előre látom: vonulnak a románok győzelmi zászlókkal az egyik utcán, vonulunk mi, magyarok gyászlobogókkal a másik utcán, és még az lesz a jó, ha nem találkozunk.”
/Markó Bála írásából az idézetek: nagy egyetértéssel közli hosszú írásában Bálint-Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 3-9.) – maszol.ro, 2015. jún. 10./
/A hvg.hu 2015. évi cikkeinek túlnyomó része nem olvasható interneten/
Székelyhon.ro

Ünnepi könyvhét erdélyi szemmel
A Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) 21. alkalommal vett részt a Budapesti Ünnepi Könyvhéten, ahol az idén öt sátorban kínálták az erdélyi írott kultúrát. Az eseményt Káli Király István, az RMKC elnöke értékelte szerkesztőségünknek.
Az erdélyi magyar könyvkiadóknak ott kell lenniük a budapesti könyvvásáron, kapcsolatokat kell ápolniuk, folyamatosan képviselniük a romániai magyar kultúrát, még akkor is, ha csak a tudatos vásárlók és kultúrafogyasztók érdeklődnek irántunk – fogalmazta meg Káli Király István annak a lényegét, hogy miért járnak évek óta – egyetlen egy alkalmat sem hagyva ki – a könyvvásárokra, a tavaszi nemzetközire és a júniusi Ünnepi Könyvhétre.
Az idén az egyik sátorban a kolozsvári kiadók termékei voltak kaphatók, egy másikban a marosvásárhelyi és csíkszeredai, a harmadikban az Irodalmi Jelen, a negyedikben a Guttenberg és Pallas Akadémia, valamint a sepsiszentgyörgyi Kulturális Központ és a háromszéki kiadók képviseltették magukat az ötödik sátorban. Általában az ünnepi könyvhéten megérte részt venni, mert 20-30 százalékkal nagyobb szokott lenni a forgalom, mint például az áprilisi Nemzetközi Könyvfesztiválon. Ezúttal a látogatottsága volt összehasonlíthatatlanul kisebb az Ünnepi Könyvhétnek az előző évekhez képest. „Meglepő volt, hogy például szombaton, amikor más alkalmakkor tele a tér, most éppen csak lézengtek az emberek. A forgalom is fele volt annak, ami 2013-ban és hatvan százaléka annak, ami 2014-ben. Volt olyan két-három óra, ami úgy telt el, hogy egyetlen könyvet sem adtunk el” – vázolta a sajátos helyzetet Káli.
Az erdélyi könyveknek van egy adott célközönsége, egy tábora, amely keresi az erdélyi kiadványokat, érdeklődik az újdonságok iránt, adott témában keresgél. „Akik nem tudatosan jöttek erdélyi könyvet vásárolni, azok felnéztek, látták, hogy erdélyi, és tovább haladtak” – fogalmazott az RMKC elnöke, aki azt tartotta elkeserítőnek, hogy a tényleges vásárlóknak alig a 20 százaléka volt 35 év alatti, tehát inkább a közép- és idősebb korúak érdeklődtek az írott kultúra iránt. Akik az erdélyi könyvekbe lapoztak bele, vagy azokból vásároltak, bár az eladó nem kérdezhet rá, mert nem illik, nagy részük szokta jelezni a kommunikáció valamely eszközével, hogy kötődik Erdélyhez, vagy mert valamelyik őse innen ered, vagy mert van valamilyen kapcsolata, tehát mindenképpen van erdélyi kötődése – tudtuk meg Káli Király Istvántól.
A múlt heti budapesti Ünnepi Könyvhéten a romániai magyar könyvkiadók standjain a legnépszerűbb kiadványnak a Pro Print által napvilágot látott Gergely Éva Erdélyi ízek című szakácskönyve bizonyult, valamint a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent Tófalvi Zoltán: Erdély – pergőtüzben című kötete. Viszonylag jól fogyott Dimény Lóránt Ha elhal című új novellás kötete is, amely a Lector kiadónál jelent meg, illetve Fodor Sándor Fülöpke beszámolói és a Wass Albert által sajtó alá rendezett Erdélyi mondák. A marosvásárhelyiek standjánál Tófalvi Zoltán, Ady András és Dimény Lóránt dedikált. A Mentor Könyvek Kiadó erre az alkalomra három új könyvvel készült: Vaszilij Bogdanov: Az illuzionista és a szörnyeteg, Tófalvi Zoltán: Erdély – pergőtűzben, Ady András: Pygmalion – léleknapló című kötetekkel.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Két székely – dokumentumfilm
Marossy Géza és Lukács Csaba filmje 2014-ben készült. Két székellyel, Amerikában és Erdélyben
Látszólag homlokegyenest ellenkező irányba indul el a két székely ember (jellemző módon mindketten a „káoszelmélettől”), s teremtenek mindketten egy-egy olyan világot, amelyre érdemes odafigyelni. Egyikük, igazi posztmodern felfedező módjára, a tudomány számára szűz területeket tár fel – az egész emberiség hasznára és épülésére, a másik a hagyományt építi át a múltból a jövőbe –, hogy példát és utat mutasson kiútkereséssel bajlódó szűkebb közössége számára. Mindkettőjükre büszke, mindkettőjüket sikeres embernek tartja az őket kibocsátó székelyföldi közösség. De vajon mindeközben milyen életet élnek, megtalálták-e a boldogságukat? Hiszen a siker nem külső ajándék, hanem belső lelkiállapot kérdése…
2015. június 16-19. között kerül sor Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Kolozsváron LUKÁCS CSABA rendező és MAROSSY GÉZA operatőr Két székely című dokumentumfilmjének bemutatójára. A vetítések után a két szerző közönségtalálkozón vesz részt.
A vetítések és közönségtalálkozók időpontjai és helyszínei:
2015. június 16. (kedd) – Csíkszereda, Sapientia EMTE előadóterme, 18 óra;
2015. június 17. (szerda) – Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum Bartók-terme, 20 óra;
2015. június 18. (csütörtök) – Kovászna, Városi Művelődési Ház, 18 óra
2015. június 19. (péntek) – Kolozsvár, Sapientia EMTE előadóterme, 18 óra.
A rendezvény fő szervezője és támogatója: Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja, Sepsiszentgyörgy. Szervezőpartnerek és támogatók: Csíkszeredában – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Sepsiszentgyörgyön – MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, Székely Nemzeti Múzeum, Kovásznán – Városi Művelődési Ház, Fábián Ernő Népfőiskola, Kolozsváron – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kincses Kolozsvár Egyesület.
Lakatos Mihály
Székelyhon.ro

Fogy a magyar – A Kárpát-medence változó etnikai arculata
A Kárpát-medence változó etnikai arculata az elmúlt évezredben címmel tartott előadást dr. Kocsis Károly akadémikus, az MTA Földrajztudományi Intézetének igazgatója Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az előadó főképp a Mátyás király utáni időszak népességi térképeit mutatta be és magyarázta, hisz a korai időszakok társadalmának etnikai összetételét szinte lehetetlen meghatározni. Az etnikai térszerkezet átalakulását időszakonként össze is hasonlította.
Kocsis Károly a Kárpát-medencét magyar geopolitikai fogalomként határozta meg, amelybe beletartoznak mind a mai, megfogyatkozott Magyarország lakói, mind a határain kívül rekedt magyarok, és a megnevezés ellen senkinek nem lehet kifogása. Olyan haza szinonimájaként használta, amelybe mindannyian beletartozunk.
A honfoglaló magyarok a termékeny, könnyen megközelíthető területeket lakták be, a Nagy- és Kis-Alföldet, az Erdélyi Mezőséget, a más etnikumúak a történelem folyamán a nehezebben megművelhető területekre, hegyes vidékekre telepedtek.
A X. és a XV. század közötti időszakban főként a lakatlan területek rovására történt magyar terjeszkedés. A XVI–XVIII. században a belső háborúk, a török hódoltság és a felszabadító harcok, valamint a bizonytalan helyzetet követő migrációs folyamatok eredményeként rendkívüli magyar etnikai regresszió és azzal párhuzamos nemzetiségi terjeszkedés történt.
A XIX. század végén és a XX. század elején természeti és társadalmi tényezőknek köszönhetően, a túlnyomórészt önkéntes magyarosodás eredményeként magyar etnikai növekedés és nemzetiségi, főként szlovák és német fogyás bontakozott ki, melyet a trianoni békeszerződés, a történelmi magyar államterület felosztása tartóztatott fel.
Az 1918-tól máig tartó időszakban a trianoni területen fokozódó magyar etnikai előretörés, a trianoni határokon túl a szlovák, ruszin, román, szerb, horvát, szlovén előrenyomulással szembeni általános magyar etnikai-területi regresszió volt megfigyelhető, melyet csupán 1938–1944 között szakított meg a revíziós sikerek következményeként egy rövid, ideiglenes magyar etnikai térnyerés. A második világháborút követően az államalkotó nemzetek számbeli növekedése és a nemzeti kisebbségek csökkenése tapasztalható az utódállamokban.
A várható etnikai tendenciák negatív irányt mutatnak: a népességszám tartós csökkenése, a természetes fogyás növekedése, fokozódó bevándorlás az EU-s térfélre, fokozódó etnikai térbeli koncentráció, a nemzeti kisebbségek számának csökkenése, az etnikai kisebbségek, főként a cigányság és az „egzotikus” kisebbségek (főleg ázsiaiak) számának növekedése.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely fekete márciusa – Még mindig fáj
Szűknek bizonyult tegnap este Sepsiszentgyörgyön, ahol a Marosvásárhely fekete márciusa című, immár harmadik kiadásához érkezett könyvet és a Fehér januártól fekete márciusig című filmet mutatták be.
A szerző Kincses Előd mellett Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője beszélt azokról az eseményekről, amelyek máig fájnak és mérgeznek, mert kivizsgálásuk huszonöt év után sem kezdődött el.
Megrázó képsorokat láthattunk már az új világ kezdeteiről is: 1989 decembere, a diktatúra bukása után alig néhány héttel, 1990. január 12-én nyíltan beszélnek arról, hogy a frissen alakult vezető szerkezetekben – Nemzeti Megmentési Frontokban – „túl sok” olyan személy van, aki a régi gárdát képviseli, és önmagát kívánja átmenteni a zavaros időkön. Január 30-án a Bolyai Farkas Líceum magyar diákjai ülősztrájkkal követelik iskolájuk önállóságát, február 9-én a román tagozat diákjai és tanárai tüntetnek azért, hogy vonják vissza a tanügyminiszter rendeletét, és ne költöztessék el őket más épületbe. Ez meg is történt – közben pedig Kincsest (aki megyei alelnökként a tanév végére halasztotta volna az iskolák szétválasztását) a magyarok megalkuvónak, a románok hazugnak nevezik.
Másnap, február 10-én közel százezer magyar vonul fel Marosvásárhelyen némán, gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért; erre azóta sem érkezett válasz. A következő felvételek március 19-éről, majd 20-áról sorjáznak: imádkozó tömeg és nyugalomra intő szónokok a magyar oldalon, üvöltő hordák, vasvillák a másikon.
Középütt feltűnik egy román fiatalember is, aki megbékélést szorgalmaz (később elviselhetetlen nyomás alá kerül és szomorú véget ér). A történteket nagyjából ismeri az erdélyi magyarság, mégis vannak új elemek, hiszen sok minden csak most került napfényre – és még a ködösítés is tart, például Scrieciu tábornok 2010-ben adott interjújában első hallásra az az egyetlen mondat lehet igaz, hogy a köztiszteletben álló Király Károlyt azért nevezték ki Bukarestbe, mert nem akarták, hogy Marosvásárhelyen megakadályozza, amit a sötét erők kiterveltek... Megszólalnak a pogrom sebesültjei és tanúi is, és azt is megtudhatjuk, hogy valaki a Zsil-völgyi bányászokat is vonatra ültette, Székelykocsárdon állították le őket.
Kincses Előd könyve erről és ennél többről szól – immár románul is – az érdeklődőknek. Smaranda Enache szerint a legátfogóbb, legmélyebb és legőszintébb vallomás kerül vele az olvasók kezébe erről az időszakról, amelynek számbavételéhez nem csupán fáradságos munkára, hanem jókora bátorságra is szükség volt, mert amikor a gyűlölet lavinája elindul, nehéz ellenállni. Néhány ember mögéje látott az eseményeknek, próbálta leállítani őket, és próbált maga is lábon maradni, de Marosvásárhely fekete márciusa csak egy része volt egy olyan eseménysorozatnak, amely 1990 januárjában az első bányászjárással kezdődött, és júniusban a bukaresti Egyetem téren tetőzött, de csak 1999-ben, az utolsó bányászjárással ért véget.
Ezeknek a kivizsgálása már elkezdődött, és bár a vásárhelyi összecsapást még egyetlen ügyész sem vizsgálja, kikerülhetetlen lesz. Ha ez nem történik meg, a magyar kártyát mindig elővehetik; Kincses Előd lejáratása huszonöt éve tart, de ő a száműzetést is vállalva kiállt az elvei mellett, és erre ma is szükség van – vélekedett. Végül kijelentette: a múlt tisztázásával létrejöhet az a megbékélés, amelyben mindennek ellenére hittünk a diktatúrában is – miért ne hinnék benne most, amikor szabadabbak vagyunk?
A kialakult élénk beszélgetésben elhangzott: a fekete március előidézésében a volt Securitate és a megélhetési románok voltak a leginkább érdekeltek, de nagyobb játszmák is voltak akkoriban: a Szovjetunió még nem bomlott fel, a Nyugat pedig még nem nyílt meg a kommunizmust lerázó országok előtt.
Kincses Előd meghurcoltatásairól beszélt, szóba került, hogy a szélsőségesen magyarellenes Vatra Românească szervezet más városokban is próbálkozott a feszültségkeltéssel, kisebb-nagyobb kanyarok után az is, hogy azóta húszezer magyar tűnt el Marosvásárhelyről, és ahogy a jelenlegi igazságszolgáltatás kinéz, ma sincs, aki megvédje a magyar közösséget. A két és fél órás találkozó dedikációkkal ért véget.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nincs már magyar tanácselnök a Kolozs megyei önkormányzatban
A Nemzeti Liberális Párt által jelölt Mihai Seplecant választotta elnökévé tegnapi ülésén a Kolozs megyei önkormányzat.
Az új elnök az RMDSZ-es Vákár Istvánt váltja, aki már egy éve ideiglenesen látta el az elnöki teendőket, miután Horea Uioreanu elnököt korrupciós bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezték. Mihai Seplecan az egyedüli jelölt volt a tisztségre, 25 támogató és nyolc ellenszavazattal választották meg. Seplecan a Nagyrománia Pártban kezdte a politizálást, tíz éve pártolt át a liberálisokhoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékrendet teremtenek (Jubileumi ifjúsági tánctalálkozó a Perkőn)
Tizedik alkalommal tartják meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa által szervezett Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozót a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn. A jubileumra való tekintettel ezúttal kétnapos lesz a rendezvény, szombaton és vasárnap is zajlik. 40 csoportban több mint 1000 gyermek lép fel.
A cél: megmutatkozási lehetőség teremtése székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek számára, egymás megismerése, kapcsolatteremtés és -ápolás, a magyar néptánc gazdagságának és sokszínűségének közösségi megélése. Virág Endre, a Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadója, a rendezvény főszervezője lapunknak elmondta: a rendezvény Jánosi József ötlete alapján indult, és sokat fejlődött. Háromszéken nagyon kevés a műkedvelő tánccsoport, mindössze tizenhét, míg Hargita megyében számuk meghaladja a százat. S közülük kevés az igazán ügyes. A rendezvény által lehetőséget biztosítanak a kevésbé ügyeseknek is a megmutatkozásra, továbbá arra, lássanak másokat is, mit értek el, hol tartanak. Olyan csoportokat is meghívtak, amelyek vetekednek a hivatásos együttesekkel. Mivel Romániában nincs szakoktatás – ha nincs román, nem lehet magyar sem alapon –, értékrendet kell teremteni. A néptánc egyrészt azért fontos, mert a magyar kultúra egy szelete, másrészt, amikor a gyerekek szabadon táncoltak, természetes módon alakultak ki a táncfolyamatok. Magyarul tanítják a gyermekeket énekelni, magyar népviseletet hordanak, nem utolsósorban, míg a mai világban interneten kommunikálnak, itt megfogják egymás kezét. Bizonyított, hogy a ritmikus tánc fejleszti az agyat, hisz mozgáskoordinációra van szükség. Ha feláll valaki a színpadra, kell figyelnie a zenére, meg kell tanulnia a koreográfiát. És nem utolsósorban egy közösséghez való tartozással is jár a mozgalom. S ha az ifjú egyetemre megy, netán Kolozsvárra, bekerülhet a kolozsvári tánccsoportba, hisz a tánc nyelve egy, ezt az értékrendet igyekeznek táplálni a Perkőn. A két nap kiemelt meghívottjai: a Kolompos együttes és a Téka zenekar szombaton, vasárnap meg a Tokos zenekar, a Fölszállott a páva vetélkedő kategórianyertese, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, amely a Sóvidéki kalapács című előadását mutatja be. A szombat esti táncházban együtt zenél a legrégebbi és a legfiatalabb zenekar, azaz az 1976-ban alakult Téka – melynek tagjai azt mondták, annyit kaptak Erdélytől, hogy érdemes visszaadniuk belőle –, és a nemrég spontánul alakult helyi zenekar. A Perkő Néptáncegyüttes házigazdaként kezdi és zárja a találkozót. A gyermekek együtt lehetnek olyan emberekkel, akiket a szervezők választanak, így kézművesekkel is, és népi játékokon vehetnek részt. Jelen lesz Lévai Péter, a budapesti Táncművészeti Főiskola adjunktusa, aki véleményezi a fellépéseket és szakmai tanácsokkal látja el a csoportvezetőket. Mindkét este tábortűzzel zárul a nap, az egységet kivetítendő – mondotta Virág Endre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dömpingellenes kiáltvány
A kincseitől megfosztott város, melyet elkoszlott szőke Szamos szel át, s melynek híres, megdanolt Donát útján megritkultak az orgonák, júniusra újra feltalálta magát: készített magából egy emeletes tortát.
Alapnak ott a TIFF, mint szolid bázis, erre jön a könyvhét feltétként, glazúrnak az egy héttel elhalasztott gyereknap + az unitárius nyílt napok, és – hogy haragvás ne legyen – Harag Napok a színházban (egyetemi évzárók, véndiáktalálkozók, ballagások már csak itt zárójelben, mint bőséges porcukorfelhő). Ezen a tobzódáson dohogok, a szombat délelőtti verőn, miközben sajtós céhtárs vigasztalni próbál, hogy vezetném le a feszültséget úgymond 2 500 jel (leütés, karakter – szöveghossz szaknyelven) erejéig.
Megéri azt a flekknyi félhangos fortyogást, mert elvégre örülni kellene: 1. hogy ennyi esemény van, és a kínálat valóban nagyvárosi kalibernek felel meg és 2. a meteomanók is velünk tartanak, illetve 3. lesz bőven anyag a napi sajtóban hétfőre (4. mivel édesszájú vagyok, a tortát elvből nem kellene biflamálnom). Alapvetően nem is ezzel van gond, hogy időnként tömbösödnek a történések, hasonló nívójú góccal-gubanccal minél több baja legyen a kultúrfogyasztónak, ha már edzeni próbálja magát a majdani európai fővárosi lakos státuszához. Ám ha mégis áttekintem a kalendáriumot, s egy esztendőnyi időtengelyen végigpillantok – még ha sebtében is –, nem tudom letagadni, hogy sivárabb és dúsabb időszakok igencsak rapszódikusan váltogatják egymást.
Rostás-Péter István
Szabadság (Kolozsvár)

Népzenei tanévzáró: sose késő hangszert tanulni!
Tízévestől 73 évesig mindenféle korú és foglalkozású diákja van a válaszúti Kallós Alapítvány kolozsvári népzene tanfolyamának, ahol az idén 48-an végeztek, és tegnap este a Reményik Galériában be is mutatták, amit tanultak.
A tavaly januárban indított képzés népszerűnek bizonyul: az ősszel már 54-en kezdték első- és másodévesként a tanfolyamot – tudtuk meg Kisfaludi Attilától, az iskola vezetőjétől. Nemcsak népi éneket és hangszeres népzenét tanulnak, hanem a tájegységek népzenei sajátosságaival is ismerkednek a diákok. Heti egy alkalommal találkoznak tanáraikkal – akik elismert népzenészek (Harmadik, Tokos zenekar tagjai) –, egy–másfél órás foglalkozáson: Kisfaludi Attila brácsát, bőgőt, Ficzus László haladó hegedűt, Tókos Csongor hegedűt, Nagy Noémi Kriszta éneket tanít. Az alapoktatáson túl zenekarban is játszanak a diákok, hiszen a képzés egyik célja, hogy a tanulók majd bandákat alakítsanak. Új diákokat októberben vesznek fel.
ke
Szabadság (Kolozsvár)

Rendben
A gyülekezési jogot és a szólás szabadságát sértő intézkedések elleni tüntetésről sokszor hallani, ám az már igencsak ritkaságszámba megy, hogy ez ellentüntetést váltson ki.
Hol máshol történhetne meg mindez, mint Marosvásárhelyen, ahol román civil szervezetek kilátásba helyezték: utcára vonulnak, ha az Erdélyi Magyar Néppártnak – hosszas huzavona után – sikerül megszerveznie tiltakozó megmozdulását.
A történet kulcsfigurája természetesen Valentin Bretfelean, aki a közelmúltban hozott intézkedéseivel, fenyegetőzéseivel alaposan kihozta sodrukból a valós kétnyelvűségért küzdő vásárhelyieket. Az utcanévtáblák ügyében tapasztalt túlkapások, megfélemlítések miatt először csak a helyi rendőrség hírhedt vezetőjének lemondását, az önkormányzat vonatkozó határozatatainak betartását követelték volna Marosvásárhelyen, ám mivel a városháza illetékes bizottsága többször is gáncsot vetett a kezdeményezőknek az engedélyezési folyamat során, immár a gyülekezési jog és a szólásszabadság korlátozása miatt is utcára vonulnának.
Ezen a ponton köszön be a képbe három román szervezet, amelyek „besokalltak” a magyarok követelései hallatán, és közölték, hogy ha tüntetés lesz, akkor ellentüntetést szerveznek „nemzeti hősük” védelmében. Nagy meglepetésre ezúttal nem az e téren rendkívül aktív Új Jobboldal a kezdeményező – az igazat megvallva, ennek most nem nagyon lehet örülni, hiszen az elmúlt időszakban haldokló Vatra Românească, illetve további két, feledésbe merülő nacionalista szervezet életre keltésével kiszélesedik a magyargyűlölő hangadók köre.
Azonban a „tartalékosok” mozgósítása azt is jelzi, hogy bizonyos körökben talán úgy érzik, vesztésre állnak. Az egyre erősödő civil nyomás, a magyar politikai alakulatok tervezett összefogása, kikényszerített síkraszállása lassacskán kikezdi az érdektelenségre, kiábrándultságra épülő, az ahogy esik, úgy puffan elv alapján szerveződő régi „rendet”. Ez pedig nem az Új Jobboldal, a Vatra vagy Bretfelean híveinek és főnökeinek kedvez.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Bemutatták Borbély Zsolt Attila könyvét
Borbély Zsolt Attila politológus, közíró Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvét mutatták be Szatmárnémetiben.
A kötet lépésről lépésre végigköveti az elmúlt 25 év történetét. A politológus elmondta, annak ellenére sem esett nehezére elemzőként tekinteni a politikai történésekre, hogy kezdetben az RMDSZ–ben politizált, jelenleg pedig az EMNT országos alelnöke. 1992. október 25–ét fontos fordulópontként említette, amikor az RMDSZ döntéshozó szerve, a Küldöttek Országos Tanácsa elfogadta a kolozsvári nyilatkozatot. A dokumentum először állt ki határozottan az autonómia mellett. Az elvont autonómiakövetelést az 1993–as brassói kongresszus fordította le a program és az alapszabály nyelvére. A kongresszus kétéves határidőt adott azoknak az autonómia–centrikus lépéseknek a megtételére, amelyek nem ütköznek a román törvényi szabályozásba. Ezeket a lépéseket azonban, mint például a nemzeti kataszter összeállítása, az RMDSZ vezetése elmulasztotta megtenni. Az RMDSZ 1996–ban úgy lépett be a kormánykoalícióba, hogy semmiféle előzetes garanciát nem kapott programja részleges megvalósítására sem. Ezzel a szövetség feladta legfontosabb eszközét: a külpolitikai nyomásgyakorlás lehetőségét. Borbély az autonómia nemzetstratégiai szükségszerűségéhez mérte az elmúlt 25 év eseményeit, mert úgy gondolja, az erdélyi magyarság nemzeti érdeke az autonómia elérése. 1989 óta az autonómiánál többet nem lehet követelni, kevesebbet viszont nem érdemes, mert az egyenlő a felmorzsoltatással. Bár sokan vitatják, ő meghatározhatónak tartja a nemzeti érdeket: ez a nemzet szellemi, kulturális, morális és lélekszámbeli gyarapodása. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet első, távlati hatású, fontos momentumaként 1989. december 25–ét említette, amikor a megalakuló magyar szervezet Romániai Magyar Demokrata Szövetségként (RMDSZ) határozta meg magát. Szerinte szerencsésebb lett volna a „romániai” helyett az „erdélyi” önmeghatározás, mert ez a közösség őshonosságát hangsúlyozhatta volna. A szerző előadásában és könyvében az elmúlt huszonöt év erdélyi magyar politikájának tanújaként nyilvánult meg, hiszen aktív közszereplő, 1989 óta a nemzeti érdekek és értékek mentén politizál. Könyve azt is bemutatja, hogy a nemzeti érdekérvényesítés nagy esélyét hogyan szalasztottuk el. A történelmet mindig a győztesek írják, de ez a könyv nem az RMDSZ sikertörténete, hanem az RMDSZ és a polgári–autonomista politikai közszereplők történetét és egymással vívott harcát jeleníti meg.
Elek György
frissujsag.ro

Készülődés az afterpartira
Mindenki néz, mint a moziban: Victor Ponta is a DNA célkeresztjében. Az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása mellett természetesen mindenki – kívül- és belül álló egyaránt – meg van győződve, hogy a miniszterelnök is bőven ott menetel a sorban, nem ez a megütközés elsődleges oka. Inkább annak dermesztő felismerése, hogy mennyire fogalmunk sincs, miféle erők mozgatják a romániai korrupcióellenes harcot.
A hatalmi ágak különválasztásának fontosságáról persze senki sem nyitna vitát, de a demokrácia működésének megértésére szolgáló agylebenyünk 25 év tanulás után is meglehetősen csökevényes állapotban van. A szürkegalléros bűnözők bekasztlizása még beleillik a nagy megtisztulási folyamatba, de ha egy volt vagy jelenlegi miniszter- vagy államelnök lába alatt kezd égni a talaj, már megint alig értünk valamit. S ha nem értjük, gyártunk hozzá valamilyen magyarázatot, ebben alig különbözünk barlanglakó őseinktől.
Jöjjenek hát a konspirációs elméletek. Például az, amely a nagyhatalmak – elsősorban az Egyesült Államok – balkáni destabilizációs tevékenységével függ össze. Albániának több mint egy éve nincs kormánya, Bulgáriában is csak „ügyvezetnek”, Macedónia robbanásveszélyes állapotban van, Bosznia-Hercegovina közel áll az „oszlásnak” induláshoz. Ukrajnáról nem is beszélve. Illetve dehogynem! Hiszen éppen az ukrajnai helyzethez való földrajzi közelsége predesztinálja arra Romániát, hogy a térség középhatalmává váljon – ha a nagyhatalmak is úgy akarják. És úgy tűnik, úgy akarják, a rendet azonban többnyire az őskáosz előzi meg, azaz egy kis destabilizálás, mielőtt diadalt ülnének a demokratikus értékek, és beindulnának azok intézményei.
Ehhez pedig keresni sem lehetne piacképesebb eszközt, mint a korrupcióellenes harc, amellyel tíz romániai polgárból legalább tizenkettő azonnal azonosul. A nyomozóhatóság pedig dübörög, csörögnek a láncok, sorban vonulnak a bűnözők, akik közül mindegyiknek van egy kevés vaj a fején – egy Romániához hasonlóan hagyományosan a korrupcióra épülő országban ez szinte borítékolható. Mert a jelzéseken túli tényleges háttértámogatás nélkül aligha működhetne a bűnüldözés egyirányú forgalma. A kereszteződésben pedig ott áll egy német identitásából fakadóan minden gyanún felül álló úr, akinek a szájából hitelesen hangzanak a korrupcióellenes aposztolikák.
Victor Pontának és csapatának persze mennie kell, ehhez az egységfronthoz ma már csak az nem csatlakozik, akinek rejtegetnivalója akad. Érdemes azonban készülődni az afterpartira is: kik jönnek az egyelőre obskúrus háttérből?
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bibliával és festményekkel az emberek között
Pusztakamarási és kolozsvári református lelkészként több mint negyven éve szolgál. Gy. Szabó Béla hagyatékának gondozójaként közben Erdély-szerte szervez képzőművészeti kiállításokat. Ferenczy Miklóssal a megalkuvás nélküli igehirdetésről, a kisember felkarolásáról, művészetekről és hitről beszélgettünk.
– A kolozsvári képzőművészeti kiállításokat látogatók – ha nem ismerik önt református lelkészként – arra gondolhatnak, hogy megrögzött műgyűjtő. Honnan ez a nem mindennapi párosítás?
– Képzőművészet iránti elkötelezettségem gyerekkori hozomány. Úgy kerültem el szülőföldemről, a Nyárád-mentéről Kolozsvárra, a Farkas utcába, hogy nagynéném, Ferenczy Júlia képzőművész maga mellé vett, mivel nem volt gyereke. Öten voltunk testvérek: odahaza igen szerény anyagi körülmények között éltünk, így jöttünk fel hárman Kolozsvárra, Imre és István bátyámmal, akikből zenész lett. Júlia néném és férje, Fuhrmann Károly iparművész műterme kiváló alapozást nyújthatott volna festészethez és grafikához egyaránt, ha igazi tehetséget éreztem volna. Édesanyám amatőrként jól rajzolt, én is örököltem némi készséget: mind Júlia néném, mind másik nevelőszülőm, Gy.Szabó Béla felajánlotta, hogy foglalkoznak velem, ha rajzolni, festeni akarok. Amikor láttam, hogy ez nekik milyen könnyen megy, nekem meg mennyire nehezen, elillant a bátorságom. Nem lett belőlem festőművész, de a családi talentumot Botond fiam vitte tovább azzal, hogy elvégezte a kolozsvári képzőművészeti főiskolát.
– A művészet iránti elkötelezettsége viszont töretlen. Gy. Szabó Béla hagyatékának gondozójaként ez édes teher is?
– Amikor 1985 novemberében meghalt, Gy. Szabó Bélát én temettem el a Házsongárdi temetőben. Lelkészként a legnehezebb temetésem volt ez, hiszen életem egy darabkáját veszítettem el. Teológus korom óta a műterme mellett állt a szobám, és amikor elutazott valahova, mindenben rám hagyatkozott. Sokat segítettem neki a kiállítások megszervezésében. Júlia néném, a Gy. Szabó hagyaték örököse mindent rám testált. Akkor nagy teher nehezedett rám, de később értettem meg a jézusi tanítást, miszerint ha a terhet felveszed, egyszercsak könnyűvé válik, és gyönyörűséges lesz. Most itt tartok: nemrég szerveztük meg a 101. Gy.Szabó Béla-kiállítást Nagybányán, a Teleki Házban, és ezen a héten nyílik a 102. kiállítás a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Amíg 1990 és 2010 között a kolozsvári esperesi hivatalban a Gy. Szabó Galériát működtettük, tíz év alatt mintegy 135 kiállítást szerveztünk, a Pata utcai gyülekezeti ház Fehér Galériájában pedig további harmincat. Már gyerekkoromban sok képzőművészt megismertem nevelőszüleim műtermeiben. A rendszerváltás után ez a szellemi örökség késztetett arra, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljunk az új nemzedékek számára is.
– Hogyan került lelkészi pályára egy 1969-ben érettségizett székely fiatalember, akinek a kolozsvári polgári-intellektuális környezet nemcsak zenei és képzőművészeti műveltséget, hanem nagyon jó angol nyelvtudást is adott?
– Pályaválasztásomra a Farkas utcai református templomban szolgáló László Dezső lelkész volt a legnagyobb hatással. A Nyárádszentbenedeken negyven éven át köztiszteletben álló lévita tanítóként szolgáló nagyapámtól tudtam, hogy őseink a 16. század végétől nyomon követhetően papok, tanítók, kántorok voltak. Úgy gondoltam, teológusként én is beillek e sorba. László Dezső és az akkor fiatal oktató, Juhász Tamás készített fel a felvételire. Jó tanuló lévén nem az volt a kérdés, hogy bejutok-e, hanem hogy milyen eredménnyel. Nem akartam csalódást okozni mentoraimnak. Kiváló évfolyam volt az 1969-es. A végzősök közül a többség vezető tisztségeket töltött be később az egyházi hierarchiában, sokan lettek esperesek. Az ötvenes-hatvanas évek eleji sztálinista egyházellenesség csökkenésével nőtt az érdeklődés a teológia iránt. Tanárunk, Dávid Gyula püspökhelyettes akkor még megtehette első éven, hogy mindannyiunkat behívott magához és elmondta: a Szekuritáté egyenként meg fog keresni, és felajánlja az együttműködés lehetőségét, azaz legyünk besúgók. Jól gondoljuk meg, mit írunk alá! Az évfolyamunkról egy-két később „elcsúszott” lelkészen kívül, tudtommal, senki nem kollaborált az állambiztonsággal.
– Gondolom, önt is megkörnyékezték...
– Igen, de miután nemet mondtam, a teológián nem zaklattak. Később, első gyülekezetemben, Pusztakamaráson az odaérkezésem után a falunkért felelős szekustiszt megkeresett és elmondta: ő mindent tud arról, mi történik a faluban, csak azt nem tudja, mit gondolnak az emberek. Ebben tudnék én neki segíteni. A válaszom egyértelmű volt: nem tudok és nem is akarok ilyesmiben segíteni. Miután a szekusdossziémhoz hozzájutottam, láttam, hogy rólam sokat és sokan jelentettek, de az én lelkiismeretem tiszta.
– Sütő András szülőfaluja nem jelentett kiemelt műveleti területet a magyar veszélytől tartó állambiztonság számára?
– Nem hiszem, hogy Pusztakamarás különlegesebb falu lett volna a hatalom számára, mint a többi mezőségi település. Sütő András évente néhányszor jött haza, őt nem itt kellett szemmel tartaniuk. Amikor hazatért szüleihez, templomba ritkán járt, de velem jó kapcsolatot ápolt. Főleg karácsony táján gyűlt össze a nagycsalád: ilyenkor a szüleivel együtt összeültünk és jót beszélgettünk. Ha otthon járt, rendszerint megkeresett a parókián. Nyomon követte és elismerte a gyülekezetben kifejtett munkám. Pusztakamaráson gyakori volt a vendég, hiszen Erdélyből és Magyarországról sokan ellátogattak Kemény Zsigmond sírjához. Az Anyám könnyű álmot ígér szerzője, Sütő András akkoriban már Magyarországon is ismert volt, így bekopogtattak a szülőházához is.
– Makkai Sándor Holttengere, a Mezőség milyen benyomást tett önre?
– Soha nem tudtam azonosulni a Holttengerrel, merthogy a mezőségi magyar emberről más véleményem alakult ki. A tömbmagyar vidékek egyházhoz való viszonyulásuktól eltérően a mezőségi ember mindig érezte, hogy az egyházon belül van az igazi és egyetlen megtartó erő. Egyféle búvópatakként láttam a Mezőséget, amely a föld alatt eltűnik, aztán tiszta vizű, éltető forrásként jut a felszínre. A Pusztakamaráson eltöltött nyolc és félből hat éven át beszolgáló lelkész is voltam parányi gyülekezetekben: vasárnaponként 25 kilométert is gyalogoltam esőben, hóban, mégis ez volt életem legszebb időszaka. Nemcsak azért, mert akkor született meg három gyerekünk, hanem mert ezek az egyszerű és nagyszerű emberek igazi nagycsaládot jelentettek.
– Jól választott, amikor 1982-ben ismét Kolozsvárra költözött, immár Pata utcai református lelkészként?
– Amikor 1982 májusában bejöttünk a városba, a feleségem, Annamária, aki Kolozsváron nőtt fel, sírva hagyta ott a pusztakamarási parókiát. Gyerekeim később is, éveken át kijártak nyaralni pusztakamarási családokhoz. Ma is élő kapcsolatunk van sok mezőségi családdal, akiknek az elmúlt három évtizedben lehetőségeink szerint mindig segítettünk. A Pata utcai gyülekezet hívott meg lelkésznek, miután két presbitere inkognitóban meghallgatta az istentiszteletem Pusztakamaráson. Akkor került iskolás sorba Eszter lányunk, gondoltuk, Kolozsváron könnyebb lesz. De nem volt ebben tudatosság, hogy mi feltétlenül Kolozsvárra szeretnénk jönni. Életelvem, hogy az Úristen intézi a dolgaimat: ha ő így rendezte, akkor az így van jól. Ebben a hitben költöztünk Kolozsvárra.
– Emlékszem, a nyolcvanas években azt rebesgették a kolozsvári magyarok, hogy a Patai utcai református imaház lesz az első, amelyet lebontanak. Hogyan úszták meg?
– 1986-tól 1989 decemberéig tartott a gyülekezet térdre kényszerítésének kísérlete. Körülöttünk már mindent lebontottak, cserébe már mindent felajánlottak, de a presbitérium egyemberként állt ki mögöttem: nem tágítunk. Ebben az is szerepet játszott, hogy azelőtt már lebontották a parókiánkat. Nem tudott mit kezdeni velünk a hatalom, és valószínűleg nem akart cirkuszt, így aztán körbevettek tömbházakkal, de nem bontottak le. Hihetetlen egység volt akkor a gyülekezetben. Az oktatásból, a kultúrából, minden más területről száműzött kolozsvári magyarságnak az egyháza lett az utolsó menedéke.
– Régi fényképeket láttam a nyolcvanas évek konfirmációs istentiszteleteiről, ahol népviseletbe öltözött fiatalok hatalmas csapata állja körül az úrasztalát. Hányan konfirmáltak akkoriban?
– Egy-egy évben annyian, mint ahányan manapság konfirmálnak Kolozsvár tizenkét gyülekezetében összesen, azaz százötvenen is. Három iskola magyar diáksága járt hozzánk vallásórára és konfirmációra. Kiránduló lelkészként ismertek Kolozsváron, mert nagyon sokat utaztam Erdélyben a fiatalokkal. Igazi csapattá kovácsolódtunk. Ma is sokukkal tartom a kapcsolatot, követem az életútjukat. Igaz, többségük már rég külföldön él. Nem véletlen, hogy az egykori 3400 lélekből mára 2000 maradt a gyülekezetben. Huszonöt év alatt 1500 személlyel többet temettem, mint ahányan születtek. Öröm az ürömben, hogy a rendszerváltás körüli években tapasztalt rengeteg vegyes házasság – a gyülekezetben akkoriban minden második magyar fiatal nyelvileg vegyes házasságba lépett – mára jelentősen megváltozott.
– Az 1953-ban épült imatermet ötven évre rá, 2013-ban alakították át tágas templommá, toronnyal, több funkciós gyülekezeti házzal. A lebontott, régi parókia helyett új épült. Miközben nyugdíjba készül, nem aggasztja, hogy néhány évtized múlva ki lakja majd be ezt a magyar oázist a Pata utca sarkán?
– Úgy szeretnék mindent átadni utódomnak, hogy az építkezések, a felújítások befejeződjenek, és ő csak lelkigondozással törődhessen. Úgy gondolom, ma ez az egyház legfontosabb feladata. A gyerekekkel kell kezdeni, mert ők lesznek a leendő keresztény családok alapjai. Minden lelkész számára nagy kihívás, hogy a régi gyülekezeti életet miként tudjuk megtartani. Ugyanakkor látni kell, hogy az Úristen az, aki megtart bennünket. Egy lelkész ebben hisz, ebben bízik, és ezt hirdeti híveinek.
Ferenczy Miklós
Nyárádszentbenedeken született 1950-ben. Tíz éves korában került kolozsvári nevelőszüleihez, Ferenczy Júliához, majd Gy. Szabó Bélához. 1969-ben érettségizett, és a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lett. Püspöke Marosvásárhelyre akarta segédlelkésznek kinevezni, ő inkább mégis Pusztakamarást választotta. Nyolc és fél év mezőségi szolgálat után 1982-ben került Kolozsvárra a Patai utcai református gyülekezetbe. A Szekuritáté szorosan figyelemmel követte tevékenységét, amiről vastag szekus dosszié árulkodik.
1990 után Gy. Szabó Béla hagyatékára alapozva létrehozta a Gy. Szabó Béla Galériát. Az elmúlt 25 évben mintegy 250 erdélyi képzőművészeti kiállítás megszervezésnél bábáskodott.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Több mint fesztivál mottóval szervezik a 26. Tusványost
Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány Több mint fesztivál jelszóval szervezi meg a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos), melyre július 21. és 26. között kerül sor a székelyföldi Tusnádfürdőn.
A szervezők szerdán egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették az idei Tusványos programját, újdonságait. Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak a koordinátora elmondta, az idei szabadegyetem előadásai a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe, de szó esik majd a korrupció kérdéséről is. Idén is számítanak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására, és jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Sándor Krisztina elmondta a szervezők minden évben törekszenek arra, hogy rangos román előadók is eljöjjenek a táborba, azonban azt tapasztalják, hogy évről évre azok jönnek, akik ettől függetlenül is nyitottak a román-magyar párbeszédre, akiket a rendezvény által szeretnének megszólítani, azok rendre távol maradnak. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy „ami nem megy, azt nem kell erőltetni”. A programfelelős megemlítette, a szabadegyetem az autonómiáról tartandó kerekasztal beszélgetés dél tiroli, baszk és katalán résztvevői által nyer nemzetközi jelleget. Hozzátette, erdélyi magyar-magyar párbeszédre is sor kerülhet a rendezvényen, valamennyi magyar politikai szervezet képviselőit szívesen látják.
Fancsali Barna MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője azt tartotta a legfontosabb újdonságnak, hogy idén az érdeklődők beléptető rendszeren keresztül juthatnak a tábor területére. A 16 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt (1050 forint) kell fizetniük a belépésért. A heti belépő 70 lejbe (4900 forint) kerül. A főszervező elmondta, a rendszer bevezetése elsősorban a kiskorúak biztonságát szolgálja. Ők más színű karszalagot kapnak, amellyel nem szolgálhatók ki cigarettával és szeszes italokkal a tábor területén. Hozzátette, a beléptető rendszer azt is lehetővé teszi majd, hogy megszámolják a látogatókat. Megjegyezte, a tábor mintegy 15 ezer ember befogadására alkalmas, és várhatóan nem lesz több belépni vágyó.
Popa Ilona MIT-alelnök, a tábor programfelelőse elmondta, esténként a nagyszínpadon olyan fellépőknek tapsolhat a közönség, mint Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna cum laude, a Budapest bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heven streat seven.
erdon.ro

Nagyváradról elszármazottak találkozója
Kedves nagyváradiak szerte a nagyvilágban! Bár a Föld nevű bolygónak számos olyan pontja lehet, ahol az ember jól érezheti magát, igazi otthonérzetet csak a szülőváros nyújthat. Éppen ezért hívjuk és várjuk a Nagyváradon született, itteni felmenőkkel rendelkező, vagy itt tanuló, de ma már külföldön élő nemzettársainkat, hogy 2015 nyarán jöjjenek haza.
Minden elszármazottat szeretettel várunk mindennap, de különösen június 25–28. között. Idén ugyanis harmadik alkalommal szervezzük meg a Szent László Napokat, melynek keretében kulturális és szórakoztató, tartalmas, és reményeink szerint felejthetetlen programokkal várunk minden korosztályt. Ennek keretében idén is meghirdetjük a Nagyváradról elszármazottak találkozóját, melyre várjuk azokat is, akiket rokoni szálak fűznek a „boldog Váradhoz”, és szeretnék megismerni a város múltját, jelenét, szeretnének elbeszélgetni a világ minden tájáról ideérkező, illetve az itthon maradt magyarokkal. Időpont: június 27., 10 óra. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem. Moderátor: Boros Zoltán. Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Szent László Egyesület
erdon.ro

A Székely Nemzeti Múzeumban koncertezik a Codex
Június 16-án, kedden 19 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében koncertezik a Codex együttes. A zenei világ az idén ünnepli Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulóját. A fiai közül is többen kiváló zenészek voltak és számos maradandó művet alkottak.
Egy új zenei stílust, az úgynevezett gáláns stílust indították el, amely átmenetet képez a barokk és klasszicizmus között. A hangverseny Johann Sebastian Bach és két fia Christian Bach és Johann Christophe Friedrich Bach fuvola-csembaló műveit tartalmazza. A művek autentikus előadásmódban és korabeli hangszertípusokon szólalnak meg. Fellépők: Filip Ignác - barokk fuvola, Paul Cristian - csembaló.
maszol.ro,

Mostohagyermekként bánik a román nemzetpolitika a vlachokkal. De miért?
Románia mindig is többet foglalkozott a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival.
A vlachok azok a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik latin eredetű nyelvet beszélnek. A román néppel való rokonságuk nyilvánvaló, ennek ellenére a román politika vonakodva ismeri el őket saját kisebbségnek, így érdemtelenül keveset foglalkozik velük – derült ki a IV. Erdélyi Politikatudományi Konferencia A vlachok és a román nemzetpolitika című panelelőadásából. A Sapientia EMTE oktatója, Bodó Barna által tartott előadás a vlachok kutatásának, jogállásának, a Romániával való kapcsolatuknak és a román nemzetpolitikának a vonatkozásait járta körül.
A vlachok kifejezés ugyan jelen van a román közéletben, ennek ellenére a róluk szóló hivatalos diskurzusról nem lehet beszélni – indított Bodó. A román meghatározások az exonim és endonim definíciók közötti különbséget hangsúlyozzák, és azt hogy a vlachok egy idegenektől származó megnevezést jelent, ez valamilyen módon megmagyarázhatja, hogy miért is nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A modern román állam megalakulása előtti időszakban a románokat más nyelvekben úgy szerepeltek, mint wallachians, Walache, volohi, valaques, míg a modern román állam létrejötte után a Dunától délre élő románsághoz közel álló népek a vlachok, az arománok a cincárok voltak. Innen ered a magyar oláh kifejezés is, ami kezdetben nem volt dehonesztáló.
A szerbek semmibe veszik a vlachokat
A megnevezések körüli szakmai diskurzus még nem jutott el abba a fázisba, hogy a különböző nézeteket vallók meg tudjanak egyezni bizonyos alapvető kérdésekben, ezért több megnevezés - arománok, vlachok, cincárok – van használatban. A vlach történelem kapcsán elhangzott, hogy az valójában nem írható meg, mivel a folyamatokat annyira nagymértékű térbeli és időbeli diszkontinuitás jellemzi, hogy nem lehet egységes történelmet írni, csak külön-külön történeti elemek idézhetők.
Azokban az országokban, ahol az államigazgatás foglalkozott a vlachokkal, ott betagolták a saját közigazgatási rendszerükbe. Például az oszmán-törökök befogadták a vlachokat, meghagyták saját társadalmi-gazdasági, patriarchális és autonóm szervezetüket (knežine), és a népességet a hegyekből az elpusztult síkságokra telepítették át. A Timok-völgyi vlachok a török időkben katonai szolgálatot teljesítettek, cserében különböző privilégiumokat élveztek. Szerbiában ezzel szemben nem nagyon foglalkoztak velük, a szerb államvezetés számára a vlach kérdés nem létezik.
Nem véletlen a csángó helyzettel való hasonlóság
Bodó szerint ennek kapcsán felül kell bírálni a szerb-román nagy történelmi barátság narratíváját, hisz az első világháború végéig, a Bánságra vonatkozó területmegosztási-kísérletig a szerb és a román hatalom között kőkemény harcok dúltak, így nem beszélhetünk történelmi barátságról. A vlachok Moschopolis 1788-as pusztulása után vándoroltak Szerbiába, főleg Belgrádba. Számuk ekkor háromezerre volt tehető. A 19. század elején részt vettek a szerb felszabadító mozgalmakban, akkori nevük pedig cincár volt, ami a mai szerb köztudatban „hajdani gazdag görög kereskedőt” jelentett. A vlach kifejezés pedig a Timok melléki románok neve. Érdekességként hangzott el, hogy cincár származású volt pl. két klasszikus szerb drámaíró: Jovan Sterija-Popović és Branislav Nušić. A belgrádi Cincár-Szerb Egyesület pár száz tagot számlál, akik nagyrészt Macedóniából költöztek oda az utóbbi évtizedekben, az egyesület pedig egy kis lapot is kiad.
Az első szerb bevándorlók 1690 körül érkeznek a Timok-völgyébe, majd a szerb állam 1817-es újjáalakulása és az orosz-török háború után a Timok-völgye és egyéb területek is szerb uralom alá kerülnek. A Milos Obrenovici vezette szerb állam ekkor agresszív asszimilációs politikába kezdett, és a népességcserétől kezdve az iskolák bezárásán át a tanítási nyelv és a templomozási nyelv megváltoztatásáig minden eszközt bevettek. Ez a folyamat évtizedeken át tartott, míg kialakult és állandósult a mai helyzet. 1919-ben egy kisebb terület átkerült Bulgáriához, 1945-ben pedig az általános álláspont az volt, hogy a vlachok nem románok.
Bodó szerint a szerbek a saját szempontjaik szerint kezelik a vlach kérdést, holott a Timok-völgyében a vlachok tekinthetők őslakosoknak, a szerbek később érkeztek, és a terület nem is tartozott mindig Szerbiához, azonban a politika folyamatosan játszott velük. Hozzátette: egyáltalán nem meglepő, ha egy magyarnak a Timok-völgyi vlachok kapcsán a moldvai csángók jutnak eszébe.
Mennyi az annyi?
A nagyon szűk vlach elit elmondása szerint Szerbiában mintegy 150 településen élnek vlachok, akik magukat rumunoknak hívják. A 2011-es népszámlálás szerint 35.330-an vannak, saját bevallásuk szerint 89 ezer főt számlálnak. A nyelvészek ugyanakkor azt állítják, hogy 200 és 400 ezer közé tehető a különböző szinten románul beszélők száma. A legtöbben Kucevo községben élnek, ahol a lakosság 28,3 százalékát teszik ki, Boljevacban 26,7 százalék, míg Negotinban 7,5 százalék. A Timok-völgy lakossága 2011-ben hivatalosan 712 ezer volt, közülük mintegy 35 ezer (6%) vallotta magát vlachnak. Több olyan település is van, ahol a lélekszám szerint lehetne román iskola, de sehol nincs. A vlachok igazi lélekszáma kérdésében eltérő álláspontok vannak. Eugen Simion, a Román Akadémia korábbi elnöke 2007-ben azt mondta, hogy egyesek szerint a timoki románság lélekszáma 500 ezer, mások szerint 300 ezer, annyi bizonyos, hogy jelentős hagyományos román kultúrájú közösséggel kell számolni. Iosif Bena néprajzkutató egy 1995-ös tanulmányában a Timok-völgy románul beszélő népességét 200 és 300 ezer közöttire teszi, míg a vlach vezetők szerint kb. 90-100 ezren lehetnek.
Politikai szempontból a vlach kérdés 2012-ben vált élessé, amikor a vlachok helyzete miatt veszélybe került Szerbia EU-s tagjelöltsége. A szerb lapok arról írtak, hogy Románia megakadályozza, hogy Szerbia EU-tagjelölti státust kapjon, ha Belgrád nem hoz konkrét intézkedéseket a vlach kisebbség helyzetének javítására. Cristian Diaconescu akkori román külügyminiszter úgy pontosított, hogy Románia ugyan nem gördít akadályt Szerbia elé, de elvárja, hogy Szerbiát is ugyanolyan szigorú megfigyelés alá vessék a kisebbségi jogok betartása terén, mint korábban Romániát. A szerb álláspont ugyanakkor az, hogy a vlachok nem románok így asszimilációról sem lehet beszélni, míg Bukarest szerint a vlachok románok. A 2009-es nemzeti tanácsok megalakulásáról szóló törvény értelmében 2010-ben létrejött a vlach nemzeti tanács, addig semmilyen képviseleti struktúra nem létezett.
Különbség van a vlachok és a szerbiai románok között
Bodó Barna több látogatást is tett a Timok-völgyében, ahol teljesen jól boldogult a román nyelvvel. Elmondása szerint a szűk vlach elitet a félelem uralja, nincsenek intézményeik, és úgy gondolják, hogy ebben a vonatkozásban Románia nem áll mellettük. Belgrád évekig nem engedte létrehozni a verseci székhelyű román ortodox püspökséget, és azt sem engedélyezte, hogy a temesvári ortodox metropolita, akinek a fennhatósága alá tartoznak a vajdasági-szerbiai románok, püspököt nevezzen ki. Később sikerült elfogadtatni, hogy a vlachok a verseci román püspökséghez tartozzanak, így kiválhattak a szerb ortodox egyházból, miközben Temesváron végig működik a szerb ortodox vikariátus, azaz a másik oldalon létezett a megfelelő intézmény. Majdnem 200 évnek kellett eltelnie, hogy a szerb egyház keretéből a román ortodoxok kiválhassanak.
A Timok völgyében élő vlachok anyanyelveként 2007 óta ismeri el a románt a szerb állam, viszont itt egy újabb politikai bonyodalom jelentkezik. A vlachok kisebbségként való elismerésével két román nyelvű kisebbség jelenik meg: a románok, akik a történelmi Bánság, mai Vajdaság területén élnek, és a Timok völgyi vlachok. Számarányukat tekintve az utóbbiak vannak többségben, akár kétszer annyian is lehetnek. Míg a vajdasági románoknak vannak anyanyelvű iskoláik és saját templomaik, addig a vlachok nem tanulhattak és még ma sem tanulhatnak anyanyelven, a románt fakultatív tantárgyként sajátíthatják el.
A szerbiai románok és vlachok közötti további jelentős különbség a szerbekhez fűződő viszonyban: a vlachok közül sokan szerb érdekeket képviselnek. A vlach nemzeti tanács elnöke 2014-ben a Magyar Szó riporterének azt mondta, hogy nem éri jogtiprás a vlach nemzeti közösséget Szerbiában, és szerinte Románia nem állíthatja ultimátum elé Szerbiát, ha a vlach kisebbségről van szó. A vlachok nem érzik magukat jogfosztottaknak, teljesen jól érzik magukat nyelv, kultúra és templom nélkül.
Kormányhatározatokban megítélt támogatások Moldovának:
- 20 millió euró iskolai infrastruktúrafejlesztésre (2013. december) - 100 iskolai mikrobusz + 3 autóbusz (2014. szeptember) - 35 db Dacia Duster gépkocsi (2014. szeptember) - 5500 ösztöndíj moldovai diákoknak a 2014/2015-ös tanévre (nincs igény az egészre) - oktatási műszaki segítségnyújtás: 100 millió euró, 4 éves futamidő (2010-2014) - 17 millió euró a Iași-Ungheni gázvezetékre, ebből 5,3 millió Moldovának - Moldovai turizmus népszerűsítésére 300 000 euró - egymillió euró egy gyermekkórháznak (2014. augusztus) Ez utóbbi kapcsán Victor Ponta májusban „mellényzsebből” adott újabb egymillió eurót, a pénzt mindenféle kormányhatározat nélkül ígérte meg nekik
Ami érdekes, hogy a legitim román kisebbség Vajdaság területén él, vagyis a Monarchia egykori területén. Ezen a területen a szerbek elismerik azokat a kisebbségi jogokat, amelyek Európában elvárt kisebbségi helyzetkezelést jelentenek, viszont az egykori Monarchia területét elhagyva ezt a szabályt már nem tartják maguk számára kötelező érvényűnek. 2014-ben volt az legutolsó választás, akkor a vlach nemzeti tanácsban négyen képviselték a proromán opciót, és közülük hárman az első gyűlésen átültek a proszerb csapatba – magyarázta Bodó.
Az ígéret szép szó
A román közvélemény számára a vlachok Szerbia EU-s jelöltségéig nem léteztek.Traian Băsescu 2011-ben jár a Timok-völgyében és támogatást ígért a vlachoknak. Rajta kívül Titus Corlățean volt külügyminiszter és Victor Ponta miniszterelnök is látogatást tett a régióban. A kormányfő látogatása kapcsán Dușan Pârvulovici, az Emberjogi Bizottság (Negotin) vezetője elmondta: azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a bukaresti kormány támogassa a román nyelv iskolákban történő bevezetését és a templomépítést. Ponta utólag a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy a térségben száz év múlva is beszélni fognak románul, ám azóta semmit sem hallani, hogy történt-e előrelépés az ígéretek megvalósítása terén.
Dușan Pârvulovici arról is beszélt, hogy Traian Băsescu megígérte, pénzügyileg támogatni fogják román nyelvű óvodák és hétvégi iskolák kialakítását, ám egy év elteltével a pénzből még semmit nem kaptak, mert az illetékes minisztériumok útvesztőiben sehogyan sem boldogultak. Bukaresti útjaik sokba kerültek, eredményt pedig nem tudtak elérni.
A homogén nemzetállam mindenekfelett
Bodó hangsúlyozta, hogy mindezek hátterében az állhat, hogy a 20. századi román nemzetpolitikát a homogén nemzetállam megteremtésének az igyekezete jellemzi, és saját belső politikája mindig többet nyomott latban, mint az össznemzetben való gondolkodás. Többet foglalkozott Románia a területén élő kisebbségekkel, mint a saját nemzetének határon túl élő tagjaival. Így az első világháborút lezáró béketárgyalások során Románia egy szót sem ejtett a Timok-völgyéről, miközben a Bánság elosztását Szerbia és Románia vérre menően kezelte. A román nemzetpolitika területelvű, nem közösségben gondolkodik. Míg Moldáviával folyamatosan foglalkozik, addig a vlachokkal, akik egy 200 ezres közösség, azokkal nem.
Ezt jól mutatja, hogy 2013-ban összesen 35 millió eurót különítettek el a költségvetésből a határon túli románok támogatására, és az összegnek több mint fele Moldáviába ment. Bodó szerint Moldávia gazdasági bekebelezése, míg ezzel párhuzamosan az orosz kapcsolatok befagyasztása folyik, miközben a vlachok egy óvodára sem kaptak pénzt. A szakember hiányolja az ezzel kapcsolatos stratégia, az átláthatóság hiányát, amivel ellenőrizni lehetne, hogy hová folynak el a pénzek. Összehasonlításképpen addig, amíg a magyar állam egy átlátható rendszer keretében mintegy évi 20 milliárd forintot szán a határon túli magyar közösségek számára, addig Románia közel 90 milliárd forintot juttat a határon túli román közösségeknek, jelesül Moldovának.
Zárásként elhangzott, hogy Peter Burkhard, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője pozitívan ítélte meg a 2014-es nemzeti tanácsi választásokat és figyelmeztetett, hogy minden nemzeti kisebbség jogait tiszteletben kell tartani. A vlach kérdéssel külön nem foglalkozott.
S. I.
Transindex.ro

Fogyasztóvédők a lemhényi öregotthonban
Ismét lecsaptak a háromszéki fogyasztóvédők, ezúttal a lemhényi öregotthonra szabtak ki jelentős bírságot többek között a román feliratok hiánya miatt. A Mircea Diaconu által vezetett intézmény feljelentette a prefektúrán a közegészségügyi igazgatóságot is, mert néhány nappal korábban semmilyen rendellenességet nem talált a felső-háromszéki idősotthonban.
„Ne tessék haragudni, újságnak nem nyilatkozom” – jelentette ki Kelemen Mária tegnap délben, amikor az általa vezetett lemhényi gerontológia és rehabilitációs központ kaputelefonján bejelentkeztünk, hogy a megyei fogyasztóvédelmi hivatal ellenőrzéséről érdeklődnénk. A megyei fogyasztóvédelem tegnapi közleményéből az derül ki, hogy a hivatal munkatársai a helyi sajtóban közöltek kapcsán tartottak ellenőrzést az öregotthonban június 3-án, és az intézményt működtető Szentkereszty Stefánia Kórházalapítványt az észlelt rendellenességek miatt 3000 lejes pénzbüntetéssel és figyelmeztetéssel sújtották. A sajtóközlemény szerint a bírságot azért szabták ki, mert lejárt szavatosságú és a kötelező tájékoztató elemek nélküli árut találtak, a termékeken nem volt román nyelvű fordítás, hiányzott a belső rendszabályzat, a napi menüt csak magyar nyelven függesztették ki, és nem tüntették fel egy-egy adag mennyiségét sem. Ugyanakkor az ellenőrök rendellenességeket tapasztaltak az egészségügyi és higiéniai előírások terén is. Az otthon idős gondozottjainak az ételt csorba tányérokban és csészékben szolgálták fel, ezekből 28 darabot találtak, de rábukkantak rozsdás merőkanálra és habverőre is, a mosogatáshoz használt vegyszer szavatossága pedig 2014 júliusában lejárt. A fogyasztóvédők azt is megjegyzik, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóság szakemberei a május 27-én megejtett ellenőrzés során nem tapasztaltak rendellenességeket, ezért az általuk feltártakról a megyei kormányhivatalt is értesítették.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A trianoni diktátum kapcsán
Minden nemzetéhez ragaszkodó magyar számára írom a következőket: a trianoni békediktátummal tízmillió magyar állampolgárt kényszerítettek más nemzet igájába. A valóságban igen sok esetben azok is rosszabb helyzetbe kerültek, mint amilyenben Magyarországon voltak, akiket az úgynevezett nemzeti államukhoz csatoltak. Ilyen például az erdélyi románok esete, miként azt még egyik vezetőjük, Iuliu Maniu is észrevételezte.
A későbbiekben az így elcsatolt magyarok soraiból több tízezret legyilkoltak (Délvidéken), másokat elűztek szülőföldjükről (Felvidékről), ismét másokat internáltak vagy közvetett módon elüldöztek hazájukból (Erdélyből). Az idegen országokba kényszerített magyarság összességét megfosztották vagyonától és életlehetőségeitől...
Összegezve az előbbieket, adódik a következtetés, hogy a diktátum azoknak az igájába hajtott, akik megpróbáltak életlehetőségeinktől megfosztani vagy elpusztítani minket. Nem akarok összehasonlításokat tenni, mert ebben nem szokás és nem is illik, de más népeket, amelyek a miénkkel hasonló elbánásban részesültek, a fél világ gyászol és sirat, nekünk pedig a Trianon óta eltelt időtől mostanig még panaszkodni sem volt szabad, mert esetleges panaszunk sértette a velünk ellenséges hatalmakat, sőt, még a nemzetközi jog által ránk kényszerített törvényeket is. Ezzel együtt nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy az eltelt ezer esztendőben itt, a Kárpát-medencében államot hoztunk létre. Bízom abban, hogy az általunk létrehozott értékek előbb-utóbb a közös Európában is számítani fognak.
Rozsnyai Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem fogadható el a kettős mérce
„A kisebbségek más-más helyzetben élnek Nyugat-Európában és Kelet-Közép-Európában. Keleten a félévszázados kommunista hatalom erőszakos asszimilációja óriási egyenlőtlenséget teremtett többség és kisebbség között. A vasfüggöny lebontása óta eltelt negyedszázad nem volt elegendő, hogy a kisebbségek visszakapják elvesztett jogaikat és elkobzott tulajdonukat.
Az Európa kevésbé szerencsés felében élő kisebbségek ezért a nyugat-európai, jobb helyzetben élő közösségek támogatását kérik” – jelentette ki Helsinkiben a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat éves közgyűlésén Vincze Lóránt.
Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára a tanácskozáson üdvözlőbeszédében az európai kisebbségi szolidaritás erősítését kérte. „Együtt kell rámutatnunk, hogy az emberi jogok és a kisebbségi jogok tekintetében nem fogadható el az európai kettős mérce. Szerintünk a kisebbségi jogok, a nyelvi jogok, a nyelvi sokszínűség az alapvető emberi jogok részei. Az EU és tagállamai nem nevezhetőek erős demokráciának az emberi jogok szavatolása nélkül, az emberi jogok pedig csonkák maradnak, ha a kisebbségi jogok is nem válnak a részévé” – emelte ki a politikus. A FUEN nevében a kisebbségi szervezetek közös fellépését, erőinek egyesítését sürgette annak érdekében, hogy a kisebbségvédelem területén együtt érjenek el áttörést Brüsszelben. A közös munka első eleme a FUEN által kezdeményezett tanácsadó testület létrehozása lesz, amely ősszel tartja alakuló ülését. A romániai magyarság helyzetéről beszélve Vincze Lóránt elmondta: „szinte minden kisebbségnek vannak vitái a többségi nemzettel és az állammal, követeléseit nem minden esetben teljesítik, de a romániai példa egészen egyedi az Európai Unióban, hiszen az állam a saját törvényeit nem alkalmazza. (...) Romániában a magyar nyelv még Erdélyben sem rendelkezik regionális státussal, a húszszázalékos lakosságarány esetében biztosított anyanyelv-használati jogokat gyakran az önkormányzatok és az állami hatóságok sem tartják be. Az oktatási törvényben szavatolt jogokat egyes esetekben maguk a tanintézmények nem alkalmazzák, például a marosvásárhelyi MOGYE-n” – hangsúlyozta Vincze Lóránt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vincze: az alapvető emberi jogok csonkák a kisebbségi jogok nélkül
"A kisebbségek más-más helyzetben élnek Nyugat-Európában és Kelet-Közép- Európában. Keleten a fél évszázados kommunista hatalomnak a kisebbségek ellen irányuló erőszakos asszimilációja óriási egyenlőtlenséget teremtett többség és kisebbség között. A vasfüggöny lebontása óta eltelt negyedszázad még nem volt elegendő arra, hogy a kisebbségek visszakapják az elvesztett jogaikat és elkobzott tulajdonukat. Az Európa kevésbé szerencsés felében élő kisebbségek ezért a nyugat- európai, jobb helyzetben élő közösségek támogatását kérik" – jelentette ki csütörtökön, június 11-én Helsinkiben a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat (NPLD) éves közgyűlésén Vincze Lóránt. A FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára a tanácskozást üdvözlő beszédében az európai kisebbségi szolidaritás erősítését kérte.
"Együtt kell rámutatnunk arra, hogy az emberi jogok és a kisebbségi jogok tekintetében nem fogadható el az európai kettős mérce. Szerintünk a kisebbségi jogok, a nyelvi jogok, a nyelvi sokszínűség az alapvető emberi jogok részei. Az EU és tagállamai nem nevezhetők erős demokráciának az emberi jogok szavatolása nélkül, az emberi jogok pedig csonkák maradnak, ha a kisebbségi jogok is nem válnak a részévé" – emelte ki a politikus. A FUEN nevében a kisebbségi szervezetek közös fellépését, erőinek egyesítését sürgette annak érdekében, hogy a kisebbségvédelem területén együtt érjenek el áttörést Brüsszelben. A közös munka első eleme a FUEN által kezdeményezett tanácsadó testület létrehozása lesz, amely ősszel tartja alakuló ülését.
A romániai magyarság helyzetéről beszélve Vincze Lóránt elmondta: "szinte minden kisebbségnek vannak vitái a többségi nemzettel és az állammal, követeléseit nem minden esetben teljesítik, de a romániai példa egészen egyedi az EU-ban, hiszen az állam a saját törvényeit nem alkalmazza." Utalt arra, hogy a svéd ajkúak Finnország lakosságának 5,4 százalékát teszik ki, míg a romániai magyarok az ország lakosságának 6,5 százalékát jelentik. "Mindkettő erős közösség, amely ragaszkodik identitásához. De sajnos a hasonlóságok a kisebbségi jogok tekintetében nem sorjázhatóak. A svéd ajkú lakosság Finnországban széles körű autonómiával, nyelvi jogokkal, az Aland-szigeteken pedig területi autonómiával rendelkezik. Itt az ország kétnyelvűségét az alkotmány szavatolja, és nyelvi törvény részletezi. Ehhez képest Romániában a magyar nyelv még Erdélyben sem rendelkezik regionális státussal, a húszszázalékos lakosságarány esetében biztosított anyanyelv-használati jogokat gyakran az önkormányzatok és az állami hatóságok sem tartják be. Az oktatási törvényben szavatolt jogokat egyes esetekben maguk a tanintézmények nem alkalmazzák, például a marosvásárhelyi MOGYE- n" – hangsúlyozta Vincze Lóránt az éves közgyűlésén.
Népújság (Marosvásárhely)

Júniusi "előtanulmányok"
Felkészítők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Miszerint arról korábban is hírt adtunk, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara felvételit hirdetett a 2015–2016-os tanévre. Az intézmény hagyományainak megfelelően júniusban is minden vasárnap ingyenes felvételi felkészítőket, a felvételit megelőző héten pedig napi felkészítőket tartanak az egyetem Köteles Sámuel utcai főépületében, illetve a Levél utcai Studio 2.1. bábszínházban.
Az intézmény által közzétett program szerint bábszínész szakon június 14-én, 21-én és 28-án lesznek felkészítők délelőtt 10 órától mozgásművészet, tánc, bábszínészet, beszédtechnika, zenei ismeretek, ének, művészi beszéd, mozgásművészet és bábkészítés tantárgyakból. Ugyanezen dátumokon és időpontokban kerül sor az audiovizuális kommunikáció – multimédia szak, illetve a mozgásművészet szak felkészítőire is, utóbbin mozgásművészetet, táncot, zenei ismereteket lehet elsajátítani. A rendező szakon a felkészítők délelőtt 11 órakor kezdődnek, színházi ismeretek és rendezés tematikával, a színművészet szakra szóló felkészítőkön délelőtt 10 órától lehet részt venni, itt mozgásművészet, tánc, improvizáció, színészet, beszédtechnika, versmondás, zenei ismeretek és ének tematikában tartanak órákat. A teatrológia szakra felvételizni kívánók ugyancsak délelőtt 10 órától vehetnek részt a felkészítőkön, amelyek keretében a dramaturgia és drámaelemzés tantárgyakba nyerhetnek betekintést. Az alkalmazott bábművészet (magiszteri képzés) felkészítői délelőtt 11 órakor kezdődnek, utóbbiak esetében bábszínészet, bábkészítés és beszédtechnika tematikában készítik fel a jelentkezőket a felvételire.
A felvételi vizsgára alapképzés esetében július 20-a és 25-e között kerül sor, beiratkozni július 13-a és 18-a között lehet. A Magyar Művészeti Kar idén hét szakon hirdet alapképzést: az érdeklődők színművészet (7 állami, 5 költségtérítéses hely), rendező (5 állami, 2 költségtérítéses hely), mozgásművészet (5 állami, 7 költségtérítéses hely), bábművészet (5 állami, 7 költségtérítéses hely), audiovizuális kommunikáció–multimédia (6 állami, 6 költségtérítéses hely), teatrológia (5 állami, 7 költségtérítéses hely) és bábművészet (5 állami, 7 költségtérítéses hely) szakokra felvételizhetnek (az állami tandíjmentes helyekből két hely roma nemzetiségű jelentkezőknek van fenntartva).
A tanulmányi idő három év nappali képzés mindegyik szakon. A beiratkozási díj 100 lej az 1. szakaszra és 100 lej a 2. szakaszra, a tandíj pedig a következőképpen alakul: román állampolgárok, valamint az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárai részére – színpadi művészetek (színművészet, bábművészet, mozgásművészet, rendező szak): 3000 lej/tanév, teatrológia szak: 2000 lej/tanév, audiovizuális kommunikáció–multimédia szak: 2400 lej/tanév, zenetanár szak: 2000 lej/tanév, látványtervező szak: 3000 lej/tanév. Más államok polgárainak: 750 euró/hó (színpadi művészetek szakon), 420 euró/hó (látványtervező és zenetanár szakon), 750 euró/hó (audiovizuális kommunikáció–multimédia szakon). A felvételi vizsgára érettségi diplomával (vagy ezzel egyenértékű irattal) rendelkezők jelentkezhetnek.
A magiszteri képzésre ugyanazon időszakban lehet beiratkozni, és a felvételi vizsgára is július 20-a és 25-e között kerül sor. A Magyar Művészeti Kar hét szakon indít mesterképzést, ezek a következők: színművészet (7 állami, 5 költségtérítéses hely), a rendezés művészete (5 állami, 7 költségtérítéses hely), teatrológia–művelődésszervezés (5 állami, 7 költségtérítéses hely), drámaírás (5 állami, 7 költségtérítéses hely), alkalmazott bábművészet (5 állami, 7 költségtérítéses hely), korszerű zenei koncepciók (5 állami, 7 költségtérítéses hely) és multimédia (5 állami, 7 költségtérítéses hely). A legutóbbi még jóváhagyás előtti, új képzés. A tanulmányi idő mindegyik szak esetében két év, nappali tagozaton. A beiratkozási díj 100 lej az 1. szakaszra és 100 lej a 2. szakaszra, a tandíj a román állampolgárok, valamint az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárai részére: 3000 lej/tanév, más államok polgárai részére 750 euró/hó. A felvételi vizsgára bármilyen szakterületen szerzett alapfokú egyetemi oklevéllel vagy azzal egyenértékű okirattal lehet jelentkezni. A felkészítőkről, illetve felvételi vizsgákról további információk, bővebb felvilágosítás a 0265/266-281-es telefonszámon, e-mailen a felveteli@uat.ro vagy uat@uat.ro címeken és személyesen a Köteles Sámuel utca 6. szám alatt, az intézmény titkárságán.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Kisdiákok nyárköszöntője
Búzavirág fesztivál a Maros Művészegyüttesnél
Több mint kétszáz székely ruhás gyermek táncolt, énekelt, játszott szerda délután a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében. A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola magyar tanítói közössége hat éve szervez nyárköszöntő néptáncműsort a tanintézet alsó tagozatos gyerekeivel. Ha pünkösd tájára időzítik az előadás-sorozatot, a Pünkösdi rózsa nevet viseli, ha közvetlenül a tanévzárás előtt kerítenek rá sort – mint ezúttal is –, Búzavirág fesztiválnak nevezik.
– Hogy született a lassan hagyományossá vált rendezvény ötlete? – kérdeztük Jánosy Zsuzsanna tanítónőt.
– Az iskolánkban zeneórán vagy a választott tantárgynak szentelt órán hivatásos táncosok irányításával zajlik néptáncoktatás. A foglalkozások célja megismertetni a diákokkal hagyományainkat, illetve teret adni a mozgásnak, játéknak. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a vidám együttléteket. Arra gondoltunk, hogy olyan sok néptáncot kedvelő tanulónk van, hogy nem egy, de akár két előadást is színpadra lehetne állítani a részvételükkel. Így indult az egész – mondta Jánosy Zsuzsanna.
A művészegyüttes termét délutántól estig töltötték be a tiszta hangok, a színpadon tíz osztály összesen 250 diákja gyönyörködtette a telt házas publikumot. A népi gyermekjátékoktól a polgári eredetű táncokig, illetve a teljes táncrendig igen gazdag, változatos volt a kínálat, akik nem táncoltak, énekeltek, furulyaszóval örvendeztették meg az egybegyűlteket. A műsorvezetői szerepet Mezei Xénia és Pop Ilona Eszter tanítónők töltötték be. A kipirult arcok, csillogó szemek egyértelműen azt üzenték: a táncban, dalban születő ünnep nemcsak közösség megtartóerővel bír, de saját szépségükre is ráébreszti a gyerekeket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Munkanélkülieket közérdekű munkakörökbe
Egy ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el a képviselőház plénuma a Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője által kidolgozott törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi az önkormányzatok és a közérdekű tevékenységet folytató kereskedelmi társaságok részére azt, hogy meghatározott időre munkanélkülieket alkalmazhassanak meghatározott munkakörökben.
Szabadság (Kolozsvár)