Kelemen Hunor: ne csak külföldi ajánlólapként használja Románia a kisebbségek jogait
Kelemen Hunor szerint a Romániában élő nemzeti közösségek nem érhetik be azzal, hogy értékeiket csupán ajánlólapnak” tekintsék, amely az ország előnyös külföldi megítélését segíti elő.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a ruszinok világkongresszusán mondott köszöntő beszédet pénteken az erdélyi Déván. Amint az RMDSZ sajtószolgálata közölte, Kelemen Hunor sérelmezte, hogy a kisebbségi közösségek jogállására vonatkozó 2006-ban beterjesztett törvénytervezetet azóta sem fogadta el a román parlament.
Nem akarjuk magunkat szüntelenül azokhoz az országokhoz hasonlítani – és mások se hasonlítsanak minket ezekhez –, ahol az őshonos közösségek helyzete rosszabb, mint a miénk. Nem ez a fejlődés szabálya” - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ közleménye. Az elnök úgy vélte, 2007 óta lelassult Romániában a kisebbségek védelmét szolgáló törvénykezés.
Kelemen Hunor elmondta a ruszin világkongresszus résztvevői olyan európai történelmi régió vendégei, amely évszázadok óta a multikulturalitás otthona, hiszen Erdélyben él a húsz romániai kisebbségi közösség tagjainak zöme.
„Itt, Erdélyben, nem létezett és ma sem létezik más út, mint az etnikai, nyelvi, kulturális és vallásos sokszínűség tiszteletének útja” – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki szerint ezt a hagyományt szeretnék az itt élő kisebbségek továbbvinni. Hozzátette, az RMDSZ a ruszin közösség partnere kíván lenni minden olyan ügyben, amely a két közösség javát, szülőföldjén való tisztességes megélhetését, boldogulását szolgálja.
A ruszinok tizenharmadik világkongresszusára Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Magyarországról, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek a közösség képviselői.
MTI

Tanúként idézte be a DNA Gáspárik Attilát
Jövő ő héten tanúként kell megjelenjen a korrupcióellenes ügyészségen Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, miután a színháznál a mai nap folyamán vizsgálódott a DNA. „A kinevezésemtől, 2011-től mostanáig terjedő időszakra vonatkozó dokumentumokat vittek el, olyanokat, mint közbeszerzési papírok, valamint a személyek alkalmazására vonatkozó dokumentumok. Egyelőre nincsen gyanúsított, csak az ügyben vizsgálódnak” - mondta Gáspárik a Transindexnek. Gáspárik cáfolta azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek szerint azért vizsgálódna a DNA , mert 3 millió lejjel megkárosította az államot. „Az ügy, amiről a sajtó írt, 2006-2007 között történt. Én akkor nem is voltam igazgató” – mondta hozzátéve, hogy az ügy miatt a Számvevőszékkel még pert folytat.
„De nem is volt szó arról az ügyről. Egy általános vizsgálatnak voltunk a szemtanúi, amihez adatokat gyűjtöttek. Majd meglátjuk a jövő héten, hogy végül mi lesz ebből. Abban biztos vagyok, hogy feljelentésből indult. Ez már a sokadik ilyen feljelentés, volt ilyen a rendőrségen is.
Ott a négy feljelentésből három esetben nem indult büntetőjogi eljárás, a negyedik esetben még folyik a kivizsgálás. Itt nagyjából ugyanazokkal a kérdésekkel találkoztam, így feltételezem, hogy ugyanazok a személyek állnak mögötte, mint a korábbi feljelentések mögött” – mondta.
„Ez egy karaktergyilkosság. Úgy látom, hogy ettől az eseménytől kezdve semmi sem úgy fog menni, mint eddig. Még akkor is, ha megállapítják, hogy nem történt semmi, az emberek közül nagyon sokan meg lesznek győződve, hogy valami csak volt” – mondta Gáspárik. (hírszerk.)
Transindex.ro

Szociális térképet készítenek a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért
A Norvég Alap támogatásával Kovászna, Hargita és Maros megyében kutatják fel a szociális kirekesztés veszélyének kitett közösségeket és azokat a lehetőségeket, amelyek révén lehetséges a hátrányos rétegek felzárkóztatása. A programot a három megye önkormányzata, valamint szociális ellátási és gyermekjogvédelmi igazgatósága a Gyulafehérvári Caritasszal közösen valósítja meg, a felméréseket a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológiai kara végzi – ismertették a pályázat lebonyolítói a Sepsiszentgyörgyön tartott tájékoztatón.
A több mint 1,3 millió lej értékű projektet 90 százalékban támogatja a Norvég Alap, a tízszázalékos önrészt a Caritas teszi hozzá. A program elsődleges kedvezményezettjei a szociális ágazatban dolgozó szakemberek, az ebben érdekelt közintézmények alkalmazottai, a társadalmi integráció területén tevékenykedő civil szervezetek és a pályázat egyéves futamideje alatt fejlesztésre kiválasztott közösségek szociális feladatokat vállaló önkéntesei. Ők különböző szintű képzésekben részesülnek annak érdekében, hogy növeljék munkájuk hatékonyságát.
A tájékoztatón Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója elmondta, céljuk, hogy a legégetőbb társadalmi kérdések megoldásába vonják be az érintett közösségek tagjait, ne nélkülük döntsenek arról, hogy mire van szükség az adott településen. Ludescher László, a szervezet szociális ágazati felelőse ismertette a program egyes lépéseit, amelyek alapját az a felmérés képezi, amelyet a BBTE szociológus hallgatói végeznek el a szegénységi gócpontok felkutatására, valamint az érintett közösségekben rejlő erőforrások feltérképezésére.
A második lépésben egy régiós és hat megyei szociális hálózatot terveznek meg, ahol konkrét megoldási javaslatokat rögzítenek a szociálisan hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért. Ez legalább tizenöt olyan önkormányzat bevonását jelenti a programba, ahol a roma lakosság aránya meghaladja az 5 százalékot, majd kiválasztják azt a három önkormányzatot, ahol a megoldásra váró gondok mellett a helyi erőforrások is megvannak ahhoz, hogy kimozdítsák a közösséget a jelenlegi mélypontról.
Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke hangsúlyozta: a kezdeményezés előkészítője olyan pályázatoknak, amelyek konkrét fejlesztési tervek megvalósítását célozzák, és a három megye szociális térképének elkészítése kiindulópontja a jövőbeni stratégiák megalapozásának.
Fekete Réka
Háromszék
Erdély.ma

Kárba ment esztendők
Két évfolyam, a nyolcadik és tizenkettedik osztályt végzettek számára még a neheze, a vizsga és a felvételi hátravan, de nagyjából ötször annyi diák hajította tegnap sutba az iskolatáskát: mától vakáció. A tanévzárás mindig ünnep, akármilyenek a körülmények. Ezekről nemigen esik szó a díjkiosztásokon: volt, ahogy volt, itt vagyunk, tehát győztünk. Sok pedagógus és iskolaigazgató a nyári örömök, a pihenés, a szabadság, az élmények tudatosítására biztatta a türelmetlenül izgő-mozgó gyermek- és kamaszsereget, és nem érződött rajta az a keserűség, amelyet huszonöt éve nyel, aki azóta a pályán van. Ez a nemzedék jól emlékszik saját tanulóéveire, a be nem magolt anyagért kapott tenyeresekre-körmösökre, a kötelező hazafias nevelési órákra és a dagályos semmitmondásokra, a diktátor házaspárt dicsőítő versekre és énekekre.
Ehhez képest ma sokkal jobban állunk. Huszonöt évvel ezelőtti vágyainkat és lehetőségeinket tekintve azonban rosszabbul, mint ahogy valaha is gondoltuk volna. Akkor még tudta mindenki, mi a cél: a politikamentes, gyakorlati tudást nyújtó, nyitott, rugalmas oktatás, amely nem ismerethalmozásra, hanem önálló gondolkodásra nevel, és végre az érdemek, nem pedig mellékes külső szempontok szerint jutalmaz.
A rendszerváltástól kezdve szüntelenül reform alatt áll a romániai oktatásügy, de amit néhány esztendő – a négyéves oktatási ciklus kifutása – alatt megvalósíthatónak hittünk, arra hatszor annyi idő sem volt elég, bár annyi minden változott, hogy lassan irányt is vesztettünk. Nincs már pionírgyűlés, de a korszerűsödés nagyon felületes: van rendes illemhely és digitális tábla, sőt, tankönyv is, de ennek tartalma sok esetben poros és elavult, szélsőségesen elméleti maradt.
Számunkra a legismertebb és legfájóbb példa a román nyelv, amelyet nyolc és tizenkét évi biflázás után is gyarmati szinten beszélnek gyermekeink, a magyarul is hazug román történelem tanítása, s ha ebben még felismerhető az ellenünk irányuló központi irányítás, az egyszerűen érthetetlen, miért nem lehet a fizikát, kémiát, földrajzot érdekessé tenni – noha néhány tanárnak a tanterv ellenére sikerül, ez sajnos kivételnek számít –, és miért nem sikerült még azt sem elérni, hogy a napi mozgást beiktassák az órarendbe, abban a korban, amikor a csontok és az izomzat kialakulása egy életre szól, és számtalan, később sok gondot okozó betegséget megelőz. Egyéb gondok is vannak, a lemorzsolódással, szakképzéssel, (funkcionális) analfabetizmussal, kétes hitelű diplomákkal, és a sor folytatható, de minek, ha már a kisebb feladatok is megoldhatatlanok?
Könnyű magyarázat, hogy nincs következetesség, mert huszonöt év alatt húsz minisztert fogyasztott el az oktatási tárca. De más válaszra van szükségünk, mindannyiunknak, akiket érdekel a jövő.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi folklóradattár
Menteni a még menthetőt – így fogalmazható meg a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) szándéka és az általa indított, Mozdulatokba vésett gyökerek című program célja, amelyet Sepsiszentgyörgyön mutattak be. Az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott finanszírozási rendszer (ún. Norvég Alap) által támogatott kezdeményezés kivitelezői egy erdélyi folklóradattár létrehozását tűzték ki célul.
A programot lebonyolító néptáncegyesület 1991-ben alakult, több helyszín után 2006 óta működik folyamatosan Sepsiszentgyörgyön. A szervezet házigazdája támogatója a szakmát érintő rendezvényeknek, néptánc- és népzenész-találkozóknak, szakmai képzéseknek, oktatási segédjegyzeteket ad ki népzene, néptánc, népi gyermekjátékok témával – ismertette Deák Gyula egyesületi elnök. Az RMNE különböző pályázatokon vesz részt, mint legutóbb a Norvég Alap által A kulturális és természeti örökség megőrzése és revitalizálása elnevezésű programban meghirdetett, a romániai magyar kisebbség kulturális szellemi örökségének megőrzését célzó pályázatban. Céljuk egy folklórdokumentáló és archiváló központ létrehozása az egyesület székhelyén, magánkézben lévő, a projekt számára felajánlott gyűjtések digitalizálása, jegyzékbe vétele, folklórdokumentációs adatbázis létrehozása és az interneten való közzététele, valamint 120 harminclemezes DVD-kollekció kiadása, amelyet kulturális intézményeknek osztanak szét. A program ideje alatt 800 dallam- és 500 táncvariációt digitalizálnak, valamint 2500 fényképet dolgoznak fel.
Könczei Csongor etnográfus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa – aki Pávai Istvánnal, a budapesti Hagyományok Háza etnomuzikológusával együtt a program szakmai partnere – úgy véli, az utolsó utáni órában vagyunk, mert az eddig fel nem dolgozott hang- és képfelvételek, amelyek különböző adathordozókon vannak táncházas amatőr gyűjtőknél, a technika elavult adottságai miatt elveszhetnek, sürgős ezek összegyűjtése és megmentése. Az erdélyi folklóradattár alapját a meglévő gyűjtemények képezik, többek között a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes hang- és videodokumentációja is ezek közé tartozik, valamint várják intézmények és magángyűjtők felajánlását, olyan felvételeket, amelyek eddig nem kerültek be más adatbázisba.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyűlölet nélkül Székelyföldön
Fiatalabb és kevésbé fiatal barátaimmal évek óta próbálunk minél több kommunikációs csatornát megnyitni a Székelyföldön kisebbségnek számító románok és az itt többségben lévő magyarok között, akár kulturális, sport-, környezetvédő, akár politikai tevékenységekről van szó.
Egyszerűen a normalitást, a jó együttélést és a multikulturalitást hirdetjük Sepsiszentgyörgyön, ahogy azt, szerintem minden épeszű embernek tennie kellene.
Több száz ilyenfajta tevékenységet említhetnék, a téli ünnepek környéki eseményekkel kezdve, a városnapokon, közös kirándulásokon, az angol nyelvű vitákon, a környezetvédő akciókon keresztül egészen a kizárólag magyar tannyelvű és román tannyelvű iskolák diákjai közötti találkozókig, koncertekig, feliratozott színielőadásokig.
Az interneten egyszerű kereséssel számos példát, fényképet és filmecskét találhatunk olyan eseményekről, mint a Povestea din Ajun/Mesés Karácsony, Cortul de Tineret/Ifjúsági Sátor, Saint George, City of Debate, 3M Talks, Shortcut, Saint George Earth Hour, Vox Populi, Let’s do it, Atelier, színházi fórum, Nu puteţi voi urî cât putem noi iubi (Nem tudtok annyira gyűlölni, mint amennyire mi szeretni – a szerk.), multikulturális budapesti és krakkói kirándulásokról – Prága következik –; román és magyar előadásokról és filmbemutatókról, román és/vagy magyar művészek koncertjeiről, például Luiza Zan fellépéséről a Snaps Vocals Banddel vagy Sárik Péterrel, a városi gyermekkórusokból verbuvált Madrigál Kórusról, a katolikus templomban fellépő Gheorghe Zamfirról stb.
Több száz ilyen példa van az utóbbi tíz évből, több ezer résztvevővel, és rendkívül pozitív reakciókkal. Tudják, hány ilyenről számolt be az országos sajtó?
Szórványosan néha, hogy ne mondjam, egyáltalán... Nyilvánvaló, rendezvényeink nem „vonzóak” számukra. Hogyan is írhatnák meg, hogy a román és magyar fiataloknak közös programjaik vannak? Miként írhatnák, hogy jól megértik egymást, közös rendezvényeket szerveznek és azokon együtt vesznek részt? Hogyan tehetnék meg, amikor ők, onnan Bukarestből, Moldvából vagy Olténiából „jobban tudják, mi a helyzet itt”?
Voltaképpen ez a „hagyd csak, én jobban tudom” hozza az ostoba ember legjobb leírását, ahogy azt remekül megfogalmazza az Osonó–Ecou legújabb együttműködésében készült Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadás egyik szereplője. Hogyan is tudnád jobban, te, a kívülálló?
Minek kérdeznék meg tőlünk, hogyan boldogulunk itt, a „székelyek között”, ha ők amúgy is „jobban tudják”? Hogyan tudnák jobban nálunk, akik itt élünk? Naponta több tucatszor találkozunk magyar szomszédainkkal, munkatársainkkal, barátainkkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel, akikkel együtt élünk ezen a vidéken. Természetesen itt is vannak jó és rossz dolgok, mint a világ bármely más térségében. És ők mégis azt hiszik, hogy jobban tudják. Persze ez a „jobban” azt jelenti, hogy szerintük mi biztosan rosszban vagyunk egymással, veszekszünk, talán még verekszünk is, egyáltalán nem tudunk megegyezésre jutni. Sőt, meg vannak győződve erről. Ráadásul senki sem képes meggyőzni őket az ellenkezőjéről, akármennyi példát mondanánk vagy érvet hoznánk fel. Kár.
Persze, az egyszerű tudatlanok mellett sok veszélyes ostoba is van, akiknek érdekük szítani vagy időnként felpiszkálni a konfliktust térségünkben, főleg akkor, amikor a központi hatalom valamilyen disznóságát kell elfedni…
A manipulálás „szakemberei” ők, akik rendszeresen fel kívánják korbácsolni a kedélyeket, legtöbbször politikai, e térségen kívüli szavazatszerzési okokból, mert a „magyar veszély” még mindig képes választókat mozgósítani másfelé. Ha tényleg így lenne, akkor itt lehetne ezzel szavazatokat szerezni, nem?
Akkor Székelyföldön csak a román ultranacionalisták képviselőit szavaznák meg. Ennek ellenére, a mindenféle vergődések dacára, az ultranacionalizmus itt marginális. Persze, néha összejön a másságot elviselni nem képes néhány dinoszaurusz, azok, akik „vadrománnak”, vagy „vadmagyarnak” tartják magukat. Néha tüntetgetnek a magyarok vagy románok ellen, de az általuk csapott zajban is rendkívül kevesen vannak, és nem reprezentatívak. Mindegy, mások hogyan vannak vele, de mi folytatjuk az általunk szabott irányt, melynek célja a románok és magyarok közötti jó kapcsolatok, az együttműködés és összefogás hirdetése. Tudjuk, hogy a kölcsönös bizalomért még rendkívül sokat kell tenni.
A végeredmény most kevésbé releváns és valószínűleg csak a Fennvaló ismeri azt biztosan, de Istenem, nagyon szép ez a magadfajtákkal járt út, akár különböznek tőled, akár hozzád hasonlóak!
Mădălin Guruianu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldön soha nem fognak románul beszélni az utcán
Jó két éve írtam egy cikket a román nyelv székelyföldi helyzetéről, de főleg az adott egynyelvű térségben élő gyermekek románnyelv-tanulási nehézségeiről, mely személyes állásfoglalások és vélemények sorát indította el. Minden akkor leírt szavamat vállaltam.
Már régóta nem képviselem a Hargita megyei oktatást, egyetlen romántanárnak sem vagyok szószólója, és azt akarom, hogy ez már az elején világos legyen. Egyszerű megfigyelő vagyok, aki a múltban, a román, valamint magyar tannyelvű iskolák katedráján eltöltött tíz év alatt gondokkal szembesült. Nagy gondokkal, egyrészt a tananyag miatt, másrészt azért, mert süket fülekre találtam, amikor nézőpontomat jeleztem, vagy oktatási alternatívákat javasoltam. Teljes mértékben tudatában vagyok annak, hogy e cikkem után, ahogy az korábban is történt, ugyanazt az ultra-agyon-mega-hangoztatott érvet fogják felhozni: „Tekintettel arra, hogy Hargita megye Romániában van, tudniuk KELL románul”. Amit, természetesen, a szülőkkel szembeni vádak követnek, akik „nem tanítják meg őket”, rosszindulatból, a román nyelvvel szembeni defenzív vagy offenzív hozzáállásból, obskúrus érdekekből stb.
Ez utóbbi kezd bennem is felmerülni, de nem a szülőkkel, hanem bizonyos személyekkel kapcsolatosan, akik hasznot húzhatnak ebből a nyelvi elszigeteltségből. Mert másként nem tudom megmagyarázni a közömbösséget, főleg azok részéről, akik már felkapaszkodtak egy olyan szintig, ahonnan tényleg alkalmuk lenne objektíven bemutatni, illetve kérni ennek a helyzetnek a rendezését, mellyel diákok, szülők és tanárok évtizedek óta küzdenek.
De nem. Nem történik semmi. Tanulmányokat, felméréseket készítünk… És mit teszünk? Egyik nemzedéket áldozzuk fel a másik után. Igen, ezt tesszük, egyszerűen azért, mert senki sem akarja elismerni, hogy Romániában létezik egy alternatív megoldást igénylő egynyelvű térség. Senki sem akarja elfogadni, hogy bár látszólag a két tagozatra (román és magyar) nézve általánosan érvényes tananyag révén alternatívákat kínálnak fel, valójában a többséget megfosztják attól az „esélyegyenlőségtől”, mellyel annyit verjük a mellünket.
Székelyföld nem Kolozsvár, nem Szatmár, de még csak nem is Marosvásárhely, ahol a román–magyar arány kiegyensúlyozott, és kétnyelvűségről beszélhetünk. Székelyföldön nem beszélnek románul az utcán, és soha nem is fognak, mert azoknak az embereknek magyar az anyanyelvük, a kulturális identitáshoz való jogukat pedig nem veheted el harcias vagy hazafiaskodó nyilatkozatokkal. Ezekkel csak tovább mélyíted a szakadékot.
Tekintettel arra, hogy az ottaniak több mint 97 százaléka szerint gond van a román nyelv iskolai oktatásával, nem hiszem, hogy meg lehetne még kérdőjelezni, hogy őket ez folyamatosan foglalkoztatja. Tekintettel arra, hogy a tanárok a saját szakállukra és a saját szabadidejük terhére igyekeznek oktatni azt a román nyelvű kommunikációt, amelyet a tankönyvek és a tananyag semmibe vesz, nem hiszem, hogy rosszindulatról lehetne szó. Amikor magániskolák vagy Magyarország által finanszírozott tanfolyamok indulnak, melyeknek a román nyelv megtanítása a fő vonzerejük, és az emberek pénzt költenek arra, hogy valós esélyeket nyújtsanak gyermekeiknek, akkor nem hiszem, hogy bármilyen ellenséges hozzáállásról beszélhetnénk. Voltak olyan magántanfolyamaim, melyekre 3 és 45 év közöttiek jártak. Vajon ez semmit sem mond?
Jelenleg, sajnos, nem beszélhetünk esélyegyenlőségről. Mert ehhez nincs sem törvényi keret, sem megfelelő intézkedések, melyeket differenciált tananyagnak kellene tükröznie. Azt fogják majd mondani, hogy vannak kisebbségieknek szánt tankönyvek. NEM a tankönyvek a fontosak, ezek csak OKTATÁSI SEGÉDESZKÖZÖK.
A tananyag az, mely az oktatási célokat és módszereket szabályozza. 1995 óta léteznek román nyelv- és irodalomtankönyvek a kisebbségi tannyelvű iskolák számára (az I–VIII. osztályoknak). A 2011-es oktatási törvényben konkrét és komplex utalások vannak a román nyelv státuszára a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolákban, valamint azok jogaira, akik nem tudnak ilyen iskolába járni, és akik kérhetik, hogy még egy román tannyelvű iskolában is tanulhassák az anyanyelvüket. Egyesek azt mondják, ez szegregáció. Szerintem az etnikai kultúrához és identitáshoz való jog, ahogy az külföldön is létezik, a diaszpóra nagy román közösségei számára (lásd az ICR – Román Kulturális Központ – programját, melynek keretében román nyelvtanárokat küldenek külföldre román nyelvet és civilizációt oktatni).
A tankönyvekhez visszatérve: a tananyag azonos, tehát elméletileg a tartalom is azonos, csak a szövegek kiválasztásában és a szövegértéssel kapcsolatos elvárások hangsúlyozásában van különbség. A vizsgák hasonlóak, ugyanolyan követelményekkel (ami nem negatív dolog, ha az esélyegyenlőségre gondolunk). Egy VIII. osztályt elvégzőnek lehetővé kell tenni, hogy maga válassza ki középiskolája arcélét és tannyelvét anélkül, hogy ez utóbbi korlátozná a képzési lehetőségeit. De nézzék meg, mi áll a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató tanintézményekben folyó román nyelvoktatás módszertanának általános célkitűzéseiben (58., 59. cikkely). Az eredmény? Művi és bemagolt akadémikus nyelvezet. Amennyi belefér. A többi: néma csend vagy fehér papírlapok… Ezt bizonyítják a legutóbbi vizsgák eredményei is, melyek – sajnos – már túllépnek a szóban forgó térség határain, és melyeknek fel kellene vetniük bizonyos kérdéseket, és a jelenség mélyebb elemzését igényelnék.
Ki a hibás? Természetesen bűnbakra van szükség, és az a tanár. Határozottan NEM! Nem a tanárok, nem a diákok, nem a szülők a hibásak!
Talán a történelem, mely úgy hozta, hogy az ország egy részét többségében olyan emberek lakják, akiknek nem román az anyanyelvük. Ez bűn? Legyenek egy pillanatra csak emberek, előítéletek nélkül. Egy pillanatra felejtsék el, amit állandóan mondtak önöknek. És szívükre tett kézzel válaszoljanak a következő kérdésre: bűnös gyermek vagy, ha nem román az anyanyelved? Igazságos dolog, hogy az iskolában nem biztosítják számodra a megfelelő körülményeket, hogy megtanuld annak az országnak a nyelvét, melynek területén megszülettél?
Florina Vaipan
Forrás: Corbiialbi.ro, Főtér.ro
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bornak jó hazája Erdély (Beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval)
(Sz. 1925, Temesvár) költő, színműíró. Temesvári iskolai tanulmányai után a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán végzett, mezőgazdasági középiskolákban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, európai hírű borász. 1955-től jelennek meg versei, vígjátékai. A romániai magyar civil társadalom egyik vezető alakja, Nagyenyeden él.
– A bor vagy az irodalom volt először életedben? – Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg. – Hát akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka? – A legjobb borszőlők Erdélyi-Hegyalján, Arad Hegyalján és a Küküllő mente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet. – Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait? – Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párája kedvezően hat a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat. – Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja? Egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül… – A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg.
– És az is igaz, hogy titokcsaló? – A bor beszédessé teszi az embert, és így titkokat is kimondat a borozóval. – Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani? – Hét deci. Persze nem egyszerre! – Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink? – Azok igen gazdagok. A római birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270–282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196-ból eredő oklevelek tanúskodnak. A Küküllő menti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377–1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már „Egy új főzésről való könyv” szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat. – Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat? – Leghíresebb szőlőfajtáink a szürkebarát, fehér leányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek. – Te milyen fajtát kísérleteztél ki? – Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult herkules, és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág illatú nauszikaa. – Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom, hol van a bor útja? – A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. Ez valóban egy vendégfogadó hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén, de nem csak ott. – Gyakran neveznek borköltőnek, kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet? – Valószínűleg a közölt borverseimért kaptam, és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért. – Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola cím alatt. Miről szól a kötet? – Ez a csombordi Kertészeti iskola története. 53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte. Új szakkönyvet írni már nem számítok, amit szükségesnek tartottam, megírtam. – Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted? – Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére írtam egy négysoros verset: „Ki Szent György napján született / Sárkányölőnek álmodta magát / A költő mindent tud már / Elviselte a glóriára kötött zabolát.” Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. „Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri.” Később írtam időmértékes klasszikus verseket is. – A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet?
– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába, Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték, ez ’67-ben volt, mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg.
– És ezután?
– Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceauşescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató – kit látok az első sorban? Egy szekusezredest öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né, ki van itt! „Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni.”
– Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi Pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról. – Székely János ezt írta a könyvbe: „Hasas hordók, bordó borok. / Egyik fanyar, másik édes. / Biz itt elélnék vidáman / Én is, nemcsak Diogenes.” Bajor Andor bejegyzése: „Óh, ha élhetnék Csombordon, / Itt ülnék én a Nagy Hordón, / S szegény boldogtalan elmém / Jó borokkal kiművelném.” Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: „Tudja fene, én is.” Létay Lajos itt is remekelt: „Csombordon, hol annyi bor van, /Farkassal, Bajorral voltam, / Kányádival, Fodor úrral. / Biza tele lettünk borral.”
– Díjak, elismerések, kitüntetések...
– Megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok díszpolgára.
– Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényesség-kényszer? – Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs!
– Mivel ajándékozod meg magad és családod 90. születésnapodon? – Megízlelek néhány jó bort családom körében, van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van...
Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú nauszikaa borospalcakból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem!
Isten éltessen, Gyurka Bátyám!
Székely Ferenc
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szeretet és megbocsátás
Születésnapi beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval
– Mi volt hamarabb az életedben: a borászat, a bor vagy az irodalom?
– Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg az Utunkban.
– Akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka?
– Erdélyben a legjobb borok Erdélyi-Hegyalján, Arad-Hegyalján és a Küküllőmente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet.
– Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait?
– Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párái kedvezően hatnak a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat.
– Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja: egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül...
– A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad, és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg.
– Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani?
– Hét deci. Persze nem egyszerre!
– Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink?
– A legrégibb szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink igen gazdagok. A Római Birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270-282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196- ból eredő oklevelek tanúskodnak, V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket. A küküllőmenti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377-1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már "Egy új főzésről való könyv" szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat.
– Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat?
– Erdély leghíresebb szőlőfajtái a szürkebarát, fehérleányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon, és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek.
– Te milyen fajtát kísérleteztél ki?
– Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult Herkules és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág- illatú Nauszikaa.
– Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom – hol van a bor útja?
– A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. A bor útja valójában egy vendégfogadó-hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén van, de nem csak ott.
– Gyakran neveznek borköltőnek: kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet?
– A borköltő címet valószínűleg a közölt borverseimért kaptam és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért.
– Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola címmel. Miről szól a könyv?
– Ez a csombordi kertészeti iskola története. '53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett, aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte.
– Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted?
– Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zsolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére egyik nap írtam egy négysoros verset: "Ki Szent György napján született/ Sárkányölőnek álmodta magát/ A költő mindent tud már/ Elviselte a glóriára kötött zabolát". Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. "Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri." Később írtam időmértékes klasszikus verseket is.
– A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet?
– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába. Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték (ez '67-ben volt), mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg. Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceausescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató –, az első sorban egy szekusezredest láttam öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né ki van itt! "Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni."
– Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról.
– Székely János ezt írta a könyvbe: "Hasas hordók, bordó borok./ Egyik fanyar, másik édes./ Biz itt elélnék vidáman/ Én is nemcsak Diogenes". Bajor Andor bejegyzése: "Óh, ha élhetnék Csombordon,/ Itt ülnék én a Nagy Hordón,/ S szegény boldogtalan elmém/ Jó borokkal kiművelném". Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: "Tudja fene, én is". Létay Lajos itt is remekelt: "Csombordon, hol annyi bor van,/Farkassal, Bajorral voltam,/ Kányádival, Fodorúrral./ Biza tele lettünk burral".
– Díjak, elismerések, kitüntetések?
– Megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok a díszpolgára.
– Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényességkényszer?
– Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs!
– Június 20-án leszel 90 éves. Mivel ajándékozod meg magad és családod?
– Születésnapomon megízlelek néhány jó bort a családom körében. Van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van...
Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú Nauszikaa borospalackból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem.
Isten éltessen, Gyurka bátyám!
Székely Ferenc
Szabadság (Kolozsvár),

Töretlenül
Tizenöt alkotóval – íróval, költővel, képzőművésszel vagy éppen a humán tudományok valamely ágazatának művelőivel – készített születésnapi beszélgetést Székely Ferenc, majd rendezte kötetbe Harangszó a szélben cím alá.
Szép vállalkozás, szép gesztus: hisz nemegyszer azt látjuk, hogy a pályájuk végéhez közeledő vagy legalábbis annak delén túl lévő szerzők (a meginterjúvolt személyek hetven-hetvenöt vagy nyolcvan évesek) gyakorta úgy érzik, a világ túl nagyot változott, elfordult tőlük, emiatt keserűség és elbizonytalanodás vehet erőt rajtuk. Ilyen helyzetben jól jön minden pozitív jelzés, például egy ilyen „ünneplő interjú” is. Egyébként – hogy az iménti teóriát máris cáfoljam – az itt megszólaltatott alkotók egyikén sem érezhető megfáradás, elbizonytalanodás, annál több lendület, tetterő, további alkotókedv. Íme a névsor: Albert Ernő (néprajzkutató), Balla Zsófia (költő), Ana Blandiana (költő), Csire Gabriella (író), Éltető József (költő), Kedei Zoltán (festő), Kenéz Ferenc (költő), Komoróczy György (nyelvművelő), Lászlóffy Csaba (költő-író, meghalt 2015-ben), Oláh István (költő), Pál-Antal Sándor (történész), Pethő László Árpád (költő), Pomogáts Béla (irodalomtörténész), Sándor János (fafaragó), Tófalvi Zoltán (történész-író). A listán láthatjuk, hogy a szépírók vannak túlsúlyban, de a kép színes. Az előszót jegyző Kántor Lajos így fogalmaz: „A megkérdezettek, nem annyira koruk, mint inkább foglalkozásuk, lakóhelyük szerint, különböző világokat képviselnek – alkotó emberek lévén a saját világukat. Ez a saját világ azonban nem idegen a másikétól, mindenekelőtt azért nem, mert a magyar kultúra körén belül léteznek, teremtenek, kommunikálnak. De mindjárt hozzátenném, ebben a felvonulásban érdemi helye van a román költőnőnek, Ana Blandianának (…)”. Székely Ferenc gyakorlott újságíróként jól felkészülten kérdez, érezhető, hogy elmélyülten ismeri interjúalanyai sorsát, műveit. Bár vannak visszatérő, sematikus kérdések, ezek nem zavaróak, inkább áttekinthetőbbé és összevethetőbbé teszik az egyes életpályákat. Jellemzően életút-beszélgetések ezek, összegző, értékelő jellegűek. Többnyire a teljes pályaív kirajzolódik: gyermekkori élmények, iskoláztatás, mesterek, szellemi központok, barátságok, művek, munkahelyek, alkotói hitvallások. Olykor döbbenetes részleteket olvashatunk – elég arra gondolnunk, hogy mindannyiuk pályaívében cezúraként van jelen a kommunista rezsim. Ennek ellenére a beszélgetések hangulata nem siránkozós. Székely Ferenc tapintatosan, de megpróbálja kihozni az alkotókból pályájuk lényegét: a pozitívumokat, megvalósításokat és a kudarcokat, frusztrációkat egyaránt. A megkérdezettek mindegyike nyitott, önelemző, már-már gyónásszerűen őszinte, letisztultan, higgadtan képes végigtekinteni az elmúltakon. Nincsenek vádak, csak józan következtetések. Jól mondják: ebben a korban már mindenki tudja, mit ér és hol a helye, ez ad egyfajta nyugodtságot. Anélkül, hogy – helyszűke miatt – az egyes interjúkat külön méltatnám, vagy bármelyiket kiemelném, jólesően állapítható meg az optimizmus, az életkedv. Amint erre utaltam, a megkérdezettek többségének további tervei, elkészítendő munkái vannak, szó sincs az öregségből fakadó megfáradtságról, rezignációról. Inkább csak arról, hogy ami eddig volt, az kötelez a folytatásra. Jó az, hogy megszületett ez a kötet, jó az, hogy Székely Ferenc újra fókuszba helyezte az „ezüstgeneráció” néhány prominens tagjának életművét. Olykor hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy újat, ergo nagyot csak fiatal művészektől várhatunk, és hetven fölött már „lefutott pályáról” beszélhetünk. A kötetben szereplő szerzők utóbbi években megjelent alkotásai rácáfolnak erre, bizonyítva, hogy az összegző művek gyakorta csak az életpálya végén születnek meg. Ezért hát a magam részéről a megszólaltatott szerzőknek további alkotóerőt kívánok, Székely Ferencnek pedig azt, hogy immár hagyományt teremtve a születésnapi beszélgetésekből, folytassa a sorozatot! Százhalombatta, 2015.
ZSIDÓ FERENC
* Székely Ferenc: Harangszó a szélben. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A színháznál vizsgálódik a korrupcióellenes ügyészség
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház sajtóközleményben erősítette meg a hírt, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi részlege június 18-án bűnügyi vizsgálatot tartott az intézményben.
Az ügyészek a gyanú megalapozottságát próbálják megállapítani, ha a bűncselekmény elkövetése beigazolódik, az elkövetők ellen is eljárás indul. "A bűnügyi vizsgálat tárgyát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház által a 2011–2015 időszakban megkötött közbeszerzési szerződések képezték" – áll a közleményben.
A sajtóban megjelent hírek szerint a korrupcióellenes ügyészség akciója az Állami Számvevőszék által 2014 elején a színháznál végzett ellenőrzéssel függ össze, ami Marius Pascan Maros megyei PDL-szenátor kérésére történt, ugyancsak az ő tavaly márciusi interpellációjára küldték ki a művelődési minisztérium ellenőrző testületét a színházhoz. A szenátor szerint a Számvevőszék ellenőrei "komoly" vizsgálatot végeztek, miközben a Kelemen Hunor vezette szaktárca testülete csak "mímelte" az ellenőrzést. A Pascan által nyilvánosságra hozott számvevőszéki ellenőrzés eredményeit tartalmazó jelentésben többek között az áll, hogy a 2005. december – 2013. december között a színház épületén végzett főjavítási munkálatokra indokolatlanul magas összeget fizettek ki a kivitelező cégnek, az Izorep Kft.-nek, több mint 3 millió lejjel károsítva meg az intézmény költségveté-sét, közvetett módon az államkasszát. Az ellenőrök szerint ugyanakkor indokolatlanul magas arányban, 35-40 százalékkal növelték a meghatározott időre szóló munkaviszonnyal rendelkező vezetőségi alkalmazottak bérét, 112.085 lejt utalva ki törvénytelen módon a művelődési minisztérium költségvetéséből. A jelentés szerint 2011. augusztus és 2012. január között a menedzsmenttevékenységgel kapcsolatos tanácsadásra 36.610 lejt fizettek ki törvénytelenül szaktanácsadó cégeknek, mivel ez a munka a menedzser feladatkörébe tartozik.
A Népújság megkeresésére a DNA sajtóosztálya tegnap délben közölte, a 2001. évi 544-es törvény 12. cikkelyének 1/e bekezdése értelmében jelenleg nem áll módjukban tájékoztatni az ügyben.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Szobrok és szőnyegek
Hunyadi László és Mária tárlatáról
Zsúfolásig telt csütörtök délután a Bernády Ház földszinti galériája és előcsarnoka. Sok ismerős arc, Marosvásárhely művészeti, kulturális és tudományos életének számos képviselője látogatott el a Baross Gábor utcai épületbe. Az ok: tíz év eltelte után a Hunyadi házaspár ismét közös tárlattal jelentkezett. Hunyadi László szobrászművész és Hunyadi Mária textilművész alkotásai díszítették a falakat és az azok övezte teret, amelyben, az estnek mintegy nyitányaként, Székely Levente hegedűművész és tanítványai léptek fel.
Játékukat Borbély Lászlónak, a Bernády Alapítvány elnökének a köszöntőbeszéde követte, amelyben elmondta: kinőtték a Bernády Házat, főként ilyen rangos események esetén. – Hunyadi László és Mária munkásságát Erdélyben és Magyarországon egyaránt ismerik. De nemcsak ismerik, hanem szeretik is őket. Alkotásaik olyan remekművek, amelyek elbűvöltek engem, ha életművükre tekintünk, mi is gazdagabbak leszünk. Szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk alkotásaikat, amelyek bizonyítják, hogy két tehetséges ember egy életen keresztül is együtt tud gondolkodni, vigyázni egymásra. Mi köszönjük, hogy vannak és lesznek nekünk – mondta Borbély László, majd a tárlat méltatója, Nagy Miklós Kund szólalt fel.
– E két napon Marosvásárhelyen a textilművészet "ünneplőbe öltözött". Szerdán nyílt meg a tizenkilencedik Ariadné-szalon, ma pedig a Hunyadi házaspár tárlatnyitóján vehetünk részt, amelyen a textilművészet mellett a szobrászat és az ötvösművészet is jelen van. A kiállítás ötletét kerek évforduló adta: egyrészt az utolsó, közös tárlatra tíz évvel ezelőtt került sor, másrészt jövő hónapban születésnapot ünnepelhetünk, de hogy hányadikat, az maradjon titok. Több könyvet írtam művészetükről, így erre most nem térnék ki részletesen, de azt megjegyezném, hogy e kiállításon két, igen gazdag életmű darabjai láthatók, ezen alkotások alapján pedig bárki átfogó képet alkothat munkásságukról. Hunyadi Mária különleges mívességgel, hozzáértéssel készített textiljeit, faliszőnyegeit akár képként vagy domborműként is elfogadnánk, művészete szinte minden időszakot és stílusirányzatot összefog. Hunyadi László szobrainak, kisplasztikáinak segítségével pedig akár az időben is visszaszaladhatunk – mondta személyes történetekben is gazdag beszéde során a méltató, az esemény záróakkordjaként pedig Hunyadi Mária köszönte meg mindenki részvételét a valóban nívós, sokszínű, különleges és igen értékes tárlat nyitóünnepségén.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Az évad legjobb előadásai a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján
Az évad legjobbnak tartott határon túli előadásait hívták meg a válogatók a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, amely pénteken kísérőprogrammal indult az észak-szabolcsi városban és június 27-ig tart.
Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója csütörtökön elmondta: a véglegesített program szerint 19 társulat 25 előadást mutat be, s a rendezőknek az a szándékuk, hogy a zsűri és a közönség a határon túli magyar színjátszás teljes keresztmetszetéről ízelítőt kapjon a fesztiválon.
Pénteken a nagyváradi Liliput Társulat két bábelőadásával kezdődött a kísérőprogram, majd az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Alma és fája című kiállítását nyitották meg. A tárlat Kós Károly (1883-1977) erdélyi építész, író, szerkesztő és lánya, Koós Zsófia (1916-1990) színművész életét mutatja be. Este a Benkó Dixieland Band koncertjére várták a zenekedvelőket.
Szombat délelőtt az Aranykapu Népművészeti Egyesület mesterség-bemutatóját rendezik meg, majd a szatmárnémeti színház bábtagozatának előadása szórakoztatja a legkisebb nézőket. A versenyprogram a Tomcsa Sándor Színház előadásával indul, a székely-udvarhelyiek Gogol Háztűznéző című darabjában lépnek színpadra. A fesztivál hivatalos megnyitója után a Temesvári Csiky Gergely Színház Mouawad Futótűz című művét játssza.
A kilencnapos előadás-sorozaton a Szatmárnémeti Északi Színház Caragiale Az elveszett levél, az Újvidéki Színház Stein-Kálmán- Jenbach Csárdáskirálynő, a csallóközi Hetény Csavar Színház társulata Csokonai Dorottya, az Újvidéki Színház Visniec III. Richard betiltva, míg a Szabadkai Népszínház Shakespeare Macbeth című darabját mutatja be.
A Kassai Thália Színház Kerékgyártó Rükverc, a beregszászi Kárpátaljai Magyar Drámai Színház Zelei Zoltán Újratemetve, a Nagyváradi Szigligeti Színház Slobodzianek A mi osztályunk, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Crane Karamazovok (fotó), a csíkszeredai Csiki Játékszín Kosztolányi Édes Anna, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig Harrower Kés a tyúkban című darabját viszi el Kisvárdára. A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház az Antosa, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Hattyúdal, a révkomáromi Jókai Színház Székely Csaba Bányavirág, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Beaumarchais Figaro című darabjával versenyez a kisvárdai fesztiválon.
A június 27-ei zárónapon a sepsiszentgyörgyi Jel Színház Tolnai Wilhelm-dalok című darabja a búcsúelőadás. Az anyaországi színházak közül a budapesti Manna Kulturális Egyesület társulata ÖrkénySzkalla lányok, míg az Óperenciás Bábszínház a Csalafintaságok a csalitosban című művet mutatja be. A kísérőprogramban még június 23- án Puskás Peti és barátai, valamint 27-én, az ünnepélyes díjkiosztót követően Udvaros Dorottya színművész lemezbemutató koncertje szerepel.
Népújság (Marosvásárhely)

EMKE-emlékkiállítás Nagyenyeden
Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása címmel jubileumi kiállítás nyílik az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megalakulásának 130-ik évfordulója alkalmával. A kiállítás kurátora: Bartha Katalin Ágnes, grafikai arculatát Demeter Vincze András tervezte.
A 2015. június 25-én, csütörtökön du. 5 órakor a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi ház (Nagyenyed, Malom u. 24.) sorra kerülő kiállítás a dualizmus kori Magyarország legnagyobb és hatásában legátfogóbb közművelődési egyesületének kezdeti időszakát eleveníti meg korabeli írásos és képi dokumentumok, valamint tárgyak révén. Az 1885-ös alakulástól a század végéig számos korabeli politikus, művész, valamint művelődés és művészetpártoló sorakozik fel az egyesület mögé, illetve azonosul az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Mindezt tanúsítják a korai filléres adományok vagy Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának a dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai. Ugyanakkor az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben, illetve gazdaságban betöltött korabeli szerepébe is beleláthatunk. A kiállított anyagok főként a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában található EMKE-levéltárban, családi-, egyházi-, egyéni és közgyűjteményekből származnak.
A kiállítás törzsanyaga kolozsvári bemutatója után érkezik a városba, s egyik célja az egyesület jelentőségére újra felhívni a figyelmet Nagyenyeden, az EMKE egykori alsófehérvármegyei választmányának székhelyén, ami a Nagyenyed városi körrel együtt a kolozsvári alakuló közgyűlés után igen hamar, 1886 nyarán jött létre, és fejtett ki kiemelkedő tevékenységet. A kiállítás tárgyi anyagát helyi magángyűjteményből származó dokumentumok egészítik ki.
Köszöntő: Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Egyesület alelnöke. A kiállítást megnyitja: dr. Széman Péter, EMKE-elnök és Bartha Katalin Ágnes, a kiállítás kurátora. Józsa Miklós ny. magyartanár Az EMKE nagyenyedi alapítói címmel tart előadást.
A kiállítás 2015. június 25-től július 8-ig látogatható.
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató a minorita kultúrházban
Június 26-án, pénteken, az esti szentmise után (kb. 19.30 órakor) a minorita kultúrházban dr. p. Adamczyk Bogdan OFM Conv. mutatja be
Isten szolgája P. Kelemen Didák élete és tiszteletének kibontakozása című könyvét, melyből részleteket olvashattunk mind a Nyugati Jelen hasábjain, mind a Kölcsey Egyesület 2014-es Évkönyvében. Kelemen Didák halálának 270. évfordulója évében, 2014-ben jelent meg.
Bemutatja Kelemen Didák (1683–1744), a Felső Tisza-vidék apostolának életét, korával, századokon átívelő emlékezetét.
Kanonizálása is már lassan évszázadok óta napirenden van, sajnos egyelőre eredménytelenül. Reméljük, ez a munka is hozzájárul ahhoz, hogy ez a folyamat felgyorsuljon. A könyvbemutató után a szerző – aki plébánosként évekig szolgálta az aradi híveket is – válaszol az érdeklődők kérdéseire, majd dedikálja könyvét.
Nyugati Jelen (Arad)

Eredményesen zárult a tízedik tanév
Tízedik tanévét zárta péntek délelőtt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A tanintézmény igazgatója ünnepi beszédében elmondta, eredményes, de kihívásokban bővelkedő évet tud maga mögött Hunyad megye magyar oktatási központja. Rendkívül sok, iskolán belüli és kívüli rendezvényen vett részt a tanintézmény közössége, ami jelentős energia-befektetést igényelt. A tanulmányi eredményeket azonban így is sikerült szinten tartani, és a különböző versenyeken is jó helyezéseket értek el a dévai diákok. – Iskolánkban idén két minisztériumi szintű ellenőrző bizottságot is fogadtunk. Az egyik ellenőrzés nyomán engedélyt kaptunk egy új szak, a természettudomány osztály beindítására. A másik, időszakos minőségi ellenőrzés nyomán pedig szintén kiváló minősítést kapott az iskola – számolt be a tanintézmény két vezetője, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh-Botár Károly Csaba aligazgató. Elmondták továbbá: idén a tanintézmény nem bővelkedett az anyagi juttatásokban, de Communitas-, illetve anyaországi támogatásoknak köszönhetően a legszükségesebb javításokat sikerült elvégezni.
A tanévzárás leghosszabb momentuma idén is a jeles tanulmányi eredményt elérő diákok díjazása volt. Színtízes átlagot három diáknak sikerült elérnie: a hatodikos Osváth Tamásnak, illetve a hetedikes Anderlik Patricknak és Fodor Orsolyának. Továbbá számos helyi, megyei, országos és nemzetközi versenyen nyertek díjat a dévai diákok, többek közt a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalomtantárgy-verseny országos szakaszán, ahol az ötödikes Tófalvi Ágnes kapott harmadik díjat, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, a Bonifert Domonkos matematika versenyen, melyen Osváth Tamás döntős lett, Fodor Orsolya pedig III. díjat kapott. Szintén Fodor Orsolya képviselte az iskolát a Nemzetközi Magyar Matematika versenyen. A Barangolás Európában verseny országos szakaszán a csernakeresztúri Világjárók csapata (Sárközi Kristóf, Herţeg Francesca és Szentes Tímea) a Napsugár különdíját nyerte el. A Simonyi Zsigmond Helyesírás Verseny országos szakaszán a hatodikos Aczél Emília kapott II. dicséretet, a Sapientia Tudományegyetem CSI nyomozóversenyén a középiskolásokból álló BreakUs csapat nyert 4. helyezést. A szarvasi történelmi vetélkedőn pedig szintén dévai középiskolások (Tolnai Tibor, Pop Tímea és Gáspár-Barra Szilárd), nyerték el az első helyezést. Két különdíjjal tértek haza a téglásbeli diákok (Dézsi Zsófia és Székely Rita) a Kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság versmondó versenyéről is, illetve Fábián László Emese elsős kisdiák a Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszán szerzett dicséretet. Emellett számos helyi és megyeközti fizika, kémia vetélkedőn, illetve mese- és szavalóversenyen szereztek jó helyezést a dévai diákok.
A kitűnő tanulmányi- és versenyeredmények jutalmazása mellett a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete idén külön díjazta azon pedagógusokat, akik a tanórák mellett aktívan részt vettek az iskolai élet megszervezésében. Így kitüntetésben részesült Lengyel Izabella zenetanárnő, Kun Gazda Kinga és Mészáros Enikő magyar szakos tanárnők, valamint Orbán Juliánna matematika- és Heiuş Ágnes kémiatanárnők. Az iskola vezetősége külön díjazta az idei tanévben rendkívül aktív Hauer Erich Diáktanácsot is.
A tanévzáró ünnepség alkalmával Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója aktív vakációs pihenésre biztatta a diákokat, majd Albert Leánder ferences atya hálát adott az elmúlt tanévért és Isten áldását kérte a tanintézmény közösségének további életére.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Ingatlan-restitúció – a romániai igazságszolgáltatás az esetek többségében az egyház érdekei ellen dönt
A kommunizmus idején elkobzott és államosított egyházi ingatlanok sorsának alakulásáról, a 94/2000-es sürgősségi kormányrendelettel elindult restitúciós folyamat szakaszairól, a visszaigénylések jelenlegi helyzetéről próbálunk képet alkotni alábbi összeállításunkban. A szomorú következtetés az, hogy az egyházak jogos tulajdonaikat illetően nemegyszer sorozatos elutasítással, szövevényes, véget nem érő perekkel szembesülnek.
Laczikó Enikőt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét, az Országos Restitúciós Bizottság alelnökét, és Somai László József ügyvédet arról kérdeztük, véleményük szerint milyen akadályok nehezítik-lassítják a folyamatot, és hogy vannak-e máris negatív következményei a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának, amelynek ügyében a református egyház a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Interjúalanyainkat megkérdeztük: látnak-e esélyt arra, hogy amerikai nyomásra felgyorsuljon a restitúció?
A természetbeni visszaszolgáltatás akadályait tulajdonképpen a hatályos törvények tartalmazzák – vélekedett lapunknak nyilatkozva Laczikó Enikő.
– Ha például az elkobzott ingatlanhoz később hozzáépítettek, és az új épített rész meghaladja az ingatlan 50%-át, ilyen esetben ez új építménynek minősül és a kérelmező csupán a réginek megfelelő kártérítésre jogosult. Ugyanakkor hiányos dokumentáció esetén hiábavaló bármilyen történelmi vagy morális érv, a törvény nem engedélyezi a pozitív döntés meghozatalát – vélekedett.
Emlékeztetett: az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása és a kártérítési folyamat kiszámíthatatlansága miatt az Európai Emberi Jogi Bíróság még 2011-ben arra kötelezte Romániát, hogy gondolja át a rendszert és alkosson egységes jogi keretet.
– 2013 tavaszán a kormány javaslatára elfogadták a 165-ös törvényt, amely tulajdonképpen a kártérítési elveket és eljárást szabályozza, és a közhasznú rendeltetés fenntartásának meghosszabbításán kívül nem nyúlt hozzá az egyházi javak visszaadásának folyamatához. A közhasznúság fenntartását azonban a korábbi 3-5 éves időszakról 10 évre hosszabbította, majd az adott ingatlanok visszaszolgáltatását egy kormányhatározat megjelenéséhez kötötte. Az elképzelés az volt, hogy a jelenlegi haszonélvezők indokolt kérésére, a hatóság (ANRP) összegyűjti majd a kormány elé terjeszti az adott ingatlanok jegyzékét. Miután a kormány elfogadta a javasolt kormányhatározatot, a benne található ingatlanok esetében a restitúciós bizottság a 10 éves rendeltetés fenntartása mellett dönthetett a természetbeni visszaszolgáltatásról. Ez gyakorlatilag azt eredményezte, hogy ameddig nincs kormányhatározat, minden olyan visszaszolgáltatási kérelem megtárgyalását halasztani kell, amelyik közhasznú célokat lát el (pl. iskola, kórház, stb.).
Az említett jegyzék előkészítése rengeteg gyakorlati akadályba ütközött. Mi többször jeleztük, hogy mi lenne a helyes megoldás, idén márciusban pedig sikerült módosítani a törvényt oly módon, hogy minden adott esetben a restitúciós bizottság maga döntsön a közhasznú rendeltetés fenntartásáról, természetesen a jelenlegi birtokló indokolt kérésére. Két év után a májusi volt az első olyan restitúciós bizottsági ülésünk, ahol két olyan egyházi ingatlan természetbeni visszaszolgáltatásáról dönthettünk, amelyek jelengleg közhasznú tevékenységnek adnak helyet – magyarázta.
A Mikó-üggyel kapcsolatosan elmondta: spekulálni ugyan nem akar, de nem tartja kizártnak, hogy hasonló negatív következmények érinthetnek más visszaszolgáltatott ingatlanokat is. – Továbbra is fontos lenne, hogy mielőbb pontosítsuk az egyházi ingatlanok körét, a jogosult igénylők körét, azért is, hogy a Mikó-ügyben tanúsított hozzáállást tudjuk hatékonyabban kivédeni. Azt is hozzátenném, hogy eddig nem értesültem újabb visszaállamosítási ügyről – magyarázta.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Mi is voltunk homogének
Valahányszor megkérdik tőlem, hogy mit tartok legfontosabb nemzeti sajátosságunknak, kézenfekvő közhellyel válaszolok a közhelyes kérdésre: maga a magyar nyelv kötött össze minket eddig is, és így kell ennek lennie ezután is. Ha pedig dilettáns származáskutatókkal és délibábos nemzetvédőkkel szembesülök, dühömben még azzal is megtoldom, hogy magyarok tulajdonképpen nincsenek is, csak magyar nyelv van.
Ne tessék félreérteni, én is felhördülnék, ha más mondana ilyesmit, egy román vagy szlovák például, de legalább magunk közt megegyezhetnénk, hogy az elmúlt évszázadokban sokszor tényleg csak „nyelvében élt a nemzet”, semmi másban. Kárpát-medencei történelmünknek immár nagyobb része úgy telt el, hogy nem élhettünk közös államban mindannyian, és gyakran még közös érdekeink sem voltak. Csak közös grammatikánk.
Vonzások bonyolult rendszere, ragok, jelek, képzők kapcsolódási módja, hasonulások, hajlítások, ige nélküli igekötők, ki, be, le, fel, el, meg, és természetesen közös szavak tízezrei, a szóalkotás többféle lehetősége, saját vagy hozott anyagból. Nem is értem, miért nem jövünk rá, hogy a magyar történelem valójában nyelvtörténet. Egy csodálatos együttlét története, amely több, fontosabb bőrünk, hajunk, szemünk színénél, mindenféle etnikai blődségnél. Van-e nagyobb csoda annál, hogy mindenféle határokkal szétszabdalva, az őrségi, csallóközi, vajdasági vagy székelyföldi magyarok minden nehézség nélkül megértik egymást?
Joggal gyászolva Trianont, ezt kellene közben ünnepelnünk, ezt a nyelvtani mirákulumot, a magyar–magyar kommunikációnak ezt a legyőzhetetlen erejét. Még a sok évszázada elszakított csángók is tagjai egy ilyen működő nyelvi közösségnek, még őket is nehézség nélkül meg lehet érteni, csak az archaikus kiejtéshez, a hasonulások és illeszkedések régebbről megőrzött, itt-ott más irányba mozdult rendszeréhez kell hozzászoknia az erdélyi vagy magyarországi fülnek.
Tetszenek nekem is, miért ne tetszenének a különböző teóriák a székelyek eredetéről, a baj csak az – dehogy baj! –, hogy amikor először jártam a Dunántúlon, máris úgy éreztem magam, mintha otthon lennék Háromszéken: lépten-nyomon felkaptam a fejem a nyílt és zárt e hangok váltakozását hallgatva. Szakasztott olyan, mint nálunk. Szeged környékén pedig az a különös ö-ző nyelvjárás, hát az bizony egyáltalán nem volt számomra furcsa, hiszen az e hang helyett ott van ö a szavakban, ahol a Székelyföldön zártan ejtik ugyanazt az e hangot.
Ki honnan származik, székelyek, palócok, kunok, ma már csak kuriózum. De egy a nyelvünk, egységes, összetartó és megtartó, és ez sok mindennél fontosabb. Persze újabban azt is érzem, hogy mintha kezdenénk lassan más-más nyelvet beszélni, és nem a szavakkal van gond, nem a jelekkel, hanem a jelentésekkel.
Valamikor a kilencvenes évek legelején, amikor nem győztük élni és élvezni a hirtelen szabadságot, Budapesten jártam kamaszfiammal, és dél körül betértünk a Kossuth téren egy grillbárba. Sor volt a pénztár előtt, de az egyik sarokban találtunk egy szabad asztalt, leültettem oda a fiamat, hogy el ne foglalják mások, és miután megbeszéltük, hogy mit eszünk – grillcsirkét természetesen –, beálltam a sorba.
Lassan araszolgattunk előre, és láttam közben, hogy izeg-mozog a fiam a széken, sűrűn tekinget felém, valami gondja van. Aztán egy alkalmas pillanatban, amikor úgy mérte be, hogy éppen nincs veszélyben a magára hagyott asztal, felugrott, odaszaladt hozzám, és a fülembe súgta:
„Apu, itt a szalmakrumplinak úgy mondják, hogy hasábburgonya.”
Majd visszasietett a helyére. Ismertem persze ezt a különbséget, és értettem a fiam szorongását, hogy nehogy megszégyenüljön az apja, nehogy kiderüljön, afféle göregáborok vagyunk mi is Pesten.
Gyakran eszembe jut azóta ez a kis történet, és jól tudom, valóban képesek vagyunk a nyelv segítségével megszégyeníteni egymást, de lehetséges ennek az ellenkezője is: a tájnyelv túlhajtott romantikája, sőt gőgje, amit szintén tapasztalok mostanában egyik-másik székelyföldi értelmiséginél, íróbarátaimnál is időnként. Ám végül is ettől a nyelv, vagyis a nemzet semmiképpen sem lesz szegényebb. Miért is kellene félni attól, hogy más-más szavakat használunk ugyanarra a fogalomra, akár a románból, szlovákból, szerbből, ukránból átvéve, mint régebben olyan sokszor a németből.
Hogy a tasak vagy zacskó, netán szatyor mellett használjuk azt is, hogy punga? Nem örülök neki, de nem is bánkódom miatta. Erős a magyar nyelv – erősebb talán, mint mi –, kibírja.
Ennél sokszorosan nagyobb baj, ha ugyanazokkal a szavakkal más-más valóságot illetünk, és más-más jelentést tulajdonítunk nekik. Ettől esik szét a nyelv, és ettől lesz üres demagógia a Nemzeti Összetartozás is, amelyet éppen Trianon évfordulóján akarunk úri kedvünkben megidézni minden esztendőben.
Mert hát nincsen ugyan a nemzetnek egy közös, általánosan elfogadott meghatározása, nem olyan ez, mint például a közlekedőedények egzakt törvénye, de azért a különböző definíciókísérletek között lapozgatva látom, szinte mindenki beleszámítja a nemzeti sajátosságokba a közös történelmet, néha közös múltként aposztrofálva. Nos, a múlt lehet közös akkor is, ha nem ugyanaz történt velünk egy bizonyos időszakban, mert nem ugyanazokkal a kihívásokkal kellett szembenéznünk, de tudtuk, értettük, sirattuk egymás nyavalyáit, és örültünk egymás jólétének vagy szerencséjének.
Száz éve lassan, hogy más a múltunk nekünk, erdélyi – és felvidéki, délvidéki, kárpátaljai – magyaroknak, mint a magyarországiaknak. De ebben a száz évben folyamatosan figyeltünk egymásra, olykor együtt haragudtunk, máskor együtt örültünk, és mindenképpen próbáltuk megérteni egymás helyzetét, bár nem volt ez olyan könnyű. Mostanában viszont úgy érzem, távolodunk, miközben közeledni látszunk, kettős állampolgárságostul, mindenestül.
Itt van az utóbbi években ez a nemzetállamozás. Hogy Magyarország nemzetállam. Értem én, megcsonkítva, körbefaragva, de legyen legalább: nemzetállam. Csakhogy, tetszik, nem tetszik, minket ettől kiráz a hideg. A mi erdélyi magyar nyelvünkben a nemzetállam intoleranciát jelent, kizárólagosságot, az egy nemzet, egy nyelv államát. Tudom, ne is tessék figyelmeztetni, lerágott csont ez, magam is elmondtam többször. Jó, rendben, de akkor van itt egy újabb csont, azt is rágjuk néhány hete: a homogenizálás. Hogy azt mondja derült égből villámcsapásként a magyar miniszterelnök: „Magyarország egy homogén ország, kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat.”
Értem én ezt is, kicsi ország, ennyi maradt nekünk, ne akarják már ezt is multikulturalizálni.
Csakhogy… Van itt is egy hatalmas csakhogy! És megint kiráz a hideg. Hiszen összetartozás ide vagy oda, ilyenkor derül ki, hogy tényleg nem ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük. 1971 júliusában hirdette meg a Román Kommunista Párt főtitkára Románia társadalmi, gazdasági és etnikai „homogenizálásának” a tételét, és attól kezdve érezhetően felgyorsult az erőszakos etnikai asszimiláció, a magyar kultúra, oktatás, nyelvhasználat visszaszorítása, majd felszámolása.
Hányszor meg hányszor hallottuk ezt a kifejezést a hetvenes és nyolcvanas években, és nem csupán hallottuk, de megszenvedtük nap mint nap. A „falurombolás”, amely aztán végre-valahára Európa-szerte felháborodást váltott ki, csupán az egyik eszköze volt a nagy célnak: a homogén román állam megvalósításának. Prokrusztész-ágyba kényszerítettek mindent és mindenkit az egy ország, egy nyelv és – akkor már – egy vezér örökkévalónak tűnő ideológiájával. Szorult a nyakunkon a hurok, a homogén jövő rémképe egyre fenyegetőbb volt, ezért választotta számos magyar – hivatalosan vagy a zöld határon át – a Magyarországra való menekülést.
Nem szeretem az erőltetett analógiákat, és nem gondolom, hogy a mai Magyarország és az egykori Románia között titokzatos időalagutakon át eszmék közlekednének ide-oda. Egyszerűen csak azt hiszem, hogy ismernünk kellene egymás múltját, egymás tapasztalatait, egymás félelmeit, és lehetőleg ugyanazzal a jelentéssel kellene használnunk ugyanazokat a szavakat.
Akasztott ember házában „homogén országot” emlegetni nem ildomos.
Nem a kölcsönszavaktól, nem az iktelen ragozástól esik szét sem a nyelv, sem a nemzet, hanem attól, hogy megszűnik a múltról, a történelemről való közös tudásunk.
Ebben, de csakis ebben lehetnénk tényleg „homogének”. Mert egyébként isten őrizz mindenfajta homogenizációtól! Mellesleg tőlünk, erdélyiektől is lehetne ezt-azt tanulni: például a szalmakrumpli szerintem sokkal szemléletesebb kifejezés arra, ami a grillcsirke mellé a tányérra szokott kerülni, mint a hasábburgonya. De megesszük úgy is, természetesen.
Markó Béla
Népszabadság

Terekbe és udvarokba rejtett múlt
Annyi kocsmája van, hogy a mókus kimehet a városból a cégértáblákon ugrálva – állították Székelyudvarhelyről a század elején. Nemcsak erről, hanem az ezekhez kötődő személyekről tudtak meg többet azok, akik részt vettek a Sétapálca-túrán.
Kávéscsészéből felhörpintett konyakkal indult a túra, amelyet dr. Gidó Csaba történész és Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány PR-felelőse vezetett. A séta a Kossuth utca 20. szám alatti udvarból indult. A mintegy ötven érdeklődő többsége a helyszínen tudta meg, hogy a túra fizetős, mégsem mondtak le a felfedező sétáról. Nem is bánták meg, hiszen Gidó Csaba anekdotákkal, történetekkel és érdekes szereplőkkel fűszerezte a történelmi adatokat, mindezt pedig Péter Ildikó a korabeli életmódról és divatról mesélve egészítette ki.
A történetmesélés hangsúlyát a 19. századra tette Gibó Csaba, ugyanis mint mondta, ekkor kezdődött el Székelyudvarhely tényleges fejlődése, így a túra alatt számos olyan épület történetét fedte fel, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, de beszámolójában természetesen a korszak kulturális életét is felelevenítette a történész. A túra kiindulópontja régen is közismert volt, hiszen vendéglő és kaszinó állt a helyén, ahol a város elitje, valamint az értelmiségiek előszeretettel töltötték az estéket. Az udvarról kitérve az egykori Botos utcába vezetett tovább Gidó Csaba és Péter Ildikó, a mai Kossuth Lajos utcából egykoron fiákerek indultak, ugyanitt korzóztak a fiatalok is, szüleik pedig az ablakokból figyelték az utca életét.
A séta következő állomása az egykori alsó piactér volt, a jelenlegi Emlékezés Parkja mellett. Itt derült ki, hogy a városháza eredetileg más helyszínen volt, amely egyben színházi esteknek és táncos mulatságoknak is otthont adott. Az 1880-as évek végére az utóbbiak megszervezését betiltotta az akkori alispán, ugyanis az épület életveszélyesen rossz állapotba került. Ennek ellenére a későbbiekben még számos táncmulatságot szerveztek ott. Egyébként nem volt hiány vendéglőkből és „bodegákból” a városban – árulta el Gidó Csaba –, a század elején úgy tartották számon, hogy annyi kocsma volt Székelyudvarhelyen, hogy ezek cégérein a mókus kimehetett volna a városból.
Továbbhaladva a sétáló társaság megismerhette az egykori Ferenczy Vendéglőt, melynek hírét messze vitte a kiváló bárányflekken és a csigabéles, de remek konyhája mellett híres volt arról is, hogy az Állami Főreáliskola (a mai Eötvös József Szakközépiskola) tanárai előszeretettel töltötték ott lyukasóráikat, és Tomcsa Sándor is gyakori vendége volt a vendéglőnek.
A következő állomás a hajdani alsó piactér kiemelkedő, eklektikus stílusú épülete volt, valamint az előtte található Millenniumi Emlékmű. A két világháború közötti adóztatás elfojtotta a dualizmus alatt elkezdődött látványos fejlődést, emellett a város lakossága is sokat csökkent. A keserű történelmi tények ellenére továbbra is maradtak derűs történetek, amelyeket Gidó Csaba és Péter Ildikó a következő és egyben utolsó állomásnál, a várossal egyidős felső piactéren osztott meg a sétáló társasággal. A mai Márton Áron téren a történész a huszadik század eseményeivel együtt vázolta, hogy miként módosult a tér arculata, a beszélgetéshez pedig a túrán sétáló Várday Zsolt építészmérnök is csatlakozott, beavatva sétálótársait a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének titkaiba.
A polgárosodó Székelyudvarhely meglehetősen divatos volt, pesti szabók készítették a ruhákat, és számos irodalmi estre jártak az értelmiségiek – árulta el Péter Ildikó. A század elején a kisváros egyik legismertebb figurája nem is udvarhelyi, hanem a Kolozsváron született Szabó Dezső tanár volt. Noha a fiatal férfi csupán öt évig tanárkodott Udvarhelyen, bohém életvitelével, feltűnő ruházatával rendszeresen felbolygatta a kisváros életét, botrányaival tette emlékezetessé ittlétét. Amellett, hogy rohadt almákkal csalogatta a disznókat a város legtehetősebb családjának háza elé, a „tanár úrfi” híres volt arról is, hogy 16–17 éves lányokat csábított el. Annak ellenére, hogy valódi botrányhős volt, Szabó Dezsőt remek pedagógusként tartották számon, emellett a város irodalmi életét is gazdagította.
Mivel többnyire helybéliek alkották a sétáló társaságot, a múlt emlékeit a személyes emlékek egészítették ki. A séta alatt gyakran nevetett fel egy-egy részvevő a felidézett emlékek kapcsán, s olykor nosztalgiázva elevenítették fel a cukrászdákat és boltokat, amelyek ma már csak a múlt részei. Talán emiatt is több, mint egyszerű túravezetés, ezért is mehetnek haza többel azok is, akik már számtalanszor fordultak meg a város utcáin. Legközelebb csütörtökön, június 25-én lehet túrázni „sétapálcával”, ám ezúttal bringázva fedezhetik fel a város múltját a részvevők. A Márton Áron térről indulva kerekezve vezeti a túrát Gidó Csaba, az útvonal a Jézus-kápolnát és a Szejkét is érinti.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Emléktáblát avattak a református kollégiumban
„Nt. Szigethy Béla, néhai kollégista diák életével a magyar nemzetet és a református egyház ügyét szolgálta. Emléke előtt tiszteleg a Kollégium hálás közössége” – hirdeti a nevét viselő tornaterem falán a pénteken felavatott emléktábla.
A tanévzárón, melynek keretében a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium nyolcadikosai is elköszöntek, a szülők és a diákság részvételével emlékeztek meg a jótevőről, Szigethy Béláról, a 2008. augusztus 26-án elhunyt egykori diákról és lelkipásztorról.
Szigethy volt kollégiumát adományokkal segítette. Fiai folytatják az adakozást: a tornaterem, a főépület fűtésrendszere és az udvar felújítása támogatásukból valósult meg – mondta avatóbeszédében Tőkés Zsolt kollégiumigazgató. A Zavaczki Walter szobrászművész által készített emléktáblára 1957-ben írt gondolatát rögzítették: „Ha csak egyetlenegy hívő magyar maradna is, Isten abból is új nemzetet tudna teremteni”. Az emlékjel leleplezése után Juhász Zoltán, az iskola lelkipásztora – aki Juhász-ágon áll rokoni kapcsolatban a Szigethy családdal – Amerikai szószéken című prédikációs könyvéből a tanulásról és az imádságról szóló beszédéből idézett, majd az iskola kórusa énekelt, Szakács Annamária vezényletével.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Sütő Andrásra emlékeztek Marosvásárhelyen
Sütő Andrásra (1927. június 17.–2006. szeptember 30.) a politikus íróra, a közszereplőre emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen. A Sütő András Baráti Egyesület délután megkoszorúzta a református temetőben az író síremlékét, majd este a Bernády Házban tartottak megemlékező rendezvényt.
Ha élne, 88 éves lenne, mondta Demeter József, szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és jelenlegi elnöke, akit rokoni szálak is fűztek az íróhoz: édesanyja és Sütő András édesanyja testvérek voltak.
A megemlékezés filmvetítéssel kezdődött. A filmvásznon Sütő András 1990. február 10-i beszéde elevenedett meg, amikor a gyertyás-könyves tüntetésen százezer marosvásárhelyi menetelt némán végig a városon az anyanyelvű oktatás, a nemzeti kisebbségeket illető jogok érdekében. Aztán megrázó filmkockák követték egymást, véres arcú emberek, románok és magyarok, akik közül egyeseket a helyi pópa biztatott, hogy jöjjenek Marosvásárhelyre rendet rakni a magyarok között, míg mások bízva az igazságszolgáltatásban, vagy az adott szóban, áldozattá váltak. Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ egykori alapító tagja emlékezett 1989. novemberére, amikor András-napozni menet szekusok őrizték az író házát, vagy arra, hogy „1989 karácsonyán Sütő Andrást közfelkiáltással választottuk meg a frissen megalakult RMDSZ elnökének” – idézte Kincses, majd kitért arra is, hogy miért vált a támadások célpontjává az író, például az 1990. február 10-én szervezett tüntetés miatt. .
A politikai szerepvállalás és a közéleti elkötelezettség nem választható szét Sütő Andrásnál – mutatott rá Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy „valóban visszük-e tovább a Sütő, vagy a hozzá hasonlóan gondolkodó, romániai magyar értelmiségiek hagyatékát”? Három személyt említett példaként: Király Károlyt, aki egy sajátos életpályát futott be a pártfunkcionáriustól az ellenállóig, Domokos Gézát, aki a moszkvai egyetemtől jutott el egészen a Kriterion Könyvkiadó működtetéséig, amely az erdélyi magyarság kulturális és identitás-megtartó intézménye volt évtizedekig, illetve a harmadik értelmiségi Sütő András volt, akinek közéleti szerepvállalását az írói munkásságától szétválasztani nem lehet.
Az Anyám könnyű álmot ígér című könyve például mérföldköve volt az egész romániai magyar irodalomnak és közgondolkodásnak, az értelmiségi magatartásnak: egy nemzedéknek az illúziókkal való leszámolása volt ez a könyv. Áldozatot vállalni, lázadni, szembefordulni a hatalommal, vagy lemondani a határozott célokról – az volt akkor a kérdés, amit az értelmiségiek önmaguknak feltehettek. Aztán 1989. decemberben ugyanezekkel a dilemmákkal szembesültek, akik politikai szerepet vállaltak, vagy azok, akik hozzá akartak járulni a társadalmi változásokhoz. Sütő András nagyon radikális gondolkodó értelmiségi volt, aki nem fogadott el kompromisszumokat ami a célokat illette – mutatott rá Markó, mulasztásnak nevezve azt, hogy „félbehagytuk az alkotói pályának a kultuszát” és itt Sütő mellett Székely Jánosra is utalt, aki ugyan közéleti szerepet nem vállalt, de irodalmi köntösben küzdött az igazságért, vagy Kós Károlyra, aki Trianon után hazatért Erdélybe és nem Budapestet választotta, valamint Bánffy Miklóst is megemlítette, aki 1926-ban tért haza Erdélybe.
„Arról nincs szó, hogy az értelmiségi embernek politizálnia kell, de bele kell szólni és életben kell tartani ezeket a példákat” – summázott Markó Béla. Végül Szélyes Ferenc színművész osztotta meg a Sütővel kapcsolatos élményeit, majd Lázok János, a Sütő András monográfia készítője – mert sokat tett azért, hogy Sütő életműve ne merüljön feledésbe – vehette át a Sütő András Baráti Egyesület díját, egy Hunyadi László által készített bronzplakettet az író portréjával. Az ünnepi hangulathoz hozzájárult Zágoni Előd gordonkaművész is, aki Bach-tételeket játszott.
A megemlékezés vasárnap Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódott ünnepi istentisztelettel, a szülői ház meglátogatásával, valamint egy temetői sétával az író szüleinek sírjához.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Good bye Schengen egy picit?
Hiába hirdeti magát Románia technikailag felkészültnek a schengeni csatlakozásra, az Európai Bizottság szakértői szerint a jogállamiság és a korrupció felszámolása terén még akadnak hiányosságok. Látlelet a harmincéves Schengen-évfordulón.
Miután 1984 júliusában Németország és Franciaország megállapodott, hogy közös határukon fokozatosan felszámolják az ellenőrzést, a Saarbrückeni egyezménynek nevezett megállapodáshoz fokozatosan a Benelux-államok is csatlakoztak. Így született meg 30 évvel ezelőtt,1985. június 14-én Luxemburgban, a Mosel folyó partján a Schengeni-egyezmény (SE). Ebben a résztvevők határoztak a hosszú távú végrehajtási intézkedések kidolgozásáról „a személyek belső határokon való ellenőrzésének megszüntetéséről és ennek a külső határokra való áthelyezéséről”. Vagyis az egyezmény röviden a bizalomról szól, arról, hogy a közös határon belül a tagállamok megbíznak egymásban, a külső határokat pedig közös erőfeszítéssel teszik biztonságosabbakká. A Schengen-övezet ma 26 tagállamot számlál, Románia pedig uniós csatlakozási szerződésében kötelezte el magát a csatlakozásra – csakhogy Bulgáriával együtt azóta sem sikerült megfelelnie a feltételeknek.
A szükséges gyógyszer
Rossz jel, hogy a nemrég az Európai Bizottságnak a bulgáriai Russzéban járt első alelnöke, Frans Timmermans újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „Nem módosítják és nem cserélik ki a jelenlegi Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV). Úgy gondolom, hogy az egy jó mechanizmus, arra következtetek, hogy a bolgár meg a román lakosság többsége támogatja, eredményeket hozott, ha az igazságszolgáltatási rendszerre meg a jogállamra gyakorolt hatásait vizsgáljuk. Tudom, Juncker elnök úr azt szeretné, ha az MCV-t a mandátuma végéig véglegesítenék, de, tudják, olyan dolog ez, mint a gyógyszer: addig kell szedni, amíg meg nem gyógyulsz, nem lehet azt határidőkhöz kötni.Ez együttműködési mechanizmus, nem Brüsszelből diktálják az embereknek, mit kell tenniük, de ellenőrzési is, hogy kiderüljön, megteszik-e a tagállamok mindazt, amit megígértek. Amíg az szükséges lesz, a bizottság működteti az MCV-t.”
Az EB nem köti ugyan az igazságszolgáltatás megfelelő működtetéséhez a schengeni övezet kiterjesztését, de számos tagállam nem hajlandó beleegyezni a szabad közlekedési övezet bővítéséhez, míg a két ország nem hajtja végre a reformokat az említett területen. Márpedig az idei, januárban közzétett, Romániáról szóló igazságügyi jelentés szerint „a román parlament továbbra is ódzkodik a végleges bírósági döntések gyakorlatba ültetésétől, és nem teszi lehetővé az igazságszolgáltatás számára, hogy a törvényhozók az átlagemberhez hasonlóan feleljenek a bíróság előtt.” Azóta a román szenátus több alkalommal is megtagadta, hogy például Dan Şova, Victor Ponta kormányfő korábbi üzlettársa az igazságszolgáltatás elé kerülhessen, és hasonlóan összezártak akkor is, amikor a miniszterelnököt is korrupcióval vádolta meg a korrupcióellenes hatóság, a DNA. A honatyák szembementek a DNA-val, az ügyészséggel, az elnöki hivatallal – általában mindent elkövettek, amit egy jogállamban nem lehet.
„Teljesíthetetlen” feltételek
Márpedig az Európai Uniót létrehozó Maastricht-szerződésben az akkori tagállamok közös célokat fogalmaztak meg a bel- és az igazságügyi együttműködés területén. Áttörést azonban csak az 1999. május elsején hatályba lépett Amszterdami-szerződés jelentett a belső határokon való ellenőrzések megszüntetése terén, amely az Európai Unió I. pillérébe integrálta a schengeni végrehajtási egyezmény jelentős részét. A szerződés egyértelműen úgy fogalmazott: a hatályba lépést követő öt éven belül meg kell valósítani a személyek szabad áramlását – az ellenőrzések eltörlését a belső határokon – az uniós térségen belül.
A korábbiakkal ellentétben ma már nem magához az egyezményhez kell csatlakozni, hanem a teljes jogú schengeni taggá válásra pályázó államnak a schengeni relevanciájú normákat is át kell emelni a nemzeti jogrendszerbe, vagy éppen közvetlenül alkalmazni azokat. A taggá válás feltétele továbbá, hogy az érintett állam úgynevezett schengeni értékelésen essen át a határellenőrzés, az adatvédelem, a vízumkibocsátás, a rendőri együttműködés és a Schengeni Információs Rendszer terén. Ennek keretében felmérik, hogy megfelelő-e a jogi környezet, a végrehajtásban dolgozók ismerik, értik-e a schengeni előírásokat, képesek-e azokat alkalmazni, rendelkezésre áll-e a szükséges intézményi háttér és eszközpark. Nagyjából ezeknek a feltételeknek képtelen Románia és Bulgária évek óta eleget tenni.
A bukaresti látogató
Romániát több elbírálási szakaszban ellenőrizték. Az egyik 2011 júniusában zárult le, amikor Luxemburgban bejelentették: Románia és Bulgária technikailag megfelel a követelményeknek, de a schengeni normák teljesítésével, a jogállamisággal és természetesen a korrupcióval viszont akadnak még gondok.
Frans Timmermans azon a napon érkezett Bukarestbe, amikor a DNA közleményben bejelentette: bűnvádi eljárást kezdeményez Victor Ponta miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak. Klaus Johannis elnök ezekkel a szavakkal fogadta az EB első alelnökét: „Isten hozta Romániába, Cotroceni-be! Örülök, hogy eljött, érdekes időket élünk!” Mire Timmermans így válaszolt: „Ez egy érdekes nap!”
Az EB alelnökéről tudni kell, hogy Hollandiának a külügyminisztere volt, amely a leggyakrabban emelt kifogást az ellen, hogy Romániát felvegyék a schengeni övezetbe. Több ízben leszögezte: a korrupció megfékezését tekinti Románia csatlakozása előfeltételének. 2014 januárjában, amikor a holland külügyek vezetőjeként Bukarestben tárgyalt Ponta akkori külügyminiszterével, Titus Corlăţeannal, utóbbi jelezte: Bukarest szerint már teljesültek a schengeni csatlakozás feltételei. A román külügyminiszter akkoriban kifejtette holland partnerének, hogy a Ponta-kormány eltökélt a reformok folytatásában és az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolásában. Ugyanakkor Bukarest szerint nem kellene összekötni a schengeni tagfelvétel kérdését az Együttműködési és Értékelési Mechanizmussal, amelynek keretében az EB figyelemmel követi a román igazságszolgáltatás reformját. A bukaresti látogató azóta az EB alelnöke lett, és a jelek szerint véleményét nem változtatta meg.
Willman Walter
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Székelyföldi betyárok (Filmbemutató Kézdivásárhelyen)
Közel száz érdeklődő jelenlétében pénteken este a kézdivásárhelyi Borudvarban mutatták be a Székelyföldi betyárok című 52 perces, a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült dokumentumfilmet. Az ősbemutatón a film készítői – Zsigmond Attila rendező-operatőr, Iochom István szakértő, Bajna György gyártásvezető és Orbán Ferenc zeneszerző –, valamint szereplői közül ketten – Pál István és Szabó Ottó – voltak jelen.
A forgatások mintegy három évig tartottak Felső-Háromszéken és a Kászonok vidékén, az ez idő alatt összegyűlt tizennyolc-húsz órás anyagból állt össze a dokumentumfilm, melyben a kortársak vallomásai mellett az alkotók korabeli fényképeket és dokumentumokat is felhasználtak. A film Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máté György (Jeges) hősies, de kilátástalan küzdelméről szól, akik az ötvenes években fegyverrel a kezükben harcoltak a kommunista rendszer kiszolgálói ellen. Habár nem tudták megváltoztatni, megbuktatni a vörös terrort, de hősies küzdelmük nyomán néhány hatalmával visszaélő párttitkár és erdész elnyerte méltó büntetését. A vetítésen Zsigmond Attila elmondta: az ősbemutatót nem Kézdivásárhelyen, hanem Ozsdolán kellett volna megtartani, de a faluban a mai napig megoszlanak a vélemények a három betyárról, ezért döntöttek így, nem akarták felkorbácsolni a kedélyeket. Azt is hangsúlyozta: a filmben olyan kortárs vallomása is helyet kapott, aki szerint nem betyárok, antikommunista harcosok, hanem katonaszökevények, banditák voltak. Arról is beszélt, hogy a Duna Televízió vetítette első alkalommal a dokumentumfilmet, majd a Duna World csatornán is megismételték, a közeljövőben pedig több magyarországi tévéadó és az Erdély Televízió is műsorra tűzi. Nemcsak a nézők, hanem a filmes szakma is pozitívan értékelte a filmet, amelyet több nemzetközi fesztiválon is műsorra tűznek – összegezett a rendező. A tervek szerint az alkotást többek között Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is bemutatják.
Dévai István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserkészavatás és főzőverseny Gelencén
Gelencén tizenhatodszor szerveztek falunapokat a hétvégén. A kétnapos rendezvény két kiemelkedő eseménye a tegnapi cserkészavatás és a főzőverseny volt.
A Bereczi István római katolikus plébános által celebrált tegnapi hálaadó szentmise után a Szent Imre-templom előtt cserkészavatást tartottak, melyen a helybeliek mellett kézdivásárhelyiek és torjaiak is jelen voltak. Ilyés Botond parancsnok négy jelöltet avatott cserkésszé, tizennégyen megerősítették fogadalmukat. A templomtól a tömeg a Jancsó Benedek-iskola melletti térre vonult. Ott a közönség megtekintette a Tanulók Klubjának fúvószenekara és több mazsorettcsoportja által bemutatott műsort. Cseh József polgármester többek között a községben zajló beruházásokról szólt. Közben a művelődési otthon udvarán nyolc csapat nevezett be a főzőversenyre, amelynek győztese a Lila Akác Egyesület, a második az RMDSZ–Hárit csapata, harmadik Salamon Imre lett. A juhászok csapata idén ötméteres feltűrt túrós puliszkát készített.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Olasztelektől a New York-i egyetemig (Beszélgetés dr. Balázsi Gábor kutatófizikussal)
Mesemondó versenyen kezdte, matematikával folytatta, majd a fizika bűvöletében jutott el az érettségiig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahonnan a kolozsvári egyetemen keresztül egyenesen vezetett az út a kutatás felé. Az Olaszteleken nevelkedett Balázsi Gábor jelenleg New Yorkban tanít és kutat a Stony Brook Tudományegyetem Laufer Fizikai és Kvantitatív Biológia Központjában. Múlt heti itthonléte egyik állomásaként Sepsiszentgyörgyön tartott előadást A rákbetegségek a szintetikus biológia tükrében címmel, mely alkalomból a neves kutatót a siker felé vezető útról és kutatómunkájáról kérdeztük.
Dr. Balázsi Gábor: – Olaszteleken születtem 1974-ben, ott nőttem fel, ott jártam az elemi iskolát, majd ötödikben Barótra kerültem, ingáztam Barót hegyén keresztül. Nyolcadik után a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdtem a kilencedik osztályt román nyelven, mert szüleim úgy vélték, ez előnyömre válik. Amikor a rendszer megbukott, rögtön átiratkoztam magyar osztályba. Már ismertem az ottani diákokat, mert jártam velük matematikafelkészítőkre, pótórákra. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem felsőfokú tanulmányaimat fizika szakon, a mesteri oklevelet is ott szereztem meg.
Lépésről lépésre
Eddig tart a rendkívülit nem rejtő történet, ami ezután következik, már nem szokványos. Szinte láncreakcióként indul el a fiatal fizikus kutatópályája, amint egyik kutatóműhelyben megismerik képességeit, segítik és egyengetik útját a következő állomásig. Folyton tanul, keresi a választ különböző tudományos kérdésekre, mígnem a fizikai jelenségek területe mellett a bonyolult biológiai rendszerek működésébe is belekóstol, a gének, a fehérjék, a sejtek világa szinte megfertőzi. Mindez lépésről lépésre történik budapesti, szegedi állomások után az Amerikai Egyesült Államokban. – A kutatás már Kolozsváron kezdett érdekelni, és amikor meglátogattam Hantz Péter barátomat Budapesten, aki Kolozsvárról ment az Eötvös Loránd Tudományegyetemre tanulni, bemutatott néhány tanárnak, ők kutatókkal ismertettek meg, és rövid időre a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetbe kerültem. Ott kézről kézre adtak, megismertem az ottani kutatókat. Akkoriban a véletlenszerű ingadozásokkal, a zajjal foglalkoztam, amit általában zavaró tényezőként könyvelnek el, engem az érdekelt, hogy lehet-e valami jóra használni. Szegeden volt egy kutatócsoport, ők éppen ezzel foglalkoztak, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség révén részképzésre mentem Szegedre, ahol bekerültem csoportjukba. Mindenféle fizikailag mérhető jelenség ingadozásával foglalkoztam. Például az elektronikában mérik, hogy a félvezetőkben miként ingadozik egy középérték körül az áramerősség vagy a feszültség. Azt kerestem, hogyan lehetne ezt jó célra felhasználni. Az ingadozás általában gátolja az információátvitelt, de előfordulhat olyan is, amikor segíti. Például, ha egy receptornak van egy adott küszöbszintje, nem biztos, hogy az adott jel eléri azt, de ha ehhez a jelhez zajt adunk, az megemeli a jel érzékelhetőségét, és valószínűleg átlépi az említett küszöböt. Úgy hívják, sztohasztikus rezonancia, egy olyan jelenség, amelynél a legjobb az információátvitel ilyen esetben. Ennek új fajtáját találtuk ki dr. Kiss László professzor szegedi laboratóriumában, amikor nem az amplitúdóhoz adunk zajt, hanem a fázishoz.
– Milyen áttörés jelentette a következő lépést, amelynek első állomása Missouri állam volt az Amerikai Egyesült Államokban?
– Amikor az említett észrevétel megtörtént, írtunk egy dolgozatot, amely megjelent egy konferencia könyvében. Elmentem erre a konferenciára, és ott rengeteg kutatóval találkoztam, akik ezzel foglalkoztak, köztük olyanokkal is, akik tanulmányozzák a különböző ingadozásokat a biológiai rendszerben. Például az idegsejtek membránon keresztüli feszültsége állandóan ingadozik, és ez befolyásolja azt, hogy lesz-e akciós ponteciál, vagyis az idegsejt adott pillanatban közvetít-e információt vagy nem. Ezen a szegedi konferencián ismertem meg a phD-vezetőmet. Amikor megtudtam, hogy a véletlenszerű fluktuációkkal foglalkozik elektronikában és biológiában, úgy éreztem, vele szeretnék dolgozni, megpróbálnám a doktori vizsgát. Addig nem nagyon volt neki doktori hallgatója, de dr. Kiss László professzor, akinél Szegeden dolgoztam, addig biztatta, amíg elvállalt. Tehát Frank Mosshoz kerültem a Missouri állambeli egyetemre 1997-ben, ahol két év alatt újabb mesteri oklevelet szereztem.
Rendszerek vonzáskörében
A térbeli információterjedés útján indultam el, azt kutattam, hogy egy adott idegsejthálózatban, illetve az agykéregben miként segíthetik elő a véletlenszerű ingadozások az információáramlást. Egy hullámterjedést modelleztem fizikai módszerekkel, és ez volt az elméleti oldala a kutatásnak. Később kapcsolatba kerültem egy másik kutatóval, aki orvosként epilepsziás betegeket gyógyított. Kivette az epilepsziás sejteket, és azokból sejttenyészetet létesített, abban vizsgálta a kalcium ingadozását. Amikor kapcsolatba kerültem a témával, az a feladat merült fel, hogy megértsük, hogyan kommunikálnak az epilepsziás sejtek. Ez azért fontos, mert amikor epilepsziás roham van, akkor kalciumhullámok terjednek az epilepszia helyétől az agy más részeibe, ennek a folyamatnak a megismerése tehát segíthet a gyógyításban. Itt közvetlen kapcsolatba kerültem a biológiával, és olyan a természetem, hogy ha valamivel foglalkozom, akkor próbálom alaposan megérteni. Az foglalkoztatott, hogy melyek azok a kémiai tényezők, amelyek lehetővé teszik ezeket a kalciumingadozásokat.
Chicago, Boston, New York
A doktori cím megszerzése után Chicago következett, ahol Balázsi Gábor két magyar kutató, Oltvai Zoltán és a csíkkarcfalvi származású Barabási Albert László hálózatkutató munkájába nyert betekintést, a követező állomás Jim Collins laboratóriuma Bostonban, itt a szintetikus biológia területén folytatódott az erdővidéki fizikus munkássága. Az első tanári állást Houstonban kapta, ahol saját csoportot alapított a rákkutató intézetben...
– Akkor kerültem kapcsolatba a rákkal mint megoldatlan kérdéssel, rengeteget tanultam róla, egy idő után én is belefogtam a rákkutatásba. Nemrég kaptam állást New Yorkban a Stony Brook Tudományegyetemen, itt egy interdiszciplináris központban dolgozom, azt próbáljuk megérteni, hogyan lehet a fizika módszereit alkalmazni a biológiában.
Család, munka és szülőföld
Egy elkötelezett kutató családjának nem egyszerű az élete, legtöbbször nincs szombat és vasárnap, több az odafigyelés, hogy a férjnek, az apának mindene meglegyen a munkához. Balázsi Gábornak ez megadatik, amerikai származású magyar felesége és négyéves kislánya partner ebben.
– Fontossági sorrendet kell felállítani, és akkor az ember szem előtt tartja, hol van az otthona, hol van a családja. Néha a munka kerül az első helyre, ez elkerülhetetlen, de amikor nem, akkor az ember tudja, hogy a család a legfontosabb. A feleségem Amerikában született, de sokszor járt már Erdélyben, az ő segítségére is szükség volt.
– Kiket tart tanítóinak? Milyen szellemi, érzelmi batyuval indult itthonról?
– Rengeteget kaptam, kezdve a tanító nénimmel, aki mindent megtett, hogy a gyermekeket fejlessze. Rendkívül sokat köszönhetek a baróti, valamint a mikós tanároknak is, akiktől nagyon sokat kaptam. Meg szeretném említeni a doktori és posztdoktori témavezetőimet is. Itthonról semmilyen hátránnyal nem indultam, tudtam, hol a helyem. Amerikában sok a külföldről érkezett kutató, ez egy nemzetközi porond, ahol mindenkit a saját értékén mérnek. A munkám mellett elég hamar kerestem a magyarok társaságát, mert úgy éreztem, nem bírom anélkül. Nem úgy mentem el Erdővidékről, hogy ott maradjak, ezt így hozta a sors, de a visszatérés lehetőségét nem zárhatom ki. Magyarország sokat tesz azért, hogy visszavonzza a külföldön dolgozó magyar kutatókat, nem tudom, e tekintetben Romániában mi a helyzet, de ha az itteni fiatalok a segítségemet kérik, tudásom szerint válaszolok. Hiszem, hogy Olasztelekről vagy bárhonnan el lehet indulni és elérni sikereket, ha az ember tudja, mit akar, kitartóan tesz érte, és nem felejti el, hová tartozik.
Dr. Balázsi Gábor nem felejtette el az olaszteleki szülői házat, s bár 1997 óta él Amerikában, anyanyelve egy cseppet sem csorbult, de még erdővidéki hanglejtése sem. Ízig-vérig székely ember, aki tudásának köszönhetően messzire jutott, de soha nem annyira távolra, hogy hazatéréskor meg ne teljen tüdeje tiszta levegővel.
Rákkutatás a szintetikus biológia tükrében
A fehérjeszabályozás lehetőségeit és a sejtek közötti egyensúly fontosságát hangsúlyozta múlt keddi előadásában dr. Balázsi Gábor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A rákkutatás a szintetikus biológia tükrében címmel bemutatott vetített képes ismertetőjének kicsengése: ha az emberi szervezetbe mesterséges biológiai rendszereket lehetne bevinni, kijavítható lenne egy sor veleszületett rendellenesség, gyógyítható lenne sokféle betegség. Az előadás első részében az olaszteleki származású, jelenleg New Yorkban tanító és kutató fizikus ismertette a gének, a fehérjék szerepét az emberi szervezetben és az egymást befolyásoló kölcsönhatásukat, ami meghatározó az egyénre vonatkozóan. A gének, mint a minden sejtben jelen lévő DNS-szakaszok, kódolják a fehérjéket, ezért ellenőrzésük által szabályozható lenne adott fehérjék mennyisége és sorrendje a fehérjeláncban, ennek a folyamatnak a befolyásolása az egyik fontos területe a Balázsi Gábor által is kutatott szintetikus biológiának. A fizikus ismertette az eddig elért eredményeket és a további kérdéseket ebben a témában, beszélt a biológiai rendszerek tervezési és építési szakaszairól, a szintetikus génkapcsolóról, a génoszcillátorról, a fényérzékeny baktériumtelepről, a negatív visszakapcsolással történő precíz génszabályozásról. Végül leszögezte: mindennek az a köze a súlyos betegségekhez, hogy lehetőség nyílhat mindeddig gyógyíthatatlan betegségek, mint például a rák kezelésére, amelyek okai a génhibák vagy a sejtek közötti egyensúly megbomlása. Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ponta egészségügyi okokból ideiglenes miniszterelnök kinevezését kéri az államfőtől
A térdszalagszakadással megműtött Victor Ponta kormányfő lábadozása idejére ideiglenes miniszterelnök kinevezését kéri Klaus Iohannis államfőtől egy legfeljebb 45 napig tartó átmeneti időszakra – közölte vasárnap a kormány sajtóirodája.
A kommüniké szerint Victor Ponta hétfőn küld átiratot az elnöki hivatalba, amelyben Gabriel Oprea belügyminiszter és nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettes ideiglenes kinevezését javasolja a kormány élére.
Pontát, aki egy kosárlabda-mérkőzésen sérült meg, június 15-én műtötték meg egy törökországi klinikán: akkor saját hatáskörben, korlátozott jogkörökkel bízta meg Opreát péntekig a kormány operatív vezetésével. Ha az államfő elfogadja Ponta javaslatát, Oprea teljes jogkörrel elláthatja a miniszterelnöki teendőket Ponta visszatéréséig.
A kormányközlemény megjelenésével egy időben Ponta Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben elmagyarázta, hogy orvosai szerint elhagyhatja ugyan a kórházat, de gyógykezelése – kötözés, fizioterápia – hetekig megakadályozza abban, hogy visszatérjen a normális kormányfői tevékenységéhez.
Victor Ponta május 24-én sérült meg. A Mediafax hírügynökség szerint orvosai akkor csak azt javasolták neki, hogy egy-két napig pihentesse lábát, kerülje a hosszabb gyaloglásokat. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) június 5- én jelentette be, hogy bűnvádi eljárást kezdeményezett Ponta ellen, aki ebben az időszakban is enyhén sántikálva vett részt azokon a parlamenti üléseken, amelyeken a szociáldemokrata többség elutasította az ellenzék bizalmatlansági indítványát és azt, hogy a vádhatóság lefolytassa ellene az eljárást.
Időközben Ponta orvosai bejelentették, hogy a kormányfőnek műtétre van szüksége, amit a politikus nem halogatott tovább, miután a kormánytöbbség elhárította a parlamentben az ellenzék kormánybuktatási próbálkozását. Az operációt Ponta – állítása szerint – csak azért bízta külföldi orvosokra, mert az otthoni kórházak nem tudták volna a felépüléséhez szükséges nyugalmat biztosítani számára.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt társelnöke vasárnap azt mondta a vártnál súlyosabbnak bizonyult műtétről, hogy Ponta áldozatként próbálja feltüntetni magát, és húzza az időt. Szerinte Pontának nem ideiglenesen kellene átadnia a kormány vezetését, hanem le kell mondania, és nem egészségügyi okokra hivatkozva, hanem azért, mert a korrupciógyanúba keveredett politikus szerinte elvesztette hitelét.
Az alkotmány szerint az államfő legfeljebb 45 napra nevezhet ki ideiglenes tisztségviselőt a kormány valamely posztjára a kabinet tagjai közül.
Népújság (Marosvásárhely)

Tisza István, az elhallgatott, félreismert miniszterelnök
Gróf Tisza István megítélésének változásai címmel tartott előadást Kolozsváron a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet című sorozata keretében Tőkéczki László történész, egyetemi docens, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszékének vezetője. A liberális-konzervatív konszenzus híveként Tisza István (1861–1918) az első világháború magyar miniszterelnökeként (1913–1917) vonult be a történelembe. A kommunista rendszerben sem az Osztrák–Magyar Monarchia, sem a liberalizmus, sem a kereszténység nem örvendhetett elismerésnek, és ha ezekhez valakinek kapcsolata volt, akkor a megbélyegzés jutott neki osztályrészül. Ezért kell gróf Tisza István érdemeit újragondolni, akire Magyarországon csak a múlt rendszer vége felé, az 1980-as években kezdtek emlékezni.
A dualizmus és a magyarság
Tőkéczki László előadásában több szempontból járta körül Tisza István munkásságát, felidézve a korabeli társadalmi, politikai és gazdasági állapotokat. A történész emlékeztetett arra, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia olyan „képződmény” volt, amely gyakorlatilag 1918-ban megszűnt. Az 1867-es kiegyezés főleg azért volt vitatott, mert a monarchia akkoriban minden hibája és ellentmondása ellenére Közép-Európa fénykorát jelentette. Olyan időszak volt, amelyben Magyarország kezdett felzárkózni Európához az életszínvonal és az életfeltételek tekintetében, ami aztán 1920 után megtorpant, mivel nagyhatalmi és félnagyhatalmi állásból kiszolgáltatott törpeállami létbe süllyedt. A monarchia időszakában Budapest gazdaságilag és kulturálisan egyaránt a világ legdinamikusabban előrelépő városa lett. Soknemzetiségű és sokvallású volt, ezért sok ellentmondás feszült benne.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Borbély László és Biró Rozália tanú a Kiss-ügyben
Két ismert RMDSZ-es politikus, Borbély László volt környezetvédelmi miniszter és Biró Rozália szenátor, volt nagyváradi alpolgármester neve is felbukkan a Bihar megyei közgyűlés korrupcióval vádolt alelnöke, Kiss Sándor elleni vádiratban. A dossziéból kiderül: a két politikus tanúként szerepel az ügyben.
A dossziéból pénteken nyilvánosságra került egy 2009. november 24-én elhangzott, lehallgatott telefonbeszélgetés jegyzőkönyve, amelynek során Borbély és Biró a Kiss-ügyben érintett debreceni Keviép cég támogatásáról tárgyalt.
A beszélgetés során Biró arról tájékoztatja Borbélyt, mindent megtesz annak érdekében, hogy a nagyváradi önkormányzat jóváhagyjon bizonyos kifizetéseket a város hulladéktárolóját üzemeltető Keviépnek. A nyomozati anyag szerint Biró is azon személyek közé tartozik, akik Kissel együtt a Keviép érdekében tevékenykedtek.
Borbély és Biró beszélgetése
Borbély: Szervusz Rozi! Elfelejtettem szólni. Felhívott ez a Miklóssy Feri, hogy választ kell küldenetek a pénzügyminisztériumhoz bizonyos kifizetésekkel kapcsolatban. Tudod, azok a…
Biró: Igen, tudom. Beszéltem vele tegnap délután. És abban maradtunk, hogy pénteken jön, megírjuk… Borbély: Rendben. Biró: És úgy csináljuk, hogy előbb Bolojan orra alá dugjuk (Ilie Bolojan nagyváradi polgármester – szerk. megj.), aki nem akarja aláírni. Ha nem akarja, akkor majd, ha távol lesz, az első napon aláírom én. Hát, ez van.
„A nyomozás során arra a következtetésre jutottunk, hogy a debreceni Keviép Kft.-t a vádlotton, Kissen kívül az általa irányított csoport más tagjai is támogatták (…), köztük Biró Rozália Ibolya tanú is, aki 2002 és 2012 között Nagyvárad alpolgármestere volt, Kiss üzlettársa, és politikai alárendeltje” – áll a dossziéban.A vádirat szerint Kiss számos üzleti ügyét Birón keresztül, az akkori alpolgármester támogatásával intézte.
Mint arról beszámoltunk, Kiss ellen csütörtökön emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A politikust négyrendbeli pénzmosással, hivatali visszaéléssel, csúszópénz elfogadásával, és befolyással való üzérkedéssel vádolják.
Az RMDSZ Bihar megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus-vállalkozó mellett az ügyészség vádat emelt több romániai és magyarországi üzletember ellen is, akiket pénzmosással és egyéb bűncselekményekkel vádolnak.
Az ügyészség által leírt bűncselekmények egyikének Magyarországra nyúlnak a szálai. A DNA szerint a debreceni Keviép Kft. Kiss Sándor lefizetésével nyert megbízást 12 évvel ezelőtt a nagyváradi környezetkímélő szemétlerakó megépítésére.
A vádhatóság állítása szerint a Keviép egy londoni közvetítőn keresztül adta el a munkagépeit romániai leányvállalatának, az East Bau Construct Kft-nek. A londoni közvetítő cég 187 ezer euróért vásárolta, és 500 ezer euróért adta tovább a munkagépeket. A debreceni cég könyveléséből így kivont pénzből 300 ezer euró készpénzben jutott el Kiss Sándorhoz – állítja a DNA.
A DNA közleménye szerint két másik esetben is ugyanezt a sablont alkalmazták. Romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Noha közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál.
Az árkülönbözetet az ügyészség állítása szerint valamennyi esetben a beiktatott angliai és amerikai cégek tulajdonosa készpénzben vette fel, és fizette ki Kiss Sándornak. A csúszópénz ellenében a bihari politikus kedvező elbírálást biztosított a különböző közbeszerzési eljárásokon.
Kiss Sándort azzal is vádolja az ügyészség, hogy 2004 és 2008 között 3,2 millió euró csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől annak a kijárásáért, hogy a nagyváradi hőerőmű az illető cégétől vásárolja a szenet. Ebben az ügyben maga a csúszópénzt fizető üzletember tett feljelentést. Kiss Sándor ügyét évek óta vizsgálja az ügyészség. A politikust június elején 24 órára őrizetbe vették, majd bírósági felügyelet alá helyezték.
A bíróság megtiltotta neki, hogy köztisztségeket viseljen, és hogy felvegye a kapcsolatot az ügyekben szereplő többi személlyel. A politikus 2000 óta tölt be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban a tanács alelnöke volt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A Só útján a korrupcióellenes ügyészek
A szovátai polgármesteri hivatalban vizsgálódtak pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi ügyészei a Só útja projekt ügyében.
Az Agerpres hírügynökség szerint a korrupcióellenes ügyészek a Medve-tónak és környékének infrastrukturális bővítését és rehabilitációját célzó projektről gyűjtöttek anyagot.
A Só útja országos viszonylatban a legnagyobb turisztikai fejlesztési és bővítési projekt, amelyet a természeti kincsek értékesítése, a turisztikai szolgáltatások minőségi javítása érdekében bonyolítottak le a Maros megyei fürdővárosban a Regionális Operációs Program (POR) alapjaiból.
A projekt eddig 90 százalékban valósult meg, azonban a munkálatokat nemrégiben leállították, miután a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség egy hozzájuk érkezett bejelentés miatt egy sor szakértői vizsgálatot rendelt el a felhasznált anyagokra vonatkozóan.
A rendezési és fejlesztési terv a szovátai Medve-tó nyúlványának területét és a sótalajon kifejlődött növényzet élőhelyét – egy sóhegyet – foglalja magában, mindkettő világszintű ritkaságnak számít. A Só útja 80 hektáros terület, magában foglalja a rendezett Medve- és Mogyorósi-tavakat, valamint másik négy rendezetlen tavat (Vörös, Zöld, Piroska, Rigó).
Ezt a területet fapadozatú sétányokkal, megfigyelőkilátókkal, pontonhidakkal látták el, hogy a turisták zavartalanul gyönyörködhessenek az élővilágban, a vad környezetben lévő tavakban anélkül, hogy a legkisebb mértékben is rongálnák vagy zavarnák a környezetet.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Hitelezői nyomásra lemondhat a kormány az áfacsökkentésről
A kormány elhalaszthatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által ellenzett, és januártól tervezett négy százalékpontos áfacsökkentés elfogadását – erről a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik képviselője beszélt. A parlament pénzügyi és költségvetési bizottságában ülő Aurelia Cristea szerint a halasztást az indokolja, hogy a most elfogadás előtt álló adótörvény és adóeljárási törvény legyen összhangban az IMF és az Európai Bizottság elvárásaival.
Mint arról több ízben is írtunk, az új adótörvénykönyv tervezete januártól 24 százalékról 20 százalékra tervezi csökkenteni az általános áfakulcsot, miután június 1-jétől valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a kedvezményes, 9 százalékos áfát. A nemzetközi hitelezők által ellenzett adócsökkentés esetleges halasztásáról először beszélt kormánypárti politikus.
Cristea elmondta, neki kezdettől fogva fenntartásai voltak, hogy már most elfogadják a január 1-jétől tervezett áfacsökkentést. Szerinte ezzel meg kell várni az őszt, és az idei költségvetés bevételeinek alakulása, valamint a jövő évi büdzsétervezet függvényében az év végén a kormánynak még mindig van lehetősége, hogy sürgősségi rendelettel végrehajtsa az adócsökkentést.
Olcsóbbak lehetnek a könyvek
A kormány által tervezett 9 százalék helyett 5 százalékos lehet a könyvek, újságok, folyóiratok, múzeumi, illetve állatkerti belépők, mozijegyek általános forgalmi adója, miután a képviselőház költségvetési bizottsága megszavazta a vonatkozó módosító indítványt.
A javaslatra még az alsóház plénumának is rá kell bólintania, ugyanakkor a parlamenti vitán levő új adótörvénykönyv végleges formája a kormányzati bejelentések értelmében azon is nagyban múlik, hogy milyen intézkedéseket fognak támogatni az ország nemzetközi hitelezői.
A képviselő ugyanakkor hangsúlyozta, még nem született végleges döntés arról, hogy a tervezetet áfacsökkentéssel vagy anélkül fogadják el, de az adótörvényeket mindenképpen megszavazza a parlament júniusban, mert több egyéb fontos rendelkezést is tartalmaznak. „A halasztás az egyik lehetőség, nem tudom, hogy valóban megtörténik-e, de fontos, hogy a módosított adótörvény élvezze az Európai Bizottság támogatását" – fogalmazott a képviselő.
A két jogszabálytervezet plenáris vitája várhatóan a jövő héten kezdődik a parlamentben. Mint ismeretes, jelenleg Romániában tartózkodik az Európai Bizottság szakértői küldöttsége, amely a Románia által az IMF szervezésében kötött többoldalú, nemzetközi, elővigyázatossági típusú hitelszerződés keretében Bukarest által vállalt kötelezettségekről tárgyal.
Ennek eredményétől függ, hogy július 15-én az IMF küldöttsége is ellátogat-e Bukarestbe, hogy folytassák a tárgyalásokat. A kiszivárgott inormációk szerint a brüsszeli illetékesek nem támogatják az áfacsökentést, mivel a kormány nem jelölte meg az így kieső források kompenzálásának lehetőségeit.
Az IMF küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása – mint beszámoltunk – kudarccal végződött, miután a felek bizonyos feltételekről nem jutottak megállapodásra.
Krónika (Kolozsvár)