„Beszéljen románul!"
Még Kovászna Megye Tanácsában is gond az anyanyelvhasználat, akadnak, akik nem élnek ezzel a joggal. Nem hiába fordult a kormányfőhöz a kétnyelvűség biztosításához szükséges többletköltségek fedezése végett az önkormányzat elnöke.
Az új évezred elején – a brassói katonakórházban – szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek. A folyosón mintegy húsz-harminc, többnyire csíki, gyergyói és háromszéki székely besorozott álldogál. Az édesapák biztatgatják, bátorítják fiaikat, beszélgetnek, horribile dictu úgy, ahogy otthon, magyarul! Egyszer csak kivágódik az ajtó, és – a ruházata alapján – egy orvos csattogva ráförmed a felnőttekre, hogy Romániában élnek, gyermekeiket miért nem tanítják meg románul! Fejében meg sem fordul, hogy egy nemrég még háromnyelvű, multikulturális város emlékét csúfolja meg! Brassóban a magyarok számaránya 1910-ben 43,43 százalék, a románoké 28,70, míg a szászoké 26,40 volt. Az arányok még a harmincas években is hasonlóak.
A nyelvismeret hiányossága miatti megalázás „élményét” igazán csak azok a székelyek ismerik, akik a román hadsereg katonái voltak. A katonaságnál szokás az elsőévesek ugratása, a részben humoros gyökerű sértegetésből a magyarnak több jut, ha nem beszél helyesen románul. Énekeltetik, kigúnyolják! Volt olyan csíki baka (1972-ben), aki eljutott tűrőképessége végére, elhatározta, hogy egy újabb megaláztatáskor bicskát fog! Van olyan tanítványom, akit 1989-ben addig vertek, hogy ideggyenge emberként került haza.
Sepsiszentgyörgyön 1987 márciusában egy középkorú, vaskos testalkatú szekus alezredes, Negrea – ilyen néven Háromszéken, Kovászna megyében hárman ügyeltek fel a magyarokra – az egyik iskola kapusnőjét azért hordta le a sárga földig, mert nem beszélt helyesen románul! A sértett csak titokban, napokkal később, remegve és könnyezve számolt be az őt ért megaláztatásról.
Sepsiszentgyörgyhöz kötődik egy másik emlék. A helyzet fonákságának jobb megértéséért jegyzem le, hogy a városban 1880-ban alig 31 román nemzetiségű élt, ma is alig 22 százalékarányt képviselnek. A dühös méltatlankodás színhelye a vasútállomás. Egy aggastyánkorú csíki székely magyarul, anyanyelvén érdeklődik az ott álló úriemberektől, hogy a vonat mikor indul Csíkszereda felé. Végül a dühöngés, a felháborodás elcsendesedik, elcsitul. Nem baj, nyugtatgatják egymást, hamarosan törvény bünteti azokat, akik nem beszélnek románul! Aki román kenyeret eszik (pită românească) és román földön él, annak kutyakötelessége románul beszélni!
Végül a felsorolást egy friss példával zárom, napjainkból. Szent László városában, Nagyváradon, ahol a románok számaránya 1910-ben mindössze 5,6 százalék, a gyermekkórházban egy orvosnő ráförmed az egy órája várakozó beteg gyermekre és édesapjára. Arra utasítja őket, hogy beszéljenek románul, elvégre nem Magyarországon vannak! Vajon milyen nevelést kapott ez a fiatal orvos, aki egy négyéves beteg gyermeket képes megalázni? Kérdés, hogy van-e szükség magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre?
Egy kis összehasonlítás
Külön téma, ezért csak néhány adattal szolgálunk. Magyarországon (Erdélyben) 1880-ban a románok 6, 1910-ben 12 százaléka beszéli az államnyelvet! A román főpapság 80 százaléka egyáltalán nem tud magyarul! Amikor a közlekedésügyi miniszter, a vasútfejlesztés atyja, akit tréfásan vasminiszternek is neveznek, Baross Gábor (1848–1892) Barcaságon, Hétfaluban találkozik a helyi románsággal, az esperesük csak románul hajlandó megszólalni, mondván, hogy a körülötte állók csak így értik meg. Senkit nem szidalmaznak a magyar államnyelv ismerésének hiányáért. Csak a miniszter kérdezi meg szomorúan az esperestől – akit még a budapesti tanulmányai idejéből ismert –, hogy miért nem beszél magyarul? A válasz: egy miniszternek illik ismernie az ország nemzetiségeinek nyelvét!
Spontán nacionalizmus?
Még Sepsiszentgyörgyön is előfordul, hogy rászólnak az emberre, beszéljen románul. Gyakran nem rosszindulatból, hanem azért, mert ez a világ legtermészetesebb dolga! De magánbeszélgetésekkor is rákérdeznek, hogy miért nem társalgunk egymás között románul. 1982-ből van egy ilyen emlékem. A sepsiszentgyörgyi gyermekkórházban beszélgetek az alig egyéves fiammal. Egy kedves Bodza-vidéki kismama – minden rosszakarat nélkül – megkérdi, hogy miért nem beszélünk románul? Mondtam, hogy a gyereknek először meg kell tanulnia az anyanyelvét, majd aztán jöhet az idegen nyelv. Arcán lehetett látni az őszinte megdöbbenést, hogy a román nyelv idegen nyelv. Ehhez hasonló jelenet. Az elmúlt év végén a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Előpatakon egy hetedik osztályos tanuló tisztelettel megkérdi sepsiszentgyörgyi tanárnőjétől, honnan tud magyarul? A tanárnő talán Magyarországról jött? Nos, az őszinte kérdés eredője, hogy e diák nem tudja, magyar többségű megyében, a székelyföldi Háromszéken él.
A spontán nacionalizmus körébe tartozik az is, hogy román szomszédainknak természetes a mi román nyelvű köszönésünk, de eszük ágába sincs – persze van kivétel is – magyarul üdvözölni bennünket. Pedig az olvasottabb, a műveltebb Ioan Slavici-tól tudhatná, hogy a jeles írót édesanyja, egy ortodox pap leánya arra oktatta, mindenkit anyanyelvén köszöntsön.
Egy másik történet szereplője nyugdíjaskorában döbben rá, milyen ostobaság volt a magyar nyelv megtanulását elhanyagolnia. Étteremben beszélgetünk egy történelem szakos tanárral, amikor az asztalhoz telepedik egy jóvágású, értelmes arcú katonaember. Hamar kiderül, nyugalmazott őrnagy. Anélkül, hogy kérdeznénk, elmeséli, hogy 35 éve él Sepsiszentgyörgyön, de egyetlen szót sem tud magyarul, mert butaságból úgy gondolta, hogy neki erre nincs szüksége.
A spontán nacionalizmus gyökereit keresve úgy tűnik, hogy a románság számára a magyar településeken is természetes a kizárólagosan román nyelvű kommunikáció. Úgy érzik, hogy román közegben élnek. Ezt egy román ember szavaival szemléltetem. 1940. szeptember 2-án, amikor Steflea altábornagy – Nagyvárad városparancsnoka – átadja a várost a magyar katonai bizottságnak, a művelt regáti tiszt és a magyar katonai bizottság egyik tudós tagja, Rónai András közt barátságos beszélgetésre kerül sor. Ekkor hangzik el: „Nekem mindig azt mondták, hogy Oradea román város. Az utcán mindenki románul üdvözölt, a feliratok és utcanevek románok voltak, a boltokban románul szolgáltak ki. Hat évet töltöttem itt, de nem tudtam, hogy ez egy magyar, egy igazán magyar város.”
Az egyoldalú nyelvismeret helyett kölcsönös nyelvtanulás
A kialakult helyzetért a román oktatáspolitika és a média okolható, amely nem ösztönzi a magyar nyelv elsajátítását. A beolvasztásra, az etnikai arányok megváltoztatására irányuló állampolitika természetesnek tartja, ha a székely települések százaiban, ahol egy-két román hivatalnok, rendőr teljesít szolgálatot, a helybeliek kötelesek ismerni a román nyelvet, de a hivatalnoknak az ott élőkét nem. E gondolkodásmód nem az egyenlőség eszméjét követi, hanem, ahogy Lucian Boia professzor is írja, „a mások fölötti primátus” elvét. Nincs nyelvi kölcsönösség! Az annyit emlegetett 1940-es évek, amikor Észak-Erdély Magyarország része, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, amelyet a román állam ez évben másodszor is elvett a reformátusoktól, államosított, a román nyelv komoly érettségi tantárgy. Svájcban a pénz névértékét az egy százalékaránynál kisebb aromán közösség nyelvén is feltüntetik, hadd érezzék, hogy mindenki – számaránytól függetlenül – egyenrangú.
A magyar többségű Székelyföld népének jogos elvárása, e régió különleges státusának igénylése, melyben a román mellett a magyar nyelv is hivatalos, újabban bűncselekménynek számít. Az autonómiáért folyó küzdelem tiltása csak a diktatúrákra jellemző. Nem kell csodálkozni, ha a katalán Marc Gafaroti Monjo megállapítja, hogy Romániában a székelyek nemzeti elnyomása tény! A román belügyminisztérium a március 23-án közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete közbiztonsági veszélyforrásnak minősíti az autonómia követelését. „Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik” – írja Tőkés László a 2015. március 30-án közzétett nyilatkozatában.
A hatalomnak meg kell értenie, hogy a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet alapja a közösségi jogok biztosítása lehet. Erre is kerül példa. Olvasom, hogy „április elsején 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, közölte Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes”. Milyen egyszerű és milyen természetes lenne, ha a székelyföldi román tisztviselők is beszélnék a helyi lakosság nyelvét. Többségük, akik már régóta itt élnek, illetve a fiatalok, akik magyar többségű településeken születtek, ha nem is beszélik a magyar nyelvet, de értik. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Az állam anyagilag is ösztönözhetné a nyelvtanulást. A kölcsönösség jegyében talán a székelyek is szívesebben tanulnák a román nyelvet.
Mielőtt zárnánk e kis csokorba szedett felsorolást a nyelvi diszkriminálás remélhetőleg ritkuló eseteiről, tudnunk kell, hogy egyre több román tartja nem rendjén valónak azt. Vasile Manu írja a Kretén, aki Romániában a magyarokat szidja című írásában, hogy dühítőnek tartja, ha az „úgynevezett nacionalisták elkezdik gyalázni a magyarokat, mert a saját nyelvükön beszélnek. Mit segít az rajtad, kedves »nacionalista«, ha gyalázod őket. (…) Azzal verjük a mellünket, hogy a multikulturalizmus nagy támogatói vagyunk [Kolozsváron – a szerző megj.], és 2021-ben Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, de ellenezzük a magyar–román kétnyelvű táblákat. (…) Tetszik vagy sem, a multikulturalizmus az országunkban élő más népek kultúrájának tiszteletét jelenti. Mondjunk már le egyszer és mindenkorra a magyarellenes, kommunista és funarióta mentalitásról.”
Örömmel olvasom Daniel Plăiaşunak a MaghiaRomânia szerkesztőjének Ne törüljük már el a kisebbségi oktatást című írását. Rámutat, hogy akik szerint „a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja”, zagyvaságot beszélnek. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértünk. Sajnos a hivatalos oktatáspolitika továbbra is a román nyelv anyanyelvként való oktatását erőlteti, így a székelyek továbbra is ki vannak téve a nyelvi sérelmeknek.
Sokan visszaállítanák a két világháború közti állapotokat idéző Vorbiţi numai romăneşte!(Beszéljen románul!) táblákat. Néhol még a második világháború után is álltak ilyenek, például a Hargita megyei Maroshévíz városában. Bár a feliratok eltűntek, de az elvárás megmaradt. A többnyelvűség, egymás kölcsönös becsülésének akadályaként.
Kádár Gyula
Háromszék
Székelyhon.ro

Az egyházmegye kincstári hagyatéka volt a téma
Nagyvárad- Csütörtök kora este a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében szokásos havi találkozójukat tartották a premontrei öregdiákok. Lakatos Attila muzeológus volt a vendég.
Az egybegyűlteket Pásztai Ottó egyesületi elnök üdvözölte, majd Zilahi Bertalan köszöntötte a név- és születésnapjukat ünneplőket, Nikolits Anna pedig felolvasott egy-egy Mécs László és Árvay Árpád-költeményt. Az e havi meghívott Lakatos Attila muzeológus, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye által működtetett Vallásturisztikai Iroda vezetője volt, aki a püspökség kincstárában az évszázadok folyamán, illetve jelenleg őrzött, szinte felbecsülhetetlen értékű tárgyakról tartott egy részletgazdag, igen érdekes vetített képes előadást. Bevezetőjében kiemelte, hogy a Premontrei Főgimnázium egykori tanárai és diákjai 19. és 20. századi munkássága nélkül a térség régészeti öröksége sokkal szegényebb lenne. Megjegyezte: a téma kimeríthetetlen, hiszen Nagyváradnak hihetetlenül értékes és gazdag az egyházi ipar- és ötvösművészeti gyűjteménye, és mivel ez egy zárt világ volt évszázadokon keresztül, még az idősek is keveset tudnak róla. Amikor 1992-ben megnyílt a Székesegyházban az egyházművészeti múzeum, az tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsát jelentette, hiszen utoljára szakember szakmai szempontból több évtizeddel ezelőtt vizsgálta a kiállított tárgyakat, Némethy Gyula kanonok személyében. A turisztikai és műemlékvédelmi élet fellendítésén túl ezért is volt szükség arra az elmúlt hónapokban, hogy megújuljon ez a tárlat, bár úgymond teljes rendet teremteni szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
Az erre való törekvést több tényező is nehezíti. Például az, hogy a közel 1000 éves váradi püspökségnek csupán az utóbbi 300-350 évében tapasztalható konkréten nyomon követhető kontinuitás. Emellett sok minden elveszett annak betudhatóan, hogy Magyarországon javarészt hiányoztak a közízlésformáló intézmények. Amikor pedig kialakultak volna, jöttek valakik, akik lerombolták. Ha mégis léteztek olyan személyek, akik pótolhatták volna ezt a hiányt, ők tulajdonképpen rejtegették ezeket, így nem voltak használva vagy közszemlére téve. Ugyanakkor míg Nyugat-Európában érdekes módon kialakult valamifajta múzeumszerűség, ez Magyarországon valami miatt még a püspökségek esetében sem működött. Váradon a 19. század 30-as éveitől kezdve a Premontrei Főgimnáziumnak volt ugyan egy egyházi tárgyi gyűjteménye, de ezt csak a szerzetesek, illetve az iskola kötelékén belül használták. Az egyházat amúgy is magába zárkózási hajlandóság jellemezte, és akkoriban ráadásul a barokk művészet még az újnak számított, és sokan igénytelennek, barbárnak tartották, inkább a reneszánsz és a gótika volt népszerű- magyarázta a muzeológus.
Tanulságos pusztulások
Általában 150 évenként valamilyen pusztulás következett be, a források szinte csak erről tudósítanak. Ha valamilyen dokumentumok fenn is maradtak, ilyen típusú adatokhoz köthetőek, mert „ez a dolgok rendje”. A tatárjárás előtti időkről semmilyen iparművészeti adat vagy tárgyi emlék nincs, Rogerius mester ír erről a pusztulásról a Siralmas ének 36-37. fejezetében. Ezután valószínűleg 1401 környékén az akkori székesegyház kincstára tűzvész áldozata lett, majd egy „nyugodt” közel 130 év következett 1526-ig, ha eltekintünk attól az 1443-as feltételezett földrengéstől, mely megrázta a várat. Mohács előtt a templomok értékes arany és ezüst tárgyakat kellett beszolgáltassanak a királynak, bár a váradi egyházmegyében erről nem maradt fenn tudósítás. Az 1660-1692 közötti török uralom idején természetesen csak pusztulás volt, de az ezt követő évszázadok sem jellemezhetőek azzal, hogy folyamatos lett volna a gyűjtés. Több megrázkódtatás is érte a váradi egyházmegyei kincstárat az elmúlt 300-400 évben is, a legbizarrabb talán 1944-ben, amikor öt-hat barokk műtárgy is eltűnt, a szovjet katonák „jóvoltából” épp a legértékesebbek. Mivel kincstári darabnak számítottak a liturgikus kiadványok és a papi öltözékek is, Lakatos Attila emellett a körülbelül 400 darabos, csodálatosan szép barokk egyházi ornátus gyűjteményről is beszélt, illetve mutatott képeket, valamint érdekességképpen a 150 darabos ötvösgyűjteményre is felhívta a figyelmet, melynek legrégibb darabja 1736-ban készült Bécsben, és aminek csupán egyetlen tárgya készült Váradon.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Magyarul házasodtak össze
Nagyvárad- Hosszú idő után az elmúlt szombaton ismét magyar nyelven zajlott esküvői szertartás a nagyváradi városháza dísztermében, köszönhetően annak, hogy egy ideje Váradnak ismét van RMDSZ-es alpolgármestere.
Így Huszár István adta össze a megjelent két fiatalt- Mihály Anikót és Szabó Ottót-, illetve olvasta fel magyarul a hivatalos szöveget, ugyanis nem csupán a boldogító igen hangzott el a fiatalok anyanyelvén, hanem az egész ceremóniának ez volt a nyelve. Többek közt rész csendült fel a polgári törvénykönyv vonatkozó cikkelyeiből, és egy Goethe-idézet is szóba került a boldogságról. A házasulandók amúgy három módon jelezhetik szándékukat: személyesen, online vagy telefonon keresztül. Kapnak egy időpontot, hogy mikor kell leadják a hivatalos papírjaikat, és ezen a dátumon kell egy kézzel írott kérvényt benyújtsanak amennyiben azt óhajtják, hogy a polgári szertartás nyelve a magyar legyen.
erdon.ro

Három észak- erdélyi megye orgonatája
Erdély szerte jóformán nincs olyan nap, hogy több helyiségben és több helyen, több alkalommal ne mutatnának be értékes könyveket. Ezért nem mindegy, egy- egy bemutatásra kerülő könyvet, hol és milyen körülmények között mutatnak be.
Talán ezért határozott úgy Erich Türk előadóművész, egyetemi oktató, hogy a „Die Orgellandschaft dreier nordsiebenbürgischer Landkreise: Cluj, Sălaj und Bistriţa- Năsăud. Három észak – erdélyi megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Beszterce – Naszód megye” című könyvét a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében mutatja be.
A könyvről
A környezet és a könyv tartalma, tálalása igen csak bizonyítja, nemes anyag kerül bemutatásra. Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Felelős kiadó: Bíró Annamária, Magyar anyanyelvi szaklektor: Enyedi Pál. A térképeket készítette: Radu Nebert. Könyvterv és műszaki szerkesztés: Virág Péter. Borítóterv Unipan Helga munkája.
A kötet megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ, a Communitas Alapítvány.
20×22 cm keménykötésű könyv mélyzöld színű, mely rendkívül jól kiemeli a fehér betűsort. A 298 oldalas könyv 8 évi szorgos kutatómunka eredménye.
Az Előszóból idéznék néhány gondolatot: „Az orgonatájak kutatása egyrészt a kulturális örökség megismerésének része, ugyanakkor orgonisták és orgonaépítők számára is nagyon hasznos tudni, hogy hol találhatók egy bizonyos építő művei, vagy egy bizonyos történelmi stílusra jellemző hangszerek. Jelen dolgozat nem utolsósorban az egyházaknak válhat hasznára, hiszen tulajdonukat behatóbban megismerhetik, és helyesebben értékelhetik. Az egyházakban szolgáló orgonák a hazai zenetörténetnek igen érdekes tanúi.”
Bár az épületek, a régi festmények restaurálása során a műemlékvédelmi szabályokat betartották, a műemlék orgonák esetében sokszor szakszerűtlen hozzáállás figyelhető meg. A három megyében 209 orgona található, azaz a Romániában létező orgonák 15%-a. A rendkívül gazdag tartalommal és képanyaggal rendelkező könyv komoly kutatómunka eredménye. A Bevezetés című fejezet az észak-erdélyi orgonatáj jellegzetességeire, és a pozitívok történetére reflektál.
„A falusi templomokban gyakran találhatók pozitívok, 4-8 regiszteres kisorgonák.” Barokk stílusú pozitívok hosszú ideig kedveltek voltak.
Az Észak- Erdélyi orgonaépítészet története-című fejezet az erdélyi orgonakultúra kezdeteibe nyújt betekintést. Ismeretlen mesterek 1800 előtt készült pozitívjairól olvashatunk. A XVIII- XIX. század német, barcasági, nagyváradi, dél-erdélyi, székelyföldi, osztrák, helyi mesterek munkáit ismerhetik meg az olvasók. Az iparosodás hatására orgonagyárak alakultak ki. Például Franz Rieger (1812- 1885) által alapított cég nemzetközileg is elismertté vált. „1900-ban a Rieger Testvérek nevű gyárnak 200 alkalmazottja volt, és egy leányvállalata Budapesten. A cég 1890 és 1918 között több mint 50 orgonát épített a mai Románia területén.” 1930 után a cég tevékenysége ismét fellendült, Dél- Amerikába, Kínába, Dél- Afrikába szállítottak hangszereket.
„A stílus gyors átalakulásának idejében, a 20. század elején, valójában a régió nagy orgonagyárai biztosították az erdélyi orgonatáj kapcsolatát a korszerű európai orgonaépítéssel. Különösen Angster, Rieger és Wegenstein bizonyították, hogy a nagyipari előállítás nem zárja ki a jó minőséget. A helyi mesterek kis műhelyei különböző minőségben dolgoztak, inkább vidéki, konzervatív stílusú hangszereket építettek.”
A szerző a XX. században készült orgonákról is érdekes elemzést ad. Az észak- erdélyi orgonatáj a 20. század elő felében- című fejezetben a szerző rámutat arra, hogy a háború utáni korszak politikai, társadalmi változásai hatással voltak az orgonakészítésre is.
Az észak-erdélyi orgonatáj a 20. század második felében- című fejezetben az orgonaépítészetben bekövetkezett változásokról olvashatunk értékes gondolatokat. „Wegenstein üzemének, Románia egyetlen nagy orgonagyárának a tevékenysége egy 1944-es bombatámadást követően gyakorlatilag megszűnt, és a vasfüggöny szinte lehetetlenné tette a külföldi orgonaépítők igénybevételét.” Az új hangszerek építőjeként megemlíti a nagyváradi Szabó Gy. Lászlót (1908-1985), aki 32 hangszert készített. Műemlékvédelem, import- orgonák és új művek 1989 után című fejezetből kitűnik, hogy a 21. században is készültek a korszerű orgonaépítés elvein alapuló orgonák. Külföldről több használt orgona került Erdélybe (ajándékként vagy előnyös vétel eredményeként). Értékes információk birtokába jut az olvasó a Statisztika és következtetések, illetve a Függelékben megjelent Irodalomjegyzék és források, Személy- és cégnévjegyzék, Helységnévmutató adatainak a tanulmányozása során.
A rendkívül igényes kivitelezésű könyvben 270, e nemes hangszerről készített képet, több térképet tekinthetünk meg.
A könyvbemutató
Bíró Annamária, a kiadó vezetője hangsúlyozta, hogy az orgonák az egyházak tulajdonában maradtak. Felekezetileg korrektek akartak maradni. Arra törekedtek, hogy minden felekezet orgonája szerepeljen a kötetben. Kétnyelvű kötetben gondolkodtak, magyar és német nyelvű kiadásban. Figyelmet fordítottak a képek elhelyezésére, hogy ne törje meg a szöveget. Erich Türk kifejtette, hogy tájegység alapján három megye orgonáit ismerhetjük meg. A kutatás erőssége, hogy levéltári forrásokat használtak. Adatok az egyházi levéltárakban is megtalálhatók. Főleg hangszeri szempontokat vettek figyelembe. Az alkalmazott rendező elv: az orgonákat építői köré csoportosították. Képet alkothatunk az orgonaépítők munkásságáról. Jelrendszerbe rögzítették az orgona jellemzőit. Megjegyezte, hogy nehéz fényképezni az orgonát. A könyvben közölt statisztikai adatokból kiderül, a három megyében 209 orgona található. Felekezeti megoszlás szerint 143 református, 34 római katolikus, 13 unitárius, 5 baptista, 5 világi termek, 4 német evangélikus, 2 magyar evangélikus, 2 ortodox, 1 adventista templomokban találhatók. A tanulmányozott megyékben az orgonák többsége, 85%-a száz évnél idősebb. Építési év szerint 1700-ban 1 orgonát készítettek, a legtöbbet 1851-1918 közti időszakban (120). Amint a szerző megjegyezte az orgonák több mint fele nem használható, vagy nem szól, sok a hiba, a hamis hang. Az orgonáknak dokumentációs értékük van. A restaurálásuk során, a dokumentáció alapján kell eredeti állapotba hozni. A gyülekezeteknek prioritásaik vannak. Az orgona restaurálása nem az első prioritás. Potyó István karnagy kiemelte, hogy az orgona a szentszövegeket kísérő hangszer. A liturgia ünnepélyességét fejezi ki. A kötet az orgona szerepét, fontosságát mutatja be. Több mint 200 helység barangolása során elénk tárul a közösség élete is.
A kötetben elmélyedve, az olvasó elgondolkodhat azon, hogy tájainkon fellelhető kulturális értékekről szóló kutatások, mennyire jutnak el azokhoz, akiknek döntő szerepük kellene, legyen a kulturális örökség védelmében. Megfogalmazható a kérdés, vajon tudatában vannak, melyek azok az értékek, amiket az évszázadok során az itt lakó és alkotó nemzetiségek idők folyamán kitermeltek, nem csak maguknak, hanem azoknak is, akikkel együtt békességben akarnak élni. Ha elgondolom, milyen helyeken fordult meg Erick Türk fényképezőgépével megörökítve a látottakat, annak érdekében, hogy mindezt kötet formájában tárja a nagyérdemű olvasó elé, akkor csak örülni tudok az értelem diadalának, mely a jelekből ítélve tájainkon is létezik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Bírósági elnöki rendelettel kerültek le az adóhatósági pecsétek
Jóval a 30 napos kényszerszünet lejárta előtt kinyitott az összes, az adóhatóság ellenőrei által korábban bezárt csíkszeredai vendéglátóhely. A működtetők minden esetben bírósági elnöki rendeletet kértek az intézkedés felfüggesztésére, így már múlt héten nyithattak.
gyetlen csíkszeredai étterem vagy kávézó esetében sem tartott a törvényben megállapított ideig az adóhatósági ellenőrök által március 25-én, a bírságolások nyomán elrendelt kényszerbezárás. A razzia után egy héttel már újranyitott az egyik étterem, ezt követte egy kávézó, majd sorban lekerültek a többi bezárt vendéglátóhely ajtajáról is a pénzügyi kihágásra figyelmeztető feliratok és a hatósági pecsétek. Harminc nap lett volna a kényszerszünet, de a bírósági elnöki rendeleteknek köszönhetően egyik esetben sem tartott ez két hétig.
Múlt kedden már kinyitott a Morrison étterem, az üzemeltető kérte a Csíkszeredai Bíróságtól az erre feljogosító elnöki rendeletet, egyúttal pedig a kirótt 8 ezer lejes pénzbírság eltörlését is. „80 lej többletről volt szó, amiből 50 lej volt váltópénz, 30 lej borravaló, és a pénztárgépbe be volt vezetve 1000 lej déli fél tizenkettőkor” – emlékezett vissza az adóhatósági ellenőrzésre Fazakas Ervin, a vendéglátóegység ügyvezetője, aki úgy vélekedett, akkor lehetett volna csalásról beszélni, ha nem lett volna nyoma a kasszagépben a pénznek. Ő azt mondta, nem számít újabb ellenőrzésre, de lehet, hogy egy következő alkalommal más okot keres a hatóság a bírságolásra.
9 ezer lej volt a bírság a Frei kávézó esetében – 11 lej volt a többlet, borravalóként nem volt bevezetve a pénztárgépbe. „Nem értettem az egészet, semmilyen konkrét választ nem tudtak adni. Most is, amikor vették le a pecsétet, megkérdeztem, mondják meg, a borravalóval mit csináljunk, azt mondták, tegyék a zsebükbe” – mondta Lukács József, a kávézó ügyvezetője, aki hasonlóan járt el, a bírósághoz fordult, és elnöki rendelet nyomán ismét fogadhatták a vendégeket. Szintén a múlt héten nyitott újra a Bandidos étterem, amelyet ugyancsak a revizorok akciója nyomán kellett bezárni, a tulajdonos ott is a bírság eltörlését és az intézkedés felfüggesztését kérte a bíróságtól – tudtuk meg. A Kossuth Lajos utcai Nagymama cukrászda és a mellette levő látványpékség sem maradt bezárva, a múlt héten már elkezdtek dolgozni, miután ezt a bírósági elnöki rendelet lehetővé tette – közölte kérdésünkre Fazakas Gergely, a két vállalkozás tulajdonosa.
Amint már beszámoltunk róla, az adóhatóság (ANAF) Szeben megyei területi igazgatóságától érkezett revizorok Csíkszeredában március 23–26. között az 1999. évi 28-as számú sürgősségi kormányrendelet előírásainak betartását ellenőrizték, amely az elektronikus pénztárgépek használatát szabályozza. Az akció során észlelt kihágások miatt 27 esetben róttak ki pénzbírságot, összesen 118 ezer lej értékben. Ugyanakkor egy hónapra felfüggesztették hat csíkszeredai cég működési engedélyét, és lepecsételték a vendéglátóhelyek bejárati ajtajait.
Kovács Attila 
Székelyhon.ro

Az érsekségen panaszolták be a gyergyói főesperest
Panaszlevél jutott az érsekségre, az aláírók azt kifogásolják, hogy a gyergyói főesperes helyet ad a politikának a templomban. A csütörtöki imaestekről is szó esik a levélben, ezeket a korrupció pártolásáról szóló együttlétekként említik. Huszonkét személy neve szerepel aláíróként.
Amióta előzetes letartóztatásban van Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, minden csütörtökön este 8 órakor legalább száz, de van, hogy kétszáz ember is összegyűl, imádkozik a város megújulásáért, a városvezetőkért és a bajban lévő elöljárók családjáért. Legutóbb az örmény templom, azelőtt az unitárius imaház, korábban a református templom volt a helyszín. Ezt megelőzően a legelső találkozóra a Szent Miklós-templomban került sor, mint elhangzott, civil kezdeményezésre. Minden alkalommal az imádkozás, éneklés mellett arra is kitértek a felszólalók, hogy ezek nem valaki ellen vannak, hanem valakiért, valakikért, a város minden lakója megújulásáért.
Mint kiderült, ennek ellenére voltak, akik már az első találkozót sem vették jó néven, és Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébánost bepanaszolták az érsekségen.
„Az utóbbi két hétben Portik-Hegyi Kelemen arról kezdett nekünk prédikálni – olvashatjuk Albin Mihály feljelentő levelében –, hogy hogyan kell imádkoznunk annak érdekében, hogy a polgármestert feljelentő lelke a pokolra kerüljön, és hogy az utcára kell vonulnunk a lecsukott polgármester bátorítására. Sőt, csütörtökre már beiktatott egy szentmisét Mezei bűnözőért. Nem normális dolog, hogy az egyház embere ilyet hirdessen, főleg nem a húsvéti nagyböjtben és nem politikai témákban.”
Többek között arról is tudomást szerezhet Portik-Hegyi, hogy „tetteinek” milyen következménye lehet. „A templom az a hely, ahol az emberek lelki óvást keresnek egy hét munka után, és nem pedig a politika, a korrupció védelmének helye (…) Kérjük, hogy tegyen valamit e helyzet érdekében, különben ha így folytatja, kénytelenek leszünk személyesen őt megkérni, hogy költözzön másik egyházközségbe. És akkor szégyenkezhetünk ország-világ előtt” – áll a levélben, amelynek végén Albin Mihállyal együtt huszonkét név szerepel aláíróként.
Az érsektől a főespereshez továbbított panaszlevél mellé csatolva Potyó Ferenc érseki helynök a következőket írta: „Furcsa állításokat tartalmaz, hogy ne mondjam, súlyos vádakat az alábbi levél. Semmiképpen nincs szándékomban kommentálni tartalmát. Csupán tájékoztatás céljából továbbítom. Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a politikának még a látszatát is távol kell tartani templomainktól.” Ennek könnyen eleget tud tenni, hisz eddig sem művelte, csak imádkozott a hívekkel, és ezt neki bűnként senki nem róhatja fel – közlölte Portik-Hegyi Kelemen, aki több gyergyószentmiklósi személytől is érdeklődött, hogy ismerik-e azokat, akiknek a neve szerepel a levélben. A válasz nemleges volt. Így vetődik fel annak gyanúja, hogy nem valós személyekről van szó. „Örvendenék, ha jönnének, megkeresnének, mert elbeszélgetnék velük" – mondta az egyházi elöljáró.
A főesperes nem tett feljelentést a rendőrségen. Megpróbált viszont a feladóval kapcsolatba lépni, de az a cím, melyről a levél az érsekségre ment, nem létezik. Ez ügyben további lépések helyett inkább összegez, és tennivalókat határoz meg a lelkipásztor. „Majdnem minden mondatot meg lehetne cáfolni, vagy bizonyítani az író tájékozatlanságát, de nem érdemes. Ezeknek a csütörtöki együttléteknek és az én prédikációimnak soha nem volt politikai színezetük. Hogy imádkozunk a bajban levőkért? Ez a kötelességünk!” – szögezte le. Hangot adott azon gondolatának is, hogy nem csak a bajban lévő városvezetőért kell imádkozni. Neki híve Mezei János is, de hívei a levél írói is. Támogatja a további csütörtök esti találkozókat is a főesperes. Legközelebb a Bucsin negyedi, Szent István-templomba várják az embereket, ahol majd a következő helyszínt hirdetik ki.
„Mert az imádkozást nem szabad megszakítani. És ha nekem az imádságért kell börtönbe menni, boldogan, kitüntetésként vállalom” – összegzett Portik-Hegyi Kelemen.
Balázs Katalin 
Székelyhon.ro

II. Rákóczi Ferenc-szobor Érköbölkúton
Április 13-án, vasárnap délután II. Rákóczi Ferenc fejedelem fából faragott mellszobrát leplezték le Érköbölkúton. Az első országos magyar szabadságharc vezére 280 éve, 1735. április 8-án hunyt el Rodostóban. Az ötlet- és házigazda Rákóczi Lajosnak további nagyszabású tervei is vannak.
Amikor néhány évvel ezelőtt Rákóczi Lajos tanár (aki nem leszármazottja a fejedelem családjának) arról beszélt, hogy a Székelyhíd városhoz tartozó Érköbölkúton szoborparkot szeretne létesíteni, hiszen a falu jelenénél színesebb múltja ezt indokolná, hát, sokan legalábbis kétkedve néztünk rá. Már akkor sorolta a jeles személyeket és eseményeket, melyek a dombok között megbúvó településhez köthetőek, aztán az évek során az ünnepségek is következtek: kopjafát állítottak a Rákóczi-szabadcsapat emlékére, fa mellszobrot kapott Vasvári Pál (1826–1849), aki 800 szabadságharcost toborzott a vidékről Köbölkút központtal, és párját rikító módon emlékjel őrzi – szintén fából – a mindenkori magyar katona lovának emlékét is. Az elmúlt vasárnapon II. Rákóczi Ferenc fa-mellszobrát leplezték le. A fejedelem egy olyan személyisége a magyar történelemnek, kit jelentőségéhez mérten kevéssé méltatnak, mondta Rákóczi Lajos, ki kutatója is az uralkodó életének.
„Élő szobor”
A köbölkúti Rákóczi család lovardájáról még januárban írtunk. A családfő már akkor elárulta szoborállítási szándékát, illetve annak eredeti kivitelezési tervét. Egy úgynevezett „élő szobrot” álmodott meg: háza kertjében egy tűzhalálnak nevezett betegségtől megtámadott gesztenyefát csonkoltak, a torzót kezeléssel megmentették a pusztulástól, és a terv szerint ebbe faragta volna bele Szabó István monospetri származású, nagyváradi lakos fafaragó mester (a többi szobornak is alkotója) a fejedelmet. Vasárnap megtudtuk: menet közben kiderült, hogy a fatörzs belseje ezt nem teszi lehetővé, így a cserfából készült szobornak a „talapzata” lett a törzs, melyen vannak hajtások, s remélhetően kizöldellve egy élő hátteret adnak a szobornak. A vasárnapi ünnepségen, miután a szikrázó napsütésben a huszárok és kurucok felvonultak az utcákon, Rákóczi Lajos házigazdaként az érdeklődők mellett köszönthette a Vitézi Rend margittai tagjait, a szentjobbi és debreceni hagyományőrző huszárokat, a hegyközszentimrei kurucokat. Az esemény apropóját adta, hogy az első országos magyar szabadságharc vezére 280 éve, 1735. április 8-án hunyt el Rodostóban, illetve, hogy annak idején Székelyhídi Kiáltványként jelent meg a rácokhoz írt levele, melyben a régió fosztogatásának beszüntetésére és a szabadságharchoz történő csatlakozásra szólította őket.
Markáns Rákóczi-arc
Gellért Gyula ny.esperes is köszöntötte a megjelenteket, majd rövid áhítatot tartott Czondi István, aki a helyi lelkek több évtizedes pásztorolása után idén nyugdíjba vonul. A bihardiószegi citerások, illetve a Székelyhídi Férfikórus alkalomhoz illő nótákat adott elő, közben helyi diákok – Jeremiás Imre, Martin Krisztina, Katona István, Kozma Claudiu – és a nagyváradi Guba Áron szavaltak. Elhangzott a fejedelemnek tulajdonított vers is, példázatául annak, hogy korának nem csak leggazdagabbja, de kimagasló írója-költője is volt. A citerások zenéje közben a fafaragó leplezte le a szobrot, melynek talapzatán a Rákócziak címere van, a szobor pedig nem a megszokott „szalon-Rákóczi ábrázolás” hanem egy markáns arc. Rákóczi Lajos hangsúlyozta még, hogy a szabadságharc után a hatalom változtatott a régió struktúráján: újraosztották a birtokokat, új települések és utak létesültek. Következett a szobor koszorúzása, Szabó József szavalt, a hajdúsámsoni Piroska János pedig korabeli fegyvereket mutatott be. Az érdeklődők jórésze ekkor már a szomszédos sportpálya melletti telek szélén gyülekezett, hogy szemtanúja legyen a programhoz tartozó lófuttatásnak. Az előkészített, 550 méteres pálya rajtjához öten álltak, két futás után a győzelmet a diószegi Gulyás László szerezte meg a Rákóczi-istállóból származó Csillag nyergében.
Kanpapucs görög olvasóval
Miközben a már említett lovardában nyeregbe is lehetett szállni, az Rákóczi porta udvarán „tábori ebéd” következett, melyen a házigazdák mintegy 120 vendéget ültettek asztalhoz, és a menü is igazodott a rendezvény hangulatához. A meghívón szerepelt ugyanis az „étlap”, rajta egy korabeli trakta: „kanpapucs görög olvasóval”. Na, ez meg mi? – tette fel a kérdést a kulináris útvesztőkben járatlan. Kiderült: ugyanezt nevezik úgy is, hogy görögolvasós leves angyalbakanccsal, de mindenkinek közismert úgy, hogy Jókai bableves – lóbabbal és füstölt disznócsülökkel. Az asztal mellett megtudtuk: Rákóczi Lajosnak további tervei is vannak, például nagyszabású Rákóczi Napokat tervez, melyre szerte a Kárpát-medencéből jönnének meghívottak. Hogy megvalósul-e ez? Először a szoborparkban is kételkedtünk…
Rencz Csaba
erdon.ro

Múltidézés és jövőbe tekintés
A múlt jeles eseményeire emlékeztek és a jövőért imádkoztak a Nagyvárad-újvárosi református templomban április 13-án, a templom alapkőletételének 180. évfordulóján.
1835. április 13-án érett tetté az újvárosi reformátusok álma, hogy házat emeljenek Istennek. A templom főbejárata fölötti emléktábla örökíti meg, hogy 180 éve ezen a napon helyezték el a templom alapkövét. Erre a jeles alkalomra emlékeztek és a jelenleg zajló munkálatokért adtak hálát Istennek április 13-án a Nagyvárad-újvárosi hívek a délben megtartott áhítaton, amelyet a belülről már csaknem teljesen elkészült templomban tartottak meg. Az áhítaton Herdean Gyöngyi lelkipásztor olvasta fel Isten igéjét Péter Apostol első levelének második részének első tíz versét, majd Sándor Lajos lelkipásztor imában adott hálát a templom felépüléséért és azért, hogy 180 év után felújíthatták. „Őseink, akinek nevét fel sem jegyezték, elhatározták, hogy a Körös bal partján templomot építenek. Az elhatározást tett követte és 1835. április 13-án letették a templom alapkövét, amit aztán tégláról téglára építettek fel a történelem viharos eseményei ellenére. Hálát adunk őseink elhatározásáért, és azért, hogy a templom ma is áll, és vannak, akik belépnek ajtaján. Köszönjük Istennek, hogy lehetővé vált, hogy a templom kívül-belül megújuljon, és adja az Úr, hogy évtizedek múlva is legyenek akik saját nyelvünkön és vallásunkon dicsérik Istent ebben a templomban” – hangzott el. Az áhítatot követően a hívek a bejárat fölött elhelyezett emléktáblánál énekeltek el egy zsoltárt.
Kész a belső rész
A rövid istentisztelet alkalmával lehetőség nyílt arra is, hogy a hívek megtekintsék a felújított templombelsőt, megtudják hogyan állnak a munkálatok. A templom belső része csaknem teljesen kész van: hátra van még a világítótestek felszerelése, valamint az orgona kitisztítása és hangolása, hétvégén pénteken és szombaton pedig gyülekezeti nagytakarítást tartanak a templomban. A teljesen felújított templombelsőben május 17-én a konfirmáció alkalmával tartanak először istentiszteletet. A templom külső részének felújítását pedig a tervek szerint május végén, július elején fejezik be. A lelkipásztorok kiemelték, hogy a szatmárnémeti Euras cég munkatársai kifogástalan munkát végeznek és igyekszenek tartani a határidőt is.
Finanszírozás nélkül
A jó hírek mellett rosszakkal is szolgált a két lelkipásztor: mint elmondták a határ menti európai uniós projekt keretében nem jut finanszírozás a templom csatornázására és a párkánybádoglemezek kicserélésére, valamint a toronykilátó megerősítésére. „Érdekesnek tartjuk, hogy pont a templom szerkezeti problémáit kiváltó beázás okának megszüntetésére, a csatornák kicserélésére nem jut a finanszírozásból, holott a Holdas templom lábazata márványburkolást kap, míg egyik filiáléja, az újvárosi templommal szemben levő ortodox kistemplom rézcsatornát” – hangzott el. Az egyházközség most arra törekszik, hogy ezt a problémát önerőből oldják meg, amíg a templom fel van állványozva. Továbbá annak ellenére, hogy a pályázat egyik célja a templomok turisztikai körforgalomba való bevonása, valamint a vallási turizmus fellendítése, szintén nem maradt pályázati pénz a toronyban kialakítandó kilátó párkányának megerősítésére, valamint arra, hogy a kiesett, de meglévő öntöttvas korlátokat visszahegesszék. Mindezen munkálatokra az egyházközség maga kell megoldást találjon.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Boia nekimegy a nagy román egyesülés mítoszának is
Lucian Boia történész új könyvében az első világháborúhoz és a román nemzetépítéshez kapcsolódó mítoszokkal is vitába száll.
Lucian Boia szokásához híven azokkal a mitológiává előlépett értelmezésekkel száll vitába, amelyekkel a román közönség eddig leginkább kikezdhetetlen igazságokként találkozhatott. 
A román sztártörténész tudományos munkásságát egy ideje olyan esszék megírásával egészíti ki, amelyek mintha arra törekednének, hogy a laikusok is körbejárhassák azokat a kérdéseket, amelyek meghatározóak voltak a románok és a romániaiak történelmében egyaránt. Ilyen esszé a Vesztesek és győztesek – Az első világháború újraértelmezése is, amely a magyarországi Cser Kiadó kiadásában, 2014-ben jelent meg. 
A könnyed hangvételű mű lazán lavíroz a történelmi események között, miközben – egyszerűsítve – azt mondhatnánk, hogy egyetlen célja van: más megvilágításba helyezni a jól bejáratott, a román nemzetépítés szempontjából meghatározónak számító történelmi pillanatokat. Ilyen vizsgált pillanat az első világháború, az abban vállalt román és német szerep, valamint a Párizs környéki békék és Erdély kérdése. 
Lehetett volna másképp is?
Mint Boia kiemeli, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének a meggyilkolása nélkül nem robban ki az első világháború. Ahogy Boia szerint az sem volt szükségszerű, hogy a trónörökös meggyilkolása egy világháborúhoz vezessen.  Erre példaként az első világháború kitörése előtt hosszan húzódó válságot hozza fel, amelyik arról szólt, hogy az egyre erősödő Németország egyre harciasabb és követelőzőbb lett, de mégis mindig sikerült megoldani a pattanásig feszült helyzeteket, mint amilyen a két marokkói válság is volt. Lehet ugyanakkor, hogy a válságkezelés csak odázta és súlyosbította a később kitörő konfrontációt - játszadozik el a gondolattal Boia. 
Boia szerint az első világháború előtt egy rendkívül kiegyensúlyozott európai hatalmi rendszer állt fenn, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az első világháború, ahol a szemben álló felek évekig harcoltak, de egyik fél sem volt eléggé erős ahhoz, hogy végleges győzelmet arathasson. 
Boia nem fél az erős hasonlatoktól sem. Szerinte a Monarchia Szerbiát érintő támadása, ami az események túlreagálásaként is értelmezhető, hasonlítható az Amerikai Egyesült Államok 2001. szeptember 11. utáni közel-keleti politikájához, pontosabban az afganisztáni és az iraki intervenciókhoz. Boia azt is kijelenti, hogy miután Németország két világháborút is elveszített, napjainkban nagyon közel áll ahhoz, hogy megnyerje a békét. 
Boia értékelésében abból sem lenne szabad szükségszerűséget kiolvasni, hogy a korban "a nacionalizmus a zenitjén volt". A korban ugyanis új erőre látszott kapni az internacionalizmus is: nemzetközi szervezetek alakultak, a világ összekötöttebbé vált, mint korábban bármikor. 
Boia szerre megnézi a világháború fő európai aktorait is, akiknek a motivációit mind lehetne legitimnek olvasni, ugyanakkor mindannyian végtelenül mohóknak is számítanak. A különbség annyi, hogy míg egyesek (franciák, britek) a status quo fenntartásában érdekeltek, addig mások (németek, oroszok, románok) annak a felborítását szeretnék elérni. Ez attól függött leginkább, hogy a fennálló rend kinek volt jövedelmezőbb és előnyösebb. 
A regionális ellenfelek, illetve a beszorítottság érzete késztette a feleket katonai szövetségekbe, és a politikai döntéseknek a katonai döntések alá rendelése, valamint az automatizálódó hadviselés (a hamarabb mozgósító, a jobb infrastruktúrával rendelkező és a nagyobb hadsereget fegyverben tartó fél előnyben van, a másik fél meg vagy megelőzésképpen, vagy védekezésképpen lépésre kényszerítve érzi magát) vezetett a gyors és véres eszkalációhoz. 
Boia ugyanakkor itt azt is kiemeli, hogy ezeknek a számos emberélettel járó eseményeknek a feldolgozása lehetséges, ahogy tették ezt a franciák és a németek közös történelemkönyvek írásával. Felveti annak a kérdését, hogy miért nem lehetett ugyanígy eljárni például a magyarok és a románok esetében is? 
Németország, Románia és a germanofilek 
Boia a következő részben arról beszél, hogy Németország végső veresége nem volt soha olyan magától értődő, mint azt az események bekövetkezte után láthatnánk. 
Így például 1917-ben úgy tűnt, hogy a németek tudnak nyerni azután, hogy Oroszország kiesett, és Romániára is vereséget mértek. Tehát a kétfrontos háború helyett ettől a ponttól fogva csak egyetlen frontra kellett koncentrálniuk. Azonban a korlátlan tengeralattjáró-háború beindítása után a világháborúba belépő Amerikai Egyesült Államok katonai és gazdasági ereje már egészen más képet festett az erőviszonyokról. Ahogy az is, hogy a franciák a várakozások ellenére sem törtek meg, és Németország is kifulladt a hosszú és véres háborúban. Németországnak az sem segített, hogy a kikapcsolt keleti frontokon még mindig sok egységet állomásoztatott azért, hogy uralhassa, gazdasági háttérországnak használhassa a térséget. 
Ebben a kontextusban értelmezhető leginkább Románia szerepe is. Ahogy Románia ekkor hozott döntései is sokatmondóak, akkor is, ha a hivatalos mitológiává vált történéseket úgy tálalják, mintha a történések nem sülhettek volna el másként, és relativizálják néhány döntés súlyát. 
Ilyen döntés Boia értékelésében az, hogy az 1916-os román hadbalépéssel Erdélyt választották Besszarábiával szemben, amelyet később – az orosz összeomlás következtében, amire nem számíthattak - megkaptak ugyan, de aztán el is veszítették, amikor a magára talált szovjet hatalom újrarendezte a térséget a második világháború után. Boia itt megint olyant ró fel a román államnak és elitnek, amivel a hivatalos diskurzusban nem igazán találkozhatunk: az imperialista kísértést. 
Románia ugyanis a számottevő román lakossággal nem rendelkező Besszarábia és Kvadrilater megszerzése után annak az Erdélynek a megszerzésére törekszik, amelynek többségi lakosai ugyan a románok, de nem csak román, hanem legalább ugyanannyira és egyszerre német és magyar is. Ez a „kis imperialista kísértés” bővül oda, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig minden a követelések közé kerül, hasonlóan többi térségbeli nemzet valóságtól elrugaszkodott követeléseihez. 
„Romániának olyan szerencséje van, hogy már nincs is szüksége az ország sorsát intéző inkompetens politikusokra.” Petre P. Carp, 65. old.
Boia a németbarátok (germanofilek) érveit is érthetővé teszi egy olyan közvélemény számára, amelyik nagyrészt kizárta azt, hogy egyáltalán volt ilyen. A cári Oroszország összeomlása előtt a germanofilek úgy érveltek, hogy Romániának a német győzelem az egyetlen esélye, mert egy antant s egyben orosz győzelem esetén hiába kapná meg Románia Erdélyt, óhatatlanul orosz befolyás alá kerülne. Itt Boia arra is kitér, hogy míg az erdélyi románok viszonylagos elnyomásban, de szervezetten és élénk kulturális közéleti vitákat folytatva éltek, addig a besszarábiaiak vitathatatlan és kendőzetlen asszimilációs kísérleteknek voltak kitéve. 
„Minden jogos kritika ellenére Magyarország jogállam volt, alkotmányos és parlamentáris. Oroszország ezzel szemben autokrata birodalom, amelyik a besszarábiai románok módszeres és hatékony oroszításán dolgozott.” 70. old.
Azonban a cári Oroszország összeomlásával a germanofilek érvei elveszítették létalapjukat. 
Boia itt röviden az erdélyi románok kérdésére is kitér. Szerinte ezek, a regátiakkal ellentétben, inkább közép-európaiak voltak, és annak ellenére, hogy amikor a kérdés oda egyszerűsödött, hogy Budapest és Bukarest között kellett választani, az utóbbit választották, még mindig inkább voltak érdekeltek egy autonómiában, mint a román nemzetállamban, abban a projektben, amelynek végül fejet hajtottak. 
Boia itt azzal a gondolattal is eljátszik, hogy mi történt volna, ha Románia nem lép be a háborúba. Ugyanis, abban az esetben, ha a történelem többi része a megtörtént módon játszódik, akkor tulajdonképpen „ingyen”, vérveszteség nélkül kapta volna meg az áhított tartományokat, Besszarábiát és Erdélyt az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország összeomlása következtében.  A Párizs környéki békék és azok ellentmondásai 
Boia a Párizs környéki, első világháborút lezáró békék visszásságaira is felhívja a figyelmet. Ez a kérdés egy másik olyannak számít a román közbeszédben, amit nem szokás megkérdőjelezni, ugyanis 1918 számít a modern román állam születésének. 
Boia kiemeli, hogy miközben egyik oldalon a wilsoni nemzeti önrendelkezési elveket hangoztatták, addig a németek és a magyarok esetében számos esetben eltekintettek ettől. Itt Boia azt is hangsúlyozza, hogy az új nemzetközi rendszer megalkotásakor az amerikaiak izolacionizmusba vonultak, az oroszok a polgárháborújukkal voltak elfoglalva, a britek meg leginkább gyarmatbirodalmukkal törődtek, ezért egyedül Franciaország volt az, aki a térséget rendezte. Franciaország annyira el volt foglalva a saját biztonságával, hogy a briteknek többször is vissza kellett fogniuk őket. 
Erdély kapcsán a Gyulafehérváron 1918. december 1-én tartott, a tartomány Romániával való egyesülését kimondó román nagygyűlés legitimitását is megkérdőjelezi, hangsúlyozva, hogy az erdélyiek fele nem volt ezen képviselve. Miközben valószínű, hogy egy népszavazás megszervezése is hasonló eredményhez vezetett volna, csak sokkal legitimebb lett volna. Azt sem hallgatja el, hogy ekkor már egy román megszállás realitásáról is beszélhetünk, tehát korántsem olyan egyértelmű, hogy a román tartományok mindig is egyesülni szerettek volna. 
Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi románok mit gondoltak erről az egyesülésről, és hogyan képzelték el. Ugyanakkor Boia hangsúlyozza, hogy a Párizs környéki békék jelentették a modern Európai „születési bizonyítványát”, és annak ellenére, hogy olyan egységek, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia felbomlottak, többé-kevésbé megmaradt az akkor megalkotott Európa. 
Boia felhívja a figyelmet az asszimilációs politikára is, amelyet az újonnan létrejövő, jelentős kisebbségekkel megalkotott államok folytattak a megalakulásuk után, egészen a nacionál-kommunizmus időszakáig. Így lehetséges az, hogy míg 1918-ban 70% körüli volt a románok aránya Romániában, az arány jelenleg 90% körüli lett. 
Boia arra is kitér, hogy a német nácizmus megjelenése, nem volt egyedi: különböző aspektusai – az antiszemitizmustól a rasszizmusig - Európa és a világ más térségeiben úgyszintén jelen voltak. Azonban kellett az első világháború és annak sajátos lezárása ahhoz, hogy a nácik hatalomra kerülhessenek és világuralomra törhessenek. Ugyanígy a bolsevikok hatalomra jutása sem magától értődő az első világháború által teremtett kontextus nélkül. Ezek a tényezők meg egyenesen vezettek a második világháborúba.
Főcze János
Transindex.ro

Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Arad-hegyalja egykéje
Egy idejében beindított szórványkollégiummal elejét lehetett volna venni annak, hogy 2015-ben egyetlen magyar házaspár egyetlen gyermeke tanuljon Arad-hegyalján magyarul. Szilágyi Aladár jegyzete.
Egyke – eredeti, népnyelvi jelentésben: testvér nélküli egyetlen gyermek. Etnoszportyáim alkalmával a „család egykéje” fogalmát kénytelen-kelletlen tovább bővítettem, a „falu egykéje” formában. – Méghozzá nem a legszórványabb szórványvidéken, hanem Kalotaszegen jártomban… Hogy mindez tovább fokozható, arra a minap döbbentem rá, amikor eszembe jutott, hogy ismét vessek egy pillantást szülőföldem, Arad-hegyalja vidékén a magyar nyelvű oktatás helyzetére. Első körutam alkalmával még szűkebb pátriám két településén: Pankotán és Gyorokon működött 1-4. osztályos összevont tagozat, másodízben tudomásomra jutott, hogy Pankotán „érdeklődés hiányában” megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Ezért most az egyetlen, még működő gyoroki tagozat felől érdeklődöm. „Igen, mi még létezünk – tájékoztat Balta Emese tanítónő – a négy elemibe összesen öt gyermeket írattak be a szülők.” Elhallgat, majd mélyet sóhajtva hozzá teszi: „A legnagyobb gondom az, hogy négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek. Egyetlen olyan tanítványom van, akinek az édesanyja is, az édesapja is magyar.” Mindezek hallatán pontosítom magamnak a tényállást: tehát a Fehér-Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpád-kori alapítású településein egyetlen magyar anyától és magyar apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést… Köztudott, hogy a török világ elmúltával a 18-19. század folyamán a legutoljára felszabadított Zaránd, Arad vármegye és a Bánság alkotta régióban túlnyomórészt román és német (sváb) népelemek telepítésével pótolták a kipusztult, elmenekült magyar őslakosságot. A több évtizedes késedelemmel érkező magyarság – a 19. század végére felgyorsult betelepítése ellenére – mindvégig kisebbségben maradt. Ez a helyzet jellemezte Arad-hegyalja történelmi borvidékét is. Ennek ellenére a Zarándi hegyek alján meghúzódó kishaza fontosabb településein a magyarság száma jelentősen növekedett. A demográfiai robbanást követő 1910-es népszámlálás közel 60 ezer lelket írt össze, ebből 13.185 magyar a lakosság 22, mintegy hétezer főnyi német a lakosság 11,6 százalékát képezte. Egy évszázad elteltével a németség kivándorlása, a magyarság felgyorsult sorvadása következtében teljesen elszórványosodott vidéken svábok csak mutatóban maradtak, a magyarok lélekszáma pedig több mint tízezer fővel – 78 százalékkal – csökkent: Hegyalja 2584 magyarja napjainkban az összlakosságnak csupán az 5,4 százalékát képezi. Tanulságos összevetni az 1910-es és a 2011-es összeírás magyarokra vonatkozó adatait az öt legnépesebb településen. Borosjenő: 2564 – 788; Gyorok: 2039 – 633; Lippa: 3047 – 322; Pankota: 2508 – 441; Világos: 2185 – 232. Lippát és Világost 89,4 százalékkal, Pankotát 82,4 százalékkal kevesebb magyar lakja, mint száz évvel ezelőtt. A románok lélekszáma is mintegy 17 százalékkal apadt a régióban, a cigányság viszont feljövőben, a kétes értékű legutóbbi összeírás szerint is a lélekszámuk elérte a 11 százalékot. Az én gyerekkoromban szülőhelyemen, Pankotán, Lippán is, Gyorokon is volt internátus, a bentlakásos intézményrendszer a környező falvak maradékát is begyűjtve 1-7. osztályos magyar tannyelvű iskolákat működtetett.
Számomra a legérthetetlenebb a máiglan magyar szempontból legnépesebb Borosjenő esete, ahol évtizedek óta szünetel az anyanyelvű oktatás.
Akkor számolták fel, amikor még körülbelül 1400 magyar lakta a várost. Mentségükre szóljon, hogy Vajda Sándor doktorék immár húsz esztendeje megrendezik a város szülöttéről, Horváth Béláról elnevezett szavalóversenyt (kapcsolódó riportunk itt - a szerk.), ahol anyanyelvükön alig beszélő gyerekek is magyar verseket mondanak; az is mentség, hogy egy volt katolikus lelkésznek hála működik a fakultatív anyanyelvoktatás. (Szívet melengető hír: a Fehér-Körös völgyi Borossebes városában, ahol 1910-hez képest tizedannyi magyar – 130 lélek – él, egy varrónő hétvégeken magyarul foglalkozik a gyerekekkel, óvodás korúaktól a nyolcadikosokig…)
Meggyőződésem szerint egy idejében beindított szórványkollégiummal elejét lehetett volna venni annak, hogy 2015-ben egyetlen magyar házaspár egyetlen gyermeke tanuljon Arad-hegyalján magyarul.
erdelyiriport.ro

A kisebbségi egyezményről tárgyaltak
Véglegesíteni kell a kisebbségekre vonatkozó román–magyar kormányközi egyezményt – állapodott meg Bogdan Aurescu román és Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter tegnap az EU minisztereinek találkozóján. A két tárcavezető rendszeresen egyeztet a kétoldalú és európai kérdésekről, Aurescu pedig májusban budapesti látogatást készül tenni, mert szükségesnek érzi a kétoldalú kapcsolat nyílt és átfogó megtárgyalását.
Véleménye szerint a kisebbségekre vonatkozó egyezményt már ez alkalommal is alá lehetne írni, hiszen 2011-ben kezdték megtárgyalni, és nagyrészt el is készült. A román fél tudatta javaslatait a magyar féllel, össze lehet hívni a dokumentum kidolgozására hivatott kormányközi bizottságot az utolsó simításokra – mondotta. Válaszában Szíjjártó Péter biztosította arról, hogy megsürgeti a bizottság magyar szakértőit. A két diplomata többek között gazdasági kérdésekről, valamint a térség energiabiztonságáról is eszmét cserélt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kőrösi Csoma Sándor emléke mindenkié
Április 11-én, szombaton Csomakőrösön egész napos rendezvénysorozattal ért véget a Kőrösi Csoma Sándor-napok idei kiadása. Nyitányként a résztvevők – a falu lakosságának jó része, Kovásznáról, a környékről, idegenből érkezett vendégek – a református templomban gyűltek össze. Az egyházi  méltóságok, önkormányzati vezetők, jeles személyiségek mellett jelen volt dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja, Márton Árpád parlamenti képviselő, Tamás Sándor megyeitanács-elnök. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.
Ezt követően a főtéri Csoma-szobornál gyűlt össze a nagy előd előtt tisztelgő közösség. Kosztándi Annamária köszöntötte a jelenlévőket. Csoma Sándor emléke mindenkié, élete példája igazolja, hogy lehetetlennek tűnő tervekre vállalkozva juthatunk el céljainkhoz – mondta. Helyi gyermekek rövid verses-énekes műsort mutattak be (Kosztándi irányításával), majd Tamás Sándor mondott ünnepi beszédet. A Csoma-életútból kiindulva vonta le a következtetést: a jövő elhatározással kezdődik. Ezer évvel ezelőtt kezdődött az a munka, melynek eredményét most itt, Székelyföldön is láthatjuk. Csak együtt vihetjük előre térségünk ügyét – hangoztatta. A Csoma-szobor megkoszorúzása után a résztvevők a kovásznai ifjúsági zenekar vezetésével (karnagy: Kertész Barna) a Csoma-emlékházhoz vonultak.  Dr. Somlai György, a Csoma-hagyaték egykori gondozója – 40 évvel ezelőtt nevezték ki a hagyaték kurátorává – szólt elsőként a jelenlévőkhöz. Csoma célját nem érte el, de hitte, hogy munkája nem volt hiábavaló. Küzdelme sokaknak hasznára vált, nekünk is példaként szolgálhat – mondta beszédében. Dr. Csige Sándor Zoltán a Csoma-napok szervezését felvállaló, 1990-ben alakult Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, és ennek elnöke, Gazda József kitartó munkáját értékelte – és jelképesen ajándékcsomaggal jutalmazta. Elmondta: Magyarország kormánya számára is mintakép Csoma Sándor, épp ezért alapították 2013-ban a Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjat (a magyar identitás erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési tevékenységre szóló ösztöndíj, évente száz, húsz éven felüli személy kaphatja meg – szerk. megj.) 
Sor került az idei Csoma-emlékérem átadására is. Az idei díjazottat, Bíró András Zsoltot dr. Ladvenszky Levente méltatta. Magyarságtörténeti tudományos kutatóként, antropológusként, humánbiológusként ismert, de kitűnő szervező is, nevéhez fűződik a Kurultáj – Magyar törzsi gyűlés lebonyolítása, ráadásul fekete öves dzsúdós, ifjúsági bajnok is volt. Ő egy XXI. századi Kőrösi – jelentette ki. A kitüntetést megköszönve Bíró azt mondta: Kőrösi Csoma Sándor nevének említése olyan fontos szó, mely minden magyar lelkében jelent valamit.
Thiesz János polgármester szintén az egyesület nagy értékű munkáját méltatta. Az idei Kőrösi-napok záróbeszédében Gazda József a fáradozó szervezők nevében kért erőt a további munkához a Fennvalótól. Törekvésük akkor lesz igazán értékes, ha mások azon igyekeznek, hogy Kőrösi emléke ébren maradjon – mondta.
Az emlékháznál tartott ünnepségen közreműködött a Hozsánna kamarakórus, szavalt Papp Katalin Lilla (Csenger) és Deliné Cserei Andrea. Záróakkordként a jelenlévők az ifjúsági fúvósok vezetésével elénekelték a magyar és székely himnuszt.
Csoma-konferencia Három napon keresztül értekeztek Csoma-kutatók, történészek, antropológusok, a magyarság eredete, illetve a rokon népek iránt érdeklődő szakemberek. A Kőrösi Csoma Sándor Napokon 26. alkalommal szervezett tudományos konferenciára közel negyven előadó jelentkezett.
Az Eurázsiai műveltségi rétegződések című szakmai értekezleten Gazda József nyugalmazott tanár, a konferencia szervezője elmondta, az évek során kialakult egy kis csoport, amely igen lelkesen, nagy tudományos felkészültséggel vesz részt a Csoma-konferencián. Az esemény megnyitóján csenddel emlékeztek a konferencia két egyéniségére, a nemrég elhunyt Kubinyi Annára és Fábián Mártára, aki a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület alelnöki tisztségét is betöltötte. Az előadások izgalmas szemszögből közelítettek az idei konferencia témaköréhez. Fehér András például „mérnöki fejjel” vette célkeresztbe a Szent Koronát és a koronázási ékszereket. Megállapította, hogy egységesen megtervezett jelvényegyüttesről van szó, egy szakrális szertartás összetartozó kellékeiről. Az egyes darabokon külön-külön, de együtt is biztosan megállapíthatók a jól mérhető arányok, az alkotók betartották az aranymetszés szabályait. Kivétel talán a palást és a kard, ezek ugyanis „kifogtak a mérnökön” – szólt kutatásairól  az előadó.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Öröm a néptánc színpadán (Folkhétvége)
Hat prímás húzta, még annyi zenész kísérte, és legalább huszonnégy pár táncos járta a kalotaszegit – így ért véget a 2012–2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny erdélyi és magyarországi résztvevőiből összeállt százfőnyi csapat szombat esti előadása a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Nem volt versenyhangulat, a közönség sem drukkolt egyik vagy másik együttesnek, szólistának, csak örömteli tánc és muzsika másfél órán keresztül.
A kolozsvári Tokos Zenekar Egyesület szervezésében tartott múlt heti turné harmadik állomása volt Sepsiszentgyörgy (Kolozsvár és Marosvásárhely után), két egymást követő előadás és táncház harmadnapján érkeztek a páva-díjasok Háromszékre, ahol telt ház előtt mutattak be Kárpát-medencei táncos-zenés barangolást.    A balánbányai Ördögborda, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Székelyföldi Szilak Legénytánckar, Melles Endre tusnádfürdői néptáncos és a budapesti Herczeg Hajnalka és Hajdara Tamás táncospár, valamint a Tokos zenekar, a budapesti Csercsel Énekegyüttes, Nagy Noémi Kriszta balánbányai és Kacsó Hanga Borbála szolnoki szólóénekes, Bartis Zoltán (Kicsi) és zenekara, Fazakas Albert és a magyarpalatkai Codoba Florin erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrző tájakra kalauzolták a közönséget, a tánc és zene mellett felvonultatva a különböző vidékek sajátos népviseletét. 
A Fölszállott a páva díjazottjainak házhoz hozott gálája zárta a fennállásának huszonötödik évfordulóját idén ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes második Folkhétvége elnevezésű programját, májusban hat korábbi bemutatójukkal, gálaműsorral és a Magyar Állami Népi Együttes fellépésével tartanak évfordulós miniévadot.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraválasztották az RMPSZ operatív elnökségét
Szombaton, április 11-én Szovátán tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az ülés programjában az elnök négyéves tevékenységi beszámolója és a szövetség 2016–2020-ig megtervezett programjának elfogadása, valamint tisztújítás szerepelt.
A küldöttgyűlés programját az elnöki beszámoló mellett a szövetség módszertani központjainak – partiumi, Gál Kelemen,Teleki és székelyföldi –, programjainak – Bolyai Nyári Akadémia, Erzsébet-tábor, Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, Szülőföldön magyarul támogatási program –, valamint gazdasági vállalkozásainak – Ábel Kiadó és Tokimpex Kft. –, illetve az Erdélyi Tankönyvtanács, a 2014-es tevékenységi beszámolóik és a 2015-ös programterveik bemutatása és elfogadása képezte.
A testület elfogadta a négy oktatási és módszertani központ vezetői által összeállított 2015–2020-as továbbképzéseinek fő témaköreit is, melyek az előző időszak visszajelzései, igényfelmérései alapján készültek. Az elfogadott témakörök: Gyermekközpontú oktatás; A pedagógusi szerep a változó világban; Cselekvés alapú tanítási- tanulási módszerek; Tehetséggondozás–felzár- kóztatás–pályaorientáció és Online tanítási lehetőségek, formák.
A megyei és körzeti küldöttek egyhangúlag négy évre újraválasztották az Országos Elnökség által javasolt Burus-Siklódi Botondot elnöknek, továbbá Halász Ferenc partiumi, Kiss Imre székelyföldi és Virág Erzsébet közép-erdélyi alelnököket, illetve egybehangzóan elfogadták az újraválasztott operatív elnökség által bemutatott módosított programot.
Burus-Siklódi Botond újraválasztott RMPSZ-elnök a szervezet működési filozófiájának alapelvére építve – minőség, hitelesség és tisztesség –, a szövetség alapszabályzatában és programjában foglaltak szerint kívánja folytatni tevékenységét.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kuruttyolók az Európa Általános Iskolában
Szombaton délelőtt "kuruttyo-lók" zaja verte fel az Európa Általános Iskola épületének csendjét. Öt iskola (a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola, a Gernyeszegi Általános Iskola, a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Ált. Iskola, a Dacia Ált. Iskola, az Európa Ált. Iskola) elemi osztályosai mérték össze tudásukat a XVII. Kurutty általános műveltségi vetélkedő megyei szakaszán.
Egy újabb izgalmas játék résztvevői lehettek a csapatok. Ez alkalommal Csipike erdejében "kirándultak". Meglátogatták az Erdőt, és vendégeskedtek Csipikénél. Elbeszélgettek barátairól, közben elkísérték napi teendői során. Felidézték az erdő lakóinak a nevét, valamint Csipike kedvenc nótáit. Megfigyelték Csipike kedvenc növényeit, egy kicsit számoltak és elmélkedtek a fákról. Egy-egy idegen nyelvű jelenettel kedveskedtek Csipikének, végül meghallgatták álmodozásait a híres emberekről.
Nagy volt a lelkesedés, az izgalom, a munkaláz. Alig lehetett lecsendesíteni a csapatmunkába belelendült kis nebulókat. És nagy volt az izgalom a közönség részéről is. Hisz a játék szele magával ragadott kísérő szülőt, felkészítő pedagógust egyaránt. Pár hét óta mindannyian ennek a csapatmunkának a hevében élnek. Sokrétű, körültekintő, alapos felkészülést, felkészítést igényelt ez a verseny, hisz művészetekről, anyanyelvről, matematikáról, növény- és állatvilágról, gyakorlati ismeretekről, idegen nyelven, híres emberekről kellett "kuruttyolni".
Szoros volt a küzdelem. Végül a verseny eredménye ekképp alakult:
I. díj: Szemfülesek csapat, Dacia Ált. Iskola, ők fogják képviselni megyénket a vetélkedő országos szakaszán; II. díj: Szitakötő csapat; III. díj: Csöppike csapat.
Sok sikert kívánok a továbbjutóknak! Örülök, hogy újra együtt kuruttyolhattunk!
Vajda Gyöngyi tanítónő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

23 éves az AMISZ
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet pénteken ünnepelte születésnapját a Grand Boulevardban. A 23 éves AMISZ nemrég kapott új elnököt is, Albert László után Pál Norbert vette át a stafétát.
A szórakozóhelyen eleinte nem sokan voltak, ami kicsit megijesztette a korán érkezőket, de még a szó szerinti buli előtt megtelt a terem. Az este meghívottja a Mustache Band volt, a megye egyetlen lányzenekara, amely 11 után kezdett, és körülbelül éjfélig játszott. Ezután a TEIS, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács képviselői is felköszöntötték az AMISZ-t, és ha születésnap, akkor torta is: mindenki kapott egy szeletet.
Miután ezek a mondhatni formalitások lejártak, elkezdődött a szó szerinti buli: rövidesen megüresedtek a székek és kanapék, és megtelt a parkett.
Mi is boldog születésnapot kívánunk az AMISZ-nak, és amit szervezeteknek mondani szoktak, gördülékeny szervezést!
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A megmaradás népe vagyunk
Véget értek a Kőrösi Csoma Sándor Napok 
A szerdától szombatig tartó (többek között kulturális eseményeket, könyvbemutatót, tárlatmegnyitót és tudományos előadásokat magába foglaló) 26. Kőrösi Csoma Sándor Napok legfontosabb mozzanata idén is Csomakőrösön zajlott, ahol szombaton koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeztek a falu nagy szülöttjére. Az eseménysorozat Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete védnöksége alatt zajlott.
 A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által szervezett kulturális rendezvény zárónapján a helyi református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, az igét Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hirdette. A Csoma-szobornál egybegyűlteket Kosztándi Annamária csomakőrösi művelődési igazgató köszöntötte, majd a kicsik kerültek előtérbe, irodalmi műsorral tisztelegtek a nagy tudós emléke előtt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében a tudós példáját felhozva emelte ki, hogy akárcsak Kőrösi Csoma Sándor esetében, a székely nép jövője is az elhatározással kezdődik. A tanácselnök ezek után egy aktualitásra is kitért, a Dr. Benedek Géza Szívkórházat érintő Dr. Teculescu-Benedek névváltoztatásra, bejelentvén, hogy aláírásgyűjtést kezdeményeznek az eredeti elnevezés megtartása érdekében.
– Fontosnak tartom, hogy mindenki tudja: a névváltoztatással az a baj, hogy az intézmény nem Teculescu vajnafalvi orvos munkája révén jött létre, aki a kórház alapításakor már rég nem is volt a város lakója, egy napot sem dolgozott a szívkórházban. Hangsúlyozom: kell helyük legyen a román személyiségeknek is, de ott, ahol fontosat alkottak – szögezte le Tamás.
Ezt követően koszorúztak, majd az emlékháznál folytatták az ünnepséget. Dr. Somlai György, a Csoma-hagyaték egykori gondozója beszédében megköszönte, hogy itt lehetett, abban a faluban, ahonnan az egykori keletkutató pénz és taps nélkül útnak indult.
Mint minden évben, idén is kiosztották a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet, amit ezúttal Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke, a Kurultáj főszervezője vehetett át Gazda Józseftől, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnökétől. Köszönő beszédében Bíró András Zsolt kiemelte: a magyarság a megmaradás népe, és bár Európában államot alapítottunk, és európaiak vagyunk, nem adhatjuk fel keleti múltunk hagyatékát sem.
Ezt követően Thiesz János, Kovászna város polgármestere mondott köszönetet az egyesületnek, amiért immár 26. éve megszervezi ezt a nemzetközi szintre nőtt eseményt, és ezáltal méltó módon tiszteleghetnek Kőrösi emléke előtt. Gazda József záróbeszédében megjegyezte, szeretné, ha a Csoma-napok hagyománya akkor is tovább élne, amikor a jelenlegi szervezők már nem lesznek itt, és akár száz év múlva is kerüljenek olyan emberek, akik Csomakőrösön egybegyűlve emlékeznek a nagy őshaza-kutatóra.
A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. Az ünnep fennköltségét fokozta a Hozsánna kamarakórus éneke Gyerő Katalin irányításával, valamint a kovásznai ifjúsági fúvószenekar játéka Kertész Barna vezetésével. 
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jog a szülőföldhöz
Huszonöt esztendőkkel ezelőtt az elemi erővel feltörő szabadságvágy mellett talán legnagyobb óhajtásunk az volt, hogy végre visszakapjuk a szülőföldünkhöz való elidegeníthetetlen jogunkat. A földhöz, melyen születtünk, éltünk, s melyben annyi ősünk porhad, hogy nem véletlenül éreztük: legalább annyira alakítottuk az arcát, amennyire ő is a mi arcunkat alakította. Amelyen méltósággal élhetünk nyelvünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz kötődve, s mindenekfelett ahhoz a közösséghez, melyhez elemi jogon tartozunk.
Nem így lett, s ezt igazi fájdalommal mondom: minket korán megtanítottak arra, hogy a ránk tört szabadságnak nem vagyunk egyenlő részesei, s ha magánemberekként szabadabbá váltunk is valamelyest, ezt nem élhettük meg igazán közösségként. Nem, mert ennek a feltétele, az alfája és ómegája a kollektív jog elismerése lenne, s ebben óriási hiányt látunk egész Európában.
A világban másutt is, de nekünk ez fáj, ez az önmagával meghonosodott földrész, melyre annyiszor tekintettünk vágyaink és óhajtásaink letéteményeseként, de mindannyiszor csalódnunk kellett benne. A szép szavak, az elhangzó ígéretek, a soha be nem tartott „ajánlások” mirajtunk aligha segítenek, hogy az anyaország hol lazább, hol határozottabb támogatásán kívül csak magunkra számíthatunk, ha el nem fogyunk közben a meddőnek látszó küzdelemben. Tudom, a küzdelem soha nem lehet egészen meddő, de a sok kudarc, mely törvénytisztelő harcunkban már a hátunk mögött van, ugyancsak lehangoló és tudatromboló. 
Ezerszer elmondjuk, hogy magunkat nem tartjuk senkinél különbnek, de alábbvalónak sem, de ennek az igazságát csak a közösségi létben élhetnénk meg igazán. Ez pedig sok-sok apró vereséget szenvedett már. Én naivnak és hiábavalónak tartom például, hogy jogos küzdelmeinkben rendre, szinte monomániásan hivatkozunk a hírhedett Gyulafehérvári Nyilatkozat mireánk vonatkozó pontjaira, mintha abban jogforrást lelnénk. Sajnos, nincs így. Lehet, hogy egy-két erdélyi román értelmiségi így gondolta, de nem így a bukaresti politikum és a nagy „békeszervezők”. A békétlenség elhintői.
Magyari Lajos 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szobrok csírátlan vetése
 Megfontolásoknak vagyunk alanyi tanúi emitt, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Főként akkor, amikor ez a túlméretezett, összeajándékozott ország a mindennapi betevő falat előtt is azt fontolgatja: a sovány vacsora szolgálja-e a román nacionalizmust? Azt mondja a magyar szólás, hogy éhgyomorra nem lehet himnuszt énekelni. Csak a románt.
Ez a mi országunk, Románia, hamarább akarja behinteni Erdélyországot román tömeggyilkosok szobraival, mint a szántóföldeket jó magokkal. Most ismét Avram Iancu van terítéken. Șaguna-szobrunk már van Székelyföldön. Ez a Șaguna intézte sürgetve az orosz csapatok bejövetelét 1849-ben, a magyar szabadságharc és forradalom leverésére… Megfontolt, nem egy borongós elme képzete volt ez, mint Avram Iancunál.
Ez az Avram, akinek szeretője–szerelme egy 14 éves magyar lány volt (a férfi életét is megmentette egyszer), magyar tömegeket gyilkoltatott le császári szolgaként (!) a magyar forradalom ellenében! Most nemzeti hőst akarnak csinálni belőle. Szobrát Vajnafalvára kéri a kovásznai Iustinian Teculescu Kulturális Keresztény Egyesület román szerveződés.
Valószínű, azért kell a Iancu-szobor, mert Kovásznán a dr. Benedek Géza által alapított és az ő nevét viselő szívkórházat Nicolae Teculescu nevével akarják el- és átkeresztelni. És azt Iancu Avram védené. Ahogy Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetemet Babeșre, majd a Bolyai Tudományegyetemet Babeș–Bolyaira. Ez a szóban levő, néhai Iustinian Teculescu ortodox román püspök – ő szervezte 1918-ban a gyulafehérvári román népgyűlést – most mint Avram Iancu szobrának a másvilágról ideidézője jelenik meg az említett egyesület révén. A kórház frontjára pedig az említett, titokzatos kuruzsló, Nicolae Teculescu neve kerül: Teculescu–Benedek.
Az Európai Bizottság autonómiakérésünket aljas módon elutasította. Ezzel a román hatalom szabad kezet kapott. Ez az egyetlen szabadság itt: a szabadrablás szabad kezei. Azt mondotta egy magyar nemes úr 1847-ben, a Nagyalföldön: Én nem Rúzsa Sándortúl félek, hanem attúl, hogy ennek a legénynek a hetvenkedése nehogy ragályossá váljék. Én nem söpredéktől, nem a haláltól félek; én a román fasizmustól, a népirtástól féltem népemet, utódaimat!
Czegő Zoltán 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyulafehérvár patinája
Felújítják a székesegyház tornyát 
Az ezeréves gyulafehérvári püspökség, későbbi érseki székesegyház déli tornyának renoválásában a budapesti Teleki László Alapítvány segíti az érsekséget a SEE (South East Europe) finanszírozási keret örökségvédelmi programján keresztül.
A vissza nem térítendő támogatás értéke 377 ezer lej, a végeredménytől azt remélik, hogy a tornyot sikerül még szorosabban bekapcsolni az idegenforgalmi vérkeringésbe.
A Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelyeként a Szent Mihály-székesegyház évről évre turisták tízezreit vonzza. Egy évvel ezelőtt adták át déli kapuját, ezúttal pedig a tornyot renoválják. A hányattatott sorsú székesegyházban temették el többek között Hunyadi Lászlót, Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt is, bár a sírokat a történelem folyamán többször is feldúlták. Sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik.
A székesegyház annak az ókeresztény templomnak a helyén épült, melyet mintegy ezer évvel ezelőtt Szent István király alapított, és amely valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elítéli Floreáék döntését az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat
A szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jog durva megsértése miatt a romániai hatóságokhoz, valamint a brüsszeli román nagykövetséghez fordul levélben az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN).
A különböző európai kisebbségi és regionális nyelvek egyenlőségéért küzdő, 44 európai nyelvi közösség tagságával működő szervezet azt követően döntött erről a lépésről, hogy az ELEN pénteken, Mainzban megtartott választmányi ülésén Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felszólalásában tájékoztatta a testületet a székely szabadság napja elnevezésű rendezvény marosvásárhelyi betiltásának a körülményeiről.
Sándor Krisztina emellett bemutatta a Bálványos Intézet keretében készült felmérést, mely szerint csak azokban az önkormányzatokban használják a magyar nyelvet, ahol a lakosság több mint 80 százaléka magyar anyanyelvű, és ez az önkormányzatok összetételében is tükröződik. Az EMNT egyébként tavaly novemberben Marosvásárhelyen szervezett magyar–román autonómiakonferencia keretében csatlakozott hivatalosan az ELEN-hez.
Davyth Hicks főtitkár az ülés végén felhívta a figyelmet, hogy minden olyan anyagot küldjenek át a tagszervezetek az ELEN-nek, amely a nyelvi jogok kérdésével foglalkozik, s amelyek kapcsán tovább lobbizhat az ELEN az európai szintű szervezeteknél vagy akár az adott tagállam külképviseletein. Az ELEN az aromán nyelvi közösség meghívására idén októberben Bukarestben tartja éves közgyűlését.
Krónika (Kolozsvár)

Szórványösztöndíjat szorgalmaz Szász Jenő
Szórványösztöndíj-programot szorgalmazott hétfőn Szász Jenő az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának budapesti ülésén. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke ugyanakkor leszögezte, egységes oktatási és gazdasági térnek kell tekinteni a Kárpát-medencét. 
zász a szórványkollégiumokat alapvetően a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné, és ugyanezt a receptet alkalmazná a diaszpórára is az asszimiláció ellen. 
Fontosnak tartaná továbbá a felsőoktatási háló kiterjesztését. Az oktatókat, a hiányzó tudást kell kivinni, nem a gyerekeket elhozni, mert akkor már nem térnek vissza a szülőföldjükre – hívta fel a figyelmet. 
Gazdasági téren a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta. Jelezte: kidolgozták a Kárpát-Haza fejlesztési koncepciót, 2030-ig tartó kitekintéssel, és megszervezték az ahhoz kapcsolódó fejlesztési hálózatot is, 365 szakértő és 110 szervezet közreműködésével. 
További jogi akadálymentesítést is szorgalmazott a külhoni magyarok egészségügyi ellátása területén. Bár szerinte a rendszer rendkívül empatikus, de lehetővé kellene tenni, hogy a külhoni magyarok lakcímváltás nélkül befizetők lehessenek a magyar társadalombiztosításba, és cserébe alanyi jogon ellátást kaphassanak.
Krónika (Kolozsvár)

Nem becsülik meg a színészeket Udvarhelyen
Számos fesztiválra és vendégszereplésre készül, új bemutatóját azonban a „társulat összetételének bizonytalansága” miatt kénytelen elhalasztani a Tomcsa Sándor Színház. Több színész távozik Udvarhelyről az alacsony fizetés és a megbecsülés hiánya miatt.
Számos hazai fesztiválon és rendezvényen vesz részt az évad végéig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. Szerdán a temesvári Román Drámafesztiválon, május 25-én pedig a bukaresti Román Komédia-fesztiválon mutatja be a székelyudvarhelyi társulat a Mihai Măniuţiu rendezte, Szebb az élet halál után című előadást.
Nagy Pál, az intézmény igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a meghívások alátámasztják döntésük jogosultságát, hogy a drágább Măniuţiu féle előadásra szánták a pénzt, ugyanis ezzel bemutatkozhatnak a szakma román képviselői előtt is.
„Olyan színházat szeretnénk, amely nemcsak kulturális szolgáltatóként működik, hanem a város kulturális nagyköveteként is” – mondta el Csurulya Csongor művészeti vezető. Mint kiderült, a társulat több mint harminc előadást játszik az évad végéig, emellett a három legjelentősebb román fesztiválon is szerepelni fog. Csurulya szerint vannak nagyobb, nemzetközi fesztiválok is az országban, de ahhoz szerinte még fejlődnie kell a társulatnak, ennek ellenére úgy látja, az utóbbi időben sokat haladtak.
Az új székelyudvarhelyi bábszínházi projekt sem maradt ki a fesztiválokból: G. Szász Ilona Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című produkcióját május végén a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon, októberben pedig a nagyváradi Fux Festen, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján mutatja be a társulat. Csurulya szerint biztató kezdés ez az alig egyéves bábszínházprojekttől, amelyet mindenképpen szeretnének folytatni.
A fesztiválok mellett számos egyéb vendégszereplése is lesz a társulatnak: április 25-én Gyergyószentmiklóson A dzsungel könyve című musicalt, április 27-én pedig a sepsiszentgyörgyi a Szent György Napokon Gogol Háztűznéző című komédiáját mutatják be.
Május 4-én Brassóban viszik színpadra a Háztűznézőt, majd május 9-én Kézdivásárhelyen, május 13-án pedig Csíkszeredában mutatják be Az őrült naplója című monodrámát. Kézdivásárhelyen május 21-én adják elő a Rendes feltámadást, majd június végén a mikházai Csűrszínházi Napokon is vendégszerepelnek a Tamási Áron művei alapján készült produkcióval. Az évadot a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján zárják június végén a Háztűznézővel.
Elmarad ugyanakkor a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Röviden című produkció bemutatója, amelyet Barabás Árpád rendezett, mivel Csurulya szerint „a társulat összetétele jelenleg bizonytalan”, ugyanis néhány művész elhagyná a színházat.
Nagy Pál szerint a folytonos személyi változások miatt lehetetlen hosszú távra tervezni. Bár szeretnék megteremteni a feltételeket a művészek számára, korlátozottak a lehetőségeik, ezért várják a találkozót a városvezetéssel, amitől azt remélik, hogy tisztázza a helyzetet. „Nemcsak a pénz, hanem a megbecsülés hiánya is érinti a színészeket” – tette hozzá a színházigazgató.
Csurulya elismerte, hogy az udvarhelyi színház színészei nagyon sokat dolgoznak kevés pénzért. „Nehezebb és több munkája van a kisebb létszámú társulatnak, tavaly mintegy százhatvan előadáson dolgoztak, idén ennél több lesz”– magyarázta Csurulya. A színházigazgató és művészeti vezető egyelőre nem mondta el, hogy ki hagyná el a társulatot. Elárulták viszont, hogy a kolozsvári és vásárhelyi végzős színinövendékek előadásait is követik, keresik a megfelelő utánpótlást.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nagyon vallásos Románia
Románia továbbra is a világ egyik legvallásosabb országa – derül ki a WIN/Gallup International intézet 2014 végén készített felmérésből.
Romániában az ország lakosságának 77 százaléka vallotta magát vallásosnak, 16 százalékuk nem vallásosnak, 1 százalék pedig meggyőződéses ateistának. A megkérdezettek 6 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre. Európában csupán Koszovóban, Macedóniában és Lengyelországban vallották magukat nagyobb arányban vallásosnak, mint Romániában. Igaz, a felmérésből kimaradt néhány ország, például Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Norvégia, Fehéroroszország, Észtország és Litvánia.
Thaiföld az élen
Nyugat-Európán és Óceánián kívül a Föld minden régiójában 50 százalék fölött van a vallásosak aránya. A világ legvallásosabb országa Thaiföld, ahol az emberek 94 százaléka vallotta magát hívőnek, utána Örményország, Banglades, Grúzia és Marokkó következik, egyaránt 93 százalékkal. A lista végére Kína került, ahol az embereknek mindössze 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vallásos, míg 61 százalékuk meggyőződéses ateistának gondolja magát. Kína után Japán következik 13 százalékkal, majd Svédország 19 százalékkal, Csehország 23 százalékkal, illetve Hollandia és Hongkong egyaránt 26 százalékkal. Jean-Marc Leger, a közvélemény-kutató intézet elnöke szerint globális átlagban az emberek kétharmada tekinti magát vallásosnak. Leger állítása szerint a vallás továbbra is uralja az emberek életét, még mindig viszonylag magas azoknak a száma, akik magukat vallásosnak vallják.
A kutatásban egyébként az is kiderül, hogy globálisan egyre vallásosabbak a fiatalok, amiből a szakember szerint azt feltételezhetjük, hogy a magukat vallásosnak mondó emberek száma tovább fog nőni.
erdon.ro,

Portik Vilmos is bejelentkezett a polgármesteri versenybe
Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke a második politikus, aki versenybe száll a marosvásárhelyi polgármesteri szék megpályázásáért kiírt összmagyar előválasztáson.
Portik – aki kedden jelentette be szándékát – úgy véli, minél többen iratkoznak fel a listára, annál inkább meg tudják mozgatni a marosvásárhelyi magyarságot.
Nem a jó barátnak tartott, RMDSZ-es Soós Zoltán ellenében, hanem a választópolgárok iránti alázat miatt iratkozott be a jelöltversenybe – így indokolta döntését Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke, aki kedd délelőtt sajtótájékoztató keretében maga jelentette be megmérettetési szándékát. Mint hangsúlyozta, bár nem tagadja meg néppárti identitását, nem az EMNP jelöltjeként, hanem a városért felelőséget érző vásárhelyi polgárként jelentkezik az előválasztásokon. „Az előválasztás a magyarság ünnepe kellene legyen. Konstruktív vitát, párbeszédet, diskurálást úgy tudunk teremteni, ha nem pártérdekeket, hanem közösségi érdekeket képviselünk” – hangoztatta Portik. A néppárti vezető így a május 31-i eredményhirdetés utáni folytatásról is beszélt. „Csak akkor tudunk többségi tanácsot és – szerencsés csillagzat alatt – polgármestert állítani, ha mindenkit meg tudunk szólítani” – vélekedett. Ehhez viszont arra lenne szükség, ha az előválasztás majdani győztese, valamint az önkormányzati tisztségekre pályázó különböző színezetű magyar jelöltek választási szövetségben vágnak neki a 2016-os versenynek. Ennek érdekében egy ötpontos előválasztási vállalás aláírását is javasolta Portik, melyben többek között, az áll, hogy „a polgármesterjelölt, a koalíciós listával és az azon szereplő személyekkel egyetemben, kizárólag a három párt koalíciós színeiben jelenhet meg”.
A Soós Zoltán után másodikként bejelentkezett Portik Vilmos úgy véli, minél több jelöltnek kellene megmérettetnie magát. Szerinte nem létezik, hogy a közel hatvanezres magyar közösségből csak ketten lennének azok, akik megpályáznák a polgármesteri széket.Amint beszámoltunk róla, a Magyar Polgári Párt is gondolkodik a jelöltállításon. „Minél több a versenybe feliratkozott személy, annál több a résztvevő az előválasztáson” – véli Portik, aki belátta, hogy a regisztrációnak „egyelőre nem sikerült felkorbácsolnia a marosvásárhelyiek érdeklődését”.
Az eddig egyetlen ellenjelöltjét, Soós Zoltánt a felekezeti hovatartozása miatt ért támadásokról Portik Vilmos elmondta, „ha az 1568-as tordai vallásszabadság meghirdetésében elsők voltunk a világon, akkor ennek a szellemében kellene gondolkodnunk ma is”. Portik Vilmos Soóst nagyszerű embernek tartja, akivel két éve együtt dolgozik a magyar napokként ismert Vásárhelyi Forgatag szervezésében
Szucher Ervin 
Székelyhon.ro

Konferencia és ünnepség a legnagyobb székely tiszteletére
Orbán Balázs halálának 125. évfordulóján három helyszínen, Székelyudvarhelyen, Székelylengyelfalván és Szejkefürdőn rendez emlékkonferenciát, illetve -ünnepséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), partnerségben a lengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvánnyal.
A rangosnak ígérkező, április 18–19-én megtartandó Orbán Balázs Emlékünnep és az azt kísérő tudományos konferencia fővédnöke Hoppál Péter magyarországi kultúráért felelős államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, az esemény díszvendége pedig Závogyán Magdolna magyarországi kultúráért felelős helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán szintén anyaországi felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Szita Károly, Kaposvár polgármestere, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, valamint Darvainé dr. Kádár Katalin, Novaj község polgármestere. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyirő József Termében tartandó emlékkonferencia három szekcióra oszlik, egyebek mellett bemutatva Orbán Balázs néprajzkutatói, heraldikusi, politikusi és fotográfusi életpályáját.
A konferenciát délelőtt tíz órakor Szász Jenő, Závogyán Magdolna, valamint Maruzsa Zoltán nyitják meg, az első szekció fél 11-kor kezdődik, melyet Fráter Olivér, az NSKI elnökhelyettese vezet majd. Az első rész témái között szerepel Székelyföld leírásának tudománytörténeti és néprajzi kontextusa, Orbán Balázs és az unitárius egyház viszonya, valamint Székelyföld kulturális tagolódása Orbán Balázs életműve, illetve a Magyar Néprajzi Atlasz alapján, előadnak Pozsony Ferenc (néprajzkutató, egyetemi professzor BBTE, az MTA külső tagja), Kovács Sándor (unitárius egyháztörténész, KPTI) és Borsos Balázs (igazgatóhelyettes, MTA BTK NTI). A kevéssel 12 óra előtt kezdődő második szekciót Bali János, az NSKI igazgatóhelyettese vezeti majd, itt szó lesz Orbán Balázsról, a heraldikusról, a legnagyobb székely politikai pályájáról, valamint mindennapjairól. Meghívott előadók lesznek Zepeczaner Jenő (történész, muzeológus), Sepsiszéki Nagy Balázs (néprajzkutató) és Fráter Olivér. A harmadik, egyben záró részt Marelyin-Kiss József (az NSKI tudományos munkatársa) vezeti majd, a kezdést délután 3 órára tűzték. A téma Orbán Balázs fotográfusi munkássága, valamint Erdély fényképművészete a 19. század második felében és a 20. század elején. Meghívottak Fekete Zsolt (fotográfus, vizuális alkotó), Farkas Zsuzsa (főmuzeológus, Magyar Nemzeti Galéria), Molnár Attila (fotótörténész, elnök, Erdélyi Fotográfiai Múzeumért Egyesület), Fogarasi Klára és Szécsényi Mihály (történész, NKE MTKK Jelenkutató Csoport).
Ünnep három helyszínen
A nap zárásaként este fél 7-től ünnepi hangverseny lesz a székelylengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban Pálúr János orgonaművész közreműködésével, majd a szervezők állófogadást tartanak a helyi kultúrotthonban. Vasárnap, április 19-én a székelylengyelfali Orbán Balázs Emlékháznál emléktáblát avatnak a legnagyobb székely tiszteletére: a 11 órakor kezdődő ünnepségen beszédek hangzanak majd el, illetve koszorúzni fognak. Fél egykor a lengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban ünnepi szentmisére kerül sor nm. és ft. Tamás József római katolikus püspök szolgálatával, ennek végeztével ft. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyi igazgatója mond ünnepi beszédet. A részvevők ezek után átvonulnak Orbán Balázs szejkefürdői sírjához, ahol ismét koszorúzni fognak. Az emlékünnep zárásaként este 7 órakor ünnepi műsort tekinthetnek meg az érdeklődők a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat előadásában, Udvarhely központjában, az Orbán Balázs-szobornál. A szabadtéri eseményt kedvezőtlen időjárás esetén a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyirő József Termében tartják meg.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

EMKE-oklevelek a Magyar Közművelődés Napján
Az Erdélyi Magyar Közművelődés Napja tiszteletére szervezett marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a 130 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet ünnepelték, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
A  Bernády Házban tartott ünnepségen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége részéről oklevelet kaptak az alábbi egyesületek: Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a magyarörmény közösség identitása megőrzéséért szervezett rendszeres kulturális rendezvények lebonyolítása érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük iránti elismerésül, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, az amatőr és hivatásos népművészet támogatása, a hagyományos értékek megőrzése, kiemelten a fafaragás oktatása területén elért eredményekért, a Mezősámsondi Dal- és Citeraegyüttes, a népzene iránti vonzódás, a citerázás élményének megtartása, a hagyományok ápolása terén kifejtett négy évtizedes tevékenységéért.
Ábrám Zoltán, a Maros Megyei EMKE alelnöke szerkesztőségünkbe hétfőn eljuttatott rövid beszámolójához az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának laudációját is csatolta. „A rendszeres túrák szervezését, a természetvédelem és a honismeret fejlesztését felvállaló egyesület identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő szerepe vitathatatlan. A marosi, marosszéki vagy hivatalosan: marosvásárhelyi osztály már 1947-es beszüntetése előtt nagy hangsúlyt fektetett a honismereti jellegű túrákra és kirándulásokra, a fürdők és gyógyhelyek megismertetésére, a fényképezés megszerettetésére, fontos személyiségek évfordulóinak a megünneplésére. Megjegyzendő és értékelendő: négy évtizednél hosszabb betiltása idején, a kommunista rendszer bukásáig sem állt le a többé-kevésbé szervezett természetjárás, a tagok nagy része továbbra is együtt túrázott, elsősorban a Szakszervezetek Háza turista körében Both Károly, Kiss Ernő, majd később Nagy Lajos vezetésével” – olvasható többek között az 1891-ben megalakult szervezetet méltató írásban.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Orbán Balázs nyomdokán Homoródszentmárton községben
„Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezd hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy ahol lakol – bármilyen is az – megismerni és ismertetni” - írta Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkész és író, Lókod szülötte. Homoródszentmárton község ad otthont 2015. április 16–23. között sorban a XXXI. Orbán Balázs nevét viselő dokumentációs fotótábornak, amelyet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervez a helyi polgármesteri hivatal és Hargita Megye Tanácsa támogatásával. Tíz évvel ezelőtt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület szervezésében, 2005 májusában járták be fotográfusok ezt a vidéket.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
Állattartás szempontjából Szentpál a község első faluja. Egy-egy településen, Gyepesben és Remetén, ahol a népesség száma megcsappant, a szántóterületekből csak a belterülethez közeli parcellák vannak megművelve, mert a termést a vadak úgyis elpusztítják. Az utóbbi településeken jelentős hagyománya volt a kőiparnak. Mindkét településen több kőfaragó tevékenykedett, aki elsősorban épületkövet, malomkövet, kőlépcsőket készített. Szentmártonban és falvaiban a XIX. század folyamán a lakószobák elengedhetetlen dísze volt a festett bútor (az 1800-as évek elején híres bútorfestő volt a vidéken abásfalvi Balázs Mózes). Bágy a két világháború között helyben készített csergéjéről volt híres. Az itt sorjázó falvak hagyományos építkezése hasonlít a szász településekéhez.
Magas kőfallal körbezárt portákat elsősorban Homoródkeményfalván, Abásfalván és a községközpontban láthatunk. A fotótáborok mindenkori küldetése a huszonegyedik század eleji, gyorsan változó Udvarhelyszék hagyományos életformájának, tájainak minőségi dokumentálása, „vizuális értékmentése” a fotográfia eszközeinek segítségével. A részt vevő fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Mincsor Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Tordai Ede (Marosvásárhely), Tóth Zsuzsanna (Hatvan – Magyarország), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda) a jelenkor ízlésvilágát és vívmányait is rögzítik.
A község nagyságára és területi kiterjedtségére való tekintettel a szervezők ezt a tábort is, 2009 óta a jól bevált módszer szerint, kétrészesre tervezték, amelynek második felvonása ez év október 16–23. között lenne.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro

„A románok számára kézenfekvő, hogy a magyar az ellenség”
Újratervezi prioritásait a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely április 17–18-án, Kolozsvárott tartja tisztújító kongresszusát. A jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak a gazdasági-szociális problémák – mondta a Népszabadságnak adott interjúban Kelemen Hunor, az egyetlen jelölt a szövetségi elnöki posztra.
A 2011-ben elnökké választott Kelemen irányításával a szövetség bonyolult időszakot hagy maga mögött. Kétszer is volt kormányon: 2012 közepén bizalmatlansági indítvánnyal távolították el a hatalomból, 2014 végén pedig – alig több mint félévi kormányzás után – önként távozott. Ekkor a szövetség vezetői úgy látták, az RMDSZ nem maradhat tagja a kabinetnek, miután az erdélyi magyarság tömegesen Klaus Johannisra, Victor Ponta miniszterelnök ellenlábasára voksolt az elnökválasztáson.
– Az RMDSZ bebizonyította, hogy képes felállni, ha nem látja biztosítottnak a programja megvalósítását – mondja Kelemen Hunor a választásokat megelőző időszakra utalva. Az ellenzékbe vonulást ugyanis az is indokolta, hogy a kormány nem oldotta meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának ügyét, és nem rendezte a kisebbségi szimbólumok használatát. Ráadásul az elmúlt két évben rengeteg támadás érte a magyar nyelv- és jelképhasználatot, újabban pedig ügyészségi eljárások indultak a magyar egyházaknak visszaszolgáltatott ingatlanok ügyében.
– Veszélybe kerültek az elmúlt két és fél évtizedben elért eredmények – mondja erről Kelemen Hunor, aki szerint „egyesek nemcsak megállítanák, hanem egyenesen visszafordítanák a kommunisták által elkobzott ingatlanok restitúcióját”.
– Románia nem igazán rendelkezik demokratikus hagyományokkal, azonban az utóbbi években az egész régióban megfigyelhető volt a demokratikus értékek hanyatlása, a keménykezű politizálás iránti hajlam és az ellenségkép-keresés fokozódása. A románok számára pedig kézenfekvő, hogy a magyar az ellenség – magyarázza Kelemen a jelenséget, amelynek mélyebb okát a gazdasági-társadalmi problémákban és az ebből adódó csalódottságban látja.
– Nagyon sok embernek nincs munkahelye. Gyakran halljuk fiataloktól, hogy nem tudnak mit kezdeni a diplomájukkal, mert nem kaptak hasznosítható képzést. Foglalkoznunk kell tehát a munkahelyekkel és a minőségi oktatással. Ezt is értem újratervezés alatt – tette hozzá.
Az RMDSZ-t gyakran érte a vád, hogy kizárólag a nemzeti identitáshoz kapcsolódó kérdésekkel törődik. Arra a kérdésre, hogy a szociális-gazdasági problémák előtérbe kerülése nem jár-e a hagyományos kisebbségi kérdések hátterébe szorulásával, Kelemen Hunor nemleges választ adott, az úgynevezett magyar témák ugyanis nem kerülnek le a napirendről. Még akkor sem, ha egyes elemzők szerint nem időszerű például az autonómiáról beszélni.
– Ha csak a gazdasági-szociális problémákkal törődnénk, joggal kérdezhetné bárki, hogy miben különbözik az RDMSZ egy román párttól – fejtegette.
Az RMDSZ újbóli hatalomra kerülésével kapcsolatban megerősítette: voltak tárgyalások a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szövetség vezetői között egy esetleges liberális kabinet támogatásáról, azonban a jelenlegi, szociáldemokrata (PSD) vezetésű kormány küszöbönálló bukását „kincstári optimizmusnak” minősítette. Kitérő választ adott a kérdésre, hogy miként szavazna az RMDSZ a liberálisok által beígért bizalmatlansági indítvány kapcsán. Ami az új államfővel való együttműködést illeti, Kelemen Hunor elmondta: nem lepte meg, hogy Klaus Johannis március 15-én „megfeledkezett” a magyarok köszöntéséről.
– Hasznosnak tartottam volna, ha üzen a magyaroknak, de nem számítottam másra – mondta a szövetségi elnök.
Népszabadság