In memoriam Prof. Dr. Kovács Dezső (1948–2015)
A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelezettsége.
(Tamási Áron)
Ha mindenki elmegy, ki hallgatja meg a rendelőbe belépő székely ember panaszát? – tette fel a költői kérdést ötödéves koromban. Talán csak az utolsó útjával a szülőföldjére végleg hazatérő Tamási Áron fenti gondolataira reflektált. Ma már tudom, hogy igaza volt.
Minden páciens elsősorban ember, másodsorban beteg és csak harmadsorban magyar, román, szász vagy más nemzetiségű, akinek tisztelni kell hovatartozását, és lehetőleg az anyanyelvén kell vele beszélni. Nemcsak a fogat kezeljük, hanem magát az embert, lelkével és betegségével együtt, a szorongást, a félelmet feloldva, a fájdalmat, amennyire lehet, kizárva, úgy, hogy ne ártsunk, hanem rögtön a megoldás irányába induljunk el – ismételgette gyakran, ha kellett, naponta.
Harmadév után minden nyáron megengedte, hogy egy hónapot a szájsebészeten körülötte lábatlankodjak és a szakma alapvető fogásait gyakorolhassam. Minden napra valamit meg kellett tanulni, el kellett mondani és végre kellett hajtani. Nagyon szigorú számonkérés és felügyelet mellett, de minden pillanatban érzékelhető szeretetteljes hangnemben.
Egyszerre kedves és komoly, derűs és szelíd, empatikus magatartása, finom humora megnyugtató és bizalomgerjesztő volt a betegek számára. Asszisztáltam mellette, fogászati széknél, kis- és nagyműtőben, reggeli kötözésekkor, ott álltam mellette, figyelve szavait a kórtermeken végigvonuló nagyviziteken is. Kivételes, könnyed manualitás, virtuóz módon uralt műtéti technikák, gyors improvizációs készség jellemezte a váratlan helyzetekben. Ahogy beszélt a betegekkel és hozzátartozóikkal, főleg a műtét előtt álló kisgyerekek édesanyjával, örök mementó maradt számomra. Mintha egy orvosi köpenybe bújt szerzetes osztaná szét emberségét, bölcsességét és tudását a hozzá fordulóknak.
De példaképem ő úgy is, mint családfő: ma már felnőtt, sikeres fiaikat nagy szeretettel és odafigyeléssel nevelték a biztonságos hátteret megteremtő, sziporkázó intellektussal, irigylésre méltó racionalitással megáldott, megbecsült családorvos feleségével. Ha abszolút értékben mindennap legalább egy fél órát tudtál beszélgetni a gyerekeiddel, már sokat tettél a nevelésükért – mondták.
Kovács Dezső az elmúlt években a vásárhelyi szájsebészeti klinika osztályvezető főorvosa volt. Gyakorlatilag új helyen új klinikát alapított, a legmodernebb műszerezettséggel és technológiákkal. Egyetemi oktatói és orvostudományi tevékenysége közismert. Közéleti küzdelmeiben, személyiségéből adódóan, a tárgyalás, a megállapodás és a kézfogás híve volt. Az orvosi egyetem önálló magyar tagozatának kérdésében is. Úgy éreztem, hogy véleménye szerint az egyetem nem Magyarországnak vagy a kulturálisan önmagát felszámoló nyugati világnak, hanem elsősorban az erdélyi magyarság számára kell orvosokat képezzen. Ezért értelemszerűen a szakmát mind a két nyelven el kell sajátítania. Mivel ennek a követelménynek az oktatásban régen bejáratott útjai vannak, néhány szerkezeti elem bevezetésével és formalizálásával a megállapodás az egyetem vezetőségével megköthető lett volna. Szomorú, hogy személyeskedő és sértő ellenvélemények olyan magyar egyetemi oktatók részéről is érték, akik a múlt rendszer szekértolóiból mára a leghangosabb rendszerváltókká avanzsáltak, és teljesíthetetlen követeléseikkel inkább ártottak, mint használtak az ügynek.
Talán ezért is döntött úgy adott pillanatban, hogy visszavonul a közfeladatoktól. És persze azért, hogy több időt tudjon áldozni néhány dologra, amit a szakmája mellett még nagyon szeretett: a természet és vidéki táj szépségére, a barkácsolásra, a legmodernebb technikai tárgyakra és eszközökre és természetesen a családra, az unokákra.
Több mint huszonöt éve Kovács Dezsőékkel voltunk utoljára színházban, Tamási Áron Csalóka szivárvány című drámájának előadásán. Ennek utolsó mondata így hangzik: "Ne sírj kisfiam, látod az Isten is egyedül van és milyen szépen hallgat". Remélem, hogy ott fent, legalább most, a tenyerén hordozza.
Dr. Lukácsy József
(Marosvásárhely–Székesfehérvár)
Népújság (Marosvásárhely)

Beszédes fényképek – Helytörténeti előadás a lupényi fotó-klubról
Az 55 évvel ezelőtt megalakult Zsil-völgyi Cristal fotóklub története került bemutatásra a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör márciusi találkozóján.
– A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzőseként 1959-ben kaptam kinevezést Lupényba. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a bányászvárosnak elkönyvelt településen komoly kulturális élet folyt. A szakszervezeti klubban Paletta néven festészeti, linómetsző, illetve ex-libris körök működtek, 1960-ban pedig megalakult a Cristal fotóklub is. Mindezek Tellmann József képzőművész kezdeményezésére indultak és az ő szakszerű irányításával működtek – indította helytörténeti előadását Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész.
Tellmann Józsefről, mint régi jó barátról tett említést, aki brassói szász család sarjaként a második világháború idején a német hadseregben szolgált. Emiatt előbb deportálták, majd 1946-ban Lupényba száműzték, kényszerlakhelyre, ahol a bányában kellett volna munkát vállalnia. – Feleségének visszaemlékezéséből tudom azonban, hogy Tellmann Józsi már fiatalon szemüveget viselt, ezért nem tartották alkalmasnak a földalatti munkára és a beszerzési osztályon helyezkedhetett el. Szabadidejét az alkotás mellett a közművelődés szolgálatába állította – fogalmazott az előadó.
Az 1950-es, 60-as években, Tellmann Józsefhez hasonlóan számos erdélyi értelmiségit: orvost, tanárt, lelkészcsaládot, kisemmizett „osztályellenséget” száműztek a Zsil völgyébe, ahol többségük igyekezett kamatoztatni tudását, tehetségét és a kivetettségben is megteremteni a kultúrélet feltételeit. Így történt, hogy a fotóklub tevékenységébe többnyire orvosok, gyógyszerészek, művészek és mérnökök kapcsolódtak be, többek közt dr. Bócsa J., dr. Csatai Emil, dr. Miklós J., dr. Bartha Csaba, természetesen Tellmann József és sokan mások.
A klubtevékenység alapvetően a tagok által készített fotók elemzéséből állt, de itt nyílt alkalom a Foto és a svájci Camera szaklapok tanulmányozására is, illetve a társadalmi kérdések megvitatására. – A régi városháza előtt egy üvegezett pannón állandó jelleggel kiállítottuk a klubtagok képeit. Általában különböző tematikájú kiállítások voltak, amik az akkori idők ünnepeihez kötődtek: nők napja, május 1, gyereknap, november. stb. A hatvanas években országos kiállításokra is küldtek be alkotásaikból. – A klubnak jól felszerelt laboratóriuma volt, ahová csupán a fogyóeszközöket kellett magunknak bevinni, amúgy a teljes felszerelés rendelkezésünkre állt a filmek, fotók előhívására. 1970-ben már beindul a színes diapozitívok készítése és vetítése is és a fotóklub filmstúdióvá alakul. Öt évvel később Cineclub 18 néven egyesül a petrozsényi stúdióval. A 18-as szám a Lupény és Petrozsény közötti 18 kilométeres távolságot jelezte. Jómagam nemsokára Dévára költöztem, de tudomásom szerint a klub, Tellmann József irányításával még jó pár évig működött – mesélte Zavada Emil.
Előadását természetesen a klubtagsága idején készült fotókkal illusztrálta. A képek művészi vonásain túl külön élmény volt felidézni a hajdani Zsil-völgye arculatát. Elsősorban a környékbeli hegyek: Sztrázsa, Páring, Retyezát erdős vagy kopár fennsíkjait, ahol akkor még csak a turistajelző táblák, illetve az Erdélyi Kárpát Egyesület által épített menedékházak tűntek ki a zöldellő vagy épp havas tájból. A fotóklub állandó kiállítási pannójának bemutatása kapcsán került elő a Lupény régi főteréről készült fénykép, azzal a század eleji városházával, mely az 1977-es bányászsztrájk nyomán a kommunista bosszúnak esett áldozatul. A helytörténeti kör tagjai még élő emlékként idézték fel az akkori feszült hangulatot, a Bukarestből odautazó Ilie Verdeţ miniszterelnök-helyettes túszul ejtését és Ceauşescu kényszerű munkalátogatását. Erről magánjellegű fotók természetesen nem maradtak fenn, de minden 1977-ben készült Zsil-völgyi fotó, még ha a Páreng havas csúcsát is mutatja, magában hordja az akkori hangulat emlékét. Akárcsak a régi Lupény arculatát őrző képek.
A fotózás, a fotóklubok története amúgy szorosan összefügg a társadalmi átrendeződéssel, a gazdasági fejlődéssel, ami végül is átlagossá degradálta a korábban művészágazatba sorolt fotográfiát. – Manapság már nagyon ritka a hagyományos laboratóriumi módszerekkel, saját kezűleg előhívott fekete-fehér fénykép. Az új technológia új dimenzióba helyezte a fotográfiát, így a hajdani fotóklubok is nagyon meggyérültek. Déván, a 2013-as városnapok alkalmával Mihai Panaitescu színházi rendező és fotóművész megalakította a Fotoclub 24 nevet viselő egyesületet, melynek én is tagja lettem. Volt is egy közös kiállításunk a színház előcsarnokában, de sajnos ezzel ki is merült a klubtevékenység – zárta fél évszázadot felölelő visszatekintését Zavada Emil gyógyszerész. Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Az irány – Fekete Vince ötvenéves
Megtalálni, majd érezni és tudni a helyes irányt, bárki számára komoly előnyt jelenthet mindennapi tevékenységében, magánéletében, előrehaladásában. Hiszen ma sincs hiány irányt szabókban, sem irányelvekben. Mondhatni, telítve a „piac”. S a kínálat? Egyik előnyösebbnek mutatja magát, mint a másik. Hogy aztán az egyes ember számára melyik a leginkább testre szabott irány, illetve mely irány követése során teljesítheti ki önmagát, az már ama szabókat s elvek meghatározóit nemigen érdekli. Nagyon kell ismerned önmagad, hogy jó irányt válassz, s azt tartani tudd.
A helyes irány megtalálásának és követésének alkotó ember esetében ugyancsak nagy szerepe lehet. Néhány évvel ezelőtt egy jegyzetemben Illyés Gyulát idéztem, aki szerint nem az a fontos, hogy az író honnan jön, hanem az, hogy merre tart. Ezt a gondolatot Fekete Vince költői pályájára tekintve hangsúlyoztam, s akkor főleg a honnan, vagyis az indulás fontosságára hívtam fel a figyelmet, írói forrásait neveztem meg; ma pedig azt emelném ki, hogy érzésem szerint követésre érdemes irányra talált költői önkeresése során, s nem tévelyeg az egyre inkább eldzsungelesedő, illetve egymás ellen élő táborokra szakadó irodalmi életben sem. Lírája szoros szövetséget mutat főként a modern kori magyar klasszikus költőinkkel.
Azóta ebben az érzésemben megerősített Fekete Vince, s hogy ezt éppen most mondom el nyilvánosan, arra egy magánéleti esemény ad alkalmat a költő ma tölti ötvenedik életévét. S minthogy Fekete Vince a mai magyar irodalom figyelemre méltó szereplője, úgy vélem, immár a nyilvánosságra is tartozik egy ilyen privát esemény. Egyesek számára, kishazánkban például egyenesen bátorító lehet az a tény, hogy tudják, mondhatni karnyújtásnyira van tőlük, s így talán annak az iránynak is lesz követője, amely felé ő tart. Bejárni egy utat, persze, mindig is kinek-kinek a maga dolga, a maga öröme és gyötrelme. Íróember számára az effajta utazásnak viszont közösségi vonzata is volt, és ma is van.
Kívánjuk hát Fekete Vincének: sok és gazdag alkotó évet érjen a kis és a nagyobb családja örömére!
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mi ide tartozunk!
Makovecz, a magyarságtudat építője
A Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) adott otthont annak a vándorkiállításnak, melynek jóvoltából betekintést nyerhetünk a szerves magyar építészet egyik úttörője és prominens képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, Makovecz Imre (1935–2011) sajátos grafikáinak és egyedi vázlatainak álomvilágába.
Amióta a hetvenes évek közepe táján szembesültem Makovecz gondolataival, számomra is fontossá vált építészete és abban megnyilvánuló gondolkodásmódja, illetve esztétikája – mondta az alkotásokat befogadó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán, aki meleg hangú köszöntője után az építészhez fűződő személyes élményei egy részét is megosztotta a szép számban jelen lévő közönséggel. Szonda Szabolcs, az eseményt szervező Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója Makoveczről szólva többek között megjegyezte, hogy ő nem csak a magyar szerves építészet stílus és iskola teremtője volt, hanem olyan közéleti ember is, akinek életében, munkásságában és megnyilvánulásaiban a hit és a nemzettudat egyaránt fontos szerepet játszott.
A Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke, dr. Gubcsi Lajos jóvoltából Háromszék fővárosába is eljutó kiállítást Bogos Ernő csíkszeredai építész, Makovecz egykori tanítványa, majd munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja nyitotta meg. Véleménye szerint Makovecz Imre tevékenysége, gondolkodásmódja, szabadságértelmezése a magyar építészet és társadalmi események alakulásában egyaránt meghatározó szerepet játszott. Hiszen ő nem csak világszerte elismert építész volt, hanem irodalmi, művészeti munkája mellett politikai, közéleti szereplést is vállalt, ugyanakkor közösségalapítóként, emberi magatartásával példát mutatott kortársainak. A magyar kultúrát a legelemibb jelekre bontotta le, és Kodályhoz, valamint Bartókhoz hasonlóan, ezekből kezdett el újra építkezni.
Makovecz azon útkeresők egyik vezéregyénisége volt, akik az 1956-ban levert magyar szabadságharc bódulatából felébredve, a társadalmi és politikai síkok helyett a szakmai és kulturális élet területein kerestek új megoldásokat. Így 1985-ben a következőket írta: „A mi épületeink, házaink, egy antik atmoszférát mutatnak fel, néha misztikusan sejtelmesen. A nép hangjait lehet hallani a falakból, a mi kupoláink betakarnak minket, mint az egek. A népi motívumaink, a mi szétszakított etnikai közösségeink visszatérnek a háromdimenziós struktúrákban. A mi felmenőink, akiket kiüldöztek a lelkünkből, most újra visszatérnek, beszélni velünk, hogy segítsenek megvalósítani, felépíteni, azt, amiben hiszünk, hogy ehhez a helyhez tartozhassunk.”
Makovecz Imre építészeti stílusát megyénkben két jeles építmény is magán hordozza: a vargyasi református templom, valamint a szemerjai ravatalozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)

Gyerekek hete Szatmáron
Két egymást követő napon két mesejátékot mutat be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
Buzogány Béla, a mátészalkai színház igazgatója a Zsófi nénit ellopták! című zenés gyerekdarabot rendezi, amelyet szerdán 11.30-tól láthatnak a gyerekek a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében.
Az egyfelvonásos mesedarab szövegét Thorbjörn Egner norvég író meséje alapján maga a rendező, Buzogány Béla írta. A vidám történet szereplői Bogár Barbara, Rappert-Vencz Gábor, Sándor Anna, Péter Attila Zsolt, és meghívott vendégként bemutatkozik a magyarországi Baksa András színész is. Az előadás zenéjét Turcsán András írta és hangszerelte, zenei vezetőként Kiss Ági működött közre a produkció létrehozásában.
„A rablótanya olyan, mint egy disznóól, mert a zsiványok nem szeretnek takarítani. Se főzni, se sütni, se mosogatni. Már évek óta nem fürödtek. Ezért egészen fekete a fülük töve. Elhatározzák hát, hogy rabolnak egy gazdasszonyt, aki helyettük dolgozik. Addig ők henyélhetnek. El is lopják az éppen alvó Zsófi nénit, de csúnyán ráfaragnak tettükre. Zsófi néni ugyanis egy kész tábornok, aki bizony móresre tanítja a híres rablókat” – olvasható az előadás ajánlójában.
Szintén a fiatal színházkedvelők számára vitt színpadra előadást Nagy Orbán A szeretet malma címmel, amelynek szövege magyar népmeséken alapul, a végleges történetet Benedek Zsolt dramaturg, Nagy Orbán rendező, Végh Balázs rendezőasszisztens írta, a munkafolyamat során pedig a teljes alkotócsapat formálta színpadi előadássá.
A bábtagozatot is megmozgató produkcióban Bodea Tibor, Gaál Gyula, László Zita, Bandura Emese, Poszet Nándor, Nagy Anikó, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Marosszéki Tamás, Nagy Tamás, Bandura Tibor és Varga Sándor lép fel. A mesélő feladatát maga a rendező, Nagy Orbán látja el. Az előadás díszletét és jelmezeit Nagy Anikó tervezte, koreográfusa pedig Gabriela Tănase volt. Az előadás bemutatóját csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán.
„Valamikor, az időtlen messzeségben török malom és magyar malom vígan őrölte a becseiek búzáját a Tiszánál, mígnem egyszer a két molnár halálosan össze nem veszett, és ellenségeskedésük meg nem keserítette a falusiak életét. Civakodásuknak egy idegen had megjelenése vetett véget, amely elpusztította mindkettejük kenyéradó malmát” – olvasható a produkció ajánlójában.
Krónika (Kolozsvár)

Módosítottak a szabályzatokon
Kolozsváron tartotta közgyűlését március 28-án, szombaton a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A közgyűlés elfogadta mind az alapszabályzat, mind a működési szabályzat módosításait, az etikai kódexet pedig közvitára bocsátják a tagok között. Ennek egyik újdonsága, hogy többek között az online felületekre és a kommentek kezelésére is kitér.
Rácz Éva Mária elnök beszámolójából kiderült, hogy 2013 októbere óta 35 személlyel bővült az egyesület tagsága, közöttük vannak visszairatkozók és pályakezdők egyaránt. A támogatásoknak köszönhetően egyebek mellett megjelent két riportkötet, a 2013-as és 2014-es, idén pedig a Beszterce-Naszód megyei Radnaborbereken szervezik meg a riporttábort, július 10-12. között. A MÚRE 25. éves fennállását május 15-16-án Csíkszeredában ünneplik meg, az őszi szakmai tanácskozás pedig a tervek szerint ismét Nagykárolyban lesz, szeptember 18-20. között.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megújult a székesegyház galériája
Csütörtök óta megújult, impozáns belső berendezéssel várja a látogatókat a nagyváradi római katolikus székesegyház egyházművészeti kiállítóterme. „Fontos odafigyelni azokra az értékekre, amelyeknek örökségét átvettük. Ez az egyházi gyűjtemény nem akármilyen igazolása annak, amit az egyházunk, a híveink, Várad és az itt élők képviseltek, ezelőtt többszáz évvel. A kiállítás ugyanakkor egy módja is annak, hogy megszólítsuk az embereket, hogy a műalkotásokon keresztül kommunikálni tudjunk azokkal, akik tudni akarják, kik vagyunk, mit képviselünk” – fogalmazott a nyitóünnepségen Böcskei László római katolikus megyéspüspök. Mint a főpásztor hozzátette, „fontos, hogy vállaljuk fel ezt a gazdag múltat, és belőle merítve folytatni tudjuk, nem csak az értékek őrzését, hanem az értékek alkotását is”.
A tél folyamán teljesen megújult egyházművészeti tárlat anyagát Lakatos Attila, kulturális referens mutatta be a nagyszámú érdeklődőnek. Mint elmondta, a püspökség gyűjteményének alig tíz százalékát tudták kiállítani a rendelkezésre álló helyen. A cél az volt, hogy a négy emeleti teremnek különböző tematikus arculatokat adjanak. Ennek megfelelően az első terem, amelyikbe a látogató belép, a nagyváradi egyházmegye iparművészeti hagyományaiba enged betekintést a középkortól a barokkon át egészen a 19-ik századig. Többek közt itt található az egyházmegye legrégebbi papi ornátusa is, amely az 1730-as években készült és Patachich Gábor kalocsai érseké volt.
A második helyiség egy didaktikus terem, amely azokat az ötvösművészeti alkotásokat vonultatja föl, amelyeket az egyház szertartásaiban használnak. A tárlat összeállítói ugyanakkor igyekeztek megmutatni a különböző korokban készült tárgyak stílusfejlődését is. Ennek megfelelően a kiállítás időrendi sorrendben mutatja be a kelyheket, ciboriumokat, füstölőket, tömjéntartókat, ereklye-tartókat, oly módon, hogy aki végighalad mellettük, egy átfogó képet alkothasson az egyházművészet fejlődéséről.
A harmadik terem teljes egészében a székesegyház történeti ereklyéinek bemutatására szolgál. Ott helyezték el például a tárlat egyik legérdekesebb, mégis legszerényebb tárgyát, egy apró fa deszkadarabot, ami nem más, mint Benkovics Ágoston, a nagyváradra hazatérő első újkori püspök hordozható oltárköve, amit abban a periódusban használt, amikor még nem volt álló templom Nagyváradon. Ugyanitt tekinthető meg az az ezüst-foglalatú kókuszdióhéj szenteltvíztartó is, amelyet Forgách Pál püspök adományozott a székesegyháznak, amikor felszentelte az épület alapkövetit. Szintén ebben a teremben állították ki azt a gyönyörű zománcbetétes ezüstkeresztet, amelyet az új püspökök felszentelésénél szoktak használni.
A negyedik termet teljes egészében Szent László királynak, illetve Szent László kultuszát az újkorban felemelő püspököknek szentelték. A terem központi kiállítási darabja természetesen maga a herma, a Szent László ereklye-tartó, amely a legtöbb érdeklődőt vonzza a galériába. A gyűjtemény hétfőtől szombatig 8 és 17.00 óra között látogatható. Az érdeklődők magyar, román, angol, olasz nyelveken igényelhetnek tárlatvezetést az Egyházmegyei Vallásturisztikai Iroda munkatársaitól.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A kétnyelvűségre hívták fel a figyelmet Kovászna Megye Tanácsánál
Kisebb vita alakult ki a Kovászna megyei önkormányzati képviselők között az intézmény kétnyelvű kommunikációjának hiányossága miatt, a keddi soros ülésen. A hasonló esetek elkerülése miatt hamarosan szinkrontolmácsa lehet a háromszéki önkormányzatnak.
Bedő Zoltán, Kovászna megyei önkormányzati képviselő a keddi soros ülés alkalmával a különböző anyagok és határozattervezetek két nyelven való hiányos használatára hívta fel a figyelmet. Azt is sérelmezte a képviselő, hogy a soros és rendkívüli tanácsüléseken „több alkalommal is előfordult, hogy vannak, aki nem használják anyanyelvüket”. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke erre reagálva elmondta, úgy érzi, senki nem vádolhatja azzal az elmúlt hat és fél évben őt, hogy a törvényes kereteken belül nem szorgalmazta a kétnyelvűséget a Kovászna megyei Tanácson belüli kommunikációt illetően. Hozzátette, bár akadtak néha problémák úgy a fordítás minőségében, mint annak gyorsaságában, de meglátása alapján Románia más megyéihez viszonyítva tisztességes mértékben megkövetelte a kétnyelvűséget. A háromszéki vezető hangsúlyozta azt is, hogy nem csupán a kétnyelvűség törvényes kereteinek betartását tartotta fontosnak az elmúlt években, hanem annak bővítését is célként tűzte ki.
Tamás Sándor reakciójára Bedő Zoltán a soros ülésen elfogadott egyik határozattervezet anyagát mutatta fel, amelynek csak román nyelvű változata készült, illetve arra is kitért, hogy több alkalommal előfordult: csak román nyelvű meghívót kaptak az önkormányzati képviselők az ülésre. A felvetésre válaszként a háromszéki önkormányzat vezetője úgy fogalmazott: az említett határozattervezet magyar változata valóban nem készült el, ám ennek oka az idő hiánya volt, ugyanis még délelőtt 11-kor szakemberekkel tárgyaltak, a 12 órától kezdődő ülésre csak egy nyelven tudták előterjeszteni. Tamás Sándor, a végig magyar nyelven beszélő Bedő Zoltánt arra kérte, hogy az elhangzottakat foglalja össze románul is képviselőtársainak. Kulcsár-Terza József megyei önkormányzati képviselő a beszélgetéshez annyit fűzött hozzá, amennyiben Kovászna Megye Tanácsa alkalmazna egy szinkrontolmácsot a hasonló esetekre, akkor nem kellene arról vitatkozniuk, amiről a keddi ülésen.
Tatár Márta képviselő mindezt kiegészítve kifejtette: ahhoz, hogy a határozattervezetek és különböző anyagok két nyelven és időben elkészülhessenek, legalább két, vagy három szinkrontolmácsra lenne szüksége a háromszéki önkormányzatnak, amelynek költségeit a kormánynak kellene biztosítania azokban a megyékben, ahol jogos a kétnyelvűség iránti igény. Tamás Sándor a felvetést megköszönve elmondta, még április első hetében levelet írnak a miniszterelnöknek abból a célból, hogy a kormány hagyjon jóvá még öt állást és az azokhoz szükséges pénzforrást az önkormányzat részére annak érdekében, hogy a kétnyelvűséget biztosítani tudják az elkövetkezendőkben.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

A jövőnek kívántak üzenni a MOGYE oktatói
Hetven facsemetét ültettek el, és egy időkapszulát helyeztek el a földbe kedden délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) udvarán.
A rendhagyó akcióval az intézmény vezetősége a hetven évvel ezelőtti eseménynek kívánt emléket állítani, annak a napnak, amikor 1945-ben megalakult az egyetem.
Mivel a vezetőség úgy hirdette meg az akciót, hogy mindenki azt helyez az időkapszulába, amit oda illőnek talál (és ami el is fér), a magyar tagozat képviselői egy dossziét állítottak össze, amelyben helyet kapott az a hetven évvel ezelőtt napvilágot látott Hivatalos Közlöny, amelyben az egyetemlétesítési rendelet olvasható. A jövőnek szánták a 2011. évi 1-es számú tanügyi törvény anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozó előírásait, valamint az elmúlt négy év – levelezésben, átiratokban, kérvényekben, újságcikkekben tükröződő – szélmalomharcát. Miközben Leonard Azamfirei rektor a multikulturalizmus fellegváraként emlegette a vásárhelyi egyetemet, a megbékélésre és összefogásra ösztönözve tanárokat és diákokat egyaránt, Peti András alpolgármester háromnyelvű hűtőmágnesét leszámítva, a Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes és társai által elhelyezett csomag volt az egyetlen, amely magyar nyelven is hirdeti a jövő nemzedékeknek, hogy 2015-ben a MOGYE-n, ha részben is, de még zajlott anyanyelvű oktatás. A rektorátus részéről az elmúlt hetven év szépített változata került a földbe. Az egyetem vezetősége a 2045-beli mogyésoknak szánta a terjedelmes időkapszulát, amelybe még egy laptopot is csomagolt.
Mint ismeretes, a Mihály király által 1945. május 28-án aláírt 407-es törvényerejű rendelet értelmében június elsejei hatállyal Kolozsvárott magyar tannyelvű Állami Tudományegyetem létesült négy tudományos karral, és felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Annak dacára, hogy a királyi rendelet azt is leszögezte, hogy a klinikákon mind a román, mind a magyar kar részére biztosítani kell a gyakorlati tevékenység lehetőségét, ezt a román fél már kezdettől fogva megszegte. Mivel nem engedték be a magyar kart a kolozsvári klinikákra, a fennmaradás érdekében kénytelenek voltak Marosvásárhelyre költözni, ahol az 1948-as tanügyi reform alapján váltak önálló intézetté. Tizenegy évvel később a két kolozsvári egyetem, a magyar oktatók és diákok tiltakozása ellenére, összeolvadt. Az így keletkezett Babeş–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. Pártutasításra, 1962-től Marosvásárhelyen az előadásokat magyarul és románul, a gyakorlati órákat csak románul tartották. A hallgatói részarány fokozatosan a román hallgatók javára billent. A ’80-as évek végére a magyarul tanulók aránya 20 százalék alá süllyedt. 2008-ra ez 50 százalékra emelkedett, de a magyar oktatóké nem haladja meg a 30 százalékot.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Elit gondozó tehetséget keres
Ösztöndíjat, mentort, konferenciadíjat, nyelvvizsgadíjat és ritmust ad. Neked csak tanulnod és kutatnod kell.
Holnaptól lehet jelentkezni a Collegium Talentum idei felvételijére. A Collegium Talentum olyan tehetséggondozó program határon túli hallgatók számára, amelybe már doktorizó vagy idéntől doktorizni kívánó hallgatók pályázhatnak. Célja a külhoni magyar értelmiség utánpótlás-nevelése és megerősíteni a határon túli tudományos és oktatói elitet.
A Collegium Talentum a tatabányai Edutus Főiskola keretében működik 2010-től a magyar kormány támogatásával – mondta el ma a Collegium elnöke, Dr. Kandikó József (a fenti képen jobbra) a BBTE Egyetemiek Házában tartott sajtótájékoztatón.
A magyar nyelvű felsőoktatás kulcskérdése, hogy biztosítani tudja a doktori fokozattal rendelkező oktatókat – indokolta a Collegium létjogosultságát annak elnöke –, és a tudományos életben ne alakuljon ki olyan generációs űr, amely korlátozná a bolognai rendszerrel szigorúbbá vált akkreditációs folyamatot a külhoni magyar tannyelvű egyetemeken.
A Collegium minden évben 30 hallgatót vesz fel, akik határon túli doktori képzésekben vesznek részt, és számukra szakterületüktől független támogatást nyújt hat féléven át:
havi 72 ezer forintos ösztöndíjat;
tutort - doktori témájához értő egyetemi tanár, akit a hallgató választ ki nem feltétlenül arról az egyetemről vagy abból az országból, ahol ő doktorizik;
sikeres nyelvvizsgák díját;
konferenciák részvételi díját, útiköltségét;
félévenként kétszer háromnapos képzést Magyarországon tudományos módszertanból, tudományetikáról, kulturális örökségről, fejlesztő tréningek;
évente egy 4-5 napos kirándulást valamelyik határon túli területre.
Amit ezért cserébe kér:
a tutorral közösen félévente kidolgozott munkatervet, annak betartását, majd beszámolót;
folyamatos nyelvtanulást: két félévenként lépni kell egy nyelvvizsga-szintet, hogy a hallgatót ne nyelvi akadály válassza el a nemzetközi konferenciáktól, nemzetközi publikációs lehetőségektől;
felvételit.
A felvételi két szakaszból áll:
április 30-ig kell jelentkezni az írásos pályázattal – a kiírást holnaptól lehet majd letölteni a Collegium Talentum honlapjáról –, majd június végén egy magyarországi professzorokból álló vizsgabizottság fog elbeszélgetni azokkal, akik nem estek ki az írásbeli szakaszon.
A vizsgabizottság sorrendet állapít meg a jelentkezők között, ami azért fontos, hogy ha az első 30-ból visszalép valaki, vagy októberig nem szerzi meg a hallgatói jogviszonyát igazoló dokumentumot, amely szükséges ahhoz, hogy a Collegium Talentum szerződést kössön vele, akkor fel tudják venni a következő diákot.
Jelenleg 74 diák vesz részt a programban: 9 felvidéki, 41 erdélyi, 5 délvidéki és 19 kárpátaljai. 29-en a természettudományok, öten a műszaki tudományok, ketten az élettudományok területén doktoriznak, mellettük 23 bölcsésztudományi és 15 társadalomtudományi kollégista van. A művészeti képzések viszont annyira egyediek, hogy nem tudták a Collegium programjába integrálni. Ennek ellenére tavaly például egy vajdasági színházrendező is végzett a Collegiumon.
Azonos felvételi teljesítmények mellett prioritást élveznek az első három terület kutatói, illetve azok, akik már most valamilyen oktatási tevékenységet folytatnak, és előreláthatólag valamelyik határon túli magyar egyetem oktatói karába tagozódnak majd be – mondta el Kandikó József.
Mivel 2014-ben költségvetési megszorítások miatt csak 20 diákot vett fel a Collegium Talentum, nem kizárt, hogy ha idén nagyon sok tehetséges doktorandusz jelentkezik, akkor 30-nál többen nyerjenek felvételt. A Collegium félévente köt szerződést a hallgatókkal, és ezt a hat félévnyi támogatást egy tíz félévre kiterjedő időszakban lehet igénybe venni. Vagyis ha valaki meg kell, hogy szakítsa egy időre a doktori tanulmányait, akkor a Collegiumban is halaszthat.
2015-re 150 millió forint a program költségvetése, és hogy ez jövőre mekkora lesz, az függ a diákok idei teljesítményétől is – derült ki a sajtótájékoztatón. Nyilvános az is, mivel foglalkoznak a Collegium hallgatói, Intelligens háló... Fiatal kutatók a Kárpát-medencében címen adták ki a 2014-ben végzett kollégisták doktori kutatásainak összefoglalóit, és ki szeretnék adni az idei végzősök munkáit is.
A tehetséggondozó program lényege
a hallgató szoros együttműködése a választott tutorral. Együtt dolgozzák ki a féléves munkatervet, a hallgató folyamatos szakmai támogatást kap, a tutor nemzetközi konferencia- és publikációs lehetőséget biztosíthat számára.
Nem feltétlenül az a szerencsés, mondta Kandikó József, ha a diák a doktori témavezetőjét választja tutornak. Inkább azt ajánlják a hallgatóknak, hogy más intézményből, akár más országból válasszanak tutort, mert így olyan külső szakmai támogatóra tehetnek szert, akivel másfajta szakmai munkát, más műhelykultúrát is megismerhetnek, és erősíthetik a kapcsolati hálójukat.
Tutor bárki lehet, aki rendelkezik a megfelelő tudományos fokozattal, és egy hallgató felkéri – tudtuk meg Dr. Soós Annától, a BBTE rektorhelyettesétől, aki maga is tutor a tehetséggondozó programban. „Olyan kollégák lehetnek tutorok, akik ténylegesen foglalkoznak a hallgatóval, és ismerik azokat a lépéseket, amelyeket a hallgatónak meg kell tennie a tudományos fokozat eléréséhez – mondta.
Szigorú a felvételi a Collegium Talentumba, és szoros a verseny a helyekért – mondták a sajtótájékoztatón jelenlévő hallgatók. A szakmai és anyagi támogatáson túl pedig azért is megéri bejutni a Collegiumba, mert ad egy plusz ritmust, segít a diákoknak abban, hogy ne húzzák el doktori tanulmányaikat, mondták saját tapasztalatukra hivatkozva.
A Collegiumot ma potenciális jelentkezőknek is bemutatták a kolozsvári BBTE-n, ahova a Sapientia hallgatóit is meghívták. Tegnap pedig a Sapientia marosvásárhelyi campusán beszéltek a Collegiumról, ahova meghívták a MOGYE hallgatóit is – mondta el Kandikó József.
foter.ro/cikk

Betekintést nyerni a váradi elit világába
Nemrég a Bihar megyei levéltárban és a megyei könyvtárban kutatott források után Kulcsár Beáta, aki a budapesti MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjának a tudományos segédmunkatársa, és a nagyváradi Weiszlovits/Vaiszlovich család történetét tárja fel.
Kulcsár Beáta, az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa az Erdély Online-nak kifejtette: ahogy az elnevezés is mutatja, a kutatócsoportban a vizsgálatok középpontjában a válság áll, ami azonban nemcsak természeti katasztrófa vagy gazdasági összeomlás, de személyes krízis is lehet. A kutatócsoportban az ő egyik kutatási, egyben doktori disszertációjának témája a Weiszlovits/Vaiszlovich család története, elsősorban Vaiszlovich Emil élete, pályája, melynek számos mozzanata és különösen a vége (munkatáborba került) válsághelyzetként is felfogható. Nem genealógiai kíváncsiságról van szó a részéről, célja inkább az, hogy a Weiszlovitsok gazdasági tevékenységét, a közéletben való részvételét, életmódját, mentalitását, identitását mutassa be. Nagyváradon pedig az ehhez szükséges forrásokat és szakirodalmat tárja fel. – A Weiszlovits/Vaiszlovich család 1945 előtt egy nagyon ismert család volt Váradon, több tagja sikeres üzletemberként tevékenykedett, az egyik oldalon temetkezési vállalkozókat, a másik oldalon pedig egy szállodatulajdonost találunk. A magyar és a román nyelvű források arra utalnak, hogy a két világháború között a Vaiszlovich Emil által birtokolt Fő utcai Park szálló a legnagyobb presztízsnek örvendő nagyváradi luxusszálloda volt, különc tulajdonosa pedig a város határain túl is ismert figura. Váradon a századfordulón, a századelőn nagyon sok tehetséges ember élt és dolgozott, ám míg a zsongó kulturális, szellemi életről sok mindent tudunk, addig a város élénk gazdasági életének fő szereplőiről, a sikeres vállalkozókról, azok tevékenységéről, életviteléről elég hiányos képünk van. Az is kérdésként merül fel, hogy az impériumváltást (1920) követően hogyan változott meg az életük, a pályájuk, és milyen alkalmazkodási stratégiákat választottak az új adottságok között – magyarázta Kulcsár Beáta. A célja nem pusztán az, hogy a család történetét 1944-ig terjedően megírja, hanem az is, hogy a Weiszlovitsok történetén, választásain, küzdelmein, sorsán keresztül a 1920 előtti és utáni nagyváradi elit világába, viszonyaiba, és a város történetébe is betekintést engedjen.
Forráshiány
Gondot okoz azonban, hogy családi hagyaték nem maradt fenn, és a Park szálló dokumentációját sem találta meg. Lényegében elszórt információkból, a korabeli napilapokban, a szépirodalomban és különböző levéltári dossziékban talált adatokból kell rekonstruálnia a család történetét és a róluk kialakult képet. Ugyanis mivel érdekes, különös figurái voltak Várad korabeli életének (különösen Vaiszlovich Emil), a sajtó sokat foglalkozott velük, közéleti megjelenéseikről, sikereikről és botrányaikról rendszeresen tudósítottak az újságírók. A megyei levéltár különböző fondjaiban még lehetnek rájuk vonatkozó adatok, de a levéltári dokumetumok nagy része sajnos továbbra sem kutatható. Némi segítséget jelent a számára, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot két leszármazottal, egyikük egy családfát és fényképeket bocsátott a rendelkezésére. A beszélgetések során pedig mozgósítani próbálta az emlékeket, a család idősebb tagjaitól hallott és a családi “legendárium” részét képező történeteket a Weiszlovitsokról. Ezenkívül a város idős embereivel is kereste a kapcsolatot, azokkal akik esetleg még találkozhattak a család tagjaival. Két olyan idős embert talált, akiknek személyes emlékeik, élményeik voltak Vaiszlovich Emilről. A probléma az, hogy túl későn kezdődött el a kutatás, a szemtanúk, a kortársak, a rokonság nagy része ugyanis a holokauszt és az idő múlása miatt már nincs köztünk. Mivel a szakmán belül létezik kooperáció, olyan kollégákkal is érintkezésbe lépett, akiknél a családra vonatkozóan hasznos adatokat remélt. Ilyen volt például Lakatos Attila, aki saját, gondosan összegyűjtött forrásait a rendelkezésére bocsátotta, és ezzel is segítette a kutatását.
Kétfajta modell
– Lehetett volna választani más családot is, hiszen Váradon nagyon sok sikeres vállalkozó tevékenykedett. A Weiszlovitsok esetében azonban már az elején kiszúrtam, hogy két viselkedési minta is van a családban: egy visszafogottabb polgári, és egy, a dzsentriéhez közelíthető minta. Ígéretes volt, hogy egy családon belül kétféle életvezetési stratégia is kutatható. Ugyanakkor a választást a véletlen és Vaiszlovich Emil különcsége, regényhősnek ható figurája is befolyásolta. A kutatás ugyanis úgy kezdődött, hogy a Magyar Kisebbségnek az 1930-as években megjelent számait lapozgattam, Vaiszlovich Emil neve pedig többször is felbukkant az ellene folytatott bírósági eljárások és a börtönbüntetések kapcsán. Érdekelni kezdett, hogy ki ez a renitens személy?! Elkezdtem nyomozni utána, s kiderült, hogy nem egy egyszerű bajkeverővel, hanem Várad egyik leggazdagabb emberével van dolgom, aki mögött ekkor már egy nagyon sikeres pálya és egy izgalmas életút állt. A városi közvéleményben 1920 előtt inkább „rosszfiúként” jelent meg, később azonban ez változott: ugyan csodabogárként tekintettek rá, de tiszteletet vívott ki, tekintélyre tett szert. Az ő életén, megítélésén keresztül a korabeli mentalitás és normarendszer, annak változásai is kutathatóak – nyilatkozta Kulcsár Beáta.
Kulcsár Beáta ugyanakkor megjegyezte: arra kéri mindazokat, akiknek ismeretei, élményei, dokumentumai vannak Vaiszlovich Emilről, jelentkezzenek nála az alábbi emailcímen: kulcsarbeata@hotmail.com.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Negyven napon át kampányoltak a megfogant életekért Kolozsváron
Vasárnap álltak ki utoljára a kolozsvári Dominic Stanca szülészeti és nőgyógyászati klinika elé imádkozni és tüntetni azok, akik bekapcsolódtak a 40 nap az életért mozgalomba, és tábláikkal, de egyáltalán jelenlétükkel arra hívták fel a figyelmet, hogy minden megfogant élet érték, és van más, jobb választásuk is az abortuszra készülő nőknek. A kampányt ősszel is megismétlik – hangzott el a vasárnapi eseményzáró rendezvényen.
A közösség ereje
Az Agapé vendéglő legfelső emeletének egy körülbelül száz férőhelyes termében szinte kétszer annyian gyűltek össze, hogy közösen tekintsenek vissza az elmúlt negyven napra, amikor is 480 óra alatt összesen több mint 650 önkéntes állt ki a sugárút melletti járdára, a klinika falai elé. „Az első fél óra volt a legnehezebb, amíg le tudtuk győzni magunkban azt a hamis szégyenérzetet, hogy mit gondolnak vajon az emberek. Ehhez ki kellett lépnünk a komfortzónánkból” - mondta Dan Călinescu kapmányigazgató, aki örömmel emelte ki: csodálatos volt megtapasztalni, hogy különböző felekezeti és nemzetiségű fiatalok és idősek állnak ki együtt egy közös célért. Ferenc pápát idézte: sokkal több, ami minket közel vihet egymáshoz, mint ami eltávolíthat.
A közösség ereje válasz lehet az abortuszt fontolgató nőknek, akik valami miatt ezt a művi beavatkozást látják a legjobb megoldásnak. Dan Călinescu elmondta, a legtöbb embert a következő üzenetet hirdető tábla állította meg: „Nem tervezett terhesség? Mi segítünk neked!” mindenki a hogyanra volt kíváncsi. A válasz viszont egy kérdésben érkezett: mire lenne szükség igazából? Mert van, akinek az anyagi forrás hiányzik, nincs munkahelye, vagy alacsony a fizetése, másnak a szociális támogatás, megint másnak a lelkigondozói segítség, esetleg az életpárti, odaadó orvosi szolgálat hiányzik. „Ha néhány fiatal, aki egyáltalán nem szakember, egy nap alatt le tudta festeni a Stanca falait, 600 négyzetmétert, úgyhogy mindenki csodálkozott, akkor egyébre is képes lehet, képes lehet valós társadalmi problémákra valós megoldást találni” - mondta a projektvezető.
Mennyit fizettek a tüntetőknek?
negyven nap alatt 7 és 19 óra között mindig állt valaki a kórháznál. Ezt látva, többen megkérdezték a főszervezőt, mennyit fizet az embereinek. De akik a kampányban részt vettek, nem jutalomért tették, hanem keresztényi kötelességből: „Jézus azt mondta, hogy mi vagyunk a világ világossága. Ezzel, hogy kiálltunk az utcára, igent mondtunk az Ő tervére, vállaltuk, hogy igen, mi vagyunk a világ világossága. Természetesen Jézus a fény bennünk, mi inkább gyertyaként vittük Őt ki oda, ahol sötétség van” - fogalmazott Dan Călinescu.
A zárórendezvényen jelen voltak különböző felekezetek képviselői is, legmagasabb ranggal Florentin Crihălmeanu görög-katolikus püspök (Kolozsvár–Szamosújvár Egyházmegye), aki megköszönte a kampányban részt vevők bátorságát, hogy a megmosolygó vagy egyenesen elítélő, lenéző, haragos tekintetek és beszólások ellenére is kitartottak. Emlékeztette az egybegyűlteket: ahhoz, hogy ne irtózzunk mások szolgálatába állni, jó motivációra van szükség: az Isten és az emberek szeretetére – így szolgált közöttünk Jézus, aki azt mondta magáról: Ő a feltámadás és az élet. Akik tehát az életért kampányoltak, azok Jézust szolgálták.
Gyakorlati segítség - válasz a hogyanokra
A kampány célja az volt, hogy elkezdődjön egy párbeszéd az abortusz problémaköréről – mondta Dan Călinescu. Éppen ezért a zárórendezvény után nem csak vacsorával kínálták az embereket, hanem felajánlották a lehetőséget, hogy egy-egy asztal körül „munkacsoportokat” alakítsanak, összesen hármat.
Az egyik asztalnál azok találkozhattak egymással, akik egy-egy gyülekezeten belül foglalkoznának rendszeresen a témával, támogató csoportot alakítanának, lelkigondozást biztosítanának vagy imaórát szerveznének az érintettekért. Egy másik asztalhoz azokat hívták össze, akik a negyven napos esemény előtt is zajló szórólapozás folytatását segítenék a Stanca klinikánál, illetve nem csak papírral a kezükben, de információkkal a fejükben és szeretettel a szívükben állnának ott – hasonlóan ahhoz, ahogy Amerikában minden szülészettel szemben, ahol abortuszt is végeznek, van egy terhességi krízisközpont, ahol felvilágosítást és támogatást nyújtanak. A harmadik felkínált lehetőség volt, hogy üljenek le egymás mellé a jelenlévő nőgyógyászok, gyógyszerészek, háziorvosok, rezidensek, ápolók, és lehessen velük arról beszélni, hol találhatunk életpárti egészségügyi dolgozót, akihez bizalommal fordulhatunk. –
Kolozsváron a Pro Vita klinikán magyar nyelvű tanácsadásra is programáltathatják magukat az érintettek. Visky Mária minden szerdán várja azokat, akik terhességükkel kapcsolatos kérdéseiket, gondolataikat szeretnék megosztani valakivel. „A klinikán ingyenes terhességi tesztet és ekográfot lehet végeztetni, de többnyire nem ezért szoktak jönni, már tudják, mi a helyzet. Inkább arra van szükségük, hogy meghallgassuk őket. Volt, aki utólag elmondta: ha tudta volna, hogy ennyire felszabadító lehet egy beszélgetés, sokkal hamarabb eljön" - mesélte lapunknak az egyesület magyar önkéntese.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Hiánypótló kötetet mutattak be az 1989-es forradalom magyar vonatkozásairól
A 1989. december 22-től 1990 májusáig, az első szabad választásokig tartó időszak tizenkét erdélyi város elsősorban magyar vonatkozású történéseit összesítő tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Kolozsváron. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján. A 2010-ben kezdődött kutatás nagymértékben a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) keretén belül zajlott.
Horváth István, az NKI vezetője elmondta: az 1989-es eseményeket sokan leírták felülnézetből, dokumentálták, hogy mi történt Bukarestben a nagy pártépületek környékén, hogyan működött az egész forradalom ott, ahol a kamerák jelen voltak. E mellett viszonylag kevés tudomásunk van arról, hogy mi történt azokban az erdélyi városokban, ahol magyarok és általában kisebbségek élnek, és az akkori eseményeket magyar szempontból megélők és alakítók emlékezete nem strukturált, nem rendszerezett. Ebben a kontextusban döntöttek úgy, hogy ezeket a történéseket nemcsak dokumentumok révén, hanem egyéb eszközökkel is rögzítik, azok révén, akik részt vettek, szemtanúk voltak, és rekonstruálni tudják nemcsak az események valamilyen tárgyszerűségét, hanem az azokhoz kapcsolódó akkori jelentéseket, érzelmeket és hangulatokat.
„Az egyik elképzelés, hogy több perspektívából kiindulva interjúkat készítünk, dokumentumelemzés alapján próbáljuk meg rekonstruálni az akkori történéseket. Ez a rekonstruálás, ez a fajta történelmi próbálkozás nem elszigetelt, hisz a Kisebbségkutató Intézet az 1945 utáni kisebbségi történetet, történelmet kutatja különböző módszerekkel, és ilyen szempontból ez egy hosszabb távú, perspektivikusabb kutatási projektnek a része” – magyarázta Horváth. Hozzátette: ebben a kontextusban a kötet mellett egy jelentős archívum is létrejött, amelyik az NKI keretein belül kutatható. Az NKI vezetője szerint az ilyen típusú történetírásnak az előnye és hátránya egyben, hogy az akkori eseményeket megélők beleszólhatnak és elmondhatják, hogy bizonyos történések nem pont így zajlottak, és szerintük hol kellene változtatni.
Gidó Attila, a kötet egyik szerkesztője és az NKI tudományos főtitkára elmondta, hogy a tanulmánykötet román nyelven is megjelent, hisz olyan kutatást igyekeztek elvégezni, amelyik a román történetírásba is beágyazható. A módszertanról szólva a szerkesztő megjegyezte: az összes esettanulmány megadott rendszerben készült, mindenhol strukturált interjúkat, kronológiákat készítettek, dokumentumgyűjtést végeztek, és ez alapján álltak össze az elemző értekezések.
A kutatásban a következő települések kaptak helyet: Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely. Kutatások a kötetből kimaradt településeken - Brassó, Zilah, Nagybánya, Székelykeresztúr - is folytak, viszont különböző okokból kifolyólag ezek a tanulmányok nem készültek el. A kötetet egy előtanulmány nyitja, amely a kutatási előzményeket és a kortárs romániai szakirodalmi kontextust taglalja. Gidó szerint ez azért fontos, mert az 1989-es forradalomról szóló kutatások lényegében elkerülik a magyar témát, a könyv pedig ezt a rést is használja ki. A kutatási eredményeket már csak azért is érdemes románul közzétenni, hogy a román történetírás is valamennyire képben legyen az 1989-es magyar vonatkozású eseményekkel.
A könyvbemutatót Fodor János: Forradalom és rendszerváltás Kolozsváron, és Novák Csaba Zoltán: A rendszerváltás és a romániai magyarság című előadásai zárták.
(tudósítónktól) Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Szerkesztők: Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán /Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2014/
Transindex.ro

Bukaresti fenntartások és félelmek
Mélyponton vannak a magyar–román államközi kapcsolatok. A Victor Ponta vezette baloldali kabinet pozíciói ugyan egyre gyengébbek, s rövid időn belül akár kormányváltásra is sor kerülhet, a román politikai elit egésze fenntartásokkal viszonyul az Orbán-kormányhoz. Elemzőkkel igyekeztünk megtalálni a fagyossá vált viszony okait.
Luxembourgban és Bázelben a múlt év végén találkozott ugyan a két külügyminiszter, de a kétoldalú viszonyról sokat elárul, hogy legutóbb 2013 márciusában Martonyi János akkori tárcavezető tárgyalt Bukarestben, Budapesten pedig 2012-ben járt a román diplomácia vezetője. Korábban külügyi forrásaink tényként beszéltek arról, hogy márciusban Budapestre látogat Bogdan Aurescu külügyminiszter. A vizit azonban elmaradt. Ennek egyik oka, hogy éles vita alakult ki a magyar–román kisebbségi vegyes bizottság által előkészített megállapodásról.
Befagyott viszony
A 2009-ben – azaz még a Gyurcsány-kormány idején – aláírt bizottsági jegyzőkönyv olyan kitételeket is tartalmaz (például a Gozsdu-udvar restitúciójának kérdése vagy a magyarországi románok parlamenti képviselete alanyi jogon), amelyeket magyar részről felülvizsgálnának, Bukarest viszont ragaszkodik az eredeti szöveghez. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy öt évvel ezelőtt éppen a jelenlegi tárcavezető, Aurescu volt a testület társelnöke. Ez a vita ugyanakkor éppen abból a bizalomhiányból fakad, amely az utóbbi években kialakult. A magyar–román viszony Victor Ponta hatalomra kerülésével kezdett zuhanórepülésbe. A szociáldemokrata kormányfő nem tudja megbocsátani Orbán Viktornak azt, hogy korábban az erdélyi magyarokat Traian Basescu exelnök támogatására buzdította. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kilépése a kormánykoalícióból sem tett jót a kapcsolatoknak, és akkor még nem beszéltünk az ukrajnai válságról, amelynek eltérő megítélése újabb törésvonalat hozott létre Budapest és Bukarest viszonyában. Stefano Bottoni szerint nyilvánvaló, hogy az utóbbi időben a román álláspont jelentősen keményedett több ügyben, ráadásul az ukrán válság tavaly nyári eszkalálódása után Románia a nyugati szövetségesek lépéseit követi minden ügyben, míg a magyar kormányfő 2014 májusában – Varsó és Bukarest mellett – több nyugat-európai fővárost megbotránkoztatott a kárpátaljai területi autonómia mellett érvelő nyilatkozatával. Az MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa lapunkat arra emlékeztette, hogy minden, a térségről szóló román stratégiai elemzésben Magyarország mint negatív pólus és példa jelenik meg, s ezt erősíti retorikailag a 2012-ben szintén autoriter vonásokkal vádolt Ponta-kabinet azzal, hogy minden téren „zár” a magyarok felé. A kapcsolatok befagyasztása egyébként számos közös infrastrukturális projektet érint. Ráadásul Klaus Johannis elnöki beiktatása óta új elemmel bővült a stratégia: Románia nagy erőkkel szállt be a Németország politikai kegyeiért folytatott regionális versengésbe.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a fagyos magyar–román kapcsolatok egyik oka, hogy a román politikai elit nem nézi jó szemmel Orbán Viktor kormányának a külhoni magyar közösségeknek megfogalmazott üzeneteit, politikáját. A könnyített honosítást, Székelyföld speciális jogállásának támogatását, de általában minden olyan lépést, amely a romániai magyarság támogatására vonatkozik, belügyekbe való beavatkozásnak minősítenek, és ezen a téren az utóbbi években még visszalépések is tapasztalhatók.
Veszélyes kisebbség?
A kolozsvári politikai elemző emlékeztetett rá: Románia közbiztonsági stratégiájának tervezetébe belekerült „az etnikai autonómia elérésére tett lépések” megfogalmazás mint a polgárok biztonságára leselkedő veszély, a belső elhárítás volt igazgatója pedig tavaly kifejezetten a szolgálat feladataként határozta meg a területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezekben persze csupán annyi az újdonság, hogy már nyilvánosan is kimondhatónak gondolják azt, amiről eddig nem tartották tanácsosnak beszélni – fogalmazott a szakértő. Illyés Gergely elmondta, Románia az utóbbi évek geopolitikai változásai során rendkívül felértékelődött, az Egyesült Államokkal szorosak a kapcsolatai, Oroszországgal viszont ellenséges politikát folytat, részben a Moldovai Köztársaságban fennálló érdekei miatt is.
Eközben nem nehezednek rá az európai integrációs folyamat támasztotta elvárások, pontosan tudják, hogy nem kéri számon az országon senki a szomszédos államokkal való kiegyensúlyozott kapcsolatot, mint az EU-csatlakozás előtt. Ehhez hozzáadódik, hogy a jelenlegi baloldali román kormány vezetője meglehetősen gyakran tesz csípős megjegyzéseket a magyar miniszterelnökre, Oroszországgal kapcsolatos politikájára – tette hozzá a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. „Magyarán a román vezetők úgy érezhetik, a jelenlegi helyzetben semmilyen érdekük nem fűződik a román–magyar kapcsolatok javításához: nincsenek közös energetikai projektek, Románia nemzetközi megítélése – azokban a körökben, ahol ez számukra fontos – kedvezőbb, mint Magyarországé, a kisebbségi kérdést pedig a nemzetközi intézmények nem tudják többé számon kérni az országon. Emellett a regionális versenyben Románia inkább vetélytársa Magyarországnak és a V4-nek, mintsem partnere lenne, Kínával kapcsolatban látszik ez a legerőteljesebben (a romániai atomerőmű új blokkjait a kínaiak építik)” – nyilatkozta lapunknak a politikai elemző, aki szerint mindettől függetlenül létrejöhet egy külügyminiszteri találkozó, ám kérdés, ezen milyen bejelentést tehetnek a felek olyan körülmények között, hogy eddig a magyar konzuli irodák létrehozatalához sem járult hozzá a román fél.
A Magyarország külpolitikájával kapcsolatos bukaresti félelmeket erősítette meg lapunknak nyilatkozva Dan Dungaciu, a Román Akadémia politikatudományi intézetének igazgatója. Szerinte Budapest egy új, sajátos játékba kezdett, aminek a lényege, hogy egyszerre akar a Kelethez és a Nyugathoz húzni.
Csekély esély a javulásra
„Magyarország uniós, illetve NATO-tagként az euroatlanti övezetben az elfogadottnál tágabbra nyitotta az ajtót gazdaságilag, majd politikailag is Moszkva előtt” – nyilatkozta Dungaciu, aki korábban Mihai Ghimpu moldovai ügyvivő államfő tanácsadója is volt. Úgy vélte, Bukarestnek rendkívül kockázatosnak tűnik a magyar nyitás Moszkva irányába, a pragmatizmusra való hivatkozás ellenére. Mint mondta, a románok – akiknek úgyszintén történelmi fenntartásaik vannak Oroszországgal kapcsolatban – nehezen hiszik el, hogy jó véget érhet Budapest kísérlete. A politikatudományi intézet igazgatója szerint Bukarestben úgy érzik, a Orbán-kormány nacionalista és Putyin stílusára emlékeztető politikája a romániai magyarokra is kihat, s előbb-utóbb Romániára fog irányulni, a magyar állampolgárság kiterjesztése csak az első lépés volt ezen az úton. Bár energetikai téren szüksége lenne az együttműködésre, Dan Dungaciu a jelenlegi helyzetben nem lát esélyt a kétoldalú kapcsolatok javulására.
Pataky István
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Oktatás a 21. században, határok nélkül – Konferencia Nagyváradon 
Oktatás a huszonegyedik században – Határok nélkül címmel március 26–27-én Debrecenben és Nagyváradon szervezett Kárpát-medencei nemzetközi szakmai konferenciát az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A rendezvény célja a hazai és a külhoni oktatáspolitikai szakemberek, pedagógusok és oktatáskutatók közötti kapcsolat megerősítése az eszmecsere és a horizontális tudásmegosztás volt.
A konferencia lehetőséget teremtett arra is, hogy a hazai és külhoni pedagógusok megismerkedhessenek a különböző műhelyekben megjelenő pedagógiai innovációikkal. A kétnapos szakmai összejövetelen taneszközbemutatót, a Könyvtárellátó által berendezett osztálytermet, a Microsoft Magyarország Innovatív Pedagógus, Innovatív Iskola programjában résztevő pedagógusok újszerű módszereit, a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központjának standját és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új tankönyveit is megismerkedhetnek az érdeklődők. 
A rendezvényt Czunyiné dr. Bertalan Judit az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára nyitotta meg. Az államtitkárasszony stratégiai ügynek nevezte az együttgondolkodást, amely a köznevelésen keresztül a nemzet megmaradását szolgálja a Kárpát-medencében. Elmondta, hogy a magyar köznevelési rendszerben bevezetett reformok azt a célt szolgálják, hogy az oktatás minél inkább igazodjon a huszonegyedik századi igényekhez. Ennek egyik legfőbb eszköze a digitális tananyagok és az IKT eszközök használata a mindennapi tanításban, tanulásban. Az idén ősszel induló Nemzeti Közoktatási Portál minden magyar nyelven tanító pedagógusnak új eszközt ad a kezébe: ez nemcsak pedagógiai, módszertani segítség lehet, hanem szakmai is, hiszen a portálon jó gyakorlatokat és tapasztalatokat is megoszthatnak egymással. Hozzátette: mind a pedagógusok, mind a tanulók munkáját megkönnyítheti, hatékonnyá teheti a portál. Az internet adta határtalanság nemcsak az anyaország pedagógusainak és diákjainak kínál újfajta lehetőségeket, hanem a külhoniaknak is.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő üdvözölte mindazokat az eddig meghozott intézkedéseket, amelyek célja a külhoni magyarság megerősítése és támogatása. Úgy vélte, a Kárpát-medencei összefogás megteremti annak lehetőségét, hogy közösen gondolkodjunk és tervezzünk. Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet legfontosabb feladatának nevezte a humánvagyon megóvását, a szülőföldön maradást és a nemzeti integráció megvalósítását. A tudásmegosztás fontosságára hívta fel a figyelmet Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Mint hangsúlyozta: a külhoni magyarság megmaradásának záloga az oktatás, ezért korszerű módszerek bevonásával kell fejleszteni a külhoni magyar nyelvű oktatást. Rámutatott egyúttal arra is, hogy az oktatás területén paradigmaváltásra van szükség: a módszerek mellett a szemléletet is meg kell változtatni, és az egyéni, személyre szabott oktatás felé kell fordulni. Burus Siklódi Botond hangsúlyozta, hogy az identitás egyedüli záloga a tudás. Azt javasolta a konferencia mintegy 270 jelenlévőnek, illetve a magyar pedagógustársadalomnak, hogy legyenek nyitottak az új befogadására, miközben őrizzék meg és közvetítsék a hagyományos értékeket. Siladi-Kinter Tünde, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa a romániai felsőoktatás jövőjéről tartott előadást, kiemelve a Kárpát-medencei összefogás, a tehetségpontok és a mentorhálózatok szerepét. A konferencia március 27-én, Nagyváradon folytatódott, ahol három szekcióban az oktatásban szerepet játszó kulturális örökségeinkről, az intézményi innovációkról és azok megosztási lehetőségeiről, illetve a határon túli anyanyelvi nevelésről tanácskoztak a résztvevők. A konyvkultura.kello.hu nyomán
Erdély.ma

Kétnyelvűséget a kormány pénzére – Mégis lesz tolmácsgép Sepsiszentgyörgyön
Rekordszámú, 43 napirendi ponttal, 27 tanácstag jelenlétében tartotta tegnap márciusi rendes ülését Kovászna Megye Tanácsa. A testület egyebek mellett elfogadta különböző bizottságainak és alárendelt intézményeinek 2014-es jelentését.
A tanács elfogadta, hogy 50 ezer lejjel támogassák a román színház által szervezett ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivált, és hogy befizessék évi tagdíjukat a Vadon Egyesületbe. Legtöbb 300 ezer lejt pótolnak a Sepsi SIC kosárlabdacsapatának költségeihez a rájátszásban (lásd cikkünket a 11. oldalon), és kiutalták a pénzt a 121A megyei út munkálataira Lécfalva és a 11-es országút között, amelynek év végéig kell elkészülnie. A testület erre a célra egy csaknem 15 millió lejes hitelt vesz fel a rendelkezésére álló keretből.
Határoztak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola tevékenységének átszervezéséről is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy összevonták az árkosi oktatási központtal. Ezzel kapcsolatban Tamás Sándor megyetanácselnök kifejtette: eddig is voltak kurzusok, szabó- és varróképzés, pincér, szakács, népi díszítés és kádármesterség, de most még inkább erősíteni szeretnék a felnőttképzést.
– A megyei tanács nem tud közvetlen módon munkahelyeket teremteni, de fontosnak tartja hozzásegíteni az embereket, hogy kenyérkereseti lehetőséghez jussanak – mondta a tanácselnök.
Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója szerint az intézkedést az indokolja, hogy a két intézmény, amelynek gyakorlatilag közös céljaik vannak, együtt „nagyobb hatékonysággal” tudja megszervezni a kurzusait.
Minthogy ebben az esetben Tamás Sándor csak magyarul, Gáj Nándor pedig csak románul beszélt (gyakorlatilag ugyanazt mondta), Bedő Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt nevében kifogásolta, hogy „szokásossá kezd válni” a magyar nyelv mellőzése a tanácsüléseken. Ezt Tamás kikérte magának, azt hagsúlyozva, hogy az elmúlt hat esztendőben általános volt a kétnyelvűség a megyei tanácsban. Erre Kulcsár-Terza József polgári párti tanácsos felidézte, már hat éve javasolják egy tolmácsgép beszerzését, de „csak szavazunk róla, s nem történik semmi”. Az „önkéntes tolmácsként” is dolgozó tanácselnök válaszában megígérte: a tolmácsgépet még idén beszerzik.
Tatár Márta RMDSZ-tanácsos azt javasolta, hogy a kétnyelvűség biztosítása érdekében a román kormány költségén alkalmazzanak legalább két szinkrontolmácsot. A megyei tanács elnöke ez ügyben a miniszterelnökhöz akar fordulni, hogy egyrészt a leendő tolmácsok bérét, másrészt a kétnyelvű táblák elkészítésével járó többletköltségeket vegye át a kormány, mert ezek a kiadások nem fordulnak elő a megyék legnagyobb részének költségvetésében.
A testület elfogadta a 2015. január 18-án Angersban aláírt, a Kovászna, a franciaországi Maine-et-Loire és Veszprém megyék közötti együttműködési szerződés meghosszabbítását, jóváhagyta a megyei víz- és csatornarendszer mestertervét, valamint a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szervezeti felépítését. 
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Végleges ítélet: örököseihez kerül az árkosi Szentkereszty-kastély
Tizenkét évi pereskedés után örökösei birtokába kerül az árkosi Szentkereszty-kastély, a benne működő kulturális központnak ki kell költöznie, pedig minden lehetőséget megragadott, hogy az ingatlan ne képezhesse visszaszolgáltatás tárgyát, s ne kelljen elhagynia a birtokot: így a korrupcióellenes hatóságnál jelentették fel azokat, akik közreműködtek az örökség odaítélésében.
Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül kastéllyá bővíttette az egykori árkosi udvarházat. Fiuk, id. báró Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja az 1890-es években újabb átépítéseket végeztetett, amely során a kastély elnyerte mai formáját. Az ingatlan öröklés útján ifj. Szentkereszty Béla birtokába került, aki 1944. július 28-án elhunyt. 1945-ben államosították: árvaház, mezőgépészeti iskola, termelőszövetkezet, utóbb agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s protokolláris vadászkastélyt alakítottak ki a diktátorházaspárnak. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium alárendeltségébe tartozó, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) kapott helyet benne.
Örökösök A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Három nővére közül a legidősebb, Johanna (Janka) pribéri, vuchini és dunaszekcsői gróf Jankovich-Bésán Endréhez, a középső, Marietta Kuno von Kettenburg báróhoz ment feleségül, Erzsébet hajadon maradt. Janka még öccse előtt, 1933-ban elhunyt, örököse fia, az 1908-ban a magyarországi Gicen született Jankovich-Bésán Elemér. (További négy keresztneve volt. Utódainak is számos keresztneve van. A könnyebb azonosítás érdekében riportunkban az elsőre szorítkozunk.) Utóbbinak Christine Hoenning-O’Carroll bárónővel kötött házasságából öt lánya és három fia született. A család a második világháborút követően a Dél-afrikai Köztársaságba költözött. A fiúk közül a legidősebb, Jankovich-Bésán András még Gicen született 1934-ben. Ő az, aki a 2001/10-es törvény alapján kérte a kastély és a birtok visszaszolgáltatását. András és Maria Adelisa Marques Matos Corte-Real házasságából három gyerek született: Jankovich-Bésán András, Elemér és Krisztina. Apjuk halálát követően ők folytatták a pereskedést.
Tulajdonképpen örökös még lenne, de a 10-es törvény alapján csupán Jankovich-Bésán András kérte az ingatlant. Testvérei, illetve leszármazottaik is jogosultak lettek volna, ahogy Szentkereszty Marietta lányának leszármazottai, a Droste von Vischering von Nesselrode-Reichenstein grófok is.
Per hátán per
A pereket vázlatosan írjuk le, közérthetőségre törekszünk, és kihagyjuk a zavaró elemeket. Így például a bírósági eljárásban az elején részt vett az állam képviselőjeként a Kovászna megyei közpénzügyi hivatal, továbbá Sepsikőröspatak község önkormányzata, ugyanis Árkos akkor még oda tartozott, 2004-ben nyerte el önállóságát.
Jankovich-Bésán András kérvényt nyújtott be a központhoz, melyben kérte az ingatlan visszaszolgáltatását. A központ 2002 márciusában ezt elutasította. Az örökös a Kovászna Megyei Törvényszékhez fordult, megtámadta az elutasító határozatot, és nyert. A 2004 júliusában meghozott ítélet kimondta, természetben vissza kell szolgáltatni a kastélyt, kápolnát, istállót és a hozzájuk tartozó 9 hektár területet. Az ítélet ellen óvást nyújtott be a központ. 
Az ügy a brassói táblabíróságra került, ott 2005 márciusában ellentétes ítélet született, ezt megfellebbezte az örökös. 2007 júliusában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek, és újratárgyalásra visszahelyezte az ügyet Brassóba. Ott a táblabíróság 2009 decemberében elutasította a központ óvását.
Ez újabb ítélet ellen fellebbezett a központ. 2012 novemberében a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta a Kovászna Megyei Törvényszék visszaszolgáltatásra vonatkozó ítéletét. A végzés visszavonhatatlan. A központ mégis két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be ez ellen, az ítélőtábla mindkettőt visszautasította.
Feljelentés
Ekkor már végleges és visszavonhatatlan volt az ítélet a kastély és a birtok visszaszolgáltatásáról. Ám a központ vezetősége Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvéd által büntetőjogi feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ebben hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, hamis nyilatkozat és csalás vádjával kérik mindazok felelősségre vonását, akik elősegítették a Jankovich-Bésán család javára való végzést: azaz ügyvédekét, közjegyzőkét, helyi közigazgatásét, telekkönyvi tisztviselőkét.
A nagyon hosszú keresetben, melyben az örökösöket következetesen állítólagos örökösöknek titulálja az ügyvéd, többek között a következők állnak:
A felsoroltak alapos bűnügyi programot építettek fel. Igen komoly kételyek adódnak az örökösi minőség kérdésében. Aztán hosszasan boncolgatja, a visszaigénylő milyen fokú rokonságban áll a volt tulajdonossal. A „nepot” kifejezés románul egyaránt jelent unokát és unokaöcsöt. A feljelentő tévútra viszi a beadvány olvasóját. 
Boncolgatja, Jankovics-Bésán Endre hogyan lehet Szentkereszty Béla unokaöccse, amikor az „anya”, Janka 1933. október 13-án elhunyt, a „szegény Endre” meg 1934. augusztus 2-án született, tehát tizenegy hónappal később. Az ügyvéd hozzáteszi, valószínűleg a nemesi címerrel rendelkező családoknál abban az időben hosszabb volt a terhesség ideje, mint a közönséges halandóknál. Ez a rosszindulatú megjegyzés még logikájában sem áll, ugyanis, mint az ügyvéd is megjegyezte, a „fiú” később született. A másik csúsztatás az, hogy Endre nem Janka fia, mint ahogyan azt erőltetve állítja, hanem unokája. A Janka fia 1908-ban született, az ő fia meg 1934-ben nyugodtan megszülethetett nagyanyja halála után tizenegy hónappal.
A feljelentés hosszasan taglalja a Jankovich-Bésán Endrének kiállított közjegyzői örökösi bizonylatok hamisságát. (Az illetékes bíróságok a visszaigénylőre vonatkozó örökösi bizonyítványok törvényességét jogerősen megállapították.) Aztán arra a következtetésre jut, hogy itt egy teljes, visszaszolgáltatási iratokat gyártó hálózatról van szó. A cél az volt, hogy örökösnek adja ki magát azért, hogy a visszaszolgáltatási folyamatot megjátszva csalással megrövidítse a román államot, melynek tulajdonjoga volt – állítja az ügyvéd, hozzátéve, a valódi örökös Szentkereszty Erzsébet, aki viszont a horthysta Magyarország hadseregébe igazolt, s elhagyta az országot. Éppen ezért, mivel az ellenségnél szolgált, jogosan sajátította ki a román állam a birtokot, állítja az ügyvéd. (Nem tudunk arról, hogy az akkori Magyarország hadseregében nők is harcoltak volna.)
Aztán kifogásolják a birtok telekkönyvezését is. Mindazonáltal megállapítják, hogy a román államot tízmillió eurónyi értékkel károsították meg, és kérik a vétkesek felelősségre vonását. Ezt az ügyet a korrupcióellenes ügyészség a brassói táblabíróságra helyezte. A tábla elutasította a vádakat. Aljas húzás
Annak illusztrálására, hogy milyen fondorlathoz folyamodott a központ által megfogadott ügyvéd, Ioan Sabău-Pop, idézünk a beadványából, mellyel 2014-ben a per Kovászna megyéből való áthelyezését kérte. (Különben Ioan Sabău-Pop a Vatra Românească alelnökeként szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben – szerk. megj.) Indoklásában az egykori Har–Kov-jelentéshez hasonló állításokat sorakoztatott fel. Precedensként felhozta, hogy a Kovászna megyei prefektus is áthelyeztette a föld-visszaszolgáltatási pereket. Közli, hogy Kovászna és Hargita megyében közszájon forog: székelyföld (így, kisbetűvel!) nem Románia, s ebből a feltevésből kiindulva ezekben a megyékben a román állam, a román állami hatóságok nem léteznek, így a igazságszolgáltatás sem létezik már. Hozzáteszi, említett térségben puskaporos a hangulat, fennáll a veszély, hogy megismétlődnek a március 20-ai marosvásárhelyi események. 
Azt állítja, hogy a megyei törvényszék volt elnökét és más két bírót Tőkés László kivitte Budapestre eligazításra. Ebből érthető, milyen viszonyok uralkodnak ott, egy bíró még ha román, akkor is nehéz helyzetben van. A megyei igazságszolgáltatásban hungarista és nemzetellenes pszichózis uralkodik a sokrétű összefonódások miatt, melyek bumerángként hatnak a visszaszolgáltatási perekben – áll többek között Ioan Sabău-Pop fejtegetésében.
A rágalmazó hallgat arról, hogy a visszaszolgáltatás törvényességét a Bukarestben székelő (nem har–kovi!) Legfelső és Semmítő- és Ítélőszék három döntésében is helybenhagyta.
Az utolsó akadály
Az örökösök bírósági végrehajtóhoz fordultak, a központ ismét az igazságszolgáltatáshoz, megfellebbezte a végrehajtást. A per végéig szóló felfüggesztés után alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, véglegesen a Kovászna Megyei Törvényszék utasította vissza a keresetet.
Kincses Előd, az örökösök ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, a 10-es törvény alapján teljesen törvényesen juttatták vissza a Szentkereszty-kastélyt. (Kincses Előd szintén szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, akkor is a másik oldalon – szerk. megj.) A Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben hozott ítélete óta mindenféle trükkel húzták az eljárást, amelyet csak 2012. november 23-án sikerült véglegesen megnyerni a legfelső ítélőszéknél. Utána perújítást és semmisségi kérelmet is benyújtottak, mindkettőt elvesztették, mert teljesen megalapozatlanok voltak.
Érdeklődésünkre, hogy időközben a német Dorste grófok hogyan kerültek a képbe, az ügyvéd elmondta, az akadékoskodás közepette kitalálták, hogy megkérdezzék a német grófokat, szeretnének-e örökölni. Pont olyan fokú örökösök, mint Jankovich-Bésánék, de a 10-es törvény jogvesztő határidejéig nem nyújtottak be igénylést, tehát nem is jöhettek szóba. Különben is nyilatkoztak arról, hogy nem tartanak igényt az örökségre.
Addig húzták az ügyet, hogy időközben elhunyt Jankovich-Bésán András, s a visszaszolgáltatás a gyerekek javára történt. De le kellett járatni a hagyatéki tárgyalást, mivel a legelső ítélet még az apa javára szólt. Bejegyeztették a tulajdonjogot. Azt is megtámadta a Központ. Az ügyvéd szerint törvénytelenül, hiszen jogalap nélküli használója az ingatlannak. Azzal védekeztek, hogy operatív kezelési joguk van. „Nagyon édes nekik ez a használat, hiszen egy fityinget sem fizetnek” – jegyezte meg. Most ki sem akarnak kiöltözni.
Az új perrendtartás gyorsított eljárást tesz lehetővé, ha valaki a tulajdonos beleegyezése nélkül használ egy ingatlant. Felszólították a központot, hogy harminc nap alatt ürítsék ki a kastélyt, s fizessék ki három évre a lakbért. Válaszra sem méltatták, teszi hozzá Kincses Előd.
Bizonytalanságban A központ igazgatója, Kopacz Attila, aki 2008-ban került az intézmény élére, érdeklődésünkre elmondta, örökölte az ügyet. A brassói ügyvéd visszalépett, újat kerestek. Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvédet ajánlották Bukarestből, mint olyan szakértőt, aki részt vett a visszaszolgáltatási törvény kidolgozásában. Az ügyvéd végezte a dolgát, a kivizsgálást azért kérte, hogy megbizonyosodjanak, jogos-e a visszaszolgáltatás, mert nagy a felelősség. Az én tisztem a rendezvények szervezése, nem a jogi gondok megoldása – hangsúlyozza Kopacz. Állítja, nem fordult hozzájuk senki bérleti szerződést kötni. Két felszólítást kaptak, hogy ürítsék ki a kastélyt, ellenkező esetben kártérítést számolnak fel. 
Egyrészt a végrehajtó kötelezi, hogy hagyják el az ingatlant, de nem teszi fel senki a kérdést: mi lesz az állami vagyonnal? Voltak beruházások, amelyek leltáron szerepelnek, továbbá ott van egy 78 alkotásból álló térplasztika-együttes, amelyet nem lehet elszállítani. Azt sem vették figyelembe, hogy itt művelődési intézmény működik. Hogy mi lesz a jövő, nem tudja Kopacz Attila. Hozzáteszi, a művelődési miniszter asztalán a helyzetjelentés. Ott születik meg a döntés. Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borbély: az ukrán nyelv- törvény alkalmazása jó példa lehetne Románia számára
Az ukrán parlament (Rada) Külügyi Bizottságának elnökével, Hanna Hopkóval, az Európai Integrációs Bizottság elnökével, Irina Gerascsenkóval, valamint a Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaival találkozott március 30-án Kijevben Borbély László, a képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke.
A hétfői egyeztetésen Borbély kifejtette: Románia aggódik a szűnni nem akaró ukrajnai konfliktus miatt, hiszen az események az egész régióra kihatással vannak. "Románia tiszteletben tartja Ukrajna területi egységét és integritását, meggyőződésünk, hogy tárgyalások útján, diplomáciai eszközökkel kell megoldást találni, a minszki egyezményben megfogalmazott kitételek alapján" – hangsúlyozta Borbély, aki felszólalásában a kishatárforgalmai egyezmény mielőbbi ratifikálását kérte az ukrán elöljáróktól. "Az egyezményt a két ország miniszterelnöke már tavaly októberben aláírta, Románia ezt követően rövid időn belül ratifikálta, most pedig az ukrán parlamenten a sor, hogy ezzel is könnyítse a két ország közötti határátkelést" – tette hozzá Borbély.
A képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke a kisebbségi jogokra is kitért, hiszen Ukrajnában nagyszámú magyar és román anyanyelvű kisebbségi közösség él, és arra kérte a bizottságok képviselőit, hogy minél hamarabb ültessék gyakorlatba az ukrán regionális nyelvtörvényt, amelyet a Rada megpróbált visszavonni. "A nyelvtörvény alkalmazása jó példa lehetne Románia számára is a kisebbségi nyelvhasználat szempontjából" – fogalmazott Borbély László.
A romániai küldöttség tagjai – köztük Ana Birchall, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke, valamint Mihaita Calimente, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységét felügyelő bizottság elnöke – kiemelték: Románia továbbra is minden segítséget megad Ukrajnának az Európai Unióhoz való közeledésében, és a kibernetikai veszélyek elhárításában is aktív partner lesz, hiszen Romániának vezető szerepe van az információbiztonsági stratégiák kidolgozásában.
Népújság (Marosvásárhely)

7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia Déván
Dicső múlt, beárnyékolt jelen
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának.
A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát.
A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe.
A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta.
A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó.
Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett.
Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt.
Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára.
A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette.
Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nyilatkozat
A román belügyminisztérium a saját honlapján tette közzé március 23-án a 2015–2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, alig tíz napot szánva a törvény által előírt közvitára, mielőtt a kormány a dokumentumot elfogadná. A kormányhatározat nyomán jogszabállyá váló „stratégia” a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Magyarán a dokumentum a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolja az etnikai autonómia követelését.
Már önmagában az elképesztő, hogy ilyen fogalmakat, mint rasszizmus, xenofóbia, extrémizmus, intolerancia társít az etnikai autonómiához a román közigazgatási és belügyi tárca közvitára bocsátott dokumentuma. Tovább mazsolázva a húszoldalas stratégiában – amely szó alapesetben a valami/valaki elleni küzdelem „gondosan megtervezett menetét” jelenti –, elfajult tüntetésekről, bűnözők számának növekedéséről, térségi instabilitásról olvasunk, amelyek szintén nagyon kedvezőtlen szövegkörnyezetbe helyezik az autonómia ügyét. Érdekes adalékként kapcsolódik mindehhez a legnagyobb román titkosszolgálat, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) minapi évértékelő gyűlése, amelyen az intézmény megalakulásának 25. évfordulóját is megünnepelték, Klaus Iohannis államelnök részvételével. Az általunk, erdélyi magyarok által is megválasztott államfő erkölcsi-politikai támogatásban részesíti – és ezt találom én súlyosabbnak – a titkosszolgálatot, kijelentve, hogy a SRI „végképpen szakított a múlttal”, és messzemenő „professzionalizmussal” tűnik ki, akár az észak-atlanti szövetség viszonylatában is. Aggasztó, hogy új elnökünk mögéje-melléje áll annak a szervezetnek, amely tulajdonképpen a Ceauşescu-féle titkosszolgálati hagyományokat folytatja – gondolunk itt arra, hogy pont a marosvásárhelyi fekete március ürügyén hívták létre, átmentve a Securitate akkori állományának és módszereinek nagy részét.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a mostani román hatóságok tulajdonképpen az autonómiát besorolják a terrorizmusellenes fellépés jólfésült szövegkörnyezetébe, azaz kriminalizálják azt. Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik. Ráadásul a szász eredetű román államfőnek különösképpen emlékeznie kellene az erdélyi szász közösség több évszázados, háborítatlan autonómiájára.
Erről a kriminalizálási kísérletről mielőbb tudomást kell szereznie az Európai Parlamentnek, sürgősen kifogást kell emelnünk az ellen, hogy Románia megsérti a jogállamiság és az önrendelkezés elveit, súlyos mértékben korlátozza a közösségi és önkormányzati jogokat, továbbá megfenyegeti azokat a közösségeket, önkormányzatokat és szervezeteket, amelyek az autonómiáért küzdenek. Megengedhetetlen, hogy egy EU-tagország kormánya rasszistának, idegengyűlölőnek, intoleránsnak minősítse azokat, akik síkra szállnak az autonómiáért, miközben az Európa Tanács éppen a Románia közigazgatási átszervezése keretében előterjesztett, a Székelyföld létrehozására vonatkozó önkormányzati indítványok ügyével foglalkozik.
Megítélésünk szerint a belügyminisztérium szóban forgó stratégiatervezetét átdolgozás végett azonnal vissza kell vonni, mert ebben a formában még közvitára sem alkalmas.
Tőkés László EP-képviselő
Nyugati Jelen (Arad)

Ma már nem nyugdíjasklub az EME, van utánpótlás
Majdnem ezer egyetemista is tagja az erdélyi magyar tudományos akadémiának számító Erdélyi Múzeum-Egyesületnek.
A tagság 40 százalékát kitevő ifjúságot méltatták a hétvégi közgyűlésen kiosztott Mikó-díjjal is, amit Kálvin-kutatásáért a 33 esztendős Ősz Sándor Előd kapott. Az Erdélyi Múzeum folyóirat 130 éves számaival kiegészíti az Erdélyi Digitális Adattárat az EME az idén, és folytatják ingatlanaik visszaigénylését is, a Lőrinc-ház ügyében még az idén megoldásra lehet számítani.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Kényszerszünet után jelentkezett Molnár H. Lajos
Szülővárosában, Marosvásárhelyen és Erdély-szerte valamikor rendkívüli népszerűségnek örvendő szerző, Molnár H. Lajos legújabb kötetét mutatták be kedden este a Bernády Házban.
Az Álmaim babái című regényével a több mint negyed évszázada Magyarországon élő szerző csaknem tíz év hallgatást tört meg. Ezúttal is kényszerhallgatásról van szó, akárcsak a nyolcvanas évek Romániájában, csakhogy ezúttal nem a cenzúra, hanem egy kegyetlen szívbetegség tartotta távol a billentyűktől. A nagysikerű Donki Ákos (1981, 1987), Falra hányt esztendő (1983, 1990), Volt egyszer egy udvar (2000, 2001) és más regények és riportkötetek szerzője ismét egy szín-marosvásárhelyi történettel rukkolt elő, amelyben a tősgyökeres városlakók könnyen felismerhetik a helyszíneket, de akár a könyv egy-egy valós szereplőjét is. Merthogy nem mindenik az, és ezt az író már rögtön a regénye címe alá kanyarított két mondatban siet is tisztázni.
„A valóságban is létező személyek csak a keretet adták a történet elmeséléséhez, mondataik és cselekedeteik a képzelet szüleményei” – szögezi le Molnár. Hogy a valamikor díjazott, ünnepelt, majd indexre helyezett szerzőnek, óvodás korától mindmáig, valóban tizenegy szerelme volt vagy sem, teljesen mellékes, hisz mindenikről azt állítja, hogy szívesen leélte volna vele az életét, „ha másképp alakul…”. Molnár H. Lajos bizonyos Katának dedikálja a könyvét. Ő valós személy; a szerző harmadik felesége.
Az Álmaim babáit három pályatárs mutatta be: Bakó Zoltán és Bögözi Attila, akik a szerző kollégái és cimborái voltak, valamint Szucher Ervin. „A könyvbe felületesen belelapozó olvasó akár azt is hiheti, hogy önéletrajzi indíttatású regény Molnár H. Lajos műve. Hiszen főhőse – bármennyire más irányba csábítana is a címe – nem más, mint a szerző maga. Az életét végigkísérő lányok-asszonyok, múló és múlhatatlan vagy visszatérő szerelmek, szeretők meg házaspárok pedig pusztán ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az író világgá kiabálja boldogságát, boldogtalanságát, meg hogy kíméletlen ítéletet mondjon maga felett” – avatta be a hallgatóságot Molnár „álmaiba” Bögözi Attila. Bakó Zoltán arról beszélt, hogy Molnár H. Lajos munkájában a nyolcvanas évek eleje elevenedett meg, egészen pontosan az 1983-as esztendő, amikor megjelent az a másik esztendő, a falrahányt, amiért aztán az írót a kommunista hatalom letiltotta.
„Lajos akkor már a negyedik köteténél tartott, s egy kis szakmai irigységgel szemléltük a sikerét. Könnyű neki, mondogattuk, merthogy egy hetilapnál az ember egy-két nap alatt lezavarja a heti penzumot, aztán napszámban hányhatja falra az esztendőket” – nosztalgiázott a pályatárs. Bakó szerint tulajdonképpen egy városelvonási szindróma látleletei, diagnózisa bukkan ki a sorok közül. A szerző régen otthagyta szülővárosát, minden velejárójával, épületeivel, utcáival, embereivel együtt, s ez okozza a mostani akut hiányérzetet benne. „Mert ilyen a vásárhelyi ember, s ilyen Molnár H. Lajos is: nem tud, mert nem akar elszakadni a helyektől, emberektől, történetektől, egy életérzéstől, amit nemes egyszerűséggel Vásárhelynek nevezünk” – jellemezte az írót újságíró barátja.
Szucher Ervin azzal ajánlotta az olvasónak a csaknem ötszáz oldalas önéletrajzi ihletettségű történetet, hogy az időnként fel-fel bukkanó bánatot, elkeseredést, haragot mindig lekörözi az iróniába és főként öniróniába átcsapó humor. A fiatal kolléga azt kérdezte a – sajnos csak a technika segítségével, a falra kivetítve jelen lévő – szerzőtől, hogy miért ábrázolja a főszereplőt, azaz magát hol félénk, hol túlzottan pofátlan fiatalembernek, hol esetlennek, hol szerencsétlennek, olyannak, aki egyfolytában vedeli az alkoholt és nincs szerencséje a nőkhöz? „Mert nagyjából ilyen volt az életem” – érkezett a Skype-on megadott válasz.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Harminc határon túli fiatalt támogat az Edutus Főiskola
Hat féléves ösztöndíjprogramot hirdetett meg a magyarországi Edutus Főiskola határon túli, doktori tanulmányokat folytató és doktorjelölt fiatalok számára kedden Kolozsváron. A nyílt pályázat nyertesei tagságot nyernek a Collegium Talentumba. 
„Ez nem csak egyfajta ösztöndíjprogram, hanem sokkal jelentősebb tudományos és emberi támogatást nyújt. A nemzetpolitikai stratégia része a külhoni magyar fiatal értelmiségiek segítése" – magyarázta Dr. Kandikó József, a Collegium Talentum elnöke a Babeş–Bolyai Tudományegyetem belvárosi épületében tartott sajtótájékoztatón.
Mint részletezte, a doktorjelölt hallgató személyes tutort kap, folyamatos publikációs lehetőséghez jut és nemzetközi konferenciákon vehet részt. A kedvező elbírálást nyert doktorjelöltek tíz hónapon keresztül havi 72 ezer forint (1060 lej) ösztöndíjat kapnak, amit a kötelező képzési programokon készpénzben fizetik ki a diákoknak. A szerződéseket ugyanakkor fél évre kötik, így aki nem végzi el az előírt féléves munkát, azzal nem kötnek új szerződést.
A Krónika kérdésére Kandikó József elmondta: a program idei költségvetése 150 millió forint, ez több mint a tavaly volt, így a korábbi húsz helyett összesen harminc jelentkezőt tudnak felvenni az ösztöndíjprogramba. Hozzáfűzte: mivel rendkívül sok szakterületről érkeznek az ösztöndíjas doktorjelöltek, ezért az előadások és vitafórumok többsége a magyarságtudattal, a nemzetfejlesztéssel, a közös történelmi és kulturális témákkal foglalkozik.
„Fontos megemlíteni, hogy támogatjuk a nyelvvizsgákat is, az idegennyelv-ismereti követelményeket nagyon szigorúan veszszük" – jelentette ki Kandikó József. A háromnapos továbbképzésekre egyébként félévente két alkalommal kerül sor, a diákoknak csak az útiköltséget kell fizetniük, a szállást és étkezést a program keretében finanszírozzák.
A részletes felvételi tájékoztató szerdától a www.collegiumtalentum.com oldalon érhető el. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese úgy értékelte: a Collegium Talentum egy jól felépített program, amely személyre szabott és pontosan feltérképezhető.
Idén is lesz Erzsébet-tábor szórványbeli diákoknak
Idén is meghirdette az Erzsébet-tábort a szórványban vagy kisebbségben élő diákok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A rendezvényt idén is a székelyföldi Ivóban és a magyarországi, Balaton-parti Zánkán szervezik meg. A tábor romániai lebonyolító partnere a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
A pályázati kritériumok szerint a táborban Zánkán 8–15 év közötti, Ivóban pedig 12–18 év közötti, magyarul tanuló, szórványban vagy kisebbségben élő, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek vehetnek részt, akik a magyar kultúra ápolásában aktív szerepet vállalnak (néptánccsoport, cserkészcsapatok tagjai stb.).
Ivóban 2015 júliusában 280, míg a zánkai táborban 2015. augusztus 15–29. között 500 tanuló üdültetését biztosítják. Pályázni kizárólag csoportosan lehet, 10 diák, és egy őket ismerő pedagógus alkot egy csoportot. A táborozás önrésze 20 lej/fő. Az érdeklődők a pályázati csomagokat 2015. április 21., 15 óráig nyújthatják be az RMPSZ megyei vagy körzeti szervezeteihez. További információk a www.rmpsz.ro honlapon találhatók.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Szaporodó fantomfalvak: lakatlan maradt a Bihar megyei Erdőtelep
Lakatlan maradt egy Bihar megyei település: az Érszőllős községhez tartozó Erdőtelepen a múlt héten hunyt el az utolsó lakos.
„Már ötven évvel ezelőtt elkezdődött a falu kihalása. Nem volt áram, nem volt út. Lassan elköltöztek onnan az emberek. Voltak, akik Érszőllős községbe, mások Margittára” – emlékezett vissza Beke László.
Érszőllős község polgármestere rámutatott, hogy míg évtizedekkel ezelőtt mintegy harminc gazdaság alkotta az amúgy találóan Kinlódjfalva (Satul de Necaz) néven is ismert települést, addig 1970-re egyetlen ház maradt, így a közművesítés még elképzelés szintjén sem merülhetett fel. „De Jóska bácsi nem akart onnan elmenni, lokálpatrióta volt. Ügyes ember volt, állatokat tartott, kútfúrással foglalkozott, volt egy kis kovácsműhelye. Igazából mindenhez értett” – ecsetelte a község elöljárója, aki épp két hete látogatta meg a 81 éves idős embert, aki két éve veszítette el feleségét.
Mint megtudtuk, a férfi lánya és unokája egy közeli településen lakott, és rendszeresen látogatták. „Bejárt a községbe, onnan vett gyógyszert, kenyeret. Nem volt annyira egyedül. Egy korábban Margittára költözött erdőtelepi férfi jurtát épített a faluban. Van vagy 400 birkája, így a juhászai is ott vannak” – tette hozzá Beke László.
Erdőtelep 1956-ban vált önálló településsé, korábban a közeli Úsztató része volt. Az önállósuláskor még 69 lakosa volt, a 2002-es népszámláláskor azonban már csak két, egyébként magyar nemzetiségű lakost regisztráltak, akárcsak a legutóbbi cenzuskor.
Romániában egyébként 126 fantomtelepülést tartanak nyilván. A lakatlan helységekről nemrég egy interaktív térképet is készítettek civilek. Erre számos erdélyi település is felkerült, Hargita megyéből négy, Kovászna megyéből egy falu. A készítők Szatmár megyében négy, Szilágyban kettő, Kolozsban hét, Marosban tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy fantomtelepülést tartanak nyilván.
Az említett Bihar megyei településhez hasonló a Szatmárudvarihoz tartozó Gombáserdő, mely korábban a községközpont része volt. A statisztikák szerint 1910-ben 183 lakosából 99 román, 84 pedig magyar nemzetiségű volt. 2002-ben még 15 lakost számláltak a faluban, ezekből 13 román, 2 pedig magyar volt.
Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Ránk szakad a múltunk
A Gondviselésnek köszönhető, hogy vasárnap délelőtt senki nem tartózkodott a romhalmazzá vált pénzügyi palota sarkánál a járdán, ugyanis ekkor néhány nagyobb stukkódarab zuhant a gyalogjáróra. A leomlott stukkók és a velük lezúduló faldarabok simán agyonüthettek volna bárkit, akire ráesnek. A gyalázatos állapotba került épületen a védőhálók rég szétszakadtak, szétmállottak, így nem védenek ugyan a leomló vakolat és faldarabokról, de legalább látványosan hirdetik, hogyan jut ebek harmincadjára egy egykor impozáns műemléképület a mai Nagyváradon. Olvasóink értesítettek bennünket az omlásról, s a helyszínen megszemlélhettük, hogy valóban életveszélyes állapotok uralkodnak a pénzügyi palota mellett.
Ahhoz, hogy világossá váljon, hogyan is vált a Fő utca egyik legszebb bérpalotája, mára egy omladozó, életveszélyes patkányfészekké, érdemes ismerni az épület történetét és az ehhez kapcsolódó restitúciós huzavonát. A nagyváradi Fő utca 35. szám alatt levő pénzügyi palota visszaigénylésének procedúrája ugyanis évek óta zajlik. Az irgalmas rendtől elkobzott ingatlanról első fokon ki is mondták már, hogy annak jogos tulajdonosa a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, azonban a Bihar Megyei Tanács, mely az államosítást követően az ingatlant megkapta, óvást nyújtott be az első fokú ítélet ellen. A fellebbezők azzal érveltek, hogy az irgalmasok által építtetett egykori ingatlanban soha nem folyt liturgikus értelemben vett egyházi tevékenység, tehát az egyház így nem is formálhat jogot az épületre. Ez az érvelés nem csupán jogszerűtlen, de azt is igazolja, hogy a megyei tanács vezetői, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a kommunista érában elrabolt épülethez, vagy nem ismerik annak történetét, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást a dokumentációval bizonyítható valóságról.
A Betegápoló Irgalmas (Mizerikordiánus) Rend egy laikus férfi szerzetesrend, a legjelentősebb betegápoló katolikus férfi rend. Tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak. A rend, más szerzetesi közösségekkel ellentétben, soha nem rendelkezett földbirtokkal, a működéséhez, betegápoláshoz szükséges jövedelmek mindig kamatozó tőkepénzekből, bérbe adott ingatlanokból folytak be. A XIX. század végén a nagyváradi rend már csak úgy tudta fenntartani a kórházat, rendelőket, patikát (melyekben zömmel szegény sorsú embereket gyógyítottak ingyen), ha újabb ingatlanokat építtet, hogy ezek bérleti díjából fedezzék az egészségügyi tevékenységhez szükséges kiadásokat és a kórház fejlesztését. Ezért 1899. márciusában a rend akkori váradi perjele, Wimmer Julián doktor elrendelte: építsenek egy bérpalotát a Fő utca 35. szám alatt, hogy a bérbeadásból befolyó jövedelmekből fedezzék az egészségügyi intézményeik műszaki fejlesztését. Még mielőtt elkezdődött volna a tervezés, már megköttetett a bérleti szerződés az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumával. A megyei tanács fellebbezésében ezért hivatkozott arra, hogy a bérpalota nem templom vagy rendház volt.
A ma is meglevő dokumentumok igazolják, hogy az államosításig mindvégig és egyedül az irgalmasok rendje szerepelt az épület tulajdonosaként, és nekik a román királyi hatóságok is bért fizettek, miután Erdélyt Romániához csatolták. Márpedig ha akkor a román hatóságoknak szemernyi kételyük támadt volna az épület tulajdonlásával kapcsolatban, bizonyára nem fizettek volna bérleti díjat az irgalmas rendnek.
Az irgalmas rendiek ingatlanát a restitúciós törvény alapján 2012-ben kapta vissza a nagyváradi római katolikus püspökség, ám a megyei önkormányzat, Radu Ţîrle elnöklése idején megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát.
A nagyváradi bíróság első fokon az egyháznak adott igazat, majd tavaly a megyeszékhely ítélőtáblája utasította el az önkormányzat fellebbezését. Ennek következtében a tanács, immár Cornel Popa elnökletével közpénzből alkalmazott ügyvédeket, hogy azok kiharcolják a perújrafelvételt a legfelsőbb bíróságon, akciójuk pedig sikerrel járt. Pár hónapja Ilie Bolojan nagyváradi polgármester egy sajtótájékoztatón bejelentette, a nagyváradi önkormányzat megelégelte, hogy ez a romos, balesetveszélyes épület ott éktelenkedik a korzó elején, és ennek felújításáért lépéseket is tesz. Ezek a lépések jogilag azonban korántsem egyszerűek, ugyanis mindaddig, amíg nincs végzés arról, kié is az ingatlant, senkinek nincs joga ott felújításokba kezdeni, se a püspökségnek, se a megyei tanácsnak. Nem is tett senki semmit azóta sem, még az időközben szétszakadt, ronggyá mállott védőhálókat sem cserélték ki. Tegnap hiába érdeklődtünk körbe, nem tudtuk kideríteni ebben a lehetetlen pereskedési hercehurcában ki lenne a felelős, ha ne adjisten baleset történne a szemünk láttára omladozó épület miatt. Így egyet tudunk tenni, figyelmeztetjük olvasóinkat, lehetőleg kerüljék a romhalmazzá váló pénzügyi palotát, ugyanis bármikor tragédia történhet ott. Olyan tragédia, melyet bizonyára egyetlen pereskedő, bitorló sem fog magára vállalni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Merre van az arra?
Jó ideje már, hogy követem az erdélyi magyar pártok se füle se farka nemzetiségi politikáját. Túl azon, hogy az RMDSZ teljes mellszélességgel belesimult a balkáni politika bugyraiba, sőt bizonyos személyes érdekek érvényesítése céljából a magyar kisebbség ellenében „kinevezett helytartói” szerepet is vállalt, már semmi sem tud meglepni a sorsunkat irányítókkal kapcsolatban. Bizony megértünk már néhány lehetetlen állapotot, a hazai nemzetiségi politikát illetően, amelyek tükrében, egyre nehezebb bennünket megvezetni, dajkamesékkel és hangzatos hegyibeszédekkel traktálni. Amúgy meg egy olyan közösségben, amelynek létszáma az elmúlt két évtizedben közel ötszázezerrel csökkent, szinte gyalázat nemzetpolitikáról beszélni.
Példának okáért, a magyar kisebbség kinevezett helytartóitól, kápóitól, a legutóbbi választások idején volt szerencsénk olyan látványos kampányfelvonuláshoz, ahol román trikolorral ülte meg a magyar huszár a lovat, sőt a Kárpátalja Expressz nosztalgiavonatot is román lobogókkal várta az egyik RMDSZ-es városvezetőség.
Mi több, tavaly decemberben a polgári oldal is trikolorral masírozott Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája elé, részben éppen azok, akik jelen voltak azon az ominózus sajtótájékoztatón, amelyen Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csak tolmácson keresztül volt hajlandó közölni mondandóját az odaterelt román sajtósokkal.
Ez a politikai vonulat adta ki azt a december 20-i közleményt is, amely szerint „emberi és nemzeti méltóságunk elleni súlyos sérelemként értékeljük Claudiu Pop Bihar megyei prefektus azon fenyegetését, hogy a román „lyukas zászló” nagyváradi kitűzése miatt bírságot fog kiróni Tőkés László európai parlamenti képviselőre. Az időközben tisztségéből leváltott Marius Popică váradi kollegája a román forradalom ellen követ el merényletet, amikor a román szabadság megszentelt szimbólumának kitűzését tilalom alá helyezi. Határozottan tiltakozunk a posztkommunista szellemiségű prefektusi önkény ellen. Klaus Johannis megválasztott államelnök beiktatásának előestéjén reménységünket fejezzük ki aziránt, hogy a rendszerváltozás negyedszázados évfordulója Románia kisebbségpolitikája terén is új korszakot nyit, és Temesvár szellemében a régen várt román-magyar megbékélés végre bekövetkezik”.
Az idézett nyilatkozat feleslegessé tesz minden további szószaporítást, ám felvetődik a kardinális kérdés, hogy akkor merre is van az arra? Mi is az irányvonal, amit mutatni akar nekünk ez esetben a polgári oldal? Mert alig három hónappal ezelőtt még kikérték maguknak a lyukas zászlós románkodás jogát. Majd a múlt hét elején a nyelvtörvényre hivatkozva annyira „meg akartak békélni” a románokkal, hogy juszt sem szólaltak meg a nyelvükön. Kicsit furcsa megközelítése ez a hazai nemzetiségi politikának. Inkább amolyan saját farkunkba harapunk történet íze van az egésznek.
Az effajta és ehhez hasonló spontán megnyilvánulások már-már a komikum határát súrolják, főleg egy olyan régióban, ahonnan a megélhetési politikusok agresszivitása és a kilátástalanság elüldözte szülőföldjéről a magyarok nagyhányadát. Vagyis figyelmen kívül hagyva eme kegyetlen és nyers valóságot, nyelvi jogainkat helyezzük előtérbe egy banális fajsúlymentes sajtótájékoztatón, olyan légkör megteremtésének kockázatával, amely a „fekete március” keserű emlékét idézi.
Idetartozna még az is, hogy jelen pillanatban Erdély szerte nincs olyan magyar politikus, aki vagyoni állása szerint bármelyik pillanatban, egy mesterségesen szított atrocitás alkalmával ne hagyhatná úgy el Erdélyt, hogy bárhol a nagyvilágban, semmiben se szenvedjen hiányt.
Akárcsak a marosvásárhelyi eseményeket követően, amikor az erdélyi magyar szellemiség érintett része azonnal áttelepült Magyarországra.
Tiszteletre méltó az EMNT régióelnökének minden olyan törekvése, amely nemzetiségi jogaink érvényesítését célozza. De a prioritás nem a fentieket diktálja. Ugyanis maholnap már nem lesz, aki magyarul beszéljen a Partiumban.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Huszonegy éves a Kiss Stúdió
Teltházzal, mégis családias hangulatban ünnepelték a nagyváradi Kiss Stúdió Színház megalakulásának 21-ik évfordulóját pénteken, a színházi világnap keretében. A jeles alkalom kapcsán Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek ízelítőt adtak az elmúlt évek műsoraiból. Előadásukban elhangzottak többek közt részletek az Ady- és Wass Albert műsorokból, Krúdy naplószerű gondolatai, Az öreg fiú dala, Kányádi Sándor Farkasűző furulyája, valamint Dutka Ákos Üljünk be a Müllereibe című verse Ari Nagy Sándor megzenésítésében.
A színművészek ugyanakkor felelevenítették a Kiss Stúdió 1994-es indulásának momentumait és köszönetet mondtak a színházat éltető törzsközönségnek, amely összesen 173 különböző előadás bemutatóját tekinthette meg az évek során.  Szó esett emellett a KSSz legsikeresebb, évtizedek óta folyamatosan futó előadásairól is, mint például Varga Vilmos önálló Ady-estje, amelyet 350-nél is többször adott elő, a Wass Albert-műsor, amely 220 előadást ért meg, valamint a Süss fel, Nap! című verses-mesés-zenés gyermekműsor, amelyet 225 alkalommal adtak elő. Sok előadást ért el ugyanakkor az  Adjon Isten békét, kedvet! című zenés pódiumjáték, a Mátyás király – reneszánsz színpadi játék, valamint a Vidámság az élet sója című zenés vígjáték is.
Mint elhangzott, a Stúdió legnagyobb megvalósításainak egyikét képezte a 15 évvel ezelőtt megalkotott Az ember tragédiája című előadás, amely kezdeti formájában, nyolc színész közreműködésével közel harminc előadást ért el, s amelyet három éve felújítottak és egyszerűsített, oratorikus formában többek közt templomokban is előadtak. Nagy sikernek örvendnek ugyanakkor a Felolvasószínház és az Irodalmi Esték sorozatok.
A színművészek ugyanakkor bemutatták azokat az elismeréseket is, amelyet az egyetlen folyamatosan működő erdélyi magyar nyelvű magánszínházelnyert, köztük a 2007-es Magyar Örökség díjat, a Bihar megyei RMDSZ részéről 2010-ben kapott életműdíjat, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2014-ben elnyert Gr. Bánffy Miklós-díját, valamint a nemrég elnyert, impozáns Cornelius-díjat.
A pénteki, születésnapi műsor keretében Kiss Törék Ildikó olvasta fel Krzysztof Warlikowski világnapi üzenetét, melyben a lengyel rendező valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánt minden színházi embernek. Kiss Törék Ildikó kiegészítésként hozzátette, hogy a Kiss Stúdióban fontosnak tartják emellett az elődöktől átvett örökség megőrzését és úgy érzik, hogy egy katarzisban végződő jó előadás mégis választ adhat a megmagyarázhatatlanra. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy pódiumszínházként sosem a meghökkentés volt a céljuk, hanem mindig egy üzenety közvetítése. A születésnapi műsor kötetlen beszélgetéssel zárult.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

világhálón, megszűnt a nyomtatott változat/
„Megölte Marosvásárhelyt a fekete március”
Huszonöt évvel ezelőtt véres összecsapásba torkollott a román-magyar konfliktus Marosvásárhelyen. KÁLI KIRÁLY ISTVÁN az RMDSZ szervezési alelnökeként résztvevője volt a fekete március eseményeinek. Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolva idézte fel a történteket.
Ott volt Sütő András környezetében, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1990. március 19-én súlyosan megsebesítették az írót Marosvásárhelyen. Mesélne az akkori hangulatról, a fekete március előzményeiről?
Már 1990 januárjában teljesen egyértelmű volt a régi elitnek az a szándéka, hogy visszahódítsa hatalmát. Ez nem marosvásárhelyi jellegzetesség volt, hanem országos jelenség. Ám Marosvásárhelyen különösen hangsúlyossá vált amiatt, hogy a városban a rendszerváltás előtti hatalmi elit tagjainak zöme román volt. A fekete március huszonötödik évfordulóján rendezett kerekasztal beszélgetésen is elmondtam: Marosvásárhelyen kulcsszó volt akkoriban a bizalom. A magyar közösség a több évtizedes diktatúrát követően, amikor fokozatosan elvesztette a jogait, hitelt adott a rendszerváltás utáni új elitnek. Nem volt honnan tudnia, hogy az új hatalom a Securitate újraszerveződése volt. Ez az új elit január elején pontokba szedve meghirdette azokat az új elveket, amelyek többé-kevésbé alapját képezhették volna Románia demokratikus átalakításának. Volt ezek között egy olyan pont is, hogy a kisebbségeknek biztosítják a jogait. Mivel a magyarság évtizedeken keresztül folyamatosan vesztett a jogaiból, egy tömegpszichózis alapján hitelt adott annak, hogy ezek a jogok a következő időszakban visszaszerezhetőek. Amikor rádöbbent, hogy nem így történik, akkor tiltakozott.
 Melyek voltak az első jelei annak, hogy az új hatalom nem tartja be a kisebbségi jogokra vonatkozó ígéreteit?
Óriási volt például az ellenkezés a Bolyai Farkasról elnevezett iskola magyar líceummá változtatásának és az orvosi egyetemen újra elindítandó magyar oktatás ügyében. Ennek a szembeszegülésnek volt természetes következménye a februári könyves, gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Ez a demonstráció mindenképpen a békés szándékot fejezte ki, ugyanakkor bebizonyította, hogy nem csak egy-két ember kéri a jogait, hanem egy komoly tömeg. Akkor Romániában egyértelműen katonai diktatúra volt. Ezt senki nem vonja kétségbe, hiszen Marosvásárhelyen is egy ezredes volt a város vezetője, a megye vezetője pedig egy altábornagy. Szomorúnak tartom, hogy a román közösség megnyilvánulásait néhány román vezető katonai egyenruhában hitelesítette. Ez egyértelművé tette a román lakosok számára, hogy a magyarok elleni fellépésük természetes, hiszen az „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van) szlogen érvényes volt hónapokkal a diktatúra decemberi megdöntése után is. Márpedig a román hadseregnél és titkosszolgálatnál nacionalistább intézmény abban az időszakban nem létezett. Ezt a marosvásárhelyi magyar közösség nap mint nap tapasztalta, és próbált ellene tenni, de egy adott pillanatban rájött, hogy tehetetlen ezzel a folyamattal szemben. Egyetlen megoldása volt: elkerülni azt, hogy ütközőfelületet adjon bármilyen konfliktusnak. Nem is nagyon volt alkalom erre. Az egyetlen alkalom az volt, hogy március 16-án egy Tudor-negyedbeli patikára magyarul is felkerült az, hogy gyógyszertár. Természetesen az első konfrontáció abban a negyedben történt, amelyet 90 százalékban a behozott románok lakták. Akkor már világos volt, hogy mi történik, meg is írtunk másnap egy levelet a konfliktushelyzetről a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (CPUN) vezetőségének, a megyeinek is és az országosnak is. Március 17-én délelőtt a brit nagykövetség beszélgetést szervezett, meghallgatta mindkét felet, tehát Európa gyakorlatilag tudott arról, hogy valami lappang Marosvásárhelyen.
Reagált a CPUN vezetősége a levelükre?
 A brit nagykövetség által szervezett beszélgetésen jelen volt Király Károly is, aki akkor a CPUN alelnökeként az ország második emberének számított. Könyörögtünk neki, hogy ne menjen el Marosvásárhelyről. Király azt mondta, hogy Bukarestből többet tehet értünk, és elment.
A marosvásárhelyi értelmiségi elit egy része egyébként akkor nem is volt a városban, mert akkor tartották Budapesten a román-magyar értelmiségi találkozót.
Azzal szembesültünk 19-én délelőtt, amikor az orvosis magyar egyetemisták ülősztrájkjának támogatásaként a bolyais diákok szolidaritásból szintén ülősztrájkot tartottak a Vártemplomban, hogy elkezdődött a randalírozás. A román diákliga felvonulást tartott, de még előtte, 17-én délelőtt összetörték a főtéren az összes magyar feliratot, még a színházét is. Március 19-én délelőtt a szülők elkísérték a gyerekeket a Vártemplomba, és mivel a román diákliga tüntetése ott vonult el, az volt a feladatunk, és ezt magamra vállaltam, hogy az embereket a várfalon belülre tereljük. Akkor már azt is tudtuk, hogy a Maros felső völgyének falvaiból románokat hozattak a városba. Időközben Marosvásárhelyre érkezett egy kéttagú parlamenti vizsgálóbizottság is, Nicolae S. Dumitru és Verestóy Attila, ők a magyar oktatásról tárgyaltak az orvosi egyetemen. A Maros völgyéből hozatott románok végigvonultak a városon, és ennek hírére a magyar emberek is gyülekezni kezdtek az RMDSZ-székház előtt. Mi éppen Sütő Andrásnál voltunk akkor egy megbeszélésen. Onnan átmentünk az egykori Új Élet szerkesztőségébe, és amikor tudomásunkra jutott, hogy több száz fősre duzzadt a tömeg az RMDSZ székháza előtt, odasiettünk. Az volt a számításunk, hogy Sütő András szól a tömeghez, eloszlatja az embereket, hogy ne legyen nagyobb baj. Erre végül nem volt szükség, a tömeg nagy része eloszlott, ám a székház előtt maradt mintegy 120 magyar ember, akiket végül a hirtelen megjelenő román betolakodók beszorítottak az épületbe. Közben egy Mihai Moldovan nevű rendőr alezredes, aki Szovátán is szolgált, és ismerte a magyarságot, háromszor is fordult egy rendőrségi furgonnal, és a jármű aljába fektetve elmenekített a székházból a hátsó kapun embereket. Összesen 27 embert tudott így kimenteni, néhányan átmásztak a kerítésen, a többiek beszorultunk az épületbe. Ezután kezdődött a székház ostroma. Védekeztünk, ahogy tudtunk, de óriási volt a túlerő, hatszáz, csáklyával, fejszével felszerelkezett ember ostromolta a székházat, és egy adott pillanatban betörték a kaput. Elindultak fel az emeletre, lépésről lépésre haladtak előre. A többiek felmenekültek a padlása, hárman maradtunk lent: Demeter András, Szepessy László és jómagam. Demeter András akkor másodéves színis hallgató volt. Közben folyton telefonáltunk, hol Király Károlynak Bukarestbe, hol a rendőrség parancsnokának, Gambrea ezredesnek, hol Cojocaru vezérőrnagynak, a katonai helyőrség parancsnokának. Senki nem hallgatott meg minket. Király Károly azt mondta, beszéljünk Gambreával, a rendőrparancsnok azt mondta, összesen 25 embere van, akikkel nem tud mit kezdeni a védelmünkben. Cojocarut nem is értük el, a szolgálatos tiszt azt mondta, hogy nem találja. Így magunkra voltunk utalva. Amikor a Nemzeti Liberális Párt irodáin keresztül a támadók betörtek az emeletre, csak Demeter András lélekjelenlétén múlott, hogy nem lincseltek meg bennünket. András egy szőnyegleszorító rudat dárdaként elhajítva mellbe találta az egyik támadónkat, akik hirtelen emiatt megtorpant, és ahogy megállt, a többiek átbuktak rajta. Így egérutat nyertünk, és fel tudtunk menekülni a padlásra. Nehéz elmondani, mit éltünk át azokban az órákban. A padlást ránk akarták gyújtani. Hallottuk, hogy közeleg egy tűzoltókocsi, és azt hittük, hogy a tetőt akarják megbontani, így akarnak ránk törni.
Mi tett eközben a városvezetés?
Ioan Judea ezredes, a marosvásárhelyi CPUN vezetője győzködte Sütő Andrást, hogy jöjjünk le a padlásról. Sütő végül hitelt adott a katonai becsületszavának, és többedmagával (hat fiatalemberrel és egy idősebb hölggyel) lement. Mi többiek fent maradtunk, és nem tudtuk, hogy odalent mi történik, nem látszott semmi, már esteledett. Én végül egyedül lementem, hogy megnézzem, mi van velük. Jól megvertek, de kijutottam az előcsarnokba, és láttam, hogy ott tartják fogva Sütő Andrásékat. Visszamentem az emeletre, és számon kértem Judeán a történteket.
Hirtelen odafutott egy kiskatona azzal, hogy „vai de mine, au dat în ei, până s-au miscat”. Vagyis addig ütötték őket, amíg mozogtak. Ekkor történt az, hogy a románok megtámadták azt a teherautót, amelyet Sütő András elszállítására rendeltek oda, és agyba-főbe verték az írót és társait.
A teherautót nem őrizték katonák?
Dehogy, a katonák azért voltak odarendelve, hogy teret adjanak egy ilyen pogromnak, Sütő András megverésének. Volt egy Târă nevű őrnagy, akinek fontos szerepe volt ebben, ő egyenruhában azt kiáltozta, hogy „Daţi în bătrînu’!” (Az öreget üssétek!). Végül én visszamenten a padlásra a többiekhez, akik azt kérdezték, jöjjenek-e le. Azt mondtam nekik: ha akartok, gyertek, de ha nem, inkább ne gyertek. Egy idősebb marosvásárhelyi rendőr magához hívott, mert ismert, és azt mondta: „ne menjen le, mert ezek megölik”. Végül két román, trikolóros karszalagú „forradalmi ifjú” menekített ki a székházból. Az egyikük azt mondta: „itt van egy csomag cigaretta, gyere vele, és mikor leérünk, tegyed magad, hogy megkínálsz egy cigarettával”. Az úton hazafele az egyik utca sarkán találkoztam egy magyar tömeggel, azért mentek a központba, hogy megbosszulják a történteket. Visszafordítottam őket. A Kövesdombon laktam, amíg hazaértem, még három ilyen nagyobb csoporttal találkoztam, köztünk egy olyan nyolcvanas létszámú, suhancokból álló társasággal is. Este a lakásomra feljött Nicolae S. Dumitru, meggyőződni arról, hogy tényleg jól megvertek.
Mi történt március 20-án?
Huszadikán már korán reggel hallottuk, hogy a magyarok nagyon fel vannak háborodva, a gyárakból a városközpontba akartak vonulni. Megpróbáltuk ezt megakadályozni, de nem lehetett már visszatartani a tömeget. Így azt tekintettük feladatunknak, hogy egyben tartsuk az embereket és a lehető legbékésebb legyen a tüntetésük. Az a 20-30 ezer ember, aki ott volt akkor a főtéren, példát is adott a méltóságról. Volt a román demokrata ifjúsági szervezetnek egy vezetője, aki adott pillanatban azt mondta az erkélyről a Grand Hotel előtt gyülekező románoknak, példát vehetnének a magyarokról, ahogyan békésen a jogaikért tüntetnek. Közben próbáltuk felmérni a tömeg hangulatát, autókkal jártuk a környéket. Tudtuk, hogy Kincses Előd, akit azelőtt való nap lemondattak, visszajön Székelyudvarhelyről és szólni akar az emberekhez, mert a közösség várja. Írtunk neki egy szöveget, mert tudtuk, hogy mit kellene mondania a balhé elkerülése érdekében. Kincses végül egy egészen más szöveget mondott. Amikor összegyűlt annyi román ember, hogy már erőt éreztek magukban, rárontottak a magyar tömegre. A magyarság eleinte visszavonult, aztán felocsúdott, szégyenből is felszedte a padokat, és ellentámadásba lendült. Ez abba a fejleménybe váltott át, amelyet legjobban egy marosvásárhelyi orvos, Kisgyörgy Árpád idegsebész jellemzett: „sok fafejű embert láttam életemben, de ennyi zöld fafejűt még nem”. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb román sérültnek a padokból feltépett zöld falécekkel volt beverve a feje. Mi folyton próbáltuk megállítani azokat a magyarokat, akik meg akarták bosszulni a történteket. Huszadikán éjjel folyamatosan telefonáltunk Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, hogy leállítsuk ezeket az embereket. Még az a hír is járta, hogy három, bányászokkal teli szerelvény várakozik Székelykocsárdon, hogy Marosvásárhelyre jöjjön.
Több forgatókönyv is van arról, hogy mi történt valójában azokban a napokban a városban. Ön szerint mi a magyarázata ezeknek az eseményeknek?
Egyértelmű, hogy egy tudatos, előre eltervezett pogrom-kísérlet volt. Nem biztos, hogy ez kizárólag a román titkosszolgálat és a levitézlett kommunista elit ügyködése volt. Európának akkor nem volt semmilyen ellenőrző eszköze az esetleges kelet-európai etnikai konfliktusok kezelésére. Marosvásárhely jellegzetessége akadályozta meg azt, hogy akkor nem volt még véresebb a konfliktus a románok és a magyarok között. A történtek ugyanis még lélektani hadjárattal is párosultak. A vásárhelyi román elit olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a magyaroknál esetleg lehetnek fegyverek, amelyeket Budapestről szállítottak nekik. Ha egyetlen lövés valahol eldördült volna, függetlenül attól, hogy melyik oldalról, abból komoly polgárháború lett volna. Szerencsére ez nem történt meg, mert egyik oldalon sem volt fegyver. Pontosabban: az egyik oldalon volt, és ott arra számítottak, hogy bevethetik, ha a másik oldalon eldördül egy fegyver. Most is azt mondom, a gondviselés keze józanságra intett minket, akkori vezetőket, meg tudtunk előzni egy szörnyű katasztrófát.
Sokan mondják, hogy a huszonöt évvel ezelőtti események nagyon rányomták a bélyegüket Marosvásárhelyre. Ezt hogyan látja?
Marosvásárhely halott város. Marosvásárhelyen nincs munkahely, nincs vásárlóerő, a város a múltjából él, ahogy tud. Marosvásárhelyre rányomtak egy bélyeget, kabátlopási ügybe keveredett.
Tudja a történetet: X-nek ellopták a télikabátját, de utána már senki nem emlékezett arra, hogy pontosan mi történt, csak arra, hogy X-nek köze volt valamilyen télikabát-lopáshoz.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Újítások a keretszerződésben
Az április 1-től érvénybe lépett egészségügyi keretszerződés egy sor újítást hozott magával.
A jelentős módosítások közé tartozik az, hogy a gyerekeket, tanulókat most már kizárólag csak a háziorvosnál lehet beoltatni, ugyanakkor a családorvosoknak sokkal több konzultációt kell végezniük a páciensek otthonában. Ugyancsak a keretszerződés szabályozza azt is, hogy a kórházba beutalt betegeket az egészségügyi intézmények teljes körű ellátásban kell részesítsék abban az értelemben, hogy tilos lesz ezután a beteget elküldeni gyógyszert vagy gyógyászati segédeszközöket vásárolni, amelyeket aztán úgy számoljanak el, mintha a kórház fizette volna azokat. Persze ahhoz, hogy ennek a kitételnek érvényt lehessen szerezni, arra van szükség, hogy a betegek jelezzék az ilyen jellegű visszaéléseket, nyilatkozta nemrég Vasile Ciurchea az Országos Egészségbiztosító Pénztár igazgatója.
Alapcsomag
Április 1-től a háziorvosok a kabinetjükben adhatják be az injekciókat, és a perfúziókat, ugyanakkor megduplázódott, azaz havi negyvenkettőre emelkedett a páciensek otthoni konzultációjának a száma. A háziorvosoknak a mozgásképtelen, vagy ideiglenesen mozgásképtelen betegek, az egy évesnél fiatalabb gyerekek, illetve a tizennyolc év alatti, fertőző betegségben szenvedő gyerekek otthonába kell kiszálljanak, és ugyancsak otthon kell meglátogassák a gyermekágyas anyákat és azokat a krónikus betegeket is, akik nem tudnak elmenni a háziorvosi rendelőbe. Emellett kettőről négyre emelkedik a biztosítottak évi szakorvosi konzultációja. Ezentúl egy vagy több krónikus betegség esetén minden biztosítottnak negyedévenként négy konzultációt kell biztosítani, de ez nem lehet több havi kettőnél. Az új keretszerződésbe új eljárások és kezelések is bekerültek, például a biopszia, a hasi sérülések műtét utáni kezelése, a császármetszés utáni sebészi beavatkozások, a méhen kívüli terhesség operálása, az orvosi genetikai kezelések.
Oltások, vizitdíj
Az országos oltási kampányok keretében, valamint a veszélyeztetett csoportok beoltásakor az oltást kizárólag a háziorvosok fogják elvégezni. Erre a módosításra azért volt szükség, mert az iskolában történő oltásnak számos hátránya volt: például sok iskolában nincs orvosi rendelő, vannak gyerekek, akik nem járnak iskolába, illetve egy-egy osztályban nem feltétlenül minden gyerek tartozik ugyanabba a korcsoportba. Ugyanakkor az új keretszerződés kimondja, hogy vizitdíjat csak a rehabilitációs kezelések után lehet kérni, a vizitdíj összege 5-10 lej között mozog. Ennek a pénznek a kifizetése alól mentesülnek a tizennyolc év alattiak, a 18-26 év közötti fiatalok, akik iskolába, egyetemre, továbbképzőbe járnak és nincs munkából származó jövedelmük; az olyan betegek, akik az Egészségügyminisztérium által meghatározott egészségügyi programban rögzített egyik betegségben szenvednek, és nincs jövedelmük, valamint a havi 740 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok.
Országos programok
Április 1-től 29 országos egészségügyi program indul be, melyek közül tizenötöt az Egészségügyminisztérium, tizennégyet pedig az egészségbiztosító finanszíroz és bonyolít le. Az előbbi programjaira 631 millió lej áll a szaktárca rendelkezésére. Ezeknek a programoknak a haszonélvezői lehetnek mind a biztosítottak, mind pedig a nem biztosítottak. Az országos onkológia programkeretében május 1-től működni fog egy külön röntgenkezelés program, míg a szervátültetési program keretében lesz mesterséges megtermékenyítés azoknak a pároknak, amelyek a gyermeknemzés terén egészségügyi nehézségekkel küzdenek.
erdon.ro