Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. november 24.
Befejeződött a Könyvmaraton Nagyváradon
Szombaton délután több kötetet is bemutattak a VI. Könyvmaraton keretében a Silent kávézóban, illetve az Ady Endre Emlékmúzeumban.
A kínálatban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Időutazás Farnastól Zsobokig című riportkötete, Molnár Judit Nádpálca nélkül című irodalomtörténeti munkája, Tasnádi-Sáhy Péter A békaember legendája című novelláskötete, Székely Ervin Bársonyszék és aszfalt című regénye, az Europrint kiadó újdonságai és a kultika.com honlapnak, Kós Károly összegyűjtött publicisztikáinak, valamint Péter I. Zoltán A Zöldfától a Kék macskáig – nagyváradi vendéglők a Monarchia idején című kötetei szerepeltek.
Tasnádi-Sáhy Péterrel Simon Judit szerkesztő, a Riport Kiadó vezetője beszélgetett az új kötetről. Bevezetésképpen elmondta, hogy a Budapesten született, jelenleg Nagyváradon dolgozó író, újságíró járt többek között Indiában, és beszél hindiül is.
„Abszolút igen és abszolút nem” – válaszolta Tasnádi-Sáhy Péter arra a kérdésre, hogy saját élethelyzeteiből jeleníti-e meg figuráit. Mindig egy kép, ami megtelik tartalommal számára, így alakulnak ki történetei. S hogy miért éppen a békaember? Jár a városi uszodába, ahol van egy ember, akin meglátta az apró, figyelemfelkeltő jegyeket, a békaember pedig városi legenda lett.
„Mindig egyensúlyban vagyunk” – mondta a szerző, csak éppen kétféle ez az egyensúlyi állapotot, az egyikből könnyebb, a másikból nehezebb kibillenteni az embert. A kötet novellái ezt a két állapotot mutatják be, a címadó novella az, ami egy klasszikus boldogságtörténet.
A kötetből a Tejpor és puding illetve a Karmok című novellákat olvasta fel a szerző, mintegy illusztrálandó, hogy a novellák szereplői helyenként átfedik egymást.
A maraton záróakkordjaként a könyvbemutatók végén az Ady Endre Emlékmúzeumban Mátyás Zsolt Imre színművész performanszának köszönhetően úgy érezhette a közönség, hogy maga Ady sétált be az egykori Müllerájba. A színművész az általa előadott versek mellett arról is gondoskodott, hogy interaktívvá váljon a rendezvény, hiszen a közönség tagjai közül a vállalkozó kedvűek felolvashatták kedvenc Ady-költeményüket, majd mécseseket helyeztek el a délelőtt megkoszorúzott szobor talapzatán.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
Szombaton délután több kötetet is bemutattak a VI. Könyvmaraton keretében a Silent kávézóban, illetve az Ady Endre Emlékmúzeumban.
A kínálatban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Időutazás Farnastól Zsobokig című riportkötete, Molnár Judit Nádpálca nélkül című irodalomtörténeti munkája, Tasnádi-Sáhy Péter A békaember legendája című novelláskötete, Székely Ervin Bársonyszék és aszfalt című regénye, az Europrint kiadó újdonságai és a kultika.com honlapnak, Kós Károly összegyűjtött publicisztikáinak, valamint Péter I. Zoltán A Zöldfától a Kék macskáig – nagyváradi vendéglők a Monarchia idején című kötetei szerepeltek.
Tasnádi-Sáhy Péterrel Simon Judit szerkesztő, a Riport Kiadó vezetője beszélgetett az új kötetről. Bevezetésképpen elmondta, hogy a Budapesten született, jelenleg Nagyváradon dolgozó író, újságíró járt többek között Indiában, és beszél hindiül is.
„Abszolút igen és abszolút nem” – válaszolta Tasnádi-Sáhy Péter arra a kérdésre, hogy saját élethelyzeteiből jeleníti-e meg figuráit. Mindig egy kép, ami megtelik tartalommal számára, így alakulnak ki történetei. S hogy miért éppen a békaember? Jár a városi uszodába, ahol van egy ember, akin meglátta az apró, figyelemfelkeltő jegyeket, a békaember pedig városi legenda lett.
„Mindig egyensúlyban vagyunk” – mondta a szerző, csak éppen kétféle ez az egyensúlyi állapotot, az egyikből könnyebb, a másikból nehezebb kibillenteni az embert. A kötet novellái ezt a két állapotot mutatják be, a címadó novella az, ami egy klasszikus boldogságtörténet.
A kötetből a Tejpor és puding illetve a Karmok című novellákat olvasta fel a szerző, mintegy illusztrálandó, hogy a novellák szereplői helyenként átfedik egymást.
A maraton záróakkordjaként a könyvbemutatók végén az Ady Endre Emlékmúzeumban Mátyás Zsolt Imre színművész performanszának köszönhetően úgy érezhette a közönség, hogy maga Ady sétált be az egykori Müllerájba. A színművész az általa előadott versek mellett arról is gondoskodott, hogy interaktívvá váljon a rendezvény, hiszen a közönség tagjai közül a vállalkozó kedvűek felolvashatták kedvenc Ady-költeményüket, majd mécseseket helyeztek el a délelőtt megkoszorúzott szobor talapzatán.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2014. november 24.
Minden határon túli magyart ellátnak sürgősségi esetben
Könnyebb lesz igénybe venni a magyarországi egészségügyi ellátást a határon túli magyaroknak – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezetéből. A dokumentum szerint ha az a beteg, akinek az egészségi állapota már nem teszi lehetővé a kérelmezett ellátás halasztását, és nem rendelkezik a szükséges igazolványok – a magyarigazolvány vagy a magyar állampolgárságot igazoló okirat – másolatának egyikével sem, ettől függetlenül engedélyt kaphat az ellátásra.
Ehhez azonban szükséges, hogy utóbbiak kiállítása folyamatban legyen, és ezt az eljáró hatóság által kiadott irattal igazolni is tudja - írja a Magyar Nemzet. A rendelettervezet arra is lehetőséget adna, hogy a páciensnek a támogatás akkor is odaítélhető legyen, ha más beavatkozást végeznek el, mint amit a kérelmező igényelt. Ugyanakkor ennek összege nem lehet magasabb az eredetileg engedélyezetténél.
A külhoni magyarok Magyarországon történő egészségügyi ellátását egy 2007-es miniszteri rendelet szabályozza. A rendelet értelmében az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok (most már csak ők, mivel a többi szomszédos országban élő lakosra az uniós szabályok érvényesek) támogatást kérhetnek ahhoz, hogy Magyarországon kezeljék őket. A kérelemről egy orvosokból álló értékelőbizottság dönt, a kérelem beadásától számítva legfeljebb hatvan napon belül. Az elbíráláskor egyebek mellett figyelembe veszik, hogy az az orvosi kezelés, amelyre támogatást kértek, szerepel-e az adott országban nyújtott ellátások között, illetve hogy ott mennyire súlyos eseteket képesek kezelni. A rendelet pontosan meghatározza, hogy milyen műtétek és kezelések esetén részesülhet a kérelem pozitív elbírálásban. Ilyen lehet egyebek mellett a különböző daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos diagnosztika, az idegsebészeti beavatkozások vagy szemészeti műtétek. A kérelmet a beteg, illetve – írásbeli meghatalmazás esetén – hozzátartozója vagy kezelőorvosa nyújthatja be az ellátás előtt a páciens lakóhelye szerinti országban a régiókban erre kijelölt irodákban.
Tavaly október óta egyébként az uniós állampolgároknak lehetőségük van arra, hogy hazai biztosítójuk terhére más országban kezeltessék magukat. Ennek a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló uniós irányelv adott zöld jelzést. Magyarországon az év első felében csaknem háromszáz beteg kérelmezett külföldi gyógykezelést, a kérelmek legnagyobb része különböző genetikai vizsgálatokra, sugárkezelés-terápiákra, tüdőtranszplantációra és speciális gerincműtétekre irányult.
maszol/mno.hu
Könnyebb lesz igénybe venni a magyarországi egészségügyi ellátást a határon túli magyaroknak – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezetéből. A dokumentum szerint ha az a beteg, akinek az egészségi állapota már nem teszi lehetővé a kérelmezett ellátás halasztását, és nem rendelkezik a szükséges igazolványok – a magyarigazolvány vagy a magyar állampolgárságot igazoló okirat – másolatának egyikével sem, ettől függetlenül engedélyt kaphat az ellátásra.
Ehhez azonban szükséges, hogy utóbbiak kiállítása folyamatban legyen, és ezt az eljáró hatóság által kiadott irattal igazolni is tudja - írja a Magyar Nemzet. A rendelettervezet arra is lehetőséget adna, hogy a páciensnek a támogatás akkor is odaítélhető legyen, ha más beavatkozást végeznek el, mint amit a kérelmező igényelt. Ugyanakkor ennek összege nem lehet magasabb az eredetileg engedélyezetténél.
A külhoni magyarok Magyarországon történő egészségügyi ellátását egy 2007-es miniszteri rendelet szabályozza. A rendelet értelmében az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok (most már csak ők, mivel a többi szomszédos országban élő lakosra az uniós szabályok érvényesek) támogatást kérhetnek ahhoz, hogy Magyarországon kezeljék őket. A kérelemről egy orvosokból álló értékelőbizottság dönt, a kérelem beadásától számítva legfeljebb hatvan napon belül. Az elbíráláskor egyebek mellett figyelembe veszik, hogy az az orvosi kezelés, amelyre támogatást kértek, szerepel-e az adott országban nyújtott ellátások között, illetve hogy ott mennyire súlyos eseteket képesek kezelni. A rendelet pontosan meghatározza, hogy milyen műtétek és kezelések esetén részesülhet a kérelem pozitív elbírálásban. Ilyen lehet egyebek mellett a különböző daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos diagnosztika, az idegsebészeti beavatkozások vagy szemészeti műtétek. A kérelmet a beteg, illetve – írásbeli meghatalmazás esetén – hozzátartozója vagy kezelőorvosa nyújthatja be az ellátás előtt a páciens lakóhelye szerinti országban a régiókban erre kijelölt irodákban.
Tavaly október óta egyébként az uniós állampolgároknak lehetőségük van arra, hogy hazai biztosítójuk terhére más országban kezeltessék magukat. Ennek a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló uniós irányelv adott zöld jelzést. Magyarországon az év első felében csaknem háromszáz beteg kérelmezett külföldi gyógykezelést, a kérelmek legnagyobb része különböző genetikai vizsgálatokra, sugárkezelés-terápiákra, tüdőtranszplantációra és speciális gerincműtétekre irányult.
maszol/mno.hu
2014. november 24.
Tisztújító gyűlést tartott a csíksomlyói közbirtokosság
Negyedik alkalommal is Mátéffy Győzőt választották a csíksomlyói közbirtokosság elnökévé a hétvégén tartott tisztújító közgyűlésen. Változott azonban az alelnök és a titkár, valamint az ellenőrző bizottság egyik tagjának személye. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kissomlyó hegyén zajló sípályafejlesztés is.
Négyévente tart tisztújító közgyűlést a csíksomlyói közbirtokosság, így a 2010-es döntést követően idén újra a vezetőség felépítéséről szavazhatott a tagság. A szombat reggel kilenc órakor kezdődött gyűlés a délutáni órákig eltartott, amely során újra bizalmat szavaztak a vezetőség tagjai közül Mátéffy Győző elnöknek, Márkos László pénztárosnak és Székely Csaba erdőgazdának. Az alelnöki szerepet ezentúl Péter Árpád tölti be, a titkár pedig Csiszer Zoltán lesz. A háromtagú ellenőrző bizottságból két régi tag – Keresztes Zsuzsa és Antal Attila – folytathatja munkáját, hozzájuk újként Györfi Csaba csatlakozik a tagság döntésének értelmében – foglalta össze a közbirtokosság elnöke.
Megduplázódott érdeklődés
A közbirtokosság elnöki szerepét 2002 óta betöltő Mátéffy arról is beszámolt, hogy a tisztújításon hozzávetőleg 240-en vettek részt. Ehhez hasonló részvételi arányra nem emlékszik az elmúlt tizenkét évben, többnyire 120 ember szokott jelen lenni egy-egy közgyűlésen. Megjegyezte, ez idő alatt a tagság is kicserélődött: az idős generáció helyét a 40-50 év közöttiek vették át, akiknek – a jelenlétet tekintve – számít, hogy ki és hogyan vezeti a közbirtokosságot.
Szabályzat a Kissomlyó-hegyért
A közgyűlésen az előre összeállított napirendi pontok mellett tárgyaltak a Kissomlyó hegyén lévő sípályáról is. Heves vita alakult ki ennek kapcsán, végül sikerült abban megállapodni, hogy a közbirtokosság összeállít egy szabályzattervezetet, amelynek tartalmát a tagság, a helyi plébánia, illetve a Ferenc-rend is alakíthatja. Miután elkészül a szabályzat, az üzemeltetővel is leülnek tárgyalni. Amennyiben az elfogadja a – fejlesztésekre, földmunkákra, területrendezésre vonatkozó kikötéseket tartalmazó – szabályzatot, az abban foglaltak alapján dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor számon kérhetők is lesznek általa – foglalta össze az elnök. Hozzátette, mivel már dolgoznak a szabályzaton, várhatóan 7-10 nap múlva a sípálya üzemeltetőivel is leülhetnek egyeztetni.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Negyedik alkalommal is Mátéffy Győzőt választották a csíksomlyói közbirtokosság elnökévé a hétvégén tartott tisztújító közgyűlésen. Változott azonban az alelnök és a titkár, valamint az ellenőrző bizottság egyik tagjának személye. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kissomlyó hegyén zajló sípályafejlesztés is.
Négyévente tart tisztújító közgyűlést a csíksomlyói közbirtokosság, így a 2010-es döntést követően idén újra a vezetőség felépítéséről szavazhatott a tagság. A szombat reggel kilenc órakor kezdődött gyűlés a délutáni órákig eltartott, amely során újra bizalmat szavaztak a vezetőség tagjai közül Mátéffy Győző elnöknek, Márkos László pénztárosnak és Székely Csaba erdőgazdának. Az alelnöki szerepet ezentúl Péter Árpád tölti be, a titkár pedig Csiszer Zoltán lesz. A háromtagú ellenőrző bizottságból két régi tag – Keresztes Zsuzsa és Antal Attila – folytathatja munkáját, hozzájuk újként Györfi Csaba csatlakozik a tagság döntésének értelmében – foglalta össze a közbirtokosság elnöke.
Megduplázódott érdeklődés
A közbirtokosság elnöki szerepét 2002 óta betöltő Mátéffy arról is beszámolt, hogy a tisztújításon hozzávetőleg 240-en vettek részt. Ehhez hasonló részvételi arányra nem emlékszik az elmúlt tizenkét évben, többnyire 120 ember szokott jelen lenni egy-egy közgyűlésen. Megjegyezte, ez idő alatt a tagság is kicserélődött: az idős generáció helyét a 40-50 év közöttiek vették át, akiknek – a jelenlétet tekintve – számít, hogy ki és hogyan vezeti a közbirtokosságot.
Szabályzat a Kissomlyó-hegyért
A közgyűlésen az előre összeállított napirendi pontok mellett tárgyaltak a Kissomlyó hegyén lévő sípályáról is. Heves vita alakult ki ennek kapcsán, végül sikerült abban megállapodni, hogy a közbirtokosság összeállít egy szabályzattervezetet, amelynek tartalmát a tagság, a helyi plébánia, illetve a Ferenc-rend is alakíthatja. Miután elkészül a szabályzat, az üzemeltetővel is leülnek tárgyalni. Amennyiben az elfogadja a – fejlesztésekre, földmunkákra, területrendezésre vonatkozó kikötéseket tartalmazó – szabályzatot, az abban foglaltak alapján dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor számon kérhetők is lesznek általa – foglalta össze az elnök. Hozzátette, mivel már dolgoznak a szabályzaton, várhatóan 7-10 nap múlva a sípálya üzemeltetőivel is leülhetnek egyeztetni.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2014. november 24.
A művészetit is támogatja a Studium
Folytatja a tanintézetek támogatását a Studium Alapítvány Marosvásárhelyen, idén a művészeti oktatás segítését is tervbe vették.
A Studium Alapítvány a marosvásárhelyi állami magyar nyelvű felsőoktatás támogatását tűzte ki feladatául ezelőtt 15 évvel, de ma már abban is gondolkodnak, hogy az elemi magyar nyelvű oktatást is támogassák, mert innen kerül ki az utánpótlás az egyetemekre. Ezért 2013-ban nagy projektbe kezdtek – tájékoztattak: terveket készítettek a marosvásárhelyi iskolák magyar osztályainak támogatására. Első lépésként két jelentős pályázatot nyertek: az alapítvány tavaly a Bethlen Gábor Alaptól nyert támogatást a Bolyai Farkas Gimnázium elemi osztályai felszerelésének bővítésére és felújítására. A Studium Hét keretén belül tavaly októberben Budapest Bár jótékonysági koncertet szerveztek, amely alkalommal a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium taneszközeinek felújítására gyűjtöttek.
Az alapítvány képviselői arról tájékoztattak, hogy idén is folytatják a támogatói munkát a marosvásárhelyi magyar oktatásért. Ugyancsak a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott és megnyert 600 ezer forinttal, valamint a júniusi Budapest Bár koncerten összegyűlt adományokkal segítik a marosvásárhelyi középiskolai művészeti oktatást, így ez alkalommal a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumot támogatják. A Bethlen Gábor Alaptól érkezett összegből az iskola hangszereket vásárolt: egy fuvolát, egy fagottot és 10 darab ütőt perkúciós hangszerekhez. A jótékonysági koncert alkalmával összegyűlt 2540 lejből két videóprojektort vásároltak, továbbá két asztali számítógépet is felajánlottak az iskolának. Az adományok ünnepélyes átadására kedden 13 órától kerül sor a Művészeti Gimnázium dísztermében. Jelen lesznek a Studium Alapítvány képviselői mellett Diana Sabina Grozav igazgatónő, Ávéd Éva aligazgatónő és Geréd Jolán tanárnő, aki az iskola részéről képviseli a projektet, valamint az iskola oktatói.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
Folytatja a tanintézetek támogatását a Studium Alapítvány Marosvásárhelyen, idén a művészeti oktatás segítését is tervbe vették.
A Studium Alapítvány a marosvásárhelyi állami magyar nyelvű felsőoktatás támogatását tűzte ki feladatául ezelőtt 15 évvel, de ma már abban is gondolkodnak, hogy az elemi magyar nyelvű oktatást is támogassák, mert innen kerül ki az utánpótlás az egyetemekre. Ezért 2013-ban nagy projektbe kezdtek – tájékoztattak: terveket készítettek a marosvásárhelyi iskolák magyar osztályainak támogatására. Első lépésként két jelentős pályázatot nyertek: az alapítvány tavaly a Bethlen Gábor Alaptól nyert támogatást a Bolyai Farkas Gimnázium elemi osztályai felszerelésének bővítésére és felújítására. A Studium Hét keretén belül tavaly októberben Budapest Bár jótékonysági koncertet szerveztek, amely alkalommal a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium taneszközeinek felújítására gyűjtöttek.
Az alapítvány képviselői arról tájékoztattak, hogy idén is folytatják a támogatói munkát a marosvásárhelyi magyar oktatásért. Ugyancsak a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott és megnyert 600 ezer forinttal, valamint a júniusi Budapest Bár koncerten összegyűlt adományokkal segítik a marosvásárhelyi középiskolai művészeti oktatást, így ez alkalommal a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumot támogatják. A Bethlen Gábor Alaptól érkezett összegből az iskola hangszereket vásárolt: egy fuvolát, egy fagottot és 10 darab ütőt perkúciós hangszerekhez. A jótékonysági koncert alkalmával összegyűlt 2540 lejből két videóprojektort vásároltak, továbbá két asztali számítógépet is felajánlottak az iskolának. Az adományok ünnepélyes átadására kedden 13 órától kerül sor a Művészeti Gimnázium dísztermében. Jelen lesznek a Studium Alapítvány képviselői mellett Diana Sabina Grozav igazgatónő, Ávéd Éva aligazgatónő és Geréd Jolán tanárnő, aki az iskola részéről képviseli a projektet, valamint az iskola oktatói.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
2014. november 24.
Ötvenéves a gyergyószentmiklósi Hiszekegy
Ötven éve,1964-ben kezdte el Lukácsovits Magda festőművész a Szent Miklós-templom mennyezeti freskóinak megalkotását. Az apostoli hitvallás tizenkét képben válik láthatóvá az épület boltozatán. A freskók 1965-ben készültek el, ötvenedik évforduló közeledik.
A gyergyószentmiklósi római katolikus hívők többsége számára a templom boltozatán látható tizenkét freskó látványa természetes, ahogy az oltár vagy más eleme az épületnek. Így ismerték, szokták meg, mondhatni, így szeretik. Kevesebben vannak, akik már éltek akkor és emlékeznek arra, amikor még nem díszítették festmények a mennyezetet. Pedig nem olyan régen történt, „mindössze” fél évszázada, hogy Lukácsovits Magda festőművész felfestette a boltozatra a tizenkét képből álló Hiszekegyet.
Nemrégiben Gyergyószentmiklósra látogatott Idmar Hatzack, a festőnő férje, aki Gyergyószentmiklós díszpolgára. „Már alig van kortanú, aki tudná, mikor, milyen körülmények közt készültek a templom arculatát is meghatározó freskók. 2015-ben lesz éppen ötven éve, hogy Magda befejezte az alkotásait itt a templomban. Úgy gondolom, illő lenne, ha erről akár egy szentmise keretében megemlékezne a közösség” – mondta Idmar Hatzack.
„Megkeressük az ünnepi alkalmat”
A felvetést tolmácsolva feltettük a kérdést Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébánosnak: tervez-e a plébánia valamilyen megemlékezést, ünnepséget az ötvenedik évfordulóra. „Korai volna még, hogy választ mondjak erre, egyelőre nem tevődött fel ez a kérdés. Annyit mondhatok, az ötlet nem rossz. Keresnünk kell egy megfelelő alkalmat, összekötve egy ünneppel, és megemlékezni arról, hogy templomunkat ötven éve díszítik az apostoli hitvallás-képek” – fogalmazott a plébános. Hozzátette, az évforduló megünneplésébe mindenképpen be kellene vonni művészeti szakembereket, illetve más mérvadó személyiségeket is. A templom egyébként felújítás alatt van, ami jövőre is folytatódik. Jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy ehhez mekkora támogatást kapnak, így arról sem döntöttek, a templomfalakon kívül fognak dolgozni, vagy bent zajlanak munkálatok. Az ünnepséget ez is befolyásolhatja.
A hívek ragaszkodása mentette meg az alkotásokat
Meglepő lehet, de nem magától értetődő, hogy a freskók jövőre is láthatók lesznek a templom boltozatán. A műemlék épület felújítása során az is felmerült, hogy eltüntetik ezeket. Amint Portik Hegyi Kelemen elmondta, a munkálatok szükségességét szakvéleményekkel is alá kellett támasztani. Ebben felmerült, hogy a képek nem illenek a barokk épület stílusához, és létezett egy olyan javaslat, hogy ezeket el kellene tüntetni. Konkrétabban úgy kellett volna lemeszelni a képeket, hogy később bármikor eredeti formájukban vissza lehessen állítani, ha úgy döntenek. Erre létezik egy technológia.
Egy másik elképzelés is felmerült. Voltak, akik úgy emlékeztek, Lukácsovits Magda képei előtt más freskók voltak a mennyezeten, és ezeket kellene újra láthatóvá tenni. Falkutatást végeztek, de a szakemberek végül nem találtak ilyen régi festményekre utaló jeleket.
Végül az egyháztanács úgy döntött, maradjanak a Hitvallást ábrázoló képek a templom boltozatán. Portik Hegyi Kelemen elmondta, úgy gondolja, ez volt a jó döntés. „A szakemberek szerint ugyan nem találnak a templom stílusához, de nem is annyira kirívók, hogy ez bántaná az embereket. A hívek megszokták, ragaszkodnak hozzá. Lelkipásztori szempontból is a legjobb választás, hogy a hívek kérését figyelembe véve ne nyúljunk az alkotásokhoz, hagyjuk így, ahogy vannak” – szögezte le a plébános.
A szegények bibliája
Amit a feleségem elért templomi falfestéseivel, olyan hatású, mint amilyen a középkorban a „szegények bibliája” volt. Amikor Erdélyben nem lehetett hozzájutni hittan- és más vallásos könyvekhez, a papok felismerték: a falképek szemléltető anyagként segítenek a hitoktatásban és az igehirdetésben – állapította meg Idmar Hatzack, aki örülne annak is, ha a festőnő életművét bemutató kiállítás és album Gyergyószentmiklóson is be lenne mutatva (Fidem pinxit – A hitet festette címmel került sor nemrégiben albumbemutatóval összekapcsolva Lukácsovits Magda életmű-kiállítására Kolozsváron).
A 183 képes oldalon 297 alkotást tartalmazó, 80 oldalas magyar szövegfüzet bemutatja a gyergyószentmiklósi templom freskóit, illetve a szárhegyi templomban látható Szentcsalád és Mária mennybemenetele falfestményeit is, amelyeket 1963-ban festett a most 81 éves, Németországban élő Lukácsovits Magda.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
Ötven éve,1964-ben kezdte el Lukácsovits Magda festőművész a Szent Miklós-templom mennyezeti freskóinak megalkotását. Az apostoli hitvallás tizenkét képben válik láthatóvá az épület boltozatán. A freskók 1965-ben készültek el, ötvenedik évforduló közeledik.
A gyergyószentmiklósi római katolikus hívők többsége számára a templom boltozatán látható tizenkét freskó látványa természetes, ahogy az oltár vagy más eleme az épületnek. Így ismerték, szokták meg, mondhatni, így szeretik. Kevesebben vannak, akik már éltek akkor és emlékeznek arra, amikor még nem díszítették festmények a mennyezetet. Pedig nem olyan régen történt, „mindössze” fél évszázada, hogy Lukácsovits Magda festőművész felfestette a boltozatra a tizenkét képből álló Hiszekegyet.
Nemrégiben Gyergyószentmiklósra látogatott Idmar Hatzack, a festőnő férje, aki Gyergyószentmiklós díszpolgára. „Már alig van kortanú, aki tudná, mikor, milyen körülmények közt készültek a templom arculatát is meghatározó freskók. 2015-ben lesz éppen ötven éve, hogy Magda befejezte az alkotásait itt a templomban. Úgy gondolom, illő lenne, ha erről akár egy szentmise keretében megemlékezne a közösség” – mondta Idmar Hatzack.
„Megkeressük az ünnepi alkalmat”
A felvetést tolmácsolva feltettük a kérdést Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébánosnak: tervez-e a plébánia valamilyen megemlékezést, ünnepséget az ötvenedik évfordulóra. „Korai volna még, hogy választ mondjak erre, egyelőre nem tevődött fel ez a kérdés. Annyit mondhatok, az ötlet nem rossz. Keresnünk kell egy megfelelő alkalmat, összekötve egy ünneppel, és megemlékezni arról, hogy templomunkat ötven éve díszítik az apostoli hitvallás-képek” – fogalmazott a plébános. Hozzátette, az évforduló megünneplésébe mindenképpen be kellene vonni művészeti szakembereket, illetve más mérvadó személyiségeket is. A templom egyébként felújítás alatt van, ami jövőre is folytatódik. Jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy ehhez mekkora támogatást kapnak, így arról sem döntöttek, a templomfalakon kívül fognak dolgozni, vagy bent zajlanak munkálatok. Az ünnepséget ez is befolyásolhatja.
A hívek ragaszkodása mentette meg az alkotásokat
Meglepő lehet, de nem magától értetődő, hogy a freskók jövőre is láthatók lesznek a templom boltozatán. A műemlék épület felújítása során az is felmerült, hogy eltüntetik ezeket. Amint Portik Hegyi Kelemen elmondta, a munkálatok szükségességét szakvéleményekkel is alá kellett támasztani. Ebben felmerült, hogy a képek nem illenek a barokk épület stílusához, és létezett egy olyan javaslat, hogy ezeket el kellene tüntetni. Konkrétabban úgy kellett volna lemeszelni a képeket, hogy később bármikor eredeti formájukban vissza lehessen állítani, ha úgy döntenek. Erre létezik egy technológia.
Egy másik elképzelés is felmerült. Voltak, akik úgy emlékeztek, Lukácsovits Magda képei előtt más freskók voltak a mennyezeten, és ezeket kellene újra láthatóvá tenni. Falkutatást végeztek, de a szakemberek végül nem találtak ilyen régi festményekre utaló jeleket.
Végül az egyháztanács úgy döntött, maradjanak a Hitvallást ábrázoló képek a templom boltozatán. Portik Hegyi Kelemen elmondta, úgy gondolja, ez volt a jó döntés. „A szakemberek szerint ugyan nem találnak a templom stílusához, de nem is annyira kirívók, hogy ez bántaná az embereket. A hívek megszokták, ragaszkodnak hozzá. Lelkipásztori szempontból is a legjobb választás, hogy a hívek kérését figyelembe véve ne nyúljunk az alkotásokhoz, hagyjuk így, ahogy vannak” – szögezte le a plébános.
A szegények bibliája
Amit a feleségem elért templomi falfestéseivel, olyan hatású, mint amilyen a középkorban a „szegények bibliája” volt. Amikor Erdélyben nem lehetett hozzájutni hittan- és más vallásos könyvekhez, a papok felismerték: a falképek szemléltető anyagként segítenek a hitoktatásban és az igehirdetésben – állapította meg Idmar Hatzack, aki örülne annak is, ha a festőnő életművét bemutató kiállítás és album Gyergyószentmiklóson is be lenne mutatva (Fidem pinxit – A hitet festette címmel került sor nemrégiben albumbemutatóval összekapcsolva Lukácsovits Magda életmű-kiállítására Kolozsváron).
A 183 képes oldalon 297 alkotást tartalmazó, 80 oldalas magyar szövegfüzet bemutatja a gyergyószentmiklósi templom freskóit, illetve a szárhegyi templomban látható Szentcsalád és Mária mennybemenetele falfestményeit is, amelyeket 1963-ban festett a most 81 éves, Németországban élő Lukácsovits Magda.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2014. november 24.
Továbbvándorolt a mesestaféta
Egy évig a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diákjai „ápolgatták”, pénteken két másik település iskolájának adták át azt a stafétát, amely által a magyar népmese egyre több vidékre jut el.
A mesemondás társasjátékába a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolától kapott felkérést a csomafalvi iskola, a jelképes staféta átvételével bekapcsolódva abba a folyamatba, amely által „se szeri, se száma” a mesemondásnak. Hogy eleget tettek a Meseszer című játék szabályainak, bizonyítja a pénteki rendezvényük, amelyen egyéni előadók és az iskola színjátszó csoportja elevenítették meg a magyar népmesék varázslatos világát. Bartalis Botond ötödikes és Csata Kinga hatodik osztályos tanulók meséikkel az emberségre, a kitartásra, a furfangra, a bugyutaságra, a kapzsiságra világítottak rá, a Gyopár színjátszó csoport előadása pedig a mennyekbe és a pokolra is magával vitte a nézőközönséget.
Amint azt Ambrus Ibolya angol szakos tanár, a színjátszó csoport irányítója elmondta, A bőgős fia meg az ördögök című mesét közösen dolgozták fel a csoportban, beleszőve a gyerekek ötleteit, gondolatait. A fenti és a lenti világot ízes szólásokkal jelenítették meg az előadók, ily módon igazi kikapcsolódást, kellemes időtöltést nyújtva a közönségnek.
A nézők a népzene szárnyain is mesés tájakra barangolhattak: a Köllő Miklós iskola citeracsoportjának előadása a Dunántúlra kalauzolta őket, majd a szervezők felkérésére, egy közös játékos táncba bekapcsolódva házigazdák és vendégeik együtt élhették át a népzene, a néptánc „mesésen” felszabadító hatását. A házigazda iskola továbbadta a stafétát: a Meseszer egy évig a szárhegyi Bethlen Gábor, illetve az újfalvi Elekes Vencel iskolák diákjainak életébe viszi el a varázslatot.
A Meseszer
A játékot 2009-ben indította az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár azzal a céllal, hogy „se szeri, se száma ne legyen a mesemondásnak, hogy szépszerével rendszeresen összegyűljünk mesélni, mesét hallgatni, csak úgy, jól érezni magunkat. Hogy a mese legyen fűszere életünknek, gyógyszere rosszkedvünknek, ékszere nyelvünknek. Hogy népmeséink hatalmas fészerében mindenki szert tehessen a maga szerére, amivel szeretetlenségeit csillapíthatja, netán amin elméjét tornáztathatja.” A mesemondás társasjátékának szabályai: a mesemondást tovább kell adni két másik településnek meghívott képviselőik jelenlétében; magyar népmesét kell mondani, a hagyományos magyar népmesemondás rendje szerint.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Egy évig a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diákjai „ápolgatták”, pénteken két másik település iskolájának adták át azt a stafétát, amely által a magyar népmese egyre több vidékre jut el.
A mesemondás társasjátékába a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolától kapott felkérést a csomafalvi iskola, a jelképes staféta átvételével bekapcsolódva abba a folyamatba, amely által „se szeri, se száma” a mesemondásnak. Hogy eleget tettek a Meseszer című játék szabályainak, bizonyítja a pénteki rendezvényük, amelyen egyéni előadók és az iskola színjátszó csoportja elevenítették meg a magyar népmesék varázslatos világát. Bartalis Botond ötödikes és Csata Kinga hatodik osztályos tanulók meséikkel az emberségre, a kitartásra, a furfangra, a bugyutaságra, a kapzsiságra világítottak rá, a Gyopár színjátszó csoport előadása pedig a mennyekbe és a pokolra is magával vitte a nézőközönséget.
Amint azt Ambrus Ibolya angol szakos tanár, a színjátszó csoport irányítója elmondta, A bőgős fia meg az ördögök című mesét közösen dolgozták fel a csoportban, beleszőve a gyerekek ötleteit, gondolatait. A fenti és a lenti világot ízes szólásokkal jelenítették meg az előadók, ily módon igazi kikapcsolódást, kellemes időtöltést nyújtva a közönségnek.
A nézők a népzene szárnyain is mesés tájakra barangolhattak: a Köllő Miklós iskola citeracsoportjának előadása a Dunántúlra kalauzolta őket, majd a szervezők felkérésére, egy közös játékos táncba bekapcsolódva házigazdák és vendégeik együtt élhették át a népzene, a néptánc „mesésen” felszabadító hatását. A házigazda iskola továbbadta a stafétát: a Meseszer egy évig a szárhegyi Bethlen Gábor, illetve az újfalvi Elekes Vencel iskolák diákjainak életébe viszi el a varázslatot.
A Meseszer
A játékot 2009-ben indította az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár azzal a céllal, hogy „se szeri, se száma ne legyen a mesemondásnak, hogy szépszerével rendszeresen összegyűljünk mesélni, mesét hallgatni, csak úgy, jól érezni magunkat. Hogy a mese legyen fűszere életünknek, gyógyszere rosszkedvünknek, ékszere nyelvünknek. Hogy népmeséink hatalmas fészerében mindenki szert tehessen a maga szerére, amivel szeretetlenségeit csillapíthatja, netán amin elméjét tornáztathatja.” A mesemondás társasjátékának szabályai: a mesemondást tovább kell adni két másik településnek meghívott képviselőik jelenlétében; magyar népmesét kell mondani, a hagyományos magyar népmesemondás rendje szerint.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2014. november 24.
Ismét vált az RMDSZ?
Letette ugyan az esküt a jelenlegi, PSD-vezette kormányban az új RMDSZ-es miniszter is hétfőn - ám közben egyre több hang szól arról, hogy Kelemenék esetleg átállnak a PNL-hez.
Ezen a héten fog az RMDSZ konkrét tárgyalásokat folytatni a PNL-vel arról, hogy új parlamenti többséget alkossanak-e együtt. Ezt Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, a szervezetben még mindig befolyással bíró politikus nyilatkozta hétfőn. Hozzátette: amennyiben esetleg megállapodnak, akkor a parlamentben 2015-ben jöhet létre az új többség. Mint ismeretes, az RMDSZ jelenleg a (még) Voctor Ponta vezette PSD-vel együtt kormányon van és őket támogatja a parlamentben is. Az államfőválasztást azonban a PNL-s Klaus Iohannis nyerte. A megválasztott államfő már rögtön a voksolások után tudatta: kormányváltást is szeretne, de nem azonnal, és nem mindenféle pártváltogató politikusok megszerzése révén, hanem alaposabban átgondolva, és tárgyalások nyomán. Markó azt mondta: "a héten összeül az RMDSZ vezetése is, hogy megtárgyalja a kérdést, mert tudomásom szerint eddig nem voltak egyeztetések".
Eskü
A Bihari Napló volt az első, amelyik hírt adott róla - majd innen a központi média is átvette -, hogy ha központi egyeztetések még nem is voltak, helyi szinten épp Biharban a PNL már meghívta tárgyalni az RMDSZ-t, hogy itt alkossanak új többséget a váradi városi, illetve a megye tanácsban is. Ha ez sikerülne, megpróbálnák leváltani a PSD embereit: Ioan Mangot, a Megyei Tanács alelnöki székéből, és Ovidiu Muresant nagyváradi alpolgármesteri tisztségből.
Minden esetre az átállásról való tárgyalások hírével egy időben, azaz tegnap azért letette az esküt a PSD-RMDSZ-PPDD-PC-kormány új művelődési minisztere. Hegedüs Csilla (és Bogdan Aurescu külügyminiszter) ünnepélyes tegnap19 órakor kezdődött a Cotroceni-i palotában. Hegedüs Csilla kinevezését múlt héten írta alá Traian Băsescu államelnök.
Véleményt mondott az RMDSZ kormányon maradásának, vagy új többséghez csatlakozásának ügyéről Borboly Csaba, a Csík Területi RMDSZ elnöke is. Ő nemrég még úgy értékelte, hogy "azzal, hogy Iohannisra szavaztak, a magyar választók egyértelműen azt üzenték az RMDSZ-nek, hogy a kormányból ki kell lépni"- azonban tegnap már finomított ezen, és azt a nem egyértelmű álláspontot fogalmazta meg, hogy szerinte az RMDSZ kormányon elért bizonyos eredményeket... A (még?) kormányzó PSD-vel kapcsolatos fejlemény, hogy Liviu Dragnea, a párt ügyvezető elnöke tegnap azt mondta, minél gyorsabban kongresszust akarnak a választási vereség után, hogy "januártól a kormányzásra koncentráljanak". Egyes források szerint e kongresszus december 20 körül lehet. Dragnea azt állítja, ezen nem fogják leváltani Victor Pontát a pártelnökségből - más források szerint viszont Ponta lemondatására vagy leváltására készülnek, legalábbis egyes PSD-s körök a párt és a kormány élén sem akarják már látni.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Letette ugyan az esküt a jelenlegi, PSD-vezette kormányban az új RMDSZ-es miniszter is hétfőn - ám közben egyre több hang szól arról, hogy Kelemenék esetleg átállnak a PNL-hez.
Ezen a héten fog az RMDSZ konkrét tárgyalásokat folytatni a PNL-vel arról, hogy új parlamenti többséget alkossanak-e együtt. Ezt Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, a szervezetben még mindig befolyással bíró politikus nyilatkozta hétfőn. Hozzátette: amennyiben esetleg megállapodnak, akkor a parlamentben 2015-ben jöhet létre az új többség. Mint ismeretes, az RMDSZ jelenleg a (még) Voctor Ponta vezette PSD-vel együtt kormányon van és őket támogatja a parlamentben is. Az államfőválasztást azonban a PNL-s Klaus Iohannis nyerte. A megválasztott államfő már rögtön a voksolások után tudatta: kormányváltást is szeretne, de nem azonnal, és nem mindenféle pártváltogató politikusok megszerzése révén, hanem alaposabban átgondolva, és tárgyalások nyomán. Markó azt mondta: "a héten összeül az RMDSZ vezetése is, hogy megtárgyalja a kérdést, mert tudomásom szerint eddig nem voltak egyeztetések".
Eskü
A Bihari Napló volt az első, amelyik hírt adott róla - majd innen a központi média is átvette -, hogy ha központi egyeztetések még nem is voltak, helyi szinten épp Biharban a PNL már meghívta tárgyalni az RMDSZ-t, hogy itt alkossanak új többséget a váradi városi, illetve a megye tanácsban is. Ha ez sikerülne, megpróbálnák leváltani a PSD embereit: Ioan Mangot, a Megyei Tanács alelnöki székéből, és Ovidiu Muresant nagyváradi alpolgármesteri tisztségből.
Minden esetre az átállásról való tárgyalások hírével egy időben, azaz tegnap azért letette az esküt a PSD-RMDSZ-PPDD-PC-kormány új művelődési minisztere. Hegedüs Csilla (és Bogdan Aurescu külügyminiszter) ünnepélyes tegnap19 órakor kezdődött a Cotroceni-i palotában. Hegedüs Csilla kinevezését múlt héten írta alá Traian Băsescu államelnök.
Véleményt mondott az RMDSZ kormányon maradásának, vagy új többséghez csatlakozásának ügyéről Borboly Csaba, a Csík Területi RMDSZ elnöke is. Ő nemrég még úgy értékelte, hogy "azzal, hogy Iohannisra szavaztak, a magyar választók egyértelműen azt üzenték az RMDSZ-nek, hogy a kormányból ki kell lépni"- azonban tegnap már finomított ezen, és azt a nem egyértelmű álláspontot fogalmazta meg, hogy szerinte az RMDSZ kormányon elért bizonyos eredményeket... A (még?) kormányzó PSD-vel kapcsolatos fejlemény, hogy Liviu Dragnea, a párt ügyvezető elnöke tegnap azt mondta, minél gyorsabban kongresszust akarnak a választási vereség után, hogy "januártól a kormányzásra koncentráljanak". Egyes források szerint e kongresszus december 20 körül lehet. Dragnea azt állítja, ezen nem fogják leváltani Victor Pontát a pártelnökségből - más források szerint viszont Ponta lemondatására vagy leváltására készülnek, legalábbis egyes PSD-s körök a párt és a kormány élén sem akarják már látni.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2014. november 24.
Hegedüs Csilla: kulturális tárcavezetői prioritásom a minisztérium jövő évi méltányos költségvetése
„Megtiszteltetés számomra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bizalma, amelynek köszönhetően nevesítettek erre a fontos tisztségre” – jelentette ki Hegedüs Csilla kulturális miniszter a Cotroceni-palotabeli hivatalba helyezését követően hétfőn, november 24-én.
szaktárca volt örökségvédelmi államtitkára az eskütételt követő nyilatkozatában azt hangsúlyozta: fontos az, hogy a civil szférában tevékenykedett, két évtizede dolgozik az épített kulturális örökségvédelem terén, és intézményvezetői tisztségében hasznosítani fogja azt a munkatapasztalatot is, amelyet az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár-helyetteseként szerzett – tette hozzá.
„A Kulturális Minisztériumnak továbbra is védenie kell a hazai kulturális örökséget, biztosítania kell a kultúrához való hozzáférést az ország valamennyi polgára számára, ugyanakkor megfelelő talajt és keretet kell szolgáltatnia a kortárs művészeti alkotásnak” – hangsúlyozta a tárcavezető, aki azt is elmondta: miniszterként elsőrendű prioritása az intézmény jövő évi költségvetése azért, hogy a továbbiakban is támogatást kapjanak azok a kulturális projektek, amelyeket Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezett, finanszírozott a minisztérium.
”Elsőrendű célom az, hogy a Kulturális Minisztérium méltányos, az ideinél 30%-al nagyobb költségvetésből tudjon gazdálkodni. Ugyanakkor, mielőbb közvitára szeretnénk bocsátani a tárca legátfogóbb törvénytervezetét, a kulturális örökségvédelmi törvénykönyvet. Hosszú távon, de még a közeljövőben megtett konkrét lépésekkel szeretném elérni azt, hogy társadalmunkban megváltozzon a kultúráról kialakult közfelfogás, hiszen jövedelemhozó és nem erőforrásokat felemésztő ágazatról beszélünk. A kultúra munkahelyeket teremt és piacot a helyi termékeknek, ezáltal pedig hozzájárul az életminőség javításához. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy ország gazdasága számára ez a szektor jelenti a fejlődés egyik legbiztonságosabb erőforrását” – tette hozzá Hegedüs Csilla kulturális miniszter. (hírszerk.)
Transindex.ro
„Megtiszteltetés számomra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bizalma, amelynek köszönhetően nevesítettek erre a fontos tisztségre” – jelentette ki Hegedüs Csilla kulturális miniszter a Cotroceni-palotabeli hivatalba helyezését követően hétfőn, november 24-én.
szaktárca volt örökségvédelmi államtitkára az eskütételt követő nyilatkozatában azt hangsúlyozta: fontos az, hogy a civil szférában tevékenykedett, két évtizede dolgozik az épített kulturális örökségvédelem terén, és intézményvezetői tisztségében hasznosítani fogja azt a munkatapasztalatot is, amelyet az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár-helyetteseként szerzett – tette hozzá.
„A Kulturális Minisztériumnak továbbra is védenie kell a hazai kulturális örökséget, biztosítania kell a kultúrához való hozzáférést az ország valamennyi polgára számára, ugyanakkor megfelelő talajt és keretet kell szolgáltatnia a kortárs művészeti alkotásnak” – hangsúlyozta a tárcavezető, aki azt is elmondta: miniszterként elsőrendű prioritása az intézmény jövő évi költségvetése azért, hogy a továbbiakban is támogatást kapjanak azok a kulturális projektek, amelyeket Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezett, finanszírozott a minisztérium.
”Elsőrendű célom az, hogy a Kulturális Minisztérium méltányos, az ideinél 30%-al nagyobb költségvetésből tudjon gazdálkodni. Ugyanakkor, mielőbb közvitára szeretnénk bocsátani a tárca legátfogóbb törvénytervezetét, a kulturális örökségvédelmi törvénykönyvet. Hosszú távon, de még a közeljövőben megtett konkrét lépésekkel szeretném elérni azt, hogy társadalmunkban megváltozzon a kultúráról kialakult közfelfogás, hiszen jövedelemhozó és nem erőforrásokat felemésztő ágazatról beszélünk. A kultúra munkahelyeket teremt és piacot a helyi termékeknek, ezáltal pedig hozzájárul az életminőség javításához. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy ország gazdasága számára ez a szektor jelenti a fejlődés egyik legbiztonságosabb erőforrását” – tette hozzá Hegedüs Csilla kulturális miniszter. (hírszerk.)
Transindex.ro
2014. november 24.
Európai Polgár Díjat kapott a Temesvár Társaság
Tőkés László európai parlamenti képviselő felterjesztése nyomán az idei év európai díjazottjai között van a temesvári Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) is. A díjat az Európai Parlament zsűrije minden évben olyan tevékenységért ítéli oda, amely az európai gondolatot erősíti vagy népszerűsíti.
A Temesvár Társaság évek óta azért küzd, hogy a temesvári forradalom szellemisége, lángja továbbra is érvényesüljön a romániai közgondolkodásban, politikában. 1990 márciusában fogalmazták meg a Temesvári Kiáltványt, amelynek védelmében Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb antikommunista tüntetéssorozat indult 1990 első hónapjaiban Romániában.
A csoport a kilencvenes évek derekán lusztrációs törvénytervezetet készített, amelyben tíz évre megtiltották volna, hogy a volt kommunista párt és a hírhedt szekuritáté egykori vezetői választhatók legyenek.
A Temesvár Társaságon kívül a díjat ebben az esztendőben Romániából Andrei Pleșu közíró, filozófus kapta meg.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő javaslatai alapján a korábbi években Európai Polgár Díjban részesültek Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Kató Béla református püspök és Nyisztor Ilona pusztinai csángó-magyar hagyományőrző.
Brüsszel, 2014. november 24.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája
itthon.ma
Tőkés László európai parlamenti képviselő felterjesztése nyomán az idei év európai díjazottjai között van a temesvári Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) is. A díjat az Európai Parlament zsűrije minden évben olyan tevékenységért ítéli oda, amely az európai gondolatot erősíti vagy népszerűsíti.
A Temesvár Társaság évek óta azért küzd, hogy a temesvári forradalom szellemisége, lángja továbbra is érvényesüljön a romániai közgondolkodásban, politikában. 1990 márciusában fogalmazták meg a Temesvári Kiáltványt, amelynek védelmében Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb antikommunista tüntetéssorozat indult 1990 első hónapjaiban Romániában.
A csoport a kilencvenes évek derekán lusztrációs törvénytervezetet készített, amelyben tíz évre megtiltották volna, hogy a volt kommunista párt és a hírhedt szekuritáté egykori vezetői választhatók legyenek.
A Temesvár Társaságon kívül a díjat ebben az esztendőben Romániából Andrei Pleșu közíró, filozófus kapta meg.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő javaslatai alapján a korábbi években Európai Polgár Díjban részesültek Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Kató Béla református püspök és Nyisztor Ilona pusztinai csángó-magyar hagyományőrző.
Brüsszel, 2014. november 24.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája
itthon.ma
2014. november 24.
Potápi: átalakulhat a Kőrösi Csoma Sándor program
A nemzetpolitikai államtitkárság megfontolja azokat a javaslatokat, amelyek a Kőrösi Csoma Sándor program átalakítására érkeztek a diaszpóra szervezeteitől - mondta Potápi Árpád János az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői budapesti ülésén.
A nemzetpolitikai államtitkár - aki a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet előző heti üléseiről számolt be a testület előtt - kifejtette: a diaszpóra szervezetei jónak tartják a Kőrösi Csoma Sándor programot, ugyanakkor több ponton változtatásokat javasoltak, hogy az jobban működjön.
Ezek között említette, hogy a jövőben jobban vonják be az egyes közösségeket az ösztöndíjasok kiválasztásába, valamint, hogy ne a nyári, hanem a téli félév legyen a főidőszak. Azt is szeretnék, ha egy ösztöndíjas legalább kétszer vissza tudna menni az adott közösséghez. Az egyházak ahhoz kértek segítséget, hogy jóval több magyar papot küldjenek a diaszpórában élőkhöz.
Potápi Árpád János jelezte: a javaslatok megfontolják a jövő évi programok kialakításakor.
A diaszpóra szervezeteit és közösségeit segítő Kőrösi Csoma Sándor programra jövő évben is 1 milliárd forint áll rendelkezésre. A program keretében tavaly 47, idén 100 fiatal utazott a diaszpóra közösségeihez.
Az államtitkár szólt arról is, felmerült, hogy a jövőben kétnapos legyen a Magyar Diaszpóra Tanács ülése. Szavai szerint, ő hajlik erre, ugyanakkor a Magyar Állandó Értekezletnél ezt nem tartja szükségesnek, mert ennek tagjai gyakran találkoznak egyéb fórumokon.
(MTI), Budapest
A nemzetpolitikai államtitkárság megfontolja azokat a javaslatokat, amelyek a Kőrösi Csoma Sándor program átalakítására érkeztek a diaszpóra szervezeteitől - mondta Potápi Árpád János az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői budapesti ülésén.
A nemzetpolitikai államtitkár - aki a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet előző heti üléseiről számolt be a testület előtt - kifejtette: a diaszpóra szervezetei jónak tartják a Kőrösi Csoma Sándor programot, ugyanakkor több ponton változtatásokat javasoltak, hogy az jobban működjön.
Ezek között említette, hogy a jövőben jobban vonják be az egyes közösségeket az ösztöndíjasok kiválasztásába, valamint, hogy ne a nyári, hanem a téli félév legyen a főidőszak. Azt is szeretnék, ha egy ösztöndíjas legalább kétszer vissza tudna menni az adott közösséghez. Az egyházak ahhoz kértek segítséget, hogy jóval több magyar papot küldjenek a diaszpórában élőkhöz.
Potápi Árpád János jelezte: a javaslatok megfontolják a jövő évi programok kialakításakor.
A diaszpóra szervezeteit és közösségeit segítő Kőrösi Csoma Sándor programra jövő évben is 1 milliárd forint áll rendelkezésre. A program keretében tavaly 47, idén 100 fiatal utazott a diaszpóra közösségeihez.
Az államtitkár szólt arról is, felmerült, hogy a jövőben kétnapos legyen a Magyar Diaszpóra Tanács ülése. Szavai szerint, ő hajlik erre, ugyanakkor a Magyar Állandó Értekezletnél ezt nem tartja szükségesnek, mert ennek tagjai gyakran találkoznak egyéb fórumokon.
(MTI), Budapest
2014. november 25.
KAT: konkrét javaslatok a könyvkiadás helyzetének segítésére –
Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) tavaly novemberi ülésén szakpolitikai koncepciók kidolgozását vállalta a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat terén. A megvitatásra ajánlott pontok egyike a romániai magyar könyvkiadás és –terjesztés témaköre, amelynek vitaindító-tanulmányát Hajdú Áron, a BookArt könyvkiadó igazgatója írta meg, és amelyet a KAT a Transindex portálon keresztül vitára bocsátott.
A Communitas Alapítvány társszervezésében, októberben egy szakmai kerekasztal-beszélgetés révén került sor a tanulmány kapcsán kialakult vitára. A tanácskozás meghívottai az erdélyi könyvszakma képviselői, valamint a magyar könyvkiadók vezetői voltak.
„A megbeszélés során a résztvevők több olyan javaslatot is megfogalmaztak, amely javítani kívánja a könyvkiadás, a könyvkiadók helyzetét. Ezeket összegeztük, majd a minél teljesebb egyetértés kialakítása érdekében a szakma képviselőivel ismételten véleményeztük” – számolt be ma délután Székely István, a KAT elnöke.
A javaslatok egy része a Communitas Könyvkiadás szaktestület támogatási rendszerét célozza: a könyv létrejöttének több munkafolyamatát is pályázati úton támogassák, nemcsak a kiadást; növeljék a gyermekkönyvek, és főként ifjúsági könyvek számára elkülönített források arányát legalább 20%-ra; hangolják össze a szaktestület tevékenységét a kulturális és az ifjúsági szaktestületek tevékenységével. „Emellett, recenziók, kritikák írására való ösztönzéssel fontos lenne megerősíteni a könyvek sajtóvisszhangját, ugyanakkor olyan irodalmi portálra is szükség lenne, amely kiemelt szerepet szánna a kritikáknak, eszmecseréknek”– sorolta a szakemberek meglátásait Székely István.
A szakemberek úgy vélik, gondot jelent a könyvüzletek bérleti díjainak magas összege, megnehezítve ezek működését, ezért olyan önkormányzati, vagy esetleg egyházi tulajdonban lévő helységeket kellene a könyvesboltok számára felajánlani, amelyek kedvezményes árúak vagy bérmentesek. Érdemes lenne megfontolni a terjesztési rendszer bővítésének alternatív megoldásait, hiszen, főként kisebb települések esetében a könyv nem jut el célközönségéhez.
A megbeszélésen elhangzott konkrét javaslatokat a KAT határozat formájában a Communitas Alapítvány Könyvkiadás Szaktestülete elé terjeszti.
Közlemény
Erdély.ma
Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) tavaly novemberi ülésén szakpolitikai koncepciók kidolgozását vállalta a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat terén. A megvitatásra ajánlott pontok egyike a romániai magyar könyvkiadás és –terjesztés témaköre, amelynek vitaindító-tanulmányát Hajdú Áron, a BookArt könyvkiadó igazgatója írta meg, és amelyet a KAT a Transindex portálon keresztül vitára bocsátott.
A Communitas Alapítvány társszervezésében, októberben egy szakmai kerekasztal-beszélgetés révén került sor a tanulmány kapcsán kialakult vitára. A tanácskozás meghívottai az erdélyi könyvszakma képviselői, valamint a magyar könyvkiadók vezetői voltak.
„A megbeszélés során a résztvevők több olyan javaslatot is megfogalmaztak, amely javítani kívánja a könyvkiadás, a könyvkiadók helyzetét. Ezeket összegeztük, majd a minél teljesebb egyetértés kialakítása érdekében a szakma képviselőivel ismételten véleményeztük” – számolt be ma délután Székely István, a KAT elnöke.
A javaslatok egy része a Communitas Könyvkiadás szaktestület támogatási rendszerét célozza: a könyv létrejöttének több munkafolyamatát is pályázati úton támogassák, nemcsak a kiadást; növeljék a gyermekkönyvek, és főként ifjúsági könyvek számára elkülönített források arányát legalább 20%-ra; hangolják össze a szaktestület tevékenységét a kulturális és az ifjúsági szaktestületek tevékenységével. „Emellett, recenziók, kritikák írására való ösztönzéssel fontos lenne megerősíteni a könyvek sajtóvisszhangját, ugyanakkor olyan irodalmi portálra is szükség lenne, amely kiemelt szerepet szánna a kritikáknak, eszmecseréknek”– sorolta a szakemberek meglátásait Székely István.
A szakemberek úgy vélik, gondot jelent a könyvüzletek bérleti díjainak magas összege, megnehezítve ezek működését, ezért olyan önkormányzati, vagy esetleg egyházi tulajdonban lévő helységeket kellene a könyvesboltok számára felajánlani, amelyek kedvezményes árúak vagy bérmentesek. Érdemes lenne megfontolni a terjesztési rendszer bővítésének alternatív megoldásait, hiszen, főként kisebb települések esetében a könyv nem jut el célközönségéhez.
A megbeszélésen elhangzott konkrét javaslatokat a KAT határozat formájában a Communitas Alapítvány Könyvkiadás Szaktestülete elé terjeszti.
Közlemény
Erdély.ma
2014. november 25.
Közszolgálat régen és ma (45 éves a magyar adás)
Miként lehetett a valóságot bemutatni, értéket csempészni a magyar adásba a cenzúra idején? Milyen kihívásokat hozott az öt év kényszerszünet utáni újrakezdés? Hogyan lehet felvenni a versenyt a kiszélesedett médiakínálattal? Mit tehet a magyar adás szerkesztősége pénz nélkül, a nézők és a politikum kegyvesztettjeként? – ezek voltak a Román Televízió magyar adása fennállásának negyvenöt éves születésnapját ünneplő egész éves rendezvénysorozat záróeseménye, a vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott fórum fő témái.
1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban. Tizenhat év sugárzás után a magyar adást a hatalom megszüntette, a rendszerváltáskor, huszonöt évvel ezelőtt újraindult. Eme kettős évforduló jegyében nyitotta meg a vasárnapi vitafórumot Mosoni Emőke, a magyar adás jelenlegi főszerkesztője, menedzsere, aki szerint „a közszolgálatról manapság egyre kevesebb szó esik, ha mégis, akkor rendszerint elmarasztaló hangnemben.” A főszerkesztő úgy véli, ez a megítélés érinti a magyar adást is, de ennek ellenére van, mit felmutatniuk. „A negyvenöt év nem telt el nyomtalanul, megvan, dokumentumértékű. De vajon mit hoz a következő negyvenöt év? Úgy gondoltuk, az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk közös dolgainkról.”
Háromszék a tévében
Nehéz közszolgának lenni – hangsúlyozta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet nem rendíti meg hitében a magyar adás szerkesztőségét.
A fórum első részében Háromszéken készített felvételekből vetítettek részleteket, amelyekről Kacsó Edith beszélgetett a meghívottakkal. Elsőként a Völgyesi András rendezte, 1976-os Csongor és Tünde képsorai villantak fel, majd a Bocsárdi László rendezésében 2000-ben, a Háromszék Táncegyüttessel közösen színre vitt Vérnászt idézték meg, amely egyfajta vízválasztó is volt a sepsiszentgyörgyi színház életében. Bocsárdi László említette azokat az időket, amikor a színház sokak számára egyfajta menekülés volt az önkifejezés valamilyen formájába, ellenben később, a kísérletezés útjára lépve születtek meg azok az előadások, amelyek révén folyamatosan frissíti eszköztárát. Váry O. Péter, lapunk munkatársa arról beszélt, hogy a Háromszék mindenkor különös odafigyeléssel követte a színházi történéseket, az előadásokról közölt írások közönségnevelő hatásúak. A Kőrösi Csoma Sándor útját megjáró, korán elhunyt Jakabos Ödönről vetített filmrészletet követően a nagy utazóra testvére, Rácz Éva emlékezett, majd a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár 2011-es bezárása ürügyén Ferencz Csaba, lapunk gazdasági ügyvezetője beszélt a magánosítás útvesztőiről, a fiatalság jelenlegi lehetőségeiről.
A cenzúra idején
Szilágyi-Gödri Ildikó azzal vezette fel a magyar adás 1969–1985 közötti, megszüntetésig tartó időszakának ismertetését, hogy „az erdélyi magyarság meghatározó közéleti fóruma volt”, amit Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és Józsa Erika a helyszínen is megerősített, és ami kiderül a hármuk által szerkesztett, A mi magyar adásunk című kötetből is. „Felmutattuk értékeinket, bemutattunk embereket, és ebből lett a magyar adás. Minket így neveltek, hogy valamilyen hivatást, küldetést kell teljesíteni” – hangsúlyozta Tomcsányi Mária. Józsa Erika elmondta, bár a szerkesztőségi gyűléseken nem hangzott el, hogy értéket mentenek, népművelők, de azokban a falvakban, ahová a szerkesztőség elment filmezni, „azért egy-egy lakodalmi népszokás fennmaradt”. Simonffy Katalin szerint diktatúrában könnyebb volt televíziózni, egészen más töltete volt, amit akkor egy-egy adásban elmondtak, a nézők pontosan értették, hogy mi a mögöttes tartalom. Simonffy szerint „mindenki egyszemélyes intézményként vállalta feladatát”. A szóban forgó időszak képkockái forogtak: Csáky Zoltán egy tragikusan végződő bicskázásról szóló filmjéből, Csép Sándor a kalotaszegi egykézés okát boncolgató dokumentumfilmjéből, majd Józsa Erika meglepetésként bejátszotta Bodor Pál egykori főszerkesztő videoüzenetét, aki szerint nem volt hiábavaló ez a „szinte eszelős elképzelés”, amit a magyar adás jelentett, és megköszönte minden egykori munkatársának a kitartást.
Az újrakezdés
Az 1989. december 21., 22. és 23-ai eseményekre Boros Zoltán és Simonffy Katalin emlékeztette a vitafórum hallgatóit, rövid bejátszásban idézték fel a fordulat utáni első jelentkezést a Szabad Román Televízióban. Egy hónapig nyolc-tízezer ember is tartózkodott a televízió épületének udvarán, onnan is lőttek, oda is lőttek – emlékezett Boros Zoltán, az újrakezdés utáni főszerkesztő, aki egykori és új kollégáival igyekezett a valóságról tájékoztatni a közvéleményt. Ebben kiváló munkatársra talált Koczka György személyében, aki 1989 decemberében a szabadságot mikrofonnal a kezében élte meg a temesvári rádiónál, majd mindvégig azon volt, hogy kiderüljön az igazság az akkori történésekről. Ez sarkallta akkor is, amikor 1990 fekete márciusában a marosvásárhelyi eseményekről és annak következményeiről forgatott filmet, az ő mikrofonja előtt vallotta be ország-világnak a libánfalvi Mihai Cofariu, hogy nem maguktól mentek Marosvásárhelyre, hanem a pap küldte, hogy megvédjék a „békésen tüntető románokat” a magyarokkal szemben. Az akkori események következtében börtönbe zárt Cseresznyés Pállal Galbács Pál készített interjút, ebből is láthatott részletet a fórum vasárnapi közönsége, mindkettőt Kacsó Sándor filmezte, Tófalvi Zoltán pedig a véres napok előzményeit ismertette, hangsúlyozva, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak március 7-én megkezdett ülősztrájkja indította el a lavinát. Szerinte 1990 fekete márciusát „jobban ki kellett volna használni a magyar jogkövetelések szempontjából”.
A magyar adás operatőrei ott voltak kameráikkal a Bukaresti Egyetem téri tüntetéseknél, a bányászjárások alkalmával, a televízió alkalmazottjainak megszorítások elleni tiltakozásánál, valahányszor az utcára ment a tömeg, nemcsak megörökítették, hanem bizonyos helyzetekben befolyásolták is az eseményeket – szögezték le a szerkesztők. Versenyhelyzet és túlélés
Az 1990-es évek nem csak a társadalomban hoztak változást, a média is jócskán átalakult, a televíziózásban pedig más fogyasztói szokások honosodtak meg. Kábeltelevíziók, helyi televíziók sugároztak átvett, illetve saját készítésű magyar nyelvű műsorokat, ezekkel nehéz volt felvennie a versenyt az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel működő hazai közszolgálati magyar adásnak. Kacsó Sándor, aki Boros Zoltántól vette át az adás főszerkesztését, folyamatosan azzal szembesült, hogy az eladósodott Román Televízió magával rántja a magyar adást is, a felgyűlt adósságok miatt egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Mosoni Emőke már ilyen szűk pénztárcájú szerkesztőséget vett át, jelenleg három csatornán heti hat óra adást kell készíteniük mind kisebb költségvetésből. A megkérdőjelezett jövőről a fórum negyedik témakörében beszélgettek a meghívottakkal. Ferencz Judit egy korábbi adásban Márton Árpád képviselőt faggatta a törvénykezés bonyolultságáról, ebből láthattunk részletet, a lehetőségekről pedig Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács egykori tagja, valamint Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, mondott néhány ötletet. Gáspárik szerint újra kell fogalmazni a közszolgálatiságot, és élni kell a digitális média lehetőségeivel, mert a televíziózás, miként az egész média globális átalakulásban van. Eckstein-Kovács Péter azt javasolta, keressenek olyan egyéniségeket a műsorok elkészítéséhez, akik „viszik az adást”. Szerinte a politika mindig bele akar avatkozni, hogy mit mondjon a média, az adott szerkesztőség vezetőségének a dolga, hogy megtalálja és megőrizze függetlenségét, hitelességét. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közszolgálatiság öt, tíz év múlva, mindannyian azt válaszolták, hogy lesz, de azt senki nem tudta, milyen pénzből, hogyan, miként? Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője felvetette, az információdömpingben elvész a tartalom, ezért nem olyan derűlátó, mint kollégái. Válaszul mondta Gáspárik Attila, ha lett volna, ha lenne erős érdekvédelmi szakmai szervezete a hazai magyar médiának, amely kiáll a közszolgálatiság mellett, akkor most nem itt állnánk.
Mosoni Emőke azzal zárta a magyar adás 45 éves születésnapját ünneplő, kissé keserédesre sikerült – nem alaptalanul és nem véletlenül – fórumot, hogy annyi biztos, „a tartalom mögött előállítás van, amihez pénz kell. A tartalom akkor ér valamit, ha azt nézik. Az utóbbi években kiestünk a nézők kegyeiből. Ami azt jelenti, hogy kiestünk a politikum kegyeiből is. (…) Közösen kell megtalálnunk a megoldást a kollégákkal, hogy ne kössünk olyan kompromisszumot, amelyet aztán életünk végéig bánunk. Első lépésként valahogy vissza kell kerülnünk a köztudatba”. Megfogalmazása szerint az évforduló éve ünnep is, de jó alkalom visszatérni a gyökerekhez. „Arra támaszkodunk, amink van, amire kíváncsiak az emberek. Így próbálunk visszakerülni a nézők kegyeibe. Hogy lássák, ma is készülnek a magyar adásban olyan anyagok, amelyek sehol máshol nem. És érdemes megnézni, mert nekik szól.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Miként lehetett a valóságot bemutatni, értéket csempészni a magyar adásba a cenzúra idején? Milyen kihívásokat hozott az öt év kényszerszünet utáni újrakezdés? Hogyan lehet felvenni a versenyt a kiszélesedett médiakínálattal? Mit tehet a magyar adás szerkesztősége pénz nélkül, a nézők és a politikum kegyvesztettjeként? – ezek voltak a Román Televízió magyar adása fennállásának negyvenöt éves születésnapját ünneplő egész éves rendezvénysorozat záróeseménye, a vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott fórum fő témái.
1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban. Tizenhat év sugárzás után a magyar adást a hatalom megszüntette, a rendszerváltáskor, huszonöt évvel ezelőtt újraindult. Eme kettős évforduló jegyében nyitotta meg a vasárnapi vitafórumot Mosoni Emőke, a magyar adás jelenlegi főszerkesztője, menedzsere, aki szerint „a közszolgálatról manapság egyre kevesebb szó esik, ha mégis, akkor rendszerint elmarasztaló hangnemben.” A főszerkesztő úgy véli, ez a megítélés érinti a magyar adást is, de ennek ellenére van, mit felmutatniuk. „A negyvenöt év nem telt el nyomtalanul, megvan, dokumentumértékű. De vajon mit hoz a következő negyvenöt év? Úgy gondoltuk, az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk közös dolgainkról.”
Háromszék a tévében
Nehéz közszolgának lenni – hangsúlyozta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet nem rendíti meg hitében a magyar adás szerkesztőségét.
A fórum első részében Háromszéken készített felvételekből vetítettek részleteket, amelyekről Kacsó Edith beszélgetett a meghívottakkal. Elsőként a Völgyesi András rendezte, 1976-os Csongor és Tünde képsorai villantak fel, majd a Bocsárdi László rendezésében 2000-ben, a Háromszék Táncegyüttessel közösen színre vitt Vérnászt idézték meg, amely egyfajta vízválasztó is volt a sepsiszentgyörgyi színház életében. Bocsárdi László említette azokat az időket, amikor a színház sokak számára egyfajta menekülés volt az önkifejezés valamilyen formájába, ellenben később, a kísérletezés útjára lépve születtek meg azok az előadások, amelyek révén folyamatosan frissíti eszköztárát. Váry O. Péter, lapunk munkatársa arról beszélt, hogy a Háromszék mindenkor különös odafigyeléssel követte a színházi történéseket, az előadásokról közölt írások közönségnevelő hatásúak. A Kőrösi Csoma Sándor útját megjáró, korán elhunyt Jakabos Ödönről vetített filmrészletet követően a nagy utazóra testvére, Rácz Éva emlékezett, majd a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár 2011-es bezárása ürügyén Ferencz Csaba, lapunk gazdasági ügyvezetője beszélt a magánosítás útvesztőiről, a fiatalság jelenlegi lehetőségeiről.
A cenzúra idején
Szilágyi-Gödri Ildikó azzal vezette fel a magyar adás 1969–1985 közötti, megszüntetésig tartó időszakának ismertetését, hogy „az erdélyi magyarság meghatározó közéleti fóruma volt”, amit Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és Józsa Erika a helyszínen is megerősített, és ami kiderül a hármuk által szerkesztett, A mi magyar adásunk című kötetből is. „Felmutattuk értékeinket, bemutattunk embereket, és ebből lett a magyar adás. Minket így neveltek, hogy valamilyen hivatást, küldetést kell teljesíteni” – hangsúlyozta Tomcsányi Mária. Józsa Erika elmondta, bár a szerkesztőségi gyűléseken nem hangzott el, hogy értéket mentenek, népművelők, de azokban a falvakban, ahová a szerkesztőség elment filmezni, „azért egy-egy lakodalmi népszokás fennmaradt”. Simonffy Katalin szerint diktatúrában könnyebb volt televíziózni, egészen más töltete volt, amit akkor egy-egy adásban elmondtak, a nézők pontosan értették, hogy mi a mögöttes tartalom. Simonffy szerint „mindenki egyszemélyes intézményként vállalta feladatát”. A szóban forgó időszak képkockái forogtak: Csáky Zoltán egy tragikusan végződő bicskázásról szóló filmjéből, Csép Sándor a kalotaszegi egykézés okát boncolgató dokumentumfilmjéből, majd Józsa Erika meglepetésként bejátszotta Bodor Pál egykori főszerkesztő videoüzenetét, aki szerint nem volt hiábavaló ez a „szinte eszelős elképzelés”, amit a magyar adás jelentett, és megköszönte minden egykori munkatársának a kitartást.
Az újrakezdés
Az 1989. december 21., 22. és 23-ai eseményekre Boros Zoltán és Simonffy Katalin emlékeztette a vitafórum hallgatóit, rövid bejátszásban idézték fel a fordulat utáni első jelentkezést a Szabad Román Televízióban. Egy hónapig nyolc-tízezer ember is tartózkodott a televízió épületének udvarán, onnan is lőttek, oda is lőttek – emlékezett Boros Zoltán, az újrakezdés utáni főszerkesztő, aki egykori és új kollégáival igyekezett a valóságról tájékoztatni a közvéleményt. Ebben kiváló munkatársra talált Koczka György személyében, aki 1989 decemberében a szabadságot mikrofonnal a kezében élte meg a temesvári rádiónál, majd mindvégig azon volt, hogy kiderüljön az igazság az akkori történésekről. Ez sarkallta akkor is, amikor 1990 fekete márciusában a marosvásárhelyi eseményekről és annak következményeiről forgatott filmet, az ő mikrofonja előtt vallotta be ország-világnak a libánfalvi Mihai Cofariu, hogy nem maguktól mentek Marosvásárhelyre, hanem a pap küldte, hogy megvédjék a „békésen tüntető románokat” a magyarokkal szemben. Az akkori események következtében börtönbe zárt Cseresznyés Pállal Galbács Pál készített interjút, ebből is láthatott részletet a fórum vasárnapi közönsége, mindkettőt Kacsó Sándor filmezte, Tófalvi Zoltán pedig a véres napok előzményeit ismertette, hangsúlyozva, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak március 7-én megkezdett ülősztrájkja indította el a lavinát. Szerinte 1990 fekete márciusát „jobban ki kellett volna használni a magyar jogkövetelések szempontjából”.
A magyar adás operatőrei ott voltak kameráikkal a Bukaresti Egyetem téri tüntetéseknél, a bányászjárások alkalmával, a televízió alkalmazottjainak megszorítások elleni tiltakozásánál, valahányszor az utcára ment a tömeg, nemcsak megörökítették, hanem bizonyos helyzetekben befolyásolták is az eseményeket – szögezték le a szerkesztők. Versenyhelyzet és túlélés
Az 1990-es évek nem csak a társadalomban hoztak változást, a média is jócskán átalakult, a televíziózásban pedig más fogyasztói szokások honosodtak meg. Kábeltelevíziók, helyi televíziók sugároztak átvett, illetve saját készítésű magyar nyelvű műsorokat, ezekkel nehéz volt felvennie a versenyt az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel működő hazai közszolgálati magyar adásnak. Kacsó Sándor, aki Boros Zoltántól vette át az adás főszerkesztését, folyamatosan azzal szembesült, hogy az eladósodott Román Televízió magával rántja a magyar adást is, a felgyűlt adósságok miatt egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Mosoni Emőke már ilyen szűk pénztárcájú szerkesztőséget vett át, jelenleg három csatornán heti hat óra adást kell készíteniük mind kisebb költségvetésből. A megkérdőjelezett jövőről a fórum negyedik témakörében beszélgettek a meghívottakkal. Ferencz Judit egy korábbi adásban Márton Árpád képviselőt faggatta a törvénykezés bonyolultságáról, ebből láthattunk részletet, a lehetőségekről pedig Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács egykori tagja, valamint Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, mondott néhány ötletet. Gáspárik szerint újra kell fogalmazni a közszolgálatiságot, és élni kell a digitális média lehetőségeivel, mert a televíziózás, miként az egész média globális átalakulásban van. Eckstein-Kovács Péter azt javasolta, keressenek olyan egyéniségeket a műsorok elkészítéséhez, akik „viszik az adást”. Szerinte a politika mindig bele akar avatkozni, hogy mit mondjon a média, az adott szerkesztőség vezetőségének a dolga, hogy megtalálja és megőrizze függetlenségét, hitelességét. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közszolgálatiság öt, tíz év múlva, mindannyian azt válaszolták, hogy lesz, de azt senki nem tudta, milyen pénzből, hogyan, miként? Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője felvetette, az információdömpingben elvész a tartalom, ezért nem olyan derűlátó, mint kollégái. Válaszul mondta Gáspárik Attila, ha lett volna, ha lenne erős érdekvédelmi szakmai szervezete a hazai magyar médiának, amely kiáll a közszolgálatiság mellett, akkor most nem itt állnánk.
Mosoni Emőke azzal zárta a magyar adás 45 éves születésnapját ünneplő, kissé keserédesre sikerült – nem alaptalanul és nem véletlenül – fórumot, hogy annyi biztos, „a tartalom mögött előállítás van, amihez pénz kell. A tartalom akkor ér valamit, ha azt nézik. Az utóbbi években kiestünk a nézők kegyeiből. Ami azt jelenti, hogy kiestünk a politikum kegyeiből is. (…) Közösen kell megtalálnunk a megoldást a kollégákkal, hogy ne kössünk olyan kompromisszumot, amelyet aztán életünk végéig bánunk. Első lépésként valahogy vissza kell kerülnünk a köztudatba”. Megfogalmazása szerint az évforduló éve ünnep is, de jó alkalom visszatérni a gyökerekhez. „Arra támaszkodunk, amink van, amire kíváncsiak az emberek. Így próbálunk visszakerülni a nézők kegyeibe. Hogy lássák, ma is készülnek a magyar adásban olyan anyagok, amelyek sehol máshol nem. És érdemes megnézni, mert nekik szól.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 25.
A visszaszolgáltatások botrányai
Hét végén letartóztatták Alina Bicát, a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség főügyészét, kocsiját a csúcsforgalomban állították meg a rendőrök, így vitték a korrupcióellenes ügyészségre.
Kiderült, hivatali visszaéléssel vádolják egy 2011 márciusában zajlott visszaszolgáltatási ügyben, amikor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. A külföldi hírügynökségek a sors iróniájának tartják, hogy pontosan a szervezett bűnözéssel foglalkozó főügyészt vádolják korrupcióval. Ráadásul az ügyet három és fél éve jegelik, nem tudni, mitől lett hirtelen ilyen sürgős Bica lekapcsolása.
Az ügyben korábban már őrizetbe vették Lăcrămioara Alexandrut és Dragoş Bogdant, az Adó- és Pénzügyi Hivatal volt alelnökeit – akik szintén a korrupcióval vádolt bizottság tagjai voltak –, s letartóztatták Emil Nuţiut, a földterület értékét felbecsülő szakembert. A kommunizmus kárvallottjainak visszaszolgáltatási ügyeiben már számtalan botrány tört ki, ez csak a jéghegy csúcsa. Kiderült, egy Gheorghe Stelian nevű, telekspekulációkkal vádolt üzletember úgyszólván bagóért vásárolta fel a kárpótlásban már nem nagyon reménykedő érintettektől a Floreasca negyedben lévő telkeket és adta el húsz-harmincszoros áron. Ebben az ügyben, mivel állami épületek voltak a hatalmas telken, kárpótolták Steliant, 150 millió eurót fizettek ki neki. A vád szerint lefizette az illetékeseket, akik körülbelül 62 millió euróval túlértékelték a telket, és így megkárosították az államot. Kiderült, amiről már eddig is rengeteget cikkezett a fővárosi sajtó, hogy egész maffiacsoport „szakosodott” a visszaszolgáltatási ügyekre, egy másik ügyben Dorel Cocos, Elena Udrea volt férje közvetített (értsd összehozta a bizottság tagjaival az üzletembert), aki miért, miért nem, de hatott rájuk, s 60 millió helyett 90 millió eurót zsebelt be. A közvetítésért a szintén letartóztatott Cocosnak tízmillió eurót perkált le.
Szép történetek, nem igaz? Stelian különben néhány év alatt hasonló visszaszolgáltatási ügyek révén mesés vagyonra tett szert. Az érintettek köre egyre terjed, a villámok már Elena Udrea közelében csapkodnak. A politikus tagadta, hogy tudomása lett volna volt férje és Gheorghe Stelian kapcsolatáról, közben fényképek jelentek meg tavaszi párizsi kirándulásáról, amint barátnőjével, Alina Bicával bevásárol. A titkosszolgálatok már akkor figyelték a főügyészt. Ebből következően másról is szó lehet. Sok szakértő a hét végén úgy vélekedett, nincs kizárva az sem, hogy a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség rivalizálásáról van szó, Laura Codruţa Kövesi most sakkot adott Alina Bicának, akit azóta 30 napos előzetesbe helyeztek és lemondott minden tisztségéről, de tagadja a vádakat, a letartóztatások pedig folytatódnak.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hét végén letartóztatták Alina Bicát, a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség főügyészét, kocsiját a csúcsforgalomban állították meg a rendőrök, így vitték a korrupcióellenes ügyészségre.
Kiderült, hivatali visszaéléssel vádolják egy 2011 márciusában zajlott visszaszolgáltatási ügyben, amikor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. A külföldi hírügynökségek a sors iróniájának tartják, hogy pontosan a szervezett bűnözéssel foglalkozó főügyészt vádolják korrupcióval. Ráadásul az ügyet három és fél éve jegelik, nem tudni, mitől lett hirtelen ilyen sürgős Bica lekapcsolása.
Az ügyben korábban már őrizetbe vették Lăcrămioara Alexandrut és Dragoş Bogdant, az Adó- és Pénzügyi Hivatal volt alelnökeit – akik szintén a korrupcióval vádolt bizottság tagjai voltak –, s letartóztatták Emil Nuţiut, a földterület értékét felbecsülő szakembert. A kommunizmus kárvallottjainak visszaszolgáltatási ügyeiben már számtalan botrány tört ki, ez csak a jéghegy csúcsa. Kiderült, egy Gheorghe Stelian nevű, telekspekulációkkal vádolt üzletember úgyszólván bagóért vásárolta fel a kárpótlásban már nem nagyon reménykedő érintettektől a Floreasca negyedben lévő telkeket és adta el húsz-harmincszoros áron. Ebben az ügyben, mivel állami épületek voltak a hatalmas telken, kárpótolták Steliant, 150 millió eurót fizettek ki neki. A vád szerint lefizette az illetékeseket, akik körülbelül 62 millió euróval túlértékelték a telket, és így megkárosították az államot. Kiderült, amiről már eddig is rengeteget cikkezett a fővárosi sajtó, hogy egész maffiacsoport „szakosodott” a visszaszolgáltatási ügyekre, egy másik ügyben Dorel Cocos, Elena Udrea volt férje közvetített (értsd összehozta a bizottság tagjaival az üzletembert), aki miért, miért nem, de hatott rájuk, s 60 millió helyett 90 millió eurót zsebelt be. A közvetítésért a szintén letartóztatott Cocosnak tízmillió eurót perkált le.
Szép történetek, nem igaz? Stelian különben néhány év alatt hasonló visszaszolgáltatási ügyek révén mesés vagyonra tett szert. Az érintettek köre egyre terjed, a villámok már Elena Udrea közelében csapkodnak. A politikus tagadta, hogy tudomása lett volna volt férje és Gheorghe Stelian kapcsolatáról, közben fényképek jelentek meg tavaszi párizsi kirándulásáról, amint barátnőjével, Alina Bicával bevásárol. A titkosszolgálatok már akkor figyelték a főügyészt. Ebből következően másról is szó lehet. Sok szakértő a hét végén úgy vélekedett, nincs kizárva az sem, hogy a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség rivalizálásáról van szó, Laura Codruţa Kövesi most sakkot adott Alina Bicának, akit azóta 30 napos előzetesbe helyeztek és lemondott minden tisztségéről, de tagadja a vádakat, a letartóztatások pedig folytatódnak.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 25.
"Ki törte be a felhőket?"
Ajándék. Krisztián könyve
Ez utóbbi címet és alcímet viseli Nagy Székely Ildikó legutóbbi kötete. A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó által idén megjelentetett kötetben gyermekversek és prózai írások egyaránt olvashatók, a kiadványt péntek este kevésbé szokványos könyvbemutató keretében ismerhette meg a vásárhelyi közönség.
Az Ariel Színház protokolltermében szépszámú publikum fogadta a szerzőt, lapunk munkatársát és vendégeit: Kuti Csongort, a kötet méltatóját, illetve Szántó Árpádot, aki gitárkísérettel adta elő Nagy Székely Ildikó megzenésített verseit. A Kuti Csongor kérdéseire adott válaszaiban a szerző elmondta, a kötet létrejötte fia, Krisztián születéséhez köthető. – Eredetileg nem versekre gondoltam, hanem naplót terveztem: a cél az volt, hogy megörökítsem Krisztián életének fontosabb eseményeit. Elsősorban neki írtam a verseket, meséket, hiszen annak ellenére, hogy modern gyerek, és számítógép mellett nőtt fel, neki is nagy szüksége van a mesékre. Akárcsak minden gyereknek. A címadó vers egyik sora egy kérdés, amit ötévesen tett fel nekem – "Ki törte be a felhőket, anyu?" –, a környezetet pedig a Maros-parti táj adta hozzá. Igaz, mostanában már kevesebb időm marad verset írni, de az előbb idézett kérdésből is kitűnik, hogy tulajdonképpen mi ketten írjuk ezeket a verseket. A mindennapi együttlét sokszor hozzásegít ahhoz, hogy az ő gondolataiból megszülessenek ezek az írások. A legutóbbiakban már mindkettőnk keze benne van. Prózai műből kevesebb található a kötetben, de ezek mindegyike konkrét megéléseket mesél el – a karácsonyt, az ünnepeket, sőt, egykori, a Népújságban megjelentetett vezércikk is található közöttük. Inkább prózában gondolkodom, mint versben, szeretek meséket írni, csak az a baj, hogy sokszor túl komolyan veszem a dolgokat, így a gyermekversekbe is belecsöppennek felnőttes, illetve elsősorban felnőtteknek szóló gondolatok.
A beszélgetés végén pedig Nagy Székely Ildikó elmondta: a kötetet Venter Izabella illusztrálta, és neki köszönhetően játékoktól roskadoznak az asztalok, amely játékokat mindegyik jelen lévő gyerek kipróbálhatja. Ők pedig azonmód éltek a lehetőséggel, így az est hangulatához illő vidámságban és jókedvben gazdagon ért véget a zenével, beszélgetéssel színesített könyvbemutató.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
Ajándék. Krisztián könyve
Ez utóbbi címet és alcímet viseli Nagy Székely Ildikó legutóbbi kötete. A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó által idén megjelentetett kötetben gyermekversek és prózai írások egyaránt olvashatók, a kiadványt péntek este kevésbé szokványos könyvbemutató keretében ismerhette meg a vásárhelyi közönség.
Az Ariel Színház protokolltermében szépszámú publikum fogadta a szerzőt, lapunk munkatársát és vendégeit: Kuti Csongort, a kötet méltatóját, illetve Szántó Árpádot, aki gitárkísérettel adta elő Nagy Székely Ildikó megzenésített verseit. A Kuti Csongor kérdéseire adott válaszaiban a szerző elmondta, a kötet létrejötte fia, Krisztián születéséhez köthető. – Eredetileg nem versekre gondoltam, hanem naplót terveztem: a cél az volt, hogy megörökítsem Krisztián életének fontosabb eseményeit. Elsősorban neki írtam a verseket, meséket, hiszen annak ellenére, hogy modern gyerek, és számítógép mellett nőtt fel, neki is nagy szüksége van a mesékre. Akárcsak minden gyereknek. A címadó vers egyik sora egy kérdés, amit ötévesen tett fel nekem – "Ki törte be a felhőket, anyu?" –, a környezetet pedig a Maros-parti táj adta hozzá. Igaz, mostanában már kevesebb időm marad verset írni, de az előbb idézett kérdésből is kitűnik, hogy tulajdonképpen mi ketten írjuk ezeket a verseket. A mindennapi együttlét sokszor hozzásegít ahhoz, hogy az ő gondolataiból megszülessenek ezek az írások. A legutóbbiakban már mindkettőnk keze benne van. Prózai műből kevesebb található a kötetben, de ezek mindegyike konkrét megéléseket mesél el – a karácsonyt, az ünnepeket, sőt, egykori, a Népújságban megjelentetett vezércikk is található közöttük. Inkább prózában gondolkodom, mint versben, szeretek meséket írni, csak az a baj, hogy sokszor túl komolyan veszem a dolgokat, így a gyermekversekbe is belecsöppennek felnőttes, illetve elsősorban felnőtteknek szóló gondolatok.
A beszélgetés végén pedig Nagy Székely Ildikó elmondta: a kötetet Venter Izabella illusztrálta, és neki köszönhetően játékoktól roskadoznak az asztalok, amely játékokat mindegyik jelen lévő gyerek kipróbálhatja. Ők pedig azonmód éltek a lehetőséggel, így az est hangulatához illő vidámságban és jókedvben gazdagon ért véget a zenével, beszélgetéssel színesített könyvbemutató.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 25.
Köszöntjük a Kökényest
Dicsőszentmártonban november 18-án újra megtelt a Magyar Közművelődési Központ.
A Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának meghívására fellépni készült a Kökényes táncegyüttes. Várakozó hangulatban beszélgettem Fodor Józseffel, a Traian Általános Iskola aligazgatójával, aki jelenleg a táncegyüttes vezetője is. Tőle tudjuk, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját (10 éve alakult iskolai keretben, és kilenc éve mint önálló táncegyüttes működik). Az együttesnek jelenleg 110 tagja van és három csoportban működik: Nagy- Kökényes, Kis-Kökényes, Apró-Kökényes csoport. Koreográfusa Varó Huba néptáncmester, aki immár városunk lakóinak hűséges barátja.
Fodor József köszöntötte a szépszámú közönséget, majd bevonultak a Kis-Kökényes csoport táncosai (12 pár). Elkezdődött egy gazdag és nívós táncbemutató, küküllőmenti táncrendet, magyarói táncrendet, györgyfalvi táncrendet és mezőségi táncrendet láthattunk.
Kit és mit dicsérjünk? A fegyelmezett és beleéléssel előadott műsorszámokat, a gyönyörű népviseletet, a szülők és nevelők hozzáállását, a közönség lelkesedését? Igen, mindeniket.
Megismerhettük a nevelők és tanulók közös munkájának gyümölcseit egy másik területről is: nevezetesen azt, hogy amíg a táncosok átöltöztek, a keletkezett szünetekben remek irodalmi szövegeket hallhattunk a Traian Általános Iskola tanulóinak tolmácsolásában (Nógrádi Gábor, Balogh József és Devecseri László szerzőktől).
Hadd említsük meg a tanulók nevét szereplési sorrendben: Szőke Renáta, Szilágyi Timea, Váradi Sándor, Izsák Tímea, Kovács Enikő, Antal Laura, Ádám Noémi, Dobai Gabriella.
Köszönet Csiki Gyöngyi magyar szakos tanárnőnek, hogy rövid idő alatt jól megválasztott szövegeket nyújtott át a tanulók által a hallgatóságnak.
A műsor végén Fodor József tájékoztatta a közönséget a táncegyüttes további fellépéseiről: december 22-én két táncjátékot mutat be a Nagy-Kökényes, december 27-én a hagyományos gálaműsor következik, ahol mindhárom csoport fellép.
Néhány adathoz még hozzájutottunk: a Kökényes táncegyüttes támogatói a szülők, a Communitas Alpítvány, a Szülőföld Alapítvány, az ALKISZ és a dicsői unitárius egyházközség.
Hadd említsük meg azokat, akik szívvel-lélekkel segítették egykor és most is az együttes fennmaradásáért végzett munkát: Fazakas Vencel, Incze Csaba, Orbán Csaba, a Barabás család, a Gáspár család, a Molnár család és még sokan mások.
Köszönjük a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának a szervezőmunkát, a Kökényes táncegyüttesnek a szép műsort, amely megerősít abban, hogy "nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
Dicsőszentmártonban november 18-án újra megtelt a Magyar Közművelődési Központ.
A Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának meghívására fellépni készült a Kökényes táncegyüttes. Várakozó hangulatban beszélgettem Fodor Józseffel, a Traian Általános Iskola aligazgatójával, aki jelenleg a táncegyüttes vezetője is. Tőle tudjuk, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját (10 éve alakult iskolai keretben, és kilenc éve mint önálló táncegyüttes működik). Az együttesnek jelenleg 110 tagja van és három csoportban működik: Nagy- Kökényes, Kis-Kökényes, Apró-Kökényes csoport. Koreográfusa Varó Huba néptáncmester, aki immár városunk lakóinak hűséges barátja.
Fodor József köszöntötte a szépszámú közönséget, majd bevonultak a Kis-Kökényes csoport táncosai (12 pár). Elkezdődött egy gazdag és nívós táncbemutató, küküllőmenti táncrendet, magyarói táncrendet, györgyfalvi táncrendet és mezőségi táncrendet láthattunk.
Kit és mit dicsérjünk? A fegyelmezett és beleéléssel előadott műsorszámokat, a gyönyörű népviseletet, a szülők és nevelők hozzáállását, a közönség lelkesedését? Igen, mindeniket.
Megismerhettük a nevelők és tanulók közös munkájának gyümölcseit egy másik területről is: nevezetesen azt, hogy amíg a táncosok átöltöztek, a keletkezett szünetekben remek irodalmi szövegeket hallhattunk a Traian Általános Iskola tanulóinak tolmácsolásában (Nógrádi Gábor, Balogh József és Devecseri László szerzőktől).
Hadd említsük meg a tanulók nevét szereplési sorrendben: Szőke Renáta, Szilágyi Timea, Váradi Sándor, Izsák Tímea, Kovács Enikő, Antal Laura, Ádám Noémi, Dobai Gabriella.
Köszönet Csiki Gyöngyi magyar szakos tanárnőnek, hogy rövid idő alatt jól megválasztott szövegeket nyújtott át a tanulók által a hallgatóságnak.
A műsor végén Fodor József tájékoztatta a közönséget a táncegyüttes további fellépéseiről: december 22-én két táncjátékot mutat be a Nagy-Kökényes, december 27-én a hagyományos gálaműsor következik, ahol mindhárom csoport fellép.
Néhány adathoz még hozzájutottunk: a Kökényes táncegyüttes támogatói a szülők, a Communitas Alpítvány, a Szülőföld Alapítvány, az ALKISZ és a dicsői unitárius egyházközség.
Hadd említsük meg azokat, akik szívvel-lélekkel segítették egykor és most is az együttes fennmaradásáért végzett munkát: Fazakas Vencel, Incze Csaba, Orbán Csaba, a Barabás család, a Gáspár család, a Molnár család és még sokan mások.
Köszönjük a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának a szervezőmunkát, a Kökényes táncegyüttesnek a szép műsort, amely megerősít abban, hogy "nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 25.
Kortársaink a “halhatatlanok” között
Bemutatták a Bánsági Magyar Panteon III. kötetét
Az Új Ezredév Református Központ kiállítótermében pénteken mutatták be a Bánsági Magyar Panteon sorozat III. kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar személyiséget emel be a „halhatatlanjaink” közé. A Panteon-sorozat harmadik kötete a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, dr. Bodó Barna és Miklósik Ilona szerkesztésében, a Temes Megyei Tanács és a Kisebbségi Államtitkárság támogatásával.
Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be a könyvbemutatót. A szép számú érdeklődőnek bemutatott Panteon III. kötetről dr. Bodó Barna elmondta: ebbe a három nyelvű (magyar, román és angol) könyvbe mintegy 15 olyan jeles temesvári személyiség portréja is bekerült, akik “kortársaink, szeretett megbecsült tanáraink, barátaink és kollégáink voltak.” A harmadik Panteon-kötetben található személyiségek közül többen az utóbbi tíz évben távoztak közülünk: Neumann Mária matematikus, Boros Béla érsek, Anavi Ádám költő, Hajdú József mérnök, egyetemi tanár, Salló Ervin vegyész, egyetemi tanár, Cseresnyés Gyula színész, rendező, Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, Sinka Károly színész, rendező, Tácsi László gyógypedagógos, szakíró, Jecza Péter szobrászművész, egyetemi tanár és Rendi Béla matematikus, egyetemi tanár. Különleges helye van a kötetben Salló Ervin tanár úrnak, aki szerzője is a könyvnek, de a portréja is bekerült a kötetbe. A kötet szerzői között ott van Miklósik Ilona, Szekernyés Irén, Pongrácz Mária, Bodó Mária és Jámbor Ilona, igazolva, hogy a magyar értékmentésbe egyre több hölgy kapcsolódik be. A férfi munkatársak közül kiemelkedik Bodó Barna (15 portré) és Szekernyés János (7 portré) teljesítménye, a többi portré szerzői Delesega Gyula, Dudás József, Illés Mihály, Ferencz András, Balázs István László és Klepp Ferenc. A kötet grafikai kivitelezése, az illusztrációk Benedek Levente munkáját dicsérik.
A kötet szaklektora, Miklósik Ilona a bemutatón elmondta: a Panteon III. kötettel egy kicsit elégedettebbek lehetnek a szerzők, mint az előző kettővel, ez a kötet világosabb és letisztultabb, mint elődei. „Ez a könyv a polcra tehető ismerettár, amit bármikor le lehet venni, színvonalas, de ugyanakkor tudomány-népszerűsítő kötet, amely mindenkihez szól” – mondta Miklósik Ilona. „Külön öröm a számomra, hogy a fiatal kollégák is bekapcsolódtak a munkába, és hozták a maguk területéről azt, amivel több ez a Panteon III. Ami a kötetben nincsen benne: egy óriási életműben mindig vannak fekete pontok, ezek kimaradtak, de hiányoznak az anekdoták is, amelyek érdekesebbé, emberközelivé varázsolják a távoli személyiséget.”
Az első Panteon-kötet megjelenése óta vita folyik arról, hogy kik kerüljenek be a bánsági magyar halhatatlanok közé. Hunyadi Jánost és Kinizsi Pált a románok, (utóbbit a szerbek is!) magukénak érzik. „Azok közül a személyiségek közül válogattunk, akik nemzetiségük, anyanyelvük vagy esetleg vállalt anyanyelvük mellett letették a garast, politikai meggyőződéstől függetlenül” – mondta Miklósik Ilona. „A célunk az, hogy a sokszor feledésbe merült személyiségek újból előtérbe kerüljenek.” A Panteon III. bemutatóján azt is megtudtuk: a sorozatnak lesz folytatása, már készül a IV. kötet, amelyhez támogatót keres a Szórvány Alapítvány.
A könyvbemutató végén a jelen levő szerzők dedikálták a helyszínen több példányban elkelt a kötetet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Bemutatták a Bánsági Magyar Panteon III. kötetét
Az Új Ezredév Református Központ kiállítótermében pénteken mutatták be a Bánsági Magyar Panteon sorozat III. kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar személyiséget emel be a „halhatatlanjaink” közé. A Panteon-sorozat harmadik kötete a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, dr. Bodó Barna és Miklósik Ilona szerkesztésében, a Temes Megyei Tanács és a Kisebbségi Államtitkárság támogatásával.
Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be a könyvbemutatót. A szép számú érdeklődőnek bemutatott Panteon III. kötetről dr. Bodó Barna elmondta: ebbe a három nyelvű (magyar, román és angol) könyvbe mintegy 15 olyan jeles temesvári személyiség portréja is bekerült, akik “kortársaink, szeretett megbecsült tanáraink, barátaink és kollégáink voltak.” A harmadik Panteon-kötetben található személyiségek közül többen az utóbbi tíz évben távoztak közülünk: Neumann Mária matematikus, Boros Béla érsek, Anavi Ádám költő, Hajdú József mérnök, egyetemi tanár, Salló Ervin vegyész, egyetemi tanár, Cseresnyés Gyula színész, rendező, Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, Sinka Károly színész, rendező, Tácsi László gyógypedagógos, szakíró, Jecza Péter szobrászművész, egyetemi tanár és Rendi Béla matematikus, egyetemi tanár. Különleges helye van a kötetben Salló Ervin tanár úrnak, aki szerzője is a könyvnek, de a portréja is bekerült a kötetbe. A kötet szerzői között ott van Miklósik Ilona, Szekernyés Irén, Pongrácz Mária, Bodó Mária és Jámbor Ilona, igazolva, hogy a magyar értékmentésbe egyre több hölgy kapcsolódik be. A férfi munkatársak közül kiemelkedik Bodó Barna (15 portré) és Szekernyés János (7 portré) teljesítménye, a többi portré szerzői Delesega Gyula, Dudás József, Illés Mihály, Ferencz András, Balázs István László és Klepp Ferenc. A kötet grafikai kivitelezése, az illusztrációk Benedek Levente munkáját dicsérik.
A kötet szaklektora, Miklósik Ilona a bemutatón elmondta: a Panteon III. kötettel egy kicsit elégedettebbek lehetnek a szerzők, mint az előző kettővel, ez a kötet világosabb és letisztultabb, mint elődei. „Ez a könyv a polcra tehető ismerettár, amit bármikor le lehet venni, színvonalas, de ugyanakkor tudomány-népszerűsítő kötet, amely mindenkihez szól” – mondta Miklósik Ilona. „Külön öröm a számomra, hogy a fiatal kollégák is bekapcsolódtak a munkába, és hozták a maguk területéről azt, amivel több ez a Panteon III. Ami a kötetben nincsen benne: egy óriási életműben mindig vannak fekete pontok, ezek kimaradtak, de hiányoznak az anekdoták is, amelyek érdekesebbé, emberközelivé varázsolják a távoli személyiséget.”
Az első Panteon-kötet megjelenése óta vita folyik arról, hogy kik kerüljenek be a bánsági magyar halhatatlanok közé. Hunyadi Jánost és Kinizsi Pált a románok, (utóbbit a szerbek is!) magukénak érzik. „Azok közül a személyiségek közül válogattunk, akik nemzetiségük, anyanyelvük vagy esetleg vállalt anyanyelvük mellett letették a garast, politikai meggyőződéstől függetlenül” – mondta Miklósik Ilona. „A célunk az, hogy a sokszor feledésbe merült személyiségek újból előtérbe kerüljenek.” A Panteon III. bemutatóján azt is megtudtuk: a sorozatnak lesz folytatása, már készül a IV. kötet, amelyhez támogatót keres a Szórvány Alapítvány.
A könyvbemutató végén a jelen levő szerzők dedikálták a helyszínen több példányban elkelt a kötetet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 25.
Varga Vilmos Ady-estje a költő születésnapján
Harmadszor is újraavatták az Ady-emléktáblát!
A temesvári Arany János (ma Ion Ghica) utcában november 22-én, szombaton, a költő születésnapjának 137. évfordulóján újraavatták Ady Endre több mint két évvel ezelőtt megcsonkított emléktábláját. Gallas Nándor szobrászművész remekbe szabott alkotásának kétnyelvű bronz feliratát 2012-ben vandál kezek letörték, és feltehetőleg beolvasztották. A felirat műanyagtáblára vésett másolata most dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából került a helyére.
Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából összegyűlt mintegy 25-30 fős közönséget ft. Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte, aki felidézte az utóbbi két év történéseit: az Ady-emléktábla kétnyelvű bronz feliratának eltűnését 2012-ben fedezték fel, 2014 márciusában dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából helyreállították, de az élethű műanyag másolatot ismeretlen tettesek újból letörték. Most egy újabb műanyag tábla került az eredeti bronz tábla helyére, szintén dr. Kabai Zoltán jóvoltából, remélhetőleg ezúttal hosszabb időre.
Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ady-emléktábla újraavatásával a Szórvány Napjáról is megemlékezik a bánsági magyar közösség. A többszörös emléktábla csonkítás kapcsán Halász Ferenc arra emlékeztetett, hogy a „toleráns” Bánságban több magyar emléktáblát és emlékművet is megrongáltak az utóbbi években: Klapka György emléktábláját, a nagyszentmiklósi Bartók-szobor feliratát, a Heti Új Szó cégtábláját és a Mária-szobrot, amelyet le is döntöttek. „Az Ady-emléktábla újraavatásával is bizonyítjuk, hogy kiállunk emlékműveink mellett, és minden alkalommal helyrehozzuk, amit mások tönkretesznek” – mondta Halász Ferenc.
Ady Endre temesvári tartózkodásának és az emléktábla állításának történetét Szekernyés János helytörténész idézte fel. A későbbi költőóriás 1897 szeptemberének végén került Temesvárra, Makoldy Miklós ítélőtáblai tisztviselő meghívására. Ady több mint három és fél hónapig díjnokoskodott a temesvári ítélőtáblán, azaz aktákat, idézéseket, jegyzőkönyveket másolt, délutánonként pedig házitanítóskodott. 1897 karácsonyát egyedül, betegen töltötte Temesváron, öccse, Ady Lajos szerint itt szedte fel azt a súlyos betegséget is, amelyik később a halálát okozta. Kapcsolata később sem szakadt meg Temesvárral, ahol hívei, a fiatal írók a Holnap mintájára létrehozták a Dél című irodalmi csoportosulást. 1909-ben Nyugat matinét szerveztek Temesváron, amelyet Ady is megtisztelt jelenlétével. 1910-ben indult a Magyar Dél című folyóirat, amelyben két verse is megjelent Ady Endrének. A költőnek lelkes csapata szerveződött Temesváron, ugyanakkor itt élt és alkotott irodalmi ellenfele, Szabolcska Mihály pap költő is.
Ady halála után öt évvel, 1924-ben már felmerült annak az ötlete, hogy emléktáblával jelöljék meg azt a házat, ahol a költő lakott temesvári tartózkodása idején. Gallas Nándort, a jeles bánsági szobrászművészt kérték fel a dombormű portré elkészítésére. Az emléktábla 1929-ben el is készült, de a világválság és felerősödő román nacionalizmus miatt felállítására csak az 1950-es években került sor.
Az Ady-emléktábla felavatásán részt vett ifj. Kubán Endre, akinek a Korunk folyóirat hasábjain megjelent Ady Endre és Veronica Porumbacu című írása szerint az avató ünnepségre 1955. május 10-én került sor, Majtényi Erik költő és az írószövetség vezetőségét képviselő Veronica Porumbacu jelenlétében. Az ötvenes években felavatott kétnyelvű emléktáblát, amelynek szövege itt olvasható, közel 60 évig senki sem bántotta:
AICI A LOCUIT POETUL MAGHIAR
REVOLUŢIONAR ADY ENDRE
DIN OCTOMBRIE 1897 PÎNĂ ÎN IANUARIE 1898
---------------------------------
ITT LAKOTT ADY ENDRE
A MAGYAR FORRADALMÁR KÖLTŐ
1897 OKTÓBERÉTŐL 1898 JANUÁRJÁIG
Az eredeti szöveget vésték rá arra a műanyag táblára is, amelyet 2014. november 22-én dr. Kabai Zoltán és ft. Fazakas Csaba lepleztek le a Ion Ghica 12. szám alatti ház falán. Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából Varga Vilmos nagyváradi színművész elszavalta a költő Ifjú szívekben élek című versét.
A megemlékezés a belvárosi református templom Újvárossy Ernő gyülekezeti termében folytatódott, ahol Varga Vilmos önálló Ady-estjét hallgathatták meg az érdeklődők. Varga Vilmos, a Kiss Stúdió magánszínház művésze, akinek Ady-előadóestjéről már 1976-ben (!) lemezfelvétel készült, 1957-ben a temesvári magyar színháznál kezdte színészi pályafutását. A 80-as éveit taposó művész, aki előadóestjeivel az egész világot bejárta, Ady költeményekből, novellákból és levelekből összeállított műsorával állított méltó emléket az egyik legnagyobb magyar költőnek. A temesvári közönség brávó bekiáltásokkal, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg Varga Vilmosnak az emlékezetes produkciót.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Harmadszor is újraavatták az Ady-emléktáblát!
A temesvári Arany János (ma Ion Ghica) utcában november 22-én, szombaton, a költő születésnapjának 137. évfordulóján újraavatták Ady Endre több mint két évvel ezelőtt megcsonkított emléktábláját. Gallas Nándor szobrászművész remekbe szabott alkotásának kétnyelvű bronz feliratát 2012-ben vandál kezek letörték, és feltehetőleg beolvasztották. A felirat műanyagtáblára vésett másolata most dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából került a helyére.
Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából összegyűlt mintegy 25-30 fős közönséget ft. Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte, aki felidézte az utóbbi két év történéseit: az Ady-emléktábla kétnyelvű bronz feliratának eltűnését 2012-ben fedezték fel, 2014 márciusában dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából helyreállították, de az élethű műanyag másolatot ismeretlen tettesek újból letörték. Most egy újabb műanyag tábla került az eredeti bronz tábla helyére, szintén dr. Kabai Zoltán jóvoltából, remélhetőleg ezúttal hosszabb időre.
Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ady-emléktábla újraavatásával a Szórvány Napjáról is megemlékezik a bánsági magyar közösség. A többszörös emléktábla csonkítás kapcsán Halász Ferenc arra emlékeztetett, hogy a „toleráns” Bánságban több magyar emléktáblát és emlékművet is megrongáltak az utóbbi években: Klapka György emléktábláját, a nagyszentmiklósi Bartók-szobor feliratát, a Heti Új Szó cégtábláját és a Mária-szobrot, amelyet le is döntöttek. „Az Ady-emléktábla újraavatásával is bizonyítjuk, hogy kiállunk emlékműveink mellett, és minden alkalommal helyrehozzuk, amit mások tönkretesznek” – mondta Halász Ferenc.
Ady Endre temesvári tartózkodásának és az emléktábla állításának történetét Szekernyés János helytörténész idézte fel. A későbbi költőóriás 1897 szeptemberének végén került Temesvárra, Makoldy Miklós ítélőtáblai tisztviselő meghívására. Ady több mint három és fél hónapig díjnokoskodott a temesvári ítélőtáblán, azaz aktákat, idézéseket, jegyzőkönyveket másolt, délutánonként pedig házitanítóskodott. 1897 karácsonyát egyedül, betegen töltötte Temesváron, öccse, Ady Lajos szerint itt szedte fel azt a súlyos betegséget is, amelyik később a halálát okozta. Kapcsolata később sem szakadt meg Temesvárral, ahol hívei, a fiatal írók a Holnap mintájára létrehozták a Dél című irodalmi csoportosulást. 1909-ben Nyugat matinét szerveztek Temesváron, amelyet Ady is megtisztelt jelenlétével. 1910-ben indult a Magyar Dél című folyóirat, amelyben két verse is megjelent Ady Endrének. A költőnek lelkes csapata szerveződött Temesváron, ugyanakkor itt élt és alkotott irodalmi ellenfele, Szabolcska Mihály pap költő is.
Ady halála után öt évvel, 1924-ben már felmerült annak az ötlete, hogy emléktáblával jelöljék meg azt a házat, ahol a költő lakott temesvári tartózkodása idején. Gallas Nándort, a jeles bánsági szobrászművészt kérték fel a dombormű portré elkészítésére. Az emléktábla 1929-ben el is készült, de a világválság és felerősödő román nacionalizmus miatt felállítására csak az 1950-es években került sor.
Az Ady-emléktábla felavatásán részt vett ifj. Kubán Endre, akinek a Korunk folyóirat hasábjain megjelent Ady Endre és Veronica Porumbacu című írása szerint az avató ünnepségre 1955. május 10-én került sor, Majtényi Erik költő és az írószövetség vezetőségét képviselő Veronica Porumbacu jelenlétében. Az ötvenes években felavatott kétnyelvű emléktáblát, amelynek szövege itt olvasható, közel 60 évig senki sem bántotta:
AICI A LOCUIT POETUL MAGHIAR
REVOLUŢIONAR ADY ENDRE
DIN OCTOMBRIE 1897 PÎNĂ ÎN IANUARIE 1898
---------------------------------
ITT LAKOTT ADY ENDRE
A MAGYAR FORRADALMÁR KÖLTŐ
1897 OKTÓBERÉTŐL 1898 JANUÁRJÁIG
Az eredeti szöveget vésték rá arra a műanyag táblára is, amelyet 2014. november 22-én dr. Kabai Zoltán és ft. Fazakas Csaba lepleztek le a Ion Ghica 12. szám alatti ház falán. Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából Varga Vilmos nagyváradi színművész elszavalta a költő Ifjú szívekben élek című versét.
A megemlékezés a belvárosi református templom Újvárossy Ernő gyülekezeti termében folytatódott, ahol Varga Vilmos önálló Ady-estjét hallgathatták meg az érdeklődők. Varga Vilmos, a Kiss Stúdió magánszínház művésze, akinek Ady-előadóestjéről már 1976-ben (!) lemezfelvétel készült, 1957-ben a temesvári magyar színháznál kezdte színészi pályafutását. A 80-as éveit taposó művész, aki előadóestjeivel az egész világot bejárta, Ady költeményekből, novellákból és levelekből összeállított műsorával állított méltó emléket az egyik legnagyobb magyar költőnek. A temesvári közönség brávó bekiáltásokkal, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg Varga Vilmosnak az emlékezetes produkciót.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 25.
Húszéves az Arad–Gyula kapcsolat
Kézfogásból meleg öleléssé”
Húszéves?
A szemtanú, akinek a sors kegyelme folytán megadatott, hogy kezdettől fogva (szemlélődő) részese legyen a romániai Arad és a magyarországi Gyula kapcsolatának, most kissé zavarban van.
Mire is emlékezünk 2014 novemberében?
Húsz- vagy huszonkétéves évfordulóra?
A pénteken, hazai idő szerint késő délután a gyulai Városháza patinás dísztermében kezdődött ünnepség nem ad egyértelmű választ e kérdésre.
Ami kétségtelen: az első lépés 1992 nyarán történt meg, miután egy gyulai középiskolás diák, Susánszki Imre dr. Pocsay Gábor akkori gyulai polgármestert fogadóóráján felkereste az ötlettel, hogy a német–francia megbékélés mintájára hozzanak létre egy magyar–román, ugyancsak a megbékélést, barátságot szolgáló, Kézfogásoknak elnevezett rendezvényt. Pocsay doktor, Gyula köztiszteletben álló főorvos-polgármestere Arad akkori városvezetőjéhez, a tanár Moisescu polgármesterhez fordult, aki gondolkodás nélkül igent mondott a kezdeményezésre.
1992 júniusának vége felé így indult el a Kézfogások, távolról sem olyan egyszerűen, mint ahogyan ma tűnhet. Minthogy a történelemben néha húsz-egynéhány esztendő, minden ellenkező híresztelés dacára, néha nagyon nagy időnek számít. Akkoriban csupán két és fél év telt el 1989 december vége óta (amikor Magyarország egyértelmű lelkesedéssel támogatta a romániai forradalmat), s jó két esztendő 1990 véres marosvásárhelyi márciusa után (ezt követően hirtelen újra elhidegült a két ország kapcsolata) – ezekről, egyébként, a mostani jubileumi ünnepségen szó sem esett. Az azóta NATO-, illetve Európai Uniós tagállamokká vált országok között hol melegebb, hol hűvösebb kapcsolat, a Gyula–Arad széle azonban – ami annak idején, mintegy úttöröként, a két országra is kihatott – töretlenül megmaradtak, s ma, húsz évvel a hivatalossá tétel és az ennek nyomán létrejött testvérvárosi kapcsolat a felek megelégedésére működik, és furcsának tűnhet, hogy annak idején a román (sőt: a magyar) külügyminisztérium is mennyit „kekeckedett”, amíg áldását adta egy ilyen, az Európai Bizottság által már annak idején is támogatott, az ünnepségen egy alelnökének részvételével megerősített kezdeményezésre.
A gyulai önkormányzat péntek délutáni ünnepi, alkalomnak szentelt ülésén dr. Görgényi Ernő (nemrég újraválasztott) polgármester üdvözölte a megjelenteket, köztük az Aradot képviselő Bognár Levente alpolgármestert, az Arad Városi Tanács és a Gyulai Önkormányzat egykori és mai tanácsosait, Florin Vasilonit, Románia magyarországi, gyulai román főkonzulját. Az ünnepi beszédekben (dr. Görgényi, dr. Pocsay, Cristian Moisescu – a felcímet az ő beszédéből kölcsönöztük –, Bognár Levente, Florin Vasiloni) egyértelműen a Gyula–Arad kapcsolat pozitív hatásai (eredményes közös, már európai uniós pályázatok a környezetvédelem, egészségügy, kerékpárút-fejlesztés terén stb.) domborodtak ki. Az ünnepi ülés keretében a két város fő képviselője egy-egy szimbolikus ajándékot nyújtott át partnerének (a gyulai várat, illetve az aradi városházát ábrázoló képzőművészeti alkotást), majd aláírták a két város közötti partnerkapcsolat meghosszabbítására vonatkozó szándéknyilatkozatot.
A Gyula–Arad találkozó következő állomása a Vigadó volt, ahol Takács Mihály aradi képzőművész harminc alkotásából álló kiállítását nyitották meg – Durkó Károly önkormányzati képviselő és Varga Zoltán gyulai tévériporter közreműködésével –, majd az aradi Filharmónia adott, a nagyszámú gyulai közönség által nagy elismeréssel fogadott hangversenyt Erkel Ferenc, George Enescu és Liszt Ferenc műveiből Dorin Frandeş karmester vezényletével.
A gyulai ünnepség késő este a Kohán-képtárban adott állófogadással ért véget, az aradi „visszavágóra” december 12-én kerül sor.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Kézfogásból meleg öleléssé”
Húszéves?
A szemtanú, akinek a sors kegyelme folytán megadatott, hogy kezdettől fogva (szemlélődő) részese legyen a romániai Arad és a magyarországi Gyula kapcsolatának, most kissé zavarban van.
Mire is emlékezünk 2014 novemberében?
Húsz- vagy huszonkétéves évfordulóra?
A pénteken, hazai idő szerint késő délután a gyulai Városháza patinás dísztermében kezdődött ünnepség nem ad egyértelmű választ e kérdésre.
Ami kétségtelen: az első lépés 1992 nyarán történt meg, miután egy gyulai középiskolás diák, Susánszki Imre dr. Pocsay Gábor akkori gyulai polgármestert fogadóóráján felkereste az ötlettel, hogy a német–francia megbékélés mintájára hozzanak létre egy magyar–román, ugyancsak a megbékélést, barátságot szolgáló, Kézfogásoknak elnevezett rendezvényt. Pocsay doktor, Gyula köztiszteletben álló főorvos-polgármestere Arad akkori városvezetőjéhez, a tanár Moisescu polgármesterhez fordult, aki gondolkodás nélkül igent mondott a kezdeményezésre.
1992 júniusának vége felé így indult el a Kézfogások, távolról sem olyan egyszerűen, mint ahogyan ma tűnhet. Minthogy a történelemben néha húsz-egynéhány esztendő, minden ellenkező híresztelés dacára, néha nagyon nagy időnek számít. Akkoriban csupán két és fél év telt el 1989 december vége óta (amikor Magyarország egyértelmű lelkesedéssel támogatta a romániai forradalmat), s jó két esztendő 1990 véres marosvásárhelyi márciusa után (ezt követően hirtelen újra elhidegült a két ország kapcsolata) – ezekről, egyébként, a mostani jubileumi ünnepségen szó sem esett. Az azóta NATO-, illetve Európai Uniós tagállamokká vált országok között hol melegebb, hol hűvösebb kapcsolat, a Gyula–Arad széle azonban – ami annak idején, mintegy úttöröként, a két országra is kihatott – töretlenül megmaradtak, s ma, húsz évvel a hivatalossá tétel és az ennek nyomán létrejött testvérvárosi kapcsolat a felek megelégedésére működik, és furcsának tűnhet, hogy annak idején a román (sőt: a magyar) külügyminisztérium is mennyit „kekeckedett”, amíg áldását adta egy ilyen, az Európai Bizottság által már annak idején is támogatott, az ünnepségen egy alelnökének részvételével megerősített kezdeményezésre.
A gyulai önkormányzat péntek délutáni ünnepi, alkalomnak szentelt ülésén dr. Görgényi Ernő (nemrég újraválasztott) polgármester üdvözölte a megjelenteket, köztük az Aradot képviselő Bognár Levente alpolgármestert, az Arad Városi Tanács és a Gyulai Önkormányzat egykori és mai tanácsosait, Florin Vasilonit, Románia magyarországi, gyulai román főkonzulját. Az ünnepi beszédekben (dr. Görgényi, dr. Pocsay, Cristian Moisescu – a felcímet az ő beszédéből kölcsönöztük –, Bognár Levente, Florin Vasiloni) egyértelműen a Gyula–Arad kapcsolat pozitív hatásai (eredményes közös, már európai uniós pályázatok a környezetvédelem, egészségügy, kerékpárút-fejlesztés terén stb.) domborodtak ki. Az ünnepi ülés keretében a két város fő képviselője egy-egy szimbolikus ajándékot nyújtott át partnerének (a gyulai várat, illetve az aradi városházát ábrázoló képzőművészeti alkotást), majd aláírták a két város közötti partnerkapcsolat meghosszabbítására vonatkozó szándéknyilatkozatot.
A Gyula–Arad találkozó következő állomása a Vigadó volt, ahol Takács Mihály aradi képzőművész harminc alkotásából álló kiállítását nyitották meg – Durkó Károly önkormányzati képviselő és Varga Zoltán gyulai tévériporter közreműködésével –, majd az aradi Filharmónia adott, a nagyszámú gyulai közönség által nagy elismeréssel fogadott hangversenyt Erkel Ferenc, George Enescu és Liszt Ferenc műveiből Dorin Frandeş karmester vezényletével.
A gyulai ünnepség késő este a Kohán-képtárban adott állófogadással ért véget, az aradi „visszavágóra” december 12-én kerül sor.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 25.
25 magyar év értékelése Pécskán
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva?
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva?
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 25.
Kevés az állami támogatás
Kerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra.
A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt.
Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték.
Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel.
Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz.
Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra.
A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt.
Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték.
Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel.
Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz.
Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 25.
A szkítáktól a besenyőkig
Hol van „Csiglamező”? (V.)
Tanulmányunk eddigi négy folytatásában láthattuk, hogy a középkori magyar krónikák Campo Chiglája (ahová a székelyek a Hun Birodalom bukása után visszahúzódnak) a Duna-deltától északra eső, ma Budzsákként ismert területet fedi. Itt a székelyek nevet változtatnak, és szklavin néven elfoglalják a mai Munténiát, Dél-Moldvát, és továbbra is belakják a Budzsákot. Nézzük, mi történik őseinkkel a bolgárok 680-as államalapításától.
A szklavinok országa 680-tól a Bolgár Kánság része, amin igazán nincs mit csodálkozni, mivel a bolgár hagyomány szerint egyik legendás vezetőjük Irnik volt, akit Attila fiával, Irnákkal azonosítanak. A Csíki székely krónika szerint is a székelyek második vezetője (Halad/Aladár után) Irnák, aki viszont (Kézai Simon krónikája szerint) Csaba néven 469-ben népének jó részével visszament (Nagy-)Szkítiába. Irnák (Csaba) népe, a bolgárok tehát 680-ban jönnek vissza, és a székelyeken túl, bizánci területet elfoglalva, a mai Bulgáriában és Dobrudzsában telepednek le. Megjegyzem, e korai bolgárok még nem szlávok, hanem kutrigur-onogur-hun népesség.
A bolgár államon belül
Ettől az időponttól kezdve jóval kevesebbet tudunk meg a bizánci forrásokból a szklavinokról, hiszen megszűnik a szomszédság, a bizánciak a bolgárokkal való harcokkal vannak elfoglalva. A 800-as években érdekes dolog történik, amire Gyomlay Gyula bizantinológus hívja fel a figyelmet: az újabb bizánci szerzők, átmásolván az al-dunai (havasalföldi-moldvai) szklavinokról szóló régebbi írásokat, a szklavin nevet átjavítják szkítára.
Bölcs Leó császár (uralkodott 870–912) átdolgozza a 600 körül született Strategikon című hadi művet, Taktikájában leírja a környező népek harci szokásait, ám azokon a részeken, ahol a Strategikon szklavinokat említ, ő következetesen szkítákról beszél. Theophanes Confessor, aki 810–814 között írja krónikáját, az 593–602 közötti események ismertetésénél még szklavinokról ír, ám a 10. században kompiláló Leo Grammaticus már szkítákról – ugyanazon események kapcsán.
Bolgárok szkíta néven
A külföldiek szemében szklavinról szkítára nevet váltó (székely) nép, úgy tűnik, nagyon jelentős elem volt a bolgár államban, ez ad magyarázatot arra, hogy a bolgárokat szkíta néven is említik néha – vagy talán csak arról van szó, hogy a jobban értesült bizánci szerzők a Bolgár Kánságon belül is elkülönítették a népcsoportokat. Mihai Ovidiu Căţoi mértéktartó, sok mindent helyre tevő tanulmányában felsorolja azokat az általa talált forrásokat, amelyek szkíta néven említik a bolgárokat:
– A Sinaxarium Ecclesiae Constantinopolitanae (a szentek, mártírok életéről szóló, napok szerint elrendezett kalendárium) július 26-ához köti azt a 811-es eseményt, miszerint „ezen a napon azokra a keresztény testvéreinkre emlékezünk, akiket Nikephorosz császár idejében öltek meg Bulgáriában.” Ezek a mártírok katonák voltak, akiket Krum bolgár kán elfogott, a fogságban pedig arra próbálták rávenni őket, hogy felejtsék el Jézus tanításait, és kövessék a szkíta hitet. Amikor ezt megtagadták, megölték őket.
– A Sinaxarium rövidített változatában, július 23-ához kötve, a bolgárokat szkítobulgárok név alatt említik – ez jelentheti a szkíta hitű bolgárokat vagy a bolgár államon belüli szkítákat (székelyeket)
– A Sinaxarium december 29-éhez kötve Szent Tadeusról mondja, hogy ez felszabadított rabszolga volt. Tadeusnak nézeteltérése támad a Traulosnak vagy Psellosnak (hebegőnek) mondott II. Mihály császárral (820–829), aki úgy érzi, hogy megsértette „egy paraszt, aki születésére nézve szkíta és közember”, emiatt Tadeust megkínoztatja, és megöleti.
– A 10. század közepén alkotó Genesios feljegyzi azt a kemény szóváltást, amely egyrészt I. Borisz bolgár császár (uralkodott 852–889) és III. Mihály bizánci császár (uralkodott 842–867) anyja, Teodóra császárné között zajlott le. Borisz háborúval fenyegetőzik, de végül „a szkíta úgy döntött, hogy országában marad”.
– Ugyanerről a Tadeusról Theodor Studita is azt állítja, hogy szkíta volt, miközben a szkítákon bolgárokat ért.
– III. Mihály bizánci császár 865-ben vitába keveredik (ugyanúgy, mint két bekezdéssel feljebb az anyja Borisszal) I. Miklós pápával. Egy ponton azzal vádolja, hogy Róma püspöke „barbár és szkíta nyelvet beszél” (azaz latint). Căţoi meggyőzően bizonyítja, hogy itt nem arról van szó, hogy a szkíták latinok vagy netán vlahok lettek volna, hanem arról, hogy a latin (illetve a hozzá hasonló vlah) beszélői Szkítia lakói voltak, amin a fenti kontextusban Bulgáriát (a Duna mindkét oldalán) kell érteni. Azaz Róma püspöke olyan nyelvet beszél, mint a barbár Szkítia – egyik – népe, a vlahok, mondja III. Mihály.
– Ugyanebben a kontextusban kell értelmezni – mondja Căţoi – Walafridus Strabo 841 körüli tudósítását a „tomisi szkítákról”, aki arról ír, hogy ezek mai napig német nyelven tartják az (ariánus keresztény) istentiszteletet, miután az isteni könyveket valamikor régen (ahogy a történelemkönyvek mesélik) a tudósaik lefordították. Egyszerűen arról van szó, hogy 841-ben a Duna két partján fekvő Bulgáriát (amibe Dobrudzsa is beletartozott, ahol Tomis volt található) Szkítiának (is) nevezték, így Strabo nagyon is pontosan nevezi őket tomisi szkítáknak.
Eddig Cățoi tanulmánya, amit jómagam azzal tudok kiegészíteni, hogy a fentebb idézett Genesios (aki Bíborbanszületett Konstantin kortársa) máshol arról ír, hogy a 813–820 között uralkodó V. Leon császár megerősíti Trákia és teljes Makedónia várait, egészen a szkíták országáig. Trákia provincia/thema a mai Törökország európai részének felel meg, Makedónia provincia/thema pedig a mellette levő, ma Görögországhoz tartozó terület – eszerint a hatalmas szomszéd, Bulgária a szkíták országa.
Hol éltek Bulgárián belül a szkíták?
Míg a fentiekből nagyjából azt tudtuk meg, hogy a bolgárokat nevezik szkítáknak is, illetve Bulgáriát a szkíták országának, van egy adat, amely pontosan megmondja, a Bolgár Birodalom melyik részét nevezték a szkíták országának. Bíborbanszületett Konstantin 950-ben mondja: ahhoz, hogy bizonyos csapatok a mai Krím félszigeten levő Chersonból Dobrudzsába, azaz Szkítia érsekségbe érjenek, át kell menniük a szkíták országán, amelynek határa a Duna.
Miért lettek a szklavinok szkíták?
Kérdés, miért kezdik a bizánciak szkíta néven nevezni azokat, akiket korábban szklavinoknak hívtak. Az első, legfontosabb változás az, hogy a Dunától jobbra, a mai Szerbia és Macedónia területén a 8. századtól kezdve megjelentek az első szláv államalakulatok, ők pedig szlávoknak hívták magukat – így a szklavin név ezek után félrevezető lett volna a bizánciak számára, hiszen pár évszázad alatt amúgy is rájöhettek, hogy a Duna bal partján levő szklavinok nem szlávok.
A szkíta hitről
Hogy pontosan miért a szkíta nevet kezdik a székelyekkel kapcsolatban használni, arra a teológus Căţoi tanulmányában rejlik a válasz: azért, mert a Duna bal partján lakó nép (és a bolgárok egy része mindenképp) a szkíta hitet, szkíta vallást gyakorolta (ennek nevében ölik meg Nikephorosz császár katonáit 811-ben).
Számomra mindig is nagy kérdés volt, miként lehetséges, hogy a kereszténységet frissen felvett népek (a bolgárok kevesebb mint száz év múlva, a magyarok jóformán megkeresztelkedésük pillanatában) már eretnekségen (a bogumilizmuson, ami nagyjából a manicheizmust jelenti) törik a fejüket. A megoldás erre elég egyszerű, és szépen nyomon követhető: a bolgárok már bejövetelükkor a szkíta vallást gyakorolták. Ezt Ohridai Teofilact, az ohridai székhelyű bolgár érsekség vezetője mondja el valamikor a 11. század végén: 680-ban bejöttek a bolgárok, és „ők nem ismerték Krisztust”, hanem „a szkíta kitaláció követői voltak: meghajoltak a nap, a hold és más csillagok előtt”.
A Csíki székely krónikából elég sok mindent megtudhatunk a székelyek korai vallásáról, mi több, erről szóló tanulmányomban bemutattam, hogy a krónika egyik legnagyobb hitelesítő jegye az, hogy használja a rabanban tisztséget, és meg is magyarázza, mi az: vallási és világi vezető egy személyben. Tisztán kivehető, hogy a raban + bán összetételéről van szó, ahol a raban nem egyéb, mint a vallási, a bán pedig a világi vezetőt jelenti. A manicheizmuson belül (melynek tanait Mani a 3. században fektette le, s amely vallást a Római Birodalomban 297. március 31-től betiltottak) mai napig is megtaláljuk a rabban titulust, az angol nyelvű manicheista közösségek vezetője például a rabban címet viseli.
A krónika raban méltósága tehát nem kevesebbet mond, mint azt, hogy a székelyek egy egyistenhívő keleti egyház követői voltak, a manicheizmusé. Mára a honfoglaló magyarság és a manicheizmus, illetve az annak hajtásaként kezelt bogumilizmus kapcsolatának tengernyi irodalma van. A Csíki székely krónika szerkesztői sem 1533-ban, amikor összeállították a krónikát, sem 1796-ban, amikor azt állítólag hamisították, nem tudhattak a raban méltóságról, mivel az erről való tudásunk nagyjából 20. századi, addig jóformán senki sem tud a manicheizmusról – így a krónikaszerkesztők egyszerűen régi iratokból másolhatták a raban + bán tisztséget, mint ahogy állítják is. A krónika szerint a (nyugati) kereszténységet a székelyek csak az 1000-es évek elején veszik fel, ám később is sokáig polgárháború dúl a régi és az új vallás követői között.
Összefoglalás
A bolgárokról tehát tudjuk, hogy a bejövetelükkor, 680-ban, valamint 811-ben a szkíta vallást követik, a székelyekről pedig még az 1000-es évek végén is úgy tudjuk, hogy a nyugati kereszténység felvétele ellenére még sokan ragaszkodnak a régi valláshoz, ami manicheizmus vagy valami hasonló. Ha elfogadjuk azt, hogy a székelyek azon vallása, amelyben raban titulus létezett, éppen a bogumilizmus elődje, a manicheizmus lehetett, és ezt hívhatták „szkíta vallásnak” 811-ben, akkor tiszta és világos, hogy szklavinról miért éppen szkítára változik a Duna bal partján lakó nép neve a bizánci írók tollán: azért, mert a korábban szklavinnak nevezett nép a szkíta vallást követte.
Legközelebb, a tanulmány befejező részében arról szólok, hogy a 11. század közepétől miért kezdenek „szkítáknak nevezett besenyőkről” írni a bizánciak, és eljutunk oda, hogy ezt a népet a székelyek már ismert, a 12. századtól a nyugati forrásokban is követhető történetével összhangba hozzuk.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Hol van „Csiglamező”? (V.)
Tanulmányunk eddigi négy folytatásában láthattuk, hogy a középkori magyar krónikák Campo Chiglája (ahová a székelyek a Hun Birodalom bukása után visszahúzódnak) a Duna-deltától északra eső, ma Budzsákként ismert területet fedi. Itt a székelyek nevet változtatnak, és szklavin néven elfoglalják a mai Munténiát, Dél-Moldvát, és továbbra is belakják a Budzsákot. Nézzük, mi történik őseinkkel a bolgárok 680-as államalapításától.
A szklavinok országa 680-tól a Bolgár Kánság része, amin igazán nincs mit csodálkozni, mivel a bolgár hagyomány szerint egyik legendás vezetőjük Irnik volt, akit Attila fiával, Irnákkal azonosítanak. A Csíki székely krónika szerint is a székelyek második vezetője (Halad/Aladár után) Irnák, aki viszont (Kézai Simon krónikája szerint) Csaba néven 469-ben népének jó részével visszament (Nagy-)Szkítiába. Irnák (Csaba) népe, a bolgárok tehát 680-ban jönnek vissza, és a székelyeken túl, bizánci területet elfoglalva, a mai Bulgáriában és Dobrudzsában telepednek le. Megjegyzem, e korai bolgárok még nem szlávok, hanem kutrigur-onogur-hun népesség.
A bolgár államon belül
Ettől az időponttól kezdve jóval kevesebbet tudunk meg a bizánci forrásokból a szklavinokról, hiszen megszűnik a szomszédság, a bizánciak a bolgárokkal való harcokkal vannak elfoglalva. A 800-as években érdekes dolog történik, amire Gyomlay Gyula bizantinológus hívja fel a figyelmet: az újabb bizánci szerzők, átmásolván az al-dunai (havasalföldi-moldvai) szklavinokról szóló régebbi írásokat, a szklavin nevet átjavítják szkítára.
Bölcs Leó császár (uralkodott 870–912) átdolgozza a 600 körül született Strategikon című hadi művet, Taktikájában leírja a környező népek harci szokásait, ám azokon a részeken, ahol a Strategikon szklavinokat említ, ő következetesen szkítákról beszél. Theophanes Confessor, aki 810–814 között írja krónikáját, az 593–602 közötti események ismertetésénél még szklavinokról ír, ám a 10. században kompiláló Leo Grammaticus már szkítákról – ugyanazon események kapcsán.
Bolgárok szkíta néven
A külföldiek szemében szklavinról szkítára nevet váltó (székely) nép, úgy tűnik, nagyon jelentős elem volt a bolgár államban, ez ad magyarázatot arra, hogy a bolgárokat szkíta néven is említik néha – vagy talán csak arról van szó, hogy a jobban értesült bizánci szerzők a Bolgár Kánságon belül is elkülönítették a népcsoportokat. Mihai Ovidiu Căţoi mértéktartó, sok mindent helyre tevő tanulmányában felsorolja azokat az általa talált forrásokat, amelyek szkíta néven említik a bolgárokat:
– A Sinaxarium Ecclesiae Constantinopolitanae (a szentek, mártírok életéről szóló, napok szerint elrendezett kalendárium) július 26-ához köti azt a 811-es eseményt, miszerint „ezen a napon azokra a keresztény testvéreinkre emlékezünk, akiket Nikephorosz császár idejében öltek meg Bulgáriában.” Ezek a mártírok katonák voltak, akiket Krum bolgár kán elfogott, a fogságban pedig arra próbálták rávenni őket, hogy felejtsék el Jézus tanításait, és kövessék a szkíta hitet. Amikor ezt megtagadták, megölték őket.
– A Sinaxarium rövidített változatában, július 23-ához kötve, a bolgárokat szkítobulgárok név alatt említik – ez jelentheti a szkíta hitű bolgárokat vagy a bolgár államon belüli szkítákat (székelyeket)
– A Sinaxarium december 29-éhez kötve Szent Tadeusról mondja, hogy ez felszabadított rabszolga volt. Tadeusnak nézeteltérése támad a Traulosnak vagy Psellosnak (hebegőnek) mondott II. Mihály császárral (820–829), aki úgy érzi, hogy megsértette „egy paraszt, aki születésére nézve szkíta és közember”, emiatt Tadeust megkínoztatja, és megöleti.
– A 10. század közepén alkotó Genesios feljegyzi azt a kemény szóváltást, amely egyrészt I. Borisz bolgár császár (uralkodott 852–889) és III. Mihály bizánci császár (uralkodott 842–867) anyja, Teodóra császárné között zajlott le. Borisz háborúval fenyegetőzik, de végül „a szkíta úgy döntött, hogy országában marad”.
– Ugyanerről a Tadeusról Theodor Studita is azt állítja, hogy szkíta volt, miközben a szkítákon bolgárokat ért.
– III. Mihály bizánci császár 865-ben vitába keveredik (ugyanúgy, mint két bekezdéssel feljebb az anyja Borisszal) I. Miklós pápával. Egy ponton azzal vádolja, hogy Róma püspöke „barbár és szkíta nyelvet beszél” (azaz latint). Căţoi meggyőzően bizonyítja, hogy itt nem arról van szó, hogy a szkíták latinok vagy netán vlahok lettek volna, hanem arról, hogy a latin (illetve a hozzá hasonló vlah) beszélői Szkítia lakói voltak, amin a fenti kontextusban Bulgáriát (a Duna mindkét oldalán) kell érteni. Azaz Róma püspöke olyan nyelvet beszél, mint a barbár Szkítia – egyik – népe, a vlahok, mondja III. Mihály.
– Ugyanebben a kontextusban kell értelmezni – mondja Căţoi – Walafridus Strabo 841 körüli tudósítását a „tomisi szkítákról”, aki arról ír, hogy ezek mai napig német nyelven tartják az (ariánus keresztény) istentiszteletet, miután az isteni könyveket valamikor régen (ahogy a történelemkönyvek mesélik) a tudósaik lefordították. Egyszerűen arról van szó, hogy 841-ben a Duna két partján fekvő Bulgáriát (amibe Dobrudzsa is beletartozott, ahol Tomis volt található) Szkítiának (is) nevezték, így Strabo nagyon is pontosan nevezi őket tomisi szkítáknak.
Eddig Cățoi tanulmánya, amit jómagam azzal tudok kiegészíteni, hogy a fentebb idézett Genesios (aki Bíborbanszületett Konstantin kortársa) máshol arról ír, hogy a 813–820 között uralkodó V. Leon császár megerősíti Trákia és teljes Makedónia várait, egészen a szkíták országáig. Trákia provincia/thema a mai Törökország európai részének felel meg, Makedónia provincia/thema pedig a mellette levő, ma Görögországhoz tartozó terület – eszerint a hatalmas szomszéd, Bulgária a szkíták országa.
Hol éltek Bulgárián belül a szkíták?
Míg a fentiekből nagyjából azt tudtuk meg, hogy a bolgárokat nevezik szkítáknak is, illetve Bulgáriát a szkíták országának, van egy adat, amely pontosan megmondja, a Bolgár Birodalom melyik részét nevezték a szkíták országának. Bíborbanszületett Konstantin 950-ben mondja: ahhoz, hogy bizonyos csapatok a mai Krím félszigeten levő Chersonból Dobrudzsába, azaz Szkítia érsekségbe érjenek, át kell menniük a szkíták országán, amelynek határa a Duna.
Miért lettek a szklavinok szkíták?
Kérdés, miért kezdik a bizánciak szkíta néven nevezni azokat, akiket korábban szklavinoknak hívtak. Az első, legfontosabb változás az, hogy a Dunától jobbra, a mai Szerbia és Macedónia területén a 8. századtól kezdve megjelentek az első szláv államalakulatok, ők pedig szlávoknak hívták magukat – így a szklavin név ezek után félrevezető lett volna a bizánciak számára, hiszen pár évszázad alatt amúgy is rájöhettek, hogy a Duna bal partján levő szklavinok nem szlávok.
A szkíta hitről
Hogy pontosan miért a szkíta nevet kezdik a székelyekkel kapcsolatban használni, arra a teológus Căţoi tanulmányában rejlik a válasz: azért, mert a Duna bal partján lakó nép (és a bolgárok egy része mindenképp) a szkíta hitet, szkíta vallást gyakorolta (ennek nevében ölik meg Nikephorosz császár katonáit 811-ben).
Számomra mindig is nagy kérdés volt, miként lehetséges, hogy a kereszténységet frissen felvett népek (a bolgárok kevesebb mint száz év múlva, a magyarok jóformán megkeresztelkedésük pillanatában) már eretnekségen (a bogumilizmuson, ami nagyjából a manicheizmust jelenti) törik a fejüket. A megoldás erre elég egyszerű, és szépen nyomon követhető: a bolgárok már bejövetelükkor a szkíta vallást gyakorolták. Ezt Ohridai Teofilact, az ohridai székhelyű bolgár érsekség vezetője mondja el valamikor a 11. század végén: 680-ban bejöttek a bolgárok, és „ők nem ismerték Krisztust”, hanem „a szkíta kitaláció követői voltak: meghajoltak a nap, a hold és más csillagok előtt”.
A Csíki székely krónikából elég sok mindent megtudhatunk a székelyek korai vallásáról, mi több, erről szóló tanulmányomban bemutattam, hogy a krónika egyik legnagyobb hitelesítő jegye az, hogy használja a rabanban tisztséget, és meg is magyarázza, mi az: vallási és világi vezető egy személyben. Tisztán kivehető, hogy a raban + bán összetételéről van szó, ahol a raban nem egyéb, mint a vallási, a bán pedig a világi vezetőt jelenti. A manicheizmuson belül (melynek tanait Mani a 3. században fektette le, s amely vallást a Római Birodalomban 297. március 31-től betiltottak) mai napig is megtaláljuk a rabban titulust, az angol nyelvű manicheista közösségek vezetője például a rabban címet viseli.
A krónika raban méltósága tehát nem kevesebbet mond, mint azt, hogy a székelyek egy egyistenhívő keleti egyház követői voltak, a manicheizmusé. Mára a honfoglaló magyarság és a manicheizmus, illetve az annak hajtásaként kezelt bogumilizmus kapcsolatának tengernyi irodalma van. A Csíki székely krónika szerkesztői sem 1533-ban, amikor összeállították a krónikát, sem 1796-ban, amikor azt állítólag hamisították, nem tudhattak a raban méltóságról, mivel az erről való tudásunk nagyjából 20. századi, addig jóformán senki sem tud a manicheizmusról – így a krónikaszerkesztők egyszerűen régi iratokból másolhatták a raban + bán tisztséget, mint ahogy állítják is. A krónika szerint a (nyugati) kereszténységet a székelyek csak az 1000-es évek elején veszik fel, ám később is sokáig polgárháború dúl a régi és az új vallás követői között.
Összefoglalás
A bolgárokról tehát tudjuk, hogy a bejövetelükkor, 680-ban, valamint 811-ben a szkíta vallást követik, a székelyekről pedig még az 1000-es évek végén is úgy tudjuk, hogy a nyugati kereszténység felvétele ellenére még sokan ragaszkodnak a régi valláshoz, ami manicheizmus vagy valami hasonló. Ha elfogadjuk azt, hogy a székelyek azon vallása, amelyben raban titulus létezett, éppen a bogumilizmus elődje, a manicheizmus lehetett, és ezt hívhatták „szkíta vallásnak” 811-ben, akkor tiszta és világos, hogy szklavinról miért éppen szkítára változik a Duna bal partján lakó nép neve a bizánci írók tollán: azért, mert a korábban szklavinnak nevezett nép a szkíta vallást követte.
Legközelebb, a tanulmány befejező részében arról szólok, hogy a 11. század közepétől miért kezdenek „szkítáknak nevezett besenyőkről” írni a bizánciak, és eljutunk oda, hogy ezt a népet a székelyek már ismert, a 12. századtól a nyugati forrásokban is követhető történetével összhangba hozzuk.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 25.
Nyelvbűvészkedés
Hókuszpókusz, s már kész is a legújabb bűvészmutatvány.
Elénk tárja 452 oldalon Murádin László, a nyelvbűvész. Méghozzá azon a fülünknek oly kellemes „hangszeren” – őt idézem –, amit magyar nyelvnek, anyanyelvünknek nevezünk. Teszi pedig ezt, mármint a nyelvbűvészkedést, több mint félévszázada, hiszen ismert és elismert tudományos kutatói munkája mellett 1958 óta heti rendszerességgel közöl nyelvművelő írásokat a kolozsvári Igazságban és utódjában, a Szabadságban. Abban a napilapban, ahova jómagam csak 1990 után kerültem, s örököltem meg felejthetetlen emlékű Krizsán Zoli kollégámtól a Művelődés oldalt, Murádin László rovatával együtt. „Ellestem igéit s / Hókuszpókuszát, / S bűverővel én is/ Művelek csodát” – idézhetném találóan Goethe Bűvészinasát, hiszen sok mindent sikerült is ellesnem nyelvmesteremtől, bár a csodák műveléséig azért mégsem jutottam el.
De komolyabbra fordítva a szót, a nagyváradi Europrint Könyvkiadónál 2014-ben megjelent Hókuszpókusz című, nyomdatechnikai szempontból is igényes, elegánsan tetszetős kötet Murádin László 253, tudományos alaposságról és közírói, újságírói gyakorlatról árulkodó, ötletes, színes nyelvművelő írását tartalmazza. S a színesség itt tematikára és sajátos fordulatokban bővelkedő nyelvi megjelenítésre egyaránt vonatkozik. Miáltal a rövid és frappáns okfejtések népszerűsége sem marad el. Mert kit ne érdekelne például egy-egy sajátos nyelvi fordulat, szállóige, szólásmondás története vagy egyszerűen leghétköznapibb, állandóan használatos szavaink eredete, kialakulásuknak, esetleg más nyelvekből való átvételüknek, meghonosodásuknak a módozata.
NÉMETH JÚLIA
Murádin László: Hókuszpókusz. Nyelművelő írások /Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2014/
Szabadság (Kolozsvár)
Hókuszpókusz, s már kész is a legújabb bűvészmutatvány.
Elénk tárja 452 oldalon Murádin László, a nyelvbűvész. Méghozzá azon a fülünknek oly kellemes „hangszeren” – őt idézem –, amit magyar nyelvnek, anyanyelvünknek nevezünk. Teszi pedig ezt, mármint a nyelvbűvészkedést, több mint félévszázada, hiszen ismert és elismert tudományos kutatói munkája mellett 1958 óta heti rendszerességgel közöl nyelvművelő írásokat a kolozsvári Igazságban és utódjában, a Szabadságban. Abban a napilapban, ahova jómagam csak 1990 után kerültem, s örököltem meg felejthetetlen emlékű Krizsán Zoli kollégámtól a Művelődés oldalt, Murádin László rovatával együtt. „Ellestem igéit s / Hókuszpókuszát, / S bűverővel én is/ Művelek csodát” – idézhetném találóan Goethe Bűvészinasát, hiszen sok mindent sikerült is ellesnem nyelvmesteremtől, bár a csodák műveléséig azért mégsem jutottam el.
De komolyabbra fordítva a szót, a nagyváradi Europrint Könyvkiadónál 2014-ben megjelent Hókuszpókusz című, nyomdatechnikai szempontból is igényes, elegánsan tetszetős kötet Murádin László 253, tudományos alaposságról és közírói, újságírói gyakorlatról árulkodó, ötletes, színes nyelvművelő írását tartalmazza. S a színesség itt tematikára és sajátos fordulatokban bővelkedő nyelvi megjelenítésre egyaránt vonatkozik. Miáltal a rövid és frappáns okfejtések népszerűsége sem marad el. Mert kit ne érdekelne például egy-egy sajátos nyelvi fordulat, szállóige, szólásmondás története vagy egyszerűen leghétköznapibb, állandóan használatos szavaink eredete, kialakulásuknak, esetleg más nyelvekből való átvételüknek, meghonosodásuknak a módozata.
NÉMETH JÚLIA
Murádin László: Hókuszpókusz. Nyelművelő írások /Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2014/
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 25.
Erdélyi művészeti kalauz
A székelyudvarhelyi Litera-Veres Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott, negyedévenként megjelenő művészeti folyóirat /Erdélyi Művészet/ idei 2. számának arcélét a Bánffy-év határozta meg.
Gy. Dávid Gyula Adalékok a Bánffy arcképcsarnok kutatásának 70 éves történetéhez – Bánffy-családi portré festmények adattára című összeállítása a lap súlypontos anyaga. A szakszerű számbavétel többek között olyan neves festők munkáit tartalmazza, mint Barabás Miklós, Bánffy Miklós, Biasini Mária, Glatter Gyula, Kőváry Endre, Márk Lajos, Simó Ferenc, Vastagh György, Wieland Károly.
(n)
Szabadság (Kolozsvár)
A székelyudvarhelyi Litera-Veres Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott, negyedévenként megjelenő művészeti folyóirat /Erdélyi Művészet/ idei 2. számának arcélét a Bánffy-év határozta meg.
Gy. Dávid Gyula Adalékok a Bánffy arcképcsarnok kutatásának 70 éves történetéhez – Bánffy-családi portré festmények adattára című összeállítása a lap súlypontos anyaga. A szakszerű számbavétel többek között olyan neves festők munkáit tartalmazza, mint Barabás Miklós, Bánffy Miklós, Biasini Mária, Glatter Gyula, Kőváry Endre, Márk Lajos, Simó Ferenc, Vastagh György, Wieland Károly.
(n)
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 25.
Rossz kommunikáció
Nemcsak a választóik egy részével, immár egymással sem találják a közös hangot az RMDSZ vezetői. Az eddigi választások közül a mostani államelnöki megmérettetés alkalmával mutatkozott meg először, hogy a szövetség egyszerűen nem tud megfelelően viszonyulni egy adott politikai helyzethez, és ami ennél is rosszabb: képtelen tisztán, érthetően kommunikálni a külvilággal.
Kelemen Hunor hétfőn elismerte, felmérések alapján előre tudták, hogy az erdélyi magyarok nyolcvan százaléka Klaus Johannisra fog szavazni. Ehhez képest az RMDSZ választói belátására bízta ugyan, kit támogatnak a második fordulóban, ám burkoltan – sőt itt-ott önkormányzati segédlettel – a kisebbik rosszként feltüntetett Victor Pontát ajánlotta a magyarok figyelmébe.
Persze a PSD koalíciós partnereként a szövetségre eleve egyfajta elkötelezett szerep hárult, viszont semmi sem indokolta például a kampányt Călin Popescu-Tăriceanu oldalán a Székelyföldön. Főleg, hogy már ismerték a magyarok opcióit.
De az sem vall következetes magatartásra – sőt még inkább összezavarja a választókat –, hogy a szövetségben egykor meghatározó politikusnak számító Frunda Györgytől az RMDSZ főtitkára utólag határolódik el a Ponta melletti nyílt kampányolás miatt, miközben a döntő forduló előtt a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva tiszteletben tartandónak nevezte az exszenátor korteskedését.
Arról nem beszélve, hogy az RMDSZ politikusai a választások előtt és után eltérően ítélték meg a megmérettetésnek a kormányzati szerepvállalásra kifejtett hatását. A kampányban többször elhangzott, hogy a magyarok az eddig elért eredmények folytatásáról is dönthetnek, ezzel szemben később cáfolták, hogy az államfőválasztásnak köze lenne a kormányszerephez. (Ez utóbbi a Ponta-kabinet teljesítményétől függetlenül helytálló meglátás).
Az RMDSZ vezetői nem bizonyultak meggyőző kommunikátoroknak ebben a váratlan politikai fordulatokban bővelkedő időszakban, ami elsősorban a saját híveikkel ápolt kapcsolatnak megy a rovására. De sose késő tanulni a saját hibáinkból. Mindjárt itt az új feladat koherensen indokokkal szolgálni a hatalmon maradás vagy esetleg az ellenzékbe vonulás kérdésére.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Nemcsak a választóik egy részével, immár egymással sem találják a közös hangot az RMDSZ vezetői. Az eddigi választások közül a mostani államelnöki megmérettetés alkalmával mutatkozott meg először, hogy a szövetség egyszerűen nem tud megfelelően viszonyulni egy adott politikai helyzethez, és ami ennél is rosszabb: képtelen tisztán, érthetően kommunikálni a külvilággal.
Kelemen Hunor hétfőn elismerte, felmérések alapján előre tudták, hogy az erdélyi magyarok nyolcvan százaléka Klaus Johannisra fog szavazni. Ehhez képest az RMDSZ választói belátására bízta ugyan, kit támogatnak a második fordulóban, ám burkoltan – sőt itt-ott önkormányzati segédlettel – a kisebbik rosszként feltüntetett Victor Pontát ajánlotta a magyarok figyelmébe.
Persze a PSD koalíciós partnereként a szövetségre eleve egyfajta elkötelezett szerep hárult, viszont semmi sem indokolta például a kampányt Călin Popescu-Tăriceanu oldalán a Székelyföldön. Főleg, hogy már ismerték a magyarok opcióit.
De az sem vall következetes magatartásra – sőt még inkább összezavarja a választókat –, hogy a szövetségben egykor meghatározó politikusnak számító Frunda Györgytől az RMDSZ főtitkára utólag határolódik el a Ponta melletti nyílt kampányolás miatt, miközben a döntő forduló előtt a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva tiszteletben tartandónak nevezte az exszenátor korteskedését.
Arról nem beszélve, hogy az RMDSZ politikusai a választások előtt és után eltérően ítélték meg a megmérettetésnek a kormányzati szerepvállalásra kifejtett hatását. A kampányban többször elhangzott, hogy a magyarok az eddig elért eredmények folytatásáról is dönthetnek, ezzel szemben később cáfolták, hogy az államfőválasztásnak köze lenne a kormányszerephez. (Ez utóbbi a Ponta-kabinet teljesítményétől függetlenül helytálló meglátás).
Az RMDSZ vezetői nem bizonyultak meggyőző kommunikátoroknak ebben a váratlan politikai fordulatokban bővelkedő időszakban, ami elsősorban a saját híveikkel ápolt kapcsolatnak megy a rovására. De sose késő tanulni a saját hibáinkból. Mindjárt itt az új feladat koherensen indokokkal szolgálni a hatalmon maradás vagy esetleg az ellenzékbe vonulás kérdésére.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 25.
Ingyenes képzések az esélyegyenlőségért
A Szatmári Egyházmegyei Caritas a Nagyváradi Caritas Catolicával és a Gyulafehérvári Caritasszal együttműködésben „Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért” címmel, POSDRU/144/6.3/S/127884 szám alatt indított közös projektet a nők munkaerőpiacon való könnyebb elhelyezkedésének és az esélyegyenlőség megteremtésének érdekében.
A projektet az Európai Szociális Alap támogatja a „Befektetés az emberekbe” romániai 2007-2013 Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Szektoriális Programon keresztül. 6-os prioritási tengely: „A társadalmi integráció”. Fő beavatkozási terület 6.3: „Nemek közötti egyenlőség a munkaerőpiacon” Értéke 2.390.137,50 lej, megvalósításának időtartama pedig 18 hónap. A projekt célkitűzése az esélyegyenlőség és a nemek közötti, munkaerőpiacon fellépő különbségek és diszkrimináció leküzdése, 570, a nyugati és központi fejlesztési régiókból származó személy, többségében nő, szakmai képzésének és továbbképzésének támogatása a munkahelyek könnyebb megszerzése illetve azok megtartása érdekében. A jelentkezők közül kiválasztott személyek a Caritas Catolica Nagyvárad által szervezett következő képzéseken vehetnek részt: idősgondozó, gyermekgondozó (babysitter), szociális gondozó, takarító. A szociális gondozó képzés október 13-án elkezdődött, a takarító képzés januárban indul. A képzések elvégzését igazoló oklevél lehetőséget nyújt akár saját vállalkozás beindítására is. Az említett képzések ingyenesek, elvégzésük után a résztvevők az Európai Unió tagállamaiban elismert oklevelet kapnak. A résztvevők anyagi, pénzbeli támogatásban is részesülnek a képzések ideje alatt, könnyebben szereznek és tartanak majd meg egy munkahelyet, vállalkozói készségeket és karrierfejlesztési lehetőségeket sajátíthatnak el. Jelentkezés és bővebb információ a 0259-411-156, 0745-516-101, telefonszámok valamelyik vagy a nagy.andrea@caritascatolica-oradea.ro email címen. Ez az anyag nem képezi kötelező módon az Európai Unió vagy Román kormány hivatalos álláspontját.
erdon.ro
A Szatmári Egyházmegyei Caritas a Nagyváradi Caritas Catolicával és a Gyulafehérvári Caritasszal együttműködésben „Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért” címmel, POSDRU/144/6.3/S/127884 szám alatt indított közös projektet a nők munkaerőpiacon való könnyebb elhelyezkedésének és az esélyegyenlőség megteremtésének érdekében.
A projektet az Európai Szociális Alap támogatja a „Befektetés az emberekbe” romániai 2007-2013 Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Szektoriális Programon keresztül. 6-os prioritási tengely: „A társadalmi integráció”. Fő beavatkozási terület 6.3: „Nemek közötti egyenlőség a munkaerőpiacon” Értéke 2.390.137,50 lej, megvalósításának időtartama pedig 18 hónap. A projekt célkitűzése az esélyegyenlőség és a nemek közötti, munkaerőpiacon fellépő különbségek és diszkrimináció leküzdése, 570, a nyugati és központi fejlesztési régiókból származó személy, többségében nő, szakmai képzésének és továbbképzésének támogatása a munkahelyek könnyebb megszerzése illetve azok megtartása érdekében. A jelentkezők közül kiválasztott személyek a Caritas Catolica Nagyvárad által szervezett következő képzéseken vehetnek részt: idősgondozó, gyermekgondozó (babysitter), szociális gondozó, takarító. A szociális gondozó képzés október 13-án elkezdődött, a takarító képzés januárban indul. A képzések elvégzését igazoló oklevél lehetőséget nyújt akár saját vállalkozás beindítására is. Az említett képzések ingyenesek, elvégzésük után a résztvevők az Európai Unió tagállamaiban elismert oklevelet kapnak. A résztvevők anyagi, pénzbeli támogatásban is részesülnek a képzések ideje alatt, könnyebben szereznek és tartanak majd meg egy munkahelyet, vállalkozói készségeket és karrierfejlesztési lehetőségeket sajátíthatnak el. Jelentkezés és bővebb információ a 0259-411-156, 0745-516-101, telefonszámok valamelyik vagy a nagy.andrea@caritascatolica-oradea.ro email címen. Ez az anyag nem képezi kötelező módon az Európai Unió vagy Román kormány hivatalos álláspontját.
erdon.ro
2014. november 25.
Sütő, a megkerülhetetlen
(M)ilyen gazdagok vagyunk? címmel tartottak kétnapos konferenciát Sütő András életművéről Marosvásárhelyen. A hamarosan könyv formájában is megjelenő előadásokat Parászka Boróka összegezte.
Aligha van fontosabb és nehezebb kulturális vállalkozás ma Marosvásárhelyen, mint a Művészeti Egyetem munkatársai által szervezett, október utolsó hetén zajló Sütő András „műhelykonferencia”. A kétnapos beszélgetéssorozat célja a programismertető szerint „olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Az óvatos és diplomatikus felhívószöveg sejteni engedi, mi is a tétje egy ilyen egyeztetésnek. A Sütő-életmű a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kulcsa a társadalmi emlékezet és a kulturális helyzetértékelés szempontjából Erdélyben. Arra azonban, hogy hogyan lehet érvényesen és korszerűen kezelni ezt a hagyatékot, nincs egyértelmű és konszenzusos alapon elfogadott válasza sem az irodalom- sem a társadalomtudományoknak. A Sütő-életmű újraértelmezésére volt néhány kísérlet az elmúlt években, de ezek lezáratlan vitákba, esetenként botrányba fulladtak. Azon a területen, amely az erdélyi közösségi emlékezetben és tudásban Sütőhöz köthető, egyre nagyobb fehér folt tátong, egyre kisebb az esély arra, hogy a hiányosságokat, anakronizmusokat korrigálni lehessen.
Megnyitott kérdések
A marosvásárhelyi műhelymunka kockázata tehát nagyon nagy volt. Nem is indult zökkenőmentesen ez az eszmecsere: a meghívott előadók közül különböző személyes, vagy más okok miatt többen visszaléptek, lemondták részvételüket. Sajnos nélkülözni kellett például a Debreceni Egyetem munkatársait (Cs. Nagy Ibolyát, Márkus Bélát), és nem volt jelen Stefano Bottoni sem, akinek kutatásai alapjaiban érintették mindazt, amit Sütő András rendszerváltás előtti politikai-közéleti szerepéről tudható. Bár a vita a résztvevők távolmaradása miatt nem érintett minden problémát, ennek ellenére elérte célját: kérdések sorát nyitotta meg, körvonalazódott, miért és hogyan érdemes gondozni a jövőben a Sütő-hagyatékot. A megnyitón a Művészeti Egyetem dékánja, Kós Anna azzal ösztönözte a beszélgetést, hogy elengedhetetlen „szakszerű nyomot hagyni nagyjainknak.” Hogy mit jelent a „szakszerűség”, arra különböző válaszokat adott a két napos eszmecsere.
Román párhuzamok
Valószínűleg a legnagyobb meglepetést Sorin Criţan, a Művészeti Egyetem rektora okozta, aki román nyelven adott elő Sütő Andrásról, és az életmű román irodalmi párhuzamait kereste, illetve mutatta ki. Az Anyám könnyű álmot ígér és az Engedjétek hozzám jönni a szavakat bizonyultak a legfontosabbnak ebben a motívumokat-alaptémákat rendszerező értelmezésben, amelyen átütött az érzelmi érintettség, a rácsodálkozás, a filozófiailag megalapozott és megtámogatott lelkesedés. Sorin Crişan megértette, hogy mi a fontossága Sütő Andrásnak, azt is megértette, amivel a magyar irodalomtörténet máig adós:
ez nem csak egy erdélyi magyar életmű, hanem egy romániai magyar hagyaték is, amely sok, máig nem azonosított szállal kötődik a román kultúrához.
És megértette azt is, milyen tétje van annak, hogy román kutató emlékezzen az 1990-es atrocitások magyar író-áldozatára. „Nem is gondoltam volna azt, hogy Sütő András kötődik a román irodalomhoz is” – reagált a rektor felszólalására Szász László irodalomtörténész, író, aki szerint a konferenciának azt a kánont kell megtalálnia, amibe „beléphet Sütő András”, mert „nem az életmű és a műalkotás értéke változik, hanem a kánon”. Ugyancsak Szász László mondta, Sorin Crişan szavaira reagálva, hogy a Sütő életmű „meghitt mítoszait” nem leépíteni kell, hanem át- és újraépíteni. Ezt a célt igyekezett követni Elek Tibor irodalomtörténész, aki az Anyám könnyű álmot ígér értelmezését vissza kívánta venni az általa ideológiainak nevezett megközelítésektől, a mű esztétikai értékeire, például személyességére hívta fel a figyelmet. Ő volt az egyetlen, aki érintette az elmúlt évtizedben zajló Sütő-vitákat, illetve a Sütő életművel kapcsolatban megfogalmazott negatív kritikákat. Igaz ezeket felszínesnek és cáfolhatónak ítélte. Azzal a kritikával kapcsolatban például, hogy Sütő a hetvenes években nem élt az ellenzéki irodalom eszközeivel és lehetőségeivel, megjegyezte, erre a következtetésre csak az jut, aki nem érti, vagy szándékosan félreérti az Anyám könnyű álmot ígér szövegét. Hozzátette ugyanakkor, hogy Sütő András „inkább lantosa, mint kritikusa” volt korának. Az Elek Tibor által megfogalmazott „kritika kritikája” tulajdonképpen megválaszolatlan maradt, mivel azok, akik a kifogásolt értelmezéseket közreadták, nem voltak a konferencia résztvevői.
Az egyértelművé vált, hogy az ezredfordulón elhalt viták rendezése nem elodázható, mint ahogy az is, hogy Sütő András viszonya a korabeli irodalmi áramlatokhoz, a kulturális, illetve politikai ellenzékiséghez csak akkor értékelhető objektíven, ha a teljes romániai kontextust figyelembe veszi az értelmezés.
Ez pedig akkor lehetséges – hangzott el a sokszor, több okból ismételt mondat – ha a hagyatéka kutathatóvá válik, így az is követhető: mi az, amit például a román irodalomból a szerző ismert, véleményezett. Ez a dimenzió teljességgel feltáratlan. Sütő András, ha csak a róla írt monográfiák, elemzések számát vesszük alapul, sokkal inkább „magyarországi” író, mint erdélyi. Magyarországon ugyanis sokkal intenzívebb figyelem fordult felé az elmúlt évtizedekben, mint Erdélyben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lett volna kulcsfigurája az erdélyi köz- és kulturális életnek. Sokkal inkább a munkásságát érintő reflexiók intenzitását jelzi. Hogy miért vált Magyarországon fontossá Sütő András a hetvenes-nyolcvanas években, azt szemléletesen megvilágította Kovács Dezső és Jákfalvi Magdolna. A két színházi szakmeber Sütő András magyarországi bemutatóinak kontextusát ismertette. „Puha, inkább slampos” diktatúrában kerültek színpadra Sütő művei – fogalmazott Kovács Dezső – aki arra mutatott rá, a politika támogatta bizonyos értelemben ezt a színházi rendszerkritikát, „fényezte magát” ezzel a nyitottságával. Az a különös fordulat, hogy az Erdélyről író, erdélyi Sütő András mégiscsak Magyarországon válik jelentős mértékben értelmezetté, nem egyszeri ebben az életműben. Mit kezdjünk például azzal a ténnyel, hogy a protestantizmus nagy drámáiról, karaktereiről író Sütő András kifejezetten távol tartotta magát az egyháztól? Valóban távolságról van-e szó, vagy valamiképp mégiscsak, búvópatakként, kódként – hasonlóan a kisebbségi közösség kódjaihoz – nagyon is jelen van, új tartalmat nyer a protestantizmus? És ha Sütő újraírta a reformáció nagy témáit-alakjait, hogyan reagált erre az egyház?
Tartható-e az állítás, hogy a rendszerváltás előtti rezsim ugyanúgy járt el Sütővel, mint ahogyan a református egyház?
Szász László részletes, dokumentált előadását nehéz néhány mondatban visszaadni, de ezen a jelzett nyomvonalon is több szempontból újra értelmezhetőek Sütő legfontosabb drámái.
Feledés várja?
Ha azonban a Szász után következő felszólaló alapján döntünk arról, hogyan kezeljük a hagyatékot, rövidre zárhatjuk a hasonló dilemmákat. Vida Gábor ugyanis arról olvasott fel tömör, nagyon gondosan felépített szöveget: miért érezte egyetemista felvételizőként, a nyolcvanas évek végén, reménybeli Magyar szakosként Sütő András prózáját olvashatatlannak, és nem folytathatónak? Vida nem viaskodott azzal, hogy megfejtse a Sütő-kódokat, sem a kisebbségit, sem a protestánst. Elutasította a „bővítmények mögötti bravúrkodást”, amely mögött „eltűnik a szerző”. Sütőt a „feledés várja” – mondta a legfrisebb, és méltán sikeres Erdély-regény szerzője – radikális jelzőit rosszallóan fogadta a közönség. „Ennek elment az esze” – hallatszott a közönség soraiból: ez az írói el- és leszámolás volt a Sütő-konferencia legdrámaibb pillanata, amelynek megvolt a maga paradoxona. A Sütő-ellenes, metaforákat, jelzős szerkezeteket elutasító szöveg ugyanis metaforákkal, jelzős szerkezetekkel volt tele, úgy működött, mint egy Sütő-mű. Hogy lehet ugyanúgy teljesen mást állítani? Hogyan fedhetik el egymást a jelentések? Hogyan lehet szembefordítani saját írói eszközeit a szerzővel? Erre a kérdésre a konferencia második napján Aradi József adott választ, aki a Sütő életmű digitális jelen (nem) létéről, valamint a metafórákból való kilépés lehetetlenségéről tartott előadást. Az eszmecsere során az elméleti és praktikus kérdések kiegészítették egymást, bizonyos értelemben össze is kapcsolódtak. Az Aradi által felvetett digitalizálási problémák-lehetőségek érintették a kérdést, hogy mennyire hozzáférhető ma Sütő András magyar nyelven. Szó esett arról is, hogy a magyar kultúrán kívül mennyire van vagy lehetne jelen ez az életmű. Kuszálik Péter bibliográfusként pedig azzal szembesített: ma még olyasmi is problémát jelent, hogy mi egy-egy Sütő mű pontos címe, hányféle szövegváltozata van a munkáinak. A Sütő-bibliográfia összeállítója összegezte, melyek lennének egy teljes életműkiadás feltételei, és milyen haszna lehetne egy ilyen vállalkozásnak. A praktikus megfontolásokat újra és újra fölülírták az indulatok, vagy a megoldatlan kérdések. Molnár Gusztáv hosszú és szövevényes ismertetőt tartott Sütő már sokat vitatott 1956-os szerepéről. A dolgozat legalább annyira szólt Sütőről, mint amennyire arról: miért nem közölhette ezt a tanulmányt a szerző, melyik szerkesztőség, milyen indokkal utasította el. Sütő sokakat érint, sokaknak jelent eszközt ez az életmű, illetve az azzal való foglalkozás az önértelmezéshez, saját helyzetük, múltjuk, jelenük értékeléséhez. Ez derült ki Molnár Gusztáv előadásábol csakúgy, mint az előadásokon kívül felszólaló résztvevők mondanivalójából. Ötvös József református esperes személyes emlékeit mondta el arról, miféle vitákat váltottak ki a protestantizmust érintő művek. Bodolai Gyöngyi újságíró, egykori magyarszakos tanár arra emlékeztetett: ezek a művek nem csak irodalomértőkhöz jutottak el, és nem csak irodalomértőkre- és fogyasztókra hatottak. A hetvenes-nyolcvanas években falun idézték, adták kézről-kézre könyveit, vagy éppen tanulták meg, adták elő Sütő András szövegeit.
Összességében kezelhető
Nosztalgia, kritika és szakszerűségre törekvő irodalomértés ért össze a konferencia ideje alatt. Számtalan kutatási téma, megoldatlan feladat merült fel. Körvonalazódott az is, hogy ha a szakszerű filológiai munka feltételei nem lesznek adottak, hogyan tűnhet el a köztudatból, vagy sérülhet a rosszul szerkesztet kiadványokban újra megjelenő Sütő-életmű. Felvillant néhány ellentétes szempont is, de a korábbi viták rendezéséig nem jutott el ez az eszmecsere. Mint ahogy az sem dőlt el, pontosan milyen szemlélet, milyen módszertan mentén haladjon a Sütő hagyaték gondozása. Erre a kérdésre részben Markó Béla adott választ, aki Sütő András közéleti szerepvállalásáról tartott előadást. Személyes emlékek, és nagyon szakszerű, helyenként távolságtartó, kritikus esztétikai, helyenként elismerő közéleti értékelés ért össze. Mert a Sütő-életmű így, összességében kezelhető. A közéleti és az irodalmi pálya nem válaszható el a politikaitól, – hangsúlyozta Markó. A Sütő-kultusz nem érinthetetlen, tette hozzá, lehet kritizálni, vagy elutasítani az életmű néhány elemét. Fel kell azonban ismerni ennek a pályának azon részeit, amelyek ma is mintát jelenthetnek, amelyek érvényesek maradtak, vagy amelyek ma is meghatározzák a közösségi önismeretet. Ilyen minta a „normális radikalizmusa”, amely határozott célokhoz is a tárgyalás lehetőségét kereste. És ilyen, mint az a makacsság, amellyel Erdélyhez ragaszkodott.
*
A konferencián elhangzott előadások szövegét a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hamarosan kötetben jelenteti meg. A műhelymunka valódi sikere az lehet, ha döntés születik a Sütő-hagyaték kutathatóságáról (az is felmerült, olyan irodalmi központ létrehozására van szükség, amilyen a kolozsvári Szabédi-ház), ha csökkennek a társadalmi önismeret fehér foltjai, ha sikerül konszenzusra jutni a Sütő-életmű értelmezésével kapcsolatban, vagy legalább sikerül közelíteni az álláspontokat. Mindehhez most van némi akarat, és némi érdeklődés (a konferencia előadóin kívül kisszámú, de kitartó közönség követte az előadásokat), és adott egy életmű, amelyet – akár elfogadjuk, akár elutasítjuk – nem lehet megkerülni. Ott van mindabban, ahogyan magunkról gondolkodunk, és amit magunkról gondolunk Erdélyben.
Megjegyzés: Parászka Boróka évek óta harcol Sütő András munkásságának elismerése ellen.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
(M)ilyen gazdagok vagyunk? címmel tartottak kétnapos konferenciát Sütő András életművéről Marosvásárhelyen. A hamarosan könyv formájában is megjelenő előadásokat Parászka Boróka összegezte.
Aligha van fontosabb és nehezebb kulturális vállalkozás ma Marosvásárhelyen, mint a Művészeti Egyetem munkatársai által szervezett, október utolsó hetén zajló Sütő András „műhelykonferencia”. A kétnapos beszélgetéssorozat célja a programismertető szerint „olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Az óvatos és diplomatikus felhívószöveg sejteni engedi, mi is a tétje egy ilyen egyeztetésnek. A Sütő-életmű a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kulcsa a társadalmi emlékezet és a kulturális helyzetértékelés szempontjából Erdélyben. Arra azonban, hogy hogyan lehet érvényesen és korszerűen kezelni ezt a hagyatékot, nincs egyértelmű és konszenzusos alapon elfogadott válasza sem az irodalom- sem a társadalomtudományoknak. A Sütő-életmű újraértelmezésére volt néhány kísérlet az elmúlt években, de ezek lezáratlan vitákba, esetenként botrányba fulladtak. Azon a területen, amely az erdélyi közösségi emlékezetben és tudásban Sütőhöz köthető, egyre nagyobb fehér folt tátong, egyre kisebb az esély arra, hogy a hiányosságokat, anakronizmusokat korrigálni lehessen.
Megnyitott kérdések
A marosvásárhelyi műhelymunka kockázata tehát nagyon nagy volt. Nem is indult zökkenőmentesen ez az eszmecsere: a meghívott előadók közül különböző személyes, vagy más okok miatt többen visszaléptek, lemondták részvételüket. Sajnos nélkülözni kellett például a Debreceni Egyetem munkatársait (Cs. Nagy Ibolyát, Márkus Bélát), és nem volt jelen Stefano Bottoni sem, akinek kutatásai alapjaiban érintették mindazt, amit Sütő András rendszerváltás előtti politikai-közéleti szerepéről tudható. Bár a vita a résztvevők távolmaradása miatt nem érintett minden problémát, ennek ellenére elérte célját: kérdések sorát nyitotta meg, körvonalazódott, miért és hogyan érdemes gondozni a jövőben a Sütő-hagyatékot. A megnyitón a Művészeti Egyetem dékánja, Kós Anna azzal ösztönözte a beszélgetést, hogy elengedhetetlen „szakszerű nyomot hagyni nagyjainknak.” Hogy mit jelent a „szakszerűség”, arra különböző válaszokat adott a két napos eszmecsere.
Román párhuzamok
Valószínűleg a legnagyobb meglepetést Sorin Criţan, a Művészeti Egyetem rektora okozta, aki román nyelven adott elő Sütő Andrásról, és az életmű román irodalmi párhuzamait kereste, illetve mutatta ki. Az Anyám könnyű álmot ígér és az Engedjétek hozzám jönni a szavakat bizonyultak a legfontosabbnak ebben a motívumokat-alaptémákat rendszerező értelmezésben, amelyen átütött az érzelmi érintettség, a rácsodálkozás, a filozófiailag megalapozott és megtámogatott lelkesedés. Sorin Crişan megértette, hogy mi a fontossága Sütő Andrásnak, azt is megértette, amivel a magyar irodalomtörténet máig adós:
ez nem csak egy erdélyi magyar életmű, hanem egy romániai magyar hagyaték is, amely sok, máig nem azonosított szállal kötődik a román kultúrához.
És megértette azt is, milyen tétje van annak, hogy román kutató emlékezzen az 1990-es atrocitások magyar író-áldozatára. „Nem is gondoltam volna azt, hogy Sütő András kötődik a román irodalomhoz is” – reagált a rektor felszólalására Szász László irodalomtörténész, író, aki szerint a konferenciának azt a kánont kell megtalálnia, amibe „beléphet Sütő András”, mert „nem az életmű és a műalkotás értéke változik, hanem a kánon”. Ugyancsak Szász László mondta, Sorin Crişan szavaira reagálva, hogy a Sütő életmű „meghitt mítoszait” nem leépíteni kell, hanem át- és újraépíteni. Ezt a célt igyekezett követni Elek Tibor irodalomtörténész, aki az Anyám könnyű álmot ígér értelmezését vissza kívánta venni az általa ideológiainak nevezett megközelítésektől, a mű esztétikai értékeire, például személyességére hívta fel a figyelmet. Ő volt az egyetlen, aki érintette az elmúlt évtizedben zajló Sütő-vitákat, illetve a Sütő életművel kapcsolatban megfogalmazott negatív kritikákat. Igaz ezeket felszínesnek és cáfolhatónak ítélte. Azzal a kritikával kapcsolatban például, hogy Sütő a hetvenes években nem élt az ellenzéki irodalom eszközeivel és lehetőségeivel, megjegyezte, erre a következtetésre csak az jut, aki nem érti, vagy szándékosan félreérti az Anyám könnyű álmot ígér szövegét. Hozzátette ugyanakkor, hogy Sütő András „inkább lantosa, mint kritikusa” volt korának. Az Elek Tibor által megfogalmazott „kritika kritikája” tulajdonképpen megválaszolatlan maradt, mivel azok, akik a kifogásolt értelmezéseket közreadták, nem voltak a konferencia résztvevői.
Az egyértelművé vált, hogy az ezredfordulón elhalt viták rendezése nem elodázható, mint ahogy az is, hogy Sütő András viszonya a korabeli irodalmi áramlatokhoz, a kulturális, illetve politikai ellenzékiséghez csak akkor értékelhető objektíven, ha a teljes romániai kontextust figyelembe veszi az értelmezés.
Ez pedig akkor lehetséges – hangzott el a sokszor, több okból ismételt mondat – ha a hagyatéka kutathatóvá válik, így az is követhető: mi az, amit például a román irodalomból a szerző ismert, véleményezett. Ez a dimenzió teljességgel feltáratlan. Sütő András, ha csak a róla írt monográfiák, elemzések számát vesszük alapul, sokkal inkább „magyarországi” író, mint erdélyi. Magyarországon ugyanis sokkal intenzívebb figyelem fordult felé az elmúlt évtizedekben, mint Erdélyben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lett volna kulcsfigurája az erdélyi köz- és kulturális életnek. Sokkal inkább a munkásságát érintő reflexiók intenzitását jelzi. Hogy miért vált Magyarországon fontossá Sütő András a hetvenes-nyolcvanas években, azt szemléletesen megvilágította Kovács Dezső és Jákfalvi Magdolna. A két színházi szakmeber Sütő András magyarországi bemutatóinak kontextusát ismertette. „Puha, inkább slampos” diktatúrában kerültek színpadra Sütő művei – fogalmazott Kovács Dezső – aki arra mutatott rá, a politika támogatta bizonyos értelemben ezt a színházi rendszerkritikát, „fényezte magát” ezzel a nyitottságával. Az a különös fordulat, hogy az Erdélyről író, erdélyi Sütő András mégiscsak Magyarországon válik jelentős mértékben értelmezetté, nem egyszeri ebben az életműben. Mit kezdjünk például azzal a ténnyel, hogy a protestantizmus nagy drámáiról, karaktereiről író Sütő András kifejezetten távol tartotta magát az egyháztól? Valóban távolságról van-e szó, vagy valamiképp mégiscsak, búvópatakként, kódként – hasonlóan a kisebbségi közösség kódjaihoz – nagyon is jelen van, új tartalmat nyer a protestantizmus? És ha Sütő újraírta a reformáció nagy témáit-alakjait, hogyan reagált erre az egyház?
Tartható-e az állítás, hogy a rendszerváltás előtti rezsim ugyanúgy járt el Sütővel, mint ahogyan a református egyház?
Szász László részletes, dokumentált előadását nehéz néhány mondatban visszaadni, de ezen a jelzett nyomvonalon is több szempontból újra értelmezhetőek Sütő legfontosabb drámái.
Feledés várja?
Ha azonban a Szász után következő felszólaló alapján döntünk arról, hogyan kezeljük a hagyatékot, rövidre zárhatjuk a hasonló dilemmákat. Vida Gábor ugyanis arról olvasott fel tömör, nagyon gondosan felépített szöveget: miért érezte egyetemista felvételizőként, a nyolcvanas évek végén, reménybeli Magyar szakosként Sütő András prózáját olvashatatlannak, és nem folytathatónak? Vida nem viaskodott azzal, hogy megfejtse a Sütő-kódokat, sem a kisebbségit, sem a protestánst. Elutasította a „bővítmények mögötti bravúrkodást”, amely mögött „eltűnik a szerző”. Sütőt a „feledés várja” – mondta a legfrisebb, és méltán sikeres Erdély-regény szerzője – radikális jelzőit rosszallóan fogadta a közönség. „Ennek elment az esze” – hallatszott a közönség soraiból: ez az írói el- és leszámolás volt a Sütő-konferencia legdrámaibb pillanata, amelynek megvolt a maga paradoxona. A Sütő-ellenes, metaforákat, jelzős szerkezeteket elutasító szöveg ugyanis metaforákkal, jelzős szerkezetekkel volt tele, úgy működött, mint egy Sütő-mű. Hogy lehet ugyanúgy teljesen mást állítani? Hogyan fedhetik el egymást a jelentések? Hogyan lehet szembefordítani saját írói eszközeit a szerzővel? Erre a kérdésre a konferencia második napján Aradi József adott választ, aki a Sütő életmű digitális jelen (nem) létéről, valamint a metafórákból való kilépés lehetetlenségéről tartott előadást. Az eszmecsere során az elméleti és praktikus kérdések kiegészítették egymást, bizonyos értelemben össze is kapcsolódtak. Az Aradi által felvetett digitalizálási problémák-lehetőségek érintették a kérdést, hogy mennyire hozzáférhető ma Sütő András magyar nyelven. Szó esett arról is, hogy a magyar kultúrán kívül mennyire van vagy lehetne jelen ez az életmű. Kuszálik Péter bibliográfusként pedig azzal szembesített: ma még olyasmi is problémát jelent, hogy mi egy-egy Sütő mű pontos címe, hányféle szövegváltozata van a munkáinak. A Sütő-bibliográfia összeállítója összegezte, melyek lennének egy teljes életműkiadás feltételei, és milyen haszna lehetne egy ilyen vállalkozásnak. A praktikus megfontolásokat újra és újra fölülírták az indulatok, vagy a megoldatlan kérdések. Molnár Gusztáv hosszú és szövevényes ismertetőt tartott Sütő már sokat vitatott 1956-os szerepéről. A dolgozat legalább annyira szólt Sütőről, mint amennyire arról: miért nem közölhette ezt a tanulmányt a szerző, melyik szerkesztőség, milyen indokkal utasította el. Sütő sokakat érint, sokaknak jelent eszközt ez az életmű, illetve az azzal való foglalkozás az önértelmezéshez, saját helyzetük, múltjuk, jelenük értékeléséhez. Ez derült ki Molnár Gusztáv előadásábol csakúgy, mint az előadásokon kívül felszólaló résztvevők mondanivalójából. Ötvös József református esperes személyes emlékeit mondta el arról, miféle vitákat váltottak ki a protestantizmust érintő művek. Bodolai Gyöngyi újságíró, egykori magyarszakos tanár arra emlékeztetett: ezek a művek nem csak irodalomértőkhöz jutottak el, és nem csak irodalomértőkre- és fogyasztókra hatottak. A hetvenes-nyolcvanas években falun idézték, adták kézről-kézre könyveit, vagy éppen tanulták meg, adták elő Sütő András szövegeit.
Összességében kezelhető
Nosztalgia, kritika és szakszerűségre törekvő irodalomértés ért össze a konferencia ideje alatt. Számtalan kutatási téma, megoldatlan feladat merült fel. Körvonalazódott az is, hogy ha a szakszerű filológiai munka feltételei nem lesznek adottak, hogyan tűnhet el a köztudatból, vagy sérülhet a rosszul szerkesztet kiadványokban újra megjelenő Sütő-életmű. Felvillant néhány ellentétes szempont is, de a korábbi viták rendezéséig nem jutott el ez az eszmecsere. Mint ahogy az sem dőlt el, pontosan milyen szemlélet, milyen módszertan mentén haladjon a Sütő hagyaték gondozása. Erre a kérdésre részben Markó Béla adott választ, aki Sütő András közéleti szerepvállalásáról tartott előadást. Személyes emlékek, és nagyon szakszerű, helyenként távolságtartó, kritikus esztétikai, helyenként elismerő közéleti értékelés ért össze. Mert a Sütő-életmű így, összességében kezelhető. A közéleti és az irodalmi pálya nem válaszható el a politikaitól, – hangsúlyozta Markó. A Sütő-kultusz nem érinthetetlen, tette hozzá, lehet kritizálni, vagy elutasítani az életmű néhány elemét. Fel kell azonban ismerni ennek a pályának azon részeit, amelyek ma is mintát jelenthetnek, amelyek érvényesek maradtak, vagy amelyek ma is meghatározzák a közösségi önismeretet. Ilyen minta a „normális radikalizmusa”, amely határozott célokhoz is a tárgyalás lehetőségét kereste. És ilyen, mint az a makacsság, amellyel Erdélyhez ragaszkodott.
*
A konferencián elhangzott előadások szövegét a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hamarosan kötetben jelenteti meg. A műhelymunka valódi sikere az lehet, ha döntés születik a Sütő-hagyaték kutathatóságáról (az is felmerült, olyan irodalmi központ létrehozására van szükség, amilyen a kolozsvári Szabédi-ház), ha csökkennek a társadalmi önismeret fehér foltjai, ha sikerül konszenzusra jutni a Sütő-életmű értelmezésével kapcsolatban, vagy legalább sikerül közelíteni az álláspontokat. Mindehhez most van némi akarat, és némi érdeklődés (a konferencia előadóin kívül kisszámú, de kitartó közönség követte az előadásokat), és adott egy életmű, amelyet – akár elfogadjuk, akár elutasítjuk – nem lehet megkerülni. Ott van mindabban, ahogyan magunkról gondolkodunk, és amit magunkról gondolunk Erdélyben.
Megjegyzés: Parászka Boróka évek óta harcol Sütő András munkásságának elismerése ellen.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. november 25.
Hagyományt teremtenének
Főként a közösségért járnak a fiatalok Csíkdánfalván színjátszó körre. A Dánfalvi Ifjúsági Szervezet égisze alatt működő színjátszókat látogattuk meg.
A Dánfalvi Ifjúsági Szervezetnek (DISZ) közel kilencven tagja van, közülük kerülnek ki az előadások szereplői, aszerint, hogy ki szeretne játszani. Bátran belevágnak nehezebb műfajokba is, március 15-én például a Ne késsetek harangok című rockoperával rukkoltak elő. Ezt Katona Melinda és Zsók Levente rendezte, de mint mondták, mindenki hozzátett egy kicsit, ettől lett jó. Karácsonykor is megörvendeztették egy előadással a közönséget, ezt Farkas Mária, azaz a falu Manyi óvó nénije tanította be nekik. Jelenleg a karácsonyi előadás előkészületei zajlanak, idén szeretnének a tavalyi előadástól kicsit eltérőbbet színpadra vinni, árnyjátékot mutatnának be.
Régi és új szokások
„A kilencvenes években volt a falunak egy jó és nagyon híres színjátszó csoportja. Később a CSISZ nevű ifjúsági szervezet kezdte újra, nekik is volt pár zseniális előadásuk. Aztán ők házas emberek lettek, és már nem jártak össze, hogy előadásokat tanuljanak be. De most is van pár olyan ember, akik szeretnének az ifjakkal együtt egy színjátszó csoportba tartozni, próbálni és előadást tartani. Egyre többen szeretnének hozzánk tartozni. Látják, hogy dolgozunk, akarunk tenni valamit és teljesítünk is. Büszke mindenki az ifjúsági szervezetre, mert teszünk valamit a faluért és egymásért is. Önzetlenül jönnek a fiatalok” – mutatott rá Zsók Levente kultúrigazgató.
Elmondta, 1996-ig az volt a szokás a faluban, hogy az ötvenéves kortárstalálkozók résztvevői betanultak egy színdarabot, és azt bemutatták a faluközösségnek. „Ez mára kimaradt. 2000-ig az akkori ifjúsági szervezet szervezésében nem az ötvenévesek adtak műsort, hanem a fiatalok köszöntötték őket. Gondolkodtunk azon is, hogy hozzuk vissza ezt a hagyományt. Mi magunk is hagyományteremtők vagyunk, mert megszerveztük idén a farsangtemetést, ami nem is volt hagyomány Dánfalván. De ezentúl lesz. A régebbi fiatalok teremtették a mostani hagyományokat, mi fiatalok, miért ne teremthetnénk ma?”
Részt akarnak venni a közösségi munkában
A színjátszó csoport tagjai estefelé szoktak összegyűlni, iskola és a házi teendők ellátása után. Általában másfél órát próbálnak, utána megbeszélik a további teendőket. Olyan is van köztük, aki nem szeret szerepelni, viszont vállalja a függönyhúzogató vagy a világosító munkáját. „Meg lehet érteni, hogy valaki nem akar színpadra állni, viszont részt akar venni a közösségi munkában. Nagyon örülök, hogy van egy ilyen csoport és lelkesen végzik a dolgukat. A népnek és a nép nyelvén, egyszerűen, szépen, ügyesen, de ütősen: így dolgozik a dánfalvi színjátszó csoport” – összegzett a kultúrigazgató.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Főként a közösségért járnak a fiatalok Csíkdánfalván színjátszó körre. A Dánfalvi Ifjúsági Szervezet égisze alatt működő színjátszókat látogattuk meg.
A Dánfalvi Ifjúsági Szervezetnek (DISZ) közel kilencven tagja van, közülük kerülnek ki az előadások szereplői, aszerint, hogy ki szeretne játszani. Bátran belevágnak nehezebb műfajokba is, március 15-én például a Ne késsetek harangok című rockoperával rukkoltak elő. Ezt Katona Melinda és Zsók Levente rendezte, de mint mondták, mindenki hozzátett egy kicsit, ettől lett jó. Karácsonykor is megörvendeztették egy előadással a közönséget, ezt Farkas Mária, azaz a falu Manyi óvó nénije tanította be nekik. Jelenleg a karácsonyi előadás előkészületei zajlanak, idén szeretnének a tavalyi előadástól kicsit eltérőbbet színpadra vinni, árnyjátékot mutatnának be.
Régi és új szokások
„A kilencvenes években volt a falunak egy jó és nagyon híres színjátszó csoportja. Később a CSISZ nevű ifjúsági szervezet kezdte újra, nekik is volt pár zseniális előadásuk. Aztán ők házas emberek lettek, és már nem jártak össze, hogy előadásokat tanuljanak be. De most is van pár olyan ember, akik szeretnének az ifjakkal együtt egy színjátszó csoportba tartozni, próbálni és előadást tartani. Egyre többen szeretnének hozzánk tartozni. Látják, hogy dolgozunk, akarunk tenni valamit és teljesítünk is. Büszke mindenki az ifjúsági szervezetre, mert teszünk valamit a faluért és egymásért is. Önzetlenül jönnek a fiatalok” – mutatott rá Zsók Levente kultúrigazgató.
Elmondta, 1996-ig az volt a szokás a faluban, hogy az ötvenéves kortárstalálkozók résztvevői betanultak egy színdarabot, és azt bemutatták a faluközösségnek. „Ez mára kimaradt. 2000-ig az akkori ifjúsági szervezet szervezésében nem az ötvenévesek adtak műsort, hanem a fiatalok köszöntötték őket. Gondolkodtunk azon is, hogy hozzuk vissza ezt a hagyományt. Mi magunk is hagyományteremtők vagyunk, mert megszerveztük idén a farsangtemetést, ami nem is volt hagyomány Dánfalván. De ezentúl lesz. A régebbi fiatalok teremtették a mostani hagyományokat, mi fiatalok, miért ne teremthetnénk ma?”
Részt akarnak venni a közösségi munkában
A színjátszó csoport tagjai estefelé szoktak összegyűlni, iskola és a házi teendők ellátása után. Általában másfél órát próbálnak, utána megbeszélik a további teendőket. Olyan is van köztük, aki nem szeret szerepelni, viszont vállalja a függönyhúzogató vagy a világosító munkáját. „Meg lehet érteni, hogy valaki nem akar színpadra állni, viszont részt akar venni a közösségi munkában. Nagyon örülök, hogy van egy ilyen csoport és lelkesen végzik a dolgukat. A népnek és a nép nyelvén, egyszerűen, szépen, ügyesen, de ütősen: így dolgozik a dánfalvi színjátszó csoport” – összegzett a kultúrigazgató.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2014. november 25.
Mire való az erdélyi író? (1.)
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt: Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt: Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro
2014. november 25.
Újabb nyílt levelet küldött a Mikó-per ügyében Marosán Tamás
Újabb tisztázó nyílt levelet fogalmazott Marosan Tamás, a Mikó-per vádlottja az üggyel kapcsolatban, amelynek hétfőn ismét tárgyalnak a Ploiesti-i Táblabíróságon. Az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa pontokba szedve bizonyítja, hogy a Mikó-per vádlottjait ártatlanul ítélték el első fokon. Levelét az alábbiakban közöljük.
Mikó ügy:
Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni!
Valószínűleg végéhez közeledik a Mikó per. 2014. november 24-én jogerős ítélet születhet. Ismételten megpróbáltam röviden összefoglalni a per lényegét.
A vádirat (és az alapfokú bírósági határozat) szerint:
I. nem voltunk illetékesek az ingatlant visszaszolgáltatni, és
II. a „valósággal ellentétben” a református egyháznak szolgáltattuk vissza a Mikó Kollégiumot,
III. tudniillik a kollégium közadakozásból és városi, illetve állami segélyből épült fel, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a „székely nép”, tehát a román állam volt.
Tények:
I. A Brassói Ítélőtábla hét hónappal a visszaszolgáltatást megelőzően a 2001. szept. 21-i 258. sz. jogerős határozatában megállapította, hogy a „Mikó” kollégium ingatlanának visszaszolgáltatása ügyében a 83/1999. sz. sürgősségi kormányrendelet 2. sz.-ban meghatározott 3 tagú bizottság (amelynek tagjai voltunk) illetékes eljárni. Tehát mégiscsak illetékesen jártunk el!
II.1. A Kovásznai Törvényszék 2005. okt. 20/125A. sz. határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétumra hivatkozva) első következtetéseként megállapította, hogy a teljes kollégiumi vagyon egykori tulajdonosa a református egyház volt (5. old. 2., és 6. bek.). A Brassói Ítélőtábla 2006. márc. 15-i 187/R. sz. jogerős határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétum mellett a kollégium 1937-1938 évi Értesítőjére való hivatkozással) jogerősen állapította meg a református egyháznak kollégiumi vagyonok feletti tulajdonjogát és ebből fakadó perbeli minőségét.
II.2. Hivatkozással a Román Nemzeti Bank 1947. nov. 18-án 2681. sz. átiratára, 299-1947/48. sz. alatti válaszában a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium igazgatója a következőről számolt be: „Kollégiumunk nem önálló jogi személy, hanem az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona...” (az eredeti levelezés a Kovászna megyei állami levéltárban található)!
II.3. A 176/1948-as államosítási dekrétum mellékletéből (amelyre hivatkozik a II.1. alatt említett törvényszéki, valamint ítélőtáblai határozat) egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium teljes vagyona (a Mikó Kollégium ingatlana is!) a református egyháztól lett államosítva.
II.4. A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely-Mikó Kollégium nyilvánossági jogú fiúgimnáziumának és leánygimnáziumának Értesítője az 1937-1938-ik iskolai évről – amelyet a Bucegi Tartomány tanfelügyelősége 23462/1939. sz. alatt hagyott jóvá (amelyre szintén hivatkozik a II.1. alatt említett ítélőtáblai határozat) egyértelműen leírja, hogy: „...a kollégium mint a vallásszabadsággal szorosan összefüggő intézmény, és mint a református egyház fenntartásának eszköze, az érvényben lévő törvények értelmében, mindenestől kizárólag az erdélyi református egyházkerület testéhez tartozik, és az egyházi hatóságoknak van alárendelve.”
II.5. az 1925-ös évi magánoktatási törvény 11. szakasza alapján kiállított, az 1928. aug. 8-án a 174. sz. hiv. közl.-ben megjelent 81. sz. „Autorizáció”-ból egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium fenntartója és tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. A magánoktatási törvény végrehajtási utasításában az „autorizáció” kitöltésére vonatkozó rendelkezés 9. pontja előírja, hogy a „tulajdonos” rovatba az iskola alapítóját és fenntartóját kell beírni (1926. márc. 10-i hiv. közl.). A két világháború közötti román jogalkotó az egyházi iskolák tulajdonosaként azok alapítóit és fenntartóit ismerte el!
II.6. A magyarországi református egyház egyetemes névtára (Bp., 1912, 374. old.) a következőt tartalmazza: „Sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó-kollégium (1859). Az intézetet az erdélyi református egyházkerület tartja fenn.”
II.7. A kollégiumi ingatlan telekkönyvében tulajdonosként a sepsiszentgyörgyi ev.-ref. Székely Mikó kollégium szerepel. A romániai Református Egyház Kánonjának 1. szakasza értelmében „A Romániai Református Egyház történeti fejlődése során a következő elnevezéseket használta: „Evangelico Reformata, vulgo Calviniana”, „Helvét Hitvallású Evangéliumi Református Egyház”, „Református Egyház” és „Cultul Reformat Calvin”. A kolozsvári Házsongárdi temető főbejáratánál elhelyezkedő korabeli püspöki sírokon, valamint a kolozsvári Református Teológia épületének homlokzatán is az ev.-ref. rövidítés van kiírva. Mégsem kérdőjelezi meg senki a teológia fölötti egyházi tulajdonjogot! Az egyházi vagyonokról és azok telekkönyvezése ügyében lásd még előző nyílt levelem 6.6., valamint 6.7. pontját (http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/marosan-tamas-nyilt-level-miko-ugyben).
II.8. „... Egyházalkotmány ... 3. §. Az evang. reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények, s az egyház önfenntartásának eszközei, ..., mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak. ...”(Egyházi Törvények az Evangeliom szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházban, budapesti 1891-93-ik évi országos zsinat, Budapest, 1894).
III.1. „... 55. A vallásfelekezetek községi segélyezése.... Abból, hogy a polgári község a felekezeti iskola költségeit viselni akarja, vagy annak javára bizonyos szolgálatokat hordozni tartozik, a polgári községek részére az iskolafenntartó felekezettel szemben külön jogok gyakorolhatósága nem következik....Vkm. 19790/904....”(Protestáns Egyházi Közigazgatási Törvénytár ... 1523-1913, id. Hegedűs János, Nagybecskerek, 1913, 67. old. 5. bek.)”
III.2. A múltban is és jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve városi/községi és állami segélyből épül(t) fel, s mégis annak jog szerinti tulajdonosa az illető egyház (erre a legfrissebb példa a „Catedrala Mantuirii Neamului”, amelynek egyedüli tulajdonosa az Ortodox egyház, s nem a „román nép” - se nem az állam-)! Amennyiben az iskola a „székely nép” (ilyen jogi személy nem létezik!), tehát a román állam tulajdona lett volna, mi értelme lett volna azt államosítani???
Ahogy a kéz sem független az emberi testtől, úgy a Mikó kollégium is az egyház testéhez tartozott!
Fentieket figyelembe véve, amennyiben tényleg illetéktelenül és/vagy „valóság ellenesen” állapítottuk meg a református egyház (mint volt tulajdonos) jogosultságát, akkor bármilyen ítélet előtt fejet hajtok!
Amennyiben a Mikó per valamennyi részletét tisztázni óhajtják, szíveskedjenek (újra) elolvasni 2013. szeptember 27-i nyílt levelemet, ellenőrizvén a benne foglaltak hitelességét!
Tisztelettel,
Marosán Tamás
Európai Unió, 2014. november 22.
maszol.ro
Újabb tisztázó nyílt levelet fogalmazott Marosan Tamás, a Mikó-per vádlottja az üggyel kapcsolatban, amelynek hétfőn ismét tárgyalnak a Ploiesti-i Táblabíróságon. Az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa pontokba szedve bizonyítja, hogy a Mikó-per vádlottjait ártatlanul ítélték el első fokon. Levelét az alábbiakban közöljük.
Mikó ügy:
Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni!
Valószínűleg végéhez közeledik a Mikó per. 2014. november 24-én jogerős ítélet születhet. Ismételten megpróbáltam röviden összefoglalni a per lényegét.
A vádirat (és az alapfokú bírósági határozat) szerint:
I. nem voltunk illetékesek az ingatlant visszaszolgáltatni, és
II. a „valósággal ellentétben” a református egyháznak szolgáltattuk vissza a Mikó Kollégiumot,
III. tudniillik a kollégium közadakozásból és városi, illetve állami segélyből épült fel, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a „székely nép”, tehát a román állam volt.
Tények:
I. A Brassói Ítélőtábla hét hónappal a visszaszolgáltatást megelőzően a 2001. szept. 21-i 258. sz. jogerős határozatában megállapította, hogy a „Mikó” kollégium ingatlanának visszaszolgáltatása ügyében a 83/1999. sz. sürgősségi kormányrendelet 2. sz.-ban meghatározott 3 tagú bizottság (amelynek tagjai voltunk) illetékes eljárni. Tehát mégiscsak illetékesen jártunk el!
II.1. A Kovásznai Törvényszék 2005. okt. 20/125A. sz. határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétumra hivatkozva) első következtetéseként megállapította, hogy a teljes kollégiumi vagyon egykori tulajdonosa a református egyház volt (5. old. 2., és 6. bek.). A Brassói Ítélőtábla 2006. márc. 15-i 187/R. sz. jogerős határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétum mellett a kollégium 1937-1938 évi Értesítőjére való hivatkozással) jogerősen állapította meg a református egyháznak kollégiumi vagyonok feletti tulajdonjogát és ebből fakadó perbeli minőségét.
II.2. Hivatkozással a Román Nemzeti Bank 1947. nov. 18-án 2681. sz. átiratára, 299-1947/48. sz. alatti válaszában a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium igazgatója a következőről számolt be: „Kollégiumunk nem önálló jogi személy, hanem az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona...” (az eredeti levelezés a Kovászna megyei állami levéltárban található)!
II.3. A 176/1948-as államosítási dekrétum mellékletéből (amelyre hivatkozik a II.1. alatt említett törvényszéki, valamint ítélőtáblai határozat) egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium teljes vagyona (a Mikó Kollégium ingatlana is!) a református egyháztól lett államosítva.
II.4. A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely-Mikó Kollégium nyilvánossági jogú fiúgimnáziumának és leánygimnáziumának Értesítője az 1937-1938-ik iskolai évről – amelyet a Bucegi Tartomány tanfelügyelősége 23462/1939. sz. alatt hagyott jóvá (amelyre szintén hivatkozik a II.1. alatt említett ítélőtáblai határozat) egyértelműen leírja, hogy: „...a kollégium mint a vallásszabadsággal szorosan összefüggő intézmény, és mint a református egyház fenntartásának eszköze, az érvényben lévő törvények értelmében, mindenestől kizárólag az erdélyi református egyházkerület testéhez tartozik, és az egyházi hatóságoknak van alárendelve.”
II.5. az 1925-ös évi magánoktatási törvény 11. szakasza alapján kiállított, az 1928. aug. 8-án a 174. sz. hiv. közl.-ben megjelent 81. sz. „Autorizáció”-ból egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium fenntartója és tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. A magánoktatási törvény végrehajtási utasításában az „autorizáció” kitöltésére vonatkozó rendelkezés 9. pontja előírja, hogy a „tulajdonos” rovatba az iskola alapítóját és fenntartóját kell beírni (1926. márc. 10-i hiv. közl.). A két világháború közötti román jogalkotó az egyházi iskolák tulajdonosaként azok alapítóit és fenntartóit ismerte el!
II.6. A magyarországi református egyház egyetemes névtára (Bp., 1912, 374. old.) a következőt tartalmazza: „Sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó-kollégium (1859). Az intézetet az erdélyi református egyházkerület tartja fenn.”
II.7. A kollégiumi ingatlan telekkönyvében tulajdonosként a sepsiszentgyörgyi ev.-ref. Székely Mikó kollégium szerepel. A romániai Református Egyház Kánonjának 1. szakasza értelmében „A Romániai Református Egyház történeti fejlődése során a következő elnevezéseket használta: „Evangelico Reformata, vulgo Calviniana”, „Helvét Hitvallású Evangéliumi Református Egyház”, „Református Egyház” és „Cultul Reformat Calvin”. A kolozsvári Házsongárdi temető főbejáratánál elhelyezkedő korabeli püspöki sírokon, valamint a kolozsvári Református Teológia épületének homlokzatán is az ev.-ref. rövidítés van kiírva. Mégsem kérdőjelezi meg senki a teológia fölötti egyházi tulajdonjogot! Az egyházi vagyonokról és azok telekkönyvezése ügyében lásd még előző nyílt levelem 6.6., valamint 6.7. pontját (http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/marosan-tamas-nyilt-level-miko-ugyben).
II.8. „... Egyházalkotmány ... 3. §. Az evang. reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények, s az egyház önfenntartásának eszközei, ..., mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak. ...”(Egyházi Törvények az Evangeliom szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházban, budapesti 1891-93-ik évi országos zsinat, Budapest, 1894).
III.1. „... 55. A vallásfelekezetek községi segélyezése.... Abból, hogy a polgári község a felekezeti iskola költségeit viselni akarja, vagy annak javára bizonyos szolgálatokat hordozni tartozik, a polgári községek részére az iskolafenntartó felekezettel szemben külön jogok gyakorolhatósága nem következik....Vkm. 19790/904....”(Protestáns Egyházi Közigazgatási Törvénytár ... 1523-1913, id. Hegedűs János, Nagybecskerek, 1913, 67. old. 5. bek.)”
III.2. A múltban is és jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve városi/községi és állami segélyből épül(t) fel, s mégis annak jog szerinti tulajdonosa az illető egyház (erre a legfrissebb példa a „Catedrala Mantuirii Neamului”, amelynek egyedüli tulajdonosa az Ortodox egyház, s nem a „román nép” - se nem az állam-)! Amennyiben az iskola a „székely nép” (ilyen jogi személy nem létezik!), tehát a román állam tulajdona lett volna, mi értelme lett volna azt államosítani???
Ahogy a kéz sem független az emberi testtől, úgy a Mikó kollégium is az egyház testéhez tartozott!
Fentieket figyelembe véve, amennyiben tényleg illetéktelenül és/vagy „valóság ellenesen” állapítottuk meg a református egyház (mint volt tulajdonos) jogosultságát, akkor bármilyen ítélet előtt fejet hajtok!
Amennyiben a Mikó per valamennyi részletét tisztázni óhajtják, szíveskedjenek (újra) elolvasni 2013. szeptember 27-i nyílt levelemet, ellenőrizvén a benne foglaltak hitelességét!
Tisztelettel,
Marosán Tamás
Európai Unió, 2014. november 22.
maszol.ro
2014. november 25.
Mikó-per: Markó Attila ügyvédje nem optimista
„Nem vagyok optimista” – jelentette ki a Mikó-per szerdára ígért jogerős ítélethirdetése előtt a maszol.ro-nak az egyik vádlott, Markó Attila ügyvédje. Eugen Iordăchescut a per hétfői tárgyalásáról, az RMDSZ-es képviselő elleni másik bűnvádi eljárásról, és a várható döntésről kérdeztük.
Az ügyvéd elmondta, többszöri halasztás után a Ploiesti-i Táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek. A védelem írásban is benyújtott álláspontját a vádakkal, kapcsolatban, a bírák ez is tanulmányozzák, ezért hirdetnek csak szerdán ítéletet – magyarázta. A tárgyalás végén a védelem a vádlottak felmentését, az ügyészség a védelem fellebbezésének elutasítását kérte a bíráktól.
A védelem fő érve az Iordăchescu szerint, hogy a restitúciós bizottságnak (amelynek tagja volt a három vádlott) nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepe volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásában. „Ettől függetlenül bizonyítani tudjuk, hogy a restitúció jogszerű volt” – tette hozzá.
Mint ismert, Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés gyanújával, és kérni fogja a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Arra a kérdésünkre, miszerint ez az ügy hozzájárulhat-e ahhoz, hogy a bírák szubjektíven hozzanak ítéletet a Mikó-perben, Iordăchescu kijelentette: a bírák bizonyára a sajtó révén maguk is értesültek erről a bűnvádi eljárásról, ám „normális esetben” döntésüket ez nem kellene hogy befolyásolja.
„Ideális esetben egy másik ügyet nem vehetnek figyelembe a bírák az ítélet meghozatalakor. Annál is inkább, mert ez egyelőre csak sajtóhír. Az ügyészség tudtommal még nem kérte Markó Attila letartóztatásának jóváhagyását a parlamenttől” – mondta az ügyvédét. Hozzátette, szerinte „még az ügyészek számára sem világos”, hogy mivel gyanúsítják ebben az eljárásban a képviselőt.
A Mikó-per várható ítéletével kapcsolatban Eugen Iordăchescu – megfogalmazása szerint – nem optimista. „Nagyon sokan mondják, hogy normális körülmények között egyetlen ítélet lehetséges: a felmentés. Ám természetellenességek országában élünk, így kellemetlen meglepetésekben is lehet részünk” – jelentette ki Markó Attila ügyvédje.
Első fokon börtönre ítélték Markó Attilát
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzăui bíróság Markó Attilát, akit időközben az RMDSZ parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben - saját illetékességét elhárítva - megállapította: az ügyben a ploiești-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Megszólalt Marosán Tamás
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a "népet", azaz az államot illeti.
Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális - tette hozzá. "Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" - érvelt Marosán Tamás.
A Marosán elleni vádak egyébként az új Btk. szerint elévültek, így a volt jogtanácsost várhatóan szerdán felmentik. A védelem korábban többször is kérte a ploiești-i táblabíróságot, hogy állapítsa meg a vádak elévülését, de ez mindeddig nem történt meg. Markó Attila ügyvédje kérdésünkre elmondta, a szerdai ítélethirdetés "ezt a kérdést is tisztázza".
Cs. P. T.
maszol.ro
„Nem vagyok optimista” – jelentette ki a Mikó-per szerdára ígért jogerős ítélethirdetése előtt a maszol.ro-nak az egyik vádlott, Markó Attila ügyvédje. Eugen Iordăchescut a per hétfői tárgyalásáról, az RMDSZ-es képviselő elleni másik bűnvádi eljárásról, és a várható döntésről kérdeztük.
Az ügyvéd elmondta, többszöri halasztás után a Ploiesti-i Táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek. A védelem írásban is benyújtott álláspontját a vádakkal, kapcsolatban, a bírák ez is tanulmányozzák, ezért hirdetnek csak szerdán ítéletet – magyarázta. A tárgyalás végén a védelem a vádlottak felmentését, az ügyészség a védelem fellebbezésének elutasítását kérte a bíráktól.
A védelem fő érve az Iordăchescu szerint, hogy a restitúciós bizottságnak (amelynek tagja volt a három vádlott) nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepe volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásában. „Ettől függetlenül bizonyítani tudjuk, hogy a restitúció jogszerű volt” – tette hozzá.
Mint ismert, Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés gyanújával, és kérni fogja a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Arra a kérdésünkre, miszerint ez az ügy hozzájárulhat-e ahhoz, hogy a bírák szubjektíven hozzanak ítéletet a Mikó-perben, Iordăchescu kijelentette: a bírák bizonyára a sajtó révén maguk is értesültek erről a bűnvádi eljárásról, ám „normális esetben” döntésüket ez nem kellene hogy befolyásolja.
„Ideális esetben egy másik ügyet nem vehetnek figyelembe a bírák az ítélet meghozatalakor. Annál is inkább, mert ez egyelőre csak sajtóhír. Az ügyészség tudtommal még nem kérte Markó Attila letartóztatásának jóváhagyását a parlamenttől” – mondta az ügyvédét. Hozzátette, szerinte „még az ügyészek számára sem világos”, hogy mivel gyanúsítják ebben az eljárásban a képviselőt.
A Mikó-per várható ítéletével kapcsolatban Eugen Iordăchescu – megfogalmazása szerint – nem optimista. „Nagyon sokan mondják, hogy normális körülmények között egyetlen ítélet lehetséges: a felmentés. Ám természetellenességek országában élünk, így kellemetlen meglepetésekben is lehet részünk” – jelentette ki Markó Attila ügyvédje.
Első fokon börtönre ítélték Markó Attilát
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzăui bíróság Markó Attilát, akit időközben az RMDSZ parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben - saját illetékességét elhárítva - megállapította: az ügyben a ploiești-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Megszólalt Marosán Tamás
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a "népet", azaz az államot illeti.
Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális - tette hozzá. "Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" - érvelt Marosán Tamás.
A Marosán elleni vádak egyébként az új Btk. szerint elévültek, így a volt jogtanácsost várhatóan szerdán felmentik. A védelem korábban többször is kérte a ploiești-i táblabíróságot, hogy állapítsa meg a vádak elévülését, de ez mindeddig nem történt meg. Markó Attila ügyvédje kérdésünkre elmondta, a szerdai ítélethirdetés "ezt a kérdést is tisztázza".
Cs. P. T.
maszol.ro