Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2004. május 24.
A Párbeszéd a jövőért konzultációsorozat keretében Kolozsváron máj. 21-én Markó Béla szövetségi elnök és Kötő József oktatási és egyházügyi ügyvezető alelnök Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével és Kató Béla főjegyző-püspökhelyettessel tanácskozott. Pap Géza felvetették, hogy elfogadhatatlanul hosszú az illetékes kormánybizottság döntésének meghozatala, kézbesítése és az ingatlanoknak az egyház nevére történő telekkönyvezése közötti időszak. Markó Béla jogosnak ítélte a felvetést, és ígéretet tett arra, hogy az RMDSZ közbelép a folyamat felgyorsításáért. /Párbeszéd a jövőért. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./
2004. május 24.
Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt Orbán Viktort, a Fidesz–MPSZ elnökét kérte fel annak a bizottságnak a vezetésére, amely a romániai demokrácia állapotát hivatott megvizsgálni, különös tekintettel a küszöbönálló helyhatósági választásokra. Az eset újabb jelzés, hogy Románia felvételét egyre szigorítottabb felvételi rendszerhez köti az Unió. A bizottság útnak indításával az EU azt a kérdést fogalmazza meg, hogy joggal tart-e igényt a felvételére egy olyan ország, amelyben alapvető emberi jogokat nem tartanak tiszteletben. /Csinta Samu: Bizottság. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./
2004. május 24.
Elvi és erkölcsi kérdések szabják meg a Fidesz erdélyi kapcsolatépítését, hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz–MPSZ elnöke a vele készült interjúban. Erkölcsi züllésnek találta, hogy magyar segédlettel akadályozták meg az MPSZ választási részvételét. Orbán Viktor 1989 óta követi az Erdélyben zajló magyar politikai, közéleti eseményeket, és nem emlékszik olyan magyar rendezvényre, amelyen részt vett és ne lett volna vita valamilyen kérdésről. Azt nézik, ki az, aki a magyarság, a székelyföldi magyarság előtt álló történelmi lehetőséget támogatja, és ki az, aki nem. Aki az autonómiát támogatja, és tesz is érte, „közel áll a szívünkhöz.” Az MPSZ választási versenyből való kizárása elsősorban erkölcsi kérdés. Orbán Viktor megbízást kapott az Európai Néppárttól, hogy alakítson megfigyelő bizottságot, amely nyomon követi az itteni választások előzményeit és a választások lefolyását. Rendezetlen kérdések bőségesen vannak. Elegendő a Benes-dekrétumokra, a székelyföldi autonómiára vagy a délvidéki magyarok vízumkérdésére gondolni. „Érdekünk, hogy Románia is csatlakozzék az EU-hoz, ehhez azonban bizonyos feltételeknek eleget kell tennie.” – A Gozsdu-udvar vitáját akkor lehet megnyitni, ha megnyitják az összes többi vagyoni kérdés vitáját is. Meg kell nézni mi a magyar érdek, mi a román érdek, ki mivel tartozik, ki vett el többet. /Gazda Árpád: EU-s jeggyel a magyar autonómiáért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./
2004. május 24.
Markó Béla nem találkozik Orbán Viktorral a FIDESZ elnökének jelenlegi erdélyi körútja során. Kijelentette, hogy örül, ha magyar politikusok Erdélybe látogatnak, „mert akkor ránk figyelnek", ugyanakkor nehezményezte, hogy „ezeknek a látogatásoknak kampányjellegük van. A Fidesz erőteljes támogatása nem hasznos, mert pártokra osztja a magyar közösséget – de ugyanakkor minden magyar politikus szívesen látott vendég Erdélyben" – mondta az RMDSZ elnöke Szovátán, a MÚRE közgyűlésének szünetében. /A FIDESZ-látogatásoknak kampányjellegük van. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./
2004. május 24.
Máj. 21-22-én Szovátán tartotta közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), melyen tisztújításra is sor került. A MÚRE új elnöke, hároméves mandátumra Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, ügyvezetője ismét Karácsonyi Zsigmond, a Népújság újságírója lett. A sajtóetikai kérdésekben legfelsőbb döntéshozó testületnek, a Becsületbíróságnak az elnöki tisztét a Szatmári Friss Újság olvasószerkesztője, Ágopcsa Marianna tölti be egy újabb mandátum idejére. A Szatmár megyei szervezet területi felelőse és igazgatótanácsi tagja Túrós Lóránd, a Szatmári Friss Újság munkatársa. /(ba): Tisztújítás az újságíró egyesületben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 24./ Az írott sajtóért felelős alelnök a következő három évre az elnökké választott Ambrus Attila helyett Szűcs László (Erdélyi Riport) lesz, míg az audiovizuális szakosztályt vezető alelnökké az elnöki tisztségért folyó versenyben alulmaradt Csép Sándort választották. A szakbizottságok élére Hecser Zoltán (jogi), Bálint Zsombor (gazdasági), László Edit (szociális), Rácz Éva (oktatási) és Kacsó Sándor (médiastratégia) került. A MÚRE-közgyűlésre ellátogatott Markó Béla RMDSZ-elnök is, aki a politikum–sajtó-kapcsolatrendszerről kijelentette: „Az RMDSZ nem teheti meg, hogy megpróbálja lekötelezni a sajtót, mint ahogyan másoknak sem engedheti meg, hogy ezt megtegye”. /S. M. L.: Ambrus Attilát választották a MÚRE elnökévé. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./ Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az Illyés Közalapítvány alkuratóriumának elnökeként, a Látó főszerkesztőjeként, MÚRE-tagként, illetve a Communitas Alapítványban betöltött tisztsége révén szólalt föl a MÚRE Közgyűlésén, Szovátán. Hangsúlyozta: nem szabad a sajtót olyan helyzetbe hozni, hogy választásra kényszerüljön egyik, vagy másik politikai oldal mellett. Kijelentette, hogy az RMDSZ-nek kötelessége ennek érdekében cselekedni és a rendelkezésére álló befolyásolási eszközöket így használnia. Elismerte azt is, „ez nem jelenti azt, hogy nem szeretné, hogy minden újságíró RMDSZ-párti legyen. De olyan RMDSZ-t szeretne, amelyben mindenki megtalálja a helyét". /A sajtót nem kell választásra kényszeríteni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./
2004. május 24.
Székelyföldön elsőként a Csíkszeredába látogatott el a Történelem Fő utca nevet viselő rendezvény. Felléptek Ferenczi Csongor, Maczkó Mária, Sasvári Sándor és Vikidál Gyula. A Magyar Polgári Szövetség valamint a Fidesz Magyar Polgári Párt vezetői szóltak fel. Szilágyi Zsolt képviselő szerint egyesek ahelyett, hogy a közösség autonómia igényét képviseljék, a faexport engedélyekről tárgyalnak Bukarestben. Szerinte olyanok képviselnek, akik a magyarság ügyénél is fontosabbnak tartják, hogy hatalomra kerüljenek. „A kormánypárt és az RMDSZ titkos egyezményének eredménye, hogy az MPSZ nem indulhatott a választásokon". Véleménye szerint az EU szellemiségével nem fér össze az a mód, ahogy megmocskolták a demokráciát. Németh Zsolt, a FIDESZ MPP politikusa beszédében úgy fogalmazott, hogy az EU-ra eszközként kell tekinteni, mint a határokon átívelő nemzetegyesítés eszköze, egyesítés, amely tart már néhány éve és ennek részét képezi a magyar igazolvány és a magyar egyetem. Németh Zsolt a szülőföldön való megmaradás tartós eszközének nevezte az autonómia megvalósítását. Tőkés László szerint az erdélyi magyarság nem akar elrománosodni. „Az RMDSZ politikai prostitúcióra lépett a román kormánnyal" – fogalmazott Tőkés. /(Daczó Dénes): Történelem Fő utca politikusokkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./
2004. május 24.
Máj. 22-én Biharkeresztesen délelőtt, délután pedig Nagyváradon zajlott a Bihar-Hajdú- Bihar interregionális konferencia, amelynek fő témája volt, hogy Magyarország május elsejei Európai Uniós csatlakozása után az unión kívül maradt magyaroknak miként tud partnere lenni a fejlődésben az anyanemzet. Nagyváradon Bíró Rozália alpolgármester fogadta az egybegyűlteket. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségügyi államtitkára hangsúlyozta: a Kárpát-medencében élő magyarok egy része, a kárpátaljaiak, az erdélyiek, a délvidéiek kívül maradtak az unión, de a magyar kormány szívén viseli sorsukat. AZ EU 2004-2006 közötti szomszédsági politikája erősíti a határtérségek fejlődését. Egymilliárd eurót költhetnek el az országok a határon átnyúló programokra. Dr. Gilyán György államtitkár, a keleti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint a magyar és román gazdasági és üzleti kapcsolatok jelentősen fejlődtek az elmúlt esztendőkben. Dr. Debreczeni Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője az országhatárral átmetszett régiókról szólt. Trianon nem követte az ésszerű fejlődés elvét, az elszakított régiók visszamaradtak, perifériák lettek. A régiók fejlesztésének programozottnak kell lennie hangsúlyozta a szakember, és felsorolta a szomszédság program hat támogatott területét: infrastruktúra, környezetvédelem, üzlet és gazdaság, vállalatok, intézmények, kutatás és humán erőforrások. /Balla Tünde: Bihar-Hajdú-Bihar interregionális konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./
2004. május 24.
Egy etikai parancsolatot készített elő aláírásra a Székelyudvarhely városi RMDSZ. Ugyanakkor „Udvarhelyen nekiállnak szamizdatot gyártani valami időben, elmeállapotban visszamaradt figurák.” „A Való Világ elnevezésű tenyérbemászó lap az RMDSZ ellenében szamizdatkodik. A névtelenség és az agresszív elmebaj sötétjéből, úgy kell neki!” – írta Oláh István, a lap munkatársa. /Oláh István: Korrekt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./
2004. május 24.
Máj. 23-án Zágonban a közbirtokossági erdő eladásáról vitázó közgyűlés – mely ezúttal létszámtól függetlenül, másodszori összehívásra határozatképes volt – megválasztotta az eladással foglalkozó héttagú bizottságot. A zágoni közbirtokossági erdőhöz ragaszkodók Tamás Sándor képviselő jogi indoklásaira hivatkozva próbálták elmagyarázni a közgyűlésen, miért törvénytelen az erdő eladása. Jogszabály alapján a közbirtokossági tulajdont közösen lehet használni, eladni csak beltagoknak lehet, ha pedig másnak adják el, az adásvétel semmisnek tekinthető, és az erdő visszaszáll az állam tulajdonába. Az eladáspártiak azt állították, hogy 2004-ben lehetetlen a visszaállamosítás. Az összegyűjtött aláírások szavatolják az eladáspárti kétharmados többség döntését. Az eladás ellenzői időközben aláírásgyűjtésbe kezdtek. Puskás Bálint szenátor szerint az állam elkobozhatja a területet. /Farkas Réka: Kétes törvényességű üzlet. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./
2004. május 24.
  Máj. 22-én Baróton tartotta meg idei vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsész-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Előkészítője és lebonyolítója a helyi Gaál Mózes Közművelődési Egyesület volt.     Dr. Egyed Ákos, az EME elnöke és Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke köszöntője után a magyarországi, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi előadók ismertették dolgozataikat, melyek a székelyek történetének egyes mozzanataival, a székelyföldi városok kiváltságos helyzetével, az erdővidéki református egyházmegyék életével, az 1762–1764-es határőrség erdővidéki szervezésével, Erdővidék önállósulási és függetlenségi törekvéseivel, a vargyasi Daniel családdal, Benedek Elek emlékirataival, az erdővidéki hely- és családnevekkel, az irodalmi gyakorlókönyvekkel, regionális történetekkel, a lokális balladák jelentőségével, a népi kultúra szerepével a globalizáció korában kérdéseivel foglalkoztak. Erdővidék központjában, Baróton mind a művelődés, mind a tudományos kutatás terén az utóbbi időben igen jelentős sikerekről számolhatnak be. Hetente tartják a Fókusz Klub változatos tudomány- és művelődésterjesztő műsorát, az Erdővidék című újság mellett évnegyedenként megjelenik az Erdővidéki Lapok, helytörténeti és néprajzi anyaggal, továbbá napvilágot látott tavaly novemberben az időszaki kiadvány, az Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tár első kötete. A vándorgyűlés napján megalakították az Erdélyi Múzeum-Egyesület fiókszervezetét is. /(a–e): Vándorgyűlés Baróton. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./
2004. május 24.
Máj. 22-én ünnepelték Székelyhídon a település várossá avatását. Majd egy évszázad elteltével újra városi rangot kapott Érmellék egyik legjelentősebb települése, Székelyhíd. Gyurcsik Zoltán polgármester felavatta a város kétnyelvű helységtábláját. /Dérer Ferenc: Városavatási ünnepség Székelyhídon. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 24./
2004. május 25.
Csillapulni látszanak a viták a romániai magyar közösségen belül az "alternatív politikai kezdeményezések" körül, az RMDSZ támogatottsága mindenütt töretlen – mondta máj. 24-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Azzal kapcsolatosan, hogy Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a hétvégén Székelyudvarhelyen szoborpark-avatás keretében állt ki az RMDSZ-szel szemben induló Szász Jenő polgármester mellett, Markó így fogalmazott: Erdélyben szívesen látott minden magyarországi politikus, jelenlétük ma már természetes a különböző rendezvényeken. Markó ugyanakkor nem örült annak, hogy e rendezvényen a Fidesz elnöke olyan helyi politikust próbált "megtámogatni", aki a romániai magyarság politikai egységének a megosztását próbáló szervezetnek volt a kezdeményezője. Markó Béla "enyhe paródiát" vélt felfedezni abban, hogy Székelyudvarhelyen tizenhárom mellszobrot avattak. Szerinte akár "szentség-törésnek" is tekinthető, hogy az aradi tizenhármak emlékművének felavatása után most ugyanezt a tizenhármas számot egy másik szoborparkba "ültetik át". Úgy vélte: aligha tekinthető művészetnek, hogy arcot próbáltak adni a székelyek legszebb legendájának, Csaba királyfinak. Markó szerint a Fidesz túlságosan belelovallta magát abba, hogy Erdélyben olyan politikai szervezetet hozzon létre, amely jóban-rosszban vele tart. E kísérlet azonban kudarcba fulladt. A Fidesz politikusai egy idő után rá fognak jönni arra, hogy a magyarországi politikai értékrendet nem lehet átvinni Erdélybe. /Markó szerint csillapulni látszanak a viták a romániai magyar közösségen belül. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./
2004. május 25.
Alkotmánysértéssel és erkölcstelen állásfoglalással vádolta meg máj. 24-én Frunda György szenátor Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét. Frunda szerint a Fidesz politikusának semmiféle jogi vagy erkölcsi alapja nincs az erdélyi magyarság megosztására. Németh Zsolt ugyanis felszólalásaiban a Magyar Polgári Szövetség független jelöltjeit támogatta. „Ez alkotmányellenes, hisz Magyarország alkotmánya leszögezi, hogy az ország politikai pártjainak a határon túli magyarság választott vezetőit kell támogatniuk. Erkölcstelennek tartom, hogy a közösségi érdekek helyett Németh Zsolt csoportérdekeket képvisel, ráadásul anélkül, hogy kíváncsi lenne a mi álláspontunkra” – nyilatkozta Frunda. „Inkább azt ajánlanám Némethnek, oldja meg a Magyarország területén élő kisebbségek helyzetét, mégpedig úgy, ahogy ígéretet tett rá külügyminisztériumi államtitkárként” – tette hozzá Frunda. A szenátor jelezte, ügyvédként a továbbiakban is megvédi az RMDSZ-t az olyan támadásoktól, mint például Németh Zsolté vagy azoké, akik óvással fordultak az Európa Tanácshoz. /Sz. E.: Mélyülnek az RMDSZ és a Fidesz közötti ellentétek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./
2004. május 25.
Máj. 23-án Marosvásárhelyre látogatott a Történelem Fő utcája. Kilyén Ilka és Ritiu Krisztina Ilka Wass Albert-verseket szavalt. Tőkés András tanácsos, a Magyar Polgári Szövetség vásárhelyi szervezetének elnöke köszöntötte a rendezvényen megjelent RMDSZ-t, majd beszédében a diktatúra időszakára emlékeztetett. Az autonómia kérdésének kapcsán elmondta: minden kor megteremti a maga kurucait és labancait: "mi nem akarunk kicsik lenni, mi szeretnénk álmodni és álmainkat valóra váltani." Ölvedi Zsolt MPSZ- tanácsosjelölt a szabadság mai nevét az autonómia fogalmában találta meg, Ráduly Levente a pluralizmust mint megoldást, az autonómiát mint egyetlen esélyt hangoztatta. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy az autonómia nyitott, és anyagi jólétet hoz. /Nagy Botond: Vásárhelyen járt "Fő utca". = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./
2004. május 25.
A Beatrice koncertjével ért véget máj. 23-án, vasárnap az I. Kolozsvári Vigasságok. Volt, aki a kolozsvári Puck Bábszínházat választotta, akadt, aki inkább a vidéki hagyományőrzők, illetve a gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok előadására volt kíváncsi. Az eső miatt néhány műsor elmaradt, jelezte Vincze László, a szervező Homo Ludens Alapítvány elnöke, aki kifejtette: „Meg szeretnénk mutatni a fiataloknak, hogy magyarul is lehet szórakozni". /(Rostás-Péter Emese): Vigasság esős napokkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
2004. május 25.
A csíkszentdomokosi Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság kisiskolások számára szervezett általános műveltségi vetélkedőjének országos döntőjét idén Kézdivásárhelyen szervezték. A Vigadó nagytermében 11 négytagú csapat mérte össze tájékozottságát. Kurkó István, „a játékvezető", a Kurutty kitalálója, öt éve lelkes vezetője köszöntötte a versenyzőket. /(Éltes Enikő): Kuruttyoltak Kézdivásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
2004. május 25.
Gyergyószentmiklóson a Gépgyártóipari Iskolaközpontban a II. Unicornis diákkonferencián a diákok előadásaikban a második világháború történéseit járták körül, főleg a Gyergyói-medence vonatkozásában. Az Unicornis Diákkör vezetője, András Szabolcs fiatal történelemtanár közölte, hogy a diákok dolgozataikban nemcsak a dokumentumokat használták fel, de végigjárták a falvakat, leírták az emlékoszlopokról több száz háborús áldozat nevét, és elbeszélgettek a világháborút megjárt idős emberekkel. Az Unicornis Diákkörnek jelenleg 25 tagja van, és két tagozattal működik, az egyik helytörténettel foglalkozik, a másik az iskola lapját szerkeszti. /(Gál Éva Emese): Történelmet kutató gyermekek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
2004. május 25.
Az Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja májusi számában Ötvös József generális direktor Végvári krónika címmel a Hunyadi Egyházmegyében tartott püspöki vizitációról írt. „Elárvult templomok, elhagyott udvarházak, omladozó kőfalak” sok helyen. „Reformáció ideje előtti templomok Őraljaboldogfalván vagy Nagyrápolton, erdélyi fejedelem szülőháza Marosilyén”, de ott már nincs magyar lakos. A folyóiratban beszámoló olvasható az első hitvalló püspök, Tordai Sándor András szobrának Déván történt felavatásáról. /Üzenet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 25./
2004. május 25.
A Kiszabadítottuk albumot meglepetésnek szánta kiadója, az RMDSZ. Az aradi Szabadság-szobor újraállításának reggelén, ápr. 25-én vásárolhatták meg az eseményre érkező aradiak és a vendégek. Ápr. 22-én készültek el az utolsó fotók, s akkor szerkesztették a szöveget. A legnagyobb példányszámban megjelent hazai magyar könyv. Helytörténeti kutatóknak hosszú időn át ez a kiadvány jelentheti majd a leghitelesebb, legteljesebb forrásanyagot. Markó Béla az Előszóban úgy fogalmazott: “Mifelénk a szobrok sorsa éppen olyan hányatott, mint az embereké… Ha majd a történetüket egyszer valaki megírja, benne lesz abban minden, amit eleink átéltek: remény és kiábrándulás, halál és újjászületés, változás és megmaradás.” /Puskel Péter: Rekordidő alatt nívós kiadvány a Szabadság-szoborról. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 25./
2004. május 26.
Máj. 22-én Székelyudvarhely központjában Orbán Viktor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke és Szász Jenő polgármester leplezte le az Emlékezés Parkjában tizenhárom magyar történelmi személyiség mellszobrát, Blaskó János, Krisztiáni Sándor, Lessenyei Márta és Tóth Emőke által alkotott, és Magyarországon bronzba öntött szobrokat. Mintegy nyolcezren vettek részt az ünnepségen. Az Emlékezés Parkjának avatására Székelyföld valamennyi részéről érkeztek csoportok a Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetei képviseletében. A tömegben egy gyergyói férfi „Hajrá magyarok! Bayer Zsolt, visszavárunk!” feliratú transzparenst tartott, odébb fiúk vállán ülő lányok óriási piros-fehér-zöld zászlót feszítettek ki. A szónokok közül Kató Béla református püspök-helyettes a nemzeti megmaradás leghatékonyabb módszerét példaként jelölve meg, elsőként gratulált a jelen lévő Orbán Viktornak ötödik gyermeke, Flóra születéséhez. Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felsorolta a „román szociáldemokrata kommunista párt magyar tagozata”, az RMDSZ által elkövetett politikai tévedéseket. „Kérjük az autonómiát” – fogalmazta meg Tőkés után Szász Jenő is, aki – miután kiderült, hogy az MPSZ nem vehet részt a választásokon – harmadszorra is független jelöltként pályázza meg az udvarhelyi polgármesteri tisztséget. Az autonómiatörekvések, valamint a politikai pluralizmus megteremtése mellett foglalt állást Orbán Viktor is, aki Magyarország EU-csatlakozása kapcsán abbéli reményét fejtette ki, hogy Románia majdani csatlakozásakor a Székelyföld önálló régióként léphet a népek és kultúrák európai közösségébe. Végül Orbán és Szász sorra leleplezte a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. Végezetül a két politikus elültette a parkban a Megmaradás fáját. /Zilahi Imre: Tucatnyi történelmi személyiség között Csaba királyfi is szobrot kapott. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./A csíkszeredai Julianus Alapítvány nevében átadták Orbán Viktornak a nemrég született Flóra lánya számára faragott bölcsőt. A szoborpark kapcsán a Fidesz elnöke kiemelte, ott a magyar nemzet történelmének mitikus alakjai kaptak helyet, de az igazi hős a tizenharmadik, az ismeretlen székely, aki a hétköznapi munkájával alakította, befolyásolta a történelmi folyamatokat. ,,Az Európai Unión belül minden lehetőséget meg kell ragadni a határon átívelő újraegyesítés előnyeinek kiaknázására” – jelentette ki. A közelgő helyhatósági választásokra utalva Orbán kijelentette: a választás tétje valójában európai ügy, hiszen az a nemzeti önrendelkezésről, az autonómiáról szól. Tőkés László hitet tett az értékelvű politizálás, az autonómia és a kettős állampolgárság ügye mellett. Kitért a múlt héten elfogadott esztergomi nyilatkozat fontosságára, mely az 1996-os budapesti összmagyar csúcstalálkozó nyilatkozatának értelmében a nemzet határok feletti egyesítése mellett és a határon túl élő magyarság önkormányzatának, köztük Székelyföld területi autonómiájának kivívása mellett tett hitet. /(s): Erdélyt s az autonóm Székelyföldet várja az unió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./ Jónéhány hónappal ezelőtt mertünk nagyot álmodni akkor is, amikor mások arról próbáltak meg meggyőzni, hogy tanuljunk meg kicsik lenni. Nekünk Udvarhely több, mint város, nekünk a Székelyföld fővárosa – mondta Szász Jenő beszédében. /Rédai Attila: Orbán Viktor jelenlétében leplezték le az Emlékezés Parkját. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 24./ Orbán Viktor a szoboravatáson mondott beszédében hangsúlyozta: „Minden lehetőséget meg kell ragadnunk a határon átívelő újraegyesítés előnyeinek kiaknázására, hogy aztán Önök, és reményeink szerint belátható időn belül a délvidéki magyarok is megtapasztalhassák, micsoda felhajtó erőt, micsoda távlatokat és lehetőségeket ad a magyarság újraegyesülése az Európai Unió keretein belül. A teljes magyarság újraegyesülése az Európai Unión belül olyan ünnepnap lesz, melyet az emberek hosszú évekig csendben végzett szívós munkája emel a magasba.” Kérte a megjelenteket hogy védjék meg az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. /Orbán Viktor székelyudvarhelyi beszéde. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 25./ Oláh István ironikus hangon számolt be a szoborállításról. /Oláh István: Szobrozó politikusok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
2004. május 26.
Mircea Munteanu, a Dorin Florea polgármester támogató Ökológus Párt megyei elnöke "választói minőségben" reklamált Marosvásárhelyen, a választási irodánál. Szerinte az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének, Kelemen Atillának a plakátjai ellentmondanak a törvénynek. Fehér szakáll – piros nyakkendő, szerinte a színkombináció egy másik ország, a Magyar Köztársaság zászlójának színeit idézi. Szerinte az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének plakátján a következő elemek törvényellenesek: zöld alap, piros RMDSZ-jelvény, a jelszó fehérrel van írva, a jelölt inge fehér és szakállának egy része fehér. A választási iroda helyt adott Munteanu Mircea panaszának. A határozat kötelezte az RMDSZ-t, hogy távolítsa el a jelölt választási plakátjait. Az RMDSZ megfellebbezte meg a határozatot. /Mózes Edith: Egy választópolgár esete a piros-fehér-zölddel. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./ Több órán át vitatta a megyei választási iroda az RMDSZ fellebbezését, melyet végül elfogadott. Kelemen Atilla fehér szakállas képe tehát maradhat. /Mózes Edith: Maradhat a szakáll! = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./
2004. május 26.
Az RMDSZ elsődleges értéknek az egységes fellépést tekinti mind a parlamentben, mind az önkormányzatokban – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke máj. 5-én, Budapesten, a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy az RMDSZ-szel szemben jelen pillanatban nincsen alternatív szervezet, a független jelöltek ellenére a szövetség politikai ellenfelei a román pártok. Az alternatív szervezetekkel kapcsolatos viták elcsitultak, az éles szembenállások megszűntek. Az RMDSZ támogatottsága 6 százalék feletti; 526 községben és városban indítottak jelölteket. A szövetségnek ma 145 polgármestere és 2.400 helyi, megyei önkormányzati képviselője, azaz tanácsosa van. Az a céljuk, hogy Kolozsvárott leváltsák a jelenlegi polgármestert, Gheorghe Funart és Marosvásárhelynek újra magyar, RMDSZ-es polgármestere legyen. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke közölte: a hivatal eddig 758 millió forint általános oktatási-nevelési támogatást utalt át Romániába, ahol az elkövetkező napokban a közvetlen érintettek megkapják a juttatást. A Szlovákiában, Felvidéken benyújtott 25 ezer pályázat esetében 570 millió forintot ítéltek oda, a HTMH ebből már 201 millió forintot elküldött. Bálint-Pataki József szerint a tanév kezdéséig körülbelül négymilliárd forint oktatási támogatást juttatnak Románián és Szlovákián kívül Kárpátaljára, a Vajdaságba, Szlovéniába és Horvátországba. /Az RMDSZ elsődleges értéke az egységes fellépés. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./
2004. május 26.
Nem pályázhattak a háromszéki városok vízhálózat-felújításra. Ismét napirendre került a SAMTID-programon a Háromszék által elveszített hatmillió euró ügye. Megjelent a Hivatalos Közlönyben azoknak a megyéknek a listája, amelyek pályázhatnak a kisvárosok vízhálózatának bővítésére, és a névsorból hiányzik Kovászna megye. Az önkormányzatok Horia Grama prefektust vádolják, ő azonban úgy véli: a testületek elsősorban önmagukat hibáztathatják. Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester az önkormányzat nevében tisztázó ülésre hívta Gramát, aki azonban nem jelent meg. /Farkas Réka: Búcsú a hatmillió eurótól. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./
2004. május 26.
Esztergomi nyilatkozat – A Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek ünnepélyes nyilatkozata az Európai Unió bővítése alkalmából Mi, a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek üdvözöljük az Európai Uniónak a Kárpát-medencei magyarság számára sorsdöntő jelentőségű kibővítését; megerősítjük elkötelezettségünket azon értékek, elvek, jogok és célok iránt, amelyek az Európai Unió alapját alkotják; alapvető fontosságúnak tartjuk az együtt csatlakozó és az Európai Unión kívül maradó magyar közösségek egymás iránti szolidaritását, és reményünket fejezzük ki, hogy állampolgárság szerinti állama Európai Unióhoz történő csatlakozása révén minden kárpát-medencei magyar közösség tagja mihamarább európai polgárrá válik; megállapítjuk, hogy a magyar nemzeti közösségeknek azonos nemzetpolitikai céljaik vannak, függetlenül attól, hogy az Európai Unió tagországaiban élnek, vagy azon kívül. Kinyilvánítjuk együttműködési készségünket ezeknek a céloknak az elérése, a magyar nemzeti közösségek egyesítése érdekében az Európai Unió keretében. Meggyőződésünk, hogy a tagállamok szerepét nem érintve az Európai Unió egyre inkább a közösségek közösségévé, így a nemzeti közösségek közösségévé válik; megállapítjuk, hogy a határokon átívelő magyar nemzeti érdekek és az európai érdekek egybeesnek, kölcsönösen feltételezik egymást; az uniós gyakorlattal összhangban szorgalmazzuk a regionális és határokon átnyúló együttműködések fejlesztését, azoknak a természetes régióknak az újraalakítását és megerősítését, melyek kedvező feltételeket teremtenek a magyar kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzésére, nyelvének és kultúrájának továbbélésére és fejlesztésére, az őket ért gazdasági hátrányok kiegyenlítésére; szorgalmazzuk egy olyan európai közösségi jogszabály megalkotását, amely megkönnyíti az Európai Unión kívül rekedt magyar közösségek tagjainak az Unió külső határain történő átlépését; megállapítjuk, hogy a nemzeti kisebbségek iránt a felelősséget az állampolgárság szerinti államuk viseli. Határon túli nemzeti közösségeinek támogatása ugyanakkor az anyaország legitim célkitűzése. szorgalmazzuk olyan politikai és jogi intézkedések meghozatalát, amelyek lehetővé teszik a magyar közösségek önálló döntéshozatalát az autonómia intézményeinek kiépítésével. E közösségek megmaradásának és gyarapodásának biztosítéka olyan alapelvek gyakorlati megvalósulása, mint a szubszidiaritás és az önkormányzatiság. felszólítjuk a magyar kisebbségi közösségek állampolgárság szerinti államait, hogy a magyarok arányának megfelelően, az Európai Unióban szokásos gyakorlatot követve biztosítsa az anyanyelven történő oktatást az oktatási rendszer minden szintjén (az óvodától az egyetemig), és minden formájában; felszólítjuk az érintett államokat, hogy vállalt nemzetközi kötelezettségeiknek megfelelően haladéktalanul szolgáltassák vissza az elkobzott közösségi, egyházi és magán ingatlanokat a jogos tulajdonosoknak; felszólítjuk az érintett államokat, hogy a hátrányos megkülönböztetést jelentő, az Európai Unió jogával és joggyakorlatával ellentétes, a kollektív bűnösség elvén alapuló jogi aktusok jogkövetkezményeit haladéktalanul orvosolják; A szlovákiai magyar közösség esetében szorgalmazzuk, hogy a szubszidiaritás elve érvényesüljön mind a közigazgatásban, mind a szlovákiai magyar kisebbségi közösség jogérvényesítésében, így biztosítva a magyar közösség számára az autonóm döntési jogokat az őt érintő ügyekben. A romániai magyar közösség esetében, összhangban az Európai Unió irányában vállalt kötelezettségekkel (Koppenhágai Kritériumok, Európai Megállapodás) felszólítjuk a román államot, hogy hárítsa el a politikai és adminisztratív akadályokat a romániai magyar közösség demokratikus akaratképzése és akaratnyilvánítása útjából, és teremtse meg a lehetőséget az Európában több helyen kedvező tapasztalattal működő területi és kulturális autonómia tárgyalásos úton történő létrehozására a Székelyföldön, illetve Erdélyben; felszólítjuk a román államot, hogy biztosítsa a moldvai csángó-magyarok számára a kulturális, oktatási, nyelvi és vallási jogaik gyakorlását; A Szerbia-Montenegró-i magyar közösség tekintetében szorgalmazzuk a többnemzetiségű Vajdaság széles körű autonómiájának alkotmányos szavatolását és továbbfejlesztését. A tartomány autonómiájának keretében megnyugtató módon biztosítható lenne a vajdasági nemzeti közösségek egyenrangúsága, önazonosságának védelme, jogainak tiszteletben tartása és érvényre juttatása; felszólítjuk a szerbiai kormányzatot, politikai és jogi intézkedésekkel tegye lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mint a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzata rendelkezzen mindazokkal a hatáskörökkel és költségvetési eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a magyarság önálló döntéshozatalát különösen a közösség kultúráját, oktatását és tájékoztatását érintő kérdésekben. Az ukrajnai magyar közösség esetében felszólítjuk az ukrán államot, hogy tegyen lépéseket a kisebbségek képviseletének biztosítása érdekében mind az ukrán parlamentben, mind a helyhatóságokban; szorgalmazzuk, hogy az ukrán állam a kisebbségi jogok teljes körű biztosítása érdekében tegye lehetővé Kárpátalján a tömbmagyarságot magába foglaló területi adminisztratív egység létrehozását és a kulturális autonómia intézményeinek kialakítását. A horvátországi magyarságra való tekintettel megkülönböztetett figyelmet fordítunk Horvátország uniós csatlakozásának elősegítésére. Bugár Béla, Magyar Koalíció Pártja; Tőkés László, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács; Szász Jenő, Magyar Polgári Szövetség; Józsa László, Vajdasági Magyar Szövetség Magyar Nemzeti Tanács; Jakab Sándor, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége; Kovács Miklós, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség; Deák Ernő, Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetsége; Tomka György, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Esztergom-Párkány, 2004. május 19-én” /HTMH Observer, 2004. máj. 26. – 21. sz./
2004. május 26.
Res nostra fiat publica! A latin nyelvű cím kifejezi: a mi ügyünk pedig légyen közösségi! A polgármesterjelöltséget illetően Kolozsvárott új helyzet adódott váratlanul. És ebben nem téveszthet meg semmilyen nemzeti közösségen kívüli libertinizmus. Kónya-Hamar Sándor azt kérte, hogy szavazzanak az RMDSZ tanácsosi jelöltlistáira és Ioan Rus polgármesterjelöltre. /Kónya-Hamar Sándor: Res nostra fiat publica! Felhívás Kolozsvár magyar választópolgáraihoz. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./ Eckstein-Kovács Péter szenátor elismerte, hogy Kónya-Hamar Sándor képviselővel sok dologban másképp látják a világot. A szenátor hasznosnak látta saját polgármesterjelölt állítását, majd szabályzatellenesnek az erről szóló legitim, közösségi döntés megváltoztatását. Amennyiben Ioan Rus megválasztását tekinti az RMDSZ kizárólagos céljának, Gheorghe Funart besegítik a második fordulóba. Eckstein-Kovács Péter szerint nem létezik semminemű közösségi döntés a támogatandó polgármesterjelölt személyét illetően. Kónya-Hamar Sándor egyszerűen bejelentette, hogy ki a jelölt. Kónya baráti viszonyban van a belügyminiszterrel, egyedül tárgyalt a támogatás feltételeiről, bár erre nem volt felhatalmazása. Hogyan áll a "7 csoda" elfogadásával, elfogadtatásával Kónya? Eckstein-Kovács szerint Emil Boc televíziós nyilatkozatában nem a magyarokkal való együttműködés szándékát, hanem az RMDSZ-el a választási kampányban való közös fellépés tényét tagadta. Hozzátette, ideje volna az RMDSZ-jelöltek támogatására fektetni a hangsúlyt, a közvélemény-kutatás 13%-ban állapította meg támogatottságukat Kolozsváron, a négy évvel ezelőtti 20%-kal szemben. /Eckstein-Kovács Péter: A magyar közügy. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./ Kónya-Hamar Sándor reagált Eckstein-Kovács Péter szenátor írására. Hangsúlyozta, hogy nem barátja Ioan Rus miniszter. Legitim döntés volt a saját polgármester-jelölt állítása, ugyanúgy a visszahívása. /Kónya-Hamar Sándor: Utolsó válasz Eckstein-Kovács Péter szenátor úrnak! Kolozsvár magyar közvéleményének tájékoztatása végett. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./
2004. május 26.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere beperelte az Erdélyi Riportot, pontosabban Stanik Istvánt és Mihály Lászlót, hasonlóképpen a Székelyudvarhelyért Alapítvány is pert indított becsületsértésért. Stanik István elmondta, hogy az Erdélyi Riport 2003. szept. 4-i számában arról írt, hogy a Székelyudvarhelyért Alapítvány gyanús körülmények között vásárolt meg 5,2 milliárd lejért egy ingatlant. 5,2 milliárdot kifizetni készpénzben törvénytelen, 30 millión felül a jogi személyeknél nincsen is készpénzes kifizetés. Ráadásul a házat igazából nem is lehetett volna eladni, az államosított lakásokra vonatkozó törvény lehetővé teszi, hogy a bérlő megvásárolja a házat, de tíz évig nem idegenítheti el. Máj. 25-én volt a negyedik idézés az ügyben, a sepsiszentgyörgyi bíróságon. Szász Jenő, a felperes nem jelent meg. A következő tárgyalás jún. 24-én lesz. /(Oláh István): Inog az ingatlan. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
2004. május 26.
Kolozsváron a Városi Tanácshoz idén közel 30 magyar civil szervezet nyújtott be támogatási kérést. Ezeknek több mint hárommilliárd lejt hagyott jóvá a helyi tanács. Máj. 25-én a Heltai Alapítvány székhelyén Pillich László városi tanácsos 18 civil szervezet képviselőjével találkozott, akik már kaptak pénzt, illetve most bírálják el kérésüket. Megjelentek többek között a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), Schola Alapítvány, a Civitas, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) és a Kalandos Társaság képviselői. Pillich elmondta: a helyi tanács az idei költségvetésben megközelítőleg 20 milliárd lejt különített el kolozsvári civil szervezetek támogatására. A magyar szervezetek kb. 4 milliárd lejre jogosultak: az összeg hátralevő részéről, kb. egy milliárd lejről máj. 27-én döntenek a tanácsosok. Pillich nem értett egyet a magyar tanácsosok kérésével, miszerint a magyar lakosság számarányához mérten minimális összeget követeljenek, hiszen tapasztalatok szerint Kolozsváron jóval több magyar érdekeltségű civil szervezet van, mint román. Pillich fontosnak nevezte, hogy a tanácsban folytatódjék a civil szervezetek most elkezdett támogatási rendszere. /(m.j.): Helyi támogatás civil szervezeteknek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./
2004. május 26.
Máj. 21-23-a között harmadik alkalommal szervezte meg az EMTE marosvásárhelyi karainak hallgatói önkormányzata a Tudományos Diákköri konferenciát. Az idei rendezvény annyiban tér el az előzőtől, hogy a műszaki szakosztályok mellett ettől az évtől humán tárgyakból is lehetett dolgozatot írni. Dr. Hollanda Dénes dékán elmondta, nagy örömére szolgál, hogy az egyetem fennállásának két és fél éve ellenére ez a TDK immár a harmadik. 250 millió forint hiányzik még az egyetem épületének befejezéséhez, ezért máj. 25-re a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe meghívták Magyarország kétszázötven legsikeresebb vállalkozóját, illetve 28-án, újabb jótékonysági estet szerveznek, ahol fellép több együttes, a fővédnök Mádl Ferenc. A konferencia iránt érdeklődők száma évről évre nő, a dolgozatok írói nem csak a Sapientia, hanem a Petru Maior, az Orvostudományi és Gyógyszerészeti, a Kolozsvári Műszaki, a Babes-Bolyai Tudományegyetem diákjai, de Egerből is érkeztek. /Mészely Réka: Tudományos törekvések harmadik éve. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./
2004. május 26.
Máj. 22-23-án Vidékfejlesztési stratégiák az Ecsedi-láp térségében, címmel kétnapos konferencia zajlott Nagykárolyban, melyet a B.E.Z. Humanitas Ifjúsági és Kulturális Egyesület szervezett az Apáczai Közalapítvány, az Illyés Közalapítvány, a Communitas Alapítvány, valamint Nagykároly Város Önkormányzatának a támogatásával. A konferenciára meghívott előadók, vendégek közül többen érkeztek Kolozsvárról, a Babes – Bolyai Tudományegyetemről, Magyarországról, eljött Szabó Károly szenátor is. /tőtős: Nagykároly: Kétnapos vidékfejlesztési konferencia. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 26./
2004. május 26.
Dicsőszentmártonban két magyar ház van. És maroknyi magyarság. Ők is fogynak. Az úgynevezett régi magyar ház, a három történelmi magyar egyház által működtetett Sipos Domokos Művelődési Egyesület bérháza, próbaterem a Népszínháznak, a gondnok-könyvtáros Rencz András. Nincs érdeklődés, a kultúra már szinte senkit sem érdekel. A művelődési egyesület jelenleg már csak egy szakkörrel működik, a kórust, Vargancsik Wolf Katalin vezényli és Pálffi Gyula igazgatja. A váratlanul elhunyt Puskás György vezetése idején volt néprajzkör, történelem-, irodalom-, fotókör. Mind megszűntek. Nincs olyan ember, aki összefogná az érdeklődőket. A 34 éve működő népszínháznak nyolc tagja van. Most színjátszócsoport-szerűen működnek. Az Árva Bethlen Kata könyvtár húszezres állománnyal rendelkezik, 820 beiratkozott olvasójuk van, rendszeresen 100-120-an látogatják. Kiállításuk tavaly volt utoljára. A másik, az "új magyar ház" a volt zsinagóga. A szépen felújított épület most a Kis-Küküllő Alapítvány Közművelődési Központ nevet viseli, igazgatója Kakassy Sándor. Elmondása szerint van közönség. Stúdióelőadásokat, hangversenyeket, kiállításokat szerveznek. Pünkösd első napján jön a Háromszék Állami Népi Táncegyüttes. Az emeleti galériában Sz. Kovács Géza, segesvári képzőművész tárlata látható. Kóródi István klarinétmester vezetésével klarinét-mesterkurzus is lesz. Két magyar ház van Dicsőben. Az első szerint nincs érdeklődés, a második szerint van. A két ház közötti szakítás okairól nem akartak beszélni. /Nagy Botond: Két út áll előttem... Megállítható a szellemi élet hanyatlása? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./