Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. május 4.
Nagyváradon máj. 2-án, vasárnap megkezdődött a XIII. Festum Varadinum a Sebes-Körös-parti Ezredévi emléktéren, a Várad-Olaszi református templomban. A rendezvények az élő magyar bástyaként létező négy nagyváradi történelmi egyházra épülnek. Idén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is visszakapcsolódott a Varadinumba, a nyitóünnepségen Tőkés László püspök hirdetett igét, aki szerint nagyon sok lokálpatriótára volna szükség Erdélyben, hiszen hatalmas a magyarság szétszóratása és ez meggyengíti a közösséget. „11 millió magyar visszakerült az európai népek közösségébe. Erdély az előszobában van. Egyéni és közös útkeresésünkkel indítjuk ezt a Varadinumot, amikor a magyar jövendőt hirdetjük." – mondta. A püspök az MPSZ támogatására szólította fel a megjelenteket. A gyermekek verses-zenés összeállítással köszöntötték az édesanyákat, anyák napja lévén. Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke szerint az „egyházhoz és szülőföldhöz ragaszkodásunk meghatározza életünket, hiszen a magyarság a diktatúra idején is a templomok védőszárnyai alatt talált menedékre”. A megmaradás eszközének az autonómiát, „a Bukaresttől való függetlenség kivívását" tekinti, az egyházi javak visszaszolgáltatását pedig közös nemzeti ügynek. Az anyaországgal való kapcsolattartást megnehezíti, hogy az országhatárnál 500 eurót kell felmutatni. Pomogáts Béla arról szólt, hogy a történelem véres korszakaira, a veszteségekre emlékezünk leginkább: Muhi-csata, Mohács, Trianon, kevésbé emlékezünk meg az építés, a béke korszakairól, amilyen a magyarság életében jelenleg az európai csatlakozás. Pomogáts Béla három alapelv betartására intett: az autonómia, a nemzeti integráció és a nemzeti szolidaritás: „Egy Magyarország és egy nemzet van", az új békekorszak is veszendőbe mehet, ha nem lesz belső kiegyezés, vélekedett. Az ünnepség végén átadták a Pro Família-díjat ifj. Kristófi János orgonaművésznek és családjának. /(Balla Tünde): Megnyílt a 2004-es Varadinum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./
2004. május 4.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyarországi orvostagjaiból alakult 10–15 fős orvoscsoport évente kétszer utazik Romániába, ahol a Hargita megyei kórházban, csecsemőotthonokban, iskolákban és árvaházakban vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az idei első gyógyító körúton, amelyre május 8–16. között kerül sor, Hargita megye és Kolozsvár meglátogatott intézményeit gyógyszerekkel, műszerekkel, illetve szakmai továbbképzéssel segítik. /Gyógyító körúton Erdélyben. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 4./
2004. május 4.
Ápr. 19-től új magyar nyelvű napilap jelent meg a máramarosi sajtópiacon, a Gutin Vidéki Friss Újság. A Szatmári Friss Újság „ikerkiadványa” független lap, valójában RMDSZ-közeli sajtóorgánum. A lap ápr. 23-i számában beszámolt arról, hogy a közélemény-kutatások szerint a magyar választópolgárok több mint 85%-a az RMDSZ jelöltjeire voksolna, míg az RMDSZ ellen indulókra csak 5% adná szavazatát. A lap szerint az MPSZ aláírásgyűjtők nem riadnak vissza az egyszerű embereket félrevezető kétértelmű üzenetek terjesztésétől sem. /Sz. L. Z.: Öndicséret és vádaskodás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 4./
2004. május 5.
Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Brüsszelben, az Európa Parlamentben De Heer Arie M. Oostlander képviselővel folytatott tárgyalásokat, aki a Romániáról szóló országjelentéshez terjesztette be bíráló javaslatait. A holland képviselő többször is kiállt a csángók anyanyelvhasználatáért, valamint az egyházi javak visszaszolgáltatásáért. Csapó Brüsszelben több nyugati képviselővel és szakértővel is tárgyalt az SZNT elutasított autonómiastatútumának ügyében, ugyanakkor szóvá tette a Magyar Polgári Szövetségnek a helyhatósági választásokról történő kirekesztésének ügyét is. Az SZNT elnöke dr. Szájer Józsefnek, a Fidesz-MPSZ képviselőjének meghívására részt vett az Európa Parlament Néppárti Frakciója magyar csoportjának ülésén, ahol a regionalizmus és a területi autonómia kérdéskörét vitatták meg. A magyar csoport teljeskörű támogatásáról biztosította az SZNT törekvéseit. /Brüsszelben a Székelyföld autonómiastatútumának ügye. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Az SZNT nem mond le határozott szándékáról, tovább küzd Székelyföld területi autonómiájáért. /G. Á.: SZNT-diplomácia. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Magyarország uniós csatlakozásakor újból kiderül: „mostohagyermekek vagyunk, pedig van szülő és van föld, van ország és van haza, s akkor mégis miért?” – kérdezte Köllő Katalin, a lap munkatársa. Mit vinne magával az Unióba, és mi az, amit mindenképpen maga mögött hagyna? – kérdésre Horn Gyula válasza: nem vinné magával a jobboldalt. Vajon nem a Horn Gyulák miatt hagyta maga mögött Európa az egyszínű Magyarországot? Sehol sem volt olyan felelet: az erdélyi magyarokat vinném. „Ha csak jelképesen is. Hogy ne érezzék magukat olyan istenverte mostoháknak.” /Köllő Katalin: Édes mostoha. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Kormánypárti együttműködéssel sikerült újra köztéren felállítani az aradi Szabadság-szobrot. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a vele készített interjúban leszögezte: tipikus román politikai magatartás volt a szoborügyben a húzd meg-ereszd meg taktika. Az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) valósította meg az aradi szobor felállítását. Ebben az ügyben az SZDP európaibb, demokratikusabb volt azoknál, akik a történelemhamisítást, a nemzeti uszítást emelik nemzet- vagy pártpolitikai rangra. „A román politikai elit arra törekszik, hogy ciklusról ciklusra minél több megoldatlan problémánk maradjon” – mutatott rá Takács Csaba. A román politika azt tekinti eredménynek, ha a magyarok minél kevesebbet valósítanak meg. Közel 200 ezer ember élt azzal a lehetőséggel, hogy az RMDSZ jelöltjeit rangsorolja. Ilyen széles belső demokráciával kevés szervezet rendelkezik, állította. Közben az RMDSZ lejáratását célzó folyamatos, agresszív kampány folyik, amelyet a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) „és annak erdélyi és magyarországi csatlósai, különböző intézmények, sőt egyházak, egyházvezetők is folytattak.” Az MPSZ nem merte vállalni a megmérettetést. Az MPSZ célja az erdélyi magyarság politikai egységének szétverése. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa, egyben a Népszabadság tudósítója emlékeztetett: Az MPSZ szerint az RMDSZ képviselője kezdeményezte, az Országos Választási Iroda (BEC) ne fogadja el az MPSZ által benyújtott aláírásokat. Takács szerint az MPSZ becsapta az őket támogató aláírókat. Az RMDSZ korábban közel félmillió aláírást gyűjtött az oktatási törvény támogatására. Az RMDSZ mindezt átnyújtotta a szenátus titkárságának, 1994. szept. 19-én, az RMDSZ parlamenti képviselői és a média nyilvánossága előtt. Az aláírásgyűjtés ívei eljutottak Strasbourgba is, az ún. Ifjúsági karaván az anyanyelvi oktatásért biciklis karaván révén. Az aláírásokat tartalmazó eredeti ívek ma is a szenátus levéltárában vannak, másolatokat pedig az RMDSZ archívumában őrzik. Takács szerint aljas rágalom, hogy a Frunda György államelnök-jelöltségi kampányában gyűjtött aláírásokat az RMDSZ összekapcsolta volna a kettős állampolgárság követelésével. Takács Csaba bírálta a Fideszt: Budapestről egyik-másik politikus felszólítja az RMDSZ-t, szerezze vissza az elvett egyházi vagyont. Miközben ő maga, amikor kormányon volt, meghosszabbította a magyarországi egyházi restitúció időszakát tíz évvel. /Tibori Szabó Zoltán: Nem szerelem, közös érdek. Interjú Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Az MPSZ bukaresti aláírásgyűjtői három eurót kaptak kézjegyenként az Erdélyi Riport hetilap információi szerint. Nevük elhallgatását kérő egyetemisták elmondták a lapnak: valóban kaptak pénzt az aláírásokért, de hogy az összeg honnan származik, arról nincs tudomásuk. Rudolf Pufulete, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója megtiltotta a diákoknak, hogy az iskola falai között bármilyen politikai jellegű tevékenységet folytassanak. Erre azért volt szükség, mert kiderült: az iskola egyik tanulója a tizennyolc évet betöltött diáktársaitól gyűjtött aláírásokat az MPSZ támogatására. Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának volt főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke úgy véli, a fővárosban kicsi a magyarok létszáma, ezért az aláírásgyűjtők ügyességén múlott, hogy ki mennyi kézjegyet képes összegyűjteni. /Pénzért gyűjtöttek MPSZ-aláírásokat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./
2004. május 5.
A verespataki bányaterv ügyében interpellált az Országgyűlésben máj. 3-án Lezsák Sándor (MDF). A készülő román–kanadai vegyes vállalat arany- és ezüstbánya beruházásának veszélyeire hívta fel a figyelmet, négy évvel a tiszai ciánid-szennyezés után. A képviselő kitért arra, hogy ugyanezzel a módszerrel az ásványi kincsek ciániddal történő kioldására készülnek. Az interpellációra válaszoló Kovács László külügyminiszter közölte: a kormány lépéseket tesz ebben az ügyben. Kitért rá, hogy a kérdés napirendre került Mircea Geoana román külügyminiszter közelmúltbeli budapesti látogatásán is, és kollégája biztosította arról, hogy engedélykiadás még nem történt és folyamatban sincs. /Mircea Geoana megnyugtatta Kovács Lászlót: Nincs folyamatban Verespatak engedélyezése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Máj. 3-án a környező országok magyar felsőoktatásáról rendezett tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA 173. közgyűlésének részeként. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke meghívott két elnöki bizottságot is, a Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságot /tagjai magyarországi és szomszédos országokban élő magyar tudósok/ és a Nyugati Magyar Tudományos Tanácsot /tagjai a diaszpórában élő jeles tudósok és közéleti személyiségek/. E két testület célja a kárpát-medencei magyar tudományos élet és képzés szakmai színvonalának emelése, egyebek között tanácsadás, oktató- és diákcsere, kutatási támogatás révén. A tanácskozáson Magyar Bálint oktatási miniszter kijelentette: az EU-csatlakozással előállhat egy olyan helyzet, hogy a külföldi magyar diákok nem megerősödnek saját kulturális környezetükben, hanem "könnyebbé válik a leválásuk és Magyarországra jönnek". Magyar Bálint kifejtette: a határon túli magyar felsőoktatás segítésének egyik útja, hogy szeptembertől tíz hónapon át havi 10 ezer forintos támogatást nyújtanak magyar nyelvű állami felsőoktatásban dolgozó oktatóknak, például Kárpátalján. A másik útnak a kisebbségi magyar informatikai rendszerek fejlesztését nevezte. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke arról szólt: a magyar kormány "a maga lehetőségei szerint mindent megtesz" azért, hogy önálló felsőoktatási intézmények jöjjenek létre a magyarok lakta szomszédos államokban. A Magyar Tudományosság Külföldön bizottságot vezető Berényi Dénes kifejtette: a magyar tudományossághoz tartozás kritériuma nem a magyar származás, hanem a kutatott téma, aki például a magyar kultúrát, történelmet kutatja, az a magyar tudományosság részese. A tanácskozáson a felvidéki Selye János Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, valamint a leendő szabadkai egyetem vezetői is részt vettek és beszámoltak intézményeik helyzetéről. /Kárpát-medencei magyar felsőoktatás – akadémiai tanácskozás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Lengyel István helyi református lelkipásztor és felesége kezdeményezésére áprilisban Magyarfenesen is megalakult a Rákóczi Szövetség. Eljött dr. Ugron Gáspár, a Rákóczi Szövetség főtitkára, ismertette a szövetség tevékenységét. A szomszédos országok magyarlakta településein egyre többen csatlakoznak a Rákóczi Szövetséghez. Feladatuknak érzik a határon túli magyarságot minden módon segíteni. A nyáron a magyarfenesi gyermekek és szüleik két autóbusszal Felvidékre utaznak. /Barazsuly Emil: Magyarfenes. Újabb Rákóczi Szövetség alakult. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 5.
Minden év áprilisának utolsó hetében rendezik meg Győrött a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt, középiskolás tanulók számára. A 90-es évektől kezdődően a verseny szervezői rendszeresen fogadják a határon túli versenyzőket Kárpátaljáról, Vajdaságból, Felvidékről, Erdélyből. Az erdélyi középiskolákat a tavasszal Kolozsvárott megrendezett Aranka György-verseny nyertesei képviselték. Győrben a határon túli versenyzők együtt versenyezhettek az anyaországi tanulókkal, gimnazistákkal és szakközépiskolásokkal. Határon túli kategóriában öt Kazinczy-érmet és számos különdíjat osztottak ki. /39. Kazinczy verseny. Győr, 2004. április 23–25. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 6.
Továbbra is komoly figyelmet kíván fordítani szomszédaira az Európai Unió tagjává vált Magyarország, amely tapasztalatainak átadásával is segíti majd Románia integrációját, hozzájárulva a határon túli magyarság boldogulásához – jelezte Medgyessy Péter miniszterelnök az Erdélyi Riport legújabb számának adott interjúban. Medgyessy emlékeztetett, hogy tavaly óta a román kormányfővel együtt lobbiztak az észak-erdélyi autópálya megépítése érdekében, ami a romániai magyarságot is fokozottan bekapcsolhatja az európai vérkeringésbe. Bővülni fognak a határokon átnyúló civil és hivatalos kapcsolatok. – Magyarország a saját eszközeivel is segíti, hogy a határon túli magyarság az átmeneti időben se szakadjon el az anyaországtól – jelentette ki a miniszterelnök. /Medgyessy Péter segítséget ígér. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2004. május 6.
A bukaresti bíróság máj. 4-re tűzte ki a Nagy-Románia Párt által az RMDSZ ellen 2002-ben indított per tárgyalását. A bírónő a büntetőjogi pereket vette előre; végig kellett várni ezeket a pereket. Bombariadó volt, két órát kellett várakozni, végül a szakértők megállapították, hogy nincs veszély. Hat és félóra után került sorra tárgyalása, és – két percet vett igénybe. Frunda György szenátor, az RMDSZ védőügyvédje elősorolta alkotmányjogi érveit és más, vonatkozó törvényes előírásokat, és ezzel le is zárult a tárgyalás. Az NRP képviselője nem jelent meg. A tárgyalás után Frunda György kijelentette, hogy rosszhiszeműséget tapasztalt a bírónő részéről, mivel órákon át várakoztatta, holott ismerte az ügyet, és azt is, hogy pár perces tárgyalásról lehet szó, mert a felperes nem jelent meg. A 2002-ben indított perben az NRP alkotmányellenes tevékenység és a nemzeti érdekeket sértő program miatt kérte az RMDSZ betiltását, jogi feloszlatását. Első fokon az RMDSZ megnyerte a pert, de az NRP fellebbezett és ezúttal nekik adtak igazat. Időközben megjelent a politikai pártok törvénye, amely megengedi, hogy kisebbségi szervezetek részt vegyenek a választásokon, és ezek alkotmányosságát nem támadhatja meg bárki, bármikor. Emiatt az NRP keresetét éremben nem is lehetett letárgyalni, hanem – elutasítani. A bírónő jún. 1-jére tűzte ki a per érdembeli tárgyalását. /(Béres Katalin): Törvényszéki tudósítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
2004. május 6.
A hatalmon levők nyíltan sosem vallják be, hogy a jogállamiság csak akkor működhet, ha az ő érdekeiket szolgálja. Ennek beszédes példája az önkormányzati választásokat szabályozó törvény hónapokkal előbb elfogadott módosítása és a hozzájuk fűzött rendelkezések jóval későbbi közreadása. Ebben szerepet játszott az RMDSZ vezetősége is. Az RMDSZ-ből való kiábrándulás oka az a magatartás, amelyet a szervezet csúcsvezetősége tanúsít, amely a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét egy szűk körű politikusréteg véd- és dacszövetségévé alakította. Az RMDSZ 1997-tel kezdődően segédkezik antidemokratikus törvények meghozatalában; gyakorlatilag eltörölte az Operatív Tanács és holdudvara tevékenységének számonkérését. Az RMDSZ nem hajlandó elismerni az MSZP-t, mert akkor nem lehetne a romániai magyarság egyetlen legitim képviselője, nem rendelkezne kizárólagosan a román és magyar államtól a romániai magyar politikai és civil szervezetek számára kiutalt pénzalapokkal, állapította meg Mitruly Miklós. /Mitruly Miklós, Szilágysomlyó: Üsd-vágd, nem apád? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./
2004. május 6.
Máj. 4-én Marosvásárhelyen, Erdély egyik legrégebbi iskolájában, a Bolyai Farkas Líceumban arra emlékeztek, hogy kettőszáz éve, 1804. május hatodikán mondta el az iskola új tanára, Bolyai Farkas székfoglaló beszédét. Pápai József latin- és vallástörténettanár Bolyai Farkas szellemét idézte. Dr. Weszely Tibor, Bolyai-kutató matematikatanár pedig a székfoglaló beszéd előzményeit, körülményeit ismertette. Végül kitüntették mindazon bolyais vagy református kollégiumbeli diákokat, akik az elmúlt évben különböző tantárgy-, illetve sportversenyeken kitűnő eredményt értek el. /Nagy Botond: Kétszáz éve még nem tudták... = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2004. május 6.
Temesváron értelmiségi találkozót hívtak össze a helyi sugárzású magyar műsor megvitatására. A szerdánkénti műsoridő kezdetben 30 perc volt, majd 25-re, 20-ra, s most a választási kampányra való tekintettel 18 percre zsugorodott, ez kevés a régió magyar etnikuma köz- és művelődési életének folyamatos bemutatására. A multikulturalitás egyoldalúan működik. A megyei és a városi önkormányzati magyar képviselők sem szólaltak meg az elmúlt négy évben a helyi televízióban, kizárólag a magyar nyelvű műsorban. /(Szekernyés): Értelmiségiek a helyi televízió magyar műsoráról. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 6./
2004. május 6.
Gelencén máj. 9-én, vasárnap szobrot avatnak, a nagyközség Bodor György emléke és életműve előtt tiszteleg. Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása révén a székelység történetét kutató, a Bukovinába telepített, majd a Kárpát-medencében szétszóródott csoportok megmaradásáért és együtt tartásáért cselekvő személyiség szülőföldjén jut életművéhez méltó emlékhez. A Bodor György nevét viselő gelencei művelődési egyesület, a polgármesteri hivatal, az egyházi és az oktatási intézmények az újabb térplasztikai alkotás felavatásával Gelence Háromszék legelkötelezettebb emlékjelállító és műemlékmentő községei közé emelkedik, írta Sylvester Lajos. A település másik kiemelkedő személyiségének, Jancsó Benedeknek már van portrészobra. A műemlék templom, egy egész sor térplasztikai alkotás, a millenniumi, a világháborús és szabadságharcos emlékművek szerepet játszottak abban, hogy Gelence a múlt év legdinamikusabban fejlődő nagyközsége volt. Halász Péter néprajzkutatónak a Honismeret 2004/2. számában közölt esszéjéből vett részlettel emlékeztek dr. Bodor Györgyre. Kézdivásárhelyen született 1904-ben, de valójában mindig a vele szomszédos Gelencét tartotta otthonának, családja fészkének, s oda is tért meg halála után. A jogi egyetemet Budapesten végezte. Azok közé az emberek közé tartozott, akik soha nem nyugodtak bele Szent István országának szétdarabolásába. Fiatalon kapcsolódott Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjához, amelynek 1934-ben főtitkára lett. 1945-ben a Bácskából menekülő bukovinai székelyek letelepítését vállalta. Bonyhád székely szellemi központtá szervezését akarta elvégezni, de a kommunista hatalomátvétel keresztülhúzta terveit. A kecskeméti Forrás folyóirat közölte Bodor György Székely honfoglalás 1945-ben című visszaemlékezésének részleteit /1975/3-4/. A bukovinai székelyek 1764 óta idegenek között éltek. 1945 után Tevelen Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézetet alapítottak 12 székely pedagógussal. 1947-ben Németh Kálmánnal, a bukovinai Józseffalva legendás plébánosával Bonyhádra hívták Herepei Jánost, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatóját, s megteremtették a bonyhádi Székely Múzeum működéséhez szükséges feltételeket. Később Bodor György barátaival, az ország állapotán és jövőjén vitatkozva, lehetőség szerinti szellemi műhelyt teremtve találkozgattak, közben politikai ügynökök figyelték őket. Püski Sándorral együtt letartóztatták őket és 1962 júniusában Budapesten a bíróság Bodor Györgyöt is elítélte három és fél évre. Szabadulása után a székely falutörvényekről, heraldikai képletekről s a székely nemzetségi szervezetről szóló írásai különböző folyóiratokban jelentek meg. 1967-ben fejezte be, de 1976-ban bekövetkezett haláláig csiszolgatta nagyszabású történelmi munkáját, amely A székely nemzetségi szervezet /Pallas Akadémia Kiadó/ címmel 2003-ban jelent meg Csíkszeredában /(sylvester): Egy ,,izzó lelkű magyar” ember. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./ Németh Kálmán könyve a bukovinai székelyek hazatéréséről: Százezer szív sikolt /Bácsjózseffalva, 1941/
2004. május 6.
Tizenötödik darabjához ért az unitárius falufüzetek sorozata, amelyet immáron az Illyés Közalapítvány, külföldi intézmények, az amerikai egyesült államokbeli unitárius-univerzalista egyesület és az egyházközségek támogatnak. Néhai Imreh Domokos unitárius kántortanító és Kisgyörgy Zoltán által írt árkosi kötetet másodszor is kiadták. A sorozat új füzete Nagyajtát mutatja be. A sorozat alapító szerkesztője Gyerő Dávid püspöki tanácsos, utódja Szabó László unitárius missziós lelkész, egyházi közügyigazgató. Nagyajta bemutatását, a nemzeti és felekezeti megoszlást, az unitárius egyház és műemlék vártemplomának történetét, valamint a község jeles szülötteit Fekete Levente unitárius lelkész mutatta be. A református egyházról, templomról és felekezeti iskoláról Nagy Károly Kázmér lelkipásztor írt. Az iskolatörténetet, a Kriza János Emlékbizottságot és Alapítványt Barabás Mihály filológia szakos tanár, az iskola igazgatója jegyezte. A sorozat eddig megjelent füzetei: Homoródalmás, Székelyderzs, Ürmös, Bölön, Árkos, Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Énlaka, Siménfalva, Fiatfalva, Küküllődombó, Nyárádgálfalva, Szentgerice, Várfalva és Nagyajta. /Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek: Nagyajta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./
2004. május 6.
Közel féléves szünet után újraindult a Nyugati Jelen dévai fiókszerkesztőségben székelő helytörténeti kör. A gazdag történelmi hagyatékú Hátszeg vidékét keresték fel. Hátszegen sok középkori magyar vonatkozású templom, várrom, vagy nemesi kúria található. Első állomásuk a felsőszálláspataki vár volt. A várból már csak egy romos bástya maradt meg. 1962-ben még mind a 4 bástya látható volt. A Hátszeg várostól pár kilométerre található Naláczy kastély az önkormányzat tulajdonát képezi. A hátszegi református templom a XIX. század elején épült. A körülbelül 100 fős gyülekezetnek tavaly sikerült kívül felújítania az épületet. A katolikus templomot a Nopcsa család építette 1745-ben. Erdély egyik legrégebbi épségben megmaradt temploma, az őraljaboldogfalvi. Az őraljaboldogfalvi református műemléktemplom valószínűleg a XIII. század elején épült. A freskó felirata: Ez az eklézsia szenteltetett a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére 1314-ben. Manapság Őraljaboldogfalván talán 10 református sincs, s a katolikusok száma sem sokkal nagyobb. /Chirmiciu András: Templomok, várromok, nemesi kúriák. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 6./
2004. május 6.
Magyarsáros unitárius templomának udvarán kopjafák, emlékoszlopok jelzik, hogy a helybéliek tisztelettel emlékeznek elődeikre. A templom mögött múzeum, tájház. A 780 lelkes egyházközségben idén egy keresztelő és nyolc temetés volt, de a létszám nem csökkent, mert három család költözött vissza. A múzeumot vendégfogadó házzá alakítják. Kozma Albert unitárius lelkész újságolta, hogy a faluban létrehozzák a Körmöczi János Egyesületet. A valamikori püspök Magyarsároson született, ezért választották az ő nevét. Az egyesület faluturizmussal, szociális programokkal, ösztöndíjak biztosításával, kulturális tevékenységekkel foglalkozik majd. Életerős, tenni akaró unitárius közösség a magyarsárosi. /Simon Virág: Előtérben a vendégfogadás. Életerős a magyarsárosi unitárius gyülekezet. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2004. május 6.
A kidei nőszövetség kötelességének vallja az anyanyelv és kultúra, hagyományok ápolását, megőrzését, átadását. Kidén négy – állandó lelkipásztor nélküli – templom van, a régi iskola három éve szűnt meg. Közös erővel rendbetették a templomkertet, az üres parókiát és udvarát, a temető kidőlt kőkerítést újraépítették. Kicsinosították a kultúrtermet, ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat. Az ünnepi műsort Jakab Berta nyugalmazott tanítónő rendezte. /Lukács Éva: Kide. Kiút a megsemmisülésből közösségi akarattal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./
2004. május 7.
Fey László /újra/ élesen kikelt a radikálisok ellen, akik „irreális követelményekkel álltak elő; olyasmiket kértek számon az RMDSZ-től, amit (még) nem lehetett megvalósítani (autonómia, kettős állampolgárság, külhoni állampolgárság, Bolyai Egyetem), ellene voltak a román féllel való bármely együttműködésnek, kompromisszumnak”. Fey László elítélte a Magyar Polgári Szövetséget, majd Makkay József cikkét /A méltányos integráció előfeltétele az autonómia, Szabadság, ápr. 26./ Fey szerint a kettős állampolgárság a radikálisok csalétke és vesszőparipája, az RMDSZ csak azért gyűjtött aláírásokat, mert ezt éppen az ellenzék követelte. Makkay József a Communitas Alapítvány körüli botrányra tesz homályos célzást, írta Fey László, holott „ott semmi botrány”. /Fey László: Fúrnak, fűrészelnek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./ Makkay József reagált Fey László vádaskodására. Leszögezte: „Az ellenzék az autonómia, a kettős állampolgárság vagy a Bolyai Egyetem kapcsán azt kéri számon az RMDSZ csúcsvezetőségén, hogy 14 év alatt ezen alapvető követeléseinkben a holtpontról sem sikerült elmozdulni.” Frunda György a kettős állampolgárságot nem tartja időszerűnek. – Ha nincs botrány, illetve minden rendben van a Communitas körül, miért zúgolódnának az emberek? /Makkay József: Az igazság kedvéért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2004. május 7.
A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Polgári Szövetség Szatmár megyei szervezete által szervezett, máj. 9-én tartandó Történelmi Főutca nevet viselő rendezvényen jelen lesz az ismert magyarországi énekes, Varga Miklós is. A Szatmárnémetiben zajló rendezvényen részt vesz többek között Németh Zsolt Fidesz–es képviselő, Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, Mikola István volt egészségügyi miniszter, Wittner Mária (56–os halálraítélt), továbbá az olimpiai bajnok vízilabdázó Kárpáti György, Bencsik András és a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője. A műsorban elhangzik Wass Albert Üzenet haza című verse is. A rendezvény díszvendége Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. /(bódi): Szatmárnémetiben lép fel Varga Miklós magyarországi énekes. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 7./
2004. május 7.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület testvéregyházi kapcsolatba lépett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal. Ápr. 27-28-án Hanván rendeztek találkozót, ahol a 9 partiumi egyházmegye képviselőit a 7 felvidéki egyházmegye esperesei fogadták. /Varga Károly: Határtalan kapcsolatok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 7./
2004. május 7.
Máj. 4-én hét Kolozsvári Magyar Diákszövetség /KMDSZ/ tanácstag indítványozta Lokodi Csaba felfüggesztését elnöki funkciójából. Kótai Levente Csaba lett az ideiglenes ügyvivő elnök. Az addigi elnök ekkor Bukarestben tartózkodott, telefonon közölték vele az ítéletet. Megelégelték ugyanis Lokodi Csaba vezetési módszerét. A nem működő állandó munkacsoportok (belügy, külügy, pénzügy, emberi erőforrások, arculatépítés), a döntéshozatal átláthatatlansága, hiányos kommunikáció, egyeduralomra való törekvés voltak az indítványba foglalt tények. Kótai Levente Csaba a május 19-re összehívott rendkívüli közgyűlésig ideiglenes ügyvivő elnökként tevékenykedik. Lokodi Csaba nem tartja etikusnak a döntés közlésének módját. /Lőrincz Edina: Távollétében függesztették fel a KMDSZ elnökét. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2004. május 8.
Nem szűnik meg az Apáczai Közalapítvány önállósága, a magyar oktatási tárca elvetette azt az elképzelést, hogy a szervezet egy másik közalapítvány részeként működjék a jövőben, jelezte Medgyes Péter nemzetközi helyettes államtitkár. A Krónika korábbi cikke nyomán, amely az esetleges beolvasztás tervéről szólt, több határon túli magyar politikus is felemelte szavát az Apáczai védelmében, az Országgyűlésben pedig Révész Máriusz fideszes képviselő kérte számon a terveket. Csete Örs, az alapítvány titkára a Krónikának elmondta a közalapítvány szervezete és a kuratórium 2005. máj. 31-éig a jelenlegi keretek között működik tovább. A közalapítvány idén az Oktatási Minisztériumtól 170 millió forintos támogatásban részesül, ehhez várják még a munkaügyi tárca hozzájárulását, és a szakképzési alapból 500 millió forint jut a szervezetnek, amelynek „költségvetése a tavalyihoz képest jelentősen nem csökken”. Tavaly a közalapítvány összesen mintegy egymilliárd forintból gazdálkodott. Az ülésen átvették az auditortól a nemzetközi ISO minősítést tanúsító okleveleket. /Lukács János: Önálló marad az Apáczai Közalapítvány. = Krónika (Kolozsvár), máj. 7./ Medgyes Péter bejelentette, hogy „a kuratórium mandátumának egy év múlva történő lejártakor újra kell gondolni a testület összeállításának alapelveit". Szerinte „jelenleg a pártpolitika erősen rányomja a bélyegét a közalapítványra", nem tartják szerencsésnek, hogy országgyűlési képviselők ülnek benne, s ráadásul csak egyetlen párt képviselői. „Szintén nyomós ok – mondta –, hogy az Apáczai költségvetésének forrásai bizonytalanok.” Pokorni Zoltán korábbi oktatási miniszter, az alapítvány létrehozásának kezdeményezője és alapítója vádaskodásnak minősítette azt a kijelentést, hogy „jelenleg a pártpolitika erősen rányomja a bélyegét a közalapítványra". Elfogadhatatlannak nevezte, hogy azért rekesszenek ki valakit a határon túli ügyekből, mert politikai szerepet is vállal. Vitatta az oktatási tárcának azt a szándékát, hogy egységes oktatáspolitikai rendszert akar létrehozni, és ennek letéteményeseként egységes oktatási közalapítványt. Szerinte egységes nemzetstratégia kell, és ebből fakadó, de a különböző területek igényeinek megfelelően – elkülönített forrással gazdálkodó – differenciált intézményrendszer. Berényi Dénes akadémikus, a közalapítvány alapító elnöke hangsúlyozta a felvidéki Selye János elitképző kollégiumhoz hasonló intézmények működtetésének fontosságát, megjegyezve, hogy Délvidéken és Kárpátalján is van már, viszont Erdélyben, ahol a legfontosabb volna, ott nincs. Csete Örs irodaigazgató jelezte, az interneten nyilvánossá tették Forrástérkép adatbázisukat (www.forrasterkep.apalap.hu), amely részleteiben tartalmazza az alapítvány 1999 és 2002 közötti valamennyi támogatását, magyarországi viszonylatban egyedülálló módon – dokumentumokkal és fényképekkel illusztráltan. /Guther M. Ilona: Újragondolják az Apáczai Közalapítványt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2004. május 8.
Máj. 7-én tartották Nagyváradon, a Szigligeti Ede Állami Színházban az RMDSZ országos kampánynyitóját. Markó Béla elmondta: alapjában véve a romániai magyarság továbbra is egységes, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy hat százalékos a szövetség támogatottsága. Szerinte az alternatív szervezeteknek is az RMDSZ-ben van a helyük. – Az RMDSZ a legutóbbi választások eredményei alapján 145 polgármesterrel és kétezer négyszáz önkormányzati képviselővel rendelkezik. A június 6-án tartandó romániai helyhatósági választásokon az RMDSZ növelni szeretné városvezetőinek a számát. A romániai önkormányzatokban a legutóbbi törvénymódosítások szerint csökkenni fog ugyan a képviselők száma, a szervezet viszont arányaiban véve mindenképpen növelni szeretné. Markó Béla felsorolta az RMDSZ megvalósításait: az egyházi ingatlanok valamint, a föld- és erdőtulajdon visszaszerzése, a kétnyelvű táblák, valamint a Szabadság-szobor visszaállítása. A továbbiakban Kelemen Attila (Marosvásárhely), Ilyés Gyula (Szatmárnémeti), Albert Álmos (Sepsiszentgyörgy), Ráduly Róbert (Csíkszereda), Ladányi László (Székelyudvarhely), Kovács Attila (Brassó) valamint Bíró Rozália (Nagyvárad) polgármester-jelöltjeinek rövid bemutatkozó beszédét hallgathatták meg a jelenlevők. Az ünnepségen Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök is felszólalt. /Borbély Tamás: Országos RMDSZ kampánynyitó Nagyváradon. Minél nyitottabb és befogadóbb szövetségre van szükség – véli Markó Béla. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2004. május 8.
Máj. 6-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó nyolc kötet neves szerzőit vonultatta fel. Dávid Gyula az Írók, művek, műhelyek Erdélyben című irodalomtörténeti kötetéről, Pomogáts Béla az Erdélyi tetőnről, Péntek János az Anyanyelv és oktatás című könyvéről, Kozma Mária a Vérkápolna című történelmi regényéről, Tompa Gábor a Noé színháza című kötetéről, Kovács András Ferencnek a Tengerész Henrik búcsúzik című kötete húsz évi utáni újrakiadásáról, Kányádi Sándor a Dél keresztje alatt és Küküllő kalendárium című verseskötetéről beszélt. /Ö. I. B.: Hét szerző, nyolc könyv. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2004. május 8.
Szerbiában jelenleg olyan nagy az elnyomás, annyira erősen érvényesül a szerb ideológia, hogy a vajdasági magyarság beolvadása szinte már elkerülhetetlennek látszik – jelentette ki Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. „A betelepítés 1920 óta folyamatosan tart a Vajdaságba, a nemzeti struktúra megváltoztatása ellen pedig sajnos eddig egyetlen magyar kormány sem emelt szót" – mondta Kasza József egy fórumon. Hozzátette: Szerbiában a decemberi választások óta a „milosevicsi rendszer" visszarendeződése tapasztalható, az állami és gazdasági vezetésbe sorra térnek vissza a letűnt rendszer emberei. A Délvidéken élők attól tartanak, hogy két év múlva, amikor Magyarország kiépíti a schengeni határt, a vajdasági magyarság teljesen elszigetelődik. /Vajdaság. Nagy a veszélye a magyarság beolvasztásának. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2004. május 9.
A magyar állami költségvetésből idén 36 millió forint támogatást kapnak a határon túli magyar papok, lelkészek, közölte Gulyás Kálmán, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára. Most először juttat az állam ilyen jellegű anyagi segítséget határon túli magyar egyházi személyeknek. Egy-egy lelkész éves szinten százezer forintnak megfelelő összeghez juthat. /Magyar állami támogatás határon túli papoknak, lelkészeknek. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 9./
