Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A vásárhelyi egyetemisták a forradalom idején
(Folytatás november 4-i lapszámunkból)
A legkényesebb helyzet a városban, az első napokban az OGYI-n körvonalazódott, hiszen pillanatok alatt kialakult egy annyira feszült hangulat, amit nehezen lehetett kezelni. Az egyetemisták megfogalmazott követeléseire gyors megoldásokat kellett találni. Egy Vargancsik Lajos nevű egykori aktivista visszaemlékezése szerint is a ma- gyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. "Kiadták a parancsot – mondja a kérdezett –, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, vécét rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor,1 két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak. […] Csupor2 azt mondta, hogy menjenek fel a Somostetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó. […] Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceausescunak3 a háza (A Somostető alsó felén – sz. m.). Akkor még erdő volt ott. Megállt a sofőr, hogy addig, és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival,4 Csupor Branissal, ketten kétfelé. Na, elmegyünk, s a sofőr is kiszállt, s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebre vágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek."5
Egy hónappal a forradalmi események után, gyors, de óvatos adatgyűjtések alapján kezdetét vette az egyetemi mozgalom vezetőinek, hangadóinak a felelősségre vonása. Már a december 15-16-ára összehívott tartományi pártkonferencia előtt, a tartományi pártbizottság december 10-i jóváhagyásával az egyetemről kizártak három diákot: Vajna Tamást és Vajna Ágnest, valamint Kondráth Gézát, mivel "a MNK-beli események alkalmából bizonyítékát adták rendszerellenességüknek, és mert az első két hallgató földbirtokos családból származik, a harmadik pedig egy Csík rajonbeli felforgató szervezet tagjaként 4 évig volt börtönben".6 Mások kizárási ügyét vagy más szankciókkal való megrovását, mivel az azokat terhelő iratokat nem találták megfelelően dokumentáltnak, elnapolták. Róluk a következő években döntöttek, állandó megfélemlítő nyomás alatt tartva nemcsak a hallgatókat, hanem a tanárokat is.
Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak a forradalom ideje alatti magatartásáról értesülünk a tartományi pártbizottság bürójának 1956. decemberi 27-én tartott rendkívüli ülésén elhangzottakból is, amelyen az intézet megújított Ifjú Munkásszövetség (IMSZ) bizottságába választott, de a városi pártbizottság által kifogásolt négy diák ügyét tárgyalták. Az ülésen részt vett Badioc Ioan, Valter István, Vargancsik István, Molnár János7, Bugyi Pál, Fodor Géza8, György Ambrus9, Alexandru Ratiu10, König József11, valamint és Gere Mihály12 a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részéről. Az ülés első tárgya egy 105 tagú kínai küldöttség fogadásának megszervezése volt, amit hamar megtárgyaltak. A második pont, amelynek megbe- szélésére meghívták Erdélyi Lajost, a tartományi pártbizottság tudomány- és művelődési osztályának vezetőjét, Kopándi Sándort, az IMSZ központi bizottságának küldöttét, és egy Kiss nevű hölgyet, a IMSZ helyi vezetőségének képviselőjét is. Amiért Fazekas János a két központi bizottsági tagot, Gerét és Kopándit Vásárhelyre küldte, az nem volt egyéb, mint az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet IMSZ szer-vezetében kialakult helyzetnek a párt számára kényessé vált ügye.
A fő gond az volt, hogy a városi pártbizottság, bizonyos nyilvánosságra nem hozható információkra hivatkozva, elutasította négy egyetemistának – Piros Ferencnek, Ferenc Ernőnek, László Ildikónak és Nagy Lajosnak13 – az Intézet IMSZ-vezetőségébe történt megválasztását. Az egyetem ifjúsági szervezetének vezetőségéből eltávolított Piros Ferenc azonban írásbeli folyamodvánnyal fordult a városi IMSZ-bizottsághoz az intézkedés ellen, kihangsúlyozta eddigi elismert és méltányolt tevékenységét, követelve eltávolításának nyilvános megokolását az évfolyam előtt. Emiatt a tartományi pártbizottságra hárult a nyilvánosságra hozható okok keresése, közzététele és a városi párthatározat megerősítése. Fazekas utasítására a városba érkezett Gere és Kopándi, három napon át megbeszélést folytatott az egyetem vezetőségével, az intézeti és a városi pártbizottság tagjaival, valamint a tartományi és városi IMSZ-bizottságokkal, de szóba álltak több egyetemi hallgatóval is. Miután Erdélyi Lajos ismertette a tájékoztatót és az OGYI oktatási munkájának a javítására tett javaslatokat, Gere ismertette küldetésük célját: az egyetemi IMSZ vezetőségébe választott, de kifogásolt négy személy megválasztását elutasító városi párthatározat alaposságának a kivizsgálását. A megbeszélések során az intézet vezetősége, pártbizottsága és a diákok egy része is a kizárási határozat visszavonását kérte, mert ez szakadást okozott az ifjúsági szervezet és a diákság között.
A vita során elhangzottakból megtudhatjuk, hogy az intézet pártbizottságának titkára, egy Horváth nevű tanár (vagyis dr. Horváth Miklós orvosprofesszor) állítása szerint "a diákoknak nincs bizalmuk a Kádár-kormányban, mert behívta a szovjet csapatokat". Az összegyűltek ezt a magatartást úgy értelmezték, hogy a diákok szerint ezt a kormányt egy más, reakciós kor-mánnyal kell helyettesíteni. Amikor diákszövetség megalakulása során a tartományi pártbizottság részéről kiküldött Valter István14 megkérdezte a vezetőségbe jelölt Pirostól, hogy miként viselkedett a ma- gyarországi események alatt, a diákok kórusban kiáltották, hogy erre nem köteles válaszolni. Bugyi Pálnak, a tartományi néptanács elnökének szavai szerint: "Amikor a magyarországi események voltak, ezek újabb és újabb követelésekkel jöttek."15
Az egyetemisták általános hangulatát König József így jellemezte: amikor a magyarországi eseményekről volt szó, megtagadták, hogy beszéljenek róla, mert még mindig kitartanak amellett, hogy ott nem ellenforradalom volt, és kételkednek Kádár kormányában, a szovjet csapatok segítségében.
Gere a következőképpen jellemezte a négy egyetemistát: László Ildikó apja szociáldemokrata volt, de párton kívüli tanító, ő merész követeléseket megfogalmazó személy, de nem voltak ellenséges kijelentései; Nagy Lajos aktív és szakmailag jól felkészült, de az Ady-kör szabályzatának a szerkesztésekor megnyilvánulásai követelőzőek, szemtelenek voltak, és a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan nem nyilvánított "helyes" magatartást; Piros, aki IMSZ-titkár volt, aktívan tevékenykedett az ifjúsági szövetségben, tekintélye van, sokat foglalkozott művelő-dési kérdésekkel, és soha sem nyilatkozott "hülyén", még a magyarországi ese-ményekkel kapcsolatosan sem, amikor mások azt hangoztatták, hogy nem kell marxizmus, ő mindig védelmébe vette azt, de a magyarországi eseményeket nem ítélte el, és a háttérben ellenünk beszélt; Ferenc Ernő ellen nincsenek adataink, a kulturális életben aktív szerepet játszott, a tánccsoport lelkes tagja, csak azt hozhatjuk fel ellene, hogy az apja leventeparancsnok és horthysta tiszt volt. Kiegészítésként Bugyi Pál megjegyezte, hogy megoldotta Nagy szüleinek az adóügyét, de ő azt csak flegmatikusan vette tudomásul. Vele kapcsolatosan György Ambrus is megjegyzi, hogy Nagy magatartását társai elítélték, mégis a titkos szavazás során rászavaztak, még a hat párttag is. És azt is közli a résztvevőkkel, hogy még Horváth párttitkár véleménye szerint is helytelen volt a szovjet csapatok behívása.16
Az ismertetés után a résztvevők arról vitatkoztak, hogy milyen megokolásokat találjanak a négy egyetemistának az ifjúsági szervezet vezetőségéből való kizárására. Főként Piros és Ferenc esete volt kényes, mert azoknak erkölcsi joguk volt kitartóan követelni a kizárás nyilvános megokolását, mivel kollégáik széles körű bizalmát élvezték. Pirosnak nyilvánosan csak azt róhatták fel, hogy november 7- én megtagadta a felvonulásban való résztvételt. A hozzászólásokból kitűnik, hogy a nem megerősítés, vagyis kizáró ok a nevezetteknek a forradalom idején tanúsított "helytelen" magatartása volt. Végül is a megokolások további dokumentálása mellett jóváhagyták a kizárási határozatot.
A december 27-i határozatot az 1956. december 15-16-án Marosvásárhelyen tartott tartományi pártkonferencián elhangzottak szellemében hozták. A konferencia Gheorghe Gheorghiu-Dej17országos pártfőtitkár vezetése alatt zajlott, fő témája az 1956-os események értékelése volt. A főtitkár az ifjúsággal való hathatósabb foglalkozást tekintette elsőrendű feladatnak. Többek között a következőket mondta: "Az ideológiai munka terén mindenképpen le kell vonni a következtetéseket. Vegyék figyelembe a fiatalság, az értelmiség gondjait. Látható, hogy az ellenség megcélozta a marosvásárhelyi fiatalságot, meg a temesvárit (ott azért kevésbé), s más helyek ifjúságát is. Nem elégedhetünk meg azzal, amit eddig tettünk, meg kell nyernünk az ügyünknek a fiatalokat. Tudnunk kell, hogyan nyerhetjük meg őket céljaink számára úgy, hogy ne az idegen rádióadók befolyásolják őket, hanem mi. Az osztályharc objektív törvény a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején, még akkor is, ha ezt tagadni fogják. Mi nem foglalkoztunk kellőképpen a fiatalsággal, a tanulás kérdésével, kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből, ez a valóság. Megbeszéltük ezt a kérdést a Központi Bizottságban: valóban kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből. Nem engedhető meg, hogy ne tudjuk, mi történik egy egyetemen."18
A párt Központi Ellenőrző Bizottsága 1957-ben megvizsgálta az OGYI-n tapasztalható pártideológiai felkészültséget, az egyetemi hallgatók és tanárok beállítottságát illetően, az 1956. októberi események során tanúsított magatartásukat véve alapul. Az ellenőrzés megállapításait tartalmazó jelentés arról tájékoztat, hogy a 960 egyetemistából majdnem 200 "provokatív" módon viselkedett a forradalom alatt.19
1 Bodor András a marosvásárhelyi városi Néptanács Végrehajtó Bizottságának alelnöke 1953-tól.
2 Csupor Lajos (1911–1985) kommunista politikus. 1945–1946-ban a marosvásárhelyi városi rendőrség főnöke, 1946–1950 között különböző pártfunkciókat töltött be Marosvásárhelyen, 1951–1952-ben Sztálin tartományi párttitkár, 1952–1960 között a Magyar Autonóm Tartomány, 1960–161 között a Maros-Magyar Autonóm Tartomány első titkára, 1952–1969 között nemzetgyűlési képviselő.
3 Ceausescu, Nicolae (1918–1989) kommunista politikus, államfő. 1945-1989 között az RMP Központi Bizottságának tagja, 1955-től a Politikai Bizottság tagja is, 1954-től a párt egyik titkára. 1949-1950-ben mezőgazdasági miniszterhelyettes, 1950-1954 között honvédelmi miniszterhelyettes, 1956 januárjától a párt agrár- és adminisztratív osztályainak vezetője, 1965-től a párt főtitkára, 1974-től a Román Szocialista Köztársaság elnöke. A pártfőtitkár- államfőnek az ország számos helyén építettek luxusvillákat, ahol látogatásai alkalmával megszállt. Ilyen volt a somostetői is.
4 Bugyi Pál (1919 – ?) 1952–1958 között a Magyar Autonóm Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.
5 A visszaemlékezést idézi NOVÁK CSABA ZOLTÁN: A barikád "másik" oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei. Wikipedia, 2011.
6 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 116. A jegyzőkönyv közölve: BOTTONI 2006, 198.
7 Molnár János a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik titkára.
8 Fodor Géza a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
9 György Ambrus a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
10 Ratiu, Alexandru (1913 – ?) 1952-től a Steaua Rosie újság főszerkesztője.
11 König József 1956-ban a Magyar Autonóm Tartományi Pártkollégium elnöke volt.
12 Gere Mihály, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága propagandaosztályának egyik főnökhelyettese, 1965- től a Központi Bizottság póttagja, 1966-tól a titkárság tagja, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának alelnöke, majd 1979-től elnöke, 1989-es események után letartóztatják és elítélik.
13 Marosvásárhely 1956–1959 közötti eseményeiről átfogó képet nyújt DR. NAGY LAJOS rétyi körorvos, a rendszer egykori szenvedő alanya Életünk kórtörténete (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) című könyvében, tizenkét sorstársának visszaemlékezéseivel és korabeli hivatalos dokumentumokkal kiegészítve. Kitért arra is, mi lett a gyűléseken megbélyegzett "ellenséges elemek" további sorsa. Kuna Tibor gyergyócsomafalvi "kulákivadék" Balánbánya főorvosa, Bárányi Ferenc és felesége, László Ildikó megbecsült orvosok és közéleti személyiségek Temesváron, Katz Pál igazgató-főorvos Zilahon, Piros Ferenc kórházalapító főorvos Marosvásárhelyen, Tóró Árpád népszerű szakorvos Székelyudvarhelyen, Szász István Tas a kolozsvári mentálhigiéné megszervezője, Kiss András Belényesen, majd Nagyváradon főorvos. (Ismertetőjét lásd: Barabás István: Az élet fonákja. Nehéz leckék. Hargita Népe 2008. október 21.)
14 Valter István (1925–2010?) 1956-ban a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi Bizottságának egyik tagja, a tartományi pártiskola igazgatója, később a Vörös Zászló főszerkesztő-helyettese.
15 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 340-349.
16 Uo. 346-347.
17 Gheorghiu-Dej, Gheorghe (1901–1965) vasúti munkás, 1945–1965 között a Román Kommunista (Munkás) Párt főtitkára. 1945 után közlekedésügyi és ipari miniszter, 1948- 1952 között a Minisztertanács első helyettese, 1952–1956 között miniszterelnök. Megjegyezzük, hogy a pártfőtitkár az autonóm tartomány megalakulása után először járt annak székhelyén.
18 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 140/1956. sz., 86-104. A főtitkár beszéde, magyarra fordítva, teljes egészében közölve: PÁL-ANTAL 2006, 259-273.
19 Ua. 175/1957. sz., 240
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Török József és tizenegy társa golgotajárása (Ötvenhat Erdélyben)
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.” (Albert Camus: A magyarok vére, 1957. október 23.) „1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek és a szabad nemzetek krónikáiban. A bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, és bármekkora áldozatot követelnek.” (John F. Kennedy: Nyilatkozat 1960. október 23-án.)
Nem véletlenül idézek két, ma is időszerű vallomást az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc világtörténelmi jelentőségéről. A román kommunista diktatúra és kinyújtott vasökle, a Securitate – a pártpropaganda és szolgalelkűvé tett sajtója minden eszközt felhasználva igyekezett meggátolni, hogy a magyar forradalmat egekbe emelő vallomások eljussanak Románia állampolgáraihoz, kezdettől fogva ellenforradalomnak minősítette a Magyarországon történteket! – a magyar forradalom eszméit a legveszélyesebbnek tartotta, görcsös igyekezettel próbálta megakadályozni, hogy átterjedjenek Romániába, és belső ellenállást váltsanak ki a lakosság, elsősorban a romániai magyarság soraiban. Ennek abszurd drámába illő bizonyítéka, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméivel való teljes azonosulásáért a Török József nevével fémjelzett „galócási csoport” tizenkét tagját 1966. május 14-én ítélték el súlyos börtönévekre. 1966-ban a párt- és kormánypropaganda szerint Romániában nem voltak politikai foglyok, ezért a politikai elítéltek közbűntényes minősítéssel, de azoktól szigorúan elkülönítve töltötték büntetésüket a hírhedt nagyenyedi börtönben. A Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 14-én kihirdetett ítélete szerint Török József csoportja ellen a vád: „rendszerellenes szervezkedés felforgató szervezet létrehozásával”, „kapcsolatba léptek olyan magyar állampolgárokkal, akik részt vettek az 1956-os ellenforradalomban”, és „a tőlük kapott feladatok végrehajtására hozták létre a szervezetüket”. A csoport letartóztatására 1965. november 11-e és december 28-a között került sor. Az elsőrendű vádlottat, Török József Bukarestben tanuló műegyetemi hallgatót és Török István Józsefet 12 év börtönbüntetésre, Csatlós Jenőt és Francz Károlyt 8–8 évre, Zakariás Dezsőt 7 évre, Bajkó Istvánt 6 évre, Gegő Bélát és Kulpinszky Istvánt 5–5 évre, Mózes Károlyt 4 évre, Halász Józsefet, Hompoth Ferencet és Mezey Árpádot 3–3 év börtönbüntetésre ítélték.
Török József 1990 elejétől a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke. Ebben a minőségében – mondjuk ki végre! – a romániai magyar politikai elítéltek közül a legtöbbet tette azért, hogy rab- és sorstársai bátor kiállása, meghurcolása, szenvedése, ragaszkodása a szülőföldhöz örökre bevésődjön a kollektív emlékezetbe. A 2010-ben felavatott, 774 politikai elítélt nevét feltüntető emlékpark, majd a kommunizmus áldozatainak méltó emléket állító emlékház – az erdélyi Terror Háza – Török József legfontosabb műve. Külön érdem: a hely, ahová a romániai magyarok ellen indított politikai perek dokumentumait fogjuk összegyűjteni, a szabadságszerető és azért bármilyen áldozatra képes háromszéki székelyek szeretett városában, Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor nevét viselő művészeti líceum tőszomszédságában található.
A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió egyik fontos célcsoportját alkották a magyar oktatási intézmények tanárai és diákjai, valamint a magyar nyelvű szak- és tanonciskolák tanulói. A sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága és a Kossuth Kör, a brassói központú, de zömmel háromszéki tagsággal büszkélkedő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a gyergyószárhegyi „Fekete Kéz”, a Puskás Attila és a Kacsó Tibor nevével fémjelzett tanár-diák perekben az összesen 223 erdélyi magyart négy életfogytiglani kényszermunkával és 2600 év börtönbüntetéssel sújtották. 1965-ben és 1966-ban is sor került magyar diákok, illetve fiatal szakmunkások elleni kirakatperekre. Az Erdélyi Ifjúság nevet viselő csoportban és Török József csoportjában összesen 19 személyt ítéltek el 131 év börtönbüntetésre. Az önmagában is különleges per az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemességének egyik erdélyi bizonyítéka: 1964 augusztusában a Gyergyósalamáson 1927-ben háromgyermekes munkáscsaládban született, tanítóképzőt végzett, majd a második világháború után Magyarországon rekedt Török Sándort felkereste testvére, Török István József és másod-unokatestvére, Török József. Két hétig laktak Török Sándornál. „Beszélgetéseik során – olvasható a Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 18./14-es számú ítéletében – megismerték Szőnyi Gyulát is. Török Sándor és Szőnyi Gyula – akiket az 1956-os ellenforradalomban való részvételükért Magyarországon elítéltek –, azt mondták a vádlottaknak (Török István Józsefnek és Török Józsefnek – T. Z.): ők már létrehoztak egy felforgató szervezetet, amelynek valódi célja egy újabb ellenforradalom kirobbantása, és azzal bízták meg őket, hogy amikor visszatérnek a Román Szocialista Köztársaságba, alakítsanak egy hasonló, magyar nemzetiségű, nacionalista-soviniszta érzelmektől vezérelt elemekből álló szervezetet, amelyik a megfelelő időpontban harcot indít a hazánkban meglévő társadalmi rendszer erőszakos megdöntéséért és Erdély Magyarországhoz való csatolásáért.” A gyergyósalamási születésű Török Sándor periratát, elítélésének és a börtönből való szabadulása utáni életének történetét Eörsi László A „Baross Köztársaság”. A VII. kerületi felkelő csoportok című, a budapesti L’Harmattan Könyvkiadónál 2011-ben megjelent kötetében ismertette. Budapest belvárosában a Baross téri csoport állt legtovább ellen a szovjet csapatoknak. Ők voltak Budapest harmadik legnépesebb ellenállócsoportja a legnagyobb kerületben, akik Nickelsburg László műszerész keménykezű vezetésével a forradalom első napjaiban tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes Nemzetőrségbe. A legnagyobb számban a Baross téri csoport vette ostrom alá a Köztársaság téri pártszékházat, és részük volt az ostromot követő leszámolásokban is. November 4-én este, amikor a szovjet csapatok szétlőtték a bázisukat, szétszóródva még öt napon át, 1956. november 9-ig folytatták a harcot az iszonyatos túlerőben lévő szovjet csapatokkal. Sokan közülük a Péterffy Sándor Kórházban a még hetekig tartó politikai ellenállást választották. A kádári retorzió az erzsébetvárosi kerület ellenállóira csapott le a legkegyetlenebb módon: a vérbírák 37 halálos ítéletet hoztak, közülük senki sem kapott kegyelmet, kivégezték őket!
Török Sándor 1956. október 27-én részt vett a Petőfi-szobornál tartott tüntetésen, majd október 30-án csatlakozott az Illés István és Szőnyi Gyula által szervezett Magyar Forradalmi Ifjúsági Párthoz, amely lefoglalta az ÁVH Izabella utca 62. szám alatti épületét. Török Sándor az ifjúsági párt héttagú intézőbizottságának a titkára lett, ő intézte a kapcsolatfelvételt más forradalmi pártokkal és csoportokkal. 1956. november 4-én csatlakozott a Hársfa utcai rendőrkapitányságon lévő csoporthoz. Az Eötvös utcai csoportnál és a Royal Szállóban is tevékenykedett. 1956. november 8–9-én tette le a fegyvert. (Eörsi László: im., 409. oldal.)
Török Sándor Bónis Lászlóval megalakította a Függetlenségi Frontot, amely később Magyar Ifjúsági Függetlenségi Front néven vált ismertté. 1956. november 30-án körlevélben vették fel a kapcsolatot a forradalmi szervezetekkel. Török Sándor röpcédulákat gyártott és sokszorosított. A Kádár János vezette kormány 1956 decemberében rendelettel feloszlatta a forradalmi bizottságokat, Török Sándort 1956. december 17-én letartóztatták. „Azért fogtam fegyvert, mert úgy tudtam, hogy a szovjetek azért jöttek Magyarországra, hogy visszaállítsák a Rákosi-rendszert” – vallotta a kihallgatásakor. Halász Pál bíró tanácsa 1957. október 18-án hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. 1958. január 27-én a Borbély-tanács jogerőre emelte az első fokon hozott ítéletet. 1962. március 6-án szabadult Török Sándor. 1966. január 11-én ismét letartóztatták összeesküvésre irányuló előkészület és folytatólagosan elkövetett izgatás vádjával. Bimbó István tanácsa ezúttal négyéves börtönbüntetést szabott ki Török Sándorra. 1968. szeptember 10-én Vágó Tibor tanácsa másfél évre enyhítette az ítéletet. Szabadulása után raktárvezető lett a Budapesti Fűtőerőműveknél. 2001-ben hunyt el.
Nem nehéz összefüggést találni Török Sándor második ítélete és a Török József csoportja elleni koncepciós per között. A román és magyar állambiztonsági szervek együttműködtek a belső ellenzék elhallgattatásában, akár fizikai likvidálásában is. A szocialista Románia igazságszolgáltatása szerint: „a legelvetemültebb magyarországi ellenforradalmárok voltak a felbujtóik”. Török István József és Török József 1964. augusztus 15-e és szeptember 1-je között tartózkodott Magyarországon. A román vádhatóság szerint Török Sándor kérkedve ismertette az „ellenforradalom” alatti tevékenységét, s közölte a két „román állampolgárral”, hogy „a politikai elítéltek a szabadulásuk után is összetartanak, fel vannak készülve a rendszerváltoztatásra, amely lehetővé teszi számukra, hogy a hatalom a kezükbe kerüljön. Felszólította az erdélyi rokonokat: hozzanak létre Erdélyben is ilyen illegális szervezetet, készüljenek fel a rendszerváltozásra.” 1964. szeptember 1-jén tértek vissza Romániába. A vádirat szerint az utasításoknak megfelelően „azonnal hozzáfogtak a felforgató szervezet létrehozásához, amelynek célja a Romániában létrejött társadalmi rendszer erőszakos megdöntése, Erdély Magyarországhoz való csatolása”. 1964. szeptember 1-je és 1965 augusztusa között tíz tagot szerveztek be (őket a perben el is ítélték! – T. Z.), sikertelen volt Antal Ferenc és Orosz Lajos beszervezése. Török József a beszervezés során arról is beszélt, hogy a magyarországi „ellenforradalmároktól”, Török Sándortól és Szőnyi Gyulától később fegyvert is kapnak. A vádhatóság meglódult fantáziája szerint: a fegyvereket Magyarországról ejtőernyősök hozzák, akik leereszkedve a Kelemen-havasokba, átadják a csoport tagjainak. Török József terve a vádirat szerint az volt, hogy az akcióba lépés kezdetén megtámadják a milíciaőrsöket, valamint a Securitate és az RMP székházát. Kérte a csoport tagjait, hogy minél több magyar fiatalt szervezzenek be. A hatóságokat azzal próbálta átverni, hogy elsősorban a párt- és IMSZ-tagokat szervezte be, maga is a Román Kommunista Párt tagja volt. Több titkos gyűlést tartottak Csatlós Jenő lakásán. Az egyiken elhatározták, hogy megkeresik a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyvert is. Török József tagsági díj bevezetését és a szervezet működéséhez szükséges pénzügyi alap létrehozását, hűségeskü és írásos kötelezvény megfogalmazását javasolta. Rendszerellenes magatartásuk kialakítása érdekében rongyossá olvasták A budapesti Kossuth rádió ostroma című, titokban behozott „ellenforradalmi kiadványt”. Hasonló támadásokat terveztek a párt- és állami szervek ellen. Olyan „nacionalista és soviniszta” műveket terjesztettek, mint A magyar nép ezeréves története, Magyarország története című kiadvány négy kötete vagy Az erdélyi ezredek a világháborúban és Nagy Imre és bűntársai összeesküvése című könyvek. Török József a katonai szolgálatát teljesítő Csatlós Jenőt is arra biztatta, magyar bajtársai köréből minél több új tagot toborozzon. Török József intenzív levelezést folytatott a Budapesten a Csengeri utca 72. szám alatt lakó nagybátyjával, Török Sándorral, akinek beszámolt a szervezet létrehozásáról, kifejtett tevékenységükről. Bár virágnyelven fogalmazta meg, a tárgyalások során a Securitate által kifogott levelek a legfontosabb bűnjelekké váltak. A büntető törvénykönyv 209. szakasza 1. pontja, valamint az 58. és a 157. szakasz alapján a Bukaresti Katonai Törvényszék Török Józsefet tizenkét év szigorított fegyházbüntetésre és hét év jogvesztésre ítélte. Ugyanakkor a teljes személyi vagyonát elkobozták, ami az 1965. november 13-i házkutatási és elkobzási jegyzőkönyv szerint mindössze két öltönyből, egy nagykabátból és egy pár bakancsból állott. A Securitatét foglalkoztatta a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyver és robbanóanyag kérdése. Ezért a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi különítménye újabb házkutatást tartott Török József szülői házának padlásán. Nem találták meg az elrejtett dinamitot. Erről a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi igazgatósága átiratban számolt be a Kolozs tartományi igazgatóságnak 1967. március 8-án. Török József ekkor a nagyenyedi börtönben raboskodott. A román és a magyar állambiztonsági szervek 1963 utáni szoros együttműködését – amit neves történészek is tagadnak! – bizonyítja: amikor Török Sándort és Szőnyi Gyulát az 1966/3260-as számú perirat alapján újra elítélték, a magyar legfelsőbb bíróság a Budapesti Fővárosi Bíróságot új eljárásra utasította, előírva, hogy Török István József és Török József román állampolgárokat tanúként a Fővárosi Bíróság vagy legalább egy román bíróság hallgassa ki. A Fővárosi Bíróság 1967. augusztus 4-én – a román katonai főügyészség útján – be is idézte őket az 1967. szeptember 25-re kiírt tárgyalásra. Erre a beidézésre érkezett egy román nyelvű válaszlevél a Maros–Magyar Autonóm Tartomány Maroshévíz rajoni igazgatóságától: a tanúként beidézettek a nagyenyedi börtönben vannak („fiind încarcerat de către Penitenciarul Aiud”). Török Sándor és Szőnyi Gyula említett ítéletéből idézek: „Török István és Török József román állampolgár tanúkat a bíróság szabályszerűen idézte, vétívük vissza is érkezett, a tanúk azonban a kitűzött tárgyalásra nem jelentek meg, így személyes meghallgatásukat a bíróság nem tudta foganatosítani. Ezek után a bíróságnak vizsgálnia kellett azt a körülményt, hogy a két román állampolgár tanúnyomozati írásos vallomását melyik vádlott vonatkozásában és milyen mértékben vonhatja értékelési körébe a tényállás megállapításánál.” A levéltári kutatásnak kell kiderítenie: a magyar vagy a román állambiztonsági szervek „súgtak” előbb a másiknak? Az eddigi kutatásokból az valószínűsíthető: a Securitate tájékoztatta előbb a magyarországi állambiztonsági szerveket, abban a reményben, hogy egy nagy, Magyarországra és Romániára kiterjedő magyar irredenta szervezetet lepleznek le, semmisítenek meg. A Török József dossziéjának vezérvonala: a gyárban, a sepsiszentgyörgyiek körében irredenta megnyilvánulásai vannak.
Török József 1944. január 10-én született Gyergyósalamás községben. Gépmunkás volt a galócási faipari kombinátban. 1965 őszén sikeresen felvételizett a bukaresti műegyetem elektrotechnika karára. Itt tartóztatták le 1965. november 11-én. 1974. november 14-én szabadult a nagyenyedi börtönből, rokona, Török István József november 12-én. Török József többé nem folytathatta tanulmányait a bukaresti műegyetemen. Mindketten Sepsiszentgyörgyön találtak menedéket és megélhetést: István a bútorgyárban, József az autóvillamossági vállalatnál dolgozott betanított munkásként, 1975-től szerszámlakatosként. A Securitate Török Józsefet a szabadulása után „Turcul” (Török) fedőnéven követte. A vaskos dossziékból kibomlik Sepsiszentgyörgy és Háromszék legújabb kori történetének ismeretlen fejezete. Az ügynökhálózat kiválóan működött, a célkeresztbe került személyek minden lépését követték, a mai ember számára hihetetlen logisztikát hoztak létre, mozgósítottak. Romániában 1956 nem 1956-tal kezdődött, és nem is végződött 1956-tal. A magyarellenes retorzió „utórezgéseit” máig érezzük, mindennapjaink részévé váltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felrótták Kövérnek a „szerecsenmosdatást" az udvarhelyiek
Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásával felálló parlamenti képviseletnek.
Az Országgyűlés elnöke hétfő este a székelyudvarhelyi városháza dísztermében tartott fórumon biztatta az erdélyi magyar összefogás támogatására a hallgatóságot, kijelentései azonban élénk vitát váltottak ki. A fórum szinte valamennyi hozzászólója bizalmatlanságát, fenntartásait hangoztatta az RMDSZ-szel szemben, tekintettel arra, hogy a városban júniusban az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ellenzéki koalíciója nyerte meg az önkormányzati választásokat.
Kövér László szerint az erdélyi magyarságnak azt kell mérlegelnie, hogy a legrosszabb bukaresti képviselet is jobb számára, mint a képviselet nélküliség. A házelnök elmondta, erdélyi körútja előtt visszaolvasta azokat a nyilatkozatait, amelyeket az elmúlt évtizedekben az RMDSZ-szel kapcsolatban tett, és ezek esetenként meglehetősen durva nyilatkozatok voltak. Mégis úgy érzi, hogy ezek visszavonása nélkül kell arra biztatnia az erdélyi választókat, hogy álljanak oda az összefogás mögé.
A politikus hozzátette: az erdélyi magyarság kilátásainak a romlása teszi szükségessé az összefogást. Megjegyezte: Romániában olyan eszközöket vetettek be az elmúlt időszakban a magyar közösség jogérvényesítési törekvései ellen, amelyekkel a korábbi években soha nem élt a román hatalom. Kijelentésével a korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás felhasználására utalt.
Kövér László bölcs dolognak tartotta, hogy az RMDSZ vezetése belátta: nem szabad kockáztatni, és össze kell fognia a korábbi ellenzékével. Úgy vélte, ez jó irányba tett lépés, mely megállíthatja azt a tendenciát, hogy a magyar választók kisebb arányban mennek el szavazni, mint a többségiek. A hozzászólók némelyike kijelentette, időre van szüksége, hogy feldolgozza „a Fidesz színe változását", más „szerecsenmosdatásnak" tartotta az RMDSZ iránti bizalom megnyilvánulását, megint más pedig azt kérdezte Kövér Lászlótól, hogy számíthat-e rá a Székelyudvarhelyen már sikeres EMNP-MPP koalíció, ha a decemberi választásokon megbukik az RMDSZ-MPP összefogás.
Kövér László köszönetet mondott a kíméletlen őszinteségért, de kijelentette: az erdélyi magyar politika az önsorsrontás olyan szintjére jutott, ami tovább nem vihető. „Nekem személy szerint van okom arra, hogy ne felejtsem el: mit kaptam az RMDSZ-től, hogyan árultak el engem, amikor nemzeti ügyet akartam képviselni ebben a városban. De ez nem lehet személyes ügy" – utalt arra, hogy négy évvel ezelőtt hiába ment Székelyudvarhelyre, mert az akkori RMDSZ-es polgármester közreműködésével meghiúsult Nyirő József hamvainak az újratemetése.
Az Országgyűlés elnöke kijelentette: csak az vált jegyet az esetleges későbbi bírálatok megfogalmazására, aki elmegy szavazni december 11-én. A vitát Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkész zárta le azzal, hogy kijelentette: az advent a várakozás időszaka, amikor előre kell nézni. A tiszteletes azt kívánta, hogy a választások után kezdjen új életet a közösség. Hozzátette, ez az élet akkor is sikeres lehet, ha „kényszerházassággal" indul.
MTI
Erdély.ma

Nagyszabású katonai díszszemlével ünnepeltek ma Bukarestben
Több NATO-tagállam díszegységeinek, illetve a román hadsereg és a belügyminisztérium több mint háromezer fegyveresének részvételével nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelték csütörtökön Bukarestben Erdély és a Román Királyság 1918-as egyesülésének napját, Románia nemzeti ünnepét.
A díszszemlét Klaus Iohannis államfő és Dacian Ciolos miniszterelnök jelenlétében a napokban felavatott, frissen helyreállított első világháborús diadalívnél rendezték meg. A diadalívre a román hadsereg dicsőség-listáját tartalmazó tizenkét településnév közé visszakerült a „Budapest” felirat is, amelyet a kommunisták 1953-ban bevakoltak.
A több ezres közönség előtt rendezett katonai parádén a szárazföldi erők különböző fegyvernemei, valamint a csendőrség, a határőrség, a titkosszolgálatok különleges alakulatai vonultak fel díszlépésben több száz csapatszállító páncélos, rakétahordozó és kétéltű jármű fedélzetén, miközben fölöttük a román légierő mintegy ötven helikoptere, csapatszállító- és harci repülőgépe – a többi között az idén beszerzett első F-16-osok – rendezett bemutatót.
MTI Erdély.ma

Andrei Pleșu: A románok a történelem nagy vesztesei 
Egyre hangosabb és a nép által állítólag egyre inkább elfogadott a nacionalista diskurzus, annak legtriviálisabb-kiszámíthatóbb formájában: külföldről (Brüsszel–AEÁ–Soros–magyarok–szabadkőművesek–háttérhatalom) irányítanak minket, centiről centire vásárolják fel hazánkat (nem világos, hogy ki adja el), Románia a szétdarabolás küszöbén áll. (Bizonyíték: egy amerikai filmecske, mely a tudatlan közönségnek elmagyarázza, hol vagyunk a térképen, melyik a nemzeti terület három nagy választóvonala a Kárpátok mentén és miként határozta meg történelmünket az egységre törekvés. Ergo: a filmecske, aljas módon, Románia nagy felosztását jósolja meg legalább három különálló régióra, bizonyos kapzsi jövevények javára.)
OK! Legyünk résen! Bárki, aki „románul érez”, az örök áldozat keserű könnye (az egész bolygónak van valami baja velünk) és az ellenségnek végső leckét adni kész ősi vitézség harci kiáltása között ingadozik. Úgy tűnik, az ilyenfajta diskurzus hangoztatói nem fogják fel, hogy nagy imázskárt okoznak a románoknak: mindebből az következik, hogy a történelem nagy vesztesei vagyunk, akiket állandóan elnyomnak, meglopnak, üldöznek, átvernek, fenyegetnek.
Egyfajta szomorú angyalkák vagyunk, akik rossz helyen vannak, és akiket végül a kiirtás felé hajtanak. Csak annyit tudunk a magunk javára mondani, hogy időről időre hisztérikussá válunk: robban a puliszka. Készek vagyunk feláldozni magunkat, megvédeni „szegénységünket és szükségeinket és nemzetségünket”, és mindenesetre Isten a mi oldalunkon áll. Isten annyira beleszeretett a jó tulajdonságainkba, hogy biztosak lehetünk abban, egyszer majd győzelemre segít minket.  Eddig még úgy-ahogy elmenne. De a dolgok nagyon gyorsan haladnak a döbbenet felé. A haza falvaiban (a honi lélek „vátrájában”) készített tragikomikus riportok sokasága azt mutatja, hogy váratlanul sok, mindenféle korú falusi nem tudja, hol van Románia, az ország nevét nem tudja Európához kötni, és fogalma sincs a román zászló színeiről! „Nem tudom!”, „Nem láttam!”, „Talán van benne valami kék”, „Valami barna is van a közepe táján” – íme, a megkérdezettek néhány „tapogatózása”. De ez még semmi. Sokkal meglepőbb az, amit a legutóbbi felmérések mutatnak: az elnyomott románizmus lobogóját eltökélt vehemenciával lobogtató párt, a leghevesebb nacionalista diskurzusú, nem szerezne három százaléknál többet a hazafias választók voksaiból. Az egyik magyarázat az lehetne, hogy a románok intelligensek: nem hagyják átverni magukat néhány szavazatvásárló olcsó locsogása által. Egy másik magyarázat az lehetne, hogy a románok pragmatikusak: szeretnek sóvárgásról és fájdalomról szóló dalokat hallgatni, szeretik, ha azt mondják nekik, hogy minden rosszért a külföldiek a hibásak, de amikor szavazásról van szó, akkor előítélet nélkül váltanak: az országféltők riogatása sokkal inkább csak egy „lelki” ügy. Mi azt a pártot szeretjük, mely nagyobb nyugdíjakat és kisebb adókat ígér. Ami meg a hazácskát illeti… még meglátjuk. Egyelőre jó lenne némi dohány a zsebünkbe. A román jól helyezkedik: tudja, hogy egyeseknek szentimentális tereferéjük van, másoknak meg költségvetésük. Egy fröccs mellett szívesen és sóhajtozva elhallgatják a tereferét. De csak az „okos fiúk” számítanak. Rendben: „eddig, és ne tovább!”, de mindent egybevetve nekünk is emberi módra túl kell élnünk, csapunk időnként egy jó nagy murit, bojkottáljuk egy picit a történelmet… Különben is, a pártokban ücsörgő románok a választások küszöbén a külföldiek beavatkozása nélkül is egymás torkának ugranak. Nincs szükségünk árulókra, szócsövekre és románellenes ügynökségekre, hogy beverjük a „másik táborhoz” tartozó nemzettársaink fejét. Nélkülük is boldogulunk: „Le a minket nem szerető és ránk nem szavazó románokkal!”, „Kivesszük a hatalmat a másik oldalon álló pártokban lévő románok kezéből”, „Úgy a földhöz teremtjük őket (a be nem tagozódott románokat), hogy abból koldulnak!”. Vissza az egypártisághoz! Romániát elgázolva fogunk a románizmussal győzni…
Másik döbbenet: nem tudom, hogy mi az oka, de a hazafias retorikát – mely kétségtelenül legitim, ha bölcsességgel és mértékletességgel használják, bunkó rikkantások, másodkézből vett románcok, kofai szlogenek nélkül – általában nyilvánvalóan a középszerűek sajátítják ki. Olyan alakok, akik rosszul vagy kezdetlegesen használják az anyanyelvüket, nyilvánvalóan idegen tőlük a nemzeti kultúra, híján vannak az igazi emberi nagyságnak, és bőbeszédűségüket kizárólag a nemzeti „elkötelezettség” legkonvencionálisabb vetületén gyakorolják.
Egy-egy tehetséges, de öregkorára a hazafias show csábítása által elragadott színészecske, aki – valószínűleg – meg van arról győződve, hogy Tudor Vladimirescu egyfajta reinkarnációja, egy-egy kvázi-névtelen ügyvédecske, a Spiru Haret Tudományegyetemen vagy a rendőrakadémián szerzett oklevéllel, egy-egy gyanús életrajzú (nem hiába milliomos euróban) ügyeskedő senkiházi és mindenféle egyéb „sápadtarcú” vergődik hiábavalóan az összes tévécsatornán: nincs körvonaluk, nincs tartalmuk, nincs karizmájuk. És főleg, nincs semmi, ami azt bizonyítaná, hogy bármit is megérdemelnének a hazától: valamilyen nemes áldozat, valamilyen döntő hatású tett, valamilyen impozáns teljesítmény. Semmi. Csak „szájalás” és zajos egy helyben topogás. Ilyen „vezérekkel” a „románizmus” csakis gallyra mehet.
Másik döbbenet, az előbbi folytatásaként: nem tudom, mi az oka annak, hogy Románia tele van üres karrierű emberekkel.
Kétséges minőségű vagy gyógyíthatatlan sekélyességű alakok kerülnek gyakran csúcstisztségekbe. Olyan hölgyek, akik egy lakótelepi élelmiszerboltot simán elvezethettek volna, vagy jók lettek volna lakóbizalminak, „bizottsági” urak, akik inkább csak a focihoz értenek, ügyetlen butikosok, hajdan peckes katonák, unalmas demagógok, tucatjogászok stb. – (szavazással? banda-megállapodásokkal? honi zűrzavar révén?) sztárpozíciókba kerülnek, melyekhez csak a pofátlanságuk van meg: képviselők, szenátorok, polgármesterek, pártbéli nagykutyák, politikai elemzők, minden lehetséges tudomány doktorai. Röviden: született imposztorokká, a győzedelmes semmirekellőség jelképeivé válnak. Mindezen megdöbbentő tények végén (és van még néhány) Constantin Noica egyik mondása jut eszembe: Az országért valamit tenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy megszabadulunk a „román giccstől” (eredeti románban: lăutarism).
(ADEVĂRUL, Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Antal atya, a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja
Életének 99. évében, december 14-én este a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének Bíró János, rendi nevén Antal atya – tudatta Böjte Csaba ferences szerzetes. Búcsúztatásáról, temetéséről később intézkednek.
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941. szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. Székelyudvarhelyen és Zetelakán szolgált. 1945–49 között az udvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Majd a szerzetesrendek feloszlatása következett.
1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végzett.
Pappá szentelésének 70. évfordulóján, 2011-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, ugyanakkor Fenyéd község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki. Idén pappá szentelésének 75. évfordulóján Csíksomlyón, majd Szászvároson adott hálát Istennek és a Szűzanyának, „hogy igenjeit megtarthatta”. Első kötete 91 éves korában jelent meg, amit további majd’ tucatnyi követett. Az Íme, az ember című, Isten szolgája Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára írt könyvét 2016 májusában mutatta be.
Csaba testvér áldozatos munkáját segítendő, Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában. Erről így vallott: „Hosszú életem minden megspórolt vagyonát utolsó banijával, minden banit lelkemnek meleg szeretetével behintve az ifjúság oltárára tettem. Nem mellékes, hogy milyen eszmékre, milyen elvekre építjük egyéni és közösségi életünket. Elvárom, hogy ne sodródjatok orientáció nélkül megtévesztő világnézetek hálójába. Azt akarom, hogy az erdélyi magyar veletek és általatok hitvalló, egységes, növekvő, erkölcsös, fizikai és testi mivoltában erős, emelkedő nemzet legyen. Bízom bennetek, fogadjátok baráti jobbomat! Veletek leszek halálom után is.”
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriaradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

A jótékonykodó gyergyószentmikósiak adományait köszönték meg
Gyergyószentmiklóson idén is a meghirdetett tartósélelmiszer-gyűjtési akció Böjte Csaba Adj örömmel, szeress nagylelkűen! – nyíltszívűségre buzdító szavaival indult útjára az adventi időben. Szombaton a záróünnepségen a rászoruló családok és egyedülállók nevében is köszönték az adományokat a szervezők.
„Máig 140 család és egyedülálló idős részesülhetett élelmiszercsomagban, és ezzel örömteli látogatásban, odafigyelésben az ünnepi előkészületben. Ennél azonban sokkal többen vagyunk, akik részesei voltunk és vagyunk az összefogásnak. Az elmúlt néhány hétben az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért program résztvevőiként sokan megéreztük, hogy az öröm morzsái képesek megváltoztatni egész napunkat, hetünket, a közösség hangulatát” – indította köszöntőjét a Sláger centerben Balázs Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
Túl azon, hogy tartós élelmiszert gyűjtöttünk segítségül a nehéz körülmények között élőknek, minden egyes alkalommal megerősítjük azokat a szálakat, amelyek összefognak, és összekötnek bennünket – mondta Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, kitérve arra is, mit jelent számára ez az összefogás.
„Várjuk a belső békét, a csodát, az érzést, hogy egyszercsak utolérjen, és igaz legyen a karácsony. Érzést várunk, valami nagyot, szívet elöntő csodát, de nem nagy csodából áll az élet, hanem apró kis örömökből. Egy nehéz napon érkező telefonhívásból, egy átfázás utáni megmelegedésből, a készülő étel illatából, egy kitalált gondolatból. Olyan apró mozzanatokból az életünkből, mely örömet okoz” –hívta fel a jelenlévők figyelmét, és arra kérte, legyenek érzékenyek az apró örömökre, hiszen advent harmadik hete az öröm fontosságára irányítja a figyelmet.
„A három éve elindult Együtt, egymásért, szentmiklósiakért program egyre nagyobb sikerrel tanít bennünket, szentmiklósiakat arra, hogy a csodát nem várni kell, hanem tenni kell érte. Nem a semmiből lesz, a csoda általunk lesz, az év ebben az időszakában csodává kell válnunk és ennek egyik módja pedig pont az adakozás. Idén megsokszorozódott a támogatók, a támogatni vágyók sora, egyre többen érzik, hogy a csodává válás, a segítés kétszeres öröm. Öröm az adakozónak és annak is, aki szükséget szenved”– hangsúlyozta a polgármester, és köszönetet mondott mindazoknak, akik partnerként álltak az ügy mellé, melyet a városháza Gereöffy Imola által vezetett szociális osztálya szervezett és bonyolított le. Ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak is, akik adakoztak a rászoruló családoknak és egyedül élőknek.
Azoknak a civileknek, egyházaknak, vállalkozásoknak a száma, akik az idei összefogáshoz csatlakoztak eléri az 50-et is. A pozitív szemléletet és nyíltságot, amelyet tanúsítottak kis figyelmességgel, a idősek által készített, festett kövekkel, egy tanulságos történettel köszönték meg. Ugyanakkor köszönetet mondtak Böjte Csaba testvérnek, hogy vállalta az idei program védnökségét.
A Step Dance Sportklub táncosai ezúttal is szemet gyönyörködtető előadással készültek, és ünnepre hangolt a Fogarasy Mihály Általános Iskola II. B. osztályának előadása is, Mezei Magdolna tanító néni vezetésével a csengő hangú gyerekek a Karácsonyi pásztortáncot és Mária altatóját adták elő.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro

Decemberi beszélgetés Hosszú Zoltán, egykori RMDSZ-szenátorral
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (II.)
 1996 után mi történt veled?
– Jelentkeztem újból, de már nem volt elég szavazóm. Akkor visszamentem ügyvédnek. Magánirodát nyitottam, odavettem a fiamat is. Most nyugdíjas vagyok, de még bejárok az irodámba. Rengeteg külföldi ügyfelem van ingatlan visszaszolgáltatási ügyekben Németországból, Izraelből... Sok dosszié ott porosodik nálam. Bukarestben a bizottság nem nagyon aktivál, nincs pénz a kártérítésre.
– Nem akarnak dolgozni?
– Akik ott voltak, mindet letartóztatták, mert saját zsebükre dolgoztak. Szerencsére, én nem keveredtem bele ilyesmibe. Jöttek Bukarestből, ajánlottak 10-20%-ot a sikeres dossziéért...
– Tudják az aradiak, mi mindent tettél a városért, a megyéért, mint politikus?
– A fiatalok nem ismernek, de úgy érzem, hogy azok, akik annak idején éltek, megbecsülik, elismerik a munkámat.
– Nem itt születtél. Mi az, ami mégis Aradhoz köt?
– 1965-ben kerültem ide, több mint 50 éve. Aradinak tartom magam. Ide köt a család, az ismerősök, barátaim, a munkám, az események, emlékeim.
– Szereted Aradot?
– Jobban szerettem volna azt az Aradot, amiről meséltek az öregek... Tulajdonképpen azért jöttem Aradra, mert lehetett fogni a magyar tévét. Amikor idekerültünk a feleségemmel, első fizetésünkből vettünk egy televíziót, felszereltettünk egy hatalmas antennát, és Szentes felé fordítottuk.
– Az aradiakat jellemzi a lokálpatriotizmus?
– A magyarokat inkább. A románok között nagyon sok a betelepített.
– Milyen volt a viszonyod az emberekkel? Tiszteltek?
– Tiszteltek, mert én is tiszteltem őket. Mindig kerültem a konfliktusokat, és meg tudtam ütni egy barátságos hangot. Akár román, akár magyar, akár értelmiségi, akár nem.
– Vannak politikus példaképeid?
– Domokos Géza elég megfontolt volt, jó politikus. Összeveszett Tőkéssel és Szőcs Gézával is, akik radikálisabb politizálást akartak.
– Nem lett volna jobb azon az úton menni?
– Konfliktusosabb lett volna, de lehet, hogy eredményesebb. Nem tudom megítélni. Én nem ítéltem el Tőkést, de a „neptunosokat” sem. Mindegyik a magyarság érdekeit akarta szolgálni, különböző módszerekkel.
***
– Politikai beállítottságod ma?
– Inkább konzervatív vagyok, mint szocialista.
– Van erre magyarázat?
– Azt hiszem, hogy ez a korral jár. Van egy mondás: „Aki nem forradalmár, nem szocialista fiatal korában, annak nincs szíve. Aki nem válik konzervatívvá öregkorában, annak nincs esze.” Azt gondolom, hogy a multikulturalizmus, a globalizáció, a nyílt társadalom nem vezet sehova. Zárjuk be egy kicsit a társadalmat, ha meg akarjuk őrizni értékeinket!
– Váltsunk témát!... Elárulnál-e valamit családodról?
– Szüleim erdélyi értelmiségiek voltak, mind anyai, mind apai részről. Nagymamám szász származású volt, apja Szászrégen polgármestere. Barátja volt Brukenthalnak, adományozott egy csomó pénzt, hogy megnyissák a szász múzeumot, etnológus volt, bogarakat fedezett fel. Nagymamám egyik nagybátyja, Meltzl Húgó, a kolozsvári egyetem német professzora volt. Ő fordította le Petőfit németre. Egy fényképemen együtt pipázik Brassai Sámuellel. Apai részről Hosszúné Szentkirályi Erzsébet nagymamám egyik rokona Szentkirályi Móric, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja és országgyűlési képviselője volt. Buda és Pest egyesítése előtt az utolsó pesti főpolgármester, majd az egyesített Budapest első polgármestere volt.  Apám, nagyapám és dédapám mind jogászok voltak. Így aztán én is jogász lettem.
– Egyik fiad is jogász, ugye?
– Igen. A másik közgazdász.
– Emlékszem egy magyar bálra, amelyen 8-10 év körüli fiú unokád társasági táncbemutatót tartott.
– A kisfiú ma 190 cm magas. Angliában él. Öccse jövőre érettségizik. Kisebbik fiam fiúgyereke most ötödikes.
– Hogy áll egészséged?
– A bajokat leszámítva megvagyok. Kicsit magas a vérnyomásom, kis szívritmus-zavart fedeztek fel mostanában. De nincs komolyabb gondom.
– Vannak terveid?
– Össze szeretném szedni a jegyzeteimet, írni egy tanulmányt. Összefoglalni valamilyen formában, hogyan látom én ezt a forradalmat, amely immár 27 éve rázta meg az országot. Bele foglalnám a bányászjárást is.
– Ennyi idővel a forradalom kirobbanása után, elégedett vagy mindavval, amit sikerült elérnünk?
– Akkor óriási volt a lelkesedés. Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott. Rájöttünk, hogy ez nem éppen államcsíny volt, egy profitáló réteg, a volt kommunista párt második, harmadik garnitúrája, akik valamiért félre voltak állítva, Iliescu és társai, kerültek előtérbe. Átvették a hatalmat. A mostani PSD az ő utódpártjuk. Igazi rendszerváltás nem jött létre. Történtek pozitív változások, beléptünk az Európai Unióba, mi is haladunk a korral.
***
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Régi álmom, hogy egyszer én is eljussak egy olimpiára. Hátha elnyeri Budapest a pályázatot... És akkor 2024-ben átugrunk.
– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?
– Sakkozom a számítógéppel, sudokukat fejtek, olvasok, tévét nézek.
– Szereted a sportot?
– Hogyne! Évekig rendszeresen teniszeztem. Aztán abbamaradt... Van a pincében egy pingpongasztalunk. Szoktam játszani az unokáimmal.
– Mit szeretsz olvasni?
– Bármit, ami a kezembe kerül. Minden korban az akkor divatos könyveket olvastam. Gyerekkoromban Verne Gyula, May Károly könyveit, később a detektívregényeket, szerettem az útleírásokat is.
– Utaztál sokat?
– Szenátorként egyszer kiküldtek egy hónapra Amerikába, hogy tanuljuk a demokráciát. Nagyon szép volt az az egy hónap. Amikor a SIF-nél, a regionális Pénzügyi Befektetési Társaságnál voltam igazgatótanácsi tag, elmentünk Cuzmannal, az elnökkel Japánba. Egy hét alatt megnéztük Japánt, Hong Kongot és Tajvant. Európában pedig sokat jártunk feleségemmel társasutazásokon.
– A tévét szereted nézni?
– Háttérzajnak használom, olvasás közben. Ha van valami érdekes, felnézek.
– Melyik adókat szereted?
– A pestieket.
– Melyik híradót követed?
– Délben megnézem a román köztévé híradóját, hogy tudjam meg, mi történt az országban, este meg az M1 Híradót követem. Néha odafigyelek az RTL KLUB híreire, hogy megtudjam a másik fél véleményét is, olykor az ATV-re is átkapcsolok. Utána kihámozom magamnak, hol van az igazság. Biztosan valahol a középúton.
– Milyen a hangulatod mostanában?
– Mindig optimista voltam. Lehet, hogy túlságosan is. Mondja a feleségem, hogy túl jóhiszemű vagyok, túlságosan megbízom az emberekben. Nem hiszem, hogy ebből valaha hátrányom lett volna. Mindenesetre elővigyázatos is vagyok.
– Azt hallottam, hogy érdekel a kozmosz meg a fekete lyukak. Hiszel a földönkívüliek létezésében?
– Olvastam Daniken könyveit... Biztosan nem vagyunk egyedül a világűrben. Csak nem tudjuk felvenni a kapcsolatot az idegenekkel. Nem hiszem, hogy egyedüli értelmes lények lennénk a világűrben. Kellene, hogy jöjjenek a földönkívüliek, hogy megmentsék a Földet... az emberektől.
– Van hiányérzeted?
– Egy optimistának nem lehet hiányérzete.
***
– A forradalom után ennyi évvel, hogy gondolod, mit kellett volna másként tenni?
– Azt gondolom, nem lehetett másképpen csinálni. Valahogy össze kellett szedni a magyarságot. Akkor, ’89-ben úgy találtuk, hogy erre a legjobb módszer, ha beíratjuk őket egy szervezetbe. Sajnos sokan lemorzsolódtak. Akkoriban hatalmas optimizmus uralkodott a magyarság köreiben. Ugyanis kétszeres elnyomástól szenvedett.  Először is a kommunista diktatúra sújtotta, de Romániában kialakult a nacionál-kommunizmus is. A Ceaușescu-éra utolsó éveiben minket másodrendű állampolgároknak tekintettek.
– Most már nem vagyunk másodrendű állampolgárok?
– Amikor az RMDSZ-nek erős parlamenti képviselete van, akkor jobban érezzük magunkat. Most, hogy nem vagyunk kormányon, piszkálgatnak. Szerintem, jobb, ha elvállalunk kormányfeladatokat.
– Mi a véleményed arról, hogy mi, magyarok egyre kevesebben vagyunk?
– Fő ok a kivándorlás… Ha összegyűlünk egy osztálytalálkozóra a régi diákok, azt látjuk, hogy az egykori kollégáknak legalább a fele külföldön él. Rengetegen kimentek.
– Mit tehetnénk, hogy megállítsuk a romániai magyarság létszámának csökkenését, hogy megmaradjunk?
– Ne keveredjünk! Az asszimiláció azt jelenti, hogy a magyar fiúk megszeretik a román vagy a cigány lányokat, összeházasodnak. Abban a családban biztosan a többség nyelve fog győzni. Az a család biztosan nem marad meg a magyar kultúra hordozójának. Gyerekeiket román iskolába adják… Ezt a folyamatot nem lehet megállítani. A kivándorlás mértéke csökkenthető az életszínvonal növelésével. Én bíztam az Európai Únióban, hogy megszűnnek a határok, és részben megoldódnak problémáink. Viszont, ha nincsenek is határok, akkor is az a nép fog győzni, amelyik tud szaporodni. A magyar átok az, hogy az anyák nem szülnek elég gyereket. 
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)

Úgy volt jó, ahogy adatott (Karácsony)
Talán jobb lenne, ha másképp lenne, de úgy alakult az elmúlt évszázadok során ezen a tájon, hogy a mindennapi életünk meghatározó eleme a pénz. Egyeseknek több, másoknak kevesebb jut belőle, és mindenki ehhez mérten állítja be a mindennapjait. De vajon miként élnek azok, akiknek semmi jövedelmük sincs, és túl öregek már a munkához? Az árkosi, hetvenöt éves Váncsa Gyula bácsitól arról érdeklődtünk, hogyan lehet egyedül élni, nyugdíj nélkül.
,,Jó volt, amíg nem voltam beteg, de hát egyszer ennek is el kellett jönni, nem vagyunk tökéletesek” – vágott bele élettörténete elmesélésébe Gyula bácsi, megjegyezve, hogy tavaly októberig, amikor beutalták kivizsgálásra, egyszer sem volt kórházban. A tüdejével fektették be, de végül kiderült, hogy a szívével van komolyabb gond, most már sajnos több gyógyszert is szed. „El kellett adni az állatokat, megmondta a doktornő, hogy a tehenekhez nem mehetek ilyen állapotban. Maradt még pár juh, abból is csak három berbécs van itthon, néhány liba, tyúk, s ez a két macska. Volt itt sok minden, de miután kórházba kerültem, minden kivásott kicsidenként” – sorolja Gyula bácsi, aki szerint lassan ezekről is le kell mondania, mert már nem tudja gondozni őket. Szerencséje van az öccsével, aki nagyon jó hozzá, naponta többször meglátogatja, ételt hoz neki, és az állatokat is ellátja.
A család
Gyula bácsi pásztor volt fiatal korában, és soha nem volt felesége. Apjuk is állattartással foglalkozott, és nagyon sokat dolgozott a megélhetésükért, mert az édesanyjuknak sem volt vagyona, fél- éves korától árván nőtt fel. Négyen voltak testvérek, és bár a szülők szerették volna, hogy mindnyájan mesterséget tanuljanak, „amikor az állatok bőgni kezdtek az istállóban, nem kellett semmi más foglalkozás”. Legalábbis neki és annak az öccsének nem, akivel általában együtt legeltettek annak idején, és akivel – annak válása után – együtt is laktak a szülői házban. Sajnos, ez a testvére már kilenc éve meghalt, a nővérük pedig még korábban, így csak a másik öccsére és annak családjára számíthat hátralévő napjaiban.
Az édesapja volt árkosi? – kérdeztem, Gyula bácsi pedig bólintott, és mesélni kezdett az apjáról, akinek tizennégy testvére volt, és korán megtanulta, hogy mit jelent a kétkezi munka. Másképp volt régebben, magyarázta, neki is volt olyan kollégája, hogy tízen voltak testvérek, de mind tisztán, szépen megfésülve ültek az asztal mellett, egyik sem beszélt evés közben, s bizony meg voltak elégedve az anyjuk főztjével. „Most inkább fordítva történik – nézett rám jelentőségteljesen –, tizenöten nevelnek egy csintalan kölyköt, s nem bírnak vele...”
Pásztorélet Szép fiatalkora volt – folytatta történetét Gyula bácsi –, olyan vígan élt a juhok mellett, hogy senkivel sem cserélt volna. Általában a regátban, Buzău, Ploiești, Târgoviste közelében vagy a brassói havasokban legeltettek, mert ott sokkal olcsóbbak voltak a legelők, s az ottani emberek nemigen foglalkoztak állattartással. Amikor learattak vagy száz-kétszáz hektár törökbúzát, szinte a harmada lehullott, s a juhok jól éltek azon. Nem volt könnyű munka: néha háromszáz juhot és sok tehenet is el kellett látni, olykor a szabadban kellett aludni a hidegben, ezért nem csoda, hogy öreg korára megromlott az egészsége. A medvével találkozott-e? – kérdeztem, mire készségesen elmesélte néhány vadregényes kalandját, melyekben többnyire a kutyák mentették meg az életét. A legérdekesebb talán az az eset volt, amit Sugásból hazafelé, a Görgő kertje környékén egymagában élt át, ahol a sűrű bozótban megzavarta a párzó medvéket. 
„A juhokból megéltünk, jól ment dolgunk, és nem gondoltunk arra, hogy munkakönyvvel is dolgozzunk, nyugdíjalapot fizessünk. Most már bánom, de akkor nem számoltam azzal, hogy egyszer így fordul a helyzet” – jegyezte meg keserűen, majd hozzátette: a bikaborjút, tejet, sajtot, telemeát mindig lehetett értékesíteni, és ő most is megélne az állatokból, ha dolgozni engedné a betegsége. Édesanyja románul és németül is megtanult hányatott gyermekkorában, és ezt a jó nyelvérzéket a testvére is örökölte, akinek az irányításával nagyszerű üzleteket kötöttek annak idején, vendéglőknek is árultak tejtermékeket. De „az idő mindent elhoz, és el is visz, a betegségemmel, azt hiszem, eljött az utolsó felvonás”.
Egyedül „Drága a patika”, de eladnak néha egy-egy állatot, s a pénzre nagyon vigyáznak. Sok minden kellene még, de csak addig húzzák a takarót, ameddig ér. „A Jóisten megverne, ha panaszkodnék. Egy-egy kicsi mindig kerül, a testvérem és a családja nagyon sokat segít rajtam” – magyarázza.  Miközben beszélgettünk, a macskái ráfeküdtek az ágyon lévő kabátomra. Nem mocskosak, nem is bolhások – nyugtatott meg –, télen többnyire a házban tartózkodnak. A macskákkal van naphosszat, s ha jobban érzi magát, sétál egyet vagy átmegy a szomszédokhoz. Megszokta-e az egyedüllétet? – kérdezem,  érdeklődésem érzékenyen érinti. „Hát... az egyedüllét, az nagyon... borzasztó – mondja végül, és elcsuklik a hangja –, Isten őrizze meg az ellenségünket is tőle.” Meggyőződése, hogy azért lett beteg, mert a testvére meghalt, és nagyon a szívére vette a halálát: „Mi úgy voltunk, hogy nem dédelgettük, de ügyeltünk egymásra. Ha bárhová ment valamelyikünk, a másik mindig pénzt adott neki, s ameddig odavolt, rendezte helyette az itthoni dolgokat. Még rosszat sem mondtunk egymásnak soha, olyan testvérek voltunk.”
Karácsony Hogyan tölti a karácsonyt? – kérdezem, és szemlátomást nehezen tér vissza az emlékeitől a szomorú valósághoz. „Az ember úgy éli meg az ünnepeket is, ahogy a helyzete engedi – válaszolja. – Itthon leszek, egyedül.” A tavaly kórházban volt karácsonykor, szilveszterkor, aztán a húsvétot és a pünkösdöt is ott töltötte, de mind eltelt valahogy. „A boldog ünnepek lejártak, most már csak olyan az ünnep is, amilyen a világ, kellemes” – mondta, jól megnyomva az l hangot. „Kellemes ünnepünk van, ha van, mit enni, de a karácsony inkább boldog kellene legyen...” Újra visszatér emlékeihez.  Mesél régi karácsonyokról, amikor még éltek a szülei, és télen együtt volt a család. Ünnepnap Kőröspatakra mentek az éjféli misére, amikor pedig hazajöttek, várta őket a töltött káposzta, és akkor kezdték meg a kalácsot. A kenyerek mellett annyi kalácsot sütöttek a szülei a kemencében, hogy még a kántáló cigányoknak is bőven jutott, a kalácstésztából finom tejfölös sütemény is készült, „mert akkoriban még annyi volt a kövér tejföl a házban, hogy taszigáltuk, pedig most sokszor megenné az ember...” Gyermekkorában a karácsonyfát várták, s azt a pár egyszerű fajátékot, aminek sokkal jobban tudtak örülni, mint a mostani gyerekek a millió színes játéknak, melyek közül sokszor egyikhez sem ragaszkodnak igazán. 
„Délután szánkózni mentünk – emlékezik mosolyogva –, de nem kérezetlen, mert ha nem tudtak róla a szülők, s a bakancs elázott a nagy hóban, bizony még meg is nyakruháztak.” Akkor egy lábbelinek ki kellett tartania egy évet, de ki is tartott, mert azok rendes bőrbakancsok voltak, s nem ilyen félcipők, amiben öt perc alatt lefagy az ember lába.  „Tetszik tudni, mi volt a legszebb? – kérdezi, s mondja is rá a választ: a karácsonyra való várakozás. Mert ha vársz valamit, az még jobb érzés, mint amikor átéled azt a bizonyos dolgot. Már csak egy vendéggel is így van az ember. A várakozástól izgalomba jössz, olyan, mintha értelmet adna az életednek.” Az asszony
A kezére téved a tekintetem, a kézfején jókora fekete seb. „Időnként alacsony a vérnyomásom a vízhajtó miatt – magyarázza –, s egy reggel elvesztettem az egyensúlyomat.” Nézem, hogy hová eshetett, tovasiklik a tekintetem a konyhán, lám, mindenütt rendben sorakoznak a kopott tárgyak, csupán a fehéren rikító gyógyszeres dobozok rondítanak bele a meghitt csendéletbe.  „Miért nem nősült meg?” – bukott ki belőlem egy újabb hangos gondolat, de ő nem vette rossz néven. A gondtalan élet nem engedte, mondta komolyan. Volt egy nő az életében, de csalódott benne, és ettől egészen kiábrándult a nőkből. Az elején jó volt a szülőkhöz hazatérni, később pedig, ahogy az idő telt, egyre távolabb sodródott a házasság gondolatától. A pásztorok többnyire távol voltak a feleségeiktől, alig különbözött az ő élete a házas emberekétől. A hegyre nemigen jártak fel az asszonyok, inkább otthon rendezték a gyermekeket. Mint mondta, olyan helyeken is legeltettek, például a Csukásban, ahová látogatóba sem tudtak felmenni az asszonyok, csak csoportosan, ők is jelzett ösvényeken jutottak fel oda. Néha napot sem láttak hetekig, vagy éppen vizük nem volt, annyira, hogy a juhok is csak harmatot nyaltak. „Sok mindenen átmentünk, s úgy eltelt, mintha igaz sem lett volna. Pedig így volt” – tette hozzá.
Virágok Már semmit sem vár ez élettől, válaszolta arra a kérdésre, hogy mit kívánna magának, ha teljesülhetne egy kívánsága. Minden úgy volt jó, ahogy adatott, talán csak egy kis erő hiányzik még ahhoz, hogy ameddig élnie kell, ne fogja meg az ágy. 
Az ablakpárkányon sok a virág. „Nagyon szeretem őket, megnyugtatnak” – magyarázza. A konyhában is van egypár, de a pince egészen tele van velük, ott várják a tavaszt. Vajon lesz-e, aki gondozza őket, ha elmúlik a tél, vagy ezek is kivásnak az életéből?  Az orvosnőről is mesél még, aki tavasszal lábra állította. Nézem a sebet a kezén, és arra gondolok: vajon hányan vásnának ki az életből, ha egy tavasszal elmulasztanák a gondozásukat.
Nagy S. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszárakadémia hatodszor
Hatodik alkalommal tartottak Huszárakadémiát Bálványosfürdőn és Torján. A szombati és vasárnapi rendezvényen a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) tisztikara is képviseltette magát Grubits Róbert hagyományőrző huszárkapitány, az MHKHSZ fegyvernemi alelnöke és Hornyák Gábor hagyományőrző huszárkapitány, táborkari tiszt által.
Szombaton Bálványosfürdőn a Vár Panzióban elméleti képzésen vehetett részt a mintegy százötven anyaországi és erdélyi huszár és hagyományőrző. Vidékünket a torjaiak, uzoniak, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszár- és málnásfürdői tüzércsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdivásárhelyi ütege képviselte. 
Jelen voltak huszárok Budapestről, Kaposvárról, Kecskemétről, Pápáról, Szolnokról, a Homoród mentéről, Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről.
Hazai és magyarországi szakemberek, történészek és állatorvosok előadásokat tartottak a modern huszárság kialakulásáról, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc fegyvereiről, a württembergi huszárok vitézségéről, a hátaslovak neveléséről és tenyésztéséről. Az első nap tisztikari gyűléssel, az idei esztendő progamjainak egyeztetésével és huszárbállal ért véget.
Tegnap Bálványosfürdőről Torjára utaztak a huszárok, ahol a felvonulás után részt vettek a Szent Miklós római katolikus műemlék templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén. Ezt követően Daragus Attila, Torja polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: megtiszteltetés a község számára, hogy hatodik alkalommal lehet a házigazdája a Huszárakadémiának. „Soha nem volt akkora szükség a hagyományőrzőkre, mint most, amikor Európa határait nemcsak döngetik, hanem már bent is vannak a vén kontinensen mindazok, akik a keresztény értékek ellenségei” – hangsúlyozta Torja polgármestere, aki köszönetet mondott az MHKHSZ tisztikarának, amiért több mint ezer kilométert utaztak, hogy jelen lehessenek a huszárakadémián, amelyet az összetartozás és összefogás jegyében szerveztek meg. Csikány Tamás budapesti történész, honvédezredes a doberdói tragédiáról, illetve a magyar huszárság hősiességéről tartott rövid előadást. A szentmise nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
A szentmisét követően a huszárok és hagyományőrzők a templomkertbe vonultak egy fénykép erejéig, majd Vesztergám Miklóskalocsai tárogatóművész kíséretével elénekelték a Gábor Áron rézágyúja című dalt, illetve a huszárszoborhoz vonultak, ahol megkoszorúzták az emlékjelet, majd előléptetési ceremónia következett, két közhuszárt, Demeter Zoltánt és László Lajost hadnaggyá, illetve őrmesterré léptették elő. A tárogatóművész a koszorúzás ideje alatt is muzsikált. Az idei huszárakadémia kitűzőit és az emléklapokat a Vár Panzióban elfogyasztott díszebédnél adták át, miközben ünnepélyes keretek között zárult a rendezvény.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fellebbezett az egyház a Mikó-ügyben
Benyújtotta perorvoslati kérelmét (fellebbezését) az Erdélyi Református Egyházkerület a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében a Brassói Ítélőtáblánál kimondott decemberi elutasító ítéletre.
Az ügyet most a Legfelső Bíróság fogja tárgyalni, ez az utolsó hazai jogorvoslati lehetőség, ezután már csak Strasbourg következhet. Kató Béla püspök szerint még reménykednek, hogy egyszer egy bíróság kimondja: mégis az egyháznak van igaza. A decemberben kimondott elutasító ítélet januárban kézbesített 5 oldalas határozatából maga a bírói indoklás peres ügyekben különösen kurtának számít, alig tesz ki egyetlen oldalt – mutatja Szekrényes Johanna, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) jogtanácsosa. Az indoklás tételeit sorra cáfolták a szerdán benyújtott perorvoslati kérelemben.
– Ez a per is bizonyítja, hogy bármilyen indokot felhozhatunk, bármit leírhatunk, ha van egy előre eldöntött koncepció, abból nagyon nehéz kitérni – mondta a Szabadságnak nyilatkozó Kató Béla, az EREK püspök.
– A bizonyítékokat folyamatosan gyűjtjük, újabbak is előkerülnek, de úgy tűnik, egyetlen egyet sem tárgyalnak úgy igazán, alapjaiban. Bebizonyosodott, hogy az általunk felhozott érvrendszert nem is ütköztették, csak részben foglalták bele az elutasításba, azt a felét különösen, amely a számukra jó volt, a bizonyítékból idézett mondat második felét már nem. Ezért tűnik úgy, hogy eleve eldöntött dolgokról beszélünk, hogy úgy gondolják, amióta a DNA-jelentés (Marosán Tamás és Markó Attila ügye – szerk. megj.) után megszületett az ítélet, az a mérvadó, pedig az nem a tulajdonjogról döntött, hanem a procedúráról, az eljárásról, és ezt le is írták a ploieşti-i bírók. Most erre mégis, mint kútfőre hivatkoznak, miszerint ez az igazi oka annak, hogy bennünket elutasítanak, mintha az a bűnügyi per mindent igazolt volna, és nem is vizsgálják az ügyünket. Ezért persze fellebbeztünk, fellebbezünk folyamatosan, és csak reménykedni tudunk, hogy lesz egyszer egy bíró, aki alaposan átvizsgálja az ügyet, és a döntése az lesz, hogy az egyháznak van igaza – mondta a püspök.
Szekrényes Johanna úgy véli, hogy a szokatlanul rövid indoklás nem tárgyalja érdemben azokat a bizonyítékokat, amelyeket felperesként benyújtottak, amelyek az egyházkerületet igazolják.
– A határozatban megszegték a kontradiktórius eljárás elvét, azaz olyan elutasító indokokat hoztak fel, amiket a tárgyalások során nem vetett fel a bíró – tájékoztatott a jogtanácsos. – A most megtámadott határozatban hivatkozik több okra is Marosán Tamás és Markó Attila büntetőjogi ügyéből. Tudjuk, hogy a bíró kérte ennek az ügyiratnak a csatolását, viszont a tárgyalások során nem hozta fel az abban szereplő érveket, ezáltal nem adott lehetőséget nekünk a nyilvános cáfolatra.
Alapvetően elkövetnek egy nagyon nagy tévedést, két iskolát összekevernek. A Sepsiszentgyörgyi Református Egyházközséghez tartozott egy iskola, azzal párhuzamosan működött a Székely Mikó. Az egyházközség valóban lemondott az iskoláról, mert nem tudta fenntartani. Ezt a két iskolát a bíróság egynek tekinti.
A bizonyítékok során például egy 1885-ös egyházkerületi rendkívüli közgyűlési jegyzőkönyvre is hivatkoztunk, az indoklásban ennek csak egy részét vették át. Csak arra hivatkoznak, miszerint a kollégiumok önmagukat kormányzó autonóm testületek, ám az általunk csatolt fordításban szerepel ez is: „amelyek az egyházkerületnek a törvényhozásában vesznek részt”. Ha az egész mondatot tekintjük, akkor egyértelmű, hogy a kollégiumok az egyházkerülethez tartoztak.
Az indoklásban szerepel a telekkönyvi probléma, amit minden határozatban felhoznak, miszerint az épületet annak idején a kollégiumra telekelték, nem az egyházkerületre. Érdekes, hogy a büntetőügyi határozatokból veszik át ezeket az elutasításokat, és azt mondják, hogy megállják a helyüket ebben az eljárásban is, de azokat a határozatokat már nem tekintik az ügyhöz tartozónak, amelyeket mi egy másik ügyből (a Székely Mikó Kollégium vagyonához tartozó tanári lakások ügyéből) átvéve csatoltunk, és amelyek kimondják, hogy az egyházkerület jogosan kéri vissza ezeket az ingatlanokat, mert a kollégium az egyházkerülethez tartozó struktúra volt – részletezte a jogtanácsos.
A perorvoslati kérelmet közlik a visszaszolgáltató bizottsággal, amelynek 30 napon belül kell válaszolnia, majd arra az egyházkerület is válaszol 10 napon belül, azután kitűzik az első tárgyalás időpontját. Azt nem tudni, hogy hány tárgyalás lesz.
– Az Úristennél már korábban fellebbeztünk, bízunk benne, hogy az a fórum nem záródik be előttünk – teszi hozzá Kató Béla.
Jelenleg az egyházkerület 16 perben hozzávetőlegesen harminc ingatlant igényel vissza Brassóban, Désen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Szászvárosban.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarul beszélő fiatalokra támadtak Kolozsváron
A multikulti Kolozsvár központjában. Állítólag fegyverrel. A rendőrség szerint nem volt etnikai színezete az incidensnek.
A román rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak.
„Az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására” – jelentette ki Carmen Jucan. A szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel is ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.
A szóvivő szerint az ügyben hárman tanúvallomást tettek, és csak egy 30 éves Hargita megyei illetőségű fiatalember tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. Azt is hozzátette: a bántalmazót keresi a rendőrség.
Az eset a február 24-éről 25-ére virradó éjszakán történt, a kolozsvári Szappany (Tipografiei) utcában, adja hírül a Știri de Cluj.
A helyszínen tartózkodó tanúk szerint egy csapat fiatal feltartóztatta az áldozatokat, mivel magyarul beszéltek. A szóváltás fizikai erőszakba torkollt, és egy adott pillanatban az egyik támadó gázpisztolyt rántott, a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal irányába lőtt, aztán fejbe verte áldozatát a fegyverrel. A tanúk kihívták a rendőrséget.
A Kolozs Megyei Rendőrség szóvivője, Carmen Jucan nyilatkozata szerint két ismeretlen támadt három fiatalra, egy szóváltást követően. A három fiatalt a sürgősségre szállították, mivel egyikük elég súlyosan megsérült. Az áldozatok feljelentést tettek. A rendőrség vizsgálatot folytat a támadók azonosítása és előállítása érdekében. Ami a fegyverhasználatot illeti, a vizsgálat elindításának pillanatában nem sikerült bizonyítani, hogy a gázpisztolyt használták is.
foter.ro/cikk

FEJLEMÉNY – Kolozsvári bántalmazott fiatalok: a rendőrség szerint nem volt etnikai színezete a konfliktusnak
A rendőrség szerint nem volt etnikai színezete annak a szombat hajnalban történt kolozsvári utcai verekedésnek, amelynek során fegyvernek látszó tárggyal ütöttek fejbe egy székelyföldi fiatalt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak. 
„Az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására” – jelentette ki Carmen Jucan. A szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel is ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el. 
A szóvivő szerint az ügyben hárman tanúvallomást tettek, és csak egy 30 éves Hargita megyei illetőségű fiatalember tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. Azt is hozzátette: a bántalmazót keresi a rendőrség. 
Korábban a Stiridecluj.ro kolozsvári hírportál szemtanúra hivatkozva közölte, hogy szombat hajnalban Kolozsvár egy belvárosi utcáján amiatt került három fiatal összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek. A portál úgy tudta, hogy a dulakodásba torkollott szóváltásban lövések is eldördültek.
MTI
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvári bántalmazott fiatalok - kibékültek az érintettek, visszavonták a feljelentést
MTI - Kibékültek a szombat hajnalban egy kolozsvári belvárosi utcán történt összetűzés érintettjei, és a fejbe vert székelyföldi fiatal visszavonta a vasárnap tett feljelentését - közölte Carmen Jucan rendőrségi szóvivő a a Krónika honlapján közölt beszámoló szerint.
A szóvivő a lapnak elmondta: a rendőrség azonosította az agresszió elkövetésével gyanúsított két fiatalt, és ki is hallgatták őket. A megyei rendőrkapitányságon a felek tisztázták, hogy nem etnikai színezetű volt a konfliktus, kibékülték, és ennek következményeként a sértett Hargita megyei fiatalember visszavonta a feljelentését.
A szóvivő hozzáfűzte, az incidenssel kapcsolatban emlegetett fegyvernek látszó tárgyról kiderült, hogy pisztoly alakú gázspray, azaz nem bejelentésköteles fegyver.
A Krónika kérdésére a szóvivő elmondta: a feljelentés visszavonása nem azt jelenti, hogy a támadó büntetlenül megússza az esetet, ugyanis a rendőrség garázdaság vagy közbotrány okozás miatt bírságot készül kiróni. Hozzátette, még nem döntötték el, hogy milyen besorolást kap a cselekmény.
A Stiridecluj.ro kolozsvári hírportál szemtanúra hivatkozva közölte, hogy szombat hajnalban Kolozsvár egy belvárosi utcáján amiatt került három fiatal összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek. A portál úgy tudta, hogy a dulakodásba torkollott szóváltásban lövések is eldördültek.
Vasárnap este a rendőrségi szóvivő az MTI-nek elmondta: a konfliktus abból pattant ki, hogy a magyar fiatalok hangosan nevettek az utcán, és a két román fiatal úgy vélte: velük csúfolódnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Fénynek kell lenniük
Anna Lucia D’Ospina-val, a piarista nővérek generálisával nagykárolyi látogatása alkalmával beszélgettünk a kongregáció világában és Nagykárolyban betöltött helyéről, valamint feladatáról. Józsa János interjúja.
Anna Lucia D’Ospina, a piarista nővérek generálisa húsvét előtt vizitációban járt a nagykárolyi közösségnél, hogy egyeztessen a jövőre esedékes XVIII. Egyetemes Káptalan előkészítéséről, illetve időt és lehetőséget adjon a személyes beszélgetéseknek is. Látogatása alatt az interjú elől sem zárkózott el, így nyilatkozott a kongregáció életéről, működéséről a világban, illetve Nagykárolyban.
- Generális anya, a Piarista Nővérek vezetőjeként, milyennek látja a nővérek jelenlétét a világban? Hol vannak jelen most, illetve miért ott, ahol?
- A Kongregációnk Olaszországban, Firenzében született, aztán kibontakozott működése más városokban is, szerte a világon: Brazíliában – Salvador Bahiaban, Romániában – Déván, majd Nagykárolyban, Nicaraguában – Tolában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban – Inongóban. Hogy miért pontosan ezeken a helyeken? Hiszem, hogy a Szentlélek, ahogy mindannyiunkat ébreszt és vezet az úton, akik a piarista szerzetesi hivatásra kaptunk meghívást, ugyanúgy vezeti Kongregációnkat is az evangelizálás és az apostoli szolgálat útján, ott és abban a meghatározott időben, amikor szükség van rá.
A szerzetes nővéreknek, a Kongregáció és az Egyház szolgálatában, a világ különböző tájain, annak a „fénynek” kell lenniük, amely nem maradhat titokban, hanem világítaniuk kell az életükkel testvéreik között. Tanúságot kell tenniük Isten Szeretetéről, mely végtelenül árad minden teremtményére. Ezt a mindennapok adott valóságában kell megvalósítani, élő kapcsolatban azokkal a személyekkel, akiket Isten ránk bízott, abban az élethelyzetben, amelyben ők élnek.
- A nagykárolyi házat 2004-ben alapították és az idők során sokat fejlődött. Milyennek látja a nővérek nagykárolyi működését?
- Isten akarata emberi szíveken keresztül és a körülmények alakítása által 2004-ben vezetett minket Nagykárolyba. Egy kis közösség született, mindössze két nővérből. Mivel ez a közösség élő, nyitott és befogadó volt, képes volt igennel válaszolni kérdésekre, bólintani helyzetekre, szeretettel felvállalni küldetését. Az igazi szeretet mindig bőven termő: a közösség számában megnőtt, a nővérek most már többen vannak, így egyre növekedett a nyitottság, a készségesség, a ház igazi otthonná vált sok gyermek és fiatal számára; nyitott és készséges maradt a társadalommal való dialógusra, együttműködő azokkal, akik a szükséget szenvedő emberek szolgálatára szentelték az életüket. A szolgálat, amit a nővérek végeznek egy olyan munka, amely segítőkészséget és bátorságot vár el a nehézségekkel szemben, egy olyan életet, amely abban a bizonyosságban gyökerezik, hogy Isten kezében eszközök vagyunk, és a magunk egyszerűségében, alázatosságában hagyjuk, hogy Ő „nagy dolgokat” hajtson végre mindenki szívében és életében.
- Milyen gyakran látogat el Nagykárolyba? Egyértelmű, hogy a nővérekkel élő kapcsolatot tart fenn. A látogatások alakalmával ugyanakkor volt lehetősége megismerkedni a gyerekekkel is: megismerni őket, az ő érzéseiket, gondolataikat?
- Többször voltam már Nagykárolyban, mindig szívesen jövök, mert részese lehetek pár napig szerzetesi testvérközösségem életének, mely mindig befogadó, nyitott és örömteli. Természetesen a nővérekkel a dialógus töretlen, hisz mind a négyen értik az olasz nyelvet. Sajnos a gyermekekkel már nem ez a helyzet, mert nem tudok magyarul, ők pedig nem értenek olaszul, de a nővérek által ismerem a történetüket, a gondjaikat. És megértem a tekintetek nyelvét, a mosolyok, az ölelések nyelvét. Ez nagyon sok mindent visszaad az érzésvilágukból, szükségleteikből, gondjaikból, de természetesen az örömükből, derűjükből; és a nyugalomból, hogy olyanokat találtak, akik gondjukat viselik, segítenek nekik az élet útvesztőiben, testi-lelki fejlődésükben. A nővérek legnagyobb óhaja az, hogy mindegyikük, kicsi és nagy egyaránt, felnőjön, életük méltóságteljes, kiegyensúlyozott és békés legyen.
- Milyennek látja a nagykárolyi közösség jövőjét? Hogyan szeretné látni őket a jövőben?
- Ennek a közösségnek is napról napra alakul a jövője, minden nap, amelyet szenvedélyesen élnek meg, azok javára, akiket a jó Isten rájuk bízott. A jövő az Ő kezében van, mi szeretnénk együttműködni tervének kiteljesedésében, az evangélium szelleméhez hitelesen élve a mindennapi életünket, azért, hogy a mi jelenlétünk fény legyen, amely megmutatja Isten örök szeretetének horizontját.
Hálával, köszönettel tartozom ennek a közösségnek és külön-külön minden szerzetes nővérnek, mert minden egyes alkalommal, amikor itt lehetek, megtapasztalom, hogy mennyire közvetlen kapcsolatuk van az itteniekkel, és hogy milyen egyszerűen és hűségesen élik Celestina Anya karizmáját. Kívánom, hogy életük tanúságtétel legyen, és továbbra is Isten országának hirdetői legyenek. Hálás köszönettel tartozom azoknak is, akik közel állnak ehhez a közösséghez, és segítik őket abban, hogy vendégszerető család maradjanak, amely mindig közel áll a szükséget szenvedőkhöz, azokhoz, akiknek bizalmat és reményt adhatnak. szatmar.ro

A Krisztust szolgáló baróti költőnő
Ágnes nővér versei
A magyar költészet napján a székelyudvarhelyi Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek három tagja látogatott Barótra, ahol a Tortoma Önképzőkör keretében bemutatták egykori társuk, a Baróton 1920-ban született Dávid Erzsébet Mária, avagy Ágnes nővér verseskötetét, mely a 150 éves Jubileum – 150 vers címet viseli, a nővérek erdélyi letelepedésének 2014-ben ünnepelt jubileumi évfordulójára utalva.
A könyvbemutató előtt a három vendég, Bálint Ágnes, Nagy Andrea és Korodi Antonetta házigazdáik kíséretében Ágnes nővérnek a baróti temetőben található sírjánál is lerótták kegyeletüket, virágot helyezve arra, és elszavalva egyik versét. Az 1992-ben elhunyt nővér sírján ez áll: „Krisztus szolgálója voltam, azért éltem úgy, mint egy cselédlány, szolgálva mindenkinek”.
Életútjáról beszélve, társai csupa lelkendező szavakkal meséltek a közép- és időskorú barótiak emlékezetében még elevenen élő költő-nővérről. Elmondták róla, hogy iskolai tanulmányait Baróton kezdte, majd a mallersdorfi nővérek által fenntartott iskolákban folytatta. Kolozsváron végezte az egyetemet. – Kitűnő tanuló volt, egyetemista korában a tanulás mellett a betegápolást is elsajátította. Álma az volt, hogy közösségben éljen és taníthasson, ez azonban nem valósult meg – mondta Antonetta nővér.
Egy ideig tanított ugyan, de aztán az egyházi iskolák 1948-ban történt államosítása, majd a rend egy évvel későbbi feloszlatása után hazaköltözött Barótra, ahol házimunkával és a betegek gondozásával foglalkozott. A kommunizmus bukása és a rend újraalakulása után, 1992-ben be akart költözni a nővérek közé Székelyudvarhelyre, de erre halála miatt már nem kerülhetett sor. „Kedves, szeretetre méltó ember, vidám, humoros alkat volt, sokan jártak hozzá idegennyelv-órákra, ugyanis tizenegy nyelvet beszélt. Mindenről tudott verset írni” – emlékeztek rá a könyvbemutatón jelenlevő helybéliek is.
Az öt fejezetből álló verseskötetet szerkesztője, Korodi Antonetta nővér mutatta be, hozzáfűzve, hogy Ágnes nővérnek további verseit, írásait is szeretnék kiadni, ugyanis sok kéziratát őrzik még. Gyűjteményük a helyszínen is kiegészült, az egykor Ágnes nővérrel egy udvaron lakó Benkő Évike néni is átadott nekik egy kötetre valót. „A barótiak legyenek büszkék Ágnes nővérre, merítsenek életéből erőt, hitet, bátorságot” – hangzott el a könyvbemutató összegzéseképp.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kitűzte az Erdély-zászlót Tőkés László
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnap, a déli harangszó felhangzásakor kitűzte nagyváradi képviselői irodájának erkélyére az Erdély-zászlót a már ott lévő magyar és román forradalmi zászlók, az uniós, a székely és a partiumi lobogók mellé.
A kitűzést megelőzően tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ezek a zászlók senki ellen, hanem „csak magunk miatt lengnek”. A demokrácia, a szabadság és az egység üzenetét közvetítik, pozitív európai gondolatok jegyében. „A ma helyére került Erdély-zászló – európai minta szerint – a sokféleséget hivatott hirdetni az egységben és az egységet a sokféleségben. Ugyanakkor a regionális identitás erős kifejezője, akárcsak a székely és a partiumi zászló. A különféle identitások ellen manapság összehangolt támadás zajlik kontinentális szinten, a migrációs nyomás ennek a fegyverneme. Az Európára zúduló, fenyegető tömegek a nemzeteket és nemzetállamokat, a történelmi régiókat, a hagyományos, közös gyökerű kultúránkat veszélyeztetik” – hívta fel a figyelmet. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés kitűzte az erdélyi zászlót is a képviselői irodájának erkélyére
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke április 20-án, a déli harangszó felhangzásakor kitűzte nagyváradi képviselői irodájának erkélyére az Erdély-zászlót, a már ott lévő magyar és román forradalmi zászlók, az uniós, a székely és a partiumi lobogók mellé – közölte a sajtóirodája.
Az Erdély-címeres, kék-sárga-iros lobogó kitűzését megelőzően az EP-képviselő rövid sajtótájékoztatót tartott Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökének társaságában, hangsúlyozva: ezek a zászlók senki ellen, hanem „csak magunk miatt lengnek”. A demokrácia, a szabadság és az egység üzenetét közvetítik, pozitív európai gondolatok jegyében. Gazdag szimbolikájuk a kontinens és országai, valamint régiói szintjén az európai népek, magyarok és románok, székelyek és partiumiak összetartozását, egyedi és közös, sajátos és egyetemes identitását és értékeit hivatott megjeleníteni.
A ma helyére került Erdély-zászló – európai minta szerint – a sokféleséget hivatott hirdetni az egységben és az egységet a sokféleségben. Ugyanakkor a regionális identitás erős kifejezője, akárcsak a székely és a partiumi zászló. A különféle identitások ellen manapság összehangolt támadás zajlik kontinentális szinten, a migrációs nyomás ennek a fegyverneme. Az Európára zúduló, fenyegető tömegek a nemzeteket és nemzetállamokat, a történelmi régiókat, a hagyományos, közös gyökerű kultúránkat veszélyeztetik – hívta fel a figyelmet az erdélyi EP-képviselő.
A továbbiakban szó esett a román hatóságok által indított „zászlóháborúról”, a lobogók kitűzésének indítékairól és üzeneteiről, a romániai államreform szükségességéről – a decentralizációtól a regionalizáción át a föderalizációig, különös tekintettel az autonómiaprogramokra. Tőkés László megerősítette: mindezen politikai törekvéseket ő és társai a nemzeti megbékélés és egyetértés szellemében képviselik, például az Erdély-zászlót felemelve, ami nem elválasztja az erdélyi népeket, hanem ugyanazon transzilván identitás jegyében reprezentálja őket. Hasonlóképpen ezen együttérzés és megbékélés jegyében emlékezünk kegyelettel a köröstárkányi ártatlan magyarokra, akiket 98 évvel ezelőtt meggyilkoltak a bevonuló román félkatonai alakulatok – mondotta a püspök, hozzátéve: Nagyváradnak az egy nappal később bekövetkezett békés román megszállását a történelem alakulásának tényeként kell kezelni és elfogadni. Újságírói kérdésre válaszolva cáfolta, hogy az erdélyi zászló mai kitűzése ez utóbbi évfordulóval bármi összefüggésben lenne, azt viszont elismerte, hogy a gesztus egyfajta szolidaritás azokkal a kolozsvári fiatalokkal, akiket a magyar nemzeti ünnepen vegzáltak a hatóságok ezen lobogó miatt.
Csomortányi István a jelenlévő – főként román – újságíróknak dokumentumok felmutatásával beszélt az Erdély-zászló történetéről és szimbolikájáról, eloszlatva több tévhitet is, megerősítve: e jelkép alkalmas közös erdélyi identitásunk megjelenítésére. itthon.ma/erdelyorszag

Markáns vezetői vélemények Székelyföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről
A III. Székely Kongresszus részeként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara épületében az önkormányzati vezetők egymást váltó péntek délutáni felszólalásaira megtelt az előadásoknak helyet adó terem.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Székely Kongresszus tudományos konferenciát a hétvégén három székelyföldi városban. Csíkszeredában az egyik kiemelt témakör az önkormányzatok és a közintézmények szerepe volt a székelyföldi régióban. Előadást tartott Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai városvezető, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az előadássorozattal olyan közpolitikai javaslatok megfogalmazását tűzték ki célul, amelyek elősegítik a régió fejlődését. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a házigazda egyetem oktatója A székelyföldi városok szerepe a régió fejlődésében címmel tartott előadást. A városvezető szemléltetésként egy térképet rajzolt a táblára, amelyen Székelyföld hat „fontos városa”, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely szerepelt. Mint mondta, nagyjából egyenlő távolságra vannak egymástól, mégis van közöttük egy kakukktojás: a felsoroltak közül ötben ma is többségében magyar lakosság él, de Marosvásárhelyen már más a helyzet. „Az öt említett város saját színházat működtet a saját pénzéből, miközben Marosvásárhelyen állami magyar színház van. Megvizsgáltam a három megyeszékhelyet, és azt láttam, hogy a hét marosvásárhelyi kulturális intézményből egyet sem tart el a város. Csíkszereda öt kulturális intézményéből négyet a város tart el. A másik identitáskifejező lehetősége egy városnak a sport. Az régi közhely, hogy a csíkszeredai hokicsapat egy székely csapat, de azzal, hogy Csíkszereda akár az FK Csíkszereda révén fenntartja ezeket az identitásmegőrző szimbólumokat, többletterhet vállal. Tény, hogy az elmúlt 27 évben az említett öt önkormányzat azért tudott kevesebb figyelmet és messze kevesebb forrást fordítani különböző gazdasági jellegű kérdésekre, mert a figyelmük mellett a forrásaik nagy részét ezekre a többletvállalásokra fordították a székelyföldi identitás megőrzésének érdekében” – hangsúlyozta Ráduly. A polgármester hozzátette, a kultúra és a sport fontossága mellett az együttműködés is kiemelt célként kell szerepeljen a tervek között. Nekifogtunk egy együttműködés kidolgozásának, de be kell vallanom, hogy nem könnyű. A magyar ajkú polgármesterek héthavonta tervezett találkozója megkönnyíthetné az együttműködést, de az eddig megszervezettek közül egyszer sem sikerült minden polgármestert asztal köré ültetni – emelte ki Ráduly, hozzátéve, „mára azonban látszik, hogy ki az, akire azért nem lehet számítani a székely ügyekben, mert olyan várost vezet, ahol jelentős testvérközösség él, és ki az, akire valamilyen más okból kifolyólag nem lehet ebben az együttműködésben számítani”.
Megfogalmazása szerint „azon kell lennünk, hogy próbáljuk újrafogalmazni egyrészt a saját szerepünket, másrészt a saját helyzetünket”. „Vannak ciklusok az életben, és mi a 2008 után zajló, a saját hatáskörben végzett regionalizációs székely jellegű, magyar jellegerősítő tevékenységekkor értünk a csúcsra. Gondolok itt például a székely zászlókra, a magyar helységnévtáblákra, vagy a kék közúti jelzőtáblákon elől szereplő magyar feliratokra. Azóta azonban van egy elég jelentős ellenszél, amivel harcolni, küzdeni kell ezekben a törekvésekben. Azt is el kell ismernünk, hogy bűn rosszul állunk a szakmaisággal kapcsolatban, amikor ellenszélben kell védeni jogainkat a bíróság előtt – mutatott rá Ráduly. Hallgatói kérdésre elmondta, nem tartja megfelelőnek a jelenlegi „polgármester-centrikus” rendszert. „Azon fáradozunk, hogy olyan hivatalt építsünk megfelelő csúcs- és középvezetőkkel, amelyik akkor, ha polgármester nélkül marad a közigazgatás, akár jobban működik, mint előtte. Már minden értelmes ember látja, hogy a közigazgatás ebben a struktúrában, ahol mindenki megbújhat a polgármester mögé, nem tud jobb lenni. Ezért lenne szükség az embereink képzésére, és megfelelően meg kellene fizetni őket. Felnőttképzésre mindenkinek szüksége van” – hívta fel a figyelmet Ráduly. A következőkben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tartott előadást Erős közösség, fejlesztő önkormányzat címmel. Mint mondta, fontos megvizsgálni, hogy hol, és milyen körülmények között élnek az erdélyi magyarok.
„Körülbelül 30 százalékuk olyan településen él, ahol a magyarok aránya meghaladja a 90 százalékot, 56,9 százalékuk pedig olyan helyen, ahol ez az arány több mint 50 százalék. 73,6 százalékuk 50 ezer lakosnál kisebb településen lakik. Az erdélyi magyarok 57,4 százaléka tehát olyan közigazgatási egységben van, ahol magyar nemzetiségű a polgármester. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyarok közel 60 százaléka olyan településen él, ahol van egy kis magyar világ” – ismertette Antal, rávilágítva arra is, hogy „szoros összefüggés van a gyerekvállalás és a települések mérete között: minél kisebb egy település, annál több gyereket vállalnak az ott élő fiatalok.” Szerinte az a tény, hogy az erdélyi magyarok kisebb településeken élnek, demográfiai szempontból egy fontos erőforrás, és ezzel számolnunk kell. „Bukarestben például a szülőképes nők átlagosan kevesebb mint egy gyereket, pontosan 0,9 gyereket vállalnak, míg Székelyföldön ez az arány 1,83. Ez azt jelenti, hogy ha azonos mértékű a kivándorlás, akkor a magyar közösség meg tudja őrizni, vagy akár növelni is tudja az arányát Erdélyen belül” – magyarázta Antal. Hozzátette, két oka van annak, hogy 2011 után Székelyföld politikai és a román államigazgatás szempontjából nagy nyomás alá került. „Az egyik az, hogy a 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy megfordult egy közel 100 éves trend Székelyföldön, azaz nagyobb mértékben fogyott a románok aránya, mint a magyaroké. A másik pedig az, hogy a 2012-es választásokon katasztrofálisan szerepelt az RDMSZ, és gyakorlatilag mindent elveszítettek Székelyföldön kívül. „Akkor csak Hargita és Kovásza megyében voltak önkormányzati tisztségeink, és nyilvánvaló volt mindenki számára Bukarestből, hogy ha ebben a két megyében szétvernek az önkormányzatisok között, miközben azért gesztusokat tesznek az RMDSZ felé – mint például az az intézkedés, hogy akkor is jusson be a parlamentbe, ha 4 százalékot kap csak a választásokon –, akkor a politikai képviseltet Bukarestben tudja, és nem az utcán. Azt hitték, hogy így a székelyföldi önkormányzati képviselőket lefejezik, de nem így történt. A 2016-os választásokon viszonylag jól szerepeltünk, és így meghalt ez a projekt, kissé megváltozott a világ” – emelte ki a polgármester. Sepsiszentgyörgy vezetője továbbá kiemelte, Magyarországon és Erdélyben is a jövőképpel van probléma. Mint mondta, míg a két világháború között mindenki azt érezte, hogy egy lábon is kibír még egy, öt vagy tíz évet, mert „előbb-utóbb úgyis revízió és magyar világ lesz”, addig ma a jövőképpel nagyon nagy a probléma. A maximum, amit megfogalmazunk, az az autonómia kérdése, de ez az emberek számára nem egy érthető fogalom. Sokan azt hiszik, hogy az autonómia egyszer csak ránk fog zúdulni, megoldja minden problémánkat, és nem úgy közelítenek az ügy irányába, hogy azt fel kell építeni. Azt kell elérjük, hogy a közbeszéd végre ne arról szóljon, hogy milyennek kellene az autonómiának lennie, hanem arról, hogy mikor és hogyan valósítjuk meg – húzta alá Antal. Előadásában kitért arra is, hogy titkosszolgálati vezetők elmondása szerint a román igazságszolgáltatás tulajdonképpen egy taktikai mező.
„Terrorizmussal vádoltak engem is egy adott pillanatban, továbbá azt is megfogalmazták, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentek Románia számára. Ezt ki lehet terjeszteni, és azt lehet mondani, hogy ebben az országban magyarnak lenni nemzetbiztonsági kockázat. Ezzel egyfajta nyomás jár a hatóságok részéről, és sok esetben nem könnyű magyarnak lenni, maradni, ezért sokan azt választják, hogy inkább beolvadnak. Hála Istennek az erdélyi magyarok többsége szereti azt, hogy magyar, és megfelelően viszonyul ehhez a kérdéshez. Ahhoz, hogy egy erős közösség legyen az erdélyi magyar közösség, nagyon fontos, hogy úgy a politikai vezetők, mint a legkisebb falu legkisebb utcájában élő székely ember is azt érezze, hogy ha bajba kerül a magyarsága miatt, akkor nem engedik el a kezét” – zárta Antal. A városvezetők után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Jó példák és vezérelvek Székelyföld integrációs folyamatában címmel tartott előadást.
„A közösségépítés legfontosabb szereplői az egyházaink. Megyénkben, ahol egy kisfalvas szerkezet van, több mint száz településen az egyedüli intézmény az egyház, és ő kell foglalkozzon mindennel, ezért kiemelten fontos a támogatásuk. Véleményem szerint a legfontosabb vezérelv az, ha van egy közös jövőképünk az élet bármely területén. Nagy baj van a tervezéssel: tűzoltásszerűen dolgozunk nagyon sokan, és nem beszélünk távlatosan. Rengeteg területen több évre előre eldől a sorsunk, hogy hogyan tudunk hozzáférni forrásokhoz, mégsem dolgozunk eleget ezen. Egy brüsszeli döntés hatását a saját zsebünkön, bőrünkön majd csak évek múltán fogjuk érezni, a kérdés az, hogy megszületése előtt van-e erőnk, kapacitásunk dolgozni, és van-e jövőképünk arra vonatkozóan, hogy hová akarunk eljutni” – mondta Borboly.
Iszlai Katalin / Székelyföld.ro

Román kormányválság - Az ellenzéki média a nemzeti érdekek feladásával vádolja az RMDSZ-szel egyezkedő szociálliberális kaolíciót
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, - A bukaresti jobbközép ellenzékhez közel álló média a román nemzeti érdekek feladásával vádolja a parlamenti többséggel rendelkező szociálliberális koalíciót, amiért a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) tett engedményekkel próbál szavazatokat „vásárolni” a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök leváltásához.
A jobboldali Hotnews.ro portálon Cristian Pantazi keddi vezércikkében úgy vélekedett, hogy ezzel Románia stabilitását veszélyeztetik. Az RMDSZ számára sem lehetnek hosszú életűek a „zsarolással” szerzett előnyök, amelyeket egy „bűnözői klikkből” kisajtol - írta a szerző, a korrupcióváddal bíróság elé állított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökre és Calin Popescu Tariceanura, a liberális ALDE vezetőjére utalva.
Pantazi elismeri, hogy az RMDSZ számos követelése - például az anyanyelvhasználati küszöb csökkentése, a szabad jelképhasználat - legitim, de ha azokat „erővel” fogadtatják el a szorult helyzetbe került Dragneával, akkor ezzel a szövetség maga ellen fordítja a román közvéleményt, saját korrupcióellenes érzelmű választóit is, az így elfogadtatott jogszabályok pedig nem fognak sokáig érvényben maradni.
A szerző különösen cinikusnak tartja, hogy Dragnea most késznek mutatkozik például jóváhagyni egy magyar tannyelvű részleg tagozat megalakulását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), miután nemzeti szólamokat hangoztató pártja egy hasonló tervezet miatt buktatta meg 2012-ben az akkor hatalmon lévő Ungureanu-kormányt.
A jobbközép (ellenzéki) liberális párthoz közel álló Adevarulban Marius Diaconescu a hivatali anyanyelvhasználat „csapdáiról” cikkezett, amely „lehetetlen” helyzetbe kényszerítené, és „hatalmas költségekbe verné” a román közigazgatást.
Cristian Tudor Popescu publicista a Digi 24 hírtelevízióban „piszkosnak” nevezte a PSD-ALDE koalíció és az RMDSZ közötti alkudozást. Természetesnek ítélte, hogy az RMDSZ „drágán adja” szavazatait, és mindent megtesz „örökös célkitűzése”, a területi autonómia elérése érdekben, Dragneáék viszont szerinte nem Erdélyt, hanem Romániát „adják el”, és hiteltelenítik magukat saját választóik szemében, akiknek a bizalmát nacionalista jelszavakkal szerezték meg.
A román ellenzéki médiában főleg az a - szenátus szakbizottságában hétfőn megszavazott - tervezet okozott felháborodást, amely március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítaná a romániai magyarok számára. A Bogdan Rares, a Realitatea hírtelevízió publicistája emiatt hazaárulóknak nevezte Dragneát és Tariceanut, akik „30 ezüstért (az RMDSZ 30 szavazatáért) lángra lobbantják Erdélyt” azáltal, hogy hivatalos ünneppé akarják tenni azt a napot, amelyen a magyar forradalmárok zászlajukra tűzték az „Uniót Erdéllyel”.
A román parlamentben szerdán szavaznak a Grindeanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. A szociálliberális koalíciónak elvileg 11-gyel több törvényhozója van, mint az a 233, amennyi Grindeanu megbuktatáshoz szükséges, de nem biztos, hogy valamennyiükre számíthat. Az RMDSZ-nek 30 képviselője és szenátora van.

Kelemen Hunor: ma Romániában gombnyomásra beindul a nacionalista gépezet
„Ma Romániában egy gombnyomással úgy fel lehet órák alatt korbácsolni a magyarellenességet, a nacionalizmust, a gyűlöletet, hogy még a normálisnak tűnő politikusok is megtorpannak” – jelentette ki a Maszolnak az elmúlt napok tanulságairól Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ csak a későbbiekben dönti el, hogy milyen álláspontot képvisel az elnöki hivatalban jövő héten kezdődő kormányalakítási tárgyalásokon.
- Az RMDSZ külső szemlélője volt a bizalmatlansági indítvány vitájának. Mennyire lepte meg a szavazás végeredménye, a Grindeanu-kormány bukása?
- Semennyire. Felröppentek spekulációk szavazás előtt, de az aritmetika azt mutatja, hogy a PSD-ALDE koalíciónak többsége van a parlamentben. Ez akkor is így van, ha ez a többség most már kisebb, mint amekkora a ciklus kezdetekor volt, de elegendő volt arra, hogy a saját kormányukat leváltsák. A különböző próbálkozások ezt nem tudták felülírni.
- Hétfőn már elkezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az elnöki hivatalban. Az RMDSZ – gondolom – három forgatókönyv előtt áll. Kormányra lép (ha felkérik), a parlamentből támogatja a kormányt, ellenzékbe vonul. Milyen alapon döntik el, hogy melyik opciót választják?
- Erre most nem lehet válaszolni. Függ attól is, hogy kérnek-e egyáltalán bármit tőlünk, szükségük van-e ránk kormánytöbbség kialakításához, vagy nem. Mint említettem, aritmetikailag ránk nincs szükség. Ha kérnek valamit, attól is függ, hogy mit kérnek. Függ a miniszterelnök személyétől, illetve attól, hogy az államfő figyelembe veszi-e a parlamenti többség akaratát. Erre a kérdésre ma választ érdemben nem tudok adni, spekulálni nem akarok.
- Kialakul-e már erről az RMDSZ álláspontja az elnöki hivatalban tartott konzultációsorozat előtt?
- Az RMDSZ-ben lesz egy konzultáció erről a következő napokban. De többet mondani, döntést hozni ebben a kérdésben, csak hétfőtől arrafele tudunk.
- Mennyire befolyásolják a döntést az elmúlt napok fejleményei? Konkrétan: neheztel-e az RMDSZ a koalíciós pártokra, amelyek a biztatónak tűnő tárgyalások után hirtelen lesöpörték az asztalról a szövetség által kért törvénytervezeteket?
- Nem az a feladatunk, hogy nehezményezzünk bármit is. Számomra az elmúlt napokban történtek nagyon fontos tapasztalatot jelentettek. Még csak nem is tudok a PSD-ALDE vezetőire neheztelni. A hétfő délutántól kezdődő magyarellenes őrület nem tőlük indult. Ők nem tudták ezt kezelni, tán nem voltak elég bátrak, hogy ezzel szembemenjenek. Talán hibáztak ott, hogy a hétfői tárgyalásainkra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. A déli politikusaikkal ugyanis semmi baj nem volt, teljesen kézben tartották őket. Ilyen gyors ütemben ennyi mindent ritkán volt alkalmunk végigtárgyalni. Hétfő este valóban bizakodóak voltunk, de nem tudjuk hozzájuk kötni ezt a magyarellenes hangulatot. Ilyen farizeus társadalmat, mint a román társadalom, Európában nem nagyon látok sehol. Jól példázza ezt, hogy miközben Klaus Johannis Németországban éppen arról beszélt, hogy Romániában példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést, idehaza őrjöngtek a televíziókban a politikusok, a közvélemény-formálók, és magyarellenes hangulatot szítottak. Ez azzal vetekszik, hogy meghívják a pápát Romániába, és egy katolikus iskolát darabjaira vernek. A tapasztalatom ebben a pillanatban inkább arra vonatkozik, hogy ha valakik akarják, megnyomják a gombot, akkor Romániában a magyarellenességet, a nacionalizmust, a gyűlöletet órák alatt úgy fel lehet korbácsolni, hogy még a normálisnak tűnő emberek is megtorpannak, visszalépnek. Liviu Dragneáról és Călin Popescu Tăriceanuval sokat beszéltünk, és azt láttam, hogy – meglepő módon – megoldásokat keresnek a kéréseinkre, úgy látják, hogy a többség-kisebbség viszonyt kezelni kell. Abban a helyzetben, amiben voltunk – és ezt a helyzetet ők okozták –, mi azt mondtuk, lépjünk egyet, nagyobbat, és ők erre fogékonyak is voltak. De a tanulság ebben az, hogy Romániában 2017-ben a kilencvenes évek elejéhez hasonló gyűlöletkampányt, magyarellenességet lehet előidézni. Ennek a magyarázatait érdemes megkeresni.
- Ez a nacionalista delírium nem a koalíciós pártoktól indult, de kétségkívül őket is elérte, elég, ha az erdélyi politikusaik megnyilvánulásaira gondolunk. Lehet úgy fogalmazni, hogy a belső reakciók késztették meghátrálásra az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokon Liviu Dragneáékat?
- Egyértelműen ez történt. Hétfőn este, amikor felálltunk az asztaltól, annyi maradt függőben, hogy bevegyük a közigazgatási törvénybe a jogszabály anyanyelvhasználattal kapcsolatos előírásainak megszegéséért járó szankciókat is. Szankciók egyébként most is vannak, de kormányhatározatba foglalva. Azt is javasoltuk, hogy törvényszegés esetén a diszkriminációellenes tanács is büntethessen. Hétfőn este abban váltunk el, hogy alszunk erre még egyet, egyébként minden más kérdésben megegyeztünk. A kisebbségi törvényről is megállapodtunk, a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításával szemben pedig az égvilágon semmilyen kifogásuk nem volta tárgyalópartnereknek, a szakbizottságokon át is ment a tervezet. Ugyanúgy elfogadták a szakbizottságok még hétfőn az oktatási törvény módosításaira tett javaslatainkat is. Úgy váltunk tehát el hétfő este, hogy kedden reggel ezeket még átolvassuk, tíz órakor összeülnek a szakbizottságok, a tervezetek pedig azonnal plénum elé kerülnek. Ám a koalíciós pártok vezetői a nacionalista hisztéria, a saját erdélyi képviselőik nyomására reggelre megijedtek.
- Hogyan látja, ha a tárgyalások témáját képező tervezet-csomag kisebb lett volna, mint amit az RMDSZ az asztalra tett, akkor meghátrálnak a tárgyalópartnerek?
- Olyan kérdések kerültek ebbe a csomagba, amelyekről évek, sőt lassan évtizedek óta beszélünk. Ezeket minden egyes alkalommal az asztalra tettük, akkor is, amikor a jelenlegi ellenzéki pártok voltak a tárgyalópartnereink. Ez egyébként a másik tanulság a román pártokkal kapcsolatban. Az az őrület sem volt korrekt, ami Traian Băsescu vagy Raluca Turcan szájából elhangzott, ezeknek a politikusoknak is van felelősségük. Lehet azt mondani, hogy mi most hirtelen mindent meg akartunk oldani, de mi nem akartunk hirtelen mindent megoldani, mert nem is lehet megoldani. Viszont azt gondolom, hogy helyesen jártunk el. Meggyőződésem, hogy ha ez a csomag csak a kisebbségi törvényt tartalmazta volna, ugyanez a helyzet áll elő. Teljesen mindegy volt, hogy egy tervezetet tűzünk napirendre, vagy hármat, mert ugyanez a hisztéria lett volna. Bebizonyosodott számomra: ma nagyon nagy ereje van azoknak, akik a kisebbségi kérdésben nem akarnak előrelépni, akik ezt nagyon hazug, farizeus állapotot fenntartják. Csak a gombot kellett megnyomniuk, és pillanatok alatt beindult a nacionalista gépezet.
- Ennek az – egyelőre függőben maradt – tervezetcsomagnak az elfogadása feltétele lesz-e annak, hogy az RMDSZ a következő kormány támogassa vagy akár kormányra lépjen?
- A feltételeinkről soha nem beszélgetünk a sajtón keresztül senkivel. Ezek a kérdések jó ideje napirenden vannak, és sajnos továbbra is napirenden maradnak, mert nem tudtunk előrelépni. 
Cseke Péter Tamás maszol.ro

A magyar huszár, a magyar tanya és Torockó épített öröksége is hungarikum lett
A magyar huszár, a magyar tanya és Torockó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe a Hungarikum Bizottság döntése értelmében; emellett a Magyar Értéktár is bővült, öt tétellel – jelentette be Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter kedden Kecskeméten a bizottság ülését követően.
Az egykori ferences kolostor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetében megtartott sajtótájékoztatón Fazekas Sándor azt mondta, hogy a gyűjteménybe és az értéktárba kerülő tételeket a csúcsteljesítmény, a magyar életérzés köti össze.
Bács-Kiskun hungarikumokban gazdag megye, az értékőrzés egyik kiindulópontja, példa más városok és megyék előtt is, ezért is ülésezett a bizottság ezúttal Kecskeméten – tette hozzá.
Mint mondta: a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.
A jövőben a gyűjteményt gazdagítja az Európában egyedülálló települési gazdálkodási forma, a magyar tanya is – tette hozzá. Megjegyezte, a tanyai életmód újra egyre népszerűbb, a változó feltételek között is megtalálta a helyét. A tárcavezető méltatta Erdély történelmi településének, Torockónak „ízig-vérig” magyar épített örökségét is.
A Magyar Értéktárba vette a Hungarikum Bizottság az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű szerzetesrendet, a pálos rendet és a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszközt és fegyvert, a hortobágyi karikás ostort. 
Az értéktárba került továbbá az egyik legsikeresebb magyar sportág egyike, a magyar vízilabdázás, a világszerte ismert klasszikus magyar szablyavívás és a 
mintegy 250 éves múltra visszatekintő hollóházi porcelán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja kiemelte: az idei kettős évforduló, hiszen 25 évvel ezelőtt volt az első hungarikum- konferencia a Lakitelek Népfőiskolán, ahol a gyógyvízről volt szó, a magyar értékekről, a magyar hungarikumokról szóló törvény előkészítése pedig éppen 10 évvel ezelőtt kezdődött el, amit az akkori tíz kistérségben a témában megtartott bemutatóval egybekötött találkozók előztek meg. Beszélt arról is, hogy 2018. október 22-én, a magyar kultúra napján a Parlamentbe találkozóra hívják valamennyi, a nemzeti értéktárba tartozó tétel tulajdonosát vagy képviselőjét.
MTI Népújság (Marosvásárhely)

Nyár végén értékelik ki a RMDSZ és a PSD-ALDE parlamenti együttműködését
Augusztus végén, szeptember elején értékelhetik ki az RMDSZ parlamenti frakciói a PSD–ALDE pártszövetséggel kötött parlamenti együttműködési megállapodást, válaszolta hétfőn a Maszol kérdésére Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, aki Nagyváradon sajtótájékoztatón számolt be parlamenti tevékenységéről.
„Mivel ez egy parlamenti együttműködés, kiértékelése az ülésszak vége után zajlik. A kiértékelés első szakaszának mindenféleképpen a parlamenti frakciókban kell megtörténnie, ezt augusztus végén, szeptember elején meg fogjuk tenni. Gondolom, hogy a kormánykoalíció tagjai is ugyanígy fognak tenni, és azok után dőlhet az el, hogy megyünk-e tovább” – mondta Cseke Attila.
A politikus hozzátette: összességében úgy látja, hogy jól működött ez a parlamenti együttműködési megállapodás, mert vannak a magyar közösségre nézve látható eredményei, és országos szinten is sikerült egy-két kérdésben előre lépni. „Nem téveszteném viszont össze a parlamenti együttműködési megállapodást a kormányzással. Az RMDSZ nincs kormányon, nem tagja a kormánykoalíciónak. A kormány működését az elmúlt hat hónapban bíráltuk is, és nagyon szeretnénk, ha ezek a kritikák meghallgatásra találnának” – fogalmazott a frakcióvezető.
Négyszer interpellált
A Bihar megyei szenátornak egyébként 51 felszólalása volt az elmúlt ülésszakban, napirendben lévő vagy procedurális kérdésekhez szólt hozzá. Négyszer interpellált, egyetlen egyre kapott a maga és a bihari magyar közösség számára kielégítő választ – mondta el a sajtótájékoztatón. A szenátor az ANL-lakások bérleti díjának csökkentését szorgalmazta egyik interpellációjában, és ennek lett is eredménye, egy sürgősségi kormányrendelettel csökkentették ezeknek a lakásoknak a bérét.
Nem kapott viszont kielégítő választ az április 7-i szigorított határellenőrzés bevezetése nyomán tett interpellációjára, melyben a szigorítás felfüggesztését kérte, mondta a szenátor, aki a horvátországi példa mellett arra is kitért, hogy Magyarország is felfüggesztette a szigorított ellenőrzést. Szintén nem kapott érdemi választ a kommunikációs minisztériumtól arra kérdésére, amit a hirtelen fellángoló Kék Bálna-játék kapcsán fogalmazott meg, miszerint lehetséges-e a káros hatású internetes oldalak letiltása; a minisztérium mindössze annyit válaszolt, hogy ehhez nekik nincsenek megfelelő eszközeik.
Maradtak az autópálya-gondok
Visszatérő probléma marad az észak-erdélyi autópálya 64 kilométeres Bihar megyei, Bors–Berettyószéplak közötti szakasza, melynek egy részét újra kellett tervezni, miután Fegyvernek közelében természetvédelmi területté nyilvánítottak egy övezetet, amelyet az autópálya nyomvonala érintett. Bár az újabb tendert a második negyedévben ki kellett volna írni, ez nem történt meg. Ha ki is írják a közbeszerzési eljárást, szerződés őszre lehet, amikor már késő a munkát elkezdeni, ez az év is elveszett az említett szakasz szempontjából, mondta Cseke Attila.
A szenátor több olyan sikeres törvénykezdeményezést is említett, melynek kezdeményezése vagy társaláírója volt, például a közigazgatási törvényt módosító, már kihirdetett törvényt, vagy a jövedelemadó visszaosztásából származó összegek 71,5 százalékról 80 százalékra való emelését, amely szeptemberben kerül a szenátus plénuma elé.
Bihar megyei RMDSZ-elnöki minőségében Cseke Attila azt is elmondta, jó döntésnek bizonyult az RMDSZ–PSD–ALDE koalíció, melynek köszönhetően magyar tanácselnöke lett a megyének Pásztor Sándor személyében. Az elmúlt egy év alatt több dolog történt, mint a nyolc éves liberális vezetés idején, átadták például a Körösvidéki Múzeum új székhelyét, nemzetközi repülőjáratok indultak emelt ki néhány példát. Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Az egyetem nem szólhat csak arról, hogy dolgozatokat adok le, amiket futószalagon javítanak
Kiss Anna a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Kultúratudomány/művelődésszervező szak harmad éves diákja. Ő a Tényképek kiállítás egyik megálmodója és szervezője. Ötletgazdag, kreatív, és akkor érzi jól magát a bőrében, ha csapatban tud dolgozni.
A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Kultúratudomány/művelődésszervező szakos harmadéves diákjai az elmúlt hónapban olyan kiállítást szerveztek, aminek keretében a tanszéken tanulók kutatási témáit a nagyközönségnek is bemutatták. A kiállítást először a Tranzit házban lehetett megtekinteni, utána felkerült a Bölcsészkar folyosóira, jelenleg a Vibe fesztiválon találkozhatunk vele. A bemutatott témákból nyújtunk ízelítőt a következő napokban – a diákoktól kérdeztük meg, miért fontos számukra kutatási területük, mit tartanak a legvagányabbnak benne, illetve mi érdekli még őket a nagyvilágból. Összesen nyolc interjú készült, amelyeket naponta fogunk közölni. Elsőként az ötletgazádval, Kiss Annával beszélgettünk.
- Mikor és hogyan fogalmazódott meg bennetek a Tényképek kiállítás gondolata?
- A kiállítás ötlete először órán fogalmazódott meg bennünk, amikor kaptunk egy egész listát arról, hogy mit csinálhatunk a félévben. Rólam tudni kell, hogy mindig valami mást akarok, nagyobbat, jobbat, vagányabbat. Szóval szóltam a tanárnak, hogy én valami mást csinálnék, akkor még nem tudtam, hogy mit. Annyi kerekedett ki, hogy mindenképp különböző művészeti ágakat érintenék, azokat keverném valahogyan a népi kultúrával. Úton hazafelé beszélgettünk Csiki Rékával (társszervező, egyben az egyetlen évfolyamtárs a Kultúratudomány/művelődésszervező szakon – szerk. megj.) és óriási ötletözön árasztott el. Végül a grandiózus ötleteimről lebeszéltek, mondván, csináljuk először kicsiben, ha működik, akkor megcsinálhatjuk nagyban is. Így lett a „kicsinek” az alapkoncepciója a tanszéken tanuló diákok bevonásával létrejövő, kutatási témákat bemutató kiállítás. Nem titok, hogy ameddig nem indult be a munkafolyamat kissé csalódott voltam, bár felfogtam, hogy idő szűke miatt tényleg nem tudtuk volna megcsinálni a „nagy” elképzelésemet.
- Miért volt fontos számotokra ezzel foglalkozni?
- Azt hiszem, vagyis szeretem azt hinni, hogy fellendítettem a diákéletet a szakon. Sok minden fogalmazódott meg bennem, miket lehetne másként csinálni, hogyan lehetne a diákságot aktivizálni, akik idő közben számszerűen is nőttek az előző évekhez képest. Azóta hallgatói önkormányzatot indítottunk, csatlakoztunk a KMDSZ-hez, pályázatot nyertünk, a szakkollégiumot fellendítettük, szakmai alkalmakat szerveztünk, és közben azt láttam, hogy az embereket kezdi érdekelni, hogy mi történik a tanszéken. Egyre több diák kapcsolódott be a különböző akciókba, ami azért nem kis büszkeséggel töltött el, hiszen a kezdet, az indulás tényleg nehéz volt. A Tényképek kiállítás egy új lépcsőfok, ami által megmutattuk és megmutattam, hogy lehet másként is csinálni, az egyetem nem szólhat csak arról, hogy dolgozatokat adok le, amiket futószalagon javítanak..
- Milyen szakmai támogatást kaptatok az egyetemről?
- Főként morális és anyagi támogatásról tudok beszélni. A kiállítás koncepciója és szervezése túlnyomó részt a mi munkánk volt, ha jól emlékszem, csak a kiállításmegnyitó menetrendjét illetően kellett segítséget kérnem. Ezt a segítséget rögtön meg is kaptam. Mivel nem ez az első általam szervezett esemény, ilyen téren, úgy érzem, az ismereteim elegendőek voltak.
- Melyek azok a lépések, amelyekre fel kell készülni egy ilyen projekt kapcsán?
- Van az a mondás, hogy ahány ház, annyi szokás. Szerintem ez igaz a rendezvényszervezésre is. Persze, nagy vonalakban össze lehet állítani egy listát, ami mindenhova érvényes, de azt hiszem, pont az adja a munka szépségét, hogy sokkal több a ki nem számított, váratlan helyzet. Számomra ezek a helyzetek jelentik a kihívást, mert nem lehet rájuk felkészülni, ezek éltetnek és hajtanak. És ha túl vagyok rajtuk, megoldottam őket, és még állok a két lábamon, a fejem a helyén és senkit nem öltem meg (nem szoktam, amúgy), akkor minden sínen van.
- Mi volt a legvagányabb élményed a kiállítás szervezése alatt?
- Ez egy gyors lefolyású szervezés volt, de ha arra gondolok, hogy hogy néztünk ki a megnyitó előtt pár órával, akkor eszembe jut néhány szép emlék. Három méter magasban álltam egy létrán, a Tranzit házban, a zsinagóga karzatáról szívtam a port és töröltem az orrom a fekete kezemmel. A nap elején bevásároltunk szép átlátszó damilból, de nem működött, nyúlt a damil, nem tartotta meg a másfél kilós pannóinkat. Gyors pánik, rövid szaladgálás után vettünk drótot, ami kevésbé volt szép, de legalább nem kellett attól félnünk, hogy a megnyitón valakinek a fejébe esik a kiállításunk. Ilyenkor nincs olyan, hogy én főszervező vagyok, és valaki más csinálja meg a kulimunkát. Amúgy is azt tanultam a pár év önkénteskedés alatt, hogy amit lehet, azt csapatban csináljunk, és ha kell valahova egy plusz kéz, akkor legyek ott, ha megtehetem és van rá lehetőségem. Ezért is volt teljesen pozitív élmény, hogy két elsőéves diáktársam egész nap velünk volt és segített. Ez mindenképp meghatározó élmény volt!
- Mi okozott nehézséget?
- A nehézségek kapcsán számomra mindig az a kérdés, hogy meg tudom-e oldani őket vagy sem. Ha meg, akkor megint volt esélyem tapasztalatot szerezni, ha nem, akkor egy kudarccal maradok, amiből valószínűleg tanulhatok valamit. Utólag visszanézve, a kiállítás szervezése szerintem gördülékeny volt, nem tudom azt mondani, hogy komoly problémákkal kellett szembenéznünk. Azokra a helyzetekre, amelyekre nem volt tutibiztos válaszunk, igyekeztünk több alternatívát előkészíteni, hogy helyszínen remélhetőleg valamelyik működjön. És még így is megtörtént, hogy nem működött egyik sem. Van ez így.
- Mit gondolsz a kiállításon bemutatott kutatási témákról?
- A kutatási témák jók, bár vannak olyanok is, amelyek távolabb állnak tőlem. Számomra egy kulturális tanulás az, hogy elfogadjam mások kutatási területeit is, annak ellenére, hogy engem teljesen más dolgok érdekelnek. Végül is egy sokszínű társaság vagyunk, és ez így van rendjén. Az egészben az a jó, hogy kisebb-nagyobb szakmai kontroll ellenére, tényleg van lehetőséged olyasmivel foglalkozni, ami érdekel.
- Művelődésszervezőként mit jelent számodra a kreatív, egyéni- vagy csapatmunka?
- A kreatív, egyéni- vagy csapatmunkát semmiképp sem kötném össze azzal, hogy művelődésszervező szakos hallgató vagyok (vagy voltam). Számomra ezek a dolgok életformát és elveket is jelentenek, amiket nem az egyetem tanultam meg. Ez sokkal személyesebb, még akkor is, ha valami nagyon gyakorlatias dologról beszélünk. A csapatmunka feltölt és lemerít egyszerre, de mindenképp olyan löketet ad, amit semmi más nem tud, kicsit olyan, mint a drog. Ha közben meg engedik, hogy szárnyaljon a fantáziám, , akkor érzem azt, hogy jó helyen vagyok, jó dolgokat csinálok. (Ajánlott mellém egyébként egy sokkal racionálisabban gondolkodó személy, aki visszahúz a földre időnként) Az egyéni munka már valami teljesen más. Más oldalról világít meg dolgokat. Az, amit én csináltam egyedül, ami az én érdemem, amit senki nem vehet el tőlem. És nem csak az érdemekért fontos ez nekem,hanem azért is, hogy valaki elmondja, mit nem csináltam jól, mire nem gondoltam. Ez számomra pontosan annyira fontos, mint a dicséret. A folyamatos visszajelzés által tudok tanulni és újabb dolgokra felfigyelni.
- Ezen kívül milyen más, „tanszék-közeli” projektekben gondolkodsz?
- Több ötlet is felmerült, hiszen a jobb napokon egészen gyorsan gyártom az ötleteket. Hogy ezekből mi fog megvalósulni, azt nem tudom, hiszen most egy időre más dolgokban gondolkodom, más terveim vannak. Ami biztos, hogy ez egy kiaknázatlan terep, megannyi lehetőséggel, támogató közeggel. (az interjút Molnár Bea készítette) Transindex.ro

Jó hangulatban zárult a marosszéki tábor
A szokásos számban, de több külföldivel
Vasárnap zárta kapuit a tizenkilencedik alkalommal megrendezett marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén. Idén is számos tánc, ének, hangszer várt a tanulni vágyókra, még több kézműves-foglalkozás, népi mesterség a gyerekekre. Esténként pedig fergeteges táncházba és folkkocsmába vártak mindenkit.
Nyár közepén szinte megkétszereződik a népesség Jobbágytelkén, népzenét és néptáncot kedvelő hazaiak és külföldiek lepik el az utcákat, vernek sátortábort a Nyíri utcában, de a tánctábor idején szinte minden helyi családhoz is jönnek vendégek, hazatérnek a rokonok, érkeznek a barátok, akik az oktatáson kevésbé vesznek részt, de esténként szívesen betérnek a kultúrotthonba megnézni egy táncot, esetleg részt venni a táncházban, elbeszélgetni ismerősökkel, falubeliekkel a kocsmában. A máskor csendesebb települést egy héten át ének- és zeneszó, jókedv és fergeteges tánc uralja, a napi munkában megfáradt helyieknek pedig választaniuk kell: esténként vagy a kultúrotthonban nézik végig, élik meg a jó hangulatot, vagy otthon párnára hajtva fejüket hallgatják elalvásig a zene taktusát, a tácos lábak dobbantását, a felszabadult éneklés ihaj-csuhaját. A szervező marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány két jelszóval hirdeti a tábort: „Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél” és „A pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől”.
Tanulni, szórakozni, tanulni
Egy héten át nyílt alkalmuk tanulni az ide érkezőknek. A kultúrotthonban és az iskolában László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Fazakas János, Molnár Rozália nyárádselyei és marossárpataki táncokat oktattak, és újdonságként idén a jobbágytelki táncokat helyi fiatalok – Orbán Csaba, Orbán Kálmán, Simó Rita, Bereczki Hajnal, Orbán Rita, Dániel Kinga, Bereczki Szilárd, Mosoni Csongor – tanították a kezdőknek és a haladóknak. A hangszeres oktatás is bővült az idén, a hegedű, brácsa, bőgő mellé a cimbalom is felsorakozott: a kezdőket Sinkó András, a haladókat a már 80 esztendős Csiszár Aladár által vezetett magyarpéterlaki cigány zenészek okították. Népdalokat ezúttal is Kásler Magda tanított az érdeklődőknek. Esténként a napi „táncmenü” egy többlettel bővült, „ínyencségként” mezőkölpényi táncokat is oktattak egy-egy órán át nemcsak haladóknak, hanem idéntől kezdőknek is, ugyanennyi időt szántak arra is, hogy a tanult vagy tanulandó táncrendet egy-egy pár bemutassa minden este. Majd kezdődhetett a fergeteges táncház, ahol a moldvaitól a nyárádmentin át a székiig, kalotaszegiig egyaránt ropni lehetett hajnalig, a folkkocsmában pedig nemcsak a sör, hanem a zenészek ereje és hangszereik húrjai is fogyatkozni kezdett hajnalra.
A tábor nemcsak a felnőtteknek szól, hanem a velük érkező gyerekeket is lefoglalják, a táncoktatás mellett megismerkedhetnek a falu számos jellegzetességével: a tóskerti vagy templom-közi csűrökben számos kézműves-foglalkozást tart számukra Szakács István és Szakács Júlia: sarlót, cséphadarót készítettek, ostort fontak, a három kismalac meséje példájára szalma-, fa- és kőházikókat építettek, agyagoztak, üveget díszítettek fonallal, különböző eljárásokkal festegettek, majd ellátogattak a kalapos és kovácsmesterek műhelyeibe, és kenyérsütést is tanultak. Délután a felnőtteknek is járt egy kis pihenő, de az sem tétlenkedésre, hanem beülhettek egy-egy előadásra: Kádár Elemér Marosszék táncairól, Csíki Emőke indiai barangolásairól, Györfi Zalán a mikházi ferences kolostorról mesélt nekik. Csütörtök este az Öves együttes tartott színpadi koncertet, szombaton délután pedig az esztenára kirándultak a táborozók, volt vetélkedő, tábortűz, hazatérve a gálaműsort a marossárpataki táncosok biztosították számukra, majd vasárnap kora reggelig még egy utolsó fergeteges táncháznak és mulatozásnak örülhettek mindannyian.
Sokan visszatérnek
Egy ilyen nyári táborban nagyon sokat lehet tanulni, de nyilván nemcsak tanulni érkeznek a résztvevők, hanem a vidékkel is ismerkednek, sokan elviszik csemetéiket kirándulni, ezért például a gyerekoktatáson részt vevők száma sem állandó – mondta el Fazakas János (Fazi), aki néhány évnyi szünetet leszámítva állandó oktató a táborban –, s hogy változatos legyen, idén nem jobbágytelki táncokat tanított a környékbeli és a táborbeli gyerekeknek, hanem gyermekjátékokat és csíki táncokat. Czerán Csaba szervező pedig azt emelte ki, hogy az előző évektől eltérően a mostani táborban a résztvevők meglepően nagyon pontosan és rendszeresen megjelennek az oktatáson, és ugyanezt elvárják társaiktól és az oktatóktól is. Puskás Attila szervező szerint idén is kétszáz körüli volt a táborozók száma, ami egy picivel kevesebb az elmúlt évekhez képest, de ők sosem a létszámot szándékoztak duzzasztani, inkább kicsi és hangulatos, mintsem nagy és élménytelen táborokra törekednek. Idén a résztvevők kevesebb mint fele hazai; legtöbben Magyarországról érkeztek, de egytizede nyugati vagy még távolabbi, hiszen jöttek résztvevők Németországból, Franciaországból, Finnországból, az Amerikai Egyesült Államokból, de a távoli Ausztráliából, Új-Zélandról és Hongkongból is. Ugyanakkor a Vajdaságból érkezők száma is megnőtt, hiszen eddig csak „Csalókáék” jártak ide, ők az első marosszéki táborokban voltak kitűnő hangulatzenészek, amikor a szerbiai háború idején Erdélyben dolgoztak. A tábor értéke a kultúra és a tanulás mellett a hangulatban rejlik, ennek köszönhetően járnak vissza évente az emberek, és jönnek újabbak is. Olyan nincs, aki mind a 19 táborban részt vett volna, hiszen néhány év után mást is kipróbálnak, de azért egy idő után szinte mindenki visszatér ide – részletezte a szervező.
Messze földről érkeztek
A hét forgatagában számos érdekes emberrel lehet itt találkozni, idén a távolabbról érkezőket kérdeztük meg. A finn és magyar szülőktől származó Heiler István harmadszor érkezett Jobbágytelkére, ahol nagyon jól érzi magát, nagyon jó a hangulat, az oktatók és az, hogy nincs zsúfoltság. Finnországban van egy kis magyar néptáncközösség, 2015-ben kezdett járni oda, s mivel kedvet kapott a táncoláshoz, azóta ide is eljön tanulni, szórakozni – mesélte. A kaliforniai John Rand (a „Doki”) viszont már hatodszor érkezett a magát „árnyéknak” nevező Debbyvel („Dokiné”). Ez már a huszonötödik alkalom, hogy erdélyi tánctáborban járnak, a zenéért és táncért jönnek ide, bár az étel is nagyon jó. Hazájukban sok magyar van, így járt magyar táncházban, és kétszer is szerveztek egyhetes tánctáborokat, ahová erdélyi és magyarországi táncoktatókat hívtak. Hasonló a Hongkongból érkező kínai John Yau esete is: először amerikai magyarokat hívtak Hongkongba táncot oktatni, később a marosvásárhelyi Fazakas János („Fazi”) és a budapesti Farkas Zoltán („Batyu”) is járt náluk, így került kapcsolatba és nagyon megszerette az erdélyi néptáncokat. Évente két néptánctáborba jön el a már nyugdíjas kínai férfi, járt már Válaszúton, Kalotaszentkirályon, Széken és Vajdaszentiványon, Jobbágytelkére viszont először érkezett. Az idénre három tánctábort tervezett be, így nem sok idő marad kipihenni a hét fáradalmait, hiszen várják az alsósófalvi és a kalotaszentkirályi néptánctáborokba is.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Őseink és hőseink emlékezete (Huszárok Csernátonban)
Vasárnap kezdődött és augusztus 4-én, pénteken ér véget a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében az Őseink és hőseink emlékezete nevű hagyományőrző és ismeretterjesztő tábor Csernátonban a festői környezetű Malomkertben.
Az elméleti és gyakorlati képzés irányítója Vass László hagyományőrző ezredes, az 1848-as szabadságharc Szegedi III. Honvéd Zászlóaljának parancsnoka, aki hatodmagával érkezett a táborba. A Malomkertben jelen van Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület málnásfürdői tüzércsapata, illetve kézdiszéki huszárcsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdiszéki csapata. Vendégként érkezett második világháborús honvédegyenruhában a zalánpataki Préda Barna. Ugyanakkor első alkalommal vesznek részt a táborban felső-háromszéki iskolások. Közülük ketten máris beöltöztek székelyhatárőr-egyenruhába, illetve egy lány huszáregyenruhát öltött magára. Az éjszakai őrséget is megszervezték.
Vass László tegnap elmondta: a tábor megszervezésének ötlete tőlük származik, Erdélyben először négy-öt évvel ezelőtt Holtmaroson a gyermekotthon udvarán szerveztek egyhetes sátortáborral egybekötött kiképzést Bartha József református lelkész támogatásával az ottani gyermekeknek. Az egyenruhákat a szegediek vitték magukkal, a kiképzés részben alaki, részben pedig általános oktatás volt. Időközben Háromszéken sorra alakultak a hagyományőrző egyesületek, amelyeknek szintén szükségük volt alaki kiképzésre és elméleti oktatásra. Így kerültek át Holtmarosról Málnásfürdőre, ahol tavaly és tavalyelőtt tartottak egyhetes tábort. Az újoncok a holtmarosi és málnásfürdői templomban tették le az esküt, az eseményen a szülők, nagyszülők is jelen voltak, akárcsak annak idején.
Idén egyet léptek előre, középiskolás tanulókat hívtak meg, abban reménykedve, hátha kedvet kapnak és bekapcsolódnak a hagyományőrző tevékenységbe. Pál Olivér hagyományőrző huszár hadnagy arról beszélt: tavaly döntöttek úgy, hogy idén nagyobb teret adnak a civileknek, olyan iskolákat vontak be, amelyek diákjai különféle történelmi vetélkedőkön vettek részt az elmúlt tanév folyamán, a legeredményesebb tanulók közül került ki a mostani tizenkét résztvevő.
A fiatalok az 1848–49-es eseményekkel ismerkednek meg, tanulmányozhatják a korabeli fegyvernemeket, viseletet, a hagyományőrzők segítségével pedig ízelítőt kapnak abból is, hogyan harcoltak az akkori katonák, megismerhetik a korabeli vezényszavakat stb., tehát olyan szemléletmóddal és ismeretanyaggal gazdagodhatnak, amelyet nem találnak meg a történelemkönyvekben. Vass László a szabadságharc történetét kiterített nagy térképen figurákkal mutatja be, a tanulók a térképen vizuálisan is látják az eseményeket és a harcok helyszíneit.
Vasárnap az ismerkedést követően, 16 órakor vonták fel a zászlót, a tábor ünnepélyes megnyitását vacsora követte, a 22 órai takarodó előtt minden este történelmi filmeket vetítenek. Hétfőtől csütörtökig a reggeli programban szerepel torna és mosakodás a patakban, 9 órától pedig különféle előadások: hadtörténeti oktatás (elmélet és gyakorlat), egyenruhatan, térképtan, Erdély története 1848–49-ben, helyi események a forradalmi harc idején, 1848–49-es emlékművek Háromszéken, táborgyakorlatok, a szabadságharc katonai története.
Ebéd után folytatódik az is¬meretek átadása: menetgyakorlatok, 1848-as katonai alaki mozgások, fegyverfogások, a hagyományőrző csapatok bemutatói, történelmi személyiségek életrajza, napi vetélkedők elméletből és gyakorlatból (térképismeret, tájékozódás terepen térkép szerint), történelmi csaták bemutatása térképen hadfigurákkal, végül egy kis jól megérdemelt pihenő és szabad tevékenység jár mindenkinek a vacsora előtt.
A pénteki zárónap kiemelkedő eseménye a 16.30-kor kezdődő eredményhirdetés, ugyanis a történelmi vetélkedő nyerteseit díjazzák, 17 órától ünnepélyes táborzárással, zászlólevonással búcsúznak a résztvevők a hagyományőrző tábortól.
Iochom István / Háromszék; Erdély.ma

Ünnep három napon át a székelyudvarhelyi közösségért
Több ezren vettek részt a székelyudvarhely Szent István-napi rendezvénysorozaton, amelyet megannyi koncert és bemutató tarkított. Egyebek mellett megáldották a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát, de köszöntötték a jubiláló házasokat, valamint az új kenyér megszentelése sem maradt el.
Sófalvi András Hadakozás és önvédelem a középkori és a fejedelemség kori Udvarhelyszéken című könyvének bemutatójával kezdődött pénteken a háromnapos Szent István-napi rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen. Ezután a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát áldotta meg Bekő István református tiszteletes, amely immár a Haberstumpf-villába költözött intézmény udvarát díszíti.
Miklós Zoltán, a múzeum igazgatója rámutatott, a szobrot, amely a szentegyházi Bodó Levente művész munkáját dicséri, még 1995-ben emelték elődeink a 20. század elején élt rajztanár, etnográfus és közéleti személyiség előtt tisztelegve, aki az udvarhelyi közgyűjteményt is megalapozta. Az egybegyűltek az alkotás restaurálását és az intézmény új székhelyére való átszállítását ünnepelték. Haáz Ferenc Rezső nem volt székely származású, hiszen a Felvidékről költözött Udvarhelyre, de a székely népművészet egyik legkiválóbb ismerője és apostola volt. Különösen fontosnak tartotta, hogy a székelyek megismerjék és megbecsüljék értékeiket. A Jóisten küldte őt hozzánk – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester a múzeum névadójának munkásságát felelevenítve. Bekő István isteni áldásért fohászkodva azt kérte, hogy a magyarság mindig tudja tisztelni, becsülni és értékelni azokat, akik önfeláldozóan tanítják, nevelik, oktatják és példát mutatnak népünknek.
Újkori szablyák címmel nyílt tárlat pénteken a Haáz Rezső Múzeumban, amelyet székelyföldi múzeumok gyűjteményéből állítottak össze. A tárlatot rendező tanár, Szász Hunor elmondta, a szablya, mint fegyver fejlődését – a 17. század végétől a 20. század elejéig –, valamint a fegyvernemenkénti használatát próbálják szemléltetni. Egyebek mellett osztrák, magyar, kozák és japán fegyverek is megtekinthetők a kiállításon. Az októberig nyitva tartó tárlat különlegessége, hogy a szablyákat úgy mutatják be a látogatóknak, ahogyan azok használva voltak: például a különböző vágásokat szemléltetik.
A tárlat megnyitójáról az udvarra érve egy újabb érdekesség várta az érdeklődőket, a Méhkas Dia Project tagjai a Szentek a street artban című projekciójukat mutatták be, vagyis kézzel festett üveglapokról vetítették ki a Képes Krónika ihlette alkotásokat a múzeum épületének külső falaira.
Ez már a járókelők érdeklődését is felkeltette, többen az intézmény kapuin kívülről lesték, hogy mi történik. A Székesfehérvárról érkező Szepesi Imre, a projekt ötletgazdája lapunknak elmondta, különböző magyar királyokat és királynőket vetítettek a falakra, Szent Istvántól II. Béláig. A Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program díjkiosztója is kiemelt része volt a Szent István-napi rendezvénysorozatnak. A házuk tájékát önerőből megszépítők kategóriájában első díjat szerzett Lengyel László Levente, akit Kiss Vivien és Szokol Enikő követtek.
Ők virágokra, illetve dísznövényekre válthatják a jutalomként kapott 1000, 500, illetve 300 lej értékű utalványaikat. Virágos erkélyek és ablakok kategóriájában Kolumbán Attila, Hegyi Ferenc és Kiss Erzsébet lett díjazott. A közösségi tereket, bejáratokat és kerteket is lehetett szépíteni, így két harmadik helyezettet – Benedek Mária, Tamás Andrea – és egy másodikat jutalmaztak. Utóbbit a Függetlenség sugárút 27-es tömbházának lakóközössége tudhatja magáénak. A program külön díjazottja Buzogány Tünde, a szombatfalvi református egyházközség, valamint Gáll Kinga lettek.
A polgármesteri hivatal Szent István-termébe várták vasárnap délután azokat házaspárokat, akik gyémánt, arany vagy ezüst lakodalmukat ünneplik ebben az évben. Már a rendezvény előtt meg is telt a helyiség az ünnepeltekkel, illetve hozzátartozóikkal. Maga Szent István is sokat értekezett a házasságról és a családról, valamint annak a társadalomban betöltött fontos szerepéről, így méltó dolog köszönteni a sok éve együtt élő házasokat – jelentette ki Gálfi Árpád. Idén Bara Gézát és Elzát, Szilágyi Ferencet és Irént, valamint Tribel Józsefet és Vilmát köszöntötték házasságuk 60. évfordulója alkalmából. Ökumenikus istentisztelet részeként idén is megtörtént az új kenyér megszentelése és megáldása.
A polgármesteri hivatal összesen 120 kenyeret kapott támogatásként, amelyeket megáldásuk után a szociális tevékenységet folytató udvarhelyi szervezeteknek továbbítottak.
A Szent István-napokat számos bemutató, állandó vásár és koncertek is tarkították. Teljesen megtelt a nagyszínpad előtti tér például a Zséda koncerten, ahol táncolva és énekelve szórakozott a tömeg. Ezenkívül fellépett még az Unless, a One More Minute, a Concordia Vegyeskar, Esze Zsolt és zenekara, Péter Szabó Szilvia és több udvarhelyi kórus.
Középkori hadi bemutatót tartott az Arany Griff Rend, ahol nem csak a fegyvereket lehetett megtekinteni, de párbajokat is imitáltak.
Ezen kívül a tüzes íjazást is szemléltették az esti órákban. A rendezvénysorozat kiegészítő programjaként hétfőn este a Santa Diver, valamint kedden este a Pál Utcai Fiúk koncerteznek a Mokka Kávéház teraszán.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Épül a Hagyományok Háza Erdélyben is
Aki a népzene, néptánc, néphagyományok szerelmese, annak biztosan nem kell bemutatni a Hagyományok Házát, amely a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és tovább éltetésére létrehozott nemzeti intézmény, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere 2001. január elsején alapította.
A Hagyományok Háza nevet azonban egyre gyakrabban halljuk már Erdélyben is, ugyanis egy erdélyi hálózata épül – erről mesélt nekünk Kovács Annamária, a hálózat képviselője.
– Aki folkkal foglalkozik, annak nem kell bemutatni a budapesti Hagyományok Házát. De milyen küldetéssel és célokkal alakult az erdélyi hálózat?
– A budapesti Hagyományok Házának – amely ezelőtt körülbelül 16 évvel indult – már az alapító okiratában is benne volt, hogy a teljes magyarságot ki szeretné szolgálni. A tavaly született meg a döntés, hogy 16 év után a teljes magyarságra is szeretnének összpontosítani. Így terjedt ki a tevékenység a Kárpát-medence elszakított országterületeire, egyben Erdélyre is. Az intézmény Erdélyben felkért egy pár civil szervezetet, amelyekkel eddig is együttműködött, hogy még szorosabban dolgozzanak együtt. Alkalmazottakat és önkénteseket is foglalkoztat a Hagyományok Háza, én önkéntes-tanácsadói státusban vagyok Marosvásárhelyről, mivel eddig is a marosvásárhelyi folkesteket szerveztem, s nekem is az egyik hobbim a népzene és a néptánc.
– Ez azt jelenti, hogy ön most a Hagyományok Háza képviselője Vásárhelyen?
– Nem mondanám azt, hogy Vásárhelyen, hanem inkább úgy, hogy olyan területeken, ahol van tapasztalatom, besegítek teljes Erdélyben. Léteznek kapcsolattartók, alkalmazottak, tanácsadók, önkéntesek Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, és akkor én Marosvásárhelyen. Ez nem azt jelenti, hogy mi egy központot szeretnénk, hanem inkább egy hálózatot. Ezt így is nevezték el: a Hagyományok Háza Erdélyi Hálózata, tehát mi ezt a régiót szeretnénk lefedni. Ennek érdekében együttműködünk a temesváriakkal, a nagyváradiakkal, a nagybányaiakkal – például a Jeles Napok sorozatát hét városban szerveztük meg.
– Januártól működik az erdélyi hálózat. Milyen tevékenységet folytatott eddig?
– Ez tulajdonképpen egy nulladik év, és igazából akkor egy próbaév is. A Hagyományok Házának kettős célja volt, egyrészt, hogy egy minőségibb szintre emeljük a jelenlegi rendezvényeket ott, ahol vannak már, másrészt ott, ahol ez hiányos – mondjuk egy falunapon vagy városnapon, illetve olyan településeken, ahol nincs táncház – indítsuk el. A célunk: vagy a jelenlegi rendezvények színvonalát szakmailag emelni, vagy pedig újakat indítani igény szerint. Ezek alapján vannak nagy rendezvények, amelyekbe belekapcsolódtunk, ilyen példáu a Double Rise Folk-udvara, a Méra World Music fesztivál folkrendezvényei vagy Tusványoson is a Folk-sátor. De ahhoz, hogy egy ilyen nagy eseményen a társaság jól tudjon bulizni, meg kell tanuljon táncolni, énekelni, zenélni. Ezért vannak a táncházak vagy a pedagógusképzések. A sepsiszentgyörgyi Román Néptánc Egyesülettel együttműködve elindítottunk egy akkreditált 60 órás képzést 15 kreditponttal, amiből idén lesz már négy. Ez szintén egy rendszeres esemény, annak érdekében, hogy minden pedagógus tudjon részt venni népi játékok, népzene-, illetve néptáncoktatáson. Mindemellett elindítottuk a Jeles napokat. Ez egy olyan éves sorozat, amely Marosvásárhelyen már létezett, és úgy fogalmazódott meg aztán az ötlet, hogy őket támogassuk, és kiterjesszük a sorozatot más helyszínekre is. Ezen tevékenységek keretében a naptári jeles napokhoz köthető hagyományokat és szokásokat mutatjuk be gyerekeknek. Marosvásárhelyen Esztendő kereke néven fut továbbra is, a Világló Egyesület és a marosvásárhelyi Néprajzi és Népművészeti Múzeum szervezi, én csak besegítek. Az elemi osztályos gyerekeket és családjaikat célozzák meg. Tehát eljön az I–IV. osztályos gyerek akár kistestvérrel, nagytestvérrel, szülőkkel, nagyszülőkkel és akkor az abban a hónapban aktuális jeles napokhoz fűződő szokásokat megtanulják, eljátsszák, elénekelik, szőnek, varrnak, farsangolnak, Húsvétra vagy pünkösdre készülnek…
– Így tanulnak a gyerekek a jeles napokról és a népszokásokról is egyben.
– Így van. Az én végső célom az lenne, hogy ezek a szokások visszakerüljenek a családokba, nagymamáról édesanyára, édesanyáról gyerekre. Tehát a családba adódjon tovább, viszont amíg ez visszakerül ugyanebbe a mederbe, intézményes formában rá kell egy kicsit segíteni. Én remélem, hogy a Jeles napok sorozatban a gyerek megtanulja, és akkor a következő húsvétra már együtt készülnek, együtt hímezik a locsolóknak a kendőt vagy festik a piros tojást. Erre már volt példa, hogy a gyerek otthon kérte, hogy ne lehuzival díszítsék a tojást, hanem piros tojást fessenek a locsolóknak. Bízom benne, hogy nem egy végtelen ideig, hanem ideiglenesen kell intézményesített formában vagy civil szervezetek támogatásával rásegíteni erre. Az én célom – amit nem én fogalmaztam meg, hanem olvastam – az az, hogy legyen ciki, ha nem volt valaki soha táncházban, ha nem tudja valaki, hol van Kalotaszeg és nem tud öt magyar népdalt. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki forduljon meg bár egyszer táncházban, igyon meg egy sört vagy egy pohár bort, és lássa milyen az a zene. Nem elvárásunk az, hogy néptáncos vagy táncházas legyen valaki, hanem az, hogy tudja, hogy egy ilyen létezik, és ha szüksége van rá, akkor élhet ezzel az élménnyel.
– Milyen tevékenységgel kapcsolódik be idén a Hagyományok Háza a Vásárhelyi Forgatagba?
– A célokból kiindulva, hogy a jelenlegi rendezvények szakmai partnerei legyünk, az a javaslat született, hogy csatlakozzunk idén a Forgataghoz és az amúgy széles vásárhelyi táncházas közösség számára is biztosítsunk este két-három táncházat. Innen született az ötlet, hogy a már eddig is létező néptáncos programokat egészítsük ki. A tavaly volt például az Üvernek egy szép koncertje, ami egy énekléssel zárult, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy szükség van erre, ugyanis a tömeg nem ment haza, hanem tovább muzsikáltatta a zenészeket. Ennek kapcsán született meg az ötlet, hogy akkor idén legyen két koncert, vagyis hogy Marosvásárhelyhez két közeli vidéket hozzunk el. Egyik a Felső-Maros menti Csiszár Aladár muzsikája, amelynek bemutatására ugyancsak a vásárhelyi Üvert kértük fel. A másik pedig a csávási zene. Tavaly megszületett a CsávásIram az Üsztürü és a Heveder zenekar előadásában, így ennek a zenének az ismertetésére őket kértük fel. Ebben is benne van egy vásárhelyi zenész, Moldován Horváth István Kuki. Próbáltuk lehetőleg a helyieket bevonni, hogy velük bulizzunk, mert hozzájuk vagyunk szokva. Mivel tudjuk, hogy igény van rá, a két koncert után táncházat is szervezünk a Jazz&Blues Klubban, Egyik szerda este, a másik pedig péntek este lesz. Ugyanakkor az volt mindkét zenekarhoz a kérésem, hogy népdalokat is tanítsunk. Az lenne a siker, ha mindkét este után a tömeg hazavinne két új népdalt és másnap dúdolva azzal a gondolattal kelne fel, hogy milyen jó volt együtt énekelni és egy új népdalt tanulni.
Szász Cs. Emese / Székelyhon.ro

Folytatódnak a Szent László-évi események
Csütörtökön a Püspöki Palotában sajtótájékoztatót tartott Böcskei László megyés püspök, melyen ő és munkatársai azokat a rendezvényeket ismertették, melyeket a Szent László-év hátralévő részében szerveznek. Lesznek konferenciák, kiállítások, ünnepi szentmisék.
Böcskei László megyés püspök felidézte, hogy „A jó ember jó kincséből jót hoz elő!” (Lk 6, 45) mottóval Szent László király 1192-ben történt szentté avatásának 825. évfordulóját ünnepeli idén a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye is. A jubileumi év egyik alappillérét képezik a regionális Szent László találkozók, amikor a szent király Nagyváradon őrzött ereklyéjét elviszik a plébániákra, hogy a hívekhez közelebb kerüljön lelkileg – életszentségének ismertetése és elmélyítése által-, de testileg is, a kegyelmet közvetítő koponyacsont jelenlétével. Eddig öt ilyen találkozó és imaalkalom volt az egyházmegye templomaiban (Nagyvárad-Székesegyház, Almásfegyvernek, Mezőbikács, Sólyomkővár, Székelyhíd) ,és minden ilyen ünneplés a hitben való megerősödést célozta meg. Az év legkiemelkedőbb momentumát a május 14-i Egyházmegyei Zarándoklati Nap jelentette, amikor 460 év után, egy napra ismét Nagyváradra – vagyis hazalátogathatott a Győrben őrzött Szent László-ereklye. A Szent László-év lelkipásztori jellegű, és kulturális, művészeti, értékeket bemutató, ápoló és továbbadó programjainak sora azonban még nem ért véget. Most vasárnap egyházmegyei zarándoklat lesz Szentjobbon. A főpásztor a régi hagyományokra alapozva, 2016-ban kiemelkedő szentélyé nyilvánította és egyben zarándokhelyként erősítette meg a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot. Évente két egyházmegyei zarándoklatot is elrendelt a kegyhelyhez: az első a papok és szerzetesek zarándoklata május 30-án (a Szent Jobb megtalálásának ünnepén), a második pedig a hívek zarándoklata Kisboldogasszony (Szűz Mária születése) ünnepéhez eső legközelebbi vasárnapon, idén szeptember 10-én. A 11 órakor kezdődő szabadtéri szentmisén a Boldogságos Szűzanya közbenjárását, Szent István és Szent László király oltalmát kérik. A szertartás főcelebránsa és szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti metropolita érsek lesz, és az áldást követően Szentjobb utcáin körmenetet tartanak a zarándokok a Brünn-i Fekete Madonna régi és felújított kegyképével. Folytatódnak a Regionális Szent László-találkozók is, szeptember 21-én a VI. találkozó, a román ajkú hívek számára a nagyváradi kapucinus templomban, majd szeptember 28-án a VII. találkozó Kárásztelken lesz. Október 5-én „Megújulás a gyökereknél” címmel a Szent László-év záró aktusaként és csúcspontjaként a nagyváradi vártemplomban kerül sor egy találkozóra, mely hitvallási formát ölt, és egyben az egyházmegye híveinek a Szent László által képviselt keresztény értékek megélésére való elköteleződést is fogja majd jelenteni. Minden régió képviselete, amely legalább 25 személyből áll, az ünnepélyes szentmisére elhozza Nagyváradra a regionális találkozók alkalmával megfogalmazott összegzéseket, ahol ősi hitünk melletti elköteleződés kifejezéseként Szent László egykori sírjának közelében ünnepélyes hitvallást tesznek.
Díjkiosztás
Csorba Sándor levéltáros arra hívta fel a figyelmet: október 14-én Egyháztörténelmi Konferenciát rendeznek, a címe: REX ADMIRABILIS – Szent László király műve és emlékezete. Az előadók: Marosi Ernő akadémikus, művészettörténész, Solymosi László, akadémikus, történész, Madas Edit, akadémikus, kódexkutató, az OSZK osztályvezetője, Klaniczay Gábor, történész, tanszékvezető, egyetemi tanár, Central European University, Jékely Zsombor, művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese. Október 18-án a Szent László freskókiállítást nyitják meg. (Athleta Patriae – Válogatás a kun legyőzésének Erdélyi falkép ábrázolásaiból), mely rendezvényen Böcskei László elmondása szerint a Szent László-évben kiadott egyházmegyei érem aranyozott bronz változatával díjazzák azokat a személyeket, akik az elmúlt időszakban az értékmegőrzést szolgálták Váradon, azt, hogy Szent László öröksége megmaradjon (művészek, médiamunkások, egyszerű emberek stb.). Micaci Cristian pasztorális referens arra hívta fel a figyelmet: október 14-15-én a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye zarándok elöljáróit, papjait és híveit fogadják Nagyváradon. A zarándoklatot, amely a Szent László Év programját képezi, a plébániák szervezik, körülbelül 500 fő jelenlétére számítanak. Szombaton este közös vesperást imádkoznak a zarándokok, vasárnap délelőtt pedig szentmisén vesznek részt, és megismerhetik a Szent László király által alapított város vallási és kulturális örökségét. November 25 –én a VI. Egyházmegyei Kórustalálkozón, Érmihályfalván Szent László tiszteletét az egyházzene területén is szeretnénk elmélyíteni. Az esemény 10 órakor kezdődik az érmihályfalvi Páduai Szent Antal plébániatemplomban. Olyan gyakorló egyházi kórusok lesznek jelen, akik rendszeresen nyújtanak liturgikus szolgálatot templomainkban. Két szabadon választott és három kijelölt darabbal/egyházi énekkel készülnek, utóbbiakat a fellépések végén, közösen adnak elő a kórusok.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Közadakozásból építenék újra Bözödújfalu vízzel elárasztott katolikus templomát
Közadakozásból építenék újra Bözödújfalu vízzel elárasztott és három évvel ezelőtt összeomlott katolikus templomát. A Bözödújfaluért Egyesület és Erdőszentgyörgy önkormányzata által elindított adománygyűjtésről az önkormányzat számolt be hétfőn. A felépítendő templom a vízzel elárasztott település valamennyi felekezetét képviselné.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy kisváros polgármestere az MTI-nek elmondta: az elkészült tervek szerint 32 cölöpöt vernének le, és ezekre építenék fel a templomhajó falait és a tornyot úgy, hogy a padlószint a vízszint fölé kerüljön. A tervek szerint az új épület kismértékben fog különbözni az egykori templomtól; a legjelentősebb különbség az lesz, hogy a templomhajót nem födik be. A torony kiállításoknak, a hajó falai által közrezárt tér pedig rendezvényeknek lehet majd a helyszíne. Az építményt a partról hídon tennék megközelíthetővé.
A polgármester elmondta, amikor a templomtorony újjáépítéséről döntöttek, még nem tudták, hogy a Romániai Vizek Országos Adminisztrációja bizonyos karbantartási munkálatok elvégzése miatt leengedi a bözödújfalusi tó vizét. Hozzátette: ezeket a karbantartási munkálatokat már elvégezték, és egy vagy akár két évig is eltarthat, míg a tó újból megtelik. Hozzátette: nagyban megkönnyítené az építők munkáját, ha legalább az alapokat szárazon építhetnék meg.
Csibi Attila Zoltán közölte: az építkezés költségeit 250 ezer euróra becsülik, ennek eddig tíz százalékát sikerült összegyűjteni különböző adományozóktól. Az adománygyűjtés azonban folytatódik.
Az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma 2014. június 29-én omlott össze. A templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre.
A Ceauşescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált. A víztározó már a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették. A víz alatti település épületeinek a maradványai ez év tavaszán váltak megint láthatókká, amikor karbantartási munkálatok miatt leeresztették a tó vizét. Szabadság (Kolozsvár)