Vadim követői
Sokan fellélegeztek, amikor a legutóbbi, 2008-ban rendezett parlamenti választások nyomán a Nagy-Románia Párt kihullt a bukaresti törvényhozásból. Többen úgy vélekedtek, hogy C. V. Tudor szélsőséges alakulatával együtt a választópolgárok az intoleranciát, a szélsőségességet, a sovinizmust is kipenderítették a parlament falai közül, ahol a néptribün és csatlósai akár a szónoki emelvényről is hódolhattak legfőbb szenvedélyüknek, a magyarok gyalázkodásának.
Nos, az öröm korainak bizonyult: a választások óta eltelt időszak során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a törvényhozásban helyet foglaló román képviselők és szenátorok között szép számban akadnak, akik idegengyűlöletüknél, kisebbségellenességüknél fogva akár nagyromániás frakcióba is tömörülhetnének. (Elég, ha csak a liberálisoknak és a szociáldemokratáknak a magyarországi politikusok márciusi 15-i nyilatkozataival kapcsolatos hőzöngésére emlékszünk vissza.)
Akad ugyanakkor egy zsebpárt, amelyet mindig egy nagyobb alakulat cipelt be a hátán a parlamentbe, és amely a magyargyűlölet tekintetében teljes mértékben átvette a PRM szerepét. Mivel népszerűségét sehogy se képes egy százalék fölé tornásznia, a humanistából konzervatívvá vedlett, a bizonyítottan szekus múlttal rendelkező Dan Voiculescu médiamogul, szenátusi alelnök irányította PC rendre azáltal próbál ismertségre szert tenni, hogy a magyarveszéllyel riogat.
Ékesen bizonyítja ezt az alakulat alelnökének a sztálini időkre emlékeztető eszmefuttatása, miszerint Romániában nem kellene létezzenek etnikai pártok, mivel szerinte a magyar politikai szervezetek veszélyeztetik a román állam alkotmányos berendezkedését. Bogdan Diaconu úgy véli, a kisebbségeknek legfeljebb civil szervezetekben, alapítványokban a helyük.
Miközben a Cotroceni-palotából a minap eltávolított Sebastian Lăzăroiu államfői tanácsos még csak az etnikai pártok létjogosultságát kérdőjelezte meg, Diaconu gyakorlatilag alapvető emberi-állampolgári szabadságjogot, a társadalmi szervezetek létrehozására és működtetésére vonatkozó egyesülési jogot vonná meg a nemzeti kisebbségektől. Csak azért, mert nem tartoznak a többségi nemzethez.
A PC politikusa vélhetően úgy fokozná a jogfosztást, hogy az általa viperáknak nevezett magyarokat rezervátumokba zárná, ahol megtanulhatnák, mit jelent jó román állampolgárnak lenni.
És Vadim jubilál…
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Magyar–magyar iszony, vagy közös fellépés
A cím nem elírás, nem véletlenül írtam magyar–magyar viszony helyett magyar–magyar iszonyt. Az ijesztgetésnek, félelemkeltésnek is minősíthető kifejezést azért használom, mert az új politikai helyzetben, amennyiben a három romániai magyar párt, az RMDSZ, az MPP és most bejegyzési procedúra labirintusában bolyongó EMNP képtelen lesz már a jövő évi helyhatósági választásokon közös jelölteket állítani, és egységesen ezekre szavazni, iszonyatos veszteséget könyvelhetnek el valamennyien.
A félre- és mellébeszélések helyett próbáljuk előbb szemügyre venni azokat a belső folyamatokat, amelyek a hazai magyar politikai életben, a politikai preferenciák világában bekövetkeztek, és felerősödésük máris valóság, társadalmi térnyerésük pedig a továbbiakban előre borítékolható. A romániai magyar közélet a két évtizeddel ezelőtti (89–90-es fordulat utáni) állapothoz képest szétesett, szétforgácsolódott, és majdnem általánosnak minősíthető kiábrándultságba és közönybe süllyedt. Ezt a folyamatot a magyarság közképviseletének veszélyeztetettsége felől nézvést jól illusztrálja a magyarok választási kedvének lekonyuló grafikai görbéje.
Az okok firtatása helyett most csupán jelezzük, hogy az RMDSZ és az MPP kölcsönös és személyekre is szabott lejáratása megtette hatását. Helyben és országos, illetve erdélyi szinten egyaránt. A kölcsönös önkormányzati “betartások” és kakaskodások a ritka kivételektől eltekintve a közképviselet minőségét rontják, és a közjó érvényesülését akadályozzák. Ez az erdélyi és a Kárpát-medencei politikai légköri magasságokban is uralkodó folyamat a helyi politikai élet alakulásának, illetve romlásának fő oka. A helyzet eldurvulását és elmérgesedését érzékeltetik az internetes és a papíralapú kiadványok álneves kommentárjai, amelyek a vádaskodás, a szitkozódás és a fenyegető átkozódás szintjére süllyesztették a véleményformálást.
E negatív folyamatok következménye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Tőkés-féle párt, azaz az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának szándéka és megvalósult ténye. És hogy a mellé- és félrebeszéléseknek elejét vegyük, egyik legutóbbi Tőkés-interjú alapján szögezzük le a következőket: – Már a jövő nyári önkormányzati választásokra együttműködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tőkés László, előválasztásokat kezdeményezve a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján valamennyi párt már a helyhatósági megmérettetésen közös listát állítana – olvashatjuk a Krónikának adott interjúban. “Eme újfajta összefogás nélkül sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben” – állapítja meg Tőkés László.
– Az EMNT választási koalíciót, azaz közös jelöltállítást javasol a helyhatósági választásokra és a parlamenti képviselők jelölésére is. Ebben máris partnere a Székely Nemzeti Tanács. Ellenzője Szász Jenő személyében az MPP, amely az RMDSZ ellen szövetkezne az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal. Szász Jenő szerint a romániai magyarság 80 százaléka nem akar új pártot. Sértés ne essék, de a politikai környezet ismeretében ez légből kapottnak tűnik, mondhatott volna kilencven százalékot is.
– A közös jelöltállítás kérdését, egyelőre, mellékvágányra tolja az RMDSZ csúcsvezetése is. Ennek nem csak a rivális Tőkés-párt megjelenése az oka, hanem a magyarországi nemzetpolitikában bekövetkezett markáns stratégiai változás is. Az RMDSZ-nek, kétségtelen, erdélyi szinten kiépült szervezeti hálózata van. A helyi önkormányzati képviselők, a polgármesterek többsége az RMDSZ színeit képviseli. A mögöttük lévő, őket támogató tömegbázis viszont fellazult, elbizonytalanodott, kiábrándult. Az összefogás szükségessége maradéktalanul a szórványban érvényesül, ahol elképzelhetetlen a tanácsi, adott esetben polgármesteri képviselet megszerzése. – Az RMDSZ csúcsvezetése egyelőre sérelmi politizálást gyakorol. Ebben minden egymáshoz közeledést ellehetetlenítenek egyes – manipulálható – politikusi, és főleg újságírói túllihegések. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellenzi ugyan az új párt létrehozását, de ennek bejegyzését nem próbálja megóvni, ami realitásérzékre vall, hisz ezzel csak tovább rontaná az RMDSZ közösségi megítélését. Az RMDSZ sérelmi politizálására érdemes kitérni, mert ez a magyar–magyar kapcsolatok végzetes megromlásához vezethet. Az RMDSZ politikai monopolhelyzetének elvesztését bizonyos újságírói reagálások ellenségeskedéssé torzítják, az anyaországban Gyurcsány és a szellemében tovább élő SZDSZ Orbán-ellenes indulatait plántálják át Erdélybe, negatív minősítési kampányukban már-már Jan Slotát, C. V. Tudort is túlharsogják.
A magyar nemzetpolitika gyökeres átalakulása erdélyi kivetítődésének első jele az RMDSZ kiépült, tehát meglévő struktúrájának mellőzése volt, amikor a könnyített eljárású állampolgári honosítás hatalmas munkájának elvégzésére az RMDSZ-től független hálózatot hozott létre, s kialakította a demokrácia központok ernyőjét. Az RMDSZ és az MPP is ragaszkodott a honosítás lebonyolításában való részvételhez, saját szolgálatait is felajánlotta, és hellyel-közzel gyakorolta is, jól érzékelve, hogy a demokrácia központok hálózatának kiépítése az EMNT malmára hajt üdítően friss vizet, hisz a Gyurcsány-garnitúra nemzetrészeket magyarságból kitagadó üzelmei a határon túli magyarok körében általános ellenérzést váltottak ki. Erre gyógyír a könnyített visszahonosítás.
Ezt a lépést követte az ugyancsak az RMDSZ struktúrájához tartozó státusirodák megszüntetése. Ezeknek a gyakorlati szerepük egykori küldetésük teljesítése után, az igények csökkenésének arányában beszűkült, de megszüntetésük újabb jele volt az RMDSZ-monopólium csorbulásának. A monopolhelyzet leépítésének legátfogóbb intézkedése az iskolai támogatások lebonyolításának és folyósításának a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség hatáskörébe való visszautalása volt. Hangsúlyozom a visszautalást, amiről a hazai kommentálók gyakran megfeledkeznek, mert eredetileg ez a feladatkör az első Orbán-kormány idején az RMPSZ hatáskörébe tartozott, s a Medgyessy–Gyurcsány-éra húzta ki a külhoni magyarok eme szimpátia-szőnyegét a civil szervezet alól. A támogatások folyósítása Kárpát-medence-szerte mintegy egymillió-hatszázezer óvodást, iskolást és egyetemistát érint. Az egyébként jól működő Iskola Alapítvány – elnöke éppen Kelemen Hunor – mellőzése ezért a legfájdalmasabban érinti az RMDSZ-vezetést.
Mindezt úgy is lehet minősíteni, mint valami “törlesztést” a magyar kormányzat részéről az RMDSZ-körökben máig is hangoztatott, a magyarországi politikai pártokkal való “egyenlő távolságtartás” doktrínája miatt, amely, mondjuk ki: az erdélyi magyar fülnek nyilallóan fájdalmas, ha a Gyurcsány-éra nemzetrészeket kirekesztő manővereire gondolunk. A magyar kormányzat nem tesz egyebet, mint maga is alkalmazza “a pártokkal való kapcsolattartásban az egyenlő távolságtartást”, civil szervezetekre alapoz, s ezzel az RMDSZ monopolhelyzetét szűkíti.
Egyébként szögezzük le: minden ellenkező híresztelés ellenére Tőkés László fontosnak tartja az erős parlamenti képviseletet, mindazokkal szemben, akik ezt valami ezoterikus mellénybe gombolkozva fölöslegesnek és inkább ártalmasnak, mint hasznosnak mondják. A képviselet biztosítását viszont a három párt és az EMNT összefogásában, közös jelöltállításban látja minden időkben. Az RMDSZ-nek pedig, tetszik, nem tetszik, a múltbéli sérelmek ellenére – ez egyébként mindkét féllel megesett – meg kell állapodnia az együttműködésben. Ez a kapu minden más előjelű nyilatkozat ellenére nyitva áll. És precedensként nagy nyomatékkal esik latba a sikeres EP-választás.
Csak a pártok közötti viszonyrendszer újragondolása biztosíthatja a parlamenti képviselet, az autonómiateremtés sikerét, és nem a tömeg felhajtóereje nélküli hőzöngés, autonómiát papolás. Az előválasztások idején a jobbító szándék és ennek megvalósítási képessége álljon versenybe, s a “győztes mindent vigyen”, minden párt egységesen adja rá a voksát. A jelenlegi magyar kormányzat és az európai képviselet számunkra kegyelmi időszakot biztosított, most kell élnünk ezzel a lehetőséggel, s akkor a pártok közötti viszony nem válik iszonnyá.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kit akarnak itt felszámolni?
Bekapcsolom a tévét, hallgatom, nézem Corneliu Vadim Tudor és eszmetársai újabb hőbörgéseit Székelyföldről, amelyről mint ősi román földről papolnak. Az elszánt "vitézek" épp a románság felszámolásáról adnak hírt, riogatják az ország jobb sorsra érdemes lakosságát. Úgy tűnik, hogy az agresszív magyar nacionalizmus miatt a székelyföldi román kisebbség megtűrt "elemmé" vált "ősei földjén". Ezt hallhatja, láthatja az elképedt tévénéző, hazafiságtól duzzadó keblű, elkeseredett román honfitársunk. Mindezt teátrális, szörnyű mimika kíséretében, indulatokkal felkorbácsolt hadonászással, kellő hangorgánummal hozzák a tudtára!
Vadimék újabb sérelmei
Vadim Tudor és hasonszőrű társai legújabb felfedezése szerint a Kovászna megyei rendőrség címere egy magyar kezet és egy átszúrt román szívet ábrázol. A 2009-es kormányrendelet alapján készült címer megalkotására, amint a megyei rendőrség szóvivője, Buzsi Andrea is elmondta, egy bukaresti heraldikust, Ştefan-Laurenţiu Szemkovicsot kérték fel. A szakember a megyei címerből vette át az átszúrt szívet tartó páncélos kart. A rendőrség címerét mind az országos heraldikai bizottság, mind a belügyminisztérium jóváhagyta. E címer 2011 júliusában vált hivatalossá, amikor megjelent a Hivatalos Közlönyben.
A kifogásolt, kardot tartó páncélos kar az itt élő lakosság határvédő hősiességét szimbolizálja, míg a szív nemcsak az áldozatkészséget, de a szülőföld szeretetét is. Mivel e szimbólumok a székely nemzet legrégibb címerének jelképei, így a 600–700 éves címerjelképek nem gyalázhatják a helyi románokat. Ezt már azért sem tehetik, mert az első román csoportok sokkal később jelentek meg Székelyföld területén. Mindazok, akik a helyi román közösség elleni merényletről beszélnek, megnyugodhatnak. Sepsiszentgyörgyön az első két román család oklevelekben való első említése 1614-ből származik. A székely nemzet említett címerét már 1438-ban új címerrel cserélték fel, így ennek is immár 573 éve! Tehát e szimbólumok – a XIV. és a XV. században – nem sérthettek egy olyan lakosságot, amely nem e tájak lakója! Ezt azért kellett leírnom, mert az említett címer elfogadása ellen több hazafias szellemiségű román szervezet tiltakozott. Ők úgy vélik: e jelképek a helyi román közösséggel szembeni intolerancia jelképei. Nem, uraim: ezek a legrégibb székely címer szimbólumai! Kétnyelvűségért ötezer lejes büntetés
Olvasom, hogy dr. Szász János főorvost – a dicsőszentmártoni kórház igazgatóját – 5000 lejes büntetés kifizetésére kényszeríthetik, mert kétnyelvű tábla hirdeti a kórház nevét. Ilyen aljasság, mármint kétnyelvű táblát kitenni egy kórház falára a huszonegyedik század Európájában, valóban vérlázító, tűrhetetlen! E demokráciát gyalázó tett nemcsak arcátlanság, de kimeríti a szelíd, a béketűrő román nacionalizmus toleranciájának tele kosarát is! Ilyen bűnt elkövetni az "ősi román földön"! Nem csoda, ha ily nagy összegű büntetést helyeztek kilátásba! E főbenjáró szemtelenséget, gyalázatos fondorlatot, provokációt csakis komoly büntetéssel lehet helyére tenni! Muszáj gyökereiben meggátolni a békés együttélést, a tiszta egynyelvűséget zavaró akciót. Időben kell dobbantani! Ha nem teszik, soha nem lehet tudni, elkanászosodnak ezek a magyarok, és holnapután már egész Erdélyben követelni fogják a magyar nyelv hivatalossá tételét! Ha a magyar lakosság számaránya Dicsőszentmártonban húsz százalék alá esett, tessék tudomásul venni, nincs helye a magyar szónak! Nincs apelláta! Az ítélet jogerős. A román törvényeket tiszteletben kell tartani! Kit érdekel olyan apróság, hogy Dicsőszentmárton, akárcsak Erdély legtöbb városa, magyar többségű volt? Kit érdekel az, hogy 1910-ben a románság aránya alig 21 százalékot tett ki! A lényeg az, hogy most túlhaladja a 80-at. Bár mindez a 91 éves toleráns román uralomnak, a masszív betelepítésnek, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatásának köszönhető, az már nem érdekes! Az csak természetes, hogy a kisebbség nyelve is másodrangú! Teljesen lényegtelen, említésre sem méltó, hogy a helyi magyarság nem kérte a tömeges román betelepítést az ősei által alapított városba, nem kívánta a kisebbségi sorsot. A törvény, az törvény!
Hófehérke helyett Fluieraşul fermecat
Arany János szülővárosában, Nagyszalontán, a Bocskai István fejedelmünk által letelepített hajdú utódoknak az óvodaközpont Hófehérke nevétől kell búcsúzniuk. Helyette nagylelkűen kárpótolták őket, megkapták, akár akarták, akár nem, a varázslatos furulyahangra emlékeztető Fluieraşul fermecat nevet. Mindezt egy olyan óvodában, ahol a 18 csoportból 11 magyar. Az csak természetes, hogy egy kalap alatt eltávolították a korábbi kétnyelvű óvodatáblát is. A mesegyűjtő Arany László nevet óhajtó magyar szülők csak az óhajjal, a sóhajjal maradtak, mivel hiába vannak többségben, ők másodrangú állampolgárok, akár bevallják, akár nem. Ők olyanok, akiket meg lehet félemlíteni, mert nem az uralkodó nemzet tagjai! Ők csak megtűrtek a saját szülőföldjükön, amelyért elődeik annyi véráldozatot hoztak. Még hogy Arany János városában Arany Lászlóról óvodát nevezzenek el! Ugyan már! Még mit nem! Hisz a közmondás is azt mondja, nem minden arany, ami fénylik. Diszkrimináció ellen tüntetnek
1941-ben az alig 3,9 százalékarányban románok által is lakott hajdani Székelyvásárhelyen, az 1616-ban Marosvásárhely névre keresztelt magyar királyi jogállású városban, ahol az 1948-as tanügyi reform után létrehozták a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől független Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, ma is dühöng a csodálatos tolerancia! Itt a hatvanas évek derekáig (jórészt) magyar orvosképzés folyt, majd fokozatosan beindult a magyar egyetem elrománosítása. Az intézet 1991-ben vette fel a mai büszke nevet: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megnevezést. Az egyetemen az egyetemesség egyre inkább csak a román etnikumhoz tartozókat jelenti. Jó példa arra, hogy miként lehet fokozatosan visszaszorítani, törpe kisebbséggé, megtűrtté tenni a magyar többséget! Immár több hete zajlik a békés tüntetés azért, hogy a hajdani magyar egyetem keretében – a diszkrimináció megszüntetésére – engedélyezzék az önálló magyar tagozatok létrehozását. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint évente mintegy nyolcezerre tehető a Romániában magyarul érettségiző diákok száma. Ezek egynegyede anyanyelvén, másik negyede román nyelven tanul tovább. Ez a magyar állami egyetem hiányával (is) magyarázható! Jó lenne, ha a magyar adófizető pénzéből jutna az önálló állami magyar egyetemre is. Azonban lehetséges az is, hogy e sorok írója túlzásba esett. Mindazoknak, akik a nagy tolerancia szellemében nem teszik lehetővé egy másfél milliós magyar közösségnek az önálló magyar állami egyetemhez való jogát, igazuk lehet! Báthory István erdélyi vajda, később a lengyelek (egyik) legjelentősebb királya és erdélyi fejedelem 430 évvel ezelőtt, 1581-ben tévedésből alapított egyetemi képzést Kolozsváron, akarám mondani, a Ceauşescu által elkeresztelt Cluj-Napocán. Ez utóbbi megnevezést a román "barátaim" nagy bánatára azért nem használhatom, mert a jelzett korban e várost felerészt magyarok és felerészt szászok lakták. Annak ellenére, hogy az egykori kolozsvári bíró, Gheorghe Funar szerint a románság tízezer éves múltra tekint vissza, a kincses városban 1941-ben a románság számaránya mindössze 8,9 százalék volt. Ennek ellenére az 1871-ben alapított Ferenc József Tudományegyetemet az új, a toleráns hatalom jóval a trianoni békediktátum előtt, már 1919-ben felszámolta! Az 1947-es párizsi békedöntés pozitív befolyásolására 1945-ben megalapították a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. Ez azonban még tacskó korában, alig tizennégy éves létezés után kimúlt. Megszűnt az önállósága! Miután a párizsi békediktátum Észak-Erdély magyar többségű területeit Romániához csatolta, megkezdték a magyarság intézményeinek szétverését. 1959-ben a Bolyait olvasztották be a ma is működő Babeş–Bolyai Tudományegyetembe. Eredménye: ma Romániában a magyar egyetemista diákok fele nem tanul anyanyelvén.
Kinek a nyelvét akarják eltüntetni?
Immár a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a magyarnyelv-használat visszaszorítása elleni küzdelem már Sepsiszentgyörgyön is hatalmas energiát emészt fel. Büszkén használhatjuk az önkormányzat szót, de még egy utcanévről szóló helyi döntést is törvényszék semmisíthet meg, ha az magyar! Oda jutottunk, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan "polgártársaink" élnek, akik a békés együttélés megteremtése érdekében bűnvádi feljelentéseket tesznek, ha a magyar nyelv ellen kell fellépni! Gondoljunk csak arra, hogy a megyei könyvtár igazgatójának kinevezése immár negyedik éve törvényszéki ügy. Nem csoda! Hogyan képzelte el a megyei tanács azt, hogy egy 85 százalékban magyar intézmény élére olyan személyt nevezzen ki, aki ismeri a helyi lakosság nyelvét?! Helyesebben: hogy merték a poszt elnyerésének feltételéül a magyar nyelv ismeretét szabni?! Egyértelmű, a román nyelvi hegemónia megszállottjai nehezen viselik el az egyenrangúság gondolatát. Már most másodrangúként szeretnének kezelni bennünket azok, akiknek elődei az elmúlt évtizedekben érkeztek e tájakra. Kérdem én: ki kit számol fel? Kinek a történelmét, nyelvét akarják eltüntetni? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kép/tár
Tévé-néző. Három életkép
Borboly és Árus. Két székely politikus. Mondja a magáét egyik is, másik is. Okosan, határozottan, tapasztalt tisztségviselőhöz illően. Egyikük a Hargita megyei tanács elnöke, másikuk e tanács tagja. Az elnök az RMDSZ színeiben politizál, a tanácstag az MPP híve. Gyakorlottan, civilizáltan mondanak egymásnak ellent a tévékamerák előtt (Heti Hírmondó, Duna TV, 2011. október 30.).
A tényállásról annyit: Borboly kivitette az ülésteremből Árust azon a címen, hogy közbeszólásaival akadályozza az ülés normális menetét. Árus szerint elvi ellentétről van szó köztük, az elnök ugyanis olyan javaslatot terjesztett elő elfogadásra, amelyhez hasonlót nem volt hajlandó napirendre tűzni, amikor azt az ő pártja nyújtotta be.
Demokrácia. Lehet, hogy egyiküknek igaza van, másikuknak nincs. Az sem zárható ki, hogy egyformán mellébeszélnek.
Demokrácia. Vagy arra használják, hogy az ellenféllel kibabráljanak – csakis a szabályok betartásával, csakis kénytelenségből, csakis a legnagyobb sajnálattal –, vagy arra, amit bevett kifejezéssel úgy nevezünk: a köz haszna, a közjó.
Fontos dolog a demokrácia. Nála már csak egy dolog fontosabb: megtanulni, hogy mire való, és mire nem.
Évtizedeken át úgy tudtuk: minden bajunk oka, összes sérelmünk forrása az, hogy velünk szemben nem alkalmazza a többség a demokrácia szabályait. Ennek már vége – legalábbis ott, a magyar többségű megyékben.
Siralmas látvány az a Székelyföld (vagy egyik megyéje, egyik testülete), amely ezt a sportot űzi demokrácia címén.
*
Az esti tévé-beszélgetések gyakran forognak Traian Băsescu köztársasági elnök személye körül. Ezúttal (Antena3, október 31.) a téma a szokásosnál is „zaftosabb”. Valójában két „botrányról” esik szó. Az egyik: Piteşti városában kiállítottak egy festményt, amely őt és E. U. asszonyt, a turisztikai minisztert ábrázolja Ádám és Éva képében, vagyis meztelenül, középen a kígyóval, a férfi szemmel láthatóan áldott állapotban van. Szatíra vagy hecc? Ilyen időket élünk.
A másik téma a szombati, nagyszebeni esemény, a 19. századi erdélyi román főpap, Andrei Şaguna szentté avatása, amelyen jelen volt, szólt is az egybegyűltekhez a köztársasági elnök. Egy videofelvétel a főpapok társaságában mutatja, amint éppen hahotára fakad az ünnepélyes arcok gyűrűjében. A tévé-beszélgetés részvevői sorra megütközésüknek adnak hangot a tiszteletlen viselkedés kapcsán.
Az esti műsor főszereplője Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, euro-parlamenti képviselő. Ő teszi szóvá, hogy az alkalomra készült festmény reprodukcióján Şaguna palástja nem aranysárga, ahogyan kellene, hanem narancs-színű (a kormányzó párt színe!), és ő keveredik ennek kapcsán heves vitába az egyházi főhivatal szóvivőjével, aki váltig erősíti, hogy a palást igenis aranysárga. Ugyancsak CVT emel kifogást az ellen, hogy a nagyszebeni katedrálisban elnöki testőrök és titkosrendőrök tucatjait lehetett látni. A szerinte eltúlzott elnöki részvételről azt a magyarázatot terjeszti elő, hogy nemrégiben megegyezés született az ortodox egyház vezetői és az elnöki hivatal között: az egyház a kormányzó párt mellé áll a jövő évi választásokon, ennek fejében számíthat a hatalmas kiadásokkal járó építkezés, „a nemzet katedrálisa” állami támogatására.
Kellemetlen érzés látni, hogy bő húsz évvel a rendszerváltás után még mindig a szélsőjobboldal karnagya vezényli az „igazmondó hazafiak” kórusát Romániában. Lázít és szórakoztat – gyakran útszéli hangon. Ordibál vagy humorizál, ahogy a helyzet kívánja. „A túlvilágon majd kettőnket ellentétes irányba terelnek” – mondja annak kapcsán, hogy nem ebédelt együtt az elnökkel.
Estéről-estére nagy hírcsatornák beszélgető-műsorai botrányba hempergetve tálalják fel az országot nézőiknek.
*
A közszolgálati televízió esti műsorának vendége Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke (TVR1, október 31.). Sorra zongorázzák a fontos aktuális témákat: költségvetés, korrupció-ellenes politika, közös kormányzás, stb.
Tömör, egyenes válaszok. Beszédének pergő ritmusa is azt jelzi, hogy tudja: a kamerák előtt sietni kell, előnyös a fesztelen, határozott megszólalás. Jó románsággal formált mondatok.
A bennünket érintő kérdésekre nem ad ugyan kitérő válaszokat, de nem feszít, nem élez. Elfogadja-e a parlament a régóta vajúdó kisebbségi törvényt? Igen, ha az egyeztetések sikerrel járnak. A sietségnél fontosabb a végső eredmény. Veszélybe kerülhet-e az RMDSZ az új párt-alakulással? Nem lehet előre megmondani. Méltányolom a bölcs higgadtságot, de hiányolom, hogy említést sem tesz arról: együttműködésben is lehet gondolkodni. Talán később?
Horváth Andor
Szabadság (Kolozsvár)

ANL-s lakásba költözhetett a kommunista rezsimet kiszolgáló Hajdu Győző
Ismét állami ingyenlakáshoz jutott a Marosvásárhelyre visszaköltözött Hajdu Győző Victor. A kommunista diktatúra egyik leghűségesebb kiszolgálója és felesége, miután hosszas pereskedés után kénytelenek voltak elhagyni a belvárosi, szintén ingyen kapott emeletes házat, az önkormányzat jóvoltából a Belvedere lakónegyedben, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített tömbházak egyikében jutottak egy kétszobás lakáshoz. Rajtuk kívül szinte csak 35 évesnél fiatalabbak vehették át tegnap boldogan első lakásuk kulcsát, akik már évek óta erre a pillanatra vártak.
Hála Floreának. Hajdu Győző és felesége a marosvásárhelyi elöljáró jóvoltából jutott ingyenes lakáshoz
A 82 éves nomenklaturista és nyugalmazott színésznő felesége, Ádám Erzsébet vegyes érzelmekkel lépték át új lakásuk küszöbét. Hajdu köszönetét fejezte ki Dorin Florea városvezetőnek, amiért végre valamilyen módon megoldotta lakásügyét, lapunknak viszont arról panaszkodott, hogy kettőjük számára elég szűkösnek bizonyul a mindössze két szoba, ahova nem zsúfolhatják be az összes bútordarabjukat és másfél ezer kötetes könyvállományukat.
„Hogy férjünk ide, öt szobából kettőbe?” – fakadt ki az öröm és üröm határán álló idős házaspár. Nyolc évvel ezelőtt, amikor a Krónika felvetette Ádám Erzsébetnek, hogy mi történne abban az esetben, ha a visszaszolgáltatásra váró emeletes ház helyett esetleg tömbházat kapnának, a színésznő teljesen kifakadt. „Hogy mi tömbházba költözzünk, és mindenki rajtunk röhögjön? Soha! Inkább elmegyünk az országból. Meggyőződésem, hogy ez is a cél, hogy minket elűzzenek” – nyilatkozta lapunknak Ádám Erzsébet 2003-ban. Ugyanakkor mondta el, hogy ő és férje többet tett a magyar és román kultúráért, mint bármelyik más kollégájuk. „Én kitüntetett színész voltam, aki Amerikában is fellépett. Nem tehetik ezt velünk... Ha minket megpróbálnak kirakni a házból, leromboljuk azt” – fenyegetőzött nyolc évvel ezelőtt Ádám Erzsébet.
Fodor Imre keresztbe tett
A pártaktivista és felesége azok után szorul ANL-s tömbházlakásra, miután kénytelenek elhagyni a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatott, Vársétány 33. szám alatti emeletes házat. Hajduék 1978-ban költöztek a város legszebb részének számító, akkori Május 1. sétányra. A ház egykori tulajdonosa, Gyöngyösi Ferenc és felesége, Hajdu hathatós segítségével, rekordidő alatt megkapta az amúgy nagyon nehezen beszerezhető magyarországi végleges kitelepedési engedélyt.
Az Igaz Szó egykori főszerkesztőjének, Hajdu Győzőnek érdekében állt az ismeretlen családon segíteni, hisz a lakás megüresedése révén feleségével és annak családjával beköltözhetett az államosított emeletes ingatlanba. A rendszer ‘89-es bukása után az egykori pártnomenklaturista számos alkalommal kérvényezte az államosított lakás megvásárlását, ám a város akkori polgármestere, Fodor Imre nemet mondott az eladásra. A ’90 utáni törvények értelmében a bérlő potom áron juthatott az általa lakott ingatlanhoz. A városvezető a román nacionalista sajtóban megjelentetett gyalázkodások és a sorozatos feljelentések után sem változtatott álláspontján. Fodort az sem keserítette el, hogy évekkel ezelőtt, éppen a Krónikának nyilatkozva, Ádám Erzsébet gazembernek nevezte őt. Időközben a jogos tulajdonos pert indított ingatlanja visszaszerzése érdekében. Miután visszakapta belvárosi házát, Gyöngyösi továbbadta a Fancsali családnak.
Az új tulajdonos nyomban felszólította Hajduékat, hogy hagyják el a házat, de ők a mai napig nem engedelmeskedtek. „Nekünk járt volna az a ház, amit annak idején megvehettünk volna, a megyei tanács bele is egyezett, csak Fodor Imre tett keresztbe. Addig húzta-nyúzta az időt, amíg visszakerült Gyöngyösi tulajdonába. Akkor megmondtam, amíg az állam nem biztosít nekünk megfelelő lakást, nem hagyjuk el a házat. Fancsali nem kötött velünk szerződést, így mi sem fizettük a házbért. Nem is adunk semmit, hisz neki kellene fizetnie azért, amiért rendbe tettük, fejlesztettük” – állítja Hajdu Győző. „Nyolc csempekályhát építettünk!” – egészíti ki a felesége, majd hozzáteszi: a szülei kövesdombi telkére tíz tömbházat emeltek, ezért nekik is járna valami.
Fenyegetőzések halmaza
A ’89-es események hatására Bukarestbe menekült Hajdu Győző nem csak Fodor Imrét becsmérelte. A kilencvenes évek elején úgymond a román–magyar megbékélést szolgáló lapot indított Împreună – Együtt címen, amelyben a két magyarellenességéről ismert udvari költő, Adrian Păunescu és Corneliu Vadim Tudor támogatását élvezve – s hasonlóképpen az által kiadott szennylapokban is –, folyamatosan rágalmazta a magyarság vezetőit.
A Marosvásárhelyen megjelenő, szintén magyarellenességéről ismert Cuvântul liber című napilapban pedig számos cikket közölt ’89 utáni „meghurcoltatásáról”. Ovidiu Natea, Maros megye egykori prefektusának elsírta, hogy őt és feleségét – lévén, hogy nem vásárolhatja meg a vársétányi házat – diszkriminálják, és állampolgári jogaitól fosztják meg. „Többször fordultam Dorin Floreához is, aki látván, hogy mit művel velem az RMDSZ, prefektusként is, majd polgármesterként is megértett” – mondja. Erről maga a polgármester is ejtett néhány szót a kulcs átadása pillanatában.
„Valóban szerencsétlen helyzetbe került Hajdu úr, aki valamivel kiváltotta az RMDSZ haragját. Tény, hogy nem jártak el igazságosan vele” – fogalmazott Florea. Kérdésünkre, hogy mekkora anyagi megterhelés vár a Hajdu házaspárra, az elöljáró elmondta, hogy az új ANL-s lakásokban mindössze jelképes, 20-30 lejes házbért fognak fizetni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Ismét tőlünk féltik a hont
Sokat tesz két bukaresti hírtelevízió, hogy növekedjék az RMDSZ hitele és népszerűsége a magyarság körében. Valós szándékuk a lejáratás volna, de minél inkább és minél többet csépelik őket, annál vitézebb legényeknek tűnnek Kelemenék ott, Bukarestben.
Mondják, időnként sírják, zokogják, hogy valójában a magyarok irányítják az országot, hogy a Boc–Băsescu páros vezette kormánypárt úgy táncol, ahogyan az RMDSZ-esek fújják. S ujjbegyre szedik, mire is vetemednek a magyarok a románok országában. Nemrég például szívszélhűdés közeli állapotba kerültek a román jégkorong-válogatott magyar játékosai és Tánczos Barna államtitkár miatt, pár napra rá az ütötte ki a biztosítékot, hogy ebben a hetvenöt százalékban magyarlakta megyében az egészségügyi igazgatóság magyar honlapja sorrendben megelőzi a románt, s hogy egyik link a magyar nyelv erdélyi hivatalossá tételét propagálja. E szörnyűség miatt, természetesen, az RMDSZ-es szakigazgató fejét követelik.
És jajonganak, hogy e törpe párt túlzott hatalma miatt – a többük szerint – a soha nem is létező Székelyföldön oda a román állam hatalma és becsülete. Komoly, európai parlamenti képviselőnek önti el szemét a könny a román államiság ingatag volta miatt, de a jelenlegi hatom legvehemensebb bírálói is képesek megfogalmazni, amit eddig Vadim Tudoron kívül kevesen mertek hangosan kimondani: ha így, költözzünk Magyarországra! Dúl tehát a magyarellenes retorika, ócsárolják hol Csíkszereda, hol Sepsiszentgyörgy, hol Gyergyószentmiklós polgármesterét, akiket különben oly könnyeden neveznek a magyar szélsőségesség megtestesítőinek, miként továbblökik asztalukon a kiürült teáspoharat. Sok bánatuk közepette kisebb örömök is érik román nacionalistáinkat. Például hallván azt az állítólagos hírt, miszerint a prefektúra (élén György Ervinnel – akit különben az Erdély.ma olvasói a legeredménytelenebb magyar politikusnak tartanak) újabb büntetést szán Antal Árpádnak, mert ünnepi alkalmakkor nem szívesen öltözik talpig trikolórba. Azon keseregni a huszonegyedik században, hogy a szép kerekre sikeredett, egységes és oszthatatlan nemzetállamukban mégiscsak van egy egymillió főt meghaladó, kollektív jogaitól megfosztott kisebbség, mely különféle autonómiát óhajt magának, mi több, dönteni kíván saját mindennapjairól, iskoláiról, kórházairól, nyelvhasználatáról, egyszóval jövőjéről, eszement dolog. S azt már minősíteni sem kell, hogy információik zömét egy Spanyolországban bloggerkedőtől kapják, kinek szent meggyőződése, szülei hatvanas évekbeli Szentgyörgyre telepedésével amolyan honfoglalásféle történt. Szerencsénkre harcát a virtuális térben vívja, balszerencsénk, hogy provokációira jó néhányan ráharapnak.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fejétől büdösödik a hal…
…tartja a szólás. És nem véletlenül. Mondhatni nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy így van. Meglepődünk, megdöbbenünk, amikor fiatalok időnként, szinte menetrendszerűen ordítják, firkálják a falra, „Ki a magyarokkal az országból!”, „Románia a románoké!”. De nincs miért megdöbbennünk, hiszen például a nagy nézettségű Realitatea Tv egyik, képpel is alátámasztott szövegében naponta sokszor elhangzik: „Románia a románoké. Azoké, akik nem lopnak, akik dolgoznak, akik küzdelmesen, de szeretettel nevelik gyermekeiket, azoké, akik nevetnek, barátaik vannak, szeretik egymást, olyan embereké, akiknek szép az arcuk és a lelkük, az okos embereké, akik a többség javáért feláldozzák magukat, akik alkotnak, építenek. Románia a miénk, nem az övék.” Tiszta beszéd. Aki nem román, annak kuss. Örvendjen, hogy eddig még nem űzték ki az országból.
Ezt a botrányos szöveget utólag, mintegy két hét múltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács beadványának köszönhetően, kivették a Realitatea Tv műsorából. A mag azonban el van vetve. Aki látta, egyhamar nem felejti el. A mérgező gyom kihajthat.
A magyarellenesség, mint szeg a zsákból, gyakran előbújik. Úgy is mondhatjuk, állandóan jelen van, benne van a levegőben. Ott él nem is olyan nagy mélységben, és amint teheti, fölüti a fejét. És állandóan vannak, akik gondoskodnak arról, hogy így legyen.
A kettészakadt Realitatea Tv másik fele sem akar lemaradni e nagy, e „dicső”, „nemzetféltő” tevékenységben. Február 11-én este, 10 óra után, a nagy havasalföldi hótorlaszok bemutatása után, ugyanabban a hatóságokat ócsárló műsorban – nehogy a nézők elunják magukat, amolyan emlékezetfrissítőként – ránk is sort kerítettek.
A két meghívott, a „kérdés” két „kiváló szakértője”, C. V. Tudor és Gh. Funar jelenlétében, szorgalmasan festették az ördögöt a falra. Nyomban az elején szóba került, immár ki tudja hányadszor, a szerintük nem létező Székelyföld. Az, hogy itt, saját hazájukban, úgymond kisebbségi sorban tartják a románokat. Hogy amint a maroshévízi polgármester keservesen elpanaszolta, a megyei tanács úton-útfélen hátrányos megkülönböztetésben részesíti városát, anyagilag nem támogatja őket kellőképpen stb. Hogy vérlázító módon a kormány szemet huny efölött, hogy a kisujját sem mozdítja értük.
Hargitából, saját hazájukból elüldözik a románokat. Az értelmiségiek legnagyobb része, így a tanárok, már el is költözött innét. Arról persze szó se hangzott el, hogy ezeket az „őslakosokat” az „aranykorszakban” az erőltetett iparosítással, a magyar oktatás tervszerű elsorvasztása, a helyi közigazgatás tervszerű elrománosítása idején telepítették a nem létező Székelyföldre.
A csíkszeredai főpap arról panaszkodott, hogy a nem létező Székelyföld egyik falva színtiszta román volt, de mára már alig laknak benne románok. Nem említette, miért. Talán „elüldözték” őket, akár a többieket. Netán az elmagyarosítás „áldozatai” lettek.
„Természetesen” sehol egyetlen szó arról, hogyan folyt 1918 után Erdély-szerte az erőszakos románosítás. És hogyan folyik ma is, erőszakmentesen, sunyi módon, de lankadatlanul.
Aztán fölvetődött a műsor szerkesztőit és a nagy nemzetféltőket rendkívüli mértékben nyugtalanító kérdés: mi egyáltalán a székely? Amit mi, mint mondták, pillanatnyi érdekünknek megfelelően hol magyarnak, hol székelynek mondunk. S amit ők nem értenek. Nem fogják föl ezt a számukra tébolyító kettősséget. Magyarok-e tehát a székelyek vagy sem?
Következett a területi önkormányzat megvalósításának nemzetállam-fenyegető réme. A területi önkormányzat igényének törvénytelensége. Mindeközben folyt a képi aláfestés. A madéfalvi emlékmű, amint ormán a „félelmetes” turul „fenyegetőn” tárja szét szárnyait. A kedves néző idegeit borzoló „rejtélyes” jelek – vagyis rovásírásos sorok – bemutatása. „Borzalmas” képek piros-fehér-zöld kokárdát viselő „marcona”, kucsmás, bajuszos bácsikról. „Felháborító”, „idegen” piros-fehér-zöld, címeres zászlót lengető „félelmetes” atyafikról. Táncoló, „ismeretlen” – székely – népviseletbe öltözött gyermekekről.
Nem maradhattak el a térképek sem. Piros-fehér-zöld Nagy-Magyarország darabokra szabdalva, amint egy kéz Erdélyt – talán ilyen nevű terület, esetleg tartomány sem létezik –, maga felé húzza. A nem létező Székelyföld ugyanilyen színekben, körülötte sűrű szögesdrótfonadék. Aztán a területi önkormányzattal rendelkező Székelyföldtől – a bemondó szavai szerint – Magyarországig vágott, azzal összekötő széles folyosó, a második bécsi döntés utáni Észak-Erdély. Amivel a székelyföldi területi önkormányzattal kapcsolatban már több ízben is riogatták a tévénézőt.
Szóval, „remek” kis műsor volt. Egy ilyen láttán nem csoda, ha a nézőben fölmerül, „mit keresnek ezek, ezek az idegenek itt, a mi országunkban?” Majd ezt követően „ki velük az országból!” Mint ahogy az sem csoda, hogy a kolozsvári önkormányzat román tanácsosai, pártállástól függetlenül egy emberként, heves ellenvetés kíséretében – legnagyobb dicsőségükre –, megtagadták a Kolozsvári Magyar Napok folyó évi rendezvényeinek anyagi támogatását.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarellenes adás miatt kapott büntetést a tévé
Tízezer lej bírságot kapott kedden a Romania TV , amelyet az Országos Audiovizuális Tanács amiatt marasztalt el, hogy egyoldalúan tájékoztatott egy olyan adásban, amely „Székelyföld elmagyarosításáról" szólt. A Romania TV által sugárzott adásban Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista román politikusok vettek részt meghívottként. A Mediafax román hírügynökség tájékoztatása szerint az adásban Vadim Tudor kijelentette egyebek között, hogy „a magyarokat Szibériába kellene vinni", a műsorvezető pedig nem határolódott el ettől az uszító kijelentéstől. Erdély.ma

Magyarellenes adás miatt bírságolt televízió
Tízezer lej bírságot kapott kedden egy román hírtelevízió, amelyet az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) amiatt marasztalt el, hogy egyoldalúan tájékoztatott egy adásban, amely „Székelyföld elmagyarosításáról” szólt. A Romania TV által sugárzott adásban Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista politikusok vettek részt meghívottként.
Vadim Tudor kifejtette, „a magyarokat Szibériába kellene vinni”, a műsorvezető pedig nem határolódott el ettől az uszító kijelentéstől. Az Active Watch Médiafigyelő Ügynökség tett feljelentést az adás ellen, amelynek készítői a szervezet szerint többször megsértették a szabályt, miszerint a műsorvezetőnek kötelessége felszólítani a meghívottakat, támasszák alá bizonyítékokkal a megfogalmazott vádakat.
A civil szervezet feljelentésében megállapította: a székelyföldi románok helyzetéről készült riportban szereplő interjúalanyoktól sem kérdezte meg a riporter, milyen bizonyítékokkal támasztják alá a kijelentéseiket, miszerint a Hargita megyei önkormányzat „diszkriminálja és szabotálja” a román polgármesterek által vezetett településeket, valamint, hogy csak román iskolákat zártak be a hatóságok két megyében és egyetlen magyart sem.
A február 11-én sugárzott riportot követő beszélgetőműsor vezetője egyebek között kijelentette, „a Román Tudományos Akadémia egyik tanulmánya szerint Hargita és Kovászna megyében egyre kevesebb román él, akiket a hatóságok huszonkét éve magukra hagytak, és akik idegenként élnek saját hazájukban.” A CNA megállapította, helytállóak a civil szervezet észrevételei, és megbírságolta a hírtelevíziót. Szabadság (Kolozsvár)

Lappangó Antonescu-kultusz
Romániában létezik egy lappangó kultusza annak a Ion Antonescunak, aki Horthy Miklóshoz hasonlóan autoriter módon irányította Romániát a második világháború idején, és több százezer romániai zsidó deportálásáért felelős.
rendszerváltás után bizonyos erők megpróbálták rehabilitálni a háborús bűnökért elítélt és 1946-ben kivégzett marsallt. A szélsőjobboldali pártok, mindenekelőtt a Nagy-Románia Párt (PRM) próbálkozásai a Román Ortodox Egyház (BOR) támogatását is élvezték. Országszerte szobrokat állítottak Hitler egykori romániai csatlósának, 25 városban utcákat neveztek el róla. A 2000-es évek elején Marosvásárhelyen az embernek végig kellett menni a Ion Antonescu sugárúton, ha el akart jutni a holokauszt áldozatainak emlékművéhez.
2001. június elsején, a marsall kivégzésének 55. évfordulóján Corneliu Vadim Tudor PRM-elnök és az egykori vasgárdista Iosif Constantin Drăgan (az első román dollármilliárdos) nagy külsőségek közepette leleplezte Ion Antonescu szobrát egy bukaresti templom udvarán.
Az ügy hatalmas nemzetközi visszhangot kapott, és végül odavezetett, hogy a szociáldemokrata Adrian Nastase kormánya rendeletben betiltotta a fasiszta, fajgyűlölő és xenofób szervezetek működését, jelképeik használatát, valamint az ilyen eszméket valló vagy emberiesség elleni bűnökért elítélt személyek kultuszának ápolását. Antonescu szobrait ledöntötték, a róla elnevezett utcákat átkereszteték.
Ám a lappangó Antonescu-kultusz továbbra is létezik, de ettől a baloldal és – Magyarországtól eltérően – a mérsékelt jobboldal jelentős része is elhatárolódik. (A liberális párt Romániában hagyományosan jobbközép formáció.) A demokratikusnak tartott, parlamenti képviselettel is rendelkező pártok politikusai közül egyedül Traian Basescu államfő bátorítja az Antonescu-kultuszt.
Igaz, ő annyira, hogy tavaly júniusban diplomáciai összetűzésbe keveredett Moszkvával. Besszarábia 1941-es lerohanásának évfordulóján Basescu könnyekkel a szemében kijelentette, hogy Antonescu helyében maga is parancsot adott volna a román hadseregnek a Prut folyó átlépésére.
Antonescu megítélését illetően nincs egyetértés a történészek között sem. Egyesek szerint nemzeti hős, aki megpróbálta visszaszerezni a második bécsi döntés idején Romániától elvett Pruton túli területeket, mások szerint éppen rossz hadvezéri és politikusi képességei folytán rengeteget ártott hazájának.
A mai román közéletben nyíltan beszélnek arról, hogy a Nyugaton legismertebb román írók, a filozófus Emil Cioran és a vallástörténész Mircea Eliade antiszemita ideológusnak számítottak a két világháború között. Vagyis olyannak, aki munkásságával és közéleti megnyilvánulásaival hozzájárult ahhoz, hogy a gazdasági válság által sújtott román társadalom a zsidógyűlöletben élje ki szociális és morális frusztráltságát.
Mindketten támogatták Corneliu Zelea Codreanu Vasgárdáját, és bár műveiket a középiskolában is oktatják, a tananyag teljes mértékben mellőzi munkásságuknak ezt a részét. Mint ahogy a román Petőfiként számon tartott Mihai Eminescunak – a Cioranénál és az Eliadéénál jóval enyhébb - antiszemita írásairól is legfeljebb az internetről szerezhetnek tudomást a diákok. Népszabadság

Megélni a nacionalizmusból
Magyarország és Románia problémái
Ovidiu Nahoi, Adevărul
Semmi kétség, mindkét ország számára rossz hír, hogy Bukarest és Budapest között hirtelen megromlott a viszony annak tulajdoníthatóan, hogy a magyar fél megkísérelte eltemetni a Székelyföld szívében Nyirő József hamvait.
Manapság nekünk, románoknak és magyaroknak több fontos közös ügyünk van annál, semhogy megengedhetnénk magunknak a múlt kísérteteinek életre keltését. Példának okáért, miközben javában zajlottak az összecsapások az újratemetés kapcsán, a két ország a barikádnak egyazon oldalára állt, éppen a román fővárosban, hogy határozott jelzést küldjön Brüsszelnek az Európai Unió többéves költségvetése kapcsán. Az unió nagy befizetőinek szándéka, hogy lefelé húzzák a bizottság mezőgazdasági és kohéziós javaslatait, nekünk ugyanolyan rosszul jön, mint a magyaroknak. De mindenek fölött egyformán érdekeltek vagyunk az euró és az európai projekt fennmaradásában. Lehet, hogy a magyar túlfűtöttek és a román álmodozók másként gondolják, holmi 19. századi nemzeti projektek szellemében, de az európai építmény összeomlása nekünk és szomszédainknak is a poklot jelentené. Márpedig a populizmus és a túlfűtött nacionalizmus a legnagyobb veszély manapság, amely az európai kohézióra leselkedik.
Ilyen körülmények között pedig tényleg nem akadt volna jobb dolguk a magyar hazaiaknak Nyirő József újratemetésénél, miközben tudták, hogy az zavarja nemcsak a román barátaikat, hanem a holokauszt túlélőit is? Természetesen az is igaz, hogy a kilencvenes évek elején a bukaresti kormányzatok igencsak jól megéltek a nacionalizmusból – a veterán Ion Iliescu sokat mesélhetne a fiatalabb Victor Pontának azokból az időkből, amikor saját szavai szerint „szövetkezett az ördöggel”, azaz Vadim Tudorral és Gheorghe Funarral. Azonban ez elégséges ok lenne újramelegíteni az „erdélyi csorbát”?
A baj az, hogy Orbán Viktor határozott és állandó támogatásra számíthatott Bukarestből - egészen pontosan Traian Băsescu és a PDL részéről. A párt képviselői foggal-körömmel védték az Európai Parlamentben a budapesti kormány kilengéseit. A PDL reformista (mások szerint konzervatív) szárnya pedig valósággal csodálja Orbánt az új alkotmányért, az igazságszolgáltatás alárendeléséért és a sajtószabadságot korlátozó médiatörvényért. Egy magyar miniszterelnök, aki rájött, hogy a populizmus és a nacionalizmus biztosítja számára otthon a népszerűséget, és egy román elnök, aktív politikai játékos, aki érdekelt abban, hogy radikális magyar politikai szervezetek támogatásával sakkban tartsa az RMDSZ-t, létrehoztak egy pragmatikus partnerséget, amely most felfedi valódi, európaiatlan természetét. Amennyire jól megértették egymást, annyira nem született a partnerségükből egyetlen fontos – regionális vagy európai – kezdeményezés, amire népeink büszkék lehetnének. A két népnek csak a keserűség jutott.
(Fordította: Sz. L.)
Új Horthy-kultusz Magyarországon
Keno Verseck, Der Spiegel
A magyarországi szélsőjobboldal egyre magabiztosabb: ceremóniákkal, szobrokkal és emléktáblákkal ünnepli az antiszemita kormányzó Horthy Miklóst és a náci korszak egyik íróját. Az új kultusz mögött ott áll Orbán Viktor kormányfő több párttársa is.
Az év elejétől hatályos alkotmány „Magyarország mindenekfelett” stílusban idézi fel rég letűnt idők szellemét: az ezeréves magyar államot, amit István király Szent Koronája testesít meg, a „darabokra szakított nemzet” szellemi és lelki egységét, az egyedülálló magyar nyelv, a magyarság és a nemzeti kultúra védelme iránti kötelességet. Nem egyéb ez, mint a becikkelyezése a két világháború közti időszak szellemének, arra a mintára, ahogyan Horthy Miklós kormányzó létrehozta autoritárius, ultrakonzervatív, nacionalista és revizionista rezsimjét. Ez a szellem éled újjá Orbán Viktor konzervatív kormányfő Magyarországában. Május közepén a délnyugat-magyarországi Kerekiben szobrot állítottak Horthynak – ami újdonság a posztkommunista Magyarországon. Elvégre Horthy Miklós hírhedt antiszemita volt, az első világháború utáni „fehérterror” vezetője, 1944-ben pedig az állam fejeként részben ő volt a felelős négyszázezer zsidó deportálásáért Auschwitzba. Pár nappal a Horthy-szobor felavatása után Bölcskei Gusztáv református püspök Horthy-emléktáblát leplezett le a kelet-magyarországi Debrecen evangélikus kollégiumában. A Budapesttől délnyugatra fekvő Gyömrőn park viseli újabban a kormányzó nevét. Újabb és újabb Horthy-szobrok várnak felállításra, még Budapesten is – abban a városban, amelyet Horthy annak idején utálkozva „judeobolsevista fertőként” emlegetett: októberben lepleznek le a Budai Várban egy életnagyságnál is nagyobb lovas szobrot. Ezért beszél Czene Gábor máris „lopakodó Horthy-kultuszról”. (...)
És nem az egykori régens az egyetlen, akit újabban tisztelet illet az orbáni Magyarországon. A magyar parlament újratemetteti erdélyi szülőföldjén Nyirő Józsefet, az egykor háborús bűnösként körözött, 1953-ban Spanyolországban meghalt nemzetiszocialista írót – nem hivatalos állami szertartással. Nyirő kiemelkedő kultúrideológus volt a Horthy-rezsim, majd a nemzetiszocialista Nyilaskeresztes Párt rémuralma idején, 1944 októbere és 1945 márciusa között, amikor magyar zsidók tízezreit küldték halálmenetre vagy mészárolták le. Erdélyi képviselőként Nyirő is a nyilas parlamentben szolgált, ahonnan 1945 márciusában először Németországba, majd 1950-ben a francói Spanyolországba menekült.
Nyirő újratemetését eredetileg pünkösdvasárnapra tervezték, ám a román kormány betiltotta a ceremóniát. Így Székelyudvarhelyen csupán egy ökumenikus istentiszteleten emlékeztek az íróra. Jelen volt – a szélsőjobboldali Jobbik vezetősége mellett – Magyarország kulturális államtitkára, Szőcs Géza, és vele nem kisebb személyiség, mint maga Kövér László parlamenti elnök, aki formálisan a második számú közméltóság. Kövér úgy viselkedett, mintha az első világháború után Romániához szakadt Erdély ismét Magyarország része lenne. „Civilizálatlannak”, „paranoidnak”, „hisztérikusnak” és „barbárnak” nevezte a román kormányt, amiért megtiltotta a temetést, és bejelentette, hogy így vagy úgy, Nyirőt mindenképpen újratemetik, mégpedig a kijelölt helyen. Kövér következtetése: „Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.”
Pár nappal az ünnepség után Szőcs Géza művelődési államtitkár az index.hu hírportálnak elárulta, hogy becsempészték Romániába az urnát a nyilas író hamvaival. Szükség volt „konspirációra”, mivel az urna szállítása „nem volt éppen egyszerű”. Ő maga nem vett részt a csempészakcióban, és nem ismeri az urna pontos helyét sem. De Nyirő temetésére hamarosan sor kerül. A megemlékezésen Szőcs egy nagy utazótáskával mutatkozott, amelyet – miközben a Nyirő emlékét méltató beszédét elmondta – az író portréja alatt helyezett el. Hogy benne volt-e a nyilas író urnája, azt Szőcs „sem megerősíteni, sem tagadni” nem volt hajlandó.
Az új Horthy-kultusz és Nyirő újratemetése része a népi-nacionalista reneszánsznak Magyarországon, miközben évek óta egyre sikeresebb a szélsőjobb, amelyet most Orbán Viktor kormányfő és az ő jobboldali nemzeti-konzervatív pártja, a Fidesz is buzgón támogat. Egyes megfigyelők szabályszerűen rémisztőnek tartják a fejleményeket: „Miért áll a nyilaskeresztesek pártjára a Fidesz, egyáltalán hogy juthattunk ide?”, teszi fel a kérdést Somogyi Zoltán politológus. „Kövérnek és Szőcsnek azonnal le kell mondania, máskülönben az országon rajta marad, hogy a kormánya nácikat támogat.” (...)
A hasonló követelések azonban leperegnek a kormánypártról. A Fidesz egyes vezető politikusai és tisztségviselői talán kellemetlennek érzik a nemzeti-nacionalista kurzust, de ha vannak is kritikus hangok, kívülről a nyomukat sem látni. Orbán pártjában a lojalitás mindenekfölött áll. Ezért van az, hogy a kormányzati tisztviselőkkel készített interjúk rendszerint valóságos remekművei a relativizálásnak. Példa erre Prőhle Gergely, a magyar külügyminisztérium európai ügyekkel megbízott helyettes államtitkára. Ő „megérti”, hogy az Orbán-kormány „egyes politikusainak” retorikája „egyes nyugati fülekben kissé pre-modernnek cseng”, azonban Magyarország mégiscsak egy másik ország volna, és más nyelven is beszél. Prőhle úgyszintén visszautasítja a „polgári-konzervatív kormányzat összemosását” a szélsőjobbal és annak ideológiájával: „Ez a baloldaliak taktikája, amit a világtörténelemből jól ismerünk.”
Az említett baloldaliak egyike Dániel Péter budapesti ügyvéd, a parlamenten kívüli ellenzék képviselője, aki 2008-ban az egyik kezdeményezője volt a szélsőjobboldali, félkatonai Magyar Gárda betiltásának. Azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy – akárcsak Horthy – a revizionista politika megszállottja, és bátorít egyfajta „utalásokra épülő szalon-antiszemitizmust”, amely folyamatosan a „zsidókat és a judeobolsevistákat” teszi felelőssé Magyarország problémáiért. (...)
Nemrégiben a kormány elfogadta az új Nemzeti Alaptantervet (NAT). Mások mellett kötelező olvasmányként előírják a nyilaskeresztes Nyirő József műveit, akárcsak a kortárs és írótárs Wass Albertéit. Utóbbi 1998-ban az Egyesült Államokban halt meg, miután Romániában háborús bűnösként távollétében halálra ítélték. Amikor a tanárszövetségek tiltakoztak a szélsőjobboldali és fasiszta íróknak az alaptantervbe történő felvétele ellen, Hoffman Rózsa oktatási államtitkár röviden azt válaszolta: olyan szerzőkről van szó, akiknek nagy hatásuk volt a maguk korában. „Most az őket megillető helyre kerülnek a tantervben.”
(Fordította: Sz. L.)
Betiltandó-e a gyűlöletbeszéd?
John Paul Stevens, New York Review of Books
A gyűlöletbeszéd a címzettek méltóságába gázol, ezen kívül rombolja a normális együttműködéshez és a termékeny vitához nélkülözhetetlen társadalmi légkört. Kérdés azonban, mit segít, ha betiltják.
„Waldron jól érvel a gyűlöletbeszéd betiltása mellett, de maga sem hiszi, hogy érveinek hatására megmozdulna az amerikai jogalkotás” ? írja John Paul Stevens, az amerikai legfelsőbb bíróság nyugalmazott bírája a New York Review of Booksban, Jeremy Waldron, a neves jogfilozófus legújabbkönyvét ismertetve. A gyűlöletbeszéd kára című könyvében Waldron példákat hoz fel arra, hogy más demokratikus országokban milyen szabályok tiltják a gyűlöletbeszédet, és eltöpreng rajta, beleillenének-e ezek az amerikai jogrendbe. A veterán bíró szerint nem illenének, de más példa is van arra, hogy Amerika nem fogad be olyan jogintézményeket, amelyek másutt a felvilágosultság velejárói, így például nem köti engedélyhez a fegyverviselést. Mindazonáltal fontosnak tartja, hogy az amerikai jogtudomány alaposan vegye fontolóra mindazt, amit a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban más országok gyakorlata kínál.
Megfontolandó például Waldronnak az az állítása, hogy Amerika túlzott védelemben részesíti a szólásszabadságot, ezzel csorbát ejt a kisebbségek méltóságán, és az amerikai társadalomban oly fontos befogadó légkört is károsítja. Stevens érdekesnek tartja Waldronnak azt a megállapítását is, hogy a szólásszabadság alkotmányos joga nevében liberális kibicek szokták védelmükbe venni a gyűlöletkeltőt, és sohasem a gyűlöletbeszéd sértettjei. Túlságosan általánosnak találja viszont a gyűlöletbeszéd meghatározását, és megállapítja, hogy nem véletlen: ahogy az obszcén beszédet sem lehet pontosan meghatározni, ez esetben is a jogalkalmazó bölcsességére kell bízni a döntést. Csakhogy ez könnyen megárthat a jogbiztonságnak.
Az amerikai alkotmány egyes számú kiegészítése mindenesetre csak az esetben engedi meg a szólásszabadság korlátozását, ha egyébként erőszakos cselekmények következhetnének be. Márpedig például a híres dán Mohamed-karikatúrák semmiféle erőszakos fenyegetést nem tartalmaztak. Nem úgy az antiszemita uszítás, csakhogy ennek példája Stevens szerint éppen a betiltás ellen szól. Mára ugyanis a nyilvános térből eltűnt az antiszemita uszítás, pedig nem tiltották be. Vagyis az értelmes vita, az igazság megismertetése hatékony lehet. Alkalmasint hatékonyabb, mint a büntetés. (...)
Stevens rokonszenvvel ismerteti Waldron gondolatmenetét azzal kapcsolatban, hogy a társadalomnak meg kell védenie a polgárok méltóságát, de nem esősorban azért, hogy őket ne érje sérelem, hanem mert a társadalom normális működéséhez szükség van arra, hogy a polgárok és a közösségek méltósága biztonságban legyen, s a társadalmi környezet minősége azon is múlik, hogy miként beszélnek egymással a polgárok. Csakhogy – mutat rá Stevenson – ezen az alapon a barátságtalan beszédet is meg kellene tiltani. Stevens egyetért azzal, hogy a társadalomnak meg kell követelnie tagjaitól a civilizált magatartást, és különösen őrködnie kell afelett, hogy a sérülékeny kisebbségek ellen ne terjedhessenek lealacsonyító és kirekesztő rágalmak. De ennek eszközét nem a büntető törvényekben látja, hanem abban, hogy az elismert vezetők következetesen utasítsák el a gyűlölködést.
(metazin.hu) Új Magyar Szó (Bukarest)

A jobboldal bukása
Miért van az, hogy amikor Romániában a baloldal (vagy az, amit baloldalnak hívunk) veszít a választásokon, ez rendszerint hajszálon múlik.
Amikor pedig a jobboldali erők szenvednek vereséget, hatalmas zuhanásnak, az ellenfél megkérdőjelezhetetlen győzelmének vagyunk tanúi. Az, ami most a helyhatósági választásokon történt (ez a jelenség erőteljesebbé válik majd az őszi parlamenti választásokon) a 2000 év változásaira emlékeztet, persze más szereplőkkel: a PSDR helyett most az USL áll a győztes dobogóján, az egykori CDR szerepét most a vesztes PDL tölti be, az egyre nagyobb támogatottságnak örvendő Dan Diaconescu pedig az egykori nagyromániás vezér, Vadim Tudornak felelne meg. 2004-ben a D. A. Szövetség nem nyerte meg a választásokat, mégis ő alakíthatott kormányt Traian Băsescu manőverei következtében, emlékezzünk csak a Konzervatív Párttal köttetett szövetségre, az úgynevezett „erkölcstelen megoldásra”. 2008-ban is a PDL néhány szavazattal kevesebbet kapott a PSD-nél, de megnyerte a választásokat, mivel a szavazatok eloszlásának következtében eggyel több parlamenti képviselője volt mint a szociáldemokratáknak. A felsoroláshoz kívánkozik Traian Băsescu szintén hajszálon múló győzelme 2004-ben és 2009-ben Năstase, illetve Geoană ellen. Iliescu, amikor nyert – 1992-ben és 2000-ben (hogy 1990-et ne is említsük) – legalább nagy előnnyel tette.
Sokan azt mondják, hogy a PDL mostani veresége a korrupciónak, a politikai klientúrának, gyanús alakok támogatásának köszönhető. Teljesen igaz. De ezek a „káros szenvedélyek” jellemezték a Năstase-kormányt is, sőt százszorta jobban. Miért váltottak ki ekkora vihart Boc korruptjai, miközben Năstase korruptjai semmi hasonló válaszreakciót nem produkáltak a Szociáldemokrata Párt ellen? Másfelől: Silviu Prigoană (a PDL bukaresti főpolgármester-jelöltje – szerk. megj.) valóban nem volt szerencsés választás. De vajon az USL-színekben induló Sorin Oprescu valóban annyira értékes jelölt volt, hogy megérdemelte a voksok háromszorosát? Prigoanáról elmondható, hogy biztosan azért „járta meg”, mivel Elena Udreának volt a „választottja”. De miféle elismerésre méltó tevékenységet tud felmutatni a sajtó által kétes személyként emlegetett Robert Negoiţă, hogy megérdemelje a PDL-s Liviu Negoitára leadott szavazatok kétszeresét, aki Bukarest 3. kerületének kedvelt polgármestere volt 8 évig? Igen, a szavazat – a városokban legalábbis – elsősorban politikai szavazat volt, Boc és Băsescu ellen voksolt a dühös lakosság. (Leszámítva Kolozsvárt.)
Minden kétséget kizáróan az a jelenség, amelyről az előbb beszéltem, kapcsolatban áll a ténnyel, hogy Romániában a reformok – annyi, amennyi volt, és olyan, amilyen volt – két hajtómotorral rendelkeztek, amelyek egymást kiegészítették. Egy belső, jobb oldali motor (a 90-es években ezt a Demokratikus Konvenció és Emil Constantinescu személyesítette meg, a 2000-es években pedig a D.A. Szövetség, a PDL és Traian Băsescu); a másik motor pedig a külső, ezt az IMF, illetve az Európai Unió jelentette. A baloldal vagy meglehetősen „konzervatív” álláspontra helyezkedett a reformok ügyében, vagy kisebb mértékben kötelezte el magát irántuk. A külső hajtóerőre nem lehetett hatása a választók véleményének, reakciójának, ám a belsőt bármikor le lehet lassítani vagy éppenséggel megállítani.
Az emberek többsége nehezen fogadja el a reformokat még akkor is, amikor ezekre nem egy általános válság miatt kerül sor, mint most. Ha azonban azt a benyomást is keltik, hogy a kormányon levők között túl sok a korrupt politikus, akiknek képmutatása elképesztő méreteket ölt, akkor a frusztráltság érzése a maximumra ugrik. Főleg a városi, képzettebb választópolgárok számára tűntek rosszabbaknak „Boc korrupt politikusai” „Năstase korrupt politikusainál”. Nem azért, mintha valóban rosszabbak lettek volna, hanem azért, mert Boctól és társaikról nem feltételeztek ilyen mértékű visszaéléseket. A hibákat mintha nagyítóval nézték volna (a hírtelevíziók közötti „odaadó” versenynek tulajdoníthatóan), a jó tulajdonságok pedig szinte láthatatlanokká váltak a bérek és bérpótlékok eltörlésével, illetve csökkentésével. Azok, akik kevesebb fizetést és nyugdíjat kaptak, akiknek a vállalkozása csődbe ment, akiknek hatalmas bankadósságot kell törleszteniük, akik munkanélkülivé váltak, azok dühösen Oprescura szavaztak, habár kéréseiket ő soha sem fogja megoldani. A többiek, akiknek jobb a felfogóképességük, vagy a fentebbi intézkedések kevésbé érintettek, elbátortalanodtak az egyre rosszabbul vezetett párt láttán, amely képtelenné vált – még a jelöltállításkor is – bizonyos erkölcsi és szakmai normák tiszteletben tartására. Ezért ez a kategória vagy nem ment el szavazni (hacsak nem Nicuşor Danra voksoltak), vagy Oprescura és az USL-ra ütötték a pecsétet, mert – valljuk be, túlzott – elvárásaikban csalódtak.
A baj az, hogy mindkét kategória veszít: az USL-re voksolók közül sokak számára a Ponta-Antonescu kormányzás sem tud elégtétellel szolgálni, a többiek pedig azt veszik majd észre, hogy túl sokba kerül nekik a „Ponta-féle korruptakkal” szembeni elnézésük. Ami pedig a reformokat illeti, ezek már nem szerepelnek a napirendi pontok között (habár egyeseket diszkrétebben, de folytatni kell a külső hajtóerő nyomására).
Andrei Cornea (revista22.ro) Szabadság (Kolozsvár)

A Székely Mikó Kollégium ügye az EP-ben
Tőkés László európai parlamenti képviselő első ízben 2011 januárjában lépett fel az Európai Unióban a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében, amikor is levélben kereste meg Viviane Reding jogügyi biztost a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása terén mutatkozó anomáliák tárgyában.
Ugyanez ismétlődött meg idén júniusban, amikor is erdélyi képviselőnk a református Kollégium – folyamatban lévő – visszaállamosítása, illetve a többségi román ortodox egyház elvtelen favorizálása ellenében emelte fel szavát az Európai Bizottságnál.
Képviselőnk legutóbb az Európai Néppárt EP-frakciójának kihelyezett, firenzei ülésén, szeptember 7-én szólalt fel a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott egyházi tulajdonok ügyében. Olaszországi néppárti konferenciájuk alkalmával a politikum és az egyházak cselekvő szolidaritása szerepelt a napirenden. Az egyik előadó, Rüdiger Noll, az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) vezető képviselője ekkor tájékoztatta őt az általa vezetett Egyház és Társadalom elnevezésű bizottság azon folyamodványairól, melyeket – a keresztény szolidaritás szellemében – Mona Maria Pivniceru igazságügy-miniszterhez, valamint Victor Ponta miniszterelnökhöz intéztek, a Székely Mikó erőltetett visszaállamosítása kérdésében.
Az EP mai, strasbourgi munkanapján Tőkés László napirend előtti felszólalásában vetette fel ismét a botrányossá dagadó székelyföldi iskolaügyet. A szeptember elsejei, sepsiszentgyörgyi tiltakozó nagygyűléssel a kassai „alkotmánymenetet” állította párhuzamba, az erdélyi és a felvidéki magyarság elleni román és szlovák többségi kormánypolitika állandó megfigyelés (am. monitoring) alá helyezését kérve a Parlamenttől és a Bizottságtól.
Tudnivaló, hogy az Európai Unió intézményei, köztük is az utóbb létrehozott Külügyi Szolgálat kiemelt figyelmet szentel az EU-n kívüli, ún. harmadik országokban elkövetett emberi és kisebbségi jogok elleni jogsértéseknek. Elfogadhatatlan, hogy ezzel szemben az EU egyes tagországai – minként Románia és Szlovákia is – következmények nélkül folytathatják jogsértő és kisebbségellenes politikájukat.
Felszólalásában Winkler Gyula RMDSZ-képviselő méltán utasította vissza azt a gyakorlatot, hogy az Európai Bizottság rendre a tagállamok hatáskörébe utalja vissza a kisebbségi vonatkozású ügyeket.
Tabajdi Csaba szocialista képviselő Magyarország-ellenes kirohanását követően Corneliu Vadim Tudor nagyromániás képviselő „a nemzetközi és a hazai maffia” bűneként leplezte le a felsőcsertési ciános bányakitermelés beindításának minapi engedélyezését.
Az egyperces felszólalások rendjén Gál Kinga néppárti képviselőnő szintén a Mikó Kollégium ügyével foglalkozott, rámutatva arra a veszélyre, hogy ez a kirívó eset súlyos precedenst jelenthet a Románia által vállalt tulajdon-visszaszolgáltatás eltérítése tekintetében. Éppen ezért az Európai Bizottság nagyobb odafigyelése várható el ebben és a hasonló ügyekben – zárta beszédét az erdélyi származású kisebbségpolitikai szakember.
A felszólalások között magyar szempontból is különleges figyelmet érdemel az, melyet Romeva i Rueda képviselő az autonóm önállóságát kivívott Katalónia nemzeti ünnepe alkalmából tartott, a katalánok európaisága összefüggésében.
Strasbourg, 2012. szeptember 10.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Mellékelve közöljük Tőkés László EP-képviselő hivatkozott felszólalását.
F E L S Z Ó L A L Á S
Ugyanazon a napon, szeptember 1-jén a szlovákiai Kassán (Kosice), valamint a romániai Sepsiszentgyörgyön (Sfântu Gheorghe) is közösségi jogaik védelmében szerveztek tüntetést a kisebbségi magyarok. Bratislava szlovák állampolgárságuktól, Bukarest pedig magyar egyházi iskolájuktól akarja törvényellenes, diszkriminatív módon megfosztani őket.
Az Európa Tanácsba, majd az Európai Unióba való felvételük alkalmával mind Szlovákia, mind Románia kötelezettséget vállalt az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartására nézve. Ennek ellenére, ezen posztkommunista országok nacionalista kormányai mind a mai napig saját önkéntes vállalásaikat sem hajlandók teljesíteni.
Kérem a Bizottságot és a Parlamentet, Martin Schulz elnök urat és Viviane Reding ez ügyben illetékes alelnök asszonyt, hogy kezdeményezzék Románia és Szlovákia monitorizálásának elindítását durván magyarellenes politikájuk ügyében, valamint a fennálló sérelmek mihamarabbi orvoslását.
Strasbourg, 2012. szeptember 10.
Tőkés László EP-képviselő
erdon.ro

A hallucináló Vadim Tudor Vass Ádámot fenyegeti
Újabb felháborító és megdöbbentő kijelentésre ragadtatta el magát a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes retorikájáról ismert Corneliu Vadim Tudor: a „politikus" gégéje elvágásával fenyegette meg Vass Ádámot, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar válogatott középpályását. „Ez a Vass magyarnak mondja magát, de nem magyar, hanem egy szamár! Hogy mondhat ekkora hülyeséget? Van egy tetoválás a nyakán, én láttam, Magyarország címerével és egy térképpel, amely magába foglalja Erdélyt is! Le kellene ragasztani a tetoválását egy ragtapasszal, amikor a román bajnokságban pályára lép, máskülönben nem tudom miként tudnánk eltávolítani a tetoválását anélkül, hogy elvágjuk a gégéjét. A tény, hogy Romániába jött futballozni azzal a tetoválással a nyakán, elképesztő vakmerőségről tesz tanúbizonyságot", őrjöngött a Ceaușescu család egykori udvari költője.
A 24 éves Vass már akkor kiverte a biztosítékot a román nacionalistáknál, amikor megérkezésekor kijelentette: örül, hogy Kolozsvárra szerződött, mert így egy magyar városban futballozhat (erre vonatkozik Vadim első kérdése). A Ferencvárosban nevelkedett, agyontetovált középpályás akkor sem lopta be magát a vasgárdisták utódainak a szívébe, amikor egy sportnapilapnak azt nyilatkozta: büszke rá, hogy magyar, ezért is tetováltatta a nyakára a magyar címert.
De hogy az őrjöngő Vadi hol látta a történelmi Nagy-Magyarországot ábrázoló tetoválást? Csak nem Vass Ádám felsőtestéről álmodozott?
szatmar.ro
Erdély.ma

Hírsaláta
NEVE EZUTÁN: KOZMUTZA FLÓRA. A kolozsvári hallássérültek intézetét dr. Kozmutza Flóra gyógypedagógusról, pszichológusról, Illyés Gyula író feleségéről nevezik el. Kozmutza Flórát rokoni szálak fűzték Kozmutza Kornélhoz, az egykori kolozsvári Kozmutza-szanatórium megalapítójához. A volt Kozmutza-szanatóriumot 1957 óta birtokolják a magyar hallássérültek. Ez az egyetlen intézmény Romániában, ahol magyarul zajlik a hallássérültek oktatása. Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra 1905-ben született Budapesten. A magyar gyógypedagógiai pszichológia művelőjeként, megújítójaként vált ismertté. (Paprika Rádió)
TÖRVÉNYTELEN „JÓVÁTÉTEL”. A Mátyás-szoborcsoport ügyében is vizsgálja a rendőrség Apostut. Műemlékeken és védett övezeteken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt indított kivizsgálást a rendőrség csalásokkal foglalkozó ügyosztálya Sorin Apostu volt kolozsvári polgármester ellen. A rendőrség szóvivője szerint tavaly júniusban hárman is büntetőfeljelentést tettek a városvezető ellen, mivel az engedély nélkül beavatkozást végzett a műemlékeken. A kolozsvári sajtó tudni véli, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, magyarokat sértő felirat ügyében folyik a vizsgálat, pontosabban Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézetért, miszerint: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.” Annak idején a felirat elhelyezését Sorin Apostu történelmi jóvátételnek nevezte. (Paprika Rádió) V. C. TUDOR FENYEGET. Felháborító és megdöbbentő kijelentésre ragadtatta magát a magyarellenes retorikájáról ismert Corneliu Vadim Tudor: gégéje elvágásával fenyegette meg Vass Ádámot, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának magyar válogatott középpályását. „Ez a Vass magyarnak mondja magát, de nem magyar, hanem egy szamár! Hogy mondhat ekkora hülyeséget? Van egy tetoválás a nyakán, én láttam, Magyarország címerével és egy térképpel, amely magában foglalja Erdélyt is! Le kellene ragasztani a tetoválását egy ragtapasszal, amikor a román bajnokságban pályára lép, máskülönben nem tudom, miként tudnánk eltávolítani a tetoválását anélkül, hogy elvágjuk a gégéjét. (Szatmar.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szájtépők
Először nem hittem a szememnek: dugig volt az ország legnagyobb stadionja. De nem sportesemény zajlott, még csak nem is valamelyik vallásos szekta kongresszusa. Hanem csak egy sima politikai gyűlés, igaz, kétpárti. Jelöltbemutatónak mondták, de inkább kampányindítónak tűnt, emiatt persze illegálisnak is nevezhetnénk, mert a decemberi parlamenti választásokat megelőző kampány hivatalosan csak november 9-én indul(hat). Ám törvényességről beszélni a balkáni Romániában olyan, mintha világszínvonalú magyar futballról beszélnénk. Tény, hogy egyik napról a másikra félszázezernél is több pártaktivistát, politrukkot, közalkalmazottat, helyezkedő iparost és tizedrangú sztárocskát rendelt fel a két kormányzó párt Bukarestbe, becsődítették őket az új „nemzeti arénába”, ahol hosszan szidták-mocskolták az általuk meneszteni nem tudott államfőt, meg mindenkit, aki eszükbe jutott. A legundorítóbb kiállás azon vezérszónokoké volt, akik úgy méltatták és óhajtották és nyaldosták Európát meg az Uniót, hogy közben folyvást köpködték és fenyegették mindkettőt. Tették ezt annak ürügyén, hogy a legjelentősebb kontinentális politikai család, az Európai Néppárt épp akkor tartotta kétnapos kongresszusát pár kilométerrel arrább. Az USL nevű torzszülött (szocialistákkal cimboráló liberálisok érdekszövetsége) percre pontosan a vezető európai politikusok felszólalásának idősávjára szervezte rá a két román pártkorifeus, Ponta és Antonescu diskurzusát. A demagógiával, populizmussal, handabandázással átszőtt stadionbeli beszédek semmiről sem szóltak, a politikai elemzők nem is tudták érdemben értekelni őket. A nacionalista hörrentések hallatán már csak Vadim Tudort és Gigi Becalit hiányolták a balliberális társaságból, de előbb, mint utóbb összenő, ami összetartozik. „Ezekben a percekben Băsescu elnök két jó barátja, Tőkés László és Orbán Viktor Románia föderalizációjáról beszélnek a parlament épületében” – hazudta Ponta bele a mikrofonba, Antonescu meg azokat dicsérte, akik már rég elhagyták az országot, majd pedig az öklét rázta a nyugat felé. Nos, ezektől, pártjaiktól meg a mögöttük állóktól semmi jóra nem számíthatunk a következőkben, de félnünk nem érdemes, mert láttunk mi már karón varjút.
Dénes László
Székelyhon.ro

Vadim Tudor úgy szereti népét, hogy tagadja a romániai holokausztot
A Holokausztot Tanulmányozó Elie Wiesel Intézet (INSHR-EW) Corneliu Vadim Tudor politikus megbüntetését kéri a hatóságoktól, aki a múlt héten kijelentette, hogy Romániában nem volt holokauszt, derül ki az intézmény egyik szerkesztőségünknek elküldött közleményéből.
„Azt hiszem, itt az ideje, hogy ez az ügy a törvény hatálya alá kerüljön. Az illetékes intézményeknek ki kell vizsgálniuk és állást kell foglalniuk”, mondta az Elie Wiesel Intézet igazgatója, Alexandru Florian Corneliu Vadim Tudor politikus nyilatkozatainak eddigi történetéről.
Az INSHR-EW kifejezi „felháborodását” és „aggodalmát” Vadim Tudor Realitatea tévében tett kijelentései miatt. „Romániában nem volt semmilyen holokauszt. Halálomig tagadni fogom, mert szeretem a népemet”, mondta a PRM (Nagy-Románia Párt) vezetője az október 18-i „Realitatea la raport” műsorban.
„Úgy a műsorvezető, mint ahogy a meghívottak egy része is asszisztált a második világháború idején, Ion Antonescu felelősségét terhelően meggyilkolt több mint 280.000 román és ukrán zsidó és 11.000 roma emlékének bemocskolásához”, áll az intézmény közleményében.
Ezzel összefüggésben az INSHR-EW azt kéri a hatóságoktól, hogy a 107/2006-os törvény alapján hivatalból indítsanak vizsgálatot Corneliu Vadim Tudor kijelentéseivel kapcsolatosan. A törvény 6. cikkelyében ez áll: „A holokauszt, vagy ennek következményeinek nyilvános tagadása bűncselekmény és 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönnel és bizonyos jogok megvonásával büntetendő”. Ugyanakkor az Elie Wiesel Intézet a Realitatea TV által készített műsor elemzését kéri a CNA-tól (Országos Audiovizuális Tanács).
A PRM vezetője nyolc évvel ezelőtt a România Mare kiadványban közzétett egy anyagot, amiben arra mutatott rá, hogy „angol és amerikai tudósok is tagadják a holokausztot, bizonyítékokkal és logikus érvekkel támasztva alá, hogy a németek nem gázosíthattak el 6 millió zsidót, mert ez fizikailag és műszakilag lehetetlen volt”. A holokauszt, tette hozzá, „csak egy cionista hadicsel volt, hogy 40 év alatt kifacsarjanak Németországból kb. 100 milliárd márkát és hogy terror alatt tartsanak bárkit, aki nem ért egyet a zsidó igával”.
Nem ez az első eset, amikor egy román politikus tagadja a holokauszt megtörténtét Románia területén. Dan Şova, a jelenlegi parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter márciusban szintén tagadta a holokausztot, egy tévéműsorban kijelentve, hogy „a zsidó eredetű történetírások említettek valamit egy érdekes könyvről a zsidókkal szembeni romániai pogromról. Látni fogjuk, hogy Teşu Solomovicinak van egy érdeke könyve a zsidók pogromjáról. Elismeri, hogy Románia területén egyetlen zsidónak sem kellett szenvednie és ez Antonescunak volt köszönhető”.
eurocom.wordpress.com
Erdély.ma

Román állami kitüntetések címeres gazembereknek
Csalók, közpénzek lenyúlói, hivatali visszaélésért, megvesztegetésért börtönbüntetésre ítéltek (így például a korrupció miatt öt évi börtönre ítélt Cătălin Voicu, az országos vasúttárság pénzeit saját céljaira felhasználó Mihail Necoliaciuc, az okirathamisító Valentin Hurduc, a szekus verőlegény, Vasile Ciolpan) – egyszóval címeres gazemberek kaptak fontos állami kitüntetéseket 1989 után.
Az „intézkedő" honatya
A Florin Costiniu volt bíró, továbbá a két kétes hírű üzletember, Costel Căşuneanu és Marius Locic társaságában csalás, okirathamisítás, hatalommal való visszaélés, megvesztegetés miatt már 2010-ben előzetes letartóztatásba helyezett Cătălin Voicut az igazságszolgáltatás öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. (Az ítélet azonban még nem végleges). A szenátor egyebek között 260 ezer eurót követelt és kapott Costel Căşuneanutól, 119 ezer eurót vett át Marius Locictól több, korrupció miatti ügycsomójuk „elintézéséért".
Cătălin Voicu számos fontos emberrel volt ugyanis kapcsolatban, akik „intézkedtek" felkérésére – természetesen ő maga is „fontos ügyeket" intézett el szükség esetén számukra. Kapcsolatai hosszú időkre nyúltak vissza, így például „jó embere" volt Ion Iliescu korábbi elnök bizalmi embere, a Védő-Őrző Szolgálat megalapítója, Dumitru Iliescu is.
Cătălin Voicu tényleges tiszt volt a kommunista rendszerben, majd 1989 után Ion Iliescu tábornoki rangra emelte, második mandátuma alkalmával elnöki tanácsosnak nevezte ki, a kormányőrség (SPP) képviselője volt a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban. Viorel Hrebenciuc 2004-ben képviselővé választatta, 2008-2012 között szenátor volt. Ion Iliescu államfő két alkalommal is kitüntette: egyszer a Katonai Érdemrend parancsnoki, majd lovagi fokozatát vehette át.
Az „évszázad hamisítója"
Hasonlóképpen magas kitüntetést vehetett át – és ugyancsak Ion Iliescu államfőtől – a „évszázad hamisítójának" nevezett Valentin Hurduc, aki a kommunista rendszer áldozatának nevezte magát (Ceauşescu ideje alatt börtönben ült). Állami javak megkárosítása, pénzhamisítás, bélyeghamisítás és közszállítási jegyek hamisítása miatt a Legfelsőbb Bíróság négy év börtönre ítélte. A Coresi nyomda alkalmazottját 1997-ben vették őrizetbe, amikor 10 ezer dollárért megpróbált áruba bocsátani 300 ezer, hamisított cigaretta-védjegyet.
Mindennek ellenére Ion Iliescu elnök 2003-ban a Hit Szolgálata nemzeti érdemrend III. fokozatával jutalmazta, „az 1988-1989 időszakában tanúsított rendkívüli bátorságáért és honpolgári szelleméért, a kommunista-ellenes Luneta című folyóirat kiadásáért". Ugyanakkor Hurduc volt az, aki 1997-ben felgyújtotta Bukarestben, az akkoriban még a Scânteia-háznak nevezett Szabad Sajtó Palotáját.
A kérdésre, miszerint tudta-e, hogy a friss kitüntetett éppen akkor szabadult ki a csalás miatt letöltött börtönbüntetésből, az államfő csak ennyit válaszolt: „Nem érdekel. Az életben mindenkinek lehetnek bajai, ám megvannak a maga érdemei".
Mihai Necolaiciuc több százmilliós összegeket sikkasztott az országos vasúttáraságtól, majd, amikor már érezte, szorulni kezd nyaka körül a hurok, akkor az Egyesült Államokba menekült, röviddel azelőtt, hogy a bukaresti 1. kerületi bíróság kiadta volna ellene az előzetes letartóztatási parancsot. Az Egyesült Államokban viszont letartóztatták – nem romániai bűncselekményei miatt, hanem azért, mert megszegte a bevándorlási törvényt. A román államnak nem kevés erőfeszítés árán sikerült hazahozatnia, ám idén januárban a bukaresti bíróság végleges határozattal kiengedte a börtönből.
A cárt – Necolaicuicot így nevezték az állami vasúttársaságnál tanúsított önkényeskedő magatartása miatt – 2000-ben, Anca Boagiu akkori közlekedési miniszter javaslatára Emil Constantinescu államfő kezéből átvehette az ország legmagasabb kitüntetését, a Románia Csillaga nemzeti érdemrend lovagi fokozatát.
Kommunista börtönigazgató, verőlegény
Magas kitüntetést kapott Vasile Ciolpan is, aki a kommunizmus idején a Gheorghiu Gheorghiu Dej börtönrendszerének alkalmazottja volt. 1950 és 1955 között ő volt a hírhedett máramarosszigeti börtön parancsnoka, egyike volt a legkeményebb verőlegényeknek. Emil Constantinescu elnök azonban minderről tudomást sem véve 1997-ben, október 25-én, a román hadsereg napja alkalmából az 1941-1945- A Második Világháború Emlékkeresztjét adományozta neki.
Az Ellenállás és a Kommunizmus Áldozatai Emlékmúzeumának igazgatója, Gheorghe Mihai Barlea ezt követően felhívta az államfő figyelmét Ciolpan múltjára, és másnap Constantinescu máris visszavonta a kitüntetést – ám az érmet a kitüntetett nem volt hajlandó visszaadni, így az 2002-ig, amikor is visszaadni kényszerült, nála maradt.
„Éremfosztás"
A második személy, akitől 1989 után magas rangú állami kitüntetést vontak vissza, Corneliu Vadim Tudor volt. Őt – ugyancsak Ion Iliescu elnök – tüntette ki Románia Csillaga lovagi fokozatával. A kitüntetést a Traian Basescu által a parlament előtt felolvasott, a romániai kommunizmust elítélő nyilatkozat idején okozott botránya miatt vonták vissza a Romániai Csillaga Érdemrendet, az adományozás Becsületbírósága, a Doina Cornea asszony által vezetett testület javaslatára. A határozat két hónapig állt Calin Popescu Tariceanu akkori miniszterelnök asztalán, majd ugyancsak 60 napig rostokol Traian Basescu államfőnél is, mígnem a kitüntetést megvonták a „néptribuntól".
Mindez végül is külső nyomásra történt: a korabeli amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rica helyettese, Daniel Fried, de az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Nicholas Taubman is szóvá tette Corneliu Vadim Tudor kitüntetését, amelynek nyomán egyébként a béke Nobel-díjas Elie Wiesel és a romániai származású, a holocausttal foglalkozó amerikai történész, Randolf R. Braham is visszaadta Ion Iliescutótól kapott korábbi kitüntetéseit.
Persze olyan eset is volt, hogy a megjutalmazott – nem is tudott kitüntetésétől. Állítólag így járt ad sógornője. Rodica Odobescu, aki a TAROM román országos légiszállíási vállalat vezérigazgatója volt, amikor Ion Iliescu államfőtől megkapta a Repüléstani Erény lovagi fokozatát. A sajtó felháborodására Odobescu kijelentette: senki nem értesítette őt a kitüntetésről, egyébként ünnepség sem volt, az érdemrend odaítélésének hírét csak akkor kapta meg, amikor az már megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Bogdán Tibor
Maszol.ro

Huszonkét év parlamentjei
Az 1990. évi rendszerváltást követően a parlamenti választások általában nagy politikai csatákat váltottak ki. Ezek a választások 2008-ig az elnökválasztásokkal együtt zajlottak le, ami tovább növelte a csata élességét. Idén feltehetően minden eddiginél nagyobb parlament alakul ki a választások nyomán.
Több mint harminc párt
Az 1989. évi események felszínre hozták az akkoriban rendkívül erőssé vált Ion Iliescut, amelynek pártja, a Nemzeti Megmentési Front uralta az első, a Ceauşescu-korszak után demokratikusnak mondható választásokat. Bár az 1990. évi választáson több mint harminc párt indult, a Nemzeti Megmentési Front 67,5 százalékkal győzött. A szavazatok szétforgácsolódása miatt a képviselőházba 27 párt került be (közülük 11 a nemzeti kisebbségeké), a szenátusba pedig 7 politikai tömörölés. Jelentősebb szavazattal – a Nemzeti Megmentési Front mellett – csak a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ rendelkezett, mindketten meghaladták a 7 százalékot.
Miniszterelnökként a Nemzeti Megmentési Front egyik vezetőjét, Petre Romant nevezték ki, az 1991. évi bányászjárás azonban a kormányfő végét jelentette, helyét Theodor Stolojan vette át.
A Nemzeti Megmentés Frontjának életében fontos pillanat volt 1992. márciusa. A tömörülés elfogadta Petre Roman európai, haladó programját. Iliescu hívei nyomban kiváltak a pártból és létrehozták a később a Társadalmi Demokrácia Pártjának nevét felvevő tömörülést, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontját. Az „eredeti" Nemzeti Megmentési Frontot 1993-ban Nemzeti Megmentési Front-Demokrata Párt, majd Demokrata Párt néven jegyezték be.
Băsescu színre lép
Az 1992. évi parlamenti választások alkalmával kezdett kikristályosodni a romániai politikai élet. A kettéhasadt Nemzeti Megmentés Frontja már nem érte el korábbi jó eredményét: a Ion Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja azonban így is jól szerepelt, 34 és 35 százalékot szerzett a képviselőházban és a szenátusban. A következő helyet a Demokratikus (később: Demokrata) Konvenció és a Nemzeti Megmentési Front foglalta el.
A kormány miniszterelnöke Nicolae Văcăroiu lett, aki négy éven át őrizte meg tisztségét, ezzel mostanáig álló rekordot állított fel. A kormány szilárdsága nem mutatkozott meg azonban a gazdasági stabilitásban, amelyet a hiperinfláció jellemzett, a privatizáció pedig stagnált.
Az 1996. évi parlamenti választásokon a Demokrata Konvenció legyőzte a Társadalmi Demokrácia Pártját, a Demokrata Párttal és az RMDSZ-szel szövetkezve sikerült kormányra lépnie.
A kormánykoalíció ugyan erős parlamenti többséggel rendelkezett, a politikai stabilitást azonban meggyengítette Traian Basescu színrelépése. Így az 1996-2000 közötti időszakban a kormány élén három miniszterelnök: Victor Ciorbea, Radu Vasile és Mugur Isarescu állt.
Ciorbea-kormány a Demokrata Párttal kiéleződött vitájában 1998. március 30-án mondott le. Helyét az ugyancsak parasztpárti Radu Vasile vette át. Gazdasági intézkedései azonban – például a bányák bezárása – átfogó társadalmi mozgalmakhoz vezettek, a bányászok 1999. elején Miron Cozma vezetésével ismét elindultak Bukarest felé, hogy megdöntsék a kormányt. De a Vasile-kormányt azért is többen bírálták Romániában, hogy támogatta a NATO-t Szerbia bombázásában – sokan úgy vélték, Románia elárulta a „baráti Szerbiát".
A kabinet egyetlen sikerét az jelentette, hogy Romániát az Európa Tanács helsinki összejövetelén meghívták, kezdje meg a tárgyalásait Európai Uniós tagságáról
A parasztpárt ennek ellenére megvonta támogatását Radu Vasilétől, aki azonban csak hosszas győzködés után volt hajlandó lemondani.
A kormány élére Mugur Isarescu került, azzal a feltétellel, hogy csakis a választásokat készíti elő, ezt követően ismét átveszi helyét a Román Nemzeti Bank élén. A jobboldal kudarcos kormányzása gyakorlatilag a Demokrata Konvenció szétbomlásához vezetett 2000-ben.
Politikai és gazdasági stabilitás
Ezt követően természetszerű volt a baloldal előretörése: 2000-ben a választásokat az Adrian Nastasé által vezetett Szociáldemokrata Párt nyerte meg, a Konzervatív Párt akkori elődjével, a Humanista Párttal szövetkezve. Az elnökválasztásokon Ion Iliescu diadalmaskodott a második fordulóban, miután a romániai választók bizonyságot tettek felelősségükről és masszívan őrá szavaztak Corneliu Vadim Tudor ellenében. A szociáldemokraták 46 és 45 százalékkal nyertek a szenátus és a képviselőház esetében.
A miniszterelnök, Adrian Nastase vezetésével helyreállt a gazdasági stabilitás, az ország fejlődött, elsősorban a 2002-2004 közötti időszakban. A szociáldemokraták az RMDSZ-t ugyan nem vették be a kormányba, de Markó Béla tömörülése évenként megkötött protokollum alapján támogatta a kormányzást. Ekkor csatakozott Románia a NATO-hoz és jól haladtak a tárgyalások az ország uniós előcsatlakozása esetében is. Beindult a privatizáció és bár a „nem adjuk el az országot" jelmondattal élő ellenzék élesen bírálta a kormány ilyen irányú intézkedéseit, a Petrom részvényeinek jelentős többségét felvásárolta az OMV, magánkézre került a galaci Sidex is.
Ismét Băsescu
Ebben a helyzetben került sor a 2004- évi parlamenti és elnökválasztásokra. A nagy párharcra az Adrian Nastase és a Traian Băsescu által vezetett politikai tömörülések között került sor. A törvényhozás fórumában a szociáldemokraták és a Humanista Párt együttesen a szavazatok 36 és 37 százalékát szerezte meg a képviselőházban és a szenátusban, a másik oldalon a Demokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló DA szövetség 31 százalékot ért el mindkét házban, az államfőválasztásokat pedig Traian Băsescu nyerte meg Adrian Năstaséval szemben.
Államfőként Traian Băsescu kihasználta azt, hogy a szociáldemokraták csak választási, nem pedig pártszövetséget kötöttek a humanistákkal, így az RMDSZ-szel szövetkezett DA szövetség alkothatott kormányt, a – később az államfő által „nemtelen szövetségnek" nevezett – humanistákat „átvéve" a szociáldemokratáktól. A kormányfő Călin Popescu Tăriceanu lett, aki miniszterelnöksége idején szembekerült az államfővel. Ennek nyomán a DA szövetség kettészakadt, a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kisebbségi kormányt alakított, amelyet a parlamentben a szociáldemokraták is támogattak.
2007-ben a parlamenti többségnek sikerült felfüggesztenie tisztségéből Traian Băsescut, aki azonban akkor még igen nagy népszerűségnek örvendett a választók körében, így a népszavazás nyomán visszatérhetett az államfői palotába.
„Szörnyszövetség"
A 2008. évi parlamenti választásokban a szociáldemokraták, a demokrata liberálisok és a nemzeti liberálisok között folyt a harc. A demokrata liberálisok szerezték a legtöbb mandátumot a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok előtt. A 2008-2009-es évben a demokrata liberálisok és a szociáldemokraták együtt kormányoztak – ezt az időszakot „szörnyszövetségnek" nevezték.
A szövetség nem is maradt sokáig talpon, 2009-ben a szociáldemokraták – politikusuk, Dan Nica belügyminiszteri tisztségből történt kényszerű lemondása után – kiléptek belőle. A demokrata liberálisok, a Traian Băsescu által támogatott Emil Boc kormányfővel az élen kormányon maradtak, az RMDSZ-szel szövetkezve. A kormányfő 2012-ben mondott le, helyét Mihai Răzvan Ungureanu vette át; kormánya 79 napig, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványig volt hatalmon.
Traian Băsescu ekkor arra kényszerült, hogy a nemzeti liberálisokkal szövetkezett szociáldemokraták részéről nevezzen ki miniszterelnököt, Victor Ponta személyében. Kabinetje a választások után megválasztandó új kormányig marad – amelyet, a választási eredmények fényében, feltehetően ugyancsak ebben az összetételben követ majd az újabb kormány.
Maszol.ro

A Securitate egy volt kémelhárítója kerül az EP- be
A Securitate – az egykori kommunista titkosszolgálat – egy volt tisztje kerül Romániából az Európai Parlamentbe – közölte keddi számában a România Libera című napilap.
Dan Zamfirescu a Nagy Románia Párt (PRM) jelöltjeként kap mandátumot, miután a párt listáján 2009-ben EP-képviselővé lett Gigi Becali futballmecénást decemberben a román parlament képviselőjévé választották, és lemondott európai parlamenti mandátumáról.
Zamfirescuról, aki 1980-tól 1990-ig a Securitate, majd 1990- től 2002-es nyugdíjazásáig a Román Hírszerző Szolgálat tisztje volt, a román átvilágítási intézet 2007-ben megállapította, hogy a rendszerváltás előtt "politikai rendőrségi tevékenységet" folytatott – írta a bukaresti lap.
"Én a Securitate tisztje voltam, nem besúgó. A kötelességemet teljesítettem, és azt teszem halálomig: szükség esetén kész vagyok fegyverrel a kezemben meghalni a hazáért. Büszke vagyok arra, hogy a román kémelhárítás tisztje voltam" – idézte a România Libera Zamfirescut.
Corneliu Vadim Tudor EP-képviselő, a PRM elnöke hivatalos átiratban értesítette a román állandó választási hatóságot arról, hogy a párt pótlistájáról Zamfirescut küldik Becali helyett Brüsszelbe. A România Libera úgy tudja, a párt európai parlamenti listáján egy másik jelöltet illetett volna a mandátum, de Vadim Tudor szerint azért ugrották át az illetőt, mert már nem tagja a PRM-nek, nem fizette rendesen a tagdíjat, és már három éve nem látták a pártszékházban.
A pásztorból lett milliárdos üzletember Gigi Becalit, a bukaresti Steaua futballklub tulajdonosát annak ellenére választották meg 2009-ban Nagy Románia párti EP-képviselőnek, hogy a választási kampány jelentős részét – egy önbíráskodás gyanúja miatt elrendelt – előzetes letartóztatásban töltötte. Az idegengyűlölő kijelentései miatt több ízben megbírságolt Becalit decemberben a Nemzeti Liberális Párt színeiben választották parlamenti képviselővé Bukarestben.
Népújság (Marosvásárhely),

Néhány megjegyzés a román–magyar feszültségekről
A székelyzászló-ügy keltette feszültségekből valamennyi politikus hasznot húz Budapesttől Bukarestig felháborodott, frusztrált, a diverzió csapdájába esett, manipulált tömegeket hagyva maguk mögött. Elsősorban Orbán Viktor Fidesze nyer, hála a bukaresti politikusoknak és tévécsatornáknak, amelyek mintha ingyen nekik kampányolnának. A Németh Zsolt államtitkár által tett felelőtlen kijelentések, amelyekre Magyarország bukaresti nagykövete is ráerősített, lángba borították a román politika és média színterét. Erre is számítottak. A románok nagy szolgálatot tesznek azzal, hogy megnyilvánulásaikkal radikálizálják a Hargita és Kovászna megyei magyarokat, a Fidesz malmára hajtva a vizet, amely elkezdte a választási kampányt a határon túli magyarok szavazatáért.
A Szociálliberális Szövetség (USL) is sokat nyer, mivel sikerült elterelni a figyelmet egy ország életének egyik legfontosabbnak számító témájáról, a költségvetésről e mostani álprobléma felelőtlen kezelésével. Amikor a magyar politikusok szorult helyzetbe kerülnek – és a Fidesznek érdeke, hogy maga is efféle felfújt nacionalista témákkal terelje el a figyelmet Magyarország gazdasági nehézségeiről –, a régi trükköt veszi elő. Átdobják a területi autonómia témáját a román határon, bízva az együgyű politikusok pavlovi reakciójában és a könnyen felhergelhető médiában.
Valahányszor politikusaink különböző botrányokat akarnak eltussolni, a magyarokra támadnak, mivel tudatában vannak annak, hogy az így kipattant cirkusz minden mást elfed. Az egészben az az érthetetlen, hogy sem a magyarok, sem a románok nem unták még meg ezt a buta játékot. Valószínű, hogy a nacionalizmus a szexuális ösztönhöz hasonlóan működik: izgalmi állapotban az ész eltűnik. A Budapesten és Bukarestben elkezdett tűzijáték nemcsak hogy elvonja a nép figyelmét a valós problémákról, hanem felforrósítja az agyakat és képes akár hosszú távra is elhomályosítani az értelmet.
Nagyon jól jön a Kovásznán állítólag törvénytelenül kifüggesztett székelyzászló-ügy az utóbbi hetek egyik főszereplőjének, Dan Voiculescunak is, aki így megúszta a bűnvádi dossziéja miatti magyarázkodást, az igazságszolgáltatással szembeni szégyenteljes megfutamodásának indoklását. Szenátusbeli lemondása azzal hozható összefüggésbe, hogy a brüsszeli jelentés névszerint is említi az Intact médiabirodalmat, amely a nyilvánosságot egyes politikusok meghurcolására használja. A legnagyobb nyereség viszont a magyar közösség befeketítéséből származik, amelynek jelentős belpolitikai hatása lesz. Ezek után Victor Ponta már nem tudja azzal zsarolni a liberálisokat, hogy kizárja őket a kormányzásból és az RMDSZ-szel hoz létre kormányzó többséget. A közvélemény szemében a romániai magyarság „démonizálása” egy időre megakadályozza az RMDSZ kormányzati szerepvállalását.
Bár ezzel Victor Ponta elvesztette az egyik fontos ütőkártyáját, még számára is nyereséges a Budapesttel folytatott diplomáciai háború. Autoriter kormányfőként tetszeleghet, aki éberen őrködik az ország határai fölött. így kevésbé tűnik annak a köpönyegforgató kormányfőnek, aki a túlélés kedvéért itthon teszi a szépet a liberálisok és Dan Voiculescu előtt, gyalázza az Európai Bizottságot, ahogy viszont Brüsszelbe ér, pont az ellenkezőjét képviseli. Kész tudathasadás.
Az EU-ellenes nacionalisták is teljes mértékben kihasználják ezt a botrányt, hogy még egy ütést mérjenek Brüsszelre és Traian Băsescura. Az egyik vitaműsorban már az is elhangzott, hogy az európai bürokraták összejátszanak a magyarokkal, azért nem lép közbe Brüsszel. Az EU-t azzal vádolták, hogy kettős mércével mér, mert most nem lép közbe tüstént, hogy megfékezze ezt a mesterségesen generált konfliktust, úgy ahogy például a nyáron a román belpolitikai válság elmérgesedésekor. Nyilvánvaló, hogy a két pillanat között nagy a különbség: tavaly jogosan beszéltünk a jogállamiság megsértéséről, most viszont az ország területi integritásának veszélye csak néhány forrófejűnek a képzeletében él. Traian Băsescu sem menekül: állítólag az autonómiával voltaképpen kiegyenlíti a népszavazáskori számlát Orbán Viktorral szemben, amikor a magyar kormányfő azt kérte az erdélyi magyaroktól, ne vegyenek részt az államfő menesztésére kiírt referendumon, így mentve meg őt a küszöbön álló lemondatástól.
Ezek lennének a politikai megjegyzéseim az ügy kapcsán. Most viszont vessünk egy pillantást a dolog lényegére. Kinek van igaza, a románoknak vagy a magyaroknak? Ki sérti meg törvényt? Hol kezdődött ez az őrület?
Először is a székely zászló kifüggesztése a román mellett teljesen törvényes. Ezt már több romániai bíróság is elismerte. Ez nagyon fontos részlet: az, aki most a székely zászló kifüggesztésének problémáját kipattintotta, ebben az esetben egy román volt. Nem a magyarok feszítették túl a húrt, hanem a románok. A volt kovásznai prefektus, akit leváltottak tisztségéből, a törvényszéken támadta meg a megyei tanács azon határozatát, amelyben jóváhagyták a székely zászló kitűzését. Így jött létre ez a jogi vita, ez a kiprovokált konfliktus, amelynek törvényes jogi lezárása 2012 novemberében megtörtént. Magától értetődő megoldás különben. Sorin Oprescu főpolgármesternek joga van kitenni Bukarest zászlóját fontos eseményekkor. A vörös kutyák felhúzzák a Dinamó zászlóját minden mérkőzéskor. Az egymilliós lélekszámot meghaladó romániai magyar közösségnek miért ne engednék meg, hogy saját szimbólumait használja, ameddig a hivatalos szimbólumokat tiszteletben tartja?
Választ keresve ezekre a kérdésekre, érdekes részletre bukkanunk. Kik is azok, akik elvitatják a magyarok azon jogát, hogy a román zászló mellett kifüggesszék a székelyt is? A volt kovásznai prefektus, Codrin Munteanu, aki a magyarok minden identitáskereső gesztusáért a törvényszékhez fordult (iskolanévadástól kezdve a zászló kifüggesztéséig). Munteanu a Konzervatív párt (PC) tagja, aki anyagilag is támogatja a Románok Polgári Fórumát. Márpedig Dan Voiculescu pártja igenis túlnőtt Vadim Tudor Nagy-Romániáján, ami a nacionalizmust, Európa- és Amerika-ellenességet illeti. Következtetésképpen nem véletlen, hogy az Antena 3 és Dan Voiculescu melegen tartja ezt az egyik saját emberük által generált konfliktust. Hála Istennek, a Ponta-kormány múlt héten leváltotta tisztségéből Codrin Munteanut.
A médiában újra életre keltek az 1990-es évek „trikolór-kísértetei”. Gheorghe Funar egyik tévéstúdióból a másikba megy, hogy egy új bécsi diktátum rémét vetítse elő, amely szétdarabolja az országot. A volt Nagy-Románia párti Lucian Bolcaş pedig újra az „irredenta” magyarokkal folytathat harcot, mint a régi szép időkben, amikor Vadim Tudorral együtt ették őket. Titus Corlăţean külügyminisztert is gyakran hívják a „válság- és ideggóc” Antena 3-hoz, ahol felelőtlenül beszélnek a nemzetbiztonságra leselkedő veszélyről, bűnvádi dossziékról, a Kovászna Megyei Tanács elnökének kivizsgálásáról és lemondatásáról. Monica Tatoiu hisztériarohamai különleges színt adnak a Romania TV adásainak, ahol bejelentette: habár magyar és szerb vér csörgedezik ereiben, kénytelen határozottan állást foglalni, mivel „ezek mindenhova betörnek”.
Elég! A nemzetféltő hazafiság az utóbbi években tapasztaltnál is sokkal nagyobb hangerőre kapcsolt. A romániai tévékben mintha polgárháborút közvetítének, az újságírók és kommentátorok mintha a végső harcokat vívó román–magyar háborúról tudósítanának.
A magyaroknak is megvan a maguk tévedése, amikor az identitásukat őrző egyszerű székely zászlónak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint amennyi valójában van. Amikor a radikális nézeteket valló magyarok választóik orra előtt lebegtetik a székely zászlót, ehhez szeparatista eszméket is társítanak, Nagy-Magyarország képét, és nem arra szorítkoznak, hogy a székely zászlót egy helyi közösség jelképének tekintsék és így használják.
Az RMDSZ vezetőinek reakciója sem volt a legsikeresebb ebben a bolondulásban. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mintha Orbán radikálisaival igyekezett volna lépést tartani, amikor a „nemzetállam” szókapcsolat kihagyását kérte a következő Alkotmányból. A téma felvetése abszolút legitim, Kelemen Hunor érvei helyesek ugyan, de a pillanatot rosszul választotta meg, és csak olajat öntött a tűzre.
És hogy mi az eredménye mindennek? Termőréteg helyett egy újabb réteg hamu a román–magyar kapcsolatok felett. Egyes racionálisabb hangok úgy vélik: a kellemetlen incidens nyomán keltett feszültségek nem fognak egyhamar elcsitulni az amúgy is frusztrált magyar közösségben, amelyben egyre erősebb az elszigetelődési komplexus; erősebb, mint akkor, amikor – jól-rosszul – az RMDSZ kormánypártként képviselte a romániai magyarság érdekeit. Ezen vélemények szerint a Székelyföld autonómiája kapcsán Bukarest és Budapest között kirobbanó botrány ugyanakkor lerombolja azt a mítoszt, miszerint Románia jó példa, ami a kisebbségi jogok tiszteletben tartását illeti.
Az Alkotmány legutóbbi módosítása óta tíz év telt el, de ennyi idő sem volt elég arra, hogy Romániában elfogadják a kisebbségi törvényt, az anyanyelvnek a közigazgatásban való használata kaotikus, a regionalizálási projektet pedig második Trianonként emlegetik, amennyiben a magyar kisebbséget egy olyan közigazgatási egység határai közé szorítanák, amelynek megrajzolásakor nem veszik figyelembe a történelmi valóságot, a román prefektusok pedig nem a kormány képviselőiként, hanem nagykövetként viselkednek Hargita és Kovászna megyében.
Ami pedig a magyarokat illeti, úgy tűnik, elfelejtik, hogy Románia legszegényebb megyéiben élnek. Fel kellene tenniük néhány kérdést maguknak: bár a román többség nem teljesítette a magyarság összes elvárását, nem adta meg a kért jogokat, miért élnek rosszabbul a székelyföldi magyarok, mint azok, akik olyan megyékben laknak, ahol a románság többségben van, és a megyei vagy a városvezetők románok? Hogyan lehetséges, hogy a magyar politikai elit pont olyan korrupt, mint a román? Hogyan lehetséges, hogy annyira rosszak a székelyföldi utak, és oly mértékű ott a szegénység, bár a székelyföldi megyék nagyon gazdagok természeti kincsekben? Polgármestereik, megyei tanácselnökeik, a helyi közigazgatások mit tettek a romániai magyarokért huszárkarneválok szervezésén, Avram Iancu-bábuk felakasztásán, zászlólengetésen és 1848-as jelképek felemlegetésén kívül?
DAN TAPALAGĂ
(Forrás: Hotnew.ro)
Szabadság (Kolozsvár),

Ki kit provokál?
A székely zászlók ügyében igazi diplomáciai hidegháború alakult ki Románia és Magyarország között. A diplomaták még úgy-ahogy visszafognák magukat, de a bukaresti román írott és elektronikus sajtó egyszerűen nem hagyja, hogy hamvába temetkezzék a mesterségesen fölszított parázs, s a három napig tartó csodák panoptikumába vonuljon az egész zászló-ügy. A sajtó oldalán a zászlóellenességben az Antena 3 nevű, egyébként is sovén hangvételű tévéadó viszi a prímet, s egy verébfejű műsorvezető hölgyemény, valamint egy stréber riporter vezényletével – nyilván gazdájuk, a magyargyűlöletéről is elhíresült Dan Voiculescu megrendelésére! – erősen fújják a kását, szítják a hangulatot, s ha úgy érzik, ők maguk nem eléggé hitelesek, erősek és meggyőzőek, odarendelik Vadim Tudort s más díszpintyeit a román politikai mocsárnak. Azok csak hitelesek!
A dolog hullámverésének az adott újabb tápot, hogy rengeteg magyarországi önkormányzat – szolidaritásból! – kitűzte a székely zászlót, sőt a lobogó a magyar Parlament épületére is felkerült. Ezt a gesztust Romániában a vérmesebbek úgy értékelik, hogy Magyarország provokálja, sőt lekezeli Romániát. Ez újra okot szolgáltat a híres „magyar arrogancia” fölemlegetésére, mellyel a szomszédos stratégiai partner belekontárkodik Románia belügyeibe. A régi jó nacionál-kommunista szöveg, új tartalmakkal és új felhangokkal. Egy 95 esztendeje tartó megaláztatás újabb fejezete, melynek során az úgynevezett „utódállamok” nyíltan vagy burkoltabban a területükre szakadt magyarság felszámolására, beolvasztására, elnemzetlenítésére törekedtek. A magyarságot egyetlen utódállamban sem tartották és tartják a többséggel egyenrangú közösségnek, melynek elidegeníthetetlen joga van nyelvéhez, ezer esztendős kultúrájához, a közösségi önrendelkezés természetes megéléséhez, az autonómiához. Ez utóbbinak szerves része lenne a saját nemzeti szimbólumok szabad és háborítatlan használata is, s ezt végre már a nemzetközi jogban is kodifikálni kellene. Ha a sasmadár nem akar varjú lenni, a ló pedig kecske, akkor ezt a jogát senki nem vitathatja el. Még fenyegetőzéssel sem.
Ami a budapesti Országházra kitűzött székely lobogót illeti, jó helyen van az ott. Ha nem sérti a budapestiek szemét, hát ne sértse a bukarestiekét sem.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Erősödő magyarellenesség
Ahogy megtörtént a marosvásárhelyi szabadságtüntetés és az erdélyi magyarság méltósággal és fegyelmezetten megünnepelte az 1848-as márciusi forradalom 165. évfordulóját, szemmel láthatóan, füllel hallhatóan egyre erősödik a magyarellenesség Romániában, mintha valami revans lenne készülőben a jogait követelő magyarság ellenében. Politikusok és sajtóbéli hangadók viszik a prímet az akciókban, s céljuk nagyon könnyen tetten érhető: a magyarságot megfosztani még a nehezen kivívott jogaitól is, visszasüllyeszteni oda, ahol a diktatúra nacionálkommunista jogfosztottságában leledzett.
Érdemes megfigyelni a vadnacionalisták egyre gyakoribb szerepeltetését a román televíziós csatornákon: valóságos „föltámadását” éli meg Corneliu Vadim Tudor, s fel-feltünedezik Gheorghe Funar, a kolozsvári városrontó cigányfattyú is. Szóval ilyen dögevő keselyűk köröznek sorsunk felett, s csatlakozik hozzájuk néhány bértörténész is (gondolom, megválogatva!), kik fennen hirdetik a románság kőkorszaktól, sőt korábbról való erdélyi jelenlétét, s minden más népekkel szembeni előbbrevalóságát.
A magyarság ellen kibontakozó hazai kampány egyik figyelmeztető jele, ahogyan a román médiák elébe mennek az 1990-es marosvásárhelyi véres események évfordulója taglalásának, s váltig állítják, hogy Marosvásárhely főterén – egy nappal korábban pedig a Bolyai Líceum szomszédságában – a szegény fejszés, capinás görgényi „városlátogatókat” alattomos módon megtámadták a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok és cigányok. S ebben a nemtelen támadásban nagy szerepe volt a „külföldi agentú-ráknak” is, úgymint szovjet, magyar ésatöbbi… S kik mondják el ezt? Volt szekus- és rendőrtisztek, vélhetően az események aktív szervezői.
A napokban rátámadtak A székelység története című félhivatalos iskolai tankönyvre is, s állítják, hogy az súlyosan románellenes, durva ferdítéseket tartalmaz. Milyen ferdítés lenne az igazság kimondása, a tény, hogy az 1916-os román betörésnél (hadüzenet nélküli vala!) a szedett-vedett regáti hadsereg kirabolta a védtelenül maradt Székelyföldet és Barcaság szász falvait? A rablásnál aztán csak a futáshoz értettek jobban… De ez megint egy más téma.
Ha itt hazudik, ha provokál valaki, azok nem mi vagyunk. Talán egyszer eljön az igazság órája is.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Igazi laudációt a szekus besúgók írtak
Születésnapi beszélgetés Tokay Györggyel
E beszélgetés aláírója nagyon jól tudja, hogy „nem illik” egy interjú során tegeződni – de mindkét fél ugyanúgy szemforgatásnak minősítené, ha több mint negyvenéves ismeretség után a látszat kedvéért magázódnánk. Pláne akkor, ha a házigazda egy pohár itallal is megkínál. – Március 27-én van a születésnapod, amelyen a Nyugati Jelen és olvasói, tulajdonosa nevében is köszönteni szeretnélek. Hogy érzed magad hetvenes éveid majdnem közepén? – Hogy mondjam, nem érzem az öregséget tehernek, pedig lenne okom rá. De ne részletezzük, hogy mit jelent ágyba feküdni, a kerekesszék Schumacherének lenni. Ez van, az embernek ezzel ki kell egyeznie, de engem nem zavar, mert megvannak a könyvek, megvan a televízió, az internet – az ember nézegeti a világot, és csodálkozik. Még mindig csodálkozom.
– Min csodálkozol?
– Hogy semmit nem tanulunk, és mindent elfelejtünk. Ugyanazokat a hibákat látom elkövetni, egy kicsit aktualizálva, az utóbbi 22 esztendőben. A politikai életnek a hordozói tulajdonképpen a politikai akaratot megfogalmazó pártok. Azok pedig olyan társadalmi tömörülések, amelyek értékek és érdekek mentén szerveződnek – például a munkaadók, a munkáltatók stb. stb. Hogy 22 év alatt ezt miért nem tudtuk megtanulni mind a mai napig ebben az országban, azt nem tudom. De itt személyek mögött tömörülnek az emberek, s ebből kifolyólag aztán a politika, sajnálatos módon szégyenteljesen sekély. Néha az a benyomásom, a tévéhíradót nézve, hogy ha valaki kellőképpen meg van borotválva, egy rendes öltönyt vesz magára, és mondjuk egy lila nyakkendőt, az már politikai személyiség. A semmiből is csinálunk politikai személyiségeket, akik jönnek, mennek, eltűnnek, megjelennek, körülöttük pártok szerveződnek, az emberek az egyik pártból a másikba mennek, s az ország marad ott, ahol van. Ez egy kicsit kiábrándító. Kiábrándító az is, hogy a magyarok – legyen az RMDSZ vagy más politikai tömörülés – hiába próbálják az országban megvalósítani az európai gondolkodás normáit, tiszteletben tartatni ezeket, mert a politikai élet társszereplői egyszerűen nem látnak partnereket a magyarokban, önmaguk pedig csak ritkán politizálnak értékek és érdekek mentén. Az isten szerelmére: melyik társadalmi osztályt képviseli, mondjuk, a Szociáldemokrata Párt? Az alkalmazottakat? Ahogy elnézem a vezetőséget és adóbevallásait, nem egészen úgy néz ki, mintha az alkalmazottak pártja lenne. A jobboldali liberálisok lennének a munkáltatók – de ha jól látom, a szociáldemokratákkal vannak együtt, holott az érdekek, elvben, nehezen kibékíthetők, hogy ne mondjam: egyáltalán. Rendben van: mondjuk, hogy elegünk volt az ideológiai alapon szerveződő pártokból (nekem speciel ez a véleményem), elég volt nekem a Kommunista Pártból, még sok is. Akkor maradjunk egy olyan pártnál, amelyik programok körül szerveződik, ahova besorolnánk magunkat, s Romániában vagy még két pártot. Melyik az a program, amelyiket meg akarjuk valósítani, hogy mindenkinek jó legyen? Ennél közelebbi meghatározást nemigen tudok. Hogyan legyen mindenkinek jó? No, ez az, amire nem válaszoltak. Kitört a nagy válság – ebből a kifelé menet a nagy probléma, mert beleesni beleestünk. Elmúlt 4-5 év, és nem látok egyetlen politikai szerveződést, amely azzal állt volna elő, hogy mi úgy akarunk a válságból kitörni, hogy a következő koherens programot valósítjuk meg… Ennek a programnak vannak nagyon kellemetlen részei, például csökkenni fognak az ilyen-amolyan juttatások, kisebb lesz a… de: ezen az úton ez meg az meg fog megvalósulni. Nincs ilyen. Ha erre gondolok... – De egyébként jól érzed magad…
- Jól érzem, de ha magam csinálnám, akkor biztosan nem érezném jól. Ám most, hogy kívülről látom a dolgokat, mint magánember, jól érzem magam.
– Menjünk tovább. Az utóbbi időben ritkán jelensz meg a nyilvánosság előtt, legutóbb a Kölcsey-díjad átvételén láthattunk, és gondolom, érezted magad is, mennyi szeretet és megbecsülés vesz körül az aradiak részéről. „Életművem az, hogy önökkel lehetek, életművem az, hogy önöknek legyen magyarhoz és emberhez méltó életük” – mondtad akkor szerényen. Csakhogy sokan jól emlékszünk, például, 1990 szeptemberére, amikor parlamenti képviselőként betegséged dacára éhségsztrájkba kezdtél az aradi magyar középiskoláért, vagy arra, hogy amikor már reménytelennek látszott a dolog, határozottan kimondtad: a Szabadság-szobor állni fog. Az életműved sok ilyen konkrétumból tevődik össze. Vagy egy díjazottnak illik szerénynek lennie?
– Született optimista vagyok, nyilván a megbecsülés, ami körülvesz, ehhez hozzájárul. Tudod, ahogy volt ez a Kölcsey-díj – legyen Kölcsey-díj, vagy Simonyifalva díszpolgársága – mert én is díszpolgár vagyok ám, és nem fogom elfelejteni, míg a világ világ –, ezeket azért kaptam, mert az emberek megbecsülnek, és ennél nagyobb öröme nem kell legyen valakinek. Persze jó lenne, ha egy kicsivel több pénzem is lenne, de inkább ezt választom, a megbecsülést és a szeretetet, mint a sok pénzt és a megvetést, amivel én is nézem azokat, akik, hát, nagyon görbe utakon jutottak az anyagi javakhoz. De én nagyon nem szeretem ezeket a témákat, nagyon nem szeretek beszélni se róluk, olyan prédikáció- és vasárnapi igehirdetés-, olyan osztályfőnöki óra-szerű szavak ezek. Csinálni kell, s akkor meglátjátok, hogy jó lesz. Nem kell erről sokat beszélni, csak azért mondtam most is, mert megkérdeztél. Persze, hogy örültem a díjaknak. De ezzel kapcsolatban hadd mondjak el valamit. Nagyon szépen beszélt a laudációban Borbély Laci barátom, amikor aradi barátaim megtiszteltek a Kölcsey-díjjal. Néhány nappal azután kezembe jutott, 22 év után, a szekuritátés dossziémnak egy része, pontosabban a ’82–84-es évekből. Hát, kedves barátaim, az én laudációmat ott írták meg, ti. amit ott felsorolnak, kb. így: „a magyar nyelv és kultúra fanatikus propagálója”, írja a spicli főhadnagy, „a magyar iskolákért harcoló nacionalista sötét alak”, mondja az őrnagy úr – tehát már 1984-ben elismernek olyan dolgokat, amikre nagyon büszke vagyok. Laci barátom elmondta, mit csináltam az RMDSZ-ben – de hogy előtte mit csináltam… tulajdonképpen a laudációmat 1982 után írták, itt vannak a dossziék, aláírva, gyönyörű pecsétekkel. Megáll az ember esze, hogy mit hoztak fel ellenem, mint gonosz, átkos tevékenységet: hogy szeretem a fajtámat, az anyanyelvemet, a saját kultúrámat – ez a legsötétebb bűnök közt szerepelt. Az, hogy ezt a kultúrát hirdetem, az bűn volt, hogy az iskoláinkért „tűzbe megyek”, az is bűn volt. És most itt van ez a laudáció, ami ezelőtt 30 évvel majdnem egy vádirathoz elég volt. Nem kerültem börtönbe, de oda akartak. – Közel két évtizedes politikusi pályafutásod alatt biztosan sok elégtételed is volt, de csalódnod is jócskán kellett – gondolok, például, a Neptun-üggyel kapcsolatos támadásokra, vagy a kisebbségügyi miniszterségből való távozásodra. Az aktív politizálás befejezésével hogyan gondolsz minderre? Mi az, amire a legszívesebben emlékszel, s van-e olyan, amit elfelejtenél?
– Ha azt kérdezed, mit szeretnék elfelejteni, vagy a Neptun-ügyre gondolok: mindig is akadnak olyan emberek, akik kitartanak bizonyos értékek, érdekek fenntartása mellett, ezeknek pedig vannak ellenségeik. Normális dolog. Valamikor a szekus tiszt volt az ellenség. Azt hiszem, 1992-ben, amikor C. V. Tudor az egyik versében Domokos Géza mellett szerénységemet is akasztófára javasolta, akkor összehívtam egy gyűlést, vettem két üveg whiskyt, és azt mondtam: uraim, ettől a perctől fogva ember vagyok, ha C. V. Tudor azt mondja, hogy engem fel kell akasztani, akkor valóban csináltam valamit. Lent voltunk a parlament étkezdéjében, s megkérdezték a román kollégák, hogy mit művelünk, akkor azt mondtam: megünnepeljük azt, hogy engem Corneliu Vadim Tudor kötélre javasolt egy újévi versében. Hogy azután a saját fajtámtól is kaptam a szemem közé, hogy árulónak, vagy baleknek neveztek – vagy gazember, vagy balek, mondotta az egyik ellenfelem –, és a neptunizmus után azt akarták egyesek, hogy ne vehessek részt az RMDSZ politizálásában…, de az RMDSZ úgy döntött, hogy mégis szüksége van rám, és nem azokra, akik ezt a vonalat úgy látták, hogy egy autodaféval a máglyán megégettessek. A mai napig is híve és fenntartója vagyok a tárgyalások elméletének a konfliktusos megoldásokkal szemben. Egyszerűen azért, mert alapvető katonai, stratégiai és politikai alapelv az, hogy ha a kisebbik erő egy nagyobb erővel csap össze, abból többnyire vesztesen kerül ki. A konfliktusos megoldás nem kedvez a számbeli kisebbségben lévőnek – ezt bizonyítja a történelem, ezt bizonyítja az ETA, IRA és egyéb szervezetek évtizedekig elhúzódó politikai gyakorlata is. Én magam a békés tárgyalások híve voltam, vagyok és maradok, úgyhogy evvel szépen megnyugodtam, ezzel mentem nyugdíjba és ezzel maradok továbbra is. Nem találtam elvet még, amely bebizonyítsa, hogy nekem nincs igazam. Nyitott vagyok mindenféle érvelésre s várom, hogy jöjjön valaki, aki bebizonyítsa, hogy miért nincs. Ami az aktív politizálás befejezését illeti: vannak egyesek, akik nem tudnak elbúcsúzni attól az érzéstől, hogy ők fontos személyiségek. Ha egyszer képviselő voltál, vagy miniszter, avagy nagykövet, az újságírók hajkurásztak és a televízióban osztottad a malasztot, és igét hirdettél, akkor az idők végeztéig ott kell lenni, s ha véletlenül nem vagy ott 75 éves korodban, amikor a hamut is mamunak mondod, vagy arrafelé irányulsz, akkor neked feltétlenül boldogtalannak kell lenned. Én ezt nem hiszem. Én azt hiszem, hogy, amint az Írás mondja, mindennek megvan a maga ideje. Mindennek. Én rengeteg követ összegyűjtöttem, de a kődobálást el fogom hagyni. Ha valóban írok még, nem fogok köveket hajítani, megvárom, amíg a földön lévőkbe egyesek belebotlanak. Mert belebotlanak, higgyétek el. A valóság olyan kemény, ha marhaságokat vagy aljasságokat hirdetsz, végül belebotlasz. Én ezt megvárom. Minek kell nekem köveket dobálni?!
– Nem is kődobálásról lenne szó, hanem arról, hogy jó másfél évtizedig benne voltál, közvetlenül a nagypolitika első vonalában (nagykövetként talán már nem annyira a közepében), ismerted az összes „nagykutyát”, minden mozgást tudtál, a pletykákat is. Ezt – nyilván egy racionális szűrőn áteresztve – nem lenne érdekes megírni?
– Hadd kérdezzem meg: minek? Vagy van egy olyan üzenet, ami az egyedi történésekből levonható – és ez fontos –, vagy nincs üzenet, csak érdekesség. Viszont azt megírják a bulvárlapok, az Isten szerelmére. Hogy ki kivel, miért és hogyan – az végső soron nem igazán fontos, a miért és hogyan talán fontosabb lenne. Ha magamat meggyőzöm arról, hogy vannak olyan dolgok, amiket el kellene mondani a politizálás mikéntjével, erkölcsével kapcsolatban, elmagyarázni az embereknek, hogy nem a büntetés nagysága, hanem a büntetés elkerülhetetlensége fogja megállítani a korrupciót, akkor igen. Ha valaki hajlamos lenne megkérdezni, elmondanám, hogy az önkényuralom felé vezető úton a titkos hírszerző szervek vérre menő ellenőrzése létfontosságú, és hogy ennek az ellenőrzésnek az egyik leghatékonyabb módja a költségvetés ellenőrzése, az nagyon jó lenne. De erre nem hiszem, hogy lenne olvasói igény.
Készült veled egy érdekes interjúkötet, amelyből azonban, ismétlem, sok minden kimaradt. Világos választ várok: írsz-e, ahogy régebben fontolgattad, vagy nem írsz? – Talán írok, s ha igen, valami nagyon személyeset. Biztosan csak azt tudhatom, amit én láttam, amit én éreztem. Hogy mások mi éreztek, mit láttak, az kérdéses. Hát erről lehet szó. Kérdés, hogy van-e időm rá.
– Születésnapodon kívánunk jó egészséget, hogy maradjon idő rá.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Ady, a bukarestiek családias iskolája
198 éves a fővárosi magyar tannyelvű oktatás
Volt már 9-es számú Elméleti Líceum, 5-ös számú Matematika-Fizika Líceum, a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb korszakában pedig – amikor vegyes, román–magyar évfolyamok létrehozására kényszerítették –, a 33-as számú Ipari Líceum nevet is viselte Bukarest egyetlen magyar nyelvű oktatási intézménye. Az Ady Endre Elméleti Líceum folyosóin ma több száz magyar diák zsivaja hallatszik.
A fő céljaként az identitásmegőrző kultúratámogatást meghatározó iskolában mindig arra törekedtek, hogy Bukarest valamennyi magyar gyermeke számára biztosítani tudják az anyanyelvi óvodai és iskolai oktatáshoz való hozzáférést. Ezért aztán az intézmény befogadóképességét is növelni kellett, 2007-ben kormánypénzből elkezdődött az iskola bentlakásának építése, de pénzhiány miatt még a belső szerkezet befejezése előtt leálltak a munkálatok. „Volt egy időszak amikor gyimesi csángó diákjaink is voltak. A vidéki gyerekekre gondolva fogtunk bővítési munkába, hogy közel tudjuk őket tartani, amíg megszokják a bukaresti életet. Ha a líceum után egyetemre mentek volna, továbbra is szállást biztosítottunk volna nekik” – tájékoztat Bejan Ibolya, az iskola igazgatónője (képünkön). A projektre még a sportpályát is rááldozták. „Ez a bentlakás a legnagyobb álmunk, hisz így tudnánk növelni a gyermekek számát. Mint minden szórvány magyar oktatási intézménynek, nekünk is szükségünk lenne erre” – teszi hozzá. Az 1992-től önálló vált tanintézet épületét amúgy folyamatosan tatarozzák: 2003-ra a teljes épületet megerősítették, földrengésbiztossá tették. Saját forrásból biztosították a földgáz bekötését az óvodai konyhába, kicserélték a nyílászárókat. A feltámadás, az újjászületés évei voltak ezek, hiszen korábban nem bántak túl kegyesen az iskolával.
Nehéz múlt, biztató jövő
Sötét korszak volt az 1985-1990-es időszak, nem is szeretnek róla beszélni. Azért fel-fel idézik, ahogyan röviddel a rendszerváltás után az 1815-ben felekezeti iskolaként indult tanintézet tanárainak és diákjainak a református Calvineum templom épületébe kellett menekülniük a román iskolatársaik agresszív lázadása elől. „Az osztályaink akkor is alacsony gyermeklétszámmal működtek, és ezt Ceauşescu nem nézte jó szemmel. Ezért sok olyan diákot utaltak hozzánk, akik a jobb román líceumokba nem jutottak be. A cél nyilván az etnikai összekeverés volt, de emellett az elméleti líceumból szaklíceumot csináltak. Az 1989-es események után azt hittük, hogy jobbra fordulnak a dolgok, ’90-ben végül, amikor a magyar tanulók ismét visszanyerték az anyanyelvű oktatáshoz való természetes jogukat, azt gondoltuk, megbeszéljük a román tantestülettel, költözzenek át egy másik iskolába. Egy akkori államtitkárral ki is egyeztünk abban, hogy várunk 1992-ig, míg az utolsó évfolyam is befejezi a 12. osztályt. Ez a terv azonban meghiúsult, mert idő előtt kiszivárgott, a románok pedig úgy döntöttek, tudtunkra adják, hogy innen nem mennek el, mert ez az ő iskolájuk. Valaki felbujtotta az itt maradt diákokat, mert egyik reggel szó szerint elfoglalták az iskolát, bezárkóztak az épületbe, minket pedig kőzáporral fogadtak. Betörték az ablakokat, csak úgy repkedtek a fejünk felett az üvegszilánkok. A falakra mindenféle üzeneteket irkáltak, hogy menjünk oda, ahonnan származunk, üvöltözve fenyegettek. Egész éjjel attól rettegtünk, hogy felrobbantják az iskolát” – eleveníti fel Bejan Ibolya. Az ellenpropaganda hátterében Corneliu Vadim Tudor állt, a Nagy-Románia Párt elnöke. „Volt neki akkoriban egy sikeres lapja, abban is megjelentünk valami olyan címmel, hogy nem engedjük tanulni a román diákokat. Ez ellen nem sokat tudtunk tenni, és mivel féltettük a diákjainkat, a fő célunk az volt, hogy biztonságba helyezzük őket” – magyarázza az igazgatónő. A líceum tantestülete ekkor döntött úgy, hogy a református templomba, a Calvineumba költözteti a diákokat, míg minisztériumi szinten rendezik a dolgokat. Körülbelül két hétig voltak kénytelenek ottmaradni, a gyerekeket szinte teljesen elzárták a külvilágtól, hogy ne essen bántódásuk: iskolába jövet és hazafelé is felnőttek kísérték őket. „Néhány hét elteltével már a visszaköltözésen és egy új iskolanév választáson gondolkoztunk: először Sükei Károly bukaresti születésű költő-újságíró után akartuk az iskolát elnevezni, de arra gondoltunk, őt kevesen ismerik, főleg Bukarestben. Petőfin is gondolkoztunk, de mivel már volt egy Petőfi-ház Bukarestben, nem akartuk, hogy az emberek keverjék az intézményeket. Végül Adyra esett a választás az Octavian Gogával való barátságára, valamint a liberális nemzetiségi szemléletére való tekintettel. Ebben az időszakban Balogh Péter szobrászművész egy Ady-mellszobrot adományozott a Calvineumnak és egy másolatot az iskolának is” – idézi fel Bejan Ibolya. Az igazgatónő akkoriban került az iskolához fiatal tanárként, s bár nem nagyon vett részt az akkori adminisztratív döntésekben, az események mély nyomokat hagytak benne.
Már nem a fennmaradás a tét
A kedélyek 1992 nyara környékén kezdtek végül lecsendesedni, a bukaresti iskolában azóta kizárólag magyarul folyik az oktatás óvodától a tizenkettedik osztályig. A három csoportos napközi jelenleg 60 gyereket fogad reggeltől délutánig, míg az osztálytermek padjait 128 diák koptatja. Évente 15 körüli az első osztályba beiratottak száma, az óvoda pedig mintegy hatvan gyerekkel indul évente. Utóbbi egyébként igen népszerű Bukarest-szerte, többek közt jó konyhájának köszönhetően. „Sajnos csökken a bukaresti magyarság száma, és ezzel nyilván a gyermeklétszám is. Nagy a fluktuáció is: az üzletemberek és politikusok jönnek-mennek, beadják gyermekeiket tanulni, majd néhány év múlva továbbviszik őket. Próbáljuk évente felmérni a templomokban, hogy hány gyerekre számíthatunk, szórólapokat osztogatunk, mindenféle népszerűsítő rendezvényt, ünnepséget szervezünk, hogy valamennyi magyar gyermekes családhoz eljusson az iskola híre. Sok volt diákunk hozza hozzánk a gyerekét. Jól ismerjük a bukaresti magyarokat, a gyerekekkel közvetlenül bánunk, ami nagyon családiassá teszi a hangulatot. És hát ilyen kevés gyerekkel ez könnyebb is. Már nem a fennmaradás a tét, hanem a minél színvonalasabb, emberibb oktatás biztosítása. És az, hogy legyen ránk kereslet ” – összegez az igazgatónő.
Bukaresti iskolatörténet
Az 1815-ben felekezeti iskolaként alapított tanintézet kezdetben Sükei Imre református lelkipásztor otthonában működött. Az 1875-ben felépült egyemeletes iskola már szolgálati lakással is rendelkezett. 1904-ben a Sfinţii Voievozi utcában leányiskola, 1906-ban a Sfântul Ştefan utcában fiúiskola nyitotta meg kapuit a magyar tanulóifjúság előtt. Az 1910–11-es tanévben a római katolikus iskola tanulóinak száma elérte az 1141-et, a református iskolát pedig 468 diák látogatta. Az iskolák napközis rendszerben működtek, jól felszerelt szertárakkal, műhelyekkel és könyvtárakkal rendelkeztek. Bukarest több kerületében bérelt épületekben óvodai csoportok és elemi iskolai osztályok is működtek. Az első világháború után hanyatlásnak indult a bukaresti magyar oktatás. Bár az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat egyenlő jogokat ígér valamennyi román állampolgár számára, a valóság mást mutatott: az iskolát seqestrum (zárlat) alá vetik. Az 1940-es bécsi döntést követően a bukaresti magyar lakosság, így a tanuló ifjúság száma is jelentősen csökkent, az iskola pedig újra szélsőséges elemek céltáblájává vált. ’44-ben három bombatalálat romba döntötte a Sfinţii Voievozi-i iskolaépület kétharmad részét: pillanatok alatt semmisült meg a modern tanfelszerelés, a bútorzat, a fizika- és biológia-szertár, az asztalosműhely. Takács Pál igazgató, aki az óvóhelyen vészelte át a bombázást, emberfeletti erőfeszítéseket tett a magyar nyelvű oktatás újrakezdése érdekében, és az 1945–46-os tanévben az iskola Egységes Magyar Gimnázium néven már működött. A felekezeti- és magániskolák 1948-as államosítása Bukarestben 89 tanintézetet érintett, köztük a legrégibb, az 1730-ban alapított zsidó gimnáziumot és a református magyar iskolát is. Az addigi gimnázium 1949-ben líceumi rangra emelkedett, majd 1958-ban tanügy-minisztériumi határozat alapján az iskola elfoglalta mai épületét.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Corneliu Vadim Tudort eltávolították a Nagy-Románia Párt éléről
A Nagy-Románia Párt (PRM) 24 megyei szervezetének képviselői szombaton rendkívüli ülést tartottak, amelyen úgy döntöttek, hogy megvonják a bizalmat Corneliu Vadim Tudor pártelnöktől és az alakulat ügyvezető elnökségétől.
Gheorghe Funar, az alakulat főtitkára arról nyilatkozott, hogy az ülésen módosították a PRM alapszabályzatát is.
A párt vezetését az ősszel esedékes rendkívüli kongresszusig egy átmeneti politikai vezetőtanácsra bízzák. Ez alkalommal tisztújítás is lesz, amelyen a pártelnöki, az első-alelnöki, az alelnöki és a főtitkári tisztségekért lehet versenybe szállni.
Funar elmondta, hogy Vadim Tudornak joga van ismét elnöknek jelöltetni magát a kongresszuson. Vadim Tudor felháborodottan jelentette ki a sajtónak, hogy az ülés szabályellenes volt. Hozzátette: őt nem olyan egyszerű leváltani, ugyanis a pártnak ő az alapító elnöke, és bármikor törölheti azt a romániai politikai szervezetek jegyzékéből. Ugyanakkor azt is megjegyezte, biztos benne, hogy a tisztség megvonása mögött a Szociáldemokrata Párt (PSD) áll. hotnews.ro
Erdély.ma

Nagyrománia Párt: túl sokat kapnak a magyarok
Hetek óta mind az írott, mind az elektronikus médiában azon jajong Gheorghe Funar és Vadim Tudor, újabban Marius Paşcan, a Demokrata Liberális Párt Maros megyei szenátora is, hogy a magyarok túl sokat kapnak vissza a restitúciós törvény eredményeként, főként az arisztokrata családokat és a történelmi magyar egyházakat vádolják, és természetesen Magyarországot, mely úgymond folytatja „a bécsi döntés után elfoglalt Észak-Erdély területén elkövetett rablást, fosztogatást, visszaszolgáltatva olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar hatóságok telekeltek be magyarországi intézmények, magán- és jogi személyek nevére”.
Fáj nekik, hogy visszaszolgáltatták egyebek között a Görgény- és Maros-völgyi erdőket, földeket azoknak, akik bizonyítani tudták a tulajdonjogot. Maros megye demokrata-liberális szenátora rosszallja azt is, hogy a parlamenti kisebbségi szervezetek évente több mint 83 millió lej támogatást kapnak az államtól kulturális, vallási rendezvényekre, míg a székely megyékben élő románok szervezetei alig jutnak pénzhez.
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

PRM: véget ért a Tudor-éra
Véget ért Corneliu Vadim Tudor pályafutása a Nagy-Románia Pártban (PRM): a szélsőségesen nacionalista, de a parlamentből már a 2008-as választások alkalmával kiesett párt szombati, Gyulafehérváron megtartott rendkívüli kongresszusán kizárták az alakulatból az alapító elnököt.
A kongresszusi küldöttek Gheorghe Funart, Kolozsvár egykori polgármesterét választották meg a PRM új elnökévé. A mintegy hétszáz küldött közöl csupán négyen szavaztak Vadim kizárása ellen, és hárman tartózkodtak.
A voksolást követően Funar úgy nyilatkozott, hogy a kongresszus munkálatai az egység és a jóindulat jegyében zajlottak, egyben kifejezte reményét, hogy a PRM-ben megvan az erő az újjászületéshez. Hozzátette: a kongresszuson megjelent küldöttek agybehangzó véleménye az volt, hogy a pártnak egységre van szüksége, ugyanakkor egyetlen személy, Corneliu Vadim Tudor volt elnök egyszemélyes diktatúráját demokratikus, a párt alapszabályát tiszteletben tartó vezetőségre kell lecserélni. Az alapító elnök Corneliu Vadim Tudor kapcsán úgy nyilatkozott: egy pártelnök nem maradhat „száz évig" a tisztségében. Azt is elmondta, hogy olyan alapszabály-módosításra tett javaslatot, amelynek értelmében két, egymást követő mandátumra korlátoznák a pártelnök, az alelnökök és a főtitkár hivatali idejét. Ezt szintén az" egyszemélyi diktatúra" elkerülése érdekében javasolta.
Vadim Tudor viszont törvénytelennek nevezte a szombati kongresszust, és közölte: nem zárhatják ki a pártból, mivel annak nevét az ő nevére jegyeztette be a szabadalmi hivatalban. Elmondta, bíróságon kívánja igazát bebizonyítani.
Mint arról beszámoltunk, a PRM országos választmánya még június közepén leváltotta a párt teljes elnökségét, Vadim Tudorral együtt. A 24 területi szervezet részvételével, ám Tudor távollétében Bukarestben rendezett akkori pártgyűlésen rendkívül éles bírálatok fogalmazódtak meg a szélsőségesen nacionalista alakulat alapító elnökével szemben.
Dumitru Badea, a PRM Neamţ megyei elnöke – a rendkívüli választmányi ülés egyik kezdeményezője – szerint Tudor okolható a part mélyrepülésével, mindössze 1-2 százalékos támogatottságával. Sőt a moldvai politikus azzal vádolta az elnököt, hogy a tavalyi választásokon miatta nem jutottak vissza a parlamentbe – ahonnan 2008-ban hullott ki az alakulat –, mivel kampányrendezvények helyett többnyire televíziós showműsorokban mutatkozott.
Vadim meg is kísérelte visszaszerezni a hatalmat: két nappal a rendkívüli kongresszus előtt, csütörtökön a Tricolorul című lapban azt írta, hogy a pártelnökség kizárta a PRM-ből Gheorghe Funart. Vadim a cikkben keményen bírálta az egykori kolozsvári polgármestert, úgy fogalmazva, hogy kígyót melengetett a keblén, amikor befogadta a pártba. Funar viszont még pénteken jelezte: mivel az elnökséget már leváltották, az nem zárhatta ki őt a pártból, és már akkor előre vetítette, hogy a rendkívüli kongresszuson Vadim Tudor kizárásáról is döntés születhet. Azt is közölte, hogy indul a pártelnöki tisztségért, mivel „most, amikor Magyarország közel áll ahhoz, hogy elvegye Erdélyt, szükség van a PRM-re." A kettejük közötti viszony megromlását többek között azzal indokolta, hogy Tudor egyrészt azért orrolt meg rá, mert keveset mosolyog, másrészt pedig azért, mert egyszer úgy nyilatkozott, hogy Jézus nem zsidó volt, hanem „dák ivadék."
Vadim Tudor és Funar: szélsőséges karrierek
Az 1949-ben Bukarestben született ex PRM-elnök, Corneliu Vadim Tudor 1967-ben érettségizett a bukaresti Sfântul Sava Gimnáziumban, majd 1971-ben a Bukaresti Egyetem filozófia szakán diplomázott, államvizsga-dolgozatát a vallásszociológia témájában írta. 1975-ben a tartalékos tisztek számára fenntartott bukaresti intézményben tanult, majd 1978-ban Herder-ösztöndíjjal Bécsben folytatott történelmi tanulmányokat. Számos verseskötete jelentetett meg, több költeményében dicsőítette Románia akkori diktátorát, Nicolae Ceauşescut. A rendszerváltás után megalapította a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nagy-Románia Pártot, amely 1992-től kezdve 2008-ig folyamatosan parlamenti párt volt. Legjobb eredményét 2000-ben érte el a párt, amikor 121 parlamenti mandátumot szerzett, Vadim Tudor pedig bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol a voksok 33 százalékát megszerezve alulmaradt Ion Iliescuval szemben. A PRM a 2008-as választásokon kiesett a parlamentből, az egy évvel későbbi európai parlamenti választásokon viszont 8,65 százalékot szerzett, így három képviselőt – köztük magát Tudort – küldhetett az európai törvényhozásba.
Az 1949-ben a Temes megyei Nagyszentmiklóson született Gheorghe Funar közgazdász diplomát szerzett. 1989 előtt a Kommunista Párt tagja volt. A rendszerváltást követően beiratkozott a soviniszta, magyarellenes Román Nemzeti Egység Pártjába (PUNR), amelynek 1992 és 1997 között az elnöke volt. 1998-ban belépett a Nagy-Románia Pártba, amelynek a hétvégi rendkívüli kongresszuson való elnökké választásáig főtitkára volt.1992 és 2004 között Kolozsvár polgármestere volt, ezen időszak alatt magyarellenes megnyilvánulásai miatt vált hírhedté.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Felelőtlen az államfő (Háromszéki politikusok Traian Băsescu nyilatkozatáról)
Igen élesen támadta Magyarországot, az erdélyi magyarság autonómiaigényét a marosfői nyári egyetemen Traian Băsescu államfő. Az erdélyi magyar pártok háromszéki vezetőit kérdeztük arról, miként vélekednek az elnök nyilatkozatáról, s milyen következményei lehetnek a magyar–román viszonyban, befolyásolhatja-e valamilyen formában jövőnket.
Széteshet Románia
Felelőtlennek tartja Traian Băsescut magát és nyilatkozatait is Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, hisz azokat támadta az elnök, akik korábban partnerei voltak, akikkel közösen akarták biztosítani Közép-Kelet-Európa stabilitását. Annál is érthetetlenebb az államfő megnyilvánulása, mert Orbán Viktor Tusványoson kimondottan Románia-, román- és Băsescu-barát üzeneteket fogalmazott meg. Felelőtlennek tartja azt is, hogy ilyen aránytalan reagálás született, hiszen egy magyarországi ellenzéki párt vezetőjének szavaira válaszolt az elnök. „Olyan, mintha Corneliu Vadim Tudor vagy Gheorghe Funar hőbörgéseire válaszolnának folyamatosan a magyar politikusok” – vélekedett. „Nagyon veszélyesnek tartom, és rossz dolgokat vetít előre, hiszen a következő másfél évben két választás is lesz, nem fog a magyarellenesség leállni, várhatóan folyamatos téma lesz. Ugyanakkor a magyarországi választások előtt a magyar pártok is üzeneteket közvetítenek majd Erdélyben, s a románok, nem tudván, miként kezeljék ezt a kérdést, többnyire hisztérikusan reagálnak. Az erdélyi magyarok elvárnák, hogy ne Románia vagy Magyarország mondja meg, mi jó nekünk, hanem bízzák ránk, hogy eldöntsük, jogaink mely mértékben érvényesülnek” – mondta Antal Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke úgy véli, Traian Băsescu Maroshévízen darázsfészekbe nyúlt, ahol azoknak próbált megfelelni, akik frusztráltak, mert nem tudtak megfelelni feladatuknak, s hiába telepítették be őket ide negyven-ötven évvel ezelőtt, nem sikerült elrománosítaniuk Székelyföldet. „Akkorát mondott, hogy Európában betörtek a kancelláriák ablakai” – vélekedett, de kifejtette: mindezek dacára van a mostani történéseknek jó oldaluk is, végre Európa, az Egyesült Államok is láthatja, az erdélyi magyarságnak nincs partnere, és nincs, akivel tárgyalnunk ügyeinkről, pártállástól függetlenül az összes román politikai vezető magyarellenes, ugyanazt szajkózza Ponta, Băsescu, Antonescu vagy Voiculescu. „Lehet, eljött az idő, hogy akárcsak a 90-es évek elején, közepén, ismét Amerika, Európa közvetítsen a román–magyar viszonyban”– hangsúlyozta. Ugyanakkor Antal Árpád azt is elmondta: Románia vezetőinek jó lenne észrevenniük, hogy nem a magyarok a nagy ellenségeik. Jelenleg európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a születések száma, és a világra hozott gyermekek 30 százaléka mély szegénységbe érkezik, esélye sincs a társadalom hasznos tagjává válni. Az elmúlt húsz év román kormányai meg sem próbáltak javítani a helyzeten, de ha nem lesz radikális változás, a meg nem született gyermekek helyét idegenek foglalják el, akiknek kultúrája sokkal távolabb áll a romántól, mint a magyar. „Ha a titkosszolgálatok, az állami szervek, az egyházak nem változtatnak eddigi politikájukon, ha nem keresnek megoldást a demográfiai problémákra, ha így folytatódik minden, mint eddig, ha a magyarokkal harcolnak ahelyett, hogy a valós gondokkal foglalkoznának, húsz-harminc év múlva Románia, sajnos, szétesik. Sajnos, mondom, mert nem nélkülünk, hanem velünk együtt történik majd ez” – hangsúlyozta Antal Árpád.
Újraindítani a román–magyar párbeszédet
A balkáni politizálás mesternyilatkozata volt Traian Băsescu megnyilvánulása – véli Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint a román politikusok mindig helyszínhez és alkalomhoz illesztik kijelentéseiket. Az államfő esetében is figyelembe kell venni, hogy Marosfőn milyen közönség előtt fejtette ki mondandóját – vélekedett. A magyar fiatalok húsz éve ilyen nyári egyetemeken szocializálódnak, a románok kevésbé, nem szokták meg, hogy az ilyen helyeken elhangzanak meredekebb üzenetek is, ezért reagáltak olyan hevesen a tusványosi vagy EMI-táborbeli előadásokra. Nemes Előd pont a mostani történések kapcsán fogalmazta meg: jobb lenne, ha Tusványos ismét a román–magyar párbeszéd helyszínévé is válna, sok feszültség levezethető lenne, ha nem a sajtóban üzengetnének egymásnak a felek, hanem egy asztalhoz ülnének. Ugyanakkor nem hiszi, hogy Traian Băsescunak módjában áll Tusványost betiltani, az államelnök túllépte hatáskörét marosfői nyilatkozataival – fogalmazott a néppárti politikus. A román vezetők az elmúlt egy évben többször próbálták kihasználni, hogy Magyarország nehéz helyzetbe került az EU-ban, saját állampolgárait védi, míg az itteni vezetők mindenben alkalmazkodni próbálnak az uniós elvárásokhoz. Megpróbálják kihasználni ezt a helyzetet, ám Nemes Előd szerint ez nem sikerül nekik, Traian Băsescu egy új pártot akar felfuttatni, kihasználja, hogy Pontáék népszerűsége kicsit csökkent, mindent bevet – fogalmazott a néppárti politikus.
Băsescu megy, Székelyföld marad
Sérelmezte Traian Băsescu kijelentéseit Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke is. Mint fogalmazott, szégyellné magát Băsescu helyében, hisz éveken át odaült Orbán Viktor mellé, jópofizott, barátkozott, most pedig támadja, fenyegeti. „Băsescu elnök úr elfelejti, hogy Románia az EU tagja, nem tilthatja meg, ki, mikor, hova megy, ha mégis meg akarják tenni, akkor vissza kell állítaniuk a Ceauşescu-féle kommunista, diktatórikus berendezkedést” – mondotta. „A román politikusoknak inkább az országban élők mély szegénységével, saját népükkel kellene foglalkozniuk, nem a magyarokkal. Bizonyára zavarja őket, hogy végre körvonalazódik a teljes körű magyar összefogás” – vélekedett. „Băsescu csak egy politikus, aki ma van, holnap nincs, Székelyföld azonban volt, van és lesz” – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László: le kell dönteni a hazugság falát
Tőkés László EP–képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke exkluzív interjút adott az erdon.ro hírportálnak. – Az utóbbi időben többek között románellenesnek, nacionalistának, revizionistának, szekusnak nevezték, mi a véleménye minderről, hogy éli meg a folyamatos támadásokat? – Ilyenkor a közel-keleti helyzetre gondolok. Még elképzelni is borzasztó, hogy miben élnek például a palesztinok, vagy az izraeliek. Folyamatos lövészárok-állapot jellemzi az életüket, és ilyenkor fogjuk fel, hogy mit jelent az a stabilitás, amelynek a veszélyeztetésével vádolt meg engem Traian Basescu elnök úr egészen értelmetlenül és váratlanul. Verbális szinten egy hasonló dolgot élek át immár közel huszonnégy esztendeje, nem is számolva a Ceausescu korabeli időket. Ezt az állapotot nem lehet megszokni. Az ember természetes állapota a béke, ráadásul én békés embernek ismerem magam, de a látszat néha talán mást mond. Sőt, rám akarják varrni, hogy én békétlen ember vagyok, viszont egy síkon helyezkedik el a béke és a stabilitás, és más síkon az igazság és a jogosság. Még a Szentírás is azt mondja, hogy igazság nélkül nincs békesség. Nem lehet úgy túllépni egy poszttrianoni és egy kommunista időszakon, mintha nem történt volna semmi. Ez az ellentét generálja ezt az állapotot. Azok románellenesek, akiknek az országából hárommillióan kivándoroltak, mint ahogy ezt mondta Antal Árpád Sepsziszentgyörgy polgármestere. Azok a szélsőséges román nacionalisták, akik a nép nevével az ajkukon tönkreteszik Romániát és semmivé változtatják azt a szabadságot, amit Temesváron kezdtünk el kivívni, és csődbe juttatják az országot. Temesváron nem azért álltak a románok mellém, mert én románellenes lettem volna, vagy 2007-ben nem azért szavaztak rám a románok az európai parlamenti választáson, mert románellenes lettem volna, sőt, épp ellenkezőleg, én éles különbséget teszek a román politikusok és a román nép között. A román nép a magyar nemzettel együtt a béke, a stabilitás fő támasza lehetne, ha a politikusok nem gerjesztenék fel mindig ezt az elvakító gyűlölködést, amelynek a zavarosában aztán ők halásznak.
– Mi a véleménye Victor Ponta azon kijelentéséről, hogy Tőkés és az ő pártja Basescu politikai kreatúrái, melynek célja az, hogy az RMDSZ-t próbálja zsarolni?
– Egy olyanfajta Basescu ellenesség alakult ki Romániában, mint amilyen az Orbán Viktor ellenesség Magyarországon, de ezzel távolról sem akarok a két politikai vezető személyiség közé egyenlőség jelet tenni. Aki ütni akar Basescun, az engem is rossz hírbe akar keverni Basescu úrral. Vagy nemrégen Vona Gáborral akartak összemosni, noha nem is voltam ott abban a táborban, és semmi közöm a Jobbikos politikához, noha hálás vagyok nekik, hogy megvédtek. A KDNP is védelmemre kelt, melynek dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. Még Frunda György is megvédett, noha ő jobban tenné, hogyha Victor Ponta tanácsadójaként a miniszterelnöknek mondaná meg, hogy te Victor, azért ezt az ügyet nem így kellene kezelni. Általában célzatosan eltúlozzák az én Basescu elnökhöz fűződő kapcsolatomat. Soha nem voltam vele egy társaságban, a protokolláris, hivatalosság szintjén túlmenően soha semmiről nem tudtam vele egyeztetni, mert a magamfajta nemzeti politikusokkal nem áll szóba a román hatalom. Általában a számára kedvező magatartású kiválasztott magyar politikusokkal tárgyal, lásd a neptuni tárgyalókat: Borbélyt, Tokajit, Frundát. Most például Ponta állandóan azt hangoztatja, hogy az RMDSZ egyetlen legitim képviselője a magyarságnak. Ennek fejében megtömi őket pénzzel, pedig az a pénz a magyar közösségnek járó pénz, az egész magyarságot illeti, nem csak az RMDSZ-t. Ennek ellenére szinte kitenyészti a maga számára a magyar partnereit és ezáltal esélytelenné teszik a többi magyar szervezetet, pártot, vagy politikai nemzeti irányzatot. Úgyhogy ilyen értelemben semmi közöm Basescu úrhoz, legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy ő volt az a politikus jónéhány éven át, aki a magyarok, a székelyek barátjának pózában tetszelgett, és megtörni látszott azt a fanyelven beszélő magyarellenes politikai attitűdöt, amely végeredményben kezdettől fogva jellemzi a többségi politikai osztályt a kisebbséghez való viszonyulásában.
– Szóval az Önnel szembeni vádaskodások óta nem is beszélt Basescu elnökkel? – Sajnos nem hajlandó fogadni. Többször indítványoztuk a találkozást. Adott pillanatban, ha neki kedvező a magyar kapcsolat, akkor ezt felhasználja, lásd például a megválasztását, vagy kétszeri megmentését a magyar szavaztok által. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kisebbik rosszat választottuk, mint ahogy amikor Iliescu és Vadim Tudor volt az államelnök-jelölt, akkor nyilvánvaló volt, hogy Iliescura szavaztunk. Basescu elnök úr esetében ma is fenntartom, hogy abban a helyzetben jobb jelölt volt, mint a posztkommunista Nastase vagy Geoana. A politika mindig az adott helyzetben érvényesül; a mai helyzetben egy szóval sem mondanánk, hogy a székelyek álljanak Basescu mellé. De ma is feltevődik a kérdés: mondjon nekem valaki jobbat Traian Basescu államelnök helyett. Crin Antonescut szeressük? Nehéz helyzetben van a magyarság.
„Célpontnak használnak”
– Mi a véleménye a Románia Csillaga elnevezésű kitüntetésének a visszavonására vonatkozó javaslatról?
Nem gondolt arra, hogy visszaadja?
– De igen, vívódtam ebben az ügyben, mert emberi méltóságomban sértettek meg. Ugyanakkor a magyarságot sértették meg, hiszen olyan érdemekért kaptam ezt a kitüntetést 2009-ben, az 1989-es temesvári felkelés huszadik évfordulóján, amely érdemek méltán jellemzik a temesvári gyülekezetet, a magyar közösséget, és úgy érzem, ezáltal nem csak engem, hanem őket is arcul csapták, és miközben engem bűnbaknak választottak ki, ugyanakkor egy általános magyarellenességet indukáltak. Sajnos megint előhúzták a magyar kártyát, tehát méltósággal akár vissza is lehetett volna adni ezt a kitüntetést. Ennek ellene szól viszont az az elgondolás, hogy ez a kitüntetés megalapozott volt. Miért könnyítsem meg azoknak a dolgát, akik a magyarokat bántják, akik a véleménynyilvánítás szabadságától akarnak megfosztani, és miért sértsem meg azokat a románokat, akik elismerik Temesvár meghatározó szerepét a 89-es eseményekben, és nem értenek egyet sem Crin Antonescuval, sem Victor Pontával, sem Traian Basescuval? Ez a kitüntetés összekapcsol bennünket, románokat és magyarokat. Ceausescu idejében csak gyászmagyarok kaphattak kitüntetést, ebben a felemás demokráciában viszont hinnünk kell abban, hogy hit által van a szabadulás. Hinnünk kell abban, hogy Románia is megszabadul nemcsak a Ceasescu rendszertől, hanem a kommunizmus visszahúzó örökségétől is, és hogyha valóban visszavonnák a kitüntetést, akkor ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy, íme, ez a kétharmados többségű román kormányzat a kommunista visszarendeződés útján halad, mert nem tud szembenézni a múlttal, és nem tudja helyére tenni a dolgokat: azt, hogy mit jelentett Temesvár a román nemzet életében. Akkor nyilvánvalóvá válik a világ előtt, hogy mire értékeli a kormány Temesvárt. Ez esetben őt minősítené a visszavonás ténye, nem pedig engem, akit célpontnak használnak, aki már-már aggódom emiatt az ellenséges román közegben, és ha így folytatódik, kénytelen leszek védelmet kérni, mert ilyen tömény uszítás nyomán a lehető legrosszabbra is számíthat az ember egy balkáni típusú országban.
– Említette, hogy a Jobbik és a KDNP kiállt ön mellett, de sokan furcsálják azt, hogy a Fidesz, illetve a magyar kormány részéről ez nem történt meg. Sőt, amikor Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét megkérdezték az Ön kijelentéséről, akkor azt mondta, ezt nyugodtan kérdezzék meg Tőkés Lászlótól.
Miként értékeli a történteket?
–Érteni vélem a magyar külpolitikát és a miniszterelnöki hivatal magatartását. Úgy is felfoghatjuk ezt a Tőkés–ellenes és magyarellenes támadássorozatot, mint provokációt. Ez egy előre megírt forgatókönyv szerinti zajló diverzió részét jelenti. Megérzésem szerint még el sem mondtam volt a tusnádfürdői beszédemet, és már eldöntötték egy bukaresti hivatalban, hogy bele kell kötni a beszédembe, és ki kell választani azt a mondatot, amire rá lehet rajtolni. Így provokálta Basescu elnök úr Orbán Viktor miniszterelnök urat, ráadásul éppen őt, akivel a Néppártban közismerten joviális és elvi alapokon álló viszonyt táplálnak, és Orbán Viktor maga is kiállt a másik néppárti politikus megmentése érdekében. A miniszterelnöki hivatal nem ül fel ennek a provokációnak, és csak egyetérthetek abban, hogy nem szabad hagyni, hogy kiéleződjék a román-magyar viszony, és abban is egyetértek, amit a Digi tv-ben mondott Orbán Viktor, hogy valójában jobbak a román-magyar viszonyok, mint ami egyes politikusok megnyilatkozásaiból kitűnik. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is mondta, hogy teljes mellszélességgel a határon túli, az erdélyi magyarok mögött áll.
Nem szabad beletörődni a hazugságba
– Ilyen politikai kontextusban, ilyen magyarellenes hisztériakeltés közepette hogyan látja kivitelezhetőnek az autonómiát, vagy a magyarság számára fontos nemzetpolitikai kérdéseket? Hogyan látja, miként lehet elfogadtatni a román társadalommal az erdélyi magyarok autonómiáját? – Emlékszik, 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni. Ma már egyre világosabb, hogy most rendre a hazugság falába ütközünk. Például rólam azt mondják, hogy románellenes vagyok. Pedig én egyebet nem tettem az Európai Parlamentben, hogy a határon túli románok hivatalának a megalapítását és a szerb ügy vállalását megelőzően is egyvégtében a Timok-völgyi vlahok mellett álltam ki, a jogaikért szólaltam fel, de hasonlóképpen a bukovinai románok mellett, vagy a moldáviai románok mellett foglaltam állást az erdélyi magyarokkal együtt. Vagy olyan hazugságokat terjesztenek, hogy én azt akarom, hogy Erdély magyar protektorátus legyen. Én ilyet nem mondtam. Egy államelnöknek illene megvizsgálni, hogy mi hangzott el Tusnádfürdőn, azért van annyi jól fizetett tanácsadója. Ugyanígy Crin Antonescunak vagy Victor Pontának is. Vagy azt a hazugságot, beállítást hangoztatni, hogy én a Bécsi Diktátumhoz hasonlóan szólaltam meg, és ezt elpufogtatja az ország első embere velem szemben. Vagy, hogy még egy példát mondjak, megint azzal vádoltak meg, hogy el akarom Erdélyt szakítani Romániától, és veszélyeztetem Románia területi épségét és szuverenitását. Ezekből a szakállas hazugságokból, propaganda fogásokból nem fogyunk ki. Kell ennél világosabb bizonyíték, hogy egy posztkommunista, posztceausiszta, posztszekurista társadalomban vagyunk kénytelenek védekezni akkor is, amikor a legbékésebb, és legkonstruktívabb kisebbségi közössége vagyunk egész Európának? Ezt mondta Valentin Stan a jeles történész is, aki lépésről lépésre cáfolta Vaida-Voevod, vagy Maniu szavaival, vagy a Gyulafehérvári határozatokkal a Versailles-i békeszerződéssel, vagy az 1919-es kisebbségvédelmi szerződés szavaival és idézeteivel, hogy mindezek hazugságok, és hogy a magyarokat megilletik a jogok. Nem hogy Székelyföld nem létezik, ahogy Ponta mondta, hanem benne foglaltatik a korabeli dokumentumokban, hogy Romániának kötelessége a szász és a székely közösségeknek autonómiát biztosítani. A hazugságnak ezzel a rengetegével nem bírunk, és az a baj, hogy aki megszokja a hazugságot, az már jól érzi benne magát. Ezt hiányolom a mai politikai diskurzusból, hogy már az úgynevezett jó magyar politikusaink is hajlanak arra, hogy vagy ténylegesen, vagy elhallgatással elfogadják ezt a hazugságot, és beletörődjenek ebbe a hazugságba. Le kell dönteni a hazugság falát, és ha valami, akkor ez nagyon hatékony, hiszen aki nem nem hisz az igazságban, az nem hisz az Istenben, mert a magyar igazság is annyit ér, amennyi a mi isteni igazságunk. Nyilvánvalóan kontraproduktív, ha sokan nem hisznek benne, mert aki hisz benne, az egyedül marad. Sőt, a fejére ütnek a társai is, hogy ne mondjad, mert ebből csak kellemetlenség származik. A konfliktuskerülő politizálásnak ez a hátulütője, a hogy a végén már akkor is hallgatunk, amikor S.O.S.-jelzéseket kellene a világba kiáltanunk. Mert könnyű belátni, ez az út hova vezet, hogyha Várad a nyolcvan százalékos aránytól eljutott a huszonhárom százalékos arányig, és huszonnégy év alatt a negyven százaléktól eljutottunk a huszonhárom százalékarányig, és még a korfa is romlott, elöregedett Várad. Akkor ez az út Kassára vezet, aztán hirdethetünk Nagyszebenben szászok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, Kolozsváron a magyarok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, ottmaradunk díszpintynek, díszmagyarnak, akiket mutogatnak, mint valami muzeális nemzeti értékeket, és közben már az autonómiát is megadnák, csak éppen már nem lesz kinek.
Magyar–román kerekasztal
– Böjte Csaba augusztus 20-i üzenetében meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét a romániai magyar politikai szervezetek között. Lát-e halvány esélyt arra, hogy legalább a sarkalatos pontokban ez a megállapodás, kiegyezés megtörténjen a romániai magyarság politikai, érdekvédelmi képviseletei között? – Böjte Csaba atya egy egyszemélyes intézmény, és ami az ő ereje, az a mi magyar társadalmunk gyengesége is, tudniillik az, hogy nem a történelmi magyar egyházak teljes intézményi spektruma fog össze egy ilyen hatalmas horderejű vállalkozás ügyében, mint amit Böjte atya megvalósít. A politikai nézetei néha viszont meglepnek, mert kétségtelen, hogy aki elfogadja az RMDSZ Ezüstfenyő Díját, ugyanakkor nem jön el a néppárti rendezvényeinkre, az már politikailag válogat. A kiegyezésnek rossz íze van a magyar történelemben, mert, minden jó oldalával együtt lényegében a Trianont előkészítő elvtelen kiegyezés következményeként jött létre a 1867-es kiegyezés. Kossuth Lajos látnoki éleslátással megjósolta Nagy-Magyarország végét ezen kiegyezés miatt. Nos, egyezzünk meg abban, hogy Gyurcsány és Orbán között nincs kiegyezés. Mint ahogy mi sem tudunk itt megegyezni Váradon azzal az etnobiznisszel, amelyiknek képviselői egyházi segédlettel – itt Fodor József atyára gondolok – nem csak a Szent László Napok szabadalmát és jelképeit lopják el, hanem annak előtte bűnszövetkezetben elkövetett cselekmény keretében eltulajdonították a Széchenyi Terv keretében elnyert Ady központot, és most egy kétes értékű lebujként használják. Szent tévedésnek tartom Böjte atyának a felhívását ebben a megszorító értelemben. Tág értelemben viszont én most is azt mondom, amit huszonhárom évvel ezelőtt mondtam: a román-magyar kerekasztalt meg kell szervezni, abban reprezentatív módon vegyenek részt mind a román, mind a magyar politikai polgári és egyházi képviseletek, és egy olyanfajta megegyezést dolgozzunk ki, amelyet magáénak vall nem csak egy baloldalra elhajló, az egyeduralmi, totalitárius elveken nyugvó RMDSZ, hanem az egész magyarság képviselete. Ez a román-magyar megbékélés volna. Traian Basescu azt mondta 2010-ben Tusnádfürdőn, hogy a román-magyar viszonyok konszolidációja és a román-magyar megbékélés a két alappillérét jelenti a régió stabilitásának. Egy ilyen megállapodásra van szükség, de ez nem kiegyezés, hanem egy kőkemény politikai alkupozícióban elért eredmény. Ami pedig a magyarokat illeti, addig ne egyezkedjenek Bukaresttel magyar testvéreink, amíg velünk nem egyeznek meg. Hamarabb áll szóba a Markó Béla szürke eminenciási vezetésével a Kelemen Hunor által elnökölt RMDSZ Victor Pontával, mint a saját testvéreivel. Most is azt vetik a szememre, hogy nem ugyanazt a sípot fújtam Brüsszelben, mint ők. Hát amikor koalíciót között az EMNT és az RMDSZ a 2009-es EP választási listának az összeállításakor, és meghívtak az első helyre, akkor nem a behódolásról szólt az egyezség, hanem arról, hogy egyenrangú felekként képviseljük az erdélyi magyarságot. Ráadásul az az ízetlen torzítás is naponként elhangzik, hogy engem felvettek a listára. Nehogy a szekeret fogjuk a lovak elé! Hiszen ők kértek fel, ők hívtak meg azért, mert látták, hogy ha én nem szállok fel a listára, akkor nem biztos, hogy bejut a magyarság az Európai Parlamentbe. Ez célszerű volt az egész magyarságnak. Én ma is azt mondom, a magyarságban kell gondolkozni. Abban a pillanatban elfogadom az RMDSZ-t, amikor a Kolozsvári Magyar Napokhoz fogható módon össze tud fogni. Szinte példázatosnak tartom, hogy az unokaöcsém(Gergely Balázs–szerk megj,) , a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az RMDSZ-nek egyik megyei alelnökét vette feleségül, és együtt dolgoznak a város javán. Lám, Marosvásárhelyen a magyarokat próbálják kijátszani egymás ellen, és valami elképesztő módszerekhez folyamodnak. Hát nem kötelező volna az RMDSZ-nek nem csak leereszkedni, vagy néha vállon veregetni, hanem összefogniuk annak a helyzetnek az orvoslásáét, amelynek elromlásáért óriási felelősséget visel? Ott volt Marosvásárhelyen a magyar RMDSZ-es négyesfogat: Frunda, Borbély, Markó Béla és Kelemen Attila, és mi lett a Fekete Március Marosvásárhelyéből, Erdély újkori fővárosából? Csúszik lefelé, és nem is kell oda Funar. A kolozsvári példa messze mutató, és azt tanítja hitünk is, hogy addig ne menj az oltárhoz Isten elé a te könyörgéseddel, amíg meg nem békélsz a te felebarátoddal. Készek kell lennünk a szót értésre, de nem feltétel nélkül, nem engedékenységből, nem gyávaságból, nem opportunizmusból, hanem jól megfontolt közérdekből, Isten akaratát és a nép javát tartva szem előtt.
Mi használ az erdélyi magyaroknak?
– Az ön számára melyik a legközelebb álló lehetőség az EP-választások tekintetében: az RMDSZ lists, vagy egy külön listán indulás? Esetleg más választás?
– Én megkerülném azt a kérdést olyan értelemben, hogy nézzük meg, mi történik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Váradon. Marosvásárhelyen a román soviniszta, nacionalizmus próbálja megfúrni a teljes értékű magyar élet magyar napokban való megnyilatkozását. Váradon egy RMDSZ-es orvtámadás próbálja félrevezetni a közvéleményt és ellehetetleníteni a hatalmas sikerrel végződő Szent László Napokat. Én attól félek, hogy a bukaresti hatalom román és magyar kollaboránsai lehetetlenné teszik a magyarok összefogását, és mi itt függelékállapotra vagyunk kényszerítve, kiszolgáltatott állapotba kerülünk, mert nem az történik, amit a magyarok határoznak el, hanem amit manipulálnak hátulról, és ami érdekében áll egyes percember politikusoknak. Egyszer s mindenkorra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi használ az erdélyi magyaroknak? Amikor a kommunista típusú föltétlen összefogást hirdetik, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy hol Medgyessi jár Váradon, hol Gyurcsányt hívják meg Váradra, hol Bajnai jön ide, hol Mesterházyval köti meg az Erdélyi Riport a szerződést, és még könyvkiadót is létrehoznak, és Gurmai Zita hozza létre az RMDSZ nőszervezetét itt. Ilyenfajta egységre nincs szükség, viszont a nemzetünk érdekeiben egyesülő összefogásra szükség van. Van két-három lehetőség az EP-képviselethez. Próbáljunk meg eltávolodni Bukaresttől, a posztkommunista politikai befolyásoltságtól, és tegyük fel a kérdést: mi használ ennek a magyarságnak? Ennek én kész vagyok alávetni magam, sőt, akár visszavonulni is, hogyha a nemzeti érdek úgy kívánja, de kész vagyok folytatni ezt a tevékenységet, hogyha a pártérdekek fölé emelkedő nemzeti érdekeink ezt megkövetelik.
Rais W. István
erdon.ro
Erdély.ma