Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1997. augusztus 30.
"Markó Béla szövetségi elnök kijelölte azt az öttagú küldöttséget, amely az RMDSZ nevében egyeztető tárgyalásokat folytat a Keresztény Demokrata Nemzeti Parasztpárt delegációjával az anyanyelvű oktatással kapcsolatos nézetkülönbségek tisztázása ügyében. A küldöttség vezetője Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető, tagjai Tokay György kisebbségügyi miniszter, Asztalos Ferenc, a Képviselőház oktatási bizottságának alelnöke, Béres András, a Nevelésügyi Minisztérium államtitkára és Frunda György szenátor. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), aug. 30., 1024. sz./"
1997. szeptember 4.
"Szept. 4-én Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Birtalan József gazdasági alelnök, Niculescu Antal kormányfőtitkár-helyettes, Kozsokár Gábor, Hajdú Gábor és Puskás Bálint szenátorok az RMDSZ bukaresti székházában fogadták Dr. Habsburg Ottót, a Nemzetközi Páneurópai Unió elnökét és az Európa Parlament tagját, akit Romániába elkísér fia, Habsburg György főherceg is. Markó Béla ismertette a romániai demokrácia, ezen belül a kisebbségek helyzetének alakulását, a reform helyzetét és a jelenlegi kormánykoalíció erőfeszítéseit hazánk integrációja irányába. Az RMDSZ vezetői ugyanakkor kiemelték a külföldi befektetések fontosságát is. Dr. Habsburg Otto emlékeztette a jelenlevőket, hogy eddig következetesen kiállt az európai eszme mellett és ezért aktívan támogatja a közép-kelet-európai országok felzárkózását. A Páneurópai Unió elnöke szerint a novemberi változások óta állandóan javul Románia külföldi megítélése, ami alapfeltétele az integrációnak. "A demokratikus erők, köztük az RMDSZ kormányalakítása után teljes mértékben támogatom Románia integrációs törekvéseit. Sok még az előttünk álló feladat, de optimista vagyok" - mondta az Európa Parlament tagja, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az integrálódni kívánó országok megítélésében elsőrendű fontossággal bír a kisebbségi kérdés megfelelő kezelése is. Bukaresti látogatása során Dr. Habsburg Ottó találkozni fog Adrian Severin külügyminiszterrel, Alexandru Herlea integrációs miniszterrel, Tokay György kisebbségvédelmi miniszterrel, Victor Bostinaruval, a képviselőház külügyi bizottságának tagjával és a román parlament integrációs bizottságainak tagjaival. A találkozókon Habsburg György azt próbálja feltérképezni, hogyan segítheti konkrétan Románia európai integrációját. Otto von Habsburg, a politikai és társadalmi tudományok doktora, 1979 óta tagja az Európa Parlamentnek; a jelenleg kormányzó német Keresztényszociális Unió /CSU/ listáján választották meg. A Külpolitikai és Biztonsági, illetve a Költségvetési Bizottság tagja, a Közép-Kelet-Európa munkacsoport elnöke. 1936 óta küzd a közös Európáért a Páneurópai Unió keretében, melynek elnökévé 1973-ban választották. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), 1997. augusztus 30. és szeptember 2. között került sor az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Politikai Bizottságának soros ülésére, melyen a romániai delegáció képviseletében részt vett Kelemen Attila, az RMDSZ Maros megyei képviselője is. A bizottság beszámolókat hallgatott meg a Szovjetunió utódállamainak demokratikus fejlődéséről, majd elfogadta az európai kisebbségek általános helyzetéről szóló jelentést. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 4., 1106. sz./"
1997. szeptember 6.
"Habsburg Ottó, a Páneurópai Bizottság elnöke szept. 4-én Romániába utazott, az első napon az RMDSZ vezetőivel és román politikusokkal találkozott, szept. 5-én felkereste Tokay György kisebbségvédelmi minisztert. Ezt követően Habsburg Ottó erdélyi körútra indult. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 5., Magyar Nemzet, szept. 6./"
1997. szeptember 6.
"Az Európai Idő munkatársa szerint vannak táborok az RMDSZ-ben. Két csoportosítását közreadott a hetilap. Az egyik szerint van Markó-párt, köztük van - többek között - Asztalos Ferenc, Bárányi Ferenc, Béres András, Borbély László, Csávossy György. Eckstein Kovács Péter, Frunda György, Hajdú Gábor, Kelemen Hunor, Kozsokár Gábor, Pécsi Ferenc, Puskás Bálint, Riedl Rudolf, Takács Csaba Tokay György és Verestóy Attila, van Tőkés-párt, köztük van Csapó József, Kónya Hamar Sándor, Kelemen Attila, Kerekes Károly, Mátis Jenő és Szilágyi Zsolt. A lap bizonytalanok közé sorolta azokat, akiket nem tudott besorolni, köztük van Birtalan Ákos, Kiss J. Botond, Ráduly Róbert, Tamás Sándor, Varga Attila és Vida Gyula. Az Európai Idő másik felosztása, arra az esetre, ha esetleg a Frunda-Verestóy pártot ütne. Akkor a Markó-párt tagjai között található Bárányi Ferenc, Béres András, Borbély László, Csávossy György. Eckstein Kovács Péter, Kelemen Hunor, Pécsi Ferenc, Puskás Bálint, Szabó Károly, Takács Csaba, a Frunda-Verestóy pártban pedig Asztalos Ferenc, Borbély László, Dézsi Zoltán, Hajdú Gábor, Kozsokár Gábor, Tokay György. /Kocsis Károly: Hány tábor van az RMDSZ-ben. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./ "
1997. szeptember 10.
"Romániában rendszeres a magyarellenes kampány, melyet különös hatékonysággal használ a románság félrevezetésére a mindenkori román uralkodó politika. Király Károly terjedelmes írásában kemény hangon bírálta az RMDSZ politikáját. A Sepsiszentgyörgyön élő idős politikus vitatja az RMDSZ kormánykoalícióban való részvételének jogosságát, ostorozza a "mindenkori román uralkodó politikát", a "demokratikusnak mondott koalíciós román kormány bűnös cinkosságát" az általános magyarellenes kampánnyal. Bírálta a magyar kormány "Románia sorsa iránti aggodalmat tanúsító" reagálását /ennek alátámasztására Göncz Árpád nyilatkozatait idézte/. Szerinte az RMDSZ vezetői "mindent elkövetnek, hogy megfeleljenek a magyar kormánypolitika követeléseinek", és nem merik vállalni az önrendelkezésen alapuló nemzeti autonómia megvalósítását. Ezzel szemben áll a másik irányzat, amely "szembeszegül a hagyományos román homogenizáló ortodoxiával és a nemzetállam eszméjével" és következetesen síkraszáll az önrendelkezésért. Ide tartozónak mondja önmagán kívül Tőkés Lászlót, Krizbai Imrét, Kincses Elődöt, Borsos Gézát, Sántha Pál Vilmost, Katona Ádámot, Fábián Ernőt, Csutak Istvánt, Gazda Józsefet, Gazda Árpádot, Patrubány Miklóst, a magyar történelmi egyházak püspökeit és papjait. Mindent el kell követni, hogy ez az irányzat kerekedjék felül az októberi RMDSZ-kongresszuson, mivel ez "egyre nagyobb teret hódít az erdélyi magyarság soraiban". /Király Károly: Az uborkaszezon és a Ciorbea kormány dilemmái. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6., Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./ A Romániai Magyar Szó közölte Tokay György Mire szerződtünk, mire vállalkoztunk? és Verestóy Attila A sehova sem vezető út című válaszcikkeit is, akik elutasították Király Károly álláspontját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./"
1997. szeptember 11.
"Az oktatási törvény módosításával megvalósult a jogi keret a kisebbség anyanyelven való képzésére, de még nincs rá lehetőség, hogy alkalmazni is lehessen: hiányoznak magyar nyelvű tankönyvek, sok helyen pedig magyar szaktanárok is, fejtette ki Asztalos Ferenc parlamenti képviselő. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének oktatási főosztályának kellene a szellemi irányító központnak lenni, mondta, a munkába be kell kapcsolódnia a Tokay György által vezetett kisebbségi minisztériumnak és Béres András oktatási államtitkárnak. Az RMDSZ-nek főtanfelügyelői, tanfelügyelői vannak, tehát létezik a végrehajtói keret. A munkába be kell vonni természetesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét, a Bolyai Társaságot és a magyar egyetemi tanárokat is. Minden régióban meg kell teremteni az anyanyelvi képzés lehetőségeit, a moldvai csángók körében is. Van már tudományos felmérés arról, hogy a moldvai csángóknál hol kell fakultatív jellegű órákat tartani. Elkészült a felsőoktatásra vonatkozó tanulmány is, amely arról szól, hogyan lehet megszervezni a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, a Zene- és Képzőművészeti Főiskolán, Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a tagozatos egyetemeket. Létre kell hozni a romániai magyar oktatás teljességét felölelő adatbázist. /Szász Csaba: Átmeneti időszak. Tervekben bővelkedve. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./"
1997. szeptember 16.
"Szept. 13-án, Hármasfaluból jövet, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban, Fülöp G. Dénes tiszteletes igehirdetése és Kolcsár Sándor, az RMDSZ Maros megyei elnöke üdvözlése után Bálványos-Budapest-Pápa címmel polgári fórumot tartott Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke részvételével. Tőkés László elmondta, hogy Bálványos a román-magyar közeledést, Pápa a magyar-magyar párbeszédet jelképezi, az utóbbit a magyar kormány nem támogatta. A püspök a magyar-román alapszerződést vizsgálva kifejtette, hogy Bukarest és Budapest kapcsolatában az RMDSZ sem mellőzhető. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egységét fontosnak tartja, ennek ellenére fel kell vetni a problémákat. Bírálta a tovább folyó "elrománosítási politikát", a laktanyák létesítését Székelyföldön, magyar iskolákban román nyelvű osztályok indítását. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának tagja elmondta, hogy a magyar kormányfő elhallgatta Meciar miniszterelnöknek a lakosságcserére vonatkozó "ajánlatát", azt maga Meciar mondta el egy sajtótájékoztatón. Magyarországnak emiatt megfelelő nemzetközi fórumhoz kellene fordulnia, azonban a hivatalos magyar vezetés nem tervez semmiféle politikai lépést. A fórumot követő sajtótájékoztatón Tőkés László az egyházi ingatlanok visszaadásának rendezetlen ügyét hozta szóba. Sérelmezte azt, hogy Tokay György kisebbségvédelmi miniszter ebben az ügyben nem kereste meg a történelmi egyházakat. Nagy vonalakban egyetért Király Károlynak a Romániai Magyar Szó szept. 10-i számában megjelent írásával, amely élesen bírálta mind a román kormánypolitikát, az RMDSZ vezetését, mind a magyar kormányt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16., Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./ "
1997. szeptember 17.
"Virág György, a Maros Megyei Tanács alelnöke arról tájékoztatott, hogy megérkezett Tokay György kisebbségvédelmi miniszter aláírásával az átirat arról, hogy el kell helyezni a többnyelvű helységnévtáblákat. Maros megyében 219 településen haladja meg a magyar lakosság arány a 20 százalékot. Az átiratban szerepelnek a magyar helységnevek is, ezek a történelmi nevek, nem a román elnevezések tükörfordításai. A táblákat az útügyieknek kell elhelyezni, de ők jelezték, hogy a táblákra kijelölt keretük kimerült, ezért a táblákat a helyi költségvetésből kell kifizetni. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 17./"
1997. szeptember 17.
"Komán János hozzászólt Király Károly helyzetelemzéséhez /Romániai Magyar Szó, szept. 10./ és a két érintett, Tokay György és Verestóy Attila válaszához. A magyarellenes kampány folyamatosan jelen van, ez "egyelőre romániai axióma". A magyarellenes uszítás hallgatólagos elfogadása tapasztalható. Az államelnök vagy Petre Roman szenátor nem lép fel a szélsőséges megnyilvánulások ellen. A magyar helységnévtáblák elhelyezése még ott is problematikus, ahol a lakosságnak több mint 50 %-a magyar, a kormány pedig nem intézkedik. A románosítási törekvések folytatódnak. "Szomorú, hogy az a túlzó politikai jószándék, melyet Magyarország tanúsít Románia iránt, viszonzatlanul marad." Örülni kellene, hogy létezik az RMDSZ-nek egy figyelmeztető radikális irányzata. A közömbösség és az elszigetelődés már valóság. Komán szerint a két említett válaszcikk szerzői "inkább képesek együttműködni a koalíciós partnerekkel, mint a radikálisokkal". Ez szomorú jelenség. /Komán János: Ez a helyzet a kételyeket ébreszti. =Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"
1997. szeptember 17.
"Tokay György kisebbségügyi miniszter átiratot küldött Alexandru Farcas Kolozs megyei prefektushoz, ebben felsorolta azt a 85 helységet, ahol a megyében kötelező magyarul is kiírni a helységnevet. /A Szabadság közreadta a települések magyar és román nevét, továbbá a magyar lakosság arányát az egyes településekben. A hagyományos magyar elnevezéseket is mellékelte. A 69-es törvény hiányossága viszont, hogy nem bünteti az előírás végre nem hajtását és nem szab határidőt, hogy mikor kell a helyneveket magyarul is kiírni, tájékoztatott Buchwald Péter alprefektus. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./"
1997. október 8.
Okt. 6-án Keleti György honvédelmi miniszter megkoszorúzta Aradon a 13 kivégzett honvédtábornok emlékhelyét. Személyében először koszorúzta meg magyar honvédelmi miniszter az aradi emlékművet. Az ünnepélyes szertartáson részt vett Dan Zaharia román védelmi minisztériumi államtitkár, Ion Horhat megyei prefektus, Bognár Levente alprefektus is. Ezután a román hősi emlékműnél - a házigazdák meglepetésére - Keleti György is koszorúzott. Ezután kezdődött csak az aradi emlékhelyen az RMDSZ által rendezett gyászünnepség. /Szabadság (Kolozsvár), ok. 7./ Okt. 6-án az aradi vértanúk emlékművének hagyományos koszorúzási ünnepségén az RMDSZ nevében Markó Béla szövetségi elnök mondott megemlékező beszédet. Az ünnepségen jelen voltak az RMDSZ más vezetői, országos és helyi tisztségviselői, továbbá hivatalos magyarországi személyek, valamint a határon túli magyar kisebbségek szervezeteinek képviselői. Beszédet mondott Törzsök Erika, a HTMH elnöke is, kifejtve, hogy ez a nap fogalommá vált minden magyar számára, függetlenül attól, hogy hol él. Tokay György kisebbségügyi miniszter méltatta, hogy milyen nagy jelentőségű a magyarság megmaradása számára csaknem másfél évszázada folyamatos, tömeges jelenlétünk a kegyhelyen az okt. 6-i gyászünnep alkalmából. Sok szervezet koszorúzott, köztük volt Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetsége nevében, a magyarországi pártok küldöttei, a Vajdasági Magyar Szövetség /VMSZ/ is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./ A magyarországi sajtó, a rádió és a televízió is azt jelentette, hogy először koszorúzta meg magyar honvédelmi miniszter az aradi emlékművet. Valójában Für Lajos akkori honvédelmi miniszter volt az első, aki 1990. okt. 18-án helyezett el koszorút az aradi emlékműnél. /Nem Keleti volt az első Aradon. = Új Magyarország, okt. 8./
1997. október 9.
Okt. 3-án és 4-én rendezték meg az RMDSZ V. kongresszusát Marosvásárhelyen. Az első napon a küldöttek meghallgatták Markó Béla szövetségi elnök, Tőkés László tiszteletbeli elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Csávossy György SZET-elnök, Dézsi Zoltán SZKT-elnök, Verestóy Attila és Varga Attila frakcióvezetők, Demeter János OÖT-elnök, valamint Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter beszámolóját. Okt. 4-én az alapszabályzat és a program módosítására, valamint más dokumentumok elfogadására került sor. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára beszédében a magyar kormány nevében köszöntötte az RMDSZ-t és a kétmilliós erdélyi magyar közösség valamennyi tagját. Hangsúlyozta, hogy a pozitív változások "elősegítője volt a magyar szomszédságpolitika, annak fontos elemeként a magyar-román alapszerződés", amely 1920 óta először rögzítette jogi igénnyel az erdélyi magyarság jogos igényeit, alapot teremtve a kisebbség jogos törekvésinek számonkérhető érvényesítésére. Az erdélyi magyarságnak a történelmi esély megvalósításához hosszú küzdelemre van szüksége, mert senki sem képzelheti, hogy a több évtizedes nacionalista, magyarellenes politika egyszerre megáll - figyelmeztetett Tabajdi Csaba. "Mi azt szeretnénk - mondotta - ha ebben a történelmi folyamatban egy percig sem engednénk el egymás kezét". Emil Constantinescu elnök nevében Zoe Petre asszony politikai főtanácsos üdvözölte a kongresszust. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszámolójában kiemelte, hogy a szövetség meg tudott felelni az elmúlt két év kihívásainak, még ha jelenleg újabb korrekciókat is kívánnak végrehajtani. Az ideológiai sokszínűségnek megvannak a garanciái az RMDSZ-ben a platformok, a társszervezetekben működő párok és csoportosulások révén. Markó Béla elfogadhatatlannak nevezte, hogy "közös döntéseinknek ne vessük alá magunkat" és hogy a különvélemény ürügyén "az egész szövetséget gyengítsük". A romániai magyar közösség nem a kormánybalépéssel hozta meg alapvető döntését, hanem 1990-ben, amikor szenátorokat és képviselőket küldött a parlamentben, mivel ennek a döntésnek része volt az az esély, hogy "a kisebbségi helyzet rendezésének elkötelezett partnerekkel koalícióra léphetünk." A szövetségi elnök a jogsérelmek orvoslását és az új jogi szabályozók elfogadását emelte ki a kisebbségpolitika változását elemezve, hozzátette, hogy még hátravan az 1990-es marosvásárhelyi események kivizsgálása, a vétkesek felelősségre vonása, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása pedig még nem kezdődött meg. Az RMDSZ politikájában továbbra is kiemelt helye van a Magyarországgal, minden magyarországi parlamenti párttal, a magyar kormánnyal, a Határon Túli Magyarok Hivatalával és más intézményekkel való kapcsolatoknak a közös nemzeti hovatartozás alapján. Markó Béla kitért a kisebbségek javára meghozott intézkedésekre, hozzátéve: mindez "rendkívül törékeny, és egyik napról a másikra összeomolhat". A csalódások "nem jogosítanak fel arra, hogy ne bízzunk saját erőnkben, s abban, hogy szövetségeseink is felmérik: mi egymásra vagyunk utalva ebben a térségben". - A szélsőséges nacionalizmus megpróbálja megbontani az RMDSZ és a koalíciós román pártok együttgondolkodását. A koalíció tétovasága, sőt egyes koalíciós politikusok ellenséges megnyilatkozásai tették lehetővé, hogy az RMDSZ-ellenes és magyarellenes uszítás elszabaduljon. Markó Béla bízik abban, hogy egységes fellépéssel elejét lehet venni ennek a kampánynak. Rámutatott arra, hogy vissza kell utasítani a gyűlöletre való izgatást. Ha megengedik a reform megtorpanását a kisebbségi jogok területén, az megkérdőjelezheti a demokratikus nyitás egészét is. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke beszámolójában kijelentette: "Mindenekelőtt pusztuló fajtánk iránti kollektív felelősségünket kívánom hangsúlyozni". Időnként kísérletet tesznek arra, hogy a társadalmi és egyházi közéletből eltávolítsák, mert személyéhez "a hivatalossá izmosodott RMDSZ-irányvonaltól eltérő, másfelől a nacionalista román és a szocialista liberális magyar uralkodó politikával ellentétes politizálás kapcsolódik" - mondotta. Kijelentette, hogy szigorúan tartotta magát az RMDSZ programjához. Érthetetlen számára, miért bélyegzik radikálisoknak azokat, akik a szövetség programját következetesen képviselik, háromszintű autonómiát akarnak. - Tőkés László nyolc pontban foglalta össze javaslatait. Elsőként sürgette, hogy a kongresszus "utólagosan, tételes formában" fogalmazza meg igényeit a román kormánnyal szemben, és ezekről román-romániai magyar kerekasztalt javasolt. Az Európa Tanács elsietetten megszüntetett felügyelete helyébe az RMDSZ-nek kellene gondoskodni a kisebbségi jogok helyzetének monitorizálásáról. Javasolta továbbá, hogy az RMDSZ szervezzen új magyar-magyar csúcstalálkozót, támogassa a titkosszolgálati dossziék megismerésének lehetővé tételét, több javaslatot tett az anyanyelvű oktatásra, így a Sulyok István Református Főiskola egyetemmé alakítására, a Bolyai Tudományegyetem maradéktalan helyreállítására. Tőkés László püspök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek "gyökeresen változtatni kell" tanügyi politikáján. Sürgette az RMDSZ belső választásának megtartását, az autonómia-statútumok elkészítését és azt, hogy az RMDSZ lépjen fel az egyházi ingatlanok visszaadása érdekében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6., Markó Béla beszámolójának teljes szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./ A második napon, okt. 4-én a kongresszuson pontról pontra szavazva elfogadták a szervezeti szabályzat módosítását. A vitában a központosítási és a decentralizálási szándék ütközött egymással. A módosítás szerint a kormányba lépésről, a kilépésről a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ dönt, a miniszterek kinevezéséről és visszahívásáról az ügyvezető elnökség javaslata alapján az Operatív Tanács, a prefektus jelölése és a döntés a területi szervezetek hatásköre. Kincses Előd, aki az 1990-es márciusi eseményekig Maros megyei RMDSZ-vezető volt, majd az alaptalan vádak miatt Magyarországra kényszerült, többpontos javaslatot terjesztett elő arról, hogy az RMDSZ igényelje Románia főügyészétől - többek között - az 1946 és 1990 között hozott, azóta törvénytelennek minősített politikai ítéleteket követő vagyonelkobzások tekintetében a főügyész éljen a semmisségi fellebbezéssel, állítsák bíróság elé azokat, akik bűnösek az 1989. decemberi gyilkosságokban és bántalmazásokban, tisztázzák a titkosrendőrség szerepét az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, továbbá rendeljenek el nyomozást a nyilvánosan törvénybe ütköző kijelentéseket tevő politikusok ellen. Kincses Előd javaslatát a kongresszus elfogadta. - A kongresszus végül Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyolcpontos javaslatából ötöt átvett és az SZKT feladatává tette részletes kidolgozásukat. Ezek a következők: román-romániai magyar párbeszéd intézményes kereteinek létrehozása, a kisebbségi jogsértések nyomon követésének intézményesítése, a magyar-magyar csúcstalálkozó folytatása, a Securitate dossziéinak megismerése, a nagyváradi Sulyok István Református Főiskola egyetemmé fejlesztése. Az elfogadott pontokból kimaradt az, hogy az RMDSZ kongresszusa utólag fogalmazza meg elvárásait a kormánnyal szemben. - A kongresszus foglalkozott Szőcs Géza fellebbezésével, amelyet az SZKT tavaszi ülésén elfogadott, őt alapítványi pénzek kezelésével kapcsolatban elmarasztalta. Szőcs Géza új dokumentumot nyújtott be. A bizottság az idő rövidsége miatt nem tudta megvizsgálni az okmányokat, ezért átadták az RMDSZ ügyvezető elnökségének, amely három hónapon belül befejezi a vizsgálatot és dönt arról, hogy az igazságügyi hatóságokhoz fordul-e ebben az ügyben. - A kongresszus - a Bihar megyei RMDSZ javaslatára - elítélte a lakosságcsere gondolatát, Meciar szlovák miniszterelnök javaslatát, és szolidaritását fejezte ki a szlovákiai magyarsággal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7.. Kincses Előd javaslatáról: /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 9./
1997. október 21.
Horn Gyula miniszterelnök okt. 21-én, romániai látogatása második napján az RMDSZ vezetőivel találkozott, a szövetség bukaresti székházában. Az egyórás megbeszélésen értékelték az elmúlt esztendő eseményeit, szóltak a pozitív lépésekről, a két sürgősségi kormányrendeletről, ugyanakkor aggodalmukat is kifejezték az utóbbi idők sorozatos magyarellenes és RMDSZ-ellenes támadásai miatt. A sajtónak nyilatkozva Markó Béla szólt arról is, hogy e támadásokban vezető szerepet játszik az ellenzék, kísérletet tesznek a koalíciós partnerek közötti viszony megrontására is. Horn Gyula sajtótájékoztatóján kitért a magyar nyelvű felsőoktatás kérdésére is. Elmondta, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök türelmet kért ebben a témában. Folynak az előkészületek egy magyar fakultás megnyitására a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, továbbá önálló magyar egyetem felállításával is foglalkoznak. Horn Gyula Sepsiszentgyörgyön magyar polgármesterektől hallotta, hogy amióta az új kormány van hatalmon, óriási változások mentek végbe, Ciorbea nyitott a kisebbségi kérdések iránt. A kettős állampolgárság kérdése nem időszerű, állapította meg Horn Gyula. Emil Constantinescu elnök is fogadta a magyar kormányfőt. A tárgyalások után a két miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott. Mindketten eredményesnek tartották a megbeszéléseket. Megállapodás született további két határátkelő megnyitásáról, közös brókerház létesítéséről, román-magyar ifjúsági alap létrehozásáról. A két kormányfő egyetértett abban, hogy új magyar egyetemet kell létesíteni Romániában, tudomásul véve a Babes-Bolyai Tudományegyetem multikulturális helyzetét, ez az egyetem egy másik városban létesülne. Horn Gyula kíséretével együtt okt. 21-én délután hazaindult Budapestre. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./ A Népszabadság és az Erdélyi Napló idézte Horn Gyula miniszterelnök kijelentését: "Az RMDSZ vezetői kifejtették, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztása, illetve az azon belüli magyar tagozat vagy kar létrehozása az adott helyzetben lehetetlen, s ezért kellene egy új egyetemet létesíteni egy később meghatározott városban. Ez az RMDSZ-nek, mint ebben a kérdésben hiteles illetékesnek a konkrét igénye, amit a magyar kormány természetesen támogat." Másnap azonban az RMDSZ vezetői nyilatkoztak, hogy szó sem volt a Bolyairól való lemondásról. Az Erdélyi Naplónak Asztalos Ferenc képviselő elmondta: a Bolyai Tudományegyetemről lemondásról nem tárgyaltak Horn Gyulával. /Román Győző: Horn nem egy nyelvet beszél az ellenzékkel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4., Lesz magyar egyetem, de nem Kolozsváron. = Népszabadság, okt. 22./ Okt. 21-én Horn Gyula magyar miniszterelnök és a kíséretében lévő hivatalos magyarországi vendégek ellátogattak az RMDSZ bukaresti székházába, ahol a vendégeket Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ többi vezetői, több szenátora és képviselője, Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter fogadták. Az ez alkalommal létrejött beszélgetésen többek között jelen volt Tabajdi Csaba politikai államtitkár, Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési, Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi, Csiha Judit privatizációs miniszter, Bagi Gábor külügyi helyettes államtitkár, több magyarországi üzletember. A vendégeket Markó Béla köszöntötte, kiemelve, hogy ez a találkozó merőben új körülmények között zajlik, hiszen az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt. A szövetségi elnök rövid helyzetelemzést tartott az RMDSZ kormányzati munkájáról, a szövetség főbb célkitűzéseinek megvalósításával kapcsolatos problémákról, a koalíciós együttműködésről, és kidomborította, hogy a romániai magyarság érdekeinek megfelelően az RMDSZ támogatja Magyarország európai integrációját s a román-magyar kapcsolatok fejlesztését. Horn Gyula válaszában őszintén gratulált az RMDSZ-nek a kormányzásban vállalt szerepéért, és kifejtette, hogy az RMDSZ, a romániai magyarság előtt történelmi esély áll: kormányzati tényezőként tenni azért, hogy a két ország és nép közötti megbékélés és együttműködés, jószomszédi kapcsolatok megoldást hozzanak régi problémákra. Kijelentette, modellértékűnek mondható a két kormány, a két ország kapcsolata, Romániában ma olyan kormány van hatalmon, amely tenni akar és tud is a két ország közötti jó kapcsolatokért, a kisebbségi kérdés európai normák szerinti rendezéséért. Utalt arra, hogy a magyar kormány határozottan támogatja Románia integrációs törekvéseit. Ugyanakkor kifejtette, hogy a felerősödő nacionalista uszítás ellen mindkét országban tenni kell, nem lehet eltűrni a kapcsolatokat romboló, nemzeti gyűlöletet keltő propagandát. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 21./
1997. október 25-26.
A Bethlen Gábor Kollégium /Nagyenyed/ fennállásának 375. évfordulója alkalmából tartott megemlékezési ünnepségek okt. 11-én kezdődtek. Okt. 17-e az ülésszakok napja volt. diákok és tanárok olvastak fel dolgozataikból. A központi ünnepség okt. 18-án volt, a kollégium udvarán. Az egybegyűlteket Szatmári Ildikó aligazgatónő köszöntötte, majd ünnepi beszédek hangzottak el. Felolvasták Virgil Petrescu oktatási miniszter, Tabajdi Csaba államtitkár és Tokay György kisebbségügyi miniszter üzenetét. Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, enyedi véndiák mondott beszédet, majd Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke következett, aki kifejtette: "Másoknak Oxfordjuk, Cambridge-ük van, nekünk Nagyenyedünk." A Kollégium diákjait és tanárait üdvözölte Fehér megye prefektusa és a város polgármestere. Takács Csaba ügyvezető elnök és Kötő József ügyvezető alelnök tartott beszédet. Az ünnepi szónokok sorát Krizbai Jenő igazgató zárta. - Jelképes jelentésű eseménye volt az ünnepségnek a 375 diákból álló iskolai kórus záróéneke. Okt. 19-én az iskola udvarán felavatták a kollégium második alapítójaként tisztelt Apafi Mihály fejedelem szobrát, Lőrincz Lehel alkotását. - Az ünnepi rendezvénysorozat felnőttek és diákok részére szervezett tudományos ülésszakot, festmény- és szoborkiállítást, műkedvelő színielőadást, jubileumi vásárt, népi- és hivatásos művészek bemutatóit, szoboravatást, ünnepi istentiszteletet foglalt magába. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 20., 1136. sz./ A nagyenyedi kollégiumi ünnepségekre időzítve jelent meg Győrfi Dénes Nagyenyed és a kollégium /Kolozsvári Egyetemi Nyomda, Philobiblon sorozat, Kolozsvár, 1997/ című helytörténeti tanulmánykötete. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25-26./
1997. október 28.
Adrian Nastase vezetésével ellenzéki képviselők népes küldöttsége járt Kovászna és Hargita megyében, román újságírók is elkísérték őket, akik a helyi románság "erőszakos asszimilációjáról" tudósítottak, és azt állították, hogy a magyar diákok többsége nem tud románul. A Szabadságnak erről fejtették ki véleményüket a következők. Asztalos Ferenc Hargita megyei képviselő elmondta a lapnak: értesüléseink szerint terepszemléjük során a képviselők el sem jutottak Hargita megyébe. Szerinte, mint kiderült, Kovászna megyében is csak néhány helységben tett látogatásukból vonták le a sommás következtetéseiket a különben semmiféle felhatalmazással nem rendelkező képviselők. Tokay György elmondta, hogy az elmúlt hatalom képviselői jelenleg az ellenzékben is a nemzeti uszítást politikai fegyvernek használják. "Mint láthattuk, most már oda jutottak, hogy hat-nyolc éves gyerekeket is képesek »felhasználni« céljuk elérésére" Tokay hozzáfűzte, hogy a gyűlöletszítás problémája nem oldható meg adminisztratív úton. Amennyiben ez kimeríti a nemzetiségek elleni uszítás fogalmát, akkor az igazságszolgáltatási szerveknek kötelessége fellépni ellene. Elvárja, hogy a szövetségesek fellépjenek ebben az ügyben. Takács Csaba ügyvezető elnök visszautasította a két megye román lakosságának "elnyomásáról" szóló híreket. Annak ellenére, hogy a román lakosság kisebbségben van, a jelentős funkciók felét románok töltik be. Kovászna megye 12 törvényszéki bírájából csak három magyar. 1990-ben Kovászna megyében 21 román óvónő volt, most 127 van! A román tanítónők száma 180-ról 250-re emelkedett, a tanároké 352-ről 488-ra. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ Tamás Sándor, Kovászna megye RMDSZ-képviselője elmondta, hogy tudomása szerint ennek a küldöttségnek nem volt felhatalmazása arra, hogy vizsgálatot végezzen. Nem is a pontos tájékozódás volt a céljuk, hanem a politikai hírverés, az uszítás. A parlamenti delegációt Bercu Ioan volt és Nitu Stefan jelenlegi ortodox pópa, valamint az exprefektus, Adrian Casunean Vlad kísérte. Tamás Sándor úgy látja, hogy ez a látogatás csak egy szem egy nagyobb szabású diverzió folyamatában. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./
1997. október 29.
Okt. 29-én Bukarestben fél éves szünet után ismét összeültek a Vallásügyi Államtitkárságon a romániai egyházak vezetői, hogy szakértőik bevonásával véglegesítsék a kilencvenes évek elejétől kész, de újabb módosításokkal kiegészült kultusztörvény-tervezetet. Ez a tervezet - politikai akarat híján - még nem jutott a parlament elé. A tanácskozás után az RMDSZ székházában a történelmi magyar egyházak sajtóértekezletet tartottak. Az új, demokratikus kormányzatnak a történelmi magyar egyházakhoz való viszonya nem sokban különbözik Iliescu idejétől, minden maradt a régiben, így lehet összefoglalni Tőkés László püspöknek, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének az értékelését. Az államtitkárság a kommunista idők "szellemét" konzerválja. Tőkés László szólt a diszkriminációról is: amíg az ortodox és görög katolikus egyházat milliárdokkal dotálják, addig például a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legnagyobb összegű állami céltámogatása 10 millió lej volt. Tőkés László sajnálatát fejezte ki, hogy akitől a legtöbbet vártak, a Kisebbségügyi Hivatal, Tokay György miniszter még egyszer sem kereste meg őket. Az egyházak vezetői nov. 11-én ülnek össze újra. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 31./
1997. november 1.
Az RMDSZ kolozsvári kongresszusán az egyik küldött feltette a kérdést, van-e programja az RMDSZ-nek a moldvai csángók aggasztó helyzetének megoldására. Tokay György kisebbségügyi miniszter válaszolt: nem kell külön csángó-program, mert a moldvai csángómagyarok is a romániai magyarság részei, az ő problémáikat az erdélyi magyarokéval együtt kell orvosolni. Tokay válaszát nagy hibának ítéli meg Csicsó Antal, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének /MCSMSZ/ ügyvezető elnöke. A moldvai csángóknak külön történelmi, földrajzi és gondolkodásbeli jellegzetességei vannak, ezt figyelembe kell venni. A moldvai csángómagyarok joggal érezhetik, hogy az RMDSZ mostohagyermekei. A MCSMSZ az RMDSZ V. kongresszusára előterjesztett egy rövid dokumentumot. Eszerint a MCSMSZ nem tekinti érvényesnek a legutóbbi népszámlálás eredményét Bákó, Neamt és Iasi megyékben, mert a népszámlálásnál számos törvénytelenség történt. A iasi-i római katolikus püspök az 1800-as években megkérdezésük nélkül szüntette meg a magyar nyelvű szentmiséket, most ugyanúgy - késrés nélkül - állítsa azt vissza. Az MCSMSZ követeli, hogy a történelem tankönyvekben szerepeljen a moldvai csángómagyarok történelme. A mindennapi zaklatások miatt speciális jogintézmény felállítása szükséges Bákóban. - Az MCSMSZ-nek székházra van szüksége, de hiányoznak a megfelelő anyagiak, ezért támogatásra szólítanak fel mindenkit. Az MCSMSZ örömmel fogad minden kapcsolatteremtő intézkedést. /Botos László: Az RMDSZ mostohagyermekei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./
1997. november 5.
A hétezer lelkes Klézse moldvai csángó faluban Duma András, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége aktív helyi tagja munkásember, marós, naponta Bákóba jár dolgozni, lakásán gyűjtött össze klézsei gyermekeket, hogy magyarul tanítsa őket írni-olvasni. Két gyermeke Csíkszeredában, kollégiumban tanul, amerikai magyarok biztosítják a tanulási költségeket. Klézséről és más csángó falvakból is sokan járnak Magyarországra dolgozni. Duma Andrásék, Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége kérvényt továbbítottak Tokay Györgyhöz, a nemzetiségügyi miniszterhez, ebben azt kérték, hogy a magyar nyelvet, a történelmet és a hagyományokat tanulhassák a gyermekek, fakultatív órákban. Kértek továbbá magyar nyelvű misét és a szövetség számára irodát Bákóban, valamint hogy ügyvédi jogvédő iroda vegye pártfogásba az állandó hatósági és egyházi üldözésnek kitett moldvai magyar kisebbséget. Ösztöndíjat kérnek a tovább tanulni kívánóknak, fizetést a leendő magyar tanároknak, az 1992-es hamis népszámlálási adat korrigálását és egy folyóirat anyagi támogatását. - Duma András személyesen még nem ismertette kérvényét az Desteptarea nevű helyi román lappal, ennek ellenére a lap szept. 23-i száma gúnyosan reagált Duma Andrásék kérvényére. A román lap hangsúlyozza, hogy az 1992-es népszámlálási adatok tények, azokat csak fogadják el. az 1992-es adatok szerint ugyanis Luizikalagorban 5277 lélekből egy volt magyar és 27 csángó, Külsőrekecsinben 1913 lélekből öt magyar és 37 csángó, Klézsén a 6207 lakosból 11 a magyar és 305 a csángó, Forrófalván 5353 lakosból 8 magyar és 43 csángó. Klézsén Istók József elmondta, hogy a népszámlálást a helyi tanári kar végezte, a vallásra és a nemzetiségre sehol rá sem kérdeztek, hanem automatikusan beírták, hogy katolikus és román. Nagyon kevesen merték megtenni, hogy tiltakozzanak. - Tokay György kijelentette, hogy ez nem csupán tanügyi, hanem emberjogi kérdés is. A hivatali huzavona folytatódik: Béres András oktatási államtitkár hivatalosan felkérte a bákói tanfelügyelőséget, tegye lehetővé a kérvényezett magyarórák megtartását. A tanfelügyelőség válasza: készségesen eleget tesz ennek de nem kapott hivatalos megkeresést. A miniszter erre ismét elküldte nekik a huszonkilenc szülő kérvényének másolatát. /B. Kovács András: Moldvában valami megmozdult. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5., 6./
1997. november 11.
Nov. 11-én a szövetség bukaresti székházában ülésezett az RMDSZ Operatív Tanácsa. A tanácskozáson jelen volt meghívottként Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter. A tanácskozás napirendjén a kormányzati tevékenység elemzése és a 36/1997-es sürgősségi kormányrendelet szenátusi elfogadását előkészítő RMDSZ-es tárgyalóbizottság mandátumának megvitatása szerepelt. A testület felhatalmazta a koalíciós tárgyaló küldöttséget, hogy szorgalmazza az RMDSZ nagyobb szerepvállalását a reformfolyamatban, határozottan lépjen fel a kormányprogram betartásáért, támogassa a privatizációs struktúra átalakítását, ösztönözze egy koherens stratégia kidolgozását a kormányprogram kisebbségpolitikai tételeinek végrehajtására, kérje a kormány elhatárolódását a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásoktól. Az Operatív Tanács elégedetlenségét fejezte ki a vallás- és kisebbségi ügyekben elért eredményekkel kapcsolatban. A testület elemezte a sürgősségi kormányrendelet szenátusi szakbizottsági véleményezés nyomán előállott helyzetet, és megbízta az RMDSZ vezetőségét, hogy kövessen el mindent a kormányprogram érvényesítéséért. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 11., 1152. sz., folyt.: nov. 12., 1153. sz./
1997. november 14.
Nov. 12-én megkezdődött Bukarestben a Nemzeti Kisebbségi Tanács /NKT/ plenáris ülése. A tanácskozáson az RMDSZ képviseletében többek között jelen van Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök és Kötő József ügyvezető alelnök. Az NKT plénumán a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatalt Tokay György kisebbségvédelmi miniszter és Klaus Fabritius államtitkár képviselte. A plénum vitát folyatott és állást foglalt a Romániában élő nemzeti kisebbségeket, etnikai közösségeket foglalkoztató időszerű kérdésekről: az anyanyelvű oktatásról, a szabad nyelvhasználatról, az elkobozott közösségi javak visszaszolgáltatásáról, a hazai sajtóban felerősödött nacionalista, idegengyűlölő és antiszemita megnyilvánulásokról. A tanügyi törvényt módosító sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatos nyilatkozatban az NKT támogatja az anyanyelvű oktatás korlátozását megszüntető rendelkezéseket, és sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a kérdést az utóbbi időben túlpolitizálták. Hasonlóképpen jelentős állásfoglalás született a helyhatósági törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet alkalmazásának kérdésében. Az ezzel kapcsolatos nyilatkozatban az NKT sajnálattal állapítja meg, hogy a hatályos rendelkezéseket egyes helységekben továbbra sem alkalmazzák, és síkraszáll a kormányrendelet mielőbbi alkalmazásáért, a parlamentben való megvitatásáért és elfogadásáért, mivel ezek a rendelkezések összhangban vannak mind a nemzeti kisebbségek, mind pedig az egész társadalom érdekeivel. A nyilatkozat ugyanakkor kéri azok megbüntetését, akik akadályozzák a sürgősségi kormányrendelet alkalmazását. Az utóbbi időben a sajtóban felerősödött ultranacionalista, xenofób, antiszemita és nemzeti gyűlölködést szító retorikát elítélő nyilatkozat rámutat arra, hogy ezek a megnyilvánulások mélységesen károsak a demokratikus Romániára nézve, és sokkal határozottabb hozzáállást követel a hatalom részéről e káros jelenség megfékezéséért és felszámolásáért, beleértve az uszítók törvényes felelősségre vonását is.Végül a közösségi javak visszaszolgáltatásának kérdésében elfogadott nyilatkozat Románia nemzetközi fórumok előtt vállalt kötelezettségeire, az ET 176. számú ajánlására utalva határozottan sürgeti a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal által kidolgozott, a közösségi ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó kormányrendelet pénzügyminisztériumi ellenjegyzését és jóváhagyását, valamint a nemzeti kisebbségek közösségi javainak visszaszolgáltatására vonatkozó törvénytervezet mihamarabbi - legkésőbb hat hónapon belül történő - kidolgozását és elfogadását. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 12., 1153. sz., folyt.: nov. 14., 1154. sz./
1997. november 14.
Nov. 14-én az RMDSZ Ifjúsági Főosztály szervezésében kerekasztal-megbeszélést tartottak Kolozsváron, amelyen romániai magyar ifjúsági szervezetek képviselői, a politika iránt érdeklődő fiatalok vettek részt. Az RMDSZ kongresszus utáni politizálásáról, kormányzati szerepvállalásáról folytatott eszmecsere vendégei voltak: Takács Csaba ügyvezető elnök és Tokay György kisebbségvédelmi miniszter. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 18., 1157. sz./
1997. november 15.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke közleményében "a román tanügyi törvény módosítását illető vitatott kérdések" körül kialakult "bizonytalanság és határozatlanság" eloszlatása érdekében ismertette álláspontját. Tőkés László az RMDSZ Operatív Tanácsának múlt heti ülésével kapcsolatosan kifejtette, hogy nem felel meg a valóságnak Markó Béla szövetségi elnök kijelentése, hogy "az RMDSZ minisztereinek munkájával kapcsolatban semmilyen kifogás nem merült fel", ugyanis a tiszteletbeli elnök "érdemlegesen megbírálta" Tokay György tevékenységét és "leváltásának megfontolását" javasolta. Tőkés közli továbbá a tanügyi törvény módosításával kapcsolatos "különvéleményét", mely szerint "a kedvező törvénymódosítások bármelyikéről" való lemondás nem "»kompromisszumos megoldást«, hanem jogfeladást jelentene", az anyanyelvhasználat és az anyanyelvű oktatás ügye pedig "nem képezhetik alku tárgyát". Az anyanyelvhasználat és az anyanyelvű oktatás ügye az elemi emberi jogok körébe tartozik. "Egyetlen magyar érdekképviseleti szervnek sincs" joga arra, hogy erről - "akár részlegesen is - lemondjon." - A "tantárgy-vita, illetve a Pruteanu nevéhez kapcsolódó oktatáspolitikai irányzat az 1918 utáni, közelebbről pedig a Ceausescu-féle kisebbségpolitikához vezethető vissza." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15., Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./
1997. november 17.
"Az európai integráció, a romániai tanügyi reform és a kisebbségek nyelvén történő oktatás bátorítása" címmel kétnapos szimpózium kezdődött nov. 14-én Kolozsváron. A rendezvényen a Project on Ethnical Relations /PER/ amerikai alapítvány marosvásárhelyi irodája, a Tokay György által vezetett bukaresti Kisebbségvédelmi Hivatal kolozsvári területi irodája, valamint az Európa Tanács Bizalomépítő Intézkedések programjának szervezésében, illetőleg támogatásával kerül sor. A szimpóziumon részt vesz többek között Giovanni Mangioni, az ET szakértője is. A szeminárium megnyitóján megjelent Alexandru Farcas, Kolozs megye prefektusa és Buchwald Péter alprefektus is. A meghívottak között van a Pro Minoritate-díjas Gabriel Andreescu, a román Helsinki Bizottság társelnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga vezetője és több más közéleti személyiség. Megnyitójában Tokay György hangoztatta, hogy a találkozónak két győztese kell, hogy legyen, aminthogy a jelenlegi román kormány is "a győztes taktikáját" követi - jelentette ki a miniszter a két lehetséges győztesben a többségi nézetre és a kisebbségre utalva. Liviu Plaks felszólalásában emlékeztetett rá, hogy Nyugaton kedvezően fogadták a román-magyar alapszerződés megkötését, de továbbra is figyelemmel követik a romániai helyzetet. /MTI, RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 17., 1156. sz./
1997. november 27.
Gajdos Balogh Attila emlékeztetett Tokay Györgynek vagy Markó Bélának a kolozsvári önálló magyar egyetemmel kapcsolatos vita idején a Groza-korszakkal való összehasonlításra adott magabiztos válaszára: ilyen analógiák nincsenek. A történelmi tanulságok megfelelő biztosítékokat sürgettek az új tanügyi törvényt illetően, beleértve magyar egyetem jogaiba visszahelyezését. A cikkíró Vasile Goldisra hivatkozik, akinek 1911-ben jelent meg az eredetileg magyarul írt A nemzetiségi kérdésről című műve, amelyet 1976-ban újra kiadott a Kriterion. Ebben Goldis írja: "Ha el lehetne érni azt, hogy valamely nép összessége magyarul megtanuljon, akkor egészen bizonyos, hogy ez a nép saját nyelvét idővel elfelejti." /Gajdos Balogh Attila: Viták és analógiák. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
1997. december 9.
A szenátus dec. 9-i ülésén folytatták az oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet szakaszonkénti vitáját. Megszavazták az anyanyelvű szakoktatásra vonatkozó rendelkezést: mindössze egy szavazattal sikerült "megmenteni" a kormányrendelet eredeti szövegét. Ezzel szemben megszavazták a tanügyi bizottság javasolta módosítást a történelem és földrajz román nyelvű oktatására vonatkozóan, majd a plénum az egyetemi és főiskolai oktatásra, valamint az anyanyelvű karok létesítésére vonatkozó cikkely eredeti változatát titkos szavazással - meglehetős szavazattöbbséggel - elvetette. Lévén, hogy koalíciós partnereink minden koalíciós egyezséget felrúgtak, a rendkívüli helyzetben az RMDSZ szenátorai kivonultak a szenátus munkálatairól, és Markó Béla szövetségi elnök a frakció rögtönzött sajtóértekezletén bejelentette, hogy konzultációra visszahívja a kormány üléséről az RMDSZ minisztereit, akiknek a kormányban való tevékenységét az RMDSZ meghatározatlan időre felfüggeszti. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 9., 1171. sz./ A román szenátusban dec. 9-én folytatódott az oktatási törvény vitája, amelynek során kitűnt, hogy az RMDSZ koalíciós partnerei írásos kötelezettségvállalásaikat sem tartják tiszteletben. A szenátorok délelőtt nagy többséggel - a szavazási arány 68 volt 33 ellenében, 3 tartózkodás mellett - megszavazták, hogy Románia minden iskolájában románul adják elő a románok történelme és a Románia földrajza tantárgyakat: tehát azokban is, ahol valamely kisebbség anyanyelvén folyik az oktatás. Az ezt megelőző vitában Frunda György és Markó Béla szenátor egyaránt rámutatott, hogy helyeslik a román nyelv minél alaposabb elsajátítását, megfelelő metodológia és tanárok révén, de ellenzik azt, hogy más tantárgyakat, amelyeknél a célt az adott tananyag minél jobb elsajátítása kell hogy képezze, egyfajta nyelvtanulási segédeszközként oktassanak románul. Nem csak Frunda György, de például Petru Caraman parasztpárti képviselő, egyetemi tanár is rámutatott arra, hogy ha a kisebbségieket más tárgyak nem anyanyelvű tanulására kötelezik, másodrendű állampolgárként kezelik őket. A vitában azonban láthatólag azok adták meg a hangot - köztük sokan a kormánypártok soraiból - akik különböző, az ellenzék esetében nem egyszer szélsőségesen nacionalista érvekkel a történelem és földrajz államnyelven történő oktatása mellett kardoskodtak. Az ellenzék soraiban Iliescu pártjának egyik képviselője egyenesen azt javasolta, hogy a kisebbségi iskolákban az anyanyelven kívül minden tárgyat románul oktassanak, ezt azonban leszavazták. Ion Diaconescu a Parasztpárt, Petre Roman a Szociáldemokrata Unió, Mircea Ionescu Quintus a Nemzeti Liberális Párt részéről Markó Bélával együtt közös jegyzőkönyvet írt alá, amelyben vállalták, hogy a nemzeti kisebbségi oktatást érintő többi pontban - amelyek gyakorlati fontossága szintén igen nagy a romániai magyar közösség számára - a kormányrendeletben megfogalmazott, a kisebbségek számára kedvező változatot támogatják. Az ülést vezető Radu Vasile szenátor - az RMDSZ-vezetők ügyrendi ellenvetését félresöpörve -helyt adott az újabb szavazásnak, újból szavazott a testület egy olyan pontról, amelyet korábban már elfogadott. A titkos szavazás során az RMDSZ koalíciós szövetségeseihez tartozó számos szenátor is az egyeztetett szöveg ellen voksolt. A szenátus így 69 szavazattal 42 ellenében, 2 tartózkodás mellett a kisebbségek hátrányára változtatta meg azt a cikket, amelynek értelmében a román nyelvet külön, a kisebbségiek számára írt tankönyvek alapján oktatják az elemi osztályokban és a "gimnáziumban" - az 5-8 osztályokban. A voksolás révén kiiktatták a "gimnáziumi" osztályokra való utalást, vagyis már tízéves kortól ugyanazt a román-tudást követelik meg a kisebbségi gyerekektől, mint a románoktól. A puccsszerűen elfogadtatott változtatás az RMDSZ szerint nem csak a házszabályt, hanem a koalíciós megállapodást is megsértette: ezt követően hívta össze rendkívüli sajtóértekezletét az RMDSZ elnöke. A szenátus vitájának délutáni folytatása előtt a szenátusban megjelentek a kormányülésről kihívott RMDSZ-miniszterek, Birtalan Ákos és Tokay György, hogy tanácskozzanak a frakcióval az új helyzetről. A Parasztpárt is rendkívüli tanácskozásra hívta össze frakcióját. Délután szavazásra kerülhet sor a kisebbségi szakiskolai és az egyetemi lehetőségekről is. Az RMDSZ déli rögtönzött sajtóértekezletén Verestóy Attila frakcióvezető rámutatott, hogy a titkos szavazás fenntartása mellett a négypárti megállapodás e pontjai is veszélybe kerülhetnek, ezért a szavazási mód megváltoztatására lenne szükség. Megjegyezte, hogy ha a szenátus a házszabályt sértve elfogadott egy olyan szabályozást, amely ellentétes a koalíciós megállapodással, ezt az ex lex állapotot jogos úgy helyreállítani, hogy még egyszer szavaznak róla, ezúttal is függetlenül a házszabálytól. A szenátusi vita különben, mint ismeretes, nem az utolsó állomás a törvényhozási folyamatban: a sürgősségi kormányrendeletet ezt követően a képviselőháznak is meg kell vitatnia, eltérés esetén egyeztetésre kerül sor. Az RMDSZ szenátorai dec. 9-én délután kivonultak a román szenátus üléséről, miután a testület - újból rácáfolva a koalíciós pártok megállapodására - olyan szöveget fogadott el, amely kizárja a kisebbségek számára anyanyelvű egyetemi fakultások és felsőoktatási intézmények létesítését. A sürgősségi kormányrendelet szóban forgó 123. cikke leszögezte, hogy az egyetemi oktatásban kérésre anyanyelvű csoportokat, osztályokat, kollégiumokat, fakultásokat és intézményeket lehet szervezni - a szenátus Pruteanu parasztpárti politikus vezette oktatási bizottsága azonban az utóbbi lehetőségeket kiiktatta a szövegből. A titkos szavazás során a plénum 68:53 arányban a Pruteanu-változatot fogadta el. Előzőleg hajszálnyi többséggel a testület 60:58 arányban, két tartózkodás mellett a kormányrendelet szövege mellett voksolt, amely engedélyezi az anyanyelvű szakoktatást. Verestóy Attila frakcióvezető az RMDSZ-szenátorok gesztusát azzal indokolta, hogy e szavazás után nincs értelme további részvételüknek a törvényhozói fórumon. A szenátor súlyos hibának minősítette a döntést, figyelmeztetett annak lehetséges káros belpolitikai következményeire és nemzetközi kihatására is. Az RMDSZ-frakció távozása után Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke vette át az ülés vezetését és javasolta, hogy bár részleteiben már voksolt a testület, egészében ne szavazza meg a vitatott 123. cikket, tekintettel arra, hogy az már létező kisebbségi felsőoktatási intézmények működését is veszélyeztetheti. Élénk vita után, amelyben a korlátozás hívei azzal érveltek, hogy a törvény nem visszamenőleges érvényű, tehát ez az érv nem helytálló, Petre Roman javaslatát is elvetették, 65:46 arányban. A román szenátus oktatási vitájának kimenetele nyomán az RMDSZ felfüggesztette minisztereinek politikai részvételét a koalíciós kormányban. A két miniszter, Birtalan Ákos, az idegenforgalmi és Tokay György, a kisebbségvédelmi tárca felelőse a döntés értelmében felfüggeszti politikai működését a kormányban mindaddig, amíg a Szövetségi Képviselők Tanácsa, amely dec. 13-14-én ülésezik Kolozsváron, döntést nem hoz a továbbiakról. /MTI/
1997. december 20.
Bízunk abban, hogy azok az ígéretek, amelyeket Emil Constantinescu elnök és Victor Ciorbea miniszterelnök, valamint az RMDSZ koalíciós partnerei tettek, s hogy azok az elképzelések, amelyek a magyar oktatást illetően koalíciós megállapodás részt képezik, a képviselőházban olyan törvény formájában nyernek elfogadást, amely igazolja a megállapodás megalapozottságát. Reméljük, hogy a sajnálatos szenátusi döntést a képviselőház korrigálni fogja - jelentette ki dec. 19-én Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki fogadta Tokay Györgyöt, a román kormány kisebbségügyi miniszterét. Nyolc évtized után most adódik először lehetőség arra, hogy Magyarország és Románia népe európai módon élhessen egymás mellett. Ennek a kísérletnek nem szabad elbuknia. Ezt Tokay György, a román kormány kisebbségügyi minisztere jelentette ki dec. 19-én újságírók előtt, miután Budapesten megbeszélést folytatott Tabajdi Csabával. Tabajdi Csaba arról is informálta Tokay Györgyöt, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala a Külügyminisztériummal intenzív fölkészülést kezdett, hogy megvizsgálják: az integrációnak milyen hatása van a szomszédsági kapcsolatrendszerre, különös tekintettel a kárpát-medencei magyar-magyar érintkezésre. Az államtitkár elmondta: az erről szóló legközelebbi konzultációt a jövő év elején tartják Budapesten, erre meghívják a határon túli magyarság vezetőit is. Tabajdi Csaba kijelentette: a közeljövőben nem látja időszerűnek egy magyar-magyar csúcstalálkozó létrejöttét, a választások után sem. Magyar-magyar csúcs megtartására ugyanis az RMDSZ vezető testülete dec. 13-i ülésén hangzott el javaslat. - Tabajdi Csaba közölte: a magyar kormány üdvözli a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége /RMDSZ/ álláspontját, hogy az oktatásügyi törvény szenátusi elutasítása ellenére is lát esélyt a román kormány koalíciós szerződésében leírtak megvalósulására. A Tokay Györggyel folytatott megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a romániai magyar diákoknak Magyarországon, a magyarországi román iskolásoknak pedig Romániában hoznak létre nyelvi, népismereti tábort. Ugyanebben a témakörben tankönyvet is adnak ki. Tokay György elmondta: a román kormány tagjaként az a feladata, hogy a többség és a kisebbség harmonikus együttélését biztosítsa. Ennek megvalósítása azonban csak Magyarország és Románia jó kapcsolata mellett lehetséges. Meggyőződése, hogy a kormányfők találkozóin született bizalomépítő ígéreteket és terveket a kormányok és a parlamentek meg is akarják valósítani. Mindemellett az RMDSZ azt is elvárja, hogy tiszteletben tartsák a román kormány koalíciós szerződését, aminek kulcskérdése volt a magyar egyetem létrehozása, és ez ügyben a tanügyi törvény módosítása. Ha ez nem történne meg, akkor a koalíció sem maradhat a jelenlegi formában - fűzte hozzá. - A magyarországi románok helyzetéről szólva Tokay György fontosnak tartotta a kisebbségek parlamenti képviseletét. /Napi Magyarország, Magyar Nemzet, dec. 20./
1998. január 16.
Jan. 16-án, pénteken sajtóértekezletet tartott az RMDSZ vezetése a szövetség bukaresti székházában. A sajtóértekezleten Markó Béla szövetségi elnök mellett részt vettek: Takács Csaba ügyvezető elnök, Birtalan Ákos és Tokay György miniszterek, Borbély László kormányzati ügyvezető alelnök, államtitkár és Niculescu Antal államtitkár, a kormány főtitkárának helyettese. Markó Béla kifejtette az RMDSZ álláspontját a kormánykoalícióban kialakult válsággal kapcsolatban. Elmondta, az RMDSZ vezetése azért nem tett közzé a sajtóban semmiféle állásfoglalást a kérdésről, mert úgy ítéli meg, nem a közlemények és a sajtóban vívott viták vezethetnek el a válság megoldásához, hanem a koalíción belüli érdemleges tárgyalások, a közös igyekezet a koalíció megmentésére. Ezért a kialakult helyzetért nem bizonyos személyeket, politikai csoportokat és alakulatokat, vagy pártokat kell felelőssé tenni, hiszen a reform késlekedéséért mindenki szolidárisan felelős a koalícióban, hanem az elveket kell egyeztetni, kidolgozni egy, az RMDSZ által már korábban is szorgalmazott szabályzatot a koalíció hatékony működésére, biztosítani a kormányprogram maradéktalan valóra váltását - a program esetleges kiegészítését, módosítását is beleértve - a reform felgyorsítása érdekében. A szövetségi elnök kifejezte meggyőződését, hogy a koalíció együtt tud maradni, amit mind a reform véghezvitele, mind pedig Románia integrációs törekvései szempontjából létfontosságúnak tart az RMDSZ. Sem egy kisebbségi kormány, sem az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Markó Béla kérdésekre adott válaszaiban is rámutatott, az RMDSZ szerint semmi sem indokolja a kormány ismételt átalakítását, hiszen a koalíció néhány héttel korábban már végrehajtott egy kormányátalakítást, és akkor ezzel a DP is egyetértett. Az RMDSZ elnöke többször is hangsúlyozta, van megoldás a válság megoldására, csak le kell ülni egy közös asztalhoz, megtárgyalni a legfontosabb teendőket, kidolgozni pontos határidőket, meg kell teremteni a reform végrehajtásának intézményes kereteit, garanciáit, amelyek nem személyhez, hanem elvekhez kötöttek, intézményesek. Ilyen elv például, hogy a vitákból egyetlen koalíciós pártnak sem kell vesztesként kikerülnie, hanem valamennyinek közösen nyernie. Ami az RMDSZ-t illeti, van elképzelése a reform végrehajtásának prioritásairól, ezeket közzé is tette. - A jelenlévők között ezúttal szétosztották az V. Kongresszuson elfogadott gazdasági programot és prioritásokat. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 16. - 1189. sz./
1998. január 20.
Aradon, az RMDSZ székházban lakossági fórumot szervezett a helyi RMDSZ, amelyen Tokay György kisebbségvédelmi miniszter és Bara Gyula munkaügyi és népjóléti államtitkár vett részt. A találkozón főként az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos kérdésekről, a növekvő munkanélküliségről, a helyhatósági szerveknek a szociális gondok megoldásában betöltött szerepéről folyt eszmecsere. Tokay György kifejtette, hogy a legnagyobb gond Romániában nem a munkanélküliség, amely a reform igazi folytatásával csak növekedni fog, hanem a gazdaság nem hatékony működése, az álprivatizálás, a veszteséges nagyvállalatok fenntartása. Bara Gyula államtitkár rámutatott, hogy a kormány februárra 14%-os munkanélküliségi rátát tervez, amihez viszont a szakszervezetek nem járulnak hozzá. Rendkívül nehéz helyzetben van - mondotta - a hazai nyugdíjrendszer, amely a tavaly 1800 milliárd lejes hiánnyal számolt. Ez is elengedhetetlenül szükségessé teszi a nyugdíjrendszer reformját, melynek során a nyudíjkorhatárt 2015-ig fokozatosan felemelik 65, illetve nőknél 62 évre. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 20. - 1191. sz./
1998. január 22.
"Az 1997 májusában elfogadott, a helyi közigazgatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet Tokay György kisebbségvédelmi miniszter aláírásával szeptember 4-én megérkezett Kolozs megye prefektusához, azzal az utasítással, hogy a 85 falunevet tartalmazó átiratot minden megyei községnek továbbítsa a prefektus. A Szabadság szerint a hivatalos dokumentum "azóta is a prefektus úr valamelyik fiókjában porosodik". Kolozs megyében a 85 helység közül csak 7-ben - azokban, amelyekben magyar polgármesterek vannak - szereltek fel kétnyelvű helységnévtáblát. Boros János Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint szervezete perlekedhetne a kötelességüket elmulasztó polgármesterekkel, de kérdéses, hogy a mai zavaros politikai helyzetben milyen esély lenne a perek megnyerésére? A helységnévtáblák eltűnése kapcsán úgy véli, a táblákat "egy erre szakosodott kommandó" távolítja el, lefülelésük pedig a rendőrség feladata lenne. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./"
1998. január 27.
Jan. 25-én, vasárnap több hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Emil Constantinescu államelnök és jan. 26-án megkezdte tárgyalásait. Constantinescut elkísérte Victor Babiu védelmi, Mircea Cumara ipari és kereskedelmi, Andrei Plesu külügy-, Andrei Marga oktatásügyi és Tokay György kisebbségügyi miniszter. A román elnök Lőcséről érkezett Budapestre. Constantinescu Göncz Árpád köztársasági elnökkel tárgyalt, majd Horn Gyula miniszterelnökkel, ezután Demszky Gábor főpolgármesterrel, este pedig Göncz Árpáddal folytatták a Lőcsén megkezdett megbeszélésüket. Másnap, jan. 27-én Szegeden a két államelnök együtt avatta fel a román főkonzulátus épületét, majd Gyulán megtekintették a helyi ortodox püspökséget és a román középiskolát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./ Emil Constantinescu jan. 26-án a magyar miniszterelnökkel tárgyalva megerősítette: az általános iskolától az egyetemig érvényesülni fog Romániában a magyar nyelvű tanulás lehetősége. A román elnök arról is szólt, hogy Sepsiszentgyörgyön, Gyergyón és Szatmárnémetiben magyar főiskolák vannak alakulóban. Emil Constantinescu tájékoztatása szerint a romániai kormánykoalíciós válság nem érinti majd a reformpolitika következetes végrehajtását, s nem lesz kedvezőtlen hatással a magyar-román viszonyra sem. A megbeszélésen szóba került, hogy tavaly ősz óta több területen megtorpant a magyar-román együttműködés, melynek legfontosabb - 12 pontban megfogalmazott - teendőit tavaly Bukarestben Horn Gyula és Victor Ciorbea kormányfő egy emlékeztetőben rögzítette. Emil Constantinescu közölte: Romániában egyik pont teljesítésének sincs akadálya. Horn Gyula megemlítette, hogy Romániában bizonyos magyarellenes megnyilvánulások fordulnak elő. Jelezte: amennyiben magyar részről a kétoldalú viszonyt negatívan érintő, szélsőséges megnyilvánulásokra kerül sor, a kormány ezektől elhatárolja magát. Horn Gyula hasonló hozzáállást kért a román féltől is. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./