Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamás Sándor
1521 tétel
2016. március 22.
Háromszéki a Kossuth téren – Bedő Albert-szobrot avattak Budapesten 
Ünnepélyes körülmények között, mintegy 300 résztvevővel avatták fel tegnap a budapesti Kossuth téren, a Földművelési Minisztérium árkádjában kálnoki dr. Bedő Albert mellszobrát. A magyar modern erdőgazdálkodás atyjának emlékművét háromszéki küldöttség is megkoszorúzta, és Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkész áldotta meg.
A szobrot Fazekas Sándor magyar földművelési miniszter és Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke leplezte le, majd Tamás Sándor megyetanácselnök és Kisgyörgy Sándor, Kőröspatak polgármestere koszorúzta meg.
– Számunkra rendkívül megtisztelő, hogy községünk szülötte szobrot kapott Magyarország legfontosabb terén, a Kossuth téren – mondta el megkeresésünkre Kisgyörgy Sándor. – Aki ezentúl eljár a Kossuth téren, megbizonyosodhat arról, hogy micsoda nagyszerű embert adott a mi kis falunk a magyar tudománynak, társadalomnak – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában.
Ünnepi beszédében Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke arról értekezett, hogy Bedő Albert egész életművét a „közjó szolgálatába állította”.
Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, a Székely Hírmondónak elmondta: Bedő Albert rászolgált, hogy szobra legyen a Kossuth téren.
– Nekünk, mai utódainak semmi egyéb dolgunk nincs, mint hogy fenntartsuk és továbbvigyük a Bedő Albert által 150 évvel ezelőtt megfogalmazott alapelveket, amelyek megalapozták a fenntartható erdőgazdálkodást a Kárpát-medencében – nyilatkozta a főtitkár.
Lomniczi Gergely hozzátette: a Bedő Albert iránti tiszteletből június 23–24-én, az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 150. évfordulója alkalmából Kőröspatakon tartják a testület éves vándorgyűlését. – Bedő Albert eszméinek fénye a mai napig áthidalja a Sepsikőröspatak és a mai magyar erdőgazdálkodás fellegvára, Sopron közötti majdnem ezer kilométeres távolságot – mondta el az eseményen részt vevő Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke hozzátette: Bedő Albert tette le 1866-ban az Országos Erdészeti Egyesület alapkövét, és 14 évig főtitkára volt.
– Ő a példa rá, hogy a történelmi Magyarország legtávolabbi csücskéből olyan emberek kerültek ki, aki szakmájuknak és hazájuknak büszkeségére válnak – fogalmazott Tamás, hozzátéve: Kőröspatakból egyféle szakmai zarándokhelyet szeretnének csinálni. Most épül a Bedő Albert-emlékház, „amely biztosan kitűzi Kálnokot a magyar erdőgazdálkodás térképére”.
Bedő Albert 1839-ben született Sepsikőröpatakon, állami ösztöndíjjal elvégezte a selmecbányai erdészeti akadémiát. 1872-ben kinevezték főerdőmesternek, s 1873-tól a pénzügyminisztériumban az állami erdők ügyeinek főelőadója lett, majd 1878-tól főerdőtanácsos, társalkotója volt az új és európai színvonalú Erdőtörvénynek. A Magyar Tudományos Akadémia 1880-ban levelező tagjai sorába iktatta, 1885-ben államtitkár lett. 1918-ban hunyt el, Kálnokon helyezték örök nyugalomra. 
Erdély András
Székely Hírmondó. Erdély.ma
2016. március 23.
Antal Árpád feltétellel indulna a választáson 
Bár az RMDSZ szerdán már elkezdte az aláírásgyűjtést, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a hatóságok további lépéseitől teszi függővé, hogy megméretkezik-e a júniusi önkormányzati választásokon – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro-n.
Az elöljáró, aki immár harmadik mandátumára pályázna, szerdán Facebook-bejegyzésében azt írta: „amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát".
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi elnöke szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkezdik az aláírásgyűjtést Antal Árpád indulásához. Emlékeztetett, hogy az új jogszabály szerint a választójogú lakosság egy százalékának kell támogatnia a jelölt indulását, Sepsiszentgyörgyön így 550 kézjegyre lenne szükség. Ám a területi elnök szerint a háromszéki városban a következő két hétben tízezer aláírást gyűjtenek össze, ezzel is bizonyítva, hogy „a lakosság értékeli Antal Árpád eddigi munkáját”.
„Sepsiszentgyörgy polgármestere most is Antal Árpád, az RMDSZ polgármesterjelöltje Antal Árpád. Egyértelmű, hogy egy mondvacsinált ügybe rángatták bele, és hamarosan kiderül, hogy tisztességgel végezte a munkáját. Ha mi nem védjük meg barátainkat, harcostársainkat, más nem áll ki mellettük. Ha nem mi alakítjuk a sorsunkat, mások megteszik helyettünk” – fogalmazott Tamás Sándor. A megyei elöljáró elmondta, konzultált az ügyben Antal Árpáddal, aki ugyan nem volt jelen a sajtótájékoztatón, ám néhány órával később a Facebook közösségi oldalon tette közzé álláspontját.
„Tudomásul vettem, és köszönöm, hogy az RMDSZ aláírásokat gyűjt azért, hogy indulhassak a júniusi önkormányzati választáson. Számunkra a polgármesteri munka egyenértékű Székelyföld modernizációjával, hiszen elsősorban az önkormányzatokban tudjuk megmutatni igazán azt, hogy mit tudunk elérni, ha engednek bennünket dolgozni a szülőföldünkért. Az elmúlt időszak megerősítette bennem és csapatomban a hitet, hogy dolgozni kell, egészen addig, ameddig lehet. Ezért amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát” – írta a közösségi oldalon Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró egyébként hosszas vívódás után döntött az esetleges indulásról, mert mint rámutatott, a közösségi jogok terén kevés eredményt tudtak felmutatni. Mint ismeretes, februárban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hatósági felügyelet alá helyezte, és eltiltotta a polgármesteri teendők gyakorlásától.
A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-frakció felsorakozik a polgármester mellett, minden jelenlegi tanácsos benyújtja a jelöltséghez szükséges dossziét a területi szervezethez, jelezve, hogy összetartó csapatként folytatják, közölte szerdán Miklós Zoltán frakcióvezető. A szövetség a város hét pontján felállított standoknál gyűjti a támogató aláírásokat, míg önkénteseik házról házra járnak, tette hozzá Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ városi szervezetének ügyvezető elnöke. 
Egyébként Sepsiszentgyörgyön sokan úgy vélik, nem volt véletlen az Antal Árpád elleni DNA-akció: a hatóságok így próbálták megakadályozni az elöljárót abban, hogy elinduljon a választásokon. Jogilag azonban ezt megteheti, még abban az esetben is, ha meghosszabbítják a vele szemben foganatosított kényszerintézkedést. Ez esetben azonban újraválasztása esetén sem gyakorolhatná hivatalát – írja a kronika.ro. Erdély.ma
2016. március 24.
Változatlan csapat a megyeszékhelyen (Kampányban az RMDSZ)
Sepsiszentgyörgy hét pontján gyűjti az Antal Árpád polgármester-jelöltségéhez szükséges aláírásokat az RMDSZ – jelentették be tegnap a Szent György-szobor mellett felállított sátornál a szövetség helyi és megyei vezetői. Megbíznak Antal Árpádban, értékelik eddigi munkáját, és remélik, semmilyen akadálya nem lesz, hogy folytathassa tevékenységét – jelentették ki mindannyian. Antal Árpád a közösségi oldalon köszönte meg az RMDSZ aláírásgyűjtését. „Amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát” – írta bejegyzésében.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke hangsúlyozta, keddtől nyílt meg a törvényes lehetőség az aláírások gyűjtésére, Sepsiszentgyörgyön 550 támogató szignó szükséges, de ők 10 ezret gyűjtenének, így akarják bizonyítani a hatóságoknak, hogy az emberek értékelik Antal Árpád eddigi munkáját, és támogatják őt a folytatásban is. Változott a jogszabály, minden jelentkezőnek – nemcsak a polgármesternek, de a megyei és helyi tanácsokba jelentkezőknek is – aláírásokkal kell alátámasztatniuk indulásukat, a szavazópolgárok legalább egy százalékának a támogatását kell felmutatniuk – világított rá Tamás. „Egyértelmű számunkra, hogy Antal Árpádot egy mondvacsinált ügybe rángatták bele, és meg vagyunk győződve, hamarosan kiderül, tisztességgel végezte munkáját” – mondotta, és hozzáfűzte: ha ők nem védik meg barátaikat, harcostársaikat, más nem áll ki mellettük és „ha nem mi alakítjuk sorsunkat, egészen biztos, mások teszik meg helyettünk”. „Sepsiszentgyörgy polgármestere most is Antal Árpád, és az RMDSZ jelöltje az elkövetkező időszakban is Antal Árpád” – hangsúlyozta. Kiemelte, Antal munkája eddig is kétirányú volt – a városért és Székelyföldért tevékenykedett –, és remélik, ezután is hasonlóan folytathatja. 
A polgármesteri tisztség gyakorlásától eltiltott Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. „Számunkra a polgármesteri munka egyenértékű Székelyföld modernizációjával, hiszen elsősorban az önkormányzatokban tudjuk megmutatni igazán azt, hogy mit tudunk elérni, ha engednek bennünket dolgozni a szülőföldünkért. Az elmúlt időszak megerősítette bennem és csapatomban a hitet, hogy dolgozni kell, egészen addig, ameddig lehet” – írta tegnap Facebook-bejegyzésében. Mint fogalmaz, számára a polgármesteri szék nem cél, hanem eszköz, hogy a közösség hosszú távú céljaiért dolgozzon. „Bárhogyan alakuljanak is a dolgok, én mindenképpen a közösség szolgálatában maradok” – fogalmaz. 
Az aláírásgyűjtés indításán jelen voltak a sepsiszentgyörgyi tanács RMDSZ-es képviselői, frakcióvezetőjük, Miklós Zoltán fogalmazta meg közös álláspontjukat: egy emberként sorakoznak fel Antal Árpád mellett, határozott szándékuk vele közösen folytatni a munkát. Úgy döntöttek, kivétel nélkül minden képviselő leteszi az iratkozáshoz szükséges iratcsomót, így is jelezni kívánják, hogy összetartó, erős csapat, amely elbizonytalanodás nélkül kész továbbvinni mindazt, amit néhány éve elkezdtek. Tóth-Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi ügyvezető elnöke elmondta, a város hét forgalmas pontján állítanak fel aláírásgyűjtő standokat, de önkénteseik házról házra is járnak majd, igyekeznek minél több polgárt személyesen felkeresni.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 4.
Nagyszentmiklósi Bartók-nap – a kerek évfordulók jegyében
A Nemzeti Énekkar mennyei éneke betöltötte a templomot
Április 2-án, szombaton a világhírű zeneszerző, a kiváló zongoraművész, a modern népzenegyűjtés egyik atyja, az etnomuzikológia nemzetközi szaktekintélye, Bartók Béla emléke előtt hajtott fejet születésének 135. évfordulója alkalmából szülővárosa, Nagyszentmiklós. A XV. Nagyszentmiklósi Bartók-nap keretében Bartók-kiállítás nyílt a Nákó-kastélyban, a résztvevők megkoszorúzták mindkét Bartók-emlékművet, majd az év zenei eseményére került sor a helyi római katolikus templomban, ahol a szegedi Mentés Másként Trió és az Aradi Filharmónia zenekarának koncertje mellett a mintegy nyolcvantagú Magyar Nemzeti Énekkar rendkívüli hangversenyét tapsolhatták meg a zenerajongók.
A jubileumi rendezvénysorozat a budapesti Bartók Archívum és Sógor Csaba EP-képviselő által összeállított Bartók-kiállítás megnyitójával kezdődött a Nákó-kastélyban. Dănuț Groza nagyszentmiklósi polgármester ez alkalommal megígérte, hogy a határon átnyúló román–magyar projekt keretében kívülről már megújult Nákó-kastélyt a közeljövőben belülről is felújítják, és a Bartók-múzeum is helyet kap benne. Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a Bartók-kiállításról elmondta: a cél az, hogy a nagyszentmiklósi születésű zseniális zeneszerző életét és munkásságát eredeti hanganyagokkal illusztrálva bemutató kiállítás minél több városba eljusson, így Brüsszel, Temesvár és Nagyszentmiklós után a jövő héten a Budapesti Magyarság Házában is bemutatják, a Bánság-rendezvény keretében.
Az ünnepi rendezvény a Nákó-kastély előtt álló Bartók-szobor (Aurel Gheorghe Ardelean alkotása) és a Jecza Péter alkotta Bartók-emlékmű megkoszorúzásával folytatódott, ahol a Magyar Nemzeti Énekkar mesterien énekelte el az Európai Unió, Románia és Magyarország himnuszát.
A jubileumi rendezvény csúcseseményére az Avilai Szent Teréz római katolikus templomban került sor, ahol a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Pro Bartók Társaság elnöke, Tamás Sándor köszöntötte a közönséget. Az ünnepi hangversenyt a szegedi Mentés Másként Trió népzenei koncertje indította, archaikus hangszereken előadott, eredeti hangzású népzenei interpretációkkal lepték meg a hallgatóságot. Az Aradi Filharmónia kamarazenekara Enescu Balladáját és Bartók Béla Divertimento című művét adta elő, hegedűszólót játszott Lucian Petrilă, vezényelt Cristian George Neagu. Következett a Magyar Nemzeti Énekkar rendkívüli hangversenye, amelyet először vezényelt a kiváló dirigens, Somos János Csaba. A mintegy nyolcvantagú kórus Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című műve mellett két Bartók-művet (Válogatás a 27 egynemű karból – női kar és az Est – férfikar) és erdélyi komponisták egy-egy darabját adta elő. Az Erdélyből származó Gyöngyösi Levente Missa Lux et Origo című miséjéből a Gloria-tétel csendült fel, a koncertet Orbán György Cor mundumszerzeményével zárták. A Nemzeti Énekkar csodás, mennyei éneke teljesen betöltötte a templomot, felejthetetlen élményt nyújtva a hallgatóságnak. A nagyszentmiklósi közönség vastapssal jutalmazta a kiváló produkciót.
A Magyar Nemzeti Énekkar a nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság meghívására lépett fel a jubileumi rendezvényen. „Nagyon fontos számunkra, hogy a budapesti vendégek láthatták, hogyan ápoljuk itt, Nagyszentmiklóson Bartók Béla emlékét – nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor, a Társaság elnöke. – Első alkalommal látogatott a városunkba egy világhírű kórus, amelyet kicsit szorongva fogadtunk, hiszen nyolcvan embert vendégül látni nem kis feladat, de nagyon felemelő volt a jelenlétük mindenhol. Nekik köszönhetjük azt is, hogy az európai, a román és a magyar himnusz először csendült fel a nagyszentmiklósi Bartók-megemlékezéseken!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 8.
Csoma-napok, Kovászna kiemelt eseménye
Tegnap reggel a Kőrösi Csoma Sándor és gyökereink… című tudományos ülésszakkal vette kezdetét az idei, 27. alkalommal megszervezett Csoma-napok. A számos rendezvényt egybefogó eseménysorozatot a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület szervezte a városháza kiemelt támogatásával. A konferencián előadásokat tartó kutatók mellett a Csoma-napok vendégei, meghívottjai Kovászna testvértelepülései, Csenger, Nagykanizsa és Pápa küldöttei is. A hivatalos nyitást megelőző napon a Kovásznai Művelődési Központban levetítették a Lovasíjász című filmet (rendező: Kaszás Géza, főszereplő: Kassai Lajos).
A tudományos ülésszak megnyitóján, a Hephaisztosz Szállodában elsőként Thiesz János polgármester szólt a több mint ötven jelenlévőhöz. A Csoma-napok, a konferencia Kovászna kiemelten fontos eseményei közé tartozik, épp ezért idéntől megemelt támogatással (12 ezer lejt szántak erre a célra – szerk. megj.) kívántak hozzájárulni a szervezéshez. Van értelme folytatni, évről évre számos kiemelkedő eredménye van a rendezvénysorozatnak – méltatta Thiesz. A polgármester külön köszöntötte a rendezvénysorozat szellemi atyját, Gazda Józsefet, aki ma ünnepli 80. születésnapját. Születésnapi köszöntője végéhez a városvezető odafűzte: „Ne gondolkozzon azon, hogy átadja a munkát, közösen kell menni tovább, míg az egészség is megengedi” – mondta a jelenlévők vastapsa mellett. Gazda József Ady Endre szavaival összegezte a magyarság eredetkérdését: „valahonnan messziről jöttünk”. Hogy honnan, arra a tudomány eddig nem adott egyértelmű feleletet, akik itt vannak a konferencián, erre a kérdésre próbálnak választ keresni: kik vagyunk, honnan jöttünk. A kérdést Kőrösi Csoma Sándor vetette fel elsőként, az azóta eltelt 200 év nem volt elegendő a válaszadáshoz. Önmagunkat kell keresnünk, s a konferencia feladata ezt meg is tenni – mondta Gazda József megnyitóbeszédében. A tegnapi előadások közül a helyiek kiemelt érdeklődéssel követték Kőrösi Csoma Sándor családfájának bemutatását. A családfát dr. Nagy Lajos készítette el, és a jelenlévők közül többen felfedezhették közeli-távoli őseiket, rokonaikat rajta. Tegnap délután a Kádár László Képtárban nyílott meg a Szárny, szárnyak… című képzőművészeti kiállítás, sor került a Szentimrei Judit-díj átadására is. A megnyitón fellépett a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Tiszta szív kórusa, Cseh Béla vezetésével. Ezt követően ugyancsak a képtárban könyvbemutatót tartottak, Kőrösi Csoma Sándor – Nyomok az időben – Eurázsiai civilizációs rétegek címmel. Este, lapzártakor zajlott a városi kultúrotthon előtti Csoma-szobornál a gyertyás-fáklyás megnyitó, melyen beszédet mondott Thiesz János polgármester, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, a rendezvény védnöke, Tamás Sándor megyetanács-elnök, nt. Orbán Lajos református lelkész. Közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna vezetésével és a Pastorala kamarakórus Szántó Kinga vezényletével. Az estet koszorúzás zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 12.
Versvár
Verstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is.
Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal.
Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva.
Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel.
A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 12.
Tíz új jelölt az önkormányzatok élére
Véglegesítette polgármesterjelöltjei listáját az RMDSZ Háromszéken, függőben már csak Sepsiszentgyörgy helyzete marad, itt még nem dőlt el, hogy Antal Árpád indul vagy sem a júniusi választásokon. Tíz nap alatt tízezren támogatták aláírásukkal jelentkezését egy újabb mandátumra – jelentették be a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján.
A megye 45 közigazgatási egységéből negyvenben élnek magyarok, ezekben lesznek magyar jelöltek – jelentette be Tamás Sándor megyei elnök. Az RMDSZ 36 helyen saját jelöltet állít, három községben – Zabolán, Málnáson és Gelencén – az MPP jelöltjét támogatja, Vargyason a négy évvel ezelőtt EMNP színeiben alpolgármesternek megválasztott, de most függetlenként induló Imets Lajos mellett kampányolnak, saját jelöltet nem állítanak.
A negyvenes listán tíz új név szerepel, tartják az ígért 25 százalékos arányt – hangsúlyozta Tamás. Kovásznán Gyerő József, Barátoson Tánczos Szabolcs, Esztelneken Domokos Ferenc, Hidvégen Horváth Miklós, Maksán Deszke János, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel az RMDSZ jelöltje. Nagyborosnyón a vasárnapi előválasztáson Kanyó Antal győzött, így őt támogatják, de új megméretkező a három MPP-s és a független jelölt is. Tamás Sándor ismét kiemelte a helyi két-, avagy hárompárti együttműködés jelentőségét, „akikkel országos vagy megyei szinten nem tudtunk összefogni, megtettük helyi szinten” – mondotta.
Sepsiszentgyörgyön tíz nap alatt 10 123-an írták alá az Antal Árpád polgármesteri indulását támogató íveket, mindez „hihetetlen közösségi összefogás és szolidaritás eredménye” – nyilatkozta Tamás. Elmondta, lefénymásolják az íveket, és egy példányt eljuttatnak belőle Antal Árpádnak, egy másikat pedig a hatóságokhoz, hogy lássák, minden ötödik sepsiszentgyörgyi mögötte áll. Szabadtéri standoknál, házról házra járva egyaránt gyűjtik a kézjegyeket, s nem állnak le, a következő napokban még alá lehet írni az íveket. Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. Tamás Sándor tegnap megerősítette, a történések függvényében döntenek, lesz tíz napjuk, hiszen a jelentkezések határideje április 27., addig kell majd határozniuk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 12.
Tamás Sándor újrázna – 39 településen biztos a győzelemben
Véglegesítette a háromszéki RMDSZ a választási listáit, és készen áll a június 5-ei önkormányzati választásokra – jelentette be hétfőn Tamás Sándor, az alakulat megyei vezetője.
Tamás ugyanakkor közölte, hogy újabb tanácselnöki mandátumra pályázik, bár nem tartja jónak azt a megoldást, hogy a 100 ezer választópolgár helyett 30 fős testület dönt a megyei tanács elnökének személyéről.
Mint mondta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt támogatására összegyűlt a több mint tízezer aláírás, ám az ő indulásáról április 17-e után hoznak végleges döntést, amikor a bíróság feloldja vagy meghosszabbítja a hatvannapos felügyeletet.
Tamás Sándor bejelentette továbbá, 45 Kovászna megyei közigazgatási egység közül 40-ben indul magyar polgármesterjelölt az RMDSZ színeiben vagy támogatásával, 39 esetben biztosak a győzelemben, s csupán Hídvégen kétséges az eredmény, mert egyre fogyatkoznak a községben a magyarok. A jelölteket különböző módszerrel választották ki: voltak olyan települések, ahol a helyi választmány döntött, máshol falugyűlést szerveztek, de olyan is volt, hogy a polgárok előválasztáson szavazták meg a szövetség jelöltjét.
A politikus elmondta, 36 településen indul RMDSZ-jelölt, három községben – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltjét támogatja, az egyezség szerint itt az alpolgármester RMDSZ-es lesz, és a két alakulat közös tanácsosi listát állít. Vargyason sajátos helyzet alakult ki, az eddigi EMNP-s alpolgármester függetlenként indul, és mögéje sorakozik fel az RMDSZ.
Tamás Sándor kifejtette, a néppárttal országos és megyei szinten nem működött az összefogás, de a községekben sikerült egyeztetni. „Nem mások ellenében, hanem a közösség, a település érdekében fogunk össze” – szögezte le a területi elnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 14.
Meghurcolt, megbélyegzett polgármesterek
Erdély többségében magyarok lakta vidékein kevés olyan helyi önkormányzat működött az elmúlt négy esztendőben, amelyet nem RMDSZ-es polgármester vezetett. A néhány székelyföldi kivétel azt mutatja, hogy aki nem tudott kiegyezni az RMDSZ-többségű megyei önkormányzatokkal, annak pokollá tették az életét. Ezt bizonyítja a háromszéki Maksa polgármesterének története.
A Sepsibesenyőt is magába foglaló 1200 lakosú Maksa községről sokan hallottak az elmúlt években. Kevés olyan település van ugyanis Romániában, amely immár három esztendeje a polgármester személyes irányításával helyi tanács, azaz helyi önkormányzat nélkül működik. Hogy megértsük a történet hátterét, az elején tisztázni kell: Bács-Benke László, Maksa község polgármestere 2012-ben az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben nyert választásokat. Az EMNP-nek Erdély-szerte mindössze két polgármestere van, és mindkettő Háromszéken, két szomszédos község élén, Maksán és Nagyborosnyón. (Nagyborosnyó polgármestere, Szőcs Levente az évek óta ránehezedő nyomást megelégelve nemrég jelentette be, hogy júniusban az RMDSZ színeiben szeretne indulni a helyhatósági választásokon). Ha figyelembe vesszük a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ között megkötött választási egyezséget, akkor kijelenthető, hogy pártszínezetű polgármesterként Erdélyben ma Bács-Benke László az egyedüli ellenzéki magyar településvezető. Ezért a „rangért” az elmúlt négy esztendőben igencsak megszenvedett.
Tizennégyszer a DNA-nál
Maksa polgármesterének az esete egyféle rémtörténetként is felfogható. Arról szól, hova vezethet az egymás ellen leszámoló hadjáratot folytató erdélyi magyar politikusok ámokfutása, amelynek mindig a település látja a kárát. Ugyanakkor előtérbe hozza a romániai jogrend súlyos hézagait is, amelynek egyik szembeötlő példája szerint bárkit meg lehet hurcolni igazságtalanul, anélkül, hogy a feljelentőnek baja esne.
A háromszéki település polgármestere ellen 2013 óta egymást érték a feljelentések rendőrségen, ügyészségen, a Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA), illetve a prefektúrán. Olcsó vigasznak tartja, hogy az RMDSZ-es ellenfelei közül kikerülő notórius feljelentők összes ügyészségi, rendőrségi beadványa igaztalannak bizonyult: egyetlen esetben sem kerültek az őt sikkasztással, hamisítással és mindenfajta lopással megvádolók beadványai bíróság elé, az ellene felhozott vádak még az ügyészségi kivizsgálás fázisában megbuktak, minden büntetőeljárást megszüntettek vele szemben. A dióhéjban összefoglalt történet többéves kálváriát takar: csak a DNA brassói székhelyén tizennégy alkalommal járt – egy napra le is tartóztatták –, a többi rendőrségi és „normál” ügyészségi kihallgatások számát már nem is jegyzi. A tortúrának szívinfarktus és egyéb megbetegedések őrzik a nyomait, jogi elégtételre pedig semmi remény, hiszen védőügyvédje szerint Romániában soha nem a feljelentőt büntetik, hanem a feljelentettnek kell ártatlanságát bizonyítania.
Menesztett helyi tanács
Meghurcoltatásának története polgármesteri megválasztása után kezdődött el, amikor hozzáfogott a választási kampányban beígért rendteremtéshez. Számba vette a rendezetlen tulajdonviszonyokat, és egyik első stratégiai lépésként hozzáfogott ezek megoldásához. Így jutott el a turisztikai szempontból is nagy lehetőségeket kínáló 90 hektáros besenyői tó körüli telkek tulajdonjogi tisztázásához. Hamar kiderült, egyik RMDSZ-es kiskirály jogtalanul használt 1,2 hektár területet a tó körüli napozó részen, amely a többi területtel együtt a helyi önkormányzatot illette meg. Per pert követett és a polgármesteri hivatal visszaszerezte a földdarabot, amit liciten egy sepsientgyörgyi cégnek adott hosszúlejáratú használatra, hogy azt turisztikai szempontból a község javára hasznosítsa. Ez volt az a pillanat, amikor az ellentábor zárta sorait és totális háborút indított a polgármester ellen. A 9 tagú helyi önkormányzat 4 RMDSZ-es képviselője visszalépett és meggyőzték az ötödik, független képviselőt is, hogy tartson velük, így a négy néppártos képviselő kevésnek bizonyult a helyi tanács fennmaradásához, amely 2013 nyara óta de facto megszűnt létezni. A polgármester szerint a megyei tanács elnökének, Tamás Sándornak a támogatásával a helyi RMDSZ mindent elkövetett, hogy referendumot szervezzen az előrehozott választások kikényszerítésére, ebbéli igyekezetüket azonban a román prefektus keresztülhúzta. Az új helyzetben a polgármester arra kényszerült, hogy egyedül vezesse a községet. Minden ezzel kapcsolatos törvényt, előírást felkutatott, hogy véletlenül se kövessen el olyan hibákat, amelyek alapján az ellentábor keresztülvihetné menesztését. A megyeszerte elterjesztett összeférhetetlen polgármesterről szóló kép nem zavarta, ő ugyanis senkit nem üldözött el a polgármesteri hivatalból. Épp ellenkezőleg, őtőle szeretett volna az RMDSZ megszabadulni. „Talán egyszerűbb lett volna lemondanom, de nem akartam ezt az elégtételt megadni nekik. Be akartam bizonyítani, hogy bármennyi mocskot rám szórnak, én tisztán kerülök ki belőle. Úgy érzem, sikerült” – magyarázza az elmúlt három esztendő kálváriájának történetét Bács-Benke László. Azt mondja, ő nem gyűlöli az RMDSZ-t. Neki nem a szervezettel van baja, hiszen sok polgármestert ismer, sokukkal jó a viszonya. Ő az RMDSZ árnyékában meghúzódó gazembereket nem tudja elviselni, velük szemben vállalta az ellenzékiség sokéves küzdelmét.
Óriáspince-tető: nem Maksáé a jövedelem
Helyi önkormányzat nélkül a polgármester csak akkora költségvetés fölött rendelkezhet, amely a még működő tanács idejében lett megszavazva. Magyarán, Maksa község 2016-ban is a 2013-as költségvetés sarokszámai alapján költekezhet. Az akkor elfogadott mintegy 1,2 millió lejes költségvetés kiadási oldalát 12 hónapra felbontva költheti el, de tanácsi határozatok hiányában új szerződések, új pénzbevételi források nem jöhetnek szóba. Az önkormányzat hiánya miatt a község sok bevételtől elesett az elmúlt három évben, többek között a megyei tanács által uralt és telekkönyvileg a Maksához tartozó Óriáspince-tető rendezvényeinek potenciális jövedelmétől, bérleti díjaitól is. A megyei önkormányzat által felügyelt pénzleosztás tekintetében a polgármester szerint Maksa az utolsók között szerepel a megyében, csak annyi pénzt kap, amit a törvény szerint kötelezően meg kell kapnia a tanügy és egyéb közintézmények fenntartására. A kevéske pénzből így is sikerült felújítania a középületeket, járhatóvá tette a mezei utakat és a falvak utcáit és mintegy 120 embernek szervezett ingyenes szakképzési tanfolyamot a megyében keresett szakmákban, közösen egy brassói céggel. Legnagyobb eredményének mégis azt tartja, hogy megyei éllovasként Maksán sikerült rendezni szinte teljes egészében a tulajdonviszonyokat.
A Községháza feliratot nemrég váltotta a Polgármesteri Hivatal, miután bírósági döntéssel azzal fenyegették meg, hogy amennyiben a régi feliratot nem távolítja el, visszamenőleges hatállyal mintegy százezer lejes bírságot kell kifizetnie. Mandátuma alatt Bács-Benkének ez volt az egyetlen elveszített játszmája a hatóságokkal, a székely zászlót azonban nem tudta leszedetni a prefektus sem. Furfangos módon a szomszédos telekről lóg be a zászlórúd a polgármesteri hivatal felségterületére...
Nincs kisgazdajövő
Maksa ugrásnyira van a közigazgatásilag Rétyhez tartozó Schweighofer fűrészüzemtől, vagy ahogyan vendéglátóm fogalmaz, a favágóhídtól. Az onnan származó zajártalom és egyéb légszennyeződés elsősorban Maksa lakosságát sújtja, miközben a községnek semmi haszna nem származik belőle, mindössze öt idevalósi lakos dolgozik a gyárban. „A gyárral kapcsolatos legnagyobb baj mégis az, hogy a környéken hihetetlenül felverte a fa árát, az emberek már tűzifát sem tudnak beszerezni, hiszen a fakitermelőknek az éri meg, ha egyenesen a gyárnak adják el a nyersanyagot. Amellett, hogy a környék fafeldolgozó asztalosműhelyei csődbe jutottak, a fahiány súlyosan érinti a lakosságot is” – összegzi a fűrészüzemmel kapcsolatos ellenérveit. Hasonlóan vélekedik a Maksától mindössze egy kilométerre felépített, a Nagyborosnyó községhez tartozó lécfalvi szeméttelepről is, amely ellen elődeinek nem volt kifogása. Azt tartja, bűn a falu lakóival szemben, hogy ilyen közel engedték a házakhoz az évente több ezer tonna szemetet raktározó és feldolgozó üzemet, holott lakott területtől akár 4–5 kilométerre is találhattak volna megfelelő helyet. „El lehet képzelni, ki veszi meg ezek után a maksai pityókát, amikor köztudott, hogy a megye egyik legszennyezettebb községévé válunk” – fogalmaz a polgármester.
Miközben szétnézünk a faluban, a gazdálkodás esélyeiről is megkérdezem, mint olyan elöljárót, aki mezőgazdasági szakemberként világéletében gazdálkodott, állatokat tartott. A polgármester nem jósol nagy jövőt a kis- és közepes gazdáknak. Úgy véli, a teljes román agrártámogatási rendszer elhibázott, hiszen csak a nagygazdákat karolja fel. „Az egykori kollektív elnökökből és állami mezőgazdasági vállalatok mérnökeiből, vezetőiből erősen megkérdőjelezhető tisztaságú privatizálás során meggazdagodott agrárelit már rég nem szorul állami támogatásra, a pénzek zömét mégis ők zsebelik be. Ez a rendszer teljesen kiszolgáltatottá teszi a gazdatársadalmat” – fogalmaz. Az emberek többségének nem marad más választása, mint városon vállalni olcsó munkabér melletti megélhetést, vagy külföldre távozni.
A polgármester nagy veszélynek tartja a termőföldek elkótyavetyélését, ami rövid idő alatt gyökeresen átrendezheti számos székelyföldi település tulajdonviszonyait. Azt mondja, ha helyi csapatával sikerül még egy mandátumot nyernie, ezen a téren is tenni fog valamit.
Tizennégyszer a DNA-nál
Maksa polgármesterének az esete egyféle rémtörténetként is felfogható. Arról szól, hova vezethet az egymás ellen leszámoló hadjáratot folytató erdélyi magyar politikusok ámokfutása, amelynek mindig a település látja a kárát. Ugyanakkor előtérbe hozza a romániai jogrend súlyos hézagait is, amelynek egyik szembeötlő példája szerint bárkit meg lehet hurcolni igazságtalanul, anélkül, hogy a feljelentőnek baja esne.
A háromszéki település polgármestere ellen 2013 óta egymást érték a feljelentések rendőrségen, ügyészségen, a Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA), illetve a prefektúrán. Olcsó vigasznak tartja, hogy az RMDSZ-es ellenfelei közül kikerülő notórius feljelentők összes ügyészségi, rendőrségi beadványa igaztalannak bizonyult: egyetlen esetben sem kerültek az őt sikkasztással, hamisítással és mindenfajta lopással megvádolók beadványai bíróság elé, az ellene felhozott vádak még az ügyészségi kivizsgálás fázisában megbuktak, minden büntetőeljárást megszüntettek vele szemben. A dióhéjban összefoglalt történet többéves kálváriát takar: csak a DNA brassói székhelyén tizennégy alkalommal járt – egy napra le is tartóztatták –, a többi rendőrségi és „normál” ügyészségi kihallgatások számát már nem is jegyzi. A tortúrának szívinfarktus és egyéb megbetegedések őrzik a nyomait, jogi elégtételre pedig semmi remény, hiszen védőügyvédje szerint Romániában soha nem a feljelentőt büntetik, hanem a feljelentettnek kell ártatlanságát bizonyítania.
Menesztett helyi tanács
Meghurcoltatásának története polgármesteri megválasztása után kezdődött el, amikor hozzáfogott a választási kampányban beígért rendteremtéshez. Számba vette a rendezetlen tulajdonviszonyokat, és egyik első stratégiai lépésként hozzáfogott ezek megoldásához. Így jutott el a turisztikai szempontból is nagy lehetőségeket kínáló 90 hektáros besenyői tó körüli telkek tulajdonjogi tisztázásához. Hamar kiderült, egyik RMDSZ-es kiskirály jogtalanul használt 1,2 hektár területet a tó körüli napozó részen, amely a többi területtel együtt a helyi önkormányzatot illette meg. Per pert követett és a polgármesteri hivatal visszaszerezte a földdarabot, amit liciten egy sepsientgyörgyi cégnek adott hosszúlejáratú használatra, hogy azt turisztikai szempontból a község javára hasznosítsa. Ez volt az a pillanat, amikor az ellentábor zárta sorait és totális háborút indított a polgármester ellen. A 9 tagú helyi önkormányzat 4 RMDSZ-es képviselője visszalépett és meggyőzték az ötödik, független képviselőt is, hogy tartson velük, így a négy néppártos képviselő kevésnek bizonyult a helyi tanács fennmaradásához, amely 2013 nyara óta de facto megszűnt létezni. A polgármester szerint a megyei tanács elnökének, Tamás Sándornak a támogatásával a helyi RMDSZ mindent elkövetett, hogy referendumot szervezzen az előrehozott választások kikényszerítésére, ebbéli igyekezetüket azonban a román prefektus keresztülhúzta. Az új helyzetben a polgármester arra kényszerült, hogy egyedül vezesse a községet. Minden ezzel kapcsolatos törvényt, előírást felkutatott, hogy véletlenül se kövessen el olyan hibákat, amelyek alapján az ellentábor keresztülvihetné menesztését. A megyeszerte elterjesztett összeférhetetlen polgármesterről szóló kép nem zavarta, ő ugyanis senkit nem üldözött el a polgármesteri hivatalból. Épp ellenkezőleg, őtőle szeretett volna az RMDSZ megszabadulni. „Talán egyszerűbb lett volna lemondanom, de nem akartam ezt az elégtételt megadni nekik. Be akartam bizonyítani, hogy bármennyi mocskot rám szórnak, én tisztán kerülök ki belőle. Úgy érzem, sikerült” – magyarázza az elmúlt három esztendő kálváriájának történetét Bács-Benke László. Azt mondja, ő nem gyűlöli az RMDSZ-t. Neki nem a szervezettel van baja, hiszen sok polgármestert ismer, sokukkal jó a viszonya. Ő az RMDSZ árnyékában meghúzódó gazembereket nem tudja elviselni, velük szemben vállalta az ellenzékiség sokéves küzdelmét.
Óriáspince-tető: nem Maksáé a jövedelem
Helyi önkormányzat nélkül a polgármester csak akkora költségvetés fölött rendelkezhet, amely a még működő tanács idejében lett megszavazva. Magyarán, Maksa község 2016-ban is a 2013-as költségvetés sarokszámai alapján költekezhet. Az akkor elfogadott mintegy 1,2 millió lejes költségvetés kiadási oldalát 12 hónapra felbontva költheti el, de tanácsi határozatok hiányában új szerződések, új pénzbevételi források nem jöhetnek szóba. Az önkormányzat hiánya miatt a község sok bevételtől elesett az elmúlt három évben, többek között a megyei tanács által uralt és telekkönyvileg a Maksához tartozó Óriáspince-tető rendezvényeinek potenciális jövedelmétől, bérleti díjaitól is. A megyei önkormányzat által felügyelt pénzleosztás tekintetében a polgármester szerint Maksa az utolsók között szerepel a megyében, csak annyi pénzt kap, amit a törvény szerint kötelezően meg kell kapnia a tanügy és egyéb közintézmények fenntartására. A kevéske pénzből így is sikerült felújítania a középületeket, járhatóvá tette a mezei utakat és a falvak utcáit és mintegy 120 embernek szervezett ingyenes szakképzési tanfolyamot a megyében keresett szakmákban, közösen egy brassói céggel. Legnagyobb eredményének mégis azt tartja, hogy megyei éllovasként Maksán sikerült rendezni szinte teljes egészében a tulajdonviszonyokat.
A Községháza feliratot nemrég váltotta a Polgármesteri Hivatal, miután bírósági döntéssel azzal fenyegették meg, hogy amennyiben a régi feliratot nem távolítja el, visszamenőleges hatállyal mintegy százezer lejes bírságot kell kifizetnie. Mandátuma alatt Bács-Benkének ez volt az egyetlen elveszített játszmája a hatóságokkal, a székely zászlót azonban nem tudta leszedetni a prefektus sem. Furfangos módon a szomszédos telekről lóg be a zászlórúd a polgármesteri hivatal felségterületére...
Nincs kisgazdajövő
Maksa ugrásnyira van a közigazgatásilag Rétyhez tartozó Schweighofer fűrészüzemtől, vagy ahogyan vendéglátóm fogalmaz, a favágóhídtól. Az onnan származó zajártalom és egyéb légszennyeződés elsősorban Maksa lakosságát sújtja, miközben a községnek semmi haszna nem származik belőle, mindössze öt idevalósi lakos dolgozik a gyárban. „A gyárral kapcsolatos legnagyobb baj mégis az, hogy a környéken hihetetlenül felverte a fa árát, az emberek már tűzifát sem tudnak beszerezni, hiszen a fakitermelőknek az éri meg, ha egyenesen a gyárnak adják el a nyersanyagot. Amellett, hogy a környék fafeldolgozó asztalosműhelyei csődbe jutottak, a fahiány súlyosan érinti a lakosságot is” – összegzi a fűrészüzemmel kapcsolatos ellenérveit. Hasonlóan vélekedik a Maksától mindössze egy kilométerre felépített, a Nagyborosnyó községhez tartozó lécfalvi szeméttelepről is, amely ellen elődeinek nem volt kifogása. Azt tartja, bűn a falu lakóival szemben, hogy ilyen közel engedték a házakhoz az évente több ezer tonna szemetet raktározó és feldolgozó üzemet, holott lakott területtől akár 4–5 kilométerre is találhattak volna megfelelő helyet. „El lehet képzelni, ki veszi meg ezek után a maksai pityókát, amikor köztudott, hogy a megye egyik legszennyezettebb községévé válunk” – fogalmaz a polgármester.
Miközben szétnézünk a faluban, a gazdálkodás esélyeiről is megkérdezem, mint olyan elöljárót, aki mezőgazdasági szakemberként világéletében gazdálkodott, állatokat tartott. A polgármester nem jósol nagy jövőt a kis- és közepes gazdáknak. Úgy véli, a teljes román agrártámogatási rendszer elhibázott, hiszen csak a nagygazdákat karolja fel. „Az egykori kollektív elnökökből és állami mezőgazdasági vállalatok mérnökeiből, vezetőiből erősen megkérdőjelezhető tisztaságú privatizálás során meggazdagodott agrárelit már rég nem szorul állami támogatásra, a pénzek zömét mégis ők zsebelik be. Ez a rendszer teljesen kiszolgáltatottá teszi a gazdatársadalmat” – fogalmaz. Az emberek többségének nem marad más választása, mint városon vállalni olcsó munkabér melletti megélhetést, vagy külföldre távozni.
A polgármester nagy veszélynek tartja a termőföldek elkótyavetyélését, ami rövid idő alatt gyökeresen átrendezheti számos székelyföldi település tulajdonviszonyait. Azt mondja, ha helyi csapatával sikerül még egy mandátumot nyernie, ezen a téren is tenni fog valamit.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. április 15.
Pál-Antal Sándor
A székelység története és szimbólumai
Gazdagodik a leltár
Két küllemében is megragadó, értékes könyvvel lettünk gazdagabbak. Kedden délután a szerzőkkel találkozhatott a marosvásárhelyi közönség a Bernády Házban. Örömmel vehettük kézbe A székelység története című ismeretterjesztő kézikönyv második, javított és bővített kiadását, amelyet a Hargitai Megyei Hagyományőrzési és Forrásközpont könyvkiadója adott ki újra, Hargita és Kovászna megye önkormányzatának támogatásával. A második, a többszerzős Székely jelképek pecséten, címerben című könyv egy sorozat negyedik kötete, amely ugyanannál a kiadónál látott napvilágot.
A tankönyv és kézikönyv, illetve a székelység évszázados jelképeit ismertető kötet megjelenése pozitív példa Hargita és Kovászna megye önkormányzatainak összefogására a térség szellemi és kulturális értékeinek, hagyományainak ápolása, az ott dolgozó tudományos kutatók munkájának támogatása érdekében – hangzott el Lőrincz Ildikó, a hagyományőrzési és forrásközpont igazgatójának bevezetőjében. A kiadó munkájáról szólva bejelentette, hogy idei terveik között szerepel A székelység története című kézikönyv román nyelven való megjelentetése is.
A 2013-as első kiadás a székely közösség múltját az ifjúság számára közérthetően összefoglaló első tankönyvnek számított, ami a tanárok és a széles olvasóközönség számára is hasznos kiadványnak bizonyult. Fogadtatásáról a bemutatót vezető Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, akadémikus, a könyv lektora számolt be. Elmondta, hogy a kötetnek nagy visszhangja volt, mert egy régi hiányt pótolt. A magyar részről megfogalmazott kritikai megjegyzések ellenére tapasztalt meleg fogadtatással szemben román részről durva támadások érték a könyvet. Arról, hogy miképpen sikerült ezeket kivédeni, Hermann Gusztáv Mihály történész, egyetemi oktató, a kötet főszerkesztője beszélt. A szerzők meglepetésére a legkeményebb bírálat Marius Diaconescu történész, bukaresti egyetemi tanár részéről érte a könyvet, aki, bár Budapesten doktorált, mégsem az eredeti szöveg alapján, hanem az interneten keringő hibákkal tarkított kalózfordítás alapján fogalmazta meg bírálatát. Erre válaszolt az Adevarul lap hasábjain Hermann Gusztáv Mihály. A román történész által és a sajtóban megfogalmazott bírálatok alapját az képezte, hogy a könyv nem a szakralizált hivatalos román történelmet követte. A szerzők hangsúlyozták, hogy a történelem olyan tudomány, amelynek több narratívája is létezhet. Egy háborúról vagy békéről például a különböző felek különbözőképpen gondolkoznak és fogalmaznak. Ezt az elvet kellene Romániában is elfogadni, mert ugyanazon történések iránt nem érezhet a magyarság ugyanúgy, mint a románok. Ezen túl a bírálatok alapját az képezte, hogy van egy etnikailag különböző régió Románia szívében, amely saját önálló múltképet fogalmaz meg, s ragaszkodik ahhoz.
Kérdésre válaszolva Hermann Gusztáv Mihály elmondta, hogy az elírásokat, apró hibákat, másrészt a megjelent szakmai kritikákat figyelembe véve, ahol indokolt volt, javítottak a szövegen, az illusztrációkon, és úgy született meg a bővített, javított változat. Pál-Antal Sándor szerint a második kiadásra szükség volt, mert a szerzők egy része a polgári korszak és a huszadik század kérdése kapcsán könnyedebbé, közérthetőbbé tette a szöveget.
A tíz szerző közül Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész vett részt a bemutatón. A jelenkor befejező részének szerzője a rendszerváltást követő évek bemutatásakor azt vette figyelembe, hogy a régió hogyan fogalmazza meg önmagát, hogyan talál önmagára. Szerzőtársaihoz hasonlóan az volt a célja, hogy egy regionális öntudatot, önismereti képet adjon a térség lakóinak – válaszolta Pál-Antal Sándor kérdésére.
A kötetben fontos szerepet töltenek be az illusztrációk, amelyek Gyöngyössy János munkáját dicsérik. A második kiadást több mint 30 illusztrációval bővítette, rajzaival hidat építve a szerzők és az olvasók között. Élete egyik legérdekesebb kihívásának tartja ezt a feladatot.
Pál-Antal Sándor bejelentette, hogy a második kiadás nyomán a szerzők bátrabban nézhetnek szembe a jó- és rosszakaró kritikusokkal, és készülőben van egy három kötetre tervezett, 1500 oldalas könyv, amelyben egy jelentős számú népcsoport évezredes történetét részletesebben be lehet mutatni. Addig is a szerkesztők elérték céljukat: tájékoztatni a magyar történelem, s ezen belül a székelység történetének oktatásában nem részesült felnőtteket is a gyermekek mellett, akiknek a könyv készült – tette hozzá.
Székely jelképek pecséten, címerben
Ezt a címet viseli a kedden délután bemutatott második kötet, amely hat szerző alkotása. Létrejöttével kapcsolatosan Pál-Antal Sándor elmondta, hogy 2008–09-ben nagy vihart kavart a székely zászló kérdése. Ezért a két megyei elnök elhatározta, hogy létrehoznak egy szakemberekből álló munkacsoportot, amely kutatásokat végez és tanulmányokat készít a zászlókból kiindulva a székely szimbólumok történetével kapcsolatosan. A Hargita Megyei Hagyományőrző és Forrásközpont mellett 2009-ben alakul meg a felkért történészekből álló Székely Címer, Pecsét és Zászlótörténeti Munkacsoport, amelynek tagjai vállalták, hogy kutatásaik eredményét a központ rendelkezésére bocsátják.
Így született meg a székelység évszázadokon át használt szimbólumairól szóló kötetsorozat tudományos igénnyel, de közérthetően megírt tanulmányokkal.
Az április 12-én Marosvásárhelyen bemutatott könyv a sorozat negyedik kötete. Székely szimbólumok nyomán 2009-ben jelent meg az első, Jelképek a Székelyföldön – címerek, pecsétek, zászlók címet viseli a második (2011), Címer és pecsét a Székelyföldön címmel 2012-ben jelent meg a harmadik, amelyet a bordó színű könyv követ, szép, színes illusztrációkkal ellátva. A Székely jelképek pecséten, címerben kötetet a megjelenését támogató két intézmény, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor ajánlja az olvasók figyelmébe.
A székely püspökök címereiről és pecsétjeiről szóló fejezet szerzője dr. Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa. A csík-, gyergyó- és kászonszéki nemesek állatalakos magánpecsétjeiről Bicsok Zoltán, a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Intézetének munkatársa, Székelyudvarhely város címeres pecsétjéről Mihály János történész, helytörténész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási referense, Udvarhelyszék címeres pecsétjéről dr. Pál-Antal Sándor levéltáros, történész, akadémikus írt tanulmányt. A jelenkorral foglalkozó két szerző a marosvásárhelyi, illetve mezőmadarasi származású dr. Szekeres Attila István hivatásos heraldikus, akkreditált címergrafikus, aki a 20. századi heraldikában használt székely jelképeket elemezte és Zepaczener Jenő történész, nyugalmazott múzeumigazgató, aki Hargita megye új címereit mutatja be.
A sorozat szerkesztése közben összegyűjtött képanyagból (székelyföldi címerek, pecsétek, zászlók), amely több mint 200 reprodukcióból áll, vándorkiállítást állítottak össze, amely erdélyi és magyarországi városok után nagy sikernek örvendett Budapesten a fővárosi levéltárban is.
A bemutató dr. Szekeres Attila István érdekes, tanulságos vetített képes előadásával zárult Marosszék (Maros- Torda vármegye, Maros megye) és Marosvásárhely, Háromszék és Sepsiszentgyörgy címerének alakulásáról.
A munkát a csoport nem tekinti lezártnak addig, amíg fel nem dolgozott adatok vannak a székely szimbólumok terén – hangsúlyozta a kötetet és munkatársait bemutató Pál-Antal Sándor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 18.
Berszán Lajos kanonok aranymiséje
Pappá szentelése után napra pontosan ötven évvel szülőfalujában, Zágonban tartotta tegnap aranymiséjét Berszán Lajos kanonok. Az ünnepi szentmisén zsúfolásig megtelt a katolikus templom, sokan ki is szorultak, a templomudvarban elhelyezett padokon kaptak csak helyet. A templom kicsi, de a mennyország nagy, ott mindannyian elférünk – jegyezte meg miséje előtt a jubiláló kanonok. Nagyszámú küldöttség érkezett a Gyimesekből, egyházi és világi elöljárók vettek részt a szentmisén. Magyarország kormányának küldöttsége is jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezetésével. Az egybegyűlteket Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános köszöntötte elsőként. 50 év nem kevés idő, 50 év papság Isten kegyelme és ajándéka – hangoztatta.
A szentmisét Berszán Lajos mutatta be, aranymiséje jelszavaként választotta: „Isten ígéretét ünneplem, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsolt 56, 5). Prédikált még Kasza Lajos brassói káplán, az ünneplő atya egykori tanítványa. Berszán Lajos, a mindenkori pap bácsi megkérte, ne róla, hanem az evangéliumról beszéljen – vallotta. Megpróbált eleget tenni a kérésnek, de szavaiból úgyis körvonalazódott Berszán Lajos személyisége. Sokak példaképe, rengeteget lehetett tanulni tőle. Másokért élt, mindenét megosztotta. A közösség volt a családja, ő pedig a közösség embere. Abban, amit tett, az erőt mindig a Jóistenbe való belekapaszkodásból merítette, ez segítette gyengeségben, minden kihívásban, minden arculcsapással szemben – összegezhetők szavai. Az Úristennek adunk hálát, hogy ötven éven keresztül bátorította, erősítette egy papnak az életét, általa a közösséget, sokaknak az életét. Az ilyen papi élet ösztönző, a fiatalokat is a tanúságtételre készteti – hangoztatta. A szentmise végén Semjén Zsolt méltatta a kanonokot. Nehéz időkben szentelték pappá, amikor Berszán atyának semmi reális esélye nem volt arra, hogy az ő küldetését véghezvigye. Az egyik oldalon ott volt a pap, másik oldalon az egész Ceauşescu-rezsim. Berszán atya önmagában nem sok, de ő és az Isten minden – parafrazálta Áviai Nagy Szent Terézt. Azért volt az Isten Berszán atyával, mert ráhagyatkozott, őt követte, és ezért az Úristen sem hagyta el – mondta Semjén. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke is szólt az egybegyűltekhez. Berszán Lajos hitét, életét, munkáját sziklára építette. Nemcsak a hit vonatkozásában, hanem fizikai értelemben is. A 90-es évek elején Gyimesfelsőlokon valóban sziklára épített iskolát, ez koronázza meg az atya életútját – mondta a tanácselnök.
Kis József polgármester örömkönnyek között köszöntötte Berszán Lajost polgármesterként és az ünnepelt barátjaként is.
Zárszóként Berszán Lajos mondott köszönetet a jelenlevőknek. Érdekes és megható képekben elevenítette fel gyermekkorát, pappá szentelését, a gyimesfelsőloki líceum alapítását. Hogy az iskola létezik, Istennek köszönhető. Isten angyalain keresztül küldött segítséget – mondta. Hálául a jelenlétért mindenkit kis kínálmációra hívott a templom elé. Kis József ugyanakkor közös ebédre invitálta a jelenlevőket.
A szentmisén kántori szolgálatot teljesített Bálint Róbert, közreműködött a Szent András Kórus, cirányításával, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum énekkara Antal Tibor vezényletével – mindannyian Gyimesfelsőlokról érkeztek az ünnepre. A maga során a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar Bokor Temessy Emma vezetésével énekkel köszöntötte az aranymisés Berszán Lajost.
Az iskolaépítő pap
Berszán Lajos 1943. január 15-én született. 1966. április 17-én Márton Áron szentelte pappá, a püspök nagy hatással volt jelleme alakulására. Csíkszentgyörgyön káplánként kezdte a szolgálatot, majd Magyarszarvaskend ( Kolozs megye), Feltorja és Teke ( Beszterce-Naszód megye) után helyezték Gyimesfelsőlokra, ahol 1982–2000 között szolgált plébánosként. Munkájának eredményeképpen 1993. május 28-án Gyimesfelsőlokon elhelyezték a mai Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapkövét. Az iskolában 1994. szeptember 15-én nyílt meg az első tanév. Berszán Lajos 2007-ig volt az iskola igazgatója. Az életművét jelentő intézményben ma már óvodától líceumig tanulhatnak a magyar és csángó gyerekek, az évek során több ezer diák tanult az iskola padjaiban, kapott szellemi és lelki útravalót az életre.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 18.
Semjén Zsolt Feldobolyban
Segítséget ígért a templomfelújításhoz
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vasárnap Feldobolyba látogatott, ahol megtekintették a református templomot, és további, Nagyborosnyó községet érintő fejlesztési tervekről egyeztettek Kanyó Antal polgármesterjelölttel.
Albert János feldobolyi lelkész tájékoztatta a meghívottakat arról, hogy a templom omlásveszély miatt használhatatlan, anyaországi segítségre is számítanak a felújításhoz, előrelépés, hogy a pályázatokhoz elkészült már a szükséges dokumentáció. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, „a magyar kormány ott tud segíteni, ahol van elképzelés, ahol van terv, és van akarat. Bízom benne, hogy június 5-én a magyar érdeket tartják szem előtt a községbéliek, és a mi támogatásunkkal is elindulhat a fejlődés útján Nagyborosnyó.”
„Az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy ahol az RMDSZ tisztségviselői vezetik a közösséget, ott fejlődik a község is. Nagyborosnyón személyesen fogok kiállni az RMDSZ jelöltje mellett, mert meggyőződésem, hogy a község többet érdemel” – jegyezte meg Tamás Sándor tanácselnök.
– A miniszterelnök-helyettes és a tanácselnök támogatása rendkívül fontos községünk számára, élni fogunk minden lehetőséggel, ami előre viheti közösségünket – jelentette ki Kanyó Antal polgármesterjelölt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 19.
Antal Árpád újra dolgozhat, és indul a választáson (Feloldották a tilalmat)
Ilyen még nem volt Sepsiszentgyörgyön: okafogyottá vált egy rendkívüli tanácsülés, nem kellett szavazni az egyetlen napirendi pontról, mert visszavonták. Véletlenül alakult így, de Antal Árpád polgármester tegnap délben a sajtósok sora előtt vonult be a városháza tanácstermébe, hogy újra átvegye hivatalát, miután a korrupcióellenes ügyészség arról értesítette, hogy feloldotta a munkavégzésre vonatkozó tilalmat.
Az ülést azért hívták össze, hogy Sztakics Éva alpolgármester ideiglenes városvezetői megbízását meghosszabbítsák, erre azonban nem került sor, csak néhány köszönő- és üdvözlőbeszéd hangzott el. A valóban rendkívüli ülést követő sajtótájékoztatón Antal Árpád köszönetet mondott munkatársainak, a városlakóknak, és bejelentette, hogy újra megpályázza a polgármesteri tisztséget. Azt is elmondta: továbbra is bírósági felügyelet alatt áll, az élet tehát nem lesz könnyebb a következő időszakban, hanem másképp lesz nehéz.
Mindenki mosolygott, amikor az RMDSZ-frakcióvezető, Miklós Zoltán bejelentette, hogy a napirenden szereplő határozattervezetet visszavonják, a sepsiszentgyörgyiek imái meghallgatásra találtak, újra van választott polgármester.
Sokkal jobb volt most bejönni, mint hatvan nappal ezelőtt elmenni – válaszolt Antal Árpád, aki elsősorban a munkatársainak mondott köszönetet, mert „ebben a két hónapban úgy élt tovább a város, hogy nem volt érezhető, nem vagyok az épületben”. Külön megköszönte Sztakics Éva alpolgármesternek a hozzáállását – „jó volt olvasni, hogy haladnak a dolgok” –, és a sepsiszentgyörgyieknek, hogy ebben a városban az élet tovább tud menni. Bebizonyosodott, hogy senki sem pótolhatatlan, és hogy az elmúlt években meghozott áldozatok nem voltak hiábavalóak – jelentette ki, és hozzátette: nagyon büszke „a csapatra, a munkatársakra, Sepsiszentgyörgyre és a sepsiszentgyörgyiekre”. Az épp hiányzó román tanácstagoknak is megköszönte, hogy kiálltak mellette, és elmondta, hogy a város sok román polgára is kifejezte támogatását, ami azt jelzi, hogy megerősödött a kapcsolat a magyar és a román közösség között, és „már ez is megérte”. Végül így összegzett: erősebbek lettünk, bölcsebbek, fel a fejjel, megyünk előre; még jobban kell dolgoznunk, mert nagy a várakozás.
A tanácstagok részéről – a taps elültével – elsőként Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes kért szót, és általános derűt keltett. Annyi Szent György-napot megértünk már, és ez valódi örömünnep, mert látunk ebben az országban is világosságot, ha nem is mindenki. Keletről jön a fény, és Bukarestben is világosodnak – vélekedett, majd így folytatta: minden embert a munkája minősít, és nem mindenki helyettesíthető, mert a talentumokat nem egyformán mérik. Látszik a városon Antal Árpád munkája, bár amikor indult, nem gondoltuk, hogy ez lesz belőle. Végül felajánlotta segítségét: „öreg vagyok, de megfogom a kardot is, ha kell” – ígérte. „Nagyon nehéz volt Antal Árpád nélkül dolgozni, hiszen ő mutatta mindig az utat. Próbáltunk úgy eljárni, ahogy gondoltuk, hogy ő tenné, de voltak nehéz pillanatok, kétszer is, amikor emberek omlottak össze. Lelki trauma volt mindenkinek az eltiltása, és határtalan az örömünk, hogy visszajöhetett, miután hatvan napig nem is beszélhettünk vele” – mondta a megbízott városvezetőből újra alpolgármesterré vált Sztakics Éva, aki azon reményét is kifejezte, hogy nem okozott csalódást. A visszatért elöljárót Czegő Zoltán is üdvözölte, és ezzel az ülés le is zárult, de a tanácstagok csak az asztaltól távoztak, a terem hátsó részében ülve végighallgatták a sajtótájékoztatót is. Bevezetőül Antal Árpád újra megköszönte mindenki munkáját és támogatását, és ezúttal Tamás Sándor megyeitanács-elnököt is kiemelte. Elmondta: akkor derül ki, hogy milyen egy ember, amikor hatalmat kap, vagy ha baj van. Voltak, akik a munkát vállalták a bajban is, és jó érzés, hogy Sepsiszentgyörgyön van, aki folytassa, ha úgy alakul. A B terv az volt, hogy Miklós Zoltán induljon a polgármesteri székért, és Tóth-Birtan Csaba erősítse őt – közölte. De most már eldőlt, hogy a harmadik mandátumra is vállalkozik, ha ezt nem tiltják meg, a következő napokban tehát benyújtja pályázatát; a tanácsosi lista is elkészül határidőre. Megható volt, hogy tízezernél többen írták alá a jelöléséhez szükséges íveket, köztük sok román is: ezt a típusú egységet nem érezte eddig, de bízik abban, hogy mindannyian nyerünk, ha átvészeljük a következő időszakot. Legsürgősebb tennivalójának a munkába való visszarázódást, a munkatársakkal való beszélgetést nevezte meg. Kicsit gyorsan történtek a dolgok, tegnap délben kapta meg az értesítést, hogy visszatérhet a munkahelyére, és azonnal jött is... Újságírói kérdésre válaszolva Antal Árpád elmondta: csak a munkavégzésre és a munkatársakkal való kapcsolattartásra vonatkozó tiltás feloldását kérte az ügyészségtől, és nagyon örvend, hogy az ügyész döntése alapján került erre sor, nem pedig bírósági fellebbezés során. Továbbra is bírósági felügyelet alatt áll, de az nem zavarja, hogy hetente egyszer-kétszer be kell mennie a rendőrségre aláírni, vagy hogy nem távozhat az országból; amúgy a számára kiszabott intézkedéseket és korlátozásokat az elmúlt hatvan nap alatt betartotta. Az volt a legnehezebb, hogy nem mehetett be dolgozni, de a polgármesteri munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni – jelentette ki. Az ellene folyó eljárásról nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy ha az igazságot keresik, akkor nyugodt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 22.
Magyarul is a kórházakban
Törvénytervezetet nyújtott be szerdán az RMDSZ a képviselőházban, amely rögzítené: azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt, anyanyelven beszélő személyzetet is alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben.
Ez azt jelentené, hogy az egészségügy mellett a szociális ellátást biztosító intézményekben is – például gyerek- és öregotthonokban – alkalmazzanak az adott kisebbség nyelvén beszélő alkalmazottat. Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a jogszabályjavaslat kidolgozója közölte: ezzel a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat kívánják gyakorlatba ültetni, amelyet Románia 1995-ben írt alá, de még mindig nem ültette gyakorlatba. A törvénytervezetet többek között annak az olaszteleki lánynak az ügye tette aktuálissá, akit egy kolozsvári orvos azért alázott meg, mert nem beszélt jól románul. (RMDSZ)
A „SPÁGA” , a bíró ÉS AZ MPP. „Nemzeti válogatottat kell csináljunk” – hangsúlyozza Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint, amely előbb a YouTube videomegosztón jelent meg (Cs E névvel töltötték fel), majd feltűnt a Legyen ELÉG Facebook-csoport oldalán is. A feltehetően zárt körben elhangzott beszélgetésen Biró kendőzetlenül beszél azokról a megfontolásokról, amelyek alapján szövetségre léptek az RMDSZ-szel. „A Magyar Polgári Párt a maga 10 százalékával, amikor parlamenti választások vannak, legyen ott, és a 27 bejutó helyre két-három embert mi delegáljunk, a súlyunknak megfelelően” – mondja a politikus, majd így folytatja: „Ez egy ilyen kurva ország, balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó, a Dâmboviţa partján hogy kell eljárni, ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, akkor a polgármestereim kigazdálkodják a spágát, és elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket, és a következő négy évben meg tudják nyerni újra a választásokat.” Biró ezután arról értekezik kissé meglepő fordulattal, hogy az MPP összemosása az RMDSZ-szel, a szövetségre való „rátolása” tudatosan kitalált stratégia, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt boszorkánykonyháján főzött ki Demeter Szilárd, Tőkés László egykori irodavezetője, hogy a Néppárt így szerezzen magának több szavazatot. Megemlíti azt is, hogy a polgáriaknak azért lett kevesebb polgármesterük, mert például Tamás Sándor háromszéki tanácselnöknek „kurva jó receptje” volt a választásokon. A hangfelvétel elkészülésének és kiszivárgásának körülményei egyelőre ismeretlenek.
(Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 22.
Látlelet Székelyföldről
Gazdaságfejlesztési munkakonferenciát szervezett csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, az Orbán Balázs Intézettel, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társasággal partnerségben.
Az eseményen mutatták be először a Székelyföld fejlesztésének és fenntarthatósági tényezőinek vizsgálata című tanulmányt, megelőzve a budapesti ismertetőt, ahol egyébként a megrendelő NSKI székhelye is van. „Átfogó és a turizmusra is kiható kutatás terméke a kötet” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy Székelyföld tekintetében hiánypótló munkáról van szó.
A tanulmány alapjául szolgáló kutatást egyébként kizárólag székelyföldi szakemberek végezték, az elkövetkezőkben pedig fontos lenne az önkormányzatok képviselőit, gazdasági szereplőket is bevonni a stratégia megvalósításába – mondta még el Tamás Sándor, kiemelve, szükséges meghatározni azt az öt-hat kiemelt fontosságú kérdéskört a stratégia szempontjából, amelyekhez az elkövetkezendőkben megkereshetik az anyagi forrásokat.
Lázár Ede, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánhelyettese kifejtette, az intézmény – a kutatások és oktatási tevékenység mellett – igyekszik itthon tartani a régió fiataljait, hogy a tanulmányok után itthon építsék fel életüket. Ennek megfelelően az elkövetkező időszakban sem zárkóznak el az együttműködéstől.
Az elmúlt huszonöt évben nem készült ilyen szintű látlelet Székelyföldről – mondta Szász Jenő, az NSKI vezetője. Kiemelte, a maga nemében egyedi kezdeményezésnek az a legnagyobb erénye, hogy nulladik kilométerkövét képezheti a közös székelyföldi fejlesztési stratégiának. A megyék egyrészt külön-külön vannak bemutatva a kiadványban, ugyanakkor megtalálható benne a történelmi Székelyföld átfogó elemzése is. „Minden erőforrás fontos egy régió stratégiájában, a humánerőforrás pedig kiemelten, hiszen jövőt építeni csak a fiatalokra lehet” – jelentette ki Szász Jenő.
Nagy Benedek, a kutatás projektvezetője elmondta, a kiadvány jóval több mint Székelyföld gazdaságának belső állapotfelmérése: statisztikákra, mozgósítható erőforrásokra alapozva a mezőgazdaság, a turizmus, az ipar és egyéb fontos gazdasági szegmensek fejlesztési lehetőségeiről végeztek elemzést. Ennek köszönhetően olyan fontos következtetéseket vontak le a kutatók, miszerint a székelyföldi megyék nem számítanak eltartottnak, a régióból külföldre emigrált személyek száma pedig megközelítőleg 80 ezer fő, ami Kovászna és Hargita megye összlakosságának több mint tíz százaléka.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. április 23.
Felmérés Székelyföld állapotáról
Vaskos dokumentumot, Székelyföld jelenlegi állapotáról szóló tanulmánykötetet mutattak be csütörtökön délután Sepsiszentgyörgyön. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet megrendelésére különböző szakterületek fiatal kutatói, elsősorban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai vállalták a munkát, féléves kutatás, majd még féléves „összerázás” után látott napvilágot a térségünk jelenlegi helyzetét bemutató munka, mely alapul szolgálhat egy fejlesztési stratégia kidolgozásához.
Megtisztelőnek nevezte Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hogy elsőként Háromszéken ismertetik a hiánypótló anyagot. Felhívta a figyelmet, hogy ez csak az első állomás, amelyet Kovászna és Hargita megye által egyaránt elfogadható fejlesztési stratégiának kell követnie, majd ütemtervnek konkrét napirendekkel, melyeket belső jogrendjévé tehet a két önkormányzat. Háromszék stratégiája elkészült, Potsa-terv a neve, az is felhasználható, hogy e jelenlegi dokumentum kivitelezési tervvé csúcsosodjék – mondotta.
A kutatók nevében Lázár Ede, a Sapientia dékánhelyettese kiemelte, a fiatalok számára kell jó megélhetést biztosító Székelyföldet teremteni, hogy ne kényszerüljenek máshol kamatoztatni itthon megszerzett tudásukat. A 18 fős csapat munkájának értékét az adja majd, ha felhasználják a döntésekben is – fogalmazott.
A tanulmányt kezdeményező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő elmondta, azért időzítették mostanra és ide a dokumentum bemutatását, „mert Szent György Napokon Sepsiszentgyörgyre figyel a világ”. Kiemelte, a rendszerváltás után nem készült ilyen látlelete Székelyföldnek, nem volt egyszerű munka, hisz nem alapozhattak csak a hivatalos statisztikai adatokra, ugyanakkor dilemmát okozott Maros megye kezelése is, nehéz volt leválasztani székelyföldi részét, az ottani jobb gazdasági adatok pedig torzították volna a teljes képet. A tanulmány végül összeállt, abban a három megye külön-külön is értékelhető, és székelyföldi egységes áttekintést is nyújt. „Született egy nagyszerű dokumentum, egy kilométerkő, amely megmutatja, hogyan állunk, honnan indulunk” – hangsúlyozta. Nyomatékosította, a közös munkát folytatni akarják, ennek akkor van értelme, ha bekapcsolódnak az önkormányzatok, a vállalkozói szféra, a különböző társadalmi szervezetek. Közös gondolkodásra, cselekvésre hívnak mindenkit, hogy felépítsék Székelyföld mozdonyszerepét – mondotta. Szászt követően munkatársa, Molnár György a Nemzetegyesítési Fejlesztési Program megvalósításának Székelyföldi vonatkozásairól beszélt. Nagy Benedek, a Sapientia tanára, a kutatás koordinátora munkájukat mutatta be, eredményeiket összegezte röviden. A székelyföldi megyék gazdasági állapotának felmérését tűzték ki célul, stratégiai irányokat, javaslatokat nem tartalmaz a kötet. Nagy hangsúlyt kapott a gazdasági rész – ez képezi a kötet gerincét –, és tanulmányozták a gazdaságra ható tényezőket is: a minőségi és mennyiségi szempontból is elégtelen humán erőforrásokat, a természeti nyersanyag erőforrásokat, a gazdaság szerkezetét, teljesítményét, a külső erőforrásokat. Sikerült néhány tévhitet megcáfolniuk, többek között azt, hogy Kovászna és Hargita megye eltartott lenne – mondotta. Bemutatta a tanulmány szerkezetét: az első két fejezetben a természeti erőforrásokat és az infrastruktúra állapotát elemzik, a középső rész a közpénzügyekről szól ipari és vállalkozási szinten, a közszolgáltatások területén, eddig nem ismert módon sikerült feltérképezniük a mezőgazdaságot, a turizmusról sokan sok mindent megírtak már, így igyekeztek kicsit továbbgondolni a statisztikai számokat, és újabb adatokat felsorakoztatni, mély elemzés készült a pénzintézetek és a külföldi befektetések helyzetéről, és felmérték az EU-s támogatások lehívásának állapotát is. Elmondta, végig törekedtek arra, hogy ne csak a székelyföldi megyék állapotát ismertessék, viszonyítási alapként a romániai átlagadatokat is feltüntették. Számba vették a regionális önállóság és fenntarthatóság szempontjából stratégiai kérdéseket, az oktatást, illetve a migrációt és kivándorlást is. A már említett okokból, hasonló szerkezetben, de külön jelenítik meg Maros megyét. Nagy Benedek beszélt munkamódszerükről, forrásaikról, adatigénylési nehézségeikről. Céljuk volt előkészíteni a terepet egy későbbi stratégia, egy gazdasági autonóm modell megalapozásához, legyen egy anyag, mely alapul szolgál, hogy egyáltalán létrehozható-e, életképes-e az autonóm Székelyföld.
Az általános bemutatást követően a jelen levő kutatók külön-külön ismertették az általuk felmért területek érdekesebb következtetéseit, majd egy kávészünet után a jelen levő háromszéki szakemberekkel vizsgálták a továbblépési lehetőségeket.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 26.
Szilágyi szerint Biró és Kovács egy követ fújnak
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egy Lebuktak és megbuktak című nyilatkozatban reagált a Magyar Polgári Párt elnöke körül kirobbant, Biró Zsolt „csúszópénzes” beszéde okozta politikai botrányra. Alább olvasható.
„Bíró Zsolt kiszivárgott ’spágás’ beszéde egyértelművé tette: a Magyar Polgári Párt elnöke és elnöksége erkölcsileg már rég, politikailag viszont a napvilágot látott marosvásárhelyi beszéd után végleg megbukott.
A felismerés elkerülhetetlenné vált: az MPP országos elnökségének bukása magával rántja a márkanevet, a fenyőfát is. Tudnivaló, hogy a párt több helyi szervezete már régóta konfliktusban áll az MPP központi vezetőségével. Számos tisztességes helyi vezető és tag is hangot adott annak, hogy szégyelli országos elöljáróit és politikájukat. A most kiszivárgott beszéd után nem csodálkozhatunk a becsületes, autonómiapárti és korrupcióellenes emberek véleményén és indulataikon.
A bukaresti korrupció és a politikai megfélemlítés és megvásárlás kapcsán Bíró Zsolt nem véletlenül emlegeti Tamás Sándort. Korrupciós ügyei kapcsán a már régen megtépázott hírnevű RMDSZ után most az MPP országos vezetői is felsorakoztak a balkáni oldalon. A kialakult helyzet annál is súlyosabb, hogy nem tudhatjuk, még mi derül ki a Magyar Polgári Párt központi vezetőségéről, valamint az MPP–RMDSZ-paktum titkos záradékairól. E paktum a magyarázata Kovács Péter RMDSZ-főtitkár Bíró Zsoltot minden áron mentegetni akaró, szerecsenmosdató nyilatkozatainak. Egy azonban biztos: ha számukra a ’kiállni, kiharcolni, képviselni’ jelszavak azt jelentik, amiről Bíró Zsolt szégyenérzet nélkül beszélt, úgy kijelenthetjük, nem kérünk módszereikből és politikai hitvallásukból!
Világosan kell látnunk: az erdélyi magyarok nem kérnek a korrupt politikusokból!
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként – tagságunk és országos elnökségünk nevében – állíthatom: az általunk felvállalt politikai értékekkel, nemzeti programunkkal és célkitűzéseinkkel gyökeresen ellentétesek azok a módszerek és eljárások, melyeket Bíró Zsolt egy személyben is megjelenít. Épp ezért elhatárolódunk tőle és híveitől, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a bukaresti ügyeskedések és a Bíró Zsolt által szorgalmazott csúszópénz-politika helyett, egy új, átlátható és tiszta politikát képviseljünk.”
itthon.ma//erdelyorszag
2016. április 29.
A prefektus támadja ( Székely zászló a megyeházán)
Az adományként kapott székely zászlót elfogadó határozat visszavonását kéri a kormánymegbízott Kovászna Megye Tanácsától. A tegnapi közgyűlésen többségi szavazattal elvetették a kérést. Az adományozó Kulcsár-Terza József felháborítónak tarja a prefektus lépését.
Kovászna Megye Tanácsának februári soros ülésére Kulcsár-Terza József székely zászlóval vonult be a tanácsterembe, és az elnök jóváhagyásával kitűzte azt az Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. A Magyar Polgári Párt megyei önkormányzati képviselője kérte, hogy az adományt tanácsi határozattal fogadják el, és iktassák be azt a megye ingó vagyonába, mert fél, hogy eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket. Az adományt a márciusi soros ülésén egyöntetű szavazattal határozatban fogadta el a közgyűlés. Jelezzük: úgy adódott, hogy csak a magyar pártok képviselői voltak akkor jelen. Az áprilisi soros ülésen, tegnap Tamás Sándor tanácselnök napirend előtt ismertette Sebastian Cucu kormánymegbízott levelét, melyben az adományt elfogadó tanácsi határozat visszavonását kéri. A dokumentumból kiderül: a prefektus törvénytelennek tartja az „úgynevezett székelyföld” zászlajának kitűzését. A levélben hétszer fordul elő a Székelyföld kifejezés, mindannyiszor kisbetűvel, idézőjelbe téve, és megbélyegző jelzővel: úgynevezett. A kormánymegbízott elmélete szerint a szóban forgó zászlót Hargita Megye Tanácsa saját megyezászlóként fogadta el, ezért nem lehet az Székelyföld zászlaja. Későbbi magyarázkodásában jelzi, hogy nem hivatalos Hargita megye zászlaja, mert az ottani prefektus megtámadta a határozatot. Amennyiben mégsem Hargita megye zászlajáról, hanem Székelyföld zászlajáról lenne szó, annak az ülésteremben való kitűzése a Románia nemzeti jelképeit szabályozó törvénybe ütközne – érvel a prefektus. Különben is, Románia és az Európai Unió zászlaján kívül bármely más jelkép kitűzése tilos – teszi hozzá. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi nemzeti közösségek kitűzhetik saját lobogóikat, de azt is csupán bizonyos rendezvények idejére, semmiképpen sem állandó jelleggel – folytatja Cucu. A székely zászló kitűzését törvénytelennek tartva, a prefektus felszólítja a megyei tanácsot határozata visszavonására, ellenkező esetben megtámadja azt a közigazgatási bíróságon. Tamás Sándor jelezte, hogy a kormánymegbízott érvelése során jogi bonyodalomba keveredett. Kulcsár-Terza József felszólalásában felháborítónak nevezte a prefektus intézkedését. Hasonlattal élt: ez olyan, mintha azt kérnők tőle, ha hazamegy, mondja meg a két fiának, hogy mától kezdve nem az apjuk. Nem fogadhatja ezt el. Nem mondhatunk le a székely zászlóról. Utalt arra is, hogy korábban a kormánymegbízott a magyar himnuszt üldözte. Végül felhívással élt: Védjük meg közösen szimbólumainkat! Az elnök szavazásra bocsátotta a prefektus kérését. A magyar pártok képviselői elvetették, Cziprián-Kovács Loránd liberális tanácstag tartózkodott, a jelen levő két szociáldemokrata képviselő, Sabin Calinic és Iosif Radu a prefektus kérése mellett szavazott.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 4.
Megtartotta kampányindító küldöttgyűlését a háromszéki RMDSZ
Megvalósítások, beszámolók a közös munkáról, polgármester- és tanácsosjelöltek bemutatása, tervek és Áprily Lajos: Pisztrángok kara című verse – így indult az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének kampányindító küldöttgyűlése kedden a Kovásznai Művelődési Központban több mint 250 résztvevő jelenlétében.
Gyerő József, Kovászna város polgármesterjelöltje az elmúlt évek megvalósításainak ismertetése után terveiről is beszámolt. „Városunk egy erős és dinamikus helyi közösséggé kell váljon, a hazai és a nemzetközi turizmus ismert és elismert helyszíne kell hogy legyen. Olyan turisztikai desztináció, amely a versenyképesség alapvető kritériumainak megfelel. A jövőben a turizmus minden formája a város lakosságának érdekeit kell szolgálja. 16 év helyi tanácsosi tevékenység után be kellett látnom, hogy a polgármesteri tisztséghez rendelt hatáskörök gyakorlása biztosíthat csak igazán esélyt megtalálni és kiaknázni azokat a város és közösségépítési lehetőségeket, melyek közelebb vihetnék városomat az említett jövőkép beteljesedéséhez.”
A jelölt kiemelte, csapatával, a Szövetség helyi tanácsosjelöltjeivel olyan fejlesztési programok elindításáért és kivitelezéséért fognak dolgozni, amelyek az infrastrukturális befektetéseket, a városképjavítást, a gazdaságot és agráriumot, a turizmus fellendítését, a gyógyítási-rekreációs szolgáltatások modernizálását, a munkaerő-piaci gondok kezelését, a kultúrát és közösségfejlesztést, a város regionális szerepének növelését célozzák meg.
„Azokat az elvárásokat szeretném teljesíteni, amelyeket a lakosság az életminőség, a foglalkoztatottság, a saját jövőkép tekintetében megfogalmazott. Tenni szeretnék azért, hogy a kovásznai fiatalok itthon teremthessenek otthont maguknak. Összefogásra van szükség.
Olyan projekteket akarunk véghezvinni, amelyekhez minden támogatóra szükség van. Kell a városlakók támogatása, de kell a Szövetség helyi, széki, megyei, országos szintű képviseletének segítsége.”
Kovács Péter: bátor vezetőkre van szükség
„Bátorságra van szükség, hiszen láthatjuk, olyan időket élünk, amikor sarokba akarnak minket szorítani. Bátor vezetőkre van szükség, akik megvédik a közösséget, megteremtik a magyarok biztonságát, akik nem hátrálnak meg a hatósági visszaélések láttán, akik akkor is mennek előre, amikor az energiájuk egy részét a gáncsoskodások visszaverésére kell fordítaniuk. Itt a teremben egytől egyig bátor emberek ülnek. Azok a vezetők, akikre a helyi közösségek a sorsukat rábízzák. Azok a vezetők, akiket összeköt egy Szövetség, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az az RMDSZ, amely az egyetlen erős és felelős politikai alakulat, amely eddig is a magyarlakta települések fejlesztéséért dolgozott, építette a közösséget” – hangzott el Kovács Péter ügyvezető elnök beszédében a kampányindítón.
Meggyőződése szerint 2016-ban az RMDSZ jelöltjei szolgálatra jelentkeznek: szolgálni akarják az erdélyi magyar embereket, Székelyföldet, azokat a helyi közösségeket, akik megbíznak bennük. „Itt, Háromszéken büszke és szorgalmas emberek élnek, akik tudnak jövőt építeni. Ha valaki végigmegy a településeinken, biztosan látja azokat a változásokat, amelyek az elmúlt évek munkájának az eredményei. Ez azért volt lehetséges, mert a mi csapatunk mögött ott állt a magyar közösség elsöprő többsége” – hangsúlyozta, majd hozzátette, „Új ember, új lendület" áll a zászlaján azoknak a kollégáknak, akik első mandátumukra vállalkoznak, „Kiszámítható fejlődés. Biztos jövő", mondják azok, akik mögött már több éves munka áll. „Meg fogjuk szerezni a célul kitűzött több mint 50 ezer szavazatot Háromszéken, nyerni fogunk abban a 40 közigazgatási egységben, ahol a saját színeinkben, vagy az összefogás égisze alatt indítunk polgármesterjelöltet. Növelni fogjuk a megyei tanácsosaink számát. Sikerülni fog, mert szeretjük Székelyföldet, élhető és szerethető településekért dolgozunk. Hajrá magyarok, hajrá székelyek, hajrá Erdély, hajrá Székelyföld!“ – buzdított Kovács Péter.
Tamás Sándor: hiszünk abban, amit csinálunk!
„Eljött a számadás ideje is. Az elmúlt évek alatt sok minden történt: vannak eredményeink, amelyekre büszkék vagyunk, vannak megkezdett munkák, amelyeket folytatni akarunk. Vannak olyan terveink is, amelyeket korábban elkaszáltak, de nem adjuk fel: ezeket is véghezvisszük, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld olyan hely legyen,
ahol érdemes élni” – fogalmazott beszámolójában Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
A küldöttgyűlésen az elnök hangsúlyozta a politikai összefogás eredményességét is. „Nagy szervezet vagyunk, aminek nem csak pozitív következményei vannak. Sokan sokfélék lettek a szervezetben, sok helyen a belső ellentétek megnőttek, ez az óvatosságunkat kell hogy megerősítse. Úgy tűnik, van, aki elfáradt. Barátság az barátság, de eredményt kell elérni. A választással nem széket, hanem munkát kapunk. Választást nyerni jó dolog, erre készülünk, de a győzelem csak belépő. Belépő, hogy tettekre válthassuk a szavakat, hisz régi törvény: végül mindig a tettek számítanak. Talán azért is ilyen sikeres és hosszú a történetünk, mert az emberek tudják, mi vagyunk azok, akik cselekednek, akik teljesítik, amit vállaltak. Akik megoldják azokat a problémákat, amelyeket az emberek ránk bíznak. Sokan azt is gondolják, ez a siker kulcsa. Meglehet, de legalább ilyen fontos, hogy mi jól ismerjük azokat, akiket képviselünk. Jól ismerjük a saját fajtánkat, erényeit, hibáit, erősségeit és gyengeségeit. És mert hiszünk abban, amit csinálunk. Hiszünk Székelyföldben!”
Antal Árpád: tudjuk, hogy félelemre nem lehet jövőt építeni
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Bethlen Gábor erdélyi fejedelem gondolataival indította beszédét, azt kívánva az egybegyűlteknek, hogy ezek vezéreljék munkájukat: „Nem lehet mindent megtenni, amit, kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.” Antal kiemelte: „sokszor többet szeretnénk megtenni, valószínű választóink is sokszor többet várnak el tőlünk. Azt hiszem, ha minden este úgy fekszünk le, hogy tudjuk, mindent megtettünk, amit lehet, akkor elérjük azt, amit mindannyian szeretnénk, hogy egy sikeres közösséget képviseljünk. A mi harcunkat nem fogja más megvívni helyettünk, csak rajtunk múlik az, hogy milyen lesz Székelyföld, az erdélyi magyarság jövője.”
A polgármester szerint a székelyföldi embereknek oda kell figyelniük arra, hogy megmaradjanak magyarnak és kiálljanak közösségükért. „Számunkra a politika hivatás, a közjó érdekében cselekszünk, és nem engedjük el annak a kezét, aki bajban van. Megtanultuk az elmúlt években, hogy együtt kell dolgozni, e nélkül nem tudunk eredményesek lenni. Tudjuk, hogy a félelemre nem lehet jövőt építeni. A világ is megváltozott körülöttünk, nem elég erősnek és okosnak lenni, fogékonynak kell lenni a változásra. Fontos az, hogy hitet adjunk az embereknek. Minél nagyobb dolgokat álmodunk, annál nagyobb erők fognak megmozdulni ellenünk, de nekünk nagy dolgokat kell álmodnunk és ezekért az álmokért dolgoznunk kell. Jövőbeli céljaink, hogy rendezett településeink legyenek, erős munka-morállal, szülőföldjüket szerető, öntudatos és környezetüket tisztelő emberek éljenek itt Székelyföldön.”
Az RMDSZ háromszéki kampányindító rendezvényét Áprily Lajos: Pisztrángok kara című verse színesítette Nagy Alfréd előadásában.
maszol.ro
2016. május 6.
Megnyílt a Székely Fesztivál a Millenárison
Május 6-ától, péntektől vasárnapig hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű gyermekprogramokkal várja a látogatókat a II. Székely Fesztivál a Millenáris parkban.
A rendezvény célja, hogy ne csak Székelyföld értékeit, gasztronómiáját, művészetét, hagyományait és vendégszeretetét mutassa be, hanem mindezeken keresztül azt is, hogy Budapesttől több száz kilométerre ugyanolyan gondolkodású emberek élnek, mint az anyaországban – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fesztivál pénteki megnyitóján.
Kiemelte: a nemzeti kormány törekvése, hogy Székelyföld és az anyaország közötti kapcsolatok egyre erősebbé és sokrétűbbé váljanak.
"Székelyföld a magyar korona legszebb gyöngyszeme" – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, aki arról is beszélt, hogy az olyan hagyományos mesterségek bemutatkozása mellett, mint a kosárfonás, a nemezelés vagy a bútorfestés a vidék turisztikai kincsei is kiemelt helyen szerepelnek a három napos programban.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelyföldiek számára nagy öröm és kiemelten fontos, hogy kulturális és gazdasági értékeiket bemutathatják a fővárosban. „Örvendetes, hogy Kárpát-medence és a teljes magyar közösség értékeinek bemutatására lehetőséget biztosít a kormány, mert a kulturális és a gazdasági értékek azok, amelyek igazán képesek összekötni egy nemzetet" – emelte ki.
Hozzátette: ez a rendezvény mérföldkő a székelység történetében, mert fontos lépés a nemzet újraegyesítésének folyamatában.
A fesztiválon a székely kulturális és gasztronómiai értékeket bemutató programok mellett mintegy száz székely kézműves, őstermelő prémium minőséget képviselő kínálatából, egyebek mellett sajtok, vadhúsok, mézek és más termékek közül válogathatnak az érdeklődők, de lesz káposztamaraton és felvonul az Erdélyi Pálinka Lovagrend is.
A nagyszínpadon Hargita és Kovászna megye táncai és zenéi kerülnek a középpontba, a gyerekeket pedig mára jórészt elfelejtett népi mesterség bemutatójával, a Székelyföldi Legendáriumban pedig rajzfilmvetítésekkel várják.
MTI
Erdély.ma
2016. május 7.
Megfélemlítésre panaszkodnak (Kampányban az Erdélyi Magyar Néppárt)
„Több helységben, de főleg Felső- Háromszéken megpróbálják megzsarolni, megfélemlíteni, helyenként pedig meg is akarják venni tanácstagjelöltjeinket, ami nem fér bele a politikai életbe, ezért én minden lehetséges eszközzel meg fogom védeni jelöltjeinket az RMDSZ-szel szemben” – szögezte le tegnapi sajtótájékoztatóján Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök arra kérte, hagyjon fel a vádaskodással.
Balázs Attila hangsúlyozta: jogilag az felel a zsarolásért, aki végrehajtja, nem pedig az, aki utasítást ad erre, majd hozzátette: jogászokkal, ügyvédekkel védi meg a Néppárt embereit. Balázs azt is elmondta, a Néppárt tiszta kampányt folytat. Meglátása szerint ez nem jelenti azt, hogy a konkrét tényekről nem fognak beszélni, „a mocskot beseperik a szőnyeg alá”, hanem elmondják az embereknek azt, amit bizonyítani is tudnak. Arra az újságírói kérésre, hogy állításait támassza alá példákkal, Balázs Attila azt válaszolta: neveket nem árul el, de vannak falvak, ahol odamennek az ellenőrök, ahol a jelölt valamilyen műhelyt működtet, és figyelmeztetik, hogy másnap kiszáll oda a gazdasági rendőrség. Máshoz a tűzoltókat küldik ellenőrzésbe. „Az emberek nem félnek, nem erről van szó – hangsúlyozta Balázs –, mehetnek nyugodtan ellenőrizni, mivel dolgoznak, de ez már pszichológiai zsarolás, tulajdonképpen megfélemlítés.” Ha nem szűnik meg a zsarolás, a bírósághoz fordulnak – hangoztatta a megyei elnök.
Megkeresésünkre Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök reagált az elhangzottakra. Elmondta: Balázs Attilát jó szomszédnak (a két politikus a Fortyogó utcában lakik – a szerző megjegyzése), viszont komolytalan politikusnak tartja, hiszen egyrészt konkrétumok nélkül vádaskodik, és olyan vádakat fogalmaz meg, amelyek, ha igazak lennének, akár bűncselekmények lehetnének. Ugyanakkor arra kérte a Néppárt megyei elnökét, Balázs Attilát, a politikust, hogy hagyjon fel ezekkel az „álomszerű vádaskodásokkal”.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 9.
A Magyar Szórvány Napját tartották Brassóban
Megkerülhetetlennek kell lennie a magyar érdekképviseletnek a bukaresti parlamentben ahhoz, hogy a magyarság népességarányosan jusson költségvetési forrásokhoz és támogathassa szórványintézményeit - hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön a Magyar Szórvány Napja alkalmából rendezett brassói konferencián.
"Aki szórványt épít, az tömböt ment"
A politikus szerint a szórványmentésben a két évtizedes stratégiaírás után eljött a pragmatikus cselekvés ideje. Rámutatott: a szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld-szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe.
"Aki szórványt épít, az tömböt ment" - jelentette ki Kelemen Hunor arra a veszélyre utalva, hogy amennyiben a szórványmagyarság lemorzsolódik, a tömbben élő magyarság "széle" kezd majd szórványosodni.
A magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencia házigazdája, Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ-szervezet elnöke arról beszélt, hogy a szórványmagyarság nem engedheti meg magának a pártosodást.
„Az egység jelszava nem a demagógia”
"Szórványban az egység jelszava nem demagógia, nem önkényuralmi látlelet, hanem a megmaradás hívó szava" - mondta Kovács Attila. Hozzátette: Brassó megye magyar lakossága ötvenezerről negyvenezerre csökkent az utóbbi évtizedben, de a drámai fogyás ellenére eddig volt ereje képviselőt juttatni a városi és megyei önkormányzatba, van parlamenti képviselője. Ha azonban a politikai megosztás miatt nem lesz már képviselője a szórványnak, az a fogyást is felgyorsítja, ezért a magyarság számára az igazi népszámlálás a december 9-i parlamenti választás lesz - vélekedett a brassói politikus.
Felszólalásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szórványprogram elmúlt három sikeres évéről adott számadását követően újabb vállalást fogalmazott meg. Bejelentette, hogy megyehatárok feletti együttműködést kívánnak kialakítani a háromszékiek a brassói magyarsággal. A Székelyföld - Brassó kapcsolat felelőseként pedig Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg, aki erdővidéki családi kötöttséggel rendelkezve tudja felvállalni és végezni ezt a feladatot.
A magyar szolidaritás jegyében
"Elsősorban Székelyföld nyert a szórványban élő magyarságokkal kötött kapcsolatokból. Egymás megismerését, közös értékeink felkutatását kell erősítenünk, és a magyar szolidaritás jegyében még többet kell egymásért vállaljunk. Az a célja a 2009-ben Hargita Megye Tanácsa által indított Összetartozunk közösségerősítő programunknak, amely azóta székelyföldivé nőtte ki magát, hogy ne csak a vezetők között, hanem emberek-emberek között épüljenek ki kapcsolatok, a családokat hozzuk egymáshoz közelebb" – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: jövő évben képviseleti irodát kívánnak nyitni a partner szórványmegyéikben, ami által még hatékonyabbá tudják tenni a közös együttműködést.
Szegedi László református esperes, a kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője a szórványkollégiumok működését mutatta be, Szabó Csaba a Szórványtengely mozgalom alapítója a kapcsolatteremtő média, Ambrus Attila a Brassói lapok főszerkesztője pedig a szórvány sajtó szerepét ismertette. Majd Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a kulturális autonómia és a szórvány intézményrendszerek kapcsolódási pontjairól tartott előadást a jelenlevő szórványban működő RMDSZ szervezetek, magyar házak, szórványkollégiumok és szórvány ifjúsági szervezetek képviselőinek.
Hagyományt teremtettek
Ezt követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese a szórványmenedzser programot mutatta be, míg Magyari Tivadar, RMDSZ-főtitkárhelyettes az Erdélyben fellelhető iskolaválasztási trendeket ismertette.
A konferencia zárógondolatát Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő fogalmazta meg, kiemelve a rendezvény hagyományteremtő jellegét, mely alkalmat ad az elmúlt év mérlegének megvonására, illetve az elkövetkező időszak közös megtervezésére. „Mindannyian egy élő szórványnak vagyunk a munkásai: a szórvány jövőjéről beszélünk, hisz mi nem csak krónikásai akarunk lenni egy haldokló közösségnek, hanem építői a szórvány magyar közösségek megmaradásának” – fejtette ki.
A délután folyamán a Magyar Szórvány Napja alkalmából elindított Fogadj emlékbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, majd a konferencia programját a REDUT Kulturális Központban megtartott gálaműsor zárta.
maszol.ro
2016. május 12.
Székelyek a Millenárison
Háromszéktől Sóvidékig minden székely tájegység a legjobbat, a legszebbet vitte a II. Székely Fesztiválra a magyar fővárosba május 5–8. között, és elkápráztatta a Millenáris Park egyre gyarapodó közönségét. Idén Háromszék, tehát mi voltunk a fesztivál díszvendége. Szomszédaink, a csíkiak, gyergyóiak, udvarhelyszékiek is bemutatkoztak.
Virtuális székely fürdővilág
A csütörtöki előzetes a régiónkat bemutató tudományos konferencia volt székelyföldi gyógyturizmus témával. A természetes gyógytényezőket, ásvány- és gyógyvizeinket, mofettáinkat e sorok írója ismertette színes szemléltetőeszközökkel, mélyebben betekintve kincseink kihasználásának érdekes históriájába. A legújabb székelyföldi befektetésekről – Borszék születő kezelőközpontjáról, az alakuló Hargita megyei síparadicsom-láncolatról – Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke beszélt, A borvíz útja program háromszéki kezelőközpontjainak kezdőajánlatait Demeter István, az Aquasic igazgatója részletezte. A Székely Sóvidék gyógykincseiről, a szpeleoterápia bővítési elképzeléseiről pedig a székelyföldi származású Domokos István újságíró, a háromnapos rendezvény főszervezője, a Székely Szeretetszolgálat kurátora beszélt meggyőző érvekkel. A moziterem közönsége témába vágó filmekkel ismerkedett. Láthatták a Simon József– Vargyasi Levente–Kinda István mesterségekről készített kisfilmjeit, megismerhették Benedek Elek falujának működő vízimalmát, Olasztelek kovácsmesterét, a zabolai bácsokat és a nagyborosnyói téglavető cigányok életét.
Kapunyitogatás vidámsággal
Pénteken a Millenáris Park óriási színpadának tetején nyugati szél lebegtette a nemzeti és a székely lobogót. Tamás Sándor és Borboly Csaba, Kovászna, illetve Hargita megye tanácselnöke mondott köszöntőbeszédet. Tamás Sándor arról győzte meg a hallgatóságot, hogy a „székelyföldi borvízkincs valóságos nagyhatalommá fejleszthető”. Mihozzánk, vendégeihez szólt Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, székelyföldi élményeivel színezve beszédét, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke további támogatásáról biztosítva megnyitotta a fesztivált.
Vásári forgatag
Sátrak százaiban kínálták a legkiválóbb portékákat: népviseletet, emlék- és dísztárgyakat, kegyszereket. Szabócentivel méregette az atillákat rendelő férfiembereket Dávid Alpár bodosi szabómester. Odébb a legkiválóbb kisüstiket, párlatokat kínálták, a Küküllő mente legjobb borait, és Délkelet-Erdély gasztronómiai különlegességei illatoztak. A gyergyói Anita vendégház konyhája 21 ezer adag töltött káposztát adott el, a borzontiak nem győzték túrós puliszkával kiszolgálni a hazai ízek után tolongó nosztalgiázókat. A székely kolbásszal együtt fogyott az állítólag török eredetű készítmény, a mititej is. A sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglő hideg füstön ízesített húsaiért, húskészítményeiért, a háromszéki pityókás kenyérért, tejtermékért, sajtokért, ordákért és túróféleségekért kígyóztak a sorok. A közelben székföldi mézeit ajánlotta Fülöp László árapataki méhész, odébb Szántó József kézdivásárhelyi mézeskalácsos kínálta áruját. Kovászna Megye Tanácsa, a megyei művelődési központ, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, az Aquasic és a Vadon Egyesület pultjánál Előpatak természetes állapotban palackozott ásványvizét kóstolgatták, a gyomorbetegek a málnási Mária lúgos gyógyvizet bemutató standnál sorakoztak, ahol Tóth Árpád tulajdonos elmondta, hogy a porcelánüvegből készült palack segítségével ez a gyógyvíz megtartja állandóságát, s mint ilyen, rendelkezik országos állandósági bizonylattal. Itt állt a kívánságok fája egy nyereményjáték alapjaként, amelyre olyan személyek akasztották rá kívánságaikat, akik vidékünkre szeretnének ellátogatni nyáron. A nyertes egy Kommandóra készülő személy volt, akit a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület utaztat megyénk legmagasabban fekvő festői vidékére. Itt állították ki a háromszéki medvét is. Gyerekek százai pózoltak előtte, s miközben készült a fotó, szüleik arról meséltek, milyen is lehet egy mackómama, akit bocsai társaságában zavar meg hirtelenjében az ember. Standunknál feltehették a látogatók azt a különleges szemüveget, amelyben látni lehet Háromszék rangos rendezvényeinek helyszínét, az Óriáspince-tetőt, majd a Szent Anna-tavat és több más mesebeli honi táj többdimenziós virtuális képét. A Kovászna Megyei Művelődési Központ megyénk kézművestermékeinek keresztmetszetét külön sátorban mutatta be. Ott volt a székely péktermékeket készítő bodosi Dávid család, a széles körben ismert Ségercz Ferenc hangszerkészítő-muzsikus, Bagoly Zoltán csernátoni fafaragó, Haszmann Gabriella bútorfestő, Tóth Ilona és férje étfalvi új kerámiások. A látogató asszonyok között sikert arattak a bölönpataki fűzfacsigolya és gyékénykosarak, amelyek készítési módját Drăgan Alexe községi roma tanácstag ismertette, aki az ünnepre való tekintettel Alexe helyett Endre néven mutatkozott be vásárlóinak. Akinek kedve tartotta, ebben a sátorban nekifoghatott kézműveskedni. A háromszéki kézművessátrat meglátogatta Varga Mihály miniszter.
A színpadon
Három napon át szólt a zene, az ének, és ropták a táncot a Millenáris színpadán. Az Evilági Együttes A medve nem játék című mesével átszőtt, gyermekeknek szóló interaktív koncertje közönségsikert aratott, Csinta Samu kollégánk Plakátballada című egyszemélyes könyvbemutatója is sikeres volt; a szerző dedikált.
Csíki, gyergyói és udvarhelyszéki szomszédaink az ünnepi asztalterítés mesterei voltak, flekken, kolbász és a legkiválóbb ételek özönét ontották, sátraiknál gyakran kínaiak, japánok és vietnamiak lestek a számukra különlegesnek tűnő falatokra, értetlenül duruzsoltak a kemény párlatok hatása alatt. Szombat az „elcsángáltaké” volt. Gyimesi és moldvai csángók énekei és tánczenéje elhallatszott a Széll Kálmán térig. Ott volt a színpadon Petrás Mária Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, fellépett a Virággyöngy moldvai csángó együttes és vezetőjük, Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó és a Népművészet Mestere.
A Székely Fesztivál ezrekre rúgó látogatói között voltak, akik tolókocsival is eljöttek naponta, mert „ott kell lenni, fel kell őket pártolni”. Idős asszonyságok felöltötték régi székely ruhájukat, mások csángó ingeiket. Munkájuk miatt városban rekedt fiatalok mondták: gyertek, együnk egy jót, énekeljük ki magunkat, mint otthon! Az alkalmi énekes csoportok között olykor felhangzott a zalánpataki Préda Barna hegedűje. A borzonti sátor mögötti flekkensütők fölött megszólalt egy jelzőhang, bekapcsolt a főépület füstriasztója.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 12.
Háromszék továbbra is kiáll a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése mellett
Lassan évtizedekben lehet mérni, mióta próbálja az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, illetve specifikus igényeit az Európai Unió jogalkotásában szempontként érvényesíteni a magyarság – emlékeztetett Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
Mint ismeret, 2013-ban több magánszemély kezdeményest nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, azzal a céllal, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban.
A kezdeményezés számos országból talált támogatókra. A kezdeményező bizottság tagjai közt szerepelt: Izsák Balázs, Románia, Székelyföld, Dabis Attila, Magyarország, Boldoghy Olivér, Szlovákia, Felvidék, Dudda Roland, Ausztria, Gillet Pierre, Belgium, Jeursen Franciscus, Albert Bernardus, Hollandia, Martiarena Miren, Spanyolország, Baszkföld, Őry Péter, Szlovákia, Felvidék, Publik Antal, Svédország, Schmalcz Andreas Németország, Xucla Jordi Spanyolország, Katalónia.
A kezdeményezést az Európai Bizottság 2014-ben elutasította. Ezt követően az SZNT nevében Izsák Balázs és Dabis Attila, Magyarország és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával fellebbezett a döntés ellen, ám az Európai Bíróság elutasította az óvást.
Tamás Sándor Brüsszel döntését minősítette
Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök a döntéssel kapcsolatban elmondta: „Számítottunk arra, hogy ezt a döntést hozza majd a bíróság: az Európai Unió, rendkívül finoman fogalmazva, fél a nemzeti kisebbségi jogok felvállalásától. A nemzeti kisebbségek problémáinak megoldását a szőnyeg alá seprik, olyan érvekre támaszkodva, amelyeket elfogult politikumtól, bíróságoktól hallhattunk. Persze mondhatnánk azt, hogy akkor semmi értelme sem volt az egésznek, de ez nem igaz. Brüsszelben egyszerűbb félrenézni, ha a magyar egyetemekről, nyelvi jogokról, szimbólumhasználatról, vagy akár a Mikó-ügyről van szó” – mondta a tanácselnök.
Tamás Sándor elmondta, hogy amikor egyetlen megyei önkormányzatként támogatták a fellebbezést, tudatosan tették, hogy Brüsszelben ismét megvitassák a kérdést.
„Szlovákia és Románia képviselete is visított – én azt mondom, hogy jól is tették, mert ezáltal nekünk segítettek, hiszen mediatizálták ezt a problémát. Ebben a helyzetben az első lépés, hogy rajtunk kívül más is tudjon a probléma létezéséről. Ez nem győzelem, sőt iszonyatosan távol van attól, ellenben egy olyan kiindulópont, amibe belekényszerültünk, belekényszerítettek bennünket” – mondta.
Tamás Sándor hozzátette: fontosnak tartja, hogy a most született döntést Izsák Balázsék megfellebbezték. „Ettől nyilván nem változik meg az eurokraták gondolkodásmódja, de most nem is az a cél: azt akarjuk elérni, hogy olyanok legyünk, mint a kavics a cipőben, ideig-óráig lehet mellőzni, de amikor a talpat már nagyon szúrja, akkor muszáj, kell a kérdéssel foglalkozni. Ezek után nyilvánvaló, hogy továbbra is támogatjuk ezt a kezdeményezést!” – hangsúlyozta.
Kovács Zsolt
maszol.ro
2016. május 13.
Háromszék kiáll az SZNT kezdeményezése mellett
Lassan évtizedekben lehet már mérni, hogy mióta próbálja az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, illetve specifikus igényeit az Európai Unió jogalkotásában szempontként érvényesíteni a magyarság, többek között annak erdélyi képviselői – hívja fel a figyelmet tegnap kiadott közleményében Kovászna Megye Tanácsa, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig kijelentette: a luxemburgi bíróság kedvezőtlen ítélete ellenére Háromszék továbbra is kiáll az SZNT kezdeményezése mellett.
A közlemény felidézi: 2013-ban több természetes személy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel kezdeményezést nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, amelynek célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. A kezdeményezés számos országból talált támogatókra. A kezdeményező bizottság tagjai között szerepelt Izsák Balázs (Románia, Székelyföld), Dabis Attila (Magyarország), Boldoghy Olivér és Őry Péter (Szlovákia, Felvidék), illetve osztrák, belga, holland, baszk, katalán, svéd és német képviselő.
A kezdeményezést az Európai Bizottság 2014-ben elutasította. Ezt követően az SZNT nevében Izsák Balázs és Dabis Attila Magyarország és Kovászna megye tanácsának támogatásával fellebbezett a döntés ellen, ám az Európai Bíróság elutasította az óvást.
Tamás Sándor a luxemburgi bíróság keddi ítéletéről elmondta: „Számítottunk arra, hogy ezt a döntést hozza majd a bíróság: az Európai Unió, rendkívül finoman fogalmazva, fél a kisebbségi jogok felvállalásától. A nemzeti kisebbségek problémáinak megoldását a szőnyeg alá seprik, olyan érvekre támaszkodva, amelyeket a hazai, véleményem szerint elfogult politikumtól, bíróságoktól hallhattunk. Persze mondhatnánk azt, hogy akkor semmi értelme sem volt az egésznek, de ez nem igaz. Brüsszelben egyszerűbb félrenézni, ha a magyar egyetemekről, nyelvi jogokról, szimbólumhasználatról vagy akár a Mikó-ügyről van szó.
Amikor egyetlen megyei önkormányzatként támogattuk a fellebbezést, akkor tudatosan tettünk azért egy lépést, hogy erről a számukra kényelmetlen kérdésről kelljen beszélniük Brüsszelben. Szlovákia és Románia képviselete is visított – én azt mondom, hogy jól is tették, mert ezáltal nekünk segítettek, hiszen mediatizálták ezt a problémát. Ebben a helyzetben az első lépés, hogy rajtunk kívül más is tudjon a létezéséről. Ez nem győzelem, sőt, iszonyatosan távol van attól, ellenben egy olyan kiindulópont, amelybe belekényszerültünk, belekényszerítettek bennünket.
Fontosnak tartom, hogy a most született döntést Izsák Balázsék megfellebbezték. Ettől nyilván nem változik meg az eurokraták gondolkodásmódja, de most nem is az a cél: azt akarjuk elérni, hogy olyanok legyünk, mint a kavics a cipőben: ideig-óráig lehet mellőzni, de amikor a talpat már nagyon szúrja, akkor muszáj, kell a kérdéssel foglalkozni. Ezek után nyilvánvaló, hogy továbbra is támogatjuk ezt a kezdeményezést!”
Erdély.ma
2016. május 13.
Háromszék kiáll az SZNT kezdeményezése mellett
Lassan évtizedekben lehet már mérni, hogy mióta próbálja az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, illetve specifikus igényeit az Európai Unió jogalkotásában szempontként érvényesíteni a magyarság, többek között annak erdélyi képviselői – hívja fel a figyelmet tegnap kiadott közleményében Kovászna Megye Tanácsa, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig kijelentette: a luxemburgi bíróság kedvezőtlen ítélete ellenére Háromszék továbbra is kiáll az SZNT kezdeményezése mellett.
A közlemény felidézi: 2013-ban több természetes személy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel kezdeményezést nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, amelynek célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. A kezdeményezés számos országból talált támogatókra. A kezdeményező bizottság tagjai között szerepelt Izsák Balázs (Románia, Székelyföld), Dabis Attila (Magyarország), Boldoghy Olivér és Őry Péter (Szlovákia, Felvidék), illetve osztrák, belga, holland, baszk, katalán, svéd és német képviselő.
A kezdeményezést az Európai Bizottság 2014-ben elutasította. Ezt követően az SZNT nevében Izsák Balázs és Dabis Attila Magyarország és Kovászna megye tanácsának támogatásával fellebbezett a döntés ellen, ám az Európai Bíróság elutasította az óvást.
Tamás Sándor a luxemburgi bíróság keddi ítéletéről elmondta: „Számítottunk arra, hogy ezt a döntést hozza majd a bíróság: az Európai Unió, rendkívül finoman fogalmazva, fél a kisebbségi jogok felvállalásától. A nemzeti kisebbségek problémáinak megoldását a szőnyeg alá seprik, olyan érvekre támaszkodva, amelyeket a hazai, véleményem szerint elfogult politikumtól, bíróságoktól hallhattunk. Persze mondhatnánk azt, hogy akkor semmi értelme sem volt az egésznek, de ez nem igaz. Brüsszelben egyszerűbb félrenézni, ha a magyar egyetemekről, nyelvi jogokról, szimbólumhasználatról vagy akár a Mikó-ügyről van szó.
Amikor egyetlen megyei önkormányzatként támogattuk a fellebbezést, akkor tudatosan tettünk azért egy lépést, hogy erről a számukra kényelmetlen kérdésről kelljen beszélniük Brüsszelben. Szlovákia és Románia képviselete is visított – én azt mondom, hogy jól is tették, mert ezáltal nekünk segítettek, hiszen mediatizálták ezt a problémát. Ebben a helyzetben az első lépés, hogy rajtunk kívül más is tudjon a létezéséről. Ez nem győzelem, sőt, iszonyatosan távol van attól, ellenben egy olyan kiindulópont, amelybe belekényszerültünk, belekényszerítettek bennünket.
Fontosnak tartom, hogy a most született döntést Izsák Balázsék megfellebbezték. Ettől nyilván nem változik meg az eurokraták gondolkodásmódja, de most nem is az a cél: azt akarjuk elérni, hogy olyanok legyünk, mint a kavics a cipőben: ideig-óráig lehet mellőzni, de amikor a talpat már nagyon szúrja, akkor muszáj, kell a kérdéssel foglalkozni. Ezek után nyilvánvaló, hogy továbbra is támogatjuk ezt a kezdeményezést!”
Erdély.ma
2016. május 13.
Erdélyben ünnepel a Magyar Országos Erdészeti Egyesület
Alapításának másfél évszázados ünnepli évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület. A 147. vándorgyűlést Erdélyben szervezik, a székelyföldi programok fő helyszíne Kőröspatak és Kálnok lesz.
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 2016-ban ünnepli alapításának 150-ik évfordulóját. Az egyesületet alapító titkár, majd tiszteletbeli elnök Bedő Albert szülő- és nyughelyén szerveznek programokat az Országos Erdészeti Egyesület Vándorgyűlése keretében. A székelyföldi programok központi helyszíne a Kovászna megyei Sepsikőröspatak és Kálnok lesz, ahol június 23-án ünnepi közgyűlésen tisztelegnek az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt.
A rendezvényen szakmai és kulturális terepi programok is helyet kapnak, főként Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszék környékének erdészeti és kulturális látnivalóit bemutatva. Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára az eseménnyel kapcsolatosan szervezett pénteki sajtótájékoztatón elmondta: „Bedő Albert személyisége nemcsak a múltat és a jövőt kapcsolja össze, hanem a határon túli és az anyaországi szakembereket is, ugyanakkor ezt az összetartozást fejezi majd ki az egyesület jubileumi vándorgyűlése júniusban, Erdélyben.”
„Az erdész szakma egyik legkiemelkedőbb személyisége, az első magyar erdészeti törvény kidolgozója, az egyesületet alapító főtitkár Sepsikőröspatakon született és a kálnoki református temetőben helyezték örök nyugalomra. Ezért is fontos, hogy az egyesület jubileumi ülését itt tartja” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az elnök hangsúlyozta, legfontosabb céljuk, hogy Kőröspatakot és Kálnokot szakmai zarándokhellyé emeljék.
„Bedő Albert kevés időt töltött Sepsikőröspatakon, apja az unitárius egyház lelkésze volt, áttelepedtek Kálnokra, majd 1918. október 20-án itt helyezték örök nyugalomra. Ő térképezte fel Nagy-Magyarország erdős területeit, szakmai anyagokat dolgozott ki. Nevét ma már ismeri a helyi szakma is” – elevenítette fel a mára már mintegy 3500 fős tagságot számláló alapító munkásságát Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere. Hozzátette, a háromszéki és sepsikőröspataki önkormányzat, valamint az országos egyesület közös együttműködésével sírjához közel Bedő Albert emlékházat építenek még ez év végéig. „Dr. Bedő Albert Emlékházért Egyesületet is alapítottunk, mely által szintén támogatni lehet az emlékház építését” – magyarázta Kisgyörgy Sándor.
Mint ismeretes, az OEE az erdélyi és a felvidéki magyar szakemberek bevonásával komoly hangsúlyt fektet a Kárpát-medence erdészeti értékeinek megőrzésére. Az egyesület által minősített erdészeti erdei iskola hálózatába tartozó intézmények évente ötvenezer gyermeket fogadnak a fenntartható gazdálkodást bemutató programokon. Az OEE a társadalom erdőkkel kapcsolatos felelős gondolkodását segíti ismeretterjesztő programjaival, mint például az „Év fája” mozgalom vagy az „Erdők Hete” rendezvénysorozat létrehozásával. A tagok jellemzően magyarországi állami és magánerdészeteknél, az erdészeti és természetvédelmi hatóságoknál, a kutatási, a képzési vagy éppen az erdőpedagógiai területen dolgozó szakemberek, de Erdélyből is több mint 150 erdész vesz részt aktívan az egyesület munkájában.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. május 17.
„A Székelyföld nem rezervátum!”
Hol tart a Kovászna megyei turizmus? Milyen fejlesztésekre van szükség, hogy kibontakozhasson? – ezekre a kérdésekre keresték a választ kedden az árkosi tanulmányi központban szervezett, Háromszéki turizmus 2016 című konferencián.
Mint Gáj Nándor, a szervező sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója köszöntőjében megfogalmazta, céljuk az, hogy a háromszéki idegenforgalom szereplői közösen találjanak megoldásokat a térség turisztikai kínálatának fejlesztésére.
„Az önkormányzat azzal tud hozzájárulni a turisztikai vonzerő növeléséhez, hogy infrastruktúrát fejleszt, mert ha felgyorsul a forgalom, növekszik a látogatók száma, ezzel pedig növekszik a helyi vállalkozások forgalma és az új munkahelyek száma” – hangsúlyozta mintegy válaszképpen Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, aki szerint egyre népszerűbbek a népi feredők, egyre több kikapcsolódni és gyógyulni vágyó keresi fel ezeket.
Ötletből nincs hiány
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke eközben arra irányította rá a résztvevők figyelmét, hogy jelenleg Kovászna megye bruttó hazai termékének (GDP) mindössze 2 százalékát adja a turizmus, ami ugyan magasabb az országos átlagnál, de messze elmarad a magyarországi 10 százaléktól. Édler szerint pedig az ágazatban van potenciál, de még sok fejlesztésre van szükség.
Rámutatott például, hogy a megye fejlesztési stratégiájában alappillérként szerepel a turizmus, ezért a gyakorlatban is tenni kell a fellendítéséért, például azokat az útszakaszokat kell leaszfaltozni, amelyek valamilyen turisztikai célpont felé vezetnek. Édler két javaslatot is megfogalmazott: szerinte a baróti Erdővidék Múzeumából az egyedülálló mamutleletet természeti környezetben kellene kiállítani és más látványosságokat is mellérendelni, hogy több érdeklődőt vonzzon a térségbe, másrészt a hagyományokra építve látogatóközpontot kell létesíteni, ahol huszárokat mutatnának be, ágyúval is lehetne lőni. Édler szerint egyelőre hiányos a programkínálat, és szükség van egy közös, Székelyföldet népszerűsítő internetes platformra.
Sok szálláshely, kevés program
„A székelyföldi turizmusra az jellemző, hogy sok a szálláshely, de nincs programkínálat” – állapította meg Az élményközpontú szemlélet a desztinációfejlesztésben című előadásában Horváth Alpár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa. Úgy véli, a vendégvárásról a vendégfogadás irányába kell elmozdulni, nem elég, ha van erőforrás a gyógyturizmusra, az üdülésre, a bakancsos turizmusra, befektetésekre van szükség, hogy az ásványvizek, mofetták, fürdők, turistautak, sípályák vonzerővé válhassanak.
Horváth Alpár leszögezte ugyanakkor, hogy nem kell tartani a nagybefektetőktől, hiszen ők más vendégkört vonzanak, nem veszik el a panziók ügyfeleit, hiszen Kovászna, Hargita és Maros megyében a mérhető turisztikai forgalom jelenleg is a nagyobb szállodákhoz kötődik, és nem a panziókhoz. A szakember a természetvédelmi látogatóközpontok, tanösvények kiépítését, a lovas, kerékpáros, síturizmus fejlesztését szorgalmazta.
Rámutatott, a kulturális, a vallási, a nemzeti identitásra épülő és a gasztroturizmus dinamikusan fejlődő ágazat, de ehhez élményt kell kínálni, ezért fontos a programszervezés, a szálláshelyek alkalmazottai ismerjék és kínálják a turisztikai szolgáltatásokat. Horváth Alpár szerint a jelenleg fellelhető népszerűsítő anyagokon rezervátumként jelenítik meg a Székelyföldet, „régi kerítések, régi nénik, nézd meg, hogy hal ki a magyarság a Székelyföldön” hangulatot közvetítenek. Úgy hiszi, ezt nem kell feltétlenül lecserélni, de kalandot, élményt kell kínálni melléje.
„A székelyföldi vendégszeretet esetenként abban merül ki, hogy agyonetetjük a vendéget, megkínáljuk szilvapálinkával, de kommunikációs hiányosságok vannak, az alkalmazottak közömbösek, nem mosolyognak, nem tudják kezelni a különböző típusú vendégeket” – fogalmazta meg hasonlóképpen László Endre turisztikai vállalkozó, az Utazási Irodák Országos Egyesületének (ANAT) regionális alelnöke is.
Ugyanakkor az előrelépésekre is rámutatott, hiszen, mint mondta, idén először a legrangosabb romániai turisztikai versenyben, a Romanian Top Hotel Awardson több kategóriában is szerepelnek Kovászna megyei szálláshelyek, ami pedig jó jel, hiszen azt mutatja, hogy jó irányba halad a háromszéki turizmus fejlesztése.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. május 18.
Tamás Sándor: Székelyföld újjáépítésére vállalkoztunk
"Nem választásról választásra látjuk az életet, hanem programról programra. Persze, odafigyelünk a választásra, hiszen akkor kapunk az emberektől felhatalmazást arra, hogy programjainkat megvalósíthassuk - de a programok a legfontosabbak” – nyilatkozta a Maszolnak Tamás Sándor, aki harmadik mandátumára pályázik a Kovászna megyei tanács élén az RMDSZ színeiben.
- Az elmúlt két mandátum alatt a háromszéki önkormányzatban sikerült meghonosítani a programalapú tervezést. Mi a hozadéka az elmúlt éveknek és mit tervez a következőkben?
- Nyolc évvel ezelőtt azt vállaltuk, hogy újjáépítjük Háromszéket, Székelyföldet. Ez kétirányú tevékenység: egyrészt, a fizikai értelemben vett újjáépítés, az utak, hidak, víz- és egészségügyi rendszer fejlesztése, a másik pedig a közösségépítés. Az elmúlt nyolc évben határozott, jó lépéseket tudtunk tenni ez irányban. Fontos volt az a szemlélet, hogy programokban gondolkodjunk, és azokhoz keressünk támogatást, ne pedig a pénz szempontjából nézzük a lehetőségeket. Ne azt mondjuk, csak ennyi jutott, ekkorát csináltunk belőle, mert nem lehet fél hidat építeni.
Például, Székely fürdőépítő programot hirdettünk. 6-8 évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ismét tető alá hozzuk a hagyományos székely fürdők hangulatát és épületeit is, így a Borvíz útja program keretében uniós támogatással, kormányprogramból és saját költségvetéssel építettünk fel és újra fürdőket Baróton, Előpatakon, Bölönben, Málnásfürdőn, Oltszemen, Sugásfürdőn és Hatolykán, de kaláka rendszerben épültek feredők Bodokon, Csernátonban, Kisbaconban, Zalánpatakon, Székelypetőfalván, Bálványosfürdőn. A munkát idén Dálnokon folytatjuk.
Fontos a turizmus fejlesztése, mert az munkahelyeket teremt, hiszen egyre több gyógyulni, kikapcsolódni vágyó ember keresi fel a feredőket, és ha elmennek oda, nyilván fogyasztanak is, ha ezt megteszik az jó a helyi vállalkozóknak, akik értelemszerűen újabb állásokat fognak meghirdetni. A megyei önkormányzat nem tud közvetlenül munkahelyet adni, de tud olyan feltételeket teremteni, amely munkahelyeket generál. Az utak, a hidak, a fürdők is tudnak új munkahelyeket generálni. Fontos az is, hogy a legtöbb ide érkező turista román vidékről származik, mert közben szeretnénk lebontani azt a rosszindulatú, a bukaresti politikum által gerjesztett, téves szemléletet, hogy itt, Székelyföldön nem beszélnek románul, nem adnak egy darab kenyeret.
Fontos program az egészségügy talpra állítása is, hiszen Sepsiszentgyörgyön tíz éven keresztül építőtelep volt a kórház. Ennek is a végére jártunk. Kormánytámogatással, majd európai uniós pályázattal, 30 millió lejből felújítottuk az épületet, és még 30 millióból korszerű orvosi felszereléseket vásároltunk. Amiről szintén tudunk, az a szakember gárda problémája: egy buta, országos politika miatt az orvosok kivándorolnak. Kovászna megyében a Marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány támogatásával, a Magyar Kormány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hozzájárulásával orvosi szolgálati lakásokat építettünk. Hat orvosi lakás azonnal betelt: hazahoztunk Székelyföldre szakembereket, de máshonnan is csábítottunk ide orvosokat. Emellett, Baróton és Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzati tulajdonban lévő kórházépületek fenntartáshoz is hozzájárul a megyei önkormányzat egy támogatási rendszerrel, ugyanakkor, helyi önkormányzatokkal közösen felújítottunk 11 vidéki orvosi rendelőt. Ezt a programot folytatjuk.
Kevesen tudják, hogy a Kovászna megyei önkormányzat naponta 1350 árva gyerekről gondoskodik különböző rendszerekben. Ez nem kevés, és nagyon nagy felelősség. Az otthoni beteggondozás a szívemhez egyik legközelebb álló program. Vannak feladatok, amiket a megyei önkormányzat nem tud ellátni, ezért együttműködünk civil szervezetekkel, az egyházakkal. Évről évre növeljük a szociális pályázatok összegét, hiszen a román kormány ezt évről évre csökkenti. Az önkormányzat támogatásával, napi rendszerességgel 1300 idős ember otthoni beteggondozását végzik el ezek az elhívatott munkatársak.
- Ha csak egyet kell kiemelni, mit tart az elmúlt nyolc év legkiemelkedőbb megvalósításának?
- Az illyefalvi sajtgyár újraindítását és az ebben való részvételt. A tej behozatalának liberalizációja után az történt, hogy egyik napról a másikra elöntötte az üzleteket a külföldi, drága dobozos tej, ami nem tejből, hanem tejporból készül, és a székelyföldi gazdák hoppon maradtak. Erre a székelyföldi gazdák válasza az volt, amit Székelykeresztúron, Csíkszépvizen és Illyefalván is megcsináltak, és ami most alakul Kézdiszéken: a tejfelvásárló, feldolgozó és értékesítő szövetkezetek létrehozása. Ezek a szövetkezetek megvásárolják a termelőktől a tejet, többet fizetnek érte, mint a nagy felvásárlok - ők már nem veszik át a tejet. Ugyanakkor, két éve beindítottunk az agrárkamaránál és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolánál olyan képzéseket, amelyek munkahelyeket generálnak. Ilyen például a sajtkészítő tanfolyam: 150 ember végezte el a tanfolyamot, és ma már sok gazda tudja eladni termékeit a programszerűen szervezett kirakodó vásárokon.
- Mi az, amit a legnagyobb kudarcnak tart?
- Azt, hogy más hibája miatt a határidőket nem tudtuk betartani. Én azon politikusok közé tartozom, aki nem a rózsaszín jövőt adja el. Praktikus ember vagyok, és ha azt mondom, hogy hétfő reggel nyolc óra, akkor az hétfő reggel nyolc óra. Sok esetben azonban önhibánkon kívül, a román jogszabályi dzsungel, a kivitelezők egymás közötti harca és a spekulánsok miatt ezt nem tudtuk tartani. Ilyen például a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közötti 9 kilométeres útszakasz megépítésének esete. Ha most kimegyek Illyefalvára, azt mondják az emberek, hogy négy évvel ezelőtt is megígértük az útkorszerűsítést és nem történt meg. Igazuk van. Megígértük, de mások hazug ígérete mentén igértük. Ezzel a pályázattal részt vettünk két országos programban, mindkétszer megnyertük a pályázatot, de a közbeszerzési folyamat buktatói miatt nem jutottunk el a kivitelezésig. Most újrakészítettük az útszakasz felújítási tervét és saját költségvetésből fogunk neki. Idén megépítjük azt az utat is. Csak a tavalyi évben több mint 100 km utat aszfaltoztunk. Idén folytatjuk a munkát.
- Naponta ingázik kézdivásárhelyi otthona és sepsiszentgyörgyi hivatala között, de munkája során is sokszor találkozik az emberekkel, hogy érzi, mit várnak el a megyei tanács vezetőjétől és ön mennyiben felel meg ennek az elvárásnak?
- Hogy mennyiben felelek meg, azt június 5-én, a helyhatósági választáson meg fogják mondani. Az embereket nem lehet becsapni, én bízok a háromszékiek bölcsességében. Nézem a román pártok és a magyar testvérpártok kampányát, szlogenjeit, retorikáját, és az, amit egyesek elművelnek, megyefejlesztésnek kevés, bohócságnak viszont sok. Ma már nem lehet a ködöt eladni kilóra. Az emberek konkrét dolgokat várnak.
Minket a háromszéki emberek azzal bíztak meg, hogy utat, hidat építsünk, állítsuk helyre az egészségügyi rendszert, legyünk szociálisan érzékenyek és járuljunk hozzá, hogy munkahelyek létesüljenek. Székelyföld azokból az emberekből, családokból áll, akik akarnak valamit az élettől. Nem siránkoznak, hanem megoldásokat keresnek.
- Az elmúlt években hangsúlyosan foglalkoztak a térség marketingjével, sikerült-e előre vinni Székelyföld ügyét?
- A térség fejlesztése és marketingje szorosan összefügg. Székelyföldben gondolkodunk, és nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte. 2009-ben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök úrral lementünk Bukarestbe a Romexpóra, és az egymás mellett lévő Kovászna, Hargita és Maros megyei standokról leszedtük a megyékre vonatkozó feliratokat és feltettünk egy táblát, amin azt írta: Ținutul Secuiesc. Hatalmas botrány lett belőle, de túléltük, és ettől kezdve Székelyföldként jelentünk meg Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Egyébként akkor Elena Udrea volt a turisztikai miniszter, ő kiállt mellettünk.
- Háromszéken mára szinte állandósult a konfliktus az önkormányzatok és a prefektúra, valamint más állami intézmények között, hogyan lehet ezt rendezni?
- Az a gond, hogy a prefektusok Háromszékre egy gyufásdobozt érő pénzt sem hoztak. Kovászna megyében, szinte kivétel nélkül, minden prefektus vajnafalvi volt, és annyira nem voltak képesek, hogy a Kovászna felé vezető útra kilobbizzanak egy új aszfaltszőnyeget. A román kormány megyei megbízottjának 2016-ban az a legfontosabb problémája, hogy a megyei tanács elnökének három nyelvű a fejléces papírja. Én nem tudok így viszonyulni hozzájuk. Az a gond, hogy a politikai kérdéseken túlmenően is akadályoznak néhány fejlesztési kérdést. Például, itt van Sepsiszentgyörgyön ez a gyönyörű főtér, amit Antal Árpád polgármester 555 év után épített a városnak. A prefektus behúzta a kéziféket, így a főtér egyik felét nem lehet elkészíteni, már a gaz is felvette. Gondot jelent, amit Codrin Munteanu volt prefektus Sepsiszentgyörgyön, a belügyminiszter előtt fogalmazott meg: „Kovászna megyében a prefektus dolga, hogy kézifék legyen”. Van, aki tud hinni egy ilyen feladatban, és szívesen végzi ezt. Mi nem ilyenek vagyunk.
- Kollégái, barátai, ismerősei nagy munkabírású vezetőként beszélnek Önről, emellett naponta ingázik Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között, mikor jut idő a családra, a gyerekekre?
- Ezek szerint kollégáimnak jobb a véleményük rólam, mint nekem saját magamról. Próbálok egyre több időt fordítani a gyerekeimre. Az utóbbi években hetente szervezünk legalább egy csendes napot, de fontosak a reggeli fürdőszobai lökdösődések, és a jó poénok, a kacagós mindennapok, a családi filmnézések, kirándulások. A fiammal négy éve ketten járunk sátorozni a hegyekbe. Családunkban nagy a demokrácia: vasárnapi ebédkor vagy vacsorakor szoktunk különböző kérdéseket megvitatni és szavazni. A gyerekeket mindig úgy neveltük, hogy sem az iskolában, sem máshol ne érezzenek különbséget azért, mert az édesapjukat gyakrabban látják az újságban, mint más gyerekek szüleit.
- Lelkes gyűjtőként is ismerik, térképek, könyvek, székek, tükrök, nyakkendők. Hogyan alakult ki a gyűjtőszenvedély?
Szenvedélyem kiskoromtól kezdődött, amikor idős néniktől gyűjtöttem a kancsókat. Később olyan üvegpoharakat is kezdtem gyűjteni, amelyeket a térségben - Bükszádon, Zalánpatakon - fújtak ezelőtt 100-150 évvel. Van otthon 74 darab székünk, ezek között nincs három egyforma. Újabban gyönyörű székelyföldi tükröket kezdtem gyűjteni. A térképek viszont a nagy szerelmeim: Erdélyt önállóan ábrázoló térképeket gyűjtök.
Nem csak maga a gyűjtés szenvedélye fontos, de szeretem rendszerezni és közzétenni, ami szép. Fontos, hogy a történelmet nem kell újraírni, elég, ha ránézünk egy 300-400 éves térképre és elolvassuk, mit írtak a francia, német vagy olasz szerzők a kartusba vagy a hátoldalra. Ott minden kiderül Erdély valós etnikai helyzetéről, gazdasági állapotáról, történetéről.
- Azon kevés erdélyi politikusok közé tartozik, akinek sikerült egy személyes védjegyet kialakítani. Tamás Sándor bajusza brand-é vált.
- Brand a lelke mindennek. Mindig volt bajuszom, de 15-20 évvel ezelőtt Esztelneken, egy Bajusz Ignác nevű férfi azt mondta nekem: „Képviselő úr, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, az nem es bajusz”. És igaza volt! Ezután kezdtem csinosítani a bajuszomat, és volt idő, amikor nekem is látszott hátulról is. Ma már szelídebb a bajszom, de büszke vagyok rá. Egyébként barátaimtól rendszeresen kapok bajuszt ábrázoló tárgyakat - már van dugóhúzó, csésze, pizsama, óra stb.
- Van-e olyan dolog, amiért megválna bajuszától? Kötött-e már fogadást bajuszra?
- Bajuszra nem kötök fogadást, de van, amiért megválnék tőle. Az viszont maradjon az én titkom.
maszol.ro
2016. május 18.
A háromszéki turizmusról tartottak konferenciát Árkoson
Háromszéki Turizmus 2016-ban címszó alatt egész napos szakmai előadásokon, vitafórumokon vettek részt turisztikai szakemberek, vendéglótóipari egységek tulajdonosai az árkosi Felnőttoktatási Központban, kedden. A rendezvény célja, hogy olyan ötletek szülessenek, amelyek elősegíthetik a térség turisztikai fellendítését.
A résztvevőket Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója köszöntötte, kiemelve, hogy hosszú együtt gondolkodási időszak után hozták tető alá a mai szakmai fórumot Kovászna Megye Tanácsa, a fenntartásában működő népiskola, a Háromszéki Panziós Tagozat, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. "Ahhoz, hogy fellendítsük a turizmust a térségben szükség van arra, hogy megszólítsuk és összehangoljuk a panziósok tevékenységét, jól működő kapcsolatot alakítsunk ki közöttük, valamint igény szerint olyan képzéseket biztosítsunk, amelyek révén szakképzett emberek dolgozhatnak a vendéglátásban. Olyan előadókat hívtunk a mai találkozóra is, akik többek között a vendégfogadásról, turizmus pszichológiáról osztanak meg hasznos gondolatokat a résztvevőkkel.”
Tamás Sándor, megyei önkormányzati elnök arra kérte a jelenlevőket, hogy ötleteljenek és fogalmazzák meg igényeiket a megyei tanáccsal szembe, mert nyitottak az újdonságokra. "A vállalkozói szférában nem tudunk munkahelyet teremteni, viszont az infrastrukturális beruházásokban segítséget tudunk nyújtani. Háromszéken fürdőket létesítettünk a Borvizek útja program, illetve kormányprogram segítségével. Hatolykán például közös összefogással, kormányprogramból, helyi és megyei finanszírozással újjáépítettünk egy olyan fürdőt, amelynek száz évre visszatekintve komoly hagyománya van, a szakemberek szerint a legnagyobb gyógyászati erejű mofetta. Melléje panziórendszert alakítottunk ki és felújítottuk az oda vezető utat is. Ennek köszönhetően felgyorsult a forgalom, megnőtt a látogatók száma, akiknek a helyi vállalkozó szálláshelyet is tud biztosítani. Próbáltuk egy irányba terelni intézményeink tevékenységeit is, hogy gyarapodjanak a vállalkozások Háromszéken. Továbbá a megyei turisztikai egyesület által elhoztunk Kovászna megyébe húsz román bloggert és újságírót, akik eddig, bevallásuk szerint csak Brassóig látogattak el, és az itt töltött idő után országos szaklapokban és online felületeken tartalmas élménybeszámolókat jelentettek meg térségünkről”- tette hozzá az elnök.
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetője az intézményen belül létrejött Háromszéki Panziós Tagozat fontosságát hangsúlyozta, amelynek célja segíteni a helyi panziósokat az együttműködésben. "Össze kell fogjunk minél többen. Nálunk a turisztika fontos húzó erő kell legyen, a megye fejlesztési stratégiájában fontos alappillérként meg is fogalmaztuk” - mondta Édler. Az igazgató szerint vannak turisztikai látványosságaink, amelyeket jó ötletekkel, reklámfilmekkel vonzóvá lehet tenni a turisták számára. Ilyen például a baróti múzeumban található mamut, amely mellé, ha természetes környezetet alakítanának ki több érdeklődőt vonzana, lendületet adva a térségnek. Emellett helyi ételeket, termékeket, szolgáltatásokat, programokat, tájékoztatási lehetőségeket kínálva a turistáknak.
Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke az egyesület tevékenységét ismertette, amely Kovászna Megye Tanácsa, valamint Sepsiszentgyörgy és Kovászna város önkormányzatának támogatásával alakult meg 2008-ban, Háromszék népszerűsítése céljából. "Két irodája működik: egy a megyeszékhelyen és egy a fürdő városban. Ezidáig számos, többnyelvű kiadvánnyal, sajtómegjelenéssel, helyi, illetve bukaresti, budapesti turisztikai vásárokon, rendezvényeken való részvétellel népszerűsítettük az egyesületet, valamint a térséget. Az egyesület Facebook oldala az Irány Háromszék, az #Irány Háromszék hashtaggel népszerűsíthető. Júniusban újabb bloggerek és újságírók látogatnak hozzánk, és jövőre terveink között szerepel a Háromszéki Turisztikai Napok megszervezése is. “
A találkozón Pál Zoltán, programszervező, idegenvezető a helyi értékek turizmusba való bekapcsolásáról tartott érdekes előadást. "A helyi értékeket előtérbe helyezve van csak esélyünk olyan turizmust meghonosítani, ami a helyi gazdaságot fogja erősíteni, ami valóban hosszútávon fenntartható és működőképes. Minél több gazdasági szereplőnek, értékteremtő helyi kézművesnek kell éreznie azt, hogy munkájának, tudásának többletértéke van." (közlemény)
Transindex.ro