Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamás Sándor
1521 tétel
2016. szeptember 20.
Bukarestben kezdődtek meg a Háromszéki turisztikai napok
Bukarestben kezdődtek meg hétfőn este a Háromszéki turisztikai napok, a rendezvény célja népszerűsíteni a román turisták körében Kovászna megye idegenforgalmi lehetőségeit.
A Kovászna megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna megyei önkormányzat, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvény megnyitóját a Bukaresti Balassi Intézetben tartották, ahol székely népi mesteremberek és egyéb kézművesek mutatták be portékáikat.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sok millió EUrót fektettek a Háromszéki turisztikai infrastruktúra fejlesztésébe, és az ennek nyomán bővült idegenforgalmi lehetőségeket akarják népszerűsíteni. Közölte, tíz év alatt megkétszereződött a Háromszéki turisták száma, ugyanis tíz évvel ezelőtt 50 ezren látogatták Kovászna megyét, míg tavaly százezer turista kereste fel. A turisták 90 százaléka romániai volt, akiknek 80 százaléka román nemzetiségű.
Rámutatott: olyan programokat kell kínálni a román turistáknak, amit máshol nem találnak meg, ezért sajátos székely-magyar programot kell összeállítani, de úgy, hogy az fogyasztható legyen számukra.
A szeptember 25-ig tartó rendezvény tematikus napokból áll, így kedden Háromszéki kúriákat és kastélyokat lehet látogatni ingyen. Az érdeklődők megtekinthetik a zágoni Mikes-Szentkereszty kúriát, a Vargyasi Daniel-kastélyt, a csernátoni Damokos Gyula-kúriát, az olaszteleki Daniel-kastélyt, valamint a dálnoki Gál-kúriát. Bemutatják a Háromszék hét csodája című kiállítást, ami úgy jött létre, hogy Háromszéki civil szervezetek, helyiek és egy zsűri válogatta ki a térség legértékesebbnek tartott turisztikai látványosságait, épített örökségét vagy természeti különlegességeit.
Szerdán gyógyfürdőket és mofettákat lehet látogatni, az érdeklődők a bölöni, a hatolykai, a málnásfürdői, az oltszemi, az előpataki és a sugásfürdői fürdőket kereshetik fel. Csütörtökön Kovásznán az idegenforgalmi markertingről tartanak képzést a helyi vendéglátóknak, pénteken múzeumokat és tájházakat lehet felkeresni. Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Múzeumban megnyitják a III. Transnatura Nemzetközi Természetfotó Pályázat anyagaiból készült kiállítást, majd a hétvégén gyalogtúrákat szerveznek Háromszéken.
(MTI)
erdon.ro
2016. szeptember 21.
Irány a meseszép Háromszék (Turisztikai napok)
Bukarestben rajtolt a teljes hetet kitöltő Háromszéki Turisztikai Napok rendezvénysorozata hétfőn. A Háromszék – egyszerűen meseszép című, a Balassi Intézetben tartott rendezvényen mutatta be a Kovászna megye Turizmusáért Egyesület a térség vendégforgalmi népszerűsítését szolgáló ViziteazaCovasna.ro honlapot, melynek magyar megfelelője az iranyHaromszek.ro. Ez alkalommal a fővárosi sajtó képviselőinek turisztikai ajánlatcsomagokat is bemutattak.
A Balassi Intézetbe látogatók tömény kivonatát kaphatták annak, ami a Háromszékre érkezőket fogadja: az intézmény udvara az üllőhöz csapódó kalapács fémes csengésétől volt hangos, a levegőben a parázson piruló kürtőskalács illata érződött, az épületbe érkezőt a Művészeti Népiskola zenészeinek muzsikája, Vargyasi gyerekek népi tánca fogadta. Kovács Gábor Áron séf a hagyományos erdélyi konyhát értelmezte át modern fogásokkal. „A turizmus egyet jelent a mosolyokkal, az igazi élményekkel, a megérintő találkozásokkal, legyen szó emberről vagy tájról – ezt akarjuk megmutatni a Travel Focus Egyesület minden egyes projektjével. Kovászna megyének minden adottsága megvan arra, hogy fontos turisztikai célponttá válhasson: különleges szálláshelyek, korszerű SPA szolgáltatás és nem utolsósorban az élmények, amelyek a vendéget várják. A most bemutatott turisztikai csomagok éppen ezt a változatosságot képviselik, ami erőteljes érv amellett, hogy a hazai turisták egyre nagyobb számban legyenek kíváncsiak Kovászna megyére” – mondotta Răzvan Pascu turisztikai marketing-tanácsadó, a Travel Focus Egyesület alapítója, aki csütörtökön szakmai napot vezet a kovásznai Clermont Szállóban. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, annak ellenére, hogy Háromszék az országos átlag fölött teljesít a turizmus terén, azt akarjuk, hogy sokkal többen látogassanak el hozzánk. Kovászna megye olyan kincs, amelyet hasznosítani fogunk, ehhez azonban elengedhetetlen az érdeklődők kíváncsisága. Claudiu Vrînceanu gazdasági államtitkár üdvözölte a kezdeményezést, beszédében hangsúlyozta, Kovászna megyében a turisztikai forgalom 10 százalékkal nőtt tavaly 2014-hez képest, idén akár 20 százalékos növekedés is elérhető. Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetője köszöntőjében elmondta: „A csomagok összeállításával azt az üzenetet akartuk minél több emberhez eljuttatni, hogy Háromszék kiemelkedően érdekes hely, ahol bárkit szívesen látunk.” Daniel Buzdugan rádiós műsorvezető románul és magyarul is köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, Kovászna megye olyan célpont, amelyet meleg szívvel ajánl bárkinek. A bemutatott ajánlatcsomagok szerint Háromszékre a kastélyok és kúriák köré épített programokkal, valamint a hagyományos népi mesterségek bemutatásával várják a turistákat. A megye több mint 160 nyilvántartott kúriájából több is panzióként működik, néhány vendéglőként vagy éppen múzeumként szolgál. Becslések szerint ezernél is több természetes ásványvízforrás található a megyében, amelyek egy része SPA szolgáltatást nyújt, relaxációs célokat szolgál. A bemutatott csomagok napi 55 és 239 euró közötti ajánlatokat tartalmaznak.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája szerint Háromszék az első romániai kistérség, amely saját turisztikai csomagokat készített.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 27.
Tamás Sándort választották a romániai Központi Fejlesztési Régió elnökévé
Tamás Sándort, a Kovászna megyei önkormányzat elnökét választották kedden Gyulafehérváron az Erdély hat megyéjét felölelő Központi Fejlesztési Régió elnökévé – közölte a Kovászna megyei önkormányzat.
A megbízás egy évre szól, a tisztséget egymás után töltik be a fejlesztési régiót alkotó megyék önkormányzati elnökei. Amint Tamás Sándor az MTI-nek elmondta: az elkövetkező egy évben Kovászna megye Szeben megyével osztozik a vezető tisztségeken, a következő évben Szeben megye adja a régió elnökét, és Kovászna megyének jut a régió alelnöki tisztsége. A fejlesztési régiónak az Európai Unió által biztosított pénzforrások elosztásában van fontos szerepe.
“A Bukarest által elosztott alapok folyamatosan csökkentek, a Központi Fejlesztési Régióáltal kifizetett sok tízmillió euró értékű támogatásoknak köszönhetően viszont szemmel látható fejlesztéseket valósítottunk meg” – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Tamás Sándor. Hozzátette: a pályázatok elbírálását a fejlesztési régió operatív igazgatósága végzi, a régió vezető tanácsa arról dönthet például, hogy milyen területre csoportosítja át a valamely területen megmAradt forrásokat.
Tamás Sándor kijelentette: továbbra is úgy látja, hogy kisebb és hatékonyabb fejlesztési régiókra volna szüksége Romániának. A Központi Fejlesztési Régiót jelenleg a Székelyföldet is magába foglaló Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a dél-erdélyi Brassó, Szeben és Fehér megye alkotja. A régió központja Gyulafehérvár.
(MTI)
erdon.ro
2016. szeptember 27.
Tamás Sándor a kvótareferendumról: Markó Bélából a múlt sérelmei beszélnek
„Előre borítékolható, hogy a magyarországi kvótanépszavazás ügyében a Székelyföldiek többsége Orbán Viktor politikáját támogatja” – nyilatkozta a Maszol érdeklődésére Tamás Sándor.
Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke Markó Béla volt szövetségi elnöknek egy lapinterjúban kifejtett álláspontjára reagált, amely szerint „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki”. A szenátor a kvótareferendumon való erdélyi részvételre utalt. Az interjúban kifejtette azt is, hogy szomorúnak tartja a népszavazást megelőző „gyűlöletkampányt”.
„Háromszéken az a fontos, amit az emberek akarnak, nem az, amit Markó Béla elnök úr ebben a kérdésben nyilatkozott, mert látjuk, hogy a Székelyföldi embereknek, természetes módon fontos ügy a magyar állampolgárság és az ezzel járó jogok, így a szavazásban való részvétel és a népszavazás kérdése” – mondta Tamás Sándor.
A politikus úgy fogalmazott: „valószínű Markó Béla elnök úr nyilatkozatából a múlt sérelmei beszélnek, szerintünk pedig a jövőt kell építeni, ami megítélésünk szerint az erős magyar nemzet”. Hozzátette: a kettős állampolgárság révén a magyar állam visszaadta az erdélyi magyar közösségnek a lehetőséget, hogy befolyásolhassa a nemzetet érintő kérdéseket, és ennek egyik példája a népszavazás is. „Nekünk, székelyeknek kötelességünk részt venni az október 2-án sorra kerülő népszavazáson, ezért arra buzdítok mindenkit, hogy éljünk a jogunkkal, szavazzunk!”- fogalmazott Tamás Sándor.
Tájékoztatása szerint az RMDSZ Háromszéki szervezetéhez eddig hetente több mint kétezer népszavazási levélcsomag érkezett. A szavazatokat tartalmazó lezárt borítékokat szeptember 30-ig, péntekig lehet leadni az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi, baróti és kovásznai irodáiban, ahonnan továbbítják azokat Magyarországa Csíkszeredai konzulátusára.
Kovács Zsolt
maszol.ro
2016. szeptember 28.
Erdély hat megyéjének élén Tamás Sándor
Tamás Sándort, Kovászna megye elnökét választották kedden Gyulafehérváron az Erdély hat megyéjét felölelő Központi Fejlesztési Régió soros elnökévé.
A megbízás egy évre szól, a tisztséget egymás után töltik be a fejlesztési régiót alkotó megyék önkormányzati elnökei. Tamás Sándor elmondta: a régiónak az EU által biztosított pénzforrások elosztásában van fontos szerepe. „A Bukarest által elosztott alapok folyamatosan csökkentek, a régió által viszont sok tízmillió euró értékben kifizetett támogatásoknak köszönhetően fejlesztéseket valósítottunk meg”.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 28.
Kelemen Hunor is felébredt – szuverenitáspárti és szavazásra buzdít
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyaroknak a romániai és a magyarországi választásokon és népszavazásokon egyaránt élniük kell a szavazati joggal.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI kérdésére szerdán fejtette ki álláspontját a vasárnapi kvótanépszavazással kapcsolatban.
„Az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy élni kell a szavazati joggal függetlenül attól, hogy melyik állampolgársághoz kötődik, és részt kell venni a magyarországi népszavazáson is, és a decemberi romániai parlamenti választásokon is" - jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, nem lehet hitelesen fenntartani azt, hogy az egyik alkalommal kell szavazni, a másikkal viszont nem.
Arra a kérdésre, hogy a szövetség igen vagy nem szavazatra biztatja a híveit, Kelemen Hunor azt felelte, hogy nem kell szájba rágni, hogy miként szavazzanak az emberek. Hozzátette, ő maga szuverenitáspárti, és úgy tapasztalta, hogy az erdélyi magyarok többsége is az.
„Hogy kiket fogad be egy állam, az saját döntése kell hogy legyen. Ezt nem lehet kívülről diktálni. Románia az alkotmányában tiltja az idegen népesség betelepítését. Ez a helyes álláspont. Az erdélyi magyar emberek nagy többsége ugyanezt képviseli" - fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy felmérés készült volna az erdélyi magyarok népszavazási opcióiról, de érzékeli a közvélekedést.
Arra a kérdésre, hogy miért nem adott ki az RMDSZ is a többi erdélyi magyar politikai szervezethez hasonlóan állásfoglalást a népszavazással kapcsolatban, Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a szövetség vezető politikusainak az ez ügyben tett nyilatkozatai erősebbek, mint egy állásfoglalás. Hozzátette: a magyar közszolgálati médiában maga is többször kifejtette már a véleményét a népszavazás kérdéséről.
Korábban Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke részvételre és nem szavazatra, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke részvételre buzdította az erdélyi magyar szavazókat, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke viszont azt a magánvéleményét hangoztatta, hogy nem helyes olyan kérdésekben véleményt nyilvánítani, amelyeknek az erdélyi magyarság nem érzi a következményeit.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag
2016. szeptember 29.
Kelemen Hunor ellenzi az idegen népesség betelepítését
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyaroknak a romániai és a magyarországi választásokon és népszavazásokon egyaránt élniük kell a szavazati joggal. Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére szerdán fejtette ki álláspontját a vasárnapi kvótanépszavazással kapcsolatban.
„Az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy élni kell a szavazati joggal függetlenül attól, hogy melyik állampolgársághoz kötődik, és részt kell venni a magyarországi népszavazáson is, és a decemberi romániai parlamenti választásokon is" – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, nem lehet hitelesen fenntartani azt, hogy az egyik alkalommal kell szavazni, a másikkal viszont nem.
Arra a kérdésre, hogy a szövetség igen vagy nem szavazatra biztatja a híveit, Kelemen Hunor azt felelte, hogy nem kell szájba rágni, miként szavazzanak az emberek. Hozzátette, ő maga szuverenitáspárti, és úgy tapasztalta, hogy az erdélyi magyarok többsége is az.
„Hogy kiket fogad be egy állam, az saját döntése kell hogy legyen. Ezt nem lehet kívülről diktálni. Románia az alkotmányában tiltja az idegen népesség betelepítését. Ez a helyes álláspont. Az erdélyi magyar emberek nagy többsége ugyanezt képviseli" – fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy felmérés készült volna az erdélyi magyarok népszavazási opcióiról, de érzékeli a közvélekedést.
Arra a kérdésre, hogy miért nem adott ki az RMDSZ is a többi erdélyi magyar politikai szervezethez hasonlóan állásfoglalást a népszavazással kapcsolatban, Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a szövetség vezető politikusainak az ez ügyben tett nyilatkozatai erősebbek, mint egy állásfoglalás. Hozzátette: a magyar közszolgálati médiában maga is többször kifejtette már a véleményét a népszavazás kérdéséről.
Korábban Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke részvételre és nem szavazatra, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke részvételre buzdította az erdélyi magyar szavazókat. Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke viszont azt a magánvéleményét hangoztatta, hogy nem helyes olyan kérdésekben véleményt nyilvánítani, amelyeknek az erdélyi magyarság nem érzi a következményeit.
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 29.
„Nem minket érint…”
Markó Béla szerint nem helyes részt venni a referendumon
Budapesti könyvbemutatója alkalmából Markó Béla, az RMDSZ korábbi szövetségi elnöke interjút adott a sziklaszilárdan baloldali elkötelezettségű Népszava napilapnak. Ebben kerek-perec kimondja, hogy nem ért egyet a magyar kormánynak a migránskérdésben kinyilvánított álláspontjával, s azzal sem, hogy az erdélyi magyarok egyáltalán részt vehetnek a kvótanépszavazáson. Részletek a válaszaiból.
Hogy RMDSZ-elnökként miről mit döntenék, azt elég nehéz megmondani, amikor nem RMDSZ-elnök az ember. Azt viszont tudni kell, hogy van egy különbség a felelősségben és a gondolkodásmódban is. Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nemcsak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye.”
… nekem elég egyértelmű véleményem van a határon túli magyar kettős állampolgárok szavazásáról a magyarországi választásokon. vagy akár a népszavazáson is. Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki. Erre persze, lehet az a válasz, hogy a menekültkérdés vagy akár más is, így vagy úgy bennünket is érint, de én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Meg aztán, ami ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?”
Nem tudom, mennyire bevándorlásellenes a határon túli magyar közvélemény, de ha igen, annak történelmi okai is vannak. Bár nem a mostani helyzet analógiája, mert Erdélyben mi egészen más etnikai problémákkal találkoztunk a történelem folyamán, a betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat. Vagyis lehet ennek az okát is magyarázni, de lényeg az, hogy nem feltétlenül jó, ha mi tömegesen mondunk véleményt arról, ami nem minket érint.
---
Márpedig szavazzunk!
Az RMDSZ korábbi elnökével szemben merőben más álláspontot képvisel az RMDSZ Háromszéki elnöke, Tamás Sándor, aki azt mondja, tulajdonképpen az egész székelység véleményével van összhangban, amikor a népszavazáson való részvételre buzdít. „Háromszéken az a fontos, amit az emberek akarnak, nem az, amit Markó Béla elnök úr ebben a kérdésben nyilatkozott, mert látjuk, hogy a Székelyföldi embereknek, természetes módon fontos ügy a magyar állampolgárság és az ezzel járó jogok, így a szavazásban való részvétel és a népszavazás kérdése – nyilatkozta a maszol.ro-nak. – Valószínű, Markó Béla elnök úr nyilatkozatából a múlt sérelmei beszélnek, szerintünk pedig a jövőt kell építeni, ami megítélésünk szerint az erős magyar nemzet… Nekünk, székelyeknek kötelességünk részt venni az október 2-án sorra kerülő népszavazáson, ezért arra buzdítok mindenkit, hogy éljünk a jogunkkal, szavazzunk.”
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 4.
Véget vetnének a medveuralomnak Székelyföldön
Véget vetnének a medveuralomnak a Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megyei tanácselnökök. Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót Tamás Sándor háromszéki- és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, akik bejelentették, hogy Péter Ferenc, Maros megyei- és Adrian Veştea, Brassó megyei tanácselnökökkel közösen levelet írtak Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszternek, amelyben bemutatják a térség medvékkel kapcsolatos problémáit, illetve javaslatokat is megfogalmaznak a kérdés orvoslására. 
Tamás Sándor szerint azért fontos a megyei tanácselnökök álláspontja, mert szerintük az állatvédők eltorzítják a medvékkel kapcsolatos tényeket. Meglátása szerint a probléma rendezéséhez egyensúlyban kellene tartani az állatok, az emberek és a javak védelmét, mivel az év első felében kétszer több vadkárt jegyeztek mint az elmúlt év hasonló időszakában, de évről évre nő a medvetámadások áldozatainak száma is. 
Kovászna megyében papíron 650-700 medvét tartanak nyilván, de vadászok 1300-ra becsülik a háromszéki medvepopulációt, mondta Tamás Sándor, aki szerint Kovászna megyében évente 40-50 medvére adtak kilövési engedélyt, de évente 60-70 kilövésre lenne szükség. 
Hargita megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba szerint megdöbbenve értesült, hogy Brüsszelben nem is tudják, hogy az emberek életét is veszélyeztetik a barnamedvék, mivel Románia egyáltalán nem jelenti ezeket az eseteket. A vadkárokon túl ugyanis az a baj, hogy sok Hargita megyei településen, 18 óra után nem merik utcára engedni a gyerekeket, vagy nem merik megművelni a földeket, nem mernek kirándulni, mondta Borboly Csaba, aki szerint kérik a környezetvédelmi minisztert, hogy a törvénybe kerüljön bele az emberi élet védelme is mert jelenleg csak az anyagi károkat jegyzik.
Kovács Zsolt
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2016. október 7.
Háromszék uniós támogatásra pályázik Hargita és Brassó megyével közösen (Útkorszerűsítés Erdővidéken)
Hargita megyével közösen nyújtja be Kovászna Megye Tanácsa azt a pályázatot, amely révén lehetővé válhat a Barótot Olaszteleken és Vargyason keresztül a megyehatárral összekötő út korszerűsítése. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén hagyta jóvá a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.
Tamás Sándor tanácselnök a vonatkozó tanácshatározat kapcsán elmondta: a beruházás része annak a nagyobb tervnek, amely során 55 kilométernyi megyei besorolású utat korszerűsítenek Erdővidéken. Egész pontosan a Málnás–Mikóújfalu–Hatod–Barót–Brassó megyehatár lenne az egyik, a másik pedig a Barót–Olasztelek–Vargyas–Hargita megyehatár. A két munkálatot a szomszédos megyékkel partnerségben tervezik: a Baróttól a megyehatárig tartó, mintegy 16 kilométeres szakasz korszerűsítését Hargita, míg a második, jóval hosszabb és jelentősebb befektetést igénylő rész javítását Brassó megyével közösen. Mivel a korszerűsítések értéke meghaladja a helyi erőforrásokat, külső finanszírozási lehetőséget kellett keresni. Hargita megye önkormányzatával közösen a Regionális Operatív Programon keresztül tervezik megszerezni a szükséges támogatást. A beruházás becsült értéke nagyjából tízmillió euró, az út felújítása mellett két híd rendbetételét is jelenti. A pályázat leadási határideje november 16-a, ezért sürgős a műszaki-gazdasági mutatók jóváhagyása – tette hozzá Tamás Sándor. Az elnök továbbá elmondta: a másik szakasz műszaki-gazdasági dokumentációja is készül, várhatóan e hónap közepére össze is állítják, és akkor már a várható költségek is ismertek lesznek.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 9.
Ellenlépésre készülnek a bevont székely zászló ügyében
Az adomány székely zászló körüli botrány is bizonyítja, hogy Romániában intézményesítették a kettős mércét – nyilatkozta a Maszol érdeklődésére Tamás Sándor.
A háromszéki önkormányzat elnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Kovászna megyei törvényszék csütörtökön helyt adott a prefektúra keresetének, és arra kötelezi az önkormányzatot, hogy a gyűlésteremből távolítsa el az adományként kapott székely zászlót.
Tamás Sándor szerint arra tudják ugyan kötelezni, hogy a gyűlésteremből eltávolítsák a székely zászlót, de mivel bárki bármit adományozhat, ha a megyei tanács azt elfogadta, nem tudják megakadályozni, hogy a székely zászló a közgyűlés leltárán maradjon.
Az adományozó, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke Kulcsár Terza József szerint felháborító, hogy a prefektúra a bíróság segítségével azt akarja elérni, hogy adományozni se lehessen. Hozzátette: a kettős mérce miatt egy-két héten belül ellenlépésre készülnek.
Marosvásárhelyi Rádió / Maszol Erdély.ma
2016. október 11.
Ne keverjük össze álmainkat a jelennel – Jeszenszky Géza Háromszéken
Jeszenszky Géza egyetemi tanár, történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere, Magyarország volt washingtoni és oslói nagykövete hét várost érintő erdélyi körútra érkezett. Hétfőn Kézdivásárhelyen tartott előadást, kedden Sepsiszentgyörgyön is bemutatja a Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltás éveiben című könyvét. Hétfőn délután Jeszeszky Géza a céhes városban a Jazz kávézóban a helyi sajtó munkatársaival találkozott. A zártkörű rendezvény házigazdája Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke volt.
A közismert történész – akit távoli rokonsági szálak fűznek a Turóczi nemzetséghez – visszajáró vendég Háromszéken. Bevezetőként elmondta: tíz évvel ezelőtt fogott hozzá könyve megírásához, de más teendői miatt csak 2014-ben, Norvégiából való hazatérése után fejezte be. Idén áprilisban jelent meg, és arról szól, hogy 1988-cal kezdődően mit sikerült elérni, és mit nem. A könyv a román–magyar viszony utóbbi huszonnyolc évének áttekintése – hangsúlyozta a történész, aki örömét fejezte ki, hogy mindenhol telt ház fogadta, sőt, fiatalok is szép számban megjelentek az előadásain. Arról is szólt, hogy az erdélyi magyarság sorsa családi kötelékek miatt már gyermekkora óta foglalkoztatta. Az Antall-kormány külpolitikai céljai között kiemelten szerepelt a szomszédos országokkal való viszony rendezése – mondotta –, a rendszerváltás nagy lehetőséget kínált erre, és nem a külhoni magyarok feje fölött, hanem úgy, hogy jogaik biztosítva legyenek törvények által. Akkor mindez, a jó viszony és a kisebbségi jogok biztosítása nem tűnt illúziónak.
A történész szerint Románia tervezett, a magyarok érdekei ellen történő közigazgatási átszervezése olyan katasztrófa, amit minden erővel meg kell akadályozni, ellenkező esetben az erdélyi magyarság arra a sorsra jut, mint a felvidéki, akiket beolvasztottak egy nagy szlovák tömbbe, és a magyarság kisebbségbe került. Az okos politika a feszültségeket oldani próbálja, elébe megy a különböző jogos igényeknek – vélekedett Jeszenszky, aki szerint Romániának lenne elsődleges érdeke, hogy a tehetséges és szorgalmas székely nép valóban otthon érezze magát a szülőföldjén. Az a képtelenség, amit a román alkotmány állít, éspedig hogy Románia homogén nemzetállam, ráadásul ehhez a cikkelyhez hozzá sem lehet nyúlni, anomália, ellentmond a valóságnak, a tényeknek.
Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi vármegyésekről, kifejtette: az eset arra világít rá, hogy a nemzeti érzés, ami egy helyes és pozitív érzés, és amiből rengeteg jó eredmény születhet, mennyire könnyen eltorzulhat. „Én nem vonom kétségbe, hogy a vármegyések valami jót szerettek volna a saját székely közösségüknek, de óriási kárt okoztak, és ürügyet szolgáltattak újabb és újabb magyarellenes megnyilvánulásokhoz. A két vármegyés ezt valahogy nem tudta felmérni, de óriási felelősség hárul azokra a magyarországi személyekre, politikusokra is, akik már a Hatvannégy Vármegye névvel is provokálják a szomszédos országokat, amellett hogy ez egy irreális, elképzelhetetlen dolog. Az ügy mögött tudatos provokáció is lehet. Ez a két ember talán nem szándékosan akart a román nacionalizmus segítségére sietni, de akik esetleg őket biztatták, segítették, hatalmas kárt okoztak az erdélyi magyarságnak. Ne keverjük össze álmainkat, a múltat a jelennel! A politika a lehetőségek művészete, aki lehetetlent kíván elérni, és annak érdekében elfogadhatatlan lépéseket tesz, az saját népének árt” – vélekedett a házi őrizetben lévő vármegyésekről és mozgalmukról Jeszenszky Géza.
Iochom István
Háromszék Erdély.ma
2016. október 12.
Románia és az Úristen
Teltházas könyvbemutató és fórum Kézdivásárhelyen 
Hétfőn a Vigadó Galériában mutatták be Jeszenszky Géza egyetemi tanár, történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere, diplomata Kísérlet a trianoni trauma orvoslására – Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltás éveiben című könyvét.
Tamás Sándor megyetanácselnök házigazdaként köszöntötte a termet zsúfolásig megtöltő érdeklődőket, megjegyezve, reméli, a céhes városban nem kell bemutatni „a határon túli települések közül legtöbbet Kézdivásárhelyen megforduló régi barátot”, Jeszenszky Gézát. Hangsúlyozta, a volt külügyminiszter nemcsak tanácsokkal és kiállásával támogatta a várost, hanem anyagiakkal is, a Turóczi-szobor állításának kezdeményező-adományozójaként, illetve a katonanevelde előtti emlékmű egyik mecénásaként. Hozzátette, Jeszenszky nézetei kiállták az idő próbáját az elmúlt huszonöt évben, ezért „büszkén néztünk fel rá, ha megnyilvánult ügyeinkben.” Majd átadta a szót „a rendszerváltás koronatanújának”, Magyarország első demokratikus kormánya, az Antall-kormány volt külügyminiszterének.
A történész a bemutatott kötet címére utalva megjegyezte, száz éve megtörtént Trianon, az a seb, amely azóta sem gyógyult be, hiszen folyamatosan sózzák, ezért kellett megírnia ezt a kötetet, amely a román-magyar viszony utóbbi huszonnyolc évének áttekintése. Megtudhattuk, az Antall-kormány külpolitikai céljai között szerepelt a szomszédos országokkal való viszony rendezése úgy, hogy a külhoni magyarok jogai törvények által biztosítva legyenek. Hangsúlyozta, ez kezdetben megvalósíthatónak tűnt, ám az új romániai demokráciában nagyon hamar rossz fordulat következett be, ugyanis a Nemzeti Megmentési Frontnak a nemzeti kisebbségek jogait illető ígéretei hirtelen feledésbe merültek.
Elmondta, bíztak az Európai Tanácsban (ET), hogy a csatlakozás feltételeként ragaszkodnak majd a kisebbségi normákhoz, azonban, amint Szlovákiának, úgy Románia esetében is megelőlegezték a bizalmat, „naivitásból engedtek”, talán arra gondolva, hogy majd menet közben minden rendbe jön. Pedig, hangsúlyozta, ha az ET ragaszkodott volna a saját elveihez, Románia engedett volna, vélte, ugyanis „Románia mindig figyelt arra, hogy hol lakik az Úristen”. 
A megyetanácselnök kérdésére válaszolva elmondta, az erdélyi magyarság, a székelység területi autonómiájának kivívására román, európai és amerikai partnerekre van szükség, hiszen ha „nincs Romániára kívülről ható erő, elszabadul a pokol”, fejtette ki, célozva Románia tervezett, a magyarok érdekei ellen történő közigazgatási átszervezésére.
A közismert történész megjegyezte, a bukaresti román hatalom nem buta, nem fél az erdélyi magyarságtól. „A román társadalom félrevezetésére szolgáló eredményes mese a magyar kártya, amely tromfolja a valós problémákat.” A közönség kérdéseit követően a megyetanácselnök székely zászlót ajándékozott a szerzőnek. 
Daczó H. Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 13.
Megnyílt a Székelyföldi Grafikai Biennálé (41 országból 507 képzőművész nevezett be)
Miután az idei év folyamán több fontos kísérőrendezvénye is lezajlott, tegnap délután hivatalosan is megnyitották a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban, utána pedig a negyvenegy országból benevezett művészek legjobbjainak díjazására is sor került a Tamási Áron Színház nagytermében. A díjátadó gálát a bukaresti Jazzappella énekegyüttes koncertje tette színesebbé.
A kiállítás megnyitóján Siklódi Zsolt képzőművész, a Grafikai Biennálé kurátora ismertette röviden a rendezvény koncepcióját. Megpróbálták egymás mellé helyezni a lokálist és az univerzálist, és ezen keresztül megkeresni, meghatározni a térségben, de a világ más tájain születő grafikai törekvések helyét is a globális trendekben, tiszteletben tartva az alkotók szabadságát a képi formanyelv eszközének, technikájának és hordozójának megválasztása tekintetében is. A zsűri idén átértelmezte a 90-es években markánsan elkülönülő klasszikus és kísérleti technikák szerinti kategóriákat, így a hagyományos és a modern sokszorosító grafikai eljárással készült alkotások között nem tett különbséget a kiírás. A kurátor arról is beszélt, hogy a biennálé anyagát képező grafikákat Vécsi Nagy Zoltán rendezte kiállítássá különböző szubjektív szempontok szerint, majd megköszönte a szervezőknek, a zsűri tagjainak és a részt vevő művészeknek, hogy fáradságos munkájukkal részt vállaltak a rendezvény negyedik kiadásának megvalósításában.
A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále díjátadó gáláján, a Tamási Áron Színház nagytermében elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólalt fel, majd Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa képviselője és Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsának elnöki kabinetvezetője folytatta a beszédek sorát. A díjak átadása a harmonikus dzsessz-sztenderdeket játszó Jazzappella együttes intermezzója után következett. A Zereda művésztelep díját a lengyelországi Paweł Kwiatkowski, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának díjait Aranyász Zita, Cristian Aurel Opriș, illetve Léstyán Csaba vehette át. A Maros Megye Tanácsa által alapított Nagy Pál-díjat a kanadai Zenon Burdy nyerte el, a Hargita megye meghatározó képzőművészéről, Nagy Imréről elnevezett díjjal pedig a lengyel Karol Pomykałát tüntették ki. Kovászna megye díját, mely Plugor Sándornak állít emléket, a tajvani Chang Yuya vehette át. A 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé 2000 eurós fődíját egy lengyel alkotó, Kamil Kocurek nyerte el a Szoba1 – rézkarc, hidegtű, foltmaratás, mezzotinto vegyes technikát alkalmazó alkotásával. 
Amint Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető megnyitóbeszédében elmondta: az alkotók számát, a rendezvény minőségét és a világban betöltött szerepét tekintve is egyre növekszik a Székelyföldi Grafikai Biennálé, hiszen az idén 41 országból, 507 képzőművész összesen 1238 alkotást küldött be. Karim Rashid-ot, a design jelenkorának egyik atyját idézve a tanácselnök rámutatott: a művészetben az intelligens forma követi a funkciót. „Székelyföldnek modern, intelligens formát akarunk, azt akarjuk, hogy szellemileg gyarapodjon ez a régió, mert meggyőződésünk szerint, ahogy a lélek és a szellem hordozza a testet, ugyanúgy egy művelt közösség régiója az, ami fizikailag is képes a fejlődésre” – fogalmazott. A kiállítás november 13-ig látható az Erdélyi Művészeti Központban.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 14.
Toró ismét megjárná „a bukaresti poklot”
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének javaslatára Toró T. Tibor, az alakulat országos alelnöke függetlenként méretkezne meg Háromszéken a néppárt támogatásával – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. 
Ezt a párt helyi képviselői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön jelentették be, hangsúlyozva, hogy a megyei szintű döntést az országos elnökségnek is jóvá kell hagynia. Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei szervezetének elnöke rámutatott, az elmúlt választásokon folyamatosan 40 százalék körül mozgott a részvételi arány a megyében, és úgy érzik, a szavazók 58–59 százalékát még mindig lehet mozgósítani.
Toró T. Tibor jogilag független, de politikailag elkötelezett jelöltként határozta meg magát. Hangsúlyozta, az EMNP országos választmánya azért döntött úgy, hogy a megyei szervezetek függetleneket támogathatnak, mert egyszerre két magyar szervezet sem az 5 százalékos, sem az alternatív küszöböt nem tudja teljesíteni. „A konfrontatív stratégia szerintünk káros, ezért kerestünk olyan megoldást, amely révén alternatívát tudunk állítani azok számára, akik nem szoktak, és nem akarnak a tulipánra szavazni” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus úgy számol, hogy a független jelöltnek minden harmadik magyar szavazatot meg kellene szereznie, ez a részvétel függvényében 15–20 ezer voksot jelent. „Ez nem kevés, de nem is elérhetetlen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy jobban kell teljesítenie, mint négy évvel ezelőtt. Akkor Toró T. Tibor a nominális rendszerben 7300 szavazatot kapott a sepsiszékiektől. Újságírói kérdésre elmondta, az elmúlt időszakban több háromszéki személyiség vagy éppen néppártos politikus neve felmerült potenciális háromszéki jelöltként – a politikus Kovács István unitárius esperest, Bereczki Kinga civil aktivistát, Sánta Imre református lelkészt, és a néppártos Bálint Józsefet, Fazakas Pétert vagy Johann Taierlinget említette –, de végül olyan jelölt mellett döntöttek, aki „megjárta már a bukaresti parlament poklát”.
Toró három célt fogalmazott meg: visszahoznák a közéletbe az elfordult csalódottakat, megszereznék a háromszéki magyar közösség számára a negyedik képviselői mandátumot, amit eddig visszaosztás után a román pártok kaptak, és olyan képviselőt küldenének Bukarestbe, akit nem kötnek a háttéralkuk, és „élő lelkiismeretként” próbálja napirenden tartani az autonómia ügyét. Toró virtuálisan kezet nyújtott a háromszéki RMDSZ meghatározó személyiségeinek, Tamás Sándornak és Antal Árpádnak, hogy a kampány alatt „hagyják egymást békén”. Meglátása szerint nem érdemes különböző kódexeket aláírni, az adott szó, a gyakorlat számít. A fenyegetés, a riogatás helyett Toró szerint a közös kérdésekben – mint például Székelyföld szellemi határának a védelme, a régióátszervezés, az autonómia, vagy Székelyföld sajátos jogállása – akcióegységet kell létrehozni.
Az országos alelnök szerint Hargita megyében könnyebb lesz a néppárt által támogatott független helyzete, ahol minden negyedik magyar szavazatot kell megszerezni. Toró elmondta továbbá, hogy a Bihar és Maros megyei pártszervezetek foglalkoznak még komolyan a független jelölt támogatásának lehetőségével, azonban „ezekben a megyékben más a stratégia, hiszen a magyar közösség számaránya alacsonyabb, tehát nehezebb a feladat, de nem lehetetlen”. Szerinte ezekben a megyékben az önkormányzati választásokon több ezer szavazója volt a néppártnak, akik alternatíva hiányában, „félő, hogy a román pártok szirénhangjaira hallgatnak”. A néppárti politikus szerint a Szabad Emberek Pártja, és a Mentsük meg Romániát Párt (USR) próbálkozik a magyar voksok megszerzésével.
A független jelöltek nevesítéséről csütörtökön Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét is megkérdeztük, aki azt mondta, az országos elnökség várhatóan az elkövetkező napokban dönt az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma
2016. október 17.
Az igazság védelmében, a szeretet szolgálatában (Márton Áronra emlékeztek)
Kereken száz esztendővel ezelőtt kezdte el katonai szolgálatát Ojtozban (1916. szeptember – 1917. december) Márton Áron püspök, aki nem sokkal ezután már a soproni hadosztály katonáival együtt védte a magyar haza egységét az ellenséggel szemben. Ennek tiszteletére Fejér László Ödön képviselő, Kovászna Megye Tanácsa és a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezésében Ojtozban hálaadó szentmisét és koszorúzást tartottak, Kézdivásárhelyen pedig kiállítással és főtéri szobrának megkoszorúzásával (fotó) emlékeztek Erdély nagy püspökére.
Az Ojtozban beszolgáló Kovács Zsolt kézdimartonosi plébános az 1824-ben épített római katolikus templomban celebrált hálaadó szentmisén azt emelte ki, hogy példaadásban volt nagy ember Márton Áron püspök, aki ne csak emlék legyen, hanem mindennapi életünk része. Dimény Zoltán, Bereck község polgármesterének köszöntője után Gaal Gergely, a Márton Áron Programbizottság elnöke arról szólt, hogy nehéz időszak volt a száz évvel ezelőtti, az első világháború következményei a magyarság számára katasztrofálisak voltak. Márton Áron pappá szentelése előtti időszakáról nem sokat tudunk, de az isteni gondviselés az emberi rosszaságból is tudott jót kovácsolni – erre bizonyíték a nagy püspök, aki a katonai szolgálat után elfogadta Isten hívó szavát, a papi szolgálatot. A háború szörnyűségeit és nehézségeit megtapasztalva a későbbiekben népének és egyházának vezetését erős lelkülettel tudta végezni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Márton Áron személyiségét méltatta: „Felszólalt a világháborút lezáró békék igazságtalanságaival szemben, nyilvánosan elítélte Erdély magyarjainak megaláztatását, szolgasorsba taszítását. Ha ma itt lenne közöttünk, akkor sem hallgatna. Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket ma az erdélyi magyar közösségnek el kell szenvednie. Szóvá tenné azt a kettős mércét, amit velünk szemben alkalmaznak. Kimondaná úgy, ahogy mi is kimondjuk, hogy Székelyföld létezik, hiszen itt állunk Ojtozban, Székelyföld keleti kapujában, ahol a szent életű püspök egykor védte a magyar hazát.” A hálaadó szentmise után a jelenlevők megkoszorúzták a templom udvarán 2004-ben a két világháború emlékére állított emlékművet.
A rendezvénysorozat délután Kézdivásárhelyen folytatódott, ahol a Vigadó Galériában megnyílt a nyolc nagyméretű pannóból álló kiállítás, amely a nagy püspök életútját mutatja be dióhéjban. Fejér László Ödön rövid beszédében Erdély utolsó fejedelmének nevezte Márton Áront. Gaal Gergely bemutatta a tárlatot, amit a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum anyaga alapján és az ő közreműködésükkel, illetve a budavári Magyarság Háza segítségével állítottak össze. Az anyagot vándorkiállítás során európai nagyvárosokban is bemutatják. A megnyitót követően a résztvevők Márton Áron főtéri szobrához vonultak, ahol Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes mondott áldást. A megemlékezés koszorúzással ért véget.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 18.
Átadták az Orbán Balázs-díjakat
A Márton Áron-emlékév jegyében, a Székelyföldi Napok rendezvénysorozat részeként tegnap este került sor az Orbán Balázs-díjak átadására a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban. A régió egyik legjelentősebb kitüntetésének idei díjazottjai: Márkus András, a sepsiszentgyörgyi Mária Világ Királynője Egyházközség plébánosa, címzetes esperes, Oláh Dénes marosvásárhelyi plébános, főesperes és Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló, A Hegy című filmes monográfia készítője.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díjat a közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó Hargita, Maros és Kovászna megye önkormányzata 2011 óta adományozza olyan személyeknek, akik kimagasló tevékenységet folytatnak a térség fejlődése érdekében. A díjátadón, melyre a VII. Székelyföld Napok keretében került sor, elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szólalt fel, majd Borboly Csaba és Péter Ferenc, Hargita, illetve Maros megye önkormányzati elnöke, valamint Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szólt az egybegyűltekhez, aztán a laudációk felolvasása következett. 
Tamás Sándor köszöntőbeszédében elmondta, örömére szolgál, hogy nemcsak a székelyföldi megyék képviselői vannak jelen a rendezvényen, hanem Kézdivásárhelytől Szatmárig és Nagyváradig több város magyar polgármestere is jelen van, és bár Kolozsvár magyar polgármesterét idén még nem köszönthetik ezen az eseményen, „ami késik, nem múlik”. A tanácselnök elmondta, Székelyföld szerencsés helyzetben van, mert Bod Péter, Dózsa György, Teleki Sámuel, Gábor Áron, Nagy Imre, Márton Áron, Orbán Balázs és mások személyében nagyon sok olyan személyiség alkotott itt, akik lámpásként ma is utat mutatnak nekünk. Borboly Csaba Orbán Balázs-idézetek mentén arról beszélt, hogy az „igaznak, szépnek, jónak és Isteninek” az útján mindenki lehet nemzete apostola, és bár pár nappal ezelőtt elhunyt az Orbán Balázs-díj egyik első kitüntetettje, újabb személyiségek lépnek a nyomába. Péter Ferenc Márton Áron püspököt  idézve kijelentette, hogy meg kell vetnünk itt a lábunkat, munkát kell vállalnunk egymásért, a gyűlölet helyett pedig szeretettel és jóakarattal lehet jövőt építeni. Zsigmond Barna Pál főkonzul az októberi kvótaszavazás, az ötvenhatos hősökre való októberi megemlékezés és a decemberi parlamenti választások fontosságáról beszélt, majd két anekdotát mesélt el, melyek által ő is az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A felolvasott laudációkból megismerhettük a díjazottak pályaképét, megtudhattuk, hogy bár egymástól sokban különbözik életútjuk, mindhárman ki tudtak teljesedni a hitben: Oláh Dénes többnyire íróként, rádiósként és a marosvásárhelyi Deus Probidevit tanulmányi ház működtetőjeként tevékenykedett, Nagy Zoltán tanárként és annak az ötórás filmes monográfiának a szerkesztőjeként, melynek elkészítése 23 évet vett igénybe, Márkus András pedig a sepsiszentgyörgyi cigány közösség lelkipásztoraként, aki szinte a teljes életét a cigányok felzárkóztatásának szentelte, fontos szerepet vállalva az őrkői iskola beindításában, működtetésében is. Az est során a díjazottak köszönetet mondtak a rangos elismerésekért, a felszólalások között a Tiberius vonósnégyes zenei intermezzói emelték az ünnepi esemény hangulatát.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 18.
Átadták az Orbán Balázs díjakat
Kovászna megyéből Nt. Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes, őrkői plébános, Hargita megyéből Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló filmes monográfia alkotója, Maros megyéből Ft. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános vehette át hétfőn este Sepsiszentgyörgyön az idei Orbán Balázs-díjat – írja a Kovászna, Hargita és Maros megyei tanácsok AGERPRES hírügynökséghez kedden délelőtt eljuttatott közös közleménye.
Az ünnepélyes díjátadót Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király templomban tartották hétfőn este, az esemény rangját az is emelte, hogy a Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzatok elnökei mellett jelen voltak Bihar és Szatmár megye magyar tanácselnökei is: Pásztor Sándor és Pataki Csaba, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester mellett részt vett Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is.
Elsőként Tamás Sándor szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy Székelyföld szerencsés helyzetben van, hiszen mindig voltak olyan emberek, akiket előszeretettel hívunk lámpás embereknek, akik példamutatásukkal és munkájukkal világítótoronyként mutatták az utat. Közöttük előkelő helyet foglal el Orbán Balázs, akit méltán neveztek a legnagyobb székelynek.
“Róla neveztük el azt a díjat, amit már hatodik alkalommal adunk át Székelyföld elismert személyiségeinek. A tömör ezüst, gyönyörű kivitelezésű érmét – a Márton Áron Emlékév jegyében – idén olyan személyiségek kapják, akik nem csak hitbéli, hanem kiemelkedő lelki és közösségi pásztorai híveiknek, egyházközségüknek. Munkájuk mellett önként vállalnak fel olyan hiánypótló szociális, társadalmi és ifjúsági tevékenységet, amely küldetésükké vált és elismerést érdemel” – mondta el a háromszéki tanácselnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében rámutatott: az Orbán Balázs-díjjal olyan embereket tüntetnek ki, akik nem utasítják el a munkát, nem futamodnak meg a nehézségek elől, olyan személyiségeket, akik kultúránkat éltetik.
‘Márton Áron, a nagy püspök arra figyelmeztet, hogy a közös származás és a közös nyelv szükséges, de nem elegendő összekovácsoló erő, társulnia kell hozzá a kultúrának is ahhoz, hogy megtartó erő legyen. Idén majd’ mindent a Márton Áron Emlékév fényében, annak részeként végzünk, hogy ébren tartsuk évfordulói ürügyén legendás püspökünk emlékezetét, hogy kövessük tanítását. Mai ünnepünk is kimagasló esemény kíván lenni, ugyanis a három közigazgatási egységbe tagolt székely-magyarság közösen, együtt, közösségként kívánja figyelmével kitüntetni jeles személyiségeit’ – fogalmazott a Hargita megyei elöljáró, majd megemlékezett a múlt héten elhunyt Kovács Piroskáról, a székely kapuk Europa Nostra nagydíjas megmentőjéről, aki elsőként kapta meg a Hargita megyeiek közül az Orbán Balázs-díjat, 2011-ben.
“Sokszoros ünnep ez nekünk, hisz két olyan személyiség előtt is tisztelgünk egyben, akik mindketten hittek abban, hogy az igazság és az emberi méltóság mindenek felett való, és akik mindketten áldozatos munkával erősítették Erdélyt, erősítették Székelyföldet. Márton Áron püspök jelmondatául a ‘nem futamodom meg a munkától’ mondatot választotta, és ehhez méltóan vezette egyházát. Tudjuk jól, hogy napjainkban hasonló kiállásra és hasonló eltökéltségre van szükségük a vezetőknek, hasonló szilárdsággal kell megvetni a lábunkat és képviselni érdekeinket, erősíteni Székelyföldet. Mert Székelyföld számunkra az otthon, minket ide kötnek hagyományaink, történelmünk, itt tudunk őszinte szívvel emlékezni nagyjainkra és itt kell nekünk, székelyföldi vezetőknek az ő munkásságukhoz méltó döntéseket hozzunk” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntőjében az összefogás erejéről, az “egymásba kapaszkodás” szükségességéről beszélt, példatörténetei is az együttműködés eredményességére mutatták rá, kiemelve, hogy most, amikor mindenhol üldözik a székely szimbólumokat, itt, Sepsiszentgyörgyön a templomok udvarán húzzák fel a székely zászlót, tehát fontos nemzeti kérdésekben a politikum és egyház egymást támogatja.
Elsőként Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes vehette át a díjat, laudációját Bálint Géza, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia ügyintézője olvasta fel.
“2014-ben abban a kegyelemben részesült, hogy őt kérték fel a Csíksomlyói búcsú szónokának. Ebben a beszédében mondta a következőket: ťNekünk keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, és magyarként kell a keresztény hitet megélni, mert egyébként elárultuk azt a közösséget, amely bennünket emberré formált, amely hazát, hitet, és nem is akármilyen kultúrát és civilizációt adott.ť Munkáját, igyekezetét, ez a vallomás fémjelzi. Papi jelmondatát Izajás prófétától kölcsönözte és így hangzik: Itt vagyok, Uram, engem küldj! 2015 őszén, 67 évi szünet után, újraindult Marosvásárhelyen a katolikus oktatás. Dr. Tamási Zsolt igazgató következetes és tántoríthatatlan küzdelmének, és Oláh Dénes imahátteret biztosító igyekezetének beért a gyümölcse. (…) Ezt tartja élete legszebb jutalmának. Az iskoláért vívott küzdelemben folyamatosan Márton Áron püspök közbenjárását kérte. Megvalósulását, túl az emberi igyekezeten, neki tulajdonítja. Vallja, hogy az elhívás sohasem az alkalmasságot, hanem a küldő Isten kegyelmét jelenti”.
Hargita megyéből Nagy Zoltán hitoktató kapta az Orbán Balázs díjat.
Sarány István a laudációban úgy fogalmaz: ‘munkássága széles körben ismert és szakmai körökben elismert, személye azonban mindvégig a háttérben maradt. Fáradhatatlan tevékenysége, időt és energiát felemésztő ténykedése, áldozatos munkája középpontjában Márton Áron püspök áll, két évtizednél hosszabb ideig végzett kitartó munkálkodásának eredménye pedig egy rendhagyó vizuális produkció: A Hegy című öt és fél órás kép- és hanganyag, amelyet DVD-n láthat a nagyközönség, és amelyet 22-23 esztendős önzetlen előkészítő munka előzött meg. A nagy püspök egyik legelismertebb életrajzírója, Virt László szociológus Nagy Zoltán művét Márton Áron filmes monográfiájának tartja. (…) az alkotó ťhittanár, tehát világi lelkipásztor. Akiket megszólaltatott, azok jórészt maguk is lelkipásztorok. Nagy Zoltán művében a közösségét egybetartó lelkipásztor Márton Áron jelenik meg, a lelkipásztor, aki évtizedek óta – máig! – gondolkodást és életet formál Erdélyben, és már egyre inkább Erdélyen kívül isŤ.’
Kovászna megyéből Nt. Márkus András címzetes esperes, őrkői plébános kapta az Orbán Balázs-díjat, laudációját Ft. Hajdú János főesperes-plébános olvasta fel, a következő mottóval: “Nem az a nagy aki magát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl!’.
“Jelenleg kb. 5000 cigány hívének lelkipásztora, akiket a Szeretet Misszionáriusai nővéreivel, mint munkatársakkal vezet az Istenes úton, az üdvösség felé. Az országban és a gyulafehérvári főegyházmegyében is egyedüli lelkipásztor, aki az egyetlen cigány plébániát vezeti már 20 éve. Az anyaországtól munkája elismeréseként kapta az Apor Vilmos emlékérmet. Dr. Jakubinyi György érsek címzetes esperesi címmel ismerte el áldozatos és kitartó munkáját. Jelen kitüntetés is jelezze az elismerést a nem könnyű és sokszor hálátlan lelkipásztori munka miatt. Köszönjük, hogy felfigyeltek Rá, értékelik nem látványos, de mégis nagyon fontos, hasznos és kitartó munkáját. További életéhez és munkájához Isten áldását kérjük. Adja az Úr, hogy az elhintett evangéliumi mag a cigány lelkekben is megfoganjon s bő termést hozzon” – emelték ki a Márkus atyáról szóló laudációban.
A díjátadó ünnepséget a Tiberius kvartett koncertje színesítette.
Az AGERPRES hírügynökségnek elküldött közlemény felidézi, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata közösen hozta létre az Orbán Balázs-díjat, hogy azoknak a személyiségeknek adományozza, akik a Székelyföld fejlődéséért tevékenykedtek. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja az évente kiosztott kitüntetést. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, két oldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megye elöljárói egy külön, erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
www.agerpres.ro erdon.ro
2016. október 25.
56-os megemlékezés és magas állami kitüntetések átadása
„Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a temesvári Csiky Gergely Állami Színház nagytermében, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Tamás Péter, a Temes megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. Ez alkalommal a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki dr. Bárányi Ferenc orvos-írót, volt egészségügyi minisztert, karitatív tevékenységet végző közéleti személyiséget és Magyar Arany Érdemkereszttel Almási Vince Pál volt kisiratosi polgármestert.
A megemlékezés résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszöntötte, aki 1956-nak a hozzánk szóló üzenetét fogalmazta meg.
„Újból és újból fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan is állunk szabadságunkkal, értékeinkkel, vállaljuk-e az áldozathozatalt, felvállaljuk-e kisebbségi sorsunkat? Remélhetünk-e még jövőt a temesvári magyarságnak, hiszen magyarságunk felvállalása is bátorságot igényel, ha nem is akkorát, mint amekkorát az 56-os hősök felvállaltak” – mondta Tamás Péter, aki szerint ezekre súlyos a kérdésekre egyértelműen igennel válaszolhatunk és a közelmúlt eseményei (magyar alprefektus és alpolgármester kinevezése, templomfelújítások, Temesvári Magyar Napok stb.) optimizmusra adnak okot magyar jövőnket illetően.
Következett a magas magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadása, amelyeket Mile Lajos kolozsvári főkonzul megbízásából Tamás Péter tiszteletbeli konzul adott át. Dr. Bárányi Ferenc sajnos egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen, a jeles közéleti személyiség laudációját dr. Albert Ferenc mondta el, rendhagyó módon szabadon beszélve dr. Bárányi Ferenc életpályájáról, kiemelve, hogy a Bárányi-ház ajtaja mindig nyitva állt a közösségért tenni akaró magyarok előtt. Almási Vince Pál nemrég „aktív” nyugalomba vonult kisiratosi polgármester elévülhetetlen érdemeiről utódja, Korodi Józsa Erika kisiratosi polgármester beszélt nagy elismeréssel. Almási Vince, aki népes kisiratosi és pusztaszabolcsi küldöttséggel érkezett a díjátadásra, meghatottan köszönte meg a kitüntetést Tamás Péter tiszteletbeli konzulnak.
„Furcsa volt meghallgatni, ahogy mások elemezték az életutamat – nyilatkozta a díjátadás után a Nyugati Jelennek Almási Vince. – Én tettem a dolgom, nem érzem magam hősnek, azt csináltam, amit a szívem-lelkem diktált. Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki erre fel fog figyelni, és még egy kitüntetést is fog adni.  Annak ellenére, hogy ezt nem vártam, természetesen jólesik! Amit éveken keresztül csináltam a faluért, a közösségért, a magyarságért, abban semmiféle személyes érdekem nem volt, úgy éreztem, hogy a közösséget, a magyarságot meg kell tartani! A magyar vendégek, testvértelepülések képviselői mindig mondják nekünk, hogy átjönnek hozzánk magyarságot, nemzeti tudatot és nemzeti érzetet tanulni. Mi azt mondtuk, hogy hozzájuk megyünk tanulni, mert egy lépéssel közelebb állnak Nyugathoz és magasabb szinten vannak, de amikor magyarságról van szó, akkor mindig jó érzéssel tapasztaljuk, hogy ők minket nagyra tartanak.”
Az 1956-os hősöknek járó Szabadság-szobor emlékplaketteket és érdem okleveleket Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök adta át Teodor Stanca, Caius Muțiu és Oberten János uraknak, akiket az 1956-os temesvári megmozdulásokban való részvételükért súlyos börtönévekkel sújtott a kommunista hatalom. Az ünnepségre a három kitüntetett közül csak Oberten János író, újságíró jöhetett el, aki 1956-ban 12 éves volt, és rá két évre, 14 évesen vetették börtönbe röpcédulák készítéséért és terjesztéséért.
„Mi akkoriban a Pál utcai fiúkon és Robinson Crusoe kalandjain szocializálódtunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Oberten János. – A magyar forradalom azért kapott meg, mert a Kossuth Rádióban azt hallottuk, hogy magyar lányok az utcán nemzeti ruhában Molotov-koktélokat dobnak a szovjet tankok elé. Mi is tenni akartunk valamit, és mivel nem mehettünk át segíteni, úgy döntöttünk, hogy röpcédulákat készítünk, hogy itt is megmozgassuk az embereket. Három nyelven készültek ezek a röpcédulák, magyarul, németül és románul, a három fő jelszó az volt, hogy „Le a kommunizmussal!, Szabadon akarunk élni!, Ki az oroszokkal!” A börtönévekkel kapcsolatban azt szeretném felidézni, hogy felnőtt ellenzékiek közé kerültünk, tanárokkal, ügyvédekkel, papokkal, mérnökökkel találkoztunk a börtönben, akik két évig azzal foglalkoztak, hogy bennünket gyerekeket tanítottak, olyan volt ez, mint egy szabadegyetem!”
Az 1956-os megemlékezés befejező részében a Csiky Gergely Színház művészei, Lőrincz Rita és Molnos András Csaba, valamint Vinczi Annamária és Tamás Sándor zenés-verses, 1956-os fotókkal bőven illusztrált színvonalas műsorát tapsolhatta meg a temesvári közönség.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 27.
Közös tisztelgés Egerben
Az ’56-os forradalom hőseire emlékeztek 
Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott megemlékezésen Kovászna és Hargita megye is képviseltette magát Heves megye központjában, Egerben. A magyar történelem egyik legjelentősebb eseményéről az anyaországban pár évtizede még csak kevesek tudták, hogy milyen következményeket vont maga után a környező országok magyar kisebbségére nézve.
A Heves megyei megemlékezésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „Az 1956-os magyarországi forradalom kapcsán 1956 és 1965 között Romániában több mint 25 ezer személyt börtönöztek be, amelyből több mint 1200 magyar nemzetiségű volt. A sepsiszentgyörgyi emlékmű kőlapjain 774 név szerepel: magyarok, románok, németek, halálraítéltek és kivégzettek, illetve olyanok neve, akiket rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre ítéltek. Egy csoportosulást szeretnék az érintettekből kiemelni: a magyar forradalommal együtt érző sepsiszentgyörgyi fiatalok Székely Ifjak Társasága néven alakítottak szervezet. A társaság 1957-ben és 1958-ban, március 15-én a Székely Vértanúk emlékművénél koszorúzott. Néhányukat a második alkalommal a helyszínen, a csoport többi tagját a következő napokban tartóztatták le. Mi, magyarok józan nép vagyunk. Tisztában vagyunk az erőnkkel, és nem keressük magunknak a bajt. Mi, magyarok csak annyit tettünk, hogy nem futottunk el, nem hátráltunk meg, egyszerűen csak teljesítettük a kötelességünket. 1956-ban minden megszólaló, minden résztvevő azt tette, amit a szíve és az igazságérzete diktált. Ezért kellett nagyon soknak meghalnia, ezért kellett még többnek börtönben ülnie. Azonban, ha 60 év távlatából nézzük az eseményeket, akkor bizonyossággal mondhatjuk, hogy mégis a bátrak győztek. Győztek, mert elérték, hogy ránk a kiállás, a bátorság, a hősiesség és a nagyság dicsősége maradjon örökül.”
„1956 egyaránt szimbolizálja a magyar nép bátorságát és nemzetünk tragédiákkal kikövezett sorsát. De szimbolizálja azt a történelmi igazságtalanságot is, ahogyan a minket körülvevő világ a bajban rendre elfordítja a fejét, aztán később az emlékezete is elfordul a valóságtól.  Az ’56-os magyarok, Európa legbátrabbjai a mi hőseink, akik a hazát minden elé helyezték, a személyes áldozatvállalás árán is. 60 évvel a hősies cselekedetek után, ma a mi felelősségünk és feladatunk az, hogy szeretteink, gyermekeink és unokáink megismerhessék teljes valójában, mit is jelentett hősnek lenni. Az ő helytállásuk igaz történetét át kell adnunk a következő generációknak, gyermekeinknek és unokáinknak is” – fogalmazott a házigazda szerepét betöltő Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. 
Becze István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsának képviseletében hangsúlyozta: 1956 októberében a magyar nemzet bebizonyította, hogy többre hivatott, mint amennyit a huszadik század véres történelme rá mért: arra hivatott, hogy szabadságban éljen. Hozzátette: a tény, hogy itthon és otthon egyaránt ünneplünk, bizonyítja, hogy egyetlen közösség tagjai vagyunk, együtt tudunk osztozni örömben, együtt tudjuk megülni ünnepeinket. Örülni tudunk egymásnak, még erősebb közösségbe kovácsolódva. Itthon és otthon határtalan tisztelet övezi a még élő ötvenhatos veteránokat, bátor kiállásuk, kitartásuk elismerést vált ki, s a szenvedésért, ami a forradalom leverése után osztályrészükül jutott, együttérzésünk, hálánk jár.
Az ünnepség méltóságát a Székely Mikó Kollégium diákjainak Haza a magasban, haza a mélyben  című előadása, valamint a Hargita Megyei Művészeti Népiskola Mereklye Néptáncegyüttesének műsora is emelte. A sepsiszentgyörgyi diákok XX. századi anyaországi és erdélyi költők verseit adták elő, a hargitai táncosok pedig helyi és gyimesi életképeket mutattak be. zékely Hírmondó (Kézdivásárhely) 
2016. október 28.
Régi-új könyvtárigazgató
Harmadik mandátumát kezdheti meg a Bod Péter Megyei Könyvtár élén Szonda Szabolcs. Az igazgató második mandátuma október 31-én lejár, ezért korábban kiértékelték munkáját, amelyet 9,69-es osztályzattal minősítettek, és felkérték egy újabb menedzseri terv elkészítésére.
A dokumentumra 9,66-os osztályzatot kapott, s ez biztosítja a következő, november 1-jétől 2021. október 31-ig tartó mandátumot. Az intézményfenntartó Kovászna Megye Tanácsa közgyűlésének tegnapi soros ülésén egyöntetű szavazattal elfogadták a kinevezésről szóló határozatot. Tamás Sándor tanácselnök a gratuláció mellett egy üveg pezsgővel kedveskedett az igazgatónak, ugyanis épp születésnapja volt. Egy másik palack pezsgőt a szintén születésnapos Grüman Róbert alelnöknek nyújtott át. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 3.
Nem maradhat a gyűlésteremben a „konfliktusgerjesztő” székely zászló
Konfliktusgerjesztő a magyar kisebbség autonómiájáért küzdő szervezet zászlójának a kitűzése – többek között ezzel indokolja a bíróság azt az alapfokú döntést, miszerint a Kovászna Megye Tanácsa gyűlésterméből el kell távolítani az adományként kapott székely zászlót.
Kulcsár Terza József, a zászlót adományozó polgári párti (MPP-s) tanácsos erről csütörtökön tájékoztatta az önkormányzatot a testület ülésén. Sebastian Cucu prefektus a közigazgatási bíróságon azt kérte, semmisítsék meg a zászló adományozására vonatkozó szerződést, vonják vissza a zászlót a megye közvagyonaként beiktató tanácshatározatot, és kötelezzék a megyei tanács elnökét, hogy a megyeháza díszterméből távolítsa el az adomány-zászlót. A prefektus azzal érvelt, hogy törvényesen el nem fogadott lobogókat sehová nem lehet kitűzni.
Az október 6-án meghozott döntés értelmében a lobogót el kell távolítani a gyűlésteremből, de az adományozást nem tilthatják meg, így a székely zászló továbbra is a megyeháza leltárán marad. Az indoklást egyébként kedden kapta kézhez Kulcsár Terza József. Mint mondta, a bíróság többek között megállapítja, az adományozás azért törvénytelen, mert feltételként szerepel benne, hogy a zászlót ki kell tűzni a tanácsteremben. Az adománylevélben és a tanácshatározatban Székelyföld zászlója megnevezés szerepel, ez pedig sérti az alkotmányos rendet, hiszen ilyen entitás, hogy Székelyföld nem létezik, olvasható továbbá az indoklásban.
Arra is kitérnek, hogy a kék-arany lobogó valójában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szimbóluma. A bíróság szerint az SZNT politikai alakulat, amely az autonómiáért harcol, politikai szervezetek zászlóját pedig nem lehet kitenni a gyűlésteremben. Azt is megállapítják, hogy az autonómiaküzdelmet szimbolizáló zászló konfliktusgerjesztő, és az Európai Bizottság ajánlása értelmében a többség és a nemzeti kisebbségek között felmerülő minden konfliktust kezelni kell. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, tanulmányozni fogják az indoklást, és az alapfokú döntést megfellebbezik.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. november 4.
Székelyföld zászlajának nincs helye (Törvényszéki indoklás)
Vérlázító a Kovászna Megyei Törvényszék határozata és annak indoklása, melyet az általa a Kovászna Megyei Tanácsnak adományozott székely zászló ügyében hozott – mondotta Kulcsár-Terza József önkormányzati képviselő a közgyűlés tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumot előző este kapta kézhez, tette hozzá.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt képviselője a megyei tanács februári ülésére székely zászlóval vonult be, kijelentette, azt az önkormányzatnak adományozza, és engedélyt kért annak kitűzésére az ülésteremben az Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. A márciusi ülésen megtörtént az adományozási szerződés aláírása, és annak tanácsi határozattal való elfogadása. A megyeháza részéről Tamás Sándor önkormányzati elnök látta el kézjegyével az iratot. Kulcsár-Terza József azért ragaszkodott ahhoz, hogy így fogadják el az adományt, és azt iktassák be a megye ingó vagyonába, mert félt, eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket.
A hatalom lépése nem váratott sokat magára. Sebastiu Cucu kormánymegbízott hamarosan kérte a zászló eltávolítását, s mivel ez nem történt meg, a közigazgatási bírósághoz fordult. Keresetében a prefektus törvénytelennek tartja az „úgynevezett székelyföld” (így, kisbetűvel – szerk. megj.) zászlajának kitűzését. Az ülésteremben Románia és az Európai Unió zászlaján kívül bármely más jelkép elhelyezése tilos – véli. A székely zászló kitűzését törvénytelennek tartva a prefektus kérte az adományozási szerződés és megyei tanács határozatának megsemmisítését, valamint a zászló eltávolítását. A törvényszék alapfokon helyt adott a prefektus keresetének. Határozatában kimondja, hogy megsemmisíti az adományozási szereződést, az adományt elfogadó tanácsi határozatot, és kötelezi a megyei tanácsot, valamint annak elnökét Székelyföld zászlajának eltávolítására. (A törvényszék sokszor használja a Székelyföld kifejezést, mindig nagybetűvel, és nem bélyegzi meg az „úgynevezett” melléknévvel – szerk. megj.)
A törvényszék indoklásában kifejti: a zászló adományozása nem törvénytelen, ám az adományt feltételhez kötötték, mégpedig a kitűzés feltételéhez, ami viszont az. Megállapították, hogy a teremben levő kék-arany zászló a Székelyföld zászlaja, s mint ilyen, nem lehet jelen a tanácsteremben, ott ugyanis csak Románia és az Európai Unió jelképe lehet. Utalva a Kulcsár-Terza József törvényszéknek a nemzeti kisebbségek jogairól írt válaszlevelére, kifejti, azzal éppen ellentétben, Romániában a magyarságnak széles jogokat biztosít a törvény, s a Székelyföld zászlajának kitűzése konfliktusgerjesztő. A Székely Nemzeti Tanács honlapjának tanulmányozása után a törvényszék kijelenti: a szóban forgó szervezet Székelyföld autonómiájáért és kollektív jogokért küzd. Megjegyzi, hogy Romániában nem létezik Székelyföld nevű területi-közigazgatási egység, és tulajdonképpen egy politikai jellegű, jogilag nem létező civil szervezet zászlajaként kezelik a jelképet. Így annak ilyen értelemben sincs semmi keresnivalója az ülésteremben. Kulcsár-Terza József elmondta, nagyon meglepődött az indokláson, főleg azon, hogy „nem létező entitás” vagyunk. Továbbá a kisebbségi jogok törvénybe foglalásáról sincs tudomása, s hogy a zászló kitűzése konfliktusgerjesztő lenne, az minden nemzetközi szabályozásnak ellentmond – szögezte le. Az a következtetése, hogy ugyanazt akarják velünk tenni, amit a szászokkal és a zsidókkal: el akarnak bennünket üldözni a Székelyföldről – mondotta Kulcsár-Terza József.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 4.
Húszból nyolc bekerült
Sepsiszentgyörgyön az értéktár-bizottság
Nyolc székelyföldi érték felvételéről döntött tegnap a Székelyföldi Értéktár Bizottság, amely Sepsiszentgyörgyön tartotta első munkaülését.
Ezt megelőzően szakmai konferenciát tartottak, amelyen Tamás Sándor megyetanácselnök elvárásként fogalmazta meg, hogy a hungarikumtörvény keretében a fizikai határok miatt ne tegyenek különbséget, utalva a pálinka névhasználat miatt kialakult vitára és az azóta lezárult kürtőskalács-ügyre.
Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár ennek kapcsán hangsúlyozta, előbb-utóbb megegyezésre jutnak a vitás kérdésekben is. Mint mondta, a hungarikumtörvény Magyarországon igazi sikertörténetté vált, egyelőre ez nem mondható el a határon túli közösségek esetében, de most már minden nemzetrész értéktára létrejött, így megvan az esélye, hogy mozgalommá alakuljon nálunk is.
Az értéktár eszköz, fogalmazott Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, szerinte nincs értelme újabb listákat készíteni, mert abból van elég, az hozhat előrelépést, ha a közösség felfedezi saját értékeit, megismerteti másokkal, és hasznosítani is tudja a turizmus, az oktatás, a fejlesztések és a közösségépítés terén.
A Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek által alkotott Székelyföldi Értéktár Bizottság megtartotta első munkaülését, a húsz felterjesztésből nyolcat elfogadott, így bekerült az értéktárba a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács.
Gy. Turoczki Emese
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 5.
Az első nyolc székely érték
A székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács került be egyelőre a székely értéktárba – derült ki a Székelyföldi Értéktár Bizottság első munkaülésén, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyei művelődési szakemberek részvételével Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén tartottak. A Kovászna, Hargita és Maros megyei szakemberekből álló Székelyföldi Értéktár Bizottság a húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el az első munkaülésen. Az ülést megelőzően a résztvevők szakmai konferencián mutatták be az értéktár megvalósítása érdekében végzett munka eddigi eredményeit, és Békés megyei értékekkel ismerkedtek meg. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megnyitón elmondta, körülményesen indult, de helytálló szakmai javaslatok nyomán szépen alakul az értéktár, amely azért is készül, hogy a többségi nemzet is meggyőződhessen arról: a székelyföldi értékek az egész országot gazdagítják. Szakáli István Loránd, a budapesti kormány agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára ismertette a magyar értéktár megalakulásának történetét, hangsúlyozva, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet értékeiről szól. Az államtitkár szerint a helyi értékek erőforrások, ezért arra kell törekedni, hogy partnerségek által igazi társadalmi mozgalommá váljon ez a kezdeményezés.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke arról számolt be, hogy Békés megye 75 településéből 45-ben működik értéktár, és 29 megyei értéket fogadtak el eddig. A Székelyföldi Értéktár Bizottsággal kapcsolatosan kiemelte, jó lenne, ha közös informatikai háttér és közös arculat kialakítása által is folytatnák az együttműködést. Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke gratulált a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulásához, majd kifejtette, hogy az értéktár eszköz, amelyet legalább négy területen lehet hasznosítani: a turizmusban, az oktatásban, az integrált fejlesztésben és a közösségépítésben. Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója az értéktár további kiaknázási lehetőségeiről és felelősségéről beszélt, rámutatva, hogy érdemes lenne a vállalkozók és a fiatalok bevonzására is figyelni ilyen szempontból. Bihari Béla, a Gnome Design & IT Solutions vezetője a népszerűsítéséhez szükséges digitális technika mai lehetőségeiről beszélt, az interakció fontosságát hangsúlyozva.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 5.
Székely megyeelnökök állásfoglalása a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatban
Közös állásfoglalásban fejtette ki véleményét a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban történtekkel kapcsolatban a Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának elnöke.
Alább teljes terjedelmében közöljük Borboly Csaba, Tamás Sándor és Péter Ferenc állásfoglalását.
Kisebbségi jogaink gyakorlását akadályozzák azok, akik egy jogállamban az anyanyelven való oktatáshoz való hozzáférést korlátozzák. Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére és ehhez az értékhez ragaszkodunk!
Sorban immár a második tanintézmény, a Székely Mikó Kollégium után a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, amelynek működését megkérdőjelezi a nyomozó hatóság. Nem lehet véletlen, hiszen lépésenként folyamattá alakul, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt tudatosan szűkítik kisebbségi jogaink gyakorlását.
Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatóját hivatali hatalommal való visszaéléssel, Ștefan Somesant, a Maros megyei főtanfelügyelőt pedig hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel gyanúsítják.
A 2016-os választási évben egyre többször kellett megtapasztalnunk, hogy azokat a vezetőinket, akik elszántan, kemény munkával küzdenek közösségünk érdekeiért és gyarapodásáért, hatósági vizsgálódással próbálják eltávolítani tisztségükből. Ezek a törekvések nem egy személyt, nem egy oktatási intézményt céloznak meg, hanem az erdélyi magyar közösség egésze ellen irányulnak.
Meghurcolják közösségi vezetőinket, megpróbálnak megfélemlíteni bennünket, hogy erőfeszítéseink ne a közösségépítésre, hanem a folyamatos védekezésre irányuljanak.
Erdélyben a felekezeti oktatásnak nagy múltja van, hiszen az egyházi tanintézmények mindig a magyar oktatás centrumai voltak, amelyek hatékonyan biztosították kultúránk fennmaradását, magyar identitásunk megőrzését.
Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy megtorpanunk és csendben maradunk. Ők nem ismerik közösségünk összetartó erejét.
Amikor meg akarnak osztani bennünket, mi nem fordulunk egymás ellen, hanem összezárunk és kiállunk megszerzett jogainkért.
Határozottan tiltakozunk Tamási Zsolt, a katolikus gimnázium igazgatójának meghurcolása ellen, bízunk ártatlanságában, és abban, hogy a nyomozó hatóság mielőbb lezárja az ellene indított eljárást, továbbá reménykedünk abban, hogy a Ștefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelő ellen felhozott vádak is alaptalannak bizonyulnak.
Megerősítjük azt, amit a Mikó-ügy kapcsán is kijelentettünk: bármit elvehetnek, bezárhatnak, magyarságunk akkor is megmarad, hiszen mindig küzdeni fogunk megmaradásunkért. Az elbátortalanító, megfélemlítő törekvések is megerősítenek abban, hogy jövőnk itthon, Erdélyben van, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezt valóra váltsuk.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Cs. P. T.
maszol.ro
2016. november 7.
Tiltakoznak a szülők, az egyház és a magyar pártok (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Állásfoglalásban adott hangot megdöbbenésének az RMDSZ a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozásával kapcsolatos bűnügyi eljárás miatt, melyet „korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözésnek” nevezett. Közös nyilatkozatban tiltakoztak az eljárás ellen a három székelyföldi megye önkormányzati vezetői, továbbá az MPP is. Megszólalt az ügyben a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye vezetősége is.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt indított eljárást Ştefan Someşan főtanfelügyelő és Tamási Zsolt József iskolaigazgató ellen. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium indításához, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A nyomozók pénteki közleménye szerint Ştefan Someşant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják. A hatvan napra hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsolt József a kényszerintézkedés idején nem gyakorolhatja igazgatói teendőit, nem léphet be az iskolába, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel. Az ügyészség kérésére a Maros megyei törvényszék Ştefan Someşant harminc napra házi őrizetbe helyezte. Az RMDSZ Kelemen Hunor elnök által jegyzett állásfoglalásában arra figyelmeztet, hogy elképesztő hasonlóság mutatkozik a református egyháznak visszaszolgáltatott, majd egy korrupcióellenes eljárás során visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megalapítása ügyében indított eljárás között. E két eset és „az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni” – sommáz az állásfoglalás. „Kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk mindenkivel, aki hasonló helyzetbe kerül, és erre kérem közösségünket is. Nekünk ma elsősorban saját erőnkben, saját egészséges immunrendszerünkben kell bíznunk, és meg kell mutatnunk, hogy a közel másfél milliós magyar közösség jogaival és javaival senki nem élhet vissza, nem csorbíthatja, és nem veheti el azokat. Most nekünk azt is meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk!” – fogalmaz Kelemen Hunor.
Közös nyilatkozatban tiltakozott szombaton a három székely megye RMDSZ-es önkormányzati vezetője is. Borboly Csaba, Hargita megye, Péter Ferenc, Maros megye és Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának vezetője nyilatkozatában megállapította: lépésenként folyamattá alakul, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt tudatosan szűkítik kisebbségi jogaink gyakorlását. Úgy vélték, hogy az erdélyi magyar közösség egésze ellen irányulnak azok a hatósági vizsgálódások, amelyek révén azokat a magyar vezetőket próbálják eltávolítani tisztségükből, akik elszántan, kemény munkával küzdenek a közösség érdekeiért és gyarapodásáért. „Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy megtorpanunk és csendben maradunk. Ők nem ismerik közösségünk összetartó erejét” – áll a három székely megye vezetőjének közös nyilatkozatában.
Az MPP vasárnapi állásfoglalása szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá vont intézményvezetők ügye „minden jóhiszemű és minden törvénytisztelő ember ügye”, az alakulat szolidaritást vállal Tamási Zsolt Józseffel, a Római Katolikus Gimnázium meghurcolt vezetőjével. „Ma mindannyian Tamási Zsoltok vagyunk!” – áll a párt állásfoglalásában. A Biró Zsolt pártelnök által jegyzett dokumentum felidézi: 1918-ban a Romániával való egyesülést kimondó erdélyi és magyarországi románok teljes szabadságot és jogegyenlőséget ígértek az együtt élő nemzetek számára. „Ez a jogegyenlőség azóta is várat magára, sőt, huszonhat évvel a kommunista rendszer bukását követően kijelenthető: olyan időket élünk, amikor a megszerzettnek hitt jogainkat is visszafaragják, tulajdonhoz való jogunkat megkérdőjelezik, elvitatják” – áll a dokumentumban.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonát kezelő Státus Alapítvány nyilatkozatban fejezte ki, hogy bízik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá helyezett iskolaigazgató és a főtanfelügyelő ártatlanságában. A marosvásárhelyi gimnázium épületeinek a tulajdonjogával is rendelkező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány nyilatkozatát elnöki minőségében Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnökeként pedig Holló László írta alá. A nyilatkozat aláírói leszögezték: bíznak benne, hogy az igazságszolgáltatás igazolja Tamási Zsolt József ártatlanságát, és azért imádkoznak, hogy az igazgató ne veszítse el hitét az igazságszolgáltatás korrektségében, és megerősödve kerüljön ki a megpróbáltatásokból. Állást foglalt a kényszerintézkedések alá vont intézményvezetők ügyében a Római Katolikus Gimnázium szülői közössége is. A román alkotmány és a tanügyi törvény egyes cikkelyeit idézve nyomatékosították, hogy az iskola létrehozását jogszerűnek, gyermekeik képzését törvényesnek, a végzett diákok számára kiállított okleveleket teljes értékűnek tekintik. A szülői közösség arra kérte a Szentszéket, hogy fordítson figyelmet a marosvásárhelyi történésekre, és a Vatikán bukaresti nunciatúráján keresztül kövesse fokozott figyelemmel a nyomozás és bírósági eljárás tárgyilagosságát és elfogulatlanságát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 7.
Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt hirdettek
Első ízben írják ki a Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt – jelentette be pénteken a gelencei Jancsó Benedek-iskolában Tamás Sándor megyeitanács-elnök és a Jancsó Alapítvány képviselői, Jancsó Antal kuratóriumi elnök és Jancsó András tanár. Az emlékverseny – melyet Magyarországon a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap is felkarolt és támogatott – az 1854 novemberében született, gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott.
A pénteki eseményen a környékbeli községek történelemtanárai is jelen voltak. Az egybegyűlteket házigazdaként Kovács Zsuzsanna iskolaigazgató köszöntötte, majd arról szólt, hogy a faluközösség és a jeles tudós nevét viselő iskola nagy gondot fordít Jancsó Benedek emlékének ápolására, a Jancsó Alapítvánnyal megalakulása óta szoros kapcsolatot tartanak, ezért is vállalják a verseny házigazdájának szerepét és második szakaszának lebonyolítását. Tamás Sándor méltatta Jancsó Benedek munkásságát, fontosnak ítélte azt, hogy egy rangos és méltó verseny segítségével a diákok elmélyülhessenek a székelység életének, kultúrájának, történelmének, neves személyiségeinek megismerésében. Jancsó Antal arról tájékoztatta a jelenlevőket: a Jancsó Alapítvány hosszú évek óta munkálkodik azon, hogy e kiváló székely tudós ma is aktuális életműve ismét a köztudatba kerüljön. Tanulmányköteteket adtak ki tevékenységéről, és Kárpát-medence-szerte könyvbemutató előadásokon ismertetik a székely tudós munkáját. Felújíttatták a budapesti Farkasréti temetőben emelt síremlékét, emlékművet állíttattak tiszteletére Kézdivásárhelyen, a Molnár Józsiás parkban. A kiváló székely tudós minden magyar ember példaképe lehet, akinek emlékét jövőben tizedik alkalommal ünneplik majd meg Gelencén, a szülőfaluban a Jancsó Napok alkalmával – mondotta a kuratórium elnöke. A hagyományteremtő szándékkal megrendezendő verseny háromszéki VII–VIII. osztályosoknak indul, iskolánként egy háromfős csapat nevezhet be. A versenyre 2016. november 30-ig lehet jelentkezni az űrlap kitöltésével, amit le lehet tölteni a Jancsoalapitvany.hu honlapról, majd azt az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell elküldeni. A versenyt idén csak Háromszék iskoláinak hirdetik meg, de kedvező fogadtatás esetén később egész Székelyföldre kiterjesztik. A legjobb három csapat értékes jutalomtárgyban részesül (tablet, e-book, könyvajándék), valamennyi résztvevő könyvcsomagot kap. A bírálóbizottságban erdélyi és magyarországi szakemberek kapnak helyet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 9.
Kallós Zoltán életművét bemutató tárlat nyílik Sepsiszentgyörgyön
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében nyílik meg november 11-én, pénteken 17 órakor az „Indulj el egy úton...” Kallós Zoltán című időszakos kiállítás. A tárlat az erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő életét és munkásságát mutatja be – olvasható a házigazda intézmény, a Székely Nemzeti Múzeum honlapján.
A szervezők felidézik, hogy Kallós Zoltán 1926. március 26-án született a mezőségi Válaszúton, és jelenleg is ott él. Meghatározó szerepe volt a magyarországi és a romániai magyar táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában, mai eredményeiben és megújulásában. Személyes kapcsolatrendszerén keresztül önzetlenül segítette hozzá a népzene, néptánc, népköltészet iránt érdeklődő teljes generációkat a Mezőség, Gyimes, Kalotaszeg és Moldva népéletének megismeréséhez és megéléséhez.
„Kallós Zoltánban Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhetjük. Az általa Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyag a mai napig páratlan. Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte. Számos korábbi, rendszerváltás utáni elismerése mellett 2014-ben nyerte el a Nemzet Művésze címet” – összegzik a beharangozóban.
A pénteki ünnepségen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszönti a résztvevőket, a tárlatot Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár nyitja meg. A kiállítást Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese mutatja be, házigazda: Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Közreműködik a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar.
Az esemény része a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében zajló 28. Népzene- és néptánctalálkozónak. Az est folyamán, 18.20 órától megnyitják Ádám Gyula és Kovács László Attila Oltszakadáti hangulatok című fotókiállítását a Háromszék Táncstúdióban.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 14.
Emléktábla a zalánpataki hősöknek
Három emléktáblát helyeztek el a zalánpataki római katolikus templom külső falán, a világháborúkban és a szabadságharcban elesett 33 zalánpataki hős tiszteletére.
Préda Barna helyi tanácsos, aki megírta a falu monográfiáját és az üknagyszülei által épített szülőházában falumúzeumot létesített, kezdeményezte, hogy állítsanak emléket azoknak, akik a fronton, a fogolytáborokban vagy megbetegedve hazatérve veszítették életüket.
„Olyan méltó emléket állítunk, ahol évtizedek után először gyújthatunk gyertyát és helyezhetünk virágot az édesapák, testvérek és gyermekek emlékére, akik messze hazájuktól, idegen földön, jeltelen sírokban pihennek” – fogalmazott szombaton köszöntőjében Préda Barna.
Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor egy megyezászlót ajándékozott a katolikus egyháznak. Beszédében kiemelte, „ma már tudjuk, hogy a történelmet utólag a győztesek írják, de a történelem menetén csak a hősök tudnak fordítani. Ilyen volt az a 33 férfiú, akiknek ma emléket állítunk.”
Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője arról beszélt, ma ahhoz kell bátorság, hogy kiálljunk a közösségi ügyeinkért. Az eseményen Simó Gábor plébános tartott szentmisét és áldotta meg a leleplezett emléktáblákat. Az ünnepet színesítették a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a Háromszéki Vitézi Rend tagjai, valamint a helyi énekkar és Farkas Anita szavalata.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro