Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tabajdi Csaba
470 tétel
2000. szeptember 13.
A Magyarok Világszövetségének szakértői által kidolgozott, a külhoni magyar állampolgárság megadásáról szóló törvénytervezetről tárgyalt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke és Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője szept. 13-án Budapesten. A szocialista politikus kérésére megállapodtak abban, hogy az MVSZ szakértői további finomításokat végeznek a törvénytervezet szövegén. Pontosítják a külhoni állampolgárság bevezetésével járó esetleges nemzetközi jogi, valamint munkaügyi vonatkozásokat /Finomítják a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./
2000. november 23.
Nov. 22-én Budapesten, az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén az MSZP a határon túli magyarok érdekeit képviselő parlamenti szószóló intézményének a megteremtését és a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó állandó parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte, közölte Tabajdi Csaba szocialista képviselő. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a szomszédos államokban élő magyarok egyes kedvezményeiről és támogatásáról, az úgynevezett státustörvényről szóló tervezettel kapcsolatosan elmondta, hogy mind a határon innen, mind a határon túl széles körű az érdeklődés. Varga Attila (RMDSZ) úgy fogalmazott, hogy nagy várakozás előzi meg az egész erdélyi magyar társadalomban az úgynevezett státustörvény elfogadását. Elmondta: miután Magyarország hamarabb lesz az Európai Unió tagja, mint a szomszédos országok, félő, hogy a schengeni határok újabb vasfüggönyt jelentenek majd. /Az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt a státustörvény. = RMDSZ Sajtófigyelő, nov. 23. - 469. sz./
2000. december 14.
Dec. 13-án Budapesten, a kormány Béla király úti vendégházában Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár nyitóbeszédével kezdődött el a harmadik Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT). A magyar-magyar csúcsnak tartott kétnapos megbeszélésen a státustörvényként emlegetett /végleges változatában: A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet/ kidolgozásával kapcsolatban az államtitkár kifejtette: figyelembe vették az európai uniós jog-gyakorlatot, az érvényes magyar jogszabályokat, és biztosítani akarják a megadható legnagyobb kedvezményeket a határon túli magyaroknak. ″Nagy ugrásra vállalkozunk, arra készülünk, hogy átjussunk azon a szakadékon, amelyet 80 év ékelt magyar és magyar közé.″ Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben köszöntötte a MÁÉRT részvevőit. Ezt követően a tanácskozás zárt ajtók mögött folytatódott, ahol felszólalt Orbán Viktor magyar kormányfő és Martonyi János külügyminiszter is. A választási kampányunk során is tapasztalhattam, hogy az erdélyi magyarság elvárásai nagyok és egyértelműek, ami a státustörvényt illeti - nyilatkozta a tanácskozás előtt Markó Béla, az RMDSZ elnöke. ″Teljesen természetes, hogy szeretnénk Magyarországon egy olyan jogállást, ami nem a turistákéhoz hasonló″ - mondotta. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet megszületésével a folyamatot nem kell lezárni, mert az további alapot biztosít az együttgondolkodásnak. Az RMDSZ azt szeretné, ha a most születendő kerettörvény kidolgozásában az RMDSZ szakemberei is részt vennének. A magyarországi ellenzék soraiból Tabajdi Csaba MSZP-képviselő elmondta: a mostani tervezet sokkal reálisabb és megfelel a magyarországi társadalom és a határon túli magyarok elvárásainak. A képviselő a törvénytervezet nagy hibájának tartja, hogy nem határozza meg ki a kedvezményezettje, szerinte a meghatározás nélkül a parlamenti pártok nem fogják elfogadni. (Az ellenzéki felvetésre válaszoló Orbán Viktor szerint kerettörvényről van szó, és alacsonyabb rendű szabályozás fogja pontosan meghatározni a törvény kedvezményezettjeit.) /Vass Enikő: A legnagyobb megadható kedvezményeket a határon túli magyaroknak! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ Speciális helyzetben vannak a határon túli magyarok, éppen ezért szervezett keretet biztosítunk a Magyar Állandó Értekezlet ülésein arra, hogy elmondhassák helyzetértékelésüket és véleményüket a legidőszerűbb kérdésekről - jelentette ki Orbán Viktor a tanácskozáson elmondott beszédében. Hangsúlyozta az anyaországi és a határon túli magyar közösségekben tapasztalt demográfiai hanyatlás gyors megállításának szükségességét, mert félő, hogy előbb vagy utóbb nem lesz alanya az elfogadott törvénynek. ″ A magyar kormány szándékai szerint a jövőben érzékelhető családtámogatási rendszert alakítanak ki a határon túliak számára is, és ez azokra vonatkozik majd, akik magyar nyelvű iskolákba járatják gyerekeiket″ - közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor jelezte, hogy a törvénytervezet elfogadása mindenképpen segítené a határon túli magyar közösségek oktatási, hitéleti és gazdasági helyzetét. Senkinek sem kell attól tartania, hogy valakik elől elveszik a munkahelyeket a határon túliak, jelenleg is mintegy 90 ezer betöltetlen munkahely áll rendelkezésre. A kormányfő beszélt arról is, hogy a határátlépésnél a legnagyobb kedvezményeket biztosítják a határon túli magyaroknak, és kívánatosnak nevezte, hogy Romániát vegyék le a vízumkötelezett országok listájáról, mert ez megkönnyítené a dolgokat. ″A magyar igazolvánnyal rendelkező személyek akár nemzeti vízumot is kaphatnak Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után″ - állította Orbán Viktor. A kormányfő jelezte: nem akarja senki sem megmondani Budapestről, hogy ki a magyar, erre a határon túli magyar szervezetek jogosultak. /Félő, hogy előbb-utóbb nem lesz alanya a státustörvénynek? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ Mádl Ferenc biztos abban, hogy a magyar-magyar kapcsolatok érdekében tett erőfeszítések fontos kézzelfogható eredményeket hoznak - közölte levelében a finnugor világkongresszuson tartózkodó köztársasági elnök a Magyar Állandó Értekezlet résztvevőivel. Levelét Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára ismertette a Máért dec. 13-i ülésén. Az államfő leszögezte: rendkívüli jelentőségűnek tartja az idei értekezlet napirendjén szereplő kérdéseket a magyar-magyar kapcsolatok jövője szempontjából. /Mádl Ferenc levelet intézett a Máérthoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./
2000. december 15.
Dec. 14-én Budapesten folytatta tanácskozását a Magyar Állandó Értekezlet. A tanácskozáson jelen voltak a magyar parlament politikai pártjainak, a határon túli magyar szervezeteknek, valamint a Magyarok Világszövetsége nyugati régiójának képviselői, akik zárónyilatkozatot fogadtak el a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezettel kapcsolatosan. Nem volt teljes egyetértés minden kérdésben, mind az SZDSZ, mind az MSZP megfogalmazta fenntartásait - de abban a magyar ellenzékiek és kormánypártiak is egyetértettek, hogy törvénynek kell szabályozni a határon túli magyaroknak megadandó egyes kedvezményeket. A törvénytervezet szerint a Magyarországgal szomszédos országokban ″magyar igazolvány″ kiadásához szükséges ajánlás megtételére jogosult bizottságok alakulnak. A civil szervezetek, egyházak és a MÁÉRT-ban képviseltetett pártok részvételével olyan bizottságok alakulnak, amelyeknek a feladata: ajánlatokat tenni arra vonatkozóan, hogy mik legyenek a státustörvény kedvezményezettjei. Ezen ajánlások alapján a Magyar Állandó Értekezlet tagjaiból álló szervezet döntené el, hogy végül ki lesz jogosult igénybe venni a határon túli magyaroknak járó kedvezményt - terjesztette elő Szabó Tibor, a HTMH elnöke, a MÁÉRT-on folyó vitáján a törvényjavaslatnak. A törvény kedvezményezettje kell hogy tudjon magyarul, ám a záródokumentumokban foglaltak szerint az ajánló szervezet eltekinthet a magyar nyelvtudástól, ha a kérelmező személyt az állampolgársága szerinti állam magyarként tartja számon, ha szülei közül egyik magyar nemzetiségű, ha házastársa rendelkezik magyar igazolvánnyal, ha egy magyar szervezet tagja, ha egyházi nyilvántartásban magyarként szerepel, ha magyar iskolába járt legalább négy évet, vagy gyermekei magyar iskolába járnak vagy jártak. A kedvezményezett egy magyar igazolványt kap. Tabajdi Csaba /MSZP/ képviselő a sajtónak azt nyilatkozta: pártja nem ért egyet a törvénytervezettel, mert az nem határozza meg a törvény alanyát. Szükségtelennek minősítette az ajánló szervezetek létrehozását, véleménye szerint félő, hogy ezzel az etnokorrupciót fogják elősegíteni. A határon túli magyar szervezetek képviselői úgy értékelték: ezek a szervezetek dolgozni átláthatóan fognak, és nem lesz hely csalásra. Az MSZP végül aláírta a javaslatot, miután négy pontból álló különvéleményét csatolták ahhoz. Eörsi Mátyás /SZDSZ/ is elfogadhatatlannak tartotta a megállapodást, mondván, hogy túl kevés kedvezményt tartalmaz a törvény, illetve mert nem lehet tudni, hogy mennyibe kerülhet annak gyakorlatba ültetése. Apróbb változtatás után az SZDSZ képviselője végül hajlandó volt aláírni a záródokumentumot. Eörsi elmondta: a törvénytervezet parlamenti vitájában kifogásaikat részletesen ismertetik. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke elismerően szólt arról, hogy a törvényjavaslat lehetővé teszi a magyar nemzeti igazolvány megszerzését, melynek révén a határon túli magyarok immár jogszerűen is a magyar nemzethez tartozónak érezhetik magukat. Hangsúlyozta, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet megalkotásával a kormány bebizonyította, hogy segíteni kívánja a szülőföldön való megmaradást és boldogulást. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának képviselője történelmi lépésnek minősítette a törvénytervezet MÁÉRT-on való elfogadását, mondván: új fejlődési fejezet nyílik meg. Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a vita kompromisszum kész hangulatát emelte ki, és reményét fejezte ki, hogy az országgyűlésben is hasonló hangnemben fog folyni a törvénytervezet vitája. Németh Zsolt külügyi államtitkár ismertette, hogy a törvénytervezet kis átdolgozás után a kormányhoz kerül, majd pedig a parlamentbe, és reményei szerint 2002 elején már gyakorlatba is ültethetik. A politikus hangoztatta, a törvény elfogadásához nem kell konszenzus, a magyarországi parlamenti pártok között, az országgyűlési képviselők fele plusz egy szavazata is elég elfogadásához. /Vass Enikő: ″Magyar igazolvány″ a határon túli magyaroknak. Befejezte ülését a Magyar Állandó Értekezlet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2000. december 15.
Tudatos döntés áll amögött, hogy a magyar országgyűlés megfosztotta a költségvetési támogatástól a Magyarok Világszövetségét, mert a kormány nem tudta megemészteni a testület májusi tisztújító közgyűlésén született választási eredményt - nyilatkozta Tőkés László, az MVSZ tiszteletbeli elnöke az MTI-nek. A Magyar Állandó Értekezleten tartózkodó Tőkés László elmondta: fájlalja, hogy a határon túli magyarok kedvére való nemzeti kormány ezen intézkedése miatt népszerűtlen lesz. Közölte: a MÁÉRT nyitóértekezletén nem kívánt konfliktusba keveredni a miniszterelnökkel vagy a kormány más tagjaival, ezért inkább visszamondta előadásának megtartását. - A költségvetési fedezet nélkül maradt Magyarok Világszövetségét agyoncsapták - értékelte a helyzetet. A magyar parlament dec. 12-én úgy döntött: a következő kétéves költségvetésből csaknem 237 millió forintot csoportosítanak át az MVSZ-től az Illyés Közalapítványhoz. Orbán Viktor magyar kormányfő szerint az MVSZ esetében semmilyen nyugtalanságra okot adó tényt nem lát, az Illyés Közalapítvány ugyanis mindenki számára elérhető. Kijelentette: a magyar parlamenttől nem volt elvárható, hogy egy rendezetlen szervezetnek két évre előre garantálja a költségvetési támogatását. Hozzátette: a Magyarok Világszövetségének rendeznie kell saját sorait, békességet teremtenie, és jogilag kezelhető, egyértelmű helyzetet kialakítania. Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke szerint újjá kell szervezni a világszövetséget, hiszen, mint mondta, mostani formájában nem kielégítő a működése. Tabajdi Csaba szocialista politikus úgy vélekedett: az MVSZ-ben kialakult kaotikus helyzetért egyaránt felelős a magyar kormány, valamint a világszövetség számos tisztségviselője, köztük Tőkés László. - A magyar parlamentnek törvényt kellene alkotnia az MVSZ működéséről, és akkor megteremtődne annak a feltétele, hogy létrejöjjön egy új, demokratikus MVSZ - hangoztatta. /Tőkés: Veszíteni fog népszerűségéből ″a határon túli magyarok kedvére való nemzeti kormány″ = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2001. február 28.
"Heves vita várható febr. 28-án az Országgyűlés külügyi bizottságában, ahol többek között a határon túli magyarok pénzügyi támogatásáról hallgatják meg a honatyák Németh Zsolt külügyi államtitkárt. Az ülésen várhatóan napirendre kerül többek között az Új Kézfogás Közalapítvány gazdálkodása, amelynek "követhetetlenségét" már három héttel ezelőtt is számon kérte a külügyminiszteren Tabajdi Csaba /MSZP/ képviselő. Tabajdi a lapnak elmondta, felvetését követően Martonyi János elküldött neki néhány, "igazából csak a közalapítvány népszerűsítésére alkalmas brosúrát", s egy levelet, amelyben minden konkrétum nélkül bizonygatta, hogy a gazdálkodás teljes mértékben áttekinthető. Tabajdi szerint azonban a homályos magyarázatok csak erősítik a gyanút, hogy e "pénzeket célzottan, határon túli klientúraépítésre fordítják". Dobos András, az Új Kézfogás Közalapítvány irodaigazgatója minden alapot nélkülözőnek nevezte a szocialista képviselő felvetéseit. Nyugodtabb a hangulat az Illyés Közalapítvány körül. Itt ellenzéki pártokat képviselő kuratóriumi tagok is elismerik, hogy a kormányváltás utáni első két évet követően, amikor akadtak megkérdőjelezhető döntések, most mintha teret nyertek volna a szakmai szempontok. Laborczi Géza szabaddemokrata kuratóriumi tag ugyanakkor figyelmeztetett: jelenleg is van két olyan kérdés, ami aggodalomra ad okot. Az egyik a Magyarok Világszövetségének több mint kétszázmilliója, amelyről egyesek azt feltételezik, hogy "parkolópályára" helyezték a közalapítványnál, s innen a helyzet rendezése után - egyesek szerint a Patrubány-elnökség lezártakor - az MVSZ teljes egészében megkapja. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) elnöke viszont elmondta: ebből az összegből a határon túli magyar kultúrát kell támogatni. "Konkrét programokkal természetesen az MVSZ is pályázhat és nyerhet" - tette hozzá. A bizottsági ülésen felmerülhetnek az úgynevezett kisebbségi koordinációs kerettel kapcsolatos kérdések is. A külügyi költségvetés e tétele ugyanis a tavalyi 83 millió forint után idén és jövőre egyaránt 241,3 millió forint. A HTMH elnöke elmondta, a keret olyan kezdeményezések finanszírozására szolgál, "amelyeket más forrásból, azaz döntően közalapítványi úton nem áll módunkban támogatni". Példa erre a határon túli magyar érdekvédelmi és szakmai szervezetek minden olyan tevékenysége, amely a Máért szakmai működését biztosítja, illetve minden olyan kérés, amely a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény előkészítéséhez és végrehajtásához biztosítja a szervezeti- infrastrukturális, szakmai hátteret. /Nagy Iván Zsolt: Klientúraépítéssel vádol az ellenzék. = Magyar Hírlap, febr. 28./ "
2001. március 1.
"Az Országgyűlés külügyi bizottságának febr. 28-i ülésén Németh Zsolt külügyi államtitkár megállapította, hogy az elmúlt három évben javultak a határon túli magyarság politikai és gazdasági kilátásai. Miközben a szomszédos országokban élő magyarok magyarságtudata erősödik, demográfiai stabilitásról még nem lehet beszélni, mutatott rá az államtitkár. Kiemelte a beolvadás és az elvándorlás problémáját. Az úgynevezett státustörvény-tervezetet illetően Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a jogszabály elfogadása nyomán jogi viszony létesül a határon túli magyarság és Magyarország között. Hozzátette, hogy az előterjesztés részben kerettörvény-jellegű, részben konkrét intézkedéseket tartalmaz. Németh Zsolt szerint az alapvető kérdésekben konszenzus van a parlamenti pártok között a határon túli magyarság helyzetét illetően. Elmondta, hogy Magyarország kész tapasztalataival segíteni szomszédjait, és minden támogatást megad európai integrációs törekvéseikhez. MSZP-s és SZDSZ-es képviselők vitatták, hogy konszenzus lenne a parlamenti pártok között a határon túli magyarságot érintő alapvető kérdésekben. A státustörvényről szólva Tabajdi Csaba (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ) azt mondta, hogy a szülőföldön maradást kellene elősegítenie a jogszabálynak. Szent-Iványi szerint a státustörvény tervezete int szemfényvesztés. Bírálta a kormányzatot, hogy "klientúraépítésre és a határon túli magyar szervezetek megosztására törekszik. /Budapest: Nincs konszenzus a határon túli magyarok helyzetéről. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./ "
2001. március 8.
"Az ellenzéki Magyar Szocialista Párt (MSZP) azt szorgalmazza a parlamentnek, hogy nevezzen ki egy, a határon túli magyarokat érintő kérdésekkel foglalkozó országgyűlési biztost. Az MSZP szerint a javaslatról a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénytervezet vitájával egy időben kellene döntenie az Országgyűlésnek. Tabajdi Csaba (MSZP) képviselő úgy nyilatkozott: a javaslat szerint ez az országgyűlési biztosnak a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény végrehajtását kellene ellenőriznie. Létezik ugyan a Határon Túli Magyarok Hivatala, de ez nem kimondottan ilyen esetekre szakosodott. Magyarországon három - általános emberjogi, kisebbségi ügyekkel foglalkozó, illetve adatvédelmi - országgyűlési biztos van, akiket kétharmados többséggel választ a parlament. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Határon túli magyarokkal foglalkozó országgyűlési biztos? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./"
2001. március 23.
"Nemsokára az Országgyűlés napirendre tűzi a státustörvényt. A magyar politikai pártok között nincs egyetértés a törvénytervezettel kapcsolatban. - A törvényt nem tudjuk megszavazni, támogatni - nyilatkozta Szent-Iványi István, SZDSZ képviselő. Az MSZP óvatosabban fogalmaz, Tabajdi Csaba szerint az MSZP a végleges törvénytervezet ismerete nélkül nem tud a törvény támogatásáról nyilatkozni. Tabajdi a Szabadságnak elmondta, aggályaikat a törvénnyel kapcsolatban változatlanul fenntartják (a magyar adófizetők érdekeit figyelembe kell venni, a társadalmat a kormány nem készítette fel kellőképpen a törvény fogadására.). Az MDF megszavazza a törvényt - jelentette ki Csapody Miklós képviselő. Az MDF fontos törvénynek tartja, amely kiindulópontot jelent a trianoni békeszerződés után elszakadt magyarokkal való jogi kapcsolat újrafelvételére. A Fidesz támogatja a kedvezménytörvényt, hiszen az a választási programunkban is szerepelt - nyilatkozta Balla Mihály képviselő. A Fidesz által áhított konszenzus az SZDSZ kategorikus visszautasítása miatt sajnos nem látszik megvalósulni. /Vass Enikő: Napirenden a státustörvény az Országgyűlésben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./"
2001. április 12.
"Az Országgyűlés költségvetési bizottsága ápr. 10-én 15 igen, 2 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot. A törvénytervezet az európai integrációs ügyek bizottságának napirendjén is szerepelt, itt a képviselők 18 igen vokssal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül szavaztak az általános vitára bocsátás mellett. Egyedül az SZDSZ képviselői utasították el az előterjesztést. Szintén zöld utat adott a tervezetnek az alkotmányügyi és a külügyi bizottság is. A külügyi bizottságban Németh Zsolt külügyi politikai államtitkár adott tájékoztatást az előterjesztés fő elemeiről. - Idén és jövőre összesen mintegy 8-9 milliárd forintnyi költségvetési támogatás szükséges ahhoz, hogy a határon túl élő magyarok kedvezményeit be lehessen vezetni. Az összeget a büdzsé általános tartalékából lehet előteremteni - mondotta. Kitért arra, hogy a státustörvény-javaslatban foglalt egészségügyi kedvezmények zökkenőmentes igénybe vétele érdekében 2003-tól magánbiztosítási pénztárat terveznek létrehozni a határon túl élő magyarok számára. Tabajdi Csaba (MSZP) jelezte: a szocialisták támogatják a státustörvény megszületését, ám jelenlegi formájában szegényesnek tartják a szülőföldön nyújtandó támogatások rendszerét. Szerinte a magyarországi kedvezmények körét is bővíteni kellene, például 5 vagy 6 hónapra emelni a 3 hónaposra tervezett, szezonális munkavállalási időszakot. Az MSZP a végszavazáskor csak nagyon jelentős módosításokkal tudja támogatni az előterjesztést. A dokumentumot egyedül elutasító SZDSZ véleményét Szent-Iványi István frakcióvezető, a külügyi bizottság elnöke közölte: A törvényjavaslat becsapás, szemfényvesztés. Nem a szülőföldön maradást, sokkal inkább az elvándorlást ösztönzi. Németh Zsolt ezzel szemben azon az állásponton volt, hogy a törvény bevezetése kedvező hatással lesz majd a határon túl élő magyarság demográfiai mutatóira. Úgy vélte, hogy jelenleg az érintett 3 millió magyar mintegy negyede gondolkodik szülőföldje elhagyásán, a jogszabály bevezetése azonban felére csökkentené ezt a számot. - A törvényjavaslat nem kirekesztő, hiszen nem sérti mások emberi méltóságát és nem tesz különbséget a jogalanyok között - hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta, a státustörvény-javaslat jogalanya az lehet, aki magyarnak vallja magát, ismeri a nyelvet, nem akar Magyarországon letelepedni és megfelel az idegenrendészeti előírásoknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem biztosítanak alanyi jogon egészségügyi ellátást a határon túlról érkezett magyaroknak, csupán a nemzetközi kötelezettségek alapján járó rendkívüli ellátást, illetve alapítványi-közhasznú jellegű, az eddigieknél nagyobb arányú támogatást nyújtanak. - Tabajdi Csaba egy olyan országgyűlési biztosi poszt létrehozását javasolta, amely a határon túl élő magyarok ügyeivel foglalkozna Magyarországon. Németh Zsolt figyelemre méltónak nevezte ezt a felvetést, s jelezte: a kormány konstruktívan áll hozzá az ellenzék jobbító szándékú módosító javaslataihoz. - A külügyi államtitkár kifejtette, hogy szerepel a kabinet tervei között a határon túli magyar oktatás, kultúra és média jelentősebb támogatását célzó lépések meghozatala is. A státustörvény-javaslat uniós vonatkozásairól Németh Zsolt elmondta: a kedvezmények zöme nem érinti az EU közösségi joganyagát, csak a határátlépés és a munkavállalás tekintetében. - A magyar EU-belépést követően természetesen e törvényt is a majdani csatlakozási szerződéssel összhangban kell alkalmazni - szögezte le a külügyi államtitkár. - Az Országgyűlés a tervek szerint még tavasszal elfogadja az előterjesztést, a kormány pedig október 31-ig készíti el rendeletét a törvény költségvetési vonatkozásairól. A státustörvény a tervek szerint 2002. január 1-jén lép hatályba. /Vitára alkalmas a státustörvény. Az MSZP szegényesnek, az SZDSZ szemfényvesztésnek tartja. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./"
2001. április 20.
"Ápr. 19-én kezdte meg Budapesten az Országgyűlés a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A státustörvény néven ismertté vált javaslatot Martonyi János magyar külügyminiszter ismertette. A kormány becslése szerint az elkövetkező években mintegy 800 ezren fogják kiváltani a kedvezményekre jogosító igazolványt, aminek előfeltétele az illetékes határon túli szervezet ajánlása mellett az, hogy az igénylő ne akarjon letelepedni Magyarországon, illetve ne jelentsen idegenrendészeti, nemzetbiztonsági kockázatot. A törvényjavaslat elfogadása az elkövetkező két évben hozzávetőleg 8-9 milliárd forint kiadást jelent majd a büdzsének. A nemzeti összetartozás törvényének nevezte Martonyi a törvényjavaslatot. Németh Zsolt (Fidesz) államtitkár mérföldkőnek nevezte a szomszédos államokban élő magyarokról szóló javaslatot. Tabajdi Csaba (MSZP) frakciója támogatásáról biztosította a javaslatot. Szent-Iványi István, az SZDSZ vezérszónoka jelezte: a szabad demokraták a törvényjavaslatot nem tudják támogatni. Ez lesz az első olyan magyar törvény, amely a nemzetünk határon túli tagjaira végre nem idegenként, hanem hozzánk tartozókként tekint - mondta az MDF-es Kelemen András. A javaslat egészében véve magyar érdekeket szolgál, tehát támogatjuk -hangsúlyozta felszólalásában Csurka István, a MIÉP szónoka. Élesen bírálta azokat, akik a törvény nyújtotta kedvezményekkel kapcsolatban azt kérdezik, mennyibe fog ez kerülni. /Vita a "nemzeti összetartozás törvényéről" Martonyi: a magyar kormány konszenzusra törekszik e kérdésben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./"
2001. április 21.
"Magyarország történelmi adósságot akar törleszteni a határon túli magyarokról szóló státustörvény elfogadásával - írta ápr. 20-i számában a Curentul című román napilap. Az Adevarul azt hangsúlyozta, hogy a kettős állampolgárság helyett igazolványt kapnak a határon túli magyarok. A Cotidianul úgy értékelte, hogy a státustörvény kérdésében az RTDP és az ellenzéki Magyar Szocialista Pártnak az együttműködése vált világossá. A lap szerint az RTDP érveit támogatta Tabajdi Csaba, az MSZP képviselője, amikor a parlamenti vitában arról beszélt, hogy a határon túli magyarok problémája nem oldható meg csak magyar-magyar tárgyalásokkal, egyezségre kell jutni a szomszédos államokkal is. A Cotidianul úgy vélte, hogy az RMDSZ a román kormánypárttal kötött megállapodás tárgyalásakor "néhány országos és helyi vezető közigazgatási posztért cserébe a magyar szocialisták támogatását is megígérte az RTDP-nek". "Eddig úgy látszik, hogy az RTDP és az RMDSZ egyezsége kizárólag egyes politikai csoportok - az RTDP, a Verestóy Attila szenátor nevével fémjelzett RMDSZ-tábor és a magyar ellenzék - számára kedvező, míg hátrányosan érinti a magyar kormánypártot, amely a romániai magyarok közösségi terveit támogatja" - írta a Cotidianul. /Cotidianul: A státustörvény kapcsán az RTDP-MSZP együttműködése vált világossá. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./"
2001. április 24.
"Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság munkatársa /egyben a Népszabadság kolozsvári tudósítója/ emlékeztetett, „az 1998-as magyarországi választási kampány idején az Orbán–Torgyán-koalíció pártjai még a kettős állampolgárság biztosítását lebegtették”, később az anyaország határain kívül élő magyarok magyarországi jogállásának rendezését, majd az ún. státusra szelídítették, végül a törvényjavaslat már csak "a szomszédos államokban élő magyarokról" szólt. Tibori reméli, hogy a határon túli magyarság világosan látja: a számára beígért előnyökből „mindinkább hátrányok kerekednek” /!/. A Népszabadság tudósítója szerint hátrány a három hónap, bezzeg a Magyar Szocialista Párt (MSZP) javasolta, hogy a munkavállalási időszakot a készülő törvényben évi öt-hat hónapra növeljék. Tibori az Orbán–Torgyán-kormány képmutatás-politikájáról írt és sorolta ellenvetéseit a törvénytervezettel kapcsolatban. Tibori a Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárjára hivatkozott: "Orbán Viktor miniszterelnököt nem pusztán az a nemes szándék indította a tervezet benyújtására, hogy segítse a magyar népcsoportok összetartozását, és gátolja a diszkriminálásukat, hanem sokkal inkább politikai propagandáról van szó, már a következő választásokra való készülődés jegyében". Újabb hivatkozás: a brit The Economist írta: "Orbán Viktor miniszterelnök abban bízik, hogy sok ezer hálás (határon túli) magyar kérvényez majd ilyen különleges jogokra felhatalmazó igazolványokat még a következő választások előtt". Tibori szerint a magyar állampolgárok egyre idegesebbek, amikor a határon túli magyarokról és a többletjogokról hallanak. Meg is fogalmazták: a magyar állampolgároknak is biztosítani kellene az évi négyszeri, 90 százalékos utazási kedvezményt, illetve a gyermekenkénti 20 ezer forintos iskolakezdési támogatást. – A törvény mintegy 8 milliárd forintba fog kerülni. „Az ellenzék szerint akár 20–30 milliárd is rámehet.” Tibori szerint a magyar adófizető panaszkodott: nem volt hárommilliárd a tiszai gátak megépítésére, s közben ötmilliárd elúszott országimázsra, most pedig újabb nyolc és felet dobnak ki az ablakon státusra... Etnokorrupció, etnobiznisz - nem írta, hogy ezek a kifejezések Tabajdi Csaba ellenvetései között szerepeltek. - Tibori felvetette az arányt: a budapesti Határon Túli Magyarok Hivatalának működtetése évente ugyanannyiba kerül (422 millió forintba), mint amennyi a határon túli magyarok gazdasági megerősítésére szolgál (450 millió forint). /Tibori Szabó Zoltán: Státus - egyik magyarországi választási kampánytól a másikig. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 24./"
2001. április 26.
"A jövő héten aláírhatják a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) együttműködéséről szóló jegyzőkönyvet - közölte Bukarestben Cosmin Gusa, a kormánypárt főtitkára. Viorel Hrebenciuc, a PDSR alelnöke a múlt héten folytatott Budapesten tárgyalásokat a magyar ellenzéki párt vezetőivel. Gusa szerint a két párt a Szocialista Internacionálé vonalán kíván szorosabb kapcsolatokat kialakítani, s emellett azt szeretné, ha hatékonyabb kommunikáció lenne közöttük. - A Magyar Szocialista Párt nem írja alá az együttműködési szerződést a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjával (PDSR), ha az lehetetlen helyzetbe hozza a romániai magyar közösséget és ellenzi a státustörvényt - jelentette ki Tabajdi Csaba, az MSZP- frakció emberjogi és kisebbségi munkacsoportjának vezetője. Egyes román sajtókommentárok összefüggésbe hozták a Magyarországon készülő státustörvénnyel szembeni hivatalos román fenntartásokat és aggályokat a két párt közötti együttműködéssel, azzal érvelve, hogy amikor a román kormány ebben az ügyben a hatalmon lévő magyar koalíciót bírálja, lényegében az ellenzéki MSZP-nek ad "választási muníciót". /PDSR - MSZP együttműködés. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./"
2001. május 5.
"Asztalos Lajos elutasította Tibori Szabó Zoltánnak a státusztörvényt semmibe vevő, a magyar kormány kedvező döntését hevesen bíráló cikkét /Státus - egyik magyarországi választási kampánytól a másikig, ápr. 24./, anélkül, hogy megnevezte volna Tiborit. Elkészült a státusztörvény tervezete. Amikor a Fidesz - még ellenzéki pártként - felvetette, az akkor kormányon levő MSZP és SZDSZ hallani sem akart erről. Most pedig az MSZP, föladva eddigi álláspontját, nem egy esetben többet is javasolt a tervezetnél. Alig készült el a tervezet, akár a magyar magánegyetemnek nyújtandó első kétmilliárd forint megajánlása után, "huhogni kezdtek a halálmadarak": mindez csak a magyarországi választási kampány céljait szolgálja, a magyar adófizetőknek elegük van az erdélyi magyarokból, szemfényvesztés, etnokorrupció, etnobiznisz, és így tovább. Asztalos sorra megcáfolta az ellenzők érveit. A halálmadarak "nem veszik észre, hogy épp a határ két oldalán élők összetartozás-érzését akarják ismét fölébreszteni, erősíteni." Az ellenzők Martonyi János külügyminiszterre hivatkoznak, holott ő nyíltan a nemzeti összetartozás törvényének nevezte a tervezetet. Tabajdi Csaba /MSZP/ bírálatként megemlítette, hogy az előterjesztők "nem egyeztettek eleget az Európai Unióval, illetőleg a szomszédos országokkal". Ugyanakkor Martonyi János külügyminiszter szerint "változóban van a nemzetközi jog. Nemzetközi téren egyre inkább előtérbe kerülnek az emberi és a kisebbségi jogok. A törvényjavaslat minden szempontból összhangban van a nemzetközi jog előírásaival, valamint a szomszédos országokkal kötött kétoldalú szerződésekkel". Ezenkívül Németh Zsolt közölte, hogy a törvénytervezet tartalmáról "több ízben is tájékoztatták az Európai Unió és az Észak-Atlanti Szövetség tagországainak budapesti nagyköveteit, és a megbeszélések során soha nem hangzott el kifogás, sem pedig aggodalom". Az EU több tagállama is alkalmaz előnyös megkülönböztetést mind az állampolgárságot, mind a vízumpolitikát illetően. Asztalos hozott példákat. Spanyolország előnyös megkülönböztetésben részesíti a latin-amerikai országok polgárait. Portugália Brazíliával és volt gyarmataival tart fönn különleges kapcsolatokat. Brazíliával vízummentességi megállapodást kötött. Írországban alanyi jogon ír útlevél jár annak, aki bebizonyítja, hogy legalább egyik nagyszüleje ír. Ausztria a romániai német nemzetiségűek számára egy évig érvényes nemzeti vízumot ad. Az albániai görögök hat hónapig érvényes görögországi vízumot kapnak. Románia az elmúlt években román állampolgárságot adott a Moldovai Köztársaság polgárainak, akik ezt kérték. /Asztalos Lajos: Státustörvény és huhogás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5., folyt.: máj. 7./"
2001. május 23.
"Máj. 19-20-án hatodszor rendezték meg a Jakabffy Napokat Szatmárnémetiben, ez jórészt Muzsnay Árpádnak, az EMKE alelnökének köszönhető. Sajnos Szatmárnémeti értelmiségi köre távol marad az eseményről. Varga Attila parlamenti képviselő emlékeztetett a Jakabffy-hagyatékra: "olyan szellemi örökséget hagyott ránk, melyből erőt, tartást lehet meríteni a jelen küzdelmeihez, kisebbségi sorsunkat vállaló politikai cselekvéshez, magabiztosságot a mindennapi élethez." Eddig közel 50 előadó vett részt az Európa-szerte ismert kisebbségpolitikus emlékére rendezett eddigi tanácskozásokon, köztük Pomogáts Béla, Pozsgay Imre, Szabó Tibor, Tabajdi Csaba, Törzsök Erika Budapestről, Duray Miklós Pozsonyból, Csubela Ferenc Szabadkáról, Gortvay Erzsébet és Brezovics László Ungvárról, Oplatka András Zürichből, Bárdi Nándor Solymárról, aztán Markó Béla, Frunda György és mellettük a mostani rendezvény előadói - Kósáné Kovács Magda /MSZP/, Balázs Sándor, Balogh András, Törzsök Erika /SZDSZ/, Székely István, Komlós Attila, Pomogáts Béla, Grúber Károly, Lőrincz Csaba /Fidesz/, Eckstein Kovács Péter, Gönc László, Fedinec Csilla, Kelemen László, Jakab Sándor, Issekutz Sarolta, Halmos Sándor, akik azt elemezték, mi lesz a helye és szerepe a kisebbségeknek az integráció során. Szó volt továbbá a nemzeti irodalom regionális és világirodalmi helyéről; az egyház és vallás szerepéről és Magyarország nemzetpolitikájának értékeléséről az euroatlanti integráció perspektívájából; a szlovéniai, a burgenlandi, horvátországi és kárpátaljai magyarok helyzetéről, jövőképéről, végül pedig a cigányság sorsáról. /Jakabffy Elemér szellemi hagyatékából erőt, tartást lehet meríteni a jelen küzdelmeihez. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 21./ Máj. 20-án Lugoson folytatódott a Szatmárnémetiben megkezdődött rendezvény. Először Jakabffy Elemér emléktábláját koszorúzták meg a résztvevők. Ezután a közíró életművét értékelő konferenciát tartottak. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a jogtudós tevékenységét példaszerűnek nevezte. "Jakabffy - mondta Pomogáts - tudományosan és szakmailag felkészült, erkölcsileg rendkívül következetes közép-európai politikus volt." Dr. Issekutz Sarolta, a budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke ismertette az örmény származású Jakabffy család történetét. Bakk Miklós politológus a jogtudós által 1940-ben megalkotott kisebbségi törvénytervezet kapcsán a kérdés megoldásának közép-európai modelljeit elemezte. /Bartók mellett említendő. Jakabffy Elemér kisebbségi politikusra emlékeztek. /Bartók mellett említendő. Jakabffy Elemér kisebbségi politikusra emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./ Megtartották a Szatmárnémeti Kölcsey Kör kezdeményezésére az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Határon Túli Magyarok Hivatala, az Illyés Közalapítvány, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia - és Lugos város RMDSZ szervezetének közös rendezvényét, a VI. Jakabffy Napokat. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke emlékezett Jakabffy Elemérre, aki 20 éven át Lugoson jelentette meg a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemlét 1922 és 1942 között, havonta kétszer. Igazi kisebbségtudomány volt ez a folyóirat, ugyanakkor művelődéstörténet és szociológia, több tudomány határán álló tudományág. Szellemi örökség, mely ma is időszerű. Szekernyés János temesvári újságíró, bánsági helytörténész Jakabffy Elemér kiadott könyveinek és a Magyar Kisebbség 20 év alatti 480 példányának a jelentőségét méltatta. A Magyar Kisebbség román, német és francia mellékleteit eljuttatták a román kormányhoz, valamint a nemzetközi szervezetekhez, hogy tudomást szerezzen a világ a romániai kisebbségek áldatlan helyzetéről. Másik jelentős műve a Bánsági magyarság 20 éve Romániában, mely 1939-ben Budapesten jelent meg, majd ennek folytatása A bánsági magyarság helyzete a bécsi döntés óta, melyet Szekernyés közzétesz sorozatban a temesvári Heti Új Szó hasábjain. Bakk Miklós lugosi politológus a politikusra helyezte a hangsúlyt. Az Európai Nemzetkisebbségek Kongresszusain (1925-1937) minden évben részt vettek az erdélyi magyar delegátusok, legtöbbször Balogh Arthur és Jakabffy Elemér. /Lugos üzen a Kárpát-medencének. VI. Jakabffy Napok. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./"
2001. május 24.
"Máj. 23-án Budapesten hét országgyűlési bizottság tárgyalta, 24-én további két bizottság tárgyalja a státustörvényhez benyújtott módosító indítványokat. A 131 indítvány többségét a bizottságok elutasították. A javaslatok jó része arra vonatkozik, hogy miként lehet javítani a törvény alkalmazását - foglalta össze Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke. - Ezek közül néhány bekerülhet a törvénybe, többségük viszont a végrehajtó rendelkezésekben kell, hogy testet öltsön. A végrehajtás során a jó javaslatokat még mindig be lehet építeni. Szabó Tibor több parlamenti bizottságban - köztük a külügyi bizottságban - képviselte a kormány álláspontját a vitában. A külügyi bizottság elutasította a Magyar Szocialista Párt (MSZP) azon javaslatát, hogy ombudsman felügyelje a határon túli magyarok ügyeit. A döntés után Tabajdi Csaba MSZP-képviselő az MTI-nek kijelentette: "ez az elutasítás meghatározza majd, miként szavaz az MSZP-frakció a törvényjavaslat végszavazásakor." Szabó Tibor elmondta, úgy érzékeli, a törvénnyel kapcsolatban továbbra is fennáll a nemzeti konszenzus. Összességében a nemzeti konszenzus továbbra is fennáll egy párt, az SZDSZ kivételével, mely eleve kijelentette, hogy nem támogatja a törvényt. /Gazda Árpád: Alig módosul a státustörvény. A bizottságok előtt a módosító javaslatok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./ A kormány képviseletében jelen lévő Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke csak 9 módosítást támogatott. Elmondta azonban: a kabinet 32 további indítványról fontolgatja, hogy javított megfogalmazásban, kapcsolódó módosítóként támogassa. A bizottság egyetértett többek között Kelemen András (MDF) javaslatával, amely szerint a magyar igazolvány ajánlása a kérelmezőnek a magyar nemzethez, nem pedig a magyar nemzetiséghez tartozását tartalmazza. Elfogadta a bizottság Tabajdi Csaba (MSZP) és más szocialista képviselők indítványát is, amely alapján a magyar igazolvány érvényességi ideje 18 és 60 év közötti személy esetében az eredetileg tervezett öt év helyett tíz év lehet. Elfogadták Pósán László (Fidesz) indítványát, hogy a támogatási rendszer egészének koordinálása céljából központi nyilvántartást kell vezetni. Támogatta a testület az európai integrációs bizottság módosító javaslatát is, amely hangsúlyosabban kívánja a közösségi jog elsőbbségét kifejezni a státustörvénnyel kapcsolatban az EU-csatlakozás után. A testület elvetette Bauer Tamás (SZDSZ) 28 pontból álló módosító csomagját is, amely többek között feleslegesnek tartotta a magyar igazolvány bevezetését, és kiterjesztette volna a törvény hatályát a nyugati államokban élő magyarságra is. Szent-Iványi István frakcióvezető elmondása szerint a határon túli magyarok támogatását hatékonyabban szolgálná az a közalapítványt, amely a jelenleg működő sok intézmény helyett jönne létre. Ez a közalapítvány évente 15 milliárd forintból gazdálkodna. /Státustörvény. A magyar nemzethez tartozunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./"
2001. május 30.
"Az Országgyűlésben a határon túli országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes vitájának során kiderült: a magyar kormánypártok, valamint az MSZP és a MIÉP módosításokkal támogatják, míg az SZDSZ elutasítja az előterjesztést. Kelemen András (MDF) garanciát kért a kormány képviselőjétől arra nézve, hogy a módosító indítványok valamilyen módon megjelennek majd a törvényben. Kívánatos lenne, ha a határon túli kérelmező nemcsak a magyarságáról nyilatkozna, hanem azt is kijelentené, hogy nem vallja magát más állampolgárságúnak. Bauer Tamás (SZDSZ) a törvényjavaslatot elfogadhatatlannak tartotta, és azt hangoztatta, hogy feszültséget kelt a határon túli magyarok és az ottani többségi nemzet között. Tabajdi Csaba (MSZP) úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslat legkevésbé kidolgozott eleme a személyi hatály kérdése, így nem lehet pontosan tudni, ki kap majd támogatást a magyar adófizetők pénzéből. A politikus fontosnak nevezte a szabad identitásválasztás elvét, azonban szükségesnek tartja, hogy a jogszabály pontosan határozza meg azokat a feltételeket, amelyek az alannyá váláshoz elengedhetetlenek. Emlékeztetett: a Magyar Állandó Értekezleten egyetértés alakult ki ebben a kérdésben. Lentner Csaba (MIÉP) azt javasolta, hogy a kormány támogassa azokat a vállalkozásokat, amelyek ipart telepítenek az elszakított magyar területekre. - A részletes vita második szakaszában nagy vitát váltott ki Bauer Tamás (SZDSZ) módosító javaslata, amely a magyar állam feladatává tenné annak biztosítását, hogy a határon túli magyarok ne csak a Duna TV és az m2 adását láthassák, hanem az m1-et, az RTL Klubot és a tv2-t is. Bauer Tamás javaslatát a kormánypárti képviselők és a MIÉP politikusai visszautasították. Németh Zsolt (Fidesz) arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kormány törvényi szinten csak a közszolgálati média esetében vállalhat kötelezettséget. Erkel Tibor (MIÉP) véleménye szerint "a szellemi bűzt, szellemi mocskot árasztó kereskedelmi műsorokkal" megfertőznék Erdély tiszta levegőjét. - /Vita a státustörvényt módosító indítványokról. SZDSZ: krimi magyar nyelven a határon túliaknak is. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2001. május 31.
"Az Országgyűlés május 30-án befejezte a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvénytervezet vitáját. Vojnik Mária (MSZP) a vitában azt hangoztatta: a határon túli magyarok itteni munkavállalási lehetőségét a tervezett 3 hónapról 6 hónapra kellene emelni. Pósán László (Fidesz) szerint a munkavállalási időtartam meghosszabbítása elősegítené az elvándorlást a határon túli magyar területekről, ezért nem támogatják a javaslatot. Tabajdi Csaba (MSZP) hangsúlyozta: a magyarországi családok is kapják meg azt az iskolakezdési és utazási kedvezményt, amit a státustörvény biztosít majd a határon túl élők részére. Németh Zsolt külügyi államtitkár komolytalannak nevezte Tabajdi Csaba javaslatát, hogy a magyarországi családok is kapják meg azt az iskolakezdési és utazási kedvezményt, amit a státustörvény a határon túl élők részére biztosít majd. Bauer Tamás (SZDSZ) pártja elutasítását tolmácsolta, indítványozta, hogy a magyar igazolványról, illetve az ajánló szervezetről rendelkező passzusokat hagyják el az előterjesztésből. /Lezárult az országgyűlési vita a magyarok jogállásáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"
2001. június 15.
"A Magyar Szocialista Párt küldöttsége, az RMDSZ meghívásának eleget téve kétnapos bukaresti látogatása során tárgyalásokat folytatott, elsősorban az Országgyűlésben megszavazott kedvezménytörvény kapcsán a szövetség vezetőségével, valamint a kormánypárt vezérkarával, akik meglehetős ellenszenvvel fogadták a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényt. Nagy Sándor frakcióvezető kifejtette: az MSZP támogatja a törvény egészét és alapgondolatát, bizonyos részletkérdésekben azonban különböző nézeteket ütköztetett a kormánypárt és az MSZP. A romániai magyarok helyzetére vonatkozóan az MSZP az úgynevezett igazolványok kiállítására legilletékesebb szervezetnek az RMDSZ-t tartja, s igen fontosnak vélik a szabad identitásvállalás tiszteletben tartását, az adatvédelmet, illetve az adómentességet. Nagy Sándor eltúlzottnak minősítette Adrian Nastase román kormányfő nyilatkozatát, hiszen a törvény azzal, hogy a romániai magyarok számára bizonyos kedvezményeket biztosít, nem érinti negatívan az ország román lakosságát. Tabajdi Csaba képviselő azt hangsúlyozta: Magyarország nem mondhat le arról az eszközről, hogy befolyást gyakoroljon a román kormánypártra az romániai magyarság érdekében. Tartalmilag nincs igazuk, formailag igazuk van - nyilatkozta Tabajdi - ugyanis az Orbán-kormány elmulasztott időben és megfelelő módón konzultáli az érintett országokkal. /(Szász Attila): A kedvezménytörvényről Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./ A Magyar Szocialista Párt azt szeretné, ha az RTDP-vel tervezett együttműködési megállapodásba bekerülne az, hogy a román kormánypárt elfogadja a határon túli magyarokról szóló státustörvényt - jelentette ki Nagy Sándor, az MSZP alelnöke. Nagy Sándor jún. 14-én találkozott Viorel Hrebenciuckal, az RTDP egyik alelnökével, a kormánypárt képviselőházi csoportjának vezetőjével. Nagy Sándor a találkozón kifejtette, hogy az MSZP megütközéssel fogadta az RTDP állásfoglalását, amelyben a román kormánypárt vezetése élesen támadta a státustörvényt. Nagy Sándor javasolta, hogy a készülő megállapodás szövegét egészítsék azzal: az RTDP megértéssel fogadja a státustörvényt, és mivel az az alapszerződés szellemével összhangban áll, megvalósulását támogatja. /Hangulatváltást szorgalmaz Nagy Sándor. Hrebenciuckal tárgyalt az MSZP küldöttsége. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ Szabédi-napok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./"
2001. június 27.
"Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti ülésszakán résztvevő román küldöttség aláírásgyűjtésbe kezdett azzal a céllal, hogy támogatókat szerezzen a magyar státustörvényt kifogásoló indítványához, amelyet a közgyűlés elé akar terjeszteni. Ebben azzal vádolja Magyarországot, hogy a státustörvény diszkriminatív, feszültséget teremt a térségben, és javasolják, hogy az ET szólítsa fel Magyarországot a státustörvény alkalmazásának felfüggesztésére. A határozati javaslatot a román küldöttség négy képviselője írta alá, az aláírók között természetesen nem szerepel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője. - A magyar küldöttség és a Magyarországgal szomszédos országok delegációjának tagjaiként szintén Strasbourgban tartózkodó határon túli magyar küldöttek jún. 26-án válságtanácskozást tartottak. Eörsi Mátyás (SZDSZ) képviselő az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: a tanácskozást az tette szükségessé, hogy a román delegáció Strasbourgban minden eddiginél erőteljesebb diplomáciai offenzívába kezdett Magyarországgal szemben. Mint Eörsi rámutatott, Magyarország szempontjából különösen aggasztó, hogy az indítványhoz olyan nemzetek képviselői is csatlakoztak - dán, finn, angol, német -, amelyek eddig kisebbségi kérdésekben mindig a magyar törekvéseket támogatták. Tabajdi Csaba (MSZP) /aki szintén tagja a magyar delegációnak/ szerint a magyar diplomáciának azonnal cselekednie kellene. Szerinte az Európa Tanács illetékeseit a magyar diplomácia nem tájékoztatta időben és megfelelő formában a státustörvény tartalmáról, céljáról, körülményeiről, s így most Magyarországnak magyarázkodnia kell. Tabajdi javasolta, hogy a jövő hétre hívják össze a Magyar Állandó Értekezlet rendkívüli ülését. Mindkét képviselő hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a magyar küldöttség arra törekszik, hogy a lehetőség szerint el lehessen kerülni Magyarország elmarasztalását. - Kelemen Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, aki szintén tagja a román parlamenti küldöttségnek, az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak nevezte a magyar és a román kormány között kialakult helyzetet. Hangsúlyozta, hogy a romániai magyar kisebbség, amennyire lehet, szeretne kívül maradni ezen a vitán. - Hasonló nyilatkozatott tett t Ráduly Róbert Hargita megyei RMDSZ képviselő is azt követően, hogy az RMDSZ jún. 25-én egyeztetett a kormánypárttal. Elmondta, hogy az RMDSZ és a SZDP konzultációján kölcsönösen tájékoztatták egymást erről az álláspontjukról. - A magyar igazolványok problémája katonai szempontból nem érinti Romániát és nincs befolyással az ország NATO-integrációjára - jelentette ki jún. 26-án Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter. /Strasbourg: Román diplomáciai offenzíva. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./"
2001. augusztus 7.
"A Magyar Szocialisa Párt határon túli magyarokról szóló választási programjának szakmai vitája aug. 6-án kezdődött meg Budapesten. Az MSZP a határon túli magyarság szülőföldön való megélhetésének legfőbb biztosítékait a magyar közösségeknek az adott országok társadalmába történő autonóm integrációjában látják - fejtette ki Tabajdi Csaba MSZP-s képviselő, hangsúlyozva: nem szabad, hogy a határon túli magyarok ügye csatározások tárgya legyen a 2002-es választások során. Jelezte, hogy a kisebbségi problémák megoldásához egyszerre van szükség a magyar-magyar integrációra és a kétoldalú együttműködésre. A határon túli magyarok problémáinak kezelésében egzisztenciateremtő programok kidolgozását tartja a legfontosabbnak. Emellett szerinte kiemelt jelentőségű a kulturális kapcsolatok erősítése, szórványprogramok kimunkálása, valamint egy koncentrált nemzetstratégia felvázolása. Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető elnöke azt emelte ki, hogy a határon túli magyarok ügyének nemzeti és nem pártkérdésként kell megjelennie a magyar társadalomban. Szerinte Magyarországon kezd kialakulni az egyetértés ebben a témában, alapkérdésekben legalábbis van összecsengés a Fidesz és az MSZP programjában, vagy akár a MIÉP elnökének véleményében. Duray Miklós úgy ítélte meg, hogy a határon túli magyarság ügye ugyanannyira bel-, mint külpolitikai kérdés, ezért kezelésére egyfajta "tárcaközi tárca" lenne a legalkalmasabb. Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke - egyetértésben az előtte szólókkal - úgy vélekedett, hogy a kedvezménytörvény esetleges hibáiról és legfőbb erényeiről majd csak érdemi tapasztalatok alapján lehet beszélni. /MSZP: Ne legyen választási csatározások tárgya a határon túli magyarok ügye. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7."
2001. augusztus 31.
"Szept. 5-7. között Bukarestbe várják Őry Csabát, a magyar miniszterelnöki hivatal államtitkárát, és Szabó Tibor HTMH-elnököt. Ezt követően szept. 10-13. között Tabajdi Csaba (MSZP) vesz részt a Bukarestben sorra kerülő roma-konferencián. Ezzel egyidőben Pintér Sándor magyar belügyminiszter is Bukarestbe érkezik szept. 12-13. között, ugyanekkor Balázs Péter magyar külügyi helyettes államtitkár gazdasági témákról, CEFTA-ügyekről tárgyal Bukarestben. Cristian Diaconescu román külügyi államtitkárt szept. 10-11. között várják Budapesten, ahol Németh Zsolt és Szabó Tibor államtitkárokkal tárgyal. Végül szept. 18-án, Budapesten kerül sor a két külügyminiszter elnökletével a román-magyar kormányközi vegyes bizottság értekezletére. /Román-magyar őszi eseménynaptár. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./"
2001. szeptember 4.
"A szegedi Értelmiség Szabadegyetem a rendszerváltást követő esztendőkben minden nyáron megszervezte egy hetes rendezvényét. A megnyitón dr. Besenyi Sándor, az egyetem igazgatója elmondta: az utóbbi 11 évben a határon túlról érkező mintegy ezer magyar ajkú ösztöndíjas értelmiségi hallgatta végig az előadásokat, és részt vettek az azokat követő vitákban. Idén ez a szabadegyetem összekapcsolódott egy BANNET (Banat Network for Intercultural Citizenship Education) nevű programmal, melynek keretében mintegy 60-70 szerb, román, szlovák, magyarországi fiatal több helyszínen tanulta azt, hogy mit jelent a másság elfogadása, a tolerancia. A BANNET program a Dél-kelet-európai Stabilitási Egyezmény keretében valósul meg, és azt az Amerikai Egyesült Államok finanszírozza. Az elődók között volt Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Tabajdi Csaba országgyűlési képviselő, Ágh Attila politológus, Lengyel László politológus, Szabó Gábor helyettes államtitkár, Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója, Réz András budapesti esztéta és sokan mások. /(Máthé Éva): Értelmiség 2001 Szabadegyetem. Nemzedékek párbeszéde Nyugat-Európa kapujában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./"
2001. szeptember 11.
"Adrian Nastase miniszterelnök nyitotta meg szept. 10-én Bukarestben azt a nemzetközi konferenciát, amelyet a romák helyzetének felmérésére rendez az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöksége. Az "Egyenlő esélyek a romák és sintik számára" elnevezésű háromnapos szakértői konferenciára azokat hívták meg, akik az EBESZ-tagállamokban részt vesznek a kormányzati romapolitika alakításában. Mircea Geoana külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke a találkozó előtt abban foglalta össze a konferencia célját, hogy a tanácskozáson igyekeznek felmérni az EBESZ térségében élő romák valós helyzetét. A bukaresti konferencián megkezdik annak a 10 évre szóló akcióprogramnak a kidolgozását, amiről az EBESZ isztambuli csúcsértekezletén hoztak határozatot a tagállamok. A tanácskozáson három munkacsoportban folyik a munka. Az első munkacsoportban, amelynek tevékenységét Tabajdi Csaba magyar országgyűlési képviselő, az európai romák helyzetéről készülő európai parlamenti jelentés összeállítója irányítja, a diszkrimináció minden formája elleni fellépés, a hatékony romapolitika kérdéseit elemzi. A második munkacsoport a romák politikai és közéleti szereplésével, míg a harmadik a válsághelyzetben, különösképpen a délkelet-európai térségben élő romák helyzetével foglalkoznak. /EBESZ-konferencia a romákról. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./"
2001. szeptember 12.
"Máthé Éva szerint Tabajdi Csaba, az MSZP képviselője "az egyik legtekintélyesebb kisebbségszakértő az anyaországban". A napokban a Szegedi Értelmiség 2001 szabadegyetem keretében tartott előadásában a státustörvényt is érintette. Szerinte a státustörvény elnevezés pontatlan. Státustörvény létezik például Portugáliában, és ha mi is olyant fogadtunk volna el, akkor az azt jelentené, hogy a Kárpát-medencében élő három és fél millió, határon túli magyarnak alanyi jogon egészségügyi ellátást, korlátozás nélküli munkavállalást és oktatást biztosítana az anyaország. Kedvezményekről van szó. Tabajdi szerint zsákutcába jutott a törvény ürügyén a magyar és román kormány. Ő ugyanis az MSZP nevében végig szorgalmazta, hogy egyeztessenek a szomszédokkal. Érzékeltetni kellett volna, hogy nem az ő fejük fölött akar a magyar törvénykezés segíteni a határon túli magyaroknak. Tabajdi szerint ez elmaradt. "Hiába állítja azt a kormány, nem volt érdemi konzultáció. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a román fél sem vetett fel korábban érdemi kérdéseket, kételyeket." Tabajdi kifejtette: "a személyes hozzájárulásom alapján erősödött egyre inkább az a rész, mely a szülőföldön való megélhetés eszközrendszerét is magában foglalja. Ha ezek a módosítások nem történnek meg, valószínűleg nem szavaztuk volna meg a törvényt." - Tabajdi bírálta a kormányt, azt állítva: "az RMDSZ legitim vezetése mellett a magyar kormánytól szimbolikus, demonstratív, látványos politikai támogatást kapott a Reform Tömörülés. Ezt nagyon szerencsétlen dolognak tartom...". Tabajdi - szinte feljelentve - hozzátette: 1994 és 1998 között nagyon sok vitánk volt Duray Miklóssal és Tőkés Lászlóval, de egy percig nem fordult elő az akkori kormányban, hogy a magas szintű tárgyalásokra ne hívjuk meg ezeket az embereket, és ne kezeljük partnerként az összes vita ellenére." Máthé Éva - aki a Magyar Hírlapban szokott publikálni - megkérdezte: marosvásárhelyi látogatása során Orbán Viktor miniszterelnök különböző ígéreteket, javaslatokat tett a román kormányfőnek, sőt az egész Erdélynek. /Autópálya építési támogatása, a kis vállalkozók megsegítése/. "Lát ön ezek mögött valódi anyagi fedezetet?" Tabajdi válasza: "ismét megfelelő szakmai előkészítés nélkül dobta be a köztudatba e javaslatokat a miniszterelnök úr, akinek a nemzeti elkötelezettségét rendkívül nagyra tartom. De azt hiszem, hogy akár a családtámogatás meghirdetésekor, akár a kedvezménytörvény, akár ez utóbb jelszavak meghirdetésekor kissé felelőtlenül járt el." /Máthé Éva: Közvetíteni és nem uszítani! Interjú Tabajdi Csaba országgyűlési képviselővel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./ Máthé Éva elfogultságára jellemző, hogy nem idézi Tabajdinak a kedvezménytörvény elleni régebbi kirohanásait. "
2001. szeptember 15.
"A diszkrimináció minden formájának felszámolását sürgető és az európai romák helyzetének javítását szolgáló ajánlások elfogadásával ért véget az EBESZ három napos nemzetközi konferenciája szept. 12-én Bukarestben. A bukaresti konferencián megkezdték ama 10 évre szóló akcióprogram kidolgozását, amelyről az EBESZ isztambuli csúcsértekezletén hoztak határozatot a tagállamok. A tanácskozás három munkacsoportja közül az első tevékenységét Tabajdi Csaba magyar országgyűlési képviselő, az európai romák helyzetéről készülő európai parlamenti jelentés összeállítója irányította, s a diszkrimináció minden formája elleni fellépés, a hatékony romapolitika kérdéseit elemezték. A második munkacsoport a romák politikai és közéleti szereplésével, míg a harmadik a válsághelyzetben élő romák helyzetével foglalkoztak. /EBESZ-konferencia az európai romákról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./"
2002. január 8.
A magyarországi baloldali és balliberális műbalhé a magyar társadalomra s a nemzet egészére nézvést ártalmasabb, mint a romániai aranymosás ciánszennyezése. A hatalmat politikai-ideológiai elődeiktől örökölt módszerekkel mindenáron megszerezni óhajtók pánikba estek. "A kormányleváltáshoz — ez választási programjuk egyik tartópillére — elfogyott a muníció, az Orbán Viktor édesapja által a benzinkutaknál forgalmazott dolomitzúzalékkal nem lehet megkövezni az ambiciózus kormányfőt, a saját gyerekét cserben hagyó apa hamisan foncsorozott tükörképével sem lehet eléggé a manipulálandó társadalmi rétegek szemébe süttetni a szúrós fénynyalábot, a magyar társadalom látható és mérhető előbbre lépését a jelenlegi kormányzat idején a legócskább és a legrafináltabb trükkökkel sem lehet lejáratni, hiszen az emberek többsége mégsem vak és nem is süket" – szögezte le Sylvester Lajos. Keller László, a parlament szocialista fenegyereke szerint a magyar kormányzat potenciálisan huszonhárommillió románt szabadít rá a magyar munkaerőpiacra, Horn Gyula már alább adja egy picit, s ő csak huszonegymilliót csesz oda (a kormány elcseszte az alapszerződést — mondta a minap), Tabajdi Csaba is csak több százezer magyar munkára éhes románnal ijesztgeti népét. "Medgyessy Péter, a szegények sárga sálas bankáristápja, a fő- és kispapoknak címzett két levele között, hervadó akácvirágot tűz az Orbán-kormány sírhalmára, Szent-Iványi István pedig a szűk körű családias óévbúcsúztatón azt hallotta az egyik vállalkozótól, hogy az még megfontolja, nem alkalmaz-e három hónapi futamidőre román informatikusokat." /Sylvester Lajos: Pánikkeltés, műbalhé. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8./
2002. január 9.
Ha a romániai magyaroknak és (Tabajdi Csaba MSZP-s képviselő kifejezésével) a romániai románoknak is előnyt jelent a munkavállalásban a státustörvény, illetve a paktum (ez is Tabajdi kifejezése), akkor kinek s miben kedvez a törvény, amit az MSZP is megszavazott, tette fel a kérdést Oláh István. Olyan munka van garmadával, amit a magyarországiak el sem vállalnak, főleg a mezőgazdaságban. Kell az idegen munkaerő, erre a székelyek már esztendőkkel ezelőtt ráéreztek, ők a (munkatörvények szerint) idegen tömeg. Három havi, Magyarországon megdolgozott bérből Romániában egy évig megél többedmagával az ember, ez jellemzi a romániai életminőséget. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke sorolta, amin mindenkinek, kedvezményezettnek és nem kedvezményezettnek át kell mennie, míg eljut a tényleges munkavállalásig. Szerinte "komoly és több hónapos procedúra, míg a megfelelő igazolásokat, igazolványokat, engedélyeket beszerzi, tehát nagyon megfontolja az a szomszédos országbeli munkavállaló, hogy vállalja ezt a három hónapos munkavégzésért. /Oláh István: Tizenegy tű fokán át avagy jönnek a románok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./
2002. január 10.
A Magyar Szocialista Párt nehezményezte, hogy a többi magyar parlamenti párt nem volt hivatalos a "minicsúcsra". Tabajdi Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott: Sajnálatos, hogy a kormány elmulasztotta ez ügyben összehívni a MÁÉRT-ot, úgy ahogy azt a szocialisták javasolták. Véleménye szerint Orbán egy kényszerű nyilatkozatra akarja rávenni a határon túli magyar vezetőket, amiért azokat nem is lehet megróni. Tabajdi szerint az volna a korrekt eljárás, ha az anyaországi vitákból kimaradnának a határon túli magyarok. Az MSZP jan. 9-i sajtóközleményében a magyar kormánynak a határon túli magyarok számára biztosítandó oktatási, és kulturális kedvezményei kapcsán is megfogalmazta fenntartásait. "Az Orbán-kormány rendelete a törvénnyel ellentétes módon szabályozza az oktatási-nevelési, valamint taneszköz támogatás elnyerésének feltételét. A rendelet értelmében csak azok a szülők részesülhetnek támogatásban, akik gyermekeiket lakóhelyükön magyarul taníttatják. Eszerint tehát az a szülő, akinek lakóhelyén nincs magyar nyelven oktató iskola, semmi támogatást nem kaphat. Akkor sem, ha történetesen gyermekeit a szórványgyerekek iskoláztatására felállított és működtetett intézménybe adja be" - áll a közleményben. /MSZP: Diszkriminatív oktatási támogatások. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./