Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tabajdi Csaba
470 tétel
1996. január 17.
Határ Menti Kapcsolatok Népfõiskolája címmel a fehérgyarmati Hármas-határ Irodalmi Társaság, a beregszászi Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség és a szatmárnémeti Kölcsey Kör rendezvénysorozatot szervez. Az elsõ találkozó, az Együttgondolkodás'96 jan. 20-án lesz Fehérgyarmaton, ahol megjelenik és vitaindító elõadást tart Tabajdi Csaba államtitkár. Szatmár megyét többek között Szabó István közgazdász, a megyei tanács alelnöke, Viorel Pintea agrármérnök, a Demokratikus Agrárpárt elnöke és Pécsi Ferenc parlamenti képviselõ, a Vállalkozók Fóruma elnöke képviseli. A Magyar Kultúra Napja alkalmából másnap, jan. 21-én Szatmárcsekén folytatódik az együttgondolkodás. A következõ találkozó Szatmárnémetiben lesz márc. 29-én és 30-án Korszerû és hagyományos technológiák Szatmár és Bereg térségének mezõgazdaságában címmel, majd Beregszász lesz a házigazda jún. 29-én, a téma: a gazdasági kapcsolatok mindennapjai.. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 13-14., jan. 17./
1996. január 25.
Az RMDSZ-küldöttség /Markó Béla elnök, Takács Csaba ügyvezető alelnök, Kötő József művelődési alelnök/ budapesti látogatása alkalmával jan. 25-én találkozott Tabajdi Csaba politikai államtitkárral és Lábody Lászlóval, a HTMH elnökével. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 26., 75. sz./ Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter Budapesten fogadta a Markó Béla elnök vezette RMDSZ-delegációt. A találkozón a felek egyetértettek abban, hogy a magyar állam anyagi támogatásának az erdélyi magyarság kulturális és oktatási intézményépítését kell segítenie. Magyar Bálint elmondta azt is, hogy az előzőévhez képest reálértékben is jelentősen nőtt a magyar kultúrnemzet részét képező erdélyi magyarság támogatására szánt összeg. A miniszter a közoktatás területén három célt nevezett meg: úgymint a tankönyvtámogatási programok, a pedagógusképzés, valamint a módszertani központok segítése. A felnőttoktatás terén a rész-, a posztgraduális- képzésre, valamint a távoktatás támogatására helyezik a hangsúlyt. Radó Péter, az MKM civil kapcsolatok igazgatóságának vezetője elmondta: februárban Bukarestben ismét összeül az a magyar-román szakértői vegyes bizottság, amely megvizsgálja, hogy a román tanügyi törvény mennyiben felel meg az európai normáknak, illetve hogyan érinti a romániai magyar kisebbség helyzetét. /Markó Béla vezette RMDSZ-küldöttség megbeszélése Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./
1996. január 31.
Tabajdi Csaba politikai államtitkár 1995. jún. 6-án Kézdivásárhelyen találkozott a helyi RMDSZ-vezetőkkel, a sajtó képviselői nem voltak jelen. Az államtitkár sofőrje a kocsiban ülve, a rádió keresőgombját csavargatva, az Urh-sávon meghallotta főnöke hangját. Így jöttek rá arra, hogy a teremben folyó megbeszélést lehallgatták. 1995. okt. 23-án a nagyenyedi RMDSZ-székházban fedeztek fel lehallgatót. Az RMDSZ okt. 26-án Kolozsváron sajtótájékoztatón mutatta be a lehallgatót, ugyanakkor panaszt tett az ügyészségen. Nicolae Ulieru, a Román Hírszerző Ügynökség /SRI/ szóvivője rögtön cáfolta, hogy közük lenne a lehallgatáshoz. Az ügyészség és az SRI három hét múlva érkezett helyszíni szemlére, a lehallgatót lefoglalták, vizsgálat céljából. A vizsgálódás azóta is tart, Incze Tibor szenátor parlamenti interpellációjára sem érkezett válasz. Csutak István már nem kért ügyészségi vizsgálatot a lakásába beszerelt lehallgatókészülék ügyében, hanem nov. 7-én lakására hívta az újságírókat, bemutatva a készüléket. András Imre képviselő interpellációjára a távközlési miniszter dec. 13-i válaszában Csutak István mulasztását hangoztatta, amiért nem fordult a kivizsgáló szervekhez, majd hozzátette, az SRI nem használ ilyen típusú lehallgatót. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 31./
1996. február 3.
A választásokra készülő Romániában a belpolitikai helyzet az idén nem kényszeríti ki a megállapodást Magyarországgal szemben, a román tárgyaló fél nem elég rugalmas a kisebbségi kérdésben, állapította meg Szent-Iványi István külügyi államtitkár febr. 2-án, a kisebbségi televíziózásról szóló, Visegrádon megrendezett tanácskozáson. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára úgy látta. hogy a szlovákiai és a romániai magyar kisebbségi kérdés mögött a szomszédos országok belső demokráciájának gondjai húzódnak meg. Tabajdi Csaba vitába keveredett a kerekasztalon részt vevő ellenzéki képviselőkkel. Csapody Miklós /MDF/, Rockenbauer Zoltán /Fidesz/, Lányi Zsolt /FKGP/ és Keresztes Sándor /KDNP/ bírálta a koalíciós kormányt, mert az euroatlanti integrációért cserében elhanyagolja a határon túli magyar kisebbség képviseletét. A kisebbségi magyarság helyzete ma rosszabb, mint a korábbi években, állapították meg. Tabajdi Csaba visszautasította azt, hogy a jelenlegi helyzet rosszabbodása összefüggésben lenne a megkötött alapszerződésekkel. /Népszabadság, febr. 3./
1996. február 19.
"A magyar kormány által február 9-10-én Budapestre összehívott Magyarország 2000, a sikeres nyugati magyarok konferenciáján a kisebbségi magyarságot utódországokként egyetlen személyiség képviselte. A romániai magyarság részéről Verestóy Attila szenátort hívták meg a kétnapos tanácskozásra. A második napon szekcióülések voltak. Verestóy Attila elmondta: nagy megértéssel fogadták javaslatát, hogy Kelet-Magyarország és Nyugat-Románia gondjai közel azonosak. Ezért indokolt volna annak a koncepciónak a kidolgozása, amely ezen régiók együttes gazdasági fellendítését szolgálná. Tehát erdélyi befektetéseket szorgalmazott, tette hozzá a lap munkatársa. Andrew Sarlos kanadai üzletember azt szeretné, ha Magyarország semleges maradna, Charles Gati amerikai politológus ennek a fordítottját szorgalmazza: Magyarország mielőbb legyen NATO-tag. Méray Tibor a hat éve bezárt párizsi Magyar Ház mielőbbi újranyitását szorgalmazta. Habsburg Ottó derűlátó Magyarország jövőjét illetően, azt kérte a magyar néptől, hogy szorítsa háttérbe a "hungaropesszimizmust". Soros György a magyar gazdaság helyzetének javulását a kormány programjának sikerességével hozta összefüggésbe. - Tabajdi Csaba államtitkár kifejtette, hogy ezt a konferenciát korábban kellett volna megtartani. A tanácskozás akkor lesz eredményes, ha ez a párbeszéd, ez az együttműködés intézményesül. Ezt tehát legalább évente egyszer meg kellene szervezni. Milyen területeken tudnák segíteni a résztvevők Magyarországot? Az első terület a korszerűsítés. Magyarországnak a piacgazdaságra való átállásában nagyon komoly külföldi tapasztalatokat tudnak elmondani. A második terület: a műszaki vívmányok, teljesítmények minél előbb elérhetők és adaptálhatók legyenek Magyarország számára is. A harmadik: a szokásjog. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb gondja, hogy nem léteznek ezek a szokásjogra vonatkozó évszázados beidegződések. A negyedik dolog, hogy segítsék a Magyarország-kép alakítását a világban, lobbyzzanak Magyarországért. "Itt nemcsak az országképre gondolok, hanem a nemzetképre is." Az ötödik elem: segítsék a határon túli magyarság ügyét. "Próbálják meg egy nemzetpropaganda jegyében érzékeltetni, hogy itt nem államközi konfliktusokról van szó, hanem Szlovákián, Románián és Jugoszlávián belüli demokratikus és emberi jogi hiányosságokról, a kisebbségek jogainak nem megfelelő szavatolásáról." /Tibori Szabó Zoltán: Magyarország 2000. Nyugati magyarok kéznyújtása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./"
1996. március 2-3.
A magyar Országgyűlés alapelvet sértett, amikor egyeztetés nélkül, az RMDSZ tiltakozása ellenére megszavazta Szőcs Géza tagságát a Hungária Televízió Közalapítvány /Duna TV/ kuratóriumának ellenőrző testületébe, jelentette ki Tabajdi Csaba politikai államtitkár a parlament média-albizottságának febr. 29-i ülésén, amelyen a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény határon túli magyarságot érintő kérdéseit vitatták meg. Tabajdi Csaba szerint törvénymódosítással eleget lehet tenni a határon túli magyar szervezetek igényének, hogy a kuratóriumban növeljék a határon túliak részvételét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2-3./
1996. március 6.
"Egy viharos ügy végkifejlete címen számolt be Sütő András a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány ügyéről, amelyet alapítói kérésére a budapesti főügyészség 1995. nov. 14-én hozott ítéletével megszüntetett. Az alapítvány eredeti célját, a külföldre menekült erdélyi magyarok hazatérésének támogatását nem tudta elérni, ehelyett alkalmi segélyek kiutalása, céltámogatással érkező pénzösszegek továbbítása történt. Az NTA kuratóriumának 1993 nyarán lezajlott viharos közgyűléséről készült jegyzőkönyv a nyilvánosság elé került. Az ekkor kirobbant sajtóhadjáratban több cikk főleg Ábrahám Dezsőt, az NTA főtitkárát igyekezett erkölcsileg megsemmisíteni, írja Sütő András. Az alapítványra olyan vádak zúdultak, "amelyek félreértés következményei." A céladományokat a főtitkár törvényesen továbbította annak tudatában, hogy az erdélyi átvevők bármikor készek számot adni. "Ilyen elszámolásra sajnos nem került sor." Tőkés László püspök és Sütő András is több levélben kérte a törvényességi felülvizsgálatot, Sütő a Határon Túli Magyarok Hivatalához is fordult, Tabajdi Csabának köszöni a közbenjárását. /Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./ Sütő írása után következik Ábrahám Dezső közleménye, aki a birtokában levő okmányok, nyugták alapján felsorolta, hogy működése idején a kuratórium milyen összegeket szavazott meg, továbbá jelezte, kik nem számoltak el. Listájából kiderül, hogy Szőcs Géza a több ízben felvett, összesen 13 millió forinttal nem számolt el. A költségek között szerepel: helység bérleti díja: 785 ezer forint. /Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./ Mindkét cikket átvette: Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./ Előzmény: Sok vitacikk megjelent az alapítvánnyal kapcsolatban, Szőcs Géza is nyilatkozott: Mindenről elszámoltam. /Népszabadság, 1995. ápr. 19./"
1996. március 6.
A Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ és a Magyar Távirati Iroda /MTI/ vezetői márc. 5-én újabb egy évre meghosszabbították az 1995. februárjában kötött megállapodást, amelynek révén öt határon túli magyar lap továbbra is megkapja az MTI műholdon továbbított híreit. Ezzel már harmadik éve jutnak el az MTI hírei a marosvásárhelyi Népújság, a bukaresti Romániai Magyar Szó, a kolozsvári Szabadság, két éve a pozsonyi Új Szó és az ungvári Kárpáti Igaz Szó, márc. 1-jétől pedig az újvidéki Magyar Szó szerkesztőségéhez. Tabajdi Csaba politikai államtitkár méltatta a megállapodást, amely a határon túli magyarság tájékozódási lehetőségeinek bővítésével igyekszik kompenzálni a kisebbségi létből eredő hátrányt. Lábody László, a HTMH elnöke arról szólt, hogy a szerződés a tájékoztatás legmodernebb eszközeit adja olyan lapok kezébe, amelyeknek sokszor arra sincs elég pénzük, hogy saját országuk hírügynökségi szolgáltatásait igénybe vegyék. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7., Új Magyarország, márc. 6./
1996. március 7.
"A bukaresti Adevarul "Nem tudom" cím alatt vezércikkben intézett új támadást az RMDSZ autonómiakoncepciói ellen, és egy füst alatt Tabajdi Csaba romániai magyar "autonómiaszigetekről" az Új Magyarországnak tett megjegyzését is szóvá tette. Adrian Ursu, a cikk szerzője szerint bármi történik az országban, az RMDSZ-t csak az autonómia célja érdekli. Az RMDSZ személyi elvű autonómiaterve az Adevarul szerint olyan "törvényhozó és végrehajtó szerveket irányoz elő a magyarságnak, amelyek párhuzamosak lennének a jogállam ilyen jellegű szerveivel". Az RMDSZ részéről az "autonóm nemzeti közösség" és más kifejezések csak arra szolgálnak, állította az Adevarul, hogy leplezzék Románia "enklávésítására" irányuló szándékukat. Tabajdi Csaba, a budapesti kormány magas rangú tagja sikerként számolt be arról, hogy Romániában magyar autonómiaszigetek jöttek létre. /Nem tudom. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./"
1996. március 8.
"Traian Chebeleu elnöki szóvivő a Timpul hetilap márc 7-i számában azt állította, hogy az RMDSZ már 1990-től a kész tények politikáját gyakorolja a román állammal szemben és az etnikai autonómia megvalósítása felé halad. Chebeleu Románia európa tanácsi felvétele előtt még az 1201-es ajánlásért kardoskodott, most viszont azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy kettős játékot űz, hiszen számos utóbbi határozatával megkérdőjelezte Románia nemzetállami jellegét, egységét, szuverenitását. Az elnök szóvivő példaként felhozta az RMDSZ 1992-ben az ET-hez eljuttatott memorandumát, az RMDSZ 1992-es kolozsvári nyilatkozatát. Szerinte az RMDSZ "szeparatista jellegű" szerveket, hozott létre, így a Szövetségi Képviselők Tanácsát, az RMDSZ oktatásügyi tervezete "elkülönítő és maximalista jellegű". Ugyancsak kifogásolta, hogy az RMDSZ az 1995. évi kongresszusán "autonóm nemzeti közösségként" határozta meg a magyarságot. Amennyiben az RMDSZ vezetői nem változtatnak magatartásukon, akkor az ország elnöke, a kormány és a politikai erők továbbra is szilárd magatartást fognak tanúsítani, amikor az ország egysége forog kockán. A területi-etnikai autonómia a "stabilitás végét jelentené", mondta a szóvivő., és elutasította az önálló magyar egyetem gondolatát. Chebeleu szerint az RMDSZ nem tarthat igényt arra, hogy a romániai magyarság egyetlen képviselője legyen, mert nem minden magyar ért egyet politikájával. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./ Chebeleu neheztelt azért, mert az RMDSZ tagja lett az ENSZ-ben nem képviselt népek és nemzetek szervezetének, ahol szerinte nincs mit keresnie, mert az ENSZ-ben mind a magyar, mind a román népnek van szószólója, Románia és Magyarország. Chebeleu cáfolni igyekezett Tabajdi Csaba azon megállapítását, hogy a magyar kisebbségek a legbékésebbek Európában. Chebeleu szerint nem lehet elfelejteni "az RMDSZ által kirobbantott" etnikai villongásokat, de azt sem, hogy az RMDSZ köreiből többször hangzott el felhívás a polgári engedetlenségre. A Timpulban megjelent interjút azonnal idézni kezdte a Cronica Romana. /Gyarmath János: Vádaskodik az elnöki szóvivő. = Magyar Nemzet, márc. 8./"
1996. március 9.
Kisebbségek és egyházaik címmel a Friedrich Naumann Alapítvány szervezésében kétnapos /márc. 7-8./ tanácskozást tartottak Visegrádon. A rendezvényre romániai, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai, ausztriai és amerikai egyházi személyiségeket és politikusokat hívtak meg. Tabajdi Csaba politikai államtitkár kifejtette: arra kell törekedni, hogy az elvett egyházi ingatlanok visszakerülhessenek az egyházak tulajdonába. A demokráciák kiépítése attól is függ, miként sikerül az egyházak autonómiáját megteremteni. Az egyházaknak a védekezés helyett a helyi autonómia-szigetek kialakítására kell törekedniük. Az anyanyelv őrzésében sok esetben a templomok és egyházak jelentik az utolsó mentsvárat. Tabajdi Csaba elmondta, hogy alaptalan egyes határon túli püspökök aggodalma, hogy a magyar kormány magára hagyná a határon túli egyházalkat, hiszen éppen támogatásukra törekszik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./ Az államtitkár a vallási autonómia megteremtését a kisebbségi politizálás egyik alapvető céljának említette. /Magyar Nemzet, Népszava, márc. 8./ A tanácskozáson Törzsök Erika , a Határon Túli Magyarok Hivatala helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: az elmúlt évtizedekben Közép-Kelet-Európában a különböző egyházak központjai voltak a kommunizmus elleni küzdelemnek, körülöttük szerveződtek a rendszer ellen fellépő liberálisok, zöldek, szociális munkások. 1989 után a kommunizmus megszűnésével ezek az erők különböző oldalakon találták magukat, ám mostanra az átmeneti ellenségeskedést mindinkább felváltja az összefogás igénye. A Szlovákiában élő magyar kisebbség 50 százaléka katolikus ugyan, mégsincs magyar püspök az országban - amit a magyar miniszterelnök a pápának szóvá tett. Romániában az állam az ortodox egyházat támogatja, viszont a magyar anyanyelvű híveket tömörítő református és katolikus egyházak diszkriminációja gyakran egybeesik a kisebbségek háttérbe szorításával. A konferencia jó alkalmat adott a pozitív példák bemutatására is. Az erdélyi Illyésfalván Kató Béla református lelkipásztor munkahelyek teremtésével, tejfeldolgozó és nyomda üzemeltetésével a hívők számára az életfeltételek javítását is megteremtette, Kárpátalján a ferences atyák iskolát hoztak létre, a gyógyításban is kiveszik részüket, ingyenkonyhát működtetnek a nyomor enyhítésére. /Konferencia a magyar kisebbségek egyházairól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./
1996. március 14.
"Adrian Nastase képviselőházi elnök a Jurnalul Nationalnak adott interjújában kiemelte, hogy a magyar stratégia mindig az volt, hogy új fogalmakat dobnak be a köztudatba, melyeket azután megpróbálnak elfogadtatni. Tabajdi Csaba államtitkárnak arra a kijelentésére utalt, hogy a romániai magyaroknak "autonóm szigeteket" kellene létrehozniuk. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./ "
1996. március 18.
Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ márc. 18-án konzultációt tartott a határon túli magyar közösségek képviselőivel. Megállapodtak abban, hogy a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumába a romániai magyarság /RMDSZ/ 3 főt, a szlovákiai magyarság /Csemadok/ 2 főt, a jugoszláviai magyarság egy főt /VMSZ az első két évre, VMDK a második két évre/ jelöl. A hetedik helyre az első két évre a kárpátaljai magyarság, a harmadik évben a horvátországi, a negyedik évben a szlovéniai magyarság szervezetei jelölnek képviselőt. Megállapodtak abban is, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumába négy évre az RMDSZ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumába - kétévenként rotációval - a VMDK, illetve a Csemadok delegál képviselőt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 19., 742. sz./
1996. március 25.
Megalakult a Kisebbségvédelmi Egyesület, jelentette be az újságíróknak márc. 25-én Pomogáts Béla, az egyesület tizenegytagú vezetőségének frissen megválasztott elnöke. A társaság elsősorban a határon túli magyarság érdekvédelmére alakult, de foglalkozik a többi európai kisebbséggel is. Az évente összeülő szakmai szervezet választott feladata, hogy hiteles, tárgyszerű információkkal tájékoztassa a nemzetközi közvéleményt a határon túli magyar kisebbség, és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről. Publikációk, dokumentumok kiadásár, vitaülések szervezését tervezik. Az egyesület máris megjelentetett két kiadványt, az egyik a szlovák nyelvtörvénnyel foglalkozik, a másik a romániai oktatási törvényt ismerteti. Az egyesület felveszi a kapcsolatokat egyes kormányzati, illetve nem kormányzati, valamint nemzetközi szervezetekkel, tudományos műhelyekkel, rendszeresen előadásokat, illetve vitaüléseket szerveznek. Az egyesület ügyvezető elnöke Kovács Péter jogász, az alapító tagok között van Tabajdi Csaba államtitkát, Lábody László, a HTMH elnöke és dr. Törzsök Erika, a HTMH alelnöke is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27., Magyar Nemzet, márc. 26./ A két kiadvány: 1/ The Slovak State Language Law and the Minorities. Critical Analyses and Remarks. 2/ The Romanian Law on Education. A Critical Approach from the Viewpoint of Minorities.
1996. április 12.
Horn Gyula miniszterelnök ápr. 11-én Budapesten fogadta Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét és Takács Csabát, az RMDSZ ügyvezető elnökét. A megbeszélésén az RMDSZ vezetői helyzetelemzést adtak a román politikai életről, az RMDSZ helyzetéről és megerősítették a szövetség álláspontját az alapszerződést illetően. Horn Gyula elmondta, hogy a kormány olyan alapszerződésre törekszik, amely találkozik a romániai magyarság egyetértésével. Markó Béla javasolta: szervezzenek olyan tanácskozást, amelyben részt vennének a határon túli szervezetek képviselői, a magyarországi parlamenti pártok, ennek témája a határon túli magyarság helyzete, jövőképe és a számára megfelelő koncepciók elemzése lenne. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 11., 758. sz./ (1. old.) A magyar kormány a magyar-román kapcsolatok szélesítésére és javítására törekszik, de semmiben, így az alapszerződés tekintetében sem fog a romániai magyarság nélkül és ellenére dönteni - mondotta Tabajdi Csaba politikai államtitkár az újságíróknak azt követően, hogy Horn Gyula miniszterelnök a parlamentben fogadta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét és Takács Csabát, a szövetség ügyvezető alelnökét. A találkozóról Markó Béla kijelentette: rendkívül fontos, hogy a magyar kormány partnerének tekinti a határon túli magyarok legitim szervezeteit, és hogy rendszeresek az ilyen jellegű konzultációk. Szóba került többek között az RMDSZ-nek az a javaslata, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezzen a parlamenti pártok szakértőinek és a határokon túli magyarok vezetőinek részvételével konferenciát, amelyen a kapcsolatok alapelveiről, a régió sajátos problémáiról alakíthatnának ki közös véleményt. Markó Béla újságíróknak nyilatkozva rendkívül hasznosnak nyilvánította a mostani találkozót is. /Horn Gyula fogadta az RMDSZ vezetőit. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./
1996. május 22.
A neves magyar kisebbségi politikus, Jakabffy Elemér születésének 115. évfordulóján Szatmárnémetiben máj. 17-én a római katolikus püspökségen harmadszor rendezték meg a püspökség és a Kölcsey Kör szervezésében a Jakabffy-napokat. A kárpát-medencei tudományos tanácskozás címe, illetve témája: Nemzetiségi társadalom és intézményrendszere. Az előadók között volt Tabajdi Csaba politikai államtitkár, Törzsök Erika, a HTMH alelnöke, Szépfalusi István, a bécsi Bornemissza Péter Társaság elnöke, Kreczinger István, a Bocskay Szövetség elnöke, Dudás Károly, a Vajdasági Művelődési Szövetség elnöke és Tóth Mihály, az Ukrajnai Művelődési Szövetség elnöke. A tanácskozáson felszólalt kutatók: Bárdi Nándor (Solymár), Vince Gábor (Szeged), Tamás Sándor (Nagyvárad, a Magyar Kisebbség főszerkesztője), Székely István (Kolozsvár), Bakk Miklós (Lugos) és Davide Zaffi (Trento). A dél-tiroli Davide Zaffi megtanult magyarul, értekezését is magyarul olvasta fel. Úgy látja, hogy az erdélyi eset bonyolultabb, mint a dél-tiroli, s az ottani modell csak a közigazgatásban alkalmazható, a romániai magyaroknak inkább a svájci kantonok mintáját kell alkalmazni. Másnap, máj. 18-án megkoszorúzták Jakabffy sírját és az ugyancsak eltemetett Paretz György /a Magyar Kisebbség volt munkatársa, a Magyar Közösség egykori főtitkára/ sírját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 16., máj. 22./
1996. június 20.
Üdvösnek tartanám, ha a jövőben a határon túli magyar vezetők, amennyiben a sajtón keresztül hallanak egy magyarországi nyilatkozatot, előbb ellenőrizzék annak pontosságát. Az adott esetben is célszerű lett volna, ha Tőkés László először kérdést tesz fel Kovács László külügyminiszternek. Akkor talán nem kellett volna ilyen drámai módon cáfolni a Magyarok Világkongresszusán olyan dolgokat, amelyek a valóságban nem hangzottak el. - így reagált Tabajdi Csaba államtitkár Tőkés László püspök nyilatkozatára. Tabajdi nem tartja célravezetőnek, hogy a határon túli magyarok néhány vezetője radikálisabb Budapesttel szemben, mint Bukaresttel. /Magyar Nemzet, jún. 20./
1996. június 24.
Jún. 21-én utolsó útjára kísérték a Házsongárdi temetőben a jún. 19-én elhunyt Balogh Edgárt. Végakaratának megfelelően Jakab Gábor temette, a római katolikus egyház szertartása szerint. A Magyar Írók Szövetsége és a Magyarok Világszövetsége nevében Czine Mihály irodalomtörténész, a Korunk és a Romániai Írószövetség nevében Kántor Lajos tartott gyászbeszédet, választott szülőfaluja és falusfelei részéről Ilkei Árpád unitárius lelkész búcsúztatta. Koszorúval rótta le kegyeletét az RMDSZ nevében dr. Kötő József, a magyar nagykövetség nevében Alföldi László, a HTMH és Tabajdi Csaba államtitkár nevében Bálint-Pataki József. A sírnál Dávid Gyula, az EMKE elnöke, valamint Dáné Tibor, az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése búcsúzott az elhunyttól. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./
1996. június 29.
"Az Adevarul jún. 29-i számában "A magyar külügyminisztérium zavaros kijelentései" címen számolt be a Magyar Televízió jún. 24-i kerekasztal-vitájáról, amelyben Kovács László külügyminiszter, Tőkés László püspök, Tabajdi Csaba államtitkár és Pozsgay Imre nyilatkozott a romániai magyarság helyzetéről. A lap idézte Kovács Lászlónak a román politikára vonatkozó kritikus kijelentéseit, azt is, hogy a miniszter szerint elfogadhatatlan Tőkés László megfogalmazása, hogy Magyarország "azokkal erősíti kapcsolatait, akik elnyomják a romániai magyar kisebbséget." Kovács László megállapította, hogy a kapcsolatok kiszélesítésével párhuzamosan nem javult a magyar kisebbségek helyzete, sőt aggasztó jelek mutatkoznak, "vannak törvényhozási intézkedések, kormányintézkedések, az ottani magyarságot érintő mindennapi atrocitások". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./"
1996. június 29.
Az utóbbi időszakban a magyar közvélemény kevésbé megértő a határon túli magyarok ügyében, ismerte el Tabajdi Csaba politikai államtitkár a Népszavának adott interjúban. Ennek általános oka, hogy a társadalom 70 százaléka az elmúlt 6-7 évben csak a társadalmi lecsúszást élte meg. - Csak az autonómiák rendszerével rendezhető a kisebbségek helyzete. - Nyugat-Európában nem szeretik a kollektív jogok fogalmát. - Eddig 16 európai államban több mint 50 kisebbségnek adtak valamiféle autonómiát. /Népszava, jún. 29./
1996. július 6.
"Júl. 4-én és 5-én Budapesten a kormány, a parlamenti pártok és a határon túli magyar szervezetek képviselői zártkörű tanácskozást tartottak Magyarország és a határon túli magyarság címmel. A határon túli magyar szervezetek: RMDSZ, Egyetértés /Duray Miklós/, Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom /Bugár Béla/, Magyar Polgári Párt /A. Nagy László/, Csemadok, VMDK, Vajdasági Magyar Szövetség /Kasza József/, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség /Kovács Miklós/, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség /Tóth Mihály/, Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Horvátországi Magyarok Szövetsége. A konferencia vendégeit az Országházban fogadta Horn Gyula miniszterelnök, aki kijelentette: a magyar kormány a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon egyaránt támogatja a határon túli magyarság jogainak garantálására vonatkozó igényeit. A tanácskozás szünetében Kovács László külügyminiszter elmondta: megnyitóbeszédében kifejtette, hogy Magyarország euroatlanti integrációja nemcsak a magyar állampolgárok, hanem a határon túli magyarság érdeke is. Az autonómia kérdésről elmondta: ezeket az elképzeléseket minden ország magyar kisebbségének önállóan kell megfogalmaznia. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6-7./ Egyetértenek abban, hogy az anyaország és a nemzet jövője szempontjából meghatározó fontosságú a mielőbbi euroatlanti integráció, szögezte le a zárónyilatkozat, melyben az is szerepel, hogy összehangolt támogatásban részesítik a szomszédos országokban élő magyar közösségek autonómiatörekvéseit. Egyetértettek abban is, hogy a határon túli magyar közösségeket Magyarország mindenkori éves költségvetésének százalékban rögzített hányada illesse meg. Az aláírók elhatározták, hogy idén ismét találkoznak, és megvizsgálják a konzultáció intézményesítésének lehetséges formáit. A közös nyilatkozatot a résztvevők közül egyedül a VMDK elnöke, Ágoston András nem írta alá. - A sajtótájékoztatón Kovács László külügyminiszter hasznosnak értékelte a találkozót, amely lehetőséget adott bizonyos félreértések tisztázására. Elismerte, hogy bizonyos kérdésekben jelentős véleménykülönbségek is felmerültek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8., a közös nyilatkozat szövege: RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 8., 818. sz./ Az ellenzéki pártok hiányolják a dokumentumból a határon túliak vétójogát az államközi szerződések megkötésénél. Nem volt egyetértés abban sem, hogy a magyar-magyar párbeszéd intézményesítésére létrehozzanak-e állandó testületet. Tabajdi Csaba államtitkár szerint a konferencia elősegítheti a nemzeti egyetértést a határon túli magyarsággal. - Az elmúlt két évben megromlott a külpolitikai konszenzus, a találkozó az első lépés volt annak helyreállítása felé.Németh Zsolt /Fidesz/. Markó Béla, az RMDSZ elnöke fontosnak tartja a konzultáció intézményesítését. Ennek megvizsgálására ősszel újabb konzultációt tartanak. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a magyar kormány nem vállalt kötelezettséget arra, hogy a határon túli kisebbség beleegyezése nélkül nem köt szerződést. Eörsi Mátyás /SZDSZ/, a külügyi bizottság elnöke szerint a határon túli szervezetek vétója jogi nonszensz lenne. /Népszabadság, júl. 6./ Hosszas egyeztetés után közös dokumentum elfogadásával ért véget a "magyar-magyar csúcstalálkozó". Az aláírás lezajlását nem fényképezhették a sajtó képviselői, ez az eljárás nagy felzúdulást keltett az újságírók között. - Egyes résztvevők hajlamosak voltak elfelejteni, honnan indult ez a kezdeményezés - nyilatkozta Udvardy Zoltánnak Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke - emlékeztetve az RMDSZ és a Fidesz márciusi közös nyilatkozatára. "Nem értek egyet Kovács László külügyminiszter rádiónyilatkozatával sem, hogy a kisebbségi szervezetek megnyugvással fogadták volna a kormány ismertetett álláspontját." - A szervezők nem hangsúlyozták annyira "az autonómia kérdését, mint amennyire mi szerettük volna, bár nem is zárkóztak el előle." Orbán Viktor kijelentette: az ellenzék javaslatát a magyarság politikai egységéről nem tartotta elfogadhatónak a kormányzat, így ?a világ magyarságának együvé tartozása? került a végső szövegezésbe. - Messzemenően megfelelt ez a találkozó személyes elvárásaimnak - értékelte a "magyar-magyar csúcsot" Lábody László, a HTMH elnöke. Kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy az autonómia támogatásának alapelvét, valamint az integrációs folyamat és a kisebbségek kérdésének összehangolását sikerült megoldani e találkozón. /Új Magyarország, júl. 6./ A találkozó legfőbb üzenete, hogy nem a viták és nézeteltérések a meghatározóak, hanem a közös szándék és érdek, nyilatkozta Lábody László. - A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Magyarország költségvetésének bizonyos hányadát minden évben fordítsák a határon túli közösségek támogatására. A százalékos értéket azonban nem tudták meghatározni. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Fidesz Autonómia Tanácsot, mások Nemzeti Egyeztető Tanácsot akartak létrehozni, de ez nem történt meg: "Az ellenzék és a határon túli magyarok akarták ezt, a kormány azonban nem." - mondotta Orbán Viktor. /Magyar Nemzet, júl. 6./"
1996. július 9.
"Csíkszeredában júl. 6-án a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában felavatták a moldvai csángók kutatójának, Domokos Pál Péternek a mellszobrát, Bodó Levente /Szentegyháza/ szobrászművész alkotását. Az egész alakos szobor csak távlati terv maradt. Beszédet mondott Tabajdi Csaba politikai államtitkár, aki a romániai magyarság legnagyobb erőforrásainak az autonóm személyiségek közösségépítő szerepét nevezte, Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke, Kötő József, az EMKE elnöke, Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere és a csíksomlyói születésű Fodor Imre, Marosvásárhely új polgármestere és Ősz Erőss Péter, a Csángó Szövetség vezetője, aki arról próbálta meggyőzni a magyar kormány illetékeseit, hogy a pápa magyarországi látogatásakor járjanak közbe: részesülhessenek a moldvai csángók is magyar nyelvű szentmisében. Délután a városban tartották a magyar népviseletek seregszemléjét, Borbély Ernő, a Csíki RMDSZ elnöke üdvözölte az erdélyi, az Ausztriából, Magyarországról, Felvidékről és más magyarlakta területekről érkezetteket, a Magyarok Világszövetsége, a magyar kormány, az RMDSZ vezetősége, alapítványok, egyházak képviseletében megjelent meghívottakat. Másnap a millecentenáriumi rendezvény Csíkszerdán az Ezerszáz Székely Leány Napjával folytatódott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8., /Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./ Csoóri Sándor beszédében méltatta Domokos Pál Péter nagyságát: "azzal, hogy eltávozott közülünk, csupán csak a munkáját szakította meg, de életművét nem fejezte be, mivelhogy ennek az életműnek az egész magyarság folyton alakuló szellemi életében kell kiteljesednie." Életművét nem ismeri az emberek többsége, sem Erdélyben, sem Magyarországon. Kevesen tudják, hogy mit tett a moldvai csángókért. "Nekem ő Juliánusz barát egyetlen, méltó utóda s megtestesülése, aki hétszáz év elmúltával nemcsak a leszakadt magyarokat keresi föl, hanem a történelmünkből kivált és elfelejtett történelmet is kihantolja." /Magyar Nemzet, júl. 6. - a szoboravatáson elhangzó beszédének szövegét előre közölték/"
1996. július 9.
Csíkszeredán tartották /júl. 6-7./ az Ezerszáz Székely Leány Napját, nagyon sok helyről érkeztek csoportok, hogy bemutassák szép népviseleteiket. Domokos Pál Péter kezdeményezte az Ezer Székely Leány Napjának megtartását. Borbély Ernő, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy ezen az ünnepen végre nem veszteségeinket vesszük számba, hanem történelmileg dokumentálható ezerszáz éves ittlétünket a Kárpát-medencében. Tabajdi Csaba államtitkár kifejtette, hogy a gondok ellenére van ok bizakodásra, igenis van magyar jövendő. Jún. 7-én reggel kezdődött a csoportok felvonulása, az ünnepség Csíksomlyón folytatódott. A kegytemplomban tartott szentmise után a résztvevők a két Somlyó közötti nyeregbe vonult, ahol a Makovecz Imre vázlatai és Bogos Gábor csíkszeredai építész tervei alapján készült Hármashalom oltárt Borbély Gábor főesperes megszentelte. Az oltár a hármashalmot, a leveles koronát és a kettős keresztet tartalmazza, mindez az Árpád-házi királyok óta a magyarság szimbólumait jelképezi. Tabajdi Csaba államtitkár beszédében megállapította, hogy ez a legnagyobb magyar nemzeti oltár, amelyet most szenteltek meg. Csíksomlyó az egyetemes magyarság gyülekezőhelye, imahelye, ünnepi seregszemle-helye. A beszédek után kezdődött meg a csoportok bemutatója. A fellépők között voltak a moldvai csángók Külsőrekecsényből érkezett csoportja is. /Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./
1996. július 18.
"Történelmi jelentőségű a magyar-magyar csúcstalálkozó, összegezték már közös értékelésüknek a címében is a júl. 4-5-i Magyarország és a határon túli magyarság tanácskozást Csapody Miklós és Kecskés János. A tanácskozás nem a legjobb előjelekkel indult. A parlamentben a tervezett autonómiavitától visszariadt a kormányzó többség. A konferencia eredménye mégis történelmi jelentőségű. Végre "megszületett az anyaállamban élő és a tőle elszakított, kárpát-medencei magyarság egy nemzethez tartozását elismerő, azt mintegy kinyilvánító politikai dokumentum." A "benne megfogalmazottakat a nemzeti kérdés nemzeti konszenzusának tekinthetjük." A négy párt /Fidesz, MDF, KDNP, MNDP/, valamint a kormánypártok egyeztetett, az FGKP és az RMDSZ önállóan elkészített tervezetét osztották szét a résztvevők között. A kormánykörökből még azt is kétségbe vonták, hogy egyáltalán beszélni kell a Magyarok Világszövetsége által szorgalmazott nemzeti stratégiáról, majd azt hangoztatták, hogy a stratégia az eurointegráció. A csúcstalálkozó előtti héten a nemzeti érdekeket kifejező pragmatikus szemlélet kerekedett felül. Ennek előjele volt a Népszavában megjelenő Tabajdi Csaba-interjú és Törzsök Erika írása a Magyar Hírlapban. A zárónyilatkozat megszövegezésénél az RMDSZ tervezetét tekintették kiindulópontnak, mert az volt a legrövidebb. A legfontosabb kitételben, a nemzeti egység deklarálásában sikerült megegyezni, ez "a világ magyarsága összetartozásából kiindulva" megfogalmazással került a nyilatkozatba. A "zárónyilatkozat elkészítésével már a gyakorlatban is működött a nemzeti minimum elve." A nemzeti minimum megfogalmazásának igényét főleg az MDF-es politikusok, illetőleg a velük hasonló eszméket követő gondolkodók szorgalmazták, az utóbbi időben pedig Lezsák Sándor, az MDF elnöke. A nyilatkozatot az eddigi paktumjellegű megállapodások fölé a megállapodók széles köre és maga az ügy emeli. Az alkotmányba "is beemelhetjük a megállapodás eredményeit." A megállapodásból következő jogszabálykészítés a kormány feladata, számonkérése pedig az ellenzéké. A közös nyilatkozat "megkerülhetetlen normaképző etikai kódexnek tekintendő." - Az értékelés írói javasolják: "hazai médiumok is szervezzék meg a magyar-magyar csúcstalálkozóhoz kapcsolódó tanácskozásukat", ezzel meghatározhatnák a tájékoztatás nemzeti minimumát. Nem illenék teret adni olyan írásoknak, "amelyek kétségbe vonják, ordenáré módon támadják a magyar nemzetnek mint fogalomnak, mint értéknek a létét is. Furcsálljuk ugyanis, hogy a Magyar Rádió hírműsorában még az utóbbi napokban is az ?ottani magyarok? szervezeteként aposztofálják az RMDSZ-t, a Magyar Televízióban botránynak nevezik a csúcstalálkozót..." Az MDF őszre kidolgozza javaslatát a tervbe vett Nemzeti Egyeztető Tanács kialakításához. A létrehozandó NET által tervezett, a nemzeti stratégiát meghatározó munkába be kellene vonni miden olyan szellemi műhelyt, a Magyarok Világszövetségétől kezdve a hazánkat "kitalálni" akarókon keresztül a Lakiteleki Népfőiskoláig, amelyek mér elkezdték ennek kidolgozását. /Csapody Miklós-Kecskés János: Történelmi jelentőségű a magyar-magyar csúcstalálkozó. A működő nemzeti minimum. = Magyar Nemzet, júl. 18. - Csapody Miklós /MDF/ országgyűlési képviselő, Kecskés János az MDF szakértője./ "
1996. július folyamán
"A "kisebbségi problematikára nem különösebben fogékony nyugati országok, az alapszerződések tekintetében Magyarországra és a térség más államaira - enyhe képmutatással - nyomást gyakorolnak. Néhány hónap alatt rendezettnek szeretnék látni a térség kisebbségi problémáit, melyek rendezése Nyugaton is évtizedeket vett igénybe". A magyar külpolitikának el kellene érnie, hogy az európai integrációs norma és a NATO-ba való felvétel alapkövetelménye ne mag a viszony rendezése legyen. Ahhoz ugyanis két fél szükségeltetik." /Joó István: Beszélgetés Tabajdi Csaba államtitkárral. /Világlap (A Magyarok Világszövetsége lapja), júl. /I. évf., 4. sz./"
1996. augusztus 13.
Egerben aug. 12-én megkezdődött az Anyanyelvi Konferencia, Pomogáts Béla tartott elnöki beszámolót, kifejtette, hogy mindig az egyetemes magyar kultúra és a határok fölött érvényesülő nemzeti stratégia érdekeit tartották a szemük előtt. Tabajdi Csaba államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a társaság munkájában meg kell találni az arányokat a nyugati és a kárpát-medencei magyarság között. Bárczi Géza-emlékéremmel jutalmazták Péntek János kolozsvári egyetemi tanárt és Szathmári István professzort. Vitaindító előadást tartott Nagy Károly /USA/, Gál Sándor /Felvidék/, Kötő József /Erdély/ és Dudás Károly /Vajdaság/. /Magyar Nemzet, aug. 13./ Pomogáts Béla a Magyar Hírlap munkatársának elmondta: felmerült benne, hogy a konferenciát pénzhiány miatt le kell mondani, de voltak, akik a tanácskozást megmentették: Tabajdi Csaba államtitkár egymillió forinttal, Magyar Bálint kultuszminiszter másfél millióval támogatta a konferenciát. /Magyar Hírlap, aug. 13./
1996. augusztus 13.
Kétszázötven határon túli, erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai, jugoszláviai és horvátországi magyar, illetve magyarországi szakember részvételével aug. 12-én Debrecenben megkezdődött az Ady Akadémia. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A kéthetes akadémián magyar nyelv és irodalom, történelem és művelődéstörténet, pedagógia és oktatásmódszertan, számítástechnika, közgazdaságtan, orvostudomány és zenepedagógia tárgykörökben neves szakemberek tartanak előadást. Orosz István professzor, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke, az Ady Akadémia elnöke megnyitójában a reménység akadémiájának nevezte a nyári kurzusokat. Elmondta, hogy idén a rendezvény középpontjában az 1100 évvel ezelőtti honfoglalásra, az 1000 éves magyar iskolarendszerre, valamint az 1956-os forradalomra emlékeznek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./ Immár hetedik alkalommal rendezik meg tájékoztatott Pósán László, az akadémia szervezője. A történettudományi szekcióban Róna Tas András akadémikus, Fodor István a honfoglalásról beszélnek, Tabajdi Csaba államtitkár pedig a kisebbségi kérdésről. - Az Ady Akadémia pénzügyi háttere évről évre bizonytalan. /Magyar Nemzet, aug. 13./
1996. augusztus 14.
Aug. 12-én kezdődött el Bácsalmáson a Magyar Reformátusok Első Diaszpóra Világtalálkozója. Az erdélyi világtalálkozó utórendezvényét megnyitó istentisztelet után Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára köszöntötte a határokon innen és túl élő ezerfőnyi megjelentet. Kifejtette, hogy a magyar reformátusok világtalálkozója nemcsak a magyar felekezet erősségét mutatta meg, hanem a hitközösség szervező képességét is. Leszögezte, hogy a magyar-magyar találkozó legfontosabb üzenete Európa számára az, hogy a határon túl élő magyarok nemcsak Magyarország euroatlanti integrációját támogatják, hanem valamennyi szomszédos ország csatlakozását is. Bácsalmáson szakmai tanácskozást tartanak, a zárónapon Tőkés László püspök tart előadást a diaszpóra-helyzet megéléséről. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./
1996. augusztus 22.
Vannak olyan értesülések, hogy az alapszerződés ügyében megkerülték Tabajdi Csaba államtitkárt és a HTMH-t, akik ezt nem vették jó néven, vetette fel Kepecs Ferenc, mire Kovács László külügyminiszter úgy válaszolt, hogy aug. 20-án találkozott Tabajdi Csabával és a HTMH elnökével, de nem érzékelt sértődöttséget. A HTMH megszüntetésének hírével kapcsolatban a külügyminiszter elmondta, hogy fölmerült a HTMH és a Nemzeti és Etnikai Hivatal összeolvasztása, de az is, hogy a két hivatal feladatköréből kiemelik és társadalmiasítják azokat a feladatokat, amelyek társadalmasíthatóak. A Magyarok Világszövetsége vagy az Illyés Alapítvány foglalkozhat bizonyos kérdésekkel, más kérdéseket a HTMH működéséből esetleg a Külügyminisztériuméba lehetne áttelepíteni. De ezek csak elképzelések, melyeket a kormány még nem tekintett át. /Kepecs Ferenc: Megszűnhet a Határon Túli Magyarok Hivatala. = Népszava, aug. 22./ Kovács László tehát nem cáfolta, hogy megkerülte Tabajdit és a HTMH-t! Így is történt.
1996. augusztus 26.
"Aug. 26-án Horn Gyula miniszterelnök Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Somogyi Ferenc külügyi államtitkár társaságában fogadta az RMDSZ küldöttségét, Markó Béla elnököt, Tőkés László tiszteletbeli elnököt és Takács Csaba ügyvezető elnököt. A tervezettnél, hosszabbra, mintegy kétórásra nyúlt tanácskozás során nem közeledtek az álláspontok, amit az is jelzett, hogy a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón a miniszterelnök nem jelent meg. A konzultáción a kormányfő megerősítette, hogy a kormány befejezettnek tekinti a dokumentumot, nem tervez változtatást. Az RMDSZ "teljes nem egyetértésével" találkozik a kollektív jogokkal kapcsolatos negatív, csonkító értelmezés, súlyos hiányosságnak tartják az egyházi vagyonok visszaszolgáltatásával kapcsolatos kötelezettségvállalás kimaradását az alapszerződésből. Az RMDSZ nem ért egyet a szerződés aláírásának tervezett szeptemberi dátumával sem, mert kötelezettséget a leköszönő román kormány vállal. Tőkés László kifejtette, hogy a magyar kormány megszegte a júliusi magyar-magyar csúcstalálkozó nemzeti minimumának elvét, a romániai magyarságot pedig kész tények elé állította. Tőkés László úgy fogalmazott: "tudomásul vesszük a tényállást, nem akarunk konfrontálódni a magyar kormánnyal, inkább azt keressük, miképpen lehetne ezt az alapszerződést a javunkra fordítani". Hangsúlyozta, nem tettek le arról, hogy az alapszerződés szövege megváltoztatható. Az RMDSZ nem mond le arról, hogy mielőbb összeüljön a magyar-magyar csúcstalálkozó és vitassa meg az alapszerződés kérdését. A magyar külpolitikai prioritások egyensúlya megváltozott, előtérbe került az integrációs törekvés, ezáltal háttérbe szorult a kisebbségpolitika, állapította meg Tőkés László. Somogyi Ferenc cáfolta, hogy a magyar diplomácia hármas prioritása megváltozott, továbbá azt mondta, hogy soha nem vállaltak kötelezettséget arra, hogy csak az RMDSZ révén véglegesítik az alapszerződést. Markó Béla a lábjegyzetet csonkításként értékelte, Somogyi Ferenc ellentmondott: a lábjegyzet nem értelmezi és nem szűkíti az ajánlást. Tabajdi Csaba szerint optimálisabb szöveget a magyar kormány is el tudott volna képzelni, de ennél többet nem lehetett elérni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28., Új Magyarország, Magyar Nemzet, Népszabadság, aug. 27. / Megjegyzés: Magyar vezető politikusok sokszor kijelentették, hogy az RMDSZ nélkül nem kötnek alapszerződést, például: - Tabajdi Csaba államtitkár kifejtette: "Semmit sem fogunk megkötni a kisebbségek feje fölött." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. aug. 24./"