Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1995. június 8.
Tabajdi Csaba államtitkár nyilatkozott a szórványban /Hunyad, Fehér és Brassó megye/ tett látogatása tapasztalatairól. A szórványban élők nem vártak segítségre, maguk szerveztek kollégiumot és iskolabuszt. Az egyházaknak kulcsszerepe van a kisebbségben élők nemzeti önazonosságának megszervezésében. Meghatározó az ET Románia felvételekor tett ajánlásainak teljesítése. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./
1995. június 9.
Markó Béla az Új Magyarországnak válaszolva elmondta, hogy Tabajdi Csaba államtitkár látogatása különleges jelentőségű volt. A meghívás célja az volt, hogy ne közvetett, hanem közvetlen módon ismerkedjen meg mindazokkal a gondokkal, amelyekkel az RMDSZ szembesül. Szó sincs arról, hogy a romániai magyarság feje fölött állapodnánk meg, mondta az államtitkár Csíkszeredában. /Új Magyarország, jún. 9./
1995. június 10-11.
Tabajdi Csaba államtitkár jún. 8-án útjának utolsó állomására, Kolozsvárra érkezett. Egyetemi tanárokkal, vezető értelmiségiekkel találkozott, majd a helybeli protestáns egyházi vezetőkkel, végül az RMDSZ ügyvezető elnökével, Takács Csabával. Látogatásának kettős célja volt, mondotta az államtitkár, hozzájárulni a román-magyar kapcsolatok normalizálásához, másrészt a romániai kétmilliós magyar nemzeti kisebbség alapos megismerése, jogvédelmének támogatása. A magyar közösség kizárólag jogi, alkotmányos eszközökkel harcol jogos igényeiért. Tabajdi Csaba a tanügyi törvénnyel, az alapszerződéssel kapcsolatos aggodalmakat is érintette, és foglalkozott a magyarellenes támadásokkal is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10-11./
1995. június 12.
Az erdélyi magyarság nagy méltósággal viseli kisebbségi létének körülményeit, túlélni akar, összegezte erdélyi útjának tapasztalatait Tabajdi Csaba államtitkár. Nagy az igény az anyaország erkölcsi támogatására, s lehetőség szerint az anyagi együttműködésre. Nem segélyre, hanem együttműködésre van szükség. Komoly kezdeményezéseket látott, például Kató Béla református tiszteletes komplex kis autonómia szigetét. A kisebbségi önszerveződés szép példáival ismerkedhetett meg, ilyen például a Szent Ferenc Alapítvány, melyet Böjte Csaba plébános vezet Déván, Torockón az Ifjúsági Szállás vagy Papp László plébános által létrehozott szálláshely és kulturális centrum Nagyenyeden. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10-11./ Tabajdi Csaba elmondta, hogy három kulcskérdés fogalmazódott meg benne az erdélyi út során. Az első az oktatás, az anyanyelvi oktatás biztosítása minden szinten. Elgondolkoztató, hogy a 200 ezer magyar gyermekből 64 ezer nem tud anyanyelvi iskolába járni. A második kulcskérdés, hogy az egyházaknak megkerülhetetlen szerepe van a kisebbségi identitás megőrzésében. Harmadik, hogy a privatizációban ne érjék hátrányos megkülönböztetések a nemzeti közösség tagjait. A kisebbségvédelmi garanciákról szólva Tabajdi Csaba rámutatott: olyan kétoldalú kormányközi vegyes bizottság létrehozására gondol, mely a két országban a nemzeti kisebbségek problémáit időről időre áttekinti és ajánlásokat fogalmaz meg a két kormány számára. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./
1995. június 14.
A parlament két házának külügyi bizottságának delegációja, Sergiu Nicolaescu szenátusi bizottsági elnök vezetésével jún. 14-én Budapestre érkezett, eleget téve az Országgyűlés külügyi bizottságának meghívásának. A delegáció jún. 14-17-e között hivatalos tárgyalásokat folytat. Fogadja őket Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, majd a magyar külügyi bizottság, 16-án Tabajdi Csaba államtitkárral tárgyalnak, a vendégek találkoznak Budai Gáborral, a Magyarországi Románok Önkormányzatának elnökével is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15., MTI, jún. 14./
1995. június 17.
A román szenátus Budapesten tárgyaló küldöttsége jún. 16-án Tabajdi Csabával, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával tárgyalt. Tabajdi Csaba hangsúlyozta, hogy az oktatási törvénytervezet jelenlegi formájában egyenértékű lenne a kisebbségi oktatás ellehetetlenítésével. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ A küldöttség vezetője, Sergiu Nicolescu védte az oktatási törvény tervezetét, hozzátéve, hogy a Magyarországra érkező információk gyakran torzítottak. /Új Magyarország, jún. 17./
1995. június 29.
"A Vocea Romaniei kormánylap Tabajdi Csaba államtitkárt támadta egy korábbi, Kolozsváron tett kijelentéséért: "egy jogállamban a többségnek biztosítani kell a feltételeket ahhoz, hogy a kisebbség lojálisnak érezhesse magát". A lap vezércikke szerint ezzel Tabajdi lovat adott az RMDSZ szélsőségeseinek. /Népszabadság, jún. 29./ "
1995. július 13.
Az alapszerződésről, a vízumkényszer tervéről, a Kossuth Rádió hatósugarának tervezett csökkentéséről és az elfogadott tanügyi törvényről tárgyalt júl. 12-én Budapesten Tabajdi Csaba politikai államtitkárral és Lábody László címzetes államtitkárral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnökével Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó Béla a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a két fél között nincs olyan nézetazonosság, amely a közeljövőben lehetővé tenné az alapszerződés aláírását. Az RMDSZ nem tudna egyetérteni a vízumkényszer bevezetésével, a Kossuth Rádió hatósugarának csökkentése pedig megfosztaná a romániai magyarság jó részét a műsor hallgatásától. /Magyar Nemzet, júl. 13./
1995. július 13.
A határon túli magyarság életében, önszerveződésben megkerülhetetlen, mással nem pótolható szerepet játszanak az egyházak - foglalta össze a szlovákiai magyar katolikus és református egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélésének legfőbb következtetését Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, miután júl. 12-én fogadta a Budapestre érkezett vendégeket, akiket ezután Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke is fogadott. Közös sajtótájékoztatójukon Tabajdi Csaba megjegyezte, hogy a 350 ezer szlovákiai magyar katolikusnak különösen fájdalmas, hogy nincs magyar püspökük. A nemrégiben Szlovákiába látogató II. János Pál pápa többször szólt a magyar hívekhez és a kisebbségekkel szembeni türelem gondolatát hirdette. /Magyar Nemzet, júl. 13./
1995. július 26.
Júl. 17-e és 22-e között rendezték meg hatodik alkalommal Bálványoson a nyári egyetemet a Fiatalok a Demokráciáért Alapítvány, a Pro Europa Liga és a Pro Minoritate Alapítvány szervezésében. A rendezvényen szó esett a magyar-román kapcsolatokról, a kisebbségpolitikáról, a toleranciáról, a környezetvédelemről, a biztonságpolitikáról és az integrációs kérdésekről. A Fidesz részéről megjelent Orbán Viktor elnök, Kövér László, Németh Zsolt, az MDF részéről Halzl József, Papp Sándor és Martonyi János, ott volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Adrian Severin, a Demokrata Párt elnöke is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 24., 580. sz., Új Magyarország, júl. 24./ Az előadók között volt még Tabajdi Csaba államtitkár, Kónya-Hamar Sándor képviselő, Fábián Ernő szociológus, Smaranda Enache, Horia Rusu liberális párti vezető és Costea Munteanu, a Polgári Szövetség Pártja alelnöke. /Magyar Nemzet, júl. 26./
1995. augusztus 2.
"A magyar kormány a költségvetés 0,7 ezrelékével támogatja a határon túli magyarságot, fejtette ki Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, majd részletezte: az Illyés Alapítvány 300 millió forintot, az Új Kézfogás Közalapítvány 200 milliót kap, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnál levő összegekből a határon túli könyvkiadás támogatása 51,6 millió, a szomszédos országok diákjainak segítése 167 millió, a pedagógusok továbbképzése 75,4 millió, a kulturális támogatás 8,3 millió forint, az egészségügyi támogatás /a Népjóléti Minisztérium kezelésében/: Mocsáry Lajos Alapítvány 25 millió, a külföldön élő magyarok ellátását segítő alapítvány 110 millió forint, végül a Magyarok Világszövetségének költségvetése 180 millió, a Határon Túli Magyarok Hivataláé pedig 175 millió forint. Az interjút készítő Tardos János kifogásolta, hogy a Magyarok Világszövetségében /MVSZ/ egyetlen politikai párt, az MDF és egyetlen irányzat, a konzervatív jobboldal képviselteti magát. Ebben "van igazság", felelte Tabajdi Csaba. Tardos azt is kifogásolta, hogy a Duna Televízióban sokszor látható Csoóri Sándor. A Duna Televízió létrehozásában Csoóri elvitathatatlan érdemeket szerzett, válaszolta Tabajdi. Timkó Iván távozásával az "egészséges tendenciák felülkerekedhetnek" az MVSZ-en belül -tette hozzá. /Magyar Hírlap, aug. 2./"
1995. augusztus 13.
"Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tanulmányában a határon túli magyarság érdekérvényesítésének stratégiai kérdéseit vette számba. A szomszédos országokban az asszimiláció fokozódik. Kárpátalja példája mutatja, hogy nem elegendő egy alapvetően kisebbségbarát környezet, amikor súlyosak a gazdasági problémák, itt az egyik legmagasabb arányú az elvándorlás. Az identitásfejlesztés és egzisztenciateremtés kettős követelményét egyidejűleg kell megpróbálni érvényesíteni. Most dől el, hogy a Kárpát-medencében kié lesz a tulajdon. Tabajdi Csaba több kitörési pontot fogalmazott meg. Ezek közé tartozik a helyi önkormányzati lehetőségek jobb kihasználása. A privatizációban számos hátrányos megkülönböztetés éri a magyar kisebbséget, a magyar kormánynak a tulajdonlási diszkrimináció ellen is fel kell emelnie a szavát. Maros megyében például a privatizációs bizottság 204 tagjából csak hatan magyarok. Fontos lenne az ilyen természetű adatok összegyűjtése. Szükséges a magyar kisebbségek követeléseinek pontos megfogalmazása /autonómia, belső önrendelkezés/, a román és szlovák politikai erők éppen ezt használják ki, hogy ezek a fogalmak a Nyugat számára félreérthetők. A magyar nemzeti közösségek belső egysége összetett kérdés, szükség van "mérsékelt", tárgyalóképes személyekre éppúgy, mint a követelményeket határozottabban megjelenítőkre. A határon túli magyar szervezetek legitimitását nem a magyar kormány adja meg, hanem az, hogy az adott párt a választásokon hány mandátumot szerzett, milyen a taglétszáma, szervezettsége, programja. A magyar kormány nem lehet partner szervezetek viaskodásához, testvérháborújához. A hatékony politikai taktikát is a kitörési pontokhoz veszi Tabajdi Csaba: egy preferenciasort kell megfogalmazni. Dél-Tirol példája mutatja: hosszabb történelmi egyezkedés szükséges. - A határon túli magyarok nem tartják elég határozottnak a magyar kormány fellépését. "A nemzetközi fogadókészség sajnos nem elegendő." Ki kell várnunk azt, amikor a kisebbségvédelemben ismét fogékonyabb időszak következik. Hosszú küzdelemre lesz szükség. /A határon túli magyarság. A hatékonyabb érdekérvényesítés stratégiai kérdései. = Magyar Nemzet, aug. 13./ "
1995. augusztus 26.
"Valószínű, hogy Magyarország és szomszédai nem egyszerre kerülnek be az Európai Unióba, jelentette ki a vele készült interjúban Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, ez "a fáziskésés komoly nehézségek elé állítja a kisebbségben élő magyarságot." A nemzetközi életben nem a kisebbségi ügyek a meghatározóak, hanem a nagyhatalmi és világpolitikai szempontok. - Az RMDSZ kolozsvári kongresszusa az egységesülés irányát jelezte. - "A hazai gazdasági helyzet romlása az együttérzés csökkenését is okozta a kisebbségbe kényszerült magyarság iránt. A magyar társadalomban változatlanul nem kezdődött meg az egészséges nemzeti identitás kialakítása, s ez nem csak a határon túl élő magyarsággal ápolt viszonyt rontja." "A modernizáció, a demokrácia, a korszerű nemzeteszme elválaszthatatlanul összetartozik..." /Magyar Hírlap, aug. 26./"
1995. szeptember 7-9.
Veszprémben szept. 7-9-e között az Államigazgatási Főiskola és a Határon Túli Magyarok Hivatala rendezett tanácskozást az emberi jogok európai védelméről. A szomszédos országok magyar jogászai vettek részt az előadásokon, ahol az emberi jogok nemzetközi bírói fórumai előtti védelméről, a jogorvoslatról, a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság működéséről volt szó. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./ Az előadók között volt - többek között - Tabajdi Csaba politikai államtitkár, Lábody László, a HTMH elnöke, dr. Baka András, az Európai Emberi Jogi Bíróság bírája /Meghívó alapján/
1995. szeptember 9-10.
Kisebbségpolitikánk igyekszik a világnak megmutatni, hogy a Kárpát-medence magyarsága csakis békés, jogállami eszközökkel él - hangoztatta Tabajdi Csaba államtitkár a szept. 7-i sajtótájékoztatón, amelyet Veszprémben Tanácskozás az emberi jogok európai védelméről címmel a határon túli magyar szakemberek részére szervezett háromnapos rendezvény előtt tartottak. Az államtitkár fontosnak tartja, hogy a határon túl élő magyarság hatékonyabban tudja megjeleníteni jogos igényeit és ehhez jobban ki tudja használni a nemzetközi fórumokat. A magyarság helyzete Romániában és a Vajdaságban egyértelműen romlott, és aggodalomra ad okot Szlovákiában is. - Az alapszerződésről szólva Lábody László, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnöke kijelentette, hogy az nem cél, hanem eszköz, önmagában semmit sem fog megoldani. A folyamatban levő tárgyalások elhúzódása és a ratifikálás hiánya miatt Magyarországot semmiféle felelősség nem terheli. A magyar-román alapszerződés gyakorlatilag kész, egyetlen nyitott kérdés van még: a kisebbségi klauzula. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9-10./
1995. szeptember 12.
Szept. 11-én Budapestre érkezett az Ifjúsági Karaván az Anyanyelvű Oktatásért csoport. Budapest határában több mint 200 budapesti fiatal kerékpározóval együtt Demeter Ervin /MDF/ országgyűlési képviselő fogadta őket és innen együtt kerekeztek az Országház elé, ezen a szakaszon velük tartott Szilágyi Zsolt és Mátis Jenő, az RMDSZ két képviselője, a román parlament legfiatalabb tagjai. Az Országház előtt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, a pártfrakciók vezetői, képviselők, Tabajdi Csaba államtitkár és a HTMH vezetői fogadták őket. A karaván tagjai az Országházban ismertették úticéljukat. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere átnyújtotta nekik akciójuk támogatását tartalmazó levelét, kérve, hogy azt adják át az Európai Önkormányzati Kongresszus elnökének. A fiatalok sajtótájékoztatót tartottak, majd ellátogattak a Magyarok Világszövetsége székházába, ahol Csoóri Sándor fogadta őket. Este Budapesten a Reménység szigetén ökumenikus istentisztelet keretében a magyar egyházak püspökei köszöntötték a karaván tagjait, majd Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 12., 616. sz./
1995. szeptember 15.
Brassóban az Áprily Lajos Líceum a volt római katolikus főgimnázium épületében működik, 1990 óta várnak arra, hogy a román osztályokat kiköltöztessék, azonban ezt nem tudták elérni. A román sajtóban valóságos kampány indult az iskola követelése ellen, szegregációt, etnikai tisztogatást emlegetnek. Dobolyi István aligazgató kifogásolta, hogy Tabajdi Csaba államtitkár brassói látogatásakor azt állította, hogy a polgármesteri hivatal részéről együttműködési készséget tapasztalt. /Magyarország, szept. 15./
1995. szeptember 26.
"Egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte a budapesti Erdélyi Gyülekezet a nagyváradi központú Királyhágómelléki Református Egyházmegyéhez való csatlakozását. Az Erdélyi Gyülekezet 1990-ben Németh Géza református lelkész kezdeményezésére jött létre, az erdélyi menekültek, illetve áttelepültek számára. Az ünnepséget a gyülekezet telepén, a "Reménység Szigetén" tartották. Felszólalt Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára is, aki szerint Magyarországnak realista, de nem önfeladó kisebbségpolitikára kell törekednie. Az Erdélyi Gyülekezet csatlakozása a Királyhágómelléki Református Egyházmegyéhez egyházjogi és politikai szempontból is a határok légiesítését jelenti, állapította meg Zalatnay István, a gyülekezet új lelkésze, akit Tőkés László, a befogadó egyházmegye püspöke iktatott be tisztségébe. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./ Lerakták a gyülekezet templomának alapkövét is, az ünnepségen megjelent Tempfli József római katolikus püspök Nagyváradról, a magyarországi református egyházat Hegedűs Lóránt püspök képviselte. Szükség van a Reménység Szigetére és a civil társadalmi szervezetekre - hiszen míg máshol fölösleg, nálunk hiány van nemzeti szolidaritásból - mondta Tabajdi Csaba. Az alapkő letételekor Tőkés László elmondta, hogy az "alap, amire építünk: Jézus Krisztus", olvasható Udvardy Zoltán tudósításában. /Új Magyarország, szept. 26./ "
1995. október 25.
Horn Gyula miniszterelnök okt. 24-én fogadta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét. Megbeszélésük után a Markó Béla Tabajdi Csaba államtitkárral együtt tartott sajtótájékoztatón ismertette a tárgyalás részleteit. A magyar kormány támogatja az RMDSZ célkitűzéseit, beleértve az autonómiatörekvéseit is. Markó Béla elmondta, hogy Iliescu megbékélési javaslata ellentétben áll a valósággal /oktatási törvény, zászlók és himnuszok tiltása, Maros megyei prefektus és alprefektus leváltása/. Tabajdi Csaba kifejtette: a magyar kormány kötelessége, hogy kapcsolatot tartson a határon túli magyarság legitim szervezeteivel. A magyar kormány javasolta, hogy a román oktatási törvény szakértői tárgyalásaira hívják meg az RMDSZ, illetve a magyarországi románok képviselőit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./ Horn Gyula kifejtette, hogy a magyar-román kapcsolatokban kettősség tapasztalható. Bizonyos területeken az államközi viszonyban van haladás, ugyanakkor egyértelmű kisebbségellenes lépések történtek, nem csupán az oktatási törvényre, hanem a Btk. tervezett módosítására is utalt. A rendszeres konzultáció a magyar kormány és a határon túli magyar szervezetek között azért folyik, mert a kisebbségi kérdés nem belügy. A magyar kormány joga és kötelessége, hogy találkozzon és tárgyaljon a határon túli magyarok legitim szervezeteinek vezetőivel. Horn Gyula sajnálatosnak tartja, hogy a román kormány nem folytat érdemi párbeszédet a romániai magyarság hivatalos képviselőivel. Markó Béla a sajtótájékoztatón elmondta, hogy kulcsfontosságú kérdéseket tekintettek át, melynek középpontban a romániai magyarság helyzete állt, valamint az RMDSZ azon törekvése, hogy ennek a helyzetnek a megváltoztatására a magyar kormány politikai és gazdasági támogatását kéri és el is várja. A megbékélésről Markó Béla elmondta, hogy az RMDSZ többször is keresett dialógust a román politikai élettel, de mindmáig nem tudtak megegyezésre jutni. Az ígérgetések ellenére a román kormány az ellenkező irányban halad. Az utóbbi időben olyan döntések születtek, amelyek súlyosan érintik a romániai magyarságot. A tanügyi törvény, a Btk. 205., 206. és 239. cikkelyének módosítása /börtönbüntetés idegen államok zászlaja és himnusza használata esetére/ egyértelműen magyarellenes intézkedések, hiszen elsősorban a romániai magyarságot akarja megakadályozni nemzeti szimbólumainak használatában. Markó Béla anyagi segítséget is kért, így a Magyar Iskola Alapítvány támogatását. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 1./ Tabajdi Csaba a találkozó legfontosabb üzeneteként értékelte, hogy Horn Gyula biztosította Markó Bélát: a magyar kormány igyekszik elérni Bukarestnél, hogy a kisebbségi ügyek megoldásába vonja be a magyarság törvényes képviselőit. Markó Béla azt kérte, hogy a budapesti diplomácia időben tájékoztassa az erdélyi magyarságot az érdekükben tett külföldi erőfeszítésekről. /Népszabadság, okt. 25./ Markó Béla felvetette, hogy a romániai magyarság anyagi támogatása a gazdasági intézkedések miatt reálértékben alacsonyabb, mint mikor meghatározták. A miniszterelnök nem garantálta a támogatás reálértékének helyreállítását, de a kormány megvizsgálja, hogy milyen korrekciók hajthatók végre. Markó Béla ugyancsak segítséget kért a magyar tanulók támogatására létrehozott alapítványhoz működtetéséhez. /Magyar Nemzet, okt. 25./
1995. november 10.
A Miniszterelnöki Hivatal, a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatal Kisebbség, érdekérvényesítés, önkormányzatiság, autonómiaformák címmel nemzetközi konferenciát rendezett nov. 9-10-én Budapesten. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára történelmi kísérletnek nevezte a kisebbségi autonómiákat. A Kárpát-medence egyes államaiban démonként és fantomként kezelik a kisebbségek autonómiatörekvéseit. Az államtitkár a kollektív jogok és az autonómia kérdésében a félelmet alaptalannak nevezte. Lábody László, a HTMH elnöke úgy ítélte meg, hogy a kárpát-medencei magyarság számára az autonómia 1992-ben még a kibontakozás lehetősége volt, ma viszont már az önvédelem eszköze. A határon túli magyaroknak kell megfogalmazni álláspontjukat, a magyar kormány azt támogatni fogja. Bíró Gáspár, a Teleki Alapítvány munkatársa azon kibontakozó etnopolitikai modell veszélyeire hívta fel a figyelmet, amely szerint egy-egy ország területe az adott állam többségi nemzetének tulajdona. /Új Magyarország, Népszabadság, nov. 10./ Tabajdi Csaba államtitkár A kisebbségi érdekérvényesítés esélyei és az autonómiaformák címen tartott előadást. Az autonómia nem egyik napról a másikra valósul meg, a fokozatos kisebbségi önszerveződés járható út, az autonómiaszigetek megteremtése, majd azok összekapcsolása. Mindennek célja, hogy a kisebbségi jogok megélhetőkké váljanak. Az autonómia végső soron egy alku eredménye többség és kisebbség, központi és helyi hatalom között. Lábody László a kárpát-medencei autonómiakoncepciókról beszélt. Szerinte létezik ebben a kérdésben minimum /csupán a kisebbségi közösség fennmaradását biztosítja/ és egy optimum/ ez a maximum, ami még nem fenyegeti az ország integritását/. A magyar kormány kétoldalú kapcsolatai nem válhatnak a kisebbségi kérdés uszályává. Budapest segíthet ugyan, de nem vállalhat igazságtételt sem általában, sem az autonómiakoncepció területén. /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 10./
1995. november 13.
"A kormánylap, a Vocea Romaniei nov. 11-i száma Az igazi veszély Erdélyben címmel vezércikket szentelt a Budapesten megtartott nemzetközi kisebbségi konferenciának, amely a nemzeti kisebbségek védelmével és az autonómiával foglalkozott. D. D. Rujan, a lap főszerkesztője idézte Tabajdi Csaba államtitkár és Lábody László, a HTMH elnöke egy-egy félmondatát, miszerint a Kárpát-medencében /"Vajh miféle medence ez?" vonta kétségbe még a földrajzi fogalmat is/ a kisebbségek autonómiatörekvéseit démoninak tekintik, illetve azt, hogy az autonómia önvédelmi eszköz, majd élesen visszautasította ezt. A lap szerint az a tény, hogy Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában, valamint Szerbiában, egyszóval a volt Nagy-Magyarország területén élő magyar kisebbségekről volt szó, azt mutatja, hogy Nagy-Magyarország kísértete járja be Európát. A Vocea Romaniei szerint "sehol Európában nincs példa olyan kulturális és etnikai genocídiumra, mint aminő a magyarországi kisebbségek irányított és kényszerű asszimilációja". A lap szerint az Európai Uniót el kellene ű, hogy gondolkoztassák Magyarország agresszív követelései, "és ami Tőkés lelkipásztor fenyegetéseit illeti Erdélynek új Boszniává való átalakítására, azok nem hagyhatnak bennünket közömbösen, mert ez öngyilkosság lenne." A Vocea Romaniei ugyancsak első oldalán közli Viorel Cacoveanu kolozsvári írónak Az RMDSZ valótlanságai és veresége című írását, amely egyrészt a romániai magyar iskolák, kiadók, lapok hivatalos adatait sorolja fel, majd azzal vádolja az RMDSZ-t, hogy "az ország egy részének elszakítására törekszik". Az egyik alcím: Tőkés püspök pogány hazugságai. /Új Magyarország, Népszava, nov. 13./"
1995. november 18.
"A Horn-kormány működése alatt Romániában az ott élő magyarokra hátrányos törvényeket hoztak, Szlovákiában a parlament előtt van a magyarokat sújtó nyelvtörvény. Nem a magyar kormánynak az elődjénél békülékenyebb politikája bátorítja a szomszédokat? - tette fel a kérdést a Heti Világgazdaság munkatársa. Tabajdi Csaba politikai államtitkár válaszában inkább tárgyalásosnak nevezte a magyar kormány politikáját. A nyugatiak arra intenek bennünket és szomszédainkat, hogy rendezzük kapcsolatainkat. Ez "álságos magatartás: mintha nekünk és néhány szomszédunknak ugyanazt az utat kellene bejárnunk." Viszont "az integrálódás érdekében nem áldozhatjuk fel a határon túli magyarságot." - "Meg kell találnunk azt az érvrendszert, amellyel szemléletváltást érhetünk el Nyugaton." Az államtörvénnyel a szlovákok megsértik az alapszerződést. Amennyiben nem lehet megállítani ezt a romló tendenciát, akkor egy év alatt elértéktelenedik az alapszerződés. /Heti Világgazdaság, nov. 18./"
1995. december 1.
Magyarország elfogadja a két világháború után kialakult státus, ugyanakkor jogos igénye, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek autonómiát kapjanak. A megoldás a dél-tiroli példa, nyilatkozta Tabajdi Csaba politikai államtitkár. /Magyar Hírlap, dec. 1./
1995. december 7.
A magyar fél dec. 15-én átadja Bukarestnek válaszát Iliescu elnök történelmi megbékélési kezdeményezésére, tájékoztatta dec. 6-án Tabajdi Csaba politikai államtitkár a Budapesten tárgyaló Max van der Stoelt, az EBESZ kisebbségi főbiztosát. Az államtitkár kifejtette, hogy végig kell gondolni, hogyan lehetne javítani a kisebbségek sorsán, hogyan lehetne megállítani a romló tendenciákat. Jó lenne, ha az EBESZ főbiztosának mandátuma kiterjedne a vajdasági magyarság helyzetének tanulmányozására is. Tabajdi Csaba a főbiztos segítségét kérte a szlovákiai nyelvtörvénnyel kapcsolatban, majd bemutatta azt a kiadványt, amelyet a Kisebbségvédelmi Egyesület készített a szlovák nyelvtörvényről. Az egyesület civil társadalmi kezdeményezés. /Népszabadság, dec. 7./ Tabajdi Csaba elmondta: Stoel kedvezően fogadta azt a kérést, hogy kövesse figyelemmel, megtartja-e a román fél korábbi ígéretét, miszerint rugalmasan fogja kezelni az oktatási törvény rendelkezéseit. /Új Magyarország, dec. 7./
1995. december 8.
Budapesten dec. 7-én kétnapos tanácskozás kezdődött Kormányok a kisebbségekért címmel, 16 európai ország kormánytisztviselőinek részvételével, melyet a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal rendezett. Tabajdi Csaba államtitkár megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a délszláv válság rendezéséhez szükséges, hogy autonómiát biztosítsanak az ott élő kisebbségeknek. /Új Magyarország, dec. 8./
1995. december 14.
A határon túli magyarok támogatásának egyik legnagyobb eredménye, hogy kárpótlási jegyeik privatizációban való felhasználására konkrét lépések történtek, jelentette ki az Új Kézfogás Közalapítvány támogatásával megjelent, a magyarországi vállalkozások gyakorlati tanácsait összegező, Iránytű című kiadvány dec. 13-i sajtóbemutatóján Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Igen fontos, hogy a szomszédos országokban élő magyarság részt vehessen saját országa privatizációjában is, ennek segítségére privatizációs konferenciát szerveznek a jövő évben, márciusban, Kolozsváron. /Új Magyarország, dec. 14./
1995. december 19.
A magyar kormány dec. 18-át a kisebbségek napjává nyilvánította és ezen a napon az Országházban Horn Gyula miniszterelnök húsz magyarországi és külföldi személyiségnek, illetve szervezetnek adta át a Kisebbségekért Díjat. Az eseményen jelen volt Tabajdi Csaba politikai államtitkár és Lábody László, a HTMH elnöke. A díjazottak emlékérmet, oklevelet és 200 ezer forintot vehettek át. A díjazottak között külföldi: Sütő András író, Kató Béla illyefalvi református lelkész, a KIDA és a LAM alapítványok létrehozója, Gabriel Andreescu, a Helsinki Emberjogi Bizottság romániai elnöke, Hungarian Human Rights Foundation /New York/ négy igazgatója /Hámos László, Szekeres Zsolt, Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza, Latkóczy Emese, továbbá Veress Bulcsú/, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség létrehozása érdekében kifejtett tevékenységéért Orosz Ildikó, Csemadok /Szlovákiai Magyarok Társadalmi és Közművelődési Szövetsége/, Csubela Ferenc /post mortem/, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Európai Népcsoportok Európai Uniója /FUEV/, melyben kiemelkedő szerepe van Christoph Pan professzor és Komlóssy József, Szépfalusi István /Bécs/ evangélikus lelkész és irodalmár. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20., a díjazottak névsora: Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./ Ugyanezen a napon Budapesten a határon túli magyar kisebbségi szervezetek vezetőinek csúcstalálkozóját tartották a Miniszterelnöki Hivatalban. /Magyar Nemzet, dec. 19./
1995. december 21.
"Az MSZP Közép- és Kelet-Európa Tagozatának dec. 20-i ülésén Tabajdi Csaba államtitkár feltette a kérdést: "Válaszúton van-e a magyar szomszédsági politika?", majd így határozta meg a helyzetet: "Tárgyalás nélkül nem megy - de tárgyalásokkal sem megy, ha nincs hozzá partner." Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogi Alapítvány elnöke hozzászólásában kifejtette: túlzott visszafogottság, szerénység, szinte már megalázkodás jellemzi a magyar külpolitikát, elvárható lenne a határozottabb arculat. Kocsi László MSZP-képviselő elmondta: rossz érzéssel hallgatta Horn Gyula miniszterelnököt, amikor elfogadta a reciprocitás elvét a magyarországi és a környező országokban élő kisebbségek között. /Új Magyarország, dec. 21./"
1995. december 21.
"Határon túli magyar szervezetek vezetőinek csúcstalálkozója volt dec. 18-án Budapesten, ahol Kovács László külügyminiszter, illetve Tabajdi Csaba államtitkár a kormány támogatásáról és szolidaritásáról biztosította őket. Erről számoltak be este a Kossuth Klubban, a sajtótalálkozón. Lábody László, a HTMH elnöke szerint Kovács László vázolta a magyar külpolitika mozgásterét, cselekvési lehetőségeit, eszköztárát, kitért az időnként elhangzó, megalapozatlan kritikákra. Lábody László leszögezte: a két ország közeledésének feltétele a romániai magyar-román viszony alakulása, a kisebbségi jogok maradéktalan biztosítása. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: arra kérték a magyar diplomáciát, hogy a határon túli magyarok jogait még erőteljesebben támogassák az európai intézményekben. Duray Miklós, az Együttélés elnöke rámutatott: a magyar diplomácia irányítói a szlovák-magyar alapszerződés megkötésekor nem vették figyelembe, hogy a szlovák vezetők más értékrend szerint gondolkodnak, mint Magyarországon vagy Európa-szerte a politikai tényezők. /Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, dec. 20./ Erről a megbeszélésről nyilatkozott Takács Csaba a Népszavának. Iliescu kezdeményezését nem tekinti történelmi megbékélésnek, hanem felszólításnak. A két állam között nincs értelme erről beszélni, mert a két ország nem folytatott évszázados háborúkat, mint Németország és Franciaország. A békeszerződéssel Románia és Szlovákia óriási területekhez jutottak, s ehhez járult három és félmillió magyar. "Ezek a magyarok jelentik e területi gyarapodás tüskéit, amelyeket az illető államok ki szeretnének húzni. Ezek a tüskék viszont nagyon ragaszkodnak szülőföldjükhöz. Ebben a kérdésben tehát a határon túlra szakadt magyar nemzetrészekkel kell megbékélniük." - "A magyar külpolitikának vannak vargabetűi, megingásai. Sok együttműködésre, egyeztetésre van szükség, s ebben nagy szerepet vállalt a Határon Túli Magyarok Hivatala." /Népszava, dec. 21./ "
1995. december 28.
"Tabajdi Csaba az elmúlt év folyamatait vizsgálva megállapította: "Az elmúlt évben a magyar kül- és kisebbségpolitika egyértelműen jelezte: nem Magyarország a stabilitás hiányának és a békétlenségnek a forrása Közép-Európában." - Megfelelő partneri viszony alakult ki a határon túli magyarok szervezeteivel. Az egyeztetés technikája és tartalmi határai pontosítandók. - A magyar külpolitika alapvető dilemmája az, hogyan illeszthető Magyarország szomszédsági rendszere és a határon túli magyarok jogainak védelme az euroatlanti integrálódáshoz. - Magyarországon deficitje van a nemzettudatnak, nemzeti identitásnak, addig egyes szomszédainknál ez túlteng, sőt, a nacionalizmus a politikai legitimáció egyik fő eszköze lett. "A román és szlovák elit számára kérdés: ér-e nekik az euroatlanti integrálódás annyit, hogy érte lemondjanak a beolvasztó kisebbségpolitikáról..." - A nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer mély hullámvölgyben van. - Ki kell dolgozni egy olyan érvrendszert, amely bemutatja a határon túli magyarság problémáját és az egész kelet-közép-európai kisebbségi kérdést. "Minden jogsértésre nem szabad reagálni, de asszisztálni sem szabad hozzájuk." Magyarországnak "szakosodnia kell" a kisebbségi kérdésre: minden tudásanyagra szüksége van. - "A szlovákiai nyelvtörvény fordulópont lehet. Nagyon határozott kiállásra van szükség a magyar kormány részéről." /Tabajdi Csaba: Kisebbség, autonómia, nemzetállam. = Magyar Nemzet, dec. 28./"