Négy Maros megyei település küzd régi nevéért. Három alsó-nyárádmenti és egy Dicsőszentmárton mellőli magyar falu harcol eredeti nevének visszaszerzéséért. Az 1968-ban Nyárádkarácsonba beolvasztott Káposztásszentmiklós, Csiba és Folyfalva lakosai, valamint a Vámosgálfalva egyik utcájává visszaminősített Szőkefalva lakossága reméli, hogy hosszas küzdelmének már ősszel meglesz az eredménye. Vámosgálfalván nem ellenezte senki a nevüktől szintén 1968-ban megfosztott szőkefalviak óhaját, azonban a leghevesebb ellenző a Nagy-Románia párti Gheorghe Funar volt. /Szucher Ervin: Parlamenti jóváhagyásra várnak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./

A 27 éves, román nevű /Cristian Voiculescu/ magyar római katolikus pap olyan közösségbe került, ahol már sok, magyar nevet viselő hívő sem beszéli az anyanyelvét. Nagyszebenben mintegy 2500 római katolikust tartanak nyilván, de közülük alig valamivel több mint fele vallja magát magyarnak. Vasárnaponként három szentmisét tartanak, egyet német nyelven, egyet magyarul és egyet románul. A magyar gyülekezet nagy része már idős. A fiatalok közül kevesen vállalják magyarságukat. A tizenhárom idei elsőáldozó közül kilenc volt román, három német és mindössze egy magyar. Nagyszebenben körülbelül száz magyar fiatal tanul, közülük mintegy fele katolikus lehet. A templomot és az ifjúsági órákat alig öten-hatan látogatják. Idén mindössze egyetlen olyan esküvő volt, ahol mindketten magyarok voltak. A helyzet a többi nagyszebeni plébánián sem jobb. Jól működik viszont a mintegy félszáz tagot számláló Rózsafüzér Társulat, és igencsak aktív a Máltai Szeretetszolgálat, melynek elnöke az egyház gondnoka, Leopold Csongor. A máltaiak hetente öt alkalommal szállítanak meleg ebédet a rászorultaknak, és anyagilag támogatják az öregeket és a nagycsaládosokat. /Szucher Ervin: Fiatal káplán tartja a lelket az idős hívekben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 9./

Szeptember 20-án Szovátán felavatták az árvaházat, a Szent József Gyermekvédelmi Központot. Nyolcvan, többnyire Maros és Hargita megyei, szerény körülmények között élő családból származó gyermek adott hálát Böjte Csaba atyának és támogatóinak a megnyitón. „Mindig mondtam, hogy sok jó ember van a földön. Ezért szándékosan nem is pályáztunk, hanem a szegények két filléréből építettük ezt a gyermekotthont” – újságolta örömmel a szerzetes. Amikor az épület majdnem elkészült, tűz ütött ki, és mindent elölről kellett kezdeni. A Magyar Püspöki Konferencia 2002-ben hirdette meg a Jót tenni jó című akcióját. Ennek bevételét élelemre és főként édességre szánták Böjte Csaba dévai ferences atya árváinak. „Végül hihetetlenül nagy összeg, 14 millió forint gyűlt össze, ami cukorkára kissé sok, ezért úgy döntöttünk, hogy a befolyt pénzből újabb gyermekotthont építünk.” – vázolja a történetet a szerzetes. „A magyar nemzet megmutatta: nemcsak nemet tud mondani” – mondta Böjte Csaba. A Budapestről hazatelepedett Kertész házaspár egyike az új otthonban dolgozóknak. Kertész Péter karbantartóként tevékenykedik az intézetben, tanítónő felesége, Ildikó nevelőként gondoskodik új, nyolc fiús „családjáról” és saját gyerekükről, a mindössze kilenc hónapos Ákos Gergőről. A szerzetes az udvar hátsó felében álló gazdasági épületet is át szeretné alakítani. Elképzelése szerint itt rászorultak szórványkollégiuma is helyet kaphat. /Szucher Ervin: Cukorkáért mentek, otthonra leltek. = Krónika (Kolozsvár), szept. 21./

Hosszas huzavona után mégiscsak Szász Albert nevét veszi fel a marosvásárhelyi sportgimnázium, miután ehhez a tanfelügyelőség és az Oktatási Minisztérium is beleegyezését adta. Marosvásárhelyen fél évszázada nem neveztek el kisebbségi személyiségről iskolát. Az elmúlt években a tanfelügyelőség különböző kifogásai miatt az iskolaigazgatók ilyen irányú kísérletei sorra meghiúsultak. A 7-es általános iskolát előbb Vályi Gyula fizikusról, majd Bernády György városépítő polgármesterről, a 16-os számú, német nyelvű tanintézetet pedig Schillerről szerették volna elnevezni. /Szucher Ervin: Mégis Szász Albert a névadó. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./

Sipos Szabolcs fiatal református pap elmondta, Szászvároson az egyháznak jelenleg 196 tagja van. A temetések száma jóval meghaladja a születésekét; az idén egyetlen kisgyereket sem tartottak szenteltvíz alá. A szombati kátéórákra mindössze két lány jár. Legutóbb, 2003-ban még nyolcan konfirmáltak. „A fiatalok között olyan is volt, aki nem beszélt magyarul, s nem is értette, hogy mit mond. De becsületére váljon, hogy bemagolta a kérdéseket” – mesélte a pap. A vegyes házasságból született gyermekeket itt is többnyire román osztályba íratják. Aki az anyanyelvi oktatást választja, annak az elemi elvégzése után a 25 kilométerre lévő Dévára vagy a távolabbi Nagyenyedre kell beíratnia csemetéjét. A fiatalok a templomtól is elpártoltak. Egy istentiszteletre mindössze 30–35 református jön el. A szászvárosi gótikus stílusú templom a 13. században épült. Utoljára 1936-ban a gyülekezet saját pénzéből tatarozta a templomot. A két iskolafenntartó gróf, Kún Kocsárd és unokaöccse, Kuun Géza mellszobrát a presbiterek nem merik a vár udvarára, a templom elé helyezni. Bedő Béla néhai lelkész a mezőről menekítette be a valamikor a református kollégium előtt álló szobrokat, melyeket tavalyig a tanácsteremben féltve őriztek. Miután került pénz talapzatra, a templom oldalsó bejáratához helyezték el őket. /Szucher Ervin: Magyarul tanulják, de nem értik. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./

Erdélyi Kézmíves Céh néven érdekképviseleti szövetségbe tömörültek a hétvégén Szovátán egybegyűlt kézművesek. Az alakuló ülésen a rézművestől a csuhéfonóig, a restaurátortól a bábkészítőig szinte minden kézműves kategória képviseltette magát. Az ülésen többen is a giccs ellen foglaltak állást. A jelenlévők abban állapodtak meg, hogy a céh szakbizottságai majd az eredetiséget és hagyományt igazoló termékkártyát bocsátanak ki. A cégtagok jelmondatukat az Erdélyi Szépmíves Céh 1924-es programjából kölcsönözték, amely hitet tesz amellett, hogy „tartalomban csak értékeset és jót, külsőben csak igazán szépet és művészit adhatunk”. Molnár Attila, az érdekképviselet egyik kezdeményezője a Krónikának elmondta, a szervezet a szépmíves céh „analógiájára” született. A szövetség elsődleges célja a kézművesek, ipar- és képzőművészek, kisiparosok, hobbyművész alkotók, díszítőművészek és egyéb kategóriák érdekeinek képviselete. Közös internetes portált indítanak, ahol a tevékenységeket és a termékeket mutatják be. Ugyanakkor kézműves faluturizmust készülnek kiépíteni. „A turista egy-két hetet tölthetne valamelyik település jellegzetes kézműves műhelyében, ahol nemcsak elleshetné a titkokat, hanem megpróbálkozhatna a termék előállításával” – magyarázta Molnár Attila. Az alakuló ülésen a székelyudvarhelyi Lőrincz Zsuzsát választották a szervezet élére, majd a kolozsvári Egri András és Anasztaszija Vdovkina tűzzománc munkáiból megnyitották a céh első kiállítását. /Szucher Ervin: A giccs ellen foglalt állást a kézművesek érdekképviselete. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./

Ismét nem hozott döntést Marosvásárhely tanácsa a Calarasilor utca, volt Kossuth és az Antonescu sétány nevének megváltoztatásáról. A vásárhelyiek évek óta kérik, hogy az egykori Kossuth Lajos utca kapja vissza eredeti nevét, az Antonescu sétányt pedig, nevezzék át Vársétánynak. Haller István, a Pro Európa Liga Emberjogi Irodájának vezetője kifejtette, felháborító és törvénybe ütköző, ami Marosvásárhelyen történik. „Három éve meg kellett volna történnie az utcanévcserének, de máig késik. Annak idején, amikor kormányhatározatban tiltották meg a háborús bűnösök kultuszát, ami a NATO-tagság egyik alapfeltétele volt, a Wass Albert-szobrokat azonnal leparancsolták, a köztudottan háborús bűnös Antonescu nevét azonban még mindig viseli Vásárhely egyik utcája” – nyilatkozta Haller, hozzátéve, hogy amennyiben a jövő héten sem szavazzák meg a névváltoztatást, bepereli a tanácsot. /Szucher Ervin: Elhalasztották a szavazást a névváltoztatásról. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./ Kossuth Lajos „gyilkos és nemzetközi terrorista” – állítja közleményében több román marosvásárhelyi egyesület, tiltakozva az ellen, hogy a Kossuth Lajos utca legyen. Vasile T. Suciu, a Cultul Eroilor Egyesület elnöke kifejtette, mindaddig, amíg Kossuth negyvenezer ártatlan román lemészárlásáért felelős, nem szabad róla utcát elnevezni. A négy román egyesület a Ion Antonescu sétány nevének a megváltoztatásával sem ért egyet. /Antal Erika : Román egyesületek tiltakoznak a Kossuth elnevezés ellen. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./

Szeptember 30-án Marosvásárhelyen emlékeztek Oltyán László /1935-1990/ újságíróra, íróra. A Népújság szerkesztősége, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, valamint a Marosvásárhelyi Írói Egyesület szervezésében emléktáblát helyeztek a Népújság szerkesztőségi épületének falára. Oltyán László, mint a Vörös Zászló, majd több mint egy év megszakítással, a Népújság munkatársa itt írta emlékezetes, meg nem alkuvó riportjait, cikkeit. Az emléktábla-leleplező ünnepségen Szucher Ervin újságíró, a Krónika munkatársa, a Pro Novum Kulturális Egyesület elnöke elmondta: egyedi alkalmon vehet részt az emlékező közönség, hiszen tudomása szerint eleddig nem állítottak még Erdélyben emléktáblát újságírónak. Oltyán László meg merte tenni, hogy amikor a rendszert dicsőítő cikkeket rendeltek tőle, megtagadta a „parancsot” és letette tollát. Kényelmes szerkesztőségi irodáját gyári műhellyel cserélte fel, inkább az inasságot választotta, és a rendszerváltásig gyári munkásként kereste kenyerét. Tófalvi Zoltán írókollégaként és barátként beszélt Oltyán Lászlóról, aki most lenne hetvenéves és tizenöt éve már nincs közöttünk. Az 1989 után továbbra is a gyárban „felejtett” újságíró – a marosvásárhelyi fekete március egyik legmegrázóbb riportjának szerzője – éles szemmel, szinte hihetetlen pontossággal jósolta meg a következményeket, elkövetkező éveket. Végül leleplezték az emléktáblát, Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművész alkotását, Balogh József öntőmester munkáját. /Nagy Botond: Volt, aki meg merte tenni... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./

Már hónapokkal ezelőtt jogerős ítélet született az egyház javára, azonban a nagyszebeni reformátusok még mindig nem kapták vissza elkobzott javaikat. Varró Sándor lelkipásztor szerint az arany és ezüst egyházi ékszerek visszaszolgáltatása helyett a Román Nemzeti Bank (BNR), illetve a Nemzeti Történelmi Múzeum május óta időhúzási taktikát alkalmaz. A nagyszebeni református egyházközség a 70–80-as években, a Szekuritáté nyomására kényszerült beszolgáltatni ékszereit. A múzeumhoz 1972-ben 83,47 gramm arany-, a bankhoz 1980-ban 137,40 gramm arany- és 1390 gramm ezüsttárgy került. „Számunkra ez nem bizonyos mennyiségű aranyat meg ezüstöt jelent, hanem annál sokkal többet: egyházközösségünk történelmének tárgyi emlékeit. Az ékszereket, valamint pénzt és kegytárgyakat több mint kétszáz évvel ezelőtt a templomot alapító harminc család adományozta” – mondta el a lelkipásztor. A többéves pereskedés során mind a BNR, mind a múzeum vezetői és jogtanácsosai azzal próbáltak érvelni, hogy az egyház jószántából szolgáltatta be ékszereit. Ráadásul, ők sokkal jobb feltételek mellett képesek megőrizni az ékszereket, mint a református közösség. A végleges törvényszéki döntés nyomán viszont mindkét intézmény vezetősége álláspontot váltott. „Most egy tárgyalóbizottság kinevezését kérték tőlünk, amit még májusban meg is tettünk. Azóta sajnos csend honol az ügyben. Ráadásul adománylevéllel szeretnék átadni a tárgyakat, ami ügyvédünk szerint nem állja a helyét, hiszen itt nem karitatív gesztusról, hanem egy törvényszéki ítélet végrehajtásáról van szó” – nyomatékosított Varró Sándor. Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja szerint a BNR már most készen áll visszaszolgáltatni az ékszereket. Nagy Ágnes szerint a két fél között mindössze levelezés történt, perre semmiképpen nem került sor. Nagy Ágnes állítását Varró Sándor egy vaskos bírósági dosszié bemutatásával cáfolta meg. /Szucher Ervin: „Biztonságban” a szebeni ékszerek? = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./

Az adatvédelmi törvény megszegése ellen tiltakoznak Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium néhány végzős tanulójának szülei. Az elmúlt napokban az osztályfőnökök fejléc nélküli, gépelt kérdőívet adtak át kitöltésre a végzős gimnazistáknak. A diákok és szülők szerint még a tanárok sem tudták, hogy ki és milyen célból gyűjti a személyes adatokat. A 2001/677-es adatvédelmi törvény szerint tilos etnikai és vallási hovatartozásról faggatni valakit. A rendelkezés értelmében léteznek kivételek is, de ilyen esetben a kérdezőnek kötelessége tudatni, hogy a válaszadás nem kötelező. Kiderült, hogy a megyei sorozóközponttól kérték a személyi adatokat. „Ennek az országnak nincs szüksége adatvédelmi törvényre, ha a hadsereg most is azt tesz, amit akar. Az is szomorú, hogy az iskolaigazgatók gondolkodás nélkül bokáznak a katonatisztek előtt, ahelyett, hogy szót emelnének a törvénytelenség miatt” – adott hangot felháborodásának az egyik bolyais tanuló édesapja. Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója elmondta: most érkezett haza külföldi útjáról, így a sorozóközpont kérdőíveiről nem tudott. A Bolyaiban történt visszaélésről Albertini Zoltán megyei főtanfelügyelő-helyettes is a Krónikától értesült. Elmondta: tájékoztatást fog kérni a sorozóközponttól és leállítja az adatszolgáltatást. Az eljárás ellen a Pro Europa Liga is tiltakozni készül. Cristian Cristea, az ombudsmani hivatal sajtóosztályának képviselője megrökönyödve szerzett tudomást a kérdőívekről. Cristea elmondta: Marosvásárhelyen már történt hasonló eset. A Pro Europa Liga jelezte idén nyáron, hogy a rendőrségen olyan formanyomtatványokat használnak, amelyeken nemzetiségi és vallási hovatartozásra vonatkozó kérdések is szerepelnek. Akkor a nép ügyvédje felszólítása után kicserélték ezeket a nyomtatványokat. A Maros megyei sorozóközpont illetékesei nem tudtak érdemben válaszolni az ombudsman kifogásaira. /Szucher Ervin: Nemzetiséget firtató ívek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./

Nem született végleges döntés arról, kié lehet az egykori marosvásárhelyi Református Kollégium. A bukaresti Legfelsőbb Bíróság ugyanis nemrég megsemmisítette a Maros megyei táblabíróságnak a városháza javára hozott döntését, és újratárgyalásra küldte vissza az iratcsomót. Így jövőben újrakezdődhet a pereskedés a Bolyai Farkas Gimnáziumnak helyet adó épületért. Az Országos Restitúciós Bizottság visszajuttatta ugyan a református egyháznak a Református Kollégium épületét, de Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a táblabíróságon támadta meg a döntést. Dorin Florea a marosvásárhelyi önkormányzat nevében, de annak tudta és felhatalmazása nélkül indított pert az Országos Restitúciós Bizottság döntése ellen, amelyet alapfokon megnyert. A marosvásárhelyi városi tanács RMDSZ-es tagjai még a tavasz folyamán írásban tiltakoztak a polgármester eljárása ellen. /Szucher Ervin: Bolyai-per: újratárgyalják a restitúciós kérést. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./

Végképp le kell mondania az Erdélyi Református Egyházkerületnek a szászvárosi kollégium épületéről. Az erdélyi szórványmagyarság egyik legrégebbi iskolája, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet létrehozó Kún Kocsárd gróf által is támogatott Hunyad megyei kollégium visszaszerezhetetlen. Az iskolát 1926-ban, máig sem tisztázott körülmények között vásárolta meg a református egyháztól a román állam. A szászvárosiak úgy tudják: az állam kikényszerítette a kollégium adásvételét. „Nincs mit tennünk, egyetlen hazai bíróságon sem lenne esélyünk, de talán még Strasbourgban sem járnánk sikerrel” – fejtette ki Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület jogásza. Időközben a hatalom minden Kún Kocsárdra utaló emléket kiirtott az iskolából. Előbb a református kollégium szellemi és anyagi támogatójának 1910-ben felállított szobrát távolították el. Az iskolában az 1960-as évek végétől csak román nyelven folyik az oktatás. Kún Kocsárd szobra helyét Aurel Vlaicu és repülője vette át a talapzaton. A városban sem tér, sem utca nem viseli egyik mecénás nevét sem. Kún Kocsárd algyógyi, nehezen megközelíthető sziklasírját többször meggyalázták. A református püspökség mindössze az iskola bentlakását, a valamikori református árvaházat igényelhette vissza, azonban az Országos Restitúciós Bizottság még nem hozott döntést ebben az ügyben. /Szucher Ervin: Csak románul tanítanak az egykori református iskolában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

Törvénytelenül járt el a Maros megyei sorozóközpont, amikor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai számára olyan kérdőíveket küldött ki, amelyeken etnikai és vallási hovatartozásukat is be kellett jelölniük, Georgeta Basarabescu, az országos adatvédelmi hivatal munkatársa közölte a Krónikával. Mint ismeretes, október végén tanáraik olyan kérdőívek kitöltésére kérték a Bolyai diákjait, amelyekben szerepelt a nemzetiségi és vallási hovatartozást firtató rovat is. Mivel a kérdőívekről hiányzott az adatgyűjtő intézmény neve és célja, több diák és szülő megtagadta a nyomtatvány kitöltését, a Pro Europa Liga emberjogi hivatalának munkatársa, Haller István pedig tiltakozást juttatott el az ombudsmani hivatalba. Az ombudsmani intézményben megdöbbentek a hír hallatán. /Szucher Ervin: Törvénytelen adatgyűjtés a Bolyai-gimnáziumban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

Kecskés Mihály egyetemi tanár, a Magyar Professzorok Világtanácsának elnöke kifejtette: „Ha minket mindig csak az anyagiak vezéreltek volna, már rég nem Magyarországon tanítanánk vagy kutatnánk.” Az agyelszívás erdélyi szemszögből rendkívül súlyos jelenség. Azonban nagyon sok diák, oktató vagy akár professzor Magyarországot csak ugródeszkának használja: ők a távolabbi tájakat, az anyaországi bérezésnél lényegesen jobb fizetéssel kecsegtető nyugati országokat választják. Az utóbbi időben a Kárpátaljáról Magyarországra érkezett háromszáz orvos hetven százaléka már valamelyik nyugat-európai ország klinikáján dolgozik. Tehát nem Magyarország zsákmányolja ki a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az itteni magyarság egy bizonyos rétege szeretne magának más életkörülményeket teremteni. Amikor Kecskés Mihály több mint négy évtizeddel ezelőtt, 1964-ben elnyerte a sydneyi egyetem ösztöndíját, a tizennégy hónapos ott-tartózkodás után az ausztrálok természetesnek tekintették, hogy ott maradjon. Ugyanígy történt húsz évvel később, amikor osztályvezetői állást ajánlottak fel Oxfordban. Azonban Kecskés Mihály számára természetes volt a hazatérés. Mára viszont ez a szemlélet teljesen megváltozott. Aggasztó, hogy Magyarországon – éppen az agyelszívásnak tulajdoníthatóan – bizonyos területeken felére vagy akár harmadára csökkent a professzori gárda. És miként legyen utánpótlás, ha az ő tizenhárom doktorandusa között is több olyan határon túli magyar van, aki saját otthonában a doktori címmel is csupán harmincezer forintnak megfelelő pénzösszeget keresne? A vasfüggöny eltűnt, az életvitel megváltozott. A magyar szakembereket világszerte szívesen látták és látják ma is. Az eltávozók igyekeznek helytállni, és a lehető legmagasabb szinten teljesíteni. Magyarországon mintegy harminc százaléka „hiányzik” az orvosoknak, s a legjobban képzettek néhány év múlva nyugdíjba vonulnak. Jelentős eredmény, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsának sikerült „felleltároznia” a világ öt földrészén élő magyar professzorokat. A Magyar Professzorok Világtanácsának ernyőként fogja össze a magyar szellemi tőke jelentős részét képviselő magyarországi és a Föld különböző országaiban élő magyar egyetemi tanárokat, fórumot biztosít a felsőoktatás és tudományos kutatás fejlesztése terén kifejtett intenzív együttműködésükhöz. A környezetvédelem és az informatika mellett kiemelt feladatnak tekintik az anyanyelv ápolását is. Ez azért vált szükségszerűvé, mert az utóbbi évtizedben a magyar nyelvű szakelőadásokban egyre több idegen – főként a divatosnak számító angol – kifejezés jelent meg. Kecskés Mihály biológus, a budapesti Szent István Egyetem tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudományos testületének elnöke. Vizi E. Szilveszter javaslatára 1997-ben választották a Magyar Professzorok Világtanácsának elnökévé. Az MPV a világ öt kontinensén és negyven országában élő mintegy 2100 magyar nemzetiségű egyetemi tanárt tart számon. A professzor kezdeményezésére szervezték meg 1997-ben a Kárpát-medencei Magyar Professzorok Első Találkozóját, majd fél évre rá a Magyar Professzorok Első Világtalálkozóját. /Szucher Ervin: Magyar kutatók exodusa – és hazatérése. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./

Gyakori igazgatócserék, lemondások és elbocsátások után normalizálódni látszik a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ élete. Az elmúlt hét végén rendezett ötéves születésnapon az derült ki, hogy a ház egyre inkább kezdi betölteni eredeti szerepét. „Mára nemcsak a kálvinizmus, hanem a magyar kultúra egyik legfontosabb bástyájává nőtte ki magát” – mutatott rá a központ megálmodója és létrehozója, Csiha Kálmán nyugalmazott püspök. A diakóniai otthonban ma már három intézmény – a Református Asszisztensképző Főiskola, a most induló otthoni beteggondozó szolgálat és maga az étteremmel és szálláshelyekkel rendelkező Bod Péter Központ – működik, ezenkívül számos egyházi és világi tevékenység színhelye. A társadalmi és művelődési rendezvények, konferenciák, bálok, kiállítások szinte egymást követik. A marosvásárhelyi diakóniai és tanulmányi ház öt évvel ezelőtt a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központ mintájára készült. Az EREK akkori püspöke, Csiha Kálmán nyugat-európai és tengerentúli gyűjtőkörútra indult, abbó építették az ingatlant. A nyugalmazott püspök a ház jelenlegi igazgatója, Ábrám Zoltán Bod Péter-emlékplakettel tüntette ki. A központban Új kihívások az otthoni beteggondozó szolgálatban címmel konferenciára került sor. Előadások hangzottak el a diakónusok tevékenységéről, az egészségbiztosításnak az otthon gondozottakra vonatkozó rendelkezéseiről, a Caritas otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységeiről és a Diakónia Keresztyén Alapítvány működéséről. /Szucher Ervin: Egyházi és kulturális bástya. Ötéves a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./

„Évtizedekkel ezelőtt úgy jöttünk ide, hogy kis idő múlva valahogy csak hazamegyünk. Aztán a nők férjhez mentek, a férfiak megnősültek, s szinte valamennyien itt ragadtunk” – kezdett az alig néhány száz fős Rimnicu Vilcea-i magyarság modern kori történetébe Stanescu Szabó Anna, az RMDSZ Valcea megyei szervezetének elnöke. Az iparosítás korszakában az ókirálysági városba sodródott magyaroknak nehéz volt megőrizni nemzeti identitásukat. Sokan beolvadtak, és hallani sem akarnak eredetükről. Akik vállalták nemzeti hovatartozásukat, ’89-ig jóformán nem is tudtak egymásról. Az együvé tartozás örömét az RMDSZ és a református egyház 1990 utáni megalakulása villantotta fel. Sokan megjelentek a székházban, bemutatkoztak, megkapták a magyar igazolványt, és azóta sem látta őket senki. Sokan nem tudták egymásról, hogy magyarok. Csorbai Lorándnak, a református gyülekezet új lelkipásztorának a 120 kilométerre lévő Craiovára és az annál is távolabb fekvő bányavidékre, Tirgu Jiura és Motrura is kell ingáznia. A nagyobb gondot az anyagiak jelentik, egy ilyen kis egyházközség nehezen tartja el a papját. Sikerült testvérkapcsolatot létesíteniük a Szeben megyei Vízakna reformátusaival. Az istentiszteleteket mintegy húszan látogatják, ünnepnapokon viszont kétszer ennyien is összegyűlnek a szász evangélikusoktól bérelt templomban. A római katolikus vallású magyarok a katolikus templomba mennek imádkozni, ha viszont anyanyelvüket akarják hallani, ide jönnek. A római katolikus pap, Balint Ioan nem beszél, nem is imádkozik magyarul. A református egyház és az RMDSZ Rimnicu Vilceán nem csupán szellemi és érdekvédelmi űrt tölt be, hanem valóságos kovásznak nevezhető. Máig sem tudják pontosan, hány magyar él a városban, mert a statisztikai hivatal nem hajlandó adatokat szolgáltatni. A 2004-es választásokon több mint hétszázan adták voksukat Valcea megyében az RMDSZ képviselőjelöltek listájára. A város magyarsága az evangélikus egyháztól bérelt székházban szokott hetente összejönni. /Szucher Ervin: Az újra felfedezett identitás. Sokáig nem is tudtak egymásról a Rimnicu Vilcea-i magyarok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

Kihagyta Tőkés László nevét Wass Albert egyik novellájából a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó. Tőkés történelemhamisításként értékelte az esetet, azonban Káli Király István kiadóigazgató és Nagy Pál szerkesztő a műfaji tisztaságra törekvéssel indokolta azt. A Bodzás-atyai kőtemplom című, kötetben először napvilágot látott novellájában Wass Albert a romániai kommunista rezsim kisebbségellenes politikájáról és a falurombolásról írt. A Valaki tévedett című háromkötetes novellagyűjteményben megjelent írása helyszínéül az író egy Bodzás-Atya nevű, képzeletbeli erdélyi falut választott. A települést az évszázadok során sok megpróbáltatás érte, és végül Ceausescu földgyalui ítélték halálra. A kőtemplomba zárkózott papot a hatalom pribékjei elfogták, elverték, és egy erdőszéli fához kötötték, hogy onnan nézze végig az ősi templom pusztulását. Isten házának ledöntése után az erdő szélén már csak az elvágott kötelet találták. „Fél évre rá egy másik pap, Tőkés László, kirobbantotta a forradalmat, mely elsöpörte a diktátort és felszabadította a román népet. De hiába volt ez a fölszabadulás magyar pap kezdeményezése, a hárommilliónyi erdélyi magyart mégsem szabadította föl” – áll Wass Albert eredeti kéziratában, melynek nyomtatásban megjelent változata már nem tartalmazza Tőkés nevét. A történtekkel kapcsolatosan Káli Király István, a kiadó igazgatója úgy vélekedett, hogy Nagy Pál helyesen járt el, amikor a kötet szerkesztőjeként törölte Tőkés László nevét. „Publicisztikai fogás nem illik egy novellába. Szerkesztőként Nagy Pál ezt próbálta feloldani” – nyilatkozta. Szakáll Zoltán szerzői jogi szakértő szerint a szerkesztő csak akkor változtathat az eredeti szövegen, ha arról előzetesen az örökösökkel egyeztet. Káli Király István elmondta, ilyen kitétel nem szerepel a szerződésben. A Krónika felvetésére, miszerint az ügynek politikai háttere lenne – Markó Béla RMDSZ-elnök a Mentor Kiadó részvényeinek 22%-át mondhatja magáénak –, Káli Király István kifejtette: „Semmi köze az egészhez, különben Markó Béla életében két sort sem olvasott Wass Alberttől, nem tartja jó írónak.” Tőkés püspök rámutatott: „Ez az eset tökéletesen beleillik az utóbbi tizenhat év történelemhamisítási képletébe, azonban többletet is hordoz. Mégpedig azt, hogy magyar részről történik. Fájdalmas, hogy egy Wass Albert műveivel sáfárkodó kiadó ilyesmire vetemedik.” /Rostás-Péter Emese, Szucher Ervin: A fikció, az aktualitás és a cenzúra. Törölte Tőkés László nevét egy Wass Albert-novellából a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Továbbra is akadozik az egyházi ingatlanok restitúciója Marosvásárhelyen. A református egyház egyik rendkívül értékes, főtéri ingatlana visszaszerzéséért kész a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni – nyilatkozta Lakatos Péter, a marosvásárhelyi református egyházközségek kuratóriumának elnöke. Az Országos Restitúciós Bizottság kedvezőtlen elbírálása után a tíz marosvásárhelyi református egyházközség kuratóriuma peres úton próbálta visszaszerezni a Rózsák tere 19. szám alatt álló ingatlant. A legfelsőbb bíróság azzal utasította el a reformátusok fellebbezését, hogy a főtéri ingatlanért az egyház egy másik épületet kapott. „1977-ben lemondtunk a főtéri épületünk másik feléről, ahhoz, hogy egy másik, szintén saját ingatlanunknak kapjuk vissza az ötven százalékát. Most pedig úgy állítják be, hogy mi megkaptuk azt, ami minket illet. Volt két ingatlanunk, s abból maradt egy” – jelezte Lakatos Péter. A református egyház még az előző kormány idejében kapta vissza Marosvásárhelyen a Szentgyörgy utcai volt leányiskola épületét. Csak az épület utca felőli részt vehették birtokba, a városháza és az iskola vezetősége hallani sem akar arról, hogy az udvar felőli részt átadja. Évekig nem fizettek bért, a vízdíjba nem pótoltak semmit, szerződést sem akartak kötni. Ennél is bonyolultabb Marosvásárhelyen az Ifjúsági Keresztyén Egylet egykori székházában helyet kapott bábszínház esete. Az épületet kormányrendelettel 2000 decemberében adták vissza, de Ioan Toganel egykori prefektus, a Maros Megyei Tanács jelenlegi jegyzőjének akadékoskodása nyomán a református egyháznak azóta sem sikerült birtokba vennie.. /Szucher Ervin: Viszontagságos restitúció. Akadozik a marosvásárhelyi református egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./

Száz évvel ezelőtti arculatát nyerheti vissza Székelyvécke. A Maros megyei kistelepülés ingatlanjainak megújulásától a környékbeli faluturizmus fellendülését is várják, ami a mindössze 862 lelket számláló falunak a jövőt jelentheti. Magyarországi családok parasztházak felvásárlásába és újjávarázslásába kezdtek a községközpontban. Az összeomlásra ítélt, elhagyatott, 100 vagy akár 150 éves épületek alig néhány hónap leforgása alatt új, mégis hagyományos arculatot kapnak. A falubeliek hálával emlegetik Birtalan Ákos nevét, aki a Ciorbea-kabinetben kilobbizta a Gyulakutától Vécke irányába haladó út első 800 méterének leaszfaltozását. /Szucher Ervin: Élő skanzenhez hasonlító székely falu. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

A román polgármestereket hibáztatják a Maros-Mezőségi Kistérségi Társulás kudarcáért. A régió magyar elöljárói remélik, hogy a közeljövőben mégis sikerül jogi személyiséget szerezni az egyesületnek. Brassai Zsombor, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke – aki jelenleg a Székelykövesden bejegyzett Pro Regio Egyesületet irányítja – elmondta, hogy azok az elöljárók, akik a 2004-ben rendezett, első ülésen még igent mondtak, időközben pártot váltottak. A Székelykövesdre kiköltözött Kelemen Atilla sokat segítette a térséget. A Marosvásárhellyel összenőtt Marosszentkirályon még a közigazgatási törvény betartását is leszavazta a helyi román többségű tanács. Miután a faluba költözött Markó Béla támogatásával sikerült új községházát építeni, a település elöljárói leszavazták az épület homlokzatára szánt kétnyelvű felirat kifüggesztését. Amikor néhány évvel ezelőtt a Kárpát-medencei Szentkirályok első találkozóját szervezték, egy kifüggesztett magyar zászlóért és egy kiplakátolt Szent István-koronáért meghurcolták a nagy-romániás tanácsosok, emlékezett Kádár György, a községközpont alpolgármestere. A székely-mezőségi térségben három erős szervezet is működik: a 2002-ben létrejött Pro Regio a Kéve című kistérségi hetilapot adja ki, a másik két egyesület és alapítvány gazdagabb megvalósítást mondhat magáénak. A Mezőmadarasért Fejlesztési Egyesület alkotótáborokat szervez, idéntől pedig hangszertábor rendezésére készül. A Mezőpanitban bejegyzett Monográfia Alapítvány a hagyományőrzés mellett évi tíz-tizenöt pályázattal bombázza a Communitast és az anyaországi közalapítványokat. Július 22-én szervezik meg Mezőpanitban az első székely-mezőségi hagyományőrző folklórtalálkozót. /Szucher Ervin: Összefog a székely-mezőségi régió. = Krónika (Kolozsvár), júl. 19./ Brassai Zsombor, a Pro Regio Egyesület elnöke szerint a megrendezendő fesztivál és az új régió immár a jövőt jelképezi. A létrejött Székely-Mezőségi Régió Sámsondtól Mezőmadarasig fedi le a településeket, Marosszentkirályt is beleértve, ugyanakkor magyar kulturális térséget jelöl, nem közigazgatási régiót. A helyi önkormányzatok segítségével három civil szervezet, illetve az RMDSZ mezőcsávási és mezőbándi szervezete rendezi a fesztivált. A Kéve című hetilapot 1500 példányban terjesztik. A gróf Bethlen Anikó elnökletével működő civil szervezet, a Mezőmadarasért Fejlesztési Egyesület öt vendégszobás, konferenciateremmel rendelkező székháza nemrég épült fel, és idén immár az ötödik képzőművészeti alkotótábort szervezik, tájékoztatott Szabó Izolda igazgató. Szabó Levente, Mezőcsávás polgármestere szerint a községben az utóbbi tíz évben semmilyen kulturális rendezvényt nem tartottak. Ezért nemrégiben két tánccsoportot hoztak létre, felépítették a sportcsarnokot, felújítottak, illetve újjáépítettek három kultúrotthont, Szabédon bevezették az ivóvizet. Ez a térség még nem a Mezőség, már nem a Székelyföld, lóg valahol a közigazgatási, önazonossági éterben. /Nagy Botond: Székely-mezőségi hagyományőrző találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./

A Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett székelyföldi biciklitúra az autonómia népszerűsítését szolgálja. A több mint egy hete tartó túrán a bicikliseket általában rokonszenvvel fogadták, de Marosvásárhelyen a rendőrség megakadályozta, hogy a városban megálljanak, és szórólapokat osztogassanak. A kerekező ifjakat a közlekedésrendészet és a közösségi rendőrség illetékesei várták a város határában. megtiltották a szórólapok osztogatását. A rendőrök arra hivatkoztak, hogy előzőleg nem kértek engedélyt a szórólapok osztogatására. A rendőrök becsomagoltatták az „Autonómiát!” feliratukat, amelyet rendszerint két kerékpározó kifeszítve vitt a településeken. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusában tartott sajtótájékoztató sem volt felhőtlen, a jelen lévő román sajtó részéről érzékelhető volt az ellenszenv. Sepsiszentgyörgyön Czimbalmos-Kozma Csaba RMDSZ-es alpolgármester, Antal Árpád RMDSZ-képviselő és Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke biciklizett együtt a MIT fiataljaival. A város bejáratánál mintegy 40 sepsiszentgyörgyi csatlakozott a kezdeményezőkhöz, majd „Autonómiát a Székelyföldnek!” kiáltásokkal vonultak végig a városon, és szórólapokat osztogattak a járókelőknek. Sándor Krisztina elmondta: erdélyi körútjuk során a legnépesebb és leglelkesebb fogadtatásban Sepsiszentgyörgyön részesültek. /Jánossy Alíz, Kovács Zsolt: Tiltott „autonómiabiciklizés”. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./ A Maros megyei rendőrség szóvivője kijelentette: semmit nem tud az autonómiáért biciklizőkről. A közlekedésügyi osztályt vezető Viorel Cazan viszont elmondta: ő ragaszkodott a forgalmi szabályok betartatásához. – Zavarnák a forgalmat, nyilatkozta Cazan. /Szucher Ervin Livia Popa: A forgalmat zavarták a biciklisek? = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

Idén újra kikerül a Kazán-szoros baloldali sziklafalára az a márványtábla, amely a Duna szabályozását kezdeményező gróf Széchenyi Istvánnak hivatott emléket állítani. Az eredeti, mintegy tíz négyzetméteres tábla, akárcsak a sziklába vájt egykori Széchenyi út a vaskapui vízi erőmű megépítése után a felduzzasztott folyam mélyére került. A Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet tagjai tavaly már elhelyeztek egy kis méretű táblát, de ismeretlen tettesek néhány hét után – a román, magyar és Széchenyi-zászlóval együtt – eltávolították. „Azon a tízezer forinton ne múljék, mi az idén is kihelyezünk egy kisebb méretű táblát. De erről lényegében a hatóságoknak kellene gondoskodniuk” – magyarázza Varga István, a Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet ügyvezető alelnöke. Elmondta, hogy az 55x35 centis márványlapba annak a hatalmas táblának a szövegét vésették, amely a víz alá került. Gesztusukkal Széchenyi István előtt kívántak tisztelegni. A sziklafalat, melyre a táblát rögzítették csak a vízből lehet megközelíteni, egy hónap alatt mégis nyomtalanul eltűnt. „A szorosban nem ez az egy, pusztulásra ítélt emléktábla; mi a többinek a sorsát is felvállaltuk” – mondja Madaras Lázár, Mehedinti megye néhány hónappal ezelőtt lemondott prefektusa. Elszomorítónak tartotta, hogy a helyi románok közül kevesen ismerik a környék valós történelmét. Sokan nem tudják, hogy Mehedinti megyeszékhelyét, a ma Drobeta Turnu Severinként ismert Szörényvárt egy magyar szerzetesrend létesítette. Ezt idézi a város címerében található kereszt is. Ezeket a részleteket szerencsére a megyei múzeumban el is mondják a látogatóknak – jegyezte meg Madaras. – A Duna mentén kígyózó vasutat is a magyarok építették. 1860-ban Szörényvár lakóinak több mint fele német ajkúnak vallotta magát, de a magyarság számaránya is 20 százalék fölött volt. A románok aránya 10 százalék alatt maradt, a kiegyezéskor is alig érte el a 15 százalékot. Szörényvár mára jószerével színromán településsé vált. Madaras betegnyugdíjba vonulásával az a néhány tucat al-dunai magyar is elárvult. Lászlóvára határában most is ott áll az óriási méretű Baross-tábla, mely öles betűkkel hirdeti: „Az Aldunai vaskapunak és a többi zuhatagnak az MDCCCLXXXVIII évi XXVI t. czikkelye által elrendelt szabályozása megkezdetett I. Ferencz József uralkodása alatt Gróf SZAPÁRY GYULA miniszterelnök idejében BELLUSI BAROSS GÁBOR kereskedelemügyi miniszter által MDCCCLXXXX (1890) évi szeptember XV-én. Isten áldása legyen e művön és megalkotóin.” A vasminiszternek is emlegetett Baross Gábor közlekedési miniszter Széchenyi örökébe lépve az Al-Duna szabályozásának és a gőzhajózásnak volt a szorgalmazója. Új-Moldova mellett a hegyoldalban egy másik emléktábla is megmaradt. Kopott betűkkel hirdeti, hogy a Vaskapu szabályozását már 1890-ban megkezdték Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége alatt. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es tábla Erzsébet királynénak állított emléket. Nisztor szerint a víz teljesen tönkretette. Szinice falu közelében a Duna medrében három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építményt fedezhetünk fel. Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint, több al-dunai várhoz hasonlóan Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízben állnak, magas vízálláskor teljesen ellepi a folyam a legalacsonyabbat. Alacsony vízállásnál azonban le is lehet sétálni a tornyokhoz. 22 kilométerrel feljebb, Drenkovánál a vízben állnak Drankó várának a romjait. A Szörényi-Bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg lerombolták. A modern vonalú orsovai római katolikus templom falára 2004. május elsején került fel az a márványtábla, mely a magyar korona történetének e településhez kötődő részletére emlékeztet. „A Szent Korona Orsovánál volt 1849-től 1853-ig elrejtve. Az elásatás helyén, a Szent Korona ittlétének emlékére 1855-ben Koronakápolnát építettek. A kápolna a Duna vize alá kerülvén, emlékül a koronát tisztelők ezen táblát állították” – olvasható a márványlapon. A koronázási jelvényeket 157 évvel ezelőtt éppen augusztus 17-én rejtették el a Szemere Bertalan miniszterelnök vezette menekülők. A korona rejtekhelye fölé immár I. Ferenc József császár emeltette a kápolnát. A Duna felduzzasztása nyomán ez az emlékhely is víz alá került. A nemzeti értékek ápolására Temesváron megalakult a Szent Korona Szövetség. Ennek a szervezetnek a kezdeményezésére helyezték az új templom falára a háromnyelvű emléktáblát. A Baross Gábor által létrehozott tanintézetben 1927-ig folyt magyar nyelvű oktatás. Ha újraindítanák, ma már nem lenne diák, aki magyarul tanulhatna falai között. A magyar jellegű emlékek a Duna süllyesztőjébe kerülnek, közben Orsova mellett egy sziklatorony Decebal dák uralkodó hatalmas szobrává alakul. A műalkotás magassága 40, szélessége 25 méter. Az alkotás félkész állapotban várja befejezését. A munkálatokat a leggazdagabb románként emlegetett Josif Constantin Dragan pénzeli. A szekuritátés, korábban vasgárdista múlttal vádolt üzletember pénzhiányra hivatkozva állította le a kőfaragókat. /Szucher Ervin: Magyar emlékek az Al-Dunán. Víz alá kerültek a Vaskapu Duna-szorosait hajózhatóvá tevő magyar államférfiak emléktáblái. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

Zeteváralján életmódtábor zajlott a normális és paranormális határán. Előadást tartott például a Kanadából érkezett reikimester. A megjelentek távol lévő barátjuknak energiát küldtek. Az életmódtáborba a normális gyakran összefonódik a paranormálissal. Itt olyasmik történnek, mint a MISA-soknál, jegyezte meg az újságíró. Győrfi Annamária, az életmódtábor szervezője elismerte, akadnak közös vonások, de szerinte a MISA és a mozgalom külföldre menekült szellemi vezetője, Gregorian Bivolaru sokat ártott a szép és jó eszmének. Győrfi Annamária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárnője, aki anyagi ellenszolgáltatás nélkül immár negyedik éve szervezi az erdélyi életmódtábort. Kanadából, Franciaországból, Magyarországról és Erdélyből sereglettek össze az egymást régi barátként köszöntő ismerősök. Számukra természetes hinni az inga kilengéseiben, az öngyógyászat erejében, a kozmikus üzenetekben, a szellemvilág munkálkodásában, a homeopátia lehetőségeiben, a szellemek felküldésében vagy a világvége pontos időpontjában. Az egyik táborlakó pálcájával beméri, hogy a nála jelentkezőnek milyen egészségi bántalmai lehetnek. /Szucher Ervin: „Világunkból majd csak a jók maradnak” Zeteváraljai életmódtábor a normális és paranormális határán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) besúgóinak listáját kéri a Pro Europa Liga – jelentette be Smaranda Enache, a szervezet társelnöke, aki a SRI-hez fordult, hogy saját jelenkori dossziéjáról is tudomást szerezzen. Az SRI azonban titkosnak minősítette a kért információkat. Ezek után Smaranda Enache nem tudhatta meg, hogy megfigyelés alatt áll-e vagy sem, illetve telefonját lehallgatják-e. Szerinte nem elegendő, hogy a politikum által létrehozott átvilágítótestület – teljesen szubjektív és szelektív módon – mindössze a szekus besúgók nevét hozza nyilvánosságra. A liga vezetője hangsúlyozta, hogy az átvilágítóbizottság tagjainak egyénre szabott döntéseket kellene hozniuk. „Szervezetünk határozottan visszautasítja a kollektív bűnösség elvét. Mindenkit külön, de azonos szabályok szerint kellene vizsgálni” – vélekedett Smaranda Enache. A Pro Europa Liga társelnöke szerint a volt szekusoktól és besúgóktól meg kell vonni a több tíz millió lejes nyugdíjat, az adókedvezményeket, az állami kitüntetéseket. Smaranda Enache megerősítette Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd felvetését, miszerint a romániai magyar kisebbség tagjait fokozottan figyelte a Szekuritáté. „A hatalom úgy tekintett a magyar kisebbségre, mint valami belső ellenségre, akit tanácsos ellenőrzés alatt tartani” – fejtette ki a szervezet társelnöke, aki ezzel magyarázza a magyar nemzetiségű besúgók meglehetősen magas arányát. Törvénytelen és fölösleges adatgyűjtést végez a Védelmi Minisztérium – állítja Haller István, a Pro Europa Liga keretében működő Emberjogvédelmi Iroda vezetője. A hatóságok olyan kérdőív kitöltésére kötelezik a sorozásra behívott, a katonai kötelezettség alól már mentesült fiatalokat, melyben az általános adatokon kívül személyes kérdésre is kíváncsiak. Ilyen például az a kérdés, amely az illető külföldi tartózkodásainak dátumát és célját firtatja. /Szucher Ervin: Smaranda Enache: adják ki a SRI besúgóit is. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./

Marosvásárhelyen tartotta jubileumi erdélyi turnéja első koncertjét a Kaláka együttes. A Kossuth-díjas magyarországi zenekar huszonöt éve lépett fel először Erdélyben, az évforduló alkalmával szervezett körút során Székelyföldön, majd Kolozsváron és Nagyváradon is koncerteznek. A Kaláka testvérpárjával, Gryllus Vilmossal és Gryllus Dániellel beszélgettek a lap munkatársai. Az 1981-es koncertek nemcsak az erdélyi közönség számára maradtak emlékezetesek, de számunkra is, beszéltek a kezdetről. Az 1989 előtti időszakban többször is vissza szerettek volna jönni, de a hatóságok nem engedték. – A Kaláka a klasszikus és a népi hangszerek híve. /Kiss Dénes, Szucher Ervin: Megzenésített versek a gyerek nőttére. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./

Lábnikon a gyermekek magyar iskolaként mutogatják a nemsokára átadásra kerülő épületet, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) közösségi házként határozza meg annak rendeltetését. Hegyeli Attila, a Csángó Oktatási Program vezetője közölte: a közösségi háznak többnek kell lennie egy iskolánál. Ide nemcsak a gyerekeket, hanem az anyanyelvű kultúrára szomjazó felnőtteket és öregeket is szívesen várják. Pusztina, Frumósza és Csíkfalu után Lábnik a negyedik település, ahol a csángómagyar szervezet közösségi házat épít. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) állami támogatás nélkül, adakozó magyarországi és nyugat-európai cégek és magánemberek segítségével próbálja megvalósítani a tervét Lábnikon. A Bákótól mintegy 30 kilométerre délkeletre fekvő településen a szövetség 2003 óta oktatja a magyar nyelvet. Az első évben húsz gyerekkel kezdték az iskolán kívüli foglalkozásokat. 2004-től már a helyi állami iskolában is anyanyelvként tanítják a magyar nyelvet, és a falu gyermeklétszámának csaknem 90 százaléka jelentkezett a magyarórákra. „Az összes Bákó megyei település közül itt értük el a legjobb arányt. Ez konkrétan 102 gyereket jelent, de a tanárok jelezték, hogy gyakran több gyerek ül az osztályteremben a magyarórán, mint ahánynak a szülei kérvényt tettek le a tanfelügyelőségre – magyarázza Hegyeli Attila. Most egy új lelkész került a faluba, aki eddig a Bánságban szolgált. Vele jó a kapcsolatuk. A tervek szerint a 150 négyzetméteres alapterületű nagyteremmel és a tanároknak szánt szolgálati lakásokkal ellátott közösségi házat október végén kellene átadnia a Palló Pál Rémusz által vezetett építkezési vállalatnak. Lábnikon a székelykocsárdi származású Orbán Attila és a Magyarországról érkezett Sütő Zsuzsa irányítása alatt a gyerekek játszva ismerkednek meg kultúrájukkal, hagyományaikkal, népszokásaikkal. A lábniki gyerekek azért is emlegetik magyar iskolaként az avatás előtt álló épületet, mert nagyszüleiktől hallhatták, hogy a falu népe ezelőtt egy fél évszázaddal már épített magának magyar iskolát. 1951-ben 140 tanuló járt ebbe az iskolába, ahol négy tanítónő oktatott. Az anyanyelvű óvodában egy magyar óvónő harminc gyerekkel foglalkozott. Az 1930-as népszámláláskor Lábnik falu 615 katolikusából 608 vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Bár a hatalom mindent megtett, ez az arány az 1992-es népszámlálásra sem módosult. Ekkor a 941 lakosból 904-en voltak római katolikusok, s valamennyien ismerték és beszélték a magyar nyelvet. /Szucher Ervin: A negyedik közösségi házát építi a moldvai magyarság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége hetente két alkalommal, három-három magyarórát tart tucatnyi gyereknek immár Bákóban is, a Ion Luca Általános Iskolában. Jelenleg tizenegyen járnak Hegyeli Attila óráira. Hegyeli szerint a moldvai csángó falvakhoz képest – ahol az idősebb korosztály mégiscsak ápolja anyanyelvét és kultúráját – a 175 ezres lakosú Bákóban szinte minden csángómagyar asszimilálódott. „Szinte nincs olyan hét vagy akár olyan nap, hogy a négy bákói napilap közül valamelyik ne támadná a szövetségünket vagy a magyarságot. Alig adták be nyolc szülő kérvényét a bákói tanfelügyelőséghez, másnap valamennyiüket megkereste a helyi román sajtó, és valósággal kérdőre vonta őket. Szerencsére a gyalázkodó cikkek nem tántorították el döntésüktől. A 15. század elején magyar huszita központnak számító Bákóban a lakosság több mint felét a magyarok alkották, még a 16–17. században is. Erről tanúskodik több misszionárius szerzetes, Bernardino Quirini 1591-ben, Petrus Deodatus Bakovic 1641-ben és Bartolomeo Basetti 1648-ban keltezett okirata. A moldvai magyarság legfontosabb városában a 17. században a román és magyar bírók és elöljárók még felváltva viselték a tisztséget. Jelenleg Moldvában 16 helységben oktatják a magyar nyelvet, köztük 14-ben immár anyanyelvi tantárgyként az állami iskolákban is. Tavaly 661 gyerek számára kérvényezték a szülők az iskolai magyarnyelv-órák bevezetését, ez a szám a 2006/2007-es tanévben 981-re emelkedett. /Szucher Ervin: Identitásukat is keresik a Bákóban élő csángómagyarok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

Október 24-én a KözPont néven megjelenő Maros megyei hetilap munkatársai sajtótájékoztatón ismertették elképzeléseiket. A két éve a standokon jelen levő Punctul román nyelvű hetilap tulajdonosai abban reménykednek, hogy vállalkozásuk néhány hónap múlva már kifizetődővé válik. /Új lap a piacon. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./ Lehetőleg politikamentes, kiegyensúlyozott hetilapot ígért lapbemutatón a Marosvásárhelyen megjelenő Központ főszerkesztője, Farczádi Attila. A közeljövőben négy-négy oldalas szovátai és nyárádszeredai melléklettel jelentkeznek. A Központ nem a Punctul magyar nyelvű fordítása lesz. A román tulajdonos kijelentette, vegyes házasságból származik, és semmiféle előítélete nincs a magyarsággal szemben. Nem kívánnak beleszólni a szerkesztésbe, ezt Farczádi Attilára és Máthé Évára bízzák. /Szucher Ervin: Új hetilap indult Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./

Az ördög művének nevezte az RMDSZ által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati társulást Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere. Kijelentette, hogy amennyiben a város magyar többségű önkormányzata megszavazza a gazdasági társuláshoz való csatlakozást, ő egyszerűen nem vesz tudomást a döntésről, és nem hajtja végre. Florea szerint a Székelyföld újjáélesztése olyan, mintha valaki Sarmizegetusán és környékén kikiáltaná az újraalakult Daciát. Vásárhely polgármestere a Demokrata Párt megyei elnökeként a közeljövőben körlevelet fog írni a régió összes elöljárójának. Ebben elmagyarázná a vidéki polgármestereknek, miként lehet társulási szerződés aláírása nélkül is uniós támogatáshoz jutni. A polgármesteri hivatal által rendezett hét végi integrációs fórummal kapcsolatosan Marosvásárhely két alpolgármestere, Csegzi Sándor és Bárczi Győző elmondta, hogy Dorin Florea őket nem vonta be a szervezésbe. A szervezéssel kapcsolatosan az önkormányzati képviselők véleményét sem kérte ki a város polgármestere. Az európai integrációról szóló fórum George Pruteanu, Aurelian Pavelescu, Mircea Chelaru és más politikai és egyházi méltóságok magyarellenes felszólalásaiba torkollott. /Szucher Ervin: Florea: ördögi társulás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

Marossárpatak központjában rozsdás kerítéssel körülvett gyomos területen áll az a hét faállvány, amely Miholcsa József köztéri szobrainak szolgál ideiglenes talapzataként. Magyaros Hunor vásárhelyi műépítész már évekkel ezelőtt elkészítette a magyar többségű falu szoborparkjának tervét, a pénzhiányra hivatkozó önkormányzat, azóta sem hagyta jóvá. A szoborpark a szemközti Teleki kastéllyal együtt a falu nevezetessége lehetne. Időnként turistabuszok állnak meg a központban, de az ide látogatóknak rövid időn belül csalódottan kell távozniuk. A kastély udvarába azért nem engedik be a csoportokat, mert ott öregek otthona működik; a látogatót a derékig érő gyom közepén faszerkezetre állított néhány történelmi figura fogadja. „Ha megengednék, hogy rendbe tartsam a parkot, én magam kaszálnám le a füvet” – állítja Miholcsa. Az egykor a református egyházhoz tartozó területet ugyanis a szomszédos tömbházban lakó rendőr használja, aki csak akkor kaszáltat, amikor a fű betakarításra érett. Többen is állítják, hogy a közelben lakó rendőr volt az, akit a magyar történelmi alakok zavartak. János Zsigmond szobrát nem sokkal az avatás után, a prefektúra felszólítására egy hét alatt el kellett távolítani, mert túl közel volt a kastélyhoz. II. Rákóczi Ferencet egy falubeli ifjú ittasan döntötte le. Az eszeveszett, tomboló férfi előbb a kocsma berendezését verte szét, majd a rendőrautót próbálta felborítani. „Ha ilyen izmos vagy, ne az autót, hanem a szobrot döntsd le!” – a szóbeszéd szerint így biztatta a falu rendőre az ittas férfit. A rendőr tagadja a vádat. Miholcsa a történtek ellenére ragaszkodik az eredeti ütemtervhez. E szerint tíz év alatt Erdély mind a húsz választott fejedelmét megmintázná. Jövőre Kemény Jánoson és Rhédey Ferencen a sor, hogy bekerüljön a marossárpataki panteonba. Miholcsa József 2000-ben költözött ki a Marosvásárhelytől mintegy húsz kilométerre fekvő községbe. Saját kezdeményezésből úgy döntött: alkotásaival megpróbálja szebbé, turisták számára vonzóbbá tenni a település központját. Első szobra 2001-ben került az akkor még teljesen kopár területre. A kőtalapzatra helyezett Szent Istvánt egy évvel később az eredetileg a kézdivásárhelyi laktanya elé tervezett lovas huszár szobra követte, amelyet a régi kultúrház elé helyeztek el. Az elmúlt öt évben rendre János Zsigmond, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Thököly Imre, Báthory István és I. Rákóczi Ferenc alakja népesítette be a teret. Bár a magyarországi és nyugat-európai „művészpiacon” Miholcsa József hasonló alkotás mintegy félmillió forintot érnek, a Sárpatakra telepedett szobrász soha egy fillért nem kapott a helyi önkormányzattól. /Szucher Ervin: Méltatlan emlékezés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./