Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Ödön
609 tétel
2016. március 21.
A magyar iskolák fenntartása egyre nehezebb
A magyar nyelvű oktatás és a magyar iskolák fenntartásáról tartott értekezletet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége március 19-én Nagybányán. Olyan térségek iskolaigazgatói, tanfelügyelői tárgyaltak a magyar iskolák helyzetéről és problémáik orvoslásáról, ahol egyetlen magyar iskola van a környéken.
Tizenegy megye – Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Máramaros, Hunyad, Szeben, Kolozs, Maros, Temes – képviselői tartottak beszámolót a magyar iskolák aktuális problémáiról, tevékenységükről. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke szerint „azért fontosak ezek a találkozók a szövetség számára, mert csak pontos információk és helyzetismeret birtokában tudjuk képviselni a különféle eltérő gondokkal küzdő helyi pedagógusokat, iskolákat, iskolaközpontokat”. 
A már ismert közhelyek pufogtatása közben kénytelen volt elismerni: „bizonyos folyamatokat nehezen tudunk megállítani, késleltetni, mint amilyen egyes helyeken az asszimiláció vagy a demográfiai fogyás”. Ez a kíméletes megfogalmazás valójában azt takarja, hogy míg a tömbvidékeken a magyarul tanulók száma a születések csökkenése miatt, addig a szórványvidékeken a román többségbe való beolvadás gyengíti és sorvasztja el a magyar iskolákat és az anyanyelvű oktatást. A vegyes házasságok szaporodása kimondottan gyorsítja ezt a folyamatot, bár erről kevés szó esik a közbeszédben.
Az értekezletet vezető Halász Ferenc, a pedagógusszövetség alelnöke összegezte az elhangzottakat és a problémákat. A jelenlevők döntése alapján a következő hetekben gyakorlati megoldásokat, konkrét tennivalókat is megfogalmaznak a pedagógusok és politikusok számára egyaránt a következő gondok orvoslására: gyermektoborzás, pedagógusok biztosítása, ahol szükséges, finanszírozási problémák elemzése, szakoktatás kérdése, tehetséggondozás.
Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő – aki soha nem tanított, sosem volt gyakorló pedagógus, képesítése sincs hozzá – a szórványoktatás minőségét bírálta, mintegy beismerve, hogy noha pártja, az RMDSZ teljesen rátelepedett ezeken a vidékeken az oktatásra, érdemben nem volt képes emelni annak színvonalát. itthon.ma/civilifi
2016. március 24.
Értékfeltáró munkát kezdenek Réven
Kulturális települési értéktárakat hoznak létre az elkövetkezendő hónapok során egy olyan, határon átnyúló projekt keretében, melyben Rév Hajdúszoboszlóval közösen vesz részt.
A projekt részleteiről, további tervekről a csütörtöki sajtótájékoztatón esett szó. Szabó Ödön parlamenti képviselő elmondta: Hajdúszoboszló és Rév között már évek óta sikeres együttműködés zajlik, s túl a közös, határon átnyúló projekteken ez barátságok, emberi kapcsolatok elmélyülését is jelenti. A sikeres együttműködés most egy újabb közös pályázatban mutatkozik meg. A pályázó Hajdúszoboszló önkormányzata, a résztvevők a Pro Rév Egyesület, valamint a hajdúszoboszlói Bocskai István múzeum, a projekt költségvetése pedig 2,8 millió forint.
Értékpiramis
Amint Hasas János, Rév alpolgármestere, a Pro Rév Egyesület elnöke és a községi RMDSZ elnöke kifejtette, a pályázat célja a Révi Települési Értéktár létrehozatala, ennek céljából egyetemi kutatók, az egyesület által delegált helytörténeti kutatókkal együtt végzik majd a feltáró munkát, melynek eredményeképp egy negyvenezer karakteres szaktanulmány készül Rév helyi értékeiről – egyebek mellett a Révi Szorosról, a Tündérvárról, a révi sóvám ünnepségről, a révi fehérkerámiáról, hagyományos népi építészetéről, turisztikai értékeiről.
Bihari Horváth László, a hajdúszoboszlói Bocskai-múzeum igazgatója az előzményekről szólt: a 2012 évi Hungarikum-törvény a nemzeti értékpiramis építését rendszerezi, ezek során alakultak meg a települési értéktárak, s újabban a kezdeményezés a határon túli értékek rendszerezésére is kiterjed. Így jött létre az Erdélyi Magyar Értéktár is, melynek egyebek mellett a Nagyváradi Vár is része. Az értéktárak virtuális gyűjtemények, melyek szöveges formában tartalmaznak információkat az adott települések értékeiről. A projekt során először a hajdúszoboszlói értéktárat adják ki, s ezt bemutató vándorkiállítást szerveznek, majd mindezt elhozzák Révre, is, ahol konferencia során adját át tapasztalataikat, segítséget nyújtva a révi értéktár létrehozatalában.
Tervek
Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, Réven nem kell a nulláról indulni, hiszen az alpolgármesternek köszönhetően már elkezdődött a település kulturális örökségének feltárása, erre a munkára fog építkezni a május és június folyamán zajló kutatás és gyűjtés. A munkálatokat a hajdúszoboszlói múzeum koordinálja majd, de szeretnék bevonni a Körösvidéki Múzeum szakértőit, valamint a Debreceni Egyetem néprajzi tanszékét is.
A későbbiekben felszólalt Dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló jegyzője, címzetes főjegyzője is. Mint mondta, a település népszerűsége Hévízzel vetekszik; további, határon átívelő projekteket is terveznek, melyekben Révnek is szerepe lenne. Az egyik egy interaktív múzeum létrehozatala, a másik pedig egy balneoterápiás egészségügyi központ létesítése, révi kiterjedéssel – a Bihar megyei településen egy rehabilitációs központ jönne létre, s a hajdúszoboszlói szakemberek segítenének abban, hogy a hazaiak megtanulják ezek alkalmazását.
Neumann Andrea. erdon.ro
2016. március 25.
Együttműködés Rév értékeinek számbavételéért
A fürdőkomplexumairól híres és méltán népszerű Hajdúszoboszló évek óta ápol jó kapcsolatokat a Bihar megyei Rév településsel. Ezen kapcsolatok számos projektben mutatkoztak meg, melyek közül egy 2013-as programnak köszönhetően a magyarországi városban létrejött egy turisztikai infomációs központ (TDM-iroda), a Körös-menti településen pedig egy turisztikai inkubátorház.
Tegnap délelőtt az RMDSZ nagyváradi székházában Szabó Ödön parlamenti képviselő jelenlétében a két település küldöttsége: Hasas János, Rév alpolgármestere, Dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló önkormányzatának jegyzője, valamint Bihari Horváth László, a hajdúváros Bocskai István Múzeumának igazgatója ismertette annak a nyertes pályázatnak a terveit, amely 2,8 millió forinttal kívánja bemutatni a települések kulturális értékeit. A Hajdú-Bihar megyei település nyertes pályázatának partnereként Rév lehetőséget kap arra, hogy a megfelelő hazai intézmények és kutatók segítségével feltárja történelmi jelentőségű értékeit, melyek a hajdúszoboszlói feltáró tevékenységek eredményességéhez hasonlóan bekerülnek a Kárpát-medence értékeinek tárába. A projekt során kiadásra kerül egy-egy átfogó kiadvány a két település virtuálisan bejegyzett értékeiről, és egy vándorkiállítás is bemutatja az értékszervezést Hajdúszoboszlón.
A május–júniusban kezdődő kutatómunka egy kettős évfordulóval is egybeköthető: Hajdúszoboszló 410 éves és Rév 760 éves fennállásának ünnepével.
Szamos Mariann. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. április 1.
Kelemen a KMKF-en: meg kell erősítenünk a magyar emberek meggyengült biztonságérzetét
„Otthon és a nemzetközi porondon, a külpolitikában is a megbélyegzést használják ellenünk, ami veszélyes, mert elvezethet oda, hogy a jogos követeléseinket, a nyelvhasználatot és nemzeti szimbólumaink használatát, beleértve a különböző autonómiaformákat úgy állítják be mint a biztonságot kockáztató politikai törekvéseket” – hangsúlyozta az április 1-jén, pénteken ülésező Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülésén elhangzott felszólalásában Kelemen Hunor. A szövetségi elnök rámutatott, hogy az általa vezetett szervezet tucatnyi magyarellenes törvénykezdeményezéssel néz szembe a román parlamentben, de az ilyen jellegű elszigetelési kísérletek ellen is fellépett az otthoni és az európai fórumokon. „Amióta Románia geostratégiai szerepe felértékelődött, azt látjuk, hogy olyan dolgokat enged meg magának, amelyeket 2007 előtt nem engedett meg. Például olyan perekkel szembesülünk, amelyekre korábban nem volt példa: legutóbb a csíkmadarasi és a szovátai polgármesterünket a magyar és székely zászló kifüggesztéséért büntették meg hatalmas pénzösszegekkel” – ismertette Kelemen Hunor a jogtiprással kapcsolatos legutóbbi történéseket.
A szövetségi elnök a Kárpát-medencei magyar képviselőknek azt is elmondta: egy választási évben az RMDSZ-nek ilyen körülmények között kell figyelnie arra, hogy a romániai magyarság képviselete a döntéshozás egyetlen intézményében se szoruljon le a pályáról. „2016-ban nekünk az a dolgunk, hogy a magyar emberek meggyengült biztonságérzetét megerősítsük, hogy közösségünk szülőföldjén még sokáig meg tudjon maradni” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
A hozzászólások sorában Winkler Gyula EP-képviselő ellenezte a kötelező migráns-kvóta bevezetését és kiemelte, hogy a romániai európai parlamenti képviselők közül csak a Szövetség képviselői szavaztak a rendszer bevezetése ellen az Európai Parlamentben. A képviselő emellett hangot emelt a kisebbségi kérdés helyes értelmezése és kezelése mellett, mondván, hogy az idei romániai helyhatósági és parlamenti választásokon a romániai magyar közösség biztonsága és jövője forog kockán. Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő elmondta: a magyarság számára az idei választások rendkívül fontosak, hiszen a magyar közösség képviselete a tét. „Vagy az RMDSZ lesz bent a parlamentben, vagy senki. A politizálás felelősséggel jár és nekünk felelősségteljesen kell politizálnunk” – fogalmazott a képviselő arra utalva, hogy a Magyar Polgári Párt megértette a kockázat súlyát és elfogadta az RMDSZ összefogásról szóló ajánlatát.
A plenáris ülésen a KMKF-tagok állásfoglalást fogadtak el, amelyben számos tekintetben – gazdasági, szociális, kulturális téren – a Kárpát-medencében élő magyar közösségek mindennapjaiban felmerülő problémák megoldására kötelezik el magukat. KMKF meggyőződése, hogy a jelenkor kihívásaival csak abban az esetben lehet szembeszállni, amennyiben szoros együttműködés van a külhoni magyar közösségek, illetve Magyarország között. Továbbá a KMKF tagjai csak akkor tartják lehetségesnek a népességfogyás megállítását, az elvándorlási trendek megfordítását, amennyiben a fiatal generációk a szülőföldön képzelik el jövőjüket, azonban mindehhez minőségi magyar nyelvű oktatást és munkahelyeket kell biztosítani.
Az állásfoglalás tartalmazza azon pontokat is, amelyek az RMDSZ javaslatára kerültek be és az erdélyi magyarságot érintő problémákat hangsúlyozzák. A Szövetség képviselői a magyar politikai vezetőket ért alaptalan meghurcoltatás ellen nyilatkoztak, ugyanakkor rávilágítottak azokra a kérdésekre – mint például a szórvány és az ifjúság –, amelyekben hangsúlyosabb szerepét látnák Magyarországnak.(hírszerk.)
transindex.ro
2016. április 1.
Kisebbségben: Oktatási reform a Balkánon
Dr. Murvai László oktatásügyi szakember látogatott a közelmúltban Nagyváradra, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozott. A beszélgetés fontosabb kérdésköreit ezúton közöljük.
Nemrég alkalmam adódott arra, hogy a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozzam. Ők kérdeztek, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Jó két órát beszélgettünk. Miután visszatértem Bukarestbe, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha a beszélgetésünk fontosabb kérdésköreit közzé tenném, hiszen az egyik nagy városunk eredményekben gazdag iskolájának pedagógusai kérdeztek. Az ő problémáik közérdeklődésre is számot tartanak. Másnap ebben a vonatkozásban az iskola igazgatónőjétől, Pásztor Gabriellától megerősítést kaptam. Ő is hozzám hasonlóan gondolkodott, ami bizonyára nem véletlen, hisz őt is a tanítványaim közé sorolom, bár a mindennapok oktatási gyakorlatában, nem az egyetemen tanítottam. Válaszaimat, itt és most, szerkesztett formában adom közre. Íme:
Pásztor Gabriella, magyartanár, igazgató
1. Dr. Murvai László oktatásügyi szakember, aki négy évtizede dolgozik a Tanügyminisztériumban, úgy , hogy a 70-es években, magyartanárként, csak egy kis időre hívták fel a fővárosba….. Mesélj kérlek mi változott azóta az oktatásunk házatáján!
Rögvest olyan kérdés, amelyről könyvet lehetne írni. A válasz már ezért sem lesz könnyű, de azért megpróbálkozom vele. Első feladatom a minisztériumban az volt, hogy a középiskolások számára készítendő magyar nyelv és irodalom tantervek és tankönyvek elkészítésének munkálatait koordináljam. Persze, a feladat megoldására egy esztendő nem volt elég. Röviden így lett belőlem bukaresti lakos. A minisztériumban az évek során voltam szaktanfelügyelő, osztályvezető, vezérigazgató, majd pedig néhai Kötő József, később Pásztor Gabriella államtitkárok tanácsosa. Gondolom, nincs miért külön hangsúlyoznom, hogy az államtitkár Pásztor Gabriella és az Önök igazgató asszonya egy és ugyanaz a személy.
Jelenleg Király András kisebbségi államtitkár tanácsosa vagyok. 2007-ben Maros megyébe költöztem. Kis megszakítással azóta is ingázom Bukarestbe és – több-kevesebb – sikerrel kisebbségi oktatási ügyekben tevékenykedem.
Ami a tanügyben történt változásokat illeti, voltak bőven. Elsőre
az oktatás politechnizálása
ötlik az eszembe. Ennek a feladatnak a megoldására a Bukaresti Politechnikai Egyetem rektorát, Suzana Gâdeát kérték fel, miután az akkori tárcavezető, Paul Niculescu-Mizil, nem volt hajlandó ezt a feladatot teljesíteni. Őt emiatt meg más okokból is, amelyeket most nem részletezek, mellékvágányra állították. Nekem, sok más véleménnyel ellentétben, Paul Niculescu-Mizil minisztériumi tevékenységével kapcsolatban csupa jó tapasztalatom van. Azon kevés miniszter közé sorolhatom, aki nem akart minden áron változtatni a tanügy menetén. Főképp azért nem, hogy ezzel „érdemeket” szerezzen. Kisebbségi hozzáállását illetően pedig csak egy példát mondok. Amikor a minisztériumba jött, az egész akkori vezetőség előtt kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyébe csak olyan minisztériumi kiküldött mehet, aki jól ismeri a magyar nyelvet. Ez az álláspont ma is példa lehetne, mert sajátos demokráciánkban már nem mindig volt jellemző.
A középiskolai oktatás átszervezésére
a legfelső pártvezetés adott Suzana Gâdeá-nak, írd és mondd, három egész hónapot. Vagyis időben behatárolva, júniustól szeptembeig. Nyilvánvaló, hogy a technológiai líceumok fölszerelése testvérek között is legalább pár évet igényelt volna. Azt is fölvetettük az újonnan kinevezett miniszter asszonynak, hogy a tantervek és a tankönyvek elkészítése sem megy máról holnapra. Mindhiába. Mert a Balkánon vagy azonnal belevágnak valamibe, vagy az a valami addig húzódik, amíg elpusztul.
Az „eredmény” nem sokat váratott magára. Szeptember elsejére a romániai elméleti líceumok 50%-a „átalakult” ipari líceummá. Mondanom sem kell, hogy valójában csak az iskolák átkeresztelése valósult meg. A szaktantárgyak oktatására a szaktárcának csak évek múlva sikerült tanterveket és tankönyveket biztosítania. Anyagi felszereltséget pedig ennél is később, ha egyáltalán sikerült. De a „pártfeladatot” a miniszternő teljesítette. Egyébképp az oktatás politechnizálását, bár a Suzana Gâdea égisze alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányította. A minisztérumnak kevés beleszólása volt ebbe. Néhány év múltán viszont azt vettük észre, hogy a nem ipari középiskoláink országos líceumi hálózata, mind a román, mind a magyar líceumoké, 15%-ra zsugorodott. Nekünk magyar nyelven például csak két tanítóképző tagozatot sikerült megmentenünk. Az egyiket Székelyudvarhelyen, a másikat pedig Nagyváradon. Nagy hagyománnyal rendelkező elméleti líceumaink alig maradtak. Sorra ipari líceumokká alakultak.
Aztán elkövetkezett a nagy fordulat éve 1989. Sok minden az oktatásban is pozitív irányba mozdult el. Tartalmi és szervezési szempontból egyaránt. Rendre visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. Bukaresti román kollégáimat elég nehezen tudtam meggyőzni arról (ha egyáltalán elhitték ezt nekem), hogy a mi alma mater-jeink négy-öt évszázada nyitották meg kapuikat. Magyar alternatív osztályok alakultak, egyházi iskoláink, elméleti líceumjaink, szakiskoláink újra oktatni kezdtek. Ez utóbbiakkal ugyan volt egy kis gond,
hiszen az 1989 utáni oktatási kormányrendeletek, majd a 84/1995-ös tanügyi törvény azt írták elő, hogy a szaktantárgyakat a magyar iskolákban is románul kell tanítani. Ezeket és az ezekhez hasonló tiltó intézkedéseket aztán állami, politikai és civil szervezeteink nem kis erőfeszítéseinek eredményeként, csak a 36/1997-es Sürgősségi Kormányrendelet tudta helyrehozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 1996 és 2000 között az RMDSZ kormányon volt, ami az ügyintézésben igen megérződött. Ilyenkor a minisztériumban nekünk is súlyunk volt.
Az oktatás fontosabb tartalmi vonatkozásában az alternatív tankönyvek megjelenését említem, amelyeket a kilencvenes évek elején-közepén a Világbank finanszírozott. Ami akkor furcsának tűnt, az az volt, hogy ezek a tankönyvek a régi tantervek követelményrendszerére épültek. Így aztán volt is meg nem is tartalmi reform, de azért valami csak megmozdult ezen a téren. És a könyvek maguk mégis csak újak voltak…
A felsőoktatásban az önálló magyar egyetem újraindítása volt a kitűzött cél. Erről a hatalom hallani sem szeretett, de kompenzálásként a felsőoktatási hálózatunk gyarapítása terén engedményekre volt hajlandó. 1993-tól egyre több magyar nyelven működő csoport, kar, oktatási vonal alakult, és ezáltal a magyarul tanuló egyetemisták száma is növekedett. Az 1/2011-es új tanügyi törvény pedig előírta a multikulturális egyetemek alakulásának/alakításának törvényi kereteit. Az a tény, hogy ez csak részben vált valóra (lásd a marosvásárhelyi orvosi helyzetét, amely a mai napig sem oldódott meg), azt a romániai helyzetet tükrözi, amelyben a törvényes előírások helyett sok esetben kiskapus megoldásokat szorgalmaznak. A törvények alkalmazására készülő metodológiák pedig ahelyett, hogy bezárnák a lehetséges kiskapukat, nem teszik ezt meg. Sőt, sokszor a törvény szelleme ellen irányuló megoldásokat sugallnak. Több ilyen példát említhetnék, de itt és most csak a versenyvizsgák szervezésének ellentmondásos voltára utalok (lásd erről bővebben: Murvai László: Versenyvizsgák és versenyvizsgák. In: Oktatásunk háza táján. Magister Kiadó. Csíkszereda. 2014.67-72.). A tanügyben, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást nézzük, „reform” címen az elmúlt 26 esztendő fő jellegzetessége a kapkodás
volt. Ennek bizonyítását, gondolom csak az kérné számon, akinek nem volt az utóbbi 26 esztendőben iskolás gyermeke, rokona vagy ismerőse. Azért néhány szempontot csak tisztelt figyelmükbe ajánlok. 1990 óta 23 tanügyminiszter fényesítette az iroda kilincsét. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy minden kalendarisztikus év meghozta a maga miniszterét. A tevékenység általában azzal kezdődött, hogy kicseréltették a bútorzatot, a tapétát. Azután igyekeztek valamit szorgosan és gyorsan, de főként látványosan lépni, hogy a párt, amely őket oda küldte, „értékelhesse” munkájukat. Azzal általában nem törődtek, hogy az elődjük milyen „reformot” indított el. Az érettségi vizsga megreformálása sokuknak az egyik elsődleges célja volt. Vagyis az „input” helyett az „output”. Miért? Mert másként nem lett volna annyira látványos, meg kiderült volna, hogy valójában az oktatás tartalmával kapcsolatban volna több megoldandó feladat, ami ugye, máról holnapra nem megy. Kevésbé látványos, mint az érettségi „megreformálása”.
Egyetlen alkalommal történt meg, hogy a miniszternek a kormánnyal szemben elvárásai voltak. Pontosítsunk. Hangzatos követelmények, főként a kormány kegyeit kereső televíziók képernyőjén, a tárcavezetők megfogalmazásában sokszor elhangzottak.
Kinevezése előtt a 23 miniszter közül egyedül Mircea Miclea fogalmazta meg azt a feltételt, hogy az ország költségvetéséből a tanügynek a törvényesen járó összeget adják meg. Amikor a költségvetési terv vitája során kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, Mircea Miclea számon kérte az ígéretet és beadta lemondását. Pedig tőle az oktatási a rendszer hosszabb távon sokat várhatott volna. A romániai tanügynek építő és nem látszat tevékenységekbe burkolódzó vagy egyenesen romboló egyénisége volt és marad.
De mindez még a múlt.
Vessünk néhány pillantást a jelenre, mert a jövőt ebből sikerül vagy kevésbé sikerül kibontanunk. Miket tapasztalunk ma az oktatás házatáján? Sajnos nem sok pozitívumot sorolhatok, mert a tantervek követelményrendszerét még ma is a legjobb tanulóknak írják. Annak a 15-20%-nak, akik bármit képesek megtanulni. Az, hogy az elsajátított ismeretek szolgálják-e a tanulók testi vagy szellemi fejlődését, fölhasználják-e azokat az életben valaha, az nemigen merül fel. Másodszor pedig még mindig az oktatásban felgyülemlett információ özönt érzékeljük. Ezen változtatni, sajnos, 26 éve egyetlen „reform” vagy minisztercsere sem volt képes. Önök, akik általános iskolában tanítanak, egyet fognak érteni velem abban, hogy már ezen a szinten a tantervekben és a nagyon régen vagy újabban írott vagy újra kiadott tankönyveinkben olyan, többnyire fölösleges információs anyagmennyiség halmozódott fel, amivel a tanulók 50-60%-a nem tud, vagy csak részben tud, mit kezdeni. Innen az 54%-os funkcionális analfabetizmus, amelyet Romániában a PISA felmérések regisztráltak. Hogy ezeket a tanulókat ilyen vagy olyan formában elveszítjük? Nagy hiba lenne úgy tenni, mintha minket, oktató-nevelő szakembereket ez nem érdekelne.
Megbízható forrásokból arról értesülünk, hogy az általános iskola elvégzése után a tanulók 15-20%-a elhagyja az iskola padjait. Hogy ezeknek a gyerekeknek mi lesz a sorsuk? Azt csak találgatni lehet. Jó irányba azonban feltehetően kevesen fejlődnek majd. És még így is marad a középiskolások 40-45%-a, aki csak azért jár iskolába, mert más is jár, mert a szülei ezt jó szemmel nézik. Az órákon unatkozik vagy szorong és azért könyörög önmagában, hogy feleltetés nélkül megússza. Azt is el szeretném mondani Önöknek, hogy mindezért koránt sem ők a hibásak, hanem az az oktatási rendszer, amelyik nem a tanulók érdekeit tekinti elsődleges dolognak.
Tudjuk, hogy a tanügyhöz, mint a háborúhoz, három dolog szükséges.
Pénz, pénz és pénz.
Erről nem szeretnék külön értekezni, mert szorosan nem tartozik a fölvetett kérdéshez. Annyit azonban mégis el szeretnék mondani, hogy szerintem pénz az oktatásra a jövőben sem lesz több, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a törvényes előírások szerint a nemzeti jövedelem 6%-a illeti meg a tanügyet. Azt Önök közül már bizonyára kevesebben tudják, hogy eddigelé ennek a százaléknak kb. a felét sikerült a tanügynek megkapnia. Ez pedig még a jelenlegi helyzet konzerválására sem igen elég. És akkor hol marad a fejlesztés? Lehangoló adatok ezek, de naivitás lenne figyelmen kívül hagynunk őket. Ugyanilyen naivitás lenne az igazság elhallgatása is. Persze azt tudnunk kell, hogy sikeres pályázatok révén európai pénzeket is nyerhet az iskola. Erre nem árt odafigyelnünk.
2. Ebben a tantestületben voltak és vannak tankönyvírók, nagyon jó potenciál van az alkotó munkára. Éppen ma derült ki, hogy egy olyan szerzőpáros tankönyve lett sikeres, akik közül Zahu Valéria a mi tanítónénink. Mi a helyzet a tankönyveinkkel?
Kezdjük a pozitívumokkal. Az elemi iskola számára az új tantervek elkészültek. Köztük a magyar gyerekeknek szánt sajátos román tantervek is, amelyek szerint a román nyelvet nem úgy tanítják, mint a román gyerekeknek, hanem a törvényes előírások szerint, mint „nem anyanyelvet”. Tehát az elemi iskolákban sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítják a román nyelvet. Ennek így kell folytatódnia az V-VIII osztályokban, majd pedig a líceumokban is. A tantervek új, kompetenciákra épülő követelmény rendszere biztos alapot jelentett az új tankönyvek kimunkálására. Így az első osztályos magyar gyermekek padjára került két új magyar ábécés könyv Magyar anyanyelvi kommunikáció címen és két sajátos román tankönyv. A másodikos gyerekek számára szintén elkészültek a fent említett tankönyvek.
A III. és IV. osztályok számára az új tantervek mellé az új tankönyvek csak készülőfélben leledzenek. Azt el kell mondanunk, bármennyire fájó is, hogy új matematika és környezetismeret tankönyvek még nincsenek a gyermekeink kezében. Tudomásom szerint a fordítások elkészültek, de a kiadók és a tankönyvekkel foglalkozó intézet közötti pénzügyi huzavona miatt késnek. Nincsenek új, sajátosan magyar gyerekek számára előirányzott Zene és mozgás illetve Vallás oktatására szánt új tankönyveink sem.
Itt egy kis kitérőt engedjenek meg nekem. A tankönyvek kérdése, amint arról már tettem említést, igen szerteágazó valami. Tudományos, didaktikai, meg főleg anyagi vonzatai vannak. Az elemi oktatás számára a tankönyvekkel foglalkozó országos hivatalnak sok esetben azért nem sikerült időben új tankönyveket biztosítania, mert a jogi belemagyarázásokat lehetővé tevő metodológia miatt mindenki mindenkit perelt.
A perek pedig, tudjuk, időigényesek, függetlenül attól, hogy az igazságot kinek ítélik majd. Az iskola pedig, akár létezik a per, akár nem, szeptemberben kezdődik. Mi megtettük, amit emberileg meg lehetett tenni. Javító javaslatokat fogalmaztunk meg, szóban és írásban egyaránt. Ezzel nem a „bizonyítványunkat” magyarázom, bármennyire is úgy tűnik, hanem csak a tényeket szerettem volna közölni Önökkel.
Egy dolgot azonban sehogyan sem sikerült elérnünk. Arról van szó, hogy 2012-ben egy Remus Pricopie nevű miniszter kötelezővé tette az új tankönyveink egészének a románra fordítását. Még a versekét, az énekekét vagy a népdalokét is. Sem 1989 előtt, sem 1989 után eddig erre nem volt példa. Több szinten is elpanaszoltuk többen is az ügyet. Szóban és írásban egyaránt. Király András államtitkár úr ebben az ügyben a miniszterrel többször beszélt. Politikai támogatottságot is igényeltünk. A kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült megoldanunk, pedig Pricopie már régen nincs a minisztériumban, és a megoldás is kézenfekvő lenne. Arról van szó, hogy a tankönyveket értékelő bizottságokban minden licitre nevesítünk olyan pedagógusokat, akik mind a magyar nyelvet, mind a románt ismerik és a többi, rájuk háruló feladat megoldása mellett tájékoztatják a kollegáikat a magyarul írott tankönyvek tartalmáról is. Még egyszer mondom, így volt ez 1989 előtt és után, amíg 2012-ben a miniszter be nem keményített. A kérdés azért bonyolult, mert a tanítók, amíg meg nem kapják a tankönyveket, – akarva-akaratlanul – valahogy azok nélkül is boldogulnak. De mi lesz a eljövendő tanévek gimnazistáival?
Ha a tankönyvlicit változatlan marad, vagyis a magyar nyelvű könyvek román fordításától nem tekintenek el, az V. osztálytól elkezdve, nem lesznek új, magyar nyelvű tankönyveink.
Sajnos ebben a hajmeresztő állításban nincs egy piciny kis túlzás sem… Ezt az áldatlan állapotot még tovább fokozza az a tény, hogy az egyik miniszter, nem ismétlem a nevét, ugyancsak 2012-ben előírta azt, hogy a nyomtatott tankönyveknek digitális változata is legyen. Ez, ugye, első látásra igen tetszetősnek tűnik. Azonban a rendelkezés ugyanakkor a többszörösére emelte a kiadók licitre való jelentkezésének a díját. A befektetés, ugye, csak akkor térül meg, ha a liciten a kézirat nyer. A reszkír viszont megvan. Ne értsék félre, nem a technikai haladás ellen érvelek, de jelenleg a digitális tankönyveket éppen a technikai akadályok miatt, talán az iskolások 10%-a használhatja. Akkor érdemes már reszkírozni?
Addig is, amíg az elemisták új tankönyvei elkészülnek, a régieket 50%-ban újranyomták. Tudom, hogy ez kevésbé nyugtatja meg a tanítónőinket, mert a tantervek újak, követelményrendszerük kompetencia központú, más, mint az eddigi tankönyvek, de sajnos, jelenleg ez a helyzet.
3. A mi iskolánkban nagyon sok tevékenység zajlik. Jövő héten néhány ezekből egymásra is tevődik. A helyettesítések fontosságát kell hangsúlyoznunk akkor is, ha ez természetes, ám meg kell előzni bármely hibát, ami fennakadást okozhat. Ez olyan mint a törvénybe, szabályzatba foglaltak alkalmazása: betartjuk a törvényt, avagy kiskapukat keresünk.
Igen. Ezek szerint nemcsak a diákok túlterheltek.
A pedagógusok is. Erről legutóbb a Szabó Ödön képviselő úr tollából olvastam érdekes írást. Tökéletesen egyet lehet vele érteni abban, hogy a pedagógusok a tanítás mellett rengeteg olyan adminisztrációval birkóznak, amely mondjuk 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Országos és helyi felmérés felmérést, értékelés értékelést követ és ebből adódóan töméntelen a kimutatás, a fölösleges adminisztráció. Még ha az eredmények ezáltal javultak volna… Született viszont az illetékesek tollából néhány olyan országos beszámoló, amelynek adatrendszere jobbára formális, kivitele mutatós ugyan, de semmit sem javít a tanügy minőségén.
A helyettesítéseket az embereknek meg kell oldaniok, mert a gyerekek nem maradhatnak felvigyázás nélkül. Fel tudom tételezni, hogy egy helyettesítő, alkalom adtán, mondjuk két osztállyal foglalkozzon. Meg aztán az elmaradt órákat pótolni illik.
Persze én nem szeretnék itt recepteket megfogalmazni. Önök jobban tudják, mint egy külső intézmény képviselője, hogy mit és hogyan kell helyben megoldaniuk. Hogy ez így van, az a tény is bizonyítja, hogy az iskola épülete, a tantermek, az udvar rendezettek, tiszták. A gyermekek bizonyára már ezért is szívesen járnak ide. Az osztálylétszámok viszont talán emiatt nagyok. Sok harmincon felüli osztályt láttam. Ez két dolgot is jelent/jelenthet. Egyrészt azt, hogy a szülők a gyerekeiket szívesen íratják a „Szacsvay”-ba, ami jó dolog. Másrészt viszont harminc vagy ennél több tanulóval dolgozni nem könnyű.
Kecse Gabriella, magyartanár, aligazgató:
A szociológia választható tantárgyból érettségiző diákoknak nincs magyar nyelvű tankönyvük.
Ami a románból fordított és kevés példányszámú tankönyveket illeti, általában az a baj, hogy nagyon sokba kerülnek. Gondolom, a szociológia vonatkozásában, is az a helyzet, hogy a kis példányszám miatt a tankönyvek ára a csillagos égig emelkedne, és a kiadók a mi „vad” kapitalizmusunkban nem vállalják a ráfizetéses munkát. Ezért még el sem ítélhetjük őket.
De azért azt is gondolom, hogy a szociológia tanára bizonyára talál megoldásokat a tanítványai számára. Például egy hozzáférhető szakbibliográfia összeállítását és használatát lehetővé teszi. Tudom, hogy a tankönyv hiánya természetesen többlet munkát igényel mind a tanártól, mind a diáktól. Addig amíg a kérdés megoldódik, jobb híján azt is el lehet képzelni, hogy tankönyv ügyben egy biharkeresztesi vagy debreceni iskola segít.
Részemről annyit ígérhetek, hogy az első adandó alkalommal tudatom a problémát a minisztérium vezetőségével. Hátha találunk elfogadható megoldást.
Alföldy Andrea, tanítónő:
A MESÉK SZÁRNYÁN- XVII. MESEVETÉLKEDŐ idén bekerült a támogatott versenyek közé. Sajnos a verseny napjáig nem küldték el a megszavazott költségvetést.
Az én egypár évtizedes gyakorlatomban arra nem volt példa, hogy egy államilag finanszírozott versenyt a szaktárca pénzügyekkel foglalkozó osztálya ne fizetette volna ki. A pénzt bizonyosan megkapják. Remélem ez alkalommal a szervezőknek lesz annyi hitele, hogy az illetékesek részéről haladékot kapjanak. Különben azt megígérem, hogy megsürgetem a pénzügyek rendezését a minisztérium gazdasági osztályán. Ha megengedi, azt tanácsolom, hogy ha a jövőben szerveznek versenyeket, igyekezzenek a tavaszi vakációra vagy kissé utána időzíteni. Akkor nem fognak ilyenszerű csúszások előfordulni.
Ha már a versenyeknél tartunk, engedjék meg, hogy itt, így „szűk körben”, elmondjam ezekről a saját véleményemet. Megértem, hogy a pedagógusoknak jól fognak azok az írásbeli elismerések, amelyek arról tanúskodnak, hogy tanítványaik eljutottak egy verseny döntőjére és az méginkább, hogy ott díjakat is szereztek. Az még jobb, hogy ezek a díjak egy idő óta már jelentős anyagi juttatásokkal is járnak mind a tanulók, mind felkészítő pedagógusok részére.
Az én problémám csak az, hogy jelenleg a különféle versenyek száma már az év napjainak a számával vetekszik. Úgy hiszem, hogy nem fogják elhinni nekem, de összesen 317 iskolai versenyt számoltam össze. Mindez hiteles forrásból: a Tanügyminisztérium országos és nemzetközi, iskolák számára kiírt olimpiák és versenyek 2015—2016-os kalendáriuma szerint. Azt, hogy ezek közül hányat szerveznek magyar nyelven, már meg sem mertem számolni.
Először is, léteznek a minisztérium által finanszírozott versenyek. Ezekből 66 iskolás olimpiát szerveznek. Az iskolai, megyei, országos és nemzetközi szakaszt már nem is számítottam be a 317 versenybe. Pedig ezek a szakaszok több ezer tanulót foglalkoztatnak. Másrészt, ugyancsak finanszírozott, de már csak országos versenyt 70-et számoltam össze. Szerveznek azután ún. nem finanszírozott versenyeket is. Országos szinten 107-et. Az utolsó kategóriába a nem finanszírozott megyei vagy regionális versenyek tartoznak. A Kalendárium szerint ezekből 74-et lehetett azonosítani. Tegyük fel, hogy a versenyek javarésze nem megy a tanítás rovására, hiszen a tanulók ezek révén gyarapíthatják készségeiket, fejleszthetik adottságaikat, képességeiket. Csak azt nem tudom, hogy a gyerekeknek mikor jut fizikai idejük a tantervek követelmény rendszere szerint tanulni – illetve a pedagógusoknak tanítani?
És végül még egy vonatkozás: tapasztalataim szerint, ezeken a versenyeken az osztálynak mindig ugyanaz a 10-15%-a vesz részt. Akkor miről is beszélünk? Az osztály egy részét a versenyekre készítik, a többiek viszont tanulnak?
Fekete Erika, tanítónő:
Kérdésem az altenatív tanítási módszerrel (Step by step) dolgozó tanítók időszakos képzésére vonatkozik. Lehetséges-e magyar nyelven, magyar képzők előadását hallgatva, részt venni a képzéseken? (Kezdetben kielégítő lenne, bár egy modult elvégezni anyanyelven) Az értékelő füzetekkel kapcsolatban az alternatívában
(Step by step) írásos értékelést biztosítunk a tanulóknak – sajátos, egyéni értékelő füzet alapján-, bekerülhet-e az anyanyelvhez a magyar nyelvű kompetenciaszintek leírása? Az új program szerinti kompetenciaszintek fordítása elkészült és azokat a nagyváradi képzők rendelkezésére bocsájtottuk. Azzal is megelégednénk kezdetben, ha mellékletként szerepelne, egységesen az egész országban, akik step by step tanítási módszerrel dolgoznak.
Az alternativ oktatás
gyakorlatilag 1990 óta került be a romániai oktatási rendszerbe. A leggyorsabban a Waldorf oktatás külföldi hívei léptek. Megalakították a romániai szövetségüket. A részletek tisztázása végett szerződést kötöttek a minisztériummal. Magam is lelkesen támogattam az alternatív oktatási formák bevezetését, és ezeken belül a magyar osztályok elindítását, mert általuk az állami oktatás merev kereteinek a feszegetését véltem fölfedezni.
1990-ben Mihai Șora miniszter urat nem volt nehéz meggyőznünk az alternatív oktatási formák hasznos voltáról, hiszen ő amúgy ízig-vérig européer. Így rövid egy-két év alatt beindult az alternatív osztályok egész sora, köztük a Step by step is. Ez utóbbit azért szerette a tanító és a szülő egyaránt, mert egy osztály számára két tanítót biztosított. Vagyis a gyerekek délelőtt és délután egyaránt tanultak. Ma már bizton mondhatom, hogy nem csalódtam az oktatási alternatívákban.
Sajnálattal hallom, hogy a továbbképzést nem sikerült magyarul is megszervezniök. Pedig ennek törvényes akadálya nincs. Idézem az 1/2011-es Tanügyi Törvény 59/5-ös, erre vonatkozó cikkelyét: (5) „Az alternatív oktatási csoportokban vagy osztályokban tanító pedagógusok számára a megyei tanfelügyelőségek és az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium elismerik az illető oktatási alternatívát országos szinten fejlesztő szervezetek, egyesületek vagy szövetségek által szervezett felkészítést és továbbképzést.”
Sehol nincs arról szó, hogy a továbbképzést csak románul szervezzék. Márpedig, amit a törvény nem tilt, azt lehet.Vagyis Önnek a Step by step szövetséghez kell fordulnia a magyar nyelvű továbbképzés ügyében. Amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, szívesen segítek.
Reméljük, hamarosan beindul az a továbbképző intézet, amelyet a minisztérium éppen a magyar pedagógusok továbbképzésére szeretne létrehozni. Itt Váradon. Ha a Step szövetséggel tárgyaltak, az új váradi intézetet biztosan meg tudják majd győzni tevékenységük fontosságáról.
Csak érdekességként említem, hogy a kormányhatározat tervezet már a Munkaügyi Minisztériumnál van aláírás végett. Az ő kérelmeiket sikerült megoldanunk. Marad még a pénzügy. Aztán a miniszterelnök jóváhagyása következik, de az, szerintem, formaság. Ezzel feltehetően nagyot lépünk előre a minőségi munka biztosítása terén.
Lassan, de biztosan.
Azért mondom, hogy lassan, mert a továbbképző központ létrehozásához szükséges kormányhatározat-tervezet első változatát még 1997 elején, tehát majd húsz évvel ezelőtt, a Béres András államtitkár úr megbízásából, én írtam. Ezután legalább 16-szor fogalmaztam én vagy valamelyik kollegám azt újra, mert ennyiszer jött Virgil Petrescu után új miniszter. Mindeniknek volt a Központtal kapcsolatos javaslata. Aztán, mire minden aláírást megszereztünk, vagy a kormány bukott meg, vagy a minisztert váltották le. A biztosat pedig azért említettem, mert a többször is átfogalmazott, egyeztetett, stb. Kormányhatározat-tervezet immár a célegyenesbe érkezett. Reméljük, ezúttal semmiféle akadály nem jön közbe. Megalakulhat egy olyan intézet, mint amely 1989 előtt Kolozsváron a magyar iskolák jobbításával foglalkozott. Olyan tudós munkatársai voltak, mint Péterfy Emília, Kuszálik Piroska vagy Balla Sára.
Csorba Krisztián, történelemtanár:
A kisebbségi magyar történelem tanítása nem szerepel a közzétett kerettanterv változatok egyikében sem. Ezután nem taníthatjuk ezt a tantárgyat?
Erről szó sincs, hiszen ahhoz, hogy ezt a tantárgyat kivegyék a tanmenetből, törvénymódosításra lenne szükség. Az új kerettantervet pedig csak miniszteri rendelettel fogják jóváhagyni, ami nem változtathat meg egy kétharmados törvényt. Idézem az 1/2011-es törvény 46/6. cikkelyét: (6) „A közoktatásban az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat, az adott nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint a zenét az illető nemzeti kisebbség nyelvét és kultúráját jól ismerő szakértői csoport által kidolgozott és törvény szerint jóváhagyott külön tantervek és módszertan alapján kell tanítani.”
Az történt, hogy a kerettanterv két variánsát kidolgozó munkacsoport a sajátos kisebbségi tantárgyakat, köztük a kisebbségek történelmét, a végül elfogadásra kerülő kerettantervhez akarta hozzá illeszteni. Ezért nem szerepeltek a kisebbség történelmét előíró órák a közzétett tervezetek között. Ezzel természetesen sem mi, sem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de sok gyakorló pedagógus sem értett egyet. Közösen külön kerettanterv-változatot készítettünk és juttattunk el a munkacsoporthoz, annál is inkább, mert a hatályban lévő curriculumban is létezik a kisebbségi nyelven működő általános iskolai osztályok sajátos kerettanterve. A mi kerettanterv-változatunkban természetesen benne van a kisebbségi történelem, mint tantárgy, mind a VI. mind pedig a VII. osztály számára.
De ha már itt tartunk, engedelmükkel elmondok erről még egy-két dolgot. Amint már mondottam, az általános iskolák számára most készülnek az új kerettantervek. Itt szeretném megköszönni, hogy az Önök tantestülete érdemben hozzászólt azokhoz a kerettanterv változatokhoz, amelyeket a Neveléstudományi Intézet szakemberei a minisztérium honlapján tettek közzé. Az önök javaslatait a többi építő jellegű ötlettel együtt átküldtük a szerzőknek. Remélhetően ezekből is okulnak majd.
Sajnos, amint a sajtóból is értesültek az új, V—VIII. osztály számára készítendő, kompetencia alapozottságú curriculum helyett a neveléstudományi szakemberek által közvitára bocsátott kerettantervek nem többek heti órarendeknél. A curriculumnak első sorban azt kellett volna tartalmaznia, hogy milyen képességeket sajátítottak el a gyerekek az I—IV. osztályban, hogyan lehet arra építeni az V—VIII. osztályban, mire kell megtanítanunk az általános iskolában a tanulókat, hogy ne maradjanak funkcionális analfabéták, hogy az érettségi vizsgát ne csak a jelentkezők 50%-a tegye le sikerrel. Továbbá, olyan heti óraszámokat tártak elénk, amelyek épp annyi órát írnak elő hetente mint eddig. A parlament oktatási szakbizottsága pedig a kerettantervekbe újabb tantárgyakat betonoz be.
De ez még mindig a kisebbik baj. Félő, hogy a különféle tantárgyak új tantervei, akár az érvényben levők, túlterhelik majd a gyerekeket. Jobbára fölös információkkal. Tenni fogják ezt azért, hogy a tantárgyuk fontosságát illetve az azok számára biztosított órakeretet bizonyítsák. A matematika azért fontos, mert, a román, mert… és így tovább. Még, ha igazuk lenne, akkor is ebből egyenesen következik majd az a tény, hogy az az általános iskolás tanuló, aki napi 6-7 (hat-hét) órát eltöltött az iskolában, otthon még tanuljon három-négy órát. Magánórákra járjon. Vagyis a szüleinél többet dolgozzék. Fenntartásainkat szóban is közöltük és írásban is eljuttattuk a szaktárca vezetőségéhez. Sikernek mondható, hogy javaslatunkra a kötelező tantárgyak óraszámának rovására megnövekedett az iskolák számára fenntartott, ú.n. „opcionális” óráknak a száma. Ha szándékukban áll az iskoláknak, ílymódon sajátos profilt alakíthatnak.
Jelenleg ott tartunk, hogy a kerettanterv változatokat, amelyekbe a szerzők állítólag az országból érkezett 18000 javaslatot beépítették, egy ún. validáló bizottsághoz juttatják el. Bizonyára azon a szinten is lesznek majd észrevételek. Remélhetőleg. Mert, példának okáért, az eddigi kerettanterv javaslatok semmibe vették a törvény azon előírását, miszerint az oktatásban már a VI. osztálytól alkalmaznunk kell a transzdiszciplinaritás elvét. És még sorolhatnám a problémákat, de félek, negativistának tartanak majd.
Azt pedig csak halkan kérdezem meg, mert Önök ezen nemigen tudnak segíteni, hogy a tanárképzés berkeiben a transzdiciplinaritás problematikája megtalálta-e az őt megillető teret?
Dr. Murvai László
erdon.ro
2016. április 4.
Tőkés nemzetközi védelmet kér ismét
Tőkés nemzetközi védelmet kér a romániai magyarságnak A Romániában tapasztalható magyarellenes megnyilvánulások ellen Tőkés László európai parlamenti képviselő a nemzetközi közösség és Magyarország védelmét kéri.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke erről hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt, kiemelve, hogy Romániában a politikai megrendelésre időről időre kiújuló magyarellenesség az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez fogható mérteket ölt. „Európa normái ellen való, és emberi méltóságunkban sért ez az évszázadok óta tartó magyarellenesség” – hangsúlyozta Tőkés László, aki ennek okán a nemzetközi közösség és Magyarország védelmét kéri a romániai magyarság számára. Kérdésünkre válaszolva kifejtette, hogy konkrétan ahhoz hasonló védelmet kellene biztosítani a romániai magyarság számára, mint amilyen védelmet Ausztria garantált az olaszországi, dél-tiroli német anyanyelvű polgárok számára. Tőkés László a legutóbbi konkrét magyarellenes megnyilvánulások között említette az autonómiabarát székelyföldi polgármesterek ellen elkövetett hatósági túlkapásokat, a Székely Szabadság Napján részt vevő személyek megbírságolását, valamint a székely és a magyar szimbólumok használata elleni kampányt. Magyarellenes megnyilvánulásnak minősítette a bukaresti törvényszék visszautasító határozatát is abban a perben, amelyet ő Filip Teodorescu és Ioan Talpes ellen kezdeményezett, akik az Antena 3. televízió egyik műsorában hazaárulónak és külföldi kémnek nevezték őt. Tőkés László fenyegetésként fogja fel azt, hogy nem kaphat jogorvoslatot ilyen rendkívül súlyos vádakkal szemben. Bejelentette: előzetes panaszban kérte Klaus Iohannis államfőtől azt, hogy vonja vissza a Románia Csillaga Érdemrend ügyében hozott döntését.
Korrupt és autonomista
Tőkés László kifejtette: különbséget kell tenni korrupt magyarok és autonomista magyarok között. Véleménye szerint a székelyföldi polgármestereket azért üldözik, mert az autonómiáért küzdenek, de a Bihar megyei RMDSZ vezetői ellen valóban korrupciós ügyek miatt folyik eljárás. Mint kifejtette, a korrupt magyarok a magyar identitásuk mögé bújnak, és áldozatnak kívánják magukat beállítani, hogy korrupciós ügyeiket tovább űzhessék.Tőkés László kijelentette, hogy a magyar szervezetek összefogása csak akkor valósulhat meg, ha az RMDSZ megtisztítja sorait.
Arra a kérdésre, hogy Kiss Sándort, a Bihar megyei RMDSZ elnökét autonómia pártisága vagy korrupciós ügyei miatt üldözi-e Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), Tőkés László helyett Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke válaszolt, elmondva, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetősége valóságos maffiát képez, akiknek ügyletei nem csak jogszerűtlen, hanem magyarellenes cselekedeteknek is minősülnek. Csomortányi István név szerint említette Kiss Sándor mellett Biró Rozáliát, Szabó Ödönt és Cseke Attilát is, akik állítása szerint mindannyian részesei a különböző jogszerűtlenségeknek.
A Bihar megyei vezető RMDSZ-es politikusokhoz köthető konkrét példaként említette az Aradi úti, meg nem valósult lakópark ügyét, kiemelve, hogy ott lebontották az egykori kaszárnyaépületeket, melyek műemlékvédelmi jellegű építmények voltak, de a Nagyváradi Hőerőmű üzemeltetésére kötött szénvásárlási ügylet, valamint a nagyváradi hulladéktároló kapcsán folyó vizsgálat is ilyen ügyek. Csomortányi István, Szabó Ödönnel, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnökével kapcsolatban azt említette példaként, hogy közel tíz évig vett fel fizetést a Körösvidéki Múzeumtól anélkül, hogy konkrét munkatevékenységet fejtett volna ki ott, és mindmostanáig nem számolt be arról sem, hogyan jutott a családja birtokába Nagyváradon egy értékes Pavel utcai ingatlan. Sajnálatosnak nevezte továbbá azt, hogy a váradi Ady-központ ügyében mindmostanáig nem indított vizsgálatot a DNA.
Csomortányi István kijelentette, hogy ilyen körülmények között a Bihar megyei RMDSZ vezetőségével nem lehet tárgyalni, éppen ezért a közelgő helyhatósági választásokon a helyi RMDSZ-szervezetekkel folytat tárgyalásokat az EMNP.
Pap István
erdon.ro
2016. április 7.
Tárlatnyitó lesz az új székházban
Szerda délután sajtótájékoztatót tartottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél. Több téma volt: egy emlékünnep előkészítése, a kórház-ügy, az új székház és egy kiállítás.
Csűry István püspök arról számolt be: a sajtótájékoztatót megelőzően tanácskozásra hívta a kilenc egyházmegye vezetőit, a téma pedig a jövő évi reformáció emlékünnep előkészítése volt. Ennek előzménye, hogy mint ismert, 2009. május 22-én Debrecenben zajlott egy nagy szabású Kárpát-medencei református találkozó, és azóta minden esztendőben különböző helyszíneken, mint az Egység Napjára emlékeznek a kálvinisták erre a dátumra. Ugyanakkor két évvel ezelőtt megalakult a Református Emlékbizottság is, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével, mely testület tagja Balog Zoltán EMMI-miniszter (amúgy református lelkész) is, a határon túli püspökségeket pedig Kató Bélaerdélyi püspök képviseli. 2017-ben lesz ugyanis a reformáció kezdetének 500. évfordulója, és ennek kapcsán a KREK is több programot szervez, melynek csúcspontja Váradon lesz, egy Református Egység Fesztivál nevű rendezvény keretében a várban, 2017. május 20-én, melyet a szervezők reményei szerint „még az unokáink is emlegetni fognak”.
Egy másik témára áttérve az egyházfő arra hívta fel a figyelmet: amióta köztudott, hogy a KREK egy erdélyi magyar kórház építésébe fogna, lehetséges helyszínként több helyszín neve is felmerült a sajtóban, akár székelyföldi is. A helyzet tisztázása végett az ügyben érintett marosvásárhelyi és csíkszeredai szakembereket a KREK e héten péntekre Váradra hívta, a megbeszélésre 10 órától kerül sor a Kálvin utcai régi székhelyen.
Kiállítás
Forró László főjegyző arra hívta fel a figyelmet: mivel április 25-26-án Nagyváradon ülésezik majd a Generális Konvent, egy héttel előrehozták Győri László debreceni, Csokonai-díjas szobrászművész kiállításának a megnyitóját, mely így tulajdonképpen előrendezvénye lesz az új székház felszentelésének, mely a továbbiakban is helyet biztosít majd hasonló kulturális rendezvényeknek is. A tárlatnyitót tehát most vasárnap, április 10-án, 18 órakor tartják, majd ezt követően tíz napon keresztül lehet majd megtekinteni az alkotásokat az új székházban, a látogatási időpontokat a vernisszázson fogják közölni.
Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos arról beszélt: április 17-én, vasárnap 14.30-15 óra között a várad-újvárosi templomnál lesz a gyülekező, ezt zászlós átvonulásköveti a Sulyok István utca 9. szám alatti új székház udvarára, ahol igét hirdet Csűry István püspök. Az alkalmi beszédek és köszöntések után rövidfilmet vetítenek a KREK 95 éves történelméről, majd az egyházkerület esperesei felszentelik a székházat. Ezután következik a várad-réti Csillagocska Néptáncegyüttes műsora és a KREK kántorkórusának szolgálata. Az ünnepségre meghívták a magyarországi Pótápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, Mile Lajos kolozsvári főkonzult, Huszár István alpolgármestert és Szabó Ödön parlamenti képviselőt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 14.
Nem tudom szó nélkül hagyni...
Az elmúlt héten Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő interjút adott a pártsajtónak, ami két részből állt: az elsőben hosszan mondta a semmit dicsekvő önmagasztalással, a másodikban a riválisokat szidalmazta és rágalmazta.
Utolsó kirohanásai között megemlítette, hogy a világhálón egyesek „minősíthetetlen aljassággal” még családi tragédiáját is szóba hozták. És hogy mire számíthat ezektől – teszi fel a kardinális kérdést a Bihar megyei politikus, aki az elmúlt időszakban még saját RMDSZ-es berkeiben is az övön aluli ütések, hátba szúrások mesterévé nőtte ki magát.
Nem tudom szó nélkül hagyni a kijelentéseit, mert az általa képviselt szervezettől, sőt magától a képviselőtől már több retorziót elszenvedtem – civilként, újságíróként egyaránt –, és jobb híján nyeltem rá nagyokat. S hogy éppen Szabó Ödön panaszkodjon arról, hogy nemesebbik testrészének tájékán találta el a világhálón terjedő „minősíthetetlen aljasság”, az már kicsit sok volt ahhoz, hogy bennem rekedjen a szó. (A sajnálatos módon halva született hatodik gyermeke gyászszertartásáról van szó, amelyet még decemberben celebráltak a nagyváradi római katolikus székesegyházban). A székesegyházi kirakatot minősítő kíméletlen Facebook-bejegyzést jómagam is olvastam, ami nem is kifejezetten a család tragédiájáról, inkább a római katolikus egyház belső törvényeinek felemás alkalmazásáról szól. A bejegyzés írója, aki történetesen Szabó Ödön és bandájának egyik áldozata, csak felteszi az egyszerű kérdést: Istenből miért jár több egy pénzes embernek, mint egy senki fiának? Azaz Krisztus papjai tájékoztassanak már minket, földi halandókat is, mennyibe kerül egy grammnyi üdvösség, egy deka bűnbocsánat vagy egy fertályórányi ima a lelkünkért.
Szabó Ödön, aki ebben az ügyben aljas gyomrozást reklamál, évek óta szabályos hadviselést folytat azok ellen az újságírók és írástudó értelmiségiek ellen, akik nem tették magukévá értékes útmutatásait a sajtóban és a közéletben. Mi több, odáig fajultak övön aluli ütései, hogy kenyér nélkül hagyatott több, a pártja által veszélyesnek nyilvánított „senkiházi” újságírót.
És nem átallt a Bihar megyei pártsajtóban – amúgy Nagyváradon más sajtó nem is létezik – előhozakodni a személyét ért „minősíthetetlen aljassággal”. Ő, aki megfosztotta a számára kényelmetlen firkászokat pár száz lejes havi éhbérüktől, csak mert írásaikkal veszélyt jelentettek saját és párttársai több ezer eurós havi jövedelmére, sötét üzelmeire. És szerinte ezzel minden rendben van.
Az ilyeneknek a száján még a panasz is szitokká válik, jobb lenne néha magukba szállniuk. A rossz mindig visszaüt valahol, aztán lapogathatja a képviselő úr a nemesebbik testrészét.
Egy politikussal pedig nem érez együtt a világ. Legfeljebb csak azok, akiket megfizet ezért (is). De még azok is csak színből.
Sütő Éva
itthon.ma//szerintunk
2016. április 18.
Új ház az egyháznak Váradon
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) létrehozása után kilencvenöt évvel, ünnepi külsőségek mellett, a testvéregyházak, illetve a magyar és a román kormány képviselőinek jelenlétében avatták fel az egyházkerület új székházát vasárnap délután Nagyváradon.
Az ünnepség délután az Újvárosi református templomban kezdődött, ahonnan zászlós felvonulás keretében vonultak át a résztvevők a közeli, a KRE első püspöke, Sulyok István nevét viselő utcában felépült székházba, ahol a rendezvény nyitányaként Csűry István, a KRE püspöke hirdetett igét az épület kavicsos udvarán összegyűlt többszázas hallgatóság előtt.
Az elöljáró rámutatott: szinte a semmiből sikerült megépíteni „azt a székházat, ahol Isten lelki vezetését letapinthatjuk, és az egyházkormányzás ügyeit is intézzük”. A püspök arra buzdította a híveket, hogy vegyék birtokba az ingatlant, amely reményei szerint évszázadokra szól majd, és a hiteles egyházkormányzás székhelye lesz majd.
Emlékeztetett: az új székházra azért van szükség, mert az eddig székháznak tartott épületben – amely még Sulyok István idejében épült, és oktatási, illetve kulturális központként szolgált –, már hiányosak voltak a körülmények. Köszönetet mondott az újvárosi református egyházközségnek, amiért eddig befogadta a püspökséget, és kijelentette: itt az ideje, „hogy saját lakunkban, saját birtokunkban folytassuk”.
„Nagyon szükséges, hogy a Királyhágómelléken élő reformátusok a saját lábukon álljanak” – mutatott rá a püspök. A továbbiakban a többi református egyházkerület, illetve a magyar és a román kormány képviselői mondtak köszöntőt. Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök a székházépítést célul kitűző emberek bátorságát és kitartását méltatta.
Az életképesség bizonyítéka
Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője – Trianon után erről, a Debrecen központú egyházkerületről szakadt le a KRE – az együvé tartozás fontosságára hívta fel a figyelmet, és kifejtette: az új székház láthatóvá teszi a magyar református jelenlétet a város forgalmas övezetében.
Gál Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) igazgatótanácsi kancellárja a KRE létrejöttének történetét idézte fel, emlékeztetve, hogy a Trianonban a tiszántúli egyházkerülettől elszakított 183 gyülekezet másfél éves gondolkodás után határozta el az új egyházkerület megalapítását, amelynek élére Sulyok Isvtán bihari esperest választották meg, ám az akkori román kormány nem ismerte el az új egyházi struktúrát, ezért a KRE képviseletét az erdélyi egyházkerület vállalta fel. A bukaresti kormány végül csak 1938-ban ismerte el a KRE-t. „Az új székház a királyhágómelléki reformátusok életképességének a jele” – szögezte le, hozzátéve: az EREK most anyaként elengedi a királyhágómelléki egyházkerület kezét, hogy testvérként még erősebben megszoríthassa.
Részt vett az eseményen Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök is, aki közölte: a katolikusok is osztoznak a reformátusok örömében, hiszen a székházavató az egész bihari magyar közösség számára jövőbe mutató alkalom. „Az új székház elsődleges funkciója, hogy otthonul szolgáljon, és emlékeztessen arra, hogy itthon vagyunk, és építkezni akarunk, mivel közös akaratunk a megmaradásról szól” – hangoztatta a katolikus püspök.
Ünnepi ajándék a magyar kormánytól
A magyar kormány képviseletében Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese szólalt fel, aki jó hírt tolmácsolt: közlése szerint a magyar kormány azzal ismeri el a partiumi magyarság megmaradási törekvéseit, hogy két héttel ezelőtt arról döntött, 45 millió forinttal támogatja az új székház befejezését és berendezését.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja különleges örömnek és ünnepnek nevezte az új székház átadását, és a magyar közösség széthúzását ostorozta, megjegyezve: egymás nélkül nem tudunk boldogulni, egymásra vagyunk utalva. A román kormányt képviselő Victor Opaschi egyházügyi államtitkár a vallásszabadság ünnepének nevezte a székházátadást, és emlékeztetett: az ország kormánya egyrészt azzal támogatja a kisebbségi egyházakat, hogy megkönnyíti a vallásszabadság gyakorlását, másrészt támogatja az egyházakat a vallási önazonosság biztosításában. Egyben fontosnak nevezte a vallási alapú diszkrimináció és gyűlölködés elleni fellépést.
Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő történelmi pillanatnak nevezte a székházavatót, amely egyben a 25. Festum Varadinum ünnepségsorozat egyik nyitóeseménye, és az RMDSZ partnerségéről biztosította az egyházakat. A zárásként felszólaló Huszár István nagyváradi alpolgármester történelmi pillanatnak nevezte az eseményt a váradi keresztények és a KRE életében, méltó, a kor igényeinek megfelelő épületként jellemezve az új székházat. A felszólalásokat követően az avatóünnepség kulturális műsorral zárult.
Az új püspöki székház, amelynek alapkövét 2014. október 24-én tették le, 280 négyzetméteren terül el. Az épület egy olyan, belvárosi, háromezer négyzetméteres telken épült fel, amely már 2008 óta a KRE tulajdonában van. Az ingatlan mintegy 300 ezer eurós beruházással épült meg. Megépítésére azért volt szükség, mert abban az ingatlanban, amelyben eddig a püspökség irodái működtek, a Partiumi Keresztény Egyetem kapott helyet.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 21.
Nagyvárad és Bihar az Árpád-kor végén
Csütörtökön a XXV. Festum Varadinum keretében Nagyvárad és Bihar az Árpád-korban címmel szerveztek történelmi konferenciát és könyvbemutatót a városháza dísztermében. Érdekes előadások voltak.
Az érdeklőket a két szervező entitás vezetői köszöntötték: a Szacsvay Akadémiaötletgazdája, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke.
Zsoldos Attila történész, középkorkutató, a program szakmai felelőse arra hívta fel a figyelmet: az idei szimpózium témái, illetve tanulmányai az Árpád-kor utolsó évszázada köré csoportosulnak. Két írás az 1241-1242. évi tatárjárás katasztrófájával foglalkozott: az egyik magukat az eseményeket mutatta be új kutatási eredmények segítségével, a másik pedig a korszak krónikása, Rogerius egykori váradi kanonok életéről foglalta össze mindazt, ami tudható egyáltalán. A jelenlevők megismerkedhettek a 13. század minden bizonnyal legjelentősebb magyar főpapja, a váradi püspökből Esztergom érsekévé lett Lodomér életútjának korai szakaszával, valamint egy Váradon eltemetett magyar királyné, Luxemburgi Beatrix történetével. Amúgy is az életrajz műfaja adta az összejövetel gerincét, ami érthető, hiszen a történelem valójában az egyes emberek történeteiből szövődik egységes elbeszéléssé. Némi nagyvonalúsággal ezen vonulathoz volt sorolható az az expozé is, mely a Bihar történetében a mongoljárást követő közel négy évtizedben kulcsszerepet játszó Geregye nemzetség felemelkedését és bukását követte nyomon. A palettát ugyanakkor egy gazdaság- és egy demográfiatörténeti dolgozat színesítette. Az előbbi a bihari vámok sorsán keresztül engedett betekintést a királyi gazdaságpolitika középkori történetébe, az utóbbi pedig a Barcaság népességtörténetét vizsgálta a Német Lovagrend uralma idején. Ezen tanulmány révén a sorozat tulajdonképpen megtette az első lépést abba az irányba, hogy látókörét az egész Kárpát- medencére kiterjessze. Ezt a törekvést Várad története alapozza meg: a város mindig is a kapcsolódási pontot jelentette Erdély és a Duna völgye közt.
Hét előadás
Pósán László A Barcaság népessége a Német Lovagrend uralma idején (1211-1225), B. Szabó János Az 1241. évi ” tatárjárás” és Várad pusztulása az újabb kutatási eredmények tükrében, Almási Tibor Forrásadatok és felvetések Rogerius életrajzi vázlatához, Körmendi Tamás Lodomér pályafutása váradi püspöksége idején, Zsoldos Attila A Berettyó urai, Weisz Boglárka Vámvizsgálatok Bihar megyében a 13-14. századfordulóján, Skorka Renáta Luxemburgtól Váradig, Beatrix magyar királyné története címmel tartott előadást.
A tanácskozás amúgy egy sorozat harmadik állomása volt. A szervezők szándékai szerint ősszel román nyelven is megjelenik az eddig kiadott három kötet, ha a többi nem is, az első mindenképpen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 26.
Anyagi válság után politikai botrányba keveredett a PKE
Maszolhoz eljutott egy e-mail, amellyel a Partiumi Keresztény Egyetem egyik karának tanulmányi osztálya aláírásgyűjtőket toborzott az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltjének. A rektor elhatárolódott az akciótól, az RMDSZ pedig azzal vádolja a Néppárt elnökét, hogy az Alapító Tanács tagjaként pártja céljaira használja az egyetemet. Szilágyi Zsolt elképzelhetőnek tartja, hogy a történtek hátterében az RMDSZ áll.
A tanügyi törvény előírásait megszegve, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi polgármesterjöltje, Zatykó Gyula számára toborzott a múlt héten aláírásgyűjtőket a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). Az intézmény egyik kara a fakultás összes diákját e-mailben értesítette arról, hogy az EMNP-nek „szüksége lenne emberekre”. Ismert, hogy az egyetem Alapítók Tanácsának tagja Tőkés László, az EMNP védnöke és Szilágyi Zsolt, a párt elnöke is.
A Maszol a PKE egyik, neve elhallgatását kérő hallgatójától jutott az e-mail birtokába. Ezt a közgazdaságtudományi kar tanulmányi osztályának – az egyetem honlapján is feltüntetett – címéről küldték szét a fakultáson lévő szakok levelezési csoportjainak.
A toborzó levelet Székely Betty, az EMNP ifjúsági szervezete, a Minta nagyváradi elnöke fogalmazta meg. Lényege, hogy az EMNP olyan egyetemi hallgatókat keres, akik aláírásokat gyűjtenek a párt jelöltjének a város különböző pontjain minden nap 10-től 16 óráig. A felkérés megfogalmazója megadta az elérhetőségeit is az esetleges érdeklődőknek.
Nem volt egyetlen jelentkező sem
Székely Betty a Maszolnak megerősítette, hogy valóban aláírásgyűjtőket toborzott az EMNP polgármesterjelöltje, Zatykó Gyula számára a PKE hallgatói között. Hangsúlyozta azonban, hogy a felhívást nem ő küldte szét a közgazdaságtudományi kar tanulmányi osztályának e-mail címéről. „Nekem nincs is hozzáférésem ehhez a címhez” – jelentette ki.
Elmondta, hogy mivel korábban a PKE hallgatója volt, az az ötlete támadt, hogy a diákoktól kér a párt számára segítséget. Tudomása szerint eljárásáról maga Zatykó Gyula polgármesterjelölt sem értesült. „A diákok egyik levelezési csoportjának tagja maradtam, és csak ennek a csoportnak küldtem el a felhívásomat. Azt nem tudom, hogy ki küldte szét a tanulmányi osztályról az összes hallgatónak a levelemet” – magyarázta.
Egyébként Székely Betty felhívása különösebben nem érdekelte a PKE közgazdász hallgatóit. A Minta nagyváradi elnöke kérdésünkre elmondta, hogy egyetlen diák sem jelentkezett nála segédkezni az EMNP-nek az aláírásgyűjtésben. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy – Székely Betty tájékoztatása szerint – önkénteseket keresett.
A közgazdaságtudományi kar dékánja, Molnár Erzsébet Ilona határozottan állítja: nem tudott arról, hogy a fakultás tanulmányi osztályának e-mail címéről zajlott az aláírásgyűjtők toborzása. A PKE megbízott gazdasági igazgatója a Maszolnak elmondta, a jómaga soha nem erről az e-mail címről kommunikál a hallgatókkal, ezt a kar titkársága használja a diákokkal való kapcsolattársra. A dékán közölte, utánanéz, hogy kiknek van hozzáférhetősége az elektronikus postafiókhoz, és a későbbiekben tájékoztat a fejleményekről.
Pálfi József rektor: nekünk most nem hiányzik ilyesmi
A PKE rektora – szavai szerint – portálunktól értesült arról, hogy az intézményt bevonták az ENMNP aláírásgyűjtő akciójába. „Nem hiszem, hogy nekünk most hiányzik ilyesmi” – jelentette ki a Maszolnak Pálfi József arra utalva, hogy anyagi válsága miatt most a magyar állam által finanszírozott egyetem átszervezés alatt áll, karokat, szakokat szüntet meg.
A rektor hangsúlyozta, elhatárolódik a közgazdaságtudományi karon történtekről. Közölte, maga is kíváncsi, kik a felelősök ezért a fakultáson. „Én ilyesmire nem adtam sem szóban, sem írásban az égvilágon senkinek nemhogy utasítást, de engedélyt sem. A pártpolitizálás teljes mértékben ki van zárva a Partiumi Keresztény Egyetemen. Kizárólag a nemzetpolitikát vállalom fel” – jelentette ki Pálfi József.
Kovács Péter: morálisan elítélendő és törvénytelen
Az RMDSZ ügyvezető elnöke, morális és törvénykezési szempontból is elfogadhatatlannak tartja a PKE-n történteket. „Nem lehet az, hogy egy politikai párt a saját érdekeire használjon fel egy magyarországi közpénzből finanszírozott felsőoktatási intézményt” – jelentette ki Kovács Péter. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a törvény szerint oktatási intézményekben tiltott a pártpolitizálás.
„Abban az áldatlan anyagi helyzetben, amelyben most található a PKE, az egyetem vezetőinek sokkal inkább arról kellene beszélniük, hogy mi a felelőssége az Alapító Tanács két tagjának, Tőkés Lászlónak és Szilágyi Zsoltnak az intézmény 35 milliárd régi lejnyi hiányának felhalmozásában” – fogalmazott a politikus.
Szilágyi Zsolt: felismerem Szabó Ödön módszereit
Az EMNP elnöke és a PKE alapítók tanácsának tagja képtelenségnek tartja, hogy az egyetem segédkezzen a Néppárt jelöltjének az aláírásgyűjtésben. Szilágyi Zsolt a Maszolnak elmondta, pártja mindig vigyázott arra, hogy a nagyváradi intézmény semlegességét tiszteletben tartsa. „Az pedig, hogy fiatalok önkéntesként segítenek nekünk az aláírásgyűjtésben, önmagában dicsérendő, mert aktívak és érdekli őket a közélet” – jegyezte meg.
Szilágyi ugyanakkor gyanúsnak tartja, hogy a támogató aláírások benyújtása után (Zatykó Gyula hétfőn iktatta jelölését – szerk. meg.) foglalkoztatják a sajtót a PKE-n történtek. Kovács Péternek arra a vádjára reagálva, hogy az Alapítók Tanácsa tagjaként az EMNP elnöke pártcélokra használja az intézményt, Szilágyi kijelentette: az sem tartja kizártnak, hogy az RMDSZ áll a közgazdaságtudományi karon történtek hátterében.
„Ebben a helyzetben, amiben található most a párt és az egyetem, akkor aberrációnak tartom a történteket, hogy akár az RMDSZ is szervezhette ezt az egészet. Felismerem Szabó Ödön (az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke – szerk. megj.) módszereit” – jelentette ki az EMNP elnöke.

maszol.ro
2016. április 28.
Pártgyűlést tartanak holnap az új egyházkerületi székházban
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége közös politikai gyűlésre invitálta a partiumi lelkészeket és RMDSZ-politikusokat a nemrég felavatott és felszentelt új nagyváradi székházába.
A Csűry István püspök és Varga Attila főgondok – volt RMDSZ-es parlamenti képviselő – által jegyzett április 18-i körlevelet a „Királyhágómelléki Református Egyházkerület Lelkipásztori Karának, a Partiumi Magyar Polgármestereknek, Megyei Alelnököknek és Parlamenti Képviselőknek” címezték és küldték ki azzal, hogy „közös dolgaink megbeszélésére a nagyváradi Egyházkerületi Székházban (Sulyok István u. 9. sz.) kerül sor, 2016. április 29-én, 10 órai kezdettel”.
A hír hallatán Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke közleményben foglalt állást, „A korrupció árnyékával terhelt magyar politikusokat tartsuk távol nemzeti intézményeinktől” című dokumentum alább olvasható:
Az elmúlt időszakban – valószínűleg a helyhatósági választásokra készülődvén – egyre többször tapasztalható, hogy az RMDSZ vezetői megpróbálják nemzetpolitikai szerepet is ellátó intézményeinket maguk alá gyűrni. Minden bizonnyal RMDSZ-es ráhatásra, 2016. április 29-re a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége tanácskozást hirdetett, amelyre a partiumi magyar politikusok egy részét, illetve a teljes lelkészi kart meghívta. Napirenden szerepel az egyházi javak visszaszolgáltatása, a Partiumi Keresztény Egyetem és a „minél teljesebb magyar képviselet" ügye. Az RMDSZ partiumi kampány-nyitó rendezvényének is beillő eseményre más erdélyi magyar politikai alakulat vezetőit nem hívták meg. Így ezúton hívjuk fel a szervezők és a közéleti ügyek iránt érdeklődők figyelmét az alábbiakra:
1.Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a formailag az egyház keretében zajló szervezés eleve pártos részrehajlással történik. Az egyház semlegességét tiszteletben tartva, engedtessék meg, hogy megállapítsuk: amennyiben a találkozó célja valóban nemzeti fontosságú ügyeink és a „minél teljesebb magyar képviselet működése" lett volna, a szervezőknek, a korábbi bő két évtized vonalvezetésének megfelelően, nem aktuálpolitikai, hanem nemzetpolitikai célokat kellett volna követniük.A magunk részéről nemzeti ügyeink előmozdítása érdekében bármikor készen állunk a párbeszédre. Reményünket fejezzük ki ugyanakkor, hogy a KREK megpróbál és ellen tud állni a politikai nyomásnak, és nem lesz a korrupciós ügyei miatt súlyosan megtépázott RMDSZ választási ügynöke. Meggyőződésünk, hogy történelmi egyházaink nemzetmegtartó erejét nem szabad elprédálni szűklátókörű politikai érdekekért.
2. Önmagában üdvözlendő tény, hogy az RMDSZ vezetői – nyilatkozataikban legalábbis –megpróbálják előmozdítani az elkobzott egyházi ingatlanok ügyét. Számunkra példaértékű a Románia EU-csatlakozása előtt történelmi egyházaink püspökei által egyhangúan megfogalmazott kérés: az egyházi javak visszaszolgáltatása legyen integrációs feltétele az ország uniós csatlakozásának. Ezzel ellentétesen az RMDSZ akkor „feltétel nélkül" támogatta Románia uniós tagfelvételét. Tekintettel arra, hogy az RMDSZ máris az őszi választások utáni kormányra kerülését tervezi, reméljük, hogy néhány hónap múlva hasonlóképpen fontosnak tartja majd a restitúciót, mint most, ellenzéki szerepkörben. 3. A Partiumi Keresztény Egyetem az elmúlt hónapok válságos időszaka után újra elindult a konszolidáció és az építkezés útján. Aggasztó, hogy a Kovács Péter és Szabó Ödön által fémjelzett politikai vonal képviselői nem az egyetem nemzetpolitikai fontosságát, hanem a lehetséges zsákmányt látják benne. Tekintettel arra, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyik alapítója az erdélyi magyar felsőoktatási hálózatot működtető Sapientia Alapítványnak, tisztelettel felkérjük a KREK vezetőit, segítsenek abban, hogy a PKE politikai semlegessége az eddigi évekhez hasonlóan továbbra is megmaradjon és a Tőkés László volt református püspök által alapított egyetem a jövőben is el tudja látni nemzetpolitikai feladatait. A Partiumi Keresztény Egyetem közös erőfeszítéssel létrehozott érték, nem engedhetjük, hogy a bukaresti zsákmánypolitika magyar képviselőinek áldozatává váljon!
A helyhatósági választásokat megelőző időszakban vagyunk. Esély van arra, hogy az eddigi két és fél évtized nagyrészt eredménytelen, egy helyben topogó terhelt időszaka után változtassunk sorsunkon. Tisztelettel felkérjük ezért a tanácskozás résztvevőit, hogy velünk együtt támogassák az erdélyi magyar politika megújulását. Ennek előfeltétele, hogy a korrupció árnyékával terhelt magyar politikusokat közös erővel tartsuk távol a döntésektől és nemzeti intézményeinktől.
A nagyváradi tanácskozás jó alkalom lehet arra is, hogy Kelemen Hunor elnök úr áttekintse azokat a partiumi jelölt listákat, amelyeket a korrupciós botrányaikról elhíresült RMDSZ-szervezetek állítottak helyi és megyei szinteken. Reméljük, közös érdekünk, hogy a magyarok szavazataiért versengő politikusok minden gyanútól mentesek legyenek.
Meggyőződésünk, hogy az erdélyi magyar társadalom egésze és annak részeként a református közösség is korrupciómentes magyar közéletet szeretne!
itthon.ma//erdelyorszag
2016. május 3.
Egyenlő távolság helyett arányos közelség
Pénteken az új székházban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a hagyományossá vált időközi tanácskozásra hívta Partium magyar önkormányzati elöljáróit és törvényalkotóit. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is jelen volt a tanácskozáson.
Dénes István élesdi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora által vezetett áhítattal kezdődött a tanácskozás, majd Forró László püspökhelyettes köszöntötte a megjelenteket, egyben tolmácsolva Varga Attila főgondnok üdvözletét is, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta: fontos a megbeszélés, hiszen közös ügyeink szerepelnek a napirendi pontok közt.
Csűry István püspök megjegyezte: napjainkban a partiumi, illetve erdélyi közélet egyik fő célkitűzése az önrendelkezés megvalósítása, s azáltal, hogy a KREK megvásárolta azt a területet, ahol különböző támogatásoknak köszönhetően felépülhetett az egyházkerület új székháza, tulajdonképpen megvalósította a területi autonómiát. Azt is kiemelte: ha mindig felfelé, Isten irányába tekintünk, akkor az előttünk álló kihívásokkal, nagy gondokkal könnyebben szembe tudunk nézni. Arra hívta fel a figyelmet: jövőre lesz az 500. évfordulója a reformáció kezdetének, s ennek megünneplésére természetesen a KREK is készül, ugyanis nem csupán helyi szinten, vagyis a kilenc egyházmegyében tartanak majd rendezvényeket, hanem központilag is, melynek csúcspontja 2017. május 20-án lesz a várban. Az egyházfő ugyanakkor bejelentette: „bárki bármit mond”, ha jelölik őt, ősszel ismét megpályázza a püspöki tisztséget, melyet addig kíván betölteni, amíg el nem éri azt a korhatárt, amikor a törvény értelmében nyugdíjba kell vonuljon.
Negatív trend
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke úgy vélekedett: hasznos az egyházak és az általa vezetett politikai tömörülés együttműködése. Szerinte a választásokra készülve lényeges olyan személyek kiválasztása, illetve program meghatározása, akikkel/amellyel a magyar közösséget tudja szolgálni eszközként az RMDSZ. Úgy fogalmazott: lehet, hogy felszínre kerülnek nézeteltérések, vagy feszültségek támadnak az előválasztások folyamán, de ezek is reményre jogosítanak fel arra nézve, hogy a legmegfelelőbb személyek lesznek az RMDSZ jelöltjei. Megítélésében 2010-től elindult egy rossz trend Romániában, abban az értelemben, hogy erdélyi magyarként egyre inkább érezzük azt, hogy meg akarják nyirbálni kisebbségi, szabadság, emberi és egyéb jogainkat. Ebbe a sorba illeszkedik egyebek mellett a visszaszolgáltatás folyamatának megtorpanása, a Mikó- és a MOGYE-ügy, valamint az etnikai politizálás betiltására utaló törekvések, „mintha valami összehangolt akciónak lennénk a szenvedő alanyai”. Meglátásában ugyanakkor 2016 fordulópontot jelenthet abból a szempontból, az idei választások után várhatóan közigazgatási átszervezésre, valamint alkotmánymódosításra kerül sor az elkövetkezendő években, ezért egyáltalán nem mindegy, és közös felelősségünk, hogy milyen lesz az érdekképviseletünk a különböző szinteken. Szerinte a két legfontosabb jelszó a biztonság és a bizalom: egyrészt az RMDSZ azt szeretné, hogy egyfajta megállapodással a többség és a kisebbség közt, garantálva legyenek hosszú távon is azon jogaink, melyeknek betudhatóan biztonságban érezhetjük magunkat a szülőföldünkön, másfelől pedig a Szövetség mindig megbízható partnere volt a román pártoknak. Kelemen Hunor emellett arról is beszélt: lejár Puskás Bálint alkotmánybíró kilenc éves mandátuma két másik, román kollégájával egyetemben, és az RMDSZ tárgyalásokat folytat, hogy továbbra is legyen magyar tagja a taláros testületben.
Önálló legyen
Áttérve a napirendi pontokra, Forró László azt mondta: Tőkés László volt püspök, aki egyébként az Alapítók Tanácsának elnökeként a Partiumi Keresztény Egyetem irányítója, mostanában sajtótájékoztatókat tart, melyeken egyszer egyet mond, máskor mást a kialakult helyzetről, hogy ki a hibás stb., amivel tulajdonképpen csak azt éri el, hogy növeli a bizonytalanságot, és a fiatalok nem jelentkeznek majd a PKE-re, hanem inkább a külföld felé orientálódnak. Ugyanakkor pedig, amikor megjelent a pénteki tanácskozás híre, „elkezdődtek az előzetes hisztirohamok”, és az EMNP olyan közleményt bocsátott ki, mintha a jelenlevők valamilyen összeesküvésre készülnének a PKE ellen. Holott épp ellenkezőleg: azon az állásponton vannak, hogy meg kell őrizni az intézmény önállóságát. Úgy fogalmazott a püspökhelyettes: akik felelősséggel gondolnak a jövőre, azok tudják, hogy szükség van az összefogásra, de a magyar politikai alakulatok közül egyedül az RMDSZ nyújtott kezet, ezért a KREK úgy döntött, hogy a négy évvel ezelőtt meghirdetett egyenlő távolság elve helyett inkább az arányos közelséget választja. Hozzátette: a KREK egyébként, noha alapító, és a PKE nevében ott a keresztény szó, gyakorlatilag nem tudja befolyásolni az egyetemi döntéseket, hiszen csak egy formai hellyel rendelkezik az alapítók tanácsában.
Szabó Ödön úgy vélte, két dolgot kell elérni: minőségi legyen az oktatás, és ez találkozzon az igényekkel. Arra emlékeztetett: 2012-ben a PKE akkori rektora nyíltan arra buzdított, hogy az EMNP-re kell szavazni, most pedig állítólag a tanügyi osztály diákokat toborzott aNéppártnak való aláírásgyűjtésre, holott az RMDSZ-es törvényhozók voltak azok, akik a parlamentben annak idején megszavazták a felsőfokú tanintézmény akkreditációját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. május 4.
Csúsztatások az „egyházkerületi pártgyűlésen”
Ha hinni lehet a helyi sajtónak – mert hivatalos közleményt nem adtak ki –, csúsztatások is elhangzottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ múlt pénteki csúcstalálkozóján, amelyet a nemrég átadott új egyházkerületi székházban tartottak.
Mint arról beszámoltunk, úgynevezett „hagyományossá vált időközi tanácskozásra hívta Partium magyar önkormányzati elöljáróit és törvényalkotóit” egy Csűry István püspök és Varga Attila főgondnok által jegyzett körlevél. A hívásra elsőként maga Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke jelent meg, noha ő se nem önkormányzati vezetője, se nem törvényhozója a Partiumnak. Ellenben nem volt ott maga Varga Attila, az egyik összehívó, aki amúgy több cikluson át volt a párt képviselője Bukarestben, sőt, mint nemrég kiderült, éppen őt javasolja majd az RMDSZ alkotmánybírónak a lejáró mandátumú Puskás Bálint helyébe.
Az egyéb összefonódások rendjén említendő, hogy a pénteki közös KREK–RMDSZ-ülést Forró László püspökhelyettes nyitotta meg, vélhetően kettős minőségében: ő ugyanis nemcsak az egyházkerület főjegyzője, hanem az RMDSZ Bihar megyei képviselője, azaz aktívan politizáló református lelkipásztor. Emellett még hegyközkovácsi parókus lelkész is, mindhárom tisztségért fizetség jár neki.
Forró Székelyföldről, tehát az Erdélyi Református Egyházkerületből került Biharba, az előző püspöknek, Tőkés Lászlónak volt közvetlen munkatársa, a KREK-beli előmenetelét is neki köszönheti, pénteken mégis hátba támadta volt mentorát. A Partiumi Keresztény Egyetemről szóló „helyzetjelentésében” közvetve Tőkést tette felelőssé az intézményben bekövetkezett menedzseri válságáért, holott az egyházkerületnek épp annyi szavazata volt az évek során az Alapítók Tanácsában, mint a volt püspöknek. Az Alapítók Tanácsának mind a mai napig tagja a KREK mindenkori püspöke, jelenlég épp Csűry István, aki viszont maga helyett gyakran éppen Forrót delegálta az egyetem stratégiai-felügyeleti testületébe. Utóbbi most azt mondta, hogy Tőkés „a Partiumi Keresztény Egyetem irányítója” – ami nyilvánvaló csúsztatás –, aki sajtótájékoztatókon mond „egyszer egyet, máskor mást” a kialakult helyzetről, amivel tulajdonképpen csak azt éri el, hogy növeli a bizonytalanságot a PKE körül. Ami azért nem felel meg a valóságnak, mert dokumentálható: amikortól tudomására jutottak az előállt anyagi nehézségek, Tőkés László következetesen sürgette és támogatta a helyzetfeltárást és válságkezelést, fokozatosan tájékoztatva a közvéleményt a „szekrényből kihulló csontvázakról”. Ugyanakkor éppen az RMDSZ – amelynek maga Forró László püspökhelyettes is az egyik politikusa – igyekezett már a kezdetek kezdetén azt sugallani, hogy maga az egyetem alapítója, Tőkés László a felelős a PKE eladósodásáért. Ez a képtelen vád egyébként azóta is fellelhető a párvezetők retorikájában. Sőt, amióta a gazdasági válsághelyzet előállt, az egyházak és az RMDSZ egymással versengve folytatnak többé-kevésbé nyílt propagandát a „Tőkés László-Orbán Viktor-féle” Partiumi Keresztény Egyetem ellen, dacára annak, hogy az RMDSZ-nek számos aktivistája és szimpatizánsa adott elő, dolgozott vagy szerzett diplomát ebben a felsőoktatási intézetben, amelyben felekezetre való tekintet nélkül tanulhattak a magyar történelmi egyházak ifjú hívei. (Forró főjegyző felesége is évek óta innen kap tanári fizetést.)
A pénteki ülésen az RMDSZ-esek a kampányra és a politikai fejtágításra koncentráltak. Kelemen Hunor országos ügyekről tartott tájékoztatót, és szokás szerint úgy viselkedett, mintha az RMDSZ-en kívül és nélkül fű sem nőhet Erdélyben, sőt Romániában. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a párt és az egyház közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta és forszírozta, nyilván a közelgő választások fényében. Ő amúgy nemcsak a párt helyi erős embere, hanem a római katolikus egyházban is jelentős befolyással bír, bár tisztsége szerint csupán váradújvárosi egyháztanácsos. Ezúttal sem állta meg, hogy ne nyilvánítsa – merőben indokolatlanul – a PKE-t az Erdélyi Magyar Néppárt „melegágyának”, mintegy igazolva azokat a félelmeket, miszerint a kialakult válságos helyzetben az RMDSZ-t csak egyetlen dolog érdekli: megszállni az egyetlen partiumi felsőoktatási intézményt is, ahogy azt már szinte az összes oktatási és kulturális intézménnyel megtette.
A bihari sajtó azt is megírta, hogy a KREK jelenlegi vezetői az RMDSZ-szel való legteljesebb összefogás hívei, amit azzal ideologizálnak meg, hogy a politikai alakulatok közül egyedül az RMDSZ nyújtott nekik kezet. Hogy ez pontosan mit jelent és miben áll, az nem derült ki. Talán olyan közpénzek miatt hálálkodik az egyház, ami az adófizetők zsebéből származik, de amiket az RMDSZ úgy osztogat, mintha a sajátját osztaná.
A házigazda Csűry István püspöknek egyetlen érdemleges hozzászólása volt: bejelentette, hogy ősszel ismét megpályázza a püspöki tisztséget, és addig akarja betölteni, amíg el nem küldik nyugdíjba… Az új egyházkerületi székházban tartott választási kampánygyűlésen való részvétel mellett Kelemen Hunornak arra is jutott ideje, hogy külön megbeszéléseket folytasson a püspökkel, de Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspökkel is „egyeztetett”, valamint Bihar, Szilágy és Szatmár megyei önkormányzati és parlamenti képviselőkkel.
V. T. B.

bumm.sk, 2016. máj. 4.
Enyhén csökkent a magyar iskolákba beíratott gyerekek száma Szlovákiában
A nem véglegesített beiratkozási adatok szerint enyhén csökkent, a szeptemberben beiratkozókkal együtt azonban várhatóan szinten marad idén a magyar tannyelvű általános iskolákba beíratott gyerekek száma Szlovákiában - közölte Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke szerdán.
MTI-HÍR
Szlovákiában - ahol az idén a korábbi éveknél némileg később, áprilisban tartották az iskolai beiratkozást - a 2016-2017-es tanévre, 3402 leendő elsőst írattak be szüleik magyar tannyelvű oktatási intézménybe - derült ki az SZMPSZ statisztikáiból. Ez a szám némileg alacsonyabb, mint egy évvel korábban, amikor 3575 elsőssel kezdhettek a magyar iskolák, de még nem számít véglegesnek, mert az adatok a szeptemberi tanévkezdésig - a késve beiratkozókkal - még módosulhatnak.
"Elsőre csalódásnak tűnik, hogy az idén nem sikerült átlépnünk a 3500-as lélektani határt, de látni kell, hogy a végeredmény szeptemberig még változni fog" - mondta Jókai Tibor. Kifejtette: tapasztalataik azt mutatják, hogy főként a hátrányos helyzetű régiókban, és azon belül a nehezebb szociális helyzetű családok esetében gyakori, hogy csak később - időnként csak szeptemberben - íratják be gyerekeiket az iskolákba. Hozzátette: feltételezésük szerint idén ezt a jelenséget az is erősíthette, hogy a közoktatási törvény módosítása miatt, nem a megszokott időben, hanem áprilisban tartották az iskolai beiratkozásokat.
A 258 felvidéki magyar általános iskolába idén beíratott leendő elsősök számának alakulása az egyes régiók szerint jelentős eltéréseket mutat. Míg a magyarok által is lakott járások egy részében emelkedett, addig másokban csökkent ez a szám. A statisztikák azt mutatják, hogy míg az olyan még tömb-magyar lakosságú régiókban mint a dunaszerdahelyi vagy a komáromi járás, inkább a leendő elsősök számának emelkedése volt megfigyelhető, addig a magyar szórványvidékeket is magába foglaló nyitrai és besztercebányai megyékben inkább ezzel ellentétes volt a trend. A pozsonyi megyében enyhén emelkedett a létszám, ellenben Kassa megyében érezhetően csökkent a beíratottak száma.
A szlovákiai magyar tannyelvű általános iskolákba beíratott gyerekek száma a korábbi érzékelhető csökkenés után az elmúlt négy-öt évben stabilizálódott, tavaly enyhe mértékben javult a helyzet, az idén - a késve beiratkozókat is beleszámolva - várhatóan szinten marad a magyar elsősök száma.
(mti)
itthon.ma//erdelyorszag
2016. május 23.
RENDHAGYÓ KÖRLEVÉL REFORMÁTUS ANYASZENTEGYHÁZUNK NÉPÉHEZ
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége az egyházközségi elnökségekhez intézett Körlevélben utasította vissza azon bírálatomat, mely szerint az 1989-es örökségét megtagadva az egyházkerület átesett a ló másik oldalára, és az RMDSZ csatlósává, pártegyházzá válott. Az elvi állásfoglalásom tárgyában kialakult vitát az RMDSZ-es pártsajtó „újabb csörtének” minősíti Tőkés László és Csűry István között.
Valójában múlt és jelen ütközik egymással a választások közeledtén. Az 1989 előtti időkben Papp László egykori püspök a román nacionálkommunista rezsim jármába kényszerítette egyházát. Mostani utódja csak gazdát cserélt, amikor is a nemzeti egységet kizárólagos pártegységre cserélve fel egyoldalú és látványos módon az egyeduralomra törő RMDSZ mellett kötelezi el féltve szeretett Egyházunkat. Az „egyenlő távolság” és az „arányos közelség” körlevélben hangoztatott elve: játék a szavakkal, mely Markó Béla megfogalmazását juttatja eszünkbe, aki „azonos távolságot” hirdetett volt Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány pártjával.
A valóság az, hogy az Egyházkerület és az RMDSZ legutóbbi – áprilisi – „pártgyűlésén” Csűry István és a jelen lévő Kelemen Hunor pártelnök a küszöbön álló választásokra nézve kötöttek szövetséget „a lehető legnagyobb magyar képviselet elérése” céljából, kizárva belőle egyházunk azon híveit, akik nem az RMDSZ oldalán állnak, figyelmen kívül hagyva ugyanakkor, hogy az utóbbi választások alkalmával az erdélyi magyarság százezrei vonták meg bizalmukat a hatalombarát és korrupt RMDSZ-es nomenklatúrától. Éppen ezért „a legteljesebb magyar egység megteremtésére” való hivatkozás végképpen hamisan cseng azok szájából, akik rendre minden összefogásra irányuló kezdeményezésünket visszautasították, és éppen ők állnak az egység megvalósulásának útjában. Csűry István volt helyettesemként Egyházkerületünk keresztény-nemzeti irányvonalának elvhű képviselőjeként viselkedett. Püspökké válása óta azonban – egyes volt szolgatársainkkal egyetemben – elvtelen módon azokkal a Bihar megyei RMDSZ-es kiskirályokkal bútorozott össze, akik csak a párt érdekeit szolgáló pénzosztásokban jeleskednek, azzal a Kiss Sándor–Lakatos Péter–Szabó Ödön–Biró Rozália négyessel, amely a 2000-es évek elején éppen Egyházkerületünktől orozta el az eredeti Ady-központ felépítésére a Széchenyi Terv keretében elnyert 320 millió forintos fejlesztési támogatást.
Ebben a felemás egyházpolitikában Csűry István püspök társelnöke nem más, mint Varga Attila volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Egyházkerületünk szabálytalanul megválasztott főgondnoka, a bukaresti Alkotmánybíróság tagságának várományosa.
„Meddig sántikáltok kétfelé?” – szögezi a kérdést Illés próféta Baál hamis prófétáinak (1Kir 18,21). „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet” – adja meg a találó választ igaz hitű erdélyi költőnk, Dsida Jenő.
Nagyvárad, 2016. május 23.
Tőkés László
kms.mtva.hu - 2016. máj. 23.
2016. május 31.
„Nekünk még lélegzetet venni is autonóm módon kell”
A június 5-iki helyhatósági választások kampányfinisében Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke értékelte a mostani kampányt és latolgatta az esélyeket szerkesztőségünknek adott interjújában.
– Az új választási törvény szabta keretek között hogyan lehet a politikai üzeneteket közvetíteni a választók felé? –Milyen jó volt, amikor még annyira létezett a politika hitele a 90-es évek elején, hogy szinte nem kellett kampányolni, mert minden magyar tudta, hogy kit válasszon! Sajnos azóta fokozatosan a rossz portékának kedvező áron való eladása elv vált a kampány tárgyává, és a kampánytér áthelyeződött a valóságról a kommunikációra. Ezt látva érthető, hogy a mostani törvényi szabályozások mennyire kedvezőtlenek a kommunikációból és hamis propagandából élő politikai osztály számára, tisztelet a kivételnek, és emiatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek a pártok, beleértve az RMDSZ-t is, amely a leglehetetlenebb körülményeket, helyzeteket is kihasználja arra, hogy eladja magát, gondolok itt különösképpen az átkeresztelt kulturális tevékenységek garmadájára. Ma már semmi nem a kultúráról szól, hanem sokkal inkább a kulturális úton végzett kampányról.
– Ebben a helyzetben a magyar pártok egyáltalán meg tudják még győzni a polgárokat arról, hogy részt vegyenek a választásokon, és arról, hogy érdemes magyar pártra, pártokra szavazni? – A Colectiv tűzeset alkalmával megszólaló utca hangja kifejezte azt a mélységes kiábrándulást, amely a hagyományos, parlamenti pártokat sújtja Romániában, ez alól nem képez kivételt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sem, mely ahelyett, hogy a kongresszuson meghirdetett újratervezés elve szerint járna el, a kommunikációját próbálja úgy alakítani, hogy mégiscsak valahogy elvihesse az embereket az urnák elé. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ilyen szempontból hátrányos helyzetben van, mert az emberek, mint a halak a beetetéskor, megszokták azt a fajta kampánystílust, ami eddig is a tulipánra tétette velük a pecsétet. Nem sok lehetőség nyílik tehát ebben a viszonylatban az EMNP számára, hiszen vegyük csak a leglényegesebb tényezőt, az anyagi hátteret: nemrégen robbant ki az RMDSZ költségvetési támogatásának a botránya, amelyért egy valamire való demokráciában azonnal lemondott volna a pártelnök, de nálunk annyira cinikussá vált a politikai élet, hogy az emberek nem látják, hogy tulajdonképpen milyen előnyben részesül az RMDSZ a pénzosztó szerepkörében, így már a kampány startvonalán úgy vág neki a távnak az EMNP, mint akinek a lábára golyóbisokat kötöttek, az RMDSZ-t viszont repítik az anyagi lehetőségeik. Valójában a mi adólejeinken szervezi mondjuk a Minden magyarok majálisa és hasonló rendezvények garmadája révén azt a szemérmetlen kampányt, amelyet expressis verbis tilt a mostani választási törvény.
Akadálya az összefogásnak
– Az összefogás, illetve a versengés szempontjából ön szerint sikerült az RMDSZ-nek és az EMNP-nek megtalálni a megfelelő választási taktikát?
– Az én politikai létem az összefogás jegyében indult, hiszen 1989-ben Temesváron a románok is mellénk álltak, és nélkülük nem jutottunk volna semmire. Áldott legyen az emléke Tempfli atyának, mintegy tíz évig az összefogás jegyében működött együtt a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tehát amikor kiosztanak bennünket az RMDSZ nomenklatúra kiskirályai, hogy egységbontók vagyunk, hogy nem akarunk összefogást, akkor ez szemenszedett hazugság. Márpedig nagyon nagy szükség lett volna az összefogásra, főleg most, amikor az eltelt huszonhat év összefüggésében az egyik legkritikusabb időszakba kerültünk mi, erdélyi magyarok. Az RMDSZ doktrína értelmében a párton kívül nincs élet, más legitim vezetője nem létezhet a romániai magyarságnak, csak az RMDSZ. Erre ráerősít Victor Ponta és a többi román politikai párt, mikor azt mondják, hogy nekik egyetlen partnere az RMDSZ, ezért is adták oda neki a költségvetési támogatást. Ebben a helyzetben nagyon nehéz összefogni. Kelemen Hunor elnök sem engedélyezte a marosvásárhelyi összefogást, éppen emiatt nagyon pesszimista vagyok a marosvásárhelyi magyar jelölt esetében. A nemzeti polgári oldal egysége is megbomlott, és erre mintegy rásegít az RMDSZ, maga mellé állítva a Magyar Polgári Pártnak nevezett egyszemélyes pártkülönítményt. Bihar megyében az összefogás terén szerény eredményeket sikerült elérni. Még több helyi megegyezésre lett volna szükség, viszont a nagypolitika itt is közbeszól, mert meggyőződésem, hogy nem csak Kelemen Hunor áll a dolgok mögött, hanem itt például máris készíti elő választási kampányát Szabó Ödön, Biró Rozália és Cseke Attila. Az ő parlamenti megválasztatásuknak előfeltétele egy eredményes helyhatósági választás, ezért húzódtak a háttérbe, mert érzik, hogy zavaró volna a közvetlenebb jelenlétük, és többek között ezért akadályozták azt, hogy a helyi alkuk kialakulhassanak, ezért gyúrták át még az egyházi támogatást is. Teljesen bekebelezték az egyházakat, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is alárendelődik ezeknek a politikai érdekeknek, ami akadályává válik a valóságos összefogásnak.
Megoszlott
– Ön szerint milyen eredményeket fog hozni június 5-e?
– Hála Istennek Erdély szerte vannak jó polgármestereink, függetlenül a politikai színüktől. Nagyon bizonytalan vagyok június 5-e kimenetele tekintetében. Az emberek annyira kiábrándultak, hogy a magyarságnak csak az egynegyede megy el az RMDSZ-re szavazni, nagyon kontraproduktív is lehet ez a gátlástalan sikerpropaganda. Mindazáltal remélem, hogy meggyőző tud lenni a korrupciómentességre és az öntörvényű magyar politizálásra irányuló néppárti korteskedés. Egyetlen probléma az, hogy igazából nem sikerült megteremteni azt az alternatívát, amiben gondolkoztuk ezelőtt tíz évvel.
– Mire utal azzal, hogy nem sikerült megteremteni az alternatívát?
– Nem lett elég erős az EMNP. Megoszlott a nemzeti polgári oldal is, és úgy tűnik, hogy még a magyarországi barátaink is inkább a nyerő mellé állnak, mint a demokratikus nemzeti értékek oldalára, amiben van ráció, de hogyha a rendszerváltozás távlatában gondolkozunk, akkor nekünk még lélegzetet venni is autonóm módon kell, hogy Ady Endrét parafrazáljam.
Dávidi attitűddel
– Június 5-e meghozhatja az EMNP-nek azt a megerősödést, amire ön számít? – Én bízom benne, hogy sikerül megkapaszkodnunk, de a góliáti propaganda olyan lehengerlő, hogy nagyon nehezen találhatunk egy olyan Dávidra, aki szembe tud szállni ezzel a legyőzhetetlennek tűnő gépezettel. Mindazonáltal ezzel a dávidi attitűddel törekszünk arra, hogy meggyőzzük az embereket arról, hogy próbáljanak változtatni, és ne a kiábrándultság legyen úrrá rajtuk, hanem a cselekvő reménység.
– Ön szerint az EMNP részéről kik nyerhetnek Bihar megyében?
– Nem vagyok eléggé tájékozott a személyi vonatkozásokban, mert nem vagyok párttag vagy pártelnök, de úgy tudom, hogy ütőképes, jó, becsületes, öntudatos és esélyes embereink vannak több településen. Zatykó Gyulát és Csomortányi Istvánt (az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje, illetve a párt megyei tanácsosi jelöltlista vezetője – szerk. megj.) rendkívül sokra tartom, ilyen emberekkel valóban elérhetjük, hogy bekerüljünk a városi és a megyei tanácsba.
– Milyen hatása lesz a következő parlamenti választásokra nézve annak, ha jól, illetve ha rosszul szerepel június 5-én az EMNP?
– Olyan listás választási törvényhez tértünk vissza, illetve olyan alternatív bejutási szabály van érvényben, amelyekkel megint félreérthetetlen módon az RMDSZ-nek kínálnak szinte kizárólagos esélyt. Úgyhogy nagyon nehéz egyáltalán viszonyulni is ehhez a helyzethez. Az biztos, hogy amikor rákényszerült az RMDSZ, akkor velem is, az EMNT-vel is összefogott. Félek, hogy az RMDSZ-en belül komoly befolyásra szert tett bihari politikusok abba az irányba viszik az RMDSZ-t, ami kizárja az összefogás lehetőségét. Erdély több megyéjében össze lehetett fogni, de itt egy négyesfogat teljesen a zsebébe tette az RMDSZ-t, a magyarságot, iskoláinkat, egyházainkat. Ha ez az irányzat erdélyi viszonylatban is dominál, akkor nehéz lesz az összefogást megvalósítani.
Pap István
erdon.ro
2016. június 4.
Megújult az Árpád-kori templom
Újra régi fényében ragyog a Bihar megyei Fugyi református temploma, a Kárpát-medencei örökségvédelmi program keretében felújított istenházát múlt vasárnap adták át.
A Partium egyik legjelentősebb műemlékeként számon tartott templom felújítását a magyar kormány közel nyolcmillió forinttal (mintegy 25 ezer euró) támogatta.
A vasárnapi ünnepi istentiszteleten – amelyen a templom fennállásának 780. évfordulóját is ünnepelték – Mikló Ferenc esperes hirdette az igét, a hálaadás fontosságát hangsúlyozva. Mint rámutatott, a fugyi református gyülekezetnek van, amiért hálát adnia. Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára az épített örökség ápolásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, hogy a Fidesz-kormányok által indított műemlékvédelmi program keretében több száz templom menekült meg a pusztulástól szerte a Kárpát-medencében.
Diószegi László, a felújítás szakmai felügyeletét ellátó Teleki László Alapítvány igazgatója a magyar épített örökség restaurálását és ápolását lehetővé tevő Rómer Flóris Tervet ismertette. Rámutatott, hogy az ennek keretében felújított fugyi református istenháza megújulása elsősorban a helyi közösség érdeme, amely ragaszkodik az istenházához, igényelte rendbetételét. A meghívottakat Zsigmond Attila helyi lelkipásztor köszöntötte, majd Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő és Ioan Pop, Fugyivásárhely polgármestere mondott beszédet, utóbbi román és magyar nyelven egyaránt. Az istentiszteletet követően a templomkertben emlékoszlopot állítottak a templom 780 éves fennállása alkalmából, amelyen a Villa Fudy 1236–2016 felirat olvasható.
A fugyi református templom Bihar megye és egyben a Sebes-Körös völgyének egyik legjelentősebb középkori temploma. A 13. században épült istenháza hajóját támpillérek nélkül, négyszögű faragott kövekből húzták fel, déli oldalán alig egy méter magasan, rézsűs bélletű résablakok találhatók. A 15. században a hajót nyugat felé bővítették és új szentélyt építettek. Az istenházáról az 1990-es évek első felében végzett tatarozás során derült ki, hogy hajója román kori, poligonális záródású szentélye pedig gótikus.
A középkori falmaradványokat a 2007-ben végzett falkutatás során tárták fel. Az északi falon több freskótöredék és két, 18. századi templomjavítási felirat bukkant elő, a déli szentélyfalban feltárták a befalazott csúcsíves szentségtartót és egy szegmensíves ülőfülkét, ezekkel átellenben a szentély északi oldalához csatlakozó, időközben lebontott sekrestye szegmensíves ajtónyílását. Ugyanakkor bontották ki a szentélyablakok eredeti, félköríves záródását is. A belső falakat 2009-ben restaurálták, ekkor lecserélték a nyílászárókat is, és a korábbi síkmennyezet helyére új, kazettás mennyezet készült.A külső homlokzatokat, a torony és a szentély külső falait részlegesen 2014-ben állították helyre, és új fedélszéket kapott az épület. 2015-ben elkészült a hajó homlokzatának és a kváderkő falazatoknak a helyreállítása, kiegészítése és a kőrestaurátori munkálatok is befejeződtek.
A Teleki László Alapítvány által felügyelt, a nagyváradi Restitutor Pro tervezőműhely által készített műemlék-helyreállítási terv alapján végzett munkálatokat a Frudalma Kft. kivitelezte Emődi Tamás építészmérnök irányítása alatt. A fugyi templom felújítását a magyar kormány összesen 7.750.000 forinttal támogatta.
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 7.
Bukás Nagyváradon (Helyhatósági választások)
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar képviselővel lesz kevesebb.
A Krónika tájékoztatása szerint Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a liberális politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Az RMDSZ-es alpolgármester mintegy 6000 szavazattal kapott kevesebbet, mint a tulipán színeiben 2012-ben induló Cseke Attila szenátor, aki a szavazatok 18,87 százalékát kapta. Zatykó Gyulára, az EMNP polgármesterjelöltjére a szavazók 2,85 százaléka voksolt, ám szavazatszámban kevesebben voksoltak rá, mint 2012-ben.
Jóval kisebb a támogatottsága az RMDSZ helyi tanácsosi listájának is, csupán a választók 14,24 százaléka nyomta rá a pecsétet – 2012-ben 17,32 százalékos volt a támogatottsága –, ami a 25 százalékos magyar közösséggel rendelkező városban rendkívül gyenge eredménynek számít. Ennek következtében az eddigi hat helyett csupán négy RMDSZ-es önkormányzati képviselő lesz a tanácsban. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnököt okolta a gyenge nagyváradi eredményért, aki szerint a helyi tanácsosi lista nem volt reprezentatív a magyar közösségre, ezért nem nyerte el a választók tetszését, s a gyenge szereplésért valakinek vállalnia kell a felelősséget. Szabó az EMNP-nek és Tőkés Lászlónak is üzent: szerinte a néppártnak fel kellene oszlania, mivel egyetlen mandátumot sem szerzett a megyében, és az alacsony részvétel azt is bebizonyította, hogy a versenyhelyzet nem mozgósít.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 7.
Szabó Ödön: „az EMNP-sek nemzetárulók”
Hétfő délben az RMDSZ székházában a választások eredményeit értékelő sajtótájékoztatót tartott Szabó Ödön, a szervezet megyei ügyvezető elnöke. A váradi RMDSZ-es listát összeállítókat arra szólította fel, vállalják a felelősséget a gyenge szereplésért.
Szabó Ödön az RMDSZ megyei kampányfőnökeként értékelte a választások eredményeit a sajtótájékoztató időpontjáig ismert adatokra alapozva mondandóját. Azon meggyőződésének adott hangot: az RMDSZ intenzív és pozitív kampányt folytatott, ismertette a programját valamennyi olyan területi közigazgatási egységben, ahol magyarok is élnek. A meglévő 24 polgármesteri tisztségből 23-at sikerült megtartaniuk, egyedül Szentjobbon nem jártak sikerrel, ahol az a funkcióban levő elöljáró győzött, aki mivel nem nyerte meg az RMDSZ-es előválasztást, ezúttal függetlenként indult. Hárman első mandátumokat kezdhetik meg: Érbogyoszlón Kócza István, Hegyközcsatárban Bónisz Sándor és Vámoslázon Kosztandi Mihály. Megjegyezte: büszke rá, hogy RMDSZ-es vezetője maradt négy városnak, vagyis Nagyszalontának, Margittának, Érmihályfalvának és Székelyhídnak. Török László több mint 75 százalékot kapott Szalontán, annak ellenére, hogy a magyarság részaránya ott csak 52 százalékos, míg Pocsaly Zoltán harmadik mandátumát kezdheti meg Margitta élén, ahol a lakosságnak kevesebb mint a fele magyar nemzetiségű. De ugyanígy dicséretet érdemel Sorbán Levente (Alsólugas községben 26 százaléknyi magyar él) és a Vámosláz községben nyerő Kosztandi Mihály (ahol a magyarság szintén alulról súrolja a 30 százalékot). Négy évnyi kihagyás után újra lesz RMDSZ-es tanácsos Papfalván, illetve önkormányzati képviselethez jutottak Gyapjún, és marad tanácsosuk Diófáson, míg Vaskohn és Alsóbiharkristyoron egy-egy román jutott RMDSZ-es színekben be a helyi testületbe. Sajnos azonban a masszív román jelenlét miatt kicsin múlott, hogy nem érték el az öt százalékot Belényesben, Nagyürögdön pedig 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy továbbra is legyen RMDSZ-es tanácstag.
A politikus ezután kifejtette: a Váradon kialakult helyzetre felemás érzéssel tekint. (Az eddigi hat helyett ugyanis csupán négy RMDSZ-es tanácsos lesz, és a rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy a PSD több mandátumhoz jutott, mint az RMDSZ). Úgy fogalmazott: azok, akik összeállították az RMDSZ-es városi listát, vállalniuk kell a felelősséget a kudarcért. Hozzátette: ő nem volt ott az ominózus küldöttgyűlésen, ésPásztor Sándor vagy Huszár István se hibáztatható, viszont „inkoherens és hibás üzenete van annak, ha valaki a titkárnőjét rakja a listára”. Ő nem tenne ilyet, és a lista ily módon történő összeállításának meg is lett a negatív következménye, hiszen a váradi RMDSZ úgy járt, mint a liberális párt Bukarestben. Azt is mondta: akik hibáztak, ismerjék el, hogy hibás döntést hoztak, illetve lássák be, hogy neki volt igaza, hiszen a megyében jól szerepelt az RMDSZ.
Vonuljanak vissza
Az EMNP eredményeire reagálva (a Néppárt nem jutott be se a váradi, se a megyei tanácsba, és egyetlen polgármesterük se lesz), Szabó Ödön nemzetárulóknak nevezte Tőkés Lászlót, Csomortányi Istvánt, Zatykó Gyulát és Szilágyi Zsoltot, és arra szólította fel őket, hogy mondjanak le, illetve vonuljanak vissza a közéletből, ha valóban felelős európai politikusnak tartják magukat, hiszen sokadjára nem sikerül nekik, és csak arra képesek, hogy rágalmazzák az RMDSZ-t, és megosszák a magyarságot. Úgy fogalmazott: az EMNP védnökeként Tőkés László szereti hangoztatni, hogy ő milyen nagy magyar hazafi, közben pedig Köröstárkányban a Néppárt a román PSD-s jelöltet támogatta, s ezért nem lett ott magyar polgármester. Kijelentette: „nem lehet a végtelenségig hazudni”, és újfent bebizonyosodott, hogy az „sovén radikalizmus”, amit az EMNP képvisel, nem kelendő, a több magyar párt indulása pedig nem mozgósító erejű. Az RMDSZ-nek ugyanis közel 250 helyi, illetve megyei tanácsosa lesz, míg a sajtótájékoztató pillanatában az EMNP csupán 21 helyi önkormányzati képviselőt tudhatott magáénak. A magyarság 90 százaléka tehát az RMDSZ-re voksolt, és Szabó Ödön szerint a maradék 10 százaléknak meg kell értenie azt, hogy csak együtt lehet sikert elérni, az RMDSZ pedig nyitott az összefogásra azokkal, akik jóhiszeműen közelednek hozzá.
A hetedik kérdéses
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsos-listájának vezetője arról beszélt, hogy a hat hely biztos a Megyei Tanácsban, és bízik abban, hogy meg lesz a hetedik is, hiszen szükség van egy olyan szakértői tudásra, mint amivel Péter I. Zoltán rendelkezik. Hangsúlyozta: pozitív kampányt folytatott, és az ellenfeleinek is köszöni, hogy civilizált módon viselkedtek, nem voltak konfliktusaik.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. június 7.
Titkos paktumtól tart az EMNP
De nem csak a maga számára, hanem a magyar közösségnek rossz ez szerintük. Azzal válaszoltak Szabó Ödön nemzetárulózására, hogy szerintük „az RMDSZ eladta a bőrét a PSD-nek”.
Titokban, és már a választások előtt megállapodást kötött az RMDSZ Bihar megyében a PSD-vel – ezt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke mondta váradi választási értékelőjükön. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke kedden reagált arra, hogy előzőleg az RMDSZ-es Szabó Ödön nemzetárulóknak mondta az EMNP-seket, saját választási értékelőjükkor. Csomortányi szerint „Szabóék jobban teszik, ha magukba nézve keresik az árulókat. Hiszen miközben kifelé nemzetárulózik, ismét titkos paktum született köztük és a PSD között, a Megyei Tanácsi elnöki tisztségről. Jó előre eladták a bőrüket a PSD-nek, és minket árulóznak. És már nem először paktálnak le előre: 4 évvel ezelőtt 13 olyan településre ígértek a PSD-nek alpolgármesteri tisztséget, ahol magyar a lakosság többsége, és a legtöbb helyen ezt be is váltotta az RMDSZ”. Most olyan hírek vannak, hogy Ioan Mang, a PSD megyei elnöke már a választások előtt elmondta, az RMDSZ-szel akarnak egyezséget kötni, hogy közösen alkossanak többséget a Megyei Tanácsban a választás után, a PNL ellenében, és PSD-s elnököt segítsenek a testület élére.Csomortányi úgy véli, „ha ezt valóra is váltják, nem is lesz csoda, hogy ha Nagyvárad meg magyar alpolgármester nélkül marad, hiszen a választásokon nyertes PNL így nem fog együttműködni a PSD-vel lepaktált RMDSZ-esekkel”.
Hozzátette: úgy tudja, hogy mindez az őszi parlamenti választások utánra tervezett PSD-RMDSZ-kormány előjátéka is lehet.
Elzárkóznak
A helyi értékelésekre visszatérve Csomortányi még jelezte: „A választók aztán kőkeményen büntették az RMDSZ-t Váradon. Az EMNP-t is, mivel nem sikerült közös megállapodással indulni, de főleg az RMDSZ-t, amelyik tízezres nagyságrendben vesztett szavazókat, míg mi pár százat.” Elmondta: az EMNP a választások előtt is megegyezésre törekedett az RMDSZ-szel, de „a Bihar megyei összefogás egyetlen akadálya Szabó Ödön. És botrányos, mi hangzik el végül a szájából, még nemzetárulózik. Miután végighazudták az összefogásról szóló kampányukat, egy olyan párttal, az MPP-vel működve együtt, amely végül csak 700 szavazatot kapott az egész megyében, viszont elzárkózva az EMNP-től, amelyik tízszer erősebb. És mi még így is támogattuk 4 településen is olyanokat, akik RMDSZ-esek. Szabó Ödönnek már nem is véleménye van, hanem diagnózisa. Hogy mi, arról szakorvosokat kellene megkérdezni.”
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a tájékoztatón szintén azt hangoztatta, hogy ők akartak összefogást, de a megyei RMDSZ-szel lehetetlen. Kiemelte: hazugság az, hogy az RMDSZ gyenge szereplése az EMNP indulásának lenne betudható. Szerinte ugyanis ők nem voltak eddig sem vezető posztokon, míg az RMDSZ „az elmúlt 20 évben, de főleg az utóbbi 10 során állandóan lejáratja magát az emberek előtt”. A másik ok szerinte a szavazók, és főleg a fiatal szavazók kiábrándultsága és távolmaradása. „Nem is csoda, hiszen sokat elmond az is, hogy a most megválasztott vezetők 25%-ának gondja van az igazságszolgáltatással. És nem mi szavaztuk meg a speciális nyugdíjakat magunknak, hanem Szabó Ödönék, nem mi szavaztattuk meg azt, hogy büntetett előéletűek is jelöltessék magukat, hanem a Szabó-féle RMDSZ” – tette hozzá.
Moldován Gellért, az EMNP váradi elnöke is visszautasította Szabó Ödön vádjait, sőt, ismét felszólította, hogy tárgyaljon a két párt. „Ha ez a következő hónapokban nem történik meg, akkor az RMDSZ-nek kérdésessé válik az is, hogy a november végi parlamenti választáson egyáltalán eléri-e az 5%-os bejutási küszöbhöz szükséges szavazatszámot” – jelentette ki. Mindhárom EMNP-s vezető megköszönte a tájékoztatón a támogató voksokat és a szimpatizánsaik munkáját.
Számokban a csökkenés
Összevetették az EMNP-sek, hogyan szerepeltek itt ők és az RMDSZ. Nos, Bihar megyében összesen 7500 szavazatot kapott az EMNP megyei listája, ami 1000-rel kevesebb, mint 4 éve – ám az RMDSZ 47.000 voksot kapott, ami viszont 14.000 szavazattal kevesebb, mint 4 éve. Nagyváradon az EMNP 2600 voksot szerzett, ami 800-zal kevesebb az előző választásokhoz mérten – az RMDSZ pedig 10.400, ami 6000 szavazat elvesztését mutatja. Az EMNP a megyében 22 tanácsosi helyet szerzett végül, 13 településen. Szerintük ezzel összességében hozták a 4 évvel ezelőtti eredményt, míg az RMDSZ-re leadott szavazatok száma „durván csökken”. Mint ismert, az RMDSZ-nek váradon az eddigi 6 helyett csak 4 tanácsosa jutott be, míg megyei szinten megtartották a 7-et. Megkérdeztük Csomortányit, hogy lehet, hogy ha az RMDSZ Bihar megyében 14.000 szavazatot vesztett, mégsem csökkent a megyei tanácsosaik száma. A válasz szerint „a hetedik tanácsos csak alig jutott be, és végül a szavazat-visszaosztás volt a szerencséjük, vagyis azon erők voksait osztották újra a bejutottak között, amely erők nem jutottak be”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. június 21.
Mindkét nagy román párttal tárgyal az RMDSZ
A PNL-vel és a PSD-vel is koalíciós tárgyalásokat folytat az RMDSZ. Míg Bihar megyében a szociáldemokratákkal lépnek szövetségre, Kolozs megyében a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák képezik a tétjét az esetleges PNL-RMDSZ-megállapodásnak – számol be Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda és Vásárhelyi-Nyemec Réka a kronika.ro-n.
Mindkét nagy román politikai alakulattal, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is tárgyalásokat folytat az RMDSZ az erdélyi megyei és helyi önkormányzatok megalakulása előtt. Míg megyei szinteken a PSD-vel kötött egyezség, a nagyvárosokban a PNL-vel való együttműködés kedvezne a szövetségnek.
Maros megyéhez hasonlóan Bihar megyében is a PSD-vel lép koalícióra a magyar érdekvédelmi szervezet, erről rövid közleményben tájékoztatta a sajtót. Eszerint az RMDSZ a Bihar megyei önkormányzatban a PSD-vel, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) lépett koalícióra, ezáltal alakítva többséget a választásokat megyei szinten is megnyerő PNL-vel szemben. A liberálisoknak ugyanis az egyszerű többséghez sem volt elég a megszerzett 17 önkormányzati képviselői mandátum, a PSD 9 és az ALDE 2 képviselője ellenben már többséget tud alkotni az RMDSZ 7 tanácsosával.
A szűkszavú közlemény szerint a megállapodást Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Ioan Mang, a PSD, és Traian Bodea, az ALDE megyei elnöke látta el kézjegyével. Ennek értelmében a Bihar Megyei Tanácsnak RMDSZ-es elnöke lenne, míg a két alelnök a PSD, illetve az ALDE tanácsosai közül kerülne ki.
Elúszott a váradi alpolgármesterség?
„Ha ez igaz, akkor egyértelmű, hogy Nagyváradnak nem lesz magyar alpolgármestere” – reagált lapunknak a hírre Huszár István. Nagyvárad leköszönő alpolgármestere, volt polgármesterjelölt a városi tanácsba nyert újabb mandátumot a szövetség színeiben, de mint leszögezte, a megyei szintű koalíciós tárgyalások nem tartoztak a hatáskörébe, nem ő írta alá az erről szóló döntést. Huszár úgy vélte, ezek után már városi szinten sincs amiről tárgyalni a PNL-vel, hiszen a váradi tanácsban többségben lévő liberálisok korábban egyértelművé tették: csak akkor engedik át a magyaroknak az egyik alpolgármesteri tisztséget, ha megyei szinten nem a szocialistákkal kötnek paktumot.
Lapunk információi szerint a párt legutóbbi ülésén Ilie Bolojan polgármester már egyértelművé tette, hogy a városnak két PNL-s alpolgármestere lesz, egyikük Florin Birta, aki a Városi Sportklubot irányítja. A váradi döntéshozó testületben egyébként a PNL-nek 18, a PSD-nek 5, míg az RMDSZ-nek négy tanácsosa van, kettővel kevesebb, mint korábban.
A Bihoreanul hetilap internetes kiadásában arról számolt be, hogy a szövetség bihari politikusait megosztotta a koalíciós tárgyalási folyamat, és míg Kiss Sándor a PSD-vel, Szabó Ödön ügyvezető elnök és a párt fiatalabb tagjai a PNL-vel szerettek volna egyezségre jutni. Szabó Ödönt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Ragaszkodnak a kolozsvári helységnévtáblákhoz
Kolozs megyében eközben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítéséhez köti az RMDSZ, hogy melyik román párttal működik együtt a következő négy évben a megyei, illetve a helyi önkormányzatokban. Bár még múlt héten elkezdődtek a tárgyalások az RMDSZ és a PNL megyei vezetése között, egyelőre nem sikerült megegyezni – erősítette meg a Krónikának Csoma Botond, a szövetség megyei elnöke a helyi román sajtóban megjelent értesüléseket.
Csoma Botond lapunknak elmondta: a szövetség megyei szervezete szabad kezet kapott az RMDSZ országos vezetéstől arra, hogy a lehető legkedvezőbb helyi megállapodást kösse. Elismerte azt is, hogy a koalíciós tárgyalásoknak a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezése is feltétele volt. A megyei elnök kedden Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-elnökkel közösen egy közleményt is szétküldött a sajtónak a koalíciós tárgyalások tárgyában. „Meggyőződésünk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron és Kolozs megyében csak azzal a politikai alakulattal köthetünk középtávú együttműködési megállapodást, amely hajlandó ezt a 12 éve megoldásra váró kérdést mindenki számára átlátható és felvállalható módon rendezni” – olvasható a kommünikében. „Publikussá fogjuk tenni a teljes megállapodást a végén” – ígérte Csoma Botond, hangsúlyozva, hogy még nincs végleges megállapodás.
A Ziua de Cluj ugyanakkor PNL-s forrásokra hivatkozva úgy tudja, a két politikai alakulat megegyezett arról, hogy amennyiben létrejön a megállapodás, a liberális Alin Tise lesz a megyei közgyűlés elnöke, cserében pedig az RMDSZ megkapja az egyik alelnöki széket és Horváth Anna megőrizheti a kolozsvári alpolgármesteri tisztséget.
A portál szerint emellett az is hátravan, hogy a felek megegyezzenek az aranyosgyéresi, bánffyhunyadi, szamosújvári, szászfenesi és gyalui alpolgármesteri tisztségről, illetve az együttműködés formájáról azokon a településeken, ahol többséget tudnak alkotni. Az RMDSZ eközben a PSD-vel is tárgyal, és sajtóinformációk szerint a szociáldemokraták a megyei önkormányzat elnöki tisztségét kínálták fel a szövetségnek, ha velük lép koalícióra.
PNL-s ajánlat Szilágyban
Szilágy megyében eközben a megyei önkormányzat elnöki vagy két alelnöki tisztségét ajánlotta fel az RMDSZ-nek a PNL, amennyiben vele alkot többséget, a szövetségnek ugyanis – akárcsak a többi megyében – a PSD is „udvarol”. A Szilágy megyei döntéshozó testületben a PNL-nek 10, az RMDSZ-nek 8, a PSD-nek pedig 12 tanácsosa van.
Az Agerpres beszámolója szerint Lucian Bode, a liberálisok megyei társelnöke kedden úgy nyilatkozott, ha az RMDSZ-nek van embere és programja a térség fejlesztésére, egy PNL-RMDSZ-egyezmény esetén elnököt állíthatna, ha ellenben nincs erre felkészülve, két alelnökkel vehetne részt a megye vezetésében. Hozzátette, hogy a PNL megyei vezetésének hétfői döntése értelmében az esetleges megyei együttműködést Zilah, Szilágysomlyó, Szilágycseh önkormányzatára és nyolc községre is kiterjesztenék – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. július 6.
Tisztázó nyilatkozat: MAradjunk a tárgynál!
„Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai (…) a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet”. Tőkés László nyilatkozatát közöljük.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában kibocsátott, folyó év június 27-én kelt Nyilatkozatomra rövid néhány nap alatt a következő számos és heves válasz jelent meg a napi sajtóban: „Csűry István püspök: nem voltam besúgó” (Krónika, 2016. június 29.); „Tőkés László kampányármányára való válasz” (Bihari Napló, június 30.); „Kiállt az RMDSZ Csűry mellett Tőkés ellenében” (Maszol.ro, július 4.), „Állásfoglalás: valaki, valami mellett” (BN, 2016. július 5.), „Valaki, valami mellett” (Reggeli Újság, július 6.), illetve – járulékos hozzászólásként – ez utóbbi pártlap főszerkesztőjének július 1-i replikája.
Minek is szól ez a burjánzó szövegáradat?
Miért a felfokozott izgatottság, harag és lárma?
Amint már jeleztem: Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet. Netalán azt képzelik, hogy hangerővel felülmúlhatják a tényeket, és nemlétezővé tudják tenni a szekuskollaboráció, valamint a politikai és a gazdasági korrupció tárgyi valóságát?
Sajnálatos, hogy az inkriminált sajtóorgánumok éppen azt a Feljegyzést hagyták ki közléseikből, mely fekete-fehéren Csűry István, alias „Kiss” és „Roşescu” informátor beazonosítását tartalmazza. Tárgyi szempontból szinte mellékes, amit ezen túlmenően elevenükben érintett támadóim összeírnak.
Cinkosságvállalás
Szép, igen szép a partiumi RMDSZ-szervezetek Csűry István iránt tanúsított szolidaritása. Röviddel ezelőtt 23 bihari polgármester hasonló akcióegységben vette védelmébe Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ korrupcióval vádolt ügyvezető elnökét. Csakhogy tudnivaló, hogy az ilyes „szolidaritás” nem más, mint cinkosságvállalás.
Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „ Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél” és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél” tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől.
Erdélyi magyarként minderre csak azt mondhatom, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei, valamint Bihar megyei polgármesterei hagyjanak fel bűnpártoló magatartásukkal. Megválasztott helyi és területi képviselőinkre pedig Isten áldását kérem, hogy a hatalmi, anyagi és pártérdekeken felülemelkedve, híven töltsék be nemzeti és közszolgálati hivatásukat.
Strasbourg, 2016. július 6.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro
2016. július 6.
Rárontottak az RMDSZ-esek Tőkésre
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség gyakorlatilag a létét köszönheti Tőkés Lászlónak, a romániai rendszerváltás elindítójának, a szövetség időnként mégis ráront korábbi tiszteletbeli elnökére, főként másod- és harmadvonalas aktivistái, illetve bértollnokai révén.
A harmadik mandátumát töltő Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke nyilatkozatot juttatott el június 27-én a sajtóhoz „a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában” címmel, amihez egy olyan feljegyzést is mellékelt, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a KREK jelenlegi püspöke 1989 előtt jelentett a kommunista rezsim politikai rendőrségének.
A média jobbára elhallgatta az omoinózus nyilatkozatot, de voltak kivételek is, ám maga a sokat mondó feljegyzés portálunkon kívül szinte sehol nem jelent meg. Ezzel szemben az RMDSZ-es sajtóban részben magyarázkodó-mentegetőző, részben a nyilvánosságot tájékoztató Tőkést meghazudtolni próbáló, részben pedig a tárgytól teljesen eltérő, diktálással megszületett vádaskodások jelentek meg.
Ezekre reagálva adta ma ki az EP-képviselő az alábbi „tisztázó nyilatkozatot” MAradjunk a tárgynál! címmel:
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában kibocsátott, folyó év június 27-én kelt Nyilatkozatomra rövid néhány nap alatt a következő számos és heves válasz jelent meg a napi sajtóban: „Csűry István püspök: nem voltam besúgó” (Krónika, 2016. június 29.); „Tőkés László kampányármányára való válasz” (Bihari Napló, június 30.); „Kiállt az RMDSZ Csűry mellett Tőkés ellenében” (Maszol.ro, július 4.), „Állásfoglalás: valaki, valami mellett” (BN, 2016. július 5.), „Valaki, valami mellett” ( Reggeli Újság, július 6.), illetve – járulékos hozzászólásként – ez utóbbi pártlap főszerkesztőjének július 1-i replikája.
Minek is szól ez a burjánzó szövegáradat?
Miért a felfokozott izgatottság, harag és lárma?
Amint már jeleztem: Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet. Netalán azt képzelik, hogy hangerővel felülmúlhatják a tényeket, és nemlétezővé tudják tenni a szekuskollaboráció, valamint a politikai és a gazdasági korrupció tárgyi valóságát?
Sajnálatos, hogy az inkriminált sajtóorgánumok éppen azt a Feljegyzést hagyták ki közléseikből, mely fekete-fehéren Csűry István, alias „Kiss” és „Roşescu” informátor beazonosítását tartalmazza. Tárgyi szempontból szinte mellékes, amit ezen túlmenően elevenükben érintett támadóim összeírnak.
Szép, igen szép a partiumi RMDSZ-szervezetek Csűry István iránt tanúsított szolidaritása. Röviddel ezelőtt 23 bihari polgármester hasonló akcióegységben vette védelmébe Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ korrupcióval vádolt ügyvezető elnökét. Csakhogy tudnivaló, hogy az ilyes „szolidaritás” nem más, mint cinkosságvállalás.
Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „ Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél” és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél” tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől.
Erdélyi magyarként minderre csak azt mondhatom, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei, valamint Bihar megyei polgármesterei hagyjanak fel bűnpártoló magatartásukkal. Megválasztott helyi és területi képviselőinkre pedig Isten áldását kérem, hogy a hatalmi, anyagi és pártérdekeken felülemelkedve, híven töltsék be nemzeti és közszolgálati hivatásukat.
itthon.ma/erdelyorszag
2016. július 8.
EMNP: el kell számolnia a KREK püspökének
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is azzal vádolja Csűry István királyhágómelléki református püspököt, hogy az RMDSZ szolgálatába próbálja állítani az általa vezetett egyházkerületet.
Csütörtöki közleményében az EMNP Bihar megyei szervezete úgy véli, miközben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökének 1989 előtti múltjának tisztázásával a hívei mellett elsősorban lelkiismeretének tartozik elszámolni, addig az RMDSZ-szel ápolt kapcsolatáról elsősorban már a reformátusoknak tartozik elszámolással.
A néppárt szerint Csűry István püspöknek tudnia kellene, hogy Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke alapítványi igazgatóként elsőrendű felelőse az Érmindszentre tervezett Ady-központra szánt 320 millió forint egyházától való „eltérítésének és eltűnésének". „Továbbá az a Szabó, aki történelmi egyházainkat „óvja", mai napig nem adott magyarázatot arra sem, hogyan került családja tulajdonába a váradújvárosi Szent László plébánia nagy értékű kántorlakja" – szerepel az EMNP közleményében.
A bihari néppártosok felróják Csűry püspöknek, hogy a KREK új Nagyváradi püspöki székházának nemrég rendezett avatására „a tulipános párt korrupt megyei vezetőit sikerült meghívni", az egyházkerület korábbi püspökét, Tőkés Lászlót viszont nem.
„Jó lenne, ha nem csupán kórházígérő püspökként vonulna be a történelembe, mert most csak ama püspökként tekinthetünk rá, aki a velejéig korrupt PSD mellett Szabó Ödön másik fő támasza volt a bihari magyar közösségen belüli teljes pártdiktatúra megteremtésében" – állapítja meg az EMNP, sérelmezve, hogy az RMDSZ bihari vezetői és az egyházi átvilágítást „harmadrangú ügyként kezelő" egyházi elöljárók „kórusban gyalázzák" Tőkés László volt királyhágómelléki püspököt.
Mint arról beszámoltunk, kibékíthetetlennek tűnik az ellentét a KREK volt és jelenlegi püspöke között, miután Tőkés László EP-képviselő a „hatalomhoz való dörgölőzéssel", az RMDSZ-szel való „összebútorozással" és ügynökmúlttal vádolta meg Csűry Istvánt. Az egyház jelenlegi vezetője a Krónikának nyilatkozva cáfolta a vádakat, leszögezve, a KREK már hat éve arra törekszik, hogy megvalósuljon a magyar összefogás, a helyhatósági választások előtt pedig az önkormányzatiság jegyében arra biztatták a partiumi magyarságot, hogy járuljanak az urnák elé, ugyanúgy megszólítva az EMNP szimpatizánsait, mint az RMDSZ-pártiakat. Később az RMDSZ három területi – a Bihar, Szatmár és Szilágy megyei – szervezete védelmébe vette Csűry István püspököt.
Tőkés László szerdán kibocsátott közleményében ugyanakkor cinkosságvállalásnak nevezte az RMDSZ-szervezetek kiállását. „Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet (...) Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél" és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél" tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől" – olvasható az EP-képviselő nyilatkozatában.
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 24.
Adorjánvári népünnepély Hegyközszentimrén
A tavalyi elsőnél is színesebb programmal várták a szervezők az érdeklődőket a szombaton tartott II. Adorjánvári Népünnepélyen, Hegyközszentimrén. Sok egyéb program mellett fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet, volt eskütétel és zászlóavatás is.
Tavaly augusztusban tartották meg Hegyközszentimrén az első várnapot Adorján vára romjának közelében, azon a mintegy 3 hektáros területen, melyet Szalárd község önkormányzata gyakorlótérként adott a hagyományőrző kurucoknak. Az elmúlt szombaton, a Szalárd-Szentimre Hagyományőrző Fesztivál keretében már a második egész napos várnapra kerülhetett sor a Berettyó-parton, ahol már nem csak lovasverseny, de fogathajtás is volt, sőt, fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet is. De haladjunk sorban. Már a kora délelőtti gyülekezéskor is nagy volt a meleg, amikor a jobbára sátrak árnyékába húzódott bel- és külföldi vendégeket a rögtönzött színpadról – mely előtt hagyományőrző huszárok és kurucok álltak sorfalat – dr. Nagy Miklós polgármester köszöntötte. Elsőnek Pajna Zoltánt, a Hajdú Bihar megyei közgyűlés elnökét kérte a mikrofon elé, aki örömének adott hangot, hogy a térségben őrzik a lovas hagyományokat. „Mi még mindig kurucok vagyunk”, fogalmazott, kifejtve: ezt a földet a mi kultúránk tette ilyenné, most pedig újra idegen kultúrák foglalnak teret Európában. Szabó Ödön képviselő kiemelte: a térségben több központja is van a lovas és íjász hagyományőrzésnek, az ezt felvállaló értékőrzők és értékteremtők mögött önkormányzati, egyházi és anyaországi támogatás áll.
Lovassági zászló
Az esemény nyitó áhítatát Csűry István királyhágómelléki püspök végezte, prédikációjában egyebek mellett kifejtve: közösségben megerősödnünk nem csak szükséges, de kötelességünk is, mert csak úgy lehetséges egyre tovább lépni, például ilyen rendezvényeket is tartani; múltból építkezve, látva a jövőt legyünk azok, akik Isten kegyelméből alkotókká lesznek. A továbbiakban Gellért Gyula ny.lelkész, hagyományőrző ezredes nem csak a moderátori szerepet vette át, hanem az egyik vendégküldöttség, a Szabolcs községből érkezett vezetőjétől, Csegei László polgármestertől egy II. Rákóczi Ferenc lovassági zászló-másolatot, amit a szentimrei kuruc-emlékszobában helyeznek el (csakúgy, mint azt a lobogót, amiről a későbbiekben lesz szó). Mindezt lovas versenyek követték, melyeket a tőle megszokott alapossággal és jól dokumentáltsággal az érköbölkúti Rákóczi Lajos, a Tulipán Sportegyesület vezetője „vezényelt” le. A kétfordulós (akadályhajtás, vadászhajtás) kettesfogathajtó versenyben 16 hajtó állt rajthoz a 20 akadállyal nehezített pályán, melyről a kommentátor megjegyezte: az egyetlen Bihar megyében, melyet az önkormányzat a lovasok rendelkezésére bocsátott, más hasonló versenyeken nem ritkán találkoznak polgármesterek és focisták ellenállásával (jellemzően focipályákon jelölik ki a fogathajtó pályákat).
Egyéb programok
A Vár Kupáért kiírt lovasversenyre tizenketten neveztek, lóra és lovasra 2 kör várt a 450 méteres pályán (a fogathajtó pálya körül), a döntő mezőnye a három, egyenként négy indulóval lezajlott előfutam győzteseiből állt össze. A futamok között egyéb programok is zajlottak, így embert próbáló előadást tartott Meleg Vilmos színművész, aki a kánikulai melegben, a tűző napon állva adott elő az alkalomhoz illően összeállított verscsokrot. Később, történelmi zászlók alatt, négy hagyományőrző kuruc tett esküt, majd zászlót is avattak: a kuruc Bocskai zászlóalj lobogóját, amelyet Kucharszki Zoltán lelkész áldott meg, és amelyre Kőrösi Erika zászlóanya kötött zöld színű pántlikát. Korabeli fegyverbemutató után a lovas versenyek eredményhirdetésére került sor, majd egy Rákóczifalváról érkezett hagyományőrző egyesület tagjai playback és pantomim-elemeket vegyítve (nem vagyok biztos benne, hogy ez volt az eredeti szándék) adtak elő egy dramatizált anekdotát arról, hogy hogyan vendégeltek meg kurucok labancokat, amiből állítólag megszületett a mondás, hogy a jó (magyar) pálinka kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.
Fejedelemválasztás
A micskei Görböc néptánccsoport előadása után fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet. Pontosabban imitálták az 1704. július 7. és 12. között Gyulafehérváron zajlott országgyűlésen történt megválasztását és mint Gellért Gyula elmondta: szokás volt azt szabadtéren megejteni, hogy a nép is tanúja lehessen. Ezúttal, kurucoktól övezve, Meleg Vilmos színművész (egyébként hagyományőrző ezredes) személyesítette meg a fejedelmet, aki Kőrösi Kristóf előmondása után mondta el esküjét. Utóbbi programok már úgy zajlottak, hogy közben a résztvevők terített asztalokhoz ülhettek, hiszen a házigazdák mintegy 300 vendégre számítva főztek a rekkenő hőségben, amit nem szakított meg eső, mint több környező településen. Az eseményt lezáró késő délutáni ebéd közben már nótaszó is csendült.
Rencz Csaba
erdon.ro
2016. július 27.
Tőkés: Csűry belerángatta titkosszolgálati ügyébe Soltészt
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Nem hagyta szó nélkül Tőkés László, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten az európai parlamenti képviselő által besúgói múlttal vádolt Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a július 20-ai tájékoztatón az Orbán-kormány illetékese többek között kijelentette: nem az alapján ítélik meg a püspököt, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján. Soltész közölte azt is, „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspököt és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk".
Keddi közleményében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke rendkívül sajnálatosnak nevezi, hogy utódjának „sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát". „Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ–KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna" – jelentette ki Tőkés, újabb szekusjelentéseket hozva nyilvánosságra, amelyek szerinte arról tanúskodnak, hogy Csűry Kiss és Roșescu fedőnéven jelentett a kommunista titkosszolgálatnak.
„Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni" – állapította meg Tőkés László.
Miközben a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna, Molnár János egyháztörténész korábban olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek szerinte Csűrytől származnak. A KREK püspöke korábban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is.
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
„Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást”
Nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bihar megyei RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek állásfoglalása kapcsán.
Minekutána 2016 júniusában az RMDSZ Bihar megyei települési önkormányzati vezetői testületileg vették védelmükbe Szabó Ödönt az úgymond őt ért „nemtelen támadásokkal” szemben, várható volt, hogy a nevezett pártvezér beintésére ugyanők hasonlóképpen fognak felsorakozni Csűry István oldalán. Igencsak nagy bajban lehet hivatalban lévő püspökünk, hogyha Soltész Miklós államtitkár, valamint az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezeteinek segítségül hívása nyomán, ez alkalommal immár nemcsak a párt polgármestereit, hanem annak alpolgármestereit is ilyenképpen vette igénybe.
Őszintén sajnálom, hogy a rosszul felfogott pártfegyelem jegyében, a bukott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök dicstelen utódjának – Szabó képviselőnek – a nagy többségükben jóravaló és érdemük szerint megválasztott önkormányzati vezetőinket is sikerült belerántania a pácba.
Ténykérdés
A tisztelt polgármester és alpolgármester uraknak és hölgyeknek azonban tudniuk kellene, hogy Csűry István püspök rovott titkosszolgálati múltja nem opcionális ügy, hanem ténykérdés – amint ez a közzétett dokumentumokból kitűnik. Egy analógiával élve: néhai Papp László püspök, alias „PĂUN” annak ellenére sem volt másnak tekinthető, mint Securitate-kollaboránsnak, hogy „pártunk és kormányunk”, valamint korabeli esperesei annak idején egyöntetűen hódoltak neki és – Ceauşescu bukásáig – elvtelenül kiálltak mellette.
Úgy látszik, hogy huszonhat esztendő múltán, változott körülmények között, a történelem ismétli önmagát. 1989 felforrósodó záró harmadában az egyházmegyei papi gyűléseken egyes esperesek és lelkészek – ki megalkuvásból, ki aljas indítékból, ki félelemből – mintegy rendelésre vallottak hűséget az elnyomó egyházi és világi hatalomnak, maga az ügynök püspök pedig szorult helyzetében az „Oradea-i Egyházkerülethez” intézett körlevélben intette a nacionálkommunista diktatúra iránti hűségre papságát és híveit.
A párhuzam kézenfekvő.
Mit mondjunk azért mindezekre?
Pál apostollal szólva: „…mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,12-13) Vagyis ez esetben sem egyikről vagy másikról, nem Csűry vagy Tőkés személyéről és követőiről, hanem Krisztus Urunkról és az Ő Anyaszentegyházáról kell szólnunk és bizonyságot tennünk, akiben mindnyájan egyek lehetünk. Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást – legyen szó akár Papp Lászlóról, akár Csűry Istvánról, akár azRMDSZ-ről, akár alulírottról –, s ekképpen megvizsgálnunk egyházunk jelenlegi helyzetét és szembenéznünk a versengő Zebedeus-fiaknak, Jakabnak és Jánosnak, a kételkedő Tamásnak, az Urat megtagadó Péternek vagy éppenséggel az áruló Júdásnak a terhes múltjával – egyetlen pillanatra sem feledve ugyanakkor, hogy Isten válasza a bűnbánatra minden esetben: a bűnbocsánat.
„A múltat be kell vallani” – írja a Költő. Negyedszázad után még mindig ezzel adós Egyházunk és posztkommunista társadalmunk az Úrnak és önmagának – s ez az egyik legfőbb oka, hogy az egyházi megújulás és a gyökeres rendszerváltozás félúton elakadt, vagy éppenséggel visszájára fordult. Cinkos bűnpártolás helyett világnak és egyháznak ezen a téren kellene együttműködnie és megtalálnia a köz javát szolgáló, hiteles összefogás útját, eljutva odáig, hogy azok, akiket egykor kollaborációra kényszerítettek, együttes erővel leplezzék le volt beszervezőiket és tartótisztjeiket, azokat, akik többé-kevésbé még most is nyeregben vannak.
Egyházunk feje a Krisztus – tartja hitvallásunk. Azért igazságkeresésünkben, egyházunk égető kérdéseinek a megválaszolásában senki másra, hanem csak Őreá hallgassunk. Az Isten kegyelméből tisztséget viselő világi vezetők maguk sem tehetnek jobbat.
Nagyvárad, 2016. augusztus 1.
Tőkés László
erdon.ro
2016. augusztus 17.
Miért nem sikerült öt év alatt létrehozni a magyar pedagógus-továbbképző központot?
Míg 1999 óta működik Romániában a német pedagógus-továbbképző központ Medgyes székhellyel, addig magyar nyelvű változatát a mai napig nem sikerült létrehozni. A 2011-es tanügyi törvény előírja a kisebbségi oktatás számára fontos továbbképzők létrehozását, öt év viszont nem volt elegendő ennek gyakorlatba ültetéséhez. A mulasztásra Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hívta fel a figyelmet hétvégén a SIC Feszten. Annak próbáltunk utána járni, hol akadt meg a kivitelezés.
A 2012-től 2015-ig tartó Ponta-kormányok ideje alatt született meg a magyar nyelvű pedagógus-továbbképző központ létrehozásáról szóló kormányrendelet-tervezet. Ebben az időszakban tisztázódott annak a kérdése is, hogy az intézmény megalapításához kormányrendelet szükséges, és nem elég egy minisztériumi határozat.
A tervek szerint a központ Nagyváradon kapna helyet, hogy román-magyar határmenti projekt részeként uniós forrásokból is fejleszteni lehessen. A Nagyváradi önkormányzat ki is jelölt egy ingatlant a központ székhelyeként (egy volt iskolát), a tervezetben pedig 1,5 millió lejes alapot határoztak meg az intézmény létrehozására. Az összeg a központ alapfelszereléseinek költségét, illetve a 15-27 személyzet fizetését tartalmazta egyebek mellett.
Ponta lemondásával kezdődött minden előlről
Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, a rendelettervezet a Ponta-kormány ideje alatt már ott tartott, hogy a szükséges tárcavezetők aláírták, ám mielőtt elfogadta volna a kabinet, Victor Ponta lemondott a miniszterelnöki tisztségről. A dokumentumot négy minisztériumnak kell kézjegyével ellátnia, mielőtt a kormány asztalára kerül: a munkaügyi tárcának, hiszen az intézkedés állami munkahelyeket biztosít, a pénzügyminisztériumnak a finanszírozás miatt, a tanügyi tárcának mint előterjesztőnek, illetve az igazságügyi minisztériumnak, ez a kormányszerv felel azért, hogy a jogszabály ne ütközzön más törvényekkel.
„Magam láttam a miniszterek aláírását a dokumentumon. Ha abban a pillanatban nem mond le a Ponta-kormány, a rendelet megszülethetett volna. Ott bukott el a történet, hogy a rá következő megbízott kabinet már nem adhatott ki ilyen rendeleteket, nem hozhatott létre intézményeket” - magyarázta Szabó Ödön.
És a szakértői kormány?
A szakértői kormány beiktatásával Adrian Curaj került a Tanügyminisztérium élére, a folyamatot pedig ismét elölről kellett kezdeni, a tárcavezetőknek ismét el kellett látniuk kézjegyükkel a dokumentumot. Szabó Ödön tájékoztatása szerint az oktatási miniszterrel jól mentek a tárgyalások. „A rendelettervezet megszületni látszott, amikor információink szerint a külügyminisztérium bekérette a dokumentumot, és fenntartásokat fogalmazott meg” - mondta a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A fenntartások az 1999 óta működő német pedagógus-továbbképző központ kapcsán merültek fel, amelyet román-német kormányközi megállapodással hoztak létre, és amelyet a német állam finanszíroz. Szabó Ödön tájékoztatása szerint a medgyesi intézmény működésének eddigi formájával kapcsolatban fogalmazódtak meg félelmek.
A német pedagógus-továbbképző központ rendszeresen tart akkreditált továbbképzéseket pedagógusoknak. Több kihelyezett központja is van, többek között Csíkszeredában, Szászrégenben. Az intézmény hat főállású módszertanossal dolgozik, külön szakemberek felelnek az óvodai, az általános, az elemi és a középiskolai német nyelvű oktatásért. A továbbképző központ külföldi intézményekkel is együttműködik, így az oktatók külföldön is részt vehetnek különböző képzéseken. Hogy a 2015/2016-os iskolai évben milyen továbbképzők voltak, itt nézheti meg.
Mire a félelmeket eloszlathatták volna, Adrian Curaj távozott a tárca éléről. „Curaj miniszterrel pontot lehetett volna tenni az ügy végére, a négy tárcavezető aláírta a dokumentumot, a külügyminisztérium beavatkozása miatt viszont nem került a kormányülés asztalára. Rá egy hétre pedig Curaj miniszter helyébe új tárcavezető került. A jelenlegivel még nem volt alkalmunk személyesen egyeztetni a parlamenti vakáció miatt, csak telefonon beszéltünk. Ígéreteket kaptunk” - vázolta a helyzetet a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
A tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős főosztályától megerősítették, jelenleg is dolgoznak azon, hogy a kormányrendelet-tervezetet minél hamarabb elfogadják. A bürokrácia és a folytonos vezetőségváltás viszont egyáltalán sem könnyíti meg a helyzetet. Hogy mennyire nem, íme így példa: a különböző intézmények megjegyzéseire küldött válaszokon is ott kell díszelegnie mindenféle (éppen aktuális) vezetőség aláírásának.
O. M.
maszol.ro
2016. augusztus 26.
Tőkés László nyilatkozata Soltész Miklós államtitkár Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója vonatkozásában
Folyó év június 29-i válaszában Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilvánosan kérte fel „a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő (ti. Tőkés László) munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről”.
A kormánynál eszközölt, szokatlan „árulkodása” folyományának tekinthető Soltész Miklósegyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár július 20-i váratlan Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója, melynek alkalmával – egyebek mellett – kijelentette: „Nem az alapján ítéljük meg a püspök urat, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján”; és: „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk” (kiemelések tőlem – T. L.).
Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy Csűry Istvánnak ily módon sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát. Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ-KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna.
Nem arról van tehát szó, hogy „mások mit mondanak” Csűry Istvánról, hanem arról, amiről a mellékelve közrebocsátott szekusjelentések tanúskodnak, amelyek fekete-fehéren, kéziratban vagy gépelt formában tanúsítják a nevezett informátori tevékenységét („KISS” és „ROŞESCU” jelentései megtalálhatók a www.tokeslaszlo.ro honlap Dokumentumok rovatában). Továbbá az sem mondható, hogy „a református közösség” és „az egész magyar közösség” támogatólag Csűry István besúgói múltja „mögött és mellett állana”…
Éppen most jövök Tusnádfürdőről, ahol személyesen volt alkalmam megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel és megtisztelő társaságában előadást tartani a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ennek kapcsán eszembe se jutna azzal dicsekedni, hogy a magyar kormány Csűry Istvánnal szemben szerény személyemet támogatná.
Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni.
Nagyvárad, 2016. július 26.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro
2016. augusztus 28.
István király mindig népszerű
Pénteken az RMDSZ Bihar megyei szervezete, az NMD és a nyíregyházi Mandala Dalszínház által rendezett Nyári Színházi Fesztivál keretében az István, a király című rockoperát mutatták be.
A 2016-ban jubileumi, ötödik évadját ünneplő Nyári Színházi Fesztivál keretében hagyománnyá vált, hogy legalább kétévente bemutassák a Mandala Dalszínház saját produkciójában az István, a király című rockoperát, s mivel a tavaly kimAradt, értelemszerűen most került rá sor. Általában augusztus 21-én történik mindez, de az idén ezen a napon más, magyarországi kötelezettsége volt a társulatnak, ezért egy kissé kitolódott. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ez lett volna a fesztiválzáró előadás, de mivel az egyik bemutató egy vihar miatt nem volt megtartva, ezt még pótolni fogják szeptember 9-én.
Visszatérve az elmúlt péntek esti, várbeli eseményre: a nézőteret zsúfolásig megtöltő érdeklődőket ezúttal a megszokottnál többen köszöntötték: Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vezetője, illetve Nyíri Tamás, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke. Szó esett többek közt arról, hogy annak idején az RMDSZ harcolta ki, hogy nyári színház legyen a várban, napjainkban pedig egyre szorosabb az együttműködés a felsorolt három megye között.
Vastaps
Szokás szerint ismét nagy sikert aratott a Szörényi–Bródy szerzőpáros alkotása, a minőségi zene, a szép jelmezek, a jól ismert slágerek megtették a hatásukat. Említést érdemel ugyanakkor, hogy a nyíregyházi társulat tagjait egyre inkább megszeretik Váradon. Míg néhány évvel az okozott szenzációt, hogy István szerepében Varga Miklós volt látható, most nagyobb tapsot kapott – tegyük hozzá: megérdemelten – Koppány, mint ő. És ez a többi színművészre is vonatkoztatható: az eljövetelkor többen felemlegették, hogy egyiküket vagy másikukat milyen szerepben, melyik előadásban látták még az elmúlt nyár folyamán…
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro