Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Ödön
609 tétel
2016. december 13.
Az RMDSZ jobban teljesít
ERDÉLYI ÖSSZEFOGLALÓ – A négy évvel ezelőtti eredményeihez képest lényegesen jobban teljesített az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon: az adatok 95,8 százalékos feldolgozottságánál a szövetség képviselőházi jelöltlistája 6,43, míg szenátusi listája 6,49 százalékos támogatottsággal szerepel a Központi Választási Iroda (BEC) hivatalos adatsorában.
A hétfő kora esti összesítés szerint a szövetség képviselőjelölt-listája 433 631, szenátorjelölt-listája pedig 438 027 szavazatot kapott, ezáltal biztosítani tudja a magyarok arányos képviseletét a törvényhozásban. A számok azt is mutatják, hogy az erdélyi magyarság körében nagyobb volt a szavazói kedv, mint négy évvel ezelőtt, amikor a két tulipános jelöltlista 388 528, illetve 380 656 voksot tudott begyűjteni, ami 5 százalékos átlagot ért.
Bejöttek a székelyföldi számítások
Az országosan mért, 39 százalékos részvételi arányhoz képest Hargita megyében nem adódtak problémák a mozgósítást illetően. A legnagyobb székelyföldi megyében a szavazók 44 százaléka kívánt beleszólni az új parlament összetételébe – ez az erdélyi megyék közt a legmagasabb részvételi aránynak számít –, a magyarság pedig hathatós segítséget nyújtott abban, hogy az RMDSZ-nek bejöjjenek a számításai.
A szövetség képviselő- és szenátorjelölt-listája a megyében leadott voksok 85 százalékát gyűjtötte össze 99 százalékos feldolgozottságnál, így a számítások szerint Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor és a Szeben megyéből befutó helyre került Benedek Zakariás képviselői mandátumot szerzett, míg az 1990 óta honatyaként tevékenykedő Verestóy Attila folytathatja szenátori munkáját. Verestóy egyébként az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, arra számítanak, hogy a visszaosztást követően Tánczos Barna is szenátorként folytathatja, ugyannakkor van remény egy ötödik képviselői mandátumra is.
Bejött a papírforma Kovászna megyében is, mi több, az RMDSZ listája a 73 százalékos magyarság arányán felüli támogatottságot szerzett: a szenátusi jelöltlista a szavazatok 74,4, a képviselőjelölt-lista pedig 74,1 százalékát kapta meg. „Jóval több szavazatot kaptunk, mint az elmúlt 10 évben bármely parlamenti választáson. Az emberek méltányolták, hogy odafigyeltünk a véleményükre” – jegyezte meg Facebook-bejegyzésében Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke. A háromszékiek továbbra megőrzik a súlyukat az RMDSZ-frakcióban: Benkő Erika, Márton Árpád (aki Verestóyhoz hasonlóan a rekordnak számító nyolcadik mandátumára készül) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által jelölt Kulcsár Terza József képviselői mandátumhoz jutott, Fejér László Ödön és Miklós Zoltán pedig a szenátusban foglalhat helyet. Az alakulat helyi szervezete úgy számol, van matematikai esély arra, hogy Könczei Csaba megszerezze a negyedik képviselői tisztséget a visszaosztást követően. A részvételi arány kevéssel haladta meg a 38 százalékot.
Győzelmet aratott az RMDSZ Maros megyében is, ahol az 568 szavazókörzet összesített adatai alapján a szövetség 38 százalékos részvételi arány mellett a voksok 38,6 százalékát zsebelte be, és teljesen új csapattal készül Bukarestbe. A számítások szerint az RMDSZ így három képviselőt küldhet a parlamentbe Vass Levente, Csép Éva-Andrea, illetve Biró Zsolt MPP-elnök személyében, Novák Csaba Zoltán és Császár Károly pedig szenátori mandátumhoz jut. Az RMDSZ egyébként 68 564 szavazatot kapott a képviselőjelölt-listájára, míg a felsőházi jelöltlistát 68 968-an támogatták.  
A helyhatósági választásokhoz hasonlóan az RMDSZ ismét bebizonyította, hogy Szatmár megyében nincs nála hatékonyabban mozgósító politikai alakulat. A szövetség a szociáldemokratákat és a liberálisokat legyőzve a voksok 39,9 százalékát kapta meg. Bár végleges eredmények még nincsenek, valószínűsíthető, hogy Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselői, Turos Loránd pedig szenátori mandátumhoz jutott. 
Megerősödtek a bihariak
Az eddig feldolgozott adatok alapján Bihar megyében az RMDSZ a voksok 23 százalékát gyűjtötte be. Az alakulat számításai szerint Szabó Ödön és Biró Rozália képviselőjelölt, valamint Cseke Attila szenátorjelölt biztosan mandátumhoz jut, a visszaosztás azonban még felfele kerekítheti az RMDSZ eredményét. „Az RMDSZ listáira leadott szavazatok alapján azt tapasztalhatjuk, hogy Hargita és Maros megyét követően a harmadik helyen állunk, 50 ezer szavazat fölötti eredménnyel. A Bihar megyei RMDSZ megerősödött az elmúlt évek választási eredményeihez képest” – kommentálta a számokat hétfőn Cseke Attila. Biharban egyébként országos átlagon felüli, 43 százalékos részvétel mellett a szociáldemokrata alakulat vitte a legtöbb voksot, megelőzve a legfontosabb riválisát, a liberálisokat.
Kolozs megyében a szavazatok 14 százalékát tudhatja magáénak a szövetség a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál, ami a Mediafax hírügynökség számításai szerint három parlamenti mandátumot biztosít az RMDSZ-nek. Csoma Botond és Hegedüs Csilla tehát képviselői mandátumhoz jut, a szenátusban pedig László Attila képviselheti továbbra is a megye magyarságát. A megyében egyébként a részvételi arány 40,49 százalékos volt, öt százalékkal kevesebb, mint a 2012-es parlamenti voksoláson.
Szilágy megyében is a PSD teljesített a legjobban, a második helyen a PNL, a harmadikon az RMDSZ végzett – derül ki a megyei választási iroda által ismertetett végleges adatokból. A képviselőházi listákra leadott érvényes szavazatból az RMDSZ 21 189 szavazatot kapott (a voksok 25 százalékát), a szenátorjelöltek pedig 21 279-et. A szövetség valószínűnek tartja, hogy Seres Dénes képviselői, Végh Sándor pedig szenátori mandátumra válthatja a voksokat.
Arad megyében a szavazók 8 százaléka támogatta az RMDSZ listáit, míg Máramaros megyében a szövetség 6,7 százalékos teljesítményt tudott felmutatni. Brassó megyében – ahol a szociáldemokraták 1990 óta először tudtak nyerni – az RMDSZ szintén 6 százalék feletti eredményt ért el, hétfőn azonban még nem derült ki, hogy négy év szünet után lesz-e újra magyar képviselője a megye magyarságának.
A visszaosztást várja a szövetség Temes megyében is, ahol a szavazók 3,7 százaléka szeretné, ha Molnár Zsolt folytatná képviselői munkáját. Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ voksszámlálója 4,67 százalékot jelzett. Fehér megyében 3,5, Hunyad megyében pedig mintegy 3 százalékos teljesítményt nyújtott a szövetség, míg Szebenben csaknem 2, Krassó-Szörénybenpedig 0,65 százalék az RMDSZ eredménye.
Gyergyai Csaba | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 14.
Három magyar hely Biharnak
Cseke Attila szenátorjelölt, Bihar megyei RMDSZ-elnök és Szabó Ödön képviselőjelölt, megyei ügyvezető elnök közösen számolt be hétfőn a vasárnapi választás eredményeiről.
Bihar megyében az RMDSZ szenátusi listájára 51 017-en szavaztak (ez a voksok 23,7 százalékát jelenti), a képviselőire pedig 50 403-an (23,45 százalék). Nagyváradon harmadával nőtt a szavazatok száma, a szenátusi lista 15 876 voksot, a képviselői pedig 15 715 szavazatot kapott, míg a nyári helyhatósági választáson a megyei tanács listája 10 649 voksot hozott.
Szabó Ödön és Biró Rozália képviselői mandátuma már biztos, a visszaosztások várható eredménye alapján Cseke Attila szenátori mandátuma is biztosra vehető, ő kapta ugyanis a legtöbb szavazatot a nem teljes mandátumot elért jelöltek közül. Elképzelhető még, hogy a visszaosztás nyomán meglesz a harmadik képviselői mandátum is, de ez több tényezőtől függ. Az RMDSZ-nek országos szinten mintegy 5200 szavazat jut még a visszaosztás nyomán, ezzel együtt várhatóan húsz képviselői, és kilenc szentári helyet szerez meg a szövetség.
A jelöltek köszönetet mondtak a szavazóknak, a támogatóknak és kampánycsapatuk tagjainak is az eredményért, illetve munkájukért, és ígéretük szerint a megye érdekeit fogják képviselni a parlamentben a következő mandátum ideje alatt is.
Fried Noémi Lujza Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 14.
Megvan az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak nem hivatalos névsora
Összesen 21 képviselője és 9 szenátora lesz az RMDSZ-nek a parlamentben a következő törvényhozási ciklusban. Ezt nem véglegesnek tekinthető adatok alapján számolta ki Barna Gergő szociológus.
A szakembertől megtudtuk, a választási eredmények 99,82-os feldolgozottságú adataival szimulálta a töredékszavazatok visszaosztását. Tájékoztatása szerint további 33 szavazókörzet adatai hiányoznak, ezek azonban várhatóan nem befolyásolják már érdemben a mandátumeloszlásokat. „Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek az adatok nem véglegesek" – mondta Barna Gergő. A végleges választási eredmények szerda estére vagy csütörtök reggelre várhatók.
A szociológus számításai szerint a két frakció összetétele a következőképpen alakul:
Képviselőház
Arad megye: Faragó Péter
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália
Brassó megye: Ambrus Izabella
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás, Sebestyén Csaba
Kolozs megye: Csoma Botond
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József
Maros megye: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt
Máramaros megye: Apjok Norbert
Szilágy megye: Seres Dénes
Szatmár megye: Magyar Lóránd, Bálint Erdei-Doloczki István
Tulcea megye: Józsa-Svella Ildikó-Beáta
Szenátus
Bihar megye: Cseke Attila, Derzsi Ákos
Hargita megye: Verestóy Attila, Tánczos Barna
Kolozs megye: László Attila
Kovászna megye: Fejér László Ödön
Maros megye: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly
Szatmár megye: Turos Loránd
A névsorban a legnagyobb meglepetést kétségkívül az jelenti, hogy Tulcea megyében is lesz képviselője az RMDSZ-nek. A szövetség listája 245 szavazatot kapott a dobrudzsai megyében, de a visszaosztások "lutrielemeinek" köszönhetően ez elegendő volt ahhoz, hogy az első helyen álló  jelölt, az amúgy csíkszeredai Józsa-Svella Ildikó-Beáta mandátumhoz jusson.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma háromról négyre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítette a szenátorukat, viszont a Bihar, Kovászna és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Cs. P. T. maszol.ro
2016. december 15.
Ők lesznek az RMDSZ képviselői és szenátorai az elkövetkező négy évben
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról harminc törvényhozó szerzett mandátumot a romániai parlamenti választásokon – erősítette meg a központi választási bizottság, amely csütörtökön ismertette a mandátumok elosztását.
Az RMDSZ kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Az RMDSZ-listákról a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője is bejutott a parlamentbe.
A szövetségnek Szilágy megyében nem lesz már szenátora, és elveszti a második Kovászna megyei szenátori mandátumot, de Maros megyében és Bihar megyében is az eddigi egy-egy helyett két-két szenátora lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a kétkamarás bukaresti parlamentben.
Ami a szórványt illeti, négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008-2012-es időszak után – második törvényhozási ciklusra marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem a másik dobrudzsai megyében, Konstanca (Constanta) megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán, és Császár Károly és a Szatmár megyei Turos Lóránd képviseli.
Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás (szórványképviselő Nagyszebenből) és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Lóránd-Bálint és Erdei-Doloczki István. Székelyhon.ro
2016. december 16.
Háromszéken elúszott egy szenátori hely (Választási végeredmény)
A Kovászna Megyei Választási Iroda által tegnap közzétett végleges választási eredmények értelmében már kétségtelen, hogy 26 év után először az RMDSZ csak egyetlen felsőházi honatyával vág neki a négyéves parlamenti ciklusnak Fejér László Ödön személyében. A szavazatok visszaosztását követően Miklós Zoltán végül nem nyert mandátumot, helyette a megyében a szavazatoknak csupán közel három százalékát megszerző Népi Mozgalom Pártjának (NMP) jelöltje, Gheorghe Baciu képviseli szenátorként Háromszéket. Az NMP emellett a képviselőházban is mandátumot szerzett. Az országos végeredmény alapján az is világossá vált, hogy a győztes Szociáldemokrata Párt (SZDP) nem szerezte meg az abszolút többséget a törvényhozásban. Az új felállás szerint az RMDSZ egy szenátori és három képviselői mandátumot – Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József – szerzett Kovászna megyében, a negyedik képviselői mandátum birtokosa Octavian Goga.
Az elmúlt 26 évben ez az első alkalom, hogy az RMDSZ csak egy szenátori helyet nyerjen el, általában mindkettőt vitte, a román pártok általában a negyedik képviselői helyre számíthattak, vagy a múlt ciklus különleges választási törvényének köszönhetően kivételesen egy harmadik felsőházi mandátumot szereztek meg. 1990 óta arra sem volt példa, hogy az SZDP jelöltje ne kerüljön be a parlamentbe. Ami a leadott szavazatok alakulatok szerinti eloszlását illeti, Háromszéken az RMDSZ a voksok 74 százalékát szerezte meg, az SZDP jelöltjeire 10,2 százalék szavazott, a Nemzeti Liberális Párt 4,5 százalékot kapott, az NMP és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) hármat, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) pedig 1,6 százalék körül teljesített. A részvételi arány 38,2 százalékos volt.
Az RMDSZ képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról országosan harminc törvényhozó szerzett mandátumot. Ez kilenc szenátori helyet jelent, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. A bejutók között ott van a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József. A szövetség Háromszéken kívül Szilágy megyében veszített szenátort, de Maros és Bihar megyében az eddigi egy-egy helyett két-két szenátor lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a parlamentben. Négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008–2012-es időszak után – második alkalommal marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem Konstanca megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ-frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán és Császár Károly, valamint a Szatmár megyei Turos Loránd képviseli. Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Loránd Bálint és Erdei-Doloczki István. Nincs meg a többség
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a Szociáldemokrata Párt, így nagy valószínűséggel az LDSZ-szel közösen alakít koalíciós kormányt. A központi választási bizottság által tegnap ismertetett végeredmény értelmében az SZDP 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez. A Nemzeti Liberális Párt színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. Húsz képviselőt és kilenc szenátort tudhat magáénak az SZDP-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette LDSZ, Traian Băsescu volt államfő Népi Mozgalom Pártja 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkezik. Rajtuk kívül a képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 nem magyar nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 16.
Erősödik az RMDSZ-frakció
A legutóbbi, 2012-es választásokhoz képest hárommal több, vagyis harminc törvényhozói mandátumot szerzett a bukaresti parlamentben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistája a vasárnapi választásokon, miközben a parlament létszáma jelentősen csökkent. Bihar megyéből négy magyar képviselő jutott be a törvényhozásba: a szenátori listáról Cseke Attila és Derzsi Ákos, a képviselőiről pedig Szabó Ödön és Biró Rozália.
 Központi Választási Iroda végleges adatai szerint a december 11-ei parlamenti választások után az RMDSZ-nek 21 képviselője és 9 szenátora lesz a parlamentben a következő négy esztendőben. A Szövetségnek a Kárpátokon túl is lesz egy képviselője, Konstanca megyei lista vezetője, a kikötővárosban élő szatmárnémeti származású Antal István-János vállalkozó jutott be a parlamentbe.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma négyről ötre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítették a szenátorukat, a Kovászna megyei szenátorok száma kettőről egyre csökkent, viszont a Bihar és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Míg a 2012-ben megválasztott 588 tagú parlamentben az RMDSZ-képviselők és szenátorok aránya 4,59 százalék volt, a vasárnap megválasztott 466 tagú bukaresti törvényhozásban az RMDSZ-frakciók súlya 6,44 százalékos. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 21.
Letették az esküt az RMDSZ parlamenti frakcióinak tagjai
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak tagjai december 21-én délelőtt tették le az esküt, így hivatalosan is  21 képviselő és 9 szenátor képviseli az erdélyi magyarokat a 2016-2020-as időszakban a parlamentben.
Az ideiglenesen létrehozott alsóházi bizottságban a Szövetség részéről, a képviselőház egyik legfiatalabb törvényhozójaként Apjok Norbert vett részt a munkálatokban.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: „egy új időszámítás kezdődik a parlamentben, hiszen nemcsak az RMDSZ parlamenti frakciói frissültek, hanem számos más politikai alakulat színeiben is új képviselők jutottak be. Az RMDSZ azon fog dolgozni, hogy valóra váltsa azokat az ígéretek, amelyeket a kampány ideje alatt vállalt a magyar közösségekkel szemben.” Korodi kifejtette, hogy az idei választások mérföldkőnek számítanak abból a szempontból, hogy a parlamentbe számos fiatal szakember jutott be román alakulatok színeiben is, ez által megvan a kellő tőke ahhoz, hogy a parlament hitele javuljon, amely egy erős demokrácia alapja.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy értékelte, hogy a parlament és ezen belül az RMDSZ legnagyobb kihívása az elkövetkezendőkben az, hogy olyan törvényeket dolgozzanak ki, amelyeket nem lehet többféleképen értelmezni. „Az a dolgunk, hogy olyan jogszabálykeretet teremtsünk Romániában, amely nem hagy kiskapukat a törvények értelmezésében, mi több: a kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat ne lehessen számunka kedvezőtlen módon értelmezni” – mutatott rá Cseke Attila Bihar megyei szenátor.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője Korodi Attila Hargita megyei képviselő, frakcióvezető-helyettesek Márton Árpád és Szabó Ödön képviselők, a titkári teendőket Kulcsár József Terza képviselő látja el.
A szenátusi frakció vezetője Cseke Attila Bihar megyei szenátor, frakcióvezető-helyettes Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora. Novák Csaba Zoltán Maros megyei törvényhozó a szenátusi frakció titkári teendőit látja el. maszol.ro
2016. december 22.
Megalakultak a parlamenti szakbizottságok
Csütörtökön délután szavazott a Képviselőház és Szenátus plénuma a szakbizottságok megalakulásáról és ezek összetételéről.  Az RMDSZ az elmúlt parlamenti ciklushoz viszonyítva számos kulcsfontosságú szakbizottságban lát el elnöki, alelnöki és titkári tisztségeket.
A Szociáldemokrata párt (PSD) 11 szakbizottságot vezet a következő négy évben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt szakbizottság élére nevezett ki elnököt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) két-két szakbizottság vezetését kapta meg a szavazás után. A Népi Mozgalom Párt (PMP) egy bizottság élére nevesíthetett vezetőt. 
A 22 állandó bizottság a szenátus mandátumának végéig fejti ki tevékenységét. A pártokat megillető bizottsági helyek számát tárgyalások során döntik el a frakciók, figyelembe véve a szenátus politikai összetételét. A felsőház szabályzata szerint, a szenátus elnökének kivételével, minden szenátor legkevesebb egy szakbizottság tagja kell hogy legyen, és legfeljebb két bizottságban kaphat feladatot - ismertette a plenáris ülés kezdetén Călin Popescu-Tăriceanu házelnök. 
Az RMDSZ honatyái az alábbi szakbizottságokban fognak tevékenykedni Képviselőház 1. Biró Rozália Bihar megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, elnök 2. Szabó Ödön Bihar megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, alelnök 3. Benkő Erika Kovászna megyei képviselő – Európai ügyek bizottság- alelnök, Emberjogi bizottság, tag 4. Bende Sándor Hargita megyei képviselő – Ipar- és szolgáltatás ügyi bizottság, alelnök 5. Csoma Botond Kolozs megyei képviselő – Közigazgatási bizottság, alelnök 6. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő – Munkaügyi és szociálisvédelmi bizottság-titkár, Esélyegyenlőségi bizottság, tag. 7. Vass Levente Maros megyei képviselő – Egészségügyi bizottság, titkár 8. Faragó Péter Arad megyei képviselő – Környezetvédelmi bizottság, titkár 9. Kelemen Hunor Hargita megyei képviselő – Kulturális bizottság, tag 10. Korodi Attila Hargita megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, tag. 11. Márton Árpád Hargita megyei képviselő – Jogi bizottság, tag. 12. Seres Dénes Szilágy megyei képviselő - Közigazgatási bizottság, tag. 13. Erdei-Dolóczki István Szatmár megyei képviselő – Költségvetési- és pénzügyi bizottság, tag. 14. Antal István János Konstanca megyei képviselő – Gazdasági bizottság, tag. 15. Benedek Zakariás Szeben megyei képviselő – Szállításügyi bizottság, tag. 16. Sebestyén Csaba Hargita megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 17. Kulcsár Terza-József Kovászna megyei képviselő – Emberjogi bizottság, tag. 18. Magyar Loránd Bálint Szatmár megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 19. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselő – Távközlési bizottság- tag, Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 20. Biró Zsolt Maros megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, tag. 21. Ambrus Izabella Brassó megye képviselő – Jogi bizottság tag. Szenátus 1. László Attila Kolozs megyei szenátor – Egészségügyi bizottság, elnök 2. Tánczos Barna Hargita megyei szenátor – Mezőgazdasági bizottság-alelnök, Pénzügyi bizottság-tag. 3. Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor – Oktatásügyi bizottság- alelnök, Külpolitikai bizottság-tag. 4. Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor – Kulturális bizottság- alelnök, Ember- és kisebbségügyi bizottság- tag. 5.Verestóy Attila Hargita megyei szenátor – Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 6. Cseke Attila Bihar megyei szenátor – Közigazgatási bizottság, tag. 7. Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor- Szállításügyi bizottság, tag. 8. Derzsi Ákos Bihar megye szenátor – Munkaügyi és szociális bizottság-tag, Ipari bizottság-tag. 9. Császár Károly Maros megyei szenátor – Jogi bizottság, tag. maszol.ro
2017. január 10.
Tizedik év eleji portyájukat tartották a hagyományőrző huszárok
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro
2017. január 14.
Biharban és Hajdú-Biharban közösen ünneplik a magyar kultúrát
Nagyvárad és Berettyóújfalu 16. alkalommal ünnepli közösen a Himnusz születését. A kezdeményezéshez tavaly csatlakozott Debrecen és Margitta is: a négy város idén ismét közösen ünnepel, minden helyszínen többnapos programsorozattal várják az érdeklődőket.
A határon átívelő ünnepségsorozat programjairól Kolozsvári István, Berettyóújfalu kulturális menedzsere, dr. Papp Csaba, Debrecen magyar-román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka, Szabó Ödön, a Bihar megyeiRMDSZ ügyvezető elnöke és dr. Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke tájékoztatott.
Berettyóújfaluban január 17-én kezdődik a rendezvénysorozat, a civil szféra képviselői a reformáció 500. évfordulójának szentelik a napot, a legtöbb program január 21-én, szombaton lesz náluk, többek között a Tibor Ernő Galéria alkotóközössége állít ki, bemutatkozik Petrás Mária képzőművész, iparművész, ő fellép az esti gálán is a Muzsikás Együttessel. Háromévente adják át az Erdélyi Gábor-díjat, a város közművelődési és kulturális díját, ennek átadása szintén aznap lesz. A programsorozat január 24-én az Arany-emlékév jegyében zárul, egy nappal előtte, január 23-án rendhagyó konferenciát is tartanak a városban A jogszolgáltatás története Berettyújfaluban címmel, erről dr. Kahler Ilona beszélt részletesebben.
A január 18-án kezdődő debreceni programokat dr. Papp Csaba ismertette, ő beszélt a debreceni Latinovits Színházhoz kötődő, 12,5 millió eurós projektről: az épületben kulturális inkubátort alakítanának ki, a projekt részekéntpedig a nagyváradiSzigligeti Színházban forgószínpadot építenének és felújítanák a zsinórpadlást. Szó esett arról is hogy Debrecen megpályázta a 2023-as Európa kulturális fővárosa címet, ebbe is bevonnák a bihari megyeszékhelyet.
A nagyváradi és margittai programokat Szabó Ödön ismertette. Margittán január 18-án Borbély László könyvbemutatójával kezdődik az ünnepség, de lesz közös Himnusz-szavalás, plakát- és fotókiállítás, valamint táncház is. Nagyváradon január 19-én kezdődik a program, a Szacsvay Imre-iskola diákjai skype-on beszélgetnek Szacsvay Lászlóbudapesti színművésszel (Szacsvay Imre rokona), és többféle rendezvény is lesz  a január 22-én megtartandó gálaestig, mikor is átadják A magyar kultúráért-díjakat és plaketteket.
Az ünnepségsorozat fővédnökei Kelemen HunorRMDSZ-elnök és Halász János államtitkár.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2017. január 16.
Művészetek találkozása – Megannyi rendezvény a magyar kultúra napja alkalmából
Erdély- és Partium-szerte, valamint a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napja alkalmából. Idén is együtt ünnepli a jeles napot Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta.
Erdély- és Partium-szerte, és a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napján, amelyet 1989 óta ünnepelnek meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Fotóművészet, irodalom Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar kultúra napjához kapcsolódóan január 17. és 23. között több eseményt szervez. Az idei rendezvények fókuszában a diaszpóra áll, ehhez kapcsolódva fotóművészeti performanszra, irodalmi estekre, zenei programra és filmes eseményekre kerül sor. Az intézmény közleménye rámutat, a rendezvények keretében olyan kultúrateremtő emberekre összpontosítanak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akiknek tevékenysége valamilyen formában a diaszpóra magyarságához köthető.
Kedden 19 órától kettős eseményre kerül sor a fotóművészet napjához kapcsolódóan, mely egyben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is: Schupler Alfredbukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, illetve ezen gépek szerkezetéről készített fotókat mutatnak be. A kiállításmegnyitó keretében Igazság Radu képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó performanszot tartanak arról, hogy milyen az egykori vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép mint műalkotásig. Szerdán 19 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb szenélyiségével.
Január 19-én, csütörtökön 18.00 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá címmel román nyelven (Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar) publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében. Január 20-án, pénteken 19 órától a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékeznek, akinek munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténet utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is.
Dokfilmek Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen a magyar kultúra napja megünneplésére szervezett rendezvénysorozat keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilmek vetítését, képzőművészeti kiállítást, zenés előadást és új kiadványok bemutatóját ajánlja a közönség figyelmébe január 16–22. között. A forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa által pályázati úton támogatott, 2015–2016-ban készült, a néprajzi, történelmi, földrajzi, gazdasági és turisztikai értékeket dokumentáló filmeket a Harmónia cukrászdában mutatják be. Látható lesz többek közt Bálint Arthur Babonák, Fábián Kornélia Tájak, beszélő házak – tájházak Hargita megyében, Fecső Zoltán Fűrészmalmok, Bocskor Salló Lilla „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című alkotása.
Szerdán 17 órától festészeti kiállítás nyílik Nagy-Imecs Zsuzsánna alkotásaiból a Forrásközpont székhelyén, a kiállításmegnyitón közreműködik Filtner Tünde zongorán és Sófalvi Emese hegedűn. Csütörtökön 17 órától a forrásközpont új kiadványait mutatják be az intézmény székhelyén. Január 22-én, vasárnap 18 órától átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, az esemény meghívottja a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny díjazottja, a Cickom Énekegyüttes.
Együtt ünnepel Berettyóújfalu, Nagyvárad, Debrecen és Margitta
Idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Az első programok már január 17-én elkezdődnek. Mint a programokat beharangozó múlt heti sajtótájékoztatón felidézték, Nagyvárad és Berettyóújfalu már 16. alkalommal ünnepli együtt a magyar kultúra napját, Debrecen és Margitta tavaly csatlakozott a programsorozathoz. Papp Csaba, Debrecen magyar–román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka felidézte, hogy Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, és kiemelte, hogy ebbe bevonják Nagyváradot is.
Szabó Ödön, az RMDSZBihar megyei ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő a nagyváradi programokat ismertetve hangsúlyozta: mint mindig, most is igyekeznek minél több fiatalt bevonni az ünneplésbe. Január 19-én a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai Skype-on élőben beszélgethetnek Szacsvay László színművésszel. Másnap a két világháború közti nagyváradi magyar irodalmi életről rendeznek vetítést és előadást. Január 21-én nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 11. Nemzetközi Szalonja, másnap pedig a berettyóújfalui Dombi Géza festőművész alkotásaiból nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A magyar kultúra napján a Szigligeti Színházban rendeznek ünnepi gálaestet, amelyen beszédet mond Halász János magyar országgyűlési képviselő és Cseke Attila szenátor, átadják a Magyar Kultúráért díjakat, és Füst Milán Máli néni című vígjátékát adja elő a társulat.
Január 23-án hétfőn közösen szavalják el a Himnuszt a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola és a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai. A margittai rendezvények január 19-én könyvbemutatóval kezdődnek, majd másnap bihari népmesékből összeállított vetélkedővel folytatódnak. Lesz plakátkiállítás, kézművesműhely, ökumenikus istentisztelet, közös Himnusz-éneklés és közös szavalás is. A magyar kultúra ünnepét közösen szervező négy település rendezvénysorozatának fővédnöke Halász János magyarországi országgyűlési képviselő és Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 23.
Úti beszámoló a Don-kanyarból, a 74. évfordulón
Személyes élményeken alapuló úti beszámolóval emlékezett a Don-kanyarban vívott harcokra dr.Lippai Péter ezredes pénteken este Diószegen, a 74. évforduló alkalmából. A helyszínen a mai napig vannak újratemetések, a temetőket példásan rendben tartják.
A magyar hadtörténelem legszomorúbb, legtragikusabb napjainak nevezik a Don-kanyarban volt csatát, mely 1943. január 12-én kezdődött meg, amikor a Vörös Hadsereg megkezdte előrenyomulását. A 74. évforduló adott alkalmat arra a megemlékezésre, melyre Mados Attila diószegi polgármester szerint azért volt szükség, mert keveset beszélünk az eseményről, a fiatalabb generáció éppen keveset tud róla, holott hozzájárulhat identitástudatunk erősítéséhez. A helyi RMDSZ-szervezet és a Gróf Széchenyi István Huszárszázad szervezésében létrejött eseményen pákozdi (Fejér megye) vendégeket köszönthettek. Elsőként a testvértelepülés polgármestere, Takács János kapott szót, aki kifejtette: kegyelettel kell emlékezzük áldozatainkra, emlékük erősítse bennünk a tudatot, hogy egy ősi nép tagjai vagyunk.
Nagyon megfázott…
A diószegi előadás szükségességének ötlete 2013-ban fogalmazódott meg, amikor érmelléki küldöttség járt Pákozdon, illetve az ottani katonai emlékparkban. Utóbbi ügyvezetője, dr.Görög István ny.ezredes, a Don-kanyarbeli csata apropóján felelevenítette: édesapja túlélte azt, ám sosem beszélt róla, illetve sosem panaszkodott életében semmire, ám mindig nagyon fázott, ebből sejtette családja, hogy “előzőleg valahol nagyon megfázhatott”. Az ezredest ez is ösztökélte a harcok emlékeinek kutatására, a Pákozdi Katonai Emlékparkban pedig nem csak azt mutatják be, hogy mi történt, hanem azt is, hogy mi lehetett volna. Mindezt egy olyan mai világban, amikor egyesek szerint nem csak katonai szolgálatra nincs szükség, de még a haza fogalmát is kétségbe vonják…
Hat nap
A továbbiakban Pásztor Sándor megyei tanácselnök előbb szólt azokról az időkről, amikor szervezni kezdték a doberdói emléktúrákat, melyek során a pákozdiakkal is kapcsolatba kerültek, majd bemutatta a hallgatóságnak azt a rajta kívüli további négy magyar megyei tanácselnököt, akik belső-erdélyi polgármesterek társaságában aznap Bihar megyei körúton tartózkodtak. Szabó Ödön képviselő azt emelte ki, hogy az utóbbi években sikerült vagy helyrehozni vagy létrehozni emlékhelyeket. Hozzátette: hasonló célra a továbbiakban is ki kell használni a forrásokat, erre lesz is alkalom, hiszen számos jelentős évforduló lesz ebben az esztendőben is. Dr.Szabó József helyi helytörténész a II. világháború helyi vonatkozásairól szólt röviden, említést téve a Nagyürögd és Ottomány között húzódott Károly-védvonalról, megjegyezve, hogy a szűkebb térséget csak “kisebb csetepaték” érintették. Mindezek után kezdődött csak maga az előadás, melynek elején dr.Lippai Péter ezredes tisztázta: nem egy hagyományos értekezés következik a Don-kanyari eseményekről, hanem egy képes “úti beszámoló” egy oda szervezett 6 napos tanulmányútról. Ennek alapját az a terv képezte, hogy teremtsenek korabeli rádióösszeköttetést a Don-kanyar és a budai vár között.
Emlékek a folyóparton
Az utazást részletekbe menően megismerhettük a Kijevben és Moszkvában szerzett benyomásoktól kezdve a helyszíneken tapasztaltakig. A képeken elénk tárultak az egykori hídfőállások: Scsucsje, Korotojak, Puhovo, Rudkino, Sztarozsovoje, korabeli fotók mai megfelelői megközelítőleg vagy pontosan ugyanabból a szögből. Az előadó egyebek mellett kiemelte: akkor érintette meg igazán a történelem, amikor az ott Tisza méretű Don partja mentén találtak szinte érintetlen állásokat és holmikat, melyek még mintha a néhai magyar katonák érintését is őrizték volna. Ugyanis telis-tele van manapság is a Don partja töltényhüvelyekkel, gránátmaradékokkal, de akár tábori ágyak rozsdás vázaival is, ilyen holmikból a közeli falvak iskoláiban kisebb-nagyobb kiállítások vannak. Sőt, a mai napig vannak újratemetések is, amikor földi maradványok kerülnek elő egykori rögtönzött sírokból. Apropó, sírok: az előadó tapasztalta, hogy rendben tartják a temetőket, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű katonák nyugszanak a hantok alatt.
39. gyalogezred
Az előadás során érezhető volt a katonai szakértelem, hiszen hadászati szempontból is kiértékelte a látottakat dr.Lippai Péter, illetve minden látott harcászati eszköznek pontosan tudta a nevét, számát, gyártási és származási helyét, ezzel is bizonyítva a téma iránti elkötelezettségét. Zárásként azt is megtudtuk, hogy az oroszokkal manapság sem jó viccelni: egy plakát szerint például a vasút rongálásáért manapság is kényszermunka jár…Az előadás után szót kapott még Kiss Róbert zászlós, aki elkötelezett kutatója az egykori debreceni cs. és kir. 39. gyalogezred történetének, melybe az Érmelléken is soroztak, éppen ezért kérte (és kéri ez úton is) azok jelentkezését, akiknek családjában bármilyen vonatkozó dokumentum, fotó fellelhető (elérhetősége is további információ található a 39gyalogezred.hu internetes oldalon).
Az esemény zárásaként a házigazdák minden résztvevőt vacsorával vártak.
Rencz Csaba
erdon.ro
2017. január 24.
A kultúránk egy összetartó erő
Január 22-én az RMDSZ Bihar megyei szervezete díjátadásokkal egybekötött gálaestet rendezett a nagyváradi Szigligeti Színházban A Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Ünnepi beszédében Halász János fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületének elnöke azon meggyőződésének adott hangot: nem véletlen, hogy értékeink és kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé, hiszen mindenkinek vannak emlékezetes élményei a magyarság összetartozását jelentő himnusszal kapcsolatban. Kölcsey nagyszerű művében ugyanis nemcsak a magyar sorsunk, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek fel, hanem a nép által átörökített, a tudatunkban folytonosan jelenlevő és belőle építkező kultúra is, mely számunkra eligazító jelzőrendszer és tápláló forrás is egyben.
Bár január 22-e még az anyaországban sem hivatalos munkaszüneti nap, mégis olyan ünnepélyesség lengi körül a megemlékezéseket szerte a Kárpát-medencében és a világban, mint a nagy állami ceremóniákat. Persze nemcsak e napon járunk színházba, nézünk meg egy kiállítást vagy hallgatunk meg egy szavalatot, de a kultúránkat éltetők megtapasztalhatják, hogy ez a nap róluk szól minden évben, illetve rólunk is, akik tudjuk, hogy a kultúránk felfedezésének élménye nem fog megadatni az unokáinknak, ha a mi generációnk nem vigyáz rá, nem óvja kellőképpen. Így tehát közösségi és egyéni feladatunk is kultúránk ápolása, mert a magyar nemzetünknek szüksége van arra, hogy ennek értékét, szépségét megőrizve utat mutasson saját maga példájával a következő generációk számára is, hogy bárki, aki szívében magyarnak vallja magát, a kultúránk segítségével megtalálhassa azt, ahová tartozik- hangsúlyozta a politikus.
Válaszok
Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke felidézte, hogy mi bihariak, nagyváradiak elsőként, 16 éve csatlakoztunk e nap megünnepléséhez, Porkoláb Lajosnak, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának köszönhetően, és azóta közösen ünnepeljük ezt a lélekemelő születésnapot, A Magyar Kultúra Hetévé szélesítve, már Debrecent és Margittát is bevonva. Úgy vélte: most, a reformáció 500-ik esztendejében, talán még inkább felnagyítódik a magyar sorskérdés, és még inkább keresnünk kell a korszerű válaszokat, a megoldásokat. „Itt, a Partiumban, kifejezetten érvényes ez, hiszen kisebbségi sorsban, magyarként csak úgy lehet, csak úgy tudunk megmaradni és jövőt építeni gyermekeinknek, unokáink és az ő unokáik számára is, ha céltudatosan együtt vállaljuk és közös elszántsággal, lépésről lépésre megszerezzük magunk létünk és megmaradásunk zálogait”- fogalmazott. Hozzátette: kulturális örökségünk erre is utat mutat számunkra, hiszen mily bőséges, szerteágazó volt és az ma is e nemzetnek a művelődési élete, de amennyire szerteágazó ez a kultúra, legalább ugyanannyira egységes mondanivalójában és a magyar nemzet évszázadaiban betöltött szerepében.
Arról is szólt a honatya: a kultúránkért nap mint nap tennünk kell, ez nem az a terület, amelyben pihenni lehet. A nyelvet beszélni kell, a népdalt énekelni, a néptáncot ropni, a magyar hagyományokat éltetni szükséges, a magyar virtust gyakorolni kell. Nem mások ellenében, hanem éppen ellenkezőleg, hogy mások is láthassák milyen értékrendszer birtokosa ma is a magyar nemzet. És azt is észlelhetik, akik látni akarnak, hogy ez az értékrendszer soha nem irányult mások ellen, és ez az értéktár nyugodtan vállalható más nemzetek által is.
Szerinte ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy A Magyar Kultúra Napja nem egy egynapos ünnep, amit letudunk egy jó előadással. Ez az ünnep egész évben érezteti hatását, hiszen kultúránkért mindennap tenni kell, nekünk pedig cselekvésünkben tudnunk kell, hogy csakis az lesz a miénk, amit magunknak ki tudunk harcolni, a magyar kultúránk elismertsége szempontjából pedig legfontosabb az lesz, amit mi magunk teszünk majd ennek megtartásához és népszerűsítéséhez.
Az RMDSZ Bihar megyei elnökeként megköszönte mindazok munkáját, akik az elmúlt évben is a magyar kultúráért tettek és cselekedtek, megerősítve ezáltal is az emberek és a közösségek elhivatottságát, helytállásukat és erőfeszítéseiket.
Díjak átadása
A beszédek után az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kulturális szakbizottsága által megítélt díjaknak az átadására került sor, a laudációkat Szabó Ödön parlamenti képviselő, ügyvezető elnök és Hajdu Géza színművész olvasták fel. Magyar Kultúrért plakettet vehetett át Ferkő Jenő erdőmérnök, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus és a nagyváradi Vura Vinotéka. Magyar Kultúrárt-díjban részesült Fábián Enikő színművésznő, a Szigligeti Színház tagja, a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Váradi Dalnokok. Életműdíjat kapott Makai Zoltán nyugalmazott elektromérnök. Az In Memorian Jakobovits Miklós Társaság által alapított Jakobovits Miklós-díjnak dr. ifj. Böhm József műgyűjtő örvendhetett, őt Jovián György festőművész méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2017. február 15.
Nem lesz „Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napja"
Elvetette a képviselőház kedden azt a törvénykezdeményezést, amely „Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napjává" nyilvánította volna június 4-ét, és börtönbüntetés terhe mellett megtiltotta volna a trianoni békeszerződés jogosságának nyilvános megkérdőjelezését Romániában. A tervezetet Bogdan Diaconu volt független parlamenti képviselő, a nacionalista Egységes Románia Párt (PRU) elnöke terjesztette a bukaresti parlament elé 2015-ben.
A törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló, szakértőkből álló törvényhozási tanács kedvező véleményezést adott a tervezetre, azzal a megjegyzéssel, hogy törölni kellene belőle „az erdélyi románok Trianon előtti és a második világháború alatti, a magyar elnyomás által okozott szenvedéseire" utaló részt. A szakmai testület nem emelt kifogást az ellen, hogy egytől öt évig terjedő börtönnel sújtsák Romániában a békeszerződés jogosságának megkérdőjelezését vagy gyászjelvények használatát a történelmi eseménnyel összefüggésben.
A még Victor Ponta vezette román kormány 2015 októberében kiadott véleményezésében a parlament belátására bízta a döntést a törvénykezdeményezés ügyében. A véleményezésben a kabinet felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmányos előírások garantálják ugyan a véleményszabadságot, de korlátozzák is. Példaként az ország vagy a nemzet gyalázását, háborús uszítást, nemzeti, faji vagy vallási gyűlöletkeltést, területi szeparatizmust célzó felbujtást említ.
A képviselőházban kedden négy támogató és hat tartózkodó vokssal, nagy többséggel vetették el a tervezetet, miként 2015 novemberében a szenátusban is nagy szavazattöbbséggel, három támogató és hét tartózkodó szavazat mellett bukott el a törvénykezdeményezés.
„A parlament törvényhozó szerepével nem élhet vissza egyetlen választott képviselő sem, még azok sem, akik nacionalista eszméket vallanak. A törvényalkotásnak európai szellemben kell történnie. A képviselőház ma helyrehozott egy tévedést" – idézte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) keddi hírlevele Szabó Ödön frakcióvezető-helyettest. A politikus a Diaconu-féle kezdeményezést kommentálva hozzátette: az elmúlt mandátumban az RMDSZ egyik legfőbb teendője az volt, hogy megállítsa a magyar közösség ellen irányuló támadásokat és erősítse a magyarok biztonságérzetét.
A PRU-ra a választók mintegy három százaléka – kétszázezer ember – szavazott a tavaly decemberi parlamenti választásokon, így a nacionalista párt nem jutott képviselethez a bukaresti parlamentben. MTI
Erdély.ma
2017. február 18.
A CSALÁD FONTOSSÁGÁT HANGSÚLYOZTÁK HATÁRON TÚLI MAGYAR VEZETŐK
MTI - A család fontosságát emelték ki határon túli magyar vezetők a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által Családban élni és magyarnak maradni a szülőföldön címmel szervezett konferencián, szombaton az Országházban. Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: a globalizálódó világ kihívásai kikezdik a hagyományos székely családmodellt, így nem kis felelőssége van annak, aki kapcsolatba kerül a családpolitikával, sőt mindenkire komoly felelősség hárul. Magyarországon a legmagasabb szinten elismerik a család fontosságát, „nem üres lózung a családpolitika”, a sokgyermekes családok támogatása – vélekedett.
Hozzátette: fontos, hogy „egységes magyar nemzetben tudunk gondolkodni”.
Biró Zsolt szerint a család a legtermészetesebb közösség, a társadalom legősibb alapvető eleme, amely nem minősíthető vissza valamiféle „szerződéses érdektársulásra”, szerepe a társadalom szövetének megerősítésében alapvető, ezért ha a családok sérülnek, rajtuk keresztül sérül az összes közösségi forma is. Olyan cselekvési programra van szükség, amely a népességfogyás mélyén húzódó bajokat orvosolhatja – mondta.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese előadásában rámutatott: ahhoz, hogy a magyarság kisebbségi helyzetben megmaradhasson, jogbiztonság, gazdasági és kisebbségi biztonság szükséges, Romániában pedig mind a hárommal vannak gondok. Azt mondta: a magyar vállalkozókat és a közösség vezetőit rendszeresen megfélemlítik, utalva az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását segítők koncepciós pereire, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyére.
Ebben a helyzetben különösen nehéz megteremteni a családok biztonságérzetét, amelyhez elengedhetetlen a határon túli magyarság egysége és a meglévő magyar oktatási hálózat megvédése – mutatott rá Szabó Ödön.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Pártja szerbiai parlamenti frakcióvezetője közölte: Szerbiában a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 3,5 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, ez 40 ezerrel kevesebb embert jelent, mint tíz évvel korábban. A demográfiai csökkenés egész Szerbiát érinti, de a kisebbségi közösségek esetében jelentősebb, mint az országos átlag – magyarázta. Hozzátette: ráadásul a magyar közösségben az átlagéletkor három évvel magasabb, mint a szerbiai átlag.
Pásztor Bálint kifejtette: feladatuk, hogy a magyar közösséget a szülőföldön tartsák, ez az alapja a demográfiai mutatók javulásának, a boldogulásuknak és a kollektív jogok érvényesítésének. Bár a magyar kormány határozott támogatását élvezik, „a csatákat elsősorban otthon kell megvívni”, ezért fontos a magyar közösség megfelelő képviselete a szerbiai törvényhozásban és az önkormányzatokban – vélekedett.
Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja országos tanácsának elnöke a gazdasági helyzet fontosságról beszélt. Mint mondta, a fiatalok szülőföldön maradási, családalapítási és gyermekvállalási kedvét erősen befolyásolja egy-egy térség gazdasági helyzete.
Közlése szerint Szlovákiában a gazdaságilag leggyengébben teljesítő térség éppen a magyarok lakta régió. Van olyan határ menti település, ahol 70 százalékos a munkanélküliség, és ezek a területek rendre kimaradnak a szlovák kormány ipari fejlesztéseiből – mondta.
Őry Péter aggasztó jelenségként szólt arról, hogy a magyar fiatalok „nem fektetnek be a jövőbe”, inkább eladják nagyszüleik, szüleik földjét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, parlamenti képviselő hangoztatta: a családok helyzete a legfontosabb a magyar nemzet jövője és megmaradása szempontjából. Lényeges a nemzet egységének helyreállítása, hogy ebben az egységben tehessenek a nemzet megmaradásáért – mutatott rá.
Azt mondta: a kárpátaljai magyarság élete soha nem volt könnyű, rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie történelme során, sokat kellett küzdenie. A család azért fontos, mert amikor más lehetőség nem volt, a magyar nyelvet és kultúrát a családban ismerte meg a kárpátaljai magyar – magyarázta Brenzovics László.
http://magyaridok.hu
2017. február 26.
Partiumi zenészek találkoztak
Péntek este/éjjel a váradi Trade Centerben rendezte meg az V. Partiumi Zenésztalálkozót az RMDSZ Bihar megyei szervezete. A díszvendég Szőke Zoltán színművész volt a jó hangulatú bulin.
Néhány évvel ezelőtt disznótoros, illetve farsangi mulatsággal kezdődött a várad-őssi sportcsarnokban, azonban az évek folyamán kinőtte ezt a létesítményt, és mára Bihar megye legnagyobb magyar mulatságává vált. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Partium Alapítvány és a Sanzon zenekar által rendezett Partiumi Zenésztalálkozóról van szó, mely idén ötödik alkalommal került megszervezésre a várad-szőllősi Trade Centerben, több mint másfél ezer résztvevővel. A sikert jelzi, hogy akár többen is jöttek volna, de már nem volt erre kapacitás.
Berényi Miki
A megye szinte minden sarkából rengeteg személy érkezett, s amíg a régi ismerősök, barátok örömmel üdvözölték egymást, s elhelyezkedtek, akik akarták, tombolajegyeket vásárolhattak, illetve természetesen később is az est folyamán. A műsorvezetői szerepeket Balázs Anita és Szőke Zoltán színművész, a népszerű Barátok közt sorozat Berényi Miklósa látták el. Utóbbit többször is megostromolták a nők, de a szappanopera férfi rajongói is, talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy több tucatnyi szelfi, közös fénykép készült vele közösen.
A rendezvény kezdetén vezető RMDSZ-es politikusok kívántak jó szórakozást az egybegyűlteknek: Cseke Attila szenátor, az RMDSZ megyei elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök, Biró Rozália parlamenti képviselő és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. Az előzetes program szerint a meghívott zenekarok a következők voltak: a Desszert zenekar, a Koktél, a Westlife, a Haver-Rock, a Dreamers, a Nagyváradi Ifjúsági Fúvószenekar és a Dupla Kávé. Médiatámogató a Bihari Napló volt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2017. március 29.
Átment Fejér László törvénytervezete
Ne Bukarest diktáljon!
Tettünk egy lépést a központosított ügyintézés leépítésében, mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza megszavazta az elmúlt parlamenti ciklusban benyújtott jogszabály-javaslatot. A törvénytervezetet Fejér László Ödön dolgozta ki, és terjesztette a parlament elé.
„Több mint 15 éves problémát old meg az RMDSZ törvénytervezete, az eddigi gyakorlattal ellentétben, ezután az építőipari nyersanyagok, azaz a homok és a kavics árát nem a pénzügyminisztérium illetékes igazgatósága határozza meg, hanem a piaci szabad verseny alakítja majd” – mondta Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor azt követően, hogy a törvényt tegnap elfogadta a képviselőház.
A szenátor a tervezetet, amely a szabad piacot serkenti az építőipari nyersanyagok esetében, 2015-ben terjesztette be a parlamentbe. Ezáltal az RMDSZ egy újabb lépést tett afelé, amit már évek óta szorgalmaz, és amit legutóbb a parlamenti választási kampányban is hangsúlyozott, hogy Romániában le kell bontani a központosított ügyintézést.
Tettünk egy lépést a központosított ügyintézés leépítésében, mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza megszavazta az elmúlt parlamenti ciklusban benyújtott jogszabály-javaslatot. A törvénytervezetet Fejér László Ödön dolgozta ki, és terjesztette a parlament elé.
„Több mint 15 éves problémát old meg az RMDSZ törvénytervezete, az eddigi gyakorlattal ellentétben, ezután az építőipari nyersanyagok, azaz a homok és a kavics árát nem a pénzügyminisztérium illetékes igazgatósága határozza meg, hanem a piaci szabad verseny alakítja majd” – mondta Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor azt követően, hogy a törvényt tegnap elfogadta a képviselőház.
A szenátor a tervezetet, amely a szabad piacot serkenti az építőipari nyersanyagok esetében, 2015-ben terjesztette be a parlamentbe. Ezáltal az RMDSZ egy újabb lépést tett afelé, amit már évek óta szorgalmaz, és amit legutóbb a parlamenti választási kampányban is hangsúlyozott, hogy Romániában le kell bontani a központosított ügyintézést.
Kovács Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 5.
Böjte Csaba: új korszak kezdődik
Előrelépést jelent a képviselőház döntése, mellyel törvénybe iktatta a „szociális bentlakás" fogalmát, állítja Böjte Csaba ferences szerzetes, a számos ilyen házat működtető Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
Új korszak kezdődik a Szent Ferenc Alapítvány életében – értékelte a Krónikának Böjte Csaba ferences szerzetes, alapító a képviselőház keddi döntését, miszerint törvénybe iktatták az általa bevezetett „szociális bentlakás" fogalmát.
Az MTI beszámolója szerint a képviselőház döntő kamaraként szavazta meg a törvénymódosítást, amellyel beépítik a szociális kerettörvénybe a ferences szerzetes által bevezetett bentlakástípust. Ez lehetővé teszi a Romániában elismert, szociális szolgáltatóként is akkreditált felekezetek tevékenységének állami, önkormányzati finanszírozását.
„Halleluja! Nagyon örvendek" – reagált a hírre Böjte Csaba, aki lapunktól értesült a képviselőház döntéséről, így, mivel nem ismerte annak részleteit, csak visszafogottan merte kommentálni. „Úgy gondolom, úgy igazságos, hogyha az ember állami feladatokat lát el, akkor a költségvetésnek is a részese lehessen. Ez egy új korszakot jelent, ha igaz" – mondta a Szent Ferenc Alapítvány alapítója, hozzátéve, nem ismeri a módosított törvényt, de nagyon kíváncsi rá, ugyanis „mindig az apróbetűs részben vannak elrejtve a részletek". A ferences szerzetes szerint a román állam eddig is sok szempontból támogatta a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett bentlakásokat, valamilyen fajta fejkvóta alapján átvállalva azok kiadásainak egy részét, azonban úgy vélte, a mostani döntés mindenképp előrelépést jelent.
A Böjte Csaba által 1993-ban létrehozott Szent Ferenc Alapítvány honlapján közzétett ismertető szerint Erdély-szerte 25 bentlakást, 19 napköziotthont és 30 iskolaházat működtet, ugyanakkor öt bentlakásuk van támogatott intézményként feltüntetve. Az alapítvány az eltelt csaknem negyed évszázadban több mint ötezer nehéz anyagi helyzetben élő vagy elhagyott gyermeket karolt fel.
A szociális támogatások kerettörvényébe most vezették be az alapítvány által működtetett „szociális bentlakások" fogalmát, ahol a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit a szülők beleegyezésével, gyámjogi beavatkozás nélkül étkeztetik és szállásolják el. A szociális bentlakásokban elszállásolt kiskorúak szüleinek a megszavazott módosítás szerint nem kötelező anyagilag hozzájárulni a kiskorúak ellátásához. A kedden elfogadott jogszabály lehetőséget teremt arra, hogy az egyházak nemcsak az általuk működtetett alapítványok révén, hanem „saját jogon" is szociális szolgáltatóként lépjenek fel, és igényelhessenek karitatív tevékenységükhöz állami, vagy önkormányzati támogatást – számolt be az MTI.
A hírügynökség emlékeztetett: a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány tavaly iktatott véleményezésében nem támogatta a törvénykezdeményezést, arra hivatkozva, hogy ingyenes kollégiumi ellátást az állami oktatási hálózat is biztosít, de nem jó, ha szociális helyzetük alapján elkülönítik a szegény sorsú gyerekeket. Azért is bírálták a tervezetet, hogy a szülői hozzájárulás elengedésével úgymond a „felelőtlen" szülőket bátorítják, akiket a „szociális bentlakások" tulajdonképpen mentesítenek a gyerekeik gondozásával és nevelésével kapcsolatos kötelezettségeik alól, anélkül, hogy ennek gyámsági szempontból jogi következményei legyenek.
Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese a keddi döntés után úgy nyilatkozott, egy joghézagot sikerült orvosolniuk, „hiszen a szociális intézményrendszereket szabályozó törvényről kiderült, hogy nem nyújt megoldást azokra a helyzetekre, amelyekkel a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek szembenéznek”.
„Jelen pillanatig megtűrt állapotban működtek azok a szociális jellegű bentlakások, ahol időszakosan gondozzák a gyerekeket, majd családjukhoz rendszeresen visszatérhetnek. Amennyiben ezek a bentlakások nem az iskolai intézmény keretében működnek, amiről egyébként a tanügyi törtvény rendelkezik, akkor nyilván más, a szociális intézményrendszert szabályozó törvényben kell helyt kapniuk. Ezt orvosolta az RMDSZ megszavazott törvénykezdeményezése" – mutatott rá Szabó Ödön a szövetség közleménye szerint.
Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a képviselőház munkaügyi és szociális bizottságának titkára elmondta, hogy nagy szükség volt erre a kezdeményezésre, hiszen azokon a hátrányos családi helyzetből származó gyerekeken segítene, akiket a szülők nehezen tudnak iskoláztatni, így kénytelenek szociális bentlakásokba elhelyezni őket.
Az RMDSZ politikusai, illetve két szociáldemokrata és egy liberális törvényhozó által kezdeményezett módosítást 222 képviselő támogatta, egy ellenezte, 55-en pedig tartózkodtak. A szenátus által már elfogadott jogszabály hatályba lépéséhez már csak Klaus Johannis államfő aláírására van szükség.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 5.
Sajátos tanterv alapján készített könnyebb tételekből vizsgázhatnak románból a magyarul tanuló diákok
A képviselőház első házként fogadta el az RMDSZ tanügyi törvénymódosítását, amely tételesen előírja, hogy a magyar diákok sajátos tanterv alapján képességvizsgázzanak, illetve érettségizzenek román nyelv és irodalomból. Azt szeretnénk, hogy azok, akik már külön tanterv szerint tanulnak, speciális, könnyebb tételekből vizsgázzanak – mondta el Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, az oktatási bizottság alelnöke azt követően, hogy a parlament alsóháza április 4-i ülésén megszavazta az általa kidolgozott módosító javaslatokat. „Az RMDSZ-javaslat nagyon világos és egyértelmű: a kisebbségi diákok másfajta tanterv alapján tanulnak, tehát másfajta, azaz speciális tételekből kell vizsgázniuk román nyelvből. Az alsó tagozatban már nem anyanyelvként tanítják a magyar tannyelvű iskolákban a román nyelvet, és immár megszületett a sajátos tanterv a felső tagozatra is" – fogalmazott Szabó Ödön. Hozzátette: erre alapozva sajátos tételekből kell majd vizsgázniuk a nyolcadikos és tizenkettedikes diákoknak. „Az RMDSZ egyértelművé tette, hogy a sajátos tantervre épülő képességvizsgának és érettséginek egyenértékűnek kell lennie a román tannyelvű iskolák hasonló záróvizsgáival” – ismertette a Bihar megyei törvényhozó. Ez egy első sikeres lépés az RMDSZ választási programjában is megfogalmazott célkitűzésekből, amelyben az szerepelt, hogy a román nyelvet speciális tantervekre épülve, sajátos tankönyvekből kell tanítani a magyar tannyelvű iskolákban, és természetesen ezen anyagokból készült tételekből kell vizsgáztatni a diákokat. Szabó Ödön képviselő elmondta, hogy ebben a kérdésben a szenátus a döntő ház, és várhatóan hamarosan napirendre tűzik a képviselőházban nagy többséggel megszavazott szöveget. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
2017. április 6.
Négy év múlva jön a könnyített román vizsga
A román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok sajátos, könnyített tételekből záróvizsgáznak majd – ezt szögezi le az RMDSZ törvénymódosítási javaslata, amit elfogadott a képviselőház.
Megkeresésünkre Szabó Ödön RMDSZ-képviselő, a módosító javaslatok kidolgozója elmondta, annak szerették volna elejét venni, hogy a gyereket évekig fociból edzik, majd a záróvizsgán végül kézilabdából állítják pályára. A 2011-es tanügyi törvény kisebbségi fejezetében szerepel, hogy az érintett diákok sajátos tanterv szerint tanulják a román nyelvet. Ennek az életbe léptetésére van egy ütemterv, jelenleg az alsó tagozatban, tehát előkészítő osztálytól negyedik osztályig tanulják a magyar diákok nem anyanyelvként a románt, és idén az öt-nyolc osztályra is elfogadták a speciális tantervet. A következő tanévtől tehát az ötödikesek tanulnak ez alapján – részletezte Szabó Ödön. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, az oktatási bizottság alelnöke rámutatott, a módosítással azt orvosolják, hogy sem az oktatási törvényben, sem a minisztérium szabályzatában nem szerepel, hogy a már speciális tantervből tanuló diákok erre a tantervre épülő sajátos tételeket kapnak majd a különböző záróvizsgákon, vagyis a nyolcadik osztályt záró képességvizsgán, majd az érettségin. A politikus abban bízik, hogy döntő házként a szenátus is megszavazza javaslatát, és még ebben az évben megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Mivel a sajátos tantervet lépésről lépésre vezeti be az oktatási minisztérium, ezért a mostani negyedik osztályosok vizsgáznak majd speciális, könnyebb tételekből. Kérdésünkre ugyanakkor Szabó Ödön kifejtette, elviekben a minisztérium dönthet úgy, hogy nagyobbakat lép ebben a kérdésben, és gyorsabban életbe lépteti a speciális tanterveket, tehát egy időben például a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályokban. Hangsúlyozta, ebben a kérdésben a parlamentnek nincs hatásköre, ezt csak kormányzati eszközökkel tudná megsürgetni az RMDSZ, miközben jelenleg csak parlamenti együttműködésre van szerződésük a kormánypártokkal. Szabó Ödön szerint mentalitásváltást jelez, hogy a javaslatát nagy többséggel támogatta az alsóház, megértették, hogy nem várható el egy anyanyelvi környezetben élő diáktól, hogy egy másik nyelvből produkáljon anyanyelvi szintű záróvizsgát.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
2017. április 8.
Négy év múlva léphet életbe a könnyített románvizsga
Négy év múlva záróvizsgázhatnak először sajátos, könnyített tételekből a román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok – mondta el a Krónikának Szabó Ödön. Az RMDSZ Bihar megyei képviselője dolgozta ki az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amit kedden fogadott el a képviselőház. A lapunk által megkérdezett romántanárok üdvözölték a régóta várt döntést.
Négy év múlva záróvizsgázhatnak először sajátos, könnyített tételekből a román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok – mondta el a Krónikának Szabó Ödön. Az RMDSZ Bihar megyei képviselője dolgozta ki az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amit kedden fogadott el a képviselőház.
Szabó Ödön elmondta, annak szerették volna elejét venni, hogy a gyereket „évekig fociból edzik, majd a záróvizsgán végül kézilabdából állítják pályára”. A 2011-es tanügyi törvényben szerepel a kisebbségi fejezetben, hogy kisebbségi diákok sajátos tanterv szerint tanulják a román nyelvet, ennek az életbe léptetésére van egy ütemterv, jelenleg az alsó tagozatban, tehát előkészítő osztálytól negyedik osztályig tanulják a magyar diákok nem anyanyelvként a románt, és idén az öt–nyolc osztályra vonatkozóan is elfogadták a speciális tantervet, a következő tanévtől az ötödikesek tanulnak eszerint, részletezte a honatya.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, az oktatási bizottság alelnöke rámutatott, a módosítással azt orvosolják, hogy sem az oktatási törvényben, sem a minisztérium szabályzatában nem szerepel: a speciális tantervből tanuló diákok erre épülő sajátos tételeket kapnak majd a különböző záróvizsgákon, vagyis a nyolcadik osztályt záró képességvizsgán, majd az érettségin. A politikus abban bízik, hogy döntő házként a szenátus is megszavazza javaslatát, és az még ebben az évben megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
Mivel a sajátos tantervet lépésről lépésre vezeti be az oktatási minisztérium, ezért a mostani negyedik osztályosok vizsgáznak majd speciális, könnyebb tételekből. Kérdésünkre Szabó Ödön kifejtette, elviekben a szaktárca dönthet úgy, hogy gyorsabban életbe lépteti a speciális tanterveket, tehát egy időben például a hatodik–hetedik–nyolcadik osztályokban. Hangsúlyozta, ebben a kérdésben a parlamentnek nincs hatásköre, ezt csak kormányzati eszközökkel tudná megsürgetni az RMDSZ, miközben jelenleg csak parlamenti együttműködésre van szerződése a kormánypártokkal. A képviselő szerint egyébként mentalitásváltást jelez, hogy a javaslatát nagy többséggel támogatta az alsóház, megértették: nem várható el egy anyanyelvi környezetben élő diáktól, hogy egy másik nyelvből anyanyelvi szintű záróvizsgán helytálljon.
Üdvözlik a döntést a romántanárok
„Nagyon jó ötlet, régóta vártuk ezt a módosítást, nagyon jól jön. Hiszen nem korrekt, hogy a kisebbségi gyerekeknek ugyanolyan elvárásoknak kelljen megfelelniük, mint a román anyanyelvűeknek. Nem tudhat ugyanolyan jól valaki egy idegen nyelvet, mint a saját anyanyelvét” – értékelte a Krónikának a döntést Teodora Popescu, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium román nyelv- és irodalomtanára. Kifejtette, a magyar gyerekek körében szerzett tapasztalata szerint a módosítás mindenképpen jótékony hatással lesz a kisebbségi diákok román tudására, vizsgaeredményeire. Ráadásul, mivel az ősszel 5. osztályt kezdő diákok lesznek az elsők, akik differenciált vizsgán vehetnek részt, az illetékeseknek négy év áll majd a rendelkezésükre, hogy elkészítsék az új vizsgatervet, tette hozzá a pedagógus.
Gondot okoz a szövegértelmezés
A pár hete lezajlott idei próbaérettségire utalva kifejtette: az, hogy a 11. osztályosok számára módosult a vizsgaprogram, még nagyobb hátrányba hozta a kisebbségi gyerekeket. Számukra ugyanis nehezebb az első kérdésnél szereplő szövegnek az értelmezése, mert az eddigi megszokott irodalmi szöveget más típusú szövegekkel cserélték ki. „Gondjaik voltak a szöveg megértésével. Újságcikkek, tudományos szövegek kerültek be, ami a kisebbségi diákok helyzetét tovább rontotta, nehezebb megérteni a terminológiát, mely sokszor tudományos vagy archaikus, kevésbé elérhető a számukra” – magyarázta a romántanár.
Úgy vélte, a heti három-négy románóra nem elégséges ahhoz, hogy a magyar gyerekek ilyen szintű szövegértésre tegyenek szert. „Ha csak az alatt az 50 perc alatt hallanak román szót, szólalnak meg románul, ez kevés ahhoz, hogy helyt álljanak egy ilyen nehéz vizsgán” – jelentette ki Teodora Popescu. Nagyvárosokban könnyebb a román nyelvet gyakorolni a magyar gyerekeknek, főleg ha vannak román barátaik, vagy a családban segítenek nekik, kifejlesztik a szükséges nyelvi kompetenciákat, de például a Székelyföldön élők számára ez már sokkal bonyolultabb, ismerte el a pedagógus.
A kolozsvári romántanár szerint a próbavizsga előtt alig egy hónappal történt módosítások ellenére a diákok jól vették az akadályt, legtöbb esetben kielégítőek az eredmények. Pozitívumnak nevezte, hogy a rendszer megadja a lehetőséget, hogy felmérjék a gyerekek tudását, megnézzék, min kell javítani. A már számos végzős osztályt záróvizsgára vezető pedagógus szerint a hátralévő idő elégséges arra, hogy felkészüljenek a diákok, és szerinte az értettségin bizonyára jobb eredmények születnek majd. Elmondta, a mostani eredmények szerint diákjainak elsősorban több gyakorlatra lenne szükségük, mivel a tételek újak és más logika szerint működnek, be kell gyakorolják ezeket.
Bíró Blanka, Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 10.
Váradon díjazták a Fürkész országos nyerteseit
Az ország leghelyesebben író diákjai mérték össze tudásukat az elmúlt hétvégén a nagyváradi Ady Endre Líceumban, a 6. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjének keretében. Az elemisták díjkiosztóját szombaton tartották az iskola dísztermében.
Az ünnepséget Krasznai Tünde pedagógus, a verseny létrehozója és főszervezője nyitotta meg, aki köszönetet mondott az elszánt és lelkes versenyzőknek, valamint az őket támogató szülőknek és pedagógusoknak. Ezt követően Szabó Ödön parlamenti képviselő mondott köszöntőbeszédet, rámutatva, hogy a megyeszékhely kiváló pedagógusi gárdával rendelkezik, és az ő kezdeményezőkészségüknek köszönhetően Nagyvárad az utóbbi időben a „tantárgyversenyek fővárosává” vált.
A diákok teljesítményét Kocsis Annamária, a versenybizottság elnöke értékelte ki. Mint elmondta, a második osztályosok közül senki nem hibázott a szótagolási feladatokban, ami nagyon dicséretes, hiszen a szakemberek véleménye szerint a gyermekek csak körülbelül harmadikos korukra érnek meg gondolkodásban arra, hogy a szótagolást írásban is helyesen végezzék. A másodikosoknak ugyanakkor meggyűlt a bajuk a „j” és az „ly” megkülönböztetésével, illetve helyesírásával. A negyedik osztályosoknak viszont épp ez volt az erősségük. A nagyobb diákok ugyanakkor nagyon értékelték a mondatok szóösszetételével kapcsolatos és idén első ízben bevezetett kódos feladatot. A harmadik osztályosok könnyedén megbirkóztak a tulajdonnevek helyesírására vonatkozó feladatokkal, míg a negyedikesek a tollbamondást oldották meg szinte hibátlanul.
A pontösszegzést követően az alábbi eredmények születtek. A második osztályosok mezőnyében I. díj – Gyenge Edwin Márton (99 pont, margittai Horváth János Elméleti Líceum), II. díj – Costin Evelin (98,5 pont, nagybányai Nicolae Iorga Gimnázium), III. díj (megosztva) – Ruff Brigitta (98 pont, kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum) és Lőrincz Barbara (98 pont, csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum). A harmadik osztályosok mezőnyében I. díj – Vicsai Bíborka (97 pont, zilahi Simion Bărnuţiu Gimnázium), II. díj – Tekse Hunor (96,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Rus Lilla (95,5 pont, szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola). A negyedik osztályosok mezőnyében I. díj – Darvas Teréz Katalin (96 pont, gyergyóremetei Fráter György Gimnázium), II. díj – Szász Kamilla Zsófia (88,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Toma Tamara (88,5 pont, nagykárolyi 3-as számú Általános Iskola).
Dicséretben részesültek továbbá Iuhasz Salomé második, Todor Hunor és Molnár Zsófia harmadik, valamint Király Anna és Domokos Márk-Zoltán negyedik osztályos tanulók. A váradi mezőnyt tekintve Király Alexandra (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Székedi Péter (Szent László-líceum) kiváló teljesítményükért gyermeknapi kirándulást nyertek Budapestre.
A verseny a 16-os számú Általános Iskola és a Diákokért Egyesület közös szervezésében zajlott, a Tanügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A díjkiosztó ünnepségen közreműködtek a nagyváradi 16-os számú Általános Iskola énekesei és gitárosai, akik Lukács Annamária zenetanárnő vezetésével megzenésített Juhász Gyula-verseket adtak elő.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. április 19.
Rimanóczy-leszármazottak jelenlétében adták át a Rimanóczy-díjat Nagyváradon
A Rimanóczy-család neve elválaszthatatlan Nagyváradtól, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán a város máig emblematikus épületeinek tervezői és kivitelezői voltak. A róluk elnevezett díjat egyenesági leszármazottaik, Rimanóczy Kálmán és Péter jelenlétében április 18-án, a műemléki világnapon adták át Jakabffy László építészmérnöknek.
A díjátadónak az Ady Endre Emlékmúzeum adott otthont, ahol Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket majd átadta a szót Péter I. Zoltán helytörténésznek, aki megköszönte a Rimanóczy-testvéreknek – akik id. Rimanóczy Kálmánnak ük-, ifj,. Rimanóczy Kálmánnak dédunokái – hogy eljöttek ez alkalomra Nagyváradra, ezzel „hitelesebbé téve megemlékezésünket”.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hagyományt szándékoztak teremteni a díjjal, és egyben emléket állítani azoknak, akik sokat tettek Nagyváradért. A 2016-os Rimanóczy-díjat adták át, pontosította az ügyvezető elnök, mivel tavaly választási év lévén nem akarták a kampánnyal egybemosni az ünnepséget. Szabó Ödön azt is elmondta: ettől az évtől kezdve a műemléki világnapon adják majd át a díjat.
Ifj. Rimanóczy Kálmán halálának századik évfordulóján, 2012-ben a Bihar Megyei RMDSZ eldöntötte, hogy Rimanóczy-díjat alapít, melyet egy szakmai zsűri évente a műemlékvédelem terén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembernek ítél oda. Ekkor döntötték el azt is, hogy egy emléktáblával is leróják tiszteletüket idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán emléke előtt. Első alkalommal 2013. június elsején egy táblaavatóval egybekötött ünnepi rendezvény keretében idézték fel a mai városkép alakítóinak az emlékét. A díjat Ráday Mihály, a közismert magyarországi városvédő vehette át elsőként. 2014-ben Péter I. Zoltán, míg 2015-ben Dukrét Géza volt a díjazott.
„Számunkra volt megtiszteltetés a díjátadásra a meghívás, és a díj nekik dicsőség, hiszen megőrzi azoknak emlékét, akik Váradot építették” - mondta Rimanóczy Kálmán, míg öccse, Péter felidézte: annak idején a családban beszéltek az építészekről, azonban ezt például „az iskolában nem volt szabad mondani”. „Az én szívemben Várad a legszebb hely a világon” – mondta Rimanóczy Péter, és hozzátette: bár 1985-ben áttelepültek Magyarországra, most büszkén állnak itt, és örülnek annak, hogy ezt a nevet viselik.
„Jakabffy László építőmérnök Nagyvárad szülötte, aki egyetemi tanulmányait leszámítva eddigi élete során ebben a városban élt és dolgozott, tevékenykedett a város és a magyarság életében” – kezdte a díjazott laudációját Szabó Ödön. Jakabffy László volt többek között a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ingatlankezelő igazgatóságának műszaki igazgatója, a Bihar megyei és Nagyváradi Műemlékvédő Alapítvány műszaki igazgatója, ebben a minőségében többek között a váradi vár felújítását felügyelte.
Részt vett 1991-ben a megkerült Petőfi-mellszobor felállításában a költőről elnevezett parkban, volt városi és megyei önkormányzati képviselői az RMDSZ színeiben, melynek bihari alapítói közé tartozik. Gazdag életpályája során volt főgondnok és presbiter, nevéhez fűződik a váradi Rulikowski-temetőben létesített háborús hősök obeliszkje, és kezdeményezte, hogy a vártemplomban egy majolika-plakettet helyezzenek el annak emlékére, hogy Mátyás király Vitéz János püspöksége idején járt az erődítményben. Ez a plakett egyébként a felújításkor elkerült onnan, a díjazott pedig elmondta, szeretné, ha visszakerülne. Jakabffy László vágya még, hogy a Bihar megyei műemléképületeket egy-egy tábla jelölje, hangzott el a laudációban, erre úgy tűnik, lesz lehetőség, mondta el azt est végén Péter I. Zoltán. „Amíg a Jóisten segít és erőt ad, addig próbálom folytatni ezeket a dolgokat” – ígérte a díj átvétele után Jakabffy László.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro
2017. április 21.
Újratervezett Festum Varadinum
Idén május 7-21. között zajlik a XXVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat, melynek keretében közel 150 program várja majd az érdeklődőket különféle helyszíneken. Számos újdonság lesz.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a témában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón több újdonságra hívta fel figyelmet. Jelezte: arra való tekintettel is, hogy idén Szent László-év van, illetve a reformáció 500. évfordulóját is ünnepeljük, két hétig fog tartani a XXVI. Festum Varadinum, sőt, ha az elő- és utórendezvényeket is beszámítjuk, akkor közel három hétig. Bevonták a programokba a Szigligeti Színházat is, amely hat előadást fog kínálni. Külön Varadinum A és Varadinum B fesztivál bérleteket adnak ki, melyek öt-öt fellépés megtekintésére jogosítanak fel.
Ugyanakkor erőteljesebben nyitottak a fiatalabb generáció irányába, abban az értelemben, hogy olyan alternatív magyar zenét játszó együtteseket is meghívtak, mint például a Margaret Island, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, az Elefánt, az AK26, a Soulwave, a Skafunderz vagy a Wellhello.
Hangsúlyozottan számítanak a történelmi magyar egyházak közreműködésére. A május 14-i római katolikus egyházmegyei zarándoknapon közel 30 egyházi és világi méltóság lesz jelen. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálja, több évszázad elteltével ha csak egy nap erejéig is, de hazatér a Győrben őrzött koponyaereklye, a körmenet pedig ezúttal a Székesegyháztól a várig, az egyházmegye bölcsőjébe vándorol. Rá egy hétre pedig, május 20-án, a reformátusok ünneplik az Egységnapot a várban, mely programokat a debreceni Csokonai Színház Bánk bán című operakoncertre koronázza meg.
Szintén újdonság, hogy megemlékeznek Debrecen és Nagyvárad 25 éves múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolatáról, körülbelül 15 eseménnyel.
Új köntös
Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány Kuratóriumának az elnöke felidézte, hogy 4 éve a Festum Varadinum új köntöst kapott, azóta más arculatot mutat, és az idén is folytatódik ez a trend, vagyis nem csupán a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek által kínált programokra alapoznak, hanem bárkinek az ajánlatát szívesen fogadják.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója azt mondta: a sokszínűség jegyében örömmel fogadták a felkérést, hiszen a színházi rész harmonikusan kapcsolódik a kínálathoz, nincs kárára más eseményeknek. Május 14-én 19 órától az egri GG Tánc és az Inversedance együttműködésében a Traviata című táncszínházi átiratot lehet megtekinteni. Május 17-én 20 órától a békéscsabai Jókai Színház társulata szerepel Örkény Macskajátékával. Ennek külön érdekessége, hogy a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya játszott benne, helyette most a lánya, Vindis Andrea lép fel. Május 19-én 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház mutatja be W. Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját. Május 21-én 16.30 órától az egri Gárdonyi Géza Színház szerepel Páskándi Géza Vendégségben című művével kivételesen a bábszínházban (a többi produkció helyszíne ugyanis a kőszínház), 19 órától pedig a debreceni Csokonai Színház lép fel Yasmina Reza Művészet című alkotásával. Május 27-én 19 órától Udvaros Dorottya koncertezik (Majdnem Valaki). A rendezvényekre a jövő keddtől beszerezhető fesztiválbérleteket bocsátanak ki a szabad árusításban kapható jegyek mellett. A Varadinum A 50 lejbe, a Varadinum B 60 lejbe kerül, a különbség, hogy utóbbi a Vendégség helyett az Udvaros Dorottya-koncert megtekintésére jogosít fel.
Visszatér a Varadinum programjai közé a Mindenki majálisa, május 7-én, a tavalyelőtti régi helyszínen, vagyis a vársáncban. Április 30-ig, naponta 10-16 óra között a 0771/375.902-es telefonszámon jelentkeznek azok, akiknek ötleteik vannak. Ahogy eddig is, jelen lesznek az iskolák, lesz gulyásfőzőverseny, az ez évi együttesek a Soulwave, a Wellhello, a Desperado, Szikora Robi és az R-GO.
Koncertek
Szabó Ödön egyéb koncerteket is beharangozott. Azt tervezik például, hogy május 13-án élő koncertet ad a Bémer téren Kefir, a Hip Hop Boyz, Kozsó, a Magashegyi Underground és a Beatrice. A Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel és a Bukaresti Balassi Magyar Kulturális Intézettel együttműködve idén is ingyenesen lehet megnézni magyar filmeket a Lotus mozitermében, összesen nyolcat, hétfőtől-csütörtökig 17.30 órától, meghívóval. Emellett a várszínpadon is lesznek koncertek. Május 18-án 10 órától felavatják a Körösvidéki Múzeum új székhelyét a debreceni Déri Múzeumnak egy néprajzi, etno-grafikai kiállításával. Nem marad el a történész konferencia sem (az előző három év előadásait román nyelven is megjelentetik), és megpróbálják elhozni Váradra a Puskás Öcsi kiállítást. Lesznek még könyvbemutatók, kiállítások is, mindenki megtalálhatja tehát azt a tartalmas programot, mely érdekli őt.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. április 21.
Díjakat adott át az RMDSZ
Csütörtök este a nagyváradi Trade Center konferenciatermében küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Három Hűség és egy A kezdet-díjat adtak át.
A laudációkat egyetlen kivétellel Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel. A kezdet-díjat Dérer Ferenc újságíró, lapunk főszerkesztő-helyettese vehette át. Többek közt elhangzott róla, hogy alighanem a leghosszabb ideje folyamatosan a Bihar megyei sajtóban dolgozó kolléga, aki 1989 utolsó napjaiban jelen volt az újságírást is érintő forradalmi változások döntő pillanataiban, a Fáklya napilap utolsó, és a Bihari Napló első főszerkesztőjeként. Közel három évtizede ugyanazon lapot szolgálva, immár főszerkesztő-helyettesi minőségében múlhatatlan érdemeket szerzett abban, hogy a sajtó a legkisebb településen is megjelenjen, a vidéki bihari emberek életét, gondjait, eredményeit minél szélesebb körben megismerhesse az olvasóközönség. Az ő törekvésének köszönhető, hogy a hazai magyar napilapok között elsőként Nagyváradon jött létre külön, állandó rovat a vidéken élőkről, a vidéken élőknek.
Vidék
Nincs is olyan magyarok lakta település a megyében, ahol ne fordult volna meg az elmúlt években. Riporterként a vidéket, a vidék értékeinek a felmutatását tartotta/tartja egyik legfontosabb feladatának mind a mai napig. Sokat tett azért, hogy a váradi sajtó felfigyeljen a vidéki emberekre, és azért, hogy a vidéki emberek is sajtófogyasztókká váljanak. Hogy munkája nem maradt eredmény nélkül, az bizonyítja, hogy nem csak ő ismeri a vidéket, hanem az ott élők is ismerik őt. Bizonyíték erre az a pár napja történt eset, amikor egy érmelléki szőlődombon járva számára ismeretlenek szólították nevén a sorok közt, beszédbe elegyedve vele, elismerően szólva a munkájáról. Mi lehet ennél nagyobb elismerés egy újságírónak?
Azonban nemcsak az újságíráshoz, a vidékhez, a magyarsághoz maradt hű, hanem az RMDSZ-hez is. Ő kezdeményezte az alapítók nevét tartalmazó emléktáblát is. Ott volt, amikor a szervezet Váradon megalakult, és ott van annak munkájában egészen napjainkig, a nagyvárad-csillagvárosi körzetnél betöltött szerepével. A Megyei Tanácsban több ciklusban is képviselő volt, hiszen ki tudta volna jobban, hogy milyengondjaik, megoldásra váró problémáik vannak az elöljáróknak, az intézményvezetőknek, vagy az egyszerű lakosoknak, mint az, aki naponta köztük jár, aki kérdezett, és akinek válaszolva el is mondták, hogy miben várnak segítséget, támogatást.
A Hűség-díjat idén Barabás Imre magyarkakucsi RMDSZ-elnök, a helyi református egyházközség főgondnoka, Mihók Géczi István révi nyugalmazott villanyszerelő és Varga Gábor kutatóvegyész, kultúrnapszámos kapta, utóbbi laudációját Szilágyi Aladár közíró olvasta fel.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. május 8.
„Nem halogathatjuk a döntéseket”
Nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről – hangsúlyozta Kelemen Hunor május 6-án Marosvásárhelyen, az RMDSZ által szervezett pedagógusfórumon. A szakmával közösen kell döntéseket hozni, gyorsan és felelősen, különben az egyes problémák az egész rendszer válságát okozzák. Az RMDSZ különösen fontosnak tartja a magyar diákok számára készült román nyelvű tankönyvek minőségét, ezért pályázatot ír ki azok elkészítésére – jelentette be a szövetségi elnök.
Szakmai fórumot rendeztek Marosvásárhelyen annak érdekében, hogy lajstromozzák az erdélyi magyar oktatás problémáit és azok lehetséges megoldásait. „Az oktatási reform előkészítése közös feladatunk. Ehhez rendszeres egyeztetésre és tervezésre van szükség. A bírálatokat meghallgatjuk, és ahol tudunk, változtatunk. Azt viszont közösen kell belátnunk, hogy csak a mindenki, a pedagógustársadalom által is elfogadott, szakmailag jól előkészített álláspont vezethet előre. Hiszen, ha nincs konszenzusos álláspont, akkor csak kapkodás van. Ennek alapja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével kialakított jó viszony” – nyomatékosított Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2013–2015 között helyi szinten olyan dokumentumokat készített elő az RMDSZ és az RMPSZ, amelyek akkor alkalmasak voltak a problémák feltárására és megoldására. „Ezt a munkát most újra kell kezdeni, a korrekciókat el kell végezni, ha valóban gyermekközpontú oktatást akarunk. Az elmúlt fél esztendőben gyakran azzal kellett szembesülnünk, hogy sokszor tűzoltó munkát végzünk, az utolsó pillanatig húzzuk a döntéseket, mert senki sem akarta, senki sem merte felvállalni a felelősséget. Egyaránt szükség van elkötelezett politikusokra, felkészült pedagógusokra és lelkes szülőkre ahhoz, hogy céljaink ne sérüljenek, és az oktatás arról szóljon, amiről szólnia kell: a gyerekekről” – tette hozzá Kelemen Hunor.
A felmérések azt mutatják, alapvető gond a román nyelv tanítása. „Ezért döntöttünk úgy, hogy a következő években ösztöndíjak formájában támogatjuk azokat, akik vállalják a román tankönyvek megírását. A Szövetség az ösztöndíjak lebonyolítását a pedagógusszövetséggel közösen szeretné kivitelezni” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye nyomán olyan törvénymódosítást készít elő az RMDSZ, amely megoldást nyújtana azokban a helyzetekben, amikor az önkormányzat nem mer, vagy nem tud döntést hozni. Azt javasolja, hogy ilyenkor dönthessen a tanügyminisztérium, hiszen az a tapasztalat, hogy az államelnöki hivataltól kezdve, a tanfelügyelőségen át senki sem tudott megoldást találni a vásárhelyi iskola ügyének megoldására. „Tisztában vagyunk a kezdeményezés hátulütőjével is, hiszen önkormányzati hatáskört helyez vissza központi szintre. De úgy gondolom, hogy ennek kivételnek kell lennie, hiszen az ilyen helyzeteket is kezelni kell. Bízunk abban, június végéig sikerül törvényt alkotni” – zárta beszédét a szövetségi elnök.
Az RMDSZ oktatásügyi tennivalóit összegezve Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök azt hangsúlyozta, a 2013–2015 között kidolgozott megyei oktatási terveket aktualizálni és javítani kell, ezért egységes módszertant vezetnek be a megyei szintű cselekvési tervek kidolgozására és ciklikus ellenőrzésére. Mint elmondta, ezt a munkát sokkal szélesebb konzultációra alapozzák: „minden megyében, térségben egy szakmai-szakpolitikai testület alakult, amely minden fontos helyzetben ajánlásokat fogalmaz meg az önkormányzatoknak és a politikai képviseletnek. A megyei oktatási tanácsok működési elveit és döntési kompetenciáit központilag újra kell értékelni”. Az oktatási törvény küszöbön álló módosításával kapcsolatban meggyőződése szerint széleskörű szakmai és szakpolitikai konzultációra, és minden eddiginél jobban időzített döntésekre van szükség. Az ügyvezető alelnök elmondta, az RMDSZ szakemberei az Iskolák veszélyben program helyzetjelentését és prognózisait szeptemberig készítik el.
Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke a Szövetség bukaresti munkájáról beszámolva emlékeztetett, a magyar tannyelvű iskolákban tanuló diákok román nyelvből sajátos tanterv alapján készített speciális, könnyített tételekből vizsgázhatnak a képességvizsgán és érettségin, amennyiben a képviselőház után, az RMDSZ kezdeményezését döntő házként a szenátus is megszavazza. „A kisebbségi diákok másfajta tanterv alapján tanulnak, tehát másfajta, azaz speciális tételekből kell vizsgázzanak román nyelvből” – hangsúlyozta, majd úgy értékelte, ez egy első sikeres lépés a Szövetség választási programjában is megfogalmazott célkitűzésekből. A képviselő további kezdeményezésként megemlítette: „a jelenlegi tej és kifli program mellett ősztől országszerte minden megyében, összesen körülbelül 50 iskolában indul be az a program, amely meleg ételt biztosítana a tanulóknak. Az RMDSZ javaslata az volt, hogy ezt a kezdeményezést bővítsék ki több iskolára is”. Az elkövetkező időszak egyik prioritásként a magyar oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának sürgetését nevezte meg.
A román nyelv idegen nyelvként való oktatása kapcsán Király András államtitkár úgy fogalmazott, fel kell gyorsítani a minisztériumi munkát azért, hogy a speciális tantervek mihamarabb elkészüljenek. „Fontos, hogy a román tankönyvek minősége megfelelő legyen, ezért üdvözlöm az RMDSZ kezdeményezését, azt, hogy júniusban nyílt pályázatot hirdetnek a román tankönyvek megírására” – fogalmazott.
A pedagógusfórumon Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte a résztvevőket: „örvendek, hogy Marosvásárhely ad otthont ennek az oktatási értekezletnek, mert ahogyan bizonyára sokan tudnak róla, Marosvásárhely most különösen komoly problémákkal küzd az oktatás területén, a városnak ugyanis még mindig nincs elfogadott iskolahálózata. Az RMDSZ számára az egyik legfontosabb kérdés az anyanyelvű oktatás biztosítása, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak, és színvonalas képzésben részesüljenek. Az oktatási kérdések rendezése azért is fontos, hogy fiataljaink versenyképes tudással rendelkezzenek, így könnyebb lesz nekik is az elhelyezkedés, és egy-egy régió fejlődése is nagymértékben függ attól, hogy milyen a munkaerőpiaca, rendelkezik-e felkészült szakemberekkel”.
A fórumon résztvevők a szórványoktatás, a román nyelv idegen nyelvként való tanítása, a tankönyvek előkészítése, a tanárhiány, a megyei oktatási tervek, az oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának témájában tanácskoztak. Egyetértettek abban, hogy azonnali döntésekre és cselekvésre van szükség, a tűzoltómunka helyett hosszú távú tervezésre, illetve folyamatos és szélesebb körű szakmai konzultációra. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. május 10.
Reformáció 500: erkölcsi megtisztulást kér Tőkés László
A keresztény értékek védelmére és az erkölcsi megtisztulás fontosságára hívta fel a figyelmet hétfőn Tőkés László európai parlamenti képviselő a reformáció ötszáz éves évfordulója alkalmával tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a bihari megyeszékhelyen tartandó hétvégi ünnepségek kapcsán hangsúlyozta, megtisztulásra lenne szükség, megengedhetetlennek tartja ugyanis, hogy az egyházak egyenrangú partnerség helyett behódoljanak a hatalomnak. Bár pozitívnak tartja, hogy az RMDSZ csatlakozott a Fidesz nemzetpolitikájához, de szerinte változás nélkül nem tudja teljesíteni az érdekvédelmet, úgy véli, ez Bihar megyében különösen érvényes. Tőkés olyan politikusokat említett, akik szerinte korrupcióval vádolhatók, és reményét fejezte ki, hogy sem Szabó Ödön parlamenti képviselő, sem Biró Rozália szenátor nem fog felszólalni a reformációs emlékünnepségeken. „Szerintem szégyen, hogy ilyen emberek képviselik a magyarságot” – fogalmazott Tőkés, aki „botrányosnak” és „nevetségesnek” jellemezte, hogy Biró Rozália a szenátus külügyi bizottságának elnöke lehet. Az EP-képviselő úgy vélte: a nemzetpolitikai államtitkárságnak át kellene világítania a magyarországi támogatási pénzekkel „visszaélő” romániai képviselőket. Tőkés kiállt Orbán Viktor miniszterelnök mellett, akit szerinte méltatlanul támadnak a migránspolitikája miatt. Az EP-képviselő radikális változást szorgalmaz az EU azon politikája kapcsán, amely a bevándorlók érdekeit az őshonos kissebségek érdekei elé helyezi. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke leszögezte, továbbra is partnerei maradnak a regnáló magyar kormánynak, amely védelmébe vette „a támadás alatt álló keresztény értékeket”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 12.
Elkerülni a tűzoltást – a romániai magyar oktatás jövőjét vitatták meg Zilahon
A romániai magyar oktatás jövőjéről szerveztek pedagógusfórumot Zilahon, péntek délután. Az RMDSZ szombati kongresszusát megelőző rendezvényen a szövetség képviselői, szakemberek, pedagógusok vitatták meg az égető kérdéseket.
Az oktatás 27 éve prioritás az RMDSZ számára – fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök aláhúzta, új iskolák alapítására, a szórványkollégium-hálózat bővítésére mindig szükség van ugyan, de a hangsúlyt a minőségi oktatásra kell helyezni a jövőben, hiszen az elvárások, a munkaerőpiac gyorsan változik.
„Gyakran szembesültünk azzal: a többség számára nem elfogadott, hogy magyarul akarjuk a gyerekeinket taníttatni – ilyen a marosvásárhelyi iskola, a kolozsvári képzőművészeti osztály esete, és sorolhatnám. Készül egy olyan oktatási reform, amelyben nem szabad elfogadnunk semmit, ami a megszerzett jogokat csorbítaná” – fogalmazott Kelemen. Kiemelte, elfogadtatták azt is, hogy a magyar gyerekek speciális tankönyvekből, második nyelvként tanulják a román nyelvet. Hozzátette: el kell a jövőben azt is fogadtatni, hogy a vizsgaelvárások is másak legyenek, ha a tankönyv is különbözik a román nyelv oktatásában
A politikus beszélt arról is, hogy a beiratkozási számokkal hosszú távon kell foglalkozniuk, a tűzoltómunkát hosszú távú tervezésnek kell felváltania. „Tudnunk kell, hány gyerek van, hány osztályt, iskolát tudunk működtetni, és el kell döntenünk közösen, hogy mit tegyünk” – fogalmazott.
Király: fel kell gyorsítani a reformfolyamatot
Király András oktatási államtitkár elmondta, 2011-ben megszületett az oktatási törvény, amelyben aktív szerepet játszottak az RMDSZ szakpolitikusai és a pedagógusok. Azt hitték, hogy jó irányba haladnak, de megbukott a kormánykoalíció, és ezt követően a törvény kisebbségi fejezet megmaradt a korábbi állapotában.
„Nem tudott kibontakozni az oktatás reformfolyamata. A huszadik században nehéz elképzelni, hogy egy magát reformernek nevező csapat lépésről lépésre akarjon változtatni. Ez a román oktatás tekintetében azt jelenti, későn készült el az alternatív tanterv, és a mostani negyedikesek a kedvezményezettei. Így csak évek múlva megy ki egy évfolyam, amelyik sajátos módszerekkel tanulta a román nyelvet. Fel kell gyorsítani a reformfolyamatot” – fogalmazott az államtitkár.
Király arról is beszélt, a kiadók kibújnak a magyar nyelvű tankönyvek kiadása alól azzal az indokkal, hogy nem kapnak elég anyagi támogatást. „Szeretném, ha meg tudnánk valósítani az 1-4. osztályokban a specifikus román nyelvoktatás mellett a mi zenei anyanyelvünk tanítását is, 5-6. osztályban az erkölcsi nevelés esetében is szeretnénk, hogy magyar tankönyvszerzők segítsenek” – mondta az államtitkár. A diáklétszámról elmondta, a minimális, közepes és maximális létszámot sikerült meghatározniuk, de mivel a középarányossal számolnak, a magyar nyelvű óvodák, iskolák anyagi hátrányba kerülnek.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke kifejtette, a tanügyi törvény legstabilabb része a kisebbségi fejezet, és ha nem is tettek hozzá, de legalább sikerült megvédeni a korábban megszerzett jogokat. Kérdés az is, hogy a törvényt sikerül-e alkalmazni: „a kisebbségi fejezetnél ott van például a kisebbségi pedagógusképző központ létrehozása, amely Nagyváradon létesülne”. A képviselő szintén felhívta a figyelmet arra, hogy román nyelvből és irodalomból nemcsak az oktatás, de a számonkérés is sajátos kell legyen.
Rosszabbul teljesítünk, mint az átlag
A romániai magyar nyelvű oktatás versenyképességét kutatták a 2012-2016 közötti vizsgák eredménye alapján, ennek eredményeit összegezte Barna Gergő szociológus.
A kisérettségi eredményekről elmondta, a magyar tannyelvű osztályokban a sikeresen vizsgázók aránya elmarad az országos átlagtól, és a nyolcadik osztályt elkezdők közül is kevesebben vizsgáztak az év végén, mint az országos átlag. Megyékre lebontva Kolozs megyében 86, Kovászna megyében 74, Maros megyében 73, Szilágy megyében 72 százalékban vizsgáztak sikeresen a diákok, Hargita megyében pedig 66 százalékban. Az elmaradás nemcsak román nyelvből, hanem matematikából is nagy a lemaradás, míg a magyar nyelv és irodalom esetében jobbak az eredmények, mint a román diákoknál az anyanyelvben elértek.
Az eredményeket befolyásoló tényezőkről elmondta, leginkább a tanári kar képesítése jár negatív hatással, majd a vizsgázók létszáma, a település gazdasági fejlettsége, a romák aránya az iskolában, a település mérete, majd végül az osztály tannyelve. A tanárok képesítését vizsgálva a fokozatoki vizsgák megszerzésének arányait vették figyelembe – hangzott el.
Az érettségi eredményeket leginkább a szakok szerinti megoszlások befolyásolják: szakképzésben alul vagyunk reprezentálva, és felül vagyunk reprezentálva a vokacionális képzésben, úgymint sport, művészet, teológia és így tovább. A nagyvárosokban szintén alul vagyunk reprezentálva, míg a kis- és közepes városokban felülreprezentáltak vagyunk. Az iskolaméretekkel is hasonló a helyzet.
A hivatalos átmenési arányokat tekintve az érettségi vizsgánál emelkedő átmenési arány tapasztalható, a különbség pedig itt is mérhető az átlagos eredmények és a magyar diákok között. A legjobban a Kolozs megyei magyar diákok teljesítenek, majd Szatmár, Maros, Szilágy, Bihar, Kovászna és Hargita megye következik a sorban. A digitális kompetenciák esetében a magyar diákok nem maradnak el, sőt minimális előny mérhető. Az idegen nyelvi kompetenciában azonban már hátrányt szenvednek a magyarok.
A magyar diákok leginkább a szakképzés műszaki tagozatain maradnak el az országos átlagtól, majd a sportosztályokban, a pedagógia-tanítóképző, a filológia esetében is lemaradás tapasztalható. A természettudományokban azonban az elmúlt öt évben sikerült jobban szerepelni az országos átlagnál. Ami a lemaradás tényezőit illeti az érettséginél, az elsősorban a szakok, az oktatás profilja, majd a tanári kar képesítése, a vizsgázók létszáma, iskola mérete, a romák aránya az iskolában. A régióknál nincsenek jelentős eltérések, a nyelvi környezetnek sem mérték negatív hatását.
Romániában átlagosan is alacsony a sikeresen vizsgázó diákok aránya. Fontos ok a kisebbség esetében a nyelv, etnika, a profilok, szakok alakulása, a kedvezőtlen területi megoszlás és így tovább. Veszély, hogy beszűkülnek a továbbtanulási lehetőségek, nehezebb belépni a munkaerőpiacra, és az egyenlőtlenségek újratermelődnek.
Az esemény végén pedagógusok, szakemberek szólaltak fel, ismertetve azokat a sajátos problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro
2017. május 13.
A magyar oktatás gondjairól (RMDSZ-fórum)
A romániai magyar oktatás jövőjéről szerveztek pedagógusfórumot Zilahon tegnap délután. Az RMDSZ szombati kongresszusát megelőző rendezvényen a szövetség képviselői, szakemberek, pedagógusok vitatták meg az égető kérdéseket – tudósít a Maszol portál.
Az oktatás huszonhét éve prioritás az RMDSZ számára – jelentette ki Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint új iskolák alapítására, a szórványkollégium-hálózat bővítésére mindig szükség van ugyan, de a hangsúlyt a minőségi oktatásra kell helyezni a jövőben, hiszen az elvárások, a munkaerőpiac gyorsan változik. Beszélt a magyar oktatás nehézségeiről, és leszögezte: a tűzoltó munkát hosszú távú tervezésnek kell felváltania. 2011-ben megszületett az oktatási törvény, amelyben aktív szerepet játszottak az RMDSZ szakpolitikusai és a pedagógusok; azt hitték, hogy jó irányba haladnak, de megbukott a kormánykoalíció, és ezt követően a törvény kisebbségi fejezete megmaradt a korábbi állapotában – mondta Király András oktatási államtitkár, aki szerint fel kell gyorsítani a reformfolyamatot, mert most évekig tart, amíg egy folyamat eléri a diákokat. Elmondta: a kiadók kibújnak a magyar nyelvű tankönyvek kiadása alól azzal az indokkal, hogy nem kapnak elég anyagi támogatást, és a diáklétszámhoz kötött finanszírozás is hátrányos a magyar nyelvű óvodák, iskolák számára.
A tanügyi törvény legstabilabb része a kisebbségi fejezet, és ha nem is tettek hozzá, de legalább sikerült megvédeni a korábban megszerzett jogokat – véli Szabó Ödön parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke, hangsúlyozva, hogy a román nyelvnek nemcsak az oktatása, hanem a számonkérése is sajátos kell hogy legyen.
A romániai magyar nyelvű oktatás versenyképességéről Barna Gergő szociológus beszélt, egy 2012–2016 között elvégzett kutatás eredményeit összegezve. A kisérettségi eredményekről elmondta: a magyar tannyelvű osztályokban a sikeresen vizsgázók aránya elmarad az országos átlagtól, és a nyolcadik osztályt elkezdők közül is kevesebben vizsgáztak az év végén, mint az országos átlag. Megyékre lebontva Kolozs megyében 86, Kovászna megyében 74, Maros megyében 73, Szilágy megyében 72 százalékban vizsgáztak sikeresen a diákok, Hargita megyében pedig 66 százalékban. Az elmaradás nemcsak román nyelvből, hanem matematikából is nagy, de a magyar nyelv és irodalom esetében jobbak az eredmények, mint a román diákok anyanyelvű teljesítménye. Az eredményekre leginkább a tanári kar képesítése (a fokozati vizsgák hiánya) jár negatív hatással, majd a vizsgázók létszáma, a település gazdasági fejlettsége, a romák aránya az iskolában, a település mérete, végül az osztály tannyelve. Az érettségi eredményeket leginkább a szakok szerinti megoszlások befolyásolják: szakképzésben alul vagyunk reprezentálva, és felül vagyunk reprezentálva a vokacionális képzésben (sport, művészet, teológia stb.). A nagyvárosokban szintén alul vagyunk reprezentálva, míg a kis- és közepes városokban felülreprezentáltak vagyunk. Az iskolaméretekkel is hasonló a helyzet. Az érettségin emelkedő átmenési arány tapasztalható, de a különbség itt is mérhető az átlagos eredmények és a magyar diákok között. A legjobban a Kolozs megyei magyar diákok teljesítenek, majd Szatmár, Maros, Szilágy, Bihar, Kovászna és Hargita megye következik a sorban. A digitális kompetenciák esetében a magyar diákok minimális előnyt mutatnak, idegen nyelvben azonban már hátrányt. A magyar diákok leginkább a szakképzés műszaki tagozatain maradnak el az országos átlagtól, majd a sportosztályokban, a tanítóképzőn, a filológián. A természettudományokban az elmúlt öt évben sikerült jobban szerepelni az országos átlagnál. A lemaradást elsősorban a szakok, az oktatás profilja, majd a tanári kar képesítése, a vizsgázók létszáma, az iskola mérete, a romák aránya befolyásolja. Jelentős eltérések a régiók között nincsenek, a nyelvi környezetnek sem mérték negatív hatását – fejtette ki a szociológus. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 18.
Konferencia Várad történelméről
Immár negyedik alkalommal zajlott a Szacsvay Akadémia és a Tanoda Egyesület szervezésében konferencia Biharország történetéről a Varadinum keretében. Hat előadás hangzott el.
Szabó Ödön parlamenti képviselő nyitotta meg a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében zajló csütörtök délelőtti rendezvényt – mint mondta, az elkövetkezendőkben is minden évben meg fogják szervezni a konferenciát. Mint elhangzott, az idén a tanulmányokat tartalmazó „Őrizzük Váradot…” – Nagyvárad és Bihar vármegye története a kora újkorban című kötet szerkesztője és a rendezvény szervezője Oborni Teréz magyarországi történész.
Stratégiai szerep
A későbbiekben Oborni Teréz, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa szólat fel. Bevezető beszéde során elhangzott, hogy Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban, Rhédey Ferencnek írott levelében Várad jelentőségéről szólva így fogalmazott: „Ha Várad nem lészen, Szentjobb és a többi sem lészen, uram, őrizzük Váradot, mert úgy maradhat kegyelmed is szép javaiban, s mi is Erdélyben.” A fejedelem e szavai, amelyek Papp Klára jelen kötetében közreadott tanulmányában is szerepelnek, méltóképpen jelzik Nagyvárad fejedelemség-kori stratégiai fontosságát. A nagy fejedelem ezzel a kijelentéssel nem új keletű felismerést vetett papírra, hiszen Várad kulcspozíciója és rangos helye a fejedelemség nyugati határvidékén már évek óta közismert volt.
A kötet tanulmányai között néhány írás épp Várad stratégiai helyzetéből fakadó történéseket vizsgálja, más tanulmányok az egyházi viszonyokat, vagy a történeti Bihar vármegye két központi városa, Debrecen és Nagyvárad közötti kapcsolatot vizsgálja. A későbbiekben szó esett Bethlen Gábor és II. Mátyás király tárgyalásairól Nagyvárad sorsát illetően.
Felélénkítette
Amint a magyarországi történésznek a konferencia előadásait tartalmazó kötetben szereplő bevezető gondolataiban olvasható, a Bihar megyei RMDSZ és Szabó Ödön parlamenti képviselő célja az volt, hogy a város és Bihar vármegye középkori és kora újkori történetét újra a kutatás homlokterébe helyezze és e régi idők történetét mélyebben megismertesse az érdeklődő nagyközönséggel. „Az egészen bizonyos, hogy a Festum Varadinum keretében rendezett konferenciák és tanulmányok megjelentetésének lehetősége lassan, de biztosan felélénkítette a korszak kutatóinak érdeklődését a térség történetének egyes kérdései iránt.”
A továbbiakban öt magyarországi és egy nagyváradi építész előadásai hangzottak el: Papp Klára – Debrecen és Várad kapcsolata a kora újkorban, Bagi Zoltán Péter – Várad 1598 évi ostroma – más nézőpontokból, Szabadi István – A református egyház a hódolt Biharban, Mészáros Kálmán – A Váradi járás katonaállítása a Rákócszi-Szabadságharcban, Török Péter – Hajdúk fehérben. A szabolcsi Hajdúvárosok, Emődi Tamás – A Nagyváradi Várban végzett ásatások.
Neumann Andrea / erdon.ro