Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Ödön
609 tétel
2016. augusztus 31.
Magyarremete: a térség egyik legnagyobb ünnepe
A XVII. Magyarremetei Falunapot tartották az elmúlt hét vasárnapján a belényesi medencében fekvő településen nagyon sok résztvevővel. Sokan jöttek el az ünnepségre, nemcsak helybeliek, hanem mintha valaki azt súgta volna a térség lakóinak, „Gyertek Magyarremetére”, ott találkozzunk!
Ezek a gondolatok vasárnap az esti órákban fogalmazódtak meg bennem, amikor a Dankó Szilvia koncertjén a közönséget is fotóztam. A tizenhetedik falunapot tartották Magyarremetén – talán egy kivételével mindegyiken jelen voltam – de ilyen nagy tömeget még sohasem láttam az ottani ünnepségeken. Jól is választották ki a rendezvény időpontját, azt, hogy vasárnapi napon tartották, és azt is, hogy mindez kellemes, szép, napsütéses időben zajlott. A pálya körül az eddigiekben sohasem tapasztalt nagy számú vendéglátóipari egységek építettek ki sörsátrakat, ahol minden finomságot meg lehetett vásárolni. Maguk a szervezők is egy hatalmas sátort állítottak fel, hogy a meghívott vendégeknek, a programok keretében fellépőknek helyet biztosítsanak, akiket az egész nap folyamán a helyi nőszövetség tagjai Tamás Matilda elnöknő irányításával szolgáltak ki. Egy hatalmas bográcsban főtt a finom gulyás, Tamás László főszakács és segítőtársai hozzájárulásával, mely a késő esti órákra el is fogyott.
A néptáncosok
Az augusztus 28-iki, vasárnapi magyarremetei falunapok ünnepi műsora a délutáni órákban kezdődtek. A néhány éve a sportpálya mellett felépített szabadtéri színpadon egymást váltották a román és magyar népi táncegyüttesek, szólisták. Jól eső érzés volt látni a népviseletben fellépőket, függetlenül attól, hogy magyar vagy román nyelvű programok zajlottak a színpadon. A magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport tagjai több magyar népi táncot is előadtak. Őket évek óta egy román nemzetiségű házaspár, Sorin Miara és Angelica Miara készít fel – a hölgyet a remetei táncosok csak Angyalnak hívnak – de most egy helybeli fiatal Horváth Izabella is foglalkozik a táncosokkal. Őket a belényesi Rozmaring Néptáncegyüttes tagjai követtek, akiknek tagjai nemcsak Fekete-Körös völgy központjának diákjaiból tevődik össze, de több fiatal is a térség különböző településeiről származik. Mindkét együttes műsorát nagy szeretettel fogadta a falunap közönsége.
Mulatós zene
A helybeliek nagyon várták a magyarországi mulatós zene egyik legmarkánsabb személyiségének, énekesének Bunyós Pityunak a műsorát. Az énekes több mint egy órás koncertje alatt nemcsak a színpadon, de közönség sorai előtt is nótázott, bevonva a közönséget is az énekelésbe, kitűnő hangulatot teremtve. A Magyar Sláger TV sztárja igazi showműsort produkált, melyet nagy ünnepléssel, tapssal köszönt meg a közönség.
Köszöntések
Ezt követően a község polgármestere, Stefanica Adrian a szabadtéri színpadra invitálta a jelenlévő hivatalosságokat, hogy köszöntsék a rendezvényt, melyet elsőként ő maga tett meg, mindenkinek megköszönve, akik hozzájárultak ahhoz, hogy újra falunapot tudtak rendezni. Külön köszöntötte a jelenlévő elöljárókat, és természetesen a nagy számban összegyűlt közönséget. A színpadra meghívottak közül mindannyian jókívánságukat fejezték ki a jelenlévőknek, gratuláltak a szervezőknek a sikeres rendezvényért. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő miután nagy szeretettel köszöntött mindenkit arról is beszélt, hogy: „úgy látom mindenki önökkel van, még az időjárás is. Ilyen jó hangulathoz, egy ilyen csodálatos napsütéses idő is adatott, most igazán lehet azt mondani, hogy minden hozzájárult ahhoz, hogy itt ma mindenki jól érezze magát”. Majd arról beszélt, hogy a tavaly amikor itt járt, kultúrházat avattak, akkor azt mondta, szeretné ha annak a kulturális központnak a homlokzatán magyarul is ki legyen írva az intézmény neve. „Nos nagyra értékelem, hogy mindez megtörtént, hiszen magyarul is ki van írva az intézmény neve, amit ezúton köszönök meg a polgármesternek”, mondta többek között a honatya. Ioan Mang a Bihar megyei Tanács egyik alelnöke is szólt a megjelentekhez: „nagy megtiszteltetés számomra, hogy most is itt lehetek Remetén, de én nem csak akkor jövök ide ha falunap van, hanem más esetekben is, ha szükség van rá”. Majd szólt azokról a az infrastrukturális fejlődésekről melyeket Magyarremetén megvalósítottak. „Ebben a községben városi körülményeket teremtettek azoknak, akik itt élnek”, mondta többek között alelnök.
Gergely János a Pro Remete Egyesület részéről magyarul és románul köszöntötte a megjelenteket, kifejezve örömét, hogy újra együtt lehetnek itt Magyarremetén és ünnepelhetnek. „Íme újra együtt vagyunk, amikor 17 évvel elkezdtük akkor is azt szerettük volna, hogy az akkori kezdeményezés hagyományt teremtsen. Úgy látom ez sikerült, aki ide eljön ezen a napon jól érzi magát, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, hiszen itt Remetén évszázadok óta élnek együtt románok és magyarok a legnagyobb megértésben”, mondta Gergely János.
A főszervező
A nap folyamán többször is volt alkalmam beszélgetni a magyarremetei falunapi rendezvény főszervezőjével Bálind György helyi RMDSZ-elnökkel. Elmondta, hogy a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy itt egy kitűnő hangulat és jó műsorok várjanak mindenkit. „A megszokott szombati naptól eltérően az idén vasárnap tartottuk a falunapot és nem is a megszokott dátumon, ez azért történt, hogy magyarországi sztárvendégeket tudjunk meghívni és ezt csak ezen a dátumon tudtuk összehozni. Én ezúton köszönöm meg mindenkinek, akik támogatták ezt a rendezvényt, akik munkájukkal járultak hozzá a sikerhez és sokan voltunk”, mondta a fiatal elöljáró.
Tűzijáték zárta
Már jól benne voltunk a remetei estében, amikor a másik magyarországi sztárvendég Dankó Szilvia lépett színpadra. A közönség – ekkor már néhány ezren – a sportpálya minden részéről a szabadtéri színpad elé jött. Az előadóművésznő, az egyik dalának éneklése közben melyben a polgármesterekről is szólt, Remete elöljáróját Stefanica Adriant és a helyszínen levő Péterszeg (Magyarország) polgármesterét Olajos Mihályt, valamint Bálind György RMDSZ-elnököt is a színpadra csalt, együtt énekeltek, táncra perdültek. Igazi sikert jelentett Dankó Szilvia a Magyar Sláger TV énekesének magyarremetei szereplése. A koncertek után egy szépen kivitelezett tűzijáték zárta a hivatalos rendezvényt, mely azonban tovább folytatódott, hiszen szólt a zene, a sörsátrak várták a vendégeket.
Dérer Ferenc
erdon.ro
2016. szeptember 1.
Új fejezet kezdődött a megyei RMDSZ-nél
Szerda este az állami filharmónia Enescu-Bartók termében rendkívüli küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete, amelynek elnökévé négy évre Cseke Attilát választották meg. A rendezvényen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
Elnökválasztási beszéde kezdetén Cseke Attila parlamenti képviselő köszönetet mondott a több mint 20 RMDSZ-körzetnek azért, amiért jelölte őt a megyei szervezet elnöki tisztségére, valamint a korábbi RMDSZ-elnököknek is – Nagy Bélának, Varga Gábornak, Kapy Istvánnak, Lakatos Péternek és Kiss Sándornak amiatt, hogy szerinte mindegyik a maga idejében tette azt, amit a közösség képviseletében és érdekérvényesítésében tenni kellett. Ezután egy Bihari Napló-interjúból idézett, mely 1996-ban készült Margitta akkor frissen megválasztott RMDSZ-es alpolgármesterével, Cseke Sándorral, vagyis az édesapjával, ami ösztökélte őt arra, hogy elvállalja a jelölést. Kijelentette: a Bihar megyei RMDSZ ugyan nincs könnyű helyzetben, de állítja, hogy az egyik, ha nem a legjobb parlamenti csapattal rendelkeznek a megyei szervezetek között, és a bihari polgármesteri csapatra is sokfelé irigyek más RMDSZ megyei szervezetekben, van tehát alap, amire építkezhetnek, és ígéri, fognak is.
Azt mondta: bíbelődésre nincs idő, azon filozofálni, hogy mi miért volt és lehetett volna-e jobban, hiszen a válaszok ma már nem fontosak. Úgy fogalmazott: itt az idő, amikor új fejezet kezdődik. Egyértelmű lesz a beszéd, nem lesz köntörfalazás és egyenes lesz az irány, amely felé a közösséget vezetik majd. Azt javasolta: csapatban kell gondolkodniuk és cselekedniük, hiszen a december 11-i választásokon az RMDSZ-nek jól kell teljesítenie. A döntésig tehát lehetnek vitáik, megbeszéléseik, de ha egyszer a döntést meghozták, azt mindannyian képviselniük és eredményesen gyakorlatba kell ültetniük. Ez az egyik olyan dolog, amit az elmúlt periódusból át szeretne menteni és alkalmazni továbbra is az RMDSZ életében. Ehhez kér elkötelezettséget, hozzáállást és hitet. Hangsúlyozta: a szervezetben mindenkinek helye van aki jóhiszeműen a magyar közösség ügyét akarja szolgálni velük együtt. „Mindannyiunk feladata lesz, hogy újra építsük az elvesztett kapcsolatokat és hálókat. Tudom, ez nem egy könnyű feladat, de hiszem, annál nemesebb. Dolgozni kell, nem siránkozni. Cselekedni kell, nem hibákat és hibást keresni”- nyomatékosította. Azt is kijelentette: az ügyvezető elnökséggel való kapcsolat és összehangolt munka lételeme az RMDSZ jó működésének, és a választmányi munkát meg kell tudniuk erősíteni.
Az igazi harcos
Kiemelte: nyitott a civil szféra, a társult tagok és közösségi szervezetekkel való közös gondolkodásra és munkára. Meglátásában az ifjúsággal és a MIÉRT-el szoros kapcsolatot kell építeniük, és támogatni fogják a Nőszervezet munkáját is. Szerinte egy vezetőnek, ha hisz valamiben, mennie kell az úton előre, akadályokat kikerülve és leküzdve, mert előbb vagy utóbb az eredmény igazolja a tetteket. Ugyanakkor pedig, a közösség iránti alázat nap mint nap kell érvényesüljön a munkájukban, és ez a szolgálat látható, érzékelhető kell legyen.
Érdekes színfoltja volt a programismertetőnek, amikor Cseke Attila Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát idézte, majd néhány perccel később az a körülbelül két és fél perces rövidfilm lett levetítve, melyet a mostani labdarúgó-válogatott tagjai is megtekinthettek az Európa-bajnokságon az öltözőben, a magyar- osztrák meccs előtt, és arról szólt, hogy egy igazi harcos szereti azt, amit csinál, és mindent megtesz céljai elérése érdekében.
Nehéz idők jönnek
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is köszönetet mondott az amúgy távollevő Kiss Sándornak az elmúlt 12 évben kifejtett tevékenységéért, melynek köszönhetően szerinte a Bihar megyei RMDSZ meghatározó tényező lett nem csupán a romániai magyar politikai életben, hanem általában véve is. Azt mondta: nehéz időszakban vette át az RMDSZ vezetését Kiss Sándor, de kollégáival el tudta érni azt, hogy erős legyen a hangja az itt élő magyarságnak, ezért számít a továbbiakban is a munkájára. Azon meggyőződésének adott hangot: nehéz időszak következik, talán a legnehezebb a rendszerváltás után, mert sikerrel meg kell győzni a kiábrándult választókat arról, hogy a politika és a politikusok, a közéleti szereplők vannak értük, és nem fordítva. Ennél fontosabb feladat nincs is, de véleménye szerint Cseke Attila talán a legjobb választás ebből a szempontból, mert a legmegfelelőbb ember arra, hogy csapatot alkotva visszaszerezze a hitelt, a választók elkopott bizalmát, mozgósítani tudja a tartalékokat. Ugyanis kisebbségi létben különösen nincs alternatívája a parlamentáris demokráciának, az arányos képviseletnek. Az RMDSZ-es elöljáró ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: közeledik 2018, vagyis az egyesülés százéves évfordulója, ami alkalmat és lehetőséget kell teremtsen arra is, hogy magyarként megmutassuk: sok kellemetlen dolog történt velünk, de azért erős közösséget alkotunk Romániában, és tudjuk mit kell tegyünk, ha a jövőnkről van szó.
Szimfonikus zenekar
Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök egy szimfonikus zenekarhoz hasonlította az RMDSZ-t, melyben mindenkinek megvan a helye, szerepe, és közösen, összhangban dolgoznak a közösségért. Hangsúlyozta: csak csapatban, kemény munkával lehet nyerni, hinni, merni és bátran cselekedve, odafigyelve egymásra. Egy példával élve arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ szakmai munkáját utólag még a bíróság is igazolja. Arról is beszélt: jövőre Szent László-év lesz, az RMDSZ pedig együtt kell működjön e kérdésben is az egyházzal, a civil szférával.
Biró Rozália szenátor, választmányi elnök is úgy vélte: új fejezet kezdődik az RMDSZ Bihar megyei szervezetének életében, és „nem szégyen az, ha egymás mellé állunk, egymás kezét fogva”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. szeptember 1.
Nyolcadik néptánctábor Félegyházán
Idén is Biharfélegyháza adott otthont a Partiumi Néptánctábornak, melyet már nyolcadik alkalommal rendeztek meg a hagyományőrző néptáncosok örömére.
Augusztus utolsó egész hetében a megye több helységéből érkeztek a csoportok: Micskéről a Görböc, Belényesújlakról a Rezgő, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Paptamásiból a Gilice, Margittáról a Gyöngyvetők néptánccsoport tagjai, Berettyószéplakról az újonnan alakult helyi csoport. Az említettek mellett voltak résztvevők a helyiek mellett Nyüvedről, Pelbáthidáról, Nagyváradról, illetve a Szilágy megyei Kémerről is. Hétfőtől péntekig közel 80 gyerek sajátította a balázstelki, kisküküllőmenti tájegység, illetve a tövisháti, szilágysági régió táncanyagának alapjait. A haladókat Máté Gergő és Sipos-Hodgyai Edit, míg a kezdőket Erdei Sándor és Hodgyai Edit oktatók ismertették meg az említett néptáncokkal. A hétfő délelőtti megnyitón Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki, hogy Biharfélegyháza újra házigazdája lehet a tábornak. Fellépett a Soroglya zenekar, amely az oktatás és táncházak zenéjét szolgáltatta (Dallos Levente prímás, Bacsó László brácsás, Kelemen-Paksy János bőgős). A műsort a Görböc mezőségi tánca tette színessé, míg Demeter Krisztina micskei tanuló népdalcsokra adta meg az alaphangját az egész hetes éneklésnek.
Előadások
A tábor programja lehetőséget teremtett a délelőtti és délutáni órákban a néptáncoktatásra, melyet délben népdaltanítás, illetve az ebéd utáni órákban quilingezés töltött ki Rácz Imola irányításával. A hét folyamán a következő előadásokkal is gyarapíthatták tudásukat a táborlakok: A táncház-mozgalom története és közösségépítés; Rovásírás; Őfelsége – A Magyar Szent Korona – az elméleti ismereteket Záhonyi András Budapesti íráskutató előadásából meríthették a résztvevők. A szervezett programok mellett mindig mAradt idő a futballozásra, locsolkodásra, szalonnasütésre és tábortűz gyújtására, a napokat pedig az esti táncházak zárták, kitűnő alkalmat nyújtva a közösségformálásra, ismerkedésre, további gyakorlásra, tanulásra. A péntek délutáni gálaműsor elhozta a búcsú idejét. Az összegyűlteket Hodgyai Edit programfelelős köszöntötte, ugyanakkor kiértékelte az elmúlt hét tevékenységeit is. Szabó Ödön képviselő is üdvözölte a szép számban megjelent szülőket, köszönetet mondva nekik és az oktatóknak a gyümölcsöző közös munkáért, az áldozatvállalásért, a jövő nemzedékének nyújtott felbecsülhetetlen értékekért, a tudás gyarapításáért. Fontosnak tartotta, hogy a néptáncosok az év folyamán is találkozhatnak egymással több rendezvényen is, melyek közül megemlítette a Partiumi Néptánctalálkozót és a Fekete Körös-völgyi Magyar Napokat.
“Még egy hét!”
Kelemen Zoltán örömét fejezte ki, hogy Biharfélegyháza kedvező infrastruktúrájával, szépen megújuló kultúrházával képes egy ilyen tábort ellátni, befogadni. ugyanakkor üdvözölte a szülők és oktatók törekvéseit, hogy hagyományos kultúránk tovább örökítésének lehetőségéhez hozzájárulnak. A gálaműsor lehetőséget adott úgy a haladó, mint kezdő csoport heti tevékenységének bemutatására, a Bacsó lányok, Eszter és Ágnes tolmácsolásában pedig felcsendülhetett pár népdal is a héten elsajátított gyűjteményből. A táborlakók idén is elégedetten, a jövő évi viszontlátás reményével, a „Még egy hét!”-rigmussal búcsúztak egymástól. A rendezvény támogatója volt Biharfélegyháza Polgármesteri Hivatala, a Communitas Alapítvány, a Jakó Zsigmond Általános Iskola, a Miskolczy Károly Általános Iskola, médiatámogató a Bihari Napló, szervező a Görböc Néptáncegyüttes.
erdon.ro
2016. szeptember 2.
Dolgokról, melyekről sokat fogunk hallani
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett szerda este a filharmóniában az RMDSZ megyei szervezetének rendkívüli tisztújító közgyűlésén. Ezt megelőzően a Russmedia szerkesztőségébe látogatott, ahol exkluzív interjút adott.
– Friss hír, hogy december 11-én lesznek a parlamenti választások. Hogyan kommentálja ezt?
– Igazából a december 11-e a szinte egyedüli olyan nap, amikor az alkotmányos, illetve a törvényes előírásokat is betartva, meg lehet szervezni az idei parlamenti választást. Mi, amikor a július eleji SZKT-gyűlést megtartottuk, akkor már a december 11-gyel számoltunk, és amikor a jelöltállítás időrendjét rögzítettük, akkor is ebben gondolkodtunk. Nem ért tehát minket meglepetésként ez a bejelentés. Én a múlt héten beszéltem utoljára erről a kérdésről a miniszterelnökkel. Azt mondtam neki: december 11-ét támogatjuk, ugyanis az az igazság, hogy november 30. és december 18. között lehetett volna választásokat szervezni, és utóbbi az utolsó nap, amikor az alkotmány értelmében ez lehetséges. Így is nagyon kitolódik karácsony fele, tehát véleményem szerint a 11-e a legjobb dátum. Mi erre készülünk, és azt gondolom, hogy előbb-utóbb Romániában rendeződnie kell ezen problémának, hogy ne tolódjon mindig kijjebb. Egy adott pillanatban oda jutunk, hogy karácsony este kell szavaznunk… Rendezni kell ezt valamilyen módon, például alkotmánymódosítással.
– Melyek lesznek a prioritásai az RMDSZ-nek a most kezdődő őszi parlamenti ülésszakban?
– A prioritásokról azért nehéz nyilatkoznom, mert szeptember 1-jén kezdődik az őszi parlamenti ülésszak és a frakciókkal kell előbb ezekről beszélni. Egy dolgot azért látni kell: ennek a parlamentnek az utolsó, csonka ülésszakáról van szó. Ez tetszik, nem tetszik, de azt eredményezi, hogy arról is őszintén beszélnünk kell: érdemben valószínűleg csak szeptemberben zajlik majd törvényhozói munka, azt követően azonban már nem. Kezdődik ugyanis a kampányidőszak. Aki nincs befutóhelyen, azért nem fog bejárni, aki pedig igen, az amiatt, mert kampányol. Nagy dolgokra nem számítunk tehát. A kisebbségi törvénytervezetet napirendre szeretnénk tűzni. Nem azért, mert netalán úgy gondolnánk, hogy ezt el is tudjuk fogadtatni, hanem azért, mert ennek egy nagyon pragmatikus megközelítése is van. Ugyanis ha napirendre tudjuk tűzni, és onnan visszaküldik a bizottságba, akkor a következő törvényhozási ciklusban, ami 2016. december 11. után kezdődik, ismét a parlament, a képviselőház portfoliójának a napirendjén mArad. Az a szabály, hogy a négyéves időszak alatt legalább egyszer a parlamentnek a napirendi pontjai közt kell szerepeljen, ahhoz, hogy tovább lehessen vinni. Ha ez nem történik meg, akkor elölről kell kezdeni mindent. Ez egy taktikai szempont, mert mi nem mondtunk le a kulturális autonómiáról. Jó lenne, ha ezt a taktikai lépést meg tudnánk tenni, és így a következő törvényhozási ciklusra átvihető lehetne a tervezet. Vannak még olyan apróságok, melyeket sorolhatnék. A mezőgazdaságot érintve például, a sürgősségi kormányrendelet-módosításkor nekünk nagyon fontos, hogy úgy tudjunk változtatni, hogy a közbirtokosságok és különböző egyesületi formák a jövő évtől a területalapú támogatást megkaphassák, mert most ugye, a jelen pillanatban elég konfúz a helyzet, nem világos a törvénykezés. Ezenkívül vannak még olyan kezdeményezéseink, amelyek akár át is mehetnének a parlamenten, ha szeptemberben lehetséges lesz a munka, de ezt a frakciókkal közösen kell eldöntenünk.
Támogatások
– Valahol azt nyilatkozta nemrég: a racionális érvek mellett érzelmi hozzáadott értékre is szükség van egy választás megnyeréséhez. Hogy érti ezt?
– Választásokat sokféleképpen lehet nyerni, de általában politikai csatát érzelem nélkül nem. Ha a választók valamilyen szempont alapján érzelmileg nem azonosulnak azokkal, akiket megválasztanak, akkor nagyon nehéz a mozgósítás. Az azonosulás többféleképpen valósulhat meg. Nagyon sokszor racionális érvekkel is meggyőzhetőek az emberek, de nagyon sokszor szükséges az is, hogy az érzelmekre lehessen hatni. Ráadásul az is kérdéses, hogy kikre, milyen módon lehet érzelmileg hatni. Mi nyitni fogunk a kampányban az üzeneteik, a programunk révén mindenképpen olyan társadalmi kategóriák irányába, amelyek az elmúlt időben kevesebbet beszéltünk, de foglalkoztatott és foglalkoztat bennünket. Azt hiszem, hogy az egyik nagy kihívása lesz a következő időszaknak, hogy azokkal, akik szegénységben élnek- és sajnos sokan vannak ilyenek- tud-e valamit kezdeni ez az ország. A minimálbérnek az emelését fogjuk javasolni az elkövetkezendő négy esztendőben úgy, hogy 1200 lejről 2000 lejre emelkedjen, és most csak egy példát említettem. A szociális ellátórendszeren is változtatni kell, mert a mostani nem hatékony. A fiataloknak, és nem csupán számukra, indítanánk egy olyan programot, amennyiben erre lehetőségünk nyílik, ami a különböző startupoknak a támogatását jelentené. Tehát legyen egy kormányzati alap, és ebből a különböző startapok, és minden területre, nem csak az IT-re vagy a zöldenergiára gondolok, ahol erre szükség van, a mezőgazdaságtól a vegyiparig, támogatást igényelhetnének öt és tíz éves futamidővel, mely az összeg nagyságrendjétől függne. Ez tulajdonképpen a mi elképzelésünkben azt jelentené, hogy öt vagy tíz év után a beruházó visszaadja az államnak kamatmentesen azt az összeget, amit kapott, így folyamatosan lenne egy forgótőke ebben az alapban. Az alapot folyamatosan életbe lehetne tartani, csak az inflációra kéne tekintettel lenni. Öt vagy tíz év alatt egy-egy vállalkozásnak lehetősége lenne, hogy felnőjön, hogy bizonyítson. Munkahelyekre van szükség, a fiatalok azt kérik, hogy a munkahelyteremtésben, a vállalkozások elindításában kapjanak segítséget, és bebizonyosodott, hogy az ilyen típusú támogatások mindenféleképpen fontosak.
Centenárium
– És mi az, amiről még sokat fogunk beszélni, hallani?
– Sokat fogunk beszélni az elkövetkezendő időszakban akarva-akaratlanul egy centenáriumról, hiszen Románia 2018-ban meg fogja ünnepelni a százéves évfordulóját az egyesülésnek. A kérdés az, hogy száz év után hol vagyunk mi, erdélyi, romániai magyarok ebben az országban. Hol voltunk, és hol leszünk? Milyen perspektíváink vannak, mit gondolunk magunkról? Mit gondol a román állam rólunk, és hogyan viszonyul hozzánk? A 2018-as esztendőben, a százéves évfordulón az 1918-ban tett ígéretekből mi vált be, és mi nem? A román államnak ugyanis teljesítenie kell azokat az ígéreteket a kisebbségek irányába, melyekre a kisebbségek várnak. Azt hiszem, hogy ez az évforduló az az érzelmi plusz is lehet, mellyel megmutathatjuk magunkat a választásokkor. Ez egy lehetőség, mert azok, akik elmennek szavazni, azt is jelzik, hogy ők léteznek, itt vannak.
– A mozgósításban azért az RMDSZ sem jeleskedik…
– Sajnos egy össztársadalmi jelentség a fásultság, a politikától való elfordulás, tehát ez nem csak a magyarokra igaz. Alacsonyabb részvételné gyakorlatilag ugyanazokat a számokat hoztuk, nyilván plusz-mínusz. Visszanyertük Szatmárt, elveszítettük Udvarhelyt, két megyei önkormányzati vezetőnk helyett lett öt. Ilyen szempontból változó a helyzet, a társadalom együtt mozog, románok, magyarok. Nagyon nehezen lehet ezt egyik napról a másikra megoldani. Öntudatos polgárokat kell nevelni, akik részt akarnak venni a közéletben, ha máskor nem, akkor a választásokon, és olyan jelölteket kell találni, akikre felnéznek, akikben megbíznak, akik a közjóért dolgoznak, és akik alázattal a közösség ügyeit intézik. Ma egy általános kiábrándultság tapasztalható a politikából, de ha az elmúlt négy vagy nyolc esztendőt nézzük, akkor gondolom, hogy ez megmagyarázható, érthető. Biztos, hogy kell néhány év ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen. Ha viszont jók a jelöltek, és később bizonyítanak, akkor azt gondolom, hogy vissza lehet állítani a bizalmat. Egy parlamentáris demokráciában az alapvető kérdés a bizalom, akarunk-e valami mást, és ha igen, akkor az mi? Ha erről lemondunk, akkor az nagy baj, és egy kisebbség esetében még nagyobb, mert minél kevesebb a szabadság, a demokrácia, annál több a megszorítás. Az embereknek érezniük kell, hogy az ő problémáikra akarnak választ adni a politikusok, és ezért vállalnak közéleti szerepet. Kétségkívül ezek racionális érvek a mozgósításra, de emellett nekünk természetesen az etnikai ügyeket is vállalniunk kell, mert manapság nem elég azt mondanunk, hogy magyar vagyok ahhoz, hogy rád szavazzanak az emberek.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ küldöttgyűlésén. Mi a véleménye Cseke Attiláról?
– Ha egy nagy megyei szervezetben tisztújítás zajlik, akkor azt gondolom, hogy ez egy fontos esemény, és ha tehetem, akkor ott vagyok, elmegyek. Bihar megyébe is szívesen jövök. Itt a változás készülődött, érlelődött, és végül megtörtént, Cseke Attila személyében pedig kap egy új elnököt a megyei szervezet, mely változás adhat egy másfajta dinamikát. Megköszönöm Kiss Sándornak az elmúlt sok esztendőt, mert ezzel egymásnak is tartozunk. A Bihar megyei szervezet az ő és a Szabó Ödön idejében nőtt fel oda, ahol most van. Innen kell Attilának továbbvinnie a szervezetet, és bebizonyítania azt, hogy ezt a szinten tartani vagy überelni tudja. Cseke Attila alkalmas erre, és ebben segíteni szeretnék Bihar megyének, és nyilván neki is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. szeptember 11.
Befejezték munkájukat az anyaországi Hegyköz értékfeltárók
A Hegyköz Kollégium keretén belül hatvan személy dolgozott 2015 őszén és 2016 tavaszán, hogy felleltározzák a Hegyköz értékeit és hungarikumait, ennek eredményét mutatták be szombaton délután a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciatermében.
Zsúfolásig megtelt a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciaterme 2016 szeptember 9-én, szombaton délután, amelyen az anyaországban létrehozott Hegyköz Kollégium munkatársai számoltak be a térség településein végzett értékfeltáró munkájukról.
Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, a Hungarikum Bizottság tagja megnyitó beszédében szólt arról, hogy ezen szervezetek támogatásával 2015. november 20-án vette kezdetét a Hegyköz Kollégium, amelynek küldetése és célja a határon átívelő magyarság értékeinek feltárása, a külhoni magyar értéktár bővítése, és azon értéktár megőrzése a jövőkor számára.
Az adatgyűjtésben hatvan személy vett részt az ország számos egyeteméről érkeztek lelkes hallgatók és tanárok, akik betekintést nyerhettek a határon túli magyarság mindennapjaiba, megismerkedhettek a helyi szpecialítású ételek, italok készítésével, a települést jellemző hagyományokkal, népszokásokkal, nyelvi kifejezésekkel.
A Hegyközben 19 településen dolgoztak, kutattak, leltározták fel közösségi értékeinket: Biharfélegyháza, Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Sitervölgy, Szalárd, Szentjobb, Tóti és Vámoslázon.
A lelkes kutatók két alkalommal is jártak ezen településeken és végeztek értékfeltáró munkát, 2015 őszén és 2016 tavaszán, amely munkában nagy segítséget nyújtott Dukrét Géza nyugalmazott tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság megalapítója, akit egyben megválasztottak a Hegyköz Kollégium szakmai vezetőjévé is. A tanár úr köszöntőjében két javaslatot is tett a jelenlévőknek, polgármestereknek: – hozzanak létre egy Hegyköz Értéktár Bizottságot, amelynek tagjai javaslata alapján további értékek kerülhetnek be az értéktárba, a másik javaslat pedig a Hegyköz turizmusának fellendítése, hiszen nagyon sok értékünk van, amit érdemes megmutatni másoknak is, ezeket kis füzetekbe összefoglalni településenként.
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője köszönetet mondott azoknak, akik kigondolták, megszervezték, finanszírozták majd feltérképezték értékeinket, hiszen ezek a mieink, a mi magyar közösségeinkké, „(…) érték ember nélkül nincs ma, érték közösség nélkül nincs és főleg magyar érték magyar közösség nélkül nincs, ügyeljünk tehát magyar értékeinkre” – mondta a képviselő. Ezt követően a Hegyköz Kollégium keretén belül dolgozó érték feltáró csoportok tagjai két részben, kivetítős előadásban mutatták be a településeken végzett munkájukat, a kutatás eredményeit, a településeken munkájukat segítő embereket, különlegességeket, érdekességeket, majd elemezték az általuk tapasztaltak alapján a település előnyeit, hátrányait, és a kínálkozó lehetőségeket.
Az előadás első részének kezdésekor és befejezésekor a Kunsági Táncegyüttes mutatkozott be a jelenlévőknek verbunkosokkal, csárdásokkal, míg a második rész kezdésén és befejezésén Mészáros Eszter Henrietta tanuló, hegyközcsatári népdalénekes előadásának tapsolhattak.
Zárszóként Lezsák Sándor, aki a Magyar Országgyűlés alelnöke is, megköszönte, mindenkinek a segítséget, a munkát, a településeken megszólított személyek hozzáállását, majd idézett Eszterházy nádortól, aki többek között azt mondta: „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is” – idézte Lézsák Sándor a nádor szavait.
A rendezvény állófogadással ért véget, amelyen az érintett személyek ismerkedtek, barátkoztak, hiszen a bemutatón látottakat hasznosíthatja mindenki saját közösségében.
Tóth Zsigmond
erdon.ro
2016. szeptember 22.
Vitát szított az iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsgák módszertana
Parázs politikai vita és vádaskodás zajlik az iskolaigazgatók és aligazgatók októberben esedékes versenyvizsgája miatt.
Míg a Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító javaslatot nyújtott be a megmérettetés jövő évre történő halasztása érdekében – kezdeményezésüket már az RMDSZ is támogatja –, Mircea Dumitru oktatási miniszter kijelentette: a lépés egyértelműen jelzi, hogy a politikum nem akarja elveszíteni az ellenőrzést az iskolák vezetősége felett.
Sokan azt is aggályosnak tartják, hogy a versenyvizsga módszertana értelmében a magyar tannyelvű, illetve a többtagozatos iskolák esetében az igazgatói és aligazgatói versenyvizsgára jelentkezőknek rendelkezniük kell az RMDSZ megyei vezetőségének jóváhagyásával.
Király András oktatási államtitkár a téma kapcsán a napokban elmondta, az anyanyelvismeret tanúsítására elfogadják a tanulmányi oklevelet a szaknyelv feltüntetésével, a tanári kinevezést a tanítási nyelv feltüntetésével, a nyelvvizsgát, illetve az RMDSZ megyei szervezetei által kibocsátott igazolást. A törvényes előírás amúgy már hat éve érvényben van, de először alkalmazzák, mivel 2008 óta az Oktatási Minisztérium nem szervezett igazgatói versenyvizsgát.
Elkötelezett szavazók helyett szakemberek?
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke lapunk kérdésére azt mondta, bízik abban, hogy „nem az elkötelezett RMDSZ-szavazók” kapnak majd ajánlást a szövetség területi szervezeteitől, hanem „a rátermett szakemberek, akik a magyar oktatásért elkötelezetten kiállnak”. Rámutatott: a sajátos romániai helyzet eredményezte azt, hogy az RMDSZ a magyar kisebbség érdekvédelmi szervezeteként úgy működik, mint egy politikai párt. „Ha a területi szervezeteink nem döntenek jól az iskolaigazgatói tisztségekre pályázóknak nyújtandó ajánlásokat illetően, akkor magukra vessenek” – fogalmazott Magyari.
Mint mondta, a szövetség küldött egy típusnyomtatványt a területi szervezeteknek, azt kell majd kitöltsék, és odaadják annak a jelöltnek, akit támogatnak, ám nincs arra vonatkozóan egységes szabályozás, hogy milyen kritérium alapján osztogathatják az igazolást. Magyari szerint a területi szervezeteknek autonómiájuk van, s a helyiek általában jobban tudják, hogy ki képviseli megfelelőképpen a magyar oktatás érdekeit. „Egy településen általában a helyi értelmiség, a lelkészek, az önkormányzati képviselők, az RMDSZ-es vezetők vannak tisztában azzal, hogy mire van szükség a minőségi magyar oktatás biztosításához, hogy megmAradjon egy magyar osztály, vagy ne kerüljön veszélybe egy iskola” – mondta a szakpolitikus.
Magyari úgy véli, olyan vezetőkre van szükség a tanintézetek élén, akik ügyesen tárgyalnak, jó diplomáciai érzékkel rendelkeznek. Hozzátette, akik nem állnak ki a közösségért, és azt várják, hogy mások harcoljanak helyettük, azok a mandátumuk végén nem számíthatnak újabb ajánlásra.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének ( RMPSZ) elnöke is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a magyar oktatásért küzdő emberek kerüljenek az iskolák élére. Úgy véli, az RMDSZ ajánlására nem csupán azért van szükség, hogy a jelentkező bizonyítani tudja, ismeri a magyar nyelvet, hanem azért is, hogy a vezetői tisztségre pályázó legyen elkötelezett a magyar ügy iránt. „Ez esetben az RMDSZ-re érdekvédelmi szervezetként kell tekinteni, még akkor is, ha néha pártként viselkedik. Értelmezésem szerint az érdekvédelmi szervezet érvényesíti a jogosítványait az adott kisebbség védelme érdekében” – részletezte a Krónikának az RMPSZ elnöke.
Burus-Siklódi Botond leszögezte, a területi szervezetek ajánlása arra is jó, hogy esetenként kiszűrjék az opportunistákat, akik beszélik ugyan a kisebbség nyelvét, de nem tesznek semmit az érdekei védelmében. Hozzátette, sok év után jól jön, hogy végre megszervezik az iskolaigazgatók versenyvizsgáját.
Szilágyi: változtatni kell a káros gyakorlaton
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt ( EMNP) országos elnöke ezzel szemben úgy látja, valós a veszélye annak, hogy az igazgatói tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgák elbírálásakor nem szakmai, hanem politikai döntés születik, ezt szerinte nem lenne szabad engedni. A politikus lapunknak kifejtette: sajnálatos, hogy az RMDSZ-es politikusok sok esetben zsákmánynak és nem a közösséget szolgáló szolgálatnak tekintik az iskolaigazgatói állások betöltését.
„Ez káros gyakorlat, amin változtatni kellene. Azt gondolom, hogy egy iskola tanári közösségének szakmai és emberi véleménye, ajánlása kellene hogy a legfontosabb legyen, és sokkal kisebb mértékben kellene számítson az egyik vagy másik megyei vagy országos politikushoz fűződő barátság vagy politikai lojalitás” – szögezte le Szilágyi Zsolt. Hozzáfűzte: több olyan visszajelzést kaptak, hogy az RMDSZ-szel nem szimpatizáló oktatókat, vezetőket hátrány érte. „Tulajdonképpen a fejét sem meri felemelni egy pedagógus, amikor azt látja, hogy a kinevezését az RMDSZ saját zsákmánynak tekinti” – jegyezte meg Szilágyi.
A pártelnök kérdésünkre elmondta, konkrét esetet is tud Nagyváradról, ahol a nem RMDSZ-t támogató tanárok szakmai és anyagi hátrányba kerültek, mert „nem ugyanazt a nótát fújták, mint a monopolhelyzetre törekvő politikai alakulat”.
Bukaresti adok-kapok
Az oktatási minisztérium egyébként múlt héten hagyta jóvá az iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsga menetrendjét, amely szerint október 12-én tartanák a versenyvizsga írásbeli szakaszát, amelyen a menedzseri képességeket mérik fel. A második szakasz további két vizsgából áll: az önéletrajzban foglaltak kiértékelése, valamint a jelölt iskolafejlesztési, cselekvési tervének, illetve menedzseri tervezetének bemutatása a megyei bizottság és a minisztériumi küldöttek jelenlétében. A beiratkozás október 2-áig tart, s országszerte 6500 igazgatói és 2500 aligazgatói állást lehet megpályázni.
A szenátus oktatási bizottságát vezető Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor – volt oktatási miniszter – a múlt hétvégén már a versenyvizsga elhalasztását kezdeményezte. A lépést a Digi24 hírtelevízió kérdésére azzal indokolta, hogy számos panasz érkezett tanfelügyelők, pedagógusok és iskolaigazgatók részéről, mert a vizsgázóknak nincs elég idejük felkészülni, ezért 2017 nyarára halasztanák a megmérettetést.
A szenátus oktatási bizottságának módosító javaslata miatt a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) már bűnvádi feljelentést is tett okirat-hamisítás gyanújával. Mint kiderült, a dokumentumon szerepel Dumitru Oprea PNL-es szenátor, a bizottság titkárának aláírása is, aki azt állítja, nem vett részt azon a gyűlésen, ahol erről tárgyaltak. A PNL álláspontja szerint a szociáldemokraták nem szeretnék, ha megszűnne a hagyományosnak számító politikai ellenőrzés az iskolák vezetősége felett, és nyilvánvalóan azt próbálják elérni, hogy a kérdésben majd a decemberi választások után megalakuló kormány dönthessen.
A diákszervezetek szerint rendet kell tenni
Hasonló álláspontot képviselnek az országos diákszervezetek vezetői is, akik egyetértenek abban a versenyvizsgát kezdeményező Mircea Dumitru oktatási miniszterrel, hogy rendet kell tenni az átpolitizált oktatási rendszerben, és ennek egyik fontos lépése az októberi vizsga lenne, amelynek következtében a tanintézetekben ismét a szakmaiságra helyeznék a hangsúlyt.
A versenyvizsga halasztását jelenleg csak az RMDSZ támogatja: Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő is egyetért a PSD-vel abban, hogy kevés az idő arra, hogy a jelentkezők október 12-éig megfelelően felkészüljenek. Szabó elmondása szerint október 4-ére a képviselőházba várják a tárcavezetőt, ahol még tárgyalnak a versenyvizsga módszertanáról.
A napokban Dacian Cioloş miniszterelnök is megszólalt ez ügyben. Mint fogalmazott, az utóbbi évtizedben gyakran szubjektív szempontrendszer alapján nevezték ki az oktatási intézmények vezetőit, ez pedig nagyon sok esetben a munkavégzés rovására ment, ezt szeretnék a jövőben kiküszöbölni.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely |
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 28.
Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikája
Két héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez.
A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak.
Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel.
A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben.
A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat.
De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét.
Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben.
Sütő Éva
itthon.ma//szerintunk
2016. október 4.
Az RMDSZ véglegesítette a bejutók névsorát
Megújul a szövetség parlamenti frakcióinak a fele
A magyar emberek a politika megújulását várják el az RMDSZ-től. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget akkor, amikor úgy döntöttünk: megújítjuk parlamenti frakcióinknak a felét. Olyan emberekkel veszünk részt december 11. után a törvényalkotás folyamatában, akik versenyképes tudással rendelkeznek, megvalósítható elképzelésekkel fel tudják vázolni, mit tudnak tenni azért, hogy az ország biztosabb alapokon álljon. A szövetség képviselő- és szenátorjelöltjei versenyképesek, meggyőződésem, hogy felkészültségükkel gazdagítani és befolyásolni tudják a parlamenti munkát – jelentette be Kovács Péter ügyvezető elnök október 3-án, hétfőn azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács a múlt hét végén véglegesítette a bejutónak tekinthető személyek neveit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin.
Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, hogy olyan jelöltek indulnak a szövetség színeiben, akik a magyar ügy elkötelezettjei, akik az RMDSZ alapelveinek megfelelően prioritásként kezelik a közösség gyarapodását, kiállnak a magyar emberekért Bukarestben is.
A székely–szórvány együttműködésre kitérve Kovács Péter elmondta: ahogyan négy évvel ezelőtt Háromszék vállalta, hogy a Brassó megyei Markó Attilát saját listáján indítja, ezúttal 2016-ban a Hargita megyei lista negyedik, biztosnak számító helyét a Szeben megyei Benedek Zakariásnak adja át a székelyföldi megye. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött a múlt hét végén, hogy megerősíti a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési szerződést: az MPP egy-egy jelöltje befutó helyen indul Maros és Kovászna megyében – ismertette.
Jó eredmény esetén befutónak tekinthető helyen a következő személyek szerepelnek:
Arad megye: Faragó Péter képviselőjelölt
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália képviselőjelölt, Cseke Attila szenátorjelölt
Brassó megye: Ambrus Izabella képviselőjelölt
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás képviselőjelölt, Verestóy Attila, Tánczos Barna szenátorjelölt
Kolozs megye: Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza József képviselőjelölt, Fejér László- Ödön, Miklós Zoltán szenátorjelölt
Maros megye: Vass Levente, Csép Andrea, Biró Zsolt képviselőjelölt, Novák Zoltán szenátorjelölt
Máramaros megye: Apjok Norbert képviselőjelölt
Szatmár megye: Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt, Turos Lóránd szenátorjelölt
Szilágy megye: Seres Dénes képviselőjelölt, Végh Sándor szenátorjelölt
Temes megye: Molnár Zsolt képviselőjelölt Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 4.
Véget ért a XV. MIÉRT Akadémia
Idén a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Bihar megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács szeptember 30 – október 2. között szervezte meg a MIÉRT Akadémiát Püspökfürdőn. 2016 kihívásai volt az akadémia fő tematikája, amely köré az előadások csoportosultak. A nagy hagyományra visszatekintő rendezvény a számos szakmai program mellett kikapcsolódási lehetőségeket is nyújtott a részt vevő fiataloknak. A program célja, hogy minden évben azokkal az aktuális témákkal foglalkozzon, ami a fiatalokat leginkább érdekli. Az eseménysorozat péntek délután kezdődött ünnepélyes megnyitóval, amely keretében Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-elnök, Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke és Horváth Béla BTIET-alelnök, Szalacs község fiatal polgár-mestere köszöntötték a résztvevőket. A megnyitó után Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke a közelgő parlamenti választások tétjéről mesélt az akadémia résztvevőinek.
A szombati program dr. Bárdi Nándor előadásával kezdődött, aki a budapesti kormányzatok kisebbségpolitikájáról tartott előadást, részletesen felvázolva Magyarország kisebbségpolitikáját a második világháború végétől napjainkig. Ezt követően dr. Székely István Gergő a választási törvény által behozott kampányszabályozásokat vázolta fel, a legfontosabb változtatásokra fektetve a hangsúlyt, pontosabban, hogy milyen hatással lesznek a módosítások a közelgő parlamenti választásokra és az azt megelőző kampányra. Nagy Gábor a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) részéről sikeres szociális roma vállalkozásokról tartott előadást, bemutatta a projekt által létrehozott sikeres vállalkozásokat. A projekt célja a megcélzott roma kisebbségi csoport munkapiacra való integrálásának elősegítése volt, amelynek eredményeképpen a projekt keretében hat céget alapítottak az építőipar területén. Dr. Mészáros Edina Lilla a Brexit okait és lehetséges "forgatókönyveit" tag-lalta, részletesen bemutatta, hogy mely politikai intézkedések vezethettek a brit népszavazáshoz és mik lehetnek a kilépés lehetséges következményei.
A délutáni blokk első előadója dr. Kádár Magor volt, aki a kampányon belül zajló kommunikációs stratégiákat mutatta be, valamint kitért a jelöltek arculatépítésére is. Egy interaktív beszélgetés keretében a résztvevőkkel közösen formálták meg egy jó politikus profilját. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség 2016-os kihívásairól beszélt. A decemberi parlamenti választásokat illetően elmondta, hogy fontos választás elé nézünk, hiszen 2016 decembere után olyan időszak következik, amikor nagy reformokra, változásokra számíthatunk. A szövetségi elnök a választásokra való felkészülés két fontos eleméről is beszélt, elsőként említve az MPP-vel való együttműködést, másodsorban pedig a szövetségen belüli szolidaritást nevezte meg. Ugyanakkor továbbra is fontosnak tartja a MIÉRT-tel való szoros együttműködést a parlamenti választások kapcsán is.
Dr. Melegh Attila a migráció globális perspektíváiról beszélt. Általános diagramok és statisztikák köré építve prezentálta a napjaink rendkívül bonyolult problémájának titulált migrációs témát. Előadásában bővebben kifejtette Magyarország aktuális migránspolitikáját, valamint a jelenleg uralkodó pánik strukturális alapjait. Ezt követően dr. Kováts András A menekültek és fogadtatásuk Magyarországon című előadása zárta az estét. Elmondása szerint az idei évben hangsúlyos szerepet kapott Magyarországon a menekültek bevándorlásával kapcsolatos befogadási politika. Ő is statisztikákra hivatkozott, és fontosnak tartotta megemlíteni, hogy jelenleg a magyar államnak legtöbb napi 300 bevándorló befogadására van kapacitása, illetve azt, hogy a menekültkérelmek 15%-át részesítik pozitív elbírálásban.
Vasárnap Szabó Ödön RMDSZ parlamenti képviselő Kihívások a parlamenti választások tükrében címmel című előadása zárta a rendezvény szakmai programját. Elmondta, hogy ekkora méretű újítás, ami a parlamenti képviselői listát illeti, nem volt az RMDSZ-ben megalakulása óta. Véleménye szerint a 2016-os év nagy kihívása, hogy az országszerte többféleképpen megélt többség-kisebbség kapcsolatot hogyan lehet egységbe kovácsolni, valamint a kisebbség biztonságának helyreállítását is az idei év egyik nagy kihívásának tartja. Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 10.
Szalárdi honvédsorsok levelekben
Valós emberi sorsokba enged betekintést Nagy Béla „Isten elhozza az időt” című dokumentumgyűjteményének III. kötete, melyet péntek este mutattak be a Lorántffy Zsuzsanna Központban.
A rendhagyó bemutató során Meleg Vilmos és Molnár Júlia színművészek olvasták fel a legújabb kötet főszereplőinek néhány levelét. Egyikük Kőrösi Ferenc honvéd, akinek fia, Imre el is jött a bemutatóra. De, amint a későbbiek során kiderült, más honvéd-leszármazottak is jelen voltak, egyikük a bemutató során könnyes szemmel számolt be arról, hogy hetven év után tudta meg, édesapja hol van eltemetve.
„Gazdagabbak lettünk”
Amint Szabó Ödön parlamenti képviselő elmondta, nagyon örült, amikor két évvel ezelőtt Nagy Béla felkereste a szalárdi honvédlevelek első kötetének anyagával, ugyanis második világháborús helyzetjelentéseket ismertek ugyan, de így megszerkesztve, magyarázatokkal ellátva és a társadalmi beágyazottságra is rámutatva ezt megelőzően nem vehetett még kézbe az olvasó. Mint megjegyezte, ő maga történészként a XIX. századdal foglalkozik, de erre a periódusra vonatkozóan jóval kevesebb az anyag – nem mintha nem léteznének megélt történetek, de az emberek iskolázottsága más volt, s megfelelő postahálózat sem állt rendelkezésükre. Érdekes összehasonlítani az első és a második világháborús  katonaleveleket is. Bár a megélt történelmi pillanat, a közeli halál tudata mindkét periódusban megjelenik, azonban minőségi különbségek vannak a nyelvezet tekintetében, még akkor is, ha sok második világháborús honvéd esetében e levelek voltak az első értelmiségi megnyilvánulások, mondta Szabó Ödön.
A három kötet egyazon település más-más társadalmi rétege szemszögéből mutatja be a kis közösséget, s túl azon, hogy e levelekben az egykori honvédek nagyon is emberi vonásai is megmutatkoznak, a könyvek nem csupán a levelek száraz ismertetései, hanem magyarázatai, értelmezései is, amelyek által sokkal gazdagabbak lettünk, fogalmazott Szabó Ödön.
Hét levélcsomag
A könyvbemutató második része során Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett a kötetek szerkesztőjével. A beszélgetés során Nagy Béla elmondta: az első két kötet a tordai csata 70. évfordulója jegyében jelent meg, a harmadik pedig ahhoz kapcsolódik, hogy hetvenkét évvel ezelőtt, október 8-án rendelték el a visszavonulást, s ezzel tulajdonképpen véget ért a tordai csata.
A három kötet hét levélcsomagot tartalmaz, s mind a hét érintett Tordán küzdött. Ez nem véletlen, hiszen szalárdiak lévén kivétel nélkül a nagyváradi 25. gyalogezred kötelékében harcoltak, s a tordai csata első pillanatától bevetette őket a német-magyar hadvezetés. A hét honvéd közül négy hősi halált halt a tordai mezőn, három pedig hazajött, egyikük közben hadifogoly is volt. A kötet szerkesztője megjegyezte: bár legtöbbünk tudatában a tordai ütközet veszteségként él, valójában a magyar királyi honvédségnek az egyik legsikeresebb hadművelete volt. Szűkebb családjában négyen vettek részt aktívan a háborúban, nagybátyja sebet is kapott, s a mellette lévő katonát megölte ugyanaz a lövedék, mondta el a három kötet szerkesztője.
Az első, kilencven levélből álló csomagot 1974-ben kapta meg, amikor riportot készíteni ment Szalárdra. A leveleket lemásolta és visszavitte tulajdonosuknak, aki azóta meghalt, a leveleknek pedig nyomuk veszett, csak a másolatok maradtak meg. A második köteg levélre 1980-ban bukkant rá. Évtizedek teltek el, de hitt benne, hogy mindez nem lehet csupán véletlen. Évekkel később gyerekkori ismerőse, hozott három levélcsomagot, s az előző kettőből, valamint ezekből született meg az első két kötet. A harmadik kötet anyagát később kapta meg, az egyik köteget pont a szalárdi könyvbemutatón ajánlották fel. A legújabb kötet főszereplői Kőrösi Ferenc honvéd, aki hazatért a háborúból és Bulz György, akiről kiderül, hogy elkéredzkedett, hogy otthon lehessen, amikor felesége szül, de hamarabb vissza kellett fordulnia a frontra, s gyermekét már sosem láthatta.
A levelekben vörös fonálként húzódik a fiatal apa aggódása családjáért, egy adott pillanatban népköltészetbe megy át. Hihetetlenül érzelemdúsak és egy adott pillanatban finom erotika is megjelenik bennük.
Amint a kötet szerkesztője megfogalmazta: egyféle sorsszerűséget érez abban, ahogyan e három kötet anyaga „megtalálta őt és összeállt”, a nélkül, hogy rokoni szál fűzné magukhoz a levelek íróihoz. „Tudtam, hogy ezekkel nekem, mint abból a faluból rég elszármazott értelmiségi embernek, kezdenem kell valamit. Kezdtem valamit, és ez lett belőle. (…) Úgy érzem, a szülőfalum iránti kötelességemet megtettem” – fogalmazott Nagy Béla, majd köszönetet mondott a Kőrösi és a Bulz családnak a közzétett levelekért, továbbá Voiticsek Ilona és Voiticsek Árpád nyomdászoknak, akik a Litera Print nyomdában „e gyönyörű munkát létrehozták”. Amint Péter I. Zoltán elmondta, köszönet illeti a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakcióját, az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, s Szabó Ödön parlamenti képviselőt is a támogatásért.
Neumann Andrea
Isten elhozza az időt. Honvédlevelek Szalárdra I-III. /Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2014, 2016./ A Honvédség Nagyváradi 25. Gyalogezrede kötelékében szolgáló szalárdi katonák leveleiből (összegyűjtötte: Nagy Béla) erdon.ro
2016. október 13.
Magyar lelkészképzés állami finanszírozással?
Az RMDSZ parlamenti képviselete a héten iktatta azt a tanügyi törvényt módosító indítványt, melyben megoldást keresnek a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lelkészképzésének állami finanszírozására.
Mint köztudott, a Szövetségnek a 2011-ben elfogadott tanügyi törvényben sikerült beiktatnia a magyar nyelvű felekezeti, magán közoktatási intézmények normatív finanszírozását. Ugyanakkor sikerült beiktatni a felsőfokú, egyetemi oktatás finanszírozási lehetőségét is az egyházi és magánegyetemek esetében. Sajnos a román kormányzat az ezt követő időszakokban nem dolgozta ki az erre vonatkozó módszertanait, előírásait. Az RMDSZ képviselőházi tanügyi bizottságának tagja, Szabó Ödön a Szövetség megbízatásából az elmúlt hónapokban több egyeztetést is vezetett a protestáns teológiai intézetet fenntartó püspökségekkel, és magával a rektori hivatallal azért, hogy megfelelő módosítást nyújthassanak be a parlamentben, és így immár ne a miniszterekre várva odázódjék a lelkészképzés állami finanszírozása.
Hátrányos helyzetben
Köztudott, hogy az ortodox és elsősorban görög katolikus egyházak részére jelen pillanatban is az állami egyetemeken, és így állami finanszírozásból zajlik a lelkészképzés. Több olyan, az egyházak által létrehozott egyetem is működik hivatalosan Romániában, amelyek az Alkotmány azon cikkelyére alapozva, miszerint a felekezetek saját intézményrendszert tarthatnak fent, e keretekben kívánták megoldani a lelkészképzést. Az RMDSZ-nek a parlamentben iktatott törvényindoklásában a Szövetség pontosan leírja, hogy az Alkotmány szerint nem lehet diszkriminálni egyházakat, felekezeteket. Ma azáltal, hogy az intézmény típusától függetlenül nem mindenkinek biztosítja az állam egységesen a lelkészképzés finanszírozását, egyes egyházak, a mi esetünkben a magyar evangélikus, az unitárius, a református, a baptista felekezetek hátrányos helyzetben vannak.
E probléma megoldására terjesztette be az RMDSZ azon módosítását, mely szerint a pasztorális teológiai képzés utáni normatív finanszírozás jár attól teljesen függetlenül, hogy ez milyen intézményben szerveződik.
Szabó Ödön, a törvénytervezet elkészítéséért felelős képviselőházi frakcióvezető-helyettes elmondta: „Jó volt dolgozni az egyházak képviselőivel, akik precízen, operatívan reagáltak a felvetésekre és javaslatokra. Úgy gondolom, ebben az esetben is sikerült közös magyar ügyeink mellé egységet teremteni, és hiszem, hogy amennyiben a Szövetség hasonló módon parlamenti erőt kap, sikeresen végig fogja tudni vinni a kezdeményezést, úgy, amint tette a legutóbbi tanügyi törvény kapcsán, amikor is sikerült a történelem és földrajz magyar oktatását, a közoktatás szintjén felekezeti és magán iskolák finanszírozását, valamint a külön a kisebbségekre vonatkozó román nyelvoktatást bevezetni.” A képviselő megjegyezte, hogy „mint látjuk, a nagyon jó törvényeket később aztán alkalmaztatni is kell, ezért nyilván a kormányzati szerepkör is fontossá válik”.
A parlament előtt
A több hónapos egyeztetés után, amelyen a minisztériumok, a parlament és az egyházak szakértői is részt vettek, sikerült egy pontos, precíz szöveget megfogalmazni és a parlament elé terjeszteni. Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban a törvény elfogadásával megoldódik a felekezetek közötti egyenlőtlenség. erdon.ro
2016. október 14.
Tudományos konferencia Ottományban
Az ottományi Komáromi kúria rendbehozatala óta a legrangosabb esemény zajlott le ott szombaton, amikor a kiállítóház és a Kriza János Néprajzi Társaság szervezett konferenciát Az archívumok használatának változó kontextusai címmel.
Annak idején beszámoltunk az ottományi Komáromi kúria rendbetételéről, arról, hogy az épület és környezete nagyszerűen alkalmas kulturális események, konferenciák megtartására. Azóta több hasonló is volt, ám, mint a helyszínen elhangzott, az eddigi legrangosabb volt, amit szombaton tartottak az Ottományi Kiállítóház és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) szervezésében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Néprajztudományi Intézetének és a Bethlen Gábor Alap támogatásával. A megjelenteket, miután azok  érkezésüket követően elfogyasztottak egy-egy “életmentő” kávét, Horváth Béla, Szalacs község polgármestere köszöntötte. Örömélnek adott hangot, hogy elöljáróként ilyen rangos eseménynek adhat otthont a községhez tartozó falu, köszönetet mondva a szervezőknek. Ugyancsak a térség kiemelkedő kulturális-tudományos eseményének nevezte a konferenciát Szabó Ödön képviselő.
Folytatódik a rendbetétel
Az RMDSZ megyei ügyvezetője úgy vélte: a régióban nagy hagyománya van néprajznak, a helytörténetnek, jeles művelői közül köszöntötte is a megjelent dr.Kéri Gáspárt és dr.Wilhelm Sándort (Székelyhíd), és Kovács Rozáliát (Érmihályfalva). Felelevenítette a Komáromi kúria renoválásának pályázatát, hozzátéve: folytatás is lesz, a belső freskók, melléképületek, a park rendbetételével, ami hozzájárul, hogy a létesítmény igazi régiós kulturális központtá váljon. Újra a polgármester vette át a szót, Horváth Béla bemutatta a község két települését, kiemelve, hogy egyenlő távolságra vannak Budapesttől és Kolozsvártól, illetve köszönetet mondott a szervezőknek, köztük Szűcs Györgynek, a kiállítóház ügyintézőjének. Balogh Balázs, a MTA Néprajztudományi Intézetének igazgatója a tanácskozásra kiváló helyszínnek minősítette Ottományt, dicsérte a témaválasztást, amihez kapcsolódva arról is beszámolt, hogy saját intézetük átszervezés előtt áll (szavaiból nem a feltétlen öröm csengett ki emiatt).
Kötet lesz az elhangzottakból
Jakab Albert Zsolt, a KJNT elnöke kifejtette: a vándorkonferenciákkal céljuk, hogy fórumot biztosítsanak a néprajzosoknak, a mostani találkozás is teret ad a tapasztalatcseréknek, az adatbázisok létrehozásának vagy éppen bővítésének. A konferencián elhangzott előadásokat kötetben is megjelentetik. A továbbiakban két plenáris előadás hangzott el, egyik Pozsonyi Ferenc KJNT-tb.elnök, akadémikus, a másik Gagyi József egyetemi tanár előadásában, délután pedig két szekcióra bontva tartottak további előadásokat és megbeszéléseket (a részletes programot október 12-i lapunkban közöltük – szerz.megj.). A nap végén, hogy ne csak a kultúra iránti szomjukat olthassák a konferenciázók, az ezer pince falujának, Szalacsnak a pincesorát is felkeresték.
Rencz Csaba erdon.ro
2016. október 17.
Hajdú-kuruc portya a Nyúzóvölgyben
A Bocskai-szabadságharc győztes Álmosd-Diószegi csatájának 412. illetve az első Nyúzóvölgyi csataimitáció és emlékkő állításának 10. évfordulója alkalmából tartották meg az I.Partiumi Hajdú és Kuruc Tábort szombaton.
Három éve nem volt csataimitáció a Nyúzóvölgyben, s aki azóta nem járt a környéken, több változást is tapasztalhatott. A helyszínre tartva a szombat délelőtti napsütésben a bekötő földút már korabeli hangulatba rázta az érkezőket, mintegy ráhangolódásként. A korábbi táborhelyek és a domboldal ezúttal fel voltak szántva, a hajdúk és kurucok az aljban gyülekeztek, az emlékkő körül. Gellért Gyula ny.esperes kérdésünkre felidézte: a Bocskai-szabadságharc győztes Álmosd-Diószegi csatájának (1604. október 15.) emlékére 2006-ban tartották meg először a csataimitációt, melyet még nyolc alkalommal megismételtek, az utolsó 2013-ban volt. A megjelenteket ezúttal is a korábbi diószegi lelkész köszöntötte, átadva a szót Fábián Tibornak. Szentjobb lelkésze Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből olvasott fel igét: “Harcold meg a hit nemes harcát”. A keresztény Európa szemünk előtt recseg-ropog eresztékeiben, nem látni, mi lesz a sorsa: túlél vagy egy hit nélküli korszak kezdetét éljük, fejtette ki a hagyományőrző főkapitány, hozzátéve: a lélek fegyvereivel kell megvívni a hit szép harcát. A nyúzóvölgyi csataimitációk szívet-lelket melengető, egységet teremtő alkalmak voltak, amikor jó volt látni: nem csak mohácsok és trianonok alkotják történelmünket, mondta Fábián Tibor.
Hadimustra
Szabó Ödön képviselő szerint vannak vesztes és sikeres harcaink, de mindig is szabadságra vágyó nemzet voltunk, vagyunk. Harcainkat manapság is meg kell vívnunk összefogással, hagyományőrzéssel és akkor megvan az esélyünk újabb ezer évre. Mados Attila diószegi polgármester köszönetet mondott Gellért Gyulának, amiért “nem hagyja kialudni a lángot”, hagyományőrző kezdeményezését már mozgalommá változtatva. A továbbiakban Gellért Gyula vette át a szót, felidézve, hogy 412 éve éppen ezen a napon volt a csata, így nem lehetettek tekintettel arra, hogy sokan szüretet, tengeri szedést terveztek e napra. Emléklapokat adott át, illetve előléptetéseket hirdetett ki, majd úgynevezett seregszemle következett. Erről megtudtuk, hogy hajdanán akár napokig is tartott a seregek őszi hadimustrája, amikor a ruházatot, lovakat, fegyverzetet ellenőrizték szemlemesterek, szemleírnokok. Ez most csak pár percig tartott formálisan, a Bóné András és Vay Ádám kurucvezetők neveit viselő hagyományőrző századok sorfala előtt.
Koszorúzás
A 10 éve állított emlékkő körül az időközben méretesre nőtt fák és bokrok szinte teljesen átalakították a környezetet, a koszorúzók immár a csaták idején “hadi útvonalként” használt oldalról tudtak odaférni egy főhajtásra. A továbbiakban Létai Zoltán korábbi élesdi alpolgármester, a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Egyesület Sólyom nemzettségének képviseletében mutatta be a helyi hagyományőrző munkát, illetve beszélt a szabadságharc történelemformáló szerepéről. Bemutatta Sólyomkővár várát, elbeszélve, hogy Bocskai István fejedelem ott készítette elő a nyúzóvölgyi hadicselt. Élesd is csatlakozik a hagyományőrző mozgalomhoz, hasonló rendezvényeknek otthont adva, mondta Létai Zoltán. Utána Meleg Vilmos színművész, h.őrző ezredes vers-összeállítást adott elő, később Piroska János h.őrző tüzérezredes vezetésével lovas és gyalogos alakzati gyakorlatokat végeztek.
Jövőre folytatják
Kérdésünkre Gellért Gyula elmondta: ez volt az I. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor, melyből ugyancsak hagyományt akarnak teremteni, a következő években más, de a Bocskai szabadságharchoz kötődő helyszíneken megtartva, jövőre talán éppen a fentebb említett Sólyomkőváron. A tábor résztvevőit délután ebéd várta a diószegi diakóniai házban.
Rencz Csaba erdon.ro
2016. október 20.
Sebastian Bodu az RMDSZ képviselőjelöltje lehet
Sebastian Bodu nem kívánta kommentálni a Krónikának azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az RMDSZ Konstanca megyei képviselőjelölt-listáján készül indítani őt a decemberi parlamenti választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök megerősítette, hogy tárgyalnak a román politikussal.
Sebastian Bodunak az RMDSZ színeiben való esetleges szerepeltetéséről bukaresti lapok és hírügynökségek számoltak be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az Adevărul napilap úgy tudja, hogy a politikus a szövetség képviselőházi jelöltlistáját vezetné Konstanca megyében, tekintve, hogy a 45 éves Bodu a tengerparti városban született.
Miközben az érintett a központi lapnak sem kívánta kommentálni az értesülést, Szabó Ödön bihari parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem született végleges döntés az ügyben. Ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy a magyar alakulat tárgyalásokat folytat ez irányban a román politikussal. Amúgy Szabó szerint az RMDSZ kész román nemzetiségű jelölteket támogatni, ha ezek felvállalják a szövetség által képviselt elveket és értékeket.
Sebastian Bodu szerdán lapunk megkeresésére leszögezte: egyelőre semmilyen formában nem kívánja kommentálni az esetleges indulásáról szóló sajtóhíreket. „Majd ha lesz miről, szívesen beszélgetek önökkel" – jelentette ki a jogász-politikus. Aki ugyanakkor kérdésünkre elmondta, nem támogatja – az RMDSZ programjában is szereplő – területi autonómiát, hanem a közigazgatási decentralizáció híve. „Határozottan támogatom a központosítás leépítését, az én irányításom alatt addig példátlan decentralizációt hajtottunk végre az adóhivatalnál. A személyes véleményem az, hogy az etnikai alapú autonómia hasztalan, mindenki számára egyforma decentralizációra kell törekedni" – nyilatkozta a Krónikának Sebastian Bodu.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak megerősítette, valóban tárgyalnak arról, hogy Sebastian Bodu a szövetség Konstanca megyei képviselőjelölt-listájának élén méretkezzen meg a parlamenti választáson. Erről a szövetség elnöksége várhatóan a hét második felében fog végleges döntést hozni. „Úgy gondoljuk, hogy Sebastian Bodu egy olyan rutinos politikus, aki tiszteli az RMDSZ értékrendjét, a karrierje során soha nem volt olyan nyilatkozata, amiben kifogást találnánk. Az országos adhatóság (ANAF) volt elnökeként komoly tapasztalatra tett szert, és úgy gondoljuk, hogy a kampányban gazdasági vonatkozású témákat tud majd képviselni, elsősorban a kis- és középvállalkozókat tudja megszólítani" – mondta el Kovács Péter.
Kérdésünkre, az RMDSZ tervezi-e, hogy más Kárpátokon túli megyékben is indít román nemzetiségű jelölteket, Kovács Péter azt mondta, erre korábban is volt már precedens, egyelőre azonban még nem született döntés a kérdésben. Az Adevărul napilap felvetésére, miszerint az RMDSZ-nek azért van szüksége rutinos román politikusok bevetésére, hogy biztosan át tudja lépni a parlamenti küszöböt, Kovács Péter úgy reagált: „a szövetségnek mindenkire szüksége van, az önkéntesektől a jelöltekig."
A jogász végzettségű, 2005 és 2007 között az Adó- és Pénzügyi Hivatalt (ANAF) irányító Sebastian Bodu 2007-ben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert az egykori Demokrata Párt (PD) színeiben, majd 2009-ben újraválasztották. A PD-nek a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) való egyesülése után nézeteltérése támadt az alakulat vezetőségével, és az idén júniusi helyhatósági választáson már függetlenként kívánta megpályázni Bukarest 6. kerületi polgármesteri tisztségét, ám a választási bizottság elutasította a jelöltségét.
Egyébként a román politikusnak nem sok esélye lenne mandátumot szerezni, ha azt vesszük figyelembe, hogy Konstanca megye lakosságának mindössze 0,1 százaléka, 407 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek a 2011-es népszámláláson. Bodu azonban méltán számíthat a többségi lakosság támogatására, amivel bizonyára az RMDSZ is tisztában van. Egyébként a 2012-es és 2008-as parlamenti választásokon alkalmazott egyéni választókerületes rendszerről Románia idén visszatér a kiszámíthatóbb megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez, amelynek köszönhetően korábban is volt rá példa, hogy az RMDSZ Kárpátokon túli megyékből szerezzen mandátumot. A 2000-ben rendezett megmérettetésen például bukaresti listán lett képviselő Pataki Júlia, míg Vajda Borbála călăraşi-i szenátor. Arra ugyanakkor még nem volt példa 1990 óta, hogy a szövetség román nemzetiségű jelöltet indítson listavezetőként képviselő- vagy szenátorjelöltjei között
Gyergyai Csaba, Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2016. október 25.
Szacsvay Imre, az ifjúsági mártír
Hétfő délután halálának 167. évfordulója apropóján a váradi szobránál Szacsvay Imre mártír jegyzőre emlékeztek az RMDSZ, a történelmi egyházak és a róla elnevezett iskola szervezésében.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd a Szacsvay Imre Általános Iskola tanulóinak zenés-irodalmi műsora következett, a gyermekeket Vincze Melinda és Kiss Tünde tanárnők készítették fel.
Ünnepi beszédében Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a jövőbe vetett hitünk ifjúsági mártírjának nevezte Szacsvay Imrét. Arra hívta fel a figyelmet: a forradalmaknak általában az a legfőbb ismertető jele, hogy a kirobbanásuk előtt megelőzi ezeket első körben egy szellemi térben zajlott szabadságharc. Minden egyes tömegmegmozdulás, közösségi cselekvés előtt tehát az értelmiség kezdi megfogalmazni az üzeneteit, annak érdekében, hogy valóban változás történjék, és ne visszarendeződés. Megjegyezte azt is: az elmúlt 26 évben létrejöttek azok a magyar intézmények, melynek köszönhetően ma már bátran mondhatjuk, hogy kiteljesedik a magyar tér Nagyváradon és Bihar megyében. Szerinte ugyanakkor noha a magyar nyelven való oktatás térhódítása Romániában, az anyanyelvű oktatás teljes rendszerének nulláról való felépítése sikertörténet, napjainkban már újabb feladatai vannak az RMDSZ-nek: jobb iskolákat kell építeni, jobb képzést kell biztosítani a magyar gyermekeknek. Meglátásában ezt csakis úgy lehet elérni, ha változtatunk az iskolák állapotán és elérésén, javítunk a tanárok jövedelmi viszonyain, és átalakítjuk, versenyképessé tesszük a tananyagot. „Tudjuk tehát, hogy mi a házi feladatunk!”– közölte.
Oktatás
A honatya az RMDSZ parlamenti prioritásainak oktatás fejezetére térve ezután bejelentette: a Szövetség a következő négy hétben minden fórumon, nyilvános felületen ismerteti programját. Elsőként az oktatás forradalmasításának témáját járja körül, majd azokról a konkrét intézkedésekről is beszél, amelyekkel biztosítaná a családok jólétét, a széleskörű anyanyelvhasználatot, valamint az infrastruktúra és vidék fejlesztését. Az erdélyi magyarok számára ugyanis létkérdés, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak, ezzel is erősítve identitásukat. Ugyanakkor pedig az oktatás fejlesztése, a minőségi oktatás megteremtése minden nemzet számára stratégiai kérdés, hiszen csak azok a nemzetek lehetnek hosszú távon versenyképesek, amelyek nagy hangsúlyt helyeznek a versenyképes tudás átadására. Úgy vélte: 2016-ban, Erdélyben már nem elegendő az, hogy a magyar gyermekek magyarul tanulhatnak. Szerinte gondot jelent, hogy a magyar diákok érettségi eredményei sokszor rosszabbak román kortársaikénál. Hozzátette: az anyanyelven szerzett tudás leértékelődhet, ha nem tud megmaradni versenyképesnek, ennek pedig az lehet a komoly következménye, hogy sokan inkább a román nyelvű képzést választják a magyar helyett. Megemlítette a tananyag összetett problémáját is, úgy tartja, hogy a gyermekek túl vannak terhelve, és jóval többet kell tanuljanak annál, mint amennyi az ő életkoruknak megfelel.
Véleménye szerint mindaddig fenntarthatatlan lesz az oktatási rendszer, amíg az nem a gyermekek igényeit helyezi a középpontba. Hangsúlyozta: az RMDSZ nem hagyja, hogy elfajuljon a helyzet, ezért döntöttek úgy, hogy változtatnak, jobb képzést biztosítanának a magyar gyermekeknek. „Jelen pillanatban tehát a legfontosabb, hogy csökkentsük a tananyagot, el kell érnünk azt, hogy a diákok hazaérve már ne a házi feladatok megírásával töltsék el szabadidejüket! Miért is ne? A tananyag és tanterv ésszerű átgondolásával akár el is törölhetjük a házi feladatot! Mi tudást és élményt akarunk magolás helyett” – vázolta a célkitűzéseket.
A felszólalás után és a koszorúzás előtt fellépett Heinczinger Miklós, a Misztrál együttes alapító tagja egy zenés műsorral, melyben megemlékezett Szent Lászlóról, a Boldogasszonyról és az aradi vértanúkról is.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. október 25.
Szentjobbi főhajtás az áldozatok előtt
Nagyszabású ünnepség keretében szoboravatással emlékeztek a kommunizmus áldozataira, október 23-án, vasárnap délelőtt Szentjobbon.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján azokra a helybeliekre is emlékeztek, akiket az embertelen román önkényuralmi rendszer kényszerlakhelyre hurcolt és emberi mivoltukban megnyomorított. A rájuk való emlékezést szoboravatással kívánta elősegíteni és ébrentartani a helyi református gyülekezet. A fából készült alkotást Sipos Béla szalárdi fafaragó művész készítette és ajánlotta fel az eklézsia részére, az Erdélyi Vitézi Rend nevében.
A magyarországi Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a helyi református gyülekezet közös szervezésében tartott alkalom ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Forró László,nemrég újraválasztott püspökhelyettes a hitvallástétel fontosságáról hirdette Isten megtartó Igéjét. Az ünnep a templom előtti emlékparkban folytatódott Somogyi Imre moderálásával. A szobor körül a helyi huszáregyesület és a Vitézi Rend tagjai a Magyar Kultúra lovagjaival közösen álltak díszőrséget. Baliga Andrea és Veres Ilona református egyháztagok alkalomhoz illő verseket szavaltak a nagyszámú közösség előtt.
Ünnepi beszédet mondott ft. Kurilla Gábor szentjobbi római katolikus pap, nt. Gellért Gyula, volt érmelléki esperes, egykori szentjobbi lelkész, Nick Ferenc, a társszervező alapítvány kuratóriumi elnöke, Molnár József helyi független polgármester, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, Zatykó Jácint helyi alpolgármester és RMDSZ-elnök,nt. Fábián Tibor helyi református lelkipásztor, valamint nt. Forró László református püspökhelyettes. A beszédekben szóba került a helyi közösség fájdalmas megosztottsága, amely megyeszerte rossz hírét kelti a településnek. Ennek kapcsán Szabó Ödön hangsúlyozta: az összefogásról, a békéről, az egységről nem elég csak beszélni, de legfőképpen tenni is kell érte.
A szobor ünnepélyes leleplezésében közreműködött Szabó Ödön parlamenti képviselő és László Attila helyi református gondnok. Az egybegyűltekért könyörgött Gavrucza Tibor volt érmelléki esperes. A koszorúzás után a Himnusszal zárult a méltóságteljes együttlét, amit szeretetvendégség követett, a távolról érkezettek pedig fehér asztal mellett folytatták a beszélgetést, melyhez az ebédet a helyi Nőszövetség készítette. erdon.ro
2016. október 25.
Templomfoglaló, keserű szájízzel
Az érmelléki Mihályfalván a magyar forradalom 60. évfordulóján szervezett RMDSZ-es megemlékezés idén is tartogatott némi rendhagyót, mely újfent megbolygatta a kisváros amúgy is labilis nyugalmát. 
Történt ugyanis, hogy Sass Kálmán mártír lelkész gyülekezete a vasárnap délelőtti igehirdetés után rótta le kegyeletét az 56-os emlékhelyeknél. Viszont a délutánra meghirdetett püspöki igehirdetésen csak a helyi és a megyei pártaktivisták vettek részt. 
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület pár napja újraválasztott püspökét Nyakó József mihályfalvi polgármester kereste fel hivatalában, és hívta meg a vasárnap délutáni megemlékezésre. Csűry Isván igehirdetéséről csak utólag egyeztettek a helyben szolgáló Balázsné Kiss Csilla és Balázs Dénes János lelkipásztorokkal, illetve a presbitériummal (egyháztanáccsal). Nem is annyira a lelkészházaspár megkerülése okozta a visszatetszést, inkább az esemény előző heti beharangozója, amelyet városszerte tulipános szórólapokkal próbáltak népszerűsíteni, és amelyen írva találtatott, hogy „az '56-os forradalom 60. évfordulójára rendezett megemlékezések sorában október 23-án, vasárnap a Bihar megyei és az érmihályfalvi RMDSZ-szervezet a történelmi egyházakkal karöltve tisztelegni fog hőseink és áldozataink emléke előtt”. 
Az ökuménia jegyében a tulipános „röpcédulákat” Bogdán István helybéli római katolikus plébános is osztogattatta ministránsaival a templomajtóban. Az ominózus meghívón szerepelt az is, hogy a párteseményre hivatalosak az „érmihályfalvi csoport” által érintett települések polgármesterei és lelkészei is. 
Visszakanyarodva tehát a vasárnapi megemlékezésekhez, a református gyülekezet és a polgári érzületű mihályfalviak a hagyományokhoz híven vasárnap délelőtt tisztelegtek a kommunista hatalom által meggyilkolt lelkész emléke előtt. Méltóságteljesen, visszafogottan, alakalomhoz illő igehirdetéssel, koszorúkkal emlékezve az 56-os események történelmi jelentőségére, ma is időszerű üzenetére. Balázsné Kiss Csilla az ünneplők figyelmébe ajánlotta a püspöki igehirdetést is, részvételre buzdítva a gyülekezetet és a presbitériumot egyaránt.
Azonban délután a gyülekezet, a presbitérium egy része, valamint Kovács Zoltán főgondnok is hiányzott az istentiszteletről. A megyei és a helyi pártapparátust, valamint azok családtagjait leszámítva „az ökuménia jegyében” alig mintegy huszonöt érmihályfalvi lakos szánta rá magát, hogy Cseke Attila megyei RMDSZ-elnökkel, valamint Szabó Ödön parlamenti képviselővel s ezek udvartartásával osztozzon az emlékezésben.
A meghívott lelkészeket, polgármestereket sem láttuk, kivéve Horváth Béla polgármestert és Szabó Zsolt lelkipásztort Szalacsról.
Idetartozik a tény, miszerint Sass Kálmán unokája, dr. Kiss Enikő a két esztendővel ezelőtti megemlékezésen megkérte azt a pártot, melynek értékrendje annyira sem tisztelte nagyapja emlékét, hogy nevét felvésesse a köztéri emlékműre, tehát az RMDSZ a későbbiekben tartsa magát távol minden olyan megemlékezéstől, amely meggyilkolt nagyapja nevével kapcsolatos. Ennek ellenére vasárnap a helyi és a megyei pártvezérek templomot foglaltak azon a helyen, ahol mindezidáig nem volt lehetőségük semmilyen ideológiai megnyilvánulásra, politikai kampányrendezvényre.  
Hogy Csűry István püspök mennyire látja át a helyzet súlyát, jelentőségét, nem tudni. Viszont a vasárnap délutáni pártaktivistáknak szóló igehirdetés, a távolmaradt gyülekezet, a magukat kimentő meghívottak, mind abba az irányba mutatnak, hogy általa próbált cinikusan békülni a hóhér a halottal – Jókai Annát (Ima Magyarországért) parafrazálva. 
Sütő Éva itthon.ma
2016. október 27.
Leadás helyett magyarázatot adott Csomortányi Váradon
Elment csütörtökön a prefektúra épületében székelő választási irodához, de nem adta le jelöltségét a parlamenti választásokra. Ehelyett a magyar nyelvű sajtótermékeknek adott nyilatkozatot Csomortányi István arról, miért nem indul végül sem ő, sem pártjuk a december 11-i voksoláson.
Lejárt a jelöltségek benyújtásának határideje: október 27-ig lehetett benyújtani ezeket. Mint azt már jeleztük, mégsem indít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) független jelölteket sem a decemberi parlamenti választásokon, és maga a párt sem indul. Már az október 7-én tartott országos választmányi ülésen eldöntötték, hogy pártként nem indulnak a választásokon. Akkor azonban biztosították annak a lehetőségét a párt megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak. Szilágyi Zsolt elmondta: Kovászna megyében Toró T. Tibor országos alelnök, Bihar megyében Csomortányi István megyei elnök, Maros megyében pedig Bereczki Ferenc megyei elnök jogilag „független jelöltségéhez” gyűjtöttek aláírásokat, de az elnökség döntése nyomán egyikük sem indul a választáson. Viszont Csomortányi István azért elment a jelöltségek benyújtásának határidejét jelentő 27-én a prefektúra épületében székelő választási irodához, ahol sajtótájékoztatót tartott a jelöltségéhez szükséges iratok leadása helyett.
Nyilatkozat
Az írásban is közzétett nyilatkozatában a következőket emelte ki: „A bukaresti parlament által a közelmúltban elfogadott új választási törvény alapján egy politikai alakulat két esetben juthat mandátumhoz – vagy megkapja az országosan leadott érvényes szavazatok 5%-át, vagy négy megyében megkapja az érvényes szavazatok20%-át. Ez utóbbi miatt a törvényt RMDSZ-törvény gúnynév alatt emlegetik a szakértők, hiszen e feltételt úgy alkották meg, hogy az RMDSZ számára minden körülmények között biztosítsa a parlamenti bejutást, ám egyidejűleg két magyar párt csupán a magyar szavazókra támaszkodva ne tudja teljesíteni. Statisztikai tény, hogy Hargita (86% magyar), Kovászna (75% magyar), Maros (40% magyar), valamint Szatmár (35% magyar) megyékben a 20%-os feltételt az RMDSZ teljesíti, tehát jelen pillanatban is biztos parlamenti bejutása. Figyelembe véve, az RMDSZ-párt és a román parlamenti szövetségesei által megalkotott választási törvényt, az erdélyi autonomista erők parlamenti képviseletének biztosítására a formailag független jelöltek indításának lehetősége volt kézenfekvő, mely sokkal kedvezőbb feltételek között teszi lehetővé a parlamenti bejutást (Bihar megyében akár megyei 10% körüli eredmény esetén is, ami, tekintve a magyarság 25%-os arányát, korántsem lehetetlen). E helyzet folyományaként ért tehát a megtiszteltetés, hogy magánemberek, a civil szféra képviselői és az Erdélyi Magyar Néppárt önkénteseinek csoportjai független jelöltként való indulásomat kezdeményezték, valamint a jelöltségemhez szükséges mintegy ötezer támogató aláírást néhány nap leforgása alatt összegyűjtötték. Megállapítható, hogy az elmúlt két évtizedben, az 1996-os első magyar kormányzati szerepvállalás óta a bukaresti magyar parlamenti képviselet semmit nem teljesített az 1989-es rendszerváltás fő céljaiból. Annak ellenére, hogy ebből a húsz évből az RMDSZ 14 esztendeig volt kormányon, álom maradt az önálló állami magyar egyetem, egyházaink mai napig nem kapták vissza valamennyi elkobzott tulajdonukat és a hivatalokban, még a magyarok vezette önkormányzatoknál sem biztosított a magyar nyelv egyenjogúsága. Az RMDSZ-uralom negyed százada alatt drámai módon, több mint 400 ezer lélekkel fogyott közösségünk, azaz létszámának egy negyedével.
Miközben városainkban, falvainkban lassan nem marad itthon fiatal, a mostani az ötödik választási kampány, melyben megígérik az észak-erdélyi autópályát, úgy, hogy ezalatt a magyarok lakta területeket messzire elkerülő dél-erdélyi párja lassan, de biztosan teljes hosszában elkészül. Eredmények helyett azonban van a bukaresti mellett most már állandósult és általánossá vált erdélyi magyar korrupció is.
Jómagam csupán 34 esztendős vagyok, és ebből 26-ot az RMDSZ-párt permanens autonómiaharcában éltem le. Utoljára két éve, az államelnöki kampányban ígérte Kelemen elnök úr Székelyföld autonómia-törvénytervezetének parlament elé terjesztését. Ezekben a napokban éppen a regionalizmus tetszetős csomagolásában, Erdély autonómiájának ígéretével indul azok kampánya, akik valójában Bukarestből élnek. Hazug ígéretek, hazug egység, közösségünk biztonság és békesség iránti jogos vágyával visszaélő méltatlan kampány bontakozik ki ismét. Ténykérdés, hogy az RMDSZ-párt túszul ejtette és parlamenti kiesésével zsarolja a teljes erdélyi magyarságot. Az egység hamis jelszava alatt Észtország méretű közösségünket tartja az egypártrendszer belső diktatúrájában. Aki nem áll be a sorba egységbontó és nemzetáruló. Pedig a szomorú valóság az, hogy az RMDSZ, tetszik, vagy sem, régen nem támaszkodhat a teljes magyarság támogatására. Egyre többen látják az ígérgetés mögötti valóságot, így ma már a többsége el sem megy szavazni.”
Biharban
Így folytatta: „Bihar megye esete az erdélyihez képest is terhelt, hiszen az RMDSZ képviselőjelölti listájának első két helyét a közéleti botrányaik és korrupciós ügyeik miatt hírhedté vált Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök és Biró Rozália bukott, volt nagyváradi alpolgármester vezetik. Parlamenti tevékenységüket jól ismerheti mindenki. Az elmúlt négy évben megszavazták saját képviselői luxusnyugdíjukat, polgármestereik kiemelt különnyugdíját, szavazataikkal akadályozták a korrupt román szocialista képviselőtársaik mentelmi jogának felfüggesztését és a rezsicsökkentés jegyében megszavazták azt az adótörvénykönyvet, mely miatt sok bihari magyar család ingatlanadója akár két-háromszorosára nőtt. Múltjuk és a felsoroltak miatt tehát jelöltségük semmilyen körülmények között nem tekinthető elfogadhatónak. Jellemző, hogy minden országos ígéret ellenére, Biharban nincsen megújulás, ugyanazokat a kompromittálódott személyeket látjuk a parlamenti jelöltlisták befutó helyein, mint négy éve. Éppen ezért sokszoros felelősség terhe alatt kellett döntést hozni Bihar megyei képviselőjelöltségem kapcsán. Közösségünk kiábrándultsága általános, ahogyan az is egyértelmű, hogy azoknak, akik mentelmi joguk megvédéséért kampányolóknak semmi sem lesz drága, sikerük érdekében minden eszközt bevetnek majd. Meggyőződésem, hogy az Ilyen körülmények között kibontakozó kiélezett és kíméletlen kampány olyan helyrehozhatatlan károkat okozhat, melyek aláássák annak a bihari magyar rendszerváltásnak az esélyeit, melyért a következő négy évben folyamatosan munkálkodnunk kell.
Tudom, hogy sokak dolgoztak azért, hogy az előttünk álló parlamenti választásokon Bihar megyében is legyen meg a választás szabadsága, azonban a bukaresti érdekek szerint megalkotott választási törvény szorításában, a magukat mentők elsöprő anyagi fölényével szemben, a közösségi bizalom és jövőnk iránt érzéketlen erőkkel versenyezve nem vállalhatom független jelöltként való indulásomat. Egyúttal lehetőséget kívánok teremteni arra, hogy e döntésem hozzájáruljon a bihari magyar közélet megtisztulásának elindításához. Ugyanis, amennyiben Szabó Ödön és Biró Rozália visszalépnek képviselőjelöltségüktől és lehetőséget teremtenek a jelöltlista hitelességének látszata érdekében nem befutó helyeken szerepeltetett köztiszteletben álló személyek parlamentbe jutásának, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar Megyei Szervezetének elnökeként a mindent meg fogok tenni az így valóban az összefogás jelképévé előlépő RMDSZ-es jelöltlista sikeréért. Visszalépésükre a következő napokban még van lehetőség.”
„Bihar jobb sorsot érdemel”
Csomortányi István ezzel zárta nyilatkozatát: „Lelkiismeretem tiszta, jövőbe vetett hitem töretlen. Amit tehettem, tehettünk, azt megtettük. A bihari rendszerváltás megvalósításához a tisztesség és kitartás jegyében újabb négy év kemény munka vár ránk, hiszen Bihar jobb sorsot érdemel. Mi bihariak megérdemeljük a valódi jövőt Erdélyben!”
Szeghalmi Örs erdon.ro
2016. október 28.
Csomortányi: Szabó és Biró lépjen vissza
Szigorú feltételekhez köti az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeinek a támogatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). 
Csomortányi István, a párt megyei elnöke csütörtöki közleményében leszögezte, mindent megtesz az RMDSZ jelöltlista sikeréért, ha Szabó Ödön és Biró Rozália nem indul a december 11-ei parlamenti választásokon. Csomortányi szerint a hitelesség látszata érdekében a szövetségnek inkább nem befutó helyen szereplő, de köztiszteletben álló személyeknek kellene lehetőséget teremtenie arra, hogy parlamenti mandátumhoz jussanak.
A politikus emlékeztet: az RMDSZ képviselőjelölt-listájának első két helyét „közéleti botrányaik és korrupciós ügyek miatt hírhedté vált” Szabó Ödön és Biró Rozália „bukott, volt nagyváradi alpolgármester” foglalja el. „Jellemző, hogy minden országos ígéret ellenére, Biharban nincsen megújulás, ugyanazokat a kompromittálódott személyeket látjuk a parlamenti jelöltlisták befutó helyein, mint négy éve” – jegyzi meg Csomortányi.
„A közösségi bizalom és jövőnk iránt érzéketlen erőkkel versenyezve nem vállalhatom független jelöltként való indulásomat. Egyúttal lehetőséget kívánok teremteni arra, hogy a döntésem hozzájáruljon a bihari magyar közélet megtisztulásának elindításához” – fogalmaz közleményében Csomortányi István. Mint ismeretes, az EMNP úgy döntött, nem méretkezik meg a decemberi választásokon, majd bejelentette: függetleneket sem kíván támogatni. Csomortányi István közleményében megjegyzi, az elmúlt két évtizedben, az 1996-os első magyar kormányzati szerepvállalás óta a bukaresti magyar parlamenti képviselet semmit nem teljesített az 1989-es rendszerváltás fő céljaiból.
„Annak ellenére, hogy ebből a húsz évből az RMDSZ 14 esztendeig volt kormányon, álom maradt az önálló állami magyar egyetem, egyházaink mai napig nem kapták vissza valamennyi elkobzott tulajdonukat és a hivatalokban, még a magyarok vezette önkormányzatoknál sem biztosított a magyar nyelv egyenjogúsága. A folyamatosan szajkózott siker helyett a valóság az, hogy az ország legalacsonyabb béreit Hargita (rangsorban az utolsó, 41. helyezett), Kovászna (39.) és Bihar (37.) megyében kapják, a bukarestinek éppen a felét” – mutat rá a partiumi politikus. Csomortányi szerint eredmények helyett viszont állandósult az erdélyi magyar korrupció. Krónika (Kolozsvár)
2016. október 29.
Könyvbemutató: a romániai jezsuiták a 20. században
A történeti változás és az egyházak történelmisége címmel interdiszciplináris egyháztörténeti konferenciát szerveztek Nagyváradon október 27–29. közt.
A szervezők a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet, a Szacsvay Akadémia és az RMDSZ voltak.
A Posticumban csütörtök este tartott nyitóünnepségen a házigazda intézet nevében dr. Nemes István programfelelős köszöntötte az érdeklődőket. Szabó Ödön történész, az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia ötletgazdája elégedettségének adott hangot, hogy immár ötödik éve, jeles szakértők jönnek Váradra megvitatva különböző témákat, kialakítva egy olyan műhelyt, mely aztán mindig letesz valamit a kutatás asztalára, kitermelve érdekes dolgokat.
Életrajzok
Az érdeklődőket ezután Nagy Mihály Zoltán, a bukaresti Román Kulturális Intézet alelnök is üdvözölte, bemutatva egyúttal a meghívottakat, majd ismertette Bánkuti Gábor történész, pécsi egyetemi adjunktus A romániai jezsuiták a 20. században című kötetét. A jezsuiták 1924-ben alapított romániai szerveződése a Szentszék geopolitikai és missziós szándékainak horizontján jött létre, távlatilag a görögkeleti románok áttérését célozva meg. (Erdélyben a jezsuiták 1579-ben jelentek meg először, a katolikus Báthory István fejedelem támogatásával). Mint elhangzott, a téma abból a szempontból is érdekes, hogy egy latin szertartású rend úgy döntött, felvesz a soraiba keleti rítusú személyeket Romániában, s ezáltal egy kicsit úgymond román renddé is vált. Felvetődik tehát az etnikai falakon való áttörés kérdése, miközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a görög katolikusoknak a Rómához fűződő kapcsolata nemzeti identitásmeghatározó tényezőnek is bizonyult (közös latin nyelveredet), illetve a nyugati kultúrkörhöz való kapcsolódás a társadalmi felemelkedés lehetőségét is biztosította. Emellett a görög katolikusok a kommunista rendszer előtt a román identitás megőrzésének egyik záloga voltak Erdélyben, s a 20. század közepén hirtelen azzal kellett szembesülniük, hogy a román ortodoxia első számú ellenségei lettek, s ezáltal még a nemzeti identitásuk is megkérdőjeleződött, melyre mindig oly büszkék voltak.
Az életrajzokat is tartalmazó kiadványban a szerző olyan kérdésekre keresi a választ, mint például: hogyan viszonyultak a római elképzelésekhez a helyi szereplők? Az elvárások és az adottságok miként alakították a jezsuiták romániai közösségét? Az etnikai és felekezeti ellentétek tűzvonalában milyen válaszokat adtak az impériumváltások és politikai fordulatok okozta kihívásokra?
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. október 31.
Díjazták a bihari hősöket
Szinte teljesen megtelt péntek délután a váradi Partiumi Keresztény Egyetem díszterme, ahol az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc hatvanéves évfordulója alkalmából az RMDSZ szervezésében a Bihar megyében élő, a szabadság eszméjéért kiállóknak egy-egy emlékérmet és oklevelet adtak át.
Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és azt a hat személyt – Bodnár Mártont, Dalos Árpádot, Oláh Jánost, Petri Józsefet, Szilágyi Józsefet és Török Lászlót –, akik tizenévesen kiálltak a szabadságért egy olyan rendszerben, amelyben nagyon sokan nem mertek felszólalni az elnyomás ellen, és ezért meghurcolták őket.
„Emlékezünk most mindazokra a bátor emberekre, akik Biharban és a Partiamban is harcoltak a szabadság eszméjéért. A világon páratlan szabadságharc volt ez a fiatal nemzedékkel a népünkért, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől” – fogalmazott Cseke. „Amikor diplomát és kitüntetést adunk át, a szónok általában gratulálni szokott, ám engedjék meg nekem, hogy ne gratuláljak, hanem azt mondjam: köszönöm. Köszönöm azt a kiállást, amelyet fiatalként, diákként önök egy olyan rendszerben, amikor sokan nem mertek szólni, szóltak, és emiatt börtönévekkel bűnhődtek és szenvedtek ezért. De mi, egy másik generáció most büszkén mondhatjuk, hogy nekünk, bihariaknak is megvoltak a hőseink az önök személyében. Példaképek számunkra, hiszen minden rendszerben bármilyen elnyomás is van, a szabadság iránti vágy sokkal nagyobb, mint az elnyomástól való félelem” – hangsúlyozta Cseke.
Az 1956-os Bihar megyei eseményekkel kapcsolatos rövid dokumentumfilmet vetítettek le, melyekben a jelenlévő díjazásra jelöltek is visszaemlékeztek az akkor történtekre, annak előzményeire és a rendszer bosszújára, a letartóztatásokra, kínzásokra és a szabadulásra.
Ezt követően Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő és Cseke Attila átadták az okleveleket és emlékérméket a jelenlévő ’56-os hősöknek. A külföldön élőknek – Újlaki István Csabának, Kerekes Attilának, Sárközi Endrének, Sotanyi Józsefnek, Takács Ferencnek és Tasi Gyulának – később juttatják el azokat (Bikfalvy György már megkapta).
A díjátadást az MM Pódium Petrusák János Hulló csillagok című munkája alapján készült előadása zárta. A darab egy amatőr rádiósról szól, és egy család drámáján keresztül vezeti végig a nézőket az eseményeken, melyben színészek és diákok játszanak.
Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 4.
Tőkés László visszaléptetné Szabó Ödönéket
Tőkés László visszaléptetné az RMDSZ Bihar megyei képviselőjelölt-listájának első két helyét betöltő Szabó Ödönt és Biró Rozáliát.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy következetesen kitart azon álláspontja mellett, miszerint a rendszerváltáshoz megtisztulásra van szükség, de a magyar választók most szerinte lehetetlen helyzetbe kerültek, mert hiába tisztelik a harmadik helyen jelölt színművészt, Meleg Vilmost, ha az első két helyen az „újgazdagok" állnak. Tőkéshez hasonlóan az EMNT Bihar megyei ügyvezetője, Nagy József Barna is jelezte, hogy csak akkor tudnának azonosulni a korábban leadott jelöltlistával, amennyiben a jelenlegi első két helyezett képviselőjelöltjét visszalépteti az RMDSZ. „Akkor az EMNT is vállalni tudná a listát, mert akik mögöttük vannak, azok valóban Nagyvárad jeles személyiségei, így azonban nem tudjuk támogatni" – fogalmazott Nagy.
Tőkés úgy vélekedett, hogy az RMDSZ tevékenysége egyértelműen kudarcos volt az elmúlt 27 évben, megfogalmazása szerint „jobbra jelez, és balra hajt, ugyanakkor autonómiával kampányol, de elszabotálja azt." Az európai parlamenti képviselő megdöbbentőnek nevezte, hogy mindezek után pluralizmus helyett mégis „kőkemény magyar egypártrendszer" alakult ki Romániában és így a magyar választóknak most nincsenek választási opcióik. Szerinte ez nagymértékben annak a következménye, hogy az RMDSZ az egyedüli haszonélvezője a román állam által a magyar közösségnek nyújtott költségvetési támogatásnak; szerinte az ötmillió eurós nagyságrendű összeggel az RMDSZ „megvásárolja" a magyar szavazatok egy részét.
„Nem várható valódi tisztulás az erdélyi magyar közösség politikai képviseletében az üdvösnek tartott nemzetpolitika mértéke alatt. Megszűnőben a demokratikus pluralizmus, miközben az autonómia ügyét az egypárti RMDSZ csak a választási kampányok idején veszi elő a sutból. A magyar nemzetiségű választópolgárt arra akarják késztetni minden oldalról, hogy csukott szemmel voksoljon, sokszor korrupcióval gyanúsított figurákra" – állapította meg Tőkés László.
Hozzátette, ő ugyan ellenezte a döntést, és továbbra sem ért egyet azzal, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) még független jelölteket sem indít a decemberi parlamenti választásokon, de szerinte főleg külső tényezők gátolták abban az alakulatot, hogy életképes alternatívát tudjon nyújtani. „Az RMDSZ mellett szinte senki sem rúghat labdába" – mutatott rá a néppárt védnöke. Lapunk kérdésére Tőkés közölte, a nemzeti tanácsnak egyelőre még nincs hivatalos állásfoglalása arra az esetre, ha a bihari RMDSZ-szervezet mégsem léptetné vissza Birót és Szabót. Hozzátette, maga sem tudja, mit tanácsoljon azoknak, akik azzal a kérdéssel fordulnak hozzá, miként szavazzanak a december 11-ei törvényhozási választásokon, az EMNT a november 18-án esedékes választmányi ülésén határoz arról, hogy milyen választási ajánlást tesz szimpatizánsai számára.
77Tőkés egyébként az általa korábban püspökként irányított Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi vezetőségét is arra szólította fel, hogy vizsgálja felül magatartását és ne az „egyeduralomra" törő RMDSZ-t, hanem a magyar nemzeti közösség ügyét támogassa. Az egyházkerületben lezajlott tisztújításról szólva a korábbi püspök nyugtázta az általa besúgói múlttal vádolt utódja, Csűry István újraválasztásával kialakult végeredményt. Közölte, bár nem ért egyet azzal, meghajol a választók demokratikusnak minősülő akaratnyilvánítása előtt, és azt kívánja, hogy „Csűry István tekintse az isteni kegyelem különleges megnyilvánulásának megválasztatását, ezáltal pedig terhes múltja jóvátételének eme lehetőségét".
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 4.
Összefognak az Érmellékért
Megalakult tegnap az Érmelléki Fejlesztési Ügynökség, amit Bihar, Szatmár és a magyarországi Hajdú-Bihar megye elnöksége közösen hozott létre. Az ottományi Komáromi-kúriában megtartott tanácskozáson mindhárom megye vezetősége részt vett, de ott volt többek között Szabó Ödön parlamenti képviselő és Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke is.
A fejlesztési ügynökség megalakulásának bejelentése előtt az elöljárók hivatalosan is átadták az új aszfaltutat, amely összeköti Szalacsot a Szatmár megyei Szilágypérrel. A két település lakói, akik egyébként több szálon is kötődnek egymáshoz, ezzel sok kilométeres kerülőtől és az utazással elvesztegetett időtől mentesülnek.
Az Ottományban megtartott tanácskozáson Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kiemelte, 2010-ben mind a Bihar, mind a Szatmár megyei tanács határozattal elfogadott egy protokollumot az együttműködésről. Ennek keretében készült el a tegnap átadott út, illetve korábban a Tasnád és Margitta közötti országút is. A közös, intézményesített munka következő fázisa az a három megyét érintő megállapodás, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban használhassák fel az Érmellék számára. Pásztor Sándor kiemelte, egy olyan régióról van szó, amelyet túlnyomó többségben magyarok laknak, ugyanakkor nemcsak Bihar, hanem a szomszédos két megye, Szatmár és Hajdú-Bihar érdeke is az, hogy közösen találjanak megoldást is itt adódó problémákra. Nemcsak az infrastruktúrát, hanem a kultúrát, a turizmust is fejleszteni kell, továbbá kiemelten kell kezelni az oktatást is.
Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke szerint elsősorban a helybéliek boldogulását és az életszínvonal javulását célozza az a tervcsomag, amelyen már jó ideje dolgoznak kollégáival.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy náluk két évvel ezelőtt újjászervezték a fejlesztési ügynökséget, ahol jelenleg már huszonkét alkalmazott foglalkozik a fejlesztésekkel és több mint kétszáz leadott pályázat van a hátuk mögött. Az elnök kiemelte, a legfontosabb ebben a hárommegyés együttműködésben, hogy Hajdú-Bihar ezt a tapasztalatát tudja Bihar és Szatmár megye rendelkezésére bocsátani.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 10.
Kirekesztők és kirekesztettek, avagy a magyar gettósítás formái
Nagy port vert fel a hét elején a Bihar megyei román sajtóban, hogy a köröstárkányi Gábor Ferenc panaszt tett Szabó Ödön parlamenti képviselő ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), aki évek óta szítja a tárkányiak között a gyűlöletet. A váradi magyar sajtó meg sem merte írni az esetet.
A Pro Tárkány Egyesület elnöke azt sérelmezte, hogy a Belényesi-medencében megrendezett Magyar Napokon a hírhedt bihari politikus leárulózta azokat a magyar embereket, akik nem szavaztak a 2016-os helyhatósági választásokon az RMDSZ-re sőt, nyilvánosan arra uszította a helybélieket, közösítsék ki maguk közül azokat, akikről biztosan tudják, hogy más pártokra adták voksukat.
A Szabó Ödön – aki a bihari RMDSZ-nek ügyvezető elnöke – ellen benyújtott panasznak a 2000/137. számú kormányrendelet 15. cikkelye alapján adott helyt a diszkriminációellenes hivatal, így a képviselőnek hamarosan alkalma nyílik megmagyarázni, miért áruló az, aki nem úgy látja a világot és a politika dolgait, mint ahogyan azt ő maga és udvartartása szeretné. S főleg miért szítja folyamatosan a magyarság soraiban a gyűlöletet, megosztót kiáltva mindazokra, akiknek alkotmány adta joguk másként gondolkodni, másként élni és politizálni, mint ahogyan azt a kommunista alapokra épülő 26 éves RMDSZ-es diktatúra engedélyezné.
Amúgy az Érmelléken is hallottuk már Szabó Ödönt ekképpen megnyilvánulni, sőt, tudomásunk van olyan megyei pártutasításról is, amelyben polgármestereket hatalmaznak fel arra, hogy azokat a helybélieket, akikről biztosan tudják, hogy nem „a tulipánt szagolják”, haladéktalanul „gettósítani” kell. Amolyan magyar módra. Azaz nem szabad fogadni a köszönésüket, még a hivatalokban sem, nem szabad szóba elegyedni velük, nyilvános helyeken pedig egyszerűen át kell nézni rajtuk. Hivatali ügyeiket, ha lehet elodázni, vagy jól meg kell őket járatni, had érezzék a közösségi megrovást az elbitangoltjai!
Nosza, kaptak is rajta a túlbuzgó választott emberek, vérbeli pártaktivisták, fennszóval hirdetve a munkaüléseken azon réteg kirekesztését, amelynek sosem volt szimpatikus az őskommunistákat és kineveltjeiket tömörítő gárda.
Pedig a sok „csúnya” ember kirekesztése végett előbb-utóbb az se marad majd, aki leoltsa a villanyt. Már érződnek a következményei a 26 éves egypártrendszeres erőlködésnek. A szétesés törvényszerűsége elébb-utóbb beteljesedik rajtuk is.
A középkorosztály, illetve az idősebbek még emlékeznek a nyolcvanas évek pártgyűléseinek kirekesztő, nyilvánosan megszégyenítő módszereire. Sőt, azon vérbeli kommunisták ügyködéseire is, akik ezeket a bolsevik módszereket újra akarják éleszteni, azzal a meggyőződéssel, hogy a mi kutyánk kölykét úgyse illik feljelenteni. Vajon az egyszerű mezei magyar ki kutyájának a kölyke?
Sütő Éva
itthon.ma/szerintunk
2016. november 14.
A KREK támogatja az RMDSZ-t
Hétfőn a KREK nevében Csűry István püspök és Forró László főjegyző ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, valamint parlamenti képviselőit a székházba.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatja az RMDSZ-t”- így foglalta össze röviden a tanácskozás végén ennek lényegét Forró László főjegyző. Tekintettel ugyanis arra, hogy romániai, s ezen belül partiumi magyarságunk a december 11-i parlamenti választás kapcsán újabb megmérettetésre készül, a KREK vezetése szükségesnek tartotta nemcsak az egyházi és világi vezetők egységes fellépését, de ugyanakkor az egyértelmű érték- és irányjelzést is, melynek jegyében ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, illetve törvényhozóit.
Az egybegyűlteket Forró László köszöntötte. Csűry István püspök szokása szerint a bibliaolvasó kalauz arra a napra rendelt idézetét olvasta fel, ezúttal Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt II. levele 9. részének 6-től 15-ig terjedő igeverseit. Arra hívta fel a figyelmet: az adakozó ember nem a saját ügyességének köszönheti nagyszerűségét, hanem az őt támogató Istennek, mint ahogyan az, aki elfogadja az ajándékot is az Úr segítségének mondhat ezért hálát. Amikor tehát az igazság ajándékait gyümölcsként számba akarjuk venni, ezt egy szolgálatnak kell tekinteni, így a tanácskozás résztvevői is egy olyan istentiszteletet követnek el, amiről már kétezer éve lehet olvasni a Szentírásban, miközben az erdélyi, illetve partiumi magyar közösség erősítését szolgálják, még akkor is, ha néhányan görbén néznek rájuk. Miközben felidézte, hogy az összefogás az önkormányzati választások eredményeiben is megmutatta pozitív hatását, az egyházfő arra is kitért, hogy az egyházkerületi választások során sok lövést kellett elviselnie, „szitává lőtték az életét”, emberileg és lelkipásztorilag is „sok valótlanságot és törvénytelenséget” követtek el ellene, azonban mindezzel szerinte csak azt érték el, hogy még erőteljesebben gondolja azt, hogy nem szabad megfáradni, elfásulni.
Jobb belátásra
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arról beszélt: sok a csalódott és dühös ember ma Romániában, az érdekkérvényesítést azonban csak politikai eszközökkel lehet elérni, és egy ilyen eszköz az RMDSZ. Meglátásában egy kihívásnak kell tekinteni a kishitűség legyőzését is. A versenypártokkal szerencsére ezúttal nem kell megküzdeni: az MPP-s jelöltek az RMDSZ listáin szerepelnek, az „EMNP-t pedig jobb belátásra bírták, mert senki se gondolja azt, hogy önmaguktól döntöttek úgy, hogy nem indulnak a választásokon”. Az RMDSZ-elnök több olyan példát is felsorolt, amiért fontos, hogy erős RMDSZ-frakciók legyenek a parlamentben. Arra is kitért: jelenleg szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki vagy kik alakítanak majd kormány, de esély van rá, hogy az RMDSZ ismét a mérleg nyelve legyen, ahhoz azonban, hogy kormánytényező lehessen, összefogásra van szükség, mert „egymásra vagyunk utalva, és csak együtt lehetünk sikeresek, eredményesek”.
Farkas Zsolt előadó tanácsos bejelentette: a jelenlegi állás szerint a RO-HU-s pályázatok egyházi vonatkozású kiírásai jövő év júniusában lesznek meghirdetve. Négy területre fókuszálnak. Az egyik projekt esetében a KREK lenne a vezetőpartner, és együttműködne a Tiszántúli Református Egyházkerülettel, valamint a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökséggel műemlék templomok felújítása céljából (a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református templomok). Egy másik projektben partner lenne a KREK- a Tövishát értékeinek kiemelése-, míg két másik terv a szatmári és a nagybányai egyházmegyéket érintené.
Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök kifejtette: a RO-HU-s program keretében 232 millió euró állt a határ két oldalán levő nyolc megye rendelkezésére, melyből körülbelül 100-110 millió euró van szánva nyílt projektekre. Sikerült áterőltetni Bukaresten, hogy az elbírálások a megyéken átmenjenek. A stratégiai pályázatok valószínűleg decemberben- januárban nyílnak meg, utána pedig februártól folyamatosan a többi fejezetek is.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke jónak nevezte azt az új helyzetet, hogy nincs magyar- magyar verseny, és a mozgósítás fontosságáról beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. november 15.
A partiumi magyarság problémáit boncolgatták
Tanácskozni hívta tegnapra a Partium régió magyar polgármestereit, megyei tanácsi elnökeit, parlamenti képviselőit és lelkészeit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). Az új nagyváradi, Sulyok István utcai püspökség konferenciatermében az egybegyűlteket Csűry István püspök köszöntötte, aki helyzetértékelést is tartott a hallgatóságnak. Mint mondta, „néhányan görbe szemmel néznek” a találkozó újbóli megszervezése miatt, utalt a püspök elődje, Tőkés László nyilatkozataira, amelyekben azzal vádolta meg őt, hogy részrehajló és az egyházat politikai szolgálatba állítja. Csűry azonban kijelentette: felelős embereket, döntéshozókat és lelkipásztorokat hívtak meg, akik szembesülnek az emberek nehézségeivel és képesek is tenni azért, hogy segítsenek a bajban. A tanácskozás révén a partiumi magyarság problémái kerülnek előtérbe, az összefogás és az együtt gondolkodás pedig ezt a közösséget teszi erősebbé. Amint a püspök elmondta, az egyház és a felelős közéleti személyiségek összefogása megmutatkozott a nyári helyhatósági választásokon is, amelyen ugyan nem éppen a legfényesebb választási eredmény született, de sok helyütt sikerült megerősíteni a magyar képviseletet. Csűry István elmondta, ezért az egyházpolitikáért sokat támadják. „Céltábla lettem”, „szitává lőtték az életemet” – mondta a püspök arra reagálva, hogy mennyi alaptalan vádat és erkölcsi alapot nélkülöző rágalmat kellett elviselnie. De mindaz, amit igaztalanul reá mondtak, törvénytelenül és erkölcstelenül elkövettek ellene, azt a Jóisten az ő javára fordította, mondta a püspök, akit nemrég közel nyolcvan százalékos támogatottsággal választotta meg újra tisztségébe a KREK közgyűlése, sőt, a korábban megtartott presbiteri és esperesi választások eredményei is azt jelzik, hogy az emberek előre mutató és békességre törekvő hozzáállásra várnak.
A parlamenti választások közeledtével Csűry nem kerülte meg a kérdéskört: elmondta, hogy a magyarság nagyon nagy kihívás előtt áll, és bár néhányan „hajótörést” okoznának, az együtt munkálkodás gyümölcseit meg kell őrizni. A választás is szolgálat, hangsúlyozta a püspök, aki kiemelte: ők arra biztatják a polgárokat, hogy vegyenek részt a választáson és döntsenek jövőjükről.
A találkozón jelen lévő Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szintén helyzetértékelővel folytatta a tanácskozást. Mint mondta, olyan időket élünk, amikor a düh és a csalódottság befolyásolja az embereket és távol tartja őket a közélettől, illetve a szavazóurnáktól. Hangsúlyozta, meglátásában a magyarságnak csak politikai eszközei vannak arra, hogy akaratát és jogait érvényesítse. Egyik ilyen eszköz maga az RMDSZ, mondta az elnök, aki hangsúlyozta, a júniusi helyhatósági választásokon az emberek megértették a helyzet komolyságát, aminek eredményeképpen újra magyar elnöke lehet a Bihar és a Szatmár megyei önkormányzatnak, de sok településen sikerült hosszú idő után újra bekerülni a helyi tanácsba vagy éppen a polgármesteri hivatalba. Kelemen Hunor szerint most a legnagyobb kihívás, hogy le tudják küzdeni a csalódottságot és a kishitűséget, valamint hogy a politikai döntéseket visszavigyék a parlamentbe. Manapság ugyanis a politikai döntések „nem is tudni, hol” születnek meg, mondta a szövetségi elnök, aki felhívta a figyelmet a magyarságot ért támadásokra is, megemlítve az egyházi intézmények elleni állami támadásokat, például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását vagy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellehetetlenítését.
A következő időszakban komoly nehézségek elé kell néznie a magyarságnak, mondta Kelemen Hunor. 2018-ban Románia ünnepli létrejöttének centenáriumát, ami egyfajta nacionalizmussal is párosul majd, és biztosan születnek majd politikai döntések is, akár a közigazgatási átszervezést, az alkotmánymódosítást vagy akár a tanügyi reformot illetően. Az RMDSZ elnöke szerint nem mindegy, hogy a szövetség milyen súllyal tud ott lenni ezeknél a döntéseknél, hogy mit tud megakadályozni.
A találkozón a Románia–Magyarország Határ Menti Együttműködési Program (RO–HU) 2014–2020-as periódusában benyújtandó pályázatokról Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási osztályának képviselője tartott ismertetőt. Mint elhangzott, a jelenlegi információk szerint az egyházak számára csak 2017 júniusában nyílnak meg a pályázati források, és egyebek között három műemlék templom, a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református hajlék teljes felújítására készítik elő a dokumentációt.
Az egybegyűltekhez szólt Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke, Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, továbbá Szabó Ödön parlamenti képviselő. A tanácskozáson megannyi kérdés és válasz megfogalmazódott, nemkülönben a konferenciát követően kialakult beszélgetésekkor.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 25.
Az EMNP az RMDSZ-esek visszalépését kéri
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke azért tartotta fontosnak tegnapi, a parlamenti választásokról szóló sajtótájékoztatóját, mert úgy véli, dacára annak, hogy a néppárt Bihar megyei szervezete – szabad pályát engedve az RMDSZ-nek – nem állított jelölteket, azt tapasztalják, hogy ennek ellenére az elmúlt 26 év „leghazugabb” választási kampánya zajlik. Emiatt kötelességének érzi szót emelni a kampányban elhangzó hazugságokra.
„Azt mondják, hogy az a szegény ember, aki már ígérni sem tud. Jelen esetben nem beszélhetünk szegénységről, mert ígéretek minden mennyiségben zúdulnak a választó polgárokra” – fogalmazott Csomortányi, hozzátéve, hogy amikor bejelentette, hogy független jelöltként sem indul a parlamenti választásokon, akkor azzal a feltétellel lépett vissza, hogy a számos korrupciós ügybe keveredett, lejáratott és jól ismert RMDSZ-es jelöltek – itt Biró Rozália, Szabó Ödön és Cseke Attila került szóba – lépjenek vissza jelöltségüktől, mert akkor a néppárt is támogatja majd az RMDSZ jelöltlistáján az utánuk következőket. Ha nem lépnek vissza, akkor fennáll a lehetősége, hogy ne vállalják majd mandátumuk átvételét, és akkor valójában az utánuk következők szerezhetnek mandátumot. Éppen ezért Csomortányi szeretné, hogy Biró Rozália, Szabó Ödön és Cseke Attila nyilatkozzanak arról, hogy nem vállalnak mandátumot, és akkor az utánuk következők jelöltségét támogatni fogja a Néppárt.
Az RMDSZ kampányígéretei közül néhány „ordas hazugságot” emelt ki Csomortányi. „Ugyanazt a lejárt lemezt próbálják velünk meghallgattatni, mint például az észak-erdélyi autópálya befejezését, a rezsicsökkentés kérdését és a magyar oktatást érintő problémák megoldását” – sorolta. A rezsicsökkentést illetően elmondta, hogy sikerült 19 százalékról 9-re csökkenteni az ivóvíz áfáját, ám ez tipikus példája a „nesze semmi, fogd meg jól” politikai kampányblöfföknek, ugyanis ez a valóságban havonta egy személyre számítva 1 lej csökkentést jelent. Az oktatást érintő problémát illetően kifejtette, hogy Romániában mai napig nincs az állam által fenntartott magyar egyetem.
Csomortányi ugyanakkor arra szólítja fel azokat az RMDSZ-es politikusokat, akik a parlamenti választásokon befutó helyen szerepelnek – Biró Rozáliát, Szabó Ödönt és Cseke Attilát –, hogy fejezzék be a templomokban és az iskolákban való kampányolást. Az RMDSZ színeiben induló politikusok „korrupciós ügyeit” is megemlítette, mint például a nagyváradi szeméttelep megépítésének ügyét, az Ady-központ ügyét. Csomortányi számításai szerint utóbbival egyenként mintegy egymillió euróval károsították meg a Bihar megyei magyarságot.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. november 25.
Rendelet szabályozza hétfőtől az iskolai házi feladatok mennyiségét
Az elemi iskolások legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosok legtöbb két órát tölthetnek ezentúl otthon a házi feladataik elvégzésével. Ezt hétfőtől miniszteri rendelettel szabályozná az oktatási tárca.
Mircea Dumitru oktatási miniszter csütörtökön elmondta, az előkészítő osztályokban egyenesen megszünteti a házi feladatok intézményét. Szavai szerint azért kénytelen ezt a kérdést rendeletben szabályozni, mert a hazai pedagógusok még mindig nem értik, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben a gyerekek túlterheltek.
„Mi felnőttek azért várjuk a nyarat, hogy pihenjünk. A gyerekeinknek azonban folyamatosan dolgozniuk kell azért, hogy amikor szeptemberben megkezdődik a tanév, ne haragítsák magukra a tanító nénit vagy az osztályfőnököt, legyen elkészítve a házi feladat” – idézte a minisztert az Agerpres.
Mircea Dumitru szerint az általános iskolásoknak legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosoknak legtöbb két órát, a középiskolai diákoknak pedig valamennyivel többet kellene házi feladatokkal foglalkozniuk. Ehhez kell tartaniuk majd magukat a pedagógusoknak, amikor a házi feladat mennyiségét megszabják.
A tárcavezető hozzátette, nyilván azt nem tilthatják meg a diákoknak, hogy a minisztérium által rögzített időtartamnál többet tanuljanak otthon, az órák után. A készülő rendelet azonban kötelezővé teszi a pedagógusok számára a kiszabott házi feladatok mennyiségének korlátozását.
Pszichológus: a gyermek napi 8 óránál többet ne töltsön tanulással
Megkeresésünkre korábban Román Mónika pszichológus elmondta, a szakemberek abban egyetértenek, hogy tíz éves korig a gyereknek napi öt óra szabad levegős tevékenységre lenne szüksége a fejlődéséhez. Ez azonban ne valamilyen sport-, hanem a szabad levegőn eltöltött, kötetlen tevékenység legyen.
A piszchológus úgy látja: a tanár adhat házi feladatot, de a gyermek napi nyolc óránál többet semmiképp ne töltsön tanulással. „Én ugyanakkor ezt öt órára korlátoznám, habár a jelenlegi oktatási rendszerben az ilyesmi már szóba sem kerülhet. Ha ezen felül még van házi feladta, akkor a szülő nyugodtan mondhatja azt, hogy menj fiam nyugodtan házi nélkül, vagy pedig gond nélkül megoldhatja helyette” – tette hozzá.
Mint ismert, a tananyag és házi feladatok mennyiségének csökkentését az RMDSZ is szorgalmazza. Szabó Ödön képviselő, az oktatási szakbizottság tagja úgy látja: a tananyag mennyiségének csökkentése és egy minőségcentrikus kerettanterv elfogadtatása az eredményezné, hogyaz iskolában egy-egy feladattal mélyebben és többet lehetne foglalkozni, ugyanakkor a szükséges tudást már az iskolában el lehetne sajátítani. „Ezt az északi országok oktatási rendszere is bizonyítja, ahol az oktatási rendszer átalakítása után a tananyagot már máskép adják le és más mennyiségben” – részletezte korábban lapunkak a politikus.
A szakember szerint a romániai tananyagot nem az átlagos képességű, hanem a legjobb diákokhoz igazították. Úgy látja: ezt a tananyagmennyiséget nehezen ugyan, de egy átlagos képességű gyerekbe is „bele lehet tömni”, vannak szülők, akik el is várják, hogy gyerekük minden tekintetben megfeleljen az iskolai követelményeknek, önállóan dolgozzon és minden feladatot megoldjon. „Ezek a gyerekek azonban többnyire pszichológusi kabinetbe kerülnek kényszeres betegséggel, öngyilkossági kísérlettel, depresszióval” – magyarázta.
A jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat
A házi feladatok eltörlését illető döntést üdvözölte az RMDSZ, Kovács Péter ügyvezető elnök szerint bár a szövetség parlamenti programjában a tananyag csökkentésével együtt a házi feladat teljes eltörlését szorgalmazza, jó kezdőlépésnek tartják a miniszter javaslatát.
A szövetség javaslatát arra alapozza, hogy a jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat. A tananyag nagyon összetett, de a legnagyobb baj vele mégis csak az, hogy nem a gyermekek igényeit helyezi középpontba – véli a politikus. „Le kell vennünk gyermekeink válláról a terhet, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, és úgy kell alakítanunk a tananyagot, hogy az élményt, ne pedig szorongást szüljön. Ezért is tartjuk jó kiindulópontnak azt, amit a tanügyminiszter is megfogalmazott, aki – úgy néz ki – felébredt, és valószínűleg belátta azt, amit mi mondunk: a tanulás alapját sosem képezheti a magolás ” – nyomatékosított.
Kovács rámutatott: az RMDSZ-nek az oktatás terén további megoldási javaslatai is vannak, amelyek szintén azt a célt szolgálják, hogy tanulók és pedagógusok jó szívvel, lelkesen, és a megbecsülés érzésével járjanak iskolába. „Kezdeményezzük a pedagógusok 25 százalékos béremelését, mert tudjuk, nekik szükségük van erre, illetve azokat, akik gyermekeinket az életre nevelik, az államnak kellően is kell értékelnie. Azt mondjuk, hogy alkalmazzák a törvényt, amit mi alkottunk, és ami arra vonatkozik, hogy a magyar gyermekek külön tanterv szerint, külön tankönyvből tanulják a román nyelvet” – sorolta. A szervezet az erdélyi magyar szakoktatást is fellendítené, folytatná a magyar iskolák felújítását is.
maszol.ro
2016. december 6.
Tőkés László: indokolatlan a vészharangkongatás
Tőkés László EP-képviselő nem tartja indokoltnak a „vészharangkongatást”, szerinte nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Krónikának adott interjúban kifogásolja, hogy a Fidesz olyan RMDSZ-listákat támogat „látatlanban”, amelyeken szerinte korrupt, az autonómia ügyét eláruló jelöltek is szerepelnek.
– Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek Ön a fővédnöke, a korábbi tervekkel ellentétben úgy döntött, hogy nem vesz részt a decemberi romániai parlamenti választáson, holott már a független jelölteket támogató aláírásgyűjtésnek is nekifogtak. Miért nem indult az alakulat, és mi a véleménye a döntésről?
– Előrebocsátom, hogy én a föltétlen indulásnak voltam a híve. De mivel az EMNP belső politikai tevékenységében nem veszek részt, hanem valóban csupán védnök vagyok, ezért a döntésbe nem szóltam bele. Végül is hosszú tusakodás után Szilágyi Zsolt és csapata úgy döntött, hogy nem indulnak. Erre nézve elvárásokat támasztottak Budapestről is. Mivel a Fidesz nekünk stratégiai partnerünk, nem csupán az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) viszonylatában, hanem a magyarországi kormánypárt relációjában hozták meg a döntést, és a prioritásokat, az ellene és mellette szóló érveket súlyozva visszaléptek az indulástól.
– Hogyan tekint az anyaországi kormánypárt és az RMDSZ közötti, egyre szorosabb együttműködésre – vagy más szóval a Fidesz színeváltozására, ahogy a napokban megfogalmazta valaki egy székelyudvarhelyi fórumon?
– Nagymértékben azonosulok a Kövér László székelyudvarhelyi választási fórumán felvetődött kifogásokkal és kritikákkal. Ezen túlmenően önmagában fontosnak tartom, hogy a Fidesz megtalálja a modus vivendit az RMDSZ-szel, amely mégiscsak egyetlen képviselője az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ezzel nem is volna baj, nekem a melléállás és az együttműködés módjával szemben van kifogásom. Először is nem felel meg a valóságnak az, hogy veszélyben forog a magyar képviselet Románia parlamentjében.
– Köztudott, hogy az alternatív küszöb garantálja az RMDSZ bejutását. Ön szerint nem áll fenn a reális veszélye annak, hogy jelentősen meggyengül a romániai magyarság parlamenti képviselete, ha a szövetség nem lépi át az ötszázalékos küszöböt?
– A „lex UDMR” már az előző választási ciklusban is érvényesült a 6-3-as bejutási aránnyal, a mostani listás rendszerben pedig újabb „lex UDMR” született, amely szerint ha négy megyében elérik a húsz százalékot, akkor mindenképpen bejut az RMDSZ a parlamentbe. Tehát nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Ráadásul a képviselet fontosságának a túlhangsúlyozása azért is furcsa – végveszélyről, sorsfordító választásról beszélnek –, mivel az RMDSZ a bukaresti kormányban leghosszabb ideig részt vevő vagy kormányközelben politizáló párt Romániában.
Mivel eddig is ott voltak, ugyan bizony mit csináltak az elmúlt évtizedek során? Ez a vészharangkongatás ilyen szempontból egyáltalán nem indokolt, csupán merő választási kommunikációs technika. A következő kifogásom pedig az, hogy túl sok a csont ebben a húsban. Vagyis olyan RMDSZ-listákat támogat látatlanban a Fidesz, amelyeken olyan korrupt személyek találhatók, mint Biró Rozália, Szabó Ödön. Ezen túlmenően Verestóy Attila egyszerűen elárulta a magyar autonómiát, ugyanakkor ott van Márton Árpád, aki őskövülete a parlamentnek, és a Székelyföld képviselőjeként semmi hasznosat nem tett a nemzeti önrendelkezés ügyében. Biró Zsolt MPP-elnök pedig „spágavezérként” bevallottan nem a magyar ügyek képviseletére, hanem az anyagi előnyök megszerzésére törekszik Bukarestben.
Tehát fonák dolognak tartom, hogy egyáltalán Kövér László házelnök Verestóy Attila társaságában mutatkozik a Székelyföldön, Nagyváradon pedig Biró Rozália és Szabó Ödön oldalán kampányol, akik épp a magyar államot lopták meg, amikor a nagyváradi Ady-központnak a Széchenyi-terven nyert pályázati pénzét elorozták. Emiatt ma már sem az Ady-központ nincs, sem a 320 millió forint, amellyel a magyar állam támogatta ezt a nemes ügyet.
– Ezeknek az érveknek az alapján döntött úgy, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésén nem írta alá a zárónyilatkozatot? Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon, és támogassák az RMDSZ magyarösszefogás-listáját, az Erdély-központú politizálást”.
– Elsősorban ezeknek az indokoknak az alapján. De már önmagában azt furcsállom, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon. Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?
Huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy nem tudták méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltók a különleges támogatásra. Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek. Példának okáért kikötném az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a posztkommunista, csontja velejéig romlott Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy román kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában is szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.
– Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor minapi találkozóján elhangzott, miszerint a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás Erdélyben. Egyetért ezzel a megállapítással, az RMDSZ és az MPP koalíciója megtestesíti az erdélyi magyar összefogást?
– Mivel ketten vettek részt a megbeszélésen, azt feltételezem, hogy Kelemen Hunor durván félrevezette a miniszterelnök urat. Összefogásról legfeljebb olyan értelemben beszélhetünk, hogy egy a macska a farkával, és a boakígyó lenyelte az áldozatát, ezáltal egyesült vele. Hiszen az RMDSZ tulajdonképpen bekebelezte az MPP-t. Ezt nevezik összefogásnak, ami távolról sem az. Ráadásul nemhogy összefogtak volna, hanem az RMDSZ leválasztotta a nemzeti politikai oldalról az MPP-t, amely kellő megalkuvással kapható volt erre, ezáltal az RMDSZ megosztotta a nemzeti oldalt, eltaszítva magától a néppártot.
– Végeredményben mit javasol az erdélyi magyaroknak, mit tegyenek december 11-én?
– Amiképpen ilyenkor fogalmazni szokás, én magam mindenkit arra kérek, hogy vegyen részt a választáson, mert hiszen a jelenléti arány számít, és szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. Hozzáteszem, hogy jó lelkiismerettel nem lehet sem a Maros, sem a Bihar, sem pedig a Hargita megyei listára szavazni annak ismeretében, amit már előrebocsátottam.
– A bukaresti legfelsőbb bíróság néhány hónappal ezelőtt jóváhagyta az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitását, ami nagy vonalakban annak tudható be, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a népfelkelés sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A forradalom temesvári elindítójaként miként vélekedik arról, hogy huszonhét év elteltével sem sikerült feltárni a rendszerváltó eseményeket, és kideríteni a teljes igazságot?
– Három nagy adóssága van Romániának a múlt viszonylatában, az egyik éppen a forradalom áldozatai ügyének az elszámolása, a tömeggyilkosságok elkövetőinek a felelősségre vonása. A másik adóssága időbeni sorrendben a marosvásárhelyi fekete március felderítése, hiszen nyilvánvaló, hogy ellenforradalmi kísérlet történt az 1990 márciusában történt vérengzések idején. A harmadik pedig a bányászjárások büntetőjogi kivizsgálása és a tettesek számonkérése. Mindennek szerves részét kellene képeznie a ’89-ben elindult rendszerváltozás folytatásának.
És itt kanyarodom vissza a küszöbönálló választásokra. Nem lehet hiteles választásokat tartani olyan körülmények között, hogy a múltat még mindig takargatják az ebben érdekeltek, akik ráadásul benne vannak a hatalomban, vagy annak közelében találhatók, ugyanakkor nem lehet a korrupciót tovább vinni az új választások által. Jól mondja Andrei Pleșu, hogy ő román, de nem tudja, hogy kire szavazzon. Képzeljük el, ha ezt átültetjük a magyar egypártrendszer síkjára, akkor a neves filozófust parafrazálva azt kell mondanom: magyar vagyok, nem tudom, kire szavazzak.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2016. december 8.
Ki-ki lelkiismerete szerint
Tőkés László arra biztatja a romániai magyarokat, hogy szavazzanak a lelkiismeretük szerint a vasárnap tartandó parlamenti választásokon. Ismertette: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, hiszen a jelenléti aránnyal erőt lehet felmutatni, de jó lelkiismerettel aligha lehet az RMDSZ Maros, a Bihar vagy pedig a Hargita megyei jelöltlistájára szavazni „annak tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította”.
Az EP-képviselő sajtóirodájának a tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóról szóló közleménye szerint Tőkés László elsősorban a Bihar megyei jelöltlistát tartotta aggasztónak. Úgy vélte: ezen a listán Biró Rozália és Szabó Ödön neve a korrupt rendszer folytonosságát jelképezi. Tőkés csalódott amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában, „amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak”. Úgy vélte: Kövér László Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett, „akik meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket”, és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben (arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, és az RMDSZ bihari vezetői látták vendégül Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és több MSZP-s politikust). „Olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben” – magyarázta.
Tőkés László kijelentette, a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a megkérdezése nélkül hozta azt a döntést, hogy nem indul el a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette: nem tartja helyesnek ezt a döntést.
Azt is megjegyezte: az RMDSZ oktalanul riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb is bekerüljön, mely mindenképpen biztosítja a parlamenti jelenlétét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)