Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Csaba
567 tétel
2000. április 17.
Fodor László egyetemi adjunktus Nevelés az iskolában című kötete a szerző első nevelési témájú, önálló könyve. Három oktatáselméleti szakkönyv társszerzőjeként és egy román-magyar pszichopedagógiai szótár szerkesztőjeként Fodor László kiváló érzékkel látja meg a pedagógia ezredvégi kihívásainak lajstromát. A Nevelés az iskolában című kötetében olyan sajátos nevelési feladatokat mutat be és kommentál értékelő módon, amelyek lényegében egyetlen tantárgyhoz sem kötődnek kizárólagosan. Témái: toleranciára nevelés, békére nevelés, demokráciára nevelés, az emberi jogokra való nevelés stb. /Szabó Csaba: Neveljünk embert, ne robotot. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./
2000. május 4.
Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesház bérgondok miatt költözött ki a Szentegyház utcai egyházi tulajdonban levő üzlethelyiségből. A könyvesház nemsokára visszaköltözik a Szentegyház utcába. A székelyudvarhelyi Artimpex Kft. Gaudeamus Könyvesháza tehát nemsokára újra a belvárosba költözik. Új könyvüzlet, Phoenix könyvesbolt is nyílt a városban, szintén a Szentegyház utcában, az üzlet a Promod Kft. tulajdonában van, üzletvezetője pedig Magyary Eszter. Kolozsvár több magyar könyvesboltot is el tud tartani, indokolta a nyitást az üzletvezető. /Szabó Csaba: Megnyílik a könyvesboltok utcája. Szárnyait próbálgatja a Phoenix. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
2000. május 8.
"Kétnapos oktatás- és ifjúságpolitikai fórumot rendezett a hét végén Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban a Romániai Magyar Középiskolás Szövetség (RMKSZ) Kolozs megyei szervezete. A zömében kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmári stb. tizenévesek előtt politikusok és oktatási szakemberek tartottak előadásokat a tanügyi reform, a középiskolák működése, a sajátos ifjúsági kérdések és az egyetemi oktatás összefonódásáról. A rendezvényt Asztalos Ferenc képviselő, a képviselőház oktatási szakbizottsága alelnökének előadása nyitotta meg. Asztalos az iskolák vezetőségének iskolatanácsokká (iskolaszékekké) alakulásának előnyeiről, valamint az iskolák új finanszírozási módozatairól világosította fel a tizenéveseket. A tanügyi reform óriási kihívás a szakma, az önkormányzatok és a diákok számára. Asztalos Ferenc felhívta fel a fiatalok figyelmét: míg Románia lakosságának 7,1 százaléka magyar, ez az arány fokozatosan csökken az óvoda-líceum "útvonalon": az óvodában még 6,5 százalékban képviselteti magát a magyarság, de az elemiben ez a szám már 5 %-ra esik vissza. Az elemi iskola-gimnázium határon már csak 4,5 százalékos a magyarság részaránya, a líceumokban, szakoktatásban, posztlíceális intézményekben tovább folytatódik az aránycsökkenés (3,7; 2,6; illetve 1,4 %). Ezt az arányt kétféleképpen lehetne javítani: az önálló magyar tannyelvű egyetem létrehozása, illetve a minőségi oktatás biztosítása által. Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott előadást a kisebbségi egyetemi oktatásról. /Szabó Csaba, Dobri Réka: Középiskolások oktatási fóruma. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./"
2000. május 8.
Máj. 6-án bemutatkozott Kolozsváron a Donát Alapítvány, amelynek fő célja a magyar oktatás és kulturális élet támogatása, fejlesztése a Donát/Grigorescu lakótelepen. Az alapítvány létrehozásáról Zsigmond Ilka elnök, az Onisifor Ghibu Líceum aligazgatója beszélt. A Donát lakótelepen (Rákóczi negyed) 1961-től kezdődően román-magyar vegyes tagozatú középiskola működött. Magyar tagozatán (I-XII.) még 1990-ben is párhuzamos osztályok működtek. A kivándorlás valamint a belvárosi színmagyar líceumok létrejötte, ezek szívó-vonzóerejének érvényesülése elapasztotta a magyar tagozatot, az iskola vezetése 1999-ben - a szülők, tanárok véleményének kikérése nélkül - be akarta szüntetni teljesen a magyar tagozatot. A Donát negyedi szülők viszont megvédték iskolájukat. Létre akarnak hozni biztos anyagi bázist, ezért megteremtették a Donát Alapítványt, amelyet március 15-én alapítottak. Az alapítvány célkitűzései: szakmai tanfolyamok, továbbképzők, szaktáborok és versenyek szervezése, kulturális-tanulmányi központ ("erdei iskola"), a Kincsesláda néptánc és hagyományőrző csoport működtetése, a nemzettudatot erősítő tevékenységek szervezése, megjelentetni a magyar tagozatának diáklapját, a Csimaszt. /Szabó Csaba: Versenyképes magyar tagozatos líceum körvonalazódik. Bemutatkozott a Donát Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2000. május 12.
A máj. 6-án Kolozsváron, a Romániai Magyar Középiskolás Szövetség (RMKSZ) szervezésében megrendezett oktatási-ifjúsági fórumon először mondta ki egy oktatási szakember, Asztalos Ferenc képviselő: badarság elvárni a szülőtől, hogy egy rossz minőségű magyar tagozatra írassa gyerekét csak azért, mert ott magyarul tanítanak Ez a megközelítési mód lényegesen befolyásolhatja majd az eljövendő években a vidéki és város-lakótelepi magyar tagozatos iskolák jövőjét. Ez a fórum volt a nemrégiben alakult RMKSZ első komoly rendezvénye. Tavaly őszig a Magyar Középiskolás Szövetség (MAKOSZ) volt az egyetlen ilyen jellegű ifjúsági tömörülés. /Szabó Csaba: Megjegyzések egy oktatási fórumról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./
2000. május 23.
Kolozsváron a Megyei Tanfelügyelőség és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében taneszköz-kiállítást tartottak. A tanfelügyelőség által 1989 után kiutalt tanszerek is eléggé lerongyolódtak, így hát el lehet képzelni, hogy az évtizedekkel ezelőttiek milyen állapotban vannak megyeszerte. A nagyváradi Didact Fórum Kft. 1998 óta áll az erdélyi iskolák szolgálatában. Tevékenységi körünk a magyarországi anyavállalat, a Meló-Diák Taneszközgyártó és Forgalmazó Betéti Társaság több mint tíz- éves tapasztalataira támaszkodva az iskolai taneszközgyártásra és forgalmazásra terjed ki. Az a céljuk, hogy korszerű taneszközökhöz, tanszerekhez juttassák a romániai magyar intézményeket, amelyek szervesen illeszkednek a romániai magyar oktatási programokba és tantervekbe. /Szabó Csaba: Taneszközkiállítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./
2000. június 10.
Jún. 10-e a ballagás napja. Kolozs megye öt városában - Kolozsváron, Bánffyhunyadon, Désen, Szamosújváron és Tordán - 531 magyar maturandus sorakozik fel az iskolák udvarán. Elsöprő többségük elméleti és reál szakon végzett, az egyedüli iskola, ahol szaklíceumtól búcsúznak a ballagók, az az Elektrotechnikai Líceum. /Szabó Csaba: Ma ballagási ünnepségek Kolozsvár-szerte. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2000. június 14.
Zorkóczy Zenóbia szabadúszó színésznő, a Laborfalvi Róza Alapítvány vezetője nemrég érkezett vissza a magyarországi Három nap Pilinszky Jánossal című színházi rendezvénysorozatról, ahol Pilinszky Gyerekek és katonák című drámáját mutatták be. Erdélyi György budapesti művésszel a jövőben közösen lépnek fel Nő-férfi kapcsolatok Shakespeare darabjaiban címmel. Zorkóczy Zenóbia elmondta, hogy alapítványa negyven előadást szervezett meg a Cocteau-darabbal. A Márton Áron Kollégiumban a Tavaszi Napok alkalmával három előadást szerveztek: az érdeklődők találkozhattak ily módon Ladik Katival, Szőcs Gézával és az Előretolt Helyőrséggel is. Zorkóczy miután befejezi a jogon a vizsgáit, Temesvárra utazik, és elkezdi Tennessee Williams A ház bontásra vár című darabjának próbáját. /Szabó Csaba: Pilinszky és a magány dimenziója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./
2000. július 24.
"Adrian Paunescu születésnapját "egyenesben" közvetítette júl. 21-én az egyik romániai magántévé. Az ünnepi asztal körül válogatott Paunescu-barátok ültek, köztük Hajdu Győző is, aki úgy érezte, neki, a magyar írónak kell először - hosszasan - köszöntenie a hírhedt költő-politikust. Hajdu Győző magyar írónak és román hazafinak nevezte magát, majd rettenetes románsággal az egekig magasztalta Paunescu költészetét. - Azt akarom, hogy hallja meg Markó Béla, Verestóy Attila, Tőkés László és társaik, amit mondok - harsogta Hajdu Győző. - Adrian Paunescu barátom nem volt soha és most sem magyarellenes. Számos írása magyarbarátságról tanúskodik. /Szabó Csaba: Hajdu Győző születésnapi tósztja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ Paunescu Ceausescu udvari költője volt. Hajdu Győző minden alkalmat megragad, hogy kirohanjon az RMDSZ ellen. "
2000. július 27.
Zajkány közelében 1442-ben Hunyadi János 15 000 magyar, román, szász, szerb és székely vitézével megverte az betörő török sereget. A csatát az európai történelem is számon tartja, hiszen hosszabb idő óta ez volt az első olyan győzelem, amelyben egy szultáni csapatokkal megerősített török sereg felett Európa kultúráját, vallását képviselő sereg győzedelmeskedett. A zajkányi győzelem emlékére az 1896. évi millenniumi ünnepségek alkalmával emlékművet emelt a Hunyad vármegyei magyarság: az oszlopot az országút mellett állították fel, hogy messziről láthassa a vándor. Az emlékoszlopot ledöntötte a vak román nemzeti gyűlölet. Amennyiben foglalkoztatná őket a valódi megbékélés gondolata, már régen helyreállíttatták volna az emlékművet. Szabó Csaba évek óta a román-magyar megbékélés egyik legbeszédesebb emlékoszlopának tekinti a zajkányit. /Szabó Csaba: Beszédes megbékélés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./
2000. augusztus 3.
A szórványmagyarság lélekszámának apadása észlelhető Krassó-Szörény megyében. A mintegy tízezer magyar lelket számláló megye az idei választáson elvesztette egyetlen magyar megyei tanácsosát is. Híre-hamva sincs magyar óvodáknak. Hunyad megyében sem jobb a helyzet, az idei választáson elesett Hátszeg, a hunyadi magyarság egyik legerősebb bástyája: Kásler Pál RMDSZ-es tanácstagjelöltre olyan kevesen szavaztak, hogy magyar tanácsos nélkül maradt a kisváros. Ugyanígy elesett Vulkán és Lupény is, ahol eddig volt RMDSZ-tanácsos. Fehér megyében elesett Gyulafehérvár és Tövis. Nagyenyed híres kollégiuma gyermekhiánnyal küszködik: idén felére csökkent az első osztályba iratkozó magyar gyermekek száma, így csak egy osztály indul. Idén félezerrel kevesebb szavazatot kapott Nagyenyeden az RMDSZ, mint négy évvel ezelőtt. Mindezek miatt Szabó Csaba cikkében kiemelte: ″Együtt kell mentenünk, ami még menthető, párttól, frakciótól, választásoktól és politikai múlttól függetlenül.″ /Szabó Csaba: A fekete vonal. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
2000. augusztus 14.
Aug. 12-én megkezdődtek Szilágycsehen a IV. Tövisháti Napok rendezvényei, a Tövisháti Művelődési Egyesület és a református egyházközség szervezésében. Molnár Kálmán, a zilahi egyházmegye esperese üdvözölte a vendégeket, majd Baksai Károly, az egyesület elnöke mondott beszédet. A történelmi előadások sorát Dr. Zétényi Zsolt, volt magyarországi országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki a Szent István-korszak és Trianon összefüggéseiről beszélt. Felvetette a ″vándorló honfoglalóállam″ létének lehetőségét, kitért Szent István tetteinek szükségességére de egyben fájdalmas, hagyományromboló voltára is. Trianonnal kapcsolatban megjegyezte: egy jól szervezett, az együttélés terén évszázados tapasztalattal bíró soknemzetiségű országból több soknemzetiségű országot hoztak létre. Varga D. István szilágycsehi történész a tövisháti (szilágycsehi) helynevekről tartott előadást. A Magyar Házban megnyílt Szilágycseh fiatal hivatásos festőművészének, Váncza Editnek a tárlata, majd az elszármazottak találkozója következett. /Szabó Csaba: A lélekforradás ünnepe Szilágycsehben. Megnyíltak a IV. Tövisháti Napok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./
2000. augusztus 26.
Bödör András önéletrajzi vallomása /Székről indultam/ szervesen illeszkedik be a 20. század utolsó évtizedeiben nyomdába került hasonló jellegű, Erdélyben napvilágot látott könyvek sorozatába. A régi széki életmód és életfelfogás felidézése kitűnő szociográfiai érzékről tesz tanúságot. Felidézte a kolozsvári hóstáti gazdák (a munkaadók) és a székiek (szolgálók-munkavállalók) közötti ellentmondást is. Bödör András a hazai lapok levelező-riporterévé vált. Ezt egészen nemrégiben bekövetkezett haláláig végezte. /Szabó Csaba: A széki hűség kollázsregénye. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2000. szeptember 1.
Szept. 1-jén az ország valamennyi iskolájában ünnepélyes tanévnyitóval veszi kezdetét a 2000-2001-es tanév, amelynek első féléve január 26-án ér véget. Török Ferenc megyei főtanfelügyelő-helyettes arról tájékoztatott, hogy Kolozs megyében jelentősen csökkent az első osztályba iratkozók száma, ezért idén sem a 3-as Iskolában sem a 8-asban nem indul magyar első osztály. Az 1-es Iskolában is eggyel kevesebb első osztály indul, mint tavaly. A 16-os Iskolában az ötödik osztályok fogyatkoztak meg: egyetlenegyre csökkent az említett osztályok száma. - Megkapta ideiglenes igazgatói kinevezését Kósa Mária a Brassai, Csuka Rozália pedig a Báthory Líceumba. Kinevezésük menedzseri versenyvizsgáig tart. /Szabó Csaba: Megfogyva bár, de reformra törekedve. Ma megkezdődik országszerte az iskola. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2000. szeptember 7.
"Október közepén Kolozsváron fogja megtartani első kongresszusát a Pro Transilvania Alapítvány politikai szárnya, a bejegyzés előtt álló Erdély-Bánság Liga. Sabin Gherman, az alapítvány elnöke kifejtette: az erdélyi nem román és román lakosság összefogása nélkül lehetetlen lesz megvalósítani a nyugati típusú autonómiát. Az "etnonacionalizmus fő bástyája Romániában éppen az állam; lásd például a magyar egyházi ingatlanok visszaadása körüli hercehurcát." Az Erdély-Bánság Liga meg fogja találni az RMDSZ-szel és más regionális érdekeltségű politikai tömörülésekkel is a közös hullámhosszt. /Szabó Csaba: Első kongresszusára készül az Erdély-Bánság Liga. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./"
2000. szeptember 11.
"A szeptemberi első osztályosok csökkenési arányából következtetni lehet az erdélyi magyarság kiöregedésének, fogyásának ritmusára is. 1995-től fokozatosan csökkent Kolozsvár környékén az első osztályok száma. Nem volt olyan tanévnyitó, amikor ne kellett volna zsonglőrködni, hogy a megfogyatkozott sereget osztálymegszüntetések nélkül lehessen Kolozsvár területén egyenletesen szétosztani. Idén szeptemberben viszont Kolozsváron két iskolában sehogy sem lehetett első osztályt indítani, sőt, az egyetlen fiatalabb lakótelepi iskola párhuzamos első osztályai közül is kidőlt az egyik. Amennyiben az elsősök számának csökkenése ilyen gyors ütemben folytatódik, a 2002-2003-as tanévben már kettesével fognak eltűnni a magyar tagozatos iskolák elemi osztályai. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban például a most kezdődő tanévben "csak" megfeleződött az első osztályok száma. A 2001-2002-es tanévben még megmarad egy osztály, de a 2002-2003-as tanévben - valószínűleg ez is eltűnik! Ezzel pedig megkezdődik a dél-erdélyi szórvány Mekkájának, a Bethlen Gábor Kollégiumnak a haldoklása. A Kolozsvárra és Nagyenyedre vonatkozó adatok valószínűleg Erdély más régióira is érvényesek. Az elemisták fokozatos csökkenése maga után rántja országszerte a tanítóképzőket is, hiszen ily módon egyre kisebb lesz a kereslet a tanítókra. Az újságíró, Szabó Csaba szerint megállítható az erdélyi magyarság szórványosodása. Amennyiben a Magyarok Világszövetsége kidolgoz és finanszíroz egy, a gyereket vállaló, itthon maradó fiatal családokat támogató programot, akkor valamelyest lassulna ez a folyamat, sőt, talán egy bizonyos határt elérve állandósulna is. /Szabó Csaba: Népszámlálás. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./"
2000. szeptember 13.
Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum új, megbízott igazgatója /sz. 1965/ biológusi oklevelét a BBTE biológia karán szerezte. Versenyvizsgával kerültem 1995-ben a Brassaiba. Eddig két tankönyv magyar fordításában vett részt, az idén megjelent új alternatív kilencedikes tankönyv társszerzője. Tervei között van természettudományi múzeumuk rendbetétele, jó lenne megoldani az iskola téli fűtésgondjait is. Szeretné, ha rendszeresen megjelenne az iskola évkönyve. /Szabó Csaba: Új igazgató a Brassaiban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./
2000. szeptember 15.
"Csuka Róza, a Báthory István Elméleti Líceum /Kolozsvár/ új, megbízott igazgatója /sz. 1958/ egyetemi oklevelét a BBTE kémia karán szerezte 1982-ben. 1997-ben került a Báthory-líceumba, a tizedikes alternatív tankönyv társszerzője. Elmondta, hogy a megbízott igazgatói tisztségre a kollégáim javasolták. Célnak tekinti az új időkhöz való alkalmazkodást, továbbá az iskolai hagyományok őrzését. Tavaly az iskola jogot nyert arra, hogy Európa-szerte érvényes középfokú nyelvvizsgákra készítsen fel. Tervezi a számítógéprendszer bővítését. A Báthory István Elméleti Líceumban két év leforgása alatt 14 neves tanár kérte nyugdíjazását. Az "őrségváltás" megtörtént, a tanári kar lassan teljesen kicserélődik. /Szabó Csaba: Új igazgató a Báthory-líceumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"
2000. szeptember 22.
Az 1891-ben alakult Erdélyi Kárpát-Egyesületnek (EKE) 1900-ig - Erdély-szerte - mintegy tíz menedékházat sikerült felépítenie. Egyike ezeknek a havasrekettyei (Retyicel, Rachitele) vízesés melletti, amelyet 1899-ben avattak, és amelynek ma már romjait sem találja a vándor. Ennek az útnak a létrehozása a Bihar hegység nagy feltárója, Czárán Gyula (1847-1906) akkori EKE-műszaki bizottsági alelnök elveivel nem egyezett. Czárán a turistaúttal kapcsolatban azt ajánlotta, hogy az ne a völgyben haladjon, hanem kapaszkodjon fel a Csigla (Siglau) csúcsig. - Az első világháború után az EKE tevékenysége minimálisra csökkent: a Czárán-féle turistaalkotások (amelyek mai pénzben mintegy 500 ezer dollárt tennének ki), valamint az időközben felégetett menedékház feledésbe merültek. Évtizedek teltek el, amíg végül dr. Mátyás Vilmos (1911-1986) vállalta a Czárán-féle turistaalkotások maradványainak felkutatását: egy fél évszázadot szánt Erdély összes Czárán-emlékének felkutatására. Minden erdélyi Czárán-emléket megtalált, csak a havasrekettyei vízesés környékének körútját nem. A mintegy 80 éve eltűntnek tekinthető utat két lelkes EKE-tagnak, Tóthpál Tamásnak, az EKE turistatörténészének és Brósz Magdának most, az ezred végen, sikerült megtalálni ezt is. /Szabó Csaba: Turistatörténelmi szenzáció. Megtalálták az elveszettnek tűnt Czárán-körutat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./
2000. szeptember 29.
Balázs Ildikó tanárnő, a Báthory István Elméleti Líceum /Kolozsvár/ igazgatója nyugdíjba vonult. 1966-ban szerezte Először Bánffyhunyadra kellett ingáznia, román tagozaton kellett tanítania. 1978-ban tudott visszajönni Kolozsvárra, ahol négy iskolában kellett tanítania. 1987-ben került a Báthoryba. 1993-ban választották meg igazgatónak a kollégák. Legnagyobb megvalósításának azt tartja, hogy sikerült az iskola nevének hivatalossá tétele. Nyugdíjasként tovább tanít. /Szabó Csaba: /Nyugdíjba vonult Balázs Ildikó tanárnő. Akkor mondok végleg búcsút, amikor még visszasírnak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./
2000. szeptember 30.
"Kiss András nyugalmazott főlevéltáros által válogatott kötet /Boszorkányok, kuruzslók, szalmakoszorús paráznák/ szervesen kapcsolódik a nagy sikernek örvendő Kolozsvári emlékírókhoz: a Pataki József-Bálint József páros által összeállított kötet csak 1603-tól követi Kolozsvár, a kincses város történéseit, ez a könyv a "hiányzó" 1500-as évek (végének) hangulatát is tükrözi. /Szabó Csaba: Boszorkányok márpedig vannak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./"
2000. október 9.
Okt. 7-én kezdődtek a Krasznai Napok. Megkoszorúzták a polgármesteri hivatal udvarán a hősök emlékére állított kopjafát. A hagyományőrzés és a közösség érdekében kifejtett tevékenységéért Kraszna díszpolgárává avatták Pákai Ferenc nyugdíjas tanárt és Nagy Károlyt. Felvonultak a néptáncosok, valamint a fogathajtó versenyre érkezettek Kraszna utcáin. Ezzel egyidőben Zilahon, a Kraszna utca végében gyülekeztek a szüreti bálra hivogatók: népviseletbe, valamint csőszruhába öltözött Szilágy megyei fiatalok. A Kálvineum előtt szabadtéri néptáncfesztivál kezdődött. - A Zilahi Napok rendezvényei egész héten át tartanak és millenniumi emléktábla-avatással és Nemzetiségi Kórustalálkozóval érnek véget. /Szabó Csaba: Krasznai Napok - Zilahi Napok Népünnepélyek Szilágy megyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2000. október 9.
Színvonalas a Diákabrak /Kolozsvár/, a Tinivár Kiadó ifjúsági folyóirata, mindegyik száma igényes, értékes, mint a legújabb száma (2000/6) is. /Szabó Csaba: Gondolatok az új Diákabrakról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2000. október 12.
"Okt. 11-én rendhagyó lelkésztalálkozóra került sor Szilágycseh kisvárosban, ahol Molnár Kálmán esperes indítványára azok a református lelkészek gyűltek össze, akik 1956-ban kezdték el Kolozsváron teológiai tanulmányukat. Harmincan végeztek egykoron, emlékezett az esperes, mára csak tizennyolcan maradta a lelkészi pályán. A találkozón Tőkés László püspök is részt vett; ő hozta el az egyházkerület millenniumi zászlóját. Az istentiszteletet Tőkés László püspök tartotta. /Szabó Csaba: "Emlékezzél meg az egész útról..." Lelkésztalálkozó Szilágycsehben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./"
2000. október 16.
Okt. 14-én véget ért a Kolozsvár 1000 éve címet viselő értekezlet. A nagy érdeklődés miatt elképzelhető, hogy jövőre vagy két év múlva ismét megrendezik. A szervezők célja az volt, hogy a millennium jegyében tudományos kutatások által felhívjuk a közvélemény figyelmét Kolozsvárra, azaz a város történelmi, kulturális értékeire - mondta a rendezvény után Egyed Ákos professzor. Mind a 30 kutató (ebből heten magyarországiak) eljött, illetve szakdolgozatával képviseltette magát a fórumon. Elfogadta a meghívást R. Várkonyi Ágnes, az ELTE egyetemi tanára is, akinek könyvei Erdélyben is rendkívül népszerűek. A magyarországi középnemzedéket a fiatal egyetemi tanár, dr. Balázs Mihály és dr. Vincze Gábor docens képviselte, mindketten a szegedi JATE-ról. A konferencia szerzői névsora: dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, Csetri Elek akadémikus, dr. Kiss András főlevéltáros, dr. Pozsony Ferenc docens, dr. Vekov Károly történész, dr. Kovács András docens, dr. Kovács Kiss Gyöngy történész, dr. Balázs Mihály egyetemi tanár, dr. Pap Ferenc muzeológus, Jeney-Tóth Annamária, dr. Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros, R. Várkonyi Ágnes egyetemi tanár, Bíró Gyöngyi doktorandus, dr. Magyari András egyetemi tanár, dr. Egyed Emese docens, Benkő Samu akadémikus, dr. Tóth Béla főlevéltáros, dr. Kötő József színháztörténész, Pölöskei Ferenc akadémikus, dr. Sas Péter levéltáros, dr. Gaal György irodalomtörténész, Balogh Ferenc építészmérnök, dr. Benkő András egyetemi tanár, dr. Dávid Gyula irodalomtörténész, dr. Csucsuja István egyetemi tanár, Nagy Mihály Zoltán doktorandus, dr. Vincze Gábor docens, Pillich László író, szociográfus, Wanek Ferenc tudományos kutató. /Szabó Csaba: Rendkívüli sikere volt a Kolozsvár 1000 éve értekezletnek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./
2000. október 17.
"A zilahi napok keretében okt. 15-én Szent István-emléktáblát avattak a zilahi római katolikus templom előcsarnokában. A 30 x 40 cm-es márványtáblára helyezett, Szent Istvánt ábrázoló bronz féldombormű Adorján Ilona munkája. Az emléktábla szövege: "Millennium 2000"; a nagy király képmása alatt ott áll uralkodásának ideje is: 1000-1038. A szentelést Schek László zilahi római katolikus plébános végezte. A templomban Kovács Kurucz János történelemtanár és Vida Gyula képviselők mondtak díszbeszédet. A templomban délután tartották a nemzetiségi kórustalálkozót. - Okt. 15-én, vasárnap a magyartöbbségű Vicén szoboravatással egybekötött, mezőségi néptánctalálkozóra került sor. A falu főutcáján felvonultak a népviseletbe öltözött tánccsoportok: Vice és Borzás, Csíksomlyó, Apanagyfalu, Ördöngösfüzes, Óradna, Zselyk, Mezőkeszű, Szentmáté, Magyarpalatka, Tacs, Cegőtelke, Bálványosváralja küldöttei. Dr. Semlyén Zsolt magyarországi vallásügyi államtitkár díszbeszéde után Tamás József római katolikus segédpüspök valamint Tőkés László református püspök áldásával leleplezték a Szent István bronz mellszobrot, Sárpátki Zoltán csíkszeredai művész alkotását. Köszöntőt mondtak: Tőkés László püspök, Dr. Szántó Árpád, a Beszterce-Naszód megyei tanács, valamint RMDSZ alelnöke, Muresan Ioan, Apanagyfalu polgármestere, valamint Dr. Csermák Zoltán, aki jelentős könyvadományt is átadott a viceieknek. A Vicei V. Mezőségi Néptánc-találkozó- melynek fő szervezője Lőrincz Károly vicei plébános volt - rendkívüli látványt nyújtott. /Szabó Csaba, Tóthpál Tamás: Millenniumi rendezvények Erdély-szerte Szent Istvánnak állítottak emléket Zilahon és Vicén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./"
2000. október 23.
Okt. 21-én Kolozsváron tanácskoztak az ország magyartanárai. Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettes szerint Trianon óta nem volt még Erdélyben a magyartanároknak ilyen fajsúlyú tanácskozása. A mostani változó világban meg kell találni a magyar nyelv és oktatás új szerepkörét. A magyartanároknak fontos szerep jut az oktatási reformfolyamatban. Az összejövetelen az új kilencedikes magyar nyelv és irodalom tantervről volt szó. A szerzők ismertették az általuk írt tanterv sajátosságait. Kötő József államtitkár közölte, hogy két-három hónap alatt írják ki az új kilencedikes magyar nyelv és irodalom tantervre épülő tankönyv elkészítésének pályázatát. /Szabó Csaba: Magyartanárok országos tanácskozása. Nem tananyag-, hanem követelményközpontú az új kilencedikes tanterv. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
2000. október 26.
"Faludy Györgyöt 1981-ben, Torontóban ismertem meg személyesen - mondta Szőcs Géza költő, politikus, az Erdélyi Híradó felelős kiadója -, és már akkor rendkívüli módon imponált nekem az a szellemi frissesség és éberség, amellyel az akkori Magyarország és Erdély történéseit követte. Tudni való, hogy 1981-ben, amikor ez történt, már több évtizede nem tehette be a lábát Faludy Magyarországra, Erdélyben pedig sohasem járt." "Amikor nyáron, Magyarországon egy újabb alantas cikk jelent meg ellenem, Faludy György kiáltványban állt ki mellettem, amelyben rámutat arra, hogy az ellenem irányuló támadások mennyire alantas hátterűek, és milyen sötét érdekeket szolgálnak. A kiáltványt különben többen is aláírták, többek között Jancsó Miklós filmrendező is..." "A kiáltványt - amelyen költők, színészek aláírásai is szerepelnek - eljuttatták hozzám is, közlés végett. Én ezt - bármennyire is furcsán hangzik - szerénységből nem tettem közzé. Talán várom a következő támadást, és majd akkor..." "A kiáltvány után megkérdeztem Faludyt: ha már ilyen tisztán látja az erdélyi viszonyokat, nem akar felolvasó körutat tenni nálunk? Õ azonnal igent mondott..." - Az Erdélyi Híradó Előretolt Helyőrség című folyóiratát Orbán János Dénes szerkeszti, aki ez évben Faludy György-díjat kapott; a körút megszervezésében oroszlánrész jutott a fiatal költőnek, valamint társainak, Bécsi Barbarossa Márkus Jánosnak és Farkas Wellman Endrének. Ez alkalomra sikerült egy rendhagyó Faludy-versválogatást is készíteni, most fog megjelenni. A kiadvány azért is figyelemre méltó, mert Faludynak kizárólagos szerződése van saját könykiadójával, és a költő - a körút kedvéért - rávette kiadóját, egyezzen bele a rendhagyó erdélyi kiadásba. /Szabó Csaba: Kolozsvárra látogat Faludy György. A 90 éves költő kiáltványban állt ki Szőcs Géza mellett. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./"
2000. október 27.
Okt. 25-én Kolozsváron az Erdélyi Híradó Lap- és Könyvkiadó szervezésében Faludy György, a magyar irodalom matuzsáleme tartott felolvasóestet. Az estet Orbán János Dénes költő esszéje nyitotta meg, majd a házigazda és beszélgetőpartner, Szőcs Géza köszöntötte a 90 éves vendéget. /Szabó Csaba: Tapsviharban Faludy, a magyar Odüsszeusz. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./
2000. november 3.
Budapesten, az Erdélyi Magyarok Egyesülete székházában okt. 27-én megnyílt a kolozsvári Tóthpál Tamás grafikus grafikatárlata. Tóthpál Tamást Erdélyben főleg természetjáróként ismert. 1992-től az Erdélyi Gyopár grafikusa. A kiállítást a Hunyadi János Román-Magyar Baráti Kör titkára, Gyurich László, az EKE régi barátja nyitotta meg. /Szabó Csaba: Bakancsos grafikus Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./