Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sütő András
1119 tétel
2005. május 26.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált: a/ Bíró Béla a főszerkesztőhöz, Parászka Borókához szóló levelében jelezte, kérésük ellenére nem akar hozzászólni a Sütő-Földes-ügyben folyó vitához, mert ez „voltaképpen az ún. népi-urbánus ellentétekről szól, s melyet résztvevői ráadásul a kommunista hatalmi harc eszközeivel folytatnak le, mindenkit elkerülhetetlenül bemocskol.” Azért hozzászólt, minősített, Sütővel kapcsolatban megjegyezte: „semmi értelme egy beteg oroszlánt megrugdosni.” Továbbá Sütő „kifulladt tehetségekből és frusztrált értelmiségiekből (határokon innen és túl), olyan – jól mozgósítható és hatékony – véd- és dacszövetséget alakított ki és tart fenn maga körül, mely a Mester megvédelmezésére bármikor hajlandónak és képesnek mutatkozik.” /Bíró Béla: Kedves Boró! =A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ b/ Cs. Nagy Ibolya emlékezett: Sütő András a Szemet szóért és a Heródes napjai című munkáit régi írógépén készült formában küldte el a debreceni Csokonai Kiadóba. Így cáfolni tudja Kuszálik Péter szakszerűtlen, mélyen rosszindulatú kijelentését, amellyel kivetné az irodalomból mindkét Sütő-művet mondván: „egyszerűen hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”. Valójában Sütő javításait szintén jelölték a könyvben, az olvasó tudomására hozták a kiegészítéseket. Kuszálik Sütő-utálatában mindenkit – aki neki nem teszik – hazugnak, félrevezetőnek, hamisítónak nevez. Egyébként Márkus Béla Heródes-kritikájában szó sincs arról a következtetésről, amit Kuszálik a szájába ad: hogy „megkérdőjelezné a naplók hitelességét”. Cs. Nagy Ibolya megállapította: a diktatúra „pártdalai (és prózája) mögött hosszabb-rövidebb ideig, kevés kivétellel ott nyüzsgött szinte mindenki, Páskánditól, Földes Lászlón, Székely Jánoson, ideig-óráig Kányádi Sándoron, Lászlóffy Aladáron, Szilágyi Domokoson és másokon át Sütő Andrásig…” Cs. Nagy Ibolya feltette a kérdést: Milyen eljárás az, hogy „egyik emberből, például Földes Lászlóból korunk hősét, a század áldozatát növesztünk, elfelejtve épp tőle idézgetni – újra és újra – nagy passzusokat a süket párthandabandáiból; a másikból, Sütő Andrásból meg mindenestől hazugot, becstelent, kollaboránst, feljelentőt nyomorítunk?” Cs. Nagy Ibolya emlékeztetett, hogy a vitában megszólalt az akkori pártgyűlés jegyzőkönyvének vezetője /Dáné Tibor/, ebből kiderült, hogy a jegyzőkönyvet többször átírták, megváltoztatták. Ekkor csend lett, de senki sem kért bocsánatot. /Cs. Nagy Ibolya: Körtánc – a kályha körül. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ c/ Közölték Sütő András korabeli, Földes László elleni feljelentését. Ebben szó esik arról, hogy Földes László az ideológiai és politikai tévelygések egész sorozatát követte el. /Sütő András: A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ d/ Stefano Bottoni megírta, hogy a „Földes-vita kapcsán többen fogalmazták meg azt a kritikát, hogy a kelleténél nagyobb teret szenteltem egy nem túlságosan súlyosnak mondható esetnek, egy olyan konfliktusnak, amelyik a nomenklatúrán belül zajlott, és aminek nem voltak (annyira) súlyos következményei.” Utólag belátja, hogy valóban nem Földes Lászlóról kellett volna beszélnie, hanem valaki másról. Sántha Antal katolikus pap volt például az egyetlen katolikus pap, akiről valaha is több oldalon át cikkezett a Scinteia /az akkori román központi pártlap/ 1958. december 25-én (és a Scinteia nyomán az összes romániai napilap). Őt ugyanis vádolta a párt, az állambiztonság, majd a bíróság, hogy pedofil. A Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság Titkársága pontos utasításokat adott, hogy kiknek kell megjelenniük a tárgyaláson, főleg gyermekes anyáknak. Sántha Antalt 12 év fogházra ítélték. Miért pont őt választották? A párt egyszerre akar Márton Áronra és híveire lecsapni, szabadulása után új lakhelyén (Mikóújfaluban) is hittanórákat tartott, és eközben magyar történelmet és irodalmat is tanított. Erre a hatalom egy amatőr színjátszócsoportot küldött a faluba, 1974-ben, és előadatott egy darabot, a Csodát. A Csoda egy erkölcstelen, maradi, előítéletes papot parodizált. Sántha Antal azonban a sok megaláztatás után sem hagyta magát, és a templomban kiátkozta a színjátszó társaságot. Erre a megyei pártbizottság határozatot hozott arról, hogy február 21-én a Megyei Tükörben a színdarabot dicsőítő cikk jelenjen meg. A cikket Magyari Lajos szerkesztőnek kellett aláírnia. Bottoni feltette a kérdést, meg tudna-e bocsátani? Főleg ha elmarad a bocsánatkérés, sőt annak szándékát sem látja. /Stefano Bottoni: Egy marslakó naplója. 1958. december 25. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./
2005. június 2.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált Nagy Pál. Bíró Béla ugyanis cikkében a közismert Sütő-hívek között megemlítette Nagy Pál nevét is. Nagy Pál vállalja a besorolást, majd felsorolta azokat, akik Sütő András életművét a magyar irodalom kiemelkedő életművei közé sorolják. Köztük van Illyés Gyula, Fejtő Ferenc, Cs. Szabó László, Gáll Ernő, Csoóri Sándor, Pomogáts Béla, Szász János, Szilágyi Júlia és Egyed Péter. /Nagy Pál: Köszönöm/A Hét (Marosvásárhely), jún. 2./
2005. június 9.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitában újabb hozzászólások érkeztek. a/ Kuszálik Péter újból jelentkezett, fontoskodóan mindent elutasított. Két folytatásban közölt írásában elutasítva azokat, akik Sütő védelmében szólaltak fel. Szokása szerint saját korábbi cikkeiből is közöl részletet /ő már akkor látta…/ Szerinte Kántor Lajos az árkosi írótáborban leszögezte, a Láng Gusztávval írt irodalomtörténetükben /Romániai magyar irodalom 1944-1970/ csak Réthy Andor bibliográfiája maradandó. Kuszálik a vitában Sütő mellett megszólalókat /Ablonczy László. Görömbei András, Cs. Nagy Ibolya/ ítélte el. /Kuszálik Péter: Az ügyvédi kamara. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 2., folyt.: jún. 9./ b/ Burján Emil kifejtette, amit Sütő András Földes Lászlóval kapcsolatban kifogásolt, szinte mind-mind pozitív emberi vonás. Burján Emil hozzászólásában elmarasztalta Sütő Andrást, amiért nem nézett szembe akkori önmagával. /Burján Emil: Földes-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./ c/ Sylvester Lajos Bíró Bélával, – emlékezete szerint – bizonyos szóbeli megjegyzések erejéig a Tragikum tragédiája című Sütő ellenes zsebkönyvecskéje kapcsán szállt vitába. Sylvesternek birtokában vannak a Megyei Vizionáló Bizottság 1983. március 3-tól keltezett jegyzőkönyvei. Ezekben Sütő Pompás Gedeonját cenzúrázták, csonkíttatták. A darabot vidéki turnén is feljelentették, nacionalistának, irredentának, miegyébnek nevezték. Sylvester felvetette, hogy ez alatt egyesek hol voltak, mit műveltek? /Sylvester Lajos: Egy „Bírói” ítélkezés margójára. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./ d/ Róna Éva emlékeit idézte fel: szenvedő alanya volt családostól az 1958-as ún. párttisztogatási akciónak. Az egyetlen velük szolidáris ember a környezetükben, aki melléjük állt, Sütő András volt. /Róna Éva. az Izraelben megjelenő magyar nyelvű központi napilap, az Új Kelet munkatársa: A Hét című lap szerkesztőségének. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./
2005. június 21.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához két hozzászólást mellett olvasható Bottoni összegzése a vitáról: a/ Kuszálik Péter /az inkvizítor, ahogyan Tamás Pál nevezte/ ismét felsorolta Sütő András elleni érveit. Elmagyarázta többek között, hogy Sütő az alázat fogalmát nem a Szent Ágoston-i, hanem a marxi-lenini tanok szerint értelmezte. Kuszálik szerint ebben a vitában nem voltak „előre megfogalmazott ítéletek”. A „kompromisszumok határairól, a hatalom-közeliek kiváltságairól és gőgjéről volt szó.” /Kuszálik Péter: Néhány morzsa. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 21./ b/ Nem kívánom grafomán munkatársukat, bizonyos Kuszálik Pétert megtisztelni azzal, hogy vitába bocsátkozom vele, írta Kántor Lajos. Azonban Kuszálik Az ügyvédi kamara c. cikkében (jún. 2.) szereplő állítása, hogy Kántor csak Réthy Andor bibliográfiáját mondta maradandónak a Láng Gusztávval közösen írt irodalomtörténetükből, „egyszerűen hamis”. A magát szintén bibliográfusnak (is) vélő K. P.-ről a cikkében Romániai magyar irodalom című könyvük kiadási évét pontatlanul jelölte meg. /Kántor Lajos: „Maradandó” hazugságok ellen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./ c/ Stefano Bottoni hangsúlyozta, vitaindító tanulmánya nem Sütő András személyét vagy írói képességeit elemezte. Szerinte szükség van a 1945 utáni (magyar) kisebbségkutatás újraértelmezésére. „A kisebbségtörténet, a kisebbségkutatás egyfajta tudományos gettóvá vált, amiből a lehető leghamarabb ki kell lépni.” A kommunista társadalom „sűrű hálózatok és sokrétű kapcsolatok által összeforrt kényszeregységet” hozott létre. A diktatúra nem új szocialista embert hozott létre, hanem „meghasonlott, eltorzult személyiségű embert, aki egyszerre áldozat és együttműködő, ellenzéki és rendszerpárti, fekete és vörös.” /Stefano Bottoni: Zárszó helyett. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./
2005. június 28.
A Hét hetilapban Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányának február 17-én történt közlése után kibontakozott vitát összegezte Parászka Boróka, a lap főszerkesztője. Parászka Boróka mást várt, elemzést, értelmezést. Nem akarja a vitát lezárni. Szerinte nem egy pör zajlott és reméli, előkerülnek új szempontok. Parászka szerint a vitában hallgatott a hazai irodalom, hallgatott a kolozsvári irodalom tanszék, hallgattak az irodalmi lapok szerkesztői, sorolta elmarasztalóan. Elárulta, hogy őt az RMDSZ csúcsvezetéséhez tartozók kérték arra, hogy „ne bolygassuk” a Sütő-ügyet. Parászka szerint helyére kell tenni Sütő életművét, az „önmagába forduló, magyar nacionalizmussal terhes közösségi tudat megtisztításának programjaként”. – Nagy Pál javasolta, hogy Sütő András mellett a Hajdu Győző egykori, huszonöt oldalas feljelentését is közöljék, de Parászka szerint ez szükségtelen. /Parászka Boróka: Sikeres kudarc A Hét (Marosvásárhely), 2005. június 28./
2005. július 14.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. febr. 17./ című tanulmányához újabb hozzászólások érkeztek: a/ Bertha Zoltán irodalomtörténész szerint pontokba szedett bizonyítékok sorolásával tüsténkednek többen Sütő András írói-emberi teljesítményét (félévszázaddal ezelőtti megnyilvánulásait alapul véve) kisebbíteni vagy meghazudtolni. A posztmodern elméletek többé nemigen tulajdonítanak kitüntetett jelentőséget az olyan levéltári vagy egyéb adatbogarászásnak, amelynek módszereit bárki elég könnyen elsajátíthatja. Sütő már nem népszerű, hatása szűnőben van, életműve vegyes értékű, remekművet nem vagy alig írt – hangzanak a minősítések. Minden irodalomelméleti konferencia az imaginárius múltat konstituáló fikciókról szokott elmélkedni manapság, jegyzete meg Bertha Zoltán. Az irodalomtörténetben általában nem szokott sikerülni az idők során korszakos jelentőségűnek bizonyuló életművek életrajzi alapon történő devalválása – Villontól Adyig és tovább. Tény, hogy százezrek számára jelentettek és jelentenek ma is Sütő művei hiteles helyzettudósítást és helyzettudatosítást a magyarság nemzeti és kisebbségi sorsát illetően. Százezrek nemzeti öntudata és lélekjelenléte erősödött általuk, s a megmaradásba vethető reményt táplálták évtizedeken át, hangsúlyozta Bertha. Erőteljesebb érzelmi hatást keltenek a Sütő-művek még ma is, mint más, „posztmodern” sztár-szerzőkéi. A vita során valaki a Wass Albert-kultuszt megsokalló véleményét is kifejezte. Ezek szerint korlátozni kellene az olvasói szabadságot, s felfüggeszteni a nemes liberális eszmét, hogy mindenki azt olvas, amit akar és amit szeret? Mindig csak a sajátos, markáns nemzeti (nemzetféltő) tematika váltja ki az ellenérzést, egyfolytában csak az szúr szemet? A régi dokumentumok vizsgálatából miért kell Sütő András írói teljesítményére vonatkozó negatív ítéletekhez jutni? /Bertha Zoltán: Nem lehetnénk tényleg legalább posztmodernek (bokaharapdálás helyett). = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./ b/ A Hét június 30-i számában Parászka Boróka Sikeres kudarc című cikkében sajnálkozással állapította meg, hogy a lap hasábjain hónapok óta folyó vitában, mely szerinte a „Földes László–Sütő András ügy”-ről szól, „hallgatott a hazai irodalom”. Miért lett a vitából „Földes László–Sütő András ügy” Sütőt Andrást lejárató, rágalmazó célzattal? – kérdezte Nagy Pál hozzászólásában. Amolyan „megélhetési gyűlölködők” forgatják hévvel méregbe mártott tollukat egyik-másik vita-cikkben, állapította meg. Parászka Boróka azt írta, hogy vállaltak minden véleményt, cenzúra nélkül. Valójában az A Hét szerkesztősége durván megcenzúrázott hozzászólásokat: Sylvester Lajosnak Egy „Bírói” ítélkezés margójára című cikkét (június 9.-i sz.) jócskán meghúzva közölték, holott a szerző a szerkesztőségnek küldött levelében határozottan megmondta: csakis a teljes szöveg megjelentetésével érthet egyet. Róna Éva írásának ugyanez lett a sorsa. Mindkét esetben a Sütő Andrásra vonatkozó pozitív mondandó kigyomlálását látta szükségesnek a végrehajtó munkatárs... Nagy Pál június 10-én írt az A Hét-nek: fontos lenne Hajdu Győző terjedelmes feljelentésének közlése. Hajdu ugyanis leírta, illetékes pártfórumoknak jelentette mindazt, amit Földessel kapcsolatban észlelt, és később információs anyagát benyújtotta a helyi állambiztonsági szerveknek is. Hajdu Győző beismerte tehát, hogy nem csupán a pártot informálta, de a belügynél is feljelentette Földes Lászlót 1958 augusztusában. Ez mutatja, hogy ki is volt a Földes-ügy főszereplője. Miért csak az Sütő szövegének közlését tartotta fontosnak A Hét? A Hajdu-féle irat közlését nem vállalta. Parászka Boróka szerint Hajdu Győző ebben „a vitában (s általában) nem jelentős személy; nem „releváns”. Eszerint a hetilap csak olyan személyekkel kíván foglalkozni a lap, akik súllyal vannak jelen a közéletben, az irodalomban. Ez szelektív eljárás. Nem igaz, hogy Parászka Boróka felajánlotta volna: írásban „foglaljam össze álláspontomat Hajdu Győző szerepével kapcsolatban”. Ilyesmiről szó se volt. Ellenben tény, hogy telefonbeszélgetésüket a szerkesztőségben „rögzítették”. Így ellenőrizni lehet: semmiféle fenyegetésről nem volt szó. /Nagy Pál: Egyoldalú „helyzetértékelés” = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./ c/ Szerkesztőségi választ közöltek: „Nagy Pál sorozatosan csúsztat, és valótlanságokat állít.” Csúsztat, amikor azt állítja: durván megcenzúrázták a szövegeket. Két esetben tekintettek el a teljes szöveg közlésétől: amikor olvasói levelet közöltek (Róna Éváét). Ilyenkor éltek a rövidítés és szerkesztés lehetőségével. Sylvester Lajos lapzárta után visszavonta saját terjedelmes szövegváltozatát, ezért a rövidített változatban közölték. Szerintük Nagy Pál telefonálásánál elhangzottak sértések és fenyegetések. /A Szerk.: Válasz. = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./
2005. július 27.
Makfalva pezsgő művelődési életével hosszú éveken át a Kis-Küküllő mente szellemi központjának számított. Színvonalas irodalmi estek, előadások, kiállítások, képzőművészeti táborok voltak. Azonban kiöregedett a régi „gárda”. Bármilyen rendezvény megszervezésére ma is a nyugdíjasokat kérik meg. A lakosság öregszik. Az összetartás is kisebb lett manapság – állapította meg Zsigmond Vencel polgármester. Anyagi segítség hiányában a falunapok megszervezése is nehézségekbe ütközik. Péterfi György, a helybeli Wesselényi Általános Iskola igazgatója rámutatott, az iskolai előadások nem hiányoznak, de a lendület mára megtört. Özvegy Fülöp Dénesné Suba Irén, akit férje nyomdokaiban ma is a művelődési élet lelkének tartanak, emlékezett a szép évek hangulatára. 1965-ben egyszerre jöttek tízen fiatal tanárok, felerészt helybeliek. Színjátszó kört szerveztek, együtt mentek kirándulni. 1968-tól kezdték szervezni az irodalmi színpadot. A kortárs erdélyi irodalom jeles képviselőit – Sütő András, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Huszár Sándor, Bajor Andor, Páll László, Horváth István – hívták meg Makfalvára. 1979-ben képzőművészeti tábort szerveztek, amely 1999-ben Nagy Pál tragikus halálának évfordulóján felvette a művész nevét. 1990-ben alapították meg a Wesselényi Művelődési Egyesületet (az első egyesületek között a megyében), amely a múzeum gondozását, a hagyományőrzést és a képzőművészeti táborok szervezését vállalta fel. 1999-ben háromszori nekifutás után az iskola felvette alapítója, Wesselényi Miklós nevét. 2000-ben avatták fel a községközpontban Dózsa György szobrát, Suba László alkotását. A társaság széthullott, mintha a társadalom is atomjaira bomlana. Nincs igény a hajdani művelődési életre – vélekedik Kiss Károly református lelkész. A hívek lélekszáma 1955-höz viszonyítva egyharmadára apadt (800 körül) a romáké viszont a 700 felé közeledik. Egyházi kórus nem működik. – A lelkész cserkészcsapatot szervezett. /Bodolai Gyöngyi: Megroppan a falvak gerince? = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./
2005. július 28.
Új, méltó környezetben várja július 31-én a látogatókat Fehéregyházán az ispánkúti Petőfi-emlékhely. Petőfi Sándor ispánkúti emlékműve az elmúlt évtizedekben a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált. A Hunyadi László szobrászművész által készített régi emlékművet Sütő András író, valamint a hozzá közel álló marosvásárhelyi értelmiségiek kezdeményezésére 1969-ben állították fel. Az 1989-es fordulat után több helyi kezdeményezés is született az emlékhely felújítására, de ezek nem valósultak meg. Az emlékhely teljes újjászületésére ez évben nyílt lehetőség. A múlt figyelmeztetéseként érintetlenül hagyják az 1990-ben barbár módon megrongált Hunyadi-alkotást, az emlékmű frontján pedig Gyarmathy János szobrászművész új, Petőfit ábrázoló bronzplakettjét helyezték el. Az emlékmű Kiss Levente szobrász bronzfelirataival is kiegészült, amelyeken az emlékmű rövid története, a felújítást végző művész, valamint a támogatók nevei szerepelnek. /Felavatásra vár a felújított ispánkúti emlékmű. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./
2005. augusztus 2.
Augusztus 5-én lesz ötéves az eddig egyedülálló Molnár Dénes-képtár, amely nem sokkal a művész halála után (2000. II. 19.) jött létre Vadasdon, Molnár Dénes szülőfalujában. A vadasdi képtár avatása falutalálkozóval egybekötött ünnepség keretében zajlott, amelyen szép számmal jelentek meg írók, művészek, festők, grafikusok, pályatársak Erdélyből és Magyarországról. A képtár vendégkönyvében a sok bejegyzés között vannak Sütő András sorai: „Molnár Dénes emlékét népének emlékezetében Erdélyország Árpád-kori templomairól készült csodálatos grafikái is őrzik, hirdetik a magyar nemzet fiai számára.” Vadasd, a mindössze négyszáz lelket számláló tiszta magyar falu mindig büszke lesz nagy fiára. /Székely Ferenc: Ötéves a vadasdi Molnár Dénes- képtár. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
2005. szeptember 21.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorpolitikájában az utóbbi évadokban fontos helyen szerepel a magyar szerzők műveinek bemutatása. A klasszikus szerzőktől – Madách Imre, Kosztolányi Dezső – a jelenkori irodalomig – Görgey Gábor, Spiró György, Sütő András – terjed a sor. Ennek jegyében alakult a 2005/2006-os évad repertoárja is, melyben két magyar dráma is szerepel évadnyitó előadásként. Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékának bemutatójára készül a társulat, Gali László rendezésében. A Kisteremben Visky András A szökés című darabjának ősbemutatójára kerül sor Patkó Éva rendező szakos egyetemi hallgató irányításával. /Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár: Munkával ünnepel a Tompa Miklós Társulat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./
2005. október 6.)
Stefano Bottoni terjedelmes tanulmányban mutatta be az 1956-os magyar fordalom hatására Erdélyben megnyilvánuló elégedetlenség és forrongás után a román Securitate kegyetlen megtorlását. A román pártvezetés azonnal teljhatalmú megbízottakat küldött ki a határ menti, vegyes lakosságú és politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba. Temesváron október 30-án a műszaki egyetemen tiltakozó gyűlés hívtak össze, ez nyugtalanította a pártvezetést. A Securitate páncélosokkal vette körbe az épületet. A diákokat kihozták az ebédlőből, és elvitték egy laktanyába, ahol közülük mintegy kétezret körülbelül egy hétig még ott tartottak fogva, majd nagy részüket szabadon engedték. A feltételezett szervezők közül azonban 32 személy ellen lázításért pert indítottak és elítélték őket. A Securitate már november 3-án Marosvásárhelyen felszámolt egy románokból álló szervezkedést, mintegy 60 embert tartóztatott le. 1957-ben súlyos börtönbüntetésre ítélték a csoport minden tagját. A forradalom leverése után a rendszer melletti hűségnyilatkozatot írattak alá az írókkal. Közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték a főszerkesztőt, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel ők „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Kolozsvárt 1956-ban pontosan fele-fele arányban lakták a magyarok és a románok. Október 24-én a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola magyar tagozatának hallgatói gyűlést hívtak össze. A hallgatók 5 pontos dokumentumot adtak át a rektori hivatalnak. Ebben kérték az egyetemi autonómia megvalósítását, a hallgatói egyesület kapcsolatainak szorosra fűzését nemcsak a kelet-, hanem a nyugat-európai hasonló egyesületekkel, illetve az egyetemi felvételi vizsgákon alkalmazott diszkrimináció megszüntetését az „egészségtelen” származásúnak tartott fiatalokkal szemben. A megmozdulás szétoszlatására a Securitate a rektor kérésére körbevette az épületet, és igazoltatta a jelenlevő diákokat. Másnap letartóztatták a két szervezőt, Balázs Imrét és Tirnován Arisztidet, 1956 december 12-én mindkettőjüket 7 év börtönre ítélték. A Bolyai Egyetemen tartott gyűlésen fogalmazták meg a létrehozandó Hallgatói Egyesület „statútumtervezetét”. Ennek a kezdeményezésnek az öt szervezőjét is letartóztatták november 17–18-án, és közülük négy személyt 1957-ben 3-tól 7-évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. 1956 november elsején a Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom tanszékének három adjunktusa által vezetett diákküldöttség kivonult a Házsongárdi temetőbe és virágkoszorúkat helyezett a frissen helyreállított sírokra. A Bolyai Egyetemről két év alatt összesen 29 hallgatót 4 tanárt letartóztattak. Az állambiztonsági szervek útmutatókat küldtek, hogy kik ellen kell eljárni, megszervezték a megtorlást. Minden helyi egységből jelentést kellett küldeni a BM-nek, egy példányt orosz nyelven, az akkor még román területen tartózkodó aktív szovjet miniszteri tanácsadók részére. Megerősítették a magyarok figyelését. A Magyar Autonóm Tartományban 1957 januárjáig az úgynevezett „magyar nacionalisták vonalon” mindössze 60-an dolgoztak. Alig két hónap alatt újabb 67 formátort szerveztek be, többször zsarolással, mint az egyik esetben egy lányát nagyon szerető apát zsaroltak meg: kiteszik a lányát az egyetemről. Ügynökkel figyeltették Márton Áron püspököt is. Tovább növelték a besúgók számát. Draghici belügyminiszter 1957. májusában tartott beszédében nemcsak a magyar lakosság Romániához való lojalitását kérdőjelezte meg, hanem a magyar nemzetiségű belügyeseknek és pártkádereknek a nemzeti kérdéshez való hozzáállását is. Az 1956. október 24-én kezdődött letartóztatási hullám egészen 1961-ig tartott, és több tízezer letartóztatáshoz vezetett. Legintenzívebb fázisa 1957 második felétől 1959 őszig tartott. Ekkor országszerte 9.959 személyt ítéltek el, és közel 18 ezret tartóztattak le. 1959-ben átlagosan 17-18 ezer politikai letartóztatottat tartottak számon az ország börtöneiben és kényszermunka táboraiban. Öt év alatt több, mint 27 ezer politikai megfontolás által indokolt letartóztatás történt Romániában. Ezen kívül közel 1.500 személyt kényszerlakhelyre helyeztek. 1958-ben volt a legtöbb ítélet (4.083), valamint ekkor hozták a legsúlyosabb ítéleteket ( a Szoboszlay per tíz halálos ítélete). 1957 és 1959 között több mint 45 halálos ítéletet hoztak, a kihallgatások során vagy a börtönben több mint 139 ember halt meg /pontos adatok nincsenek/. 1957 első felében 1.471 személyt vettek őrizetbe politikai okok miatt, közöttük 661 személyt ítéltek el: 598 románt (81,4%), 98 magyart (14,8%), 18 németet és 2 zsidót. A későbbi időszakról nincs ilyen pontos adat, Bottoni 9 százalékosra becsüli a magyarok részesedését. /Stefano Bottoni: A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958). = A Hét (Marosvásárhely), okt. 6.)
2005. október 18.
A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./
2005. október 22.
Az 1956-os forradalomra emlékezett Asztalos Lajos. Kádár és cimborái, miután elrettentő példaként széltében-hosszában akasztottak, a fölvett dollármiliárd-kölcsönökből kialakított gulyáskommunizmussal kábították a lakosságot. Amikor Ceausescuékat kivégezték, Sütő András találóan mondta, a hétfejű sárkány két fejét lecsapták ugyan, de a többi a helyén maradt. A régi rendszer emberei rátették kezüket a gazdaság jelentős részére. A demokrácia bajnokainak mezében tetszelegnek, az 1956-os megemlékezéseken az első sorban serénykednek koszorúikkal. A forradalmat is ki akarják sajátítani. Erdélyben az értelmiségiek és politikusok egyaránt máig nem fogják fel, a Bolyai Egyetem újbóli létrehozása ellen felhozott mindenféle ürügy nem a demokrácia, hanem az önkényuralom folytatása. /Asztalos Lajos: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./
2005. október 31.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) október 29-én Székelyudvarhelyen megtartott évi díjkiosztó ünnepségén méltatta az alapítvány által életműdíjban részesített két erdélyi írót, Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a Hídverő-díjjal kitüntetett Görömbei András debreceni irodalomtörténész professzort, akadémikust. – A hűség erkölcse és napi gyakorlata volt az az erő, amely Sütő Andrást, Domokos Gézát és Görömbei Andrást egy bizonyos eszmei, baráti, harcostársi közösségben helyezte el – jelentette ki Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Görömbei András munkásságával kapcsolatban Pomogáts Béla hangsúlyozta: igen sokat és eredményesen tevékenykedett annak érdekében, hogy a magyar irodalom nagy alkotó egyéniségei és értékei, Illyés Gyula és Nagy László mellett az erdélyi Sütő András és munkássága is tiszta fényben álljon a nemzet emlékezetében. Sütő András – megromlott egészségi állapota miatt – nem tudott részt venni az ünnepségen. Az EMIA 10 éve alakult az erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az alkotók támogatása, a kiemelkedő alkotások jutalmazása céljából Lőrincz György székelyudvarhelyi író kezdeményezésére. A kezdő és fiatal írók támogatására évente pályázatot ír ki, különböző műfajokban, mint szociográfia, novella, esszé, regény, kritika. Legközelebbi pályázata az erdélyi magyar irodalom történetének megírását kívánja támogatni. Évente kiosztják az EMIA-díjat, valamint az életmű- és Hídverő-díjat. Az idei EMIA-díjas Lendvay Éva költő. /Kiosztották az idei EMIA- díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./
2005. november 18.
A Hűség a Hazáért Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adományozta az Igazolt Szabadságharcos Világszövetség Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek. A címet az RMDSZ elnöke november 17-én a budapesti Hadtörténeti Múzeumban tartott ünnepségen vette át. A rendezvényen hasonló kitüntetésben részesült többek között Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt elnöke, Sütő András író, valamint Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke is. A Szabadságharcos Világszövetség indoklása értelmében Markó Béla „a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, a hazához való hűségét és példamutató nemzeti érzését bizonyító cselekedeteiért” részesült a díjban. Az érdemrend átvétele után Markó elmondta: a lehető legnagyobb megtiszteltetésnek tartja a magyar 56-os szabadságharcosoktól díjat kapni, hiszen ez igazolása annak a munkának, amelyet az elmúlt másfél évtizedben, Erdélyben, a magyar nemzet érdekében fejtett ki. A díj ugyanakkor az erdélyi magyarság kitartásának és hűségének is szól – mutatott rá Markó. /Kitüntették az 56-osok Markót és Sütőt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./
2005. november 25.
Pomogáts Béla örömmel és elismeréssel fogadta, hogy kitüntettek két erdélyi írót: Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a magyarországi irodalomtudóst, Görömbei Andrást. Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér óta, vagyis negyven esztendeje, az erdélyi magyarság gondjainak és reménységeinek, sorsának és vágyainak a hordozója és kifejezője. A hitvallást nemcsak műveivel vállalta, hanem életével is. A hűség nem kapott osztatlan elismerést. Sütő Andrásnak éppen az elmúlt hónapokban kellett elviselnie galád támadásokat. Pomogáts megemlítette, hogy a kezébe került folyóirat, amely Illyés Gyulát rágalmazza és az Egy mondat a zsarnokságról című költeményéről kijelentette: „mondjuk ki nyíltan, az Egy mondat a zsarnokságról című vers hazug és aljas.” Minden gyalázkodásra akad szerző, írta Pomogáts. Hozzátette: „elég volt a mocskolódásból, a tárgyszerű múltfeltárásnak álcázott sunyi rágalmakból. Elég volt abból, hogy a nemzet valódi akaratának kifejezőit szellemi és erkölcsi törpék próbálják kituszkolni arról a szakrális helyről, amelyet számukra a nemzet lelkiismerete és emlékezete kijelölt. Elég volt abból, hogy a közvélemény epatirozásának szennyes kalózlobogója alatt szabadon lehessen sárral dobálni olyan írói életműveket, legyen az Illyésé vagy Sütőé, amely egykor: nehéz időkben a szellemi ellenállás egyetlen meghirdetője és a magyarság egyetlen látható képviselője volt.” /Pomogáts Béla: A hűség lovagrendje. = Helikon (Kolozsvár), nov. 25. 22. sz./ Előzmény: Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) életműdíjban részesített két erdélyi írót, Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a Hídverő-díjjal tüntetette ki Görömbei András debreceni irodalomtörténész professzort, akadémikust. /Kiosztották az idei EMIA- díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./ Sütő András elleni támadás: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy / A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ című tanulmány nyomán vita kezdődött. Keményen támadta Sütő Andrást Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./, majd Kuszálik Péter több hozzászólásában
2005. november 30.
Az erdélyi Mezőséget, a Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos határolta dombvidéket a magyarság már a X–XI. században benépesítette. A mongolok XIII. századi pusztítása, majd a törökök és a krimi tatárok betöréseinek következtében a Mezőség lakossága fokozatosan kicserélődött, s az egykor színmagyar településeket a XX. század elejére már főleg románok lakták. A magyarság szórványosodása Trianont követően tovább erősödött (Déstől keletre Besztercéig pl. ma egyetlen plébánosra hárul a megyényi terület magyar katolikusainak lelki gondozása). Pusztakamarásnál, Sütő András szülőfalujánál is eldugottabb helyen fekszik Vice. 1910-ben a faluban még 943-an vallották magukat magyarnak, 1992-ben már csupán 437 magyar és 24 román lakott Vicében. A Beszterce-Naszód megyei Apanagyfaluhoz tartozó településnek ma is nagyjából ennyi lakosa van. A Possibilitas Egyesületet Lőrinczi Károly vicei plébános, a környék református lelkészeivel összefogva hozta létre, hogy kallódó, a teljes asszimiláció küszöbén álló gyermekeket vallásuktól függetlenül gondozzon, és azokból magyar kultúrájú embereket neveljen. Paphiány miatt Vicéhez tartozik a bethleni és csicsókeresztúri plébánia is. Mikor Lőrinczi Károly 1995. augusztusában Vicére került, Csicsókeresztúron a templomnak már két éve nem volt papja, a plébánia épülete romos állapotba került. Egy holland alapítvány, a magyarországi Mocsáry Lajos Alapítvány, az Illyés Közalapítvány és a kanadai Magyar Alap támogatásával sikerült 1999-ben felújítani a parókiát, és a következő évben megkezdte munkáját az épületben Szent Anna Ház, gyermekeket fogadtak be. A Vicei Szent István Ház létrejöttéhez Gergely István csobotfalvi plébános, a már nemzetközi hírű Csibész Alapítvány megálmodója is hozzájárult. Amikor a Magyarok Világszövetsége meghirdette a 13 aradi vértanú emlékére, a Kárpát-medencei nagycsaládosoknak felépítendő 13+1 ház programját, Gergely István az egyik helyszínnek szülőfaluját, Vicét javasolta. 2002-ben lett kész a ház. A vicei Szent István Ház legnagyobb támogatója egy hollandiai alapítvány. Erdélyt járó budapesti fiatalok kezdeményezték Magyarországon a Via Possibilitas Közhasznú Alapítvány létrehozását, amelyet már bejegyeztek. Vicén és Csicsókeresztúron jelenleg 18 gyermeket gondoznak. A jelenleg nevelt 18, és a jövőben odakerülő további kicsik jövője igen nagymértékben függ attól, hogy az erdélyi egyesületet. /Keszthelyi Gyula: Sziget a „Holt-tengerben” – családi otthonok a szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./
2005. december 8.
December 7-én meghalt Albert Antal, a hajdani Hargita napilap alapító főszerkesztője, aki 1989-ben nyugdíjasként ugyancsak alapítója lehetett a Hargita Népének. Tisztelettel vissza, hogy tanácsot adjon. A népszolgálat főszerkesztői igény volt az évek során az ő részéről. A diktatúra idején Albert Antal mindig megvédte a szerkesztőséget, megvédeni az újságíróit. Színvonalas, bátor lapot csinált, bevonva a szerkesztőségbe olyan személyiségeket, mint Székely János, Szabó Gyula, Beke György, Sütő András, Varró Ilona és mások. A Hargita Kalendárium az évek során az ő szerkesztésében lett országos érdeklődésre számot tartó kiadvány. /Ferencz Imre: Búcsú Albert Antaltól. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./
2006. február 18.
Tizenöt éve hunyt el Bajor Andor /Nagyvárad, 1927. szept. 30. – Kolozsvár, 1991. jan. 25./ író. A másfél évtized elegendő lett volna arra, hogy megfeledkezzenek az íróról. Bajor esetében ez nem így történt. Távozta óta jó néhány kötet jelent meg írásaiból. A legfrissebb kiadvány a Kriterion Kiadónak köszönhető. Nagy Pál összeállításában és gondozásában Angyal Bandi illemtana címmel veheti kézbe az olvasó a kiváló humorista humoreszkjeit és paródiáit. Azokat az írásokat, amelyek 1959 és 1989 között a marosvásárhelyi képeslap, az Új Élet hasábjain láttak napvilágot. A lap egykori főszerkesztője, Sütő András írt hozzá előszót. /Angyal Bandi illemtana. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./
2006. február 28.
Vidéken ritkák az irodalmi találkozók, ezért jöttek sokan a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör erdőszentgyörgyi humoros délutánjára. Nagy Pál válogatásában jelent meg Bajor Andornak az egykori Új Élet című képes hetilapban megjelent írásait tartalmazó kötete (Angyal Bandi illemtana), amelyhez Sütő András írt előszót. Néhány példányához az olvasók ezúttal is hozzájuthattak. Székely-Benczédi Endre szatirikus politikai szakácskönyve nyomdakész állapotban van immár egy esztendeje. Szerencsések az erdőszentgyörgyiek, van egy Kovrig Magdolnájuk, aki a nevelésre, az oktatásra tette fel életét, akinek művelődésszervezői munkája nyomán élénk tevékenység zajlik a kisvárosban, ő vezeti a Bodor Péter Művelődési Egyesületet. Helyi lap jelenik meg havonta, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, amelyet a fiatal szerzőgárdával ugyancsak Kovrig Magdolna tanárnő szerkeszt. /Damján B. Sándor: Hej, Múzsa, légy mostan ihletett…” = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./
2006. március 18.
Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események ma is arra figyelmeztetnek, hogy a nemzetek közötti békés együttélés csak akkor lehetséges, ha egyenlő módon élhetünk, és ha elismerjük a másik jogát arra, hogy nyelvét, kultúráját hagyományait megőrizze – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes március 17-én Marosvásárhelyen, a márciusi események 16. évfordulóján tartott találkozón. Az RMDSZ elnöke és Takács Csaba ügyvezető elnök az idén is fogadta a véres események során elhunyt Gémes István és Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált, illetve a súlyosan bántalmazott Juhász Ilonát. A találkozón a Szövetség vezetői átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Beszédében Markó Béla sajnálatát fejezte ki, hogy az akkori magyar jogkövetelő megmozdulások szellemi vezére, a szintén súlyosan bántalmazott Sütő András objektív okok miatt nem lehetett jelen az eseményen. Úgy értékelte, a nemzeti közösségek együttélése csupán egymás értékeinek, jogainak tiszteletben tartásával biztosítható, ha a nemzetiségek háborítatlanul élhetnek saját elképzelésük szerint. – Ha nincs tolerancia, akkor könnyen lángba borulhat ez az együttélés. Ezt ma sem szabad elfelejtenünk, hiszen az elmúlt hetekben bebizonyosodott, bármikor feleleveníthető a szélsőséges nacionalizmus, bármikor elővehető az a beszédmód, az az intolerancia, amely csakis kárt okozhat az együttélő közösségeknek – mutatott rá a szövetségi elnök. /Megemlékeztek az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./
2006. március 21.
Egyértelmű, hogy szükséges az autonómia, de nagy a vita az erdélyi magyarság egységéről és a stratégiákról. Nem jó a szétforgácsoltság, de az erőltetett egység sem. Sütő András szerint az erdélyiek átveszik a magyarországi jobboldali eszméket. „Ez egyik súlyos oka az autonómia dolgában tapasztalható megtorpanásoknak is.” Ennél súlyosabb tényező a román társadalomban élő paranoiás nacionalizmus. Sütő szerint „parlamenti küzdelem útján vívhatjuk ki az autonómiát”. /Sütő András: Hogyan tovább az autonómiáért? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2006. április 1.
A 60 éves Kincses Elemér rendező először színész volt, megjelent a Forrás kötete, majd elvégezte a rendezői szakot. Kincses Elemér idén A kis herceget rendezte Bukarestben, a Creanga Színházban. Örül, hogy végre tévéfilmet fog rendezni. Ráadásul saját Csatorna című darabjából az egyik magyarországi televízió felkérésére. Operát is fog rendezni. Meghívták Kolozsvárra a Magyar Operához, Verdi Fallstaffját rendezi majd. Kincses úgy látja, hogy a kulturális globalizáció halálos veszély. „Az a kis kultúrák vége, ha egy erdélyi színháznak ugyanaz a repertoárja, mint egy párizsi vagy budapesti avantgárd színháznak. Elfogadhatatlan, hogy Erdélyben éveken keresztül nem játszanak Sütő Andrást és Székely Jánost.” Kincses Elemér írt egy monodrámát, megjelent a Látó folyóirat debreceni számában, Dugovics Tituszról szól, a címe Az ugrás. Két-három helyről is érdeklődnek iránta. /Nagy Miklós Kund: Az érték nem mérhető. Beszélgetés a 60 éves Kincses Elemér rendezővel. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 1./
2006. április 1.
Megjelent az első Lászlóffy Aladár-monográfia.   Széles Klára budapesti irodalomtörténész Lelkünkre így ül ez a kor. Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral. 1956–2004 /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005/ című munkájában behatóan tárgyalta Lászlóffy hatalmas (több mint negyven kötetre rúgó) életművét, s nemcsak a verseket, hanem Lászlóffy prózáját is, regényeit, elbeszéléseit s a jegyzeteket, glosszákat, pamfleteket is.   Széles Kláraa a korszak egyik alapművét alkotta meg. Az utóbbi időben monográfiák jelentek meg Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Kányádi Sándorról, Bodor Ádámról, Szőcs Gézáról, Hervay Gizelláról, úgy tűnik, hogy a magyarországi kritika és irodalomtörténet-írás kezdi felfedezni az erdélyi irodalmat. A szubjektív hangvétel előnyére válik a könyvnek, Széles Klára tájékozottsága irigylésre méltó. /Bogdán László: Monográfia Lászlóffy Aladárról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2006. április 6.
Az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán perújrafelvételt kért az Igazságügyi Minisztériumtól a Pro Európa Liga emberjogi szervezet, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a Román Hírszerző Szolgálat megalakulása között. Haller István, a marosvásárhelyi székhelyű szervezet emberjogi irodájának a vezetője a kezdeményezést azzal indokolta, hogy egyes szemtanúk elmondták, a véres konfliktust megelőző napokban Virgil Magureanu, az események után frissen létrehozott Román Hírszerző Szolgálat igazgatója Marosvásárhelyen járt. A történtek kiprovokálásának feltételezését az is bizonyítja, hogy a Görgény-völgyéből március 19-én buszokkal hoztak be a városba románokat. Ők szétverték az RMDSZ helyei szervezetének székházát, és a többtucatnyi személlyel együtt oda bezárkózott Sütő Andrást súlyosan bántalmazták. A történtek után a román igazságszolgáltatás csak magyar és roma nemzetiségű személyeket ítélt el. /B. T.: Perújrafelvételt kérnek az 1990-es etnikai konfliktus ügyében. A véres események kapcsolatba hozhatók a titkosszolgálat létrehozásával. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./
2006. május 22.
Május 19-én Az 1956–os forradalom és Erdély művelődési élete címmel rendezte meg a már hagyománnyá vált Páskándi Géza–megemlékezést és az 56–os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából esedékes tanácskozást Szatmárnémetiben az EMKE, a helyi Kölcsey Kör, valamint a Páskándi Géza Baráti Társaság. Muzsnay Árpád EMKE–alelnök és Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának megnyitó beszédei után Gál Elemér jelenleg Egerben élő tanár és közíró vallott az 56–os forradalom szatmári „kárvallott szemlélőiről”, Páskándi Gézáról őrzött személyes emlékeit is beleszőve. Láng Gusztáv erre az alkalomra Szombathelyről hazalátogató egyetemi tanár Az erkölcsi ellenzék címen tartott előadást. Egyfajta nyelvi cinkosság alakult ki, melynek következtében Páskándi Géza, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Pusztai János, Bodor Ádám, Sütő András írásaiban saját hétköznapjainak igazságaiból sokkal többet látott meg az akkori, mint a mai olvasó, fejtette ki Láng Gusztáv. Dávid Gyula tanácskozásvezető szerint minden nemzedék megszenvedi a saját élettapasztalatait, kevesen lévén képesek az előttük járókénak tanulságait leszűrni, ennek ellenére a harmincas éveiben járó Balázs Imre József kolozsvári adjunktus Pályakezdő prózaírók emberképe az 1956 körüli időszakban című előadásában lényegében az előtte szóló gondolatait fejtegette tovább. Péter Miklós kolozsvári egyetemi docens, egykori 56–os elítélt börtönévei alatt és azóta írt verseit olvasta fel. Bikfalvy György tasnádi könyvkereskedő politikai elítéltként Páskándi Gézához kötődő emlékeiről, börtönélményeiről vallott. Koczka György temesvári újságíró – egykor szintén Páskándi rabtársa – Van, amin nevetni kéne címmel a forradalmat követő korszak abszurd ellentmondásaira emlékezett. Beszélt az elítéltek megsemmisítésének szándékát nyíltan hangoztató pribékekről, akiknek mostani nyugdíjuk is sokszorosa egykori áldozataik jövedelmének. Mózes Árpád nagykárolyi ny. evangélikus püspök a magyarországi eseményeket követő önfeledt örömről, valamint az ezért elszenvedett megtorlásokról beszélt. Csiha Kálmán ny. református püspök Téli méhek balladája című lírai vallomásában az 56–os erdélyi értelmiségét a kaptár népének túlélését ezer veszély és viszontagság között biztosító „téli méhekhez” hasonlította, akiket végül megöl az annyira várt tavasz. A „börtönbe zárt Erdélyről” szólt Péter Miklós és Dávid Gyula is, és azoknak a talán még nehezebb életéről, akik kint maradtak. Dávid Gyula összefoglalójában párhuzamot vont az 1848–as és 1956–os forradalmak jelentősége és utólagos megítélése között. Az utóbbi résztvevői és hozzátartozóik még most is félnek a megtorlástól. /Báthory Éva: Páskándi–megemlékezés – másként. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 22./
2006. május 26.
Negyven évvel ezelőtt, 1966. május 26-án Budapesten meghalt Tamási Áron. Sírja ma már idegenforgalmi látványosság Farkaslakán. Az írót, végakaratának megfelelően, szülőfalujában temették el, s hogy hazahozták, az dr. Bakk Sára nagy érdeme. A Bakk család az író barátja volt, e meghitt kapcsolat miatt Sára asszony az író utóéletének és életművének hűséges őrzője mindmáig. Annak idején a Securitate minden lépését figyelte: kivel beszél, kikkel tartja a kapcsolatot. Dr. Bakk Sára a magányos székely megmunkálását szorgalmazta először, azt el is készítette Szervátiusz Jenő. A Szervátiusz gyűjteményes kiállításon látható Kolozsváron a Szent Mihály-templom parókiáján. A Tamási Áron-emlékműhöz a követ 1971 májusában hozták a Hargita sándorfalvi részéből. Akkor nekiállt a két Szervátiusz, és elkészítette az emlékművet. Az avatás 1972. szeptember 24-én volt. Akkor nevezte Sütő András az emléket tonnás hegyibeszédnek. Tamási Áron halálának ötödik évfordulóján Balogh Edgár azt fejtegette előadásában, hogy a test után a szellemnek is haza kell térnie. Neki és Kacsó Sándornak nagy szerepe volt Tamási rehabilitálásában, műveinek kiadásában, újrakiadásában. A cserefa kopjafát a sírra pedig Székely Lajos faragta. A kopjafaállítás az író halála fordulóján, 1967. május 26-án volt. Azután 1977-ben jött a szomorú hír, hogy a Szervátiuszok művészetére Romániának nincs szüksége, ki kellett menjenek Magyarországra. /Oláh István: A csodakő hiteles története. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 26./
2006. május 29.
Hosszú idő után először lépett fel Szatmárnémetiben a debreceni Csokonai Színház társulata. A színház zsúfolásig megtelt nagytermében Sütő András Káin és Ábelét adták elő nagy sikerrel. A drámát az innen áttelepült Miske László rendezte. /B. É.: A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 29./
2006. június 2.
Miske László rendezésében állította színre a debreceni Csokonai Színház Sütő András Káin és Ábel című drámáját, melyet szatmárnémeti és nagykárolyi fellépések után a Nagybányán, a Városi Színházban is bemutattak. Miske László sok erdélyi vagy Erdélyből elszármazott színészt választott munkatársul e darabhoz. Az Arabellát alakító színésznő, Vencz Stella a szatmárnémeti Harag György Társulat tagja, Éva megtestesítője, Sebők Klára pedig Kolozsvárról indult, de jelenleg szabadúszó, és Budapesten él. Káin és Ábel újvidéki (Cservenák Miklós és Révész Béla). /Farkas E. Zoltán: Káin és Ábel erdélyi színészekkel. Sütő András-drámával turnézik a debreceni színház. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./
2006. június 13.
Vita Zsigmond száz éve, 1906. június 16-án született Nagyenyeden. Élete és munkássága összefonódott iskolájával, a Bethlen Gábor Kollégiummal. Gyermekként élte át az első világháborút, a trianoni nemzeti tragédiát, átvészelte a dél-erdélyi magyar sorsot, részt vett a második világháborúban, magyar értelmiségiként megjárta a Targu Jiu-i láger poklát. Származása miatt megfosztották katedrájától, de megtörni nem tudták. 1928 őszétől mintegy két és fél évtizedig volt a Bethlen Gábor Kollégium magyar–francia szakos tanára. Ő figyelt fel elsőnek Sütő András tanítóképzős diák különleges írói tehetségére. Miután megfosztották katedrájától, az iskola könyvtárában élte át a diktatúra évtizedeit nyugalomba vonulásáig. A könyvtár gazdag kéziratanyagából sok dolgot nyilvánosságra hozott. Több mint ezer folyóirat- és lapközleménye, tanulmánya, önálló kötete az erdélyi művelődési örökség széles skáláját öleli fel. Ő lett Erdély, Nagyenyed és kollégiuma hűséges és legmegbízhatóbb krónikása. Legjelentősebb  munkái a Tudománnyal és cselekedettel, a Művelődés és népszolgálat, Az enyedi kohó című tanulmánykötetek, az Áprily Lajosról, az emberről és a költőről írt monográfia, a Jókai Erdélyben c. összeállítás. Népmesegyűjteményekkel, tankönyvekkel, Gyulai Pál, Pósa Lajos és Gáspár János gyermekirodalmi munkásságának válogatásaival szolgálta a gyermekek nevelését. Vita Zsigmond 1998. január 1-jén halt meg Kolozsvárt, de halála után visszatért szülővárosába, az Őrhegy alji református temetőbe, felesége, szülei, szeretett iskolája mellé. /Józsa Miklós: Vita Zsigmond születésnapjára. Erdély és Nagyenyed krónikása. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 13./