Székely Ferenc erdőszentgyörgyi néprajzkutató Krumplitábornok sosem esett el /Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely/ című könyvében a népi humort, ízes az irodalmi anekdotákat gyűjtötte össze. Korábban közzétett néprajzi kutatásai után ezúttal a kis-küküllőmenti adatközlői adomáit jelentette meg, Sütő András földijeként – Székely Ferenc is Pusztakamaráson született –, megtoldva Sütő, Tompa László, Asztalos István, Faragó József, Bözödi György, Móricz Zsigmond személyéhez fűződő humoros történetekkel. /Krumplitábornok sosem esett el. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./

A POLÍSZ című budapesti folyóirat februári száma közölte többek között a Kárpát-medencei Keresztkötések Konferencia előadásait. A Népújság az erdélyi Mezőséggel és kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó írásokból tallózott. „Tudja-e, uram, hogy a sztálini román nemzeti proletárdiktatúra által kitagadott, mindenéből kifosztott és kisstílű csirketolvajok júdáspénzért elmakogott rágalmai alapján halálra ítélt író, Wass Albert írta meg az erdélyi román paraszt apoteózisát?” (Cselényi László). Nagyercsén már csak Karcsi bácsival lehet magyarul beszélni. Ő a gondnok és a harangozó. (Bálint Zsigmond). Kövesdi Kiss Ferenc gyakran hangoztatta: Édesanyám mind az öt fiát hazaimádkozta. Egész életén át magyar, református és lévita volt. Valamennyi politikai rendszer fényes állásokkal kínálta meg. Mindegyiket elhárította. Ehelyett tanított Maroskeresztúron, Székelyföldváron, Brailán, Ákosfalván, Szentgericén. Osztatlan iskolákban 80-90 gyermeket. Irányította a faluközösségeket, dalárdákat szervezett, tánccsoportokat alakított. Istentiszteleteken szolgált, és temetett. (Papp Vilmos). Egyetlen völgy, a Füzes mente három jeles személyt indított útjára, alig tíz km-es távolságra egymástól: Vasasszentgotthárdon volt Wass Albert birtoka, Katonában született Barcsay Jenő szentendrei festő, és Pusztakamaráson született Sütő András. Ugyanitt van Kemény Zsigmond író sírja is. (Vetési László) A konferencián Székely András Bertalan nyitotta meg Gálfy-Bódi Tamás Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült festőművész kiállítását és megköszönte Kilyén Ilka színművésznőnek a versekkel való közreműködését. /(bölöni): Jajszavak a szórványból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

A budapesti Hitel című irodalmi, művészeti és társadalmi havi folyóirat februári számát Sütő András emlékezetének szentelte. Az új szám közönség előtti bemutatóját február 16-án tartották Budapesten. Bevezetőt Csoóri Sándor főszerkesztő, zárszót Görömbei András főszerkesztő-helyettes mondott. Sütő András műveiből Császár Angéla, Kubik Anna és Szélyes Imre színművészek adtak elő részleteket. Az emlékszám felvonultatja a kortárs magyar irodalom színejavát, köztük van Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Gál Sándor, Olasz Sándor, Ablonczy László, Sylvester Lajos, Kincses Elemér, N. Pál József, Bágyoni Szabó István, Bogdán László, Tamás Menyhért, Bertha Zoltán, Márkus Béla, Tornai József és Vetési László. „Csak a magára maradott utolsó magyar van veszélyben, mert ha egyedül van, elveszett. Sütő András annyira féltett mezőségi népe minden gondja ellenére is csendesen köszöni, hogy hálás gyermekként, féltő gondoskodással e szülőföld minden gondját élő reménységként emelhette be a legtündöklőbb magyar irodalomba” – írta Vetési László. Az emlékszám közölte Cs. Nagy Ibolya összefoglaló írását – Egy vita margójára (Sütő András és A Hét). Ebből idézte a Népújság: „bár a vita véget ért, a Sütő András elleni hadjárat korántsem. Ezt jelenleg csak a főszerkesztő vívja, de egyrészt: fórum nélkül nincs Cicero, másrészt olyan vehemens és következetes Sütő-ellenesség nyilvánul meg a Parászka Boróka-írásokban, hogy ezek elviekben akár új, romeltakarító disputát generálhatnak. ” /B. D. : A repedt nádszál elégiája (A HITEL Sütő András- emlékszáma). = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban március 14-én elkezdődtek a március 15-ének szentelt ünnepségek. Új emléktáblát avatott neves tanárainak a kollégium Szathmáry Gyula, Nemes János, dr. Vita Zsigmond, Biális János és Siposs Árpád nevével. Az ókollégium (Bagolyvár) falát ékesítő márványtáblák történetéről Pópa Tibor lelkipásztor emlékezett meg. A név nélküli, aranybetűkkel írott táblák Jakab Zsigmond református lelkipásztor és Török Sándor enyedi vén diák kezdeményezésére a 80-as évek elején készültek. 1984-ben, jobb időkre várva, a templom lépcsője alatt rejtegették őket. Az iskola öt tanárának munkásságát Józsa Miklós ny. tanár méltatta. Az egyik legismertebb közülük a Nagyenyeden született Vita Zsigmond /1906-1998/, a kollégium tanítványa, tanára, tudományos kutatója. 1928-tól két és fél évtizeden át a kollégium francia–magyar szakos tanára. Az 50-es években származása miatt katedrájától eltávolították, az internálótábor pokla után Enyedre visszakerülve, nyugdíjba vonulásáig a kollégiumi könyvtár könyvtárosa, élete végéig tudományos kutatója. Tollából mintegy 250 tanulmány, cikk, közlemény látott napvilágot. 1968-ban jelent meg a Tudománnyal és cselekedettel, 1972-ben az Áprily Lajos monográfiája, 1976-ban a Jókai Erdélyben, 1983-ban a Művelődés és népszolgálat, 1986-ban Az enyedi kohó című kötete. 1998-ban tanítványa és felfedezettje, Sütő András így búcsúztatta: “Leszünk, míg Bethlen Gábor vára áll, míg fennmaradásunk szellemőrségében olyan férfiak, harcosok leszünk, amilyen te voltál. ” /Takács Ildikó: Március 15-i ünnepségek Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./

„Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát, és nem felejthetnek azok a családok sem, amelyek súlyos emberáldozatot szenvedtek a véres események során” – jelentette ki Markó Béla Marosvásárhelyen, a márciusi események 17. évfordulóján tartott találkozón, amikor fogadta a véres események során elhunyt Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán hozzá tartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált és Szabadi Ferencet. A találkozón az RMDSZ vezetői idén is átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. „A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Nagyernyén Gémes Istvánt, férjemet” – emlékezett Csipor Antal özvegye. Ketten súlyosabban, Nemes Zoltán fia könnyebben sérült meg, a negyedik elgázolt ember, Gémes István belehalt sérüléseibe. „Kísérteties álmok kínoznak ma is. Gyakran riadok fel arra, hogy börtöncellám sötétjében égő cigarettát oltanak el testemen, miközben csípős paprikát dörzsölnek a szemembe, amitől másfél órára elvesztem látásom, s ez alatt folyton csak ütnek-vernek” – tárta fel személyes tragédiájának részleteit Cseresznyés Pál, aki évekkel börtönből történt szabadulása után sem tud szabadulni a kísérteties emlékektől. „Majdnem kiverték a fél szememet, a fogaimmal viszont már nem volt szerencsém, mind odalettek”. Később bebizonyosodott, hogy a magát kulturális szervezetnek nevező Vatra Romaneasca szervezte meg a román falusiak szállítását a városba, feltüzelve őket a magyarok ellen. Idén a tetszhalott szervezet más, nem túl ismert szervezettel közösen „Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események címmel” rendez szimpóziumot. Az összejövetelre meghívót küldtek Ion Iliescu akkori állam- és Petre Roman kormányfőnek, valamint Virgil Magureanu és Ioan Talpes volt titkosszolgálati vezetőknek. Kincses Előd ügyvéd, aki az események következtében egy időre kénytelen volt elhagyni az országot, szívesen venné, ha legalább most elmenne Ilisecu, Roman és Magureanu Marosvásárhelyre, ha 17 évvel ezelőtt nem tették. Több civil szervezet és számos román értelmiségi, a Temesvári Kiáltvány 17. évfordulóján nyílt levélben fordult a romániai törvényhozáshoz és az Európai Parlamenthez, amelyben igazságügyi vizsgálatot szorgalmaznak többek között a marosvásárhelyi események okainak és hátterének felderítésére. A Pro Európa Liga tavaly perújrafelvételt kért az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a titkosszolgálat /SRI/ között. Az Igazságügyi Minisztérium azóta sem válaszolt a felkérésre. Sütő Andrást 1990. március 19-én brutálisan megverték, egyik szemét nem lehetett megmenteni. Tizenhét esztendővel ezelőtt a közeli falvakból teherautón érkeztek a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. Másnap, március 20-án utcai összecsapások során sebesült meg a libánfalvi Mihaila Cofariu, akit a nacionalisták nemzeti hősnek kiáltottak ki, és akit mára már elfeledtek. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. A véres összecsapások három magyar áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. /Bögözi Attila, Simon Judit: Ártatlan áldozatok emléke és büntetlen vétkesek között. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

Romániában lassan kezd elrendeződni a múlt, helyükre kerülnek a dolgok. Március 20-án ugyan elhalasztották az ítélethirdetést az 1989. decemberi temesvári sortüzek miatt előállított Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok ügyében, az ítélet azonban elkerülhetetlen. A fővárost feldúló bányászjárások ügyében elítélt Miron Cozma lassan szabadul is a börtönből, a nyilvánosság ítéletével kell számolniuk azoknak, akik 1989 előtt együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével. Van azonban egy kivétel. Marosvásárhely 1990-es fekete márciusának története a mai napig feltáratlan maradt. Az eltelt 17 évben alig esett szó arról, hogy ki hozta a felbőszített, félrevezetett hodákiakat Marosvásárhelyre, ki küldte késleltetett halállal a túlvilágra Sütő Andrást, ki dúlta fel az RMDSZ székházát? A román társadalomban 17 évvel az események után is konszenzus van abban, hogy nem kell bolygatni a vásárhelyi vérengzések ügyét. Márpedig kell. /Gazda Árpád: Szelektív normalitás. = Krónika (Kolozsvár), márc. 21./

Sütő András egyik nagybátyja Gyümölcsoltó (Székely) Gergely kertről kertre lopakodva nemesítette a gazdáikkal együtt csendesen száradozó mezőségi fákat. Csaknem minden faluban volt egy-egy ilyen oltóember. Egyik faluban azt találták ki, hogy a tétlenségre kárhoztató fagyos téli napokon seprűt kössenek. A hozzávaló cirok rendelkezésükre állt. És létrejött a „seprűgyár”, hiába csúfoltak egyesek, jó pénzt hozva a házhoz. Az oltóembereket a „kívülállók”, bolondnak tekintik. Az ilyen legyintgetők után rendszerint nem marad semmi. – Az oltóemberek manapság egyre ritkábbak. Erdély újjászületéséhez új oltóemberek kellenek. /Bölöni Domokos: Oltóemberek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./

2007. február 25-én a marosvásárhelyi Kövesdombi Unitárius Egyházközség múlt év decemberében felszentelt templomában a tanácstermet Bözödi György Teremnek, a még készülő, ifjúsági és gyermekfoglalkozásoknak szánt helységet Balázs Ferenc Teremnek nevezték el. Kecskés Csaba tiszteletes beszédében a lelkész-író Balázs Ferenc személyiségét idézte meg, Bözödi Györgyről pedig Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője, az író barátja beszélt. Az elnevezés ötletgazdája Kuti Márta volt. Marosvásárhelyen számtalan utcát neveznek el olyan személyiségekről, akiknek nemhogy semmi vagy alig van közük a városhoz, de az sem számít, ha tömeggyilkosok, s nemcsak Antonescu, de a 19. századi Ion Buteanuról is elmondható 1849-es „dicső” tettei nyomán utca őrzi a nevét. Ez így van Erdély minden városában. Az új gyarmatosításhoz hozzátartozik a módszer, miszerint „minden a mienk, és mi mindig itt voltunk” stb. Mindenkinek tennie kell a dolgát, ott és azt, amihez legjobban ért. Az egyházaknak nemcsak az a dolga, hogy Isten igéjét hirdessék, hanem az is, hogy az anyanyelven tartott istentiszteletet megőrizzék, az anyanyelv ápolóit, a nemzeti kultúra nagy egyéniségeit felmutassák a jövő nemzedéknek, és emléküket minden lehetséges módon ápolják. Beláthatatlan az az idő, amikor Marosvásárhelyen még egyszer utcát neveznek el Mentovich Ferencről például. 1961-ben a cikkíró a róla elnevezett utcában lakott, de mire elvégezte az egyetemet már rég a Toplita nevet viselte. Tolnai Lajos, Petelei István, Molter Károly, Kemény János, Bözödi György, Sütő András, vagy a kiváló képzőművészek, mint Bordi András, Barabás István, Izsák Márton stb. mikor kapnak utcát, teret, vagy mikor kapja vissza az elorzottat, mint Tolnai vagy Petelei? Erre még várhatunk, de a mi intézményeink, létesítményeink, iskoláink mind-mind nevesíthetők, írta Kuti Márta. Bözödi György (1913–1989) élete a kommunista rendszerben csak börtön, kényszermunka, és icipici nyugalom két házkutatás között, az örökös rettegés között telt el. /Kuti Márta: Névadás – emlékeztetőnek. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. március/

Csép Sándor újságíró, szerkesztő, televíziós szakember évtizedek óta a népességfogyás súlyos következményeire hívja fel az erdélyi magyar közvélemény figyelmét. Elmondta, hogy Ágyában, ahol édesapja református lelkész volt, látta, hogyan zsugorodik a gyülekezet. Ez indította el benne a téma iránti érdeklődést. Az ezernyolcszáz lelkes ágyai közösség mára jóval ezer fő alatti közösséggé zsugorodott össze. Egyetemista korában írt egy szubjektív szociográfiai riportot faluja népességcsökkenésének történetéről. A kéziratot a Korunknak adta, a szerkesztőség elfogadta, de a cenzor kidobta a cikket. Csép 1968-tól a Kolozsvári Rádió, majd a bukaresti közszolgálati televízió magyar szerkesztőségének lett a munkatársa. Akkoriban telepedett le Kolozsváron, és látta, hogy a népességfogyás a régióban még tragikusabb méreteket ölt, mint Arad megyében. Főleg a közeli Kalotaszeg foglalkoztatta. 1975 táján újra szemügyre vette a kérdést. Akkoriban a Székelyföld demográfiai mutatói Románián belül nagyon jók voltak, szemben Kalotaszeggel. Így született meg az Egyetlenem című film forgatókönyve. Végül is a film elkészült, műsorra került, és nagy visszhangja lett, sokan emlékeznek rá. Kós Károlytól Sütő Andrásig és Kányádi Sándorig még aznap este, a film bemutatását követően mindenki gratulált. A Ceausescu-rendszerben ez volt az első vészharang a magyarság fogyásáról. Utána Csép Sándor ötévenként visszajárt a forgatás helyszíneire, és figyelemmel kísérte a további eseményeket is. A rendszerváltást követően a vizsgálódást kiterjesztették egész Erdélyre. Csép kezdeményezte az Áldás, népesség mozgalmat. Tőkés László jelezte, hogy az egyházkerület, illetve az esperesek kollégiuma védnökséget vállalna egy ilyen mozgalom létrejöttéhez Az első jelentősebb találkozó 2004-ben volt. Csép most dolgozik egy összefoglaló íráson, Egy aggodalom évtizedei címmel. Néhány éve Romániában is változott a gyerekvállalásra történő odafigyelés, hiszen az átlagfizetéssel szinte megegyező gyereknevelési támogatás sok magyar család számára is jelentős ösztönző erő. Az első rendezvény sikeres volt. A Fidesz akkor ígérte, hogy továbbra is előteremtenek pénzt a folytatásra. Az ügy mellé állt az RMDSZ is: egyik alelnöke, Kötő József tartott előadást. A félixfürdői találkozót követően kb. négy hónapra Tatabánya mellett rendeztek egy hasonló Áldás, népesség konferenciát Tőkés László és Orbán Viktorné Lévay Anikó fővédnökségével. Az előadók között ott volt Duray Miklós a Felvidékről, és sokan mások. Harrach Péter volt szociális miniszter szervezésében a Gellért Szállóban megtartottak egy nagyobb értekezletet, ahol jelen volt a téma ébren tartója, Fekete Gyula író is. Úgy tűnik, a mai magyar kormány távol-keleti betelepítésben látja a magyar népességfogyás problémájának a megoldását, és nem a születések számának hatékony növelésére törekszik. Kárpátalja nagyon szegény vidék, a népesedési mutatókban mégis sokkal jobban áll, mint Magyarország vagy Erdély. /Makkay József: A magyarságot ki kell mozdítani a demográfiai holtpontról. Beszélgetés Csép Sándorral, az Áldás, népesség mozgalom megteremtőjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 4./

A Marosvásárhelytől mintegy huszonöt kilométerre fekvő Erdőcsinádon Sütő András emlékének ápolását tűzte ki célul a helyi fiatalság. Az alig négy és fél száz lelket számláló faluban a hét végén már a második Sütő-művet mutatták be. 2005-ben a Vidám siratót vitték színre, most Szabó Rozália nyugalmazott vallástanár rendezésében a Balkáni gerlét vitték színre. „Évente be szeretnénk mutatni Sütő András egy-egy művét, ezzel is adózva az erdélyi magyar drámairodalom egyik legkiemelkedőbb személyiségének” – indokolta a csinádi fiatalság döntését Mihály Attila, a Sütő-hagyaték ápolásáért küzdő helyi fiatalember. Csinádon a színház iránti szeretetet Szabó Rozália keltette újra életre. /Sz. E. : Sütő András emlékezete. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

Gálfalvi György, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjének kezdeményezésére emlékplakett készül a nemrég elhunyt Sütő András emlékére, a domborművet az író születésének 80. évfordulóján helyeznék el Marosvásárhelyen, lakása, a Vörösmarty utcai ház falán. A plakett elkészítésére Hunyadi László szobrászművészt kérték fel. A június 17-i ünnepséget követően Pusztakamaráson, Sütő András szülőfalujában is megemlékezést tartanak Székely Ferenc, az író hozzátartozója szervezésében. Az Anyanyelvápolók Szövetsége díjat nevezett el Sütő Andrásról, amelyet első alkalommal április 27-én, a dévai vándorgyűlésen adnak át. /Szucher Ervin: Emlékplakett, megemlékezés. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

A kolozsvári Házsongárdi temetőből és Székelyudvarhelyről származó földben, illetve a Hargita megyei Zetelakán faragott kopjafa alatt alussza örök álmát Méhes György a budapesti Farkasréti temetőben. A 91 éves korában elhunyt erdélyi írót pálya- és nemzedéktársak, valamint tisztelői – köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Lezsák Sándor parlamenti képviselő – április 20-án kísérték utolsó útjára. A Székelyudvarhelyen született Méhes Györgyöt Tőkés László királyhágómelléki püspök búcsúztatta a református egyház szertartása szerint. Orbán János Dénes, Méhes György monográfusa, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nevében búcsúztatva az írót kiemelte, hogy szomorú csillaghullásnak lehettünk tanúi az elmúlt fél esztendőben: irodalmunk nagy veteránjai, Faludy György, Sütő András, Határ Győző, Lázár Ervin, Nagy Gáspár, most pedig Méhes György hagyott el bennünket. /Csinta Samu: Kopjafa alatt, hazai földben. Örök nyugalomra helyezték Méhes Györgyöt. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./

Péntek János nyelvész, kolozsvári tanszékvezető egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke azzal a javaslattal lépett a szövetség elnöksége elé, hogy a néhány évvel ezelőtt létesített Nyelvőrzés Díjának elnevezését egészítsék ki Sütő András nevével, a díj neve legyen: Sütő András-díj – A Nyelvőrzés Díja. A javaslatot az elnökség elfogadta. A díjat minden évben A magyar nyelv napjai elnevezésű AESZ-rendezvény ünnepélyes megnyitóján szokták átadni. Péntek János úgy gondolta, ezt a díjat erkölcsi súlyában megemeli Sütő András neve és személyisége, hiszen köztudomású, hogy a Kárpát-medencében senki nem volt a 20. században, akit annyira foglalkoztatott volna, mint őt a nyelvben való megmaradás, saját közössége megmaradása. Egy magyarországi statisztika szerint az iskolások anyanyelvi versenyén Sütő András az egyik legtöbbet idézett szerző. /(Komoróczy György): Sütő András-díj nyelvőrzésért. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 24./

Az 1956-os forradalom művészettörténeti vonatkozásainak egyik legjobb ismerője, hű kutatója és feldolgozója Sümegi György magyarországi művészettörténész. A forradalom képzőművész résztvevőivel, szemtanúival készített, 2004-ben megjelent nagy sikerű Kép-Szó /PolgART Kiadó, Budapest/ című interjúkötete után nem hagyta abba kutatómunkáját. Ennek eredményeként született meg az említett könyv folytatásának is tekinthető Naplók, interjúk, ‘56-ról című gyűjtemény, valamint Gyorsjelentés megjelöléssel az 1956 Képtára című kötet. A 2006-os évfordulóra szánt gyorsjelentést kimerítőbb összegzés követi majd. „ E könyv címe láttán a kevésbé tájékozott is jól tudja, hogy csak virtuálisan számolhatunk ‘56 Képtárával. (...) Az 1956-os forradalomnak még nincs különálló, önálló intézményként kezelt képtára” – írta. E hiány felszámolásának eszköze e kötet, amelyben a szerző az 1956. október 23-tól 1989. június 16-ig terjedő időszak képi megnyilatkozásait mutatja be „vázlatos gyorsjelentés” formájában. Sok darabja nyilvánosságra sem kerülhetett, hiszen rejtegették, eldugták, elzárták alkotóik vagy tulajdonosaik. Különösképpen érdekes fejezet az Erdélyiek és 1956 című. Ebbel kiderül, hogy az 1956-os forradalmat Budapesten átélő erdélyi alkotók művekben rögzítették élményeiket. Kós Károly naplót írt és önarcképet rajzolt, Kusztos Endre fontos eseményeket rögzített fotóin. Zsögödi Nagy Imre a forradalom több író-szereplőjének a portréját rajzolta meg, néhány szimbolikus erejű festménye (Madárijesztők I. 1957, Elvonuló vihar 1957, Vihar II. 1959) a forradalom emlékéből merített, ezt Sütő Andrásnak árulta el később. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola 1956-os diákgyűlése szervezői közül Balázs Imre festőszakos és Tirnován Ari-Vid szobrászhallgatót kirakatperben elítélték és börtönbe zárták. Abodi Nagy Béla, a kolozsvári főiskola akkori festő-tanszék vezetője Tárgyalás 1957 című kompozícióján jelenítette meg a művészhallgatók tárgyalását. Tirnován Ari-Vid 1964-ben készített egy Forradalmár című szobrot. Az erdélyi magyar képzőművészeti életből a nyugati országokba került képzőművészeknek a forradalomhoz való viszonyát jelenítették meg Balogh Zoltán szitanyomatai, Nagy Éva és Török Pál rajz-sorozatai, valamint Kazinczy János Antal festményei. /N. J. : 1956 a képzőművészetben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/

Április 27-29-e között Déván az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége megszervezte a magyar nyelv napjait. A rendezvényen részt vettek a megyei mesemondó versenyek, illetve a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedő döntősei. Az első napon anyanyelvi konferenciát is tartottak, ahol a szórványtelepülések oktatási gondjairól, nehézségeiről esett szó. Az idén először adták át a nyelvőrzésért járó Sütő András-díjat, amelyet a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjthe Csaba vehetett át. A Csaba testvér által gondozott gyerekek közül több mint 100-an érettségizhettek magyarul, ötvennél többen egyetemeken-főiskolákon vannak, diplomát szerezhetnek. A vetélkedőket Déván a Téglás Gábor Középiskolában szervezték meg. /(vajda): Országos mesemondó és anyanyelvi vetélkedő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

Böjthe Csaba ferences szerzetes kapta a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés Díjat, melyet első alkalommal nyújtott át az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) Déván, a tanfelügyelőség dísztermében. „Abban az épületben, melyben nagyon sokszor megfordultam annak idején – írta köszönő levelében az atya. – Szorongva itt találkoztam újból és újból a megyei tanfelügyelővel és az ő munkatársaival. Próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ha állami gondozásban is vannak, a gyermekeinknek joguk van, hogy anyanyelvükön tanuljanak. ” Kemény ellenállással találták akkoriban szemben magukat, rengeteg szidást, még fenyegetést is kaptak: a tanítónőket az iskolában újból és újból meglátogatták, ők sírva jöttek haza. „Én meg másnap ott álltam a tanfelügyelőség ajtajában, hogy szelíden megkérdezzem, hogy mit kellene még jobban csináljunk a békesség kedvéért” – írja a díjazott. A díjjal járó Sütő-emlékplakettet Hunyadi László szobrászművész készítette el. /G. E. : Csaba testvér Sütő-díja. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

Húsz éve köszöntötték Szentendrén a XX. századi magyar festészet, a művészetoktatás nagy öregjét, a művészeti anatómia világhírű szerzőjét, az akkor már 85. évén túljutott Barcsay Jenőt. A Tisztelet a Mesternek című reprezentatív kötetben Borsos Miklóstól Weöres Sándorig, Kós Andrástól Sütő Andrásig és Vasarelyig szóltak az elismerések. 1980 decemberében rendezték meg kolozsvári kiállítását a Korunk Galériában. A mezőségi Katona községből a századdal egyszerre indult mester, Barcsay Jenő munkásságából a mostani, május 11-én nyíló kiállításon grafikus munkáiból mutatnak be néhányat, magángyűjtemények féltve őrzött darabjait. /Kántor Lajos: Barcsay Jenő – Kolozsvárt. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

Nagyenyeden a Bethlen Napok keretében Bakó Botond ünnepélyes keretek között adta át a Bethlen Gábor Kollégium könyvtárának Fenichel Sámuel hagyatékának három iratmappát kitevő részét. A főként leveleket, fényképeket, okleveleket és Naplójának kéziratát tartalmazó örökséget Bakó Botond rendszerezte, így adta át a kollégium könyvtárosának Ercsei Etelkának Fenichel Sámuel /Nagyenyed, 1868 – 1893/ a természettudományok és a nagy utazások elkötelezettje. Első útjára 1886-ban indul, a Bukarestig gyalog megtett utat, örökített meg Naplójában. A Duna-deltában megismerkedett Grubauer ornitológussal, akivel Új-Guineába utazott. Fenichel 14 hónapos ott-tartózkodás után maláriában elhunyt. A 16 ládát kitevő gyűjtése a Magyar Nemzeti Múzeum, később pedig egy része (rovargyűjtemény, paradicsommadár) a nagyenyedi Természetrajz, illetve az etnográfiai anyag a Történelmi Múzeum tulajdonába került. Levelezését, szakmai elismerő okleveleit, naplóját a család megőrizte. A hagyaték e részét Izsák Sámuel, az idős kolozsvári orvosi egyetem tanár 2006-ban a kollégiumnak ajánlotta fel. A Bethlen Napok alkalmával a diákok Szent Erzsébet legendáját felidéző várjátékkal emlékeztek meg iskolájuk alapítójáról. “Mondod még? Mondom! Azért is mondom! Csak azért is!”, állnak most fába faragottan Sütő András szavai a Bethlen Kollégium udvarán. Kopjafájának felállítását Horváth Vilmos és felesége, Ötves Erzsébet, az iskola belgiumi támogatói segítették, a faragó művész pedig László László, a kollégium tanára. Felavatása május 12-én volt, Tőkés László református püspök jelenlétében. /Takács Ildikó: Bethlen Napok Nagyenyeden. Fenichel-örökség tért haza. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 14./

Csaknem 40 évvel ezelőtt a nyugati magyar értelmiség létrehozott egy civil szervezetet – Bázel központtal – Európai Protestáns Magyar Szabad Egyetem /EPMSZE/ néven. A 90-es évekig hallatlan jelentősége volt, hiszen rendszeresen könyveket jelentetett meg, konferenciákat tartott, melyekre főleg kelet-európai magyar írókat, költőket, művészeket hívott meg. Mintegy híd volt a keleti vasfüggöny és a nyugati világ között, amely lévén nem politikai, hanem inkább egyházi szervezet, aránylag könnyen végezte munkáját. Sütő Andrástól Kányádiig, Illyés Kingától Lohinszky Lorándig, vagy éppen festők, zenészek, az akkori világ kisebbségi értelmisége mind megfordult ezeken a szabadegyetemi rendezvényeken. 1990 után a helyzet megváltozott. A keleti kommunista államok összeomlásával, majd később az Európai Unió révén már nem volt szükség arra a szerepre. A 2000-es évek elején született meg az a határozat, hogy az anyaszervezet mentén országonként külön hozzanak létre helyi egyesületeket. Így született meg előbb az Erdélyi Kör, majd a Délvidéki, a Felvidéki és most van folyamatban a Kárpátaljai Szabad Egyetem bejegyzése civil szervezetként. Az Erdélyi Körnek kb. 60-70 tagja van, évente két alkalommal tartanak szabadegyetemi napokat, tavasszal és ősszel. Az idei szabadegyetemi napokat április 15–16–17-én tartották Nagyszebenben. Paul Philippi Nagyszebenből Erdély története – egy európai kísérlet? címmel értekezett, Kozma Zsolt Kolozsvárról Erdély a tolerancia földje? címmel fejtette ki véleményét, Maksay Ádám (Kolozsvár) Erdély építészeti öröksége az Európai Unióban címmel beszélt. /Demeter József lelkipásztor: Erdély az Európai Unióban. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./

Nagy Károly szerint a romániai magyar baloldal sorsát egy sötét ügy befolyásolta. 1947 telén a Bihar megyei (akkor még) Sziguranca magyar kommunista főnökének, Czellér Lajosnak a kezébe került a Vasgárda utolsó körlevele, amelyben közölték a gárda tagjaival, hogy az új helyzetben a titkosan működő szervezet feloszlik. Parancsba adták a tagoknak, épüljenek be a kommunista pártba. Arra buzdították őket, hogy igyekezzenek minél több zsidó és magyar személyt vezető tisztségbe juttatni. A kisebbség soraiból származó vezetők egyre nagyobb száma kiváltja a „hazafias jó románok”, főképp az értelmiségiek felháborodását a kommunista párt ellen. Czellér ezt az iratot átadta belügyminisztériumi feletteseinek. Ezek megtiltották, hogy az üggyel tovább foglalkozzon. 1948-ban Czellért megvádolták, hogy titoista ügynök, és bezárták. Később kiszabadult és a Belügyminisztériumban dolgozott. 1952 őszén halva találták a bukaresti Belu temetőben, jobb keze mellett pisztoly. Nagy Károly nem fogadja el, hogy öngyilkos lett. 1957-58-ban két vezető pártfunkcionáriusról kiderült, hogy vasgárdista. 1964-ben amnesztiával kiengedték a börtönből az összes politikai foglyot, a súlyos bűnökért elitélt vasgárdistákat is. (De Luka Lászlót és Lakatos Istvánt nem). A legismertebb magyar közéleti személyiség, aki körül 1989 után egy hiteles magyar baloldal kibontakozhatott volna, az Fazekas János, a Kommunista Párt központi vezetőségének tagja volt. Azonban javasolta a köztársasági elnöki tisztség megszüntetését és az Elnöki Tanács visszaállítását, ezért Ceausescu 1984-ben, 56 évesen nyugdíjba kergette a miniszterelnök-helyettesi funkcióból. Fazekas ellenezte a Bolyai Egyetem felszámolását 1959-ben, majd egyedül szavazott a Magyar Autonóm Tartomány nemzetiségi összetételének románosító megváltoztatása ellen. Fazekas 1984-ben a Ceausescu-diktatúrát és a nemzetiségek elnyomását leleplező levelet juttatott el Gorbacsovhoz, az ENSZ főtitkárához és az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez. Végül 1989 januárjában Sütő Andrással együtt újabb levelet intézett az említett személyiségekhez, ezúttal a falurombolás és a határokon lelőtt menekültek ügyében. Mindezek után logikus lett volna, hogy egyike legyen az RMDSZ vezetőinek. Nem így történt. Sőt. Amikor 1993-ban az RMDSZ brassói kongresszusának nyílt levelet akart átadni, már az előcsarnokból kiutasították. Nagy Károly súlyos hibát követett el, amikor Fazekas Jánost lebeszélte a magyar szocialista párt megalakításáról. 1995-ben megalakult egy demokratikus baloldali politikai platform. Létrejött annak bukaresti csoportja is, és ez Fazekas Jánost választotta meg elnökéül. A platform akkori országos elnöke azonban – bár erre az alapszabályzat nem jogosította fel, mi több Sütő András és Balogh Edgár írásban követelték Fazekas tisztségének elismerését – érvénytelenítette a bukaresti csoport választását. Tiltakozásképpen a bukaresti csoport feloszlott. – 2003-ban létrejött székelyföldön még egy baloldali platform, a Demokratikus Újbaloldali Fórum, azonban nem tett szert akkora befolyásra, hogy az RMDSZ politikájára befolyást gyakoroljon. Nagy Károly: Egy hitvallás margójára. Avagy miért nincs Romániában hiteles magyar baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ A szerző a Demokratikus Újbalodali Fórum volt kongresszusi képviselője. Az írás első része: Szabadság (Kolozsvár), jún. 13.

Június l7-én lenne 80 éves a mezőségi Pusztakamarás nagy szülöttje, Sütő András. Ebből az alkalomból a falu maroknyi magyar közössége és az onnan elszármazottak emlékünnepséget szerveznek a helyi református templomban. A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó erre az alkalomra megjelenteti és elhozza Sütő András Sikaszói fenyőforgácsok című művét. /Székely Ferenc: Sütő-megemlékezés Pusztakamaráson. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

A könyvhétre megjelenő erdélyi könyvek között van az Azrael árnyékában /Mentor/ című Dsida Jenő kötet Kovács András Ferenc válogatásában. Új kiadásban jelent meg Szabó T. Attila először 1970-ben kiadott, Haja, haja, virágom című virágének-gyűjteménye, bővítve, CD-melléklettel, Gy. Szabó Béla illusztrációival (Kriterion). Páll Lajos A csodák házában (Pallas-Akadémia) című gyűjteményében a költő-festő nagy témái jelennek meg újra. Iancu Laura Karmaiból kihullajt című második kötete (Magyar Napló) ott folytatja, ahol az első abbahagyta, a csángó mélyvilágból kiszakadó költőnő vallomásaival. Három kisregényével van jelen Bánffy Miklós (Balassi Kiadó). Az eddig csak a Helikon folyóiratban folytatásokban megjelent öregkori krimi, a Milolu (1948-49) mellett olvasható a Reggeltől estig (1927) és a Bűvös éjszaka (1946). Hiányzol-e magadnak címmel jelent meg Lászlóffy Csaba két önvallomásos kisregénye (Napkút). A Nyírő-sorozat az emigrációban megjelent A zöld csillag című regénnyel folytatódik (Pallas-Akadémia). A fáradhatatlan Pomogáts Béla az erdélyi irodalommal foglalkozó, A szellem stratégiája című tanulmányaival is jelen van (Mentor). Láng Zsolt A kripta című drámakötete (Koinónia) válasz ad arra, hogy van-e új erdélyi magyar dráma. Demény Péter válogatásában jelent meg a Bálint Tibor emlékezete című kötet. A Nap Kiadó In memoriam című népszerű sorozatában jelent meg a tavaly elhunyt Sütő Andrásról egy gyűjtemény Görömbei András válogatásában, ugyanitt Dávid Gyula válogatásában a sorozat 60. köteteként adták ki a Reményik Sándor emlékezete című antológiát. Sas Péter válogatta és rendezte sajtó alá Kelemen Lajos Művelődéstörténeti tanulmányok című kötetét (Kriterion), végre ismét hozzáférhetővé válnak izgalmas írásai. Napvilágot látott Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című, évtizedek óta kiadásra váró munkája (Pallas Akadémia). A monográfiát Szőcs János egészítette ki újabb adatokkal. A Mentor Erdély emlékezte című sorozatának új darabja Pál-Antal Sándor Marosszék a XVIII. század elején című monográfiája. Az idő vaskalapja címmel jelent meg Kántor Lajos és Sükösd Mihály negyedszázadot átívelő levelezése (Kalligram). Megjelent Széles Klára régóta készülő Lászlóffy Aladár-monográfiája Mit látsz egy íróasztalon? címmel (Napkút). /Bogdán László: Könyvheti újdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./

Június 17-én Pusztakamaráson, a mezőségi falu maroknyi magyar közössége és az onnan elszármazottak Sütő András-emlékünnepséget szerveztek a református templomban. Markó Béla RMDSZ-elnök leplezte le a marosvásárhelyi Vörösmarty utca 36. szám alatti házon – ahol a Herder- és Kossuth-díjas író, Sütő András, csaknem 40 évig élt és alkotott – azt a domborművet és emléktáblát, amelyet a Marosvásárhelyi Írók Társasága megbízásából Hunyadi László szobrász készített. Sütő András június 17-én lett volna nyolcvanéves. Az emlékünnepségen ott voltak az író családtagjai, marosvásárhelyi és budapesti barátai, pályatársai. Az írót mindig figyelték a titkosszolgák, emlékeztetett Markó Béla emlékbeszédében. Gálfalvi Zsolt kifejtette: „Sütő András életműve, amióta a könnyű álom anyai ígérete működik benne, a világ retteneteit nevükön nevező, kimondó és így feloldó írásművészet“. /Lokodi Imre: Sütő András születésnapja. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./ 1992-ben Marosvásárhelyen köszöntötték 65. születésnapján, a Kultúrpalota ritkán látott akkora tömeget. 1997-ben az ünneplésen ott volt Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Czine Mihály. 2002-ben saját kérésére szűk körben köszöntötték. Gálfalvi György nyitószavaival kezdődött a mostani emlékezés. Markó Béla mint költő és bajtárs emlékezett, párhuzamot vont a megváltozott utcanév, városnév és múlt között. Sütő András végig Marosvásárhelyen, a Vörösmarty utcában lakott, akkor is, ha a hosszú fülű ügynökök Tirgu-Muresen a Marasti utcában figyelték. A Magyar Művészetért Díj kuratóriuma részéről dr. Gubcsi Lajos nyújtotta át a családnak az Árpád fejedelem-emlékdíjat, amelynek mondandója Sütő András életművéhez hasonló: sikerben, kudarcban, vesződségben együtt kell lennünk, megmaradnunk. /Nagy Botond. Tábla a csodafakasztó műhely falán. Nyolcvanéves lenne Sütő András. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./

Csoóri Sándor esszéjét (Sütő Andrásról a harmadik napon) a Hitel Sütő András emléke előtt tisztelgő számából átvette a Transsylvania című negyedévi szemle, amely egy ideje már csak a világhálón érhető el. Az utolsó részt idézte a lap. Sütő András életpályájából a legkevesebben Magyarországon és Erdélyben az 1990 márciusától a legutolsó időkig tartó korszakát ismerik. A szeme elvesztése után Sütő alig írt szépirodalmi műveket. Azért, mert a magyarság megmaradását tartotta a legfontosabbnak. Az erdélyi magyarság kivándorlása folyamatos, fenyegető a romániai magyarság teljes megsemmisülése. Sütő András temetése után Csoóri tizenöt erdélyi és tizenöt magyarországi értelmiségitől kérdezte meg, hogy ismeri-e a Szemet szóért című kötetét, a Heródes napjait és az Erdélyi változatlanságokat? Egyikük sem ismerte. Sütő András ismeretlen könyveiben olyan súlyos kérdések halmozódtak föl, mint Illyés Gyula Magyarok című művében s Németh László néhány robbanékony tanulmányában. /(bölöni): Belső anyaország. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Sütő András: Sikaszói fenyőforgácsok. Cikkek, naplójegyzetek /Budapest, 1987, sajtó alá rendezte Ablonczy László/ című munkáját újra kiadta az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó /Székelyudvarhely, 2007/. Az új kiadás szövegét gondozta Nagy Pál. /B. D. : Ne keressétek a térképen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./

Itthagyott minket Domokos Géza is, írta Magyari Lajos, aki soha magáért, Erdély, Románia magyarságáért küzdött mindig. Elment Sütő András, az egyik legnagyobb magyar író és Beke György, Erdély legkiválóbb riporter-közírója. „Fogyunk-veszünk. ” Magyari Lajos szerint Domokos Géza Erdély magyarságának egyik legkiválóbb szelleme és leggerincesebb harcosa volt, a XX. század végének szellemi Bethlen Gábora. Energiáját arra fordította, hogy „újságszerkesztőként, könyvkiadóként mentse meg az erdélyi-romániai magyar kultúrát, nemzetrészünk eltiportatásra szánt szellemiségét. ” „A Szabó T. Attila, Sütő András, Szabó Gyula, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és társaik által összehordott kövekhez Ő adta az összetartó, forró mészkötést”. /Magyari Lajos: És mégis áll az Igevár... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./

Országos szinten július 2-án zajlott le a második írásbeli vizsga az érettségizőknek, ezúttal anyanyelvből. Magyarul 7570-en, németül 979-en írtak dolgozatot. A magyarból érettségizők tételén Radnóti Miklós Elégia című verse szerepelt, majd Sütő András – Egy lócsiszár virágvasárnapja és Örkény István – Tóték című színműve között választhattak, végül pedig monológot kellett írniuk a diákoknak, aminek az utolsó mondata az kellett hogy legyen, „Ez, ami nekem számít. ” Az érettségizők nagy többsége úgy vélte, hogy a tételek könnyűek voltak. /B. Z. : Elégia és Tóték a magyar érettségin. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

A Háromszék napilap átvette a kolozsvári Helikon folyóirat június 25-én megjelent /482./ számából Szőcs István írását. A szerző sértőnek tartotta, hogy Stefano Bottoni történész azt írta valahol: Marosvásárhelyen már két nap múlva úgy érzi az ember, hogy elfogyott körülötte a levegő. Szőcs leszögezte, maga a város még mindig tartja magát, meg tudta őrizni színházát, szimfonikus zenekarát, könyvtárait és önmagát; annak ellenére is, hogy az elmúlt harminc-egynéhány évben iszonyatos exodust kellett átvészelnie. Bottoni pár éve kirobbantotta a Sütő András–Szabó Gyula–Földes László-vitát. Szőcs feltételezi, hogy Bottoni a Látó folyóirat táján szerezte információit, ahol a főszerkesztő, Gálfalvi György kerti fecskendő gyanánt szórja mindenkiről az ismereteket, ahelyett, hogy írna. Bátor, jó riporter, elfogult, de ennek ellenére szórakoztató kritikus. Valószínűleg a Sütő András lejáratására indult vitában nincs része. Annak régóta híre terjengett, hogy Marosvásárhelyt Láng Zsolt, Kovács András Ferenc és mások bálványrombolásra készülődtek Sütő ellen. Szőcs szerint felül kellett volna múlniuk Sütő Andrást drámaírásban és publicisztikában, de ez nem következett be, legalább nyílt vitát kellett volna rendezni. Az A Hét nevű csak interneten megjelenő lap nagy leleplezések által véli igazolhatónak létét. Dsida Jenő születésének századik évfordulóján ezt tették. A megemlékezés műfaji behatárolása komoly feladat – persziflázs-gyűjtemény vagy rágalomária-est. A résztvevők kiszúrtak egy-egy Dsida-verset és – ,,interpretálták”, feltehetően hanghordozás és arcjáték által. Az a7 szerint Balázs Imre József elérte, hogy Dsida Nagycsütörtököt című versét harsány nevetéssel fogadta a közönség. Láng Zsolt kijelentette, nem szereti Dsidát, a verseket sem szereti, és nem bírja, ha ilyeneket írnak, hogy édes-bús. Az a7 lapban és máshol többen feltették a kérdést: hogy lehet, hogy Dsida Jenő, a vézna, szánalmas, vallásos, szipogó költőcske olyan vad, ,,szélsőséges” hangú költeményt írt, mint a Psalmus Hungaricus? A csudálkozóknak tudniuk kell, hogy a Psalmus ún. ószövetségi műfaj. Mózes, Illés, Ézsaiás, Jeremiás és a Zsoltárok könyveit végsőkig hevített izzású szenvedélyek, magyarázta Szőcs István. Egy irodalmárnak illik ismernie legalább nagyjából a hajdani próféták szövegeinek tartalmát és stiláris jellegzetességeit, mert azok az egyetemes irodalom értékes darabjai. Selyem Zsuzsa Dsidáról szóló sorait nem is meri magyarázni, írta Szőcs. Selyem Zsuzsa szerint: ,,Ez itt az irodalmi abszurd, a fiatalon elhalt életművet még mindig fogyasztja a halni nem tudó és nem akaró közönség. Szellemi nekrofília. ” /Szőcs István: Édes-bús internyet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./