Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sütő András
1119 tétel
2002. január 26.
Budapesten a Bethlen Gábor Alapítvány Tamási Áron-díjban részesítette tavaly nov. 5-én Nagy Pál irodalomtörténészt. A laudációt Sütő András mondta, most olvashatjuk a szövegét. Nagy Pál egyetemi hallgatóként 1946-ban Gálfy Zoltán teológussal együtt feltámasztotta az 1944-ben megszűnt Ifjú Erdély című folyóiratot. Sütő Andrástól is kértek lapjukba írást. A jórészt betiltott, üldözött magyar szellemóriások mellé szegődött Nagy Pál is. A népi- nemzeti vonulat nagyjaitól semmilyen marxista kurzus el nem tántoríthatta. Illyés Gyula, Veres Péter, Kodolányi vonzáskörében írta cikkeit, tanulmányait. Nagy Pálnak az lett egyik bűne, hogy György Lajos tanárának emberi becsületét, szakmai kiválóságát vette védelmébe. Az Úr a Lenin-fiúknak szabad rablást engedélyezett Erdélyben. Elrabolták és börtönbe zárták Márton Áron püspököt, becsület- és szellemirtást végeztek a magyar egyetemen. Nagy Pált a eltávolították az egyetemről, a magyar tanszékről. Később magyartanár lett, szerkesztői munkát vállalt Marosvásárhelyt, bukaresti folyóiratnál s végül, nyugdíjaztatásáig Sütő lapjánál. Nagy Pál irodalmi tanulmánykötetei értékesek. Tamási Áronnak az a két posztumusz esszégyűjteményét szerkesztett és ellátt a jegyzetekkel. /Sütő András: Örök szolgálatban. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./
2002. január 28.
Egyre kevesebb a magyar Pusztakamaráson /az 1400 lakosból csak 198-an vannak/, két éve nincs magyar iskola sem. A napokban átadták a Duna Tv és a Hungária Televízió Közalapítvány közös ajándékát, egy tévékészüléket. Az ünnepségen a falu szülötte, Sütő András is részt vett. Arra való ez az ajándék, hogy a pusztakamarási gyülekezet a templomon kívül is halljon magyar szót — fogalmazott Birtha István kolozsvári esperes. Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke úgy látja, az ajándék a pusztakamarásiakban a felfelé nézést erősíti. Sütő András üdvözlőbeszédében kifejtette: "Ez az ajándék fűti azokat, akik fáznak, akik a magyar nyelv melegét várják. A televízió lehetőség a kapcsolattartásra a nagyvilággal, hogy Pusztakamarás bekapcsolásával az összmagyar szellemi forgalomba, Pusztakamarás feltámasztását is szolgáljuk." Elmondta, hogy nagy álma szülőfalujának a Sütő-portán egy közösségi házat építeni. Az író említést tett a 2001-es algyógyi kiáltványról, amellyel sem a magyar értelmiség, sem a média nem foglakozott eleget. A szórvány problémáját boncolgató dokumentumot 62 református lelkész írta alá, ami ritkaságnak számít a szórvány a történetében. - Létezik ugyan magyar osztály a szomszédos Nagysármáson, a nagy távolság miatt azonban a pusztakamarási gyermekek otthon, román iskolát végeznek. A lelkész szombatonként a vallásórák után magyar órákat tart, de ez nem pótolja a magyar iskola megszűnéséből származó veszteséget. A lelkész szerint félő, hogy harminc év múlva Pusztakamaráson nem lesz magyar család. /Máté Erzsébet: Anyaországi támogatás Pusztakamarásnak. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./
2002. február 1.
A Kemény Zsigmond Társaság /Marosvásárhely/ jan. 2-i vendége, dr. Faragó József néprajztudós A moldvai csángó népi kultúrától a magyar nemzeti kultúra felé címmel tartott előadást. Erdély híres néprajzos tudósát, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagját nem kell bemutatni – mondta róla Sütő András író az esten. Akiktől Faragó József fél évszázada gyűjtött Pusztakamaráson és környékén, azok jó rész már a temetőben nyugszik, és nem jelentéktelen csapatuk a többségi románságba beolvadt, emlékezett Sütő András. Az író óvó napokról álmodik, "amelyek még lakatlan jövőnket benépesíthetik mégis ezen a tájon". Ezért köszöntötte a február másodikán nyolcvan esztendős Faragó Józsefet. A néprajztudós a moldvai csángókról tartott előadást. A középkori jellegű nép kultúráját töretlenül őrző etnikai csoport továbbra is a vallási hovatartozásban látja identitásának legfőbb meghatározó tényezőjét. Közben fokozatosan jut el a nyelvi-nemzeti beolvadás mai, utolsó stádiumába. Mindezek ellenére, a csángó magyar nyelvjárás, a folklór is, olyan páratlan magyar nemzeti érték, amely nélkül kultúránk színtelenebb, szegényebb lenne. A néprajztudós jelezte, hogy nyomdában van a Csángó magyar népballadák című összesítő válogatása, a maga több mint 200 szövegében a legértékesebb változatokat képviselve. /Lokodi Imre: Dr. Faragó József köszöntése. Sütő András: Óvó napokra gondolok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./
2002. február 16.
Febr. 5-én véget ért Budapesten a 33. Magyar Filmszemle. Az utóbbi években szinte hagyománnyá vált az erdélyi színészek szerepeltetése a magyar film világában. Ez a hagyomány idén is megmaradt. Sok filmet készítettek Erdélyről, Erdélyben és erdélyi emberekkel. A játékfilm kategóriában például: Miklauzic Bence: Ébrenjárók című filmjében: Márkó Eszter és László Péter; a Gulyás Gyula: Fény hull arcodra című filmben Tompa Klára, Gáspárik Attila, Váta Loránd, Bíró József, míg Puszt Tibor: Ibrinkó című filmjében Kárp György, Makra Lajos, Szabó Tibor, Moldován Orsolya, Márdírosz Ágnes, Márkó Eszter, Molnos András, Sorbán Csaba, Zsigmond Éva, Kolcsár József és Mag Örs szerepeltek. A kísérleti és kisjátékfilmek kategóriájában Jeli Ferenc: Szép halál volt című filmjében Hatházi András, Sebestyén Melinda, Szélyes Ferenc, Kárp György, Győrffy András, Tatai Sándor, Makra Lajos, Nagy Kopeczky Ádám, Bíró József, Ferenczy István, Udvari Sütő András, Dunkler Róbert, Kilyén László keltették életre a film történetét. /Horváth Beáta teatrológus hallgató: Erdélyi tájak, emberek a budapesti Filmszemlén. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./
2002. február 23.
Febr. 21-én Sütő András munkásságáról tartott előadást Horváth Arany kolozsvári közíró Szászrégenben, a művelődési házban. A Kemény János Művelődési Társaság által szervezett rendezvényre meghívták Sütő Andrást is, de egészségi állapota miatt nem lehetett jelen. Horváth Arany elismerően, csodálattal szólt az Anyám könnyű álmot ígér című könyvéről, valamint a drámáiról. A művek üzenetét, a szülőföldön való megmaradás, az anyanyelv, népi kultúránk ápolásának fontosságát, saját hitvallását, bizakodását is kifejezve tolmácsolta. Szép számmal voltak jelen, de Böjte Lídia tanárnő, a társaság elnöke szomorúan állapította meg, hogy a fiatal értelmiségiek hiányát. /Szász Edith: Irodalmi est Sütő Andrásról. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./
2002. április 18.
Az 1992-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia ? eddigi életműve elismeréseként ? rendes tagjai sorába fogadta Jakobovits Miklós festőművészt, a Barabás Miklós Céh elnökét Az Akadémia eddigi erdélyi tagjai: Benkő Samu művelődéstörténész, Kányádi Sándor és Lászlóffy Aladár költők, Sütő András író, valamint Terényi Ede zeneszerző. /Akadémiai tagság Jakobovits Miklós festőművésznek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 18./
2002. május 14.
Dr. Szász István Tas kolozsvári család sarja a református kollégiumban tanult. Tanára volt Nagy Pál, aki annyi év után máj. 10-én olvasótalálkozón mutatta be az egykori diák munkásságát, köteteit Marosvásárhelyen, a Diakóniai Központban. A Szász család kolozsvári lakása adott otthont a Hitel szerkesztőségének. Az édesapa, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) ügyvezető elnökeként működött annak megszüntetéséig. Szász István Tas 1954-ben érettségizett, majd Marosvásárhelyen folytatta tanulmányait: orvosnak készült. 1959-ben elvtelen szolidarizálás címén két évre eltávolították az egyetemről, nehéz fizikai munkára kényszerült, ólombányában is dolgozott. 1962-ben végzett, majd Kolozsváron folytatott praxist. A szeku miatt el kellett hagynia az országot, Magyarországra ment. Az orvos-író ma Leányfalu megbecsült polgára. Mikor elment, barátjának mondhatta az erdélyi magyar írók, költők színe- javát. Azt tapasztalta, hogy az anyaország tudatában kipusztult a történelmi Magyarország képe, a magyarságkép egyáltalán. " Vitázó írásaival folyamatosan jelen van - az ilyen jellegű gondolatok közlését vállaló - magyar lapokban, folyóiratokban. Feljegyzéseit tematikus kötetekben adja ki a budapesti Accordia Kiadó. A sorozat címe: Egy haza - két ország. A találkozón bemutatott kötetek: Egy orvos adventi levelei (levelek), Trianon sodrásában (memoár), Nemzet és kisebbség keresztje (publicisztika), Árnyékbokszolás (versek), Dr. Egyszerű családorvos (Dr. E. Cs.) elmélkedései ( a KÖR című családorvosi lap rovata 1995-2002). Szász István Tas azt a szellemiséget képviseli, amely - mint Sütő András mondotta - szembeszáll azokkal a "diadalmas kozmopolitákkal és kozmofiakkal, akik magyarságundorban szenvedve csak azt szeretik, ami nem magyar, ami nyugati", mert tudván tudja, hogy ha együtt akarunk lenni az anyaország szellemével, a határok fölötti egyesülés tudatában, éppúgy meg kell küzdenünk érte, mint azért, hogy a művelt Nyugat elfogadjon, befogadjon bennünket. - Maradj továbbra is tiszteletbeli szellemi főkonzulunk Magyarországon! - fejezte be köszöntőjét Sütő András. /Bölöni Domokos: Tiszteletbeli szellemi főkonzulunk. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./
2002. június 12.
Jún. 10-én Sopronban 75. születésnapja alkalmából köszöntötték Sütő András Kossuth-díjas írót, akinek az egyetemes magyarságtudat elmélyítéséért, humanizmusáért, életművéért Mádl Ferenc köztársasági elnök Érdemrendet adományozott. Sütő András /sz. Pusztakamarás, 1927. jún. 17./ a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. 1975-ben mutatták be a kolozsvári Állami Magyar Színházban Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját Heinrich von Kleist regénye nyomán. Ezt történelmi drámák követik: Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai mennyegző - Perzsák (1981). E műveiben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adja. Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. 2001-ben jelent meg Erdélyi változatlanságok címmel publicisztikai írásainak és interjúinak gyűjteménye. 1990. jún. 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, a tisztséget előbb 1991 decemberéig, majd 1992–1996 között ismét betöltötte. Sütő Andrást 1979-ben Herder-díjjal tüntették ki, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Magyarországon számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát: 1992-ben Kossuth-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. /Sütő András hetvenöt éves. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./
2002. június 15.
A 75 éves Sütő Andrást köszöntötte a lap Múzsák irodalmi melléklete. Közölték Fodor Sándornak az íróhoz írt levelét, Nagy Pál, Sylvester Lajos, Lázok János méltató írását, Csoóri Sándor és Farkas Árpád hozzá írt versét /Az elszalasztott utak, illetve Az árnyalatokért/, részlet olvasható A Nehéz álom - Sütő András 70 éve című kötetből (Nemzeti Könyvtár, Budapest, 1997), továbbá az ünnepelt munkáiból is hoztak részleteket. /Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./
2002. június 17
Jún. 16-án szülőfalujában, Pusztakamaráson köszöntötték a 75 éves Sütő András erdélyi magyar írófejedelmet az egybegyűltek. A református templomban a hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Csató Béla, marosvásárhelyi plébános. Amikor innen elmegyünk, kezdjünk életmentésbe, mondotta Csató Béla plébános, és először a lelki életet mentsük. Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke vette át a szót. Ahogy nő és gyarapszik az életmű, mintha úgy fogynának el azok, akik olvashatnák, hangzott a figyelmeztető megjegyzés Vetési Lászlótól. Az ünneplők gyülekezete Mezőségi Tanulmányi Alapot hoz létre, jelentette be Vetési László, amelynek segítségével támogatják a szórványvidéken élő tehetséges gyermekek és fiatalok anyanyelvi továbbtanulását. Az ünnepi köszöntők sorát Bálint-Pataki József nyitotta meg, aki Magyarország miniszterelnökének, Medgyessy Péternek az üzenetét tolmácsolta. Ezek után köszöntötte Sütő Andrást Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség részéről, Farkas Árpád, Márkus Béla, Sylvester Lajos, Bogdán László, Bertha Zoltán, Nagy Pál, Kötő József, a pusztakamarásiak részéről pedig Szász Gyula. Sütő András megköszönte a hozzá címzett szavakat, kegyelettel említette föl mindazokat "az emlékbe költözetteket", akik nélkül e maradék nép nem létezne. Az ünnepi gyülekezet a templomból a szülőházhoz vonult, ahol Vetési László felolvasta Fodor Sándor üzenetét, majd Pálfy G. István közíró, a Hungária Televízió Közalapítvány elnöke mondott köszöntőt. A köszöntők sorát Kányádi Sándor zárta, aki, mint mondotta, aszúsodó szeretettel üdvözli a születésnapját ünneplő Sütő Andrást. Az írót az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíjjal tüntette ki. /Köllő Katalin: Ott álltunk, tehettünk-e másként? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17/
2002. június 18.
A Sütő András hetvenötödik születésnapját ünneplő közösség jún. 16-án Pusztakamaráson az EMKE, valamint a Diaszpóra Alapítvány által megfogalmazott nyilatkozatot írt alá, amelynek célja egy Mezőségi Tanulmányi Alap létrehozása. A nyilatkozat emlékeztetett: lassan negyven éve idős Sütő Andrásné könnyű álmot ígért fiának, ha szól a faluról, a Mezőségről, az igazról és a fájdalmasról. Az elmúlt időben alig csökkentek az otthoni gondok. Az Erdélyi Mezőség és az egész erdélyi szórványmagyarság az asszimiláció felé indult el. A nyilatkozat aláírói arra kérnek minden felelős személyt, hogy tegyen meg mindent a mezőségi és az erdélyi szórványmagyarság egyre erőteljesebb felszámolódása ellen. Összpontosítani kell az anyanyelvi oktatás nélkül maradt gyermekekre, a fiatalságra, a megélhetésre, a munkahelyteremtésre. Újjá kell teremteni az anyanyelvi oktatást, és a szeretetszolgálat gondoskodására van szükség. Elhatározták a Mezőségi Tanulmányi Alap létrehozását. /Alapítvány a szórványban élő fiatalok anyanyelvi oktatására. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./
2002. június 25.
Sopron, Budapest, Pusztakamarás után jún. 21-én Marosvásárhelyen is köszöntötték a 75 éves Sütő András Kossuth- és Herder-díjas írót. A pályatársak jókívánságait Gálfalvi Görgy, a Látó főszerkesztő-helyettese tolmácsolta, a román tollforgatók nevében Cornel Moraru, a Vatra folyóirat főszerkesztője mondta el köszöntőjét. Az újságírók képviseletében Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztő-helyettese méltatta az író alkotói erényeit és közösségszolgálatát. Sebestyén Spielmann Mihály, a Teleki Téka vezetője a magyar írásművészet és a hazai közélet nagy személyiségeként üdvözölte az Anyám könnyű álmot ígér szerzőjét. Köszöntőt mondott még Fülöp G. Dénes református lelkész, majd Káli Király István Sütő András 75 éves című szép könyvritkaságnak számító kiadvánnyal ajándékozta meg az ünnepeltet. Megköszönve a jókívánságokat, Sütő András ismételten felhívta mindazok figyelmét a megmaradást szolgáló imperatívuszokra, akik valamit is tehetnek nemzetiségi problémáink orvoslásáért. /(nk): Sütő András köszöntése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./
2002. július 12.
"Bálint-Pataki József /sz. Bonchida, 1953. máj. 8./ édesapja református lelkész. 1976-ban végezte el a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. 1976 és 1988 között történelemtanár volt Kolozs megyei általános és középiskolákban. 1988-ban - Magyarországra való áttelepülési szándéka miatt - a Ceausescu-rendszer gyakorlatának megfelelően állásától megfosztották, egy évig munkanélküli volt. Áttelepülését követően 1989 őszén a szegedi József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtárának munkatársa lett. 1990-ben, az első szabadon választott kormány által a Miniszterelnöki Hivatal keretében létrehozott Határon Túli Magyarok Titkárságán kormányfőtanácsosként a romániai magyarsággal összefüggő kérdésekkel foglalkozott. A Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) 1992-es megalakulása után ezt a tevékenységet folytatta főosztályvezetőként, az I. Területi Főosztály élén. 2002. június másodikán nevezték ki a HTMH elnökének. Bálint-Pataki József, az erdélyi magyarság helyzetére vonatkozó szakmai publikációk mellett két történeti kiadvány közreadója (Kőváry László: Tájképek utazási rajzokban, Kriterion, Bukarest 1984; Kolozsvári emlékírók, Kriterion, Bukarest, 1990). Nős, felesége dr. Bálint-Pataki Klára a fővárosi Szent-István Kórház Központi Laboratóriumának főorvosa. Zsófia lánya egyetemi hallgató a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán, Máté gimnáziumi tanuló. Bálibt-Pataki József jól beszél románul, ért angolul. Szakvizsgázott köztisztviselő, eddigi munkáját a HTMH előző vezetése 1999. március 15-én a "Határon túli magyarság szolgálatában" oklevéllel ismerte el. Bálint-Pataki József a Szatmári Friss Újság munkatársának adott interjúban leszögezte: a magyar igazolvány átvételére azért kell olyan sokat várni Budapesten, mert az igénylőknek a fele a fővárosi átvételt jelölte meg kérelmében. A budapesti hivatal vezetősége az elmúlt héten változtatott eddigi munkarendjén, s most már reggel hét órától a hét minden napján az igénylők rendelkezésére állnak. Bálint-Pataki József kinevezése utáni első hivatalos útja Erdélybe, Pusztakamarásra vezetett, ahol a falu Sütő András születésnapját ünnepelte, és ő vihette Medgyessy miniszterelnök köszöntő levelét a Kossuth-díjas írónak. Még ebben a hónapban újra Erdélybe látogat, tervei szerint a bálványosi Nyári Egyetemen vesz részt, egy olyan kerekasztal-beszélgetésen, amelyre a HTMH valamennyi eddigi elnökét meghívták. A HTMH elnöke a folyamatosságot hangsúlyozza. A határ menti együttműködés és az otthonmaradást biztosító vállalkozások segítésében lát olyan lényeges elmozdulási lehetőséget, amelyet az előző 12 évben elődeinek nem sikerült megvalósítaniuk. Fontos továbbá, hogy ne Budapest mondja meg egy bizonyos határon túli szervezetről, legitim-e avagy sem, hanem az a közeg, amelyikben az illető szervezet tevékenykedik. - Bálint-Pataki József hiszi, hogy a jövőben sem fogja befolyásolni az aktuálpolitika a hivatal működését. Az RMDSZ belső vitáival kapcsolatban megjegyezte: Az RMDSZ legnagyobb értéke, hogy a különböző ideológiák egy ilyen ernyőszervezetben együtt tudtak maradni, és az erdélyi összmagyarság létfontosságú kérdéseiben - a nyilvánvaló véleménykülönbségek ellenére - a különböző szemléletű emberek együtt tudtak dolgozni. Szerinte az RMDSZ erejét ez a sokszínűség adja, és a belső viták sohasem jelentették az egység megkérdőjelezését, és a jövőben sem fogják jelenteni. Nem tartja szerencsésnek azokat a címkézéseket, melynek során egyesek a "radikálisok", mások pedig a "mérsékeltek" minősítést kapták. /Princz Csaba: Bálint-Pataki József, a magyarországi Határon Túli Magyarok Hivatalának frissen kinevezett elnöke: Az erdélyi magyarság marad a HTMH legfontosabb partnere. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 12./"
2002. július 20.
"Paulovics László erdélyi származású grafikus és festőművész 38 erdélyi íróról készített grafikájából nyílt tárlat Budapesten, a Vármegye Galériában. A Németországban élő művész a XX. század meghatározó erdélyi íróegyéniségeiről, köztük Sütő Andrásról, Féja Gézáról, Beke Györgyről készített portrékat az elmúlt két évben. /Erdélyi íróportrék a Vármegye Galériában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 20./"
2002. július 20.
"Czine Mihály 1999-ben elhunyt, már nem vehette kezébe a 70. születésnapjára készült tisztelgő kötetet (In honorem Czine Mihály, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999, szerk.: Görömbei András és Kenyeres Zoltán), hatalmas űrt hagyott maga után, a magyar irodalom határok nélküli terein. Nem örülhetett A kálvinizmus vonzásában című könyve megjelenésének sem, ugyancsak 1999-ben, amit a Kálvin János Kiadó juttatott el az olvasók asztalára, valamint a Kós Károly levelezése Czine Mihállyal című válogatásnak /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia, 2000/, és nem lehetett része abban a kései elégtételben sem, hogy több mint három évtizeddel előbb megírt műve, A magyar irodalom a huszadik században című könyve 2001-ben végre napvilágot látott a Kortárs Kiadónál, egykori hűséges tanítványa és eszmetársa, N. Pál József szöveggondozásában. Végh Károly nemrég adta ki a Czine Mihály-monográfiát /Pro Literatura Alapítvány, Budapest, 2002/. Czine Mihály egyetemi tanárként, irodalomtörténészként, kritikusként, különféle összejövetelek, találkozók hatásos előadójaként egyaránt elsőrendű feladatának tekintette a felvilágosító szolgálatot. Mélyen elkötelezett népi-nemzeti gyökerű tájékozódásában Ady és Móricz, Illyés Gyula és Németh László, Kós Károly és Tamási Áron volt az iránytű, a sorskérdések hivatott értelmezője. Kós Károllyal folytatott levelezése páratlan értékű dokumentáció a közelmúlt irodalmi viszonyait illetően. Czine Mihálynak Veress Péterről, Szabó Pálról, Sinkáról, Áprilyről, Reményikről, Nagy Lászlóról, Csoóri Sándorról, Horváth Istvánról, Balogh Edgárról, Kacsó Sándorról, Bözödiről, Sütő Andrásról, Dobos Lászlóról, Farkas Árpádról volt mindig tartalmas mondandója. Az MSZMP Központi Bizottsága 1958-ban elítélő állásfoglalást tett közzé a népi mozgalomról; a "kispolgári, harmadikutas nacionalizmus" vádját hangsúlyozva súlyos bírálattal illette Németh Lászlót, Illyést, Tamásit is. A Király Istvánék által megfogalmazott tézisekről vitát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében, ahol jelen voltak ezúttal a korabeli kommunista hatalom ideológiai vezérei is, élükön Aczél Györggyel. Egyedül Czine Mihály fejtette ki ellenvéleményét. Az ellenvéleményének kifejtésén túl pedig nyíltan megkérdőjelezte a Nagy Imréék kivégzésének szükségességét. Ilyen nyílt kijelentést az akkori idők "elvtársai" mindig retorzióval büntettek. Czinénél ez nem jelentett börtönt, de tudományos, szakmai pályájának megtörését igen. 1958 után súlyos támadások érték, méltatlan mellőzések akadályozták Czine Mihály irodalomtörténészi, tanári pályájának alakulását. A huszadik századi magyar irodalom történetét tárgyaló munkáját a hatvanas évek végén készítette el Czine, azonban csak jóval később (1976-ban) s csak szerb-horvát nyelven láthatott napvilágot Újvidéken - jócskán megcsonkítva. Czine életművében kiemelkedő fejezet a határokon kívül élő magyarok iránti figyelme. Felejthetetlen vándorutakat tett az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai tájakon, baráti találkozásai voltak Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Pozsonyban, Újvidéken, Kassán élő pályatársakkal. 1972 októberében Czine az Írószövetség választmányi gyűlésén szenvedélyes hangon emelt szót az erdélyi magyar irodalom sokasodó gondjairól, a könyvkiadás területén mutatkozó hiányosságokról. Nem sokkal ezek után pedig Ilku Pál, az akkori művelődésügyi miniszter levélben kért tőle magyarázatot az elhangzottakkal kapcsolatban. Czine 56 (!) oldalas levélben válaszolt az aggodalmaskodó miniszternek. Ez a levél mindezideig nem került nyilvánosságra; könyvében Végh Károly azonban idézett belőle. Czinét dékáni "fejmosásban" részesítették, a Rádióban szerepléseit letiltották (nem beszélhetett Sütő Andrásról sem), a Kossuth Klubban törölték a Tamási-estet, ahol ő tartott volna bevezetőt /Nagy Pál: Irodalmunk igehirdetője: Czine Mihály. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"
2002. július 22.
"Marosvásárhelyen júl. 20-án szervezték meg a magyar óvónők szakmai konferenciáját. A neves anyaországi és felvidéki szakemberek részvételével szervezett tanácskozás kezdeményezője a Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők Egyesülete volt. A rendezvényen Kovács Júlia, az óvodákért felelős tanfelügyelő nyújtotta át Varga Erzsébet nyugalmazott óvónőnek Románia tisztikeresztjét, amelynek adományozásáról még Emil Constantinescu volt államfő döntött. A neves marosvásárhelyi pedagógus bábáskodott a tanító- és óvónőképző megszületésénél, és hosszú ideig az intézmény aligazgatója volt, s részt vett a kántor-tanítóképző főiskola megalakításánál is. A tanácskozáson Zilahy Kata, a játékkal, mesével történő óvodai nevelés programjának megalkotója az anyanyelv fontosságáról beszélt. Beszámolt arról is, hogy a Soproni Óvónőképző Főiskolán tanítják Sütő András művét, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat. - Devalválódott az erkölcs, s ma az emberek nem az elkárhozástól, hanem a pénztelenségtől félnek, miközben az egész felnőtt társadalom, s benne az iskola tekintélye is megcsappant, hangzott el a konferencián. Szlovákiában a magyar óvónőknek meg kell vívniuk mindennapi harcukat az önálló óvodák fennmaradásáért. /(bodolai): Játékkal, mesével. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 22./"
2002. augusztus 3.
"A 75 éves Beke Györgyöt köszöntötte a lapban Sütő András. Emlékezett arra, hogy 1987-ben szerette volna köszönteni a hatvanéves Beke Györgyöt. Nem engedélyezték. Sütő főszerkesztőként akkor úgy gondolta, ha a magyar írókat egyenként nem ünnepelhetik, megemlékeznek róluk csoportosan. Akkor hatvanadik évét töltötte Beke mellett Páll Árpád, Bajor Andor, Szász János, őket méltatta volna a lap. Ezt sem engedélyezték. A cenzorok dühösen kérdezték: "Mit akar Beke az erdélyi magyarok számbavételével?!" Azt akarta, "amitől régóta rettegett minden rossz lelkiismeretű román nacionalista." Orbán Balázs-i ihletésű munkáját már korábban elkezdte Beke György. Sütő szerint a Maniu-féle "román jobboldal tömegmészárlásai elől csak balra menekülhettünk". Beke "életre szóló rabsága": "az erdélyi magyarság megmaradásának szolgálata". /Sütő András: Beke György születésnapjára. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./"
2002. augusztus 3.
"Ez év novemberének második napján lesz kereken száz esztendeje, hogy megszületett Illyés Gyula. Az "Illyés-centenárium irodalmunk, szellemi életünk folyamatos ünnepe. Különféle kirekesztő kánonok jelszavaitól hangos körülményeink közepette is elvárható lenne hát, hogy ezekben a hetekben-hónapokban sorra lássanak napvilágot az alkalomhoz illő, tisztelgő kiadványok; hogy színházainkban egymást kövessék a felújítások, az új Illyés-bemutatók - határokon innen és túl: Pozsonytól, Budapesttől, Kassától Újvidékig, Marosvásárhelyig, Sepsiszentgyörgyig." - írta Nagy Pál. Ezzel szemben nem sok jele van az Illyés Gyula és műve iránti figyelemnek. Ezért elismerésre méltó a Nap Kiadó Nem menekülhetsz című összeállítása, Domokos Mátyás válogatásában. Kortárs költők, elbeszélők, kritikusok, irodalomtörténészek vallomásai, levelek és Illyés-versek sorakoznak a kötetben. A Nem menekülhetsz, a Bartók, A reformáció genfi emlékműve előtt, a Nem volt elég, a Hazám, a Gyűrűk, az Egy mondat a zsarnokságról, az Árpád költőjéhez; a Puszták népe, a Petőfi, a Magyarok, a Hunok Párisban, a Fáklyaláng, a Különc, a Szellem és erőszak írójához - vagy őróla - olyan jeles elődök és utódok, kiváló pályatársak szólnak ezeken a lapokon, mint például Babits Mihály, Móricz Zsigmond, József Attila, Németh László, Radnóti Miklós, Veres Péter, Márai Sándor, Halász Gábor, Kovács Imre, Szabó Lőrinc, Féja Géza, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Czine Mihály, Szabó Magda, Domokos Mátyás, Csoóri Sándor, Sütő András, Kányádi Sándor, Nagy Gáspár, Görömbei András. Illyés Gyulát életében és halála után is egyaránt kerülgették fullánkos rágalmak. Az egyik leleplező az Élet és Irodalomban /2001. 1. sz./ támadta a költőt, újraközölte: Látó (Marosvásárhely), 2002. 4. sz. /Nagy Pál: "Egy magyarságrajongó európai". In memoriam Illyés Gyula. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./"
2002. szeptember 24.
"Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? c. darabjával Svédországban vendégszerepel a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A marosvásárhelyi társulat szept. 25-én tér haza. Okt. 12-én lesz az évadkezdés, bemutatják Molnár Ferenc A testőr című vígjátékát, Lohinszky Loránd érdemes művész rendezésében. A színház magyar tagozata 2002-2003-as évadjának műsortervében hat bemutató előadás szerepel: Görgey Gábor Örömállam vígjátéka, Friedrich Dürrenmatt V. Frank (egy magánbank története) Pierre Carlet de Chamblain Marivaux Két nő közt színjátéka, Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja, Alan Alexander Milne Micimackó, Eugene Ionesco A kötelesség oltárán. - A bérletváltók száma évről évre csökken. /(lokodi): Megtartani a közönséget. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./"
2002. október 7.
"Az anyaországi költségvetési támogatás 50 százalékos növelését kérték Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöktől az erdélyi magyar magánegyetemek vezetői, a történelmi egyházak püspökei pedig azt szorgalmazták, Magyarország hasson oda a román hatóságoknál, hogy a parlament által megszavazott egyházi restitúciós törvényeket mielőbb maradéktalanul alkalmazzák. Szabó Árpád unitárius püspök kijelentette: az egyházfők attól tartanak, hogy a parlament által elfogadott jogszabály csupán "kirakat a világ felé", hiszen annak végrehajtását a bukaresti kormány számtalan intézkedéssel próbálja késleltetni. A püspökök a felekezeti oktatás helyreállításában is Magyarország támogatását kérték. Mádl Ferenc okt. 5-én Marosvásárhelyen Sütő András drámaíróval reggelizett, majd Szatmárnémetibe utazott. Itt a helyi vezetőkkel, a prefektussal és a polgármesterrel tárgyalt, főképpen a határ menti együttműködés és a környezeti, illetve az árvízkatasztrófák közös elhárításáról, valamint a határ menti együttműködés kiszélesítéséről. A köztársasági elnök Szatmárnémetiben felkereste a római katolikus püspökséget. Szatmárnémetiből az elnök Nagyváradra repült, ahol megkoszorúzta a Nagy Sándor József aradi vértanú tábornok fiatalkori lakhelyének falán elhelyezett emléktáblát, majd a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitójával egybekötött Arany János Kollégium felavatási ünnepségén mondott beszédet. Elmondta, hogy a magyar egyetemi oktatók az évi kétmilliárd forintos magyar állami támogatás másfélszeresére való emelését szorgalmazták. Az elnök szerint Magyarországnak az eddig folyósított anyagi támogatást az ország gazdasági és kulturális helyzetének fokozatos javulásával párhuzamosan emelni kell. Mádl Ferenc szorgalmazta az ingatlan-, föld- és erdő-visszaszolgáltatási törvények mielőbbi alkalmazását. Az elnök külön szót emelt a nagyváradi római katolikus püspöki palota, a gyulafehérvári Batthyaneum, az Erdélyi Múzeum-Egyesület épületeinek visszaszolgáltatásáért, illetve az aradi Szabadság-szoborcsoport méltó köztéri elhelyezéséért. Mádl Ferenc a nagyváradi római katolikus püspökségre látogatott, majd Magyarországra történő visszautazása előtt felkereste az RMDSZ nagyváradi székházát. /Tibori Szabó Zoltán: Mádl az EMTE fokozott támogatását sürgette. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./"
2002. november 5.
"Sütő András legújabb, kétkötetes publicisztikai gyűjteményének /Erdélyország mit vétettem? Neptun Impex Rt, Csíkszereda/, előszavában az olvasóhoz a következő szavakat intézte a Marosvásárhelyen élő író: "Ez a könyv nem Budán született, hanem a végeken. Ahol magyar várak már nincsenek, de magyarok vannak szép számmal. Végváriak. Ostromlottak. Önvédelmi harcban fogyatkozottak. Új hódítók évszázados támadásait szenvedik és verik vissza forgandó szerencsével. Ahogy lehet." Ez a könyv második, bővített kiadása a debreceni Kossuth Egyetemi Kiadónál Erdélyi változatlanságok címmel, Cs. Nagy Ibolya jegyzeteivel és szerkesztésében megjelent kötetnek. /(nagyálmos): Sütő András új könyve. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 5./"
2002. november 8.
"A Svéd Királyi Akadémiához, Nobel-díjra nem Magyarország, hanem Németország terjesztette fel Kertész Imrét. Így már érthető, hogy a magyar Nobel-díjas miért nem az, aki elevenen él a magyar irodalmi köztudatban. Magyarországi olvasókhoz magyarországi tartózkodás kell - Kertész évek óta Németországban él - , ékesen bizonyítja ezt Bodor Ádám esete, aki hiába volt nagyszerű író Erdélyben, mert csak azóta állandó szakdolgozati téma az ELTE-n, mióta megírta Pesten(?) a Sinistra körzetet. A Svéd Akadémia ítélete azt jelenti, hogy Kertész Imre nemcsak a világ legjobb írója, de stílusban, írói technikában lekörözi az összes élő magyar írót, jobb, mint Nádas, jobb, mint Eszterházy, Krasznahorkai, Bodor Ádám és Grendel Lajos. Főműve, a Sorstalanság (1975) jobb, mint Nádas 1977-ben megjelent Egy családregény vége című regénye. Oda az egyetemek biztos mércéje. A díj odaítélése nem irodalmi szempontok, hanem a téma alapján történt. Kertész Imre témaválasztása (a holokauszt) teljesen érthető választás. Rettenetes gyermekkori élmény: az auschwitzi haláltábor az írás "ihletője". "(Vajon Sütő Andrásnak vagy Beke Györgynek adtak volna-e Nobel-díjat a kisebbségben élő magyarok elsiratása miatt...)". A művelt Nyugat számára ezután a magyar irodalmat Kertész neve fogja beragyogni, és nem azokéi, akiket oly nagyon szeretek - írta Orbán Kinga. /Orbán Kinga: Valaki más. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./"
2002. november 12.
"A Kemény Zsigmond Társaság /Marosvásárhely/ októberi ülésén Nagyenyed nagy korszakai és szenvedései címmel tartott előadást Király László nagyenyedi tanár, tankönyvíró. A kollégium régi professzorai és diákjai között volt Pápai Páriz Ferenc, Aranka György, Köteles Sámuel, Tótfalusi Kis Miklós, Bod Péter, Benkő József, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós, Szász Károly, Kemény Zsigmond, Makkai Sándor, Áprily Lajos és Sütő András. Nagyenyed tragédiái: 1704 (virágvasárnapkor a labancok felégették, kifosztották a várost, huszonnyolc diák vesztette életét), 1784 (a móc parasztlázadás fájdalmas emléket hagyott a városlakók életében), 1848 (az Axente Sever által vezetett román csapatok megtámadták a várost, felégették a kollégiumot, az el nem menekült magyar lakosok felét lemészárolták, nyolcszázra becsülik a halálos áldozatok számát), 1918 (az impériumváltás esztendeje). A város csodálatos regenerálódási képessége: minden tragédia után képes volt talpra állni. Az idén megnyitott Magyar Ház is ezt bizonyítja. Ezután Hantz Lám Irén Város az őrhegy alatt című könyvét mutatta be. /Sz. L.: Kemény Zsigmond Társaság. Nagyenyed nagy korszakai és szenvedései. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 12./"
2002. november 16.
"Az ez évi Hazám-díjakat Horváth Teri színművész, Kertész Ákos író, Kovács András filmrendező, Kurtág György zeneszerző, Marx György fizikus, Sütő András író, Szabó Zoltán szívsebész-professzor és Zsámbéki Gábor színházi rendező nyerte el. A XXI. Század Társaság által alapított, második alkalommal odaítélt elismeréseket nov. 16-án adják át, a Magyar Tudományos Akadémián. A díjat a társaság tavaly alapította, s évente olyan személyeknek ítéli oda, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve művészeti életében kiemelkedő szerepet játszanak. /Sütő András Hazám-díjas. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 16./"
2002. november 16.
"Sütő András emlékezett a száz éve született Illyés Gyulára. "Nincs nemzet Európában, amelynek jelenét, jövőjét a magyarénál drámaibb módon határozná meg a történelmi múlt s a hungarocídium" - írta Sütő András. Most ünnepli százéves fiát a nemzet. "Esztétikai divatszalonokban mégis megpróbálják őt kicsinyelve feledtetni. Régóta figyelhető, amint tehetségükhöz méretezett zsebkendővel kismiskák nagy hegyet akarnak elhordani. Fáradságos igyekezet." "...kár volt az egyországos magyart hétországos diaszpóraságra büntetni. Isten csodájaként most újból talpra állva mutathatja meg oly sokszor besározott, megcsúfolt arcát, vigasztaló tisztulásban. Hogy ezt ilyképpen megértük: Illyés Gyula hatalmas életművének is köszönhető. Utolsó nemzeti költőnk volt. Petőfi, Arany, Vörösmarty, Ady csillagképébe soroljuk őt, aki nem puszta szerénységből nyújtotta oda a fényes jelzőt Babitsnak, József Attilának, Kosztolányinak, Juhász Gyulának is." /Száz éve született Illyés Gyula. Sütő András: Magas Illyés vára. Részletek az író emlékiratából. Forrás: A Hét 2002. október 31-i száma. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 16./"
2002. november 19.
"Ötödik alkalommal rendezett irodalmi estet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában az a Castellum Alapítvány, mely a régi erdélyi nemesi családok mai leszármazottait tömöríti magában. Eddig Bánffy Miklósra, Wass Albertre, Vita Zsigmondra, Kemény Jánosra emlékeztek. Nov. 15-én báró Kemény Zsigmond volt a téma, és olyan személyiségek idézték alakját, műveit, mint Sütő András, Csávossy György és mások. A kiváló marosvásárhelyi Farkas Ernő tanár értékes, a Kemény-kutatás számára nóvumot is felvillantó előadást tartott az íróról. Csép Sándor Sütő Andrással, Csávossy Györggyel és Nagy Pál irodalomtörténésszel beszélgetett Kemény Zsigmond életéről és munkásságáról. Sütő András - a birtokában levő halotti bizonyítvány alapján - tisztázta, hogy 1875. december 22-én hunyt el az író Pusztakamaráson, és 24-én temették. Nagy Pál elmondta: egy évvel a halála után Marosvásárhelyen már létrejött a Kemény Zsigmond Társaság, de nem valósíthatta meg fő célkitűzését: az író regényeinek kiadását. Sütő András szerint Kemény Zsigmondnak drámai gyermekkora, élete volt. Zárkózott, betegeskedő, a magányt, az éjszakát kedvelő ifjúként ismerték. /Máthé Éva: Castellum Irodalmi Esték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./ "
2002. december 2
"Nov. 29-én Székelyudvarhelyen az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kuratóriuma szűkebb körben köszöntötte a 75 éves Sütő Andrást, majd nov. 30-án a 70, 75, 80 évet idén betöltő irodalmárokat tüntették ki ünnepi rendezvényen. A díjazottak között szerepelt Faragó József néprajzkutató, a csángó népballadák gyűjtője, Fodor Sándor író, akit sok-sok regény és novelláskötet mellett főként a Csipike szerzőjeként ismernek, Jánosházy György író, kiváló Shakespeare-fordító, Marosi Ildikó irodalomtörténész, a Molter-életmű és az erdélyi irodalom nagy búvárlója, Sütő András író, drámaíró, valamint Szász János író, az európai kulturális jelenségek egyik legjobb értelmezője. Pomogáts Béla nyújtotta át az ünnepelteknek a Magyar Írószövetség emléklapját. Kiosztották ugyanakkor a Híd-díjat is, melyet az erdélyi magyar irodalom külföldi népszerűsítésében szerzett érdemeiért Szépfalusi Márta, a nemrég elhunyt kiváló bécsi író és lelkész, Szépfalusi István özvegye vehetett át. A díjazottak nevében Fodor Sándor köszönte meg az elismerést, majd az est a bécsi Bornemisza Péter Társaság tagjainak barokk- és népzenei előadásával zárult. Az eseményen (az EMIA elnöke, Lőrincz György meghívására) jelen volt az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kuratóriuma mellett a frissen alakult Erdélyi Magyar Írók Ligájának választmánya is. /Sántha Attila: Az idős írókat köszöntötték. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2/"
2002. december 6.
"Lőrincz György író, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kurátora rámutatott: azzal a céllal alakították meg az alapítványt" hogy egyrészt támogassák a pályakezdő fiatalokat, másrészt pedig azokat, akik megértek már egy tisztes öregkort. Az alapítvány nyújtotta támogatást a mecénások határozzák meg, többnyire az Illyés Közalapítványtól kaptak támogatást; a Hargita Megyei Tanács is támogatta őket, két éve a Communitas Alapítvány is. A támogatóknak köszönhetően 1996-97-ben kiírhatták az első pályázatot, amely az erdélyi magyar faluról szóló szociográfiai írásokra, szerzőkre irányult. Ezt követte az esszépályázat, amelynek díjazott írásait a Látó folyóirat közölte. A novellapályázat szintén sikeres volt, a munkákat ugyancsak a Látó közölte. A regénypályázatra 105 kézirat jött be, a nyertesek munkáit pedig a Pallas-Akadémia Kiadó támogatásával két kötetben meg is tudták jelentetni. Az egyik volt az Orient Lux című regény, Gáspár B. Árpád műve, a másik pedig Zsidó Ferenc, Penckofer János és Balogh László díjazott kisregényeit tartalmazta. A díjosztás és ünnepség mindig november végére esik. Idén először kiosztották a Hídépítő elnevezésű díjat is - ezt ezután minden évben azoknak adják, akik a legtöbbet tették az erdélyi magyar irodalom külföldi megismertetéséért, népszerűsítéséért. Ezt a díjat most posztumusz Szépfalusi Istvánnak, feleségének, Szépfalusi Mártának adták át. A kitüntetett öregek között volt Faragó József akadémikus, Fodor Sándor, Jánosházy György, Marosi Ildikó, Sütő András és Szász János, aki betegsége miatt nem tudott eljönni. A 2003-as évben a figyelmet a kritikára irányítják. /Ferencz Imre: Hagyományos díjazás, hagyományos köszöntés. Beszélgetés Lőrincz György íróval, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kurátorával. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 6./"
2002. december 14.
"1992. dec. 24-én II. János Pál pápa a következő szavakkal indította útjára - magyar nyelven! - az akkor létesült Duna Televíziót: "Kedves Magyar Testvérek! Örülök, hogy köszönthetlek Benneteket a televíziós új műsor csatornáján, a műholdas adás megindulásakor; és hogy karácsony közeledtével küldhetem különleges jókívánságaimat. Az Úr legyen veletek, azt kérem szeretettel Tinektek, meghatódottsággal emlékezve lelkipásztori látogatásom napjaira Magyarországon. Mindenkinek kívánom a békét, amelynek alapja Isten megtestesült Fiába, a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett hit. Apostoli áldásom kísérjen mindnyájatokat! Dicsértessék a Jézus Krisztus!" Sütő András pedig - többek között - így értékelte annakidején a Duna Televíziót Csoóri Sándorhoz írt levelében: "... a budapesti műholdas televíziós adás kezdete: a nemzeti paranoia s a megosztó szándék ólomketreces korszakának vége; diktatúrák omlása után az egységes magyar szellemi égbolt fölhuzatalának minden eddiginél eredményesebb folytatása; kiteljesítése határok, sorompók, irracionális nemzeti konfliktusok fölött, égi magasságoknál is magasabban, Illyés Gyula álmainak csillagos régiójában, ahol csituló fájdalommal idézhetjük őt: Haza a magasban." Mi, erdélyi magyarok akkori érzéseinket ma sem szégyelljük: peregtek arcunkon könnyek, írta Máthé Éva. Az erdélyi nézősereg a magáénak tudja, érzi, követeli a Duna Televíziót. Akkor is, ha most már a távirányító segítségével több tucatnyi műsorból válogathat. /(Máthé Éva) A Duna Televízió első tíz éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./ "
2002. december 19.
"Elhunyt Ferenczy István /Szászrégen, 1937. aug. 31. - Marosvásárhely, 2002. dec. 17./ Tamási- és Szentgyörgyi-díjas színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja. Súlyos betegség szólította el, példaértékű, nagyszerű pályafutást hagyott maga mögött. Ízig-vérig erdélyi magyar személyiség volt, akinek mindennél fontosabb volt kötődése, hűsége és művészi hite. 1959-ben Marosvásárhelyen, a Székely Színházban kezdte színészi pályafutását, Tompa Miklós egyik utolsó, kedvenc tanítványaként. A városban maradt, társulatához élete végéig hű maradt. Munkáját elismerés, megbecsülés, néha rajongás kísérte. Tudását, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola tanáraként is érvényre juttatta. Közel negyedszázadon át tanított. A világirodalom nagyjainak jelentős szerepei Shakespeare-től, Goldonitól, Schillertől, Shaw-tól Csehovon, Gorkijon át Solomonig és Dürrenmattig az ő hangján szóltak a közönséghez. Művészetének gazdagsága a magyar drámairodalom nyújtotta szerepekben bontakozott ki igazán. Madách, Szigligeti, Katona, Németh László, Móricz Zsigmond alakjai mellett az erdélyi szerzők, Tamási Áron, Sütő András, Székely János műveiben nyújtotta pályájának legemlékezetesebb teljesítményeit. Az erdélyi táj és lélek vállalt sorssá nemesült művészetében. Néhány éve Ferenczy István így vallott sorsáról: "Most, az öregedés határán egyre inkább meggyőződöm arról, hogy bőven elég az a kis hely, ahová Isten rendelte, hogy szülessen az ember. Bőven elég, ha ott tudja teljesíteni - többé-kevésbé - azt a feladatot, amit magára vállalt, vagy azt, amivel megbízták. Én a színészi pályát vállaltam, és nekem ez egy olyan óriási feladat, hogy úgy érzem, mindig adósa fogok maradni... Hát én itt születtem, és nagyon boldogan fogok meghalni - remélem, minél később -, igyekezvén, hogy még ami van, azt magamból visszaszolgáljam az embertársaimnak." Temetése dec. 20-án lesz a marosvásárhelyi római katolikus temetőben. /Ferenczy István. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./"