Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sricpcaru, Gheorghe
2240 tétel
2007. január 10.
Megjelent Orbán Ferenc ötödik önálló albuma Egyedül – annak, aki kíváncsi címmel. A székelykeresztúri születésű, Marosvásárhelyen élő zenész most is újított: a dalokon kívül ezúttal a szövegeket is ő jegyezte. Első, 2001-ben megjelent, Gyermekvilág című albumán Orbán Weöres Sándor verseket zenésített meg. Második, 2002 őszén kiadott Pilinszky-dalok című albumán Pilinszky János verseiből válogatott, míg harmadik, 2005-ben megjelent Örökség című korongjára Wass Albert irodalmi hagyatékából válogatott szövegeket. Szintén 2005-ben jelent meg az a Mozsikácska című lemez, amelyen Porzsolt Erzsébet színművészeti főiskolát végzett hallgatóval, valamint Bucsuházy Viktória, a Győr melletti Rajka falubeli első osztályos kislánnyal adnak elő nép- és gyermekdal feldolgozásokat. Orbán Ferenc 2004-ben végezte el Marosvásárhelyen a kántor-tanítóképző főiskolát, 2006-ban pedig a kolozsvári Gheorghe Dima Konzervatóriumot, azóta Marosvásárhelyen és környékén zenetanár. /Töprengő dalok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./
2007. január 25.
A romániai magyarság autonómiatörekvései elleni kirohanásokkal, 19. századi román politikusok díszbeszédeinek felelevenítésével emlékeztek január 24-én országszerte Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésére. Az ünnepségek központi helyszíne Iasi volt. Gheorghe Nichita, Iasi város szociáldemokrata polgármestere az erdélyi magyarság autonómiatörekvései ellen intézett heves támadást. Saját bevallása szerint beszéde után Bogdan Olteanu a képviselőház liberális elnöke gratulált neki. Nichita a december elsejei ünnepségen is támadta a Székely Nemzeti Tanácsot, szélsőségességgel vádolva a szervezetet. /Farcádi Botond: Ünnepi beszéd az autonómia ellen. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./
2007. január 27.
A Nagy-Románia Párt hivatalosan fel fogja kérni az Európai Parlamentet, lépjen közbe a román kormánynál annak érdekében, hogy az RMDSZ-nek tiltsák meg az európai parlamenti választásokon való részvételt – jelentette ki Gheorghe Funar, az NRP főtitkára. Szerinte az RMDSZ terrorista szervezet. A szélső nacionalista Funar Putyin orosz államfőt idézte, aki kijelentette, hogy azok a szervezetek, amelyek etnikai kritériumok szerint a területi szecesszióért küzdenek, terrorista alakulatok. /Funar az RMDSZ-ről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 27./
2007. február 3.
A budapesti Legion Siculis (Székely Légió) irredenta rohamosztag értesítette a hargitai hatóságokat, hogy érkezik. Megküldte itteni programját, tagjai névsorát, fedőnevüket, sőt fényképeit is. Ennek köszönhetően ország-világ megtudta, hogy a különítmény február első hetében Hargitafürdőn szervez félkatonai kiképzőtábort, székelyföldi önkéntesekkel együtt gyakorolja a késdobálás, közelharc technikáját, ismerkedik a diverzió fortélyaival. Végső célja: Erdélyt Magyarországhoz csatolni, legalábbis a bukaresti Ziua napilap január 29-i számában ez állt. A Ziua – és visszhangjaként több kereskedelmi tévéadó – ismertette aknamunkájukat, bemutatta vezérüket, a sepsiszentgyörgyi származású Révész Tibort, valamint alárendeltjeit, akik a Bézbol, Hargi, Hassan, Kudi, Sniper, Zoro stb álnevekre hallgatnak. A Ziua ezelőtt 11 hónappal, 2006. március 9-én egész oldalt közölt a Legion Siculis irredenta szervezetről, ennek hargitai kiképzőtáborairól, amelyek harcosait Erdély elcsatolására készítik fel. Ezelőtt egy évvel szinte szóról szóra ugyanaz a mese, mint most. A székelyföldi, úgymond félkatonai szervezkedések hírverése nem 2006-ban kezdődött el. 1990. november 9-én a szélsőséges Romania Mare hetilap írta: „Több romániai magyar nemzetiségű fiatal Budapesten tanulja a hírszerzést, diverziót. Itthon az RMDSZ képez ki rohamosztagokat az erdélyi románság elűzése céljából. ” Hosszú távra szóló, magyarellenes agitáció kezdődött, amit bizonyít, hogy öt év múlva, a Romania Mare 1995. november 3-i számában személyesen Corneliu Vadim Tudor pártvezér fogalmazta meg aggodalmát: „Az RMDSZ különítményei Hargita és Kovászna megyében etnikai tisztogatást folytatnak, miáltal Románia területi megcsonkítására törekszenek. ” Alig tíz nap múlva, november 13-án Gheorghe Funar (akkor még a PUNR elnöke, jelenleg a Nagy-Románia Párt főtitkára) azt kérte Ion Iliescu elnöktől, hogy Hargita és Kovászna megyében koboztassa el a magyar félkatonai szervezetek fegyvereit. A Ziua 1996. március 18-án hírül adta: fennáll a veszély, hogy az RMDSZ fegyveres osztagai bevetésre kerüljenek Erdélyben. Ezt a sötét hagyományt folytatja a Ziua vészharangkongatása ugyanarról a Székely Légióról és vezéréről, Révész Tiborról. Mennyi a valóság? A Ziua elárulta magát: minapi, január 29-i cikkének internetes tálalásában, amelyet a kereskedelmi tévéadók is átvettek, a képernyőn megjelent egy „leleplező” színes fénykép, rajta magyar felirattal: Hegyimentő tábor, 1995. A Légió tehát nem katonáskodik, hanem a Hargita bércein edzőtábort szervez tagjainak. Erre utal internetes portáljának címe is: Hungarian Survival, tehát túlélés, de nem honfoglaló késdobálások. /Barabás István: Gyanús vendég. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 3./
2007. február 5.
Székelyudvarhelyen elmaradt a február 4-re kiírt helyi időközi választás. Erre azért lett volna szükség, mert másfél éve önkormányzati testület nélkül, gyakorlatilag egy személy kezében összpontosul a városvezetés miután döntésképtelensége miatt a prefektus feloszlatta a helyi tanácsot. A nagyrészt RMDSZ- és MPSZ összetételű testület ugyanis hónapokig nem tudott közös nevezőre jutni, felváltva bojkottálva a tanácsüléseket. Az MPSZ saját listát indított, ezt a helyi választási iroda nem fogadta el. Az MPSZ így megóvta a helyi választási iroda döntését, a csíkszeredai bíróság pedig helyt adott kérelmének. Sófalvi László, az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet ügyvezetője szerint jogi útvesztőbe terelődött a választások sorsa. Bűnügyi eljárást kezdeményez a Hargita megyei RMDSZ bírók ellen „választási és a választhatósági jog megakadályozása” címén. Öt személy – Bányai Enikő, Szikszai Enikő, Lőrincz Szidónia, Elena Enescu, Gergely Niculina, Besenyei Csilla és Tudorache Gheorghe – ellen fordul az igazságszolgáltatáshoz a szervezet. Az RMDSZ szerint az említett személyek választási törvényt sértettek, emiatt pedig börtönbüntetéssel sújthatók. /Kiss Előd Gergely, Mihály László: Tanácstalanok maradtak az udvarhelyiek. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./
2007. február 5.
A Várad folyóirat és a Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár vendége volt hét végén Nagyváradon a magyarországi Závada Pál író. Az est házigazdája Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, valamint Kőrössi P. József váradi származású, Magyarországon élő író, szerkesztő volt. A könyvtár és a Várad folyóirat szeretne hagyományt teremteni az ilyen irodalmi estekből. /Both Abigél: A hűség írója – hűtlenül. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./
2007. február 7.
Az állami hatóságok közbelépését sürgeti a Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei szervezete a Sepsiszékre tervezett autonómiareferendum ügyében. Gheorghe Baciu megyei PD-elnök szerint meg kell akadályozni a nem hivatalos népszavazás megszervezését, mivel az „törvénytelen és alkotmányellenes” kezdeményezés. /Lukács János: Betiltaná a PD a referendumot. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./
2007. február 12.
A Háromszéken megjelent referendumellenes röpiratokat leszámítva zavartalanul folyt az autonómia-népszavazás a hét Kovászna, nyolc Hargita és két Maros megyei településen. A Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei szervezetének vezetősége rendőrségi vizsgálatot kért az elkezdett a népszavazás ügyében. A Maros megyei PD vezetősége a bűnügyi feljelentés lehetőségét vette fontolóra. Emil Boc, a PD elnöke arra hívta fel az autonómia-referendum szervezőinek figyelmét, „ne játsszanak a tűzzel”. Boc szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezése a törvénytelenség határát súrolja. Ferencz Csaba SZNT-alelnök a PD álláspontjával kapcsolatban kifejtette, egy demokratikus kezdeményezés egyetlen államban sem lehet alkotmányellenes. Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora a referendum betiltását, illetve az RMDSZ eltávolítását kérte a kormányból. Funar közölte, a PRM főügyészi vizsgálatot kér „az ország egysége ellen merényletet elkövető” személyek ellen. A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint az autonómia-referendum célja elszigetelni a romániai magyar kisebbséget. Az RMDSZ nem támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezte népszavazást, de egyetért a területi autonómia eszméjével – jelentette be Markó Béla RMDSZ-elnök. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke kifejtette, hogyha az RMDSZ cselekedett volna az autonómiáért, most nem létezne sem SZNT, sem Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Tulit Attila SZNT-alelnök közölte, egyetlen községben sem ütköztek akadályokba. Mintegy ezer szovátai szavazott a Székely Nemzeti Tanács által szervezett autonómia-referendumon. A szavazók között több román nemzetiségű lakos is akadt, aki a kérdőív lepecsételése után büszkén mondta el, hogy ő az autonómiára adta voksát. Minderről Fodor Imre, az SZNT országos elnöke és Márton Zoltán, a marosszéki szervezet titkára számolt be. /Játék a tűzzel? = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./
2007. február 21.
A február 18-i, vasárnapi román–magyar vízipóló mérkőzést követően a kolozsvári U focicsapat szurkolótáborának nyolc tagja megverte a meccsről két barátja társaságában távozó Nagy Ákost. A fiatalember és barátai a helyszínről sétáltak hazafelé, amikor a huligánok hátulról rájuk támadtak. Nem volt nehéz megismerni őket, hiszen egyiküknél egy feltekert magyar zászló volt, míg az áldozat egy Magyarország feliratú sálat viselt a nyakában. Nagynak, aki az eset óta félrevert orral és szeme körül éktelenkedő lila folttal jár, csak annyi ideje volt, hogy a társasággal tartó lánnyal átszaladjon az úttest másik oldalára. Amikor látta, hogy a barátja nincs velük, visszafordult, és a segítségére akart sietni. Emlékei szerint ekkor üthették jó párszor arcon, mivel azonban többen is rátámadtak, már nem tudja felidézni a részleteket. A verés következtében nem csak az arca, hanem a keze és a térde is megsérült. Az eset után a fiatalember a rendőrséghez fordult, látlelet hiányában azonban csukott ajtókra talált. A mérkőzésről készült néhány olyan fénykép, amelyen a támadók némelyikét fel lehet ismerni, Nagy úgy döntött, feljelentést tesz, még ha nem bízik is abban, hogy a rendőrség megerőltetné magát az ügy felgöngyölítésében. A Gheorghe Funar utáni Kolozsváron bőven akad példa magyarellenes megnyilvánulásra. A belvárosban több épületen is horogkeresztek éktelenkednek, például az Apáczai-líceum, vagy a magyar egyetemisták egyik kedvenc szórakozóhelyén, a Bulgakov kávéház falán. E két épületről sikerült eltüntetni a náci szimbólumokat, de a Farkas utcai templom oldalán még mindig jól olvasható az „Unguri muie” felirat. A Babes–Bolyai Tudományegyetem történelemkarának környékén is fellelhető egy falfirka, amely halált kíván a magyarokra. /Kiss Bence: Magyar fiatalokat vertek meg. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2007. február 24.
Gheorghe Funar szenátor, a PRM főtitkára február 23-án közölte: a Nagy-Románia Párt (PRM) követeli, hogy az Irakból és Afganisztánból hazatérő román csapatokat Hargita, Kovászna és Maros megyébe vezényeljék, mivel ezen alakulatokat már kellőképpen kiképezték a terroristaellenes harcra. Hozzátette: a Székelyföldön tapasztalható jelenlegi helyzet az, ami szükségessé teszi az ilyen jellegű intézkedéseket, s ezzel egyszersmind gátat vetnek a területi autonómiával kapcsolatos irredenta követeléseknek. Funar szerint a Legfelső Védelmi Tanácsnak (CSAT) is okvetlenül lépnie kell az alkotmányos rend védelmében. A volt kolozsvári polgármester hangsúlyozta: feljelentette a rendőrség és csendőrség székelyföldi vezetőit, valamint a belügyminisztert, mivel nem akadályozták meg a referendum lebonyolítását. /Funar: Csapatokat Harkovba! = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./
2007. február 26.
Rendkívül élesen bírálta a hétvégén Vlagyimir Voronyin, a Moldovai Köztársaság elnöke és külügyminisztériuma a román hatóságokat. Voronyin a kisebbségekkel szembeni intoleranciával vádolta Romániát, sérelmezve, hogy Bukarest nem ismeri el kisebbségként a moldovai népet, a külügyminisztérium közleményben ítélte el a Bukaresti Ítélőtábla múlt heti döntését, amelyben részben felmentették Ion Antonescu marsallt a béke ellen elkövetett bűncselekmények vádja alól. Adrian Podar bíró szerint ugyanis „a Szovjetunió ellen indított háború legitim volt”. Az ítélet annak a pernek a folyománya, amelyben az Antonescuval együtt halálra ítélt Gheorghe Alexianu transznisztriai kormányzó rehabilitálását indítványozták. A második világháború alatt Transznisztria néven román igazgatás alá vont Dnyeszteren túli területekről Antonescu parancsára több tízezer zsidót és romát deportáltak. Történészek szerint az Antonescu-rezsim idején 270 ezer román és ukrán zsidót, továbbá mintegy 20 ezer cigányt öltek meg a Bukarest által igazgatott területeken. A chisinaui külügyminisztérium szerint a moldovai társadalom megrökönyödve fogadta a hírt, miszerint a bírósági döntés legitimnek nevezte a Szovjetunió elleni háborút. „Köztudott, hogy az Antonescu marsall által indított, úgynevezett felszabadító hadjárat idején a Moldovai Szocialista Szovjet Köztársaság területén 300 ezer zsidót és más nemzetiségű személyt végeztek ki” – áll a közleményben. Chisinau aggodalmát fejezi ki a döntés miatt, amely „drámai precedenst teremt a két ország közötti kapcsolatokban, ugyanakkor pedig komolyan megkérdőjelezi a román igazságszolgáltatás azon képességét, hogy európai szinten lássa el feladatát. ” Voronyin államfő azt sérelmezte, hogy Romániában szigorúan korlátozott az elismert kisebbségek listája, így az általa 10 millió főre becsült „moldovai kisebbséget” nem ismerik el. Hangsúlyozta: jóllehet a román és a moldovai nyelv egyforma, a moldovaiaknak jogában áll nyelvüket úgy nevezni, ahogyan az elmúlt 600 év alatt megszokták, éspedig moldovainak. /Farcádi Botond: Pruton túli idegesség. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./
2007. március 3.
Az erdélyi magyar egység gondolata határozta meg a nyolcadik RMDSZ-kongresszus első vitanapját. Többen szóvá tették a májusban sorra kerülő Európai Parlamenti választások fontosságát, annak veszélyét, hogy a megosztottság miatt az erdélyi magyarság európai képviselet nélkül maradhat. Erre a magyarországi pártok küldöttjei is reflektáltak. A viták során sokan hangsúlyozták: az RMDSZ az erdélyi magyar közösség számára fontos vállalásokat teljesített. A szövetségi politikát bírálók úgy vélekedtek, hogy az RMDSZ az önfeladás útján haladt, visszaélt a magyarság bizalmával. A legtöbben azt hangsúlyozták, hogy az RMDSZ nagy mértékben járult hozzá Románia európai integrációjának sikeréhez, s ezt a résztvevő román politikai pártok képviselői is elismerték. Frunda György szenátor, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke köszöntötte azokat a személyiségeket, akik jelenlétükkel a kongresszust megtisztelték, közöttük Tempfli József nagyváradi római katolikus és Adorjáni Dezső evangélikus püspököt, Dávid Ibolyát, a Magyar Demokrata Fórum elnökét, Domokos Géza volt RMDSZ-elnököt, Gémesi Ferenc budapesti államtitkárt, Bugár Bélát, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Demokratikus Szövetség elnökét, Gheorghe Falca aradi, Petru Filip nagyváradi és Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármestert, Hámos Lászlót, a New York-i Magyar Emberjogi Alapítvány elnökét, Crin Antonescut, a Nemzeti Liberális Párt alelnökét és Ilie Dancat, a Romák Pártjának főtitkárát. A fórumon a Magyar Szocialista Pártot Újhelyi István, a Szabad Demokraták Szövetségét Kovács Kálmán, a Fidesz-Magyar Polgári Pártot pedig Németh Zsolt képviselte. Király András aradi RMDSZ-elnök az aradi magyarok nevében üdvözölte a küldötteket. A helyi RMDSZ-szervezet azt akarta bizonyítani, a szórvány nem jelent hátrányt, a 14 százaléknyi aradi magyar elegendő ahhoz, hogy komoly közösségszervező munkát végezzenek. Gheorghe Falca aradi polgármester arra összpontosított beszédében, hogy a térségben a magyarok és a románok békében élnek egymás mellett. Traian Basescu államfő üzenetét Frunda György olvasta fel. Az államelnök kifejtette: az RMDSZ teljes súlyával hozzájárult Románia EU-tagságához. Reményét fejezte ki, hogy a magyarság szervezetének eddig tapasztalt bölcsessége és kiegyensúlyozottsága a továbbiakban is példaértékű lesz az egész hazai politikai osztály számára. Gyurcsány Ferenc kormányfő üzenetét Gémesi Ferenc államtitkár tolmácsolta. A miniszterelnök szerint „hosszú út vezetett Nagyváradtól Aradig”, az RMDSZ első kongresszusától a mostaniig, amikor mind Magyarország, mind pedig Románia az unió tagja, s amikor „rajtunk múlik, hogy képesek leszünk-e sikeresen, egységes európai magyarságot teremteni, vagy továbbra is leragadunk múltbeli nemzeti és politikai sérelmeinknél”. Szerinte el kell utasítania „a sehová sem vezető álmodozó, sérelmi politikát”. Gyurcsány Ferenc szerint az RMDSZ új programja az erdélyi magyarság modernizációját, felzárkózását, európai jövőjét szolgálja. A miniszterelnök ígéretet tett, hogy az erdélyi magyarság sikeres integrációjához „minden támogatást” megadnak. A kormányfő megállapította: „az RMDSZ eddig bölcs vezetőnek bizonyult”, sikeres munkája „magában hordozza az új kihívásokra való válaszadás képességét”. Összefogásra van szükség, mert „akinek nincs más programja, csak a védekezés és bezárkózás programja, annak előbb-utóbb nem lesz mit megvédenie”. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint azok győztek, akik az együttműködés erejében bíztak. Hozzátette: az MDF nem tartja szerencsésnek azt, hogy az erdélyi magyarság belső ügyeibe kívülről szóljanak bele. Leszögezte: az MDF támogatja az erdélyi magyarság önrendelkezését. Crin Antonescu, PNL-alelnök Calin Popescu Tariceanu pártelnök és kormányfő üdvözletének átadását követően elmondta: a romániai magyarság és a románság hosszú utat tett meg 1990 márciusa óta, és mára sikerült magunk mögött hagyni korábbi félelmeinket, bizalmatlanságainkat. A kongresszus hatalmas tapssal nyugtázta Antonescu kijelentését, miszerint a PNL-nek „soha nem volt az RMDSZ-nél korrektebb és biztosabb kormányzati partnere”. Petru Filip nagyváradi polgármester pártelnökének, a demokrata Emil Bocnak az üdvözletét adta át a fórumnak. Közölte: a Demokrata Párt és az RMDSZ átlépett a vitákon, és pragmatikusan a közös érdekek valóra váltásáért dolgozott. Bugár Béla MKP-elnök arra emlékeztetett, hogy pártja és az RMDSZ többször is átvette egymás tapasztalatát. Kasza József, a VMSZ elnöke azt kérte, hogy a magyarság ne feledkezzen meg az EU-n kívül rekedt délvidéki és kárpátaljai magyarságról. Ilie Danca a Romák Pártjának és annak elnökének, Nicolae Paunnak az üdvözletét közvetítette, majd leszögezte, hogy a romák is igyekeznek hozzájárulni a hazai társadalom fejlődéséhez. Üzenetében Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mindig megbízható partnere volt az Európai Néppártnak. Toró T. Tibor képviselő azt indítványozta, hogy a kongresszus vegye saját hatáskörébe az európai parlamenti választás jelölt állításának kérdését. Kifejtette: nem vezet jóra az, ha olyan stratégiai szövetségesnek üzenünk hadat, mint például a református egyház. Ezért arra kérte a fórumot, hogy vizsgálja felül az RMDSZ európarlamenti jelöltlistáját. Frunda György ülésvezető elnök feleslegesnek ítélte a javaslatot, majd szavazás alá bocsátotta azt. A javaslatot 24 igen szavazattal, 20 tartózkodás mellett elvetette a kongresszus. Beszámolójában Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kós Károly szavait idézve, miszerint „Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. A szövetségi elnök emlékeztetett, hogy az erdélyi magyarság két alapvető célt tűzött ki maga elé valamikor, az integrációt és az autonómiát. Az előbbi mára megvalósult. Markó kiemelte: amit ezekben az években ki lehetett küzdeni, azt kiküzdöttük. Tájékoztatása szerint az RMDSZ-nek ma több tagja van, mint 2003-ban. Markó rámutatott: a legnehezebb év 2004 volt, kiszabadították az aradi Szabadság-szobrot, a megosztási kísérletek ellenére megnyerték az önkormányzati és parlamenti választásokat. Az alkotmány módosításával sikerült kiterjeszteni az anyanyelvhasználat jogát az önkormányzatok után a helyi intézményekre, az igazságszolgáltatásra, és bizonyos helyzetekben „hivatalossá tették a magyar nyelvet Erdély magyarok által is lakott régióiban”. Markó hangsúlyozta: érdekünk hogy Budapesten konszenzus legyen a határon túli magyarságról. A magyar–magyar kapcsolatokról szólva, az RMDSZ elnöke kifejtette: a népszavazás a kettős állampolgárságról „hosszú időre visszavetett minket”, szerinte ezt azóta sem dolgozta fel sem a magyarországi, sem az erdélyi magyar közvélemény. Mint fogalmazott, az RMDSZ ebben az időszakban arra törekedett, hogy legalább „az addig kialakult jó megoldások ne essenek áldozatául ennek a magyarországi befelé fordulásnak”. Markó szerint a magyar-magyar kapcsolatok döcögtek, a magyar-román viszony hozott eredményeket, két közös kormányülést sikerült tartani, megnyílt a csíkszeredai magyar főkonzulátus, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet, új határállomás jött létre. A jövőre nézve az RMDSZ vezetője elmondta: „Az egyéni jogok terén áttörtük az ellenállást, elfogadtattuk a fontos elveket. Kollektív jogainkat viszont ezután kell kivívni”. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusa ellenállásával bizonyította: mégiscsak az önálló intézmény az egyedüli megoldás. Az elnök kifejezte reményét, hogy az RMDSZ másik fő célkitűzése, az autonómia is előbb-utóbb valóra válik. „A legnagyobb megbecsüléssel és elismeréssel voltam, fejet hajtottam Tőkés László előtt az 1989-es kiállásáért, de azóta az a piedesztál, amelyen ő állt, egyre alacsonyabb lett. Nagy szükség lenne arra, hogy ez a piedesztál megint arra a szintre emelkedjen, mint 1989-ben volt. Ez úgy valósulna meg, ha Tőkés László felül tudna emelkedni egyéni ambícióin, amelyeket feláldozna az erdélyi magyarság történelmi előrehaladása és felemelkedése érdekében. Ez legalább akkora történelmi cselekedet lenne az ő részéről, mint 1989-es kiállása volt” – ezekkel a szavakkal foglalt állást az EP-választások romániai magyar jelöltjei kapcsán kialakult vitára reagálva Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök. Az RMDSZ-nek a helyhatósági és parlamenti választásokon elért eddigi sikereit méltatva Nagy Zsolt távközlési miniszter elmondta: az újabb kihívás az, hogy Románia EU-csatlakozása után sikerüljön felzárkóztatni a romániai magyarságot. Frunda György szenátor Tőkés László önálló EP-jelöltségére utalva elmondta: ki kell hívni a püspököt vitára, mert bízik abban, hogy az RMDSZ EP-jelöltlistáján befutó helyen álló Nagy Zsolt és Winkler Gyula „jobban tudják képviselni az erdélyi magyarságot”. Winkler Gyula az EP-választásokra utalva arról beszélt, hogy „mindenütt ott kell lenni, ahol rólunk döntenek”. Szabó Ödön Bihar megyei ügyvezető elnök olyannak nevezte az RMDSZ ellenzékét, akik sem hitet, sem békét, sem szeretetet nem hirdetnek. Szintén az RMDSZ támogatása mellett érvelt Albert Álmos, Háromszék területi RMDSZ-szervezetének elnöke, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Petres Sándor, Hargita megye alelnöke és Takács Csaba országos ügyvezető elnök is. Toró T. Tibor képviselő elmondta: vannak olyan kérdések, amelyeket csak párbeszéddel és konszenzussal lehet megválaszolni. Toró szerint azért lett volna jó fontolóra venni az RMDSZ-jelöltlista felülvizsgálatát, Tőkés Lászlónak a befutó helyre kerülését, mert a romániai magyarságnak minden erejét össze kell fognia. Vekov Károly volt parlamenti képviselő felrótta: a romániai magyarság érdekeinek képviselete, ezen belül például a Bolyai Tudományegyetem, a székelyföldi területi autonómia ügyének felvállalása és képviselete helyett az RMDSZ „az önfeladás politikáját folytatja”, visszaélt a magyarság bizalmával. Éppen ezért komoly reformra van szükség, az első lépés pedig az lenne, ha Tőkés László az RMDSZ EP-listáján befutó helyre kerülne. Vekov szavaira reagálva Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter azt mondta: vannak, akik képesek tenni, és vannak, akik állandóan csak siránkoznak. /Hosszú út vezetett az RMDSZ aradi kongresszusáig. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3. / Markó Béla rámutatott: „A közösségi jogérvényesítés eszköze maga az RMDSZ”. A „kudarcpolitikusoknak” nem sikerült a parlamenti képviselettől megfosztania a magyarságot. Markó kemény szavakkal bírálta az általa „kudarcpolitikusnak” nevezett ellenzőket. Az elnök szerint az RMDSZ-nek folytatnia kell az együttműködésen alapuló politikáját, ennek ugyanis ma sincs alternatívája /Mózes Edith: „Az lett a miénk, amit ki tudtunk küzdeni magunknak”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 3. / /Nem kapott szót Németh Zsolt, aki a Fideszt képviselte a kongresszuson, este nyolc utánra időzítették hozzászólását, bár jelezte, addig nem tud Aradon maradni. Délután rögtönzött sajtótájékoztatón az újságírókkal ismertette gondolatait, kiemelte, egységre és párbeszédre van szükség Erdélyben, és ennek helyreállításához támogatást nyújtana a Fidesz. Toró T. Tibor javasolta, hogy az EP választási program vitája előtt szavazzon a testület a listáról. Az ülést vezető Frunda György indoklásra nem adott lehetőséget, Toróba fojtotta a szót, és szavazásra bocsátotta javaslatát. A többség elutasította Toró javaslatát. /Farkas Réka: Folytatni akarják a küzdelmet (RMDSZ-kongresszus). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3. /
2007. március 6.
Két vizsgálatot is indított a Legfőbb Ügyészség Székelyföld kapcsán. A vizsgálatokat a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyik jelentése és Gheorghe Funar PRM-s szenátor feljelentése nyomán indították. Az ügyészek azt vizsgálják, hogy nem sérült-e a nemzetbiztonság és a jogállamiság. Funar feljelentést tett a tavaly december elején létrehozott Szövetség Székelyföldért Egyesület alakuló ülésének résztvevői ellen. A SRI a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságokhoz eljuttatott egy jelentést a székelyföldi autonómia-népszavazásról, a nyilvánosságra hozható változatot március 20–22-re készíti el a hírszerzési szerv. Verestóy Attila szenátor, a parlamenti SRI-bizottság alelnöke korábban elmondta, hogy Székelyföld területi autonómiája kapcsán kiírt konzultációra vonatkozóan nem hozott meglepetéseket a titkosszolgálati tájékoztató. /Ügyészségi vizsgálatok Székelyföld-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./
2007. március 7.
Nem Gheorghe Funarral fogtam össze a ciános bányászati technológiák betiltását célzó törvénymódosítás ügyében– pontosított Eckstein-Kovács Péter szenátor, aki az általa kidolgozott tervezethez minél szélesebb támogatást keresve kérte fel valamennyi Kolozs megyei szenátor kollégáját, hogy írják alá a kezdeményezést. Kezdetben valamennyien egyetértettek a kezdeményezéssel. Vasile Dancu szociáldemokrata szenátor külföldön tartózkodik, ezért nem került még rá az aláírása a dokumentumra, de amint hazatér, alá fogja írni. Norica Nicolai liberális szenátor viszont visszatáncolt: a szöveg láttán. A negyedik Kolozs megyei szenátor, a nagy-romániás Gheorghe Funar viszont aláírta. /T. SZ. Z. : Eckstein-Kovács nem Funarral fogott össze. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./
2007. március 13.
Elégedetlenséget váltottak ki az újabb törvényes kötelezettségek az önkormányzatok képviselőinek körében a március 12-én tartott polgármester-találkozón Sepsiszentgyörgyön, a felállítandó belső auditáló irodákról volt szó. Hozzájárult az ülés feszültségéhez Gheorghe Roghina megyei rendőr-főkapitányság közrendészeti osztályvezetőjének emlékeztetője is az önkormányzatokat terhelő vagyonvédelmi intézkedésekről. Demeter János megyei önkormányzati elnök közölte a települések elöljáróival, hogy György Ervin prefektussal együtt felkérik levélben a pénzügyi tárca vezetőjét az érvényben lévő törvénykezés módosítására. /D. P. : Túlterhelt a települések büdzséje. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2007. március 20.
Alig százfős, a román hazafias rendezvényekről jól ismert hallgatóság volt kíváncsi arra a vitaestre, amelyet március 19-én a Vatra Romaneasca Maros megyei szervezete rendezett Marosvásárhelyen. A Megfontolás, tárgyilagosság, kiegyensúlyozottság című fórum az 1990-es marosvásárhelyi fekete március eseményeit volt hivatott tisztázni. A felszólalók az események kirobbantásáért felelős bűnösöket a magyarokban, főként az RMDSZ vezetőiben látták. Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőr a könnyeivel küszködve, fel is tette a kérdést: „Uram, honnan ennyi gyűlölet?!”. Ezek után évszázadokra visszamenőleg felsorolta a magyarok gaztetteit. Szerinte Gheorghe Gheorghiu-Dejtől Traian Basescuig az ország minden államfője tévedett, amikor „nem óvta meg a román nemzetet a magyar gonosztevőktől. ” A 17 éve történt eseményekről szólva Suciu néhány újdonsággal is szolgált: elmondta, „vizsgálatai” során kiderítette, hogy a márciusi eseményeket követően az RMDSZ egyik „irredenta, sovén és pogány vezetője áprilisban leszúrt egy román nemzetiségű polgárt, mert az az utcán rázendített az ország himnuszára”. Szintén Suciu szerint egy másik RMDSZ-vezér a városháza lépcsőin hátba szúrt egy katonatisztet. Ioan Scrieciu, a megyét 1990 elején irányító egységtanács elnöke polgárháború kirobbantásával vádolta a magyar felet, mondván, hogy ami Vásárhelyen történt, „az egy fejezete az erdélyi román föld megvédéséért vívott évszázados harcoknak”. Florin Oproiescu, a Vatra Romaneasca szervezet alelnöke tagadta az általa képviselt szervezet szerepét a fekete március eseményeinek szervezésében. Oproiescu a történtekért felelősnek az ország egykori vezetőit jelölte meg, név szerint Ion Iliescu államfőt, annak helyettesét, Király Károlyt, Petre Roman volt miniszterelnököt, valamint az újraszerveződő titkosszolgálatokat irányító Virgil Magureanut és Ioan Talpest sorolta fel. „Nagyon jól tudták, hogy a városban baj van, miért nem utaztak azonnal ide? – tette fel a költői kérdést, majd válaszolt is rá: – Azért, mert szükségük volt a véres eseményekre. Oproiescu felajánlotta a Bernády Művelődési Egyesületnek, hogy – a hitelesség kedvéért – közösen készítsék el a véres eseményekről szóló filmet. – Kincses Előd ügyvéd megdöbbentőnek tartja, és elítéli Markó Béla Marosvásárhely fekete márciusa kapcsán tett legutóbbi nyilatkozatát. A boszniai mintájú etnikai konfliktus értelmi szerzőinek kiderítésére tett felhívásában az RMDSZ elnöke nem zárta ki a külföldi beavatkozást. „Mi, akik 1990. március 19–20-át Marosvásárhelyen töltöttük, a küzdőtéren, és nem Budapesten, mint a szövetségi elnök, pontosan tudjuk, hogy a fekete márciushoz külföldnek semmi köze nem volt, azt Bukarestből szervezte a Belügyminisztérium 0215-ös egysége azért, mert lejárt a szekuritátésok háromhavi fizetett szabadsága, és hivatalosan újra munkába kellett állítani őket” – fejtette ki Kincses. /Szucher Ervin: Egyoldalú bűnbakelméletek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./
2007. március 22.
Az 1989-es rendszerváltás után a romániai polgári titkosszolgálat folyamatosan követte az erdélyi magyar közösség megnyilvánulásait. Jelentéseiben visszatérő motívum a helyi radikális csoportok külföldről történő támogatása és irányítása. Ezen a héten mutatják be a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székelyföldi jelentését a bukaresti törvényhozásban, Nicolae Popa konzervatív párti (PC) honatya kezdeményezésére. Tavaly december második felében kezdte meg az autonómiaigénylést felmérni szándékozó belső népszavazását a Székely Nemzeti Tanács. Hasonló alkalmat adott a SRI elszámoltatására idén március elején az ezúttal az RMDSZ nevéhez kötődő Szövetség Székelyföldért Egyesület megalakulása Gheorghe Funar Nagy-Románia párti (PRM) főtitkárnak. Az SRI közvetlenül az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi véres események után alakult meg hivatalosan. Addig nyílt titok volt, hogy nem hivatalosan ugyan, de már három hónapja működik a belföldi polgári hírszerzés a bukaresti Turisztikai Minisztérium egyik irodájában. Erről írt Radu Portocala, Franciaországban élő román származású újságíró Egy palotaforradalom anatómiája című könyvében a kilencvenes évek elején. Nicolae Ceausescu államfő és kommunista pártfőtitkár menekülése után négy nappal a Belügyminisztérium keretében működő Állambiztonsági Főosztályt (DSS) megszüntették, majd állományát és infrastruktúráját rendelettel átvette a Honvédelmi Minisztérium. Hivatalosan az állam és kormány vezetőit 1989. december 26-tól 1990. március 20-ig a belföldi katonai hírszerzés tájékoztatta az országban zajló eseményekről. A rendszerváltás utáni években a polgári titkosszolgálat arról számolt be a törvényhozásban ismertetett jelentéseiben, hogy idegen országok ügyködnek Románia területén. „A külföldi kémszolgálatok akcióinak célja volt a nemzeti kisebbségek körébe történő beszivárgás mesterséges feszültségek keltése céljából a kisebbségek és a többségi lakosság között” – olvasható az 1990. novemberi SRI-jelentésben. Egy évvel később, amikor a Katona Ádám nevéhez kötődő Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) nevű RMDSZ-platform székely népgyűlést hívott össze az autonómia kikiáltására a Hargita megyei Agyagfalvára, a honvédelmi tárca hadgyakorlatot tartott az októberre meghirdetett népgyűlés előtti hónapokban Székelyföld több településén. Stefan Gusa tábornok katonai vezérkari főnök 1991. július 18-án azt nyilatkozta a berepülések kapcsán a közszolgálati televízió Pro Patria című katonai műsorában, hogy a könnyen elzárható hágókat és szorosokat ismertették a parancsnokokkal. Egy nappal később a genfi nemzeti kisebbségi konferencia a záródokumentumában kiállt a nemzeti kisebbségek védelméért. Október 17-én a bukaresti parlament elfogadta a SRI működését szabályozó törvénytervezetet. 1993-as jelentésében a SRI az EMK-ról azt állította, hogy 1992-ben külföldről kapott anyagi támogatást és egyben „külföldi intézmények tisztségviselői koordinálják a romániai szélsőséges irányzatokat”. Iliescu elnök elsősorban az általa horthysta-nosztalgikus és újfasiszta köröknek nevezett nyugati magyar emigrációt bírálta a velük rokonszenvező erdélyi körök támogatásával. „Az egyik Romániában akkreditált külföldi képviselő az általa megfelelőnek talált személlyel igyekezett helyettesíteni a kisebbségi közösség vezetőjét” – olvasható továbbá a jelentésben. Nem változott a helyzet a kilencvenes évek derekán sem. Továbbra is külföldi ügynököket azonosított a SRI a „magyar autonomista-szeparatista és revizionista akciók” támogatásában. 1995 februárjában és márciusában ismét harci helikopterek és harci repülőgépek jelentek meg több székelyföldi település légterében. Az SRI részére készült katonai felderítési jelentés szerint „a magyar többségű településeken feszült hangulatot keltenek az RMDSZ-vezetők provokatív és agresszív nyilatkozataikkal”. Ion Iliescu államfő 1995. március 4-én elfogadhatatlannak nevezte „egyes magyarországi politikai erőknek azt az igényét, hogy ők irányítsák a más államok területén működő magyar kisebbségek politikai tevékenységét”. Kedvező konjunktúra esetén nyíltan veszélybe kerülne Románia területi épsége, ha a magyar és ukrán nemzeti kisebbségek szervezeteitől származó egyes akciók ellenőrizhetetlenné válnának – fogalmazott Ovidiu Soare, a SRI alkotmányvédelmi osztályának vezetője. Két hónappal korábban Constantin Degeratu dandártábornok, a védelmi miniszter első helyettese azután látogatott Székelyudvarhelyre, hogy véget ért a Kárpát-medencei térség magyar polgármestereinek konferenciája, illetve az előtt a polgári fórum előtt, melyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Németh Zsolt alelnök jelenlétében mutatta be a Temesvár szelleme című kötetét Tőkés László nagyváradi református püspök. 1997. szeptemberében ismertette Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor Erdély militarizálási tervét, mellyel megelőzhető lenne a koszovóihoz hasonló helyzet megismétlődése. 1998 nyarán a román védelmi minisztérium fővezérkarának pszichológiai műveleti osztálya gyakorlatot tartott Kovászna és Hargita megye határában, Havasi Gyopár 98 elnevezéssel. A SRI 1999. évi jelentése megemlíti, hogy szélsőséges szervezetek és külföldi titkosszolgálatok arra tesznek kísérleteket, hogy alapítványok és egyesületek álcája alatt szélsőséges csoportokat alakítsanak, de nem nevesíti ezeket. A 2000. és 2001. évi összefoglalókban csak általánosságokban fogalmazza meg helyzetképét a SRI, a 2002. évi jelentésében már olyan régiós autonomista vagy föderalista műveletekről számol be, melyek a romániai gyakorlattól eltérő földrajzi, történelmi és felekezeti hagyományú modelleket vesznek alapul. Az SRI szerint külföldi támogatást élvező belföldi körök a Románia külföldi arculatát hátrányosan érintő megnyilvánulásokat próbáltak kezdeményezni. Autonomista-szeparatista műveletek megerősödéséről adott hírt a SRI 2003. évi beszámolója: „A romániai magyar radikális körök a szervezési, gyakorlatibb akciókra tették a hangsúlyt az etnikai alapú területi autonómia megszerzési folyamatában”. Az SRI szerint törvénytervezetek előterjesztésével igyekeznek legitimálni szeparatista és alkotmánysértő autonóm kormányzati szerkezeteket. Az etnikai alapú autonomista-szeparatista terveket támogató radikális csoportok agresszivitásáról számolt be 2004. évi jelentésében a SRI: „Propagandatevékenységükkel párhuzamosan az ügyben érdekelt, külföldi támogatást élvező radikális magyar körök biztosították a Székelyföld régió széles körű autonómiáját célzó szervezési formulák kikristályosodását és konszolidációját, és folytatták törvényhozási kezdeményezéseiket a kitűzött célok jogi feltételeinek elérésére. ” A 2005-ös és 2006-os évi jelentések még nem hozzáférhetők. Szinte minden évi dokumentumban az áll, hogy a csoportok nem élveznek tömegtámogatást, „ennek ellenére az autonómiaelvek radikális színezetű, következetes hangoztatása kockázatot jelent a társadalmi stabilitás rovására. ”A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ 1992-ben elfogadott törvénye szerint /7. cikkely/: „A SRI célja a Románia területén kezdeményezett, szervezett vagy létrejött, nemzetbiztonsági vonzatú adatgyűjtési struktúráknak, illetve az ezekhez történő csatlakozásnak, valamint a távközlések törvénytelen vételét lehetővé tevő eszközök gyártásának, birtoklásának vagy használatának felderítése és elhárítása. ” /Domokos Péter: A román hírszerzés jelenléte a Székelyföldön 1990 után. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), márc. 22./
2007. március 30.
Két éven belül megszüntetik a munkakönyveket. A munkaadók egyszerűsített változatban vezetik majd az elektronikus nyilvántartást, amit a Munkaügyi Felügyelőségen összesítenek. Az alkalmazottak elektronikus nyilvántartása március végétől kezd majd működni, állította Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter. /Nem lesz munkakönyv. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2007. április 6.
Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt főtitkára azzal vádolja az átszervezett kormány hat miniszterét, hogy bizonyos külföldi, főként magyar titkosszolgálatok ügynökei vagy informátorai, anélkül, hogy neveket említett volna. Funar közölte: interpellációt nyújtott be ez ügyben Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök ellen. Funar szenátor szerint ezt a problémát a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban is elemezni kellene. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 6./
2007. április 12.
Visszaküldte a képviselőház plénuma az emberjogi és kisebbségvédelmi, valamint a jogi bizottsághoz azt a mindössze két és fél soros törvénytervezetet, amely a román többség védelmét teszi lehetővé Romániában. A tizenegy Nagy-Románia párti képviselő és Gheorghe Funar szenátor közös indítványaként a szenátus által a korábbiakban elutasított tervezet sorsáról a képviselőház dönt. Adrian Moisoiu PRM-s képviselő a közös indítványt alátámasztására a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok novemberi találkozójára hivatkozott, továbbá kijelentette, orvosolni kell olyan problémákat, mint a magyar többségű területek román oktatásának, vallásos intézményeinek, valamint sajtójának finanszírozása. „Ezeken a területeken két lehetőség közül választhat a román lakosság: vagy elmagyarosodik, vagy elköltözik. Mert még a közintézményekben sem kaphat munkát, ha nem tud magyarul” – fűzte hozzá Moisoiu. „A kisebbségek státusára vonatkozó törvénytervezettel egy időben kellene erről szavazni, mert másként nem valósítható meg a két törvény összehangolása, ahogy azt önök is javasolták” – mondta Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Moisoiu hangsúlyozta: pártja törvénytervezetének elfogadásával nincs már szükség a kisebbségi törvényre. Az RMDSZ-es törvénytervezet „konkurenseként” létrejött indítvány mindössze két cikkből áll. Elismeri a kisebbségi közösségekhez tartozó személyeknek a többségi lakosságával azonos jogait és kötelezettségeit, ám a kölcsönösség elvére is hivatkozik: a hazai kisebbségek ugyanolyan jogokkal rendelkezhetnek, mint amilyenekkel az ő anyaországukban élő románok. /Kovács Adrienn: Kisebbség- és „többségvédelem” egy csónakban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./
2007. április 26.
Parlamenti felügyeletet ültettek az országos médiafelügyelet nyakába az államelnöki kampány miatti óvatosságból. Gáspárik Attila, a felügyelet alelnöke szerint a lépés törvénytelen. Gheorghe Funar Nagy-Románia párti szenátor feljelentette a Diszkriminációellenes Tanácsnál az Országos Audiovizuális Tanácsot (CNA), amiért a médiafelügyelet leállította a kábelszolgáltatók csomagjába foglalt magyar nyelvű adások és a csatornakiosztás megfigyelését. /Gergely Edit: Kicsavarják a médiajátékot? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./
2007. április 26.
A parkolási bérletek és jegyek kölcsönös elfogadásáról és az állatkertek együttműködéséről írt alá április 25-én egyezményt Gheorghe Ciuhandu temesvári és Botka László szegedi polgármester a testvérvárosok képviselőtestületeinek együttes ülésén. /Pataky Lehel Zsolt: Temesvár–Szeged díszközgyűlés a kölcsönösség jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 26./
2007. április 27.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács után a területi elnökök is megerősítették: nem támogatják Traian Basescu, jelentette be Markó Béla szövetségi elnök. „A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) támogatja Traian Basescut, és arra fogja kérni tagságát és szimpatizánsait, szavazzanak az államfő tisztségbe maradása mellett” – jelentette ki Szász Jenő, a szervezet elnöke. A Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei szervezete nem fog együttműködni az MPSZ-szel a kampány során – jelentette ki Gheorghe Baciu megyei pártelnök. /Az RMDSZ menesztené az államfőt. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27./
2007. április 27.
A Monitorul de Cluj nevű kolozsvári napilap április 17-i számában részletesen beszámolt a nemzeti rockzenét játszó budapesti Kárpátia zenekar április 15-én Kolozsváron tartott koncertéről. Eszerint a rendezvényre magyar lobogókkal érkeztek az együttes helyi rajongói, a buli hemzsegett a Trianon-ellenes bekiabálásoktól, a koncertet olyan erdélyi magyar ifjúsági szervezetek hozták tető alá – az Erdélyi Magyar Ifjakról és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról van szó –, melyek „tevékenységükkel a román állam egységét hivatottak megbontani”. A tudósító szerint Petrás János, a Kárpátia énekes-basszusgitárosa megjegyezte: „Gheorghe Funar forogna a sírjában, ha tudná, milyen zenekar játszik a kincses városban. ” Petrás nem tudja, hogy Funar él és virul, szenátor, vezető tisztséget tölt be a Nagy-Románia Pártban. A Monitorul de Cluj újságírója megnyugtatott: a buli csetepaték nélkül zajlott le, ami annak köszönhető, hogy a román ifjúság első számú nacionalista szervezete, a Noua Dreapta kolozsvári fiókjának tagjai későn tudták meg, miről is szól a Kárpátia-koncert. Alexandru Santu a Noua Dreapta helyi elnöke elmondta, az ügyet törvényszék elé viszik, mert „amit ezek itt véghezvittek, az tűrhetetlen és alkotmányellenes. ” /Kárpátia-botrány Kolozsváron. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), ápr. 27./
2007. május 8.
Traian Basescu azt állítja, hogy felfüggesztésében szerepe volt az „orosz szürke eminenciásnak”, Alekszandr Kongyakovnak. Kongyakov tagja a Politikai Tanácsosok Európai Egyesületének, továbbá az orosz államfői hivatal és a kormány tanácsadó cége, a Novocom vezetőségi tanácsának. Több orosz tartomány kormányzóját segítette győzelemre, így nagy befolyása van országában; az orosz államfő, Vlagyimir Putyin ajtaja is nyitva áll előtte, de a moldovai államfő tanácsosi tisztségét is betölti. Szabadkőművesi tevékenysége is ismert, az orosz nagypáholy főtitkáraként már 2003-ban találkozott Romániában a román szabadkőművesség vezetőjével, Eugen Ovidiu Chirovici-csal. Camelia Spataru kormányszóvivő nem tagadta, hogy Kongyakov Basescu felfüggesztése előtt Bukarestben találkozott Calin Popescu-Tariceanu kormányfővel, de hozzátette, hogy a megbeszélésen nem esett szó romániai belpolitikai kérdésekről. A megbeszélésen részt vett Radu Stroe, a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke is. Stroe szerint arról a lobbiajánlatról esett szó, amelyet Kongyakov cége tett a liberálisoknak, a következő választásokra. Az orosz politikus két román személy kíséretében érkezett a kormányhoz, egyikük Gheorghe Florea volt, aki ellentmondásos üzletember hírében áll. Kongyakov Bukarestben találkozott a Nemzeti Kezdeményezés Pártja elnökével, a nyíltan oroszbarát Cozmin Gusaval, akivel, Gusa szerint, az oroszországi hangulatról politikáról tárgyalt, és Ion Iliescuval is megbeszélést folytatott. /Bogdán Tibor: A „Kongyakov-rejtély” = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2007. május 9.
Bensőséges légkörben ünnepelték meg a Zeneakadémián dr. László Ferenc zeneakadémiai tanár, a romániai magyar zenei szakírás doyenje, neves Bartók- és Mozart-kutató hetvenedik születésnapját, aki 1991-től tanít a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Itt nyerte el az egyetemi tanári tisztséget, megvédte doktori disszertációját, s ugyanitt vált doktorátusi témavezetővé. Aurel Marc rektor kifejezte abbéli reményét, hogy László Ferenc professzor a Zeneakadémia konzulens professzora lesz. Így doktorandusai megnyugodhatnak: témavezetőjük továbbra is támogatja őket. /László Ferenc zenetudóst ünnepelték. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./
2007. május 10.
Szász Enikő, a temesvári magyar társulat igazgatója versenyvizsgán nyerte el tisztségét, a vizsgán alulmaradt Szabó K. István pereskedik. Az igazgató-színművész nem akart nyilatkozni. „Szász Enikő megpróbálja mérgezni a közvéleményt, a levegőt. Megértem, hogy védenie kell az érdekeit, de nem tudom elfogadni, hogy ezt másokat mocskolva tegye” – reagált Demeter András István művelődési minisztériumi főigazgató az általa hallott, a temesvári színházigazgató által terjesztett vádakra. – Azzal vádolt meg a napokban Szász Enikő utódom (Demeter kormánymegbízatása előtt igazgatója volt a temesvári színháznak), hogy RMDSZ-színekben szereplője vagyok egy olyan rendezésnek, amelynek célja a szintén RMDSZ-es személy elmozdítása. Hát, nem tudtam róla, hogy ő az volna. ” Szász Enikő igazgatói pályázatában a jelentkezési feltételként szereplő menedzseri tapasztalatra azt írta, hogy RMDSZ-kampányt vezetett. Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármester az üggyel kapcsolatban kijelentette: elégedett Szász Enikő színházigazgatói tevékenységével és kiáll a tavaly februárban megtartott versenyvizsga eredményének jogossága mellett. /Gergely Edit, Pataki Zoltán: Botrányrepertoár Temesváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./ „Funkcióba helyezték az elvtársnőt” – fogalmazott a Szász Enikő színházigazgató kinevezése ellen pert indító Szabó K. István. Kizáró jelleggel szerepel a versenyvizsga első pontjaként a közintézmény vezetői tapasztalat – az egyik jelentkező, nevezetesen Szász Enikő esetében, a bizottság azonban eltekintett ettől. Ha megismétlik a versenyvizsgát, Szabó K. István újra fog jelentkezni. /P. Z. : Szabó K. : funkcióban az „elvtársnő” Botrányrepertoár Temesváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
2007. május 23.
„Nem azért szavaztunk Traian Basescu felfüggesztése ellen, mert politikai támogatást reméltünk a Demokrata Párttól – jelentette ki sajtótájékoztatóján Tőkés András, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke, aki szerint a népszavazás eredménye megmutatta: győzött a demokrácia. Hozzátette: azzal, hogy az RMDSZ a PSD-vel és a Nagy-Románia Párttal szövetkezett a referendumon, a „kormányzás árát” fizette meg. Tőkés András szerint nem az volt a probléma, hogy gondok merültek fel a kommunikációban és ennek tudható be a magyarság alacsony arányú részvétele a referendumon, mint ahogyan azt az RMDSZ elnöke, Markó Béla és Borbély László miniszter kijelentették, hanem a „kommunikáció tartalma” jelentette a problémát. Tőkés András nem érti, miért szövetkezett az RMDSZ a referendum alkalmával Vadim Tudorral, Mircea Geoanaval és Gheorghe Funarral, ez lenne a kormányzás ára? Tőkés András elmondta: az MPSZ nem akar Traian Basescu bábja lenni, fel sem vették a kapcsolatot a Demokrata Párt megyei szervezetével, de pártként való bejegyzésük után számítanak a PD támogatására. /Antalfi Imola: „Nem szándékozunk Basescu bábjai lenni”. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./
2007. június 1.
A Demokrata Párt (PD) május 31-én bejegyeztetésre benyújtotta a parlamentben. A Tariceanu kormánynak mennie kell című bizalmatlansági indítványát. Nem sok idő múlva Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke az indítványt visszaküldte a kezdeményezőknek azzal az indoklással, hogy a támogató listán 116 aláírás helyett csak 115 szerepel. Ez annak köszönhető, hogy az aláíráslistán Gheorghe Flutur neve kétszer szerepel. A bizalmatlansági indítványt a PD-n és a PLD-n kívül aláírták még a nemzeti kisebbségek, illetve független képviselők is, de legalább egy konzervatív párti is. – Orvosolni fogják az aláírás-listába becsúszott sajnálatos hibát, és ismét előterjesztik a bizalmatlansági indítványt – közölte sajtótájékoztatón Emil Boc, a DP elnöke. /Visszaküldték a demokraták indítványát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./
2007. június 16.
Nyílt levélben fordult Románia környezetvédelmi miniszteréhez, Korodi Attilához Olajos Péter (MDF) európai parlamenti képviselő. Eszerint „a verespataki beruházás szempontjából egy kiemelt jelentőségű törvényjavaslatot nyújtott be Eckstein-Kovács Péter és Gheorghe Funar szenátor a bukaresti törvényhozás elé”, amelyet ha elfogadnak, Románia egész területén betiltanák a cianidos bányászatot. Olajos Péter ezért az RMDSZ-es miniszter közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a javaslat minél előbb elfogadásra kerüljön. /Verespatak: Nyílt levél Korodi Attilához. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./