Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sólyom László
496 tétel
2010. február 6.
Csángó bál. Németh Zsolt: Átfogó csángó oktatási stratégiára van szükség
- Átfogó csángó oktatási stratégiát szorgalmazott a moldvai magyarság anyanyelvhasználatának megőrzéséért Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a XIV. Csángó Bálon szombaton este a fővárosban. A bál díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató volt.
Németh Zsolt köszöntőjében felidézte, hogy 1989-ben Magyarországon és Romániában is összeomlott a diktatúra. Ez a fordulat lehetőséget teremtett a szabadság kivívására, amelyért azonban nap mint nap kemény küzdelmet kellett folytatni az elmúlt húsz esztendőben és ma is. Így volt, s így van Pusztinában, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Beregszászon, Szabadkán, Dunaszerdahelyen és Budapesten is - fogalmazott.
Kiemelte: a szabadság hiánya legnyilvánvalóbban Moldvában mutatkozott meg a rendszerváltozás előtt és utána. Az ott élő csángó magyarok továbbra sem használhatták anyanyelvüket sem az oktatásban, sem pedig a hitéletben. Az ezredforduló hozott áttörést az oktatás területén, amikor is beindult Klézsén, először iskolán kívül, majd egyre több csángó faluban iskolai keretek között is a magyar nyelv oktatása. Ehhez a programhoz a magyar állam hathatós anyagi támogatást nyújtott. Ma már ezer gyermek vesz részt közel húsz településen magyar nyelvű oktatásban, ez azonban csak tizede annak a tízezer moldvai tanulónak, akik valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet. A pozitív tendencia fenntartásához átfogó oktatási stratégiára lenne szükség - mondta.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, merjünk hinni abban, hogy a csángó magyarok megmaradnak, és a magyar nyelvük kultúrájuk fel fog támadni.
A bizottsági elnök szólt arról is, hogy magyar nyelvet ismerő papokért a XVII. század óta folyamodtak a moldvai csángók és küzdelmüket folytatják napjainkig. Sok helyen a papok ma is tiltják híveiket a magyar nyelvű zsoltározástól, sőt a magyar nyelvű oktatásban való részvételtől.
Mint mondta, 2009. október 18. hozott történelmi fordulatot Csángóföldön, amikor együtt misézett Petru Gherghel moldvai római katolikus megyéspüspök és Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök a Bákó melletti Lábnyikon. Ezt követően 2009 novemberében Erdő Péter érsek vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Romániában tárgyalt a Román Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A román püspökök kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van a saját nyelvén misét hallgatni, ha ezt kívánja. A fideszes politikus üdvözölte a tárgyalásokon kimunkált megállapodást, mely kilátásba helyezi a csángó magyarok anyanyelvi vallásgyakorlását. Várjuk a további előrelépést - mondta, hozzátéve: fontos állomás lehet, hogy vasárnap Budapesten misézik együtt Erdő Péter és Petru Ghergel.
Az ellenzéki politikus köszöntötte a rendezvényen megjelent új amerikai nagykövetet, Eleni Tsakopoulos Kounalakist.
Németh Zsolt méltatta a bál díszvendégének Erdélyi Zsuzsannának is a munkásságát, mint kiemelte: a néprajzkutató összefogást hirdetett, s felhívást tett közzé az archaikus népi imák gyűjtésére. Az apokrif imádság megjelölést a tudományos élet Erdélyi Zsuzsanna javaslatára fogadta el.
A néprajzkutató munkásságáról - amelyre az idei bál is épül - Nagy Bercel, a színpadi műsor szerkesztője az MTI-nek elmondta: elsősorban a vallásos néphagyomány, a szakrális szövegfolklór, a népi Mária-kultusz és az archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. A Kossuth-díjas kutató tárta fel és határozta meg az archaikus népi imádság új műfaját, lehetséges történelmi aspektusait, eredetét. Itthon és külföldön több tízezer szöveget gyűjtött össze.
Az idén is zsúfolásig megtelt Petőfi Csarnokban 8 moldvai és gyimesi településről - Klézséből, Nádasfaluból, Somoskából, Pusztinából, Hidegségpatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Áldomáspatakáról - összesen 45 hagyományőrző zenész és táncos lépett a színpadra. Vendég volt a Fanfara Complexa, a Kobzos Együttes, a Kőketánc Gyerektáncház, a Cantigas Együttes, a Juhász Családi Zenekar, a Somos és a Szigony, a Zurgó Együttes és Enyedi Ági, valamint a Lippentő és a Szentendre Táncegyüttes.
A színpadi műsor után hajnalig tartó táncházban a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítettek a csángó magyar táncok lépéseit megtanulni. A bálhoz kapcsolódva csángó népi építészeti emlékekből és Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből összeállított tárlat hívta a Kárpátokon túli utazásra a vendégeket. A kiállítást Kóka Rozália énekes, mesemondó nyitotta meg. Bemutatták még Csoma Gergely Az elhagyott idő - 33 év a Moldvai csángók között című könyvét is.
A csaknem 250 ezres moldvai csángómagyarságnak csak töredéke, mintegy 60 ezer ember beszéli a magyar nyelvet, melyet azonban sem a közigazgatásában, sem az oktatásban, sem a moldvai katolikus egyház keretei között nem gyakorolhatnak. Saját értelmiségi réteg, valóságos politikai érdekképviselet és egyéb önálló intézményrendszer híján a részben középkori mentalitást és kultúrát hordozó moldvai magyarság kiszolgáltatottan áll a globalizáció, a modern nacionalizmus és a Kelet-Európát sújtó gazdasági recesszió kihívásaival szemben - hívta fel a figyelmet az asszimiláció ellen küzdő népcsoport nehéz helyzetére Nagy Bercel. Hozzátette: a magyarországi értelmiségiek körében egyre többeket érint meg a szórványmagyarság és a Keleti Kárpátokon túli csángók sorsa.
Az esemény fővédnöke idén is Sólyom László köztársasági elnök volt. Forrás: MTI
2010. február 25.
Boc magyar minisztereivel dicsekedett Budapesten
ÖSSZEFOGLALÓ
Tegnapi budapesti látogatásán Emil Boc miniszterelnök Sólyom László magyar köztársasági elnökkel és Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is megbeszéléseket folytatott. A román kormányfő az energiaellátás biztonságának a növeléséről szóló, a visegrádi országok kibővített csúcstalálkozóján vett részt.
Bocot Budapesten szerdán reggel a magyar államfő fogadta hivatalában, majd Orbán Viktorral is tárgyalóasztalhoz ült az Országházban. Ez utóbbi megbeszélésen Boc megdicsérte Borbély László romániai környezetvédelmi minisztert, akiről azt mondta, hogy „nagyon hatékony”. A találkozóról kiadott közleményben Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt írta, hogy a tanácskozáson az Európai Néppárthoz tartozó politikusok megállapodtak az együttműködés fő területeiben. Így egyeztetni fognak az EU-elnökség fő témáiról, a 2013-tól érvényes EU-költségvetés fő irányaival kapcsolatban, valamint a regionális és kohéziós politikában képviselendő álláspontokról.
Boc látogatásának a fő célja azonban a visegrádi országok bővített csúcstalálkozója volt, amelynek témája az energiaellátás biztonságának a növelése. Az MTI birtokába került nyilatkozattervezet kimondja, hogy mihamarabbi politikai megállapodást várnak a visegrádi négyek az Európai Parlamenttel a gázszállítás biztonságáról. A négy visegrádi ország – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – és a nyilatkozathoz csatlakozó országok szerint a politikai megállapodásnak szavatolnia kellene az EU hatékony fellépését azokban a helyzetekben, amikor az EU-gázpiac nem képes egymagában kezelni a gázszállítás szüneteltetéséből adódó gondokat. Ehhez az Európai Bizottságnak össze kell hangolnia a nemzeti és az EU válságterveiben meghatározott intézkedéseket.
Támogatják továbbá, hogy a 2010–2014-re vonatkozó uniós energiapolitika második akciótervének kialakításánál vegyék figyelembe a közös regionális érdekeket és kívánatosnak tartják, hogy a kohéziós alapból több pénz jusson a térség energiabiztonságát növelő infrastrukturális beruházásokra. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. február 25.
Budapesten tárgyal Emil Boc kormánydelegációja
Emil Boc miniszterelnök Teodor Baconschi külügyminiszterrel, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi miniszterrel és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel utazott Budapestre, hogy részt vegyen a visegrádi országok kibővített csúcstalálkozóján, melynek az energiabiztonság kérdését választották témájául. A politikusok ma a Magyar Tudományos Akadémián tartandó Duna-konferencián vesznek részt, de kétoldalú megbeszéléseket is folytatnak a magyar, illetve a konferencián részt vevő más országok delegációival.
Közös célok. Emil Boc miniszterelnök Sólyom László államfővel is tárgyalt
A román kormányküldöttség tegnap a Sólyom László köztársasági elnöknél tett látogatás után Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével tárgyalt. Borbély László úgy vélte, lendíthet a két ország kapcsolatán az a tény, hogy minden valószínűség szerint hamarosan Magyarországon is jobboldali kormány alakul.
Ez esetben ugyanis mind Budapesten, mind Bukarestben egyazon politikai család tagjai lesznek hatalmon. Borbély elmondta, szó esett arról is, hogy csak a magyarországi választások után hivatalba lépő új magyar kormánnyal tartják majd meg a közös román–magyar kormányülést. Úgy vélte, az is befolyásolja majd a két állam kapcsolatát, hogy 2011-ben Magyarország látja majd el az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
„Szomszédos országként Románia is ki szeretné használni a magyar elnökségben rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta Borbély. Kérdésünkre, hogy megmaradt-e az RMDSZ-nek a közvetítő szerepe a román–magyar államközi viszonyban, Borbély László kijelentette: nemcsak hogy megmaradt, de fontosabb is lett ez a szerep. A kormányzati részvétel mellett az is súlyt ad az RMDSZ-nek, hogy politikusai olyan tárcákat vezetnek, amelyekre az államközi kapcsolatokban is fontos szerep hárul.
Nagybányai nyugtató
Borbély László egyébként tegnap Szabó Imre magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel is tárgyalt. A magyar tárcavezető korábban írásban kért tájékoztatást tőle azokról a sajtóértesülésekről, melyek szerint hamarosan újrakezdi működését a tíz évvel ezelőtti tiszai ciánkatasztrófát okozó nagybányai vállalat. Borbély kérdésünkre elmondta, ebben az ügyben sikerült megnyugtatnia kollégáját, hiszen a sajtóértesülés nem felelt meg a valóságnak.
Elmondta, hétfőn mind a környezetvédelmi ügynökség, mind a környezetvédelmi felügyelőség illetékesei a helyszínen jártak, és jelentést tettek a tapasztaltakról. Eszerint az elvégzendő környezetvédelmi beruházások némelyike már 90 százalékban elkészült, de olyan is akad, amelyik csak 20 vagy 40 százalékban valósult meg. „Ezeket a beruházásokat 2010 végéig el kell végezniük. Addig szó sincs arról, hogy bármilyen kérésről tárgyaljunk” – jelentette ki a miniszter.
A mai napon vitatandó Duna-stratégiát a miniszter azért tartotta fontosnak, mert ez összehangolja a Duna menti országok gazdasági, környezetvédelmi, területfejlesztési szempontjait. „A stratégiát június 10. és 12. között Romániában fogjuk véglegesíteni, és a dokumentumot a 2011-es magyar elnökség idején nyilvánítja hivatalossá az Európai Unió – nyilatkozta Borbély. Hozzátette, általa több uniós pénzt lehet majd lehívni a Duna fejlesztésére.
Felrajzolták a gázellátási háromszöget
A budapesti energetikai csúcstalálkozó végén Bajnai Gordon magyar miniszterelnök bejelentette, olyan közös nyilatkozatot írtak alá, amely rögzíti, hogy a biztonságos energiaellátás megteremtése valamennyi aláíró számára kiemelt feladat. A dokumentum tartalmazza az észak-dél-keleti gázellátási háromszög létrehozását is. A háromszög keleti csúcsa az Európai Unió déli energiafolyosójának létrehozása lenne, amelynek zászlóshajója a Nabucco gázvezeték.
Az északi csúcsot a Lengyelországba tervezett, cseppfolyós gáz fogadására és átalakítására alkalmas LNG-terminál, a déli csúcsot pedig a horvátországi Krk szigetén megépítendő másik LNG-terminál alkotná – mondta a magyar kormányfő. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: Közép-Kelet-Európában létrejött egy „kritikus tömeg”, széles és erős együttműködés. A konferencián a lehetséges alternatív energiaforrásokról, útvonalakról folytattak megbeszéléseket a visegrádi négyek, továbbá Bulgária, Horvátország, Románia és Szerbia kormányfői.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 26.
Bajna-Boc randi, számonkéréssel
Számon kérte a magyarországi román közösség parlamenti képviseletét tegnap a román kormányfő a magyar miniszterelnökön az Agerpres hírügynökség szerint.
Emil Boc a budapesti Duna-csúcs előtt találkozott Bajnai Gordonnal. „Közöltem a magyar kormányfővel, hogy azt szeretnénk, ha mielőbb biztosítva lenne a kisebbségek képviselete a magyar országgyűlésben. Szerdai találkozónkon Sólyom László államfő azt ígérte, megoldódik ez a kérdés” – mondta a román miniszterelnök a találkozó után.
Emil Boc emellett arra kérte a magyar kormányfőt: tegyen arról, hogy szűnjön meg az „etnobiznisz” Magyarországon. A bukaresti politikus arról a jelenségről beszélt, amikor az anyagi haszon reményében olyan személyek képviselik a román közösséget a magyarországi kisebbségi önkormányzatokban, akik nem román nemzetiségűek.
„Az európai törvénykezés szabadságot ad az etnikai hovatartozás megválasztásában. Az azonban nem természetes, hogy az adott nemzeti közösséget olyan személy képviselje a közigazgatásban, aki még a kisebbség nyelvét sem ismeri” – jelentette ki a román miniszterelnök.
A találkozó után Emil Boc arról is beszámolt, hogy a következő román–magyar együttes kormányülést várhatóan ősszel tartják. A közös kormányülésről a román miniszterelnök Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is tárgyalt szerdai találkozójukon. A megbeszélésen szintén részt vevő Borbély László környezetvédelmi miniszter lapunknak elmondta, az áprilisi választásokon győzelemre esélyes ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje is fontosnak tartja, a már hagyományos együttes kormányülések folytatását.
Borbély részt vett Emil Boc és Bajnai Gordon tegnapi találkozóján is. A környezetvédelmi miniszter tájékoztatta a magyar miniszterelnököt arról, hogy a verespataki beruházás engedélyeztetése áll, és addig nem is fog folytatódni, amíg a befektető RMGC nem mutat fel egy érvényes városrendészeti tervet, valamint egy részletes régészeti jelentést.
A találkozón Emil Boc arról biztosította Bajnai Gordont, hogy a román parlament előreláthatólag júniusig megszavazza a kisebbségi törvényt. Erre tett ígéretet a román kormányfő szerdán Sólyom Lászlónak is.
A felek gazdasági kérdésekben is egyeztettek. Szó esett arról is, hogy hamarosan befejeződnek az Arad–Szeged gázvezeték, valamint a Várad–Békéscsaba elektromos vezetéknél elkezdett munkálatok. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. március 12.
Balog Zoltán: a magyar kormánynak kárpótlást kell adnia a marosvásárhelyi áldozatoknak
Balog Zoltán fideszes képviselő szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak.
Balog erről Budapesten egy megemlékező rendezvényen beszélt, ahol felszólalt Schmidt Mária, Kincses Előd, Tőkés László, és felolvasták Bajnai Gordon levelét is. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén kitért arra: 1990-ben nem először fordult elő, hogy a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben. Mint mondta, a magyar állam a pogrom áldozataival szemben az őket megillető kárpótlással még mindig adós, pedig az a leghelyesebb, "ha a mi sorsunkat mi magunk intézzük".
A politikus hangsúlyozta: meg kell írni, közzé kell tenni és meg kell értetni mindenkivel, hogy évszázadokon keresztül volt, és ma is van békés egymás mellett élés Erdélyben, ahol "mindig volt szeretet és tolerancia a nemzetiségek között."
Balog Zoltán arról is szólt hogy Magyarország előrelépése, boldogulása "nem fog menni a cigányság nélkül", akik mintegy 700-800 ezren élnek az országban. "Egymásra vagyunk ítélve" - fogalmazott -, majd hozzátette: "a békés egymás mellett élés mellett kell állást foglalni, bármi történt is Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön vagy Kislétán".
A rendezvényen felolvasták Bajnai Gordon miniszterelnök levelét is, melyben a kormányfő nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot. Mint írta, sokan életükkel vagy szabadságukkal fizettek a nemzeti önrendelkezés és a kisebbségi magyar nyelven való oktatás melletti kiállásukért. Marosvásárhelyen alapvető emberi jogokat ért brutális támadás, de minden csepp vér a szabadságot erősítette Erdélyben - mutatott rá Bajnai Gordon.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében arról beszélt: magyar szeparatizmussal és polgárháborús veszéllyel fenyegetett 1990 elején a hivatalos román állami vezetés, ami figyelemelterelő hadművelet volt arról, hogy a pártállam és a titkosszolgálat átmenthesse hatalmát.
A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 román paraszttal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson. A románok szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd tárgyalások után szabad elvonulást ígértek a magyaroknak. Ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát – folytatta.
A főigazgató arról is beszélt, hogy az erdélyi cigányok segítettek ekkor a magyaroknak, ekkor skandálták azt az azóta már szállóigévé vált mondatot, hogy "Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!". A pogrom során három embert szándékosan halálra gázoltak, a gyilkosok megbízói ismertek, de azóta sem kérték őket számon - hangsúlyozta.
A magyaroknak segítő romákat perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, melynek során tetemes pénzbírságot és néhány hónapostól másfél évig terjedő börtönbüntetést róttak ki rájuk.
Tőkés László európai uniós képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzenek. Egymásnak ugrasztották nem csak a román és a magyar nemzetiséget, hanem a különböző társadalmi rétegeket is.
Felhívta arra a figyelmet, hogy ez a taktika most is érvényes, ennek alátámasztására felhozta azt az egyébként kudarcba fulladt kísérletet, melynek során bukaresti romákat akartak volna elhozni Csíkszeredára, hogy tüntessenek az ottani székely magyarok ellen.
1990-ben a román kormány "Magyarországra kente" a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig "újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot, ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként".
A politikus azt mondta: Bajnai Gordon ígéretet tett arra, hogy "utánanéz a jóvátétel lehetőségeinek" a marosvásárhelyi vérengzés kapcsán, ennek végrehajtása azonban a volt püspök véleménye szerint a román kormányon múlik.
Beszédében egyoldalúnak nevezte a holokauszttagadásról szóló, kedden Sólyom László államfő által aláírt törvényt, mert szerinte - noha "a zsidóság fájdalmára is oda kell figyelni" - más típusú üldöztetés tagadását is büntetni kellene.
Kincses Előd, az 1990-ban működött Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke a román média 1990-es tevékenységéből kiemelte: az azzal fenyegetőzött, hogy a magyarok el akartak szakadni Romániától. Meglátása szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők "nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében".
Az ünnepi alkalmon a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi emléklap a helytállásért nevű elismeréseket Balog Zoltán adta át. Lőrinczi József kőműves, Sütő József vállalati alkalmazott, Szilágyi József asztalos személyesen vette át a díjat, míg Puczi Bélának, Szilveszteri Kis Péternek és Tóth Árpádnak posztumusz ítélték oda a díjakat. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 23.
Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében
- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott.
A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért.
Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki.
Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak.
Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit.
Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket.
Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli.
A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját.
A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban.
A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI
2010. március 24.
Sólyom a kisebbségi jogok védelméről
Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék – mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar–lengyel barátság napján mondott köszöntőbeszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia – hangsúlyozta Sólyom László. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 31.
Jogszerűtlen hivatkozás az uniós jogra
Az Európai Bírósághoz fordul Magyarország Sólyom László Szlovákiából való kitiltása miatt
(MTI) – Az Európai Bírósághoz fordul Magyarország azért, mert Szlovákia tavaly augusztusban nem engedte be az országba Sólyom László köztársasági elnököt – tájékoztatta a kormányszóvivő kedden az MTI- t.
A közlemény szerint a kormány az Európai Bizottsággal való korábbi egyeztetést és a bizottság válaszát figyelembe véve döntött arról, hogy az Európai Bíróság előtt is folytatja az eljárást.
Az ügy jogszerű és megnyugtató lezárásával elkerülhető, hogy a jövőben az uniós jogra való hivatkozással bármely tagállamban hasonló incidens történhessen – hangsúlyozzák.
Az uniós eljárási szabályok szerint ebben az esetben is először az Európai Bizottság elé kell terjeszteni az ügyet; Balázs Péter külügyminiszter a magyar kormány beadványát megküldte José Manuel Barroso elnöknek címezve. Az Európai Bizottságnak három hónapja van, hogy a szükséges lépéseket megtegye. Ezt követően Magyarország benyújthatja keresetét az Európai Bíróságnak.
A magyar kormány továbbra is annak megállapítását kéri, hogy a Szlovák Köztársaság Sólyom László köztársasági elnök belépésének megtiltásával megsértette az alapszerződéseket és az irányelvet a közösségi jog visszaélésszerű hivatkozásával, illetve azzal, hogy nem zárja ki hasonló intézkedés megtörténtét a jövőben.
A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy a szlovák hatóságok 2009. augusztus 21-én egy uniós irányelvre hivatkozva tiltották meg Sólyom László belépését a Szlovákia területére. Az államfő aznap egy szlovákiai társadalmi szervezet meghívására érkezett volna Révkomáromba, hogy beszédet mondjon Szent István szobrának avatási ünnepségén. Szlovákia akkor szóbeli jegyzékben tagadta meg a magyar köztársasági elnök belépését.
A közlemény leszögezi, a magyar kormány meggyőződése, az Európai Unió szellemiségével, céljaival és szabályaival ellentétes, hogy egy tagállam vélt politikai okokból egy másik tagország állampolgárának belépését megtiltja az uniós jogra jogszerűtlenül hivatkozva. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. április 13.
Elsöprő Fidesz–KDNP győzelem
(MTI) – Elsöprő Fidesz–KDNP győzelmet hozott a magyarországi parlamenti választás első fordulója vasárnap, az eddigi ellenzéki pártszövetség már 206 biztos mandátummal rendelkezik, a kormányzóképes többséghez 194 kell. Az MSZP eddig 28, a Jobbik 26, az LMP 5 mandátumhoz jutott. Még 121 mandátum sorsa kérdéses.
A választás első fordulójában 64,29 százalékos volt a részvételi arány (5,1 millió szavazó), ez valamennyivel elmarad a négy évvel ezelőttitől.
A Fidesz–KDNP pártszövetség mind a 20 területi választókerületben az első helyen végzett.
Az összesített – nem végleges – eredmény szerint a választók 52,76 százaléka (2.666.727 szavazó) a Fidesz–KDNP-re szavazott. Az MSZP 19,3 százalékkal (975.292) a második helyen végzett. A Jobbik 16,7 százalékkal (844.169) a harmadik. Az LMP 7,43 százalékkal (375.310) a negyedik, parlamentbe jutó párt. Az MDF (2,65 százalék, 134.157 szavazat) és a Civil Mozgalom (0,9 százalék, 45.246 voks) nem került be az Országgyűlésbe.
A választás várhatóan 119 egyéni választókerületben lesz érvényes és eredményes, így az április 25-re kitűzött második fordulóban már csak 57 helyen lesz választás.
Sólyom László köztársasági elnök szerint a rendszerváltás óta még soha nem volt olyan egyértelmű és széles a győztes párt támogatása, mint most, ám – mint mondta – ez a bizalom óriási felelősséget ruház a győztes pártra.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke bejelentette: a következő kormány megalakításához szükséges parlamenti többség már rendelkezésre áll. A szikár és prózai tény úgy hangzik: ezt a választást megnyertük – fogalmazott, hozzátéve: "nem egy szokványos választást nyertünk meg, ne féljünk kimondani, ne ijedjünk meg a szavak jelentésétől és komolyságától. Ez a választás egy történelmi választás volt".
Az eredmények azt mutatják, az emberek gyors, mélyreható, megrendítő változást akarnak – mondta Orbán Viktor. "Életem legnagyobb feladata előtt állok" – jelentette ki. Úgy értékelte: a magyar emberek a választás első fordulójának napján ítéletet mondtak, legyőzték a reménytelenséget.
"Ez a győzelem nem a Fideszé, ez a győzelem az önöké, ez a győzelem Magyarországé" – fogalmazott.
Magyarország munkát, rendet, biztonságot akar – értékelte Orbán Viktor, hozzátéve: ez a feladat megoldható, de ehhez szüksége van kivétel nélkül minden magyar emberre.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila telefonon gratulált Orbán Viktornak. Azt kérte tőle: a nemzet érdekében használja fel a felhatalmazását, ne pedig a megosztásra.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kijelentette: pártja elvesztette a kormányzás lehetőségét, de nem vesztette el azt a lehetőséget, hogy az ellenzék legerősebb pártja legyen. Az MSZP megóvja a választási eredményt, ahol alapos okot lát arra; emellett vizsgálatot követel az igazolással szavazók ügyében, továbbá felülvizsgálná a választási eljárási törvény vonatkozó módosítását.
Az MSZP elnöke elmondta: nem lehet kizárni a gyanút, szervezett akció volt az igazolással szavazók voksolása, ezért meg kell vizsgálni, véletlen-e, hogy éppen az urnazárásokhoz közeli időpontban jelentek meg ilyen nagy számban a szavazókörökben.
Elmondta: a párt "él azzal a lehetőséggel és kötelességgel, hogy demokratikus ellenerőt biztosítson". Lendvai Ildikó hangsúlyozta: a két forduló között azon lesznek, hogy ez az erő minél nagyobb támogatást érjen el. Közölte: ahhoz, hogy az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt legyen, megvan a kiinduló pont, vannak támogatóik, van programjuk és van eltökéltsége aziránt, hogy "ne hagyja a törvénytelenül készült listákat elővenni".
Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt mondta: a magyar emberek kétharmada jobbikos, csak még nem mindenki tud róla. A pártelnök kiemelte, hogy amit elértek, az "nagyon sok": a Jobbik "totális, soha nem látott ellenszélben" megduplázta szavazóinak számát, s ezt a jövőre nézve nagyon biztatónak tartják.
Vona Gábor úgy fogalmazott: voltak közöttük, akik jobb eredményre számítottak, szerették volna megelőzni az MSZP-t. Mint hozzátette, az MSZP "koporsójába" az utolsó szöget ugyan még nem verték be, de még néhány hónap, és őket is "saját halottuknak" fogják tekinteni – tette hozzá.
A Jobbikra szavazóknak üzenve úgy fogalmazott, ez a mintegy egymillió ember biztosítékot kaphat arról, hogy "Magyarország fel fog támadni".
Schiffer András, a Lehet Más a Politika listavezetője kijelentette: a csoda bekövetkezett, mert nemcsak a negyedik legnagyobb pártként bekerültek a parlamentbe, de felülmúlták a közvélemény-kutatók várakozásait. Úgy fogalmazott, amit az LMP elért, az reményt jelent az ország számára, hogy lehet tisztességgel politizálni. Hozzátette, hogy parlamentbe jutásukkal egy új generáció lépett be a politikába, hiszen ők voltak azok, akik a legfiatalabb jelölti gárdával vitték végig a kampányt. Leszögezte, hogy Magyarországon először egy ökopolitikai erő is bejutott a parlamentbe.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke bejelentette lemondását, miután pártja nem jutott be a parlamentbe. Azt mondta, "súlyos vereségnek" tartja a pártja által elért eredményt, amelyet a pártját az elmúlt időszakban ért támadásoknak tulajdonított. Az SZDSZ csalódottan vette tudomásul a választási eredményeket, amelynek következtében a demokratikus közép, a konzervatív-liberális összefogás nem nyerte el a választók öt százalékának támogatását – mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke az MTI-nek.
Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke azt mondta: nincs elkeseredve az eredmény miatt, mert a 0,9 százalékos támogatottság azt mutatja, hogy sok és hatékony munkát végeztek a párt lelkes aktivistái.
Politológusok szerint történelmi siker a Fidesz választási győzelme. A magyar pártrendszerben tektonikus változások indultak el. A Fidesz megszerezheti a kétharmados többséget, ehhez 52 mandátumra van még szüksége.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. április 19.
Policy Solutions: Sógor Csaba és Bauer Edit a legaktívabb határon túli magyar EP-képviselő
Kisebbségvédő munkájuk során felszólalásokban az erdélyi Sógor Csaba, szakpolitikában a felvidéki Bauer Edit volt a legaktívabb a határon túli magyar európai parlamenti (EP) képviselők közül 2010 első negyedévében - áll a Policy Solutions negyedéves jelentésében.
A közpolitikai és politikai kommunikációs tanácsadó intézet az öt határon túli - egyaránt az európai néppárti frakcióhoz tartozó - magyar EP-képviselő felszólalásait, jogalkotó tevékenységét, médiajelenlétét vizsgálta, és elemzését hétfőn juttatta el az MTI-hez.
Eszerint 2010 első negyedévében a három erdélyi képviselő munkáját a kisebbségi ügyek kapcsolták össze. A legaktívabb Sógor Csaba volt, tizenegy parlamenti felszólalásában napirenden tartotta a szlovák nyelvtörvény és a kárpátaljai magyarok oktatási nehézségeinek ügyét, de ugyanúgy felszólalt, ha az egyiptomi és a malajziai keresztény közösség, a burmai kisebbségek vagy a tibeti nép jogairól volt szó.
A kisebbségi témában szintén hagyományosan aktív Tőkés László EP-szereplésével kapcsolatban az elemzés azt hangsúlyozza, hogy rendszeresen számon kéri az emberi jogok normáit az unión kívüli országokon is. A vizsgált időszakban ő használta a legkeményebb szavakat - állapítja meg az elemzés -: a folytatódó szerbiai magyarverésekkel kapcsolatban "délvidéki magyarellenes terrorizmusról" beszélt. A magyarországi sajtóban - a romániai besúgólisták nyilvánosságra hozatala és magánéletbeli válsága okán - a legtöbb hír szintén Tőkés Lászlóhoz kapcsolódott.
Az elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozó RMDSZ-es Winkler Gyula fontosnak tartotta a kisebbségi sajtóorgánumok támogatását - írja az intézet. A görög válsággal összefüggésben a képviselő bírálta az EU-t, mondván, "nem a nagy tagállamok cinikus tanácsaira", hanem az uniós szolidaritás növelésére van szükség.
A két felvidéki képviselő tevékenységéből - emeli ki a Policy Solutions - a médiában a legnagyobb visszhangot a felvidéki magyarság életérzését bemutató kisfilm, a "Felvidék, én így szeretlek!" váltotta ki, amely Bauer Edit anyagi támogatásával készült, és amelyet több tízezren töltöttek le az internetről.
Az elemzés hangsúlyozza, hogy a vizsgált időszakban Bauer Edit elsősorban nőjogi témákban volt aktív: állásfoglalási indítványt nyújtott be a - főleg nőket érintő - emberkereskedelem elleni keményebb európai fellépésért, és szakbizottsági véleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az EU költségvetésének tervezésekor jobban figyelembe kellene venni a nemek közti esélyegyenlőség szempontjait.
A felvidéki Mészáros Alajos több témakörben is felszólalt a Policy Solutions adatai szerint. Az intézet azt emeli ki, hogy emlékeztette képviselőtársait: a 27 tagállam közül öt - Ciprus, Görögország, Románia, Szlovákia és Spanyolország - még nem ismerte el Koszovó függetlenségét. A képviselő Európai Parlamenten kívüli aktivitásáról is beszámol az elemzés: több írása jelent meg; az egyikben védelmébe veszi Sólyom László államfő kijelentését, miszerint a határon túli magyar diákoknak az adott ország nyelvét idegen nyelvként kellene oktatni.
MTI
2010. április 28.
Markó: világos álláspontot!
Az RMDSZ az elmúlt húsz évben folyamatosan kérte, hogy a határon túli magyarság kérdésében alakuljon ki egyetértés a magyarországi politikai erők között, a Fidesz kétharmados választási győzelme nyomán remélhetőleg érvényesíteni lehet majd egy világos álláspontot ezen a téren – fejtette ki Markó Béla tegnap Bukarestben Markó Béla RMDSZ-elnök. Az RMDSZ elnöke megállapította: kétharmados többségével a Fidesz minden területen koalíciós kényszer nélkül végrehajthatja a reformelképzeléseket, beleértve a magyar–magyar viszony témakörét is. Hiszen az elmúlt húsz évet általában folytonos vita, időnként viszály jellemezte Magyarország és a határon túli magyarság kapcsolatait illetően – tette hozzá.
Az RMDSZ folyamatosan azt kérte, hogy ebben a kérdésben alakuljon ki egyetértés a magyarországi politikai erők között. Nyilvánvalóan ezután is lesznek eltérő vélemények e témával kapcsolatosan, de konszenzusra azért van szükség – mondta –, hogy világos és tiszta álláspontot lehessen érvényesíteni a határon túli magyarok ügyében.
Ez a teljes mandátum teljes felelősséget is ró a Fideszre, a jövőben ugyanis fontos intézkedéseket hozhat, például olyanokat, amelyek a kettős állampolgárságra vonatkoznak – állapította meg a politikus. A politikus egyetért azzal, hogy könnyített formában kellene megadni a kettős állampolgárságot azoknak a határon túli magyaroknak, akik ezt igénylik. „Ahogy én látom, az eddigi eljáráshoz képest az lehetne az egyik nagy különbség, hogy a kettős állampolgárság megadása ne járjon együtt feltétlenül a Magyarországon való letelepedéssel” – mondta.
Elmondta, hogy még nem történt meg a kapcsolatfelvétel az RMDSZ és a Fidesz között. „Gondolom, az elkövetkező időszakban előbb-utóbb sor kerül erre is” – jelentette ki. Ami a Tőkés László vezette EMNT-t illeti, az RMDSZ-nek érvényes megállapodása van e szervezettel a magyar összefogás keretében, és folytatni kívánja az együttműködést – mondta Markó Béla, jelezve, hogy még tavasszal sor kerül újabb egyeztetésre az erdélyi magyarságot érintő különböző kérdésekben.
Előkészít a Fidesz – Sólyom nem ismételhet?
Az országgyűlési választásokon győztes Fidesz elnöksége egyébként tegnapi ülésén a kormányzati munka előkészítéséről, a következő hetek feladatairól is tárgyalt. Szollár Domokos kormányszóvivő közölte: a Bajnai-kormány az új Országgyűlés alakuló ülésére, május 14-ére elkészít és nyilvánosságra hoz minden, az átadás-átvételről szóló dokumentumot. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke közben arról beszélt, szerinte Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének le kell mondania posztjáról. Úgy fogalmazott: Simor Andrásnak ciprusi off-shore cégei napvilágra kerülésekor kellett volna lemondania. Közölte: Magyarország nagyon sokat köszönhet Sólyom Lászlónak, ő – mint mondta – személy szerint nagyra becsüli az államfőt, de ha azt kérdeznék, hogy szerinte Sólyom László lesz-e a következő években a köztársasági elnök, akkor azt válaszolná, hogy szerinte nem ő lesz.
Mesterházy lehet a frakcióvezető
Az MSZP elnöksége is ülésezett tegnap, a testület Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezetőt javasolja ismét a szocialisták országgyűlési képviselőcsoportja vezetőjének. A szocialista frakció május 3-án alakulhat meg, ott választhatják a képviselőcsoport vezetőjévé a listavezető politikust, aki egyébként a pártelnöki tisztségre is bejelentkezett. Az Országos Választási Bizottság közben felfüggesztette László Attila Tibor jobbikos képviselő mentelmi jogát. László mentelmi jogának felfüggesztését a Battonyai Városi Bíróság kérte, mert ellene feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt szabálysértési eljárás van folyamatban.
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 20.
Ilyenek a magyarok az országhatáron túl
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, 2006 áprilisában a határon túli magyarság helyzetét összefoglaló, problémafeltáró konferencia-sorozatot indított útjára, melynek célja a helyzetértékelés mellett a megoldáskeresés, ezáltal a jövő nemzetpolitikájának előrevitele. A konferenciák eredményét pedig tanulmánykötetben foglalták írásba. Az előadások a realitás talaján állva, szakmai alapon, az érzelmi hozzáállást félre téve tesznek kísérletet a problémák megközelítésére.
Problémák, mérleg, jövőkép
A nyitótanulmány Ablonczy Balázs és Bárdi Nándor tollából származik. Ebben megfogalmazzák a kisebbségi magyarságot érintő problémaköröket, áttekintik az eddig folytatott politikát Magyarország, a szomszédos országok, a nemzetközi szereplők, valamint a magyar kisebbség részéről, illetve a dolgozat kiemelten fontos elemeként egy lehetséges jövőképet vázolnak. Első lépésként a trianoni sérelmi gondolaton kell túllépni, hogy a szomszédos országokban uralkodó „magyar birodalmi” tudatot eloszlassuk. Ezentúl a nemzetépítés tekintetében az etnikai kizárólagosságot fel kell, hogy váltsa a társadalomban ható kulturális integrálódás, önszerveződés.
A magyarság társadalomföldrajzi adottságaiból fakadóan a többközpontú magyarság intézményesítése elvárás lehet, melyhez szükséges a szomszéd országokkal való viszony javítása. Erre a szerzőpáros az eddig még nem megfelelően kihasznált kommunikációs tereket javasolja, mint például az internet, valamint a nem állami médiák. Ezzel közvetlen kapcsolatban áll, hogy a reintegrációs, nemzetegyesítő retorikának a helyét átvegye a határtalanítás politikája. Mindezen célkitűzések viszont csak akkor valósíthatóak meg, ha egy viszonylagos konszenzust sikerül kialakítani a magyarországi pártok között néhány alapkérdésben. „Az út hosszú lesz, de el kell indulni rajta” – zárják tanulmányukat.
Kulturális közösség
Bakk Miklós és Öllös László tanulmánya Magyarország és a határon túli magyarok viszonyrendszerét, kulturális közösségét, valamint a kisebbségi magyarság fennmaradásának politikai, intézményi és kulturális hátterét vizsgálja. A tanulmány alaptézisének tekinti, hogy a magyar kisebbségek kulturális fennmaradásának feltétele a politikai érdekérvényesítés intézményesítése. Számba veszi a kisebbségi törekvéseket, melyek végső célja a minél szélesebb körű autonómia elérése. A magyar nemzetépítés fő feladata pedig ezen törekvések támogatása politikai, gazdasági és kulturális szinten egyaránt.
Képek a közös történelmi emlékezetről.
A magyarkérdés súlya eltérő az egyes államokban. Az egyik fő probléma, hogy a magyaroktól való fenyegetettség képzete uralkodik sok szomszédban, mely alapvetően hamis, köszönhetően annak, hogy Közép-Európa határai stabilak. Emellett kiemelendően fontos a közös EU illetve NATO tagság, mely alapjaiban cáfolja Magyarország agressziójának gondolatát. A probléma abban áll, hogy a magyar fenyegetés most már belpolitikai célokra használt propaganda. Ilyen körülmények között a nemzetközi intézmények sem tudnak hatékony kényszerítő erőként fellépni az elkövetett jogsértések esetén.
A magyarság feladata tehát (mind a magyarországi, mind a határon túl élő közösségek esetén), hogy az a meggyőződés terjedjen el a politikai döntéshozók körében: a fennálló állapot rossz nemcsak a kisebbségi, hanem a többségi nemzet számára is. A probléma kezelésére ez a szerzőpáros is megemlíti a média, s a kommunikáció kitágult lehetőségeit, melyet az állam nem képes ellenőrizni. Illetve fontos lépésnek tartják, hogy a magyarságnak közvetlenül, a szomszéd nemzetek nyelvén kellene kezdenie a dialógust az őket érintő aktuális kérdésekben, mely sokat segíthetne a magyarokról alkotott értékrend megváltoztatásában. Csak ezek után lehetnek sikeresek a kisebbségben élő magyar közösségek törekvései. A szerzők ezeket a tanulmány záró fejezetében veszik sorra.
Demográfiai folyamatok
A kötet harmadik tanulmányában Gyurgyík László, Horváth István és Kiss Tamás a magyar kisebbségek demográfiai változásait vizsgálja. Az elemzés fókuszában Szlovákia, Kárpátalja, Erdély, valamint a Vajdaság áll, hiszen Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban a magyar népesség aránya összehasonlíthatatlanul alacsonyabb. A demográfiai változásokat távlatokba tekintve, folyamatként kell kezelni, ezért a mai jelenségek megértéséhez szükség van az elmúlt évtizedek történetének ismertetésére is. A határon túli magyarság számaránya az első világháború után növekedett, s a növekedés minden országban folyamatos volt, leszámítva a második világháborús visszaesést. Változás a Vajdaságban a ’60-as, Erdélyben és Kárpátalján a ’70-es, Szlovákiában pedig a 90’-es években történt, amikor is csökkenésnek indult a magyarság száma. A természetes szaporulat visszaesése mellett a népességcsökkenéshez nagyban hozzájárultak a migrációs folyamatok is. Szlovákiában kevésbé, Vajdaságban, valamint Erdélyben erőteljesebben (az Erdélyből való elvándorlás százezres méreteket öltött).
A lakosságszám csökkenése mellett, illetve ezzel párhuzamosan súlyos problémát jelent az etnikai reprodukció esélyének csökkenése. Minél nagyobb egy adott közösségen belül a szórványhelyzetben, illetve a vegyes házasságban élők aránya, annál inkább lecsökken az etnokulturális reprodukció, illetve annál nagyobbak az ezt érintő kockázatok. Ez a veszély a szlovákiai, valamint a vajdasági magyarságot fenyegeti jelentősebben, Erdélyben kisebb a kockázat, Kárpátalján pedig adatok hiányában nem vonhatóak le messzemenő következtetések.
kitekinto.hu
Erdély.ma
2010. május 31.
Aláírta az államfő a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t.
Az Országgyűlés múlt hét szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.
A fideszes és KDNP-s képviselők - Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt - által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.
A javaslat az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
MTI
2010. június 1.
A magyar államfő aláírta a kettős állampolgárságról szóló törvényt
(MTI) – Sólyom László magyar köztársasági elnök hétfőn aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot.
Az Országgyűlés múlt hét szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.
A fideszes és KDNP-s képviselők – Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt – által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől. A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.
A javaslat az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Markó: taktikai szempontból jó döntés
"Taktikailag azt mindenképp jónak tartom, hogy most fogadták el a törvényt, de csak később lép érvénybe. Ezáltal szétválasztódik az elfogadás és az alkalmazás pillanata, tompul a sokkhatás" – mondta a politikus. Szerinte nem lehet kizárni, hogy Romániában ultra-nacionalista politikusok kampányszerűen fogják támadni a kettős állampolgárságot.
Markó ugyanakkor leszögezte: jelenleg Romániában sem politikai, sem morális, sem jogi alap nincs arra, hogy valaki ezt igazán megkérdőjelezze, minthogy Románia a moldovai románoknak hasonló módon ad állampolgárságot. Szlovákiában fog még feszültségeket okozni ez a kérdés – mondta Markó Béla, aki azonban bízik abban, hogy Románia bölcsebb lesz.
Arra a kérdésre, hogy kérni fogja-e a magyar állampolgárságot, a politikus így felelt: "Megmondom őszintén, Románia miniszterelnök- helyetteseként nekem most nem ez a legnagyobb problémám".
Szlovák válaszreakció
Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn aláírta a módosított állampolgársági törvényt.
A pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.
Szlovákia ezt a jogszabályt az Országgyűlésnek a magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére válaszul fogadta el.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 1.
Trianon-emléknap
Június 4. a nemzeti összetartozás napja
(MTI) – A trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja – döntött a fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt törvényjavaslatának hétfői elfogadásával a magyar Országgyűlés többsége.
A jogszabályra 302-en szavaztak igennel, míg 55 képviselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott. A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.
A képviselők csupán egy, az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító indítványt fogadtak el, amely a következőképpen egészítette ki a törvényjavaslat első paragrafusát: "az Országgyűlés elismeréssel emlékezik meg mindazokról, akik nem magyar emberként vállaltak szolidaritást a magyarsággal".
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.
A szöveg kitér arra is, hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések kudarcot vallottak. Ebből kiindulva az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a fenti problémák megoldását csak a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek között, demokratikus berendezkedésű országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése eredményezheti, amelynek kiindulópontja csak az egyének a nemzeti önazonosság megválasztását is magában foglaló szabadsága, s a nemzeti közösségek belső önrendelkezéshez való joga lehet.
Az Országgyűlés ugyanakkor elítél minden olyan törekvést, amely az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjára irányul.
Az Országgyűlés döntött arról, hogy kéri a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. A jogszabály 2010. június 4-én lép hatályba.
Parlamenti emlékülésen is megemlékeznek majd június 4-én az évfordulóról, amelyen Sólyom László köztársasági elnök is felszólal.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 1.
Egynapos nemzeti összetartozás
Újabb szimbolikus gesztust tett a határon túli magyarok felé tegnap az Országgyűlés: a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. A jogszabály kinyilvánítja: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja az egységes magyar nemzetnek”. A kedvezményesen állampolgárságot biztosító törvényt múlt héten fogadta el az Országgyűlés, a jogszabályt Sólyom László tegnap írta alá.
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a Magyar Országgyűlés tegnap a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. A javaslatra 302-en szavaztak igennel, a Fidesz és KDNP mellett a Jobbik, az MSZP-s Juhász Ferenc és az LMP-s Schiffer András, míg 55 MSZP-s képviselő nemmel voksolt, az LMP-ből pedig 12-en tartózkodtak.
A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel a Magyar Országgyűlés kinyilvánítja, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A képviselők tegnap a jogszabály sürgős kihirdetését is kérték, mint ahogy azt a múlt szerdán elfogadott kettős állampolgárságról szóló törvénnyel kapcsolatban is megtették.
Sólyom László köztársasági elnök a határon túli magyaroknak kedvezményesen állampolgárságot biztosító törvényt tegnap írta alá, a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől alkalmazható. Az új törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát, de a honosítás csak egyéni kérelem alapján történhet.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a jövőben olcsóbb lesz-e az állampolgárság megszerzése, de az már biztos, hogy gyorsabb. Eddig ugyanis egy-másfél évig is húzódhatott egy adott kérelem elbírálása, míg az új állampolgársági törvény szerint – ha az igénylő megfelel a feltételeknek – a kérelem benyújtásától számítva három hónapon belül megkaphatja a magyar állampolgárságot.
Lezajlott az átadás-átvétel
Fazekas Sándor már szombaton átvette elődjétől, Gráf Józseftől a vidékfejlesztési tárcát, míg a többi hét minisztériumban tegnap zajlott le az átadás-átvétel. A több ezer oldalas dokumentációkat szakértők vizsgálják át, és a lehetőségekhez képest minél előbb szeretnének végezni, illetve pontos képet kapni a tárcák helyzetéről. Navracsics Tibor bejelentette, egy hét alatt kiépül az új kormányzati apparátus, az államtitkárok még a héten hivatalba léphetnek. Tegnap az Orbán-kormány is megtartotta első ülését, amelyen az eddigi kétszeresére emelték az árvíz elleni védekezésre és a segítségre szoruló családok megsegítésére fordítható összeget.
Kánya Gyöngyvér, Budapest
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. június 7.
Trianoni Emlékév
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010-et Trianoni Emlékévnek nyilvánította.
Célként azt tűzték ki, hogy nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján – végre – vessünk véget az önmagában meddő önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianongyógyításaképpen – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket.
A Nemzeti Összetartozás Napja
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a fenti gondolat jegyében 2010 június 4-én részt vett a Magyar Országgyűlés emlékülésén. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában, a nemzeti zászló és a történelmi zászlók bevonulásával, harangzúgással, majd a Himnusszal vette kezdetét. Az ünnepségen részt vettek a diplomáciai testületek, a határon túli magyarok és a történelmi egyházak képviselői, Mádl Ferenc korábbi államfő és felesége, Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi kormányfők. Szili Katalin a szocialista frakció részéről egymagában vett részt az emlékülésén.
Sólyom László köztársasági elnök az emlékülésen úgy fogalmazott: ha Magyarország empátiával viseltet partnerei iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz, de a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges megoldás. Az államfő szerint nélkülözhetetlen az anyaország segítsége a kisebbségi nemzetrészek számára, Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Az államfő hangsúlyozta: a nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik. A köztársasági elnök kitért arra, hogy az emléknap akkor tölti be feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek, és pozitív fordulatnak tartja, hogy a nemzeti összetartozásról szóló törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt.
Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a Trianon-emlékülésen a parlamentben. Schmitt ünnepi beszédében kiemelte: nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának.
Az ünnepségen felolvasták a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyet a parlament hétfőn fogadott el.
Tőkés László EP-képviselő az emlékülés után a fővárosi Március 15. téren mondott ünnepi beszédet. Itt több száz ember részvételével tartott megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a trianoni szerződés aláírása 90. évfordulójának napján. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke külön köszöntve a 90 évvel ezelőtt elcsatolt részekről érkezett több tucatnyi, népviseletbe öltözött magyart, beszédében úgy fogalmazott: Trianonra emlékezni nemzeti ügy, mert ez a történelmi tény mindenki szívébe markol, de amíg Európa nem dolgozza fel ezt a gyalázatos eseményt, addig nem teremtődhet meg a kontinensi béke sem.
Erdélyi képviselőnk üdvözölte, hogy a kommunizmus évtizedei után végre nyíltan lehet megemlékezni az akkori eseményekről. A református püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a holokauszt tagadását lehet büntetni hazánkban, addig Trianon, valamint a békediktátum következményeinek tagadását nem. Tőkés László szerint erre szükség van, a nemzettagadás miatti eljárást pedig azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényre. Véget ért a Kun Béla-, Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak, az elhallgatás, a hazaárulás korszaka – jelentette ki az EMNT elnöke. „Szembe kell néznünk a 20. század két csapásával, Trianonnal és a kommunizmussal, de ez nem elég, szakítani kell ezek átkos örökségével is. Be kell fejezni a 20. századot, új történelmet kell írnunk, ez a mai nap üzenete.” Tőkés szerint már nem lehetünk revizionisták, de a területért kollektív és egyéni jogokat, ezzel együtt pedig autonómiát követelünk. A református püspök figyelmeztetett: a felszín alatt tovább folyik a határon túli magyarság pusztulása.
A Nemzeti Összetartozás Napján Budakalászon felavatták a Kárpátok őre trianoni emlékművet. Az esemény díszvendégei Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László EP-képviselő, valamint Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke voltak. A Kárpátok őrét Budakalász város önkormányzata állította, a polgárok adakozásából a békediktátum 90. évfordulóján. A szobor a magyar népfelkelőt formázza, aki ezer éven át védte Magyarországot. Az eredeti alkotást Kolozsváron állították 1915-ben, ezt a bevonuló románok 1918-ban elpusztították. A most felavatott emlékművet Szcuka Attila tervei alapján Horváth-Béres János faszobrász készítette, a követ a budakalászi mészkőbánya ajándékozta.
Az estet a Theatrum Hungaricum művészei és a Kamp János Kapelle fúvószenekar lélekemelő műsorszámai színesítették. Tőkés László a budakalásziaknak Erdély és Partium üdvözletét tolmácsolta. A püspök kolozsvári születésűként megidézte az elszakított nemzetrészek szenvedéseit, ugyanakkor hangsúlyozta: véget kell végre vetni a „fájdalom és önsajnálat-retorikának”, a Nemzeti Összetartozás Napja Trianon gyógyítását jelenti. Ezzel együtt az elszakított területeken élő magyarságra fokozottan oda kell figyelni, hiszen – a látszat ellenére – a huszonnegyedik órában vagyunk, az elszórványosodás és az asszimiláció reális veszélyek – fogalmazott. Az elszakított nemzetrészek is szeretnének tevőleges módon hozzájárulni az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerének éltetéséhez, mondotta az EMNT elnöke. Az erős Anyaország és az elszakított nemzetrészek különböző formájú autonómiáinak rendszere az egyesülő Európában a 20. század trianoni és kommunista örökségének lezárását, és a 21. századi egységes magyar nemzet újjászületését eredményezi – zárta beszédét az erdélyi képviselő.
Nemzeti Zarándoklat
Június 5-én, szombaton Tőkés László a hagyományos Trianoni zarándoklaton vett részt Zebegényben. A trianoni gyász 90. évfordulójára a Trianon Társaság által szervezett nemzeti zarándoklaton tiszteletüket tették: Dr. Beer Miklós római katolikus püspök, Csuka Tamás református püspök, Lakner Pál evangélikus püspök, Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Kapás László és Forgách Alajos római katolikus kanonokok, Szeverényi János és Smidelius Zoltán evangélikus lelkészek, a Templomos Lovagok, a Szent György Lovagrend, a Szent Korona Társaság, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rendek, a Történelmi Családok, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület, a 832. Havas Boldogasszony Cserkészcsapat, az elszakított országrészek képviselői, valamint az emigráció képviselői.
A zarándoklat résztvevőit Pálmai Béla, a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány elnöke köszöntötte, az egyházi köszöntőt Kapás László, Zebegény plébánosa mondotta, a házigazdák részéről Sinkó Vilmosné, Zebegény polgármestere üdvözölte a résztvevőket, majd az elszakított nemzetrészek képviselői tolmácsolták az összetartozás üzenetét. Erdély és Partium életérzését és élni akarását Pálffy József lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója fejtette ki – Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát megidézve – a szépen kimunkált beszédében.
Tőkés László az ökumenikus istentisztelet után elmondott rövid beszédének elején az árvízkárosultak, illetve a most is gátakon lévők iránti szolidaritásra és együttérzésre kérte a jelenlévőket. A püspök kijelentette: az önsajnálat, a hibakeresés és az önviktimizálás ideje lejárt. „Fogjuk meg az eke szarvát”, fogalmazott képletesen a képviselő, a beszédek ideje lejárt. Trianon gyógyítása az igazság kimondásából is ered. Ezért vigyáznunk kell arra is, jelezte Tőkés László, hogy az „Erdély-romantika” ne fedje el valós problémáinkat. Nézzünk szembe őszintén múltunkkal, ugyanakkor vessünk véget a sérelmi politizálásnak.
Itt az ideje a gyógyulásnak
Trianon gyógyítása címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön vasárnap, június 6-án. Jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők, hiszen a többségében ma is magyarok lakta Gyimesbükk mindkét világégés alatt heves honvédő harcok tanúja volt, s mai napig kettősen szenvedi meg Trianon átkát: nemcsak az anyaországtól csatolták el, de az 1968-as megyésítéskor a zömében románok lakta Bákó megyéhez kapcsolták az addig Csík vármegyéhez tartozó települést.
Az EMNT központi rendezvénye szentmisével kezdődött, melyet Salamon József helyi plébános celebrált. A szentmise után a résztvevők az Ezeréves Határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Itt, ahol a XVIII. századi kápolna mellett egy, Bethlen Gábor által a 17. században építtetett erődítmény romjai állnak, emlékparkot alakítottak ki, s az itt emelt színpadon Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekes hangja köszöntötte a résztvevőket, akiket a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület huszárai vezettek fel a helyszínre.
A huszárok sorfala előtt Deáky András, az „ezeréves határ őre” szólalt fel, aki több mint harminc esztendeje végez közösségépítő munkát Gyimesbükkön, és jórészt neki köszönhető, hogy az ezeréves határ tárgyi emlékei megmaradtak, és Gyimesbükk a turisták egyik kedvenc úticélja lett. Rövid köszöntő beszédében Deáky hangsúlyozta: „Jöhet ide bárki, ez mindig a mi földünk marad…” A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar „Magyar igazság” című összeállításának meghallgatása után Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lépett a mikrofonhoz s az anyaország nevében arra kérte az itt lakókat, hogy „tartsanak ki sokáig, mindörökké.”
Tőkés László európai parlamenti képviselő új megközelítésben beszélt a trianoni traumáról. Itt az ideje a gyógyulásnak, véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát – mondta az EMNT elnöke. „Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. Érjen véget a 20. századdal egyetemben Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás” – fogalmazott Tőkés László, aki az anyaországi politikai változásokról, annak erdélyi kihatásairól is szólt, hangsúlyozva: „A rendszerváltozás új fejezete kezdődött el, beérett ’89 decemberének gyümölcse”. Tőkés László figyelmeztette a jelenlevőket: „csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinynek érezzük magunkat”, és intő példaként említette Makfalva esetét, ahol a színmagyar falu magyar polgármestere levetette a székely zászlót a szintén magyar alpolgármesterrel…
Az EMNT elnöke kitért Gyimesbükk helyzetére is, nagy tapsot aratott kijelentése: a kormányon levő RMDSZ-nek „ezzel kell kezdenie, Gyimesbükköt visszahozni oda, ahova tartozik.”
Beszéde végén Tőkés László a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket. A rendezvény a régi székely himnusz eléneklésével zárult.
erdon.ro
2010. június 19.
A kisvárdai színházi fesztiválra látogatott Sólyom László
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadását tekintette meg Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján szombaton. Az államfőt a Művészetek Házában Oláh Albert, a szabolcsi város polgármestere fogadta, aki beszámolt a rendezvény történetéről, majd Sólyom László a fesztivál zsűrijével találkozott. A köztársasági elnök ezután a Tessék, poftiti! - 20/20 előadást tekintette meg, amelynek története az 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen lezajlott etnikai zavargások eseményeit dolgozza fel.
A Gianina Carbunariu rendezésében színpadra állított "anti-történelmi" dráma a román-magyar társadalmi együttélést, a kétnyelvűséget és az ezekből adódó konfliktusokat, konkrétan a marosvásárhelyi összecsapást próbálja a színház eszközeivel bemutatni.
Elővehető színdarab híján a Yorick Stúdió csapata magát a várost, azaz Marosvásárhelyt "kérte fel" társszerzőnek: több mint ötven, az eseményekben részt vevő, vagy azok hatását közvetve megélő vásárhelyi személyes elbeszélése adta a kiindulópontját a drámának. A mű címe, a 20/20 egyszerre jelöli a tragikus dátumot, az azóta eltelt húsz évet, valamint a szemészetben ez a szám jelenti a látásélességet. Az előadás egyben arra is próbál rávilágítani, hogy hiányzik az a nézőpont, amelyből a "fekete március" felelősségteljesen átlátható, feldolgozható és értelmezhető volna. A marosvásárhelyi színészek szerint láttatni kell a témát, hogy később beszélhessenek róla románul, magyarul - vagyis az anyanyelven.
Az előadás után Sólyom László találkozott a darabban szereplő öt-öt magyar és román színésszel, akikkel informális beszélgetést folytatott. A június 18-26. között zajló kisvárdai színházi fesztiválon négy szomszédos ország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna huszonkét magyar nyelvű társulatának művészei lépnek fel.
MTI
2010. július 3.
Élő emlékezet – „Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék”
Dani Péter evangélikus lelkész 1956-ra és következményeire emlékezik
Tíz éve tart már a húszadik század értékelése, egy nagyon tömény és agresszív századé, amely sok csodát és szörnyűséget produkált. És nagyrészt még mindig ismeretlen ez a század, ha csak arra gondolunk, hogy 2000-ben rátaláltak egy 1945-től orosz hadifogságban felejtett túlélőre, 1956 októberéről és következményeiről pedig folyamatosan újdonságokat tudunk meg. Az ötvenhatosokat 1957–58-ban, illetve az ezt követő években egyenként, rövidebb-hosszabb szünetek után tartóztatták le, így nem volt feltűnő a megtorlás. Dani Péter evangélikus lelkész németországi emigrációból tért haza azt követően, hogy 1958-ban tizenöt évre ítélték. Hatévi börtön után szabadon engedték, majd ezután Németországba szökött. Dani Péter „Ez volt…, így volt Börtönországban’’ címmel adta ki emlékiratait (Püski Kiadó, Budapest, 2006), bemutatva teljes életútját, pályáját, az egész magyarság történelmét meghatározó 1956-os eseményeket.
– Ez a könyv rövid összefoglalása annak, ami gyermekkoromtól az exodusomig történt velem – mondja. Röviden leírtam annak a kornak a történetét, amelyben 1982-ig éltem. Megdöbbenve és elszomorodva követtem az 1956 utáni időkről szóló nyilatkozatokat, amelyekben maguk a résztvevők is csak az eufóriát látják, csak a dolgok felszínéről beszélnek, s nem tudják, mi volt az akkori magatartásunk mozgatóereje. Másrészt pedig lassan elhalnak a még élő szemtanúk, s egyre jobban beszínezik az akkori eseményeket, de el is ferdítik azokat. Ezért úgy gondoltam, hogy az egykori történések tanújaként szükséges leírnom az átélteket az utánunk következő nemzedékek számára. Most a könyv német fordításán dolgozom, jelent meg már kivonat belőle, el is kapkodták annak idején a frankfurti bemutatón, ugyanis a németek keveset tudnak 56-ról, és amit tudnak, azt is elferdítve.
Az átélt események rögzítésére persze korábban is gondoltam, de csak 2004-ben tudtam nekiállni, mert miután kijöttem a börtönből, besúgókkal voltunk körülvéve. Az egész ország tele volt besúgókkal, ellenőrizték minden lépésünket, levelezésünket, a házkutatás veszélye nagyon nagy volt, s ha találtak volna bármit, megint börtönbe kerülök. Miután kijöttem Németországba, sok volt a munkám, több mint az ittenieknek. Minden időmet lefoglalta a napi tennivaló. Egy hatezres gyülekezetbe kerültem. A másik ok, amiért halogattam emlékeim leírását: féltettem idős szüleimet, nehogy bosszút álljanak rajtuk a hatóságok. 1999-ben meghalt édesapám, 2003-ban pedig édesanyám, rajtuk immár nem állhatnak bosszút az állambiztonsági szervek, akik most is figyelnek. Sokan kértek, sőt nógattak, hogy írjam le az élményeimet. Aki a könyvet olvasta, láthatta, hogy nagyon nyers a stílusom, hisz nem vagyok sem író, sem költő. Úgy vélem, vétek, ha az ember az eseményeket bepólyálja. Mindezeket úgy kell megírni, ahogy történtek, a maguk bestialitásában, még ha fennáll is a veszélye annak, hogy a volt kommunisták leszármazottai berzenkednek. Az akkori román vezetés megfelelőnek látta a politikai miliőt arra, hogy magyarellenes munkáját bevégezze. Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék. Aki olvasta Varró János tanár úr írásait, meggyőződhet erről.
– Hogyan emlékszik vissza a börtönéveire?
– A hat esztendő egy örökkévalóságnak tűnt. Mert tétlenségre voltunk kárhoztatva. Nem volt szabad beszélgetni, írni, egy-egy nap borzalmas hosszú időnek tűnt. A nagy büntetés, amit ránk róttak, esztelen volt. Úgy éreztem, hogy nem fogom tudni letölteni a tizenöt évet, vagy történik valami a politikai életben, vagy meghalok. Ha nem jön 1964, elpusztulok sokakkal együtt. Az akkori börtönéletnek az volt az egyik jellemzője, hogy büntetésképpen mindenféle embert összeszorítottak egy szűk helyre. Már az is büntetés volt, hogy együtt kellett lennünk azokkal az emberekkel. Juhászok, vasgárdisták vagy szimpatizánsaik – elviselhetetlenné tették a börtönéletet. De voltak mélyhitű emberek is, civilizáltak, ezekkel azonnal megtaláltuk egymást, és kis szigeteket alkottunk. Hogy mennyire igaza volt a zsoltárosnak... Azok az órák voltak a legjobbak, amikor énekelni tudtunk, együtt énekelni. Gyorsan megtaláltuk a szólamokat, megtartó erő volt a muzsikálás. Emlékszem, amikor hazajöttem a tárgyalásról és megtudtam, hogy tizenöt évre ítéltek, azt énekeltem a cella ablakában, hogy „Életem, Jézus, egyedül Te töltsd be’’. Azóta is, ahogy csak tehetem, muzsikálok.
– Össze lehet-e kötni a szeretetet a megbocsátással?
– Igen. Feltétele a bűnbánat. Kész vagyok megbocsátani azoknak, akik belátják, hogy rosszul cselekedtek. Ugyanakkor elvárnám a belátást az egyházi fennhatóságomtól is, amely akkor a Szekuritáté parancsára oly gyorsan cselekedett, de aztán semmi jelét nem adta annak, hogy nem tartja emberségesnek azt, amit velem szemben elkövettek. Úgy gondolom azonban, hogy isteni gondviselés vett körül. Exodusom is bele volt ágyazva az Ő tervébe. Ha a gyülekezeti szolgálatomra gondolok, a gyermekekre külön figyeltem, mert ők voltak a jövő biztosítékai, és tudtam, hogy a zsenge korban becsepegtetett igazságok meghatározzák a későbbi életüket. Erdélyben is fontos volt a gyermekekkel való foglalkozás, de itt, Németországban is. Vidáman töltöttük az időt, tanítottam őket zenélni. Mindezt addig, amíg első sikereiket aratták, és akkor már motiváltak voltak. Úgy gondolom, hogy a kereszténységben vannak küzdők és nézők. Én nem szeretnék csak hajrázó néző lenni, és noszogatni azokat, akik a mai harcokat vívják, hanem ha lehet, segíteni akarok nekik. Ezért írtam meg az emlékkönyvemet, amelynek, mint említettem, most készítem a német fordítását. Mert az életcélom az, hogy szemtanúként, résztvevőként hátrahagyjam azt, amit átéltem. Hogy az emberek tudomást szerezzenek arról, hogy a kommunizmus emberellenes, sátáni utópia.
– Milyen fogadtatásban részesült a könyv?
– Hát amilyenben általában a könyvek. Egyesek lelkesedtek, mások pedig felháborodtak, főleg a volt kommunisták és még élő utódaik. Nem szeretik, ha tanúk mondják el, hogy miből származtak az előnyeik. Meg kell említenem, hogy 2006. október 28-án óriási megtiszteltetésben volt részem. A frankfurti Paulskirchében kitüntetést vettem át Sólyom Lászlótól, a Magyar Köztársaság elnökétől, a börtönben való helytállásom, tevékenységem elismeréseként. Amikor meghajoltam az emberek felé, zúgott a taps. Drága jó szüleim jutottak eszembe, úgy éreztem, hogy ez elsősorban nekik szól. Mert ők vérteztek fel, hogy a nyugati világban is meg tudtam állni a helyem.
– Hazafelé nem kacsintgat?
– Úgy gondolom, szükség volna a szolgálatomra otthon, de kisebb jelekből azt is látom, hogy nem lennék kívánatos személy. Aradon levették a képem a tanácsteremből, a többieké maradt. A gyülekezet felavatott, beiktatott lelkipásztora vagyok, de az emlékemet kitörölték. Ha visszamennék, ugyanaz lenne a sorsom, mint az elüldözésem előtt volt. A mostani vezetésnek nincs antennája az én gondolataimhoz. Hiába bizonyítottam itt. Egy jogállam polgára lettem, ahol nem csak kötelességeim, de jogaim is voltak s vannak, ahol emberi méltóságom szerint szabadon élhettem, élhetek. Boldog ember vagyok. Ajtók csukódtak be előttem, hogy kapuk nyittassanak meg.
Dani Péter Barcaújfaluban született 1936. november 15-én. Evangélikus teológiai magiszterjelölt volt Kolozsváron. Neve már egy, az evangélikus teológusokról 1957. május 24-én kelt besúgói jelentésben szerepel. Letartóztatták 1958-ban, az államrend elleni tevékenység vádjával. Egy későbbi besúgói jelentés szerint szerepe volt a kar egyes tanárai ellen írott beadvány szerkesztésében. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hat évet töltött le, többek között a Brăilai Nagyszigeten. Szabadulása után Nagyszentmiklóson, Székelyzsomboron, majd Aradon lelkész. Innen a hatóság toloncoltatta ki. Ekkor települt ki Németországba, ahol lelkészként dolgozott nyugdíjazásáig. (Forrás: 1956 Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006) Szabadság (Kolozsvár)
2010. július 12.
Új magyar médiacsomag
Magyarországon folyamatban van a közmédiumok átalakítása. Az átszervezés bennünket, erdélyieket is érdekel, hiszen mintegy húsz éve — sokszor még túlzott mértékben is — mi is a magyar médiumokkal kerültünk függőségi viszonyba. 1992 óta számunkra a szellemi és kulturális megváltás egyik leghatékonyabb eszköze a Duna Televízió indítása volt.
Pillanatnyilag Magyarországon az írott sajtó egyik központi témája a közmédiumok átszervezése. Sólyom László államelnök a napokban írta alá az alkotmánymódosítás magasságáig is felérő országgyűlési határozatot, amely az új médiacsomag elfogadásának alkotmányos alapfeltétele.
Ebben az egyik legfőbb kérdés a közszolgálati médiumok felügyeletének megszervezése, vezetőinek kinevezése és a kereskedelmi médiumok engedélyezése. A Fidesz tanult abból, hogy az előző kormányzati ciklusban a véle ellentétes póluson elhelyezkedő vagy a véle nem szimpatizáló politikai alakulatok a már meglévő médiatúlsúlyukat megőrizzék, és politikai hatalmi ágazattá erősítsék. Az új médiacsomag előirányozza: ,,a Magyar Köztársaságban közszolgálati médiaszolgáltatás működik közre a nemzeti önazonosság és az európai identitás, a magyar, valamint a kisebbségi nyelvek és kultúra ápolásában, gazdagításában, a nemzeti összetartozás megerősítésében, illetőleg a nemzeti, etnikai, családi, vallási közösségek igényeinek kielégítésében".
A Magyar Parlament, valószínű, július 19-én dönt a négy közszolgálati médium kuratóriumainak összevonásáról. Az új Közszolgálati Közalapítvány, mint az MTV jogutódja, átveszi a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI felügyeleti jogát, és ettől a pillanattól a négy nonprofit részvénytársaság egy-egy újonnan kinevezett vezérigazgató irányításával működik.
A közmédiumoknál az utolsó, még talpon maradt elnök Cselényi László, akinek, az előzőekből következően, az új médiatörvény életbelépésével lejár a megbízatása. A véle kapcsolatosan ezekben a napokban felerősödött viták nyomán olyan hivatalosan meg nem erősített hírek keringenek, hogy lemondott volna a Duna Televízió elnökségéről.
Számunkra a fő kérdés az, hogy a Duna TV és a Duna II. — Autonómia csatorna az elszakított nemzetrészek összetartozásának erősítésében olyan feladatkört lát el, a határon túli magyarok körében olyan szervezett kommunikációs struktúrát, olyan alkotóműhelyeket, szakemberképzést épített ki, amely a Duna létét nem kérdőjelezheti meg.
Ebben természetesen Csoóri Sándor és Sára Sándor után nagy szerepe volt Cselényi Lászlónak is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. július 23.
Házat a magyarnak
Már nem sírhatunk, hogy az anyaország nem törődik velünk. Az új Fidesz-kormány eddig százszor többet beszélt az elrabolt területek magyarjainak segítéséről, mint korábban az összes. És intézkedések is születtek.
Igaz, nem túl sok (s nem anyagi vonzatúak, inkább jelképesek vagy éppen lárifári), de akad köztük történelmi jelentőségű is, mint például a kettős állampolgárságra vonatkozó, vagy az a parlamenti határozat, amely kimondja: mindannyian a magyar nemzethez tartozunk! (Mellesleg, nem kevesen vagyunk határon túliak, akik eddig is tudtuk és vallottuk, hogy a magyar nemzet részei vagyunk.)
Az is bizseregteti szívünket, hogy Orbánék az összetartozást erősítő igazi magyart akarnak látni minden fontos poszton. Az elrabolt területek balga magyarjaiként, azt hittük: nem csak Sólyom László, de a Duna TV elnöke is ilyen, hisz Cselényi László mandátumának öt éve alatt a Duna háromszor kapta meg a világ legjobb kulturális televíziója címet, hozzá a kis „forgó” hölgyeket.
Tévedtünk, Cselényi is megy, helyére tuti, még igazabb magyar ül. Van miből választani, mert kormányváltáskor se szeri se száma a koncra váró igazabbnál még igazabb magyarnak. Arról nincs értesülésünk, hogy Orbánék figyelnek-e Széchenyi intelmére: „Nem száj, hanem tett magyarokra van szükségünk!” S jön a Magyarok Háza. Vagyis nem csak hazát, házat is adnak a magyarnak! Nagy találmányként szóltak róla a parlamentben. Egyik képviselő harcosan követelte, hogy ne csak Budapesten legyen Magyarok Háza, hanem minden jelentősebb városban, ahol magyarok élnek, így az elrabolt területeken is. Nem tudta, hogy van már ilyen, nem csak Nyugaton, de az erdélyi szórványban is, mert csak mondta és mondta, milyen nagy lesz a magyar összefogás általuk.
Talán mi, elszakított magyarok túlságosan a földön járunk, és nem tudunk úgy szárnyalni, mint az ilyen lelkes kezdeményezők, de például ott, ahol minden fontosabb intézményünk megvan – mint például Kolozsváron, Nagyváradon, Csíkszeredában, Komáromban – nem kellene ilyen költségbe vernie magát szegény anyaországunknak, elvégre ott a magyar színház, iskola, templom, egyetemi kar, újság, könyvtár, ne adj isten RMDSZ-, MKP-,VMSZ-, EMNT-székház és annyi más. Mind magyar ház is, nem? (Talán Budapesten ezután nem az Országházat, hanem a Magyarok Házát mutogatják az vendégeknek?)
Segítsük, hogy inkább tartalmában, mint külső magyarkodásban váljanak magyarrá ezek az intézmények. Vagy csak arról van szó, hogy az új hatalom sok csicskása nem kapott még jobb posztot? Akkor nem szóltam semmit.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. július 23.
Magyarország fővezére a médiát vette célba
Koncentráció és korrupció
The Washington Post
Amikor legutóbb Magyarország miniszterelnökeként szolgált, Orbán Viktor nemkívánatossá tette magát Washingtonban, holott országa NATO-tag. George W. Bush kormányzata megsértődött, amiért Orbán a múlt század harmincas éveire emlékeztető, nacionalista és antiszemita elveket valló szélsőjobb felé kacsingatott.
Miután 2002-ben elveszítette a választást, Orbán nyolc évet töltött ellenzékben, mielőtt áprilisban elsöprő győzelmet aratott, és ennek eredményeként pártja kétharmados többséget szerzett a parlamentben – eleget ahhoz, hogy a szélsőjobb támogatása nélkül kormányozzon. Sok magyar azt gondolta, Orbán felhagy korábbi megosztó polikájával. Eddig nem tette.
Új kormányának egyik első intézkedése annak a törvénynek az elfogadása volt, amely útlevelet biztosít a szomszédos országokban élő magyaroknak – Szlovákia, Románia és Szerbia nagyszámú kisebbségi közösségeinek. Figyelembe véve, hogy előbbi két állam Magyarországgal együtt az Európai Unió tagja, utóbbi pedig tagjelölt, elvileg nem volna szükség ilyen intézkedésre.
De Orbán, újfent, a kedvére tett azoknak, akik – saját országában – soha nem fogadták el az 1920-as, Magyarországot a mostani határai közé beszorító Trianoni Szerződést. Legyinthetnénk, hogy az útlevéltörvény csupán szimbolikus. Igen ám, de a kormány másik fontos intézkedése – kísérlet a média teljes körű ellenőrzésére – már nem az. Orbán arra használta hatalmas parlamenti többségét, hogy első lépésként eltörölje az alkotmányos előírást, amely „információs monopóliumok kialakulásának megelőzését” célozta.
Aztán pártja törvényjavaslatot nyújtott be – ebben a hónapban szavaznak róla –, amely összevonná a közszolgálati televízió- és rádiócsatornák felügyeletét ellátó hatóságokat, és helyette létrehozna egy rendkívül erős médiatanácsot, amely a magánkézben lévő tévéket és rádiókat is felügyelné. A tanács elnökét Orbán jelölné ki, tagjait pedig a kormányzó párt.
A következmény az volna, amint az ellenzéki szocialista párt kiemelte, hogy „a közszolgálati sajtó pártsajtóvá változna” – a jelenségre nem volt példa Közép-Európában a kommunista rendszer bukása óta. Egy másik médiarendelkezés, amely ősszel kerül terítékre, még problematikusabb. Kiterjesztené a kormányzati szabályozást a magán nyomtatott sajtóra, sőt a blogokra is, megnyitva az utat a tartalomellenőrzés előtt, és bevezetné a kiadványok hatósági regisztrálásnak kötelezettségét.
A sajtószabadságot védő nemzetközi csoportok és magyar újságírók heves tiltakozása nyomán a kormány kitolta a törvényhozási folyamatot. Egyes magyarországi megfigyelők viszont úgy vélik, Orbán csupán kivárja, amíg augusztusban visszavonul Sólyom László köztársasági elnök , akinek helyét a miniszterelnök nacionalista szövetségeseinek egyike veszi át.
Az elsöprő választási győzelem a parlamenti demokráciákban szokatlan mértékű hatalmat adott Orbán Viktor kezébe. Ezt a legjobb esetben arra használhatta volna, hogy átvigye a krónikusan bukdácsoló magyar gazdaság által igényelt reformokat. Ha ehelyett a demokratikus intézmények gyengítését veszi célba, nagy eséllyel ismét pária lesz a nyugati kancelláriákban. (Fordította Sz. L.) Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. augusztus 14.
Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)
2010. augusztus 24.
Erdélyben a Szent Korona
A megszokottnál rövidebb és szerényebb esti fővárosi tűzijáték zárta az idei augusztus 20-ai rendezvényeket Budapesten. Az államalapítás ünnepe délelőtt hagyományos módon, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött, a ceremónián megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László országgyűlési elnök
A megszokottnál rövidebb és szerényebb esti fővárosi tűzijáték zárta az idei augusztus 20-ai rendezvényeket Budapesten.
Az államalapítás ünnepe délelőtt hagyományos módon, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött, a ceremónián megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László országgyűlési elnök.
A program a Hősök terén folytatódott, ahol 69 végzett hallgató tett katonai esküt. Schmitt Pál államfő a tisztek előtt mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és a, magyarok csak akkor lesznek ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, „nekünk, magyaroknak van küldetésünk, hivatásunk a világban.”
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pápán, az Erzsébet-ligetben rendezett Szent István-napi ünnepségen azt mondta, megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet. Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke a Szent Jobb-körmenet előtt a budapesti Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig telt téren, a hagyományos augusztus 20-i szentmisén azt mondta, a társadalmi igazságosságra ma is tudatosan és elszánt szeretettel kell törekedni.
Az este kilenc órakor kezdődő tűzijátékra több százezren voltak kíváncsiak. Megkezdése előtt közös gyertyagyújtásra invitálták az embereket. A gyertyákat az erre az eseményre komponált Összefogás dalára sok ezren gyújtották meg. A gyertyákat napközben kétszáz forintért lehetett megvásárolni, és az ebből származó bevételt is az árvízkárosultak megsegítésére fordítják
Virágba borult Nagyvárad
Erdélyben a szokásos ünnepi műsorok, koszorúzások és kenyéráldás mellett számos település nagyszabású, többnapos rendezvénnyel ünnepelte augusztus 20-át. Nagybányán Ünnep címmel nyílt kiállítás hazai és külhoni magyar keresztény művészek képzőművészeti alkotásaiból.
Kolozsváron már csütörtökön kezdetét vette a 12. Szent István-napi Néptánc-találkozó. Háromszéken őrtüzek gyúltak: immár tradícióvá vált, hogy augusztus 20-án az egykori vármegye összes településén fellobban a láng, ezzel tisztelegve az államalapító emléke előtt.
Számos erdélyi község templomának Szent István a védőszentje, így a hivatalos megemlékezéseket hagyományos templomi búcsú is kiegészítette több helyen, például Csíkszentkirályon, illetve a Szent István ereklyéjéről elnevezett Szentjobbon. Utóbbi településen Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő a következő szavakkal buzdított a nemzeti összefogásra: „Változnak alkotmányok, államhatárok, de a nemzet kiállta az idők próbáját. Igazolvánnyal, vagy anélkül, magyar-, kettős- vagy Európai Uniós állampolgársággal vagy anélkül, mi ehhez a nemzethez tartozunk, amelynek csak egy örök érvényű jelzője van: magyar.”
Nagyváradon folytatódott szombaton a debreceni virágkarnevál: a több éve kialakult hagyománynak megfelelően az idén is átment néhány virágkocsi a határmenti városba, de most először lépte át az országhatárt a Szent Koronát ábrázoló kompozíció. Az öt színpompás virágkocsi felvonult Nagyvárad néhány utcáján, majd a nap folyamán a Körös partján tekinthették meg az érdeklődők.
Magánemberként koszorúzott Sólyom
Felvidéken szintén különféle rendezvényekkel emlékeztek meg augusztus 20-ról. A komáromi Szent István szobor idei megkoszorúzása külön érdekessége a tavaly történt incidens fényében, hiszen éppen egy éve, hogy Sólyom László köztársasági elnököt nem engedték be Szlovákiába az új Szent István szobor felavatására. Az államfői posztról nemrégiben leköszönt Sólyom László tegnap magánszemélyként vett részt az eseményen.
Hatályba lépett a kettős állampolgársági törvény
Augusztus 20-án lépett hatályba, de csak jövő év január 1-től alkalmazzák ténylegesen az új kettős állampolgársági törvényt Magyarországon. A törvény szerint kedvezményes honosításban részesül „az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyar származását, és magyar nyelvtudását igazolja”, továbbá büntetlen előéletű, honosítása pedig nem jelent veszélyt Magyarország közbiztonságára és nemzetbiztonságára. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. augusztus 26.
Az egészségügy hatalommá vált
Nagyvárad – Augusztus 23-án Budapesten tartotta hetedik világtalálkozóját a Magyar Egészségügyi Társaság (MET). Dr. Földes Béla ideggyógyász főorvos csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertette a részleteket.
Váradi sajtótájékoztatóján dr. Földes Béla ideggyógyász főorvos kifejtette: a Magyar Egészségügyi Társaságot 1992-ben alapították, s kht.-ként jegyezték be Magyarországon. Akkoriban a Magyarok Világszövetsége még kreatívan működött, a kezdeményező a partiumi származású dr. Andrásoffszky Barna volt, aki megfelelő kapcsolattőkével és szakmai ismeretekkel rendelkezett. A tagok a Kárpát-medencéből, Németországból, Svédországból, az Egyesült Államokból és Kanadából verbuválódtak. Három-négy évente szerveznek világtalálkozókat, illetve folyamatosan regionális eseményeket. Az alapító elnök után négy évig dr. Mikola István volt szakminiszter vezette a szervezetet, napjainkban dr. Süveges Ildikó professzor asszony tölti be a tisztséget. A legutóbbi összejövetelüket a hét elején tartották Budapesten, több mint 300 résztvevővel, akik közül negyvenen Erdélyből érkeztek. Négy szakcsoportban zajlottak a munkálatok (általános orvosok, fogászok, gyógyszerészek és egészségügyi dolgozók), a rendezvény védnökei pedig Sólyom László volt államfő, Réthelyi Miklós miniszter, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora voltak. Dr. Földes Béla megjegyezte: mottóul azt a mondatot választaná, hogy az egészségügy hatalommá vált, de nem mindegy, hogy kinek a kezében van. Beszámolója szerint dr. Süveges Ildikó arra hívta fel a figyelmet: a betegekkel foglalkozókat ugyanúgy etikai és erkölcsi kátyú tartja fogva, mint nemzetünk többi tagját. Ebből a helyzetből szeretnénk kiszabadulni, az említett konferenciának is az útkeresés volt az egyik célja.
Visszatekintenek
Egyébként a tanácskozáson nem csupán száraz orvosi kérdésekről esett szó. Lezsák Sándornak, a Magyar Országgyűlés alelnökének közbenjárására a fesztív nyitóülést a parlament főrendházi termében zajlott, Egységes nemzetért jelszóval. Expozét tartott például dr. Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek is, etikai és életvédelmi témakörben. A magyar tudományos élet élvonalába tartozó dr. Freund Tamás és dr. Falus András professzorok is felszólaltak, dr. Józan Péter pedig népegészségügyi és halálozási adatokat ismertetett, magyar vonatkozásban.
A jelenlevők megegyeztek abban, hogy a MET következő vándorgyűlését a délvidéki Zentán fogják tartani. Szeptember 25-én ugyanakkor a Báthory-napok keretében visszatekintenek az elmúlt közel másfél évtizedre, mely megbeszélésre azokat a politikusokat, szaktekintélyeket hívták meg, akik 1998-tól kezdve vezető szerepet töltöttek be a romániai és a magyarországi egészségügyben, úgymint: Cseke Attila, Szócska Miklós, Hajdu Gábor, Gógl Árpád, Bárányi Ferenc és Mikola István.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2010. szeptember 3.
Koncert Sólyom László fővédnökségével
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület falusi vagy szórványban élő tehetséges, de szegény sorsú romániai magyar fiataloknak nyújt ösztöndíjat azért, hogy magyar tannyelvű középiskolába járhassanak. Egy-egy ösztöndíj két magánszemély 74,6 lejes vagy 5000 Ft-os havi befizetéseiből tevődik össze. Az Egyesület ösztöndíjpályázatára az idén is csaknem 280 rászoruló tanuló jelentkezett – tehát ahhoz, hogy közülük legalább az 50 legtehetségesebb és legrászorultabb gyerek szeptemberben beléphessen a programba, 100 új támogatóra van szükség.
A támogatótoborzást és egyesületi tartalékalap megteremtését szolgálta az augusztus 26-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében rendezett jótékonysági hangverseny. A hangverseny fővédnökségét Sólyom László úr és felesége, Erzsébet asszony vállalta (ők a tehetségmentő program egészének is fővédnökei). A hangversenyen két fiatal művész – a csellista Zétényi Tamás és a zongorista Kiss Péter – játszott Bach, Beethoven, Schumann, Liszt, Bartók és Kurtág kamaramuzsikájából, nagy sikerrel. A szép számú hallgatóság soraiban a magyar tudományos élet számos kiválóságát fedezhettük fel. A hangverseny, amelyről a Kossuth Rádió több műsora, valamint az MTA hírlevele is beszámolt, anyagilag is sikeres volt. Ugyanakkor még mindig nagyon sok pályázó, sok falusi Nyilas Misi várja a továbbtanulás lehetőségét, ezért az egyesület (e-mail címe: nyilas_misi@yahoo.com) továbbra is kéri mindazok jelentkezését, akik készek áldozni értük és a nemzet felemelkedéséért. Szabadság (Kolozsvár)
2010. szeptember 15.
Felélednek a regionalizmusok - beszélgetés Dávid Gyulával
Idén jelent meg két kötetben a Kányádi Sándor által a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak nevezett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó része. A lexikon főszerkesztője, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója, Dávid Gyula bevallotta: elégedetlenséget érez a 42 éves munka végén.
A lexikonnal kapcsolatos gyűjtőmunka Balogh Edgár főszerkesztésével kezdődött, majd a harmadik kötettől önre hárult ez a feladat. Azonban már az első kötettől részt vett a szerkesztésében is. Hogyan kapcsolódott be a munkába?
– A romániai magyar írásbeliséget felölelő lexikon terve negyvenkét évvel ezelőtt, 1968-ban, Bod Péter Magyar Athaenasa megjelenésének 200. évfordulója idején vetődött fel. Balogh Edgár volt az ötletgazda, s az elképzelést Venczel József a szócikkek jegyzékének elkészítésével pontosította. Intézményi háttere eleinte a Korunk volt – annak szerkesztőségében tartottuk a kéthetenkénti lexikonszerkesztési megbeszéléseket –, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó, 1989 után pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelynek révén a harmadik kötettől az anyagi hátteret biztosítani lehetett pályázatok útján. Ezért szerepel az utóbbi köteteken kiadóként az elvitathatatlan úttörő Kriterion mellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület is. Én kezdettől – még abban az időben, amikor a börtönből kiszabadulva szabadúszóként voltam több hazai magyar folyóirat munkatársa – benne voltam a csapatban. 1970-től a Kriterion kolozsvári szerkesztőjeként a kézirat belső szerkesztője lettem, amikor aztán a harmadik kötet megjelent, Balogh Edgár rám testálta a főszerkesztői tisztet is.
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon a cím, mégsem csak szépirodalmi művek és szerzők szerepelnek a kötetekben.
– Az alapelképzelés az volt, hogy ne csak a szépirodalom és az irodalomtudományhoz kapcsolódó műfajok kerüljenek be a lexikonba, hanem minden, ami a romániai magyar írásbeliséggel kapcsolatba hozható, tehát például a társadalom- és természettudományok, a műszaki tudományok teljes skálája, azonkívül a művészetek, illetve a színművészetből, a zenéből, a képzőművészetből mindaz, ami az írásbeliséggel kapcsolatba hozható. Tehát nemcsak azok a szobrászok vagy festők kerültek be, akik megírták az életük történetét, hanem azok is, akik egy-egy nagyobb írónak vagy költőnek a portréját megalkották, azok a zeneszerzők, akik irodalmi alkotásokhoz zenét szereztek. Ugyanakkor az is eldőlt már az elején, hogy ebben a lexikonban nemcsak személyi címszavak lesznek, hanem olyan összefoglaló szócikkek is, amelyek egy-egy irodalmi szempontból fontos témakörnek vagy vidéknek a leírását tartalmazzák. Így az első kötetben volt Arad, Brassó, Csíkszereda magyar irodalmi élete, ott volt másrészt az erdélyi magyar intézménytörténet: a könyvkiadókról, a színházakról, az egyesületekről is készült néhány szócikk, és persze voltak irodalomelméleti és műfaji szócikkek is. E miatt a szinte parttalan profil miatt nevezte később Kányádi Sándor ezt a lexikont a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak.
Az első kötet még a diktatúra idején, 1981-ben jelent meg. Milyen kifogások érkeztek a cenzúra részéről? Sok szerzőt kellett kihagyni?
– A szócikkek kiválasztásában és megszerkesztésében természetesen érvényesíteni kellett az akkori politikai kritériumokat: akinek kifogásolható volt az életpályája, nem kerülhetett be a lexikonba. Az egyházi személyek munkásságából is csak az kerülhetett be, ami az egyházi irodalom körén kívül esett. (Sikerült ugyan beiktatni összefoglaló szócikkeket a különböző erdélyi magyar felekezetek irodalmáról, de ennek gyakorlatilag csak később volt jelentősége.)
A kiválasztást illetően az volt az elgondolás, hogy mindenki bekerül, akinek legalább egy önálló könyve megjelent. Ez aztán a cenzúra részéről politikai felhangú vádat hozott a fejünkre: azt mondták, azért tettünk be annyi „jelentéktelen írót”, hogy a magyar kultúrfölényt érzékeltessük a románokkal. Az első kötet, amely A-tól F-ig terjedt, s 1981-ben jelent meg, már 1977–78-ra elkészült – ekkor még sokan vettek részt a munkában –, a cenzúrától azonban elég hosszú idő után kaptuk meg a kifogásokat. A kiadó képviselőjeként nekem kellett leülnöm a minisztérium egyik vezérigazgatójával, akivel tételről tételre vettük át a kifogásolt szócikkeket, helyben javítva a szövegeket. Utána azonban még többször is visszakérték a szöveget (olykor a nyomdai munkák előrehaladott fázisában) és kívántak újabb és újabb javításokat. Egy korrektúrapéldányt, amelyre a cenzor egymást követő kihúzásait és megjegyzéseit rávezettem, megőriztem, s amikor néhány éve az Országos Széchényi Könyvtár felvetette, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárba felvennék a lexikont, az első kötetnek ezt az eredeti példányát adtam oda, ez olvasható náluk, egy eligazító jegyzettel a kötet történetéről.
A második kötet nagyon hamar, ’83-ban elkészült, azonban csak 1991-ben, a rendszerváltás után jelenhetett meg. Mi volt a késlekedés oka?
– Az első kötet 40 ezer példányban jelent meg, és a visszhangja annyira fellelkesítette a közel száz munkatársat, hogy a második kötet anyaga 1983-ra össze is állt. Ez G-től K-ig terjedt volna, azonban Kós Károlyt – az 1940-es, második bécsi döntés után írott egyik cikke miatt – „ellenséges elem”-nek nyilvánították épp születésének centenáriuma küszöbén, és mindenestől kitiltották volna a lexikonból is. Ezért zárul a 2. kötet a „Ke...” kezdőbetűs szócikkekkel. A K betű második felét félretettük, mert bíztunk abban, hogy lesz valami változás. Ilyen, a jövőre számító manőverezések egyébként voltak még: az „evangélikus egyházi irodalom” címszó például az első kötetbe került volna, de Balogh Edgár kitalálta, hogy egy utalószóval („lásd – lutheránus egyházi irodalom”) kikerülünk egy buktatót, így ez átkerült a harmadik kötetbe. Az ilyen ravaszkodásokkal sok mindent ki lehetett védeni. Csakhogy amire a második kötet kézirata kész lett, már ezekkel sem értünk el sokat. Ami a szövegből a cenzúrakifogások végrehajtása után maradt volna, azt sem a kiadó, sem pedig a szerkesztők nem vállalták, így félretettük, azzal a közel száz kézirattal, könyvtervvel együtt, amelyekről Domokos Géza, a Kriterion igazgatója egy ’89-es interjúban beszélt.
A változás után én még a Kriterionnál dolgoztam, és 1990-ben elindítottunk egy sorozatot Tiltott könyvek szabadon szalagcímmel: a lexikon második kötete (az 1983-as változatlan szöveg) is ebben a sorozatban jelent meg ’91-ben. A változás után ugyanis sok korábbi lexikon-munkatárs, aki addig a szerkesztésben és adatgyűjtésben közreműködött, más pályát választott, így nem lett volna, aki a feltétlenül szükséges szövegátdolgozásokat és főleg az azóta eltelt közel egy évtized eseményeit (újonnan jelentkező írókat, új könyveket) bedolgozza.
Nyilván sok minden megváltozott a harmadik kötettől kezdődően. – 1989 után természetesen már nem volt szükség arra az erőltetett ideologizálásra, amelyet korábban gyakran azért kellett alkalmazni, hogy egyes szerzőket elfogadhatóvá tegyünk a hatalom szemében, és bekerülhessenek a lexikonba. Ugyanakkor a munkatársaknak azt a csoportját, akik a fontos szócikkeket megírták volna, már nem tudtuk beszervezni. Ekkor frissen végzett magyar szakosokból és nyugdíjas tanárokból az Erdélyi Múzeum-Egyesület kötelékében alakítottunk ki egy szerkesztői gárdát, az egyesület pedig pályázott ezeknek a kifizetésére, ezt a pénzt azonban csak ösztöndíj formájában számolhatták el, és minden évben újra kellett pályázni. Így aztán az, aki valami biztosabb állást talált, itthagyott bennünket, én pedig kezdhettem elölről a csoport szervezését. A negyedik kötet megjelenése után a támogatási rendszert oly módon alakították át, hogy többé nem lehetett pályázni ilyen célra, így 2005-ben munkatársak nélkül maradtam. Egy időre én is kénytelen voltam félretenni az utolsó kötet anyagát (vállaltam az erdélyi 1956-os bebörtönzöttek életrajzi adattárának összeállítását), és csak 2007-től tudtam ismét komolyabban foglalkozni vele. Ebben az utolsó menetben sikerült aztán bevonni néhány fiatal munkatársat, akik egy-egy nagyobb területet (sajtó, televízió, zeneirodalom) felvállaltak. Ennek ellenére az időközben jócskán kibővült Venczel-féle szócikkjegyzékből sok minden megíratlan (vagy számos régebben megírt szócikk aktualizálatlan) maradt, és nekem el kellett döntenem, hogy várok-e még egy-két évig, hogy teljesebb, pontosabb lehessen az utolsó kötet, vagy megjelenik így, ahogy végül megjelent. Most került némi pénz a kiadásra, nekem pedig – túl a 80-on – számot kell vetnem munkaképességem véges voltával.
Miért nem 5. és 6. kötet jelent meg? Miért 5/1 és 5/2?
– Ennek egyszerű technikai magyarázata van: amikor kiderült, hogy könyvként mekkora lesz ennek az utolsó résznek (S–ZS) a terjedelme, már készen volt az egészet felölelő helységnévmutató, az irodalomjegyzék, s ezt kétfelé kellett volna választani, sőt át kellett volna dolgozni az egész utalószórendszert. Különben az eljárás nem szokatlan: a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent, az 1945–1975-ös időszakot átfogó hatkötetes magyar irodalomtörténet is ezt követi, ugyanúgy, folyamatos oldalszámozással.
Nem tervezik, hogy az első kötetet újra kiadják, kiegészítve mindazokkal, akik akkor nem kerülhettek be, illetve azokkal, akik azóta jelentkeztek kötetekkel?
– Nemcsak az első kötetet kellene kiegészítve újra kiadni, hanem az öszszes korábbit, hiszen 1981 óta 30 év telt el, a második kötet lezárása óta 27, s a harmadik óta is 16. Ami azóta történt, azt mind be kellene gyűjteni egy újrakiadásba. A másik dolog, hogy az 1989 előtt reánk kényszerített szemléleti korlátok miatt az első két kötet értékelő szövegeit is újra kellene írni.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke határokon átívelő nemzetegyesítésről beszél, a nemrég leköszönt köztársasági elnök, Sólyom László pedig elterjesztette a kulturális nemzet fogalmát. Ön szerint az egységes nemzet eszméjével hogy egyeztethetők össze az ilyen régiókat felölelő kiadványok?
– A „kulturális nemzet” fogalma nem mai keletű és nem is köthető politikai koncepciókhoz. Realitás, amely mindig megvolt, gondoljunk akár a török hódoltság idején három részre szabdalt Magyarország vagy az önálló Erdélyi Fejedelemség századaira. Eszébe jutott akkor valakinek, hogy az erdélyi író nem magyar író? A Trianon után más államok fennhatósága alá került magyarságrészek szellemi élete számára egyfajta önvédelemként született a saját kisebbségi körre szorítkozó önszerveződés. De a két világháború között jelentkező erdélyi írókról senki nem mondta, hogy művük nem a magyar irodalom része. Csak a kommunista korszak próbált mesterséges határokat ráerőszakolni külön-külön a hatalma alatt álló egyes kisebbségekre. És nemcsak mi, magyarok voltunk ennek a szenvedő alanyai. Hogy egy kevesek által tudott példát mondjak: miután a korábbi Románia Pruton túli részeit a Szovjetunióhoz csatolták, ott létrehozták a moldovai szovjet köztársaságot, ahol ugyanazon a román nyelven cirill betűkkel lehetett csak írni, ahol a besszarábiai román tájnyelv szókincsét irodalmi nyelv rangjára emelve, s szovjet intézménynevekkel, -terminusokkal felduzzasztva kialakították a „moldován nyelvet”, s az abszurditás odáig ment, hogy képesek voltak még moldován–román szótárt is szerkeszteni, amelyben az egyik oldalon latin, a másik oldalon cirill betűkkel volt leírva az, hogy „om”. Manapság egy ettől teljesen eltérő jellegű folyamatnak, a regionalizmusok feléledésének és kivirágzásának vagyunk tanúi: a nemzetnél kisebb közösségek érzik úgy, hogy valami különösen összeköti őket, s ennek az összetartozásnak megvan a maga külön megtartóereje. De senkinek sem jut eszébe mondjuk székely irodalomról beszélni, székely irodalmi lexikont vagy pláne székely–magyar szótárt szerkeszteni.
Mit érez most, egy közel 50 éves munka végén?
– Őszintén szólva elégedetlenséget: én magam tudom a legjobban, hogy mi minden hiányzik ebből a lexikonból, hogy kedvezőbb külső feltételek mellett mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni benne. Ugyanakkor hálát érzek mindenki iránt, aki kitartott e mellett a munka mellett, hiszen bizonyos szempontból ez a lexikon is tükre, dokumentuma annak a kornak, amelyben készült.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2010. december 18.
Krisztus-szobrot visznek Doberdóba
Zarándoklat indult december 17-én reggel Doberdóba, melynek során magukkal vittek egy márványból készült Krisztus-szobrot is, amit eddig Debrecenben őriztek. A kegytárgyat az I. világháború végén egy honvéd alezredes hozta el egy Doberdó környéki, porig rombolt templomból. A szobrot őrző debreceni családnak az volt a kérése, hogy a szobrot kilenc évtized után juttassák vissza Olaszországba, és egy templomban helyezzék el.
A zarándoklat résztvevői: Lomnici Zoltán, a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Tőkés László EP-alelnök, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Szunai Miklós építész, aki a saját költségén újította fel a kápolnát, amelyet még a magyar katonák kezdtek építeni, de már nem tudták befejezni. A Krisztus-szobrot a Sólyom László magyar államelnök által tavaly felavatott Magyar Kápolnában állítják helyre.
Amint arra Lomnici Zoltán emlékeztetett: akkor és ott mintegy százezer magyar esett el, de a háború 600 ezres emberi veszteséget jelentett Magyarországnak.
Céljuk, hogy a Szent Benedek emlékének szentelt Capella Ungherese a kiengesztelődés európai jelképévé, egy, a jövőben felállítandó európai emlékhely áldott szentélyévé váljon. Népújság (Marosvásárhely)
2010. december 24.
Rendezvénymagyarság helyett működéstámogatásra van szükség - interjú Vetési Lászlóval
„Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal.” - beszélgetés Vetési László református lelkésszel, szórványügyi előadóval. (Vetési László. Református lelkész, egyházi író, szórványkutató, szociográfus. 1953. december 26-án született Székelyudvarhelyen.
1976-ban végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1976–1983 között Bürkösön, majd a kolozsvári Pata utcai gyülekezetben teljesített lelkipásztori szolgálatot.
1983–1990 között az Erdélyi Református Egyházkerület kiadói szerkesztője, majd 1990-től szórványügyi előadó, az egyházkerület Szórványgondozó Szolgálatának vezetője.
1990–1992 között a Felebarát című szórványlap szerkesztője, 1996-tól szerkeszti az Üzenet Levél című szórványlap mellékletét.
Rendszeresen jelennek meg cikkei, tanulmányai, szórványelemzései a hazai és magyarországi sajtóban, több tanulmánykötet szerzője.
Jenei Tamással együtt a Czedler Márton és Földes Károly Szórványdíj alapítója.
Munkatársaival a romániai szórványmagyarság statisztikai felmérésének, a művelődés- és oktatástervezésnek, a nyelvi, etnikai és vallási rehabilitációs program stratégiai tervének a kidolgozója.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, 2005-ben Bethlen Gábor-, 2009-ben Kemény Zsigmond-díjat kapott.)
Székelyudvarhelyen, tömbmagyar vidéken született. Hogyan irányult a figyelme a szórványra? – A végzős segédlelkész oda megy, ahova kihelyezik. Volt abban szándékosság is, hogy Szeben megyébe kerültem, a teológián egyházpolitikai világmegváltó szándékaink voltak Tőkés Lászlóval és még néhány kollégával. Ennek része volt, hogy egy megyében maradjunk, és közösen tegyünk valamit. Így kerültem Bürkösre, egy Szeben megye közepén fekvő elszigetelt településre, ahol 30–40 kilométerre vannak a legközelebbi magyar szomszédok. Bürkös tárháza volt valamennyi, egész Erdélyre jellemző szórványproblémának.
– Melyek voltak ezek a problémák?
– Először is a kisközösség túlélési küzdelme. Ha egy hagyományos közösség elszigetelt, kialakít védekezőtechnikákat, néhány tekintélyelvű emberre, általában a lelkészre vagy az egyházi vezetőségre építi a fennmaradását. Bürkösön volt egy keménykezű gondnok, aki a házassági tanácsadásig elmenően mindenbe beleszólt. Például segítettük a fiatalokat magyar házasságokat kötni. Bürkösön 1971-ben volt az első magyar–román vegyes házasság. A család, a falu irányította, hova kell menni lányért, fiúért. Ezenkívül léteztek egyéb immunizációs technikák is, de volt még Bürkösnek egy egyedülálló érdekessége, ami felkeltette az érdeklődésemet a kérdés iránt. Három-négy hónap után rájöttem, hogy a híveim 50 százaléka német eredetű, a magyarság asszimilálta a szászokat. Nagyon kedves idők voltak, nehéz idők, de épületesek. Az ember egy életre lökést kapott, hogy mit kell tennie. Egy székelyföldi meg különösen, hiszen alapvető együttélési formákat kellett megtanulnom.
– Az ottani tapasztalatok késztették arra, hogy létrehozza a szórvánnyal foglalkozó Diaszpóra Alapítványt? – A 70-es évek végétől a 80-as évek végéig, amíg Kolozsváron voltam, illetve a püspökségen dolgoztam kiadói szerkesztőként, nem volt törés. Nemcsak a bürkösi évekhez való hűségből jártam vissza és gyűjtöttem adatokat, már akkor rendszeresen jártam a vidéket, elsősorban a Mezőséget. Tudatosan készültem arra, hogy pontosan át kell látni, mi a helyzet, mit kell tenni, miben segíthetünk a tanítóknak, a lelkipásztoroknak. Ez persze nem volt könnyű, hiszen tevékenységünk a hatóságok figyelmébe került. De ’89 tettre készen talált, és tudtuk: itt az idő. Nagyon korán kezdtük az alapítványi munkát, 1991-ben már elhangzott az óhaj, hogy be kellene jegyezni egy ilyen szervezetet, és ’92-ben sikerült is. Nagyon sok területen kezdtük el a munkát, elsősorban teológusokkal és vidéken szolgáló lelkészekkel. Lassan eljutottunk oda, hogy információs és tanácsadói központként a szakmai tanácsadás, kapcsolattartás, közösségépítés, értelmiségre való vigyázás, oktatástervezés minden területét megpróbáljuk átlátni. A legkisebb közösségek meglátogatásától kezdve az egyházak vezetőségének, az RMDSZ-nek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak szóló tanácsadáson át eljutottunk a magyar kormány legmagasabb szintű tanácsadásáig, beleértve a Sólyom László volt államfőnél lezajlott szakmai találkozók rendkívül nagy visszhangot kiváltott szórványprogramját és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szórványprogramját. Ezt a hatalmas skálát a közösségében utolsónak maradt magyartól a Magyar Köztársaság elnökéig megpróbáljuk becsületesen lefedni.
– Mit céloznak ezek a szórványstratégiák? – A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma a maga szórványstratégiáját ez év februárjában letette az asztalra. Hogy mi lesz a testülettel a továbbiakban, még nem kristályosodott ki. Ez egy általános, elvi megközelítés a Kárpát-medence, az őshonos magyarság és a diaszpóra magyarsága szemszögéből. Ehhez kell megvalósíthatósági tanulmányt, részletes tervet készíteni. A másik, amit a Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Répás Zsuzsanna vezetésével akar folytatni és kibontakoztatni, hogy ne csak a cselekvési terv legyen benne, hanem a hozzá tartozó összes eszköz-, intézmény- és lépésterv. Ezt az elkövetkezőkben kell elkészíteni. Várjuk, ki kap megbízatást erre.
– Mennyire segítik az önök munkáját a hatóságok, a politikai pártok? – Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal. Mi csak ennek függvényében tudunk dolgozni, hiszen a nagy titkunk a vidékkel való kapcsolattartás. Nálunk a heti 600–700 kilométeres út fontos, hiszen pontosan át kell látnunk a helyzetet. Ha épül egy bentlakás, oda évente háromszor ki kell menni, megnézni, hogy állnak, mennyi pénzre van szükségük. Alanyi jogon kellene fenntartani ezt az egész rendszert. Jelenleg az egyház állja az iroda költségeit, a Communitas Alapítvány a munkatársaink fizetését és az utazásokat, de várjuk a folytatást.
– Sokan azt várják, hogy a magyarországi kormányváltással fellendül a határon túli magyar intézmények ügye, vagy legalábbis a támogatásuk megoldódik. – Nagyon vártuk már, hogy a támogatáspolitikában az esetlegességeket, véletlenszerűségeket felváltsa valamilyenfajta rendteremtés. Én is készen állok bizonyos tervekkel. A gépemben van néhány elképzelés, sürgősségi program arra vonatkozóan, hogy melyek azok a területek, ahol haladéktalanul kell cselekedni. Ezek elsősorban szórványbeli intézmények fenntartására irányulnak. Nekem fixa ideám, hogy ha nem jutunk el a lokális társadalomig, akkor szimbolikus cselekvés folyik, egyfajta rendezvénymagyarság, rendezvény-élményteremtés. Márpedig az említett intézményeknek működniük kell, értem ezen az iskolát, a lelki gondozást, kellene falugondnok, meg kell oldani a néptanítók kérdését. Ha nem jutunk el a működéstámogatásig, nagy bajok lesznek. Sokan kérdezik, hogy januárban ki fogja kifizetni 25–30, szórványfeladatot ellátó erdélyi magyar intézmény gázszámláját. A bentlakások támogatására külön pénzt kell elkülöníteni, mert csak egy részük kapja meg a román állami támogatást, a másik része ügyeskedik, pályázik vagy könyörög, hogy fenn tudja tartani magát. Az egyik legfontosabb feladat az intézmények fenntartásának normatív rendszerbe történő helyezése. Utána pedig tovább kell lépni, hogy minél szélesebb rétegekhez jussunk el.
– Eddig milyen eredményeket sikerült elérni? – Munkánk eredményessége kétféle skálán mozog. Az egyik az indirekt szolgálat. A témát belőttük a köztudatba, leülepedett a társadalom különböző rétegeiben, és egy idő után észrevétlenül, közvetett módon erősítette azokat a civil kezdeményezéseket, amelyeket nem akarunk, és nem is szabadna a magunk dicsőségének feltüntetni. De közvetett módon hozzájárultunk ezek sikeréhez. A legújabb siker a megyeközi kapcsolatok kialakulása a szórvány- és székelyföldi megyék között. Megyei tanács megyei tanáccsal, iskola iskolával, önkormányzat önkormányzattal, művelődési egyesülettel közvetlenül tartja a kapcsolatot. A történet leglátványosabb része a romániai magyar szórványoktatási hálózat megszületése, fenntartása és a teljes stratégizálás. Mi, egyházi alapítványként, én lelkészként szaktanácsadói helyet kaptam különböző kuratóriumokban, ahol nemcsak pénzről döntenek, hanem stratégiákról is. Részem volt az RMDSZ szórványoktatási stratégiájának kidolgozásában, most készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványstratégiája. Abban, hogy ma Erdély legnagyobb része szórványoktatási szempontból lefedett, nekünk is komoly részünk van. Nem mindig közvetlenül, hanem például azzal, hogy animátori szerepet vállalunk: a helyi közösségeket mozgósítjuk, tanácsot adunk, pályázati pénzekhez juttatjuk. Ha van valami, amire az elmúlt húsz esztendőben elmondhatjuk, hogy sikertörténet, az éppen a legkritikusabb helyzetben lévő gyermekközösségek megszólítása. Ma már az erdélyi magyar gyerekek 70–80 százaléka számára biztosított az objektív feltétele annak, hogy anyanyelven tanuljon. Ezt fontos sikernek tartom. A lelkészek támogatása szintén siker, van 36 olyan református gyülekezet Erdélyben, amely kiemelt státusú missziói feladatot kapott. A civil szféra kialakulását, erősödését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel közösen segítjük. Emellett vannak a pályázati rendszerek. Az Illyés Közalapítvány még meg sem született, amikor a magyar kormánynak már volt egy grémiuma, amelyben a határon túli magyaroknak szánt pénzekről az érintettek döntöttek. Ennek már ’90 őszétől tagja voltam, és elkezdődött a civil építkezés. Úgy döntöttünk, hogy olyan kezdeményezések kellenek, amelyek mögött építkezés van, nem pedig egy nagy zsák, melyben eltűnik a pénz. Hogy legyen egy dévai Téglás Gábor-iskola, egy szamosújvári Kemény Zsigmond-iskolaközpont, egy szilágycsehi, tordai magyar iskola. Ezeket mind sikerként említhetem. A legnagyobb siker pedig az, hogy valamennyi érintett intézmény között meg tudtuk, és meg tudjuk találni a kommunikáció, a közvetítés lehetőségét. Nem a törésvonalakat keressük. Amikor tenni kell valamit, nem az a fontos, hogy ki mit képvisel, milyen vallású vagy politikai nézetű, hanem hogy a gyermeknek iskolába kell járnia. Mindig ez a magasabb rendű cél, amely révén felül tudunk emelkedni a konfliktusokon, közvetíteni tudunk intézmények, egyházak, civil szervezetek, politikai alakulatok között.
– Az intézmények támogatásán kívül felméréseket is készítenek a szórványban élő magyar gyerekekről. Miről árulkodnak ezek a kutatások? – Most fejeztük be a Mezőség gyermekjegyzékét, közel 40 település gyermeklétszámát mértük fel, a csecsemőtől a 14 évesig. Ez azért fontos, mert vannak még hiányosságok. Sorolhatnám, hogy oktatási szempontból melyek az elmúlt évek nagy fájdalmai: a nagysármási iskolaközpont kiépítését nem tudtuk megoldani, a mezőbándit sem. Ezek nagy lélekszámú magyar közösségek, amelynek a vonzásereje földrajzilag, demográfiailag és gazdaságilag adott, és ide be kell hozni a környék gyermekeit. Ez volt az egyik nagy adatgyűjtő munkánk. A probléma az, hogy a megvalósítás már nincs teljes egészében a mi kezünkben. A helyi közösségeket kellene úgy mozgósítani, ösztönözni, hogy ők maguk érezzék szükségét, hozzák létre ezeket az intézményeket. Kutatásaink nem elméleti jellegűek, ez cselekvéstervezés. Stratégiákhoz gyűjtünk adatokat, amelyekből könnyen kibontható, hogy a következő lépést hol és hogyan kell megtenni. Ugyanez vonatkozik egy másik munkánkra is. Ez a Holt-tenger elnevezésű dokumentációs program olyan területekről, ahol vagy nagyon kevesen vagyunk, vagy már egyáltalán, de még maradt valami utánunk. Jelenlegi adataink szerint legalább 500 olyan település van Erdélyben, ahol valamilyen formában jelen volt a magyarság az elmúlt 150 esztendőben, és eléri az ezret a veszélyeztetett települések száma. Ide muszáj kimenni, megkeresni az utolsó magyart, lefényképezni az utolsó kastélyt, parasztházat, a temetőket, mert ezzel befejeződik a magyarság jelenléte azokon a településeken. És ennek az emlékezete is. Ez nagyon nagy feladat. Most már körülbelül 90 százalékban elvégeztük ezt a munkát Fehér megyében, 70–80 százalékban Hunyad megyében, Kolozs és Beszterce megye is viszonylag jó szakaszban van. Nemcsak a magyar településeket keressük fel, hanem a vonzáskörzetükben lévő román falvakat is, mert nagy a kölcsönhatás. S még mindig találunk nemesi temetőt, udvarházat, amelyet senki nem tart nyilván. Ez nagyon lesújtó. Erre szoktuk mondani, hogy az utolsó utáni percben vagyunk. Ha ezt most nem készítjük el, rögzíthetetlenek lesznek ezek az emlékek. Hihetetlen mennyiségben és ütemben pusztulnak el ezek, tűnnek el az emberek. Idén, egyetlen év alatt öt településen halt meg az utolsó magyar: három Kolozs megyében, egy Fehér és egy Hunyad megyében. Ez szomorú szám.
– Azáltal, hogy foglalkoznak a szórvánnyal, hogy létrejönnek a különböző intézmények, mennyi esély van arra, hogy a következő húsz évben másként alakul az erdélyi magyarság számaránya, mint az elmúlt húsz évben? – Ez a legnagyobb kérdés, amelyet feltettünk, felteszünk a témában. Nemcsak, hogy mi az értelme, hanem hogy milyen hatékonyságot mutathatnak fel ezek az intézmények. Szerencsére nem lehet mérni, és nem is méricskélünk, léteznek kőkemény elvárások. Ha építünk egy intézményt, annak hatékonyságát ki kell jelölni, mert milliókba, milliárdokba kerül. Nem lehet csak álmodni, hogy majd csak lesz belőle valami. Minden intézmény egyaránt beszél sikerekről és kudarcokról. Megmentett gyerekekről, hisz egy intézménynek nagyon nagy a hozzájárulása a magyarság régióban való fennmaradásához. Ez bizonyítható, Böjte Csabát emlegetjük a legtöbbet. Ha nem lenne Csaba atya, a gyermekek többsége bizonyosan elveszne. Nincs választás, átmenet, vagy megmentjük a gyereket, vagy az utcára kerül, elvész. És nemcsak az anyanyelv szempontjából, bizonyos helyzetekben ugyanis ez a legkisebb probléma, hanem az, hogy emberileg nem tudja sem a család, sem a közösség biztosítani számára a megmaradást. Ilyen értelemben ezek egzisztenciális intézmények, és ezt a feladatot 70–80 százalékban el is látják. A gyerekek közösséget kapnak, olyan nyelvi, emberi, hitbéli töltést, ami felvértezi őket a további életükre.
– Beszélt a kudarcokról is. Említene néhányat? – A legnagyobb problémája a szórványkérdésnek Erdélyben és a Kárpát-medencében is a nagyváros. Nem jutottunk el, nem tudunk eljutni a nagyváros magyarságának mélyebb rétegeihez, ahol a legnagyobb szükség volna a család, a gyermekek megszólítására. Tipikus példa erre Kolozsvár, Nagybánya, Brassó, Temesvár, Szeben. De közülük is Kolozsvár, ahol létezik az elit réteg, amely magyar nyelvi burokban él, magyar iskolába jár, magyar intézményekben dolgozik, másrészt létezik a periféria, amit általánosan Monostor negyednek szoktunk nevezni. Ahol a kolozsvári magyarság egyharmada marginalizálódik abból a nyelvi közegből, amelyből érkezett, vagy amelyben valamikor élt. A monostori magyarokhoz nem találtuk meg a bejáratot. Úgy élik le az életüket ugyanazon a Kolozsváron, több egyetem, magyar középiskola, szerkesztőség árnyékában, hogy semmilyen magyar közösségi élményben nincs részük. Többségi médiát fogyasztanak, vegyes környezetben barátkoznak, vegyes házasságban élnek, a gyerekük „băiat de cartier”, utcagyerek lesz. S ez vonatkozik minden erdélyi nagyvárosra. Itt vannak a nagy kudarcélmények. Nagyon kétséges, hogy ezt a kérdést hogyan lehetne kezelni. Ha valami fontos, az az, hogy megkeressük a nagyvárosi szórvány megszólításának módozatait.
– Karácsonyi ajándékprogramot is működtetnek. Ez miből áll? – Tizenvalahány éve a kapott támogatásokból hátrányos helyzetű településekre viszünk karácsonyi ajándékokat, ahol a gyülekezetnek erre nem futja. Ezzel egy kis ünnepet is viszünk az embereknek, akik ott élnek a többség tengerében, nincsenek közösségi, nyelvi élményeik, szociális problémákkal, magánnyal küszködnek. Voltak idők, amikor 1500–2000 csomaggal mentünk ki, ez a szám visszaesett 60–80-ra, de ezekkel is végigjárjuk Erdélyt, mert tartozunk egymásnak egy kis karácsonnyal.
– Ha már a karácsonynál tartunk: mi volt a legkedvesebb karácsonyi élménye? – Sok kedves karácsonyi élményben volt részem, hisz mi nem irodalelkészek vagyunk, hanem minden ünnepen szolgálunk, főleg olyan gyülekezetekben, ahol nincs lelkész. Vidékre feltétlenül ki kell menni, és mikor megy ki oda az ember? Amikor az örömet személyesen is kiviheti: karácsonykor. Az egyik legérdekesebb élményem egy Kolozsvártól nem messze található kicsi faluhoz kötődik, ahol az utolsó magyar él szerény körülmények között, Miki bácsi. Ő úgy fogalmazott: „Itt már egyedül én vagyok a gyülekezet”. Amikor karácsony előtt kimentünk, láttuk, hogy Miki bácsi háza előtt vágják a fát a szomszéd románok, az asszonyok a putriban takarítanak, karácsonyfát díszítenek, a szomszéd boltosné pedig töltött káposztát készít, hogy Miki bácsinak is legyen karácsonya. Nem kérdeztem meg, miért, nem lehet ilyet kérdezni, de így fogalmazott: „Ce să facem, Miki bácsi e al nost!” (Mit tegyünk, Miki bácsi a miénk!). Ez azt jelenti, hogy az egész közösség magáénak érzi a Miki bácsi sorsát. Érzi, hogy valamivel hozzá kell járulnia ahhoz, hogy neki is jusson szeretet, figyelmesség. Hihetetlen energiák vannak az emberekben, és nemcsak karácsonykor. És ez nemcsak erre az ormányi esetre vonatkozik. Annyi szeretetet soha senkitől nem kaptunk, mint a szórványban élő magyaroktól és románoktól egyaránt. Mindig kapunk simogató szót, bátorítást, hogy érdemes szeretetben élni.
– A fogyasztói társadalomban egyre inkább átértékelődik Jézus születésének ünnepe, a lelkiek helyett az anyagiakra tevődik a hangsúly. Ön hogyan érzékeli ezt? – A szórványban megőrizték a hagyományos ünneplési formát. Ha kimegyek a Mezőségre szolgálni, most is megérem, hogy a gyülekezeti tag a parókia előtt leveri a havat a cipőjéről és kántál, csak utána lépi át a küszöböt. És karácsony hajnalán a betlehemezők háromszor-négyszer is felköltenek. Itt a hagyományos karácsony még mindig él, alig érte el a szupermarketek vásárlási szele. Falusi környezetben tartalmasabb az ünnep. Persze, a nagyvárosi szórványban ez a fajta karácsony nem ismerős, de falun még mindig erőteljesen él a hagyományos karácsonyozás a maga minden szépségével együtt.
Pap Melinda, Krónika (Kolozsvár)
2010. december 30.
Péntek László: „Az erő a közösségben és egységben rejlik”
Nagyon nehéz tömören összefoglalni azt a tömérdek és szerteágazó munkát, amelyet Péntek László az utóbbi két évtizedben a közösség szolgálatában kifejtett. Jelenleg szülőfaluja, Körösfő alpolgármestereként tevékenykedő, Bánffyhunyadon és környékén egyszerűen RMDSZ-Laciként ismert Péntek László mind az 1989-es rendszerváltás előtt, mind pedig utána becsülettel helyt állt. Egyszerűség, szerénység és alázat jellemzi, kiváló humorérzék s optimizmus, mindig tartogat egy-egy jópofa viccet a tarsolyában, amellyel mosolyt tud csalni a környezete arcára. Nevéhez sok minden kapcsolódik, elég, ha csak a Riszeg-tetői ifjúsági majálisra gondolunk, vagy a Vasvári-kultusz ápolására. Munkájáért több elismerésben, kitüntetésben részesült, legutóbb Sólyom László a Magyar Köztársaság érdemkeresztjét adományozta neki a kalotaszegi magyarság öntudatának nevelésében, hagyományainak ápolásában, az Erdélyben és az anyaországban élő magyarság közötti kapcsolatok erősítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.
– Immár húsz éve aktív részese vagy az erdélyi magyar közéletnek, benne vagy a politikai körforgásban. Egyáltalán, hol és hogyan kezdődött el mindez?
–Hogy jobban átláthassuk, miért alakult ilyen irányba az életem, pillantsunk egy kicsit vissza azokra az időkre, amelyek meghatározóak voltak számomra. Szülőfalum Körösfő, ahol csak a rendőr és családja volt román. Aromán nyelvvel az általános iskolai tananyagban találkoztam, mely nagyon kevésnek bizonyult ahhoz, hogy szabadon fogalmazzak, vagy értelmes mondatot alkossak. 1966-ban kerültem olyan, többségében román környezetbe, a sepsiszentgyörgyi szövetkezeti szakiskolába, ahol a több mint ötszáz diáknak túlnyomó része román nemzetiségű volt. Vass János igazgató úr „vas”kézzel tartotta a fegyelmet, ennek ellenére mindegyre történtek etnikai jellegű „civakodások”, amelyek mérgezték a levegőt a két színtiszta székely pincérképző osztály, valamint a női- és férfiszabó, cipész, cukrász, könyvelőket képző vegyes, vagy tiszta román osztályok között. Itt tudtam meg, mit jelent a gúnyos bozgor (hazátlan) szó, milyen érzés az, amikor csak azért, mert magyarul beszélsz jól elpáholnak. Kalotaszegről heten voltunk egy román osztályban, és nem egy alkalommal kértük a székely osztályok segítségét avédelmünkre, akik nem haboztak, és „alapos munkát” végeztek, csak az igazgató úr jóakaratán múlott, hogy nem kerültem fel a kicsapott diákok listájára. Az iskola elvégzése után Körösfőn nyitott szabóműhelyt a fogyasztási szövetkezet, amelynek 1971-ig a vezetője voltam.
Körösfőn az a szokás, hogy azok, akik behívót kapnak katonai szolgálatra, előtte reguta bált szerveznek, s úgy éjfél után a legények összefogózkodva, katonadalokat énekelve, végigjárják a falu utcáit. Akkoriban este tíz után nem volt szabad hangoskodni. Úgy éjfél után járt az idő, amikor a helyi rendőr a Bedecs utcában próbált bennünket elhallgattatni. A heves szóváltások után galléron ragadott és megpróbált a földre teperni. Ekkor az történt, amit mai napig bánok. Átvillantak az agyamon a szentgyörgyi megaláztatások és azt gondoltam: ha már itt, a szülőfalumban is ilyet tehetnek velem, hát megemberelem magam, és alaposan helyben hagytam a megdöbbent milicistát. Szegény szüleim mindent megmozgattak, hogy ne a börtönbe, hanem Tîrgu Jiuba, a légvédelmi kaszárnyába kerüljek. Itt azonban a dosszáromnak köszönhetően a büntetőszázadba kerültem, a tizenhat hónap alatt egyszer engedtek haza két heti szabadságra. A kiképzés mellett sokat tanultam, így sikerült azon ritka magyarok közé tartoznom, akik a rendfokozatok szamárlétráján a legfelsők közé verekedték magukat. Megtanultam jól románul, a szakaszvezetői rang pedig védelmet jelentett az ellen, hogy valaki büntetlenül megalázzon. Becsületére legyen a román hadseregnek, hogy egyetlen egyszer sem történt etnikai alapú konfliktus, de még szándékos sértegetés sem. Aki volt katona, az jól tudja, hogy nem volt ott senkinek sem kedve háborogni. Egy év után szegény szüleim, amikor meglátogattak a kaszárnyában, alig ismertek meg, olyan sovány és koszos voltam, hiszen éppen a gyakorlótérről hívattak a kapuhoz. Édesanyám sírva kérdezte: „Mit tettek veled fiam?!”
Így zárult le életem egyik legnehezebb, de egyben szép szakasza, minekutána visszatértem a körösfői szabóműhelybe, ahol még két kollégával dolgoztam. Egyik alkalommal, kocsmából jövet, azt kérdeztem a kollégáktól: „Vajon ki veszi el ezt az Erzsikét”, hiszen oldalról nézve nagyon soványnak tűnt, amint vizet húzott a kerekes kútból. 1975 májusában már a feleségem volt. Rá egy évre megszületett Attila fiunk, ’80-ban jött László, valamint ’83-ban Zsuzsa lányunk. Ezek az évek a szüleink által épített, de be nem fejezett családi ház rendbehozásával, a gyerekek nevelésével telt.
Nagyon sokat dolgoztunk, én a szabóműhelyben, feleségem pedig a kalotaszegi varrottasokat készítette, amelyeket édesanyám a házunk előtt értékesített, főleg külföldiek, németek, hollandok, olaszok, magyarok számára. Egyre több magyarországi vásárló fordult meg a házunkban egy kávéra, egy süteményre, amelyek közül egyre többen visszajáró vendégek lettek, és lassan barátságok szövődtek.
– Hogyan reagált minderre a hatalom, hiszen azokban az időkben egyáltalán nem volt ajánlatos külföldieket vendégül látni...!?
– Valóban a hatóságok felfigyeltek, hogy túl gyakran és túl sok anyaországi magyar tölti az éjszakát nálunk. Egyre több székely barátom keresett fel, sőt nagyobb csoportokban is érkeztek tévét nézni, amikor egy-egy fontosabb futballmeccset közvetítettek, ugyanis a magyar tévét csak a körösfői hágóig lehetett fogni. Volt, amikor az udvaromon 10–12 székely sátor is fel volt húzva egy-egy hétig is. Többször is ellenőriztek, hogy miért nem jelentem be, ha külföldi állampolgár alszik nálam, ugyanis ezt akkor törvény írta elő. A rendőrök „ették a kefét”, mert mindig csak utólag értesültek róla, hogy megint magyarok háltak Péntekéknél, melyre a cinikus válaszom mindig ugyanaz volt: „Nálam nem aludtak, hiszen egész éjjel borozgattunk”. Így ismerkedtem meg a miskolci Rakaczky János bátyámmal, akik családostól többször és több időt töltöttek nálunk, őtőle hallottam először Vasvári Pálról, hiszen mint mondta: a 1848-as szabadságharcos is görög katolikus vallású volt, akárcsak én. Többször is próbáltunk a havason Vasvári nyomára akadni, de mindig csak a havasnagyfalui Iancu keresztnél kötöttünk ki. A csúcs az volt, amikor két civil a helyi rendőr segítségével leellenőrizte azt a 28 fiatalt, akik egy hétig táboroztak az udvarunkon. Gondolták, nagy fogást csinálnak, ám látni kellett volna az arcukat, amikor mindnyájan kovásznai–hargitai román személyazonossági igazolványt mutattak fel. Távozásukkor biztosítottak afelől, hogy nem utoljára találkoztunk. És csakhamar a kolozsvári bíróságon találtam magamat egy nagyon átlátszó koholt vád alpereseként, amelyről először azt gondoltam, hogy viccnek szánták. Egy tíz évvel korábban elkövetett építkezési hibára alapozták a vádat. A több mint öt évig tartó pereskedés mintapéldája lehet annak, hogyan kell kikészíteni és tönkretenni egy családot. A negyvenedik tárgyalásig nem is fogadtam ügyvédet, arra gondolva, hogy ekkora hazugságot hivatalosan úgysem fognak elfogadni. Volt ebben a perben hamis tanúzás, okirat hamisítás, megfélemlítés. A frissen fogadott ügyvédem egyre kért, hogy bírjuk ki idegekkel, mert erre megy ki a játék.
És valóban nem volt hét, hogy ne zaklattak volna, hol a rendőr, hol a megyei tanács pribékjei. A többszöri helyszínelési jegyzőkönyvek homlokegyenest ellentétesek voltak, sőt a végén azt sem ismerték el, hogy a házam nem az enyém. Többször is arra gondoltam, hogy feladom, hiszen láttam, a család nagyon megsínyli az állandó zaklatást.
Az akkori bánffyhunyadi rendőrparancsnok, akinek többször is dolgoztunk, egy alkalommal bizalmasan csak annyit jegyzett meg: „Laci, bárhogyan is provokálunk, ne üss vissza, hiszen arra megy ki a játék, hogy lecsukjanak. Hidd el, ezt nem mi, hanem a Kolozs megyei ügyészség irányítja”. Ekkor úgy határozott a család, hogy barátom, Rakaczky János és családja kérésére kiköltözik Miskolcra. János bátyám jó anyagi helyzetben volt, kiváló munkahelyet és szép lakást biztosított számunkra. A hivatalos kiköltözés megindítása előtt családom megrökönyödésére mindent visszamondtam. Csakis Bánffyhunyadig voltam hajlandó elmenni, remélve, hogy ott majd csak békén hagynak. Többször is figyelmeztettek, hogy a Szabad Európa Rádiót hivatalos munkahelyen nem szabad bömböltetni, főleg akkor, ha a nyitott ablak előtt járnak iskolába a középiskolások, valamint a poliklinikára az orvosok és betegek. De azt sem nézik jó szemmel, hogy esténként a Zöld fának nevezett vendéglőben politikai viccekkel szórakoztatom az ivócimborákat. Közben egyre több magyarországi barátom látogatott meg, nem is sejtve, hogy mi folyik a háttérben.
Így érkezett el 1988, amikor is a Kolozs Megyei Törvényszék végérvényesen felmentett a képtelen vádak alól. Tudtam, a Legfelső Bíróság ezt már nem fogja megváltoztatni. Óriási teher alól szabadultam, újra remény volt egy normálisabb élet felé. Azonban egy nap a műhelybe belépett egy civil ruhás rendőr, s megkért, menjek vele a rendőrségre, ahol egy papírt nyomtak az orrom alá, hogy beleegyezek-e a házkutatásba a bánffyhunyadi és körösfői lakásomban. Ezt nem voltam hajlandó aláírni csakis bírósági felhatalmazással, ami csak olaj volt a tűzre. Odabilincseltek a fűtőtesthez, hogy addig is még meggondolom magam. Körülbelül négy óra múlva kijött a bánffyhunyadi rendőrparancsok és megkért, ne csináljam ezt, ő nem akar rosszat, de higgyem el, ha nem egyezek bele, akkor betörik az ajtót, és úgyis bemennek a lakásomba. Megígérte, hogy nem lesz bántódásunk, de ha megkapják, amit keresnek, akkor nem tud segíteni. Aláírtam, és két rendőrrel közre fogva kísértek Bánffyhunyad központján keresztül a lakásomig, amelyet padlástól mennyezetig felforgattak. Humoros dolgok is történtek a házkutatás alkalmával, hiszen egyik rendőr sem tudott magyarul, így nem féltem, hogy valamire is rájönnek. Az a két bakelit kis hanglemez szúrt nekik szemet, amelyen a Magyar Himnusz és a Szózat, illetve a Rákóczi induló szerepelt, a borítójukon pedig széles piros-fehér-zöld csík volt látható. Amikor diadalittasan rám ordított és az orrom alá dugta a lemezeket, hidegvérrel tájékoztattam, hogy olasz népzene van rajtuk. A tanuk alig bírták visszatartani a röhögést, amikor látták, hogy a rendőr ezeket a többi lemez közé hajítja. Így érkezett el 1989 karácsonya. Mint több millió ember, én is a karosszékből figyeltem a fejleményeket, hiszen ebben a koszos kis városban semmiféle „forradalmi” harc nem volt. Voltak a főtéren tüntetések Ceauşescu ellen, a cigányok követeltek géppisztolyokat, hála Istennek azonban a katonaság nem bocsátotta a fegyvereket a rendelkezésükre. Egyetlen „forradalmi” tettem az volt, hogy miután láttam, a Nagyvezér elszáll a helikopterrel ismeretlen helyre, összehívtam a szabóműhely, valamint a cipőfelsőrész készítőinek közel hatvan tagját, akik közül sokan még nem is értesültek a bukaresti eseményekről, s leszedtem a folyosó falán lévő Ceauşescu-képet, a földhöz vágtam, majd széttapostam a Kárpátok Géniuszának fényképét. Voltak, akik sikoltva szaladtak el, gondolván, hogy megbolondultam.
– A változások után rövid időn belül bekapcsolódtál az RMDSZ munkájába, úgymond ’89 után sem adtad fel. Mi több, a környéken úgy ismernek, hogy RMDSZ-Laci. Mivel érdemelted ki ezt a nem mindennapi nevet?
– A ’89-es decemberi események után a következő hónapokban Bánffyhunyadon is megalakult az RMDSZ, de megalakult a Vatra Românescă soviniszta szervezet is, és elkezdődtek az ócsárkodások. Ha visszaemlékezünk, egész Románia a nacionalizmus mocskában hempergett. Napirenden voltak a magyarellenes uszítások, gyalázkodások. Azután jött a marosvásárhelyi fekete március, Bánffyhunyadon is csak hajszálon múlott, hogy nem történt katasztrófa, hiszen a város 65 százaléka román nemzetiségű, többségében a havasokból betelepült móc lakja. Itt is akadt két jómadár, aki megpróbálta a városra zúdítani a hegyi románságot. Ott voltam, amikor a katonaság harci járművekkel eltorlaszolta a Kalotaszentkirály felé vezető utat.
Úgy éreztem, tenni kell valamit, ezért felajánlottam szolgálataimat az RMDSZ helyi vezetőinek, akik szívesen fogadták támogatásomat, főleg Vasas Samu székely származású tanár, a középiskola aligazgatója, akivel már régebben is jó barátságban voltam. Szórólapokon, újságcikkekben vertük vissza a soviniszták támadásait. Főleg választásokkor feszült pattanásig a húr. Közben Vasas tanár úrék újraindították a Kalotaszeg című folyóiratot, s megkért, vegyek részt Lőrinc András bátyámmal a terjesztésében. Szívvel-lélekkel jártuk a falvakat, főleg 1992 után, miután vettem egy használt piros kis 1000-es Skodát. Vasas tanár úr megkért, írjak is a lapba, ő, mint főszerkesztő tartani fogja a hátát, ha a csípős hangnemért baj érne. Nem kíméltük a kétszínűeket, de a helyi román szélsőségeseket is rendre raktuk. Előnyünk volt, hogy ebben a kicsi városban mindenki ismerte egymást, és bizony tartott a nyilvános megaláztatástól. Ünnepségeket, emléknapokat, kulturális műsorokat szerveztünk és tényleg csakhamar az RMDSZ-Laci jelzőt ragasztották rám. Nem volt könnyű, de pezsgésnek indult Kalotaszeg kulturális élete. 1994-ben a tanár úr megkért, vállaljam el az RMDSZ körösfői szervezetének a vezetését, s miután a helyi tanácsosokkal is megbeszélte a dolgot, csakhamar a rendkívüli közgyűlés az elnöki székre rakott. Kalotaszegen először Szentkirályon állítottak emlékművet, és láttam milyen összetartó erő tud lenni egy közösen elért siker. Egy alkalommal Okos Márton barátomnak említettem, hogy Körösfőn is létre kellene hozni valamit közös munkával, amely összefogná az embereket. Huncutul rám nézett és azt mondta, ott van Vasvári. 1995. július 3–4. Vasvári kopjafát szenteltünk a templom tövében. Augusztusban egy több évig zajló persorozat kezdődött, megint a kolozsvári törvényszéken találtam magamat, ugyanis a románok minden áron el akarták tüntetni még az emlékét is. Több mint öt párhuzamos per indult az ügyben, hatvannyolcszor álltam a kolozsvári törvényszék előtt, de megérte. Eckstein-Kovács Péter ügyvéd-szenátor vállalta ingyenesen a védelmünket, mely pereket rendre mind megnyerte. De meg kell említenem Antal János polgármestert is, aki szembeszegült a Kolozs Megyei Tanács fenyegetéseivel, és megvédte a Vasvári kopjafát. Vagy például Okos Mártont, aki minden erejével támogatta a körösfőieket a küzdelmükben, de említhetnék még számtalan nagyszerű embert, akik példát mutattak bátorságukról. A Vasvári kopjafa ma is áll, és lassan zarándokhellyé növi ki magát a turisták és érdeklődök számára. Közben minden erőmmel besegítettem az évente megtartott Riszegtetői ifjúsági találkozó megszervezésébe, amely több ezer magyar embert megmozgat. Alapító tagként vezetői szerepet vállaltam a Bánffyhunyadon székelő Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületben, amelynek példájára létrehozták Körösfőn a Rákóczi Kultúregyletet. Jól működik a Körösfői Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport, mely elismerést hoz a településnek. Közben a kolozsvári Szabadság napilap tudósítójaként könyörtelenül bíráltam a felfuvalkodott Kiskirályokat. Újra bepereltek becsületsértésért, de ez már nehéz dió volt, mivel magyar és román papok is belekeveredtek, de a végén újra felmentettek.
– Az utóbbi időszakban szerepet vállaltál az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) is. Miként látod az EMNT-nek az új erdélyi magyar párt alapítására vonatkozó szándékát?
– Az EMNT tavalyi közgyűlésére elfogadtam Gergely Balázs Kolozs megyei elnök meghívását. Tetszett a programjuk, mely arra irányult, hogy simítsa a nézetkülönbségeket az MPP és az RMDSZ között, valamint összefogja és összetartsa az erdélyi magyarságot. Ezért lettem tagja az EMNT-nek. Az EMNT idei közgyűlésén Gergely Balázs már nem vállalta a szervezet vezetését, amelyet nagyon sajnálok, hiszen az ő személyébe vetett bizalom miatt lettem tagja a szervezetnek. Az újságból értesültem, hogy egy új pártot akarnak létrehozni. Véleményem szerint nagyon veszélyes hatalmi játékba fogtak itt valakik. Mindenki tudja rólam, hogy évek óta a FIDESZ politikája a legelfogadhatóbb számomra az anyaországi politikai palettán. Ezért állok döbbenten, amikor azt látom: egy, az erdélyi magyarságot megosztani akaró szervezetet támogat nem kis mértékben ahelyett, hogy azokat az erőket segítené, amelyek az RMDSZ megújulását tűzték ki célul. Szerintem a Demokrácia Központok csak pénzpazarlást jelentenek, hiszen a már működő státusirodák nagyon is alkalmasak lennének erre a feladatra, és biztosan nem lett volna gond az EMNT befogadására ezekbe az irodákba, ahol a magyar állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókkal is ellátják a hozzájuk fordulókat. Sajnálom, de az az érzésem, hogy itt csakis pénzről és hatalomról van szó.
– Jövő év februárjában újabb kongresszus elé néz az RMDSZ. Mit vársz el ettől, s a jövendőbeli szövetségi elnöktől?
– Lassú és szívós munkával teljesen meg kell újítani a szervezetet, hiszen mind a csúcsvezetés, mind pedig a megyei vezetés többsége már rég elszakadt a szavazóbázisoktól. Szeretném, ha a jövőbeni kongresszus mérföldkő lenne ebbe az irányba, ezért voltam az elsők között, akik Eckstein-Kovács Péter ügyvéd urat támogattam a szövetségi elnöki tisztségbe való jelölésre, hiszen az ő programja a változtatást tartja fontosnak, míg a Markó Béla elnök úr által pátyolgatott Kelemen Hunor a folytonosság híve. Át kell vizsgálni minden RMDSZ-es magas rangú vezető baráti és családi összefonódását, és ha felmerül a gyanú, hogy hatalmát inkább az egyén, mint a közösség szolgálatába állította, könyörtelenül el kell mozdítani a tisztségéből. Ezt el kell végezni egészen a legkisebb létszámú szervezetekig is.
– Körösfő jelenlegi alpolgármestereként milyen mértékben sikerült gyakorlatba ültetned elképzeléseidet, választási programodat?
– A választóimnak ígért programból több minden is megvalósult, csak el kell jönni Körösfőre és ezt lehet érzékelni. Az én meglátásaim természetesen beilleszkednek az RMDSZ helyi szervezetének a programjába, és a fejlődés elképzelhetetlen lenne a jelenlegi polgármester, Antal János hozzáértése nélkül. Egyik fájó pont, amit nagyon nehéz ebben a gazdasági helyzetben megvalósítani, az új munkahelyek létrehozása. Ugyanis hiába szerveztünk nemzetközi kiállításokat is a körösfői háziipari termékekből, nem igazán tudtuk felkelteni a nagykereskedők figyelmét ezen termékek iránt. Úgy érzem, a jövőben Körösfőnek is a turizmus lehetőségeit kell kiaknáznia, ennek már voltak érzékelhető jelei is.
– Mi adott erőt számodra, hogy semmilyen körülmények között ne add fel a küzdelmet?
– Az erő a közösségben van, s jóleső érzés, hogy az emberek bíznak bennem. Sőt, az emberek szeméből azt látom, hogy ezt továbbvinni kötelező számomra. A Vasvári-kultusz ápolása egyik fő feladataim közé tartozik, az emléknapok megszervezése, a múzeum továbbfejlesztése, de annak az előadássorozatnak is a folytatása, melyet iskolák, művelődési házak, kultúrközpontok meghívására tartok Vasvári Pál életéről és halálának körülményeiről. Lassan kirajzolódik az az ifjú csapat, amelynek tagjai szívvel-lélekkel segítenek, bennük látom a reményt a folytatáshoz.
Sokat segít a nehéz percekben, órákban, az az egészséges optimizmus, amely jellemző rám. Nem vagyok túlbuzgó református, de hiszek egy mindenható erőben, melyet én Istennek nevezek, és a legnehezebb pillanatokban is hozzá fordulók segítségért. Nálam bevált, ajánlom, próbálja ki mindenki, mert nagy lelki segítséget tud nyújtani a nehéz helyzetekben.
Mindig azt tartottam, hogy az egységben az erő. Ezt a családomtól maximálisan megkaptam, és éreztem, hogy bármikor számíthatok rájuk. Mi, férfiak azt tartjuk magunkról, mi vagyunk az erősek, a szívósak, a bátrak, a kitartóak, a célratörők. Végiggondolva az elmúlt harminc és egynéhány évet, úgy érzem, minden tisztelet azé a törékeny asszonyé, aki minden nehézségben kitartott mellettem, három gyermeket felnevelt úgy, hogy közben szorgosan dolgozott, és fürge ujjaival varrta a kalotaszegi varrottasokat.
Azzal a gondolattal kívánunk mindnyájuknak egy sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt, hogy bízva vezetőink bölcsességében, megtaláljuk a közös utat, amely egy sikerekben gazdag évet hoz majd számunkra.
PAPP ANNAMÁRIA, Szabadság (Kolozsvár)