Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sólyom László
496 tétel
2009. március 13.
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapításának huszadik évfordulója alkalmából dr. Sólyom László köztársasági elnök fővédnöksége alatt Budapesten tartotta ünnepi megemlékezését. Az ünnepségen részt vettek a határon kívüli volt politikai foglyok szövetségeinek és szervezeteinek képviselői is, köztük a sepsiszentgyörgyi Török József. A rendezvényen az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek ápolása érdekében végzett tevékenység elismeréseként emlékplakettet adományoztak, többek között Török Józsefnek és Sylvester Lajosnak. Megdöbbentőek azok az adatok, amelyeket az ünnepségen megidéztek. A kommunizmus áldozatainak emléknapján mintegy 90 millió áldozatra emlékeztek. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki elnöke, akit 1962-ben ítéltek el a magyarországi forradalmárokkal való kapcsolattartás miatt, felszólalásában elmondta, hogy Romániában több mint 400 000 ember szenvedte el a kommunista diktatúra megtorlásának valamilyen formáját – Stefano Bottoni és mások kutatásai szerint több mint 28 000 személyt tartóztattak le. Ez az adat nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert tömegével fordultak elő olyan esetek, amikor a letartóztatott személyeket hónapokig vagy akár évekig tartották vizsgálati fogságban, majd törvényszéki tárgyalás nélkül küldték őket haza. Volt eset rá, amikor az illetőnek egyszerűen nyoma veszett, vagy elegendő volt egyetlen elejtett szó, egy szál virág, virágkoszorú elhelyezése – beszédes példa erre a sepsiszentgyörgyi mikós diákok és Erőss János tanár esete –, hogy súlyos börtönbüntetéssel illessék még a kiskorúakat is. – A Pofosz március 15-én a Nyerges-tetőn állít kopjafát az 1849-es forradalom és szabadságharc emlékére. A Pofosz budapesti évfordulós rendezvényének krónikásai – különösképpen Frigyessy Ágnes – a kárpátaljai Dupka György megdöbbentő adatait emelik ki a kommunista diktatúra barbár embertelenségéről. Legalább 35 000 ember ellen indult rendőrségi és ügyészségi vizsgálat. Az ungvári szovjetellenes ifjúsági szervezet diákjait röplapterjesztésért ítélték el. Benyák Nándor hat évet töltött munkatáborban, bűnözőkkel, rablógyilkosokkal és tolvajokkal zárták össze. Gecse Endre református lelkész, akit a huszti templomból hurcoltak el, a börtönbeli kínzásokba halt bele. Bucsella József a szovjet hadsereg katonájaként került Magyarországra. 1956 októberében a 32. gépesített hadosztály katonájaként nem volt hajlandó a forradalmárokra lőni. Fegyverét eldobta. November végén elfogták, golyó általi halálra ítélték. Kivégzése sikertelen volt, a koponyájába röpített golyót kioperálták. Előbb a bolondokházába dugták, majd Szibériába száműzték, ahol ötven évet töltött, s onnan élő tanúként került haza. Négy-öt éves árvaházi gyermekeket hurcoltak el, hogy speciális szovjet iskolákban janicsárokat neveljenek belőlük. /Sylvester Lajos: Egy megalázott nép nemzetté válik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./
2009. március 14.
Hosszú ideje nem látott barátságtalan lépést tett Románia Magyarországgal szemben. A román légügyi hatóságok megtagadták, hogy Marosvásárhelyre leszálljon az a katonai repülőgép, amely Sólyom László magyar köztársasági elnököt szállította volna. A román fél előzőleg szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát az államfő március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt. A román hatóságok szerint Sólyom a területi autonómia támogatásáról szóló üzenettel érkezett volna Erdélybe, és szerintük ez megosztotta volna a románokat és a magyarokat. A román hatóságok nem erősítették meg sem azt, hogy szóbeli jegyzéket küldtek Budapestre, sem azt, hogy visszavonták volna a repülő leszállási engedélyét, de tény, hogy Sólyomnak módosítania kellett eredeti programját, így március 14-én autóval utazik Székelyföldre. Sólyom László március 15-én utazott volna előbb Marosvásárhelyre, ahonnan helikopterrel folytatta volna útját Csíkszerdába. A székely város melletti Nyergestetőn elhelyezett kopjafa felavatásán, majd Hargita megye központjában esti fáklyás felvonuláson vett volna részt. Ehelyett március 14-én érkezik meg autóval, és csak a nyergestetői kopjafa-avatáson lesz jelen. Budapest értetlenül áll a román hatóságok azon döntése előtt, hogy a magyar államfő gépe nem kapott leszállási engedélyt Marosvásárhelyen. – Pillanatnyilag egy kicsit értetlenül szemléljük a történéseket. Nagyon reméljük, hogy itt valami félreértésről lehet szó – mondta Horváthné Fekszi Márta magyar külügyi államtitkár. Az MTI úgy tudja, hogy a bukaresti magyar nagykövettel korábban közölték: tartanak attól, hogy Sólyom László tervezett látogatása „nem olyan jelzést küld, amely megfelel a két ország közötti stratégiai partnerségi viszonynak”. A nagykövet azzal válaszolt, hogy éppen a látogatás román ellenzése küld a két ország stratégiai partnerségével ellentétes üzenetet. Traian Basescu államfő március 12-én nem kívánt nyilatkozni az RMDSZ korábbi közleményéről, amelyben a szövetség megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy Sólyom Lászlót eltanácsolták. A román államfő csak annyit mondott arra, tud-e a román külügynek vagy az elnöki hivatalnak ilyen kezdeményezéséről, hogy „ez a román hatóságok dolga”. /Nem engedték leszállni a román hatóságok Sólyom László gépét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./
2009. március 14.
Megdöbbentő, hogy dr. Sólyom László köztársasági elnököt a román hatóságok eltanácsolták a márciusi nyergestetői és csíkszeredai megemlékezésekről. A román sajtó hallgatott. Sólyom László eredetileg március 15-én a vajdasági ünnepségekre készült, de ott Borisz Tadics szerb államelnöknek észrevételei voltak bizonyos helyszínek felkeresésével kapcsolatosan. Azok a helyek a vajdasági magyarok ellen a második világháborúban tömegesen elkövetett szerb atrocitásokra emlékeztetnek. Végül is a román ellenérzések dacára, a közös önbecsülés érdekében Erdélybe jön a magyar államfő. Március 14-én lesz a nyergestetői kopjafaavatás, lesz elnöki beszéd. /Sylvester Lajos: Lesz nyergestetői ünnepköszöntő és kopjafaavatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./
2009. március 14.
Senkinek szolgája címmel Sólyom László államfői tevékenységéről közölt elemzést március 13-i Frankfurter Allgemeine Zeitung. A szerző, Reinhard Olt a cikk alcímében hangsúlyozta, hogy a magyar államfő maximálisan kihasználja jogköreit, aktívan formálja országa politikáját. A konzervatív lap emlékeztetett arra, hogy Havasiné Orbán Máriát, Sólyom jelöltjét ismét nem fogadták el az MSZP képviselői. A Legfelsőbb Bíróság élére jelölt bírónő egyszer már elvesztett egy parlamenti szavazást, mert a magyar kormányfő, Gyurcsány pártja megtagadta tőle a támogatását. Sólyom László nem képviseli egyetlen politikai erő programját sem, hanem saját programja van. Határozottan és hajthatatlanul nyilatkozott az államfő a véleménynyilvánítás szabadságának kérdésében is. Ha az egész nemzet ügyeiről van szó, különös tekintettel az ország határain kívül élő magyarok jogaira, valamint a magyarországi nemzeti kisebbségek védelmére, Sólyom ezek legfőbb szószólója. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ,,hazugságbeszéde” nyomán kirobbant politikai válságot követően általános politikai ügyekben is többször megszólalt, s félreérthetetlenül világossá tette, hogy jobb lenne, ha a baloldali tábor kormányfőt cserélne. Sólyom ugyancsak keményen bírálta a korábbi miniszterelnököt, Orbán Viktort, a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét, figyelmeztetve őt arra, hogy az utcán nem lehet elérni kormányváltást. Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közötti viszony kezdettől fogva feszült volt. /Senkinek szolgája (Sólyom László államfői tevékenységéről). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./
2009. március 16.
A román légügyi hatóságok az utolsó pillanatban visszavonták Sólyom László köztársasági elnök gépének leszállási engedélyét. Előzőleg a román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát az államfő március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt. Sólyom László ezután autóval indult Csíkszeredába. Március 14-én a határátkelés sem volt zökkenőmentes. Román oldalon az átléptetés csaknem negyed órán át tartott, s a román határrendészek a konvoj minden gépkocsiját külön-külön ellenőrizték, beleértve az elnöki autót is. A román hatóságok megakadályozták Sólyom Lászlót abban, hogy a tervezett időpontban, március 15-én érkezzen Nyergestetőre, így az ünnepséget a szervezők egy nappal előbbre hozták. Sólyom László – kényszerű programmódosítással – 14-én kopjafát avatott a székelyföldi Nyergestetőn az 1848-as hősök emlékére. „Azt nem diktálhatja nekünk senki, hogy meghívásunkra mikor, hova és hányszor jöjjön el a Magyar Köztársaság elnöke” – jelentette Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke arra utalt, hogy a nyergestetői március 15-i rendezvény legfontosabb résztvevője. A hideg, havas időjárás ellenére Sólyom László fogadtatására nagy tömeg sereglett össze a Csíkszeredától harminc kilométerre lévő hegytetőre. „De jó magyarnak lenni!” – mondta a mikrofonhoz lépve a magyar köztársasági elnök, idézve egy szlovákiai látogatása során hallott felkiáltást, amely egy idős embertől eredt. Sólyom László cáfolta azt az állítást, mely szerint a magyarok a vereségeiket ünneplik, mondván: ebben a pillanatban is arra emlékezik a nemzet, hogy vannak helyzetek, amikor már nem lehet tovább visszavonulni, amikor szembe kell fordulni az ellenséggel. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében utalt az elnöki látogatás körüli huzavonára is, mondván: van egy olyan jog, amit nehéz nemzetközi törvénybe, vagy alkotmányba foglalni, és ez az együttléthez való jog. Egymás kultúrájának megismerését és tiszteletben tartását nevezte Tőkés László EMNT-elnök a két állam nagy vívmányának, amely veszélybe került az elnöki különgép leszállási engedélyének megvonásával. Az ünnepi beszédeket követően a köztársasági elnök az 1849 augusztusában hősi halált halt szabadságharcosok emlékhelyén felavatta a gyergyóditrói Petres Lajos fafaragó által készített kopjafát. A sajtótájékoztatón Sólyom László hangsúlyozta azon meggyőződését, hogy amikor egy államfő egy másik országban élő nemzeti kisebbség tagjaival együtt emlékezik meg egy nemzeti ünnepről, az hozzájárul a két ország kapcsolatának javulásához. Utazásának körülményeiről elmondta: „Furcsának tartom a történteket, de hát itt vagyok. Ezt majd a két külügyminisztérium tisztázza egymással”. Sólyom László nehezményezte, barátságtalan gesztusként értékelte, hogy a román hatóságok visszavonták leszállási engedélyét. Traian Basescu államfőt előzőleg az újságírók megkérdezték, tud-e olyan lépésről, mely szerint a román külügyminisztérium vagy az államelnöki hivatal Sólyom Lászlót eltanácsolta-e a március 15-re tervezett csíkszeredai látogatásától. A román államfő kijelentette, hogy „ez a román hatóságok dolga”. /Március 15. fagyponton. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./ Nemzeti ünnepet államilag nem lehet sem elrendelni, sem eltörölni, az csak akkor lesz ünnep, ha a nép a szívébe fogadja. A nemzeti ünnep olyan, mint minden nagy mű: akkor képes hatni századokon át, ha az utódok mindig a megfelelő kérdéseket teszik fel – fejtette ki március 14-én a székelyföldi Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében Sólyom László köztársasági elnök. Sólyom László megállapította: „A legfontosabb, hogy együtt vagyunk. A legfontosabb, hogy minden akadály ellenére együtt ünnepelünk. Március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át az egész világon megünneplik a magyarok. Ez mindig az együttlét, közösségünk megélésének örömteli alkalma. Ilyenkor felemelő érzés átélni magyar voltunkat” – mondta. Az ünneplés helyszínére utalva Sólyom László felidézte: az 1800-as évek végén a Csíkkászonból Bukarestbe elszármazottak késztetést éreztek, hogy szülőfalujuk mellett magas emlékkeresztet állíttassanak az elesett székely hősöknek. Örömmel állapította meg, hogy a Nyergestetőn 1897-ben állított keresztet nem bontották le. Azon a környéken az idők során egyre több keresztet és kopjafát állítottak, és mára olyan emlékhely jött létre, amely több mint egy egyszerű emlékmű egy csata helyén – mondta az államfő, aki most saját kopjafát állított Nyergestetőn az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban elesettek emlékére. Az ünnepségen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ és Tőkés László, az EMNT elnöke is. Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetői, a környező városok és falvak polgármesterei ugyancsak részt vettek az ünnepségen. Markó Béla elmondta: a székelység a magyar nemzettel közösen harcolt a szabadságért, de tudott önállóan, autonóm módon cselekedni még akkor is, amikor máshol már elhallgattak a fegyverek. – A székelység autonóm volt akkor is, és autonóm ma is, függetlenül attól, hogy nincs autonómiája, de meg vagyunk győződve, hogy lesz autonómiája! – hangsúlyozta, majd leszögezte: az erdélyi magyarságnak ma is össze kell fognia, el kell felednie a nézetkülönbségeket. Tőkés László beszédében szintén az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanakkor hozzátette: a posztkommunista országokban a szabadságküzdelmekre továbbra is szükség van az emberi jogok érvényesítése terén. Józanságra és tisztánlátásra van szükség küzdelmeinkhez – mondta Tőkés. Sólyom László a sajtó képviselői előtt kifejezte meggyőződését, hogy amikor egy államfő egy másik országban élő nemzeti kisebbség tagjaival együtt emlékezik meg egy nemzeti ünnepről, az hozzájárul a két ország kapcsolatának javulásához. Markó Bélát megdöbbentette a román hatóságok eljárása, amely szerinte két évtizedes visszalépést jelent az időben. Hozzátette: „Akkor, a kilencvenes évek elején sokszor megtörtént, hogy hosszú huzavona előzte meg egy-egy magyar politikus idelátogatását, sokszor meg akarták őket győzni, hogy csak Bukarestbe menjenek, Erdélybe ne látogassanak, és azt hittem, hogy ezen már rég túl vagyunk. De ami most történik, az azt is bizonyítja, hogy a történelem nem visszafordíthatatlan” – szögezte le. /Kopjafát állított a Nyergestetőn Sólyom László. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2009. március 16.
Sólyom László köztársasági elnök tavalyi október 23-án a csíkszeredai megemlékezéseken még Traian Basescu elnökkel együtt szónokolt. Bukarestből nézve, ma hivatalosan már-már nemkívánatos személynek tekintendő az országban. Hogy miért, az nem ismeretes. De sejthető. Amennyiben egy kopjafa felállítása diplomáciai problémákat vet fel, akkor bizony a továbbra is van, amin változtatni kell. A román állam viszonyulása a magyar államfő látogatása kapcsán azért is döbbenetes, mert Sólyom László egy baráti, szövetséges ország első embereként jönne. /Kozán István: Szólás. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./
2009. március 16.
Csatajelenettel kezdődött március 15-én az Óriáspince-tetőn a megemlékezések záróünnepsége. A nagy hidegben sokan voltak az Erdélyi Magyar Ifjak, a Kovászna Megyei Diákönkormányzat és a Kovászna Megyei Tanács által szervezett rendezvényen. A Háromszéki Magyarok Emlékparkjában a rétyi fúvószenekar akkordjaira a tizenkét stáció nyomvonalán vonultak fel a résztvevők a kupolás lármafához a 15. Székely Határőr Gyalogezred csapatai, a gelencei, a szegedi hagyományőrzők és a dunántúli huszárok kíséretében. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő beszédében utalt arra, hogy Románia meg akarta akadályozni Sólyom László magyar köztársasági elnök székelyföldi látogatását, majd kitért Traian Basescu államfő kijelentésére, miszerint Székelyföldnek soha nem lesz területi autonómiája. A ‘48-as szabadságharc történetéből vett példával leszögezte: a székely közösséget nem lehet sokáig félrevezetni, nem lehet megfélemlíteni soha. Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke utalt arra, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács nemrég diszkriminatívnak ítélte a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját. A magyar összetartozás Romániában sokak számára gondot okoz – mondta, példaként említve az államfő ,,alkotmányleckéit”, vagy Sólyom László látogatásának akadályoztatását.,,Mi itthon vagyunk, ez a mi földünk, és hiszem, hogy jó magot is lehet vetni” – zárta beszédét a Háromszéki Magyarok Emlékparkjának ötletgazdája. /Az összetartozás ünnepe az Óriáspince-tetőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./
2009. március 16.
Az események az elmúlt évekhez képest jóval feszültebb légkörben zajlottak, amelynek egyik fontos kiváltó okát Sólyom László köztársasági elnök erdélyi látogatása körüli huzavona képezte. Kolozsváron a március 15-i ünnepségek végül rendbontás és incidensek nélkül zajlottak le. A nagyszámú utcai rendőri és csendőri jelenlétből lehetett következtetni, hogy a radikális és a közrenddel dacolni kész román szélsőségesek csoportja is éreztette jelenlétét. Zsúfolásig megtelt a Szent Mihály-templom, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselői. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke arra buzdította a hallgatóságot, hogy őrizze meg igazságszeretetét és kitartását. A helyi hagyománynak megfelelően a Biasini-házhoz vezető zászlós-éneklős felvonulással folytatódott az ünnepség. Beszédet mondott László Attila, aki hangsúlyozta, hogy Kolozsvár és Erdély nem létezhet nélkülünk. Florin Stamatian prefektus a múlt hibáiból való tanulásra szólított fel, és kifejezte reményét, hogy Kolozsvár multikulturális város marad. Sorin Apostu polgármester az 1848-as forradalom értékeinek időszerűségét emelte ki, és azt hangoztatta, hogy ennek a városnak nem politikai vitára, hanem összhangra van szüksége. Tófalvi Tamás felolvasta az erdélyi magyar ifjúság 12 pontos követelését. /Ördög I. Béla: Összefogásra buzdították az erdélyi magyarságot. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ A „Mit kíván az erdélyi magyar ifjúság? elnevezésű dokumentumot Petőfi Sándor emléktáblájánál olvasták fel. Az 1848-as hagyományokat követve kilenc ifjúsági szervezet az alábbi 12 pontban foglalta össze az erdélyi magyar ifjúság követeléseit: Mit kíván az erdélyi magyar ifjúság? 1. Versenyképes magyar oktatást bölcsődétől egyetemig! Erős magyar egyetemi diákképviseletet! 2. Véleménynyilvánítási jogot a diákoknak az iskolák döntéshozatalában! Színvonalas középiskolai szakoktatást! 3. Önálló állami magyar egyetemet! 4. Itthon maradást ösztönző, pozitív jövőképet, gazdasági jólétet biztosító közösségi képviseletet! 5. Fejlődő karrierlehetőséget, munkahelyteremtést és a lakásgondok megoldását! 6. A nemzetiségi arányok megváltoztatására irányuló államhatalmi intézkedések leállítását! 7. A román hatóságok és szélsőséges szervezetek magyarellenes megnyilvánulásainak megszüntetését! 8. Teljes körű önrendelkezést az erdélyi magyar nemzeti közösség számára! Területi és kulturális autonómiát! 9. A magyar nyelv használatát az állami intézményekben! 10. Az elkobzott egyházi javak teljes körű visszaszolgáltatását! 11. Méltóságteljes és békés ünneplési lehetőség biztosítását nemzeti ünnepeink alkalmából! 12. Egységes Kárpát-medencét! Erős nemzetet! Közösségi magyar felelősségvállalást! A 12 pont szerzői: Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Kolozsvári Ifjúsági Fórum (KIFOR), Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT), Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ)/. /Március idusa Kolozsváron. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 16./
2009. március 16.
Március 15-én Budapesten a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozták a magyar irodalom közösségi elvű hagyományainak folytatásáért, az erdélyi kisebbségi lét mindennapjait az anyanyelv megtartó erejével ábrázoló irodalmi munkássága elismeréseként Kányádi Sándor Kossuth-díjas írónak, költőnek, aki Sólyom László magyar államfő szerint „a legjobb példa a nemzet egységére”. Színművészeti és színháztudományi tevékenységéért Jászai Mari-díjat kapott Váta Loránd Mihály, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze. Irodalmi tevékenységért József Attila-díjat kapott Visky András költő, dráma- és esszéíró és Lövétei Lázár László költő. /Legmagasabb állami kitüntetés Kányádinak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Az államfő hangsúlyozta: Kányádi Sándor azért fejezi ki a nemzet egységét, mert ő is itthon van, a magyar nemzetnek a része és annak az örökségnek, amely a nyelvből, a történelemből és a kultúrából áll össze. Úgy vélte, a két helyszín, Erdély és Magyarország is jelképes adalék ahhoz, meddig is terjed a magyar nemzet. Az idén 80. születésnapját ünneplő Kányádi Sándor a díjjal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azt, akárcsak a műveit majd az utókor ítéli meg. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Jutalom a nemzeti ünnepen. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2009. március 16.
Csíkszeredán március 15-én a Vár-téren a fáklyalángok övezte koszorúzással ünnepeltek, a felvonulást követően pedig a Gál Sándor-téren, ahol elhangzottak a beszédek. A Gál Sándor-szobor előtt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszönetet mondott Sólyom Lászlónak köztársasági elnöknek, és az ünnepre érkezettek nevében megüzente neki, bár fizikailag nem lehet köztünk, mégis velünk van. „Az igazi elnök példaképét testesíti meg Sólyom László” – mondta, ő nem a szavazatokért jön, hanem “utánunk érdeklődik, és velünk akar együttérezni. Ő ugyanúgy cselekszik, ahogy gondolkodik, és ebben a tekintetben a magyar politikusok közül is kiemelkedő. Az a politikus, aki bennünket nem megosztani, hanem megerősíteni jön ide” – hangsúlyozta, majd megköszönte az általa vállalt nemzeti missziót. Ráduly említette, hogy Sólyom Lászlónak Sopronból, a hűség városából érkezett haza. Abból a városból, ahol 1921. december 14–16-án népszavazást tartottak, és az ott élők az válaszolták, ők nem Ausztriát, hanem Magyarországot választanák hazájukként. „Lám, nekünk, székelyföldieknek nem adatott meg ennek a népszavazásnak a lehetősége, és sokan munkálkodnak ez ellen a mai napig, de megnyugtatom önöket, hogy a népszavazás a területi autonómiáról meglesz, és a területi autonómia is, amíg ennyien vagyunk és hiszünk egymásban” – zárta a taps kísérte gondolatát Ráduly Róbert Kálmán. Székelyudvarhelyen ezernél is többen gyűltek össze. A hagyományőrző huszárok vonultak be a főtérre, majd a koszorúzás következett a Vasszékely szobránál, az Udvarhely Zenekar fúvósainak zenei kísérete mellett. Az ünneplés során füttykoncerttel fogadta a színpadra lépő Bunta Levente polgármestert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csoportja. /A nemzet szabadságának őrlángja. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./
2009. március 17.
Traian Basescu államfő melléfogott Sólyom László köztársasági elnök vegzálásával. Az a tény, hogy a román hatóságok megtagadták a köztársasági elnöknek, hogy repülőgéppel, illetve helikopterrel utazzék a Nyerges-tetőre, példátlan az európai demokratikus államok történetében. Nem lesz könnyű sem a román külügy, sem a közlekedésügy miniszterének a magyarázkodás. Közeledik az elnökválasztás, Basescu bármi áron még öt esztendeig a Cotroceni-palota ura akar maradni. Ha kell, nacionalista húrokat penget, ha kell, a székelyeknek gazsulál. /Simó Erzsébet: Sólyom László esete Traian Basescuval. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./
2009. március 17.
A magyar közösség manipulálásának újabb bizonyítéka, hogy az RMDSZ székelykeresztúri központi ünnepségén nem olvasták fel Traian Basescu üzenetét. Gheorghe Baciu, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Kovászna megyei elnöke szerint az RMDSZ vezetői szándékosan hallgatták el az államfő ünnepi üzenetét. Horia Grama, Kovászna megye szociáldemokrata prefektusa szerint az államfő üzenetének „kicenzúrázása” minden bizonnyal bosszúból történt, amiért a közelmúltban Basescu oly határozottan emelte fel a szavát a területi autonómia ellen, és amiért Sólyom Lászlót a román hatóságok eltanácsolták attól, hogy Székelyföldön ünnepelje március 15-ét. Sztakics Éva, Székelykeresztúr alpolgármestere úgy nyilatkozott: Basescu üzenetét azért nem olvasták fel, mert az ünnepséget a Duna Tv egyenes adásban közvetítette, minden perc csúszás komoly bonyodalmakat okozhatott volna. /Nem olvasták fel Basescu üzenetét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2009. március 17.
Diplomáciai lépéseket sürget a Fidesz a Sólyom László államfő március 14-i erdélyi látogatása kapcsán történtek miatt, miután a román hatóságok indoklás nélkül visszavonták a magyar köztársasági elnök számára kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyt. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint az incidensért a Gyurcsány-kormány súlytalan külpolitikája is felelős. „Magyarázatot kell követelni a román féltől. Ha egyszer a magyar diplomácia gyengének mutatkozik, akkor ne csodálkozzunk, hogy a másik irányból is érkeznek a pofonok” – fogalmazott Németh Zsolt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy volt pozitív hatása is ennek a román diplomáciai provokációnak: páratlan egységbe tömörítette az erdélyi magyarságot, együtt ünnepelt Markó Béla és Tőkés László. Szerencsétlennek és kínosnak minősítette a bukaresti sajtó a román hatóságoknak azt a döntését, hogy nem adtak leszállási engedélyt Sólyom László magyar köztársasági elnök repülőgépének március 15-én Erdélyben. Az Evenimentul Zilei című napilap úgy véli: a román hatóságok – „feledve, hogy a XXI. században vagyunk” – összetévesztették Sólyom Lászlót „Isten ostorával”, és egy banális fordítási hiba miatt minősítették úgy, hogy látogatása nem alkalmas. Az Adevarul című napilap kommentárjában kínos ürügynek nevezte a román félnek azt a kifogását, amely szerint Sólyom katonai repülőgéppel érkezett volna Romániába. Semmi szokatlan nem volt a magyar államfő kérésében – írta a lap. /Magyarázatot követel a Fidesz. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2009. március 17.
Még a román újságírók is elítélik Basescu államfő eljárását Sólyom László köztársasági elnökkel szemben. Parászka Boróka azonban Basescu államfőhöz hasonlóan elítéli Sólyom László tevékenységét. A „nemzetpolitikai elkötelezettség” ma védjegy a magyar politikában, állította Parászka, szerinte ezzel a védjeggyel jelzi és őrzi politikai különállását, tőkéjét Sólyom mellett Szili Katalin is. Parászka elítélte a köztársasági elnököt: „Sólyom László minden eddigi látogatása feszültségekkel volt terhes.” Magyarország „tartja életben és erősíti a román nacionalizmust.” /Parászka Boróka: A magyar diplomácia Romániába exportálja szlovákiai hibáit. = Manna.ro, márc. 17./
2009. március 18.
Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely erősíti a partneri viszonyt, ennek megkérdőjelezése a kapcsolatok fejlesztése ellen hat, ezért elfogadhatatlan – olvasható a magyar külügyminisztérium nyilatkozatában. Az államfő útjának kezelése „nem illeszkedik az utóbbi időben jól fejlődő magyar–román kétoldalú kapcsolatok szelleméhez” – olvasható a közleményben. /Magyar válasz Bukarestnek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./
2009. március 18.
Romániának nem állt szándékában korlátozni magyarországi hivatalosságok magánlátogatásait, de az ország területén, magánjellegű megnyilvánulásaik során a külföldi vendégeknek tiszteletben kell tartaniuk Románia alkotmányát – ez a lényege a hivatalos bukaresti álláspontnak, amelyről Bogdan Mazuru külügyi államtitkár tájékoztatta Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet. A magyar nagykövet szóbeli jegyzékben kért magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy a román fél eltanácsolta Sólyom László magyar államfőt erdélyi látogatásától, majd megvonta az elnök repülőgépének marosvásárhelyi leszállási engedélyét. A közlemény szerint a diplomáciai dokumentumokban és a nyilvánosság előtt tett kijelentésekben tiszteletben kell tartani az állami intézmények és a közigazgatási-területi egységek hivatalos elnevezését, mivel a tévedések, a hozzávetőleges vagy félreértelmezhető információk használata nem elfogadott. A bukaresti külügy arra is rámutatott, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelmének román modelljét nemzetközi szinten modellértékűnek tartják. /Román külügy: magánlátogatáson is tiszteletben kell tartani az alkotmányt. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./
2009. március 18.
Basescu államfő szerint Sólyom László gyakran látogat Romániába, és gyakran tesz olyan nyilatkozatot, amely nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát. A magyar félnek tudnia kellett volna, hova jön, nem jöhetnek a Hargitai önkormányzathoz, de a megyei tanácshoz igen – mondta Traian Basescu március 17-én egy televíziós műsorban. A riporter közbevetésére, hogy a magyar fél közben kijavította a szöveget, az államfő kijelentette: túl későn tette, mivel a berepülési engedélyt addigra már visszavonták. Basescu emlékeztetett, ő többször leszögezte, hogy Románia nem tűrheti az alkotmányába ütköző álláspontokat. Erre pedig válaszként a Hargitai „önkormányzat” (autoguvernare) kifejezés érkezett – mondta Basescu. „Sajnos Budapesten nyilatkozatok láttak napvilágot, a román külügyminisztériumnak ezért kellett ma megfogalmaznia álláspontját” – mondta a román államfő. /Basescu kiosztotta magyar kollégáját. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 18./
2009. március 18.
A román sajtó rosszindulatúan tálalta, hogy miként ünnepelték az erdélyi magyarok március tizenötödikét. A román újságolvasók értesülhettek (illetve félreértesülhettek) Sólyom László magyar köztársasági elnök erdélyi látogatásának kálváriájáról, öntudatosan gondolhatták, a Basescu-korszakban nem sétafikálhatnak már kényük-kedvük szerint az ősi román Erdély földjén idegen államfők. A román hatóságok lépései nemcsak barátságtalanok voltak, de ügyetlenek is: mást állított a Külügyminisztérium, mást a marosvásárhelyi repülőtér vezetője, mást Berceanu közlekedési miniszter, mást a beavatott politikusok. Egyes sajtótermékek azon ujjongtak, hogy több városban az RMDSZ-nek és a többi magyar szervezetnek nem sikerült az ünnepen sem összefogni, mások azt számolgatták, hogy az előző évekhez képest idén kevesebben voltak a magyarok az ünnepségeken. Sem a hatóságok, sem a pártok nem mertek (nyíltan) kiállni az újfasiszták mellett. Még nem. Továbbá nem március tizenötödikén vették elő Bukarestben ismét a magyar kártyát, hanem már sokkal korábban: a kormányalakításkor, amikor az RMDSZ-t nem kívánatosnak nyilvánították a végrehajtó hatalomban, aztán Basescu látogatásán Budapesten, ahonnan megüzente, hogy autonómia nem, nem, soha. A magyar kártyára most különösen szüksége van Basescu elnöknek: nyílt magyarellenességével akár új mandátumhoz is juthat. /Kilin Sándor: Üzenetek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 18./
2009. március 18.
Öt régió – Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Temes megye – képviseltette magát a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat (RMKDT) március 14-én tartott közgyűlésén, amelyre Szászrégenben került sor. A tanácskozáson elhangzott, hogy mind több fiatal vallja magáénak a kereszténydemokrata eszméket. A közgyűlés elítélte Sólyom László magyar államfő beutazásának akadályoztatását. Az RMKDT ülését a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom közgyűlése követte, ahol jelen volt Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Elhangzott, az, hogy az RMDSZ kiszorult a hatalomból, annak is tulajdonítható, hogy az elmúlt húsz évben nem szorgalmazta eléggé következetesen a kereszténydemokrata elveket. Kelemen Kálmán elnök hangsúlyozta, az elkövetkezendőkben fontos lesz, hogy az RMDSZ csúcsvezetése sokkal érzékenyebben és gyorsabban reagáljon helyi problémákra. /(mózes): Az RMKDM több érzékenységet vár az RMDSZ csúcsvezetésétől. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./
2009. március 19.
Sólyom László köztársasági elnök nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát, a magyar tisztségviselőket szívesen látják ugyan Romániában, de senki ne tegyen olyan nyilatkozatokat, amelyek ellentétesek a román alaptörvénnyel – ezeket a gondolatokat fejtette ki március 17-én a Realitatea hírtelevíziónak adott interjújában Traian Basescu államfő. Felidézte azt is, hogy Budapesten zárt ajtók mögött magyar kollégájának leszögezte: Románia nem tűrheti az alkotmányába ütköző álláspontokat. Erre válaszként a Hargitai „önkormányzat” (autoguvernare) kifejezés érkezett – mondta Basescu. A román fél „tompítani” akarta a dolgot, ezért nem adott magyarázatot korábban – tette hozzá. „Sajnos Budapesten nyilatkozatok láttak napvilágot, a román külügyminisztériumnak ezért kellett ma megfogalmaznia álláspontját” – jelentette ki Basescu. /Basescu beismerte: az ok a fordítási hiba volt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./ A budapesti Köztársasági Elnöki Hivatal szűkszavú közleményben reagált a Basescu-interjúra. Sólyom László köztársasági elnök megerősítette, hogy megnyilatkozásai során a határon túli magyarság jogait illetően minden esetben olyan törekvéseket fogalmaz meg, amelyek összhangban állnak az európai uniós normákkal és gyakorlattal, valamint nem ellentétesek az adott országok alkotmányos rendjével. /Basescu: Sólyom alkotmányt sértett. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./
2009. március 19.
Budapesten Szelestey Lajos, a külügyminisztériumi szóvivője kijelentette: túl kell lépni az államfő erdélyi útjával kapcsolatos problémákon. Március 18-án Göncz Kinga külügyminiszter Sólyom Lászlóval tárgyalt a köztársasági elnök erdélyi látogatásáról. A magyar külügyminisztérium nem követett el hibát, ezért nem érthető a román fél reakciója. Nem fogadható el magyar szempontból az a román reakció, hogy Sólyom László útja nem szolgálta a két ország közötti stratégiai együttműködést – hangsúlyozta a szóvivő. Felháborító provokációnak tartotta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a leszállási engedély megtagadását a magyar köztársasági elnök gépétől. Hozzátette, hogy ebben nem csak a szomszédok, a külső tényezők felelősségét kell keresni, hanem a magyarországi felelősséget is. Sólyom László a román államfő televíziós interjújára hivatkozva megerősítette, hogy megnyilatkozásai során a határon túli magyarság jogait illetően minden esetben olyan törekvéseket fogalmaz meg, amelyek összhangban állnak az európai uniós normákkal és gyakorlattal, valamint nem ellentétesek az adott országok alkotmányos rendjével. /Külügyminisztérium: túl kell lépni a történteken. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./
2009. március 19.
Változnak az idők. A kilencvenes években Aradon éveken keresztül rohamkocsikon érkezett rendőrök százai, maszkos rohamosztagosok ”vigyázták” az október 6-án tartott emlékezéseket. Most pedig Sólyom László köztársasági elnök csíkkozmási érkezését a hóesésben is kitartó, a beszédet hallgató ünneplő, kokárdás sokezres tömeg fogadta. Rendőrkordon sehol! Másnap a televízió közvetítette a sepsiszentgyörgyi ünnepséget. Itt is sokezres civilizált, fegyelmezett ünneplő közönség, amely együtt énekelte a Szózatot, nemzeti imánkat és a székely himnuszt. Egyenruhás rendőr, csendőr még elvétve sem volt a környéken. Nem volt szükség reájuk! És Budapesten, az anyaországi rendezvényeken? Megdöbbentő volt a kontraszt! A hivatalos ünnepségen néhány száz (?) meghívott. A közjogi méltóságok mellett csak a kormány megbízható támogatói, a rendszer haszonélvezői, a tapsnokok. Demszky Gábor főpolgármester beszédét önmaga, néhány esernyős kíváncsi, a háta mögötti Petőfi-szobor és a kivezényelt jelentős számú rendőri biztosítás hallgatta. Mert az anyaország vezetői reszketnek a tömegektől. A magyar vezetés ezért akarja átalakítani a magyar rendőrséget a hatalmat kiszolgáló politikai rendőrséggé. Amelynek osztagai egy üres tojásos dobozért, egy Sztálin-kötetért, egy bekiabálásért, egy transzparensért (szövege szerepel a 48-as 12 pontban!) embereket tepernek földre, bilincselnek meg, zárnak rendőrségi fogdába, fújnak le könnygázzal, indítanak ellenük eljárást. /Ujj János: Változtak az idők! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 19./
2009. március 20.
Traian Basescu államfő őszinte. A Realitatea hírtelevízióban a levitézlett Corneliu Vadim Tudor szélsőségesen nacionalista politikussal példálózott, arra emlékeztetve, hogy nemrég még a román szenátusban ült Vadim Tudor, akinek – mint mondta Basescu – „a háta mögé mindannyian elbújtunk”. Vagyis a hivatalosan nem nacionalistának minősített román politikusok hallgattak. Basescu hangsúlyozta, hogy miután Vadim Tudor eltűnt a történelem süllyesztőjében, az állam intézményeinek kell határozottan fellépniük. Ezt tette elsőként az általa irányított elnöki hivatal, amelynek feltételezhető utasítására a román hatóságok visszavonták Sólyom László repülőgépének a leszállási engedélyét. A legmagasabb szintű román állami vezető hosszú idő óta először azonosul nyíltan egy szélsőséges politikussal. A magyarkérdésben azonosan gondolkodnak. Basescunak ez a megnyilvánulása kiváló példa a rejtőzködő nacionalizmusra. Az Európai Unióban érthetetlen, hogy miért elégedetlenek a romániai magyarok, amikor a statisztikák szerint széleskörű kisebbségi jogok biztosítottak számukra. A létező jogi keretek gyakorlatban történő szavatolása azonban a megyékben dől el. /Borbély Tamás: Azonosulás a nacionalizmussal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./
2009. március 23.
Egyformán kell elítélni a nácizmust és a kommunizmust, mert mindkettő zsarnoki, gyilkos rendszer – az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában egy múlt heti konferenciának, valamint közmeghallgatásnak volt ez a központi üzenete. A konferenciát Tőkés László EP-képviselő rendezte romániai és bulgáriai előadókkal, akik elsősorban a kommunizmus kisebbségellenes jellegét emelték ki. A közmeghallgatást az Európai Unió cseh elnöksége szervezte. A kezdeményezés Csehországból indult. Tavaly júniusban egy Prágában tartott konferencia résztvevői fogadtak el nyilatkozatot az európai lelkiismeret és a kommunizmus ügyében /Prágai nyilatkozat/. A dokumentum szorgalmazta, hogy a kommunizmus nevében elkövetett bűnöket nyilvánítsák az emberiség ellen elkövetett bűnöknek, amiként a náci bűntettekkel tette a nürnbergi törvényszék, és Európa országaiban vezessenek be olyan törvényeket, amelyek alapján el lehet ítélni a kommunista bűntettek elkövetőit, és kárpótolni lehet a kommunizmus áldozatait. A brüsszeli konferenciát a román delegáció néhány demokrata-liberális párti (PDL) képviselője zavarta meg, akik kifogásolták Tőkés László megállapításait. A püspök a román asszimilációs politika továbbéléséről beszélt. A csángómagyarok asszimilációját hozta fel példakén, megemlítvén, hogy az anyanyelvhasználatot a templomban megtagadják, az iskolában korlátozzák. Nicolae Vlad Popa EP-képviselő felemelt hangon jelentette ki: aki ma román asszimilációról beszél, meghamisítja a valóságot. Tőkés László válaszában megerősítette korábbi kijelentéseit. Példaként a székelyföldi ortodox és karhatalmi térhódítást említette. Gál Kinga fideszes képviselő úgy vélte, a régi reflexek továbbélését tükrözi az is, hogy a román hatóságok megpróbálták megakadályozni Sólyom László magyar köztársasági elnök március 15-i romániai látogatását. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet igazgatója elmondta, a régi rendszer politikai rendőrségének tagjai a rendszerváltás után is aktívak maradtak. Nagy Mihály történész a magyar történelmi egyházak kommunista elnyomásáról tartott előadást. /Gazda Árpád: Kommunistaellenesség az Európai Parlamentben. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./
2009. március 24.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Sógor Csaba március 23-án napirend előtti felszólásában ismertette a március 15-i ünnepünk történelmi vonatkozását, és azt, hogy erről 5 EU-s ország magyar közössége emlékezett meg. Sógor beszámolt arról, hogy a román hatóságok megpróbálták megakadályozni Sólyom László köztársasági elnök erdélyi utazását. – Mi történt volna, ha ugyanezt próbálják megtenni Barack Obama amerikai elnökkel, aki szintén üdvözölte és méltatta az 1848-as magyar szabadságharcot – tette fel a kérdést a képviselő a parlament plénumának. Sógor Csaba hangsúlyozta: jó lenne, ha végre mindannyian felfognánk, Európában élünk, ahol tisztelni is lehet egymás múltját, történelmét – tiszteletben lehet tartani egymás ünnepeit. /Sógor a Sólyom Lászlóhoz való román viszonyulásról beszélt az EP-ben. = Erdely.ma, márc. 24./
2009. március 26.
Traian Basescu államfő a román hatóságok Sólyom László március 15-i látogatása alkalmával tanúsított magatartását azzal magyarázta, hogy most már nincs nekünk Vadim Tudorunk. Eddig ugyanis – fejtegette derűsen – mindenki megbújhatott annak háta mögött. El lehetett tekinteni a magyar tisztségviselők alkotmányellenes kijelentéseitől, mert reagált rájuk Vadim, „és ezzel mindenkinek megnyugodott a lelkiismerete”. Az államfő ezzel kimondta, hogy mindeddig Vadim Tudor, a szélsőséges politikus volt Románia hivatalos hangja, szócsöve. Ezért úszta meg minden alkalommal büntetlenül botrányait, ezért nem vonták felelősségre gyalázkodásaiért sem. Basescu nyilatkozatából kitűnik: a világválsággal együtt beköszöntöttek a zordabb politikai idők, amikor Vadim Tudor szerepét magának a hatalomnak, jelen esetben éppen az államfőnek kell átvennie. /Bogdán Tibor: Államvadim. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./
2009. március 26.
Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök. Hozzátette: csak egy ilyen kormánynak lenne elég háttere ahhoz, hogy hosszú távú, többéves programot megvalósíthasson, és így ki tudja vezetni az országot a válságból. Kiemelte: a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal egy régi miniszterelnök helyett új miniszterelnököt választanak meg, az új kormány programját pedig nem kell sem bemutatni, sem megvitatni. Ez kifejezetten átmeneti és rövid távú válságkezelést céloz meg. Hozzátette: „ez az az eszköz, az összes lehetséges technika közül, mely a legkevésbé demokratikus”. Magyarországot a gazdasági válságon kívül nagyon súlyos bizalmi, hitelességi válság is sújtja – emelte ki Sólyom László. Maga a miniszterelnök azért jelentette be a távozási szándékát, mert a szavahihetősége súlyosan sérült – mondta. Sólyom szerint a mostani kísérlet egy évvel késleltetheti a helyzet rendezését. A köztársasági elnöknek a szavazófülkében kell kifejeznie pártszimpátiáját, és nem közjogi méltóságként tett nyilatkozataiban – reagált Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a köztársasági elnök kijelentésére. /Sólyom az előre hozott választásokat támogatja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./
2009. március 30.
Gyurcsány lemondása és a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének bedobása a politikai köztudatba sejtette, hogy a magyar miniszterelnök, az MSZP elnöke pályája végéhez közelít. Először úgy tűnt, ellenőrizni tudja az eseményeket. Terve azonban nem sikerült, a napok élénk miniszterelnök-kereséssel teltek, majd Surányi Györgytől Békesi Lászlóig többen kijelentették, a szocialisták tákolmány programját nem vállalják. Az SZDSZ háromszázalékos, de újabb koalícióra bármikor kész pártként ismét királycsináló akar lenni, bedobta: számára elfogadható lenne Bokor Lajos volt pénzügyér, az MDF európai parlamenti listavezetője is. Azonban elutasítást kaptak. Mindeközben Sólyom László államfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is kimondta: az ország jelenlegi helyzetében a döntést a nép elé kell vinni, azaz előrehozott választásokat kell tartani. Gyurcsány és köre, no meg a cselédsajtójuk hevesen tiltakozott. Azután Suchman Tamás, a szocialisták egyik ismert figurája közölte: a pártnak új elnököt kell választania, mivel Gyurcsány lejáratta magát. Erre Gyurcsány, aki a gyors véleményváltás nagymestere, bejelentette: lemond pártelnöki funkciójáról is. Azonban utódja kijelölésétől nem állt el, jelölte Bajnai Gordon ipari és gazdasági miniszter. Az MSZP rábólintott. Még az SZDSZ döntésére várnak. Ha az SZDSZ besorol Gyurcsány mögé, néhány hónappal meghosszabbítják Magyarország agóniáját. /Simó Erzsébet: Gyurcsány megbukott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 30./
2009. április 3.
Április 2-én a székely városok képviselőivel tanácskozott Budapesten Sólyom László köztársasági elnök. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke a találkozó után elmondta: ez az első alkalom, hogy a köztársasági elnök székelyföldi megyei tanácselnökökkel, önkormányzati vezetőkkel, polgármesterekkel tanácskozott. Az államfőnek vázolták a székelyföldi fejlesztési programokat. Hozzátette: a megbeszélésen Székelyföld politikai helyzete, a területi autonómia kérdése is felmerült. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke elmondta: megköszönték az államfőnek, hogy március 14-én elment Székelyföldre, ünnepelni a határon túli magyarokkal. Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte: tájékoztatták az államfőt arról is, hogy a romániai parlamenti választások után mennyiben változott a helyzet Székelyföldön. Az új kormány megpróbálta a magyar tisztségviselőket leváltani a tisztségükből, ezért megmozdulások voltak – mondta. Kiemelte: Székelyföldön az aszimmetrikus autonómia elvét támogatják, ami azt jelenti, hogy minden régiónak akkora legyen az autonómiája, amekkorát az a régió szeretne. A Székely Városok Szövetségének tagjai hangsúlyozták, a megbeszélésen szó volt konkrét székelyföldi fejlesztési tervekről is, mint például a Szent Anna-tó felé vezető út rehabilitálása, valamint magának a tónak a rendbetétele. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleménye beszámolt arról, Sólyom László támogatását kérték európai uniós pályázataik előkészítésének magyarországi szakmai segítéséhez, a testvérvárosi kapcsolatok európai kiépítéséhez, továbbá egy Székelyföld monográfia elkészítéséhez és kiadásához, illetve a Magyar Tudományos Akadémia fokozottabb szerepvállalásához a térségben. /Székely városok képviselői Sólyom Lászlónál. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./
2009. április 6.
Az RMDSZ az elmúlt hónapokban megtalálta helyét ellenzéki szerepében, bebizonyította, hogy ebben a helyzetben is megkerülhetetlen tényező marad mind a romániai politikában, mind a román-magyar kapcsolatokban – mondta április 3-án Marosvásárhelyen Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az elmúlt időszak legnagyobb eredményét Markó abban látta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) együtt sikerült megteremteni a romániai magyarság összefogását, vagyis az EP-választásokra szóló közös listát és az erdélyi magyar egyeztető fórumot. Markó Béla emlékeztetett Sólyom László államfő nyergestetői ünnepségen való részvételére. A magyar államfő március 14-i utazása körüli huzavona vitát is gerjesztett, de növelte a szolidaritást a magyarságon belül – mondta. Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos nem értett egyet azzal, hogy az RMDSZ megtalálta volna a helyét ellenzéki szerepében. Szerinte ma a szervezet a „politika margóján” van. /Markó: az RMDSZ ellenzékben is döntő tényező. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./