Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sólyom László
496 tétel
2009. január 17.
„Ha volt az elmúlt esztendőben igazán komolyan vehető politikusa Magyarországnak, akkor az a mostani köztársasági elnök” – olvasható a Szabadság január 5-i számában. (-is-) szignóval az egyik újságíró elutasította ezt a dicséretet, gúnyosan megjegyezte, az alkotmány nem írja elő az elnöknek, hogy „az olyan nemzeti ünnepeket, mint amilyen október 23, legjobb, ha (Romániában, Szlovákiában, Kárpátalján vagy a Délvidéken) kirándulva ülje meg, persze akkor csak, ha zenei ízlését sérti az ilyenkor szokásos füttykoncert…” (-is-)(): Ma(o)rgó. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./ Elutasítja tehát, hogy Sólyom László az erdélyi magyarság körében ünnepelt.
2009. január 20.
Néhány városban már kezdetét vette a magyar kultúra napjának megünneplése. A határokon átívelő kulturális rendezvények január 22-én tetőződnek. Székelyudvarhelyen január 19-én a magyar kultúra napja alkalmából négy napos rendezvénysorozat vette kezdetét. Buzogány Árpád szervező elmondta: jelenlegi formájában hat éve szervezik ezt az ünnepségsorozatot. Történelmünk képei madártávlatból címmel szemelvényeket mutattak be a Haáz Rezső Múzeum időszakos kiállítótermében az európai és magyarországi régészeti légifotózás történetéből. Január 20-án a Démonok és asszonyok című képzőművészeti kiállítás nyílik Incze Ferenc munkáiból a Haáz Rezső Múzeum képtárában. Az Udvarhelyszéki Cimborák rendez kiállítást gyermekek alkotásaiból a Művelődési Ház előcsarnokában, este az Udvarhelyi Néptáncműhely mutatja be Regősök című előadását. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a Communitas Alapítvány január 21-én rendez ünnepi hangversenyt Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A kincses városban az Interkulturali-THÉ Műhely, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervez a fiatalságról szóló napot január 22-én. Sepsiszentgyörgyön előadásra, valamint az azt követő koncertre várják az érdeklődőket a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. Csíkszeredában az ünnepséget január 22-én és 23-án a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi. A Csíki Székely Múzeumban a kulturális központ 16. fotótáborának anyagát bemutató kiállítás nyílik, bemutatják a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fotóművész albumát is. Szatmárcsekén is rendezvénnyel kezdődött a magyar kultúra napja országos rendezvénysorozata Magyarországon. /Bágyi Bencze Jakab, Darvas: A Magyar Kultúra Napja(i). = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./ A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között csupán egy hét különbség van – az előbbit január 15-én, utóbbit 22-én ünneplik –, ezért a Magyar és Román Fotóművészek Nemzetközi Szalonja és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub szervezésében immár harmadik alkalommal ünneplik ezt közös kiállítással a román és a magyar alkotók. A nemzetközi fotószalon fővédnöke Sólyom László magyar és Traian Basescu román államfő. A képeket négy helyen állítják ki: a nagyváradi Foto Art Galériában, a Budapesti Román Kulturális Intézetben, az Egyetemi Könyvtár előcsarnokában és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. Csíkszeredában fellép a Sebő Együttes, a Kájoni János Megyei Könyvtárban pedig magyar irodalmi és kulturális folyóiratokat mutatnak be. Gyergyószentmiklóson Beder Ilona Lélekföld című könyvét mutatják be, a szerző munkásságát és a könyvet Rokaly József nyugdíjas történelemtanár méltatja, majd a színházteremben átadják a Gyergyói Magyar Kultúráért kitüntetést. A kolozsvári rendezvénysorozatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Egyed Emese nyitja meg, majd Aha, die Ungarn címmel magyarokról szóló német nyelvű anekdotákat adnak elő a német tanszék tanárai és diákjai. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában két budapesti szakember, Simoncsics Péter nyelvész Teátrista teátrum nélkül avagy Csokonai Vitéz Mihály ’fekete komédiája’, a Karnyóné és a két szeleburdiak címmel, Arany Zsuzsanna irodalomtörténész pedig Kosztolányi Dezső kórházi jegyzetei címmel tart előadást. A Farkas utcai Egyetemiek házában magyar népballadákat, egy Andersen-mesefeldolgozást kórusműveket és Chopin f-moll fantáziáját hallgathatják meg az érdeklődők. Marosvásárhelyen a debreceni Déri Múzeum Múltunk a kutak tükrében című vendégtárlatát nyitják meg. Január 22-én a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorát mutatja be, majd Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát láthatja a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata Boér Ferenc színművész Ady-estjével tiszteleg az évforduló előtt. 2001 óta közösen ünnepli a magyar kultúrát Nagyvárad és Berettyóújfalu. Magyar Nobel-díjasokról tart előadást Palló Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese Sepsiszentgyörgyön, majd Bartók- és Brahms-művekkel lép fel a marosvásárhelyi Tiberius kvartett. Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság szervezésében rendezvénysorozattal emlékeztek a Himnusz születésének évfordulójára. /Rendezvények a Hymnus születésnapjára. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./
2009. január 22.
Sólyom László köztársasági elnök január 21-én budapesti hivatalában fogadta a Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, aki pártjának helyzetéről tájékoztatta a magyar államfőt. Markó Béla részletesen tájékoztatta Sólyom Lászlót a parlamenti választások eredményéről és az RMDSZ mostani ellenzéki helyzetéről. Vázolta a romániai magyarság időszerű problémáit, az anyanyelvű oktatással, a nyelvhasználattal, az egyetemi oktatással kapcsolatos gondokat, illetve törekvéseket. Markó megköszönte Sólyomnak, hogy kiemelt figyelemmel kíséri az erdélyi magyarság helyzetét, és kérte, hogy a továbbiakban is támogassa a határon túli magyarok törekvéseit. /Sólyom fogadta Markót. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 22./
2009. január 23.
Az RMDSZ nyitott, de szkeptikus a Magyar Polgári Párttal (MPP) történő európai parlamenti választási együttműködés kérdésében, mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke január 22-én tartott budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a párt 2009-es feladatairól beszélt Kelemen Hunorral, az RMDSZ ügyvezető elnökével együtt. Markó hangsúlyozta: Tőkés László egyelőre nem kereste meg az RMDSZ-t, ezért nem akar előzetesen semmiféle javaslatot tenni neki. Tőkés László a sajtón keresztül javasolt egységes nemzeti listát a júniusi EP-választásokra a romániai magyarságnak. Markó szerint „nincs matematikai kényszer” az RMDSZ számára az együttműködést illetően. Elmondta: a kormánykoalícióból kikerülve az RMDSZ nehezebben tudja megakadályozni a kormánypártok részéről esetleg érkező „feszültségkeltő próbálkozásokat”. Példaként említette, hogy pártja most próbálja megakadályozni azt a tervet Marosvásárhelyen, hogy az ottani középiskolákban csökkentsék a magyar nyelven tanuló osztályok számát. Markó hangsúlyozta, hogy az önkormányzatokban továbbra is „kormányon van” az RMDSZ. A magyarországi pártoktól és a magyar kormánytól is segítséget várnak – tette hozzá. Ezért találkozott Budapesten Kiss Péter kancelláriaminiszterrel és Sólyom László államfővel. Kelemen Hunor kifejtette, ellenzéki pártként „árnyékkormányt” is létrehoznak annak érdekében, hogy figyelemmel kísérjék, „monitorizálják” a nagykoalíciós román kormány munkáját, és fellépnek a romániai magyarság érdekeiért. Az RMDSZ az alkotmányt úgy módosítaná, hogy az nyelvi és kollektív jogokat is biztosítson a romániai magyaroknak. /Markó Béla: az RMDSZ nyitott, de szkeptikus az MPP-vel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
2009. január 24.
Sólyom László törekvései között szerepel a kulturális nemzet fogalmának nemzetközi elfogadtatása, a határon túl élő magyarság megmaradásának és boldogulásának támogatása, illetve a magyarországi közvélemény figyelmének felhívása ezekre az ügyekre – olvasható az államfő múlt évi tevékenységéről szóló összegzésben. A köztársasági elnök még 2006 májusában útjára indított egy konferenciasorozatot Határon túli magyarság a 21. században címmel. A sorozat keretében 2007-ben két tanácskozást, majd 2008 novemberében újabb konferenciát tartottak Lemaradásban? – oktatás, képzés, képességfejlesztés a határon túl címmel. Sólyom László tavaly januárban Kárpátaljára utazott, látogatásának homlokterében oktatási kérdések álltak. Februárban fővédnökként részt vett és beszédet mondott a XII. Csángó Bál ünnepélyes megnyitóján Budapesten, a Petőfi Csarnokban. Március a Szlovák Ház használata körül kirobbant, Magyarország és Szlovákia kapcsolatát is érintő vita kapcsán látogatást tett Pilisszentkereszten. Júniusban Sólyom László fogadta Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét. Augusztusban a köztársasági elnök Kárpátaljára, Beregszászra látogatott, ahol részt vett a Szent István-ünnepségen. Az államfő október 23-án ötnapos látogatásra Székelyföldre utazott. A köztársasági elnök december 6-án munkalátogatást tett Érsekújváron, ahol szlovák kollégájával megvitatták a szlovák–magyar viszonyt beárnyékoló problémákat. /A határon túli magyarok támogatása (Sólyom László múlt évi tevékenysége). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 24./
2009. január 27.
Már zajlanak a diplomáciai egyeztetések a román államfő első hivatalos budapesti látogatásáról. Sólyom László és Traian Basescu találkozójára még ebben az évben sor kerül. Sólyom László és Traian Basescu legutóbb tavaly októberben találkozott utoljára Csíkszeredában, akkor a magyar államfő az 1956-os emlékünnepségeken, magánlátogatáson tartózkodott Romániában. A román államfő mandátuma ideje alatt még egyszer sem látogatott a magyar fővárosba. /Cseke Péter Tamás: Budapestre készül idén Traian Basescu. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./
2009. január 29.
Február 2-án és 3-án látogat Traian Basescu államfő Budapestre, eleget téve Sólyom László államfő meghívásának. /Román–magyar csúcs jövő héten. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
2009. január 29.
Tőkés László az erdélyi magyarság helyzetét értékelte a Sólyom László köztársasági elnökkel történt megbeszélésen január 28-án Budapesten, a Sándor-palotában. Sólyom László legutóbb 2008. október 24-én, Csíkszeredában találkozott Tőkés László püspökkel. Tőkés László, az erdélyi magyarok európai képviselője beszámolt arról, hogy a közelgő európai parlamenti választások tekintetében egy közös, nemzeti lista felállítására tett javaslatot, amelynek lehetőségéről január 30-án egyeztet Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Sólyom László egyetértett a magyar összefogás szükségességével. Az EP-képviselő beszámolt a Partiumi Keresztény Egyetem hivatalos akkreditálásáról, illetve a Sapientia–EMTE küszöbön álló akkreditációjáról. Emlékeztetett: kereken ötven éve olvasztották be a Bolyai Tudományegyetemet a Babes Egyetembe, és ennek kapcsán felhozta a két magyar nyelvű felsőfokú oktatási intézmény paritásos alapon való, a magyar és a román állam által egyforma mértékben történő támogatásának kérdését. Tőkés László tájékoztatást nyújtott arról a csángómentő programról, amely a csángómagyarok nyelvi és közösségi megmaradását célozza, és arra kérte a magyar köztársasági elnököt, hogy továbbra is támogassa a csángó ügyet. Traian Basescu román államfő küszöbön álló budapesti látogatása kapcsán a püspök ismertette a magyar államfővel a felerősödött regionalizációs folyamatokat. Elmondta: fennáll a veszélye annak, hogy az új regionális közigazgatási rendszer nem tartja tiszteletben a különböző történelmi régiók határvonalait, és az etnikai összetételt is megváltoztathatja. Tőkés László meghívta Sólyom László államelnököt 2009. december 15-re Temesvárra, a romániai forradalom húszéves évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. A Magyar Köztársaság elnöke a meghívást elvileg elfogadta. /Erdélyi ügyekről a Sándor-palotában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./ A találkozó célja az volt, hogy Tőkés László a romániai parlamenti választások után értékelje az Erdélyben élő magyarság helyzetét. A püspök Sólyom László államfőnek kifejtette: 2004. december 5-e nem annyira a trianoni diktátum, hanem inkább a kommunista korszak szétszakadt nemzetrészeket egymástól elidegenítő, internacionalista” doktrínájának a következménye. /Sólyomnál járt Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
2009. február 3.
Február 2-án Traian Basescu román államfő kétnapos látogatásra érkezett Magyarországra. Budapesten magyar partnerével, Sólyom László köztársasági elnökkel tárgyalt. Sólyom László szerint Magyarország továbbra is lehetségesnek tartja az autonómiát. Traian Basescu találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel és Szili Katalin országgyűlési házelnökkel. Délután megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét, valamint az Új Köztemetőben a román hősök sírját is. Basescu már járt hivatalos úton a magyar fővárosban. Bukarest főpolgármestereként 2001-ben Demszky Gáborral aláírta Bukarest és Budapest testvérvárosi szerződését. „Arra a kérdésre, hogy mikor lesz területi autonómia Székelyföldön, azt tudom válaszolni, hogy sohasem, mivel Románia egységes, szuverén nemzetállam” – hangsúlyozta Traian Basescu a magyar államfővel folytatott megbeszélése után. Románia sohasem fogja elismerni a nemzetiségi kollektív jogokat. Ugyanakkor továbbra is elismeri a nemzetiségek képviselőinek egyéni jogait, így például az anyanyelvi oktatást, a kultúra fejlesztését és a parlamenti képviseletet – tette hozzá. Traian Basescu kiemelte: támogatja a politikai autonómiát, tehát a helyi közigazgatás erősítését. Románia úgy értékeli, hogy kisebbségi politikája megfelel az uniós standardoknak. Sok dolgot kell azonban még tenni a Romániában élő 19 kisebbségért – mondta Traian Basescu. Sólyom László erre reagálva kiemelte: „Magyarország a területi autonómiát lehetségesnek tartja. A romániai magyarság ez irányú törekvését támogatja” – hangsúlyozta, rámutatva, hogy ezt csak alkotmányos keretek között lehet kivívni. Hozzátette: nem vonja kétségbe, hogy Románia nemzetiségi politikája megfelel az európai standardoknak, hiszen ezek „minimumstandardok”. A kulturális autonómiát nyilván Románia is elismeri, hiszen például megvan az anyanyelvi oktatáshoz való jog. Ezt azonban Románia egyéni jognak tekinti, annak ellenére, hogy ez nyilvánvalóan kollektív jog: egyedül nem lehet egy nyelvet beszélni, képviselni – fűzte hozzá. A magyar alkotmány szerint a kisebbségek államalkotó tényezők, Magyarország tehát nem egységes nemzetállam. Magyarországon a nemzeti kisebbségek kollektív jogokat élveznek, jogaik a kulturális autonómia minden elemére kiterjednek – tette hozzá. A megbeszélésen a kisebbségi kérdések mellett tárgyaltak a pénzügyi és gazdasági válságról és az energiabiztonságról is – mutatott rá Sólyom László. A két ország prioritásnak tartja, hogy összekapcsolja energiarendszereit, és fontosnak tartja a Nabucco-projekt megvalósulását. Nagy jelentősége van a magyar–román területi együttműködési program végrehajtásának, a határ menti fejlesztésnek. A köztársasági elnök felvetette azt is, hogy vontatottan halad az egyházi ingatlanok visszaadása Romániában. Traian Basescu szerint a két országnak nagyobb hatékonysággal kell kihasználnia a Duna–Rajna–Majna víziutat. A Sapientia Egyetemmel kapcsolatban a román elnök hangsúlyozta, hogy magánegyetemek nem részesülhetnek állami finanszírozásban Romániában, ugyanakkor ők is részt vehetnek állami és uniós pályázatokon. /Basescu: soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./
2009. február 3.
Sólyom–Basescu találkozók 2005. szeptember 14. : Sólyom László köztársasági elnök, aki New Yorkban részt vett az ENSZ-Közgyűlés jubileumi ülésszakán, kétoldalú megbeszélést folytatott Traian Basescu román elnökkel. 2007. február 11–13. : Sólyom László köztársasági elnök hivatalos látogatást tett Romániában. Bukarestben a magyar államfő Traian Basescu román elnökkel, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel folytatott megbeszélést az Európai Unión belüli együttműködés formáiról, a román–magyar kétoldalú kapcsolatokról, a nemzeti kisebbségek, a romániai magyar társadalom jogairól, az ötvenhatos romániai elítéltek rehabilitálásáról. 2008. október 23–27. : Sólyom László köztársasági elnök székelyföldi magánlátogatásán Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön találkozott erdélyi szervezetek képviselőivel. Csíkszeredában négyszemközti beszélgetést folytatott Traian Basescu román államfővel a pénzügyi válság hatásairól, a székelyföldi fejlesztési régiók kérdéséről, a két ország kapcsolatairól, a romániai ötvenhatosok kárpótlásáról, és együtt vettek részt az erdélyi magyarok ünnepségén, amelyen 1956-os hősökre emlékeztek. /Sólyom–Basescu találkozók. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./
2009. február 5.
Traian Basescu kijelentésének, hogy Romániában soha nem lesz területi autonómia, van egy komoly és üdvözlendő hozadéka. Ennek hallatán Sólyom László magyar államfőnek alkalma kínálkozott, hogy megfogalmazza országa álláspontját, miszerint a kisebbségek e törekvéseit, alkotmányos keretek közt zajló tisztázás esetén, állama igenis, támogatja. Ezzel Magyarország arra vett irányt, hogy hosszú ódzkodás után leszögezze, kiáll az utódállamokba szorult magyar kisebbségek egyenjogúsítása mellett. Sólyom László mandátumának egyik legfontosabb üzenete ez. A védhatalmi státus körül évtizedekig tartó méltatlan bújócska zajlott a magyar közéletben. Basescu félreérthetetlenné tette Budapesten: országa csak a románoknak édeshazája, a többieket, akik pedig még mindig sokan vannak, amolyan másodrendű polgároknak tekinti. /B. Kovács András: Ha végre védhatalom is akadna... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./
2009. február 5.
Ami megismétlődhet, az, úgy látszik, megismétlődik, ha magyar–román viszonyról van szó. Jelesen a mesterségesen táplált kisebbrendűségi érzés (,,Merjünk nagyon kicsik lenni!”), a túllihegett jószomszédi viszony egyoldalú (!) fenntartása, akár Románia és Magyarország, akár Szlovákia és Magyarország, akár Szerbia és Magyarország, akár Ukrajna és Magyarország viszonyáról van szó (,,Ne sértsük meg a szomszédok érzékenységét!”). Hát mi nem is sértjük, 1945 óta pedig különösképpen nem. Ez már a ,,dicsőséges” szocializmus és internacionalizmus kora volt a Kárpát-medencében is, a becstelen nemzetárulás után Kádár János Marosvásárhelyre ment, hogy kimondja: Magyarországnak semmiféle területi igénye nincs Romániával szemben, hozzátette, hogy pártja és kormánya semmilyen módon nem kíván beavatkozni a szomszédos baráti ország belügyeibe, az erdélyi magyarsággal szembeni román bánásmódba. Következhettek az erdélyi magyarokkal szembeni megtorlások, a Bolyai Egyetem felszámolása, az iskolák ,,eltagozatosítása”, a mértéktelen román betelepítések erdélyi városokba (később már falvakba is!). Kádár elvtársnál csak utóda, Grósz Károly viselkedett ostobábban, aki besétált Ceausescu csapdájába. Kádár szellemi örökösei csak gumilövedékekkel lövetik nemzettársaikat, véresre veretik őket, s nincs következmény a nagy magyar demokráciában. Kifelé pedig folytatódik a gazsulálás, Medgyessy Péter Adrian Nastase társaságában az Erdély elszakítását ünneplő ,,nagy egyesülés” évfordulóját a budapesti Kempinski Szállodában ünnepelte /2002-ben/, s hallgatta megilletődve: ,,Ébredj, román... vége a barbárok (magyarok) uralmának. ” Ezt folytatja Gyurcsány Ferenc kormányfő, s hiába mondja a magáét egyedül és igazi döntési jogkörök nélkül Sólyom László köztársasági elnök, az ő szavára nevetgélnek a ,,baráti” szomszédok. Basescu államfő budapesti hivatalos látogatásán kimondta: Romániában soha semmiféle kollektív jog és autonómia nem biztosíttatik a magyarok számára. /Magyari Lajos: A Kempinski-szindróma (Kárpát-medence) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./
2009. február 6.
Basescu államfőnek Szász Jenő sokkal rokonszenvesebb, mint Sólyom László, mert az autonómiával kapcsolatban odavágta a magyar köztársasági elnöknek: soha! A lap munkatársa, Sike Lajos élcelődött, „mit lehetne tenni a sikeresebb autonómiaharcért?” Ajándékot kellene adni, ezt állítólag a törökök plántáltak a két román fejedelemségbe. Élcelődése után az újságíró megmagyarázta, az autonómiát a román parlamentben adják meg. /Sike Lajos: Sarki autó. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./
2009. február 13.
Sikerült egyezségre jutnia február 12-én Kolozsváron az erdélyi magyar politikai élet két meghatározó vezetőjének, Markó Bélának és Tőkés Lászlónak. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke megállapodtak abban, hogy az Európai Parlamenti választásokra létrehozzák a magyar összefogás listáját, amelyen közösen szerepelnek az RMDSZ és az EMNT jelöltjei. A lista jogilag és törvény szerint az RMDSZ és a tulipán jele alatt indul, tartalmában az összefogás üzenetét fogja továbbítani. Markó Béla beszámolt arról, hogy megegyeztek a közös politikai célok egyeztetése érdekében a távlati együttműködésről is. Tőkés László hangsúlyozta az autonómia fontosságát, emlékeztetve arra, hogy árral szemben kell haladni, és csak akkor van esélyük, ha összefognak. Tőkés László mellett jelen volt az EMNT másik két vezetője, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, Markó mellett pedig az RMDSZ részéről Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Borbély László és Kovács Péter ügyvezető alelnökök, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója. „Az összefogás listáját Tőkés László fogja vezetni, az RMDSZ és az EMNT által jelölt személyek pedig 75, illetve 25 százalékban szerepelnek majd ezen. Abban is megegyeztünk, hogy a negyedik hely az EMNT-é lesz” – mondta Markó, hozzáfűzve: a felek kötelezően egyeztetni fognak a listán szereplő személyekkel kapcsolatosan. A megállapodást február 22-én írják alá Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen. Április 3-án létrehozzák az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), amely paritásos alapon működik majd. Tőkés László közölte: „Az EMNT pártok feletti szervezetként alakult meg. Ebben az értelemben sikerült felülemelkedni a pártpolitikai korlátokon. ” Az autonómiáról szólva, az EMNT elnöke emlékeztetett arra, hogy míg Sólyom László magyar államfő támogatja és lehetségesnek tartja az autonómia törekvéseket Erdélyben, Traian Basescu államelnök határozott nemet mondott a székelyföldi területi autonómiára. Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy rövid időn belül szintén közösen létrehoznák a Kisebbségi Autonómia Tanácsot. Tőkés László felhívást intézett az RMDSZ-hez, hogy támogassa a vasárnapi választásokon az MPP kolozsvári polgármesterjelöltjét. Arról szólva, hogy e megállapodásnak miért nem részese az MPP, Tőkés hangsúlyozta: ennek a pártnak az elődszervezete, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kezdettől fogva tagja volt az EMNT-nek, a párt képviselői benne vannak az EMNT vezetőségben is. Markó Béla úgy vélekedett: az MPP elvetélt kísérlet volt az RMDSZ-szel szembeni alternatíva létrehozására, hiszen miután bejegyeztették ezt a pártot, az önkormányzati választásokon csekély támogatást szerzett, az őszi parlamenti választásokon pedig nem volt képes megegyezni az RMDSZ-szel, független jelöltjeit sem tudta bejuttatni a parlamentbe. Ezzel szemben Tőkés Lászlót és az EMNT-ben dolgozó munkatársait az RMDSZ-en kívüli politikai áramlatok hiteles képviselőinek tekinti a szövetség – tette hozzá Markó Béla. /P. A. M. : Kiegyezés Kolozsváron: létrejött az összefogás listája. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 14.
Sólyom László köztársasági elnök üdvözölte, hogy a két erdélyi magyar szervezet megállapodott egy közös európai parlamenti EP-lista felállításáról. Az államfő telefonon tárgyalt Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével és Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében emlékeztet arra, hogy Sólyom László már 2008-as székelyföldi látogatásán szorgalmazta az erdélyi magyarság minél szélesebb körű összefogását. /Sólyom László üdvözölte a Tőkés–Markó megegyezést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./
2009. február 21.
Felelősebb magyarországi politikusok rendszeresen megszólalnak a határon túli magyarság érdekei mellett, olykor élesen más véleményt fogalmazva meg, mint amit a román politikusok hangoztatnak. Legutóbb Sólyom László köztársasági elnök az autonómiát mint megvalósítható alternatívát említette Basescu elnök jelenlétében, aki viszont azt mondta, hogy márpedig területi autonómia soha nem lesz Romániában. Szili Katalin házelnökről is köztudott, hogy szívén viseli a határon túli nemzetrészek sorsát. A magyar belpolitikában viszont nem képesek megoldani a kisebbségek parlamenti képviseletét. Ezzel ütőkártyát adnak a román politikusok kezébe. /Veres István: Odahaza nehezebb. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 21./
2009. február 25.
Basescu elnöknek a székely területi önkormányzattal kapcsolatos elutasításához sok megjegyzést fűztek, hogy durva, a diplomáciában szokatlan, hogy nem Sólyom László magyar elnöknek szólt, hanem a román választóknak. A területi autonómia említésekor a nagy nemzetvédők, köztük Basescu, az alkotmányra hivatkoznak: „Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam”. Amikor 1990-ben ezt az alkotmányt kidolgozták, a kontinuitás-, azaz folytonossági mítosz lebegett az alkotók szeme előtt, amely szerint az ország területén egyedül a román nép őshonos, a magyarok utólag, jóval később betelepedett kisebbség. Ezt a mítoszt XVIII. század eleji kitalálásától toldozzák, foltozzák, de alapvető cáfolatait – a helyneveket (kis folyók, települések tömegének magyar eredetű nevét) – „természetesen” nem veszik figyelembe. Az EP magyarországi, erdélyi és felvidéki magyar képviselői felszólalásukban, pártállásuktól függetlenül, a kérdés megoldásaként a kisebbségek területi önkormányzatát javasolták. Az „egységes nemzetállam” fogalma végül is nem más, mint alkotmányba foglalt vágy, pontosabban cél. Az „egységes spanyol nemzetállam” délibábját kergették a spanyol fasiszták is. Ausztria lakosságának alig három százaléka nem osztrák, alkotmánya mégis többnemzetiségű államként határozza meg. Portugália őshonos lakosságának 99,5%-a portugál, Izland 99%-a izlandi, Norvégia 98,7%-a norvég, Dánia 98%-a dán, Svédország 98%-a svéd, ennek ellenére alkotmányukban szó sincs nemzetállamról. Ezt a meghatározást a francia alkotmányból is már régen törölték. Az íróasztalon rajzolt ún. fejlesztési irodák területei helyett, az Európában létező és működő példákhoz hasonlóan a legmegfelelőbbek a történelmi tartományok alapján szervezett területi önkormányzatok lennének. Így Moldva, Havasalföld, esetleg külön Olténia, azután Dobrudzsa, Erdély, a Bánság, Székelyföld (nemzetiségi területi önkormányzatként), Máramaros és a Részek (teljes nevén Magyarországi Részek, amit most latin nevén Partiumnak mondanak). Kilenc. Ugyanannyi, mint az íróasztalon rajzolt fejlesztési irodák területei, de nem mesterséges, hanem természetes háttérrel, alappal, és létező helyi tudattal. /Asztalos Lajos: Soha! – Valóban? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2009. február 28.
Tőkés László EP-képviselő szeretné, ha a temesvári események huszadik évfordulóját idén Sólyom László magyar köztársasági elnök és Traian Basescu román államfő védnöksége alatt tartanák. Tőkés László február 27-én Bukarestben tartózkodott, sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudott találkozni a román államfővel, bár lépéseket tett ez irányba. Elmondta, hogy javaslatát megteszi mindkét államelnöknek. Ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy EP-képviselőként nem tudott megfelelő módon együttműködni az általa képviselt ország intézményeivel. /Nem sikerült Basescuval találkoznia Tőkésnek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./
2009. március 2.
Koalícióba tömörülve lépnek fel Tőkés László EP-képviselő kezdeményezésére a kommunizmust elítélő és vizsgáló intézetek, civil szervezetek a Prágai Nyilatkozat romániai támogatása, valamint a hamarosan parlamenti vitára kerülő új büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása érdekében – tájékoztatott Marius Oprea, a Kommunizmus Romániai Bűntényeit Vizsgáló Intézet igazgatója (IICCR) Bukarestben, a koalíció tagjainak egyeztetése után. Oprea elmondta, a Btk.-t úgy szeretnék módosítani, hogy a kommunista rendszer bűncselekményei emberiesség elleni tetteknek minősüljenek, és ezáltal elévülhetetlenek legyenek, továbbá közösen szeretnének fellépni az olyan törvénytervezetek elfogadásáért, mint például a volt szekus tisztek nyugdíjának csökkentése. Kiemelte, ő maga is részt vesz azon a március 18-án az Európai Parlamentben tartandó nyilvános meghallgatáson, amelyet Tőkés EP-képviselőként szervez a Prágai Nyilatkozat elfogadásáért. Cristian Pirvulescu, a Pro Democratia Egyesület elnöke szerint, „ha a nyilatkozat EP-határozattá válna, az alapján a román törvénykezésben számos módosítást lehetne bevezetni, és elkezdődhetne Romániában is a kommunizmus bűnöseinek számonkérése”. Tőkés hangsúlyozta, a Prágai Nyilatkozat arra hívja fel a figyelmet, hogy meg kell szüntetni a kettős mércét a fasizmus és kommunizmus viszonylatában, a fasizmus bűnöseihez hasonlóan a kommunizmus bűnöseit is el kell ítélni. Megerősítette: a nyugat-európai politikusok, akárcsak a bukarestiek, lezártnak tekintik a kommunizmus ügyét, ezért szorgalmazta a koalíció létrehozását. Annak tagjai között szerepel többek közt az IICCR, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság, a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet, a Pro Democratia Egyesület és a Társadalmi Dialógus Csoport. Kiábrándítónak nevezte Tőkés László, hogy Traian Basescu államfő nem fogadta őt február 27-i, bukaresti látogatásán, ami nem először fordul elő. Egyben javasolta, hogy az 1989-es események huszadik évfordulójára rendezett temesvári megemlékezést Sólyom László magyar köztársasági elnök és Traian Basescu közös védnökségével tartsák. /O. M.: Elítélnék a kommunista bűnösöket. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./
2009. március 7.
Nem támogatja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos jogszabályi szigorítást Sólyom Lászlóval államfő – közölte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután az ombudsmanok megbeszélést folytattak Sólyom Lászlóval. A találkozón a köztársasági elnök kifejtette, hogy szigorításra nincs szükség, mert az veszélyezteti az állampolgári jogok érvényesülését. Ettől eltérő véleményen volt Kállai Ernő kisebbségi biztos. /Sólyom nem támogatja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./
2009. március 8.
Telt ház előtt tartotta Táncba fordulva című produkciójának magyarországi bemutatóját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Budapesten a Hagyományok Házában március 7-én a bemutatón jelen volt Sólyom László köztársasági elnök is, hét unokája kíséretében. Az államelnök vastaps közepette, a színpadon gratulált az együttes táncosainak a kivételesen igényes előadáshoz. – Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar államfő immár harmadik alkalommal tekinti meg társulatunk műsorát – köszöntötte a magas rangú vendéget András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője. Egy nappal korábban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorának vendége volt. /Sólyom László ismét a színpadon gratulált a Hargita Együttes művészeinek. = Erdély.ma, márc. 8.
2009. március 9.
Közös nyilatkozatban méltatta Sólyom László köztársasági elnök határon túli magyarok körében tett látogatásait március 8-án négy kisebbségi magyar szervezet. „A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) változatlanul nagyra értékeli Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének a határon túli magyarság körében tett látogatásait és a magyar nemzeti ünnepek közös megünneplését” – olvasható a dokumentumban, amelyet az említett szervezetek elnökei írtak alá. A dokumentum aláírói – Csáky Pál, az MKP elnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Tőkés László, az EMNT elnöke – leszögezték: „Sólyom László köztársasági elnök úr ez irányú tevékenysége a jövőben is élvezi támogatásunkat”. A nyilatkozat reagálás arra, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége március 6-án lemondta a március 15-ére tervezett közös ünnepi programot. A határon túli szövetség azért döntött úgy, hogy egyedül ünnepelnek, mert a magyar államfő lerövidítette eredeti programját. „Az államfő sajnálattal értesül arról, hogy a VMSZ mai váratlan nyilatkozatában lemondja a március 15-ére tervezett közös programot. Sólyom László vajdasági meghívással kapcsolatos e heti döntését a szerbiai magyarság hosszú távú érdekeit, az országaink közötti jó kapcsolat fenntartását és a nemzeti ünnep közös megünneplésének célját szem előtt tartva hozta meg” – tartalmazza a közlemény. /Négyes fogat Sólyom mellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./
2009. március 11.
Sólyom László magyar államfő március 15-én Székelyudvarhelyre látogat Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere meghívására. Az elöljáró Traian Basescu román államfőt is meghívta, de tőle még nem érkezett visszajelzés március 15-én az RMDSZ országos rendezvénye Székelykeresztúron lesz. /Magyar–román csúcs március 15-én Udvarhelyen? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
2009. március 12.
Eltanácsolták a román illetékes hatóságok Sólyom László magyar köztársasági elnököt erdélyi látogatásától március 15-én – adta hírül az RMDSZ. Az RMDSZ közleményében megdöbbenésének adott hangot, meggondolatlan, rossz döntésnek tartva a magyar államfő látogatásának visszautasítását. „Sem az egyre szorosabb román–magyar viszonnyal, sem a két országnak az Európai Unióban elfoglalt helyével, sem népeink regionális egymásra utaltságával nem fér össze egy ilyen álláspont, amely érzelmileg és eszmeileg is könnyen visszavethet minket oda, ahonnan elindultunk: a kilencvenes évek elejére” – áll a közleményében. Az eredeti tervek szerint Sólyom László a Vajdaságban szerette volna ünnepelni március 15-ét, de Belgrád szerint ez veszélyeztette volna a fontos politikai kérdések rendezését. A magyar köztársasági elnök ezért úgy döntött: a háromnaposra tervezett látogatást néhány órára csökkenti, de mégis elmegy. Sólyom László visszakozása azonban megdöbbentette a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely lemondta a magyar államfő látogatását. Budapesten változatlanul tart Sólyom László erdélyi látogatásának előkészítése. A magyar Köztársasági Elnöki Hivatal semmiféle változásról nem tud Sólyom László erdélyi útjával kapcsolatban. /Ellentmondó hírek Sólyom László látogatásáról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2009. március 12.
Nem erősítették meg, hogy valóban eltanácsolták volna Sólyom László magyar köztársasági elnököt a március 15-i csíkszeredai látogatástól, de ha ez igaz, akkor újabb bizonyság arra, hogy az RMDSZ ellenzékbe szorulásával nemcsak az itthoni román–magyar viszonyban, de Románia és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok terén is romlás várható. Az elmúlt tíz évben elképzelhetetlen volt magyar közjogi méltóságok romániai látogatástól való eltanácsolása. Victor Ciorbea kormányzása óta kialakult szokásjog – amelynek értelmében mind a román, mind a magyar kormányfő levélben üdvözölte az ünneplő tömegeket – elősegítette, hogy Romániában is méltóságos keretek között ünnepeljék meg március idusát. Kolozsváron tavaly az akkor még az Emil Boc vezette városháza határozott úgy, hogy az RMDSZ és az erdélyi magyar történelmi egyházak által rendezett megemlékezéssel szinte azonos időpontban engedélyezi a román Új Jobboldal megmozdulását. /Múló szokásjog? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2009. március 12.
Két lehetséges magyarázat lehet az RMDSZ által nyilvánosságra hozott állításra, miszerint „Sólyom Lászlót a román illetékes hatóságok eltanácsolták március 15-i erdélyi látogatásától”. 1. A szövetség vezetői csúsztatnak. 2. A román diplomácia megbolondult. Az RMDSZ-nek jelenleg érdeke fűződik ahhoz, hogy rossz fényben tüntesse fel az erdélyi magyarság előtt a román államfőt, aki mandátuma idején több alkalommal „bemerészkedett” a szövetség politikai választótáborának számító Székelyföldre. Ha viszont az értesülés igaz, akkor elmondható: a Sólyom Lászlót Erdélyből eltanácsoló „román illetékes hatóságok” a rendszerváltás óta semmit sem tanultak a jószomszédi kapcsolatok fontosságából. A román–magyar kapcsolatok nem indokolják azt a fajta viszonyulást, amelyet utoljára 2001-ben a Nastase-kormány engedett meg magának, amikor felháborodott, hogy magyar politikusok úgy járnak-kelnek Erdélyben, mint a senki földjén. /Rostás Szabolcs: Eltanácsolva. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2009. március 13.
A magyar elnöki hivatalnak nincs tudomása arról, hogy a magyar államfőt eltanácsolták volna erdélyi útjáról; Sólyom László március 15-én kopjafát avat Nyergestetőn, ahol a forradalom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére készülnek. Ezzel cáfolták azt az RMDSZ-információt, miszerint a román „illetékes hatóságok” felkérték a magyar államfőt, tekintsen el hétvégi erdélyi látogatásától. A magyar külügy elzárkózott a válaszadás elől, mondván, nem kapta tájékoztatást a területi főosztálytól arról, hogy érkezett-e ilyen levél. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt nyilatkozta a sajtónak: a levél igenis létezik. Traian Basescu román államfő nem vesz részt az ünnepségen. /”Elveszett levél” Sólyomnak. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2009. március 13.
Nyílt levélben hívta magánlátogatásra a magyar államfőt a március 15-i erdélyi ünnepségekre a Magyar Polgári Párt, miután a román illetékes hatóságok eltanácsolták Sólyom Lászlót március 15-i erdélyi látogatásától. A levél szerint: „Értesültünk arról, hogy miként néhány napja a szerb hatóságok eltanácsolták Önt a március 15-ei délvidéki látogatásától, úgy a román hatóságok sem látják szívesen, hogy a magyarok nemzeti egységét megtestesíteni hivatott magyar államfő az erdélyi magyarok körében ünnepeljen”. A Magyar Polgári Párt arra kérte az államfőt: „közös magyar önbecsülésünk érdekében, függetlenül mindenféle tanácsoktól, magánlátogatás keretében, az európai uniós tagállam Magyar Köztársaság államfőjeként jöjjön el március 15- én Erdélybe, és ünnepeljen az erdélyi magyarokkal”. Az RMDSZ közleményében meggondolatlan, rossz döntésnek tartotta a magyar államfő látogatásának visszautasítását. „Mi továbbra is szívesen látjuk a magyar államfőt is, más magyarországi felelős személyiségeket is, románok és magyarok közös otthonában, Erdélyben, Székelyföldön vagy másutt” – olvasható abban a közleményben, amelyet Markó Béla elnök és Kelemen Hunor ügyvezető elnök jegyzett. /Magánlátogatásra hívják Sólyom Lászlót. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 13./
2009. március 13.
Nem tartja etikusnak Tőkés László EU-képviselő Theodor Paleologu művelődési és vallásügyi miniszter viselkedését, aki Nagyváradra látogatva csak a római katolikus püspökszentelésen vett részt március 7-én, valamint az ortodoxokat kereste fel, a református egyházat nem kereste fel, holott az szerepelt meglátogatás programjában. Ez méltánytalan megkülönböztetés, emellett városi és Bihar megyei szinten a református egyház a legnépesebbnek számít az ortodox után. Tőkés László egy hatpontos memorandumot adott át Paleologunak még Nagyváradról való távozása előtt, amelyben többek között a Partiumi Keresztény Egyetem állami támogatását kérte. Ebben Markó Béla közbenjárására is számít, akit levélben kért fel erre. Tőkés emlékeztetett, hogy a közös román–magyar kormányülésen született egy olyan megegyezés, amely szerint a PKE akkreditációját szabták az állami támogatás feltételeként. /D. Mészáros Elek: Tőkés-panasz Paleologunak. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Tőkés László az egyházi ingatlanok mielőbbi visszaszolgáltatását kérte a minisztertől, a Temesváron épülő Új Ezredév nevű református templom és a hozzá tartozó művelődési ház befejezéséhez kért támogatást, továbbá meghívta a kommunizmus megdöntésének huszadik évfordulóján megszervezendő temesvári rendezvényekre, hozzátéve: felkéri Traian Basescu román és Sólyom László magyar államelnököt, hogy vállalják el az esemény fővédnökségét. /Nagy Orsolya: Miniszteri segítséget kér Tőkés László. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./
2009. március 13.
Helyzetünk rosszabb, erkölcsi állapotunk romlottabb, mint valaha, írta Sylvester Lajos publicista. Az anyaország szerepét a magyar alkotmány értelmében is vállalni köteles ország annyira gyenge, külpolitikáját az utódállamok annyira lenullázták, hogy egyszerűen gúnyt űzhetnek a magyarság egészéből. Sólyom László köztársasági elnököt kitiltják Vajdaságból, mert március 15. tájékán azokat a kegyhelyeket is felkeresné, amelyek az ország örökös szégyenei, akárhányszor lerombolják, összezúzzák a sírkerteket és emlékjeleket. A szlovákiai, vajdasági magyarverések s a tettesek kézre kerítése körüli állami falazás már bevett szokás. Románia és Szlovákia nyelvi sovinizmusának felerősödése, a román nyelv elsajátításának szakmai félreirányítása, Szlovákiában a földrajzi nevek használata körüli bonyodalmak mind-mind a magyarság immunrendszerének meggyengülésével hozhatók kapcsolatba. Változások szükségesek, a változás kulcsa: a magyar összefogás. /Sylvester Lajos: Változásért vonít a világ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./