Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sipos Gábor
235 tétel
2005. október 26.
Az elmúlt év október 10–12-e között avatták fel Nagyszebenben a Friedrich Teutsch Kulturális és Párbeszéd Központot (Centrul de Cultura si Dialog „Friedrich Teutsch”), valamint a Romániai Ágostai Hitvallású Szász-Evangélikus Egyház Központi Levéltárát. Ezt az ünnepséget Erdélyi levéltárak, mint a történeti kutatás modern forrásai című szimpóziummal kötötték egybe. A rendezvényen sok külföldi és hazai szakember vett részt. A szimpózium első estéjén, október 10-én sor került a Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesületének (RELTE) megalapítására. Közel egy évbe telt az egyesület bejegyzése, most léptek a nyilvánosság elé, miután 2005. október 20-án megtartották első rendes közgyűlésüket. A Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesülete az ökumenizmus jegyében keresi annak a lehetőségét, hogy az állami levéltári fiókokhoz hasonlóan, az egyházi levéltárak is nyilvánosak és hozzáférhetőek legyenek. A 2005. június 10-én bejegyzett egyesület alapszabálya értelmében elősegítik a különböző egyházak levéltárak fenntartói és munkatársai közötti kapcsolattartást. Kapcsolatot létesítenek a Román Országos Levéltárral, valamint a megyei levéltárakkal, a Romániai Levéltárosok Egyesületével. Azon munkálkodnak, hogy az egyházi levéltárak az országos vagy a megyei állami levéltárakkal szellemi és gazdasági jogegyenlőséget élvezzenek. A RELTE alapító tagjai: Bernád Rita Magdolna, levéltáros, Gyulafehérvár – Érseki és Főkáptalani Levéltár, Emődi András Gábor, levéltáros, Nagyvárad – Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár, Fazakas Márta, levéltáros, Nagyvárad – Királyhágómelléki Református Egyházkerületi Levéltár, Molnár Bodrogi Lehel, levéltár, Kolozsvár – Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Sindilariu Thomas, levéltáros, Brassó – Ágostai Hitvallású Szász-Evangélikus Egyházközség Levél és Könyvtára, Dr. Sipos Gábor, levéltáros, Kolozsvár – Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára, Dr. Theilemann Wolfram, levéltáros, Nagyszeben – „Friedrich Teutsch” Kulturális és Párbeszéd Központ, Központi Levéltár, Vlaicu Monica, levéltáros, Nagyszeben – „Friedrich Teusch” Kulturális és Párbeszéd Központ, Központi Levéltár, Várady Lajos, levéltáros, Szatmárnémeti – Szatmári Püspöki és Káptalani Levéltár. Az egyesület választmánya: elnök: Molnár Bodrogi Lehel; titkár: Sindilariu Thomas. Az Egyesület székhelye: az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Kolozsváron, az Unitárius Püspökség keretében. /Megalakult a Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesülete (RELTE). = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./
2005. november 7.
Károli Gáspár díjjal tüntették ki dr. Sipos Gábor levéltárost, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának vezetőjét, a Babes–Bolyai Tudományegyetem középkori történeti tanszékének tanárát. Az 1997-ban alapított díjat azoknak adományozza a magyar kulturális tárca, akik kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományokban, vagy kiemelkedőt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújítása területén. Sipos Gábor november 5-én vette át a díjat Budapesten. /Sipos Gábor Károli-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
2005. november 12.
November 5-én adták át Budapesten, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában a protestáns kultúra és tudomány kiemelkedő műveléséért járó elismerést, a Károli Gáspár-díjat. Az idei kitüntettek között szerepel Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens is. Laudációt mondott Kósa László akadémikus. Dr. Sipos Gábor történész, levéltáros, egyetemi docens /sz. Érszodoró, 1951/ a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem szakát 1970–1974 között végezte. Három évig Noszolyon románul tanított történelmet. 1977-ben került levéltárosnak az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltárába. 1998-ban a Szegedi Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot. Ugyanebben az esztendőben kapott docensi kinevezést a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Középkori Tanszéke történelem–könyvtár szakára. Oktatói munkájának fontos része a román egyetemen tanuló magyar diákok számára tartott magyar nyelvű órák tartása. Elsősorban művelődéstörténeti tárgyakat, könyv- és nyomdatörténetet, levéltártant, könyvtártörténetet, illetőleg magyar történelmi áttekintést ad elő, továbbá levelező tagozaton egyetemes középkort oktat. Figyelmét eleinte a középkor kötötte le, szakdolgozatát a kolozsmonostori konvent hiteleshelyi tevékenységéből írta. Doktori értekezését a református főkonzisztórium kialakulásáról írta. Szaktanulmányai mentalitástörténettel, iskolatörténettel, egyházközség-történettel, köztük az elenyészett román református eklézsiákkal, templomtörténettel is foglalkoznak. Levéltárosi pályájához híven rendszeresen jelentet meg forrásokat, értékes kéziratokat. Eddig négy önállóan vagy társszerzőkkel írt könyve, ugyancsak négy, szintén munkatársakkal együtt gondozott forráskiadványa jelent meg. A magyar mellett, románul, németül és franciául napvilágot látott szaktanulmányainak száma meghaladja a hetvenet. Tagja a kicsiny erdélyi magyar történészcsoportnak, amely fölélesztette az erdélyi református egyháztörténet-írást. Sipos Gábor az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára. /Kósa László: Sipos Gábor Károli Gáspár-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./
2005. november 29.
Erdély fejedelmévé választásának 400. évfordulója alkalmából Bocskai Istvánra emlékeztek a hét végén Szatmárnémetiben és Szárazberken, a szatmárnémeti Szent István Kör, a református egyház és az RMDSZ rendezésében. Szatmárnémetiben A hit és a szabadság védelmében címen történelmi előadást tartottak: Sipos Gábor kolozsvári egyetemi docens, Kereskényi Sándor muzeológus, Mandula Tibor, Muhi Csilla és László Benjamin szatmári tanárok. Szárazberken, abban az ugocsai községben folytatódott a megemlékezés, ahol a szatmári nemesség 1605-ben az Erdélybe tartó Bocskai Istvánt fogadta. A helyi református Kónya László történelemtanár méltatta Bocskai tevékenységét. A templomkertben két éve állított Bocskai-szobornál Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke a nagy fejedelem mához szóló üzenetéről beszélt. /Bocskai Istvánra emlékeztek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./
2006. január 23.
Egyed Ákos Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című kötetét január 20-án Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület zsúfolásig megtelt tanácstermében Sipos Gábor, az EME főtitkára mutatta be. Egyed Ákos szerint Mikó Imre történelmünk olyan kiváló egyéniségei mellé sorolandó, mint Kossuth, Wesselényi, Széchenyi és Deák Ferenc. Erdély Széchenyije az Erdélyi Múzeum-Egyesületet saját villájának és kertjének felajánlásával hozta létre. /Ördög I. Béla: Könyv az erdélyi Széchenyiről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
2006. január 27.
A magyar egyetemi vezetők kötelessége lett volna, hogy válaszoljanak az egyetem rektorának, Nicolae Bocsan professzornak, 2005. dec. 20-án kiadott közleményére, ennek elmaradása miatt több magyar egyetemi oktató közös levélben reagált. Ellentmondó, hogy Bocsan rektor kétségeket fogalmazott meg Kása Zoltán professzor szakmai és vezetői rátermettségét illetően, hiszen eddig senkinek sem volt kifogása munkájával kapcsolatban. A 2004-ben bevezetett szenátusi szabályozásnak /amely megszigorította az új tanszékek és karok létrehozását/ az volt a célja, hogy elejét vegye a nyelvi „vonalak” szerinti tanszéki, kari önállósulásnak. A magyar oktatók az oktatás nyelve szerinti kritériumot szorgalmazzák, kiállnak az anyanyelvi oktatás mellett. Az egyetemen a magyar és német nyelvi „vonalaknak” nincs kellő autonómiájuk: minden tekintetben alá vannak rendelve a románnak. Az aláírók: Bodó Barna, Bege Antal, Cseke Péter, Dezső Gábor, Egyed Ákos, Egyed Emese, Egyed Péter, Gábor Csilla, Gazda Klára, Hatházi András, Kassay Gábor, Keszeg Vilmos, Kovács András, Molnár Bodrogi Enikő, Néda Zoltán, P. Dombi Erzsébet, Pál Judit, Palocsay Kisó Kata, Péntek János, Pethő Ágnes, Pozsony Ferenc, Sárkány Kiss Endre, Sipos Gábor, Szabó Zsolt, Szenkovits Ferenc, Szilágyi N. Sándor, Tánczos Vilmos, Ungvári Zrínyi Imre, Veress Károly. /Válasz egy rektori közleményre. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./
2006. január 28.
Január 26-án Kolozsváron a Monostori út 75-ben, a Pro Iuventute székházban Sipos Gábor egyetemi docens tartott előadást a kolozsmonostori templomról. Az egykori, erődített domb maradványa, amelyen a királyi alapítású, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére létesített apátság monostora állt, ma is látható. Nemkülönben a tévesen Kálváriának mondott „monostori templom” is. A monostor alapítója valószínűleg Szent László király. /Asztalos Lajos: Kolozsmonostor – bencés apátság, hiteleshely. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./
2006. február 22.
Budapesten február 21-én a Magyar Tudományos Akadémia nagyszabású Bocskai-emlékülést rendezett, amelyen a szülőváros (Kolozsvár) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviseletében többek között Egyed Ákos, Kovács András és Sipos Gábor tartott előadást. /Bocskai–emlékülés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./
2006. február 25.
Február 23-án Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácstermében mutatták be Balázs Sándor a Kiáltó Szó – volt egyszer egy szamizdat /Kriterion Könyvkiadó/ című kötetét. Balázs Sándor elmondta: a kötet első része visszaemlékezés, a második pedig dokumentáció (mindazok a kéziratok, amelyek a két megjelent és a hét meg nem jelent, csupán előkészített lapszám anyagából megmaradtak). A szerkesztés titkos szervezésben Romániában történt, a nyomtatás Magyarországon, a becsempészett magyar és román nyelvű végterméket pedig máig sem ismert anyaországiak is terjesztették. A találkozón megjelentek az egykori szamizdatot szerkesztő és terjesztő személyiségek: Cs. Gyimesi Éva, Cseke Péter, Pillich László, a Schwartz–házaspár, Kántor Lajos… De hasonló elismerés illeti azokat is, akik ilyen-olyan okok miatt hiányoztak: Sipos Gábort, Kántor Erzsébetet, Nagy Györgyöt, Pál Árpádot, Takács Lajost, Kiss Zoltánt, Borbáth Károlyt és társaikat, valamint a sok kockázatot magukra vállaló diákokat. /Ö. I. B.: Feltámadott Kiáltó szó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2006. március 13.
Március 11-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az erdélyi magyar tudományos élet legrangosabb egyesületi eseményén Egyed Ákos elnök vázolta az elmúlt négy esztendő munkájának legjelentősebb eredményeit. Az EME helyzete stabilizálódott. Nem mondott le elsődleges feladatairól: az anyanyelven történő tudományművelésről, az erdélyi tudományos ismeretek hagyományának ápolásáról. Önállósodott a Matematikai és Informatikai Szakosztály, megalakult az Agrártudományi Szakosztály. Állandó fórummá nőtte ki magát a magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat, az EME-t együttműködési megállapodás köti a Magyar Tudományos Akadémiához. A munkatervben helyet kapott a szervezet könyvtári anyagának elektronikus feldolgozása, az EME 150 éves fennállása megünneplésének előkészítése, az 1956-os magyarországi forradalom romániai eseményeit feltáró bizottság munkába állása stb. A hozzászólásokban volt, aki a Rhédey-házbeli központi könyvtár állományának bővülésére hívta fel a figyelmet (Újvári Mária főkönyvtáros), és volt, aki nagyobb gazdasági hatékonyságot, minél kevesebb meddő gyűlést sürgetett (Gyenge Csaba alelnök). Kovács Dezső, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerésztudományi Szakosztály vezetője, több gazdasági önállóságot követelt az egyes szakosztályok számára, és azt, hogy az elkobzott ingatlanok visszaszerzése érdekében kérjenek politikai támogatást. Az elnöki válaszból kiderült: Ha minden szakosztály autonómiát kapna, széthullna az EME. Garda Dezső hangsúlyozta, hogy Székelyföldön a román állam az erdők visszaszolgáltatásának elodázásával valóságos genocídiumot hajt végre, mert az ottani lakosság középosztályának megélhetése került ezáltal veszélybe. A közgyűlés elfogadta a létrejövő Kutatóintézet szervezeti szabályzatát. Elfogadott felhívásuk értelmében összehangolt eljárást indítanak az EME államosított gyűjteményeinek visszaigénylésére. Ezek az ingó javak jelenleg a Központi Egyetemi Könyvtár, az Állami Levéltár, a Történelmi Múzeum, a Művészeti Múzeum és a Babes–Bolyai Tudományegyetem tulajdonában találhatók. Az EME vissza akarja szerezni a tulajdon- és felügyeleti jogot ezen tudományos kutatási értékek fölött, ehhez kérik az RMDSZ és a hazai közvélemény támogatását, szükség esetén a nyugati világ segítségét is igénybe fogják venni. Tiszteleti tagokat választottak /Antal Árpád irodalomtörténész, Benkő Samu művelődéstörténész, Gazda Klára néprajzkutató, Péter Mihály orvosprofesszor/. A Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, Monok István (főigazgató, Országos Széchenyi Könyvtár) életműdíjként nyújtotta át Jakó Zsigmond professzornak az újonnan létrehozott Teleki József–díjat, amelyet ötévente adományoznak az erdélyi, partiumi, máramarosi és bánsági magyarság történetét, néprajzát, szociológiai értékeit legigényesebben feltáró munkák szerzőinek. A közgyűlés második alkalommal osztott ki Mikó Imre–emlékplaketteket. Ezúttal Vizi E. Szilveszternek /a MTA elnökének/, Czirják Árpádnak, Murádin Lászlónak, Soó Tamásnak és Várhelyi Csabának. A tisztújítás eredményeként az új elnökség: Egyed Ákos elnök, Brassai Zoltán, Péntek János, Sipos Gábor, Gyenge Csaba alelnökök, Bitay Enikő főtitkár, Farkas Mária gazdasági tanácsos, Bányai József jogtanácsos, Somai József ellenőr. A választmány, a szokásos évi egyharmados megújítása során, a következő tagokkal cserélődött: Gaal György, Fejér Tamás, Kovács András, Csomortáni Magdolna, Jakó Zsigmond, Balla Árpád, Bocskay István, Feszt György, Bódizs György, Feyné Vincze Mária, Vallasek Magdolna, Kolumbán József és Farkas Zoltán. /Ördög I. Béla: Az EME tisztújító közgyűlése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2006. május 2.
Fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte május 1-jén a Magyar utcai kétágú református templomban a Kolozsvári Bethlen Gábor Földész Dalkör. Sipos Gábor levéltáros a dalkör történetét ismertette, majd bemutatta a most megjelent emlékkönyvet. Török József, a dalkör jegyzője is beszámolt a tevékenységről. Pál Csaba lelkész a hajdúhadházi református gyülekezet nevében átadta Adorjáni László lelkésznek annak a zászlónak a hasonmását, amelyet 1941-ben kaptak a kolozsváriak ajándékba, amelyik azóta elveszett. Az ünnepség zenében és versben gazdag műsorral folytatódott. /120 éves a kolozsvári földészek dalköre. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./
2006. június 8.
Megjelent Burus János főszerkesztő, csíkszeredai tanár kiadványa, a Kútfő II. évfolyam 1. száma, amely 2006 – Tavasz tárgyválasztásával a Pünkösdi búcsújárás Csíksomlyón (régen és napjainkban) témakört mutatta be. Ez a még teljesen ismeretlen, frissforrás-ízű lap alcíme: Kis magyar néprajz diákoknak. A ,,tulajdonos” pedig a csíkszeredai Székely Károly Alapítvány és a Nagybükki Néprajzi Társaság. Félévenként megjelenő folyóirat. Felelős szerkesztője, műszaki- és képszerkesztője Sipos Gábor. A szerkesztőbizottság munkájában, a Székely Károly Szakközépiskola tanárain kívül, részt vesznek a diákok is. A mostani számban tanulmány olvasható többek között dr. Tánczos Vilmos, kolozsvári néprajzkutató, egyetemi tanár tollából Szép, boldog, csodatevő Csíksomlyó és a Mária-dogmák című írás, Tankó István csíkszeredai tanár Pünkösd. A pünkösdi csoda címmel írt jegyzetet, Mirk László írásában a pünkösdi népszokásokról volt szó. /Simó Edmund: Pünkösd után: Kútfő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 8./
2006. június 27.
A Házsongárd Alapítvány, melynek Gergelyné Tőkés Erzsébet az igazgatója, a legrégebbi magyar vonatkozású sírköveket menti meg a híres kolozsvári műemléktemetőben. 2003-ban a Hungaria Nostra Alapítvány támogatta a Házsongárd Alapítványt a határon túli magyar műemlékek megmentésében. Az adományból sikerült 12 síremléket helyreállítani. Gergelyné Tőkés Erzsébet a híres kolozsvári Házsongárdi temető síremlékeinek restaurálásáról tartott előadást május 30-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria előadótermében. A földbe süppedt XVII–XVIII. századi tumbák közül öt darabot felszínre hoztak, elvégezték kőrestaurálásukat. Az iktári Bethlen kripta kertjében megkezdték a kőtár kialakítását. A többéves munka, melyet nagylelkű amerikai pártfogóik segítségével ez évben befejeztek, több mint restaurálás. Amikor egyre fogyó magyar közösségünk emlékeit mentjük, a mai nemzedék történelmi tudatát, nemzeti önbecsülését is erősítjük – hangoztatta Gergelyné Tőkés Erzsébet. A Hungaria Nostra Alapítványt dr. Vécsey Eszter művészettörténész alapította 1991-ben a magyar műemlékvédelem céljainak támogatására. Vécsey Eszter, Vécsey Károly aradi vértanú leszármazottja, Los Angeles-i lakását eladva hozta létre nemes célú Alapítványát.  A Házsongárd Alapítványt 1999-ben hozták létre. Az alapítvány célkitűzése magánszemélyek adományait, alapítványok támogatását felhasználva, évente néhány síremlék helyreállítása, mások folyamatos gondozása. A kuratórium 11 tagja között található dr. Sipos Gábor elnök, főlevéltáros, dr. Gaal György ügyvezető elnök, várostörténész, Kovács Sándor titkár, unitárius teológiai tanár, valamint igazgatói tisztségben Gergelyné Tőkés Erzsébet. A több mint négyszáz éves Házsongárdi temetőben a magyar történelem és művelődéstörténet híres személyiségei nyugszanak. /Frigyesy Ágnes: Nemzeti kincsünk, a Házsongárdi temető. Gergelyné Tőkés Erzsébet előadása Budapesten. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 27./
2006. szeptember 5.
Idén márciusban ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját a Kolozsvári Református Bethlen Gábor Földész Dalkör. Az ünnepség alkalmából egy kicsiny kézikönyvet is kiadtak, amely az emlékek, a krónikák, a jegyzőkönyvek alapján foglalja össze az elmúlt 120 évet. A kötet összeállítója, Sipos Gábor levéltáros időszakokra osztotta a történteket. 1886. február 8-án volt az alakuló ülés. 1918-ig az énekkar az egyházi és a világi hatóságok széleskörű támogatásával dolgozott. 1945 után egy ünnepségen a díszzászló alatti felvonulásért meghurcoltatás, a zászló elkobzása, bírság volt a fizetség. A kommunizmus évtizedei alatt a dalárda az egyház védőszárnyai alatt működött tovább. Jelenleg a négy szólamú énekkar ápolja a magyar dalkultúrát Kolozsváron. /E.-R. F: Százhúsz tavasz emléke. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./
2006. szeptember 16.
Jakó Zsigmond történész 90 éves /sz. Biharfélegyháza, 1916. szept. 2./. Középiskoláit a hajdúböszörményi Bocskai István Főgimnáziumban, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán végezte, ahol 1940-ben Magyarország történetéből valamint a történelem segédtudományaiból doktorátust szerzett. A Magyar Országos Levéltárban szerzett levéltárosi szakképesítést, 1941-ben Kolozsvárra került, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában dolgozott. Bekapcsolódott a kolozsvári egyetemen folyó magyar történészképzésbe is, 1941-től nyugalomba vonulásáig (1981) oktatta előbb a magyar történelmet, majd a középkori egyetemes történetet és a történelem segédtudományait. Az erdélyi történet középkori forrásainak feltárása, a segédtudományok valamint az intézmény-, társadalom- és művelődéstörténet területén folytatott kutatásainak eredményeit önálló kötetekben és tanulmányok hosszú sorában tette közzé. Negyven esztendős egyetemi pályafutása során történelemtanárok és kutatók nemzedékei kerültek ki a keze alól. Iskolateremtő professzorként válogatta ki azokat, akiket kutatásokra alkalmasaknak ítélt, pályájukat egyengette. Életének kilencedik évtizedében sikerült a mohácsi vész előtti okleveles források kutatására vállalkozó fiatal munkacsoportot kialakítania. A gyalui vártartomány urbáriumai c. vaskos kötete 1944-ben jelent meg, utána szintén koraújkori emlékiratok és levelek következtek (Misztótfalusi Kis Miklós, Rettegi György), de az enyedi Bethlen Kollégium diáknévsorát is ő betűzte ki. Folyamatosan dolgozott az erdélyi középkori okleveles anyaggal, A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei c., két vaskos kötetre terjedő, terjedelmes bevezető tanulmánnyal kísért forráskiadványa azonban csak 1990-ben jelenhetett meg. Erdélyi okmánytár címen foglalta kiadványba az Erdélyre vonatkozó oklevelek magyar nyelvű kivonatait, az eddig megjelent két kötet után most töretlen munkakedvvel a harmadikon dolgozik, fiatal tanítványai közreműködésével. Ugyancsak az ő felügyeletével látott nyomdafestéket nemrég az Erdélyi fejedelmek királyi könyvei c. kiadvány, nyomdában van a gyulafehérvári káptalan jegyzőkönyveit kivonatoló kötet, és Torda vármegye fejedelemségkori jegyzőkönyvei is nemsokára kiadásra kerülnek. /Sipos Gábor: A kilencven éves Jakó Zsigmond születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./
2007. február 2.
Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában február 2-ától újra nézhető a magyarországi Hír TV, Zilahon majd valamikor. A különböző szolgáltatók révén 240 ezer romániai háztartásba eljutó Hír TV adását az UPC-hálózatban legutóbb egy hete láthatták. A megvonás a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és zilahi nézőket érintette, összesen 32 ezer háztartást. Az UPC nem volt hajlandó újabb szerződéskötésre, sokallva a Hír TV által kért jogdíjat. Az Astralt 2006 októberében felvásárló UPC egyoldalúan módosította a szerződést: a Hír TV az alapcsomagból átkerült az extra csomagba. „E lépés következtében egycsapásra háromezer körülire csökkent a korábbi 16 ezer háztartás, ahol nézhettek bennünket” – mondta el Sipos Gábor, a Hír TV terjesztési igazgatója. A mostani tárgyaláson a felek a korábbiakkal nagyjából megegyező feltételrendszer mellett araszolgattak a megegyezés felé. Egyetlen magyar csatorna sem szerepel a piacon nemrég megjelent Dolce televíziós műsorszolgáltatás ajánlatában. A RomTelecom szolgáltatása műholdon keresztül sugározza az alapcsomagba foglalt 45 televízió műsorát. A cég marketingosztályának munkatársa a Krónikának azzal magyarázta a magyar adók hiányát, hogy rendkívül rövid idő alatt vezették be a Dolcét. /Csinta Samu: UPC–Hír TV: árvita kiegyezéssel. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2007. február 14.
Sólyom László köztársasági elnökkel esedékes megbeszélések előtt Kolozsváron, találkozott a történelmi magyar egyházak több vezetője. A tárgyalásokon szó esett az időszerű kérdésekről, köztük Tőkés László református püspök európarlamenti jelöltségéről is. Az egyházfők nem óhajtottak ebben a kérdésben nyilatkozni. Az Erdélyi Református Egyházkerület több vezető tisztségviselője – például Pap Géza püspök, Tonk István világi főgondnok, Sipos Gábor főlevéltáros – aláírta Tőkés László jelölését támogató formanyomtatványt. A megbeszéléseken nem vett részt dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki ilyen esetekben, köztudottan, nem szokott állást foglalni. A római katolikus egyházat csak Tempfli József nagyváradi megyéspüspök képviselte. /Támogatják-e az egyházak Tőkés Lászlót? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2007. május 3.
Április 27–29. között Nemzetközi Történész Konferencia keretén belül előadássorozatra került sor Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 300-ik évfordulója tiszteletére. A tudományos megemlékezés Szatmárnémeti Főterén koszorúzással kezdődött, a Vécsey-ház udvarán található emléktáblánál. A történész-konferencia Viorel Ciubota előadásával kezdődött, aki a Szatmár megye múzeumában található Rákóczi-emlékekről beszélt. Őt követte Szőcs Péter tudományos kutató Szatmárnémetiből, aki a Szatmár vára és a Rákóczi-féle szabadságharc közötti kapcsolatokról értekezett. Mandula Tibor nyugalmazott tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc jelentősebb eseményeit mutatta be a Partiumban. Ács-Muhi Csilla tanár, a Rákóczi felkelés hatásáról értekezett, Szatmár fejlődésére vonatkozóan. Ján Ádám eperjesi egyetemi tanár (Szlovákia) a Rákócziak Zborói uradalmát mutatta be a XVII. században, Gyulai Éva (miskolci tudományos kutató) az egyházi gyűjteményekben levő Rákóczi-relikviákról beszélt. A történész-konferencia keretében kiállítást nyitottak meg „Rákóczi-emlékek Szatmár megyében” címmel. További előadások hangzottak el: Zachar József, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): 1707 – csendes háborús év a spanyol örökségért vívott Habsburg–Bourbon összecsapásban, Kónya Péter, egyetemi tanár (Eperjes – Szlovákia): Ottlyk György, II. Rákóczi Ferenc udvarmestere, Ulrich Attila, tudományos kutató (Nyíregyháza): Az ecsedi uradalom a Rákóczi szabadságharcban, Németi János, tudományos kutató (Nagykároly): A nagykárolyi gróf Károlyiak és az ecsedi uradalom, Zubánics László, helytörténész, újságíró (Beregszász): II. Rákóczi Ferenc alakja a kárpátaljai magyar irodalomban, Gebei Sándor, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): II. Rákóczi Ferenc titulusai (princeps – dux), Tamás Edit, főmuzeológus (Sárospatak): A Rákócziak Sárospatak és Marosvásárhely történelmi kapcsolatrendszerében, Köpeczi Béla, akadémikus, egyetemi tanár (Budapest): A fejedelmi beiktatás francia szemmel, Mészáros Kálmán, tudományos kutató (Budapest): Katonai kinevezések, előléptetések a marosvásárhelyi országgyűlés idején. Április 28-án a nemzetközi történész-konferencia előadói, résztvevői, illetve Szatmárnémeti és Nagykároly politikusai, közéleti személyiségei emlékeztek meg a Majtényi síkon az 1711-es évi fegyverletételről. Április 28-án délután a nemzetközi történész-konferencia a marosvásárhelyi Vártemplomban folytatta munkálatait, abban a városban, ahol ezelőtt 300 esztendővel erdélyi fejedelemmé iktatták be II. Rákóczi Ferencet. A marosvásárhelyi tudományos tanácskozás Pál Antal Sándor tudományos kutató, nyugalmazott levéltáros előadásával kezdődött, aki Marosvásárhely helyét mutatta be a szabadságharc eseménysorozatában. László Márton (marosvásárhelyi levéltáros) a szabadságharc egyik legkiválóbb hadvezérének, Bercsényi Miklósnak az életútját érzékeltette. Ezt követően a székelyföldi kutatók Csíkszék, Udvarhely szék és Gyergyó alszék szerepét, lófő- és gyalogos katonáinak hozzáállását a szabadságharc eszményének a kibontakozásához külön-külön dolgozatokban mutatták be. Az előadók és az általuk bemutatott tanulmányok címei a következők voltak: Szőcs János muzeológus (Csíkszereda): A csíkiak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Garda Dezső tudományos kutató, egyetemi docens (Gyergyószentmiklós): Gyergyói viszonyok a Rákóczi-féle szabadságharc idején, Zepeczáner Jenő múzeum-igazgató, tudományos kutató (Székelyudvarhely): Udvarhelyszék II. Rákóczi Ferenc idején. A következő két előadás II. Rákóczi György vallásosságára és valláspolitikájára vonatkozott. Tamási Zsolt tudományos kutató (Marosvásárhely) II. Rákóczi Ferenc vallásosságáról, míg Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens (Kolozsvár): II. Rákóczi Ferencnek az egyházakkal való kapcsolatairól értekezett. Ezt követően B. Szabó János tudományos kutató (Budapest): A fejedelmi jelvényekről és a fejedelmek beiktatásáról beszélt a XVI–XVII. századokban, majd Erdősi Péter tudományos kutató (Budapest): II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról és ennek szertartásáról értekezett. Április 29-én Marosvásárhely lakói ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról. Az igehirdető Henter György lelkipásztor mellett a Vártemplomban Köpeczi Béla és Egyed Ákos akadémikus is méltatta az esemény fontosságát. Ezt követően az ünneplő és emlékező gyülekezet a Vártemplom mellett lévő Rákóczi-szoborhoz vonult, ahol a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve több magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai és erdélyi civil szervezet koszorúzott. A koszorúzást kuruc nóták, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklése tette ünnepélyesebbé. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész Konferencia a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 3. – 18. sz. /
2007. június 7.
Hármas könyvbemutatót tartottak a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karán. Sipos Gábor az Idővel paloták... (Magyar udvari kultúra a 16–17. században) című könyvet mutatta be. – Az elit az egész társadalomnak mintát szolgáltatott. Ez a társadalmi réteg határozta meg az államok politikáját, irányultságát, kapcsolatait, lehetőségeit – magyarázta Sipos Gábor. Kovács András a Koronás fejedelem című Bocskai István és korát bemutató kötetről beszélt, mely három szerző műve. Szabó Péter Kovács András nemrég megjelent Emlékezetes épületek, épületek emlékezete című tanulmánykötetét elemezte. Gerevich Tibor már megírt egy, az építészeti stílusokat összefoglaló kötetet, amelyet inkább a templomok stílusjegyeire épített fel. Erre az összeállításra a tipizálás volt jellemző. Bíró József az erdélyi kastélyokról írt könyvet. Ezekhez a kötetekhez kapcsolható Kovács András könyve. A három bemutatott könyv mellett Horn Ildikó frissen megjelent Könnyező krokodil című kötetét is megismerhették a jelenlévők. /Dézsi Ildikó: Magyar udvari kultúra, koronás fejedelem, építészeti stílusok. Hármas könyvbemutató a Történelem és Filozófia Karon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./
2007. október 2.
Kettős évforduló szolgáltatott alkalmat az ünneplésre Kolozsváron a Központi Egyetemi Könyvtárban: Kelemen Lajos történész, levéltáros születésének 130., illetve Bajor Andor író, költő, humorista születésének 80. évfordulója alkalmából az intézmény kettős kiállítást szervezett. Tamás Kinga könyvtáros elmondta: fontosnak tartják a kolozsvári kulturális élet és hagyományok kiemelkedő személyiségeinek bemutatását. Dr. Sipos Gábor történész, levéltáros elevenítette fel Kelemen Lajos (1877-1963) alakját, aki személyesen is kapcsolódik a könyvtárhoz, hiszen ott kezdte pályáját. Nemesi családok és fontos intézmények bízták Kelemen Lajosra levéltári anyagukat. Bár ő maga nem tanított egyetemen, felolvasó körökön tartott értekezései, séták alatti idegenvezetései felértek egy-egy egyetemi előadással, kétkötetes tanulmánygyűjteménye /Művészettörténeti tanulmányok/ pedig hatalmas könyvsiker volt, és ma is használatos szakirodalom. Bajor Andor (1927-1991) életművét Balázs Imre József irodalomtörténész méltatta, kiemelve: olyan korban élt, amikor nem volt könnyű humoristának, parodistának lenni. Egy humortalan rendszer humoristája lett. /S. B. Á. : Kettős kiállítással Kelemen Lajos és Bajor Andor emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ Kelemen Lajos az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárosaként az eredetileg 40 ezer darabot számláló állományt milliós nagyságrendűre bővítette, így a levéltár Erdély múltjának igazi kincsestárává vált. /Szűknek bizonyult tárlók. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./
2007. október 15.
Istentisztelettel és osztálytalálkozókkal folytatódott október 13-án a kolozsvári Református Kollégium alapításának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepség. Székely Árpád igazgató leleplezte a kollégium udvarán lévő emléktáblát, amely a református oktatás 450. évfordulóját hirdeti. Ezt követően került sor a kollégium dísztermében a kiadványok bemutatására. Péntek János akadémikus, nyelvész az Apáczai Csere János Baráti Társaság emlékkönyvét ismertette. „Az emlékkönyv nem csak a társaság munkásságát, hanem a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Líceum, valamint az apácai (Brassó megye) általános iskola életébe nyújt betekintést”, hangsúlyozta a professzor. A kolozsvári Apáczai-líceum már régóta az anyanyelvi mozgalom erdélyi bázisának tekinthető. Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka Kolozsvári József: Litteris et pietati sacrum című munkáját mutatta be, amely a kollégium történetét tárja fel olvasmányos formában. Ezt az első kötetet még további kettő követi. A kolozsvári Szabó Dezső Egyesület második évkönyvének bemutatását Molnos Lajos vállalta. „Ez az évkönyv nem csak Szabó Dezsőről szól, hanem magáról a városról és a kollégiumról is” emelte ki Molnos. A kollégium évkönyvét Rácz Melinda magyartanár ismertette, Sipos Gábor levéltáros pedig Benkő Samunak Nagy Géza egykori kollégiumi tanárról írt kiadványáról értekezett. Szőcs Ráchel tanár Kolozsvári József: A világítótorony című munkájáról szólt, majd felolvasta fiának, Szőcs Géza költőnek Zürichben kelt, az ünnepi eseményhez kapcsolódó levelét. A kiadványok bemutatása után a díszteremben további három tanárportrét lepleztek le. Lőrinczy Ferenc torna-, Balázs János magyartanár és Kovács Dezső egykori igazgató arcképe Opra-Tompos Ágota munkáját dicséri. /Nagy-Hintós Diana: Közel fél évezredes áldozatos iskolaépítő munka. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2007. október 17.
Varga Júlia A kolozsvári jezsuita gimnázium és akadémia hallgatósága 1641–1773 (1784) /Budapest, 2007/ című kötetét mutatják be október 19-én Kolozsváron, a Báthory István Gimnázium dísztermében. A kötetet Sipos Gábor történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke ismerteti. /A jezsuita gimnáziumról szóló kötetet mutatnak be. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./
2007. október 22.
Káptalan Erna aligazgatónő bevezető szavai után Varga Júlia A kolozsvári jezsuita gimnázium és akadémia hallgatósága 1641–1773 (1784) /Budapest, 2007/ című adattárát dr. Sipos Gábor történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke mutatta be október 19-én a Báthory-líceum dísztermében. A diákok adataiból kiderül, hogy döntő többségük székelyföldi volt, de szép számban akadt közöttük csángómagyar is. Dr. Szögi László, a budapesti Egyetemi Könyvtár főigazgatója a Felsőoktatástörténeti Kiadványok című sorozatot mutatta be, amelynek hatodik láncszemeként jelent most meg Varga Júlia munkája. A fiatal szerző marosvásárhelyi származású budapesti kutatóként elkötelezettje az erdélyi múlt levéltári feltárásának. /Ö. I. B. : Oktatástörténet, 300 éve. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./
2007. október 31.
A Házsongárdi temetőben a kutatók által összeírt, amúgy is kisszámú emlékünk egyre fogy. Már Herepei János sírkőösszeírásában (A Házsongárdi temető régi sírkövei. Budapest, 1988.) az 1750-ig felleltározott mintegy 150 kőből csupán 35 a tumba vagy töredéke volt meg. 1920-tól szinte megállíthatatlan a folyamat: eltűnnek a régmúlt idők utolsó tanúi is. A 2000-ben létrejött Házsongárd Alapítványnak egyik célkitűzése éppen a kallódó, védtelen köveknek a felkutatása, számbavétele és restaurálása volt. Az áttelepítendő emlékkövek számára alkalmas helyszínt találtak az Ybl Miklós által tervezett iktári Bethlen kripta kertjében. Amikor dr. Gaal György várostörténész, dr. Sipos Gábor főlevéltáros, Macalik Arnold műemlékvédelmi szakmérnök és Gergely Istvánné, mint az alapítvány igazgatója kijelölték és felmérték azt a mintegy 40 síremléket, amelyeknek megmentése nem tűr halasztást. Mindössze tizennyolc koporsókövet találtak. 2002 és 2006 között a Szathmári Pap család, Fojt Jakab, Betsek Miklós, Incze Mihály és két névtelen polgár tumbáit sikerült kiemelni és részben helyreállítani. 2007-ben újabb koporsóköveket restauráltak. Egyre többen segítik munkájukat, így a temetőben levő koporsókövek száma, az újonnan feltártakkal együtt 24-re emelkedett. Szakemberek és munkások ügyszeretete nélkül nem jutottak volna előbbre. A műemlékvédelmi szakmunkát évek óta ellenszolgáltatás nélkül végzi Macalik Arnold műépítész. /Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet: Szólalj meg metszett köved által! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./
2007. november 13.
November 9–11-e között Kolozsváron tartották az V. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és az erdélyi magyar régész-kutatók, egyetemi hallgatók munkáját segíteni hivatott Pósta Béla Egyesület (PBE) rendezésében több mint hetven előadó jelentkezett az eseményre. A megnyitón Sipos Gábor (EME-alelnök) és Bajusz István (PBE-igazgató) elmondta: a két intézmény közötti szoros kapcsolat van. A romániai magyar régészek konferenciája immár évente ismétlődő sikeres hagyománnyá vált. Bajusz István megállapította, évről évre örvendetesen emelkedik a fiatal előadók tudományos színvonala. Sokan közülük már elvégezték az egyetemet, a részvevők – Szatmárnémetitől Székelyudvarhelyig – Erdély minden történelmi múzeumát képviselték. A konferencián magyarországi kollégák is megjelentek, akikkel eredményes az együttműködés. A erdélyi magyar régésznemzedékek között 20-25 éves korosztálybeli különbség jelentkezik, tehát nagy szükség van az utánpótlásra. /Ö. I. B. : Régészkonferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2007. november 17.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatának 258. számaként jelent meg tavaly Sas Péter művelődéstörténész könyve: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum elmenekített anyagának pusztulása 1945-ben. A kötetet a szerkesztő, Sipos Gábor, az EME alelnöke ismertette november 16-án a szerző jelenlétében, aki elmondta: bár nem az ő tiszte bárkit is rehabilitálni, a könyv a feltárt dokumentumokon keresztül mégis ezt teszi: Herepei János történésznek szolgáltat igazságot. „A múzeum anyaga 1945 március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatámadás következtében megsemmisült. Erdély művelődéstörténetének ez a 60 esztendővel ezelőtti szomorú fejezete a mai napig meglehetősen erős indulatot korbácsol, és vitákat gerjeszt. Az eseménysor bemutatásának és oknyomozó feldolgozásának nem lehetett feladata az igazságkeresés, a felelősség megállapítása, vagy a felelősök megnevezése. Alapvetően annyit tűzhetett ki céljául, hogy a rendelkezésre álló korabeli okmányok, levéltári anyagok, hivatalos- és magánlevelek, visszaemlékezések – tények – közzétételével a valóságot a lehető legjobban megközelítő kép kialakítását segítse elő a tragikus történet körülményeiről és hátteréről” – fogalmaz a fülszöveg. 1945-ben több tucatnyi láda indult el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum anyagával, amely hat hónap múlva azonban teljesen megsemmisült, néhány fémtárgy kivételével. A szemtanúk, a pusztulásért Herepeit tették meg bűnbaknak. A kötet érdekessége, hogy bár több mint tíz éve készen volt az anyaga, nem lehetett kiadni amíg életben voltak a könyv egyes szereplői, egyesek szerint sérthette volna őket a kötet nyilvánosságra kerülése. Herepei az EME aktív tagja volt, amíg Kolozsváron élt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület a kézirat kiadásával egyik „régi embere” előtt rótta le háláját. /F. I. : A bűnbakkeresés áldozata. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./
2008. március 8.
15 éves a Mentor Kiadó, az évfordulót március 6-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) dísztermében történész-meghívottakkal és könyvbemutatóval összekötött A történelem forrásai, történelemírás és könyvkiadás című vitaesttel ünnepelték meg. A marosvásárhelyi kiadó vezetője, Káli Király István emlékeztetett eddigi kiadványaik három csoportjára: a néprajzi, a történelemtudományi és a szépirodalmi könyvekre. Egyed Ákos EME-elnök kiemelte: a történelemre mai globalizált világunkban is szükségünk van. A Mentor Kiadó eddig 50 történeti címet jelentetett meg. Pál-Antal Sándor negyvenkét évnyi levéltárosi tapasztalatából idézett fel olyan részleteket, amelyek a forráskötetekhez kapcsolódnak. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, a történész felelősségét hangsúlyozta. Szerinte egyre inkább megnő a szerepük a digitális adatbázisoknak, és fontossá vált angol nyelven is hozzáférhetővé tenni a magyar kulturális örökséget. Szabó Miklós kutató a helytörténetírás sajátosságait vázolta. Sipos Gábor EME-alelnök intézménye történelemtudományi kiadómunkáját ismertette. A találkozón bemutatták a kiadó legújabb műveit: Székely Székek a 18. században – Marosszék 1701-1722 között (sajtó alá rendezte Pál-Antal Sándor) és Erdélyi Testamentumok III – Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei 1600-1660 (sajtó alá rendezte Tüdős S. Kinga). /Ö. I. B. : 15 éves a Mentor Kiadó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./
2008. június 13.
A személyiségfejlesztés alapkérdései, az európai nevelési elképzelések változatai, a nemzedékek viszonya az oktatás tervezésében és megvalósulásában, a tudomány és a művészet támogatása – ezek voltak az Erdélyi Múzeum-Egyesületben, Kolozsváron a Communitas Alapítvány, az EME és az Interkulturali-THÉ Műhely támogatásával június 2–9. között a tudományos kutatás és az oktatás-nevelés összefüggései jegyében szervezett szakmai napok fő témái. Pukánszky Béla, a Szegedi Tudományegyetem professzora vázolta a nevelési eszmék szerepét az oktatás történetében. A zárórendezvény az Interkulturali-THÉ Műhely rendes tanévzáró kiskonferenciája volt. A nyitó előadást Emődi András (Nagyvárad, püspöki könyvtár) képes beszámolója képezte egy elveszettnek hitt XVI. századi album amicorumról. Ezt Demeter Zsuzsa, a kolozsvári Helikon szerkesztője beszámolója követte a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban fellelhető, az EME gyűjteményéből származó album amicorumokról. Tar Gabriella Nóra, a BBTE német tanszékének tanára a gyermekirodalom kutatásának kolozsvári (német és magyar nyelvű) műhelyét mutatta be, Fekete Adrienn doktorandus (BBTE) Az iskolai színjátszás és támogatói Székelyudvarhelyen címmel arról beszélt, hogyan használhatók fel tudományos forrásként a XX. század elejének iskolai évkönyvei és sajtóhíradásai. Az Erdélyi Múzeum 2007/3–4. számát (Felvilágosodás, Erdély, a 2006. októberi tudományos tanácskozás anyaga) Sipos Gábor történész, az EME alelnöke méltatta. A Partiumi Keresztény Egyetem német tanszéke tanárának, János-Szatmári Szabolcsnak Az érzékeny színház. A magyar színjátszás a 18–19. század fordulóján című, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában 2007-ben megjelent könyvét Egyed Emese mutatta be. /Egyed Emese: Pedagógusnapok az Erdélyi Múzeum-Egyesületben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2008. június 28.
Június 27-én a Kolozsvár Társaság székhelyén ünnepélyesen megnyitották a Kolozsvár Napok elnevezésű rendezvénysorozatot, melyet a házigazdák az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és más szervezetek közreműködésével a 2008-as Reneszánsz Év jegyében bonyolítanak le. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke hangsúlyozta, olyan időszakba léptünk, amikor az egykori kincses városban javuló hangulat alakítja közérzetünket, és megvannak a feltételei annak, hogy Kolozsvár mai reneszánszát éljük át. A Kolozsvár Napok októberben többnapos műsorral folytatódnak, két évi késedelem után (most már csak a polgármesteri aláírás hiányzik), a kolozsvári Sétatéren felavatják az 1956-os magyar forradalom mártírjainak emlékművét, és operabemutató is várható. A mostani alkalomra kiadott Reneszánsz Kolozsvár című kötetet két szerkesztője ismertette. Kovács Kiss Gyöngy szerint a könyv számvetési kísérlet, amely bepillant a reneszánsz kori Kolozsvár életébe. A kötet kiindulópontjául Jakó Zsigmond 1957-ben közölt tanulmánya (Az otthon és művészete a 16–17. századi Kolozsváron) szolgált. A többi tanulmány szerzői (Mihály Melinda, Papp Szilárd, Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, P. Kovács Klára, Jakó Klára, Kovács András, Vekov Károly, Balázs Mihály, Sipos Gábor, Pakó László) is olyan Kolozsvárhoz kapcsolódó történelmi adatokat, mozzanatokat dolgoztak fel, amelyek felett eddig átsiklott a szakirodalom. Ugyancsak június 27-ére tervezték Jakó Zsigmond díjazását, aki azonban objektív okokból nem lehetett jelen. /Ö. I. B. : Elkezdődött a Kolozsvár Napok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
2008. augusztus 16.
Kolozsvár városi elöljárósága a rengeteg áldozatot követelő pestis járvány miatt 1585-ben kénytelen volt új temetőhelyet létesíteni – olvasható a jeles történész, Herepei János Kolozsvár történeti földrajza című, a Művelődés Kiadónál Sas Péter szerkesztésében megjelent kötetében. 423 éves tehát a Házsongárd, a magyar kultúra panteonja. Óvni kell a közöny és a magyar múlt emlékeinek eltörlésére irányuló törekvésektől, a szándékos rombolásoktól. Cs. Szabó László írta: egy-egy düledező sírkő a hatalom által „közveszélyes”-nek minősíttetik. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet tanárnő 1999-ben, a rosszemlékű Funar-korszak teljében hozta létre a Házsongárd Alapítványt, amelynek igazgatója – elnök dr. Sipos Gábor főlevéltáros, ügyvezető elnök dr. Gaal György művelődéstörténész, – mozgósította a város magyar tannyelvű iskoláit a temetőgondozásra. Az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm (EMKES) augusztus 23-án Kolozsváron nagyszabású jótékonysági képzőművészeti kiállítást rendez, melynek anyagi hozadéka a Házsongárd Alapítvány céljait szolgálja. /A Házsongárdért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./