Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. november 20.
Emlékszoba is őrzi a hóstáti népesség szellemiségét – Látogathatók a Kétágú templomban tegnap felavatott helyiségek
Egyre inkább már csak az emlékekben, idősek történeteiben él a kolozsvári földészközösség életmódja, szokásai, hagyományai, mivel az idő és főleg annak történései megváltoztatta sorsukat: a kommunizmus idején kisajátították tulajdonukat, lebontották takaros házaikat, és szeretettel meg gondosan művelt földjeikre tömbházak sokaságát építették. Nem csak vagyonuktól fosztották meg őket, hanem életmódjuktól, sokukat kilátástalanságba és elkeseredésbe kergetve. A későbbi változások pedig már szinte haszontalanná, értelmetlenné tették a hagyományos kertészkedő életvitelt. Mindezek ellenére a hóstáti szellemiség ma is él, fennmaradását és jobb megismerését pedig azok az emlékszobák is szolgálják, amelyeket vasárnap avattak fel istentisztelet és ünnepség keretében a Kétágú templom keleti, felújított tornyában. Ezúttal is bebizonyosodott a közösség ereje, amely segít a túlélésben és a reménység megtartásában.
Három éve merült fel az ötlet, hogy emlékszobát kellene kialakítani a hóstáti közösségnek, ahol kiállíthatnának emléktárgyakat, fényképeket, olyan munkaeszközöket, amelyek érzékeltetik és tükrözik ennek a régi kolozsvári közösségnek az életmódját, hagyományait. A Kétágú templom belső felújításánál használt állványzat faanyagát feldolgozták a keleti torony rendbehozatalánál, és így adódott az ötlet, hogy akkor használják ki a tornyot: három kis emeleti termet alakítottak ki, amelyek tegnaptól hivatalosan is a hóstáti emlékszobák szerepét töltik be. A Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség felajánlotta a helyet emlékszobáknak, hiszen a Kétágú templom, fennállása óta ezé a földész közösségé is. A kitartó munkával beteljesedett elképzelést tegnap ünnepelték meg, istentisztelet keretében.
“És ügyeljünk egymásra”
A zsidókhoz írt levél 10. részének 23-25. versét választotta igehirdetése alapjául Székely József lelkipásztor, hiszen a levél gondolata: tartsuk meg a reménység vallását, ügyeljünk egymásra, buzdítsuk egymást a szeretetre és jó cselekedetekre, s ne hagyjuk el gyülekezetünket, miként az egyeseknek szokása. Vegyes érzelmeket ébresztenek ezek a gondolatok, mondta beszédében Székely József: sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a hóstátiak örömmel vonultak végig az utcán népviseletben, és jöttek a templomba. Az emlékezés azonban keserűséget is ébreszt, hiszen felmerül a kérdés, hogy hova lett az a sokaság, mi maradt belőle? A mai társadalom egyik dolga az emlékezés, és amikor a hóstátiakról emlékezünk, gondolnunk kell az üldözésekre, nélkülözésre, amelynek ez a közösség ki volt téve. Sokszor kellett nekik is menekülni, új életet kezdeni, és ilyenkor felmerül az emberben, hogy mit lehet megtartani, megmenteni. Vannak, akik mindenről lemondtak, úgy érezve, hogy az erdélyi kisebbségi sorsban nem lehet megtartani semmit – ők gyökertelenül élnek. Mások ellenben kitartottak, mivel a reménység hitvallását választották. Ezt tapasztalta a hóstátiaknál is, akik megpróbáltak és továbbra is megpróbálnak túlélni. Ezt szolgálják az emléktárgyak is, amelyeket sokan elhoztak az emlékszoba kialakítására, és amelyekhez valójában mind történetek kapcsolódnak személyekről, esetekről. Az emlékek megtartásához, hitünk megőrzéséhez azonban nagy szükségünk van a közösségre – hangsúlyozta Székely József lelkipásztor. Szükségünk van a hit megerősítésére a közösségen belül, aki kimarad a közösségből, lemarad valamiről. Fontos, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti közösséget, hogy ügyeljünk egymásra, hiszen ez az odafigyelés tarthatja meg a hóstáti, a kolozsvári, az erdélyi magyar közösséget.
Megvan a képességünk, hogy építkezzünk
Az istentiszteletet követően Bányai József ügyvéd ismertette a hóstáti emlékszobák kialakításának előzményeit, majd Magdó János főkonzul köszöntő beszéde hangzott el. A főkonzul Napóleont említette, aki megkérdezte külügyminiszterétől, hogy mit tegyen a magyarokkal. A külügyminiszter tanácsa pedig úgy hangzott, hogy vegye el egy nép múltját, és akkor azt tehet azzal a néppel, amit akar. Magdó János szerint a történelem utólag bizonyította, hogy ennek az elméletnek később is voltak követői bőven, többek között a kommunista rendszer idején, amikor a hóstátiaktól is elvették földjeiket, házaikat. Ez a közösség azonban értékmegőrző, hagyományápoló közösség volt mindég, élte a maga életét, beilleszkedve a város mindennapjaiba. A mai generáció dolga az építkezés, olyan világ megteremtése, amelyben a közösség meg tud maradni magyarnak. Ez a szép szó – földész – is azt igazolja, hogy a föld mellett az ész is megvan ahhoz, hogy építkezzünk és megmaradjunk – zárta beszédét a főkonzul.
“A Hóstát azonban nem halt meg”
Sipos Gábor előadása a kolozsvári Hóstátról szólt, a földész-közösség történetét foglalta össze. A régi kolozsvári városfalakon kívül létrejött peremnegyedek földműveléssel foglalkozó lakóinak életmódja sajátos közösségi tudatot is kialakított, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor földészeknek is. A kolozsvári hóstátiak az elmúlt századokban földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, emellett a szőlőművelés meg a fuvarozás biztosította megélhetésüket. Piacra termelő parasztpolgároknak tekinthetők, akikben megvan a vállalkozási szellem és szívesen képezik tovább magukat. Viseletük stílusa hasonlít a 19. század eleji kisnemesi, polgári viselethez, 30-40 évvel ezelőtt a kolozsvári piac sajátos színfoltját jelentették a gyönyörű, tiszta viseletbe öltözött asszonyok. Ruhájuk cégtábal nélkül is jelezte az áru eredetét, és garantálta minőségét. A földészházak erőszakos bontásával az egész hóstáti közösség léte került veszélybe, a hagyományos kertészkedő életmód fenntarthatalanná vált. Az előadó szerint azonban a Hóstát nem halt meg: a sajátos értékrenddel, erős öntudattal rendelkező, hagyományit őrző közösség elnevezésévé vált, szellemisége pedig túlélte az életformaváltást és az élettér változását is. Az emlékszobák elhelyezése szokatlan egy múzeum számára – vélte Sipos Gábor, de hátha ezek lesznek egy nagyobb hóstáti emlékhely, például egy tájház magja.
Folyamatosan látogathatók az emlékszobák
Az ünnepségen közreműködött a Bethlen Gábor Földész Dalkör, Butyka Anna pedig elszavalta Reményik Sándor – Ahogy lehet című – versét. Ezt követően a templomot megtöltő közönség felvonult a toronyban helyet kapott emlékszobákhoz, amelyeket ünnepélyesen felavatott Magdó János főkonzul és Székely József lelkipásztor. A három, emeleti kis helyiségben régi bútorokat, berendezési tárgyakat, fényképeket, falvédőket, népi viseletet helyeztek el, az utolsó emeleten pedig fényképkiállítást és Csép Sándornak a Hóstátról szóló filmjét lehet megtekinteni. Az emlékszobákat folyamatosan látogathatják majd az érdeklődők, hétközben kedden és csütörtökön az irodai idő alatt, mondta Székely József. Amennyiben csoportok lennének kíváncsiak a kiállításra, előzetes egyeztetés szükséges, a templom honlapján megtalálható ehhez minden adat és elérhetőség.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)
Egyre inkább már csak az emlékekben, idősek történeteiben él a kolozsvári földészközösség életmódja, szokásai, hagyományai, mivel az idő és főleg annak történései megváltoztatta sorsukat: a kommunizmus idején kisajátították tulajdonukat, lebontották takaros házaikat, és szeretettel meg gondosan művelt földjeikre tömbházak sokaságát építették. Nem csak vagyonuktól fosztották meg őket, hanem életmódjuktól, sokukat kilátástalanságba és elkeseredésbe kergetve. A későbbi változások pedig már szinte haszontalanná, értelmetlenné tették a hagyományos kertészkedő életvitelt. Mindezek ellenére a hóstáti szellemiség ma is él, fennmaradását és jobb megismerését pedig azok az emlékszobák is szolgálják, amelyeket vasárnap avattak fel istentisztelet és ünnepség keretében a Kétágú templom keleti, felújított tornyában. Ezúttal is bebizonyosodott a közösség ereje, amely segít a túlélésben és a reménység megtartásában.
Három éve merült fel az ötlet, hogy emlékszobát kellene kialakítani a hóstáti közösségnek, ahol kiállíthatnának emléktárgyakat, fényképeket, olyan munkaeszközöket, amelyek érzékeltetik és tükrözik ennek a régi kolozsvári közösségnek az életmódját, hagyományait. A Kétágú templom belső felújításánál használt állványzat faanyagát feldolgozták a keleti torony rendbehozatalánál, és így adódott az ötlet, hogy akkor használják ki a tornyot: három kis emeleti termet alakítottak ki, amelyek tegnaptól hivatalosan is a hóstáti emlékszobák szerepét töltik be. A Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség felajánlotta a helyet emlékszobáknak, hiszen a Kétágú templom, fennállása óta ezé a földész közösségé is. A kitartó munkával beteljesedett elképzelést tegnap ünnepelték meg, istentisztelet keretében.
“És ügyeljünk egymásra”
A zsidókhoz írt levél 10. részének 23-25. versét választotta igehirdetése alapjául Székely József lelkipásztor, hiszen a levél gondolata: tartsuk meg a reménység vallását, ügyeljünk egymásra, buzdítsuk egymást a szeretetre és jó cselekedetekre, s ne hagyjuk el gyülekezetünket, miként az egyeseknek szokása. Vegyes érzelmeket ébresztenek ezek a gondolatok, mondta beszédében Székely József: sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a hóstátiak örömmel vonultak végig az utcán népviseletben, és jöttek a templomba. Az emlékezés azonban keserűséget is ébreszt, hiszen felmerül a kérdés, hogy hova lett az a sokaság, mi maradt belőle? A mai társadalom egyik dolga az emlékezés, és amikor a hóstátiakról emlékezünk, gondolnunk kell az üldözésekre, nélkülözésre, amelynek ez a közösség ki volt téve. Sokszor kellett nekik is menekülni, új életet kezdeni, és ilyenkor felmerül az emberben, hogy mit lehet megtartani, megmenteni. Vannak, akik mindenről lemondtak, úgy érezve, hogy az erdélyi kisebbségi sorsban nem lehet megtartani semmit – ők gyökertelenül élnek. Mások ellenben kitartottak, mivel a reménység hitvallását választották. Ezt tapasztalta a hóstátiaknál is, akik megpróbáltak és továbbra is megpróbálnak túlélni. Ezt szolgálják az emléktárgyak is, amelyeket sokan elhoztak az emlékszoba kialakítására, és amelyekhez valójában mind történetek kapcsolódnak személyekről, esetekről. Az emlékek megtartásához, hitünk megőrzéséhez azonban nagy szükségünk van a közösségre – hangsúlyozta Székely József lelkipásztor. Szükségünk van a hit megerősítésére a közösségen belül, aki kimarad a közösségből, lemarad valamiről. Fontos, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti közösséget, hogy ügyeljünk egymásra, hiszen ez az odafigyelés tarthatja meg a hóstáti, a kolozsvári, az erdélyi magyar közösséget.
Megvan a képességünk, hogy építkezzünk
Az istentiszteletet követően Bányai József ügyvéd ismertette a hóstáti emlékszobák kialakításának előzményeit, majd Magdó János főkonzul köszöntő beszéde hangzott el. A főkonzul Napóleont említette, aki megkérdezte külügyminiszterétől, hogy mit tegyen a magyarokkal. A külügyminiszter tanácsa pedig úgy hangzott, hogy vegye el egy nép múltját, és akkor azt tehet azzal a néppel, amit akar. Magdó János szerint a történelem utólag bizonyította, hogy ennek az elméletnek később is voltak követői bőven, többek között a kommunista rendszer idején, amikor a hóstátiaktól is elvették földjeiket, házaikat. Ez a közösség azonban értékmegőrző, hagyományápoló közösség volt mindég, élte a maga életét, beilleszkedve a város mindennapjaiba. A mai generáció dolga az építkezés, olyan világ megteremtése, amelyben a közösség meg tud maradni magyarnak. Ez a szép szó – földész – is azt igazolja, hogy a föld mellett az ész is megvan ahhoz, hogy építkezzünk és megmaradjunk – zárta beszédét a főkonzul.
“A Hóstát azonban nem halt meg”
Sipos Gábor előadása a kolozsvári Hóstátról szólt, a földész-közösség történetét foglalta össze. A régi kolozsvári városfalakon kívül létrejött peremnegyedek földműveléssel foglalkozó lakóinak életmódja sajátos közösségi tudatot is kialakított, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor földészeknek is. A kolozsvári hóstátiak az elmúlt századokban földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, emellett a szőlőművelés meg a fuvarozás biztosította megélhetésüket. Piacra termelő parasztpolgároknak tekinthetők, akikben megvan a vállalkozási szellem és szívesen képezik tovább magukat. Viseletük stílusa hasonlít a 19. század eleji kisnemesi, polgári viselethez, 30-40 évvel ezelőtt a kolozsvári piac sajátos színfoltját jelentették a gyönyörű, tiszta viseletbe öltözött asszonyok. Ruhájuk cégtábal nélkül is jelezte az áru eredetét, és garantálta minőségét. A földészházak erőszakos bontásával az egész hóstáti közösség léte került veszélybe, a hagyományos kertészkedő életmód fenntarthatalanná vált. Az előadó szerint azonban a Hóstát nem halt meg: a sajátos értékrenddel, erős öntudattal rendelkező, hagyományit őrző közösség elnevezésévé vált, szellemisége pedig túlélte az életformaváltást és az élettér változását is. Az emlékszobák elhelyezése szokatlan egy múzeum számára – vélte Sipos Gábor, de hátha ezek lesznek egy nagyobb hóstáti emlékhely, például egy tájház magja.
Folyamatosan látogathatók az emlékszobák
Az ünnepségen közreműködött a Bethlen Gábor Földész Dalkör, Butyka Anna pedig elszavalta Reményik Sándor – Ahogy lehet című – versét. Ezt követően a templomot megtöltő közönség felvonult a toronyban helyet kapott emlékszobákhoz, amelyeket ünnepélyesen felavatott Magdó János főkonzul és Székely József lelkipásztor. A három, emeleti kis helyiségben régi bútorokat, berendezési tárgyakat, fényképeket, falvédőket, népi viseletet helyeztek el, az utolsó emeleten pedig fényképkiállítást és Csép Sándornak a Hóstátról szóló filmjét lehet megtekinteni. Az emlékszobákat folyamatosan látogathatják majd az érdeklődők, hétközben kedden és csütörtökön az irodai idő alatt, mondta Székely József. Amennyiben csoportok lennének kíváncsiak a kiállításra, előzetes egyeztetés szükséges, a templom honlapján megtalálható ehhez minden adat és elérhetőség.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 20.
Korteshíradó
Három nap, hat település, közel 300 km, és ami a legfontosabb: több mint 400 személyes találkozó – így számszerűsíthető Máté András Levente hétvégi kalotaszegi kampánya.
Kiskapuson Máté pénteken találkozott a helyiekkel. A két nyelven folyó kötetlen beszélgetés során a román közösség nevében felszólaló elmondta: szeretné megköszönni a képviselő munkáját, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a településfejlesztési támogatásokat az ő közbenjárására nyerte el a község.
Szombat délelőtt Nádasdaróc és Inaktelke településeken járt Kalotaszeg képviselőjelöltje. Az Egeres községhez tartozó két faluban minden egyes ház lakóit felkereste, azaz több mint 200 családhoz látogatott el. E két településen az önkormányzati választásokon való részvétel a magyar közösség fegyelmezettségét és bölcsességét tükrözte, amelyért természetesen az RMDSZ helyi vezetését illeti elismerés – mondta a jelölt. A település lakói tudják, hogy december 9-nek sorsdöntő jelentősége van a térség magyarságának jövője szempontjából.
*
Jegenyén szombat este Termés bált szervezett az RMDSZ helyi szervezete, amelynek házigazdája Máté András Levente volt. A jelölt kifejtette: nem a hosszú kampánybeszédek helye ez, sokkal inkább a baráti eszmecseréké és kikapcsolódásé. Csupán annyit kért a helyiektől: ne feledjék, december 9-én a régió jövőjéről döntenek. A helyiek kérésére pozitívan reagált: a jegenyei futballcsapatot támogatni fogja a Kalotaszeg-kupán való részvételben.
Magyargyerőmonostor kis magyar közösségéhez vasárnap délelőtt látogatott Máté András Levente. Az RMDSZ elnöke, Bogdán Erzsébet ügyesen összefogja a kis lélekszámú magyar közösséget, biztos alapot fog nyújtani a parlamenti választáson való magyar részvétel növelése szempontjából. – Ha nem vagyunk jelen a parlamentben, ahol rólunk döntenek, akkor esélyünk sem lesz a megmaradásra – hangsúlyozta Máté.
*
Körösfőn vasárnap Máté András Levente egy szál virággal köszöntötte az Erzsébeteket, de a más nevű hölgyeknek is jutott virág. A falugyűlésen Vákár István szenátorjelölttel együtt vázolták a parlamenti választások kalotaszegi tétjét. „Minden szavazatot, amelyet nem az esélyes magyar jelöltre, vagyis az RMDSZ jelöltjére adnak le, a román pártok erejét növeli velünk szemben. Ha ez a bástya elesik, az nem csupán Kalotaszeg, de egész Kolozs megye magyarságának jövőjére hatással lesz december 9-e után” – összegezték a jelöltek.
*
Szerdán, november 21-én 17 órától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében, a Restitutio in Integrum! programsorozat keretében kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében (Jókai utca 2. szám, I. emelet). Részt vesz Sipos Gábor levéltáros, az EME elnöke, Vekov Károly történész, a Kolozsvári Casino egyesület elnöke és Szőcs Sándor jogász, a visszaszolgáltatási perek szakértője. A beszélgetést Ilyés Szilárd, az EME tudományos kutatója, a néppárt kolozsvári képviselőjelöltje vezeti.
*
Felháborítónak tartja az Erdélyi Magyar Néppárt Victor Ponta miniszterelnök kolozsvári kampányrendezvényén tett kijelentését, miszerint csak akkor fogják az észak-erdélyi autópálya építését folytatni, amennyiben erre uniós alapokat tudnak szerezni, mert jelenleg Romániának a 4-es korridor részeként épülő dél-erdélyi autópálya a prioritás. Az EMNP szerint a megoldást Románia föderális átszervezése jelentené, a regionális döntéshozatal megteremtése és a régiók fiskális autonómiája nem csak az autópálya kérdésére, de Románia gazdasági problémáinak a megoldására is alkalmas.
Szabadság (Kolozsvár)
Három nap, hat település, közel 300 km, és ami a legfontosabb: több mint 400 személyes találkozó – így számszerűsíthető Máté András Levente hétvégi kalotaszegi kampánya.
Kiskapuson Máté pénteken találkozott a helyiekkel. A két nyelven folyó kötetlen beszélgetés során a román közösség nevében felszólaló elmondta: szeretné megköszönni a képviselő munkáját, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a településfejlesztési támogatásokat az ő közbenjárására nyerte el a község.
Szombat délelőtt Nádasdaróc és Inaktelke településeken járt Kalotaszeg képviselőjelöltje. Az Egeres községhez tartozó két faluban minden egyes ház lakóit felkereste, azaz több mint 200 családhoz látogatott el. E két településen az önkormányzati választásokon való részvétel a magyar közösség fegyelmezettségét és bölcsességét tükrözte, amelyért természetesen az RMDSZ helyi vezetését illeti elismerés – mondta a jelölt. A település lakói tudják, hogy december 9-nek sorsdöntő jelentősége van a térség magyarságának jövője szempontjából.
*
Jegenyén szombat este Termés bált szervezett az RMDSZ helyi szervezete, amelynek házigazdája Máté András Levente volt. A jelölt kifejtette: nem a hosszú kampánybeszédek helye ez, sokkal inkább a baráti eszmecseréké és kikapcsolódásé. Csupán annyit kért a helyiektől: ne feledjék, december 9-én a régió jövőjéről döntenek. A helyiek kérésére pozitívan reagált: a jegenyei futballcsapatot támogatni fogja a Kalotaszeg-kupán való részvételben.
Magyargyerőmonostor kis magyar közösségéhez vasárnap délelőtt látogatott Máté András Levente. Az RMDSZ elnöke, Bogdán Erzsébet ügyesen összefogja a kis lélekszámú magyar közösséget, biztos alapot fog nyújtani a parlamenti választáson való magyar részvétel növelése szempontjából. – Ha nem vagyunk jelen a parlamentben, ahol rólunk döntenek, akkor esélyünk sem lesz a megmaradásra – hangsúlyozta Máté.
*
Körösfőn vasárnap Máté András Levente egy szál virággal köszöntötte az Erzsébeteket, de a más nevű hölgyeknek is jutott virág. A falugyűlésen Vákár István szenátorjelölttel együtt vázolták a parlamenti választások kalotaszegi tétjét. „Minden szavazatot, amelyet nem az esélyes magyar jelöltre, vagyis az RMDSZ jelöltjére adnak le, a román pártok erejét növeli velünk szemben. Ha ez a bástya elesik, az nem csupán Kalotaszeg, de egész Kolozs megye magyarságának jövőjére hatással lesz december 9-e után” – összegezték a jelöltek.
*
Szerdán, november 21-én 17 órától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében, a Restitutio in Integrum! programsorozat keretében kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében (Jókai utca 2. szám, I. emelet). Részt vesz Sipos Gábor levéltáros, az EME elnöke, Vekov Károly történész, a Kolozsvári Casino egyesület elnöke és Szőcs Sándor jogász, a visszaszolgáltatási perek szakértője. A beszélgetést Ilyés Szilárd, az EME tudományos kutatója, a néppárt kolozsvári képviselőjelöltje vezeti.
*
Felháborítónak tartja az Erdélyi Magyar Néppárt Victor Ponta miniszterelnök kolozsvári kampányrendezvényén tett kijelentését, miszerint csak akkor fogják az észak-erdélyi autópálya építését folytatni, amennyiben erre uniós alapokat tudnak szerezni, mert jelenleg Romániának a 4-es korridor részeként épülő dél-erdélyi autópálya a prioritás. Az EMNP szerint a megoldást Románia föderális átszervezése jelentené, a regionális döntéshozatal megteremtése és a régiók fiskális autonómiája nem csak az autópálya kérdésére, de Románia gazdasági problémáinak a megoldására is alkalmas.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 23.
Ne hagyjuk veszni elkobzott értékeinket!
Kerekasztal-megbeszélést tartottak az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről szerda délután Kolozsváron, az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) székhelyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által szervezett rendezvényt Ilyés Szilárd Zoltán, az EME tudományos kutatója, néppárti kolozsvári képviselőjelölt vezette.
Sipos Gábor az EME elnökeként és az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosaként elmondta: a Mindent vissza!/Restitutio in Integrum! elnevezésű mozgalom azért kelt életre, mert a többségi nemzetben még mindig él a Semmit sem vissza! dac, és a Székely Mikó Református Kollégium elhíresült ügye óta különösen erős a fővárosiak eltökéltsége a magyarok jogos követeléseivel szemben. Az EME elkobzott ingatlanok, gyűjtemények és más ingóságok visszaszolgáltatásáért perel hosszú idő óta, amelyek most egyetemi, múzeumi, levéltári vagy könyvtári tulajdonban találhatók, és több esetben már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától várnak megoldást. A református egyház eddig körülbelül 30–40 százalékban kapta vissza egykori javait.
Vekov Károly történész az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Kolozsvári Casino Egyesület elnökeként számolt be nem túl kedvező tapasztalatairól. Kolozsváron épületeket, bankokat, biztosítókat, hitelszövetkezeteket, ipari cégeket, művelődési intézményeket, szakmai és sportegyesületeket koboztak el annak idején, de az a törekvés, ami a két világháború között nemzeti jelleget öltött és a kommunizmus alatt osztályjellegbe bújt, más formában a mai napig megmaradt: magyar kézbe ne adjanak vissza anyagi javakat. Ennek szellemében a visszaszolgáltatási bizottság tíz év alatt alig tett valamit: 1989 után átmenekítették a klikk-rendszert, és a civilizált világban szentségnek számító, de a Kárpátokon túl ismeretlen fogalomnak bizonyuló telekkönyvi nyilvántartást próbálják elfeledtetni. Parlamenti képviseletünknek a jövőben rámenősebben kell viszonyulnia ehhez a témakörhöz – vélekedett az EMNP szenátorjelöltje.
Szőcs Sándor, a visszaszolgáltatási perekben jártas jogász keményebben fogalmazott: Romániában, napjainkban annyira sem veszik komolyan az alapvető emberi jognak számító tulajdonjog tiszteletét, mint a kommunizmusban. Erdélyben a hajdan minden faluban működő közbirtokosság visszaállítása jelenthetné a helyi lakosság számára a hatalomnak való kiszolgáltatottság megszűnését. Például Magyarvalkón ez sikerült, és ott felcsillantotta a reményt a mezőgazdasági fejlődésre. Összesen kb. 100 ezer ilyen hektár vár visszaszolgáltatásra, amit a föderalizmus könnyen megoldhatna – fejtette ki az EMNP képviselőjelöltje. Úgy vélte, hogy az ősi földbirtokok megvédése érdekében a falvak népének össze kell fognia. Előbb politikailag kell fellépnie, majd szükség esetén akár a polgári engedetlenség fegyverével is – mondta Szőcs Sándor.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Kerekasztal-megbeszélést tartottak az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről szerda délután Kolozsváron, az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) székhelyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által szervezett rendezvényt Ilyés Szilárd Zoltán, az EME tudományos kutatója, néppárti kolozsvári képviselőjelölt vezette.
Sipos Gábor az EME elnökeként és az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosaként elmondta: a Mindent vissza!/Restitutio in Integrum! elnevezésű mozgalom azért kelt életre, mert a többségi nemzetben még mindig él a Semmit sem vissza! dac, és a Székely Mikó Református Kollégium elhíresült ügye óta különösen erős a fővárosiak eltökéltsége a magyarok jogos követeléseivel szemben. Az EME elkobzott ingatlanok, gyűjtemények és más ingóságok visszaszolgáltatásáért perel hosszú idő óta, amelyek most egyetemi, múzeumi, levéltári vagy könyvtári tulajdonban találhatók, és több esetben már a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától várnak megoldást. A református egyház eddig körülbelül 30–40 százalékban kapta vissza egykori javait.
Vekov Károly történész az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Kolozsvári Casino Egyesület elnökeként számolt be nem túl kedvező tapasztalatairól. Kolozsváron épületeket, bankokat, biztosítókat, hitelszövetkezeteket, ipari cégeket, művelődési intézményeket, szakmai és sportegyesületeket koboztak el annak idején, de az a törekvés, ami a két világháború között nemzeti jelleget öltött és a kommunizmus alatt osztályjellegbe bújt, más formában a mai napig megmaradt: magyar kézbe ne adjanak vissza anyagi javakat. Ennek szellemében a visszaszolgáltatási bizottság tíz év alatt alig tett valamit: 1989 után átmenekítették a klikk-rendszert, és a civilizált világban szentségnek számító, de a Kárpátokon túl ismeretlen fogalomnak bizonyuló telekkönyvi nyilvántartást próbálják elfeledtetni. Parlamenti képviseletünknek a jövőben rámenősebben kell viszonyulnia ehhez a témakörhöz – vélekedett az EMNP szenátorjelöltje.
Szőcs Sándor, a visszaszolgáltatási perekben jártas jogász keményebben fogalmazott: Romániában, napjainkban annyira sem veszik komolyan az alapvető emberi jognak számító tulajdonjog tiszteletét, mint a kommunizmusban. Erdélyben a hajdan minden faluban működő közbirtokosság visszaállítása jelenthetné a helyi lakosság számára a hatalomnak való kiszolgáltatottság megszűnését. Például Magyarvalkón ez sikerült, és ott felcsillantotta a reményt a mezőgazdasági fejlődésre. Összesen kb. 100 ezer ilyen hektár vár visszaszolgáltatásra, amit a föderalizmus könnyen megoldhatna – fejtette ki az EMNP képviselőjelöltje. Úgy vélte, hogy az ősi földbirtokok megvédése érdekében a falvak népének össze kell fognia. Előbb politikailag kell fellépnie, majd szükség esetén akár a polgári engedetlenség fegyverével is – mondta Szőcs Sándor.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 1.
20 éves késéssel
Kolozsváron elhelyezték azt a háromnyelvű (román, magyar és német) táblát, melyet eredetileg 1992.-ben szerettek volna elhelyezni az Egyetemiek Házának déli oldalán.
Jelezvén, hogy Kolozsvár, színház szerető közössége a magyar nyelvterület első állandó Kőszínházának felépítője volt.
Az 2012. évi INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztiváljának talán egyik legfontosabb mozzanata, ami történelmet ír, leleplezték a 20 évvel ezelőtt elkészült fekete márvány- táblát.
Amint a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor, az eseményt méltató beszédében elmondta: „Azért gyűltünk össze, hogy emlékezzünk múltunk felé fordulva. Húsz évvel ezelőtt szerettük volna ezt az emléktáblát elhelyezni”. Az akkori a város vezetősége nem nézte jó szemmel az anyanyelvűséget, sem a többnyelvűséget, és megakadályozta az eseményt méltató tábla elhelyezését. Most úgy tűnik, a történelem kereke, mely előre halad, visszazökken abba a vágásba, mely a mostani európai gondolkodást tükrözi.
A színházban a hagyomány eléggé megfoghatatlan fogalom. A gyakorlatban nem igazán tapasztalhatjuk, nem igazán térhetünk ki azokra a jelentős színházi eseményekre, melyek az előadással elmúlnak.
Ha fellapozzuk a Kolozsvári Magyar Színház történetét, azok a kiemelkedő egyéniségek, alkotók maradtak fenn az emlékezésben, amelyek koruknak megfelelve, tudtak alkotni. Nem a múltba, hanem a jövőbe néztek- mondta Tompa Gábor.
Kótsi Patkó János, Egressy Gábor, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, valamint Harag György. Olyan elemeket fedeztek fel a kolozsvári színjátszásban, amely a korszerű színházi gondolkodást tükrözte. Legyen az felzárkózás a kortársi európai és világi szokásokhoz.
Megköszönte Starmüller Gézának az emléktábla elkészítését, Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaságnak, hogy az elhelyezéshez szükséges dokumentációt a színház rendelkezésére bocsátotta.
Az emléktáblát Tompa Gábor dr. Kötő Józseffel, a színház volt irodalmi titkárával, igazgatójával, jelenleg parlamenti képviselővel együtt, leplezte le.
Koszorút helyezett el a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Erdélyi Közművelődési Egyesület nevében Dáné Tibor Kálmán, valamint a városi és megyei RMDSZ képviselői, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Sípos Gábor, az EME elnöke. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Magdó János főkonzul koszorúzott.
Ez év december 17.-én ünnepelhetjük a hivatásos magyar színjátszás 220.-ik éves évfordulóját, itt a Farkas utcában.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Kolozsváron elhelyezték azt a háromnyelvű (román, magyar és német) táblát, melyet eredetileg 1992.-ben szerettek volna elhelyezni az Egyetemiek Házának déli oldalán.
Jelezvén, hogy Kolozsvár, színház szerető közössége a magyar nyelvterület első állandó Kőszínházának felépítője volt.
Az 2012. évi INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztiváljának talán egyik legfontosabb mozzanata, ami történelmet ír, leleplezték a 20 évvel ezelőtt elkészült fekete márvány- táblát.
Amint a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor, az eseményt méltató beszédében elmondta: „Azért gyűltünk össze, hogy emlékezzünk múltunk felé fordulva. Húsz évvel ezelőtt szerettük volna ezt az emléktáblát elhelyezni”. Az akkori a város vezetősége nem nézte jó szemmel az anyanyelvűséget, sem a többnyelvűséget, és megakadályozta az eseményt méltató tábla elhelyezését. Most úgy tűnik, a történelem kereke, mely előre halad, visszazökken abba a vágásba, mely a mostani európai gondolkodást tükrözi.
A színházban a hagyomány eléggé megfoghatatlan fogalom. A gyakorlatban nem igazán tapasztalhatjuk, nem igazán térhetünk ki azokra a jelentős színházi eseményekre, melyek az előadással elmúlnak.
Ha fellapozzuk a Kolozsvári Magyar Színház történetét, azok a kiemelkedő egyéniségek, alkotók maradtak fenn az emlékezésben, amelyek koruknak megfelelve, tudtak alkotni. Nem a múltba, hanem a jövőbe néztek- mondta Tompa Gábor.
Kótsi Patkó János, Egressy Gábor, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, valamint Harag György. Olyan elemeket fedeztek fel a kolozsvári színjátszásban, amely a korszerű színházi gondolkodást tükrözte. Legyen az felzárkózás a kortársi európai és világi szokásokhoz.
Megköszönte Starmüller Gézának az emléktábla elkészítését, Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaságnak, hogy az elhelyezéshez szükséges dokumentációt a színház rendelkezésére bocsátotta.
Az emléktáblát Tompa Gábor dr. Kötő Józseffel, a színház volt irodalmi titkárával, igazgatójával, jelenleg parlamenti képviselővel együtt, leplezte le.
Koszorút helyezett el a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Erdélyi Közművelődési Egyesület nevében Dáné Tibor Kálmán, valamint a városi és megyei RMDSZ képviselői, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Sípos Gábor, az EME elnöke. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Magdó János főkonzul koszorúzott.
Ez év december 17.-én ünnepelhetjük a hivatásos magyar színjátszás 220.-ik éves évfordulóját, itt a Farkas utcában.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2012. december 7.
Művészettörténeti konferencia a Magyar Tudomány Napján
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében először rendeztek művészettörténeti témájú előadásokat felsorakoztató szekciót november 30-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházának dísztermében. Nyitóbeszédében dr. Sipos Gábor, az EME elnöke kiemelte a konferencia fontosságát, és méltatta a kolozsvári művészettörténeti iskola eredményes működését.
A művészettörténet iránt érdeklődő hallgatóság (köztük számos diák) ízelítőt kaphatott az erdélyi művészet kutatásának legújabb eredményeiből. Az előadók soraiban művészettörténészek mellett a rokon szakmák képviselői, restaurátorok, műemlékes szakemberek is voltak. A négy tömbbe csoportosított előadások kronológiai sorrendben követték egymást a középkortól egészen a XX. század elejéig. Az előadásokon szó esett többek között a középkori somlyóújlaki templom kutatásának legújabb részleteiről (Emődi Tamás), több erdélyi szász templom falképeinek feltárásáról (Kiss Lóránd) – ezek fa bútorzatának vizsgálata alkalmával előkerült igen fontos leletekről külön beszámoló is elhangzott (Mihály Ferenc). De a küküllői református egyházmegye XVIII. századi nemesi textília-adományai (Horváth Iringó), a tordai reformátusok XVI–XVIII. századi templomai (Weisz Attila) és nem utolsósorban a dési ferences templom kegykép-másolatai (Kovács Zsolt) is kiemelkedő témái voltak a szekciónak. Az előadás-sorozatot Murádin Jenő művészettörténész Körösfői-Kriesch Aladár kolozsvári tevékenységéről szóló bemutatása zárta.
A szekció előadásai után Sarkadi Nagy Emese Local Workshops – Foreign Connections. Late medieval altarpieces from Transylvania című (Helyi munkaműhelyek – külföldi kapcsolatok. Késő középkori oltárképek Erdélyben) könyvét Poszler Györgyi művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa értő elemzéssel mutatta be. Beszédében kiemelte, hogy e kötet a téma egyes alapvető kérdéseinek tárgyalása mellett az erdélyi késő középkori oltárok és oltártöredékek első szakszerű katalógusát is tartalmazza. Az erdélyi késő középkori oltárokról a kötet szerzője külön előadást is tartott a szekcióban. Ezt követően a rendezvény házigazdája, Weisz Attila rövid záróbeszédében bemutatta az új szekció létrejöttének okait, körülményeit és célkitűzéseit, megköszönve az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a szervezésben nyújtott önzetlen támogatást.
A művészettörténeti konferencia tartalmas és tanulságos előadásait végighallgatva reméljük, hogy a jövőben is lehetőség adódik a hasonló, építő jellegű szakmai tanácskozásokra, amire az Erdély művészeti öröksége iránt megnőtt érdeklődés, valamint az egyetemi oktatáshoz vagy a különböző szakintézményekhez kötődő kutatások alapján bizton számíthatunk.
Csécs Kinga
Szabadság (Kolozsvár)
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében először rendeztek művészettörténeti témájú előadásokat felsorakoztató szekciót november 30-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházának dísztermében. Nyitóbeszédében dr. Sipos Gábor, az EME elnöke kiemelte a konferencia fontosságát, és méltatta a kolozsvári művészettörténeti iskola eredményes működését.
A művészettörténet iránt érdeklődő hallgatóság (köztük számos diák) ízelítőt kaphatott az erdélyi művészet kutatásának legújabb eredményeiből. Az előadók soraiban művészettörténészek mellett a rokon szakmák képviselői, restaurátorok, műemlékes szakemberek is voltak. A négy tömbbe csoportosított előadások kronológiai sorrendben követték egymást a középkortól egészen a XX. század elejéig. Az előadásokon szó esett többek között a középkori somlyóújlaki templom kutatásának legújabb részleteiről (Emődi Tamás), több erdélyi szász templom falképeinek feltárásáról (Kiss Lóránd) – ezek fa bútorzatának vizsgálata alkalmával előkerült igen fontos leletekről külön beszámoló is elhangzott (Mihály Ferenc). De a küküllői református egyházmegye XVIII. századi nemesi textília-adományai (Horváth Iringó), a tordai reformátusok XVI–XVIII. századi templomai (Weisz Attila) és nem utolsósorban a dési ferences templom kegykép-másolatai (Kovács Zsolt) is kiemelkedő témái voltak a szekciónak. Az előadás-sorozatot Murádin Jenő művészettörténész Körösfői-Kriesch Aladár kolozsvári tevékenységéről szóló bemutatása zárta.
A szekció előadásai után Sarkadi Nagy Emese Local Workshops – Foreign Connections. Late medieval altarpieces from Transylvania című (Helyi munkaműhelyek – külföldi kapcsolatok. Késő középkori oltárképek Erdélyben) könyvét Poszler Györgyi művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa értő elemzéssel mutatta be. Beszédében kiemelte, hogy e kötet a téma egyes alapvető kérdéseinek tárgyalása mellett az erdélyi késő középkori oltárok és oltártöredékek első szakszerű katalógusát is tartalmazza. Az erdélyi késő középkori oltárokról a kötet szerzője külön előadást is tartott a szekcióban. Ezt követően a rendezvény házigazdája, Weisz Attila rövid záróbeszédében bemutatta az új szekció létrejöttének okait, körülményeit és célkitűzéseit, megköszönve az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a szervezésben nyújtott önzetlen támogatást.
A művészettörténeti konferencia tartalmas és tanulságos előadásait végighallgatva reméljük, hogy a jövőben is lehetőség adódik a hasonló, építő jellegű szakmai tanácskozásokra, amire az Erdély művészeti öröksége iránt megnőtt érdeklődés, valamint az egyetemi oktatáshoz vagy a különböző szakintézményekhez kötődő kutatások alapján bizton számíthatunk.
Csécs Kinga
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 14.
Könyvbemutatók és –vásárok az Erdélyi Múzeum Egyesületnél
Könyvbemutatóra várja az érdeklődőket az Erdélyi Múzeum-Egyesület hétfőn, december 17-én 17 órától az EME székházában.
Bemutatásra kerülnek: Sándor Katalin: Nyugtalanító írás/képek; Németh Boglárka: Aspect and Stativity in Hungarian; Berki Tímea: Magyar-román kulturális kapcsolatok a 19. század második felében című köteteik.
A köteteket bemutatják: Dánél Móna, Kádár Edit, Keszeg Anna.
Házigazda: Biró Annamária
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2012. december 19-én, szerdán 17 órától tartja hagyományos könyvbemutatóval egybekötött karácsonyi könyvvásárát az EME székházában (Jókai/Napoca utca 2-4. szám).
Bemutatásra kerülnek: Köleséri Sámuel tudományos levelezése 1709-1732; Csetri Elek: Kelemen Lajos élete és munkássága A köteteket bemutatják: Font Zsuzsa és Kovács András.
Házigazda: Sipos Gábor
maszol.ro
Könyvbemutatóra várja az érdeklődőket az Erdélyi Múzeum-Egyesület hétfőn, december 17-én 17 órától az EME székházában.
Bemutatásra kerülnek: Sándor Katalin: Nyugtalanító írás/képek; Németh Boglárka: Aspect and Stativity in Hungarian; Berki Tímea: Magyar-román kulturális kapcsolatok a 19. század második felében című köteteik.
A köteteket bemutatják: Dánél Móna, Kádár Edit, Keszeg Anna.
Házigazda: Biró Annamária
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2012. december 19-én, szerdán 17 órától tartja hagyományos könyvbemutatóval egybekötött karácsonyi könyvvásárát az EME székházában (Jókai/Napoca utca 2-4. szám).
Bemutatásra kerülnek: Köleséri Sámuel tudományos levelezése 1709-1732; Csetri Elek: Kelemen Lajos élete és munkássága A köteteket bemutatják: Font Zsuzsa és Kovács András.
Házigazda: Sipos Gábor
maszol.ro
2012. december 17.
Karácsonyi könyvvásárt tart az EME
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület december 19-én, szerdán 17 órától tartja könyvbemutatóval egybekötött karácsonyi könyvvásárát kolozsvári székházában (Jókai/Napoca utca 2–4.).
A Köleséri Sámuel tudományos levelezése 1709–1732 és Csetri Elek: Kelemen Lajos élete és munkássága című köteteket Font Zsuzsa és Kovács András mutatja be. Házigazda: Sipos Gábor.
Krónika (Kolozsvár)
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület december 19-én, szerdán 17 órától tartja könyvbemutatóval egybekötött karácsonyi könyvvásárát kolozsvári székházában (Jókai/Napoca utca 2–4.).
A Köleséri Sámuel tudományos levelezése 1709–1732 és Csetri Elek: Kelemen Lajos élete és munkássága című köteteket Font Zsuzsa és Kovács András mutatja be. Házigazda: Sipos Gábor.
Krónika (Kolozsvár)
2012. december 21.
Tudományt karácsonyra – Karácsonyi könyvvásár Kolozsváron
Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület Karácsony előtt könyvbemutatóval egybekötött könyvvásárt szervez. Ilyenkor kedvezményes áron lehet beszerezni a kiadó legfrissebb köteteit. A kolozsváriak kapnak is az alkalmon, hiszen egy-egy ilyen könyvcsomag ideális ajándék lehet a fa alatt.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában Köleséri Sámuel tudományos levelezését és Csetri Elek posztumusz művét, a Kelemen Lajos élete és munkássága című kötetet mutatták be. Az Erdély történetét legalaposabban ismerő tudós és legendás levéltáros, a marosvásárhelyi származású Kelemen Lajos életéről szóló kötetet a 2010-ben elhunyt Csetri Elek professzor kézirata alapján Jánó Mihály rendezte sajtó alá.
Dr. Jánó Mihály, művészettörténész: „Úgy látom, hogy van is érdeklődés irántuk. Kelemen Lajos iránt amúgy is mindig volt mert hiába, hogy ő szórta az ismeretet magából, de azért még mindig nagyon sok titok fedi, mint a zseniális, nagy történész-tudósokat mindig körüllengi valami titok.”
Ez a vásár nagyon jó alkalom arra, hogy a kolozsváriak az Erdélyi Múzeum Egyesületnél megjelent legfrissebb, tudományos tematikájú köteteket megismerjék.
- Sokszor fordult elő az elmúlt időszakban is, hogy néhány frissen megjelent könyv bemutatóját erre az időszakra időzítettük, most hétfőn is volt, meg ma délután is, tehát nem csak a régebbi, idén, vagy tavaly megjelent köteteink kaphatók ilyenkor leszállított áron, hanem a legfrissebbek is. – mondta Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke.
A EME karácsonyi könyvvására változatos tematikájú könyveket kínál. Kapható itt történeti, nyelvészeti, és technikatörténeti írás. A köteteket ilyenkor jelentős árkedvezménnyel lehet beszerezni. erdely.tv
Erdély.ma
Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület Karácsony előtt könyvbemutatóval egybekötött könyvvásárt szervez. Ilyenkor kedvezményes áron lehet beszerezni a kiadó legfrissebb köteteit. A kolozsváriak kapnak is az alkalmon, hiszen egy-egy ilyen könyvcsomag ideális ajándék lehet a fa alatt.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában Köleséri Sámuel tudományos levelezését és Csetri Elek posztumusz művét, a Kelemen Lajos élete és munkássága című kötetet mutatták be. Az Erdély történetét legalaposabban ismerő tudós és legendás levéltáros, a marosvásárhelyi származású Kelemen Lajos életéről szóló kötetet a 2010-ben elhunyt Csetri Elek professzor kézirata alapján Jánó Mihály rendezte sajtó alá.
Dr. Jánó Mihály, művészettörténész: „Úgy látom, hogy van is érdeklődés irántuk. Kelemen Lajos iránt amúgy is mindig volt mert hiába, hogy ő szórta az ismeretet magából, de azért még mindig nagyon sok titok fedi, mint a zseniális, nagy történész-tudósokat mindig körüllengi valami titok.”
Ez a vásár nagyon jó alkalom arra, hogy a kolozsváriak az Erdélyi Múzeum Egyesületnél megjelent legfrissebb, tudományos tematikájú köteteket megismerjék.
- Sokszor fordult elő az elmúlt időszakban is, hogy néhány frissen megjelent könyv bemutatóját erre az időszakra időzítettük, most hétfőn is volt, meg ma délután is, tehát nem csak a régebbi, idén, vagy tavaly megjelent köteteink kaphatók ilyenkor leszállított áron, hanem a legfrissebbek is. – mondta Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke.
A EME karácsonyi könyvvására változatos tematikájú könyveket kínál. Kapható itt történeti, nyelvészeti, és technikatörténeti írás. A köteteket ilyenkor jelentős árkedvezménnyel lehet beszerezni. erdely.tv
Erdély.ma
2013. február 27.
A nyolcvanöt éves Benkő Samut köszöntötték
Szűk körű ünnepségként hirdették meg, mégis telt házzal zajlott le az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén hétfő este Benkő Samu történész 85. születésnapi köszöntése.
Sipos Gábor EME-elnök az 1994–2002 közötti időszakban elődjeként is tevékenykedett neves tudós pályafutásából azt emelte ki, hogy az utóbbi huszonhárom évben annak élete összenőtt az egyesületével. Ma már látható, hogy az akkori nemzedékek munkája nyomán „szárba szökkent a mag, közeleg az aratás”. Péntek János, a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke, a 2007-es indulásuk óta megkétszereződött taglétszámukra hivatkozva, Benkő Samu érdemeit méltatta, aki életművével és szakmai presztízsével járult hozzá az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Dávid Gyula, a Kriterion Könyvkiadó egykori munkatársaként az ünnepelt szerzői, szerkesztői és figyelmeztető kritikusi munkáját emelte ki, amellyel a kommunizmus éveiben védő szerepet is betöltött a hatalom gáncsoskodásaival szemben, biztosítva a tudományos élet eredményei közlésének folytonosságát.
Benkő Samu, visszaemlékezve életpályájára, hálás szavakkal méltatta példaképét és egykori tanárát, Nagy Gézát, aki őt, az önkéntes meggyőződésből marxistává vált fiatal történészt felvilágosította a kommunista rendszer valódi mibenlétéről. A születésnapi ünnepség Nagy Gézának állandó jelleggel falra akasztott portréja alatt zajlott le.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
Szűk körű ünnepségként hirdették meg, mégis telt házzal zajlott le az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén hétfő este Benkő Samu történész 85. születésnapi köszöntése.
Sipos Gábor EME-elnök az 1994–2002 közötti időszakban elődjeként is tevékenykedett neves tudós pályafutásából azt emelte ki, hogy az utóbbi huszonhárom évben annak élete összenőtt az egyesületével. Ma már látható, hogy az akkori nemzedékek munkája nyomán „szárba szökkent a mag, közeleg az aratás”. Péntek János, a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke, a 2007-es indulásuk óta megkétszereződött taglétszámukra hivatkozva, Benkő Samu érdemeit méltatta, aki életművével és szakmai presztízsével járult hozzá az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Dávid Gyula, a Kriterion Könyvkiadó egykori munkatársaként az ünnepelt szerzői, szerkesztői és figyelmeztető kritikusi munkáját emelte ki, amellyel a kommunizmus éveiben védő szerepet is betöltött a hatalom gáncsoskodásaival szemben, biztosítva a tudományos élet eredményei közlésének folytonosságát.
Benkő Samu, visszaemlékezve életpályájára, hálás szavakkal méltatta példaképét és egykori tanárát, Nagy Gézát, aki őt, az önkéntes meggyőződésből marxistává vált fiatal történészt felvilágosította a kommunista rendszer valódi mibenlétéről. A születésnapi ünnepség Nagy Gézának állandó jelleggel falra akasztott portréja alatt zajlott le.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 1.
Ősz Előd: igazi forrásból kutatni
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán tartott Harang-konferencia meghívottai között voltak a Pokoly Egyháztörténeti Kutatóműhely tagjai is. Dr. Buzogány Dezső professzor, dr. Tóth Levente történész és Ősz Előd levéltáros a harang jelentőségéről, és az egyházi és nem egyházi közösségekben való fontos szerepéről beszéltek. Ősz Előddel beszélgettünk a Harang-projektről, a Pokoly Társaságról, a kutatásról és a forrásokról.
– Hogyan került Ön kapcsolatba a Harang-projekttel? Mit gondol a Sapientiás diákok ötletéről, hogy harangot ajándékozzanak a marosvásárhelyi kampusznak?
– A Harang-projektre dr. Gagyi József tanár úr hívta fel a figyelmemet, aki felkért bennünket, Buzogány Dezső professzort, Tóth Leventét és engem, hogy beszéljünk a harangok múltbeli szerepéről, jelentőségéről, arról, hogy miképpen határozták meg annak az egyházi (és nem feltétlenül csak egyházi) közösségnek az életét, amely hallotta hangjukat. A diákok ötlete természetesen tetszik. Nem szabad elfelejteni, hogy a Sapientiát az erdélyi magyar történelmi egyházak alapították, és azok is tartják fenn mai napig. Tulajdonképpen ez egy ökumenikus egyházi egyetem. Az egyházi iskoláknak a régiségben is volt harangjuk. A Harang-projektben tehát nem látok mást, mint egy régi hagyománynak a felújítását és újrafogalmazását.
Ön a Pokoly Társaság tagja. Kérem, meséljen erről a társaságról. Mikor alakult? Mi a célja? Kik a tagjai?
– A Pokoly Társaság, vagy hosszabb nevén Pokoly József egyháztörténeti kutatóműhely hivatalosan 2012-ben vált jogi személyiséggé, de a tagok együttműködése évtizednél is hosszabb időre nyúlik vissza. A Társaságról gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy Buzogány Dezső (a Protestáns Teológiai Intézet illetve a BBTE Református Tanárképző Karának egyháztörténész professzora) és Sipos Gábor (a BBTE Történelem karának docense és az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár vezetője) tanítványi köre. A Társaság tagjai valamiképpen a mentorok szolgálati helyéhez kapcsolódnak. Vannak közöttük történészi, illetve teológiai alapképzéssel rendelkező egyháztörténészek, művészettörténészek, zenetörténészek. A Társaság célja az egyháztörténet minél szélesebb körű művelése, hiszen a csapatmunka sokkal hatékonyabb, mint a „magányos farkasok” tudományművelése. A Társaság műhely kívánt és kíván lenni, így pedig könnyebb az újabb kutatógenerációk kinevelése is.
– Milyen forrásokból dolgoznak? Milyen adatokat tartalmaznak ezek? Miket lehet ezekből kiolvasni, megtudni?
– Örülök, hogy említette a forrás szót, hiszen számunkra ez a kulcsfogalom. Sajnos olyan világot élünk, ahol egyre több érték devalválódik. Ma már összeollózott dolgozattal is lehet doktori címet nyerni és haladni a tudományos ranglétrán. Sajnos a történettudomány sem mentes ettől a kórtól: sokan könyvekből írnak könyvet, „kutatásaikat” kizárólag eddig megjelent adatokra építik. A mi munkaközösségünk számára az elsődleges feladat a források feltárása, közzététele, és csak azután következik az értelmezés. Elsősorban egyháztörténeti forrásokat tárunk és térképezünk fel, illetve adjuk azokat annak rendje és módja szerint. Az írott források (jegyzőkönyvek, anyakönyvek, periratok, magánlevelezések mellett) igen fontos forráscsoportot alkotnak az egyházközségekben őrzött műtárgyak (úrasztali edények, textíliák, harangok, templomi berendezések). Ezeket is „szóra lehet és szóra kell bírni”, mert igen érdekes dolgokat „mesélnek” múltunkról.
– Milyen gyakorlati haszna van ezeknek a kutatásoknak?
– A történésznek (foglakozzon a történettudomány bármely ágával) tudomásul kell venni, hogy munkájának nincsenek látványos eredményei. (A mérnök kézbe foghatja saját tervezésű gépét, és örülhet annak, hogy mások is használják.) A mi kutatásaink mikroközösségekről szólnak – és nem feltétlenül, vagy csak áttételesen a mikroközösségnek. Könyveink nem bestsellerek, és nem is várjuk el, hogy az egyszerű gyülekezeti tagok olvassák a 300 éves, részben latinul írott szövegeket. Viszont egy közösség (jelen esetben egyházközség) életére pozitívan hat, hogy az ő gyülekezetükről könyv jelenik meg. Nagyon sok szórványközösség úgy érzi, hogy őket elfelejtették, nem kíváncsi senki sem a múltjukra, sem a jelenükre. És akkor megjelenik a faluban hét kutató, keresik a múltjukat, lefényképezik a templomot, az iratokat, a kegytárgyakat, majd megérkeznek a kész kötettel. Ezen túl az, hogy felmérjük a gyülekezetek műtárgyait, elősegíti azok megőrzését is. Sok esetben az ilyen kutatóutak tudatosítják a lelkipásztorban, presbiterekben, hogy milyen értékek őrzői.
– Milyen más tevékenységeket folytatnak?
– A közös kutatás mellett mindnyájunknak megvan a saját kutatási területe. A csapatmunka kitölti ugyan a kutatásra szánt időnknek több mint felét, de ezen túl marad idő kinek-kinek a saját témakörében elmélyülni.
– Van-e Önnek saját kutatása? Ha igen, miről szól?
– Természetesen. Két fő csapáson dolgozom: Az egyik az Erdélyi Református Egyház egyházmegyéinek (esperesség) igazgatása a múltban. Azt kutatom, hogy milyen jogköre volt az esperesnek, hogyan működött az egyházmegye két igazgatási fóruma, a vizitáció (egyházlátogatás) és a parciális zsinat (egyházmegyei törvényszék és közigazgatási gyűlés egyben) és milyen viszonyban voltak egymással. Ez az a terület, amely belesimul a Pokoly Társaság csapatmunkájába. A másik témám az egyháztörténet és a könyvtörténet határán helyezkedik el. A reformátori tanok erdélyi hatásait kutatom. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy az ember górcső alá vesz egy reformátort, megkeresi műveit az erdélyi könyvtárakban, kibetűzi a tulajdonosbejegyzéseket, odafigyel a lapszéli bejegyzésekre: ekkor nagy valószínűséggel kiderül, hogy kik forgatták az elmúlt századokban a könyvet, melyik részét olvasták, esetleg mikor olvasták. Nagyon hálás téma, rengeteg új, ismeretlen adatot hoz felszínre.
Puskás Eszter
vasarhely.ro,
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusán tartott Harang-konferencia meghívottai között voltak a Pokoly Egyháztörténeti Kutatóműhely tagjai is. Dr. Buzogány Dezső professzor, dr. Tóth Levente történész és Ősz Előd levéltáros a harang jelentőségéről, és az egyházi és nem egyházi közösségekben való fontos szerepéről beszéltek. Ősz Előddel beszélgettünk a Harang-projektről, a Pokoly Társaságról, a kutatásról és a forrásokról.
– Hogyan került Ön kapcsolatba a Harang-projekttel? Mit gondol a Sapientiás diákok ötletéről, hogy harangot ajándékozzanak a marosvásárhelyi kampusznak?
– A Harang-projektre dr. Gagyi József tanár úr hívta fel a figyelmemet, aki felkért bennünket, Buzogány Dezső professzort, Tóth Leventét és engem, hogy beszéljünk a harangok múltbeli szerepéről, jelentőségéről, arról, hogy miképpen határozták meg annak az egyházi (és nem feltétlenül csak egyházi) közösségnek az életét, amely hallotta hangjukat. A diákok ötlete természetesen tetszik. Nem szabad elfelejteni, hogy a Sapientiát az erdélyi magyar történelmi egyházak alapították, és azok is tartják fenn mai napig. Tulajdonképpen ez egy ökumenikus egyházi egyetem. Az egyházi iskoláknak a régiségben is volt harangjuk. A Harang-projektben tehát nem látok mást, mint egy régi hagyománynak a felújítását és újrafogalmazását.
Ön a Pokoly Társaság tagja. Kérem, meséljen erről a társaságról. Mikor alakult? Mi a célja? Kik a tagjai?
– A Pokoly Társaság, vagy hosszabb nevén Pokoly József egyháztörténeti kutatóműhely hivatalosan 2012-ben vált jogi személyiséggé, de a tagok együttműködése évtizednél is hosszabb időre nyúlik vissza. A Társaságról gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy Buzogány Dezső (a Protestáns Teológiai Intézet illetve a BBTE Református Tanárképző Karának egyháztörténész professzora) és Sipos Gábor (a BBTE Történelem karának docense és az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár vezetője) tanítványi köre. A Társaság tagjai valamiképpen a mentorok szolgálati helyéhez kapcsolódnak. Vannak közöttük történészi, illetve teológiai alapképzéssel rendelkező egyháztörténészek, művészettörténészek, zenetörténészek. A Társaság célja az egyháztörténet minél szélesebb körű művelése, hiszen a csapatmunka sokkal hatékonyabb, mint a „magányos farkasok” tudományművelése. A Társaság műhely kívánt és kíván lenni, így pedig könnyebb az újabb kutatógenerációk kinevelése is.
– Milyen forrásokból dolgoznak? Milyen adatokat tartalmaznak ezek? Miket lehet ezekből kiolvasni, megtudni?
– Örülök, hogy említette a forrás szót, hiszen számunkra ez a kulcsfogalom. Sajnos olyan világot élünk, ahol egyre több érték devalválódik. Ma már összeollózott dolgozattal is lehet doktori címet nyerni és haladni a tudományos ranglétrán. Sajnos a történettudomány sem mentes ettől a kórtól: sokan könyvekből írnak könyvet, „kutatásaikat” kizárólag eddig megjelent adatokra építik. A mi munkaközösségünk számára az elsődleges feladat a források feltárása, közzététele, és csak azután következik az értelmezés. Elsősorban egyháztörténeti forrásokat tárunk és térképezünk fel, illetve adjuk azokat annak rendje és módja szerint. Az írott források (jegyzőkönyvek, anyakönyvek, periratok, magánlevelezések mellett) igen fontos forráscsoportot alkotnak az egyházközségekben őrzött műtárgyak (úrasztali edények, textíliák, harangok, templomi berendezések). Ezeket is „szóra lehet és szóra kell bírni”, mert igen érdekes dolgokat „mesélnek” múltunkról.
– Milyen gyakorlati haszna van ezeknek a kutatásoknak?
– A történésznek (foglakozzon a történettudomány bármely ágával) tudomásul kell venni, hogy munkájának nincsenek látványos eredményei. (A mérnök kézbe foghatja saját tervezésű gépét, és örülhet annak, hogy mások is használják.) A mi kutatásaink mikroközösségekről szólnak – és nem feltétlenül, vagy csak áttételesen a mikroközösségnek. Könyveink nem bestsellerek, és nem is várjuk el, hogy az egyszerű gyülekezeti tagok olvassák a 300 éves, részben latinul írott szövegeket. Viszont egy közösség (jelen esetben egyházközség) életére pozitívan hat, hogy az ő gyülekezetükről könyv jelenik meg. Nagyon sok szórványközösség úgy érzi, hogy őket elfelejtették, nem kíváncsi senki sem a múltjukra, sem a jelenükre. És akkor megjelenik a faluban hét kutató, keresik a múltjukat, lefényképezik a templomot, az iratokat, a kegytárgyakat, majd megérkeznek a kész kötettel. Ezen túl az, hogy felmérjük a gyülekezetek műtárgyait, elősegíti azok megőrzését is. Sok esetben az ilyen kutatóutak tudatosítják a lelkipásztorban, presbiterekben, hogy milyen értékek őrzői.
– Milyen más tevékenységeket folytatnak?
– A közös kutatás mellett mindnyájunknak megvan a saját kutatási területe. A csapatmunka kitölti ugyan a kutatásra szánt időnknek több mint felét, de ezen túl marad idő kinek-kinek a saját témakörében elmélyülni.
– Van-e Önnek saját kutatása? Ha igen, miről szól?
– Természetesen. Két fő csapáson dolgozom: Az egyik az Erdélyi Református Egyház egyházmegyéinek (esperesség) igazgatása a múltban. Azt kutatom, hogy milyen jogköre volt az esperesnek, hogyan működött az egyházmegye két igazgatási fóruma, a vizitáció (egyházlátogatás) és a parciális zsinat (egyházmegyei törvényszék és közigazgatási gyűlés egyben) és milyen viszonyban voltak egymással. Ez az a terület, amely belesimul a Pokoly Társaság csapatmunkájába. A másik témám az egyháztörténet és a könyvtörténet határán helyezkedik el. A reformátori tanok erdélyi hatásait kutatom. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy az ember górcső alá vesz egy reformátort, megkeresi műveit az erdélyi könyvtárakban, kibetűzi a tulajdonosbejegyzéseket, odafigyel a lapszéli bejegyzésekre: ekkor nagy valószínűséggel kiderül, hogy kik forgatták az elmúlt századokban a könyvet, melyik részét olvasták, esetleg mikor olvasták. Nagyon hálás téma, rengeteg új, ismeretlen adatot hoz felszínre.
Puskás Eszter
vasarhely.ro,
2013. március 5.
Politikai segítséget vár az EME
Politikai akarat kell ahhoz, hogy rendeződjék az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári, visszaszolgáltatásra váró ingatlanjának sorsa – fejtette ki lapuknak Sipos Gábor, az EME elnöke, aki a napokban tárgyalt Horváth Anna alpolgármesterrel az egyesült ingatlanjainak helyzetéről.
„A Kőkert (Haşdeu) utcai Jordáky-ház pincéje megvásárlásának van realitása, azonban a főtéri Wass Ottília-ház visszaszolgáltatására jelenleg nem látok valós esélyt” – nyilatkozta a Krónikának Sipos Gábor. Elmondta: ahhoz, hogy lezáruljon a Wass Ottília-ház csaknem két évtizede húzódó visszaszolgáltatása, politikai akaratra lenne szükség, meg kellene változzék a romániai jogi környezet. Mint részletezte: egy 1998-ban született és máig érvényben lévő kormányrendelet értelmében az EME-nek – számos más civil szervezettel egyetemben – már régóta vissza kellett volna kapnia ingatlanjait, azonban hiába hatályos a fent említett jogszabály, nem alkalmazzák.
Hozzáfűzte: az is nehezíti a dolgukat, hogy Gheorghe Funar polgármesteri mandátuma idején a Wass Ottília-ház több lakrészét jogtalanul eladta az önkormányzat. „Azt is kérjük, hogy legalább az el nem adott épületrészeket szolgáltassák vissza, de erre sem hajlandó a kormány és az önkormányzat” – magyarázta Sipos Gábor. Az EME elnöke arról is beszámolt, hogy a Jordáky-ház egykori pincéjét és nyári konyháját is régóta szeretnék megvásárolni, azonban az általuk megrendelt szakértői felbecsülés szerint nem ér annyit, amennyit az önkormányzat kér érte. Mint részletezte, az egyesület jelenleg az épület 25 százalékát birtokolja, ahol könyvtárat működtet, ennek bővítéséhez lenne szüksége az 50 négyzetméter alapterületű helyiségre. „Ennek az épületrésznek a megvásárlására látok valós esélyt, úgy tűnik, a városháza hajlandó engedni az árból” – fejtette ki lapunknak Sipos Gábor.
Horváth Anna alpolgármester a hétvégi találkozón leszögezte: minden rendelkezésére álló eszközzel hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az említett ingatlanok helyzete mihamarabb rendeződjék. Az RMDSZ-es elöljáró szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében leszögezi: prioritásnak tekintik a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítását, és a román pártok képviselőit is igyekeznek majd meggyőzni arról, hogy a városháza érdeke is, hogy mielőbb tisztázódjék a visszaigénylés alatt levő ingatlanok tulajdonjogi helyzete. Az elöljáró emlékeztet: a restitúciót nehezíti, hogy a rendszerváltást követően az akkori városvezetés a lakások jó részét törvénytelenül eladta magánszemélyeknek.
( Restitúció felelősségvállalással
Felelősségvállalással terjeszti a parlament elé a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos törvénymódosítást a kormány – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. Ponta szerint a tervezetet holnap ismerteti a kormánnyal, majd hétfőn az USL vezetőségével. Mint ismeretes, a felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány egyben bizalmi szavazást kér maga ellen. Amennyiben a parlament elutasítja a beterjesztett jogszabályt, a kabinet megbukik.)
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),
Politikai akarat kell ahhoz, hogy rendeződjék az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári, visszaszolgáltatásra váró ingatlanjának sorsa – fejtette ki lapuknak Sipos Gábor, az EME elnöke, aki a napokban tárgyalt Horváth Anna alpolgármesterrel az egyesült ingatlanjainak helyzetéről.
„A Kőkert (Haşdeu) utcai Jordáky-ház pincéje megvásárlásának van realitása, azonban a főtéri Wass Ottília-ház visszaszolgáltatására jelenleg nem látok valós esélyt” – nyilatkozta a Krónikának Sipos Gábor. Elmondta: ahhoz, hogy lezáruljon a Wass Ottília-ház csaknem két évtizede húzódó visszaszolgáltatása, politikai akaratra lenne szükség, meg kellene változzék a romániai jogi környezet. Mint részletezte: egy 1998-ban született és máig érvényben lévő kormányrendelet értelmében az EME-nek – számos más civil szervezettel egyetemben – már régóta vissza kellett volna kapnia ingatlanjait, azonban hiába hatályos a fent említett jogszabály, nem alkalmazzák.
Hozzáfűzte: az is nehezíti a dolgukat, hogy Gheorghe Funar polgármesteri mandátuma idején a Wass Ottília-ház több lakrészét jogtalanul eladta az önkormányzat. „Azt is kérjük, hogy legalább az el nem adott épületrészeket szolgáltassák vissza, de erre sem hajlandó a kormány és az önkormányzat” – magyarázta Sipos Gábor. Az EME elnöke arról is beszámolt, hogy a Jordáky-ház egykori pincéjét és nyári konyháját is régóta szeretnék megvásárolni, azonban az általuk megrendelt szakértői felbecsülés szerint nem ér annyit, amennyit az önkormányzat kér érte. Mint részletezte, az egyesület jelenleg az épület 25 százalékát birtokolja, ahol könyvtárat működtet, ennek bővítéséhez lenne szüksége az 50 négyzetméter alapterületű helyiségre. „Ennek az épületrésznek a megvásárlására látok valós esélyt, úgy tűnik, a városháza hajlandó engedni az árból” – fejtette ki lapunknak Sipos Gábor.
Horváth Anna alpolgármester a hétvégi találkozón leszögezte: minden rendelkezésére álló eszközzel hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az említett ingatlanok helyzete mihamarabb rendeződjék. Az RMDSZ-es elöljáró szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében leszögezi: prioritásnak tekintik a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítását, és a román pártok képviselőit is igyekeznek majd meggyőzni arról, hogy a városháza érdeke is, hogy mielőbb tisztázódjék a visszaigénylés alatt levő ingatlanok tulajdonjogi helyzete. Az elöljáró emlékeztet: a restitúciót nehezíti, hogy a rendszerváltást követően az akkori városvezetés a lakások jó részét törvénytelenül eladta magánszemélyeknek.
( Restitúció felelősségvállalással
Felelősségvállalással terjeszti a parlament elé a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos törvénymódosítást a kormány – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. Ponta szerint a tervezetet holnap ismerteti a kormánnyal, majd hétfőn az USL vezetőségével. Mint ismeretes, a felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány egyben bizalmi szavazást kér maga ellen. Amennyiben a parlament elutasítja a beterjesztett jogszabályt, a kabinet megbukik.)
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 22.
Százhatvan fiatal műszaki konferenciája
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület védnöksége alatt, a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakát. A kétnapos rendezvény célja a hagyományokhoz híven az erdélyi magyar fiatal műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a mérnöki kutatómunka ösztönzése, a magyar és a nemzetközi tudományos kapcsolatok építése, a magyar műszaki nyelv művelése. A tanácskozás fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Stépán Gábor, az MTA Műszaki osztályának elnöke.
Tegnap a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Bitay Enikő főszervező, az EME Műszaki Tudományok Szakosztály elnöke megnyitóbeszédében elmondta: a konferencián tizenhárom egyetemről és négy főiskoláról százhatvan erdélyi, felvidéki és magyarországi szerző kilencvenkilenc dolgozatot mutat be. Emlékeztetett: az eddigi évek konferenciakötetei olvashatók a világhálón, az Erdélyi Digitális Adattárban. Sipos Gábor EME-elnök a műszaki szakosztálynak az intézményben betöltött fontosságát hangsúlyozta. Gyenge Csaba (az MTA külső tagja, EME-alelnök) a konferenciasorozat egyik megálmodójaként méltatta annak tudományos színvonalát, amellyel európai programok részévé nőtte ki magát.
A tanácskozásnak a szakmai és emberi kapcsolatok terén játszott szerepét emelte ki a többi köszöntő: Fodor Tamás (konzul, Kolozsvári Magyar Főkonzulátus), Réger Mihály (rektorhelyettes, Óbudai Egyetem), Czigány Tibor (dékán, Budapesti Műszaki Egyetem), Sikolya László (dékán, Nyíregyházi Főiskola), M. Csizmadia Béla (egyetemi tanár, gödöllői Szent István Egyetem), Máté Márton (egyetemi docens, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem).
A hagyományos Maros Dezső-díjat, kiemelkedő kutatási tevékenysége, sikeres előadásai elismeréséül és további kutatásra való ösztönzésként Varga Andrásnak nyújtották át. Kiskoncerttel Szallós Kis Anna (fuvola), Török Réka (oboa) és Hary Noémi (angolkürt) színezte az eseményt.
A megnyitó után plenáris előadások következtek; délután három szekcióban hangzottak el előadások. Ma a FMTÜ részvevői Nagybányára, Koltóra és Székre látogatnak el.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület védnöksége alatt, a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakát. A kétnapos rendezvény célja a hagyományokhoz híven az erdélyi magyar fiatal műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a mérnöki kutatómunka ösztönzése, a magyar és a nemzetközi tudományos kapcsolatok építése, a magyar műszaki nyelv művelése. A tanácskozás fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Stépán Gábor, az MTA Műszaki osztályának elnöke.
Tegnap a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Bitay Enikő főszervező, az EME Műszaki Tudományok Szakosztály elnöke megnyitóbeszédében elmondta: a konferencián tizenhárom egyetemről és négy főiskoláról százhatvan erdélyi, felvidéki és magyarországi szerző kilencvenkilenc dolgozatot mutat be. Emlékeztetett: az eddigi évek konferenciakötetei olvashatók a világhálón, az Erdélyi Digitális Adattárban. Sipos Gábor EME-elnök a műszaki szakosztálynak az intézményben betöltött fontosságát hangsúlyozta. Gyenge Csaba (az MTA külső tagja, EME-alelnök) a konferenciasorozat egyik megálmodójaként méltatta annak tudományos színvonalát, amellyel európai programok részévé nőtte ki magát.
A tanácskozásnak a szakmai és emberi kapcsolatok terén játszott szerepét emelte ki a többi köszöntő: Fodor Tamás (konzul, Kolozsvári Magyar Főkonzulátus), Réger Mihály (rektorhelyettes, Óbudai Egyetem), Czigány Tibor (dékán, Budapesti Műszaki Egyetem), Sikolya László (dékán, Nyíregyházi Főiskola), M. Csizmadia Béla (egyetemi tanár, gödöllői Szent István Egyetem), Máté Márton (egyetemi docens, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem).
A hagyományos Maros Dezső-díjat, kiemelkedő kutatási tevékenysége, sikeres előadásai elismeréséül és további kutatásra való ösztönzésként Varga Andrásnak nyújtották át. Kiskoncerttel Szallós Kis Anna (fuvola), Török Réka (oboa) és Hary Noémi (angolkürt) színezte az eseményt.
A megnyitó után plenáris előadások következtek; délután három szekcióban hangzottak el előadások. Ma a FMTÜ részvevői Nagybányára, Koltóra és Székre látogatnak el.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. április 8.
Közgyűlését tartotta az EME
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta közgyűlését szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). A 2012-es év tevékenységének, eredményeinek és kudarcainak áttekintésére a tagság soraiból Erdélyből sokan érkeztek az eseményre, de a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a helyi önkormányzat és több más intézmény is képviseltette magát. Az elmúlt esztendőről az az általános vélemény fogalmazódott meg, hogy a hazai magyar tudományos élet legátfogóbb rendszere és fóruma a kedvezőtlen anyagi feltételek ellenére képes volt helyt állni, folytatta megkezdett programjait, szerényebb mértékben pedig még „tollasodásra” is futotta erejéből.
A közgyűlésen elhangzott köszöntő beszédében Kocsis Károly (elnök, Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, MTA) méltatta az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) érdemeit, ugyanakkor elégtelennek, szégyenteljesnek nevezte azt a támogatást, amelyet az elmúlt húsz évben a magyar kormányok juttattak a határon túli nemzettársaknak. A továbbiakban folyamatos gondoskodásra és munkára lesz szükség, jelentette ki. Magdó János főkonzul azt a sokoldalú tevékenységet hangsúlyozta, amellyel az EME az egyetemes magyar kultúra részévé vált. Tóth László területi főreferens Répás Zsuzsanna (helyettes államtitkár, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) köszöntő levelét olvasta fel, amelynek értelmében a magyar kormány a továbbiakban is támogatni kívánja az EME tevékenységét.
Sipos Gábor elnök átlagosnak nevezte az elmúlt évet, amikor a csökkent anyagi keretek között is születtek pozitív eredmények, például sikerült újjáéleszteni a csíkszeredai fiókot. Ezután Bitay Enikő főtitkári jelentésének szóbeli kiegészítése következett, majd a gazdasági, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés hangzott el. A közgyűlés valamennyit elfogadta. Trombitás Zsófia (főosztályvezető, Külügyminisztérium) pedig a New York-i Magyar Tudományos Társaság megalapításáról és munkájáról beszélt.
A közgyűlésen, a hozzászólások, kiegészítések, észrevételek után, az alapszabályzatnak megfelelően, megújították az EME-választmány egyharmadát. Az új választmányi tagok: Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Egyed Ákos, Wanek Ferenc, Szilágyi Tibor, Sipos Emese, Ilyés Szilárd, Kerekes László, Máté Márton, Kolumbán József, Jakab Samu.
Tudományos munkásságuk és tudományszervező tevékenységük elismeréseként a tiszteleti tag címet adományozták a következőknek: Kolumbán József, Németh Sándor, Wanek Ferenc, Veress Erzsébet, Szilágyi Pál. A gróf Mikó Imre-emlékplakettet Kicsi Györgynek ítélték oda, az Entz Géza-díjat pedig Benkő Eleknek Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke nyújtotta át, A középkori Székelyföld című régészeti és történelmi monográfia összeállításáért.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár).
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta közgyűlését szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). A 2012-es év tevékenységének, eredményeinek és kudarcainak áttekintésére a tagság soraiból Erdélyből sokan érkeztek az eseményre, de a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a helyi önkormányzat és több más intézmény is képviseltette magát. Az elmúlt esztendőről az az általános vélemény fogalmazódott meg, hogy a hazai magyar tudományos élet legátfogóbb rendszere és fóruma a kedvezőtlen anyagi feltételek ellenére képes volt helyt állni, folytatta megkezdett programjait, szerényebb mértékben pedig még „tollasodásra” is futotta erejéből.
A közgyűlésen elhangzott köszöntő beszédében Kocsis Károly (elnök, Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, MTA) méltatta az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) érdemeit, ugyanakkor elégtelennek, szégyenteljesnek nevezte azt a támogatást, amelyet az elmúlt húsz évben a magyar kormányok juttattak a határon túli nemzettársaknak. A továbbiakban folyamatos gondoskodásra és munkára lesz szükség, jelentette ki. Magdó János főkonzul azt a sokoldalú tevékenységet hangsúlyozta, amellyel az EME az egyetemes magyar kultúra részévé vált. Tóth László területi főreferens Répás Zsuzsanna (helyettes államtitkár, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) köszöntő levelét olvasta fel, amelynek értelmében a magyar kormány a továbbiakban is támogatni kívánja az EME tevékenységét.
Sipos Gábor elnök átlagosnak nevezte az elmúlt évet, amikor a csökkent anyagi keretek között is születtek pozitív eredmények, például sikerült újjáéleszteni a csíkszeredai fiókot. Ezután Bitay Enikő főtitkári jelentésének szóbeli kiegészítése következett, majd a gazdasági, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés hangzott el. A közgyűlés valamennyit elfogadta. Trombitás Zsófia (főosztályvezető, Külügyminisztérium) pedig a New York-i Magyar Tudományos Társaság megalapításáról és munkájáról beszélt.
A közgyűlésen, a hozzászólások, kiegészítések, észrevételek után, az alapszabályzatnak megfelelően, megújították az EME-választmány egyharmadát. Az új választmányi tagok: Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Egyed Ákos, Wanek Ferenc, Szilágyi Tibor, Sipos Emese, Ilyés Szilárd, Kerekes László, Máté Márton, Kolumbán József, Jakab Samu.
Tudományos munkásságuk és tudományszervező tevékenységük elismeréseként a tiszteleti tag címet adományozták a következőknek: Kolumbán József, Németh Sándor, Wanek Ferenc, Veress Erzsébet, Szilágyi Pál. A gróf Mikó Imre-emlékplakettet Kicsi Györgynek ítélték oda, az Entz Géza-díjat pedig Benkő Eleknek Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke nyújtotta át, A középkori Székelyföld című régészeti és történelmi monográfia összeállításáért.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár).
2013. április 15.
Trójától Pán-Európáig a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben
VIII. Tanárköri Tudományos Konferenciájukat tartották meg április 12-én az új tanügyi törvény folytán egységes keretek közé szerveződött Kolozsvári Magyar Történeti Intézet tanárai. A hagyományteremtést is célzó rendezvénysorozat lehetőséget ad arra, hogy az intézet munkatársai egymásnak és diákjaiknak is bemutathassák legújabb kutatásaikat, kedvenc témáikat – fejtette ki Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem–Filozófia karának dékánhelyettese.
A 20. század elejének erdélyi vendégmunkásairól értekező Nagy Róbert előadásában kifejtette: a 19. század végén, 20. század elején a nagy vasútépítkezésekkel kezdődött el a tömeges munkaerő-vándorlás Erdélybe. Az Osztrák–Magyar Monarchia legkülönbözőbb területeiről származó idegen munkaerő mindenekelőtt az ipari vállalatok, főként bányakitermelések telepeire érkezett. Megállapítása szerint abban az esetben telepítettek az alkalmazók vendégmunkásokat Erdélybe, ha a helybeli lakosság számaránya vagy képzettsége nem felelt meg az adott munkakörnek, és nem is lehetett volna olyan gyorsan betanítani őket, ahogy azt elvárták volna.
Kós Károly, Tamási és az erdélyi autonómia kérdése című kutatásában Lönhárt Tamás a központosított magyar állampolitikával szemben megfogalmazódó, a helyi önszerveződésre való törekvéseket vizsgálta, amelyek már a 20. század első évtizedében jelentkeztek, majd a Tamási Áron által 1942-ben megszövegezett, fokozatosan „szelídített” beadványban csúcsosodtak ki. Egyebek mellett a túltengő bürokratizmus ellen tiltakozó író arra hívta fel a magyar kormány figyelmét, hogy a központi támogatást, kormányprogramot a sajátos erdélyi igényekhez kellett volna rendelni.
Csucsuja István professzor az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem bölcsészkarán megszerezhető doktori cím elnyerésének feltételeit, a doktorátus intézményét vázolta előadásában. Mint kifejtette, a történészeknek a disszertáció megvédését megelőzően a fő (Magyarország történetéből és egyetemes történelemből) szaktárgyakból és egy választott melléktárgyból is szigorlatot kellett tenniük. A bölcsésztudori cím elnyerését követő habilitációs vizsga az illetőt feljogosította arra, hogy egyetemi magántanárként működhessen, ami nagy hajtóerőt, mobilitást biztosított az egyetemi életnek – magyarázta. A régi egyetem utolsó doktori avatása 1919 tavaszán volt.
A BBTE udvarhelyi kirendelt tagozatáról érkezett Hermann Gusztáv Mihály történész a székely „virtuális múlt” fogalmát vezette be, ennek a szépirodalomba való leszűrődését vizsgálta. Az Anonymus, Kézai, Thuróczy által közvetített eredetmondákra, ugyanakkor hamis történelmi dokumentumokra, így az 1533-ra keltezett, 1796-ban felbukkant Csíki Székely Krónikára is alapozó székely „virtuális múlt” a legkülönbözőbb irodalmi alkotásokban elevenedik meg, mint például Jókai Bálványosvárában. – A mítosz identitásunk, nemzeti vagy közösségi énképünk fontos része, amelyet azonban a maga helyén és idején, identitáselemként, meseként és nem történelemként kell kezelni – hangsúlyozta a történész.
Hunyadi Attila az európai főutak ’30-as évekbeli kiépítésének vonatkozásairól, mindenekelőtt Európa egységesüléséről értekezett. Mint mondta, az európai csatlakozás funkcionalista értelmezésének egyik megnyilvánulása az infrastruktúra megszervezése volt. A gépkocsizás fejlődésének, és az autóutak kiépítésének legfőbb hozadéka a vasút által nem érintett közép-európai kistérségeknek az európai áru- és személyforgalomba való bekapcsolása volt – fejtette ki.
Tóth Szilárd az erdélyi magyar politikai elit 1919–1922 közötti önszerveződéséről tartott előadásában az Új Világ hetilap körül szerveződött politikai alakulat, az Egyesült Székely Nemzeti és Magyar Demokrata Párt 1919-es megalakulását ismertette. A párt tagjai „a román állam mélyen hűséges polgárainak” vallották magukat a bukaresti parlamentben, de ha valóban hitelesen képviselték volna a romániai magyarság érdekeit, nem tűntek volna el már a következő parlamenti választások alkalmával – magyarázta a történész, aki úgy vélte, ennek a pártnak a tagjai egyszerű politikai kalandoroknak tekinthetők.
Bajusz István a zilahi református egyházközség klenódiumait, az 1700-as évekből fennmaradt remekművű ötvösmunkákat, úrasztali kelyheket, tányérokat mutatta be a hallgatóságnak, ismertetve azok készítőivel, adományozóival kapcsolatban kiviláglott adatokat, analógiákat.
Kovács András professzor Az én házam, az én váram című előadásában az erdélyi reneszánsz rezidenciák formai jegyeinek alakulását, a korabeli szóhasználatban észlelhető változásait vázolta. Az udvarház és kastély, olykor a vár kifejezés az erdélyi reneszánsz építészetben olyan heterogén rezidenciális együttest jelöl, amely a várépítészetből kölcsönzött, de immár erősen leegyszerűsített, lekicsinyített formákat alkalmaz – fejtette ki a művészettörténész.
Sipos Gábor az egykori kolozsvári unitárius, jezsuita, valamint a református kollégium könyvtáraiban összegyűjtött 16–17. századi helveticákat, azaz svájci nyomtatványokat mutatta be. Az iskolák fő célja a lelkészképzés lévén, a helveticák között a bibliakiadások dominálnak, de bőven akadnak bibliai kommentárok, egyházatyák művei is, illetve vallástól függetlenül mindenhol megtalálhatóak Erasmus közmondás-gyűjteményei – magyarázta.
Rüsz-Fogarasi Enikő a városokban (Besztercén, Marosvásárhelyen, Kolozsváron) működő hitelezést vizsgálta a fejedelemség korában. A készpénzre való utalások jellemző módon a végrendeletekben, a vagyonelosztások alkalmával tűnnek fel, nagyobbrészt adósságjegyzékek formájában – fejtette ki. Az általa kutatott forrásanyag Besztercén kevés hitelezésre utaló adatot tartalmazott. Marosvásárhelyen egy özvegy papné és egy deákné végrendelete azonban több személy tartozásait is jegyzik. A vizsgált kolozsvári források szintén arra utalnak, hogy voltak deákok, akik a legkülönbözőbb rendű-rangú embernek kölcsönadtak, adósjegyzékeik széles körű kapcsolatrendszerre utalnak. A néhány magánszemély mellett hitelezőként működtek egyébként a korban bizonyos közintézmények, egyházak is. Kolozsváron megtörtént, hogy a város birtoktesteket engedett át az unitárius egyháznak adósságtörlesztés fejében.
Vekov Károly a Humanisták és sátánok című értekezésében kifejtette: egyes humanisták a nagyenyedi „kastélyról” mint gazdag gyűjtemények tárházáról referáltak, amelyben „sárkányfejeket” is őriztek. Felvetette a gondolatot, hogy a „kastély” a humanista szellemiség egyik fellegváraként működhetett, a sárkánymaradványokra való utalások pedig nem véletlenszerűek, hiszen azokat a legutóbbi paleontológiai (a Vremir Mátyás által felfedezett zömök sárkány és egy pterozauruszfaj) leletek is alátámasztják.
Molnár Kovács Zsolt régész a homéroszi költemények által bemutatott társadalom, a trójai háború történeti alapjairól tartott színes előadásában vázolta a legújabbkori rekonstrukciós kísérleteket, a homéroszi utalások értelmezésére való törekvéseket, illetve azok csapdáit. Mint megállapította, Homérosz a poliszok kialakulásának korából egy megálmodott, ideális társadalomképet körvonalaz, és példaképeket tolmácsol az éppen regnáló elitnek; ezek a viselkedési minták szolidaritásról, vendégbarátságról, az ajándékozás nemes gesztusáról, a lovagiasságról szólnak. A harcok, csaták nyilván a valóságban nem olyan módon és arányokban zajlottak, mint a nagy eposzíró előadásában.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár).
VIII. Tanárköri Tudományos Konferenciájukat tartották meg április 12-én az új tanügyi törvény folytán egységes keretek közé szerveződött Kolozsvári Magyar Történeti Intézet tanárai. A hagyományteremtést is célzó rendezvénysorozat lehetőséget ad arra, hogy az intézet munkatársai egymásnak és diákjaiknak is bemutathassák legújabb kutatásaikat, kedvenc témáikat – fejtette ki Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem–Filozófia karának dékánhelyettese.
A 20. század elejének erdélyi vendégmunkásairól értekező Nagy Róbert előadásában kifejtette: a 19. század végén, 20. század elején a nagy vasútépítkezésekkel kezdődött el a tömeges munkaerő-vándorlás Erdélybe. Az Osztrák–Magyar Monarchia legkülönbözőbb területeiről származó idegen munkaerő mindenekelőtt az ipari vállalatok, főként bányakitermelések telepeire érkezett. Megállapítása szerint abban az esetben telepítettek az alkalmazók vendégmunkásokat Erdélybe, ha a helybeli lakosság számaránya vagy képzettsége nem felelt meg az adott munkakörnek, és nem is lehetett volna olyan gyorsan betanítani őket, ahogy azt elvárták volna.
Kós Károly, Tamási és az erdélyi autonómia kérdése című kutatásában Lönhárt Tamás a központosított magyar állampolitikával szemben megfogalmazódó, a helyi önszerveződésre való törekvéseket vizsgálta, amelyek már a 20. század első évtizedében jelentkeztek, majd a Tamási Áron által 1942-ben megszövegezett, fokozatosan „szelídített” beadványban csúcsosodtak ki. Egyebek mellett a túltengő bürokratizmus ellen tiltakozó író arra hívta fel a magyar kormány figyelmét, hogy a központi támogatást, kormányprogramot a sajátos erdélyi igényekhez kellett volna rendelni.
Csucsuja István professzor az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem bölcsészkarán megszerezhető doktori cím elnyerésének feltételeit, a doktorátus intézményét vázolta előadásában. Mint kifejtette, a történészeknek a disszertáció megvédését megelőzően a fő (Magyarország történetéből és egyetemes történelemből) szaktárgyakból és egy választott melléktárgyból is szigorlatot kellett tenniük. A bölcsésztudori cím elnyerését követő habilitációs vizsga az illetőt feljogosította arra, hogy egyetemi magántanárként működhessen, ami nagy hajtóerőt, mobilitást biztosított az egyetemi életnek – magyarázta. A régi egyetem utolsó doktori avatása 1919 tavaszán volt.
A BBTE udvarhelyi kirendelt tagozatáról érkezett Hermann Gusztáv Mihály történész a székely „virtuális múlt” fogalmát vezette be, ennek a szépirodalomba való leszűrődését vizsgálta. Az Anonymus, Kézai, Thuróczy által közvetített eredetmondákra, ugyanakkor hamis történelmi dokumentumokra, így az 1533-ra keltezett, 1796-ban felbukkant Csíki Székely Krónikára is alapozó székely „virtuális múlt” a legkülönbözőbb irodalmi alkotásokban elevenedik meg, mint például Jókai Bálványosvárában. – A mítosz identitásunk, nemzeti vagy közösségi énképünk fontos része, amelyet azonban a maga helyén és idején, identitáselemként, meseként és nem történelemként kell kezelni – hangsúlyozta a történész.
Hunyadi Attila az európai főutak ’30-as évekbeli kiépítésének vonatkozásairól, mindenekelőtt Európa egységesüléséről értekezett. Mint mondta, az európai csatlakozás funkcionalista értelmezésének egyik megnyilvánulása az infrastruktúra megszervezése volt. A gépkocsizás fejlődésének, és az autóutak kiépítésének legfőbb hozadéka a vasút által nem érintett közép-európai kistérségeknek az európai áru- és személyforgalomba való bekapcsolása volt – fejtette ki.
Tóth Szilárd az erdélyi magyar politikai elit 1919–1922 közötti önszerveződéséről tartott előadásában az Új Világ hetilap körül szerveződött politikai alakulat, az Egyesült Székely Nemzeti és Magyar Demokrata Párt 1919-es megalakulását ismertette. A párt tagjai „a román állam mélyen hűséges polgárainak” vallották magukat a bukaresti parlamentben, de ha valóban hitelesen képviselték volna a romániai magyarság érdekeit, nem tűntek volna el már a következő parlamenti választások alkalmával – magyarázta a történész, aki úgy vélte, ennek a pártnak a tagjai egyszerű politikai kalandoroknak tekinthetők.
Bajusz István a zilahi református egyházközség klenódiumait, az 1700-as évekből fennmaradt remekművű ötvösmunkákat, úrasztali kelyheket, tányérokat mutatta be a hallgatóságnak, ismertetve azok készítőivel, adományozóival kapcsolatban kiviláglott adatokat, analógiákat.
Kovács András professzor Az én házam, az én váram című előadásában az erdélyi reneszánsz rezidenciák formai jegyeinek alakulását, a korabeli szóhasználatban észlelhető változásait vázolta. Az udvarház és kastély, olykor a vár kifejezés az erdélyi reneszánsz építészetben olyan heterogén rezidenciális együttest jelöl, amely a várépítészetből kölcsönzött, de immár erősen leegyszerűsített, lekicsinyített formákat alkalmaz – fejtette ki a művészettörténész.
Sipos Gábor az egykori kolozsvári unitárius, jezsuita, valamint a református kollégium könyvtáraiban összegyűjtött 16–17. századi helveticákat, azaz svájci nyomtatványokat mutatta be. Az iskolák fő célja a lelkészképzés lévén, a helveticák között a bibliakiadások dominálnak, de bőven akadnak bibliai kommentárok, egyházatyák művei is, illetve vallástól függetlenül mindenhol megtalálhatóak Erasmus közmondás-gyűjteményei – magyarázta.
Rüsz-Fogarasi Enikő a városokban (Besztercén, Marosvásárhelyen, Kolozsváron) működő hitelezést vizsgálta a fejedelemség korában. A készpénzre való utalások jellemző módon a végrendeletekben, a vagyonelosztások alkalmával tűnnek fel, nagyobbrészt adósságjegyzékek formájában – fejtette ki. Az általa kutatott forrásanyag Besztercén kevés hitelezésre utaló adatot tartalmazott. Marosvásárhelyen egy özvegy papné és egy deákné végrendelete azonban több személy tartozásait is jegyzik. A vizsgált kolozsvári források szintén arra utalnak, hogy voltak deákok, akik a legkülönbözőbb rendű-rangú embernek kölcsönadtak, adósjegyzékeik széles körű kapcsolatrendszerre utalnak. A néhány magánszemély mellett hitelezőként működtek egyébként a korban bizonyos közintézmények, egyházak is. Kolozsváron megtörtént, hogy a város birtoktesteket engedett át az unitárius egyháznak adósságtörlesztés fejében.
Vekov Károly a Humanisták és sátánok című értekezésében kifejtette: egyes humanisták a nagyenyedi „kastélyról” mint gazdag gyűjtemények tárházáról referáltak, amelyben „sárkányfejeket” is őriztek. Felvetette a gondolatot, hogy a „kastély” a humanista szellemiség egyik fellegváraként működhetett, a sárkánymaradványokra való utalások pedig nem véletlenszerűek, hiszen azokat a legutóbbi paleontológiai (a Vremir Mátyás által felfedezett zömök sárkány és egy pterozauruszfaj) leletek is alátámasztják.
Molnár Kovács Zsolt régész a homéroszi költemények által bemutatott társadalom, a trójai háború történeti alapjairól tartott színes előadásában vázolta a legújabbkori rekonstrukciós kísérleteket, a homéroszi utalások értelmezésére való törekvéseket, illetve azok csapdáit. Mint megállapította, Homérosz a poliszok kialakulásának korából egy megálmodott, ideális társadalomképet körvonalaz, és példaképeket tolmácsol az éppen regnáló elitnek; ezek a viselkedési minták szolidaritásról, vendégbarátságról, az ajándékozás nemes gesztusáról, a lovagiasságról szólnak. A harcok, csaták nyilván a valóságban nem olyan módon és arányokban zajlottak, mint a nagy eposzíró előadásában.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár).
2013. május 13.
Táguló ismereteink a középkori Székelyföldről
A középkori Székelyföld címmel, a régió középkori történeti-régészeti összefoglalását nyújtó kétkötetes monográfiát ismerhettük meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában múlt csütörtökön. A kötetet Sipos Gábor, az EME elnöke mutatta be, a kutatás körülményeit Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének igazgatója, a könyv szerkesztője és társszerzője ismertette. A tudományos vállalkozás súlyát jelzi: az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány által ötévente kiosztott Entz Géza-díjat idén Benkő Elek vehette át.
Sipos Gábor elmondta: az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában megjelent, csaknem kilencszáz oldalas kötet tematikus egységekre osztható: történeti-régészeti összefoglalás, az állatcsont-anyagok vizsgálata és a teljes embertani anyag feldolgozása. A könyv tekintélyes mennyiségű illusztrációt, térképet és fényképet tartalmaz, amelyek nem csak illusztratív, hanem informatív, a szöveggel egyenértékű részei a szintézisnek.
A kötet nem szentel túl nagy figyelmet a ’89 után felélénkült székely eredetvitának. A kétes forrásértékű, ún. Csíki székely krónika, a székely dicsőséges múlt kergetői, a 4-5 ezer éves múltat bizonygató délibábos művek kiestek a tudományos vizsgálódás látóköréből. Bár a régészet és az etnikum összekapcsolása az egyik a diszciplína egyik legnagyobb kihívása, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a székelység nem török eredetű, már a honfoglalás előtt magyarul beszélő népesség. A Csík- és Udvarhelyszéken feltárt antropológiai anyag döntően europid, elenyésző mértékben mongolid vonásokat mutat. A vizsgálatok szerint e népesség a 12. századot megelőzően kisebb számú ázsiai eredetű lakossággal élt együtt − összegezte a főbb megállapításokat az EME-elnök.
A székely rovásírás csakúgy, mint az eredetkérdés ellentmondásoktól terhelt. A vélekedések egyik végletét azon álláspont képviseli, amely szerint a rovásírás humanista találmány és a 15-16. század előtt nem is létezett, míg a másik véglet olvasatában közép-ázsiai, avar és türk azonosságot mutat. A szerzők megállapításai szerint a székely rovásírás kialakulási területe Magyarország déli része, eredete középkori és a 16-17. században még biztosan használták.
Udvarhely-, Csík-, Maros- és Háromszék betelepítése az 1100-as évek végén, az 1200-as években zajlott. A Nyugat-Magyarországról, Bihar és Szabolcs megyékből érkező telepesek az egykori Kunország (Havasalföld) támadásait voltak hivatottak kivédeni.
Elhangzott továbbá, hogy a honfoglalás előtt egy szláv/magyar lakossággal számolhatunk (kettős honfoglalás elmélete), azonban e települések folytonossága nem mutatható ki.
Jelentős hozadéka a kötetnek a ’60-as években felbukkanó elmélet tisztázása, amely szerint a Székelyföldön egy, a rómaihoz hasonló várvonulat húzódott volna. Az új történeti-régészeti szintézis ezt egyértelműen felülírta, rámutatván, hogy azok menedékvárak, őrtornyok és magánföldesúri várak voltak.
A monográfia nemcsak építészeti, de társadalmi kérdésekben is kiigazítja korábbi ismereteinket. A feltárt régészeti és okleveles források mára megcáfolták a vélekedést, miszerint a korabeli székelység ősi nemzetségi társadalom lett volna, és annak tagoltságára mutatnak rá.
Sipos Gábor a kötet érdekes színfoltjaként említette Aranyosszék esettanulmányát. Az aranyosszéki románok is az itteni székelyek kiváltságait vették fel, és betagozódtak a helyi társadalomba. Másfelől, az aranyosszéki székelyek (hasonlóan Marosszékhez) elveszítették nyelvjárásukat és a mezőségi magyar nyelvhez hasonló formája fejlődött ki. Az EME elnöke ugyanakkor a kötet mértéktartó tudományos stílusát és árnyalt, megalapozott gondolatmenetét méltatta.
Benkő Elek a monográfia értékelését árnyalandó a munka hiányosságaira és az elvégzendő feladatokra irányította a figyelmet. A régész és történész fiatalok generációs váltásáról beszélt, akiket a kutatás továbbvitelére ösztönzött. Már nem számolnak jelentős levéltári források felbukkanásával, hanem a régészet jelenthet igazi húzóerőt. A szerkesztő szükségesnek látta a művészettörténet (falképek elemzése), a jogtörténet (háborúk befolyása a szabad paraszti viszonyokra), az intézménytörténet (székely ispánság kérdése) és az archeogenetika kutatásba való bevonását. Továbbá üdvözölte a radiokarbon kormeghatározások mai pontosságát (20-30 éven belüli idősáv) és az endokrinológia mint társtudomány megjelenését.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
A középkori Székelyföld címmel, a régió középkori történeti-régészeti összefoglalását nyújtó kétkötetes monográfiát ismerhettük meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában múlt csütörtökön. A kötetet Sipos Gábor, az EME elnöke mutatta be, a kutatás körülményeit Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének igazgatója, a könyv szerkesztője és társszerzője ismertette. A tudományos vállalkozás súlyát jelzi: az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány által ötévente kiosztott Entz Géza-díjat idén Benkő Elek vehette át.
Sipos Gábor elmondta: az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában megjelent, csaknem kilencszáz oldalas kötet tematikus egységekre osztható: történeti-régészeti összefoglalás, az állatcsont-anyagok vizsgálata és a teljes embertani anyag feldolgozása. A könyv tekintélyes mennyiségű illusztrációt, térképet és fényképet tartalmaz, amelyek nem csak illusztratív, hanem informatív, a szöveggel egyenértékű részei a szintézisnek.
A kötet nem szentel túl nagy figyelmet a ’89 után felélénkült székely eredetvitának. A kétes forrásértékű, ún. Csíki székely krónika, a székely dicsőséges múlt kergetői, a 4-5 ezer éves múltat bizonygató délibábos művek kiestek a tudományos vizsgálódás látóköréből. Bár a régészet és az etnikum összekapcsolása az egyik a diszciplína egyik legnagyobb kihívása, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a székelység nem török eredetű, már a honfoglalás előtt magyarul beszélő népesség. A Csík- és Udvarhelyszéken feltárt antropológiai anyag döntően europid, elenyésző mértékben mongolid vonásokat mutat. A vizsgálatok szerint e népesség a 12. századot megelőzően kisebb számú ázsiai eredetű lakossággal élt együtt − összegezte a főbb megállapításokat az EME-elnök.
A székely rovásírás csakúgy, mint az eredetkérdés ellentmondásoktól terhelt. A vélekedések egyik végletét azon álláspont képviseli, amely szerint a rovásírás humanista találmány és a 15-16. század előtt nem is létezett, míg a másik véglet olvasatában közép-ázsiai, avar és türk azonosságot mutat. A szerzők megállapításai szerint a székely rovásírás kialakulási területe Magyarország déli része, eredete középkori és a 16-17. században még biztosan használták.
Udvarhely-, Csík-, Maros- és Háromszék betelepítése az 1100-as évek végén, az 1200-as években zajlott. A Nyugat-Magyarországról, Bihar és Szabolcs megyékből érkező telepesek az egykori Kunország (Havasalföld) támadásait voltak hivatottak kivédeni.
Elhangzott továbbá, hogy a honfoglalás előtt egy szláv/magyar lakossággal számolhatunk (kettős honfoglalás elmélete), azonban e települések folytonossága nem mutatható ki.
Jelentős hozadéka a kötetnek a ’60-as években felbukkanó elmélet tisztázása, amely szerint a Székelyföldön egy, a rómaihoz hasonló várvonulat húzódott volna. Az új történeti-régészeti szintézis ezt egyértelműen felülírta, rámutatván, hogy azok menedékvárak, őrtornyok és magánföldesúri várak voltak.
A monográfia nemcsak építészeti, de társadalmi kérdésekben is kiigazítja korábbi ismereteinket. A feltárt régészeti és okleveles források mára megcáfolták a vélekedést, miszerint a korabeli székelység ősi nemzetségi társadalom lett volna, és annak tagoltságára mutatnak rá.
Sipos Gábor a kötet érdekes színfoltjaként említette Aranyosszék esettanulmányát. Az aranyosszéki románok is az itteni székelyek kiváltságait vették fel, és betagozódtak a helyi társadalomba. Másfelől, az aranyosszéki székelyek (hasonlóan Marosszékhez) elveszítették nyelvjárásukat és a mezőségi magyar nyelvhez hasonló formája fejlődött ki. Az EME elnöke ugyanakkor a kötet mértéktartó tudományos stílusát és árnyalt, megalapozott gondolatmenetét méltatta.
Benkő Elek a monográfia értékelését árnyalandó a munka hiányosságaira és az elvégzendő feladatokra irányította a figyelmet. A régész és történész fiatalok generációs váltásáról beszélt, akiket a kutatás továbbvitelére ösztönzött. Már nem számolnak jelentős levéltári források felbukkanásával, hanem a régészet jelenthet igazi húzóerőt. A szerkesztő szükségesnek látta a művészettörténet (falképek elemzése), a jogtörténet (háborúk befolyása a szabad paraszti viszonyokra), az intézménytörténet (székely ispánság kérdése) és az archeogenetika kutatásba való bevonását. Továbbá üdvözölte a radiokarbon kormeghatározások mai pontosságát (20-30 éven belüli idősáv) és az endokrinológia mint társtudomány megjelenését.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 25.
Nagyszabású Bethlen-konferencia
Háromnapos nemzetközi történészkonferencia kezdődött tegnap Kolozsváron Bethlen Gábor és Európa címmel, a nagy erdélyi fejedelem trónra lépésének 400. évfordulója alkalmából. A jelentős esemény rendezői: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete. A csütörtök délutáni megnyitónak a BBTE központi épületének Aula Magnája adott otthont. Köszöntőbeszédében Ioan Chirilă, a BBTE szenátusának elnöke arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábort Erdély Machiavellijeként is emlegetik.
R. Várkonyi Ágnes (ELTE) fejedelmünk elismertségét domborította ki a korabeli Európában, míg Papp Klára (Debreceni Egyetem) szerint a magyarországi és erdélyi együttgondolkodással sikerül feltárni sok eddig homályba merülő tényt. Sipos Gábor EME-elnök szintén az összefogás hasznosságára utalt, és reményét fejezte ki, hogy a tanácskozáson bemutatott előadásokat szerzőik tanulmányokká kerekítik ki, amelyeket majd közös kötetben adhatnak ki.
Soós Anna (BBTE magyar tagozati rektorhelyettes) Bethlen Gábor elkötelezettségét emelte ki, amellyel a fejedelemnek sikerült a nagyhatalmak szorításában is megteremteni Erdély aranykorát, miközben a tudományt is jelentősen támogatta. A megnyitón „moderátori” szerepkört betöltő Rüsz-Fogarasi Enikő történész (kolozsvári Magyar Történeti Intézet) bejelentette, hogy a konferenciát a Bethlen-korszakot alaposan kutató és ismerő Imreh István, Demény Lajos és Csetri Elek emléke előtti tisztelgésnek is kell tekinteni.
Ezt követően Egyed Ákos elnökletével plenáris ülés következett. A tanácskozás ma és holnap szakosztályi előadásokkal folytatódik. A megnyitón jelen volt Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja is.
Szabadság (Kolozsvár)
Háromnapos nemzetközi történészkonferencia kezdődött tegnap Kolozsváron Bethlen Gábor és Európa címmel, a nagy erdélyi fejedelem trónra lépésének 400. évfordulója alkalmából. A jelentős esemény rendezői: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete. A csütörtök délutáni megnyitónak a BBTE központi épületének Aula Magnája adott otthont. Köszöntőbeszédében Ioan Chirilă, a BBTE szenátusának elnöke arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábort Erdély Machiavellijeként is emlegetik.
R. Várkonyi Ágnes (ELTE) fejedelmünk elismertségét domborította ki a korabeli Európában, míg Papp Klára (Debreceni Egyetem) szerint a magyarországi és erdélyi együttgondolkodással sikerül feltárni sok eddig homályba merülő tényt. Sipos Gábor EME-elnök szintén az összefogás hasznosságára utalt, és reményét fejezte ki, hogy a tanácskozáson bemutatott előadásokat szerzőik tanulmányokká kerekítik ki, amelyeket majd közös kötetben adhatnak ki.
Soós Anna (BBTE magyar tagozati rektorhelyettes) Bethlen Gábor elkötelezettségét emelte ki, amellyel a fejedelemnek sikerült a nagyhatalmak szorításában is megteremteni Erdély aranykorát, miközben a tudományt is jelentősen támogatta. A megnyitón „moderátori” szerepkört betöltő Rüsz-Fogarasi Enikő történész (kolozsvári Magyar Történeti Intézet) bejelentette, hogy a konferenciát a Bethlen-korszakot alaposan kutató és ismerő Imreh István, Demény Lajos és Csetri Elek emléke előtti tisztelgésnek is kell tekinteni.
Ezt követően Egyed Ákos elnökletével plenáris ülés következett. A tanácskozás ma és holnap szakosztályi előadásokkal folytatódik. A megnyitón jelen volt Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja is.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 29.
Bethlen-napok Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Alvincen
Fehér megyei szórványmagyarságnak két felemelő ünnepnapja volt Bethlen Gábor fejedelemmé választásának négyszáz éves évfordulója alkalmából. A pénteki rendezvényeknek Nagyenyed adott otthont, a szombatra időzített eseményeket pedig Gyulafehérváron, és Alvincen tartották.
„Fejedelem, a fundamentum áll!”
Az enyedi pincegalériában került sor arra a képzőművészeti kiállításra, amelyet a nagyenyedi Inter-Art Alapítvány és a Bethlen Gábor Kollégium közösen szervezett. Huszonkét alkotó munkáit csodálhattuk meg, köztük Barabás Miklós, a kollégium egykori neves diákjának festményeit, Bethlen Gábor fejedelem és gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok portréit.
A megnyitón többek között jelen volt M. Horaţiu Josan polgármester, Balog István az Inter-Art Alapítvány elnöke, Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást Tóth Tibor református lelkész mutatta be. „Rajtunk a sor, kései rendek, ünneplőbe öltözve jövünk jelentést tenni négyszer száz év tartalmával a szívünkben (…) és jelentjük a Fejedelemnek, igen, Fejedelem, a fundamentum áll!”, hangzott el beszédében.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója mutatta be azt a kiadványt, amelyben a szerkesztők a fejedelem által alapított iskola néhány egykori diákjának és tanárának munkáit gyűjtötték össze, így kívánták emlékeztetni az olvasót arra, hogy a Bethlen Gábor alapította 391 esztendős kollégium milyen neves képzőművészeket adott az egyetemes magyar kultúrának.
Bethlen Gábor nevét viselő iskolák találkozója
A kiállításmegnyitót követően került sor a Bethlen-iskolák találkozójára, amelynek ötlete tizenegy évvel ezelőtt született meg. A díszterem zsúfolásig megtelt. Szőcs Ildikó igazgató felolvasta a volt enyedi diák, Brendus Réka, a magyar kormány nemzetpolitikában felelős államtitkársága főosztályvezető helyettesének a kormány nevében küldött üzenetét.
Az eseményen jelen volt Szőcs Gyula, a kollégiumi keresztszülőprogram nagy támogatója, Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök, Király Melinda, az EMNP alelnöke, Lőrincz Helga nemzetiségügyi tanfelügyelő, Lászlóffy Pál, az Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke, a kollégium régi támogatója.
Sorban bemutatkoztak a Bethlen Gábor nevét viselő iskolák. Elsőnek Debrecen, majd Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, végül pedig Székelyudvarhely képviselői szólaltak fel. Valamennyien elmondták, miért is választották az illető iskolák a fejedelem nevét. Két magyarországi testvériskolából érkező diákcsoport is vendégeskedett a hétvégén a kollégiumban a budapesti Baár Madas református gimnáziumból Wrábelné Hatházi Judit vezetésével és a Lévay József Református Gimnázium diákjai, a találkozó alkalmával a vendégek is beszéltek iskolájukról, a nagyenyedi kapcsolatokról.
Gazdag gyulafehérvári program
A gyulafehérvári ünnepségek a református parókia udvarán kezdődtek, ahol felavatták az új haranglábat. Gudor Botond református esperes házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a Háromszékről származó harangláb megalkotásában sokat segített a vargyasi Sütő család. A baróti Demeter László ismertette a harangláb történetét, majd egy adománylevelet és egy díszzászlót adott át az esperesnek, amit Szekeres Attila István mezőmadarasi származású sepsiszentgyörgyi heraldikus, a címertudomány doktora, valamint Puskás Bajkó Gábor hímző grafikus adományozott a gyulafehérvári egyházközségnek. A harang a Fehér megyei Marosszentimre gyülekezet nélkül maradt templomából származik – tudtuk meg. Az eseményen jelen voltak a Bethlen Gergely Hagyományőrző Egyesület tagjai is. A rendezvényt a Kovásznai Megyei Tanács, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház, a Bethlen Kollégium és a Bod Péter Alapítvány támogatta. Emelte az ünnepi hangulatot Szilágyi Győri Hunor és Gligor Daria elemista tanulók szép hegedűjátéka.
Ezt követően az Egyesülés Múzeumban Gy. Szabó Béla metszeteiből és festményeiből nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A múzeum részéről Gabriel Rustoiu igazgató mondott beszédet, ebben az alkotót az egyik legnagyobb „román” művésznek nevezte. Ferenczy Miklós esperes, Gy. Szabó Béla nevelt fia magyarul és románul mutatta be a művész életét és munkásságát.
A második kiállítás a Római Katolikus Egyházművészeti Múzeumban tudományos értékű. A bemutatót Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros tartotta. A tárlókban eredeti dokumentumokat láthattunk pl. Bethlen Gábor levelét az erdélyi református lelkipásztorok gyermekei számára.(1629. július 13.) vagy a partiumi református román papokat magyar kiváltságokban részesítő egykori másolatot (1614. február 14.) Egy másik iratban a református vallású szászoknak istentiszteleti hely gyanánt odaadja az óvári iskola (ma: ferences kolostor) végében levő „palatiumot.” (1629. május 14).
A délelőtti ökumenikus istentiszteleten zsúfolásig megtelt a gyulafehérvári székesegyház. Jakubinyi György római katolikus érsek szólt az egybegyűltekhez Bethlen Gábor személyének jelentőségéről beszélve, majd Kató Béla református püspök Bethlen Gáborról, mint a magyarok Gedeonjáról emlékezett meg. Az ökumenikus istentisztelet zárómozzanata a székesegyházban található emléktábla megkoszorúzása volt. Fellépett a nagyenyedi egyházközség, valamint a kollégium leánykórusa Fórika Éva zenetanár-karnagy vezetésével. A kórustagok Erdély szinte valamennyi népviseletében pompáztak.
Az istentiszteletet kulturális műsor és vásár követte a Vártéren. Itt különösen fontossá vált Turzai Melán kollégiumi aligazgató és Kónya Tibor iskolalelkész moderátori tevékenysége.
A Vártéren felállított színpadon Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az ünneplő közönséget. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a nagy fejedelem tizenhat éves uralkodása alatt megerősödött a transzszilvanizmus jelensége. Tudott csatába menni, de tudott szövetséget is kötni, ha arra szükség volt. Felszólalt többek között Sógor Csaba parlamenti képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, a Communitas Alapítvány képviselője, az eseményen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. Fellépett a Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes Tomai Gyöngyi és Kónya Mária vezetésével. Táncműsorukban a két fejedelem (Bethlen, és Báthori) párharcát elevenítették fel. Láthattuk, halhattuk a sepsiszentgyörgyi Codex és a budapesti Tabulatura együttesek műsorát is. A sok népi tánc (magyarlapádi, felvinci, miriszlói, csombordi, bethlenszentmiklósi, illetve a torockói citerazenekar) igazolták a szórvány érdeklődését a népi kultúra iránt. A Fehér megyei RMDSZ éppen ezeknek a kis közösségeknek a támogatásával – pl. a néptánccsoportok szervezésével és utaztatásával – vállalt fontos szerepet az ünnepen.
Eközben a Vártéren kirakodóvásár zajlott sok szép magyar termékkel, a Böjte-ház udvarán pedig „huszárgulyás” főtt sajátos recept szerint. A műsort Antal Timi nagy sikerű, sok fiatalt odavonzó könnyűzene-koncertje zárta.
Istentisztelet Alvincen
Délután hálaadó istentiszteletre került sor a Gyulafehérvártól 11 km-re levő Alvinc nemrég felújított XIII. századi református templomában. Az istentiszteletet Ft. Kató Béla református püspök tartotta. A mindössze tíz református hívőből álló gyülekezetet Gudor Botond esperes látja el lelki szolgálattal. Népes közönség vett részt az istentiszteleten, jelen voltak a helyi ortodox és görögkeleti papok, valamint a polgármester. A vendégek között voltak azok az anyaországiak is, akik segítségével a felújítási munkálatok megvalósulhattak. Minderről Dioszegi László, a Teleki László Alapítvány képviselője beszélt. Fellépett a Tabulatura együttes és a nagyenyedi egyházközség református kórusa Fórika Éva vezetésével. Boros Erzsébet buzásbocsárdi énekes népdalokat adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)
Fehér megyei szórványmagyarságnak két felemelő ünnepnapja volt Bethlen Gábor fejedelemmé választásának négyszáz éves évfordulója alkalmából. A pénteki rendezvényeknek Nagyenyed adott otthont, a szombatra időzített eseményeket pedig Gyulafehérváron, és Alvincen tartották.
„Fejedelem, a fundamentum áll!”
Az enyedi pincegalériában került sor arra a képzőművészeti kiállításra, amelyet a nagyenyedi Inter-Art Alapítvány és a Bethlen Gábor Kollégium közösen szervezett. Huszonkét alkotó munkáit csodálhattuk meg, köztük Barabás Miklós, a kollégium egykori neves diákjának festményeit, Bethlen Gábor fejedelem és gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok portréit.
A megnyitón többek között jelen volt M. Horaţiu Josan polgármester, Balog István az Inter-Art Alapítvány elnöke, Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást Tóth Tibor református lelkész mutatta be. „Rajtunk a sor, kései rendek, ünneplőbe öltözve jövünk jelentést tenni négyszer száz év tartalmával a szívünkben (…) és jelentjük a Fejedelemnek, igen, Fejedelem, a fundamentum áll!”, hangzott el beszédében.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója mutatta be azt a kiadványt, amelyben a szerkesztők a fejedelem által alapított iskola néhány egykori diákjának és tanárának munkáit gyűjtötték össze, így kívánták emlékeztetni az olvasót arra, hogy a Bethlen Gábor alapította 391 esztendős kollégium milyen neves képzőművészeket adott az egyetemes magyar kultúrának.
Bethlen Gábor nevét viselő iskolák találkozója
A kiállításmegnyitót követően került sor a Bethlen-iskolák találkozójára, amelynek ötlete tizenegy évvel ezelőtt született meg. A díszterem zsúfolásig megtelt. Szőcs Ildikó igazgató felolvasta a volt enyedi diák, Brendus Réka, a magyar kormány nemzetpolitikában felelős államtitkársága főosztályvezető helyettesének a kormány nevében küldött üzenetét.
Az eseményen jelen volt Szőcs Gyula, a kollégiumi keresztszülőprogram nagy támogatója, Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök, Király Melinda, az EMNP alelnöke, Lőrincz Helga nemzetiségügyi tanfelügyelő, Lászlóffy Pál, az Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke, a kollégium régi támogatója.
Sorban bemutatkoztak a Bethlen Gábor nevét viselő iskolák. Elsőnek Debrecen, majd Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, végül pedig Székelyudvarhely képviselői szólaltak fel. Valamennyien elmondták, miért is választották az illető iskolák a fejedelem nevét. Két magyarországi testvériskolából érkező diákcsoport is vendégeskedett a hétvégén a kollégiumban a budapesti Baár Madas református gimnáziumból Wrábelné Hatházi Judit vezetésével és a Lévay József Református Gimnázium diákjai, a találkozó alkalmával a vendégek is beszéltek iskolájukról, a nagyenyedi kapcsolatokról.
Gazdag gyulafehérvári program
A gyulafehérvári ünnepségek a református parókia udvarán kezdődtek, ahol felavatták az új haranglábat. Gudor Botond református esperes házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a Háromszékről származó harangláb megalkotásában sokat segített a vargyasi Sütő család. A baróti Demeter László ismertette a harangláb történetét, majd egy adománylevelet és egy díszzászlót adott át az esperesnek, amit Szekeres Attila István mezőmadarasi származású sepsiszentgyörgyi heraldikus, a címertudomány doktora, valamint Puskás Bajkó Gábor hímző grafikus adományozott a gyulafehérvári egyházközségnek. A harang a Fehér megyei Marosszentimre gyülekezet nélkül maradt templomából származik – tudtuk meg. Az eseményen jelen voltak a Bethlen Gergely Hagyományőrző Egyesület tagjai is. A rendezvényt a Kovásznai Megyei Tanács, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház, a Bethlen Kollégium és a Bod Péter Alapítvány támogatta. Emelte az ünnepi hangulatot Szilágyi Győri Hunor és Gligor Daria elemista tanulók szép hegedűjátéka.
Ezt követően az Egyesülés Múzeumban Gy. Szabó Béla metszeteiből és festményeiből nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A múzeum részéről Gabriel Rustoiu igazgató mondott beszédet, ebben az alkotót az egyik legnagyobb „román” művésznek nevezte. Ferenczy Miklós esperes, Gy. Szabó Béla nevelt fia magyarul és románul mutatta be a művész életét és munkásságát.
A második kiállítás a Római Katolikus Egyházművészeti Múzeumban tudományos értékű. A bemutatót Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros tartotta. A tárlókban eredeti dokumentumokat láthattunk pl. Bethlen Gábor levelét az erdélyi református lelkipásztorok gyermekei számára.(1629. július 13.) vagy a partiumi református román papokat magyar kiváltságokban részesítő egykori másolatot (1614. február 14.) Egy másik iratban a református vallású szászoknak istentiszteleti hely gyanánt odaadja az óvári iskola (ma: ferences kolostor) végében levő „palatiumot.” (1629. május 14).
A délelőtti ökumenikus istentiszteleten zsúfolásig megtelt a gyulafehérvári székesegyház. Jakubinyi György római katolikus érsek szólt az egybegyűltekhez Bethlen Gábor személyének jelentőségéről beszélve, majd Kató Béla református püspök Bethlen Gáborról, mint a magyarok Gedeonjáról emlékezett meg. Az ökumenikus istentisztelet zárómozzanata a székesegyházban található emléktábla megkoszorúzása volt. Fellépett a nagyenyedi egyházközség, valamint a kollégium leánykórusa Fórika Éva zenetanár-karnagy vezetésével. A kórustagok Erdély szinte valamennyi népviseletében pompáztak.
Az istentiszteletet kulturális műsor és vásár követte a Vártéren. Itt különösen fontossá vált Turzai Melán kollégiumi aligazgató és Kónya Tibor iskolalelkész moderátori tevékenysége.
A Vártéren felállított színpadon Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az ünneplő közönséget. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a nagy fejedelem tizenhat éves uralkodása alatt megerősödött a transzszilvanizmus jelensége. Tudott csatába menni, de tudott szövetséget is kötni, ha arra szükség volt. Felszólalt többek között Sógor Csaba parlamenti képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, a Communitas Alapítvány képviselője, az eseményen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. Fellépett a Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes Tomai Gyöngyi és Kónya Mária vezetésével. Táncműsorukban a két fejedelem (Bethlen, és Báthori) párharcát elevenítették fel. Láthattuk, halhattuk a sepsiszentgyörgyi Codex és a budapesti Tabulatura együttesek műsorát is. A sok népi tánc (magyarlapádi, felvinci, miriszlói, csombordi, bethlenszentmiklósi, illetve a torockói citerazenekar) igazolták a szórvány érdeklődését a népi kultúra iránt. A Fehér megyei RMDSZ éppen ezeknek a kis közösségeknek a támogatásával – pl. a néptánccsoportok szervezésével és utaztatásával – vállalt fontos szerepet az ünnepen.
Eközben a Vártéren kirakodóvásár zajlott sok szép magyar termékkel, a Böjte-ház udvarán pedig „huszárgulyás” főtt sajátos recept szerint. A műsort Antal Timi nagy sikerű, sok fiatalt odavonzó könnyűzene-koncertje zárta.
Istentisztelet Alvincen
Délután hálaadó istentiszteletre került sor a Gyulafehérvártól 11 km-re levő Alvinc nemrég felújított XIII. századi református templomában. Az istentiszteletet Ft. Kató Béla református püspök tartotta. A mindössze tíz református hívőből álló gyülekezetet Gudor Botond esperes látja el lelki szolgálattal. Népes közönség vett részt az istentiszteleten, jelen voltak a helyi ortodox és görögkeleti papok, valamint a polgármester. A vendégek között voltak azok az anyaországiak is, akik segítségével a felújítási munkálatok megvalósulhattak. Minderről Dioszegi László, a Teleki László Alapítvány képviselője beszélt. Fellépett a Tabulatura együttes és a nagyenyedi egyházközség református kórusa Fórika Éva vezetésével. Boros Erzsébet buzásbocsárdi énekes népdalokat adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 7.
Bemutatni múltunkat nemzetközi síkon
Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő történész, 1991 óta a Babeş- Bolyai Tudományegyetem oktatója. Szakterülete a késő középkori és kora újkori Erdély története.
A BBTE Történelem és Filozófia Kar docense, a magyar oktatásért felelős dékán-helyettese. Ami azt is jelenti, nem csak a didaktikai, hanem az ügyintézési készsége is dicséretes. Az oktatásszervezői tevékenységéért az egyetem többször is „Az év menedzsere- BBTE” díjjal tűntette ki (2009, 2010, 2011). A Kolozsváron 2013. október 24-26. között tartott „Bethlen Gábor és Európa” nemzetközi konferencia egyik fő szervezője volt. Tanárai között megtalálhatjuk az erdélyi történészek kiválóságait, mint: Bodor András, Benkő Samu, Csetri Elek, Jakó Zsigmond.
2011-ben habitált az ELTE Bölcsésztudományi Karán.
A történelemoktatásnak a szerepéről, a jövő kutatóinak feladatáról, és a diák- támogatási lehetőségekről kérdeztem.
– Önazonossági tudatunk szempontjából, miért fontos a történelem ismerete?
- Ismervén gyökereinket, a jövőnk kiépítésének fontos tényezője lehet. Ezért nagy szükség van jól képzett történészekre. Nagyon felelősségteljes munka hárul ránk. Minél jobban feltárjuk múltunkat, és be tudjuk bizonyítani a valós tényeket, annál világosabban, tudjuk kutatási eredményeinket megfogalmazni. Nem egy esetben külföldön élő, de valamikor innen elszármazott egyének, vagy azoknak leszármazottjai keresnek meg minket.
– Publikációs lehetőségek milyenek?
- Két kötet jelent meg angol nyelven, olyan tanulmányokkal, melyek Erdéllyel foglalkoztak. Mivel Közép Európa kevésbé ismert a világ történelmében, ezért kell erre felhívnunk a figyelmet. A világban állandó változások vannak, ezért a jelenséget figyelembe véve, kell cselekednünk.
– Az utánpótlás?
- Amikor én felvételiztem, hárman kerültünk be. Most, a 2013-2014-es tanévben 300 hallgató került be. Ezeket a lehetőségeket továbbra is lehet fejleszteni.
– A jövő történészének mi lenne a feladata?
- Erdély magyar történészének a feladata: hangsúlyosan kell múltunkat bemutatni, nemzetközi síkon is. Meg kell találni azokat a jelzőket, amelyeket a többség is el tud fogadni. De úgy, hogy az igazságon ne változtassunk egy centit sem. Ez esetben főleg a tankönyvekre gondolok. De minden szónak súlya van. Ezért kell minden szót jelentésének megfelelően használni, mert a történelmi igazságot tartalmazza. De úgy, hogy az idegen nyelvűek is érezzék, miről beszélünk. Ezért lenne szükséges hosszabb időszak a tankönyvek megírásához. A diákok számára kellemesen megírt tankönyveket kell a kezükbe adni. A középiskolásoknak megírt tankönyvekkel kezdődik minden jó történelmi oktatás.
– Milyen a középiskolás könyvek nyelvezete?
- A jelenleg a középiskolásoknak megírt tankönyvekben elég sok a hiba. Elég sok, jó tollú történészünk van. A többségi történészek többen vannak. A kisebbségiek érthetően kevesebben vannak. Sokszor kell kompromisszum készségből vizsgáznunk. Vannak publikációk, melyek csak a szakmának szólnak. Az egyetemi tanár karrier megkövetel bizonyos számú publikációt, melybe az oktatási jelleg alig fér be. Az egyetemi oktatás nem tévesztendő össze a középiskolás oktatással. A jövő nemzedéke ügyesen megtalálja a helyét. Jó tollúak. Sokkal közelebb tudnak állni a nyugati publikációkhoz. Könnyebben kerülnek be a nyugat- európai egyetemekre. A hálózatban is jobban tájékozódnak. De van még tennivaló elég.
Nagyon fontos, tudjanak rólunk Nyugaton. Amerikában van egy nyitottság felénk, amit ki kellene használni. Az amerikai nyitottság valós kutatásokra alapozó valóság. Nem a szélsőséges ötletek után való kutatások. Felénk olyanok jönnek, akik elkötelezettek a magyar történelem felé, az erdélyi magyarság felé. Ha hőzöngő írásokat írunk, nem biztos, hogy szolgáljuk a magyar ügyet.
– A mesteri fokozat elnyerésében milyen lehetőségek vannak?
- Két lehetőség van. Az egyik nemzetközi kapcsolatú, melyen minimum 15-en vannak.
– A lemorzsolódás mennyi?
- Nem olyan, mint a román vonalnak. Ez köszönhető annak, hogy meg van a saját szerveztünk, mint például a Kolozsvári Magyar Diákok Szervezete, mely funkciónál. Az új diákokat elviszik egy városi sétára, bemutatják nekik azokat a helyeket, melyeket egy Kolozsváron tanuló diáknak illene tudni. Még a kocsmákba is. Szerintem ennek is köszönhető az az aktív élet, amit itt élhetnek. Minden csoportnak van egy vezetője. Ezek közelről látják, mi történik. Ha valakinek problémái vannak, igyekeznek megoldani. Még bentlakást is tudunk nyújtani. Akinek szüksége van szállásra, azt meg is kapja. Amióta én foglalkozom ezzel a kérdéssel, nem tudom, hogy magyar diák ne kapott volna lakást.
– Más karokon tanuló diák beülhet órát hallgatni, ha előzőleg erre engedélyt kért?
- Igen. Van rá példa. De mivel ez nem igen jut el a diákokhoz, nem hiszem, hogy 4 félév magyarság történetét végig tudnak törésmentesen hallgatni. Pedig olyan szakemberek tanítják nálunk, akiknek kutatásai igen figyelemre méltóak. Rendkívül jól ismerik ezeket az időszakokat, a középkort Vekov Károly, a korai kor történetét Sipos Gábor.
Arra is van lehetőség, hogy a szakkörökön, bemutató előadásokon, ismertessék legújabb eredményeiket. Ezek nyitottak bárki számára. A fiatalok nagyon lelkesek. Soknak lehetősége van külföldi egyetemeken tanulni. Minden magyar egyetemmel van szerződésünk. Rengeteg hálózattal kapcsolataink vannak. Szemmel látható az a nyitottság, ami ezen a területen dominál.
– A Romániában élő, sikeres magyar vállalkozók részéről volt- e valamilyen érdeklődés a BBTE magyar vonalával kapcsolatban? Olyan jófejű, de szerény anyagi körülmények között élő megsegítésével kapcsolatban?
- Ilyen fajta megkeresésünk nincs. De értesültem, a Székelyföldről volt anyagilag támogatott gyermek. Egy volt tanítványunk, mint vállalkozó támogatott egy arra érdemes tanítványunkat. Ellenben a történelmi egyházak ilyen jellegű támogatást tudnak megvalósítani.
Szakmai gyakorlat formájában már tudunk ilyen jellegű lépést tenni, az Erasmus programon belül. Három hónapot kell tölteni szakmai berkekben, ahol nagyon sokat tanulhatnak. Nem kis anyagi támogatással. Ezt a rendszert kezdjük kibővíteni a saját diákjaink számára. Ezért léteznek a szakmai gyakorlatok, ahol bő lehetőségek vannak. Ezeket kell jobban kiszélesítenünk.
Az Erasmus program lehetőségeit maximálisan kihasználva, képezni kell a diákokat. Minden arra lehetőséget kapó diáknak önérdeke. Felvenni azt a jó értelembe vett harci kedvet, mely az életben való megvalósulásodat segíti elő. Így érdemes diáknak lenni a XXI. század elején.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő történész, 1991 óta a Babeş- Bolyai Tudományegyetem oktatója. Szakterülete a késő középkori és kora újkori Erdély története.
A BBTE Történelem és Filozófia Kar docense, a magyar oktatásért felelős dékán-helyettese. Ami azt is jelenti, nem csak a didaktikai, hanem az ügyintézési készsége is dicséretes. Az oktatásszervezői tevékenységéért az egyetem többször is „Az év menedzsere- BBTE” díjjal tűntette ki (2009, 2010, 2011). A Kolozsváron 2013. október 24-26. között tartott „Bethlen Gábor és Európa” nemzetközi konferencia egyik fő szervezője volt. Tanárai között megtalálhatjuk az erdélyi történészek kiválóságait, mint: Bodor András, Benkő Samu, Csetri Elek, Jakó Zsigmond.
2011-ben habitált az ELTE Bölcsésztudományi Karán.
A történelemoktatásnak a szerepéről, a jövő kutatóinak feladatáról, és a diák- támogatási lehetőségekről kérdeztem.
– Önazonossági tudatunk szempontjából, miért fontos a történelem ismerete?
- Ismervén gyökereinket, a jövőnk kiépítésének fontos tényezője lehet. Ezért nagy szükség van jól képzett történészekre. Nagyon felelősségteljes munka hárul ránk. Minél jobban feltárjuk múltunkat, és be tudjuk bizonyítani a valós tényeket, annál világosabban, tudjuk kutatási eredményeinket megfogalmazni. Nem egy esetben külföldön élő, de valamikor innen elszármazott egyének, vagy azoknak leszármazottjai keresnek meg minket.
– Publikációs lehetőségek milyenek?
- Két kötet jelent meg angol nyelven, olyan tanulmányokkal, melyek Erdéllyel foglalkoztak. Mivel Közép Európa kevésbé ismert a világ történelmében, ezért kell erre felhívnunk a figyelmet. A világban állandó változások vannak, ezért a jelenséget figyelembe véve, kell cselekednünk.
– Az utánpótlás?
- Amikor én felvételiztem, hárman kerültünk be. Most, a 2013-2014-es tanévben 300 hallgató került be. Ezeket a lehetőségeket továbbra is lehet fejleszteni.
– A jövő történészének mi lenne a feladata?
- Erdély magyar történészének a feladata: hangsúlyosan kell múltunkat bemutatni, nemzetközi síkon is. Meg kell találni azokat a jelzőket, amelyeket a többség is el tud fogadni. De úgy, hogy az igazságon ne változtassunk egy centit sem. Ez esetben főleg a tankönyvekre gondolok. De minden szónak súlya van. Ezért kell minden szót jelentésének megfelelően használni, mert a történelmi igazságot tartalmazza. De úgy, hogy az idegen nyelvűek is érezzék, miről beszélünk. Ezért lenne szükséges hosszabb időszak a tankönyvek megírásához. A diákok számára kellemesen megírt tankönyveket kell a kezükbe adni. A középiskolásoknak megírt tankönyvekkel kezdődik minden jó történelmi oktatás.
– Milyen a középiskolás könyvek nyelvezete?
- A jelenleg a középiskolásoknak megírt tankönyvekben elég sok a hiba. Elég sok, jó tollú történészünk van. A többségi történészek többen vannak. A kisebbségiek érthetően kevesebben vannak. Sokszor kell kompromisszum készségből vizsgáznunk. Vannak publikációk, melyek csak a szakmának szólnak. Az egyetemi tanár karrier megkövetel bizonyos számú publikációt, melybe az oktatási jelleg alig fér be. Az egyetemi oktatás nem tévesztendő össze a középiskolás oktatással. A jövő nemzedéke ügyesen megtalálja a helyét. Jó tollúak. Sokkal közelebb tudnak állni a nyugati publikációkhoz. Könnyebben kerülnek be a nyugat- európai egyetemekre. A hálózatban is jobban tájékozódnak. De van még tennivaló elég.
Nagyon fontos, tudjanak rólunk Nyugaton. Amerikában van egy nyitottság felénk, amit ki kellene használni. Az amerikai nyitottság valós kutatásokra alapozó valóság. Nem a szélsőséges ötletek után való kutatások. Felénk olyanok jönnek, akik elkötelezettek a magyar történelem felé, az erdélyi magyarság felé. Ha hőzöngő írásokat írunk, nem biztos, hogy szolgáljuk a magyar ügyet.
– A mesteri fokozat elnyerésében milyen lehetőségek vannak?
- Két lehetőség van. Az egyik nemzetközi kapcsolatú, melyen minimum 15-en vannak.
– A lemorzsolódás mennyi?
- Nem olyan, mint a román vonalnak. Ez köszönhető annak, hogy meg van a saját szerveztünk, mint például a Kolozsvári Magyar Diákok Szervezete, mely funkciónál. Az új diákokat elviszik egy városi sétára, bemutatják nekik azokat a helyeket, melyeket egy Kolozsváron tanuló diáknak illene tudni. Még a kocsmákba is. Szerintem ennek is köszönhető az az aktív élet, amit itt élhetnek. Minden csoportnak van egy vezetője. Ezek közelről látják, mi történik. Ha valakinek problémái vannak, igyekeznek megoldani. Még bentlakást is tudunk nyújtani. Akinek szüksége van szállásra, azt meg is kapja. Amióta én foglalkozom ezzel a kérdéssel, nem tudom, hogy magyar diák ne kapott volna lakást.
– Más karokon tanuló diák beülhet órát hallgatni, ha előzőleg erre engedélyt kért?
- Igen. Van rá példa. De mivel ez nem igen jut el a diákokhoz, nem hiszem, hogy 4 félév magyarság történetét végig tudnak törésmentesen hallgatni. Pedig olyan szakemberek tanítják nálunk, akiknek kutatásai igen figyelemre méltóak. Rendkívül jól ismerik ezeket az időszakokat, a középkort Vekov Károly, a korai kor történetét Sipos Gábor.
Arra is van lehetőség, hogy a szakkörökön, bemutató előadásokon, ismertessék legújabb eredményeiket. Ezek nyitottak bárki számára. A fiatalok nagyon lelkesek. Soknak lehetősége van külföldi egyetemeken tanulni. Minden magyar egyetemmel van szerződésünk. Rengeteg hálózattal kapcsolataink vannak. Szemmel látható az a nyitottság, ami ezen a területen dominál.
– A Romániában élő, sikeres magyar vállalkozók részéről volt- e valamilyen érdeklődés a BBTE magyar vonalával kapcsolatban? Olyan jófejű, de szerény anyagi körülmények között élő megsegítésével kapcsolatban?
- Ilyen fajta megkeresésünk nincs. De értesültem, a Székelyföldről volt anyagilag támogatott gyermek. Egy volt tanítványunk, mint vállalkozó támogatott egy arra érdemes tanítványunkat. Ellenben a történelmi egyházak ilyen jellegű támogatást tudnak megvalósítani.
Szakmai gyakorlat formájában már tudunk ilyen jellegű lépést tenni, az Erasmus programon belül. Három hónapot kell tölteni szakmai berkekben, ahol nagyon sokat tanulhatnak. Nem kis anyagi támogatással. Ezt a rendszert kezdjük kibővíteni a saját diákjaink számára. Ezért léteznek a szakmai gyakorlatok, ahol bő lehetőségek vannak. Ezeket kell jobban kiszélesítenünk.
Az Erasmus program lehetőségeit maximálisan kihasználva, képezni kell a diákokat. Minden arra lehetőséget kapó diáknak önérdeke. Felvenni azt a jó értelembe vett harci kedvet, mely az életben való megvalósulásodat segíti elő. Így érdemes diáknak lenni a XXI. század elején.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2013. november 12.
Temes Megyei RMDSZ
A Magyar Szórvány Napja rendezvényei
Az RMDSZ a 2013-as évet Bethlen Gábor emlékévvé nyilvánította, a nagy fejedelem 1613-ban történt megválasztásának 400. évfordulójára való tekintettel. Már három évvel ezelőtt a Magyar Szórvány Napját a fejedelem halálának napjára emlékezve november 15-re tették (1629).
November 15-én, pénteken
18 órai kezdettel a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség Újvárossy Ernő Termében Bethlen Gábor jó emlékezete címmel vetített képes előadást tart dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület fő levéltárosa, a BBTE Magyar Történeti Intézetének docense.
November 16-án, szombaton
Dettán 10–12 óra között gyerekklub-játszóház
A Geml József Társaskör Nefelejcs népdalcsoportja szombaton Resicabányán vendégszerepel, ahol a helyi Hóvirág népdalkörrel közös énekléssel emlékeznek meg a szórványsorsról.
10 órai kezdettel Temesváron Szórvány Sportnap minden korosztálynak, a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Részt vesznek a szomszéd szórványmegyék (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény) képviselői is. A vállalkozó kedvűek a következő sportágakban mérhetik össze ügyességüket:
- asztalitenisz – jelentkezés Kiss Endrénél
- sakk – jelentkezés Balla Tamásnál, telefon: 0751-493-846
- backgammon (ostábla, románul table) – jelentkezés Kovács Zsombornál, telefon: 0745-379-479
A Temesvári Magyar Nyugdíjasklub Szórványnapi nótadélutánt tart a Kós Károly Közösségi Központban 15 órai kezdéssel.
16 órakor kezdődik Lugoson az RMDSZ-székházban az ünnep alkalmával összehívott tematikus ifjúsági találkozó.
16 órától Újmosnicán az Újmosnicai Református Egyházközség és Kádár György alpolgármester bográcsos-délutánt szervez a református parókia udvarán.
Ugyancsak a szórványnapi rendezvénysorozat keretében november 23-án szombaton 17 órai kezdettel a Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkara KÖZÖS OTTHONUNK A ZENE címmel jótékonysági koncertet ad a gyárvárosi római katolikus Millenniumi templomban. A rendkívüli jótékonysági koncert bevételét a Millenniumi templom javítására ajánlják fel.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, jöjjenek el minél többen, ünnepeljünk együtt!
Nyugati Jelen (Arad)
A Magyar Szórvány Napja rendezvényei
Az RMDSZ a 2013-as évet Bethlen Gábor emlékévvé nyilvánította, a nagy fejedelem 1613-ban történt megválasztásának 400. évfordulójára való tekintettel. Már három évvel ezelőtt a Magyar Szórvány Napját a fejedelem halálának napjára emlékezve november 15-re tették (1629).
November 15-én, pénteken
18 órai kezdettel a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség Újvárossy Ernő Termében Bethlen Gábor jó emlékezete címmel vetített képes előadást tart dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület fő levéltárosa, a BBTE Magyar Történeti Intézetének docense.
November 16-án, szombaton
Dettán 10–12 óra között gyerekklub-játszóház
A Geml József Társaskör Nefelejcs népdalcsoportja szombaton Resicabányán vendégszerepel, ahol a helyi Hóvirág népdalkörrel közös énekléssel emlékeznek meg a szórványsorsról.
10 órai kezdettel Temesváron Szórvány Sportnap minden korosztálynak, a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Részt vesznek a szomszéd szórványmegyék (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény) képviselői is. A vállalkozó kedvűek a következő sportágakban mérhetik össze ügyességüket:
- asztalitenisz – jelentkezés Kiss Endrénél
- sakk – jelentkezés Balla Tamásnál, telefon: 0751-493-846
- backgammon (ostábla, románul table) – jelentkezés Kovács Zsombornál, telefon: 0745-379-479
A Temesvári Magyar Nyugdíjasklub Szórványnapi nótadélutánt tart a Kós Károly Közösségi Központban 15 órai kezdéssel.
16 órakor kezdődik Lugoson az RMDSZ-székházban az ünnep alkalmával összehívott tematikus ifjúsági találkozó.
16 órától Újmosnicán az Újmosnicai Református Egyházközség és Kádár György alpolgármester bográcsos-délutánt szervez a református parókia udvarán.
Ugyancsak a szórványnapi rendezvénysorozat keretében november 23-án szombaton 17 órai kezdettel a Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkara KÖZÖS OTTHONUNK A ZENE címmel jótékonysági koncertet ad a gyárvárosi római katolikus Millenniumi templomban. A rendkívüli jótékonysági koncert bevételét a Millenniumi templom javítására ajánlják fel.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, jöjjenek el minél többen, ünnepeljünk együtt!
Nyugati Jelen (Arad)
2013. november 12.
Kolozsvári egyetemtörténet Szegeden
Egész napos egyetemtörténeti konferenciát tartottak november 8-án a Szegedi Tudományegyetemen az egyetem szaklevéltárosa, Vajda Tamás szervezésében. A konferencia távlati célja az egyetem szegedi újraalapításának századik évfordulójára, 2021-re készülő kötet előtanulmányainak számbavétele volt. Ezúttal az előzményeket, vagyis a kolozsvári és részben budapesti fél évszázadot (1872–1921) próbálták megvilágítani a meghívott előadók, kutatásaik alapján. A konferenciát köszöntötte Pál József, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese és Szögi László, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnöke.
Az elhangzott tizenhárom előadásból a Kolozsvárról érkezett Sipos Gábor a Református Teológiai Fakultás és az egyetem kapcsolatát, Wanek Ferenc a geológia oktatását, Bartos-Elekes Zsombor és Imecs Zoltán Cholnoky Jenő professzor hagyatékát, Tóth Szilárd a történelmi tanszékek oktatóit mutatták be. Vekov Károly az egyetem 1919 tavaszi román „átvételét” ecsetelte román források alapján. Gaal György az Orvosi kar épületeit és építkezéseit részletezte, vetített képeket is felhasználva. A marosvásárhelyi Péter H. Mária a kolozsvári gyógyszerészképzésről tartott adatgazdag előadást.
Előre láthatólag ezután évente megrendezik az egyetemtörténeti ülésszakot Szegeden
G. Gy.
Szabadság (Kolozsvár)
Egész napos egyetemtörténeti konferenciát tartottak november 8-án a Szegedi Tudományegyetemen az egyetem szaklevéltárosa, Vajda Tamás szervezésében. A konferencia távlati célja az egyetem szegedi újraalapításának századik évfordulójára, 2021-re készülő kötet előtanulmányainak számbavétele volt. Ezúttal az előzményeket, vagyis a kolozsvári és részben budapesti fél évszázadot (1872–1921) próbálták megvilágítani a meghívott előadók, kutatásaik alapján. A konferenciát köszöntötte Pál József, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese és Szögi László, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnöke.
Az elhangzott tizenhárom előadásból a Kolozsvárról érkezett Sipos Gábor a Református Teológiai Fakultás és az egyetem kapcsolatát, Wanek Ferenc a geológia oktatását, Bartos-Elekes Zsombor és Imecs Zoltán Cholnoky Jenő professzor hagyatékát, Tóth Szilárd a történelmi tanszékek oktatóit mutatták be. Vekov Károly az egyetem 1919 tavaszi román „átvételét” ecsetelte román források alapján. Gaal György az Orvosi kar épületeit és építkezéseit részletezte, vetített képeket is felhasználva. A marosvásárhelyi Péter H. Mária a kolozsvári gyógyszerészképzésről tartott adatgazdag előadást.
Előre láthatólag ezután évente megrendezik az egyetemtörténeti ülésszakot Szegeden
G. Gy.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 19.
„Derűs egyénisége példakép marad sokunknak”
Kiss András 1922–2013
Alig két hete köszönthettem e hasábokon kitüntetése alkalmából, és most halálhírét véve keresem a személyiségéhez méltó megemlékező szavakat. Hosszú és termékeny levéltáros és történetkutató életpályájának eredményeit, köteteit és tanulmányait, levéltári segédleteit és népszerűsítő újságcikkeit már a 80. születésnapjára készült emlékkönyv is számba vette, és örömmel tapasztalhattuk, hogy életének kilencvenedik évtizedében sem tette le a tollat.
Most inkább az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében végzett sokrétű tevékenységéről szólnék, amely az intézményszervezés mellett az új történetkutató nemzedék nevelését is magába foglalta.
Még egyetemi hallgató korában, 1942-ben ismerte meg az erdélyi tudományművelés nagy hagyományú egyesületét, figyelemmel kísérte 1945 utáni egyre nehezedő sorsát, örömmel tapasztalta ugyanakkor az EME-gyűjtemények önállósodásának első lépését, a múzeumi levéltár külön helyiségbe költözését. A múzeumi levéltár munkatársai, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond támogatták a jogászból levéltárossá lett Kiss András szakmai fejlődését, aki állami levéltári és otthoni kutatóműhelyében – az EME megszüntetése után is – mestereihez hasonlóan ugyanolyan céltudatossággal végezte munkáját, mintha létezne az erdélyi magyar történetkutatást egybehangoló egyesület. Magától értetődő tehát, hogy amikor a romániai változások lehetővé tették az intézményszervezést, 1990 januárjától Kiss András megbízott, majd választott főtitkárként intézte a munkáját újrakezdő tudományos egyesület ügyeit.
Főtitkári, később alelnöki minőségében rengeteget dolgozott – Jakó Zsigmonddal, Benkő Samuval, Jenei Dezsővel és Egyed Ákossal karöltve – a működését vagyontalanul, gyűjteményeitől megfosztottan újraindító EME megerősítésén. Jogász gondolkodásmódja és levéltáros tapasztalata nagyban hozzájárult az egyesület tekintélyének emeléséhez, az új gyűjtemények kialakításához. Örömmel vette ki a részét a hagyományosan az EME-re háruló tudományos feladatoknak a megoldásából, így az Erdélyi magyar szótörténeti tár egymást követő köteteit lektorálta, és a szerkesztés munkájának szervezését is sokáig magára vállalta.
A Múzeum-Egyesület formálódó kutatóintézetébe került fiatal történész és nyelvész szakemberek rengeteget tanulhattak tőle, egyetemi előadásokat felülmúló szakszerűséggel kaptak felvilágosítást Erdély koraújkori jogtörténetéből, az egykori levéltárképző intézmények és családok múltjából, ráadásul mindezt kötetlen formában, barátságos beszélgetések keretében.
Egyébként egész pályáját végigkísérte a szíves tájékoztatás, az érdeklődő kutatók, határon innen és túl mindig alapos, mástól nem is remélhető eligazításokat kaptak tőle, sőt saját céduláit is önzetlenül bocsátotta azok rendelkezésére, akiknél megtapasztalta a komoly tudományos érdeklődést és a kitartó munkát.
Egyenessége, becsületessége, a divatos irányzatokra nem figyelő szókimondása tette érdemessé – gazdag tudományos munkássága mellett – azokra az elismerésekre, amelyekben élete utolsó két évtizedében méltán részesült. Erdély és Kolozsvár közönsége most szegényebb lett egy történetkutató tudós levéltárossal, könyvekbe zárt életműve azonban velünk marad, derűs egyénisége pedig sokáig példakép marad sokunknak.
Sipos Gábor
Kiss András történész, levéltáros /Facsád, 1922. okt. 5. – Kolozsvár, 2013. november 17./
Szabadság (Kolozsvár)
Kiss András 1922–2013
Alig két hete köszönthettem e hasábokon kitüntetése alkalmából, és most halálhírét véve keresem a személyiségéhez méltó megemlékező szavakat. Hosszú és termékeny levéltáros és történetkutató életpályájának eredményeit, köteteit és tanulmányait, levéltári segédleteit és népszerűsítő újságcikkeit már a 80. születésnapjára készült emlékkönyv is számba vette, és örömmel tapasztalhattuk, hogy életének kilencvenedik évtizedében sem tette le a tollat.
Most inkább az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében végzett sokrétű tevékenységéről szólnék, amely az intézményszervezés mellett az új történetkutató nemzedék nevelését is magába foglalta.
Még egyetemi hallgató korában, 1942-ben ismerte meg az erdélyi tudományművelés nagy hagyományú egyesületét, figyelemmel kísérte 1945 utáni egyre nehezedő sorsát, örömmel tapasztalta ugyanakkor az EME-gyűjtemények önállósodásának első lépését, a múzeumi levéltár külön helyiségbe költözését. A múzeumi levéltár munkatársai, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond támogatták a jogászból levéltárossá lett Kiss András szakmai fejlődését, aki állami levéltári és otthoni kutatóműhelyében – az EME megszüntetése után is – mestereihez hasonlóan ugyanolyan céltudatossággal végezte munkáját, mintha létezne az erdélyi magyar történetkutatást egybehangoló egyesület. Magától értetődő tehát, hogy amikor a romániai változások lehetővé tették az intézményszervezést, 1990 januárjától Kiss András megbízott, majd választott főtitkárként intézte a munkáját újrakezdő tudományos egyesület ügyeit.
Főtitkári, később alelnöki minőségében rengeteget dolgozott – Jakó Zsigmonddal, Benkő Samuval, Jenei Dezsővel és Egyed Ákossal karöltve – a működését vagyontalanul, gyűjteményeitől megfosztottan újraindító EME megerősítésén. Jogász gondolkodásmódja és levéltáros tapasztalata nagyban hozzájárult az egyesület tekintélyének emeléséhez, az új gyűjtemények kialakításához. Örömmel vette ki a részét a hagyományosan az EME-re háruló tudományos feladatoknak a megoldásából, így az Erdélyi magyar szótörténeti tár egymást követő köteteit lektorálta, és a szerkesztés munkájának szervezését is sokáig magára vállalta.
A Múzeum-Egyesület formálódó kutatóintézetébe került fiatal történész és nyelvész szakemberek rengeteget tanulhattak tőle, egyetemi előadásokat felülmúló szakszerűséggel kaptak felvilágosítást Erdély koraújkori jogtörténetéből, az egykori levéltárképző intézmények és családok múltjából, ráadásul mindezt kötetlen formában, barátságos beszélgetések keretében.
Egyébként egész pályáját végigkísérte a szíves tájékoztatás, az érdeklődő kutatók, határon innen és túl mindig alapos, mástól nem is remélhető eligazításokat kaptak tőle, sőt saját céduláit is önzetlenül bocsátotta azok rendelkezésére, akiknél megtapasztalta a komoly tudományos érdeklődést és a kitartó munkát.
Egyenessége, becsületessége, a divatos irányzatokra nem figyelő szókimondása tette érdemessé – gazdag tudományos munkássága mellett – azokra az elismerésekre, amelyekben élete utolsó két évtizedében méltán részesült. Erdély és Kolozsvár közönsége most szegényebb lett egy történetkutató tudós levéltárossal, könyvekbe zárt életműve azonban velünk marad, derűs egyénisége pedig sokáig példakép marad sokunknak.
Sipos Gábor
Kiss András történész, levéltáros /Facsád, 1922. okt. 5. – Kolozsvár, 2013. november 17./
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 23.
Nem ismer határokat a magyar tudományos élet
Ma zárul A magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat
A Protestáns Teológiai Intézet díszterme adott otthont tegnap a Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének fővédnökségével zajló rendezvénysorozat, A magyar tudomány napja Erdélyben plenárisának. Az esemény, amint azt a megnyitóban Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke is kifejtette, alkalom számba venni az elmúlt esztendő – vagy az annál hosszabb időszak – tudományos eredményeit, amelyek főleg a szakosztályok ülésein kerülnek bemutatásra, de ugyanakkor ünnepély is, amely a magyar tudományosság országhatárokon túlnyúló egységét és a szakágak egybefonódását fejezi ki. Ez tükröződik az idei rendezvény jelmondatában is: Velünk élő tudomány. A megnyitón köszöntőt mondott Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki az akadémiának a határokon túlról eredő bővülésére hívta fel a figyelmet: már több mint 1800 ilyen külső tagot és 18 akadémikust tartanak számon.
Szabadság (Kolozsvár)
Ma zárul A magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat
A Protestáns Teológiai Intézet díszterme adott otthont tegnap a Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének fővédnökségével zajló rendezvénysorozat, A magyar tudomány napja Erdélyben plenárisának. Az esemény, amint azt a megnyitóban Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke is kifejtette, alkalom számba venni az elmúlt esztendő – vagy az annál hosszabb időszak – tudományos eredményeit, amelyek főleg a szakosztályok ülésein kerülnek bemutatásra, de ugyanakkor ünnepély is, amely a magyar tudományosság országhatárokon túlnyúló egységét és a szakágak egybefonódását fejezi ki. Ez tükröződik az idei rendezvény jelmondatában is: Velünk élő tudomány. A megnyitón köszöntőt mondott Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki az akadémiának a határokon túlról eredő bővülésére hívta fel a figyelmet: már több mint 1800 ilyen külső tagot és 18 akadémikust tartanak számon.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. december 2.
Velünk élő tudomány
Kolozsváron A Magyar Tudomány Napja Erdélyben- rendezvénysorozat plenárisát a Protestáns Teológia dísztermében tartották. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Sípos Gábor, az EME elnöke felvezető beszédében kiemelte, számba veszik az elmúlt év eredményeit és a több évre kiterjedő kutatási eredményeket is, melyeket főleg a szakosztályokba mutatnak be.
A 2013-as évi Magyar Tudomány napjának jelmondata „Velünk élő tudomány”. E címszó alatt a magyar tudományosság egysége fejezhető ki- mondta Sípos Gábor.
Kocsis Károly, a MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke kiemelte, hogy megvalósult az Akadémia határokon túli bővítése. Ennek a tisztelt társaságnak 1800 határon túli tagja van, melyből 18 akadémikus.
Magdó János kolozsvári főkonzul gratulált a 12. alkalommal megtartott fórumnak. A tudomány területén megtörtént a nemzet egyesítése. Együttműködés valósult meg a tudomány és a felsőoktatás területén is. Az utóbbi időben sok magyarországi vendégtanárral volt alkalma találkozni, és jó lenne, ha ezek a vendégtanárok hosszabb időt tudnának maradni. Mert a tanár- diák kapcsolata így lehetne gyümölcsözőbb. Az is jó lenne, ha erdélyi tanároknak több lehetőséget biztosítanának, hogy vendégtanárként működjenek az anyaországban. Az is elképzelhető, kialakulhatna egy olyan réteg Erdélyben, amely ezt a szükségletet fedezni tudja. A magyar kormányzati támogatásról is beszélt, kiemelte például a Sapientia EMTE fejlesztését. Problémásnak tekinti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét. Miért nem sikerült ezt megoldani- fogalmazta meg a kérdést.
A rendezvény előadásai
Kocsis Károly, akadémikus, a MTA Földrajztudományi Intézetének igazgatója „Területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát- medencében” című előadásában nyomon követi a XII. századtól a XX. századig a Kárpát- medencében, milyen autonómia típusok léteztek. Ez a helyzet a második világháború után, hogyan alakult. Hol jelentkeznek, az utóbbi időben, területi autonómia lehetőségek. Szerinte a területi autonómia megvalósítása lényegében a kisebbségvédelem legfőbb eszköze.
A XIX. századi nemzetállamok építőinek ideálja az „egy állam – egy nemzet” elve az elmúlt évszázadban egyetlen európai államban sem valósult meg. Európa 703 millió lakója közül 85% az államalkotó nemzetnek tagja, a többi 10% etnikai kisebbséget alkot. 5% állampolgársággal nem rendelkező bevándorló.
A második világháború után világszerte nőtt az etnikai konfliktusok száma és intenzitása. Az esetek többségében a konfliktus hátterében a kisebbségek jogainak merev elutasítása, megszorítása állt, melynek eredménye az elszakadási törekvés megerősödése.
Egyes nyugati országokban a kormányok különböző intézkedéseket hoztak. A konfliktusok csökkentésére a decentralizációt vagy regionális önkormányzatiság felé való elmozdulást alkalmaztak. Kocsis Károly megkülönbözteti a területi, regionális autonómiát az etnikai jellegű autonómiától.
„A területi autonómia földrajzilag meghatározott térség, amely az adott ország egyéb területi egységétől eltér”. Törvényhozó és közigazgatási hatalommal felruházott státussal rendelkezik. Úgy véli, hogy a területi autonómia a kisebbségvédelem legfejlettebb eszköze. Biztosítja a kisebbség számára az alapvető emberjogok közül az autonómiát, másrészt az illető ország területi integritásának megőrzését.
Bemutatta, térképek alapján szemléltette, Magyarországon, illetve Európában, milyen autonómia-formák voltak. Milyen területi autonómiával rendelkezett például Szlavónia, Horvátország, Szepesség, a török hódoltság idején Székelyföld vagy Szászország. A második világháború után milyen önrendelkezést biztosítottak Jugoszláviában (Vajdaság) vagy Romániában a Maros Magyar Autonóm Tartomány formájában.
Lényegében a középkor végétől, a nemzeti kisebbségek aránya a XVIII. század végére, Magyarországra vonatkozólag, jelentősen megváltozott. 1850-től a kisebbségek etnikai alapú területi autonómiát követeltek.
Elmondta, hol valósítható meg az etnikai alapú autonómia: a litván- belorusz- lengyel határvidéken, a Kárpát-medencében, a Balkánon. Az etnikai területi autonómia megvalósításához a többségi akarat meggyőzése szükséges.
Fodor Pál „A török hagyaték a magyar történelemben” című előadásában kifejtette, a magyar nép története, milyen változásokon ment keresztül, miután letelepszik a Kárpát- medencében, teljesen európaivá válik. Az oszmán-hódítás következtében változás következik be Európában. Ez kihat Magyarország életére is. A török hódítás mentalitástörést okozott Magyarország számára. Lerombolta a magyar politikai, kulturális elit önbizalmát. Egyfajta bűntudatot, önvádat okozott. Nem tudván maguknak megbocsátani, hogy elvesztették a birodalmat.
A közép- kelet európai népeknél kialakult az egyedülvalóság gondolata. Ilyen körülmények között hogyan reagál a magyar gondolkodás? Elsősorban a dicső múlthoz menekül, illetve áldozat szerepben feszít. Kialakul egy bizonyos kisebbségi érzés a magyar elitben és köznépben is, melyet sokan nem is képesek megfelelő módon kezelni. A politikai életben felveti a fejét a kapkodás, következetlenség, ugyanakkor vallási megosztottság is.
A XVIII. század végétől kettősség jellemezte a török hódoltság megítélését. Egyrészt az áldozat szerepében jelentek meg, melynek következtében számos, negatív gondolat fogalmazódott meg. Másrészt pedig a XIX. században kialakult egy bizonyos fajta törökökhöz való közeledés. A magyar nép keleti rokonságának az eszméje. Hangoztatták, a magyarság keleti eredetű. A XIX. század második felében előtérbe kerül a kultúrnemzet koncepció, mely egyre nagyobb teret hódít. Fontos szerepet kap a népi kultúra is, mely kíváncsisággal fordul Kelet fele.
Az értelmiség felteszi a kérdést: Ki a magyar? Mi a magyar? Mi a török? Kelethez vagy Nyugathoz tartozunk?
Ha megnézzük az irodalmat, a törökökkel való kapcsolatról Jókai Mór regényei vagy Gárdonyi Egri csillagok-című könyve alapján érdekes képet nyerhetünk.
1905-ben Ady Endre fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy Magyarország Komp- ország. Ide- oda hányódik. Így írja az „Ismeretlen Korvin-kódex margójára” című publicisztikájában: „Komp- ország, Komp- ország, Komp- ország: legtisztességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől – Nyugatig, de szívesebben vissza.”
Ezt a komp- ország gondolatot megtalálhatjuk Orhan Pamuk Nobel- díjas török író munkájában is, amelyben a komp- ország mentalitást, a két part közötti csónakázásban megmutatkozó identitás- zavart elemzi.
A rendezvényen gróf Mikó Imre emlékplakettet adtak át
Kocsis Károly akadémikusnak és Vincze Zoltán nyugalmazott történelem tanárnak, az EME támogatásának elismeréseként.
A plenáris ülésen még 7 előadás hangzott el. Az EME munkálatait a szakosztályokban folytatta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Kolozsváron A Magyar Tudomány Napja Erdélyben- rendezvénysorozat plenárisát a Protestáns Teológia dísztermében tartották. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Sípos Gábor, az EME elnöke felvezető beszédében kiemelte, számba veszik az elmúlt év eredményeit és a több évre kiterjedő kutatási eredményeket is, melyeket főleg a szakosztályokba mutatnak be.
A 2013-as évi Magyar Tudomány napjának jelmondata „Velünk élő tudomány”. E címszó alatt a magyar tudományosság egysége fejezhető ki- mondta Sípos Gábor.
Kocsis Károly, a MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke kiemelte, hogy megvalósult az Akadémia határokon túli bővítése. Ennek a tisztelt társaságnak 1800 határon túli tagja van, melyből 18 akadémikus.
Magdó János kolozsvári főkonzul gratulált a 12. alkalommal megtartott fórumnak. A tudomány területén megtörtént a nemzet egyesítése. Együttműködés valósult meg a tudomány és a felsőoktatás területén is. Az utóbbi időben sok magyarországi vendégtanárral volt alkalma találkozni, és jó lenne, ha ezek a vendégtanárok hosszabb időt tudnának maradni. Mert a tanár- diák kapcsolata így lehetne gyümölcsözőbb. Az is jó lenne, ha erdélyi tanároknak több lehetőséget biztosítanának, hogy vendégtanárként működjenek az anyaországban. Az is elképzelhető, kialakulhatna egy olyan réteg Erdélyben, amely ezt a szükségletet fedezni tudja. A magyar kormányzati támogatásról is beszélt, kiemelte például a Sapientia EMTE fejlesztését. Problémásnak tekinti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét. Miért nem sikerült ezt megoldani- fogalmazta meg a kérdést.
A rendezvény előadásai
Kocsis Károly, akadémikus, a MTA Földrajztudományi Intézetének igazgatója „Területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát- medencében” című előadásában nyomon követi a XII. századtól a XX. századig a Kárpát- medencében, milyen autonómia típusok léteztek. Ez a helyzet a második világháború után, hogyan alakult. Hol jelentkeznek, az utóbbi időben, területi autonómia lehetőségek. Szerinte a területi autonómia megvalósítása lényegében a kisebbségvédelem legfőbb eszköze.
A XIX. századi nemzetállamok építőinek ideálja az „egy állam – egy nemzet” elve az elmúlt évszázadban egyetlen európai államban sem valósult meg. Európa 703 millió lakója közül 85% az államalkotó nemzetnek tagja, a többi 10% etnikai kisebbséget alkot. 5% állampolgársággal nem rendelkező bevándorló.
A második világháború után világszerte nőtt az etnikai konfliktusok száma és intenzitása. Az esetek többségében a konfliktus hátterében a kisebbségek jogainak merev elutasítása, megszorítása állt, melynek eredménye az elszakadási törekvés megerősödése.
Egyes nyugati országokban a kormányok különböző intézkedéseket hoztak. A konfliktusok csökkentésére a decentralizációt vagy regionális önkormányzatiság felé való elmozdulást alkalmaztak. Kocsis Károly megkülönbözteti a területi, regionális autonómiát az etnikai jellegű autonómiától.
„A területi autonómia földrajzilag meghatározott térség, amely az adott ország egyéb területi egységétől eltér”. Törvényhozó és közigazgatási hatalommal felruházott státussal rendelkezik. Úgy véli, hogy a területi autonómia a kisebbségvédelem legfejlettebb eszköze. Biztosítja a kisebbség számára az alapvető emberjogok közül az autonómiát, másrészt az illető ország területi integritásának megőrzését.
Bemutatta, térképek alapján szemléltette, Magyarországon, illetve Európában, milyen autonómia-formák voltak. Milyen területi autonómiával rendelkezett például Szlavónia, Horvátország, Szepesség, a török hódoltság idején Székelyföld vagy Szászország. A második világháború után milyen önrendelkezést biztosítottak Jugoszláviában (Vajdaság) vagy Romániában a Maros Magyar Autonóm Tartomány formájában.
Lényegében a középkor végétől, a nemzeti kisebbségek aránya a XVIII. század végére, Magyarországra vonatkozólag, jelentősen megváltozott. 1850-től a kisebbségek etnikai alapú területi autonómiát követeltek.
Elmondta, hol valósítható meg az etnikai alapú autonómia: a litván- belorusz- lengyel határvidéken, a Kárpát-medencében, a Balkánon. Az etnikai területi autonómia megvalósításához a többségi akarat meggyőzése szükséges.
Fodor Pál „A török hagyaték a magyar történelemben” című előadásában kifejtette, a magyar nép története, milyen változásokon ment keresztül, miután letelepszik a Kárpát- medencében, teljesen európaivá válik. Az oszmán-hódítás következtében változás következik be Európában. Ez kihat Magyarország életére is. A török hódítás mentalitástörést okozott Magyarország számára. Lerombolta a magyar politikai, kulturális elit önbizalmát. Egyfajta bűntudatot, önvádat okozott. Nem tudván maguknak megbocsátani, hogy elvesztették a birodalmat.
A közép- kelet európai népeknél kialakult az egyedülvalóság gondolata. Ilyen körülmények között hogyan reagál a magyar gondolkodás? Elsősorban a dicső múlthoz menekül, illetve áldozat szerepben feszít. Kialakul egy bizonyos kisebbségi érzés a magyar elitben és köznépben is, melyet sokan nem is képesek megfelelő módon kezelni. A politikai életben felveti a fejét a kapkodás, következetlenség, ugyanakkor vallási megosztottság is.
A XVIII. század végétől kettősség jellemezte a török hódoltság megítélését. Egyrészt az áldozat szerepében jelentek meg, melynek következtében számos, negatív gondolat fogalmazódott meg. Másrészt pedig a XIX. században kialakult egy bizonyos fajta törökökhöz való közeledés. A magyar nép keleti rokonságának az eszméje. Hangoztatták, a magyarság keleti eredetű. A XIX. század második felében előtérbe kerül a kultúrnemzet koncepció, mely egyre nagyobb teret hódít. Fontos szerepet kap a népi kultúra is, mely kíváncsisággal fordul Kelet fele.
Az értelmiség felteszi a kérdést: Ki a magyar? Mi a magyar? Mi a török? Kelethez vagy Nyugathoz tartozunk?
Ha megnézzük az irodalmat, a törökökkel való kapcsolatról Jókai Mór regényei vagy Gárdonyi Egri csillagok-című könyve alapján érdekes képet nyerhetünk.
1905-ben Ady Endre fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy Magyarország Komp- ország. Ide- oda hányódik. Így írja az „Ismeretlen Korvin-kódex margójára” című publicisztikájában: „Komp- ország, Komp- ország, Komp- ország: legtisztességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől – Nyugatig, de szívesebben vissza.”
Ezt a komp- ország gondolatot megtalálhatjuk Orhan Pamuk Nobel- díjas török író munkájában is, amelyben a komp- ország mentalitást, a két part közötti csónakázásban megmutatkozó identitás- zavart elemzi.
A rendezvényen gróf Mikó Imre emlékplakettet adtak át
Kocsis Károly akadémikusnak és Vincze Zoltán nyugalmazott történelem tanárnak, az EME támogatásának elismeréseként.
A plenáris ülésen még 7 előadás hangzott el. Az EME munkálatait a szakosztályokban folytatta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2013. december 19.
Vekov Károly történelemtanár nyílt levelei a BBTE történelem karának illetékeseihez
NYÍLT LEVÉL
mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar
felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért
1989. óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények.
Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tennné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitiv vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
Adorjáni Dezső, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kötő József, Lászlóffy Csaba, Máté János, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
Megjegyzés: szerkesztőségünknek a levelet Vekov Károly küldte, a fenti nevekkel együtt. A közlés másnapján az alábbi, „letisztázott változatot" juttatta el hozzánk:
NYÍLT LEVÉL
Kedves Jutka és Enikő! Kedves kollégák!
Nem kis keserűséggel értesültem a Magyar Történeti Intézet, illetve a kolozsvári egyetem történelem karának helyettes magyar vezetője között kirobbant konfliktusról. Nemrégiben nyugdíjba küldött, óraadó oktatóként, akit csak néha hívnak meg (ha egyáltalán!) a közös dolgok megtárgyalására, nem akartam beleszólni egy olyan vitába, amelyik elsősorban a két fél jobb belátására tartozik. Más kérdés, hogy ez a megromlott viszony, kihatással van kis közösségünk mindennapi tevékenységére. Ha most mégis erre való hivatkozással írom e sorokat, az azért történik, mert ez a megromlott viszony és a megosztottság következményei kihatással vannak az egész kolozsvári magyar nyelvű történész képzésre.
A rosszul értelmezett és leosztott kompetencia- és munkaköri hatáskörök eredményeként egész közösségünket érintő, alapvető fontosságú kérdések vagy kikerültek a közösen megvitatandó és eldöntendő kérdések közül (közép- és hosszútávú célkitűzések, stratégiák stb.) vagy szűk csoportok, illetve egyéni döntések hatáskörébe kerültek. Szinte érthetetlen, hogy felelős vezetők hogyan törődhettek bele ebbe, veszélyeztetve feladataink elvégzésének elemi feltételeit, hallgatóink megfelelő és alapos, magyar közösségünk által elvárt felkészítését.
Szinte hihetetlennek tűnik, de a történelem karon belüli magyar oktatók egy része nem igényli és nem tartja szükségesnek a magyarság történelmének oktatását! (Évek óta ez nem rendes, hanem csak „opcionális" tantárgy lehetett.) A kar úgynevezett „magyar tagozatának" két vezetője nem volt képes elérni, hogy a történelem karon minden szakon hallgatóink tanulhassák a magyarság történelmét! Most amikor a szakok újra akkreditálásáról van szó és hivatalosan is teljes értékű tantárgyként lehetne tanítani a magyarság történelmét, újra néhány személy megbocsáthatatlan felelőtlensége és szakmai önzése miatt (amit nem szeretnék most minősíteni) elszalasztjuk azt az alkalmat, amely talán az utolsó. S történik ez akkor, amikor hallgatóink egy része az általános iskolában magyarság történetet kellene tanítson, amikor másik részük különböző magyar művelődési intézményeknél kíván elhelyezkedni, ahol éppen ezek az identitásunkkal szerves egységet alkotó ismeretek elengedhetetlenek.
Visszagondolva elődeink tartásos viselkedésére és tevékenységére összehasonlíthatatlanul súlyosabb körülmények között, az általuk meghonosított elkötelezett állásfoglalásra és ennek ma is elvárható folytatására, keserűséggel vegyes felháborodással tapasztaljuk közösségi érdekeink semmibe vételét egyes kollégák részéről. Mivel ilyen viszonyulással sem eddig, sem ezután nem tudunk egyetérteni, amennyiben nem kerül sor a helyzet gyökeres megváltoztatására, azaz a Magyar Történeti Intézet, illetve a történelem kar magyar oktatóinak testülete nem igényli, hogy ott minden szakon legyen hivalosan elfogadott és a Románia-, illetve az egyetemes történettel egyenrangú a magyarság története és nem kerül sor annak hivatalos akkreditálására, kénytelen leszek megszakítani óraadói tevékenységemet.
Nem tudok közösséget vállalni olyanokkal, akik nem érzik elemi kötelességüknek hallgatóink megfelelő felkészítését és idegen érdekek által vezettetve képesek elszabotálni a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári egyetem történelem karának magyar tagozatán. Kolosvár, 2013. december 14.
Vekov Károly
* * * A Magyar Történeti Intézet válaszlevele
Vekov Károly nyugdíjas kollégánk nyílt levelét múlt héten már az intézet tagjainak is körbeküldte, és választ is kapott rá. Itt most csak a legsúlyosabb „vádra”, a magyarságtörténettel kapcsolatos állításokra válaszolunk. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Vekov kolléga – bár éppen ő tanítja mindmáig a középkori magyar történelmet −, úgy ír nyílt levelet, hogy nem ismeri sem a tanterveket (bár ezek mindenki számára elérhetők intézetünk honlapján: http://kmti.hiphi.ubbcluj.ro), sem az erre vonatkozó szabályozást. Az igazság ezzel szemben az, hogy amíg a ’90-es években erre nem volt lehetőség, már egy évtizede négy félévben oktatjuk a magyarságtörténetet és éppen a Magyar Történeti Intézet megalakulása nyomán vált kötelező tantárggyá mind a történelem, mind a levéltár szakos hallgatók számára. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi az intézet honlapján a tanterveket
s órarendeket.
A régészet és kulturális turizmus szakokon továbbra is választható tantárgy maradt a magyarságtörténet. Ennek oka részben a tantervi kötöttségekben, részben a szaktantárgyak iránti igényben keresendő (pl. az I. éves régészek alig tanulnak szaktantárgyakat), de tapasztalatunk szerint sokan közülük is tanulnak magyarságtörténetet. Szóban és írásban is próbáltuk már elmagyarázni Vekov kollégának, hogy a szakirányok újraakkreditálása, amely 2014 év elején esedékes, nem alkalmas arra, hogy a tanterveket megváltoztassuk. Januárig intézetünknek hat akkreditációs doszsziét (több ezer oldalas dokumentációt) kell elkészítenie, ezzel rengeteg munka van. Az előírásoknak megfelelően ezekben a dossziékban a múlt tanév tanterveinek kell szerepelnie, ezeket tehát nem lehet most – menet közben – megváltoztatni. Az akkreditáció ilyen szempontból nem jelent fordulópontot, utána is nyugodtan meg lehet változtatni a tantervet, tehát nincs „most vagy soha” szituáció. Reményeink szerint előbb-utóbb sikerül konszenzusra jutnunk a többi szakirányt illetően is.
Kedves Karcsi!
Nem hisszük, hogy azzal segítenéd a kérdés megoldását, hogy megszakítod óraadói tevékenységedet, sőt. Ha azonban sajnálatos módon ezt is tennéd, akkor sem látjuk indokoltnak a patetikus és támadó hangvételt. Az óraadás felfüggesztését amúgy már jelezted annak kapcsán, hogy karunk idén az óraadói díj felét tudta csak kifizetni, bár a tantervi előírásokon felül külön szemináriumot is tartottál a középkori magyar történelemből. Mivel Te időközben áttelepdtél Magyarországra és onnan ingázol, ez nem fedezi az útiköltségeidet. Ezt roppant sajnálatosnak találjuk, megértjük, hogy ilyen helyzetben nem vállalod tovább a tanítást, csak azt nem értjük, miért kell a helyzetet „átstilizálni”, és úgy beállítani, mintha itt egyedül Te képviselnéd az igazságot és a jó ügyet, mintha a Jó és Rossz harca zajlana. Képviselőként és karunk oktatójaként lett volna elég alkalmad, hogy az óraadáson túlmenően is tevőlegesen segítsd a magyar oktatás ügyét. Segíteni napi aprómunkával és nem újságcikkekkel lehet. Sajnáljuk, hogy így mondasz búcsút intézetünknek, azonban köszönetet mondunk eddigi munkádért!
A Magyar Történeti Intézet Vezetőtanácsa
* * *
Néhány pontosítás
Az általam írt nyílt levélre adott, látszólag „szakszerű” válaszhoz kénytelen vagyok néhány megjegyzést fűzni.
A nyílt levélben próbáltam nagyon árnyaltan fogalmazni. Nem hiszem, hogy helyes, hogy a magyar(!) tagozaton csak két szakirány esetében (történelem, levéltár) kötelező tantárgy a magyarság története és a többin (pl. régészet, kulturális turizmus stb. ) nem. Utóbbi szakokon miért nem fontos a magyarság történetének ismerete? Ilyen felkészültségű végzőseink döntenek majd műemlékeink sorsáról, kutatják és magyarázzák a honfoglalás korának emlékeit? Netán tanítani akarják majd „A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai” tantárgyat a VI. és VII. osztályban, ha egyáltalán ezt megengedik a hivatalosságok? Miért csak „választható” a magyar hallgatók esetében ez a tantárgy? Van olyan tananyag, ami ezt pótolja/pótolhatja? Hogyan lehet elfogadhatóan(?) ezt a hallgatók szaktantárgyi „igényével” (talán igénytelenségével) magyarázni? Amúgy megjegyzem, hogy évek óta tartok szemináriumot magyarságtörténetből, nem hivatalosan. És jön, akinek kedve van, mert én senkit sem kényszeríthetek erre, mivel ezt a szemináriumot nem tartalmazza a tanterv. Vajon az egytemi oktatás, főleg annak szükséges/kötelező része az a hallgatók kedvére van bízva és éppen a magyarság történetét illetően? Ha mi nem, ki fogja ezt nekik még valaha tanítani, a mi „szakembereinknek”? És milyen konszenzusra kell jutni, hogy mindenki a magyar tagozaton kötelező mód felvegye ezt a tantárgyat? Kik azok, akik ezt nem akarják? És ők a magyar tagozat oktatói?
A maximális óraszám elvének rugalmas kezelését, illetve a „magyarság története” teljeskörű akkreditációját éppen az egyetem multikulturális jellegére hivatkozva kellene és lehetne elérni. De erre csak akkor kerülhet sor, ha ezt valaki, azaz vezető tisztségben lévő képviselőink kérik. Ha nem most, amikor folyik az akkreditálás, ugyan bizony mikor? S ha nem ilyenkor, akkor eddig miért nem kérték? Ezt illető sorozatos kéréseimre a válasz mindig az volt, hogy”most nem lehet”. Újra megk
NYÍLT LEVÉL
mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar
felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért
1989. óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények.
Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tennné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitiv vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
Adorjáni Dezső, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kötő József, Lászlóffy Csaba, Máté János, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
Megjegyzés: szerkesztőségünknek a levelet Vekov Károly küldte, a fenti nevekkel együtt. A közlés másnapján az alábbi, „letisztázott változatot" juttatta el hozzánk:
NYÍLT LEVÉL
Kedves Jutka és Enikő! Kedves kollégák!
Nem kis keserűséggel értesültem a Magyar Történeti Intézet, illetve a kolozsvári egyetem történelem karának helyettes magyar vezetője között kirobbant konfliktusról. Nemrégiben nyugdíjba küldött, óraadó oktatóként, akit csak néha hívnak meg (ha egyáltalán!) a közös dolgok megtárgyalására, nem akartam beleszólni egy olyan vitába, amelyik elsősorban a két fél jobb belátására tartozik. Más kérdés, hogy ez a megromlott viszony, kihatással van kis közösségünk mindennapi tevékenységére. Ha most mégis erre való hivatkozással írom e sorokat, az azért történik, mert ez a megromlott viszony és a megosztottság következményei kihatással vannak az egész kolozsvári magyar nyelvű történész képzésre.
A rosszul értelmezett és leosztott kompetencia- és munkaköri hatáskörök eredményeként egész közösségünket érintő, alapvető fontosságú kérdések vagy kikerültek a közösen megvitatandó és eldöntendő kérdések közül (közép- és hosszútávú célkitűzések, stratégiák stb.) vagy szűk csoportok, illetve egyéni döntések hatáskörébe kerültek. Szinte érthetetlen, hogy felelős vezetők hogyan törődhettek bele ebbe, veszélyeztetve feladataink elvégzésének elemi feltételeit, hallgatóink megfelelő és alapos, magyar közösségünk által elvárt felkészítését.
Szinte hihetetlennek tűnik, de a történelem karon belüli magyar oktatók egy része nem igényli és nem tartja szükségesnek a magyarság történelmének oktatását! (Évek óta ez nem rendes, hanem csak „opcionális" tantárgy lehetett.) A kar úgynevezett „magyar tagozatának" két vezetője nem volt képes elérni, hogy a történelem karon minden szakon hallgatóink tanulhassák a magyarság történelmét! Most amikor a szakok újra akkreditálásáról van szó és hivatalosan is teljes értékű tantárgyként lehetne tanítani a magyarság történelmét, újra néhány személy megbocsáthatatlan felelőtlensége és szakmai önzése miatt (amit nem szeretnék most minősíteni) elszalasztjuk azt az alkalmat, amely talán az utolsó. S történik ez akkor, amikor hallgatóink egy része az általános iskolában magyarság történetet kellene tanítson, amikor másik részük különböző magyar művelődési intézményeknél kíván elhelyezkedni, ahol éppen ezek az identitásunkkal szerves egységet alkotó ismeretek elengedhetetlenek.
Visszagondolva elődeink tartásos viselkedésére és tevékenységére összehasonlíthatatlanul súlyosabb körülmények között, az általuk meghonosított elkötelezett állásfoglalásra és ennek ma is elvárható folytatására, keserűséggel vegyes felháborodással tapasztaljuk közösségi érdekeink semmibe vételét egyes kollégák részéről. Mivel ilyen viszonyulással sem eddig, sem ezután nem tudunk egyetérteni, amennyiben nem kerül sor a helyzet gyökeres megváltoztatására, azaz a Magyar Történeti Intézet, illetve a történelem kar magyar oktatóinak testülete nem igényli, hogy ott minden szakon legyen hivalosan elfogadott és a Románia-, illetve az egyetemes történettel egyenrangú a magyarság története és nem kerül sor annak hivatalos akkreditálására, kénytelen leszek megszakítani óraadói tevékenységemet.
Nem tudok közösséget vállalni olyanokkal, akik nem érzik elemi kötelességüknek hallgatóink megfelelő felkészítését és idegen érdekek által vezettetve képesek elszabotálni a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári egyetem történelem karának magyar tagozatán. Kolosvár, 2013. december 14.
Vekov Károly
* * * A Magyar Történeti Intézet válaszlevele
Vekov Károly nyugdíjas kollégánk nyílt levelét múlt héten már az intézet tagjainak is körbeküldte, és választ is kapott rá. Itt most csak a legsúlyosabb „vádra”, a magyarságtörténettel kapcsolatos állításokra válaszolunk. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Vekov kolléga – bár éppen ő tanítja mindmáig a középkori magyar történelmet −, úgy ír nyílt levelet, hogy nem ismeri sem a tanterveket (bár ezek mindenki számára elérhetők intézetünk honlapján: http://kmti.hiphi.ubbcluj.ro), sem az erre vonatkozó szabályozást. Az igazság ezzel szemben az, hogy amíg a ’90-es években erre nem volt lehetőség, már egy évtizede négy félévben oktatjuk a magyarságtörténetet és éppen a Magyar Történeti Intézet megalakulása nyomán vált kötelező tantárggyá mind a történelem, mind a levéltár szakos hallgatók számára. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi az intézet honlapján a tanterveket
s órarendeket.
A régészet és kulturális turizmus szakokon továbbra is választható tantárgy maradt a magyarságtörténet. Ennek oka részben a tantervi kötöttségekben, részben a szaktantárgyak iránti igényben keresendő (pl. az I. éves régészek alig tanulnak szaktantárgyakat), de tapasztalatunk szerint sokan közülük is tanulnak magyarságtörténetet. Szóban és írásban is próbáltuk már elmagyarázni Vekov kollégának, hogy a szakirányok újraakkreditálása, amely 2014 év elején esedékes, nem alkalmas arra, hogy a tanterveket megváltoztassuk. Januárig intézetünknek hat akkreditációs doszsziét (több ezer oldalas dokumentációt) kell elkészítenie, ezzel rengeteg munka van. Az előírásoknak megfelelően ezekben a dossziékban a múlt tanév tanterveinek kell szerepelnie, ezeket tehát nem lehet most – menet közben – megváltoztatni. Az akkreditáció ilyen szempontból nem jelent fordulópontot, utána is nyugodtan meg lehet változtatni a tantervet, tehát nincs „most vagy soha” szituáció. Reményeink szerint előbb-utóbb sikerül konszenzusra jutnunk a többi szakirányt illetően is.
Kedves Karcsi!
Nem hisszük, hogy azzal segítenéd a kérdés megoldását, hogy megszakítod óraadói tevékenységedet, sőt. Ha azonban sajnálatos módon ezt is tennéd, akkor sem látjuk indokoltnak a patetikus és támadó hangvételt. Az óraadás felfüggesztését amúgy már jelezted annak kapcsán, hogy karunk idén az óraadói díj felét tudta csak kifizetni, bár a tantervi előírásokon felül külön szemináriumot is tartottál a középkori magyar történelemből. Mivel Te időközben áttelepdtél Magyarországra és onnan ingázol, ez nem fedezi az útiköltségeidet. Ezt roppant sajnálatosnak találjuk, megértjük, hogy ilyen helyzetben nem vállalod tovább a tanítást, csak azt nem értjük, miért kell a helyzetet „átstilizálni”, és úgy beállítani, mintha itt egyedül Te képviselnéd az igazságot és a jó ügyet, mintha a Jó és Rossz harca zajlana. Képviselőként és karunk oktatójaként lett volna elég alkalmad, hogy az óraadáson túlmenően is tevőlegesen segítsd a magyar oktatás ügyét. Segíteni napi aprómunkával és nem újságcikkekkel lehet. Sajnáljuk, hogy így mondasz búcsút intézetünknek, azonban köszönetet mondunk eddigi munkádért!
A Magyar Történeti Intézet Vezetőtanácsa
* * *
Néhány pontosítás
Az általam írt nyílt levélre adott, látszólag „szakszerű” válaszhoz kénytelen vagyok néhány megjegyzést fűzni.
A nyílt levélben próbáltam nagyon árnyaltan fogalmazni. Nem hiszem, hogy helyes, hogy a magyar(!) tagozaton csak két szakirány esetében (történelem, levéltár) kötelező tantárgy a magyarság története és a többin (pl. régészet, kulturális turizmus stb. ) nem. Utóbbi szakokon miért nem fontos a magyarság történetének ismerete? Ilyen felkészültségű végzőseink döntenek majd műemlékeink sorsáról, kutatják és magyarázzák a honfoglalás korának emlékeit? Netán tanítani akarják majd „A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai” tantárgyat a VI. és VII. osztályban, ha egyáltalán ezt megengedik a hivatalosságok? Miért csak „választható” a magyar hallgatók esetében ez a tantárgy? Van olyan tananyag, ami ezt pótolja/pótolhatja? Hogyan lehet elfogadhatóan(?) ezt a hallgatók szaktantárgyi „igényével” (talán igénytelenségével) magyarázni? Amúgy megjegyzem, hogy évek óta tartok szemináriumot magyarságtörténetből, nem hivatalosan. És jön, akinek kedve van, mert én senkit sem kényszeríthetek erre, mivel ezt a szemináriumot nem tartalmazza a tanterv. Vajon az egytemi oktatás, főleg annak szükséges/kötelező része az a hallgatók kedvére van bízva és éppen a magyarság történetét illetően? Ha mi nem, ki fogja ezt nekik még valaha tanítani, a mi „szakembereinknek”? És milyen konszenzusra kell jutni, hogy mindenki a magyar tagozaton kötelező mód felvegye ezt a tantárgyat? Kik azok, akik ezt nem akarják? És ők a magyar tagozat oktatói?
A maximális óraszám elvének rugalmas kezelését, illetve a „magyarság története” teljeskörű akkreditációját éppen az egyetem multikulturális jellegére hivatkozva kellene és lehetne elérni. De erre csak akkor kerülhet sor, ha ezt valaki, azaz vezető tisztségben lévő képviselőink kérik. Ha nem most, amikor folyik az akkreditálás, ugyan bizony mikor? S ha nem ilyenkor, akkor eddig miért nem kérték? Ezt illető sorozatos kéréseimre a válasz mindig az volt, hogy”most nem lehet”. Újra megk
2014. február 24.
A Kolozsvári Magyar Történeti Intézet bemutatkozása a TTI-ben
2014. február 18-án került sor a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete bemutatkozására a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. A vendégeket Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, a TTI igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a BTK tudományos kapcsolatainak bővítésében kiemelt helyen szerepel a Kárpát-medencei magyar intézményekkel való együttműködések kialakítása, fenntartása és fejlesztése. A jelen rendezvény is – amelyen a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete munkatársai beszélnek intézményükről és kutatásaikról – ennek a törekvésnek a keretében valósult meg.
2012 októberében az intézet már vendégül látta az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviselőit, hogy bemutassák tevékenységüket (a beszámoló erről itt olvasható) majd az Egyesület meghívására a TTI munkatársai 2013. november 22-én Kolozsváron jártak (a beszámoló itt olvasható), és ekkor együttműködési szerződést is aláírt a két intézmény, 8 pontban határozva meg a közös munka kereteit. A mostani rendezvény is hasonló együttműködés kialakítására nyújthat lehetőséget. Pál Judit, a Magyar Történeti Intézet igazgatója az intézet megalakításáról, történetéről, munkájáról adott áttekintést. Kiemelte, hogy Kolozsvár már a középkor óta fontos művelődési központ volt Erdélyben, bár egyetemmel még nem rendelkezett, de a felekezeti főiskolák révén kulturális és oktatási jelentősége egész Erdélyben érvényesült. 1877-ben éppen ezért itt alapították a második legnagyobb magyar tudományegyetemet (amely később Ferenc József nevét kapta). A két világháború között az akkori román egyetemen nem volt magyar nyelvű képzés, de 1945 után a Bolyai, majd Babeș–Bolyai néven újjászervezett egyetemen a magyar nyelvű oktatás is újraindult. Ez aztán az 1980-as évekre elhalt, 1983-ban meg is szűnt, és 1989-re alig egy-két magyar hallgatója és oktatója maradt az egyetemnek. 1990-től újraindult a magyar nyelvű képzés, amely az utóbbi 20 év alatt folyamatosan bővült, egyre növekvő magyar hallgatói létszámmal. A Magyar Történeti Intézet az új tanügyi törvény alapján 2012-ben alakult meg a Történelem és Filozófia Kar keretein belül. Az intézet célja a történelem és rokon tudományai magyar nyelvű egyetemi szintű oktatásának összefogása, szervezése és támogatása, de természetesen főleg Erdély történetének kutatása. Pál Judit végezetül sajnálattal állapította meg, hogy egyelőre úgy tűnik, az erdélyi magyar történeti kutatás és eredményei alig épülnek be a román történelemtudományba, de még a magyarországi történetírásba sem. Ezért is fontos a kolozsvári Magyar Történeti Intézet számára az MTA BTK Történettudományi Intézettel való együttműködés kialakítása, hogy ne „sziget” legyen a két ország történetírása között, hanem összekötő híd.
Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese a Romániában létező magyar nyelvű felsőfokú képzésekről adott tájékoztatást. A legnagyobb ilyen intézmény természetesen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Erdély legnagyobb egyeteme), amelynek a 2013/2014. tanévben 14 139 diákjából 5501 magyar hallgatója van. A marosvásárhelyi orvosi képzésen 560, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen 1994, a Partiumi Keresztény Egyetemen 370, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen 60 magyar hallgató van, magyar nyelvű képzésen. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak 36%-a magyar (bár oktatóinak csak 18%-a), 21 karán 17 magyar nyelvű képzésen. (Az egyetem összes programjának 59%-a román nyelvű, 30%-a magyar.) A Történelem és Filozófia Karon belül működő Magyar Történeti Intézet hét alapképzést (történelem, régészet, művészettörténet, nemzetközi kapcsolatok, levéltártan, kulturális turizmus, könyvtár- és információtudományok) és két mesteri programot (A kulturális örökség kutatása és hasznosítása, Jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok) kínál a hallgatóknak. Tudományos tevékenysége alapján a romániai országos rangsor élén áll. 1998 óta vezetnek statisztikát külön a magyar nyelvű képzésről, eszerint mára már évente 60–80 fő között végeznek hallgatók a magyar nyelvű képzéseken; 2012-ben a 93 végzett hallgatóból 36 történész volt.
A jelen lévő vendégek ezek után jóval személyesebb bemutatkozása következett. Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes, egyetemi docens és Pál Judit igazgató, egyetemi docens mellett Lupescu Makó Mária, a Történeti Intézet titkára, egyetemi adjunktus, Sipos Gábor egyetemi docens (az Erdélyi Magyar Múzeum Egyesület elnöke) és Lönhárt Tamás, a jelenkor története, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék vezetője, adjunktus beszélt részben munkájáról, részben személyes élményeiről. Mindannyian bemutatták kutatási eredményeiket, folyamatban lévő egyéni és nemzetközi projektekben folytatott munkáikat, publikációikat, valamint egyetemi tevékenységüket, nem titkolva a nehézségeket, az oktatói hiányból adódó többletterhek következményeit, de büszkén számoltak be az akadályok ellenére elért szakmai és egyetemi intézményszervezési sikerekről. Valamennyien felidézték diákkorukat, ami a különböző nemzedékek emlékeiből kibontakozva jól mutatta az Erdélyben bekövetkezett változásokat, és nagy tisztelettel beszéltek azokról a magyar tanárokról és kutatókról (elsősorban Jakó Zsigmondról), akik a kedvezőtlen, sőt kifejezetten nehézségekkel teli időkben is, személyes áldozatokkal, hozzájárultak ahhoz, hogy ma Erdélyben színvonalas magyar nyelvű történészképzés és történeti kutatás folyik.
Farkas Ildikó
www.tti.hu,
2014. február 18-án került sor a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete bemutatkozására a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. A vendégeket Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, a TTI igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a BTK tudományos kapcsolatainak bővítésében kiemelt helyen szerepel a Kárpát-medencei magyar intézményekkel való együttműködések kialakítása, fenntartása és fejlesztése. A jelen rendezvény is – amelyen a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete munkatársai beszélnek intézményükről és kutatásaikról – ennek a törekvésnek a keretében valósult meg.
2012 októberében az intézet már vendégül látta az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviselőit, hogy bemutassák tevékenységüket (a beszámoló erről itt olvasható) majd az Egyesület meghívására a TTI munkatársai 2013. november 22-én Kolozsváron jártak (a beszámoló itt olvasható), és ekkor együttműködési szerződést is aláírt a két intézmény, 8 pontban határozva meg a közös munka kereteit. A mostani rendezvény is hasonló együttműködés kialakítására nyújthat lehetőséget. Pál Judit, a Magyar Történeti Intézet igazgatója az intézet megalakításáról, történetéről, munkájáról adott áttekintést. Kiemelte, hogy Kolozsvár már a középkor óta fontos művelődési központ volt Erdélyben, bár egyetemmel még nem rendelkezett, de a felekezeti főiskolák révén kulturális és oktatási jelentősége egész Erdélyben érvényesült. 1877-ben éppen ezért itt alapították a második legnagyobb magyar tudományegyetemet (amely később Ferenc József nevét kapta). A két világháború között az akkori román egyetemen nem volt magyar nyelvű képzés, de 1945 után a Bolyai, majd Babeș–Bolyai néven újjászervezett egyetemen a magyar nyelvű oktatás is újraindult. Ez aztán az 1980-as évekre elhalt, 1983-ban meg is szűnt, és 1989-re alig egy-két magyar hallgatója és oktatója maradt az egyetemnek. 1990-től újraindult a magyar nyelvű képzés, amely az utóbbi 20 év alatt folyamatosan bővült, egyre növekvő magyar hallgatói létszámmal. A Magyar Történeti Intézet az új tanügyi törvény alapján 2012-ben alakult meg a Történelem és Filozófia Kar keretein belül. Az intézet célja a történelem és rokon tudományai magyar nyelvű egyetemi szintű oktatásának összefogása, szervezése és támogatása, de természetesen főleg Erdély történetének kutatása. Pál Judit végezetül sajnálattal állapította meg, hogy egyelőre úgy tűnik, az erdélyi magyar történeti kutatás és eredményei alig épülnek be a román történelemtudományba, de még a magyarországi történetírásba sem. Ezért is fontos a kolozsvári Magyar Történeti Intézet számára az MTA BTK Történettudományi Intézettel való együttműködés kialakítása, hogy ne „sziget” legyen a két ország történetírása között, hanem összekötő híd.
Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese a Romániában létező magyar nyelvű felsőfokú képzésekről adott tájékoztatást. A legnagyobb ilyen intézmény természetesen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Erdély legnagyobb egyeteme), amelynek a 2013/2014. tanévben 14 139 diákjából 5501 magyar hallgatója van. A marosvásárhelyi orvosi képzésen 560, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen 1994, a Partiumi Keresztény Egyetemen 370, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen 60 magyar hallgató van, magyar nyelvű képzésen. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak 36%-a magyar (bár oktatóinak csak 18%-a), 21 karán 17 magyar nyelvű képzésen. (Az egyetem összes programjának 59%-a román nyelvű, 30%-a magyar.) A Történelem és Filozófia Karon belül működő Magyar Történeti Intézet hét alapképzést (történelem, régészet, művészettörténet, nemzetközi kapcsolatok, levéltártan, kulturális turizmus, könyvtár- és információtudományok) és két mesteri programot (A kulturális örökség kutatása és hasznosítása, Jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok) kínál a hallgatóknak. Tudományos tevékenysége alapján a romániai országos rangsor élén áll. 1998 óta vezetnek statisztikát külön a magyar nyelvű képzésről, eszerint mára már évente 60–80 fő között végeznek hallgatók a magyar nyelvű képzéseken; 2012-ben a 93 végzett hallgatóból 36 történész volt.
A jelen lévő vendégek ezek után jóval személyesebb bemutatkozása következett. Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes, egyetemi docens és Pál Judit igazgató, egyetemi docens mellett Lupescu Makó Mária, a Történeti Intézet titkára, egyetemi adjunktus, Sipos Gábor egyetemi docens (az Erdélyi Magyar Múzeum Egyesület elnöke) és Lönhárt Tamás, a jelenkor története, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék vezetője, adjunktus beszélt részben munkájáról, részben személyes élményeiről. Mindannyian bemutatták kutatási eredményeiket, folyamatban lévő egyéni és nemzetközi projektekben folytatott munkáikat, publikációikat, valamint egyetemi tevékenységüket, nem titkolva a nehézségeket, az oktatói hiányból adódó többletterhek következményeit, de büszkén számoltak be az akadályok ellenére elért szakmai és egyetemi intézményszervezési sikerekről. Valamennyien felidézték diákkorukat, ami a különböző nemzedékek emlékeiből kibontakozva jól mutatta az Erdélyben bekövetkezett változásokat, és nagy tisztelettel beszéltek azokról a magyar tanárokról és kutatókról (elsősorban Jakó Zsigmondról), akik a kedvezőtlen, sőt kifejezetten nehézségekkel teli időkben is, személyes áldozatokkal, hozzájárultak ahhoz, hogy ma Erdélyben színvonalas magyar nyelvű történészképzés és történeti kutatás folyik.
Farkas Ildikó
www.tti.hu,
2014. február 28.
Az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek legújabb köteteinek bemutatója
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár és a Pokoly József Egyháztörténeti kutató műhely szervezi az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek legújabb köteteinek bemutatóját.
Az egybegyűlteket Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszönti.
Ősz Sándor Előd A Görgényi Református Egyházmegye történeti névtára című könyvét dr. Buzogány Dezső egyetemi tanár ismerteti.
Tóth Levente A Sepsi Református Egyházmegye történeti névtára 1900-ig című könyvét dr. Sipos Gábor egyetemi tanár ismerteti.
Időpont és helyszín: 2014. március 3. 19 óra, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székháza, Jókai/Napoca utca 2-4. sz., I. emelet
reformatus.ro,
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár és a Pokoly József Egyháztörténeti kutató műhely szervezi az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek legújabb köteteinek bemutatóját.
Az egybegyűlteket Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszönti.
Ősz Sándor Előd A Görgényi Református Egyházmegye történeti névtára című könyvét dr. Buzogány Dezső egyetemi tanár ismerteti.
Tóth Levente A Sepsi Református Egyházmegye történeti névtára 1900-ig című könyvét dr. Sipos Gábor egyetemi tanár ismerteti.
Időpont és helyszín: 2014. március 3. 19 óra, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székháza, Jókai/Napoca utca 2-4. sz., I. emelet
reformatus.ro,
2014. március 10.
Összefogni a háromszéki tudományosságot
Megalakult az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) sepsiszentgyörgyi fiókja, elnökéül Bíró Boróka Júlia ifjú közgazdászt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett tagozatának oktatóját választották.
A Bíró Boróka által kezdeményezett, a BBTE sepsiszentgyörgyi székházának Bibó István Termében szombaton tartott alakuló ülésen Sipos Gábor, az EME elnöke beszámolt az egyesület tevékenységéről. Az 1859-ben alakult, a kommunizmus éveiben beszüntetett szervezet 1990-ben újjáéledt, és folytatja tevékenységét. Tagjai tudományt művelők és tudományt pártolók. Újdonság, hogy fiókegyesületek alakultak, legutóbb tavaly Csíkszeredában. Sipos Gábor elmondta, az EME keretet biztosít, a fiókegyesületnek önszervezően kell azt tartalommal megtöltenie. A cél a tudományművelés, a kutatási eredmények népszerűsítése. Székely Zsolt történész felvetette: szükség van-e még egy szervezet létrehozására, amikor Háromszéken megvannak a csatornák, amelyeken keresztül a kutatók közölnek, és ott a tudományosság központja, a Székely Nemzeti Múzeum. A BBTE szentgyörgyi tagozatának több munkatársa, Fazakas József, Sikó-Barabási Sándor és Ráduly István a fiók szükségességéről beszélt. Vincze Mária, az EME Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudomány Szakosztályának elnöke Bíró Borókát javasolta a fiókegyesület elnöki tisztségébe, mondva, tanulmányai éveiből ismeri, szívvel-lélekkel dolgozik. A jelenlévő 18 EME-tag megszavazta a fiók létrehozását, a jelöltet elnökké s a szintén közgazdász Kulcsár Erikát titkárrá választotta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Megalakult az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) sepsiszentgyörgyi fiókja, elnökéül Bíró Boróka Júlia ifjú közgazdászt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett tagozatának oktatóját választották.
A Bíró Boróka által kezdeményezett, a BBTE sepsiszentgyörgyi székházának Bibó István Termében szombaton tartott alakuló ülésen Sipos Gábor, az EME elnöke beszámolt az egyesület tevékenységéről. Az 1859-ben alakult, a kommunizmus éveiben beszüntetett szervezet 1990-ben újjáéledt, és folytatja tevékenységét. Tagjai tudományt művelők és tudományt pártolók. Újdonság, hogy fiókegyesületek alakultak, legutóbb tavaly Csíkszeredában. Sipos Gábor elmondta, az EME keretet biztosít, a fiókegyesületnek önszervezően kell azt tartalommal megtöltenie. A cél a tudományművelés, a kutatási eredmények népszerűsítése. Székely Zsolt történész felvetette: szükség van-e még egy szervezet létrehozására, amikor Háromszéken megvannak a csatornák, amelyeken keresztül a kutatók közölnek, és ott a tudományosság központja, a Székely Nemzeti Múzeum. A BBTE szentgyörgyi tagozatának több munkatársa, Fazakas József, Sikó-Barabási Sándor és Ráduly István a fiók szükségességéről beszélt. Vincze Mária, az EME Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudomány Szakosztályának elnöke Bíró Borókát javasolta a fiókegyesület elnöki tisztségébe, mondva, tanulmányai éveiből ismeri, szívvel-lélekkel dolgozik. A jelenlévő 18 EME-tag megszavazta a fiók létrehozását, a jelöltet elnökké s a szintén közgazdász Kulcsár Erikát titkárrá választotta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 24.
Bemutatták az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár befejező kötetét
Pont olyan kötet ez is, mint az előző tizenhárom, csak a címszavak a V–Zs betűkkel kezdődnek. Utolsó kötet azonban csak egy van – kezdte tréfásan az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár 14., befejező kötetének bemutatását Szilágyi N. Sándor nyelvész az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gondozásában megjelenő kiadvány kolozsvári bemutatóján.
Az EME Jókai utcai előadótermében tartott rendezvény keretében átadták a gróf Mikó Imre-emlékplaketteket az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár támogatóinak és munkatársainak.
Az eseményen megjelent közönséget Sipos Gábor, az EME elnöke köszöntötte, aki röviden ismertette a 16–19. századi erdélyi magyar nyelv szókincsének tizennégy kötetes gyűjteményét tartalmazó kiadvány történetét.
Mint részletezte, az első kötet 1975-ben jelent meg a Kriterion kiadónál Szabó T. Attila gondozásában, aki több mint egymillió cédulát, szócikket gyűjtött össze.
Kezdetben a Kriterion kiadó, később az Akadémiai Könyvtár, majd az EME vállalta fel a kötetek kiadását. Hozzáfűzte, az EME támogatásokból, magánadományokból finanszírozta a kiadás költségeit, amelynek jelentős része magyarországi költségvetési forrásokból származik.
Így elsőként Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vehette át az EME elismerését. A gróf Mikó Imre-emlékplakettel ugyanakkor a Szabó T. családot is díjazták Szabó T. Attila hagyatékának gondozásáért, illetve elismerésben részesült a szótörténeti tár szerkesztői munkaközössége.
Szilágyi N. Sándor ugyanakkor kifejtette: az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár több évtizedes munka eredménye, amely több mint 80 éve kezdődött, és Szabó T. Attila főművének tekinthető.
A kötetek elkészítéséhez rengeteg forrásanyagot kellett elolvasniuk a szerkesztőknek: jegyzőkönyvek, egyházi iratok, valamint törvényszéki tanúvallomások egyaránt szerepelnek a források közt. Mint rámutatott, különösen utóbbiak bizonyultak izgalmas olvasmánynak, ezekből ugyanis például az is kiderül, hogyan szidták egymást őseink a piacon.
Mintegy 1,5 millió cédulából áll az összegyűjtött anyag, amely nemcsak példátlan nyelvtörténeti értékkel bír, hanem elődeink élettörténetébe is betekintést enged. Fazakas Emese, a most megjelent utolsó kötet főszerkesztője elmondta, olyan hétköznapi részletek is kiderülnek a kötetből, hogy mit ettek, milyen ruhát viseltek, milyen eseményeket szerveztek Erdélyben évszázadokkal ezelőtt.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár),
Krónika (Kolozsvár),
Pont olyan kötet ez is, mint az előző tizenhárom, csak a címszavak a V–Zs betűkkel kezdődnek. Utolsó kötet azonban csak egy van – kezdte tréfásan az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár 14., befejező kötetének bemutatását Szilágyi N. Sándor nyelvész az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gondozásában megjelenő kiadvány kolozsvári bemutatóján.
Az EME Jókai utcai előadótermében tartott rendezvény keretében átadták a gróf Mikó Imre-emlékplaketteket az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár támogatóinak és munkatársainak.
Az eseményen megjelent közönséget Sipos Gábor, az EME elnöke köszöntötte, aki röviden ismertette a 16–19. századi erdélyi magyar nyelv szókincsének tizennégy kötetes gyűjteményét tartalmazó kiadvány történetét.
Mint részletezte, az első kötet 1975-ben jelent meg a Kriterion kiadónál Szabó T. Attila gondozásában, aki több mint egymillió cédulát, szócikket gyűjtött össze.
Kezdetben a Kriterion kiadó, később az Akadémiai Könyvtár, majd az EME vállalta fel a kötetek kiadását. Hozzáfűzte, az EME támogatásokból, magánadományokból finanszírozta a kiadás költségeit, amelynek jelentős része magyarországi költségvetési forrásokból származik.
Így elsőként Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vehette át az EME elismerését. A gróf Mikó Imre-emlékplakettel ugyanakkor a Szabó T. családot is díjazták Szabó T. Attila hagyatékának gondozásáért, illetve elismerésben részesült a szótörténeti tár szerkesztői munkaközössége.
Szilágyi N. Sándor ugyanakkor kifejtette: az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár több évtizedes munka eredménye, amely több mint 80 éve kezdődött, és Szabó T. Attila főművének tekinthető.
A kötetek elkészítéséhez rengeteg forrásanyagot kellett elolvasniuk a szerkesztőknek: jegyzőkönyvek, egyházi iratok, valamint törvényszéki tanúvallomások egyaránt szerepelnek a források közt. Mint rámutatott, különösen utóbbiak bizonyultak izgalmas olvasmánynak, ezekből ugyanis például az is kiderül, hogyan szidták egymást őseink a piacon.
Mintegy 1,5 millió cédulából áll az összegyűjtött anyag, amely nemcsak példátlan nyelvtörténeti értékkel bír, hanem elődeink élettörténetébe is betekintést enged. Fazakas Emese, a most megjelent utolsó kötet főszerkesztője elmondta, olyan hétköznapi részletek is kiderülnek a kötetből, hogy mit ettek, milyen ruhát viseltek, milyen eseményeket szerveztek Erdélyben évszázadokkal ezelőtt.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár),
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 29.
EME: a tudomány iránti tiszteletre nevelés intézménye
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület „portréja” eredményei tükrében
Az elmúlt évben az EME összesen 83 rendezvénynek volt a házigazdája, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 12. fórumán félezer résztvevő volt, 18 helyszínen 189 előadás hangzott el 273 szerzőtől.
És még sorolhatnánk: a digitális adattár elmúlt év végére 18 700 tételre gyarapodott, kiadványaik mérlege pedig 18 könyv, 5 folyóirat és 1 CD. Bőven van, és lenne miről írni tehát egy olyan sokrétű és sokoldalú intézmény esetében, mint az EME: digitális könyvtár, szakosztályok, kutatás, tudományos könyv- és folyóirat-kiadás. Ez a felsorolás is csak példaértékű, éppen ezért rendkívül nehéz röviden és tömören írni az egyesületről, amelynek egyik elsődleges célja a tudomány iránti tiszteletre nevelés. Sipos Gáborral, az EME elnökével, valamint Bitay Enikővel, az egyesület főtitkárával nagy vonalakban áttekintettük az előző időszak tevékenységét, és a rangos intézmény felépítését is szem előtt tartva, megpróbáltuk megrajzolni az egyesület „portréját”.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület „portréja” eredményei tükrében
Az elmúlt évben az EME összesen 83 rendezvénynek volt a házigazdája, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 12. fórumán félezer résztvevő volt, 18 helyszínen 189 előadás hangzott el 273 szerzőtől.
És még sorolhatnánk: a digitális adattár elmúlt év végére 18 700 tételre gyarapodott, kiadványaik mérlege pedig 18 könyv, 5 folyóirat és 1 CD. Bőven van, és lenne miről írni tehát egy olyan sokrétű és sokoldalú intézmény esetében, mint az EME: digitális könyvtár, szakosztályok, kutatás, tudományos könyv- és folyóirat-kiadás. Ez a felsorolás is csak példaértékű, éppen ezért rendkívül nehéz röviden és tömören írni az egyesületről, amelynek egyik elsődleges célja a tudomány iránti tiszteletre nevelés. Sipos Gáborral, az EME elnökével, valamint Bitay Enikővel, az egyesület főtitkárával nagy vonalakban áttekintettük az előző időszak tevékenységét, és a rangos intézmény felépítését is szem előtt tartva, megpróbáltuk megrajzolni az egyesület „portréját”.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),
2014. május 31.
Írók emlékplakettjeit avatták a Múzeum-Egyesület könyvtárában
– A kezdeményezés a Horváth Aranyé és a Horváth István Alapítványé, mi pedig örömmel adtunk helyet az emlékplaketteknek, úgy érzem, talán a legmegfelelőbb teret találtuk itt meg – hangsúlyozta Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke tegnap délelőtt, az egyesület Jókai/Napoca utcai székházának könyvtárában tartott ünnepségen.
A Horváth István Alapítvány szervezésében zajló Erdély tanúi című emlékkonferencia nyitó mozzanataként avatták fel a három huszadik századi erdélyi magyar író – Sütő András, Horváth István és Szabédi László – tiszteletére Hunyadi László szobrászművész által készített plaketteket. Sipos Gábor kifejtette: valóban Erdély tanúja mindhárom személyiség, hiszen „az 1945–46-tól errefele eltelt negyvenegynéhány esztendő fordulóit élték, és írták meg mindannyian, kicsit költői és írói magasságokba emelve mindazt, amin Erdély népei keresztülmentek”. Szabadság (Kolozsvár)
– A kezdeményezés a Horváth Aranyé és a Horváth István Alapítványé, mi pedig örömmel adtunk helyet az emlékplaketteknek, úgy érzem, talán a legmegfelelőbb teret találtuk itt meg – hangsúlyozta Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke tegnap délelőtt, az egyesület Jókai/Napoca utcai székházának könyvtárában tartott ünnepségen.
A Horváth István Alapítvány szervezésében zajló Erdély tanúi című emlékkonferencia nyitó mozzanataként avatták fel a három huszadik századi erdélyi magyar író – Sütő András, Horváth István és Szabédi László – tiszteletére Hunyadi László szobrászművész által készített plaketteket. Sipos Gábor kifejtette: valóban Erdély tanúja mindhárom személyiség, hiszen „az 1945–46-tól errefele eltelt negyvenegynéhány esztendő fordulóit élték, és írták meg mindannyian, kicsit költői és írói magasságokba emelve mindazt, amin Erdély népei keresztülmentek”. Szabadság (Kolozsvár)