A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének IV. vándorgyűlése zajlik október 12-13-án Csíkszeredán, a Hargita Megyei Könyvtárban. Tóth Szabolcs Barnabás, a Kovászna Megyei Tanács Európa Információs Központjának vezető tanácsosa az európai uniós pályázatokról tart tájékoztatót, Vántsa Judit, a kézdivásárhelyi könyvtár igazgatója a romániai magyar könyvtári szaksajtó történetét ismerteti, dr. Hermann Gusztáv Mihály, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója az Örökségünk című folyóiratot mutatja be, majd Németh Péter informatikus ismerteti a bibliográfiai kiadványszerkesztő szoftvert. A további előadások között Kovács Erzsébet és Máthé Izabella, a Hargita Megyei Könyvtár módszertani szakirányítói a megyénk községi könyvtárainak helyzetét mutatják be. Róth András Lajos, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője a digitalizálás problémáiról beszél. Kolumbán Gábor egyetemi tanár (Sapientia–EMTE) előadása a kultúrának a globális korban játszott szerepével foglalkozik, Spielmann Sebestyén Mihály, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a XXI. század könyvtárosának léthelyzetéről értekezik. /Könyvtárosok vándorgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./

A volt gyarmat már több mint ötven évvel ezelőtt felszabadult. Vagy megszabadult a francia tőkétől, mindent államosítottak. De van valami, ami meglepő, ez a kétnyelvűség. Nélkülözik a többségi gőgöt: minden ki van írva franciául, az egykori gyarmattartó nyelvén is, ötven év múlva is. Ugyanakkor a multikulturális Kissármás nevű helység névtábláján a magyar nevet eltüntették. /Sebestyén Mihály: Kétnyelvűség – mint a maradiság szimbóluma. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

A marosvásárhelyi tanács október 25-i ülésén vitát keltett a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkozó határozattervezet, amelyet végül – a Kossuth Lajos utca kivételével – elfogadtak. Sita Ioan Nagy-Románia párti tanácsos kérte az ülésvezetőt, vegyék le napirendről az utcanevekre vonatkozó pontot. Ebben javasolták, hogy a Pál Antal Sándor levéltáros, Sebestyén Mihály volt helyi tanácsos, Horváth Szabolcs tanár, Káli Király István volt tanácsos, valamint Böjthe-Beyer Barna informatikus, illetve dr. Bakos Levente alpolgármesterből álló bizottság által fordított magyar utcaneveket fogadja el a tanács. Sita Ioan szerint jogtalanul szerepel a jegyzéken Kossuth Lajos neve, ugyanis szerinte ilyen utca nincs Marosvásárhelyen. Dr. Benedek István, az RMDSZ frakcióvezetője határozottan elutasította ezt az ellenvetést. Elmondta, nem lett volna meglepő, ha ezeket az érveket 1990-ben hallja. Végül a tanácsosok elfogadták a jegyzéket. Bakos Levente alpolgármester elmondta, ez a tanácsi határozat feljogosítja a polgármesteri hivatalt arra, hogy elkészítsék és kihelyezzék a magyar megnevezéseket is tartalmazó utcaneveket Marosvásárhelyen. /Vajda György: A Kossuth utca kivétel. Kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./

A marosvásárhelyi tanács elfogadta a város utcáinak magyar névváltozatát, egy utca kivételével. Halogatják a Kossuth utca visszaadását, azzal még várni kell más döntésre, jobb időkre, Strasbourgra. Florea polgármester el akarja vonni a magyarok erejét a továbblépéstől. /Sebestyén Mihály: Egy utcafelelős tapasztalataiból. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

Tüntetés volt Bukarestben a diszkrimináció ellen, annak kapcsán, hogy Olaszországban és Spanyolországban az ott élő románok, illetve romániai romákkal szemben intézkedéseket foganatosítanak. A cikkírót meglepte a tüntetők jelmeze. Elfedett arccal vonultak a fiatalok. A diszkriminációt elítélő fiatalok azért fedték el arcukat, hogy a felismerhetlenségig elkendőzzék demokratikus vonásaikat. Kitől tartanak? Miért bujkálnak, ha egyszer protestálnak az emberek közötti különbségtevés ellen? A romániai cigányság dolga azóta megoldatlan, amióta felszabadultak félrabszolgaságukból a 19. század derekán. Ettől kezdve nem tudnak integrálódni. A fasizmus és szocializmus fegyelmezni akarta, erőszakot alkalmazott velük szemben, a polgári balkán-liberalizmus sorsára hagyta őket. /Sebestyén Mihály: A rosszul elfogott hír. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./ Cuza fejedelem 1865-ben eltörölte el a cigányrabszolgaságot.

Az ember egy erdélyi középnagy városban él, ahonnan osztálytársai, barátai, rokonai az évtizedek során kivándoroltak, elköltöztek, meghaltak, így alig marad olyan ember, akivel gyerekkoruk óta ismernék egymást, vallja Sebestyén Mihály. Elég ritka az olyan, aki már az ember gyermekkorában is ugyanabban, a városban lakott. Következésképpen ugyanazokat az utcaneveket kéne ismerniük. Azonban az újabb generáció a későbbi, hatóságilag nyilvánvaló rosszindulattal kieszelt neveken emlegetik az utcákat. Mi, kolozsvári magyarok több-kevesebb pontossággal ismerjük a város történeti magyar utcaneveit, olyanokat, hogy Farkas utca, Mátyás király tér, Petőfi utca, Jókai utca, Karolina tér, Szentlélek, Linczegh, Szentegyház, Unió, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Postakert stb., holott ezeket az utcákat már vagy két emberöltő óta nem így hívják. Valamilyen titkos hajszálereken át felszívódik belénk a névhálózat – mondta a cikkírónak valaki. Itt, Marosvásárhelyen mintha konformistábbak lennének, az emberek, a nevezetes dátumokból alkotott sáptye nojembriék és sásze mártyiék most is pattognak magyar ajkakon. Miként orvosolható a baj? A tanácsban szélmalomharcot folytatnak egy-egy régi magyar utca nevéért, a vásárhelyi lapok a mai aktuális név mellé zárójelben hozzátehetnék a régi elnevezést. Hátha megragad, visszahonosodik... Egyelőre olcsóbb megoldás, mint a táblacsere. Azoknak, akik ezt megszívlelnék, a cikkíró ajánlja a vonatkozó irodalom tételeit Vígh Károly, Pál-Antal Sándor, Horváth Szabolcs, Mátéfi Levente utcanévkönyvéből. /Sebestyén Mihály: Szívügy. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./ Például: Pál-Antal Sándor: A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára – Indicatorul al strazilor, pasajelor si pietelor din Targu Mures /Mentor, Marosvásárhely, 1997/

November 3-a és 11-e között tartották a Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysorozat képkiállítással kezdődött Agárdi Lajos hajdúszoboszlói festőművész műveiből. Dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke hangsúlyozta: Agárdi Lajos képei Bordi András képeivel rokoníthatók. Hajdúszoboszló Dicsőszentmárton testvérvárosa. A rendezvények során fellépett a Háromszék Táncegyüttes Csávási ballada című műsorával, az óvodások és kisiskolások a kolozsvári Puck Bábszínház előadását tekinthették meg, Dr. Szekeres Gerő tartott vetítéses előadást öt kontinens legmagasabb hegycsúcsairól. A Kriterion Könyvkiadó elhozta friss kiadványait. Könyvbemutatót tartott és írásaiból olvasott fel Sebestyén Mihály, Murvai Olga és Szász István Tas. Banner Zoltán Dsida Jenő Nagycsütörtök és Psalmus hungaricus című költeményeit adta elő. Felidézték Sipos Domokos, a város szülöttének emlékét, halálának 80. évfordulója alkalmával. /Szlovácsek Ida: A Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napokról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./

Az egyetemi és doktori tanulmányait az 1989-es romániai változásokat követően végzett/végző generáció jelen van a tudományos életben. Tudományos pályán keresi a helyét, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, kutatási eredményeit publikálja. Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem e tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Fazakas Emese magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a BBTE-n. 1994–1995 között mesterképző programot végzett a Közép-Európai Egyetem középkori tanulmányok szakán. 2005-ben doktori címet szerzett. 1995–1998 között a Román Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti és Nyelvtudományi Kutatóintézete kolozsvári fiókjának munkatársa, 1997-től a BBTE Bölcsészettudományi karának óraadó tanára, tanársegéde, egyetemi adjunktusa. A médiában állandó rovatokat lát el, tanári továbbképző programok előadója. Nyelvészeti szakkönyvek lektora, szerkesztője, két önálló kötet szerzője. Fazakas Emese legmerészebb vállalkozása az Erdélyi magyar szótörténeti tár főszerkesztői szerepének végzése, írta Péntek János akadémikus. Dóczy Örs 1994–2000 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett latin, 1998–2005 között a kolozsvári BBTE-n történelem szakos oklevelet. 2002-ben a Messina-i tudományegyetem ösztöndíjasa volt. 2006-tól a BBTE Hungarológiai Doktori Iskola hallgatója. Történelmi, régészeti tárgyú tanulmányai, szakcikkei, recenziói és fordításai hazai lapokban láttak napvilágot (A Hét, Korunk). Történelmi, irodalomtörténeti tárgyú konferenciák előadója. Vida Erika a BBTE-n szerzett 1996-ban magyar-angol szakos tanári oklevelet. 1998-tól a Mentor Könyvkiadó olvasószerkesztője, 2003-tól felelős szerkesztője. Közel 30 kötet szerkesztője. Dóczy Örs és Vida Erika közös pályázatot nyújtott be, ez pedig Koncz József A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története (1557–1895) (Marosvásárhely, Mentor, 2006) című monográfia. A szöveget szerkesztette és átdolgozta, a mutatókat összeállította Dóczy Örs és Vida Erika, a latin szövegeket fordította és jegyzetekkel ellátta Dóczy Örs, az utószót Sebestyén Mihály írta. László Márton 1997–2001 között a BBTE történelem szakán alapképzést, 2001–2002 között mesteri programot végzett. 2004-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolájának doktorandusza. 2001–2007 között tanár, szakmai referens, könyvtáros, levéltáros. 2003–2005 között a Magyar Autonóm Tartomány kutatócsoport tagja, 2006-ban az Észak-Erdély 1940–1944 közötti történetét kutató csoport munkatársa. Pályamunkája a Pro-Print Kiadónál, a „Források a Romániai Magyarság Történetéhez” sorozatban megjelenés előtt álló kézirat, amely az 1889–1986 között élt magyarhermányi történész, Máthé János két, mindeddig kiadatlan munkáját, valamint a pályázó két tanulmányát tartalmazza. A bizottság mind a négy pályázó munkáját elismeréssel értékeli. Tekintve, hogy Fazakas Emese életműve, teljesítménye messze kilép a díj által értékelhető keretből, a 2007-es debüt-díj nyertesei Dóczy Örs és Vida Erika. A szakosztály a pályázatot a 2008-as évre is meghirdeti. /Dr. Keszeg Vilmos, egyetemi tanár: A Debüt-díj második kiosztásakor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző körülmények között mutatta be 1956 erdélyi mártírjai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című dokumentumgyűjteményének első két kötetét december 12-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában Tófalvi Zoltán. A marosvásárhelyi történész kollégája, a köteteket szerkesztő Sebestyén Mihály alig kezdett hozzá a munkák méltatásához, amikor a lámpák kialudtak, a kitartó áramszünet okozta vaksötétben pedig zseblámpa és gyertya fényénél folytatódott a sötét kor felidézése. Sebestyén Mihály Tófalvi munkáiról azt mondta, „ha valaki szenzációs amerikai stílusú perbemutatásra számít, csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, kitalálás és valóság, politikai fikció, politikai álmodozás, börtönök, börtönőrök, kínzások és lelki gyötrelmek”. Sebestyén Mihály szerint meglepő az a naivitás, amellyel emberek összefogtak, hogy puszta kézzel megdöntsék azt a kommunista diktatúrát. Tófalvi Zoltán négykötetesre tervezett dokumentumgyűjteményének első két darabja a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével fémjelzett szervezkedés, valamint a Szoboszlai Aladár pécskai római katolikus plébános személyéhez fűződő „összeesküvés” per- és börtönanyagába nyújt betekintést több száz kordokumentum révén. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követő erdélyi megtorlás időszaka ez, amelyről a készülő harmadik kötetben a Kolozsváron élő nemzetközi jogász, Dobai István nevéhez fűződő – és súlyos börtönévekkel büntetett – ún. ENSZ-memorandumkísérlet dokumentumai, a záró, negyedik könyvben pedig a megtorlást túlélők visszaemlékezései lesznek olvashatók. Az érmihályfalvi csoport az erdélyi magyarság státusának rendezését tervezgette, e per nyomán három embert végezek ki, többet bebörtönöztek. Tekintve, hogy az 1956-os forradalom másik erdélyi mártírját, Moyses Mártont 57 éve tartóztatták le Kolozsváron, az esten Boér Ferenc színművész a költő három versét szavalta el. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi megtorlást jelentősen fokozta a Kádár János vezette magyar állami és pártküldöttség 1958. februári romániai látogatásán tett bejelentése, miszerint a romániai magyarság sorsát Budapest a román vezetésre bízza, az ellenforradalmárokat pedig meg kell büntetni. /Benkő Levente: Álmok, börtönök, gyötrelmek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./ „Egy nemzedéknek kell kihalnia, és egy újnak kell születnie ahhoz, hogy a magyarországi forradalom minden mozzanata ismertté váljon a nagyközönség előtt” – mondta Sebestyén-Spielmann Mihály az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében tartott könyvbemutatón, ahol az érdeklődők Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg. Tófalvi elmondta: a Szoboszlai-per volt a legvéresebb 56 után, hiszen akkor tíz halálos ítélet született. Kutatásai során a szerző rálelt a temesvári börtönben történt kivégzés irataira is. „Az akkori hatalom még arról is gondoskodott, hogy az elítéltek között egyforma arányban legyenek magyarok és románok” – emlékeztetett a szerző, majd hozzátette: Szoboszlai Aladár igyekezett több nemzetiséget is bevonni elképzeléseibe, ortodox papokkal is tárgyalt. /Erdélyi mártírok ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

Az áramszünet a diktatúra idejére emlékeztet. A minap Kolozsvárott patinás tudományos intézetben mutatott be egy 1956-ról szóló kötetet Sebestyén Mihály. Amint beszélni kezdett Sebestyén Mihály, elvágták a világítást. Gyertya és zseblámpa mellett folytatódott az est. Valóban 56-os hangulat volt. A vesszőfutás még nem is ért véget. A patinás Wass-palota kapuját lelakatolták. S mint régen, senki sem volt, aki megnyithatta volna. Végül akadt egy öreg magyar, aki kiengedte őket. /Sebestyén Mihály: Áramszünet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./

Egy történeti rendezvényen az idősebbek leszögezték, mennyire káros, hogy a fiatalok a múltról nem vesznek tudomást. Sebestyén Mihály, a Teleki Téka igazgatója megjegyezte, nem hiszi, hogy a fiataloknak folyton a múlttal kellene törődniük. Nem kell állandóan a múlt dicsőségén vagy hibáin rágódni. Szerinte az a történészszakma belügye. /Sebestyén Mihály: Felmentés történelemből. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./

Február 15-én a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság rendhagyó összejövetelén az alakulat egyik vezető mindenese, Fülöp Géza volt főszerepben új kötete, a Hol keressem? Hogy keressem? /Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó, Bukarest/ bemutatása alkalmából. A szerzővel Nagy Miklós Kund beszélgetett, majd a KZST elnöke, Csíky Boldizsár zeneszerző előadóművészeket jelentett be. Iordache Beatrix énekművész a zongorista Nyágai István kíséretével Láni Oszkár egyik szép dalát szólaltatta meg. Láni Marosvásárhely zenei életének hőskorában vált a város egyik jelesévé. Fülöp Géza szokásához híven fontos könyvet írt, tankönyvvel rukkolt elő. Hol keressem? Hogy keressem? címmel az információkeresés kulcskönyve, egy művészeti értekezés és a szakirodalom-kutatás bányászati útmutatója egyszerre. Fülöp Géza könyve elméleti segédkönyv, rendszerező tankönyv. /Sebestyén Mihály: KZST-esten az információ nyomában. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./

A közszolgálati rádiózás volt a témája annak a konferenciának, amelyet a Román Rádió alapításának 80. és a Marosvásárhelyi Rádió létrehozásának 50. évfordulója alkalmából rendeztek meg december 1-jén a Kultúrpalotában. A konferencia a Marosvásárhelyi Rádió jubileumi rendezvénysorozatának részét képezte. A nyugdíjas kollégák és azok, akik az 1985-ös elhallgattatás miatt távoztak a rádiótól, Aranyoklevelet, a jelenlegi munkatársak pedig Érdemoklevelet kaptak. A gálaműsor keretében többek közt Dancs Annamari lépett színpadra, a Marosvásárhelyi Rádió felfedezettjeként. Kovács Levente, a színművészeti egyetem tagozatvezetője, Zalányi Gyula színművész, és Spielmann Sebestyén Mihály író rádiós emlékeikről beszéltek. /Antal Erika: Rádióünnep Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./

„Több mint tucat”, avagy hová-hová, szépírók? címmel ünnepelte szerzőit a tizenöt éves marosvásárhelyi Mentor Kiadó a hét végén. A Művelődési Palotában rendezett irodalmi estre eljött Bogdán László író Sepsiszentgyörgyről, Simonfy József költő Szatmárnémetiből, Vári Attila költő-prózaíró Budapestről, és ott voltak a kiadó vásárhelyi szerzői: Kovács András Ferenc, Sebestyén Mihály, Kincses Elemér, Király Kinga Júlia, Nagy Attila, Szabó Róbert Csaba és Vermesser Levente. A szerzőket Láng Zsolt író, a Látó szépirodalmi folyóirat esszérovatának szerkesztője faggatta műhelytitkaikról, az írás értelméről. /Lokodi Imre: Ünnepelt a Mentor Kiadó. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./

Foghíjas széksorok, hiányzó barátok jellemzik az irodalmi esteket. Az irodalom igazmondó, szociális-politikai töltete megszűnt. Megjelennek könyvek magyar és romániai alapítványi pénzeken, a kritika nem vesz róluk tudomást, a közönség nem veszi meg azokat. Növekszik az elolvasatlan könyvek száma. Ráadásul az irodalom olyan lila és légies nyelvet hoz, amelyet csak a beavatottak értenek. Az iskolában az irodalomoktatás mellékessé válik. /Sebestyén Mihály: Éh-kopjafa. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

Május 4-én fotókiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutatót tartottak Marosvásárhelyen az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében, ahol a Mentor Kiadó frissen megjelent Fénytől fényig című fotóalbumát, illetve a kiállítóterem falain látható fényképeket ismertette Sebestyén Mihály, a kötet előszavának szerzője. Az albumban a néhány éve elhunyt ifjabb Kolcsár Renate felvételei láthatók, aki utazásai során a tájat, az épületeket, templomokat, műemlékeket, a természeti jelenségeket örökítette meg. A marosvásárhelyi származású fotós Svédországba költözött. /Antal Erika: Falra akasztott tárcanovellák. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./

A magyar nyelv: érték. Az erőszak lényege a szerzés, megszerzés. Kilencven év sem volt elég ahhoz, hogy elvegyék kedvünket a magyar nyelv használatától – szülőföldünkön, írta Sebestyén Mihály. Kolozsvárott azért vernek magyarokat (fiatalokat, lányokat, egyetemi hallgatókat vagy újságírókat), mert el szeretnék tőlük venni a magyart. Nagy érték ugyanis. Nem enged elveszni, elkeveredni, szétszóródni. Megbélyegez, kiválasztottá tesz. Kolozsvárott azok vernek, akik érzik, még kilencven év után sem urai rögnek, kőnek, léleknek, emléknek, múltnak és persze ebből következően a jövőnek. /Sebestyén Mihály: A nyelv értéke. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./

Magyarországon vita folyik néhány önkormányzat programjáról, mely szerint a kifizetendő szociális segélyeket közmunkázáshoz kötik. A kisebbségi jogvédő ombudsman jogszerűtlenségről beszélt. Sebestyén Mihály ezzel ért egyet: abból csak jó származhat, ha valaki nem tétlenkedik, nem iszik, nem randalírozik. /Sebestyén Mihály: Segélyprogram. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

Június 14-én megalakult a Sütő András Baráti Egyesület Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Bölöni Domokos „Úgy szeretem Marosvásárhelyt, hogy sosem feledhetem Pusztakamarást” címmel számolt be az eseményről a Népújságban /jún. 23./ „Sütő András sokat tett azért, hogy a magyar szellem, a magyar lélek, és a nemzetegység spirituális temploma fölépüljön” – hangsúlyozta előadásában dr. Bertha Zoltán egyetemi tanár, irodalomkritikus. Cs. Nagy Ibolya irodalomkritikus, Sütő András több kötetének szerkesztője arról számolt be, milyen könyvei jelentek meg az író halála óta. Cs. Nagy Ibolya szavait hallhatta félre mind Kovács András Ferenc, aki elhagyta a helyszínt, mind Sebestyén-Spielmann Mihály, a neves történész-levéltáros, aki a jeles költő és főszerkesztő távozta után nyomban KAF „védelmére kelt”. Cs. Nagy Ibolya hiába próbálta magyarázni az álláspontját, Sebestyén kikérte magának, hogy őt szülővárosában idegenek oktassák ki Sütőből és helytállásból. A marosvásárhelyi Vásárhelyi Hírlap június 27-i számában megjelent egy glossza, Sebestyén Mihály tollából. Azt írta, hogy „a meghívott előadó, debreceni egyetemi tanár gyöngécske apológiával, méltatlan színvonalon méltatta Sütő András munkásságát, irodalomtörténeti helyét. Vásárhely többet érdemel. A felkért szerkesztő, Cs. Nagy Ibolya az „erdélyi magyar irodalom megosztására tett kísérletet”. A hölgy a debreceni Digitális Irodalmi Akadémia bennfenteseként közölte, hogy az idei díjazott Kovács András Ferenc, »különben nagyon tehetséges költő« lett, de ezzel ki- vagy elütötte az elismeréstől Szilágyi István (Kő hull apadó kútba) kolozsvári főszerkesztőt, Kossuth-díjast. A kormányzat beleszólt, és most különböző írói csoportosulások szavazhatnak be akárkit, „olyan jöttment nemzetietlen taknyosokat is, mint KAF. ” Sebestyén Mihály felállt, jelezte, hogy „nem kérnek a magyarhonui pártvitákból és országmegosztó agyarkodásból, a hölgy férje, maga is nevetlen irodalomtörténész, felkért, hogy tartsam a számat. ” Az ügyben Bölöni Domokos megkérdette Cs. Nagy Ibolya véleményét, idézett leveléből. Cs. Nagy Ibolya leszögezte, nem tett kísérletet az erdélyi magyar irodalom megosztására. Nincs mit megosztani: nincs egységes erdélyi magyar irodalom. Ennek n kirívó példája lehet a három évvel ezelőtti esemény is: amikor a Sütő András elleni, A Hét-beli sajtóhadjárat miatt szükség lett volna az »egységes« erdélyi (de legalább vásárhelyi) magyar irodalmi kiállásra, az író védelemére. Mellesleg kik írták a Sütő-monográfiákat (az elsőt már 1986-ban): a „nevetlen“ magyarországi irodalomtörténészek, vagy az egységes erdélyi magyar irodalomtörténetírás jelesei? Cs. Nagy Ibolya sorolta Sebestyén tévedéseit: nincs »debreceni Digitális Akadémia«, s ő nem »bennfentes«., nem mondta, hogy Kovács András Ferenc »ki- vagy elütötte« az »elismeréstől« Szilágyi Istvánt, nem mondta, hogy a »kormányzat beleszólt«, és átalakította a régi rendszert, nem mondtam, hogy »KAF jöttment, nemzetietlen taknyos«. A másik »nevetlen irodalomtörténész«, a »hölgy férje«, nem mondta, hogy Sebestyén »tartsa a száját«, a »magyar demokratikus chartáról« sem esett egyetlen szó sem. A két megrótt irodalomtörténész, Bertha Zoltán és Márkus Béla csak azért nevetlenek, mert Sebestyén Mihály nem írta le a nevüket. Bölöni Domokos jelen volt, jegyzetelt, tanúsíthatja: Cs. Nagy Ibolya igazat mondott. /Bölöni Domokos: Amik elhangzottak és amik nem. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./

Aggódik a román kormányzat az Olaszhonban élő, odatelepült románok, román állampolgárok és egyéb roma egyének, csoportok sorsa iránt. Ha a magyar kormány aggódna az Erdélyben (Moldvában) maradt népe iránt, azt a belügyekbe való beavatkozásnak neveznék. A román sajtóban alig volt nyoma a kivándorlás, a tömeges elvándorlás, a megélhetési emigráció feletti sajnálkozásnak. Az, „amit a magyar közvélemény és népbarátok már másfél százada nemzetféltésnek hívnak” – írta Sebestyén Mihály. Nem siránkozott a román sajtó, amikor elmentek a török alattvalók, a tatárok, a zsidók és a szászok, svábok, alig titkolta örömét, amikor megindult a magyar exodus. Itt marad a házuk, amibe be lehet költözni ingyen, itt maradtak templomaik, maradtak a ritka könyvek, a szellemi érték, ami honosítható, átmázolható, identitása átváltható, és azt mondják: „őseink termelték, itt soha más nem lakott, csak mi. Elmentek? Lészen hely, állás, stallum, iskola, egyetem, föld, erdő, civilizáció a mi embereinknek. Elvégre megérdemeljük. ” Az emigráció nem volt benne a belföldi román életérzésben. Azt hirdették: az igazi románok előbb-utóbb hazatérnek. Nemsokára megszületik a Román Kisebbségvédelem Külföldön Minisztériumi Főosztály magas juttatással és az ismert kegyrendszerrel. Belföldi kisebbségek? Kit érdekel fogyó számuk? /Sebestyén Mihály: Kisebbségvédelmi főosztály. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./

Megszaporodnak a nemzeti emlékezés alkalmai és helyei, emlékművet avattak a Gyimesekben, mégpedig a nemzeti összetartozásét. A nemzeti összetartozás már emlékmű csupán, írta Sebestyén Mihály, inkább nemzeti gyűlölségnek kellene emlékművet állítani. A most felállított emlékmű kopjafákat ábrázol. A kopjafa sírjel – nesze neked, magyarság! A cikkíró szerint búsongó, elkedvetlenítő emlékművet avattak, „új elem, az a magyar gárda megjelenése, szerepvállalása. Már csak erre vágytak csángó atyánkfiai, hisz egyebekben dúskálnak. ” /Sebestyén Mihály: Sírjel a határon. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./

A marosvásárhelyi Mentor Kiadó a városban kiadott Látó szépirodalmi folyóirat szellemi körére épült. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, elsősorban az erdélyi magyar szépírók műveit szerették volna kiadni, beleértve az első köteteseket is. Aztán ráébredtek arra, hogy nincs elég irodalmi mű, és szélesítették kiadványaik palettáját. Felvállalták a történelmi jellegű dokumentumok és tanulmányok kiadását, néprajzi munkákat, művészeti és művészettörténeti jellegű kötetek megjelentetését, az Erdély emlékezete, a Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára, a Mentor Művészeti Monográfiák sorozatokat, valamint Wass Albert életműsorozatát. Új a Könyvbarát sorozat, amelyben az elfeledett, vagy még ki nem adott szépirodalmi művek jelennek meg, illetve az Erdélyi ritkaságok, amelyben a két világháború közötti, Jancsó Elemér által kezdeményezett sorozat darabjait teszik újra közkinccsé. A Mentornak vannak házi szerzői, például Bogdán László, Király László, Egyed Emese, Sebestyén Mihály, Király Kinga Júlia, Fazakas Attila. De említhető Demény Péter, Vermesser Levente, Szabó Róbert Csaba neve is. /Antal Erika Közszolgálatiságot vállalva. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./

Az akkreditálás előtt álló intézményben /a Sapientia Egyetemen/ egy ifjú jelölt benyújtotta doktori tézisét. Valamennyi megállapítását internetről, más anyagokból ollózta. A dolgozatvezető tanár felismerte, hogy csalásról van szó. A jelölt szülője kérdőre vonta a professzort: miért adott elégtelen osztályzatot? Követelte a tanártól, hogy bizonyítsa be állítását, miszerint a jelölt ollózott. A professzor nem volt rest, minden mondat mellé csatolta a származást igazoló helyeket. A anya ennek ellenére sorra-rendre hívogatja a bizottság tagjait éjnek évadján telefonon, emellett interneten szórja rágalmait. /Sebestyén Mihály: Internet. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./

Bukarest javasolta az Unescónak, hogy a marasesti-i csatateret nyilvánítsa a világörökség részévé. Az olaszok még nem akarták Isonzót és Doberdót a világörökség részévé avatni, írta Sebestyén Mihály, hozzátéve, a világörökség védelme alá lehetne helyezni, erkölcsi jóvátételként, a fölégetett nagyenyedi könyvtárat százhatvan év után. Magát az autonómiát védetté kellene nyilvánítani, meg a megmaradt és az emlékezetben hordott erdélyi városok magyar utcanévhálózatát, továbbá Szárazajtát. /Sebestyén Mihály: Ötletek a világörökséghez. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./

Néhány nappal ezelőtt Göncz Kinga külügyminiszter Bukarestbe látogatott. Amint a semmitmondó közleményből értesülhetett róla a közvélemény, a felek kölcsönösen és a nagyrabecsülés jegyében stb., ugyanakkor megbeszélték a legégetőbb kérdéseket: "A nemzeti kisebbségeknek jelentős szerepük van a román–magyar kapcsolatok elmélyítésében – ebben egyetértett mindkét ország külügyminisztere Bukarestben", illetve "a romániai magyar és a magyarországi román kisebbség hidat képez a két ország között, fontos szereplője a két állam közötti együttműködésnek", Göncz Kinga kiemelte "a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerepét mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind Románia európai integrációs folyamatában". Sebestyén Mihály történész megjegyezte: a román kormány a választások után el fog tűnni a süllyesztőben. A két kisebbség a két országban pedig meg fog feszülni, hogy hidat alkosson, de senki rájuk nem fog figyelni, ugyanis az új román kormány szabadliberális technokratái messze magasan tesznek a kisebbségi érzékenységekre. A román külpolitikát sohasem jellemezte a kitartás az elvek mellett, hanem a pillanatnyi érdek és a nagyobb európai szemfényvesztés érdekében bármely színjátékra képes volt, a pálfordulásokkal egyetemben. Arra is fel kell készülni, hogy a szlovák modell vonzó lehet Bukarest jövendő diplomáciája számára. /Sebestyén Mihály: Időzavarban. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 18./

Azt tervezik, hogy Kovászna megye határait Kós Károly stílusában képzett tornyok fogják jelezni, és a megye, illetve a települések címere minden falu és város bejáratánál ki lesz szögezve, a települések neve románul, magyarul és angolul szerepel. 1919 után a színmagyar helynévképzéssel keletkezett régi neveket románra fordították, de hiányoztak a magyarul jól értő emberekre, ezért születtek félrefordítások, mint Ebesfalva – Caineni és Csanálos – Urziceni stb. A cikkíró ironikusan megkérdezte, hogyan fogják angolra fordítani, hogy Cófalva vagy azt, hogy Szotyor? /Sebestyén Mihály: Hogyan mondjuk angolul, hogy Cófalva? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

1989 után nem nagyon lehet találkozni a cenzúra nyílt formáival, írta Sebestyén Mihály. Marosvásárhely főterén egy újságpavilon-tulajdonos, egy szélsőséges erdélyi lap marosvásárhelyi tudósítója nem árul Új Magyar Szót. Ez az ember soha kulturális rendezvényekre nem megy, csak megosztó tüntetésekre meg vidéki rendezvényekre, „töltöttpityóka fesztiváltól Maros-Tiszatúráig és könyvbemutatótól Szent Koronáig. ” /Sebestyén Mihály: Magáncenzor. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./

Az október 4-én nyíló kiállítás Marosvásárhelyen ifj. Kolcsár Renate munkáinak állít emléket: ötvennél több fotó a falakon, száznál is több a Mentor Kiadó által megjelentetett albumban, melynek címe: Fénytől fényig – ahogy ifj. Kolcsár Renate látta. A tárlat emlékkiállítás. Kolcsár Renate 14 éves korától fotózott, hobbiként. Kutatófizikát végzett, a tanügybe került, majd 1989 után állás nélkül maradt. Elvégezte Kolozsváron az angol-magyar szakot, de további állásgondokkal küszködött, végül Svédországba távozott, ahol tíz éven keresztül tanított matematikát, fizikát és kémiát – svédül. 2007 januárjában, negyvennégy évesen távozott, halálát rák okozta. Most munkáiból kiállítás-sorozat nyílik a marosvásárhelyi egyházak kiállítótermeiben, ahol a Sebestyén Mihály által írt, Természetes fényben című előszóval ellátott fotóalbum is megvásárolható, a bevétel egészét a rákos betegek megsegítésére szánja ifj. Kolcsár Renate édesanyja. /Nagy Botond: Vándortárlat a segítőktől. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./

Az egy főre eső Wass Albert szobormások alapján azt vélné valaki, hogy W. A. a legnagyobb magyar író, írta Sebestyén Mihály. Kifogásolta, mért nem Reményik Sándor, Kemény János, Tamási Áron /szülőfaluján kívül/ szobor készül, továbbá gróf, Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Dsida Jenő stb. szobrát készítik el, a cikkíró folyatja az írók felsorolását. Ők „jobb ízlésű, Erdélyhez hűségesebb, egyetemes magyar irodalmat teremtettek”, mondott ítéletet a cikkben. „Miért a maga korában jelentéktelen író-nagyúr túldagasztott utókora?” Miért nincs inkább Kacsó Sándornak kultusza? /Sebestyén Mihály: Szoboröntők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Megjegyzés: Kacsó Sándor dicstelen szerepet játszott a Magyar Népi Szövetség élén! A hiányolt írók közül többnek készült szobra:1995. június 24-én Marosvécsen leleplezték Kemény János író domborművét, Hunyadi László szobrászművész alkotását. 2007. október 27-én felavatták Marossárpatakon Kemény János szobrát, a helybéli Miholcsa József alkotását. Székelyudvarhelyen 1993. május 29-én ünnepélyesen felavatták Tamási Áron mellszobrát. 2003. jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. Leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit – szám szerint 10 reliefet –, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. 2004. szeptember 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát. Szatmárnémetiben az egykori Deák téren 1997. május 16-án volt a Dsida Jenő mellszobor felavatása. Baróthi Ádám szobrászművész elmondta, hogy Dsida Jenőnek állítanak emléktáblát, aki hajdanán Abafáján volt házitanító Huszár báró kastélyában. Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. júl. 3./ Székelyudvarhelyen leleplezték a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. /Krónika (Kolozsvár), 2004. máj. 24./ 2003. május 16-án leleplezték Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum folyosójának falán a Kuncz Aladár írót ábrázoló domborművet, amelyet alkotója, Kő Pál magyarországi szobrászművész ajándékozott az iskolának. 1991. október 13-án Bölönben ünnepélyesen felavatták a falu nagy szülötte, Bölöni Farkas Sándor szobrát, Jecza Péter szobrászművész alkotását. 2004. júl. 8-án felavatták Bölöni Farkas Sándornak a felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben. Az obeliszk tetején, a Ledniczky Tamás szobrászművész által Bölöni Farkas Sándorról készített új mellszobor áll, az eredeti, Szathmári Pap Károly által kivitelezett mellszobor ugyanis egy közelmúltbeli viharos időjárás miatt kettétört.

Nincs ma ember, aki fel tudná sorolni Marosvásárhely polgármestereit a kezdetektől. Vannak nagy nevűek a múltban. Bernády György nevére annyi minden emlékeztet: a város civilizációs struktúrája, magyaros íze minden rombolás és törlés ellenére. Egyre kevesebben tudják, hogy Sós József volt az első demokrata kőmíves-polgármester, aki közel nyolc évig állt a város élén, 1944/45-től 1953-ig. Azután egymás után sorakoznak a felejthetők Udvarhelyi, Szőcs Béla, Ieronim Buda elvtárs, a jelenlegit pedig majd a következő század felejti el. /Sebestyén Mihály: Felejthető. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 26./