Románia támogatja területén a NATO-csapatok megerősítését
Az Amerikai Eegyesült Államokban tartózkodó Victor Ponta kormányfő biztosította Chuck Hagel amerikai védelmi titkárt, hogy Románia támogatja az amerikai és a NATO-csapatok jelenlétének a megerősítését területén, és megismételte Románia határozott álláspontját Oroszország ukrajnai akciói ellen.
A Pentagonban szervezett találkozón a kormányfő megerősítette: a román kormány meg akarja erősíteni a kétoldalú együttműködést a védelem terén, mint a Románia és az AEÁ közötti stratégiai partnerség tartóoszlopát – áll a kormány által tegnap kiadott közleményben.
„A megbeszélésen elhangzott, hogy Romániában széles körű támogatásnak örvend az amerikai és a NATO-csapatok jelenlétének a megerősítésének gondolata az ország területén. Értékelték Románia hozzájárulását a nemzetközi katonai műveletekhez, főként, ami Afganisztánt illeti, és a rendkívül jó együttműködést ezekben a műveletekben” – áll a közleményben.
A közlemény rámutat még, hogy a megbeszélésen szóba kerültek a kelet-európai térség történései, amelyek mind Romániát, mind az Amerikai Egyesült Államokat foglalkoztatják.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Ismeretlenek meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot
Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét – közölte az aradinap.ro helyi portál.
Amint a portálon közzétett fényképeken és kisfilmen látszik, a tábornokok domborműveit festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre.
A talapzatra fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak (Bag în bozgori (...) – Rakom a (...) a bozgorokba). Bognár Levente, Arad alpolgármestere a portálnak elmondta, az RMDSZ feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
Az alpolgármester az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 13 vértanú közül hatnak az arcképét festették be a szoborcsoport déli és keleti oldalán. Hozzátette, az alkalmazott színekből arra lehet következtetni, hogy nem spontán vandalizmus, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett emlékműgyalázás történt.
Az alpolgármester elmondta, a szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll. A szoborcsoportra azonban térfigyelő kamerákat állítottak, így bíznak abban, hogy a rendőrségnek sikerül azonosítani a tettest vagy tetteseket.
Bognár Levente azt is elmondta, a rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie. Az alpolgármester a szoborcsoportot 2004-ben restauráló művészek egyikével Kocsis Rudolffal járt a helyszínen szemügyre venni a rongálás következményeit.
Kocsis Rudolf az MTI-nek elmondta, első ránézésre azt állapították meg, hogy hagyományos festéksprayt használt az elkövető. Hozzátette, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni a festék oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. Kocsis Rudolf szerint a kőrészek letakarítása lesz nehezebb.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román–magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Székelyhon.ro

A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek (2.)
A második Neptun: sovány sikerek
A következő találkozó 1993. július 15. és 17. között zajlott, célja a gerzensee-i tárgyalások folytatása és az ott elfogadott ajánlások gyakorlatba ültetésének felülvizsgálata.
A találkozó előtt Larry Watts jelentést készít A gerzensee-i egyezmény jelenlegi helyzete címmel. Ebből kiderül, hogy az egyedüli konkrét intézkedés, amit a Gerzensee óta eltelt fél év alatt sikerült megvalósítani, a magyar tanárképzés számára elkülönített (és nemzetiségi arány szerint amúgy is kijáró) 300 hely a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.
Kevésbé látványos siker a Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása (a nem túl hosszú életű tanácsot több forrás is sóhivatalnak, kirakatintézménynek nevezte).
A kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról szóló kormányhatározatot megfogalmazták, de végül nem fogadták el – áll a jelentésben. Nem meglepő, hogy a Neptunon elfogadott ajánlások – némileg pontosítva – megismétlik a gerzensee-i egyezményt. Itt mondják ki, hogy az Oktatási Minisztérium küldjön átiratot a BBTE-nek, melyben közli, hogy rendelkezésére bocsátja azt a 300 helyet, melyben megegyeztek az 1993–1994-es tanévre, és melyet a magyar tanárképzés számára különítenek el.
A második Neptun-találkozó után, 1993 nyarán kapnak nagyobb médiavisszhangot a tárgyalások, ekkortól kerülnek össztűz alá a találkozók résztvevői, románok és magyarok egyaránt. Az RMDSZ-en belül azzal vádolják a Tokay–Borbély–Frunda triót, hogy mandátum és az RMDSZ vezetőségének tudta nélkül egyeztek meg a román hatalom képviselőivel.
Ettől a pillanattól kezdve a PER kármentéssel foglalkozik: a tét a tárgyalások folytatása, valamint annak elkerülése, hogy a magyar tárgyalópartnerek – ahogy Watts fogalmaz: „a mi embereink” (our guys) – politikai karrierje derékba törjön. A moderátorok értelmezése szerint ez egyben azt jelentené, hogy az RMDSZ-en belül a tárgyalásokat elutasító, „mindent vagy semmit” elve szerint politizáló radikálisok győzedelmeskednek a mérsékeltek fölött.
Atlanta: az előremenekülés
A PER előtt álló lehetőségeket egy 1993 szeptemberében Larry Watts által írt elemzés mérlegeli. Ebben felmerül, hogy vajon nem lenne-e jobb az RMDSZ-en belüli mérsékeltek védelmében jegelni a találkozókat, míg a vihar elvonul. Watts végül épp ellenkezőleg, a találkozók folytatására tesz javaslatot, azzal a különbséggel, hogy annak tematikája világosan elkülönülne az addigi találkozóktól, a résztvevők körét pedig kiszélesítenék. A kormány képviselői mellett az ellenzéket is meg kell hívni, ugyanígy magyar részről: nemcsak az RMDSZ képviselői, hanem más magyar személyiségek is jelen lehetnének. Ez folytatása lehetne a PER eddigi erőfeszítéseinek, megmutatná, hogy az amerikai szervezet pártoktól független, és lehetőséget adna arra, hogy a magyar közösség és az RMDSZ saját politikai stratégiát fogalmazzon meg ahelyett, hogy néhány, Budapesthez közel álló figura diktálja azt – érvel a bukaresti iroda vezetője.
„Vérlázító” követelés az utolsó pillanatban
Így kezdődik el az utolsó fontos találkozó szervezése, melyre az atlantai Carter Centerben 1995. február 14. és 15. között kerül sor. A szervezés távolról sem zökkenőmentes: az utolsó pillanatban – amikor már a helyszínt és a meghívottak listáját is véglegesítették, a repülőjegyeket pedig megvették – az RMDSZ azt kéri, hogy Székelyföld autonómiastatútumának kidolgozója, Csapó József is jelen lehessen.
Ez Watts szerint „vérlázító” (outrageous) követelés – annál is inkább, mert a román fél és az amerikai moderátorok is azt tartanák természetesnek, hogy ebben az esetben a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nemzeti Egység Pártja (PUNR) képviselője is tárgyalóasztalhoz üljön. Ezt azonban az RMDSZ nem fogadja el (végül a PUNR egyik képviselője mégis elutazik Atlantába, azonban csak megfigyelőként, hozzászólási jog nélkül vesz részt a megbeszélésen).
Titkos kiegyezés?
A Neptun-kérdéskör leghomályosabbika az, hogy az RMDSZ-ben ki tudott a PER-féle közvetítésről, hogyan esett a választás a Tokay–Borbély–Frunda trióra, konzultáltak-e a szervezettel, és pontosan milyen mandátummal rendelkeztek.
E kérdések megválaszolása azért nehéz feladat, mert az interjúalanyok több mint húsz év után nem emlékeznek minden részletre pontosan, és az RMDSZ bukaresti politizálásának kulcsfigurája, Domokos Géza már nem él.
Annak idején az RMDSZ mint szervezet távolról sem volt annyira bürokratikus, mint most, nagyon sok mindent személyes kapcsolatok, véletlen találkozások, éjszakába nyúló gyűlések, viták határoztak meg. Ennek az időszaknak a dokumentálása túlmutat lehetőségeinken.
Egy példa arra, hogy mennyire spontán módon történtek dolgok akkoriban: „Bementem az RMDSZ akkori bukaresti székházába, ott volt Livia Plaks. Én nem tudtam, kicsoda ő, viszont ő ismert. Hívott, lenne-e kedvem elmenni egy találkozóra. Én azonnal igent mondtam” – mesélte az Átlátszó Erdélynek Tokay.
Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy az interjúk során az alanyok – Frunda, Borbély, Tokay és Markó – képtelenek voltak kilépni a saját, régóta felépített narratívájukból, így viszonylag kevés konkrét részlet derült ki tőlük.
Az információk alapján azonban kijelenthető, az RMDSZ-ben tudtak a PER-kerekasztalokról. Az első találkozóra magát az RMDSZ-elnököt, Domokos Gézát is meghívták. Azután belső fórumokon, ilyen-olyan találkozókon, beszélgetéseken több ízben is szó esett ezekről.
„Akkoriban, a kilencvenes évek elején Romániát keresztül-kasul bejárták nyugati civil szervezetek, alapítványok, politikusok, és hát mindenki meg akart tanítani minket a demokráciára” – mondta leplezetlen iróniával Markó Béla, akit közvetlenül a gerzensee-i találkozó előtt, 1993 januárjában választottak meg az RMDSZ elnökévé. Őt Borbély László hívta a gerzensee-i találkozóra, azonban nem ment el, mert nem tartotta azt fontosnak.
Az Átlátszó Erdélynek adott interjúban a politikus kijelentette, a PER által szervezett találkozók sokáig nem tűntek többnek, mint újabb nyugati kísérletnek a romániai etnikumközi viszonyok javítására. Az akkori gyakorlat szerint az RMDSZ politikusainak nem kellett külön engedélyt kérniük arra, hogy ilyen rendezvényeken, kerekasztal-beszélgetéseken részt vegyenek – mondta, hozzátéve, hogy „tárgyalni mandátum nélkül is lehet, megegyezni nem”.
A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az RMDSZ szervezetének belső eljárásai a kilencvenes évek elején még gyermekcipőben jártak. Az, hogy csakis az RMDSZ elnöke által adott mandátum, jóváhagyás birtokában lehet tárgyalni, épp a Neptun-ügy kirobbanása után vált szabállyá a szervezeten belül.
Ekkor egyébként még tapasztalatlan, viszonylag fiatal, a nagypolitikában kevéssé jártas politikusok voltak mindannyian. Az angolnyelv-tudás sem volt a tárgyalócsapat erőssége: a feljegyzések között több, legfeljebb középszintű angolnyelv-tudással megfogalmazott iratot találtunk. A nyelvtudás azért fontos, mert a beszélgetések rendszerint angol nyelven folytak, és csak akkor tértek át románra, ha a részleteket kellett rögzíteni.
Csak az Atlantába tartó delegáció kapott valamiféle felkészítőt arról, hogy nemzetközi szinten hogyan kell tárgyalni, mi az, amit az amerikaiak fontosnak tartanak, és mi az, amit nem. „Segítettünk egymásnak, de hát vak vezetett világtalant” – fogalmazott erről a Niculescu Anton akkori kabinetvezető által írt összefoglalóról Markó Béla.
Kisebb szolgálatok, honorok
A PER kisebb szolgálatokkal, esetenként pénzzel honorálta is a találkozókon részt vevő magyar politikusokat. Borbély Lászlónak egy amerikai ösztöndíj megpályázásához adnak ajánlást 1992 novemberében, a gerzensee-i találkozó előtt.
1993 októberétől tanácsadói szerződéssel alkalmazza a PER: feladata jelentéseket írni a romániai politikai helyzetről. (Borbély László tagadta, hogy nyert volna amerikai ösztöndíjat. A vele készült interjút visszakérte, majd, mivel kevesellte, hogy miután egy órát szánt ránk, csak két bekezdést használtunk, arra kért, egyáltalán ne használjuk a nyilatkozatát.)
Kérdés azonban, hogy ezeknek a Borbély által kézzel, magyarul írt beszámolóknak, politikai elemzéseknek mennyi hasznuk volt akkor, amikor – mint láttuk – a PER Larry Watts kapcsolatai révén naprakész információkkal rendelkezett a bukaresti mozgásokról.
1996 áprilisában a PER Frunda Györgyöt is alkalmazza a „romániai magyarsággal kapcsolatos projektek tanácsadójaként”: a politikus 2400 dollárt kap ezért – számításunk szerint ez kétévnyi nettó átlagfizetésnek felelt meg abban az időben.
Frunda állítása szerint nem pénzt, hanem egy számítógépet kapott a PER-től. Ez azért is valószerű, mert a dokumentumok között van is egy számítógép-árajánlat, amire pirossal valaki ráírta: „Frunda”. Miért problémás ez?
Akadémiai körökben, főleg Nyugaton bevett szokás, hogy a meghívottaknak napidíjat, konferencia-részvételi díjat fizetnek, továbbá esetleges szolgálataikat külön is honorálják. Kassof maga is megerősítette, hogy ez gyakorlat volt a PER-nél.
Ebben az esetben azért problémás a kifizetések és ajándékok elfogadása, mert ezeken a találkozókon nem tudományos vita, hanem érdekérvényesítés folyik, politikai alkuk köttetnek. Kérdés, hogy az RMDSZ politikusai mennyire tudták hatékonyan képviselni a közösség érdekeit akkor, amikor el voltak köteleződve a PER felé, mely szervezetnek érdeke, hogy a felek minél hamarabb megegyezzenek.
Egyébként egy, a PER munkálataiban sokáig részt vevő tudós számára is hasonló dilemma fogalmazódott meg akkor, amikor a PER pénzt ajánlott neki. „Úgy éreztem, épp ez a közvetítőszerep tűnik el (…) akkor is, ha ők akkor azt mondták, hogy ez nem olyan értelmű pénzelfogadás, hanem egy infrastrukturális háttér biztosítása” – mesélte (végül szintén elfogadott egy laptopot, ami a kilencvenes években nagyon drága munkaeszköz volt).
Allen Kassof az eredményekről
Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély munkatársa interjúban tette fel Allen Kassofnak a kérdést: Annak ellenére, hogy a PER Bukarestben és Marosvásárhelyen is működtetett irodákat, úgy tűnik, hogy 1995 után a magyar–román viszony kikerült a reflektorfényből. Miért nem volt az atlantai találkozónak folytatása?
Kassof válasza összegzi mindazt, amit az amerikaiak eredményként könyveltek el: „Ez nem pontos, mindkét féllel folytattuk a konzultációt. 2000 februárjában, a választások előtt a PER szervezett egy találkozót, ahol a nagy politikai pártok ígéretet tettek arra, hogy nem használják ki az etnikai kártyát a kampány során.
2005-ben pedig a PER egy autonómiatémájú konferenciát szervezett Marosvásárhelyen. Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere az, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezenfelül olyan protokollumrendszert sikerült kifejleszteni, mely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”
Az Átlátszó Erdély nyomán összeállította:
Farkas Réka
(első rész: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. febr. 7.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Emlékezzenek rá kegyelettel”
Balaj Katalin nincs közöttünk
Mióta ülök az asztal mellett semmibe révülő tekintettel? Egy, másfél, talán két órája? Nem tudom, ha belegondolok, most nincs is igazi jelentősége – néhány félóra szinte semmi a több mint 73 évnyi élethez, a 45 éves ismeretségünkhöz, remélhetőleg barátságunkhoz – képest.
Kati – B. Mandits, Balaj (Bălaj) Katalin, b.m. stb. – hétfő hajnal óta nincs köztünk.
A sors úgy hozta, hogy egy ideje a Nyugati Jelen (státus, megbízatás nélküli) „nekrológírójává” avanzsáltam. Egyszerűen azért, mert pillanatnyilag magam lennék az aradi magyar újság legrégebbi (pontosabban: immár nyugdíjasként szinte naponta szereplő) cikkírója, aki emberközelről ismeri az aradi magyar sajtó kb. félévszázados szereplőit.
Katit, szinte napra pontosan, 46 éve ismer(t)em, akkortól, amikor az aradi magyar újság szerkesztőségének tagjává váltam. Ő akkoriban már tapasztalt újságírónak számított, több éves gyakorlattal a háta mögött: érettségizett, tehetséges fiatalként, az akkori úzusnak megfelelőn „egészséges származású káderként” (később főiskolai végzettséggel) vált újságíróvá. Nem osztotta mindenben, sőt egyáltalán nem, a korabeli „standard” nézeteket; kb. egy évig tartó munkásnői státusban, az akkori aradi Vörös Trikóban meggyőződött arról, hogy nincs minden úgy, ahogy mondják – egy életre szóló tapasztalatokat szerzett.
Fiatalkori élményei újságírói pályafutásának értékes támpontjaivá váltak.
Puskel Péter, tudós helytörténészünk, egykori újságíró-kolléga kutatásai nyomán már néhány éve nyilvánvalóvá vált: az aradi (Balaj-Bălaj) B. Mandits Katalin a romániai magyar sajtó – női vonatkozásban feltétlenül! – legrégibb egyfolytában dolgozó, a hazai magyar újságírásban legtöbb időt eltöltő munkatársa.
Volt… – teszem, tesszük hozzá fájdalommal.
A kérlelhetetlen kór elragadta közülünk.
Azok azonban, akik még élnek, bizonyosan megőrzik emlékét.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés László önvizsgálatra szólítja a 25 éves RMDSZ-t
Öntömjénezés helyett erkölcsi és politikai önvizsgálatra szólította fel a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-t kedden Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Nagyváradi sajtótájékoztatóján egykori alapítóként üdvözölte a két és fél évtizede működő szövetséget, ugyanakkor megjegyezte, az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre. Emlékeztetett, negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseik közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott állami magyar egyetem újraindítása.
„Pár napja még Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ismerte el, hogy ezek a célok nem valósultak meg, de hozzátette, hogy az ilyen fontos eredményekhez hosszabb időre van szükség. Én úgy gondolom, hogy 25 év épp elég hosszú idő, furcsállom, hogy Kelemen Hunor ilyen türelmes” – fogalmazott Tőkés, aki szerint az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a „neptuni politika”, hanem egyre elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és a felsőoktatás terén.
Példaként említette: Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, fel akarják számolni a magyar gyógyszerészképzést, kétnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen pedig betiltják a székely szabadság napján tervezett felvonulást.
„Ezek szöges ellentétben állnak az RMDSZ kampányszerű ünnepelgetésével, amellyel az elmúlt két évtizedben elveszített kétharmadnyi szavazatát próbálja visszaszerezni. Dicső múltjával próbálja feledtetni és igazolni sivár jelenét” – állapította meg az EMNT-vezető. Szerinte a változtatásra jó alkalmat adhat a szövetség áprilisi kongresszusa.
Meggyőződése ugyanis, hogy a párt kisiklásához az 1993-ban még a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) által is elítélt neptuni tárgyalások vezettek, így az akkor mandátum nélkül a hatalommal tárgyaló és ezáltal a magyarságnak károkat okozó, anyagi javakért cserébe „lepaktáló” Borbély Lászlónak „nincs mit keresnie” a szövetség alelnöki tisztségében.
Ugyanakkor Frunda György volt RMDSZ-szenátorról is megjegyezte: nem érti, kinek a nevében tölti be kisebbségi tanácsadói szerepét Victor Ponta miniszterelnök mellett. Ezzel együtt újságírói kérdésre leszögezte, megállapításai nem állnak kapcsolatban azzal, hogy a parlament a héten szavaz Borbély László korábbi környezetvédelmi miniszter mentelmi jogának megvonásáról.
Rámutatott, ő eddig is támogatta a valós korrupciós ügyek feltárását az RMDSZ berkeiben, ugyanakkor különbséget kell tenni a megalapozott vádak és az etnikai meghurcoltatás között. Utóbbinak szerinte Markó Attila esett áldozatul.
Tőkés László nem először bírálta a két említett RMDSZ-politikust, akik Tokay György egykori romániai kisebbségügyi miniszterrel együtt az úgynevezett „neptuni” tárgyalócsoport tagjaiként az akkor még egységes magyar érdekképviselet „mérsékeltként” emlegetett szárnyának meghatározó politikusai voltak a Tőkés László vezette „radikális szárnnyal” szemben.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Márciustól már választható tantárgy lesz a vallásóra
Miután az Alkotmánybíróság döntött, és külön igényelni kell a jövőben, hogy a diákok vallásórára járjanak, a tanügyminisztérium elhatározta, hogy már ebben a tanévben, márciustól bevezetik a jövőre tervezett módosítást.
Sorin Mihai Cîmpeanu tanügyminiszter a hotnews.ro-nak elmondta, a szülők március 6-tól tehetik le a kéréseket. Aki nem jár el így, annak a gyereke kimarad a vallásórákról a második félévben.
A miniszter elmondta, azért döntöttek így, mert március 9-én lejár az alkotmánymódosítás utáni 45. nap, és megkérdőjelezhetővé válna a vallásórák törvényessége, ha nem tennék meg a szükséges lépéseket. Cîmpeanu elmondta, hatezer hittanoktató van az országban, akik többsége címzetes tanár, így amennyiben esne az órák száma, munkajogi problémák adódhatnak.
A miniszter arról is beszélt, hittant csak a nap első vagy utolsó órájában taníthatnak majd, ami azonban szintén nehézségeket szül, hiszen így egy tanár csak két órát oktathat naponta.
Korábban több civil szervezet írt nyílt levelet a parlament több tagjának azzal a kéréssel, hogy vegyék komolyan az alkotmánybírák döntését, és a gyerekeket védelmezzék, ne az egyházat.
maszol.ro

Ponta utolsó napjai?
Victor Ponta kiterjedt családjának viselt dolgai kerültek legújabban a DNA vizsgálódó górcsöve alá, s az első eredmények elrettentő helyzetképet mutatnak. A miniszterelnök és családja, valamint ugyancsak kiterjedt baráti köre olyan törvénytelenségekbe keveredett, melyek kimerítik a szervezett bűnözés ismérveit, s ráadásul európai pénzek elcsaklizálásával gyanúsítják őket, ami azért súlyosabb bűnnek számít, mintha a saját zsebünkből (értsd: az adófizetők pénzéből) lopnánk, mert még esetleg azt a Brüsszelt is ellenünk hergeli, amely mindeddig oly elnéző volt a romániai korrupcióval szemben. Figyelmeztetni ugyan figyelmeztetgetett néhányszor, de sem kötelezettségszegési szándékkal, sem notórius tolvajkodással nem vádolta meg Romániát. Bizonyára azért nem, mert nincsenek hazai „följelentői”, hiszen ha az ország jó híréről, érdekeiről van szó, akkor a romániai szocdemek, liberálisok, posztkommunisták és nyugatimádók példásan összezárnak, még akkor is, ha idehaza kitolják egymás szemét. Ebben az egyben lehetne tanulni tőlük, de nem biztos, hogy igazán érdemes.
Szóval, a Ponta-dinasztia nyaka körül szorulni látszik a hurok, s csak most látszik, hogy milyen kiterjedt és jól szervezett família ez, mely a miniszterelnökké fölkent Victoraș vállain nyugszik és óvó karjai alatt tevékenykedik. Nyilván, az üzleti életben, de inkább a pénzügyi, gazdasági üzelmekben. A mama, a húgocska, az unokatestvér, a sógor, az unokaöcs, majd minden közeli és távoli rokon benne van a nagy családi bizniszben, s hogy teljes legyen a kép, a polip további karjait a jó barátok és azok jó barátai adják.
Élükön Sebastian Ghiță mesterrel, a frissiben támadt új sajtócézárral, aki most már a legjobb úton van ahhoz, hogy kövesse nagy tanítómestere és szellemi mentora, Dan Voiculescu útját – egyenesen a börtönbe. Hogy a többiekkel mi lesz, arról talán korai még beszélni, mert egyelőre az ellopkodott pénzek megközelítő pontosságú összegét sem tudhatjuk, de ami késik, nem múlik. Ponta egyszer büszkén említette felmenői olasz eredetét, s ha ez a minőség valahogyan összefüggésbe hozható a maffiózó hajlammal, akkor az alma nem esett messze a fájától, bár a rokonság azóta bőséges oltyán beütésekkel gazdagodott, a szicíliai erényeket honi kiválósággal ötvözve.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem tetszik a SRI leendő főnökének az „orosz–magyar antant”
Különös ellenszenvvel viseltet a jelenlegi magyar kormánnyal szemben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) leendő igazgatója. Eduard Hellvig szerint Budapest Oroszország „trójai falova" az Európai Unióban.
Magyarország Moszkva „trójai falova" az Európai Unióban, emiatt egyre nagyobb veszélyt jelent az európai berendezkedésre – véli a SRI leendő parancsnoka. Klaus Johannis államfő csütörtökön este jelentette be, hogy a novemberi megválasztásáig általa vezetett ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökét, Eduard Hellviget jelöli a belföldi titkosszolgálat élére.
A tavaly a PNL színeiben európai parlamenti mandátumot szerző, Zilahon született politikus egy januári blogbejegyzésében azt fejtegette, hogy az Oroszország jelentette fenyegetettség közepette Romániának kezdeményező szerepet kell betöltenie az európai biztonság megteremtésében.
Hellvig szerint az orosz expanzióra tekintettel az EU nem engedheti meg magának a britekéhez és a görögökéhez hasonló „kényeskedést", a bolgárok, olaszok és ciprusiak „kettős játékát", valamint a magyarok „dezertálását".
„Orbán Viktor kormánya tüntetően megtagadja a demokrata-liberális értékeket. A mérgező orosz–magyar antant nemcsak a Budapest ellenséges nacionalizmusa miatt egyre inkább kiüresedett román–magyar stratégiai partnerséget, hanem a NATO és az EU érdekeit is veszélybe sodorja" – fogalmazott a bukaresti Evenimentul Zilei napilapban is megjelent elemzésében Hellvig.
A liberális politikus úgy véli, Romániának a Traian Băsescu volt államfő által szorgalmazott Washington–London–Bukarest-tengely helyett a Washington–Berlin–Bukarest-tengely kiépítésén kell fáradoznia.
A hírszerzés leendő parancsnokának parlamenti megválasztása zökkenőmentesnek tűnik, mivel a baloldali koalíciót alkotó pártok is támogatásukról biztosították. Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő pénteken kiegyensúlyozott politikusnak nevezte Hellviget, emlékeztetve: 2012-ben az akkori balliberális koalíció (USL) keretében közösen próbálták leváltani Traian Băsescut.
Utóbbi egyébként Facebook-bejegyzésében „sokkolónak" nevezte utódja választását, azt állítva, Hellvig a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu politikus, médiamágnás embere.
Krónika (Kolozsvár)

Először bírálta keményebben a kormányfőt Klaus Johannis
Államfővé választása óta első alkalommal bírálta keményebben Klaus Johannis a miniszterelnököt. Csütörtök este a Digi24 televíziónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a jelenlegi kormány nagy eséllyel leváltható.
Klaus Johannis főként az adótörvénykönyv tervezett módosítását kifogásolta. Egyrészt amiatt, mert Victor Ponta nem konzultált az elnöki hivatallal, mielőtt a közvélemény elé tárta a kormány szándékait. Az államfő ugyanakkor – a gazdasági szakemberekhez és az IMF szakértőihez hasonlóan – kétli, hogy a miniszterelnök által bejelentett adócsökkentések gazdaságilag fenntarthatóak.
„Hogyan javasolhat a kormány adócsökkentéseket az intézkedések gazdasági indoklása nélkül? A tervezetből hiányzik a kellemetlen rész: miből tömik be a költségvetésben keletkező lyukakat?” – mondta az államfő a tervezet hiányosságairól. Burkoltan utalt arra, hogy kampányfogásnak tartja az adócsökkentések bejelentését.
Johannis bírálta a kormányt amiatt is, hogy a pénzügyminiszter a héten egy nyilatkozatban megelőlegezte: Románia szakítani fog a Nemzetközi Valutaalappal, mert nincs szüksége újabb hitelszerződésre. Az államfő leszögezte: egy ilyen kérdésben nem egyedül a kormány hivatott dönteni.
Johannis beszélt arról is, hogy szerinte van esély a jelenlegi kormány leváltására. Elismerte ugyanakkor, hogy ez egyhamar nem lehetséges a parlament jelenlegi politikai erőviszonyai miatt. Azt is hangoztatta, hogy elődjétől, Traian Băsescutól eltérően nem kíván személyesen beavatkozni az erőviszonyok alakulásába.
maszol.ro

Meghalt a bukaresti magyarság kiemelkedő alakja, Czédly József
Életének 88. évében pénteken Bukarestben elhunyt Czédly József. A közgazdász, szerkesztő a maszol.ro-nak és a 7hatar.ro-nak is munkatársa volt.
Czédly József Aradon született 1926. június 7-én, ahol dédapja, Tiszti Lajos az Alföld című újság szerkesztőjeként indította el azt a közadakozásra buzdító felhívást, amelynek eredményeként felállították a sok viszontagságot átélt Szabadság-szobrot – írta szombaton róla a 7hatar.ro.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem diplomázott, 1948–50 között a Romániai Magyar Népi Szövetség osztályvezetője volt, 1950-ben viszont kényszermunkára vitték a Duna–Fekete-tenger csatornához, ahonnan 1953-ban szabadult – emiatt, saját vallomása szerint 1990-ig persona non gratának számított a romániai magyar sajtóban. 1953-ban a Medgyesi Építési Vállalathoz került, majd 1954-től a romániai fordulatig a Földművelésügyi Minisztérium Talajjavítási Főosztályának munkatársaként dolgozott, többek között ő irányította az Olt felső szakaszának a mederszabályozási tervét és kivitelezését.
Életpályája és áldásos közösségi munkássága végeztével megrendülve hajtunk fejet Czédly József közgazdász, szerkesztő, a hazai jogszabályok avatott ismerője előtt, aki 88 éves korában február 20-án távozott az öröklétbe. Kitartó, igényes szakértői tevékenységének egy időszakát az RMDSZ gazdasági tanácsosaként fejtette ki, 1997-ben – máig példátlan módon – Románia fővárosának magyar alprefektusa volt. Igényessége, munkabírása, több évtizedes fáradhatatlan közösségégi szolgálata példaértékű mindnyájunk számára. Kegyelettel hajtunk fejet mértékadó életpályája előtt!
Áldott legyen az emléke!
KELEMEN HUNOR
szövetségi elnök
1991-es nyugdíjazását követően is az RMDSZ gazdasági tanácsosaként tevékenykedett, 1997-ben Bukarest alprefektusává nevezték ki. A Román Akadémia gondozásában több tanulmánya is megjelent, szerkesztője volt ugyanakkor a Bukaresti Magyar Rádió gazdasági ismertetőjének, és munkatársa a székelyudvarhelyi Pulzus című gazdasági szaklapnak.
Czédly József a halála előtti napon, csütörtökön még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
1993-ban az ő javaslatára hozták létre a Romániai Magyar Szóban a Törvénytár című mellékletet, amelyet a lap jogutódjaiban, az Új Magyar Szóban, illetve a maszol.ro portálon halála napjáig szerkesztett. Gazdasági szakemberként az Új Magyar Szó 2005-ös újraindításában is aktív szerepet vállalt, a lap gazdasági aligazgatójaként naponta szembesült azzal, milyen gyötrődéssel jár ma Romániában magyar nyelvű sajtót fenntartani.
Czédly József halála napján, pénteken még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
maszol.ro

Jóváhagyta a képviselőház az ortodoxoknak juttatott székelyföldi szállodaadományt
Megerősítette a bukaresti képviselőház szerdán azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a román ortodox egyháznak juttatta a székelyföldi Kovászna fürdővárosban álló Fenyő szállót.
Egy évvel korábban a szenátusban elbukott a jogszabály a kormánypártok akkori viszálykodása miatt, de az ügyben a képviselőház volt a döntő ház, amely 316 szavazattal hét ellenében (14 tartózkodás mellett) jóváhagyta a Ponta-kabinet 2013 decemberében hozott rendeletét.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről felszólaló Cseke Attila képviselő az arányosság elvét sértő diszkriminatív eljárásnak minősítette az ortodoxoknak juttatott ajándékot, hozzátéve, hogy ezzel sérült az állam semleges mivolta az egyházakkal szemben. A magyar többségű székelyföldi város lakosságának mintegy 30 százaléka ortodox. MTI

Erdély.ma

Holokauszt-kárpótlást remélnek
Romainvázió az önkormányzatoknál
Dorin Cioabă önjelölt cigánykirály sajtónyilatkozatának eredményeként az elmúlt napokban valósággal ellepték a háromszéki polgármesteri hivatalokat a holokauszt-kártérítésben reménykedő romák. Lapunknak a zabolai községházáról jelezték, hogy emiatt akadályozva vannak munkájukban, és tájékoztassuk a lakosságot, kit és milyen esetben illet a járandóság.
Hasonló a helyzet többek között Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Nagyborosnyón, hogy csak pár példát említsünk. A romák azért járnak az anyakönyvvezetők nyakára, mert úgy tudják, jelentős támogatást – havi 200 euró nyugdíjat és 20 ezer euró kártérítést – kaphatnak a német államtól, a Német Megbékélési Alapból, amennyiben igazolni tudják, hogy felmenőiket a román hadsereg összegyűjtötte, és a mai Moldova Köztársasághoz tartozó Transznisztriába telepítette kényszermunkára. A tetemes pénzösszeg reményében a háromszéki romák is igyekeznek kiváltani a felmenőik halotti bizonyítványait.
A zabolai községházán ottjártunkkor legalább ötven roma állt a hivatal folyosóján. Némelyikük hangoskodva türelmetlenkedett, majd lapunknak panaszkodva elmondta, naponta jönnek, s állják a sorokat, de „nem adják ki a papírt, mert irigyek, hogy a cigány kap pénzt, nem a magyar”.
Többen kifejtették, a televízióban látták, hogy a cigánykirály azt nyilatkozta, jelentős összegre jogosultak a német államtól, merthogy sok romát elhurcoltak Transznisztriába.
– Nem értik meg, hogy kifutunk az időből, február 28-a a határidő, addig el kell küldenünk a dossziét Szebenbe, a cigánykirályhoz – mondta az egyik „jól informált” várakozó.
Ádám Attila polgármester már a fejét fogta tehetetlenségében.
– Nem tudunk értekezni velük, hiába magyarázzuk el, hogy mindenki őse nem lehetett holokauszt-áldozat, ők kitartóak, azt hiszik, félre akarjuk vezetni – mondta az elöljáró. – Ráadásul nem is kárpótlásról van szó, hanem nyugdíjról, és nagyon szigorú feltételek mellett.
Cosnean Ileana jegyzőnő azt sérelmezte, hogy a községháza napok óta tele van hangoskodó romákkal, a hivatalnokok nem tudják végezni a munkájukat tőlük.
Rossz hírünk van a háromszéki romák számára: nem jogosultak a nyugdíjra, mert 1942 és 1944 között innen közülük senkit nem vittek dolgozni Transznisztriába, ugyanis Észak-Erdély akkor Magyarországhoz tartozott. Másrészt kizárólag az igényelheti a nyugdíjat, aki volt Transznisztriában, illetve annak férje vagy a felesége (a gyerekei, unokái, egyéb rokonai nem!), és ott a hivatalos besorolás szerint „önkéntes” munkát végzett (a kényszermunkán lévőket már korábban kárpótolták). Továbbá rendelkeznie kell legalább öt év hivatalos munkamezővel. Az országból mintegy 6000 roma érintett.
Nagy Sz. Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Királyi átverés gettónyugdíjjal
Valóságos tömeghisztéria robbant ki az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő Dorin Cioabă ígérete nyomán, miszerint német állami kárpótlásban részesülhetnek az egykor Transznisztriába telepített cigányok leszármazottai. Bár a német jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, a cigányvajda nagyszebeni rezidenciáján több ezren – románok, magyarok, romák – igénylik a húszezer euróra taksált kártérítést, kifizetve a 25 lejes kezelési költséget.
Átverésgyanús pénzgyűjtés zajlik Nagyszebenben az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő Dorin Cioabă kezdeményezésére. A két évvel ezelőtti megkoronázása után pártot is alapított cigányvajda azzal hitegeti az embereket, hogy tárgyalásos úton vagy bírósági per révén tetemes kárpótlást csikar ki a német államtól a roma holokauszt romániai áldozatainak leszármazottai számára.
A dolog szépséghibája, hogy a szélhámosságnak tűnő akció keretében bárkinek elfogadják az igénylését a kezelési költségként felszámolt 25 lej ellenében, másrészt a legkevesebb biztosíték sincs arra, hogy a berlini kormány valaha is hajlandó lenne kártérítés kifizetésére.
Szebeni ostromállapot
A jelenségre a Krónika egyik csíkszeredai olvasója hívta fel a figyelmünket, akinek feltűnt, hogy az elmúlt időszakban a Csíki-medencéből is tömegesen utaznak a szebeni megyeszékhelyre kárpótlás reményében. Közvetítésének köszönhetően sikerült felvennünk a kapcsolatot egy székelyföldi férfival, aki szerdán egyik falustársával nyújtotta be kérvényét az erdélyi romák fellegvárának számító városban.
Kiderült, hogy a kártérítés híre szájról szájra terjed a lakosság körében, a legtöbben pedig annyit tudnak: nagy eséllyel pályázik mindenki a 20–25 ezer eurós kárpótlásra, akinek felmenője 1900 és 1944 között hunyt el valamelyik világégés idején hadifogságban vagy koncentrációs táborban.
„Százával állunk itt sorba, várjuk, hogy bejussunk. Mindenki hozta a tátája, nagytátája papírjait, azt kérik ezek. Sok pénzt ígérnek, de erősen kétlem, hogy lesz belőle valami. Ha végül semmit se kapunk, akkor is megéri megpróbálni, ennyi legyen a legnagyobb veszteségem az életben" – magyarázta az atyafi, akinek a 25 lejes kezelési költségen kívül száz lejébe került az oda-vissza út.
Interjúalanyunk – akinek az anyai nagyapja volt roma nemzetiségű – mindössze annyit tudott a „kárpótlási irodáról", hogy a szebeni Grâului utca 6. szám alatt, egy „kastélyban" működik, ahol azonban egyetlen szervezet vagy cég nevét sem tüntették fel. A felmenő halotti bizonyítványának és az igénylő keresztlevelének, személyi igazolványának fénymásolatával együtt átadott pénzösszegért mindössze pénztárblokkot kapott. Viszont mindenkinek azt ígérték, hogy néhány héten belül értesítik őket a fejleményekről. Kiderült, az igénylések benyújtási határideje február 28.-a, ezzel magyarázható, hogy a helyszínen különösen az elmúlt napokban több ezren fordultak meg.
A székelyföldi kérvényezőnek a sorukra várók egyikétől sikerült három telefonszámot is szereznie, amelyen állítólag tájékozódni lehet a kárpótlás körülményeiről. Többszöri próbálkozásunk ellenére sem a vezetékes, sem a két mobilszámon nem válaszolt senki; egyikről utólag kiderült, hogy a Dorin Cioabáé.
Porrajmos, a cigány vészkorszak
A hazai romák kitelepítését Ion Antonescu marsall, Románia Hitler-barát kormányzója rendelte el 1942. május 24-én. A romániai holokauszt tanulmányozására létrehozott nemzetközi bizottság adatai szerint 25 ezer, más források szerint több mint 30 ezer romát szállítottak Transznisztriába a gyéren lakott terület benépesítésének szándékával. A nomád romákat a román hadsereg gyűjtötte össze, és egy három hónapos út végén telepítette őket a ma a Moldovai Köztársasághoz tartozó, önállóságát 1991-ben kikiáltó Dnyeszter menti köztársaságba. A deportáltaknak a túléléshez szükséges legalapvetőbb feltételeket sem biztosították: arra kényszerültek, hogy földbe vájt vermekben, víz és élelem nélkül húzzák meg magukat. Lovaikat, pénzüket, ékszereiket elvették. A deportáltak közül 11 ezren meghaltak, a roma holokauszt, a porrajmos túlélői közül sokan visszatértek szülőföldjükre. Jelenleg mintegy százötven túlélőt tartanak nyilván az országban.
Kutakodásunk során aztán rábukkantunk, hogy a Grâului utca 6. szám alatt nem más működik, mint az üstkészítő és vándorcigányok Indi Rom elnevezésű egyesületének, valamint a roma közösség belső ügyeiben törvénykezni illetékes cigánybíróságnak, a Stabor Romanónak a székháza. Kiderítettük azt is, mi áll a kárpótlási hisztéria hátterében.
A romák nemzetközi királya titulusát 2013-ban elhunyt apjától, Florin Cioabától öröklő Dorin január 27-én, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján beszélt arról, hogy kárpótlást követel Németországtól a második világháború idején Transznisztriába deportált romániai cigányok leszármazottai számára.
A jogi és politikatudományi diplomával rendelkező cigányvajda szerint a kitelepítettek utódait fejenként húszezer eurós kártérítés és havi 200 eurós nyugdíj illeti meg, ennek folyósítása érdekében pedig ügyvédeket fogadott, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak, megegyezés híján pedig pereskedjenek a német állammal.
„Tavaly november óta hatvan, Transznisztriát megjárt romániai roma részesül havi 200 eurós juttatásban, valamint ugyanezt az összeget megkapták nyolc évre visszamenőleg is, mintegy húszezer eurót. Mi azt szeretnénk, ha a túlélőkhöz hasonlóan ugyanezeket a jutattásokat a leszármazottak is megkapnák, hiszen a kisemmizés miatt semmit sem örököltek a felmenőiktől. Van a német államnak pénze, hiszen évente 7,5 millió eurót fizet a holokauszt zsidó, ukrán, orosz áldozatainak" – állította egy hónappal ezelőtt Cioabă.
A Romák Demokratikus Szövetségének Pártja (PADR), valamint a szebeni cigánybíróság elnöki tisztségét betöltő vajda közölte azt is: addig már hatezer személy nyújtotta be kárpótlási igényét. Ebből az következik, hogy a tőlük fejenként behajtott 25 lejjel számolva már akkor 150 ezer lejt gyűjtött össze a szebeni „uralkodói ház", nem beszélve az azóta jelentkezett, vélhetően több ezer igénylő által befizetett jutalékról.
Különben korábban Dorin apja szorgalmazta, hogy a zsidókhoz hasonlóan a cigányokat is nyilvánítsák a holokauszt áldozatainak. Florin Cioabă adott pillanatban 350 millió német márkát követelt kárpótlásként a német államtól a náci haláltáborokban elgázosított mintegy tízezer romániai cigányért.
Szigorú német feltételek
A szebeni romák kezdeményezése különösen a hatályos németországi kárpótlási jogszabályok ismeretében tűnik légvárnak. Az 1997-ben elfogadott német kárpótlási törvény értelmében bizonyos feltételek mellett úgynevezett gettónyugdíjban részesülnek azok a személyek, akik a német nemzetiszocialista rezsim idején, 1933 és 1945 között kényszermunkát végeztek valamelyik munkatáborban vagy lágerben.
A berlini kormány tavaly úgy módosította a jogszabályt, hogy annak hatálya immár kiterjed az egykor a náci Németország befolyása alatt állt valamennyi gettóra, vagyis a Románia területén működőkre is. Sőt a módosítás révén az illetmény visszamenőleges hatállyal, 1997 júliusáig is igényelhető. A törvény rögzíti, hogy a túlélők nem kárpótlásban, hanem havi nyugdíjban részesülnek, de kizárólag azok, akik bizonyítani tudják deportálásukat, és életük folyamán legalább öt évig (60 hónap) munkaviszonyban álltak; ebbe az időszakba beleszámítják a munkatárborban eltöltött időszakot is.
Fontos kitétel továbbá, hogy a gettónyugdíjra csakis a már elhunyt deportált házastársa (férj/feleség) jogosult, a leszármazottak – gyerekek, unokák – nem. Ráadásul a német hatóságok házassági oklevél felmutatását is követelik, amivel például a hetven évvel ezelőtt Transznisztriába hurcolt vándorcigányok többsége nem rendelkezik.
De még a házastárs is csak akkor igényelheti a juttatást, ha hozzátartozója még életében kérvényezte a gettónyugdíjat, de nem korábban, mint 2006 júniusa. Emellett kizárták a jogosultak köréből azokat a kényszermunkát végzetteket is, akiknek 2001-ben a genfi Nemzetközi Migrációs Szervezet közvetítésével már kártérítést folyósított a német állam. Akkoriban mintegy 5500 romániai roma részesült fejenként mintegy 7700 eurós egyszeri kárpótlásban.
„Uralkodói" magánakció
Az érintettek amúgy három németországi nyugdíjbiztosítónál is beadhatják dossziéikat, ahol a német hatóságok tájékoztatása szerint térítésmentesen történik a kérvények feldolgozása. Támogatást nyújt ugyanakkor az egykor deportáltaknak a román kormány keretében működő Romaügyi Hivatal (ANR) is.
Az intézmény például saját költségvetéséből fedezi az országos levéltárnál 45 lejbe kerülő igazolás kiváltását, amely alapján az érintettek bizonyíthatják, hogy annak idején elhurcolták őket Transznisztriába. Iulian Stoian, az ANR tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, már csak azon okból is hallottak Dorin Cioabă akciójáról, hogy a bukaresti hivatalban naponta tucatnyian érdeklődnek a Szebenből elterjedt kárpótlási lehetőség iránt.
„Ez egy magánkezdeményezés, amelyért semmiféle felelősséget nem vállalunk. Remélem, Cioabă úr helyesen tájékoztatja a lakosságot, és tisztázza például, hogy a hatályos német jogszabályok alapján, rögzített feltételek mellett kizárólag nyugdíjigénylésre van mód, kártérítésre nem. Ezen túlmenően mindenkinek jogában áll ott igényelni bármit, és annyit fizetni ezért, ahol jónak látja, mi azonban azt javasoljuk, hogy a polgárok előzetesen alaposan tájékozódjanak az ügyben" – nyilatkozta Stoian a Krónikának a nagyszebeni hisztéria kapcsán.
Kérdésünkre a tanácsos nem tudta megmondani, hány egykori roma deportált kap gettónyugdíjat a Transznisztriába telepítés után, szerinte erről csak a német hatóságok rendelkeznek kimutatással.
Hűen tükrözi egyébként a kormányhivatal és a szebeni „uralkodói ház" közötti viszonyt Dorin Cioabă minapi Facebook-bejegyzése, amelyben sérelmezte, hogy az ANR nem nézi jó szemmel kárpótlásigénylő kezdeményezését. Sőt a roma király azzal a híveinek szóló üzenettel tette közzé profilján Vasile Daniel államtitkár, a romaügynökség elnökének fényképét: „ha esetleg találkoztok vele..."
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Puskel Tünde Emese újságíróval
Az aradi magyar tévé- és rádióadás 25 éve
Aradon 25 évvel ezelőtt indult be a helyi tévé- és rádióadás, vele a magyar nyelvű is. Az adásoknak a kezdetektől oszlopos tagja Puskel Tünde Emese tévés újságíró, akivel megpróbálunk visszaemlékezni a helyi televíziózás és rádiózás őskorára.
– Negyed évszázad távlatából mi jut először eszébe az aradi tévé- és rádióadás kezdeteiről?
– Ha visszagondolok, mosolyognom kell, hiszen ma már nevetségesnek tűnik, hogy a forradalom napjaiban milyen szerény feltételek, műszaki adottságok közepette indult be az aradi tévé-, illetve rádióadás. Akkoriban a sajtó teljes megújulásával párhuzamosan egyre jobban felszínre kerültek a helyi tévézésben, rádiózásban rejlő lehetőségek.
– Kik hozták létre a helyi elektronikus sajtót?
– Természetesen csakis olyanok lehettek, akikben megbíztak, értettek is valamit a gépek kezeléséhez. Mert a rádiózásban és a tévézésben elsőrendű követelmény a technikai eszközök ismerete, a birtoklása. Hiába jó újságíró valaki, ha nem ismeri a technikai felszerelést. Ebből a szükségszerűségből fakadt, hogy ott összegyűltek olyan emberek, ma már régi jó barátok, akik 1990. január 16-án elindították a román nyelvű adásokat. Ekkor kezdeményeztem a magyar nyelvű műsorok beindítását is, amelyeknek szerkesztését minden előzetes szakmai ismeret nélkül elvállaltam. Eleinte nehezen ment, hiszen a szerkesztő által összeállított anyagokat lépésről lépésre a vágónak kellett végső formába öntenie. Ha megszületett az anyag, azt valahogyan sugározni is kellett. Rendszerint egy kazettára vettük fel a román, majd a magyar adást is hetente egy alkalommal. A sofőr kiszállította Világosra az átjátszó állomásra, innen került adásba a bukaresti főműsor végeztével, éjfél után. Akkoriban az aradiak nem arra voltak igazán kíváncsiak, mi történt éjfélig, hanem a helyi műsorokat várták izgalommal, hogy végre láthassák a környezetüket, az ismerőseiket, a rokonaikat. Ez volt a kommunikációéhség időszaka is, a több évtizedes bezárkózottság során az emberek nemcsak az elnyomó hatalmi gépezettől, hanem egymástól is féltek – 1990 elején végre felszabadultan kóstolgathatták a szabadság ízét. Annak az olyan kuriózumait is, hogy a közvetlen környezetét, sőt önmagát is láthassa a helyi tévéadásban.
Valósággá vált álom
– Hogyan került a helyi tévések szűk körébe?
– Mindig is a sajtó volt a nagy álmom, már harmadikos koromban szerepeltem a rádióban. Nagyon erősen hatott rám a marosvásárhelyi rádióstúdió, különösen Jászberényi Emese, akinek volt egy olyan adása, amelyben a beíró, tehetségesebb gyermekeket szólaltatta meg, köztük engem is. Később, amikor egyetemre, Kolozsvárra kerültem, a filológián egyéves újságíró kurzus is volt, ami nagyon érdekelt. Diákként a Fellegvár oldalon közöltünk, a helyi lapban is megjelentek bizonyos írásaim. Aradra kerülve nagyon háttérbe szorultam, mert nem voltam párttag, de rendszeresen látogattam az akkori Vörös Lobogó mellett működött Ifjú Riporterek Körét, miközben Majláthfalván tanítottam. Különösen a rádiósok hatottak rám, közülük is Szepesi György rádióriporter, aki ritka nagy egyénisége volt a Magyar Rádiónak. Sportszerető lévén, imádtam Szepesi közvetítéseit, akit utánozni próbáltam. Éppen ezért az aradi szabad sajtóban meg akartam írni, hogyan működik a helyi tévé, ugyanakkor élt bennem a vágy, hogy abban magam is dolgozzam. 1990. január végén megírtam a cikket, az akkori stúdióvezetőnek fel is vetettem: mit szólna, ha heti egy alkalommal egyórás magyar műsort indítanék be? Nagyon örült neki, hiszen az színesítené a programot, de megmondta: embereket nem tud adni, azokat nekem kell toboroznom. Ez volt a legnehezebb, mivel operatőröket nem képeztek. Akinek videokamerája volt, azt nagy titokban kellett tartania. Virgil Jireghienek volt videokamerája, de a férjem közreműködésével elkezdtünk magyar videós után is érdeklődni. Eljutottunk Cziszter Kálmánhoz is, aki nagyon segítőkésznek bizonyult, összehozott a szomszédjával, Sándor Istvánnal, akinek volt videokamerája. Felhívtam, azonnal beleegyezett, hozzáfogtunk az első adás megszerkesztéséhez. Az aradi magyar kultúra személyiségeiről forgattunk rövidfilmeket, az RMDSZ híreit is bevettük az adásba, intézményeket mutattunk be, eljártunk a magyar falvakba, ahol akkor kezdődtek a faluünnepségek, amelyek mind bekerültek a műsorba. Nagyon szép emlékeim vannak az Aradi Magyar Tévénél töltött bő három évről, temérdek érdekes, értékes embert ismertem meg, akik nagyon nyitottak voltak, szívesen nyilatkoztak. Örvendtek, ha felkereste őket tévéstábunk.
– Hogyan dolgoztak az akkori magyar adásban?
– Előrebocsátom: mindenki teljesen ingyen dolgozott, miközben egyesek külföldön csencseltek, megalapítva a vállalkozásaikat. Soha, egyetlen lejt sem kaptunk az Aradi Tévétől. Állandóan azzal takaróztak a vezetők, hogy itt nincs pénz, nincs, aki fizessen, főképpen a kisebbségi adásokra nincs költségvetés. Ezzel együtt rengeteget dolgoztunk, hiszen a főállásunk mellett néhány nap alatt el kellett készítenünk a riportokat.
Az ingyenmunkát is drágállták
– Értem a lelkesedést, de hát teljesen ingyen meddig dolgozhat az ember?
– A nagy politikai összeborulásból, testvériségből a pártok kialakulásával elég hamar bekövetkezett a feszültségkeltés is. A marosvásárhelyi események, majd a bányászjárások nagyban befolyásolták az aradi hangulatot is. De az Aradi Tévénél sem volt annyira szabad az élet, mint ahogyan a szabadság hajnalán ezt reméltük. 1994 elején behívtak a prefektúrára, ahol hazafiatlansággal vádolták meg a helyi tévé vezetőit, akik nem követik figyelemmel a PSD pártutasításokat. Akkoriban a stúdióvezető Niedermayer György volt. Tehát egy koncepciós beszélgetésen az aradi tévé- és rádióvezetőket keményen kioktatták, mi viszont annyira naivak voltunk, hogy nem rögzítettük az elhangzottakat. Mindennek az állt a hátterében, hogy a stúdiókba a maguk embereit akarták bevinni. Akkor a vezetőség, illetve a munkatársak 90%-a lemondott. Akkor szűnt meg a magyar adás is, mivel azt állították: tulajdonképpen nincs is rá szükség. Kitettek bennünket a helyi tévé épületéből is. Virgil Jireghie megreformálta a helyi tévét, majd Sandu Moţ vette át az Aradi Tévé és Rádió vezetését, ami később az Antenna tévécsatornának volt a fiókszerkesztősége.
– Hogyan folytatódott?
– 1994-ben jött az Intersat kábeltévé társaság, amely tévéadást is indított, és azt szerették volna, ha a magyar adást mi szerkesztjük. A licenchez szükséges vizsgaanyagot mi állítottuk össze számukra, a román anyagot is a kollégánk, Huppert Sándor vágta össze. Amikor azonban beindult az Intersat tévéadása, minket már nem hívtak. Nem is bántuk, mert akkor már a Duna Tévének dolgoztunk.
– Továbbképző tanfolyamokat szerveztek-e a tévéseknek, rádiósoknak?
– Természetesen, a Duna Tévé azzal kezdte, de azóta is rendszeresen szerveznek szakmai képzéseket, sőt mesterkurzusokat. 1994-ben kerestek meg először, amikor beindult a Duna Tévé kísérleti adása. Hatalmas körzetet látogattunk, hozzánk tartozott a Bánság és Hunyad is, Déváig, Petrozsényig. Az 1995-től eltelt húsz év alatt a régióban nincs olyan hely, ahova ne jutottam volna el. Amikor a Szabadság-szobor kihozataláról, újraállításáról forgattunk, a titkosszolgálat nagyon érdeklődött a munkánk iránt, de akkor is, amikor a magyar helytörténeti témákat kezdtük feltárni a kilencvenes évek közepén. A többségi sajtóban nacionalista felhangok jelentek meg velünk kapcsolatban, nagyon idegenkedtek a munkánktól.
Emlékezetes filmek, érdekes emberekről
– Az elmúlt 25 év alatt forgatott-e olyan anyagot, ami a legközelebb áll a szívéhez?
– Rengeteg ilyen filmanyag van. Ez olyan, mintha azt kérdeznék az embertől, hogy a tíz közül melyik gyermekét szereti a legjobban. Lehetőségem volt először forgatni a „Zöld nyílról”, a 48-as ereklyékről a megyei múzeum pincéjében, a Feszty körképről, az 1849-es világosi fegyverletételről, Krenner Miklós erdélyi újságíróról, Spectatorról. Egyébként van legnehezebb, leghumorosabb élményem is a filmezéssel kapcsolatban. Az egyik legforróbb pillanat az volt, amikor olyan nagy titokban hozták ki a Szabadság-szobrot a várból, hogy még a férjem sem szólt róla, aki a Nyugati Jelen újságírója volt. Másik emlékezetes forgatásom az volt, amikor a Szabadság-szobor kihozatala után Orbán Viktor Aradon járt, de nem lehetett vele riportot készíteni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy miközben a Szakszervezetek Házában folyt az ünnepi előadás, minket az egyik minorita atya bezárt a Szabadság-szobor elkerített őrzőhelyére. Amikor megérkeztek a vendégek, kigyúltak a fények, kinyílt a vaskapu, mi előbújtunk a szoborelemek mögül, és megszólaltattam Orbán Viktort a Híradó számára.
– Manapság milyen feltételek között dolgozik a Duna Tévé aradi stúdiója?
– 20 év után Király András jelenlegi államtitkár, valamint Bognár Levente alpolgármester úr közbenjárására sikerült kapnunk egy helyiséget, ahol jól működő tévéstúdiót sikerült berendeznünk. Addig otthonról dolgoztunk, naponta rohangáltam a kazettákkal a vasútállomásra vagy a buszpályaudvarra, hogy szórványéletünk is jelen legyen a Duna és MTV adásaiban. Közel egy évtizedig az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának voltam a romániai tudósítója. Már a kezdettektől együttműködtünk a bukaresti magyar tévéadással is.
Szakmai tevékenységem szorosan összefüggött az első aradi magyar diáklap, a Kópé szerkesztésével, amit közel 2000 példányban, Arad megyén kívül Bihar, Kolozs, Hunyad Maros és Temes megyékben is terjesztettünk. Rendkívül népszerű volt, mivel maguk a diákok írták, én csupán irányítottam őket. Innen nőtte ki magát Székely Csaba neves erdélyi drámaíró és Katona Mihály is. A diáklap műhelye a 12-es Számú Általános Iskola volt, a szerkesztéséhez a férjemtől nagyon sok hasznos tanácsot kaptam. Ezen kívül a helytörténeti ismereteivel rengeteget segítette tévés munkámat, de a Kisiratoson szervezett médiatáborokat is. Azokat azzal a céllal szerveztem, hogy a szórványban felkutassuk a tehetséges diákokat, akik utánpótlást képezhetnek majd a helyi magyar sajtó számára. A táborozásokon a média minden formájának a témakörében előadásokat szerveztünk, majd a táborozások végén Firka címmel lapot is kiadtunk, illetve rádió, valamint tévéadást szerkesztettünk. E kezdeményezéseket a MÚRE rendszeresen támogatta, ezért is kaptuk a Nívódíjat a Szabadság-szobor-filmünk elkészítésekor. Évekig jelen voltunk a tévések kassai filmfesztiválján, illetve más külföldi tévés seregszemléken, ahol egyik kisfilmünk szintén díjat nyert.
– Vannak-e jövőbeli tervei?
– Mivel az elmúlt 15 év alatt a tévés munka teljesen átalakult, egy könyv formájában szeretném megörökíteni a kezdeti időszak eseményeit, emlékeit. Azért, hogy megmaradjon a kollektív emlékezetben az aradi elektronikus sajtó hőskora. Ugyanakkor egy-két filmálmom is van, amihez már megvannak a szakemberek, csak az anyagiak hiányoznak. Abban reménykedem, egyszer az anyagiak is összejönnek.
– Sok sikert hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Macovei: az utóbbi években minden hazai politikus lopott a közpénzekből
Az utóbbi években minden hazai politikus lopott a közpénzekből, a korrupcióellenes hatóság pedig azért dolgozik, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsa – jelentette ki egy hétvégi sajtótájékoztatóján Monica Macovei.
Az EP-képviselő úgy fogalmazott: lényegében mind egyformák ezek a pártok, több mint húsz éve együtt dolgoznak, lopnak, hazudnak a románoknak, és ami a legfontosabb, az emberek zsebéből lopnak. „A polgároknak meg kell érteniük, hogy ezek a bűncselekmények nyugdíjaik, fizetéseik rovására történnek, azt teszik zsebre, amit az utakra, tanügyre kellene költeni” – mutatott rá. Utalva a Victor Ponta kormányfő sógorát érintő, uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos korrupciós ügyre, Macovei azt mondta, a korrupcióellenes hatóság végzi a dolgát, a bírók letartóztatási, házi őrizeti parancsokat adnak ki, esetleg bírói felügyeletet rendelnek el, ami azt jelenti, bizonyítékokkal rendelkeznek, nincs szó hamis vádakról.
Háromszék / Agerpres
Erdély.ma

Születésnapot ünnepelt a Marosvásárhelyi Rádió
Ötvenhét évvel ezelőtt, 1958. március 2-án szólalt meg a Marosvásárhelyi Rádió. Akkoriban napi két órában sugároztak és csak magyar nyelven – mondta el érdeklődésünkre Szász Attila, a rádió aligazgatója, a magyar szerkesztőség vezetője.
Jelenleg 15 órás naponta a magyar nyelvű adás, ehhez még hozzájön az egyórás német nyelvű műsor. A koncepció lényege megmaradt: anyanyelvi tájékoztatás és közszolgálatiság. A legnagyobb kihívást a közszolgálatiság jelenti – tette hozzá Szász Attila, ez ugyanis azt jelenti, hogy a társadalom minden rétegéhez kell szólni, fiatalhoz és időshöz, városon élőkhöz és vidékiekhez, értelmiségiekhez és kétkezi dolgozókhoz.
„A felmérések szerint jó úton haladunk, az utóbbi időben sikerült fiatalítani a hallgatók átlagéletkorát, valamint a városiakat is megszólítani” – mondta a magyar szerkesztőség vezetője. A hallgatók a tartalommal is elégedettek, ami még megoldásra vár, az a lefedettség bővítése és minőségi javítása. A középhullám hasznos, bár rádiózás szempontjából már a múlté, az ultrarövid hullámot pedig sok helyen nem lehet fogni. Ezen a téren az elmúlt két évben nem sikerült előrelépni, de a szándékról nem mondtak le.
A műsorráccsal kapcsolatosan Szász Attila elmondta, az, amit két évvel ezelőtt, az egész napos adás elindításakor elkezdett a rádió, bevált, kisebb korrekciók, finomhangolások még szükségesek, de a visszajelzések szerint a hallgatók szeretik a reggeltől estig tartó műsort, amelyben valamennyi társadalmi réteg igényére tekintettel van a szerkesztőség és a rovatokat úgy próbálja tartalommal megtölteni, hogy azok mindenkihez szóljanak. Hallgatói visszajelzésre indultak a legújabb rovatok is, mint a gasztroműsor Rádiós rétes címmel Molnár Ildikó szerkesztésében, Novák Zoltán Csaba történelmi műsora, Boér Károly szerkesztésében a Polifónia című komolyzenei, vagy Nagy Bodó Tibor épített örökségünkről szóló műsora.
A hagyományos rádiókészülékek mellett interneten is hallgatható a rádió, amely már iOS-es applikációval is rendelkezik, ezenkívül nagy szerepe van a népszerűsítésben, a hallgatókkal való kommunikációban, kapcsolattartásban a Facebooknak is.
Bár nem kerek évfordulós ünnep, a születésnap mégis fontos momentum a rádió életében, ami a műsorokból is kiderült: a rádiózásról, kezdetekről, közeli és régmúlt rádiós eseményekről, a szakmáról szólt a március 2-ai adás, jelenlegi és volt munkatársak beszélgettek a mikrofon előtt.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a születésnap alkalmából annyi jegyet ajánlott fel a hallgatóknak, ahány éves a rádió. Az 57 színházi belépőt a különböző műsorokban sorsolták ki a hallgatók között, s a Tompa Miklós Társulat a hétfő esti Pál utcai fiúk előadással köszönti a Marosvásárhelyi Rádiót.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Nincsenek sorozások – Oroszország szerint egyezményt sértünk
Oroszország szerint a Romániába és Lengyelországba telepítendő rakétaelhárító rendszerek sértik a Közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése (Intermediate-Range Nuclear Forces Treaty – INF) előírásait. Közben Ponta újra cáfolta, hogy sorozásokat kezdtek volna.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint a szóban forgó rakétaelhárító rendszerek, amelyeket az Egyesült Államok szándékszik építeni, közepes és hosszú hatósugarú rakétákat fognak majd használni – ezt pedig az egyezmény tiltja. Az 1987-es megállapodás ugyanis arra kötelezte a feleket, hogy megsemmisítsék az 500 és 5500 km hatósugarú rakétáikat – Amerika most pedig épp ilyeneket kezd telepíteni.
Közben Victor Ponta miniszterelnök vasárnap este igyekezett megnyugtatni a fiatalokat, hogy az ukrajnai válság ellenére senkit sem soroznak be a hadseregbe.
„Nincsenek sorozások. Mégis, mihez kezdenék a hadseregben azokkal a fiatalokkal, akik soha nem láttak még fegyvert? A kezükbe nyomunk egy kalasnyikovot?” – tette fel a kérdést a kormányfő.
A „nyugtatásra” azután került sor, hogy múlt héten több kolozsvári magyar középiskola 18 év körüli fiú diákjait behívták a katonai központba nyilvántartásba venni az adataikat. Mircea Duşa védelmi miniszter pénteken Besztercén szintén cáfolta, hogy sorozásra készül a hadsereg.
A miniszterelnök ugyanakkor büszke a román hadsereg színvonalára. Emlékeztetett arra, hogy az ország jövőre már szükség esetén hadba állíthatja az F16-os vadászgépeit. „Ilyen harci repülőink csak nekünk vannak az egész régióban” – jelentette ki.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Új vezetője van a hírszerzésnek – ki Eduard Hellvig?
Eduard Hellvig vezeti hétfőtől a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). Negyven éves kora ellenére a SRI új igazgatója kipróbált csaknem minden jelentősebb politikai tisztséget: volt a román parlament képviselője, később miniszterré nevezték ki, majd európai parlamenti képviselővé választották meg. Hellvig az első SRI-vezér, aki tanulmányait már az 1989-es események után végezte el.
Brókerből lett politikus
Eduard Hellvig 1974. október 27-én született Zilahon. Egyetemi tanulmányait 1997-ben végezte a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem politikatudományi karán, 2009-ben nemzetközi kapcsolatokból szerzett doktorátust a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Országos Iskolában. Egyetem utáni tanulmányait az Országos Nemzetvédelmi Kollégiumban, a bukaresti I. Károly Egyetemen és a németországi George C. Marshall Közép-Európai Biztonságtudományi Központban folytatta.
1996 és 1997 között a kolozsvári Politikai Elemző Intézet programfelelőse volt, majd a brókerként dolgozott a BVB-TVM Rt-nél, később a Társadalomtudományi Intézet vezérigazgatója illetve a Sintezis Romania központ ügyvezető igazgatója lett.
Politikai tevékenységét 2003-ban kezdte el, Dan Voiculescu Romániai Humanista Pártjának – a később Konzervatív Párttá alakult tömörülés – tagjaként, a Bihar megyei pártszervezet ideiglenes elnöki tisztségét töltötte be. Pártjához nem volt hűséges: öt év múlva átment a Nemzeti Liberális Párthoz, amelynek jelenleg alelnöke. A párton belül volt a korábbi alelnök, Horia Rusu tanácsosa. Nemsokára azonban Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter, később az államfői tisztségre pályázó Mugur Isarescu tanácsosa lett, és az ugyancsak államfőjelölt Crin Antonescu kampánycsapatát vezette.
Crin Antonescutól Klaus Johannisig
2004-ben választották parlamenti képviselőnek a Szociáldemokrata Párt és a Romániai Humanista Párt közös listáján, 2012-ben újabb mandátumot kapott, ezúttal a Szociál-Liberális Szövetség színeiben, de mandátumának csak 2013 szeptemberéig tett eleget, ekkor – egy megüresedő hely jóvoltából – az Európai Parlament képviselője lett, immáron másodjára. Tavaly az európai parlamenti választásokon ismét mandátumot nyert. Ez a Román Hírszerző Szolgálat élére történt kinevezése alkalmával családi vitához vezetett, felesége ugyanis nem akarta, hogy otthagyja a jobban fizető EP-tisztséget.
Miniszterként az első Ponta-kormány idején a regionális fejlesztési és idegenforgalmi minisztériumot vezette 2012 májusa és decembere között. Eredetileg Crin Antonescu bizalmi embere volt – a hűség azonban ez alkalommal sem volt jellemző rá. Klaus Johannis felemelkedése láttán korábbi mentorát faképnél hagyott és ma már az új államfő bizalmasaként ismerik.
Magatartásában is újabb eszményképe higgadtságát, nyugalmát próbálja utánozni, életelve alapján, miszerint „egy mosoly és egy jó szó semmibe sem kerül, ám megváltoztathatja az országot”.
A jó szó és a mosoly eléggé komoly vagyont is hozott neki: egy 401 és egy 665 négyzetméteres voluntari-i és Bihar megyei telek ötven százalékos tulajdonosa, egy 143 és egy 210 négyzetméteres háza van szintén Voluntari-ban és Bihar megyében. Egy 2010-es Skoda tulajdonosa, bankszámláján 38 ezer lej és 97 ezer euró található. A román parlament alelnökeként és az Európai Parlament tagjaként 2013. évi jövedelme csaknem 66 ezer lej és több mint 31 ezer euró volt. Felesége orvos-igazgatóként tavalyelőtt 150 ezer lejt vitt haza.
Tengelyváltás?
Eduard Hellvig mindeddig nem keltett különösebb feltűnést a román politikában. Nincs sok ellensége sem, talán ez is magyarázza azt, hogy a parlamentben voltaképpen ellenkezés nélkül megszavazták a kinevezését.
Nevesítése előtt a blogján arról írt, hogy a Traian Băsescu volt államfő által szorgalmazott Bukarest-London-Washington tengely helyett Bukarest-Berlin-Washington tengelyt javasolt Románia számára, arra hivatkozva, hogy Anglia egyelőre határozatlannak mutatkozik Oroszországgal fenntartott viszonyában.
Eduard Hellvig elképzelései – amelyek nagyrészt megegyeznek Klaus Johannis elképzeléseivel – szerint Romániának az eddiginél sokkal aktívabb szerepet kell betöltenie a regionális biztonság szavatolásának tekintetében. Ezért erősíteni kell az ország védelmi kapacitását, mindenekelőtt a hadsereg felszereltségének, harci technikájának javítása útján. A schengeni csatlakozásnak az idei év kiemelt feladatává kell válnia, hiszen a szabad közlekedés hiányában Romániát nem lehet ténylegesen uniós tagnak tekinteni. Bukarestnek jelentős szerepet kell betöltenie a Moldovai Köztársaság és Ukrajna reformjainak megvalósításában.
A Román Hírszerző Szolgálat új igazgatója szerint az Európai Uniónak az eddiginél sokkal határozottabban kell fellépnie Oroszországgal szemben. Az uniós tagállamok habozása és megosztottsága ilyen tekintetben igen sérülékennyé teszi Európát.
Magyarország – trójai faló
Budapest és Moszkva kapcsolatai miatt Eduard Hellvig bírálta korábban blogján Magyarországot is. Szerinte Románia a „mérgezett orosz-magyar antant harapófogójába” került, így fő szerep hárul rá az övezetben a demokratikus értékek és térségbeli szövetségeseinek érdekei védelmében. A fenyegető orosz veszélyt látva az Európai Unió nem engedheti meg a Magyarországhoz hasonló dezertálásokat – vélekedett a blogján.
Azt is megállapította, hogy Románia és az egész Európai Unió példátlan esettel áll szemben, amikor az Orbán-rendszer kihívóan megtagadja a liberális-demokratikus értékeket. Magyarország a mindinkább moszkvai befolyás alá kerülő trójai faló, és egyszerűen veszélyt jelent az „európai építményre” nézve – írta.
A Román Hírszerző Szolgálat új igazgatója egészen odáig elmegy a sokat idézett blogbejegyzésében, hogy az orosz-magyar barátságot fenyegetőnek találja a román-magyar barátságra nézve, utóbbi ugyanis mindinkább üresebbé válik Budapest „nacionalista ellenségeskedései” miatt.
Eduard Hellvig Magyarországgal kapcsolatban is Klaus Johannis hívének nevezhető, hiszen a román államfő németországi látogatása előtt egy német rádiónak adott interjújában „nem egészen helyénvalónak” találta Magyarország kapcsolatait Oroszországgal valamint európai partnereivel.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Kormány alakulhatna a bebörtönzött volt miniszterekből
Akár két kormányt is össze lehetne állítani azokból a volt miniszterekből, akik jelenleg börtönbüntetésüket töltik vagy bűnvádi eljárás zajlik ellenük korrupció miatt. Az ügyészek által „javasolt” és a bírák által „jóváhagyott” kormánynak lenne miniszterelnöke, miniszterelnök-helyettese, néhány tárca esetében pedig akár több miniszterjelöltje is.
Tizenhárman rács mögött
Az utóbbi években az igazságszolgáltatás 13 volt minisztert küldött börtönbe korrupció vádjával. „Árnyékkormányuk” nemzeti egységkormány lenne, hiszen különböző pártok színeiben, különféle kormányok tagjai voltak.
E kormány miniszterelnöke természetesen Adrian Năstase lenne, aki ezt a tisztséget 2000 és 2004 között amúgy is betöltötte. A politikust feltételesen szabadlábra helyezték, a „Minőség Trófeája” és a „Zambaccian-dossszié” miatt két alkalommal is börtönben ült. Adrian Năstase egyébként korábban külügyminiszter is volt, így akár ezt a tárcát is betölthetné, ha mondjuk újabb rács mögé kerülő kormányfő áhítozna a miniszterelnöki székre.
Miniszterelnök-helyettes George Copos lenne, aki rövid ideig, 2004 és 2006 között ellátta már ezt a tisztséget. A politikus-üzletemberre két büntetést is kiszabtak: a labdarúgók átigazolásának ügyében 4 évet és nyolc hónapot, a „lottó 1” dossziéban pedig 4 évet kapott.
„Megduplázott tárcavezetők”
Mezőgazdasági tárcavezető nyilván a korábbi mezőgazdasági miniszter, Ioan Avram Mureşan lenne, aki a volt miniszterek közül a legnagyobb büntetést kapta: hét évet pénzalapok eltérítéséért, de további három évre ítélték a „kenőmájas” dosszié kapcsán is. Igaz, a kétes rekordon Sorin Pantiş egykori távközlési miniszterrel osztozik, akit szintén hét évre ítéltek az Élelmiszeripari Kutatóintézet privatizálásáért. Decebal Traian Remeş volt pénzügyminisztert a „kenőmájas” dossziéban ítélték három évre – ő már letöltötte büntetését.
A bebörtönzött miniszterek „árnyékkormányában” a közlekedési tárca esetében nagy a tolongás. A tisztséget elfoglalhatná ugyanis a szociáldemokrata Miron Mitrea, akit anyja lakásának csúszópénzzel történő felújítása miatt ítéltek a napokban öt év szabadságvesztésre. De a tárcára pályázhat a liberáis Relu Fenechiu is, aki a „transzformátorok” ügyében kapott öt évet.
A védelmi tárca élén két miniszter is állhatna. Az egyik Victor Babiuc, akit két év börtönre ítéltek a korábban általa vezetett védelmi minisztérium és Gigi Becali üzletember telekcseréje miatt. Victor-Atanasie Stănculescu lenne a másik miniszterjelölt. A tábornok már 6 évet letöltött az 1989. decemberi eseményekben bejátszott szerepe miatt kiszabott 15 évből.
Az ifjúsági és sportminiszter tisztségét elfoglaló Monica Iacob Ridzi börtönéveit tekintve is igen „fiatal”, hiszen csak néhány napja kezdte el letölteni öt éves büntetését, amelyet a május 2-i ifjúsági nap megszerzése során elkövetett pénzügyi manővereként róttak ki rá.
Házi őrizet, bírósági felügyelet
Az „árnyékkormánynak” tagja lehet majd a pillanatnyilag házi őrizetben lévő Elena Udrea, korábbi idegenforgalmi miniszter, akit a neves román ökölvívó, Lucian Bute bukaresti gálája és az úgynevezett Microsoft-dossziéban vádolnak több bűncselekménnyel is. A Bute-ügyben folyik eljárás a II. Boc-kormány gazdasági minisztere, Ion Ariton ellen is.
A négy Ponta-kormány közül háromban miniszterelnök-helyettesi és regionális fejlesztési miniszteri tisztséget betöltő Liviu Dragneát a Traian Băsescu volt államfő felfüggesztése kapcsán megszervezett, 2012. évi népszavazás során elkövetetett törvényszegésekkel gyanúsítják.
A volt gazdasági minisztert, Adriean Videanut szervezett bűnözőcsoport megszervezésével, hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolják a Romgaz-Interagro dossziéban, az „Alina Bica dossziéban” pedig ugyancsak hűtlen kezelés vádjával bírósági felügyelet alatt áll.
Dan Șova ellen bűnvádi eljárás folyik saját ügyvédi irodája és a turceni-i és rovinari-i energetikai komplexumokkal megkötött szerződések miatt. A volt fejlesztési programokkal foglalkozó megbízott minisztert, illetve közlekedési minisztert többrendbeli hűtlen kezeléssel vádolják.
„Végzetes” tárcák
Cristian David, a Tăriceanu-kormány belügyminisztere megvesztegetés miatt előzetes letartóztatásban van, Ecaterina Andronescut, korábbi oktatási minisztert hűtlen kezeléssel, megvesztegetéssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják a Microsoft-dodossziéban.
Valeriu Vreme volt távközlési tárcavezetőt, ugyancsak a Microsoft-dossziéban hűtlen kezeléssel, egykori minisztertársát, a szintén a távközléssel foglalkozó Adriana Ţicăut hűtlen kezeléssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják, ugyanebben a dossziében. Az egykor ugyancsak a távközlési tárca élén álló Gabriel Sandut megvesztegetéssel és pénzmosással vádolják, pillanatnyilag házi őrizetben van. Ő ugyancsak a Microsoft-dosszié „áldozata”, akárcsak a szintén volt távközlési tárcavezető, Dan Nica, Daniel Funeriu volt oktatási tárcavezető illetve a szintén az oktatást vezető Alexandru, Athanasiu valamint Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Mi jöhet még?
Politikai üldözésre panaszkodik Victor Ponta kormányfő és az egyik legismertebb ellenzéki politikus is. Az egyszerre több súlyos korrupciós váddal szembesülő Elena Udrea volt régiófejlesztési és idegenforgalmi miniszter nem csupán önmagáért érdekes, hanem mert mindenki azt várja, hogy mikor rántja magával szellemi mentorát, Traian Băsescu volt államfőt, akibe a már nagyon szorongatott helyzetben levő miniszterelnök még mindig nem restell nyilvánosan belerúgni, miközben saját családtagjainak meghurcolása miatt siránkozik.
A feszültség szinte tapinthatóan növekszik, mint a cirkuszi légtornász-mutatványok idején, mert senki sem fogja olcsón adni a bőrét, ez nagyon világos. A barátnői által feljelentett Udrea valószínűleg kamatostul visszafordítja ezt a gesztust, hiszen szerinte mindenki hozzá hasonlóan járt el, így működik a politika; és ez nem minden, legalább egy ideig biztosan folytatja a Korrupcióellenes ügyészség és a hírszerzés elleni támadásait, amiben épp a szemközti táborban levő kormányfővel kerül hirtelen egyetértésbe.
Ponta ugyan gratulált Laura Codruţa Kövesi főügyésznek elmúlt évi teljesítményéhez, de arról a politikusról, aki eddig számtalan jelét adta annak, hogy érdekei érvényesítésében gátlástalanul áthág és módosít bármilyen (jog)szabályt, az utóbbi időben tanúsított visszafogottsága ellenére sem hihető, hogy legközelebbi hozzátartozóinak és barátainak kálváriáját keresztényi alázattal elfogadná. Pökhendisége ugyanis megmaradt: kuncogva ajánlotta az ügyészeknek, hogy segítsenek behajtani a pénzügynek az adókat. Ott ugyan neki kellene rendet teremtenie, de erre nem ér rá, nyilván egyéb elfoglaltságai miatt. Mindenesetre az is furcsa és nagyon hiteltelen, hogy az eddig hagyományosan csak új meg új adók és illetékek kivetésében jeleskedő szociáldemokraták vezetője hirtelen csupa adókedvezménnyel áll elő: mi lehet mögötte?
Nem lenne ez olyan nagy gond, ha csupán az egyszerű képviselő vagy akár pártelnök sorsa lenne a tét. Azonban sajnos az egész országot érinti, ha a tisztségben levő kormányfő megszokott eszközeihez folyamodik övéi védelmében. Akkor a plágiumügy, a népszavazási mismásolás, Băsescu és bizonyos törvények felfüggesztése, az alpári megnyilvánulások, ingatag külpolitika és önző, hektikus belső irányítás után még mindig számíthatunk valami rosszabbra. Annál is inkább, mert egyelőre sem a bal-, sem a jobboldalon nem mutatkozik karizmatikus vagy legalább szavahihető miniszterelnök-jelölt.
Demeter J. Ildikó
Háromszék

Erdély.ma,

Igazi otthon a délutánokban
A nyárádremetei Szent Imre gyereksegítő napközi otthon a szovátai gyermekvédelmi központhoz tartozik. Több mint harminc rászoruló gyerek, előkészítősöktől nyolcadik osztályosokig, érkezik az otthon délutáni foglalkoztatásaira, ahol meleg étellel, kedves szóval várják őket.
– 2006 januárjában a falu hittantermében indult a délutáni foglalkoztatás pár gyerekkel. Naponta egyre többen érkeztek, és rövid idő alatt negyven körülire nőtt a rászoruló gyermekek száma. A hittanterem kicsinek bizonyult, ezért az akkori polgármester közbenjárását kértem nagyobb helyiség kiutalására – meséli a kezdeteket Hegyi Anna házvezető. A 2006/2007-es tanévet már egy nagyobb, azonban több mint százéves, romos, elhanyagolt tanácsi épületben kezdhették, amit negyvenkilenc évre bérbe kapott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a bérleti díj fejében felvállalták az ingatlan felújítását. Kétkezi munkával, valamint önkéntesek segítségével tették lakhatóvá, barátságos otthonná az épületet.
"Amikor Csaba testvér meglátogatott, biztatott, hogy ne aggódjak, mert ez a ház lesz a legszebb a faluban" – emlékezik az otthon beszerzője, szakácsa, pedagógusa, mindenese, aki egyetlen segítséggel látja el harmincvalahány gyerek testi-lelki táplálását. 2008 októberében tartották a házszentelőt. Sok segítséget kaptak ahhoz, hogy az egykori rendőrség székhelye megújuljon, szép, kényelmes otthonná alakítsák, de főképp élettel szerették volna megtölteni. Árva, nagy családokban élő gyerekek, munkanélküli vagy agressziós szülők gyerekeit fogadják délutáni foglalkoztatásra. A gyerekek az iskolából, óvodából szeretettel és boldogan jönnek, még a nyári szünidőben sem akaródzik nekik a távolmaradás, akkor is tevékenységeket kell kitalálni számukra.
"A szociálisan rászoruló gyerekeknek az engedélyeztetés jóváhagyásáig csakis hideg élelmet szolgálhattunk fel. Miután megkaptuk a főzéshez szükséges engedélyeket, és a gyerekeket főtt étellel vártuk az iskolából, óvodából, sokan rácsodálkoztak, mivel egyáltalán nem ismerték a meleg ételt"– részletezte a házvezető.
Előkészítősöktől nyolcadik osztályosokig mindenik korosztályból érkeznek az otthonba. "Együtt tanulunk, megoldják a házi feladatokat, játszanak, dolgoznak és sokat imádkozunk. Szeretnénk jó gazdái lenni a napközi otthonunknak, hogy még sok rászoruló gyereknek nyújtsunk igazi otthont a délutáni órákra, hisz azért vagyunk itt, hogy együtt legyünk. A Jóisten évekkel ezelőtt küldött számomra egy feladatot, és azt a küldetést szeretném maradéktalanul ellátni. Naponta hitünk erősítéséért imádkozunk, és örömmel tapasztaljuk, hogy nem hiábavaló" – mondja Hegyi Anna. A nappali foglalkoztató központ anyagi támogatását az alapítvány állja, valamint bel- és külföldi támogatók, illetve a település lakói is sokszor jótékonykodnak névtelenül, főképp élelmiszerekkel.
A Szent Imre otthon lakói a látogatókat meg szokták ajándékozni. Bennünket is három útravalóval láttak el: "A Jóisten csodáját naponta észlelem...", "Amikor Isten Szent Ferencet hívta...", valamint a magyar, román és német nyelven előadott "Ez az a nap, mit az Úr rendelt..."
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Bírósági végzéssel kapja vissza alprefektusi állását Györke Zoltán
Györke Zoltán másfél éves birósági eljárás után kényszerítette Victor Ponta miniszterelnököt arra, hogy nevezze ki őt Kolozs megye alprefektusának - tudtuk meg az érintett szerkesztőségünkbe elküldött közleményéből. A régi liberális párthoz közel álló magyar nemzetiségű köztisztviselő 2013. október 22-én perelte be a miniszterelnököt, mivel az nem nevezte ki az időközben megüresedett Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe.
A történet előzménye, hogy Györke korábban már betöltötte ezt a pozíciót, majd kormányváltás miatt átkerült a Kormányfőtitkárság kormányzati felügyelői tisztségébe. Ebből a tisztségből kormányfő 2013. július 31-én felmentette, viszont nem nevezte ki egy másik magasrangú tisztviselői tisztségbe. Györke ekkor kéréssel fordult Victor Pontához, hogy nevezze ki őt az időközben megüresedett Kolozs megye alprefektusi tisztségbe, azonban a kinevezésére nem került sor, így beperelte a miniszterelnököt.
2014. július 17-én a Kolozs Megyei Törvényszék Györke javára döntött, az ítéletet Victor Ponta felfolyamodványban megtámadta. 2015. március 4-én a Kolozs Megyei Táblabíróság végleges döntésében elutasította a miniszterelnök keresetét.
maszol.ro

Nemes kaláka
Némi szorongással vegyes kíváncsisággal várom az idei március 10-ét. Két év „székelymártír” tapasztalata alapján ingadozom a hit és szkepticizmus között: vajon milyen reakciókat ébresztenek az emberekben a marosvásárhelyi polgármesteri tiltás saját lábaiban botladozó érvei? Megizmosodott-e olyan mértékben a civil öntudat, hogy a postaréti gyertyagyújtók magánemberként vonuljanak majd – mintegy spontán tömeget alkotva – a városközpontba? Vagy, és ez a minimalista elvárás, a gyertyák ellobbanása után mindenki hazahurcolja cafatokra tépett önbecsülését.
Mi tagadás, kétesélyes az ügy. Mert az elmúlt két év autonomista rendezvényei arról árulkodtak ugyan, hogy tömegben immár jól festünk, többé-kevésbé fegyelmezett erőt mutatunk fel, de vajon milyen az, amikor egyedül vagy kis csoportban kell szembenézni a túlkapásokra mindig hajlamos egyenruhásokkal, nem beszélve a szélsőséges megnyilvánulásokra „szakosodott” ellentáborral. Mint amikor először indul egymagában a kisgyerek iskolába, esetleg a boltba, ahol zord, köszönést nem fogadó és nem viszonzó felnőtt eladók leselkednek rá.
A székely vértanúk emlékművénél rendszeresített megemlékezés és az azt követő tüntetés az elmúlt években egyre több erdélyi magyar naptárában szorított magának kiemelt helyet. Növekvő jelentőségét mutatja, hogy a hatalom immár nem ártatlan összejövetelként kezeli, hanem igyekszik futóhomokos terepre szorítani, ahol minden gesztus magyarázható és félremagyarázható. A törvénysértés mezsgyéjén billegő kompromisszum felé sodort – és azóta az árulás, a megfutamodás bélyegét is megkapó – Székely Nemzeti Tanács nem is vállalta a provokátorok által bármikor tilosba billenthető rendezvény megszervezését. Ésszerűnek, felelősnek tűnő döntés egy hirtelen magára maradt szervezet vezetőinek részéről.
A folyamatosság biztosítása viszont létkérdés: több helyi rendezvénnyel kiváltani az egyetlen nagyot, továbbra is piros betűvel feltüntetni az időpontot a határidőnaplókban. Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson lesz, Csíkszeredában viszont, úgy tűnik, továbbra sem alakult ki az a mozgalmi bázis, ami elengedhetetlen a tűz fenntartásához. A kritikus hangoknak azonban nemcsak a helyi SZNT-seket kellene célozniuk, hanem a szervezettségéről híres Hargita megyei RMDSZ-t is. De Vásárhelyen is hiába keressük egyelőre a helyi önkormányzatban jelentős számbeli erőt képviselő tulipános frakció lobbitevékenységét, amely képes lehetett volna semlegesíteni a városházi aknamunkát. Márpedig a tét óriási és pártfüggetlen: fenntartani azt a tudati építményt, amelyet a Székely Szabadság Napja és a Székely Menetelés résztvevői építettek nemes kalákában.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Jogok és szélsőségek
Joggal háborodott fel minden jóérzésű ember azon, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat betiltotta a székely szabadság napi felvonulást, amelyen az erdélyi magyar közösség önrendelkezési joga mellett álltak volna ki.
A városháza gesztusa úgy is magyarázható, hogy korlátozzák a gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát, ami miatt akár fel is jelenthetők.
A város rendőrfőnökének nyilatkozatai, miszerint a tüntetésre „felbujtókat” feljelentik, illetve a tüntetési kérelmek elbírálására hivatott testület állásfoglalása, miszerint jövőre sem engedélyezik a megmozdulást, szinte már a provokáció kategóriájába tartozó gesztusok. Mintha csak azért feszítenék tovább a húrt, azért hergelnének, hogy a magyarok mindenképpen valamilyen „tiltott” megmozdulást szervezzenek, ezt követően pedig bármilyen „spontán incidens” megtörténhet – ami után a hatóságok ismét lobogtathatnák a törvényeknek fittyet hányó magyar szélsőségesekről készült felvételeket.
A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a „Veszszen Trianon!” jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre. És nem számít, hogy provokátorokról van szó, vagy önerőből ilyen ostobák – tettükért a felelősség az esemény szervezőjét terheli.
Az RMDSZ többek között vélhetően ezért nem áll ki az idei felvonulás mellett, meg persze azért sem, mert ezzel ismét elismerné, hogy rajta kívül is jogosult bárki magyar ügyben bármilyen kezdeményezést elindítani. A vásárhelyi városházi illetékesek döntése mindemellett is tűrhetetlen, ezért indokoltak a több településen is tervezett tiltakozó megmozdulások.
A méltó válasz az lenne, ha Nagyváradtól Kézdivásárhelyig minél többen mutatnák ki tizedikén a szolidaritásukat, ahol lehet, utcára vonulva. Immár nemcsak a magyar közösséget megillető, tagjait a románokkal egyenrangú polgárokká tevő kisebbségi jogok, de a gyülekezési jog és a szólásszabadság mellett is kiállva. De csak akkor, ha ki tudjuk szorítani a saját szélsőségeseinket.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

KOCSIS TÜNDE: SZERZETESRENDEK ÉS SZÍNJÁTSZÁS
A Játéktér 2014. őszi számából
Bodó Márta Iskola és színház című könyvéről[1]
Amikor a szerzetesrendekre gondolunk, a színjátszás talán az utolsó dolog, ami eszünkbe jut róluk. Közvetlenül valóban nem jellemző a szerzetesekre, de egyféleképpen mégis életük része lehet(ett) a színjátszás. Felfedezték ugyanis, hogy milyen hálás eszköze a nevelésnek, így szerzetes tanárokként darabszerzők és rendezők kerültek ki soraikból.
Bodó Márta Iskola és színház című kötete a 2007-ben megvédett doktori dolgozata egyik részének szerkesztett változata.[2] A cím és az alcím ‒ Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe ‒ talán a könyv legeredetibb tartalmi részét nem említi, mégpedig azt, hogy milyen mértékű és minőségű volt Erdélyben a katolikus férfi szerzetesrendek által vezetett oktatási intézményekben az iskolai színjátszás, és milyen szerepet töltött be a nevelés területén. E konkrét, kissé szerteágazó, ám mégis egységes kutatást alaposan vezeti fel a kötet első része, amely a nevelés elméletének és gyakorlatának alakulását követi nyomon az ókortól napjainkig, illetve rámutat arra, hogy a keresztény neveléselméletben milyen helyet foglal el a dramatikus gyakorlat.
A kötet erénye, hogy a szerző a (köz)ismert történelmi, neveléstudományi, helytörténeti, irodalomtörténeti, filozófiai stb. adatok és elméletek között olyan ismereteket „csepegtet” el, amelyek érdekesek és újszerűek lehetnek. Ezt közvetlen, a tudományos értekezés normáit tiszteletben tartó, mégis gördülékeny nyelvezeten teszi.
Kíséreljük meg hát, hogy Angi Istvánnak a kötet előszavaként szolgáló összefoglalója után ‒ a kötetből szemelgetve ‒ egy másik összefoglalót is az olvasók elé tárjunk.
Bizonyára újdonságként hat sokunk számára, hogy kik voltak az első pedagógusok. Amikor a rómaiak meghódították Görögországot, sok ezer művelt görög polgárt hurcoltak Rómába rabszolgának. A gazdag római családok drága pénzért megvásárolták és gyermekeik tanáraiként „hasznosították” őket. Ezeket a rabszolgákat nevezték pedagógusoknak ‒ görögül: ’gyermekvezető’. A szegényebb rómaiak csemetéit az iskolákban ugyancsak (felszabadított) görög rabszolgák tanították, s amíg a gyermekek naponta hat órát zsámolyukon ültek kezükben viasztáblácskával, előttük ült a tanító a támlás karosszékben, amit katedrának neveztek. (26.)
A szerző részletesen leírja a történelmi, művelődési korok világképét, s hogy ezekhez hogyan hasonul, ezeket miként „táplálja” a nevelés és a színház.
Már ebben a neveléstörténeti részben találkozunk a három, Erdélyben is jelentős szerzetesrend „nevelésfilozófiájával”.
Loyolai Szent Ignác Jézus Társaságát, az ún. jezsuita rendet missziós céllal hozta létre, de hamar rájött, hogy a messzire küldendő térítő papnövendékeket hatékony eszközökkel nevelni kell, emiatt hangsúlyt fektetett az oktatás kidolgozására. (48.) Szent Ignác szerint a diákoknak tanulmányaik során kell a keresztény értékeket magukba szívniuk. A Ratio Studiorumot, ezt az első, világszerte alkalmazott, alaposan kidolgozott tanítási rendszert első ízben 1586-ban a rend tanügyi szakértői dolgozták ki. Kezdetben a tanítási program az átlag reneszánsz iskolákéhoz hasonlított: a latin ékesszólás fejlesztését hangsúlyozta. „Modern” oktatási programja volt: a diákok aktivizálására törekedett, a kíváncsiság felkeltésére a tananyag tanításának változatos módszertanával. (55.) A hangsúly a humán tárgyakra, a szabad művészetekre és a tudományokra került, a klasszikusok tanulmányozására. Továbbá a kritikus és önálló gondolkodás, a hatásos beszéd, a meggyőző és szép írás is fontos helyet kapott benne, miként a testmozgás, a játék és a szórakoztató feladatok is. (59.) „A Ratio Studiorum előírta a növendékpapok és tanárok dramaturgiai képzését, a színielőadások rendszerességét a rend iskoláiban, megszabta az előadások számát, tisztázta azok körülményeit.” (107.) 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatásának évében a magyar korona fennhatóságához tartozó területen 42 jezsuita intézmény létezett. (61.) Ezekben több mint 8000 diák tanult. A reáltantárgyakat és az idegen nyelveket az iskolai órákon kívül tanították.
A Ferenc-rend a 13. században telepedett le magyar földön, de nem volt tanításra szakosodott rend, csupán a rendtagok képzésére, a hagyományos klerikus műveltség elemeinek elsajátít(tat)ására fektette a hangsúlyt. Latintudás, imák, zsoltárok, liturgikus ismeretek, hitszónoki feladatok – s noha kevesebb hangsúlyt kapott a (zsoltár)éneklés, éppen az erdélyi, csíksomlyói kolostor mégis élen járt Kájoni Jánosnak az éneklés egységesítésére tett törekvései által. Ennek foglalatja a Cantionáléja. (50.) Erdélyben a ferenceseket a történelmi események (mégis) iskolaalapításra késztették. Így a reformáció után alapították csíksomlyói iskolájukat, amely kiemelkedő szerepet töltött be a vidéken. Saját ferences iskolatípusuk, tanrendjük viszont nem volt, az éppen uralkodó iskolatípus mellett kínálták a hitbeli alapismereteket. Az erdélyi ferencesek tanítási módszere is a Ratio Studiorum volt 1751-ig, amikor lett saját tanítási rendjük is, de 1773-ban Mária Terézia tanügyi rendelete, a Ratio Educationis ‒ amely, kötelező lévén, egységesítette az iskolatípusokat – a saját jelleget háttérbe szorította. „A 17. században indult szervezettebb, tudatos formában a ferences oktatás.” Ez a hittudomány és a bölcselet mellett kézimunkát, rendtörténet-ismeretet, orgonálást, gregorián éneklést tanított, és persze a szertartásokra vonatkozó ismereteket. Továbbá német nyelvet. (53.)
A piaristák még az alapító életében, 1642-ben megtelepedtek magyar földön, a felvidéki Podolinban. Az önálló magyar rendtartomány pedig 1717-ben alakult meg. Ebben az évben telepedtek le Erdélyben, Besztercén; 1725-ben Nagykárolyban, 1730-ban Máramarosszigeten, 1741-ben Medgyesen, 1751-ben Szentannán. 1776-ban Mária Terézia megbízásából ők vették át a jezsuiták intézetét. (67.) „José de Calasanz, az előkelő, de elszegényedett aragóniai család sarja hivatását Róma szegénynegyedeit látva ismerte fel.” Ingyen kezdte tanítani a szegényebb családok gyermekeit, sőt, utcán kallódó gyermekeket, kezdetben elsősorban hitbéli ismeretekre – később kegyes iskolának nevezték el az iskoláit, melyek az ingyenes népoktatás elindítói lettek. (63.) Az iskolát adományokból tartották fenn, és az alapismeretek átadása volt a cél: írni, olvasni, számolni tanítottak, és a leglényegesebbre, a hitigazságok átadására törekedtek. A piarista iskolában „minden pedagógiai tevékenység formai elve, alapvető jellege a vallásos, hívő lelkület, a pietas”. (64.) A szegényebbek keveredtek jobb módúakkal, sőt, nemesi származásúakkal is – ez észrevétlenül is szociális gondolkodásra, érzékenységre nevelte az utóbbiakat. Saját használatra kapott tankönyvük volt, ami újdonság volt abban a korban. (66.) A piarista iskolák számára fontos volt, hogy a diákok a matematika és a természettudományok terén is képzettek legyenek.
A szerző egy piarista szerzetes tanár kapcsán kitér egy érdekes jelenségre: a 18. században megfigyelhető „házi színház” gyakorlatára. A piarista történész, irodalmár, drámai párbeszédszerző Bolla Márton házi tanítója volt gróf Bánffy György erdélyi főkormányzó két fiának. A gróf és felesége a Kinderfreund című gyermekfolyóirat magyarra fordításának megrendelői és támogatói. Ebben egy házi használatra szánt színdarab is található. Bár e darabokat inkább olvasásra szánták, de olykor a családnak, ismerősöknek elő is adták őket a gyerekek. Témájukat a mindennapi életből merítették, céljuk az etikai-erkölcsi hatáskeltés volt, a megkívánt viselkedésminták játékos begyakorlását tették lehetővé. Fiú- és lánygyermek egyaránt játszhatott bennük.[3] (76.)
A gazdag forrásanyag, a számos idézet és példa a kutatás szakszerűségét igazolja, amelyek mellett – nem tolakodó módon, de – érezhető a szerző kiállása a keresztény hit és a katolikus iskolák mellett. Továbbá a kötetnek nyilvánvaló szándéka az is, hogy promoválja az iskolai színjátszást számos haszna és szépsége miatt, ily módon nemcsak a múltat sorjáztatja (példaként), hanem a jövőre is hatással kíván lenni.
A kötet második tartalmi egysége a kolozsvári jezsuita (később piarista), a csíksomlyói obszerváns ferences, a kantai minorita gimnáziumok és a gyulafehérvári Majláth-gimnázium vonatkozásában tekinti át az iskolai színjátszásnak az oktatás és nevelés folyamatában betöltött szerepét. (89.) Ezt a képet egészíti ki az iskolai színjátszás vonatkozásában megvizsgált két jelentős, a két világháború között megjelent folyóirat: az Erdélyi Iskola és a Jóbarát.
A protestáns kollégiumok korábban elkezdték a drámajátszást, mint a jezsuiták, ám a jezsuiták által előadott darabok rövid időn belül a legdíszesebb körülmények közt bemutatott játékok lettek. (106.) A témákat a történelemből, a latin és görög klasszikusokból, külföldi missziókból, a szentek életéből és a helyi hagyományokból vették. Többségüket a jezsuita tanárok írták. (107.) Indián tematika is került a hazai fiúk elé, a Dél-Amerikát megjárt jezsuita tanárok jóvoltából. De Afrikából, Indiából, Kínából is sok színpadi történet származott. (108.) A színielőadásokat a retorikai képzés kiegészítéseként fogták fel. Retorikai tankönyvként Cypriano Soarez (1524‒1593) jezsuita retorikáját használták a kolozsvári iskolában is, mely érthető formában dolgozta fel az antik retorika nagyjait. (110.) A jezsuita iskolai színjátszás mennyiségében is jelentős: a magyarországi jezsuitáknál (még mindig csak töredékesen feltárt, de így is) több ezer a színielőadások száma. (115.) S emellett a legjobb európai színdarabtermést is közvetítették az antik szerzőktől a modernekig. (116.) „Illei János jezsuita Tornyos Péter című farsangi témájú komédiája volt az egyike az elsőknek, amelyeket az iskolai előadás keretein kívül, immár hivatásos társulat is előadott.” Érdeme a darabnak ízes, népi fordulatokban bővelkedő magyar nyelve. (156‒157.)
A piarista iskolák előbb és nagyobb mértékben használták az anyanyelvet, mint a jezsuiták, ez pedig a szélesebb körű sikert, befogadást tette lehetővé. (122.) Náluk jellemző volt a hazafias érzület, továbbá szép hagyománya volt a zenei oktatásnak és a kórusvezetésnek. (121.)
Kolozsváron Pállya István volt az első iskolaigazgató 1776-tól 1782-ig, maga is iskoladráma-szerző, és neki is szerepelt darabja az első hivatásos színtársulat(ok) műsorán. Kolozsváron Janovits Jenő 1900-ban ismeretterjesztési és közönségnevelési céllal diákelőadásokat kezdeményezett, és partnerekre akadt a kolozsvári piarista iskola szerzetes tanáraiban. Magyar drámatörténeti előadások című sorozatában 1911‒12-ben 26 magyar színművet nézhettek meg az érdeklődők. A diákoknak a színházi matinékat előadások vezették fel, amelyeket a város neves személyiségei és saját tanáraik tartották. (175.)
Érdekességszámba mehet, hogy a piarista önképzőkör 1901‒02-ben Pázmány Péter nevét vette fel; ekkor volt Kuncz Aladár VII. osztályos diákja a kolozsvári gimnáziumnak, az önképzőkör keretében ő is tevékenykedett. (140.)[4]
A csíksomlyói ferenceseknél is maguk a tanárok írták a misztériumos színdarabokat. Olykor sokan, némely darabban 120−130-an is szerepeltek, és nagy hallgatóság előtt adták elő őket az iskola színháztermében vagy a Kis-Somlyó-hegy oldalán. A Mária-társulat gondoskodott a „Csíksomlyón előadott darabok lejegyzéséről, díszletekről-jelmezekről, tagjai a darabokban szereplő diákok s az ezeket rendező tanárok”. (91.) A vallásos műfajok voltak túlsúlyban: így a (nagypénteki, nagyszombati) passiók, misztériumok és moralitások. A csíksomlyói passiók jellegzetessége: a Máriával kapcsolatos jelenetek nagy száma mellett az apokrif jelenetek sokasága. Szívesen szerepeltettek a darabokban ördögöket és egyéb allegorikus alakokat is, valószínűleg a szórakoztatás céljával, valamint ez a barokk világkép beszüremkedése a passiók szövetébe. Továbbá – nem is annyira meglepő módon – sok bűnös ifjút megjelenítő kép is bekerült az „itteni” passiókba. A versben íródott passiók nem jelenetekre, hanem stációkra tagolódnak, a keresztútjárás tizennégy stációjához hasonlóan, s „minden állomásnál a drámaszöveg előadását megakasztja egy bűnbánati ének közös előadása”. (95.) A passiók hatásosságát mutatja egy szóhagyományban fennmaradt eset, amikor az ifjak annyira megjelenítették a szereplő személyeket, hogy egy nagypénteki előadás alkalmával a felindult nép Pilátust és a keresztre feszítő zsidókat meglincselte. (102.) Pünkösdkor inkább világi témájú vagy hősies történelmi darabokat mutattak be. Összesen 98 dráma maradt meg, ezekből 67 magyar nyelvű.
A kantalai minorita drámák összegyűjtése, kiadása és vizsgálata Kilián István érdeme. (103.) 18. századi magyar szövegekről van szó: 11 vallásos (moralitás, misztériumjáték, passió, dramatizált bibliai história, dialogizált újszövetségi példabeszéd és szentek életéről szóló darab) és 9 profán témájú (világtörténeti dráma, szerelmi, féltékenységi dráma, istenparódia, társadalmi bohózat, szatíra). A minorita iskolák a jellemfejlesztés mellett a közönség nevelését és szórakoztatását is célul tűzték ki. A társadalmi szatírák ugyanis a környék közéletét, közösségi visszásságait figurázzák ki. Ez azért is volt fontos, mert a nem katolikus többségű város más valláson levőket is igyekezett megszólítani. (104‒105.) A minoriták diákjai és iskolai előadásainak nézői is a szegényebb, falusi, kisvárosi rétegből kerültek ki.
A gyulafehérvári Majláth-gimnázium[5] Vörösmarty önképzőkörében is zajlott színjátszás; itt mindvégig elsöprő többségben voltak a vidám, tréfás darabok, jelenetek, monológok, és elenyésző volt köztük a vallásos, erkölcsnemesítő előadások száma. (154.)
Az Erdélyi Iskola című lapot oktatási-népnevelési szándékkal a keresztény pedagógusok iskolai munkájának segítésére és a népművelés támogatására létesítette 1933-ban Márton Áron akkori kolozsvári katolikus pap, egyetemi lelkész és György Lajos egyetemi tanár. Az 1944-ig működő lap évi négy füzetben jelent meg. (160.) Fontosnak tartotta a népi színjáték hagyományának gyűjtését és közlését. De az iskolai színielőadások mikéntjére vonatkozó elméleti cikket is közölt, előadásra ajánlott szövegek, összeállítások, népi darabok mellett. (163.) A szavalókórus divatja már az első szám hasábjain kirajzolódott. Gyakorlati útmutatást kapott a műkedvelőcsoport-vezető, hogy mikor hasznos megoldás a szavalókórus, és szavalókórusra dramatizált, alkalmazott verseket is ajánlottak a lap szerzői. (170.) A II. világháborúig nagyobb divat volt a színdarabok előadása, a 40-es években a versmondás lett hangsúlyosabb és a karének, a zenei számok.
A Jóbarát című, katolikus szellemiségű ifjúsági lap hasábjain az erdélyi (katolikus) iskolák életéről, a cserkészmozgalomról, az Erdély-szerte működő Mária-társulatok[6]tevékenységéről és a diákok szépirodalmi szárnypróbálgatásairól értesülünk. Köztük nem ritka a színielőadás híre, de a színikritika és a színdarabközlés sem. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban volt, amelyet a piarista rend vezetett.
Hálásak lehetünk a szerzőnek az összegyűjtött anyagok gazdagsága és színessége miatt. Elkelne egy vagy több hasonló kutatás a protestáns iskoladrámák és iskolai színjátszás témájában is, hogy a leírtakat kiegészítve teljesebb képet lássunk az erdélyi iskolai színjátszás múltjáról.
A szerzővel egy helyen nem értünk egyet. Állítása szerint a „bukaresti, zsidó gyökerű Moreno kifejlesztett egy mára elterjedt módszert, amelynek »felfedezése« keresztény keretek közt sokkal korábban megtörtént, csupán a megfelelő népszerűsítést szolgáló eszközei hiányoztak (vagy nem is alkalmazott ilyeneket) ahhoz, hogy a pszicho- és bibliodráma, a drámapedagógia és más »újító« módszerek egy-egy keresztény szerzetes- vagy iskolahálózat nevét viseljék”. (193.) Amit Jakob Levy Moreno megalapozott, ti. a pszichodrámát, az mára egy módszertanilag alaposan kidolgozott terápiás önismereti módszer. A bibliodráma ugyancsak szigorú keretekkel és sajátos módszertannal bíró önismereti csoportfoglalkozás. Hogy mindkettő dramatikus eszközökkel dolgozik, és hogy a bibliodráma bibliai történetek és személyek megjelenítése által „tart tükröt”, az még kevés ahhoz, hogy egymás mellé tegyük e célirányos módszereket a szerzetesek által vezetett iskolai színjátszással. A népszerűsítés tehát nem mérvadó ez ügyben. Ezek a 20. század második felében elterjedt „újító” önismereti módszerek a hatékonyságuk miatt terjedtek el és vívták, illetve vívják ki maguknak a népszerűséget. Ez természetesen semmit sem vesz el a szerzetes iskolákban zajlott színjátszó tevékenységek érdemeiből, a vitathatatlan önismereti és személyiségfejlesztő jellegükből.
Egy – a könyvben talált – idézet parafrazálásával zárjuk a kötet, a szerző, a recenzáló és az olvasó „együttműködését”, maradva azzal a tudattal, hogy a színház a társasjáték egyik legszebb (és tegyük hozzá: legfejlesztőbb) formája…[7] (167.)
[1] Bodó Márta: Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe. Verbum Kiadó, Kolozsvár, 2009.
[2] A doktori dolgozat másik részét az Egyház és színház c. kötet tartalmazza (Verbum, Kolozsvár, 2012).
[3] Abban a korban csak a fiúk fellépése dívott. A Ratio Studiorum egyenesen előírta, hogy csak fiúk léphetnek fel, és még a női arcfestés és a női kosztümök is tiltottak voltak. (76.)
[4] Egy másik, talán ma már meglepő adat: Kolozsvár lakossága 1890-ben 81,2%-ban magyar, 1900-ban 85,4, 10,8%-ban román, 3,2%-ban német. „Viszont a nem magyar nyelvűek 95,4%-a beszélt magyarul! A színház nem valami ellenében volt nemzeti, hanem a magyar kultúra ápolása és terjesztése érdekében.” (144.)
[5] Ez maradt a kommunista uralom idején az egyetlen katolikus iskola Erdélyben.
[6] „A Mária-kongregáció a katolikus ifjakat tömörítő ifjúsági szervezet volt, hitbuzgalmi és kulturális-önképzési jelleggel. Minden csoportja foglalkozott alkalmi színielőadással.” (176.)
[7] A pontos idézetből részlet: „A színház mint a társasjáték egyik legszebb formája…” Forrás: R. Hajek Sárának az Erdélyi Iskola 1936. novemberi számában megjelent írása.
Transindex.ro

Plugor Sándor 75 (1940. március 4.–1999. február 20.)
Művészet nincs hit nélkül
Művészet nincs hit nélkül. Gépgyártás lehet, de művészet nem. Ezért nem is lehet mintát, modellt adni a művésznek, csak azt, amit hite szerint kiválaszt. Az átlag-művészkedőktől, akik valahogy csak kifejezik magukat, az különbözteti meg a művészt, hogy míg azoknak minden energiája kimerül abban, hogy kifejezzék magukat, a művész felelősséggel is tartozik a saját rendszerének kialakításában...
Az én grafikám a vonal tudatos vagy spontán ,,kilengése”, játék is természetesen, vonal-ötlet (színhangulat). A parasztrajzoknál spontán játék volt, mert annyira tudtam, igaz, amit megrajzolok, hogy egyáltalán igazam van, hogy csak a spontán rögzítésre volt szükség. A ,,nőim” például már tudatosan megszerkesztett vonaljátékok, nem is hihetek bennük annyira. Megmaradnak az esztétika síkján. Csakhogy a képzőművészet nem csak színpad, hát befelé is játszom... És az a csodálatos, ha új hangot tudok kijátszani... Végül is csak a spontán rendszer tudatos irányításáról van szó, azért művész az ember. De nem mesterség ez: hogy tudom, ki mit festett, rajzolt, és abból vagy annak ellenére megcsinálom a magamét. Ésszel, munkával, számítással stb... És nem érdekes, hogy ki mit mond. Aki valamelyes szintet elért, az nagyon tudatosan (még ha nem is fogalmazza meg szavakban) cselekszi azt, amit csinál, és érzi, igazsága mélyről jön és elvitathatatlan. Mert jó tudni, amit végzek, az jó. Én vállalom munkáimat. Hogyne vállalnám? Úgy dolgozom, hogy amit kiadok a kezemből, az csakis jó legyen. Az rám tartozik, hogy egy-egy munkát meddig csiszolok – addig az enyém: ha kiadtam a kezemből, eleresztem, már megy a maga útján, mint a papírcsónak a vízen. Viszi a víz...
Plugor Sándor
Plugor Sándor erdélyi művész olyan feltételek között él és alkot, amelyek az azonosulást nemzeti kultúrájával mindennapos, egzisztenciális érvényű választássá teszik; ahol nem az magyar, aki annak született, hanem csak az, aki magyarnak megmarad; választás dolga az, ami kényelmesebb szemléletünk számára adottságnak tűnik. S talán – csak feltevésként kockáztatom meg – ez a szellemi közeg is magyarázza a múzsák tágan értelmezett testvérisége mellett, Plugor Sándor fentebb szerénységnek nevezett ragaszkodását nevekhez és művekhez. Hiszen, mint mondtam, grafikái szokványosabb, általános címekkel is önmagukat jelentenék. De Plugor Sándor Erdélyben él, ahol ,,anyanyelve” csak az irodalomnak van, s a képek alá írt címek, a hozzájuk társított művek ilyenformán rejtett vallomások is: a grafika ,,nemzetközi” formanyelve, történelem előtti eszperantója általuk nyilvánítja ki önként vállalt identitását. Ezért is van szüksége e ,,néma költészetnek” arra, hogy tolmácsul fogadja a szóló művészetet, s vele emlékeztessen nevelőjére és ihletőjére, az anyanyelvre, mely a világtól különbözésünk záloga, s az egyetlen híd is, melyen a világ megismerése felé indulhatunk. Így erdélyi, magyar és egyetemes. Mert ennek a három jelzőnek csakis így, együtt van értelme és rangja.
Láng Gusztáv (1985)
Plugor Sándor öregjeiben az élés végeredményét és egyfajta totalitását keresi, e munkák nem is igen tartanak rokonságot a könnyed zsánerrajzokkal, ereje, eleganciája és fűtöttsége van vonalainak, őket gondolati-szellemi szférába emeli. Szemhez-szívhez szóló grafikája (olajfestményein is a grafikai elem az uralkodó!) éppen ezért egyszerre hagyományos és korszerű; mert ölbe ejtett kezet rajzolni, s néhány arcvonással élettörténetet – az élést rajzolja, sosem annak képletét. Tusa, grafitja szinte csak simogatja, bűvölgeti a világot, míg legbizalmasabb és legsejtelmesebb kontúrjai felsejlenek; nem rögzít, az ő finom és határozott vonalai bármikor odébb lebbenhetnek, alakjainak gesztusai, arcvonásai elevenen élik létüket.
Hadd sarkallja hát őt is a jó szándék: vajha támogatásával a lét valamicskével örökkévalóbb lehetne.
Farkas Árpád (1985)
Plugor Sándor sok-sok cölöp-embert rajzolt, cövek-embert festett. Mert hősöket akart. Szegény hősiesség? A legolcsóbb modus – vízzel főző vivendi? Bizony, aki menekül, fix pontokat akar, csak aki a bizonyosság helyén áll, lenghet ki vígan, mint az inga. Igen, nála a konstruktív, erős rajz ugyancsak cölöp. Az emlékezet cölöpépítménye. És cölöp (fix pont!) az öregség. Cölöp a hősiesség. A halál. Imádság. Akár egy bajuszos is. A szem vágása. Az arccsont. Elvégre csak a nemrég múltak traktoros tablói, plakátjai üzentek hadat minden antropológiának. Etnikai tabula rasát akartak volna parancsolón. Művészek, sírrablók, politikusok... Főbe lőni az antropológiát! Az antropoid lényt. A gyilkos ostobák... Nem fogták fel vagy nem akarták hinni, hogy a nonfiguratív nem azonos a non-antropoiddal, hiszen emberszabású lehet mindegyik! Ha már tárgyát az ember választja ki és önnön keretébe vonja. Plugor küzd az antropológia jogfosztása ellen. A sokféle antropoidnak kér jogot. Jogot a saját vonásokhoz. Jogot arcainkhoz. Az etnikum arcához. A művész rehabilitálja az élőlények technikától, füsttől, terrortól eltorzított arcát.
Páskándi Géza (1988)
Az időről, amiként azt mérjük, és ahogy a hirtelen vonulását megéljük, sokan írtak már helyénvaló, bölcs gondolatokat. Mégis az jut eszembe, hogy az időnek ez az osztott természete és ez a fojtó belső kettőssége az, amivel legelőször hozzád fordulhatnék. Tizenöt évnél is több eltelt már, amióta elmentél közülünk. És mintha néhány napja lett volna, hogy itthon láttalak! Mintha csak a tegnap oldalán járna a veled közösen megélt pillanat; és mégis milyen hosszú ugyanez az idő nélküled! Azután egy ilyen kerek évforduló kapcsán (látod, hova előre szaladtunk: Plugor 75), eszembe jut, hogy csak az adhatna teljes méltóságot és tényleges hangulatot a Te ünnepednek, ha itt ülnél közöttünk. És örömmel vennéd, hogy ne feszélyezzen ennyi felhajtás, ahogy körberohangálnak az unokáid. Ez lenne a mi időnk tényleges értelmezési lehetősége, miközben belső hümmögéssel megállapíthatnánk, ha a mért idő ugyan óráról órára múlik, ám közben az életünk telik, teljesedik, irányba tart. De hát a személyes szempontok közül is mennyit említhetnénk! Ha ezeket nem is sorolom most fel, legalább azt hadd panaszolom el Neked, hogy a legszebb rajzok, a mindent kiemelő fátyollebbentő tus, a köteg ecset, a megakadt prés, az egész műhely itt vár téged, minden papírod itt simul, a toll, a hidegtű úgy vannak elrendezve, ahogy te szeretted: erőd teljében, váratlanul hagytad hátra a munkádat. Noha, nem csonkán, bevégezetlenül, mégis valahol a delelőn, annál a magaslatnál, ahol egy műhely gazdájára már úgy tekintenek, mint mesterre, és e műhely ismerői valamennyien tudják, ha megrajzolható tanácsért valakihez fordulni lehet, az te vagy. Közben még az a szempont is itt van, hogy a mogorva mesterekkel, a látogatást állandó felzavarásként megélő tudósokkal szemben a te ajtód mindig nyitva állt, és lelked egészével tudtál találkozni mindenkivel. Rajzvonásaid mellett a szerethető emberi vonásaidat is meg kellene ünnepelnünk! Megnemesítetted a környezeted, megerősítetted szép szakmád becsületét, és, ami külön laudációra érdemes, tiszta forrásként Kököst, a falut választottad mintának, így rajzoltad meg a lehetséges legmagasabb fokon a székely ember vágyait, sorsának nehézségeit és szent reményeit.
Plugor Magor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tényleg ügyészállammá vált Románia?
Már Amerikában is van, aki így látja. Sőt, Románia is megkapja az illiberális jelzőt a korrupció-ellenes harca miatt.
Nagy port kavart a román médiában egy amerikai kutatóintézet, a Democracy Institute vezetője, Patrick Basham által írt véleményanyag, amely egy ügyészállam kiépülését vizionálja Romániában.
A Basham szerint túlkapásokkal jellemezhető román korrupciós harc furcsa praktikákkal – családtagok letartóztatása, előzetes letartóztatás, nevek megadására kimenő vallatás – működik, miközben veszélyt jelent Románia demokratikus jövőjére.
A szerző véleményanyaga megoldást is kínál: egyfajta beismerésre alapuló megtisztulási folyamatot javasol.
Francia forradalmi terror uralja az egykori Kis Párizst?
Bukarest rövid leírásával indítja véleményanyagát Patrick Basham aNew York Timesban. A gondolatsor azonban nem a régebben Kis Párizsnak becézett város szépségeivel végződik, hanem azzal a megállapításával, hogy manapság az országban olyan hangulat van, ami Párizs egy másik arcát, az egykori francia forradalom idején tapasztalt terrort idézi.
Basham kiemeli, hogy Klaus Johannis államfővé választása egy új löketet adott a korrupció-ellenes harcnak, ami szerinte azonban túlzásokkal jár. A Traian Băsescu volt államelnök idején lejátszódott korrupció-ellenes harc szerinte erőtlen volt, leginkább Băsescu politikai támadásainak volt az eszköze. A Băsescu államelnökségének utolsó éveiben felgyorsult letartóztatási hullám tavaly mintegy ezer – politikust és üzletembert érintő - ítéletet vont maga után. Ez a látványos leszámolás, és ennek a széleskörű támogatottsága vezetett oda, hogy az államfő-választási kampány egyik központi témájává a korrupcióellenes harc vált.
Manapság a nyers populizmus a meghatározó. A tévécsatornák fáradhatatlanul fednek le minden ügyet, miközben a bíróságok elmarasztaló ítéleteket hoznak a - párttól függetlenül - politikusokhoz kapcsolódó ügyek több mint 90%-ában. Patrick Basham
Basham arra hívja fel a figyelmet, hogy Románia lassan kifut a börtönhelyekből. „Eközben meg úgy tűnik, hogy manapság alig építenek valamit. A vállalkozók, akikkel beszéltem, azt mondják, hogy tartózkodnak a köz-magán partnerségben elképzelt projektektől, mert azok túl könnyűnek számítanak egy esetleges korrupciós vád megkonstruálásához” – írja.
Basham meglátásában a politikusok csak tükrözik a romániai politikai normákat: a kenőpénz a mindennapi romániai életben népbetegségnek számít. „Mindenkit úgy kezelnek, legyen az illető akár politikus vagy üzletember, mint valaki, aki biztosan hibás valamiért” – írja.
Basham szerint a romániaiak azért támogatták az államfőválasztáson nagy számokban a korrupció-ellenes ügyet felvállaló jelöltet, mert évtizedekig el voltak zárva az igazságosságtól – kezdetben diktátorok, majd eredmények nélküli demokraták miatt.
Egy ügyészi állam van kiépülőben Basham szerint
Az ügyészi állam felemelkedése veszélyeztet – figyelmeztet Basham.
Ennek alátámasztására egy sor érvet hoz fel: a kihallgatáson a kihallgatottat nyomás alá helyezik, hogy neveket mondjon az enyhébb büntetés reményében, rutinná vált a családtagok letartóztatása, az előzetes letartóztatások „orwelli” gyakorlata azért, hogy a fehérgalléros feltételezett bűnözőket megállítsák a hasonló tettek elkövetésétől.
Basham szerint a hivatalos cáfolatok ellenére mindenki tudja, hogy a bíróságok nem annyira függetlenek, mint kellene. Ezenkívül sokakat azzal hiteltelenítenek el, hogy orosz pénzügyi érdekeltségeiket emelik ki, rájátszva arra, hogy a romániaiak gyakorta veszélyesnek érzékelik az ilyen jellegű összefonódásokat.
Basham emlékeztet, hogy Victor Ponta miniszterelnök 2012 előtt úgy írta le a DNA-t, mint egy kommunista titkosszolgálatot, azonban ahogy a közvélemény a DNA fele kezdett elmozdulni, visszavett a DNA-val kapcsolatos érvei éléből.
Basham szerint időközben a DNA Pontának is remek eszközzé vált arra, hogy a vele szemben kritikus hangot megütő újságok tulajdonosaival leszámolhasson. Erre példaként Adrian Sârbut, a Mediafax Grouptulajdonosát és Dan Adamescut, a România Liberă tulajdonosát hozza fel.
Csak tetszelegni akarnánk Amerikának?
Basham úgy látja, hogy az abbéli igyekezet, hogy a politika és a pénzügyi körök közötti kapcsolatokat csökkentsék, számlaegyenlítésekre és igazságszolgáltatási túlkapásokhoz vezettek.
Szerinte a korrupcióellenes kampány Romániában Amerika-ellenes hangulatot is kelt, hisz sokan úgy értékelik, hogy Románia egyszerűen igyekszik lenyűgözni Amerikát, aki meg azért aggódik, hogy nehogy káoszba süllyedjen a korrupciónak és orosz érdekeknek kitett ország.
Az Európai Unió sem fenyegette meg Romániát eddig azzal, hogy forrásokat vagy esetleg az ország szavazati jogát megvonja, miközben folyamatosan monitorizálta az országban tapasztalható korrupció szintjeit, mégis Bukarestben általános volt az aggodalom amiatt, hogy Románia szavazati jogát felfüggesztik.
Mint olyanok, akik eldöntik, hogy mi a jó kormányzat, és mi nem, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió is fel kellene emelje a hangját az ügyészi állam kialakulása miatt. „Egy kevésbé korrupt Románia jobb EU-tag lehetne és egy megbízhatóbb NATO-szövetséges, de tévedés lenne elfogadni azt, hogy ebben a kérdéskörben csak az igazságszolgáltatás mennyiségét nézzük, és ne annak a minőségét, mintha egy számmal mérhető siker mutatójáról lenne szó” – írja.
Illiberális lenne Románia?
Basham értékelése szerint Románia korrupcióellenes hadjárata gyorsan „illiberális keresztesháborúvá” vált.
„A közvélemény kielégíthetetlen igazságvágya csak erősíti az ország demokratikus jövőjét veszélyeztető tényezőket.
Az amerikai és az európai kormányzatoknak gratulálni kellene a romániaiaknak a hirtelen megtalált elhatározásuk miatt, hogy eltüntetik a korrupciót, de egyben bátorítaniuk is kellene egy másfajta hozzáállást.Románia demokratikus fejlődésének jobbat tenne, ha egy nyilvános eljárásban ismernék el a korruptak a bűnösségüket, ezt dokumentálnák, és aztán megbocsátanának nekik” – írja Basham. "Csak egy átfogó eljárás – amely amnesztiával díjazza az önleleplezést – fog oda vezetni, hogy véget érjen az, hogy a romániaiak rettegve néznek hátra a válluk felett, hogy nem-e üldözi őket valaki. [...] A demokratikus Románia meg ezután határozott ígéretet tenne arra, hogy a következő kihágásokat határozottan megbüntetik – de egy transzparens, pártok fölötti, értelmes módon"- javasolja Basham.
Román média: Pontával kapcsolatot ápoló és a verespataki bánya beindítását szorgalmazó elemzőről van szó
A Hotnews és az Adevărul is arról számoltak be, hogy információik szerint Basham közeli kapcsolatban van Pontával, valamint „pro-business” álláspontot képvisel, így például a verespataki bányanyitást is támogatta.
Ezeket az álláspontokat Basham egy elemzésében, valamint egy Huffington Poston megjelent véleményanyagában fejtette ki. A Romániával foglalkozó elemzést a román sajtó egy Pontához címzett „dicshimnusznak” értékelte, a verespataki bányanyitással kapcsolatos véleménye meg a környezetvédők és az aktivisták ellenszenvét váltotta ki.
Forrás: New York Times, Adevarul, Hotnews, Democracy Institute, Huffington Post
Transindex.ro

Hatósági provokációtól tart Izsák és Szilágyi
Hatósági provokációtól tart Izsák Balázs a székely szabadság napja marosvásárhelyi megemlékezésén. A Székely Nemzeti Tanács elnöke visszautasítja a Maros megyei prefektus azon állítását, miszerint ha rendbontás történik, azért őt terhelné a felelősség.
Kedden délben a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmány Házban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs sajtótájékoztatót tartott, amelyre meghívta a magyar pártok vezetőit, de csak Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke válaszolt a meghívásra.
Izsák elmondta: tudomásul vette a polgármesteri letiltást, és jogkövető magatartást tanúsítva lemondott a felvonulás és a tiltakozó nagygyűlés megszervezéséről, mert nem szerette volna, ha a méltó megemlékezést, a jogaikat követelő tiltakozást holmi rendbontásra alacsonyították volna a hatóságok. A prefektusnak azt a kijelentését, miszerint ha bármi történik Marosvásárhelyen március 10-én, azért csakis ő tehető felelőssé, visszautasítja. Ugyanis a törvény betartását nem kell bejelenteni. „Mi lenne ha valamennyi román polgártársam naponta bejelentené hivatalosan, hogy tiszteletben tartja a törvényeket?” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Izsák Balázs beszámolt arról is, hogy ő délelőtt 11 órakor helyezett el virágot a Székely Vértanúk emlékoszlopánál, s a csendőröknek megköszönte, hogy lefilmezték ebből az alkalmomból.
Szilágyi Zsolt úgy értékelte, hogy emberi jogok sérültek, a szabad gyülekezés és a szabad véleménynyilvánításé. A pártvezér megerősítette azt, amit néhány napja közösen megfogalmaztak: mindenki tegyen gyertyát és székely zászlót ma este az ablakába, ennek nincsen semmilyen akadálya. Szilágyi is, akárcsak Izsák szervezett provokációtól tart, attól, hogy a hatóságok provokálják a méltósággal emlékező tömegeket.
Egyelőre annyit tudunk, hogy délután három órakor a város Marosszentgyörgy felőli bejáratánál, a Székely Vértanúk útja mentén, de a November 7. (1989. december 22.) úton végig csendőrkatonák és rendőrök álltak az út mentén. A Postarét felé négy óra környékén már nagyobb csoportokban érkeztek a megemlékezni akaró vásárhelyiek.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Petícióban sürgetik párbeszédre a kormányt
Párbeszédre szólítják a román kormányt a Székelyföld státuszáról abban a petícióban, amelyet kedden fogadtak el a székely szabadság napja alkalmából rendezett megemlékezéseken, illetve tiltakozó megmozdulásokon.
A többek között Baróton, Csíkszeredában,Firtosmartonoson,Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön felolvasott, a bukaresti kormánynak, parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek címzett dokumentum a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a régió önkormányzataival folytatandó egyeztetésre sürgeti a Ponta-kabinetet. Megállapítják, a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás folyamata továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, mivel a Székelyföldnek egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának. A petíció szerint annak ellenére, hogy a székelyföldi önkormányzatok mintegy harmada által elfogadott autonómiapárti határozatokat a prefektusok az igazságszolgáltatás segítségével kívánják érvényteleníteni, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat a tömbmagyar régió önrendelkezése mellett.
Súlyosnak tartja az SZNT által az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóján megfogalmazott dokumentum, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester – az igazságszolgáltatás hallgatólagos közreműködésével – mondvacsinált okokra hivatkozva, jogtalanul korlátozza a gyülekezési- és szólásszabadságot, sértve a követelések érdekében fellépni kívánó állampolgárok alkotmányos jogait. „Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiája azt jelenti, hogy történelmi szülőföldjén a székely-magyar többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és saját érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően” – állapítja meg a petíció.
Ebben követelik, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során a Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót az SZNT által kidolgozott jogszabálytervezet alapján. Arra kérik a román kormányt és parlamentet, hogy a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit, és követelik továbbá, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a jelképeket használó személyek és intézmények zaklatását, fenyegetését.
„Tiltakozunk a marosvásárhelyi hatóságok túlkapásai ellen, amellyel alkotmányos jogainkat, a véleménynyilvánítás szabadságát és a gyülekezési jogot sértik meg! Kérjük a jogtalan tiltások kivizsgálását és a törvénytelenül eljárók felelősségre vonását!” – szerepel a Székelyföld számára autonómiát, a székely népnek szabadságot követelő dokumentumban.
Székelyhon.ro

Autonómiát követelt Csíkszereda főterén a tömeg
Hiába ígérte meg Hargita megye prefektusa a Csíkszéki Nemzeti Tanács vezetőjének, hogy átveszi a petíciót, a kedd esti csíkszeredai tiltakozó megmozdulás végén zárva volt a prefektusi hivatal ajtaja. Így a téren összegyűlt, időnként autonómiát követelő jelszavakat kiáltó ezres lélekszámú tömeg keserű szájízzel hagyta el a Szabadság teret. A petíciót szerdán próbálják eljuttatni a prefektusnak.
Autonómiát, autonómiát! – kiáltották többször is a csíkszeredai Szabadság téren összegyűlt csíkiak kedden este, miközben a székely szabadság napja alkalmából rendezett megemlékezésen, illetve tiltakozó megmozduláson annak a petíciónak a szövegét hallgatták, amelyet a rendezvény végén a megmozdulás szervezői a prefektusnak szerettek volna átadni.
„Tiltakozunk Bukarest központosító, a székely népet támadó, a Székelyföld létét minduntalan tagadó politikája ellen! Kijelentjük, hogy Székelyföld volt, van és lesz! A székely csak úgy élhet, ha szabad! Székelyföld csak akkor igazi, ha nemcsak szülőföld, hanem haza is, mert haza csak ott van, ahol jog van!” – jelentette ki az egybegyűltekhez intézett beszédében Veress Dávid, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke.
A petícióból
Ezt követően a csíkszeredai Szabadság téren Veress Dávid felolvasta a bukaresti kormánynak, a parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek címzett petíciót. A dokumentum a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a régió önkormányzataival folytatandó egyeztetésre sürgeti a Ponta-kabinetet. A dokumentumban megállapítják, a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás folyamata továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, mivel a Székelyföldnek egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának. A petíció szerint annak ellenére, hogy a székelyföldi önkormányzatok mintegy harmada által elfogadott autonómiapárti határozatokat a prefektusok az igazságszolgáltatás segítségével kívánják érvényteleníteni, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat a tömbmagyar régió önrendelkezése mellett.
Székelyhon.ro