Értékválasztás előtt az erdélyi magyarság
Kampánykörútjának részeként kedden Udvarhelyen találkozott a sajtó képviselőivel Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltjét Toró T. Tibor, a párt elnöke, illetve Izsák Balázs, az SZNT elnöke is elkísérte. Az erdélyi magyarság egyértelműen értékválasztás előtt áll november 2-án, fejtették ki, hogy a bukaresti vagy az erdélyi központú politikát választják.
A Partiumban elkezdett kampánykörút során két visszatérő kérdéssel szembesült a delegáció – mondta el Toró T. Tibor –, hogy miért volt szükség két magyar jelöltet állítani az államelnök-választásra, illetve hogy a választásnak van-e tétje az erdélyi magyarok számára. „1996 óta van magyar jelölt a romániai elnökválasztásokon, ellenben ha visszatekintünk, levonhatjuk a következtetést: a lényegről, azokról a kérdésekről, amelyek az erdélyi magyarság jövője szempontjából fontosak, soha nem beszéltek az RMDSZ jelöltjei. Nem beszéltek az autonómiáról, a hosszú távú megoldásokról, a stratégiai kérdésekről, hiszen többnyire meg akartak felelni a közakaratnak” – fejtette ki. Toró hozzátette: az EMNP elérkezettnek látta az időt, hogy „egyenesen és őszintén beszéljen” az említett kérdésekről, ezért állított Szilágyi Zsolt személyében saját jelöltet.
Szívükre hallgathatnak a választók
A két magyar jelöltnek körülbelül azonos esélye van bejutni a választások második fordulójába, jelentette ki a továbbiakban Toró. „A magyarok számára viszont az első fordulónak van tétje, ahol egyértelműen értékválasztásról van szó, melyet nem fednek el egyéb zavaró tényezők, nem kell elérni az ötszázalékos küszöböt, nem fenyeget az, hogy magyar városokban román polgármesterek lesznek. Ezen a választáson a magyar közösség tagjai a szívükre hallgatva tudnak szavazni, értéket tudnak választani” – magyarázta. A néppárti politikus szerint egyértelműen két jövőkép, a politikához való két különböző hozzáállás látszik körvonalazódni a kampányban.
Székelyföld maradjon a székelyeké!
A Székely Nemzeti Tanács Izsák Balázs vezetésével akkor döntött úgy, hogy a „fegyverek egyenlőségének elvét alkalmazva” az EMNP-t támogatja a kampányban, amikor nyilvánvalóvá vált: az államelnöki kampány egybe fog esni az RMDSZ által elkészített alternatív autonómiastatútum közvitájával. „A Kelemen Hunor választási plakátján olvasható hármas jelszó – Jólét. Jövő. Biztonság – és az a kijelentés, hogy ez jelentené az autonómiát, félrevezető. Az autonómia célja, hogy Székelyföld megmaradjon a székelyeknek. Másodlagos hozadéka a gazdasági prosperitás, a biztonság, a jólét, hisz a kettő Európában mindenütt együtt jár. Nem tartjuk elfogadhatónak azt a megközelítést, amely épp a lényeget akarja kivenni a székely autonómiából” – hangsúlyozta Izsák.
Az autonómia nem szabványméretű anyacsavar
Az SZNT vezetője egyébként helytelennek tartja azt a gyakorlatot is, hogy a szövetség a dél-tiroli autonómiastatútumra alapozva készítette el saját tervét. „A dél-tiroli autonómiastatútumot nem lehet kiragadni és másolni, hisz az ott érvényes” – tette hozzá Izsák, kiemelve: a dél-tiroli autonómiastatútum például nem utalja a regionális hatáskörbe az oktatást és a művelődést, így az RMDSZ autonómiastatútumában sem jelenik meg az oktatási kérdés.
„Olyan előírások vannak a dél-tiroli autonómiastatútumban, amelyek ma már retrográdak, és óriási gondja ez a dél-tiroli német ajkú lakosságnak. Nem véletlen, hogy a később elfogadott baszk vagy katalán autonómiastatútumok különböznek a dél-tirolitól. Nem lehet úgy alkalmazni elképzeléseket emberi társadalmakra, mint egy szabványosított anyacsavart. Székelyföld autonómiastatútumának a székely székekre kell épülnie, amelyek jelen vannak, valósak” – nyomatékosította Izsák, aki szerint egyébként az RMDSZ törvénytervezete a „Ponta-kabinet közigazgatási reformjának szálláscsinálója”, hisz több pontban megegyezik a régiósítási tervvel.
Bukarest vagy Székelyföld?
A székelyek kilencvenéves szabadságharcának újabb állomása a november 2-ai államelnök-választás, mondta el Szilágyi Zsolt. „Kilencven éve azt látjuk, hogy Bukarest nem tud vagy nem hajlandó jó döntéseket hozni életünkben. Egy túlközpontosított és korrupt államban élünk, amelyben leszegényítették, elzüllesztették Erdélyt” – fejtette ki. Ahhoz, hogy a döntéseket az állampolgárok és nem a bukaresti zsákmánypolitikusok érdekében hozzák meg, két dolog kell – magyarázta. „A döntéseknek és a pénznek is közelebb kell kerülni az emberekhez. A székely autonómia nem más, mint a székelység normális, tisztességes élethez való jogának tiszteletben tartása.
A Néppárt államelnökjelöltje a nemrégiben elfogadott és érvénybe lépett – a román nemzeti ünnep megtartásának kötelezővé tételéről is szót ejtett. Elmondta: elfogadhatatlan, hogy a jogszabály ellen egy magyar képviselő sem emelt szót, sőt a szövetség két politikusa megszavazta azt. „Tiszteletben tartjuk a románok érzéseit, tudomásul vettük, hogy 1918. december 1-je az ő ünnepük. Azt kérjük viszont, hogy a mi érzéseinket is tartsák tiszteletben” – hangsúlyozta. Szilágyi egyébként úgy értékelte, egyértelmű választás előtt áll az erdélyi magyarság november 2-án: Székelyföld vagy Bukarest között kell dönteniük.
Kovács Eszter |
Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: nem elvárás az RMDSZ iránt, hogy Pontát támogassa
Nem elvárás a bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ iránt, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ma az MTI-nek.
A novemberi elnökválasztáson induló magyar politikust azt követően kereste meg az MTI, hogy az államfői tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő koalíciós egyeztetést helyezett kilátásba november harmadikára (az első forduló utáni napra), amelyen a bukaresti kormánypártok eldöntik: kit támogatnak a második fordulóban, és ki lesz a miniszterelnök.
A közvélemény-kutatások szerint az elnöki tisztség sorsa a november 16-i második fordulóban fog eldőlni Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Klaus Johannis, a jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje között.
Kelemen Hunor rámutatott: az első forduló után az RMDSZ elnöksége felméri majd a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki a szövetség álláspontját, elképzeléseikről pedig "természetesen" partnereiket is tájékoztatják.
"Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk - ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba" - magyarázta Kelemen Hunor.
Arra a felvetésre, hogy amennyiben Johannist támogatná, az RMDSZ vajon kormányon maradhat-e a szociáldemokraták oldalán, Kelemen Hunor azt mondta, a koalícióban nem tevődött fel így a kérdés.
"Minden döntésnek vannak következményei, és ez mindig is így volt az életben és a politikában, de ez így nem merülhet fel" - jelentette ki a politikus.
Kelemen Hunor elzárkózott annak kifejtésétől, milyen elvárások alapján dönti majd el az RMDSZ, kit támogat a második fordulóban.
"Nem szoktuk sajtón keresztül megüzenni: ez amatőrizmus lenne. Van annyi tapasztalatunk, tudásunk, hogy ezt megbeszéljük a kollégákkal, de nem üzenjük meg, hogy kitől mit várunk el" - mondta az RMDSZ elnöke.
A  novemberi elnökválasztáson viszonylag kiegyensúlyozott küzdelem várható a jobb és baloldal között, így előfordulhat, hogy a lakosság 6,5 százalékát kitevő magyarság döntheti el, ki lesz a következő államfő.
Szabadság (Kolozsvár)

Nem magyar divat a pártváltás
Nem hozott jelentős változásokat a romániai magyar politikai szervezetek szempontjából a helyi elöljárók pártváltását engedélyező rendelet. A szociáldemokrata kezdeményezés következtében azonban gyarapodott az RMDSZ-es önkormányzati képviselők tábora.
Az erdélyi magyar politikai szervezetek számára nem hozott lényeges változásokat az a sokat vitatott kormányrendelet, amely következmények nélkül tette lehetővé a helyi elöljárók pártváltását augusztus 28. és október 17-e között.
Az alakulatok lapunk által megkérdezett képviselői beismerték, nem követték figyelemmel az átigazolásokat. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának elmondta, a szövetség nem készített összesítést ezzel kapcsolatban, a szövetséget érintő pártváltásokról a médiából értesült.
„Hozzánk két információ futott be: tudunk arról, hogy Háromszéken 12 helyi tanácsos kérte a felvételét az RMDSZ-be, és arról is, hogy a gyergyótölgyesi, RMDSZ-színekben megválasztott helyi önkormányzati képviselő, Dimény Csaba átigazolt a Szociáldemokrata Pártba (PSD)" – mondta Kovács Péter.
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is úgy nyilatkozott, nem készítettek statisztikát a szerinte „elvtelen" kormányrendelet hatásairól. Szerinte egy párt biztosan nem attól lesz jobb vagy rosszabb, ha átcsábít embereket, vagy ha más alakulatba igazolnak a tagjai.
Hasonló véleményt fogalmazott meg a Krónikának Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke is, aki etikátlannak nevezte a Liviu Dragnea PSD-s közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezte rendeletet. „Ez a kezdeményezés gyakorlatilag módosítja a 2012-ben született önkormányzati választások eredményeit, mi éppen emiatt nem kerestünk meg senkit, hogy csatlakozzék a néppárthoz" – fogalmazott Benedek Erika.
A megyei pártelnök elmondta, a sajtóból értesült arról, hogy Kovászna megyében az EMNP négy helyi tanácsosa az RMDSZ-ben folytatja tevékenységét. „A rendelet egyébként úgy van megalkotva, hogy csak a befogadó párthoz kell bejelentkezni, a másik alakulattól nem kell elbúcsúzni. Én inkább mindezt egy tisztulási folyamatnak tekintem: aki úgy érezte, hogy értékrendileg nem tartozik közénk, annak távozása számunkra nem jelent veszteséget" – mondta az EMNP Kovászna megyei elnöke.
Amint arról beszámoltunk, Kovászna megyében tizenkét önkormányzati képviselő állt át az RMDSZ-be a rendelet szabta határidőt kihasználva. Hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten pedig a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.
Taroltak a szociáldemokraták
Hargita megyében egyetlen magyar vonatkozású pártváltásról tudnak a politikai alakulatok, a gyergyótölgyesi Dimény Csaba esetéről, aki az RMDSZ-ből a PSD-hez igazolt át. A 63 éves politikus egyébként az első olyan megválasztott tisztségviselő, aki az RMDSZ-ből román pártba igazol át.
Hargita megyében a PSD az egyetlen olyan politikai szervezet, amely kihasználta saját kezdeményezését: a rendelet által megszabott 45 nap alatt 3 polgármestert és 21 önkormányzati képviselőt csábított át kormánypárti táborba.
A Mediafax készítette megyei összesítés szerint Radu Ţăran galócási és Ion Rizea gyergyóvárhegyi polgármester a Nemzeti liberális Pártból (PNL), míg Gyergyóhollóban Nicuşor Drugă a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) lépett át a Victor Ponta miniszterelnök vezette PSD-be, amely a nem végleges országos összesítés szerint több száz tanácsost csalt át a táborába.
Maros megyében hetvenegy választott tisztségviselő állt át az ellenzékből a kormánypártokhoz. A PSD-be 57-en álltak be, közülük 7 polgármester, 4 alpolgármester és 46 települési önkormányzati képviselő, míg az Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 1 alpolgármesterrel és 13 tanácsossal lett „gazdagabb".
A Dragnea-féle rendelet elfogadásának következtében a megye 102 önkormányzatából immár 32-nek az élén szociáldemokrata politikus áll. Az RMDSZ-nek egyébként 38 polgármestere van a megyében. A legtöbb pártot váltó településvezető vagy helyettese a „közösség érdekeinek" szem előtt tartására hivatkozva állt át a kormányzó pártok soraiba. A PNL megyei vezetője és az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megyei társelnöke, Ciprian Dobre úgy véli, a 2012-ben megválasztott tisztségviselők több mint 90 százaléka nem váltott pártot, és az idő majd őket fogja igazolni.
„Ez nem elvekről, érdekekről szól"
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke nem tud róla, hogy a helyi önkormányzatokban mandátummal bíró párttagjaik számában változást hozott volna a sürgősségi kormányrendelet, mint ahogyan Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei vezetője is rámutatott arra, hogy az esetleges távozók híre nem jut el hozzájuk. Érkezőkről viszont utóbbi beszámolt, a Magyar Polgári Párt két szalacsi tanácsosa ugyanis átigazolt az EMNP-be, így az MPP Bihar megyében egy köröstárkányi és két bihari községi tanácsossal maradt.
Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezettől távozott egy-egy községi tanácsos, az RMDSZ viszont új tagokat toborzott. Amint Pataki Csabától, a szövetség megyei elnökétől megtudtuk, Vetésen a Magyar Polgári Pártból (MPP), Érszakácsiban pedig a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) igazolt át egy-egy személy hozzájuk, míg Lázáriban az Erdélyi Magyar Néppárttól (EMNP) és a PDL-től is átiratkozott az RMDSZ-be egy-egy tanácsos. Emellett távozott is a szövetségtől egy önkormányzati képviselő – Kökényesden Peleskei Pál függetlenként folytatja.
Szilágy megyében egyetlen magyar vonatkozású átigazolásról tud Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei területi szervezetének elnöke. A Krónika érdeklődésére elmondta, Krasznán egy EMNP-s tanácsos igazolt át az RMDSZ-be. „A választások után már az RMDSZ frakcióval dolgozott együtt, ezért amikor kérte a felvételét, a helyi szervezet rábólintott" – mondta Seres, emlékeztetve, hogy a szövetség helyi képviselői nem értenek egyet a politikai migrációval, ezért az ezt lehetővé tevő törvényt nem is szavazták meg.
„Aki átigazol egy pártból a másikba, az nem az elvek mentén, meggyőződésből politizál, hanem az érdekek vezérelik. Az RMDSZ nem politikai párt, így minden erdélyi magyarnak közöttünk a helye, így azt, aki már két éve úgyis velünk dolgozik, természetesen befogadtuk" – kommentálta Seres Dénes.
Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezte rendeletet – amely 45 napot adott a polgármestereknek és a helyi önkormányzati képviselőknek, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, és erre az időszakra felfüggesztette a mandátumvesztést – az ellenzéki pártok hevesen bírálták, mivel álláspontjuk szerint ez csupán arra volt jó, hogy a PSD zsarolás vagy ígérgetések révén magához csalogassa az ellenzéki elöljárókat.
Liviu Dragnea egyébként azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, a Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok. A rendeletet az RMDSZ is szükségtelennek és érthetetlennek nevezte. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a politikusok migrációja súlyos problémát jelent, és veszélyezteti a stabilitást
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Hrebenciuc lemondott képviselői mandátumáról
Lemondott kedden képviselői mandátumáról az ellene zajló korrupciós eljárások miatt Viorel Hrebenciuc, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusa, a képviselőház eddigi alelnöke.
A döntést Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke, Hrebenciuc párttársa jelentette be. A hatodik parlamenti mandátumát betöltő Hrebenciuc később közölte: egyedül döntött, előtte nem egyeztetett senkivel, nem bánt meg semmit, mostantól pedig áll az ügyészek rendelkezésére. Egyúttal megjegyezte: 2016-tól visszatér a parlamentbe.
A további eljárás értelmében a parlament plénuma tudomást vesz Hrebenciuc lemondásáról, és megállapítja mandátumának megszűnését. Erre várhatóan hétfőn kerül sor. A határozatot a Hivatalos Közlönyben is meg kell jelentetni. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ugyanakkor már ez előtt kezdeményezheti az őrizetbe vételét.
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke és államfőjelöltje a hírre úgy reagált: a lemondás kiiktatja az igazságszolgáltatást a választási kampányból. A pártvezetés egyébként kedden délután rendkívüli ülést tartott az ügy miatt.
Mint arról beszámoltunk, Hrebenciuc ellen összesen három ügyben nyomoz a DNA. A legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra került ügyben azzal gyanúsítják, hogy bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe az ellene zajló DNA-nyomozásokról, a lehallgatott beszélgetéseiről kért adatokat Dumitru Iliescutól, a kormányőrség (SPP) volt vezetőjétől. Az ügyészség szerint a politikus az információkért cserébe ígéretet tett arra, hogy Iliescu lányát, aki építész, segít egy közintézménynél alkalmazni.
Egyúttal azzal is gyanúsítják, hogy párttársának, Dan Șova volt fejlesztési miniszternek, a párt szóvivőjének ígéretet tett, támogatja őt a pártelnökség megszerzésében, amennyiben új amnesztiatörvényt kezdeményez, és nyomást gyakorol az igazságügy-miniszterre egy olyan módosító javaslat elfogadása érdekében, amely a korrupció ellen küzdelemről és a korrupt politikusok büntetéséről szóló 78/2000-es törvényt érintette volna, és amely épp a Hrebenciucot érintő vizsgálatokban szavatolt volna számára büntetlenséget. Az ügyben Șova ellen is bűnvádi eljárás indult befolyással üzérkedés miatt.
Egy másik ügyben a DNA azzal gyanúsítja, hogy több más személlyel együtt anyagi ellenszolgáltatás fejében azt ígérte különböző személyeknek, hogy közbenjár az érdekükben bizonyos, őket meg nem illető javak visszaszolgáltatásában.
Hrebenciuc ellen még ez előtt befolyással üzérkedés miatt indult vizsgálat, mivel a gyanú szerint nyomást gyakorolt a médiahatóságra egy pártkollégája televíziójának sugárzási engedélye ügyében. A DNA az illegális visszaszolgáltatások ügyében kérte Hrebenciuc előzetes letartóztatásba helyezését.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

MÁLENKIJ ROBOT
Miért éppen Kolozsvárról hurcolták el a legtöbb erdélyit a szovjet lágerekbe?
Az 1945-ben deportált magyarokhoz viszonyítva annyiban volt jobb a németek helyzete, hogy ők számítottak arra, hogy elviszik őket.
Málenkij robot, egy kis munka – mondták a szovjet katonák azoknak a magyaroknak és németeknek, akiket 1944. októberében és 1945. januárjában családi ebédről vagy éppen az utcáról szedtek össze és azt firtatták, hogy hová viszik őket.
Az egy kis munka gyakran hosszú évekig tartó kényszermunkát jelentett a Szovjetunióban, ahonnan sokan soha nem tértek vissza szülőföldjükre. Ezt a témát járta körül Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944-1945-ben címmel, a Málenkij Robot emlékév keretében szervezett konferencia. A rendezvényt Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzatával, valamint a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságával közösen szervezték.
Két deportálási hullám
Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa Erdélyi magyarok és németek elhurcolása a Szovjetunióba 1944–1945-ben. A deportálások emlékezete című előadásában arról beszélt, hogy Románia átállása, illetve az 1944-ben Erdélybe érő front továbbvonulása után két jól körülhatárolható deportálási hullám figyelhető meg, amely módszerében is eltért.
Az egyik 1944 októberében zajlik le, a frontvonal átvonulását követő kaotikus állapotok közepette. „Ekkor az esetek többségében egyfajta spontán deportálás-hullámról van szó. Ezzel szemben a második hullám jól megszervezett volt” – mondta.
Az első hullám legfőképpen magyarokat érintett, valamint németes kinézetű, vagy német nevű személyeket. Ekkor leginkább olyan férfiakat és fiúkat hurcoltak el, akikre rá lehetett fogni, hogy német katonák és lehetett arra hivatkozni, hogy félő, hogy a front háta mögött szerveznek majd partizánakciókat. A második deportálási hullám 1945 januárjában játszódott le és ekkor már nemcsak férfiakat, hanem nőket, gyermekeket és öregeket is visznek. A vád ellenük a háborús bűnösség. „Masszív, nagyarányú deportálásokról van szó, amelyik leginkább a bánsági, a partiumi és az erdélyi sváb és szász férfiakat és nőket érinti" - mondta.
„Románok ezzel szemben csak elvétve estek fogságba. Mivel a románok ekkor már szövetségeseknek számítottak, ritkábban, utcai razziák során kerültek csak be az elhurcoltak közé, azonban legtöbbjüket a kihallgatás után – ha bizonyítani tudták, hogy románok – szabadon engedték. Mintegy 200-300 román eshetett így fogságba. Voltak azonban magyarok is, akik a két világháborús katonakönyvüket felmutatva menekültek meg a deportálástól” – mondta Murádin.
Székelyföldön gyorsan áthaladt a front A front fokozatos előrenyomulása közepette zajlanak az elhurcolások. „Ahol a front gyorsan haladt előre, például Székelyföldön, ott az elhurcolások szórványosak voltak. Ahol azonban nagyobb ellenállást tapasztaltak, ott több személyt hurcoltak el” – mondta Murádin.
Eszerint több hét alatt gyűjtöttek össze Csíkban 3000 személyt, míg a gyergyói deportálásokkal együtt a Maros-völgyéből deportáltak száma mintegy 4000 személyt tesz ki. Murádin azonban hozzátette, hogy ezek hozzávetőleges számok.
A Tordai csata
Kolozsváron a székelyföldi deportálásokhoz viszonyítva lényegesen magasabbak a számok. „Az, ami Kolozsváron történik, egyértelműen összefügg a Tordai csatával, ami miatt itt sokkal masszívabbak voltak az elhurcolások.
A Tordai csata révén megállítják a szovjet hadsereget, amelyik majdnem egy hónapig nem tud tovább haladni. Ezt torolják meg a deportálásokkal. Tordáról 500, a környékről több mint 700 személyt hurcolnak el.
Kolozsvárról 5000 személyt vittek el, akiket két nap alatt gyűjtöttek össze. Ez a szám pontos: ennyi kellett. Ezt onnan tudjuk, hogyha valakik esetleg meg is szöktek, akkor is csak ezt a számot pótolták ki” – magyarázta Murádin, aki szerint ennyivel kellett a front hadparancsnoksága Moszkva fele elszámoljon amiatt, hogy Tordán megakadt az előrenyomulás. Murádin azt is elmondta, hogy az emberek összegyűjtése - annak gyorsasága és masszívsága miatt - sokkhatást váltott ki a lakosságban. „Kevés volt a hadifogoly, valamivel igazolni kellett a megakadást” – mondta Murádin. Hozzátette, hogy a Kolozsvár környéki falvakból megközelítőleg 700 embert vittek el, a Partiumból pedig mintegy 6 ezret.
Erdélyből, Partiumból, Bánságból összesen mintegy 20 ezer főt hurcoltak el, akiket partizángyanús elemeknek neveztek és ellenségként kezelték őket.
A deportálások okai
- bosszú. A szovjet hadsereg mintegy 10 ezer fős veszteséget szenvedett (halottak, sebesültek, foglyok), amivel el kellett számolni. Ezért a magyarokat mintegy kollektíven vonják felelősségre. Emellett a szovjetek már 1943 júliusában eldöntötték, hogy, ha sikerül elfoglalni Magyarországot, akkor nemcsak a politikai és katonai vezetést büntetik majd, hanem a magyar népet is.
- a partizánakciók ellehetetlenítése. A németes kinézetű férfiakat és fiúkat azért is összegyűjtötték, mert attól féltek, hogy ők valójában a német hadsereg tagjai, civil ruhába öltözve, akik a front háta mögött fognak majd partizánakciókat végrehajtani. Emellett a román hadsereg vezérkara küldött egy listát a szovjet vezérkarnak, amelyen a fasiszta értelmiségieket sorolták fel: ezen majdnem kivétel nélkül az erdélyi magyar értelmiségiek nevei voltak feltüntetve.
- munkaerőhiány. Kellett a munkaerő a Szovjetunió újjáépítéséhez.
- általános elővigyázatosság. A frontvonal mögötti rend fenntartása.
Következmények A deportálások révén megtizedelik a magyar értelmiséget. „Ebben kulcsszerepe van Gheorghe Onișoru kolozsvári román konzulnak, aki továbbítja az értelmiségek neveit is tartalmazó listát, illetve Aurel Milea helyi ügyvédnek, aki segédkezett ebben. A románok hozzáállása az eseményekhez változó volt: találunk olyan esetet is, hogy letagadták, hogy magyar szomszédjuk van, de volt olyan is, hogy épp ellenkezőleg, szóltak, hogy még egy maradt, akit nem vittek el” – mondta Murádin.
Murádin kutatásai alapján, az általa eddig azonosított kolozsvári deportáltak között kimagasló az értelmiségiek aránya: találunk köztük 17 gimnáziumi és 7 egyetemi tanárt, 4 írót, 9 papot, egy evangélikus esperest és sok egyetemista diákot is.
Az összegyűjtötteket csoportosan, gyalog kísérik Tordára, ahol marhavagonokba rakják őket, majd Brassón keresztül a Focșani-i átmenő-táborba deportálják. Később itt átrakják őket széles nyomtávú vasútra és Iași-on keresztül indítják a Szovjetunió fele.
A második hullám
A Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB)
A Szövetséges Ellenőrző Bizottságok (SZEB) a második világháború után a győztes hatalmak által a fegyverszünet betartására és a kormányok működésének ellenőrzésére megalakított testületek voltak a legyőzött országokban. A SZEB-ben az amerikaiakat, az angolokat és a szovjeteket képviselő megbízottak közül annak volt a döntő szava, akinek a hadserege felszabadította vagy megszállta az adott országot.
Közép- és Kelet-Európa országaiban, így Romániában és Magyarországon a Szovjetunió a SZEB-et használta fel az erőszakos hatalomátvétel elősegítéséhez és a testületnek kulcsszerepe volt a a kommunista párt politikai ellenfeleivel való leszámolásnak.
A második deportálási hullám mögött egy körrendelet áll, amit a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) rendel el: eszerint az összes német nemzetiségű személyt munkára kellett mozgósítani. A rendelet értelmében szovjet-román vegyes bizottságok alakultak, amelyek összeírták a deportálandó embereket. Eredetileg a 17-45 év közötti férfiakat és a 18-30 év közötti nőket szándékoztak elvinni. Elvileg kivételnek számítottak volna az olyan szoptatós kismamák, akiknek egy év alatti gyermeke van, azonban ezt nem mindig tartották be. Amiatt, hogy ezekkel a személyekkel nem gyűlt ki a kívánt szám, kiterjesztették a deportálásra ítéltek kategóriáit és így az eredetileg meghatározott korúaknál fiatalabbakat és öregebbeket is elvittek.
A munkaképes német nemzetiségűeket felszólították, hogy jelentkezzenek a község- vagy városházán. ”Ezt igazából nem lehetett megúszni, akkor sem, ha sokan igyekeztek elbújni. Aki nem jelentkezett, azt a bizottságok által összeállított listák alapján megkereste a román csendőrség ” – magyarázta Murádin, aki hozzátette, hogy 90 ezer körülire tehető az ekkor elhurcoltak száma.
Murádin elmondta, hogy ugyan az erdélyi németek vezetői igyekeztek közbenjárni a román vezetésnél, de ők a szovjet parancsra hivatkozva azt mondták, hogy nem tudnak segíteni.
„Azok mentesültek, akik kiváltották magukat vagy annyira szükség volt a szaktudásukra az országban, hogy nem vitték el őket, például az ipari szakmunkások. Azok is mentesültek, akik munkaképtelenek voltak, vagy akiknek román volt a házastárs, esetleg szüleik valamelyike” – mondta. „A deportált magyarokhoz viszonyítva annyiban volt jobb a németek helyzete, hogy őket úgy vitték el, hogy számítottak erre, tudták, hogy ez lesz a sorsuk, ezért felöltöztek, felpakoltak és így nagyobb volt a túlélési esélyük. A magyarok esetében ez nem volt így, hisz, ha például valakit egy utcai razzia idején egy kiskabátba fogtak el, akkor őt abban vittek is el” – mondta Murádin.
Hova kerültek ezek az emberek?
Murádin kutatásai során mintegy 20 céltábort azonosított, ahová ezek az emberek kerültek. „A magyarokat leginkább az Urál-hegység lábaihoz, Baskíriába vitték, de az egész Szovjetunió területén megtaláljuk őket. A németek leginkább a Donbasz vidékére kerültek. Legtöbben vasútépítésben, fakitermelésben, bányászatban, építkezésben kellett dolgozzanak” – fejtette ki Murádin.
„Itt rendkívül rossz körülmények között, szokatlan, sokszor szélsőséges időjárási viszonyok közepette dolgoztak, miközben a táplálkozásuk nem volt megfelelően biztosítva és sokan éheztek. Éppen ezért nagyon sokan meghaltak” – magyarázta Murádin, aki hozzátette, hogy 5000-6500 erdélyi magyar – köztük kb. 1800 kolozsvári - halt meg a szovjet lágerekben.
Murádin elmondta, hogy amint Magyarországon átveszik a hatalmat a kommunisták, fokozatosan hazaengedik a deportáltakat. „Ezeket az embereket magyar állampolgárként viszik el, ezért választhatnak, hogy hová viszik haza őket: Magyarországra vagy Erdélybe. A deportáltak 1947-1948 között kezdenek el hazaszivárogni. Általában nagyon legyengültek a lágerekben és azok közül is, akik hazaértek, sokan meghalnak az ezt követő egy-két évben” – magyarázta Murádin.
Visszailleszkedés? Murádin elmondta, hogy a lágerek túlélői nehezen illeszkedtek vissza a közösségükbe, sokan egy életre szóló traumatikus élményként élték meg az elhurcoltatásukat. Az értelmiségiek közül többen orosz nyelvet kezdtek el tanítani, így igyekezve hasznát venni a szovjet gulágban töltött éveknek.
Annak ellenére, hogy traumaként élték meg, nem beszélhettek róla, a társadalom tabuként kezelte a deportálások történetét. Emlékiratokat is csak 1989 után lehetett megjelentetni.
Romániában jelenleg két emlékműve van a szovjet deportálásoknak: az egyik a németek deportálására emlékeztet és Resicabányán található, 1995. október 14-én állították. A magyarok deportálására emlékeztetőt 2014. október 14-én állították fel a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
„Az emlékművek felállításának napja nem véletlen. 1945. október 14-e ugyanis az a dátum, amikor elindult a Kolozsvárról elhurcolt magyarság első Szovjetunióba indított szerelvénye” – derült ki az előadásból.
F.J.
Transindex.ro

Nem jöttek be az RMDSZ számításai a koalícióban
„Politikai skizofréniából" szabadult Kelemen Hunor, miután Traian Băsescu államfő nemrég aláírta a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről történő lemondását.
Az elnöki „kegyelem" közel három hónapig váratott magára, az RMDSZ elnöke ugyanis július 11-én, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülését követően jelentette be a Ponta-kabinetből való távozását, amelyet végül augusztus elsején terjesztett a kormány elé.
A politikus azután döntött a lemondás mellett, hogy a kormány – egészen pontosan a külügyminisztérium – a szövetséggel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság (EB) jogvitájába. Az RMDSZ és a kisebbségek európai ernyőszervezete által kidolgozott Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés a kisebbségek védelmében szorgalmaz uniós szintű jogalkotást, de az EB elhárította illetékességét.
Az elutasítás ellen a kezdeményezők pert indítottak az Európai Unió Bíróságán, amelybe Románia és Szlovákia az EB, Magyarország pedig a kisebbségek oldalán lépett be. Kelemen maga is bevallotta, hogy „tudathasadásos állapotba" került, hiszen a polgári kezdeményezés bizottságának alelnökeként egy időben lett felperes a luxemburgi perben, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyetteseként pedig alperes.
Dan Şova „profizmusa”
Dan Şova, a PSD szóvivője rendkívül irritáltan és arrogánsan reagált megkeresésünkre, amelynek során azt firtattuk: mi az alakulat álláspontja a kormánystruktúra átalakítására vonatkozó RMDSZ-es kezdeményezés kapcsán. „Miért engem kérdez? Én nem beszélhetek a párt álláspontjáról" – jelentette ki a szenátor, majd felvetésünkre, miszerint szóvivőként többek között pártja politikájának, véleményének ismertetése a feladata, többször kihangsúlyozta: ő profi, mi pedig összetévesztjük egy amatőrrel. További erősködésünkre Şova azt javasolta, forduljunk a PSD elnöki posztját is betöltő Victor Ponta kormányfőhöz, az általa megadott mobilszámon azonban többszöri hívásunkra sem válaszolt senki.
Mindemellett a „kinn is vagyok, benn is vagyok" állapot Kelemen távozása után is fennmaradt, hiszen az RMDSZ a politikai alakulatokra kevésbé jellemző módon elnöke nélkül maradt a Ponta-kabinet tagja. Lapunk kérdésére, miszerint megkönnyebbüléssel fogadta-e, hogy megszűnt a korábbi „skizofrén helyzet", az RMDSZ elnöke elmondta, sem meglepetést, sem drámai pillanatokat nem jelentett számára lemondása elfogadása, hiszen a döntést maga hozta, és nem változtatta meg.
Ugyanakkor a szövetség szempontjából több okból sem bizonyult hasznosnak Kelemennek a kormányból való távozása. Bár a koalíciós tárgyalásokon továbbra is a szövetségi elnök képviselői az alakulatot, az államfőválasztási kampány során már nincs alkalma „hátországként" kihasználni a kormányfőhelyettesi és kulturális miniszteri tisztségek adta előnyöket, például nem korteskedhet a művelődési tárca által folyósított támogatásokkal.
Az RMDSZ tervei ellenére, miszerint a 45 napos ideiglenes ügyvivői időszakra Korodi Attila környezetvédelmi miniszter kerüljön a művelődési tárca élére, Victor Ponta kormányfő saját hatáskörébe vonta a kulturális minisztérium irányítását, igaz, az aláírási jog gyakorlását Hegedüs Csilla államtitkárra bízta.
Azonban az RMDSZ-nek főként abban nem sikerült átvinnie akaratát a koalícióban, hogy válasszák szét az eddig ugyanazon politikus által betöltött kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi posztot, az új kormánystruktúrát pedig terjesszék a parlament elé.
A Krónika már augusztusban, Biró Rozália kinevezésének elutasítása után megszellőztette ennek forgatókönyvét, amely szerint a kormányfőhelyettesi tisztséget Korodi kapta volna meg, a kulturális tárcáért pedig Szabó Ödön bihari parlamenti képviselő lobbizott. A Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenállása miatt azonban a terv kútba fulladt.
Kelemen Hunor lapunknak elismerte, szeptember elején valóban felmerült ez a forgatókönyv, ma viszont már nem aktuális. „Egészen amatőrnek kellene lennie az embernek, hogy most, választási kampányban előálljon ilyen kéréssel. Nem a PSD támogatásáról vagy annak hiányáról volt szó, nem magával az új kormánystruktúra elvével volt problémája senkinek, hanem azzal, hogy mi sül ki abból, ha megnyitunk egy ilyen vitát" – magyarázta a Krónikának Kelemen.
Az államfőválasztások eredményének kihirdetéséig tehát marad minden a régiben, a koalíció és a kormány sorsa pedig a Cotroceni-palota új lakójának kiléte alapján dől el.
Államfőválasztás: nincs PSD-s elvárás?
Nem elvárás az RMDSZ iránt, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után – mondta Kelemen Hunor az MTI-nek, miután Ponta koalíciós egyeztetést helyezett kilátásba november harmadikára (az első forduló utáni napra), amelyen a bukaresti kormánypártok eldöntik: kit támogatnak a második fordulóban, és ki lesz a miniszterelnök.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: az első forduló után a szövetség elnöksége felméri a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki álláspontját. „Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk, ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba" – magyarázta Kelemen, hozzátéve: a koalícióban nem tevődött fel úgy a kérdés, hogy az RMDSZ vajon kormányon maradhat-e a PSD oldalán, ha Johannist támogatná.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Feszült amerikai–magyar tárgyalások Washingtonban
Magyarország nem fogadja el, hogy megkérdőjelezzék demokratikus elkötelezettségét és ismételten kérte, hogy az Egyesült Államok tárja fel a korrupcióvádakkal kapcsolatos bizonyítékait - jelentette ki kedden az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Washingtonban Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel tárgyalt.
A felek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok kiválók és szót ejtettek a kétoldalú politikai vitákról is. A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy amerikai részről egyebek mellett elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-csúcson tett vállalásairól és Ukrajna irányába végzett gázszállításairól is.
A kétoldalú politikai vitákkal kapcsolatban Szijjártó elmondta, hogy az Egyesült Államok számos konkrét magyar intézkedést megkérdőjelezett. „Én azonban elmondtam, hogy mi az Európai Bizottsággal végigtárgyaltuk mindazokat a jogszabályokat, amelyek a jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedéshez elvezetnek. Nincs még egy ország Európában, amelyet az Európai Bizottság annyit vizsgált volna, mint minket” – tette hozzá Szijjártó Péter.
„Ezért tehát a mi törvényeink az európai értékeknek és az európai szabályoknak teljes mértékben megfelelnek. Ezért ha valaki a mi alkotmányos berendezkedésünket és az ahhoz vezető intézkedéseket megkérdőjelezi, akkor annak igazából az Európai Bizottsággal van vitája” – szögezte le a miniszter.
Biden Pontával beszélgetett telefonon
Telefonon tárgyalt kedden Victor Ponta román miniszterelnök Joe Biden amerikai alelnökkel. A beszélgetést az amerikai fél kezdeményezte – közölte szerdán a miniszterelnöki hivatal. A közlemény szerint a felek a stratégiai partnerség bővítéséről tárgyaltak. Többek között a nemzetközi biztonsági helyzetről, az afganisztáni állapotokról, az ottani NATO-haderő jövő évi helyettesítéséről esett szó. Victor Ponta hangsúlyozta, hogy Románia a jövőben is megbízható stratégiai partnere lesz az Egyesült Államoknak, és eltökélt a stratégiai partnerség további erősítésében, fejlesztésében.
Szijjártó Péter az amerikai külügyminisztériumban azt is elmondta, hogy a magyar kormány a konkrét intézkedésekről mindig kész tájékoztatást adni és mindig kész konzultálni.
„Egy dolgot azonban nem fogadunk el: nem fogadjuk el azt, hogy ha valaki megkérdőjelezi Magyarország demokratikus elkötelezettségét, demokratikus értékrendjét vagy demokratikus berendezkedését” – jelentette ki.
A magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban elmondta tárgyalópartnerének, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve ebben az ügyben és kérte, hogy az Egyesült Államok az általa megfogalmazott korrupcióváddal kapcsolatban tárja fel az erre vonatkozó bizonyítékokat.
„Elmondtam, hogy Magyarország kormánya azt várja az Egyesült Államok kormányától, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazták meg. Erre azt a választ kaptam, hogy az Egyesült Államokban érvényben lévő jogszabályok értelmében az eddigieknél több és konkrétabb tájékoztatás, információt nem tudnak adni” – mondta Szijjártó Péter.
Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője azt közölte: Nuland és Szijjártó megállapodtak abban, hogy együttműködnek a demokráciával, a korrupcióval és a beruházási légkörrel kapcsolatos aggályok orvoslásában. Egyebek mellett szó esett a magyarországi demokratikus fejleményekkel kapcsolatos amerikai aggályokról.
„Ugyancsak megvitatták az egyes jelenlegi és volt magyar hivatalos személyek új keletű beutazási tilalmát. Ezeket a tilalmakat a 7750-es elnöki proklamáció égisze alatt vezették be, amely felhatalmazást nyújt a vízum megtagadására olyan jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőktől, akik közhivatalnoki korrupció részesei” – fogalmazott a közlemény.
A szóvivői kommüniké szerint a beutazási tilalmak „a magyar kormányon belüli korrupcióra vonatkozó hiteles információk sorára alapulnak”. Ezek az információk pedig több forrásból, így a (törvényesség felett őrködő) civil szervezetektől, a közérdekű bejelentőktől és a civil társadalmi csoportoktól hozzáférhetők, amelyek feladata a kormányzati átláthatóság fenntartása.
 
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Szemfényvesztés
Tessenek lenyugodni, a rendszerváltás nem ért véget Romániában. Viorel Hrebenciuc egyelőre nem megy börtönbe, mint ahogy a titkos alkuk, sarokba szorítások, a szekus módszerek korszaka sem múlt el.
A legnagyobb kormánypártban olyan meccs zajlik éppen, amilyet a választásokat követően szokás megtartani. Természetesen a helyezkedések máshol sem az eredmények közzététele után kezdődnek, hanem sokkal korábban, de normális esetben ezek rendszerint csendben, finoman történnek mindaddig, amíg nem közlik az első exit pollt.
A PSD-ben idő előtt durrant el az első lövés, mert a korrupcióellenes ügyészség beletrafált a nagyközönség számára egyelőre még átláthatatlan egyik erdőügybe. Mint ismeretes, befolyással, nyomásgyakorlással, lekenyerezéssel, zsarolással kaptak több tízezer hektárnyi erdőt politikusok és kőgazdag emberek. Igazából akkor kapta fel mindenki a fejét erre az ügyre, amikor az ügyészek a PSD háttérembere, egészen pontosan bábjátékosa, Viorel Hrebenciuc mentelmi jogának megvonását kérték a parlamenttől. Ezzel elszabadult a pokol, politikai értelemben. Nem, nem a szégyenérzet, a várható súlyos következmények indítottak be valamilyen tisztulási folyamatot, hanem az újabb ügyeskedések vezettek el egy kisebb méretű leszámoláshoz. A szociáldemokratáknál az vágta ki a biztosítékot, hogy egy lehallgatott felvétel szerint Hrebenciuc pártelnököt csinált volna a félhülyének tartott Dan Șovából, ha az segít áttolni a parlamenten egy olyan módosítást, amely nyomán nem számítanának bűncselekménynek Hrebenciuc műveletei az erdőügyekben. (Hrebenciucról egyébként meg kell említeni, hogy semmi sem történik nélküle a román belpolitikában, a rossz nyelvek szerint jó viszonyt ápol Verestóy Attila RMDSZ-szenátorral, akivel több alkut is kötött a szövetség kormányzati szerepvállalásáról.)
Kitört hát a botrány, az ügyészek közben a nagyérdemű közönséget különböző lehallgatási jegyzőkönyvekkel szórakoztatják. A PSD-ben ettől levadult mindenki. Ugyanis mindenki biztosra veszi, hogy a jelenlegi pártelnök, Victor Ponta megnyeri a választást, államfő válik belőle, ergo új pártelnököt kell választani. Erre sokan pályáztak, és addig nem is volt különösebb cirkusz, míg a Hrebenciuc-Șova-beszélgetést nyilvánosságra nem hozták, mert kiderült, Hrebenciuc a pártelnöki tisztséget már áruba bocsátotta. A párt elnöksége azonnal felfüggesztett mindenkit, akit csak lehetett, illetve akire egyébként is haragudott, két nappal később pedig a Ponta utódának tartott Liviu Dragnea hivatalosan is közölte, megpályázza a pártelnöki tisztséget. Dragneát egyéként Hrebenciuc nem kedveli, Ponta viszont igen, sőt, muszáj is neki. Mert ha nem, akkor lehet, hogy nem lesz elnök belőle. Dragnea ugyanis a motor a pártban, ha ő nem hajtja meg a népet, akkor a második fordulóban bármi történhet. Ha viszont odateszi a csontot, akkor olyan mozgósítást levezényel, hogy öröm lesz nézni. Pontának cseppet sem hiányzik, hogy Dragnea mostanság megsértődjön.
Közben Hrebenciuc nagystílűen lemondott a képviselői mandátumáról, ezzel elszállt a mentelmi joga, indulhat ellene az eljárás, lehet indítványozni a bíróságnál a letartóztatását. A pártja megköszönte neki, hogy ezzel a gesztussal megkímélte a szervezetet a botránytól, a sajtóban sokan nemes tettként értékelték a lemondást, hurrá véget ért a rendszerváltás! Na persze.
Hrebenciuc annál nagyobb játékos, hogy a lemondásába ne legyen egy csel beágyazva. A szakértők szerint ugyanis a mandátum és a vele járó jogok lemondás esetén akkor szűnnek meg, amikor a parlament illetékes háza tudomásul veszi, a Hivatalos Közlöny pedig lehozza, hogy megürült egy hely. Erre viszont lehet, hogy egyhamar nem kerül sor. A törvényhozás ugyanis éppen szabadságon van, az elnökválasztás végéig nem is mennek vissza dolgozni a honatyák. Hétfőre össze van hívva ugyan a plénum egy másik ügyben, de ilyenkor általában nem jön össze a kvórum. Amíg a Hivatalos Közlönyben nem jelenik meg a mandátum megszűnésére vonatkozó valami, Hrebenciuc szabadon mozoghat és kavarhat. Liviu Dragnea viszont már résen van.
A rendszerváltás valójában nem ért véget, csak éppen változik.
Szüszer-Nagy Róbert
Székelyhon.ro

Megfenyegette az RMDSZ-t Horia Grama PSD-s képviselő
Ha az államfőválasztás második fordulójában az RMDSZ nem Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét támogatja, nincs mit keresnie többé a kormányban – jelentette ki a PSD Kovászna megyei parlamenti képviselője.
Horia Grama emlékeztetett arra, hogy a Ponta-kabinet jelentős összegekkel támogatta Háromszéket, és ennek előnyeit a székelyföldi megye román és magyar lakói egyaránt élvezték. Ezért szerinte indokolt, hogy a magyarok a második fordulóban Victor Pontára szavazzanak.
„Azt hiszem, hogy az RMDSZ elegendő érvekkel rendelkezi Victor Ponta támogatására az elnökválasztás második fordulójában. A miniszterelnök programja kisebbségekre vonatkozó részének lefontabb eleme éppen az RMDSZ kormányzati részvétele. Ha a PSD-UNPR-PC koalíció bízik az RMDSZ-ben, az RMDSZ-nek is támogatnia kell a koalíció jelöltjét. Ha nem ezt teszi, többé nem indokolt a részvétele a kormányban” – fogalmazott a volt háromszéki prefektus.
Mint ismert, Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: nem elvárás a kormányban részt vevő RMDSZ-szel szemben, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után.Kelemen Hunor rámutatott: az első forduló után az RMDSZ elnöksége felméri majd a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki a szövetség álláspontját, elképzeléseikről pedig "természetesen" partnereiket is tájékoztatják. "Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk - ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba" - magyarázta Kelemen Hunor.
maszol/covasnamedia.ro

Korrupció legfelső fokon
Olyan ez a választások előtti időszak, mintha Victor Ponta és pártja nem is más jelöltekkel szállna ringbe az államelnöki tisztségért, hanem a Korrupcióellenes ügyészséggel vívná legnagyobb csatáit. Sorra indítják a bűnvádi eljárást az SZDP legnagyobb korifeusai ellen, lassan olybá tűnik, nem is egy politikai párt, hanem alvilági szervezet irányítja az országot, szeretne teljhatalomhoz jutni.
Felgyorsult az elmúlt egy-két esztendőben a korrupcióellenes harc, kapkodhattuk a fejünket az újabb és újabb leleplezések hallatán. Született néhány végleges ítélet, és jó páran börtönbe kerültek, kikről korábban ezt elképzelni sem tudtuk. Befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés a leggyakoribb vád, az állami költségvetés pénzeit térítették magánzsebekbe, fölözték le. Nem véletlen, hogy Románia gazdasága ott áll, ahol, mint sokan mondogatják: ha csak feleennyit loptak volna a hatalom birtokosai, holdudvarukban tevékenykedők, akár virágzó országban is élhetnénk. Pártállástól függetlenül, akik éppen pikszisbe kerültek, teljes mértékben kihasználták a helyzetet, gyorsan igyekeztek megszedni magukat. A szociáldemokraták voltak legtöbbet hatalmon – no meg a legzavarosabb időkben –, így nem csoda, hogy ők tűnnek a legkorruptabbnak. Kivették részüket azonban a liberálisok, a demokrata-liberálisok, és az elítéltek között ugyan nincs, de eljárás folyik pár RMDSZ-es ellen is. Egy szó, mint száz, minden párt kitermelte a maga korruptjait. Pár évvel ezelőttig azt hihették a politikumba beágyazódott gazemberek, hogy senki nem állhat útjukba, megvédi őket pártjuk, fedezik elvtársaik. Csakhogy a politikai váltógazdálkodásban elkezdtek lebukni a hatalomból kirekedtek, és szép lassan erősödött, önállósodott a Korrupcióellenes ügyészség is. Az elmúlt két-három évben pedig önjáróvá vált, úgy tűnik, végre teljesítheti küldetését. Az elmúlt hetek botrányos leleplezései, Hrebenciucék piszkos ügyei, no meg az amnesztiatörvény és más jogszabályok módosítási terveiről szóló háttérbeszélgetések jól mutatják: sokan sárosak, és nagyon szeretnék megúszni a számonkérést. A parlamenti szavazás nem lesz akadály, hisz 35 képviselőnek és szenátornak már meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, többnyire korrupciós ügyek miatt, s ki tudja, hányan vannak, kiknek készül iratcsomójuk. Mentenék saját bőrüket és társaikat. Mostanáig egyfajta féket jelentett Traian Băsescu államelnök, ám ha utódja Victor Ponta lesz, félő: a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanarra a sorsra jut, mint Năstase idejében – kirakatintézménnyé válik, leállnak a nagy leleplezések. Nagyon veszélyes lenne, ha ismét egyszínű, tiszta vörös hatalom vonná uralma alá Romániát. Szabad prédává válna az ország, vélhetően még mélyebbre süllyedne a korrupció és a lopás bugyraiban. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
Újabb milliók az ortodox egyháznak
Jócskán kiegészítette a Victor Ponta vezette kabinet azt az összeget, amelyet pár nappal ezelőtt hagytak jóvá a költségvetési tartalékalapból templomok építésére. A kormány ezen második alkalommal – pár nappal korábban hatmillió lejt különítettek el – kizárólag az ortodox egyházat támogatja.
Összesen 13 kolostor, katedrális és egyházkerületi központ kap pénzt. A megyék, ahová a 14 millió lej eljut, Brassó, Galac, Iaşi, Kolozs, Neamţ, Olt, Szeben, valamint Tulcea. Múlt héten a görög katolikus felekezet részesült támogatásban a kolozsvári Cipariu téri katedrálisuk építésére. A templomot egyébként kevéssel a rendszerváltást követően kezdték el építeni, a munkálatok évekig álltak. A mostani pénzosztás mások mellett a kolozsvári Nicolae Ivan egyházkerületi központnak, illetve az Adormirea Maicii Domnului templomnak „szól”.
Ponta: az elnök még én vagyok
Pártbéli társait figyelmeztette tegnap Victor Ponta kormányfő, ami a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöki tisztségét illeti, kijelentve, ne igyanak előre a medve bőrére. A politikus târgoviştéi kampányállomásán beszélt arról, hogy az SZDP elnöki „széke” nem szabad, amíg ő egy másik tisztségbe nem távozik. Elmondása szerint ezt az üzenetét párttársai nagyon is jól megértették. „Azt mondom, hogy egyik választás sincs megnyerve addig, amíg a szavazatokat meg nem számolják. És bármely tisztség, beleértve az enyémet is, nem szabad addig, amíg én nem távozom egy másik tisztségbe” – részletezte Ponta. A kormányfő nem mulasztotta el kifejteni, hogy noha az általa vezetett párt az esélyesek között szerepel az államelnöki székért folyó harcban, egyelőre jelöltje még nem nyerte meg a választást. „Traian Băsescu 2004-ben és 2009-ben becsapta a románokat, hogy valami ellen szavazzanak. Hiszem, hogy a 2004-es és 2009-es borzalmas eredmények után, mivel látták, hogy mit jelent valami ellen szavazni, 2014-ben az emberek valamire fognak szavazni, és remélem, hogy ebből a szempontból mi vagyunk az esélyesek” – részletezte.
Kelemen: érvekkel kell küzdeni a szabadságért
Az erdélyi magyarságnak ma már nem karddal és ágyúval, hanem az érvek erejével és türelemmel kell szembeszállnia a szabadságát akadályozó előítéletekkel – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ államfőjelöltje Nagyváradon mondott ünnepi beszédet Szacsvay Imre szobránál tegnap, a szabadságharcos halálának 165. évfordulóján. A szövetség elnöke szerint az erdélyi magyar közösségnek kötelessége tudni, mi a célja, milyen jövőt akar. „Azt is be kell látnunk, hogy csupán a közösség erejével érhetjük el azt, amit a jövő feladataként önmagunk számára meghatározunk, szabadságunkért és jogainkért továbbra is meg kell küzdenünk” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején megfogalmazott célok ma is továbbélnek Európa-szerte, hiszen az egyénnek, a közösségnek, a nemzetnek alapvető igénye, hogy szabad legyen, hogy saját életéről felelősségteljesen és szabadon dönthessen – mondta az RMDSZ államelnökjelöltje.
Levél Dél-Tirolba medveügyben
Levélben fordult Ugo Rossihoz, a dél-tiroli régió elnökéhez Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, amelyben szakmai segítséget kér az utóbbi időben megszaporodott medvetámadások és vadkárok megoldása érdekében. Az önkormányzati vezető együttműködést, tapasztalatcserét, a jó gyakorlatok ismertetését reméli a medveállománnyal kapcsolatosan, mivel az utóbbi időben Hargita megyében helyi közösségeket, háztartásokat, vagyonokat és embereket értek támadások a vadállatok részéről. Dél-Tirol hasonló természeti adottságokkal rendelkezik, mint Hargita megye, ugyanakkor az illetékes hatóságok biztosítják a lakosság és a turisták védelmét a medvetámadások ellen. Éppen ezért kértem, hogy küldjék el javaslataikat, meglátásaikat azzal kapcsolatosan, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet hatékonyan kezelni. Minden meglátást, javaslatot szívesen fogadunk, hiszen tarthatatlan az a helyzet, hogy a lakosság lassan nem látja értelmét földje megművelésének a vadkárok miatt, a kirándulókat pedig elriasztja a medveveszély – nyilatkozta Borboly.  
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pomogáts Béla: Egy nemzeti közösség szószólójaként - Az Erdélyi Szépmíves Céh és az erdélyi magyar közélet
A kolozsvári Keleti Újság 1924. március 20-i számában (alig kilenc évtizede) Nyírő József, Ligeti Ernő, Kós Károly, Páll Árpád, Zágoni István és Kádár Imre jelentette be Erdély (és az egész magyar nyelvterület) népességének az Erdélyi Szépmíves Céh megalakítását. „Néhányan Erdélyben dolgozó munkásai az írószerszámnak – ütötte meg a hangot a nevezetes felhívás – összeállottunk; nemes elhatározás üllőjén, lelkünkből való igaz vágynak lelkes kalapácsával tervet kovácsoltunk. […] Amit alkotni, amit dolgozni fogunk, azt adjuk azoknak, akik megbecsülni tudják és akarják ennek az elhatározásnak lelkes elszántságát, fanatikus hitét. Mi összeállottunk néhányan, kevesen, akik írunk, s akik ki akarjuk válogatni az Erdélyben dolgozó írók munkáinak legjavát, és keressük a felhívásunk szavaival azt a száz embert, akik értékelik is, de fel is ölelhetik, a megvalósulás biztos útjára vezethetik s egyben magukénak vallhatják ezt a vállalkozását s legszebb eredményeit. Erdélyi Szépmíves Céh a mi vállalkozásunk, amely tisztán a miénk és senki másé. Szeretnők azt a bizalmat bírni, amely aláírásunkat kezességnek tudja arra, hogy nem lesz és nem lehet ebben senkinek nyereséges üzlete. Szeretnők hinni a bizalmat, mely úgy tudjuk, hogy tartalomban csak értékeset és jót, külsőben csak igazán szépet és művészit adhatunk.” Az erdélyi magyar irodalom bizonyára legnagyobb, azóta „klasszikusnak” bizonyult vállalkozását kezdeményezte ez a felhívás. Ennek az irodalomnak a megszületésekor az irodalomalapítás nehéz felelőssége és temérdek munkája várt az ottani magyar értelmiségre. A trianoni tragédia idején: a húszas évek elején hiányoztak a könyvkiadók és a folyóiratok, hiányzott az irodalmi életnek az az intézményrendszere, amely megteremti az alkotó munka kibontakozásának jobb feltételeit, és kapcsolatot hoz létre az írók és az olvasók között. A teljes szervezetlenség körülményei között mégis szinte naponta alakultak kérészéletű könyvkiadók, alapítottak ambiciózus fiatalemberek rövid életű folyóiratokat. Az irodalmi élet mozgalmasságát jelzi, hogy az uralomváltozást követő első hat esztendőben 1066 magyar könyv látott napvilágot Erdély városaiban, elsősorban Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Aradon, Temesváron és Marosvásárhelyen. Ezek a könyvek sajnos kérészéletű vállalkozások termékei voltak, a megszülető irodalomnak viszont mindenekelőtt tartós intézményekre kellett törekednie. Ez a törekvés hívta életre a két világháború közötti erdélyi magyar könyvkiadás legeredményesebb, kiadványait tekintve máig legnépszerűbb intézményét: az Erdélyi Szépmíves Céhet, amely természetesen a korabeli Magyarországon is a legnépszerűbb kiadók közé tartozott. Jelentősége messze túlterjedt azon a körön, amelyet egy könyvkiadó tevékenysége megjelöl. Valójában az erdélyi magyarság önszerveződésének és fennmaradásának egyik legfontosabb intézménye és központja volt, amely kiadványai  révén befolyásos szerepet vállalt a két világháború közötti korszakban az egész magyar irodalmi kultúra fejlesztésében és az egyetemes magyar nemzeti identitás szolgálatában. Nem lehet eléggé értékelni az irodalmi kultúra és természetesen a könyvkiadás szerepét, azt a küldetést, amelyet az Erdélyi Szépmíves Céh magára vállalt a trianoni kényszerrendezés, a történelmi ország megcsonkítása után, az úgynevezett „utódállamok” hatalma alá került kisebbségi magyar közösségek magára találásában és öntudatra ébredésében. Azt az egyetemes bénultságot, amely az idegen államok határai közé kényszerített, nagyjából három és félmilliós (Erdélyben közel egymillió nyolcszázezres) magyarságot sújtotta a húszas évek elején, először és hatékonyan az irodalom orvosolta. Ebben az időben alig működtek politikai szervezetek és intézmények, vagy ha működtek, kiszolgáltatva az idegen hatalomnak, az új államalakulat adminisztratív nyomása alatt, miként Erdélyben is. A kisebbségi sorsba taszított magyarság első és legfontosabb közös intézménye az irodalom és ennek fórumai: a folyóiratok és könyvkiadók voltak, közöttük is a legfontosabb, az Erdélyi Szépmíves Céh. Az irodalomnak valóban „közösségi cselekvés” küldetését kellett vállalnia, és az erdélyi magyar irodalom történelmi rangját igazolja, hogy ezt a küldetést mindig, maradéktalanul és magas színvonalon vállalta. Ahogy a transzilván irodalom nagy hatású költője, Reményik Sándor írta Az egyetlen tett című versében: „Mikor a lét pillérei inogtak / És mint viasz, minden elhajolt, / Egyetlen ércnél szilárdabb valóság, / Egyetlen tett a költő álma volt.” Ez az „álom” öltött formát az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványaiban. Magát a kiadót, miként előadásom elején már jeleztem, 1924-ben alapították a befolyásos kolozsvári szabadelvű napilap, a Keleti Újság munkatársai: Kós Károly, a reneszánsz-módra sokoldalú író-grafikus-építész, aki mint tapasztalt nyomdai szakember a kiadóvállalat igazgatója lett; Kádár Imre, a budapesti forradalmak bukása után Romániába emigrált író, publicista; Ligeti Ernő, a polgári liberalizmus nyugat-európai szellemiségét és értékeit képviselő író-újságíró; Nyírő József, a népi radikálisok egyik vezető személyisége, egyszersmind az erdélyi magyar elbeszélő irodalomnak már akkor is nagy reménysége és mestere; továbbá Paál Árpád és Zágoni István, mindketten az önmagára eszmélő kisebbségi magyarság mozgalmainak és a demokrata sajtónak vezető egyéniségei. A Szépmíves Céh tevékenységét mindvégig Kós Károly irányította, mellette Kovács Lászlónak, a kiadó szerkesztőjének volt vezető szerepe: voltaképpen ők ketten szabták meg a Céh kiadói politikáját, ők döntöttek a beérkező kéziratok sorsa felett. Az ő irodalmi ízlésük, felkészültségük és erdélyi elkötelezettségük alapozta meg a kiadó szakmai munkáját és történelmi érdemeit. A kiadóvállalat alapításáról és működéséről egy 1972 januárjában, a kolozsvári Korunkban megjelent interjújában Kós Károly a következőképpen nyilatkozott: „Nekem voltak nyomdai tapasztalataim, és volt egy névsorom azokról, akiknek az érdeklődésére lehetett építeni. Kikalkuláltam, hogy ha tízíves könyveket adunk ki, kétszáz amatőr előfizetővel meg tud indulni a vállalkozás. Felhívást bocsátottunk ki. A sztánai kézinyomdán nyomtuk, mind a hatan aláírtuk, és elküldtük azoknak, akiknek előfizetésére számítani lehetett. Várakozásunkat meghaladó módon 250 előfizető jelentkezett. Meg lehetett indítani a kiadót. Weisz Sándor, a kolozsvári Lapkiadó igazgatója hitelezett nekem váltóra annyit, amennyiből a papírt beszerezhettük, a nyomdaszámlát kifizethettük. Egy év múlva már a saját lábunkon álltunk, betéti társaságot alapítottunk, volt tőkénk és volt hitelünk. […] Minden költséget az előfizetésekből, a könyvek árából teremtettünk elő. Sem a banktőkétől, sem Bánffy Miklóstól vagy Kemény Jánostól nem kaptunk támogatást. Nagy tételekben, olcsón vásároltunk péterfalvi papírt, és minden évben árveréssel adtuk ki a nyomdáknak a munkát. Nekünk persze nem volt nagy irodánk, tekintélyes létszámú szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk. Egy íróasztal a nyomdában: ez volt a szerkesztőség és a kiadóhivatal.” Az Erdélyi Szépmíves Céh gazdálkodása az előfizetők táborára támaszkodott: a kiadó pártoló tagjai – ők részben az erdélyi, részben a magyarországi tehetősebb olvasók közül kerültek ki – részére bibliofil kiállítású amatőr-könyvsorozatot jelentettek meg, de ugyanezeket a könyveket fűzött változatban jóval olcsóbban is kiadták. Később jelentek meg az Erdélyi Szépmíves Céh „jubileumi díszkiadásában” az azóta is népszerű nyers színű vászonba kötött, Erdély régi (fejedelmi) címerével díszített kötetek. A Céh irányítóinak szándéka egyfajta „társadalmi könyvkiadás” létrehozására irányult, olvasóközönséget kívántak nevelni, és ezt szorosan a kiadóhoz, illetve ezen keresztül az erdélyi magyar irodalom ügyéhez akarták kapcsolni. Minderről a kiadó 1937-ben közreadott Aranykönyve, amely a leghűségesebb előfizetők megjutalmazását célozta, a következőképpen beszélt: „Az Erdélyi Szépmíves Céh elindító gondolata az volt, hogy megnemesítve intézménnyé alakítja át az író és olvasója e kényszerű közvetlen kapcsolatát. Kollektív összefogással, kiküszöbölve az író és olvasó között álló kiadóvállalkozót, előfizetést hirdetett 10 erdélyi magyar író új könyvére. Ezzel felmentette az írót a házalástól, az előfizető-olvasónak pedig biztosítékot nyújtott azzal, hogy a könyvet, amelyet kiad, egy egész írói kollektivitás tekintélyével fedezi.” A könyvsorozat kiadása ilyen módon egyszerre szolgálta az igényes olvasóközönség és a közéleti felelősségtudattal fellépő íróközösség kialakításának eszméjét.
A kolozsvári vállalkozás évente tíz-tizenkét eredeti erdélyi magyar irodalmi mű kiadásával jelentkezett, elsőnek saját felfedezettjétől, a később nagy írói sikereket aratott Gulácsy Iréntől jelentette meg a Hamueső című regényt, ezt követte Kádár Imre Bujdosó ének című verseskötete, Kós Károly Varjú-nemzetség, Ligeti Ernő Föl a bakra és Makkai Sándor Ördögszekér című regénye. Kós és Makkai műve a születő erdélyi magyar irodalom két sikerkönyve lett. Kezdetben pár száz példányt nyomattak, később, az erdélyi magyar olvasóközönség anyagi gyarapodásának és a kiadványok magyarországi népszerűségének hatására a Céh könyvei elérték a huszonöt-harmincezres példányszámot. (Ez manapság is tekintélyes példányszámot jelent, különösen az igényesebb szépirodalom területén.) A kiadóvállalat húszéves (1925-1944) fennállása során összesen százhatvannégy kötetet jelentetett meg, de a számozott sorozaton kívül is adott ki könyveket, például 1934-ben az Erdélyi Helikon íróinak antológiáját, 1940-ben a Séta bölcsőhelyem körül című „erdélyi képeskönyvet”, amely erdélyi magyar íróknak a szülőföldről írott vallomásait gyűjtötte össze, illetve az Erdélyi Szépmíves Céh több alkalommal is megjelentetett Kalendáriumát. Az elért eredményekre támaszkodva, az erdélyi magyar irodalom gyors kibontakozásának ösztönző légkörében született meg a helikoni íróközösség gondolata. Szervezői, Kemény János, Kós Károly és a Budapestről szülőföldjére visszaköltözött tehetséges író és szerkesztő, Kuncz Aladár 1926 júniusában huszonhét erdélyi mai írónak küldtek meghívót a Kemény János báró marosvécsi kastélyában tartandó irodalmi összejövetelre. „Ennek a vécsi találkozásnak ez volna a célja – hangzott a meghívólevél –, hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük, és együttes, alapos tanácskozásban mintegy helyzetképet vegyünk fel az erdélyi irodalom mai állapotáról és jövő lehetőségeiről.” Ennek az írói tanácskozásnak a résztvevői hozták létre a marosvécsi Helikont, amely minden nyáron megtartotta éves összejövetelét Kemény János családjának bőkezű vendégszeretetét élvezve az ősi kastély parkjának árnyas fái alatt, majd 1928 májusától – Áprily Lajos, Kuncz Aladár, később Kós Károly szerkesztésében – létrehozták az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amely az erdélyi magyar irodalom legfontosabb organizátoraként, nyilvános fórumaként tevékenykedett egészen 1944 őszéig. Az Erdélyi Helikont, illetve a marosvécsi íróközösséghez tartozó írók műveit az Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg, az íróközösség, a folyóirat és a könyvkiadó tevékenysége ilyen módon szorosan összetartozott.
A húszas évek végétől a negyvenes évek elejéig tartott a kolozsvári kiadó alkotó munkája: a Szépmíves Céh a modern magyar irodalom eszményeit követő, a kisebbségi humánumot képviselő íróknak adott otthont, megjelenési lehetőséget, utat talált az olvasóközönséghez, és egész sor maradandó, máig érvényes írói alkotást juttatott a nyilvánosság elé. A Céh jelentette meg Áprily Lajos, Tompa László, Reményik Sándor, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő és Horváth István verseit, Kós Károly Erdély és Kalotaszeg című „kultúrtörténeti vázlatait”, Bánffy Miklós Erdélyi történet című hatalmas regénytrilógiáját, Makkai Sándor történelmi regényeit, Nyírő József igen nagy sikert elért regényeit, így Isten igájában című önéletrajzi vagy Sibói bölény című történelmi regényét, Tamási Áron Ábel-könyveit és elbeszéléseit, Kuncz Aladár Fekete kolostor című emlékiratregényét, Karácsony Benő ironikus színezetű társadalmi regényeit, továbbá Berde Mária, Molter Károly, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Szántó György, Kemény János, Balázs Ferenc, Kacsó Sándor, Asztalos István, Gagyi László, Wass Albert és Jékely Zoltán prózai műveit. A Helikon és a Szépmíves Céh irodalomtörténeti pályázatának eredményeként látott napvilágot 1934-ben Szerb Antal Magyar irodalomtörténete: mindmáig a legnépszerűbb magyar irodalomtörténeti összefoglalás. Kiadványainak összpéldányszáma húsz esztendő leforgása alatt meghaladta a kétmilliót, ezek a kiadványok ma is igen keresettek az antikváriumokban búvárkodó könyvbarátok körében. Az Erdélyi Szépmíves Céh könyveinek magyarországi terjesztését ugyanakkor a budapesti kiadók is elősegítették; kezdetben – Heltai Jenő, a neves író és kiadói igazgató személyes közreműködésével – az Athenaeum, később a Révai könyvkiadó, amely rendszeresen megszerezte a Céh kiadványainak másodkiadási jogát, s jelentékeny példányszámban, több kiadásban hozta forgalomba az erdélyi magyar könyvsikereket. A Szépmíves Céh kiadói politikája az Erdélyi Helikon írói körének eszményeihez igazodott, és ez bizonyos mértékben „politikamentességet” jelentett, pontosabban azt, hogy a Céh igyekezett elkerülni a radikálisabb politikai megnyilatkozásokat, mindazt, ami veszélyeztethette volna a Helikonban képviselt – a konzervatív reformereket, a polgári liberálisokat és a népi radikálisokat egyaránt magába foglaló – irodalmi koalíciót. Ezért zárkózott el néhány erősebben kritikai szellemű könyv, például Tamási Áron Címeresek, Kacsó Sándor Vakvágányon, Berde Mária Szentségvivők és Bözödi György Székely bánja című munkáinak megjelentetése elől. (Ezek a könyvek más erdélyi kiadók gondozásában kerültek a közönség elé.) Mindez természetesen vitákat is okozott és időnként szakadásokat eredményezett a Szépmíves Céh írógárdáján belül. Mindazonáltal az Erdélyi Helikon és maga az Erdélyi Szépmíves Céh sohasem veszítette el hatékonyságát és vezető szerepét: a két világháború közötti korszakban nemcsak az erdélyi magyar irodalmi élet legfontosabb műhelye volt, fontos szerep illette meg az egyetemes magyar szellemi életben is. Áldozatos munkája példát jelentett, kiadói eredményei igen értékesek: ez a példa és ez az érték ma is vonzó szellemi örökségünk, amely megérdemli a figyelmet és a megbecsülést.
Valójában fájdalmas, hogy az 1989 karácsonyi romániai rendszerváltozás után többek áldozatos erőfeszítései és munkája ellenére sem sikerült tartósan felújítani a Szépmíves Céh tevékenységét. Annak idején sokan (magam is) bíztunk abban, hogy az Erdély történelmi címerével díszített kötetek ismét az erdélyi irodalom legjobb termését fogják felkínálni az olvasóközönségnek, nagy kár, hogy ez a felújulás (szervezési és személyi okok következtében) végül elmaradt. Az erdélyi magyar irodalom mindazonáltal a történelmi jelentőségű kolozsvári kiadó nélkül is folyamatosan eleget tesz nemzeti és erkölcsi kötelezettségének: az erdélyi magyarság, az egész magyarság szolgálatának. Igazolván egyszersmind azt is, hogy a kisebbségi helyzetben az irodalomnak közösséggondozó, azaz nemzetfenntartó küldetése van. Az úgynevezett „rendszerváltás” óta eltelt negyedszázad alighanem meggyőzően tanúsította azt, hogy a politikai pártok (nem egyszer hiteltelen és hataloméhes) küzdelmei helyett az irodalom, egyáltalán a kultúra jelenti azt a közösségi erőt, amely a magyarságot meg tudja erősíteni a történelem újabb viharaiban, és fenn tudja tartani a nemzeti identitást.
Helikon (Kolozsvár)

Autonómiakonferencia csonka kerekasztallal
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)  illetve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ képviselői és románok nem voltak a meghívottak között.
A konferencia az SZNT és az RMDSZ autonómiastatútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómiapéldákat vizsgálta, melyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára. Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja. Nincs sikeres unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, mely akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje – hangoztatta köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezennel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni az amúgy jelen nem lévő román féllel.
Harcolni a ködös kilátások közepette is
Bakk Miklós, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.     
Bodó Barna, a Sapientia kolozsvári tanára egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusok az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus. Az elnökválasztás legnagyobb esélyese, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu. Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról. Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje.
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul meglátásában a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba. „Sajnos a magyar-román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ a kormányba kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző. Szokoly Elek ugyanakkor Magyarország felelősségére és a kettős állampolgárság megadására is kitért. „Kár azt az illúziót kelteni a dupla állampolgársággal, hogy megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez” – vélekedett a vásárhelyi politikai elemző és emberjogvédő, aki szerint mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Csonkára sikeredett kerekasztal
„A tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, hogy miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki portálunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt. Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban. Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitásmegőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szerződés a nyelvi jogok érvényesítéséért
A konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvjogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Pokoljárás ártatlan verssorok miatt
„Olyan is volt, hogy a hosszú munkanap után másnap hajnalig álltunk sorba a verésért! Le se kellett feküdnünk, mehettünk ismét dolgozni. Katonák, őrök, a teljes elnyomó gépezet azon „dolgozott”, hogy naponta ezer foglyot agyba-főbe verjen” – beszélgetés vitéz Gráma Jánossal, a Maros Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkárával.
– Amint 1401 nap a pokolban című könyvében is leírja, egy ön által tizenhét esztendősen írt, de nem közölt vers miatt tartoztatták le tizenkilenc éves korában, 1959 őszén, és ítélték nyolc év kemény börtönbüntetésre. Egy mai tizenkilenc esztendősnek mindez felfoghatatlannak tűnhet.
– Nemcsak egy mainak, nekem is annak tűnt. Alig kezdtem el a teológiai tanulmányaimat, amikor a visszeres lábamat műteni kellett, így bekerültem a kolozsvári Herbák-kórházba. Ott ismerkedtem meg egy középiskolás, helyes és szintén irodalomkedvelő kislánnyal, akiről kiderült, hogy verseket ír. Miután mindketten meggyógyultunk, arra kért, mutassam meg a költeményeit az irodalmi körünk tagjainak. Úgy ítélvén, hogy alkotásai se nem értékesek, se nem érdekesek, nem foglalkoztam velük. Én sem tartottam magam költőnek, de azért olyasmiket, hogy „bezzeg a Szovjetunióba viszik a búzát” vagy „kopott sarkú cipőben indul reggel korán a munkás dolgozni, hogy megkereshesse a mindennapi kenyerét”, mégsem írtam.
Gráma János
1939. augusztus 19-én született a ma már Szászrégenhez tartozó Radnótfáján. Iskolai tanulmányait Régenben, Nagyváradon és Marosvásárhelyen végezte. 1958-ban bejutott a kolozsvári református teológiára, ahol elsőéves diákként, 1959. március 15-én letartoztatták. Az év augusztus 19-én nyolc év szabadságvesztésre ítélték, majd négy év után kegyelemben részesült.
Fogságáról két könyvet írt, a Játék a szívvel és az 1401 nap a pokolban címűt, ugyanakkor Hangulatok címmel verseskötetet jelentetett meg. 2005-től a Maros Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkára, 2003-ban az 1956-os Vitézi Lovagrend vitézzé avatta. A börtönben tanúsított kiállásáért megkapta a Magyar Köztársaság 1956-os Emlékérmét, a Magyarországi Politikai Foglyok Szövetsége A Hazáért érdemkeresztet adományozta neki.
A lány viszont mindegyre győzködött, sőt nálam nagyobb diákokat is próbált rávenni, hogy verseit juttassák el azoknak, akik véleményezni tudnák. Én szégyelltem megmondani, hogy még olyan kicsi vagyok azon az egyetemen, hogy gólyaként szinte észre se vesznek. Hogy a versei gyengék, végképp nem akartam a szemébe mondani. Egyik idősebb diáktársam a tudtom nélkül kivette a fiókomból, de – amint utólag kiderült – nem az irodalmi körben, hanem az állambiztonsági szerveknél mutatta be.
Ezek után a Szekuritáté házkutatást tartott nálam, és megtalálta az én tizenhétévesen, az ’56-os forradalom hevében írt versemet, ami így kezdődött: Magyar népem, oh, én szép nemzetem… Ezekben a sorokban gyökerezik a letartoztatásom, elítélésem, meghurcoltatásom, megbélyegzésem. Érdekes, hogy egyetlen embernek mutattam meg, ő lemásolta és továbbadta. Ezt az embert tanúként hallgatták ki, a többit velem együtt, börtönbe vetették. Tizenhármunkat a teológiáról és a középiskolás lányt.
– Említette, hogy nem számított a nyolcéves szabadságvesztésről szóló ítéletre. Akkoriban viszont már mindenre lehetett számítani a kommunista államapparátus hatóságok részéről.
– Azért búslakodtam, hogy mire szabadulok, 27 esztendős leszek. Pap már nem lehetek, mihez kezdek, hova megyek? – ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak. Én akkor is, később is ártatlannak vallottam magam. Mi a bűn néhány, más által írt, roppant gyenge vers megőrzésében? Mi a bűn egy, a saját nemzetedről szóló vers megírásában? De sajnos a rezsim hóhérai nem e logikát követték. Azt kérdezték a vallatóim, miért nem jelentettem. Engem a családban is, a teológián is arra tanítottak, hogy szeressem a felebarátomat, nem azt, hogy besúgjam. Ügyvédnőm hiába kérte a legkisebb büntetést, Macskási Pál, a híres-hírhedt bíró nem volt tekintettel arra, hogy a versemet még kiskorúként írtam; tiltott iratok írása és terjesztése miatt – huszadik születésnapomon, 1959. augusztus 19-én – nyolcéves börtönbüntetésre ítélt.
Ebből végül négyet kellett leülnöm. A Szekuritáté zárkájából a kolozsvári börtönbe vittek át, majd az ítélethirdetés után nyomban Szamosújvárra zártak be. Egy ötször ötös cellában mintegy százan voltunk bezsúfolva, fej-láb pózban ketten egy ágyban, három-három szinten. De még így sem jutott mindenkinek hely, volt, aki a hideg cementen aludt. A zárka egyik sarkában két cseber állt, az egyikben víz volt, a másikba a szükségleteinket végeztük. Még vécépapírt sem adtak. Közben a bedeszkázott ablakokon sem kilátni, sem friss levegőhöz jutni nem lehetett. Hogy bizonygassák hatalmukat, a csebrek kivitelekor az őrök meglökdöstek vagy elakasztottak. Aztán addig ütöttek, amíg a ruhánkkal fel nem töröltük a kifolyt szarlét. Ezt megismételték szintén minden ok nélkül akkor is, amikor napközben berontottak a zárkába.
Egy idő után megengedték, hogy dolgozzak, aminek örültem, hisz amíg a helyi bútorgyárban voltam, mégiscsak szabad levegőn voltam. Éjszakánként egy kezdetleges szalagfűrészen bontásból származó gerendákból kellett fosznideszkát vágnunk. Bizony a fában maradt szegek miatt a szalag gyakran elszakadt, engem meg a munka szabotálásáért időnként jól megvertek. „Sabotezi, banditule, hai cu mine!” (Szabotálsz, bandita, gyere velem!) – üvöltötte az őr, majd lehasaltatva úgy megbotozott, hogy odacsináltam. Egy éjjel azonban már nem a gyárba, hanem az állomásra vittek, és marhavagonokba tuszkoltak.
Amikor a vonat Dédára ért, mintegy 35 kilométerre az én drága szülőfalumtól, Radnótfájától, gondolatban hazarepültem a szüleimhez, drága testvéreimhez és az aranyos nagymamámhoz, aki mielőtt az egyetemre kerültem, azt mondta: „Janika, most látlak utoljára!” Igen, úgy éreztem, meghalni visznek. Nem mondták, hova, de tudtuk: jobb sorsunk nem lesz. Nem is lehetett, hisz a Duna-deltában Stoineşti-en egy olyan, nádból és fűzfaágakból készült, munkatábori akolban laktunk, amelynek se ajtaja, se ablaka nem volt, csak úgy fújt keresztül rajta a szél, és ömlött be az eső. A nyári ruháinkat csak január 19-én válthattuk télire. Egy-egy ásóval, lapáttal és talicskával mindannyiunkat odavezényeltek egy 24 méter széles és 8 méter magas töltést építeni.
Az első nap nem volt gond, de másnaptól kegyetlen normát szabtak ki, és aki nem teljesítette, megverték. Olyan is volt, hogy a hosszú munkanap után másnap hajnalig álltunk sorba a verésért! Le se kellett feküdnünk, mehettünk ismét dolgozni. Katonák, őrök, a teljes elnyomógépezet azon „dolgozott”, hogy naponta ezer foglyot agyba-főbe verjen. A gát öt kilométerre volt a szálláshelyünktől, nekünk pedig naponta kétszer, futólépésben kellett megtennünk ezt a távot. Még a nyolcvanesztendős Balássy Károly bácsit, a zilahi földbirtokost is erre kényszerítették. Aki nem tudott szaladni és lemaradt, botokkal ütötték, és ráuszították a kutyákat. Leírhatatlan élvezettel botoztak, főleg a kiskatonák.
Ez ment egy ideig, aztán kitanultuk, miként lehet csalni és átejteni a brigádost meg a szekus őrmestert. Volt, amikor sikerült, volt, amikor nem. Amikor befejeztük, azt hittük, kész, mehetünk haza. Errefel átvittek a szomszéd lágerbe, a salciai munkatáborba, ahol ugyanaz a bánásmód, ugyanaz a feladat várt ránk. A következő stációm Periprava volt, ahol mezőgazdasági munkára fogtak. Meg voltam győződve, hogy télen majd nádat vágatnak velünk, ami egy nagyon kegyetlen munka, de hál’ Istennek 1963 januárjában szabadultam.
– Addig sosem fordult meg a fejében, hogy szökéssel próbálkozzék?
– A szamosújvári börtönből?! Vagy a Deltából?! Hova? A Szovjetunióba, mint a Scurtu nevű, oroszul kitűnően beszélő, kisportolt fiú, akit elkaptak, és mindannyiunk szeme láttára félholtra vertek? Ennek dacára egyszer mégis rám fogták, hogy meg akartam szökni, és engem is jól elvertek. Az egyik katona odaszólított magához, hogy az ételes edényeit vigyem a teherautójukhoz. Megörültem, tudván, ilyenkor a maradékot ki lehet nyalni. De amint belekezdtem volna, a levegőbe lőtt és kiabálni kezdte, hogy el akartam szökni.
Parancsnoka, a Szováta mellőli Bíró Mihály szidta, mint a bokrot a szégyenteljes gesztusa miatt. De hiába, az őrök engem már megint vertek, a kiskatona meg hazamehetett egy pár napra. A legkegyetlenebb őr Grecu volt, aki sorakozó után azzal szórakozott, hogy előreszólította a betegeket. Aki kilépett a sorból, hasra fektette, és jól megtaposta. Ezután diadalittasan elkiáltotta magát: „Látjátok, nem végeztem orvosi egyetemet, mégis meg tudom gyógyítani az egész társaságot!”
– Ilyen körülmények között hihető volt, hogy négy év után azt mondják: Gráma, mehet haza?
– A verések gyakoriságából ki lehetett hámozni, hogy 1962-re valamelyest enyhültek a körülmények, de a szabadság szele még nem csapott meg. 1963. január 29-én szabadultam. Azelőtt egy nappal, amikor kijöttem a vécéről se szó, se beszéd, megbilincseltek és bezártak. Csak másnap hajnalban mondták meg, hogy kész, mehetünk be Peripravára. Egyesek közülünk már tudták, hogy ez a szabadulást jelenti; nekem valahogy nem jött, hogy higgyem. De mind a húszan elhűlve bámultunk, és nem tudtuk, mit kell tennünk. Az őr kinyitotta a kaput és kitessékelt. Semmi őrség, semmi sorakoztatás.
Derékig érő hóban, szélfújásban a folyam mentén gyalogoltunk be a peripravai börtönbe. Beesteledett, mire odaértünk. Másnap Sulinára, a milíciára küldtek, onnan meg Tulceára. A méteres hóban egy teljes napot gyalogoltunk Sulináig. Ráadásul a szovátai Kelemen Imrét a hátamra kellett vennem, mert egy adott pillanatban összerogyott, és azt mondta, folytassuk az utunkat nélküle, mert neki lebénult a lába. Hogy hagyhattam volna ott a mínusz 20 fokos hidegben? Volt, aki még az ételét is eldobta, hogy könnyebben haladhasson. Csak pár nap után, hajóval, majd vonattal érkeztem haza. Az első utam – kötelező módon – a Szekuritátéra vezetett, hisz így szólt a parancs. Ott azzal kezdték, hogy betessékeltek egy üres szobába, és bezárták az ajtót. De hát én szabad vagyok! – kiáltottam, mire az volt a replika: „Azt majd megmondja a parancsnok!”.
Amikor meghallottam anyámnak a folyosóról beszűrődő hangját, félretéve a félelmet meg a jóérzést, kirúgtam az ajtót. Életem legszebb pillanata volt, amikor drága édesanyám nyakába borulhattam, amikor szeretteimet magamhoz ölelhettem. Hálás vagyok azoknak, akik szívükbe fogadtak, és feledtették velem az átélt szörnyűségeket. Sikerült új életet kezdenem, és kitartásomnak köszönhetően ma már unokáimat is magamhoz ölelhetem. Isten akkor is velem volt, most is velem van; megáldott jókedvvel, bőséggel, és védő kart nyújtott, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.
– Könyvében leírja, hogy pap már nem lehetett, örült, hogy utcaseprőnek alkalmazták.
– Szabadulásom után pár hónappal technikusként alkalmaztak Borszéken, az útépítésnél. Három hónap után azonban a káderes kiderítette, hogy a dossziémból hiányzik az önéletrajz. „Minden börtöntöltelék eltitkolja a múltját!” – háborgott az illető, aki egy rosszindulatú, abafáji kommunista volt. Nem rúgtak ki, de vasbeton-szerelői munkára küldtek. A hideg beálltával, amikor a betonozás leállt, kőművessegédet csináltak belőlem. Később odatettek sáncot ásni. Ezután lettem utcaseprő.
A dossziém miatt mindegyre lejjebb és lejjebb ívelt a pályafutásom. Egykori tanárom, Nagy János, akiből időközben rajoni tanfelügyelő lett, fel is tette a kérdést: hogy lehet egy valamikori első tanulót így megalázni? Ekkor tett meg Nagy László, aki a szemeteseknél volt a főnököm, csoportvezetőnek. „Janika, a múltja miatt én nem tudom magát egyéb munkára és nagyobb fizetéssel alkalmazni, de nem kell többé seperje az utcát” – mondta. Aztán még azt is megengedte, hogy ne járjak be dolgozni, üljek otthon és tanuljak. Neki köszönhetően felvételizhettem, és juthattam be az építészeti technikumba.
– Visszatekintve a lágerévekre, hogy érzi, mi tartotta életben?
– A hit. Gyerekkorom óta istenfélő voltam, és az is maradtam a mai napig. Még akkor is, ha nem teljesülhetett az álmom, és nem lehettem pap. Pedig egyszer prédikáltam is – mégpedig a salciai munkatáborban. Egyszer csak szóltak, hogy vasárnap rajtam a sor, nekem kell szolgálnom. Felkészületlennek éreztem magam, hisz alig egy fél esztendőt töltöttem a teológián. A papok és a teológusok mégis egyenlő félként kezeltek. Nagy izgalomban voltam, amit el is meséltem Leánder atyának, Hajdu Gézának, aki megsajnált, mosolygott, és csak annyit mondott, ne aggódjak, mert ő felkészít.
Esténként az ágyban, becsukott szemmel, magamban próbáltam mondani a prédikációt, de mindig megakadtam valamiért. Mondtam is Leánder atyának, hogy fel fogok sülni. Ő azonban csak mosolygott és mosolygott, nyugtatni próbált. Azt tanácsolta, hogy a prédikációt ne kötött beszédként fogjam fel, amit meg kell tanulnom, gondolataim kifejtésére nyugodtan használjam a saját szavaimat. Nem tudom, milyenre sikeredett a szolgálatom, de a nagyobbak gratuláltak. Leánder atyának igaza volt: miután belelendültem, úgy éreztem, mintha ott lebegnék az emberek fölött, és csak úgy ömlenek belőlem a gondolatok és a szépen megfogalmazott mondatok. Mintha nem is én beszéltem volna. Minden szem rajtam csüngött, és engem figyelt. Mégsem zavarodtam bele. Istennek köszönhetően.
– Miként sikerült megélni a hitéletet a vallásellenes kommunista haláltáborban, ráadásul egy olyan helyen, ahol hemzsegtek az idegengyűlölő vasgárdista foglyok?
– A magyarok közt nem volt semmiféle vallási ellentét, minden az ökuménia jegyében zajlott. A gondok valóban a vasgárdistákkal adódtak, annál is inkább, mivel szinte mindenütt ők voltak a cellafelelősök, brigádosok. Szívből utálták a magyarokat. Nem vertek, de nem is tolerálták a magyar nyelvet. „Vorbeşte româneşte!” (Beszélj románul!), már akkor ez volt a sláger.
De visszatérve a kérdésre, sosem felejtem, hogy az egyik karácsonyra Adorjáni Dezső református lelkipásztor énekeket tanított két szólamra. A frissen végzett Péter Miklóssal szopránt énekeltünk – tehetségünkhöz mérten. Csak halkan daloltunk, nehogy az őrség meghallja, mégis kiszűrődött. Kiparancsoltak az udvarra, hasra fektettek a hóba, és ott tartottak egy óra hosszat. Amint megmozdultunk, kaptunk egy nagyot a hátunkra. Már azt hittük, vége a karácsonyi ünneplésnek, de miután behajtottak a szálláshelyünkre, a románok, szintén halkan, kántálni kezdtek. Aztán mi is rázendítettünk. Gyönyörű est volt, amelyen valóban magunk között éreztük a Kisjézust.
– Egyetlen olyan pillanata sem volt, amikor feladta volna a harcot?
– Naponta meghalt valaki közülünk. Akkor vettük észre, amikor azon kaptuk magunkat, hogy valaki hiányzik közülünk. Egy este zárkába kerültem. Mielőtt rám zárta volna az ajtót, az őr figyelmeztetett, hogy nem vagyok egyedül, még van ott valaki. A sötétben megszólítottam, de nem válaszolt. Mellé feküdtem. Csak reggel vettem észre, hogy egy halottal aludtam. Én viszont éreztem, tudtam, hittem, hogy élve fogok hazatérni. Megtanultam, hogy minden eső után szivárvány ragyog fel az égen, és egyszer minden rossz véget ér. Sokan hitetlenül haltak meg közülünk, de aki hitt Istenben, és bízott benne, kiszabadult. Ezért is szoktam mondani, hogy én többet kaptam Istentől, mint amennyit adtam.
– Annyi évtized távlatából, a szekus dossziéja ismeretében csalódott, bánatos, netán gyűlöli a besúgóit és a kínzóit?
– Én akkor sem gyűlöltem senkit, és most sem. De egyvalamire rájöttem: az ember a legrondább állat tud lenni. Akár egy fél tányér ételért is képes a legaljasabb dolgokra.
– Ezek szerint az egykori börtön- és lágerparancsnokok, verőlegények előállítását és elítélését is értelmetlennek tartja?
– Annak. Ezek a ma már kilencven esztendő körüli emberek akkor sem éreztek semmit, most sem éreznek semmit. Láthattuk, hogy nincs egy csöppnyi bűntudatuk, egyáltalán nem tekintik magukat vétkesnek. A legtöbbjük ma is ugyanolyan jó feltételek között, kiváltságos nyugdíjból él, mint hajdanán. De most bezárni őket nem csak fölösleges, hanem kegyetlenség is lenne. Én még akkor megbocsátottam nekik. Aztán hogy az Isten miként viszonyul majd hozzájuk, nem tudhatjuk.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Băsescu: Moldova román föld
Moldova ősi román föld – jelentette ki Traian Băsescu államfő szombaton Nagykárolyban a román hadsereg napja alkalmából tartott rendezvényen.
„Mandátumom lejártának közeledtével veszem magamnak a bátorságot, hogy kimondjam: nagyon keveset beszélünk a második világháború kezdetéről. Ott is estek el a politikusok parancsát teljesítő román katonák. És sohasem győz meg senki arról, hogy a Pruton való átkelés történelmi hiba volt” – mondta az elnök annak kapcsán, hogy a román hadsereg 1941-ben megszállta a Prut folyótól keletre fekvő területeket.
Băsescu hozzátette: a Dnyeszter átlépése talán már vitatható, de a román hadsereg hagyományosan az ország területét védte, „a Prut és Dnyeszter közötti terület pedig román föld volt és az is marad.”
Mint ismeretes, Románia 1940 júniusában, a Szovjetuniótól kapott ultimátum nyomán harc nélkül átadta az 1918-ban megszerzett Besszarábiát, Bukovinát és a Herţa-vidéket. 1941. június 22-én azonban Románia a náci Németországgal szövetségben támadást indított a Szovjetunió ellen, és ismét elfoglalta a kérdéses területeket, ahol a román csapatok vérengzéseket rendeztek az ott élő zsidó lakosság körében.
Szombaton egyébként Nagykárolyban a román katona emlékművénél zajlottak a rendezvények, amelyeken az államfő mellett Victor Ponta miniszterelnök és kormányának több tagja is részt vett. Az eseményen arra emlékeztek, hogy az akkorra a szovjetek oldalára átállt román csapatok a szovjet hadsereg erőinek oldalán 1944. október 25-én foglalták el Nagykárolyt, ami a hivatalos román történelemszemlélet szerint a Trianonban megszerzett, de 1940-ben Magyarországhoz visszakerült területek közül az utolsó olyan város, amelyet „felszabadítottak.”
Băsescu a rendezvényen arról is beszélt, hogy a román hadsereg nem csupán Románia területéért, hanem Európa más országaiért is a vérét áldozta, mai feladatai között pedig a hágai perben megszerzett új területek, a Fekete-tenger kontinentális talapzatához tartozó, olajban gazdag régió védelmét is megemlítette.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Iránytű az autonómiához
Miután tavaly ilyenkor százötven ezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve, idén konferencia keretében próbálták meg számba venni a terveket, a már létező nyugat-európai modelleket, illetve megjelölni a cél megvalósítása felé vezető utat. Egyebek mellett elhangzott, Európa adósunk az autonómia ügyében. Az EMNT és az SZNT által szervezett marosvásárhelyi eseményről viszont hiányoztak az RMDSZ és az MPP képviselői.
Autonómia-tervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az esemény az SZNT és az RMDSZ autonómia-statútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómia-példákat vizsgálta, amelyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára.
Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja, nincs sikeres Unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
„Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, ami akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje” – mutatott rá köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezzel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni a román féllel.
Tervek és vélemények
Bakk Miklós politológus előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.
Bodó Barna politológus eközben egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusoknak az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, amelyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus.
Mint kifejtette, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu.
Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról.
Szerződés a nyelvi jogokért
A hétvégi marosvásárhelyi konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Smaranda Enache román emberjogi aktivista eközben arról beszélt, hogy a román politikusok oltották be a román társadalmat az autonómiától való félelemmel, és ma már a közösség félelme az egyik legfontosabb akadálya az autonómiának.
Európa adósunk
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje. 
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul, meglátásában, a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba.
„Sajnos a magyar–román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ kormányra kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző, aki szerint „kár azt az illúziót kelteni a kettős állampolgársággal, hogy „megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez”. Leszögezte, mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikiai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Félkör alakú kerekasztal
„Tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki lapunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt.
Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban.
Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitás-megőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Politikai kórokozók
„Ki vehet el éntőlem valamit, S szegényebbé ki tehet engemet? Mindenemet magammal hordozom, Ha nem vesztettem el a lelkemet!” (Reményik Sándor)
Reményik sorai ma is aktuálisak. Aki elveszti lelkét, elveszti mindenét. Legyen gazdag, jól szituált, vagy királyi család sarja – mit ér mindez, ha lelkében csődöt mond? A földi jólét és hatalom, mint ahogy bármi más, nem helyettesítheti a személyes élet iránti felelősséget. Az értelem ösvénye ugyanis természeténél fogva nem olvad be a pótszerekkel játszadozó bolondság útjába.
Jól tükrözi ezt az ’56-os forradalom, hiszen a sokáig látszatgyőztes szovjet hatalom végül vesztesként távozott. Ma már nem fér kétség hozzá, melyikük neve maradt meg az igazi történelemben. Mint ahogy ahhoz sem, hogy az első századok Római Birodalmában üldözött keresztények ma is tiszteletet váltanak ki, miközben üldözőik hiábavaló uralkodókként vonultak a történelem szemétdombjára. Nincs ez másként a kommunizmussal, nacionalizmussal vagy neoliberalizmussal sem. Amint a hátsó ablakon besurranva hatalomra kerülnek, rögtön uralkodni akarnak. Ezért az előbbi birodalmakhoz hasonlóan belőlük is heves indulatot, agressziót vált ki az igazság. Haladás ide, fejlődés oda, nincs új a Nap alatt.
Nacionalizmus, kommunizmus, neoliberalizmus: mind Nyugatról származó ideológiák. Amint a posztkolonialisták eme intellektuális „gyöngyszemei” elözönlötték a közép-kelet-európai térséget, gyűlöletkultúrát és tragédiát hoztak az itteni lakosságra. A történelem tanulsága szerint a nyugati monstrumtenyészde gondozói minden esetben okos, befolyásos emberek voltak. Ezért nem árt aláhúzni, hogy az ész, a gazdagság és a befolyás nem óv meg a lelki elsivárosodástól. Márpedig korunkat leginkább ez veszélyezteti, melyre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Jólét, fejlődés, szabadság, egyenlőség – szép szavak, de mi áll mögöttük?
Ahogy feszegetni kezdjük a kérdést, máris egy homály szőtte gordiuszi csomóba ütközünk. Egy simára csiszolt gazdaságpolitikai taburendszerbe, melynek aktivistái idegesek lesznek, ha társadalom- és világmegváltó elképzeléseiktől eltérő szemlélet kezd kibontakozni valahol. Ilyenek voltak a kommunisták és a nacionalisták, újabban meg a neoliberálisok. Egy család. Mindhárman az álszentek (globális) birodalmát igyekeznek létrehozni, ám a realitás talaján csak adatbázisokba tuszakolt hústömegeket termelnek.
A veszély forrása
2006-ban megjelent A gyarlóság kora című könyvében Soros György arról ír, hogy Amerika szélsőséges ideológusok markába került. Szerinte olyanok irányítják, akik sikeresen kontrollálják az elnököt és a hedonista társadalmat. És azt hiszik, hogy az igazság manipulálható, holott létezik egy valóság, mely meghaladja elméjük értelmezőképességét, és rámutat politikájuk terméketlenségére. Soros a 2001. szeptember 11-ei tragédia következményeként zászlóra tűzött terrorizmus elleni harc hamis metaforáját is kritizálja, mivel szerinte ez a valóság szándékos félreértelmezésén alapul, és rabláncba veréssel fenyegeti a nyitott társadalmat. A veszély forrásaként a volt amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld s a korábbi alelnök, Dick Cheney nevét említi, ez utóbbit egyszerűen paranoiásnak titulálva.
Hogy Amerika azóta sem szabadult ki az újradikálisok markából, jól jelzi a terrorista metafora nemzetközi terjesztése. És ebbe a képbe illeszkedik Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász attitűdje is, aki a Gyurcsány-kormány bukása óta rendszeresen támadja az Orbán-kabinetet és az új magyar alkotmányt. Scheppele értékeléseit ugyanis a „feltételezzük, hogy gonosz” hipotézisre építi, erre alapozva rágalmakkal fűszerezett magyarázatait.
Cheney szellemi kollégájaként nem csoda, hogy a tévedhetetlenség trónjáról ítélkezik, helyenként kettős mércével kötve össze elképzeléseit (ezt a módszertant használta hajdanán Benedek Elek is, de ő bevallottan mesét írt, nem tudományos elemzést), majd neves jogszakértőként elküldi azokat Brüsszelbe. A volt amerikai alelnök viszont ennél is tovább megy. Egy kétórás televíziós interjúban Cheney nemrég arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok elleni következő terrortámadás szeptember 11-énél is halálosabb lesz.
Nem semmi. Ha Soros logikáját követjük, jöhet a „még rosszabb”, vagyis a láncra verés. És ez a kontrollszint már nem biztos, hogy selyemmel lesz bevonva... Sorost viszont a jelek szerint különösképpen nem zavarják az Egyesült Államokat háttérből irányító szellemproblémás egyének politikai ambíciói.
Pedig nemrég még azt írta, hogy „A stabil és igazságos világrend kialakulásának útjában a legfőbb akadály az Egyesült Államok. (...) A világ ennek ellenére úgy táncol, ahogy az Egyesült Államok fütyül, és ha ez huzamosabb ideig így marad, a civilizációnk kerül veszélybe. Az Egyesült Államok szemléletének és politikájának megváltoztatása továbbra is a legfőbb prioritásom...” Ez a kettősség jellemzi saját kezdeményezéseit is. Mert víziója tökéletlenségét a könyvében beismerte, ám állampuccsoktól pettyes intézményhálózata mégis „így van”-ként terjeszti azt Közép-Kelet-Európában és más országokban. Úgy látszik, a mindegy milyen világrendre nyitott társadalmak érdekében Soros bármilyen kompromisszumra hajlandó, a képmutatás láncolata kibír néhány felszíni vitát.
Paradicsomgyártó civilek
Nem csoda, ha az újradikálisok körében Orbán Viktor tusványosi beszéde, az abban körvonalazott illiberális kereszténydemokrácia elve kiverte a biztosítékot. A magyar miniszterelnök azon felvetése, hogy ne a liberális szervezőelv legyen ezentúl az alapelv (mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti), hanem a biblikus törvény (amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal), vérig sértette az erkölcsi törvénytaposókat. Szodoma és Gomora trendőrei nem fogják fel, hogy az őket ámító senkiházi csak a homályban tud élősködni. A világosság és a transzparencia láttán üvölt meg vicsorog. Ezért nem tűri Orbánt.
Nem részletezem, mekkora butaságokkal érveltek Magyarország ellen az Európai Parlament e heti vitájában. Ám arra mindenképp szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha nem változik semmi, akkor Európa is az Egyesült Államok sorsára jut, azaz az újradikálisok irányítása alá kerül. Több száz millió európai kerül a globális paradicsom erőszakos (nem feltétlenül katonai értelemben) megteremtését célul kitűzők irányítása alá, akik erkölcsi legitimitás híján a kettős mérce segítségével igyekeznek megvalósítani tervüket. Az viszont meghaladja értelmezőképességüket, hogy ebből a homály birodalma lesz, nem pedig földi paradicsom. Szomorú, de így igaz. Ebbe az irányba tart jelenleg Európa és Amerika. A progresszív hanyatlás és lelki elsivárosodás korát éljük, mikor egyre többen hajolnak meg a látszat hatalma előtt.
Vegyük csak a Norvég Civil Alapok példáját. Mi történne, ha egy magyar tőkével létrehozott alapítvány megjelenne az Egyesült Államokban, és deviáns ideológiát terjesztőket pénzelne? Ha kizárólag olyanokat támogatna, akik áltudományos meséket „így van”-okként prezentálnak, vagy az amerikai vezetés ellen riogatnak, tüntetésekre és ellenállásra buzdítva az adófizetőket. Nem biztos, hogy két napig működne a dolog. Külföldi pénzekről lévén szó, helyzete már az első nap a biztonságiak asztalán landolna, és rögtön megindulna ellene a sajtóhadjárat. Rászabadulna a maroknyi médiaguru kezében lévő teljes amerikai média (szabad sajtó USA = hat médiaguru cégei szabadon tájékoztatnak háromszázmillió polgárt), ellehetetlenítve tevékenységét.
Ha pedig az alapítvány képviselői nemzetközi botrányt kavarva tiltakoznának az ellen, hogy az amerikai adóhatóság törvényes vizsgálatot folytasson náluk, megtagadva dokumentumok átadását, nos, nem biztos, hogy már az első saroknál lelőnék őket, de... Ha viszont Magyarországon történik ugyanez, a trendnek buzgón megfelelni kívánó politikusok és a „szabadon függő” sajtó már az Orbán-kormányt hibáztatja. Pláne, hogy Soros György is könyökig érintett az ügyben, melyben a magyar társadalomnak járó európai pénzeket kizárólag „ortodox” szemléletű projektek közt osztották el, akkor is, ha más pályázók magasabb pontszámot értek el.
Ezeket a civil szervezeteket és politikai támogatóikat jellemzi, hogy gyorsan el akarták tüntetni a terhelő nyomokat, mielőtt azok a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) birtokába kerültek volna. Ennek során élvezték az alap kezelését felügyelő brüsszeli iroda együttműködését, a norvég nagykövetség munkatársa pedig még az egyes dokumentumok visszadátumozásában is partner volt! Képmutató politika – pénz – újradikális civil szervezetek: szép kis világmegváltók. Nem csoda, hogy a KEHI által vizsgált hatvanhárom projektből hatvanegynél visszaélések voltak.
Mint ahogy az sem, hogy a törvény betartására oly érzékeny amerikai sajtó erről mélyen hallgat, és „elit fegyveres egységekről” ír, amelyek „megrohamozták” szegény budapesti szervezetek irodáit. Az amerikai politikusok pedig „aggódnak”, és kormányzati korrupcióra hivatkozva megtiltották hat magyar hivatalos személy beutazását az Egyesült Államokba (!), elutasítva a magyar fél kérését, hogy hiteles információt szolgáltassanak, mi alapján fogalmazták meg a korrupció gyanúját. Így segítik magyar barátaikat a korrupció elleni harcban. A hétköznapi életben ez a homály és a rágalmazás kategóriájába tartozik, az amerikai vezetés szemében viszont így néz ki a barátság!
Kívülről nézve szánalmas egy színház. „Civilek elleni fellépés”, „szólásszabadság megsértése”, fegyveres erőkkel való riogatás... Mifelénk például a fekete álarcosok a napi híradók szerves részei. Naponta „megrohamoznak” néhány személyt vagy intézetet, amit ugyanez a nyugati média dicsérő szavakkal illet. Szóval kár a gőzért, képmutatás folyik minden szinten. A lényeg, hogy a csillogó-villogó látszatokkal operáló, univerzális senkiházi uralkodni akar. És látszólag óriási hatalommal is rendelkezik. Ám a napjai meg vannak számlálva.
Kísért Neptun szelleme
Nincs hát miért aggódni. Ugyanakkor számolni kell vele, hogy az újradikálisok továbbra is támadni fognak. De akik komolyan veszik a felelősséget és a toleranciát, nyilván elfogadják majd a kereszténydemokrácia elvét. Ők ugyanis nem abból indulnak ki, hogy ha nem tetszik egy törvény, vagy megkeresi őket az adóhatóság, akkor az diktatúrát jelent, hanem abból, hogy a törvényt be kell tartani. Vagy ha véget ér a zsíros szerződések korszaka, akkor az nem a demokrácia végét jelenti, hanem azt, hogy ideje dolgozni. Nem nehéz dolgok ezek, bár való igaz, a megértésükhöz némi értelem és jóérzés is szükséges. Ezt néha át kell gondolni, mert közben a politikai kórokozók szorgalmasan hintik a port – manipulálnak és összezavarnak. Tisztában vannak vele, hogy ha egy hazugságot sokszor ismételnek, az emberek többsége elhiszi.
Ezt teszi a román média is, mely megszületése óta „a magyarokról negatívat vagy semmit” íratlan szabály szerint működik. És ezt eddig senki sem ellensúlyozta. Még az ’56-os forradalmárokat cserben hagyó amerikai barátainkat sem érdekelte. Pedig 1993-ban a Project on Ethnic Relations (PER) által ők vezényelték le a titkos neptuni találkozót. És húsz év után most megint stratégiai párbeszédet akarnak a románok és a magyarok közt. Csakhogy a régi formulában ez már nem megy. Ezt kiáltja sok-sok paraméter, mely az összképben található. A mai helyzet egész más, mint amilyen 1993-ban volt. A kérdés voltaképpen az, hogy tovább főzzük a békát, vagy kivesszük a forró vízből? Előbbi esetben a béka kis lépésekben megfő s ezért búcsút kell tőle venni, utóbbi esetben meglehet, hogy királykisasszonnyá változik.
Ha összejön, az amerikai levezetéssel történő román–magyar párbeszéd szélesebb körű és stratégiailag jóval felkészültebb magyar tárgyalócsapatot igényel. És mindenképp igényli a magyar kormány jelenlétét. Egy újabb RMDSZ–PER-találkozó pedig határozottan elutasítandó. De ez már egy másik történet.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi románok: hazaárulással érne fel a sepsiszentgyörgyi lőtér átadása
A székelyföldi románok érdekvédelmi szervezete szerint nemzetbiztonsági kockázattal járna és hazaárulással érne fel a sepsiszentgyörgyi lőtér önkormányzati tulajdonba juttatása.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) hétfőn nyílt levében kérte Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a kormány ne engedje át az önkormányzatnak a sepsiszentgyörgyi lőteret – közölte az Agerpres hírügynökség. A szervezet szerint nemzetbiztonsági ügy, hogy a lőtér a Védelmi Minisztérium felügyeletében maradjon, és az „etnikai alapú szeparatizmus potenciáljával rendelkező régió" stabilitását szolgálja.
A szervezet arról tájékoztatta a miniszterelnököt, „a magyar szélsőségesek" az elmúlt években számos kísérletet tettek arra, hogy kiebrudalják a városból a román hadsereget és birtokukba vegyék a hadsereg ingatlanjait.
„Súlyos hiba lenne lemondani a katonai struktúráról egy szeparatista potenciállal rendelkező régióban egy olyan pillanatban, amikor Ukrajna példája is azt igazolja, hogy fontos a katonai struktúrák megőrzése és megerősítése (…) a potenciális konfliktusövezetekben" – rögzíti a székelyföldi románok érdekvédelmének igényével fellépő civil szervezet.
A civil fórum szerint a lőtér a székelyföldi románok szemében „a román állam szimbolikus jelenlétét tanúsítja egy olyan területen, ahol az állam román jelképei egyre kevésbé vannak jelen".
Sepsiszentgyörgy önkormányzata korábban kezdeményezte, hogy az állam adja át az önkormányzatnak a város határában levő 65 hektáros, használaton kívüli lőteret. A város a terület egy részét felekezeti temetők, és köztemető létrehozására szánná, ott alakítaná ki a két világháborúban elesettek emlékparkját, valamint szociális és egészségügyi létesítményeket is emelne a területre.
MTI
Erdély.ma

Tankönyv csak virtuálisan
Negyven nappal a tanévkezdés után még mindig csak remélik az első és második osztályos tanítók, hogy az új tantervek szerint összeállított, egyelőre a nyomdákban vesztegelő tankönyvekből még idén taníthatnak, de akinek osztályában van számítógép, működő internetkapcsolat és kivetítő, az máris használhatja a digitális tankönyveket. Utóbbira Háromszéken kevés a példa, a tanítók inkább a kézbe vehető tankönyveket várják.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumban négy első osztály működik, közülük csak egy rendelkezik említett feltételekkel a következőképpen: a tanító a saját laptopját cipeli naponta az iskolába saját mobilinternet-csatlakozójával együtt, egy szülő adományaként felszerelt kivetítő segítségével időnként átvált a hagyományos oktatásról a digitális tankönyv használatára. Kevés idő jut erre, ugyanis a gyermekek asztalán nincs laptop vagy táblagép, amin követhetnék az interaktív tankönyv feladatait, így egyenként válaszolnak a kérdésekre, illetve kimehetnek a táblához és az oda kivetített képre mutatva megoldhatják a feladatot. A módszer előnye, hogy a diák hallja a mesét, az éneket, a mondókát, a feladat kérdését, ez különösen a román oktatás esetében igen hasznos, de anyanyelvből is jól lehet gyakorolni a hanganyag segítségével. Miközben a tanító erről tájékoztat, kollégái elmondják, bár eszközök hiányában ők nem használhatják, osztályukban van olyan szülő, aki otthon kikeresi a megfelelő programot az interneten, és gyermekével gyakorol, mások ellenben soha nem láttak digitális tankönyvet, és elképzelhető, hogy főként falun olyan kisiskolások is vannak szép számban, akik még nem ültek számítógépnél. Hangulatossá lehet varázsolni az órát, de kérdés, vajon valóban erre volt-e szükség addig, amíg a papír alapú ábécéskönyv sincs a kezünkben? – kérdezik a pedagógusok. Az első és második osztályosok új tankönyvei mindeddig azért nem készültek el, mert a tankönyvlicitek eredményeinek több rendbeli megóvása miatt az oktatási minisztérium későn rendelte meg a kiadványokat, a tanítók csak az elmúlt héten ismerkedhettek azok tartalmával, akkor is csak az internetre feltöltött változattal. A Székely Mikó Kollégium négy első osztályos tanítója közösen választott tankönyvet, még az előkészítő osztályos kollégáikkal is egyeztettek, akik jövőben használják az ábécéskönyvet, de jelenleg mindannyian a régi tankönyvekkel dolgoznak és az új tantervhez igazodó feladatok után kutatnak, fénymásolnak, próbálják saját elképzelés szerint pótolni a hiányt. Talán nekik sikerül majd a digitális tankönyvekkel is lépést tartani, ha osztályaikban lesz egyszer számítógép, internetkapcsolat és kivetítő, tanítványaik is gyakorolhatnak majd otthon.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem „szeparatista tevékenységre” kell a sepsiszentgyörgyi lőtér
Felháborítónak tartja Antal Árpád a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, miszerint szeparatista tevékenységre használnák a sepsiszentgyörgyi lőteret, amely területéből öt egyház is temetkezési helyeket alakítana ki.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az esetre reagálva elmondta, ez idáig több száz ingatlant adtak már át az önkormányzatoknak az elmúlt években, és azt tapasztalta, gyakorlatilag mindenhol máshol, csak Székelyföldön nem adtak át a korábban katonai gyakorlatozásra használt ingatlanokat. Antal Árpád kifejtette, hogy az önkormányzatok többnyire ipari parkokat, munkahelyeket, múzeumokat létesítettek ezeken a területeken, illetve épületekben, tehát a közösség javára tudták azokat felhasználni, és ez Sepsiszentgyörgy esetében sem történne másként.
„Nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben”
Mint magyarázta, valószínűleg ezek a szervezetek tíz évvel le lehetnek maradva, mivel nem tudják, hogy Románia pont ennyi ideje vált NATO tagországgá. Hozzáfűzte, ennek egyik eredménye az is, hogy már megszűnt a kötelező sorkatonaság az országban, így nagyon sok katonai létesítmény nem működik, ahogyan a megyeszékhely területén található lőtér sem. Megjegyezte, meredeknek tartja a Kelet-Ukrajna és Románia helyzetét megemlítő párhuzamot, ugyanakkor a civil szervezetek azt is megfogalmazták, hogy a lőtér a román állam jelenlétét jelzi Háromszéken. Ezzel kapcsolatban a városvezetője csupán annyit fűzött hozzá: nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben, és reméli, sosem kerül sor olyan esetre, amikor a román hadsereg tankjai lőnék szét a székelyföldi autonómiáért tüntetőket.
Temetők létesülhetnének a lőtéren
Antal Árpád öt olyan dokumentumot is bemutatott, amelyeket a történelmi egyházak vezetői írtak alá. A Kató Béla erdélyi református püspök kézjegyével ellátott, önkormányzathoz címzett kérésben három hektárnyi területet kérnek a reformátusok a lőtérből, temetkezési helyek kialakítása céljából. Antal közölte, hasonló kéréssel fordult még az önkormányzathoz Ioan Selejan ortodox püspök, Hajdu János római-katolikus főesperes, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Mindannyian temetkezési helyeik bővítésére igényelték a területeket.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Lőtér helyett temető (Antal Árpád válaszol a Románok Fórumának)
Az az érzésem, hogy a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nem tudja, hogy Románia tíz éve NATO-tag, és bármennyire szuverén nemzetállam, katonai kérdésekben szuverenitását átadta az Észak-Atlanti Szövetségnek, ezért szüntette meg a kötelező katonai szolgálatot és ezért maradt rendeltetés nélkül létesítmények, ingatlanok egész sora – nyilatkozta tegnap Antal Árpád polgármester a román fórum egy nappal korábbi nyílt levelére reagálva, mellyel azért fordultak Victor Ponta miniszterelnökhöz, hogy megakadályozzák a sepsiszentgyörgyi lőtér átadását az önkormányzatnak.
Antal Árpád hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben országszerte több száz volt katonai ingatlan került önkormányzati tulajdonba, csak Székelyföldön akadályozták meg ezt mindeddig. Meredek párhuzamnak nevezte a fórum Ukrajnára és „potenciális konfliktusövezetre” történő utalását, és hozzáfűzte, reméli, nem az autonómiáért tüntető tömegeket szeretnék szétoszlatni a román hadsereg ágyúival. Sepsiszentgyörgy polgármestere öt dokumentumot mutatott be: a református, unitárius, katolikus és evangélikus püspökök, illetve Ioan Selejan ortodox érsek kérését, mindannyian egy-két-három hektár területet kérnek temetőnek. A lőtér szomszédságában található köztemetőben a múlt héten az utolsó hely is megtelt, a bővítéshez pedig területre van szükség, ha célba ér a román fórum üzenete, és a kormány leállítja az átadást, akkor az önkormányzat tehetetlen, nem tudja megoldani a kérdést – mondotta a polgármester, aki azt a kérdést is feltette: küldje a beadványt aláíró civil szervezetek címére a sírhelyért hozzá fordulókat?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNP-EMNT: „lelkiismeret-ébresztő”
Számos, szerintük elfogadhatatlan ügyet említett kedden Nagyváradon az EMNT és az EMNP több képviselője. Mint mondták, lelkiismeret-ébresztőnek szánják, a reformáció hetében.
Behódol számos egyházi személy, lelkész az RMDSZ-nek, ezzel mintegy közvetlenül beengedve a politikát az egyházba – figyelmeztetett tegnap Nagyváradon Tőkés László, az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő. Sajtótájékoztatón elmondta: „25 év alatt sem tudtuk kivívni az egyház gazdasági, anyagi függetlenségét, ezért van, hogy sok egyházi személy behódol. Egyházkerületünkben immár az RMDSZ osztja a kormányzati pénzeket nekik is. Holott a cél az lenne, hogy senkit se vághasson zsebre Kiss Sándor, vagy a kormányzati pénzek osztogatása. Szerinte ugyanis ha engednek ennek a nyomásnak, akkor ugyanúgy egy párt felügyelete alá kerül az egyház, mint a kommunizmus idején: jelenleg a Ponta-kormány az RMDSZ támogatója, és ez utóbbinak adja a behódoltatásra szánt pénzeket.
Példák
A tájékoztatón jelen volt Orbán Mihály EP-irodavezető, Nagy József Barna EMNT-régióelnök, és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke. Utóbbi azt hangsúlyozta: „az RMDSZ mindenütt, a magyar közösség életének összes területén egyeduralomra törekszik – oktatás, ünnepek, megemlékezések, kultúra, egyházak. Totális ellenőrzést akarnak minden fölött.” Külön közleményben emlékeztetnek például arra, hogy a nemrég bezárt váradi Illyés Gyula Református Könyvesbolt épületét most az egyházkerület „annak a partiumi médiabirodalomnak a használatába bocsájtott, amely a megyei RMDSZ és a megyei tanács támogatásával a balliberális sajtó váradi letéteményese. A háttérben álló Riport Kiadó Kft. és az MSZP segítségével alapított Erdélyi Riport hetilap mindmáig az ő szócsövük.” Szerintük megengedhetetlen, hogy az újra megnyíló könyvesbolt ilyen kezekben legyen.
A közleményben emlékeztettek továbbá arra, hogy a politikát beengedő egyház „érthetetlen, kettős játékot játszik Orbán Zoltán volt hegyközújlaki lelkész ügyében, aki még saját temploma kertjét is eladta, eljátszotta egyházától – mégis az őt védő ügyvéd képviselő magát az egyházat is, miközben a felfüggesztett Orbán még a parókiát sem hajlandó elhagyni”.
Felidézték továbbá, hogy szerintük korrupciógyanús a váradi Léda-ház elvesztegetése, de például az Érmindszentre tervezett Ady-központra szánt pénzek eltérítése.
Tőkés László nyilatkozatot is kiadott tegnap, ebben azt hangsúlyozza, hogy „A kisebbik romániai kormánypártnak, az RMDSZ-nek semmi sem drága, amikor szavazatokat kell gyűjteni. A magyar autonómia sem, amelyet 25 év alatt elszabotált, most pedig üres kampányeszközzé degradál. És az egyház sem, amelyet lehetőség szerint szintén kampánycélokra igyekszik felhasználni. Az utóbbi években egyházkerületünkben aggasztó méreteket öltött az RMDSZ-párt egyházi, templomi benyomulása és térhódítása. A korrupt bihari RMDSZ-érdekszövetség különösképpen élen jár ezen a téren”. Tőkés László az egyház függetlenségének visszaszerzése mellett szállt síkra.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Kelemen Hunor szerint Gheorghe Funar klinikai eset
Klinikai esetnek nevezte kedd este az Antena3 hírtelevízió Sinteza zilei című műsorában Gheorghe Funart az RMDSZ államfőjelöltje.
Kelemen Hunort arra kérte a műsorvezető, hogy jellemezze néhány szóban a jelölteket. „Nehéz klinikai eseteket kommentálnom” – mondta Kolozsvár volt polgármesteréről a politikus.
Az RMDSZ elnöke pozitívan nyilatkozott Victor Pontáról, aki szerinte sokat fejlődött, amióta miniszterelnök, illetve Călin-Popescu Tăriceanu volt kormányfőről, akit szavatartónak ismer.
A műsorvezető kérdésére Kelemen megerősítette, hogy csak az elnökválasztás első fordulója után dönti el az RMDSZ, melyik jelöltet támogatja a második fordulóban. „Koalícióban kormányzunk, és azért ez is számít” – tette hozzá.
maszol.ro

Értékalapú döntés esélye (Kampányban az EMNP)
Székelyföld autonómiája és Románia föderális felosztása mellett érvelt Szilágy Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán. A döntéseket el kell hozni Bukarestből, hogy magunk határozhassuk meg sorsunkat, szűkebb és tágabb régiónk fejlődési irányait, ehhez azonban az egész rendszert meg kell változtatni – mondotta, kiemelte, képviselőni kívánja nem csak a Néppárt szavazóit, de azokat is, akiket az RMDSZ félrevezetett, vagy akik évek óta távol maradnak a voksolástól, mindenkit, aki autonómiát akar.
Ezen a választáson a romániai magyarságnak is megadatott az értékalapú döntés lehetősége, anélkül, hogy ezzel bármit kocáztatna – fejtette ki Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Tétje azonban van a vasárnapi voksolásnak, az erőviszonyokat határozza meg, hogy melyik magyar jelölt hány szavazatot kap, ez jelzi majd, hogy milyen politizálást vár el az erdélyi magyarság az elkövetkező időszakban, az RMDSZ útját követné, vagy a Néppárt értékközpontú elképzeléseit tartja hitelesebbnek. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke elsősorban azt köszönte meg, hogy Szilágyi Zsolt kampánya lehetővé tette, hogy az autonómiáról beszéljen. Félrevezető és hamis az RMDSZ  kampányszövege: Jövő, jólét, biztonság = autonómia, mert a jólét felé vezető legrövidebb út éppen az asszimiláció, az autonómia arra jelent intézményes garanciát, hogy ez ne történjék meg velünk. Részletekbe menően bírálta az RMDSZ autonómiastatútumát, a dél-tiroli törvény átültetését, azt a szemléletet, hogyha odaát jó, akkor itt is jó lesz. „Ez nincs így, különösen az autonómia esetében nem, amikor a cél éppen Székelyföld, a székelység arculatának megerősítése, az identitás megtartása” – mondotta.
Szilágyi Zsolt Kónya Ádám emlékének felidézésével kezdte hozzászólását, majd programját ismertette. Románia központosított és nagyon korrupt állam, sok erdélyi románt is zavarnak Bukarest rossz döntései, egyre többen szeretnék, ha a döntések nem a fővárosban születnének. Ehhez azonban a rendszert kell megváltoztatni, és ezért készítette el az EMNP törvénytervezetét az ország közigazgatási felosztásának megváltoztatásáról, egy történelmi régiókból álló föderális Románia kialakításáról, melyben speciális státusú alrégió lenne az autonóm Székelyföld. Európában is a föderális államok fejlődnek jobban – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt.
A kedd esti lakossági fórumon sok mindenről szó esett még, az amerikaiak által közvetített román–magyar tárgyalásokról, a nagy menetelés utóéletéről. Toró T. Tibor elismételte, meglátása szerint az RMDSZ autonómiastatútuma, de az említett tárgyalások is arra hivatottak, hogy elaltassák az erdélyi magyarság éberségét, Izsák szerint az RMDSZ tervezete tulajdonképpen a Ponta-kabinet közigazgatási reformjának „szálláscsinálója”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fülke, forradalom
Azt mondják, az államelnök-választási kampányt úgy ahogy van, tönkretette a korrupcióellenes harc. Pedig, mondják ugyancsak, nem erről kellene szólnia az egésznek, hanem az elvek magas ívű ütköztetéséről, programokról, a jobbító szándékról, az ellenfél sportszerű eszközökkel való legyőzéséről. A jövőről, ami nem a zsákmányszerzést célozza. Mindenekelőtt.
Mosolyognak? Mit mondjak, én is. Viorel Hrebenciuc talán kevésbé, ő most már vizsgálati fogságban elmélkedhet állampolgári választójogának mulandó voltáról. A választási kampány ugyanis tényleg róla, a vele hasonszőrűekről szólt. A korrupció elleni harcról, a nagy halak védettsége nimbuszának szertefoszladozásáról, egy alapvetően nepotizmusba szocializálódott társadalom kapálózásáról, gyógyulási esélyeiről. Apró szépséghiba, hogy mindezt igencsak ösztönözte a korrupcióellenes ügyészek beszorítottsága, lendületük igen jelentős mértékben egzisztenciális, mondhatni megélhetési jellegű. Merthogy Victor Ponta esetleges győzelme elsősorban az ő bőrükre megy. Menne. Persze ne finnyáskodjunk, ’89 decemberében sem tettük, pedig másnap reggel már a hajdani kommunisták második vonala masírozott szembe. Szóval csak rajta, vesszenek a korruptak, a kicsik is, de főleg a nagyok. Mert az akadémiai plágiumbizottság küldönc útján való azonnali felszámolása óta nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a Ponta-kurzus nem a reménykeltő átláthatóság megteremtésében érdekelt.
Hogy ez bennünket, magyarokat nem érdekel? Merthogy itt van nekünk a külön bejáratú államelnökjelöltünk, mindjárt kettő is. Akik derekasan helytálltak a tévéviták kartácstüzében, pedig ezúttal még csak nem is igyekeztek beolvadni a háttérbe. Akik esetenként kimondták a trianoni fájdalmat, nem is maszatoló körmondatokban kérték számon a gyulafehérvári ígéreteket, egyértelműsítették: Románia többi részének kellene Erdélyhez felnőnie, nem pedig fordítva. Mégis megkapták a bókot: milyen kár, hogy magyarok. Igaz, annak idején Frunda is megkapta, s ez azért némileg elbizonytalanítja az embert.
Ahol azonban ketten vannak, ott felmerül a választás elméleti lehetősége. Párhuzamosan persze a választói felelősség kérdése is, ami nem könnyű teher, ezúttal azonban némileg enyhít a nyomáson, hogy nem kell a szavazófülkébe cipelni a magyar kisebbség országos láthatóságának terhét. És akkor már csak egyetlen dilemma előtt állunk: első körös opcióink vajon milyen irányba hatnak a választás második fordulójában? Merthogy Victor Ponta esetleges győzelme elsősorban a mi bőrünkre megy. Menne. Vagy ezt már mondtuk?
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A jó választás szabadsága
A hétvégén több kérdés is eldől a romániai államfőválasztáson. Az ország politika iránt érdeklődő lakossága vélhetően elsősorban arra kíváncsi, hogy a bő tucatnyi jelölt közül melyik kettő kerül be a második fordulóba. A közvéleménykutatásokat nézve jó esély mutatkozik rá, hogy e két jelölt Victor Ponta és Klaus Johannis legyen. Ebben az esetben a következő kérdés az, hogy beleszalad-e az RMDSZ az újabb pofonba e témakörben. A Traian Băsescu leköszönő államfő ellen irányuló, posztkommunista erőket támogató kampányolás már két ízben csődöt mondott, s most is vélelmezhető, hogy az erdélyi magyarok nagy része több okból is inkább rokonszenvezik Klaus Johannisszal, mint az RMDSZ által látványosan támogatott Victor Pontával, aki magyar kérdésben már nem egyszer kimutatta a foga fehérjét.
Pofozkodás helyett
A másik kérdés, ami inkább bennünket, magyarokat érint, hogy mennyire sikerül megmozgatni az RMDSZ és az EMNP jelöltjeinek a magyar lakosságot. A számok azt mutatják, hogy a személyekre kiélezett verseny mobilizáló is lehet: 2007-ben, amikor az RMDSZ mellett Tőkés László is elindult független jelöltként, többen járultak az urnákhoz, mint 2009-ben vagy 2014-ben. (Tőkés László kapott 176533 szavazatot, az RMDSZ 282929-et, ami összesen 459 462-t tesz ki, szemben a 2009-ben elért 431739 vokssal, illetve a 2014-es 350689 szavazattal.)
Az RMDSZ államfőjelöltjei a választás első fordulójában rendre kevesebb szavazatot kaptak, mint a szövetség szenátusi és képviselőházi listái, s választástól választásra egyre nagyobb volt az abszolút számban mért csökkenés. Frunda György 1996-ban 761411 voksot szerzett, rá négy évre, 2000-ben már elvesztette szavazóinak egytizedét, 696989 szavazatot gyűjtve be. A szavazatcsökkenés üteme gyorsult, Markó Béla államfőjelöltként 2004-ben 533446 szavazatot kapott, ami közel 25 százalékos veszteséget jelent, Kelemen Hunornak 2009-ben ezt is sikerült lényegesen alulmúlni 372764 szavazattal, ami már 30 százalékos veszteséget jelent a négy évvel korábbi eredményhez képest, s kevesebb mint a felét Frunda György 1996-os voksainak. Idén jó esély van a lejtmenet megállítására. Sokan gondolják úgy, hogy ha a két magyar jelölt együttesen összegyűjt 350–400000 szavazatot, már érdemes volt versenyhelyzetet teremteni.
Az is érdekes kérdés, hogy miként oszlanak majd meg a magyar szavazatok olyan helyzetben, amikor nem lehet a parlamentből való kieséssel riogatni, elvégre a második fordulóba egyik jelöltnek sincs esélye bekerülni. Kelemen Hunor láthatóan a negyed évszázad alatt bejáratott logó erejében bízik, kerüli a nyíltszíni vitát. A két jelölt debattőri adottságait ismerve ez nem meglepő. Más kérdés, hogy elég gyenge érv, hogy nem kíván a másik magyar jelölttel „pofozkodni”. Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke találóan mutatott rá, hogy a Székelyföld jövőjével és a területi autonómia részletkérdéseivel foglalkozó elvi vita aligha nevezhető pofozkodásnak. Az sem meggyőző érv, hogy Kelemennek a románokkal van vitatkozni valója, hiszen az 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása óta az a cél, hogy az egész erdélyi magyarság felsorakozhasson egy egységes autonómiakoncepció mögé, márpedig az RMDSZ autonómiastatútuma erre nem alkalmas.
Ami a választási részvételt illeti, nem tudhatjuk, hogy egyáltalán fognak-e annyian szavazni, ahányan a két jelölt aláírásgyűjtő íveit szignálták. Mert sok ember nem utasítja vissza a többnyire fiatal és kedves aláírásgyűjtő polgártársát, ugyanakkor nem veszi magának a fáradságot, hogy előkeresse személyi igazolványát, és elballagjon vele a szavazófülkéig, amikor vasárnap jobb dolga is akad. Azt sem tudhatjuk, hány magyar gondolja úgy, hogy inkább érdemben szól bele a versenybe, és már az első fordulóban az esélyesebbnek vagy szimpatikusabbnak gondolt román jelöltre adja a voksát.
Bízzunk benne, hogy ők lesznek kevesebben. Bármilyen rossz ugyanis a véleményünk az RMDSZ negyed évszázados politikai teljesítményéről, hiba lenne azon örvendezni, hogy a szövetség az idő elteltével egyre kevesebb voksot tud összegyűjteni. S nemcsak azért, mert számszerűen egyre kevesebben vagyunk, az elvándorlás, az asszimiláció és a demográfiai problémák miatt, hanem azért is, mert egyre többen fordulnak el nemcsak az RMDSZ-től, de általában a közélettől, a kiábrándultakat pedig nagyon nehéz visszacsábítani az urnákhoz, politikailag aktivizálni. Nyitott kérdés az is, hogy sikerül-e a föderalizmust, Románia erdélyiesítését ígérő autonomista magyar jelöltnek bármilyen kis mértékben is megmozgatni az erdélyi öntudattal rendelkező románságot. Döntse el ezt a román választó, mi magyarok viszont ezúttal rendelkezünk egy hiteles és jó alternatívával.
Arcél
Szilágyi Zsolt eddigi pályafutása garancia arra, hogy a jövőben is a nemzeti érdekeket fogja képviselőni, akár a személyes pozicionális érdekei ellenére. Már 1989 előtt Tőkés László mellett találjuk, amikor nem volt életbiztosítás kiállni a magyar ügyek mellett, egyik előadója volt az emlékezetes Dsida-estnek, amelynek betiltása vezetett végül Tőkés Lászlónak a cseausiszta hatóságokkal való szembeszegüléséhez, innen egyenes út a temesvári népfelkeléshez és a bukaresti hatalomváltáshoz. A MISZSZ 1990 márciusi első kongresszusán az egyetlen jelölt volt a szervezet listáján, aki ellen nem szavazott senki, akit valamennyi küldött egy akarattal támogatott. A MISZSZ-RMDSZ egyezség eredményeként legfiatalabb képviselőként be is jutott a törvényhozásba. 2004-ig tarthatta meg mandátumát, mialatt a frakció fősodrának rosszallása mellett is következetesen kiállt az autonómiaprogram mellett, nemcsak szavakban, hanem konkrét tervezeteket is felvállalva. A frakció többségével ellentétben kiállt a Bolyai Egyetem ügyében is, minden lehető fórumon képviselőte a csángók ügyét. Nem csoda, hogy kényelmetlenné vált a Medgyessyvel és Gyurcsánnyal bratyizó nagyváradi RMDSZ-es vezetés számára. Időközben elvégezte a politológia egyetemet is Budapesten, szakterülete a külpolitika, hét éve Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Következetes kiállásával megszerezte a Székely Nemzeti Tanács támogatását is.
Szilágyi Zsolt eddigi politikai pályája töretlen, erkölcsileg kikezdhetetlen a magánéletben és a politikában egyaránt, neve szorosan összefonódott „az erdélyi magyar történelmi műhely”, a magyar nemzeti önkormányzat megteremtésének igyekezetével, az önálló, magyar érdekek mentén való politizálással. Aki szavazata révén őt ruházza fel bizalmával, nem fog csalatkozni.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hajba kaptak Orbán Viktor jókívánságán
Hazug kampánnyal vádolja az RMDSZ-t és államfőjelöltjét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely szerint nem igaz, hogy Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunort támogatná az elnökválasztási kampányban, mint ahogy azt a szövetség állítja.
Az EMNP-nél az alakulat által az elmúlt napokban a közösségi médiában, az írott és elektronikus sajtóban, valamint a választópolgárok postaládáiban terjesztett kampányhirdetés verte ki a biztosítékot, melyen szerepel egy Kelemennel és a magyar miniszterelnökkel készült közös fotó is. A reklám Orbán-idézetet is tartalmaz, amelyben a kormányfő sok sikert kíván Kelemennek a romániai államfőválasztáson való részvételéhez.
Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján közölte: az a minimum, ha az RMDSZ bocsánatot kér a választóktól, amiért szándékosan megtévesztette őket a „hazug kampánnyal”. A politikus emlékeztetett Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága Fideszes elnökének szerdán Kolozsvárt elhangzott nyilatkozatára, miszerint ha bárki azt a látszatot próbálja kelteni, hogy Magyarország egyik vagy másik magyar államfőjelölt mellett elkötelezett, az nem felel meg a valóságnak.
„A kampányhajrában bizonyossá vált a mondás igaza, miszerint Kelemen Hunor Victor Pontával hál, de Orbán Viktorral takarózna. Az RMDSZ államfőjelöltje a román kormányfővel, a szociáldemokraták elnökjelöltjével közösen iskolabuszokat vitt a Székelyföldre, és Nyergestetőn is együtt kampányoltak. Mindez jól mutatja: aki Kelemen Hunorra szavaz, az Victor Pontát támogatja” – jelentette ki Csomortányi a Zatykó Gyulával, az EMNP országos alelnökével rendezett sajtótájékoztatón.
A váradi politikus azt is felrótta az RMDSZ-nek, hogy azt a látszatot akarja kelteni, mintha a Fidesz már nem stratégiai szövetségese a néppártnak. Ennek ellenkezőjét bizonygatva emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP közel százezer erdélyi magyar állampolgár regisztrációját segítette, ugyanakkor Tőkés László – miután Erdélyben nem sikerült közös nevezőre jutni az RMDSZ-szel – a Fidesz listáján jutott be az Európai Parlamentbe.
Kelemen Hunor szerint viszont rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy ne lenne valós támogatás az Orbán Viktortól származó buzdítást hirdető kampányszórólapok mögött, vagy hogy ezek terjesztése a miniszterelnök beleegyezése nélkül történne.
„Akinek van füle, az hallja, akinek van szeme, az látja. Ha valaki nem hiszi, fel lehet hívni Orbán Viktort. Az pedig engem nem mozgat meg különösebben, hogy Németh Zsolt mit mond egy baráti találkozón, teadélutánon” – utalt csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke arra, hogy a fideszes politikus egy nappal korábban Tőkés László EP-képviselő és Toró T. Tibor EMNP-elnök társaságában fejtette ki véleményét a romániai államfőválasztásról.
Különben az RMDSZ először hivatalos Facebook-oldalán közölte a hét elején, hogy Orbán sok sikert kívánt Kelemennek a választáson, azt a látszatot keltve, mintha a kormányfői buzdítás most, a kampányhajrában hangzott volna el.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a miniszterelnök jókívánsága két és fél hónappal ezelőttről származik, amikor is a budapesti Országházban fogadta a szövetségi elnököt. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Krónikának megerősítette: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke sok sikert kívánt Kelemen Hunornak a romániai elnökválasztáson való részvételéhez kettejük augusztus 14-ei budapesti egyeztetésén.
Kelemen spekulációt emleget FPER-ügyben
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ezáltal az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Választhatunk
Túl vagyunk egy kemény, sőt néha kimondottan durva államfő-választási kampányon, vasárnap pedig megnyílnak a szavazóhelyiségek, hogy a polgárok eldönthessék: kit tartanak a legmeggyőzőbbnek a tizennégy jelölt közül. 
A kampányidőszak egyik főszereplője ezúttal a jelöltek és a pártok mellett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) volt. Tevékenységének legfőbb áldozata a kormányzó PSD, amelynek jelöltje, Victor Ponta a legnagyobb eséllyel vág neki a megmérettetésnek, viszont a párt több vezető politikusa elleni eljárás a legkevésbé sem tesz jót az esélyeinek.
Az, hogy a párt szürke eminenciása, Viorel Hrebenciuc ellen egyszerre három ügyben is nyomoz a DNA, és az, hogy kiderült: Hrebenciuc a pártelnöki tisztséget is „belengette” Dan Sovának, rábeszélendő, hogy kezdeményezze a korrupcióellenes törvény számára kedvező módosítását, akkor is árnyékként vetül a pártra, ha Hrebenciucot gyorsan beáldozták. Persze ez nem jelenti azt, hogy Ponta nem győzhet – viszont beszédes bizonyítványt állít ki az ország morális szintjéről, ha valóban rá szavaznak a legtöbben.
Igaz, a másik kormánypártnak, az RMDSZ-nek is kijutott a „jóból”: bizonyára nem hiányzott nekik, hogy a választás előtti héten derült ki: meglehetősen kétes hátterű és szándékú szervezet képviselőinek közvetítésével ültek le egy második, megkérdőjelezhető legitimitású „neptuni” egyezményt létrehozni a magyarok és a románok között.
Már csak azért is, mert a magyarok az EMNP jelöltjének ringbe szállásával most először két jelölt közül is választhatnak. (Ott van persze kisebbségiként Klaus Johannis is, de nem biztos, hogy jó lenne a magyar közösség jövője szempontjából, ha sok magyar rá szavazva biankó csekket állítana ki a szász, de mégiscsak egy bukaresti párt élén politizáló, a magyar ügyek iránt semmilyen empátiát nem tanúsító jelöltnek.)
Az első forduló tehát számunkra most főleg a magyar–magyar versenyről szól – hiszen ezúttal nem kell a parlamentből való kieséstől félni. A képviselőet elvesztésével való riogatás most tárgytalan, az eddigi eredmények és programok alapján döntheti el mindenki, melyik magyar jelölt, melyik magyar politikai oldal politikáját, jövőképét tartja hitelesnek és támogatásra méltónak.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Băsescu: a román és a francia titkosszolgálatok beleavatkoztak az államfőválasztásba
Az államfőválasztásba való beavatkozással vádolta meg a román és a francia titkosszolgálatokat Traian Băsescu elnök.
Băsescu azt követően nyilatkozott erről, hogy fényképek jelentek meg az interneten az általa támogatott Elena Udrea államelnök-jelöltről, amint februárban Párizsban szabadidejét töltötte egy vezető ügyésznővel, aki Udrea állítása szerint a barátnője.
A kiszivárogtatott képek mellett a két hölgy nevére kiállított szállodai számlák is megjelentek. A román média úgy értelmezte a képeket, hogy ezek a Băsescu által támogatott Udrea és az ügyészek közötti szoros kapcsolatot akarják leleplezni. A PSD többször azzal vádolta az államfőt, hogy az ügyészség az ő utasításaira vizsgálja ki a korrupciós ügyeket.
Băsescu nem nevezte meg konkrétan, hogy melyik intézményekre gondolt, úgy fogalmazott, hogy egy román és egy francia titkosszolgálatot gyanít az ügy mögött, szerinte ugyanis a számlákat csak ők szerezhették meg. Băsescu leszögezte, nem hagyja annyiban a dolgot, és hivatalos úton kér tájékoztatást, mert szerinte arról van szó, hogy egy román állampolgár kémkedési akció áldozatául esett. Victor Ponta miniszterelnök szerint Băsescu nem teheti meg államelnökként, hogy általánosít, és szerinte meg kellene neveznie, pontosan melyik titkosszolgálatokat gyanúsítja.
Titus Corlățean külügyminiszter is a külügy honlapján pénteken közzétett közleményben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az államelnök "nyilvánvaló" politikai megfontolásból a francia állam egyik intézményét gyanúsítgatja. Corlățean szerint Băsescu súlyosan megsértette a diplomácia íratlan szabályait, és alaptalanul ártott a román-francia stratégiai partnerségi viszonynak.
Corlățean szerint Románia nemzeti érdekeinek hosszú távon ártanak azok a kijelentések is, amelyek az állambiztonsági szervek hitelrontására és megfélemlítésére irányulnak.
Băsescu az elnökválasztási kampány során többször felhívta a figyelmet arra, hogy a román politikumnak hatékonyabban kellene ellenőriznie a titkosszolgálatokat, amelyek az elmúlt tíz évben nagyon megerősödtek, és hatékonnyá váltak a végrehajtott reformoknak köszönhetően. Băsescu szerint a jelenlegi parlamenti ellenőrzés nem hatékony, és fennáll a veszély, hogy maguk a titkosszolgálatok ellenőrzik majd a politikusokat, a hírszerzési szervek pedig ezáltal túl nagy hatalomra tesznek szert. (mti)
Transindex.ro

Erdélyi dilemmák
Nincsenek könnyű helyzetben az erdélyi magyarok.
Vasárnap ismét választani hívják/küldik/ráncigálják vagy lökdösik őket – pártok, papok, aktivisták, lelkészek, némelyiküket (egyre ritkábban) a lelkiismeretük. A szavazás tétje: ki lesz Románia elnöke az elkövetkező öt esztendőben. A magyar jelöltek okozta bőségzavar mellett létezik azonban számos, a szavazástól visszatartó tényező is.
Az erdélyi magyarok – és nem csak ők – csalódottak, de ők például az autonómiáért harcolókban is. Az elmúlt huszonöt esztendőben ígértek nekik fűt meg fát, meleget, önrendelkezést, toronyórát lánccal. Tette ezt rendre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, majd annak civilszervezetekbe és új pártokba tömörült belső ellenzéke. Elmozdulás azonban nem igazán történt. Ahogyan nem mozog a nyugdíjak összege sem felfelé – inkább azok vásárlóértéke, de az már lefelé. Nincs magyar egyetem, csak budapesti támogatású magánintézmény, nincs anyanyelvű orvosoktatás, van ellenben elvándorlás, munkanélküliség s akkora mértékű korrupció, hogy globális szinten elosztva is megrengetne több államot egyszerre.
Ilyen körülmények között indulhat el nem túl nagy jókedvvel az erdélyi magyar felkeresni a szavazókört, ahol állhat majd tanácstalanul, hogy arról döntsön, melyik be nem jutó magyarra üti a pecsétjét (Romániában pecséttel történik a szavazás): Kelemen Hunor RMDSZ-elnökre vagy Szilágyi Zsoltra, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjére. Már ha nem akar a többi, pontosan tucatnyi román jelölt közül választani, akik közül egyik a tíz év után leköszönő Traian Basescu állítólagos és titkos üdvöskéje, de van köztük (állítólag) több hírszerző, demagóg és populista, magát igazi szocialistának valló uzsorás vagy kicsinyes környezetvédő, de a magyarokat legszívesebben egy kanál vízben megfojtó Vadim Tudor, esetleg Gheorghe Funar is egy opció.
Szándékosan hagytam a végére a második fordulóba is feltehetőleg befutó, eddig a közvélemény-kutatásokban a két legjobban szereplő jelöltet: a diplomaplágiuma mellett számtalan korrupciós váddal illetett jelenlegi kormányfőt, a szociáldemokrata Victor Pontát és a jobboldali Klaus Johannist, az elvileg kisebbségi származású nagyszebeni szász polgármestert, aki családjával együtt több műemlék épületet is megszerzett, és még számos összeférhetetlenségi üggyel is büszkélkedhet.
Ez a kínálat, és a szavazófülkében bosszantóan társul majd mellé a fejtörés, hogy ugyan milyen célból is tartózkodik ott és akkor, abban a pillanatban, éppen a világnak azon a pontján a nyájas szavazó. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy Romániának nem lesz magyar államfője. Az erdélyi magyarság politikai alakulatai azért indítottak mégis két jelöltet, hogy az ezzel járó kommunikációs lehetőségeket megragadva közelebb vigyék a románokhoz az autonómia ügyét. Ennek sikerességét talán később ismerhetjük meg, bár sok reményt ehhez nem fűznék.
A másik mozgatórugó viszont a második, döntő forduló előtti szokásos szavazatajánlás lehetőségének a kihasználása volt. Hogy az első két befutó közül tulajdonképpen kinek a támogatására szólítják majd fel híveiket a magyar jelöltek. És ez az első forduló dilemmája is. Majdnem olyan az egész, mint a huszonkettes csapdája. Leszavaz az ember Szilágyira vagy Kelemenre (vagy vice versa), miközben már eleve tudja, hogy tulajdonképpen indirekten valamelyik másikra voksol a többi tizenkettő közül.
Az már tegnap is látszott, hogy a kavarás a leginkább az utolsó száz méteren indult be, mindenféle szavazóbűvölő ki- és bejelentéssel. Miután folyik a „kit támogat a Fidesz Erdélyben és kit nem” polémiája, íme, egy kis ízelítő a legfrissebb kijelentésekből: „Kelemen Hunor Victor Pontával közösen iskolabuszokat vitt Székelyföldre, és Nyergestetőn is együtt kampányoltak. Mindez jól mutatja: aki Kelemen Hunorra szavaz, az Victor Pontát támogatja.”
Közben Kelemen a kampányban végig úgy tett, mintha nem is létezne magyar ellenjelöltje, és vitázni sem volt hajlandó vele. Szilágyi sem személyeskedett, de ő meg azt kommunikálta, hogy az RMDSZ a bukaresti hatalommal egyezkedő, megalkuvó párt, míg egyedül ők az erdélyi magyar autonómiaigény hiteles képviselői.
Szavazó legyen a talpán, aki ezek után vasárnap meg tudja nyugtatni a lelkiismeretét.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap