Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ponta, Victor-Viorel
4371 tétel
2013. szeptember 26.
Ponta: Románia számára katasztrofális lenne a verespataki-beruházás elutasítása
Victor Ponta román miniszterelnök úgy véli, katasztrofális lenne országa számára, ha elutasítaná a verespataki aranybánya-beruházást, és ezáltal azt üzenné a külföldi befektetőknek, hogy ellenük van.
A kormányfő a Reuters Investment Summit keretében egy bukaresti konferencián mondott beszédében jelentette ki, hogy a verespataki beruházás esetleges elutasítása révén gazdasági szempontból nem érné nagy kár Romániát, de ha azt az üzenetet fogalmazza meg, hogy a külföldi beruházók ellen van, és nem akarja kihasználni adottságait, akkor ez katasztrófa lenne Románia számára. Ponta szerint ezért a verespataki beruházás elsősorban jelképként és nem gazdasági szempontból nagyon fontos beruházás.
A miniszterelnök szerint Romániának ki kell használnia természeti erőforrásait a környezetvédelmi szabványok tiszteletben tartása mellett. Hozzátette: ha ezeket a normákat tiszteletben tartja a beruházó, akkor Romániának a kitermelés elindítását kellene támogatnia.
Ponta bírálta az előző kormányokat, amelyeknek szerinte nem volt elég bátorságuk ahhoz, hogy az olyan vitatott beruházásokat, mint a Verespatakon tervezett aranybányát, vagy a palagáz kitermelését elkezdje. Egy amerikai felmérés szerint ugyanis Romániának annyi palagáztartaléka van, hogy az száz évig fedezné a belföldi gázfogyasztást.
A Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat immár csaknem 15 éve Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarja megnyitni az erdélyi Verespatakon. A tervet sokan azért ellenzik, mert ciántechnológiával termelnék ki a 330 tonna aranyat és az 1600 tonna ezüstöt.
A román kormány augusztus végén egy olyan törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely kimozdítaná a holtpontról a beruházást. A kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) azonban egyelőre megoszlanak a vélemények a beruházással kapcsolatosan, mivel a liberálisok ellenzik, a Ponta által vezetett szociáldemokraták pedig az utóbbi időben támogatják azt, míg azelőtt ők maguk is ellenezték. MTI
Erdély.ma
2013. szeptember 26.
Tőkés: manipuláció a kirakateljárás
A magyarság kollektív jogaiért és az önrendelkezésért folytatott küzdelme ellen irányul Tőkés László szerint, hogy meg akarják fosztani a Románia Csillaga kitüntetéstől.
Az európai parlamenti képviselő – akinek ügyében csütörtökön ül össze az érdemrend becsületbírósága – a Krónikának adott interjúban leszögezte: a nyilvánosság manipulálását szolgálja az ellene zajló „kirakateljárás”, amelynek célja a magyarok megfélemlítése, a románoknak a kisebbség ellen történő uszítása. Tőkés lapunknak elmondta, az általa szorgalmazott védhatalmi státus kapcsán a magyar kormány azért reagált visszafogottan, mert nem akar felülni a prokovatív román megnyilvánulásoknak. Szerinte ugyanakkor Magyarország de facto védhatalmi szerepet gyakorol a külhoni magyarok fölött, még ha nem is illetik ezzel az elnevezéssel.
Csütörtökön ül össze Bukarestben a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága kivizsgálni, hogy megfosszák-e Öntől a legmagasabb rangú román állami kitüntetést. Milyen döntésre számít például a testület összetétele tükrében?
Nem akarom prejudikálni a döntést, ha egyáltalán erre sor kerül csütörtökön. Azért is hatalmaztam fel Kincses Elődöt, aki 1989-ben a Ceauşescu-rezsim idején volt a védőügyvédem, hogy megváltozott körülmények között, a demokratikus Romániában védelmezenn meg a 24 évvel ezelőttiekhez igencsak hasonlatos vádakkal szemben. Amit ő a védelmi iratában megfogalmaz, annál többet nem akarok jelen pillanatban mondani. Óvatos bizakodásomat fejezem ki, hogy végül is felülkerekedik a józan ész és a demokratikus értékek iránti tisztelet a becsületbíróság tagjaiban, és ennek megfelelően hozzák meg döntésüket.
Konkrétan milyen álláspont tolmácsolásával bízta meg Kincses Elődöt?
Corina Creţu és a hozzá csatlakozott másik hét szocialista képviselő azonos szöveggel tett panaszt ellenem. Ehhez nem kívánok fölöslegesen kommentárt fűzni, csak arra szorítkozom, hogy a tusnádfürdői beszédemet teszik kifogás tárgyává és ennek kapcsán becstelen cselekedettel vádolnak, amely ártott Romániának. Továbbá azt a messzemenő következtetést vonják le, hogy megkérdőjeleztem Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét. Mondanom sem kell, hogy erről szó sincs, ennek megfelelően kértem meg Kincses Elődöt, foglalja össze álláspontomat, és tisztázza az ellenem felhozott vádak alaptalan voltát.
A vita kirobbanása, az ön ellen folytatott támadások hatására nem fontolgatta, hogy önszántából adja vissza az érdemrendet?
Természetesen megfordult a fejemben, de mivel alaptalannak tartom a kitüntetéstől való megfosztásomra irányuló törekvést, önkéntes lemondásommal még közvetett úton sem akarom hitelesíteni azt. No meg nem akarom megkönnyíteni a terv kiagyalóinak a dolgát. Hadd minősítse őket, ami történni fog, és még közvetve se működjek közre ebben velük.
Ön szerint nem éri ilyen össztűz, ha Tusnádfürdőn elhangzott, a védhatalmi státusra vonatkozó kijelentését nem protektorátusként fordítják román nyelvre? Bukarest már a területi autonómia kiejtésére is ugrik.
Igen, a panasz azt is tartalmazza, hogy az etnikai kritériumokra alapozott autonómia veszélyes tézisét népszerűsítem. Ez az állítás megfelel a valóságnak, de nincs benne semmi kivetnivaló. Hiszen a politikai véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik egy Európa-, sőt világszerte gyakorlatban lévő demokratikus intézmény, az autonómia népszerűsítése. Megítélésem szerint ha nem ezt mondtam volna Tusnádfürdőn, akkor valami másba kötnek bele. Úgy érzem, az erőltetett és mesterséges regionalizáció elleni, illetve az autonómiáért folytatott harcaink idejére egy magyarellenes forgatókönyvnek megfelelő támadást indítottak ellenem, a román mondás szerinti „ide ütsz és oda vágsz” elve alapján. Megvádoltatásom tulajdonképpen a magyarság kollektív jogokért és az önrendelkezésért folytatott küzdelme ellen irányul.
A román politikai osztály és a média Tőkés Lászlót tartja az erdélyi magyar önrendelkezési törekvések élharcosának. Nem az autonómia érdekében folytatott küzdelmet lejáratása, diszkreditálása a cél az olyan vádak megfogalmazásával is, miszerint Ön egyaránt volt a román és a magyar titkosszolgolat ügynöke?
Azon túlmenően, hogy belpolitikai harc folyik Traian Băsescu és a szocialista-liberális szövetség, illetve ezen belül bizonyos fokig Victor Ponta és Crin Antonescu között, főleg a nyilvánosság manipulálását szolgálja ez a „kirakateljárás”. Ezáltal akarják a magyarokat megfélemlíteni, a románokat ellenünk uszítani. Annak láttán, hogy milyen összefogás alakult ki legutóbb Katalóniában vagy milyen erőteljesen képviseltük az ügyet az autonómia idei évében akár a marosvásárhelyi székely szabadság napján, akár a júliusi autonómiamegmozdulások alkalmával, elébe akarnak menni a további fejleményeknek. Különösképpen annak a nagy menetelésnek, amelyet a Székely Nemzeti Tanács hirdetett meg, és amelyet kompromittálni, diszkreditálni, a részvevőket pedig megfélemlíteni akarják.
Milyen fogadókészségre talált a védhatalmi státus kiterjesztéséről szóló javaslata a magyar kormány részéről?
Közismertek azok a szűkszavú megnyilatkozások, amelyek ebben a tárgyban elhangzottak. Úgy ítélem meg, hogy a magyar kormány nem akar felülni olyan prokovatív jellegű román megnyilvánulásoknak, amelyek ebben az ügyben elhangzottak, ezért nagyon visszafogottan kezeli az ügyet és magát az esetet. De egyértelmű, hogy a magyar-román alapszerződésnek és Magyarország alkotmányának megfelelően Magyarország de facto védhatalmi szerepet gyakorol a külhoni magyarok iránt, még ha nem is illetik ezzel az elnevezéssel.
Az Európai Bizottság elutasított valamennyi, az erdélyi magyar szervezetek által a nemzeti közösségek jogai érdekében indított polgári kezdeményezést. A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) elnökeként felkérést kapott a Kárpát-medence magyar szervezeteinek összehívására egy közös európai polgári kezdeményezés megszövegezése érdekében. Egy ilyen javaslatnak lehet esélye az uniós végreható tanácsnál?
Valamennyi, az európai polgári kezdeményezés eszközét igénybe vevő erdélyi szervezet egyetért abban, hogy a visszautasítás nem jelentheti az európai kisebbségvédelmi törvényalkotásra irányuló erőfeszítéseink leállítását. Ennek megfelelően a KMAT keretében azt kellene megbeszélnünk, miképpen tudjuk egyesült erővel folytatni ezt a küzdelmet. A három felé ágazó törekvés sokkal hatékonyabbá válhat, ha mindannyian összefogunk. Ezt kellene megbeszélnünk a KMAT október második felében, Lendvára összehívott ülésén.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 27.
MOGYE-ügy – Az egyetem magyar tagozata akár külön is megtarthatja tanévnyitóját
Ha a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) nem alakulnak magyar tagozathoz tartozó csoportok, külön tartja meg tanévnyitóját az egyetem magyar tagozata – mondta csütörtökön az MTI-nek Szilágyi Tibor, a tagozatért felelős rektorhelyettes.
Az oktatási intézmény tisztségviselője azután nyilatkozott, hogy a bukaresti oktatásügyi minisztériumban tárgyaltak a MOGYE magyar tagozatának képviselői. Szilágyi Tibor az MTI-nek elmondta: a tíztagú magyar küldöttség Remus Pricopie oktatásügyi minisztert és Mihnea Costoiut, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli minisztert tájékoztatta azokról az előrelépésekről, amelyeket az egyetem román vezetőivel folytatott nyári tárgyalások nyomán tettek, és jelezték azokat az igényeket is, amelyek teljesítését még a hétfői egyetemi tanévkezdés előtt várják.
A rektorhelyettes szerint a miniszterek pozitívan viszonyultak a magyar kérésekhez, de az egyetemi autonómiára hivatkozva kijelentették, hogy az intézményen belül kell rendezni a magyar tagozat és az egyetem román vezetése közötti nézeteltéréseket. „A megoldáshoz nem jutottunk közelebb" – értékelte a megbeszéléseket Szilágyi Tibor.
A rektorhelyettes hozzátette: tárgyalópartnereik nem tudták megindokolni, hogy miért ne lehetne a magyar nyelven tanuló diákokat a tanévkezdésig önálló csoportokba besorolni. Szilágyi ezért lehetségesnek tartotta, hogy a hét végén folytatódik a tárgyalás Marosvásárhelyen az egyetem román vezetésével. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a magyar csoportok tekintetében megállapodásra jutnak.
Szilágyi Tibor elmondta, ha nem alakulnak magyar tagozathoz tartozó csoportok, hétfőn külön tartja meg tanévnyitóját az egyetem magyar tagozata. A rektorhelyettes szerint a nagy számú magyar küldöttség azt volt hivatott bizonyítani, hogy nemcsak egy-két forró fejű tanár makacsságáról van szó, hanem mindaz, amit elmondtak, a tagozat egységesen képviselt álláspontja.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A jobbközép irányzatú Ungureanu-kormány sikertelenül próbálta kezelni a konfliktust, s ez 2012 májusában kabinetjének bukásához vezetett. Annak az évnek a szeptemberében született megállapodás az egyetem magyar gondjainak a megoldásáról, azt a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírta. A megállapodás előírásai azonban csak részben teljesültek.
MTI
Erdély.ma
2013. szeptember 27.
Érdemrend-ügy: nem képviselhette Kincses Előd Tőkés Lászlót
Nem engedték be Kincses Elődöt, Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke ügyvédjét a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának csütörtök délutáni, bukaresti ülésére, amelyen neki kellett volna képviselnie az európai parlamenti munkája miatt távol maradó Tőkést.
A testület legközelebb október 11-én ül össze, és várhatóan akkor hoz döntést arról, hogy javasolja-e Tőkés László érdemrendjének visszavonását, vagy sem.
Kincses a Krónikának elmondta, már a testület ülése előtt megérkezett az ülésterembe, majd amikor annak tagjai megérkeztek, felkérték, hogy fáradjon ki, mert meg szeretnék tartani az alakuló ülést. „Harmincöt perc múlva aztán kijött Gheorghe Angelescu, az államfői hivatal érdemrendekért felelős kancelláriájának vezetője, és közölte: nem képviselhetem ügyfelemet, a következő ülést pedig 11-én tartják, és arra várják Tőkés Lászlót is” – ecsetelte a történteket Kincses. Az ügyvéd lapunknak kifejtette: a testület ugyan egy szabályzatra hivatkozott, az ügyvédi törvény 3. szakaszának e pontja ugyanakkor világosan leszögezi, hogy képviselhette volna Tőkést a meghallgatáson, márpedig egy törvény mindig magasabb rendű egy szabályzatnál. Közölte, a becsületbírósághoz benyújtott, Tőkés válaszát tartalmazó beadványhoz a törvény vonatkozó részét is csatolta, valamint Tőkés László augusztus 20-i közleményét, amelyben jelezte: nem protektorátust kért Erdély számára, ahogy az a román sajtóban megjelent. Ezt azonban nem vették át tőle, ezért elmondta: villanypostán elküldi Tőkés Lászlónak, hogy ő küldje el a testületnek ugyanazt az anyagot. „Ilyen a jogállamiság állapota ma Romániában” – jellemezte a helyzetet Kincses, hozzátéve: egyik érvük az érdemrend visszavonása ellen Victor Ponta miniszterelnök állásfoglalása, amelyet a Tőkés László által ellene indított kártérítési perben fogalmazott meg, és amely szerint egy plurális társadalomnak a sokkoló véleményeket is el kell fogadnia. Az EP-képvselő azért perelte be a kormányfőt, mert az egy beszédében azzal vádolta meg, hogy Románia érdekei ellen cselekszik.
Az ülést követően Gabriela Firea, a testület tagja közölte: október 11-ére halasztották a döntést Tőkés ügyében. Hozzátette: Angelescu szerint a testület megalakulása a Kincses által korábban mondottakkal szemben törvényes volt, mivel a rend tagjainak 96 százalékát értesítették a múlt csütörtöki közgyűlésről. Kincses ugyanis korábban azzal érvelt: a becsületbíróság nem jogszerűen alakult meg, mivel nem vettek részt elegen a közgyűlésen. Firea még az ülés elmondta: ha Tőkés a következő, októberre tervezett meghallgatáson sem jelenik meg, akkor a távollétében hoznak döntést.
Creţu újabb kirohanása
Mint arról beszámoltunk, a becsületbíróságot Victor Ponta miniszterelnök indítványára, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaink közreműködésével azért hozták létre, hogy eldöntse: visszavonják-e Tőkéstől az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott érdemrendet, amiért júliusban Tusnádfürdőn védhatalmi szerep vállalását kérte Magyarországtól az erdélyiek fölött. A Tőkés elleni hadjárat élharcosa Corina Creţu PSD-s európai parlamenti képviselő, aki az érdemrend birtokosaként indítványozta a becsületbíróság összehívását, arra hivatkozva, hogy Tőkés kijelentése és korábbi, autonómiapárti megnyilvánulásai sértik az alkotmány első cikkelyét, amely egységes nemzetállamként határozza meg Romániát.
Creţu csütörtökön közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a becsületbíróság ülésének fő témája nem az érdemrend elvétele, hanem Tőkés „románellenes” magatartása, amely a kitüntetés visszavonására vonatkozó kéréshez vezetett. A PSD-s politikus reményét fejezte ki, hogy a meghallgatás nyomán visszavonják az érdemrendet, hogy az „az első lépés lesz egy szélsőséges hang megbüntetésére, amely időről időre erőszakos támadást intéz Románia ellen.”
PSD-s „holdudvaroncok” a becsületbíróságban
Mint megírtuk, a héttagú testület a Szociáldemokrata Párt (PSD) holdudvarából áll. A becsületbíróság tagjainak elsöprő többsége a párt politikusa, vagy a PSD kormányzása alatt kapta meg a kitüntetést. A testület tagja lett Ionel Haiduc, az akadémia elnöke, Constantin Degeratu tábornok, Costin Georgescu volt SRI-vezér, Mircea Geoană és Gabriela Firea PSD-s szenátorok, Ecaterina Andronescu volt PSD-s oktatási miniszter és Șerban Brădișteanu orvos, a párt volt szenátora.
A testület a rend valamely tagjával szembeni panasz kézhez vételét követően legtöbb negyvenöt napon belül köteles meghallgatást tartani, amelyre a bepanaszolt rendtagot is beidézik. Amennyiben nem jelenik meg, új időpontot tűzhetnek ki, de úgy is dönthetnek, hogy a távollétében hoznak döntést. Az ítéletet titkos, többségi szavazással hozzák meg, legtöbb hatvan nappal az első ülést követően, majd továbbítják az államfőnek.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 28.
Az erdélyi Anonymus
A 90 esztendeje született Dani János levéltáros emlékezete
A kerek százas évfordulók bűvöletében szokatlan lehet az ettől eltérő időpontban való megemlékezés. Dani Jánossal kivételt kell tennünk, életében olyan kevés figyelem övezte, hogy kárpótlásul évtizedenként megemlékezhetnénk születési és halálozási évfordulóiról.
1923. szeptember 18-án született a Szászrégentől 10 kilométerre fekvő Maros megyei faluban, ma a közigazgatásilag Bátos községhez tartozó Dedrádszéplakon. A református vallás helybeli százados térnyerései ellenére, szülei ősi vallásukat megtartva római katolikusnak keresztelték, mely egész életében meghatározó jelentőségűnek bizonyult. Középiskolai tanulmányait az erdélyi egyházmegye székhelyén, Gyulafehérvárt végezte, a születése előtt egy évvel Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök nevét felvett római katolikus főgimnáziumban. Családi indíttatásból, vallásos neveltetése okán, a hely szellemisége miatt, vagy összességében mindhárom tényező hatására a papi pálya iránt érzett elhivatottságot. Édesapja a püspöki szőlőgazdaság vincellére volt, erősen ragaszkodott az egyházi székhelyhez. A várat építtető III. Károly után elnevezett egykori Károlyfehérvár sajátságos módon János fia Pál utcájának bizonyult. A családi asztalnál hallottak és a mindennapokban látottak alakították, formálták jövendő életképét, az őt körülvevő mindenkori hierarchiába való természetes, magától értetődő betagozódását. Ministránsként élhette át a Márton Áron celebrálta misék élményeit, s már az érettségi vizsga előtt felöltötte a teológiai hallgatók kék színű reverendáját. A második bécsi döntés után a gyulafehérvári székhelyű szeminárium és teológia megszűnt, helyét és szerepét Észak-Erdélyben az ottrekedt hallgatók miatt Kolozsvár, Dél-Erdélyben a bánsági többnyelvű Temesvár vette át.
Pályatársai által sem tisztázott, ezért egyelőre ismeretlen, személyes jellegű okok miatt 1945-ben pályamódosító lendülettel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának hallgatója lett. 1949-ben, az államvizsgák letétele után történelem–földrajz szakos tanárként fejezte be egyetemi tanulmányait.
Az egykori Ferenc József Tudományegyetem sokat megélt, a „boldog békeidők” polgári társadalmára emlékeztető termeinek hangulatából, a piarista Biró Vencel professzor lenyűgöző történeti előadásaiból a városi közmunkákban való kötelező részvétel ébresztette a micisapkás valóságra. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárának költöztetési munkálataiban való részvétel a legjobb pályaválasztási tanácsadásnak bizonyult. Az Egyetemi Könyvtártól a Farkas utcai Nemes–Huszár-ház udvari traktusáig vezető – képletesen is értelmezhető – útszakasz életre szóló hozadéka Kelemen Lajos nyugalmazott könyv- és levéltári főigazgatóval való megismerkedése volt. Levéltári munkálkodása kiindulópontjaiként olvasási szeretete, a régi írások varázslatosnak tűnő világa megismerése utáni vágya, kutatói kíváncsisága és a szeminaristaként elsajátított magas szintű latin nyelvtudása megfelelő alapvetéseknek bizonyultak.
Az EME levéltárának alapembereként, egyszemélyes kezelőjeként – Jakó Zsigmond igazgató keze alatt – naponta találkozhatott az országos jelentőségű archívum egykori kiteljesítőjével, az oda mindennap bejáró Kelemen Lajossal és a magukat tanítványaiként megvallóknak az idő múlásával egyre bővülő körével. Az akkori időszakot átéltek visszaemlékezései alapján nagy hihetőséggel kijelenthető, hogy a második világégés után Dani János egyedüli tanítványának és egyben utódának vallhatta magát, s ritka kivételként Szabó T. Attilán és Jakó Zsigmondon kívül az Istennel is perlekedő nyugalmazott főigazgató urat Lajos bácsinak szólíthatta.
Személyesen nagy hálával tartozom neki, 1998-ban, a Kelemen Lajos, Erdély levéltárosa című dokumentumfilm szerkesztőjeként, beszélgetőtársként a már azóta elhunyt Ferenczy Júlia festőművésznő, Jakó Zsigmond történettudós és Kónya Ádám művelődéstörténész mellett – Kiss András főlevéltáros közbenjárására – Dani Jánost is vallomásra késztethettem. Ahogyan korábban, még egykori Mestere életében tehette, halála után is szeretettel és nem kis megilletődéssel emlékezett reá, amint felidézte alakját, kivételes személyiségét. ’47-ben ismerkedtem meg vele. Rendkívül barátságosan fogadott, s beszélt a levéltári kutatásnak a szépségéről. […] A levéltárat ’49 nyarán hivatalosan – az újságok is közölték – nyitották meg. Kezdődtek a hétköznapok. Lajos bácsi minden nap bejött. Akkor döbbentem rá, hogy mi mindent tud.” Egyik kérdésemre – Mi volt a titka Kelemen Lajos félelmetes tudásának? – így válaszolt: „Isteni adomány. Erős kritikai érzék, erős logika, judícium, párosulva félelmetes memóriával, ez a titka.”
Egykori Mesterére utaló egybevetésül, a közöttük lévő szakmai jellegű hasonlatosságok hangsúlyozásául kiemelendő, hogy Dani János is ugyanazt a levéltárosi szemléletet képviselte, mint ő. Nem készített segédletet, emlékezőtehetségére hagyatkozva kereste ki a mások számára rendezetlennek tűnő anyaghalmazból a szükséges okmányokat, okleveleket, a szükséges iratokat. Köztudomású volt, hogy a legmesszebbmenően kiszolgálta a hozzá forduló kutatókat. Éjszakákat virrasztott át, azért körmölve, hogy a latin és magyar nyelvű kéziratokból mások számára másoljon. A számtalan hálás kutató között Jakó Zsigmond is megköszönte az erdélyi papírmalmok feldolgozásában nyújtott segítségét.
A 17–19. századi erdélyi művelődéstörténet tárgykörében saját részre is folytatott kutatásokat. Szathmáry Pap Károly ifjúkoráról a Kelemen Lajos 80. évfordulójára megjelent emlékkönyvben értekezett. Forrásfeltáró munkája eredményeiként adta közre Mihai Halici hagyatéki leltárát, Gyarmathi Sámuel, valamint Tolnai Lajos és Koncz József levelezését. Nevéhez fűződik Kemény János fejedelem magamentsége, Barcsay Ádám, Benkő József ismeretlen levelei, Ioan Piuariu-Molnar és Kalmár György életrajza megjelentetése. A Documente privind istoria României forráskiadvány erdélyi sorozatának, a Documenta Romaniae Historica és a Documente privind revoluţia de la 1848 în Ţările Române erdélyi vonatkozású köteteinek munkatársai között dolgozott.
Az 1948-ban államosított EME levéltárának élére Imreh Istvánt nevezte ki Veress Pál, az egykori illegális kommunista, 1944 őszétől az észak-erdélyi szakszervezeti mozgalom vezetője, 1952-ig Kolozsvár Néptanácsának elnöke, aki „Szakítunk a múlttal” – jelszóval a pincébe dobatta Kolozs megye levéltárát. Balogh Edgár menteni próbálva az EME levéltárát, felajánlotta a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtárának. Az általuk kiküldött háromtagú bizottság – David Prodan, Emil Isac és Gaál Gábor – javaslatára az átvétel mellett döntöttek. Ennek köszönhetően lehetett a Nemes–Huszár-házban működő levéltár raktárából kialakított szoba tudományos kutatója, majd a RTA Kolozsvári Könyvtára Történeti Levéltára új igazgatója David Prodan, a későbbi akadémikus.
Az „osztályharc éleződésével” folyamatosan borotvaélességűvé vált belpolitikai viszonyok között a levéltárban uralkodó, idillinek nevezhető helyzet hamarosan véget ért. Az 1950-es évek második felében mikrofilm-kölcsönzési megállapodás született Magyarország és Románia között. Egy magántermészetű vita elfajulásaként a másolásra előkészített anyagokat kezelő Dani Jánost bűnbakként felhasználva, kémkedéssel és csempészéssel gyanúsították. A Szekuritate egyik főtisztje, a hírhedt Dumitraşcu ezredes bevonásával lezajlott, mentálisan nagyon megterhelő és lelkileg soha ki nem hevert vizsgálat végén megszületett döntés alapján, Dani Jánosnak 1961-ben meg kellett válnia levéltárosi állásától. Constantin Daicoviciu, a kolozsvári Történeti Intézet igazgatója jóvoltából – egy alapos leteremtés közepette – sikerült újra álláshoz jutnia, az ottani középkori munkaközösség tagjaként a szakmában maradnia és egyúttal kenyérhez jutnia. Hívő lelke ujjonghatott az isteni kegyelem megnyilvánulásán, melynek felélesztésében nagy szerepe lehetett kitűnő latin nyelvtudásának. 1975 nyarán egy új, szigorító utasítás miatt ismét állást kellett változtatnia, a Történeti Intézetből az Akadémiai Könyvtárba helyezték. A hatályos intézkedés megtiltotta nem párttagok alkalmazását, mely egyformán vonatkozott Dani Jánoson kívül Benkő Samura és Alexandru Neamţura.
Az 1989-ben bekövetkezett romániai történelmi és politikai változások után egykori kollégáival együtt örvendett az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésének, az ígéretesen beindult magyar tudományos életnek. Nem előadóként, lelkes hallgatóként vett részt a tudományos egyesület szervezte rendezvényeken, előadásokon, konferenciákon.
Nyugdíjasként a Mamaia kávéház törzsvendége volt. Az illatos „fekete levest” szürcsölve eszébe juthatott, hányatott életében hányszor kellett kiinnia nemcsak képletes módon a baljóslatú színű folyadékot. Megpróbáltatásait nem heverte ki soha, lelki görcsei nem tudtak feloldódni idősebb korában sem. Talán nem bocsátotta meg önmagának, hogy Isten helyett csupán teremtményeit, a legtöbbször hálátlannak bizonyult embereket próbálta közvetlenül szolgálni. Méltatlanul elszenvedett csalódásai emberkerülővé tették, még haláláról és temetéséről sem kívánta a közvéleményt értesíttetni. Jól indult tudományos munkássága sem lett számottevő. Nem szeretett írni, nyomasztotta a penna, a nevéhez kötődő publikáció felelőssége, egy-egy téma adatgyűjtése számára befejezhetetlennek tűnő folyamatnak bizonyult, holott „négerként” sok-sokívnyi szöveget megfogalmazott és lefordított. Sírfájára rá lehetett volna írni: Itt nyugszik az erdélyi Anonymus.
Kolozsvárt, 2005. augusztus 4-én hunyt el, s két nap múlva helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Talán néhai Mestere, Kelemen Lajos és egykori kedves kollégái társaságában megleli nyugalmát, s egykori önmagát.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 28.
Köpönyeg nélkül
A kolozsvári Korunk egykori szerkesztőjének „köpönyegéből nőtt ki az erdélyi magyar társadalomtudomány”, a 60-as–80-as években az akkori ifjúság „gyóntatóatyja” volt, majd egyszer csak eltűnt az irodalmi életből. A jelenleg Budapesten élő Aradi (Schreiner) Józseffel beszélgetve számítástechnikától a Szekuritátéval szemben választott stratégiáig jutunk, de közben azt is megtudjuk, miért (volt) érték az erdélyi interdiszciplinaritás. A kolozsvári Korunk egykori szerkesztőjének „köpönyegéből nőtt ki az erdélyi magyar társadalomtudomány”, a 60-as–80-as években az akkori ifjúság „gyóntatóatyja” volt, majd egyszer csak eltűnt az irodalmi életből. A jelenleg Budapesten élő Aradi (Schreiner) Józseffel beszélgetve számítástechnikától a Szekuritátéval szemben választott stratégiáig jutunk, de közben azt is megtudjuk, miért (volt) érték az erdélyi interdiszciplinaritás.
– Az életrajzát böngészve meglepődtem: magyartanári előképzettséggel lett stratégiai tanácsadó, adatbázis kezelő rendszereket, felhasználói felületeket és szövegelemző rendszereket tervezett.
– Eleve volt ilyen irányú érdeklődésem. Az első ajándék, amit külföldről hozattam, egy kis számítógép volt. Csokoládés dobozban csempészték át nekem. Egy Sinclair ZX81-es volt, „fantasztikusan sok”, 1 kilobájt memóriával, de ezen belül kis programokat lehetett gyártani, sőt, kis adatbázist is lehetett programozni. Ezzel „játszottam”. Egykori fiatal szerzőim közt van például Hajdú Farkas-Zoltán, az ő társadalomtudományi esszéit is közöltem a Korunkban. Belőle úgy lett később heidelbergi komputercég-tulajdonos, hogy amikor nekem el kellett jönnöm Kolozsvárról – mindössze egy hetem volt rá –, ezt a kis számítógépet neki adtam, ő „játszott” vele tovább.
– Hogyan fért meg egymás mellett a társadalomtudomány és az informatika?
– A számítástechnika nem szüntette meg az előzőt, változatlanul érdekelnek bizonyos témák. Leginkább az identitás kérdése foglalkoztatott. Egyfajta köztesség jellemzett: sem ide, sem oda nem tartoztam, közben pedig ide is, oda is egyszerre. A hetvenes-nyolcvanas években nem lehetett engem besorolni, hogy urbánus vagyok-e vagy népi, mert mindkét világgal egyformán közeli volt a kapcsolatom. Az ide is, oda is tartozások nagyon fontossá tették számomra az identitás kérdését, de nem volt identitásválságom. Még attól sem, hogy itt Aradinak ismertek, másutt pedig a Schreinerként, az eredeti családnevemen. De mindenütt, mindig tudták rólam, hogy magyar vagyok, magyarul gondolkodom.
– Miért lett Schreinerből Aradi?
– Először is nagyon vegyes családból származom, vannak sváb, szász, székely és román őseim, bányász nagyapám például egy móc asszony és egy francia mérnök gyermeke volt. Így igen sokféle világ találkozott abban a családban, amelybe én születtem, s amely magyarul beszélt. Magyarul beszélt a román-szász nagyanyám és a burgenlandi származású nagyapám is. Édesapám 1944-ben szovjet hadifogságba esett, ’48 körül halhatott meg, de erről sosem kaptunk hivatalos értesítést. Gyermekkoromat Arad határozta meg, és édesanyám kétségbeesett hite, hogy édesapám mégiscsak hazajön. Később Kolozsváron a Korunkban kezdtem közölni. Egy egyetemistákról szóló pályázati írásommal második díjat nyertem, de ez cenzurális okokból nem jelent meg. Első közölhető írásom Einstein fiatalkori írásairól szólt, és a közléséhez két anekdota is kapcsolódik. Közlés előtt Balogh Edgár behívott a szerkesztőségbe, és kijelentette, hogy a magyar kultúrában nem lehet idegen hangzású névvel közölni. Akkor nem közlök, mondtam. A recenzióm aztán mégis megjelent, Schreiner néven. A másik anekdota szerint – nem tudom, hogy igaz-e – Kohn Hillel, aki fontos erdélyi baloldali személyiség volt, azt írta egy levélben Gáll Ernőnek, hogy egy tehetséges zsidó fiú Einsteinról szóló recenzióját olvasta a Korunkban, támogatni kell a fiatal szerzőt. Telt-múlt az idő, és én jó ideig nem közöltem többet, míg aztán egy számomra nagyon vonzó témáról, a lustaság értelméről – arról, hogy kívülről lustaságnak tűnhet, ha valamin mélyen gondolkodunk – megjelent egy publicisztikám Aradi József név alatt. Kérdeztem Balogh Edgárt, hogy ez mégis micsoda, mire ő azt válaszolta: „ez a te írói neved”. Aztán újságíró lettem, így megszokottá vált számomra az álnév használata. És különben is: tényleg aradi vagyok.
– Itthon Aradiként mutatkozik be?
– Igen, Aradiként, mert itt Aradi Jocóként ismernek. Informatikusként a Schreiner nevet használom. Ez is a köztesség tipikus formája: két kalapom, két nevem van. Szememre is vetették később a Helikonban, hogy „névopportunista” vagyok, aki úgy váltogatta a neveit, mint más a kalapját, aszerint, hogy hol melyik névvel tud érvényesülni.
– 1983-ban hagyta el Romániát. Milyen értékekből táplálkozott nyugaton?
– Külföldön épp az volt az érték, hogy itt, Erdélyben nem szakosodtunk. Abban az időben a különféle területeknek nem voltak saját intézményeik. Ez eredményezhetett olyan helyzeteket, amibe én is kerültem, hogy Gáll Ernő egyik napról a másikra kinevezett a Korunk filozófia-szociológia-társadalomtudományok területeinek szerkesztőjévé, miközben pontosan tudta, hogy egyik területen sem vagyok szakember, hisz magyar szakos tanár voltam. Olyan helyzetek adódtak, amelyek miatt az embernek eleve interdiszciplinárisnak kellett lennie, sok irányból szedte össze az információt, sokszor több nyelven. Számos esetben azért kellett megtanulni egy nyelvet, mert az a bizonyos könyv egy adott nyelven volt elérhető. Az élet olyan helyzeteket teremtett, ami eleve sokoldalúvá tette az embert. Ráadásul felvetett olyan kérdéseket is, hogy miképpen viszonyulnak egymáshoz a különféle területek problémái, hogy tényleg új paradigmák vannak-e a világban. Vagy hogy a paradigmák valóban váltják-e egymást, vagy mindegyik igaz-e. Ez a sajátos erdélyi pozíció olyan gondolkodásra kényszerített, ami nyugaton nagyon értékesnek számított, ott ugyanis mindenki szakosodott.
– A nyolcvanas évek Szilikon-völgye bizonyos szempontból legalább annyira sajátos közeg lehetett, mint a kommunista Románia…
– Olyan csoportban dolgoztam a Stanford-egyetemen, ahol egyetlen amerikai sem volt, kivéve a főnököket. Orvosdiagnosztikai rendszereket építettünk, de a csapatba számos területről érkeztek új kutatók. A brown bag – vagyis barna zacskó – elnevezésű beszélgetések pedig nagyon meghatározók voltak: délben mindenki barna tasakban hozta az ebédjét, és közben arról beszélgettek, éppen ki mit csinál. Másik érdekessége, hogy egyik napról a másikra csak úgy eltűntek emberek. „Hol van John? Tegnap még itt volt. Ja, új céget alapított”. Gyorsan változó, dinamikus világ volt, ahol csak azt nézték, hogy mit tud az ember. Egyetlen európai országban sem juthattam volna olyan helyzetbe, mint ott. Sőt, olyan helyzetbe sem, hogy később vezető legyek, mert ahhoz Európában vállalatvezetői szakdiploma kell, nem mindig a tudás számít. Amerika viszont sokkal lazább és meritokratikusabb.
– A Korunk szerkesztőjeként számos fiatallal ápolt kapcsolatot, a tanácsok mellett könyveket is adott nekik. Honnan tudta, hogy kinek adhat például egy Bibó-könyvet és kinek nem?
– Nemrég vetődött fel bennem, hogy bár az erdélyi kultúra valamennyi fontos szereplőjével találkoztam, a régiekkel is, mint az Erdélyi Fiatalok Debreczeni Lászlójával, hihetetlenül sok emberrel volt kapcsolatom, Mikó Imrével viszont soha nem találkoztam. Miért kerültem például egy Marosi Pétert, Szőcs Istvánt vagy Herédi Gusztávot? Lehet, hogy létezik egyfajta emberismeret-antenna? A diákok közül sokan rögtön hozzám jöttek, amikor behívták őket a Szekuritátéra. Azt kérdezték, mit tegyenek, és én mindig azt mondtam, hogy nem muszáj együttműködni. Bátorság volt-e mindez? Inkább stratégiának nevezném. Abból indultam ki, hogy mindenkiben megbízom, de akiket nem szerettem, azokkal nem tartottam a kapcsolatot. Azt hiszem, még Bukarestből hoztam azt a tapasztalatot, hogy ha valamit nyíltan teszel, akkor kevésbé vagy támadható. Amikor felkerestek például a magyarországi ellenzék tagjai, telefonon beszéltem meg velük a találkozót, hogy a lehallgatók jól hallhassák… Publikusan nem mondtam ellenzéki, bíráló szöveget, magánbeszélgetésekkor viszont sok mindent elmondtam, többek közt azt is, hogy meg lehet tagadni az együttműködést. Engem is többször próbáltak beszervezni, hívtak kávézóba, hogy „beszéljük meg a dolgokat”. Mondtam, hogy nagyon szívesen, jöjjenek be a Korunk szerkesztőségébe, mert Gáll Ernő, a főnököm háta mögött nem mondhatok semmit. Soha nem jöttek.
– Miért hagyta el az országot?
– Személyes, családi okokból. A feleségem angol szakos tanárként Kolozsvártól negyven kilométerre kapott állást. Bánffyhunyadról kellett ingáznia, én oda utaztam hozzá naponta. Ő volt a beszervezés számára a nyomásgyakorlás eszköze: azt mondták, hogy soha nem fog Kolozsváron vagy a város közelében állást kapni, vagy azzal fenyegették, hogy kiteszik a tanügyből. Ő korán fejébe vette, hogy ezt az országot el kell hagyni, nekem meg sem fordult a fejemben. A feleségemet kétszer is külföldre engedték, engem soha. Másodjára kint maradt Németországban. A többi egyértelmű volt: kitettek a Korunktól, és édesapám származása nyomán Németország befogadott.
– Foglalkoztatta valaha a hazaköltözés gondolata?
– ’89 után Amerikában voltam, egy olyan országban, ahol óriási élmény, hogy az embernek nem a diplomái után kutakodnak, hanem az számít, milyen képességei vannak. Ezért nem tűnt akkor alternatívának a visszatérés, de nagyon érdekeltek a hazai dolgok, sok energiát fektettem abba, hogy olyan lapokat szerezzek be, amelyek az itteni helyzetről írtak. És akkoriban indult be az internet is. Írtam az első internetes címekre, leveleztem főleg informatikában jártas emberekkel, mert másoknak még nem volt levelező címük. És ez már az az időszak volt, amikor látni lehetett, hogy igazából nem változtak meg a viszonyok. Jöttek a vásárhelyi események, és amikor San Franciscóban Tőkés Lászlóval találkoztam, elmondta, hogy távolról sem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan otthon elképzelték. De különben sem tudom már a saját korábbi pályámat folytatni, egyszerűen azért, mert eltérítettem magam.
Aradi (Schreiner) József
Költő, szociográfus, szerkesztő, internetstratégiai és társadalmi hálózatok szakértője,nemzetközi stratégiai tanácsadó, 1943. április 18-án született Aradon. A Babes–Bolyai Tudományegyetem filológiai karán végzett magyar szakot, majd újságíróként dolgozott a temesvári Szabad Szónál. 1983-ban Németországba emigrált, de a későbbiekben élt és dolgozott az Egyesült Államokban, Kanadában, Közel-Keleten és Mexikóban is. Informatikus, rendszerszervező és üzletvezetői (MBA) képesítését a müncheni Meteosat Software Institute-ban szerezte. A ’80-as évek végén a Szilícium-völgyben szoftvertervezőként intelligens adatbázis-kezelő rendszereket, felhasználói felületeket és intelligens szövegelemző rendszereket tervezett és fejlesztett, majd a ’90-es években négy éves kutatói ösztöndíjjal a Stanfordi Egyetem ontológiai kutatócsoportjába kapcsolódott be. 1994-től Szaúd-Arábiában töltött be vezető pozíciókat informatikai szakterületeken. Nemzetközi vállalkozások üzletfejlesztési igazgatói, marketing- és kereskedelmi vezetői, ügyvezető igazgatói, informatikai igazgatói és vezérigazgatói pozícióit töltötte be. Budapesten él, két fiú és egy lány édesapja.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. szeptember 30.
Feljött a nők csillaga
Mert ellenzékben több idejük van pótcselekvésre a politikusoknak, úgy gondolták a romániai magyar demokraták, eljött az ideje, hogy amolyan tagszervezetként megalakítsák a magyar nők szervezetét, mely reményeik szerint jobban meg tudja majd fogalmazni a nők elnyomással, diszkriminációval szembeni álláspontját, és nem pártpolitikát művelve jobban össze tudja tartani a közösséget.
Szombaton Kolozsváron e két lényeges pontban foglalta össze a szövetség régi és új elnöke az erdélyi magyar nőknek szánt feladatokat, imigyen külön kis karámot teremtve azoknak az asszonyoknak, akik az RMDSZ színeiben részt kívánnak venni a politikai-társadalmi életben. Huszonhárom év után feljött tehát a magyar asszonyok csillaga, ha a nagy bandába még nem is veszik be őket, támogatják, pártfogolják, hogy maguk közt, ha szükségét érzik, megváltsák a világot. Rég az ideje, nyílt titok, mifelénk a nők kicsit háttérbe szorítva élik mindennapjaikat, az RMDSZ mint afféle igazi maszkulin pártparlamenti képviselet csak két-három nőt engedett be soraiba, a polgármesterek mindössze két százaléka nő, és 12–13 százalékot alig haladja meg a helyi és megyei önkormányzati képviselőnők aránya.
Különben nem lehet panaszuk, azok a nők, kik valami csoda folytán bekerültek a csúcsvezetésbe vagy a parlamentbe, városi vagy megyei önkormányzatokba, semmivel sem teljesítenek gyengébben, mint az erősebbnek nevezett nem képviselői. Kik nem bizonyítottak a katedrán, kórházi ágyak mellett, a magánszférában, a krumpliföldeken, a gyermeknevelésben. A közösség összetartása, melyet a volt szövetségi elnök jelölt ki a nőszervezet legfontosabb feladatának, olyan, mintha azt parancsolná a fának, nőjön. Ami meg a múlttal való szembenézést, a diszkrimináció és elnyomás elleni küzdelmet illeti, amolyan írott malaszt, hisz világunk jó ötven évvel elmarad Európa boldogabb fele mögött, így az itt élő asszonyok zöme, akár nagyanyáik, dédanyáik, a munka, a háztartás és a gyermeknevelés háromszögében próbálnak helytállni, s ha meghallgatják őket – márpedig erre meglehetősen ritkán kerül sor –, annyit biztosan képesek elmondani közös ügyeinkről vagy annak visszásságairól, mint a „közéletben aktívan részt vevő férfiak”. Fölösleges volt tehát a spontánul alakulgató nőszövetségekre ráönteni az RMDSZ mázát, s egyebek mellett a székelyföldiek konzervatív világlátására hivatkozva elmagyarázni, hogy miért nem állítottak nő államelnökjelöltet anno, egy eleve vesztésre ítélt választási küzdelemben. Eddigi nőpolitikájuk ugyanis inkább a férfiak székhez és titulusokhoz való ragaszkodását jelzi, s azt, hogy meg sem próbáltak igazán hiteles vagy kiemelkedő személyiségeket keresni soraikban. És most, hogy végre alakítottak egy nőszervezetet, akad-e vajon olyan férfiképviselő, polgármester, megyei vagy települési tanácstag, aki elismeri: nőszövetségük egyik vagy másik tagja talán jobban el tudná látni feladatát, jelöljék őt!
Egyébként időszerű lenne megalakítani – persze pártsemlegesen – az Igaz Magyar Férfiak Szövetségét is.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. szeptember 30.
Tanévkezdés a MOGYE-n: magyarok itt, románok ott
Hétfőn délelőtt 10 órától, de két külön helyszínen kezdik a 2013/14-es tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és román diákjai.
A döntést azután hozták meg a magyar tagozat vezetői, miután teljesen világossá vált, hogy erőfeszítéseik ellenére, az intézmény vezetősége nem hajlandó hozzájárulni a törvény és a tavaly ősszel aláírt protokollum által szavatolt magyar csoportok megalakulásához. Szilágyi Tibor rektor-helyettes lapunknak elmondta, hogy ha a román fél – amely nem tudta megindokolni konok ellenállását – a tanév kezdéséig nem tette lehetővé az önálló csoportok létrejöttét, valószínűleg október elseje után sem változtat majd álláspontján. „Ha megkezdődik a tanév, még nehezebb feladat lesz a magyar csoportok létesítése, hisz ez az eddiginél is több akaratot igényel a vezetőség és a román kollégák részéről” – fejtette ki borúlátását Szilágyi.
A MOGYE magyar oktatói a múlt héten még egy utolsó próbálkozást tettek Bukarestben, ahol tízfős küldöttségüket Remus Pricopie tanügyminiszter és Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter fogadta. A tárgyalások során a marosvásárhelyi tanárok a nyár folyamán elért apróbb előrelépésekről, valamint a vezetőség nem teljesített ígéreteiről tájékoztatták a két minisztert.
A tavalyi tanévkezdés előtt Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter jelenlétében a román és a magyar fél abban állapodott meg, hogy az egyetem szenátusát hamarosan kiegészítik a magyar közösség képviselőivel, megválasztják a magyar rektor-, illetve dékán-helyetteseket és versenyvizsgát hirdetnek a megüresedett állásokra. A protokollumba foglalták azt is, hogy a magyar nyelvű oktatás megszervezése és felügyelete a megválasztandó magyar prorektor feladatkörébe fog tartozni. Ugyanakkor egyezség született a Charta módosításáról is, amelybe belefoglalják a magyar struktúrák megalakításáról szóló határozatot. Az eltelt tizenkét hónap alatt kiderült, hogy a Leonard Azamfirei rektor és kollégái által vállaltak közül csupán néhány valósult meg.
Szilágyi Tibor rektor-helyettes szerint Bukarestben Pricopie és Costoiu egyaránt pozitívan viszonyult a magyar kérésekhez, de az egyetemi autonómiára hivatkozva kijelentették, hogy az intézményen belül kell rendezni a magyar tagozat és az egyetem román vezetése közötti nézeteltéréseket. Sem a fővárosi látogatás, sem a MOGYÉ-n tett utolsó próbálkozások nem vezettek eredményre, beigazolva Szabó Béla tagozatvezető korábbi megállapítását, miszerint az intézmény vezetősége „időhúzásra játszik”.
Míg a hivatalos megnyitóra a Kultúrpalota nagytermében kerül sor, a tiltakozásként külön szervezett eseménynek az egyetemi főépület 1-es terme ad helyet. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a MOGYE vezetői nem teszik lehetővé a nagy amfiteátrum használatát, Szilágyi annyit mondott: reméli, nem tiltják ki az egyetem épületéből az intézmény tanárait és diákjait. A rektor-helyettestől azt is megtudtuk, hogy a magyar diákság tanévnyitójára ugyan szívesen látják a közéleti személyiségeket, viszont nem járulnak hozzá, hogy szót kapjanak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 3.
Vélemény, nem diszkriminálás (A magyar régió elutasítása)
Nem diszkriminálják a romániai magyarokat a román vezetők azon nyilatkozatai, amelyben elutasítják egy esetleges magyar többségű régió létrehozását – mondta ki tegnap az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT).
Traian Băsescu államelnök, Victor Ponta miniszterelnök, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes és Crin Antonescu szenátuselnök ellen egy hónapja tett feljelentést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint egy esetleges magyar többségű régió elutasítása azt jelenti, hogy valamennyi ilyen közigazgatási egység román többségű lesz, ami szerinte diszkriminatív az ország magyar nemzetiségű polgáraival szemben. Az ODT azonban úgy vélte, hogy a szóvá tett nyilatkozatok nem minősíthetők a magyar nemzetiségű személyek elleni izgatásként, ezek a tervezett közigazgatási régiókról szóló társadalmi vita során hangzottak el, és – figyelembe véve, hogy az érintettek politikusok és egyben közméltósági tisztségeket is betöltenek – kijelentéseik nem lépik túl a szabad véleménynyilvánítás határát. A testület leszögezte, hogy ebben a kérdésben a diszkriminációellenes tanács kizárólag a szóban forgó nyilatkozatokról foglalt állást, ez a döntés nem tekinthető olyan minősítésnek, ami egy esetleges majdani közigazgatási átszervezési tervezetre vonatkozik. A Szociál-Liberális Szövetség egyelőre jegelte a közigazgatási régiók kérdését, miután egy alkotmánybírósági döntés szerint leghamarabb csak a jövő évben lehet népszavazást tartani az alkotmánymódosításról, ami előfeltétele a közigazgatási régiók létrehozásának.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 4.
A magyar nép szolgálatában – Beszélgetés Böjte Csaba szerzetessel
Ki ne ismerné Böjte Csabát? A ferences szerzetes nemrég Strasbourgba látogatott, ahol az Európai Parlament elnökével is találkozott. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az említett parlamentben. Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni? Erről és egyebekről beszélgettünk vele.
– Csaba testvér, úgy tudom, civilként évekkel ezelőtt autó- villamossági szerelőnek tanult. Meggyőződésem, hogy hosszú és göröngyös volt az út a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáig… – Ha ennyire visszanyúlunk az időben, a válaszomat azzal kezdeném, hogy mint sok más munkatársam, én is a kommunizmus évei alatt nőttem fel. Már gyermekkoromban megtanultam, hogy mi a munka. A Hargitán például bányászként is dolgoztam. Mi tagadás, az ember fiatalkorában sok mindennek készül. Számomra nem jött össze az autóvillamossági szakma. A bányászélet hónapjai igencsak próbára tették az akaraterőmet. Úgy hiszem, ekkor kezdtem konkrétan készülni a papi pályára.
– Évtizedekkel ezelőtt a hatalom akkori képviselői nem nézték jó szemmel azokat, akik a papi pályát választották… – Ez így igaz. Az életemet a kommunizmus igencsak meghatározta. Ha példával kell élnem, azt mondanám el, hogy édesapám is írogatott. Sajnos egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte. Innen szűk öt év után szabadult, de a börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Számomra ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik.
– Válaszaiból az tűnik ki, hogy az akkori fiataloknak távolról sem volt annyi esélyük, mint a mostaniaknak. – Ez egyértelműen így van. Ha jól meggondolom, gyermekkoromban három lehetőség közül választhattam. Az első, hogy pakolok és elvándorlok valahova: külföldre, „Nyugatra”, más országba vagy kontinensre. A második lehetőség: mint a strucc, bedugom a fejem a homokba, és a saját elefántcsonttornyomban élem a mindennapi szürke életemet úgy, mintha minden rendben lenne. Én nem az említett két lehetőség közül akartam választani. Nekifogtam takarítani, rendet teremteni, és arra törekedtem, hogy magam körül olyan világot hozzak létre, ami minden szemszögből nézve emberhez méltó. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy tanulni fogok, képzem magam, és megteszek mindent annak érdekében, hogy a szülőföldem, Erdély lakható, szép és rendezett legyen.
– Ön Erdélyben több mint ezerötszáz nehéz sorsú gyermekről gondoskodik. Ez egy nem akármilyen feladat. E nemes célhoz honnan merít állandóan erőt, kitartást, szeretetet, odaadást? – Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak, megint vissza kell lépjünk az időben. A Szent Ferenc Alapítvány pont húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Jelen pillanatban 78 helyiségben folytatunk gyermekvédelmi tevékenységet. Külön meg szeretném említeni, hogy az elmúlt két évtized alatt több mint ötezer szegény sorsú gyermeket fogadtunk be. Igaz, figyelembe kell venni, hogy az említettek fele már végzett, vagyis kirepült a segítő szárnyaink alól. Az állandó erőről, a kitartásról, a szeretetről és az odaadásról pedig csak annyit, hogy ha valaki azt teszi, amit szeret, ha azt végzi, amit Isten kér tőle, akkor mindehhez megvan, vagyis megadatik a kellő erő is. Én ebben a munkában örömömet lelem, és biztos vagyok abban, hogy ez a megfogalmazhatatlan elégtétel ad nekem erőt ahhoz, hogy tovább dolgozhassak.
Hogyan lehet átlátni egy ekkora rendszert, miként lehet mindenütt ott lenni, ahol problémák adódnak, ahol szükség van Csaba testvér jelenlétére?
– Nagyon egyszerű a válaszom. Mi, erdélyi magyarok nem másért, hanem az autonómiáért küzdünk. Hasonlóképpen gondolkodom én is. A mi feladatkörünkben az a legfontosabb, hogy mindegyik ház, mindegyik nevelő szakszerűen és felelősséggel végezze a munkáját. Minden egyes munkatársamnak, kollégámnak én is autonómiát szeretnék adni, mégpedig a tevékenységében és a munkájában, hiszen én nem más helyett akarok dolgozni, hanem olyan embereket akarok bevonni ebbe a munkába, akik a tevékenységen belül megállják a helyüket. Abszolút hiszek abban, hogy aki tud segíteni a gyermekeken, az az én munkámat segíti. És persze vegyük figyelembe azt is, hogy e nemes munkát nem egyedül végzem, hanem több mint háromszáz munkatársammal.
– Az Ön által létrehozott gyermekmentő szervezet célja tehát az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Sok városban találni hasonló sorsú gyermekeket. Mi tagadás, ők is szívesen lennének az ön oltalma alatt… Mit lehet tenni ennek érdekében? – Ez a kérdés nagyon sokszor elhangzik. A szerencse az, hogy mindenre megvan a lehetőség. Úgy érzem, most pont Maros megyére, és ezen belül is Vásárhelyre gondol. Arra törekszünk, hogy minél több helyen jelen lehessünk. Elég, ha azt mondom, hogy Segesvár, vagy azt, hogy most Szovátán akarunk beindítani egy kis házat. Ott is nagyon szükségszerű. A folyamat, hogy miként kerülnek hozzánk a gyermekek, egyáltalán nem bonyolult. Ha például egy családban egy gyermek bajban van, úgy a vérszerinti rokon, vagy ha ilyen nincs, akkor a gyám kell megkeressen minket. Írásban és Isten nevében kell kérje, hogy a gyermeken segítsünk. Ezután mi ellátogatunk a helyszínre, felmérjük a gondokat, és a helyi szociális munkással egyeztetve megtesszük a kellő lépéseket annak érdekében, hogy befogadhassuk a rászorulót. Tudni kell, hogy több típusú befogadás létezik. A leggyakoribb „a kollégium típusú befogadás”, amikor a gyermek ösztöndíjat és szociális jellegű elhelyezést kap. Azonban beszélni kell a súlyosabb esetekről is. Sok esetben a román állam gyámhatósági törvényei kerülnek előtérbe. Ez az eljárás egy kicsit lassabb, de természetesen ezek is megoldódnak.
Tudni kell, hogy mindkét elhelyezési mód mellett lehet a gyermekeket látogatni, hétvégenként hazavinni, és majd, amikor a család talpra áll, a gyermek véglegesen hazakerülhet.
Igazából olyanok szeretnénk lenni, mint az állomás melletti csomagmegőrzők. Nálunk a szülők bizalommal elhelyezhetik a gyermekeket, persze, annyi különbséggel, hogy mi a gyermeket neveljük, iskolába járatjuk, tehát gazdagítjuk, és nem csak megőrizzük.
– A rászoruló gyermekek befogadásán kívül tud-e valamit tenni a mélyszegénységbe süllyedt családjaikért, otthonmaradt testvéreiért?
– Beszélhetek olyan családokról is, ahonnan nyolc vagy akár tíz gyermek van nálunk… Biztos léteznek olyanok, akik nem hiszik, de igen, ha nem is naponta, de kapcsolatban vagyunk ezekkel a családokkal. Ha jól belegondolok, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy reálisan tudunk rajtuk segíteni.
– Sok adományt kapnak belföldről, külföldről. Hogyan lehet a javakat, pénzt méltányosan, igazságosan elosztani a házak között, egyáltalán tisztán, becsületesen kezelni, az utolsó fityinggel is elszámolni az adományozók felé?
– Nem gondolom, hanem állítom, hogy abszolút nincs igazságos elszámolás a Földön. És aki ezzel nem ért egyet, annak üzenem, hogy Isten sem ad mindenkinek egyformán. Én arra törekszem, hogy minden háznak adjak és gondoskodjak a rám bízott gyermekek szükségleteiről. És hogy mi van azzal, ami marad? A mi jelszónk a következő: ami marad, azt odaadjuk a nálunknál is szegényebbeknek.
– Sokat szerepel a médiában, sokat utazik, ami biztos sok idejét rabolja el. Közben a hálózat olajozottan működik, tulajdonképpen folyamatosan jelen van az oktatók, nevelők életében. Milyen lelki kötelékek tartják össze a hálózatot?
– Erről órákat tudnék beszélni. De megpróbálom magam visszafogni. Szent Ferenc nevét viseljük. Akárcsak a mostani pápa. A ferences lelkület a maga egyszerűségével, a vidám életigénylésével és a becsületes munkájával számunkra olyan iránytű, ami teljes mértékben segít eligazodni a 21. században. Ami pedig a hálózatot illeti, Istennek hála, létezik a telefon, az internet és a közösségi oldalak, melyek lehetőséget adnak arra, hogy akkor is tudjuk tartani a kapcsolatot, ha Erdély szétszórt területein is élünk.
– Meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét. Mit kíván tenni az elkövetkezőkben, hogy a tolerancia, a megbocsátás, a kiengesztelődés kegyelme eljusson minden egyes erdélyi családba, közösségbe, de a politikusok fülébe is?
– El sem hinnék, hogy mi mindent láttam-hallottam. Sok esetben a családok legféltettebben őrzött titkait is ismerem. Az van, hogy hozzánk a gyermekeket nem a földrengés, nem az árvíz és nem a háborúk hozzák. Akik idekerülnek azok sajnos (!) az emberi tévedések, a felelőtlenségek, a naivságok és a Tízparancsolat be nem tartásának a következményei! Úgy gondolom, hogy a társadalmunk akkor újulna meg, ha alázattal visszatérnénk Isten parancsaihoz, és kibékülnénk egymással. Vegyük figyelembe azt, hogy Jézus Krisztus sem hozott politikai és gazdasági reformokat. Ő az embereket belülről akarta megreformálni. Nekünk is ezt kell szem előtt tartani, figyelembe venni és véghezvinni, mert csakis így születhet meg egy új és tökéletesebb világ körülöttünk.
– Hogyan tudja a szegénységet hirdető, „kéregető” ferences lelkiség, a rend szabályait összeegyeztetni azzal az életformával, ami a rendszer fenntartása érdekében folyamatos „szereplésekre”, utazásokra kényszerítik? – A ferences lelkület lényege a legkisebbek és a legelesettebbek becsületes szolgálata. Ha koldusokkal beszélek, bizonyos értelemben ugyanazt érzem, mintha egy miniszterrel társalognék. Engem mindig az a cél vezet, amelyért évtizedek óta dolgozom. Megéri, és jó, ha mindenki tudja, csak így lehet a lelkiismeretünk teljesen tiszta és nyugodt. Hát ezért vagyok én boldog.
– Száz éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota. Erre az ünnepségre önt is meghívták. Miként fogadták, hogyan látja a palota centenáriumát?
– Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy meghívtak az említett centenáriumra. Arra gondoltam, hogy a vásárhelyieket nem egy köteg virággal, hanem egy csokornyi gyermekkel lepem meg. Az ünnepségre a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kórussal látogatottam el. Fontosnak tartottam, hogy azokkal a népdalokkal jelentkezzünk, melyeket az önök vidékén énekelnek. Jó volt ott lenni.
– Nemrég Strasbourgba látogatott, ahol találkozott az Európai Parlament elnökével is. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az Európai Parlamentben. Mindezt miként véli? Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni?
– Engem már sok mindenre felkértek. Voltak érdekesebbnél érdekesebb ajánlatok, megkeresések. Néha vakartam a fejem, de sokszor kacagtam magamban. Nekem soha nem voltak politikai ambícióim, és innen kiindulva soha sem álltam kötélnek, és nem is fogok.
Egyértelműen szeretném kijelenteni, hogy én mint ferences szerzetes pap a legkisebbek, a legrászorultabbak, a legelesettebbek szolgálatával szeretném a népemet szolgálni.
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma
2013. október 4.
Naponta ezer aláírás Székelyföldért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt közreműködésével már egy hete gyűjti az aláírásokat a fejlesztési régiókról szóló népsza-vazáshoz.
Az összefogás sikerességét bizonyítja az a 7000 támogató, aki Kovászna megyében már ellátta kézjegyével a szövetség által megfogalmazott kérdőívet. „A megyében naponta ezer aláírás gyűl össze. Látszik, hogy kezdeményezésünk megegyezik az emberek véleményével. Mi mindannyian azt szeretnénk, amit az Európai Unióban pontosan értenek: mi mondjunk véleményt saját jövőnkről” – nyilatkozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
A december 8-ra tervezett népszavazáson azt kérdezik majd: akarják-e, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye, Marosvásárhely központtal, közös fejlesztési régiót alkosson? Az RMDSZ kezdeményezésére indult népszavazáson a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra fog vonatkozni.
Erdély.ma
2013. október 4.
Tőkés László továbbra sem jelenik meg az érdemrend becsületbírósága előtt
Nyilatkozatban közölte csütörtökön Tőkés László, hogy október 11-én sem kíván személyesen megjelenni a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, ahol a kitüntetése visszavonására vonatkozó beadványokat tárgyalják.
Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László emlékeztetett: korábbi ülésén a testület elutasította az általa meghatalmazott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés bepanaszoltként személyesen védje meg magát.
"Hivatalos megkereséssel fordultam az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, (...) melyben ismételten kértem a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédem által" – közölte Tőkés László, hozzátéve, nem kíván asszisztálni egy "koncepciós perhez".
"Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le" – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta miniszterelnök kérte Traian Basescu elnöktől. Tőkést azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét, amikor azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai, nyolc kitüntetett kormánypárti politikus fordult azonos szövegű beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Az azóta megválasztott héttagú becsületbíróságba is többnyire kormánypárti politikusok kerültek, ketten közülük a Tőkés elleni panasz benyújtói. Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének 20. évfordulóján kapta meg a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 4.
Toró üdvözli is, meg nem is a decentralizációs tervet
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) üdvözli a napokban nyilvánosságra hozott, az ország közigazgatási decentralizációjára vonatkozó tervet, amelyről az elöljárók nyilatkozataiból és a sajtóból értesültek – jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elnök. Hozzátette: tulajdonképpen ez az első komoly terv, amely a román közigazgatási átalakításról szól, és látszik, hogy átgondolt koncepció alapján készült. Az RMDSZ által júniusban benyújtott törvénytervezetnek csak szándéknyilatkozat jellege volt, nem gondolták végig alaposan, és nem álltak hatástanulmányok mögötte. Ezen azonban látszik, hogy munka van benne – magyarázta Toró –, a térkép-rajzolgatási szakaszon túllépve ez most végre az intézményekről, a hatáskörökről, a feladatokról szól. Az EMNP elnöke ugyanakkor rávilágított a törvénytervezet gyenge pontjaira is.
A decentralizációs törvénytervezetnek egyik gyenge pontja, hogy nem a kormány dolgozta ki azt – mondta Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke szerint ez abból látszik, hogy a különböző kormánytisztviselők milyen ellentmondásosan nyilatkoznak róla. A tervezet főleg a megyékre, és részben az önkormányzatokra akar központi hatásköröket átruházni – magyarázta a politikus, és ez akár ellent is mondhat a közigazgatási régiók létrehozásának, hiszen éppen a megyék elavult és tökéletlen rendszerét kellene felülvizsgálni.
További gyenge pontja a tervezetnek, hogy egyáltalán nem érinti az állami pénzosztó rendszert, amely továbbra is a központi hatalomnál maradna. Amennyiben csak a munkát és a felelősséget hárítják át, de a tervezet mellé nem társul a pénzügy- és az adórendszer reformja, az elképzelés halálra van ítélve – jelentette ki Toró. A tervezet nem érinti a magyarság számára fontos területeket, így az oktatás decentralizációját, nem tér ki a levéltárak kérdésére, valamint a Székelyföldet különösen érintő erdészet, vadászat és állategészségügy is centralizált maradna. Amellett, hogy elismerik a tervezet fontosságát és forradalmi jellegét, az EMNP álláspontja továbbra is az, hogy a megoldás az ország történelmi régiók mentén való közigazgatási átalakítása, azaz két sajátos jogállású régióra – a Székelyföldre és a Partiumra – van szükség.
Az EMNP elnöke kitért a fejlesztési- és a közigazgatási régiók kérdésére is. Elmondta: két hasonló kezdeményezés, az EMNP, illetve az RMDSZ által indított aláírásgyűjtés a közigazgatási, valamint a fejlesztési régiókért nem használ az erdélyi magyar közösségnek, ezért inkább a közös aláírásgyűjtést szorgalmazná. Az általuk júliusban indított aláírásgyűjtés az elején nehézkesen haladt, de ez idáig közel tízezer erdélyi magyar támogatta aláírásával azon kezdeményezésüket, hogy Székelyföld és Partium egységes, autonóm közigazgatási régió legyen, s erről helyi népszavazást írjanak ki.
Toró T. Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, egy nem hivatalos felmérés szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok hetven százaléka élne szavazati jogával, de gondot jelenthet számukra a regisztrációs formanyomtatványok kitöltése. Ezért az EMNP minden eszközével segíteni kívánja az embereket a regisztráció folyamatában és a választásokkal kapcsolatos tájékoztatásban. Szerinte az, hogy kire voksolnak az erdélyiek, csak másodlagos jelentőségű, hiszen csak néhány mandátumról fognak dönteni, a fontosabb, hogy visszajelzést kapjon a magyar kormány nemzetpolitikájának az értékeléséről.
Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének visszavonásával kapcsolatban az EMNP elnöke elmondta: félretéve pártpolitikai szimpátiákat, mindent meg kell tenni az ártó folyamat leállításáért.
TŐKÉS TOVÁBBRA SEM JELENIK MEG
Nyilatkozatban közölte csütörtökön Tőkés László, hogy október 11-én sem kíván személyesen megjelenni a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, ahol a kitüntetése visszavonására vonatkozó beadványokat tárgyalják. Tőkés emlékeztetett: korábbi ülésén a testület elutasította az általa meghatalmazott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés bepanaszoltként személyesen védje meg magát. „Hivatalos megkereséssel fordultam az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, (...) melyben ismételten kértem a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédem által” – közölte Tőkés László, hozzátéve, nem kíván asszisztálni egy „koncepciós perhez”. „Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
(háromszéki)
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 5.
Marosvásárhelyen gáncsolják (Aláírásgyűjtés a Székelyföld régióért)
Hétezer aláírás gyűlt össze egy hét alatt a régiósítás témájában kiírandó népszavazás érdekében Háromszéken, Maros megyében azonban még az aláírásgyűjtő ívek kibocsátásától is elzárkózott a megyeháza. A gyűjtés ennek ellenére folytatódik, október 14-én összesen százezer aláírást kíván asztalra tenni az RMDSZ.
Háromszéken elsőként Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester írta alá az íveket, azóta pedig naponta ezren csatlakoznak a kezdeményezéshez, amelyet az RMDSZ az SZNT-vel és az MPP-vel közösen szervez, és a megye független polgármesterei is támogatnak. Az akció célja egy olyan helyi népszavazás kiírása, amelyben a Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló fejlesztési régióról kérik ki a térségben élők véleményét. Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetősége úgy véli: a szolidaritás sikerességét bizonyítja az a 7000 személy, aki már aláírta a listát Kovászna megyében. „Látni lehet, hogy kezdeményezésünk összhangban van az emberek véleményével. Mind azt akarjuk, amit az Európai Unióban világosan megértenek az emberek: mi kell legyünk azok, akik kifejtjük véleményünket jövőnket illetően” – fogalmaz Tamás Sándor tegnapi közleményében.
Maros megyében 25 000 aláírás begyűjtését tűzte maga elé az RMDSZ, ez az ott élő választók öt százalékát teszi ki. Már tízezernél több nevet jegyeztek fel, ám a fejléces ívek kibocsátásától a marosvásárhelyi megyeháza jegyzője elzárkózott. Hivatalos elutasító választ azonban nem adott, ezért a megyei RMDSZ-elnök közölte, hogy október 13-án benyújtják a 25 ezer kézjegyet. Brassai Zsombor elmondta: „Ha hivatalos el-utasító választ kapunk, akkor egyértelműen bíróságon támadjuk meg azt. Mindemellett szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy megtagadják a kezdeményezésünket, ám ha mégsem fogadják el a polgári kezdeményezést, akkor a törvény értelmében a megyei önkormányzati képviselők egyharmadának a kérésére napirendre kell tűzni az ügyet. Mint ismeretes, Maros megye tanácsában az RMDSZ-frakció biztosítja az egyharmadot, így teljesen biztos, hogy az október 14-i tanácsülésen napirendi pontként fog szerepelni az aláírásgyűjtés ügye.” Brassai szerint „nincs semmilyen jogi kifogás, amely alapján elutasíthatják a kérésünket, mert az minden részletében eleget tesz a népszavazási törvény előírásainak. A jegyző által tanúsított fölösleges »óvatosság« pedig annak tudható be, hogy sajnos az elmúlt 23 évben nem gyakoroltuk a demokrácia alapintézményét, a népszavazást, és ettől mint ismeretlentől tart a megyei tanács jegyzője”. Végül úgy vélekedett, hogy óriási politikai oktalanság lenne, ha nem vennék figyelembe a népszavazást kérő százezer aláírást.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 5.
Hírsaláta
NEM ASSZISZTÁLOK A SZOCIALISTA-LIBERÁLIS PÁRTBÍRÓSÁG KONCEPCIÓS PERÉHEZ – jelentette ki Tőkés László, és tiltakozik, hogy a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbírósága 2013. szeptember 26-i alakuló ülésén nem volt hajlandó meghallgatni a meghatalmazott Kincses Előd ügyvédet, hanem ragaszkodott, hogy személyesen védje meg magát.
Tőkés hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, és ismételten kéri a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvéd által (lásd Románia Alkotmányának 44. cikkelyét). Kincses Előd is állásfoglalást kért a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületétől a becsületbíróság „megengedhetetlen és törvénytelen magatartása” ügyében. Tőkés ragaszkodik a törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához, mert nem hajlandó jelenlétével asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le”. (Szabadság) MÉG A KÉTNYELVŰ ÁRCÉDULA IS USZÍTÁS MAROSVÁSÁRHELYEN. Ezerötszáz lejes büntetést róttak ki csütörtök délelőtt Lakó-Péterfi Tündére, aki társaival immár másodjára osztogatott kétnyelvű ártáblákat Marosvásárhelyen a volt November 7. lakótelep piacán. A helyi rendőrség parancsnoka szerint uszítás a célja a kétnyelvűsítésnek, és amúgy „sem szabad engedély nélkül szórólapozni”. Lakó-Péterfi Tünde néhány marosvásárhelyi lakossal együtt olyan táblákat készített, amelyeken román és magyar nyelven szerepelt a termékek neve, és ezeket osztogatta szombaton a volt November 7. lakótelep piacán, de azokat később a piacigazgatóság levétette. (Székelyhon) HOLLANDIA MÁR MEGSZÓLALT. A Bukarestbe akkreditált nyugati diplomaták sem hagyták válasz nélkül Lucian Papici ügyész Victor Ponta által is felvállalt leváltását a korrupcióellenes ügyészség (DNA) legfontosabb részlegének éléről. Mattheus van Bonzel, Hollandia bukaresti nagykövete csütörtökön a Gandul.info-nak kijelentette: a politikusoknak tartózkodniuk kell az ügyészek tevékenységének kommentálásától, és még inkább a vádhatóság tevékenységébe történő beavatkozástól. A diplomata emlékeztetett arra, hogy az ügyészség függetlensége létfontosságú egy jogállamban, Románia pedig vállalta, hogy tiszteletben tartja az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus előírásait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 8.
Magyarbükkös és környéke
Az egykori gazdag faluból mára szegényebb lett
Magyarbükkös szegény község. Mindössze 850 lelket számlál, azaz ennyi a községközpont, Magyarózd, Gombostelke és Lándor lakossága együttvéve. A magyar előnevet viselő falvakban többnyire magyarok, Gombostelkén románok, Lándorban fele-fele arányban románok és romák élnek. A magyar falvakban a lakosság túlnyomó része idős, a fiatalok elköltöztek. Az a kevés fiatal, aki maradt, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozik. Nyáron mindenki elmegy, külföldön keresnek szezonmunkát – mondta Mihály Ferencz polgármester abban az önkormányzati épületben, amely hajdanán a Kemény családé volt. Kemény János erdélyi fejedelem 1607-ben itt látta meg a napvilágot. Az épület már 1740-ben középületként, községházaként szerepelt a hivatalos iratokban. Az ingatlant nem igényelték vissza, a Kemények Bükkösről megfeledkeztek.
A községben folyó munkáról szólva a polgármester elmondta, hogy a tavalyi év végére felújítottak két kultúrházat, az ózdit és a gombostelkit, sikerült lekövezni a községi utakat s további három kilométer megyei úton végezték el a kövezést. Az aszfaltút csak Magyarbükkös központjáig tart, Ózdra köves úton lehet eljutni, annak ellenére, hogy a terv elkészült. Pénz viszont nincs hozzá.
Idén mind a négy faluban kialakítottak egy-egy játszóteret, amit a helyi költségvetésből finanszíroztak. Tervbe vették, hogy a régi bükkösi könyvtárat kultúrházzá alakítják, hiszen a jelenlegi, ami a kastélyban működik, nem felel meg a követelményeknek.
A birtoklevelek 70 százalékát kiosztották a községben. A közelmúltban 250 hektáron mérték fel a parcellákat, hogy további birtokleveleket oszthassanak ki. A mérést hektáronként száz lejért végzik, ami eléggé megterheli a költségvetést – számolt be a polgármester.
Négy-öt év múlva nem lesz aki konfirmáljon
Urbán Rudolf tiszteletes úr 2009-től szolgál a magyarbükkösi református egyházban. Pályafutása során megfordult Kebelében, Újszékelyen, a Bonus Pastor Alapítványnál is. Amikor a faluba került a gyülekezet 220 lelket számlált. Azóta a hívek száma 197-re csökkent, de valójában csak 150-160-an aktív tagok. Több mint fele ennek 60 év fölötti. – A fiatalok, általában a jó képességűek, elmennek tanulni, s többé nem jönnek vissza a faluba. Nincs amit csinálni itt, munka és megélhetőségi lehetőség nincs. A gyülekezeti életről elmondhatom, hogy vasárnap délelőttönként 40-50 ember jön el a templomba, főként idősek. A gyerekek vallásórára járnak, alkalmanként körülbelül 25-en. Kétévente tartunk konfirmációt, idén négy fiatal konfirmált. Úgy néz ki, hogy 4-5 év múlva nem lesz aki konfirmáljon. Három óvodásunk van. Tömbmagyar falvaink rohamosan leépülnek, a jelek szerint felére csökken a lakosság. Az a kevés fiatal, aki itt maradt, mert ragaszkodik a szülőföldjéhez, nehezen boldogul, a gazdálkodáson kívül semmilyen más lehetősége nincs. Próbáljuk felrázni a fiatalságot, rendezvényeken veszünk részt, például az Alsó-Maros menti egyházközségek közös ifjúsági istentiszteletein. A konfirmandusokkal Németországban voltunk – mondta a lelkész abban a gyülekezeti teremben, ahol az egyházi összejöveteleket szokták tartani. S miközben erről beszélünk, elővesz egy tablót, olyan fényképekkel, amelyeken nagyszámú csoportok láthatók. Mind bükkösiek, a felvételek a Hangya Szövetkezet 1933. évi ünnepségén készültek. Akkor, nyolcvan évvel ezelőtt még volt életerő a közösségben. Ha az elvándorlási folyamatot nem sikerül megállítani, a jelenlegi közösség is csak emlék marad.
Nyolc gyermek a magyar tagozaton
Bükkösön járva az iskolát sem kerülhettük el. Egy szép osztályterembe kopogtunk be, ahol éppen Balog Erzsébet igazgató tartott órát az V-VIII. osztályosoknak. Öt magyar gyermeknek. Annak az ötnek, akik még Magyarbükkösön maradtak. Ebből ketten ötödikesek, hárman hatodikosok. Hetedik és nyolcadik osztályos nincs. Ugyanez, sőt rosszabb a helyzet az elemi iskolában, ott csak három gyermek van. Egy elsős és két harmadik osztályos. A nyolcosztályos iskola tehát nyolc gyerekkel működik! Ha átlagot számolnak, osztályonként egy jönne ki!
Magyarózdon az elemibe 11 gyerek jár, van nulladik, második és harmadik osztályos. Az V-VIII.-ba szintén 11 gyerek jár, van ötödikes, hatodikos és nyolcadikos tanuló.
– Húsz gyermek ment el a magyarbükkösi iskolából, Ludasra ingáznak. A szülők úgy döntöttek, inkább ingáztatják a gyerekeket, holott itt az iskola. A folyamat évekkel ezelőtt megkezdődött, akkor is összevont osztályok működtek, az ötödikesek a hetedikesekkel és a hatodikosok a nyolcadikosokkal jártak. Jelenleg hat tanár tanít a községben. Úgy osztottuk be az órarendet, hogy egyik iskolából a másikba menve váltjuk egymást – mondta az igazgató.
Több mint húsz éve előfizetőnk
Magyarózdon Korodi Jolánhoz látogattunk el, aki túl a nyolcvanon, közelebb a kilencvenhez özvegyen él. Több mint húsz évig volt előfizetőnk és hűséges olvasónk. Bekopogtunk hozzá, az ágyról felkelve örömmel fogadott, pedig egyre nehezebb számára a mozgás, járni csak járókerettel tud. – Mindig szerettem olvasni, szeretem a Népújságot, mindig megrendeltük. Amióta a férjem meghalt, és én alig járok, elmaradt az újságrendelés. Az unokám, az Udvarhelyen élő Már István megígérte, három hónapra megrendeli nekem, mert tudja, hogy szeretek olvasni. Szokott hozni nekem a székelyföldi lapokból, de én inkább a helyi újsághoz ragaszkodom – mondta Jolán néni, akinek átadtunk a legfrissebb lapszámokból. Majd tisztáztuk, hogy unokája nem más, mint az Erdély-szerte híressé vált Székelygyümölcs projekt vezetője.
A Népújság jó egészséget és, lapszámjainkat olvasva, tartalmas időtöltést kíván!
120 szarvasmarha, 750 juh az ózdi farmon
A gyönyörű fekvésű települések lehangoló hírei – az öregedő lakosság, elnéptelenedő óvodák, iskolák – után olyan pozitívumot kerestünk, amely reményt adhat a jövőre nézve. Kisüzemekre, feldolgozóegységekre nem találtunk. Egy farmra látogattunk el, ahol hét embernek adnak munkát.
– Magyarózdon 2009-ben vásároltuk meg az állattenyésztési farmot két sógorommal, Gilyén Józseffel és Gilyén Istvánnal. A feleségem, Mihály Erzsébet Ildikó, a farm adminisztrátora. 120 szarvasmarhát és 750 juhot tartunk. A szarvasmarhából 62 fejős, a többi növendék vagy borjú. Napi 1200-1400 liter tejet termelünk, amit kétnaponta a Friesland tejfeldolgozó vállalat szállít el. A szarvasmarha-állomány többnyire Holstein fajtájú, de van körülbelül húsz erdélyi piros tarkánk is. A farmon hét alkalmazott dolgozik, de segédkeznek a Bonus Pastor terápiás otthon lakói is. A vállalkozáson belül 170 hektár szántót művelünk, emellett megdolgozzuk az alkalmazottak földjeit is. A termény nagy részét takarmányozásra használjuk. Juhaink a községi legelőn vannak. Magyarbükkösön három családnak van még nagyobb farmja, ők is húsz fölötti állatállománnyal gazdálkodnak. Gombostelkén egy gazdának van 30 fejőstehene – mondta Mihály Ferencz, aki agrármérnökként számolt be a farmon folyó munkáról, arról a vállalkozásról, amely több helybeli családnak ad megélhetést.
Még nem szedték le a kukoricát
Múlt héten, amikor a községben jártunk, esős, hideg, zord volt az időjárás. A kukoricatáblák szinte zölden szedetlenül maradtak. A mezőgazdasággal foglalkozók kétségbeesetten mondták el, hogy a gépek sem tudnak a földekre menni, annyira nedves minden.
Várták, hogy jóra forduljon az idő, ami be is következett, és így neki lehet fogni a kukoricaszedésnek. A termelők amiatt aggódnak, hogy nagyon visszaesett a kukorica felvásárlói ára, egy kilogramm kukoricáért csupán 40-50 banit fizetnek, holott tavaly 1 lejért lehetett értékesíteni. Ugyanez a helyzet a búzával is, amelynek kilójáért csupán 60 banit fizetnének, ennyiért azonban nem érdemes odaadni, hiszen így még a befektetett költség sem térül meg. Bíró Sándor alpolgármester a felvételen a kukoricatermést veszi számba.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 9.
Exkluzív interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével
Célunkat EU-szinten is látni, láttatni
Megragadva az alkalmat, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor vasárnap részt vett az aradi megemlékezésen, exkluzív interjúban próbáltuk áttekinteni a romániai magyarságot jelenleg foglalkoztató legfontosabb kérdéseket.
– Elnök úr, hogyan képzelik az EP-vel elfogadtatni az Európai Nemzeti Kisebbségek Szövetségének (FUEN) a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozó indítványát, miközben minden nyugati ország a bevándorló kisebbségek által okozott gondokkal, társadalmi feszültségekkel küszködik? Ha az őshonos kisebbségek jogainak a bővítésére irányuló indítványt elfogadnák, a bevándorlóknak is hasonló jogokat kellene biztosítaniuk.
– Nem lesz könnyű, hiszen az EU nem azért jött létre, hogy az őshonos kisebbségeket védje, hanem, gazdasági érdek vezette az elődjének, az Európai Közösségnek a megalapítását. Ha az őshonos kisebbségek jogairól szó esik, az tulajdonképpen 2007-óta történik, amióta mi az Európai Parlamentben vagyunk. Amikor mi a jogaink bővítésének a tervezetét elkészítettük, eleve hosszú menetelésre számítottunk. Tehát ez nem egy villámháború, amit néhány nap vagy néhány hét alatt meg lehet nyerni, mert sok olyan erős gazdasággal rendelkező uniós tagállamot kell meggyőznünk arról, hogy az EU-ban nem csak a jelentések, a retorika szintjén kell elismerni a sokszínűséget, több kultúrának az egymás mellett élését, a nyelvi sokszínűségnek az értékét, hanem mindezt a gyakorlatban is meg kell valósítani. Noha nem lesz könnyű megvalósítani, úgy érzem, jó úton járunk, hiszen EU-szinten megteremtettük az őshonos kisebbségeknek az összefogását, a szolidaritását, ami az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól egészen a Földközti-tengerig terjed. Nekünk a megszületett összefogást kell kamatoztatnunk. Másképp viszont, legalább ilyen nehéz megértetni, elfogadtatni, hogy az EU tagállamai tegyenek különbséget az őshonos közösségek, nemzeti kisebbségek között, akik évszázadokon, sőt évezredeken keresztül a különböző országokban, régiókban értékalkotók voltak a többségi nemzetekkel együtt, illetve a munkát kereső bevándorlók között. Utóbbiak azért érkeznek egy-egy országba, hogy ott munkát találjanak, megélhetést biztosítsanak a maguk, illetve a családjuk számára. Az őseink, illetve mi nem munkát keresni érkeztünk ide, hanem a történelmünk úgy alakult a XX. században, hogy a nemzet- és az államhatárok Európában nem esnek egybe. A tény, hogy a Bizottság visszautasította a kezdeményezésünket, bizonyára sokunknak hidegzuhanyként hathat, de a megteremtett szolidaritást tovább kell vinnünk. Mert a következő ciklusban módosulni fog a Lisszaboni Szerződés, aminek a módosításakor viszont ott kell lennünk, hogy a Szerződésbe bekerüljön az őshonos nemzeti közösségekkel kapcsolatos kompetencia, mint a Bizottságnak és a Parlamentnek a kompetenciája. Ezt rajtunk kívül más nem fogja felvállalni, csakis a nemzeti kisebbségeknek, az őshonos közösségeknek a képviselői. Ezért létfontosságú, hogy a 2014-es EP-választások után, amikor a Lisszaboni Szerződés amúgy is módosításra kerül, mi is hallathassuk a hangunkat. Ez olyasmi, mint a maratoni futás, ahol nem az a kérdés, milyen volt a start, hogy az első 100 métert gyorsan le tudod-e futni, hanem, hogy a több mint 40 kilométert végig tudod-e futni türelmesen, kitartással, tehát célba tudod-e juttatni az akaratodat.
– Mekkora erőt képviselnek az EP-ben az őshonos nemzeti kisebbségek?
– Sokan vannak, közülük egyesek nemzeti közösségek képviselőiként, mások viszont valamilyen ideológiai vonal képviselőiként szereztek mandátumot. Ott vannak a szlovákiai magyar barátaink, ott vagyunk mi, a dél-tiroli németeknek a képviselői, a németországi dánok képviselői, a dániai németek képviselői, az Európai Néppárton belül olyan képviselők, akik franciák ugyan, de valamelyik kisebbséghez tartoznak. Végül pedig ott vannak a katalánok, akik a spanyolországi viszonyokat nézve talán a legfontosabbak. Ha jól összeszámolnánk, már a felsoroltak is erős csoportot képviselnének, de még az Intergrup működése is azt bizonyítja, hogyan működtethető egy munkacsoport az EP kebelében. Természetesen, a felsoroltak nem igazán befolyásolhatják az ideológiai táborok közötti erőviszonyokat, de rettenetesen fontos, hogy amikor az EP-ben a nemzeti közösségekről beszélünk, ne ideológiák mentén beszéljünk erről, hanem legyenek a Néppártban is, a Szocialistáknál is, a Zöldeknél is, a Liberálisoknál is olyan emberek, akik ezt az elvet, ezt a célt fenntartják és követik. Ilyen szempontból nekünk az a fontos, hogy 2014-ben erősítsük egymást az EU tagállamaiban. Nem vagyok a híve annak, hogy az elzárkózásból egy jobb megoldást lehet kihozni, mint az együttműködésből.
– Szórvány-magyarként viszont magam attól tartok, hogy mikorra ezt a maratoni harcot sikerül megvívni, annyira megfogyatkozunk, hogy értelmét veszítik a kiharcolt jogok. Ebből kiindulva, nem gondolja-e, hogy radikálisabb eszközökkel kellene próbálkozni a szórványmagyarság számára kulturális, míg a tömbmagyarság számára a területi autonómia megszerzéséért?
– Hadd kérdezzek vissza: mi lenne az a radikális eszköz?
– Azt hiszem, éppen ön állította, hogy szeptemberben nagy tüntetés-sorozatot szerveznek a fejlesztési régióknak a hatalom elképzelései szerint történő kialakítása miatt.
– Így is lesz: október 27-én nagy menetelés következik Székelyföldön, amit összefogással szervezünk. Tehát ezeket az eszközöket használjuk, de azt is látni kell, hogy példának okáért, a március 10-i tüntetés nyomán nem lett autonómia. Bizonyára az október 27-re tervezett tüntetés után sem lesz autonómia. Ismétlem, ezeket az eszközöket használjuk, tehát a kérdés jogos. A parlamenti eszközöket, illetve a parlamenten kívüli demokratikus eszközöket használva tudunk olyan kényszerhelyzeteket teremteni, hogy az épülő házunkhoz még egy téglát, még egy falat hozzátehessünk. Nincsenek csodák. Minden nap meg kell oldani egy-egy problémát, miközben a távlati célt nem szabad szem elöl veszíteni. A politikában egy kicsit ez is művészet, hogy a kettőt össze lehessen hangolni.
– Nem a Néppárt szájíze szerint beszélek, de nem gondolja, hogy csak akkor érhető el komolyabb eredmény, ha az erdélyi kérdés európai kérdéssé válik?
– Illúzió. Mi is megtapasztaltuk az EU-ban, hogy mihelyt magyar kérdésről beszélünk, az lepattan róluk, mint a falról. Éppen ezért teremtettük meg az EU-ban a kisebbségek szolidaritását. Mert ha a mi gondjaink fontosak a Szlovákiában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy máshol élő kisebbségek számára, akkor a mi ügyünk európai üggyé válik. Mert a mi szempontunkból a mi, erdélyi ügyünk a legfontosabb, de mihelyt erről beszélünk, abban a pillanatban lepörög róluk. Éppen ezért fontos, hogy az előttünk álló célokat EU-szinten próbáljuk látni és láttatni. Máskülönben kudarcot kudarcra halmoznánk, noha a jó ügyet szolgálnánk.
– A megemlékező ünnepségen elmondott beszédében többször bírálta a hatalmat. Kormányzati tényezőként ezt nem igazán lehetett tenni?
– Dehogy nem, hát éppen ezért, nevezetesen a MOGYE-ügy miatt bukott meg a kormánykoalíció. Éppen azért buktunk meg, mert kormányzati pozícióból próbáltuk keresztülvinni az akaratunkat.
– Ellenzékből radikálisabban kifejezésre lehet-e juttatni az ellenvéleményt, mint kormányzati tényezőként?
– Kimondani bármit lehet, kérdés viszont, hogy mikor, mit mondasz ki, kinek mondod, hogyan lehet ebből cselekvési tervet készíteni, hogyan lehet eredményt elérni? Nem a mondatokkal van a probléma, hiszen csípős, radikális beszédet bármikor tudunk mondani. Amikor viszont kormányon vagy, adott a helyzet, hogy kormányzati eszközöket használhass a célok eléréséhez, tehát eredményeket lehet felmutatni. Amikor viszont nem vagyunk kormányon, ezek az eszközök nem léteznek, ezért a retorika mindig másképpen hangzik. Lényeg, hogy akár ellenzékben, akár kormányon vagyunk, és számomra ez a vezérfonal, a célt nem szabad szem elől veszíteni, eltéveszteni. Tudni kell, mi a közösség érdeke, a célja. Szerintem ez a jó, mert a közösségi céloknak alá lehet rendelni a politikai eszközöket. Hogy milyen eredménnyel lehet használni őket, más kérdés.
– Ön bízik-e abban, hogy a 6 megyében tervezett referendum az ottani magyarság szempontjából pozitívan befolyásolja majd a fejlesztési régiók kialakítását?
– Ha egy hatalom komolyan gondolja, hogy az adófizetők érdekeit, óhaját, sóhaját figyelembe kell venni, akkor szerintem nem hagyhatják figyelmen kívül a mi közösségünk akaratát, véleményét sem. Tehát ha egy demokratikus hatalom ad a szavára, a lakosság véleményét nem seperheti le az asztalról.
– Hogyan értékeli a tényt, hogy a Ponta-kormány tisztségében hagyott néhány magas rangú magyart?
– Szerintem az elmúlt 23–24 évben nehezen, de sikerült megértetnünk velük, hogy vannak olyan területek, mint az oktatás, ahol a legnehezebb időkben is volt magyar tisztségviselő államtitkár, helyettes államtitkár, fő osztályvezető vagy osztályvezető. Mert a kisebbségi, illetve a magyar nyelvű oktatás kérdését csakis magyar ember tudja képviselni. Ez nem egy többlet-gesztus, hanem egy lassan megteremtett hagyománynak a folytatása, jogos elvárás. Ez viszont azért van, mert több mint 20 éve folyamatosan ezt mondtuk nekik. Azt képviseltük, hogy a kisebbségi, nevezetesen a magyar nyelvű oktatást nem lehet román emberre bízni, mert az még soha nem működött. A hatalmi körökben megteremtett hagyomány, a bennük megérlelődött felismerés is azt bizonyítja, hogy a képviselőinknek feltétlenül a törvényhozásban kell lenniük, ha lehetőség nyílik rá, a hatalommal járó előnyöket, felelősséget is vállalnunk kell. Mert ahogy a MOGYE-ügyben kifejtett szilárd álláspontunk is bizonyítja, hatalmi tényezőként is ki lehet, ki kell nyilvánítani az ellenvéleményt.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 9.
Szilágyi István születésnapjára (Hetvenötödik születésnapját ünnepli holnap, október 10-én Szilágyi István Kossuth- és József Attila-díjas író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője, az Üllő, dobszó, harang (Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1969), a Kő hull apadó kútba (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975), az Agancsbozót (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990) és a Hollóidő (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001) című regények szerzője. Őt köszöntjük.)
„A regények valahogy kikényszerítették magukat”
Szilágyi Istvánt ritkán van alkalma látni és hallani a magyarországi olvasónak, interjút ugyanis szinte sosem ad, és nyilvános eseményen sem jelenik meg gyakran. Ezért is volt különleges az a beszélgetés, amely július 20-án, a Fiatal Írók Szövetségének I. Nemzetközi Irodalmi Táborában zajlott Visegrádon. Szilágyi Istvánt minden irodalomrajongónak egyszer fel kell fedeznie.
A 2001-ben Kossuth-díjjal kitüntetett prózaíró nem hagyja magát sürgetni a külvilág és nem kis számú rajongója elvárásaitól, életműve négy novelláskönyvből és négy regényből áll. Legutóbb 2009-ben jelentkezett a Magvetőnél, Bolygó tüzek című elbeszéléskötetével. Nagyregényeinek régimódi monumentalitása, világ(újjá)teremtő képzelete és nyelve, máshoz nem hasonlítható eredetisége a nem túlzottan terjedelmes életmű ellenére is a kortárs magyar próza egyik legelismertebb és legkedveltebb alkotójává avatja.
A beszélgetést az író lefegyverző életvidámsága és humora tette a programsorozat egyik legélvezetesebb eseményévé. A beszélgetőtárs, Molnár Gábor Tamás egy átlagos írói munkanapjáról faggatta elsőként Szilágyit, aki töredelmesen bevallotta: esetében nincs ilyen, hogy átlagos munkanap, hónapok, akár évek is eltelhetnek nála írás nélkül, ám eljön a pillanat, amikor érzi, sürgeti az idő. Mostanában egyre gyakrabban érez így, elsőként pedig a Hollóidőnél merült fel benne, amikor még naponta száz cigarettát szívott el, hogy ha valami miatt megütné a guta, az olvasók sohasem tudnák meg, hogyan fejeződik be a mű. Ilyen esetleges munkatempó mellett aztán maga is meglepődik, hogyan gyűlt össze egy kupac kézirat már megint. Ekkor jön a kérdés, miként is lesz ezekből a darabokból regény. Ha kiadója sürgetőleg rákérdez, hogy áll jelenlegi – Szilágyi István szerint feltehetőleg utolsó – regényével, mindig tréfával üti el az érdeklődést: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a regény befejeződjék, de én nem.”
Szép lassan vált novellistából regényíróvá. „Mindig szerettem volna jó novellát írni, ez sehogyse sikerült” – kezdi válaszát megint csak szokatlan őszinteséggel Szilágyi, akivel persze nem kell feltétlenül egyetértenünk e ponton. Majd így folytatja: „Igen ám, de ha ezeket megnézem, akkor azt látom, hogy többségük valamiféle regénytorzó, regényvázlat. A métermázsás, tégla nagy könyvek, a regények azok, amelyeken érzem, hogy fel lehetne szabdalni novellákra, még inkább novellafüzérekre. A regények meg valahogy kikényszerítették magukat. Nem tudtam félreállni, azokat meg kellett írni, mintha tartoztam volna velük.”
Írói módszerének öntörvényűségére, esetlegességére rávilágít az is, hogy általában nem tudja előre, hogyan alakul regénnyé az anyag, amin éppen dolgozik, és hogyan végződik majd a mű. Van egy rejtély, egy megválaszolandó kérdés, amely őt magát személyesen izgatja, és a válasz kutatása viszi előre a regényírást. Ahogy fogalmazott: „Aminek tudom a finalitását, azon nincs mit leírni. Nekem valamit meg kell oldanom, ki kell derítenem a magam számára. Valamit tisztáznom kell, valaminek a végére kell járnom.”
A Kő hull apadó kútba című regényénél, amely talán legismertebb kötete, ez a valami a bűnös, de le nem leplezett elkövető lelkiismeretének kérdése volt, ami egyébként Szilágyi szerint észrevétlen maradt kritikusai előtt. Hogyan alakul a pszichéje annak az embernek, aki főbenjáró bűnt, például gyilkosságot követ el, de nem lepleződik le, nem jut törvény elé, tette büntetlen marad. A Hollóidőben más megfejtenivaló inspirálta az írót. Nevezetesen arra volt kíváncsi, hogy a magyar történelem válságos, vérzivataros koráról lehet-e nemzeti önsajnálat nélkül írni.
De készülő regényében is van egy olyan mozzanat, amelynek a végére akar járni. A hóhér könnyei című kisregényéről van szó, amely a nyolcvanas évek elején jelent meg az Alföld folyóiratban, és amelyet most dolgoz át nagyregénnyé. Témája a boszorkányüldözés, a vajákosság, Molnár Gábor Tamás pedig azt firtatta, honnan az érdeklődés ezen obskúrus témák iránt. „Onnan, hogy én nem hiszek benne, és meg akartam érteni, hogy mi is történik itt” – mondta.
A legproblematikusabb szereplő a történetben a bíró, akit Szilágyi István jórészt saját magáról mintázott, és akinek el kell járnia boszorkányok ügyeiben, jóllehet maga nem hisz a boszorkányságban. Nem a bűnözés teóriája, filozófiája érdekli, hanem „belső, motorikus ügyei”.
Molnár szóba hozta még a Kő hull apadó kútba 2000-es kiadását, amely jelentősen átdolgozott változat a korábbi kiadásokhoz képest. Főként a főhős kommentárjainál, gondolatfutamainál vehető észre változás, amelyek az átírás során letisztultabbak, tömörebbek, követhetőbbek lettek. A beszélgetőtárs összefüggést feltételez a kritika korábbi, jóindulatú kifogásai és az átdolgozás ténye és mikéntje között, amelynek nyomán felmerült benne a kérdés, hogy milyen a szépirodalom viszonya a kritikához. Szilágyi nem szívesen beszél erről a kérdésről, mert, mint mondja, a kritika elkényeztettjének érzi magát, legalábbis pályatársaihoz képest, terjedelmileg már-már annyi kritika jelent meg róla, mint amennyi szöveget ő maga írt. „Valószínű, hogy én belső gőggel megvert lélek vagyok, tehát igazából engem csak az érdekel, hogy azt érezzem, hogy annyit érjek, mint az a történet vagy helyzet, amiről írok vagy beszélek” – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 9.
Mit tesznek érted a magyar diákszenátorok?
Talpas Botond alprefektussal eredményekről és tervekről
Jóval a vizsgaidőszak lejárta után vettem észre, hogy a sikeres vizsgajegyem nem került be az egyetemi nyilvántartásba. A kreditszámok hiánya miatt nem kaptam ösztöndíjat. Mindezek felett még újra is kellett vizsgáznom. Mit tehettem volna? A fenti, pár soros történet nem a sajátom, de akár velem is megtörténhetett volna. Hogyan kell eljárnunk hasonló esetben? Kihez fordulhat a problémáival a diák, ha nem egészen érthető a bizony sokszor bonyolult egyetemi rendszer? Habár a román sajtó többször is beszámolt a 2012-es rektor- és diákszenátor-választásokról, a magyar tagozat résztvevői úgy gondolták, nem állítják sajtónyilvánosság elé jelöltjeiket. Ez lehet az egyik, talán mostanra már elenyésző oka annak, hogy keveset tudunk a diákszenátus értünk végzett munkájáról. Pedig mint az a magyar tagozat diák alprefektusával, Talpas Botonddal készült interjúból kiderül, jeles eredményekről számolhatnak be a magyar tagozat tavalyi munkásságáról.
– Kicsit visszatekintve, hogyan zajlottak a tavalyi diákszenátusi választások?
– Kezdjük talán a legelején azzal, hogy a 2011-es oktatási törvénymódosítás révén létrejöhetett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a magyar tagozat, ami saját belső szabályzattal rendelkezik, így külön választási szabályzattal is. Legelőször a jogos helyünket kellett kiharcolnunk a szenátusban. Mivel ez viszonylag új intézmény, ezért csak a minisztérium által végzett második ellenőrző körben sikerült elérni, hogy jóváhagyják a kérésünket, miszerint a magyar tagozat rendelkezzen a szenátusban kilenc, míg a német tagozat három fenntartott hellyel. A megmaradt helyek a román tagozat képviselői között oszlottak el, olyan elrendezésben, hogy többnyire fedjék a karokon tapasztalható arányokat. Nagy lépés volt ez részünkről, ugyanis feltételezhető, hogy ha a közel hétezer diák egy tömbben szavaz, akkor a magyar képviselet kevésbé valósul meg és az idő múlásával lemorzsolódik.
– Melyek voltak a szenátusi tevékenység első lépései?
– Egy nagyon hosszú tervezési folyamat után elfogadtuk a szenátus kartáját, ami olyan az egyetem számára, mint egyfajta alkotmány. Ezenkívül kidolgoztuk a diákstatútumot, amely tartalmazza a diákok jogait és kötelezettségeit. A statútumba bekerült az is, hogy az egyetemen három tagozat van, amelyek saját kultúrájuk és értékeik alapján szerveződhetnek, saját szabályzat mellett. Minden tagozat külön alprefektussal rendelkezik, és tagja az egyetem igazgatótanácsának, így a magyar diákokért nem csak a magyar tagozat tanárvezetője állhat ki. A szabályzatokon való vitatkozás nem egy látványos tevékenység, de szükséges.
– Kezdeti alapozás után jöhettek a nagyobb lépések. Milyen eredményeket sikerült elérnetek?
– Az egyetemnek volt egy eléggé átláthatatlan költségvetési rendszere, melyben meghatározott keretet tart fenn diákszervezeteknek, diákrendezvényeknek, konferenciáknak stb. Sose tudtuk, hogy mi az összkeret, és hogy abból mikor mennyit osztottak el. A télen az egyetem új vezetősége nyilvánossá tette ezt az összeget, és nyilvános pályázatok útján lehetett igényelni, formanyomtatványt kitöltve. Bár nem olyan óriási ez az összeg, nem is gondoltuk volna, hogy korábban mi ilyen kis szeletet kaptunk abból a bizonyos tortából. A nyáron kiírt elosztásnak most a 21,5 százalékát szereztük meg, míg eddig az összérték néhány százalékát kaptuk csak. Ha nem került volna be a magyar diáktagozat is a hivatalos egyetemi vezetésbe, akkor ez nem valósulhatott volna meg.
– Mire használtátok fel ezt a pénzt?
– Ez az összeg persze csak egy bizonyos százalékát teszi ki a KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) összköltségvetésének. A kolozsvári magyar diákvezetők munkáját dicséri, hogy a szükséges pénzt külső források lehívásával elő tudják teremteni. Sok román diákszervezet van, ami csak ebből a keretből él. A kapott támogatásból a Karrier iroda Útravaló füzeteit nyomtattuk ki, kapott belőle a KMDSZ Sportiroda, és az ETDK szervezésére is jutott a pénzből. A látványtevékenységek mellett, mint például a Diáknapok, nehéz támogatáshoz jutnia egy olyan tudományos típusú rendezvénynek, mint a diákköri konferencia.
– Milyen tervekkel vágtok neki az új tanévnek?
– A nyáron több diákszenátor munkája révén létrejött a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen egy szakkollégium, amely különböző karok kiemelkedően jó diákjainak ad otthont, lehetővé téve, hogy kapcsolatokat alakíthassanak ki, így idővel létrejöhet egyfajta értelmiségi elit. Ebben az esetben nem tömegoktatásról, hanem elsőrendű tehetséggondozásról is beszélünk, itt értékeljük azokat a diákokat, akik kicsit többet nyújtanak az egyetemi közösségnek, mint a tízes média. Az idei tanév feladata, hogy tartalommal töltse meg ezt a szakkollégiumot. Azzal, hogy sikerült kivitelezni ezt az ötletet, ismertté tettük a román vezetés számára az intézmény fogalmát, ami már hallatott magáról más országok révén, ám itthon nem volt átlátható a vezetők számára, hogyan is működik. A szakkollégium bekerült az egyetemi vezetés fogalomtárába, ez olyan pénzügyi kereteket nyit meg az eddig is működő szakkollégiumoknak, amelyeket eddig nem tudtak lekérni. Nagy kihívás erre az évre nézve, hogyan alakítja a KMDSZ-szakkollégium az életét, valamint hogy hogyan tudja a többi, hasonló intézményt becsatornázni. Reméljük, hogy segíteni fogják egymás tevékenységét, együttműködve, kiegészítve egymás munkáját. Ez a szakkollégium kapcsolódási pont kellene legyen a különböző szakok és karok között.
A diákképviselet magyar tagozatának másik tervezete: bővíteni anyagi forrásainkat. Ugyanakkor szeretnénk eredményesebben kapcsolatot teremteni a diákokkal.
– Milyen utakon fordulhat egy diák probléma esetén a diákképviselőjéhez?
– Ami nincs meg a román és a német tagozaton, az a naponta működő irodaszolgálatunk, a KMDSZ-iroda. Nem a legkényelmesebb elvándorolni a belvárosba, de itt reggeltől estig a rendelkezésedre állnak, bármilyen kérdésed van. Hivatalos úton is elérhető a diákképviselő, akár az évfolyamvezetőn vagy a titkárságon keresztül. Még dolgoznunk kell azon, hogy meglegyen a megfelelő kapcsolódási pont diák és diákképviselő között, és kölcsönös kapcsolat alakuljon ki a két fél között. De vannak eredményeink, és ezeket láttatnunk kell.
Kristály Beáta
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 10.
Ilyenre még az ügyvédi kamara elnöke sem emlékszik
Példátlan esetnek nevezte a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének elnöke a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának azt a döntését, miszerint Tőkés Lászlónak saját magát kell megvédenie a testület előtt, meghatalmazott ügyvédje nem biztosíthat jogi képviseletet. A Krónikának nyilatkozó Gheorghe Florea elmondta, nem emlékszik olyan esetre, hogy Romániában valakinek megtiltották volna a védekezéshez való jogot.
Az európai parlamenti képviselő ügyvédje, Kincses Előd azok után fordult az ügyvédi kamarák egyesületéhez, miután szeptember 26-án az érdemrend becsületbíróságának tagjai nem akarták őt meghallgatni, és csak annyit üzentek ki a folyósóra, hogy a következő ülésen, október 11-én a bepanaszolt személyesen védje meg magát. A marosvásárhelyi jogász szerint a testület ezzel első sorban a román alkotmány által szavatolt jogot tagadott meg, ami annál is súlyosabb, hogy ezt úgy tette, hogy soraiban jogi végzettséggel rendelkező személy is található. „Meg szerettem volna tudni a jogi diplomával rendelkező Mircea Geoanától, hogy mehetett bele egy ilyen döntésbe, de a válasz helyett elslisszolt az épületből” – idézte fel a szeptember végi alakuló ülést követő helyzetet Kincses Előd. Mint hozzátette: amikor ’89 decemberében, a temesvári kilakoltatási perben felvállalta a rendszer által már régóta üldözött Tőkés László jogi képviseletét a kommunista hatalommal szemben, az igazságügyi minisztériumhoz fordult, ahol a lehető természetesebbnek tartották, hogy a vádlott ügyvédet fogadhasson.
A Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének küldött levelében Kincses Előd rámutat: elutasító döntésével, a testület nem csak az ügyvédi tevékenységre vonatkozó 1995/551-es törvény több cikkelyét szegte meg, de semmibe vette saját működési szabályzatát is. A beadvány sorsával kapcsolatosan Gheorghe Florea nem szándékozott jóslatokba bocsátkozni. Mint mondta, nem lenne etikus, ha annak megtárgyalása előtt nyilvánosságra hozná a véleményét, mint ahogy egyébként tették a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának tagjai. Az ügyvédi testület vezetősége e hónap 25-én ül össze, és akkor tárgyalja meg Kincses Előd panaszát. A marosvásárhelyi jogász szerint, ha október 11-én a Szociáldemokrata Párt holdudvarából verbuválódott becsületbírósági tagok megfosztják Tőkés Lászlót állami kitüntetésétől, és az ügyvédi kamarák egyesülete neki ad igazat, a határozat a védelemhez való jog megsértése miatt semmissé nyilvánítható.
Közben Tőkés László hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, személy szerint Gheorghe Anghelescu kancellárhoz, amelyben ismételten kérte a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédje által. Tőkés egyúttal közölte, a holnapi ülésen sem fog megjelenni. „Mindent egybevetve, törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához továbbra is ragaszkodom. Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez”, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – szögezi le a becsületbírósági testülethez eljuttatott levelében az érdemrend lovagja. Gabriela Vrânceanu-Firea, a bizottság tagja szerint Tőkés László távolmaradása nem jelenthez gondot számukra, hisz a távollétében is meghozhatják a döntést.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)|
2013. október 10.
Elfogadták Borboly Csaba módosító javaslatait a Régiók Bizottságában
A Régiók Bizottságának európai néppárti (EPP) frakciója keddi brüsszeli ülésén elfogadta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének összesen 18 módosítójavaslatát a bizottság véleménytervezeteihez. Ezeket a szövegváltozatokat a plénum is megszavazta keddi és szerdai ülésén.
A Hargita megyei elöljáró a Vállalkozás 2020 cselekvési terv, a Város–vidéki partnerség és kormányzás, a Cars 2020: Cselekvési terv a versenyképes és fenntartható európai gépjárműiparért, a Zöld könyv – Az európai gazdaság hosszú távú finanszírozása, valamint a Palagáz- és olaj, valamint a tömött kőzetekben lévő földgáz és kőolaj (nem hagyományos szénhidrogének) a helyi és regionális önkormányzatok szemszögéből című véleménytervezetekhez nyújtotta be módosításait. A javaslatok szerint az Európai Unió szintjén tovább kell ösztönözni a város- és vidékpolitikák összehangolását, továbbá arra bátorítják a regionális, megyei és más középszintű területi egységek önkormányzatait és közigazgatási struktúráit, hogy vállaljanak szerepet a város-vidék partnerségi rendszerek kiépítésében, illetve konszolidálásában.
A módosított véleménytervezet rámutat a gépjárműpark elöregedésére, ami főként az EU keleti országaira jellemző, ennek okai az olcsóbb, használt autókereskedésre, az új autó ára és a nettó átlagbér közötti kapcsolatra, illetve a csökkenő életszínvonalra vezethető vissza, ezért a módosítójavaslat megfogalmazója szükségesnek tartja a már Romániában bevezetett roncsautóprogram újragondolását, bevezetésének ösztönzését több más országban, egységes keretszabályok kidolgozását, illetve finanszírozási módjának megtalálását.
Ezenkívül, a módosítás szerint, a Régiók Bizottsága megállapítja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok képesek olyan oktatási programok elindítására, amelyek fokozzák a fiatalok vállalkozó képességét olyan üzleti területeken, amelyek jellemzőek az adott térségre, hozzájárulva az adott gazdasági terület és a régió fejlődéséhez. A megyeelnök indoklásában úgy fogalmaz: a fiatalokat elsősorban olyan területeken lehet vállalkozásra ösztönözni, amelyekkel naponta találkoznak, vagy talán a háztartásban is foglalkoznak, ezért főként arra kell őket ösztönözni, hogy lássanak lehetőséget a napi tevékenységekben is, vegyék észre a munkájuk értékét, azt, hogy a vidéki lakosság helyi hagyományaiban, kézművességében vállalkozói potenciál rejlik, egy-egy kihalt mesterség újratanulása piacot is teremt. Ugyanakkor rámutat arra, hogy anyagi beruházásokra van szükségük a kis- és középvállalkozóknak a környezetbarát tevékenység folytatásához, ami számos régióban finanszírozási problémákat vethet fel, mivel több, gazdaságilag elmaradt régióban a környezetbarát tevékenység folytatásához szükséges technológia szinte elérhetetlen, a vállalkozások pedig saját erőből képtelenek megvalósítani, így külső forrásokra van szükségük.
A Zöld könyvben a Hargita megyei elnök kiegészítése szerint a helyi vonatkozású beruházások esetében, különösen ami az energetikai és környezeti szektort illeti, olyan beruházási konstrukciókat kell létrehozni, ahol a helyi és regionális közösség nem csupán fogyasztóként, hanem finanszírozóként is megjelenhet. A Palagáz- és olaj… című dokumentumban Borboly Csaba módosítása nyomán a Régiók Bizottsága azt is javasolja, hogy a nem hagyományos szénhidrogénekkel kapcsolatos tevékenységek lakossággal való megismertetését olyan helyi és nem helyi szakértőkből álló csoport végezze, amely – a helyi környezeti és gazdasági jellegzetességek ismeretében – objektív rálátást nyújt a kitermelés összes szakaszára, annak gazdasági hozadékaira és környezeti, szociális kockázataira egyaránt. Borboly Csaba úgy véli, a helyi lakosság halmozottan érintett a kitermelés minden szakaszában, ezért álláspontjának a megismerése a kérdésben elengedhetetlen, ahhoz azonban, hogy érdemben tudják véleményüket megfogalmazni, fontos, hogy objektív, a helyi sajátosságokat ismerő szakemberektől szerezzék információikat az eljárás folyamatáról, kockázatairól, hozadékairól.
Maszol.ro
2013. október 11.
Álszent világ
Nem mondok újat, mert mindnyájan érezzük: álszent, kétszínű világban élünk. Nem csak mi, még a civilizáltabbnak számító Nyugat is.
A legtöbbet emlegetett álszenteskedés: az EU többet foglalkozik az európai állatok jogaival, életkörülményeivel, mint a polgáraiéval. Pontos szabályzat rögzíti, milyen nagyságú területen kapirgáljon a tyúk, mennyi legyen a sertés mozgástere. De hogy legyen hol lehajtania a fejét a hajléktalannak, hogy ne adhassák el a polgár feje felől a házat, azt nem szabályozza vagy tiltja EU-s parlamenti határozat.
Az Egyesült Államok pedig a demokrácia bajnokaként álszenteskedik. A demokrácia zászlaja alatt, hamis szólamokkal és kitalált indokokkal háborúk sorát indítja a kőolaj- és földgázforrások megszerzéséért.
Volt kitől tanuljanak képmutatást a mi politikusaink!
Mert nem telik el olyan hét, hogy a hatalomra került, avagy a hatalomra vágyó, határon inneni és túli politikusok álszenteskedésétől ne lenne tele a nemzeti média. A pálmát mindenképpen Victor Ponta vinné el. Egy ország röhögött rajta: mint kormányfő beterjesztette a parlamentnek a verespataki bányanyitásról szóló törvényjavaslatot, de rögtön kijelentette, hogy azt képviselőként nem szavazza meg.
Idehaza a nagy hirtelen „leleplezett” egykori lágerparancsnokok ügye egy-másfél hétig borzolta a kedélyeket. Aztán a doktori diplomával rendelkező miniszterelnökünk vezette kormány megoldotta a gordiuszi csomót: törvénytervezetet terjesztett be, hogy csökkentsék a munkatáborok parancsnokainak kiemelten magas nyugdíját, s az ebből begyűlő összeget (a per lefolyása és elítélésüket követően!) a túlélők között osszák majd szét. És akadt, aki ennek a képtelenségnek még tapsolt is! Talán elfelejtik: eddig mindössze két felfedett (talán még lesz egy-kettő, de nem biztos, mert a „kampány” leállt!) volt szekustiszttől összegyűjtött néhány tízezer lejt fognak szétosztani a több tízezer egykori fogolynak? Havonta talán egy-két kenyér ára sem jut egy személynek. És ezt jó kezdeményezésként kürtölik szét országnak-világnak.
Az anyaországban néhány éve egy politikus a médiában felröppentette a „megélhetési bűnözés” kifejezést, állítván, hogy egy bizonyos embercsoport csak bűnözéssel tudja biztosítani a túlélést a jelen gazdasági helyzetben. Evvel próbálta igazolni az elkövetett lopások, rablások jogosságát. A vonatközlekedésben százak, ezrek biztonságát veszélyeztető fémtolvajok (például) úgymond bocsánatos bűnt követnek el, mert csak abból élnek, hogy eladják a zsákmányt. Az álszenteskedőben fel sem merül, hogy nagyon sokan e csoportból ugyanúgy meg tudnák művelni a lakóházuk körüli földterületet, mint szomszédjaik, akiket rendszeresen megkárosítanak, terrorizálnak. Erről nem győzködik a bűnözésre hajlamos csoportokat.
Minap hangzott el, hogy a magyar parlament az Alkotmánybíróság korábbi döntése ellenére, ki akarja tiltani a hajléktalanokat a történelmi belvárosokból. Természetesen mindjárt akadtak politikusok, akik emberi jogokra hivatkozva a közterületeket önkényesen „belakó”, azt bepiszkító, elcsúfító, tönkretevő had mellé állt. Őszintén sajnálom azokat, akiket a sors ilyen kétségbeejtő helyzetbe kényszerített, de megkérdezném a kamera előtt ágáló, az emberi jogokra hivatkozó álszent politikus asszonyt: miért nem a hajléktalanokat győzködi, hogy az utca helyett válasszák a tisztálkodási lehetőséget, emberi körülményeket biztosító menhelyet? Mert lenne hely és alkalom ott meghúzódni legalább éjszakára. Csakhogy azt az érintettek egy része kereken visszautasítja. Mert nem akar tisztálkodni! Ezt viszont elhallgatják.
Kétségtelen, hogy a társadalom legalsó rétegeit kivont karddal védő álszent szövegeléssel a választásokon lehet néhány szavazatot nyerni a minden ilyen demagógiát készpénznek vevők között. Egy jól fizetett parlamenti, önkormányzati képviselői hely, netalán kormányzati tisztség megéri a képmutatást, kétszínűsködést!
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 11.
Visszamagyarítás erőszak nélkül
Beszélgetés Kémenes Lóránt dél-erdélyi szórványvidéken szolgáló római katolikus pappal, aki az ottani magyarság megmaradásáért végzett munkájáért magyar állami kitüntetésben részesült.
Magyar állami kitüntetésben részesült a múlt hét végén. A Fehér megyei Küküllőszögben – Balázsfalván és a környéken – szolgáló római katolikus papként az ott élő magyarság megmaradásáért végzett kitartó munkájáért átvette a Magyar Arany Érdemkeresztet. Mit jelent az ön számára a kitüntetés?
Keresztet jelent. Római katolikus pap lévén nyilván eszembe jut a kereszt kétezer éves története, és az is, hogy ha keresztet kap valaki, azt valószínűleg nem fogadja óriási lelkesedéssel. Viszont az, akinek a vállára teszik, és a mellére, valamit nagyon tudatosan vállal. Az én legjobb barátom vállalta a keresztet, viszont nem ragaszkodott hozzá annyira, hogy még ma is rajta maradjon. Számomra üzenetértékű, hogy azon a kereszten, amely kétezer éve a barátomé, senki sem lehet fölfeszítve – hiszen a kereszt szimbólum. Méghozzá gazdag szimbólum: mindenekelőtt a pozitivitást jelenti, ugyanakkor minden irányba nyitott: fölfele és oldalra is. Ezzel a háttértudással, érzéshalmazzal, valamint alázattal fogadtam a kitüntetést. Ilyenkor nagy szavakat szokás mondani, hogy mennyire meghat, de akit a kereszt meghat, az térdre rogyik és fölfele tekint, hogy: “uram, gyere segíts, vigyük együtt”.
Tömbmagyar környezetben, Gyergyóban nőtt fel, és immár 6 éve szórványvidéken szolgál Balázsfalva környékén, ott erősíti az elrománosodott magyarok identitástudatát. Közismert, hogy az 1918-as balázsfalvi események miatt is megpecsételődött e dél-erdélyi vidék magyarjainak sorsa, majd súlyosbította a helyzetet a görög katolikus egyház betiltása, ami az ortodoxia előretörését és további román betelepítést vont maga után, a magyarok pedig egyre messzebbre kerültek saját anyanyelvüktől és identitásuktól. Ön egyfajta tudatos mentést végez: megkísérli “visszamagyarosítani” őket. Kívülről nézve ez talán lehetetlenségnek tűnhet, hiszen tudathasadásos állapot, hogy a környékbeli magyarok rosszul, alig vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul. Mi okozza a legnagyobb nehézséget munkája során?
Én elsősorban azt szeretem előtérbe helyezni, ami előre mutat, de ez nem azt jelenti, hogy csökkentenénk a nehézségek súlyát. Ami nehézségként tapasztalható, hogy itt nemcsak fehérneműt lehet cserélni naponta, hanem a hitet és ha kell, nemzetiséget is – aszerint, ahogy a kényelem vagy érdek megkívánja. És ezzel úgy szembesülni, hogy az ember a tömbmagyarságból érkezik, megdöbbentő. Amikor idekerültem, a helyzet nemhogy elfogadhatatlannak, hanem egyenesen elképzelhetetlennek tűnt számomra. Az is nehéz a munkámban, hogy parancsoljak magamnak – itt arra gondolok, hogy meg kell értenem: erőszakkal semmit nem lehet elérni. Hiába erőszakolom, hogy mindenki mondja azt, hogy magyar, attól ő a szívében még nem lesz az. De ha először sikerül a szíveket meghódítani – és azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez a legnehezebb – akkor megtaláltuk a legérzékenyebb pontot. Onnantól már az ő döntésük lesz, hogy magyarok, nem pedig az enyém. Nem lehet elvárásokat támasztani, de nagyon lehet örülni annak, ha valaki erre tényleg rábólint.
Az 1700 lelkes Tűrben például, ahol szolgál, 1972-ben szűnt meg a magyar oktatás. Az idősebb generáció sem beszél magyarul, és a fiatalok sem?
Nagyon erős falakat kellett ledönteni ahhoz, hogy a hetven fölöttiek merjenek magyarul beszélni. Aztán sikerült oldani a gátlásokat, és mára a nagyszülők generációja már az utcán, de bárhol megszólal magyarul. Különleges “technikát” alkalmazunk: az idősebb generációval foglalkozunk leginkább. Mindenki azt mondja, hogy a fiataloké a jövő, és inkább beléjük kell energiát fektetni, de ez itt nem működik. Mert a fiatalokkal, akikkel hetente néhány órát találkozom – akár magyar-, akár hittanórán – hiába kínlódom magyarul, mert azt mondják, nem értik. Ez a pár óra nagyon kevés, utána pedig a hét többi órájában egészen más nyelvi környezetben van a gyerek. A nagymamákat és a nagypapákat kell meggyőznünk, hogy magyarul beszéljenek: mindent bevetünk, ruhabörzétől élelemig, amit csak tudok, idehozok. Amikor ellátogatok a családokhoz, úgy beszélgetünk, hogy közben hallja a gyerek, és legalább addig a nagyszülők csak magyarul szólnak a gyerekhez. Ily módon, ha majd kikerül egyetlen láncszem ebből a folyamatból – és ez a láncszem én magam vagyok, hiszen bármelyik pillanatban elhelyezhetnek – erőfeszítésem akkor sem volt hiábavaló.
Már gyerekkorában megválasztotta a hivatását. Azt írta a pályaválasztási űrlapra, hogy pap akar lenni, “elölről és fordítva olvasva is”. Ugyanakkor magyar nyelvet oktat, a hitoktatás is beletartozik a szolgálatba – úgyhogy pedagógus is. Milyen módszerekkel tanítja a magyart a környékbeli gyerekeknek?
Volt egy iskolai elöljáró annak idején, aki ráparancsolt a szüleimre, hogy azonnal változtassam meg az elhatározásomat. Következő nap újra meg kellett írni, milyen pályát választok, és akkor azt írtam: “visszafele olvasva is pap”. A magyar nyelv oktatásáról szólva: “hályogkovács” módszerekkel közelítem meg, mert nincsen magyar tanári képesítésem, ugyanakkor még nem találtak ki olyan módszert, hogy miként kell idegen nyelvként tanítani a magyart magyaroknak. Valahogy úgy képzelem el ezt a helyzetet, mint amikor jó néhány évvel ezelőtt nagymamámat láttam agyvérzés után: nagyon sokat kellett simogatni és masszírozni ahhoz, hogy gyógyulásnak induljon. De aztán megszólalt és talpra állt, majd még élt jó pár évet. Közösségi szinten is valahogy így kell eljárnunk: kizárólag román tannyelvű iskolában tanítok: és magyarul hiába próbálkoznék, mert összesen három gyerek, ha értene valamit belőle. Ha mindenik órán megjegyeznek egy-egy magyar szót, akkor már eljut az üzenet hozzájuk. Nem lehet célként azt kitűzni, hogy a gyerekek ismerjék Arany összes műveit, de azt igen, hogy halljanak magyar szavakat, és próbálják ezeket kimondani.
A templomban milyen nyelvű liturgián vesznek részt a környékbeli hívek?
A liturgia teljesen magyar, de Balázsfalván például vasárnap a prédikációt összefoglalom románul is. Érkeznek érdekes visszajelzések és ez szintén az identitás kérdésköréhez kapcsolódik: “nagyon jó, plébános úr, hogy elmondja románul is, magyarul meghallgatjuk, de románul értjük”. Ahhoz viszont, hogy tovább tudjanak lépni a nyelvi komfortzónából, amibe belesodródtak, először ki kell mozdítanunk őket. És én úgy látom, hogy csak úgy lehetséges, ha fizikailag is kimozdulunk innen, olyan helyekre, ahol tömbben él a magyarság, illetve – és ez történt meg az elmúlt hét végén, amikor Tűr település alapításának 700. évfordulóját ünnepeltük – idecsalogatunk sok magyart, hogy mindenhol magyar szó hangozzék ez idő alatt. Ez adja meg a bátorságot a helyieknek, hogy maguk is beszéljenek.
A hét végi események ilyenformán azt példázzák, hogy sikerülhet valamiképpen összekovácsolni a környék elkallódott magyarságát?
Természetesen. És amikor megszólítjuk Küküllőszög magyarságát, nem az számít, hogy valaki katolikus-e, vagy hogy például péterfalvi-e, esetleg búzásbocsárdi – ahol már alig vannak magyarok –, vagy magyarbényei, bethlenszentmiklósi, küküllővári, boldogasszonyfalvi. Az számít, hogy együtt vagyunk és együtt alkotunk egészet.
Felújíttatta a tűri plébániát és templomot – önerőből is, hiszen évről évre elment Olaszországba, ahol kétkezi munkásként dolgozott, hogy pénzt szerezzen a renoválásra. A Tűri Magyar Ház létesítésén is dolgozik. Segítenek önnek a tömbmagyarság-beliek részéről vagy a magyarországiak?
Nagyon nagy erőt ad, hogy sokan segítenek Erdélyből, és nem szégyellem ezt megvallani, hiszen Isten sem szégyell engem, akármilyen gyarló vagyok. Sokan támogatnak Erdélyből: Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós és természetesen Háromszék – a háromszékiekkel közösen van egy hivatalos összetartozás-programunk. Nem úgy viszonyulnak, hogy “na, akkor odadobunk valamit”, hanem egyenlő partnerek vagyunk, és ez a nagy dolog. Nemcsak hangzatos szavakat mondanak, hanem a két kezükkel, a szívükkel is itt vannak. Ugyanakkor elkezdünk kacsintgatni Magyarország fele is, hogy lássuk, kapunk-e valamilyen “hónunk alá nyúlást”. Ez a segítség pedig nem forintosítható: nem pénzt várunk, hanem magyar szót. Ez is megvalósulhatott most a tűri ünnepen: húszan voltak itt Miskolcról, akiket családoknál szállásoltunk el, hogy azokban a házakban legalább három napig magyarul beszéljenek. Az itteniek félnek kinyitni az ajtóikat, mert szégyellik, hogy nincs fürdőszoba, és főleg szégyellik, hogy nem tudnak magyarul, erre keresnek kifogásokat. De a vendégek és a házigazdák nagyon megszerették egymást, alig tudtak egymástól elszakadni. És ennél pozitívabb visszajelzés nem is kell.
Ön Balázsfalva első és egyetlen magyar nyelvű rádióműsorának megálmodója és vezetője is…
Október 22-én ünnepeljük harmadik születésnapunkat. Balázsfalván soha nem hangzott el azelőtt magyar szó a rádióban, már csak azért sem, mert monopol helyzetben van a magánrádió. Ennek ellenére egy évnyi kemény munka után az egyéves születésnapra meghívtuk a rádió igazgatóját, aki magyarul köszöntötte a hallgatókat. Egy balázsfalvi hölgy segít nekem, mi ketten próbáljuk megvalósítani, hogy valakinek tovább lehessen majd adni a magyar műsort, hogy el ne haljon. Próbálunk oly módon kommunikálni a hallgatókkal, hogy visszajelezzenek. És olyan szép, amikor kézzel írott levelek érkeznek a postaládába. Örömmel dolgozunk azon, hogy legalább hetente kétszer hallhassanak a környékbeli magyarok magyar szót.
A Hargita megyei Borzonton a saját telkén táboroztat gyerekeket. Főleg szórványból érkező fiatalokról van szó?
Mindegy, hogy honnan jönnek, a szórványból is természetesen. És az a lényeg, hogy ezek a gyerekek magyar környezetben táborozzanak, és felfedezzék, hogy öröm a többi magyar gyerekkel együtt lenni. De jönnek más régiókból is, sőt, Angliából is: olyan magyar gyerekek, akik alig beszélnek magyarul.
Hittudományi főiskolát végzett, majd jogot tanult Rómában. Ugyanakkor sok mindennel foglalkozik egyszerre azon kívül, hogy papként szolgál: szenvedélyesen fotózik – a tűri rendezvényen kiállították portréfotóit – , zenél, rádiózik, pedagógusként is dolgozik. Hogyan fér mindez az életébe?
Az egyik válaszom erre az, hogy székely vagyok. A másik, hogy szívvel-lélekkel el lehet a dolgokat végezni. Ugyanakkor erről az a székely vicc jut eszembe, amikor János bácsit megkérdezték, hogy maga mindenhez ért? Erre pedig azt válaszolta: mindenhez es.
És mik a további tervei?
A Tűri Magyar Ház, amelyet a régi magyar iskola épületében létesítünk – a házat nagy nehezen sikerült visszaszereznünk – ha számokban akarnék beszélni, azt mondanám, 35 százalékban készen van. Nincsenek különleges terveim, ugyanazt szeretném tenni továbbra is, amit eddig. Talán még tudatosabban, hogy minden egyes kő, amit leteszünk, az örökség részévé váljon.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 12.
Felemás megoldást hozott a második bécsi döntés
Harmadik része zajlott le csütörtök este a kolozsvári Minerva Házban a Kós Károly Akadémia által szervezett Erdély a 20. században című történelmi előadássorozatnak. Ezúttal a második bécsi döntésről L. Balogh Béni főlevéltáros, a Limes folyóirat főszerkesztő-helyettese értekezett. A moderátori szerepet Székely István RMDSZ-alelnök töltötte be.
Az előadó előbb a trianoni döntést követő állapotokról szólt, amikor a magyarországi közhangulatot a „Mindent vissza!” jelszó fűtötte, de a politikusok már tudták, csak nem hangoztatták, hogy az ezeréves határok visszaállítása lehetetlen. Az első konkrét határtervek Gömbös Gyula nevéhez fűződnek, a revízió gondolatát pedig olyanok éltették, mint gr. Teleki Pál, Benito Mussolini, lord Rothermere. Hitler először Románia pártján állott, csak a sikertelen magyar–román tárgyalás után változtatott véleményén, 1940. augusztus 27-én szánta el magát döntőbíráskodásra, és húzta meg a térképen az új határvonalat. A két küldöttséget pedig augusztus 30-ra Bécsbe hívta meg anélkül, hogy azok előre tudták volna, mi készül. Közismert Mihail Manoilescu külügyminiszter elájulása, amikor felolvasták a döntést, majd azok az események, amelyek a kivitelezéssel jártak. Észak- és Dél-Erdély között több mint kétszázezres spontán népcsere következett be, mindkét oldalon dúlt a szemet szemért, fogat fogért elv szerinti megtorló közigazgatás. A négy év alatt Észak-Erdélyben a magyarság gazdaságilag, kulturálisan és lelkileg megerősödött, tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy máig fennmaradhattunk, Dél-Erdélyben viszont éppen ezekkel ellentétes tendenciák érvényesültek – összegezte az előadó.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 12.
Húszezernél több aláírás gyűlt össze Háromszéken
Háromszéken több mint húszezren írták alá a Székelyföldért szervezett népszavazást kezdeményező íveket, számolt be Tamás Sándor. A kezdeményező RMDSZ Kovászna megyei elnöke elmondta: a referendum kiírásához szükséges támogató aláírások duplája gyűlt össze két hét alatt.
Kovászna megyében több mint száz településen gyűjtötték a kézjegyeket, köztük olyan településeken is, ahol hivatalosan nincs magyar ajkú lakos. Mint arról beszámoltunk az RMDSZ által kezdeményezett népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtő akcióhoz csatlakozott az Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is.
A három magyar szervezet összefogásának köszönhetően naponta több mint ezer aláírást sikerült összegyűjteni Sepsiszentgyörgyön.
A kezdeményezők tervei szerint december 8-án szerveznének népszavazást Hargita, Kovászna és Maros, illetve Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben. A székelyföldi megyék lakóitól azt kérdeznék: „Egyetért-e azzal, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal?” A régiós szintű referendum kiírásáról a megyei tanácsok kell hogy döntsenek. Ahhoz, hogy napirendre tűzzék az erről szóló határozattervezetet, a lakosság öt százalékának támogató aláírására van szükség. Háromszék esetében ez 9312 személyt jelent, de a három magyar szervezet összefogásával már több mint 20 ezer kézjegy gyűlt össze, de a végső eredményt hétfőn összesítik.
2013. október 12.
Arrogáns kijelentést tett a kormányfő a székely zászlóról
Nem áll szándékában a kormánynak olyan jogszabályt elfogadni, amely lehetővé teszi a székely zászló kitűzését középületekre. „Ilyen jogszabályt legfennebb a magyar kormány fogadhat el, Románia kormánya nem” – idézte szombaton a Mediafax a miniszterelnököt.
Victor Pontát egy újságíró reagáltatta Frunda György péntek esti kijelentésére. A miniszterelnök tanácsadója az Antena3 televízióban azt mondta, hogy a helyi közösségek zászlajainak középületekre történő kitűzését rendeletben kellene szabályozni.
Frunda György felidézte, hogy a rendelet elfogadására Victor Ponta ígéretet is tett az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén. Az RMDSZ volt szenátora emlékeztetett arra, hogy a székely zászló kitűzését a jelenlegi törvények sem tiltják Romániában. Ennek ellenére a székelyföldi prefektusok bepereltek több polgármesteri hivatalt, mert elhelyezték a közintézményékre a kék-sárga lobogót.
Victor Ponta egyébként az RMDSZ tavalyi kongresszusán tisztelettel beszélt a székely zászlóról, és Csíkszeredában is megígérte, hogy kitűzését rendeletben szabályozni fogják. A módosított alkotmány idén szakbizottságban már elfogadott szövegtervezete szintén szavatolja a közösségi szimbólumok használatát.
Maszol.ro
2013. október 15.
Megvan a támogatás régióügyben
Bár a Székelyföldön már összegyűltek a fejlesztési régiók átalakítását célzó népszavazást támogató aláírások, Maros megyében még nem tudni, melyik román pártot sikerül partnernek megnyernie az RMDSZ-nek a kezdeményezés sikere érdekében. A Partiumban „véletlen egybeesés” folytán a liberálisok is támogatják a Nagyvárad-központú fejlesztési régió létrehozását, Bihar megye románlakta térségeiben például az USL is besegít az aláírásgyűjtésbe.
Összegyűltek a Kovászna–Hargita–Maros fejlesztési régió kialakítása érdekében tervezett népszavazást támogató aláírások: a két székely megyében hétfőn összesítették a szignókat, míg Maros megyében be is nyújtották azokat a megyei önkormányzathoz. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap a sajtónak elmondta, a szükségesnél jóval több, Hargita megyében 28 ezer, Kovászna megyében 33 ezer, Maros megyében közel 40 ezer szignó gyűlt össze. Az RMDSZ székelyföldi vezetői a pártfeletti összefogás sikerét méltatták, és abban bíznak, hogy a prefektúrák nem gáncsolják el a kezdeményezést.
Borboly Csaba, az RMDSZ Csík területi szervezetének elnöke hétfőn a Krónikának elmondta, pártfeletti összefogással sikerült lebonyolítani az aláírásgyűjtést, az íveket azonban még nem zárták le, várják az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csatlakozását. „Ennyi aláírás után a Hargita Megyei Tanács köteles napirendre tűzni a tervezetet. Bízunk benne, hogy a prefektúra nem támadja meg, és meg tudjuk szervezni a népszavazást” – fogalmazott lapunknak Borboly Csaba, aki szerint az emberekben van egyfajta várakozás az önálló székelyföldi régiót illetően.
Háromszéken már az elmúlt héten több mint húszezer támogató aláírás gyűlt össze, azaz a szükséges szám kétszerese. Kovászna megyében több mint száz településen gyűjtötték a kézjegyeket, köztük olyan falvakon is, ahol hivatalosan nincs magyar nemzetiségű lakos. Az akcióhoz a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is csatlakozott, az összefogásnak köszönhetően naponta több mint ezer aláírás gyűlt össze, magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. Ahhoz, hogy a megyei önkormányzatok napirendre tűzhessék a referendumról szóló határozattervezetet, a szavazati joggal rendelkező lakosok öt százalékának kell aláírásával támogatnia a kezdeményezést. Kovászna és Hargita megyében a többségi RMDSZ-frakció vagy a tanácselnök is előterjeszthette volna a tervezetet, ám a társadalmi támogatottság felmutatása érdekében úgy döntöttek, aláírásgyűjtésbe kezdenek. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke korábban úgy nyilatkozott, ötven százalékos esélye van annak, hogy megszervezhessék a referendumot, és a kezdeményezést ne gáncsolják el a prefektúrák. A háromszéki politikusok elismerték, annak már kevesebb a valószínűsége, hogy – amennyiben meglesz a népszavazás és győznek az igenek –, megalakuljon a székelyföldi fejlesztési régió. Hangsúlyozták, ez az egyetlen járható út, hiszen a közigazgatási régiók megalakításához alkotmánymódosításra van szükség, az SZNT és az MPP autonóm Székelyföldre vonatkozó próbálkozásai pedig mind elbuktak.
Maros: elzárkózik Dobre, visszatáncolt Florea
A Maros megyei RMDSZ hétfőn délután iktatta a megyei tanácsnál a népszavazás kiírásához szükséges támogató aláírásokat. A szövetségnek alig tíz nap alatt 38.075 támogatót sikerült szereznie a szükséges 24.500-zal szemben. „Maros megye szavazati joggal rendelkező magyarjainak csaknem egynegyede felkarolta a kezdeményezést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy leállunk az aláírásgyűjtéssel” – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor, a szövetség megyei elnöke. Mint mondta, az RMDSZ november 14-ig folytatja a „politikai adunak” szánt támogató aláírások gyűjtését. Arra a kérdésre, hogy mire számítanak a román pártok részéről azok után, hogy Ciprian Dobre megyei tanácselnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei elnöke korábban elutasítóan nyilatkozott a kérdés kapcsán, a szociáldemokraták pedig semmiféle választ nem fogalmaztak meg az RMDSZ irányába, Brassai kifejtette: az elkövetkezendő napok és hetek a politikai egyeztetésről fognak szólni.
Mint ismeretes, a beszélgetésen, melyet a szövetség kezdeményezett a román pártokkal a kérdésben, csupán a Demokrata-liberális párt (PDL) helyi elnöke, Mihai Poruţiu jelent meg. Poruţiu ugyan nyitva hagyta a régiósítás kérdését, azonban az alakulat megyei elnöke, Dorin Florea – aki pár hónappal ezelőtt, néhány biztató nyilatkozatával még partnernek tűnt – demagógiával vádolja a székelyföldi gazdasági régió létrehozását szorgalmazó RMDSZ-t. Brassai is belátta, hogy a marosvásárhelyi polgármesternek az utóbbi időben tanúsított magyarellenes viselkedése kevés esélyt kínál az eredményes párbeszédre. Az RMDSZ ugyanakkor arról sincs meggyőződve, hogy a megyei önkormányzat jegyzője, Paul Cosma napirendre tűzi a kérdést. Ciprian Dobre tanácselnök ugyanis korábban úgy vélekedett, hogy az efféle referendumok szervezése nem a megyei, hanem a központi hatóságok hatáskörébe tartózik. „Ha formai okokra hivatkozva a jegyző elutasítja a kérés napirendre tűzését, akkor az RMDSZ tanácsosai fogják azt benyújtani. Ha a megye vezetősége így sem hajlandó vitázni erről, akkor a szövetség képviselői rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezik” – vázolta a lehetséges forgatókönyveket Brassai Zsombor. Úgy vélte, azon túl, hogy a román pártok esetleg nemet mondanak, semmiféle gazdasági, földrajzi, történelmi vagy egyéb észérvet nem hozhatnak fel annak bizonyítására, hogy miért lenne jó Maros megyét elszakítani a Székelyföldtől, és egy mesterségesen létrehozott térségbe olvasztani. Az RMDSZ megyei elnöke szerint a román pártok többségben lévő képviselői ugyan élhetnek az erődemonstráció lehetőségével, azonban az etnikai kártya kijátszásával Maros megye és Marosvásárhely régión belüli esélyeit kompromitálnák.
USL-s támogatás a Partiumban
Bihar megyében múlt kedden kezdődött és a hét végéig tart a szignók gyűjtése, de Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke szerint az aláírások száma már meghaladta a tízezret. A parlamenti képviselő szerint a Szociálliberális Unió (USL) helyi képviselői is támogatják kezdeményezésüket, és azt ígérték, hogy ők is gyűjtenek aláírásokat a többségében románlakta településeken. Cornel Popa, a megyei önkormányzat nemzeti liberális párti (PNL) vezetője többször is kinyilvánította, ellenzi, hogy Bihar megye Kolozsvár központú fejlesztési régióba kerüljön, ám azt még nem tudni, hogy a közgyűlés hogyan fog reagálni egy esetleges határozattervezetre. A Krónika esélylatolgató kérdésére Szabó Ödön elmondta: amennyiben a bukaresti politikum nem szól bele, van esély, hogy megszavazzák a tervezetet. A képviselő azonban „példastatuálástól” tart, szerinte nem tesz jót az ügynek, hogy a bihari liberálisok elszigetelődtek a központi szervezettől.
Dumitru Voloşeniuc Bihar megyei nemzeti-liberális párti (PNL) tanácsos a Krónikának megerősítette: a többnyire románlakta vidéken az USL gyűjti az aláírásokat. Azok összegzést péntekre tervezik, de a megyei tanácsos biztos abban, hogy összegyűl a referendum kezdeményezéséhez szükséges szignómennyiség. „Ezzel nyomást tudunk gyakorolni Bukarestre, hogy lássák: nem értünk egyet az általuk számunkra elképzelt fejlesztési régióval” – szögezte le a PNL-s politikus.
Még tart a mozgósítás Szatmárban
Szatmár megyében valamennyi magyarlakta településen elkezdődött az aláírásgyűjtés, az akció keretében a RMDSZ szatmárnémeti székházában meghosszabbították az ügyfélfogadás órarendjét és tájékoztató pontokat is létrehoztak – közölte szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Nagy Szabolcs. Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke arra nem tért ki, hogy eddig hány szignót sikerült összegyűjteni, de mint jelezte, a kezdeményezést egyre több román nemzetiségű lakos is támogatja.
Adrian Ştef Szatmár megyei tanácselnök, a Nemzeti Liberális Párt szatmárnémeti szervezetének elnöke egyáltalán nem idegenkedik a kisebb régiók megalakításának ötletétől, sőt, már egyeztetéseket is folytatott egy esetleges közös fellépést illetően. „Több ízben is tárgyaltam például Radu Căpâlnaşiu zilahi polgármesterrel, Szilágy megyei liberális pártelnökkel, Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel, illetve Cornel Popa Bihar megyei tanácselnökkel, a liberális párt Bihar megyei elnökével egy kisebb régió esetleges magalakításáról” – nyilatkozta a Krónikának Ştef. Hozzátette, nem a Partium újjáalakítása a céljuk, mindössze véletlen egybeesésről van szó, azonban úgy vélte, kisebb régiók esetén könnyebb lenne a közös döntések meghozatala, és jobb lehetőségek nyílnának az egyes térségek egyenletes fejlődésére. „Hamarosan leülök tárgyalni Máramaros megye vezetőivel is, hogy lássam, hajlandóak-e csatlakozni hozzánk, és hogy a Bihar–Szatmár–Szilágy verziónál maradunk-e vagy Bihar–Szatmár–Szilágy–Máramaros verzióban gondolkodunk tovább” – fejtette ki lapunknak a tanácselnök.
Jól teljesített a Szilágyság
Szilágy megyében is hétfőn nyújtották be a megyei önkormányzathoz a támogató aláírásokat. „Nagyon jól állunk, még tart az összesítés, de már tizenkétezer fölött járunk” – mondta lapunknak tegnap délután Szilágyi Róbert István, a Szilágy megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Mint részletezte, október 3-án kezdték el gyűjteni a szignókat, és bár akciójuk román politikai partner nélkül zajlott, meghaladták a minimális küszöböt, ami kevéssel több mint tízezer aláírás volt. A megyei tanácsos elmondta, a referendum kiírására vonatkozó határozattervezet napirendre tűzését 30 napos konzultációs időszak előzi meg, és reméli, képviselőtársai is belátják, hogy a fejlesztési régiók átszervezése nem etnikai probléma, minden Szilágy megyeit érint. Tájékoztatása szerint a liberálisoknak is az RMDSZ-éhez hasonlóak az elképzeléseik, miszerint Szilágy megyének Bihar és Szatmár megyével kellene közös régiót alkotnia. A megyei közgyűlés döntését a kormányhivatal is láttamozza. „A prefektúra még nem fogalmazott meg hivatalos álláspontot, de úgy gondolom, ezentúl dől el a kezdeményezés sorsa. Eddig csak nyilatkozat szintjén volt tárgyalva” – jelentette ki Szilágyi.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor szövetségi elnök szeptember 25-én jelentette be, hogy az RMDSZ aláírásgyűjtésbe kezd Erdély hat megyéjében annak érdekében, hogy december 8-án a székelyföldi és partiumi megyékben helyi népszavazásokat lehessen kiírni a fejlesztési régiók átalakításáról. A székelyföldi megyékben a szavazólapon egyetlen kérdés szerepel majd: „Egyetért azzal, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye közös gazdasági-fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely régióközponttal?”. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra vonatkozna. Az aláírásokat a tervek szerint október 14-én nyújtották volna be a megyei önkormányzatokhoz, ezt követően a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően 30 napos közvitára kerül sor. Az előzetes menetrend szerint a megyei tanácsok november 14-én tűznék napirendre a népszavazást kiíró határozattervezetet, amelyet elküldenének a prefektushoz láttamozásra, majd megjelentetnék a sajtóban. Ha minden zökkenőmentesen halad, a referendumokat december 8-án tarthatnák meg. Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, hogy a népszavazás önmagában még semmire sem kényszeríti a kormányt, azonban ha sikeres lesz, erős fegyver lehet a szövetség kezében a parlamentbe benyújtott régióátszervezési törvénytervezet vitája során.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi–Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 16.
Nyugvóban a román templomépítési láz
Az elmúlt két évtizedben gombamód szaporodtak a hagymakupolák Romániában, mondhatjuk némi képzavarral, illusztrálva egy hangzatos statisztikával is, miszerint az országban kétnaponta épül fel egy templom, s naponta három iskola zár be. A templomépítési lázzal kapcsolatos hiteket és tévhiteket KISS DÉNES vallásszociológus igazította helyre, akivel Kustán Magyari Attila beszélgetett.
Augusztus elején robbantott ki heves vitákat a BBC híradója, amelyben az állami támogatással épülő bukaresti katedrális látható, s megszólal Remus Cernea képviselő, a Zöld Párt elnöke is azt hangsúlyozva, hogy az ortodox egyház és a politikum szimbiózisban él: az egyik segít a kampányban, a másik közpénzekkel jutalmazza ezt. Megszólal az utca embere is: egy lány szerint a templomra szánt pénz iskoláknak és kórházaknak is járhatna, egy férfi pedig úgy véli, a híveknek kellene állniuk az építkezéseket. Victor Opaschi vallásügyi államtitkár ezzel szemben úgy érvel, a múlt rendszerben eltulajdonított épületeket mind vissza kellene adnia az államnak, ha nem nyújtana támogatást az egyháznak. A BBC egy írással is jelentkezett, amelyben azonban már tárgyi tévedések szerepeltek. Ezeket Kiss Dénes kolozsvári vallásszociológus ismertette, de őt megelőzve az ortodox egyház is reagált a hazai sajtó által átvett cikk állításaira. A közleményben az áll, nem szeszélyről van szó, hanem egy liturgiai szükségletről, elsősorban a városokban, ahol a Ceauşescu-érában tilos volt az egyháznak építkeznie. Leírják azt is, hogy a rendszerváltás óta mintegy kétezer kultikus hely épült Romániában, mivel a már meglévők nem tudták befogadni az érdeklődő tömegeket. Hozzáteszik: egy európai keresztény néphez méltóbb az új templomok építése, mint a hívők hiányában kiüresedett épületek eladása – utalva a nyugati tendenciákra, ahol a szekularizált államokban még bérelhető lakásként is árulnak egyes templomokat. Az egyház itt célba talált, felmérések szerint ugyanis tíz év alatt éppen Nagy-Britanniában 71,7 százalékról 59,3-ra esett a magukat kereszténynek vallók aránya.
Számok és arányok
A szakember azt írja, az állam által elismert egyházak egyrészt az építkezésekre és javításokra, másrészt a személyzet bérezésére kapnak támogatást, 2011 óta pedig a bukaresti Nemzet Megváltása Katedrális építésének költségeihez is hozzájárulnak.
Míg az építkezésekre és felújításokra 2008-ban 33 millió eurót szánt az állam, 2011-ig ez az összeg közel hét millióra csökkent, az egyházi személyzet fizetés-kiegészítése azonban majdnem 59 millió eurót tett ki két évvel ezelőtt, és nőtt az előző esztendőkhöz képest. Az említett katedrálist 2011-ben 2,3 millió euróval támogatták.
Kiss Dénes számításaiból az is kiderül, hogy a BBC által felvetett kontraszt az iskolák és kórházak helyzete, valamint az egyházak iránti bőkezűség között nem valós, hiszen míg két évvel ezelőtt az egyházak összesen nagyjából 68 millió eurós állami támogatásban részesültek, addig az oktatásra szánt összeg ennek harmincszorosát tette ki, azaz több mint kétmilliárd eurót, az egészségügy pedig 1044 millió eurót kapott.
Kiderült az is, hogy a Kolozsvári Ortodox Püspökség majdnem három millió eurós költségvetésének egyharmadát a hívek, 35 százalékát az állam, 18 százalékát a helyi önkormányzatok állták, továbbá a prefektúra és a megyei tanács járult hozzá a támogatásokhoz.
Soha nem elég! – Az ortodox egyház építkezik ott, ahol szükség van rá, mert sok a hívő, és építkezik missziós célból ott, ahol még nincs, aki használná az épületet, emellett jól meghatározott pontokon kolostorokat is emel – összegezte a helyzetet a szociológus. A magyarok figyelme persze elsősorban a többségében általa lakott vidékekre összpontosul, és etnikai terjeszkedésként értelmezik a jelenséget, a BBC azonban inkább az indokolt építkezésekről írt meglehetősen ellentmondásosan, hiszen a cikkíró számára kiderülhetett volna, hogy az átadott templomokat valóban használatba veszik. Kiss Dénes szerint mára átestünk a templomépítési lázon, de ennek meg is kellett történnie. A lakosság térbeli átrendeződését az egyház nem követhette a múlt rendszerben, így a városiasodó román társadalom, bár a hitét nem veszítette el, a szertartásait nem volt hol megtartania. Az építkezési hullám lecsendesülőben van, de a folyamatos mozgások miatt soha nem fejeződhet be: gondoljuk például arra, hogy újabban sokan elhagyják a nagyvárosokat a közeli kisebb települések kedvéért, tehát a kertvárosokban, alvóvárosokban újabb építkezések kezdődhetnek.
Egy másik érdekes kérdés a közpénzből támogatott építkezések ellenzőinek kiléte, ugyanis a leggyakrabban névtelen internetes hozzászólók közt találni meg őket, cikkek azonban nem igazán jelennek meg ebben a hangnemben, legfennebb blogbejegyzések. Ez is azt jelzi a szociológus meglátása alapján, hogy a templomépítési hullám többnyire legitim volt a lakosság szempontjából. Fontos megjegyzés az is, hogy a kérdést nem csak a szekularizált nyugat-európai trendek mentén lehet vizsgálni, mert a világ e szeglete kivételnek számít, hanem a többségében hívő társadalom szemszögéből is.
Egy a kupola, egy a közösség
Érdekes megvizsgálni, hogy a megépült templomok mennyire használhatók. A társadalomtudós szerint, bár kifelé méretükben reprezentatívak, hiszen szimbolikusan kisajátítják a lakóterületeket, funkcionális szempontból nem megfelelőek, hiszen csupán kis számú hívőt tudnak befogadni. Hogy ez szándékosan történik-e így, azt nem tudni, hiszen a kint rekedt hívek mellett azoknak is misét szolgáltatnak a külső hangfalaknak köszönhetően, akik nem akarnak részt venni ebben. Történik ugyanakkor egy stílusváltás is a felépített ingatlanoknál, az új épületek ugyanis egy egységes stílusirányzat elterjedését erősítették. Ez Kiss Dénes szerint nem is történhetett másként, hiszen ilyen mennyiségű építkezés esetén valószínűleg néhány sikeres modell átvételével dolgoztak. A kulturális homogenizációnak többek között a máramarosi építmények mássága mond ellent, ezért a szociológus úgy véli, alaposabb utánajárást igényel a téma.
Az ország közel kilencven százaléka ortodoxnak vallja magát, és ezt az arányt a korábban terjedő kisegyházak sem befolyásolják komolyabban. (Legalábbis a hivatalos statisztikák szerint.) Míg sokáig gyors gyarapodást mutattak fel, és ma is terjednek, a tendencia lelassult. A második generációs hívek, tehát az adott vallású közösségbe beleszületettek többségébe kerülésével csökken az a vallási buzgalom, amely sokak számára vonzóvá teszi az újkeresztény közösségeket. Romániában ugyanakkor gyakran nehéz felvállalni, ha valaki egy kisegyházhoz tartozik, az elfogadás mértéke úgy nő, ahogyan vallási szempontból egyre sokszínűbb területet vizsgálunk. Templomépítési lázon egyébként a kisegyházak is átestek, ezek az építkezések azonban kevésbé voltak látványosak.
Egy segítőkész magyar önkormányzat
Hogy a magyar történelmi egyházak helyzetét illusztráljuk, egy új, Sepsiszentgyörgyön épülő református templom lelkipásztorát kerestük meg. Tudvalevő, hogy az Erdélyi Református Egyházkerületben jelenleg csupán csak két új templom van épülőben, a háromszéki mellett a Kolozs megyei Szászfenesen.
A nyolc éve alakult új gyülekezet vezetője, Bancea Gábor elmondta, az épület alapkövét két évvel ezelőtt tették le, azóta a több forrásból kapott támogatásoknak köszönhetően építkeznek. A mintegy 1800 fős gyülekezet hívei remélhetőleg a templom építési költségeinek – körülbelül hárommillió lejről van szó – tíz-húsz százalékát állják majd, az egyház a kultuszminisztériumnál is sikeresen pályázott, a legtöbb támogatást viszont az önkormányzattól kapták. – Az elmúlt húsz évben sokan eltávolodtak az egyháztól, gyülekezetünkben például van körülbelül ötszáz ember, akivel nehéz felvenni a kapcsolatot, de reméljük, mire megépül a templom, ez a helyzet változik – mondta a lelkipásztor, aki az egyházkerület által helyszínül biztosított Ifjúsági Házban tartja a szertartásokat, általában kétszáz-kétszázötven fő számára. A templomot kétszer ennyi hívő befogadására tervezték, Bancea Gábor szerint két év múlva, amikor az utolsó simításokat is elvégzik az épületen, háromszázötvenes létszámmal számolhatnak majd. Az építkezés szünetel egyébként, de azt remélik, egy sikeres pályázattal – Isten segedelmével – hamarosan folytathatják a munkát.
(Európa és a mecsetek
A vilagmecsetei.blogspot.com-on érdekes gyűjtemény található az iszlám térhódításáról. A Szlovénia első mecsetének alapkövét éppen ebben a hónapban tették le, s létezik olyan hollandiai város, ahol török mecset építését tervezik, Dánia első minaretje is használható lesz hamarosan. Grúziát némelyek európai, mások ázsiai országnak tartják, ez pedig talán abból is fakad, hogy augusztus végén egy minaretet lebontottak – a hívők természetesen hevesen tiltakoztak. Szabadkán épült a Kárpát-medence első modern mecsete, a város vonzáskörzetében ugyanis mintegy tízezer muzulmán vallású ember él. Magyarországon ennek két és félszeresét számlálják, az ország több megyéjében is jelen vannak, Romániában pedig mintegy hetvenezren élnek, nyolcvan különböző közösségben. A legtöbbjük török, tatár és albán, zömük Konstanca megyében él.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. október 21.
Szabadidőnk nagyrészét a tévé előtt töltjük
Az erdélyi magyarok átlagosan 3 órát töltenek el naponta a tévé előtt, ami szabadidejük 62,5 százaléka – idéznek egy 2011-ben végzett kutatást a szerzők, akik szerint a televíziózással eltöltött idő nagyjából megegyezik a romániai átlaggal, európai összehasonlításban viszont rendkívül magas értéknek számít.
A tévénézési szokásokat illetően a helyzet 2013-ra sem változott. Az idén júniusban mért adatok szerint egy erdélyi magyar átlagban naponta 100 percet néz magyarországi televízióadókat – a magyarországi tévéadók dominanciája egyértelmű az erdélyi magyarok körében –, ami a televíziózásra fordított idejének kétharmada. A román tévéadókra fordított átlagos időmennyiség ezzel szemben csupán 46 perc, az erdélyi magyar műsorokra (Erdély TV, az RTV magyar adásai) 10 perc. A legnépszerűbb magyarországi tévéadó az RTL Klub, majd a Duna Televízió, nagy a nézettsége a két magyar közszolgálati csatornának (M1, M2), illetve a TV2-nek is. A román nyelvű tévék közül egyedül a PRO TV van benne a legnépszerűbb öt csatorna között.
A magyarországi tévéadók dominanciája a Székelyföldön és a Partiumban figyelhető meg, valamint a fiatal (18–24) éves generáción belül. A szórványterületeken az arányok jóval kiegyenlítettebbek, itt a magyarok majdhogynem fele-fele arányban néznek magyar és román adókat – összegeznek a kutatók.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 21.
Elkezdte három napos amerikai látogatását a kormányfő
Megérkezett romániai idő szerint hétfőn hajnalban Washingtonba a román kormány Victor Ponta vezette küldöttsége. A miniszterelnök három napos hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban.
Az Agerpres tájékoztatása szerint Victor Pontát elkísérte a külügyminiszter, az energetikai miniszter, az oktatás és a kulturális tárca vezetője.
A miniszterelnököt kedden fogadja a Fehér Házban az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden. A delegáció tárgyal a Világbank elnökével, Jim Yong Kimmel, kongresszusi képviselőkkel, illetve több amerikai óriásvállalat – ExxonMobil, Chevron, Motorola, IBM és HP – vezetőivel.
Maszol.ro