Milliárdokat vár Románia Kínától
A kínaiak építhetik meg a cernavodai atomerőmű két reaktorát
Eurómilliárdokat vár Románia Kínától energia-beruházások révén. Constantin Niţă energiaügyi miniszter szerint a kínai vállalatok kifejezték hajlandóságukat, hogy több mint 5 milliárd eurót ruháznak be Romániában. A miniszter szerint az első szerződéseket már a jövő évben aláírhatják.
Niţă azon a gazdasági fórumon vett részt, amit a Kína és a kelet-közép-európai országok bukaresti csúcstalálkozója alkalmából tartottak. A fórumon mintegy 1500 üzletember volt jelen tizenhét országból. Niţă szerint nincs ok félni Kínától, és hasznosnak nevezte az ő tapasztalatukat. Hozzátette: a kínaiak elsősorban a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es blokkja iránt mutattak érdeklődést, de a tarnicai vízi erőmű, a rovinari-i energiaközpont és a Mintia-Deva hőközpont 3-as és 4-es egységének a korszerűsítése is érdekelte őket. A cernavodai atomerőmű két blokkjának a költségeit 6,4 milliárd euróra becsülték, így ez lenne Románia történetének legnagyobb beruházása.
A KKE–Kína-csúcs tegnap ért véget. Ebből az alkalomból a kínai kormányfő Victor Ponta miniszterelnökkel közösen nyilatkozott. Ponta bejelentette, hogy a csúcstalálkozón aláírtak egy úgynevezett útmutatót, amely tartalmazza együttműködésük főbb irányvonalait és a kölcsönös érdekeiket. A felek vállalták, hogy népszerűsítik a kölcsönös beruházásokat, és fejlesztik a kereskedelmi kapcsolataikat. A kínai miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az elfogadott útmutató az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet és az azonos bánásmód elvén alapszik. Kiemelte: a KKE-országok és Kína együttműködése bővíti Kína és az EU kapcsolatait, amely valamennyi fél számára hasznos. Annak szükségét hangsúlyozta, hogy a KKE–Kína-csúcs országainak vállalkozásai minél jobban megismerjék egymást a kölcsönös érdekekre alapozva, és ennek érdekében a hatóságoknak meg kell teremteniük az együttműködésükhöz szükséges kedvező légkört.
Ponta kifejtette, hogy az útmutató egyebek között az infrastrukturális beruházások, a kis- és középvállalkozások, a mezőgazdaság, a vasúti szállítás és a telekommunikáció területén jelöl ki együttműködési irányokat. Célul tűzték ki, hogy 2014-ben a csúcstalálkozó országai kölcsönösen népszerűsítik befektetéseiket, üzleti érdekeiket, ennek érdekében több rendezvényt szerveznek, és évente sor kerül az üzletembereket tömörítő gazdasági fórumra, akárcsak miniszterelnöki szintű találkozóra.
Li Ko-csiang úgy vélte, hogy a kelet-közép-európai országok és Kína közötti együttműködés az Európai Unió, valamint a távol-keleti ország kapcsolatának fontos eleme. Ponta is hangsúlyozta, hogy a bukaresti csúcstalálkozó kiegészítő eleme az EU és Kína stratégiai kapcsolatrendszerének.
Magyarország, Kína és Szerbia kormányfői megállapodtak abban, hogy a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítése érdekében együttműködés kezdődik a három ország között.
Szabadság (Kolozsvár)

Ponta: értelmetlen Basescu Moldova és Románia egyesüléséről tett kijelentése
Értelmetlennek és ésszerűtlennek nevezte csütörtökön Victor Ponta román miniszterelnök Traian Basescu államfőnek a Moldova és Románia egyesüléséről tett kijelentését.
Basescu egy nappal korábban a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóval kapcsolatban beszélt arról, hogy Romániának a következő nagy célja a Moldovával való egyesülés kell legyen.
Ponta leszögezte, ő is támogatná ezt a célt, ha Moldovában minden román egyesüléspárti lenne, de a dolgok nem így állnak. A kormányfő szerint Basescu kilenc év alatt nem tett semmit, „legfeljebb koccintgatott Vladimir Voronin volt kommunista államfővel", ezért menteni akarja saját hibáit a mostani nyilatkozatával, még mielőtt véget érne második és utolsó elnöki mandátuma.
Ponta szerint a legfontosabb, amit Románia tehet a „Pruton túli testvéreikért", hogy segítsék őket ahányszor szükségük van erre. Romániának támogatnia kell Moldovát az EU-integrációban – folytatta -, gázvezetékekkel, autópályákkal, hidakkal kell összekötni a két országot, erősíteni kell kulturális és oktatási együttműködést, ezen túl a dolgok maguktól fognak alakulni – mondta Ponta. A kormányfő szerint komolytalan Basescu nyilatkozata, mert a moldovai kommunisták politikai pozícióját erősíthetik az ilyen értelmetlen és ésszerűtlen nyilatkozatok.
Basescu úgy fogalmazott, hogy senki nem mondja, hogy az egyesülésnek azonnal meg kell történnie. A mostani helyzetben azt tartotta fontosnak, hogy a Moldovai Köztársaságnak „Románia legyen az ügyvédje az Európai Unióba vezető útján". Az államfő nem először beszélt a két ország egyesüléséről, korábban arra biztatta a moldovai románokat, hogy kérjék az uniót, és akkor megvalósulhat.
MTI
Erdély.ma

Világhálón a kiáltvány (A Székelyek nagy menetelése)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásra bocsátotta a világhálón a székelyek nagy menetelésén egy hónappal ezelőtt elfogadott kiáltványt.
Az SZNT tegnapi közleménye szerint azért teszik a kiáltványt az egész világon aláírhatóvá, hogy az aláírók tekintélyes hányadát tudják a jövőben a székely autonómia mellett mozgósítani. A tanács emlékeztetett arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök az október 27-én tartott székelyföldi nagy menetelés után úgy nyilatkozott: a román alkotmány és az Európai Unió jogrendjének szellemében fog választ adni a székelyek igényeire. Válasz azonban sem a menetelés kiáltványára, sem a márciusi Székely szabadság napján elfogadott marosvásárhelyi kiáltványra nem érkezett.
„Már ma leszögezhetjük: az állampolgárok igényeinek mellőzése, az ígéretek be nem tartása biztosan nem felel meg annak az európai szellemnek, amelyre Románia miniszterelnöke késlekedő válaszát alapozni kívánja” – áll a közleményben.
A Székely Nemzeti Tanács nyomatékosította, nem fog lemondani Székelyföld területi autonómiájáról, és nem fog letérni a békés, de határozott és következetes küzdelem útjáról, amelyen tíz esztendeje elindult. „Itthon és a nagyvilágban újabb megmozdulásokat fogunk kezdeményezni, és bízunk abban, hogy az október 27-én megvalósult széles körű összefogás erősödni fog a jövőben” – közölte az SZNT. A menetelés kiáltványát a http://www.autonomia.ro/peticiok.html honlapon nyitották meg aláírásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zúgolódik a Markó-tábor
Idestova három éve, mióta az RMDSZ 2011 februári kongresszusán Kelemen Hunor átvette az elnöki stafétát, Markó Béla nyilvánosan nem bírálta a szövetség vezetőségét, annak politikáját.
Az előzmények ismeretében ez nem számított meglepetésnek, hiszen az alakulatot 18 éven keresztül irányító politikus tulajdonképpen „kinevelte” utódját, akiben éppen emiatt sokan elődje feltétlen követőjét látták. Markó Béla megnyilvánulásai az elmúlt időszakban azonban arról árulkodnak, hogy mester és tanítványa között egyáltalán nem harmonikus a kapcsolat, a szövetség volt elnöke sok tekintetben nem ért egyet a Kelemen-féle RMDSZ irányvonalával. Sőt.
Az Élet és Irodalom múlt heti számában megjelent írásában Markó egyértelmű tanújelét adta annak: nem ért egyet azzal, hogy az EMNP-hez és az MPP-hez hasonlóan az RMDSZ is teljes mellszélességgel támogatta a székelyek október 27-i menetelését. Nagy menetelés című politikai esszéjét a szenátor azzal indítja, hogy ízekre szedi Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének még az esemény előtt elhangzott „szóvirágát”, miszerint „csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el.”
Markó szerint csak akkor van értelme, létjogosultsága a hasonló tömegdemonstrációknak Erdélyben, ha ezt nem az értelmes, mindennapi politikai munka helyett, hanem annak megerősítéseként rendezik. „A minapi »nagy menetelés« viszont nem éppen erről szólt. Nem akarom bántani a menetelő »közembereket«, akiknek igazuk van, ismétlem, ha úgy érzik, hogy végre közvetlenül véleményt tudnak mondani egy számukra is fontos kérdésről. De őszintén aggaszt, sőt, mi tagadás, rossz előérzetet kelt bennem az a kizárólagosság, amely a halotti igazolványt emlegető férfiú szavaiból kiviláglik, és amihez, sajnos, asszisztáltak mindazok, akik a társszervezői tisztet vállalták, köztük az RMDSZ is, a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, amely a bukaresti parlamentben ellenzéki szerepre kárhoztatva kezd elbizonytalanodni, pedig tulajdonképpen semmi oka nem lenne rá!” – állapítja meg az ÉS-ben Markó, burkolt bírálattal illetve a szövetség parlamenti szerepvállalását is.
A volt elnök úgy véli, az RMDSZ-nek már csak azért sem kellene bizonytalankodnia, mert még ellenzékben is volt ereje „egy-két szeget beverni” a Ponta-kormány regionalizálási koncepciójának koporsójába, amiből egyelőre semmi sem lett. „Egyelőre. Mert nem tudni, ez a mindenféle vad jelzővel és vadregényes kiáltvánnyal – afféle: óva intjük Angliát – megspékelt tüntetés nem ad-e rossz irányt a dolgoknak” – aggodalmaskodik Markó Béla. Aki nagyobb ostobaságot elképzelni sem tud annál, mint „visszamenőleg lenullázni”, amit eddig elért az RMDSZ, miközben szerinte arról kellene vitatkozni, hogy sikerült-e tartalommal kitölteni a kiküzdött jogi kereteket, és hogy miképpen mehetünk tovább.
Továbbá gondot lát az olyasfajta „kizárólagosságban”, amely szerinte úgy nyilvánul meg, hogy sok politikai vezető sugallatára ma sok erdélyi magyar hajlandó elhinni, hogy van igazi alternatíva az éppen gyengének ítélt parlamenti vagy netán kormányzati eszközökre. „Hogy az elmúlt huszonvalahány esztendő magyar politikája tulajdonképpen nem vezetett sehova, és íme, itt volt mindvégig a kezünkben a lehetőség, hiszen tiltakozó tüntetésekkel kivívható az autonómia. Szó se róla, számos példa hozható fel a világból arra, hogy etnikai kérdésekben az erőszakos fellépés eredményre vezetett. De milyen áron? És milyen eredményre? És milyen politikai kontextusban? Szabad-e egyáltalán ilyesmit latolgatni? Szétnézett-e valaki Erdélyből vagy Magyarországról a Kárpát-medencében, és felmérte-e, mekkora befolyásunk van ma Európában, és mekkora befolyással bírunk itthon? Az a gyanúm, akik kibicként arról beszélnek, hogy „most vagy soha”, nem autonómiát akarnak, hanem politikai ellenőrzést egy még mindig erős magyar közösség fölött” – szerepel Markó elemzésében.
A szerző nem szívesen ugyan, de kimondja: az RMDSZ-ben nem mindenki vette észre az általa tapasztalt „váltást”, az eddigi politikai eszközök megkérdőjelezését, ami szerinte nemcsak egy másik pályára állíthatja a szervezetet, hanem ezáltal fölöslegessé is teszi. „Néztem a tévéfelvételeken, miképpen kínlódnak volt miniszterek, államtitkárok, országvezetésre alkalmas politikusok, hogy hitelesen »meneteljenek«, és hogyan nyilatkoznak elérzékenyülten arról, hogy »itt és most«. Nem ment. Nem fog menni. A tüntetés és tiltakozás hasznos civil eszköz lehet, az önkormányzatokban vagy Bukarestben politizáló magyaroknak is szükségük lehet arra, hogy a mögöttük lévő tömeget láthatóvá tegyék” – véli az RMDSZ volt elnöke.
Ez hát a baj Markó szerint: a nevével fémjelzett korszak apró lépések politikája után az alakulat radikálisabb eszközökkel is kacérkodik. Nem mondja ugyan ki, de egyértelműen az RMDSZ által a területi autonómia ügyében beharangozott törvénytervezetre utalva megjegyzi: a szórványban élő magyarok most könnyen érezhetik úgy, hogy a parlamentben évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet, a kulturális autonómia törvénye teljesen elsikkad. „Miközben mindenki tudja, hogy a területi autonómiáig még hosszú az út, ha annak is nem játsszuk el végképp az esélyét” – morfondírozik Markó. Vélhetően erre a vélt érdekellentétre reagált egy héttel ezelőtt Nagyenyeden Kelemen Hunor, amikor azt hangoztatta: nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni. Az RMDSZ elnöke közölte, semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között, a kettő kiegészíti egymást. Miközben kettejük egyre nyilvánvalóbb nézeteltérése nyíltan még nem kapott hangsúlyt, ez a jelek szerint csak idő kérdése. Annál is inkább, mert az RMDSZ-közeli médiában egyre több kritikát olvasni például a szövetség és a Fidesz eddigi hűvös viszonyának enyhüléséről.
Gál Mária, a budapesti Népszava munkatársa a Maszol.ro portálon megjelent publicisztikájában a minap amiatt ostorozta a szövetséget, hogy beállt a „zászlólobogtatók és himnuszéneklők” sorába, zokszó nélkül aláírta a Magyar Állandó Értekezletnek a nemzetpolitika irányvonalát rögzítő zárónyilatkozatát, továbbá a Fidesszel karöltve Brüsszelben nem szavazta meg a Bugár Béla vezette Híd–Most szlovák–magyar párt felvételét az Európai Néppártba (EPP). A szerző szerint „csak idő kérdése, hogy az erdélyi magyarság 80 százalékának ama része, amely nem a zászlólobogtató, menetelős, székely autonómiázó, nem tárgyaló, hanem követelőző politikára szavazott, s most úgy érzi, hogy elárulták, vagy legalábbis feláldozták a nemzeti együttműködés oltárán, megtalálja a maga Bugárját és felépítse a maga Hídját.
Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy az RMDSZ-nek talán nem árt számolnia a szakadás veszélyével. Ez a kockázat ma esetleg még nem nagy, viszont – elsősorban Markó Béla aggályaiból, a szövetség jelenlegi vezetőségét ért bírálatokból kiindulva – nem is elhanyagolandó.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Magyar kulturális szótár románoknak
Egymás kultúrájának kölcsönös ismeretére, egymás elismerésére van szükség Erdély versenyképességéhez – jelentette ki Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa a Magyar–román kulturális szótár szerda esti kolozsvári könyvbemutatóján.
A kötet jelentőségét méltatva kifejtette: a magyar–román történelmi megbékélés a politika foglya, ezért a két nép megbékélésének a civil társadalom szintjén kell megtörténnie. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége gondozásában megjelent kötetet Péntek János és Benő Attila nyelvész szerkesztette.
A Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson megtartott eseményen Lucian Năstasă, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára úgy fogalmazott: neki személyesen „nincs semmi megbékélni valója”, sőt a történelemben is több példa van a békés együttélésre, mint a konfliktusra. Kifejtette: a szótár megalkotása azért is hasznos, mert a magyar és román nyelv között kevés a kompatibilitás, hiszen nagyon sok olyan szó van mindkét nyelvben, amelynek a másikban nincs megfelelője.
Lucian Năstasă hozzáfűzte: a románok is sok magyar szót használnak: ilyen például a borvíz, amelyet gyerekkorában úgy használt, hogy nem volt tisztában az összetett szó jelentésével. Leszögezte: a Magyar–román kulturális szótár – annak dacára, hogy csak 200 oldalas – információban rendkívül gazdag.
Benő Attila ugyanakkor kifejtette: a kulturális szótár abban különbözik az átlagos szótáraktól, hogy enciklopédikus jellege van. Hozzáfűzte: ez a szótár nem a nyelvészek szűk szakmai körének, hanem a nagyközönségnek szól, az első román nyelvű kiadvány, amely átfogóan jeleníti meg a magyar kultúrát.
Péntek János, a szótár főszerkesztője úgy fogalmazott: a szótár elkészítése nem bátorság kérdése, hanem „a normalitás gesztusa”. Hozzáfűzte: naponta tesznek fel neki olyan kérdéseket a románok, hogy kik a székelyek, meg kik vagytok ti, magyarok, a könyv alcíme éppen ezért Tájékozódási kalauz a magyar kultúrában. Mint részletezte: minden szócikk úgy néz ki, hogy megadnak egy magyar szót, kifejezést annak fonetikus kiejtésével együtt, majd következik a román nyelvű megfelelője és a hozzá kapcsolódó magyarázat.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Egyesülés
„A leköszönő elnök hattyúdala!”, valahogy így minősítette (le) Victor Ponta miniszterelnök Traian Băsescu szerda esti fellépését. Az államfő egy televíziós beszélgetés alkalmával elmondta, a NATO-csatlakozás és az uniós integráció után a Moldovai Köztársasággal való egyesülés Románia következő nagy célkitűzése. – Ez államérdek! – hangsúlyozta. Elmondása szerint az unionista irányzat élére állna akkor is, ha az egyesülés gondolatának nem lenne támogatottsága Romániában. (Friss felmérések szerint a románok 61,7 százaléka ért egyet azzal, hogy Romániának egyesülnie kellene Moldovával, ha a szomszédos állam EU-integrációja nem lenne lehetséges.)
Băsescu egyre hevesebb revíziós diskurzusa rendszerint hiányol mindenféle konkrétumot, mitikus időkbe tolva az unió lehetséges időpontját. Most is elmondta: nem föltétlenül a közeljövőben fog ez létrejönni, de Romániának felkészülten kell várnia azt a momentumot, hogy a moldovaiak is nagyon akarják, amikor pedig ez a történelmi pillanat beérik, nem szabad elszalasztani! Az ehhez hasonló elnöki nyilatkozatoknak rendszerint azonnali figyelemfelkeltésen túl nem volt különösebb következményük az elmúlt években, úgy tűnik, Brüsszel, a NATO, de még Putyin ingerküszöbét sem érik el – egyelőre. A mostani bejelentés annyiban mégis különbözik a többitől, hogy egy nappal azon vilniusi csúcs előtt hangzik el, amelyen a Moldovai Köztársaság várhatóan aláírja az EU-csatlakozási szerződést. (A tagság konkrét elnyerésének időpontja legalább annyira a távoli ködbe vész, mint a Romániával való unió...) Băsescu bejelentésének egyetlen – nem kívánt – hozadéka lehet: a Moldova köztársaságbeli EU-ellenes, oroszbarát Kommunista Párt malmára hajtja a vizet, amelynek az egyik ellenérve csatlakozásügyben épp az, hogy az unió leple alatt akarja Románia Moldovát annektálni.
Victor Ponta mindenesetre téved, amikor azt hiszi, hogy Băsescu Moldovára vonatkozó nyilatkozata a mandátuma végéhez érő elnök kínos vergődése, kétségbeesett feltűnési vágya. Nem hattyúdal – az új idők dala ez, a populista Băsescu újabb tudatos, következetes kalózakciója. Az elnöknek ugyanis abban teljesen igaza van, hogy a NATO- és uniós csatlakozás után Romániában nem volt, nincs többé olyan közös cél, amely mögé a politikai elit pártállástól függetlenül felsorakozna. (Ha csak elnöki tisztségéből való felfüggesztésére irányuló tavaly nyári akció nem minősül annak…) Az egyesülés-demagógiával, a Moldovával való újraegyesülés témájának a kisajátításával olyan össznépi (látszat)támogatásra tehet szert, amely mandátuma lejártával visszahelyezi őt a politikai küzdőtérre. Sarkítva: aki Băsescuval szembe fordul, a román nép érdekeit, legszentebb vágyait képviselő „lídert” bántja. Az egyesülés témája egyirányú vonaljegy lehet Băsescu számára arra az expresszre, amely a román politika élvonalába repíti vissza az államfőt – úgy, hogy cserébe nem kell tennie mást, mint ébren tartania a hitet abban a népben, amely számára az illuzórikus egyesülés fontos önbecsülési kérdés.
Van még egy másik hozadéka is Băsescu uniós agitálásának: ezek után direkt kínos lehet nemzetárulónak nyilvánítani például a magyar védhatalmi státusért kiáltó Tőkés Lászlót, vagy szeparatistáknak minősíteni a Székelyföld területi autonómiáját zászlajukra tűző magyarokat. Persze, a kettős mérce alkalmazása soha nem ejtette különösebben zavarba a román politikát. Várhatóan így lesz ez ezután is autonómiaügyekben, pedig – szakértők szerint – a bukaresti vezetésnek számolnia kell azzal, hogy a két állam egyesülése alkalmával a Prúton túli testvérek csakis nagyfokú önrendelkezés garantálása ellenében lesznek hajlandók a nemzetegyesítésre. A Moldovai Köztársaságon belüli szakadár gagauzok mindenesetre izgalommal figyelhetik az erdélyi magyarok autonómiaharcát. Sorsuk a mi sorsunk, amennyiben Băsescu Nagyonnagyrománia-álma váratlanul, hogy, hogynem, mégis valósággá válik.
Szabadság (Kolozsvár)

„Tiszta” Romániát! - 19.
Látszatdemokrácia A látszatintézkedések – melyek célja a demokrácia bizonyítása – sorába tartoznak a második világháború után készült román alkotmányok. Ilyen az 1948-as, amelynek 24-es szakasza demagóg jellegű, „szépen hangzó kinyilatkoztatás”, miszerint a nemzeti kisebbségek az oktatás minden szintjén, valamint a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban is használhatják anyanyelvüket.
Az 1952-es alkotmány szinte szó szerint átveszi az 1948-ast, de a bíróság hivatalos nyelvhasználatát román nyelvűként határozza meg. A későbbi alkotmányok – köztük az 1965-ös, az 1991-es – deklarálják a kisebbségi jogokat.
A párizsi békeszerződés aláírása után kisebb-nagyobb intenzitással folyik a magyarság számára létrehozott iskolák, intézmények felszámolása, mert a román nacionalizmus megkapja Észak-Erdély magyar többségű területét, és így szabad kezet nyer a korábban kényszerűségből adott engedmények szűkítésére, megszüntetésére. Ezek átmeneti jellegét és felszámolásuk gyorsaságát az alábbi példa igazolja: a román kormányzat 1944. november derekán, épp aznap, amikor Észak-Erdélybe bevezetik a szovjet katonai igazgatást, létrehoz egy Nemzeti Kisebbségi Minisztériumot, de 1946-ban helyettesíti egy államtitkársággal, végül 1948-ban egy még alacsonyabb rangú, a miniszterelnökség mellett működő, az Együttélő Nemzetiségek Problémáival Foglalkozó Főigazgatósággal. Bár hangzatos címet viselnek, feladatkörük formális, javaslattevő, és nyilvántartják a nemzetiségi problémákat.
Hátrányos intézkedések
A háborús „bűncselekmények” kivizsgálása 1945 áprilisában kezdődik. Két ítélőtábla működik: egy Bukarestben és egy Kolozsváron. A kolozsvári 1946 márciusától 1946 júniusáig egy sor diszkriminatív ítéletet hoz, működési területe kizárólag Észak-Erdély és a magyar uralom idején történt „bűncselekmények” kivizsgálása. Ezt a román kormányzat propagandacélra használja fel, rámutatva arra, hogy az igazságtalan bécsi döntés eredményeképp a háború alatt a horthysta Magyarországon nagyszámú bűncselekményre került sor. A kolozsvári népbíróság elítéltjeinek nemzetiségi arányai is ezt mutatják. Jórészt koncepciós magyar- és németellenes perekre került sor. 372 magyar és 83 német mellett mindössze 26 román nemzetiségű bizonyult „bűnösnek”, azaz a 481 elítéltből a románok aránya mindössze 5,4 százalék. Érthető, hogy a diszkrimináció, a kiutasítások miatt 1946 decemberéig Erdélyből miért megy el 98 000 magyar.
A tudatos elszegényítés
Egy kisebbségi közösség tudatos elszegényítése mindig jó eszköz volt a nemzeti kisebbségek ellen, erről a gyakorlatról a „demokratikus” Groza-kormány sem mond le. E téren három intézkedését kell kiemelnünk: az egyik az 1945-ös földreform, a másik a CASBI-törvény, valamint a magyar szövetkezetek összeolvasztása a románokéval.
A köztudat szerint a CASBI-törvény gyökerei az 1944. szeptember 12-i orosz–román megegyezés 8. szakaszáig nyúlnak vissza, melynek célja az „ellenséges államok és polgáraik javainak zár alá” vétele. Azonban ilyen, illetve hasonló törvényt már az Antonescu-kormány is kiad 1942. július 3-án. Az 1945. február 10-én kiadott 91. sz. törvény alapján szervezik meg a CASBI intézményét (Casa de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice – Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztár rövidítése). Eszerint a magyar és a német állampolgárok – természetes és jogi személyek – vagyonát zárolják, ha nem tartózkodnak az országban. Ez már azért is igazságtalanság forrása, mert azok vagyona is zár alá kerül, akik deportálásuk, hadifogságba hurcolásuk miatt vannak távol. E kérdéskör alaposabb feldolgozása külön kötetet igényel, ezért az érdeklődők figyelmébe ajánlom Vincze Gábor szegedi történész e témában írt tanulmányát. A CASBI-törvény célját 1945. április 3-i végrehajtási utasítása mutatja, melynek lényege a burkolt vagyonelkobzás, a magyarság anyagi tönkretétele. A MNSZ-nek a CASBI-törvényről és annak végrehajtásáról ugyanez a véleménye. Az MNSZ az erdélyi magyarok, jogi és természetes személyek vagyonának a „felszabadításáért” harcol, de a magyar állam is érdekelt a magyarországi vállalatok, a Magyarországra költözött magyar állampolgárságú személyek ingatlanjai, ingóságai „felszabadításában” a CASBI zárolása alól. Az MNSZ választási kiáltványa sikerként emlegeti a Csíki Magánjavak visszaszerzését, szorgalmazza a földreform visszaéléseinek megszüntetését is: „a törvények becsületes alkalmazását”. A Csíki Magánjavak 60 ezer hold erdeje, nagyszámú üzem és ingatlan visszaadása végül is nem alakult át a községek vagyonává, ezek az 1948-as államosítással különböző állami cégek birtokába kerülnek. A magyarság anyagi helyzetét tovább rontják a magyar szövetkezeti vagyonra vonatkozó rendelkezések. 1944 őszén a magyar szövetkezetek egy részét a román állam a CASBI ellenőrzése alá helyezi. A következő évben, 1945-ben a Bukarestben tartott kongresszus határozatot hoz arról, hogy meg kell tiltani a szövetkezetek etnikai alapon való szervezését. 1946 áprilisában kerül sor a Kaláka és a Szövetség nevet viselő szövetkezeti mozgalom közös kongresszusára. A 200 ezres tagságú, mintegy 1200 magyar szövetkezeti mozgalom lényegében arra kényszerül, hogy belépjen a román megyei központokba. Az országos központ 1947 júniusában az ellenőrzése alá került 537, többnyire fogyasztási és értékesítési szövetkezetből 57-et megszüntet. A magyar szövetkezetek mint tagszövetkezetek megtarthatják különállásukat, autonómiájukat, és a korábbinál olcsóbban jutnak az iparcikkekhez.
Földreform 1945. március 23-án kiadják a földreformtörvényt, amelynek előírásai elsősorban a magyarokat sújtják. A földtörvény az 50 hektár fölötti kisajátítást írja elő, de lehetővé teszi a „határon kívül rekedtek”, a „kollaboránsok” és „menekültek” földjeinek elkobzását is. Hogy ki milyen kategóriába sorolható, azt diszkriminatív módon állapítják meg. Kollaboránsnak nyilvánítják például a szabályos sorozással a Székely Határvédelmi Erők keretében létrehozott, szervezett határőrzászlóaljakban szolgáló székelyeket is. A meghatározások pontatlansága lehetővé teszi, hogy azokat elsősorban a magyar és a német nemzetiségűekre alkalmazzák. Idézem Vincze Gábor történész összegzését: „Mindent összevetve elmondható tehát: a kisajátítást jórészt a magyarság (és természetesen az erdélyi németek) rovására hajtották végre.”
A föld elvételére elég egy egyszerű nyilatkozat, ezzel élnek is a vegyes népességű erdélyi települések románokból álló földosztási bizottságai, igyekeznek a magyarok földjeit kiosztani. Ezt jól mutatják az 55 százalékban magyarlakta Kolozs megye statisztikai adatai: az elkobzott területek 87 százaléka magyar tulajdon volt, de a földet kapó magyarok aránya csupán 35 százalék. Ez általánosítható egész Észak-Erdélyre vonatkoztatva. A földreform hátrányos jellegét bizonyítja még az is, hogy a kisajátítás alá esők 94,6 százaléka erdélyi, és a kisajátított terület 49 százaléka is itt található.
Magyar Autonóm Tartomány (1952–1968)
Sztálin nyomására hozzák létre a történelmi Székelyföld területéből a Magyar Autonóm Tartományt, melynek központja Marosvásárhely. A MAT területét úgy alakítják ki, hogy a színromán Bodza-vidéket és a Felső-Maros-völgyet is hozzácsatolják, így 1956-ban a népességnek csak 77 százaléka magyar. A magyar lakosság kezdetben számarányának megfelelően vehet részt a tartomány vezetésében, szabadon használhatja a magyar nyelvet a közéletben is. Egyéb szempontból a tartomány úgy működik, mint Románia más régiói, csak a román pártpolitikát magyar nyelven hajtják végre. Jellemző, hogy a tartomány működési szabályzata sohasem készül el.
Az 1956-os magyar forradalommal való szimpátia kinyilvánítása miatt itt is megkezdődik a kulcspozíciók román kézbe juttatása. A forradalom leverése után Romániában mintegy 45 román és magyar nemzetiségűt végeznek ki. 3–4 ezer magyart zárnak börtönbe, a népesség arányaihoz mérve nagyobb számban a románoknál.
A MAT-ot 1960-ban átszervezik Maros-Magyar Autonóm Tartomány néven úgy, hogy a magyar többségű Háromszéket Brassóhoz csatolják, miközben román vidékek kerülnek a megmaradt részhez. Amikor 1968-ban sor kerül a megyésítésre, felszámolják a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is. A törvény 1968. február 16-ai hatállyal lép érvénybe, lényegében egy formailag 16 évig létező tartományt számol fel, amely helyét három megye foglalja el. Ceauşescu meghagyja Székelyföld egységét, bár három külön megyébe gyömöszöli.
A román kommunizmus áldásai
Az 1956-os magyar forradalom után a román kisebbségpolitika gyökeresen megváltozik. 1959-ben megszüntetik a kolozsvári Bolyai Egyetemet, és egyesítik a román Babeş-egyetemmel. 1960-tól hozzáfognak a magyar tannyelvű általános iskolák és középiskolák román iskolákkal való egyesítéséhez is, felszámolják a magyar tannyelvű szakképzést. 1971 után Nicolae Ceauşescu nyíltan felvállalja az etnikailag is homogén nemzetállam megteremtését. E változást tükrözi a kisebbségek megnevezése is. Az 1984-ig használt „együttélő nemzetiség” fogalma helyet megjelenik a „magyar származású román dolgozók” megnevezés. Törvényben foglalt diszkrimináció érvényesül az iskolai oktatásban az 1973. május 13-án kiadott 273. számú törvényrendelet által. Ez meghatározza az induló osztályok létszámát. Ennek alapján a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásban az ötödik osztály indításához legkevesebb 25 tanulót kell beíratni, míg a középfokú iskolákban 36-ot. A törvény előírja azt is, hogy mindazokon a településeken, ahol a nemzetiségek nyelvén iskola működik, kötelező román tagozatot is szervezni a tanulói létszámtól függetlenül. A nyolcvanas években rohamos ütemű az iskolák románosítása, a magyar középiskolai hálózat felszámolása. Csökkentik a felsőoktatási intézetekben a fenntartott magyar helyek számát. Folytatódik a felsőoktatást magyarul végzők román vidékre helyezése, a magyar iskolákat pedig feltöltik románokkal, így néhány év alatt a tantárgyak többségét románul oktatják. A kulturális intézmények fokozatos elsorvasztása mellett az 1980-as években a hatalom engedélyezi, sugallja a szélsőséges magyargyűlölő kiadványok megjelenését. Falurombolási tervek készülnek, serkentik az ország elhagyására az erdélyi magyarokat. A hivatalos nyilvántartás szerint az 1980-as években 63 427 magyar hagyja el Erdélyt. Az illegálisan menekülőkkel együtt számuk eléri a 100 000 főt. 1988-ban megtiltják a településneveknek a sajtóban a nemzeti kisebbségek nyelvén való használatát. 1989 után évekig magyarellenes hisztéria uralja a román médiát, mert a magyarság az új helyzetben követeli a saját iskolahálózat megteremtését. Ilyen körülmények közt, az 1990. február 10-i könyves-gyertyás magyar tiltakozások után, a magyarellenes szélsőséges erők március 19-én megszervezik a marosvásárhelyi, hat magyar ember halálát is okozó pogromot. Érdekes az, hogy az 1989. december 30-án megszüntetett Securitate helyébe március 26-án – a marosvásárhelyi eseményekre hivatkozva – szervezik újjá a titkosrendőrséget.
A demokráciában csalódott magyarok újabb százezrei veszik a vándorbotot. A magyarellenség az elmúlt negyedszáz év alatt kisebb-nagyobb intenzitással folytatódott. Nem véletlenül került sor 2013. október 27-én a székelyek nagy menetélésére.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meghitt hangulatban adták át a Székely sirató emlékművet
Közel háromszázan gyűltek össze november 30-án, szombat délben Székelykeresztúr központjában, ahol leleplezésre került az első és második világháborúban elhunyt hősök tiszteletére állított Székely sirató emlékmű. Az eseményen a helyi politikusokon kívül többek közt Répás Zsuzsanna Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket.
Könnyes szemű rokonok, politikusok és városlakók jelenlétében leplezték le Keresztúron a világháborúkban hősként elesett 182 helybéli katona emlékére állított emlékművet. Az ünnepély a magyar himnusz eléneklésével indult, majd Rafai Emil, a település polgármestere szólalt fel. Elsősorban a száz év távlatában is gyászoló keresztúri családokhoz szólt, hangsúlyozva, az elesett katona a nemzet számára hős, de az anyának áldozat. A továbbiakban a keresztúri világháborús helyzetről Orbán János, akkori katolikus plébános feljegyzéseiből idézett. „Jól tettük, ha ma élő utódok 99 év elteltével hiányt pótolunk, és világháborús emlékművet állítunk és avatunk itt, Székelykeresztúr főterén. Adja Isten, hogy álljon még sokáig a Székely sirató városunkban, nemzeteket és nemzedékeket emlékeztetve a nagy világégések áldozataira” – hangsúlyozta a polgármester.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár beszédében kiemelte, a hősi halottak emlékéből merítkezve a székelységnek saját kezébe kell vennie a sorsát. „Nem várhatja, hogy Bukarest majd megoldást hoz, hiszen naponta tapasztaljuk a gáncsoskodást, a burkolt vagy nyílt elnyomást. Elég a székelyzászlós perekre, vagy a Székelyek Nagy Menetelése előtt, hirtelen meghibásodott vasúti szerelvényre gondolnunk” – fogalmazott.
A következőkben Keresztúr polgármestere és Györfi Sándor, a Székely sirató alkotója leleplezték az elesett katonát és az őt sirató anyát ábrázoló műalkotást, majd Bocskai Vince szobrászművész a szobor alkotóját és művét méltatta. Ezt követően Györfi András, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét adta elő.
Felszólalásában Verestóy Attila szenátor a túlélők leszármazottainak fájdalmáról beszélt, akik a mindennapokban is magukkal hordozzák a világégések veszteségeit. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba részvétet kívánt a háborúkban elesettek hozzátartozóinak, majd sajnálatát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Keresztúr polgármesterének többszöri kérése ellenére sem adhattak támogatást az emlékmű létrejöttéhez.
A szobor megáldására mindhárom történelmi egyház képviselőjét – Antal Zoltán, református lelkipásztort, Szombatfalvi József unitárius lelkipásztort és Kovács Péter katolikus plébánost – felkérték. Ezután az emlékmű körül álló székelyruhába öltözött lányok annyi szegfűszálat helyeztek el a talapzaton, ahány áldozat neve szerepel a táblán, majd az elöljárók és az elhunyt katonák hozzátartozói is letették kegyeletkoszorúikat. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével és gyertyagyújtással zárult.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Moldova nem kér az egyesülésből
Moldovai politikusok szerint a chişinăui politikai helyzet destabilizálására alkalmasak Traian Băsescunak a Románia és a volt szovjet tagköztársaság esetleges egyesüléséről tett kijelentései.
A román államfő a bukaresti közszolgálati televíziónak a napokban adott interjúban úgy vélekedett: a NATO- és EU-csatlakozás után Románia következő nagy célja az kell legyen, hogy egyesüljön a Moldovai Köztársasággal. „Amikor egy népnek lehetősége van az egyesülésre, nem fog lemondani erről, a vér nem válik vízzé. Senki nem mondja, hogy ennek azonnal meg kell történnie, de Romániának felkészülten kell várnia azt a pillanatot, amikor a moldovaiak is akarják az egyesülést” – jelentette ki Băsescu, akinek állásfoglalását Bukarestben is bírálatok érték. Victor Ponta kormányfő például közölte, ő is támogatná ezt a célt, ha Moldovában minden román egyesüléspárti lenne, de a dolgok szerinte nem így állnak, az államfő „értelmetlen és ésszerűtlen” nyilatkozata pedig a moldovai kommunisták politikai pozícióját erősíthetik.
Ugyanezt a véleményt osztják az Európa- és románbarát chişinăui kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői is. Dumitru Diacov, a moldovai Demokrata Párt tiszteletbeli elnöke szerint az unió feszegetése az ellenzéki kommunisták malmára hajtja a vizet, egyúttal kényes helyzetbe sodorja a moldovai kormánypártokat. „A román elnök önzésről tett tanúbizonyságot, kijelentését ugyanis csak saját és politikai pártja érdekében tette. Közben viszont nyilatkozatával azt kockáztatta, hogy destabilizálódik a moldovai politikai helyzet, holott az európai integrációs folyamatban nekünk éppen stabilitásra van szükségünk” – állapította meg Diacov. Vlad Filat volt miniszterelnök, a kormányzó demokrata-liberális párt elnöke úgy vélekedett, Băsescu nyilatkozata a moldovai kommunistáknak és Oroszországnak kedvez.
Iurie Leancă moldovai kormányfő az Európai Unió vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóján ugyanakkor leszögezte: hazája számára az uniós integráció a prioritás, és a 4,5 millió lakosú Prut menti ország nem készült fel egy Romániával történő esetleges unióra. „Uniós csatlakozása után Moldova a közös európai gazdasági és kereskedelmi térség tagja lesz, ahol nincsenek belső határok. Számunkra ez a követendő célkitűzés, nem a Romániával történő egyesülés” – jelentette ki Leancă pénteken, miután a litván fővárosban – grúz kollégájához hasonlóan – aláírta az EU illetékeseivel a társulási és szabad kereskedelmi megállapodást. Különben a vilniusi csúcsról Bukarestbe jövet Traian Băsescu rövid kitérő erejéig látogatást tett Chişinăuban, gratulálva moldovai kollégájának, Nicolae Timoftinak ahhoz, hogy a Prut menti ország elindult az EU-ba vezető úton. Kettejük közös sajtótájékoztatóján azonban nem került szóba a két ország egyesülésének kérdése.
Közben a bukaresti IRES közvéleménykutató-intézet szombaton közétett felmérése szerint a román állampolgárok háromnegyede támogatja a román–moldovai uniót, 63 százalékuk pedig egyetért Băsescu ezt szorgalmazó kijelentéseivel. Mindemellett a megkérdezettek egyharmada úgy véli, hogy a Pruton túliak többsége nem híve az egyesülésnek. (A felmérés pénteken, 1132 felnőtt korú román állampolgár megkérdezésével készült).
Másrészt az ukrajnai Odesszából származó, a kilencvenes években Kolozsvárt letelepedett Vasile Ernu író, publicista a hét végén a Digi 24-nek elmondta, a moldovai állampolgárok túlnyomó többsége az önálló államiság híve. Ernu a hírtelevíziónak úgy vélekedett, a bukaresti vélekedéssel ellentétben a Pruton túli ország lakosságának kevesebb mint tíz százaléka támogatja a Romániával való egyesülést, és szerinte körülbelül ugyanennyien pártolják az Oroszországgal történő uniót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kormánypártok: Traian Băsescu államfő megtébolyodott
A végletekig fokozta a kormány és az elnöki hivatal közötti feszültséget az államfőnek az a hétfő esti bejelentése, hogy nem írja alá a Ponta-kabinetnek a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelét, mert nem ért egyet az üzemanyagra pótlólagosan kivetett jövedéki adóval. A végletet a szociáldemokraták (PSD) szenátusi frakcióvezetőjének reakciója jelenti: Ilie Sârbu szerint Traian Băsescut hazaárulás vádjával bíróság elé kellene állítani.
Az államfő álláspontját hétfő este Victor Ponta miniszterelnök röviden úgy kommentálta, hogy Băsescu aláírása nélkül gyakorlatilag esett az IMF-fel és az Európai Bizottsággal júliusban megkötött 4 milliárd eurós elővigyázatossági hitelszerződés. Ezzel ellentmondott Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszterrel, aki szerint a hitelmegállapodás ettől még érvényben marad ugyan, de az IMF igazgatótanácsa nem fogja napirendre tűzni a szándéklevél jóváhagyását.
Voinea hétfő este az Antena3 hírtelevízióban azt mondta: az üzemanyag jövedéki adójának literenként 7 eurócenttel történő emelése még mindig kisebb mértékben befolyásolja a lakosságot, mint az a veszteség, amelyet Traian Băsescu magatartása okoz az országnak. Szerinte ugyanis a szándéklevél megkérdőjelezése után Románia a korábbinál jóval drágábban fog hitelekhez jutni a nemzetközi pénzpiacokon.
A kormánypárti politikusok közül Ilie Sârbu intézte a legkeményebb támadást az államfő ellen. A szenátusi frakcióvezető Neróhoz hasonlította Băsescut, aki szerinte a római császárhoz hasonlóan megtébolyodott, és mandátuma végén „lángokban akarja látni az országot”. Leszögezte, hogy ezt a parlament nem nézheti ölbe tett kézzel, és azt sugallta, hogy az államfőt hazaárulás vádjával bíróság elé kell állítani.
Oprea: Ponta butaságokat beszél
Az elnöki hivatal szóvivője hétfő cáfolta, hogy lépésével Traian Băsescu levegőbe repítené az IMF-fel kötött hitelmegállapodást, mint ahogy a miniszterelnök állítja. Bogdan Oprea az államfő mindössze a szándéklevél egyetlen pontjának újratárgyalását kéri a kormánytól.
Traian Băsescu hétfőn este az mondta, hogy az IMF decemberben jóváhagyhatja a szándéklevelet, ha vállalja, hogy csak a kormánnyal folytat tárgyalásokat. Amennyiben nem - magyarázta - januárban az amúgy is esedékes soron következő felülvizsgálati látogatás alkalmából újratárgyalhatók a feltételek.
Az államfő azért nem ért egyet a 7 eurócentes benzinadóval, mert a jövedéki adó már egy korábban megállapított ütemezés szerint is nő, és mindez az üzemanyag túlzott drágulásához vezet, ami szerinte megállítja a gazdaság növekedését.
Băsescu korábban már figyelmeztette a kormányt, hogy amennyiben nem mond le a pótlólagos jövedéki adóról, nem írja alá a jövő évi állami költségvetést sem, ami jelenleg még a parlament asztalán van. Victor Ponta miniszterelnök elvetette az államfő javaslatát, ezután döntött az államfő a szándéklevél elutasításáról.
maszol.ro

Tőkés vs. Ponta – Hétfőn fájdalomdíj-kereseti tárgyalás
Hétfőn, december 9-én 12 órakor kerül sor a bukaresti első kerületi bíróságon a Tőkés László kontra Victor Viorel Ponta erkölcsi kártérítési kereset tárgyalására, jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Kincses Előd ügyvéd.
– Meghallgatják Csomortányi István tanút, akivel bizonyítani kívánjuk azokat a lelki és egyéb jellegű következményeket, amelyek az erkölcsi kártérítésre, magyarul fájdalomdíjra jogosítják fel Tőkés Lászlót. Kincses szerint Tőkés százezer lej fájdalomdíjat kér, amit jótékonysági célokra fog felhasználni, amennyiben megítélik.
Elmondta, hogy Victor Ponta megbízta a Bădiţă és Pop ügyvédi irodát, amely 10 oldalas, részletes válasziratot tett le, amelyben a szólásszabadságra hivatkoznak. Leírják, hogy Victor Ponta nyilatkozata, hogy Monica Macovei és Tőkés László destabilizálják Romániát, illetve Tőkés László horthysta nyelvezetet használ, válasz Tőkésnek arra a kijelentésére, hogy Romániának posztkommunista kormánya van. – Tehát mérgében nyilatkozott a kormányfő. Nem tudom, hogy ha egy kormányfőnek joga van nyilvánosan mérgelődni – kommentálta Kincses.
Az ügyvédi iroda az Emberi jogok európai konvenciójának 10. szakaszát idézi, hogy bármely személynek joga van a véleményéhez. Egy európai bírósági ítélet egy kivonatára utalva kijelentik: mindenkinek joga van a véleménye szabad kifejezéséhez, nemcsak akkor, ha pozitív, hanem akkor is, ha ellentmondásos, sokkoló vagy nyugtalanító. Ez a pluralizmus, a tolerancia, a nyitottság jelképe egy demokratikus társadalomban.
Mózes Edith
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Hírsaláta
GYENGE AZ OKTATÁS. Az iskolások olvasási, matematikai és természettudományos képességeit összegző, nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (Programme for International Student Assessment, PISA) szerint Romániában 3–6 százalékpontos a javulás 2009 óta, de a megméretéseken a diákok 37–40 százaléka még így is leszerepel. A felmérésben szereplő romániai gyermekek 3,2 százaléka mutatott kiemelkedő teljesítményt, míg közel 41 százalékuk matematikából nagyon gyengének bizonyult.
ROMLIK AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS. Harmincharmadik helyen áll Románia az európai országok között az egészségügyi ellátás tekintetében, 478 pontot ért el a maximális 1000-ből. Tavalyhoz képest egy hellyel lejjebb került az ország, a sort Szerbia zárja a 34. helyen. A Hotnews által idézett felmérés szerint az egészségügyi szolgáltatások minőségében Hollandia áll az első helyen, ezerből 870 pontot gyűjtve össze, majd Svájc, Izland, Dánia és Norvégia következik. FELTŰNÉSI VISZKETEGSÉG. Nemzetiszínű csokornyakkendőre váltotta trikolór hajpántját a kovásznai diáklány december elseje tiszteletére. Sabina népviseletben ment iskolába a nemzeti ünnepet megelőző pénteken, és fényképeket osztott meg erről a Facebook-oldalán. (Wowbiz.ro) VONATBALESET PARAJDON. Vasúti baleset történt szerda reggel Hargita megyében: vonat rohant bele egy haszongépjárműbe. Az autó vezetője megsérült. Hírügynökségi jelentések szerint a nyolc órakor történt baleset miatt leállt a forgalom a 13A számú országúton Parajd kijáratánál. A megyei rendőrség szóvivője szerint a sofőr vélhetően látta az érkező személyvonatot, ennek ellenére akart áthajtani a vasúti síneken. HATVANKILENCEDIK. Nőtt a korrupció mértéke Romániában idén az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki a Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott adataiból. Románia 43 ponttal a 69. helyen áll a 177 országot tartalmazó listán, míg egy évvel korábban a 66. volt. (Krónika) LEGYEN NEMZETI ÜNNEP A KISEGYESÜLÉS IS. Nemzeti ünneppé nyilvánítaná január 24-ét a Iaşi megyei SZLSZ – jelentette be Jászvásár polgármestere, Gheorghe Nichita, aki szerint Victor Ponta miniszterelnök is támogatja az ötletet. Hasonló kezdeményezése a SZDSZ-nek 2010-ben is volt, amelyet a szenátus elfogadott, de 2011-ben, amikor a képviselőház is szavazott róla, elutasították. 1859. január 24-én egyesült Moldva és Havasalföld, ekkor választotta meg mindkét tartomány Alexandru Ioan Cuzát fejedelemmé. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hét év
Nagy Zsolt nyílt levele*
Hét éve, 2006. november 21-én berobbantották a közvéleménybe az ún. Hazaárulás – kémkedés ügyet.
Hét éve élek ebben az abszurd drámában, amit egyesek igazságszolgáltatásnak neveznek.
Hét éve annak, hogy szélmalomként harcolok a képtelenségekkel.
Hét éve annak, hogy addigi ismerősök elkezdtek kerülni, hirtelen maroknyira zsugorodott a most már valódi barátok száma.
Hét éve válaszolok mosolyogva az ügyed hogy áll, de te jól vagy? jellegű, "aggódó" kérdésekre.
Hét éve kell családomnak magyaráznom ezt a helyzetet, nyugtatnom őket, erőt és bizakodást adva egymásnak a következő naphoz.
Hét év után, november 19-ére várjuk az alapfokú ítéletet.
Nagy Zsolt miniszterként intellektuálisan, morális támogatás és bátorítás által járult hozzá Radu Mihai Donciu, Michal Susak és Stamen Stanchev törvénysértő tevékenységéhez, amelyről tudomása volt, támogatása más személyek által folytatott telefonbeszélgetésekből következtethető. (Idézet a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) 147/D/P/2007 számú vádiratából.)
Az ügy
2006 novemberében hazaárulással vádoltak, azt állítva, hogy a nemzetközi tanácsadókkal és befektetési bankárokkal, azaz a "kémekkel" együttműködve államtitkokat szivárogtattam volna ki. Ezt követően a "szabad" médiában naponta közölték a különböző részleteket a telefonlehallgatásokból, pontosabban azoknak az ügyészek által adott értelmezését. Egy tanácsadót, egy magas rangú befektetési bankárt, az egyik tanácsosomat és a gazdasági minisztérium egyik igazgatóját vizsgálati fogságba helyezték.
Miniszterként elkezdtem járni a cotroceni-i palota útját: többször is az államelnöki bizottság elé járultam, bizonyítva ártatlanságom. Őket meggyőztem, jelentésük számomra kedvező volt, de ez mit sem számított az államelnöknek, aki márciusban zöldutat adott az eljárásnak. 2007. június 10-én felfüggesztettek tisztségemből.
2009 márciusában vádat emeltek ellenem. De már nem hazaárulásért. "Csupán" egy nemzetközi szervezett bűnözési csoport morális támogatásáért.
Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez vicc, el kell mondanom, hogy a Btk. szerint a kiszabható büntetés 5 és 20 év közötti letöltendő börtönbüntetés!
A bírósági tárgyalás
Az ügy tárgyalása látszólag hosszúra nyúlt, de érdemi védelemre nem adtak lehetőséget. Mások telefonbeszélgetései alapján vádolnak (erről a későbbiekben részletesen írok). Csak egynegyedét hallgathattuk meg ügyvédeimmel azon lehallgatott telefonbeszélgetéseknek, amelyek az ügy alapját képezik. A meghallgatott 254 beszélgetés több mint felében hibás vagy hiányos fordítást tapasztaltunk. Ezeket az észrevételeket a bíróság nem akarta meghallgatni. A védelmemben kért és először engedélyezett három tanú meghallgatásától végül októberi döntése alapján elállt a bíróság. Az általam megjelölt, ártatlanságomat bizonyítandó iratok bekérését (a SRI-től, az ügyészségtől, a minisztériumból) szintén elutasította a bíróság.
A koholt vádak és a puszta tények
Vád: Részt vettem a Távközlési és Informatikai Minisztérium alárendeltségében működő vállalatok (Romtelecom, a Rádiókommunikációs Vállalat – SNR, és a Román Posta) privatizációjában.
Tény: A miniszteri mandátumom idején egyetlen privatizáció sem zajlott. Tanácsadókat választottunk ki a Romtelecom állami részvényeinek tőzsdei jegyzése, illetve a SNR privatizálása érdekében. A postánál két folyamat zajlott: átszervezési tanácsadó kiválasztása (ez megtörtént), és a privatizációs tanácsadó kiválasztása (ezt leállítottuk). Fontos elmondanom, hogy egyik nemzetközi versenytárgyalás kapcsán sem kaptunk egyetlen óvást sem.
Vád: A Romtelecom esetében a tanácsadói megbízatást a Credit Suisse nyerte el. Tudtam volna miniszteri tanácsosom és a tanácsadók cselszövéséről, a Credit Suisse érdekében.
Tény: Ezt semmivel nem támasztják alá! Még csak tagja sem voltam a versenytárgyalást bonyolító bizottságnak. A személyes tanácsosomon kívül a bizottság többi öt tagjára semmilyen hatással nem lehettem volna. Ráadásul az én javaslatomra létrejött bizottságnak a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, a Pénzügyminisztérium képviselője és egy ügyvédi iroda képviselője is tagjai voltak. Ha akartam sem tudtam volna őket befolyásolni. A bizottság munkamódszere a következő volt: az előre ismert pontozási rendszer alapján minden bizottsági tag egyénileg értékelte az ajánlatokat, a végeredmény az egyéni pontozások középarányosa volt. Ez volt a munkamódszere mindenik bizottságnak. Semmi bizonyíték a teljesen alaptalan vádra!
Vád: A SNR privatizációs tanácsadói eljárása során morálisan támogattam, biztattam a CAIB (Credit-Anstalt Investment Banking) tanácsadói megbizatás elnyerése érdekében.
Tény: Továbbra sem támasztják elő egyetlen bizonyítékkal sem ezt a vádat. Amire hivatkoznak, az két személy telefonbeszélgetése, amelyben egyikük azt mondja: Zsolt is úgy gondolja, hogy ők a legjobbak. Még csak azt sem, hogy kiről lenne szó. Továbbá az ügyészek felsorolnak egy csomó találkozót, mintegy alátámasztva ezt a vádat. Azon személyek, akiket felsorolnak mint ezen találkozók résztvevői, egyikük sem a CAIB képviselője, hanem olyan bankoké, akik nem is indultak ezen a versenytárgyaláson!
Vád: A Román Postánál bonyolított eljárás során, az átszervezési tanácsadó kiválasztása kapcsán morálisan támogattam bizonyos tanácsadók ténykedéseit.
Tény: Értelemszerűen itt sem mutatnak fel egyetlen más bizonyítékot sem, csupán ezen személyek találkozóira és beszélgetéseire utalnak. De figyelem! Ezen személyek a Credit Suisse bank képviselői, amely részt sem vett ezen a versenytárgyaláson! A nyertes cég (Roland Berger) képviselőit soha senki sem vádolta.
A postával kapcsolatos slusszpoén: a privatizációs tanácsadó kiválasztása. Ezt a folyamatot leállíttattam, amikor kiderült, hogy csak egyetlen ajánlat érkezett be. Mindezt annak ellenére, hogy törvényesen lehetőségem lett volna nyertesnek nyilvánítani az egyetlen ajánlat letevőjét, a CAIB-ot.
Az ügyészek "bizonyítékai"
1. Azt állítják, hogy egy nemzetközi bűnszövetkezetet támogattam. Ezt szerintük az támasztja alá, hogy egyesek beszéltek rólam telefonon, másokkal meg találkoztam. Kettőjüket a bíróságon ismertem meg. Másik hármat (a Credit Suisse vezető beosztású befektetési bankárai) kizárólag hivatalos találkozókon volt alkalmam megismerni. A vádlottak egyike kollegám volt a kormányban, a köszönő viszonyt a bíróságon léptük túl. A tanácsosommal, gondolom, bocsánatos bűn találkoznom. Ugyanakkor a SRI nemcsak lehallgatta, hanem meg is figyelte az ügy vádlottjait 2005 áprilisától kezdődően. A vádiratban idézett, de számunkra nem hozzáférhető (ez törvénytelen eljárás!) megfigyelési jelentés (raport de filaj) szerint összesen hét találkozóm volt a kémként elhíresült Stamen Stanchev nevű tanácsadóval. Az ügyészek pedig, a saját vádiratuk mellékletének ellentmondva, több mint tíz találkozóról beszélnek, itt is más személyek telefonbeszélgetéseire hivatkozva!
2. Az ügyészek nyolc alkalommal írják le a vádiratban, hogy az én feltételezett bűntetteim más személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából következtethetők ki. Ebből is egyértelműen kiderül, hogy semmilyen tettem, még csak telefonon vagy személyesen elmondott szavam sem tartja fenn a vádat!
3. Amint az eddigiekből is kiderül, ez az ügy kizárólag telefonlehallgatásokra épül. A vádirathoz mintegy 1000 telefonbeszélgetés lehallgatását mellékelték. Ebből összesen húsz (5 százalék csupán) olyan beszélgetés van, amelyben én is beszélek, és ebből tizenkét hívás a saját tanácsosommal! A vád fenntartásához egyik beszélgetésem tartalmát sem használják. Jogos kérdés, hogy vajon miért nem?!
Sem a vádirat ismertetésekor, sem a bírósági tárgyalás folyamán nem volt lehetőségünk a lehallgatások összességét megismerni! Hogy érthető legyek: a beszélgetések túlnyomó többsége nem román nyelven zajlott. Az ügyészek kizárólag a román fordításból dolgoztak. Bár kértük, hogy bocsássák rendelkezésünkre a lehallgatásokat tartalmazó CD-k másolatát, ezt megtagadta a bíróság. Lehetőséget teremtettek arra, hogy a bíróság épületében az általuk kijelölt napokon, hivatalos fordító jelenlétében meghallgathassuk a beszélgetések egy részét. Azért egy részét, mert ezt a folyamatot a bíróság indoklás nélkül leállította 254 beszélgetés meghallgatása után. Ezek közül 123 (azaz több mint fele) esetében találtunk súlyos fordítási hibákat vagy le nem fordított részleteket! A bíróság meg sem akarta hallgatni ezeket az észrevételeket!
4. Az ügyészek különböző, mások beszélgetéseiből levont következtetésekkel támasztják alá a bűnszövetkezet iránti támogatásom. Íme, miről is van szó:
a. Az ügyész szerint a bűnszövetkezet támogatását bizonyítja, hogy Stanchev szervezett volna nekem találkozót egy Zund nevű személlyel Bécsben, 2005. december 14-én.
Az ügyészek Stanchev egy hölggyel folytatott beszélgetésére utalnak és arra, hogy én valóban Bécsben voltam azon a napon. Stanchev elmondja feltételezhetően Zund titkárnőjének, hogy én majd Bécsbe fogok utazni és tudna-e Zund úr velem találkozni. Ennyi. Visszaigazolás sincs. Zund úr kilétét meg sem próbálják megtudni. A valóság: soha nem találkoztam ilyen nevű személlyel. Tanú kihallgatását kértem, bizonyítandó, hogy nem találkoztam ezzel az úrral, elfogadják idén év elején a kérésem, majd október 31-én kijelentik, hogy már nem érdekes és nem fogják beidézni!!! Tehát egy légből kapott, mások beszélgetéséből származó, hiányosan fordított átirat alapján meg nem történt találkozó a "bizonyíték"!
b. Azt mondják, hogy a tanácsosomat csak azért alkalmaztam volna, mert Stanchev ajánlotta nekem. Erre a bizonyíték: a tanácsosom önéletrajza és Stanchevnek egy beszélgetése egy hölggyel.
A valóság: már februárban interjún volt nálam a jövendő tanácsosom, 2005. március 31- én már a hivatalos kinevezése is megvolt (pedig ez több hetet tart a bürokrácia útvesztőiben), Stanchevet áprilisban ismertem meg. A beszélgetés: 2006. október 31-én éjfélkor Stanchev a lakásán beszélget egy hölggyel és azzal dicsekszik, hogy ő ajánlotta volna nekem a tanácsos alkalmazását! Ez a lakásbeli lehallgatás, bár utalnak rá és használják, NINCS a dossziéban! Vajon miért?
c. Azzal vádolnak, hogy tájékoztattam volna Stanchevet egy titkosszolgálati jelentésről, amelyet én kértem volna egy D. I. S. nevű személyről. Erre a bizonyíték: Stanchev beszélgetése egy bankárral, ahol egy olyan jelentésről beszél, amelyet én kértem volna a SRI-től erről a személyről, aki nagyon gyakran jár be a minisztériumba, és akitől "nekik tartaniuk kell".
Ez már gáz, ugye? A valóság: NEM kértem és NEM kaptam egyetlen jelentést sem ilyen nevű személyről. Nem is találkoztam vele soha. A vád tanújaként D. I. S. is elmondja, hogy nem járt a minisztériumom épületében sem, nem ismer engem.
d. Az ügyészek szerint együttműködésemet velük az bizonyítja, hogy Stanchev ismerte a programom. Erre bizonyítékként azon beszélgetéseket sorolják, amelyekben Stanchev másokkal beszélve mondja, hogy nem tudott velem találkozni, mert éppen elutaztam valahova.
A valóság: miniszterként a programom nyilvános volt, sajtóközleményben, honlapon közölték azt. Egy internet-hozzáférés bőven elégséges volt arra, hogy valaki tudja, éppen hova készülök utazni.
A büntető törvénykönyv szerint az engem ért vádnak, a bűnszövetkezet támogatásának több kötelező eleme van. Ezek közé tartoznak azok is, amelyeket felsoroltam, és amelyek a "tagok" együttműködésére, a csoport céljainak ismerésére, közös cselekedetekre kellene utaljanak. DE van egy másik szükséges elem: a HASZON. Haszna kell származnia vagy haszonszerzés érdekében követhet el valaki ilyesmit. A DIICOT, amely ezt az ügyet gyártotta, még csak említést sem tesz ilyesmiről! Az ügyben megkeresték a DNA-t (a Korrupcióellenes Ügyészség), amely hosszas vizsgálódás után 2012-ben véglegesen lezárta az ügyet: SEMMILYEN korrupciógyanús tettre utaló bizonyíték sincs!
Hét év. És még nem ért véget. A keddi döntés alapfokú lesz. Hét év után sem értem, hogy MIÉRT.
Miért indult el ez az ügy? Ütni kellett az RMDSZ-en? Esetleg rajtam?
Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?
Miért nem jelentettek semmit a logikus, napnál világosabb érvek az ügyészség vagy az államelnök számára?
Miért nem akarta a bíróság a védelem érveit is megismerni?
Miért ül fel a közvélemény ezeknek az igazságszolgáltatásnak álcázott kacsáknak?!
Miért maradtam célpont az után is, hogy félreálltam? Kilenc hónappal az ügy kirobbanása után, két héttel a felfüggesztésem után, úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Ezért önként álltam félre a politikából. Ma is azt gondolom, ez egy helyes döntés volt.
Miért…
A kérdések maradnak. A keddi válasz – éppen a vád képtelensége miatt – remélem, ésszerű lesz. Még mindig hiszek a racionalitásban.
Sokszor halljuk, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Élek. De talán már elég erős is vagyok...
És köszönöm. Mindenkinek, aki mellettem maradt, aki hitt és hisz bennem.
Nagy Zsolt
*Ezt a levelet november 18-án írtam és szándékoztam nyílt levél formájában közzétenni. Eredeti szándékomtól elálltam, az ügyvédeim szerint a bíróság nyomásgyakorlásként érzékelhetné. Most, hogy megszületett az alapfokú döntés, immár nem kell ettől tartanom.
Népújság (Marosvásárhely)

Kiemelkedő személyiségnek tartja Ponta Horthyt
Miközben Radu Pogdoreanu, a román külügy államtitkára lesújtó módon vélekedik a vitatott múltú Horthy Miklósról és politikai irányvonaláról, Victor Ponta miniszterelnök a magyar történelem kiemelkedő személyiségének tartja a az egykori kormányzót.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerdán egy olyan dokumentumot mutatott be, melyet a román kormányfő nevében a bukaresti Bădiţă és Pop Ügyvédi Iroda munkatársai állítottak össze és tettek le a bíróságra. Ebben Ponta, aki korábban többek között azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy horthysta nyelvezetet használ, azzal védekezik az őt rágalmazásért beperelő ET-képviselővel szemben, hogy kijelentésében nem volt semmi pejoratív, annál is inkább, mivel „Horthy a magyar történelem kiemelkedő személyisége”. A kormányfő ugyanakkor a románellenes érdekek képviselőjének nevezte a volt püspököt, akit szerinte „azok pénzelnek, akik azt akarják, hogy Románia egy instabil ország legyen, és hogy minden oldalról megtámadják”. Mint ismeretes az őt ért vádakért a jelenlegi európai képviselő százezer lejes fájdalomdíjat követel a Szociáldemokrata Párt elnökétől.
Néhány nappal korábban a Ponta-kormány külügyi államtitkára viszont azzal replikázott magyarországi kollégájának, a Tőkés állami érdemrendje ügyében felszólaló Németh Zsoltnak, hogy „súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták?”. A diplomáciai csörte abból fakadt, hogy kormánya nevében Németh azt kérte Traian Băsescu román államfőtől, hogy ne vonja vissza Tőkés László 2009-ben kapott érdemrendjét és ezáltal „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni”.
A Tőkés és Ponta közötti rágalmi per következő tárgyalását hétfőn, december 9-én, 12 órakor tartják a bukaresti I. kerületi bíróságon. Ekkor hallgatják meg a felperes tanúját, Csomortányi Istvánt és valószínűleg ezek után születik meg az ítélet is.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Velejéig korruptnak nevezte a kormányfőt Traian Băsescu
December 29-ig kell döntést hoznia a kedden elfogadott költségvetési törvényről Traian Băsescunak, aki csütörtök esti sajtónyilatkozatában megerősített: visszaküldi a parlamentnek a jogszabályt, és csupán a társadalombiztosítási költségvetés törvényét hirdeti ki.
Băsescu ismét hangsúlyozta: nem ért egyet az üzemanyag jövedéki adójának literenkénti hét eurócenttel való növelésével. „Victor Ponta azt remélte, hogy ezt az intézkedést elrejti a Nemzetközi Valutaalapnak szóló szándéklevélben, ezért nem írtam alá a szándéknyilatkozatot – jelentette ki. Szerinte a miniszterelnök "a párt javára szóló rablást" akarta az államfő aláírásával alátámasztani.
Kijelentette: semmi nem kötelezi a kormányt arra, hogy megemelje az üzemanyag jövedéki adóját, a miniszterelnök mindössze így akar nagy összegeket irányítani a kormányhoz, melyet az európai parlamenti választásokra és az elnökválasztásokra akarnak elkölteni. „Egy miniszterelnök esetében ez a legnagyobb fokú korrupció és erkölcstelenség” – mondta.
Az államfő kitért lánya Călărasi megyei földvásárlására is. Băsescu a Ioana Băsescu által felvet egymillió eurós banki hitel odaítélésének részleteit firtató – Victor Ponta által kezdeményezett – parlamenti vizsgálóbizottság felállítását zsarolásnak nevezte. Mint mondta: lánya tisztességes módon jutott hitelthez, semmi törvénytelenséget nem találhatnak a hitelszerződésben.
Az államfő „velejéig korruptnak” nevezte Victor Pontát, aki szerinte saját törvénytelenségeit próbálja rejtegetni a vádaskodásokkal. Băsescu a visszautasított Verespatak-törvényre utalt, amelyel a kormány zöld utat adott volna a Rosia Montana Gold Corporation tervezte bányaberuházásnak
maszol.ro

A párt, az egyház és a pártegyház
Hetek óta fortyog a katlan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) házatáján, jelesül most éppen amiatt, mert- hogy a református lelkészekre nagy nehéz, már-már gerincroppantó feladat hárult. Nem kell azonban valami evangéliumi misz- szióra gondolni ez esetben, ugyanis nem éhezők, árvák, öregek, betegek, istenkeresők gondjával bajlódnak mostanság nyilvánosan, látványosan (és valljuk be elég visszataszítóan) Luther Márton fekete palástos templomi lovagjai! Óh, dehogyis.
Sokkal „fontosabb” dolguk akadt mostanság, éspedig az, hogy püspöküket főtiszteletű Csűry Istvánt, utolsó csepp vérükig s talán utolsó piros udemerés tulipánukig megvédjék a rettegett fenevadtól, azaz Tőkés Lászlótól. Igen, attól a Tőkés Lászlótól, aki tizenkilenc évig volt a püspöke a KREK-nek, aki tulajdonképpen feltámasztotta ezt az egyházkerületet a kommunisták okozta tetszhalálból, aki anno szembeszállt az ateista pártot kiszolgáló volt egyházi vezetővel, a szekus Pap Lászlóval.
Úgy vélem, ezt senki, még az sem, aki Tőkést ilyen-olyan okból kifolyólag nem szereti, nem vitathatja el. Mert lehet Tőkésről sok mindent mondani, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit anno megtett, azt az emberi igazságérzet és lelkiismeret vetületében, vagy éppen ennek hiányában, újabban nagyon kevesen merik, tudják, akarják elvitatni. Persze akadnak olyanok is, akik mégis elvitatják az egykori „temesvári lelkész”által megvalósított dolgokat. Azt már megszokhattuk, hogy román pártvezérek, no meg a román pártvezérek árnyékában burjánzó RMDSZ-szes politikusok ezt megteszik, hiszen a politika ugye nem erkölcstan, de az, hogy a politikai sz.rkavarások boszorkánykonyhájának lelkes kuktái újabban Jézus tanaira felesküdött lelkészek, ez biza eléggé felémelyíti azt, aki nyomon követte az egyház és a politika alakulását itt az elmúlt húsz év alatt.
Jómagam az elmúlt napokban bevallom dilemmáztam, hogy fintorogjak a kialakult egyházkerületi szappanoperától vagy keserű malíciával nevessek ezen a több mint szánalmas színjátékon. Mert ez a Védjük meg Szent Csűry Istvánt Tőkés Lászlótól című udemerés szappanopera szerintem nemcsak szánalmas de roppant nevetséges is! De lássuk, csak miért is kellett megvédeni a jelenlegi püspököt a volt püspöktől? Nem másért, mert a volt püspök (aki vitathatatlanul szeret levelezgetni) leveleket írt a mostani püspöknek, aki amúgy mellesleg azért lehetett püspökké, mert anno Tőkés támogatta. Ott tartunk tehát, hogy a KREK papjainak meg kell védeniük Csűry Istvánt a Tőkés leveleitől.
Azoktól a leveleitől, melyekben Tőkés nehezményezi, hogy utóda teljesen behódolt az RMDSZ Bihar megyei kisisteneinek és a KREK-et standapityere pártegyházzá tette. Nem értem, miért kell ez ellen védekezni, ugyanis ezen állítások sajnos igazak, hosszú ideje mindenki szeme láttára nyilvánosan zajlik ez a KREK-et tulipános pártegyházzá alakító machináció. Ha csak rákeresünk Csűry István facebook profiljának képeire, rögtön megcsodálhatjuk a nagy lelki egybeolvadását az RMDSZ vezéreivel. Miért kell akkor tagadni, ami látszik, nyilvánosan zajlik, ami naponta olvasható a sajtóban? Miért tagadja ezt a mostani püspök? Szégyelli talán? Mert ha nem, akkor bátran vállalja azt, hogy igenis az RMDSZ vezéregyéniségeivel paktál, velük szerepel, prédikál, ténykedik.
Ha önszántából döntött így, fel kell vállalja ezt, nem egyházkerületének papjait pajzsul használva elutasítani annak vádját, hogy a KREK címerében szereplő bárány új billogot kapott nemrég, éspedig az RMDSZ vörös tulipánját ábrázoló bélyeget. Ha én beleszeretnék az RMDSZ-be s ez a szerelem kölcsönös lenne, én, bizisten, nem tagadnám ezt, főleg akkor nem, ha ennek a mésalliancenak dokumentálható tényei vannak a sajtóban. Akkor azt mondanám, igen szeretem az RMDSZ-t, azért engedtem, hogy magukévá tegyenek engem és egyházkerületemet, saját önszántamból váltam e jeles párt ágyasává, s úgy vélem frigyünk szép lesz és hasznos, úgyhogy Tőkés ne levelezzél velem! Schlussz! Persze ezt én tenném úgy, mert Csűry István nem teszi.
Ő bizonyára úgy véli, nem is tette pártegyházkerületté egyházkerületét, a sok közös rendezvény, RMDSZ-KREK banzáj mind-mind nem is történt meg, csak ez a Tőkés, már megint nem fér a bőrébe! Nem értem a KREK jelenlegi püspökét, miért hiszi, hogy az emberek, akikből a gyülekezet kitelik, vakok, ostobák és nem látják, ami a szemük láttára zajlik? Látják. A nép mindent lát, hiába a sok porhintés, ködösítés. Az is nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-nek kellett az egyházi honfoglalás, hiszen mai napig is, bármerre is forogjon e modern, globalizáció sújtotta világ kereke, a templomokba járó magyar embert, a legjobban a szószékekről lehet vezetni és urambocsá megvezetni!
Nem új keletű ez a jelenség, a nagy művelődéstörténész Ráth-Végh István, egyik zseniális tanulmányából például megtudhatjuk, hogy a Habsburgok pár évszázaddal ezelőtt azon ármánykodtak, hogy az aktuális császárt a templomokban valahogy megemlítsék, belecsempésszék nevét az imádságok szövegébe. Mert ugyebár, akit a pap imáiba foglal, az ellen a nép ritkán lázadhat! Summa summarum, nem az a bajom, hogy a KREK papjainak egy része belement abba, hogy püspökét megvédje Tőkés RMDSZ-veszélyre figyelmeztető állításaitól, hanem az a bajom, hogy sajnos ezek az állítások igazak, világosak, mint a Nap, aki tehát azt állítja, hogy nem így van, az simán hazudik! Márpedig a hazugság bűn, tiszteletes uraim! Nagyobb bűn talán, mint beismerni, hogy egy egyházat pártegyházzá tettek. De ilyen ez az egyházpolitika. Száz arca van, mint a bibliabeli Belzebubnak, a nagy megtévesztőnek.
Én azt is megértem, hogy ebbe a történetbe vannak jófiúk és rosszfiúk és sokak érdekei megkívánják, hogy most Tőkés legyen a rosszfiú. A KREK papjai például hetek óta csámcsogtak egy több mint egzotikus levelezőlistán (ezt nekem is eljuttatták ismerőseim) Tőkés viselt dolgairól, többek között a válásáról is. Az, hogy történetesen Csűry István is elvált püspök, a kutyát sem érdekli, mint az sem, hogy a Tőkés magánéletébe dagonyázók között is több az elvált lelkész, s közülük párnak a válásáról manapság is pletykálnak még a váradi református vénasszonyok.
De ezek válásának kiteregetését, felturbózását nem rendelte meg sem a budapesti liberális maffia, sem az ezek talpát nyaló és markát leső RMDSZ, tehát félre lehet nézni, úgy tenni, mintha a vajúdó ara még szűzlány lenne! Amúgy a közös RMDSZ-KREK banzájokra visszatérve, hogy is van akkor a sokat hangoztatott, Tőkés ellen sorozatban puffogtatott dogma, hogy a pap, főleg a püspök ne politizáljon?! Vagy ha az RMDSZ színeibe politizál, akkor szabad a papnak is, a püspöknek is? Felebarátiam, kilóg a lóláb! Tőkés László politikai vágtáiban jómagam is találtam olyan mementókat, melyekkel messzemenően nem tudok azonosulni. Ez azonban nem ad jogot arra, hogy az emberi igazságérzet, jóérzés szabályait lenullázzam, és amit másnak elnézek, azért Tőkésnek a fővesztését követeljem.
Vajon az RMDSZ pártegyházává lett KREK papjainak rémlik valami arról a bizonyos első kőről szóló példabeszédről, vagy történetesen hiányoztak akkor, amikor a teológián erről esett szó? Úgy vélem, ha máskor meg akarják védeni püspöküket, akkor tanakodjanak el azon , hogy aki hamisságokat védelmez, vajon nem válik e ennen maga is hamissá? Az sem hat meg, hogy ugyanezen a koncepciós boszorkányperre emlékeztető KREK közgyűlésen a lelkészek úgymond kiálltak Tőkés mellett is, azért, hogy a neokommunista miniszterelnök, Victor Ponta kezdeményezése ellen (lásd Tőkést megfosztani a Románia Csillaga érdemrendtől) fellépjenek.
Tisztelt tiltakozók, csendesen felhívnám a figyelmüket arra a „csekélységre”, hogy Ponta mellet jelenleg van magyar tanácsadó, aki a kisebbségi politikában ad(hat) ötleteket a vörös bojárfinak. Történetesen és nem véletlenül, e tanácsadó neve Frunda György, RMDSZ-szes nagyágyú, Tőkés legnagyobb neptuni ellenlábasa. Egyebet úgy vélem, nem is kell, itt kommentáljak. Még csak annyit mondanék itt el, hogy nagyon sajnálom, ami jelenleg Csűry Istvánnal történik. Én a tiszteletes urat húsz éve ismerem, jó embernek, igaz lelkésznek tartottam, aki méltó az emberek bizalmára. Most már nem tudom, mire méltó.
Csak őszintén féltem őt. Féltem, mert eddigi tapasztalataim tükrében attól tartok, nem annyira Tőkés Lászlótól kellene őt megvédeni, hanem azoktól a szemforgató tulipános uraságoktól, akik megvezetik, kihasználják, majd ha megtette a kötelességét, elvégezte a párt vele kapcsolatos terveit, el fogják lökni, mint egy megunt, bepiszkított rongyot. Márpedig erdélyi magyar létünkben vigyázni kellene az igaz emberekre. És jó volna meglátni, mi a különbség a politikai kisistenek és az egy igaz Isten között, hiszen a tévedés sokba kerül most már itt.
Jövőnkbe és Erdély jövőjébe kerülhet.
Legyen hozzánk irgalmas Jézus!
Szőke Mária
Erdély.ma

Belföldi hírek
Avatás füttykoncerttel
Két jelképre van szükségünk, hogy az egyenes úton maradjunk ezekben az időkben, amikor annyi dolog van, ami megosztja a románokat: az egyházra és a hadseregre – jelentette ki Victor Ponta kormányfő tegnap Kolozsváron az Ortodox Teológián tartott beszédében, miután az egyetem új kampuszát felavatta.
Fontos volt, hogy a kormány támogassa ezt a beruházást, mert Kolozsvár Erdély egyik spirituális központja, és „az itt élő ortodoxok nem lehetnek a legszegényebbek, nem lehetnek azok, akiknek nincs, ahol felnevelniük a következő generációkat”. Bármely kormány kötelessége bármely olyan munkálatot támogatni, amely a tanulókat, a diákokat és a román ortodox egyházat segíti – tette hozzá. Köszönetképpen a kormányfő megkapta a Kolozs megyei ortodox érsekség legmagasabb kitüntetését, az Erdélyi Csillagot. Megérkezésekor azonban kifütyülték: a verespataki arany és a palagáz kitermelését ellenző csoport az egyetem előtt tüntetve várta. A környezetvédők Ponta lemondását követelték, és többek között Magyarországgal is példálóztak, ahol folyamatosan csökkennek a rezsiköltségek. A kormányfő támogatói, a kíséretében levő SZDP-tagok válaszul szintén skandálni kezdtek, maga Ponta azonban nem reagált: elvágta a szalagot, majd visszament az épületbe.
Az erdélyi számítógépre emlékeztek
A harminc évvel ezelőtt többnyire erdélyi magyar szakemberek által kifejlesztett első romániai személyi számítógép megalkotására emlékeztek konferencia keretében Kolozsváron. A PRAE 1000 személyi számítógépet 1983 novemberében a kolozsvári Számítástechnikai Intézetben fejlesztette ki a Patrubány Miklós mérnök vezette kutatócsoport, egy évvel megelőzve a hasonló fejlesztésen dolgozó konkurens bukaresti csoportot. Az aktatáska méretű gép televízióval és kazettás magnóval összekötve működött, a tévé képernyője monitorként, a kazettás magnó memóriaegységként szolgált. A számítógép nevét Szentkuthy Miklós azonos című regénye inspirálta. A latin prae szó nyitányt jelent. „Tisztában voltunk vele, hogy földcsuszamlásszerű változás fog bekövetkezni azzal, hogy kihozzuk a fehér köpenyes emberek világából a számítógépeket, és behozzuk az emberek otthonába” – magyarázta Patrubány, aki jelenleg a Magyarok Világszövetségének elnöke. Akkori elképzelésüket az idő igazolta – tette hozzá. Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnöke szerint „a PRAE 1000 rendkívül gyors számítógépnek bizonyult, de a politika úgy döntött, hogy nem kezdik el a sorozatgyártását”. Ma már egy egyszerű mobiltelefon is sokkal többet tud, mint az akkori személyi számítógép.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tiszta” Romániát! – (20.)
A nemzetállam gyökerei
Az egységes, homogén nemzetállam megteremtésére való tö- rekvés nem Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor nevéhez kötődik. Ennek gyökere másfél száz éves múltra tekint vissza, még az 1881-ben kikiáltott Románia előtti időkbe. A két román vajdaságból – Moldvából és Havaselvéből – alakult Egyesült Feje- delemség már az 1860-as évek első felében úgy egységesül, hogy nemcsak modern alapokra épül, hanem nacionalista nem- zetállami eszmeiségre is.
E törekvés ékes példája az 1864-es oktatási törvény, amely előírja, hogy román állampolgár csak román tannyelvű iskolákba járhat. Ennek értelmében a moldvai csángó magyarok és a négyötöd arányban nem román népességű Dobrudzsa lakói nem tanulhatnak anyanyelvükön. Az anyanyelvhasználatot hivatalosan a trianoni békediktátum után kezdik korlátozni. Ekkor teszik kötelezővé a román nyelv használatát a bíróságokon, a közigazgatásban, majd a munkahelyek elnyerésének is alapfeltétele lesz. Bár Romániát a nemzetközi szerződések a kisebbségi jogok biztosítására kötelezik, azokat kirakattörvényekkel és látszatengedményekkel semlegesítik. Az elnemzettelenítés – kisebb-nagyobb intenzitással és változatos módszerekkel – a mai napig folyamatos.
Kedvező történelmi helyzetben a román hatalom nem riad vissza a kisebbségi közösségek, főképp a zsidók fizikai megsemmisítésétől sem. Mihai Antonescu miniszterelnök az 1941. június 17-i minisztertanácsi ülésen nyilvánosan jelenti be, hogy a Szovjetuniótól meghódítandó területeken azonnal megkezdik az etnikai tisztogatást, mert elérkezett az a történelmi pillanat, amely „évszázadokig nem fog újra beköszönteni”. Ion Antonescu marsall az 1941. október 6-i minisztertanácsi ülésen kifejti, hogy mit sem ér Erdély, Besszarábia visszaszerzése, „ha nem tisztítom meg a román nemzetet”. Meggyőződése, hogy egy nemzetet nem a határok, „hanem faji egyöntetűsége és tisztasága” tesz erőssé.
A kommunizmus idején a kisebbségellenes munkába bekapcsolódik az 1948-ban szervezett hírhedt titkosrendőrség, a Securitate is. Hatáskörébe a nemzeti kisebbségi közösségek ellenőrzése tartozik. Elsősorban a kultúra terén dolgozók megfigyelése, megfélemlítése a cél, hogy elfogadják a többségi társadalom értékrendjét, ne küzdjenek nemzeti közösségük fennmaradásáért, hogy felgyorsuljon az asszimilációjuk, illetve ösztönözzék kivándorlásukat. A Kelet-Európában végbemenő változások Romániának kedveznek, az 1947-es párizsi békeszerződés után Magyarország védhatalmi státusa megszűnt, a kisebbségi kérdés belüggyé vált.
Ceauşescu kommunista parancsuralmi rendszere kemény kézzel folytatja a nagy előd, Antonescu marsall „tiszta” román nemzet megteremtésére irányuló programját, de – a megváltozott körülményeknek megfelelően – más eszközökkel. Parancsára készülnek el a kisebbségek felszámolását célzó tervezetek, melyek nevében is szerepel a „tiszta”, a nemzeti kisebbségek nélküli Románia megteremtése.
A Tiszta Románia program
A második világháború elején a sovén nacionalizmus, senkitől sem kényszerítve, a román hadsereggel negyedmillió zsidó nemzetiségűt mészároltat le. A háború végén a Szovjetunióba nagyszámú német lakost deportálnak, majd a háború után, 1946-ban megpróbálják elnyerni a szovjetek támogatását arra, hogy Észak-Erdélyből 400–450 ezer magyart telepítsenek ki. Folyamatos a nemzeti közösségek, elsősorban a magyarok és a németek anyagi tönkretétele a földreform, a CASBI-törvény által, a szövetkezetek ellehetetlenítésével. Mivel Romániában még mindig tekintélyes számú kisebbség él, ezért Ceauşescu parancsára kidogozzák a Tiszta Románia fedőnevű tervet, melynek célja, hogy egyszer és mindenkorra megszüntessék a más nyelvű és kultúrájú nemzetiségeket.
E terv elkészítéséhez az 1970-es években fognak hozzá, több variánst, tizenkét tervezetet készítettek. Az 1976-os előirányozza, hogy húsz év alatt öt nemzetiségtől, a németektől, a magyaroktól, a zsidóktól, a cigányoktól és a törököktől kell megszabadulni. Ceauşescu e tervet 1977-ben hagyja jóvá. Eszerint a kisebbségek felszámolását két tízéves szakaszban kell megvalósítani. Minden évben kiértékelik az elért eredményeket, és az új adatok birtokában javítják a korábbit. Országos szinten a kiértékelésekre évenként Bukarestben kerül sor a megyei főnökök jelenlétében. A megyék szintjén havonta tartanak gyűlést, amelyen részt vesz egy bukaresti küldött is, aki számon kéri az elvégzett feladatokat.
E program alaposabb megismerését teszi lehetővé a Gazda Árpád által 1995-ben közreadott dokumentumértékű vallomás*, melyben egy volt szekustiszt, Roland Vasilievici nyugalmazott ezredes beszámol arról, hogy a hatalom miként próbált megszabadulni a nemzetiségektől. A munka megtervezésénél az 1977-es népszámlálási adatok alapján, alapos pontossággal térképezik fel a magyar és más közösségek helyzetét, igyekeznek megismerni a különböző beosztásban dolgozók anyagi körülményeit is.
A beindult gépezet minden téren nyomást gyakorol a kisebbségekre, hogy „önként” kérjék a kitelepedésüket. Persze, úgy kell ezt megrendezni, hogy úgy tűnjék, mintha a kitelepedni vágyó azt saját akaratából tenné. Főképp a bánsági németek körében alakítják ki azt a tudatot, hogy nehéz útlevelet szerezni. Ez azzal magyarázható, hogy a németek kitelepítése tervszerű, nem egyszerre, hanem tíz évre betervezve valósulhat meg, mert az elköltözők helyére csak fokozatosan lehet beszervezni azokat a családokat, amelyek pótolják a hiányt. Ezek jó része Moldvából, illetve Olténiából érkezik. Rendszerint 30 ezer lejt kapnak (70 ezer lejbe került egy új Dacia), és más juttatásokban is részesülnek. A Securitate pontosan tudja, hány német és magyar költözik el, ennek függvényében szervezik be a helyükbe települőket. A telepítési módszer emlékeztet a Constantin Anghelescu közoktatási miniszter által az 1920-as években meghonosított kultúrzóna intézményére. Akkor is óriási anyagi támogatásban részesült a kisebbségi régióban letelepedő munkavállaló.
A munkaerő ésszerű elosztását emlegetve a kitelepítést és az etnikai arányok megváltoztatását tervszerűen végzik. Az 1977-es tervet a zsidók esetében 90 százalékban, a németekét 85, a magyarokét 12, míg a cigányokét 18–20 százalékban teljesítik. A török közösséget bolgár minta szerint négy év alatt kell felszámolni. A cigányokat a pünkösdista vallásra térés irányába befolyásolják, mert tudják, hogy azok így könnyebben kaphatnak menedékjogot Amerikában, Franciaországban, Németországban és máshol.
A magyarkérdés megoldása már nehezebb. A magyarok és a székelyek Erdély őshonos lakói, ugyanakkor a határ mellett az anyaországuk, ezért a Securitate külön magyarországi kémkedési programot dolgoz ki, melynek a Helga fedőnevet adják. Külön kiképzést szerveznek Törcsváron, ahol a résztvevők két-három évig csak magyarul tanulnak, magyarul beszélnek, ismerkednek a magyar irodalommal, történelemmel, hallgatják a magyar rádiót, és magyar tévét néznek. Hasonló tanfolyamokra kerül sor a Temes megyei Securitatén is. Minden szekusnak ismernie kell egy idegen nyelvet, választhatnak a magyar, a német és az angol közül.
Ahol kisebbségi közösség él, minden megyei parancsnok ismeri a Tiszta Románia programot. Ők megkapják a tervezet másolatát és egy etnikai térképet, amely aprólékosan mutatja a nemzetiségek számát, egészen addig, hogy hányan élnek vegyes családban. A program egészéről csak a Securitate főnöke tudhat, a többiek, a kisebb beosztásúak csak azt a részt ismerhetik, amely rájuk vonatkozik. A különböző régiók szekus vezetői is csak a saját körzetükben élő kisebbségi helyzetet ismerhetik, így a dobrudzsai a törökkérdést, a Temes megyei a magyar-, a német- és a zsidókérdést.
Mivel a nemzeti kisebbségek felszámolása összetett feladat, megvalósítására felhasználják az állam intézményeit. Például a mezőgazdasági minisztérium feladatul kapja, hogy a magyar, a német kollektív gazdaságok ne részesüljenek támogatásban.
A főügyész tudja, hogy feladata alaposabban büntetni a kisebbségieket, bár nem ismeri a Tiszta Románia tervet. A kultuszminisztérium a magyar egyházak templomainak restaurálását akadályozza. A tanügyminisztérium feladata a magyar származású tanárok kihelyezése Olténiába vagy Moldvába. Meghatározzák az egyetemekre való bejutás küszöbét is. Ez történelmi összehasonlításban talán a zsidótörvényekhez mérhető, hisz a második világháború előtt és alatt a német befolyású országokban megszabják, hogy bizonyos állásokat a zsidók hány százalékban tölthetnek be. A különbség annyi, hogy itt bizonyos tevékenységi ágazatokban a magyarok számaránya már a diploma megszerzésének akadályozásával csökkenthető. A honvédelmi minisztérium a magyar fiatalok egy részét nehéz munkára, főképp a bányákba irányítja.
Sajnos, Roland Vasilievici nyugalmazott ezredes 1995-ös vallomásának az a része is igaz, hogy 1989. után a helyzet alig változott. Idézem: „ma is folytatódik ugyanaz a disznóság, ami akkor volt, csak rafináltabban, leplezettebben”. Ez tetten érhető, ha valaki rendszeresen tájékozódik, mert naponta szembesül azzal, hogy a székely megyékben, de Erdély más vidékein is a prefektusok ádáz harcot folytatnak a magyar megnevezések, a székely zászló ellen. A kormánymegbízottak az elmúlt két évben csak zászlóügyben mintegy félszáz pert indítottak, hogy még külsőségekben se lehessen látni: Romániában – az egységes és homogén nemzetállamban – többmegyényi más nemzetiség is él.
A papíron létező nyelvhasználati jog még a magyar többségű székelyföldi településeken sem érvényesül. Mindezek mellett az utóbbi két évben sűrűsödnek a magyarellenes intézkedések, provokációk. Újabban a régiósítás álarcába bújtatva szeretnék felszámolni Székelyföldet, illetve a Partiumban még jelentékeny arányban magyarok által lakott tájegységeket. Alig-alig észlelhető, de nem tagadható, hogy egy maréknyi román értelmiségi is rájött arra: a 21. században a valódi és teljes körű, minden tevékenységi ágazat decentralizációja biztosíthatja a fejlődést, de úgy, hogy tiszteletben tartják a nemzeti közösségek kollektív jogát önazonosságuk megőrzésére.
A szélsőségesen nacionalista nemzettudat-formálás eredménye: bárhogy kizsigerelik, elnyomják a román népet, mind a mai napig riogatni lehet a román állam széthullásának rémével, el lehet terelni a figyelmet arról, hogy egy gazdag országban mély szegénységben élnek, mert a korrupció velejéig áthatja a román központosított államapparátust. A tömeges méretűvé duzzasztott szélsőséges nacionalizmus gyakran felszínre tör. Gondoljunk csak arra, hogy 2013-ban Bukarestben tízezrek ordítják: „Ki a magyarokkal az országból!” Ismerve az elmúlt másfél száz év román nemzetiségpolitikáját, számunkra egyértelmű: az idegengyűlölet, a nemzeti elnyomás nemcsak egy-egy kormány, politikai párt, illetve politikus bűne. Megmaradásunk kerete csak a területi, a kulturális és a helyi autonómia lehet. Kollektív jogok nélkül Erdély földjén nincs magyar jövő, ezért mi, székelyek és magyarok következetesen küzdünk ezek megszerzéséért. Tudjuk, hogy a szabadságot sehol nem adják ingyen, de azt is, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét!
Vége
Kádár Gyula
* Gazda Árpád: Húszéves terv a kisebbségek felszámolására /Szabadság (Kolozsvár), 1995. június 27.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyari Tivadar
AZ ÖNISMERET ÚTJÁN
Tizenegy év börtön után Venczel József „megérte” saját utókorát
Munkásságának lényegi része életének egy jól elhatárolható korszakát jelenti, ez a tanulóévektől kezdődött és nagyrészt addig tartott, ameddig Venczel mögött 1950-ben becsukódott a börtöncella ajtója.
Venczel József, munkásságát nézve, kisebbségpolitikai szakíró volt, azon belül kiemelten agrárpolitikai szakíró, illetve közművelődés-politikai szakíró. A szerteágazó tevékenységének alapja pedig a társadalomkutatás, esetenként a levéltári kutatás. Ezen kívül intézményszervezői, folyóirat-szerkesztői tevékenysége is emlékezetes.
Munkája a kortársai között úgy vált ismertté, később már-már legendássá, mint a nagyon pontos, konkrét szempontok alapján végzett munka. Lelkes munkacsoportoknak volt őmaga higgadt, részletekre figyelő, de az egész feladatot átlátó tagja. Amikor valaminek a jegyzékét kellett elkészíteni, valamiről nyilvántartást, katasztert akartak vezetni vagy legalábbis ennek a tervét kellett kidolgozni, a legtöbbször Venczelhez fordultak.
Venczel Józsefet már csak ezért is minden munkahelyén szerették és tisztelték. Közepes termetű, idősebb korára vékony, csontos ember volt. Gondozottan járt, de szürke egyszerűség jellemezte az öltözetét. Élete nagy részében erősen cigarettázott. Hitét naponta gyakorló katolikus volt, ha tehette, a napot reggel szent misével kezdte. Szerény volt, csendes, de érdeklődésre szívesen mesélt, élénken, sokszor jókedvűen magyarázott. Munkásságának lényegi része életének egy jól elhatárolható korszakát jelenti,
ez a tanulóévektől kezdődött és nagyrészt addig tartott, ameddig Venczel mögött 1950-ben becsukódott a börtöncella ajtója. Ez alig húsz év. Később, a tizenegy év börtön és a további, életéből hátralevő tizenkét szabadon töltött év során – azt lehet mondani – Venczel inkább saját korábbi munkásságának utóéletét érte meg: „megérte” a saját utókorát.
Élete végén, már betegen, talán elégtételként is, még lehetőséget kapott két, korábbi munkásságához méltó tevékenységre: arra, hogy a társadalomkutatás, főleg a falukérdés témájában publikálhasson (néhány tanulmányt vagy cikket, elsősorban a Korunkban), és élete legvégén arra, hogy ismét a legendás pontossága, rendszerező látásmódja szerint dolgozzon: rábízták az akkor éppen tervezett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon teljes címszó jegyzékének összeállítását.
Származás és család. Tanulmányok
Venczel József 1913. november 4-én születik és 59. évében hal meg, 1972. márciusában. Szüleinek első gyermeke, apja számtantanár. Csíkszeredában jön világra, ott nevelkedik és a Római Katolikus Főgimnázium tanulója, 1930-ban érettségizik. Abban az évben beiratkozik a kolozsvári tudományegyetem jogi karára. A jogi tanulmányok nem túl könnyűek, román nyelven folynak, ennek ellenére viszonylag jó eredménnyel halad, és miután 1935-ben végez, 1936-ban beiratkozik doktorátusra: a jogtudományi doktori címet pedig 1939-ben szerzi meg.
Az 1935-36-os tanév második szemeszterét vendégdiákként a bukaresti tudományegyetemen tölti, Traian Herseni (nevezetes román társadalomkutató) maga hívja meg egy levélben, minthogy már tudott a falukutatás iránti érdeklődéséről.
Az új nemzedék. Az Erdélyi Fiatalok.
1918 után, az új helyzetben az erdélyi magyarság közéletét és közérzetét hosszú ideig az a generáció határozza meg, amelyik még az első világháború előtt nőtt fel – röviden mondva: Kós Károly, Kuncz Aladár, Makkai Sándor nemzedéke.
A húszas évek végére felnövekvő fiatal értelmiségiek új generációja viszont az apák korosztályát egyre erőteljesebben bírálja: képtelennek látja a pontos helyzetmeghatározásra az új, a kisebbségi állapotban, és, emiatt is, képtelennek látja valamiféle konkrét cselekvésprogram megalkotására. Ez a bírálat a transzilvanizmus akkori változatának a bírálata. Az új nemzedék nem magát a transzilvanizmust veti el, hanem annak a bizonyos formáját.
A korábbi nemzedék a szépirodalmat, az esszéírást, a publicisztikát tartotta a fő kifejezési eszköznek, de a fő megismerési lehetőségnek is: irodalomközpontúság jellemezte. Az új nemzedék zsákutcásnak tartja ezt a viszonyulást, mely befelé fordulásra, múltba fordulásra – egy megfoghatatlan, elvont transzilvanizmusra alkalmas ugyan, de teljesen alkalmatlan a tényfeltáró ismeretre: ahogy ők fogalmaznak a nemzetiségi önismeretre. Ez a szó:
„nemzetiségi önismeret” az új generáció kulcsszava lesz.
Szerintük az önismeret a tudomány módszeres eszközeivel valósulna meg és nem a parttalan szemlélődés révén. Ez a transzilvanizmus – mondják a fiatalok – nem képes szembesülni azzal a realitással, hogy az erdélyi magyarság az új politikai helyzetben nem az egyik erdélyi nép, amely döntési helyzetben politizálhatna, hanem egy alávetett helyzetben levő romániai kisebbség.
Az önismeretet és az ennek alapján való cselekvést a középosztály (tulajdonképpen az értelmiség) feladatának tekintik. Ugyanis ez a nemzedék a kisebbségi társadalom két alapvető csoportjának az értelmiséget, illetve a népet tekinti: utóbbi a falu világát jelenti – a lélekszám erejénél fogva is – az akkori magyar lakosság 72 százaléka falun él.
Ebben a szellemiségben a kora-harmincas évek magyar egyetemistáinak figyelme a falukérdés, a falukutatás irányába fordul. 1930-ban egyetemista folyóiratot alapítanak Erdélyi Fiatalok címmel, és a lap tízéves élete során a legmaradandóbb, máig is a legemlékezetesebb szerepe valóban a falukutatás köréből való. A falu felé fordulás általános korjelenség. Számos egyesület, felekezeti ifjúsági szervezet próbálkozik falukutatással: népi hagyományok gyűjtése, helytörténet, szociográfia. Így az Erdélyi Fiatalok köre előtt több tanulságos példa is áll.
Az Erdélyi Fiatalok falumunkája kapcsán két dolgot emelek ki: az egyik az Erdélyi Fiatalok Falu-füzetei sorozat – összesen négy jelent meg a harmincas évek elején; ezek közül talán a legtöbbet idézett: Mikó Imre Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés, 1932-ből.
A másik, amit az Erdélyi Fiatalok kapcsán kiemelek, az a Faluszeminárium: Venczel Józsefet itt találjuk fontosabb szerepben, ő a szeminárium titkára, tulajdonképpen fő szervezője. Ezeken a szemináriumokon nem csak a fiatalok tartanak előadást – köztük nagyon sokat maga Venczel – de a régi nemzedék nagyjait is felkérik erre: például Kós Károlyt, Tamási Áront.
A Dimitrie Gusti-féle falukutató iskola (Bukarest Iskola) világhíressé vált monografikus módszeréről (hely hiányában mibenlétét nem fejtjük ki, itt olvasható:, illetve itt).
Ezzel a körrel való első erdélyi magyar kapcsolatokat még azok a magyar egyetemisták közvetítik, akik Bukarestben tanulnak, például a később fiatalon elhunyt Bakk Péter. A kolozsváriak közül Mikó Imre veszi fel először a kapcsolatot magával a professzorral, de első között volt szerepe volt a Gusti-féle falukutatások ismertetésében Demeter Bélának, Jancsó Bélának, később magának Venczelnek is.
Az egyik első falukutató tábort, amely hasonló volt azokhoz, amit a Gusti-tanítványok is szervezni szoktak, 1936-ban az akkor fiatal Szabó T. Attila szervezte, Kós Károly és a református teológia támogatásával, Kalotaszeg alszegén: Bábonyban. A korra - és a gustiánus módszerre – jellemző módon a résztvevő 23 egyetemista nem csak a falu gazdasági, népesedési és lakásviszonyait mérte fel, térképeket is készítve, hanem dolgozott is: patakot szabályozott, utat javított.
Az egyik legemlékezetesebb tábor pedig Bálványosváralján volt, több szakaszban, 1941 és 1943 között, az immár visszakerült Észak-Erdélyben, ahol viszont Venczel alkalmazhatta a – közben világhíressé lett – román módszert. Orvostanhallgatókból, közgazdászhallgatókból, jogászdiákokból és tanárképzősökből álló csapatot vezetett, több ízben is visszatértek, olykor hetekre, a helyszínre. Köztük van az a fiatalember, aki későbbi pályája során a leginkább bizonyul majd Venczel-tanítványnak: ő Imreh István történész – aki jóval később a venczeli szakmai hagyaték első gondozója is lesz.
A Hitel. A venczeli pálya zenitje.
Venczel József egyike azoknak, akik idővel elégedetlenek lesznek az Erdélyi Fiatalok folyóirat szerkesztési elveivel, kiválnak, és egy másik lapot indítanak: ez a Hitel.
Venczel két nekifutással, először 1935-ben Makkay Lászlóval, aztán rá egy évre egyedül újra megalapítja a folyóiratot, ami 1944-ig létezik. Szerkesztőségének tagjai a jómódú Albrecht Dezső, politikus, újságíró, de ügyvéd és földbirtokos – hosszú ideig ő biztosítja majd a pénzt a kiadványhoz, – valamint Kéki Béla és Vita Sándor.
Ezek a nevek ma már a részletekben tájékozott történész számára ismertek csak, ám a Hitel nem csak egy szerkesztőségi csapat, hanem egy több száz személyből álló értelmiségi holdudvar is, és bizonyos irányzatot követ. A szerkesztőség maga otthont kap (Szövérdi) Szász István mérnök családi házában, a kolozsvári Vulcan utcai házban, ahol nem csak szerkesztőségi munka folyik, hanem vitaestek vannak, úgynevezett Hitel-vacsorák, amin gyakori vendég Tamási Áron, Márton Áron vagy sok író, politikus, újságíró, művész, egyházi személy.
Miért elégedetlenek Venczelék adott ponton az Erdélyi Fiatalokkal és miért akarnak újabb lapot alapítani? Az Erdélyi Fiatalok-csoport egy részének elégedetlenségét banális, munkaszervezési viták is okozzák. Egyesek szerették volna, ha a lap levetkőzné a már-már belterjes főiskolás-kiadvány jellegét, és az új nemzedék szélesebb megszólalási fóruma lenne.
De ezeknél a vitáknál sokkal erőteljesebb ellentétet okoz az, hogy az Erdélyi Fiatalok egy, minden tekintetben fenntartandó, politikai világnézeti semlegességet hirdetett, hogy a nemzetiségi önismeret szolgálatában az egységet őrizhesse meg, és nehogy ideológiai, netán felekezeti törésvonalak valamelyik oldalán találja magát miközben a Venczelék csoportja egy jól meghatározott világnézetet tart szükségesnek: arcvonalasabb lapot szeretnének.
A Hitelt ilyenek tervezik. Nem mellékes az sem, hogy a Venczel-féle csoport főleg katolikus fiatalokból áll. Alapvetően nem felekezeti ellentétről van szó, viszont tény, hogy abban a korban az ifjúság többnyire felekezeti alapon szerveződik.
A gondolkodásmódjuk jobb megértéséhez – de az egész venczeli társadalomfelfogás lényegi ismeretéhez – tudnunk kell, hogy a fiatal (katolikus) értelmiségiek gondolkodását ekkor – nagymértékben Márton Áron révén – a Vatikán újabb keletű szociális enciklikája határozza meg.
A szociológiai alapokat is felmutató 1931-es „Quadragesimo anno” enciklika a második szociális enciklika. Ezt negyven évvel azelőtt az első szociális enciklika, az 1891-es előzi meg.
A „Quadragesimo anno” társadalomelméleti tézisei révén elutasítja mind a szabad versenyen alapuló társadalmi modellt, mind az osztálytagozódás marxista modelljét, kiváltképpen a bolsevista osztályharcos-proletárdiktatúrás megközelítést. Olyan társadalmi felépítést modellez, amiben nem gazdasági státus szerinti rétegek, társadalmi osztályok a lényegi szerkezeti elemek, hanem egymást kiegészítő, egymásra utalt és az érdekeket szervezett formában egyeztető entitások: a szakmai hivatások szerint felálló csoportok. Ebben a modellben – amiben, egyébként, a keresztényi felebaráti szeretet egyik kohéziós tényező – valósítható meg, szerintük, a szociális igazság. Ezt a társadalomelméleti megközelítést – amit a rövidség kedvéért kissé leegyszerűsítve foglalunk össze – nevezzük hivatásrendiségnek.
A szemlélettel összefüggő ideológiát pedig: keresztényszocializmusnak nevezzük.
Az Erdélyi Fiatalok folyóirat belső ellenzékét jelentő Venczel-csoport esetében egy másik hatás is közrejátszott annak a társadalomszemléletnek a megerősödésében, miszerint a társadalom tanultabb-tehetősebb elitje a társadalmi változás fő kezdeményezője: ez a Széchenyi-modell.
Pontosabban, ami rájuk hatott, az a Szekfű Gyula történész által megrajzolt Széchenyi István-kép. Szekfű Gyula kortárs művei amúgy elég nagy hatással voltak annak a korszaknak a történelemszemléletére. A Szekfű-féle Széchenyi István annak az alapgondolatnak az atyja, miszerint a fejlődés az elittel kezdődik, a fejlődő, haladó elit hivatása a közösség önismerete, mely önismeret birtokában képes – korbeli kedvenc kifejezést használva – a „népvezetésre”. Széchenyi egyik meghatározó művének ez a címe: Hitel. Emiatt is választják az új folyóirat címének is a „Hitel” szót.
A Hitel, és maga Venczel József 1937-ben egy fontos nemzetpolitikai egyeztetési kísérlet szereplője: ez a Vásárhelyi Találkozó néven ismert esemény.
Rövid oktatói pálya. A „négy magyar év” és a Bolyai Egyetem
1940-ben magántanári állást ajánlanak neki a visszatérő kolozsvári magyar egyetemen, társadalomtudományi területen. Az állást végül nem foglalja el, mert tevékenységének és tudásának jobban megfelel az az oktatói státus, amit a Kolozsváron akkor éppen megalakuló Erdélyi Tudományos Intézet kínál fel neki.
Ennek az intézetnek kezdetben tanára, majd ügyvezető igazgatója. Az intézet a humán tudományok érdekében alakult, és 1945 után pedig a majdan Bolyainak nevezett magyar egyetem egyik intézete lesz. Közben egy másik fontos állása is van: az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület statisztikai osztályának a vezetője – és itt ő dolgozza ki, a háború utánra, az egyesület földbirtokreform-tervezetét. Közben kötetben dolgozza fel a korábbi román földbirtok-reform történetét is. A háború után Venczel tagja lesz az új magyar egyetemet talpra állító munkabizottságnak, együtt a legjobb barátjával, Nagy Gézával, a művelődésszervezővel, aki akkora református, mint amekkora katolikus Venczel Jóska, és mindhalálig egyik legjobb barátja. A legkülönfélébb munkákat vállalják, rendszeresen elkísérik Csögőr Lajost bukaresti egyeztető útjaira, de az adományok gyűjtésével is foglalkoznak, felmérnek, terveket rajzolnak, tanári pályázati dossziékat fordítanak le románra: mindent Venczel által kitalált rendszer szerint.
1945 október 1-től a Bolyai Egyetemen (akkor még nem így hívják) a közgazdasági és jogi karán a statisztika és a szociológia professzorává nevezik ki. Két-három előadásnak lesz gazdája. Abban az időszakban kutatómunkára nem jut idő, mert az egyetem talpra állítása érdekében sokat kell utazni Kolozsvár, Vásárhely és Bukarest között, és az oktatói munka is mindössze három szemesztert tart, mert 1947 elején letartóztatják és internálják.
(A szöveg annak az előadásnak a rövidített változata, amelyet a szerző a Venczel-emlékkonferencián tartott, november 8-án a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar szociológia intézetében. Eredeti címe: 2013: Venczel József centenárium)
Magyari Tivadar
szociológus, 1991-ben diplomázott Kolozsváron, 2004-ben szerzett doktori címet. Egyetemi docens a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetében. Kutatási területe életmód, média, oktatás, oktatáspolitika. 1997 és 2012 között az egyetem magyar tagozatának volt vezetője, rektorhelyettes.
Transindex.ro

Rágalmazásért pereli Tőkés László a román kormányfőt, jövő héten lehet ítélet
Jövő héten dönt a bukaresti első kerületi bíróság abban a rágalmazási perben, amelyet Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő indított Victor Ponta román miniszterelnök ellen – közölte az MTI-vel az ügy hétfői tárgyalása után Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
Tőkés László azért fordult bírósághoz, mert a kormányfő februárban azt állította róla és Monica Macovei román néppárti EP-képviselőről, hogy románellenes érdekeket képviselnek, és azok pénzelik őket, akik Románia destabilizálásában érdekeltek.
„Ez jogászi nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy hazaárulók" – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: Tőkés László a rágalmazásáért százezer lejes (6,7 millió forint) erkölcsi kártérítést követelt, amelyet – megítélése esetén – jótékonysági célra fordítana.
Erdély.ma

Új utakon az erdélyi magyarság?
Az idei év két nagy rendezvénye, a március 10-i marosvásárhelyi Székely Szabadság Napja és az október 27-i Székelyek Nagy Menetelése a közéletből való általános kiábrándultság és közöny ellenére látványos, népes tömegmegmozdulással mutatta fel a közakaratot.
Úgy vélem, hogy 2013-ban megfordult valami: az erdélyi magyarság politikai küzdelmét az RMDSZ-en keresztül ellenőrzése alatt tartó és – valljuk be – eredményesen irányító, manipuláló román hatalom elvesztette döntő befolyását.
A román politikumot és a közvéleményt szinte sokkolta, amikor negyedszázad után először szembesült azzal, hogy megdőlt az eddigi RMDSZ-es közreműködéssel kialakult sztereotípia, miszerint Székelyföld területi autonómiáját csak a magyarság kis hányada és azok sokszor szélsőségesnek nevezett alakulatai kérik. Ne feledjük: márciusban az RMDSZ tiltó és eljelentékteleníteni akaró igyekezete ellenére mutatta meg erejét a magyarság (talán kissé a szervezőket is meglepve), most pedig az RMDSZ konzervatív (értsd: román politikumhoz kötődő) szárnyának csendes bojkottja ellenére sikerült egy ilyen látványos rendezvény.
Az EU-szkeptikusabb és radikalizálódó erdélyi magyarság egyre határozottabb fellépést vár el, s ezért hihetetlenül megnőtt az autonómiaharc elkötelezett híveinek a felelőssége! Az RMDSZ roppant nehéz helyzetbe manőverezte saját magát, s most előre menekül: ha nem tud tettekkel válaszolni választópolgárai elvárásaira (autonómiatervezet elkészítése és parlamenti benyújtása, újabb rendezvények (társ)szervezése és ezekben való aktív reszvétel), mindinkább hitelét veszíti. Ha mindezeket megteszi, a román hatalom és közvélemény haragját váltja ki, ki tudja milyen politikai és személyi következményekkel. Ugyanakkor az erdélyi magyarság radikálisabb követeléseit esetleg felvállaló RMDSZ koalíciós kormányalakítási potenciálja a nullához közelítene.
Az autonómiapárti, Kárpát-medencei összmagyar együttműködés híveinek összefogására, együttműködésére nagyobb szükség van, mint valaha. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sikeressége vitathatatlan, a 10 éves munka gyümölcse mostanára beérett, a közélet peremére szorított, sokszor lekezelt civil szervezetből a közélet elfogadott és – ami a legfontosabb – az autonómiaharc leghitelesebb szereplőjévé nőtte ki magát, melyre még nagy feladatok várnak. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) még nem tudott teljesen felnőni a neki szánt, „az erdélyi magyar ügyek zászlóvivője” szerephez, keresi önmagát, a 2014-es romániai és magyarországi választásokkal kapcsolatos szerepvállalása meghatározó lehet jövőjét illetően.
Az egyre nagyobb identitásválsággal küszködő, eljelentéktelenedő Magyar Polgári Párt (MPP) már árnyéka sem valamikori önmagának, nehéz helyzetéért elsősorban önmagát okolhatja. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyar belharc megszüntetése és mielőbbi eredményes lezárása korparancs, mely nem csak a választok egyhangú kérése, hanem az eredményes erdélyi magyar nemzetpolitikai építkezés egyik alapvető kulcskérdése és feltétele.
A jelenleg kétharmados többséggel irányító román kormánykoalíció (USL) gyenge teljesítménye általános elégedetlenséget eredményezett, miközben szinte állandósult a koalíción belüli feszültség, egymásra mutogatás. Az USL-t még egyben tartja a hatalom birtoklása, de a tavaszi EP-választáson már külön indulnak, az őszi államelnök-választáson pedig nagy valószínűséggel a szociáldemokraták önálló elnökjelöltet indítanak, így nyáron bomolhat a koalíció. Victor Ponta jelölésével a PSD megszabadulhat egy harmatgyenge kormányfőtől és egy új kormány alakítása még bizonyos ideig csillapíthatja a mind nagyobb elégedetlenséget. Ugyanakkor az RMDSZ 2012-es kormányra lépését megakadályozó liberálisok (PNL) ejtésével a román hatalom újra kormányba emelheti a szövetséget, ezáltal ellenőrzése alá vonva a legfentősebb erdélyi magyar politikai szereplőt, s így ismét évekre jegelheti az autonómiatörekvéseket; másrészt az RMDSZ hatalmi pozícióban, pénzközelbe jutva javíthat imidzsén.
A hogyan továbbra tulajdonképpen a Nagy Menetelés adta meg a választ. Még inkább be kell vonni az embereket a cselekvésbe, a nagy politikusi beszédek, majd az ezt követő tapsok ideje lejáróban, a helyzetteremtő politika ideje jött el. Az elkövetkező rendezvényeknek, megmozdulásoknak egy jól megtervezett, szakszerűen megszervezett és kivitelezett, a Székelyföld autonómiájáért folytatott harc folyamatának részeként lépcsőzetesen kell egymásba illeszkedniük, összehangolva az önkormányzati (Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés), törvényhozási, külpolitikai fellépésekkel. A székelyföldi románság és az ország közvéleményének a megszólítása, követeléseink, törekvéseink, üzeneteink közérthető, pontos célba juttatása ugyancsak fontos és lényeges. Az 1989 óta eltelt 24 év politikai küzdelmei, különösen a 2007-es EU-csatlakozás óta eltelt időszak arra utalnak, hogy az autonómiaküzdelem sikere elsősorban rajtunk, székely-magyarokon múlik.
Politikai elitünknek persze könnyebb viszonylagos eredménytelenségét, tehetetlenségét, a bátorság és elhivatottság hiányát palástolva mentegetőzni, a többségi románság értetlenségére, a balkáni módszerek használatára, a külpolitikai helyzet alkalmatlanságára hivatkozni. De látnunk kell: csak a határozott, hiteles fellépés, politikai helyzetteremtés vezetett eredményre Európában, és az erdélyi magyarság is ezt értékeli és várja el mindazoktól, akik e közösség szolgálatára vállalkoztak.
Farkas Csaba
A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár)

Nem hamisítvány a Csíki Székely Krónika?
Túl könnyen minősítették hamisítványnak a Csíki Székely Krónikát – jelentette ki Sántha Attila nyelvész hétfőn este Csíkszeredában, a Székelyföld Galériában tartott író-olvasó találkozón.
„Nem végeztek egy minimális filológiai vizsgálatot” – emelte ki. Ő több év kutatás után arra a következtetésre jutott, hogy az 1796-os dokumentumnak, melyet Szádecky Lajos tanulmányozott és hamisítványnak kiáltott ki, voltak előzményei. Sőt, ő maga talált rá egy 1770-ben keltezett másolatra a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban. Ez vélekedése szerint egyértelműen azt igazolja, hogy az 1796-os példányt nem Sándor Zsigmond szerkesztette azért, hogy a családjának az eredetét igazolja vele, ahogy Szádecky állította. Szerinte sok pontatlan információ került ebbe a példányba, ami abból adódik, hogy az 1553-ra keltezhető eredeti dokumentumról többször is másolatot készítettek, de nem mindig megfelelő felkészültségű másolók.
Persze, ahogy a galériában kibontakozó beszélgetés is alátámasztotta, ez nem azt jelenti, hogy a krónikában írtakat teljes mértékben el kell fogadni, hiszen a szerzői 1553-ban nem biztos, hogy pontos információkkal rendelkeztek a honfoglalás idején vagy azelőtt történt eseményekről. Viszont annak nagy a valószínűsége, hogy olyan írott forrásokkal rendelkeztek, melyekhez a későbbi korok krónikásai már nem fértek hozzá.
Sántha Attila tanulmányát elolvashatják a csíkszeredai Székelyföld utóbbi négy számában.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Egy év után
Egy éve aratott elsöprő győzelmet a választásokon a Szociál-Liberális Szövetség, s kétharmados parlamenti többséggel megalakították a Ponta-kormányt, melynek aztán ezt a kezdeti diadalt többé még megközelítenie sem sikerült, nemhogy felülírnia. Éves mérlegük inkább negatívumoktól terhes, mint sikerektől, akárhogy nézzük, a kétes eredménnyel járó kenyér-áfacsökkentésen kívül alig lehet valamit a javukra írni.
Pedig minden adott volt, hogy jó irányba mozdítsák az ország szekerét, mégsem tették. Hamvaikba haltak reformelképzeléseik, már a vita során elsikkadt az alkotmánymódosítás, az ország gazdasága látszólag növekszik, de a kis- és középvállalkozások lassan alig nyögik a rájuk rótt terheket, s ezek jövőben tovább nehezülnek. Menet közben derült ki, nincsenek szakembereik, illetve a jó koponyák véleményére senki nem kíváncsi, a szociáldemokraták és a liberálisok egyaránt a két pártelnök kebelba-rátait, érdekcsoportjait tolták előtérbe, akik fiatalok ugyan, de a rafinált vén rókáknál is veszélyesebbek: telhetetlenek, arrogánsak, bosszúállók, s mindehhez még legalább tapasztalat vagy szakértelem sem társul. S ezt csak fűszerezi az örökös marakodás, vita, ha nem Traian Băsescu államelnökkel meccselnek, akkor egymást szedi szét Victor Ponta és Crin Antonescu. A monstrumkoalíciónak sikerült majd mindent továbbvinnie, amiért elődeikre ellenzékből orroltak. Kormányrendeletekkel irányítják az országot, mert jelentős többség áll ugyan mögöttük, ám lassú a parlamenti munka, nincs türelmük az ifjú titánoknak kivárni, míg egy-egy jogszabály bejárja a törvényalkotás demokráciákban jól bevált útját. Így sorra születnek a rosszabbnál-rosszabb döntések, melyeket nem győznek javítani, a parlamentet pedig vélemény nélküli szavazógéppé silányították, s hogy valamilyen feladatuk mégis legyen, sorra alakítják a vizsgálóbizottságokat, főként a politikai bosszúállás eszközeiként. Nem szárnyalt túl magasan korábban sem, de az elmúlt egy évben Románia nagyon mélyre süllyedt. A korrupció burjánzik, egyre nagyobb méreteket ölt, az igazságszolgáltatás mind gyakrabban mutatja meg manipulált, sötét oldalát, és lassan minden hiteltelét elveszíti a politikum (ideológiai hovatartozástól függetlenül). Egy esztendővel a dicső diadal után csőd szélén az egészségügy, tanügy, nem működik jóformán semmi rendesen. Elszalasztották hát az első, legtöbb megvalósításra alkalmas évet, a következőben választások lesznek. Sok jót tehát nem remélhetünk, lassan, de biztosan gurulunk lefelé a lejtőn. Kérdés csak az, hogy hol a legalja?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tiltakozó fuvarozók, tétovázó kormány
Meghatározatlan időre sztrájkot hirdetett tegnap a Román Közúti Áruszállítók Szövetsége (UNTRR): a kamionosok forgalomlassítással tiltakoznak az üzemanyag jövedéki adójának emelése ellen. Victor Ponta tegnap bejelentette, kormánya kész halasztani a gázolaj jövedéki adójának módosítását, így jövő év elejétől csak a benzin adója emelkedne.
Csaknem százötven kamion sorakozott fel tegnap az Aradtól a magyar határ felé vezető, 7-es számú országúton, és több kilométeres menetoszlopot alkotva lépésben haladt a határ felé. Megbénult a közlekedés a Nagyszebent elkerülő körgyűrűn is, ahol 120 kamion vesztegelt. A 13 ezer tagot tömörítő szakmai szövetség szerint a közlekedési minisztérium új vezetése egyetlen beadványukat sem méltatta válaszra, annak ellenére, hogy a tárcával májusban egyezményt írtak alá a fuvarozók által kifogásolt jogszabályok megváltoztatásáról. A kormány – a Nemzetközi Valutaalappal folytatott egyeztetés nyomán – sürgősségi rendeletben döntött a jövedéki adó literenként hét eurócentes emeléséről arra hivatkozva, hogy az így befolyt összeget autópálya-építésre fordítja. A fuvarozók szerint ez akkor is versenyhátrányt jelent számukra, ha az olaj világpiaci árának csökkenése miatt nem emelkedik jelentősen az üzemanyag ára Romániában. A 7500 fuvarozó érdekeit képviselő Országos Közúti Konföderáció – amely szintén csatlakozott a tiltakozó akcióhoz – közleményében rámutat: akkor volna értelme egy ilyen autópálya-alap létrehozásának, ha azt valóban az ország fő kereskedelmi útvonalainak korszerűsítésére fordítaná a kormány.
Csak a benzin drágul?
Victor Ponta miniszterelnök tegnap közölte, a kormány kész elhalasztani három hónappal a gázolaj jövedéki adójának emelését, így január elsejétől csak a benzin adója nőne literenként hét eurócenttel. Mint mondta, a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter Brüsszelbe utazott, hogy a tervezett halasztásról egyeztessen az Európai Bizottsággal. Ponta rámutatott, ahhoz akarja megszerezni az EB beleegyezését, hogy januártól csak a benzin adója emelkedjen Romániában. A három hónapos haladék alatt a kormány végleges megoldást próbál keresni arra, hogy a gázolajat egy speciális adózási kategóriába sorolja. Ponta szerint szerdai ülésén dönthet az ügyben a kormány.
A háromszékiek is elégedetlenek
A háromszéki teherszállító cégek egyetértenek a fuvarozók követeléseivel, sőt, a májusi kormányígéretek teljesítését is helyénvalónak tartják. Tompa Csaba, a sepsiszentgyörgyi Fit Sped Kft. vezetője kérdésünkre elmondta, 95 százalékban külföldi megrendeléseket teljesítenek, így bármilyen költségemelkedés érzékenyen érinti őket, hiszen nem tudják beépíteni áraikba. A piacon egyébként is nagy a verseny, a külföldi megrendelőket nem érdekli, hogy itt az üzemanyag adótartaléka drágul, ha túl nagynak tartja a fuvardíjat más, magyar vagy szlovák szállítóval szerződik. Legutóbb a magyarországi útdíjak emelkedése hozott többletköltséget, azt is nehéz volt kigazdálkodni, most az üzemanyag ára jelenthet újabb terheket, így, ha szükség, csatlakoznak a megmozdulásokhoz – mondta a 33 kamionnal majdnem egész Európába szállító cég vezetője. Váncsa Jenő, a Horváth & Váncsa Kft. vezetője szerint tiltakozásként a forgalomkorlátozás vagy útlezárás mindenképpen támogatható, hiszen a meglévő hosszú távú szerződéseket nem lehet módosítani, így az összességben (áfástól) tíz százalékra rúgó üzemanyag-drágítás rendkívül nehéz helyzetbe hozza a szállítmányozókat, a külföldi partnerekkel szemben lehetetlen érvényesíteni a költségek áthárítását. Őket, mint folyékony vegyi anyagokat szállító céget, érzékenyen érintené egy esetleges sztrájk, ezért inkább más tiltakozási formákat, például a mindenkit érintő útlezárást tartja megfelelő eszköznek a figyelemfelkeltésre és a tiltakozásra. Bokor János, a Capitaly cég vezetője szintén egyetért a tiltakozásokkal, hiszen legtöbb szerződése rögzített költséggel köttetett, így az üzemanyag drágítása gyakorlatilag a kevés nyereséget falja fel. A városi taxizásban is érdekelt vállalkozó egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet: a városi személyszállítás árait ugyanis tanácsi határozattal korlátozták, s már a mostani üzemanyagárak mellett is a legmagasabb kategóriát kénytelenek alkalmazni. Így bármilyen üzemanyag-drágítás érzékenyen érintené őket.
(-fer)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarországon járt az RMGE-Maros
Erősítik a mezőgazdasági összefogást
November 27–29-e között Szeged környékén járt a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezetének küldöttsége. A tapasztalatokról Csomós Attila mérnök, az RMGE-Maros elnöke számolt be lapunknak.
Csongrád megyei tapasztalatok
November végén az RMGE-Maros 28 tagja utazott el Magyarországra, ahol a magyar tudomány napja alkalmából a szegedi alsóvárosi ferencesek kolostorában szervezett A szegedi paprika nyomában (múlt, jelen, jövő) – Mit ér a fűszerpaprika bor nélkül? című rendezvényen is részt vett. A tanácskozást november 28-án tartották, amikor a fűszerpaprika-termesztő szakértők arra kerestek választ, hogy hogyan tudnák újjáéleszteni a termesztést és az őrleményforgalmazást. Érdekességképpen a jelenlevők megtudták, hogy az 1600-as években a ferencesek honosították meg és termesztették elsősorban gyógyászati céllal a csípős paprikát, és az első ágyásokat is a kolostorok udvarán vetették be maggal. Így került aztán Kalocsára is. Mindkét helyen ma már kísérleti állomás működik. A paprika történetéhez tartozik az is, hogy a szegedi Pálfy testvérek találták fel a XIX. században azt a malmot, amelynek köszönhetően az őrleménnyel Magyarországról ellátták a világot. Ma már olyan országok közvetítésével, ahol nem is terem fűszerpaprika, 1500–2000 tonna őrleményt szállítanak Magyarországra, oda, ahol sikerült hungarikumként bejegyeztetni a fűszert. Az idők folyamán azonban nagyon sok hamisítvány jelent meg. Amerikából ma többet hoznak be, mint amennyit korábban exportált az őstermelőknek számító ország. Ezért tartották fontosnak, hogy a termesztés fellendítésének szükségességéről beszéljenek a konferencián. A bor pedig úgy kötődik a paprikához, hogy azok a szegedi polgárok, akik őrleménykereskedéssel foglalkoztak, a környéken borszőlőt is termesztettek, bort készítettek – végül ezt az iparágat is sikerült úgy felfejleszteni, hogy a Szeged környéki homoki borok messze földön ismertté váltak.
Az RMGE-Maros érdekes módon kapcsolódott be a témakörbe, mondta el Csomós Attila. Évekkel ezelőtt egy izraeli ismerőse kereste fel azzal, hogy a Maros mentén próbálkozzanak a csípőspaprika- termesztéssel. Ehhez keresett szakembert, és egy szolnoki agrártanácskozáson ismerkedett meg dr. Somogyi Györggyel, aki a szegedi fűszerpaprika kísérleti állomás akkori vezetője volt. Sikerült is elindítani Marosvásárhely környékén a termesztést, igaz, kísérleti jelleggel, összesen – az RMGE-Maros tagok által – mintegy 50 hektáron. Így tudtak az idén a konferenciát kiegészítő versenyre három termelőtől őrleményt vinni. Ugyanakkor több bortermelő is jelentkezett Mezőkölpényből és a Kis- Küküllő mentéről 19 bormintával. Ők szép eredményeket értek el: Kozma Ferenc 2013-as sauvignon bora nyerte a nagyaranyat (kölpényi borászat), 2012-es cuvée bora arany-, 2007-es fehérleánykája aranyérmet, Sütő András 2013-as vegyes fehérbora ezüst-, Balogh Gyula 2013-as Neuburger bora ezüst-, Sütő Árpád 2013-as fehérleányka bora ezüst-, Kakucs Árpád 2013-as saszla bora ezüst-, Peti Mihály 2013-as tramini bora bronz-, a kelementelki borászat 2012-es sauvignon bora bronz-, 2011-es királyleányka bora bronz-, Miklós Gyula 2013-as olaszrizling bora bronz-, Simon Kálmán 2013-as királyleányka bora bronzérmet, Sütő Árpád 2013-as cuvée bora közönségdíjat nyert.
Ugyancsak a magyar–magyar együttműködés eredményeként a delegáció mintegy 20 tagja Fajszra utazott, ahol az ottaniak kérésére hangszerfaparkot létesített mintegy 100 facsemete elültetésével. A magyarországi tartózkodás második napján a küldöttség tagjai részt vettek a Csongrád megyei kormányhivatal által szervezett nyílt napokon, ahol többek között a megyei állat- egészségügyi és állatvédelmi hivatalhoz is ellátogattak. Itt előadást hallgattak meg az állategészségügy történetéről az ókortól napjainkig, illetve tájékoztatták őket az állatszállítással kapcsolatos EU- normákról. Ennek a napnak érdekes gyakorlati programja volt egy szarvasmarha-tenyésztő farm és egy olyan tejfeldolgozó (sajtkészítő) üzem meglátogatása, ahol belga módszerrel naponta 2500 liter tejet dolgoznak fel. Két, talán nálunk is alkalmazható tapasztalattal gazdagodtak. Az egyik az, hogy az üzemben, amely majdhogynem családi vállalkozás, sikerült egy sajátos ízű sajtot kidolgozniuk, amivel rést tudtak ütni a piacon. Ugyanakkor direktmarketinges értékesítési láncot alakítottak ki úgy, hogy a környéken előjegyzés alapján lehet sajtot rendelni. Az üzem nem is Szeged környékén, hanem Budapesten tudja leginkább forgalmazni a termékeit, mert ami fontos – mondta Csomós Attila –, hogy nemcsak egyféle sajtot, hanem gyümölcsös joghurtot, tejfölt, sós túrót is forgalmaznak.
Csomós Attila elmondta, azért fontosak ezek a látogatások, mert elsősorban a két ország közötti mezőgazdasági kapcsolatot erősítik. "Számunkra fontos, hogy tapasztalatot nyerjünk, hiszen sok mindenben az anyaországiak előttünk járnak" – mondta az RMGE-Maros elnöke.
Kárpát-medencei gazdatalálkozó
December 5-én a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkársága szervezésében a szaktárca Darányi Ignác- termében megszervezték a Kárpát-medencei összefogás II. fórumát, amelyen erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi, vajdasági, muravidéki és burgenlandi gazdaegyesületek képviselői is részt vettek. Erdélyből az RMGE- Maros háromtagú delegációján (Csomós Attila elnök, Fazakas Miklós, a nyárádkarácsoni és Bíró Csaba, a sóváradi gazdakör vezetője) kívül a gyulafehérvári Caritas-Székelyföld egyesület, valamint a partiumi Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete vett részt.
A minisztériumot dr. Budai Gyula államtitkár, Tóth Katalin helyettes államtitkár, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, illetve Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke képviselte.
Dr. Szabó Balázs, a minisztérium parlamenti és társadalmi kapcsolatok főosztályvezetője beszámolt a határon túli kapcsolatok terén elért eredményekről, és bemutatták azokat a fontosabb projekteket, amelyeket a szaktárca támogatásával megvalósíthattak a határon túli gazdaszervezetek. Az államtitkár ugyanakkor bemutatta a vidékfejlesztési minisztérium jövőre tekintő együttműködési lehetőségeit a gazdaszervezetekkel, amelyekben egyre nagyobb szerepet kapnak majd az agrárkamarák mint érdekképviseleti szerveződések. A tanácskozás végén a vidékfejlesztési és az oktatási minisztérium együttműködési szerződést írt alá – ezen belül pedig teret biztosítanak arra is, hogy a határon túliak is bekacsolódjanak a szakoktatási folyamatba.
A fórum konklúziójaként elhangzott, hogy ez az együttműködés egyre szélesedik, s azt célozza, hogy a határon túli magyar gazdák minél aktívabban vegyenek részt a gazdasági élet fellendítésében, biztosítsák a közösség számára a megélhetést, ugyanakkor ezáltal erősítsék a szülőföldön maradást.
A hivatalos tájékoztatót követően Lánczi Ágnes, a Kossuth Rádió szerkesztőjének vezetésével folytatott ún. panelbeszélgetésen lehetőség nyílt arra, hogy a határon túli szervezetek megosszák egymással tapasztalataikat, javaslataikat a szaktárca és a szervezetek közötti konkrét együttműködési lehetőségek bővítése érdekében – tájékoztatott Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A kántoriskola nem cserkészklub
Mikulás-műsor a gyulafehérvári Majláth-líceumban
A december eleji, sajátos tartalmú Mikulás-műsor régi hagyománya a Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Szemináriumnak, régi nevén „kántoriskolának.” Egy zárt közösség líceumi részlegének kiemelkedő ünnepe: lehetőség arra, hogy a színpadon fejezzék ki mindazt, amit érett, XII.-es diákként átéltek, láttak és tapasztaltak az iskolai hétköznapokon. Kimondják, amit máskor nem illene, de most szabad: az igazgatóról, a tanárokról, a prefektusról, kollégáikról, mindazon személyekről, akikkel naponta együtt vannak, és hibáikkal együtt szeretnek, becsülnek. A helyenként csipkelődő, humoros műsort kíváncsian várja az egész iskolai közösség. Az itt tanuló bentlakó fiúk hetek óta lázasan készülődnek a nagy fellépésre. A végzős fiatalemberek most egészen más oldalukról mutatkoznak be. A tanár és diákparódiák megformálása az idén mintha kissé visszafogottabb, csiszoltabb lett volna.
Szabadság (Kolozsvár)

Meghátrált a kormány a fuvarozók sztrájkja miatt
Meghátrálásra kényszerítette a kormányt a fuvarozók hétfőn kirobbantott általános sztrájkja: az új, literenként plusz hétcentes jövedéki adót egyelőre csak a benzinre vetik ki januártól, a gázolajra nem.
Délután még úgy nézett ki, hogy napokon belül áruk nélkül maradhatnak a boltok, ugyanis a teherszállítók országszerte sztrájkba léptek a tervezett adó-emelés miatt – leállt a teljes kamionforgalom. Victor Ponta miniszterelnök azonban 16 órakor bejelentette, hogy az új adót egyelőre csak a benzinre vetik ki, a gázolaj esetében három hónappal elodázzák a hatályba léptetést. A kormányfő elmondta, Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter éppen Brüsszelben tárgyal az Európai Bizottság képviselőivel az új illeték bevezetésének halasztásáról a gázolaj esetében. Mint Ponta is hangsúlyozta, a teherautók többsége utóbbi üzemanyaggal működik. A kormányfő szerint a benzin esetében viszont marad az új jövedéki adó, „mert az amúgy is nálunk a legolcsóbb az Európai Unióból”, szerinte ugyanakkor ennek drágulása nem hatna ki összességében a román gazdaságra.
Ponta közölte, Voinea a hét végén informálisan tárgyalt már az EB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel, s az első jelzésekből úgy tűnt, hogy Brüsszel nem fog akadályokat gördíteni a terv elé. A kormányfő a tervekről már értesítette Traian Băsescu államfőt, illetve Mugur Isărescut, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökét, s azt mondja, ha az EB is rábólint, a módosítást már az e heti kormányülésen el lehet fogadni. A miniszterelnök egyúttal leszögezte, az intézkedés miatt nem kellene módosítani a 2014-es költségvetést, mivel egyes paraméterek újraszámolása révén le lehetne fedni ezt a három hónapot, s nem kellene új deficitcélt meghatározni.
„Ha örökre el tudnám halasztani, megtenném” – fogalmazott Ponta, aki azok után beszélt erről a lehetőségről, hogy már a hajnali órákban meghatározatlan időtartamra általános sztrájkot hirdettek a fuvarozók, s leállt a kamionforgalom az országban. Kora este még nem lehetett tudni, hogy kedden újraindul-e a kamionforgalom.
A szállítmányozók egyik fő kifogása éppen a hétcentes adó januártól tervezett kivetése volt, de emellett nehezményezik, hogy a közlekedésügyi tárca nem veszi figyelembe az ágazat sajátos gondjait. Az elégedetlenség nagy volt már korábban is, hiszen az új tárcavezető beiktatása óta még párbeszédre sem volt hajlandó, a hétcentes adó viszont betette az ajtót. A fuvarozók ugyanis – mint múlt heti közleményükben is leszögezték – aberrációnak nevezték a kormány indoklását, miszerint az üzemanyag a csökkenő világpiaci áraknak köszönhetően nem fog drágulni, ugyanis, bár itt nem lesz áremelés, más országokban csökkenni fognak az árak, így oda a versenyképesség. „Emellett a hétcentes adóból épülő autópályákat is csak díj ellenében lehet majd használni, ahogy az nemrég a kormány részéről elhangzott” – sorolták tovább aggályaikat a szállítmányozók.
A nemzetközi fuvarozók szövetsége ugyanakkor hétfőn szintén közleményben szögezte le, hogy a 2014-2020-as időszakra stratégiai partnerségre lenne szükség a kormány és a szállítmányozók képviselői között, ennek érdekében pedig ők is párbeszédet sürgetnek. Mint hangsúlyozták, annyi keserűség gyűlt fel az ágazatban tevékenykedőknek, hogy nem kizárt, hogy a feszültségek csak tovább fokozódnak.
Forgalomkorlátozások Erdély-szerte
Bár az előzetes bejelentések még arról szóltak, hogy december 9-én reggel el sem indulnak a teherautók, amelyek úton vannak pedig a legközelebbi parkolóig mennek csak el, hétfő reggel végül a tiltakozás más formáival is éltek az érintettek. Országszerte okozott fennakadást a közlekedésben, hogy a kamionosok óránként 5 kilométer/órás sebességgel vonultak az országutakon, torlódás alakult ki ugyanakkor a határátkelőknél is.
Az Arad megyei Pécska környékén például már a déli órákban 150 teherautó vonult csigalassúságú tempóban a magyar határ felé vezető főúton. A résztvevők úgy nyilatkoztak, további kollégák csatlakozására számítanak, s két „vonulás” között az út szélén parkoltak le, de egyelőre nem jelezték, hogy útzárra készülnének.
Szatmár megyében is a határátkelő forgalmát bojkottálták a sofőrök: a petei vámnál mintegy 150 teherautó húzott le az út szélére, ami a rendőrségi közbelépés ellenére is nagyban akadályozta a többi gépjármű haladását.
A Krónika egy, a helyszínen veszteglő gépjárművezetőtől úgy értesült: jelentősen lelassult a forgalom a kamionstop miatt Kolozsvár környékén is. A kincses város nyugati kijáratánál a kora délutáni órákban is csak lépésben tudtak haladni a több kilométert alkotó sorban felgyűlt személygépkocsik, mivel az észak-erdélyi autópálya gyalui feljárójánál a veszteglő teherautók mindkét sávon megbénították a közlekedést.
Ioan Muncaciu, a kis szállítók Kolozs megyei szervezetének elnöke a helyszínen úgy nyilatkozott, a hétcentes pluszadó mellett azért is vonultak utcára, mivel túlságosan borsosnak tartják a közlekedési rendőrség által alkalmazott bírságok összegét. A hétcentes adó kapcsán egyébként Muncaciu elmondta, számításaik szerint egy évente 150 ezer kilométert megtevő, 7 tonnásnál kisebb kamion esetében már évi 2700 eurós plusz költséggel kell számolni, egy tíz járművel dolgozó cégnél tehát ez már 27 ezer euró, ami miatt már szerinte sok vállalat csődbe is mehet.
Nem hivatalos információk szerint hasonló forgalomkorlátozásra kellett számítani a nap folyamán a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő országúton Élesdnél, illetve Brassó környékén is.
Szeben megyében eközben már a reggeli órákban leállt a forgalom az A1-es autópálya egy részén a 120 itt leparkolt kamion miatt. A rendőrség közbelépésére volt szükség, hogy a közlekedés ismét megindulhasson – végül egy óra után történt ez meg, de továbbra is nehézkes maradt a haladás, mivel a teherautósok ott maradtak a helyszínen.
Temesváron a terelőút mentén parkolt le több tucat kamion, Nagybányán a város bejáratánál nehezítették tovább a forgalmat, ami amúgy sem volt zökkenőmentes a sűrű havazás miatt, s az ország más vidékein is szerveztek hasonló akciókat.
Aggódnak a bevásárlóközpontok képviselői
Eközben máris aggodalmuknak adtak hangot a nagy bevásárlóközpontok képviselői: szervezetük közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a kamionosok nem kezdik újra a munkát, akkor két-három napon belül a boltok friss áruk – tej, gyümölcs, zöldség, hús – nélkül maradnak, de főként így, a karácsony közeledtével más termékek esetén is kimerülhetnek a készletek.
A hétfői közleményből ugyanakkor az is kiderül, hogy a nagy bevásárlóközpontok képviselőinek sem tetszik a hétcentes adó, de ígérik, mindent megpróbálnak majd megtenni, hogy a fogyasztók a lehető legkisebb mértékben érezzék meg az üzemanyag-drágulást.
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön Victor Ponta az olajipari vállalkozókra is próbált hatni, hogy az intézkedést a lehető legkevésbé érezzék meg a lakosok, illetve a román gazdaság, a zártkörű tárgyalásról azonban sem a kormányfői hivatal, sem az ágazat képviselőitől nem érkezett semmiféle közlés.
Eközben Traian Băsescu államfő is próbál nyomást gyakorolni a kabinetre: nemrég jelezte, hogy visszaküldi a költségvetést a parlament elé, amennyiben az számolni fog az üzemanyagokra kivetett illetékkel, majd múlt hétfőn bejelentette, nem írja alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodás vállalásait tartalmazó szándéknyilatkozatot sem, mivel az is tartalmazza a hétcentes adót.
Kedden ugyan a témában tárgyalóasztalhoz ült a kormányfő és az államelnök, nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk. A parlament végül másnap elfogadta a költségvetést, amely számol az új adónem bevételeivel.
Băsescu azt mondta, amint megkapja a dokumentumot, húsz napja van eldönteni, hogyan jár el, de korábbi bejelentései arra engednek következtetni, hogy nem fogja elsietni a döntést. Mint mondta, részletesen meg kívánja vizsgálva a 2014-es állami költségvetést. Mint ismeretes, korábban már jelezte, úgy kívánja visszaküldeni a dokumentumot a parlament elé, hogy abban megjelöli, milyen más forrásokból lehetne előteremteni a hétcentes adóból tervezett bevételeket.
Hétfő este pedig a fejlemények tükrében úgy nyilatkozott, nem elégíti ki ugyan az intézkedés, de ez legalább jelzi a párbeszédkészséget. Az államfő azt mondta: megvannak az ötletei a kieső összegek pótolására.
Krónika (Kolozsvár)

Konstruált perek ott, cinkos hallgatás itt
Martonyi hevesen tiltakozott, amikor Tőkéstől megvontak egy román kitüntetést, miközben egy másik politikai kitartott, Böjte Csaba állampolgári felkenése kész nemzeti bolhacirkusszá magasztosult. Arra viszont nincs idő és energia, hogy a szisztematikusan kibontakozó magyarellenes fellépéseknek fontosságot tulajdonítsanak.
Nagy Zsoltot, a román kormány egyik volt miniszterét, aki az RMDSZ színeiben állt a Távközlési és Informatikai Minisztérium élén 2004 és 2007 között, november 19-én első fokon öt évre ítélték. Minden idők egyik legfiatalabb politikusaként került be a román kabinetbe, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a társadalom vitális érdekévé, a továbblépés, a modernizáció elementáris feltételévé vált a szektoron belüli privatizáció. Az ítélet indoka: „egy adott bűnözői kör morális, szellemi támogatása”. Mi is áll a háttérben?
Hét évvel ezelőtt, 2006 novemberében indult ellene eljárás, már akkor tudhatóan Traian Băsescu államelnök személyes kezdeményezésére. Két szálon futott a nyomozás; egyrészt kémkedés volt a vád, mert a privatizációban részt vevő egyes külföldi személyekről a titkosszolgálat azt feltételezte, egyébként máig nem igazolt módon, hogy kémtevékenységet folytatnak. A másik vád szerint a miniszter beavatkozott volna a minisztériuma alá tartozó Rádiókommunikációs Vállalat, valamint a Román Posta privatizációjába, jogtalan előnyben részesítve egy adott érdekeltségi csoportot.
Csakhogy Nagy Zsolt minisztersége idején egyetlen privatizáció sem zajlott, ezzel szemben valóban kinevezést kapott egy tanácsadó, aki a Rádiókommunikációs Vállalat állami részvényeinek már rég esedékes tőzsdei jegyzését és majdani privatizációját segítette volna. Ami a Román Postát illeti, ott sem történt meg a privatizáció, hanem egy modernizációs tanácsadó alkalmazása valósult meg, ami pedig a szintén javasolt privatizációs tanácsadó kiválasztását illeti, azt épp Nagy állította le.
Amikor a volt miniszter ellen 2009-ben végül vádat emeltek, ezt olvasták a fejére, s a bíróság még csak nem is volt hajlandó meghallgatni azt az érvelést, hogy milyen „morális, szellemi támogatás” is valósulhatott volna meg, ha egyszer az inkriminált folyamatok még csak be sem indultak. Az ügyiratok ráadásul vagy ezer telefonlehallgatásra épültek, amelyek közül a vádlott és ügyvédje mindössze 254-et ismerhetett meg, a többit nem bocsátották rendelkezésükre. Ám ezekből is egyértelműen kiviláglott a formálódó per tendenciózussága, hisz a szövegeket számos helyen meghamisították, illetve a fordítások is pontatlanok voltak.
Bár a nyomozás kezdetén egy államelnöki bizottság meghallgatta Nagy Zsoltot, s az erről született jelentés gyakorlatilag teljes egészében tisztázta őt, az államfőt ez sem győzte meg, s továbbra is szorgalmazta az általa dróton rángatott ügyészségnél az eljárás folytatását. Igaz, a vádak közül ekkorra már kikerült a kémkedés.
A háttérben nyilvánvalóan az a politikai szándék munkált, hogy Băsescu ott ártson az akkor épp rendkívüli teljesítményeket elérő, Călin Popescu Tăriceanu vezette kabinetnek, ahol tud. A kérdéses időszakban a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ által alkotott koalíció lényegi konfliktusok nélkül vitte az ország ügyeit, ráadásul nem csak a belső magyar–román viszony volt kiváló, de Magyarország és Románia kapcsolata is.
Ugyanakkor sem Băsescunak nem volt ez így jó, sem pedig az akkor még ellenzéki Fidesznek – ne feledjük, 2006-ot írtunk! Orbánék megkezdték az RMDSZ-szel szembeni politizálás szisztematikus felépítését, és az RMDSZ elleni politikai tényezők nagyvonalú pénzelését. Băsescu ugyanezt tette, politikai előnyöket juttatva mindenkinek, aki kész volt a párttal, illetve a jól teljesítő koalícióval szemben fellépni, és gyakorlatilag üldözte azt, aki erre nem volt kapható.
Mindez hét évvel ezelőtt teljesedett ki, s még ma is tart, azzal a nem csekély különbséggel persze, hogy Orbán és Băsescu barátságának vége. De közös – az erdélyi magyarság érdekeivel szembeni – politikai elkötelezettségük azért maradéktalanul megmaradt.
Ezt példázza az is, hogy a roppant nemzeti célok mögött valahogy elveszett Nagy Zsolt ügye; a magyar állam mintha az ő becsületének, sőt szabadságának védelmét nem tekintené morális kötelességének; mintha ő valahogy kimaradt volna az „újraegyesített” nemzeti egészből. Martonyi hevesen tiltakozott, amikor Tőkéstől megvontak egy román kitüntetést, miközben egy másik politikai kitartott, Böjte Csaba állampolgári felkenése kész nemzeti bolhacirkusszá magasztosult. Arra viszont nincs idő és energia, hogy a szisztematikusan kibontakozó, láthatóan konstruált magyarellenes fellépéseknek fontosságot tulajdonítsanak. Mert nem csak Nagy Zsoltot ítélték már el, nyilvánvalóan alaptalanul, de hasonlóképpen Markó Attila államtitkárt és másokat is, bizonyíthatóan azért, hogy a román államfő alááshassa az RMDSZ politikai hitelét. Nincs szándék, nincs akarat, mert Orbán alantas érdekei messzemenően egybevágnak a kibontakozó romániai nacionalizmuséval.
Ara-Kovács Attila
Magyar Narancs (Budapest)

Felülvizsgált restitúció
Ellenzik a parlamenti restitúciós vizsgálóbizottság létrehozását az egyházak is. Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy parlamenti bizottságot hoznak létre az erdélyi visszaszolgáltatási folyamat visszamenőleges felülvizsgálásáért.
A restitúciós folyamat elakadásának az erdélyi történelmi magyar egyházak a legnagyobb kárvallottjai. 23 évvel a rendszerváltás után még mindig csak az ingatlanok kétharmada, mintegy 1000 ingatlan került vissza jogos tulajdonosához, ám a további peres ügyek miatt, ennek csak töredékét vehették birtokba az egyházak. Vezetői szerint továbbra is szándékos a hátráltatás és időhúzás. Hogy történik meg, hogy ma is eltűnnek bizonyító papírok? Hogy ma találunk valamit a telekkönyvi hivatalban, aztán holnap eltűnik. Aztán bizonyos papírokat, bizonyító szövegeket egyszerűen csak átfogalmaznak, átírnak, és úgy értelmeznek, ahogy akarnak? Vagy olyan intézmények, amelyeket még a kommunista rendszer is elfogadott, mint jogi intézmények, egyházi jogi intézmények, azokat ma elfogadják, elismerik, másnap pedig már nem – panaszolta Böcskei László, nagyváradi római katolikus püspök. A püspök szerint minden visszaszolgáltatás törvényesen zajlott, ezért a miniszterelnök mostani lépését barátságtalannak és felháborítónak tartja. Egy ilyen bizottság felállítása hiteltelenné teszi a Restitúciós Bizottság munkáját, de megkérdőjelezi a jogállamiságot is.
Most eljutni oda, hogy elkezdünk azon gondolkodni, hogy ők rosszul végezték a munkájukat ez egy kritika, ironikus kritika, amiben ezeknek az embereknek a becsületét lehet megkérdőjelezni, Romániában az erkölcsnek a kérdését lehet feltenni. Én egyetlen egy olyan kétes kérdéssel sem találkoztam egyházunkon belül, amelyért most esetleg aggodalmaskodni kellene – magyarázta Csűry István királyhágómelléki református püspök.
Az RMDSZ elsők között tiltakozott a miniszterelnök kijelentését követően. Az erdélyi magyarság és a történelmi egyházak elképzelhetőnek tartják, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok fórumaihoz forduljanak segítségért a romániai visszarendeződés megállítására. Villányi Zoltán, Balla Tünde
erdely.tv
Erdély.ma

Utcaneveink üzenete
Az utcanevek a legmozgékonyabb, legváltozékonyabb földrajzi nevek. E tulajdonságuk egy sor tennivalót, tanulságot is hordoz. A kovásznai utcanevek múltjának és jelenének tanulmányozása során olyan jelenségekre figyeltem fel, melyek nem sajátosak, nem egyediek, hanem általános jellegűek egész Erdélyben, sőt, a magyar területeken mindenhol. Ezért éreztem szükségesnek a nyilvánosságot, azaz rájuk irányítani a figyelmet.
Természetes elnevezések
Az utcanevek – a kezdetektől a 19. század második feléig – városokban és falvakban természetes, spontán elnevezések voltak. A település lakói maguk nevezték el egy közismert lakóról vagy tulajdonosról (Vajnák, Butykák utcája, Komsa, Székely, Tóth utca – a példákat ezután is kovásznai adataimból közlöm), valamilyen ismert, földrajzi egységről, ha az út oda vezetett (Fenyves, Pakóhegy, Piliske út) vagy valamilyen, ott található jelentősebb emberi létesítményről (Cserépgyár, Fonoda, Gát, Vágóhíd utca). Örömömre szolgált, hogy Kovásznán fennmaradt még jó pár ilyen utcanév. Az utca természete, jellege, tulajdonsága is alkalmas természetes névadásra (Nagyút, Sáros út, Zsákutca.) Kívánatos lenne, hogy az ilyen természetű neveket ne cseréljük le, mert a település kultúrtörténeti adatait semmisítjük meg ezzel. Megőrzik a város múltjának egy-egy részletét, régi állapotát, lakóinak szemléletét. Másrészt a lakosok így ismerik, tiszteljük hagyományőrző igyekezetüket, elvégre elsősorban az ő tájékozódásukra születtek. Pl. az Erzsébet liget vagy egyszerűen a Liget még ma is nagyobb tájékozódási mutatóval rendelkezik, mint a régi Égerfa vagy a mai Bartók Béla név. Tévedés ne essék, nem Bartók Béla nevét kifogásolom, megtisztelő számunkra az ő neve, de a régebbi név történelmi dokumentum, Erzsébet királyné emlékére ültették a liget fáit, így tudja jó pár megkérdezett idős adatközlőm. Sajnos, a régi liget eleganciájából, szépségéből mára már szinte nem maradt semmi, fáit nagyrészt kivágták, csupán a régi képek emlékeztetnek szépségére. Mégis jó volna, ha mementóként megőrződne a név. De említhetném a legmeggyőzőbb példát is: a Nagyutat (még régebben Darék út) ma Ştefan cel Marenak hívják, holott semmi kötődése nincs az egyébként általam tisztelt román fejedelemnek Kovásznához. Tehát a hatóságoknak, amelyek ma elnevezik az utcákat, jobban figyelembe kellene venniük az illető hely szellemét és a már meglévő adottságait. Nem szabadna elpolitizálni az utcanévadást semmilyen körülmények között. Tudom, némelyek megmosolyogják „naivságomat”, de ez lenne a követendő út.
Mesterséges névadás
A 19. század végétől az utcanévadás feladatát a hivatal vette át. A mesterséges névadás I. korszaka a kiegyezéstől az első világháború végéig tartott. A hivatalos utcanévadás történetének II. korszaka az első világháború végétől egészen 1945-ig, a III. pedig 1945-től 1989-ig, míg a IV. az 1989-es rendszerváltástól napjainkig tart. Kovásznán is nagyjából a fenti szakaszokat különíthetjük el. Ma már kizárólag a hivatal foglalkozik az utcák, terek, sétányok elnevezésével. A köznyelvi használatban nem hivatalosan még él egy-két régi elnevezés (Hamar utca), sőt, új is keletkezik, de már elenyésző mennyiségben.
A hivatali névadásban figyelhető meg az a jelenség, hogy a mindenkori hatalom kénye-kedve szerint változtatja az utcaneveket. Főleg a 20. század jeleskedik ilyen tekintetben. Megint csak a főutunkat hoznám fel példának: a Nagyút volt Hunyadi, Sztálin út is, mielőtt a mai Ştefan cel Mare nevet kapta. Szerencsére, a köztudatból többnyire kiesik az erőszakolt név. A régi Nagyút név ma is élőbb és természetesebb, arról is árulkodik, hogy ez a település egyetlen főútja volt, és ma is az, a patakkal párhuzamosan halad, s Kovászna hosszan, keskenyen nyúlik fel majd kilenc kilométeren, tehát úti-falu volt s nem bokorfalu.
Ha gyakran változtatjuk a nevet, zavart okoz a lakosság tájékozódásában, ugyanakkor a hagyományokat is sutba dobjuk vele. Hiába szónokol a hivatal hagyományőrzésről, ha lépten-nyomon figyelmen kívül hagyja, ha a gyakorlatban nem alkalmazza. A fenti példa, gyakorlat csak arra jó, hogy illusztrálja: az utcanév beilleszthető a mindenkori hatalmi rendszerekbe változékonysága okán. Kívánatos lenne olyan törvény megalkotása, mely megvédené az utcanévadást attól, hogy ki legyen téve a hatalom kénye-kedvének, ugyanakkor a hagyományokat őrző utcaneveket tilos lenne megváltoztatni.
„A város, falu történetét, sajátosságait őrző utcanevek ugyanúgy védendők, mint a műemlékek” – teljesen egyetértek Péter László gondolatával, amelyet a világhálón olvastam Utcanévadásunk tízparancsolata című cikkében. Tehát az olyan neveket, melyek valamilyen kultúrtörténeti adatot őriznek, nem szabadna lecserélni. Például Kovásznán az Erzsébet liget nevét. Ezt csak szakember tudja megállapítani. Hogy ki legyen benne az utcanévadó-bizottságban, azt éppen ez az alapkövetelmény szabja meg: mindenképpen szakember, tehát helytörténész, magyartanár, néprajzos. Akkor kevésbé fordulnának elő anomáliák, kevésbé csorbulna a település „sajátosságának méltósága” (Sütő). Apró, jelentéktelen dolognak látszik, de mélyebb és jelentősebb következménye is lehet, mert ma egy hagyományőrző utcanév hull ki a köztudatból, holnap egy városrész, egy város neve, majd egy tájegység (lásd Székelyföld), végül a benne lakó magyarság veszíti el önmagát. Egy patkószeg miatt vész el a csata – ahogy az angolok mondják. Az ideológiai-politikai okokból adott elnevezések az 1950-es évektől szaporodtak meg nálunk is. Kovásznán bizonyos régi és új utcanevek román nevet kaptak a belvárosban is, ahol nem volt románság (Aurel Vlaicu). A tömbházak építésével létrejött új utcákat, sétányokat román elvont fogalmakkal jelölik. A kiírás egynyelvű volt. A magyarság nem érezte a magáénak, inkább románul használta, de lehetett ebben kényelemszeretet is (Frǎţiei, Prieteniei, Pǎcii, Unirii, Libertǎţii). Tehát a román–magyar barátság így egyoldalúvá sikeredett, feltehetően szándékosan. A többségében ma már románok lakta Vajnafalván is találunk erőszakoltan mesterséges neveket, ami azt bizonyítja, hogy a szocialista rendszer itt is „működött”: a Csordagyűjtő így kapta a Parcul Tineretului nevet. Ugyanakkor sok olyan történelmi személyiség jelent meg, akiknek a helyhez semmi közük: Tudor Vladimirescu, Horea, Cloşca şi Crişan stb. A Tavasz és Ősz utca nevét mesterségesnek, erőszakoltnak véltem, végül kiderült, hogy két Vajna-birtok nevét őrizték meg. A védett nevek közé tartoznak, ezeket nem szabad megváltoztatni. Tisztelet annak, aki – tudatosan vagy spontánul – a hagyomány mellett döntött.
A város többnyire magyarok lakta területein van román személyiségről elnevezett utca, de Vajnafalván egyetlenegy magyar utcanév sincs, holott például több Vajna megérdemelné, nem beszélve Orbán Balázsról, aki olyan szépen ír a kovásznai románságról, sőt, ő örökítette meg egyik szép népi szokásukat, a juhászlakodalmat, amelyre még ma is – joggal – olyan büszkék. Tudomásom szerint a rendszerváltozás utáni utcakereszteléskor javasoltak Orbán Balázs nevet, igaz, nem Vajnafalvára, hanem a régi Gát utcának a semmitmondó Ghiocei/Hóvirág helyébe, de azt sem fogadta el a hivatal és a képviselőtestület.
Helyesírási kérdések
Az általános helyesírási szótárakban a földrajzi nevek fejezetben vajmi kevés szó esik az utcanevek helyesírásáról. Pedig nagy szükség lenne ma erre, amikor a hivatal nevezi el őket. Kívánatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal rendelkezzék ilyen szakmai helyesírási szótárral. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége bizonyára készségesen segítene ebben, mint ahogy segített más esetben is. Ajánlatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal beszerezze a legutóbb megjelent magyar szakkönyvet: Fábián Pál–Földi Ervin–Hőnyi Ede: A földrajzi nevek helyesírása, Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1998. Idézzünk néhány olyan szabályt, amely a helyi és a magyarlakta területeken levő utcanevek helyesírásában segít.
Egybeírjuk: a településrészek nevét (Alszeg, Vajnafalva), a természetes úton alakult összetett utcaneveket (Cserépgyár, Pakóhegy, Nyíralja), ha a névben nincs földrajzi köznév. Különírjuk: a névtől az utca, út, tér, liget, sétány szót (Székely utca, Erzsébet liget, Barátság sétány), de ha a hagyományos utcanév állandójelzős szerkezetű vagy külterületi helynévvé vált, akkor egybeírjuk (Nagyút, Postaút). Ha kéttagú személynévből vagy jelzős szerkezetű személynévből áll, akkor mindhármat különírjuk (Arany János utca, Felső Páva utca, Kőrösi Csoma Sándor tér). Ha a név előtt megkülönböztető jelző áll (Felső Porond utca). Kötőjellel írjuk: ha a név után valamilyen, a fentiektől különböző földrajzi közszó szerepel: patak, tó stb. (Karácsony-pataka). De ha a városrészt jelöli, s nem az utcát vagy a patakot, akkor egybeírjuk: Karácsonypatakában lakik.
Személyekről elnevezett utcát más nyelven is változatlanul kell írni, esetünkben a románt románul, a magyart magyarul, a megfelelő helyesírás szerint. Nem szabad lefordítani őket. A Grigore Ureche utcát például nem írhatom Fül György utcának.
Ismerni kell a hagyományokat
Végeredményben tehát átgondolt-megfontolt cselekedetnek kell lennie a hivatalos utcanévadásnak: figyelembe kell vennie a lakosság természetes elnevezéseit mind magyar, mind román részről. Ki kell kérni a szakemberek véleményét, ne legyen a művelet kiszolgáltatva a mindenkori politikai nézeteknek, vagy ne legyen esetleges és önkényes. Legyen összhang természetes és mesterséges névadás közt. A hivatalos utcanévadás nagy felelősség, ismerni kell a város/falu történetét, hagyományait, tekintetbe kell venni ezeket. Kerüljük a hosszú, megjegyezhetetlen neveket, történelmi dátumokról egyenesen nem javallott elnevezni utcát, erőltetett. Sem a román, sem a magyar nyelvészek nem tartják szerencsés megoldásnak. Ezért nem kívánatos a mai 1 Decembrie 1918 elnevezés.
Az utcanévtáblák elkészítését ahhoz szakmailag értő, mind a két nyelvet ismerő személy végezze. Ne jussanak a Székely utca sorsára. Senki nem ellenőrizte, hogy a jó szándékú készítője esetleg tévedhetett, s románul Secuiascǎ-nek írta, holott egy ott lakó családnevét örökítette meg az utca, tehát, lévén családnév, nem szabadott volna lefordítani, hanem változatlanul str. Székelynek írni, mint ahogy helyesen str. Butykák-nak írták a másik utcát. Ezt nem egy esetben tettem szóvá, de máig nem javították ki, nem tudom, miért.
Utcaneveink tehát arról is vallanak, hogy mennyire tiszteli a hivatal a lakosságot, mennyire van érte, s nem fordítva. Tehát a lakosság hivatalnak való kiszolgáltatottságáról is árulkodik. Egészséges együttműködés lenne ideális ebben a tekintetben is.
SZABÓ ETELKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)