A forradalom üzenete
Ötvenhét éve ezekben a napokban dőlt el Magyarországon, hogy a magyar nép változtatni akar a sorsán és gyarmati helyzetén. A szabadságot választja, akár a kuruc korszakban, vagy 1848–49-ben.
Mindez nem megy könnyen, október 23-án kitör a fegyveres harc, naponta változik a kommunista pártvezetés és kormány összetétele. Véres harcok után, október 28-án délután híres rádióbeszédében Nagy Imre bejelenti a szovjet csapatok kivonását Budapestről, s nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánítja az előző napok megmozdulásait. Az események felpörögnek. Október 30-án Nagy Imre bejelenti az egypártrendszer megszüntetését, majd felszámolják a rettegett Államvédelmi Hatóságot. Újjáalakulnak a pártok, kinyílnak a börtönök kapui, tárgyalások kezdődnek Magyarország Varsói Szerződésből való kilépéséről, a szovjet csapatoknak el kell hagyniuk az országot, nemzeti ünneppé nyilvánítják október 23-át! Közben szovjet „tanácsadók” Moszkvába viszik Kádár Jánost. A moszkvai vezetők meggondolják magukat, ismét megjelennek magyar területen a Vörös hadsereg csapatai, Budapesten megkezdődnek a véres harcok, a nagyvilágban dúl a szuezi válság, a forradalmat vérbe fojtják, Kádár hazatér, ő és klikkje veszik át a Szovjetunió vezéreinek jóváhagyásával a hatalmat, és megkezdődnek a megtorlások. A többit tudjuk. Tudjuk? A megtorlások értelmi szerzőit, a kivégzések elrendelőit máig nem vonták felelősségre, most készülnek a 92 éves Biszku Béla elleni újabb perre. Ugyanakkor felmerülhet bennünk ama gondolat is, hogy mi történhetett volna, ha a dolgok másként alakulnak? Igen, győzhettek volna a forradalmárok, akkor még egyet akart az egész nemzet, a szabadságot, és Maléter Pál csapatai élén bevonulhatott volna Moszkvába, lemondásra szólíthatta volna fel Hruscsovot, s a térségben 33 évvel hamarabb kezdődhettek volna el a magyar példa nyomán a demokratikus átalakulások. Bibó István, a végsőkig kitartó államminiszter az ENSZ ülésein fejthette volna ki emelkedett nézeteit az emberi jogokról, és Vlagyivosztoktól Drezdáig megvalósulhatott volna végre a nagy francia forradalom hármas jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség! De hát, tudjuk – tudjuk! – nem ez és nem így történt. Jött Kádár az akasztófákkal, jöttek az ítéletek, Pest és a kivérzett ország felett köröztek a halál fekete madarai. Ennyit ért az Albert Camus által is felhánytorgatott magyarok vére? Később, persze, változott a lemez, mint a balcsillagzat alatt álló magyar történetben annyiszor. Ígéretek is jöttek, aki nincs ellenünk, velünk van! És megszületett Kádár János népe. Bibó István nem az ENSZ-ben tartott szabadelőadásokat, hanem a váci fegyházban taníthatta angolra Göncz Árpádot. De mindez már hideglelősen ismerős.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szellemi irányítója volt az 1956-os forradalomnak
A marosvásárhelyi Dudás József mártírhalála
Az 1956-os magyarországi forradalom szelleme a szétszaggatott nemzetrészek magyarságát is magával ragadta. Itt, a Székelyföldön volt a legnagyobb támogatása a változást ígérő eszméknek, a megtorlás áldozatainak száma is ezt bizonyítja. De voltak, akik Pesten harcoltak. Közülük kiemelkedik a mártírhalált halt Dudás József szerepe. Eörsi László és Tófalvi Zoltán írásai alapján készített összeállítást Dudás Annamária.
Dudás József 1956. október 27-én beszédet tartott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Október 29-én létrehozta a II. Kerületi Nemzeti Bizottmányt; 25 pontos programja a pillanatnyi helyzetben radikálisnak számított. Október 29-én 11-kor a tanácsháza nagytermében, 4-500 fővel a Nemzeti Bizottmány megválasztásakor Dudás bizonyult a legfelkészültebbnek, legszuggesztívebbnek. Vázolta a saját 25 pontos programját és a szintén általa elkészített felhívást. Legfontosabb követelései: a Biztonsági Tanács küldjön fegyverszüneti bizottságot Magyarországra, valamint anyagi és szükség esetén katonai segítséget is, és ismerje el "hadviselő" félnek a Bizottmányt; ideiglenes kormány felállítása illetőleg szabadságharcosok és a Bizottmány tagjaiból; a Varsói Szerződés felmondása, a szovjetek kivonulása; semlegesség Ausztria mintájára; az ÁVH azonnali leszerelése – ezt ekkorra már bejelentette a kormány; diákparlament, munkás-, paraszt- és katonatanácsok létrehozása, szabad be- és kiutazás; teljes lelkiismereti, vallás-, sajtó- és gyülekezési szabadság; többpártrendszer. A 25. pont szerint a "jelen határozatot" elküldik az ENSZ valamennyi tagállamának és a magyar politikai vezetőknek. Felhívásában pedig a Bizottmány létrehozásának fontosságát hangsúlyozta – mivel az országban működő különböző forradalmi erőknek nincs központi szervük, a Bizottmány egyrészt átvenné a szétzilálódott közigazgatás szerepét, másfelől továbbfejlődve, terjeszkedve hatékonyan közreműködne az ország politikai és társadalmi berendezkedésének átalakításában. A kormányzat pedig nyilvánvalóan csak egy ilyen csúcsszervezettel látná értelmét tárgyalásba bocsátkozni. Ezért a Bizottmány november 1-jén a Sportcsarnokban a forradalmi küldöttek országos kongresszusának összehívását kezdeményezte, csakis tiszta múltú delegáltak részvételével, tehát a Horthy- és a Rákosi-rendszer kiszolgálóinak teljes kizárásával. Arra kérte a forradalmi szerveket, hogy a II. kerületi tanácsházán székelő Bizottmánnyal azonnal vegyék fel a kapcsolatot a napirend és a javaslatok kidolgozásának tárgyában.
A Bizottmány elnöke Dudás lett, vele együtt 32 tagot választottak meg, köztük a tanács korábbi tisztviselőit – akik között MDP-tag is akadt –, papokat, kisiparosokat, értelmiségieket és néhány munkást. Dudás ezután programpontjainak és felhívásának kinyomtatására koncentrált, és valószínűleg ekkor gondolt először arra, hogy lapot indít. A mintegy 50 ezer példányban megjelenő orgánum, amely a forradalom története és Dudás sorsa szempontjából is fontos, a Magyar Nemzeti Bizottmány lapjaként jelent meg. Már az első szám szalagcíme óriási visszhangot váltott ki, ismételhetetlenül a legnagyobbat: Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt. Ez így jóval kihívóbb volt, mint a 25 pontos program. Még ugyanezen a napon, délután megjelent a lap második, szintén kétoldalas száma, ezúttal már 50-100 ezer példányban. A szalagcím változtatása a legfeltűnőbb – A koalíciós kormányt sem fogadjuk el –, amelyet, bár megkésve, a kormány 28-ai átalakítása indokolt.
Egy nap alatt Dudás a politikai vezetés szemében jelentős szereplővé emelkedett. Október 29-én Nagy Imre még nem fogadta, mert úgy tűnt, hogy csak egyike a számos forradalmi szervezet vezetőinek. Másnap, amikor már az utcán volt a Függetlenség, amely programmal állt elő, és bármelyik lapnál jóval élesebben, nyersebb stílusban bírálta a kormányt, megváltozott a helyzet. Most már a kormány a független sajtóval rendelkező, komoly politikai és fegyveres bázist sejtető Bizottmány vezetőjét a forradalom egyik kiemelten fontos szereplőjének és egyben legfőbb ellenzékének látta, akivel tárgyalóasztalhoz kell ülni. Hogy egyidejűleg a többi forradalmi szervezet álláspontját is megismerhessék, Nagy Imre titkárságáról Dudást arra kérték, hogy más bizottságokat is hívjon meg a tanácskozásra. A parlamenti küldöttségben Dudáson és emberein kívül a "recskiek" és az Értelmiségi Bizottság képviselői vettek részt.
Érdemi közös döntés nem született, csak az, hogy a találkozóról közleményt tettek közzé a rádióban és az újságokban. Este, nyolc óra előtt tíz perccel – majd nyolc perc múlva – hangzott el a Kossuth Rádióban a közlemény: "Mai napon, 1956. október 30-án délután hat órakor tárgyalások indultak meg Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és a felkelő szabadságharcos erők képviselői, továbbá a forradalmi értelmiség és a diákság képviselői között. A fegyveres felkelő szabadságharcos erők nevében Dudás József, a Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke előterjesztése alapján a tárgyalások kedvező légkörben folynak, és a felkelők javaslatait Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke a kormány elé terjeszti."
Dudás politikai pályafutása ekkor zenitjére érkezett. Önálló újságot jelentetett meg, fegyveres erővel rendelkezett, tárgyalt Nagy Imre kormányfővel, amiről rádióközleményt sugároztak, majd amit több napilap is ismertetett. Igen rövid időn belül országosan ismertté vált, de még a külföldi sajtó érdeklődését is felkeltette.
A harcok alatt Marton György néhány fegyveressel fogolyként szállíttatta vissza Dudást. Kovács András felelősségre vonta a legutóbb kiadott parancsaiért, amelyek a barikádok lebontására és az ellenállás megszüntetésére szólítottak fel, sőt közölte vele, hogy letartóztatja a forradalom elárulásáért. Majd kijelentette, hogy Dudás folytathatja lapszerkesztői tevékenységét, de csak felügyelet alatt, és ha ellenszegül, a "legrosszabbra" számíthat. Így két napon belül harmadszorra tartóztatták le.
Október 30-án délelőtt a szovjet Különleges Hadtest megbízott törzsfőnökével, Malasenko ezredessel tárgyalt. Igyekezett elérni, hogy a szovjetek Nagy Imre ellenében őt ismerjék el a legfőbb magyar politikai és katonai hatalom birtokosának. Délután a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottmányának közvetítése révén tárgyalt Nagy Imrével, de konkrétan nem állapodtak meg semmiben. Október 31-én a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökének, Szigethy Attilának ajánlott személyes küldöttjén keresztül együttműködést, akár közös ellenkormány alakítását, amit Szigethy határozottan visszautasított.
Arról értesült, hogy november 21-én Kádár a Parlamentben tárgyal a munkástanácsok és a nemzeti bizottságok vezetőivel, és őt is várja. Önként besétált a kelepcébe – belépve a Parlament épületébe, a szovjet elhárítótisztek azonnal letartóztatták.
November 30-án Malenkov vezetésével a szovjet vezetők találkoztak Kádárékkal, és "egyetértettek" abban, hogy 6-8 "veszélyes ellenforradalmárt" el kell ítélni. Köztük volt Dudás is, aki a fogságában így foglalta össze a forradalomról és saját szerepéről alkotott véleményét:
"A forradalom oka a Rákosi–Gerő-klikk hibás politikája volt, szervezetlenül, spontán tört ki [...] Ebben a zűrzavarban a rend helyreállítása a forradalmi erények fenntartásával a kormánynak nem sikerült, így tehát mások sem dolgozhattak teljes eredménnyel – én sem. Az idő összesen 5 nap volt, az események egymásra torlódtak [...], ilyen körülmények között avatkoztam bele az események menetébe, be kell vallanom kevés eredménnyel, de sok jó szándékkal, és a sok jó szándék közül annyi meg is valósult, hogy nem voltak fosztogatások, a forradalmi erők fölényben voltak a reakcióval szemben, és én nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a forradalmi erőkkel haladtam, a visszahúzók ellen írtam az újságot, és fejtettem ki tevékenységemet. Ezalatt az 5 nap alatt is, mint egész életemben, mint népem hű fia, ha kevés tehetséggel is, de a demokráciáért és a szocialista vívmányok fejlesztéséért harcoltam."
Szabó Jánossal, a Széna téri felkelők parancsnokával együtt került a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa elé.
Dudás a tárgyaláson és a kérvényeiben egyaránt cáfolta a tényeket gyakorta eltorzító vádakat, olykor igyekezett taktikázni is. Az utolsó szó jogán azonban már inkább támadott, mint védekezett: "A lelkiismeretem tiszta volt, futhattam volna Nyugatra, vagy elbújhattam volna. [...] Nem vágytam a hatalomra. Ha meg kell halnom, a magyar szabadságért halok meg, ha amit én tettem, az ellenforradalom és nem forradalmi tett volt. Egy jottányit sem engedtem a szocializmus vívmányaiból. A nemzetközi helyzet is úgy alakult a szuezi kérdéssel, hogy Magyarország helyzete sem alakulhatott másképp. Hiszek a magyar dolgozó nép életerejében, elszántságában. Az én elítélésem az ellenforradalom felmentését jelenti. Egyben a tisztességes dolgozók proletár társadalmának a megrovását."
Január 14-én a bíróság halálos ítéletet hirdetett. Az indoklás szerint minősíthetetlen, uszító hangnemű írások jelentek meg lapjában, amelyek alkalmasak az indulatok felkorbácsolására; államhatalmi szerveknek utasítást adott, az ő jogkörükbe tartozó intézkedéseket valósított meg azzal, hogy 25 pontjában a kormány megkerülésével az ENSZ-hez fordult, felmondta a Varsói Szerződést; emellett a fegyveresekre vonatkozó követelések az anarchiát segítették elő. Hosszasan olvasták a fejére, hogy az embereket félrevezette a nem létező Országos Bizottmánnyal. "...elsősorban szellemi irányítója volt a forradalomnak [ekkor még így hívták], és a félrevezetett tömegek tevékenységéért, a sztrájkokért, a népítéletekért, a fegyveres bandák gyilkosságáért és fosztogatásaiért közvetlen felelősség terheli."
Kegyelmi kérvényét még aznap, szótöbbséggel elutasították. Fellebbezésre lehetőség nem volt. Január 19-én végrehajtották az ítéletet.
Dudás József 1912–1957
1912-ben született Marosvásárhelyen négygyermekes munkáscsaládban. Ipari tanulóként 1926-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Belépett a KIMSZ-be, de a szervezet nem sokáig állta a hatósági zaklatásokat. 1932- ben Dudás részt vett az újjászervezésében, és még ebben az évben bevonták a RKP-ba. Sztrájkokban, tüntetéseken vett részt; az 1934-es általános sztrájk szervezése miatt már sokadszorra tartóztatták le Temesváron, de ezúttal kilenc és fél éves börtönbüntetést róttak ki rá. Ebből 1939-ig öt és felet töltött le Doftanában.
1940-ben Budapestre költözött, és oklevél nélküli gépészmérnökként dolgozott. 1944-től részt vett az antifasiszta mozgalomban. A Magyar Hazafiak Szabadság Szövetségének egyik szervezője és vezetője volt. Kapcsolatba került a Magyar Front szervezeteivel, vezetőivel, többek között a kommunista Rajk Lászlóval, Kállai Gyulával, illetőleg a kisgazda Tildy Zoltánnal, Csorba Jánossal. Dudás szervezői munkát végzett, és közvetített a csoportok között. Ezzel párhuzamosan a munkásmozgalomba is visszatért – érintkezésbe lépett a Demény- frakcióval is.
Tagja lett az 1944. szeptember 22-én induló delegációnak, amely Moszkvában folytatott fegyverszüneti tárgyalást. Visszatérve Dudás megsebesült, de továbbra is részt vett az antifasiszta küzdelmekben. A Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság tagjává választották. A Demény–Weisshaus-frakcióhoz csatlakozott, amely támogatta a 12 pontos programot, ellentétben az MKP központjával. Ekkoriban egyre közelebb került a FKgP-hoz, és megbízták a párt munkástagozatának létrehozásával. A párt listáján indult a fővárosi törvényhatósági választáson, majd a végrehajtó testület tagja lett. Felvette a kapcsolatot Arany Bálinttal, a Magyar Testvéri Közösség egyik vezetőjével, akit szintén az ellenállásból ismert. Dudás eljárt a Közösség üléseire, miként Arany is a Demény–Weisshaus-frakció találkozóira, ahol röplapokat is terjesztettek. Mindez nem kerülte el az állambiztonságiak figyelmét, és 1947. január elején a szervek letartóztatták, majd három hónap múlva internálták. 1948 májusában Rajk László azonban intézkedett volt harcostársa ügyében – közbenjárására megszüntették Dudás ellen az eljárást és szabadlábra helyezték.
Ám néhány hónappal később ismét internálták, ezúttal Kistarcsára, majd Recskre. A kényszerítő eszközök hatására az a vád körvonalazódott ellene, hogy még 1931-ben a Siguranca beszervezte. 1951-ben a román államvédelem kérésére kiadták, hogy állítólagos besúgói tevékenységét kivizsgálják, de bizonyítékok hiányában 1954-ben visszaadták Magyarországnak. Amnesztiában részesítették és rehabilitálták. 1956-ig nem politizált. Megnősült, technikusként egy fő- és két mellékállásban dolgozott.
Népújság (Marosvásárhely)

Listát készítettek a székelyföldi prefektusok túlkapásairól
A prefektusok túlkapásairól tájékoztatták Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest a háromszéki elöljárók. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke a Krónikának elmondta, elküldtek egy listát, amely azt az ötven közigazgatási eljárást tartalmazza, amiket az elmúlt másfél év alatt az ottani prefektusok indítottak a székely szimbólumok és a magyar nyelv használata miatt.
„A listát Liviu Dragnea kormányfőhelyettes kérte, miután Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel beszélt arról, hogy ez már tarthatatlan állapot. Miközben az RMDSZ elnöke és a kormányfő megpróbálnak jó viszonyt kialakítani a kormányzó párt és a magyarok érdekvédelmi szervezete között, a prefektusok éket vernek Székelyföld és a román kormány közé” – szögezte le a háromszéki politikus. Mint ismeretes, a jelenlegi prefektus és elődje a Kovászna megyei önkormányzatot, Sepsiszentgyörgy, illetve más városok és községek közgyűlését is beperelte.
A két legkirívóbb eset, hogy Codrin Munteanu azóta leváltott kormánybiztos a bodoki erdei út felirata miatt indított közigazgatási eljárást, azt kifogásolva, hogy a román szöveg a magyar mellett van és nem felette, Dumitru Marinescu pedig a Kovászna megyei önkormányzat háromnyelvű – magyar, román és angol – fejléces papírja miatt perel. „A túlkapások sorozata sok esetben szinte nevetséges. Például amikor Munteanu mérőszalaggal vizsgálta Bodokon, hogy a román vagy a magyar betű nagyobb” – idézte fel Tamás Sándor, aki szerint egyértelmű, hogy Romániában kettős mércét alkalmaznak, nem ugyanazok a jogok érvényesülnek Hargita és Kovászna megyében, mint másutt.
„Kettéválasztották az országot, van a Székelyföld és a Székelyföldet körbevevő ország, ahol másként értelmezik a törvényeket. Ha a kormány nem akar további feszültséget, nem akarja, hogy a székelyeket tovább hergeljék, oldja meg a problémát, fogadjanak el jogszabályokat, tisztázzák a létezőket, utasítsák rendre a helyi kormánymegbízottakat, hogy foglalkozzanak az ország valós problémáival. Ebben az országban úgy tűnik, Tőkés László érdemrendje és háromnyelvű fejléc a gond ahelyett, hogy a munkanélküliséggel, a minimálbérrel vagy az egészségügy követeléseivel foglalkoznának” – szögezte le Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A trianoni jóvátétel és az erdélyi Stockholm-szindróma
Az utóbbi évszázadok politikájának egyik kulcsfogalma a „nemzet”, amelynek eltérő felfogásából különböző politikai programok vezethetők le. Nem véletlen, hogy a harmadik évezred elejére lassan mondanivaló nélkül maradó, de még mindig tömegek megmozgatására képes „klasszikus ideológiák”, a liberalizmus, a konzervativizmus és szociáldemokrácia is kemény téziseket fogalmaz meg e kérdésben, ha nem is feltétlenül koherensen. Hiszen a liberalizmus és a szocializmus–szociáldemokrácia alapvető nemzetellenessége dacára létezik nemzeti liberalizmus és nemzeti érzéssel átitatott szocializmus, s a nemzeti eszmével többnyire rokonszenvező konzervativizmusnak vannak nacionalizmusellenes áramlatai.
Ha a gyökerekig hatolunk, politológiai egyszeregynek, tudományos közhelynek számít, hogy a baloldali ideológiák más-más okból, de alapvetően ellenségesek a nemzet kategóriájával szemben. A liberalizmus egyénelvű elvont módszertanát illetően (szerinte a társadalom alapegysége az egyén s nem a család) és értéktani szempontból (legfőbb érték az egyéni szabadság) egyaránt. De ez az egyénelvűség fellelhető a liberalizmus tudományelméletében, erkölcsfilozófiájában, történelemfilozófiájában is. A szocializmus számára a nemzet burzsoá csökevény, az uralkodó osztály eszköze, ideológiai kitalációja a proletariátus megtévesztésére, öntudatra ébredésének meggátolására és kizsigereltségének tartósítására.
A konzervativizmus elsősorban szkeptikus. Kételkedik a társadalmi intézmények vég nélküli javíthatóságában, az elvont eszméken alapuló „társadalommérnökségben”, a radikális változásokban, az emberi ész mindenhatóságában, az ember alapvető jóságában, elítéli a forradalmakat, a nemzeti forradalmakat is beleértve. A nemzet fogalma a hagyományon keresztül kerül be a világképébe, ugyanis hagyományban, évszázados szerves fejlődésben és szerves társadalomban gondolkodik. Így értelemszerűen a nemzeti hagyomány is védendő érték számára, a nemzet pedig a legtöbb konzervatív felfogásában a kulturális értékteremtés társadalmi kerete.
„Alternatív” szemlélet
Trianon, s mindaz ami mögötte van – a központi hatalmak hátbatámadása zsákmányszerzés céljával 1916-ban, az 1918-19-es román bevonulás, a tömegmészárlások a magyar civil lakosság körében, Magyarország szervezett kirablása, Trianon után a magyarság kifosztása, hátrányos megkülönböztetése, a központilag irányított magyarellenes politika – minden olyan ideológia számára elítélendő, amelyben a legcsekélyebb mértékben is jelen van az igazságosság és a humanizmus alapértéke. Márpedig minden „klasszikus ideológia”azt állítja magáról, hogy igazságosságra törekszik és az embert szolgálja.
Trianon „jóvátétele”, a határok feletti nemzetegyesítés eszméje, mint célkitűzés természetes, igazságosság központú, nem véletlen, hogy szólam szintjén még a 2004-es népszavazás idején a határon túli magyarság ellen uszító Gyurcsány Ferenc is elfogadja. Az is természetes, hogy e kérdés hangsúlyos szerepet kap az ideológiailag nehezen besorolható, a nemzetépítésben pragmatikus, dogmaellenes alapállásra helyezkedő, de egyértelműen nemzeti programot hirdető Orbán-kormány politikájában. Az ember azt hinné, lehet vitatkozni a módszereken, a megvalósítás hatékonyságán, korrektségén, de az eszmei alapvetést mindenki elfogadja.
Nos, nem így van. Mert akad, aki ezt a politikai célt és programot élből támadja, s ráadásul a politika iránt érdeklődők zöme által az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi holdudvarába sorolt „nethuszár” oldalán. Szilárd István egy kétségkívül alternatív szemléletet körvonalaz, amely szerint „a jóvátétel létének kiindulópontja az a feltételezés, hogy valami nincs rendben, valami rosszul van, és azt ki kell igazítani.” (http://www.nethuszar.ro/a-trianon-jovatetel-perverz-logikaja) Eddig egyetértünk, hiszen nyilvánvalóan nincs rendben, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését lassan egy évszázada semmibe veszi a román államsovinizmus. Nincs rendben, hogy nemzetnyi erdélyi magyar nem használhatja korlátok nélkül ősei földjén a saját anyanyelvét, hogy korlátozzák saját közösségi életének berendezésében, saját intézményes kulturális-anyagi reprodukciójának megszervezésében.
Metafizikai hiba
A szerző azonban így folytatja: „A határon túli magyarokra alkalmazva a jóvátétel logikája nem tudja elfogadni az egyes erdélyi (felvidéki stb.) magyar, mint egyén létezését. A jóvátétel számára én, mint Romániában született, a többnyelvűség tapasztalatával bensőséges viszonyt ápoló, a magyar mellett a román kultúrában is viszonylagos könnyedséggel mozgó egyén egy metafizikai hiba vagyok. Nekem – abban a formában, amelyben most létezem – nem kellene léteznem, mert egy mitikus igazságtalanság, Trianon terméke vagyok, és mint olyan, nem vagyok rendben.”
Íme, miként lehet keverni a valóságot a valótlansággal, miképpen lehet a nemzetépítő szándék, s az igazságtalan, méltánytalan valóság megváltoztatásának nemes igyekezete mögé a valóság elfogadásának képtelenségét látni. Mert egy olyan egyén, aki a román állami etnokrácia nyelvi elnyomása miatt kényszerből tanulja meg a többség nyelvét, sajnos tényleg „metafizikai hiba”, a történelem vaskényszerének terméke. De milyen alapon állíthatja a szerző, hogy ez minden erdélyi magyar emberre érvényes? Temesváriként azt hallottam az öregektől, akik még megélték a Trianon előtti világot, hogy városunk legtöbb polgára a századfordulón három nyelvet beszélt, akár magyar volt, akár német, akár román, s nem kevesen tudtak szerbül is. Nem tudjuk, hogy ha nem következik be a szerző által némi gúnnyal „mitikus igazságtalanságnak” nevezett, de ténylegesen mitikusan és példátlanul igazságtalan trianoni békediktátum, akkor Erdélyben hányan lennének spontánul, román elnyomástól függetlenül többnyelvűek. A „trianoni jóvátétel logikája” legfeljebb e nagy valószínűséggel polgárpukkasztónak szánt képzelgésben áll – ellentétben a többnyelvűség tényként való elfogadásával.
Közéleti pszichopatológia
De itt jön a legjava: „a Trianon-jóvátétel logikája szerint minden egyes határon túli magyar egyén önmagában selejt, kijavítandó hibás termék.” Itt meg is állhatnánk, és besorolhatnánk az írást a közéleti pszichopatológia címszó alá. Ezt a mondatot nyugodtan fel lehet jegyezni, mint a beteges öngyűlölet, az SZDSZ-es kultúrexport, az erdélyi Stockholm-szindróma keveredésének illusztratív megnyilvánulását. (Stockholm szindrómának nevezik az emlékezetes túszdráma révén a köztudatba került, de vélhetőleg az emberi nemmel egyidős jelenséget, amikor a fogva tartott, megalázott, kiszolgáltatott ember egy idő után belső lelki kényszer hatására azonosul fogva tartójával. A filmművészetben emlékezetes megjelenítését láthattuk ennek a Brian életében, amikor a rómaiak által falhoz láncolt fogoly a rómaiak nagyszerűségéről áradozik és arról álmodozik, hogy fogva tartói „jól pofán köpjék”.)
De azért olvassunk tovább: „A mai nemzetpolitikai paradigma ezt ugyan még nem mondja ki az erdélyi magyarokra nézve, de ha végigolvassuk, hogyan reagál a magyar „nemzeti” oldal a felvidéki magyarok hibrid-identitásokat artikulálni és befogadni próbáló kezdeményezéseire, hogyan reagál pl. a Híd-Most párt létezésére, akkor egyértelművé válik az a megvetés és utálat, amely a „szlovmagyarok” iránt árad. A Trianon-jóvátétel logikája természetétől (sic) kifolyólag így viszonyul minden egyes határon túli magyar egyénhez.” Kell-e mondani, hogy a Híd-Most nevű szlovák-magyar párt legfőbb problémája, hogy a szlovák tévé nyilvánossága előtt egykor szlovák népzenére szlovák népi ruhában ugrabugráló vezetője, Bugár Béla nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermekeiket, hogy a párt azzal kampányol, hogy nem akar autonómiát, hogy a megjósolható középtávú felmorzsoltatás árán is az etnosoviniszta szlovák hatalommal szembeni konfrontáció elkerülésére törekszik, s hogy lényegében segédkezik Trianon kiteljesítésében, a felvidéki magyarság teljes felszámolásában. „Megvetésről” és „utálatról” beszél Szilárd, amit szerinte a magyar nemzetpolitika képviselői éreznek a Híd-Most szavazói iránt. Holott vélhetőleg a szánalom dominál bennük, és a legtermészetesebb dolog, hogy a szerző által hibrid-identitásnak nevezett asszimiláltságot vissza szeretné(n)k fordítani.
Szilárd szerint „a magyar nemzetfogalom egyre kirekesztőbb lesz a hibriditással szemben.” Gondolkodásmódja fő problémája, hogy azt a hibát követi el, amit a másik fejére olvas: abszolutizálja a saját nemzetérzékelését. Ő magát hibának érzékeli a másik fél szemében, s ezt kiterjeszteni igyekszik valamennyi határon túli magyarra. Rögeszméjéhez próbálja igazítani a valóságot, érdemi meghatározás nélküli ideológiai konstrukció, a „hibriditás” jegyében utasítja el a magyar nemzetpolitikát. S legyünk elnézőek, és ne azzal foglalkozzunk, hogy a nemzetfogalom nem lehet egyre kirekesztőbb valamivel szemben, legfeljebb annak képviselői megfogalmazói vagy forgalmazói. Mert az állítás még így sem igaz. Nincs ilyen jellegű eszkaláció, az úgynevezett hibriditás terjedése, amely legalábbis a Felvidéken valójában a vészes asszimilációt, a magyar identitás tömeges feladását jelenti, egy megállítandó jelenség, de semmi esetre sem „gyűlölet”, „utálat” vagy „kirekesztés” tárgya.
Csipikei elrettentés
A fő mumus, a „homogén nemzetfogalom” a szerző ideológiai konstrukciója, nem is határozza meg közelebbről, csak érzékelteti, hogy a magyar kormány nemzetfelfogását érti alatta. Annak igazolásával azonban adós marad, hogy ez „a ma létező, elképesztően heterogén magyar nemzet tagadását” jelentené, ami ráadásul szerinte „mitikus világokba való menekülés”, és „végső soron az önfelszámolást jelenti.” Önfelszámolást az jelent, ha a magyar elit a lovak közé dobja a gyeplőt, és nem próbál meg irányt mutatni. A magyar értékvilág, a közös kulturális gyökerek hangsúlyozása és a közös magyar örökség ápolása nem jelenti a sokféleség tagadását. Jelenti azonban a nemzetellenesség elutasítását, az asszimiláció elleni harcot. Nem a határon túli magyarokkal van probléma, nem is a kétnyelvűséggel, kétkultúrájúsággal. A többkultúrájúság nem jelent feltétlenül többes identitást – Szabó Dezső sem vált franciává, a román értelmiség Budapesten kiképzett nagyjai sem váltak magyarrá.
Azzal a gondolkodásmóddal van probléma, amit Szilárd István megjelenít, amely alapjaiban, értéktételezéseiben, céljaiban próbálja – szerencsére önellentmondóan, zavarosan, ergo sikertelenül – kikezdeni a rendszerváltás óta első ízben meghirdetett koherens nemzeti programot, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatát. Hála a Fennvalónak, ez a fajta gondolkodásmód csak egy szűk értelmiségi szubkultúra sajátja – olvashattunk-hallhattunk az elmúlt húsz évben hasonló eszmefuttatásokat Cs. Gyímesi Évától, Magyari Nándor Lászlótól, Parászka Borókától. E perverz gondolkodásmód (hogy a szerző egyik kedvelt jelzőjével éljek) nem vert gyökeret Erdélyben s remélhetőleg nem is fog. Csipikei „elrettentő példának” azonban kiválóan alkalmas, megmutatja, hogy merre ne keressünk válaszokat sorsproblémáinkra.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)|

Józanul
Véget ért Ponta kormányfő háromnapos amerikai látogatása. Hogy milyen eredményekkel járt, az majd később derül ki, mert sok volt ugyan a szó, annál kevesebb a konkrét tett: látogatása során Ponta semmilyen szerződést vagy egyezményt nem írt alá, sem politikai, sem gazdasági jellegűt.
Az államelnök, például, 2011-es látogatása során két geopolitikailag korszakos megállapodást kötött Obamával, a stratégiai partnerségről és a rakétavédelmi pajzsról.
Ponta az amerikai üzleti élet képviselőivel találkozva szorgalmasan udvarolt nekik, hátha Romániában fektetnek be, teljes támogatásáról biztosította a nyersanyagok (aranyat és a palagázt is beleértve) kitermelésében érdekelteket. Kérdés azonban, hogy szavai mennyire voltak meggyőzőek, miután a Verespatak-ügyben Ponta kormányfő még Ponta képviselőt sem volt képes meggyőzni, ami pedig a palagázt illeti, tavaly az USL többek között emiatt buktatta meg az Ungureanu-kormányt. Vajon az amerikai üzleti szféra hogyan viszonyul a szavak és tettek közötti szakadékhoz?
Romániának nagy szüksége volna külföldi beruházásokra, miután a kormánynak „sikerült” 30%-os visszaesést elérnie tavalyhoz képest, amivel 15 éve nem látott negatív csúcsot „állított be”! Közben a privatizációk is egymás után vallanak kudarcot, az állam bevételei egyre csökkennek a számtalan adóemelés ellenére, a munkanélküliség pedig szintén csúcsokat dönt. Az államkassza megtöltésére Ponta jövőre újabb sarcok kivetését helyezné kilátásba, legutóbb a 16%-os jövedelemadó megemelését javasolta, amit sem az ellenzék, sem a szövetséges PNL nem fogad el.A kormányzás hibáit talán a külföldi látogatások sikerei pótolnák? Az eddigiek alapján nemigen: az energetikai ipar megmentőjének tekintett kínai tőke nem igazán tolakodik, a német tőke sem igazán áramlik.
Beruházásokhoz szükséges politikai hátszél helyett Ponta Washingtonban ugyanazzal szembesült, mint korábban Berlinben: Joe Biden alelnök nyomatékosan leszögezte, hogy a beruházások feltétele az igazságügy függetlensége.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Gábor Áron útján folytatódó szabadságharc
Interjú Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével a Székelyek Nagy Meneteléséről.
– Melyek azok a legfontosabb technikai adatok, amelyeket a Székelyek Nagy Menetelésén résztvevőinek tudniuk kell?
– A vasárnapi esemény a Kökös és Bereck közötti, pontosan 53 és fél kilométeres szakaszon kialakított tizennégy gyülekezési helyen 11 órától rövid ökuménikus istentisztelet veszi kezdetét. A gyülekezési pontok zöme az útszakaszon elterülő falvak központjában van, a rétyit a Moldvába vezető út elágazásánál hozzuk létre. A déli harangszóra elindulnak a menetoszlopok; Bereckről és Kökösről értelemszerűen egy-egy, a többi pontról kettő, egyik jobbra, a másik balra, a szomszéd település irányában. Amikor az utolsó menetelők is két falu között, a határban találkoznak, ha elegen leszünk, összeáll egy 53 és fél kilométeres összefüggő oszlop. Egy olyan menetoszlop, amely Gábor Áron szülőfaluját a halálának a helyszínével köti össze. A rendőrséggel aláírt egyezség alapján csak az út egyik felét használjuk, a másik sáv fennmarad a gépkocsiforgalomnak. Mint minden megmozdulásnak, tüntetésnek, ennek is lesz üzenete. Ahhoz, hogy ezt az üzenetet úgy tudjuk megfogalmazni, hogy el is jusson a résztvevőkhöz, létrehozunk egy alkalmi rádióstúdiót, amely a hanganyagot az internet segítségével adja át annak a hat területi kereskedelmi rádióadónak, amely élőben sugározza a rendezvény. Ezért kérjük a menetelőket, hogy, aki csak teheti, vegye elő és hozza magával az ultrarövid hullámhosszal rendelkező táskarádióját. Rendkívül fontos, hogy mindenütt ugyanazok a beszédek, ugyanazok a dalok szólaljanak meg – azonos időpontban. Így amikor a rádióban felcsendül a Kossuth-nóta, a teljes menetoszlop azt hallgatja illetve énekeli. Amikor véget ér a rendezvény, szintén az élő közvetítésnek köszönhetően, együtt énekelhetjük el szinte 54 kilométeres távon a magyar, majd a székely himnuszt.
– Számít a menetoszlopok összeérésére? A közel 54 kilométeres táv „kitöltésére” rengeteg résztvevőre van szükség.
– Nagyon bízom benne. Habár mi nem egy élőlánc kialakítását tűztük célul, hanem huszonhat menetoszlop elindulását a Gábor Áron útján.
– E nemzeti jelképünk alapján választották ki az útvonalat?
– Igen, mert ez lényegében a szabadságharc legnagyobb székely hősének, Gábor Áronnak az útja. Más eszközökkel, de a székelység ma is egy olyan harcot folytat, melynek a szabadság megszerzése a végső célja. Gábor Áron Berecken született, Kökösön halt meg, a két település közötti Uzon községben hantolták el.
– Számolnak egyes türelmetlenkedő vagy éppenséggel nem magyarbarát gépkocsivezetők illetlen gesztusaira?
– Többre semmiként nem számítunk, mint amennyi március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján ért. Ott egyetlen egy említésre méltó verbális incidens sem volt. Meggyőződésem, hogy az 1990-es évek rég elmúltak, ma mégiscsak 2013-at írunk.
– Lehet, hogy az idők és az eszközök változtak, de az országos útügyi hatóság pénzkövetelési próbálkozása mégiscsak arra enged következtetni, hogy valakiket nagyon zavar a székely tömegrendezvény.
– Nem nevezném kimondottan magyarellenes gesztusnak azt, amit egy sor törvény felsorolásával néhány útügyis köztisztviselő elkövetett. Miután mi megválaszoltuk a levelüket, tisztán leírva, hogy az általuk említett paragrafusok egyike sem vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács tüntetésére, korrekt módon beismerték tévedésüket és elvi beleegyezésüket adták az úttest használatára.
– Milyen szinten kapcsolódnak be a rendezvénybe az erdélyi egyházfők?
– Az istentiszteleteket többnyire helyi papok, lelkészek celebrálják, nyilván, azokban a falvakban, amelyekből hiányzik valamelyik felekezet, ott máshonnan érkező lelkipásztorok meghívásáról kellett gondoskodnunk. A rétyi útkereszteződésnél – ahol egyébként a szervezői főhadiszállást és a sajtóközpontot is fölállítjuk – Böjte Csaba testvér fog prédikálni. Azt, hogy püspökök, helyetteseik vagy esperesek személyesen bekapcsolódnak-e az akciónkba, most még nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Kató Béla, Erdély református püspöke messzemenően támogatja a kezdeményezést és annak eszmei gondolatát, a korábban rögzített programja miatt viszont nem vehet részt. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki ugyan világosan tudtunkra adta, hogy az általa vezetett egyház nem politizál, nem tiltotta meg papjainak a részvételt.
– Annak tudatában, hogy az itt született vagy ide telepített románság is a Székelyföld szerves részét képezi, amitől az autonómia-küzdelemben nem lehet eltekinteni, valamilyen szintű kísérlet történt a térségben élő románok megszólítására? Vagy legalább próbálkoztak megértetni velük, hogy a vasárnapi menetelés nem ellenükben folyik?
– Tízéves fennállása óta a Székely Nemzeti Tanács folyamatosan szembesül azzal a kérdéssel, hogy miként szólítja meg a románságot. De a románság kifejezés meglehetősen tág fogalmat takar. Mit értsünk ez alatt, az első román embert, aki szembejön velünk az utcán? Vagy azt, aki hajlandó szóba állni velünk? Esetleg azt, aki pozitívan viszonyul hozzánk és törekvéseinkhez? Szerintem amikor a románság felé való közeledésről beszélünk, akkor a választott képviselők megszólítására kell gondolnunk. Közvetlenül megalakulása után az SZNT megkereste az összes hazai parlamenti párt frakcióvezetőjét és bemutatta terveit. Legutóbb pedig, idén március 10-én Románia kormányához folyamodtunk, arra kérve az ország vezető politikusait, hogy hallgassák meg a székelyek óhajait. Beadványunkra a mai napig nem kaptunk választ. Ennek ellenére mi nem mondunk le a párbeszédről. A másik kommunikációs csatornát a román nyelvű sajtó jelenti, amelynek képviselőit minden egyes rendezvényünkre szívesen láttunk és látunk. Ugyanakkor lehetőségeink szerint szinte az összes fontosabb dokumentumunkat lefordítottuk román nyelvre és eljuttattuk a románság képviselőihez. A Székelyek Nagy Menetelésére nem csak román újságírókat, hanem román politikai elemzőket is meghívtunk. Egyszóval: a labda nem a mi térfelünkön van.
– Mindezek után nem lehangoló, hogy míg a párszáz, legfeljebb ezer elégedetlenkedőt számláló tüntetések során bizonyos kormánytagok vagy éppenséggel a miniszterelnök rögtön a helyszínen terem, az SZNT március 10-i beadványát a Ponta-kabinet a mai napig válaszra sem méltatta?
– Ennek a sikertelen párbeszéd-kezdeményezésünknek nem mi vagyunk az erkölcsi vesztesei, hanem azok, akik úgy gondolták, hogy az akkor, Marosvásárhelyen összegyűlt több tízezres tömeg választ sem érdemel.
– Az erkölcsi győzelemből viszont még nem születik meg az autonómia.
– Nyilván, de az autonómiához nagyon sok minden szükségeltetik. Elsősorban az, hogy a közösség tisztában legyen és éljen a saját önszerveződő erejével. Erre Nyugat-Európában számtalan pozitív példa van, mások olyan lehetőségekkel élnek, amelyeket sajnos mi még nem használtunk ki. Persze, ha az emberek nem tudják, hogy mit lehet tenni, nem is tesznek. Azon túl, hogy a közösség részéről sokkal nagyobb céltudatosságra volna szükség, az önkormányzatoknak is fel kellene értékelniük saját hatáskörüket és szerepüket. Előszeretettel hajtogatjuk, hogy a központi hatalomnak át kell adnia a feladatköröket, de kérdem én, minden egyes székelyföldi önkormányzat készen áll azok átvételére? Más kérdés: mindenütt van olyan polgármesterünk, aki bizonyos kockázatokat vállalva, határozottan fellép az autonómiáért? Mert ne feledjük, óhajainkat, sérelmeinket előadhatjuk Brüsszelben vagy Strasbourgban, felsorolhatjuk őket Bukarestben is, de a politikai küzdőtér legfontosabb helyszíne a hazai porond.
– Véleménye szerint a vasárnapi esemény, függetlenül attól hogy húsz-, harminc- vagy éppenséggel százezer résztvevője lesz, párbeszédre kényszerítheti a Ponta-kormányt?
– Azt hiszem, hogy igen. Egy ilyen nagyszabású demonstrációt a román politikum nem tekinthet meg nem történtnek. Előbb-utóbb a románság előtt is ki kell alakulnia egy reális képnek arról, amit mi akarunk. A románok is rá fognak jönni arra, hogy ha a Székelyföld egy gazdagabb régióvá válik, abból az ország is nyer.
– Hogyan sikerült fölsorakoztatni a rendezvény és az eszme mögé az összes erdélyi magyar pártot?
– A tízesztendős küzdelmünk egyik sikere a politikai csatatértől való távolmaradásunk. Az SZNT soha nem törekedett a hatalom megszerzésére, nem engedett a pártokba való betagolási próbálkozásnak. Eljött az az idő, amikor ezt azok is belátják, akik néhány esztendővel ezelőtt egyfajta vetélytársat láttak bennünk. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ráéreztek az egyszerű emberek sorában megnőtt tekintélyünkre is, amikor úgy döntöttek, hogy támogatják az október 27-i menetelést. Én azt szoktam mondani, hogy ha a székelyföldi autonómia létrejötte esetében a regionális parlamenti patkóban minden egyes erdélyi magyar pártnak helye van, akkor a Székely Nemzeti Tanácsra a patkó megépítésének feladata hárul. Ezzel a küldetéssel nem állhatunk egyik alakulat mellé sem, az arányokat majd a népnek, azaz a választóknak kell eldönteniük.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Az újságíró is közszereplő
RÁCZ ÉVA a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szeptemberben megválasztott új elnöke. Mind az írott sajtóban, mind a rádiózásban jelentős tapasztalatokkal rendelkezik, és egy olyan személyiség, akinek lehetősége volt a mikrofon túlsó oldalán is helyet foglalni, hiszen mind a kormányfőtitkárságon, mind politikai kampányokban komoly szerepet töltött be az utóbbi években, jelenleg a Kolozsvári Rádió műsorvezetője, szerkesztője. A szakemberrel, aki a Babes–Bolyai Tudományegyem Politika-, közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának is tanára, a sajtó helyzetéről és az újságírókra nehezedő problémákról, illetve etikai kérdésekről beszélgettünk.
– Azzal, hogy megválasztották a MÚRE elnökének, egészen más súlyt kapott a véleménye a romániai magyar sajtóról. Miképpen jellemzi a média jelenlegi állapotát?
– Szerkezetét tekintve jó, hogy minden szegmens jelen van, földrajzilag mindenhol működik a magyar sajtó, a különböző orgánumokat tekintve pedig van írott sajtónk, rádiónk, televíziónk és internetes portáljaink. Ez az, ami jó. Sok kritika is éri a romániai magyar sajtót, és nem mondhatom, hogy nincs benne igazág. Például az interneten nagyon elterjedt a hivatkozás nélküli utánközlés, átvétel, úgy tűnik, mintha újságíróként elfelejtettünk volna utánajárni dolgoknak, kényelmessé váltunk. De hadd’ védjem is meg az újságírókat, egyáltalán nincsenek túlfizetve, nincsenek azok a gazdasági körülmények, hogy jól éljenek a szerkesztőségek, és ezen belül tehát az alkalmazottak sem. Ezzel együtt fájdalmas, hogy egyre kevesebb a riport, kevés az az ember, aki terepen saját anyagot felderít, és ha igen, akár ezt nem is értékelik.
– Az is sokat számít, hogy a praktizáló újságírók jelentős része szakmáját tekintve nem újságíró…
– Ez még nem lenne gond. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy négyéves újságírói képzést kell kijárni azért, hogy újságíró legyen valaki, de kell valamilyen ismereteket szerezni ahhoz, hogy a szakmában elhelyezkedjen, akár az írott sajtóban, akár audiovizuálisban. Ebben biztos vagyok.
– Ha hiányoznak az alapismeretek, nyilván nem várhatjuk el, hogy valaki riportokat készítsen…
– Ha az alapokat tekintjük, máris ott tartunk, hogy mit tekintünk fontosnak. A képzéseket össze kell hangolni azokkal az elvárásokkal, amikkel újságíróként önök szembesülnek. Mert soha ne felejtsük el, nekünk azért kell tudni, hogy milyen az újságíró, mert ha ő tudja, hogyan nyúljon egy témához, akkor lesz olyan az az írás, ami az olvasónak, a hallgatónak, a nézőnek információt ad. Önmagában az újságíróképzés – de lehetne akár a mérnökképzésről is beszélni – fontossága, hogy olyan kollégákat adjon, akik tudják, mi a dolguk. Tehát az újságírókat úgy kell képezni, hogy helyesen fel tudják mutatni a társadalom tükrét.
– Az elektronikus média térhódításával más értelmet nyer az újságírói szakma. Ön kit tart újságírónak?
– Az, hogy ki az újságíró, fontos kérdés, de az első dilemmám az, mit tekintünk sajtónak és mit nem. A klasszikus értelmezés szerint a sajtónak megvannak a sajátosságai, az, hogy rendszeresen jelenik meg, az, hogy gazdasági érdekek mentén működik, az, hogy közérdekű, a köztájékoztatás a célja. Hogy ki az újságíró? Lehet arról beszélni, hogy kinek van róla diplomája vagy ki az, aki a sajtóban dolgozik, de ez a kettő sok esetben nem fedi egymást. Lehet, jogosabb újságírónak tekinteni azt, aki ebben dolgozik, és hasznosat alakít, mint azt, akinek pusztán diplomája van erről, és nem is dolgozik a szakmájában.
– Hogyan látja a nyomtatott sajtó jövőjét?
– Szeretem az újságot, ugyanúgy, ahogy a könyvet is, a nyomtatott papír szagát. Sivárnak találnám azt a világot, ahol ez nincs jelen. Fáraszt a képernyőn olvasás, és jobban át is látom a papírra nyomtatott szöveget. Tehát nyilvánvaló, hogy hozzám emberként ez közel áll, ettől még tisztában vagyok azzal, hogy a sajtótermékek egyik problémája a nyomdaköltség. Súlyosak a gazdasági nehézségek, de valamiért erdélyi sajátosságként – a visszajelzések szerint – nagyon sokaknak szükségük van a nyomtatott újságokra.
– Az „online sajtó” elterjedésével átértékelődött a nyomtatott lapok szerepe, nem versenyezhetnek az internetes portálokkal, és nagyon szűk az a réteg, amely valóban a papíralapú újságokból tájékozódik.
– Igen. Kérdés, hogy a mai húszévesek olvasnak-e még papírújságot, mint régebben, vagy mint annak idején a kávéházakban, vagy már mindent az okostelefonon néznek meg. Teljesen egyetértek azzal, hogy a hírversenyben jelentős hátránynyal indulnak a nyomtatott lapok, és át kellene értékelni a napilapok szerepét. Lehet, hogy sokkal inkább a hetilapok, az időszaki kiadványok azok, amelyekre volna jelentősebb olvasói igény.
– Mi például átértékeltük a hírlap szerepét, a közéleti hírekre kevesebb, míg ezek magyarázatára, a témák körbejárására igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni. De általában véve kevés a szakember, akinek megvan a képessége, hogy átlássa az összefüggéseket.
– Ezt inkább emberi tulajdonságnak látom, ami képessé teszi arra, hogy újságíró legyen. Mert kevesen látnak át összefüggéseket, és még kevesebben tudják ezt újságíróként úgy kifejteni, hogy az a befogadót is elgondolkodtassa.
– Ha már az emberi tulajdonságnál tartunk, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy az internetes médiát semmi sem szabályozza, és ezért rengeteg erkölcsi vétséget követnek el egyes kollégák, az álnéven hozzászólókról nem is beszélve. Melyek lehetnek azok a lépések, amelyek révén úgymond normális mederbe lehet terelni az online sajtó ügyét, hogy közben ne kiáltsanak cenzúrát vagy ne beszéljenek a véleményszabadság korlátozásáról?
– Kövezzenek meg, de én szükségesnek tartok valamilyenfajta szabályozást. De ennek nem kell feltétlenül érvényesnek lennie mindenkire. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, mi a sajtó és mi nem az, ki az, akit újságírónak tekintünk az interneten is és ki az, akit nem. Ezeket a vitákat a MÚRE-n belül meg lehet szervezni, a szervezeten belül kell ezeknek a vitáknak helyet adni. Látok erre hajlandóságot a kollégák részéről, éppen azért, mert nap mint nap beleütköznek abba, hogy az anyagaikat felhasználják hivatalos és nem hivatalos helyeken és sajátként kezelik. Az internetes szabályozás általában véve nálunk még nagyon kezdetleges, de nem lehet valamit kontrolálatlanul hagyni, elburjánzani. A mai sajtópréri egy kicsit elvadult. Ha nekiállunk gazdálkodni a saját területünkön – a MÚRE az újságírókkal és a sajtóval kell foglalkozzon –, akkor elérhetjük azt, hogy ez a préri gondozottabb hatást keltsen és értékeket teremjen. Úgy gondolom, nem lehet ezt halogatni. Ami a konkrét témát illeti, már a szeptemberi közgyűlésen úgy álltunk fel az asztaltól, hogy megmaradt bennünk az az igény, miszerint a következő tanácskozást éppen az online felületekről és az internetes etikai vétségekről szervezzük meg bővebb körben. Most ezen dolgozunk, ehhez keresünk szakértőket, helyet, és várjuk azokat az újságírókat, akik azért akarnak tanulni erről, hogy ezáltal neveljék az olvasó közönséget.
– Mi a helyzet a közösségi médiával, ahol sokan, az újságírók is sokkal szabadabban, az etikai szabályzatokra sokszor fittyet hányva nyilvánulnak meg?
– A MÚRE-n belül működik egy Etikai Bizottság, és a szervezetnek van egy Újságírói etikai kódexe, amit nem mi találtunk ki, hanem másokkal együtt alkottuk meg. Egyfelől az utóbbi időben látjuk, hogy ennek a kódexnek, bár sokszor újították, a gyorsulás miatt ismét szükség van a felújítására. Másfelől van már arra precedens – bár a példa nem biztos, hogy épp a legmegfelelőbb –, hogy a politikus a saját közösségi oldalán is közszereplő, ilyenként nyilvánul meg, „nem lehet magánember”. Egy újságíró is közszereplő, és úgy gondolom, hogy ugyanazok az etikai elvárások, amelyekhez tartja magát a szerkesztősége, érvényesek kell legyenek rá akkor is, amikor a saját közösségi profilján bejegyzéseket ír.
– Mint ahogy a lelkész akkor is lelkész, amikor nincs rajta a palást…
– Pontosan. Amikor az egyetemen a hallgatókkal arról beszélgettünk, a sajtószóvivő meddig sajtószóvivő, a diákok ők maguk jöttek rá, hogy mondjuk Kis János, amikor reggel kilép lakása ajtaján, akkor is sajtószóvivő, nemcsak akkor, amikor a kamerák elé áll. Ezt tartom érvényesnek az újságírók viselkedésére is.
– Mert ez nem pusztán szakma vagy hivatás, hanem életforma. Nem különböztethető meg az újságírói vélemény a magánvéleménytől, ellenkező esetben ez egy tudathasadásos állapot lenne, mint például Victor Ponta miniszterelnök múltkori megnyilvánulása Verespatak ügyében…
– Az is furcsa helyzet volt, amikor azt mondta, miniszterelnökként előterjeszti a verespataki cianidos aranybánya-beruházásról szóló törvénytervezetet, a következő pillanatban meg azt mondta, képviselőként ellene szavaz majd. Volt egy pillanat, amikor azt mondtam, kíváncsiam várom, vajon még hány énjére bukkan a kormányfő. Sajnálom, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak. És mint ez mindenkinek feltűnt, mivel ő egy nagyon ismert közszereplő, ugyanígy az újságírónak sem lehet tudathasadásosnak tűnő megnyilvánulása. Nem lehet hiteles a véleménye akkor, ha később vagy egy házzal odébb már mást mond.
– Ami Magyarországon tulajdonképpen már végbement, a politikai tömbösödés, az utóbbi időben egyre erőteljesebben felfedezhető az erdélyi magyar sajtóban, ami egyrészt a tulajdonosi szerkezeteknek is betudható. Ön szerint, főleg a magyarországi választások közeledtével, milyen indulatokat szül majd mifelénk ez a „szembenállás”?
– A sajtó politikai elkötelezettségét akkor tartom veszélyesnek a közéletre nézve, ha csak egyirányú elköteleződés látható. Ha mindkét oldalnak megvan a „szócsöve”, akkor beszélhetünk egyfajta kiegyensúlyozottságról. A gond azzal van – ha van két lap, mondjuk az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki –, hogy az olvasó a valós képet csak akkor kapja meg, ha mindkettőt olvassa.
– De azt a lapot, amelyik nem az általa szimpatizált oldalhoz tartozik, nem fogja elfogadni hiteles forrásként…
– Nem fogadja el, de legalább tudomása lesz arról, hogy az mit ír. De mondom még egyszer, a gond az, hogy ehhez neki külön figyelni kell mindkét oldalra. Nem álmodhatunk arról, hogy mindenkitől függetlenül működik a sajtó. Nyilvánvaló, a politikának, minden oldalnak az az érdeke, hogy a saját szócsövét megteremtse. A médiafogyasztó ezzel akkor veszít, ha az olvasónak kell utánamennie a hiteles információnak. Az olvasókat is fel kellene készíteni arra, hogy kellő tartással kezeljék a hírcsatornákat, hogy tudatos médiafogyasztók legyenek. Föl kell ismerniük azokat a módszereket, amelyekkel őket befolyásolják. A mi feladatunk lenne ezzel foglalkozni, a médiaoktatást a középiskolákban is jó volna valamilyen formában bevezetni. Az internet is rossz irányba befolyásolhat, mert sokszor azt hihetjük, hogy amit ott olvasunk, az úgy van.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egymás mellett az autonómiáért
Összeért! – adták szájról szájra vasárnap a tüntetők, miután megvalósult a Székelyek Nagy Menetelése, az 54 kilométeres élőlánc Bereck és Kökös között. „Amit célként kitűztünk, elértük!” – jelentette ki a Krónikának Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke miután felolvasta a rendezvény kiáltványát, és az élőlánc résztvevői közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A szervezők a gyülekezési pontokra befutott jelentések alapján 120 ezerre, a csendőrség csupán 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A román politikusok elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek az ügyben.
Megvan? Összeért? – kérdezték egymástól a székely zászlókat, autonómiát szorgalmazó feliratokat magasba tartó menetelők, akik a helyszínen csak azt tudták, hogy az ő szakaszukon megvan az élőlánc, és aggódva lesték a híreket, hogy vajon mind az 54 kilométeren kialakult-e. Még a Himnusz felcsendülése előtt, futótűzként terjedt az örömhír: Megvan! Összeért!
A Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői vasárnap kiáltványt fogadtak el, kijelentve, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. A petíciót Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a rétyi keresztútnál olvasta fel, a tüntetők a többi helyszínen rádión hallgatták. A kiáltványban leszögezték: ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazással véglegesítsék azokat. „Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától, ezért a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz” – fogalmaztak a petícióban. Emlékeztettek, hogy március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten összegyűltek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelik, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, és szavatolja törvény annak autonómiáját. Mivel a beadványra nyolc hónap után sem érkezett válasz, arra kérik Románia kormányát, ne vegye semmibe 700 ezer polgárának akaratát. „Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelyek akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem elfárasztani, sem megtörni a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is” – áll a kiáltványban, mely felszólítja Magyarország kormányát, hogy kérje Romániától a két ország közötti alapszerződés tiszteletben tartását.
„Csak azért is megmutatjuk!”
A nagy menetelésre indulókat vasárnap reggel sokkolta a hír, miszerint elromlott annak a vonatnak mozdonya, amelyik a csíkszéki tüntetőket szállította volna a menetelésre. A hír hallatán az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete felhívást intézett a sepsiszentgyörgyiekhez, kérve, hogy minél nagyobb számban vonuljanak Kökösbe, ahova a különvonatot várták. Borboly Csaba, az RMDSZ csíki szervezetének elnöke közleményben kérte az autósokat, vegyék fel a vasútállomások környékén várakozókat, és aki teheti, üljön autóba vagy kérezkedjen fel a buszokra. „Valóban elromlott-e a szerelvény, vagy sokkal inkább a román hatóságok egy újabb olyan intézkedésével állunk szemben, amely megakadályozza magyar, székely közösségünket jogai gyakorlásában?” – tette fel a kérdést Borboly, rámutatva, hogy még csütörtökön kifizették a szerelvény bérleti díját a Regiotrans magán vasúti társaságnak.
Az 54 kilométeres útvonal 14 pontján gyülekezők felháborodottan adták szájról szájra a hírt, a tömegen eluralkodott a „csak azért is megmutatjuk” hangulat. A gyülekezőhelyeken 11 órakor kezdődtek az ökumenikus istentiszteletek, de már tíz órakor érkezni kezdtek a buszok, gépkocsik. Sepsiszentgyörgyről kerékpárral, sőt gyalog is indultak tüntetők. A buszokban, az út szélén osztogatták a székely zászlót, az angol és román feliratú táblákat. „Kér-e lelkem egy kicsike székely zászlót?” – nyújtotta egy székely ruhás bácsi a kék-arany színű lobogót. A táblákat fiatalok cipelték, osztogatták, az igényesebbek ki is válogatták, milyen feliratot emelnének szívesen a magasba. Autonómiát akarunk, nem függetlenséget! Székelyföld Románia másik arca, Vessetek véget az etnikai asszimilációnak, az etnikai diszkriminációnak! Igazságot Székelyföldnek! Székelyföld létezik! Az autonómia nem függetlenséget, hatékonyságot jelent! Hivatalos magyar nyelvet a román mellett! Használhassuk a szimbólumainkat! – hirdették a táblák.
A gyülekezőpontokon derűs volt a hangulat, baráti társaságok, nagycsaládok érkeztek együtt, örömmel fedezték fel ismerőseiket a tömegben. Felröppent a hír, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román alakulat autós felvonulást tervez a menetelés útvonalán, majd azt beszélték, hogy a csendőrök Kökösnél leállították a román autós karavánt. Petronela Corodeanu, a csendőrség szóvivője nem erősítette meg a hírt.
Böjte: a megbékélés hangját kell keresni
Tizenegy órakor a 14 gyülekezőhelyen egyszerre kezdődtek meg az ökumenikus istentiszteletek, a rétyi keresztútnál Deák Botond rétyi református lelkész rámutatott: imádkozunk, mielőtt elindulunk, ez a nap egyik alapgondolata. „Innen a háromszéki rónáról üzenjünk hadat az érdektelenségnek, a közönynek, az eltiprásnak és a jogfosztásnak” – hangzott el az igehirdetésen. Böjte Csaba ferences szerzetes Bethlen Gábor lángnyelves zászlóját vitte el Rétyre, beszédében a nagy erdélyi fejedelemre emlékezett, aki belátta, hogy az acsarkodás, veszekedés nem vezet semmire. „Amit együtt rontottunk el, együtt kell helyrehozzuk. A párbeszéd, a megbékélés hangját kell keresni. Erdély aranykora a párbeszédből fakadt” – hangsúlyozta Böjte, aki szerint meg kell értetni román testvéreinkkel, hogy külön-külön nem, csak együtt tehetjük tündérkertté Erdélyt. Böjte Csaba Erdély legidősebb ferences szerzetesét is meghívta Rétyre, Antal atya saját versével bíztatta kitartásra, összefogásra az egybegyűlteket.
Az istentiszteletek után Bereck, Lemhény, Nyújtód, Sárfalva, Kézdivásárhely, Ikafalva, Csernáton, Dálnok, Maksa, Eresztevény, rétyi keresztút, Szentivánlaborfalva, Uzon és Kökös gyülekezőpontjainál 26 menetoszlop indult el a szomszédos település felé. A menetelők több ezer székely zászlót lobogtattak, a négy darab 250 méter hosszú, két méter széles és 50 kilogramm súlyú lobogót Kökösnél, a rétyi keresztútnál, Kézdivásárhelyen és Berecknél bontották ki. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 54 kilométeres székelyföldi szakaszán a menetoszlopok két-három kilométer után találkoztak. Az SZNT hírszolgálata szerint az istentiszteleteket mintegy 60 ezren hallgatták végig, de közben is folyamatosan érkeztek a tüntetők, így amire ki kellett alakítani az élőláncot, a szervezők szerint mintegy 120 ezer székely, erdélyi, magyarországi és kárpát-medencei magyar állt az országúton. A csendőrég, a rendőrség és a Kovászna megyei prefektúra közös közleményben 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.
Közösen az autonómiáért
Az erdélyi magyar pártok, szervezetek elnökeinek beszédét a háromszéki rádiók közvetítették, a tüntetők mobiltelefonokon, a gépkocsik kihangosított rádióin hallgatták az üzeneteket. Izsák Balázs, a Székelyek Nagy Menetelésére hívó SZNT elnöke rámutatott, hogy az idén tízéves szervezet megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székelyföldi autonómia ügyét, az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és a székely zászlóval jelképet teremtett, amely alá föl lehet sorakozni. „Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg tudja teremteni előbb vagy utóbb Székelyföld területi autonómiáját. Bízzunk mindannyian, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz” – hangsúlyozta Izsák.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését üdvözölte. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangoztatta Tőkés. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket” – jelentette ki a szövetség elnöke. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait, és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás” – fogalmazott Toró.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról”, az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítani. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzenetet. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget” – mutatott rá a tanácselnök.
Nem akarnak „enklávét” Elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán a román politikusok. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap Focşaniban hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállam, ahol az „enklávénak még csak a szimulációja is elfogadhatatlan”. A szenátusi elnök szerint a hatóságoknak bölcsen, de szigorúan kell fellépniük az autonómia-megmozdulás kapcsán. Úgy vélte, Románia egyike azon európai államoknak, amelyeknek a legfejlettebb a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogrendszere. Jóval vehemensebbnek bizonyult Bogdan Diaconu Szociáldemokrata Párti (PSD) képviselő, aki felszólította a parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat, mivel, mint rámutatott, államellenes és a románság ellen irányuló akciókról van szó. Anca Boagiu, a Demokrata–Liberális Párt (PDL) első alelnöke szerint a tegnapi székelyföldi megmozdulás Victor Ponta kormányfő azon, az Egyesült Államokban tett kijelentésének következménye, miszerint Románia megváltoztathatja a Koszovóval szembeni eddigi elutasító álláspontját.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Aláírásgyűjtés Partium autonómiájáért
Az Erdélyi Magyar Néppárt a váradi Fő utcán gyűjt aláírásokat, mert referendumot kíván kezdeményezni arról, hogy a Partium legyen önálló kétnyelvű közigazgatási régió.
A váradi Fő utcán a Holnaposok szobra mellett állította fel sátrát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete, ahol a polgárok aláírásukkal támogathatják azt, hogy a Partium legyen önálló kétnyelvű közigazgatási régió. Az akció hétfőn délelőtt kezdődött és november 3-ig tart. Az esemény kezdetén a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Kristófi Kristóf, az EMNP nagyváradi elnöke elmondta: a helyi önkormányzat eleinte akadályokat gördített az akció megszervezése elé, de végül csak sikerült minden szükséges engedélyt megszerezni, és elindítani az utcai aláírásgyűjtést. A párt képviselői naponta 10-18 órák között várják a támogatókat, és mint Kristófi Kristóf elmondta, az egy hét lejárta után további időszakra kérnek engedélyt az utcai aláírásgyűjtés folytatására. A politikus elmondta, hogy Bihar megyében mintegy negyvenezer állampolgár aláírására van szükség ahhoz, hogy referendumot lehessen kezdeményezni. A párt bizakodik abban, hogy sikerül ennyi támogatót szerezni ehhez az ügyhöz, és amint összegyűl a kellő számú aláírás, az íveket eljuttatják a Bihar Megyei Tanácshoz. Maga az aláírásgyűjtés idén júliusban kezdődött, az EMNP irodáiban, azonban ott csak magyarok írták alá az íveket, ezért jöttek ki az utcára, hogy a románok is találkozzanak ezzel a lehetőséggel. Mindeddig Nagyváradon több mint kétezer, a Partiumban pedig több mint tízezer aláírás gyűlt össze, tájékoztatott Kristófi. Moldován Lajos az EMNP Bihar megyei társelnöke a sajtótájékoztatón a párt célkitűzéséről beszélt az újságíróknak. Elmondta, hogy el szeretnék érni azt, hogy a Bihar, Szatmár és Szilágy megyékből álló Partium régió autonóm státuszt kapna.
Föderális állam
És ha már engedélyt kaptak az utcai akcióra, akkor az aláírásgyűjtők a sátrukra kifeszítettek egy román, illetve magyar nyelvű infógrafikont is, amely két nyelven, magyarul és románul mutatja be azt, hogy milyen érvek szólnak amellett, hogy Erdély autonóm tartomány legyen az országon belül. Az Erdély, Románia Svájca elnevezésű infógrafikont elkészítő fiatalok ellátogattak Svájcba, és az ott összegyűjtött információk alapján készítették el a Fő utcán felállított sátoron tanulmányozható bannert. Már a sajtótájékoztató ideje alatt többen megálltak a sátornál és olvasták banneren feltüntetett adatokat, illetve hallgatták a politikusokat. Az emberek érdeklődést mutattak a téma iránt, volt aki ellenezte az EMNP által hangoztatott elképzelést, de volt olyan érdeklődő is, aki „Erdélyi vagyok” feliratú kulcstartót adott a két magyar politikusnak, ezzel fejezve ki szimpátiáját az általuk képviselt ügy iránt. Kristófi Kristóf felhívta a figyelmet arra, hogy az infógrafikon nincs közvetlen összefüggésben az aláírásgyűjtő akció alaptémájával. Mint mondta, az Erdély autonómiájáról szóló bannereket azért tették ki, hogy a járókelők találkozzanak a föderális Erdély elképzelésével.
Pap István
erdon.ro

Menetelés Bukarestig?
A Székelyek Nagy Menetelése bebizonyította, Bukarest többé nem mondhatja, hogy a székelyföldi autonómiatörekvés nem tükrözi az ott élők igényét, tárgyalnia kell erről a székelység képviselőivel – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke eközben bejelentette: a szövetség két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó új törvénytervezetét – jelenetette ki Izsák Balázs, a vasárnapi megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke tegnap. Elmondta, a szervezet elérte célját: 54 kilométeres összefüggő menetoszlop alakult ki Bereck és Kökös között, 150 ezer résztvevővel. „Ha ide számoljuk, hogy további 30 helyszínen szimpátiatüntetéseket szerveztek, akkor 200 ezren voltunk. Ekkora tömeget nem lehet nem észre venni, ezért bízom benne, hogy elkezdődhet a párbeszéd a kormánnyal a Székelyföld jövőjéről” – húzta alá a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő szervezet vezetője Marosvásárhelyen. Izsák úgy érzi, a sikeres vasárnapi megmozdulás óta a közösség önbizalma is megnőtt, megerősödött a belső kohézió, az autonómiaküzdelemhez szükséges erkölcsi és szellemi kapacitás. Elmondta továbbá: az SZNT két napon belül levélben tájékoztatja a kormányt tárgyalási szándékáról.
Victor Ponta román miniszterelnök egyébként hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott: a kormány Románia alkotmányának és az európai gyakorlatnak megfelelő módon fog válaszolni a székelység autonómiaigényére.
A menetelés szóba került a magyar országgyűlés hétfői ülésén is. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a demonstráción résztvevők világossá tették azt, hogy a Székelyföld létezik. Közölte: az elmúlt hónapokban azt tapasztalták, hogy ezt, sőt a székelyek létezését is megkérdőjelezték. Úgy fogalmazott: ott állunk a székelyföldi igények mögött, Magyarország támogatást, hátteret, biztos támasztékot jelent a számukra. A kormány a maga eszközeivel támogatja a konkrét célkitűzéseket is – tette hozzá.
Borbély: készül az új autonómia-törvénytervezet
Ezzel egy időben Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) francia rádióállomás román nyelvű adásának nyilatkozva bejelentette: a szövetség két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó új törvénytervezetét. „Dél-Tirolban és Finnországban pozitív példák vannak, amelyeket át lehet venni, de mindez a többség politikai akaratától függ" – mondta Borbély László. Az RMDSZ alelnöke szerint a magyar közösség üzenete az, hogy „nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia 1,3 millió lakosának akaratát”. A riporter kérdésére, hogy felkészült-e a román társadalom a székelyföldi autonómia elfogadására, Borbély László azokra a korábbi küzdelmekre utalt, amelyeket olyan jogokért folytatott a magyar közösség, amelyeket ma már senki nem kérdőjelez meg. Felidézte, hogy az 1990-es években a kisebbségi anyanyelvhasználat elleni tüntetésekkel kellett szembenézni. Hozzátette, arra is több mint két évtizedet kellett várnia a magyar közösségnek, hogy megfelelő tanügyi törvénye legyen. „Mi türelmesek vagyunk, nem mondjuk, hogy máról holnapra minden megoldódik” – tette hozzá Borbély László.
Amint arról beszámoltunk, az SZNT által elkészített autonómia-statútumot 2005-ben két RMDSZ-es képviselő, Sógor Csaba és Becsek Garda Dezső terjesztette a parlament elé. A képviselőház még abban az évben vita nélkül visszautasította azt, majd 2012-ben a szenátus is érdemi vita nélkül, a szakbizottságok jelentésére hivatkozva szavazta le a javaslatot. A szövetség idei, májusi kongresszusán Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester jelentette be, a szövetség „az eddigi tervezeteknél részletesebb, reális és kivitelezhető autonómia-statútumot” akar benyújtani.
Rendőrségi túlkapás a csíki állomáson
Hétfőn egyébként a Csíkszéki Székely Tanács közleményben tiltakozott a csíkszeredai vasútállomáson vasárnap reggel 9 óra után történt „rendőrségi-titkosszolgálati, a múltat idéző, félelmet keltő, nyilvánvalóan provokációs” ténykedés ellen. A szervezet rámutat: miután kiderült, hogy a csíkszéki tüntetők szállítására kibérelt vonat nem indulhatott el az állomásról, „a szolgálatos vagy berendelt rendőr a saját kis noteszébe egyenként feljegyezte a különvonat utasait felvevő, elszállító autóbuszok és gépkocsik rendszámát.” A közlemény szerint az állomáson jelen levő Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő határozott fellépését követően „a rendőrségi notesz összecsukódott.” A Csíkszéki Székely Tanács továbbá arra kéri a két politikust, hogy tájékoztassa az ország belügyminiszterét arról, hogy a helyi magyar közösséget megfélemlítő, súlyos provokáció történt Csíkszeredában.
Amint arról beszámoltunk, a szervezők becslése szerint több mint 100 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek Nagy Menetelésén, amelyen a résztvevők kinyilvánították: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik a Székelyföld államon belüli önkormányzását. A résztvevők a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút háromszéki szakaszán 14 gyülekezési pontban találkoztak, ökumenikus istentiszteleteket hallgattak meg, majd 26 menetoszlopot alkotva egymással szembe indultak. A menetoszlopok összetalálkozásával 53 kilométeres összefüggő oszlop alakult ki az országúton.
Székelyföldi románok: ellenséges erődemonstráció
Romániával és a román nemzettel szembeni ellenséges politikai erődemonstrációnak minősítette a székelyföldi románok nevében fellépő egyik civil szervezet a vasárnapi megmozdulást. A Maros, Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szervezet tegnapi közleménye szerint valamennyi felszólalásból kitűnt, hogy a résztvevők nem csak a központi román politikai hatalmat tekintik ellenségnek, hanem „mindent, ami román”, szerintük ezt bizonyítja, hogy a megmozdulás nélkülözött valamennyi román elemet és jelképet, a rendezvényen így csak székely és magyar zászlók lobogtak. A civil szervezet szerint ilyen körülmények között a szervezők ne számítsanak a román és a nemzetközi közvélemény szimpátiájára. Emlékeztetnek arra, hogy egyetlen román szervezet, párt, a tudományos szféra képviselője sem támogatta egy székelyföldi régió létrehozását. Rámutatnak: a menetelés szervezőinek nyilatkozataiból és magatartásából is kitűnik, az autonómia valódi célja az, hogy a régiót megtisztítsák a románoktól. Leszögezik: a románok soha nem fogják elfogadni, hogy Románia szívében egy enklávé jöjjön létre. Aggasztónak tartják, hogy a valójában „politikai és államellenes„ megmozdulások immár nyíltan Budapest irányítása alatt zajlanak és aggasztónak tartják azt is, hogy a megmozdulás fő „népszerűsítői és bujtogatói” az erdélyi magyar történelmi egyházak papjai, akik híveiket ilyen ellenséges politikai megnyilvánulásokra buzdítják – olvasható a közleményben.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Lesátoroztak a partiumi autonómiáért
Két sátor oldalára kifeszített molinó hirdeti az erdélyiek és a Bihar megyeiek önrendelkezési-törekvéseit a nagyváradi sétálóutcán, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hétfő óta aláírásokat gyűjt a kétnyelvű, autonóm partiumi közigazgatási régió megvalósulásáért.
„Itt élünk, itt akarjunk a jövőnket építeni, jobbá tenni. Nem országot akarunk az országban, azt akarjuk, hogy adónk Erdélyben maradjon, ne pedig egy másik régió fejlődését finanszírozzák belőle. Az adminisztratív autonómia azt jelentené, hogy a mi adóink és illetékeink 75 százaléka helyben maradna, és csak 25 százaléka kerülne Bukarestbe, a központi kormányzáshoz” – fogalmazta meg Moldován Lajos, a néppárt helyi társelnöke céljukat. A néppárt már július végén meghirdette törekvését, Bihar megyében több mint kétezren, a térségben pedig több mint tízezren támogatták szignójukkal.
Megszólítják a „nemtörődömöket”
Üzenetük mostanáig többnyire csak azokhoz jutott el, akik ellátogattak a párt helyi irodáiba, a nagyváradi sétálóutcán viszont nagyobb közönségre találnak, meg tudják szólítani a lokálpatrióta román lakosságot is, magyarázták a szervezők. Eredetileg már múlt hétfőn elkezdték volna a kampányt, de a helyi önkormányzat csak mostanra adta meg az engedélyt, és azt is csak egy hétre, naponta 10–18 óra közötti időszakra. Kristófi Kristóf, a párt váradi vezetője azonban leszögezte: november harmadika után várhatóan engedélyük újabb és újabb meghosszabbítását kérik majd, egészen addig, ameddig kellő számú aláírás gyűl össze egy népszavazás kiírásához. Moldovánék emlékeztetettek, hogy a kifeszített, egyenként hét méter hosszú transzparenseken és a sátornál lévő szórólapokon szereplő román-magyar nyelvű infógrafikát eredetileg a nyáron, Tusványoson mutatták be labirintus formában, ez olyan történelmi és gazdasági adatokat illusztrál, amelyek véleményük szerint sokakat elgondolkodtathatnak. „A szemléltetőeszközük mindig is sokat segítettek, mert az emberek eltűnődhetnek egy-egy adat felett. Megragadja az ember szemét és elgondolkozik azon, hogy érdemes-e harcolni érte vagy sem. Itt azokra gondolok, akik eddig nemtörődömök voltak” – magyarázta lapunknak Moldován.
Felemás fogadtatás
„Letáborozásuk” valóban nem maradt észrevétlen, hiszen alighogy felállították a standot, máris heves reakciókat váltottak ki több járókelőből. Miközben voltak, akik rögtön előkapták személyi igazolványukat, és nemzetiségtől függetlenül a kezdeményezés mellé álltak, páran heves vitába bonyolódtak a párt képviselőivel. „Szégyelljék magukat” – kiabálta feléjük az egyik elhaladó idősebb férfi, egy másik – immár külföldön élő nagyváradi – kifejtette: értelmetlennek tartja az autonómiaharcot, és minduntalan az Európai Unió szellemiségét szajkózta. Kristófi lapunknak bevallotta, nem számított ilyen reakciókra. „Nagyvárad elfogadó város volt. De végül is nem baj, ha vitát gerjeszt, mert abból jó dolog is kisülhet. Az információk akkor tudatosulnak, akkor vezethetnek változáshoz, ha van konfrontáció” – vallja a nagyváradi EMNP-szervezet vezetője.
Az első órák tapasztalatai nyomán leszögezték: csak olyan munkatársaikat küldik a sátrakba felügyelni, akik felkészültek a vitára és a pártvezetők is többször kilátogatnak majd a sétálóutcára. A Krónika kérdésére, hogy tartanak-e atrocitásoktól, Moldován kijelentette: „Nem. Miért kellene? Nem kell félni semmitől. Az igazat ki kell mondani, nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Elég volt már a szőnyeg alá seprésből, ez lett az eredménye. Vállalni kell az igazságot.”
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Előtérben a műszaki tudományosság
Emlékkötet Kelemen Árpád villamosmérnök, feltaláló tiszteletére
A Kelemen Árpád születésének 80., halálának 15. évfordulója alkalmából a Kolozsvár Társaság által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, tavaly decemberben fogalmazódott meg egy emlékkötet elkészítésének ötlete, amely a jeles villamosmérnök, világhírű feltaláló életét és munkásságát tárná az olvasók elé. A kezdeményezés azért is volt egyedi a maga nemében, mert napjainkban meglehetősen kevés kiadvány jelenik meg, amely műszaki értelmiségiek pályáját állítaná a nagyközönség, ezen belül pedig a fiatalok figyelmének középpontjába, szakmai megvalósításaik, sikereik mellett az emberi vonatkozásokat sem mellőzve.
Úttörő kíván lenni tehát a Kelemen Árpádról szóló könyv, amelyet hétfőn délután ismerhettek meg az érdeklődők a Kolozsvár Társaság főtéri székházában. Kántor Lajos, a társaság elnöke megjegyezte: a kötet minden bizonnyal a fiatalok számára is érdekes és tanulságos lesz, akik mostanság egészen más körülmények között tanulnak, és próbálnak elindulni a siker útján. – Kelemen Árpád az olyan lehetetlen körülmények között is, amelyeket a Gheorghiu-Dej és a Ceauşescu-korszak jelentett, a mindenféle falak és gátak ellenére is tudott érvényesülni – hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: egyetlen magyar értelmiséginek, egyetlen műszaki szakembernek sem volt eleve biztos az útja. Nem volt elég, hogy valaki tehetséges, alkatra, szociabilitásra is nagy szüksége volt, hogy az akkori körülmények között boldogulni tudjon. Sőt, Kelemen Árpád azon kevesek közé tartozott, akik például meg tudták nevettetni a román diktátor feleségét, Elena Ceuşescut, s bár egyáltalán nem alkalmazkodott a párt által diktált elvárásokhoz, itthoni sikerein túlmenően Nyugat-Európában és Amerikában is megismerték és elismerték.
A kötet két szerkesztője, Köllő Katalin és Ferencz Zsolt köszönetet mondott mindazoknak, akik a kiadvány elkészítésében közreműködtek: Vincze Annának, Kelemen Árpád unokahúgának, Imecs Mária villamosmérnöknek, Kelemen Árpád közvetlen munkatársának, Dunkler Sándor építőmérnöknek, egykori osztálytársnak – akik egy-egy interjú erejéig közelebb hozták Kelemen Árpád életét és munkásságát –, valamint Balogh Zsuzsának, a Kolozsvár Társaság ügyvezetőjének, aki összegyűjtötte a rendszerváltás előtt megjelent szövegeket és a kötet képanyagát. Kántor Lajos előszava és Köllő Katalin bevezetője után olvashatók a könyvben az újonnan született írások – beszélgetés Imecs Máriával, Vincze Annával, Dunkler Sándorral –, majd a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága által 1997-ben közzétett Kelemen Árpád-nekrológ és Kötő József búcsúbeszéde kapott helyet. A másik rész – A sajtó tükrében címmel – Somlyai László, Panek Zoltán, Kolozsi Tamás, Kassai Miklós, Rostás Zoltán és Nádas Péter (Murádin Jenő) egy-egy szövegét tartalmazza, legvégül pedig Kelemen Árpád tudományos munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők, amelyet ő maga írt, itthon és külföldön megjelent könyveinek listájával, egyetemi jegyzeteivel, dolgozataival, díjaival, az általa szervezett konferenciák és találmányainak listájával kiegészítve. A fényképeken pedig, amelyek a nagyobb fejezeteket elválasztják, Kelemen Árpád életének különböző mozzanatai elevenednek meg, szakmai és magánéleti vonatkozásban egyaránt.
Imecs Mária megjegyezte: kollégája, akivel több mint egy negyed évszázadig dolgozott együtt, „utánozhatatlan egyéniség volt, sokan megpróbálták utánozni, de sikertelenül”. – Minden helyzetben spontán módon reagált, függetlenül attól, hogy éppen a kapussal vagy a miniszterrel beszél. Humorral kezelte még azokat az eseteket is, amikor valamivel megbántották, közben pedig folyamatosan küzdött mindenért, megvolt az ehhez szükséges lelki ereje, és mindig megtalálta a megfelelő utat – hangsúlyozta Imecs Mária. Mint mondta, szinte mindenki szerette Kelemen Árpádot – lojális barát volt, azokat is segítette, akiket kevésbé ismert –, ugyanakkor azzal a nem mindennapi képességgel is rendelkezett, hogy szinte előre látta a jövőt. Vincze Anna elmondta: Kelemen Árpád a család büszkesége volt.
A könyvbemutató után a vidékre vándorlás kérdéseit boncolgatták az egybegyűltek annak kapcsán, hogy az utóbbi időben több ferences család telepedett le Kajántón, a moderátori szerepkört Jakab Gábor kerekdombi plébános vállalta
A Kelemen Árpád születésének 80., halálának 15. évfordulója alkalmából a Kolozsvár Társaság által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, tavaly decemberben fogalmazódott meg egy emlékkötet elkészítésének ötlete, amely a jeles villamosmérnök, világhírű feltaláló életét és munkásságát tárná az olvasók elé. A kezdeményezés azért is volt egyedi a maga nemében, mert napjainkban meglehetősen kevés kiadvány jelenik meg, amely műszaki értelmiségiek pályáját állítaná a nagyközönség, ezen belül pedig a fiatalok figyelmének középpontjába, szakmai megvalósításaik, sikereik mellett az emberi vonatkozásokat sem mellőzve.
Szabadság (Kolozsvár)

Martonyi: az autonómia nem alkotmányellenes
Sem a román alkotmánnyal, sem az európai vagy nemzetközi szabályozással nem ellentétes az autonómia egyetlen formája sem – jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A tárcavezető azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn az MTI-nek azt mondta: Románia alkotmányának és az európai gyakorlatnak megfelelő módon fog válaszolni a bukaresti kormány a székelység autonómiaigényére. A kormányfő ezt azzal összefüggésben mondta, hogy a vasárnapi Székelyek nagy menetelésén a szervezők becslése szerint 120 ezer, a hatóságok állítása szerint 15 ezer résztvevő követelte Székelyföld területi autonómiáját, és tiltakozott Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen.
Martonyi János felidézte: a román alkotmány kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam. Ezt azonban egyáltalán nem kérdőjelezné meg, ha olyan helyi önigazgatási, önrendelkezési formációk, autonómiák jönnének létre, amelyek egyébként az állam egységét nem érintik – tette hozzá. Úgy fogalmazott: „szó sincs arról, hogy Románia közepén valamiféle elkülönülő enklávé jönne létre.”
Hozzáfűzte, ha egy közösség nagy többsége valamiféle önigazgatási, önrendelkezési autonómiaformát igényel, akkor demokratikus alapelv, hogy ezt a többség komolyan veszi, és tárgyalásokat kezd ennek az önrendelkezési formának a konkrét megvalósításáról.
A tárcavezető a vasárnapi demonstráció másik fő témájára utalva arra hívta fel a figyelmet: azt viszont kimondják nemzetközi, illetve európai normák, hogy nem szabad olyan területi beosztást meghatározni, amely az adott területen élő kisebbséget hátrányosan érinti, és a kisebbség létszámának a csökkenéséhez vezet. Márpedig azok a regionális elképzelések, amelyek megjelentek Romániában, „nagyon sajnálatos módon arra utalnak, hogy egy olyan területi módosítás következne be, ami igenis hátrányosan érintené éppen azt a közösséget, amelynek nagy többsége, mint látjuk és láttuk, valamiféle autonómiaformának a megvalósítását tartaná demokratikus megoldásnak” – mutatott rá a külügyminiszter.
Hozzátette: a magyar kormány ebben az ügyben továbbra is – az alaptörvény értelmében – felelősséget vállal a határon túli magyar

Magyarnak lenni ősszel Váradon
Az 1990-es marosvásárhelyi fekete március gerjesztette aggodalmak óta szinte sosem volt ilyen rossz a közérzete a nagyváradi magyarságnak – amely azóta létszámában a felére csökkent. S bizony, ereje is ehhez mérten fogyatkozott, ami az önbizalmát aligha növeli. Már csak azért sem, mert a politikai érdekérvényesítés lehetőségei is beszűkültek azáltal, hogy a többségi románság képviselete minden fontosabb kérdésben nemzeti alapon pozicionálja magát, és a kisebbséget mellőzve dönt. De ez még a jobbik eset, mert gyakorta kimondottan a hátrányára. Amikor a magyarokról van szó, megszűnnek a pártos viták, felülkerekedik a régi frusztráltságokból és komplexusokból táplálkozó többségi nacionalizmus, öngerjesztő arrogancia. Ám mivel az ország nyugati határszélén mindenki igyekszik európainak tűnni, a magyarellenesség látensen burjánzik és hat, a komolyabb közszereplők nem vállalják fel nyíltan.
Az ördög a részletekben rejtőzködik.
Nagyvárad román többségű vezetősége azért is alázhatja meg naponta a város lakosságának több mint egynegyedét kitevő magyar kisebbséget, azért ingerelheti, provokálhatja és kerülheti meg, mert nem kell vele számolnia a politikai-adminisztratív döntéseknél. A magyarok közképviseletét a rendszerváltás óta ellátó – és nagymértékben ki is sajátító – RMDSZ ugyanis kiszorult a vezetésből: a kormánykoalíció pártjai dominálják az önkormányzatot, a képviselő-testületi döntésekhez nincs szükségük a létszámában is megcsappant tulipános frakció voksaira. Ma már azt is nehéz kideríteni, hogy miket forralnak a románok a polgármesteri hivatalban, milyen határozatokat készítenek elő, milyen huncutságokon spekulálnak, a diktatúra bukása óta ugyanis először fordul elő, hogy nincs magyar alpolgármestere a városnak, aki a körmükre nézne legalább…
Köztudott például, hogy a többségiek folyamatosan azon mesterkednek, hogy a közel ezeréves város magyar múltját elkendőzzék, sőt, eltüntessék: az épített örökséget éppúgy, mint a szellemi hagyatékot. Újabban azonban a jelent is magyartalanítanák. A Nagyváradi ősz nevű, állítólag 1991-ben indult, akkor még csak városnapként elképzelt „projektet” mára szinte egyhónaposra duzzasztották, de úgy, hogy a szeptember 20-án elkezdődött és október 12-én, a „város napján” tetőzött ünneplésfolyam gyakorlatilag kizárólag a román lakosságnak szólt. A magyar közösség politikai, egyházi, civil képviselőit éppúgy kihagyták a szervezésből, mint a polgárokat. Legfeljebb fogyasztókként, költekezőkként, alkalmi publikumként számítottak rájuk.
Ugyanakkor nem lehet véletlen, hogy a rendezvénysorozat egész propagandájában a kollektív többségi amnézia, mi több, egyenesen a történelemhamisítás uralkodott. Azt már megszokhatták a váradi magyarok, hogy a közelmúlt és a jelen kronológiáját szinte csak román vonatkozású, többé-kevésbé dicsőséges momentumokkal zászlózza a hivatalos diskurzus, de az új döbbenet, hogy tudományosnak álcázott konferencián lúgoznák ki Nagyvárad történelméből Szent László magyar királyt, elvitatva tőle a városalapítás közkeletű tényét. Mindeddig senki sem kérdőjelezte meg, hogy a lovagkirály 1082-ben rendelte el
Várad várának és monostorának építését, idehelyeztetve a bihari püspökséget, ide is temetkezett. Most tudós történészek dáko-román múltat vizionálnak és „Szlovákiában” 1113-ból fennmaradt okiratot idézgetnek, mint „első említést”, csak sikerüljön valahogy I. Lászlót eltávolítani… a városból. Ha már a sírját úgysem sikerült fellelni az azóta többször lerombolt és újjáépített várban.
Apropó: a város napja. Október 12-én ünnepelni lehet ugyan Nagyváradot nagy csinnadrattával, parádéval, de közmegegyezésről szó sincs: a kettős évfordulónak kimondva-kimondatlanul magyarellenes éle van. 1918. október 12-én a Román Nemzeti Párt prominensei a történelmi Magyarország szétverésének szándékát fogalmazták meg egy kiáltványban, gyakorlatilag hátba támadva a világháborúban kivérzett országot, amelynek addig hűséges polgárainak tűntek. Huszonhat év múlva pedig ugyanezen napon a szovjet tankok nyomában jöttek „felszabadítani” Váradot azok, akiknek utódai ma is hadizsákmányként tekintenek mindenre. Heteken át ünnepelnek és ünnepeltetik magukat közpénzen, miközben rá sem hederítnek a város magyar közösségére.
Rosszkedvünk telét vetítette előre a falcs hangú nagyváradi ősz…
Dénes László
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az ügyvédi kamara jogosnak tartja, hogy Tőkés Lászlót ügyvéd képviselje a becsületbíróság előtt
– A román ügyvédi kamara elnöksége jogosnak ítélte, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt ügyvéd képviselje a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, amely november 20-án dönt az állami kitüntetés esetleges visszavonásáról – tájékoztatta szerdán az MTI-t Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
Kincses Előd az ügyvédi törvényre hivatkozva fordult a kamarához, miután a becsületbíróság – az érdemrend birtokosainak soraiból választott etikai testület – elutasította az EP-képviselő által megbízott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés László bepanaszoltként személyesen védje meg magát.
Az ügyvédi kamara szerdán kézhez kapott határozatát Kincses Előd megküldte az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, valamint a Románia Csillaga érdemrend héttagú becsületbíróságához. Az ügyvéd tájékoztatást kért a november 20-i tárgyalás helyszínéről és időpontjáról, valamint másolatot a Tőkés László ellen felhozott írásos bizonyítékokról.
“Felhívtam a figyelmüket arra, hogy amennyiben megakadályozzák a védelemhez való jog gyakorlását, akkor határozatuk semmisnek minősül” – tette hozzá Kincses Előd. Kifejtette: a védelemhez való jogot az alkotmány, az európai emberjogi charta és valamennyi román törvénykönyv biztosítja.
Arra a közbevetésre, miszerint a becsületbíróság éppen arra hivatkozva tagadta meg az ügyvédi képviselet lehetőségét, hogy nem bírósági tárgyalásról van szó, Kincses Előd azt mondta: az ügyvédi képviselet nem szorítkozik peres eljárásra.
“Az ügyvédi törvény szerint bármely fizikai és jogi személy előtt képviselhetem az ügyfelemet” – magyarázta.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP képviselő azt kérte: Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
erdon.ro
(MTI)

Nincsen hős a szigeteken
A Mentor kettős könyvbemutatójáról
Kettős könyvbemutatónak adott otthont szerda este a Bernády Ház – a Mentor könyvkiadó két, újonnan megjelent kötetét mutatták be az érdeklődőknek: Sebestyén Mihály marosvásárhelyi történész Midway- szigetek című novelláskötetét, valamint Méliusz Anna Nem hősökről beszélek című emlékiratát. Az előbbi kötetből B. Fülöp Erzsébet színművésznő olvasott fel egy – közönségi felröhejekkel bőven tarkított – részletet, Káli Király István kiadóigazgató üdvözlőbeszéde után.
Vidám kudarctörténetek
– Ha az ember Időtárat készít, abból oly sok témát lehet meríteni, hogy ilyen szellemes, eseményekben gazdag elbeszélések születnek – mondta a méltató Nagy Miklós Kund. Az olvasó nevet, avagy mosolyog. Nagyszerű játékok vannak a kötetben, az író idősíkokat és tereket hoz össze New Yorktól Tófalváig, az ókortól napjainkig. Rendkívüli nevek sokaságával találkozhatunk, amelyek önmagukban egy egész jellemet ábrázolnak: Dzsingás Béla, Munczingerné, Gazetta elvtársnő avagy Endokrinulescu ezredes. A kötet olvasásakor időnként Rejtőre gondoltam, de Rejtőnél nincs meg ez a sok egymásba olvadó, emberekből folyó történet. És Sebestyén Mihály kötetében benne van Marosvásárhely, Erdély, Románia, Európa, a világ és a világegyetem is. Egybefolyik a Monarchia, a boldog békeidők kora az átkossal, majd a mostani abszurddal. Családtörténet, várostörténet is. Misi a nagy vásárhelyi anekdotázók közé tartozik, írás közben is biztos remekül szórakozott. Ő maga is gyakran benne van a történetekben, időnként kikacsint az olvasóra. A kötetet nem lehet egyből elolvasni, időnként elő kell venni. 40 novellát tartalmaz, ha ezekből naponta kettőt elolvasunk, már jó napunk van és jól fogunk aludni.
– Az Isten nem közvélemény, de az Isten rákérdezhet: akarsz-e róla mesélni? Adtam neked tehetséget, nyelvi leleményt, környezetet, tüneményes segget. Mit teszel vele? És a szerző cédulázik, ír és válaszol: igen, akarok róla mesélni. Hihetetlen mennyiségű eszköztárat mutat fel Sebestyén Mihály ebben a kötetben. Párat olvastam a novellák közül a Múzsában, akkor nem ragadtak meg annyira. Amikor egyben, kiadandó szövegként elolvastam az egészet, hülyére röhögtem magam, és nagyon örültem, hogy a kötetet én szerkeszthetem. A másodszori olvasatra már nem röhögtem annyit. Felfedeztem, hogy Misi nem Az előretolt helyőrség, hanem A csontbrigád. A szomorú valóság, kiröhögve és kiröhögtetve. A harmadszori olvasáskor már ismét nevettem. Felszabadultam. A kérdés, hogy van-e tenger Rubinháza alatt? Ehhez vissza kell mennünk a Monarchiába, amikor kialakult egy nemzet. Sebestyén Mihály e nemzet részének tartja magát, és megérzi azt, hogy mikor mit és hol rontottunk el – tette hozzá Káli Király István.
– A szerző kiírta magát – szólt Sebestyén Mihály. – A kötet három év munkája volt. Az első 20 mondat mindig csodálatosan megy, utána jön a gond, a szereplők sorsgörbéje, mindaz, ami a szerzőn múlik. E novellák vidám kudarctörténetek. Mint a magyar, kudarcos néplélek, amelyből építkeznek és amely erénnyé válik. Csattanó van ugyan, de a pof is csattan. A szerző e novellákat 2-3 hétig érleli, aztán megírja. A Tenger Rubinháza alatt című írásomat a városi és megyei tanácsosságom éveinek tapasztalata szülte: az, hogy a hivatal dolgozik, a mókuskerék, a hatalom viszonyulása, a fölösleges jelenlét és az előre eldöntött játszmák érzete. A kötetet nagy szeretettel ajánlom a közönségnek, jó volt dolgozni vele, jó hogy a szerkesztő kezébe került, örvendek, hogy van egy Mentor könyvkiadó, amelyhez ragaszkodom. A szómagyarázathoz Káli Király István ragaszkodott. Ez tudományossá teszi a kötetet, holott távol áll attól – sokkal inkább fikció.
Akit liftaknába dobtak
A második kötetet az első szerzője méltatta. Mint Sebestyén Mihály elmondta, Méliusz Anna könyve nehezen olvasható kötet, egy tragikus eseménysor megjelenítése. – A szerző nem hivatásos tollforgató. Méliusz József költő második felesége volt, a család történetének azt a fejezetét meséli el, ami tragédiák sorozatához vezetett. Méliusz temesvári, horvát származású ember volt, nagy műveltségű, nagyon jól felkészült író, amikor találkozott a kommunista mozgalommal. Úgy várta az oroszokat, mint hívő a Messiást. És ők '45-ben letartóztatták. Kiszabadul, majd a kommunista diktatúra kezdetén egymás után kap fontos megbízásokat. Aztán újra letartóztatják, és tárgyalás nélkül fogva tartják hat évig. Ezek után még mindig meggyőződéses baloldali marad. Első felesége, Klára, a Méliusz hatása alatt szintén baloldalivá válik és elkezdi a férje igazát keresni. Mindenütt falakba ütközik, majd letartóztatják Kolozsváron. Továbbra is kitart az igaza mellett, rendkívül kényelmetlen tanú. Liftaknába dobják, összetörik a csontjait, majd Méliusznak azt mondják, hogy felkötötte magát. Valójában – miután rájöttek, hogy a csonttöréseiből felépül – a Securitate egyik embere fojtotta meg. A fia, Péter, beleőrül ebbe, anya és apa nélkül nő fel. Rajta lobotómiát hajtottak végre...
Rettenetes, ógörög sorstragédia. És a költő ezek után is képes hinni a pártban?! Történészként felfogom, de emberileg képtelen vagyok rá.
A kötet a korszak bukaresti stílusában íródott. Sok idegen szót tartalmaz. Vádolja azokat, akik nem segítettek, másokról csodálatosan szépeket mond. Utóbbiak között magyarok nincsenek, csak Szilágyi Domokosról ír a szerző valami jót. A kötetet ajánlom. Erős idegzettel, sok kritikai érzékkel lehet olvasni. Egy nézet arról, hogy mi történhetett az ötvenes években velünk. Akár kis senki voltál, akár pozícióban voltál, bárhogy kikezdhettek, és nem volt ahova menekülni. Érdekes, hogy Méliusz számára Ceausescu a megmentő volt. Én ezt nem tudom elfogadni. Mindez, akárcsak a kötet egésze, a XX. század elmebajának egyik lenyomata.
– A modern kort kutató történészek, valamint Sebestyén Mihály véleménye egybecseng: '45 és '89 között egy hiteles mondat sem jelent meg a hazai sajtóban. Miről írjon a történész, hol van a hiteles világkép? – véli Káli Király István. – De minden embernek megvan a saját története, és ezen magántörténelmek egymás mellé rakásával kulcsot kaphatunk a korról, a külső és belső rendszerekről. Ezért indítottuk el az Emberek – Életek címet viselő sorozatunkat. Bokor Péter rendező, Méliusz Anna fia küldte el Kanadából ezt a szöveget. Nagyon sok mindenre következtetni kellett, de megértettem, hogy a stíluson nem szabad változtatni, csak közérthetővé kell tenni a szöveget. Javítás közben végig hidegrázást éreztem. A kötet példát ad egyféle emberségből, ízelítőt az embertelenségből. Méliusz Anna kiderítette: nem Klára volt az egyetlen ember, akit liftaknában ölt meg a Securitate. Én betege voltam a könyvnek és vagyok mindmáig.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Autonómia: előre menekül az RMDSZ
Előre menekül az RMDSZ: Borbély László, a szövetség politikai alelnöke bejelentette, hogy törvénytervezetet nyújtanak be a Székelyföld területi autonómiájáról.
Borbély hangsúlyozta, hogy a vasárnapi nagy menetelés a magyar közösség szolidaritását mutatta meg. Hozzátette, az RMDSZ két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. „Dél-Tirolban és Finnországban pozitív példák vannak, amelyeket át lehet venni, de mindez a többség politikai akaratától függ” – mondta. Az RMDSZ alelnöke szerint a magyar közösség üzenete az, hogy „nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia 1,3 millió lakosának akaratát”.
Mindez kimondottan jól hangzik, a körülmények ismeretében azonban inkább úgy tűnik, hogy az RMDSZ így akar ismét az előtérbe kerülni. A székelyek nagy menetelésében ugyanis csupán másodhegedűsként vett részt – hasonlóan a többi magyar párthoz, lévén hogy a megmozdulást a civil szervezetként nyilvántartott Székely Nemzeti Tanács szervezte. Bár a civil kezdeményezés körül kialakult összefogás jól hangzik, azért a magának a romániai magyar közösség első számú képviselete címet vindikáló szervezet nem tűrheti, hogy mások vigyék el a show-t. Ha már az SZNT újdonságként több mint ötven kilométeres élőlánc ötletével állt elő, amely több mint százezer embert mozgatott meg, és megmutatta a bukaresti hatalom felé, hogy a magyarok részéről valós igény mutatkozik az autonómiára, akkor illik valami ennél is nagyobb szabású akcióval előállni. Ezért aztán – hogy ismét magához ragadja a kezdeményezést az autonómiaküzdelemben – előállt az autonómiatörvény ötletével. Ez abból a szempontból jó húzás, hogy riválisai hasonló kezdeményezéssel nehezebben tudnának előállni, lévén hogy jelenleg az RMDSZ az egyetlen, parlamenti képviselettel rendelkező magyar politikai szervezet. A tervezettel kitűnően lehet kampányolni a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választások előtt. Az pedig, ha a román többségű parlament vagy a kormány elsüllyeszti, vagy hátráltatja a szavazási procedúrát – amelynek kapcsán jelen állás szerint aligha várható más eredmény, mint az elutasítás –, szintén csak az RMDSZ malmára hajtja a vizet, hiszen még így is az erdélyi magyar önrendelkezések magányos parlamenti szélmalomharcosának szerepében tetszeleghet. Különösen úgy, hogy ellenzékben van, tehát nem köti a kezét semmilyen, a kormányzás fejében megkötött politikai alku, miszerint a kormányszereplésért cserében csak visszafogottan vagy egyáltalán nem bírálhatja Románia kisebbségpolitikáját. Mindennek nyomán – bár nem vonható kétségbe, hogy az RMDSZ vezetői is óhajtják az autonómiát – nehéz nem észrevenni a rövid távú politikai megfontolásokat, a pártérdeket a kezdeményezés mögött. Az ezzel kapcsolatos aggályokat azzal oszlathatnák el, ha a tervezet kidolgozásába a többi magyar szervezetet is bevonnák.
Autonómiamenet: újszerű üzenet
Egyébként a székely meneteléssel újabb nagyszabású autonómiamegmozduláson van túl az erdélyi magyar közösség, és az esemény kapcsán érdemes annak – legalábbis Erdély tekintetében értett – újszerűségét kiemelni. Szakított ugyanis azzal a gyakorlattal, hogy a városok utcáira, tereire gyűjtik össze az embereket, és ez mindenképpen pozitívum, hiszen a tüntetések előbb-utóbb óhatatlanul unalmassá, megszokottá, érdektelenné válnak. Egy ilyen látványos akció azonban alkalmas arra, hogy felrázza az embereket, hogy több embert bírjon rá a részvételre, mintha csak egy egyszerű utcai megmozdulásról lenne szó. Arról nem is beszélve, hogy a követelések címzettjei, illetve a román média is nagyobb eséllyel figyel fel rá – ami ezúttal be is igazolódott. A demonstráció abból a szempontból mindenképpen beteljesítette a hozzá fűzött reményeket, hogy tömegerőt tudott felmutatni, hogy jelezte a bukaresti hatalom felé: az önrendelkezés nem csupán néhány magyar politikus vesszőparipája, hanem az erdélyi és partiumi magyar közösség jelentős részének valós igénye. Emellett azért is fontos, mert az összes, egyébként egymással hadakozó romániai magyar politikai alakulatot fel tudta sorakoztatni az ügy mellett. Ezúttal az időpontválasztás is szerencsés volt, nem szorította háttérbe más, a bukaresti sajtó érdeklődésére inkább számon tartott rendezvény, mint tavaly a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen Sepsiszentgyörgyön szervezett, az Igazság Napja nevű tüntetést Traian Bãsescu államfő kisebbik lányának, Elenának az esküvője, amely minden román médiumban elnyomott, eljelentéktelenített bármilyen más eseményt. Ennek nyomán a román hírcsatornák kiemelt hírként, a nap eseményeként tálalták a megmozdulást, ami már önmagában eredmény. Más kérdés, hogy a hírtelevíziók jelentős része megpróbálta lejáratni a rendezvényt. Egyrészt azzal, hogy megkísérelték elbagatellizálni azt, mondván, százezres nagyságrend helyett csupán 15 ezer résztvevő volt jelen – ez a tényekkel köszönő viszonyban sem nagyon levő információ amúgy a csendőrségtől származik. Másrészt pedig azáltal, hogy kevés kivétellel jórészt olyan szélsőséges román politikusokat szólaltattak meg, akik kapcsán egyértelműen tudni lehet, hogy a székely menetre használt legenyhébb jellemzésük az „alkotmányellenes”, valamint „az ország egységes nemzetállamisága elleni merénylet” lesz. A nap során legtöbbet szereplő román politikussá ezáltal Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője vált, aki rendszerint semmilyen konkrét politikai vagy gazdasági kérdéshez nem szól hozzá, politikusi tevékenysége gyakorlatilag kizárólag a magyarellenes nyilatkozatokban merül ki. (A honatya a hét elején bűnvádi feljelentést tett a menetelés szervezői ellen, később azonban visszavonta keresetét.)
Menetrendszerű román reakciók
A román politikum amúgy a várható módon reagált. Diaconu mellett a másik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu is azt vizionálta, hogy valakik „enklávét” akarnak az ország közepén létrehozni, az ellenzéki Demokrata-liberális párt (PDL) vezető politikusa, Anca Boagiu pedig Victor Ponta kormányfő nyakába próbálta varrni a megmozdulást, mondván: a tüntetés annak nyomán jöhetett létre, hogy a miniszterelnök Koszovó elismerésének a lehetőségéről nyilatkozott. Ezek a reakciók nem meglepőek, hiszen a román pártok körében ma is megszokott gyakorlatnak számít, hogy magyarellenes nyilatkozatokkal próbálnak szimpatizánsokat szerezni maguknak. Ezen nyilatkozatokkal azonban tulajdonképpen még jó szolgálatot is tesznek az önrendelkezés ügyének, hiszen csak még elszántabbá teszik az autonómia követelőit. Konkrétabb kellemetlenség is akadt, és nem kell megrögzött összeesküvéselmélet-hívőnek lenni ahhoz, hogy a Csíkszeredában kibérelt különvonat vasárnap kiderült „váratlan meghibásodását” ne tekintse véletlennek az ember. Pozitívum azonban, hogy olyan hírcsatorna is akadt, amely megpróbált objektíven tájékoztatni az eseményről, így annak valós céljairól is értesülhettek a román nézők. Márpedig az ilyen és ehhez hasonló rendezvények legfőbb célja épp ez: a bukaresti politikum mellett a szélesebb román közvélemény is értesüljön a magyarok igényeiről, valamint arról, hogy azok nem sértik egyetlen román nemzetiségű állampolgár érdekeit sem. Emellett ugyanakkor fontos célpont a nemzetközi közvélemény is, ezért vélhetően az is pozitív eredményeket hoz, ha az ilyen rendezvények szervezésekor a külföldi sajtó képviselőivel is fölveszik a kapcsolatot. Az önrendelkezés ügyének ugyanis még akkor is segíthet, ha bekerül a nemzetközi köztudatba, és ha az Európai Bizottság visszautasította az illetékességét a kisebbségi ügyek uniós szintű rendezését célzó kezdeményezést. Ezáltal ugyanis fölkelthető a nemzetközi közvélemény rokonszenve az ügy iránt, ami megfelelő nyomásgyakorló eszköz lehet mind a bukaresti, mind a brüsszeli illetékesekkel szemben. Mindent összevetve tehát a székely menet alapvetően jól sikerült akciónak tekinthető. Az önrendelkezés szempontjából pozitív hozadékai lehetnek, ha a jövőben megrendezendő autonómiamegmozdulások is hasonló, újszerű és formabontó módon nyilvánulnak meg. Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy továbbra is teljes körű, összpárti támogatást élvezzen minden, az autonómiát célzó kezdeményezés.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

1956 tanulsága: kitartás kell a siker érdekében, de megéri
Óriási idő telt el azóta, hiszen 57 év több, mint egy fél évszázad, legalább két új generáció nőtt fel ezalatt, és az 56-os események szemtanúi, vagy résztvevői közül már nagyon kevesen élnek. Az Isten akkor, ezekben a nehéz napokban velem volt, mert még itt vagyok és emlékezem
Az októberi eseményekre senki nem számított. Bár bizonyos dokumentumok, állítólag bizonyítják, hogy az 1956-os forradalom szervezetten előkészített volt, az október 23-án elkezdődött megmozdulás, a magyar fiatalság, később az egész nemzet spontán megmozdulása volt. De erről vitatkozzanak a történészek. Az biztos, hogy Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után, a szovjet vezetés hatalmi vetélkedései következtében, egy bizonyos enyhülési folyamat indult a csatlós államok politikájában. Sok társammal együtt, saját bőrömön is éreztem, hogy valami különleges változás történt, mert mint a román gulág egyik rabja, megmenekültem a Duna-csatorna szörnyűségeitől – 1953 nyarán a kanális munkálatait leállították (alig három hónapot töltöttem ott), és sok ezer politikai fogoly fellélegzett
A magyar politikában is komoly változások történtek, az akkori, elég zavaros helyzet történelmi kiértékelése azóta is tart. A magyar értelmiség reformokat várt a kommunista vezetéstől, és ezek az elképzelések először az 1955 márciusában megalakult Petőfi Kör vitáin fogalmazódtak meg. Ami néhány évvel azelőtt még elképzelhetetlen volt, az 1956 tavaszán, nyarán már valóság lett, hiszen a pártot, a vezetést a nyilvánosság előtt is bírálták. Októberben a diákok kezdtek mozgolódni, és 16-án Szegeden egy új (a Párttól független) diákszervezet alakult, a MAFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége). Egyik gyűlés a másikat követte, és a 22-én, a Budapesti Műegyetemen megtartotton már radikális követelések is elhangzottak.
Aradnak is emlékezetes volt október 22.
A szegedi „Tiszatáj” irodalmi folyóirat küldöttsége ezen a napon irodalmi estet tartott a Kultúrpalotában. A lapot egy szegedi egyetemistákból álló munkaközösség hozta létre még 1946-ban. A Tiszatáj nevet Péter László javaslatára adták a folyóiratnak, akit később 1957-ben letartóztattak, és a lap is megszűnt ideiglenesen. Az aradi látogatásról dr. Péter László egy önéletrajzi írásában, többek között így emlékezik: „Szeptemberben megszerkesztettük a Tiszatáj 1956. évi 5. számát, amely október 19-e körül készült el…. Október 19-én este zajlott le a József Attila Kör egyetlen ülése…. Minthogy másnap három napra az írócsoport küldöttségével Aradra utaztunk, csak kedden délután tudtam összejönni Fejér Dénessel... stb. Az aradi úton különös esemény nem történt. Irodalmi estünk sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy nem volt benne közvetlen nyers, vulgáris politikai mondanivaló. (Egyedül tán Lődi versében, aki a Rajk-temetés hatása alatt a „Rákosi-önkény áldozatairól” írott versét olvasta föl. Ez a verse október 23-án vagy 24-én megjelent a Délmagyarországban, éppúgy, mint Gurszky István lázító „Rohanunk” c. verse is – ugyancsak október 24-én!) Az est bevezetőjét én mondtam: Arad és Szeged irodalmi kapcsolatairól beszéltem, majd célunkat a szocialista humanizmusban jelöltem meg”.
Dr. Pétert a forradalom leverése után a magyar államvédelem meghurcolta, de nem zárták be. Önéletrajzában egy kicsit bagatellizálja az aradi utat, de én jól emlékszem az új irodalmi hangvételre akkor este a zsúfolt Kultúrpalotában, ahol a tömegben ott nyüzsögtek a szekuritáte emberei is. Már az aradi állomáson, a szegediek fogadásán csodálkoztunk, mikor az aradi B. elvtárs üdvözletére: „Kedves szegedi elvtársak” az a válasz jött, hogy „Nem is biztos, hogy már elvtársak vagyunk”.
Az előadás után nővéremmel és többedmagammal, hátra mentünk az öltözőkbe, és szóba álltunk a fiatal szegedi költőkkel. Itt már védve voltunk a spiclik megfigyelésétől. Főleg irodalmi dolgokról esett szó (nővérem is versíró volt, és éppen egy előadó estre készültünk), politikai kérdéseket nem érintettünk, de emlékszem, hogy a hangulat már egészen más volt, mint nálunk, a párt és elvtárs szavak, még véletlenül sem hangzottak el, de forradalomról sem esett egyetlen szó sem.
Másnap a magyar rádióból aztán mindent megtudtunk. Lelkendezve, és borzongva hallgattuk a pesti híreket. Bennem a remény és félelem érzései váltották egymást. Reméltem, hogy a magyar forradalom átterjed Erdélyre, Romániára és talán a többi szocialista országra, és reméltem, hogy talán ezúttal a Nyugat is felfigyel ránk, és valami segítséget, vagy legalább támogatást kapunk. De azt is tudtam (hiszen három román börtönév volt a hátam mögött), hogy a kommunisták „államvédelme” jól szervezett, elszánt és könyörtelen, fegyveres lázadásnak sok sikere nem lehet.
November 4-én minden elveszett
Az irtózatos szovjet katonai túlerő durván eltiporta a magyar fiatalok forradalmát. Nekünk, magyaroknak, ez a nap, október 6. mellett, nemzeti gyásznap lett, a Nyugatnak pedig a „szégyen napja”. A szabad, kapitalista világ tétlenül, szemrebbenés nélkül végignézte a serdűlő korú magyar szabadságharcosok utolsó, kétségbeesett harcát a világ legnagyobb katonai hatalma ellen.
November 18-án, mikor az utolsó reményvesztett harcok dúltak odaát, nálam is megjelentek a pribékek. Nehéz napokat töltöttem az aradi és temesvári szekuritáte pincéjében, még három személlyel együtt. A gondviselés, és talán egy kis szerencse is velem volt, mert megúsztam. Magyar, fegyveres felkelés megszervezésével vádoltak, a szegedieken keresztül, a Petőfi Kör megbízásából kellett volna Aradon a helyi felkelést megszervezni. A vád nevetséges volt, de ha rám bizonyítják, legalább húsz évet kapok. A vád „koronatanúját” előzőleg nagyon „megdolgozták”, mikor szembesítették velem, megkínzott báb volt. Hihetetlen félelemben éltem meg ezeket az órákat, de valahogy a lélekjelenlétem megmaradt, és imádkoztam. Sikerült meggyőzni őket a vád ellentmondásairól, de egyik társamnak egy alibit is tudtam bizonyítani, így, csodák-csodájára, mindannyiunkat haza engedtek. Az biztos, a román kommunisták még soha nem féltették annyira a bőrüket, mint azokban a napokban. Még november közepén is, mindent becsomagolva várták a szekusok a fejleményeket, és ránk magyarokra, mint veszélyes forradalmárokra tekintettek.
Aztán végleg eldőlt a magyar forradalom sorsa, és Romániában is megkezdődött a bosszúhadjárat. Sok ezer magyar (és román) esett áldozatul az 56-os események utáni román tisztogatásnak. A megyénkből elinduló szervezkedéseknek sok barátom és ismerősöm esett áldozatul, voltak, akik csak többévi börtön után tértek haza, de sokakat kivégeztek (pl. a Szoboszlay-per fővádlottjaitAztán végleg eldőlt a magyar forradalom sorsa, és Romániában is megkezdődött a bosszúhadjárat. Sok ezer magyar (és román) esett áldozatul az 56-os események utáni román tisztogatásnak. A megyénkből elinduló szervezkedéseknek sok barátom és ismerősöm esett áldozatul, voltak, akik csak többévi börtön után tértek haza, de sokakat kivégeztek (pl. a Szoboszlay-per fővádlottjait).
A Nyugat tudatosan tűrte a kommunizmust
Az akkori események már a történelemkönyvek oldalain olvashatók, de látni, hogy a magyarság még mindig nem egységes 1956 megítélésében. Egyesek ki szeretnék sajátítani a forradalmi megemlékezést, mások azt mondják; amíg a hóhérok is köztünk vannak, nem lehet együtt ünnepelni. Én még élek a régiek közül, és vallom, hogy 56 küzdelmei nem voltak hiábavalók, hiszen a kommunista világ az első komoly sérülést szenvedte a magyar forradalom révén. Ma már tudom, hogy a Nyugat – saját politikai taktikája miatt – tudatosan még sokáig tűrte a kommunizmus jelenlétét Kelet-Európában, hogy aztán a nyakunkba varrjanak egy új diktatúrát; a pénz diktatúráját. A XXI. század elején ez ellen az új, nagyon veszélyes hatalom ellen indult meg a tiltakozás, és ezt 2010 óta már Magyarországon is érezzük. Az új forradalmat már nem fegyveres felkeléssel kell megvívni, hanem okos taktikával, és főleg széleskörű összefogással.
A kelet-európai kis nemzetek szoros egységére lesz a jövőben szükség, hogy a pénzhatalom egyeduralmát visszaszorítsuk, és ebben a harcban a magyarság példaadó lehet. Ahhoz viszont, hogy szomszédjaink bizalmát megnyerjük, egy erős magyar összefogásra is szükség volna, ami még várat magára. A következő szabadságharc hosszabb lesz, mint az 56-os nehéz harc volt, sok türelemre és kitartásra lesz szükség a siker érdekében, de megéri!
Ez a gondolat lehet ma 1956 tanulsága
A kelet-európai kis nemzetek szoros egységére lesz a jövőben szükség, hogy a pénzhatalom egyeduralmát visszaszorítsuk, és ebben a harcban a magyarság példaadó lehet. Ahhoz viszont, hogy szomszédjaink bizalmát megnyerjük, egy erős magyar összefogásra is szükség volna, ami még várat magára. A következő szabadságharc hosszabb lesz, mint az 56-os nehéz harc volt, sok türelemre és kitartásra lesz szükség a siker érdekében, de megéri!
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)

Több ezer tanár tüntetett Bukarestben
A diákok is támogatják a sztrájkoló pedagógusokat
Kolozsvár több felsőfokú oktatási intézményében is japán sztrájkba kezdtek tegnap a diákok, így támogatva a fővárosban a kormány székháza előtt tüntető pedagógusokat. A Műegyetemen, az Orvosi és Gyógyszerészeti, a Formatervezői, a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemen, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen japán sztrájkba lépett diákok az oktatási törvény által is előírt hatszázalékos részesedést követelték a hazai össztermékből (GDP) a tanügy számára.
Tiltakozásuk jeléül az országban több tízezer diák ment fehér karszalaggal a tanórákra, és amennyiben a kormány nem tesz eleget követeléseiknek, meghatározatlan időre általános sztrájkot hirdetnek.
Victor Ponta miniszterelnök találkozott a szakszervezet képviselőivel, és ígéretet tett arra, hogy a jövő évi költségvetésből jelentősen növelni fogják a tanárok bérét.
„Nem 3–4 százalékos növekedésről, hanem a kezdő orvosok és tanárok jelentős fizetésemeléséről van szó” – idézte a miniszterelnököt az Antena3.
Magasabb bérekért tüntettek a pedagógusok szerdán a bukaresti kormány székháza előtt. A tanügyi szakszervezeti szövetség (FSLI) felhívására közel 5500 pedagógus érkezett a fővárosba az egész országból. A demonstrálók egyebek mellett 50 százalékos béremelést követeltek a pályakezdőknek, hogy ismét vonzóvá tegyék a fiatalok számára a tanári hivatást. A szakszervezeti vezetők azt állítják: Románia jelenleg a GDP 2,5 százalékát fordítja az oktatásra, vagyis feleannyit sem, mint az uniós átlag. A romániai tanárok bére alig egytizede az európai uniós átlagnak. Egy romániai tanár óradíja 3 euró, míg magyarországi kollégájuk 16, egy németországi tanár pedig 54 eurót keres tanóránként – állítja a FSLI.
A fővárosban tüntető pedagógusok a „Le a hazug kormánnyal”, „Oktatás nélkül meghal bármely nemzet”, „Általános sztrájkot” jelszavakat skandálva a kormány székháza elől a parlament épületéhez vonultak. Az egyik sztrájkoló tanár koldusnak öltözött, a kezében pedig „Ha mi meghalunk, ti is meghaltok” feliratú táblát tartott.
Arra az esetre, ha a kormány nem tesz eleget követeléseiknek, a jövő héten népszavazást kezdeményeznek a tanügyi dolgozók körében, majd általános pedagógussztrájkot tartanak a tavaszi európai parlamenti választások idején, vagy közvetlenül a tanév vége előtt – idézi a Mediafax hírügynökség Simion Hancescut, a FSLI egyik vezetőjét.
A pedagógusok tiltakozó megmozdulásával az egyetemi hallgatók és középiskolai diákok szervezetei is szolidaritást vállaltak. A Romániai Diáktanácsok Országos Szövetségének (ANOSR) felhívására több tízezer hallgató ment fehér karszalaggal a tanórákra. A diákszervezetek szerint a kormány nem vállal felelősséget Románia jövőjéért, hiszen kevés pénzt fordít az oktatásra. Az ANOSR mindegy hetven romániai diákszövetség ernyőszervezete, így több mint 500 ezer diákot képviselnek. A diákok szerdai japán sztrájkja csupán figyelmeztető lépés volt, honlapjukon máris meghirdették, hogy november 13-án az órákat az utcán tartják követelve a GDP hat százalékát, amelyből nagyobb ösztöndíjakat, jobb körülményeket a bentlakásokban, jobb minőségű ételt az étkezőkben, és a tanárok magasabb fizetését remélik. Amennyiben a döntéshozók nem veszik figyelembe követeléseiket, meghatározatlan időre általános sztrájkot is kilátásba helyeztek
Szabadság (Kolozsvár)

Pontáék magyarellenességét bírálta Cristian Preda EP-képviselő
A Szociáldemokrata Párt (PSD) "újjáéledő nacionalizmusát" és magyarellenességét bírálta Cristian Preda néppárti európai parlamenti képviselő - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
A jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) színeiben EP-képviselővé választott Preda, aki októberben lemondott párttagságáról, egy blogbejegyzésben azt fejtegette: a kommunizmus utáni Romániában a nacionalizmust a baloldal sajátította ki, egyebek közt etnikai intoleranciát hirdető megnyilvánulásokkal.
Az EP-képviselő úgy vélekedett: 2007 és a tavalyi politikai válság közti időszakban a román nacionalizmus teret veszített, de a PSD - és liberális szövetségeseik - hatalomra kerülése óta ismét előretört.
"A PSD-s nacionalizmus legfontosabb fűszerei: az Európai Bizottság bírálata és a magyarellenes diskurzus felélesztése" - állapította meg Preda. Szerinte Corina Creţu szocialista EP-képviselő azzal kreált magának új politikai identitást, hogy Tőkés Lászlóra "vadászik". A néppárti EP-képviselő szerint ideje lenne, hogy a román jobbközép erre a baloldali nacionalizmusra egy "felvilágosult hazafisággal", gátlásait félretéve válaszoljon.
Crețu: legitimen reagáltam
Corina Creţu, aki korábban hivatalos átiratban kérte a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságától Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását, szerdán ugyancsak egy internetes fórumon válaszolt Cristian Preda eszmefuttatására - közölte az Agerpres.
"A nacionalizmust a természetes hazafiság táplálja és ez egy legitim reagálás az olyan visszaélésekre és aberrációkra, amelyek Tőkés László viselkedését jellemzik" - írta a szociáldemokrata EP-képviselő.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP-képviselő azt kérte: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Egy törvénnyel nem lehet a lopást leállítani!
Rendhagyó beszélgetés dr. Kelemen Atilla képviselővel a parlamenti vita alatt álló új erdészeti kódexről
– Azzal kezdeném, hogy az adja az erdőtörvény aktualitását, hogy Charles herceg, amellett, hogy Romániát csodaországnak nevezte, azt mondta, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el itt. Ez óriási szám, nem valószínű, hogy teljesen fedi a valóságot, de tény, hogy nyakló nélkül vágják az erdőket, miközben mindenki mondja, hogy meg kell menteni. A kérdés egyik fele, hogy vajon a jelenleg érvényben levő erdészeti kód jó-e vagy rossz? Sok vita volt erről, a jelenlegi törvényt hosszas tanácskozások után hoztuk meg, és sok minden, amire ma szeretnek hivatkozni, benne van a régi erdészeti kódban is. Az például, hogy a tarvágások után kötelező az újraerdősítés.
– Nem elég törvénybe foglalni, alkalmazni kell, mert ha a törvény csak papíron marad, s egy fiókban porosodik, attól az erdő nem fog újratermelődni.
– Ez így van. Van spontán erdősülés is, ám ha nem irányítottan csinálják, akkor előfordul például, hogy hiába kel ki a mag a csereerdő esetében, ha a mogyoró sokkal gyorsabban nő, és olyan sűrű a lombozata, hogy maga alatt semmit nem tűr meg, megöli az összes többi csemetét. Tehát igen, az erdőt újra kell telepíteni, és nem a Fennvalóra vagy a természetre bízni, hogy hogyan alakul majd. Még egyszer mondom, van rá paragrafus a mostani erdészeti kódban is, csak rá kell kényszeríteni az embereket, illetve azokat, akik vágják az erdőt, hogy ezt alkalmazzák, és nagyon komolyan számon kell kérni.
– Hogyan lehet rákényszeríteni az embereket a törvény betartására? Semmi esetre sem azzal, hogy új törvényt alkotunk...
– A kényszerítés egyetlen módja – nem szeretjük ugyan – a büntetés. Nem lehet mindenkinek a lelkiismeretére bízni. A régi időkben, amikor több száz évre meghatározott tulajdonformák voltak, mindenki próbálta úgy kezelni, hogy száz év múlva is legyen erdő, hiszen egy fenyőerdőnek a "beérése" 80-100 évig tart. Ahol tarvágást végeznek, legközelebb nyolcvan-száz év múlva vághatnak újra fenyőt. Ezt így kellene felfogni, az utódainkra kell hagyni az erdőt.
– Egy kormánypárti szenátor a múltkor azt mondta, hogy Romániában több mint 500 ezer hektár erdőterület van ebek harmincadján. Igaz ez?
– Sajnos igaz, az újratelepítésekkel nagyon megkéstek, de ezt csak úgy lehet megoldani, hogy legyen az államnak egy szervezete – a Romsilva –, amelynek megfelelő személyzete, autoritása kell legyen ahhoz, hogy ezeket a törvényeket alkalmazza, illetve rászorítsa a közbirtokosságokat, a magántulajdonosokat vagy az állami erdők tulajdonosait, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, és be kell tartani.
– Ötszázezer hektár azért nagyon sok…
– Nagyon sok, de meg kell nézni, a környezetünkben, Erdélyben is sok olyan hely van, ahol gyönyörű fenyőerdőket láttunk még húsz évvel ezelőtt. De csak meg kell számolni azokat a rönkszállító autókat, amelyek naponta jönnek le például a Maros völgyéből, vagy a Görgény völgyéből… Az egész világon óriási gond a mértéktelen fakivágás.
– Azzal, hogy betartatják a nagy erdőtulajdonosokkal a törvényt, nem oldódik meg a kistulajdonosok gondja.
– Amit az RMDSZ és jómagam is sokszor kritizáltunk, hogy eleve rosszul indítottuk az egész akciót, hiszen a 18- as törvény 10 hektárban határozta meg a visszaadandó földterület maximális nagyságát, amiből egy hektár lehetett erdő. Ez elaprózáshoz vezetett, mert az az igazság, hogy egy hektár erdővel nincs mit kezdeni, egy hektár erdővel nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. Az viszont jó intézkedése lesz az új erdészeti kódnak, hogy az állam fizetéstérítés nélkül fogja őrizni a magánszemélyeknek ezeket a kis erdeit is. Azt azonban mindenképpen tudni kell, hogy ezzel viszont az is együtt jár, hogy minden erdőterületre hosszú távú kivágási tervet kell készíteni, és igaz, hogy szakember fogja őrizni, de rendelkeznek is vele olyan értelemben, hogy nem akkor vágsz fát ki belőle, amikor akarsz, hanem a erdőgazdálkodási üzemterv szerepel majd a te területed is, s ha vágásra kerül, akkor megkapod azt a famennyiséget, ami jár erről a területről.
– Aki télire tűzifát akar hazavinni a saját erdejéből, nem teheti meg?
– Csak úgy vihet, ha egészségügyi kivágást végez, a beteg fákat vágja ki, nem tarvágást végez. De ezt is az erdészet kell jóváhagyja, pecsételje, nem úgy, hogy kimegy, kivág egy fát, és hazaviszi. Ez különben mindig így volt román világban, magyar világban, rend volt az erdőben. Nem véletlen, hogy az első világháború előtt például az erdészet félkatonai szervezet volt, egyenruhával, fegyverviseléssel, nem úgy ment, hogy mindenki azt csinált, amit akart.
– Romániában élünk, ahol a törvényeket nemigen tartják be, még a törvényalkotók sem. És az emberekben ott él a gyanú, hogy az erdészet is a pillanatnyi hatalom kiszolgálója. Kormányok mennek, kormányok jönnek, minden kormányváltáskor az új hatalom emberei kerülnek "helyzetbe", és hogy úgy mondjam, politikai alapon megy majd az erdővágás is.
– Ez valóban hatalmas rákfenéje a mostani rendszernek, hiszen a politikai váltógazdaság nem azt kellene jelentse, hogy négyévenként jön egy új kormány, és minden régi tervet abbahagyunk, s valami újba kezdünk, amit az új kormány talál ki. Főleg az erdőgazdálkodásban, ahol száz esztendő a váltószám, nem lenne szabad ilyen négyéves ciklusokban gondolkozni. Sajnos, nemcsak az erdészetet jellemzi ez a kapkodás, hanem az egész társadalmat.
– Egyesek szerint ezzel a törvénnyel meg tudják állítani a lopást.
– A törvénnyel nem lehet a lopást megállítani, csak a törvények alkalmazásával. Szerintem az eddigi erdészeti kóddal is meg lehetett volna állítani a lopást, ha konkrétan lett volna erre részben politikai akarat, részben pedig olyan személyzete az erdészetnek, amivel meg tudta volna őrizni az erdőmennyiséget. Az állam sokkal pragmatikusabban kellene hozzáálljon, de úgy néz ki, ezen a téren is bedobták a gyeplőt a lovak közé, és nagyon nehéz újra megfegyelmezni ezt a dolgot.
Az, hogy ezentúl nem fognak élőfát eladni, hanem az út mellé kihordott, négyzetméterbe felrakott rönköt, szerintem megint kétélű dolog. Persze jelentheti azt is, hogy nagyobb lesz a fegyelem, de azt is, hogy megint beiktattunk egy központi láncszemet az erdő és az értékesítő közé: aki az erdőkitermelést végzi. Az már ráteszi a maga nyereségét, tehát megint több mindenkit akarunk éltetni ugyanakkora mennyiségű fából. Azt hiszem, ez tovább bonyolítja majd a helyzetet, ahelyett, hogy megoldaná a problémát.
– Szükség volt erre az új törvényre, vagy csak a régit kellett volna helyesen alkalmazni? Hiszen, mint mondta, az előző törvényben is jó előírások voltak, csak nem tartották be.
– Magam sem értem. Egy kicsit úgy vagyok ezzel, mint a vizek és halászat törvényével: nagy érdekek vannak a háttérben. Minden kormány azzal kezdi, hogy ezekben rendet akar csinálni. Sajnos, gyanítható ilyen esetben, hogy bizonyos klikknek akarják a hasznot átjátszani. Úgy gondolom, hogy a régi erdészeti törvénnyel, amelyet komoly erdészeti szakemberek készítettek, a mai napig meg lehetett volna élni. Benne van majdnem minden előírás azok közül, amelyek az újban is megtalálhatók. Az, hogy az értékesítés másképp lesz, számomra gyanús: miért kell másképp, és mi szükség van egy másik cégre? Eddig azok a cégek, amelyeknek megvoltak a gépei, kitermelték a fát, kivitték az út mellé, onnan eladták. Hogy ezután hogy lesz, nem tudni igazán, a törvény betűjét sokféleképpen lehet értelmezni és alkalmazni. Azt hiszem, az lenne a jó, ha tényleg meg tudnánk győzni önmagunkat elsősorban, hogy erdőre szükség van, és hogy ez egy óriási vagyon Romániának. Csak azután tudjuk a külföldet vagy akár Charles herceget meggyőzni, hogy itt tényleg vigyáznak az erdőre, mert addig, amíg az a vélemény, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el többé-kevésbé illegálisan, addig nincsenek rendben a dolgok.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nacionalista provokáció kontra kiemelkedő nemzetépítő gesztus?
Közvetlenül a rendszerváltás után a nemzetben gondolkodó magyarok többsége még komolyan vette azok érvelését, akik arra intettek, hogy „meggyőzéssel” kell próbálkozni az erdélyi magyar érdekek érvényesítésében, nem tüntetéssel. Hogy előbb demokráciát kell teremteni Romániában, s majd utána jöhetünk elő mi, magyarok sajátos nemzeti követeléseinkkel. Ha viszont megnézzük, hogy kik voltak ők, azt látjuk: kevés kivétellel épp azok, akik képesek voltak az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia-)nyilatkozat ellen támadni, s annak visszavonását követelni 1992 novemberében. De ők léptek fel 1997 elején a Bolyai egyetem megteremtésének ugyancsak konszenzusos nemzetstratégiai követelése ellen. Szerintük Wass Albert „immorális”, „gyűlölködő” és „ízléstelen” írásai „ellenségképző sztereotípiákat teremtenek újra”, akiknek Nyirő fasiszta, akik számára giccs a csíksomlyói búcsú és az István, a király – leszámítva, gondolom, az Alföldi-féle verziót.
Anyaországi elvbarátaik léptek fel a kollektív jogok ellen a kilencvenes években, máig őrzök egy fénymásolatot, amelynek eredetijét az SZDSZ terjesztette be a Liberális Internacionálé 1995 végi gyűlésén, amelyben a kollektív jogok helyett az egyéni jogok hangsúlyozását szorgalmazzák – e tényt egyébként simán letagadták az ügyből kiinduló sajtópolémiában. Megpróbálták elméletileg megmagyarázni, hogy nem kell foglalkozni a kollektív jogokkal, mert azok „alanya” meghatározhatatlan, ők forgalmazták a „republikánus”, az anyaországtól elszakított magyar nemzeti közösségektől elszakított magyarokat a nemzeti közösségből „kidefiniáló” nemzetfogalmat az „etnicista” kultúrnemzet fogalmával szemben.
Ellenpontos „elvhűség”
A Székelyek Nagy Menetelése kapcsán ismét hallatták hangjukat a szellemi métely e magyar nyelven kommunikáló képviselői. Ara-Kovács Attila – aki a nyolcvanas években még életét kockáztatva szerkesztette a nemzeti gondolatkörben megmaradt, azóta is hiánypótló lényeglátó tanulmányokat író Tóth Károly Antallal és a nemzeti polgári oldal későbbi politikus költőjével, Szőcs Gézával közösen az Ellenpontok című szamizdatot – a kilencvenes években az autonomista politika harsány ellenfelévé vált, s a minap immár sokadjára támadt annak képviselőire. Ezúttal elhatárolta magát az Együtt 2014 nevű, Bajnai Gordon neve által fémjelzett szerveződéstől is, miután az támogatta a Székelyek Nagy Menetelésével szolidarizáló, a Hősök terétől a román nagykövetségig tartó menetet. „Kaptam egy sajtómeghívót, amiben bejelentik: az Együtt-PM Szövetség támogatja a nagy székely menetelést. A helyük tehát ott van a CÖF mellett. Úgy teszik magukévá a Fidesz nacionalizmusát, amiként a Fidesz a Jobbik rasszizmusát. Forog a gyomrom. Azért írtam e sorokat, nehogy valaki azt higyje, bármi közöm is lenne Bajnai Gordonhoz a jövőben. És szégyellem, hogy a múltban volt valamilyen szinten közöm” – áll Ara-Kovács Facebook-bejegyzésében.
Érthető, ugye? Aki támogatja a székely autonómia melletti nyílt kiállást, „nacionalista”. Kell nekünk Ceauşescu, Iliescu, Năstase, Ponta, hogy középkorinak, szélsőségesnek vagy nacionalista provokációnak bélyegezze jogos törekvéseinket? Ugyan! Itt van a hajdani ellenálló Ara-Kovács, aki ezt megteszi helyettük ingyen és bérmentve, s bizonyára még büszke is „elvhű” kiállására. A Jobbik pedig rasszista, ugye, annak dacára, hogy nem közösségek ellen támad, hanem bizonyos közösségeken belül tapasztalható társadalmi jelenségek ellen.
De Ara-Kovács rávetíteti a rasszizmus rágalmát a Fideszre is, s attól sem riad vissza, hogy a Facebook-bejegyzése alatt kialakult polémia keretében „kompromittált” szervezetnek nevezze a Székely Nemzeti Tanácsot. Mert ezt ma meg lehet tenni a saját táborbeli presztízsveszteség nélkül. A magyar nemzeti oldal bármely képviselője alaptalan rágalmakkal illethető, mert ez megengedett az ellenféllel szemben. Bele lehet beszélni tartalom nélkül a levegőbe, hangulatot lehet kelteni, rágalmazni, hitelt rontani. Már a tárgyszerűség látszatára sem kell ügyelni. Rouchefoucaud szerint „a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt.” Mára már a nemzetellenes baloldalnak erre sincs belső késztetése. Kálmán C. György még tömörebben fogalmazott az Együtt lépése kapcsán. „Kiaf.szt akarnak ezek nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek.” Persze azok után, hogy Ara-Kovács és Kálmán C. György elvbarátai kitüntették a 2006-os rendőrterror, szemkilövetések és rituális kínzások fő felelősét, Gergényi Pétert, nincs mit csodálkozzunk.
Érdekes viszont az Együtt 2014 kiállása a szolidaritási menet mellett, mint ahogy az MSZP erkölcsi-politikai támogatása is. Csak a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció határolódott el az akciótól. Világos üzenet: akinek a nemzeti elkötelezettségnek legalább a halvány látszata egy parányi mértékben is számít, az melléállt az ügynek.
Lelepleződés garantálva
A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése azért is zseniális, mert lelepleződés nélkül magyar ember aligha szólhatott ellene bármit. Az sajnálatos módon bebizonyosodott az utóbbi évtizedekben, hogy sok kis engedményből nem lesz az erdélyi magyar szuverenitást körülbástyázó közjog, hogy autonómiát nem lehet titkon elérni, hogy a követelés elrejtése a program egyik zugában nem segíti elő a megvalósítást. Ahhoz minden fórumon a leghatározottabban fel kell lépni, minél több kényelmetlenséget okozni a többségi hatalomnak. A tüntetések alkotmányban biztosított jogával még az RMDSZ is élt, nem egyszer, legutóbb a Magyar Igazság napján, amikor – akárcsak most – a teljes magyar konszenzus épült ki a tüntetés célja körül.
A székely meneteléstől azok határolódtak el, akik zsigerileg ellenszenveznek a magyar büszkeség, a magyar méltóság megnyilvánulásaival és ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy hangot adjanak e zsigeri ellenszenvnek – akár politikai érdekeikkel szemben is. A nemzeti oldalon is vannak, akik azt mondják, hogy minél rosszabb, annál jobb, hogy a Fidesz nemzeti álcába bújtatott globalista erő, s mint ilyen, veszélyesebb az MSZP-nél. Éppen ezért minél előbb és minél inkább lejáratódik, annál hamarabb emelkedik fel egy igazi nemzeti erő. Érdekes, hogy e gondolatmenet mentén halad a Jobbikot jobbról előző, s párttá alakulást is bejelentő Magyar Hajnal, amely mindent megtesz a Jobbik hiteltelenítése érdekében, azzal a jelszóval, hogy majd ők győzelemre viszik az igazi radikalizmust. A kérlelhetetlen valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Hajnal még a Jobbikot ellenségnek tekintő jobb- és baloldali média hátszelével együtt is legfeljebb egy-két százalékot kap, és kizárt, hogy parlamenti erő legyen. A Jobbik pedig, amelynek országgyűlési szerepe több okból is igen jelentős nemzetpolitikailag – egyrészt bizonyos mértékben mentesíti a Fideszt attól, hogy a globalista sajtó szemében ő jelenítse meg a paletta jobbszélét, másrészt egyfajta nemzeti kontrollt jelent a kormány politikája felett, harmadrészt a Jobbik és Fidesz együtt jóval nagyobb szeletet tud kivágni magának a választói tortából, mint a Fidesz egyedül –, belátható időn belül aligha kerül kormányra.
Úgyhogy marad a Fideszen belüli nemzeti szárny, mint a nemzetépítésben gondolkodó magyarok fő reménysége. Ők pedig mindig autonómiapártiak voltak, s ezúttal is a budapesti tízezres székely menet fő erejét képezték. Bár néhány nappal korábban, október 23-án már tartottak egy nagy erődemonstrációt nemzeti ünnepünk alkalmából, 27-én ismét sikerült jelentős tömeget az utcára vinniük. Egyelőre minden jel arra vall, hogy nekik áll a zászló. Jó érzés arról olvasni a balliberális sajtóban Tamás Gáspár Miklóstól, hogy miért fog győzni Orbán. Már előre magyarázzák a bizonyítványukat. Hát csak magyarázzák!
Folytatása következzen
Ami pedig a Székelyek Nagy Menetelését illeti, a címbeli költői kérdésre a válasz egyértelmű. A fontos azonban, hogy az akciónak legyen folytatása, nemcsak a szó szoros értelmében demonstratív együttműködésnek, hanem a politikai stratégia kivitelezésének is. A menetelés nemzetpolitikai haszna akkor lenne igazán kiaknázva, ha visszatérnénk a Székely Önkormányzati Nagygyűlés székely előparlamentkénti működtetésének gondolatához, amelybe az RMDSZ-t vagy annak egy részét is bele kell vonni. Mert az ellendrukkerek állításával szemben, miszerint ez csak egy választási akció volt, a cél a székely önigazgatás, önszerveződés, önkormányzat. Az autonómia. A lényeg, hogy a mi sorsunkról ne Bukarestben döntsenek magyargyűlölő román politikusok, hanem mi magunk. Ehhez pedig a székely politikai akaratképzés intézményesítésére van szükség.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A kormányba lépés feltétele csak az autonómia lehet
A nagy menetelés és ennek megszervezése kapcsán kialakult laza összefogás után arra gondolhatott az erdélyi magyar közösség, hogy az RMDSZ tanult valamit az elmúlt több mint húsz esztendő nem teljesen hozadék nélküli, de mégsem megnyugtató eredményeket felmutatható munkájából, s most végre ismét ellenzékben levonta a következtetést, hogy az autonómiáért való sikeres küzdelem érdekében, egy ideig legalábbis, le kell mondania a kormányban való részvételről vagy annak parlamenti támogatásáról, és egyfajta magyar–magyar összefogást és tárgya- lási platformot teremtve a civilekkel, egyházakkal, az SZNT-vel, az MPP-vel és az EMNP-vel az 1992 óta programjába foglalt háromlépcsős autonómia megvalósítására kell fordítania szervezőképességét, erejét és megmaradt tekintélyét.
A Kulturális Autonómia Tanács szombati ülése ellenben mintha ezt az illúziót akarta volna szétzilálni. Miközben elhatározták, hogy december végéig az RMDSZ közvitára bocsátja Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét (modellnek a dél-tiroli autonómiát tekintve), az ülés után megjelent közleményekből kitetszik: futó homokra épül az RMDSZ eddig eltökéltnek tűnő nekiveselkedése. Kelemen Hunor autonómiastatútum-készítő nekirugaszkodása után azonnal azt is kielemezte, 2014-ben minden esély megvan arra, hogy a jelenlegi kétharmados koalíció felbomoljon, s az RMDSZ belépjen a kormányba, vagy a parlamentből támogassa Pontáékat. Szívük szerint tehát ott loholnának a szocdemek oldalán, akik, lehet, jószolgálataiért oda-odadobnának egy-egy koncot, de annak a küzdelemnek, melyet az erdélyi magyarság szórványban és tömbben egyaránt elvár, nem kívánnak részesei maradni. Vagy elvárnák, hogy majdan kormányellenes tüntetéseket szervezzenek őellenük?
Mikor nemzeti közösségünk vészesen fogy, mikor az ország gazdasági teljesítménye inkább stagnálást mutat, mint fejlődést, mikor egy olyan kormány vezeti az országot, mely Székelyföldet, az Ér-melléket, s főként a szórványt a régiósítással fel akarja zabálni, lehangoló, hogy az a szövetség, mely jószerével egyedül maradt az erdélyi magyar politikai palettán, nem venné észre, hogy a magyar közösség az autonómiák megvalósítását tekinti legfontosabb céljának. S azt sem, ha fél vagy egy év múlva lecsatlakoznak csicskásként a szocdemek mellé, kik még létünket is megkérdőjelezik, olyan válsághelyzetbe sodorhatják az erdélyi magyarságot, mely nemcsak az ő sorsukat pecsételi meg az elkövetkező választáson, hanem valamennyiünkét. Így az autonómiastatútum belterjes kidolgozása korábbi látványpolitizálásuk mai ékes példájává válik.
Egyébként egyetérthetünk a szövetség kormányba igyekvésével – de csak, ha annak az autonómia a feltétele. Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma

Verespatak – Kovács Csongor szerint nem lehet megnyugodni –
Elutasította a román parlament verespataki különbizottsága azt a törvénytervezetet, amely elősegítette volna az aranybánya-beruházást.
A Verespatak-törvénytervezet elutasítását javasolta a bányaprojekt közvitáját lefolytató parlamenti különbizottság. Augusztusban a román kormány terjesztett a parlament elé a ciántechnológiás beruházást támogató törvénytervezetet, amely ellen azóta is folyamatosan tüntetnek a környezetvédők. A tervezet a koalíciós pártok között is feszültséget szült, miután a liberálisok kihátráltak a szociáldemokraták által támogatott tervezet mögül.
Baranyi László tudósító a Duna Közbeszéd című műsorában arról számolt be, hogy a bizottsági véleményezés önmagában semmire sem kötelezi a parlamentet, amely annak rendje és módja szerint mindkét kamarában szavaz majd a törvénytervezetről. A mai koalíciós megállapodás alapján valószínűnek tűnik, hogy ezt a törvénytervezetet most már a kormánytöbbség is elutasítja. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem is valósulhat meg a bányaberuházás: legfeljebb nem úgy, ahogy Victor Ponta szerette volna. Ő ugyanis a döntés felelősségét próbálta a parlamentre hárítani azzal, hogy nem kormányhatározattal, hanem törvénytervezettel próbált utat nyitni a beruházás előtt. A mai sajtóértekezleten Victor Ponta azt is bejelentette, hogy a szociálliberális kormánykoalíció módosítani fogja a bányászati kerettörvényt, és ha annak megfelel majd a kanadai beruházó terve, akkor a kormány kiadja az engedélyt a verespataki bányanyitásra. Példátlan tüntetéshullám
A tudósító beszámolt arról, hogy a ciános bányatechnológia ellen példátlan tüntetéshullám kezdődött Romániában: immár több mint két hónapja folyamatosan demonstrálnak a környezetvédők nemcsak, Bukarestben, hanem az egész országban. Bizonyára ez a közhangulat is közrejátszott abban, hogy Crin Antonescu liberális pártelnök kihátrált a törvény mögül. A kétharmaddal kormányzó szociálliberális szövetség egyébként nem egy párt, hanem a szociáldemokraták és a liberálisok koalíciója, amelyben egyre növekszik a feszültség. Romániában most már a legtöbb elemző arra számít, hogy ez a koalíció felbomlik, a kérdés legfeljebb az, hogy mikor.
Végleges döntés?
Arra a kérdésre, hogy mikor várható végleges döntés Verespatak-ügyében Baranyi László elmondta, hogy ezt nehéz megjósolni, hiszen a bányalicenc kibocsátása óta 15 év telt el és azóta a romániai parlamenti pártok mindegyike volt már kormányon, de egyikük sem merte elutasítani vagy engedélyezni ezt a beruházást. Nem tudni mit szól a befektető ahhoz az ötlethez, hogy egy újabb bányatörvény kidolgozását kell megvárnia. Victor Ponta már korábban is azt emlegette, hogy a kanadai beruházó előbb-utóbb pert indít a román állam ellen és több milliárd eurós kártérítést követel majd Romániától. Tény az, hogy a beruházó mintegy félmilliárd dollárt költött eddig a verespataki bányaprojektre és nehezen hihető, hogy veszni hagyja ezt a pénzt.
Kovács Csongor: „kint leszek és tüntetni fogok”
Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke a Közbeszédben elmondta: pozitív eredmény, hogy elutasító javaslat született a parlamenti bizottságban, de ez csak egy javaslat, a végső döntés a parlamentben dől el.
Az elnök szerint 15 éve egy illegális bányaprojektet akarnak ráerőszakolni Romániára.
Kovács Csongor szerint a bányaberuházás ellen civilizált és példaértékű tüntetés zajlott, véleménye szerint semmi ok nincs arra, hogy az emberek megnyugodjanak és otthon maradjanak. „Én személy szerint továbbra is kint leszek és tüntetni fogok” – mondta.
hirado.hu / Duna Tv, Közbeszéd
Erdély.ma

Pótcselekvés
Ha kárörvendeni támadna kedvünk, megalapozottan bezzegelhetnénk, hogy lám, a Krónikában már hetekkel ezelőtt beharangoztuk, miszerint bukásra van ítélve az RMDSZ népszavazási kísérlete a régiósítás ügyében.
De mivel nem kenyerünk a kajánkodás, csak tényszerűen elkönyveljük, hogy immár a szövetség vezetői is beismerik: kudarcra van ítélve a három székelyföldi és három partiumi megyében szorgalmazott referendumok kimenetele.
A kezdeményezés keretében az alakulat arról faggatta volna az érintett régiók lakosságát, akarják-e, hogy a három-három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely, illetve Nagyvárad központtal. A népszavaztatás ötletéről kezdetben nem tűnt úgy, hogy vereségre van ítélve, hiszen a Ponta-kormány régióátszervezési koncepcióját több oldalról is támadás éri, ráadásul nemcsak szakértők vagy az ellenzék részéről, hanem a koalíción belülről is. Eleve tudni lehetett azonban, hogy a román pártokat jóformán lehetetlen meggyőzni a javaslat támogatásáról, hiszen ők – legyen szó a partiumi vagy akár a székelyföldi megyékről – nem úgy tekintettek az RMDSZ elképzelésére, mint amely a történelmi, kulturális hagyományok, gazdasági érvek alapján igyekszik megrajzolni az új fejlesztési régiók határait.
Ellenkezőleg: kizárólag etnikai szemüvegen keresztül mérlegelték a kezdeményezést, amelyről szentül hiszik, hogy az etnikai alapú autonómia megteremtése számára készíti elő a terepet. Persze tisztában voltak ezzel az RMDSZ központi és területi korifeusai is, akik vélhetően azzal a céllal erőltették mégis az aláírásgyűjtést, hogy bemelegítsék a jövő évi európai parlamenti választásokra a magyar szavazókat.
Ami nem túl tisztességes eljárás, de hát volt már hasonló „csalira” példa az elmúlt húsz évben, például amikor 2000-ben Frunda György államfőjelölti kampányát kötötték össze a kettős állampolgárság érdekében folytatott aláírásgyűjtéssel.
Kérdés, hogy nem ugyanilyen célt szolgál-e az RMDSZ másik aktuális projektje, a területi autonómiáról szóló törvénytervezet. Különösen annak ismeretében, hogy a szövetség komolyan számol a román kormánykoalíció szétesésével, majd hatalomra kerülésével. Ez esetben már „házon belül” borítékolható az autonómiastatútum sorsa.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Elutasítják a Verespatak-törvénytervezetet
Elutasította a parlament verespataki különbizottsága azt a törvénytervezetet, amely elősegítette volna az aranybánya-beruházást. A tervezet elutasítása mellett 17-en szavaztak, ketten tartózkodtak.
A voksolás előtt a kormánykoalíciós pártok megállapodtak abban, hogy leszavazzák az úgynevezett Verespatak-tervezetet, amelyet korábban csak a liberálisok elleneztek, a szociáldemokraták támogatták. Tegnap azonban úgy állapodtak meg, hogy a bányatörvényt módosítják, és abban szabályozzák a kitermelés általános feltételeit, amelyeknek a verespataki beruházást tervező Roşia Montana Gold Corporationnak (RMGC) is eleget kell tennie. „Az a közös szándékunk, hogy ne akadályozzuk a kitermelést, ne lehetetlenítsük el a fejlődést, hanem olyan jogszabályi keretet dolgozzunk ki, amely lehetőséget nyit a kitermelésre, nemcsak Verespatakon, hanem másutt is: olyan keretet, amely a román állam számára előnyös feltételeket biztosít a fenntartható fejlődéshez a környezetvédelmi követelmények betartása mellett” – magyarázta Crin Antonescu az SZLSZ döntését. Victor Ponta úgy nyilatkozott: „Ha a törvénytervezet nem volt elég jó, a következő sokkal jobb lesz, a kerettörvény figyelembe vesz és lefed majd minden jóhiszemű kritikát. (…) Több mint 500 bezárt bányánk van, és ez több tízezer elveszített munkahelyet jelent. Ezek közül nagyon sokra létezik az újra megnyitást lehetővé tevő projekt. Szükség van azonban egy kerettörvényre, amelyet a parlament jóváhagy, és ezt mi közösen támogatjuk. A politikai nyilatkozatokból úgy értettem, hogy a többi politikai erő is támogatja, ezek kijelentették, hogy ellenzik a törvényt, de támogatják a kitermelést. A kitermelési feltételek a kitermelési engedélyekben szerepelnek, és ezeket az engedélyeket a kormány bocsátja ki a hatályos törvény alapján, ahányszor csak szükség van rá. (...) Én természetesen azt szerettem volna, ha egy törvény alapján történik meg a kitermelés. A parlament azonban úgy döntött, hogy kerettörvényt akar. Nagyon jó megoldásnak tartom ezt, és támogatom”. A tegnap elutasított tervezetről a végleges döntést a parlament egészének kell meghoznia, mert visszavonni már nem lehet, de a koalíciós egyezség után az eredmény nem kétséges. A különbizottság jelentésében egyebek között azt javasolta, hogy a törvényhozó módosítsa a jelenlegi bányászati kerettörvényt, hiszen az a jelenlegi formájában hiányos, és nem veszi figyelembe az olyan nagy horderejű beruházásokat, mint a verespataki. A testület a többségi magántulajdonos és a kisebbségi román állami tulajdonos közötti korrekt partneri viszony kialakítását is szükségesnek tartja; a jelentés figyelmeztet arra, hogy az elmúlt tizenöt évben a verespataki beruházás-tervezet kapcsán törvénytelenségeket követhettek el. A jelentést valamennyi illetékes hatóságnak elküldik, hogy „teljes mértékben biztosítsák a beruházás törvényességét, és kivizsgálják ezeket az esetleges törvénytelenségeket”. A különbizottság a kitermelési engedély és egyéb titkosított dokumentumok nyilvánosságra hozását is szorgalmazza.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vizsgálnák az erdélyi visszaszolgáltatásokat
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében – közölte szerdán Victor Ponta miniszterelnök a PSD képviselőházi és szenátusi frakcióinak együttes ülése után.
„Erdélyben mindenféle hamis dokumentumok és a különböző törvények félreértelmezése alapján oda jutottunk, hogy egész falvakat szolgáltattak vissza, földekkel, erdőkkel együtt" – indokolta a kezdeményezést a román kormányfő. Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke pénteken bejelentette, hogy a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását kérte a miniszterelnöktől, mert Magyarország a magyar egyházak segítségével Erdély elcsatolására használja a román restitúciós törvényeket.
Marian Neacsu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Kolozs megyei honatyák kezdeményezésére vették fel a párt közeljövőben esedékes akciói közé a restitúciós vizsgálóbizottság megalakítását. A frakcióvezető cáfolta, hogy ennek köze lenne a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásához. Mint mondta, olyan esetek kivizsgálásáról van szó, amelyekben magánszemélyek kétszer kaptak kártérítést.
Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az egyházi restitúciós bizottság korábbi tagja szerint precedens nélküli, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatást parlamenti bizottság vizsgálja, mert az esetleges törvénytelenségek vizsgálata az igazságszolgáltatásra tartozik.
„A kezdeményezés kolozsvári kötődése és a kormányfő hivatkozása gyanúsan egybecseng Funar véleményével: ő mondta mindig, hogy szétraboltuk Erdélyt, falvakat vettünk el visszaadás címén" – jegyezte meg a képviselő. A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásáért első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Markó Attila szerint nincsenek véletlenek: szerinte politikai hangulatkeltés lehet a kezdeményezés hátterében.
„Amennyiben a PSD komolyan gondolja, hogy a parlamentnek kell kivizsgálnia a visszaszolgáltatásokat, az azt jelenti, hogy minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a jogos tulajdonosok visszakapják az ingatlanaikat, főleg az egyházak, és amit visszakaptak, azt is valamilyen eszközzel megpróbálják visszaállamosítani" – vélekedett az RMDSZ politikusa.
A szövetség szerdai állásfoglalásban politikai hangulatkeltésnek minősíti a kezdeményezést, amellyel a PSD azt a látszatot kelti, hogy visszaállamosítás kezdődik, a jogos tulajdonuktól megfosztott magánszemélyeket és egyházakat pedig hirtelen meggazdagodni vágyó, pénzéhes szerepben tűntetik fel. A dokumentum azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy diszkriminatív módon, csupán az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokat vizsgálják.
MTI
Erdély.ma

Gyávák és bátrak
Most, hogy a Hargita megyei prefektus ismét – ezúttal a korábbinál borsosabb – pénzbírsággal sújtotta Csíkmadaras polgármesterét a magyar zászló kitűzése miatt, ideje lenne komolyan elgondolkodni a lehetséges válaszlépéseken.
A napnál világosabb ugyanis, hogy a román hatóságok tűzzel-vassal üldözik a magyar és a székely jelképeket, minden eszközt – állami, rendvédelmi szerveket, igazságszolgáltatást – bevetve annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok ne érezzék otthon magukat szülőföldjükön. És ahogy lenni szokott, ezúttal is a fejétől büdösödik a hal. Victor Ponta áprilisban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán még azzal szédítette a Nyugatot, hogy kormánya kész rendeletben/törvényben szabályozni kisebbségek, helyi közösségek jelképeinek középületekre történő kitűzését. Aztán októberben a miniszterelnök már arról beszélt: ilyen jogszabályt legfeljebb Magyarország kormánya fogadhat el. Sőt Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata elnöke februárban még azzal „fenyegetőzött”, hogy Románia 41 megyéjének zászlajával együtt a székely lobogót is kitűzhetik a bukaresti parlament épületére. Aztán kiderült, az ígéret egyszerű szurkapiszka volt arra, hogy a magyar Országházra kikerült a kék-arany zászló.
Szóval érdemes lenne megfontolni egy újabb adománygyűjtési akciót a 9000 lejjel megbüntetett madarasi elöljáró javára. Még akkor is, ha egyes erdélyi magyar véleményformálók lefitymálták a kétnyelvű piaci feliratok osztogatásáért megbírságolt marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde ügyében megnyilvánult hasonló szolidaritást. Természetesen az ilyen akciók csak tüneti kezelést jelentenek a kisebbségi közösség jogainak érvényesítése terén, viszont felmerül a kérdés: mi vezethet megnyugtató megoldáshoz? Elsősorban olyan körülmények között, amikor az erdélyi magyaroktól a törvénybe foglalt jogokat is elvitatják, másfelől pedig azt is megtiltanák nekik, amit a jogszabályok amúgy nem. Ha a jelenlegi román hatalom gyáva ahhoz, hogy nyíltan betiltsa a magyar vagy székely jelképek használatát, legalább a közösségnek és választott képviselőinek illene elég bátornak lenni határozottan követelni annak az állapotnak a meghonosítását, ami más európai országokban természetes.
Rostás Szabolcs |

„Gyanús” erdélyi restitúció
Parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre a Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek feladata kimondottan az erdélyi visszaszolgáltatások kivizsgálása lenne.
Victor Ponta miniszterelnök ezt szerdán jelentette be, azt követően, hogy egyéb témák mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióival egyeztetett a kérdésről. Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki korábban maga is tagja volt a restitúciós bizottságnak, lapunknak úgy vélekedett: ha a kezdeményezés megvalósul, annak célja a visszaszolgáltatási folyamat leállítása lehet.
„Különösen az erdélyi visszaszolgáltatásokat kell kivizsgálni, mivel mindenféle hamis okmány és egyes törvények hibás értelmezése oda vezetett, hogy egész falvakat szolgáltattak vissza, nem beszélve több ezer hektárnyi földterületről, erdőről és egyébről. A parlamentnek létre kell hoznia egy vizsgálóbizottságot, amely jelentést készít, amelynek nyomán mind a kormány, mind az igazságszolgáltatás intézkedhet” – hangoztatta Victor Ponta. A miniszterelnök már az új restitúciós törvény áprilisi, felelősségvállalással történő elfogadásakor is azt próbálta elhinteni a közvéleményben, hogy nem minden esetben zajlottak törvényesen a visszaszolgáltatások. „A restitúciós folyamatból ingatlanüzérek és korrupt hivatalnokok húztak hasznot, a valódi tulajdonosok pedig évek óta hiába várják a jóvátételt” – magyarázta akkor a kormányfő.
A magyar tulajdonú ingatlanok visszaszolgáltatása ellen több román sajtóorgánum és politikus is szót emelt, Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke például pénteken bejelentette, hogy a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását kérte a miniszterelnöktől, mert Magyarország a magyar egyházak segítségével Erdély elcsatolására használja a román restitúciós törvényeket. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere szeptemberben azzal érvelt, hogy a restitúcióval szemben neki „a város vagyonát” kell védenie, és azt állította, hogy a visszaszolgáltatási törvénynek köszönhetően a Felső-Maros mentén több ezer hektárnyi erdőt adtak oda olyanoknak, akiknek „semmilyen közük nem volt az eredeti tulajdonoshoz”. Marius Paşcan Maros megyei Demokrata-liberális párti (PDL) szenátor, volt prefektus júliusban a történelmi tényeket meghamisítva azzal vádolta meg a magyar államot, hogy az 1941-ben tulajdonképpen „elrabolta" román tulajdonosuktól a most a magyarok által visszaigényelt javakat, a román állam pedig az 1990 után hozott restitúciós törvényekkel szentesítette a „lopást." Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője pedig olyan blogbejegyzést írt, amelyben egy gyanúsnak tűnő viszszaszolgáltatási ügy miatt azzal vádolja meg a magyarokat, hogy hamis bizonyítékok alapján a restitúció révén próbálják meg „visszarabolni" Erdélyt.
Marian Neacșu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor az MTI érdeklődésére tegnap elmondta: a Kolozs megyei honatyák kezdeményezésére vették fel a párt közeljövőben esedékes akciói közé a restitúciós vizsgálóbizottság megalakítását. A frakcióvezető cáfolta, hogy ennek köze lenne a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásához. Mint mondta, olyan esetek kivizsgálásáról van szó, amelyekben magánszemélyek kétszer kaptak kártérítést.
Markó Attila RMDSZ-es képviselő ugyanakkor nem így gondolja. „Sajnálom, hogy a PSD egy olyan közismerten magyarellenes politikus kijelentésére reagál, mint Gheorghe Funar, egyszerűen nem kellett volna tudomást venniük róla. Ha a bizottság létrehozásáról szóló bejelentés nem csupán politikai reakció Funar kijelentésére, hanem tényleg komolyan gondolják, akkor egyértelmű, hogy igazunk van, amikor azt mondjuk: a cél a visszaszolgáltatás leállítása, és a már visszaadott ingatlanok visszavétele” – fogalmazott a Krónikának nyilatkozva a politikus. „Mint a restitúciós bizottság egykori tagja, kijelenthetem: az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása során semmiféle hiba, tévedés vagy törvénytelenség nem történt. A magánszemélyek esetében ezt nem tudom egyértelműen kijelenteni, mivel több száz esetről kellett egyszerre dönteni” – tette hozzá Markó, akit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásáért első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Elítélte a kezdeményezést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Teljes mértékben elfogadhatatlan ez számunkra, hiszen egyrészt diszkriminatív csupán az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokról beszélni, másrészt 2013-ban Romániában arról kellene beszélnünk, hogy a kárpótlás, a visszaszolgáltatás folyamata befejeződött” – nyilatkozta. „Egyébként precedens nélküli, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatást parlamenti bizottság vizsgálja, mert az esetleges törvénytelenségek vizsgálata az igazságszolgáltatásra tartozik. Az RMDSZ véleménye szerint politikai hangulatkeltés a célja ennek a bejelentésnek” – szögezte le Kelemen.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Elfogadta a decentralizációs törvénytervezetet a kormány
Elfogadta a decentralizációs törvénytervezetet csütörtöki ülésén a kormány, amellyel újabb központi intézményeket készül önkormányzati hatáskörbe utalni.
Január elsejétől egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézetek, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok kerülnének megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe.
Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy kedden úgynevezett kormányzati felelősségvállalással fogja a parlament elé terjeszteni a decentralizációs törvényt, vagyis a jogszabályt nem vitatja meg a parlament, az néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt megbuktatnia egy bizalmatlansági indítvánnyal.
A kétharmados parlamenti támogatást élvező Ponta-kabinet eddig egyszer folyamodott ehhez a módszerhez, amikor áprilisban így fogadtatta el a kommunizmus idején államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvényt. A ellenzéknek nem sikerült akkor összegyűjtenie a honatyák legalább egy negyedének támogatását, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszthessen be a jogszabály ellen.
Az RMDSZ korábban jelezte: elvileg támogatja a kormánykoalíció által meghirdetett decentralizációt, ha a feladatok mellé költségvetési forrásokat is biztosítanak az önkormányzatoknak. Kelemen Hunor szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi autonómiát erősíti.
A székelyföldi román civil szervezetek fóruma ellenzi a decentralizációt, amely megítélése szerint kivonná a Székelyföldet a román állam fennhatósága alól. A szervezet aggodalmát Alin Tișe, a Demokrata Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szenátora is osztja, aki csütörtökön a román állam egysége elleni támadásként értékelte a decentralizációt. A PDL politikusa közölte: a párt alkotmányossági óvást emel a törvény ellen.
A szerzők és szerkesztők földrajzi szétszórtsága miatt a Játéktér egy „e-mailben megvalósuló”, háromhavonta megjelenő folyóirat, mondta Demény Péter, a tárca és recenzió rovat felelőse, aki bevállalósabb, bátrabb szövegeket szeretne olvasni a színházról, és abban bízik, hogy a lap on-line változata fogja élőbbé tenni a kiadványt a színházi világra jellemző frissesség és konfrontáció megjelenítésével.
A Játéktér őszi lapszáma megvásárolható többek közt a Gaudeamus könyvesboltban, részleteket itt lehet megtudni róla.