Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

Kovács Ildikó bábrendező /sz. Sepsiszentgyörgy, 1927/ Kolozsváron koreográfiát tanult. 1949-ben szegődött a kolozsvári Bábszínházhoz, ahol három évi marosvásárhelyi megszakítás után, nyugdíjazásáig dolgozott. Számos bábdarabot és nagyszínházi előadást rendezett. Kisvárdán a Határon Túli Színházak Fesztiválján ez évben életműdíjat kapott. Kovács Ildikó 1951-ben vett részt Bukarestben az első szervezett bábszínházi képzésen, és a következő években már rendezett is. Létrehozta a kolozsvári MIM7 pantomimcsoportot. Évekig tartó tanulás, önfejlesztés eredményeként valódi profi-csapattá váltak. Közben pedig nemzedékek nőttek fel a kolozsvári Király utcai bábszínház paravánja előtt. A Kolozsváron eltöltött közel harminc év alatt az anderseni és hoffmanni klasszikus gyermekmeséktől a népmese-feldolgozásokig, a magyar irodalom klasszikusaitól Petőfitől, a móriczi Állatmeséktől Tamási Áronig és Weöres Sándorig, no, meg Micimackóig sok mindent játszottak. 1990-ig itthon nem rendezhetett, de rendezett Magyarországon hét színházban, beleértve a budapesti Állami Bábszínházat. Kovács Ildikónak emellett elméleti munkássága is jelentős, a bábművészetről cikkeket, tanulmányokat írt, könyvet ír a színész-báb-ember, illetve gyermek viszonyáról. A szakmabeliek Kovács Ildikót az erdélyi bábművészet iskolateremtő egyéniségeként tartják számon, munkásságát számos díjjal ismerték el. /Jakab Márta: A beszélő kéz. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./

Két csíkszeredai képzőművész, tanár és jó barát közös tárlata nyílt meg Csíkszeredában, a Petőfi utcai Kriterion Ház kiállítótermében: Zsigmond Márton festményei és Bara Barnabás szobrai. Zsigmond Mártonnak 1974-ben, Bara Barnabásnak 1994-ben volt utoljára egyéni kiállítása /A kő színei és a fa gondolatisága. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 7./

Csíkszeredában a sétálóutca Petőfi Sándor nevét viseli, a költő 1849-ben ebben az utcában szállt meg. A Petőfi utcától északra lévő szakaszt, a mai Cosbuc utcát Márton Áron utcára, a jelenlegi Dózsa György utcát Szász Endre utcára keresztelnék át – mondta el Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. A két utcanévváltást, illetve a tavaly felállított emlékmű körüli tér 56-os tér elnevezését a megyei bizottság is pozitívan véleményezte. Sokan vannak, akik nem ismerik a Csíkszeredában Szász Endre itt született képzőművész nevét és munkásságát. /Antal Ildikó: Névadóikhoz kötődő utcáink. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

Koszorúzással egybekötött ünnepi műsorral emlékeztek szeptember 8-án Erdődön Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 160 éve történt házasságkötésére. Az erdődi Petőfi Kör, a helyi önkormányzat és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében létrejött ünnepségen elhangzott, a városban szobrot is készülnek állítani a szabadságharc költőjének. /Babos Krisztina: /Ünnepség Petőfi menyegzője emlékére. = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./

A Hunyadi László marosvásárhelyi szobrász művészetéről megjelent könyvet, Nagy Miklós Kund és Tarjányi József kötetét szeptember 13-án Kiskunfélegyházán is bemutatják. Hunyadi Lászlót az alföldi városban ottani Petőfi- és Szent István-szobra révén sokan ismerik, a budapesti Közdok Kiadónál közzétett monográfiájának szerzői munkásságát méltatják a félegyházi közönség előtt. Szeptember 16-án Fertőszéplakon is főszereplő lesz a szobrászművész. A helybeli műemlék templom falán felavatják Mindszenty József bíborosról készített domborművét. /Hunyadi László kettős rendezvénye. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./

Idén átadják Kézdivásárhelyen a 17 éve épülő Petőfi Sándor Általános Iskola épületét. Az 1989-ben elkezdett iskolaépületben 24 tanterem várja a diákokat, Tóth Mária iskolaigazgató szerint a kisebb helységekben is osztálytermeket rendeznek be, mivel a tanulók létszáma az elmúlt évekhez képest megnőtt. Az idei tanévet több mint 550 diákkal kezdik. Az iskola lassan épült, mert a mindenkori kormány soha nem különített el elegendő pénzt, hogy az oktatási intézményt be lehessen fejezni. Az építkezés alatt Borbély László fejlesztési középítkezési és lakásügyi miniszter többször megtekintette a munkálatokat, és folyamatos támogatásáról biztosította a céhes város önkormányzatát. /Bartos Lóránt: Tizenhét évig készült. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./

A romániai magyar politikai osztály legfőbb „méltóságai” úgy kerültek ki az elmúlt hetekben megejtett egyeztetésből, hogy mindkettőjüknek sikerült megőrizniük a számukra fontos „legfőbb minimum”-ot: férfiúi önérzetüket, írta Cs. Gyimesi Éva. Tőkés Lászlót így jellemezte: „neki mindig ráér kiengesztelődni, megbocsátani”, „palástjához nem illően szűkkeblű”. „De ez nem az ő hibája”- mondja Cs. Gyimesi Éva Petőfi soraival – „ő magyarnak születék”. „Szűk kontextusú” kultúrában, amelyben az idő ugyan halad, de „a cső marad” – idézte KAF-ot. A cikkíró rosszul értelmezett lovagiasságnak tartja Markó Béla részéről, hogy nem tette szóvá az ún. „ellenzék szervezetei” egyik-másikának jogilag rendezetlen/bejegyzetlen, tehát illegitim mivoltát. Cs. Gyimesi Éva szerint Tőkés László püspök aláírásgyűjtő akcióját az egyházkerület lelkészeinek küldött „titkos” körlevéllel, erkölcsi zsarolással nyerte meg. /Cs. Gyimesi Éva: Lelki béka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./; KAF: Kovács András Ferenc költő.

Erdély öt településén avattak új iskolaépületet a hét végén: a Maros megyei Ákosfalván és Marosszentgyörgyön, a Szilágy megyei Szilágycsehben, valamint a Bihar megyei Monospetriben és Micskén; a Kovászna megyei Kézdivásárhelyen most adják át a Petőfi Sándor Általános Iskolát. Ákosfalván a helybeliek „Az ígéretet megvalósítottuk” felirattal és RMDSZ-logóval ellátott transzparenst helyeztek el az újonnan elkészült iskolaépületen, amelyet azonban Mircea Prozan Maros megyei főtanfelügyelő túlzásnak tartott. Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette, a felirat nem maradhat az iskolaépületen, de az ünnepség alkalmával helyet kaphat a szövetség munkájának eredményességét hirdető felirat. „Az RMDSZ a kormánnyal együtt jól végezte a dolgát” – fogalmazott Markó. Szilágycsehben ötven éve indult újra az önálló magyar nyelvű oktatás. A helységben eddig vegyes tannyelvű iskola működött, az épület kibővítésével helyet kapott az önálló magyar intézmény is. /Iskolaavató kampánnyal. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./

Kézdivásárhelyen a diákok birtokukba vették a Petőfi Sándor Általános Iskola új épületét. Markó az erdélyi magyar oktatás egyik fellegvárának nevezte Kézdivásárhelyt. Kifejtette: Nagy Mózes, a kantai katolikus gimnázium alapítója méltán lehet büszke az utókorra, hiszen a pedagógusok, a városvezetés és a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hagyományokat ápolják. „Folytatni kell az oktatás decentralizációját. Nem tartható tovább az a gyakorlat, hogy a központban, Bukarestben hozzanak meg olyan döntéseket, amelyeket helyben kellene meghozni” – fogalmazott Markó Béla RMDSZ-elnök. Petrozsényben Ifjúsági Központot avattak, amely többek között a pályaválasztási tanácsadásban és az elhelyezkedés megkönnyítésében játszik majd szerepet. A Maros megyei Udvarfalva elemi iskoláját Farkas Jenőről, az egykori református lelkész-esperesről nevezték el. Farkas Jenő több mint négy évtizedet élt a faluban, az iskolára 1908-ban kezdte meg a gyűjtést, 1911-ben sikerült felavatni az intézményt, amelyben tanítói lakás és két osztályterem kapott helyet. A Marosszentanna községhez tartozó településen egykor nyolc osztály működött. „A dévai Téglás Gábor Iskolacsoport jó példája annak, hogy a magyar és a román kormány közös akaratából, konkrét célkitűzésként hogyan születik meg egy intézmény” – fogalmazott Winkler Gyula távközlési és informatikai miniszter a Hunyad megyei tanintézmény évnyitóján. Az iskolacsoportban, ahol óvodától érettségiig lehet magyarul tanulni, idén a harmadik tanévet kezdték el, a magyarul tanulók létszáma meghaladja a 650-et. „Megalkottuk a Hunyad megyei magyar oktatás stratégiáját, amelyet gyakorlatba is fogunk ültetni. A megyei oktatási rendszer négy erős pillérre épül majd, az első kettő a Zsil-völgye Petrozsény és Lupény központtal, a Maros mentén pedig Déva és Vajdahunyad központtal” – magyarázta Winkler Gyula. /Születő és eltűnő iskolák. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

Kevesen tudják: az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események előjátéka Szatmárnémetiben zajlott le. A teherautókon ide hozott szekus verőlegények provokációját azonban nem vette fel sem a magyar, sem pedig a román lakosság. Így azonkívül, hogy a főtéren felborítottak néhány magyarországi rendszámú kocsit (mert szerintük „a rohadt bozgorok ide jöttek saját nemzeti ünnepüket megülni!”) és megbotoztak pár itteni kokárdás magyart, egyéb alig történt. Szatmárnémetiben a magyarok meg akarták koszorúzni Balcescu, a román forradalmár emlékművét, de a melegítő ruhába öltözött szekusok megakadályozták őket. A megvertek közt volt Hegedüs Pál, a csipkegyár főmérnöke. Néhány napja a Poesis Napok keretében a románok megkoszorúzták a magyar költők köztéren lévő szobrait is, így a Kölcseyét, Petőfiét, Dsida Jenőét és Szilágyi Domokosét. Viszonozni kell ezt a gesztust. /Sike Lajos: Román virág Kölcseynek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./

Népes tömeg előtt avatták fel szeptember 25-én Thököly Imre domborművét a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium udvarán. Az ünnepség a Vártemplomban kezdődött, ahol az avatás díszvendége, Tőkés László református püspök hirdetett igét. Bátorította az enyedi szórvány közösséget, hogy megszabaduljon a kishitűségtől. Díjakat adtak át a domborművet megalkotó Kő Pál szobrászművésznek és Dinnyés József zeneköltőnek, aki erre az alkalomra egy dalt szerzett. A kollégium udvarán Szőcs Ildikó igazgató mondott beszédet. Tudomása szerint a kollégium falán lévő dombormű az első Thököly-emlékhely Erdélyben. Az avatásra azért került sor ezen a napon, mert szeptember 25-én született Késmárkon /1657-ben/, ezen a napon, 1690. szeptember 25-én választották Erdély fejedelmének, majd ugyancsak ebben az őszi hónapban, 1705-ben, száműzetésben hunyt el Nikomédiában. Czegő Zoltán író alkotta meg a szöveget a dombormű alá, amely így hangzik: „Akkor küszködött mindenekkel, amikor rengett a föld a nemzet alatt”. Az igazgató köszönetet mondott mindenkinek, aki segített abban, hogy ezt a napot igazi szép ünneppé varázsolják, többek között, Beke Mihálynak, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatójának, Pásztori Kupán István ny. lelkipásztornak, Seprődi Kis Attilának, az iskola vezetőinek, tanárainak, valamint egész személyzetének. Czegő Zoltán beszédében elmondta: Thököly Imre emléke ezentúl az enyedi Őrhegy szellemi védelme alatt áll. A magyar nemzet szakadatlan harcának egyik szakaszában, ugyanúgy, mint Petőfi, ő sem érhette el az igazi magyar együttműködést. – Adassék meg tehát nékünk Enyeden, Aradon, Sopronban, Eszéken, Kassán a nemzeti egyetértés és a hiteles magyar nemzeti öntudat – hangsúlyozta. /Az Őrhegy szellemi védelmében Thököly-ünnepség a Bethlen-kollégiumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

Szeptember 28-án Lippán a helybeli Degrée Alajos Olvasókör megtartotta évadnyitó ülését. Czernák Ferenc Arany János és Szombati-Szabó István őszi témájú verseiből szavalt, Simó Luca Petőfi Sándor, ugyancsak ősszel kapcsolatos verseiből olvasott fel. /(b): Évadnyitó ülés volt Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./

Krassó-Szörény megye székhelyén, Resicabányán október 5-én a városi könyvtárban emlékeztek október 6-ára ,Vígh Irén városi RMDSZ-elnök és Nagy Péter resicabányai Platanus-elnök szervezésében. A megyeszékhelyről kocsikkal mentek Nándorhegyre, a Bisztra-parti városba, emlékezve arra, hogy Bem serege Petőfivel együtt Nándorhegyen is átvonult. Megnézték a Tóth János tervezte negyvennyolcas vándorkiállítást is. Mióta újra felfedezték Boksánbányán az emlékművet, azóta két helyen van rendezvény október 6-án. Az 1948-ban emelt román szövegű emlékműnél október 6-án Makay Botond ny. református lelkész és Gheorghe Stefan görögkeleti pap rövid ökumenikus szertartását követően Bálint Mihály megyei RMDSZ elnök emlékeztetett az itteni negyvennyolcas eseményekre, amelynek – amint azt az emlékmű is jelzi – magyar, román és német áldozatai is voltak. Ennél az emlékműnél a polgármesteri hivatal, a megyei és a városi RMDSZ koszorúzott, míg a németboksáni római katolikus temetőben lévő obeliszknél csak a megyei és városi RMDSZ. Resicabányán a Herglotz-féle negyvennyolcas kereszthegyi emlékműnél nem volt megemlékezés, mert a rossz időjárás miatt nem vállalták a fölrándulást. Ruszkabányán megkoszorúzták a Maderspach-házon lévő, pár esztendeje felavatott emléktáblát, majd a temetőben az 1848–49-es szabadságharcot fegyverrel támogató Maderspach Károly vas- és acélgyáros sírját. A községnek nincsen magyar lakossága, ezért emlékbeszéd nem hangzott el. /Megemlékezések Krassó-Szörényben. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./

Dan Voiculescu, a konzervatívnak nevezett zsebpárt elnöke, a ,,román nyelv védelmezője” a múlt hét végén hazugságokat mondott a Hargita és Kovászna megyei román gyermekekkel kapcsolatosan. A Bukarestben szervezett tüntetésen kijelentette: ,,A Hargita és Kovászna megyei románok kénytelenek magyar iskolákban tanulni. Mivel kevesen vannak, sorra szűnnek meg a román tannyelvű iskolák”. A Konzervatív Párt egyik parlamenti képviselője még orcátlanabbul hazudott, tévékamerák előtt mondta: a két megyében a román elsősök magyar ábécés könyvekből sajátítják el anyanyelvüket. Kézdivásárhelyen két iskolában, a Petőfi Sándorban és a Turóczi Mózesben működik az I–VIII. osztályban román tagozat. A Petőfiben az ötszázhetven beiratkozott tanulóból negyvenkilenc jár román tagozaton. Az iskola aligazgatója 1996 óta Liliana Dediu tanítónő, aki a hazug kijelentésekre azt nyilatkozta: ,,A magyar gyermekekkel együtt román gyermekek is látogatják ezt az iskolát, ugyanolyan feltételek között részesülnek az oktatói-nevelői folyamatban, és valamennyiüknek egyenlő esélyük van a tanuláshoz. A román anyanyelvű tanulók természetesen román ábécéskönyv szerint sajátítják el az írás és olvasás tudományát, minden tantárgyat román nyelven tanulnak, és külön, önálló osztályokban járnak. Létszámuk valóban látványosan csökkent, de ez a magyar gyermekek esetében is érvényes. A román tanulóknak minden joguk biztosított Kézdivásárhelyen. ”A Turóczi Mózesben Emilia Stefan tanár tizenhét éve román aligazgató. Ő is nyilatkozott az elhangzott hazugságok kapcsán. Elmondta: ,,A román tanulók külön osztályokba járnak, és román tankönyvekből tanulnak, az ábécéskönyvet is beleértve. Az mese, hogy a románok magyar ábécéskönyv szerint tanulnak. A gyermekek, tanügyiek viszonya teljesen normális, nem létezik semmiféle nézeteltérés közöttünk. ” /Iochom István: A román pedagógusok cáfolják Dan Voiculescu hazugságait. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 10./

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör. A születésnapi ünnepségnek az Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme adott helyet. 1992-ben egy pár lelkes ember odaadó munkájából, a szülőföld megismerése iránti szeretetből jött létre a kör. Kiss Margit vezetése alatt színvonalas előadások hangzottak el az évről évre olyan személyiségektől, mint Asztalos Lajos, Dáné Tibor Kálmán és Starmüller Géza. Az évek során 630 hallgató vett részt a tanfolyamokon. Mintegy 50 autóbuszos kirándulást, tanulmányi utat szerveztek, Erdély 16 magyarlakta megyéjébe. A Házsongárdi temetőben nyugvó nagyjaink síremlékeit is rendszeresen felkeresték, továbbá nyolc honismereti napot tartottak. Megjelent az ünnepségen Dr. Csorba Csaba docens, a budapesti Honismereti Szövetség alelnöke is. Dumitriu Anna, a tordai Petőfi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy szeretné bővíteni kapcsolataikat a kolozsváriakkal. Az ünnepi találkozón Asztalos Lajos A korai Kolozsvár, az újabb kutatások tükrében, Fazakas István Erdély nagy pedagógusai, Boldizsár Zeyk Imre pedig Kalotaszeg vázlatos képe az elmúlt századok és a jelen tükrében címmel tartott előadást, amelyeket Tóth Orsolya kisfilmje követett, az elmúlt 15 évről. Novemberben különben a honismereti körnél kezdődik az új tanév, amelyre várják az új és régi hallgatókat. /Horváth László: Kamaszkorban a Kőváry László Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

A Janovics Jenő nevével fémjelzett kolozsvári némafilmes korszak jegyében zárult a 7. Filmtettfeszt a kincses városban. Az 1910-es, 1920-as éveket megidéző plakát- és fotókiállítás várta az érdeklődőket. Janovics Jenő a magyar népi, nemzeti motívumokat, témákat felvállaló filmkészítés mellett tört lándzsát, szemben a budapesti filmstúdiók többségének univerzális, nemzetközi sémákat követő irányával. Janovics honosította meg a magyar mozgókép történetében az irodalomra támaszkodó filmes szemléletmódot, így született meg például a Petőfi-dalciklus vagy a Tetemrehívás filmadaptációja. A némafilmes napon vetítették Janovics Jenő A világrém (1920) és Az utolsó éjszaka (1917), valamint Fekete Mihály A vén bakancsos és fia, a huszár (1917) című restaurált filmjeit. Zágoni Balázs, a Filmtett folyóirat főszerkesztője bejelentette: jövő év elejétől a Filmtett nyomtatott formáját felváltja az internetes megjelenés. Janovics Jenő (1872–1945) színházi és filmrendező, színész, színházigazgató. 1896-ban szerződött a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, 1905 és 1930 között vezette a kolozsvári teátrumot. Erdély Romániához csatolását követően felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a magyar színjátszás ügyének bátor vállalásával és az új intézményi keretek kiépítésével. 1936-ban több régi színésztársával megszervezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A magyar filmkészítés úttörője volt, 1913-ban ő teremtette meg a kolozsvári filmgyártást. 1913 és 1919 között hetvenkét játékfilmet gyártott. Az 1914-ben alapított Prója – Projectograph Janovics –, később Corvin, majd Transsylvania Filmgyár nevével fémjelzett korszakot a kolozsvári filmgyártás aranykoraként tartják számon. Irányítása alatt kezdte rendezői karrierjét Korda Sándor, nála kapta első, nagyobb szabású feladatait Kertész Mihály. A kor legnagyobb színészegyéniségeivel, többek között Blaha Lujzával, Jászai Marival, Szentgyörgyi Istvánnal dolgozott. 1945 júniusában újra átvette a kolozsvári színház igazgatását, a Bánk bán-bemutató előkészületei közben érte a halál. /Papp Attila Zsolt: A „hőskor” lenyomatai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

Sólyom László köztársasági elnök szerint az igazság pillanata volt 1956, a visszanyert emberi méltóság nagy példája. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke békés megemlékezésekre számít Magyarország-szerte. Sólyom László október 22-én a Műegyetem aulájában mondott ünnepi beszédében kiemelte: 1956 mellett kiállni annyit jelent, mint kiállni a hitelesség és a remény mellett. Úgy fogalmazott: „az ötvenhatos forradalom mellett kiállni azt jelenti, hogy kiállunk a szolidaritás, a bizalom, a félelem nélküliség mellett”. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Operában mondott ünnepi beszédet. Nemzetközi megfigyelő szolgálatot szervez a Civil Jogász Bizottság (CVB) a nemzeti ünnep kapcsán – jelentette be Morvai Krisztina, a szervezet egyik társelnöke. Csaknem százan vesznek részt a szolgálat munkájában, köztük 60 ügyvéd, valamint határon túli magyarok, akik ott vannak Budapesten. Mindannyian emlékezünk a magyar forradalom 51. évfordulóján, mindannyiunknak közös emléke ez az évforduló – jelentette ki Wittner Mária (Fidesz) Budapesten, a Petőfi-szobornál, hozzátéve, hogy „bajtársaival” a 2008-as évet a „megtorlás évévé” nyilvánították. /1956: a megbékélésig sok még a teendő. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

Tíz gyönyörű év – összegezte Ferenczes István főszerkesztő a Székelyföld kulturális folyóirat egy évtizedet felölelő történetét. Az október 26-i ünnepségen bemutatták a kerek évfordulóra szánt két kiadványt, valamint méltatták a Bicskarend- és Székelyföld-díjakat kapott szerzőket. A Székelyföld kulturális folyóirat első Évkönyvéből Csíki Csengele színművésznő olvasott fel verseket. A másik kötet, az Academica Transsylvanica az erdélyi tudóstársadalom jeles képviselőivel készített interjúkat, a folyóirat rovatában megjelent beszélgetéseket tartalmazza. Az idei Székelyföld-díjasok: Kerényi Ferenc Petőfi-kutató, irodalom- és színháztörténész, Szőcs Géza író és költő, Balázs Lajos néprajzkutató és Lakatos Mihály író, valamint a Bicskarend-díjas Kenéz Ferenc költő. Szőcs Géza író, költő is úgy vélekedett, egy folyóirat élete olyan hosszú, mint amilyen erő rejlik a benne megjelenő gondolatokban, mint amilyen medret tud vájni neki a sok-sok irodalmi és tudományos írás. /Antal Ildikó: Tízéves a Székelyföld. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./

Ferenczi Zoltán másfél évszázaddal ezelőtt, 1857. október 7–én született Kolozsborsán, és nyolcvan éve, 1927. május 31–én halt meg Budapesten. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, az 1872-ben alakult kolozsvári egyetemen bölcsészdoktori címet szerzett. Tanított a kolozsvári Református Kollégiumban, közben mint egyetemi magántanár (később rendkívüli tanár) előadásokat tartott az egyetemen. Jelentősebb könyvei, forrásértékű tanulmányai kolozsvári évtizedei idején látnak napvilágot. Ferenczi Zoltán elsősorban adatfeltáró könyveivel, kiadványaival, folyóiratokban és napilapokban alkalmi gyűjteményekben megjelent közleményeivel, szövegmagyarázataival járult hozzá a magyar művelődés múltjának jobb megismeréséhez. Tíz évig volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az egyetem egyesített könyvtárának, majd a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának az igazgatója. Megírta a nagy múltú kolozsvári nyomdászat történetét. (A kolozsvári nyomdászat története, 1896). Írói életrajzok egész sora kerül ki tolla alól: Petőfiről, Csokonairól, Eötvös Józsefről, Jósika Miklósról, Rimay Jánosról és Deák Ferencről ír monografikus pályaképet. Tevékeny részt vesz a korabeli erdélyi művelődés összefogását szolgálni kívánó Erdélyi Irodalmi Társaság irányításában, írásaival jelen volt az 1874-ben megjelenő Erdélyi Múzeum és az általa szerkesztett Petőfi-Múzeum hasábjain. Az utóbbi célja volt, hogy teljes tájékozást nyújtson a Petőfi-irodalom terén, előkészítve egy teljes és kritikai Petőfi-kiadás létrejöttét. Ennek eredményeként készült el Petőfi verseinek első kritikai kiadása, született meg az első tudományos igényű Petőfi-életrajz (1896). Fontos Ferenczi Zoltán A kolozsvári színészet és színház története (1897) című, a színháztörténészek számára ma is kútfőnek számító munkája. /Kozma Dezső: Ferenczi Zoltán. Szellemi múltunk búvára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Paizs Tibor egykori szatmári újságíró elmesélte, alapos kacskaringót követően került Szatmárra. Magyarpalatkán született, s azután került ide, hogy elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichopedagógia szakát. 1972-ben Szatmárra került családjával. Öt év után Szatmárnémetibe kapott kinevezést. Máriás József akkori főszerkesztő segítette abban, hogy a Szatmári Hírlap belső munkatársa lehetett, s maradt csaknem tíz esztendeig. Csaknem mindegyik romániai magyar lapban jelentek meg írásai. Első önálló verseskötete a Forrás sorozatban Keréknyom címen 1968-ban jelent meg, Szőcs István unszolására. Ezt két-háromévente egy-egy újabb verskötet követte, de írt egy bibliai tárgyú drámát is, amelyet már Budapesten jelentetett meg a Színház című szakfolyóiratban. 1989 elején távozott Magyarországra. Később az akkor megalakult Új Magyarország című konzervatív napilap, illetve a Napi Magyarország belső munkatársa lett. 1990-ben elnyerte a Magyar Sajtóalapítvány egyéves ösztöndíját és megírt Hadova, avagy a hazugság természetrajza című szociálpszichológiai tanulmánykötetét. Csaknem három éven át a legendás hírű Pest Megyei Hírlap rovatvezetője volt, majd ugyanebben a minőségben a Kis Újság munkatársa lett. Bestiárium című verskötete Magyarországon jelent meg. Újságírói munkásságát Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. Október 30-án mutatják be Paizs Tibor Kolozsvári hóhér című könyvét, mely a Szatmári Magyar Hírlap kiadójánál látott napvilágot. /N. I. : Beszélgetés Paizs Tiborral, a ma bemutatásra kerülő újabb „Hírlap Könyv” szerzőjével. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./

Tíz éves fennállását ünnepli a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztősége. Anyagi gondok miatt két alkalommal is fenyegette a megszűnés veszélye a Székelyföldet. Most két ünnepi kiadvánnyal jelentkeznek, a folyóirat első Évkönyvével, valamint az Academica Transsylvanica című, erdélyi tudósokkal folytatott beszélgetéseket összegző gazdag kötettel. Ferenczes István főszerkesztő, József Attila-díjas költő és író elmondta, régi álma volt, hogy kellene ide egy lap. Végül 1996–97-ben adódott lehetőség, hogy a megyei önkormányzatok létrehozhattak bizonyos kulturális és más jellegű intézményeket. Ezt használták ki, segítségükre volt Kolumbán Gábor. A kezdeti nehézségeket az okozta, hogy Csíkszeredában a folyóirat-szerkesztésnek nem volt előzménye, ráadásul semmiféle infrastruktúra nem volt. Egy táskaírógéppel kezdték a munkát, 1997 októberétől György Attilával és Molnár Vilmossal egy kölcsönkapott számítógépen dolgoztak. Majd érkezett Fekete Vince, Lövétei Lázár László és Mirk Szidónia-Kata. 1990 után megjelent egy új írógeneráció Erdélyben. Kulturális folyóiratként határozták meg a lapot, így a társművészetek, a zene, a képzőművészet, a néprajz, a történelem, a szociológia stb. is beférhettek. Voltak nehéz időszakok, az RMDSZ által irányított kuratóriumoktól, a Communitas Alapítványtól, de az Illyés Közalapítványtól sem kapták meg azt a támogatást, amit a többi lapok. – A tíz év alatt harminc könyvet adtak ki az ugyancsak megyei tanácsi döntéssel 1999 áprilisában létrehozott Hargita Kiadóhivatal keretében. Olyan helytörténeti művek kiadására vállalkoztak, mint pl. a Csíki Székely Krónika. Amikor Sepsiszentgyörgyön 2000-ben megszűnt a Moldvai Magyarság csángó újság és két évig nem jelent meg, vállalták a kiadását. Azóta azt is itt szerkesztik, kétnyelvű lapként. Elindították a Biblioteca Moldaviensis-sorozatot is nemzeti és történelmi öntudatépítő szereppel. Közben ráébredtek, hogy vannak csángó származású írók, költők. Ők adták ki Duma András, Iancu Laura, Demse Márton és Gábor Felicia köteteit. A Székelyföld folyóiratnak 1200 előfizetője van. A folyóirat 1998 óta ad ki nívó-díjakat. Évente két-három szerzőt díjaznak. Idén kivételesen öt díjazottjuk van. A mostani díjazottak kezdettől fogva színvonalas írásokat közöltek a Székelyföldben, Szőcs Gézától az első lapszámoktól kezdve kapnak kéziratokat, Lakatos Mihály is állandó szerzőjük, Kenéz Ferenc az utóbbi időben lett hűséges munkatársuk, de Kerényi Ferenc Petőfi-kutató és kitűnő irodalomtörténész több írását is lehozták már, Balázs Lajos a csíkszentdomokosi néprajzi dolgozatainak nagy részét a folyóiratban közölte. Ferenczes Istvánnak ez alatt a tíz év alatt fontosabb volt a lap, mint a saját írásai. Nem írt annyit, amennyit szeretett volna. /Antal Ildikó: „Álmomban is a Székelyföldet szerkesztem” = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 26./ A Székelyföld folyóirat idei díjazottjai: Kerényi Ferenc irodalom- és színháztörténész, Szőcs Géza (nívódíj), Balázs Lajos néprajzkutató, Lakatos Mihály író. A Fekete Vincze által kitalált és elkeresztelt Székely bicskarendet Kenéz Ferenc költőnek adományozta a szerkesztőség. /Tízéves a Székelyföld című folyóirat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 31./

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2007. augusztus 31– szeptember 2. között tartotta XIII. Partiumi Honismereti Konferenciáját Szatmárnémetiben. A konferencia központi témái: II. Rákóczi Ferenc Erdélyben, Pusztuló műemlékeink, Településeink arculata, A 20. század öröksége. Dukrét Géza, a PBMET elnöke köszöntötte a részvevőket. A Fényes Elek-díjat az idén a következők kapták meg: Dánielisz Endre Nagyszalontáról, Jósa Piroska Nagyváradról, Kovács Rozália Érmihályfalváról. A különdíjat Bognár Levente, Arad alpolgármestere kapta, példamutató hagyományőrző és hagyományteremtő tevékenységéért. A konferencia hagyományosan a helytörténeti előadásokkal kezdődött: Mandula Tibor Szatmárnémeti, a Szamos-parti város történetét ismertette, Kónya László főinspektor helyettes Bethlen Gábor és Szatmár megye kapcsolatait boncolgatta a levelezések, feljegyzések alapján, Bura László Szatmárnémeti felsőoktatásáról értekezett. Fazekas Lóránd, szatmári tanár elmesélte, hogyan mentett meg egy pusztulóban levő Petőfi-szobrot, amelyet ebben a teremben állítottak fel. Sípos Miklós esperes ismertette a Németi Református Egyházközség történetét, gyülekezeti életét. Másnap a műemlékvédelemé volt a szó: Starmüller Géza (Kolozsvár) Szatmár várát, Ujj János (Arad) az aradi főtér kialakulásának történetét, Péter I. Zoltán (Nagyvárad) Nagyvárad központjának kialakulását, Jancsó Árpád (Temesvár) a temesvári nagyállomás történetét, Nagy Mária (Nagyvárad) Várad-ősi római katolikus templomát ismertette. Ezután évfordulós személyiségekről volt szó. Dukrét Géza (Nagyvárad): A honismeret atyja, Fényes Elek születésének 200. évfordulója, Tóthpál Tamás (Kolozsvár): Száz éve halt meg Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója, Bara István (Szatmárnémeti): 130 éve született Kelemen Lajos, Erdély nagy levéltárosa, Csanádi János (Kisjenő): Dr. Balogh Ernő geológus, barlangkutató, természetfotós (1882–1969), Pávai Gyula (Arad): Egy aradi tanító a két világháború között, Bokor Irén (Érmihályfalva): „Megtettem mindent, amit megtehettem”. Száz éve született Dsida Jenő. Antal Béla (Nagyvárad) Biharpüspöki névörökségének alakulásáról értekezett, Krestyán Ilona (Temesvár) emléktöredékeket ismertetett a zsilvásári internálótábor foglyairól, Szendrő Dénes (Isaszeg) Isaszeg emlékműveit mutatta be, majd Széphegyi László (Hódmezővásárhely) a Kárpát-medence szélmalmairól vetített képeket. A konferencia közgyűléssel végződött. /Dukrét Géza: XIII. Partiumi Honismereti Konferencia. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. október/

Idén lenne 80 éves Varró János /Marosvécs, 1927. nov. 21. – Kecskemét, 2004. márc. 22./ erdélyi származású magyar író, irodalomtörténész, műfordító, kritikus, 1956-os elítélt, főiskolai tanár. A kolozsvári Bolyai Egyetemen tanult és tanított. Tanulmányaiban a romániai magyar irodalom keletkezését, különösképpen a marosvécsi Helikon indulását vizsgálta. Kós-, Ady-, Benedek Elek- és Petőfi-kutató volt. Önálló művei: Kós Károly, a szépíró című kismonográfiája 1973-ban jelent meg, Ki csatát nyer, koronát nyer! című regényét 1976-ban adták ki. Műfordítás-kötetei hiányt pótoltak. Legjelentősebb a román krónikaírók munkái közül válogató műfordítás-kötete és a szépprózai műfordítások (novellák, regények). 1988-tól haláláig a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanított gyermekirodalmat. Kollégái, tanítványai, barátai, tisztelői, ismerősei november 4-én sírjánál, a marosvécsi temetőben róják le kegyeletüket. / Varró Jánosra emlékezünk. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

A múlt perlése sorozat harmadik előadásának meghívottja az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 56-os kötetét mutatta be, közben pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum Írók az 1956-os forradalomban című kiállítását is megcsodálhatták a jelenlévők Kolozsváron. Kovács Kiss Gyöngy szerint igen súlyos üzenete van a forradalomnak ma is. A Korunk szerkesztője úgy vélte, 1956-ban olyan dolgok történtek, amelyek a magyarság XX. századi képét is nagy mértékben meghatározták, közben pedig a világon mindenhol azonnal tudomást szereztek az eseményekről. Balla Bálint berlini professzor utalt az 1986-ban Bázelben megjelent 56-os kötetre is, amely viszonylag későn juthatott el Magyarországra, továbbá a most bemutatott könyv szerzői között megemlítette Dávid Gyula, Lőcsei Pál és Szöllősi Pál nevét. /Korunk Akadémia 1956-ról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

A Berlinben élő Balla Bálint szociológus professzor, nyugalmazott egyetemi által szerkesztett 50 év (1956–2006) című kötetet Kolozsváron mutatták be. A Kolozsvár Társaság székhelyén tartott előadásában elmondta: a forradalom annak idején világesemény volt, és a magyarság XX. századi képét nagymértékben formálta és meghatározta. A könyv átfogóan vizsgálta a forradalom kisugárzását az egész Kárpát-medencére. Az előadás után az érdeklődők a Gond és hitvallás 1956 című emlékkiállítás megnyitóján vehettek részt a Korunk Galériában. Benkő Andrea, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a kiállítás szervezője elmondta: a tavalyi, fél évszázados évfordulóra készült kiállítás kisebbített változatát hozták Kolozsvárra. A korabeli újságok reprodukcióitól a börtönökben írt versek másolatán keresztül, az ötvenedik évfordulón megjelent írásokig a kiállítás igen átfogó képet nyújt a korszak eseményeiről. /Nánó Csaba: Elbukás, morális győzelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

Az ember egy erdélyi középnagy városban él, ahonnan osztálytársai, barátai, rokonai az évtizedek során kivándoroltak, elköltöztek, meghaltak, így alig marad olyan ember, akivel gyerekkoruk óta ismernék egymást, vallja Sebestyén Mihály. Elég ritka az olyan, aki már az ember gyermekkorában is ugyanabban, a városban lakott. Következésképpen ugyanazokat az utcaneveket kéne ismerniük. Azonban az újabb generáció a későbbi, hatóságilag nyilvánvaló rosszindulattal kieszelt neveken emlegetik az utcákat. Mi, kolozsvári magyarok több-kevesebb pontossággal ismerjük a város történeti magyar utcaneveit, olyanokat, hogy Farkas utca, Mátyás király tér, Petőfi utca, Jókai utca, Karolina tér, Szentlélek, Linczegh, Szentegyház, Unió, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Postakert stb., holott ezeket az utcákat már vagy két emberöltő óta nem így hívják. Valamilyen titkos hajszálereken át felszívódik belénk a névhálózat – mondta a cikkírónak valaki. Itt, Marosvásárhelyen mintha konformistábbak lennének, az emberek, a nevezetes dátumokból alkotott sáptye nojembriék és sásze mártyiék most is pattognak magyar ajkakon. Miként orvosolható a baj? A tanácsban szélmalomharcot folytatnak egy-egy régi magyar utca nevéért, a vásárhelyi lapok a mai aktuális név mellé zárójelben hozzátehetnék a régi elnevezést. Hátha megragad, visszahonosodik... Egyelőre olcsóbb megoldás, mint a táblacsere. Azoknak, akik ezt megszívlelnék, a cikkíró ajánlja a vonatkozó irodalom tételeit Vígh Károly, Pál-Antal Sándor, Horváth Szabolcs, Mátéfi Levente utcanévkönyvéből. /Sebestyén Mihály: Szívügy. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./ Például: Pál-Antal Sándor: A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára – Indicatorul al strazilor, pasajelor si pietelor din Targu Mures /Mentor, Marosvásárhely, 1997/

November 17-én a Szeben megyei Szelindeken kettős emléktábla-avatásra került sor a 13. Szórványtengely-találkozó keretében. Emléktáblát állítottak Bem Józsefnek és Petőfi Sándornak, „az itt élők kőtáblába vésték ragaszkodásukat a demokratikus értékeken alapuló nemzeti szabadság eszméjéhez. Kőtáblába vésték a három nép barátságát ennek az eszmének a jegyében“ – hangsúlyozta Szesztay Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség tanácsosa az emléktábla-avatón. A Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a Világhírnév internetes honlap szervezésében zajló ünnepségen több mint százan vettek részt Erdély különböző településeiről. A rendezvény a Szórványhűség-oklevél odaítélésével zárult. Az idei közösségi kitüntetett Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió munkatársa lett. /Kőbe vésett ragaszkodás. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

Az előzetes program szerint emlékeztek Ady Endre születésének 130. évfordulójára a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Pro Universitate Partium Alapítvány, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület képviselői november 17-én Érmindszenten. Ady Endre szobránál Tőkés László püspök ismertette a helyzetet erős rendőri készültség mellett. Elmondta, eredetileg, ahogy eddig is, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel és az RMDSZ-szel együtt tervezték a megemlékezésen való részvételt, de idén kihagyták őket a programból, a párt saját kampányára használva a rendezvényt. – Régebb természetes volt, hogy a román főhatalom korlátozta mozgásunkat, ma ezt a magyar oldal végzi el, mondta Tőkés, 2007-es helyzetjelentésnek nevezve beszámolóját. Ezekből az állapotokból szeretnénk eljutni az „értől az óceánig”, Erdélyből Európába, ezért kell építkeznünk s így haladnunk Európa felé, zárta szavait a református püspök. Az ünnepségen részt vett és koszorúzott Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke is. A megemlékezés templomi istentisztelettel zárult. Este Hadadon közéleti fórumon vettek részt Tőkés László és vendégei. Hermán János egyházkerületi tanácsos Pro Partium díjat adott át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Lázár Jánosnak a partiumi magyarságért végzett munkálkodása elismeréséül. Lezsák Sándor a magyarság jövőjéről értekezve a herderi jóslatot hozta fel példaként, aki 1791-ben a magyarság kétszáz éven belüli eltűnését jósolta. Nem lett igaza, mert nem volt tudomása olyan emberekről, mint Csokonai, Kazinczy, Széchenyi és Petőfi, akik mindent megtettek, hogy ne legyen igaza Herdernek. Mennyi mindent nem tudnak a mai Herderek! – tért át napjainkra Lezsák. Nem tudják, hogy itt a Kárpát-medencében a kis közösségek ereje össze kell, hogy fogjon, így lesz képes arra, hogy a brüsszeli képviselet maga mögött érezhesse az energiát és ma még elképzelhetetlen dolgokat műveljen. Tegyük a dolgunkat a mai Herderek ellen, egyesítsünk olyan erőt, amely megmutatja nekik, hogy van jövője, egészséges jövője a magyarságnak a Kárpát-medencében! – szólított fel az Országgyűlés alelnöke. /Lezsák Sándor a mai Herderekről. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 21./

Kettős emléktábla-avatásra került sor a 13. Szórványtengely rendezvénysorozat keretében a Szeben megyei Szelindeken, ahol Bem Józsefnek és Petőfi Sándornak állítottak kőbe vésett emléket. A Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a Világhírnév internetes honlap szervezésében lezajlott ünnepségen megjelentek a magyar és lengyel diplomaták, romániai önkormányzati képviselők is. A rendezvény célja az erdélyi szórványtelepülések közötti kapcsolatok elősegítése volt, és a 13. Szórványtengely-műhelyre főleg azon szórványtelepülések küldöttségei voltak hivatalosak, amelyeken Petőfi Sándor, illetve Bem József emléke lelhető fel. Most megjelölték azt az ingatlant, ahol 1849 januárjában Petőfi Sándor százados, valamint Bem József tábornok lakott. A német lutheránus parókia külső (vár)falára magyar, román és német nyelvű arckép-reliefes bronz emléktábla került. /Bem- és Petőfi-emléktábla Szelindeken. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 27./