Magyarörmény közösségekről szóló kiadványokat mutattak be
Két frissen megjelent kiadványt ismertettek pénteken a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét kiadvány azt hivatott bemutatni, hogy az erdélyi magyarörmények ma is élő közösséget alkotnak.
A szépvízi örmények című kötet az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége kiadásában 2016-ban jelent meg, és a magyarörmény közösségeket bemutató sorozat második könyve. A szépvízi örmény katolikus templom felújítása után kiadott kötet betekintést nyújt a szépvízi örmény közösség történetébe és mai életébe. Az írások szerzői: Bogos Mária, Gál Hunor, Pál Emese, Puskás Attila és Bíró Melinda.
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége tavaly decemberben adta ki folyóiratát, Magyarörmény Élő Örökség címmel, Erdélyi hírlap alcímmel az erdélyi magyarörmény közösség és a velük rokonszenvező közönség számára.
„Ez a könyv és a folyóirat létrejötte jócskán továbbmutat azon, hogy majd valamikor a könyvtárakban a kutatóknak több forrásmunkájuk lesz az erdélyi magyarörmény közösség kultúrájával kapcsolatban. A kötet és a folyóirat kijelölt feladata, hogy a magyar és az örmény nemzet évszázadok alatt összefonódott erdélyi kultúráját őrizze és továbbörökítse. Azt a kultúrát, amelyért őseink nagyon sokszor a vérüket adták. Őseink véráldozata arra predesztinál minket és szent kötelességünkké teszi azt, hogy továbbadjuk a következő generációnknak, gyermekeinknek és unokáinknak ezt az örökséget, ezt a szellemi terméket, amit kaptunk őseinktől” – fogalmazott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről jelen levő Kőrösi Viktor Dávid konzul.
A kötet három jelen levő szerzőjével – Puskás Attila, Bogos Mária, Gál Hunor – Sarány István újságíró beszélgetett. Kérdésére, hogy milyen igény hozta létre az Erdélyi Magyarörmény Szövetséget, Puskás Attila, a szövetség elnöke elmondta, hogy a közösségi igényre válaszoltak, amikor megalapították.
Elsősorban azért, mert a Kárpát-medencében itt él manapság a legnépesebb örmény közösség. Ugyanakkor azt vették észre, hogy az idősebb generáció próbálta éltetni ezt a közösséget, a közép- és fiatalabb generációkhoz tartozók viszont keveset tudtak őseik történetéről, mert a kommunizmus idejében nem lehetett erről beszélni. „Ezt az örökséget elhallgatni történelmi felelőtlenség. De egyedül ezt a hatalmas örökséget nem tudjuk áthagyományozni, és innen jött a szövetség gondolata. Mindenki azt teszi bele ebbe a szövetségbe, amije van: van, aki pályázni tud, van, aki szervezni, van, aki írni. Azért is született a szövetség, hogy valamilyen formában együttesen tudjuk a magyarörménységet a Kárpát-medencében bemutatni.” Rámutatott, arra törekednek, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ez egy élő közösség.
Bogos Mária, a kötet egy másik szerzője arról számolt be a szép számmal jelen levő érdeklődőknek, hogy hogyan kezdte el az örmények történelmét kutatni, mesélt a valamikor Szépvízen működő nyomdáról és kaszinóról is, valamint a magyarörmény közösség szervezeteiről.
A kötetben rövid bevezető található az örménység történetéről, terjedelmesebb írások olvashatók a felújított szépvízi örmény templomról és az örmény temetőről. Gál Hunor elmondta, szerették volna, ha a kiadványok a mának is tudnak üzenni. „Ez egyfajta gyökérkeresés mind a szépvíziek, mind az erdélyi magyarörmények számára. Ezek a kiadványok nekünk szólnak, rólunk szólnak, és mindenki hozzáteheti a kicsi törénését.”
A Magyarörmény Élő Örökség című, Erdélyi hírlap alcímű folyóirat első számát Nagy Gyöngyvér ismertette. A Marosvásárhelyen készülő lap negyedévenként jelenik majd meg, és átfogja az Erdélyben működő magyarörmény szervezeteket. A hírlap az erdéyi magyarörmények szervezeti életét, eseményeit, kultúráját, gasztronómiai hagyományait, múltját és jelenét hivatott bemutatni. Csíkszeredában azt jelenti ez a lap, hogy az itteni örmények is bekapcsolódtak az erdélyi örmény vérkeringésbe – hangsúlyozta Nagy Gyöngyvér.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Csíki Magánjavak: közösen kell tenni a cél eléréséért
Mintegy száz küldött vett részt hétfőn a Csíki Magánjavak tisztújító közgyűlésén. A találkozás jó alkalom volt arra is, hogy a jelenlevők egymást megerősítsék abban, hogy közösen tudnak eredményeket elérni.
A leköszönő igazgatótanács beszámolója a mandátum időszakáról, a 2016-os év tevékenységi beszámoló, valamint ugyanerre az évre vonatkozó pénzügyi jelentés, a 2017-es év tevékenységi és pénzügyi terv, az igazgatótanács és cenzorbizottság megválasztása, illetve különfélék szerepeltek a Csíki Magánjavak hétfői közgyűlésének napirendjén. A megyeházán tartott gyűlésre – a közbirtokossági elnökök, polgármesterek, önkormányzatok képviselői mellett – meghívták Darvas Kozma József római katolikus esperest, Farkas Balázs konzult, Sógor Csaba EP-képviselőt és a sajtó képviselőit is.
„Nem az erdőt tartom a legnagyobb értéknek, hanem hogy ennyien egy asztalhoz le tudunk ülni, hogy ennyi embernek fontos a holnap. (...) Persze, jó lenne, ha visszaadnák a javakat, de ha soha nem adják vissza, akkor is dolgoznunk kell” – hívta fel a figyelmet Böjte Csaba, a Csíki Magánjavak elnöke.
Bíró Albin, a magánjavak alelnöke beszámolójában kitért az elkobzott erdővagyon és több ingatlan visszaigénylési pereire. Rámutatott, ha kell, Strasbourgig mennek megkeresni az igazságot. Kiemelte, a négyévenként megtartott közgyűlésre azért is szükség van, hogy egymást megerősítsék abban, hogy együvé tartoznak, és ezekről a bizonyos „magánjavakról”, erkölcsi és anyagi javakról nem mondanak le.
Kolumbán Tibor ügyvéd, igazgatótanácsi tag elmondta, addig is, amíg a tárgyalásokon előrelépés történik, folytatják a munkát. Ugyanakkor igyekeznek a nagyközönséggel is megismertetni a Csíki Magánjavak történetét, törekvéseit, honlapot és közösségi oldalt terveznek létrehozni.
Mátéffi Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke javasolta, vonják be a közbirtokossági tagságokat a Csíki Magánjavakba, Darvas Kozma József esperes pedig pénzbeli felajánlást is tett. „Nagyon fontosnak tartom a Csíki Magánjavakat, és négyezer lejjel fogjuk támogatni az ügyet. Ha akarjuk, akkor valóság lesz minden.”
Rafain Zoltán igazgatótanácsi tag javaslatára a jelenlevők közösen imádkoztak azért, hogy a Csíki Magánjavak ügyei jó irányba haladjanak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Úgy érzik, hazataláltak
Egy művészházaspár munkáiból nyílik kiállítás Csíkdelnén szombaton 18 órától, a felújított kultúrotthon avatóünnepségén. Szekeres Bernadette és Dobolyi Tamás két kisgyerekükkel Temesvárról költöztek Delnére, az eddigi munkáikból mutatnak be válogatást.
„Nyitva van a kapu, gyertek be bátran” – mondta a telefonba Bernadette, amikor arról érdeklődtünk, hogy pontosan hova is kell mennünk. Tágas udvarra hajtunk be, rajta ház, gazdasági épület. A házigazdák nagy szeretettel fogadnak, kiscsoportos és előkészítő osztályos fiacskáik kíváncsian kukucskálnak ki az egyik szobából. Mindketten a faluban levő oktatási intézményekbe járnak.
Szekeres Bernadette Gyergyószentmiklóson született, Dobolyi Tamás pedig Sepsiszentgyörgyön. Bernadette divattervezést tanult, Tamás grafika szakon végzett – mindketten Temesváron. Ott ismerkedtek össze az egyetemen, és kötötték össze az életüket, és ebben a városban éltek tizennégy évet.
„Amikor megismerkedtünk, mindenki mondta, jaj, két dudás egy csárdában, nem lesz így jó. Aztán számos kiállításon vettünk részt közösen. Én a színházhoz szerződtem, eleinte jelmeztervező voltam, majd díszlettervezéssel is kezdtem foglalkozni, egyre nagyobb fába vertem a fejszémet. De nem csak a temesvári színházzal, hanem még sok műhellyel dolgoztam együtt, például Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is. Nagyon élveztem a ruhatervezősdit, mai napig készítek magunknak ruhákat” – magyarázta Bernadette.
Tamás a sepsiszentgyörgyi művészeti iskolában járt, mestere, Hervay Katalin készítette fel az egyetemi felvételire. „Akkor szerettem meg igazán a képgrafikát. Ez rézkarcokat, linometszeteket és egyéb csodás technikával készült grafikákat jelent, ilyeneket ma már kevesen készítenek, mert időigényes. Amikor bejutottam az egyetemre, ezt a vonalat próbáltam követni. Az egyetem elvégzése után, amikor munkába álltam, a képgrafikából reklámgrafika lett. Nagyon sok anyag, nagyon sok termék, sok céggel való közös együttműködés jellemezte ezt a korszakot. És akkor tizennégy év után úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk Székelyföldre. Minden nap azzal keltem fel, hogy mikor, hogy tudnék hazajönni. Aztán sikerült Csíkdelnére irányuljon a figyelmünk, hogy hogy – azt csak a Jóisten tudja.”
A család úgy költözött Delnére, hogy – mint mondták – se rokona, se ismerősei nem voltak senkinek. Ezt megelőzően nem is tudták, hogy hol található. Bernadette legkisebbik fiúkkal volt akkor várandós, olyan házat kerestek, ahová rögtön be tudnak költözni. Itt találták meg. De nem csak házat találtak, közösséget is.
„Megtaláltuk, amit kerestünk. Az itteni emberek segítőkészek, megvan, amire nekünk, művészeknek mindannyiunknak szükségünk van: hogy támogatásunk legyen. Arra volt nekünk szükségünk, hogy hazajöjjünk. Ezzel a most nyíló kiállítással a közösséget próbáljuk megszólítani” – a mutatott rá Tamás. Bernadette hozzátette, fontos, hogy közeledjenek ők is közösséghez. „Én is kíváncsi vagyok, hogy ki a szomszéd, mivel foglalkozik, és hátha őket is fogja érdekelni, hogy mi mivel foglalkozunk. Azért vagyunk kortársak, hogy egymást megismerjük és értékeljük.”
Tamás egy bizonyos alkotói korszakát mutatja be a kiállításon, a képgrafikáiból látható majd válogatás, amelynek fő gerincét a Dante Isteni színjátéka nyomán készült grafikák alkotják, de friss munkákat is beválogatott a tárlat anyagába. Mint monda, a figuratív kompozíciókat szereti, azt, hogy az ember legyen a központban. Az ember és természet, Isten és ember kapcsolata foglalkoztatja.  Bernadette egy-két rajzot és a nemezmunkáiból állít ki.
„Az intuíciómra hagyatkozom. Amióta itt vagyunk – stabilan tavaly májustól – érzem, hogy ki tudok bontakozni. Olyan jó ez az otthonra találás, ez a hazatalálás, úgy érzem, hogy beindult bennem egy olyan tudás, amit eddig még nem tudtam kibontani. Az érzéseimre tudok hagyatkozni, és látom, hogy jó. Úgy érzem, hogy amíg városban éltem, nagyon befolyásolt az a környezet, mindig amikor valamit alkottam, sokat agyaltam rajta. Most nem, ez most megbillent. Nyilván a ráció és a logika ott kell legyen, de az intuíció, ezek a megérzések valahogy vezetnek. Kellett egy ilyen környezet, hogy átrikkant a szomszéd, hogy mennek fel az erdőre és menjünk velük. Ahogy beleszippantunk ebbe a légkörbe, a levegőbe, ez a zsongás, a madarak, a természetnek az íze, hangja, formái bennünk egy utórezgést hagynak. Temesváron, amikor egyszobás albérletben laktunk, ösvényszerű járások voltak a házban, ha valamelyikünk dolgozott. Az olajjal való festést is megkíséreltem, de rövid időn belül abbahagytam, mert nem tudtam abban a szagban aludni. Volt, hogy Tamás benzinnel mosta le a linóleumot, szóltak a szomszédok, nem tudják, mi van, de valahol egy benzintartály elszakadt. Akkoriban a barátok megkértek, hogy a gyerekeiknek farsangra készítsek jelmezt, de minden csupa anyag, cérna volt a kicsi lakásban. Itt most vannak tereink alkotni, nyáron például a csűr ilyen szempontból egy nagyszerű hely.”  
Kérdésünkre, hogy hogyan tekintenek rájuk a faluban, elmondták, néha vannak érdekes helyzetek. „Ha valaki alkotó ember, és nem állattartással és mezőgazdasággal foglalkozik, akkor egy picit jobban megrezzen a levegő, hogy akkor vajon mit is csinál. Nyáron mindenki kint van és dolgozik, mi vagyunk azok, akik bent ülünk a házban. Volt, hogy meg is kérdezték délben: ti még nem vagytok felkelve? Mert azt jelentette számukra, ha nem jártunk ki. De szoktak szólni, ha nem úgy hasítom a fát, ahogy »kell«, vagy a kaszát nem úgy fogom. Ellátnak jó tanácsokkal, figyelemmel kísérnek. Ezt a figyelmességet nagyon szeretem, mert nem rosszindulatból teszik, ez a falu védelme” – véli Tamás.
Mivel az autójuk rendszámtáblája még temesvári, úgy vannak számon tartva, hogy az „idegenek.” Pedig Tamás szegről-végről csíki is, egyik nagymamája csíkmadarasi, nagytatája csíkszentmártoni. „De itt temesvári vagyok. Sokan úgy gondolják, hogy amit mi csinálunk, egy hóbort. Mégis elfogadják, és mi is próbáljuk elfogadtatni.” Felesége hozzátette, megtisztelő számukra, hogy őket kérték fel egy kiállítás bemutatására a felújított kultúrotthonba. 
Tamás még elmondta: fontosnak tartják, hogy közös hangot üssenek meg a környezetükkel. „Nem akarok egy különc lenni, aki idejött, egy nyaksálas művész. Sok lemaradásom van, mert tömbházban nőttem fel, de próbálok közmunkákon, kalákákban részt venni, hogy érezzem, ide tartozó ember vagyok. Elmentem pityókát szedni, cserepet cserélni, tehát mi is részt szeretnénk venni a falu életében. Számomra ez egy öröm, mert ez éltet engem, és abból jönnek az ihletek, az alkotások. Abból ahogy az itt élő emberek élnek. Mindenkinek megvan a maga érdekessége, ez engem életre hív alkotóként. Temesváron is lehet élni, és nem vetem meg azt, aki a nagyvárost szereti, de a mi döntésünk az volt, hogy hazajöjjünk. Most ez az álom valóra vált, kiderül a hogyantovább. Élni kell benne, a mindennapi küzdelmeket meg kell vívni.  Én is szeretném, hogy legyen ebből a csűrből egy gyönyörű műterem, ahol kiállításokat, koncerteket lehet szervezni, táborokat, mert rengeteg művészbarátunk van. De ha ennek csak a töredéke valósul is meg, az már nagyon jó” – összegzett.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Szépvíz sem maradhat ki a Szent László-emlékévből
Egy hónapos rendezvénysorozattal tiszteleg a település névadója előtt júniusban Szépvíz. A rendezvénysorozattal minden korosztályt igyekeznek megszólítani.
Tíz évvel ezelőtt kezdték el feltárni Szépvízen a valamikori Szent László-kápolnát, majd haranglábat építettek oda, korábban pedig – felvidéki és erdélyi településekről hozott földből – Szent László-dombot építettek és szobrot állítottak a lovagkirály tiszteletére. Amikor a magyar kormány a 2017-es évet Szent László-emlékévvé nyilvánította, rögtön jelentkeztek, hogy bekapcsolódnának a rendezvénysorozatba.
„Jó érzés volt, hogy az emlékév központi megnyitóján Potápi Árpád János államtitkár beszédében azt mondta: ezennel megnyitják a 2017-es Szent László-évet a Kárpát-medencében, amely Szépvíztől az Alpok lábáig tart. Azonkívül, hogy mi megtartjuk a hagyományos Szent László-búcsúnkat, szeretnénk hozzájárulni a Kárpát-medencei rendezvénysorozathoz, erre már szeptemberben benyújtottuk az igényünket” – magyarázta Ferencz Tibor, a község polgármestere, aki maga is részt vett meghívottként a február 17-ei Szent László-év központi megnyitóján.
Az elöljáró elmondta, Szépvíz mindig „szentlászlós” település volt, 2000-ben szervezte meg, hogy ismét úgy tartsák meg a Szent László-búcsút, ahogy annak idején volt. „Gyermekkoromban a falu lakossága a Kaszinó-kertben volt délután. Rengeteg, számomra akkor ismeretlen ember is megjelent, akik nem idegenek voltak, hanem az elszármazottak. Ez volt az a nap, amikor az összes elszármazott hazajött. Egy nagy közös ünnep volt” – elevenítette fel a polgármester. Mint mondta, a nyolcvanas években ez megszűnt, amikor polgármesterré választották, próbálta olyan formában „visszaszervezni” a Szent László-ünnepélyt, ahogy régebb is zajlott.
2007-ben elkezdték feltárni a valamikori Szent László-kápolnát: idős embereket hívtak ki a helyszín beazonosítására. Botár István régész pedig kutatásokat végzett. Úgy gondolták, hogy újraépítik a kápolnát, de a szakemberek úgy vélték, a feltárt kápolna maradjon úgy, így egy haranglábat építettek oda. Ide járnak ki az emberek búcsúkor. „Szépvízen élt egy olyan fogalom, hogy kicsi Szent László. A búcsús misét mindig a Szent László-naphoz legközelebb eső vasárnap tartották, kicsi Szent Lászlót pedig hétfőn, amikor az emberek kimentek a kápolnához. A kommunista időben ez egy időre megszakadt, de a rendszerváltás után újraindították. Igaz, már nem tudták, hogy hol van a kápolna, ezért Széphavason tartották a misét” – mesélte Ferencz Tibor.
Szent László hava
A szépvízi Szent László hava rendezvénysorozat egy konferenciával kezdődik június hatodikán, amelyre az erdélyi „szentlászlós” települések képviselőit hívják meg. Olyanokat, akik aktívan foglalkoznak Szent Lászlóval, és ahol él még a nagy király kultusza. Tervben van ez alkalommal egy erdélyi Szent László-egyesületet is létrehozni. A hónap második keddjén, 13-án Szent László gyerekszemmel címmel 5–8. osztályos diákoknak tartanak történelmi vetélkedőt. A következő kedden, 20-án a Tíz év Szent László nyomában Szépvízen című rendezvénnyel az elmúlt tíz évnek szeretnének emléket állítani, fotókiállítást és filmbemutatót is terveznek erre az alkalomra. A negyedik kedden, június 27-én pedig búcsús zarándoklatot tartanak a szépvízi Szent László-emlékhelyre.
A Szent László-emlékévről
lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. Az emlékév központi megnyitója február 17-én volt Győrben.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Kulturális bölcsőde a színházban
Ismét műsorra tűzi a Csíki Játékszín a Pity-Palatty című előadást március 3-án, az 1–4 éveseknek szóló babaszínházi produkció célja, hogy beavassa a gyerekeket a színház világába.
Újra bemutatják a Pity-Palatty, 1–4 éveseknek szóló babaszínházi produkciót a Csíki Játékszín Hunyadi László kamaratermében. Sipos Tünde, az alkotás kitalálója elmondta, az érzelmi és művészeti nevelésnek a bölcsődéje ez a fajta előadás. „Nehéz volt megtalálni azt az utat, ahol még nem megyünk át a blődség felé, és megvan a kereksége, egysége az egésznek. Az is megnehezítette a munkánkat, hogy ennek a korosztálynak a figyelmét folyamtatosan fenn kell tartani valamivel, ezért a próbafolyamat is inkább műhelymunkaként zajlott. Az ilyen típusú előadásokban nem a szöveg dominál, hangsúlyosabbak a fény- és hangjátékok, illetve a textúrák” – részletezte a színésznő.
Hozzátette, ennek a korosztálynak még nem lehet elmesélni egy több szálon futó vagy akár egyszerűbb történetet, ezért az előadást is úgy építették fel, hogy huszonöt perc játékidő, húsz perc szabad játék a gyerekeknek a játéktérben, amikor kipróbálhatják, megtapogathatják a színházi kellékeket, majd újabb húsz percet közös játékkal tölthetnek. Dálnoky Csilla, a produkció társrendezője úgy véli, az ilyen előadások egyik célja, hogy már kicsi korban elkezdődjön a színházba járás, ezt egyfajta beavatásnak lehet tekinteni.
Elmondása szerint ezekben az alkotásokban – a nézők életkora miatt – nincs klasszikus értelemben vett dramaturgia, mint a többi mesejátékban, nem történetközpontú, hanem inkább ahhoz hasonlít, amikor a szülő játszik a gyermekével. Inkább asszociációra épül, mint kerettörténetre vagy lineáris dramaturgiára. Az előadóművészek sok ilyen jellegű produkciót néztek meg, és azt tapasztalták, hogy egyik sem mutat be egy konkrét történetet, hanem szabad asszociációk sokasága. „Kifejezetten ennek a korosztálynak a sajátosságait megfigyelve tették le ennek a műfajnak az alapjait” – magyarázta Dálnoky Csilla, és hozzátette, mindannyiuknak kicsi gyerekeik vannak, ezért ismerik, hogy ez a korosztály mit fogad be, mi érdekli őket, mi köti le őket.
Sipos Tünde napi gyakorisággal tart gyerekfoglalkozásokat Kerekítő néven 1–4 éveseknek, ezért jól ismeri érdeklődési körüket. Elmondta, Magyarországon már nagyon sok színházban játszanak a 0–4 éves korosztálynak szóló előadást, ezért amikor rábukkant a budapesti Kolibri Színház igazgatójával, Novák Jánossal készült interjúra, azt gondolta, hogy Erdélyben is színpadra lehetne vinni ezt a műfajt. „Megkerestem a Csíki Játékszínnél Budaházi Attila dramaturgot, ő adott anyagokat és tanácsokat, hogy miből kellene kiindulni, mire kell odafigyelni, és hogyan lehetne felépíteni az előadást. Idővel Dálnoky Csilla társrendezővé vált, Keresztes Szabolcs lett a partnerem az előadásban, díszletet, jelmezt pedig Biró Zsuzsa készített. A csapatunk részét képezi még Balázs Orsolya zenész, aki hangutánzásokkal és rövid gyerekdalokkal teszi színesebbé az egészet” – részletezte Sipos Tünde.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Politikai, gazdasági, magyarság-kérdéseket vitattak meg Csicsóban
Regionális tábort tartottak Csíkcsicsóban március 1-5. között a Fidelitas közép-magyarországi alapszervezetei. Szombat délután nyilvános kerekasztal-beszélgetés szerepelt a programban Itthon otthon vagyunk – Erdély címmel.
Tusványos mintájára egy „kistusványost” igyekeznek elindítani Csicsóban, az első táborban mintegy 120 budapesti személy vett részt ifjúsági szervezetektől. „Csicsó testvértelepülésén, Zuglóban volt egy képviselő, a Fidelitas egyik alelnöke, ő átkerült a miniszterelnöki hivatal protokollosztályára, a kapcsolat megmaradt, és így merült fel, hogy a regionális tábornak a mi településünk legyen a házigazdája. Amennyiben minden tekintetben elégedettek leszünk az itt zajlottakkal, jövőben bővítenénk a tábort, és bevonjuk a környező településeket is” – magyarázta Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere. Hozzátette, a rendezvény ideje alatt politikai, gazdasági, magyarság-kérdéseket vitattak meg, és szó volt a Fidelitasnak a közéletben és a politikában való szerepvállalásáról is. A Fidelitas egy magyarországi politikai ifjúsági szervezet, amely a Fidesz ifjúsági társszervezeteként alakult 1996-ban.
A szombati kerekasztal-beszélgetésen részt vett Bíró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Tánczos Barna szenátor, akik az erdélyi közélet aktuális és meghatározó kérdéseiről, aktuálpolitikai témákról beszéltek a hallgatóságnak. Varró Zsolt, a Fidelitas Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője moderátorként elsőként a romániai korrupciós botrány körül kialakult helyzetről kérdezte beszélgetőtársait, arról, hogy mi a véleményük az eseményekről, a kormány ezzel kapcsolatos kommunikációjáról, illetve a határozat visszavonásáról.
Zakariás Zoltán rámutatott, a kormányrendelet kapcsán két tényező van: az egyik a mód, ahogyan ezt a kormány elfogadta és kommunikálta, a másik a tartalma.
Ráduly Róbert Kálmán szerint a történet nem ilyen egyszerű. „Romániában ma vannak választott vezetők, akiket az emberek választottak, de a hatalom az utóbbi években egyre inkább a mi kezünkből az arc nélküli szekusok kezébe került át, akik besúgóikon, beszervezett ügynökeiken keresztül manipulálnak. Ez a háború zajlik ma Romániában amerikai támogatással.” Hangsúlyozta Romániában sem társadalmi, sem parlamenti vita nem volt az éppen aktuális büntető törvénykönyvről. Kitért a magyar vezetők meghurcolására – köztük a saját ügyére – és úgy véli, „akik támogatják a Johannis-féle szekus világot, azok vagy balgák, vagy a rendszernek a tagjai.”
Ráduly gondolatához csatlakozott Korodi Attila is. „Jelen pillanatban a romániai döntéshozók szintjén a meccs arról szól, hogy a politikai képviselet hozzon-e döntést, vagy az a grémium, amelyik kevésbé látszik, a titkosszolgálathoz, az igazságszolgáltatási intézményrendszerhez kötődik. És ez a demokráciadeficit egyre súlyosabbá vált. Nagyon élesen megjelentek a leszámolási jellegű ügyek az intézményvezetőknél, de nem csak a magyar elöljárók esetében.” Hangsúlyozta, minden óra minden percében lehallgatják őket. Tánczos Barna szerint, ha az emberi jogok védelmére vezetjük vissza az egész ügyet, akkor már rég az utcára kellett volna vonuljon az egész ország.
Bíró Zsolt szintén a meghurcolt elöljárók helyzetéről, valamint a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetéről is beszélt. „A folyamatos lehallgatásoknak köszönhetően bárki bármikor elővehető, letartóztatható” – húzta alá.
Autonómiáról, törekvésekről
Milyen akadályokat gördít a nemzeti kisebbségi lét elé a román állam, az autonómiatörekvések hogyan csapódnak le az erdélyi magyarok mindennapjaiban, illetve vannak-e olyan áttörési pontok, ahol sikerült bizonyos eredményeket elérni? – tette fel a kérdést a beszélgetés második felében a moderátor.
Tánczos Barna rámutatott, a területi autonómia elérése két eszközzel lehetséges: az egyik a fegyveres, a másik a parlamenti megoldás, a romániai magyarság ez utóbbit választotta. „De egyesek vigyáznak, hogy ne legyen olyan konjunktúra, ahol ez megvalósulhatna.” Korodi szerint az elköteleződés maximális kell hogy legyen, mert autonómia nélkül hosszú távon nem tud fennmaradni az erdélyi magyarság.
Ráduly úgy véli, mai napig nem tudták felsorakoztatni a kritikus tömeget az ügy mögé. Sok az ellentmondás, és nincs egy kézzelfogható origója az ügynek. Bíró Zsolt hangsúlyozta, nem tartja szerencsésnek a helyzetet, hogy Székelyföld területi autonómiája tekintetében különböző tervezeteket, statútumokat versenyeztetnek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Csíkszékiek szerepe a szabadságharcban
Tudományos ülésszakot tartottak pénteken a csíkszeredai Hargita Megyei Kulturális Központban, ahol történészek mutatták be az 1848-as forradalom és szabadságharc csíkszéki vonatkozásairól szóló kutatások legújabb eredményeit.
Pál-Antal Sándor csíkmadarasi születésű, Marosvásárhelyen élő levéltáros, akadémikus, a konferencia főszervezője a megnyitón elmondta, az ötletet Süli Attila magyarországi hadtörténész adta, akivel két éve közösen dolgoznak a csíki ’48-as események kutatásán. Úgy vélték, hogy az eredményeket elsősorban a csíkiakkal kell ismertetni. „Nem egy általános megemlékezéssel kapcsolatos múltfelidézést szerettünk volna, hanem az volt a célunk, hogy a legújabb kutatások eredményeit mutassuk be. Nagyon régi tervem volt a székelyföldi ’48-as események forrásainak közlése. Úgy gondoltam, hogy öt szék – öt kötet. 2001-ben sikerült a marosszékit kiadni, rá két évre az udvarhelyszékit, és ott elakadtam. Pedig a csíki eseményekre vonatkozóan ezelőtt több mint ötven éve kezdtem gyűjteni a forrásokat, nagyon sok iratot átmásoltam abból a csíki levéltárból, amelyiknek az anyaga mindmáig nem kutatható. Levéltáros lévén, alkalmam volt kezembe venni mindegyiket. A forráskötet összeállítása során meglepődtem, hogy milyen sok forradalmi eseményre vonatkozó tényről nincs tudomásunk, a múlt homályába vesztek. Ezek közzétételével igazán fel lehet vetíteni a múlt eddig elfelejtett részeit is” – mutatott rá Pál-Antal Sándor, aki Csíkszereda az 1848-as forradalomban című előadással nyitotta meg az ülésszakot. Ezt követően Süli Attila budapesti hadtörténész és Komán János maroshévízi történelem szakos tanár Bodor Ferencről szóló előadásai következtek, majd a gyergyószentmiklósi Garda Dezső a gyergyóiak részvételét mutatta be a forradalom és szabadságharc jelentősebb eseményeiben.
Azért fontos ez a konferencia, mert eddig egyféleképp ismertük a székelység részvételét a ’48-as forradalomban és szabadságharcban. Azt az irányvonalat Imre István és Egyed Ákos kutatásai szabták meg, Pál-Antal Sándor és Süli Attila kicsit másfelé és másképpen közelítik meg ezeket az eseményeket – magyarázta Garda Dezső, aki az ülésszak első részét vezette le.
Mihály János lövétei történész Magyar nemzeti színek Székelyföldön 1848–1849-ben címmel értekezését Tamási Zsolt marosvásárhelyi történelem szakos tanár előadása követte, aki arról beszélt, hogy milyen mértékben vett részt a csíkszéki római katolikus papság a ’48-as történésekben. Orbán Zsolt csíkszeredai történelem szakos tanár 1848 – a székely identitás vége? című előadásában arra kereste a választ, hogy igaz-e az az elmélet, amely szerint ’48-ban a székelység feladja a teljes, nációval járó előjogait, része lesz a magyar nemzetnek, integrálódik, és ezzel vége lesz a székely identitásnak. Az ülésszakot a csíkszeredai Forró Albert történelem szakos tanár Az 1848-as csíkszéki események a história tükrében című előadása zárta.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egy ezüstmisés pap gondolatai
Sebestyén Péter Marosvásárhelyen szolgáló, szépvízi születésű római katolikus pap legújabb kötete látott napvilágot nemrégiben Ezüstbeszéd címmel. A szerző a 25 éves papi tevékenységéért, szolgálatért szeretne hálát adni ezzel a kötettel.
– Mit jelent egy pap életében az ezüstmise? – Elsősorban azt, amit egy családosnak, egy házassági kapcsolatban levőnek jelent az ezüstlakodalom. A jubileumokat 25 évtől felfele szoktuk datálni. Ez egy olyan mérföldkő a pap életében, ahonnan már érdemes vissza is tekinteni és kicsit megállni. Papi szempontból ez elsősorban hálaadás: hogy Istennek a kegyelme megtartotta a hivatásában, a közösség szolgálatban. És azokat a gyümölcsöket is kicsit élvezni, amelyek teremtek a 25 év alatt. Mert azért ne legyünk álszerények, még akkor sem, ha Szent Pál azt mondja, hogy én ültettem, Apolló öntözte, de az áldást, a gyümölcsöt az Isten adja. A Jóisten azért megengedi, főleg ha egy ilyen életszakaszt is megenged, hogy visszatekintve észrevedd, hogy az ő munkája rajtad keresztül milyen eredményeket ért el, és milyen gyümölcsöket termett. Az elmúlt 25 év szónoki terméséből válogattam. Húsz éve, hogy bedolgozok a Marosvásárhelyi Rádiónak is, egy idő után látszott, ahogy az élő beszéd és az írás egyre közelebb került. Szoros egységet alkotnak, mert a rádiózáshoz készítve az anyagokat, azokra készülve, leírva pár karakterbe, időintervallumba beszorítva, éreztem, hogy az írás egyre nagyobb felelősség. Súlya van a szavaknak. És ez segített kigyomlálni a pongyolaságot vagy a körülírott belterjességet, ezért aztán a publicisztikához közelebb kerülve, és néha még az irodalmi szintet, a líraiságot is megkörnyékezve, belekóstolva, még inkább szerettem volna megkedveltetni azt az üzenetet, amit Isten a szolgálatomon keresztül rám bízott. Az ezüstmise tehát hálaadás általában azon a helyen, ahol szolgált a pap, vagy a szülőhelyén, vagy ahová hívják. Ilyenkor megengedett ezüstmisés áldást adni családtagoknak, a közösségnek. Ez egy külön kegyelem, Isteni segítségdózis, segítőkegyelemnek nevezzük. A mi szentelésünk idején általános volt a vélekedés, hogy egy újmisés áldásért érdemes egy csizmát elkoptatni. Mert az a friss, hamvas, angyali lélek, aki indul most az oltártól, az telve van azzal az áldással, amit Isten rábíz és közvetítheti. Erre emberileg, bölcsességben, tapasztalatban rárakódik az a huszonöt év is. Ez örömteli ünnep, ennek a jegyében zajlik az újmisés áldássorozat, ünnepségsorozat. Mi, az 1992. április 25-én végzettek, szintén a napján, április 25-én a Szűzanya lábánál Csíksomlyón adunk hálát, az ottani papsággal együtt koncelebrálva, hiszen minket ott szenteltek fel. Ezért jelzi Iochom Zsoltnak is a felvétele a borítón a hit fényét és a Szűzanya jelenlétét. Nekem személyesen is a csíksomlyói Szűzanya sokat jelentett, szépvízi lévén édesanyám kezét fogva gyerekkoromtól kezdve sokszor jártunk ki imádkozni Somlyóra.
– Akkor ez a hála, az ezüstmisés áldás kivetül azokra is, akik kezükbe veszik ezt a könyvet... – Nagyon szeretném, azért is válogattam míves odafigyeléssel a szövegeket. Vannak köztük olyanok, amelyek itt-ott megjelentek, de vannak olyanok, amelyeket az írógéppel írt anyagokból vittem be a számítógépbe, egy kicsit átfésülve, újraszerkesztve úgy, hogy lefedje azokat a helyzeteket, témákat, helyeket, ahol a 25 év alatt megfordultam, mint meghívott szónok vagy éppen búcsús beszédet tartó pap. Az első huszonöt anyag erről szól. Néha beleszőttem jobban sikerült dolgozatot, tanulmányt is. A második része kicsit szabadabb, ott már a civil fórumokon elhangzott rövidebb-hosszabb beszédeim, ökumenikus beszédek vagy friss publicisztikai írások, esszék találhatók.
– A második részben nagyon kortárs tematikák is felvetődnek.
– A rádióval kapcsolatban úgy éreztem, hogy a szószék meghosszabbítódik, ami nem fér bele a templomi igehirdetésbe, azt el tudom mondani a mikrofon előtt. Aztán egy idő után az írás iránt is bátorságra tettem szert, ahogy az évek teltek, a visszaigazolások, a belső szükségszerűség és az igazságérzetem is hozta belőlem ezeket a szövegeket, mert – ahogy az apostol mondja, hogy nem hallgathatunk arról, amit láttunk, hallottunk és amit tanultunk – a mindennapi életünk minden része valahol csak kötődik a teremtettséghez, a hívőségünkhöz. Ezért mertem olyan témákhoz is nyúlni, ami a médiában is ritka, tabu vagy esetleg agyonhallgatott, netán szerepel az egyházi kiadványokban szakmai szinten egy szűkebb olvasókörnek. Kicsit népszerűsítő teológia jelleggel, az anyanyelv szépségén, a szépírói stílusjegyeken keresztül tömören, kifejezően, az igazságkeresés nagyon pregnáns módján, akár direkt módon igyekeztem közvetíteni ezeket. Ebben nagyon segít az esszé műfaja. Volt egy olyan szándékom is ezzel az összeállítással, hogy emléket állítsak azoknak a nagy szónokoknak is, akik között én felnőttem, amely világot ők, az ő szónoklataik jellemezték, leképezték egyházi szinten is. Ugyanakkor megköszönném ezzel a kötettel azoknak az anyaországi lelki íróknak, szónokoknak a munkáját, akiket volt szerencsénk olvasni, főleg, amikor nem lehetett hozzájutni itt, és egyházi irodalomról nem lehetett szó. Kicsit az erdélyi lelki irodalomba visszapörgetve az érett gyümölcsöket összeszedegetve próbáltam egy kötetbe foglalni ezeket, gondolva a következő papi nemzedékre is. Remélem, hogy találnak ebben olyan szövegeket a jövendőbeli nemzedékből a paptestvéreim, kollégáim is, amit akár fel tudnak használni. Tehát az öröm és hála mellett kicsi szándékos pedagógiai késztetés is volt bennem.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete
Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A 18 órától kezdődő szentmise után a Szent László római katolikus templomban az ünnepség keretében bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét.
Fejezetek Szépvíz történelmű örökségéből alcímmel jelent meg Gál Hunor kötete, amely gazdag képanyaggal kiegészítve tárja fel a település múltját. A szerző úgy véli, mindenkinek kötelessége megismerni a szülőföldjét, az örökségét, a múltját. Az egykori plébánosom azt mondta nekem diákkoromban, hogy a saját történelmünket írjuk meg mi, ne más – mondta Gál Gunor portálunknak, hozzátéve, amikor a gyulafehérvári szemináriumba került, minden negyedév végén dolgozatokat kellett készíteni. Betoppant az érseki levéltárba, ahol nap mint nap érdekes dokumentumokra akadt, és elkezdte ezeket gyűjteni. „Szenvedélyemmé is vált a gyűjtés, nem csak a szülőfalummal kapcsolatosan, hanem Márton Áron püspök úrnak a személyes fényképhagyatékát is sikerült feldolgoznom egy társammal. Szépvíz történetének a gyűjtése körülbelül kétéves munka volt. A gondviselésnek tudhatom be, hogy épp akkor voltam ott, és olyan dobozokból kerültek elő ezek a rejtett kincsek a falu történelméből – úgy a templomépítés, mint a hétköznapi sorsok – amelyeket meg kellett találnom. A másik tény, ami ennek a könyvnek a megírására sarkallt, hogy a szomszéd falukról – Csíkszentmiklós, Csíkszentmihály – nem egy kötet jelent már meg, és sajnos Szépvízről eddig nem született sorokba öntött történelmi visszatekintő” – magyarázta. A kötetben két nagy fejezet található, első része a falu polgári vonatkozású múltjával foglalkozik, a második pedig a szépvízi egyházközség története. A könyv a Szépvízhez kapcsolódó Szent László-legendával kezdődik, de megtalálható benne a templomépítés leírása, egy-egy kép érdekes története, számadatok az egyházközség anyakönyvi kivonatából, bemutatja a társulatok, kápolnák, iskolák, keresztfák történeteit, az iparosság történetét, az örmények és a görög katolikusok Szépvízen való jelenlétét. De olvasható írás a régi hagyományokról, keresztelési és temetési szokásokról is. A könyv egyben képes gyűjtemény is, hiszen a 350 oldalon közel 450 darab korabeli, illetve a közelmúltban készült fotó is található. És tudományos munka is, pontos lábjegyzetekkel ellátva, mivel a szerző úgy véli, a hitelesség kell alátámassza azt, amit elmond a könyvben. Megtalálható benne továbbá Antal Géza egykori egyházgondnok, valamint Sebestyén Péter szépvízi születésű marosvásárhelyi plébános visszaemlékezése is. „Amikor a plébánosom elküldött a faluban az elsőpéntekesekhez, miután elvégeztük a szentségi kiszolgáltatást, a szentáldozást, utána megkérdeztem, hogy van-e régi fotója. És a legtöbben ilyenkor elkezdtek mesélni, elővették a régi fotókat. Olyan megdöbbentő felvételek kerültek elő idős nénik imakönyvéből, hogy nem is hittem. Ezzel a könyvvel ennek a községnek a nagyon értékes és szép múltját szerettem volna felidézni. Próbáltam egy-egy szeletet kiemelni a község életéből. 2014-ben már megvolt a gerince, de tovább helyeztek a papi munkában, és most sikerült pontot tenni rá. A kötet kiadását a szépvízi közbirtokosság állta, nélkülük nem lenne kézzel fogható a borítók közé zárt történelem” – mutatott rá a szerző, aki hangsúlyozza, hogy hiteles történelmi összeállítást, falumonográfiát a gyulafehérvári érseki levéltár kutatása nélkül nem lehet végezni. Megnyitják az emlékévet A Szent László emlékévet Tamás József gyulafehérvári római katolikus segédpüspök nyitja meg a hat órától kezdődő ünnepi szentmisén. Előtte fél hattól Szépvíz múltjáról szóló videókat vetítenek. A szentmise után pedig Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános méltatja a könyvet. „A szülőfalum iránti tisztelet jelképeként szerettem volna magam után hagyni ezt a kötetet. Mert a szó elszáll, de az írás megmarad és múltunk megismerése kötelességünk” – összegzett Gál Hunor.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

Megnyitották Szépvízen a Szent László-emlékévet
Ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Tamás József római katolikus püspök a Szent László-emlékévet Szépvízen vasárnap délután. Szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy – akárcsak a nagy lovagkirály – hitüket sziklaszilárdan éljék meg.
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. A Szent László-emlékévbe kapcsolódott be Szépvíz is, Szent László ugyanis a szépvízi egyházközség védőszentje. „Ezt az egyházközséget és minden erdélyi egyházközséget – hiszen Erdély fővédőszentje Szent László – őneki ajánljuk ebben a szentmisében, hogy járjon közben értünk, és mi tudjunk őseink hitében megerősödni” – fogalmazott Tamás József a szentmise elején. Rámutatott, minden olyan rendezvény, amely az emlékév keretében zajlik, azt célozza meg, hogy a nagy király lelkületét, tanítását, példáját megértsük és kövessük.
Szent László a hit megélésében sziklaszilárddá vált. És nem csak ő maga élte meg ezt a hitet, hanem terjesztette is, hogy az ő népe is részesedjen benne, és megerősödjön benne az a mag, amit elhintett Szent István királyunk, hogy kicsirázzon, szárba szökkenjen és termést hozzon. – fejtette ki.
A püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László példa arra, hogy mi is lovagjai legyünk a nemzetünknek, de lovagjai legyünk a mi hitünknek is. „Számunkra a Szent László-év különleges. Igen nagy felelősséget ró ránk, mert úgy érdemes nekünk is - ahogy érdemes volt Szent István királyunknak és Szent László királyunknak is -, védenünk a hazát és a hitünket. Éppen ezért járjon közben értünk nagy királyunk, hogy valóban ez az emlékév elmélyítse bennünk Szent László lelkületét, és tudjunk mi is úgy élni ezért a népért, a mi népünkért, és úgy tudjunk élni a mi hitünkért, egyházunkért, ahogy ő tette.”
A szentmise után Sebestyén Péter szépvízi születésű, marosvásárhelyi plébános a Gyergyószentmiklóson szolgáló, szintén a falu szülötte Gál Hunor örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét mutatta be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egy cseppnyi Székelyföld a román főváros szívében
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság kezdeményezésére és szervezésében több mint két éve tartanak székely termékeket felvonultató vásárt Bukarestben. A többnyire havi rendszerességgel megtartott, magyarul Az a szép, románul Ozosep elnevezésű rendezvény nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében.
Az első vásárt 2014 novemberében tartották a Balassi Intézet – Magyar Kulturális Központ udvarán. „A frissen megalakult bukaresti RMKT-nak az egyik gyűlésén egy kollégánk vetette fel az ötletet, hogy Székelyföldről elszármazott, Bukarestben élő közgazdászokként, valamilyen módon hozzá kellene járulnunk az otthoni régió fejlődéséhez. Így jött egy székelytermék-vásár megszervezésének az ötlete, amely keretében a helyi kistermelőknek lehetőséget szerettünk volna biztosítani a kimozdulásra és a betörésre a fővárosi piacra, ahol köztudottan nagy a vásárlóerő. Úgy gondoltuk, hogy ez azért is jó ötlet, mert a így a pénz nem itthon egyik zsebből vándorol a másikba, hanem a külső tőke bevonása hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez. Mi sem akartuk a világot megváltani, de úgy gondoltuk, hogy a lehetőségeinket kihasználva tudunk segíteni ebben. A vásár ötletét először sok kollégánk közül is szkeptikusan fogadta, mivel a szakmai szervezet tevékenységébe kellett beilleszteni a vásárszervezést mint plusz feladatot, másrészt felvetődött a kérdés, hogy kinek lesz ideje, energiája szabadidejében ezzel foglalkozni. Mert ha valamit szervezünk, azt rendszeresen és rendesen meg kell csinálni. Aztán mégis egy lelkes csapat állt össze, és meg is szerveztük az első vásárt. Szerencsénkre mellénk állt Hargita Megye Tanácsa és az akkori megyei agrárkamara is” – mesélte Juhász-Borsa Orsolya, az RMKT bukaresti szervezetének alelnöke, a vásár egyik alapítója.
Az a szép – Ozosep A vásárt magyarul Az a szépnek, románul Ozosep-nek nevezték el, mivel az volt a tapasztalatuk, ha egy román ember semmit sem tud a magyarokról, a többség mégis ismeri az Az a szép kezdetű dalt. Gasztro-kulturális eseményként indították, és most is igyekeznek ezt a vonalat megtartani, de nem csak a székelyföldi gasztronómiát népszerűsítik, hanem mindig szerveznek különböző kulturális programokat és ezzel is színesítik a vásárt. Zenekarokat hívnak, mindig van kézműves foglalkozás gyerekeknek, volt már román és magyar borok kóstolója stb. Az utóbbi egy évben a Cărturești könyvesbolt udvarán, a Verona-kertben tartották a rendezvényt, ahol megsokszorozódott a látogatók száma.
Juhász-Borsa Orsolya elmondta, általában 25-30 kistermelő vesz részt Hargita, Kovászna és Maros megyéből, nagyrészt Székely Termék logó alatt gyártó termelők. Igyekszünk lefedni minden kézműves termékkategóriát, de úgy, hogy fölösleges konkurenciát ne csináljunk a termelőinknek, nem hívunk tíz sajtkészítőt, hanem meghívjuk a három legjobbat. Minden alkalommal főzünk gulyást a látogatóknak. Volt egy időszak, amikor minden alkalommal más szakácsot hívtunk, mivel a gulyás különleges étel, ahány ház, annyiféle recept szerint készül, és így a látogatók megkóstolhatták több variációját is. Az utóbbi két alkalommal székely hot-dogot is készítettünk. Ez az ismert hotdog újragondolt, természetes és ízletes alapanyagokból készült változata. Mindent Székelyföldről vásárolnak hozzá: csíki kifli, kézműves kolbász, minden alapanyag székely, különböző otthoni feltétekkel, szószokkal. Reméljük, hogy hamarosan a csíki termékvásáron is be tudjuk mutatni. A bukaresti vásár látogatóinak nagyon ízlett.”
Kultúrák találkozása Eddig tizenhét alkalommal tartottak vásárt, amelyen átlagban négyezer-ötezer látogató fordul meg a két nap alatt. Az Ozosep-et próbálják havi rendszerességgel megszervezni, nyáron a nagy meleg miatt szokott elmaradni. A szervező rámutatott, van versengés a gazdák között, hogy ki menjen éppen, de mindenképp prioritást élveznek azok, akik az első perctől kitartottak a szervezők mellett. De amikor van egy-egy új termékkategória, vagy valamelyik termelő nem tud jönni, akkor mindig hívnak újakat. Az egyetlen kritérium az, hogy minőségi termékei legyenek. Volt már arra is példa, hogy a vásáron való részvételnek köszönhetően egyik-másik termelő termékei bukaresti üzletekbe, vagy bisztrókba is bekerültek.
„Rendkívüli, hogy jönnek a kistermelők és minőséget nyújtanak, jókat esznek itt a látogatók, és mindenki örül egymásnak, de sokkal komplexebb ez a projekt. Gyakran fordult elő, hogy itt történt az első találkozás egy román és egy magyar ember között. Olyanok jöttek a vásárba, akik elmondták, hogy a magyarokról rossz véleményük volt korábban, de ez a vásáron megváltozott. A bukaresti románok, akik eljönnek, összebarátkoznak a termelőkkel és sok esetben eljönnek Székelyföldre kirándulni, és a székelyföldi termelők is egyre jobban beszélik a román nyelvet. A termelők is egyre igényesebb standokkal, csomagolásokkal és termékekkel jönnek a vásárba. Gyakran érkeznek külföldiek is, akik itt dolgoznak Bukarestben, és ők is hozzák a gyerekeiket foglalkozásra. Emlékszem egyszer egy színes bőrű, egy magyar és egy román gyerek ült egymás mellett, kérdezte a román gyerek az anyukájától, hogy a többiek milyen nyelven beszélnek. Valószínű, hogy először találkozott ez a kisgyerek az interkulturalitással. Vannak ilyen hozzáadott értékei is ennek a vásárnak azon túl, hogy külső tőkét vonz be a székelyföldi régióba.” Családi program A szervező kiemelte, folyamatosan érdeklődnek úgy a magyarok, mint a románok arról, hogy mikor lesz a következő Ozosep. Nem úgy hirdetik, mint egy egyszerű vásárt, hanem mint egy hasznos hétvégi családi programot, ahol a gyerek és a szülő is ki tud kapcsolódni. „Jönnek, a gyerekek beülnek a gyerekfoglalkozásokra, a szülők szétnéznek, megkóstolják a termékeket, együtt ebédelnek, megisznak egy pohár pálinkát, meghallgatnak egy koncertet és este hazamennek. Sokan vannak, akik reggel bejönnek és este hazamennek, például Mitica Popescu, ismert román színész minden alkalommal eljön a feleségével. De volt, hogy székelyföldi zenekarnak volt lehetősége bemutatkozni és ezt követően sikerült más nagyobb eseményekre is meghívást kapniuk. Ilyen például a One More Minute borszéki együttes, amely zenélt nálunk néhány alkalommal, és itt hallotta őket valaki zenélni és kezdték hívni őket több helyre. Sok a visszatérő látogató, barátságok alakultak ki, nagyon igénylik a vásárt – összegzett Juhász-Borsa Orsolya. A legközelebbi Ozosép vásár május végén lesz, ezúttal ismét a Balassi Intézet kertjében, a magyar napok keretében.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Kisgyermekes családoknak adományoznak pelenkákat
Ötszáz darab pelenkát ajándékoz a Gyerekeink Egyesület – Szilágyság, együttműködve az erdélyi magyar egyházakkal a sokgyermekes magyar családoknak.
Nagycsaládban élni jó! – Ne félj a gyerekvállalástól, hisz a nagy család, nagy boldogság! címmel indította el 2014 decemberében a Gyerekeink Egyesület azt az akcióját, amelynek keretében minden erdélyi magyar család harmadik, negyedik, ötödik stb. újszülött gyereke ötszáz darab pelenkát kap ajándékba kereszteléskor. „Egyik célunk az, hogy megmaradjunk, ezért a legfontosabb az, hogy gyerekeket vállaljunk. Biztosak vagyunk abban, hogy nem az 500 pelenkáért fognak az emberek gyereket vállalni, nem ez a cél, hanem az, hogy ilyen módon, pozitív példaként emeljük ki a nagycsaládosokat, és felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy a gyerekvállalás igenis felelősségünk. Arra próbáljuk ráhangolni az embereket, és felhívni a figyelmüket, hogy a nagycsalád ajándék. Mi pedig őket igyekszünk megajándékozni” – fogalmazott portálunknak Török Melinda, a projekt vezetője. Mint mondta, saját forrásokból fedezik a pelenkák megvásárlását, nincsenek kiemelkedő szponzoraik, hanem jó szándékú adakozók teszik ezt lehetővé. A program egész Erdélyre érvényes, és az erdélyi magyar egyházakkal közösen próbálják működtetni. Körülbelül ötszáz család kereste meg őket ez idáig, és részesült az adományban. Az egyesület 400 darab pelenkával, az adott egyházközség, a gyülekezet pedig 100 darabbal járul hozzá a család ajándékozásához. „Minket is hívhatnak, sajnos nagyon sok egyházközség nem tud még rólunk. Pozitív visszajelzés felénk az, hogy van olyan család, amelyik azt mondta, hogy fél évig kitartott ez a pelenka. Általában próbálunk alkalmazkodni az igényekhez. Ha nagyobb baba van, akkor nagyobb méretű pelenkát adunk. Akciónknak része az is, hogy megkértük az egyházakat, hogy ők is társuljanak 100 pelenka ajándékozásával a szülők felé. Mert ha születik egy gyermek, az nem csak a családnak öröm, hanem annak a közösségnek is, annak az egyháznak is” – hangsúlyozta a projektfelelős. Lehet igényelni Azok, akik pelenkát szeretnének igényelni, hívhatják a 0733-926 162-es telefonszámot is, vagy írhatnak a harmadikgyerek@yahoo.com e-mail címre. Bővebb információt az egyesület honlapján is találnak. Az egyesület szakemberei egyébként gyerekekkel kapcsolatos tanácsadással is foglalkozik, pszichológus, nevelési tanácsadó, dúla, szoptatási tanácsadó áll az érdeklődők rendelkezésére.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Első novelláskötetével jelentkezik Bíró Ernő
A társadalomban fellelhető értékrend romlása sarkallta arra, hogy nekifogjon írni, de időközben rájött, hogy csak a szépet és a szépről kell írni. A kolozsvári Bíró Ernő – az Imalánc nevű távimacsoport vezetője – első, az év elején megjelent, A döblec ára című novelláskötetét mutatják be április 11-én Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében.
Bíró Ernő kolozsvári családapa. Informatikus, programozó, keresztény vállalkozó, hét gyermek édesapja. Keresztény értékrend jellemzi alkotásait – olvasható A döblec ára című novelláskötet hátlapján. Balog László, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának könyvtárosa, a kötet szerkesztője szerint a szerző a hit, a remény és a szeretet krónikása. Oly módon nevettet és ríkat, elgondolkodtat és kapcsol ki írásaival a mindennapok taposómalmából, hogy közben nem agyal, nincsenek vad, „szépirodalmi fikciók” írásművészetében, nem tálal képzelt világokat, nem próbál a képére és hasonlatosságára formálni bennünket, olvasókat, hanem csupán a múlt egy-egy szeletét, a gyakran kiüresedett, szeretetéhes mai világot, a jelent töredékeiben, széthullottságában mutatja fel – hangsúlyozza a könyvtárigazgató. A kötet előszavát Sebestyén Péter, marosvásárhelyi római katolikus pap jegyzi, aki rámutat, nem szokványos novellafüzért vesz kezébe az olvasó, hanem inkább amolyan szociográfiai írásokkal van dolga. Egy letűnt kornak a lelkekben még élő, azt mételyező lenyomataival szembesülhet, aki olvassa a kötetben levő írásokat. E kötet harminchárom darabja is jelzi, mennyire elszántan keresi saját hangját. Az írások stílusa széles skálán mozog: szerényebbre sikerült és remekbe szabott írások váltják egymást a kötetben. Ugyanakkor műfaji sokszínűség is jellemzi a kötetet: mementók, útikalauzok, csendéletek, interjúk, parodisztikus visszaemlékezések, drámai felütésű elbeszélések, novellák is megbújnak egyik-másik történetben. A szeretet ereje Bíró Ernő tizenhét éves volt, amikor az első novelláját megírta. Az akkori magyar szakos tanárnője azt javasolta, hogy akkor tegye le a tollat, és majd negyvenéves korában vegye fel. Ezt a tanácsot meg is fogadta, mert mint mondta, inkább reál beállítottságú volt, amolyan „kockafejű”, 2006-ban kezdett el újra novellákat írni. Kikívánkoztak belőlem az érzések. Érdekes, hogy a társadalomban fellelhető értékrend romlása sarkallt engem arra, hogy nekifogjak. Ez nem véletlen. Az elején, amikor egy-egy ilyen csíra megszületett, és valamilyen eredményformájú dolog domborodott ki, azt vettem észre, hogy mind savanyú, negatív kisugárzásúak ezek az érzések. 2005-ben felvállaltam egy nagy munkát: az erdélyi egyházmegye összes templomát lefényképeztem kívül-belül. Ezt öt éven keresztül csináltam, rengeteget utaztam, és rengeteg emberrel találkoztam. És nagyon sok helyzettel is találkoztam, amelyek egyáltalán nem voltak pozitívak. Emberek ezrei ültek a kocsimban mint utasok, akiket vittem valahonnan valahová. Nagyon sokat tanultam tőlük. De mindig mindenki csak panaszkodott. Egy idő után ezek bennem felgyülemlettek, igazgyönggyé merevedtek, és kiderült, hogy ezek az igazgyöngyök csúnyák. Nyolc-tíz írás után rájöttem, hogy a mai társadalom író személyiségei közül nagyon sokan vannak, akik ennek a trendnek hódolnak: megírni a társadalom piszkát, szemetét. Miután ebben így megcsömörlöttem, rájöttem, hogy csak szépet kell írni. Azért, mert az emberek szeretik azt, hogy valahol, valamikor, még ha csak legenda is, de volt egyszer egy szép, egy jó, egy olyan valami, aminek a vége pozitív lett, ahol az igazság győzött. Ahol a szeretet túltette magát az akadályokon. Miután elkezdtem gondolkodni, hogyan lehet ezt megírni, érdekes módon, a témák jöttek maguktól. Elémbe jöttek, ott voltak, csak meg kellett látni a szépet. És azután még inkább rádöbbentem arra, hogy azért látjuk a savanyút és a csúnyát, mert a köztudatban be van ez ékelődve, hogy minden savanyú, minden csúnya, minden rossz” – osztotta meg lapunkkal a szerző, aki azt vallja minden írásában, hogy mi magunk tehetjük a világot széppé. Imával alázatot gyűjteni Bíró Ernő rámutatott, hamarabb lett fotós, mint amatőr novellaíró, és a fotózás közben tanultakat a novellaíráskor is alkalmazza. „A rossz fotós photoshoppal készít jó képet a rosszból. A fotós menet közben meglát egy képet úgy, hogy az egész horizont előtte van, és abban ott van egy kép. Én soha nem állítom be a fényképezőgépemet. Egy jó tájfotó úgy lesz, hogy egyszerűen odamész és meglátod. A novellával ugyanez a történet: megtörténik valami, valaki elmesél valamit, vagy kipattan egy ötlet, de meg kell látni benne a csattanót. Az írásaimban lehet, hogy sok esetben a felvezetés hosszabb, mint a csattanó. Ezt a viccmondásból tanultam. Nem ugyanaz egy egy vicc, amikor el van mondva, és nem ugyanaz, amikor leírják. Ugyanez a helyzet a novellákkal is. Ha az ember csak úgy dióhéjba írja le a bevezetést, és utána rögtön rátér a tárgyra, és aztán rögtön elsüti a poént, akkor abból az izgalom kimarad. A csattanó benne lesz, de az izgalom kimarad. Ezért tartom fontosnak a felvezetőket.” A szerző 2008 óta feleségével, Bíró Jolán-Ilonával közösen vezeti az Imalánc nevű távimacsoportot, amelybe több mint kétszáz család csatlakozott az évek során, hogy csütörtök esténként együtt imádkozzanak. Mint mondta, mielőtt nekifog írni, akkor is imádkozni szokott. Minden, ami ebben a könyvben van, imádság után született. Mert akkor már nem én vagyok, nem az egóm akar kerekebb lenni és elhódítani a nap elől a teret, hogy itt horizont se legyen, csak az én egóm látszodjon. Nem. Pont fordítva kell legyen. Abban a pillanatban, amikor az ember imádkozik, alázatot gyűjt magába. És az alázat mellé jön a kegyelem. Ilyen egyszerű – összegzett.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Viccek Csíkkarcfalváról
Fülöp László nyugalmazott csíkkarcfalvi iskolaigazgató harmadik viccgyűjteményes kötete látott napvilágot nemrégiben a kolozsvári Metaforma Kiadónál. A Székelyektől hallottam című könyv a gyűjtő szerint az elmúlt hatvan év legjobb vicceit tartalmazza.
Mindig is szeretett viccet hallgatni és mondani. Úgy véli, a viccet nem olvasni kell, hanem mondani és jól előadni – Fülöp László diákkora óta jegyezte a vicceket. Amikor csütörtökön Karcfalván találkoztunk, a kicsi noteszeit is megmutatta, amelyekbe annak idején lejegyezte azokat a vicceket, amelyek nagyon tetszettek neki. Nem is gondolt arra, hogy valamikor kiadja ezeket kötetben. „2003-ban elmentünk Afrikába. Bukarestig mikrobusszal mentünk, amelynek a vezetője könyvterjesztő volt. Én végig az úton Bukarestig, majd visszafele is, de Afrikában is mondtam a vicceket. Akkor kezdett ő biztatni, hogy ezeket feltétlenül le kell írni. Aztán telt-múlt az idő, a fiamnak van egy kiadója Kolozsváron, ott adtuk ki az első kötetet 2008-ban /Székelyektől hallottam/. Pillanatok alatt elfogyott az ezer példány. Aztán még gyűjtöttem, mert nem tudtam elmenni a jó viccek mellett. Igaz, hogy ami nekem jó, lehet, hogy másnak egyáltalán nem, érdekes dolog ez a vicceknél. Tanulmányoztam enciklopédiát, az interneten is rengeteg vicc van, vicces könyv is nagyon sok kapható, de nekem ezek azért tetszenek, mert kimondottan székely szájízű viccek. A második kötet úgy született meg, hogy a madarasi kenyérgyáros mondta, ő támogat, és ki kell adni. A harmadik pedig az első kettőnek az anyagát is tartalmazza, de vannak benne újonnan gyűjtött viccek is. Azért születhetett meg, mert sok támogatója volt a kiadásnak, a főtámogatója a volt iskolatársam és azóta is barátom, Kurkó Árpád” – magyarázta a három kötetről a szerző.
Fülöp László úgy véli, a székely viccben fellelhető az úgynevezett székely leleményesség vagy a furfang. A kötetekben található viccek zömét nem ő írta, csak hallotta, igaz, van pár darab, amelyet megtörtént esetek nyomán ő maga írt. Úgy véli, a kötetekben található sok vicc nem az ő érdeme, csak az, hogy mivel szereti, leírta ezeket és kiadta. A gyűjtő arra is rámutatott, hogy sajnos kezd kihalni a székely humor, mint ahogy sok minden, ami régebb hagyomány volt a falvakban. „Például annak idején összejöttek a komák, és egymással viccelődtek. Most a nagy pénzhajszában nem így történik. Tudományos körökben is felfigyeltek arra, hogy manapság a humor hiányzik az emberek életéből, és be kéne vezetni az oktatásba. Már rég felfedeztem, hogy ha a tanulók figyelme lankad, valamivel érdekessé kell tenni az órát, és igyekeztem egy-egy viccet bedobni. Ezen ők is felbátorodtak, és mondani kezdtek vicceket. Olyan gyermek is jelentkezett, aki azelőtt csak akkor nyújtotta fel a kezét, ha a mosdóba kellett menjen. A gyerekeknek, felnőtteknek is a nevetés egy nagyszerű dolog, mondhatni gyógyír” – hangsúlyozta, hozzátéve, a diákok is szerettek viccelődni. Viccesen azt is megjegyezte, ő 47 évig járt a karcfalvi iskolába, igaz, nemcsak mint diák, hanem mint tanár és igazgató is.
Viccekkel könnyítettek a sorsukon
A szerző szerint a humor megtartó erő. „A magunkfajta korúak egyszerre kerültünk a tantestületbe, és egy jó baráti társaság verődött össze, benne volt például Maczalik Ernő biológiatanár és Székely Sándor matematikatanár is. Összejártunk, buliztunk és egyfolytában mondtuk a vicceket, jöttek maguktól egyik a másik után. Talán a múlt rendszerben még többet vicceltek az emberek, mi legalábbis különösen sokat. Besúgó nem volt közöttünk, mert már rég máshol volnék. Eléggé kibírhatatlan volt az az időszak, de egymásnak viccet mondva könnyítettünk a sorsunkon.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro

A Ludas Matyit adja elő a Hargita együttes
Csíkszeredában mutatja be csütörtökön este 7 órától Ludas Matyi című táncjátékát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a városi művelődési házban.
Kettős évforduló előtt tisztelgett 2016-ban az együttes a Ludas Matyi feldolgozásával: a tavaly 250 éve született Fazekas Mihály, a mű szerzője előtt, és az 1816-ban közkézre ajánlott és kiegészített mű előtt. A produkciót már több településen is bemutatták, de mint a keddi sajtótájékoztatón fogalmaztak az alkotók, folyamatosan változik az előadás. „Sok jó ötlet került be, sok jó ötlet került ki. Ez a műsor még nincs kész, sosem lesz kész” – mutatott rá Szabó László tánckarvezető.
Az előadás közös munka eredménye: a társulat tagja, Kelemen Szilveszter rendezte a mű táncos újraalkotását Böjte Róbert, Kósa Gabriella és Szabó László segítségével. Dramaturgiai tanácsokat Fazakas Misitől kaptak, a zenei anyagot Mihó Attila szerkesztette. „A mi felelősségünk, egy erdélyi kulturális intézmény felelőssége, hogy az ifjúság lehetőséget kapjon, sikere legyen, boldoguljon” – mondta András Mihály, az együttes igazgatója. Kelemen Szilveszter úgy nyilatkozott, az előadás létrehozásakor az volt az elsődleges céljuk, hogy olyan produkció szülessen, amelyet szinte bárhol el tudnak játszani.
„Nem akartunk művészkedni, nem akartuk eldugni az üzenetét. Egyszerű előadást akartunk, olyat, amelyet az utcasarkon, minden faluban el lehet játszani, és megelégedve távozzon a közönség. Túlnyomórészt olyan műsoraink vannak, amelyet nehéz a „házból” kivinni, ezt könnyen tudjuk mozdítani. Azt akartuk, hogy egyszerű és érthető legyen, az emberek szórakozzanak és kapcsolódjanak ki” – mutatott rá a rendező.
Péter Beáta / Krónika (Kolozsvár)

Ha mindene a könyv, akkor jövő héten érdemes lesz Csíkszeredába látogatnia
Második alkalommal is megszervezik Csíkszeredában a nemzetközi könyvvásárt, ezúttal új helyszínre költöztetve a rendezvényt. Május 4-7. között mintegy negyven romániai és magyarországi kiadó, terjesztő kínálatából válogathatnak a látogatók.
Az Erőss Zsolt sportarénában tartják idén a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárt, mivel – a szervezők szerint – átláthatóbb lesz a rendezvény és a bejelentkező kiadók száma is nőtt a tavalyihoz képest. Ugyanakkor az is előnye a rendezvény mostani helyszínének, hogy a személygépkocsikkal érkező látogatók könnyen találnak parkolóhelyet. A vásárt a csíkszeredai Expo-Har szervezi, karöltve Csíkszereda Polgármesteri Hivatalával, társzervező Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. „Már a tavaly úgy gondoltuk, hogy Csíkszereda és környéke megérdemel egy ilyen rendezvényt. Szerettünk volna valami olyant, ami még nem volt, és ami értéket képvisel. Tavaly nem tudtuk biztosra, hogy lesz-e második alkalom, de a támogatásoknak köszönhetően sikerült nyélbe ütni. Ezúttal sokkal több magyarországi kiadó, könyvterjesztő, kiállító lesz, mint tavaly, és sokkal nagyobb számban képviseltetik magukat a román kiadók is. Mivel minden évben szeretnénk még egyedibbé, még nagyobbá, értékesebbé tenni a kiállítást, úgy gondoltuk, hogy szükség van egy nagyobb helyszínre – mutatott rá Földi Zsuzsa, az Expo-Har ügyvezető igazgatója.
A rendezvény célja, hogy bemutatkozhassanak a kiadók, hogy a csíkiak is hozzáférjenek a könyvújdonságokhoz, és kedvezményes áron tudjanak könyveket vásárolni. Ugyanakkor a kiadók is megismerik, látják egymás termékét. Minden a könyvről szól A II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár hivatalos megnyitóját május 4-én délután négy órától tartják, ezt követően a Sebő együttes koncertezik. Május 4-én, 5-én és 6-án délelőtt tíz és este hét óra között, május 7-én délelőtt tíz és délután négy óra között várják a látogatókat. Az érdeklődők nem csak könyvmustrára, hanem a kiadók által kínált különböző programokra is számíthatnak: könyvbemutatókra, író-olvasó találkozókra ülhetnek be. Lesz gyereksarok, szombaton pedig gyerekeknek foglalkozás. A szervezők igyekeznek megszólítani minden korosztályt, a Grundban szombat este kilenc órától slam poetryt tartanak, György Ádám, Bájer Máté, Irlanda Máté, André Ferenc és Horváth Benji közreműködésével. De lesz a könyvvásárhoz kapcsolódó rendezvény a Csíki Moziban és a Kriterion Galériában is. Próbálunk minden korosztályt megszólítani, szeretnénk, hogy a fiatalok és a gyerekek is minél jobban bekapcsolódjanak a könyvek világába. És szeretnénk, hogy ismét hozzuk irodalmi lázba Csíkszeredát – hangsúlyozta Földi Zsuzsa.
Hozzátette, a vásár ideje alatt a város különböző helyein lehet majd könyveket találni, amelyeket nyugodtan lehet ott a helyszínen forgatni. Aki pedig olvas, még meglepetésben is részesül. A rendezvény teljes programja hamarosan elérhető lesz a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár Facebook-oldalán, valamint az Expo-Har honlapján.
Az Expo-Harról Rendezvényszervező, kiállításszervező cég, amely műszaki kivitelezésű standok építésével, valamint koncertek, turnék szervezésével is foglalkozik. A tavaly elhunyt Csipor Attilának köszönhetően már 27 éve működik a cég, az Expo-Har által szervezett Csík Expot is 27-ik alkalommal tartják május végén. „Az a célunk, hogy továbbra is megszervezzük azokat a rendezvényeket, amelyek ilyen sok évet kibírtak, de szeretnénk újítani is, mert úgy gondoljuk, van elég erőnk, kitartásunk, hogy minél több színes rendezvényt hozzunk a városba” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Ahol mindenki találhatott kedvére való könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta a könyveit az Expo-Har, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal megszervezett vásáron. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, ebben az évben az Erőss Zsolt Arénába költöztették a rendezvényt. „A mai világban, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. És ezt a régiót is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra. A gazdasági oldal sem mellőzendő, jó az időpont, következnek a kicsengetések, ajándékot lehet vásárolni, ugyanis egy ilyen vásáron fontos, hogy jelentős árengedmények vannak. Sikerült elérni, hogy nagyobb, világosabb helyen szervezzék meg, nagyszerű, ahogy a polgármester kezelte ezt a helyzetet. Ugyanakkor ilyen máshol nincs, hogy a kiadók ingyen kapják a vásár idejére a standokat. Fontos lépés, hogy iskolás csoportok jöttek el, a jövőben még jobban be kéne vonni az iskolákat – nyújtott egyfajta összefoglalót Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
Gyerekek a fókuszban
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Mesedélutánon, rendhagyó irodalomórákon, zenés könyvbemutatón, kézműves foglalkozáson lehetett részt venni. „Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat. Igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri Kiadói Csoportot és a Pagony Kiadót is képviseltük. Örömmel vállaltuk el ezt a felkérést, hisz ezáltal tudtuk színesíteni a kínálatot a vásáron. Az az érdeklődő szám, amelyik a tavaly is eljött, az idén is megjelent” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadók vezetője. A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót is szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók kötetét ismerhették meg az érdeklődők.
Elbeszélői síkok találkozása
A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket. A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre, anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig.
A jó versről
A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című kötetének szervezett bemutatót. „A rendszerváltás valamilyen fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek (...). Ha a fű alatt is, de ahogy telnek az évek, az emberben is az idő dolgozik és megérik benne, és ő is megér. Valami történik. Talán úgy van ez, hogy az emberben levő élményanyag előbb-utóbb elévül. De hatvan, hetvenévesen jöttek elő a gyermekkorból emlékek, megértek ezek a témák és ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkornak a problematikája összecseng a múlttal.” Arra a kérdésre, hogy milyen a jó vers, Ferencz Imre rámutatott, a jó vers megkerülhetetlen, átléphetetlen, mellőzhetetlen, sokáig rostálja az idő, de fennmarad. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Jelentős kedvezmények
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, könyvjelzőket adtak, egy szegedi tankönyvkiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „Ahhoz képest, hogy ez a második alkalom, nekünk pozitív volt a pénteki és a szombati nap is. Érdeklődő és vásároló is volt. Gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók. Azt már a többi erdélyi helyszínen is megtapasztaltuk – és ami kicsit különböző a magyarországi piactól –, hogy itt főleg a tartalmas könyveket keresik.
Kisebb a kereslet az úgymond rövidebb, képes könyvekre, és inkább a tartalom érdekli a vevőket. Sok gyerekérdeklődő is volt, azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és sokat olvasnak. Érdeklődők és nyitottak az újra – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi kötetek, de ugyanúgy a tudományos kötetek iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Volt, amelyik standnál 20-50 százalékos árkedvezménnyel lehetett könyvet vásárolni. Már másodszor térek vissza a vásárra. Jó alkalom arra, hogy bevásároljak könyvekből, nem csak a család számára, hanem ajándékba is. Főleg gyerekkönyveket vettem – osztotta meg velünk az egyik környező településről érkezett vásárló.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Nem kell temetni a nyomtatott könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van nagyszabású könyves rendezvényre – fogalmazták meg a vasárnap zárult, négynapos II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár résztvevői, a jelen lévő kiadók és szervezők.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta termékeit az Expo-Har, Csíkszereda polgármesteri hivatala, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a Hargita megyei tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal szervezett Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron csütörtöktől vasárnapig. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, a rendezvényt idén az Erőss Zsolt Arénába költöztették.
Fel kellene zárkóztatni a régiót
„Biztos vagyok benne, hogy ez a régió is megbír egy könyvvásárt. Ma, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. Régiónkat is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra, és ha nem biztosítunk lehetőséget az embereknek, hogy könyvek közelébe kerüljenek, akkor semmi esély a fejlődésre. Elmaradunk, mert elfelejtünk kitekinteni, az pedig még nem elég, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy jók vagyunk, székelyek vagyunk, erősek, zászlónk van” – mutatott rá Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Balázs Imre József költő, egyetemi docens rendhagyó irodalomórán ismertette Lackfi János műveit, és bemutatta a Ragyog a mindenség című gyermekvers-antológiát. „Mindenképp jó döntés volt az új helyszínre hozni a vásárt. Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat, igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri kiadói csoportot és a Pagony kiadót is képviseltük” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadó vezetője.
Elbeszélői síkok találkozása A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri kiadói csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket.
A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig. A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című verseskötetének szervezett bemutatót, a szerzővel Sarány István szerkesztő beszélgetett. A találkozón szó esett az alkotó és könyve külön útjairól, a szerző korábbi köteteiről, 1995-ben történt „újraindulásáról”.
„A rendszerváltás egyfajta fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek. Ahogy telnek az évek, az emberben is dolgozik az idő. Az élményanyag talán előbb-utóbb elévül, hatvan-hetvenévesen jöttek elő a gyermekkori emlékek, ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkor problematikája összecseng a múlttal” – fogalmazott Ferencz Imre. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Erdélyben kelendő a tartalmas könyv
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, adtak, egy szegedi tankönykiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „ Mi gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók, és azt már megtapasztaltuk a többi erdélyi helyszínen is, ami kicsit különböző a magyarországi piactól, hogy itt főleg a tartalmas könyeket keresik. Azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és azok, akik olvasnak, sokat olvasnak” – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi, tudományos kiadványok iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Iskolás csoportok is ellátogattak a vásárra, részt vettek foglalkozásokon. „A kiadók nyolcvan százaléka elégedett, közülük nyolc kiadó mondta, hogy könyvutánpótlást kellett hozniuk a vásárra. A helyszínt is dicsérték” – magyarázta Földi Zsuzsa, a főszervező Expo-Har igazgatója. A szervezők remélik, hogy a vásárnak lesz harmadik kiadása is.
Péter Beáta / Krónika (Kolozsvár)

Fontos információk derültek ki egyes csíkszéki régészeti lelőhelyekről
Mikortól kezdtek temetkezni Csíkban templomok belsejében, hol található az egyik legkorábbi székelyföldi pince, mikorra datálhatók a templomépítések kezdetei? Többek között erre is fényt derített az a C14-es vizsgálatsorozat, amelyet a Csíki Székely Múzeum végeztetett a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetében, a debreceni Atomkiban.
A Csíki Székely Múzeum régészei által feltárt, az elmúlt tizenöt év legfontosabb régészeti ásatás leletanyagából küldtek el mintákat elemzésre a debreceni Atomki intézetbe. A tizennégy minta között volt telepről, temetőből és templomokból származó anyag. A C14-es vizsgálat alapvető célja az volt, hogy azokban az esetekben, amikor nem állapítható meg egy leletről régészeti keltezés, vagy bizonytalan az, esetleg biztos az eredmény, de egy független vizsgálat is megerősíti, akkor álljanak a csíkszeredai régészek rendelkezésére ezek az adatok – magyarázta Botár István régész. Mint mondta, volt olyan minta, amelynek a keltezése bizonyos szempontból kiábrándító volt. Ez azzal magyarázható, hogy az ásatás vagy a mosás, raktározás során a leletek keveredtek, és nem olyanok kerültek be, amelyekről azt hitték, hogy egy adott objektumból, rétegből származnak. A legtöbb lelet vizsgálata után viszont fontos és érdekes eredmények születtek.
A legkorábbi sír templombelsőben
A csíksomlyói plébániatemplomban, ahol 2002 és 2005 között végeztek kutatásokat a szakemberek, egyik sírról azt gondolták, hogy korai temetkezés történt benne. Erről viszont kiderült, hogy 1272–1392 közötti. „Ez azért nagyon fontos, mert önmagában a sír nem korai, de azáltal, hogy a templom belsejében van, szinte biztos, hogy az egyik legkorábbi sír, amit a templom belsejében ástak. A szakirodalom mindig is bizonytalan, hogy mikor kezdődtek ezek a temetkezések. Ez a sír most Csík esetében eldönti, hogy a 14. században már itt is kezdtek temetkezni templomok belsejében. Egy másik vizsgálat a csíksomlyói Fodor-kertben történt ásatásból való leletről volt, ahol alapvetően gót leletek vannak – objektumok, gödrök, házak, kemencék. De bekeveredett egy Árpád-kori gödörbe utólag egy csont. Ennek a keltezése Kr. u. 339–536 közötti. Ez azért érdekes, mert azt szokták mondani az ezzel a korral foglalkozók, hogy a gótok valamikor a hun betörés elől valamikor a negyedik század utolsó harmadában elmenekültek. Ez viszont arra utal, hogy itt emberek maradtak, az élet tovább zajlott, mert ezek a csontok a következő századokból származnak” – mutatott rá a szakember.
A feltárt legkorábbi pince
Szintén a csíksomlyói Fodor-kertből egy Árpád-kori ház mintájának a régészeti keltezését megerősítette a C14-es vizsgálat: 1164–1264 közötti. Ugyancsak ott találtak egy nagyon korai földbe mélyített, négyzetes alaprajzú épületet, egy fabélésű pincét. Ennek a keltezése is összevág a leletanyaggal, 1279–1394 közötti. Botár István úgy véli, ez Székelyföld eddig feltárt legkorábbi pincéje. „Ami különösen izgalmas, és tizenöt éve várjuk ezt az eredményt: Csíkszentmiklóson a plébániatemplom mellett zajlott kutatás, ahol találtunk olyan temetkezéseket, amelyek a gótikus periódusnál korábbi alapfal alattiak. Tehát van egy korai temetőnk, amire ráépült valamikor az Árpád-korban egy templom, és azt bővítették a gótikában. A leletek alapján valószínű volt, hogy ez egy nagyon korai dolog. Ennek a sírnak a keltezése – a csíkszentmiklósi 14-ik sír – 1039–1213 közötti. Ez most már biztos, hogy 12. századi, sőt a 11. század második fele sem kizárható. Az utóbbi időben többen kétségbe vonták azt az elképzelést, hogy a Csíki-medencében a 12. században kialakultak az első temetők, templomok. Most viszont a független C14-es vizsgálat keltezése megerősítette.
Temetkezés cintermen kívül
A régészek küldtek leletet két csíkszentmiklósi sírból is. Itt azt látták, hogy a sírok betöltésében nincs kő és habarcs, és arra gondoltak, hogy a kőépületek megjelenésénél korábbi temetkezésről van szó. Ezt meg is erősítette a C14-es vizsgálat. Valamikor a tatárjárás előtt keletkeztek ezek a sírok, az egyik 1191–1279, a másik 1151–1260 közötti. A régész rámutatott, ez azt jelenti, hogy az első kőtemplom a tatárjárás körüli, utáni időkben épült. Csíkmindszenten 2007-ben végeztek régészeti ásatásokat, akkor találtak egy sírt viszonylag távol a középkori temetőtől, a templomból. „Ez egy magasan elhelyezkedő sírbolt melléklet nélkül, tiszta betöltéssel. A kérdés az volt, hogy melyik az az időpont, amikor a középkori temető is annyira sűrűvé válik, hogy már a cintermen, a kerítésen kívül is temetkeznek. Ilyen szempontból jó adat, ez egy 1443–1521, illetve 1620 közé tehető. Volt néhány olyan keltezés is, amelyik a templomok használatát vagy a temetők használatát erősítette meg Csíkszentmihályon és Csíkmindszenten. Itt 13., 14. századi temetkezések voltak. Ezek önmagukban nem szenzációsak, mert tudjuk, hogy a 14. században a templomok állnak, de a független keltezés soha nem árt.” A Darvas Lóránt régész által vezetett csíkszentléleki ásatáson is találtak viszonylag magasan egy sekély sírgödröt, korai alapfallal. Itt is a keltezés 1044–1218 közötti. Ez a 12. századi lelet megint csak a templomépítések kezdeteire, temetők keletkezésére utal. „Most már két független lelőhely, két független régész, két független objektumnak a C14-es keltezése is ezt erősíti meg. Ezek az eredmények kutatástörténeti jelentőségűek, mert eddig is voltak leleteink, főleg településekről, falvakról, amelyek 11–12. századiak, de a szakma egy része nem akarta nekünk ezt elhinni. Most viszont teljesen egyértelmű, hogy a települések, falvak mellett már létrejöttek az első templomok is. Ez az Árpád-kornak a dereka, úgyhogy ez egy nagyon jó, izgalmas anyag – összegzett Botár István. Mint mondta, egy ilyen elemzés a régészeti ásatások költségvetésébe nem fér bele, a megyei tanács támogatásával tudták megvalósítani, a vizsgálatok húszezer lejbe kerültek.
A vizsgálatról A C14-es vizsgálat olyant természettudományos eljárás, amely a szénizotópnak a lebomlását méri. A szénnek a C14-es izotópja folyamatosan épül be az élő szervezetbe, folyamatosan rakódik le. Miután az adott szervezet – legyen az növény vagy ember – meghal, megszűnik létezni, akkor ez megáll és elkezd lebomlani. Az vizsgálat során azt nézik, hogy ez a lebomlás éppen hol tart. A csontból kollagént vonnak ki, ismerik, hogy most mennyi a szénizotópnak a mennyisége, és ennek a bomlását visszaszámolva kapják meg a keltezést – magyarázta a régész.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Székely történetek önjáró szereplőkkel
– A Kéket kékért gerincét a 2001-ben megjelent Tempetőfi naplója című novelláskötetben található írások adják. Mikor döntötte el, milyen indíttatásra, hogy ezeket egy egységes történetté gyúrja össze?
– A negyvenedik születésnapom közeledtén (még mindig borzasztó kimondani ezt a számot, innen kezdve úgy érzi az ember, hogy minden nap ajándék) azon gondolkodtam, mivel tudnám meglepni a szeretteimet. Akkor jutott eszembe a „nem létező könyv”, vagyis hogy összerendezem egy kötetbe eddig megjelent irodalmi munkáimat. És hát nagyon hülyén nézett ki két kisregény mellett egy rakás novella. Elkezdtem úgy olvasni őket, mintha egy nagyobb egész kis részegységei lennének. Ez nem volt nehéz, mert novelláimat a gyermekkori élményanyagom alapján írtam, Székelyföld eleve olyan hely, ami megköveteli a novellát (vagy a balladát, de verset nem tudok írni). A történetek elég hamar összerendeződtek egy kronologikus láncolatba. Onnan kezdve csak ki kell tölteni a hézagokat – hittem én naivan.
A szereplők ezt másként gondolták, elkezdtek élni, önjáró módon átírták a történeteket, alig bírtam velük. A végeredmény egy teljesen más regény lett, mint amit eredetileg elképzeltem.
Ez nem baj, így működik ez a folyamat. Az alkotás egyfajta teremtés, mondják. Véges, tehát elfuserált teremtőkként megpöccintjük a mozgatottjainkat, oszt’ csodálkozunk, hogy nem arra mennek, amerre mi terveztük, saját akaratuk lesz, mi meg futunk utánuk, és próbáljuk az adott világ keretei között tartani őket. Így született meg a Kéket kékért első verziója röpke három hét alatt, digitális nyomdában ki is nyomtattattam a hivatalosan nem létező „összes művet”, jó kis születésnapi ajándék lett belőle. A visszajelzések alapján – mert azért olyanok is akadtak, akik elolvasták – úgy tűnt, nem volt elvetélt ötlet, ezért pár hónapra rá ismét elővettem az „új” kéziratot, hogy javítgassam itt-ott. És már megint elkezdtek mozogni a szereplők, így elég jelentős mértékben átdolgoztam. Picit lassítottam a tempón, az érthetetlenebb részeket kifejtősebbre vettem, árnyaltam, amit kellett, volt, hogy Platónt követelt az egyik szereplő Parmenidész helyett, rémes egy figura. Aztán jött a szerkesztő, Nagy Koppány Zsolt barátom, és a maga finom és udvarias módján tudtomra adta, hogy baromi hosszú mondatokat írok, nincs az az olvasó, aki egy levegővel el tudná olvasni, ezért átszerkesztettük ezt is. Az egyik legrettegettebb kritikusom, a húgom, Demeter Zsuzsa (aki szakmája szerint is kritikus) átjavította a kéziratot, okos megjegyzéseket tett, mertem volna nem elfogadni! Így a végeredmény egy letisztultabb, és, remélem, olvashatóbb szöveg lett.
– Egyszemjankó, egy kisfiú a főszereplő, aki köré felvonultatja a többi szereplőt, történetet – gondosan ügyelve arra, hogy minden szálat elvarrjon. Egyfajta fejlődéstörténet is. A Hargita lábánál játszódik, akár felismerhetők is a helyszínek, mégis egy külön világot teremt. Fikció és valóság felesel egymással, hétköznapi emberekből farag egyfajta mitikus lényeket.
– Az alapszereplők már adottak voltak: a gyermeke anyjának halálába belebolondult doki, aki felviszi kisfiát a hegyre, és ott a nagy magányukban ógörög szövegekkel tömi a fejét, majd a város, illetve a bányatelep lakói, akikkel találkozik ez a kisfiú, miután az apja meghal, és a milicisták visszahozzák a „civilizációba”. Már ha Ceaușescu diktatúráját és annak végnapjait annak lehet tekinteni. Ez egy arctalan massza, a felismerhető karaktereket a regényvilág teremtette magából. A tényleges valósághoz vajmi kevés közük van, bár egy-egy jobban hangzó csúfnevet a gyermekkoromból átemeltem. Ami a mitikusságot illeti: amikor az egyetemen a filozófiai stúdiumaim elején az ógörögöket tanulmányoztuk, akkor a preszókratikus tanköltemények olvasásakor valamiért mindig a székelyföldi életegész jutott eszembe. Nincs okszerű vagy analogikus összefüggés, ez csak egy érzés volt, székelyként ismerősnek tűnt az a világ. Ezért is kezdtem el még az eredeti, magnovellában, az Egérfelügyelőben játszani azzal, hogy preszókratikus szövegeket emelek be egy székelyföldi történetbe, és nekem legalábbis működőképesnek tűnt. Különösen nyers, darabos világ kezdett így kialakulni, valami a nyugati fogalmi gondolkodás kialakulása előttről. A regénybe már fűszerként belekevertem az ószövetségi „szemet szemért, fogat fogért, kéket kékért” elvet is, és még beloptam a gyermekkorom egy-egy élő babonáját, legendáját. Például adta magát a lólábú asszony, mert attól nagyon féltünk, néha kilométereket kerültünk borvízért menet, mert úgy hallotta valaki, hogy a kórháznál látták. Az életben nem találkoztam a lólábú asszonnyal. Ettől még létező személynek tűnt.
– Olyan a regény, mintha egy lendülettel lett volna megírva. Milyen munkamódszerrel dolgozik? Van egy napi penzum, egy szigorú napi program? – Leginkább fejben írok. Teszem-veszem magamban a témát, gondolkodom rajta, egyfajta belső alternatív valóságként él az agyam egyik zugában. Majd egyszer nekifog megírni magát. Érdekes módon legtöbbször a reggeli fürdés/zuhanyzás közben kezd kattogni bennem az első mondat. Ha az megvan, és szerencsés esetben van egy kis időm, hogy írjak is, akkor lendületből begépelem az első pár oldalt. Onnan kezdve bármikor tudom folytatni, vagyis folytatja magát a saját törvényei szerint, én meg lopott időkben, hajnalonta vagy hétvégén zongorázom be a szavakat. Írni számomra eksztatikus állapot, teljesen kikapcsol. Tulajdonképpen nem is én írok, hanem az anyanyelv. Ilyenkor tudomást sem veszek a világról. Hasonló érzés, mint a zenélés, csak itt nem egy nagyobb összhangba illeszkedek, nem kell figyelnem a zenésztársaimra, hanem teljesen feloldódom az írásban. Nagyon jól szórakozom, be kell vallanom, talán ezért sem érdekelt soha például a megjelenés helye, a honorárium vagy a példányszám kérdése. Nekem elég öröm, ha megírhatok valamit. Az, hogy még el is olvassák, már csak hab a tortán.
– Azt tartják, hogy jó, ha van egy „külső szem”, aki az alkotás folyamatában vagy a mű elkészültekor véleményez, utat mutat, lehetőségeket ajánl. Önnél van ilyen külső szem? – Az alkotás folyamatában nincs ilyen. Meg se tudnék állni, hogy meghallgassam a tanácsait, nem is érteném, hogy mit keres egy idegen a mi (a mű meg én) privát világunkban. Miután elkészült valami, akkor persze jól fognak az észrevételek. Kevés embernek mutatom meg a szövegeimet, leginkább a húgomban bízom, nem udvariaskodik, őszinte. Ha az egyébként filozófus bátyám, Demeter M. Attila valamire rábólint, akkor arról tudom, hogy jó, ő sem diplomáciázik. És nagyon ritkán bólint. Néhány író és költő barátomnak is megmutatom olykor a szövegeimet, de a véleményeiket azért kételkedéssel fogadom: ha valamire azt mondják, hogy jó, na, akkor kezdek el gyanakodni.
– Külön érdekessége a kötetnek a függelék, ahol tulajdonképpen a címszavak alatt egy-egy novellát olvashatunk. – Ezt két emberen verje le a tisztelt olvasó: Orbán János Dénes és Nagy Koppány Zsolt a felelősek a törzsszöveghez függelékként hozzácsapott Végszótárért. Ők voltak azok, akik beazonosították azokat a jövevényszavakat, amelyek Székelyföldön mindennaposak, használjuk ezeket (mint például a ’szekus’, ’popor’, ’buletin’, vagy éppen a ’bogyán’), de a magyar nyelvterület más részein nem biztos, hogy értik is, hiába „magyarítom”. Javaslatukra többször nekiugrottam, hogy írjak fogalommagyarázatokat, de rájöttem, hogy majdhogynem lehetetlen. Ezért arra jutottam, hogy igazából történeteken keresztül lehet megvilágítani ezen szavak jelentését. És hát ilyen mikrotörténetet rengeteget megírtam tárcában, publicisztikában, blogon vagy a Facebookon. Talán ezért is tartom magam csapnivaló filozófusnak, hiába van róla diplomám meg másfél évtizedes szakmai múltam. Úgy látszik, hogy nekem nem érvényes gondolataim, hanem elmesélhető történeteim vannak a világról.
- -
Közelebb hozzuk az irodalmat
Új sorozatot indítunk lapcsoportunknál: frissen megjelent köteteket és azok szerzőit ismerhetik meg az olvasók. Kortárs magyar – főként erdélyi – szerzők legújabb és korábbi műveit mutatjuk be, interjúkat közlünk az alkotókkal. De nem csak felvillantjuk az alkotás műhelytitkait, a novellák, versek, naplók, regények világát, kézzelfoghatóvá is tesszük ezeket a könyveket: író-olvasó találkozókat, beszélgetéseket, könyvbemutatókat szervezünk. Ugyanakkor ezek a kötetek webáruházunkból is megrendelhetőek, szerkesztőségeinkben, újságosbódéinkban is megvásárolhatóak lesznek. Tesszük mindezt a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséért, és azért, mert olvasni jó!
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Az első példakép: Tiboldi Bea
A Nőileg magazin Mutass jó példát! programjának 87 Hargita megyei jelöltje közül az öttagú zsűri – Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány igazgatója, Dimény Levente színművész, Gergely Orsolya szociológus, Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus és Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke – végső összesítése szerint a legjobb értékelést Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke kapta.
Második helyen a gyergyószentmiklósi Miklós Réka író, míg harmadik helyen a székelyudvarhelyi, jelenleg Csíkszentmiklóson élő András Róbert található. A második és harmadik helyezettről a Nőileg Facebook-oldalán olvasható hamarosan riport, a győztesről pedig a június 5-én megjelenő magazinban.
Összefogta a csíki medence anyukáit, folyamatosan programokat, rendezvényeket kezdeményez a kisgyerekes anyukáknak látókörük bővítéséért és a közösség építéséért. Nála a kulcsszó, hogy az anya a legjobbat kapja, ezáltal a gyerek is boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz, ezért számára természetes, ha azért kell tennie, hogy a szülészet barátságosabb legyen, vagy ha anyukák égető kérdéseire kell válaszolnia – fogalmazták meg a jelölők Tiboldi Beáról. A második helyezett, Miklós Réka író, feleség, követendő példa a fiatalok számára. A jelölők többsége szerint nem lehet csak egy jellemvonást kiemelni Réka tulajdonságaiból, amiért felnéznek rá. „Rengeteget tett a gyergyószentmiklósi fiatalok neveléséért, irodalmi műveltségéért, (...) létrehozott egy ifjúsági irodalmi kört, ahol mindamellett, hogy regényeket elemeznek, a fiatalok bátran bemutathatják saját írásaikat, játékosan fejlődnek. Megtanítja őket arra, hogy ne féljenek az újtól, merjenek bátran kibontakozni és nyitni a lehetőségek felé”. András Róbert 2013-ban a helyi fiatalokkal újraindította az ifjúsági egyesületet, azóta is naponta azért dolgozik, hogy kis közössége jó hírét minél messzebbre elvigye. Ő honosította meg Csíkszentmiklóson a Kolbász Fesztivált, és szintén ő az, aki a Konyhák csatája rendezvényt kitalálta. Emellett tárgyi javakkal is gazdagította környezetét: két felszerelt előadóterem az érdeme. Önkéntesen dolgozik, mintegy 3000 személy élvezheti munkája gyümölcsét.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Kimozdítani a pálfalviakat a hétköznapi kerékvágásból
Összehozni a falubelieket, és kimozdítani őket a hétköznapokból – ezzel a céllal szervezik meg évről évre a Csíkpálfalvi Falunapokat. A háromnapos programsorozattal a szervezők – Pálfalva Egyesület és a helyi önkormányzat – igyekeztek megszólítani kicsiket és nagyokat egyaránt.
A hetedik alkalommal megtartott rendezvényen jól bejáratott és új eseményekkel is várták az érdeklődőket. A falunapok kiemelkedő eseményének számított a pénteki megnyitón az a fotókiállítás, amelyet a felújított kultúrotthonban mutattak be Csíkpálfalvi arcok és helyek címmel. „Századeleji fotókat, levelező- és képeslapokat gyűjtöttünk össze a faluból, mintegy negyvenöt képet. Érdekes volt mindenki számára, voltak, akik felismerték a rokonaikat, ismerőseiket. Sok érdekesség került elő, régi történetek, a falu életének egy-egy szelete” – fogalmazott Bakó Zoltán, az egyik főszervező. Hozzátette, a kiállítás anyagát szeretnék tovább bővíteni.
A kézműves foglalkozások és a nagy érdeklődésnek örvendő Pálfalva-kupa focimérkőzések mellett főzőversenyt, gyerekeknek és felnőtteknek szóló ügyességi vetélkedőket is tartottak szombaton.
Első alkalommal hirdették meg ugyanakkor a Falu sütije versenyt, amelyet ezután is szeretnének megtartani a programok között.
Este a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék szórakoztatta a közönséget, majd Szőcs Renáta, a Star Academy győztese koncertezett. Aztán tábortűz és szabadtéri buli várta a kikapcsolódni vágyókat.
Vasárnap reggel lovas felvonulással egybekötve rezesbanda ébresztette a falut, fél tíztől pedig szentmisét tartottak. Délután a sportpályán községi fogathajtóverseny volt, majd a néptánccsoportok előadásait lehetett megtekinteni. „Annak idején azért kezdtük el megszervezni a falunapokat, hogy kicsit összehozzuk a falubelieket, akár az őslakosokat az újonnan kiköltözöttekkel.
Pálfalvának érdekes népessége van, nehéz kimozdítani őket a hétköznapi kerékvágásból. De évről évre azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek a rendezvény iránt, egyre többen vesznek részt, és van értelme megszervezni” – összegzett Bakó Zoltán.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Domokos Géza emlékezete
Kisebb csoport gyűlt össze hétfő délután Csíkszeredában – a Petőfi utcai Kriterion Ház falán található – Domokos Géza emléktáblájánál, és koszorúzták meg azt.
A Kriterion Alapítvány és a Domokos Géza Egyesület szervezte eseményen a kiadó egykori igazgatója, az RMDSZ alapító elnöke halálának 10. évfordulójára emlékeztek. Hajdú Áron, az alapítvány ügyvezető igazgatója rámutatott, Domokos Gézát a századforduló legnagyobb magyarjai közé sorolhatjuk. Ehhez csatlakozott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének gondolata is.
A hatvanas-hetvenes évek Domokos Géza-i öröksége egészen '89-ig a harca és aztán 1990-ben az új dimenzióban vállalt szerepe valóban az elmúlt évszázad egyik fontos erdélyi, székelyföldi vezetővé nemesítette őt – fogalmazott.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője úgy véli, Domokos Géza tevékenysége azt tanítja nekünk, hogy a legnehezebb korszakokban is szükség van az útkeresésre, arra, hogy építkezzünk, szellemi műhelyeket hozzunk létre, hogy ezek segítsenek megőrizni közösségeinket, identitásunkat. Az alapítvány részéről Székedi Ferenc osztotta meg gondolatait.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Művészeteket és művészeti értékeket felkaroló fesztivál – újból felcsendült a régizene
Kilenc napon keresztül nyolc országból érkező tizennégy együttes, öt egyéni előadó huszonkét koncerten szólaltatja meg a régizenét: szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg a Mikó-várban a Csíkszeredai Régizene Fesztivált.
Ez az első alkalom, hogy a fesztivál és a Régizenei Nyári Egyetem azonos időben zajlik, ez utóbbin tizenkét mesterkurzust tartanak 85 diáknak. Ugyanakkor a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idén is elnyerte az Európai Fesztivál Szövetség Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért minősítést.
Évfordulók esztendeje
Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője rámutatott, a mostani fesztivál szervezése könnyen adta magát, hiszen sok évforduló van ebben az évben: a reformáció ötszázadik éve, Claudio Monteverdi születésének négyszázötvenedik éve, Georg Philip Telemann halálának kétszázötvenedik évfordulója és Kájoni János halálának háromszázharmincadik évfordulója.
Házi évforduló is van, a nyári egyetemet tizedik alkalommal tartják meg. A programokat is ennek megfelelően építették fel, majdnem mindenik koncert valamelyik évfordulóhoz lesz hozzárendelve. „Tudjuk, hogy reformáció kulturális forradalom is egyben. Ha nem lett volna, valószínű, hogy ma másképp hallgatnánk a komolyzenét. A vallásszabadság ugyanakkor gazdasági felemelkedést is jelentett abban az időben, nyomdák, iskolák jöttek létre. A Biblia tanítására az emberek rövid ideig nem csak úgy tekintettek, mint egy kultúrtermék, hanem napi szinten alkalmazták és ez hozta a nagy változást a mindennapokba. Erről lesz egy kerekasztal-beszélgetés is szerda este. A legtöbb együttes a reformáció eseményéhez kapcsolta a műsorát.
Az összefogás eredménye
A fesztivál a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület szervezésében valósult meg, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala társszervezésében. Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója megköszönte a segítséget a támogatóknak, valamint mindazoknak, akik velük együtt dolgoztak, álmodtak, terveztek. A fesztivál egyik partnere a Román Kulturális Intézet, amelynek a megnyitón jelenlevő képviselője, az intézet alelnöke, Krizbai Béla Dan elmondta, bíznak abban, hogy együttesen sikerül megteremteniük egy új nemzeti és nemzetközi fesztiválközönséget, amelynek tagjai ugyanúgy elkötelezettek a művészetek, a művészeti értékek, mint a helyi közösségek és az európai értékek iránt. „Meggyőződésem, hogy minden, amit önök megvalósítottak ebben a gyönyörű városban, elválaszthatatlan mindattól a történelmi hagyatéktól és attól a kultúrától, amelyet mi mindannyian képviselünk, és amelyért szívvel-lélekkel küzdünk és élünk” – fejtette ki.
Lőrincz Csilla megyei önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a Hargita megyei önkormányzat tizenkét éve támogatja a fesztivált, de ez a támogatás mit sem érne, ha a fesztivál mögött nem állna egy lelkes, elhivatott csapat, amely évről évre megbízható szakmaisággal szervezi meg Európa egyik legjobb fesztiválját. Értékteremtő, értékfeltáró és értékmentő munka ez. Úgy véli, a fesztivál révén a helyi közösség találkozhat Európával, ihletet, erőt meríthet a közös európai gyökerekből és ő maga is megmutathatja élő kultúrája értékeit a világnak. A hétköznapokban gyakran nehezen megnyíló székely kultúrában nagy szükségünk van a találkozásokra. Művészekkel, hangzásokkal, nyelvekkel, egymással, régi jó barátokkal, múlttal és jelennel, a saját hangunkkal, önmagunkkal.
Büszkeség a csíkiaknak
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a város kulturális élete ékkövének nevezte a fesztivált. Kájoni János sorai nyomán úgy gondolja, ez a rendezvény hazát, nemzetet szolgál, régi értékeink felelevenítésével, Istent dicsőít a gregorián egyházi énekek színpadra vitelével. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Hadászi Gabriella konzul köszöntőbeszédében kifejtette, a régizene az, ami nem tudott elavulni.
Ezért történhet meg, hogy a több száz évvel ezelőtt műveket játszani, hallani akarjuk. „A régizene kiállta az idő próbáját. Elég szép, elég komoly és elég mély ahhoz, hogy ma is szeressék és élvezzék” – mutatott rá a konzul, hozzátéve, Csíkszereda joggal lehet büszke arra, hogy évről évre otthont ad a rendezvénynek. A megnyitó után a Carmina Renascentia együttes nyitókoncertjét lehetett meghallgatni, majd a Codex együttes és Kiss Noémi lépett színpadra. Vasárnap Gyergyószárhegyen Kájoni Jánosra emlékeztek a fesztivál keretében, a csíkszeredai Millenniumi templomban pedig Erich Türk orgonaművész Luther-korálok feldolgozásai az észak-német barokk zenében címmel koncertezett. Hétfőn a Márton Áron Főgimnáziumban délután három órától a svájci Sam Chapman lantművész az Alexander-technikáról tart előadást, este nyolc órától pedig a Concerto Spiralis koncertezik.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Segít a bevándorlók szempontja az önrendelkezésen?
Vajon használ önrendelkezési törekvéseinknek mindaz, ami ma a bevándorláspolitika körül meghatározza a nyugat- és kelet-európai közbeszédet, vagy sem? – vezette fel a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerda délutáni előadását a Kós Károly-sátorban Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető alelnöke.
Az Önrendelkezés Európában – a bevándorlók szempontja segít? című panelben Komlóssy József, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulat alelnöke, Elisabeth Nauclér, a finnországi Aland-szigeteket képviselő újságíró és politikus, Cristian Kollmann, a dél-tiroli Freiheit sajtóreferense, Andrea Carteny Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem tanára fejtették ki gondolataikat.
Komlóssy József az önrendelkezés formáiról beszélt. Elmondta, a belső önrendelkezés alapja az, hogy egy népcsoport célkitűzéseit a mindenkori állam politikai határainak keretében érje el, a külső önrendelkezés célja pedig az országtól való elszakadás.
„Meggyőződésem szerint az önrendelkezés első lépése az kell legyen, hogy kivétel nélkül minden embernek – éljen bármely táján a világnak – születési adottságától függetlenül az azonosságát önmaga előtt kell tisztáznia. Minden ember egy nemzethez való tartozását kizárólag csak önmaga határozhatja meg. Ami azt is jelenti, hogy elhatározásának következményeként a magáénak vallott nemzettel egy értékrendbeli azonosulást, azon belül pedig szellemi, kulturális együvé tartozást, sorsközösséget kell vállalnia” – magyarázta, majd a belső és külső önrendelkezés történelmi és jogi hátterét vázolta fel.
Andrea Carteny úgy véli, a nemzeti kontextus az Európai Unióban az autonómiával kapcsolatban Nyugat- vagy Közép-Európára vonatkozóan az etnikumi kritériumok között van felállítva. Olaszországban Dél-Tirolban meg tudták oldani a helyzetet, hogy autonóm provinciát hoztak létre. Nem hiszi, hogy Románia nem elég erős ahhoz, hogy ne tudna megoldani egy provinciaproblémát, noha sokszor mondják, hogy olyan, hogy Székelyföld nem létezik.
Cristian Kollmann rámutatott, nagy változások lesznek Dél-Tirolban, amelynek következményei lesznek az önrendelkezés jogaival kapcsolatban. Az autonóm provincia 7400 négyzetkilométer, 2016 végén 524 200 lakosa volt. Ennek 62,3 százaléka németül beszél, 23,4 százaléka olaszul, 4,1 százaléka latinul, 10,2 százaléka pedig más nyelven. Az első világháború után Olaszországhoz csatolták, ezt követően a népesség kérte az önrendelkezési jogot. Aztán betiltották a német nyelvet az iskolákban és a közintézményekben. 1946-ban másodszor is próbálkoztak, és 155 ezer aláírást gyűjtöttek az önrendelkezési jog kivívásáért. A párizsi döntés után használhatták a német nyelvet az iskolában és a közigazgatásban. Az olaszok migrációját viszont előtérbe helyezték, földeket, házakat kaptak, ezeket gyakran a németektől vették el.
1961-ben egy dél-tiroli felszabadító mozgalom több központot is felrobbantott, a világ figyelme ekkor terelődött Dél-Tirolra. Autonómiacsomagot hoztak létre, és ezt el is fogadták, 1972-ben lépett érvénybe. „Az a probléma, hogy Olaszország nem adta fel, hogy asszimilálja a dél-tiroliakat.
Egy része a tiroliaknak nem érzi kényelmesnek azt a helyzetet, hogy olaszoknak tekintik őket, úgy tekintik, hogy nincs igazi autonómiájuk, a rendőrség, a posta, a külpolitika mind az olasz hatóság alatt áll. Ez problémát okoz, mert gyakran nem akarnak a hivatalosságok németül kommunikálni, bár a kétnyelvűség kötelező.”
Hangsúlyozta, egy újabb probléma a bevándorlás, 2016 végén 407 ezer külföldi élt Dél-Tirolban, akik különböző államokból érkeztek. „A mi mozgalmunk attól fél, hogy ez a nagyszámú bevándorló népesség nagyon megnöveli az olaszok számát, mivel inkább olaszként szeretik magukat bejelenteni. Hosszú távon megváltoztatja a német és az olasz nyelvet beszélők százalékát. Az integrációpolitika változhatna, ha a német nyelvet tanítanák a külföldieknek. Sem Európa, sem Olaszország nem kezeli a bevándorlók problémáját, százával, ezrével érkeznek, nincs kontrollunk fölöttük. Legtöbben Németországba szeretnének menni az Alpokon keresztül, de Ausztria be akarja zárni ezt az átjárót. Most ez az egyik legfontosabb téma: Dél-Tirolt kötelezhetik, hogy sokkal több migránst fogadjon be, mint amit neki szántak.”
Elisabeth Nauclér kifejtette, modellek nincsenek, csak példák, mert minden régió különböző helyzetben van. Az Aland-szigeteken nagyon erős autonómia van, svéd iskolákba járnak, Finnország nem hozhat létre nemzetközi egyezséget, ha ők nem egyeznek bele. „Pozitív gondolatokkal vagyunk a bevándorlásról, büszkék vagyunk, hogy több mint negyven nemzet él a szigeteken.
Próbálják ránk fogni, hogy be akarjuk zárni a kapunkat, de mi multikulturális nép vagyunk. Úgy tekintünk erre, mint lehetőségre, növeljük a kisebbséget. Egy előnyös helyzetet kell kreálni. Nincs problémánk az integrációval, fő oka, hogy nagyon alacsony a munkanélküliség. (…) Van területi, kulturális autonómiánk, belső és külső autonómiánk.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Tusványosi összegző
Hátizsákokkal vonuló fiatalok, standjukat éppen összepakoló árusok, „búcsúcigire” rágyújtó baráti társaságok, „jövőre ugyanitt” kiáltások: véget ért vasárnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
A rendezvény ideje alatt huszonnyolc sátorban beszélgetések, viták, előadások zajlottak, az esti koncertek fellépőivel személyesen is találkozhattak a rajongók, és beszélgethettek a közönségtalálkozókon. Színházi és néptáncelőadások, gyerekeknek és felnőtteknek szóló játékok várták többek között a táborozókat, este pedig mindenki a saját zenei ízlésének megfelelően bulizhatott a különböző helyszíneken. Aki éhes vagy szomjas volt, a tavalyinál jóval több vendéglátóipari egység kínálata közül válogathatott. A Gyöngyvirág kávézó előtti standnál lévő nagytusnádi hölgy elmondta, náluk például kétezer zsíros kenyeret vásároltak.
A szombat esti Skorpió és a Kowalsky meg a Vega koncert után, kihasználva az ez évi utolsó tusványosi éjszakát, a legkitartóbbak vasárnap virradatig buliztak.
Biztos ponttá vált
Míg az első három nap kevesebben látogattak le, pénteken és szombaton megtelt a tusványosi színtér. A hat nap alatt hatvanezer személy fordult meg a rendezvényen – tudtuk meg a szervezőktől. „Zeneileg rendkívül színes és összetett program volt, de a programsátrak kínálata is messzemenően magas színvonalú volt” – értékelte Kristály Lehel, a rendezvény sajtófőnöke. Hozzátette, számára személyes okokból is különleges volt a szabadegyetem huszonnyolcadik kiadása, mivel két évtizeddel ezelőtt vett részt először a rendezvényen.
„Tusványost egy tágabb léptékű családi rendezvénynek tartom. Én itt «nőttem fel», életemnek a legalapvetőbb változásai itt következtek be, és ebből kifolyólag rosszulesik, ha valaki »túltolja« a szakmaiságot újságíróként, hiszen nem biztos, hogy ez az a rendezvény, ahol ki kellene élezni mindenféle szemrehányást. Itt a legtöbb ember egymás mellett áll, és nem szemben. Ehhez képest voltak olyan sajtómozgások – akár a szombati incidens kapcsán is –, hogy bizonyos médiumok azon próbáltak ügyködni, hogy lerántsák valamilyen negatív szintre a szabadegyetemünket. De alapvetően szeretnek minket az emberek, és szeretettel várunk mindenkit a következő eseményeinkre.” Úgy véli, a Tusványosra egyik legtalálóbb mottó volt az idei, egyszerű és lényegre törő, és egy koherens üzenetet tudtak küldeni a világnak arról, hogy itt van ez a rendezvény minden évben.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Könyvek százai között lehet „turkálni”
Az olvasást szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében, ezért különböző rendezvényekkel igyekszik felhívni a figyelmet a könyvek, az olvasás fontosságára az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete. Csíkszeredában szombaton tartanak könyvturit a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Kolozsváron már három alkalommal tartott könyvturit az EMKISZ, ezek sikerén felbuzdulva szeretnék több városra is kiterjeszteni a rendezvényt: Szilágysomlyón, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában is megszervezik.
A célunk, hogy a fiatalok körében terjesszük a könyvalapú olvasást. Előzményként könyvgyűjtést szerveztünk, Csíkszeredában egy hónaposat, Kolozsváron két hónapig tartott a gyűjtés. Ott nagyon sok érdeklődő volt, bementek az emberek, kiválogattak nekik tetsző könyveket és meglepődtek azon, hogy ingyen elvihetik – magyarázta László Tímea, az esemény egyik szervezője.
A csíkszeredai gyűjtés augusztus másodikától 31-éig tart – a Nagymama Cukrászda (Szabadság tér 13. szám), Grund (Petőfi Sándor u. 38. szám), Renegade Pub-ba (Piac utca 1. sz.) lehet bevinni olyan könyveket, amelyekre már nincs szüksége valakinek. Ez idáig mintegy ötszáz könyv gyűlt össze, többnyire szépirodalmi művek – tudtuk meg a szervezőtől. Mint mondta, a csíkszeredai rendezvényre – amely délelőtt tíz órától este nyolc óráig tart – is lehet könyvet vinni. Ugyanakkor, nem feltétlenül cserealapon működik egy-egy könyv beszerzése, hiszen bármennyi könyvet el lehet ingyen venni, a lényeg, hogy valaki örvendjen neki és olvassa.
„A könyvturi keretében a megunt, nem használt könyveket cserélhetik le a látogatók olyan kötetekre, amelyet szívesen forgatnának. A turi nem feltétlenül cserealapon működik, az is elvihet könyveket, aki nem hozott, a lényeg az, hogy minden könyv megtalálja a helyét valakinek a könyvespolcán” – mutatnak rá a szervezők. A szombati rendezvény egy másik programja az élőkönyvtár, amely keretében az olvasók „kikölcsönözhetnek” egy személyt egy rövid időre, hogy „lapozgassa”, azaz beszélgessen vele.
Meghívottként jelen lesz Kozán István újságíró, a Csíki Hírlap főszerkesztője, Roseti Bruno fotós, valamint Miklós Réka, gyergyószentmiklósi író. „Csíkszeredában ismertebb személyeket hívtunk. Kolozsváron volt például pincér és portárs meghívottunk, és egy cigány is – ő kérte, hogy így hirdessük – akikkel szóba lehetett állni” – mondta el László Tímea. Hozzátette, amennyiben a csíki rendezvényen maradnak meg könyvek, azt a gyergyói könyvturira viszik majd.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Öt szerző, öt nyelv, egy hit: Csíksomlyón a Brassói mise
Erdély több évszázados egyházi, zenei és nyelvi sokszínűségére reflektál a Luther Márton által elindított mozgalom ötszázadik évfordulójára az a mű, amely öt kortárs zeneszerző tollából született. Alkotóival beszéltünk a rendhagyó darab létrejöttének körülményeiről.
A Credo in unum Deum, vagy más nevén a Brassói mise ősbemutatóját a brassói Fekete-templomban tartották szeptember végén, legközelebb pedig Csíksomlyón csendül fel október 15-én. Az alkotás katolikus, evangélikus, lutheránus, ortodox felekezetű magyar, román és száz közösségeket hozott össze. A mű öt nyelven – magyarul, németül, angolul, románul és latinul – szólal meg. A projekt magját a brassói Bach kórus képezi, hozzá csatlakoztak más erdélyi evangélikus kórusok Szebenből, Medgyesről, Szászrégenből, illetve a csíkszeredai Lux Aurumque kamarakórus. A több mint nyolcvan tagú egyesített kórus mellett a mise megszólaltatásában közreműködnek szólisták is: Cristina Radu szoprán, Carmen Topciu mezzoszoprán, Răzvan Săraru tenor és Dan Popescu basszus, valamint Amalia Goje orgonán és Kertész János üstdobon. További szólisták: Gabriela Schlandt, Ványolós Orsolya, Ványolós András. A koncert karmestere Steffen Schlandt.
„Tavalyelőtt volt egy közös projektje a Lux Aurumque kamarakórusnak Steffen Schlandt-tal, ő volt a Csíkszeredai Régizene Fesztivál közös kórusának karmestere. A produkció végén kiderült, hogy jó lenne még a brassói kórussal együttműködni. Schlandt mondta, hogy szeretné, ha a Brassói mise projektben részt venne a kórusunk, rá is bólintottunk, testhezálló volt ez a feladat. Megkérdezte azt is, hogy mivel többszerzős misét szerezett, amely több nyelven szólal majd meg, vajon tudok-e valakit, aki magyar nyelven egy tételt elvállalna. Rögtön Szalay Zoltán jutott eszembe” – magyarázta Ványolós András, a Lux Aurumque vezetője, amikor egyik próba előtt leültünk beszélgetni.
A Brassói mise egy középkori istentisztelet szerkezetét követi. A Kyrie (Uram, irgalmazz) Szalay Zoltán csíkszeredai zeneszerző tollából származik, középkori gregorián dallamok és 17. századi énekes egyházi magyar szöveg felhasználásával a Cantionale Catholicum énekeskönyvből. A Cantionale Catholicum című latin-magyar egyházi énekeskönyv, Kájoni János leghíresebb és irodalomtörténeti szempontból a legjelentősebb műve. A zeneszerző kifejtette: amikor megrendelték tőle ezt a tételt, arra gondolt, hogy gregorián dallamokat fog beleépíteni. Hosszas keresgélés után ki is választott néhányat, olyanokat, amelyek a magyar népzene hangrendszerével nagyon közeli rokonságban vannak: pentaton gregorián dallamokat. A dallamokat meghagyta eredeti nyelven, ahogy a középkorban énekelték, és magyarul is ugyanezt beleépítette az első tételbe. A magyar szövegeket a Cantinale Chatolica-ból vette, ezek 17. századi szövegek. Egy középkori istentisztelet szerkezetét követi a darab
„És noha ott dallamok is vannak, nem érintettek meg annyira, hogy átvegyem ezeket a Kyrie tételbe. Inkább saját magam írtam különböző dallamrészleteket, pentaton hangsorban, így aztán a gregorián pentatóniája és a magyar szövegek pentatóniája egyrészt egy bizonyos egységet kölcsönöz ennek a két különböző anyagnak, másrészt egyfajta ellentét is van közöttük. A gregorián dal inkább folyékony, állandó mozgásban lévő, szabadon ritmizált dallamokból áll.
Mivel én több szólamban harmonizáltam, illetve írtam meg ezeket a gregorián dallamokat, ezért ez a szabadon ritmizált rész inkább az én szabadságomra korlátozódik, az előadókéra nem” – mutatott rá Szalay Zoltán.
Hozzátette, a magyar szövegű dallamok elsősorban népdalhoz hasonló szerkezetek, dallamvonalak, ezért – egyrészt a pentatónia miatt, másrészt ezek miatt a dallamok miatt – , a mű első tétele egy sajátosan magyar tétel.
A második, Gloria (Dicsőség) elnevezésű részt Steffen Schlandt írta német nyelven. A brassói szász evangélikus zeneszerző és karnagy a Fekete templom orgonistája és a brassói Bach kórus vezetője, ugyanakkor a jelen projekt kezdeményezője és koordinátora. A mű következő része, a Credo (Hiszekegy) latin nyelven csendül fel, szerzője Heinz Acker erdélyi származású, Baden-Wüttembergben élő szász evangélikus karmester és zeneelmélet-professzor. A Sanctus (Szent vagy) román nyelven van írva a brassói születésű román anyanyelvű és ortodox vallású Șerban Marcu által. A záró rész, az Agnus Dei (Isten báránya) angol nyelven hangzik el, szerzője Brita Falch Leutert Norvégiából, aki már két éve a nagyszebeni evangélikus székesegyház kántoraként tevékenykedik. Művében zenei idézeteket használ a Kronstädter Cantionaleből, amely egy értékes, négyszáz éves múltra visszatekintő kulturális örökség, harmonikus kórusművek és szabad szerzemények gyűjteménye – olvasható a Hargita Megyei Kulturális Központ közleményében.
A csíkszeredai zeneszerzőtől megtudtuk: a tételeket külön-külön megrendelésre komponálták, nem volt semmiféle megegyezés a szerzők között. Mindenik tétel hozza a saját maga hangulatát, zenei szempontból is nagyon sokszínű. „Vannak olyan tételek, amelyek konkrétan kapcsolódnak ahhoz a népcsoporthoz, amelyhez a zeneszerző is tartozik. Engem különösen megfogott a román tétel, a Sanctus. De mindenik tétel zeneileg értékes anyagot mutat be, és annak ellenére, hogy stílus szempontjából különbözőképpen fogalmaz, mégis ad ez az öt tétel egy valamiféle egységet az egész misének.
„A brassói előadáson – ekkor hallottam én is eleitől a végéig – nem éreztem azt, hogy törés lenne valahol” – fogalmazott a zeneszerző.
Szalay Zoltán hangsúlyozta: a Brassói mise létrejötte különleges példája az összefogásnak. „Brassó nagyon hosszú ideig többnyelvű város volt, együtt éltek románok, magyarok, szászok, cigányok. Valószínűleg a kezdeményező Steffen Schlandt fejében is így fogalmazódott meg, hogy legyen ez a Brassói mise egy többnemzetiségű, többnyelvű, többvallású ökumenikus mű” – vélte az alkotó. „Megszólalnak benne református és evangélikus zsoltárok is. Már a többnyelvűség révén is – román, angol, latin, görög, német, magyar szövegek hangzanak el benne – utal arra, hogy a reformáció vívmánya, a népnyelvűség ily módon egy élő hagyomány. Ez a projekt egy székely-román-szász összefogás eredménye. A kultúra mindig is olyan terület volt, ahol együtt tudtak működni ezek a nemzetek” – összegzett Ványolós András.
Bemutató a Kegytemplomban
A Székelyföld Napok programpontjaként október 15-én 19 órától láthatja, hallhatja a nagyérdemű az alkotást a Csíksomlyói Kegytemplomban, de az alkotók tervezik bemutatni Erdély több városában is a művet. A projekt kezdeményezője a brassói Honterus Közösség, a Romániai Evangélikus Egyház, a Brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházközség. Péter Beáta / liget.ro

Cserkészet régen és ma: nem az egyenruha a lényeg
Kirándulás, portyázás, a természetjárás alapjainak elsajátítása, a néptánc, népdalok és hagyományok megismerése, sport, sok-sok barát, valamint játék, játék és játék. Annak ellenére, hogy egyre nehezebb bevonzani a gyerekeket a sok más elfoglaltságuk miatt, mégis sokan igénylik, hogy mindebben részük legyen. A cserkészet – akárcsak régebb – ma is az életre nevel, játékosan.
Egy életforma volt – emlékszik vissza a csíkszeredai Ajtony Gábor, amikor felkeresem, hogy a cserkészettel kapcsolatos emlékeiről meséljen. A 85 éves férfi a kicsi magyar világban volt kiscserkész, nem is akárhol, a magyar cserkészet „fővárosában” Gödöllőn. Gödöllőn tartották ugyanis a IV. Dzsemborit, azaz a cserkészek négyévenként megszervezett világtalálkozóját 1933-ban (azóta sem volt Magyarországon dzsembori), amelyen személyesen Bi-Pi, azaz lord Robert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója, valamint a magyar tiszteletbeli főcserkész, gróf Teleki Pál is részt vett. 1939-ben pedig ugyancsak Gödöllő volt a színhelye az első Leánycserkész Világtalálkozónak, a Pax Tingnek. Ezek az események pedig nagy lendületet adtak a cserkészmozgalom kibontakozásának.
Amikor Ajtony Gábor mintegy tíz évvel a gödöllői dzsembori után a premontrei egyházi iskolába került, érződött még a világtalálkozó hatása. Mint mesélte, kitüntetés volt, ha valaki jelentkezhetett cserkésznek. Bizonyítani kellett, hogy magaviselete és a tanulmányi eredményei jelesek, majd az osztályfőnök javasolhatta, hogy jelentkezhet, ugyanakkor mindehhez a szülői beleegyezés is szükséges volt. „A sors úgy hozta, hogy a jó szüleim egy kicsit távolabbi gimnáziumba küldtek, így kerültem Gödöllőre a premontreiekhez. Felvettek kiscserkésznek, úgynevezett farkaskölyöknek. Akkor 11 éves voltam, voltak a kiscserkészek, a cserkészek, a felnőtt cserkészek és az öreg cserkészek. Külön élmény volt felvenni a khakiszínű inget, a rövid nadrágot, a térdharisnyát. A vállán pánt volt, azért, mert a próbázások alkalmával attól függően, hogy hogy sikerült-e, oda egy-egy piros-fehér-zöld szalagot kaptunk.
A külvilág számára ez volt a »rangjelzés«, és ezt örömmel viseltük” – emlékezett elérzékenyülve az öregcserkész.
Közben egy kis könyvecskét vesz elő, mint mondja, valószínű az egyetlen példány ez Csíkban. A gödöllői világtalálkozó alkalmából kiadott könyvből részletes képet kapunk arról, hogy hogyan is zajlott a magyarországi találkozó: a részletes program, leírások, résztvevők névsora is olvasható benne. A dzsemborit szervezők között pedig ott találjuk a premontrei iskola tanári karát is, az igazgatóval együtt.
„Ők irányították nagyon okosan és körültekintően a tevékenységünket. Játékosan tanítottak meg sok mindenre. Például, hogy hogyan viselkedjünk a társadalomban, a természetben, az utcán, a járművön stb.
A tíz cserkésztörvény tökéletesen lefedi az egész emberi tevékenységet, tisztességes, becsületes, pontos, fegyelmezett életmódot követel.
De megtanítottak tüzet gyújtani, oltani, tájékozódni, az elsősegély alapjaira, arra, hogy hogyan kell két cserkész összefogja a kezét, hogy a másikat el tudja vinni az ölébe. Ilyen praktikus dolgokat” – mesélte Ajtony Gábor.
Mint mondta, sajnos nagyon rövid ideig lehetett kiscserkész, de így is életre szóló élményeket szerzett a táborozások és a tevékenységek alkalmával. Ám jött a háború, haza kellett jönnie. A kommunizmusban aztán betiltották a cserkészetet. Gabi bácsi szerint a pionírszervezet sok mindent átvett a cserkészettől.
„Természetesen egészen más töltelékkel, mert a cserkészelvek alapja az Isten, haza, ember. A struktúrát vette át, az egyenruhát, a nyakkendőt, a négyszöget, a zászlófelvonást, a tábort stb. Később, amikor 1990-ben újjáalakult a cserkészet Romániában, a szülők részéről volt egyfajta távolságtartás, mert nagyon nagyon benne volt az emberekbe, a tudatuk alatt a pionír szellem, és az azzal kapcsolatos kellemetlen emlékek. Ugyanúgy, mint a falusi embereknél a kollektivizálás, hogy nem akarnak szövetkezni. Ez a régi beidegződéseknek a megcsontosodása, hogy nem tudnak ezektől a rossz emlékektől szabadulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy fasiszta, félkatonai szervezet. Nem! A félkatonai szervezet a leventék voltak. De ez nem volt az, fegyvert soha nem adtak a kezünkbe” – nyomatékosította.
Új idők jöttek
Amikor a rendszerváltás után 1990-ben többen is összefogtak, hogy újjáalakuljon a romániai magyar cserkészet, Ajtony Gábor is ott volt. „1990 februárjában a gimnázium (ma Márton Áron Főgimnázium) tanári szobájában megalakult a Romániai Magyar Cserkészszövetség Eigel Ernő igazgató elnökletével. Engem is meghívtak oda, mint öregdiákot. Megalakítottuk a szövetséget, amely aztán nagy tortúrának volt kitéve, mert be akarták tiltani. Törvényszéki ügy lett a dologból, Hajdú Gábort kérték fel, hogy képviselje a szövetséget.
„Ez egy hosszas huzavona volt, mert azt mondták, akik támadták, hogy ez egy irredenta, fasiszta szervezet. Később kiderült, hogy a románoknak is volt cserkészszövetségük” – elevenítette fel az öregcserkész. Szintén februárban újjáalakultak a cserkészcsapatok Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is. Májusban Szárhegyen pedig megtartották az RMCSSZ alapító közgyűlését és lefektették ennek a szabályzatát, országos elnökséget választottak.
„Más volt a cserkészet akkor és más most. Az idők változnak, a feltételek, a közgondolkodás megváltozott. A cserkészet egy életre nevelő ifjúsági intézmény volt. Szellemileg, fizikailag neveltek az életre. Megtanítottak viselkedni, beszélni, a pontosságra, az igazmondásra. Valláserkölcsi szempontból is és fizikálisan is jót tett az ifjúságnak a cserkészet” – összegzett Ajtony Gábor.
Régi kalandjaim
Kik ezek, hogy ennyi gyereket össze tudtak szedni? – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor szeptember végén a csíkszeredai központi parkban egy nagy csoport – különböző korosztályú – kipirult arcú gyereket figyeltem, akik önfeledten merültek el a csapatjátékban. Régi kalandok jutottak eszembe, éjszakai túrázások, felderítő akciók, tábortűz melletti éneklések, hideg patakban fürdések, combközépig érő hóban való gyaloglások, pityókástokány-főzések, métázások, számháborúzások.
Az őrsünket, amelynek vezetője voltam, Margarétának hívták, meg kellett tanuljuk felhímezni a nevet az ingünkre, azt, hogy pontosan jelenjünk meg a foglalkozásokon és számtalan, akkor játéknak vett dolgot, amelyeknek aztán a nagybetűs életben bizony gyakran hasznát vettem. Például tudok biztonságosan tüzet gyújtani kiránduláskor, utazáskor csak a legszükségesebbet összepakolni, és a kullancskiszedő tudásomat is volt, hogy be kellett mutassam. Noha azt mondják, hogy akit egyszer felavattak cserkésznek, az élete végéig az marad, ma már nem vagyok aktív cserkész. Nosztalgiával és enyhe irigységgel néztem csíkszeredai 104. Ady Endre Cserkészcsapat toborzóján a jelentkezőket, akiknek még csak most kezdődik a nagy kaland. Azóta már egy táborozáson is túl vannak.
Kicsivel többek lenni
A Csík-körzeti cserkészcsapatok találkoztak és tartottak három napos regös tábort Csíkrákoson, ahol a regös hagyományokat szerették volna megmutatni, és a hagyományos mesterségeket megismertetni a cserkészekkel, kiscserkészjelöltekkel. Itt beszélgettünk néhány vezetővel arról, hogy mit tud ma nyújtani a cserkészet.
„A kilencvenes évek elején ténylegesen nem volt nagyon más, sokan lehetőséget láttak benne, hogy ennek keretében az ifjúsággal foglalkozzanak, egyengessék. Nagyon sok csapat alakult akkor, ennek a lendülete eltartott a kilencvenes évek végéig. Megvolt a lelkesedés, de nem tudtuk, hogyan kéne csinálni. Magyarországról jöttek cserkészek, mutatták meg a mintát. Bele kellett tanuljunk és ki kellett alakítsuk, hogy Erdélyben mi a sajátosságunk, ami az itteni nevelő munkát elő tudja segíteni.
A legfontosabb, hogy ez egy példa és egy szolgálat. Jelenleg – főleg városon – a cserkészet más tevékenységekkel is versenybe kell szálljon.
Nehezebb megszólítani a fiatalokat és ez érződik a csapatoknál is. Amit mi kínálunk a cserkészpedagógiában, az egy hosszú távú elköteleződést jelent. A munkát képzett vezetők irányításával végezzük, akik hosszú éveken keresztül készülnek fel erre” – magyarázta Borka Botond, a 104-es Ady Endre Cserkészcsapat vezetője, a Csík-körzeti csapatok ügyvezetője, aki 1998-ban csatlakozott a mozgalomhoz.
Szőcs Szilveszter, a madéfalvi 134-es Tamás András Cserkészcsapatnak a vezetője és a Csík-körzet vezetője 2002-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Úgy véli, akkor teljesen más volt a cserkészet, mint ma, ami nem változott, az a Bi-Pi által is hangsúlyozott: Isten, haza, embertárs. „Amikor felvesszük a cserkészinget, a cserkésznyakkendőt feltesszük, egy kicsivel többek kell legyünk. Megvan a célunk, hogy emberebb emberek, magyarabb magyarok kell legyünk mi, cserkészek.
Orvosnak, pedagógusnak, szakmunkásnak a gyermeke itt mind egyforma” – fogalmazott. Szerinte az a jó a cserkészetben, hogy nincs megkülönböztetés. „Lehet, hogy rosszul hangzik több helyen is, hogy egyenruha, mert hozza a régi rendszerből, hogy egyenruhában jártunk iskolába, de nem ez a lényeg. Nem azt idézzük, hanem hogy mindenki egyenlő. A cserkésztörvényekben is benne van: a cserkész minden cserkészt testvérének tekint” – hangsúlyozta.
Az úgynevezett középcsíki falvak csapatainak kialakulásában Fodor Csaba személye meghatározó volt. „Annak idején, amikor itt elindult Rákoson a cserkészkedés, nem is volt toborzás. Csaba bácsi megemlítette a szülőknek, ők pedig küldték, hogy menjünk, mert ez egy jó lehetőség számunkra, hogy ki tudjunk törni a mindennapokból, hogy ne csak iskolába járjunk, vagy nyáron ne csak takarni menjünk. Akkoriban nem volt anyagi lehetőségünk kirándulni az országba, vagy akár külföldön. Nyaranta mindig azt vártuk, hogy mikor lesz cserkésztábor, az volt nekünk a legnagyobb élmény” emlékezett Fodor Eszter, a csíkrákosi Csíkrákosi Zöld Péter cserkészcsapat segédvezetője.
Szerinte vidéken talán még mindig több motivációt éreznek a gyerekek arra, hogy bekapcsolódjanak a cserkészéletbe, mert a szülők nem érnek rá, hogy foglalkoztassák őket.
„Mi az idén úgy toboroztunk, hogy kerettörténetként egy népmesét választottunk. Meg kell találni a módját annak, amivel rá lehet vezetni arra a gyerekeket, hogy induljanak el ezen az úton és hogy a cserkészet jó dolog” – vélte a cserkészlány. Mindhárman úgy gondolják, hogy noha változnak az idők, és egyre több intelligens kütyü vesz körül, de az az alapvető igényük a gyerekeknek, hogy játszanak, megmaradt.
A cserkészvezetők hangsúlyozták: a cserkészet egy életre szóló kaland, amely minden cserkésznek alakítja a sorsát. „A cserkész egy munkaközösségben is cserkészként tud dolgozni. Az őrsi foglalkozásokon kialakul egy csapat, tudják, hogy ők összetartoznak.
„Biztos vagyok abban, hogy amikor egy cserkész elkerül egy munkahelyre, akkor tud kommunikálni az emberekkel, tud csapatban dolgozni.
A cserkészetben mind csapatban dolgozunk, mindenkinek megvan a feladata, hogy mit kell csináljon. Önállóságra, pontosságra, rendre nevel. A mai világban az egyik legfontosabb dolog a pontosság, amikor rohanunk ide-oda, nem érjük utol magunkat, hogy az időnket osszuk be és másnak az idejét ne raboljuk. És ha tudom, hogy az életem egyenesben van, tudom, hogy mikor mi következik egymás után, teljesen másképp lehet reagálni a kihívásokra” – mutatott rá Szőcs Szilveszter.
Csíkban tíz csapat működik, körülbelül háromszáz cserkészt foglalkoztatva, Erdélyben kilenc körzet van, több mint hatvan csapattal, mintegy 2500 aktív cserkésszel. És ezek az emberek mind azon dolgoznak, amit Bi-Pi utolsó levelében ajánlott: igyekeznek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban maguk mögött hagyni, mint ahogy találták. Péter Beáta / liget.ro

Virágzó néptáncmozgalom Bánkfalván
Nem a fellépések, hanem a közösen töltött idő, a néptánc szeretete miatt járnak a fiatalok a néptáncpróbákra Csíkbánkfalván. A gyerekeik tevékenységét látva, a felnőttek is kedvet kaptak a néptáncoláshoz. A Csalóka amatőr néptánccsoportot mutatjuk be.
Csíkbánkfalván 2002-ben alakult egy csoport, amely három évig működött. Majd 2008-ban szerveződött ismét egy újabb csoport, amelynek tagjai azóta is ropják a táncot, és amely évről évre egyre bővült. A Csalóka néptánccsoportnak ötéves óvodás, de tizenöt éves, kilencedik osztályos is tagja. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes két táncosa, Kósa Gabriella és Kelemen Szilveszter 2015-től oktatja a kicsiket és nagyokat.
Úgy diktálja a szívük
Kelemen Szilveszter úgy véli, noha vannak fellépéseik mind a településen, mind Csíkszeredába – például a Csűrdöngölőn –, a fiatalok mégsem azért járnak táncolni, hogy minél több fellépésük legyen, hanem a tevékenység közösségépítő jellege miatt. „Bánkfalván heti foglalkozás lett a néptánc, tudják, hogy kedden a kisebbeknek délután fél öttől, a nagyobbaknak fél hattól néptáncpróbájuk van. A gyerekek, fiatalok tudják, hogy itt találkoznak a barátaikkal, kikapcsolódnak, átbeszélnek sok mindent, és táncot, éneket, magatartást, kiállást tanulnak. Talán ez a Csalóka néptánccsoportnak az érdeme, hogy azért járnak, mert a szívük úgy diktálja. A kicsik öt évestől felfele, a nagyok ötödikesektől kilencedikesekig járnak. Kialakult az a csoport, amely megmaradt az ügy mellett, volt egynéhány, amelyik kimaradt, de jöttek újak. Én hiszem, hogy tizenkettedik osztályig ki fognak tartani, és ha az élet is úgy engedi, azután is fognak táncolni.”
Korábban érkeznek
Kósa Gabriella, aki a kicsik próbáját vezeti, elmondta, minden próbára egyre több gyerek érkezik. Ez az a csoport, amelyiknek hely szempontjából már nem elég az a terem, amelyben próbálnak. De ez jó, mert azt jelenti, hogy sokakat érdekel a néptánc.
Nagyon fontos, hogy a gyerekek nem késnek a próbákról. Máshol – ahol még tanítunk – azért szoktak öt-tíz percet késni, itt nem. Amikor mi érkezünk, akkor már várnak a kicsik, a nagyobbak pedig a kicsik próbájának a felénél érkeznek. Mindenki igyekszik, jóleső érzés – hangsúlyozta az oktató. Szilveszter hozzátette, ha nem lenne kedves a gyerekek számára ez a foglalkozás, akkor nem érkeznének hamarabb. És inkább egy kicsit „zavarják” meg a próbát, minthogy kioltsák belőlük a néptánc iránti szeretet, tüzet.
A kisebbeknek gyermekjátékokat, különböző tánclépéseket tanítanak. „Karácsonyra készülünk a következő hetekben, a gyermekjátékokat összegyúrtam táncokkal, tánclépésekkel, hogy a kisiskolások is kapjanak feladatot, mert egy idő után ők megunják a gyermekjátékokat. A kisebbek élvezik, hogy megyünk körbe, leguggolunk, stb. Próbálom úgy felépíteni, hogy mindenki külön feladatot kapjon”– magyarázta Gabriella.
Az ifjúsági csoport két év alatt négy vidék táncát tanulta meg, a sóvidékit, felcsíkit, szatmárit és jelenleg készül egy koreográfia a szilágysági táncokból. „Karácsonyra szeretnénk egy tematikus darabot készíteni velük. Nem lesz egy egész estét kitöltő produkció, hanem mintegy harminc negyven percben mesélnénk el tánccal, énekkel egy történetet”– tudtuk meg Szilvesztertől.
Segítik munkájukat
A két oktató munkáját a helyi közbirtokosságnál dolgozó Bálint Zita segíti, Péter Szende pedig táncosként vállal szervezői feladatokat. A csoport fenntartója a bánkfalvi közbirtokosság, ők biztosítják a helyet a próbákhoz és támogatják, amivel kell hogy működjön megfelelőképpen. Nagyon ritka az a felfogás, mint amilyen a bánkfalvi közbirtokosságnál van. Nem csak ezt az ügyet karolják fel, hanem általában minden jó kezdeményezést a településen.
Nagyon szép, felújított kultúrház van itt. A közbirtokosság biztosítja a próbákra is a helyszínt, hangosítást van keverővel, mikrofonnal, két hangfallal. Ugyanígy a fúvósokat is felkarolták és ösztönzik, hogy ne csak tanítás, hanem ezen felül is legyenek tevékenységek. Nem úgy vezetik ezeket a mozgalmakat, hogy valamennyi pénzt odaadnak, hogy menjen, hanem igényesen próbálják csinálni, de mégsem tartanak szigorú kontroll alatt. Támogatnak, de nyugodtak, hogy annak meglesz az eredménye. Hála Istennek virágzik a néptánc Bánkfalván.
A csoport hivatalos mindig a negyven-, ötvenévesek találkozóra. Ilyenkor a fellépés után egy kicsit részt vesznek a fiatalok is a mulatságban, ezáltal egyrészt népibb lesz a találkozó, másrészt együtt van több generáció”– mutatott rá Kelemen Szilveszter.
A felnőttek is ropják
Az oktatók elmondták, tavaly novembertől működik a felnőtt néptáncképzés is.
A felnőtt tánccsoport megalakulását a szülők akarták – a fiatalok egyik műsora után rájöttek, hogy a gyermekeik jobban tudnak néptáncolni, mint ők, ezért néhány házaspár késő ősztől kora tavaszig heti rendszerességgel jár táncpróbákra.
„Szép bizonyítéka volt annak, hogy Bánkfalván a néptáncmozgalom mennyire virágzik, és a támogatást is visszaigazolja az, hogy nemrég voltunk a Hargita együttessel fellépni ott a Ludas Matyi előadással, és zsúfolásig megtelt a kultúrház. Ez annak is köszönhető, hogy vannak a mozgalomnak aktív tagjai: gyerekek, ifjak és felnőttek”– fejtette ki Kelemen Szilveszter. Péter Beáta / Székelyhon.ro