Éjjel-nappal fújják Csíkszentmártonban
Mintegy nyolcvanöt fiatal fejlesztheti hangszeres tudását, mélyítheti el zeneelméleti ismereteit szakképzett oktatók irányításával az ötödik Alcsíki Fúvóstáborban Csíkszentmártonon.
Fuvola, klarinét, szaxofon, trombiták, kürtök, dob és réztányér: a fúvószenei együttesekben fellelhető hangszerektől hangos Csíkszentmárton. Tizennyolc oktató foglalkozik a diákokkal, és nemcsak hangszeres, hanem elméleti oktatás is zajlik.
„Sokféle stílusú zenét játszunk, de itt most elsősorban a klasszikusra helyezzük a hangsúlyt, hisz ez az alapja minden stílusirányzatnak. Ha valaki megtanulja az alapokat, akkor bármilyen műfajú zenét el tud majd játszani. Az oktatás egyénileg zajlik hangszerenként, egy tanárnak hat növendéke van, de lehet kamarazenei formációkhoz is csatlakozni, két zongoratanár segíti a munkát, valamint délután, akik már olyan szinten vannak, zenekarban játszanak. Komoly és teljes körű oktatás folyik” – mutatott rá Köllő Ferenc zenetanár, karmester.
„Ez a tíz nap annyit jelent, mint egy fél év heti egy próbával. Ezek a székely gyerekek sem tehetségtelenebbek, mint a világ bármely részén levő gyerekek, miért ne pallérozzuk tehát a székely véreinket” – fogalmazott Köllő.
Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere hangsúlyozta, hogy míg a kétezres évek elején csak elvétve volt egy-egy, klasszikus értelembe vett rezesbanda, 2005 óta folyamatosan nő a számuk. Az alcsíki régióban például jelenleg nyolc fúvószenekar működik, köztük olyanok, amelyek nagy versenyeken is megállják a helyüket.
„Szemmel látható a fejlődés. Ez a célunk, hogy ezeknek a zenekaroknak az utánpótlást biztosítsuk. Egyesek itt jönnek rá, hogy van érzékük hozzá, megszeretik a zenét és akár majd élethivatásukká tud válni a muzsikálás. Arról ne is beszéljünk, hogy ebbe a virtuális, Facebook mellett leragadt társadalomban hihetetlenül fontos a közösségbe való tartozás. Másrészt a zene által – hisszük és valljuk – finomabb lelkű emberek lesznek, amire ugyancsak nagy szükség van. Ezt szolgálják ezek a táborok. Örülök annak, hogy nem ez az egyedüli tábor a régióban, nyáron van 6-8 hasonló megmozdulás itt a környéken, így erősödnek a zenekarok.”
Hozzáfűzte, a többi tábort nem konkurenciaként kezelik, hiszen fontos – mivel egyre több zenekar van –, hogy mindenki megtalálja azt a helyet, ahol tovább tudja képezni magát. Ugyanakkor mindenik tábornak megvan a maga sajátossága és irányelve.
Az Alcsíki Fúvóstáborban létszámkorlát is van, ami a résztvevőket illeti, hiszen az elsőrendű szempont a minőség. Ez nem egy szabadidős tábor, hanem egy aktív szakmai tábor, ahol szinte 12 órán keresztül le vannak kötve tevékenységgel a gyerekek. Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás kezdeményezte tábor megfelelő körülményeket tud biztosítani a résztvevőknek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Könyv a megmAradásról
Mikes Zsigmonddal, Bánffy Farkassal, Teleki Kálmánnal és Horváth Tholdy Péterrel beszélgetett Oláh-Gál Elvira a tusványosi Janus Pannonius irodalmi kávéházban szerda délután. A beszélgetés apropóját a nemrégiben megjelent Nobile Officium – Az erdélyi magyar történelmi családok XX. századi sorsa című interjúkötet bemutatása adta.
Oláh-Gál Elvira interjúinak nagy része a Székelyföld folyóiratban jelentek meg, a 19 beszélgetést tartalmazó könyvet a Székelyföld Alapítvány adta ki. A kötet húsz család történetét mutatja be. Oláh-Gál Elvira elmondta, igyekezett a családoknak azokat az idősebb képviselőit megszólítani, akik egyfelől a két világháború közötti időszakról is mesélni tudnak, illetve a szüleik, nagyszüleik révén közvetlenül tudnak beszélni a történetről, azért, hogy a huszadik századot be tudják mutatni.
„A könyv előszavát Molnár Vilmos, a Székelyföld folyóirat szerkesztője jegyezte, ő volt a sorozat szerkesztője is. Ő úgy fogalmaz akkor amikor az interjúalanyok sorsát jellemzi, hogy az 1990 után külföldről hazatelepültek, elődeik visszaigényelt és csak részben visszakapott földjére jöttek vissza nagyon sokan közülük. Van olyan is, aki ősei anyanyelvét meg kellett tanulja, de a lényeg, hogy próbálják összeragasztani a múltat a jövővel ott, ahol a történelem elszakította” – magyarázta a szerző, majd arról kérdezte beszélgetőtársait, hogy „hol szakadt el a múlt és ki hol kezdte újra”.
A résztvevők többsége úgy véli, hogy egyfajta folytonosság mindig volt. Mikes Zsigmond rámutatott, hogy nem szakadt meg a történelem, mert a nagyszülei és a szülei szóbeli átadásában megmAradt bizonyos kontinuitás. „Én sem mondanám, hogy véget ért, van folytonosság. De attól is függ, hogy miben nézzük. Ha birtokokban nézzük, javakban, akkor mindenképp egyértelmű, hogy ez mikor ért véget, illetve, hogy a restitúciós törvényekkel próbál mindenki újrakezdeni. De nem ez a lényege az arisztokráciának, sokkal inkább egy mentalitás, vagy egy értékrend, gondolkodásmód. Amiben elbukott a kommunizmus, az az, hogy ők is azt gondolták, hogy ezeknek a családoknak a vagyonuk az, ami naggyá teszi őket. De nem. Sokkal inkább az őket jellemző értékrend volt az ami őket azzá tette akik. Ezt megkaptuk mi a nagyszülőktől, nagynéniktől. Ez abszolút folytonos. Ezt nem tudták elvenni soha, sőt erősíteni tudták. Van akiben a romantika, van akiben egyszerű küldetéstudat miatt” – hangsúlyozta Bánffy Farkas.
Teleki Kálmán elmondta, neki szerencséje volt, mert ő első kézből kapott meg mindent. „Lehet mondani, hogy megszakadt a vagyon, de nem szakadt meg a folytonosság. Mi ebben éltünk és ebben nőttünk fel.” Horváth Toldy Péter kiemelte, azért is értékes ez a kötet, mert nagyon alapos munka van mögötte. „Ezt referenciamunkának lehet tekinteni, amit ebben találunk, annak tényleg alaposan utánanézett a szerző minden szempontból.”
Péter Beáta
Oláh-Gál Elvira: Nobile Officium – Az erdélyi magyar történelmi családok XX. századi sorsa /Székelyföld Alapítvány, Csíkszereda, 2016/
Székelyhon.ro

Tusványos: kiterjesztenék a kisebbségi oktatást Szlovákiában
A bálványosi szabadegyetem meghívottjaként Peter Krajňák, a szlovák kormány oktatási minisztériumának államtitkára a keresztény Európa víziójáról szóló előadáson szólalt fel. Az államtitkárt a szlovákiai kisebbségi oktatásról kérdeztük.
– Milyen kihívásokra kell megoldást találjon a kisebbségi oktatás Szlovákiában?
– Nálunk a magyar tannyelvű oktatás képviseli a legerőteljesebben a kisebbségi oktatást, több mint 260 magyar iskola van Szlovákiában. A többi nemzetiségnek kevés és kis létszámú iskolái vannak. Az iskolarendszerünkben öt nemzetiségi nyelv szerepel: magyar, ruszin, roma, ukrán és német. Természetesen arra törekszünk, hogy megmAradjanak a tanintézetek. Egy törvénymódosítással segítettük a kis létszámú osztályok, iskolák megmAradását. Korábban az erre vonatkozó jogszabály előírta, hogy ha tíz alá csökken egy osztály létszáma, akkor azt fel kell számolni. Emiatt egész iskolák kerültek veszélybe, az alacsony létszám az intézet fennmAradását veszélyeztette. Ezt eltöröltük, nincs alsó határérték. Időközben a minisztériumunkban létrejött a nemzetiségi oktatással foglalkozó osztály, amelyet Prékop Mária vezet. Örvendünk, hogy egy elég hosszú várakozási időszak után ez a kormány zöld utat adott ennek a területnek is. Az említett minisztériumi osztály is garantálja, hogy továbbra is kellő figyelem irányuljon a kisebbségi oktatásra.
– Mennyire jellemző, hogy a diákok nem anyanyelven folytatják a tanulmányaikat a felsőbb tagozatokon?
– Százalékarányban nem tudom kifejezni. Ami a magyar nemzetiséget illeti, elég jó a helyzet. Például Pozsonyban is van magyar nyelvű gimnázium, tehát a gyermekek magyar nyelven tudják folytatni a tanulmányaikat. A problémásabb helyzet például a ruszinoknál van, ők első osztálytól negyedik osztályig, tehát alsó tagozaton tudnak ruszin nyelven tanulni, ezt követően nincs anyanyelvi oktatás a számukra. Ezen a téren rengeteg feladat hárul a nemzetiségi oktatással foglalkozó osztályra, hogy hálózatot építsen ki. Az a célunk, hogy a többi nemzeti kisebbségekhez tartozó gyerekek is anyanyelven folytathassák a tanulást.
– Szerepet kap a tanrendben a kisebbségek történelme, kultúrája?
– Természetesen, sőt át akarjuk teljesen dolgozni az egész programot, egy teljesen új dolgot akarunk bevezetni, mégpedig a regionális oktatást. Ez azt is magával hordozná, hogy az adott nemzetiség a saját területi egységében az adott régió történelmét fogja tanulni. Ezt az alapiskola második fokozatának szánjuk, ezt is természetesen az említett minisztériumi osztállyal együttműködve fogjuk végezni. Ez lenne a legnagyobb változás, de sok tervünk van még ezzel kapcsolatban.
– Hogyan biztosítható a minőségi oktatás a kisebbségi gyerekek számára?
– Az a célunk, hogy a gyermekek anyanyelvükön az óvodás kortól legalább az alapiskola kilencedik osztályáig tudjanak tanulni. Rozsnyón például ez már így működik. Arra törekszünk, hogy ez Szlovákia minden régiójában létre jöjjön. Az oktatás minősége a konkrét iskola igazgatójának ütemtervétől, elképzeléseitől, lehetőségeitől, ügyességétől függ. Mi ebbe nem nagyon tudunk beleszólni. Téma van rengeteg, a konkrét vezetőtől függ, hogy mire összpontosít jobban az adott iskola, de célunk természetesen az, hogy tovább javítsuk az oktatás színvonalát.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Az identitás a társadalom immunrendszere
Mi a tartalma annak, amit keresztény Európa névvel szoktunk illetni, mit jelent ebben a keresztény fogalom, az a vízió, amely meghatározza Magyarország politikai identitását? Minderről egy háromrészes beszélgetéssorozatban értekeztek Tusványoson. A sorozat befejező beszélgetésén pénteken a Kós Károly-sátorban a nemzeti, európai, keresztény identitás témákat járták körül.
Szesztay Ádám Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja beszélgetőtársainak azt a kérdést tette fel, hogy ha az identitás szempontjából vizsgáljuk azokat a kérdéseket, hogy milyen Európát akarunk, mitől keresztény Európa, akkor mik vagyunk elsősorban: magyarok, európaiak, vagy keresztények? És minderre milyen választ ad Márton Áron püspök öröksége?
„A mi generációnk még beleszületett egyfajta kereszténységbe, magyarságba. Mi még beleszülettünk ebbe a keretbe. Ez alakított, hordozott. Az új idő, a liberális világ ezt a rendszert szétverte és pusztítja. A porát is el akarja takarítani a globalizáció. MAradj itthon, járj templomba, gyerekeidet neveld magyarnak, kereszténynek. A kérdés az, hogy ki akar ma magyar lenni, ki akar ma keresztény lenni? Ki akar ezzel az identitással élni ebben a térségben?” – fogalmazott Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke.
Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese szerint itt a Kárpát-medenceében nem tudjuk megkerülni azt a témát, hogy az egyházi közösségek számára miért fontos az identitás. Úgy véli, nem fontossági sorrendek vannak, hanem az identitásnak szempontjai vannak. Hogy az egyénnek, a családnak, közösségnek, gyülekezetnek, nemzetnek mi az az érték, amit Istentől kapott ajándékként, amit megkaptunk és tovább éltethetünk.
Hegyi László, az EMMI egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, Európa és benne Magyarország nem lenne az ami kereszténység nélkül. A nemzethez, valláshoz, európai kultúrához való tartozás nem tehető rangsorba, egymást kiegészítik, egyik sincs a másik nélkül. „Próbáljuk meg mártonároni odaadással védeni a kultúránkat. Olyan kultúránk van, hogy ritka. Ne filozofáljunk, hanem tegyünk érte” – hívta fel a figyelmet Imre Zoltán valláskutató. L. Simon László miniszteri biztos rámutatott, azért is fontos az identitás, mert az erős identitás a társadalom immunrendszere.
Az identitást nem védőbástyaként éli meg Európa, hanem egy olyan falként, amely inkább elzárja egymástól az embereket, és nem segíti a megoldást. Pedig az identitás megerősít, erőt ad, hogy ellen tudjunk állni, hogy választ tudjunk adni azokra a kérdésekre, amelyek feszítenek bennünket.
Európa teljesen elveszti a gyökereit azzal, ha megtagadja a nemzetállamokat, ha megtagadja a kereszténységet – így Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke.
„Mi fenntartható Európát akarunk, azt akarjuk, hogy az európai nemzetek, az általuk alkotott európai kultúra olyan érték, olyan ajándék mAradjon, amit az unokáinknak is át szeretnénk örökíteni. Az értékek alapján lehet olyan társadalmi folyamatokat elindítani, amelyek biztosítják a nemzetek és az általuk alkotott európai közösség fenntarthatóságát. Ezt a magyar víziót szoktuk keresztény Európa jelzővel említeni, ennek a politikának az identitását leírva.
Abban vagyunk érdekeltek mi, magyarok, hogy a kialakuló helyzet ne megossza, hanem a sokszínűség tiszteletben tartása révén egyesítse az európai kereszténységet. Hiszen ahhoz, hogy a keresztény Európát megmentsük, az európai kereszténységnek egységre és megmAradásra van szüksége” – összegzett a beszélgetés végén Szesztay Ádám.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Orbán: biztos pont mAradni egy bizonytalan világban
Az Európai Unió globálisból regionális szereplővé minősült, és már nem képes megvédeni a polgárait, külső határait, közösségét – jelentette ki hagyományos tusványosi felszólalásában Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati nagyszínpadi előadásán beszélgetőtársa, Tőkés László Európai Parlamenti képviselő ismételten az autonómia és a védhatalmi státus fontosságát hangsúlyozta.
Az erdélyi magyarság Tusnádfürdői „évi előadásán” a szokásos módon Orbán Viktor, Tőkés László és a moderátori szerepben jelenlévő Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnöke beszélt a nagyszámú hallgatóság előtt.
Becsületrend Tőkés Lászlónak
Németh Zsolt köszöntőjében először gratulált Albert Tibor Tusnádfürdői polgármester újraválasztásához, majd köszöntötte Kárpát-medencei magyar közösségek jelenlévő képviselőit, az egyházi vezetőket, illetve a magyarországi politikai élet szereplőit. A külügyi bizottság elnöke elmondta, Tőkés László püspök megkapta Magyarország legjelentősebb kitüntetését, a Becsületrendet, amelynek átadását várhatóan októberben tartják.
Autonómia: a szabadság és biztonság záloga
A 2013-ban Tusványoson elhangzott kijelentését – amely miatt később megfosztották a román állami kitüntetésétől – felidézve Tőkés László ismételten azt kérte, „vállaljanak védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria is tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében”, mert „Románia és Magyarország is eképpen juthatna egyezségre az erdélyi magyarság önrendelkezése ügyében, a székelység számára ugyanis a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia”.
Arra a saját maga által feltett kérdésre, hogy miért olyan fontos az autonómia és a védhatalmi státus, Tőkés egy évforduló és egy bibliai ige összefüggésében adott választ.
„Az első Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében. Éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és a magyarok védelmében, akik a második világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Erdélyben a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett, vagy velük cinkosságot vállaló magyar szövetségi politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak tétlen, hanem Áron püspök köré tömörülve memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus értékű megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségünk azon igényét, hogy »rólunk, nélkülünk ne határozzanak és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni«” – emlékeztetett Tőkés.
Felszólalásában a püspök egy bibliai igével, Nehémiás próféta „jogos önvédelemre buzdításával” fejezte ki az önrendelkezésre tekintő küzdelem tanítását. „Erdély nagy püspöke, Márton Áron a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállása buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta is, amikor a nemzeti önfenntartás hadiparancsát intézi hozzuk: Ne féljetek, harcoljatok!” – szólt Tőkés a hallgatósághoz. „Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében” – figyelmeztetett.
Felszólalása végén Tőkés László Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondásával köszöntötte az egybegyűlteket: Isten áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
„Számolni kell a megbélyegzéssel, leminősítéssel, kirekesztéssel”
Tusványos egy olyan tér, ahol másképp lehet beszélni a politikáról, a nehéz és bonyolult ügyekről, mint ahogyan azt ez a szakma az év többi 364 napján kikényszeríti az emberből – köszöntötte az összegyűlteket Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
„Ha itt nem nevezzük meg a mi nyelvünkön azokat a dilemmákat, amelyek gyötörnek, akkor a szabadegyetem nem ért semmit, és akkor az nem más, mint propagandatábor. Ezért azt kell tennem, ami a szakmámban be van tiltva: el fogom mondani, amit a mai európai helyzetről gondolok. Számolni kell a megbélyegzéssel, leminősítéssel, kirekesztéssel, az európai fősodorból történő száműzetéssel. Persze, ha a fősodor bajba jut, akkor az onnan történő időben történő száműzetés inkább előnyös” – kezdte beszédét a miniszterelnök.
Utalva többek között az elmúlt napok, hetek németországi és franciaországi terrorcselekményeire, Orbán úgy látja, „nincs elfogadott magyarázat arra a jelenségre, hogy Európában napról napra nő a félelem”. Tőkés Lászlóhoz fordulva Nehémiás idézetét ismételte: ne féljetek, harcoljatok! „De mit jelent ez? Mi ellen kell harcolni?” – tette fel a kérdést.
Köddé vált európai álom
A fél évszázaddal ezelőtti európai állapotokat szemléltetve a miniszterelnök elmondta, „ha azzal biztattak egy német, francia vagy belga fiatalt, hogy amennyiben rendesen elvégzed az iskoláidat, tiszteled a törvényeket, szüleidet és szorgalmasan dolgozol, biztos lehetsz abban, hogy többre fogsz jutni, mint a szüleid”.
„Ez volt az a perspektíva, ami a nagy európai álomnak a vonzerejét adta. Mit tapasztalunk ma? Ha ugyanezt elmondanám most, attól tartok kinevetnének. Az európai életnek ezen ígérete megrendült, elveszett. Ha ennek a folyamatnak az okait keressük, valahol ott találnánk meg, hogy a világgazdaságot korábban egyedül uraló nyugati gazdaságok mellé – milliárdos tömegekkel – versenytársak léptek be, és ehhez a változáshoz az Európai Unió nem tudott alkalmazkodni. Ez tulajdonképpen egy gazdasági válság volt” – fejtette ki.
Orbán úgy véli, ennek következtében az új generációk már nem látnak maguk előtt olyan perspektívát, mint szüleik. Ennek egyik következménye, hogy a gazdasági válság alatt a fiatalok látva, hogy az európai vezetők tehetetlenek, elitválság alakult ki.
Gondolatmenetét folytatva a miniszterelnök hozzátette, „a probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Mert az emberek nagy tömegei látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak. Ez adja azt a nyugtalanságot, idegességet, amelynek a hátterében, mint a villámcsapás egy-egy erőszakos vagy terrorcselekmény megmutatkozik”.
Globálisból regionális
A félelem és bizonytalanság „eltüntetésének” kulcsa Orbán Viktor szerint „néhány rossz dolog abbahagyásában” rejlik. Példaként elsőként a denacionalizálást – a nemzeti szuverenitás európai jogkörök javára történő visszaszorítását – említette, hiszen „vannak dolgok, amelyekkel szemben Brüsszel nem, csak mi magunk vagyunk képesek védekezni”. Másodikként a hamis önértékelés felszámolásáról beszélt: „Az európai vezetők úgy beszélnek az Európai Unióról, mint tizenöt éve. Pedig akkor még nem fért kétség ahhoz, hogy az EU egy globális szereplője a világpolitikának. Csakhogy az unió ma csupán egy regionális szereplő”. Utolsóként „Európa idealizálását” említette. „Az igazság az, hogy vannak kérdések, amikor jó válasz kerekedik ki abból, ha közösen próbáljuk megoldani a problémát, és vannak kérdések, ahol rossz válasz adódik ebből. Ha nem jövünk vissza az ideológiai gondolkodásból a praktikus gondolkodás irányába, akkor meggyőződésem, hogy a bizonytalanságnak sem tudunk véget vetni” – emelte ki.
Európai szintű közvélemény-kutatás
A terrorizmusra és bevándorlásra térve a miniszterelnök elmondta, a politikában a leglehangolóbb dolog az, amikor nyilvánvaló tényekről folynak viták. „Az ilyen viták terhelik az Európai Uniót. Mi azt a megoldást választottuk, hogy a Századvég nevű háttérintézményünket felkértük, végezzen egy európai szintű közvélemény-kutatást arról, mit is gondolnak az emberek: van-e összefüggés a terrorizmus és a migráció között? A 28 tagállamra kiterjedő kutatásban az emberek 65 százaléka számára evidens, hogy a terrorizmus, a bűnözés és a migráció között egyenes összefüggés van. Azzal, hogy a bevándorlás megváltoztatja az ország kultúráját, az európai emberek 63 százaléka ért egyet. A migráció veszélyt jelent, tömeges méretekben megváltoztatja Európa kulturális arculatát, lerombolja a nemzeti kultúrát. Ezt az álláspontot ha nem fogadjuk el, nem is tudunk cselekedni a veszéllyel szemben” – részletezte.
Demokráciaépítés helyett stabilizálás
Az Amerikai Egyesült Államok republikánus elnökjelöltje is szóba került Orbán Viktor előadásában. „Donald Trump tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére. Aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire volna szükségünk. Első: az államokban a világ legjobb titkosszolgálatát kell létrehozni. Második: a demokrácia exportpolitikáját abba kell hagyni. Miért jönnek át Afrikából is tömegesen migránsok? Mert az európaiak sikeresen elérték, hogy a nem demokratikus, de határvédelem szempontjából rendkívül hatékony líbiai rendszert összezúzzuk. Így jártunk Szíriával és Irakkal. Ha továbbra is a stabilitás helyett a demokráciaépítést helyezzük előtérbe olyan térségekben, ahol ennek sikere kétséges, akkor ott nem demokráciát fogunk építeni, hanem instabilitást okozni. Ha Törökország is instabillá válik, akkor abból a térségből is az Európai Unióra mindenfajta szűrés és kontroll nélkül zuhan rá sok tízmillió ember” – vázolta.
Orbán úgy látja, az elkövetkező évtizedekben „az igazi nagy nyomás Afrika felől fogja érni Európát”. „A Líbia mögül érkező népesség nyomására kell felkészülnünk, és annak a nagyságrendje sokkal hangsúlyosabb lesz, mint amit eddig tapasztaltunk. A határt és magunkat plüssállatkákkal és virágokkal nem tudjuk megvédeni” – jelentette ki.
A miniszterelnök egyúttal tisztázta, hogy „nem vagyunk szívtelen emberek, együtt érzünk és megértjük a migránsokat kilátástalanságuk miatt, de a kerítésünknél meg kell őket állítani, és világossá kell tenni, hogy aki jogszerűtlenül lép be, azt a jogszabályok szerint börtönbe kell zárnunk vagy ki kell utasítanunk Magyarországról. A védekezésnek más, ennél barátságosabb formája nincs.”
Az egyetlen ország ma Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról és a bevándorlásról, az Magyarország – utalt Orbán az októberi kvóta-népszavazásra. Zárómondatként hozzátette, „mindazt, amit 2010-ben Magyarországon elkezdtünk – ideértve a keresztény alapokra helyezett új alkotmányt, a nemzetegyesítés politikáját, a családpolitikát, a geopolitikai igények figyelembe vételét – egyetlen célt szolgáltak: hogy Magyarország egy biztos pont mAradjon egy bizonytalan világban.”
Kérdések a közönségtől
A fórum záróblokkjában a felszólalók a hagyományt követve a közönség kérdéseire válaszoltak. Orbán Viktor a kárpátaljai magyarok leendő sorsáról érdeklődő kérdésre válaszolva elmondta, „a magyar kormány rengeteget tesz azért, hogy az élet Ukrajnában, főleg Kárpátalján ne omoljon össze. Nem vagyunk személyválogatók, mindenkit segítünk, aki ott él és nehéz helyzetben van.”
A Magyarországról kiutasított illegális bevándorlók „további sorsára” térve a szerb-magyar határzárral szembeni tévhitek eloszlatását emelte ki a miniszterelnök. „Azzal szoktak vádolni, hogy mi a törvénytelenül Magyarország területére lépett embereket a szerbekkel történt megegyezés nélkül Szerbia területére tesszük vissza. Ez nem így van: a kerítés, amit építettünk, két és fél méterre a magyar határtól befelé van. Segítséget nyújtunk nekik abból a szempontból, hogy a kerítés külső oldalán haladva megtalálják azt a két belépőpontot, ahol törvényesen benyújthatják a Magyarországra történő belépési kérelmüket. Ehhez ragaszkodunk, ez nem sért nemzetközi jogot” – részletezte.
Orbán emellett úgy vélekedett, hogy „ma a Magyarországra nehezedő bevándorlási nyomás egyik legfőbb támogatója az Egyesült Államok. Részben a hivatalos politikáján keresztül, hiszen Barack Obama egy NATO-csúcson nyíltan beszélt arról, hogy mindenki, aki ellenzi a bevándorlást, az a rossz fiúk közé lesz besorolva.” A miniszterelnök megérti, „hogy a bevándorlásban ők pozitívumot látnak, hiszen így jött létre az Amerikai Egyesült Államok, de azt látniuk kell, hogy ebben a történetben mi vagyunk az indiánok, az őshonosak.” Az európai bevándorláspolitika és a magyarok helyzete jövőjének szempontjából az Amerikai Egyesült Államokbeli elnökválasztásnak ezért van hangsúlyos jelentősége – tette hozzá.
Az Európa megvédésének szükségességéről érdeklődő kérdezőnek felelve Orbán bevallotta, hogy „megváltozott egy korábbi álláspont, amely úgy szólt, hogy a NATO mostani formája elegendő ahhoz, hogy a kontinens békéjét garantálja”. „Azt gondoltam, hogy amíg a britek része voltak az EU-nak, nincs szükség európai hadseregre, mert a NATO a megfelelő védelmi szerkezet. De ha belegondolunk abba, hogy a britek kilépnek az Európai Unióból, akkor a kontinens katonai ereje is jelentősen lecsökken. Ezért létre kell hozni egy valódi közös hadsereget, közös ezredekkel, szerkezettel, mert szükség lehet a jövőben egy ütőképes katonai erőre. Egy unió közös hadsereg nélkül nem is tud fennmAradni” – osztotta meg véleményét.
Arra a kérdésre, hogy érdemes-e bővíteni a V4-et (Visegrádi Együttműködés, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális szervezete), Orbán úgy válaszolt, „nem támogatom, nehezen hoztuk össze, jól működik, közös érdekeink vannak. Ez olyan érték, amit nem lehet kockára tenni, és ilyen értelemben a bővítés egy kockázat”. A V4-eknél mAradva hozzátette, annak értelmét sem látja, hogy az Európai Unió ellenében egy közép-európai unió jöjjön létre. „Az EU ellenében nem, de benne igen. A V4 tulajdonképpen ez. Van még, amivel ki lehet egészíteni, de nem szabad szembeállítani az Európai Unióval” – összegzett.
Péter Beáta, Pinti Attila
Székelyhon.ro

Tusványos számokban
Közel ötvenezer személy fordult meg szombat délutánig a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
Az érdeklődők mintegy háromszáz meghívott előadót hallgathattak huszonnégy sátorban az idei Tusványoson, ezen kívül számos kísérőrendezvény között lehetett válogatni mind napközben, mind az esti programokon: könyvbemutatók, színházi előadások, különböző intézmények, szervezetek által kínált foglalkozások, este pedig számos bulisátor várta a tusványosozókat.
Kedden 12 ezer karszalag „fogyott el”, szerdán 7500-an látogattak Tusványosra, csütörtök volt a csúcsnap, 17200 személy volt a tábor területén, míg pénteken 13 ezren voltak a rendezvény helyszínén. Sok állandó táborlakó volt, de főleg az esti koncertek vonzották a tömegeket.
„Nem történt az égvilágon semmi rendkívüli, ami a biztonságot illeti, normálisan zajlott a tábor. A vöröskeresztesekhez alkohol hatása miatt néhány személyt vittek be, de őket gyorsan ellátták, súlyos dolog nem történt” – summázta Fall Sándor, a rendezvény sajtófőnöke. Elmondta, a karszalagos rendszer működik, jövőben is alkalmazzák.
A sajtófőnök megjegyezte, 75 médiaorgánumtól mintegy 180 újságíró regisztrált a rendezvényre.
„A táborban nem volt »medveügy«, a városban volt, de az a szokásos. Nem történt támadás, csak itt-ott láttak medvét, de ez hozzátartozik Tusnádhoz. Szervezésileg rendben volt, technikailag is működött minden” – fejtette ki a sajtófőnök.
A helyszínen érződik már valamelyest a táborvégi hangulat, de így is érkeznek még új arcok, illetve aki mAradt, az esti bulit biztos nem hagyja ki. Szombat este az Ocho Macho és a Kiscsillag zenekar zárja a Tusványos nagykoncertjeinek sorát.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Hidat verni magyar és magyar között versekből, barátságból
Tűzből tüzet mottóval, valamint az 1956-os eseményekre emlékezve zajlik a hatodik Székelyföldi Verstábor Csíkcsomortánban. A falubeliek szervesen jelen vannak a tábor életében, ugyanakkor fontos találkozási pontja ez a verset, irodalmat kedvelő fiataloknak.
Színészmesterség, előadóművészeti és beszédtechnikai tréning, irodalmi művek elemzése, előadása, tánc- és énektanulás, kirándulások, beszélgetések – mindebben részük van azoknak a fiataloknak, akik részt vesznek a csomortáni Szellő Szállóban július 31-ig zajló verstáborban. A tábor egyik fontos célja a tehetséggondozás, de a szervezők fontosnak tartják azt is, hogy a Kárpát-medenceében élő magyar fiatalok egymással találkozhatnak itt.
„A táborban anyaországi, felvidéki, kárpátaljai, Székelyföldi és vajdasági szavalóversenyek döntősei vesznek részt. Délelőtt tréning van két színésztanárral – Kubik Anna Kossuth-díjas színművésszel és Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színésszel –, de foglalkozik a táborozókkal Fülöp Zoltán Jászai Mari-díjas színész, a Csíki Játékszín társulatának tagja. Minden nap kirándulunk, hogy minél többet lássanak a gyerekek Székelyföldből. Az egyik fontos célja a tábornak, hogy a Kárpát-medencei magyarságot erősítse, azt, hogy a magyar a magyarral találkozhasson. Édesapám szavaival élve – aki kitalálója és alapítója volt a tábornak –, célunk hidat verni magyar és magyar között a Kárpát-medenceében versekből és barátságból építve” – hangsúlyozta Varga Anna, a tábor vezetője.
Az idei tábor tematikája 1956, ez tükröződik abban is, hogy milyen verseket dolgoznak fel a tréningeken, de hallgathattak előadást Vittner Máriától, aki a megélt élményeiről mesélt a táborozóknak. A programot filmvetítések és néptánctanulás, táncház is színesíti. A tábort gálaműsorral zárják, szombaton este 9 órától várnak minden érdeklődőt a Szellő Szálló szabadtéri színpadához.
Amint azt a szervezők mesélték, a falubeliek is részt vesznek a táborban, együtt főznek, eljárnak a nyitott előadásokra, a helyi fiatalok szoktak zenélni a táncházban. „Néptáncolnak velünk, zenélnek, a kisgyerekek jönnek a kirándulásainkra, pulzál velünk a falu” – mondta el a táborvezető.
A verstábort Varga Sándor találta ki és vezényelte egész a tavalyig. Idén már sajnos nem lehet a táborban. A tábort családja, felesége és két gyermeke „viszi tovább”, valamint egy barátokból álló nagy csapat. A jelenlevők mégis úgy vélik, az egykori jó barát velük van, sírja és kopjafája a szálló kertjében található.
„Édesapám gyakran mondta, hogy idős korában szeretne ide költözni, itt ki tudja teljesíteni magát, és éppen ezért nem Pesten, hanem itt temettük el. Édesapám a halála előtti utolsó napon rám hagyta a tábor vezetését, ez az örökség. Így hárman szervezzük ezt tovább. Minden tábornak van egy mottója, az ideinek, hogy Tűzből tüzet. Ez vonatkozik arra is, hogy '56-ból hogyan merítsünk példát, és arra is, hogy nélküle is vigyük tovább ezt a tábort, és ne aludjon ki a tűz. És ehhez mellettünk van sok barátunk” – osztotta meg velünk Varga Anna.
„Kapcsolatok alakultak ki a helyi táncosok és verstáborosok között, ezek már jó barátságok. A helyi emberek részt szoktak venni, jönnek, tevékenykednek itt. Igazából Sanyi belopta mindenki lelkébe magát” – fűzte hozzá Ferencz Csaba, Csíkpálfalva község polgármestere.
A rendezvény védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, társszervező a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Írószövetség, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Székesfehérvár Önkormányzata, a Fehérvár Médiacentrum, a Csomortányért Egyesület, az Aracs Közbirtokosság, a csíkcsomortáni Szellő Szálló és Csíkpálfalva község.
Ez a verstábor egy nagyon komoly kapaszkodó és lehetőség azoknak a fiataloknak, akik szeretik az irodalmat, és akik egyre többen vannak – véli Fülöp Zoltán. „Ezt ott mértem le a Versünnepkor, amelyet minden tavasszal megszervezünk, és amelyen idén 93 jelentkező volt. Ezek a gyerekek a saját akaratukból jönnek, és éppen ezért azt a szeretetet vesszük figyelembe zsűrizéskor, amivel ezekhez a versekhez hozzányúlnak. Annak idején Varga Sanyi barátom – Isten nyugosztalja – elindította ezt a követ a hegy tetejéről, és ez jön, mint a lavina, és egyre több mindent hoz magával. Ennek a hozadéka nem úgy mutatkozik meg, hogy eljött a táborba és mától kezdve jobb ember. A gyermeke lesz jobb ember. Mert itt tapasztalatmennyiséget, szépségdózist kap, ami munkálkodik benne szépen, csendesen, és észrevétlenül változik az élete. Valamit annak idején sikerült elültetnünk, és ez a mag most kezd csírázni, egy-két levélke már van rajta. Ezért érdemes, ezért szép, és ez a küldetése ennek a verstábornak.”
Évek óta visszatérő vendége a tábornak a Misztrál együttes. A tagjai az énekelt verset képviselik, a vers és a zene kapcsolatáról beszélnek a fiataloknak. „A legjobb dolog a táborban, hogy első kézből kapnak a gyermekek információt színészektől, előadóktól, hogy fel tudjanak készülni arra, amire vágynak.
Ugyanakkor számtalan barátság születik itt. Mi megtanultuk az öregektől, amit tudunk, és ezt megpróbáljuk átadni annak a generációnak, amelyik komolyan gondolja a versmegzenésítést. És jó ez a találkozás. Lehet, hogy egy új Tolnay Klári, lehet az új Kaláka van itt a táborban. Ha nem lennének ezek a találkozók, lehet, hogy nem is lenne abból a tojásból csibe” – fogalmazott Heinczinger Mika, az együttes tagja.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Filmek székely olimpikonokról
Székely olimpiai bajnokokat mutat be Becze Zoltán négy filmjében, melyeket pénteken 18 órától vetítenek a Mikó-vár bástyatermében.
Négy hónappal ezelőtt indult el a Csíki Hírlap hasábjain az a sorozat, amely olimpiáról olimpiára kalauzolja az olvasókat, előtérbe helyezve az erdélyi magyar és a Székelyföldi olimpikonokat.
„Köszönöm a Csíki Hírlapnak, hogy ezt a sorozatot közli, és a 24 éves kutatási eredményeimet be tudom mutatni. Eddig ilyen összeállítás még nem készült, a cél az volt, hogy inkább az erdélyi, Székelyföldi olimpiai bajnokokra összpontosítsak, mert többnyire a nagy érmesekről írnak csak, és általában őket megemlítik lábjegyzetben” – fogalmazott a szerző a sorozat kapcsán.
A pénteken délután bemutatott filmek négy székely olimpiai bajnokról szólnak. „Abban a sorrendben vetítjük, ahogy nyerték az érmeket: 1928, Keresztes Lajos, egy Alsósófalván született birkózó, a második a korondi születésű Lőrincz Márton, az 1936-os berlini olimpián szerepelt kiváló eredménnyel. A harmadik, akinek az olimpiai aranyérme egy héttel ezelőtt volt negyven éves, Molnár Endre gyergyószentmiklósi vízipólós kapus. Ő a híres Faragó-féle csapatnak volt a kapusa. Ugyanakkor természetesen levetítjük a Novák Edéről, Csíkszeredai paralimpiai bajnokunkról szóló filmnek azt a változatát is, amely már belefoglalja a 2012–2016 közötti időszak eredményeit is” – magyarázta Becze.
A filmek 15 percesek, ha van rá érdeklődés, akkor ezek levetítése után a hosszabb változatot – 26 perc – is meg lehet tekinteni az első kettőről. A Keresztes Lajosról és Novák Edéről szóló filmeknek román feliratos változatuk is van, a Keresztes-féle filmnek még angol is, ha valaki igényli, ezt is szívesen levetítik.
Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak visszahozni a köztudatba ezeket a bajnokokat, Becze úgy válaszolt, hogy ő nem visszahozta, hanem tulajdonképpen most mutatja be. Ugyanis ezekről az emberekről a kommunizmusban nem volt szabad beszélni.
„Gyűjtésem során az első háromnál, amikor le akartam fényképezni, hogy hol és mikor keresztelték meg őket, érdekes módon ezek az iratok hiányoztak a plébániákról, Gyergyóban is, Korondon és Parajdon is. Nagyon odafigyeltek, hogy feledésbe merüljön, hogy a székely nagyot alkotott sportban, és a világ tetején állt – nem csak képletesen –, amikor az olimpiai dobogó legmagasabb fokán átvette az aranyérmet” – magyarázta. Hozzátette, fontos tudjuk, hogy nagyot alkottunk nemcsak a művészetek és az irodalom terén, hanem vannak nagy sportolóink, akik olimpiai bajnokok voltak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Csíki Kamarazenekar: az a plusz, hogy van benne lélek
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli a Csíki Kamarazenekar a hagyományos városnapi hangversenyen, amelyet vasárnap este 8 órától tartanak a Szent Ágoston templomban.
A zenekar két alapító tagja, Kovács László és Adorján Csaba mesélt a kezdetekről.
A Csíki Kamarazenekar 2001-ben alakult zeneszakos egyetemi hallgatókból és lelkes, fiatal hangszertanárokból. Az első koncert még saját erőből jött létre Szőnyi Zoltán Marosvásárhelyi karmester vezényletével.
„Kilencvenben indult a művészeti iskola, Kovács Laciék voltak az első generáció, mi a második, akik ott végeztünk zeneszakon. És ez a társaság, amiután elvégezte az egyetemet, visszajött Csíkba. És felvetődött egy zenekar ötlete, mert nem volt korábban ilyen fajta kezdeményezés itt. Egyszerűen akartunk valamit csinálni” – emlékezett vissza Adorján Csaba. „A rendszerváltás után ritkán volt zenekari hangverseny Csíkszeredában, megszűnt a filharmóniáknak az idelátogatása, szinte tíz évig volt egy vákuum ilyen téren” – fűzte hozzá Kovács László.
A zenekari koncertek fogadtatása már az elején jó volt, és ez azóta is így van. Szinte mindig telt házas koncerteket adnak. „Van egy bizonyos réteg Csíkszeredában, akire mindig lehet számítani. Kétszáz-kétszázötven ember rendszeresen bejön a koncertjeinkre. A Csíki Mozi ilyen szempontból is – és akusztikailag is – ideális hely koncertezni” – mutatott rá Adorján. ,
Az évek folyamán a Csíki Kamarazenekar komoly résztvevőjévé vált Székelyföld kulturális életének. A klasszikus repertoár mellett a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon a Csíki Kamarazenekar tagjai historikus barokkzenekari projektben is részt vesznek korabeli hangszertípusokkal, valamint korabeli hangolásban, de ugyanakkor más zenei stílusok fele is nyitottak.
A zenekar tagjai elmondták, már eleitől fogva segítette őket a városvezetés, év elején benyújtanak egy tervezetet – hat-hét hangversenyt tervezve – és kapnak egy bizonyos összeget, amiből egész évben gazdálkodhatnak. Ugyanakkor jó kapcsolatban vannak a megyei tanáccsal is. A zenekar alapját a vonósok teszik ki, vendégfellépőként szoktak fúvósokat is hívni.
A zenekari életről érdeklődve elmondták, a szervezés emészti fel sok energiájukat. Magához a munkafolyamathoz, ami a szakmai felét illeti, hozzá vannak szokva. Egy-egy koncert előtt három-négy napig délelőtt és délután is próbálnak. Az évadot úgy próbálják összeállítani, hogy mindenik koncert különleges legyen. Közönségbarát is legyen, és egyben stílusokban változatos.
„Sokat változott az életvitele a társaságnak, pont abból kifolyólag, hogy amikor elkezdtük, mindenki frissen végzett volt, természetes volt, hogy megváltjuk a világot. A lelkesedés, a lendület nem változott, de átrendeződött az életünk azáltal, hogy családot alapítottunk, a prioritások mások. Nem minden áron akarja az ember a művészetével megváltani a világot” – fogalmazott Adorján.
Kovács László rámutatott, úgy látják, hogy mindenféle szempontból megérett az idő arra, hogy az intézményesedés útjára lépjenek a közeljövőben, hisz így tudják megtartani a jó szakembereket. „Nagyon fontos a zenekarban, hogy egyetértés legyen. Az a különbség a Csíki Kamarazenekar és más szimfonikus zenekarok között, hogy szakmailag rendben vannak, de emberileg nem mindig van egyetértés. Ismerünk filharmóniákat, ahol elég komoly viszálykodás van. Mi arra törekszünk, hogy ha összeülünk, akkor legyen jó hangulat. Ez is szempont a szakmaiságon kívül” – magyarázta Kovács. Adorján hozzátette: „egy zenekar megszólal így is, úgy is, az a plusz, hogy van benne élet, lélek.”
Városnapi hangverseny
„Minden évben a városnapi hangverseny a legfontosabb koncertünk. Most a vonóskart bővítettük ki, mert átlagban húsz tagú szokott lenni, most harmincan lesznek, és ehhez jönnek még a fúvósok. Csajkovszkij egyik legimpozánsabb hegedűversenyét játsszuk. Nagyon különleges koncert lesz” – ajánlja Kovács László.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Pityókafesztivál és dínomdánom Csíkszeredában
A krumplis ételek számtalan variációját sorakoztatták fel a résztvevők szombaton a tizenhatodik Csíkszeredai pityókafesztiválon, amely idén is a városnapok keretében zajlott – számol be Péter Beáta a kronika.ro-n.
A hétvégi rendezvénysorozat népszerű gasztronómiai vetélkedőjére ezúttal hatvan csapat nevezett be. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a megnyitón a városnapok legrangosabb, építő jellegű rendezvényének nevezete a fesztivált, s mint mondta, a közösségek, baráti társaságok ezáltal összekovácsolódnak, megerősödnek és „együtt építhetjük tovább családjainkat, intézményeinket, közösségeinket és Csíkszeredát”.
Míg a vetélkedő résztvevői ízletes krumpli-alapú készítményeikkel foglalkoztak, a szabadtéri színpadon nótaénekesek és néptánccsoportok szórakoztatták a közönséget, a gyerekek és felnőttek nagy örömére pedig a Budakeszi Bab Társulat óriásbábos utcaszínházi produkcióját is elhozta. Mint minden évben, fellépett a Kosz Szilveszter néptánccsoport is, ők már az első fesztiválon is jelen voltak. A rendezvény egyik legemlékezetesebb pillanata a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapat bemutatkozója volt. Szikszai Tamás, a szurkolók egyesületének az elnöke elmondta, a pityókafesztivál megfelelő helyszínt biztosít ahhoz, hogy tovább építsék a kapcsolatot a vezetőség, a csapat és a szurkolók között.
„A hokicsapat menedzserével kitaláltuk az egész folyamatot, létrehoztunk egy hokis sarkot, ahol a gyerekek is játszhatnak, a szurkolók is elbeszélgethetnek az új edzővel, a csapatmenedzserrel. Akkor jött az ötlet, hogy mutassuk be hivatalosan, ünnepélyes keretek között a csapatot. Cél volt az is, hogy a régi szurkolókat is visszacsalogassuk a csapat háza tájára” – magyarázta.
Erdély.ma

Barokk hangversenysorozat csíki templomokban
A Concerto Spiralis Kulturális Egyesület szervezésében augusztus 22–24. között Csík vármegye évszázados templomaiban szólal meg az egyesület nevével megegyező régizene-együttes.
A hangversenysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet az épített örökségeinkre, és eljuttassa a régizenét a vidéki emberekhez, ezáltal is inspirálva őket mindennapjaikban – írják a szervezők. Az együttes tagjai fiatal erdélyi és magyarországi korhű előadásmódra specializálódott zenészek. „Ez nem egy stabil tagú együttes, hanem mindig változó. 2012-ben Gábor Előddel és Lázár Zsomborral kezdtünk közösen zenélni, és mindig megkértünk valakit, hogy játsszon velünk csembalón vagy más hangszeren. Aztán az utóbbi években gyakran zenéltem Magyarországon, ott összebarátkoztam új emberekkel, akikkel barátilag is összehangolódtunk, és akikkel jó érzés közösen muzsikálni. Őket hívtam később, és így alakult ez az együttes”– avatott be Hunyadi Koppány, az együttes vezetője. Úgy véli, nagyszerű alkalmak ezek a fellépések, hogy magyarországi barátaikkal együtt zenélhessenek.
„Elsősorban az a célunk, hogy kicsit felhívjuk a vidéki templomokra a figyelmet, mert azok a zenék, amelyeket mi játszunk, nemcsak hangulatilag találnak, hanem időben is akkor keletkeztek, amikor ezeket a templomokat építették vagy felújították.”
Hunyadi Koppány elmondta, a barokk zene érdekessége, hogy nagyon egyszerű elemekkel nagyon erős érzelmeket tud előidézni. „Tulajdonképpen ez is volt annak idején a célja. A 17. században újult meg a stílus, amit akkor úgy hívtak, hogy seconda practica, vagyis második gyakorlat. Ez jobban kifejezi az érzelmeket. Az előadónak nincs is más célja, minthogy ezt minél jobban átadja a közönségnek” – összegzett a zenész.
Augusztus 22-én 19 órától a csíkdelnei Szent János-templomban, 23-án 20 órától a Csíkszeredai Szent Kereszt-templomban, 24-én 19 órától a csíkszentléleki Szentlélek-templomban hallgatható meg a Concerto Spiralis koncertje. A templomokról érdekességeket, legendákat és történelmi részleteket az Élő Erdély Egyesület által létrehozott csikcsodai.eloerdely.ro oldalon olvashatnak.
Concerto Spiralis együttes
Hunyadi Koppány – barokkhegedű, Gábor Előd – barokkhegedű, Lachegyi Anna – viola da gamba, Király Dóra – dulcián és furulya, Lázár Zsombor – barokkcselló, Tóth-Vajna Zsombor – spinét, Benkő Mihály – arciliuto.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Zete és a kegyszobor legendája
A csíksomlyói kegytemplomban tartják vasárnap a Székelyföldi Legendárium legújabb, a Babba Mária című rajzfilmjének a hivatalos bemutatóját. Az alkotók a nemrég elhunyt Botár Gábor plébánosnak is emléket állítanak.
Egy hónappal ezelőtt ért véget a közel kétéves munka a Székelyudvarhelyi rajzfilmstúdióban, a különlegessége, hogy háromféle technológiát ötvözött a Székelyudvarhelyi csapat – számolt be Fazakas Szabolcs ötletgazda.
„A helyszíneket – rajzfilmesebben nyilván – realisztikusan rekonstruáltuk, a kegytemplom, a kápolna, a nyereg, a napba nézés a Hármashalom-oltár mellett a rajzfilmben is ugyanott van, mint a valóságban. A ködöt sem felejtettük el, a felszálló ködben érkeznek a csángó és székely keresztalják a napba nézésre. A történet alapja, hogy Zete, a székely kislegény a Székelyudvarhelyi keresztaljával érkezik Csíksomlyóra, és Gábor atya elmeséli neki a kegyszobor legendáját. Vannak benne tatárok, néhány fiktív elemet is be kellett csempésszünk, de a gyerekek számára leegyszerűsítve, érthetővé, szerethetővé tesszük a történetet” – avatott be a részletekbe Fazakas.
A rajzfilmbeli keresztalját Gábor atya vezeti. Az alkotók nem hangsúlyozzák külön, hogy Botár Gáborról van szó, de az udvarhelyszékiek és csíkszékiek is tudhatják, hogy az ő alakját idézik meg – véli az ötletgazda.
„Utolsó percben döntöttük el, hogy állítsunk Gábor atyának emléket ezáltal. Ő egy huszonegyedik századi Székelyudvarhelyi legenda. A közösséget és a fiatalokat olyan szinten megmozgatta, olyan munkát végzett itt a város közéletében, vallásos életében, amit kevesen. Óriási karizmája volt. Ismertető jelként Gábor atya tarisznyáját és botját kapta meg a rajzfilmbeli pap, aki vezeti a csoportot. Akik ismerték Gábor atyát, felismerik ezeket. A hangja is hallható lesz egy archív felvételről a rajzfilm végén.”
Az alkotók úgy vélik, merész gondolat volt, hogy a kegytemplomban tartsák a rajzfilm hivatalos bemutatóját, de ugyanakkor természetes is, hiszen az a kegyszobor történetét mutatja be. A vetítések a délelőtt fél tizenegytől és a délután hét órától kezdődő misék után lesznek. A rajzfilm időtartama hét perc, ha az érdeklődők száma meghaladja a templom befogadó képességét, akkor megismétlik a vetítéseket.
A stáb
Forgatókönyv: Kudelász Nóbel, dramaturg: Demeter Kata, zeneszerző: Orbán Ferenc, rendező: Tóth Árpád és Fazakas Szabolcs.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Rockopera ajándékba a remény kis embereitől
Több mint kétszáz, gyermekotthonokban nevelkedett fiatal ajándékozta meg az István, a király című rockoperával a Csíkszeredaiakat augusztus 20-án.
A Kárpát-medence magyar lakta vidékeiről érkeztek azok a fiatalok, akik szombat este a Csíkszeredai Szabadság téren előadták az István, a király című rockoperát.
Az Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért civil szervezet által bemutatott rockoperával a szervezők legfontosabb célja, hogy megmutassák, a nehéz sorsú – mélyszegénységből jövő és a gyermekotthonokban nevelkedett – fiatalok is képesek értékeket teremteni, ők is értékes emberek.
Ezek a fiatalok szombaton több ezer ember előtt mutatkoztak be Csíkszeredában, és bizonyították, hogy az ő mondanivalójuk kifelé is sugározható. A közönség sorai között volt Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is.
Az előadáson adományozni is lehetett, a befolyt összeget a csíkszentsimoni gyermekotthon épületének szigetelésére fordítják.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Újdonságokkal készül az évadra a Csíki Játékszín
Megújult nézőtérrel és színpaddal kezdte az új évadot a Csíki Játékszín, az évadnyitó társulati ülést kedd délelőtt tartották, ezt követően pedig a sajtó képviselőinek mutatták be az újdonságokat és az évadtervet.
Új székek kerültek a nézőtérre: az idei évadtól 96 székkel kevesebb van, de a mostani székelrendezés jobb rálátást biztosít a színpadra – magyarázta Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. Így most 308 szék található összesen a színház nézőterén. A bérletek kiváltásakor a nézőknek új helyet kell választaniuk, előnyt élveznek a helyfoglalásban azok, akiknek a korábbi évadokban is bérletes helyük volt a színházban. A bérleteket augusztus 29-től kezdik árusítani.
Korszakváltó újdonságnak nevezte a színpadi zsinórpadlás beszerelését a színház igazgatója. „Annak idején ez az épület a hatvanas évek szerény igényei szerint felépített és berendezett művelődési ház volt. Az elmúlt tizenhét évben ezt próbáltuk lépésről lépésre színháziasítani, ez vonatkozik a közönségfogadásra, a színpadi körülményekre, nézőtéri állapotokra, öltözőkre stb. De mostanáig zsinórpadlás építésére nem került sor, ezért hangsúlyosan szeretnék köszönetet mondani az önkormányzatnak. A mi céljainknak tökéletesen megfelel, mindenképp a színpadi munkákat fogja segíteni.”
A társulat kedd délután kezdte el Szép Ernő Vőlegény című darabjának olvasópróbáit. A bemutatót október 14-én tartják. Felújítják a Csodálatos esernyő című, Bajor Andor-mesét, amelyet néhány évvel ezelőtt mutattak be, de – amint Parászka fogalmazott – azóta egy új gyerekközönség nőtt fel. Ezt október 28-án mutatják be. A kamarateremben a Pitypalatty című gyerekprodukció és az Isteni színjáték avagy című darab lesz műsoron, májusban pedig Az öldöklés istene című kamaratermi produkció lesz látható.
Novemberben már a szilveszteri előadásra készülnek, a Tisztelt ház című zenés vígjátékot Lendvai Zoltán rendezi. Karácsony előtt a Hanyistók című mesejáték próbái kezdődnek, ennek a bemutatója február 7-én lesz. Március végén a Portugál című Egeressy-drámának lesz a bemutatója, ezt Victor Ioan Frunză rendezi. Május 12-én Osztrovszkij Erdő című színművét mutatják be Porogi Dorka rendezésében. Nem mArad el a Lurkó fesztivál sem, ezt május 22-28. között tartják. Az idei évadtól a társulathoz szerződött Sándor Anna és Kányádi Szilárd, ők a Szatmárnémeti színháztól érkeztek a Csíki Játékszínhez.
Nyitnának a román közönség felé
A színház igazgatója elmondta, igyekeznek megszólítani a Csíkszeredai román közönséget is. „A kiindulópontunk az, hogy a Csíki Játékszín társulata egy magyar színházi társulat, amely magyar és világirodalmi színházi értékekre, ezen belül román színházi értékekre épít előadásokat. Amikor megpróbálunk minél szélesebb közönséget megszólítani, igazából a városnak egy jelentős százaléka, a román közönség kimArad. Ez egy idő után valamilyen fajta feszültséget teremthet. Ezt ideje meghallgatnunk.” Az igazgató rámutatott, amennyiben igény van rá, bizonyos előadásokat román nyelven feliratoznának, készítettek román nyelvű szórólapokat és tárgyaltak már a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházzal, hogy időközönként hozzák el az előadásaikat.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Dokumentálták az Erdélyben egyedülálló temetkezési formát
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége szervezésében augusztus 17–24. között harmadik alkalommal táboroztak egyetemisták Szépvízen. A kalákatáborban ezúttal az örmény temetőket mérték fel.
Örmény ételeket – sárgarépasalátát és muszakát – szolgáltak fel hétfő este a tábor résztvevőinek és a meghívottaknak, a program része volt ugyanis, hogy amikor nem a temetőkertben dolgoztak a táborozók, akkor különböző identitáserősítő előadásokon, kirándulásokon, programokon vettek részt.
A temetőkertben többféle munkát is végeztek a sírkövek dokumentálása érdekében. „Megtisztítottuk a sírokat, dokumentáltuk, hogy ki nyugszik az adott sírban, mikor született és mikor halt meg. Térképet is rajzoltunk, hogy a sírokat megtaláljuk, és folynak a munkálatok, hogy háromdimenziós térképen is meg lehessen tekinteni a temetőt és a sírokat” – magyarázta a Marosvásárhelyről érkező Bíró Melinda, aki a Marosvásárhelyi örmény szervezet ifjúsági csoportjának a tagja.
Bartha Beáta tavaly is részt vett a táborban, akkor a templom restaurálását készítették elő. A Kolozsváron építészetet tanuló lány készítette el a temető alaprajzát. „A temetőkert feltérképezése izgalmasan hangzott. Én műszakis szemmel néztem az egészet. Azzal kezdtük, hogy körbemértük a területet, felmértük az összes sír hosszúságát, szélességét, magasságát. Ezeket az adatokat felhasználva létrejött a temető alaprajza. Van egy kripta is. Nekifogtam lemodellezni, de egy hét nem elég, hogy precízen meg lehessen csinálni. Az alaprajzzal nagyjából megvagyok. A következő lépés, hogy megszámozzuk a sírköveket, és ha valaki rákattint, akkor előjönnek annak az adatai. Az a cél, hogy mindenki számára elérhetők legyenek ezek az adatok.”
Az egyetemista lány elmondta, mivel a temető egyik része nagyon bozótos, ezt elkezdték kitisztítani. Ekkor találtak rá három, az 1800-as évekből származó sírkőre, amelyekről eddig még nem tudtak, hogy léteznek.
Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke hangsúlyozta, az volt a céljuk, hogy a Kárpát-medenceében egyedülálló sírkőállítási formát dokumentálják, ugyanis Szépvíz az egyetlen olyan település, ahol az örmények fektetett sírköveket tettek a hantokra, és erre írták az elhunyt nevét és egyéb adatokat. Rámutatott, ezt az örökséget meg kell őrizni, mindent dokumentálni kell, ami ezzel kapcsolatos. Ilyen jellegű kutatás Erdélyben a magyar örmény településeken már volt, Szamosújváron, Erzsébetvárosban és Gyergyóban is van ehhez kapcsolódó kiadvány. A szépvízi kutatásokról is fog megjelenni hasonló.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Móra Ferenc-díjban részesült Gyarmati Zsolt múzeumigazgató
Állami kitüntetést adományozott az augusztus 20-ai ünnep alkalmából Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Móra Ferenc-díj olyan elismerés, amelyet azok a muzeológusok kapnak, akik jelentős teljesítményükkel szakterületük fejlődését szolgálták.
– Rangos szakmai kitüntetést vehetett át, amely azt tükrözi, hogy Magyarországról hogyan látják az itteni „múzeumépítő” tevékenységét.
– Ezt a miniszter adja felterjesztés alapján, és úgy tudom, hogy eddig ilyen díjat határon túli szakember még nem kapott. Móra Ferenc régész és néprajzos is volt, ugyanakkor Szegeden múzeumigazgató, ő volt az egyik legnagyobb név a szakmában a maga korában, ezért is nevezték el ezt a díjat róla, és évente három személynek adják át. A minisztérium figyelemmel követi a határon túli kulturális szakmai életet is, Balog Zoltán miniszter úr fővédnökként megtisztelte a Csontváry-kiállításunk megnyitóját is.
– Hogyan sikerült néhány év alatt az erdélyi és magyarországi neves múzeumok térképén megjeleníteni a Csíki Székely Múzeumot?
– Annak idején, amikor tizenhárom évvel ezelőtt a múzeumhoz kerültem, sok teendő volt, eléggé mélyről kellett a múzeumot fölhozni és új pályára állítani. A városvezetés ebben a munkában folyamatosan partner volt. Most már nem ahhoz hasonlítanám a céljaimat és a munkámat, hogy milyen volt akkor, amikor átvettem, hanem inkább az elmúlt évekhez képest kell jobbnak lenni. A közelmúlt a mérce. Szinten tartani a közelmúlt törekvéseit vagy meghaladni, minőségileg folyamatosan emelni a szintet. A múzeum az itt dolgozó emberek által létezik. Egyik fontos teendőm az volt, hogy a tapasztalt kollégák megtartása mellett egy humánerőforrás-fejlesztésbe fogtunk, és olyan fiatal kollégákat sikerült idevonzani, akik itt biztosítják a lendületet.
Hosszú éveknek kellett eltelnie, amíg a megálmodott szemléletváltás megtörtént. Partnereket kezdtem keresni a saját munkámhoz a városban, a régióban és a határon túl is. Ez lassú folyamat volt, de sikerrel járt. A város befogadott, elfogadott, mint kívülről jövő embert, és azt tapasztalom, hogy értékeli a változásokat, ami történt a múzeumban. Nagyon fontos ugyanakkor a magyarországi szakmai kapcsolatháló, onnan kaptam módszertani fogódzókat, mintákat, ugyanakkor sok biztatást és értékelést a Csíkszeredaiaktól. A lendület mellé idővel fölzárkózott a tapasztalat és a rutin. A Munkácsy-kiállítás mindenképp fordulópont volt a múzeum életében. Annak a sikeres menedzsmentje vezetett oda, hogy kezdett megalapozódni a Csíki Székely Múzeum imázsa Erdélyben és Magyarországon. Viszont azokban az években jobban látszottunk, mint amilyen értéket képviseltünk valójában. Fel kellett nőni a Munkácsy-kiállítás után ahhoz az arculathoz, ami kialakult rólunk. Még mindig dolgozunk ezen, mert ez a kép nem teljes, ugyanis csak arról ítélnek meg bennünket, amit látnak, vagyis a kiállításokon keresztül. De a múzeum lelke, küldetése, hogy a nemzeti önazonosságunk szellemi és tárgyi világának a gyűjtője, őrzője, szakmai feldolgozója legyen. Ehhez fontos, hogy rendelkezzünk modern műtárgy adatbázissal, legyen jól felszerelt restaurátor műhelyünk, korszerű raktárunk, színvonalas múzeumpedagógia, és hogy a tudományos munka a megfelelő mederben folyjon.
– A Csíki Székely Múzeum ugyanakkor egy kedvelt közösségi tér is lett.
– Szerettük volna, hogy egy olyan hely legyen a Mikó-vár udvara és termei, ahová egyszerűen jó megérkezni. Régebb azért járt múzeumba valaki, hogy informálódjon, a tudását gyarapítsa, hogy érdekes dolgokat lásson, és mi ezt megtartva fontosnak tartjuk, hogy az igényes szórakoztatás helyszíne is legyen. Vannak múzeumpedagógiai foglalkozásaink, előadások, táncházak. A Mikó-vár kétségtelenül egy olyan „adottság”, amelyre büszkék lehetünk, jól érzik itt magukat a tárgyak és az emberek egyaránt. Múzeumunk a hagyományok megőrzése mellett egy igényes közösségi tér funkcióját is el kívánja látni. Európa bármely kisvárosában megállná a helyét.
– Intézményvezetőként melyek azok az irányvonalak, amelyeket a következő időszakra kijelölt?
– Nyilván, itt elsősorban a helyi és regionális székely közösségünk számára kell egy kulturális irányvonalat mutatni. Olyan közösségi tér és értékőrző intézmény szeretnénk lenni, amelyik folyamatosan élő kapcsolatban áll azzal a közösséggel, akinek az értékeit őrizzük. A hagyomány és az értékek őrzése mellett folyamatos mozgásban kell legyen a múzeum, ami azt jelenti, hogy folyamatosan gyűjtünk is értékeket, de aktuális kulturális és szórakoztatási igényeket is ki szeretnénk elégíteni, és a többi kulturális intézménnyel közösen hozzájárulni ahhoz, hogy Csíkszereda egy élhető város legyen. Úgy vélem, hogy jó úton járunk. Büszkék lehetünk arra, hogy olyan intézményeink vannak – a Hargita együttes és a Csíki Játékszín is például – , amelyekről beszélnek Erdélyben és a határon túl is, és amelyeknek a város jó gazdaként a gondjukat viseli.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Ünnepelni gyűltek össze szombaton a Csíkszentdomokosi művelődési házban a helybéliek és a távolabbról érkezett vendégek: Márton Áron püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és ötödik alkalommal tartottak Márton Áron-konferenciát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum, valamint Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezésében.
„Isten szolgája, Márton Áron születése 120. évfordulója kapcsán gyűltünk itt össze. Természetes az, hogy ilyenkor születésnapon elővesszük a kereszteltek anyakönyvét. A Csíkszentdomokosi templomban volt a keresztelés. Varga Ferenc (1846-1898) Csíkszentdomokosi lelkipásztor 1896. augusztus 31-én, az 1896. augusztus 28-án született Áron gyermeket, Márton Ágoston római katolikus földműves, és Kurkó Julianna, római katolikus háztartásbelit megkeresztelte. Keresztszülők voltak Kis Ábrahám és Márton Róza, bábaaszony volt Opra Mária” – elevenítette fel a konferencia megnyitóján Jakubinyi György érsek. Beszédében elmondta, az anyaszentegyház a keresztelő napját tekinti az igazi születésnapnak, „amikor a keresztség szentségében Isten gyermekei leszünk, a mennyország örököseié, eltörli lelkünkből az áteredő bűnt és a teljes Szentháromság lakást vesz a lelkünkben.”
Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntőbeszédében rámutatott, Márton Áron egész élete igazolja, hogy a nehéz időkben a Jóisten soha nem hagyja cserben a Benne bízó közösségét. „Ennek a különleges Márton Ároni életműnek a tiszteletére hirdette meg miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a püspök születésének 120. évfordulója alkalmából a Márton Áron emlékévet 2016-ra, amely egy üres és tartalmatlan rendezvénysorozat lett volna, ha a szervezése csupán Budapestről egy irodából történik. Köszönetet mondok azoknak, akik évtizedek óta ápolják a püspök emlékét és elfogadtak minket partnerként, és együtt szervezhettük meg az emlékév programsorozatait (…) Bízom abban, hogy az emlékév programsorozatában Márton Áront, mint a huszadik század kiemelkedő példaképét megmutathatjuk a nagyvilágnak is, és az ő megismerésével az egész magyarság számára egy fontos küldetést teljesítünk” – fejtette ki Gaal.
Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Nincs talán annál nehezebb, mint amikor a gondolatnak, a szónak és a tettnek összhangban kell állnia. Őszinte pillanatainkban minden jóérzésű ember ezt kívánja magának, és ha ilyen embertárssal találkozik, akkor feltétlen elismeréssel adózik irányába. Márton Áron püspök esetében elmondhatjuk, megvalósított gondolat, szó és a tett azonossága” – fogalmazott. Hangsúlyozta, bizonyos értelemben Márton Áron ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója. Ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz.
Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere úgy véli, ezeknek a konferenciáknak a célja leginkább az tud lenni, hogy a kutatók, a tudósok, a lelkiatyákon keresztül jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
A megnyitó után Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását címmel tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. Ezt követően Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében című előadást hallgathatták meg a jelenlevők. A konferencia programjában a továbbiakban Virt László: Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára), Ozsváth Judit: „...testvérek voltunk”– Márton Áron és Domokos Pál Péter népművelő munkájának kapcsolódási pontjai, Seres Attila: Márton Áron a lengyel diplomácia látóterében az 1930-as évek végén, Izsák Anikó: Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit az 1930-as években, és Molnár Melinda: Kéttornyú Őrhelyen ‒ Márton Áron kapcsolata első káplánhelyével, Gyergyóditróval című előadások szerepeltek.
A konferencián levetítették továbbá Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet, amelyet a Hargita Stúdió készített a püspök román anyanyelvű erdélyiek körében tapasztalt tiszteletéről.
Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum igazgatója portálunknak elmondta, amikor az előadásokat szervezik, elsősorban nem a tematikus csoportosítást követik, hanem az aktualitás szempontját. „Azt figyeljük, hogy milyen legújabb kutatások látnak napvilágot, milyen legújabb források jelennek meg, kinek van újabb mondanivalója, ami Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel. Ilyen szempontból az előadások, témájukat tekintve eklektikusak, ami nem is baj, mert változatos így. Mindenik valami újat, frisset hoz, tesz hozzá a már ismert kialakult Márton Áron-képhez. Idén több visszatérő előadónk is van, akik a korábbi években jelen voltak a konferencián, ők az újabb kutatásaikat hozták el. De van olyan, pályája elején járó kutató is, aki nagy örömünkre, olyan témával foglalkozik, amelyben Márton Áronnak jelentős szerepe van: Izsák Anikó a két háború közötti katolikus sajtót tárja fel, elkészítette az erdélyi tudósítások repertóriumát és ő egy ezzel kapcsolatos előadást tart. De kialakul mindig valamiféle tematikai egység, az idei: Márton Áron és a korabeli eszmék találkozása, illetve Márton Áron kapcsolata a kortársaival.”
Vasárnap fél tizenkettőtől ünnepi szentmisét tartanak Márton Áron püspök tiszteletére, születésének 120. évfordulóján a Csíkszentdomokosi római katolikus templomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Jakubinyi György érsek. A szentmisét élőben közvetíti a Duna Televízió.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Emlékmű a Székely Hadosztály tiszteletére
Kétnapos rendezvénysorozattal elevenítenek fel néhány emlékképet az első világháború csíki és erdélyi történéseiről a Román Királyság hadba lépésének, valamint a román hadsereg Csíkszeredán való átvonulásának 100. évfordulóján.
Kiállítással, dokumentumfilm-vetítéssel, valamint emlékmű-avatással emlékeznek szeptember 9-én és 10-én Csíkszereda történetének egyik legtragikusabb időszakára, az 1916-os „román betörésre”, a csíki emberek Hajdú-Bihar megyébe való menekülésére és visszatérésére, illetve a Székely Hadosztályra és a császári és királyi 71. gyaloghadosztály kötelékébe tartozó alakulatokra.
A hétvégi rendezvénysorozatról szerdán sajtótájékoztatón számolt be Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Daczó Katalin, a kiállítás rendezője és Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület vezetője.
„Az 1916-os év kapcsán három fontos dátum van: augusztus 27-én lépett hadba a Román Királyság és rögtön átlépte a határt, szeptember 8-án foglalta el Csíkszeredát a román katonaság és majd október 9-én verettetnek ki Csíkszeredából. E köré szerveződnek az események”– vezette fel Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki Moziban 19 órától mutatják be a Koszta István hadtörténelemíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című 52 perces dokumentumfilmet.
Szombaton délelőtt 10 órától a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében koszorút helyeznek el Márton Áron püspök szobránál a Szabadság téren, majd 11 órától tartják a csíksomlyói Fodor-ház udvarán a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékmű avatását.
„2012-ben született meg a gondolat, hogy emeljünk egy emlékművet a Székely Hadosztály tiszteletére. A marossárpataki Miholcsa József szobrászművészt kértük fel, hogy tervezze meg, a Sepsibükszádról hozott kőtömbökből pedig Zavacki Walter szobrászművész faragta ki. Az emlékmű-csoport három első világháborús katonát ábrázol. Félkör alakban vannak elhelyezve, van egy frontoszlop, amelyen felirat található, a Székely Hadosztály címere és egy koronás turul. Az emlékmű-állításban széles körű összefogás volt tapasztalható, mellénk álltak és sok segítséget nyújtott Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa, a Bethlen Gábor Alap, a magyar országgyűlés elnöke, Kövér László, Sepsibükszád önkormányzata, a magyar külügyminisztérium és az oldalcsíki és felcsíki közbirtokosságok is besegítettek, hogy ez megvalósulhasson. Az avatóünnepség partnere a Csíkszeredai önkormányzat, a Csíki Székely Múzeum és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.”
Petres elmondta, minden engedéllyel rendelkeznek, ami a lovas felvonuláshoz és az ünnepség megtartásához szükséges.
A száz évvel ezelőtti történteket idézi fel a Csíki Székely Múzeum kiállítása, amelynek megnyitóját szombat délután 6 órától tartják. A kiállítás két részből áll, az egyik koncepciójának és szakmai irányítójának Daczó Katalint kérte fel a múzeum vezetősége, őt munkájában Máthé Klára látványtervező is segítette.
„Mint nő, mint civil közelítettem meg az eseményeket, mert ez az az oldal, amelyet a legkevésbé ismernek az emberek a '16-os román betörésből vagy a világháborúból. Azt, hogy mi történt, miközben katonáink a fronton voltak. A menekülés például az egyik legfontosabb pillanata ennek az időszaknak. Hogy milyen volt a város, a környék, amikor elmenekültek az itt lakók” – magyarázta Daczó Katalin.
Látható lesz egy szobabelső rekonstrukciója is, bemutatva, milyen látvánnyal szembesültek annak idején a visszatérők. A teremben visszaemlékezés-részletek is elhangzanak a meneküléssel kapcsolatban, színészek előadásában. Emellett pedig katonai jellegű fényképsort is vetítenek a látogatóknak. A kiállítás anyagának egy része román nyelven is elérhető lesz.
A kiállítás második része a hajdúnánási 39-es császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A megnyitón beszédet mond Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szólláth Tibor Zoltán, Hajdúnánás polgármestere. A kiállítást Darvas-Kozma József esperes és Kiss Róbert zászlós, az 5. Bocskai Lövészdandár tiszthelyettese nyitja meg. Házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, a megnyitón közreműködik Márdirosz Ágnes színművész. A kiállítás három hétig látogatható, egy részét elviszik majd Hajdúnánásra is, ahol minden évben megszervezik a székely menekültek emléknapját.
A megnyitót követően Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, helytörténész a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötete alapján tart előadást, melynek témája az 1916. évi román katonai támadás miatt bekövetkezett csíki és gyergyói székelyek menekülésének és befogadásának története Székelyföld és Hajdúnánás vonatkozásában.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Ahol a székelyek száz éve hátországra leltek
Száz esztendővel ezelőtt ezekben a napokban érkeztek meg a magyarországi Hajdúnánásra az első székely menekültek. Az akkori történéseket, a menekülést és visszatérést kiállításon elevenítik fel a Csíki Székely Múzeumban, melynek megnyitóját szombat délután tartották a múzeum udvarán.
Fontos így száz év után is tudni, érezni és meghálálni azt, hogy ha menni kell, akkor nekünk, székelyeknek van hová menekülni. A száz évvel ezelőtti történet, a ma is elképzelhető drámaiságán túl megmutatja, hogy mennyire ragaszkodtak őseink ehhez a földhöz, merthogy nagy többségük visszatért – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
„A lényeg pedig az 1916. augusztus 17-ei dokumentum, amelyben gyakorlatilag Erdélyt kiárusították. Az akkor a háborúban nem igen jól járó antanthatalmak jó diplomáciai érzékkel eladtak egy olyan területet, amely sosem volt az övék. És gyakorlatilag nem Trianon volt a döntő momentum, az csak a kiteljesedése, a csattanója volt a kiárusításnak. Hanem ez a szerződés volt az. Ezért még soha senki nem kért bocsánatot tőlünk. De azért sem kért senki bocsánatot tőlünk, hogy megannyi évtizeden keresztül nem szabadott szólni arról, hogy a román hadsereg felgyújtotta „szeretetből” távozásában Csíkszeredát. Ma sem nagyon ildomos erről beszélni, mert aki kimondja a valóságot, aki nem hazudja a hivatalos történelmi vonalat akár európai, akár nemzeti, akár országszinten, azzal baj van és azt el kell hallgattatni.”
Ráduly Róbert Kálmán az elődök nevében megköszönte a jelen lévő Szólláth Tibor Zoltánnak, Hajdúnánás polgármesterének a gondoskodást és szeretetet, amellyel fogadták a székelyeket. Rámutatott, ha vannak katartikus pillanatok egy nemzet életében, akkor ez ilyen volt.
Szólláth Tibor Zoltán Hajdúnánás közösségének üdvözletét tolmácsolta, és örömét fejezte ki, hogy közösen emlékezhetünk egy olyan szomorú történetre, amelynek mégiscsak van tanulsága a mai kor embere számára. Elmondta, az akkor 17 ezer lakosú Hajdúnánás háromezer-kétszáz székely menekültet fogadott be.
A kiállítás két részből áll, az egyik teremben lévő tárlat a csíki lakosság szemszögéből foglalja össze az eseményeket, bemutatva a menekülők útvonalát, személyes történetekkel kiegészítve, a másik teremben pedig egy Hajdúnánásról érkezett vendégkiállítás látható, amely a 39. császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A kiállítás kurátora, Kiss Róbert a megnyitón röviden felidézte az ezred történetét, majd rátért arra, hogyan kapcsolható össze az ezred Csíkszeredával. „Sok nánási katona épp ezen a vidéken harcolt. És ott voltak azok a Csíkszeredai katonák, akiknek családja épp Hajdúnánásra menekült. Így mindannyian közös hátországra leltek Hajdúnánásban.”
A kiállítást Darvas-Kozma József esperes nyitotta meg. Átfogó előadásában olyan háttértörténeteket, tényeket, korabeli eseményeket osztott meg a jelenlévőkkel, amelyek megvilágították 1916. augusztus 17-ét, azt, hogy miért kellett meneküljenek a székelyek, hogy miért következett be Trianon. „Vannak sebeink, de találtunk jóakarókra a Hajdú megyeiekben, ezeket a gyökereket ápoljuk a jelen és a jövő szempontjából” – hangsúlyozta.
Buczkó József a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötetét és annak keletkezését ismertette, mint mondta, a kötetben található történeteket innen vitte el, és most hazahozta a csíkiaknak. Daczó Katalin a megnyitóünnepség végén a kiállításon is látható képek történeteiből mesélt a jelenlévőknek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a Csíkszeredai főkonzulátuson
Kilenc személynek nyújtottak át kitüntetést csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából ismerték el a kitüntetettek munkáját.
„Mind a kilenc kitüntetett önzetlenül gyarapította Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát. Talán hétköznapi munkájuk során, illetve a nehézségek közepette nem is érezték, hogy milyen sokat tesznek, de közösségük, amelyet híven szolgáltak, felfigyelt kiemelkedő és példamutató tevékenységükre” – fogalmazott az ünnepélyes átadón Zsigmond Barna Pál főkonzul. Hangsúlyozta, Székelyföldnek minél több, a kitüntetettekhez hasonló értékorientált, a közösség egészét szolgáló személyiségre van szüksége. A mai fiataloknak azt üzente, hogy keressék fel ezeket az embereket, beszélgessenek velük és tanulják meg, hogy hogyan lehet felelős életet élni.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő, Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat tagja, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Sipos Emese egyetemi tanár, Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat tagja, Oláh Dénes főesperes és Dimény András unitárius lelkész, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, illetve Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Összehangolják a művészetet és a mozgást
Kiállításlátogatást és közösségi futást szerveznek Csíkszeredai civilek vasárnap délelőtt. Mindazok, akik futófelszerelésben jelennek meg reggel kilenc órakor a Csíki Székely Múzeumnál, ingyenes belépőt kapnak a Csontváry-kiállításra, és tárlatvezetést is biztosítanak számukra.
„Javasoljuk, hogy fél órával előtte gyere ki a helyszínre, találkozunk vasárnap reggel 8:30 órakor a Csíki Székely Múzeum bejáratánál. A futókat regisztráljuk egy közös listára ott a helyszínen. A Csontváry kiállítás megtekintése 9 órakor kezdődik és tárlatvezetéssel együtt lesz. Tehát tiszteld meg futótársaidat, hogy időben érkezel” – írja Kósa Szilárd az esemény Facebook-oldalán.
A kiállítás megtekintése után közös csoportkép készül a múzeum udvarán, majd a bemelegítés után közösen indulnak Csíksomlyóra, mint írják, laza tempóban. A szervezők várják, hogy minél többen bekapcsolódjanak a kezdeményezésbe.
„Mivel közösségi futás, az útvonalon több helyen is bevárjuk egymást, kisebb pihenőket tartunk, megkerüljük a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegyét, kifutunk a csíksomlyói kilátóig, nézelődünk, majd ezt követően érkezünk meg Csobotfalvára futóbarátunk, Orbán Jocó telkére. Itt pihenő és frissítőpont is lesz kialakítva. Közös beszélgetés, ismerkedés, barátkozás a többi futótárssal. Majd innen futunk vissza Csíkszereda városába a kiindulópontunkhoz, azaz a Vár térre. Érezzük a természet közelségét, élvezzük a futást! Találkozzunk vasárnap!”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Szakács Gyula: legyünk büszkék az örökségünkre
Adományként készített nemrégiben új kaput a csíkszentmiklósi templomkerítéshez Szakács Gyula. A csíkszentmiklósi férfi úgy tartja, fontos, hogy jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával.
Jól felszerelt asztalosműhelybe lépünk be Csíkszentmiklóson, szép, egyedi bútorok készülnek épp. „A Teremtőtől kaptam egy tehetséget, amit szorgalommal és hozzáállással tudtam kamatoztatni. Az iskolában könnyen ment nekem a rajzolás. Gyerekkoromban, ha egy bicska a kezembe került – például Szépvízen a templomkertben levő hárs- és gesztenyefa kérgéből – rögtön faricskálni kezdtem egy hajócskát. Később kést, villát, kanalat gyerekésszel próbáltam utánozni. Aztán rájöttem, hogy ehhez én hovatovább jobban értek. Mindig is foglalkoztatott a fa megmunkálása” – emlékszik vissza Szakács Gyula, amikor eddigi pályafutásáról kérdezzük.
Mint mesélte, 1969-ben Buhusba került szakiskolába, fonó szakra. Az iskola melletti szövődében gyakorlatoztak, a fiúk a gépek karbantartását végezték. 1972-ben a Csíkszeredai fonodába került mint karbantartó lakatos. El is végzett egy lakatosképzést.
„Édesapám értette a lakatos szakmát, szekereket csinált, jármot, kapukat javított, kályhát készített, fazekakat fenekelt, biciklit, traktort javított, mindenhez értett. Ebben nőttem fel, nyolcan vagyunk testvérek, ebből hat fiú, a vérünkbe ivódott a lakatosság. Mindig segítettünk édesapámnak kályhát nyitolni, kapálógépet készíteni. A környékbeliek vele készíttettek sok mindent, ezermester volt, én is annak tartom magam.”
A katonaságtól való leszerelés után a Csíkszeredai traktorgyárban kezdett dolgozni lakatosként és táncmesterként. „Beiratkoztam egy táncmester iskolába, mert akkor kerestek a traktorgyárhoz táncmestert. És mivel a lakatos szakma fortélyait is kitanultam, lakatosként dolgoztam ott. Akkor próbálkoztam amatőr szinten vászonra festeni képeket. Találkoztam díszlettervezőkkel, akik megmutatták, hogyan kell egy vásznat lekezelni, hogy utána festeni lehessen rá. Saját magamtól kezdtem el, aztán »elloptam«, eltanultam a mikéntjét. Aztán elmentem a faragászat irányába, mert hatalmas igény volt rá. Gyertyatartókat, csillárokat, függönytartókat, a vadászoknak trófeaalapokat, féldomborműveket, használati cikkeket készítettem, és ezt annyira felfejlesztettem, hogy több pénzt kerestem belőle, mint amennyi fizetést kaptam a munkahelyemen.”
Szakács Gyula, miután eljött a traktorgyártól, a bútorgyárban lett karbantartó lakatos, itt került közel az asztalosszakmához. Ekkor készítette el a legelső Székely kapuját az ott dolgozó asztalosok segítségével.
„Ott megismertem jobban az anyagokat és a gépeket. Sokat tanultam, de könnyű volt, mert ragadt rám. Ha bementem egy vendéglőbe, amíg kihozták a sörömet vagy az ételt, addig én megvizsgáltam az asztalt és a székeket, hogy hogyan vannak elkészítve. Később rengeteget utaztam, és mindenhol sokat tanultam. A forradalom előtt két évet dolgoztam a madéfalvi tanácsnál, mint lakatos” – mesélte.
Mivel ott ő számolta ki az ott elkészített tárgyak árát – parkba padokat, rendőrségre vasajtót, a kollektívnek pityókafullasztót – ő adta át a megrendelőnek, és átlátta a folyamatot, a rendszerváltás után rögtön el tudott menni „magánszektorba.”
„A munka olyan, hogy ha szereted és beleéled magad, és várod, hogy az az alak jöjjön elő a fából, nem tudsz lefeküdni, nem álmosodsz el, nem tudod abbahagyni, amíg kész nincs. És amíg én éjjeleken keresztül itthon faragtam, mindig hallgattam a Szabad Európa rádiót. Megfogott az a szabadságérzés, a lehetőség, hogy magadnak dolgozz, elképzeltem, hogy ha én valahol Nyugaton lennék, Kanadában vagy Németországban, milyen jól meg tudnék élni ott. Ezért mihelyt a forradalom eljött, egyből léptem és magániparban kezdtem dolgozni, tudtam, hogy kell kiszámolni az áru árát, hogy kell a kuncsaftnak átadni, nyugtát írni stb. Megvolt a szakmai hátterem is, és már három hónapra való munkám el volt vállalva. Még két inasom is volt, akiket úgy hoztak a szüleik, hogy tanítsam őket, legyen szakma a kezükben” – emlékezett vissza.
1991-ben aztán egy Csíkszeredai vendéglő bútorzatának elkészítésére kérték fel, ez volt az első nagyobb munkája. Azt meglátván, egy ismerőse asztalosmunkára hívta Németországba. „Nagyon féltem, hogy én minek megyek oda ki. Mondták, megpróbálod, vizsgamunkát csinálsz, és ha elfogadják ott mAradsz. Egy régi épület nyílászáróit kellett javítani. Két éjjel és két nap nem aludtam, csak a vizsgamunkát csináltam. Ott kint minden gépet megvettek számomra, amire szükségem volt. Itthonról úgy mentem el, hogy bejelentettem a feleségemnek és a gyerekeknek: apu megy. Azért mentem el, hogy lássak és tanuljak, és a lehetőséget ne szalasszam el. Aztán egy nap alatt annyit kerestem ott, mint itthon egy hónap alatt, nagyon meg voltam fizetve.”
Egy év múlva szerszámokkal, pénzzel, tudással, tapasztalattal tért haza, itthon nekifogott asztalosműhelyt építeni, híre is ment, hogy milyen asztalosmester van Csíkszentmiklóson, még Nagyváradról is érkeztek megrendelések.
Szakács Gyulát mindig is foglalkoztatták a „népi” dolgok, mindig is szeretett volna székely kapukat készíteni. Az elsőt még a „bútorgyáras” időszakában készítette, aztán kezdtek érkezni a rendelések, felkérések székely kapuk restaurálására. „Most értem oda, hogy a motívumokhoz is hozzá merek nyúlni. Sok tervezővel dolgozom együtt, és hála istennek szakmai körökben jók a visszajelzések. Én nem tartom magam nagyobbnak vagy okosabbnak másoknál, de egy kicsit hozzá mertem nyúlni ahhoz, amit az ősöktől örököltünk, és amelyek mindig is változtak az idők során. Ha a szakember annyira megérett, akkor egy kicsit saját magából is hozzáad.”
A csíkszentmiklósi templomkerítés kapuja igencsak rossz állapotban volt. A pap kérésére az asztalosmester megnézte, de úgy vélte, inkább újat készít, minthogy kijavítsa, munkájáért pedig nem kért el pénzt. Szakács Gyula munkáját több templom bútorzata is dicséri, az egyik gyimesi templomban, a csíkszentmiklósi templomban, az erdőszentgyörgyi templomban is láthatók, használhatók az általa készített padok és egyéb belső berendezések.
„Ezeket szívesen csinálom, azért, hogy mentsük meg azt, ami a miénk és adjuk tovább. Az egyháznak segítünk és dolgozunk, és azt a templomot, amit őseink felépítettek, mi is legyünk arra valók, hogy meszeljük ki és tartsuk rendbe. Tegyünk róla, hogy szép mAradjon, és ezzel jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával, őrizzük meg, vigyázzunk rá, tartsuk karban. Ezt kell nekünk hátrahagyni, tanítani, és büszkék kell legyünk rá.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Negyvenegyezren látták Csíkszeredában a Csontváry-kiállítást
„Lenyűgöző a kiállítás, életünk óriási élménye” – idézte az egyik bejegyzést a vendégkönyvből Gyarmati Zsolt, a Csíkszeredai Csíki Székely Múzeum a Csontváry-képek Erdélyben című kiállítást lezáró eseményen.
A Csontváry Kosztka Tivadar képeiből összeállított első erdélyi tárlat kedden délután hat órakor zárult a Csíki Székely Múzeumban. Gyarmati Zsolt a kiállítás 41031. és egyben utolsó látogatójaként Balog Noémit, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium nyolcadik osztályos tanulóját köszöntötte.
A múzeum igazgatója elmondta, a kiállítás vendégkönyvében levő bejegyzések alapján 31 országból érkeztek látogatók, több mint 250 településről – köztük a szicíliai Taorminából is –, és összesen 287 bejelentkezett csoport tekintette meg a tárlatot. A legnagyobb látogatottság a Múzeumok Éjszakáján volt, akkor 2500-an nézték meg egy nap alatt, ezt leszámítva átlagban 300–400 látogatót fogadtak.
Az igazgató megköszönte a szakmai partnereknek, hogy térítésmentesen bocsátották a Csíki Székely Múzeum rendelkezésére a 47 Csontváry- és az egy Munkácsy-alkotást, illetve a csíki önkormányzatnak, amely biztosította a kiállítás anyagi hátterének nagy részét. „Akkora összeggel járult hozzá a város a kiállításhoz, hogy erről a többi Székelyföldi város múzeuma csak álmodozhat” – fogalmazott Gyarmati. Hozzátette, már megvan a 2018-as időszakos kiállítás témája, de egyelőre csak annyit árult el, hogy a Magyar Nemzeti Galériából fogják kölcsönözni az anyagot.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere először a több mint 41 ezer látogatónak köszönte meg, hogy eljöttek megnézni a kiállítást, majd a múzeum munkaközösségét méltatta a „szeretettel és odaadással végzett professzionális” munkájukért. „Szomorú is vagyok, sajnálom, hogy ezeket a képeket elviszik Csíkszeredából. De azért remélem, hogy bennünk, Csíkszeredaiakban, erdélyi magyar emberekben megmArad valami Csontváryból, és ettől egy kicsit jobbak leszünk, jobban odafigyelünk a művészetekre és egymásra” – fogalmazott.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Húsz év alatt közösséget építettek
Húszéves a balánbányai Botorka Művelődési Egyesület, ennek jegyében szervezték meg az idei Botorka Néptáncfesztivált is. Közel háromszáz táncos ünnepelt együtt a jubileumi rendezvényen.
Farnadról (Felvidék) a Nádas Ifjúsági Néptánccsoport, Kocsról (Magyarország) a Páros Csillag Néptáncegyüttes, Válról (Magyarország) a Villő Néptáncegyüttes, Derecskéről (Magyarország) a Kikelet néptánccsoport, Szamosújvárról a Kaláka Néptáncegyüttes, Borszékről a Czifrasarok Néptáncegyüttes, Székelyudvarhelyről a Kékiringó Néptánccsoport, Csíkszentdomokosról az Elevenek Néptáncegyüttes, míg Balánbányáról az Ördögborda Néptáncegyüttes vett részt a szeptember 22–25. között tartott fesztiválon és lépett fel a szombat este tartott gálaműsoron.
A programban ezúttal a házigazda és a meghívott települések vezetőinek találkozója is szerepelt. Ennek keretében Székely Ágnes, a Botorka Művelődési Egyesület egyik alapító tagja mesélt a kezdetekről. A rendszerváltás után, az 1990-es évek elején a balánbányai fiatalok egy csoportja azt tűzte ki célul, hogy a város megítélésén változtat. Mint ahogy Székely rámutatott, a bányavárosnak nem volt jó híre, mivel a bányászok gyakran fogyasztottak alkoholt, ugyanakkor 1985 után megszűnt a távfűtés a városban, és mindenki fűtésrendszert improvizált a lakásában, így a tömbházak oldalán mindenféle füstölgő csövek jelentek meg, továbbá tyúkketreceket, disznóólakat építettek a városban, és a látvány sem volt szép. Ezek mind rontottak a város megítélésén, és ezért gondolták azt, hogy Mihály Csabával, Sándor Csabával és még néhány fiatallal próbálkozzanak változtatni ezen. Még abban az évben megünnepelték március 15-ét. Aztán 1996-ban Mihály Csaba javaslatára született meg a Botorka Művelődési Egyesület.
„Mivel itt volt már Sándor Csaba, a néptáncok tudója, úgy gondoltuk, hogy egy néptáncfesztivált is létrehozunk. A húsz év alatt kinőtte magát a fesztivál. Jó híre lett, meg is tettünk mindent azért, hogy jól érezzék magukat a vendégeink” – fogalmazott Székely Ágnes.
Mihály Csaba, a fesztivál megálmodója portálunknak úgy nyilatkozott, az idei program különlegessége, hogy ez az első alkalom, amikor a meghívott települések vezetői is szép számban részt vesznek a fesztiválon. „Azért is terveztük háromnaposra a fesztivált, hogy legyen idő barátkozni. Az évek során közös munkákra is sor került a néptánccsoportok között, volt, hogy a gálaműsort a fesztivál ideje alatt állították össze. Itt kell lenni pár napot, időt kell együtt tölteni, együtt kell kirándulni, táncházban táncolni, ezek adják a fesztiválunk lelkét. Persze a gála az a korona, de kellenek mellé ezek a tevékenységek, hogy egy közösség legyen. Úgy látom, hogy húsz év alatt sikerült egy közösséget építeni, az egész Kárpát-medenceében jó barátaink vannak.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Aki látta még a hagyományos moldvai magyar világ utolsó felvillanásait
A magyarországi Csoma Gergely néprajzkutató A megkötött idő (Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából) című kötetét mutatták be szerda délután a Csíkszeredai Székelyföld Galériában. A vaskos kötet a mintegy negyven éven keresztül a moldvai csángóknál végzett gyűjtés gyümölcse.
Csoma Gergely nemcsak a csángókról szól, hanem értük is. A moldvai csángókat nem kutatási témaként közelíti meg, hanem érzelmi szálak is fűzik e népcsoporthoz, és felelősségteljesen próbál tenni lassan már negyven éve értük. Ez a kötet a negyven év munkásságának a megkoronázása – vezette fel a beszélgetést Mirk Szidónia. A szerzőnek eddig kilenc kötete jelent meg, fotóalbumok, néprajzi gyűjtések, valamint szépirodalmi alkotások.
Átcsempészett kazetták
A szerző elsőként a kötet létrejöttéről beszélt a hallgatóságnak lendületes előadásban, melyet mulatságos történetekkel fűszerezett. Mint mesélte, ezelőtt három évvel Kovács Ákos kérésére kereste elő a magnókazettáit – amelyen a moldvai csángó falvakban levő gyűjtései voltak – és akkor fogott neki a kazetták tartalmának leírásához, majd az anyag szerkesztéséhez. „Dermedten láttam, hogy 85 darab magnókazetta van. Ezeket csak egy alkalommal – akkor, amikor sikerült hazavinni Moldvából – hallgattam meg addig. A Ceaușescu-időben nagyon kellett félni ilyesmit áthozni a határon, aki átélte a rendszer áldásait, tudja. Abban az időben csalifilmeket tettem a fotógépbe, amit rendszerint elkoboztak, az igazi filmeket és a kazettákat a testemre kötöztem. Amikor újrahallgattam, éreztem, hogy olyan dolgokat rögzítettem, ami érdekes lehet, és egyszer csak elfogott a vadászszenvedély. Rögtön láttam, hogy ez vaskos kötet lesz, de nem gondoltam, hogy 680 oldal. A kazetták mellett rengeteg kézírással rögzített archaikus imát, ráolvasó verset, bizonyos szokásleírásokat találtam, amelyek olyan falukból származtak, ahol már megszűnt a magyar nyelv.”
Megszűnő szavak rögzítése
A kötetben harminc moldvai csángó falu adatközlői szólnak, az északi csángó falvak közül már háromban nem beszélik a magyar nyelvet. Az adatgyűjtés idején azonban még magyarul beszéltek az akkori utolsó, magyarul beszélő öregek, és fontos információkat mondtak el a falujuk életéről. „Archaikus imák, ráolvasó versek kerültek elő, és ezeknek különösen örvendtem, mert mindig nagyon érdekelt a moldvai magyarságnak a hagyományos népi gyógyászata, a népmesék, a mindennapi mágikus varázslásos tevékenységnek a világa. Sokszor volt az, amikor egy-két ilyen történetet elmeséltem az ismerőseimnek, azt gondolták, hogy lódítok, mert ők is jártak Moldvába, de ilyenekkel nem találkoztak. Ez világos, mert nagyon sokszor egyedül mentem Moldvába, és ha az ember egyedül van, sokkal közelebb, sokkal intimebb kapcsolatba kerül az ottaniakkal. Olyan nénikékkel találkoztam, akik a babozásnak, az ólomöntésnek, a kártyavetésnek, a rontásoknak vagy a rontáskioldásoknak a szakértői voltak. És természetesen népmeséket is rögzítettem, és minden olyan dolgot, amiről úgy éreztem, hogy meg fog semmisülni. 1977-ben, amikor először voltam Moldvában, számomra torokszorítóan világos volt, hogy ez a hagyományos moldvai magyar világ meg fog semmisülni. Boldognak és szerencsés embernek érzem magam amiatt, hogy láthattam a hagyományos régi Moldvának az utolsó felvillanásait. Amikor ’77-ben kikerültem, petróleumlámpával világítottak az emberek, szinte minden faluban élő népviselet jellemezte a moldvai magyarok viseletét. Anyanyelvi szinten, gyönyörűen, elsődleges nyelvi élményként beszéltek magyarul. Ha a mai csángó fiatalokkal beszélek, érzem, hallom, hogy kotorászik az agyában, keresgéli az emlékeiből elő a magyar szavakat, és nincs az a természetes, patakszerű csodálatos csobogás, ami a különböző, minden falura jellemző sajátságos, elkülöníthető, karakterisztikus csángó tájnyelvet jellemezte.”
A szerző elmondta, fontosnak tartotta ezeket az értékeket és élményeket, amelyeket ő kapott a moldvai magyaroktól, rögzíteni és megörökíteni a magyarság számára. Szinte kényszerítő szükségét érezte, hogy a fényképezőgépével bizonyos szokásokat, eseményeket, embereket örökítsen meg, és hogy a magnetofon segítségével az elillanó, megszűnő szavakat rögzítse. Ezért is lett a könyv címe A megkötött idő. Sok moldvai csángó már nem tudja az élményeit magyarul elmondani, de ebben a kötetben a sajátságos csángó tájnyelvükön rögzítve megvannak a gondolataik, szavaik, az élményeik.
Életre szóló lelkesedés
Csoma Gergely Domokos Pál Péterre is emlékezett, akit mesterének nevezett. „Vele a harmadik moldvai utam után találkoztam. Nagy szeretettel, kedvességgel fogadott, és egy olyan életre szóló lelkesedést sugárzott rám, amiből aztán évekig táplálkoztam. Minden moldvai utam után – évente ötször, hatszor jártam – beszámoltam neki, fényképeket mutattam, felvételeket játszottam le, és ő tanácsokat adott nekem. Aztán egyszer csak Péter bácsi elkezdett ragaszkodni ahhoz, hogy amikor őt Magyarországon művelődési házakba, templomi imatermekbe hívják meg előadást tartani, menjek vele, és diavetítésen mutassam be a rettenetes moldvai valóságot, hogy az ő szavaival élve, a magyarországi emberek ismerjék meg a világ legárvább kisebbségének a helyzetét.”
A csángó ősnép
Csoma rámutatott, Európában két ősnép van: a spanyolországi baszkok és a moldvai csángóság. Ősnépnek a genetikusok olyan népcsoportot neveznek, amely képes volt a származását, az eredetét, a faját genetikailag tisztán tartani, és más népcsoportokkal nem keveredett. A spanyolországi baszkokat a szenvedélyes spanyolgyűlölet, az örök kiszakadási vágyuk tartotta meg genetikailag tisztán, a moldvai csángóságot a vallási különállóságuk. A huszadik század második feléig ismeretlen volt Moldvában a vegyes házasság.
„Czeizel Endre 1993-ban és 1994-ben genetikai vizsgálatokat végzett, a bukovinai székellyel együtt a magyarországi Baranyára került körülbelül ezer moldvai csángó magyar között. A hajukból, a körmükből szedett mintát, arcfotózás volt, testsúly és testmagasság-mérés. Nagyon részletes, pontos tanulmányt írt a kutatás eredményéről. A moldvai csángók genetikai vizsgálata azt mutatja, hogy két eredethelyük van, a pirosas arcbőrűek, szőkés hajúak a finnugorokkal való kapcsolatot tételezik fel, míg a barnás arcbőrű, feketés hajúak az iráni vonalból kerültek ki. Ez az erőteljesebb, nagyobb lélekszámú. A vizsgálatok alapján összehasonlítva a honfoglalás kori magyar csontleletekkel, a honfoglaló magyarság genetikai összetételét sokkal hívebben és pontosabban őrzik manapság, mint a mai magyar népesség. Amire külön felhívja a figyelmet, hogy egyetlen egy északi csángó mintát nem tudott vizsgálni. Azt írja, hogy egyszerűen a politikai helyzet nem teszi még lehetővé, hogy ezt a vizsgálatot Moldvában elvégezze. De ez a kutatás nekünk nagyon fontos, emiatt is nagyon sok közünk van, és kell ismerni a moldvai magyarságot.”
Könyv a megmAradásról
Külön az olvasók figyelmébe ajánlotta a szerző a kötet „magyartalanítás” fejezetét. Hangsúlyozta, ellentétben azzal a felületes hiedelemmel, hogy a moldvai magyarság egy nemzetáruló, tudatosan román utat választó volt, hogy önként románná váló régi magyar népcsoport, a kötetben található vallomások mindezt cáfolják. „Gyötrelmes és fájdalmas út az, amikor egy népcsoportot arra kényszerítenek, hogy a nyelvét, a hagyományait, a múltját tagadja meg. Különösen érdekes az északi csángókról szóló fejezet, ahol a magyar nyelvről beszélnek. A magyar nyelv iránti szinte rajongó szeretetükről megható, gyönyörű beszámolók vannak. És a románosításnak, vagyis a magyartalanításnak, és azoknak a megrendítő, ténylegesen torokszorító leírásai, mint amikor az iskolában gyermekeket vernek. Nagyon érdekesnek tartom azt is, ahogy a híres északi csángó költőről, Lakatos Demeterről emlékezik a faluja. Nem tudok annál megrendítőbb, szívfájdítóbb és nagyobb hűséget a magyar nyelvhez, mint amit Lakatos Demeter végzett. Nagyon örvendek, hogy negyven évi társadalmi munka után ezt a könyvet meg tudtam csinálni, nyugodtan halok meg, mert ez megvan. Ez a kötet valamilyen szinten a moldvai magyarság megmAradását is jelenti” – összegzett Csoma Gergely.
Péter Beáta
Csoma Gergely: A megkötött idő (Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából) /Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2016/
Székelyhon.ro

Digitalizálás nélkül nincs fejlődés
„Minden szakterületen szükség van a digitalizálására, e nélkül már nem lehet beszélni fejlődésről” – szögezte le az immár negyedik Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia kapcsán Bihari Béla. 
A társszervező Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara IT szakosztályának vezetője a pénteki beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, az október 13–14-én Szovátán megszervezendő konferenciára nemcsak az ágazatban vállalkozókat, a szakembereket várják, hanem azokat az üzletembereket is, akik vállalkozásuk digitalizálását tervezik, mert a rendezvényen egy helyen megtalálják a Székelyföldön tevékenykedő szakcégeket, és teljes, átfogó csomagot kínálnak. Ezt különben megtalálják az IT Plus klaszter internetes oldalán is.
Bihari Béla hangsúlyozta, a digitalizálás minden területen, még a mezőgazdaságban is megkerülhetetlen, ez pedig nemcsak honlapkészítésből áll, hanem összetett termelési folyamatokat lehet hatékonyabbá tenni. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtt, amikor a háromszéki Árkoson megszervezték az első konferenciát, még nyolcvanan vettek részt, s ma már 300 résztvevőre számítanak, nyolcvan előadó, 25 szakmai beszélgetés lesz, és tucatnyi startupper mutatkozik be.
Négy évvel ezelőtt a szakmabeliek még nem is hallottak egymásról, most már pontosan ismerik egymás tevékenységét, ajánlani tudják azt, sőt csomagokat állítanak össze. Mint elhangzott, a klaszterbe tömörülők etikai kódex alapján dolgoznak, nem céljuk, hogy egymás embereit „halásszák el”, hanem közösen dolgoznak azon, hogy a nagyvárosokban, külföldön élőket és az egyetemistákat „hazacsábítsák”. 
„A székelyföldi IT szakterületen dolgozók közötti kapcsolati háló és az együttműködések erősítése a konferencia célja” – szögezte le hasonlóképpen Kozma István, a társszervező IT Plus klaszter alelnöke és Páll Tibor, a klaszter alapító tagja és a konferencia szervezője, akik a sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóval párhuzamosan Csíkszeredában számoltak be a tervekről az újságíróknak.
Mint elhangzott, a konferencia előadásait, beszélgetéseit három nagy témára osztották: Tech 2 Tech, Market 2 Tech, Tech 2 Market címmel. Kozma elmondta, a konferenciának köszönhetően egyértelműen erősödik a cégek, intézmények közötti kapcsolatháló. Ugyanakkor fontosnak tartják bevonzani a diákokat is, hogy lássák, itthon is van munkalehetőség ezen a téren. A konferencián való részvétel 70 lejbe kerül egy napra, diákoknak 5 lejbe. Jelentkezni a www.itpluscluster.ro oldalon lehet, ugyanitt elérhető a konferencia részletes programja. A konferencia magyar nyelven zajlik, amennyiben igény van rá, fordítást is tudnak biztosítani.
Bíró Blanka, Péter Beáta
Székelyhon.ro

Jubileumi koncertet tart a Barozda zenekar Csíkszeredában
Fennállásának negyven éves évfordulóját ünnepli a Barozda zenekar, ebből az alkalomból az Én is vótam mikor vótam címmel koncerteznek szombaton 19 órától a Csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Simó Józsefet, a zenekar egyik alapítóját kértük meg, elevenítse fel olvasóinknak az elmúlt évtizedeket.
– Hogyan alakult meg ezelőtt negyven évvel a Barozda zenekar?
– 1976 őszén Pávai Istvánnal együtt a kolozsvári zenekonzervatóriumból friss végzettként Csíkszeredába kerültünk. Itt a zeneiskolában találkoztunk a gyimesi születésű Bokor Imrével, aki zenetanárként tevékenykedett. Kiderült róla, hogy Zerkula Jánosnál tanult gyerekkorában hegedülni. Mivel Kolozsváron a tanáraink irányítása alatt kapcsolatba kerültünk az élő, hiteles népzenével, így az érdeklődésünk már fel volt csigázva, és már ott próbálkoztunk valamilyen népzenei zenekar felállításával. Amikor Csíkszeredába kerültünk, akkor egyből felmerült a lehetősége annak, hogy tudunk egy népi bandát alapítani, és elkezdeni művelni a hiteles népzenét abban a formában, ahogy azt még mindig lehetett gyűjteni, hallani, megfigyelni. Mivel Bokor Imre is ráharapott, ez el is indult. Nem sokkal később találkoztunk Györfi Erzsikével, akit valamilyen vetélkedőn ismertünk meg diáklány korában, és megkérdeztük, hogy nincs-e kedve eredeti népzenével foglalkozni, természetesen igent mondott, és akkor már el is indult a zenekar. Erre felfigyelt Demény Piroska, a Kolozsvári Rádió egyik szerkesztője, ő is sokat járt falura, gyűjtött különböző tájegységeken. Amikor meghallotta, hogy mi mivel foglalkozunk, és mennyire új dolog ez, hogy városi fiatalok azt a zenélt próbálják elsajátítani és művelni, amit akkor még csak falun lehetett megtalálni, rögtön eljött, riportot készített, a rádiók elkezdték a zenéinket sugározni, tehát egyfajta figyelem terelődött erre a dologra. Én egy év tanítás után az Ifjúsági Klub igazgatója lettem, és a kultúrtevékenységek felelőse is. A fiataloknak kellett szervezzek különböző tevékenységeket, volt színjátszócsportunk, tánccsoportunk, énekkar és rockzenekarunk, és falusi mintára elkezdtük szervezni a táncházakat is.
– Miként bontakozott ki ebből a táncházmozgalom?
– A cél az volt, hogy elindítsuk a városi fiatalság körében az ilyenfajta kultúrának a megismerését, és lehetőleg a gyakorlatát is. Tehát ismerjék meg, szeressék meg és éljenek vele. Mi magunk is ezt próbáltuk csinálni. Az Ifjúsági Klubban kedden esténként hét órától volt a táncház, mi zenéltünk. A kezdetekkor nem volt ez túlságosan népszerű, de egy páran elkezdtek rendszeresen járni. Egy idő után sikerült meggyőzni a csíkszeredai gimnázium tanárai közül néhányat, akik aztán a bentlakó diákokat egy időben szervezetten hozták a táncházba, ami nagy szó volt akkor, mert hiszen ezt a tevékenységet nem nézte jó szemmel mindenki. Szerencsénk volt, mert a klub a városi és megyei KISZ szervezethez tartozott, és az akkori vezetőség ráérzett ennek a fontosságára, jelentőségére, szépségére, és támogatta. Ez nagyon sokat jelentett az elején, és sokat jelentett ez később is, amikor az akkori hatalom részéről óriási kérdőjelek vetítődtek erre a tevékenységre. Alakult egy táncházas mag, amelyik aztán hűségesen követte és segítette a tevékenységünket. Átmentünk Udvarhelyre, ott is próbáltuk elindítani, segítettünk az akkor még frissen erre a tevékenységre ráharapó fiataloknak, jártunk Kézdivásárhelyen, Brassóban. Próbáltuk ezt az egészet egy tömegalapú tevékenységgé kifejleszteni. Ebben nagy szerepe volt aztán az akkori televízió magyar adásának, akik szintén megérezték ennek a fajta kultúrának, tevékenységnek a jelentőségét. Indítottak is egy Kaláka néven futó sorozatot, aminek a lényege az volt, hogy erdélyi magyar,  vidékeket bejárni, megismerni, és felmutatni az ott lévő magyar népi kultúrát. Így aztán lassan-lassan a táncházmozgalom kibontakozott, kivirágzott. Kolozsváron szintén elindították ezt a tevékenységet, és lassan-lassan Erdély több pontján megalakultak kis csoportok, akik ezt művelték. Mi megpróbáltunk mindenhová eljutni Erdélyben, hogy ezt beindítsuk, segítsünk ott ahol kell. Ez egyfajta nemzeti kulturális mozgalom lett, anélkül, hogy ezt valaki valaha propagálta, kijelentette volna. Ez automatikusan beivódott mindenkibe, aki kapcsolatba került ezzel a fajta zenével.
– Az akkori hatalom milyen módszerekkel próbálta gáncsolni a tevékenységüket?
– Nekünk soha semmilyen gondolatunk nem volt arról, hogy bármilyen forradalmat vagy akármit is indítsunk, vagy bárkinek is a kárára, vagy ellenére tegyünk ezzel a tevékenységgel. Mi csak a magunk szórakoztatására, művelésére, saját nemzetünk épülésére szántuk ezt a dolgot. Minden más csak kitaláció volt a hatalom részéről. 1983-tól egyre érezhetőbb volt a megfigyelés, a lehallgatás, a követés, a számonkérés. Egy idő után kitiltottak minket más megyékből, tehát nem tudtunk koncertezni ott, vagy más kulturális tevékenységeket folytatni. A Hargita táncegyüttes kapcsán még eljutottunk Erdély különböző vidékeire, mi az együttest mint zenekar kísértük. De volt, hogy az egyik szatmári turné után nyolcezer lejre – négy havi fizetésnek felelt meg akkor – büntettek meg, mert nem játszottunk elég román muzsikát. Voltak személyes zaklatások is, például leszedtek a vonatról, átvizsgáltak, amikor mentem Magyarországra, vagy bementek a lakásomba, átkutatták. Többször felhívattak kihallgatásra az akkori belügyiesekhez. Ha valamilyen programot be akartunk mutatni, akkor Bukarestbe kellett benyújtani a javasolt programunkat, és ott kellett azt jóváhagyják. Ezután pedig kiszállt egy bukaresti bizottság, behívattak, kihallgattak. Kérdezték, hogy mi ez a Barozda név, tán határt jelent, és mit akarunk mi ezzel? És hogy Kájonit miért nem Căianunak hívjuk? Ehhez hasonló kérdések sorozatát szegezték nekünk, a vége pedig az lett, hogy a tevékenységünket letiltották. Ugyanakkor 1980-ban volt egy Kájoni emlékhangverseny, aminek kapcsán kipattant az ötlet, hogy ebből akár egy régizene fesztivált is lehetne csinálni. Ezt tett is követte, így indult el a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, melynek minden évben részei, zenei szakértői, rendezői voltunk. Ezt is '83-ban két-három nappal a kezdés előtt betiltották. Aztán a forradalom után újra meg lehetett szervezni.
– Mi történt a zenekar tagjaival?
– Miután minket is és a fesztivált is letiltottak, egyértelmű jelzést kaptunk arra, hogy nemkívánatos személyek vagyunk. Ennek az lett az eredménye, hogy amikor beadtuk az útlevelekre a kérvényt, egy hónap leforgása alatt mindannyian megkaptuk. Akkor amikor nehezen lehetett útlevélhez jutni, közülünk mindenki kimehetett külföldre, amit aztán meg is tett a társaság. A szerencsétlenségben is az volt a szerencsénk, hogy a zenekar magja mind Svédországba került, ahol aztán mintha mi sem történt volna, folytattuk azt, amit addig is, csak nyilván más körülmények között. Ha tudnám, visszatekerném az idő kerekét, vagy ha vissza tudnám tekerni, és látnám, hogy még három év és megpukkasztják a diktátorunkat, akkor kibírtuk volna talán még a jég hátán is. Ha akkor tudjuk, hogy három év múlva ekkora változás áll be, akkor valószínűleg senki se mozdul. Szerencsésnek mondhatjuk még akkor is magunkat abban, hogy egy helyre kerültünk, mi meg tudtuk őrizni kultúránkat, nyelvünket, a gyerekeinket tovább tudtuk a magyar kultúrában nevelni, az unokáinkat megpróbáljuk ugyanebbe a szellemben nevelni.  Hiányérzetünk a táj miatt volt, a földrajzi hovatartozás miatt, tevékenységben tovább műveltük a táncházzenét, magyarok maradtunk, ugyan más feladatunk lett. Nyugaton terjesztettük, népszerűsítettük az eredeti magyar népzenét, kultúrát. Ez is egy nemes feladat.
– Mivel készülnek a jubileumi ünnepségre?
– Negyven év sok idő, sok társunk különböző okok miatt nem tud részt venni az ünnepi koncertünkön. A nagyja megmaradt a társaságnak, ott lesz Györfi Erzsike, Toró Lajos, jómagam, Pap István Gázsa, és a folyamatosság jegyében a fiam, aki közben felnőtt Svédországban, és észrevétlenül elleste a táncházzenét, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián járt népzene szakra, és most vele folytatjuk. A koncerten megpróbálunk visszatekinteni az elmúlt negyven évre mind zenében, mind aktív emlékekben. Szeretnénk találkozni a régi közönségünkkel, jól érezni magunkat, újra megszólaltatni azokat a dallamokat, énekeket, dalokat, amelyeket annyi éven keresztül énekeltünk a táncházasokkal, vendégeinkkel, közönségünkkel.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Néprajzi gyűjteményeket tekintettek meg a tájházvezetők
Hargita megyei tájházvezetők, néprajzi gyűjtemények kezelői számára szervezett szakmai találkozót a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa. Pénteken szakmai tanulmányúton csíki gyűjteményeket látogattak meg a szakemberek.
Elsőként a Csíki Székely Múzeum Csíki idők járása című néprajzi kiállítását tekintette meg a közel negyven, néprajzi gyűjtemények iránt érdeklődő, majd a múzeum szabadtéri részlegét is meglátogatták.
A vendégeket Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója köszöntötte, aki elmondta, a három ütemű felújítás első része 2009-ben volt, akkor a Vár tér újult meg, 2011 és 2013 között a Mikó-vár mint műemléképület felújítása zajlott, a harmadik szakasz pedig a szabadtéri részleg rendezése lenne.
„Két hektáros a terület, ahová az 1970-es években parasztházakat telepítettek. A közvetlen oka az lehetett, hogy valahonnan mentették őket, valószínűleg lebontásra voltak ítélve. Utólag nem nagyon láttunk különösebb koncepciót, hogy miért épp oda tették a házakat, ahol vannak, nem kontextusba helyezve és nem porta-szerűen. Ugyanakkor dokumentációjuk sincs nagyon.”
A szabadtéri részlegen látható – többnyire az 1800-as évek közepén épült – hét parasztházat és két gabonatárolót Csíkszentgyörgyről, Csíkszentsimonból, Csíkkozmásról, Kászonból, Parajdról, Gyergyóalfaluból és Gyimesből hozták a területre. Néhány éve ugyan újrazsindelyezték ezeket, jelenleg azonban üresen állnak, némelyik ablaka hiányzik.
„Több tervet is kidolgoztak építészek, néprajzosok, legutóbb 2009-ben a szentendrei skanzen szakembereivel tanácskoztunk arról, hogy jó lenne valamit kezdeni a csíki skanzennel, hogy ne legyen ilyen hányattatott sorsa. Sajnos azután sem volt támogatás arra, hogy ez változzon. A legsúlyosabb probléma a biztonság, az hogy nincs megoldva ennek a térnek a folyamatos felügyelete, volt rá példa, hogy hajléktalanok, kóbor kutyák is beköltöztek. Még jó állapotban vannak ezek a házak és székely kapuk, de megérdemelne egy jobb sorsot ez a része is a gyűjteménynek” – hangsúlyozta Salló Szilárd néprajzkutató, aki korábban a múzeum munkatársa volt.
Csíkszeredából Csíkszentkirályra utaztak a találkozó résztvevői, itt megtekintették a néprajzi gyűjteményt, és közösen megnézték Fábián Kornélia Hargita megye tájházai (1) című dokumentumfilmjét, amely a korondi, székelyszentléleki, lövétei, máréfalvi és tordátfalvi tájházakat mutatja be.
Buzogány Árpád, a forrásközpont munkatársa úgy véli, ami a tájházakat illeti, nem történtek meg az elmúlt huszonhat évben azok a jelentős előrelépések, amelyekre számítottak a gyűjtemények összegyűjtői, kezelői, gondnokai. Hargita megyében körülbelül húsz olyan berendezett épület van, amelyet tájháznak is lehet nevezni, mert vannak olyanok is, amelyek be vannak rendezve ugyan, de raktárként működnek inkább.
„Maga a tájház a jellegénél fogva nem élő. Élővé lehet tenni azáltal, hogy különböző programokat visznek be azok, akik kezelik, fenntartják. Ilyen a máréfalvi és lövétei tájház is, mindkettő folyamatosan valamilyen program helyszínéül szolgál, éppen azért, hogy ne múzeum jellegű legyen, hanem érezze úgy egy fiatal, hogy egy olyan épületbe lép be, tevékenykedik, amelyben az ő nagyszülei születtek, nőttek fel.”
Péter Beáta Székelyhon.ro 

Kultúrateremtő események a Székelyföld Napokon
Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa szervezésében hetedik alkalommal tartják meg október 12–23. között a Székelyföld Napokat. A szervezők célja, hogy e történelmi-kulturális régió, a maga sajátos értékeivel szélesebb körben ismert legyen.
A megyei önkormányzatokhoz csatlakozva művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek ajánlanak programokat a Székelyföld Napok keretében szerdától kezdődően.
„Közösen bebizonyítottuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, az élő népi kultúra dacára a Székelyföld nem skanzen, nem múzeumi környezet, amelyben népviseletbe bújt emberek énekelnek és táncolnak, s közben góbéságokat mondanak, hanem az itt élők saját értékeiket ismerve és éltetve a vidéket az egyetemes kulturális körforgásba bekapcsoló, mindenhol érthető elismerést kiváltó értékeket teremtenek (…) Rendezvényeink között előkelő helyet kapnak a kultúrateremtő események s mindaz, ami hozzájuk kapcsolódik. A szervezést, lebonyolítást pedig együtt munkálkodva végezzük, mert csak így lehet hatékony és célravezető a munka. Ezáltal is a Székelyföld láthatóbbá tételén fáradozunk, s osztozunk a jól végzett munka örömében” – írják a rendezvénysorozat honlapján a szervezők.
Események Csíkszéken
A rendezvénysorozat keretében mutatják be október 13-án 17 órától Halász Péter néprajzkutató a moldvai magyarsággal foglalkozó néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmazó Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... című kötetét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. 
Október 16-án a csíksomlyói kegytemplomban 11 órától a Száztagú Székely Férfikórus előadását lehet megtekinteni.
Október 17-én 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Párkapcsolati nehézségek címmel nyitott előadást tartanak a párválasztásról, a párkapcsolati nehézségekről, megoldási lehetőségekről, kompromisszumokról.
Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
A Székelyföld Napok keretében tartják a III. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, amelynek célja  kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra. A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, helyi művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében. Közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a szemle a figyelem középpontjába hozza a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket
Zenés mesejátékkal örvendezteti meg a közönséget a Csíki Kamarazenekar, a Georgius Kamarazenekar, Bon-bon matiné október 18-án 10 órától és október 19-én 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tuba Tóbiás című gyermekhangversenyre nem csak gyerekeket várnak a szervezők. Szintén október 18-án 18 órától a Székelyföld Galériában bemutatják a Székelyföld folyóirat októberi számát.
Október 20-án 11 órától az Ismerjük meg értékeinket elnevezésű, a Hargita megyei iskolák csapatai számára szervezett honismereti vetélkedő döntőjét tartják a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Ugyancsak 20-án a Megyeháza Galériában Színes világ címmel nyílik kiállítás 16 órától. Szintén ezen a napon 18 órától a Székelyföld Galériában átadják a Székelyföld folyóirat 2016-os díjait.
Október 21-én délelőtt 10 órától a Csíki Játékszín előtti téren játékos, ismeretterjesztő programon lehet részt venni, melynek címe: Ismerd meg a Csíki-havasok élővilágát és értékes öreg fáit!  Ugyancsak 21-én délelőtt 10 órától tartják az V. CSÁSZ Kupa minifoci-bajnokságot Székelyföld gyermekvédelmi központjai számára az Ilyés Róbert műfüves labdarúgópályán.
Október 21-én 14 órától Csíkszereda legszebb fáit lehet feltérképezni a Pogány-havas Kistérségi Társulás munkatársaival, indulás a Csíki Játékszín előtti térről. 16 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Menni vagy maradni? Címmel fókuszcsoportos beszélgetést tartanak a fiatalok jövőképéről. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 0266-310322-es telefonszámon.  18 órától a Csíki Csobbanóban a búvárok tartanak bemutatót. 19 órától a Csíki Moziban Az ember, aki fákat ültetett című filmet vetítik.
Október 22-én a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban a Hargita Megyei Kulturális Központ mindszenti fotótáborának anyagából nyílik kiállítás 16 órától. Szintén a Székelyföld Napok programjában találjuk az október 23-án Csíkszentléleken 10 órától kezdődő Idősek Napja rendezvényt.
Péter Beáta Székelyhon.ro