“Szórványban működhetnének sikeresen az egyházi népiskolák”
Az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ képviselői az új oktatási törvényről, annak a felekezeti oktatásra vonatkozó vetületeiről tanácskoztak pénteken délelőtt, Kolozsvárott.
A szakmai beszélgetés résztvevőit a házigazda Bálint Benczédi József unitárius püspök köszöntötte, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a közös ügyek megbeszélése, az egyeztetés, a közös álláspont kialakítása rendkívül fontos az erdélyi magyar történelmi egyházak számára.
Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözölte a kezdeményezést, mint mondta, a szándékok találkoztak, hiszen az RMDSZ számára is rendkívül fontos a tanácskozás, az egyeztetés.
„2010-ben a kisebbségi jogok területén végzett munkánk egyik legnagyobb eredménye az oktatási törvény elfogadása volt. A jogszabály kidolgozásakor is egyeztetett a Szövetség az egyházak képviselőivel, most, amikor ennek konkrét alkalmazásáról van szó, ismét szükségessé vált a párbeszéd, az egyeztetés. Én azt szeretném, ha nem csak a felekezeti oktatás kérdésében ülnénk egy asztalhoz, hanem azt javaslom, hogy rögzítsünk rendszeres találkozókat, amelyeken az erdélyi magyar közösség minden életterületét érintő kérdést megbeszélhetünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes elmondta, az Oktatási Minisztérium hamarosan létrehoz egy bizottságot, amely minden püspökséggel külön-külön tárgyal a felekezeti oktatásról. Ennek a bizottságnak a tagjai lesznek Pásztor Gabriella államtanácsos és Király András államtitkár is. Markó Béla szerint ennek az egyeztetésnek az a legfontosabb célja, hogy a felekezeti oktatás kapcsán egységes álláspontot fogalmazzanak meg annak érdekében, hogy a törvény alkalmazásakor mindenki pontosan tudja, milyen cselekvési terv mentén halad a munka.
Az erdélyi magyar egyházak képviselői elsősorban üdvözölték az oktatási törvény azon előírását, hogy a vallásóra bekerült a kötelező törzsanyagba, ugyanakkor számos kérdést fogalmaztak meg a felekezeti, egyházi iskolák és óvodák létrehozásáról, felmerült továbbá az egyházi népiskolák létrehozásának szükségessége is, amelyek leginkább a szórványvidéken működhetnének sikeresen.
A tanácskozáson jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Király András oktatásügyi államtitkár, Nagy Zoltán államtitkár, Pásztor Gabriella államtanácsos, Kötő József parlamenti képviselő és Lakatos András, az RMDSZ oktatási főosztályának vezetője. Az erdélyi magyar történelmi egyházak részéről jelen volt dr. Jakubinyi György római-katolikus érsek, Papp Géza, az erdélyi református egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi József unitárius püspök valamint egyháztanácsosok, képviselők. (hírszerk.)
Transindex.ro

Összefogta a magyarságot a Házsongárdi temető ügye
Internetes nyilatkozat az erdélyi panteon megmentéséért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régiójának szervezete a történelmi magyar egyházakkal és a civil szervezetekkel közösen szombaton délután 4 órakor ökumenikus istentiszteletet és rövid sétát szervezett a Házsongárdi temetőben, hogy a résztvevők ily módon is kifejezésre juttassák tiltakozásukat az erdélyi panteonban folyamatossá vált sírgyalázások ellen. Úgy tűnt: a Házsongárdi temető ügye képes összehozni a kolozsvári magyarságot és a helyi politikai élet képviselőit. A Bánffy-család kriptájának udvarán Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke két facsemetét ültetett el azok helyett, amelyeket nemrég ismeretlen személyek gyökerestől téptek ki. A temető bejáratához visszatérve a történelmi magyar egyházak vezetői ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd magyarul és románul is felolvasták a temető védelmében írt nyilatkozatot.
A többszáz résztvevőt még a szombat délutáni esős idő sem riasztotta el attól, hogy megjelenjen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által a Házsongárdi temető védelmében szervezett ökumenikus istentiszteleten, illetve házsongárdi sétán. A menet először a Bánffy-család kriptáját kereste fel, ahol Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke közösen ültetett el két facsemetét azok helyébe, amelyeket néhány héttel ezelőtt gyökerestől téptek ki ismeretlen személyek. Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója hangsúlyozta: a pünkösdkor észlelt sírgyalázás esetében – amikor felfedezték azt, hogy ismeretlen személyek két XIX. századi tumbát és Nagy Gyula egykori református püspök síremlékét leöntötték fáradt olajjal – nem lehet idegenkezűségről beszélni. Ezzel valószínűleg azt akarta sugallni, hogy a temetőhöz közeli, esetleg ott dolgozó személyek lehettek a tettesek. „Mindannyiuknak köszönöm az erkölcsi támogatást, amelyben részesítenek. Öröm továbbá látni, hogy a Házsongárdi temető ügye összehozza a magyarság politikai szereplőit is” – mondta a Házsongárd Alapítvány elnöke, majd a faültetés után a menet végigment a temető jobb oldali ösvényén, egészen Brassai Sámuel sírjáig, ahol megfordult, és leereszkedett a másik, bal oldali úton.
A rendőrség vigyázzon a sírokra akkor is, amikor nem vagyunk itt
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében kifejtette: „Elődeinkre tisztességgel, kegyelettel és szeretettel tartozunk megemlékezni”, majd elítélte a temetőbeli sírgyalázásokat, rongálásokat. „Az Erdélyi Református Egyházkerület már többször jelezte a hatóságoknak a temetőbeli áldatlan állapotokat. Ha most, összejövetelünkkor rendőri kíséretet kaptunk, akkor arra kérjük az önkormányzatot: a rendőrség vigyázzon a sírokra akkor is, amikor nem vagyunk itt. Halottainkra emlékezve felháborít az igazságtalanság, a rosszindulat, a sírok tönkretétele, illetve meggyalázása” – összegzett a református püspök.
Adorjáni Dezső Zoltán, az Erdélyi Evangélikus-lutheránus Egyház püspöke a bibliai Kain és Ábel történetéből indult ki. „Kain testvérgyilkossága azóta is ismétlődik, ám ez a történet már nincs megírva a Bibliában. Feltehetjük azt a kérdést: Ábelnek most már a földben sincs helye? A szeretet adjon erőt nekünk ahhoz, hogy a minket gyűlölőkhöz is szeretettel forduljunk, és hogy a gonoszt jóval győzzük le. Forduljunk tehát Istenhez, hogy segítsen megfékezni a kaini indulatokat” – mondta az evangélikus püspök, majd beszédét románul is tolmácsolta.
Kovács Sándor római katolikus főesperes beszédében arra összpontosított: az idegenbe szakadt ember a szülői ház, a templom és a temető miatt vágyódhat haza. „Minden településhez hozzátartozik a temető, a test végső nyughelye. Az élők és a holtak világa itt kapcsolódik össze. Ameddig gondozzuk sírjainkat, addig elhalt szeretteink közöttünk vannak. A temető nyugalmát és békéjét ne háborgassák sem a garázda személyek, sem a politika, sem a gyűlölet” – mondta a főesperes.
Rüsz-Fogarasi Tibor unitárius esperes a 27. zsoltár soraiból indult ki. „Nem a félelmet, hanem a féltést érezzük. Féltjük azt, amit őseink végtelen munkával hagytak ránk. Féltjük ezt a temetőkertet, ahol ők nyugszanak. Ha elfoglalják sírjainkat, mi magunk halunk meg végérvényesen” – tette hozzá az Erdélyi Unitárius Egyház képviselője, majd a bölcsesség és a szeretet erejét hívta segítségül.
Bogdán Zsolt színművész magyarul és románul felolvasta a szervezők által összeállított nyilatkozatot. Az esemény a Himnusz eléneklésével zárult.
Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke az újságíróknak végül elmondta: „A szervezők nevében örülök annak, hogy ennyi ember eljött az esős idő ellenére; annak, hogy értékadó módon emlékeztünk, illetve felhívtuk a figyelmet, hogy a temetőrongálások ideje lejárt. Több román értelmiségi is csatlakozott felhívásunkhoz. A most felolvasott nyilatkozatot hamarosan a világhálón is közzétesszük, majd eljuttatjuk az önkormányzathoz és a szaktárcához”.
Gergelyné Tőkés Erzsébet a sajtónak elmondta: a Házsongárd Alapítvány több mint tízéves működése során ez az első, szándékos rongálás következtében történt sírgyalázás. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ekkora tömeget megmozgató rendezvény nem marad visszhangtalanul az illetékes hatóságok körében.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

A tartótisztek „szocialista versenyben” szervezték be a besúgókat
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi átvilágításról
Kis túlzással úgy fogalmazhatnánk, hogy Romániában a szekuritátés múlttal történő szembenézés néhány történelmi magyar egyház belső ügye. Önszántából a református, az unitárius és az evangélikus egyház teremtette meg lelkészei és világi tisztségviselői számára az átvilágítás intézményes kereteit. A három egyház által elindított úttörő munkához a római-katolikus egyház nem csatlakozott, az ortodox egyház pedig csúcsvezetőségi szinten útasította el lelkészeinek, tisztségviselőinek átvilágítását.
Múltheti lapszámunkban indított sorozatunk első stációi a történelmi magyar egyházakban mutatja be az eddigi átvilágítás eredményeit. E heti lapunkban Pap Géza református püspököt kérdeztük az eddig elvégzett munkáról.
– Az Erdélyi Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága közzétette a lelkészek átvilágításának első jegyzőkönyveit. Mikor létesült a bizottság? Mekkora mennyiségű iratcsomót vett át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól? Milyen szempontok szerint történik az átvilágítás sorrendje? – Pontosítani szeretnék: az Átvilágító Bizottság nem most tette közzé az első jegyzőkönyvét. Az Átvilágító Bizottságot az egyházkerületi közgyűlés határozata alapján az Igazgatótanácsunk hozta létre még 2009 szeptemberében, amely jóváhagyta a Bizottság Működési Szabályzatát és megválasztotta az öttagú bizottságot. A Bizottság megválasztotta elnökét, és kijelölte azokat, akik kutatói engedélyt kértek. Ezt követően kezdődött meg a dossziék kikérése és az átvilágítás folyamata. A sorrendet az határozza meg, hogy mikor jutunk egyik, vagy másik dosszié birtokába. Mondanom sem kell ugyanis, hogy a CNSAS lassan dolgozik, nem minden kérésünkre válaszol. A kikérhető 10 dossziéból általában csak hatot bocsát rendelkezésünkre, miközben a hiányzókról mélységesen hallgat, amelyek olykor váratlanul megjelennek. A megkapott dossziékat két bizottsági tag olvassa át és írja meg az átvilágítási jegyzőkönyvet, amit az egész bizottság átolvas és javítások, egyeztetések után jóváhagy. Ezt a jegyzőkönyvet az Igazgatótanács elé terjesztjük, amely véglegesíti azt. Ezt követően jelenhet meg az egyházkerület hivatalos lapjában, az Értesítőben. A CNSAS-tól kapott dokumentumok alapján eddig a Bizottság 95 személyt világított át és hozta meg határozatát, s a következő ülésünkön még 123 személy (lelkipásztorok, egyházmegyei és egyházkerületi tisztségviselő presbiterek, kántorok, kollégiumi tanárok) esetében fog dönteni.
– Milyen folyománya lehet az átvilágított, és „könnyűnek találtatott” lelkészek esetében a bizottság elmarasztaló döntésének? Mennyi időn belül kell megváljon választott tisztségétől egy olyan lelkész, aki együttműködött az egykori román politikai rendőrséggel? – A Működési Szabályzat pontosan meghatározza az Átvilágító Bizottság hatáskörét, és megszabja a meghozható büntetés mértékét is, ami az Igazgatótanács jóváhagyásával jogerőre lép. Az áttanulmányozott iratgyűjtőben található enyhébb esetekben a Bizottság javasolhat szóbeli és írásbeli intést, bocsánatkérésre kérheti fel az érintettet. Súlyosabb esetekben az érintett felszólítást kap arra, hogy választott tisztségeiről azonnali hatállyal mondjon le, a legsúlyosabb esetekben az Igazgatótanács határozata alapján az elnökség fegyelmi eljárás beindítását kéri. Egyházi rendtartásunk szerint ugyanis a megválasztott tisztségből csak fegyelmi határozattal lehet a lelkipásztort elmozdítani. Ugyanez a Fegyelmi Bizottság vonhatja meg, a lelkészi szolgálat kivételével, más egyházi tisztségekre szóló választói és választhatósági jogot 1-5 évig tartó időszakra. – Amennyiben egy lelkész együttműködött a Szekuritátéval, az egyházi vezetés csupán választott tisztségeinek visszavonását kérheti, a lelkész ugyanakkor megmaradhat lelkészi szolgálatban. A lelkészi hivatás összeegyeztethető-e egy ilyen múltbéli magatartással? Lát-e esélyt arra, hogy olyan törvényi szabályozás szülessen, amely bizonyos hivatások számára – mint például a lelkészi hivatás – egy ilyen tett összeférhetetlenséget hozzon?
– Lehet, hogy válaszom meg fogja lepni, de nem látom esélyét annak, hogy olyan szabályozás szülessen, amely a lelkipásztorok „palástvesztéséhez” vezessen. Álláspontomat több érvvel is szeretném alátámasztani:
1. Először is meg kell szabadulni attól az általános látásmódtól, amely feketében, vagy fehérben látja az eseményeket és az érintett személyeket. Tudomásul kell venni, hogy a politikai rendőrséggel való együttműködést nagyon nehéz rangsorolni, s különbséget tenni azok között, akik jószántukból jelentettek, és azok között, akik kényszer alatt álltak. A tartótisztek sajnos nem írtak le mindent, olykor pedig éppen a többszöri átszámozás jelzi, hogy a dossziékból lapok hiányoznak. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a jelentések egy olyan „világban” születtek, amelyben a tartótisztek teljesítményét a beszervezések és a jelentések számával mérték. A tartótisztek pedig nagyon hamar rájöttek arra, hogy ebben a „szocialista versenyben” hogyan lehet a tervet túlteljesíteni az egyházban is. Bevezették a teológusok számára is a kötelező katonai szolgálatot, s ebben a kényszerhelyzetben, katonai büntetőszázaddal fenyegetőzve könnyen kicsikartak egy „kötelezvényt” a fiatalokból, akik közben arra gondoltak, hogy kényszer alatt aláírnak, de úgysem fognak jelenteni. A tartótisztek azonban ennél okosabbak voltak, mert miután a beszervezetteknek fedőnevet adtak, olykor az érintett tudomása nélkül, az egyetemi évek megkezdése után rendszeresen meglátogatták őket és beszélgetettek velük. Az érintettek örvendtek, hogy nem kell semmit leírni, de a tartótiszt az ártatlannak tűnő beszélgetésből is ütőképes jelentést formált, amely úgymond az „informátor” szóbeli jelentése alapján született. A tartótisztek ugyanis a szóban, vagy az írásban kapott információ között nem tettek különbséget. A fontos az volt, hogy a jelentések száma növekedjen és az előléptetés reményében, a tervet teljesítsék. Ezek a tények elővigyázatosságra intenek bennünket a határozatok meghozatalánál. 2. Továbbá a kérdés megítélésében nem feledkezhetünk meg a bibliai alapról sem. Mi tudjuk, hogy van bocsánat. Hadd hozzak néhány példát. Dávid Istennek választott királya volt, ennek ellenére meggyilkolta Betsábé férjét és az asszonnyal paráználkodott. Méltó a halálra. Amikor viszont Nátán próféta megintette őt az ismerős tanmeséjével, Dávid beismerte bűnét és kimondta: „Vétkeztem az Úr ellen”, amire elhangzott Isten bűnbocsátó szava: „Megbocsáttattak a te bűneid, nem fogsz meghalni”. Vagy gondoljunk Péterre, aki háromszor tagadta meg Jézust a főpap házában, de utána tudott keservesen sírni bűnei miatt. Amikor pedig a feltámadott Jézus megjelent neki, méltán kérdezte meg tőle: „Péter Jónának fia, szeretsz-e engem?”. A Péter válasza („te tudod, Uram, hogy szeretlek téged”) és őszinte bűnbánata hozza magával a teljes rehabilitációt: „Legeltesd az én juhaimat”. Ilyen bibliai érvek mellett nehéz a palástvesztés gondolatát fenntartani. A bizottságnak különben nem az a célja, hogy a lelkészeket pellengérre állítsa, vagy megalázza őket, hanem az, hogy mindenkinek hirdesse, még a tagadóknak is, hogy az őszinte bűnbánat bűnbocsánatot eredményez. Persze, tetteinek következményét mindenkinek hordoznia kell, de a bizottság alaptételként fogalmazta meg, hogy „az ellenállás nem érdem, az együttműködés pedig nem megbocsáthatatlan bűn”. 3. Végül de nem utolsó sorban palástvesztés gondolatát az állami átvilágítási törvény sem engedélyezi, amikor kimondja, hogy az alapállásától senkit sem lehet megfosztani besúgó múltja miatt. Képzeljük csak el, az ország egyharmada egyik percről a másikra munkanélkülivé vált volna. Bármilyen hasonló próbálkozás a munkaügyi bíróságon bukásra lenne ítélve. A Működési Szabályzatunk is ilyen keretek között gondolkozik.
– Ön szerint, az egyházon belül milyen a megítélése az átvilágítási folyamatnak? Mennyire támogatják ezt az egyházi és a világi tagok? – Az átvilágítás megkezdése előtt egyházi körökben, még a közgyűlésen is, élénk vita kerekedett arról, hogy egyházunk hogyan viszonyuljon az átvilágításhoz. Ellenérvként elhangzott, hogy nem lehet megbízni a sokszor megcsonkított, leválogatott dossziékban. Nekünk ne azok a tartótisztek mondják meg, hogy kik voltak a besúgók, akik annak idején beszervezték őket. Vajon elképzelhető az, hogy az elmúlt 20 évben gyártottak dossziékat a kellemetlenkedőknek? Lehet hinni az egykori iratoknak? Nos, több mint 15 ezer oldal titkosszolgálati anyag áttanulmányozása után annak a meggyőződésemnek adok hangot, hogy a dossziékat valóban leválogatták, de csupán az tűnt el belőlük, ami az egykori titkosszolgálat számára kompromittáló volt, amikor saját törvényeiket sem tartották be, aminek alapján ma perelni lehetne az államot. Na, persze egyházi viszonylatban is vannak olyan dossziék, amelyek teljes egészében „eltűntek”, de mivel a jelentéseket több példányban gépelték le és több más iratgyűjtőben is elhelyezték, ezeknek alapján rekonstruálni lehet a legtöbb esetet, és át lehet világítani az érintetteket. Azt nem hiszem, hogy 1990 után dossziékat gyártottak volna, s a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb iratgyűjtő alapján világos választ lehet kapni arra, hogy kik tartoztak a hálózathoz, és kik voltak a megfigyeltek. Persze vannak nehezen kezelhető esetek is. A fogadtatásra térve, azt mondhatom, hogy az átvilágítás vegyes érzéseket gerjeszt a egyházi és világi közvéleményben. A médiát általában csak az érdekli, hogy ki volt a besúgó, s ezt a bombahírt egyetlen mondatba bele is sűrítik. Mi szeretnénk ennél mélyebbre hatolni, a helyzetek bonyolultságát is bemutatni, s nem csak a tartótisztek, illetve az informátorok működését, de az ellenállók helytállását is bemutatni. Ezen kívül mindenkit személyesen meghallgatunk. Az egyházi közvélemény nem érintett része megelégedéssel fogadta az átvilágítást, s biztattak is, hogy ezt folytatni kell. A kételyeket általában azok fogalmazták meg, akiket beszerveztek. Ők az átvilágításnak nem örülnek, de sokan vannak, akik megértették fontosságát, már bocsánatot kértek és kaptak. Persze vannak néhányan, akik tagadnak, sőt olyanok is, akik világi perrel fenyegetőznek. Vannak olyanok is, akik őszintén aggódnak, azt állítván, hogy az átvilágítás többet árt az egyháznak, mint használ, íme az ortodoxok és a katolikusok is mélységesen hallgatnak, nekünk sem kellene kiteregetni a szennyest. Erre pedig csak azt tudom mondani, hogy a hallgatás sohasem jelentett megoldást a bűn kérdésére. Az elhallgatott bűn tovább dolgozik a lélek mélyén és még a csontokat is megemészti. Persze szeretnénk diszkréten végezni, nem kívánunk nagy port kavarni az átvilágítás körül, s nem örvendünk annak, ha a média az átvilágítási eredményeinket akarja nemes egyszerűséggel lefölözni, és a besúgók névsorát világgá kürtölni. Mi a szennyest a családban szeretnénk kimosni.
– Ezek szerint nem tartja szerencsésnek, ha egy világi lap foglalkozik az egyházi átvilágítás ügyével? – Ezzel kapcsolatban szeretném jelezni, hogy az Erdélyi Napló legutóbbi számában kizárólag a Bizottságunk kutatásaira támaszkodva tette közzé Vetési László átvilágítási jegyzőkönyvének részletes összefoglalását, anélkül, hogy erre engedély kért volna, vagy engedély kapott volna. Sőt további jegyzőkönyvek közlését tervezi. Nem tudom, hogy törvényt sért-e ezzel, de véleményem szerint nem etikus kizárólag mások kutatásainak eredményeire támaszkodni, a határozatot megcsonkítva közölni, s olyan sorozatot indítani, amire nézve a Bizottságunkat nem kérdezték meg, és amihez engedélyt nem kaptak. Véleményem szerint tervük mindenképpen egyeztetést igényel.
– Reményeim szerint ez az egyeztetés immár megtörtént. A sorozat első cikkének a visszajelzései is azt igazolják, hogy az embereket továbbra is foglalkoztatja közelmúltunk szomorú történései, amikor a titkosszolgálatnak bedolgozók sok-sok tisztsséges embernek tették pokollá a mindennapjait. Az átvilágításnak tehát az egész társadalom szempontjából fontos szerepe lehet. Ön miben látja az átvilágítás jelentőségét? – Az átvilágítás jelentősége nem abban áll, hogy kielégíti a kíváncsiságunkat, s végre megtudjuk, hogy kik jelentettek rólunk. Nagy hiba volna, ha az átvilágítás alapján két részre osztanánk a társadalmat, vagy akár az egyházat, „jókra” és „gonoszokra”. Én más szempontokra szeretném felhívni a figyelmet. 1. Úgy látom, hogy a kommunizmus 45 éve az ember, de az egyház próbája is volt. Isten tudatosan olyan körülményeket teremtett körülöttünk, amelyekben próbára tett bennünket. Megpróbálta hitünket, kitartásunkat, hangoztatott elveinket, emberségünket, gondolkodásmódunkat, embertársainkhoz való viszonyunkat. Terhet helyezett a vállunkra, nemcsak azért, hogy teherbírásunkat megpróbálja, de azért is, hogy gerincünk egyenességét megvizsgálhassa. Egyeseket kohóba vetett, hogy megedzve kerülhessenek ki belőle. Mindig voltak és mindig lesznek emberpróbáló idők, de éppen ezekben a nehéz időkben derül ki, hogy kik vagyunk, s milyen lélek lakozik bennünk. Aki elbukott, kérjen bocsánatot, és vállalja tettei következményét, aki pedig kiállta a próbát, Istennek adjon érte hálát. 2. Továbbá érdemes odafigyelni arra, hogy Isten úgy látta jónak, hogy a huszadik század második felének egyházi történetírásával nem a lelkészeket, hanem egy olyan egyházellenes közeget bízzon meg, amely naprakészen mindent feljegyzett. A Szekuritaté egyháztörténelmet is írt, s ennek mindnyájan így, vagy úgy szereplői vagyunk. Feltárta, leírta és megőrizte a legapróbb részleteket is. Nemcsak arról vannak feljegyzések, hogy a politikai rendőrség hogyan próbálta befolyásolni az egyházi választásokat, mit tekintett nacionalista megnyilvánulásnak, vagy mikor látogatták meg külföldiek a lelkészt, de a lehallgatások révén baráti beszélgetések és legbelsőbb gondolatok is napvilágra kerülnek. Érdemes egykori önmagunkkal, gondolatainkkal, cselekedeteinkkel szembenézni, mert az ilyen önmagunkkal való találkozásból új élet születhet. Mindezen túl tudomásul kell vennünk, hogy jelenkori egyháztörténetünk értékes leletei a Szekuritáté levéltárában nyugszanak. De ez a történelem nem az övék, hanem a miénk. Ha ismerni akarjuk valós történelmünket, a hűséges kitartásokkal, no meg a nagy árulásokkal együtt, akkor ezt az anyagot nem szabad nekik hagyni. Szüksége van egyházunknak olyan példaképekre, akik egyértelműen bizonyítják, hogy lehet az egyházellenes diktatúrával szembeszállni, tiszta lelkiismeretben megmaradni, egy Úrnak szolgálni, mert Isten védelmezi, oltalmazza és megtartja az övéit, és még csak egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Ő akarata nélkül. De szüksége van egyházunknak azoknak a példájára is, akik felismerik a bűn hatalmát, és őszinte bűnbánattal szabadulni akarnak tőle. 3. Végül szeretném jelezni, hogy a hallgatás azért a legrosszabb megoldás, mert ezzel azt üzenjük a következő nemzedéknek, hogy a nehéz ügyeket az egyházban is el kell kenni. Ha nem nézünk szembe múltunkkal, ha mindenki őrizgeti kicsiny, nyavalyás titkát, ha átlépünk felette, akkor azt üzenjük a jövő nemzedékének, hogy nem érdemes ebben a világban elvek szerint élni, nehéz időkben is tisztességesnek maradni, hanem felismerve az „idők szavát”, engedni kell a kényszerítő hatalomnak, még akkor is, ha ez az egyházat pusztítja. A bűn rejtegetése arra tanítja az elkövetkezendő nemzedékeket, hogy balgák voltak azok, akik meggyőződésükért a börtönt, a deportálást, a meghurcoltatást is elviselték, mert ha beadják a derekukat, életük álma valósult volna meg. A hallgatásunk azt hirdeti, hogy lehet az életet megalkuvással, meggyötört lelkiismerettel is élni, két urat szolgálni, a barátot, családtagot feljelenteni, embertelenségek sokaságát elkövetni, mert az sohasem fog kiderülni, annak soha semmi következménye nincs. Az átvilágítás üzenet a következő nemzedéknek: Vigyázzatok! Lesz számonkérés, egyszer majd minden napvilágra kerül. Az átvilágítás tehát a történelmünk, az önmagunkkal való szembenézés és az utánunk jövő generáció szempontjából fontos. A következő nemzedék, amely nem tapasztalta meg a „próbára tevő idők nyomorúságát” árgus szemekkel figyeli, hogy milyen megoldást találunk erre a nehéz élethelyzetre, és ők is azt a modellt fogják követni. Én ezért tartom fontosnak a megkezdett átvilágítás folytatását. – Tudomása szerint más kelet-európai országokban miként sikerült lebonyolítani az ilyen típusú átvilágítást? Vannak-e olyan példák, amelyeket erdélyi viszonylatban alkalmazni lehet? – A Működési Szabályzat megalkotása előtt áttanulmányoztuk a magyarországi evangélikus egyház szabályzatát, együttműködtünk a hazai unitárius és evangélikus egyházak átvilágító bizottságaival, de valójában úttörő munkát végzünk. A munkamódszerünket is nekünk kellett kialakítanunk. Az áttanulmányozott dossziékból kijegyzeteljük a fedőneveket, amelyeket betűrendi sorrendbe állítjuk, mellé írjuk az azonosítást, valamint azt is jelezzük, hogy melyik iratgyűjtőben találkoztunk vele. Jelenleg több mint 1200 fedőnévvel találkoztunk, s ezeknek egy része református lelkész, de vannak evangélikus, unitárius, római katolikus, illetve ortodox lelkészek is, s természetesen vannak bőségesen gyülekezeti tagok is, akik a helybeli lelkészről jelentettek. A fedőnevek 70%-át sikerült eddig azonosítanunk. Ezen kívül a különböző dossziékban előforduló jelentéseket fedőnevek szerint leválogatjuk, úgy hogy minden azonos fedőnév alatt adott jelentés egy helyre kerüljön. Ez sokat segít nekünk az átvilágításnál, hiszen bármely személyről azonnal tudhatjuk, hogy fedőnevén mikor, kiről és mit jelentett. A statisztikai adatokat kedvelők számára elmondom, hogy egyházkerületünkben a ma is aktív református lelkészi karnak a 24%-a írta alá az együttműködési kötelezvényt és lett a hálózat tagja, de ha ebből levonjuk azoknak számát akik nem jelentettek, illetve megtagadták az együttműködést, akkor ez a szám a 8%-ot sem teszi ki. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Értelmiségiek nyílt levele az erdélyi magyar felsőoktatásért – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel.
Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja.
Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana.
Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
A levelet aláírják:
Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc

Visszaigényelhetjük az egyházi levéltárakat rendszerezésük előtt
A ferencesek több mint 160 doboznyi gyűjteményüket kaphatják vissza
A kommunizmus idején elkobzott egyházi levéltárak visszaszolgáltatására, bizonyos feltételek mellett magánlevéltárak létrehozására kínál lehetőséget a 16/1996-os számú levéltári törvény módosítása, amelyet tegnap a képviselőház is elfogadott – tájékoztatta lapunkat Máté András Levente. A törvény egyházi, levéltári anyagok visszaszolgáltatását is szabályozza – a jogcím nélkül elkobzott levéltári anyagokat püspökségenként visszaigényelhetik az egyházak, a puszta jogot harminc napon belül megkapva. A természetbeli visszaszolgáltatás olyan arányban történik, amennyire a jogos visszaigénylők biztosítani tudják a megfelelő tárolást, karbantartást és hozzáférhetőséget. A módosítási javaslatot az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője Kerekes Károly és Márton Árpád RMDSZ-es képviselőtársaival együtt kezdeményezte. Ha az ellenzék nem támadja meg a törvényt az Alkotmánybíróságon, és Traian Băsescu államfő kihirdeti, akkor az érvényesnek tekinthető.
A törvény előírásai szerint olyan magánlevéltárakat lehet létrehozni, amelyek a munkaviszonnyal kapcsolatos levéltári anyagokat kezelnek. Ezekhez azok a személyek fordulhatnak, akik a fizetésükkel, munkaviszonyukkal kapcsolatosan akarnak információkat és bizonylatokat megszerezni, egyebek mellett például annak érdekében, hogy kiszámítsák a nyugdíjukat.
Arra voltunk kíváncsiak, a levéltárak visszaszolgáltatását lehetővé tevő törvénymódosítás hírét hogyan fogadják az egyházak, amelyek régóta várnak erre a jogorvoslásra.
Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rendtartomány vezetője (minister provincialis) lapunknak elmondta: bár a törvény tartalmát még pontosan nem ismeri, de korábbi információi szerint a levéltári anyagok visszaszolgáltatása csak a feldolgozásukat követően történhet meg. Az államosításkor a kolozsvári ferences kolostor középkori okiratokat is tartalmazó gyűjteményét, levéltárát elkobozták, egy része a Szekuritáté szűrőjében maradt, másik része pedig a kolozsvári állami levéltárba került, és mindmáig nincs kutatható állapotban.
– A ferences anyag mindmáig nincs feldolgozva a levéltárban, ilyen szempontból hátrányban vagyunk, de a törvény által kínált lehetőségekkel mindenképpen élni fogunk – emelte ki Orbán Szabolcs. Mint mondta, mindeddig nem nyerhettek betekintést gyűjteményükbe, ilyen irányú igényléseiket azzal utasították el, hogy az anyag még nem kutatható.
Flóra Ágnes történész, levéltáros, az állami levéltár kolozsvári fiókjának munkatársa úgy tudja, a ferences kolostor gyűjteménye már töredékeiben, feldúlva, a Szekuritátétól való átmentés nyomán került az intézménybe. A 23 folyóméternyi, teljesen rendszertelen anyag (7 doboz körülbelül egy méter) feldolgozását tavaly kezdte el, de a munka nehézkessége miatt csekély részét sikerült csak rendeznie. Mint mondta, a törvény tartalmát még nem ismeri, de logikusnak tűnik, hogy visszaszolgáltatásuk előtt a levéltári anyagokat azonosítsák.
Máté András úgy tájékoztatott, a levéltári anyagok visszaszolgáltatásának nem feltétele azok rendszerezése. Ez a folyamat egyébként tovább tolhatná a visszaszolgáltatás időpontját, hiszen a munka mennyisége és a szakemberek kis létszáma miatt az alapos rendszerezés akár több évet is igényelne.
Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője szerint mindenképp üdvözlendőnek tartják a törvényt, amennyiben azt az erdélyi magyar történelmi egyházak igényeinek megfelelően és javaslatainak figyelembevételével fogadták el. –A jogszabály kedvező alkalmazása nagy lépés lehet a történelmi igazságszolgáltatások sorában – nyilatkozta a főjegyző.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is örömmel nyugtázta, hogy ilyen hosszú idő elteltével a most elfogadott törvény megteremti a lehetőséget az egyházi levéltárak anyagának visszaszolgáltatására. Lapzártáig nem sikerült elérnünk Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspököt, hogy nyilatkozzon ebben a kérdésben.
Potyó Ferenc pápai káplán, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke emlékeztetett: az egyház régóta kéri, hogy levéltári dokumentumait visszakaphassa.
– Örvendünk, hogy mostanra körvonalazódik ennek az ügynek is a megoldása. Amikor 1996-ban Emil Constantinescu frissen megválasztott államfő találkozott az egyházak képviselőivel, felvetettük neki az egyházaknak a visszaszolgáltatásra vonatkozó kérését. Erre az államfő azt mondta, hogy amit 1948-ban egy tollvonással elvettek, azt most nehéz lesz visszaszereznünk. Az egyházi ingatlanok ügyében történt némi előrehaladás, ám a levéltári anyagokra vonatkozólag nem. Az egyházaktól elkobzott dokumentumok többsége az egyház sajátos életvitelével kapcsolatos, azaz kimondottan egyházi dokumentumok. Az, hogy ezek több évszázadon át fennmaradtak, mind létezésünk bizonyítéka. Ezek a dokumentumok már nemzeti kincsekké váltak. A gyulafehérvári római katolikus érsekség már képes biztosítani a legkorszerűbb tárolási és kezelési követelményeket – összegzett az érseki káplán.
Szabadság (Kolozsvár)

Bizonytalan a levéltári restitúció
Beláthatatlan ideig kitolódhat az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok teljes körű visszaszolgáltatását lehetővé tevő, a hét elején elfogadott törvény hatálybalépése, miután csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD) nevében Lia Olguţa Vasilescu szenátor, az alakulat szóvivője bejelentette: az alkotmánybíróságon kívánják megtámadni a jogszabályt.
Mint hangsúlyozta, az 1950/153-as rendelet értelmében az egyházak nyilvántartásait az anyakönyvi hivatalok vették át, nem pedig az Állami Levéltár, ez utóbbihoz később kerültek át megőrzésre történelmi dokumentumokként. Hozzátette: az 1971/472-es rendelettel az egyházaktól, különféle – akár szocialista – szervezetektől, de még magánszemélyektől is vettek át iratokat, „azonban ha minden ezen rendelet alapján történt átvételt önkényesnek minősítenek, az fölöslegessé teszi az Állami Levéltárat”.
Vasilescu szerint az is aggályos a visszaszolgáltatásban, hogy miközben most bárki által kikérhetőek és kutathatóak az egyházi dokumentumok, ha azok visszakerülnek az egyházakhoz, akkor az állampolgárok – szerinte – már nem fognak tudni ezekhez hozzáférni, s nem fogják tudni például örökségüket bizonyítani. „Mindez oda vezet, hogy eltűnik a nemzeti archívum. Elismerjük, hogy a tulajdonhoz való jog alapjog, és tiszteletben kell tartani, de fontos az információkhoz, illetve a személyek kilétéről szóló adatokhoz való hozzáférési jog is” – indokolta a korábban a Nagy-Románia Párt (PRM) sorait erősítő szenátor, hogy pártja szerint miért alaptörvény-ellenes a levéltári törvény.
Levéltári vétó
A jogszabálytervezetet egyébként korábban az Állami Levéltár is negatívan véleményezte, amikor a képviselőház kulturális bizottsága kért szakjelentést. A testület végül ettől függetlenül pozitívan véleményezte a jogszabálytervezetet.
Válaszában a levéltár leszögezte, három ponton is kifogásolja a jogszabályt, ezért nem javasolja azt elfogadásra. Elsőként – akárcsak csütörtökön Lia Olguţa Vasilescu – azzal érveltek, hogy csak utólag kapták meg az iratokat az anyakönyvi hivataloktól mint történelmi dokumentumokat. Ugyanakkor – hívták fel a figyelmet – Erdélyben 1895-ig, míg az Ókirályságban 1865–66-ig csak az egyházak vezettek anyakönyvet, így sehol máshol nincsenek regisztrálva a korábban született személyek. Ha az egyházaknak ezeket visszaszolgáltatnák, akkor kikerülnének a levéltár tulajdonából, s tulajdonképpen egy magánlevéltárba kerülnének át, amelyek helyzetét Romániában egyetlen törvény sem szabályozza.
Másodsorban azt hozták fel, hogy amennyiben önkényesnek neveznék az 1971/472-es rendelet alapján megszerzett dokumentumok átvételét, akkor vissza lehetne igényelni valamennyi, ez alapján átvett okmányt, ami pedig semmissé tenné az Állami Levéltár szerepét. Ennél a pontnál említették meg rendellenességként azt is, hogy a levéltári anyagok a visszaszolgáltatás nyomán a püspökségekhez jutnának vissza, nem pedig korábbi tulajdonosaikhoz. A harmadik pontban arról írnak, hogy a parlament jogharmonizációért felelős tanácsának 2009-es állásfoglalása szerint annak a megállapítása, hogy az esetleges átvételek önkényesnek minősíthetőek-e, és az egykori tulajdonosoknak joga van-e azok visszaszerzésére, kizárólag a bíróságok döntését képezhetik. Emellett szerintük nem megvalósítható az sem, hogy a jogszabály értelmében 30 napon belül vissza kellene szolgáltatni az igényelt dokumentumokat, mivel igen sok közülük nincs is leltárba véve, vagy éppen nincs még szakemberek által feldolgozva. A képviselőházhoz címzett válaszzáró gondolataként pedig azt is nehezményezik, hogy az új törvény nem jelöli meg konkrétan, hogy miként biztosítják majd az egyházak a szabad hozzáférést a visszakapott iratokhoz, s az sincs előírva, hogy ellenőrizni kell ezt, mivel semmiféle szankciót nem helyeznek kilátásba a jogszabálytervezet kidolgozói.
Paradox módon a Máté András és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett jogszabálytervezetet ellenző szakértői jelentést Dorin Dobrincu levéltár-igazgató helyett helyettese, az RMDSZ által az intézmény vezetőségébe delegált Nagy Mihály látta el kézjegyével. Nagy a Krónika kérdésére elmondta, felettese éppen szabadságon volt, a választ, amely már korábban megszületett azonban határidőre vissza kellett juttatni, így kénytelen volt azt ellátni kézjegyével.
További késlekedés kilátásban
Az igazgatóhelyettes ugyanakkor lapunknak elmondta, a levéltárosok egy része azzal érvel, hogy az Állami Levéltárban kell őrizni a hasonló iratokat, így történik ez tőlünk nyugatabbra, például Franciaországban és Németországban is. Nagy elmondta, a jogszabály szerint azonban a dokumentumok abban az esetben átadhatóak az egyházaknak, ha megfelelő tárolási körülményeket tudnak biztosítani, szakképezett levéltárost alkalmaznak, s hozzáférhetővé tesznek mindent a nagyközönség számára. Szerinte ennek a magyar történelmi egyházak próbálnak is maximálisan megfelelni, hiszen nekik is érdekük, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák ezeknek a felbecsülhetetlen értékű dokumentumoknak.
Nagytól azt is megtudtuk, hogy tulajdonképpen két típusú irat visszaszolgáltatását teszi majd lehetővé a jogszabály, amennyiben az alkotmánybíróság elutasítja a PSD kifogásait, illetve Traian Băsescu államfő is kihirdeti azt. Elsősorban rengeteg anyakönyvről van szó – hogy pontosan mennyiről, arról sem az egyházaknak, sem pedig a levéltárnak nincs pontos kimutatása. Az 1974-es levéltári törvénnyel elkobzott történelmi jellegű iratok, dokumentumok átvételekor viszont már készült jegyzőkönyv – de ezek összegzését még nem végezték el.
Fontos azonban, hogy legyenek bizonyítékok a visszaigényléskor, mivel a jogszabály szerint az egyháznak, azaz a püspökségnek a megyei levéltárnál kell kérvényeznie a visszaszolgáltatást, a szakhatóságnak 30 napon belül kell a kérvényt elbírálnia, s pozitív döntés esetén legtöbb egy éven belül vissza kell szolgáltatnia a kért iratokat. Nagy szerint viszont ez ennél tovább is elhúzódhat, mivel az RMDSZ-es képviselők által beterjesztett jogszabálytervezetbe a bizottsági vita során, a nagyobbik kormánypárt, a demokrata-liberálisok kezdeményezésére még beiktattak egy módosítást, ami szerint a levéltáraknak a visszaszolgáltatást megelőzően valamennyi dokumentumról mikrofilmet kell készíteniük. Ez Bukaresten kívül korábban is a 42 megyei levéltárból ötben volt lehetséges, ma azonban már a folyamat túl költséges volta miatt csupán a fővárosban foglalkoznak ezzel. Információi szerint a 2012-es évi büdzséből fogják majd előirányozni a szükséges forrásokat, de az már a parlamenten múlik, hogy jóváhagyja-e majd ezeket.
Máté András képviselő kérdésünkre elmondta, nem hiszi, hogy akkora összegről lenne szó, hogy ne lehetne előirányozni, azt azonban nem tudja megbecsülni, hogy pontosan mennyire lenne szükség.
Az egyházak már rég erre várnak
Az erdélyi magyar történelmi egyházak már több mint két évtizede várnak erre a jogszabályra, elfogadását így lapunk megkeresésére valamennyi püspökség képviselője üdvözölte. Igaz, többen közülük szkeptikusak még a tekintetben, hogy mikor indulhat be a tényleges visszaszolgáltatás. Ők azonban már készülnek az iratok fogadására, legtöbb helyen már meg is van a tárolásukra alkalmas tér, s szakembereket is alkalmaztak.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség korszerű levéltári raktárai, az érseki levéltár és még nyolc gyűjtőközpont biztosítani tudja a megfelelő tárolási körülményeket, az optimális mikroklímát, a dexion fémállványzatot, savmentes levéltári dobozokat, tűz- és víz elleni védelmet, a szakembereik által pedig az iratanyag feldolgozottságát és a kutatóknak a hozzáférhetőséget is – mondta el a Krónikának Bernád Rita, a gyulafehérvári főegyházmegye főlevéltárosa. Az érsekség államosított plébániai anyakönyveit, amelyek megközelítőleg 120-150 iratfolyóméter mennyiségű kötetgyűjteményt jelentenek és mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet az Állami Levéltár jelenleg tíz megyei – Fehér, Szeben, Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Máramaros, Hunyad, Kolozs és Beszterce-Naszód – igazgatósága őrzi. Ezt a mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet veheti vissza az egyház.
„Amennyiben a felekezeti iskolák levéltárait is visszakapnánk, úgy az még 150-200 folyóméternyi mennyiségű iratanyag gondozását jelentené. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség esetében kisebb mennyiségű egyéb plébániai irattípust államosítottak az anyakönyvek mellett. Ezek, mivel külön fondokba lettek sorolva, nehezen lesznek majd azonosíthatók” – véli a főlevéltáros. Bernád Rita elmondta, számukra egyaránt fontos a tulajdonjog, és a levéltári anyag őrzési állapota, a biztonsági másolat készítése az eredeti levéltári anyag védelmét kell, hogy szolgálja. „Bízunk benne, hogy a tervezett mikrofilmezések a megígért időn belül elkészülnek, és mihamarabb beindíthatjuk központilag anyakönyveink és egyéb államosított egyházi levéltári anyagaik visszaigénylését” – szögezte le Bernád Rita.
Az EREK kevés anyagot vár
Az Erdélyi Református Egyházkerület nem kap vissza túl nagy anyagot a levéltári törvény módosításával – jelentette ki kérdésünkre Ősz Sándor Előd. Az egyházkerület levéltárosa kifejtette, az anyagaik jelentős részét, a kollégiumi levéltári dokumentumokat 1948-ban az iskolákkal együtt államosították, és ezek nem kerültek a törvénymódosítás hatálya alá, így nem jutnak vissza az egyház tulajdonában. Ősz ugyanakkor hangsúlyozta, jóvátétel a levéltári anyagok restitúciója, hiszen ilyen jellegű visszaszolgáltatásra még nem volt példa.
Üdvözli a levéltári törvény módosítását Pap Géza erdélyi református püspök is, aki a Krónikának elmondta, bízik benne, hogy a levéltári anyagok visszaszolgáltatása nem lesz olyan hosszas, mint az egyházi ingatlanok restitúciója. Ugyanakkor abban is bíznak, hogy egészében és épségben kapják meg az anyagot, nagyon komoly és értékes dokumentumokról van szó, a református egyház felelőssége teljes tudatában fogja ezeket gondozni és megőrizni, szögezte le a püspök. Régóta tervezik, hogy új levéltárba költöznek, a jelenlegi ugyanis szinte telített. Már ki is nézték a megfelelő ingatlant, még apróbb javításokat végeznek, s alkalmas is lesz a levéltári anyagok fogadására.
A KREK évente kérte az iratokat
Régóta várja a törvény ilyen irányú módosítását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – mondta el lapunknak Csűry István püspök. Mint elmesélte, mostanáig is évente legalább egyszer próbálkoztak az egyházi archívum viszszaigénylésével, bár törvényi keret híján mindhiába. „Nagyon lényeges, történelmi és vagyoni jelentőségű dokumentumokról van szó” – fogalmazott. Elmondta azt is, számít rá, hogy a dokumentumok tárolására nagyon szigorú szabályozás születik majd. A püspök azt mondja, bármilyen erőfeszítést megér, hogy az anyagok visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz, hiszen felbecsülhetetlen értékről van szó. Csűry István azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a visszaigényelt anyagokat nem szolgáltatja majd vissza hiánytalanul az állam. Mint mondja, a királyhágómelléki kerülethez tartozó egyházközségeknél nagyjából az összes fontos adat megtalálható, így ellenőrizhetik majd, hogy valóban minden megvan-e.
Pesszimista váradi katolikusok
Sokkal pesszimistább ennél a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa, Emődi András. A szakember szerint ugyanis a román sajtóban, illetve az ellenzék berkeiben tapasztalható hisztéria nyomán egyhamar nem válik jogerőssé a szabályozás. Nagyvárad esetében is óriási anyagról van szó egyébként – nemcsak magának a püspökségnek van archívuma, hanem például a székeskáptalannak is, de vannak személyes iratok is. „Vitális kérdés, hogy az esetleg visszakapott anyagokat hol tároljuk majd. Nagyváradon ebből a szempontból jó a helyzet, hiszen a püspöki palota várhatóan hamarosan teljes egészében visszakerül a püspökség birtokába, és az én személyemben levéltáros is van” – mondta Emődi.
Unitárius egyház: kevés a bizonyíték
A törvény elfogadása mindenképpen üdvözlendő, hiszen nagy lépést jelent a történelmi igazságszolgáltatás terén – nyilatkozta a Krónikának Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökhelyettes-főjegyzője. Mint mondta, felértékelhetetlen eszmei értékkel bíró anyagról van szó: elsősorban egyházközségi anyakönyvekről, emellett kolozsvári, tordai és székelykeresztúri unitárius kollégiumok levéltári dokumentumai, illetve egyéni hagyatékok is a jogtalanul elszállított iratok részét képezik. A főjegyzőtől azt is megtudtuk: az anyagmennyiségről nem áll rendelkezésükre pontos adat, ezeknek ugyanis csak egy részéről készült jegyzőkönyv elvitelük során.
„Nem lepett meg, hogy több mint két évtizednek kellett eltelnie a rendszerváltás után a levéltári anyagok visszaszolgáltatásáig. Az általános törvényhozási és politikai viszonyokra jellemző a késlekedés” – fogalmazott a püspökhelyettes, aki úgy véli, a visszaszolgáltatás üteme az Állami Levéltár helyi kirendeltségeinek élén álló személyek jóindulatán múlik.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Sok cinkos áldozat vár még leleplezésre
Beszélgetés Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, volt református püspökkel szekuritátés dossziéjáról és a vontatottan haladó átvilágításról
- A rendszerváltás óta huszonegy év telt el, és a volt kommunista állambiztonság, a szekuritáté viselt dolgai jórészt ma is tisztázatlanok. Miben látja ennek okát? – A romániai rendszerváltozás felemásságából származó rendkívüli gond az volt, hogy a kilencvenes években a szekuritáté üldözöttei és a rendszerváltoztatók kerültek hátrányos helyzetbe. Olyan posztkommunista, szekurista társadalom váltotta a Ceauşescu-rendszert, ahol a szekuritáté rövid időn belül láthatatlan hadosztályként tért vissza a társadalmi, politikai életbe képviselői és információs hálózata révén. A múlttal való szembenézés elmaradt, hiszen a volt titkosszolgálat és a volt nomenklatúra uralta a közéletet, ők szabták meg az érvényesülő irányt.
– Ez miben nyilvánult meg? Mennyire lehetett a kilencvenes évek első felében szóba hozni az átvilágítás szükségességét?
– Ahelyett, hogy mi kértük volna számon a bennünket üldöző titkosszolgák dicstelen tevékenységét – magának a szekuritáténak a tevékenységét –, az átkeresztelt, de valójában újjáalakult román titkosszolgálat lendült kemény ellentámadásba: kikezdte azokat, akiket a kommunizmus idején üldözött. Magam is abba a helyzetbe kerültem, hogy védekeznem kellett a nemtelen vádakkal szemben: megpróbáltak besározni és kollaboránsnak kikiáltani. A megtisztulás folyamata, az igazságtétel defenzív helyzetből indult. A láthatatlanul továbbélő szekuritáté a lejáratás, a kompromittálás, a megfélemlítés és a zsarolás módszereit használta, akárcsak 1989 előtt: ő felügyelte a levéltári anyagokat, az információs kapcsolatokat, ő rendelkezett a HÁLÓZATOKKAL. A kilencvenes években lehetetlen helyzetbe kerültem, mert nem tudtam védekezni, nem állt rendelkezésemre semmilyen eszköz, a titkosszolgálati levéltárakhoz nem lehetett hozzáférni. Akármit ragadtak ki dossziémból, nem volt védekezési lehetőségem, semmilyen dokumentummal nem tudtam az ellenkezőjét bizonyítani. E fonák helyzetnek tulajdonítható, hogy tíz évig kellett várni az átvilágítási, vagyis az úgynevezett Ticu-törvényre. – A törvényalkotó eredeti elképzeléséhez képest az elfogadott Ticu-törvény a vártnál vérszegényebbre sikeredett. Ez mennyire jelentette a múlttal való szembenézés kezdetét? – A Ticu-törvénynek óriási jelentősége volt, mert hosszú évek után valamilyen mértékben végre megvalósult a titkosszolgálati levéltárakhoz való hozzáférés. Ekkor kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt átvilágítása. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elsők között élt a lehetőséggel: innentől kezdve már nem csak elméleti, politikai követelés volt az átvilágítás, hanem a gyakorlatban is lépéseket tudtunk tenni a megvalósításáért. – Ön is hozzájutott egykori szekuritátés dossziéjához. Miként szembesült a benne leírtakkal? A dossziéjában azt találta, amire számított?
– Ha jól emlékszem, húsz kötetre terjedő, tizenvalahány ezer oldalnyi irathalmaz került két-három részletben a kezembe. A dosszié vegyes képet mutat: sok benne az olyan fajta salátairat, mint a lehallgatási jegyzőkönyvek magyarul és románul, vagy csak román fordításban, amelyek szinte napi részletességgel mutatják be a diktatúrában megélt hétköznapjaimat. Ezek számomra érdekes anyagok: megtudom belőlük, hogy mivel foglalatoskodott a feleségem a konyhán, milyen csínytevései voltak a kicsi Máté fiamnak, mikor mentem be a szobába, mikor jöttem ki a konyhába, milyen hangulatban volt a család. A krumplipucolástól az összeszólalkozásig minden aprólékos pontossággal szerepel a jegyzőkönyvekben. Családi dokumentumkönyvet lehetne ezek alapján írni, függetlenül a titkosszolgálati információktól. Sajnos nem volt még időm elmélyülni benne. A többi anyag egy-egy nagy kampányakció köré csoportosul.
– Tudna-e egy-két ilyen akciót említeni, amit a szekuritáté felgöngyölített? – Többek között az Ellenpontok nevű szamizdat folyóirat körüli szekuritáté-akcióról készült egy igen részletes titkosszolgálati anyag. Az Ellenpontokban az egyházi cikkek jelentős részét én írtam. Szőcs Géza, Molnár János volt lelkészkollégám, jelenleg szegedi egyháztörténész, Tóth Károly és Ara-Kovács Attila szerepeltek benne. Az akciót teljes részletességgel tükrözi a titkosszolgálati iratanyag. Hasonlóan a dési egyházi szolgálatom, az ifjúsági tevékenységem is részletekbe menően szerepel a szekuritáté feljegyzéseiben. A besúgók tájékoztatása alapján áll össze a kép: a dosszié lapjairól kirajzolódnak a dési magyar kapcsolatok egyházi és városi vonatkozásai egyaránt. – Egy ilyen dosszié bizonyára hemzseg a besúgók jelentéseitől, hiszen a titkosszolgálati munka nélkülözhetetlen „kellékei” voltak. Kíváncsi volt arra, hogy környezetéből ki jelentett önről? – A szekuritáté elég jól fedezte a besúgóit. Valójában azonban nem volt tétje a Biblia-körökön és a kulturális rendezvényeken elhangzó beszélgetéseknek. A szekuritátét professzionális voluntarizmus jellemezte: nagy mennyiségű iratot kellett gyártani, fékezni kellett az emberi kapcsolatok kiépülését, gátat akartak szabni az ifjúság gyülekezeti életbe való bekapcsolódása elé. Inkább a vergődő kisemberi kapcsolatok, a kollégák, a barátok kínjai tükröződnek a dosszié lapjain. Kisstílű besúgói voltak a szekuritáténak, hiszen igazából nem is volt mit besúgni. Környezetemből mindenkit behurcoltak, mindenkinek a szájába adták, hogy mit írjon le. Nem voltak kiemelkedő, nagy besúgóim: akiket meghurcoltak, mindenki mondott valamit, aztán amikor elengedték őket, mindenki mindent elmesélt a többieknek. Egy bizalmi rendszer alakult ki közöttünk, mindig figyelmeztettük egymást. De a dosszié sok fejezetéről beszélhetnék. Érdemes kiemelni a teológiai életről szóló részt, hiszen a megfigyelésem már diákként elkezdődött. Molnár János ezt feldolgozza a Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében. A teológián komoly besúgói rendszer működött: a megfigyelés szűk rétegre terjedt ki, emiatt könnyebb munkája volt a titkosszolgálatnak. Nem kellett Dés, Brassó vagy Temesvár nagyságú körben szétszóródni: egy szűk körre koncentrálva valósággal rávetette magát az egyház jövendőbeli papjaira. – A szekuritáté célkeresztjében tehát kiemelt helyen szerepelt a teológia. Sok lelkészt már itt beszerveztek? – Sajnos elég jelentős számú kollégám vált besúgóvá: évfolyamonként legalább négy-öt ember dolgozott a kommunista titkosszolgálatnak, akiket később le is lepleztünk. Egy részükre a rendszerváltás után, püspökként bukkantam rá: róluk átvilágítási jegyzőkönyvek készültek, amelyeket közzé is tettük. Többjük már elmenekült az országból. A szekuritáté kiemelt figyelemmel dolgozott a teológián, sok teológust megkörnyékeztek. Ez is bizonyítja az egyház kiszolgáltatottságának drámai lenyomatát. „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” – ez a bibliai példázat érvényesült a szekuritáté és az egyház kapcsolatában. A lelkipásztorok lejáratása, beszervezése által próbálták aláaknázni, meggyengíteni a gyülekezetet. A kommunista időkbeli püspök ahhoz is hozzájárult, hogy hatalmas lelkészhiány alakuljon ki. Amikor 1990-ben püspök lettem, több mint száz lelkészi állás volt betöltetlen. Az egyház elleni támadás két fronton bontakozott ki: egyfelől a hatalmas lelkészhiány, másfelől a kölcsönösen gerjesztett félelem és bizalmatlanság próbálta aláásni az egyházat.
– A rendszerváltás után ön kezdeményezte elsőként az egyházi átvilágítást. Hogyan fogadták ezt az egyházban? – Az a legnagyobb baj, hogy nem csak a szekuritáté utódszervezeteivel, illetve ezek nacionalista köreivel találtuk szembe magunkat, hanem a magyar egyházakban, az erdélyi magyar közéletben sem tisztázódott az átvilágítás fontossága. Nem pusztán arról van szó, hogy kíváncsiak vagyunk egykori besúgóinkra. Az átvilágítás nem egy steril, becsületbeli kérdés: elmaradása a rendszerváltozás és a mindennapi társadalmi élet folytonosságában jelentett problémát. Azzal, hogy a titkok nem derültek ki és a besúgók nem vallottak színt, a bizalom nem állt helyre.
– Az emlékezet mindig megszépíti a múltat. Van, aki lezárná ezt az időszakot: sokan úgy vélekednek, hogy ma már nincs gyakorlati haszna az átvilágításnak… – Engem is kevésbé érdekel, hogy kik voltak a hetvenes, vagy nyolcvanas évek magyar besúgói, az viszont érdekel, hogy egyházamban, a lelkészi társadalomban, a presbitériumokban, az egyházkerület vezetőségében, az egyházmegyék szintjén hányan vannak még, akik őrzik a titkot, akik zsarolhatók, vagy akik ma is folytatják ezt a tevékenységet. Aktuálpolitikai, egyház-politikai és nemzetpolitikai fontossága van annak, hogy kiderüljön az igazság. Amíg ez nem derül ki, az olyan, mint az elgennyesedő seb, amit nem takarítanak ki, így tovább fertőződik, és nem gyógyul meg. Sőt életveszélyes fertőzés kiindulópontja lehet. Az erdélyi magyar közélet, az egyházi élet megtisztítása a gyógyulás előfeltétele. Ezt kevesen látták be, erről hosszú ideig nem akartak beszélni. – Volt olyan időszak, amikor úgy érezte, hogy az átvilágítás ügyével egyedül maradt? – Igen, volt ilyen időszak. A múlt feltárásának igazából nem volt támogatottsága. Noha sok idevágó határozatot szavaztak meg, utána a „fogjuk meg és vigyétek” magatartás lett a jellemző... Gyakran egyedül maradtam. 2001-ben, amikor vége lett a Csiha-korszaknak – Csiha Kálmán püspök ellene volt minden átvilágításnak –, és Pap Géza lett az erdélyi egyházkerület új püspöke, a zsinatban elindult a múlt feltárására irányuló munka. Nagy hibának tartom azonban, hogy a 60:40 százalékos erdélyi-királyhágómelléki összetételű zsinatban az általunk előterjesztett keményebb átvilágítási szabályt a többség leszavazta. Helyette egy enyhébb, semmitmondó szabályozást fogadtak el, amely magvában elhalt, ahogy megszavaztuk. Legalább öt-hat év telt el, és nem történt semmi. Létrejött valami Öregek Tanácsa, ahova bemegy a vádlott, bevallja, hogy bűnös, és ennyi – jóhiszemű, ugyanakkor elég steril szabályozás volt.
– Mikor következett be a fordulópont az átvilágítás felgyorsításában?
– Az átvilágítás ügye akkor mozdult ki a holtpontról, amikor Pap Géza püspök úr rádöbbent, hogy a múlt folytonosságának súlyos jelenkori következményei vannak. Rájött, hogy ettől nem függetleníthetjük magunkat, mert a volt besúgók itt járnak közöttünk, és ők ma is fogva vannak. A felismerés új lendületet adott a két egyházkerületben elkezdődött átvilágításnak. Többen kivették dossziéjukat, én magam is akkor kaptam meg az iratcsomókat. Néhány meghatározó egyházi emberre olyan mély hatást tett a tényanyag, amivel szembesült, hogy ez felgyorsította az átvilágítást: azóta az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fej fej mellett halad.
– Volt református püspökként mennyire elégedett a munka menetével? – Amióta nem vagyok püspök, a Királyhágómelléken lelassult az átvilágítás üteme. Az átvilágítást valószínűleg Bukarestből manipulálják, de feltehetően az egyházban meghúzódó volt besúgók is lassítják a folyamatot. Mielőtt leköszöntem volna a püspöki tisztségről, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a kilenc esperesből öt volt érintett, holott az évek során kicserélődtek az esperesek... 1990 óta több választás volt, és minden jelölés előtt nyilatkozatot kellett tenni, hogy az illető nem volt a régi rendszer kiszolgálója. Megdöbbenésemre mégis sokan megmaradtak. Ma általános dermedtség jellemzi a kialakult viszonyokat. – Ezek szerint még sok az olyan egyházi szolga, aki súlyos múltja ellenére továbbra sem akar szembenézni az átvilágítás tényével… – Azt is mondhatnám, hogy ők a cinkos áldozatok. Noha megszenvedték a múltat és a jövendőt, megalázták, sárba tiporták őket, tönkretették pályájuk egy részét, mégis hallgatnak, és fedezik egymást. Ahelyett, hogy legalább tíz évvel ezelőtt kiálltak volna a nyílt színre, hogy elmondják, ez az igazság! Még az is jobb volna, mint ebben a megfoghatatlan, kaffkai ködben, szorongásban, bizonytalanságban élni. Amikor két évvel ezelőtt lelepleztünk közel háromszáz volt szekus tartótisztet, és kinyomtattuk névjegyzéküket, az érintett egyházi szolgáknak nem ugrott be, hogy ilyen előzmények után bármikor lebukhatnak. Még ez sem késztette a cinkos áldozatot arra, hogy megtörje a csendet, és segítsen a társadalmi-erkölcsi-egyházi megújulás előrelendítésében.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésben
Bogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából.
Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt.
„Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón.
A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat.
Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek.
Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt.
A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült.
További erdélyi kitüntetettek
Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Magyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje).
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb államosítástól tartanak a történelmi egyházak
Újabb, második államosítási kísérletnek tartják a magyar történelmi egyházak, a magyar nemesi családok és a szász közösség képviselői a kormány azon törvénytervezetét, amely eltörölné a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását. Mint arról beszámoltunk, az Ungureanu-kabinet szerdán olyan törvénytervezetet bocsátott közvitára, amely leállítaná valamennyi típusú ingatlan természetbeni visszaszolgáltatását, hatályon kívül helyezve a jelenlegi restitúciós törvények ilyen vonatkozású cikkelyeit.
Visszakérik. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a zilahi Wesselényi-kollégium visszaszolgáltatására vár. A kormány várhatóan jövő heti ülésén fogadja el a tervezetet, amely szerint a hatóságok a kártérítésre jogosult személyeket nem az ingatlan reális értékén kárpótolnák, hanem ennek az értéknek a 15 százalékára korlátozzák a kifizetéseket. A kárpótlást 10 éves határidőn belül kell folyósítani, a restitúcióban illetékes hatóságoknak pedig 90 napon belül kell dönteniük a kártérítési igénylésekről. A román államot a strasbourgi Emberjogi Bíróság szólította fel 2010 őszén, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében, miután megállapította, hogy nem működőképes a visszaszolgáltatási rendszer.
A központi restitúciós hatóság csütörtökön tette közzé honlapján az új tervezetet, amelynek 22. cikkelyének 1-es bekezdése kimondja, hogy a jelenlegi törvényeknek a természetbeni visszaszolgáltatásra vonatkozó cikkelyeit hatályon kívül helyezi. Ez az intézkedés vonatkozna egyebek között az erdőkre és a mezőgazdasági területekre, az egyházak és a nemzeti kisebbségek közösségi ingatlanjaira, valamint a magánszemélyek által visszaigényelt területekre és épületekre is.
Romániát a strasbourgi Emberjogi Bíróság 2010 őszén kötelezte arra, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében. A bíróság 18 hónapot adott a kormánynak, hogy felülvizsgálja a törvénykezést ezen a területen, a határidő júliusban jár le. Erre az időszakra felfüggesztették Strasbourgban a romániai perek elbírálását. Jelenleg a restitúcióról összesen négy fő jogszabály rendelkezik, amelyek részben ellentmondanak egymásnak. Emiatt számos ingatlan ügye bíróság elé került, a volt tulajdonosok egy része pedig a strasbourgi bíróságon kereste igazát, így számos esetben az államnak kártérítést kellett fizetnie.
Markó Attila: ez a legolcsóbb kárpótlási forma
Az államnak nem kerül semmibe, ha természetben szolgáltatja vissza a kommunizmus idején elkobozott ingatlanokat – mondta a Krónika megkeresésére Markó Attila államtitkár, az egyházi ingatlanok és a kárpótlások ügyében illetékes bizottságok tagja. Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, a szerdán közvitára bocsátott törvénytervezetet az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság dolgozta ki, ez egyelőre csak ötlet, amelyet még a kormánynak, majd a parlamentnek is el kell fogadnia. Mint magyarázta, az állami költségvetés szempontjából indokolt a csökkentett kártérítés, hiszen már nem olyan a gazdasági helyzet, hogy az állam olyan mértékben tudjon kárpótolni, mint évekkel ezelőtt.
Azonban az új szabályozás valószínűleg újabb perhullámot indítana el, azok, akik korlátozott kártérítést kapnak, bírósághoz fordulnának, arra hivatkozva, hogy korábbi igénylők természetben kapták vissza ingatlanjaikat, vagy azok reális értékével kárpótolták őket. Az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy amit lehet, természetben kell visszaadni, hiszen az semmivel sem terheli a költségvetést, ha pedig erre nincs mód, akkor másik ingatlant vagy földet kell felajánlani cserébe, szögezte le Markó Attila. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondta, a visszaigényelt egyházi ingatlanok 20 százaléka esetén nem volt lehetőség a természetbeni visszaszolgáltatásra.
Az államtitkár ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Romániát leszámítva egyetlen ország sem kárpótolta teljes mértékben az egykori tulajdonosokat, a rendszerváltás után általában morális jelentőségű részleges reparáció történt. Most már nehéz elfogadtatni az érintettekkel vagy a bírósággal, hogy évekig működött egy visszaszolgáltatási elv, ám azt módosítani kell, mert elfogyott a pénz, vélte Markó Attila, aki szerint 2001-ben kellett volna korlátozni a kártérítés mértékét.
Elmondta, az Emberjogi Bíróság megelégelve a rengeteg panaszt, arra a következtetésre jutott, hogy tartalmi hiba van a törvényben, ám az államtitkár szerint a kormánynak olyan változtatást kell elfogadnia, amely minden fél számára méltányos. Hangsúlyozta: az RMDSZ nem ért egyet a természetbeni visszaszolgáltatás leállításával, hiszen ez nem terheli az állami költségvetést, ez a „legolcsóbb kárpótlási forma”.
Jól áll a magyar egyházi ingatlanok ügye
Markó Attila szerint a nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében nincs jelentős számú magyar vonatkozású igénylés, ezek száma mintegy 50-re tehető. Az erdélyi magyar történelmi egyházak viszont körülbelül 1500 igénylést nyújtottak be, ebből 1006-ot bíráltak el kedvezően, 92-t pedig elutasítottak. Az államtitkár szerint mintegy 300 egyházi ingatlan sorsáról kell még dönteni, ebben a hónapban újabb épületek ügye kerül napirendre.
A magyar történelmi egyházak a többiekhez, különösen a görög katolikushoz képest nagyon jól állnak a visszaszolgáltatás terén, magyarázta az államtitkár, aki szerint az RMDSZ kiemelten figyelt erre. Hozzátette, a siker ugyanakkor annak is tulajdonítható, hogy ingatlanjaik szerepeltek a telekkönyvi rendszerben, így sokkal könnyebb volt beszerezni az igazoló dokumentumokat, mint például Moldvában vagy Havasalföldön.
Elutasítják a módosítást az egyházak
Az új jogszabály mindenképpen visszalépést jelentene a restitúciós folyamatban – értékelte a kormány tervét Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki lapunktól értesült a közvitára bocsátott törvénytervezetről. „Szomorúnak és tragikusnak tartom, hogy a kormány korlátozni akarja az elkobzott ingatlanok kártérítési értékét, ez tulajdonképpen újabb államosítást jelentene, másodszor is elvennék tőlünk azt, ami jogosan a miénk” – fogalmazott a Krónikának a püspök.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a zilahi Wesselényi-kollégium épülete a legfájóbb pont a vissza nem kapott ingatlanok közül az egyházkerület számára. Az épületben ugyanis Ady Endre és több jeles személyiség nevelkedett református szellemiségben. „Mindent meg fogunk tenni, hogy a határozat ne lépjen érvénybe, akár erre, akár más épületekre vonatkozóan” – jelentette ki a püspök, aki az Európai Parlamentig is kész lenne elmenni kérésével. „Nem értem, miért éppen választás előtt foglalkoznak ilyesmivel, hiszen ez senkinek nem szimpatikus. Nem tesz jót Romániának sem Európa, sem a világ megítélése tükrében” – véli Csűry István.
Hozzátette, a királyhágómelléki egyházkerület a váradi római katolikus püspökséggel is szimpatizál, hiszen ennek még több ingatlant kell visszakapnia – egyelőre nincs döntés például a filharmónia épületéről, a Szacsvay-iskola épületéről és a Mihai Eminescu Főgimnáziumról sem, amelyet a premontrei prépostság igényel vissza évek óta. A református püspök egyébként úgy véli, az öszszes, valaha egyházi tulajdonban lévő épületnek már csak azért is jót tenne a visszaszolgáltatás, mert ezek egyre rosszabb állapotban vannak, és amíg folyik a restitúciós procedúra, nem is nyúlhat hozzájuk senki.
Várják, hogy véget érjen az időhúzás
Elutasítja a közvitára bocsátott törvénytervezetet az Erdélyi Unitárius Egyház is – nyilatkozta a Krónikának Dácz Tibor, az unitárius püspökség gazdasági tanácsadója, aki szerint semmiképpen nem értenek egyet az új jogszabály létjogosultságával. Mint mondta, az unitárius püspökségnek jelenleg körülbelül 40 restitúciós ügye van folyamatban, többségben vidéki ingatlanok. „Mindemellett nagyobb épületek visszaszolgáltatását is várjuk, többek között Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Székelykeresztúron. A folyamatban lévő ügyek jelentős részének esetében már minden szükséges irat elkészült, így mindössze arra várunk, hogy a hatóságok ne húzzák tovább az időt” – tette hozzá Dácz Tibor.
Mintegy 40 visszaszolgáltatási kérelmének jóváhagyására vár a Szatmári Római Katolikus Püspökség is, amely 2003 óta 179 kérvényt tett le a restitúciós bizottságnál. „Reméljük, hogy a parlament nem szavazza majd meg a törvénytervezetet, hiszen azoknak a közösségeknek és személyeknek az értékeiről, vagyonáról van szó, akiket a régi rendszer megkárosított. Őket érné most is hátrányos megkülönböztetés” – értékelte lapunknak a kormány tervét dr. Schupler Tibor gazdasági igazgató.
Hátrányos megkülönböztetéstől tartanak a nemesi családok
Méltánytalannak tartja a kormány törvénytervezetét Haller Béla, az erdélyi nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke is, aki lapunknak elmondta, több volt szocialista ország is szimbolikus összeggel kártalanította a korábban államosított javak tulajdonosait, a folyamat pedig a rendszerváltást követően viszonylag rövid időn belül megtörtént. „Abban az esetben, ha a tervezett jogszabály hatályba lép, vélhetően Románia is csatlakozik ezen államokhoz” – mondta Haller Béla.
Az alapítvány elnöke azonban úgy vélekedett, a tervezet valószínűleg számos pert eredményez majd, hiszen hátrányos megkülönböztetés jön létre azok között, akik már visszakapták jogos tulajdonukat, illetve akik még várakoznak a visszaszolgáltatásra. Mint ismeretes, a román államnak még számos kastélyt, kúriát, udvarházat kell visszaszolgáltatnia az erdélyi nemesi családoknak, ezek többsége nagyon leromlott állapotban van. A restitúcióra váró ingatlanok közül Haller Béla a nemrég félig leégett radnóti kastélyt említette.
Iohannis: a szász közösséget is megkárosítanák
Ellenzi a törvénytervezetet Klaus Iohannis nagyszebeni polgármester, a Német Demokrata Fórum elnöke is, aki szerint ennek elfogadása ismételt államosítást jelentene. „Mindez arra emlékeztet, amikor a 80-as években a vagyonától megfosztott szász közösséget nevetségesen kis összeggel kárpótolta a kommunista vezetés, amely ugyanakkor nem tartotta fontosnak, hogy megőrizze a szükséges okiratokat. Elsősorban az aggaszt, hogy a tervezet a magánszemélyek mellett a kisebbségi egyházakat is nagymértékben érinti” – mutatott rá az elöljáró. Elmondta, a tervezett jogszabályt a német kisebbségi szervezet is elutasítja.
Méltánytalannak értékelte a törvénytervezetet Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója is, aki a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a kormánynak egységes kritériumokat kellene alkalmaznia a tulajdonosok kárpótlására. „A hitelesség és a bizalom megtartásához mindenképpen elengedhetetlen, hogy a hatóságok betartsák a korábban tett ígéreteiket” – vélekedett Croitoru.
Sok az elbírálatlan igénylés A restitúciós hatóság által közölt legfrissebb, 2011 végi adatok szerint a legtöbb visszaszolgáltatási kérvényt a 2001/10-es számú törvény alapján nyújtották be, amely magánszemélyeknek teszi lehetővé, hogy visszakérjék egykori ingatlanjaikat. Összesen több mint 202 ezer kérvényt tartanak számon, amelyek közül az idei évig 79 965-öt bíráltak el kedvezően. Ezek közül 23 382 esetben szolgáltattak vissza természetben ingatlant, tehát a hatóságok a benyújtott kérvények 11 százaléka esetében döntöttek természetbeni visszaszolgáltatás mellett. Szakértők szerint ennek az alacsony aránynak egyik magyarázata az lehet, hogy a kommunizmus idején a városok nagyszabású iparosításon estek át, számos épületet, helyenként teljes lakótelepeket lebontottak, így sokan már csak kárpótlásra jogosultak.
A több mint kétszázezer kérvény közül még 76 603 vár elbírálásra, ami a benyújtott igénylések 37 százalékát jelenti. A kárpótlást igénylők összesen 50 538 kérvényt nyújtottak be, amiből 12 614 esetben ítélt meg a testület kártérítést. Az erdő- és mezőgazdasági területek esetében 63 309 iratcsomót iktattak a központi restitúciós hatóságnál, amiből 15 133 esetében született döntés. A nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében 2154 kérvényt nyújtottak be, de ebből csak 574 esetben határoztak. Az egyházi ingatlanok esetében összesen 7246 igénylés érkezett, és 4552 esetben született döntés.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Lelkészeket szenteltek a Farkas utcai templomban
Húsz lelkészt szenteltek fel csütörtök délután a Farkas utcai református templomban. Igehirdetésében Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Pál apostolnak a Zsidókhoz írt leveléből idézett. – Isten áldásával bocsátjuk útjukra azokat a fiatalokat, akik már eredményeket tudnak maguk mögött. Azt kívánom: Isten szolgáiként érkezzenek célba és győzzenek, hiszen életük során sokféle akadályba ütköznek, sőt esetenként valóságos akadályversenyt kell rohanniuk. Aki rászánta magát erre a pályára, annak sok mindent félre kell tennie. A most felszentelés előtt álló lelkészeket arra buzdítom, hogy mondjanak nemet a világ kísértéseire, és ne forduljanak vissza az első akadálynál. Legyenek kitartóak, hiszen akik az Úrban bíznak, erejük megújul – összegzett a püspök.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Tiltakozik a református egyház a Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítélet ellen
Az Erdélyi Református Egyházkerület a történteket „visszaállamosítási kísérletként" értelmezi.
Állásfoglalásban tiltakozott az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése az ellen a bírósági határozat ellen, amely megsemmisítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és amely börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatásról szóló döntést meghozó személyeket. A Pap Géza püspök és Geréb Péter főgondnok által aláírt dokumentum szerint a Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlését „mélyen megdöbbentette és fölháborította" a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében június 29-én hozott bírósági ítélet.
Az Erdélyi Református Egyházkerület „anyagi és erkölcsi megkárosítását" eredményező döntést az egyházkerület „az igazságosság és a jogosság megcsúfolásának" tekinti, a történteket pedig „visszaállamosítási kísérletként" értelmezi. A közgyűlés az ellen is felemelte szavát, hogy a bíróság a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet – három-három évi szabadságvesztésre ítélte.
Az egyházkerületi közgyűlés leszögezte: az érvényben lévő törvények világossá teszik, hogy az államosított épületeket az egykori tulajdonosnak kell visszaszolgáltatni. Az 1948-as államosítási törvényben pedig az áll, hogy az épületegyüttest a református egyháztól vették el. Az egyház álláspontját erősíti az a tény is, hogy a Brassói Táblabíróság 2006-ban már jogerős ítéletben megállapította: a kollégium épületei az egyház tulajdonát képezik.
Az egyházkerület azt is sérelmezi, hogy a bíróság az „államnak okozott 1,13 millió lejes (76 millió forintos) kár" megtérítésére kötelezte. Hangsúlyozta: az egyházkerület az épület javítására, a benne folyó oktatás korszerűsítésére saját alapból 2,9 millió lejt (195 millió forintot) fektetett be.
„Az egyházunk és a visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen kezdeményezett eljárás olyan koncepciós per, amely az erdélyi magyarság elleni támadás félreérthetetlen jele, és amely precedens-értékével kezdetét jelentheti egy küszöbönálló visszaállamosítási folyamatnak" – áll az állásfoglalásban. Az egyházkerület leszögezi, hogy az ítélethozatal megrendítette bizalmát a romániai igazságszolgáltatásban, ez pedig indokolttá teszi a romániai igazságszolgáltatás és a visszaszolgáltatási folyamat nemzetközi megfigyelését.
A buzaui bíróság június 29-én hozott ítéletében úgy ítélte meg, hogy jogtalanul szolgáltatták vissza a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ingatlanait, ezek ugyanis a bíróság szerint nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból épültek. MTI
Erdély.ma

TILTAKOZIK AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Az Erdélyi Református Egyházkerület Közgyűlésén állásfoglalás született a román államnak a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ingatlanjainak visszaállamosítására tett kísérlete ügyében. A Pap Géza püspök és Geréb Péter főgondnok által jegyzett közleményben kifejtik: az Erdélyi Református Egyházkerület Közgyűlését – mint 400 ezer református hívő legfőbb képviseleti testületét – mélyen megdöbbentette és felháborította a romániai igazságszolgáltatásnak a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott legutóbbi döntése, amely az Erdélyi Református Egyházkerületnek, mint jogos tulajdonosnak az anyagi és erkölcsi megkárosítását hozta magával. Az Erdélyi Református Egyházkerület Közgyűlése egyúttal felemeli szavát az ellen is, hogy a buzăui bíróság a visszaszolgáltató bizottság tagjait: Marosán Tamást, az EREK volt jogtanácsosát, Markó Attila államtitkárt és Clim Silviut, az igazságügyi minisztérium tanácsosát hamis vádak alapján 3-3 év szabadságvesztésre ítélte.
Az elmondottak alapján az Erdélyi Református Egyházkerület Közgyűlése szerint az egyház és a visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen kezdeményezett eljárás olyan koncepciós per, amely az erdélyi magyarság elleni támadás félreérthetetlen jele, és amely precedens értékével kezdetét jelentheti egy küszöbön álló visszaállamosítási folyamatnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi magyarság elleni támadás (Mikó-ügy)
A református egyház és a visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen kezdeményezett eljárás olyan koncepciós per, amely az erdélyi magyarság elleni támadás félreérthetetlen jele, és amely precedens értékével kezdetét jelentheti egy küszöbön álló visszaállamosítási folyamatna...
...– áll abban az állásfoglalásban, amellyel az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése tiltakozik ama bírósági határozat ellen, amely megsemmisítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és amely börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatásról szóló döntést meghozókat.
A Pap Géza püspök és Geréb Péter főgondnok által aláírt dokumentum szerint a Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlését mélyen megdöbbentette és fölháborította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében június 29-én hozott bírósági ítélet. Az Erdélyi Református Egyházkerület anyagi és erkölcsi megkárosítását eredményező döntést az egyházkerület az igazságosság és a jogosság megcsúfolásának tekinti, a történteket pedig visszaállamosítási kísérletként értelmezi. A közgyűlés az ellen is felemelte szavát, hogy a bíróság a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet – három-három évi szabadságvesztésre ítélte. A testület leszögezte: az érvényben lévő törvények világossá teszik, hogy az államosított épületeket az egykori tulajdonosnak kell visszaszolgáltatni. Az 1948-as államosítási törvényben pedig az áll, hogy az épületegyüttest a református egyháztól vették el. Az egyház álláspontját erősíti az a tény is, hogy a Brassói Táblabíróság 2006-ban már jogerős ítéletben megállapította: a kollégium épületei az egyház tulajdonát képezik.
Az egyházkerület azt is sérelmezi, hogy a bíróság „az államnak okozott 1,13 millió lejes kár” megtérítésére kötelezte. Hangsúlyozta: az egyházkerület az épület javítására, a benne folyó oktatás korszerűsítésére saját alapból 2,9 millió lejt fektetett be. Az egyházkerület leszögezi, hogy az ítélethozatal megrendítette bizalmát a romániai igazságszolgáltatásban, ez pedig indokolttá teszi a romániai igazságszolgáltatás és a visszaszolgáltatási folyamat nemzetközi megfigyelését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy

Lelkészek tüntettek a Mikó ügy miatt
Harminckét udvarhelyi és sepsiszéki református lelkész tiltakozott szerda délben a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt. Igét mondott Antal Zoltán, az székelyudvarhelyi református esperes, a tiltakozás szervezője, majd a jelen lévő lelkészek egy órán át egyházi dalokat énekeltek. A Mikó épülete előtti lelkészi tiltakozás sok járókelőt megállított, több tucat ember az épülettel szemben lévő járdán állva szolidarizált.
Antal Zoltán esperes érdeklődésünkre kifejtette: „nem tüntetünk, hanem kiállunk jogainkért és javainkért, azért ami a miénk és nem engedjük, hogy elvegyék. Ezekben az időkben kézbe erőre, a szívbe bátorságra van szükség”. Az esperes szerint régen, ha veszély volt lármafákat gyújtottak, ma pedig énekszóval figyelmeztettek, és bíznak benne, hogy ez eljut a szívekig.
Szerdán az erdélyi történelmi egyházak vezetői is közös nyilatkozatot fogalmaztak meg a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen.
A Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke és Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöke által aláírt levélben rámutatnak: az erdélyi magyar történelmi egyházak az 1989. évi államhatalmi változás óta küzdenek az államosított vagy más jogcímen elkobzott egyházi ingatlanok teljes körű természetbeni visszaszolgáltatásáért, illetve az esetenkénti méltányos kárpótlásért. Emiatt az egyházak vezető testületei és hívei mélységes felháborodással vették tudomásul a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatásával kapcsolatos per fejleményét.
Az egyházi vezetők elfogadhatatlannak tartják, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület jogos tulajdonának visszaszolgáltatását előmozdító restitúciós bizottság két tagját – Markó Attilát és Marosán Tamást – a törvényszék letöltendő börtönbüntetésre ítélte, ugyanakkor elrendelte az egyházi tulajdonjogot igazoló telekkönyvi bejegyzés törlését, továbbá az Erdélyi Református Egyházkerületet 1 millió 137 ezer lej büntetés kifizetésére kötelezte. „Az elítélt személyekkel való együttérzésünk kifejezésén túlmenően egyházaink közösen kívánnak fellépni az igazságos és méltányos fellebbezési döntések megszületéséért. Reméljük, hogy az államhatalmi szinten jelenlevő magyarellenesség dacára mihamarabb és maradéktalanul sor kerül erre. A fentiek ékesen bizonyítják, hogy amíg nem teljesül az elrabolt egyházi vagyontárgyak teljes visszaszolgáltatása, illetve kielégítő mértékű kárpótlása, addig nem beszélhetünk az erdélyi történelmi egyházak és a romániai államhatalom közötti viszony rendezettségéről, írják levelükben az erdélyi magyar egyházak vezetői.
Sántha Imre akcióját megpróbálták leállítani!
Szerdán is folytatódott a Sántha Imre bikfalvi református lelkipásztor által pénteken elkezdett tüntetéssorozat. Mint arról beszámoltunk, az egyéni tiltakozásként indult akcióhoz napról napra többen csatlakoztak, már tucatnyian állnak a Mikó kollégium főbejárata előtt.
A résztvevők a buzău-i bíróság ítéletére hívják fel a figyelmet, amely három év börtönbüntetésre ítélte az épületet a református egyháznak visszaszolgáltató bizottság három tagját – Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Clim-t –, illetve visszaállamosította az ingatlant. Sántha Imre rögtönzött sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy egy nappal azelőtt, általa meg nem nevezett személy megkereste és arra kérte, hogy fejezze be tiltakozó akcióját, mert az nem föltétlenül válik az ügy hasznára. „Aludtam rá egyet, és lelkiismeretem azt diktálja, hogy folytassam az akciót”, szögezte le Sántha Imre, aki hozzátette: napról napra többen csatlakoznak hozzájuk, olyanok is akik állandóan részt vesznek, és olyanok akik alkalmanként állnak az iskola épülete elé. „Sokan megállítanak az utcán, és támogatásukról biztosítanak, de internetes fórumokon biztató üzeneteket kapok az egész országból és külföldről illetve különösen nagy médiaérdeklődés övezi az akciót, ezért folytatnom kell, társaimmal együtt”, szögezte le Sántha Imre.
Hozzátette: „mi reformátusok önmagunkat protestánsoknak is nevezzük, én nem lennék protestáns ember, ha ilyen könnyen meghátrálnék, mert azt gondolom nem szerencsés egy alulról jövő kezdeményezést elfojtani.” A bikfalvi református lelkész kifejtette: mindig azt sugallták vezetőink, hogy maradjatok nyugodtan otthon mert mi Bukarestben, Budapesten vagy Brüsszelben megoldjuk problémákat. Ez csak részben valósult meg, ezért szükség van arra, hogy a magyarság és vezetői radikálisabb diskurzust folytassanak, és határozott fellépésre van szükség minden szinten. A Sláger Rádió érdeklődésére nem kívánta elárulni, hogy ki kérte a tiltakozás leállítására.
Ezen a héten 14 és 16 óra között lesz az akció, de hétfőtől 17 és 19 óra között szervezik, mert sok idősebb ember jelezte, hogy a meleg miatt nem tud részt venni, mások pedig a munkaidőre hivatkozva maradtak távol. Sántha Imre megköszönte a sajtó érdeklődését mivel így az akciójuk egyik célja megvalósult: a figyelmet sikerült felkelteni. „Ha már ország-világ tud rólunk, lát bennünket nem hátrálhatunk meg”, mondta a bikfalvi lelkész.
Kovács Zsolt
Sláger Rádió
Erdély.ma

Közös egyházi fellépés a Mikó-ügy elítéltjei mellett
Az erdélyi magyar történelmi egyházak az 1989. évi államhatalmi változás óta küzdenek az államosított vagy más jogcímen elkobzott egyházi ingatlanok teljes körű természetbeni visszaszolgáltatásáért, illetve az esetenkénti méltányos kárpótlásért. A magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségének elvét valló jogállami keretek között huszonkét év túl hosszú időszak jogos követeléseink teljesítéséhez.
A fentiek jegyében egyházaink vezető testületei és hívei mélységes felháborodással vették tudomásul a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatásával kapcsolatos per legutóbbi fejleményét. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület jogos tulajdonának visszaszolgáltatását előmozdító restitúciós bizottság két tagját a tárgyalásra kijelölt törvényszék letöltendő börtönbüntetésre ítélte, ugyanakkor elrendelte az egyházi tulajdonjogot igazoló telekkönyvi bejegyzés törlését, továbbá az Erdélyi Református Egyházkerületet 1 millió 137 ezer lej büntetés kifizetésére kötelezte.
Az elítélt személyekkel való együttérzésünk kifejezésén túlmenően egyházaink közösen kívánnak fellépni az igazságos és méltányos fellebbezési döntések megszületéséért. Reméljük, hogy az államhatalmi szinten jelenlevő magyarellenesség dacára mihamarabb és maradéktalanul sor kerül erre.
A fentiek ékesen bizonyítják, hogy amíg nem teljesül az elrabolt egyházi vagyontárgyak teljes visszaszolgáltatása, illetve kielégítő mértékű kárpótlása, addig nem beszélhetünk az erdélyi történelmi egyházak és a romániai államhatalom közötti viszony rendezettségéről.
Erdély-szerte, 2012. július 11.
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke
Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke
Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöke
Szabadság (Kolozsvár)

Tiltakozik a református egyház zsinata
A Romániai Református Egyház Zsinata 2012. július 13-án tartott ülésén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára a következő határozatot hozza:
Megbotránkozással értesültünk a Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának híréről, a Visszaszolgáltatási (restitúciós) Bizottság tagjainak letöltendő börtönbüntetéséről és az Erdélyi Református Egyházkerületre kiszabott pénzbüntetésről.
Úgy tekintjük, hogy ami jelenleg Romániában az igazságszolgáltatás terén történik, az az Egyház, a magyarság és a jogállamiság elleni durva támadás, egyben az Európai Unióban élő polgárok elleni vétség is.
Felkérjük az illetékes hatóságokat, hogy sürgősen akadályozzák meg a Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium törvénytelen visszaállamosításának súlyosbodó folyamatát, ami a buzăui bíróság június 28-i ítéletét követően a láthatóan törékeny demokratikus viszonyokból vissza akarja kényszeríteni az egyházat és híveit az 1989 előtti sötét diktatúrába.
Hittel és reménységgel fordulunk a Romániában élő összes vallási felekezethez és kérjük, hogy közös fellépéssel követeljék velünk együtt:
– a jogállamiság elvének következetes érvényesítését,
– a restitutio in integrum maradéktalan megvalósulását,
– a jogsértő visszaállamosítási törekvések azonnali megszüntetését.
A Romániai Református Egyház Zsinata felkéri lelkipásztorait és híveit, hogy imádkozzanak Románia demokratikus működésében tapasztalható súlyos fogyatékosságok felszámolásáért, a törvény, az igazság és a méltányosság betartásáért, egyházunk Krisztust követő közösségéért.
Kolozsvár, 2012. július 13-án
A Romániai Református Egyház Zsinata Dr. Pap Géza, püspök, Erdélyi Református Egyházkerület, elnök Csűry István, püspök, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, elnök Geréb Péter, főgondnok, Erdélyi Református Egyházkerület, elnök Varga Attila, főgondnok, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, elnök
Szabadság (Kolozsvár)

Pap Géza püspök: a Mikó-ügy politikai megrendelésre született
Titkosszolgálati irányítással, politikai megrendelésre született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását elrendelő, a restitúciós bizottság tagjait börtönbüntetésre ítélő bírósági határozat – mondta Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Kolozsváron megjelenő Szabadság című napilap szerdai számában olvasható interjúban.
Pap Géza szerint nyilvánvaló, hogy a hatalom nem akarja visszaadni az egykor államosított ingatlanokat a magyar egyházaknak.
„Ennek megakadályozásához és a visszaszolgáltatási folyamat leállításához kellett megteremteni a megfelelő jogi keretet, s a hatalom két magyar ember feljelentésében vélte megtalálni azt a lehetőséget, amely által a visszaállamosítási lavinát elindíthatja. A politikai széljárás változását jelezte már az is, hogy a visszaszolgáltatási folyamat megtorpant, majd teljesen leállt. A politikum irányából jövő befolyásolás érzékelhető volt a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódása alkalmával, s szinte tapinthatóvá vált a per lefolyása során. Meggyőződésem, hogy a határozat politikai megrendelésre született, a legfelsőbb állami vezetők tudtával és a titkosszolgálatok irányításával" – fejtette ki álláspontját a református püspök.
Pap Géza hozzátette: a bírósági döntés precedenst teremthet, és „iskolapélda" lehet minden bíró számára, hogy a már visszaadott ingatlanokat miként lehet peres úton visszaszerezni.
„A módszer célja a megfélemlítés is, hiszen ha a visszaszolgáltató bizottság tagjait börtönbüntetéssel sújtják, egyetlen bizottság sem merészel ezek után bármilyen visszaszolgáltatási határozatot aláírni" – állítja a püspök.
Pap Géza rámutatott: a visszaszolgáltatási bizottság két éve keltezett átirata szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 835 államosított ingatlan igényelt vissza, ezek közül mindössze 300 kérés esetben hoztak határozatot, vagyis a kérések 36 százaléka esetében született döntés. Hozzátette: 2009 augusztusától ez a folyamat fokozatosan csökkent, mára pedig a visszaszolgáltatás teljesen leállt.
„A visszaszolgáltatott épületek nagy részét természetben kaptuk vissza, de voltak esetek, amelyekben kárpótlást ítéltek meg, 32 esetben pedig a kérésünket visszautasították" – mondta a püspök. Pap Géza az interjúban azt is kifejtette: az egyház a Mikó-ügyben hozott, általa igazságtalannak tartott ítélet és az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának halogatása elleni tiltakozásul hirdetett demonstrációt szeptember elsejére Sepsiszentgyörgyre, az Igazság Napja elnevezéssel. A püspök hozzátette: helyteleníti, hogy egyesek az egyház megkérdezése nélkül autonómiatüntetést akarnak „rászervezni" a megmozdulásra, szerinte ez elterelné a figyelmet az eredeti célkitűzésről.
A buzaui bíróság június 29-én hozott elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a romániai restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek, mivel az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A bíróság a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet – három-három évi szabadságvesztésre ítélte, és a református egyházat az államnak okozott kár címén 1,13 millió lej (76 millió forint) kifizetésére kötelezte. Az érintettek fellebbeztek a döntés ellen.
MTI
Erdély.ma

Megtorpant az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása
A Mikó-ügyben hozott bírósági ítélet célja a megfélemlítés
Több mint húsz évvel a rendszerváltozás után a református egyház által visszakért ingatlanok alig egyharmada (36 százalék) esetében született döntés, és az sem volt mindig kedvező – nyilatkozta lapunknak Pap Géza püspök. Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője elmondta: több esetben már a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz kellett fordulniuk. A visszaszolgáltatással foglalkozó szakbizottság által okozott gyakran több éves késlekedésért soha senkit nem vontak felelősségre – mondta el Pap Géza, aki szerint a Mikó-ügyből is egyértelműen kiviláglik, hogy a politikai hatalom nem akarja visszaadni az egykor államosított ingatlanokat a magyar egyházaknak. Ennek megakadályozásához és a visszaszolgáltatási folyamat leállításához kellett megteremteni a megfelelő „jogi” keretet, s a hatalom két magyar ember feljelentésében vélte megtalálni azt a lehetőséget, amely által a visszaállamosítási lavinát elindíthatja.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Ítélet politikai megrendelésre (Mikó-ügy)
Titkosszolgálati irányítással, politikai megrendelésre született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását elrendelő, a restitúciós bizottság tagjait börtönbüntetésre ítélő bírósági határozat – véli Papp Géza. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint nyilvánvaló, hogy a hatalom nem akarja visszaadni az egykor államosított ingatlanokat a magyar egyházaknak. „Ennek megakadályozásához és a visszaszolgáltatási folyamat leállításához kellett megteremteni a megfelelő jogi keretet, s a hatalom két magyar ember feljelentésében vélte megtalálni azt a lehetőséget, amely által a visszaállamosítási lavinát elindíthatja. A politikai széljárás változását jelezte már az is, hogy a visszaszolgáltatási folyamat megtorpant, majd teljesen leállt. A politikum irányából jövő befolyásolás érzékelhető volt a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódása alkalmával, s szinte tapinthatóvá vált a per lefolyása során. Meggyőződésem, hogy a határozat politikai megrendelésre született, a legfelsőbb állami vezetők tudtával és a titkosszolgálatok irányításával” – fejtette ki álláspontját a református püspök.
Papp Géza úgy véli: a bírósági döntés precedenst teremthet, és „iskolapélda” lehet minden bíró számára, hogy a már visszaadott ingatlanokat miként lehet peres úton visszaszerezni. „A módszer célja a megfélemlítés is, hiszen ha a visszaszolgáltatási bizottság tagjait börtönbüntetéssel sújtják, egyetlen bizottság sem merészel ezek után bármilyen visszaszolgáltatási határozatot aláírni” – állítja a püspök. Papp Géza rámutatott: a visszaszolgáltatási bizottság két éve keltezett átirata szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 835 államosított ingatlant igényelt vissza, ezek közül mindössze 300 esetben hoztak határozatot, vagyis a kérések 36 százaléka esetében született döntés. Hozzátette: 2009 augusztusától ez a folyamat fokozatosan csökkent, mára pedig a visszaszolgáltatás teljesen leállt. „A visszaszolgáltatott épületek nagy részét természetben kaptuk vissza, de voltak esetek, amikor kárpótlást ítéltek meg, 32 esetben pedig a kérésünket visszautasították” – mondta a püspök. Kifejtette: az egyház a Mikó-ügyben hozott, általa igazságtalannak tartott ítélet és az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának halogatása elleni tiltakozásul hirdetett demonstrációt szeptember elsejére Sepsiszentgyörgyre az Igazság napja elnevezéssel. Hozzáfűzte: helyteleníti, hogy némelyek az egyház megkérdezése nélkül autonómiatüntetést akarnak „rászervezni” a megmozdulásra, szerinte ez elterelné a figyelmet az eredeti célkitűzésről.
Mozgósít az egyház és a fiatalok
Felhívást intézett tegnap a civil szférához és a fiatalokhoz a Háromszéki Ifjúsági Tanács, hogy csatlakozzanak a szeptember elsejei tiltakozáshoz. A Hárit elnöksége aggodalommal követte az elmúlt időszakban a bukaresti hatalom lépéseit, melyeket a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása érdekében tett. Közleményükben szolidaritásukat fejezik ki a restitúciós bizottság tagjaival, Markó Attila államtitkárral és Marosán Tamás jogtanácsossal, akiket igazságtalanul három év letöltendő börtönre ítélt a buzăui táblabíróság. „Az Igazság napján nekünk is ott a helyünk, támogatjuk az Erdélyi Református Egyházkerület és az RMDSZ kezdeményezését. Meggyőződésünk, hogy minden hasonló próbálkozással szemben nemzetközösségünknek egységesen kell hallatnia hangját, és tiltakoznia, felhasználva minden politikai és polgári engedetlenségi eszközt” – áll az ifjúsági tanács közleményében. Mozgósít a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség is, melynek vezetősége arra kéri a Sepsiszentgyörgyön és a megyében élő unitáriusokat, hogy szeptember elsején, az Igazság napján szervezett tüntetést megelőzően, 11 órakor találkozzanak az unitárius templomban. Innen a főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök által tartott áhítat után vonulnak majd a tüntetés helyszínére. A Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tiltakozásra szeptember elsején a partiumi, a közép-erdélyi, valamint a székelyföldi régióból is autóbuszokat indít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
A szervezők adatai szerint huszonötezer résztvevő volt jelen az Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön. Az egybegyűltek a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tiltakoztak, megmutatva a mindenkori hatalomnak, hogy nem félnek utcára vonulni a jogaikért.
Reggel tíz órától már folyamatosan érkeztek a buszok Sepsiszentgyörgyre, a város minden bejáratánál hosszú, tömött sorokban, énekelve vonultak a tüntetők. A városközpontban már péntek este felszerelték a színpadot és lezárták a forgalmat, az Igazság Napjára érkezők zavartalanul vonulhattak be a Székely Mikó Kollégium elé. Délben fél 12-kor, miután a város templomaiban véget értek a misék és istentiszteletek, egyszerre szólaltak meg a harangok, és a hívó szóra özönleni kezdett a tömeg az iskola előtti rendezvényre. A tüntetésre Erdélybõl és Magyarországról egyaránt érkeztek az emberek, de volt, aki Németországból jött haza azért, hogy kiálljon egykori iskolája mellett. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy huszonötezer ember vett részt a rendezvényen, a rendőrség adatai szerint azonban nyolcezer.
Elsőként Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester köszöntötték az egybegyűlteket, mindketten kiemelve az Igazság Napjának jelentőségét. Kató Béla beszédében rámutatott, igen nagy a baj és ennek jele az is, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője és a civilek, valamint a politikum együttes erővel, közösen lépnek fel az ügyben. Antal Árpád polgármester a katalán példát mondta el a tömeg előtt, hiszen amikor a spanyol parlament kijelentette, hogy nem létezik a katalán nemzet, ők kivonultak több tízezren az utcára és megmutatták magukat. „Ma mi vagyunk a katalánok. A mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi jogainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk” – hangsúlyozta a városvezető.
A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság tagjai az elmúlt évtizedekben lojális tagjai akartak lenni a román államnak, de elvárva, hogy jogait tiszteletben tartsák. „Az elmúlt száz évben nem tettünk egyebet, mint szülőföldünkön maradtunk. A határok jöttek-mentek a fejünk fölött, de mi itt maradtunk” – mondta Antal Árpád, gondoltatait pedig Kós Károly szavaival zárta, kiemelve, hogy „lojálisak vagyunk inkább, mint rebellisek, építők semmint rombolók, de csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra mindaz, amit nélkülözhetetlennek tudunk.” Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte a Mikó-ügy súlyosságát, melyben egy mondvacsinált, hazug per végén börtönbüntetésre ítéltek két magyar embert és erőszakkal államosítanák vissza az egyházi tulajdont. „Azért vagyunk ma itt, mert az önkényes visszaállamosítás és jogtalan ítéletek ellen tiltakozunk. A mai nap az Igazság Napja, tiltakozunk az igazságtalanság ellen, az a nap, amikor megmutatjuk a magyar közösség erejét” – emelte ki Antal Árpád. A polgármester azt is elmondta, az önkormányzat azért nem veszi át a Mikó épületét, mert az mindig a református egyházé volt. A városvezető dokumentumokkal is bizonyította a tömeg előtt a Mikó-per igazságát: az egyház és az építők között köttetett szerződéssel, tanügyminiszteri engedéllyel, és azzal is, hogy 1948-ban megjelent a hivatalos közlönyben, a Mikót az egyháztól vették el. Antal Árpád tanúkat is hívott, olyanokat, akiket nem idéztek be a bíróságra, de a Mikóban tanultak és bizonyítják, hogy az iskola az egyház tulajdona volt. „Értük és az új generációért gyűlt egybe ennyi ember Sepsiszentgyörgyön, azért, hogy a jövő gyerekei ebben az isklában tanulhassanak. A Mikós szellem ma is tisztességes kemény munkával és a szülőföld szeretetével jelent egyet. Itt nem csak a Mikóról van szó, nemcsak arról van szó, hogy két erdélyi magyart börtönnel fenyegetnek igaztalanul! Itt arról van szó, hogy mondvacsinált ürüggyel bárkit meg lehet hurcolni, bárkinek a tulajdonát el lehet venni, csak azért, mert magyar. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, van erőnk, össze tudjuk zárni a sorainkat, ha veszély fenyeget, hogy nem engedjük meg senkinek sem, hogy csorbítsa közösségi jogainkat és elszedje javainkat” – jelentette ki a polgármester.
Beszéde végén a polgármester megköszönte Sánta Imrének és társainak az 55 napos tiltakozást, akik élkül nem valósulhatott volna meg az Igazság Napja. „Legyen világos mindenki számára, másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni” – zárta beszédét a városvezető.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogásra hívta fel a figyelmet, hiszen nyilvánvaló, hogy erre van szükség, amikor közönséges lopás történik a hatalom nyomására. A püspök az iskola államosításának körülményeiről beszélt, mely egyik napról a másikra történt, megfellebezhetetlenül vették el az ingatlant az egyháztól. „Elvették és kész. Ezt jogi nyelven álllamosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelv ezt viszont közönséges lopásnak hívják” – mondta a püspök. Most pedig – tette hozzá –, mégis az egyháznak kell bizonygatnia igazát, mert a visszaszolgáltatások elakadtak, sőt a folyamat teljesen leállt. Az egyházfő nézőpontja szerint ezzel a Mikó-üggyel betelt a pohár, ez ellen fel kell lépni, mert a bírósági döntésnek üzenetértéke van, azt üzeni, hogy Románia nem jogállam, és a jogsérelemeket nem orvosolja. „Mi tudjuk, hogy mi az igazság, hogy tőlünk vették el. Mi nem a másét kérjük, hanem a sajátunkat. Ítéljenek el minket is, de az igazságért akkor is kiállunk, felemeljük szavunkat és tiltakozunk követelve, hogy tartsák tiszteletben az egyház vagyonát” – üzente a református püspök.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, az egyházak közötti összefogásról beszélt, mely már 22 éve dolgozik azon, hogy az elkobzott vagyonokat közösen visszaszerezzék. „Közösen harcoltunk az elkobzott egyházi vagyonért, és ezt az utat végigjárva látjuk, hogy kevés hányada valósult meg elvárásainknak, pedig 22 évvel ezelőtt azt gondoltuk, véget ért a diktatúra.” Az érsek hangsúlyozta, az egyház nem meggadagodni akar és elvenni sem akarja azt, ami a másé, jogos tulajdonát követeli, őseik örökségét, megvédve közösségük tagjait, felekezettől függetlenül. „Mi nem akarunk gazdagodni, és jobb megélhetés után sem vágyakozunk. Őseink örökségéről van szó, ami bennünket kötelez”.
A katolikus érseket követően Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szólalt fel, az égbekiáltó igazságtalanságok ellen emelve fel szavát. „Sajnálatos, hogy javainkan 22 évvel a rendszerváltás után még mindig nem jogos tulajdonosai, hanem kéregető koldusai vagyunk. Itt az idő, hogy összefojunk és megálljt kiálltsunk a gonosznak. A felekezetek közötti és nemzetközi összefogásra kérem fel mindannyiukat, a nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösség iránti felelősségvállalást” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Beszéde végén kiemelte, ma Romániában az állam és egyház viszonya rendezetlen, rendezettségéről pedig akkor lehet beszélni, amikor az igények maradéktalanul teljesülnek: az ingatlanok visszaszolgáltatása, felekezeti oktatás támogatása és biztosítása.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egyházkerület hívő népének üzenetét tolmácsolta, kiemelve, hogy „mielőtt megvádolnának azzal, hogy a mai tüntetést nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, jelentsük ki, hogy Bukarestből irányított bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást a magyar közösségre, egyházra”. A püspök beszédében a magyar ingatlanok helyzetéről szólt, melyeket jogtalanul elállamosítottak: „Székely elődeink lidérces álmaikban sem gondolták volna, hogy idegeneknek építenek iskolát” – mondta a püspök. A visszaszolgáltatás mértéke Románia szégyenfoltja – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Nyugat-Európa nem vehet részt a sorsrontás ügyében, és nem nézheti tétlenül Magyarország sem, hogy kezet emelnek a magyar tulajdonra.
Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila szólalt fel, családhoz hasonlítva az egybegyűlteket, akik egy közös, szent célért jöttek össze, jelezni a külvilág felé az egymáshoz tartozást. A családokat a tragédia, sértés is összehozza – mondta a lelkész, a szolidaritás pedig kihat az egész közösségre, nem csak az egyénre. „Nem a félelemnek, hanem az erőnek, igazságnak, és szeretnek gyermekei vagyunk. Ezért nem nézhetjük tétlenül, hogy elrabolják a jövő generáció közösségének biztonságát” – emelte ki a lelkész.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a Mikó-ügy mellett más igazságtalanságokra is felhívta a figyelmet, hiszen ma kezdődik Kassán is egy alkotmánymenet, a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokért. A képviselő elődeit is felsorolta, akik a Székely Mikó Kollégiumban tanultak, hozzátéve, hogy ezért érezte kötelezőnek a jelenlétet a tüntetésen, hiszen itt tanult és nevelkedett az édesapja és a nagyapja is.
Tőkés a román miniszterelnököt emlegette beszédében, aki – akárcsak a katalánok esetében – kijelentette, hogy Székelyföld nem létezik. „Isten nem ver bottal, tartja a közmondás, de ezt félretéve is, jelenlétünk, puszta jelenlétünk cáfolata annak, hogy igenis Székelyföld létezik és élni fog, és él az Isten és él az igazság, mert lennie kell Székelyföldön, lennie kell Romániában, lennie kell a Kárpát-medencében, lennie kell Európában az igazságnak. Mert Isten maga az igazság, ezért teszünk bizonyságot a mai napont Istenről és az igazságról”– jelentette ki Tőkés László. A magyar közösség nem fél, nem félt a rendszerváltáskor sem, és nem fél most sem, és ezt a hatalomnak is látnia kell: „Romániának teljesítenie kell az európai csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és vissza kell szolgáltatnia az egyházak elkobzott vagyonát” – hangsúlyozta a demostráción az európai parlamenti képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke konkrét felkiáltással állt fel az emelvényre: El a kezekkel az egyáhzi vagyontól! Ne vegyétek el azt, ami a mienk! – fogalmazta meg a tüntetés célját. Nem lehet igazságtalanságot tenni egy egész nemzeti közösséggel – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a azért gyűltek össze a tüntetők Sepsiszentgyörgyön, és azért támogatják őket még százezrek és milliók a nagyvilágban, mert az erdélyi magyar közösség múltja és jövője forog kockán.
„Az igazi tét sokkal nagyobb, mint a Mikó. A marosvásárhelyi polgármester vérszemet kapva máris szemet vetett a vásárhelyi magyar iskolák épületére. Lehet, hogy még nem jutott el mindenkihez az aggasztó hír, de a nagyváradi polgármester már hangosan arról álmodik, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát, a pénzügyi palotát. Tele van az ország őrült álmodozókkal, és azért vagyunk itt, hogy az ő álmuk ne valósuljon meg. Azért jöttünk ide, hogy közösen mondjuk: le a kezekkel az egyházi és közösségi vagyonról” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Az elnök beszédét követően az Igazság Napja kiáltvány elfogadásával ért volna véget a rendezvény, a tömeg azonban hosszú perceken át skandálta Sánta Imre lelkész nevét, aki végül felszólalt a tüntetők előtt. Azokhoz szólt, akik 55 napon át vele együtt a hátukkal védték az iskolát, tartották a hátukat és kiálltak az igazságtalanság ellen, ma pedig ismét eljöttek és bizonyságot tettek. „Őket illesse a taps, és mindazokat, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni. Nap mint nap úgy köszöntem el az iskola előtt, hogy találkozunk holnap is. Ma is azt mondom találkozunk, ha kell, ha szükség lesz rá” – mondta a lelkész.
Az Igazság Napja a kiálltvány elfogadásával és a magyar, illetve székely himnuszok eléneklésével ért véget.
Both Ildikó
Székelyhon.ro

Holtvágányon az elkobzott javak visszaszolgáltatása és a kárpótlás
Elégedetlenek a magyar történelmi egyházak
Jól indult a visszaszolgáltatási folyamat 2003-ban, és aránylag jól is működött 2008-ig, jelenleg azonban érezhetően lelassult, a restitúciós bizottság évente alig 2–3 alkalommal gyűlésezik – derül ki a római katolikus érsekség ügyvédjének, Komáromi Attilának lapunknak adott nyilatkozatából, aki a gyulafehérvári Batthyáneum ügyét hozta fel példának. Mindezzel összecseng az evangélikus, illetve az unitárius egyház véleménye is, valamennyien arra panaszkodnak: halványul a remény, hogy a jogtalanul elkobzott ingatlanok valaha is visszakerüljenek egykori tulajdonosához. A restitúcióval foglalkozó szakembereket azt követően kérdeztük meg, hogy Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke lapunknak adott interjújában (Szabadság, augusztus 29.) kifejtette: Romániában megtorpant a visszaszolgáltatás, a beadott visszaigénylési kérések alig egyharmadára kaptak választ, s az sem volt mindig kedvező.
N.-H.D.
Szabadság (Kolozsvár)

Új egység született (Harmincezren az Igazság napján)
Közel harmincezer ember fogadta el Sepsiszentgyörgyön közfelkiáltással az Igazság napjának kiáltványát: jogállamiságot, az elkobzott vagyon teljes visszaszolgáltatását, Románia vállalt kötelezettségeinek betartását, a visszaállamosítási kísérletek megszüntetését és az igazságtalan bírósági döntés orvoslását követelték. A történelmi magyar egyházak által kezdeményezett nagygyűlés az elmúlt tizenöt esztendő legnagyobb erdélyi magyar tüntetésévé vált, kivonultak a helybeliek, de ezerszám érkeztek Erdély minden szegletéből, sőt, Magyarországról is. Az Igazság napja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bizonyította: vészhelyzetben létre tud jönni a valós magyar összefogás. Már kora délelőtt megindult az emberáradat a városközpont felé, énekelve vonultak be a távolabbról érkezettek, a helyiek fél tizenkettőkor, a templomok harangzúgásának jelére gyülekeztek. Ünneplőbe öltözve, székely és magyar zászlókkal töltötték meg a teret, parkot kicsik és nagyok, egészen fiatalok és idősebbek. A szervezők kitűzőt, a kiáltvány szövegét tartalmazó szórólapot osztogattak, több ponton asztalok álltak, ahol a megjelentek aláírásukkal is hitelesíthették tiltakozásukat. Az Igazság napja jelvényei, a Mikó tulajdonviszonyát igazoló dokumentumok kinagyított mása borította be a nagynevű iskola falait.
Javainkat nem adjuk
A nagygyűlés 12 óra után néhány perccel egyházi énekekkel kezdődött, a szervezők nevében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester mondta a nyitóbeszédet. „A mai nap visszaadta a reménységet, hogy itt, Erdélyben működnek még a kollektív ösztönök és a közösségi tudat” – hangsúlyozta Kató Béla, Antal Árpád pedig azt hangoztatta: ma mi vagyunk a katalánok, „a mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi javainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk!” Kós Károly szavait idézte: az erdélyi magyarsággal a többségi nemzetnek minden időkben számolnia kell, „mi dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgárai vagyunk Romániának. Inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. De csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi kultúránk, ősi szokásaink, nemzeti öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlennek tudunk.”
Felidézték a tüntetés összehívásának okait, a hazug pert, mely során a református egyházat tolvajnak és csalónak kiáltották ki, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig azért ítélték el, mert a munkájukat végezték. „A sok hátrányos megkülönböztetésnek, ami bennünket ért, az volt az értelme, hogy a többségi társadalmat ellenünk hangolják, és így a jogosság látszatát fenntartva, a megkívánt javainkat elvegyék” – emelte ki Kató Béla. Antal Árpád pedig elmagyarázta, miért nem tartott igényt az önkormányzat a Székely Mikó Kollégiumra: „ezt az iskolát az egyház építtette, az egyház kapott működési engedélyt, és az egyháztól kobozták el a kommunisták” – mondotta. „Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy egyik kezünkkel építkezünk, a másikkal védelmezzük azt, amit létrehoztunk” – emelte ki Antal Árpád, majd beszéde végén leszögezte: „Itt nem két embert, hanem az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre. De legyen világos mindenki számára, hogy másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni!”
Ez közönséges lopás
Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az iskola elvételének pillanatát idézte fel, „amit jogi nyelven államosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelven viszont közönséges lopásnak hívnak”, és szólt az elmúlt húsz év küzdelmeiről, hogy visszaszerezzék az egyház elkobzott vagyonát. „Biztosak lehetünk abban, hogy a buzăui bíróság határozata politikai megrendelésre született, a legfelsőbb állami vezetők tudtával és a titkosszolgálatok irányításával” – mondotta, majd kitért arra, a döntésnek üzenete van, az Európai Uniónak azt tolmácsolja, Románia nem jogállam, az ország polgárainak pedig azt, hogy nyugodtan lehet lopni, és politikai akarattal, jogi csűrés-csavarással el lehet odázni a visszaszolgáltatást. „Lopásból viszont megélni talán lehet, de korrupciómentes, erkölcsös jövőt építeni nem” – hangsúlyozta az erdélyi református püspök. Papp Géza beszéde végén kiemelte: minden belföldi és nemzetközi fórumon kiállnak követeléseik mellett, tiltakoznak a jogtalanság ellen, és készek minden törvényes eszközzel igazságukat, jogos tulajdonukat megvédeni.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke felidézte, hogy az 1989-es reményt keltő változások után Tőkés László kezdeményezésével alakult meg az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Állandó Értekezlete, amelynek legfontosabb célkitűzése volt harcolni az elkobzott egyházi értékek, ingó és ingatlan javak visszaszerzéséért és a felekezeti iskolákért – s lám, huszonkét év elteltével még mindig ezekért a javakért kell síkraszállniuk. Az egyházaknak nem saját hasznukra, hanem küldetésük teljesítése végett van szükségük iskolákra, kórházakra, öreg- és nevelőotthonokra – hangsúlyozta. „Ma, az Igazság napján igazságot kérünk és követelünk. Ebben a követelésünkben mi, erdélyi magyarok egyek vagyunk, és egyek szeretnénk maradni vallási és politikai hovatartozástól függetlenül” – emelte ki. Márton Áron püspök szavait idézte, aki 1946-ban Csíksomlyón mondta: „Ez azonban nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen!”
Felelős nemzetszeretet
Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a nemrég újraegyesült magyar unitárius egyház, az egyetlen, Erdélyben alakult történelmi magyar egyház nevében szólt. Mint mondta, össze kell fognunk, tiltakoznunk kell, mert két évtizeddel a rendszerváltás után még mindig nem birtokosai, hanem kéregető koldusai vagyunk jogos közösségi tulajdonunknak. „A sokat hangoztatott nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösségünk jelene és jövője iránti felelősségvállalást. A felelős nemzetszeretetből összetartozás születik, melynek cselekvő formája a nemzeti szolidaritás” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Nem rablással és álnoksággal, de a törvény adta lehetőséggel akarjuk megőrizni az elődeink által megvalósított tárgyi és szellemi kincseket – mondotta.
Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke azt emelte ki: nem a tiltakozni összesereglett magyarság gyakorol nyomást az amúgy gyenge lábon billegő román igazságszolgáltatásra, hanem „a Bukarestből idomított és politikai széljárások szeszélye szerint bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást az erdélyi magyarságra, a magyar egyházakra, ezáltal a magyar családokra, a magyarságában annyiszor megalázott, kisebbségben szenvedő magyar emberre”. A romániai visszaszolgáltatás mértéke az ország és az Európai Unió szégyenfoltja, és Brüsszel szemet hunyt afölött, hogy nem teljesültek a csatlakozáskor tett ígéretek – fogalmazott a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke.
Fehér Attila, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyházkerület főtanácsosa az összefogás, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta: „Mi ezen a tüntetésen nem üzenünk mást, mint azt, hogy a phalanx harci alakzatában odafigyelünk egymásra, egy emberként harcolunk a jogorzás, a csalárdság, a hazugság és a bűn ellen. Jelenlétünkkel üzenjük, hogy nem a félelemnek, hanem az erőnek, az igazságnak és a szeretetnek a gyermekei vagyunk.”
El a kezekkel!
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint nemcsak huszonkét, hanem immár kilencvenkét éve ugyanazt teszi az erdélyi magyar közösség: elorozott jogaiért és tulajdonaiért küzd. Több mint négyezerre rúg azoknak a dokumentumoknak a száma, amelyeket 1989 és 2002 között az ingatlanok és az iskolaügy témájában benyújtottak az egyházak, 2002 és 2008 között hét küldöttség járt Európa fővárosaiban hasonló ügyekben. Makkai Sándor püspököt idézte: Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. „Számunkra is elsősorban erkölcsi kérdés, politikusainknak is az, össze kell fognunk, és együtt kell képviselnünk a magyar igazságot, a demokrácia és az autonómia értékeit” – hangsúlyozta Tőkés László beszédében, majd hozzátette: „Együtt Erdélyért, népünk védelmében és érdekében, új egységben, újrateremtve megbomlott egységünket az egyházak között, a civil szférában és a politikai életben.” Szólni jöttünk Sepsiszentgyörgyre, ne vegyétek el azt, ami a miénk! Ne tegyetek igazságtalanságot egy egész nemzeti közösséggel! – mondotta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Ma szólni jöttünk a Mikó-kollégiumért, Markó Attiláért és Marosán Tamásért. Szólni kívánunk az igazságtalanság ellen, a tulajdonjog védelme mellett. Ma azt mondjuk, hogy le a kezekkel az egyházi tulajdonról, le a kezekkel a közösségi vagyonról! Mert ma a református egyházat éri sunyi (aljas) támadás, de holnap bárki sorra kerülhet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. „A tulajdonjog visszaállítása nemzeti minimumunk, megmaradásunk kulcsa, a jövő nemzedékek számára biztos alap. A lopakodó visszarendeződést az igazságszolgáltatás fényes és kényes leple alatt teszik. Ez az a módszer, amely perverzitásában versenyre kelhet bármely diktatúrával” – fejtette ki. Emlékeztetett: a tét sokkal nagyobb, mint a Mikó épülete, hiszen e bírósági döntéstől vérszemet kapott a marosvásárhelyi polgármester, és szemet vetett két vásárhelyi magyar iskola épületére, de a nagyváradi polgármester is feni a fogát, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát. „Mi ma egy dolgot kérünk: igazságot a Mikónak, Markó Attilának és Marosán Tamásnak. Mi azt kérjük, hogy minden elkobzott vagyont szolgáltassanak vissza a jogos tulajdonosának! Mi igazságot kérünk a történelmi egyházaknak, a magyar közösségünknek és minden egyes embernek!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Ezt követően a tiltakozó tömeg színpadra kérte Sánta Imre bikfalvi református lelkészt, aki 57 napig tüntetett a Székely Mikó Kollégium előtt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik „tartották hátukat a Református Székely Mikó Kollégiumért, és akik ötvenhét nap után, gróf Mikó Imrével együtt, nem háttal, hanem szembeállnak az ősi kollégiummal.” „Szép volt, fiúk!” – skandálta a tömeg. Sánta Imre szóvá tette, hogy a rendőrség a délelőtt során bekísért négy tüntetni tartó fiatalt, fegyvernek tekintették zászlórúdjaikat. (Mint utóbb kiderült, az ifjakat igazoltatás után elengedték.) Rövid felszólalását követően a történelmi egyházak képviselői, hívei mondottak könyörgést, majd Kató Béla olvasta fel az Igazság napjának kiáltványát, melyet háromszoros igennel fogadott el a tömeg. Az egyházi és politikai üzenetek súlyát költemény és zene erősítette, Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész Reményik Sándor Templom és iskola című versét mondta el, Steckbauer Hanzi Réka pedig énekelt, Ráduly Botond, Kertész János és Czerják István az LGT Miénk itt a tér című dalát adta elő. A házigazda-bemondó Mátray László színművész volt. A bő kétórás rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sokan vagyunk és elegen
Az utóbbi napok, hetek történései Erdélyben ismét bebizonyították: a magyar közösség legjobb és leghatásosabb nemzetpolitikai partnere a román állam. Bizony.
Hiszen minden olyan alkalomkor, amikor éppen erőt venne rajtunk a kollektív tudathasadás, és önmagunk ellen fordulnánk: megjelenik „a” román hatalom, és szinte menetrendszerűen hoz egy-egy olyan intézkedést, ami rögvest egységbe kovácsolja az erdélyi magyarságot.
Most éppen a Mikó-ügy van terítéken. Erről különösebb magyarázat helyett elég annyit tudni: 1948 óta először újraállamosította a román hatalom a háromszéki magyarság egyik jelképes intézményét, a Székely Mikó Kollégiumot.
Hogy pontosabban fogalmazzunk, Papp Géza református püspököt idézve: ezt a galád cselekedetet jogi nyelven államosításnak nevezik, holott a gyakorlatban bizony közönséges lopás. Ráadásul több mint veszélyes precedens: hiszen ha ez ma megtörténhet, akkor meg fog történni holnap is. A romániai politikai erkölcsök ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy a vérlázító jogtalanság következményeként a jól végzett munka örömével már nyíltan ábrándozik például a nagyváradi román hatalom a magyar közintézmények kisajátításáról. Azért van némi pikantériája az ügynek, hogy például a Székely Mikó Kollégiumot egy olyan hatalom „államosítja vissza” (micsoda monstruózus kifejezés!), amely az épület építésekor gyakorlatilag nem is létezett jogi személyiségként. Hiszen a Székely Mikó Kollégium éppenhogy egy kicsivel öregebb, patinásabb, mint Románia. Nincs ebben semmi meglepő, kafkai helyzetekben bővelkedik a világ ezen szeglete.
Hát ezért gyűlt össze szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön úgy harmincezer ember, jó erdélyi szokás szerint fegyelmezetten és méltósággal: hogy erőt mutasson fel, és világosan érthető üzenetet küldjön a román hatalomnak: nem oda Buda!
Hosszú idők óta az első olyan politikai esemény volt ez, amely testületileg és egységesen jelenítette meg az erdélyi magyarság akaratát. Mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, az összes történelmi egyház és a civil szféra közös akarattal sereglett össze. Igen, tudjuk: valóban teher alatt nő a pálma…
Az már csak hab a tortán, hogy a visszaállamosítás mentén, szinte csak úgy rutinból, hároméves börtönbüntetésre ítéltek két magyar embert, akinek egyetlen bűne, hogy jogszerűen és az igazságosság szellemében dolgozott, és visszaadta a magyar közösségnek azt, ami az övé.
Ezt pedig tényleg nem szabad szó nélkül hagyni. Önbecsülés kérdése megvédeni sajátjainkat. Ha Markó Attilát és Marosán Tamást bezárják, az erdélyi magyarságot ítélik tömlöcre, s ha ezt büntetlenül megtehetik, akkor mindent megtehetnek. Szépen, lassan lopakodik vissza a nacionalista diktatúra, és ha nem ad erre a magyar nemzetközösség csattanós és határozott választ, akkor majd ismét arra eszmélünk egy szomorú napon, hogy „hogyan jutottunk idáig”!
Ez a határozott válasz, avagy ennek első lépése volt szombaton, Sepsiszentgyörgyön az Igazság napja.
Talán nem is annyira a román hatalomnak üzent az a harmincezer ember, hanem önmagát erősítette ezzel, önmagának bizonyította be: igen, vagyunk, leszünk, maradunk, sokan vagyunk és elegen is, ha kell. Mert változnak az idők, kormányok és hatalmak jönnek-mennek, adnak és vesznek, de amíg az önmagunkba és értékeinkbe vetett hit megmarad, olyan nagy baj mégsem lehet. Mindaddig, amíg tényleg nem hagyjuk veszni a templomot s az iskolát.
György Attila
Magyar Hírlap
Erdély.ma

Elejét venni egy precedensnek
A rendszerváltás hajnala óta nem látott egységben állt ki múlt szombaton a négy erdélyi magyar történelmi egyház, a civil szféra, a civilben politizáló „szürkezóna”, valamint a politikum a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, azaz a buzãui bíróság által meghozott, minden jogállami normát lábbal tipró döntés ellen. Szükség is volt az egységes és kemény fellépésre, hiszen az első fokú ítélet veszélyes precedenst hozott létre, s ha e döntést másodfokon nem korrigálják, akkor – minden túlzás nélkül – megszűntnek lehet nyilvánítani a jogállamot és a demokráciát Romániában.
Nem mintha ezek hibátlanul működtek volna az elmúlt huszonkét évben. Hiszen volt itt marosvásárhelyi pogrom, ami után nem a pogrom szervezőit, hanem a baltákkal, kaszákkal támadó, feltüzelt görgényhodákiak ellen védekező magyarokat és cigányokat ítélték el; az oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi – egyértelműen forradalmi jellegű – rendőrlincselés etnikai dimenzióba való betagolása, illetve bírósági üggyé alakítása az általános amnesztia dacára ugyancsak nem a jogállamot és a feszültségmentes román–magyar egymás mellett élést segítette. Illetve folytathatnánk a részleteiben mindmáig nem tisztázott bányászjárásokkal, de akár a december 22-e utáni forradalmi színjáték szervezőinek az elmaradt felelősségre vonásával vagy a magyar gyermekek táskájában magyarországi tankönyvek után vizslató hadjáratokkal, valamint a szabadidejükben magyarul tanuló csángók zaklatásával. Eddig azonban olyasmi nem történhetett meg, hogy a jog alapján eljáró, az adott ügyben semmiféle hibát el nem követő, jogilag kifogástalan döntést hozó állami bizottság tagjait többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéljék, az ingatlant pedig visszajuttassák az államnak, a Trianon óta eltelt 92 esztendő alatt többszörösen kifosztott, megalázott és megtiport református egyházat pedig gigantikus kártérítésre kötelezzék egy olyan ügyben, melyben az egyháznak mindvégig a szenvedő alany szerepe jutott. Ez éppen olyan világbotrány a jogbiztonság, illetve az emberi jogok sérülése szempontjából, mint az azeri baltás gyilkos elnöki kegyelemben való részesítése, talán annyi különbséggel, hogy esetünk egyelőre nem éri el Obama elnök ingerküszöbéit. De talán besegít ebbe Ponta miniszterelnök, aki a Legfőbb Ügyészséget küldi a tüntetőkre. Nem véletlenül nevezte a buzãui bírósági döntést Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke „titkosszolgálati irányítással politikai megrendelésre született ítéletnek”. Magát magyarnak valló ember ebben az ügyben csak egyet tehet: kiáll az igazságosság alapértékei mellett az „etnokratikus” állami önkénnyel szemben. Jellemző, hogy a kérdésben még Gyurcsányék sem fogták a kisantant pártját. Azért is fontos az egységes magyar fellépés, mert az utóbbi években az RMDSZ által is megtámogatott hivatalos román propaganda állításaival szemben az erdélyi magyarság sorsának alakulása korántsem modellértékű, az egyházi javak visszaszolgáltatásának – gyakran sikertörténetként aposztrofált – ügye pedig egyáltalán nem rendezett: jogtalanul elorzott ingatlanok százai vannak még állami tulajdonban, s a buzãui bíróság döntése – jogorvoslás hiányában – a visszaszolgáltatási folyamatot nemhogy lassítaná, de lényegében be is fagyasztaná. Hiszen – amint azt több szónok is hangsúlyozta a szombati tüntetésen – hol találunk ezek után olyan állami hivatalnokot, aki – jóllehet a törvény betűjének eleget téve – a börtönt kockáztatná, hogy a magyar egyházak javára döntsön? Aligha lehet tagadni azt az összefüggést, mely a buzãui justizmord és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester legújabb ötlete között mutatkozik, miszerint a református egyháztól megvásárolná a két visszaszolgáltatott jelentős értékű ingatlant, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium, illetve az Unirea vegyes tannyelvű gimnázium épületeit. Amint azt Tőkés László elmondta, ha sikert akarunk elérni, nem elég az új magyar egység megteremtése, az igazság napja után sem ácsoroghatunk ölbe tett kézzel, fel kell lépnünk a többi elkobzott és még vissza nem szolgáltatott ingatlan ügyében, tüntetnünk kell Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is! Fel kell lassan fognia a 85 százalékos támogatottságú érdekképviselet vezetőinek is, hogy nem a román áldemokrácia imázsának ápolása a feladata az erdélyi magyar politikumnak, hanem éppen fordítva: a minél nagyobb fokú külpolitikai nyomásgyakorlás. Nem a nyugati hatalmak megnyugtatása, hanem az erdélyi kérdés nemzetközi szintre emelése. Nem a valóságot leplező mosolypolitika, hanem a kőkemény kiállás minden szinten jogsérelmeink ügyében.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mikó-ügy: sokan, de elegen?
Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
Újabb méltóság- és összefogásleckét adott a mindenkori román hatalom képviselőinek és az ország többségi lakosságának a „nem létező” Székelyföld, illetve Erdély magyar ajkú népének tízezres nagyságrendű tömege, amely szeptember elsején Sepsiszentgyörgyre vonult tiltakozni. A békés tüntetés résztvevői a Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonlását megkérdőjelező határozatot, illetve az egykori restitúciós bizottság tagjai – Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim – elleni bírói döntést kifogásolták.
Húsz évvel a rendszerváltás és az 1990-es marosvásárhelyi események után az erdélyi magyarság újra bizonyított: képes jogos tulajdonáért, jövőjéért politikai érdekeken felülemelkedve egységesen fellépni, háromszoros igennel tiltakozni az igazságtalanság ellen. A lelkesedés mellett ugyanakkor a kétely árnyéka is ott lebegett a székely, magyar és árpádsávos lobogók mellett. Már kora délelőtt szívmelengető látványt nyújtott, amint az Erdély különböző helyeiről – köztük számos szórványtelepülésről –, illetve az anyaországból érkezők tömött sorokban, fegyelmezetten közeledtek Sepsiszentgyörgy központja felé. Az érkező tömeg igazolta, hogy mindenhová eljutott az üzenet. Csak fokozta a rendezvény ünnepélyességét, hogy tíz órakor mintegy száz személy zsoltárokat énekelve vonult az Erzsébet parkban lévő Mikó Imre-szobor mellé, és hatalmas transzparenst emeltek magasba, melyen az állt: „Köszönjük, Sánta Imre!”. A bikfalvi református lelkész és társai az elmúlt 57 napban kitartóan tüntettek a Mikó épülete előtt. A transzparensek közül nem hiányzott a Székelyföld autonómiáját hirdető sem, amelyet a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt képviselői közül többen körülálltak. A város templomai felől fél tizenkettőkor felszálló harangszóra már szinte mindenki „a helyén volt”, így délre tekintélyes tömeg lepte el az Erzsébet parkot és a kollégium körüli utcákat. Megérkezésekor majdnem mindenki a Székely Mikó Kollégium homlokzatáról legördített hatalmas transzparenseket fürkészte, amelyek a református egyház tulajdonjogának legfőbb bizonyítékainak kivonatait jelenítették meg: egy 1928-ban kiadott tanügyminisztériumi működési engedélyt, illetve egy, az 1948-as államosításkor a Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentumot, mely szerint az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Aztán fegyelmezetten fordultak a színpad felé, ahol a szónokok mögött a kollégium volt és jelenlegi diákjai foglaltak helyet, a pódium előtt pedig lelkészek serege sorakozott fel.
Az igazság hangjai
„Igenis erről beszélni kell, ki kell mondani, különben azt tesznek velünk, amit akarnak” – hangzott el több résztvevő részéről is Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egymást váltó, a beszédek sorát indító, közös felszólalása alatt. Az első érzelemkitörésre sem kellett sokat várni, a városvezető zárószavai – „Nem csak a Mikóról van szó, hiszen az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre, de legyen világos, másfél millió magyar embert nem lehet börtönbe hurcolni!” – kirobbantották az első hangos megnyilvánulásokat. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke sem fogalmazott óvatosabban: „1948-ban egyetlen nap alatt államosítottak mindent. Egy bizottság jegyzőkönyvbe vette az egyház vagyonát, amely az államhoz került. Akkor nem volt szükség semmilyen iratra, elvették, és kész. Ez közönséges lopás volt. Most viszont nekünk igazolnunk kell a tulajdonjogot! Húsz év alatt a visszaszolgáltatások feléhez sem jutottunk el, és a folyamat teljesen leállt. Hideg zuhany volt a buzãui bíróság ítélete, amely azt mondja, hogy mi vagyunk a tolvajok.” A tűző napon kitartóan álldogálók válasza ekkor már hangos tiltakozás volt, amely csak lassan hagyott alább. Fellobbantotta az indulatokat Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének átütő erejű felszólalása is: „Mielőtt elhitetnék országgal-világgal, hogy Románia tekintélyét sértették volna Mikó Imréék a sepsiszentgyörgyi oktatás bástyájának megépítésével, hadd mondjuk ki, hogy akkor még nem is létezett az Erdélyt bekebelező román állam!” Az egyházi elöljáró szavai a Székely Légió és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szép számban megjelent tagjaiból a jól ismert „Vesszen Trianon!” rigmust csalta elő, ami viszont különösebb „támogatás” híján aránylag hamar elhalt. Általános helyeslésre talált viszont Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének mondata: „A Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg cáfolata Victor Ponta miniszterelnök korábbi kijelentésének, miszerint Székelyföld nem létezik”. Zárószavait – „Hagyjatok békében élni, ne bántsátok a múltunkat, és ne raboljátok el a jövőnket!” – hosszas vastaps követte, akárcsak Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének hasonló tartalmú üzenetét. A tiltakozás tetőfokát jelentette az a határozott, a helyszín majdnem minden szegletéből érkező kérés, mely Sánta Imre bikfalvi lelkészt követelte a mikrofon elé. A záró momentumként bejelentett kiáltvány-felolvasást majdnem elnyomta a „Halljuk Sántát!” rigmus. A július 6-a óta a kollégium előtt csendesen tiltakozó lelkész – engedve a nép „nyomásának” – végül felszólalt, azt üzenve, hogy nem dőlhetünk hátra nyugodtan, a harcot folytatni kell!
A hatalom diszkrét jelei
„Ha százezren vagyunk, akkor talán észrevesznek”; „Szentgyörgyről többen is részt vehettek volna”; „Kevesebben vagyunk, mint vártam, lehet, hogy figyelembe sem veszik, pár nap, és elfelejtik az egészet” – íme néhány kételyeit megfogalmazó hang a tiltakozó tömegből. Többen viszont elismerték, hogy szükség esetén Nagyváradra vagy Zilahra is elmennek, ha ott hasonló történik az egyházi tulajdonban lévő iskolákkal. Mások felháborodásuknak adtak hangot, hogy hat EMI-s fiatalt bekísértek a rendőrségre, mert fegyvernek minősített tárgyakat – állítólag a zászlórudakat kategorizálták ily módon – találtak náluk.
Nem tudni, hogy a szónokok által megfogalmazott vádakat akarták-e igazolni, vagy más céljuk volt, a román hatalom képviselőinek azonban ezúttal is sikerült bebizonyítaniuk, hogy rászolgálnak a kritikákra. Ide tartozik a résztvevők számának hatósági megítélése – megközelítőleg nyolcezer –, illetve az a videokamera, amelyet jó páran „kiszúrtak”. A rögzítő berendezés az esemény teljes ideje alatt látszólag gazdátlanul – egy kéz ugyanis néhányszor megjelent a felszerelés mellett –, de a színpad felé fordítva „szemlélte” az eseményeket a kollégiummal szembeni tömbház tetejéről, majd nyomtalanul eltűnt.
Vizsgálódik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke azt kérte az intézmény vizsgálati részlegétől, hogy ellenőrizze, nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések. A CSM erről közleményt adott ki. Az Oana Schmidt Hãinealã CSM-alelnök által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzãui bíróság döntését, amely első fokon börtönbüntetésre ítélte a romániai restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét a város tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. A szombati kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök azon reményének adott hangot, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács kivizsgálást kezdeményez a tüntetés ügyében, akárcsak néhány hónapja a kormány ellen. Ezzel arra utalt, hogy a CSM bírálta a kormányt, amikor az Traian Bãsescu leváltása érdekében leváltással fenyegette meg az alkotmánybírákat, illetve az államfő embereinek titulálta őket.
A Mikó-ügy kapcsán egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján úgy vélte: a magyar közösség nem használta ki a nemzetközi kisebbségvédelmi jogi lehetőségeket a visszaszolgáltatások előmozdítására. Ezért Markó Bélát és az RMDSZ-t tette felelőssé, mondván: Markó 1998-ban úgy nyilatkozott, nem fognak panaszt tenni egy olyan kormány ellen, amelynek ők is tagjai. Izsák a visszaszolgáltatási ügyekre az autonómiában látja a megoldást.
Nagy Demeter István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hit, erő, akarat – nem csak a szószékről
Beszélgetés Sánta Imre lelkész-politikussal, az EMNP képviselőjelöltjével
Aki nem a szószékről ismerte korábbról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtti egyszemélyes tüntetése révén szerezhetett tudomást róla. Sánta Imre bikfalvi lelkészt rengeteg vád érte, hogy a Mikó-ügyben való szerepvállalásával csak saját politikai imázsát építette. Az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki képviselőjelöltje azonban az autonómiaküzdelemhez szeretné eszközként használni politikai tevékenységét.
– Van szemernyi valóságtartalma a Mikó-üggyel kapcsolatos vádaskodásnak? – Fontosnak tartom leszögezni: 2012. július 6-án kizárólag lelkiismereti indíttatásból álltam a Mikó épülete elé. Eszembe sem jutott, hogy idén parlamenti választásokat rendeznek. – Hogy érzékelte: másnak sem? – Ezt legfeljebb feltételezni tudom, mert néhány nap múlva valóban feltünedeztek a különböző politikai pártok képviselői. Akkor mindenkit a leghatározottabban felkértem, felszólítottam: tartózkodjon attól, hogy politikai mellékzöngéket társítson a Mikó-ügyhöz, ami – és időközben bebizonyosodott – össznemzeti ügy, és annak is kell maradnia. – A politika mozgósító potenciálja nélkül is azzá vált volna? – Én egyáltalán nem mozgósítottam, aki mellém állt, hozzám hasonlóan lelkiismereti okokból csatlakozott. Eleve nem terveztem ilyen hosszúra, figyelemfelkeltő akciónak szántam, hogy az illetékesekben tudatosítsam, mennyire súlyos, és sürgősen megoldandó helyzetről van szó. Az Igazság napja ötletének felmerülésekor azt mondtam, hogy akkor ezt az állapotot, a tüntetők motivációját szeptember elsejéig ébren kell tartani. Az RMDSZ, egyház vagy egyéb szervezetek mozgósításával semmi bajom, szeptember elseje közeledtével azonban azt kellett tapasztalnom, hogy az RMDSZ már-már bojkottálja a Mikó előtti mindennapos tiltakozást, a kedvező széljárást inkább a saját vitorlájába igyekszik befogni. Azért fogalmaztam meg azt a bizonyos nyílt levelet is, amelyben mindenkit arra kértem, hogy ne használják politikai célokra a Mikó-ügyet. Azóta egyértelművé vált, hogy senki nem hallgatta meg a kérésemet. – Önben vagy másban fogalmazódott meg először, hogy politikai szerepet vállaljon a politikai kampánydübörgés ellensúlyozására? Netán a lelkiismereti meggyőződése mellé igyekszik ily módon politikai eszközöket állítani? – A néppárt keresett meg engem, nem kimondottan a Mikó-ügy apropóján, hanem annak ismeretében, hogy az én közéleti szerepvállalásom már régi keletű. Ott bábáskodtam az erdélyi ellenzéki mozgalom megteremtésénél, alelnöke voltam a Székely Nemzeti Tanácsnak, ebben a minőségemben aktívan hozzájárultam az első székelyföldi autonómiastatútum tervezetének megszületéséhez. Azóta is folyamatosan azt tartom, hogy a szülőföldön való megmaradás és boldogulás egyetlen módja a székelyföldi autonómia. A jelenlegi képviselő-jelöltségemet új eszközként tekintem az autonómiaharchoz. – Az EMNP megkeresésére rögtön rávágta, hogy igen, megyek, vagy azért tépelődött egy kicsit? – Hosszú vívódás után hoztam meg a döntést. Először elhárítottam a felkérést, de miután az EMNP nem hagyta annyiban, felmerült a függetlenként való megméretkezés gondolata, hogy személyemben egyesítsük a nemzeti oldal opcióit. Miután azonban a két jobboldali pártnak nem sikerült megegyeznie, úgy döntöttem, felvállalom a néppárt képviselő-jelöltségét. – Döntését megelőzte egyházi egyeztetés? – Semmiféle előzetes egyeztetés nem történt. Miután nyilvánosságra került a jelöltségem, azt követően hívott fel Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A beszélgetés nem tartalmazott a részéről számon kérő elemeket, a motivációimra volt kíváncsi. Neki is elmondtam érveimet: senki nem hallgatta meg a kérésemet, hogy a politikát hagyják ki a Mikó-ügyből, mi több, egyértelművé vált az RMDSZ szándéka, hogy a saját kampánycéljaira használja fel a restitúciós veszélyt. És természetesen azt is jeleztem, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések elkötelezett híveként fontos eszközt látok a képviselő-jelöltségben a küzdelem folytatására. Jeleztem azt a döntő mozzanatot is, hogy miután hét évvel az autonómiastatútum-tervezet parlamenti beterjesztése után a szenátusban napirendre került a kérdés, a hivatalos érdekképviseletünk szenátorai vagy mélyen hallgattak, vagy meglógtak a szavazás elől. Ezzel lényegében szembe mentek a népakarattal is, hiszen öt évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács népszavazás keretében kérdezte meg az embereket, és akkor több mint 200 ezer ember adta támogatását Székelyföld autonómiájára. A kötelességen túl ez a 210 ezer szavazat kitűnő eszköz is lehetett volna az érdekképviseletre itthon és külföldön egyaránt. E bűnös mulasztás jelentette számomra az utolsó cseppet, akkor döntöttem el magamban: jöjjön egy olyan ellenzéki politikai erő, amely nyíltan felvállalja az autonómiát. És ha abban nekem politikai jövőt képzeltek el, akkor én azt nem utasíthatom el. – Gyülekezete tagjai hogyan vélekednek politizáló papjukról? – Óvakodnak attól, hogy személyes beszélgetésen felhozzák a témát, de más csatornákon azért visszajönnek hozzám az információk. Ezek alapján a többségnek meggyőződése, hogy megnyerem a választásokat, és elmegyek Bikfalváról. Jól esik, hiszen ez azt üzeni nekem, hogy féltenek, ugyanakkor értékelik lelkészi szolgálatomat, és mindig tisztában voltak közéleti elkötelezettségemmel. Elítélő, ellenző vélemények sem közvetlenül, sem pedig közvetve nem gyűrűztek vissza hozzám. – Lelkész-politikusként mennyire tekinti mintának Tőkés László személyét? – Számomra Tőkés László örök példakép, amit ’89 előtt megcselekedett, az mindenki számára példaértékű kell hogy maradjon. Közéleti tevékenységünk során akadtak nézetkülönbségek közöttünk, de ettől eltekintve sok tekintetben felnézek rá, az eredendő tiszteletem irányába csorbítatlan. Az autonómia gondolata nem új ötlet, már a kilencvenes évek elején megfogalmazódott az erdélyi magyarságban, Tőkés László pedig már akkor kezdeményezője volt ennek a harcnak, püspökként és politikusként egyaránt következetes maradt ehhez az elvhez. – Autonómiatüntetést kezdeményezett, amely ma már valamennyi politikai és civil szereplő teljes támogatottságát élvezi. Mitől kell másnak lennie ennek a rendezvénynek, hogy ne utánlövésként csapódjon le a közvéleményben? – Nincsenek illúzióim, hogy lemoshatnánk magunkról a vádat, miszerint kampánycélokat szolgál a november 24-i sepsiszentgyörgyi rendezvény. Kampány idején a közvélemény érzékenysége fokozottabb a hasonló célkitűzések iránt, s a szándék bejelentése után röviddel össznemzeti felzárkózás történt a kezdeményezés mögé. Ezért tartjuk jó alkalomnak a mostanit az autonómiaigények nyomatékosítására, és bízom benne, hogy az emberek többsége számára fontosabb lesz a közös erőfelmutatás, mint a bármelyik párttal való azonosítás. Hit, erő és akarat – ez kell, hogy jellemezze ezt a tüntetést. A magam feladatának pedig azt tartom, hogy pozitív üzenetekkel visszaadjam az embereknek a hitét, amellyel a kilencvenes évek elején rendelkeztek. Amikor utcára tudtunk vonulni jogaink érvényesítése érdekében. Az elmúlt években az RMDSZ „lebeszélte” az embereket arról, hogy saját maguk intézzék közös dolgaikat. A saját magukba vetett hitet szeretném visszaadni nekik.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Pártosodó egyházak? – RMDSZ-szavazatra buzdít Csűry István református püspök
Rendhagyó módon az RMDSZ jelöltjeire való szavazásra buzdít szerdai közleményében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke a vasárnapi választásokon. A felhívás amiatt szokatlan, mert az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői eddig egyetlen politikai párt mellett sem foglaltak konkrétan állást, mozgósító üzeneteikben a szavazók lelkiismeretére bízták, kire ütik a pecsétet, vagy a magyar jelöltekre való szavazásra ösztönöztek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) sajtószolgálata által aláírt közlemény emlékeztet, hogy kezdettől fogva jónak tartotta a „nemzeti válogatott” létrehozását, de ennek meghiúsulásával egyetért Szász Jenőnek a hasznos szavazatok megbecsülésének elvére való felhívásával.
Csűry István az egyedüli egyházfő, aki nyíltan állást foglal valamelyik párt mellett
Ugyanakkor elutasítja Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, melyek szerint elfogadhatatlan szervilizmust tanúsítana az RMDSZ felé. Kijelentik: a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, amit az „azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit!”. „A jelen helyzetben – a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát – felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire” – zárul a közlemény.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a napokban olyan listát mutatott be, amelyen azok a református egyházi események szerepelnek 2010 márciusától napjainkig, amelyeken az egyházkerület lelkipásztorai, illetve püspöke együtt szerepel RMDSZ-es pártvezetőkkel, polgármesterekkel és jelöltekkel. A volt püspök ezt a szövetségnek az egyházba való befurakodásaként értékeli, ami szerinte az RMDSZ-re jellemző korrupciót is beszivárogtatja az egyházkerületbe és templomaiba.
A KRE mostani állásfoglalása amiatt is meglepő, mert Csűry István már a múlt héten közzétette felhívását a választások tárgyában. Ebben arra buzdította a híveket, hogy a „gyógyító szamaritánusokat” támogassák voksaikkal, „azokat, akikre számíthattunk, amikor templomot építettünk vagy renováltunk, amikor peres ügyeinkben eligazítást kértünk, amikor az oktatás, a kultúra kérdéseiben eljártak”.
Van, aki a szavazókra bízza
A választásokon való részvételre buzdít körlevelében Pap Géza erdélyi református püspök. Kifejti, a magyar közösség számára, különösen a jelenlegi megosztottságban, elengedhetetlenül fontos lenne a parlamenti képviselet, ezért arra kéri a híveket, tekintsék kötelezőnek a választásokon való megjelenést, és lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ezt hangsúlyozza Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is. Az egyházfő levelében kifejti: mivel a híveknek több párt jelöltjei közül kell választaniuk, „sokkal öntudatosabban kell az urnák elé járulnunk”.
„Minden közösség tudja, hogy kik azok, akik felvállalják önzetlenül a közösség szolgálatát és igyekeznek nem csak meghallgatni gondjainkat, hanem ténylegesen segítségünkre sietni közösségi problémáink megoldásában” – fogalmaz a körlevél. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök arra kéri híveit, szavazzanak egységesen azokra, „akik a hatalom lázában nem megosztó frázisokkal bomlasztják a nemzetközösséget, hanem akik eddig is tettekkel és rátermettségükkel bizonyították, alkalmasak a nehéz és kritikus politikai helyzetben is nemzetünk ügyét képviselni”.
Korábban Jakubinyi György római katolikus érsek is körlevélben szólította fel a híveket a voksolásra. Arra kéri őket, „lelkiismeretük szerint olyan személyekre adják szavazatukat, akikről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápolják. Olyan jelöltekre, akik már bizonyítottak az elmúlt években, és a sok külső és belső támadás ellenére is hűek maradtak népünkhöz.”
Hatásos egyházi mozgósítás
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak nagyon nagy a mozgósító ereje, már a kisebbségi helyzetből adódóan is – mondta a Krónika kérdésére Székely István Gergő politológus. Emlékeztetett, ez leginkább a 2007-es európai parlamenti választásokon bizonyosodott be, amikor a református egyház szinte teljes egészében a függetlenként induló Tőkés László mellett foglalt állást.
De Európa számos országára jellemző, hogy az egyházak bizonyos politikai körökhöz állnak közelebb, főleg ahol keresztény-demokrata pártok is szerepelnek a politikai palettán. „Magyarországon például világosan látni, hogy jobboldalú az irányultság, a Fidesz, és annál is hangsúlyosabban a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) irányába tolódik el, a Hit Gyülekezete nevű neoprotestáns mozgalom azonban sokáig az SZDSZ-szel ápolt szoros kapcsolatot” – magyarázta.
Csűry István közleménye kapcsán kifejtette: a hétvégi választások az erdélyi magyarság szempontjából új és érdekes helyzetet teremtettek, hisz korábban csak az RMDSZ jelöltjei pályáztak parlamenti mandátumra, így a történelmi egyházak szerepvállalása is egyértelmű volt. Csűry állásfoglalása egyértelműen az RMDSZ-nek kedvez, mutatott rá Székely, azonban szerinte azt nem lehet megjósolni, hogy pontosan mekkora lesz ennek a hozadéka. Kifejtette: a vallásosság mértéke és a szavazói aktivitás elég erős pozitív összefüggést mutat, így egy ilyen felhívásnak nagy hatása lehet.
Kérdésünkre, hogy Csűry állásfoglalása mennyire lehet precedensértékű a jövőre nézve, a politológus kifejtette: elképzelhető, hogy az egyházak előbb-utóbb állást foglalnak valamelyik politikai alakulat mellett. Példaként Vajdaságot említette, ahol a Nemzeti Tanács megválasztásakor a magyar történelmi egyházak püspökei felkerültek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által állított Magyar Összefogás nevű listára, amit a többi kisebb magyar párt nehezményezett.
Hangsúlyozta: az, hogy Erdélyben sor kerül-e hasonlóra, valójában attól függ, hogy hosszú távon miként alakul a jelenlegi magyar–magyar verseny, az EMNP mennyire tudja hosszú távra megvetni a lábát a politikai palettán, illetve indulása következtében az RMDSZ hány mandátumot veszít.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Két jelölt száll versenybe az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki tisztségéért
Az egyházkerület honlapján megtalálható adatok szerint a szerdán lejárt határidő előtt Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, jelenlegi püspökhelyettest 12 egyházmegyei tanács jelölte a tisztségre, Székely József, a Kolozsvár alsóvárosi gyülekezet lelkésze három egyházmegyei tanács jelölését kapta.
Gyenge János, az egyházkerület illetékese az MTI-nek elmondta, a jelöltek közül az egyházkerület december 14-én tartandó közgyűlése választja meg Erdély 46. református püspökét.
A tisztséget 2000 óta betöltő Pap Gézának lejár a második mandátuma, az egyház belső szabályai szerint újabb püspöki mandátumra nem jelölhető.
Az Erdélyi Református Egyházkerülethez – a kerület saját nyilvántartása szerint – több mint 310 ezer gyülekezeti tag tartozik, köztük elenyésző azok száma, akik nem magyar anyanyelvűek.
MTI
Krónika (Kolozsvár)