Putyint és Orbánt is bírálta Johannis egy interjúban
A putyini politika összeférhetetlen a 21. század Európájának együttélési alapelveivel – jelentette ki az osztrák Profil című lapnak adott interjúban Klaus Johannis, aki Orbán Viktor magyar kormányfő "kétkulacsos" politikájáról is beszélt.
Az államfő szerint az ukrán válság fejleményei kijózanítóan hatnak az európai döntéshozókra. „Évtizedekig azt hittük, hogy Európában nem lesz többé háború. Sajnos, ez nem így van. Rendkívüli helyzetekben készek kell lennünk megvédenünk országunkat” – jelentette ki.
A lap Budapest és Moszkva közeledéséről is kérdezte Johannist, emlékeztetve arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök hamarosan Magyarországra látogat. Az államfő ezt a jelenséget a gazdasági válság „furcsa hatásaival” magyarázta. Hozzátette, hogy ez visszafordítható folyamat. „Nem lehet sokáig kétkulacsos politikát folytatni” – utalt Orbán Viktor magyar kormányfőre.
Johannis felidézte, hogy Romániában konszenzus alakult ki a pártok között a védelmi kiadások növeléséről. Elismerte, hogy a pénzre más területeken is szükség van, ám szerinte az országnak nincs alternatívája. „Egy beláthatatlan kimenetelű háborús konfliktus szomszédságában élünk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel” – jelentette ki.
maszol.ro

Könyv és gyertya
Egy méltóságteljes tüntetés megsárgult krónikájából
Volt egyszer egy gyertyás-könyves felvonulás Marosvásárhelyen, amely megrengette a világot. A diktatúra utáni falbontogató hetekben az egykori szocialista barakktábor országaiban lezajlott számos tüntetés, de a mienk példa nélküli volt. Anyanyelvi jogaiért vonult utcára százezer magyar. Katartikus élmény volt a Bolyaiaktól a sportcsarnokig némán menetelő tömeggel együtt lépkedni. Mindenki ott volt. És nem néztünk egymásra sanda szemmel. Az első sorban vonuló Sütő András – akinek a sötét években jelképpé váló anyanyelvőrző küzdelme a megmaradás eszközét jelentette sokak számára – konoksága ragadós volt. A régi mentalitású új hatalom packázása összeterelt minket. Hetek óta folyt a sziszifuszi küzdelem magyar nyelvű oktatási intézményeinkért. Az orvosi egyetemen és a Bolyai iskolában. De a Ceausescu-érában megszerzett kiváltságaikat aljas eszközökkel védték a betelepítettek. Még a román diákságot is felhasználták alantas játékukhoz. Ellentüntetéseket szervezgettek rágalmazó jelszavak skandálására. A tanügyminiszteri küldötteket megfélemlítették, akik a Bolyai líceum átszervezési határozatait többször módosították. A túlfűtött indulatok napjaiban a frissen alakult RMDSZ utcára hívta a magyarokat. A marosvásárhelyi megatüntetés mellett Erdély majd’ minden általunk is lakott településén volt tiltakozó megmozdulás. A Népújság huszonöt évvel ezelőtti újságcikkeiből válogatva próbáljuk emlékeztetni olvasóinkat közelmúltunk legnagyobb civil megmozdulására.
(karácsonyi)
Sütő András
Drága barátaim és testvéreim!
Bejelentett és föltett szándékunk szerint tüntetésünk néma volt, és imával fejeztük be. Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással, méltóságunkkal többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is. Mostani néma tüntetésünk nem jelenti azt, hogy némaságra kárhoztatjuk magunkat a következő órákban, hónapokban és esztendőkben. Ám ez a példa, amit most fel akartunk mutatni az országnak és a nagyvilágnak, azt célozta, hogy kulturáltságunknak és tisztességes szándékainknak legyen a metaforája. A lelkiismeret, a tiszta lelkiismeret büszkeségével hagyjuk most el ezt a teret, azzal a szándékkal és törhetetlen akarattal, hogy – Tamási Áron szavával szólva –, olyan világot akarunk, amelyben elmondhatjuk, azért vagyunk ezen a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, és ez a város, Erdély és ez az ország a mi igazi otthonunk, amelyben ezután kell biztosítanunk minden eddig el nem nyert jogunkat a Petőfi álmodta jognak asztalánál. Köszönjük a részvételt! A viszontlátásra!
(Népújság, 1990. február 13.)
Amikor a miniszterhelyettesek sem jutnak szóhoz
Bevezetés: 1990. február 9., délelőtt. A megyei NMF székháza előtt tüntetnek a vásárhelyi líceumok diákjai. Egyelőre békésen. "Sîntem frati, nu ne separati!", "Bolyai a tuturor, chiar si a românilor!" – skandálják az összegyűltek. A polgármesteri hivatal erkélyén megjelennek a minisztérium küldöttei: Octavian Stanasila úr, az egyetem előtti oktatás kérdéseivel foglalkozó tanügyminiszter- helyettes, Demény Lajos és Hans Otto Stamp tanügyminiszter- helyettes urak, akik a nemzetiségi oktatás problémáival foglalkoznak.
A küldöttek déli 1 órára találkozót beszélnek meg a diákság képviselőivel.
Folytatás: színhely a megyeházának gyűlésterme. A terem tömve diákkal, tanárral, szülőkkel (?!).
A találkozó megkezdése előtt Radulici Dan Mircea almérnök úr, a szülők képviselőjeként, megkaparintja a mikrofont, és így biztatja a gyerekeket: "Noi sîntem aici de 2000 de ani, ei numai de 500! Daca am asteptat atît, mai putem astepta înca doua mii!"
Akkor sem csendesedett el a terem, amikor megjelentek a minisztérium képviselői.
Elsőnek Hans Otto Stamp úr szólalt fel, és felkérte a megyei tanfelügyelőséget, hogy február 25-ig készítsen tanulmányt az oktatás szerkezetéről.
– A Bolyai Farkas Líceumban egyelőre marad minden a régiben. 1990. szeptember elsejétől magyar nyelvű líceumként fog működni – mondta a miniszterhelyettes.
Ekkor kitört a botrány. Mindenki felugrált, üvöltött, dobolt. A miniszter urak elhagyták a termet, és Radulici úr újra kézbe kapta a mikrofont. A terem most már Kincses Előd fejét követelte (Jos cu Kincses!, Tradatorul! stb.), azt állítva, hogy az ő kezdeményezésére történik mindaz, ami Marosvásárhelyen mostanában végbemegy.
Kincses Előd ügyvéd úr megpróbál beszélni velük, de a feltüzelt hallgatóság alig hagyja szóhoz jutni. Lehurrogják, és követelik, hogy árulja el annak a három román tanárnak a nevét, akiknek a kérésére telexet küldött a tanügyminiszterhez, és amelyben követelte, hogy a Bolyai líceumot azonnal állítsák vissza magyar líceummá.
Kincses úr nem tett eleget követelésüknek. (…)
(mózes)
Az előzmény
Mint mellékelt tudósításunkból kiderülhetett, a tegnapi, botrányba fulladt tanügyi "megbeszélés" egyik főszereplője Kincses Előd úr volt. Látszólag amiatt, hogy őt tartják az egész "Bolyai-ügy" értelmi szerzőjének. A múlt szombati, február 3-i ominózus miniszteri utasításról van szó. K. E. úr ebbeli szerepének hiteles szemtanúja is volt, Horváth Szabolcs, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója.
– Aznap híre kelt, hogy döntés született Bukarestben a vitatott iskolaügyben. Felkerestem Kincses Elődöt, hogy közelebbit tudjak meg a dologról. Közben bejött hozzá négy román kollega.
– Van nevük is?
– Matei Vasile, Seuchea Florina, Dobosiu Paula és Coman Gheorghe. Azt mondták, hogy látják, mennyire tarthatatlan a helyzet, tenni kell valamit. Javasolták, hogy a bolyais román tannyelvű osztályok különálló intézményként költözzenek az almérnökibe, és Kincses Előd továbbítsa ezt a kezdeményezést Bukarestbe. Így is történt, délben itt volt a telex Sora úrtól a szóban forgó változat szentesítésére…
Ez hát az előzmény. Kérdés, hogy a tanárok akciója jó szándékú lépés, vagy a K. E., esetleg Sora úr bőrére menő provokációt hajtottak végre?
(makkai)
(Népújság, 1990. február 10.)
Közlemények a Tanügyminisztérium részéről
A román tannyelvű osztályoknak a Bolyai Farkas Líceumból való átköltöztetésére vonatkozó tanügyminiszteri telexutasítást felfüggesztik.
A megyei tanfelügyelőség f. év február 25-ig tanulmányt készít az egész megye egyetem előtti oktatási szerkezetéről az 1990–1991-es iskolai évre. Ennek alapján miniszteri rendeletet adnak majd ki.
A Bolyai Farkas Líceum 1990. szeptember l-jétől magyar tannyelvű líceumként működik.
Marosvásárhely, 1990. febr. 9.
Hans Otto Stamp tanügyminiszter-helyettes
(Népújság, 1990. február 10.)
Kiegészítésképpen az 1990. február 9- én Marosvásárhelyen kiadott közleményünkre, pontosítjuk a következőket:
– a román tannyelvű osztályok mostani elköltöztetéséről szóló telexünket érvénytelenítjük;
– a Maros Megyei Tanfelügyelőségtől kért tanulmány alapján a Tanügyminisztérium dönteni fog a magyar tannyelvű oktatás szerkezetéről az 1990. szept. 15-én kezdődő tanévben.
Bukarest, 1990. február 11.
Hans Otto Stamp tanügyminiszter-helyettes
(Népújság, 1990. február 13.)
Népújság (Marosvásárhely)

Románia nem alkudozik Markó Attila kiadatásáról
Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak – jelentette ki kedden Robert Cazanciuc román igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a román ügyészség látókörébe került Markó Attila romániai parlamenti képviselő Magyarországon tartózkodik.
A miniszter újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: nem tudja, hol van Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, és csak akkor lehet tárgyalni (a kiadatásáról), ha az álláspontok szigorúan a törvényen alapszanak. Hozzátette: bármely európai állam köteles az európai szabványok szerint eljárni, amennyiben egy másik tagállam részéről kérelem fogalmazódik meg.
A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Eugen Iordachescu, a Mikó-perben tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt és egy másik restitúciós ügy miatt az ügyészség látókörébe került Markó Attila ügyvédje hétfőn kijelentette: védence Budapesten tartózkodik, és Orbán Viktor miniszterelnök védelmét élvezi.
MTI
Erdély.ma

Iordăchescu: Orbán Viktor biztosít védelmet Markó Attilának
Orbán Viktor magyar kormányfő védelmét élvezi Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki két hónapja Budapesten tartózkodik, miután a képviselőház az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésére jóváhagyta az előzetes letartóztatását – állította Markó ügyvédje, Eugen Iordăchescu a Digi 24 hírcsatornának.
Mint ismeretes, Markót (képünkön) azzal gyanúsítják, hogy 2011-ben a restitúciós testület tagjaként közreműködött abban, hogy egy bukaresti telek után törvénytelenül, valós árának háromszorosát fizessék ki kárpótlásként egy igénylőnek.
Markó már bizonyította, hogy nem is vett részt az ominózus ülésen. Ügyvédje szerint Magyarország azért biztosít számára védelmet, mert úgy értékelik, sérül a méltányos igazságügyi eljáráshoz való joga és a Székely Mikó Kollégium újraállamosítását is felróják Romániának.
Krónika (Kolozsvár)

Markó Attila: kiforgatták ügyvédem szavait Orbán Viktorról
Magyarország nem személy vagy személyek mellett áll ki, hanem egy ügy mellett – jelentette ki kedden a maszol.ro-nak a Budapesten tartózkodó Markó Attila.
A RMDSZ-es képviselőjét ügyvédje hétfő esti nyilatkozatáról kérdeztük, amelynek nagy visszhangja volt a román és az erdélyi magyar sajtóban. Eugen Iordăchescu ugyanis a Digi24 televíziónak kijelentette: a magyar állam és személyesen a magyar miniszterelnök védelme alatt áll Markó Attila.
„Nem én állok Orbán Viktor védelme alatt, hanem Magyarország áll ki a Mikó ügye mellett. Ezt ugyan ki is fejtette az ügyvéd, de kissé szerencsétlenül, ezért kiforgatták a szavait” – magyarázta lapunknak a politikus.
Mint ismert, a képviselő ellen büntetőeljárást folytat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A visszaszolgáltatási bizottság egykori tagjaként gyanúsítják hivatali visszaéléssel egy 2011-ben jóváhagyott – az ügyészség szerint felülértékelt – kárpótlási összeg megítélése kapcsán. A korrupcióellenes ügyészség kérésére a képviselőház tavaly december 3-án felfüggesztette Markó Attila mentelmi jogát, és hozzájárult az előzetes letartóztatásához.
A politikus időközben kiutazott Budapestre, ahol december 5-én részt vett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ülésén. Azóta a magyar fővárosban tartózkodik. Markó Attila azóta be is bizonyította, hogy nem is vett részt az ominózus, 2011. március 15-i ülésen, amelyen a kárpótlásról szóló döntést meghozták, de hiába kérte három alkalommal is a nyomozás megszüntetését.
maszol.ro

Ügyészi visszaélést gyanít Markó Attila
Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak – jelentette ki Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség látókörébe került Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő Magyarországon tartózkodik.
A miniszter kijelentette: nem tudja, hol van Markó Attila (fotó), és csak akkor lehet tárgyalni a kiadatásáról, ha az álláspontok szigorúan a törvényen alapszanak. Azonban hozzátette: bármely európai állam köteles az európai szabványok szerint eljárni, amennyiben egy másik tagállam részéről kérelem fogalmazódik meg. Markó Attila szerint azonban nem bocsátottak ki ellene sem elfogató-, sem körözőparancsot, nincs érvényes letartóztatási engedély, ezért az igazságügyi miniszter reakciója hamis, amely eltereli a figyelmet a lényegi kérdésről: arról, hogy ő ügyészi visszaélés áldozata.
Robert Cazanciuc minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Eugen Iordăchescu, Markó Attila ügyvédje hétfőn a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: védence Budapesten tartózkodik, és Orbán Viktor miniszterelnök védelmét élvezi. Az ügyvéd szerint a Markó Attila elleni jogi eljárásokat úgy értékelték, sérült a méltányos igazságügyi eljáráshoz való joga, ezért döntött Budapest úgy, hogy védelmet biztosít számára. Arra a kérdésre, hogy miben áll ez a védelem, Iordăchescu kijelentette: engedélyezik számára, hogy magyar területen tartózkodjon.
Markó Attila tegnap a Transindexnek elmondta, hogy kiforgatták ügyvédje szavait, hiszen nem ő áll Orbán Viktor védelme alatt, hanem Magyarország áll ki a Mikó-ügy mellett. „A magyar kormány nem a személyt (vagy személyeket), hanem az ügyet védi, és ez soha nem volt titok. Arról van ugyanis szó, hogy a magyar kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy a Mikó-ügyet sikerre vigyük Strasbourgban; ennyi, és semmi több” – mondta.
Markó Attila őrizetbe vételét tavaly december elején hagyta jóvá a parlament az ügyészek kérésére, akik azzal gyanúsítják, a restitúciós bizottság tagjaként hivatali visszaélést követett el. Az úgynevezett Bica-ügyben a vádhatóság szerint a testület jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy a szóban forgó telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték.
Tegnap Eugen Iordăchescu is helyesbítést adott ki a Digi 24 hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatával kapcsolatban, melyben pontosítja, hogy még a vád megfogalmazása előtt a korrupcióellenes ügyészeknek birtokukban voltak a Markó Attila ártatlanságát igazoló bizonyítékok – a politikus nem is vett részt azon a 2011. március 15-i ülésen, amelyen az a bizottsági döntés született, hiszen aznap az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett Brassó megyei ünnepségeken volt –, ennek ellenére „az ügyészek többszörös visszaélést követtek el, egyfelől az előzetes letartóztatást kérve megalapozott gyanú hiányában is, majd abban, hogy két hónapja nem adtak helyet a vád ejtésére vonatkozó kérésének. A két ügyet a jogállam kisiklásának és az emberi jogok, a magántulajdonhoz való jog és a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jog súlyos megszegésének tartjuk” – írta nyilatkozatában az ügyvéd. Az ügyészség egyébként a bizottság tagjai ellen – Markó Attila kivételével – vádat emelt még december közepén.
Ugyancsak a Transindexnek nyilatkozta tegnap Markó, hogy nincs a nevére kibocsátva semmilyen elfogató- vagy körözőparancs, nincs is érvényes letartóztatási engedély, sőt, a Bica-dossziétól elkülönítették az ő ügyét, az új dossziéban pedig „az égvilágon semmi nincs a mi irataink és a Bica-ügytől az ügyemet elkülönítő döntésen kívül. Többszöri kérésünkre sem hajlandók ejteni a vádakat, ezzel szemben jogtalanul függőben tartanak egy nem létező ügyet, ez pedig visszaélés” – mondta a képviselő. A miniszter kijelentéseire reagálva Markó elmondta: „Cazanciuc logikája helyes, amennyiben ellenem bármilyen nemzetközi elfogatóparancs létezne, de tárgytalan, mert a miniszter nyilatkozata egy hamis hipotézisre érkezett reakció. Nem Cazanciuckal kell foglalkozni, hanem az érdemi kérdéssel. Az érdemi kérdés pedig az, hogy a magyar kormány nem személyt, hanem ügyet véd és támogat. Továbbá az egész médiacirkuszt ferdítésnek és félrevezetőnek tartom, mert nem a lényegről beszél. A lényeg az én szempontom szerint az, hogy jelen pillanatban egy sorozatos ügyészi visszaéléssel állunk szemben. Egyrészt többszörösen és minden kétséget kizáróan bizonyított az ártatlanságom a Bica-ügyben, ennek ellenére alapos gyanú (emberi jogi terminusban: reasonable suspicion) hiányában kérték az előzetes letartóztatásomat, aztán meg két hónapja jogtalanul nem hajlandóak ejteni az ellenem felhozott vádakat.” Szerinte ez nem más, mint emberek életével való játszadozás.
Arra a kérdésre, hogy meddig szándékozik Magyarországon maradni, Markó úgy nyilatkozott, arra kéri a teljes magyar sajtót, hogy ha képes egy Neptun-ügy típusú mély oknyomozó elemzésre, akkor legyen képes arra is, hogy végre ne azzal foglalkozzon, hol van Markó Attila, és hogy egy téves információra mit reagált Cazanciuc, hanem azzal, hogy miért van joga egy ügyésznek sorozatosan visszaélni a hatáskörével. „Nem menekülök semmi elől. Pusztán a törvénytelenséggel szembeni küzdelmem szabadsága szempontjából van ez az állapot” – idézte a Transindex Markót. Háromszék
Erdély.ma

Totális háború vagy érdekorientált béke?
Mintha bomba robbant volna az elmúlt hétvégén a magyarországi politikában, amikor Simicska Lajos sorra adta interjúit a kormány legmegveszekedettebb sajtóbeli ellenfeleinek, útszéli stílusban gyalázva a kormányfőt és követőit. Azt már sejteni lehetett, hogy lazulófélben van a magyar miniszterelnök és a párt gazdasági háttérbázisát felépítő üzletember közötti harmonikus, személyes barátságra épülő viszony. A reklámadó ellen a Simicska-portfólió tagjai együtt tiltakoztak a ballib tévékkel és újságokkal, majd következett a veszprémi választáson való indulás – végül valóra nem váltott – kilátásba helyezése Simicska részéről. Az sem ígért túl sok jót, amikor Orbán Viktor bejelentette: elengedi a kormánypárti sajtó kezét, s a továbbiakban a közmédiára kíván támaszkodni üzeneteinek célba juttatásában. Értsd: ezeknek a médiaorgánumoknak gazdasági szempontból meg kell állniuk a saját lábukon.
Simicska célkeresztje
A múlt hétvégi vihar közvetlen kiváltója az volt, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió legfelsőbb vezetői, s ezt a tulajdonos a sajtóból tudta meg. Az első hírek szerint a lemondás oka az volt, hogy Simicska kiadta az utasítást: a továbbiakban a kormányt és személyesen Orbán Viktort kell támadni, a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt információi szerint pedig a célpontok között az Orbán család is meg volt jelölve. A tulajdonos a leghatározottabban tagadta mindezt a Magyar Nemzet internetes felületén, mint ahogy azt is, hogy a továbbiakban változna a lap politikai orientáltsága és értékrendje.
Tény viszont, hogy Simicska Lajos néhány nappal előtte a Népszavában totális médiaháborúval fenyegette meg a kormányt, az egysávos, 5 százalékos reklámadó tervezett bevezetése miatt. Abban a Népszavában, amely az egyik legvehemensebb balliberális napilap, s amely Simicskától kapott mentőövet 2012-ben, amikor a csőd szélén állt. Akkor a baloldalon belső feszültséget okozott, hogy Németh Péterék „nem ugrottak el a pénz elől”, s közölték a Közgép hirdetéseit, a jobboldalon pedig értetlenséget. A történtekből G. Fodor Gábor a Századvég stratégiai igazgatója azt a következtetést vonta le, hogy Simicska Lajos áll az utóbbi hónapok kormánypárti politikusok elleni támadássorozat mögött, ami meredek, de nem kizárható feltételezésnek tűnik.
Interjúiban Simicska eszmei okokat is említett az Orbánnal való szakítás kapcsán, többek között azt, hogy ők Orbánnal a kommunista diktatúra és a posztkommunista rendszer lebontására szövetkeztek, s nem arra, hogy felépítsenek egy másik diktatúrát. Íme, a balliberális média kedvenc vesszőparipája a Fidesz korábbi korszakának legjelentősebb háttéremberének előadásában. A vád persze az ő szájából is abszurd, és aligha vehető komolyan.
A bizalom hordozója
A pártelvű versenydemokrácia oligarchiák versenyén alapul. Orbán semmivel nem „diktátorabb”, mint balos vetélytársai, a különbség hozzájuk képest abban áll, hogy jobb szónok, jobb stratéga, van jövőképe, nemzetben gondolkodik és a politikai taktika területén is otthon van. Simicska mindaddig, míg haszonélvezője volt a fideszes hatalmi rendszernek, nem emlegetett diktatúrát. Ugyanez vonatkozik a másik eszmei-ideológiai kifogásra, a keleti nyitás és az orosz kapcsolat intenzívebbé válásának elítélésére. Ráadásul ez az érv még gyengébb lábakon áll. Akár van különbség az oroszok és a szovjetek között, akár nincs, mint ahogy Simicska állítja, jelenleg nem Putyin és nem az oroszok sértik rendszeresen a magyar szuverenitást. Nem ők fenyegetik Magyarország függetlenségét, nem ők dolgoznak Orbán Viktor eltávolításának tervén, nem ők indítanak ismételt médiaoffenzívát a kormány, az ország és a magyar nemzet ellen, hanem a globalista háttérhatalom, s annak nyílt színi megjelenítői, az Egyesült Államok és az Európai Unió. Putyin Oroszországa egyfajta ellensúly velük szemben. Ha Orbán megtalálja a librációs pontokat a komplex nemzetközi erőtérben, ő lehet korunk Bethlen Gábora.
Nagy kérdés, hogy változik-e bármi is a nemzeti oldalon Simicska Lajos ámokfutása után. Vélhetően nem sok, amit az MNO már idézett visszafogott írása is igazol. A modern politikai sajtó eszmei-ideológiai tömbökre épül. Különösen igaz ez Magyarországra, s azon belül a magyar jobboldalra, amely nemcsak eszmeileg köti a támogatókat, hanem a karizmatikus vezérelv mentén is. Nem véletlenül nyilatkozta több meghatározó magyar közéleti személyiség a 2010-es választást megelőzően Wittner Máriától Dörner Györgyön keresztül Makovecz Imréig, hogy bizalmuk nem a Fideszben, hanem annak vezetőjében, Orbán Viktorban van. Az utóbbi idők belső torzsalkodásai ellenére a Fideszt voltaképpen az tartja össze, hogy mindenki tudja: Orbán egymaga sokkal több szavazót mozgat meg, mint az alvezérek együtt.
Új modus vivendi
Egy Orbán- és kormányellenes Magyar Nemzet vagy Hír Tv egyszerűen életképtelen lenne olvasók és nézők híján. Különösen akkor, ha nem támaszkodhat állami hirdetésekre. Simicska kirohanása pedig feledésbe merül, még idézgetik egy ideig, élcelődnek rajta – megjegyzem: a témába vágó Simicskás mémek az internetes humor gyöngyszemei –, de a Fidesz és Simicska Lajos közös érdeke fátylat borítani a történtekre. S ha nem találják meg a modus vivendit, a mindkét félnek előnyös egymás mellett élés szabályait, az adok-kapok visszahúzódik a színfalak mögé, ahol viszont, ha elmarad a tartós béke, számítani lehet kemény dolgokra. Persze nem arról van szó, amit Simicska vizionált, hogy elüti egy autó vagy lelövik, hanem arról, hogy mindkét félnek elég muníció és fegyver van a kezében a másik életének megnehezítésére. Talán épp ez akadályozza meg a Simicska által kilátásba helyezett totális háborút. Hogy is mondta Orbán Viktor a román–magyar viszonyról Traian Băsescu elnökségének idején? Barátságuk őszinte, mert érdekeken alapszik.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Megújulás vagy csupán helycsere?
Nemrég Marosvásárhelyen tartotta tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A tisztújítás során, amely furcsa módon zárt ajtók mögött zajlott, nem történt különösebb megújulás, hanem tulajdonképpen csupán helycsere. A párt két első embere, akik az államelnök-választás eredményei nyomán felajánlották a mandátumukat, az EMNP élén maradtak. Annyi történt csupán, hogy az alelnökből elnök lett, az eddigi elnökből pedig alelnök. Portik Vilmossal, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnökével beszélgettünk.
– Abban, hogy Szilágyi Zsolt legyen a Néppárt elnöke, aránylag nagy volt a konszenzus a kongresszust megelőzően is. Novemberben volt egy választmányi ülés, ahol kineveztek egy hattagú, többnyire fiatalokból álló csoportot, amelynek az volt a dolga, hogy előrevetítse, előkészítse a párt megújulását. Ami egyébként meglehetősen paradox, hiszen kétéves pártról van szó. Már ebben a csoportban teljes volt az egyetértés, hogy Szilágyi Zsolt lenne a legalkalmasabb. Az ő személye élvezte a legnagyobb bizalmat a Néppárton belül, ez is érvényes. Valóban voltak nézetkülönbségek: többen azt mondtuk, vigyázni kell arra, hogy ne az csapódjon le a kongresszus végén, hogy csak helycsere történt az elnök és az eddigi alelnök között, ami magából a kérdésfelvetésből is kitűnik. Azt gondolom, Szilágyi Zsoltnak sokat kell dolgoznia azon, hogy bizonyítsa, ő egy másfajta úton indítaná el a Néppártot. A kongresszus stratégiai alelnöknek választotta meg Toró T. Tibort, ilyen szempontból a szerepe nagyon fontos, viszont a párton belüli adminisztratív ereje gyakorlatilag csökkent.
– Mégis érdekes, hogy stratégiákat fog kidolgozni. Eddig elnökként milyen stratégiát követett, mert választási eredményeket nem tudott felmutatni? Ez sokakban kételyeket ébreszt.
– Annak is tulajdonítom, hogy az elmúlt két évben nem valósította meg a Néppárt azokat az eredményeket, amelyeket egyébként elsősorban külső szereplők szabtak meg számunkra.
– Kikre gondol?
– Elsősorban a médiára, de olykor Tőkés Lászlónak is voltak olyan megszólalásai, amelyekben csalódott hangon nyilatkozott az eredményeinkről. És bár soha nem szóltak bele, a publicisztikákban folyamatosan fölmerült, hogy valószínűleg magyarországi partnerek sem ezeket az eredményeket várták el.
Visszatérve az előző kérdésre: én nem annak tulajdonítom a jó vagy rossz eredményeket, hogy esetleg Toró Tibor elhibázott stratégiát követett volna, hanem sokkal inkább annak, hogy elnökként egy személyben foglalkozott stratégiával és pártszervezéssel, ami nagyon sok időt és energiát igényel. Azt gondolom, hogy stratégiai alelnökként ha nagy összefüggésekben kezd el gondolkozni, biztos, hogy születnek elképzelései. Ugyanakkor pedig azt sem állíthatja senki, hogy a Néppárt azt a politikusát, aki gyakorlatilag fölépítette, elképzelte, megvalósította, azt rögtön az első megmérettetések után háttérbe szorítja.
– Ön is egyike volt az öt elnökjelöltnek, hiszen öt jelöltről beszéltek még a kongresszus reggelén is, aztán a zárt ülésen sorra visszaléptek… Miért lépett vissza?
– A közvélemény előtt sem titok, hogy sok huzavona előzte meg a kongresszust, találgatások egész sora hangzott el a küldöttgyűlést megelőző másfél-két héten. A megyei küldöttgyűlések során már a Maros megyei küldöttgyűlésen próbáltak jelölni, biztatni, hogy induljak az elnökválasztáson. A Maros megyei küldöttgyűlésen határozottan megkértem őket, ne jelöljenek az elnöki tisztségre, mert sokkal alkalmasabbnak látom felkészültség, adottságok, tapasztalat szempontjából is Szilágyi Zsoltot erre a feladatra. Tehát Maros megyében, úgymond, lebeszéltem a kollégáimat, hogy engem jelöljenek, de a Hargita, Kovászna, Máramaros, Brassó megyei küldöttgyűléseken nem voltam jelen, így rájuk nem tudtam hatni. Mivel ennek a hatos csapatnak a tagjaként folyamatosan azt hangoztattam, hogy Szilágyi Zsolt hozza azt a konszenzust, amire szükség van a pártban, nem mondhattam mást a kongresszuson sem. Bevallom, még nem is vagyok erre rákészülve, nem is foglalkoztatott soha a gondolat, hogy a Néppárt elnökeként tevékenykedjem, hiszem, hogy ebben a pillanatban Szilágyi Zsolt a legalkalmasabb erre.
Ne az legyen a lojalitás fokmérője, hogy mennyire hangosan tudjuk szidni a másik politikai felet
– Tisztázzunk valamit: sokan mondták, hogy az ön visszalépése tulajdonképpen a Vásárhelyi Forgatagban az RMDSZ-szel való jó együttműködésének a következménye. Így van?
– Hangsúlyoztam a konszenzus szót. Az én személyem korántsem örült volna akkora támogatottságnak a párton belül, mint a Szilágyi Zsolté. Az én személyem bizonyos szempontból megosztó a Néppárton belül: az, hogy én, illetve a Maros megyei csapat gyakorta felvállalta, hogy kell az RMDSZ-szel tárgyalni és közösen gondolkodni, nem váltott ki maradéktalan lelkesedést a párton belüli vagy a párt holdudvarába tartozók körében.
A véleményem az, hogy az egész erdélyi politizálásra és a politikusokra általánosan jellemző, hogy a régmúlt sérelmeit hordozzák magukban vezető személyiségek, és olykor elvárás, hogy ezeket a sérelmeket, ellenszenve, a fiatalabb politikusok, lojalitásukat bizonyítandó, átörökítsék. Ez az RMDSZ-re is érvényes. Feltevődött a kérdés, tudom, hogy a Néppárton belül is vannak, akik ezt nem nézték kifejezetten jó szemmel. De hát Háromszéken, Kézdivásárhelyen nem biztos, hogy megértik, hogy egy marosvásárhelyi magyarnak miért másabb a lelkülete, és miért gondolkodik másként a politizálásról. Nem hiszem, hogy ahhoz, hogy valaki sikeresen vállaljon közéleti feladatokat, elegendő, hogy úgymond ellenpolitizáljon.
Az első évben, amikor a helyhatósági választásokra teljesen zöldfülűként készültünk, még olykor mi is elhittük, hogy elegendő, ha kritikusan politizálunk és kritikusan kampányolunk a többi magyar párttal szemben. Mára azonban megtanultuk – legalábbis itt, Maros megyében –, hogy az a fajta politikai logika, amely jól működik a romániai politikai palettán, az erdélyi politikai viszonylatban nem működhet. Itt nem lehet csak arra kihegyezni egy kampányt, hogy a másik miért rossz, mert itt mi mindannyian, hogy trendi kifejezéssel éljek, "olyan ágon vagyunk", hogy ennek csak rossz kimenetele lehet. Meg kell tanulnunk közösen, komplementárisan gondolkodni a politikáról. Ehhez elsősorban az kell, hogy engedjék meg a fiatalabb politikusoknak – bár nem szeretem magamat annak nevezni –, hogy ha ki akarnak békülni, ha közösen akarnak gondolkodni, akkor megtehessék a más politikai színezetűekkel.
– Apropó, közös gondolkodás: mennyire nehezíti meg ezt az együttműködést akár az RMDSZ-szel, akár az MPP-vel vagy mással az, hogy egyes szellemi vezetők – mint például az EMNP- kongresszuson az önök védnöke – nagyon markánsan, szinte ellenségesen beszélnek a többi magyar pártról…
– Nem kívánom kommentálni a mostani politikai szereplők megnyilatkozásait. Azt hangsúlyozom, hogy ha vannak, politikai feladatokat vállaló fiatalabb személyek, akik tudnak, mernek, képesek a más politikai pártban tevékenykedőkkel közösen gondolkodni, azoknak engedjék ezt meg. Ne legyen a lojalitás fokmérője, hogy mennyire hangosan tudjuk szidni a másik politikai felet. Biztos, hogy nem tesz jót, ha első vonalban lévő politikai szereplők egymással folyamatosan csipkelődnek, hogy enyhén fogalmazzak. De ugyanakkor azt hiszem, hogy a védnökünk a kongresszust megelőző időszakban többször is kifejtette, hogy ő nem óhajt a párt dolgaiba beleszólni, és igyekezett a pártpolitikától távol tartani magát.
A kongresszuson felkérték, és azért beszélt. És ha a nüanszokban eltérések vannak, azoknak is helyet kell adni. Nem kell mindenkinek ugyanabból a kottából játszania.
"Komplementáris, kiegészítő, hozzátevő alapszervezeteket szeretnék látni Maros megyében"
– Beszéljünk a hogyan továbbról. Ön a megyei szervezet elnöke. Létezik-e egyáltalán ez a szervezet, mekkora? Mi következik?
– Az a 17 alapszervezet, amivel annak idején nekiveselkedtünk a helyhatósági választásoknak, némileg gyarapodott. Jelenleg 19 alapszervezetünk van. Az elmúlt két, két és fél év voltaképpen – miközben pártszervezésről kellett volna szóljon – sok minden egyébről szólt, ami lekötötte a párt emberi erőforrásait. Ám a szervezet él, van egy megyei elnöksége, amely tevékeny. Nagyon sokszor ér egyébként az a vád is a párton belülről, hogy a politizálás helyett miért rendezvényeket szervezünk. Azt gondolom, hogy ebben a világban, amikor általános a politikától való elfordulás, ha közösségi rendezvényekben tudjuk az energiáinkat hasznosítani, az mindenképpen hasznos a közösség számára. Van aki ezt úgy értelmezi, hogy politikusként a párt érdekeit kell szem előtt tartani, a pártnak kell hasznot generálni. Azt hiszem, Marosvásárhelyen mind az RMDSZ, mind a Néppárt tudta bizonyítani, hogy lehet úgy is rendezvényeket szervezni, közösségi élményt teremteni, hogy ez nem elsősorban a politikai érdeket szolgálja. Másodlagosan, harmadlagosan igen, de nem elsősorban volt az a cél, hogy valaki politikai tőkét kovácsoljon.
– 2016-ban választások lesznek; sikerül addig egy életképes és ütőképes szervezetet felépíteni?
– Következnek a helyi tisztújítások, olyan emberekkel fogunk elindulni, akik akarnak politikai szerepet vállalni a helyi közösségeikben és a megyében. Biztos, hogy Szilágyi Zsolt elnöksége alatt nagyon komoly változások lesznek a pártépítés szempontjából is. Én bizakodó vagyok, mert Maros megyében több helyről is kapunk jelzéseket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy még inkább gyarapodni fognak a szervezeteink. De hangsúlyozom, komplementáris, kiegészítő, hozzátevő alapszervezeteket szeretnék látni Maros megyében, amelyek nem valaki ellenében jönnek létre, hanem azért, hogy erősebbek legyenek a helyi közösségekben.
– Visszatérve az országos vezetésre. Mennyiben vannak jelen azok a fiatal erők az országos vezetésben, amelyek képviselni tudnák ezt a magyar közösség szempontjából fontos szemléletet, bizonyos szintig a többi magyar politikai alakulattal?
– Ezt a szemléletet egy kissé befolyásolja, hogy ki melyik zónának a képviselője. Egy gyergyói képviselő biztosan nem azzal ébred reggelente, hogy vajon hol találjuk meg a közös hangot az RMDSZ-szel, mert ott nincs veszélyben a helyi képviselet. Bármilyen színezetű lesz a polgármester vagy a helyi tanács, nem fogja befolyásolni különösebben a város fejlődését. Bele lehet menni abba, hogy ki tud jobban lobbizni a megyei tanácsnál vagy Bukarestben, de összességében ez nem fogja befolyásolni a néppártosok gondolkodásmódját. Azonban ott, ahol korántsem egyértelmű, hogy egyáltalán lesz-e képviselete a magyarságnak, van-e esély polgármesteri széket nyerni, mint például Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Kolozsváron, ott nyitottnak kell lenni azokkal – az RMDSZ-es kollégáknak is üzenném –, akikkel érdemes lenne leülni egy beszélgetésre, mert elképzelhető, hogy meg lehet találni a közös hangot.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar érdek
Az orosz elnök budapesti látogatására egy olyan forrongó és folyamatosan változó politikai és katonai helyzetben került sor, mely nem csak a világ nagyhatalmait kényszeríti stratégiájuk felülvizsgálatára, hanem a kisebb államokat is. Ez a megállapítás pedig Magyarországra hatványozottan érvényes, hiszen földrajzi elhelyezkedése, történelme, uniós és NATO-tagsága, valamint a 200 ezer magyar ajkú kárpátaljai lakos okán nem csak közvetlenül érintett a fegyveressé fajult orosz–ukrán nézeteltérésben, hanem ennek rendezésében is kulcsszerepet játszhat.
Éppen ezért örvendetes, hogy Orbán Viktor nem futamodott meg a hirtelen elébe tornyosuló, óriási lehetőségeket és veszélyeket rejtő feladat elől, hanem vérbeli és nemzetéért felelősséget érző politikushoz méltón felvállalta a békés megoldás rá eső részét. Magas fokú diplomáciai érzék, elemzőkészség, önbizalom, bátorság szükségeltetik egy ilyen lépés megtételéhez, ugyanis a háttérben munkálkodó, nyereséghajhász erők ellenérdekeltek az orosz–ukrán és orosz–amerikai ellentétek békés rendezésében, így bármit elkövetnek a megakadályozása érdekében.
Tiszteletre méltó és tekintélyt parancsoló tehát ez a kockázatvállalás mellett önálló mozgásteret is biztosító magatartás, melyet, ha siker koronáz, annak gyümölcseiből még az utódaink utódai is részesülhetnek. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezhessen, a nemzetnek is fel kell sorakoznia miniszterelnöke mögé, s támogatnia őt a kiszélesedő háború megakadályozásáért, illetve az érdekeink érvényesítéséért tett erőfeszítéseiben.
Ugyanakkor meg kell értetni a hazugságokkal etetett néppel, hogy Orbán nem akarja az 1849-es, 1944-es vagy 1956-os orosz beavatkozás és tragikus következményei emlékét a tudatunkból kitörülni. És a jelentőségét sem szeretné növelni, mindössze egy ésszerű és kölcsönös előnyökön nyugvó viszony kialakítására törekszik a szomszédos katonai, politikai és gazdasági nagyhatalommal, mely Európa legnagyobb számú nemzetiségével rendelkezik, kisebbségi kérdésekben tehát természetes szövetségesünk. Ráadásul ebben az elfajult vitában az oroszoknak van igazuk, mert tőlük is (meg)vonták a nyelvhasználat jogát.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem tetszik a SRI leendő főnökének az „orosz–magyar antant”
Különös ellenszenvvel viseltet a jelenlegi magyar kormánnyal szemben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) leendő igazgatója. Eduard Hellvig szerint Budapest Oroszország „trójai falova" az Európai Unióban.
Magyarország Moszkva „trójai falova" az Európai Unióban, emiatt egyre nagyobb veszélyt jelent az európai berendezkedésre – véli a SRI leendő parancsnoka. Klaus Johannis államfő csütörtökön este jelentette be, hogy a novemberi megválasztásáig általa vezetett ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökét, Eduard Hellviget jelöli a belföldi titkosszolgálat élére.
A tavaly a PNL színeiben európai parlamenti mandátumot szerző, Zilahon született politikus egy januári blogbejegyzésében azt fejtegette, hogy az Oroszország jelentette fenyegetettség közepette Romániának kezdeményező szerepet kell betöltenie az európai biztonság megteremtésében.
Hellvig szerint az orosz expanzióra tekintettel az EU nem engedheti meg magának a britekéhez és a görögökéhez hasonló „kényeskedést", a bolgárok, olaszok és ciprusiak „kettős játékát", valamint a magyarok „dezertálását".
„Orbán Viktor kormánya tüntetően megtagadja a demokrata-liberális értékeket. A mérgező orosz–magyar antant nemcsak a Budapest ellenséges nacionalizmusa miatt egyre inkább kiüresedett román–magyar stratégiai partnerséget, hanem a NATO és az EU érdekeit is veszélybe sodorja" – fogalmazott a bukaresti Evenimentul Zilei napilapban is megjelent elemzésében Hellvig.
A liberális politikus úgy véli, Romániának a Traian Băsescu volt államfő által szorgalmazott Washington–London–Bukarest-tengely helyett a Washington–Berlin–Bukarest-tengely kiépítésén kell fáradoznia.
A hírszerzés leendő parancsnokának parlamenti megválasztása zökkenőmentesnek tűnik, mivel a baloldali koalíciót alkotó pártok is támogatásukról biztosították. Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő pénteken kiegyensúlyozott politikusnak nevezte Hellviget, emlékeztetve: 2012-ben az akkori balliberális koalíció (USL) keretében közösen próbálták leváltani Traian Băsescut.
Utóbbi egyébként Facebook-bejegyzésében „sokkolónak" nevezte utódja választását, azt állítva, Hellvig a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu politikus, médiamágnás embere.
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhelyen a Hallgatás fala
Az 1989-es forradalom 25-ik évfordulójára korabeli fényképekből és dokumentumokból összeállított, a Hallgatás fala című kiállításnak ad helyet pénteken a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A délelőtt megnyitott tárlatot este hatig lehet megtekinteni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vándortárlaton ismerteti a rendszerváltás történetének dokumentumait, az azt megelőző korszakot is ismertetve. Az egyedi hangulatú kiállítás a Hallgatás fala nevet viseli, hiszen falak között kanyarog a néző és kap ízelítőt abból, ami 1944 és 1965 között történt Romániában, arról, hogy hogyan alakult meg szovjet beavatkozással a baloldali kormány, amit az ellenzéki pártok vezetőinek bebörtönzése követett, illetve létrejött az egypárti uralom.
Aki élt abban a korban, élő emlékei vannak a Ceaușescu-éráról. Aki később született, fotók, dokumentumok által kaphat betekintést a diktátor mindennapjaiba, az egyház helyzetébe, a nélkülözésekbe, amelyek 1971-től kezdődően a nyolcvanas évek végére vált a legelviselhetetlenebbé. Mert félni kellett a diktatúrában, nem szabadott megszólalni, erre alapult a rendszer – hangsúlyozta Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje.
Végignézve a tárlatot, az ember azt gondolná, törvényszerű volt a forradalom kitörése, ami nem győzhetett volna, ahogy Cseh Gábor, az EMNT helyi elnöke fogalmazott, a magyar és román összefogás nélkül, a temesvári kiskatonák nélkül, akik szembe mertek fordulni a parancsot adó hatalommal.
A tárlat az 1989-es, Tőkés László által kirobbantott forradalomról szóló részletes beszámoló után a Közép-Kelet európai helyzetet is átfogja, fotókban ismerteti a fontosabb, a rendszerváltásban szerepet vállaló személyiségeket: Gorbacsov, Lech Walesa, Vaclav Havel, Orbán Viktor.
Nem marad ki a felsorolásból az 1990-es fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi esemény sem, illetve az 1990 és 2006 közötti Románia, majd a 2007-es európai uniós csatlakozás eseménye sem.
A kiállítást szakmailag Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója méltatta, rámutatva, hogy a hivatalos adatok szerint 1500 áldozata volt a romániai diktatúrának, a valóságban ennél is több.
A vándortárlat következő állomása Székelyudvarhely, ahonnan Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre majd Kolozsvárra szállítják.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Etnikai magyarok. Etnikai magyarok. Etnikai magyarok
Ezt ismételgetem most néhány perce, mióta – én hülye! – elolvastam Mihancsik Zsófia cikkét.
Ezen a kifejezésen egyébként én most joggal lepődtem meg, vagy általánosan szokás használni a magyar sajtó általam kevésbé látogatott berkeiben? Tényleg nem tudom, segítsetek.
Az írásban arról van szó, hogy az etnikai magyarok ugyanolyan ukrán állampolgárok, mint a nem etnikai magyar ukrán állampolgárok, úgyhogy mars harcolni a diktátor ellen!
Ennek a gondolatnak a mélyelemzésébe egyelőre nem mennék bele, per pillanat úgy érzem, nem vagyok abban az idegállapotban.
A szerző problémája egyébként az, hogy magyar politikusoknak és nem politikusoknak van pofájuk aggódni a kárpátaljai magyarok – izé, etnikai magyarok – sorsa miatt, így külön is.
A kurva anyjukat.
Azzal viszont egyébként mélységesen, mondhatni százszázalékosan egyetértek, hogy nemcsak az etnikai magyar emberéletek fontosak. Nekem legalábbis biztosan nem.
Pokolba a háborús pszichózissal!
Az a helyzet, hogy engem utoljára a 2004-es népszavazási kampány alkalmából idegesített fel a politika úgy istenigazából, és sokáig azt hittem, hogy soha többé nem fog. Tévedtem, nem is kicsit. Hiszen még soha nem utáltam annyira semmit, mint most ezt a háborús pszichózist.
Annyi minden van, ami bosszanthatja az embert – a dugós boroktól a bunkó autóstársakon át az egészségügyi várakozásokig –, hogy a politikára igazán nem érdemes idegszálakat és agysejteket pocsékolni. Orbán Viktor egy majom? Oké, de ha így van, akkor elsősorban megfigyelésünk, és nem rajongásunk vagy gyűlöletünk tárgyának kell lennie. Mondtam már sokszor, én ezekre az emberekre – meg arra, amit tesznek, illetve mondanak – mindenekelőtt kíváncsi vagyok. Ennyi, amit tehetek, és még az, hogy megírom, ha szerintem ostobaságot cselekszenek. Azt is, ha nem, de olyan ritkán fordul elő. Mindenkinek megvan a szerepe, mindenki teszi a dolgát.
Általában. Most viszont különleges időket élünk. Előrebocsátom, némelyek szerint ez hülyeség, minden pont olyan, mint máskor, de én vitatkoznék. Két okom is van rá. Az egyik, hogy amit magam körül látok – hallok, olvasok –, amiből ki tudok indulni, az rendkívülinek mutatja a korszakot. Lehet, hogy ha nem figyelnék a hírekre – vagy ha másmilyen hírforrásokat követnék –, akkor nem lennék ennyire zaklatott, ezen azonban sajátos munkakörömnél fogva sem bírok változtatni. A másik ok a saját érdeklődésem és érzékenységem. Ez a háború egyszerűen túl közel van hozzám. Nem kilométerben, földrajzilag a sok-sok éves délszláv őrület sokkal közelebb volt – de gondolom, értitek ti ezt.
Annak idején a csecsenföldi dolgokat is közelebbinek éreztem – húsz év eltelt, mégis emlékszem, milyen döbbenten néztem az internetet, mikor azt olvastam rajta, hogy megölték Ruszlan Labazanov harctéri parancsnokot, akivel egykor egy szakaszban voltunk katonák –, de Kelet-Ukrajna még inkább rám nehezedik. Egy példát mondok, épp ma délelőtt telefonált anyám, hogy kisgyerekkori legjobb barátom így pár hónappal az 50. születésnapja előtt megkapta a behívót. Azonnal el is húzott nagyon messzire, egy másik országba.
Jól tette. Ez nem az ő háborúja.
Na de mire is akarok kilyukadni?
Arra, hogy a Putyin-látogatás még inkább megmutatta, milyen könnyen-lazán csúsznak bele az emberek ebbe a háborús pszichózisba. Itt, Magyarországon. Akartam már írni erről korábban is, hisz mindig meghökkenek, milyen parázs viták alakulnak ki a keletukrán posztjaim alatt. Nyilván nem a kommentelőimet, azaz benneteket akarlak piszkálni, ez csak példa volt. Ugyanígy, sőt pláne hivatkozhatok a sajtó egészére, a mikroblogszférára és bármire.
Gazda Albert
cink.hu

Putyin és Székelyföld
Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásának nem csak a magyarországi országáruló ballibek kerítettek nagy és tragikus feneket, de minálunk is az ókori sorstragédiák modorában kezdtek értekezni a budapesti vizitről, s olyan dimenziókat vizionálnak a félnapos tartózkodásnak, melyek világtörténelmi jelentőségűvé és históriai méretűvé teszik azt. A honi médiák egységes nacionalista platformja egyenesen Európa elárulójának kiáltja ki Orbán Viktor miniszterelnököt, aki mellesleg sötét revíziós gondolatokat forgat a fejében.
És ha már revízió, akkor elsősorban Románia ugyebár, a sorrend – mondják ők! – Kárpátaljával fog kezdődni. Eme utolsó állításuknak tényleg van valóságmagva annyiban, hogy a Putyinnal való találkozó kapcsán Orbán Viktor valóban beszélt a kétszázezernyi kárpátaljai magyarról, ám olyan szövegkörnyezetben, mely az ukrajnai békés rendezés felette szükséges voltát hangsúlyozta.
A hazai média már volt vezérkari főnököket invitál a kamerák elé, hadd mondanák el, hány oldalról is fenyegeti Romániát a katonai agresszió réme. S keresik már szorgalmasan a bűnbakokat, például a moldáv kommunistákat, akik útjában állnak az újabb nagy egyesülésnek; a transznisztriai oroszokat, akik nem akarnak románokká, de még moldávokká sem válni; Oroszországot, a fő bajkeverőt, mely a Szovjetunió helyreállításán munkálkodik, s nem az orosz lakosság védelmében lép fel az ukrán nacionalistákkal szemben; Bulgáriát, mely mindig oroszbarát volt és maradt; s természetesen Magyarországot, a magyar nemzeti kormányt, amely titokban Erdélyre ácsingózik stb. stb. De a legfőbb bűnösök mégis az erdélyi magyarok lehetnek, egyszerűen a létezésük okán.
Minden hiteles forrásból annyit tudhatunk az Orbán–Putyin megbeszélésből, hogy megegyeztek az orosz gázszállítási szerződés meghosszabbításáról, hogy orosz hitelből és technológiával építik meg az új paksi nukleáris blokkokat, hogy keresik a gazdasági és kereskedelmi együttműködés megmentését és fejlesztését. Mert ez a lényeg, akkor is, ha nagyon nem tetszik ez a Nyugatnak. Magyarország számára csupa létkérdés. De a bukaresti médiák ennél sokkal többet tudnak, szerintük Putyin állítólag kijelentette, lesz gondja Székelyföldre! Hogy ki hallotta, hol hallotta, ki tanúsítja ezt, hát arról nem esik szó. Orwell mester feltámadt Bukarestben.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyensúly
Kiegyensúlyozott politikusként jellemezte a román politikum – beleértve az RMDSZ-t is – Eduard Hellviget, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökét, akit Klaus Johannis államfő, a PNL korábbi elnöke minden bizonnyal az államfői pártatlanság jegyében, kizárólag szakmai rátermettsége miatt jelölt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) élére.
Mint kiderült, Hellvignek markáns véleménye van aktuális politikai történésekről, különös tekintettel a magyar–román viszonyra. Egy januári írásában többek között azt vizionálta, hogy az Oroszországgal ápolandó európai viszonyt Angela Merkel német kancellárhoz hasonlóan Washingtonnál árnyaltabban látó, ugyanakkor az Ukrajnában játszott szerepe miatt a Moszkva ellen bevezetett szankciók mellett kiálló Orbán Viktor irányította Magyarország Oroszország trójai falova.
Cikkében emellett olyan megfogalmazások láttak napvilágot, mint a „mérgező orosz–magyar antant”, valamint az, hogy Budapest ellenséges nacionalizmusa miatt kiüresedett a magyar–román stratégiai partnerség.
Mindez különösen izgalmasan hangzik egy olyan politikus részéről, aki a sovinizmusával kitűnő törpepárt, a Konzervatív Párt soraiban kezdte pályafutását, hogy aztán abban a PNL-ben politizáljon tovább, amely szintén nem szokott a szomszédba járni magyarellenes megnyilvánulásokért.
Hellvig írása alapján úgy tűnik, nem különösebben tartja fontosnak a Bukarest és Budapest, illetve a Bukarest és a romániai magyar közösség közötti viszony normalizálását. Legalábbis nem a magyar önrendelkezési tervek mentén. Sőt mindaddig, amíg azok léteznek, nemzetbiztonsági kockázatként tekint a romániai magyar közösségre.
Ezen doktrína szerint Bukarestnek az az érdeke, hogy a teljesen jogos és békés, Budapest által is támogatott magyar önrendelkezési törekvéseket összekösse Oroszországgal és a kelet-ukrajnai fejleményekkel, a globális rendre leselkedő, idegen érdekként beállítva az autonómiát.
Ha ilyen, amikor Hellvig kiegyensúlyozott, milyen, amikor, ne adj’Isten, kiegyensúlyozatlan? Úgyhogy talán érdemes lenne az RMDSZ részéről még egyszer átgondolni, hogy a PNL-es politikus valóban méltó-e a magyar közösség képviseletében a parlamentben lévő szervezet támogatására.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Királyi átverés gettónyugdíjjal
Valóságos tömeghisztéria robbant ki az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő Dorin Cioabă ígérete nyomán, miszerint német állami kárpótlásban részesülhetnek az egykor Transznisztriába telepített cigányok leszármazottai. Bár a német jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, a cigányvajda nagyszebeni rezidenciáján több ezren – románok, magyarok, romák – igénylik a húszezer euróra taksált kártérítést, kifizetve a 25 lejes kezelési költséget.
Átverésgyanús pénzgyűjtés zajlik Nagyszebenben az önmagát a romák nemzetközi királyának tekintő Dorin Cioabă kezdeményezésére. A két évvel ezelőtti megkoronázása után pártot is alapított cigányvajda azzal hitegeti az embereket, hogy tárgyalásos úton vagy bírósági per révén tetemes kárpótlást csikar ki a német államtól a roma holokauszt romániai áldozatainak leszármazottai számára.
A dolog szépséghibája, hogy a szélhámosságnak tűnő akció keretében bárkinek elfogadják az igénylését a kezelési költségként felszámolt 25 lej ellenében, másrészt a legkevesebb biztosíték sincs arra, hogy a berlini kormány valaha is hajlandó lenne kártérítés kifizetésére.
Szebeni ostromállapot
A jelenségre a Krónika egyik csíkszeredai olvasója hívta fel a figyelmünket, akinek feltűnt, hogy az elmúlt időszakban a Csíki-medencéből is tömegesen utaznak a szebeni megyeszékhelyre kárpótlás reményében. Közvetítésének köszönhetően sikerült felvennünk a kapcsolatot egy székelyföldi férfival, aki szerdán egyik falustársával nyújtotta be kérvényét az erdélyi romák fellegvárának számító városban.
Kiderült, hogy a kártérítés híre szájról szájra terjed a lakosság körében, a legtöbben pedig annyit tudnak: nagy eséllyel pályázik mindenki a 20–25 ezer eurós kárpótlásra, akinek felmenője 1900 és 1944 között hunyt el valamelyik világégés idején hadifogságban vagy koncentrációs táborban.
„Százával állunk itt sorba, várjuk, hogy bejussunk. Mindenki hozta a tátája, nagytátája papírjait, azt kérik ezek. Sok pénzt ígérnek, de erősen kétlem, hogy lesz belőle valami. Ha végül semmit se kapunk, akkor is megéri megpróbálni, ennyi legyen a legnagyobb veszteségem az életben" – magyarázta az atyafi, akinek a 25 lejes kezelési költségen kívül száz lejébe került az oda-vissza út.
Interjúalanyunk – akinek az anyai nagyapja volt roma nemzetiségű – mindössze annyit tudott a „kárpótlási irodáról", hogy a szebeni Grâului utca 6. szám alatt, egy „kastélyban" működik, ahol azonban egyetlen szervezet vagy cég nevét sem tüntették fel. A felmenő halotti bizonyítványának és az igénylő keresztlevelének, személyi igazolványának fénymásolatával együtt átadott pénzösszegért mindössze pénztárblokkot kapott. Viszont mindenkinek azt ígérték, hogy néhány héten belül értesítik őket a fejleményekről. Kiderült, az igénylések benyújtási határideje február 28.-a, ezzel magyarázható, hogy a helyszínen különösen az elmúlt napokban több ezren fordultak meg.
A székelyföldi kérvényezőnek a sorukra várók egyikétől sikerült három telefonszámot is szereznie, amelyen állítólag tájékozódni lehet a kárpótlás körülményeiről. Többszöri próbálkozásunk ellenére sem a vezetékes, sem a két mobilszámon nem válaszolt senki; egyikről utólag kiderült, hogy a Dorin Cioabáé.
Porrajmos, a cigány vészkorszak
A hazai romák kitelepítését Ion Antonescu marsall, Románia Hitler-barát kormányzója rendelte el 1942. május 24-én. A romániai holokauszt tanulmányozására létrehozott nemzetközi bizottság adatai szerint 25 ezer, más források szerint több mint 30 ezer romát szállítottak Transznisztriába a gyéren lakott terület benépesítésének szándékával. A nomád romákat a román hadsereg gyűjtötte össze, és egy három hónapos út végén telepítette őket a ma a Moldovai Köztársasághoz tartozó, önállóságát 1991-ben kikiáltó Dnyeszter menti köztársaságba. A deportáltaknak a túléléshez szükséges legalapvetőbb feltételeket sem biztosították: arra kényszerültek, hogy földbe vájt vermekben, víz és élelem nélkül húzzák meg magukat. Lovaikat, pénzüket, ékszereiket elvették. A deportáltak közül 11 ezren meghaltak, a roma holokauszt, a porrajmos túlélői közül sokan visszatértek szülőföldjükre. Jelenleg mintegy százötven túlélőt tartanak nyilván az országban.
Kutakodásunk során aztán rábukkantunk, hogy a Grâului utca 6. szám alatt nem más működik, mint az üstkészítő és vándorcigányok Indi Rom elnevezésű egyesületének, valamint a roma közösség belső ügyeiben törvénykezni illetékes cigánybíróságnak, a Stabor Romanónak a székháza. Kiderítettük azt is, mi áll a kárpótlási hisztéria hátterében.
A romák nemzetközi királya titulusát 2013-ban elhunyt apjától, Florin Cioabától öröklő Dorin január 27-én, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján beszélt arról, hogy kárpótlást követel Németországtól a második világháború idején Transznisztriába deportált romániai cigányok leszármazottai számára.
A jogi és politikatudományi diplomával rendelkező cigányvajda szerint a kitelepítettek utódait fejenként húszezer eurós kártérítés és havi 200 eurós nyugdíj illeti meg, ennek folyósítása érdekében pedig ügyvédeket fogadott, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak, megegyezés híján pedig pereskedjenek a német állammal.
„Tavaly november óta hatvan, Transznisztriát megjárt romániai roma részesül havi 200 eurós juttatásban, valamint ugyanezt az összeget megkapták nyolc évre visszamenőleg is, mintegy húszezer eurót. Mi azt szeretnénk, ha a túlélőkhöz hasonlóan ugyanezeket a jutattásokat a leszármazottak is megkapnák, hiszen a kisemmizés miatt semmit sem örököltek a felmenőiktől. Van a német államnak pénze, hiszen évente 7,5 millió eurót fizet a holokauszt zsidó, ukrán, orosz áldozatainak" – állította egy hónappal ezelőtt Cioabă.
A Romák Demokratikus Szövetségének Pártja (PADR), valamint a szebeni cigánybíróság elnöki tisztségét betöltő vajda közölte azt is: addig már hatezer személy nyújtotta be kárpótlási igényét. Ebből az következik, hogy a tőlük fejenként behajtott 25 lejjel számolva már akkor 150 ezer lejt gyűjtött össze a szebeni „uralkodói ház", nem beszélve az azóta jelentkezett, vélhetően több ezer igénylő által befizetett jutalékról.
Különben korábban Dorin apja szorgalmazta, hogy a zsidókhoz hasonlóan a cigányokat is nyilvánítsák a holokauszt áldozatainak. Florin Cioabă adott pillanatban 350 millió német márkát követelt kárpótlásként a német államtól a náci haláltáborokban elgázosított mintegy tízezer romániai cigányért.
Szigorú német feltételek
A szebeni romák kezdeményezése különösen a hatályos németországi kárpótlási jogszabályok ismeretében tűnik légvárnak. Az 1997-ben elfogadott német kárpótlási törvény értelmében bizonyos feltételek mellett úgynevezett gettónyugdíjban részesülnek azok a személyek, akik a német nemzetiszocialista rezsim idején, 1933 és 1945 között kényszermunkát végeztek valamelyik munkatáborban vagy lágerben.
A berlini kormány tavaly úgy módosította a jogszabályt, hogy annak hatálya immár kiterjed az egykor a náci Németország befolyása alatt állt valamennyi gettóra, vagyis a Románia területén működőkre is. Sőt a módosítás révén az illetmény visszamenőleges hatállyal, 1997 júliusáig is igényelhető. A törvény rögzíti, hogy a túlélők nem kárpótlásban, hanem havi nyugdíjban részesülnek, de kizárólag azok, akik bizonyítani tudják deportálásukat, és életük folyamán legalább öt évig (60 hónap) munkaviszonyban álltak; ebbe az időszakba beleszámítják a munkatárborban eltöltött időszakot is.
Fontos kitétel továbbá, hogy a gettónyugdíjra csakis a már elhunyt deportált házastársa (férj/feleség) jogosult, a leszármazottak – gyerekek, unokák – nem. Ráadásul a német hatóságok házassági oklevél felmutatását is követelik, amivel például a hetven évvel ezelőtt Transznisztriába hurcolt vándorcigányok többsége nem rendelkezik.
De még a házastárs is csak akkor igényelheti a juttatást, ha hozzátartozója még életében kérvényezte a gettónyugdíjat, de nem korábban, mint 2006 júniusa. Emellett kizárták a jogosultak köréből azokat a kényszermunkát végzetteket is, akiknek 2001-ben a genfi Nemzetközi Migrációs Szervezet közvetítésével már kártérítést folyósított a német állam. Akkoriban mintegy 5500 romániai roma részesült fejenként mintegy 7700 eurós egyszeri kárpótlásban.
„Uralkodói" magánakció
Az érintettek amúgy három németországi nyugdíjbiztosítónál is beadhatják dossziéikat, ahol a német hatóságok tájékoztatása szerint térítésmentesen történik a kérvények feldolgozása. Támogatást nyújt ugyanakkor az egykor deportáltaknak a román kormány keretében működő Romaügyi Hivatal (ANR) is.
Az intézmény például saját költségvetéséből fedezi az országos levéltárnál 45 lejbe kerülő igazolás kiváltását, amely alapján az érintettek bizonyíthatják, hogy annak idején elhurcolták őket Transznisztriába. Iulian Stoian, az ANR tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, már csak azon okból is hallottak Dorin Cioabă akciójáról, hogy a bukaresti hivatalban naponta tucatnyian érdeklődnek a Szebenből elterjedt kárpótlási lehetőség iránt.
„Ez egy magánkezdeményezés, amelyért semmiféle felelősséget nem vállalunk. Remélem, Cioabă úr helyesen tájékoztatja a lakosságot, és tisztázza például, hogy a hatályos német jogszabályok alapján, rögzített feltételek mellett kizárólag nyugdíjigénylésre van mód, kártérítésre nem. Ezen túlmenően mindenkinek jogában áll ott igényelni bármit, és annyit fizetni ezért, ahol jónak látja, mi azonban azt javasoljuk, hogy a polgárok előzetesen alaposan tájékozódjanak az ügyben" – nyilatkozta Stoian a Krónikának a nagyszebeni hisztéria kapcsán.
Kérdésünkre a tanácsos nem tudta megmondani, hány egykori roma deportált kap gettónyugdíjat a Transznisztriába telepítés után, szerinte erről csak a német hatóságok rendelkeznek kimutatással.
Hűen tükrözi egyébként a kormányhivatal és a szebeni „uralkodói ház" közötti viszonyt Dorin Cioabă minapi Facebook-bejegyzése, amelyben sérelmezte, hogy az ANR nem nézi jó szemmel kárpótlásigénylő kezdeményezését. Sőt a roma király azzal a híveinek szóló üzenettel tette közzé profilján Vasile Daniel államtitkár, a romaügynökség elnökének fényképét: „ha esetleg találkoztok vele..."
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Puskel Tünde Emese újságíróval
Az aradi magyar tévé- és rádióadás 25 éve
Aradon 25 évvel ezelőtt indult be a helyi tévé- és rádióadás, vele a magyar nyelvű is. Az adásoknak a kezdetektől oszlopos tagja Puskel Tünde Emese tévés újságíró, akivel megpróbálunk visszaemlékezni a helyi televíziózás és rádiózás őskorára.
– Negyed évszázad távlatából mi jut először eszébe az aradi tévé- és rádióadás kezdeteiről?
– Ha visszagondolok, mosolyognom kell, hiszen ma már nevetségesnek tűnik, hogy a forradalom napjaiban milyen szerény feltételek, műszaki adottságok közepette indult be az aradi tévé-, illetve rádióadás. Akkoriban a sajtó teljes megújulásával párhuzamosan egyre jobban felszínre kerültek a helyi tévézésben, rádiózásban rejlő lehetőségek.
– Kik hozták létre a helyi elektronikus sajtót?
– Természetesen csakis olyanok lehettek, akikben megbíztak, értettek is valamit a gépek kezeléséhez. Mert a rádiózásban és a tévézésben elsőrendű követelmény a technikai eszközök ismerete, a birtoklása. Hiába jó újságíró valaki, ha nem ismeri a technikai felszerelést. Ebből a szükségszerűségből fakadt, hogy ott összegyűltek olyan emberek, ma már régi jó barátok, akik 1990. január 16-án elindították a román nyelvű adásokat. Ekkor kezdeményeztem a magyar nyelvű műsorok beindítását is, amelyeknek szerkesztését minden előzetes szakmai ismeret nélkül elvállaltam. Eleinte nehezen ment, hiszen a szerkesztő által összeállított anyagokat lépésről lépésre a vágónak kellett végső formába öntenie. Ha megszületett az anyag, azt valahogyan sugározni is kellett. Rendszerint egy kazettára vettük fel a román, majd a magyar adást is hetente egy alkalommal. A sofőr kiszállította Világosra az átjátszó állomásra, innen került adásba a bukaresti főműsor végeztével, éjfél után. Akkoriban az aradiak nem arra voltak igazán kíváncsiak, mi történt éjfélig, hanem a helyi műsorokat várták izgalommal, hogy végre láthassák a környezetüket, az ismerőseiket, a rokonaikat. Ez volt a kommunikációéhség időszaka is, a több évtizedes bezárkózottság során az emberek nemcsak az elnyomó hatalmi gépezettől, hanem egymástól is féltek – 1990 elején végre felszabadultan kóstolgathatták a szabadság ízét. Annak az olyan kuriózumait is, hogy a közvetlen környezetét, sőt önmagát is láthassa a helyi tévéadásban.
Valósággá vált álom
– Hogyan került a helyi tévések szűk körébe?
– Mindig is a sajtó volt a nagy álmom, már harmadikos koromban szerepeltem a rádióban. Nagyon erősen hatott rám a marosvásárhelyi rádióstúdió, különösen Jászberényi Emese, akinek volt egy olyan adása, amelyben a beíró, tehetségesebb gyermekeket szólaltatta meg, köztük engem is. Később, amikor egyetemre, Kolozsvárra kerültem, a filológián egyéves újságíró kurzus is volt, ami nagyon érdekelt. Diákként a Fellegvár oldalon közöltünk, a helyi lapban is megjelentek bizonyos írásaim. Aradra kerülve nagyon háttérbe szorultam, mert nem voltam párttag, de rendszeresen látogattam az akkori Vörös Lobogó mellett működött Ifjú Riporterek Körét, miközben Majláthfalván tanítottam. Különösen a rádiósok hatottak rám, közülük is Szepesi György rádióriporter, aki ritka nagy egyénisége volt a Magyar Rádiónak. Sportszerető lévén, imádtam Szepesi közvetítéseit, akit utánozni próbáltam. Éppen ezért az aradi szabad sajtóban meg akartam írni, hogyan működik a helyi tévé, ugyanakkor élt bennem a vágy, hogy abban magam is dolgozzam. 1990. január végén megírtam a cikket, az akkori stúdióvezetőnek fel is vetettem: mit szólna, ha heti egy alkalommal egyórás magyar műsort indítanék be? Nagyon örült neki, hiszen az színesítené a programot, de megmondta: embereket nem tud adni, azokat nekem kell toboroznom. Ez volt a legnehezebb, mivel operatőröket nem képeztek. Akinek videokamerája volt, azt nagy titokban kellett tartania. Virgil Jireghienek volt videokamerája, de a férjem közreműködésével elkezdtünk magyar videós után is érdeklődni. Eljutottunk Cziszter Kálmánhoz is, aki nagyon segítőkésznek bizonyult, összehozott a szomszédjával, Sándor Istvánnal, akinek volt videokamerája. Felhívtam, azonnal beleegyezett, hozzáfogtunk az első adás megszerkesztéséhez. Az aradi magyar kultúra személyiségeiről forgattunk rövidfilmeket, az RMDSZ híreit is bevettük az adásba, intézményeket mutattunk be, eljártunk a magyar falvakba, ahol akkor kezdődtek a faluünnepségek, amelyek mind bekerültek a műsorba. Nagyon szép emlékeim vannak az Aradi Magyar Tévénél töltött bő három évről, temérdek érdekes, értékes embert ismertem meg, akik nagyon nyitottak voltak, szívesen nyilatkoztak. Örvendtek, ha felkereste őket tévéstábunk.
– Hogyan dolgoztak az akkori magyar adásban?
– Előrebocsátom: mindenki teljesen ingyen dolgozott, miközben egyesek külföldön csencseltek, megalapítva a vállalkozásaikat. Soha, egyetlen lejt sem kaptunk az Aradi Tévétől. Állandóan azzal takaróztak a vezetők, hogy itt nincs pénz, nincs, aki fizessen, főképpen a kisebbségi adásokra nincs költségvetés. Ezzel együtt rengeteget dolgoztunk, hiszen a főállásunk mellett néhány nap alatt el kellett készítenünk a riportokat.
Az ingyenmunkát is drágállták
– Értem a lelkesedést, de hát teljesen ingyen meddig dolgozhat az ember?
– A nagy politikai összeborulásból, testvériségből a pártok kialakulásával elég hamar bekövetkezett a feszültségkeltés is. A marosvásárhelyi események, majd a bányászjárások nagyban befolyásolták az aradi hangulatot is. De az Aradi Tévénél sem volt annyira szabad az élet, mint ahogyan a szabadság hajnalán ezt reméltük. 1994 elején behívtak a prefektúrára, ahol hazafiatlansággal vádolták meg a helyi tévé vezetőit, akik nem követik figyelemmel a PSD pártutasításokat. Akkoriban a stúdióvezető Niedermayer György volt. Tehát egy koncepciós beszélgetésen az aradi tévé- és rádióvezetőket keményen kioktatták, mi viszont annyira naivak voltunk, hogy nem rögzítettük az elhangzottakat. Mindennek az állt a hátterében, hogy a stúdiókba a maguk embereit akarták bevinni. Akkor a vezetőség, illetve a munkatársak 90%-a lemondott. Akkor szűnt meg a magyar adás is, mivel azt állították: tulajdonképpen nincs is rá szükség. Kitettek bennünket a helyi tévé épületéből is. Virgil Jireghie megreformálta a helyi tévét, majd Sandu Moţ vette át az Aradi Tévé és Rádió vezetését, ami később az Antenna tévécsatornának volt a fiókszerkesztősége.
– Hogyan folytatódott?
– 1994-ben jött az Intersat kábeltévé társaság, amely tévéadást is indított, és azt szerették volna, ha a magyar adást mi szerkesztjük. A licenchez szükséges vizsgaanyagot mi állítottuk össze számukra, a román anyagot is a kollégánk, Huppert Sándor vágta össze. Amikor azonban beindult az Intersat tévéadása, minket már nem hívtak. Nem is bántuk, mert akkor már a Duna Tévének dolgoztunk.
– Továbbképző tanfolyamokat szerveztek-e a tévéseknek, rádiósoknak?
– Természetesen, a Duna Tévé azzal kezdte, de azóta is rendszeresen szerveznek szakmai képzéseket, sőt mesterkurzusokat. 1994-ben kerestek meg először, amikor beindult a Duna Tévé kísérleti adása. Hatalmas körzetet látogattunk, hozzánk tartozott a Bánság és Hunyad is, Déváig, Petrozsényig. Az 1995-től eltelt húsz év alatt a régióban nincs olyan hely, ahova ne jutottam volna el. Amikor a Szabadság-szobor kihozataláról, újraállításáról forgattunk, a titkosszolgálat nagyon érdeklődött a munkánk iránt, de akkor is, amikor a magyar helytörténeti témákat kezdtük feltárni a kilencvenes évek közepén. A többségi sajtóban nacionalista felhangok jelentek meg velünk kapcsolatban, nagyon idegenkedtek a munkánktól.
Emlékezetes filmek, érdekes emberekről
– Az elmúlt 25 év alatt forgatott-e olyan anyagot, ami a legközelebb áll a szívéhez?
– Rengeteg ilyen filmanyag van. Ez olyan, mintha azt kérdeznék az embertől, hogy a tíz közül melyik gyermekét szereti a legjobban. Lehetőségem volt először forgatni a „Zöld nyílról”, a 48-as ereklyékről a megyei múzeum pincéjében, a Feszty körképről, az 1849-es világosi fegyverletételről, Krenner Miklós erdélyi újságíróról, Spectatorról. Egyébként van legnehezebb, leghumorosabb élményem is a filmezéssel kapcsolatban. Az egyik legforróbb pillanat az volt, amikor olyan nagy titokban hozták ki a Szabadság-szobrot a várból, hogy még a férjem sem szólt róla, aki a Nyugati Jelen újságírója volt. Másik emlékezetes forgatásom az volt, amikor a Szabadság-szobor kihozatala után Orbán Viktor Aradon járt, de nem lehetett vele riportot készíteni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy miközben a Szakszervezetek Házában folyt az ünnepi előadás, minket az egyik minorita atya bezárt a Szabadság-szobor elkerített őrzőhelyére. Amikor megérkeztek a vendégek, kigyúltak a fények, kinyílt a vaskapu, mi előbújtunk a szoborelemek mögül, és megszólaltattam Orbán Viktort a Híradó számára.
– Manapság milyen feltételek között dolgozik a Duna Tévé aradi stúdiója?
– 20 év után Király András jelenlegi államtitkár, valamint Bognár Levente alpolgármester úr közbenjárására sikerült kapnunk egy helyiséget, ahol jól működő tévéstúdiót sikerült berendeznünk. Addig otthonról dolgoztunk, naponta rohangáltam a kazettákkal a vasútállomásra vagy a buszpályaudvarra, hogy szórványéletünk is jelen legyen a Duna és MTV adásaiban. Közel egy évtizedig az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának voltam a romániai tudósítója. Már a kezdettektől együttműködtünk a bukaresti magyar tévéadással is.
Szakmai tevékenységem szorosan összefüggött az első aradi magyar diáklap, a Kópé szerkesztésével, amit közel 2000 példányban, Arad megyén kívül Bihar, Kolozs, Hunyad Maros és Temes megyékben is terjesztettünk. Rendkívül népszerű volt, mivel maguk a diákok írták, én csupán irányítottam őket. Innen nőtte ki magát Székely Csaba neves erdélyi drámaíró és Katona Mihály is. A diáklap műhelye a 12-es Számú Általános Iskola volt, a szerkesztéséhez a férjemtől nagyon sok hasznos tanácsot kaptam. Ezen kívül a helytörténeti ismereteivel rengeteget segítette tévés munkámat, de a Kisiratoson szervezett médiatáborokat is. Azokat azzal a céllal szerveztem, hogy a szórványban felkutassuk a tehetséges diákokat, akik utánpótlást képezhetnek majd a helyi magyar sajtó számára. A táborozásokon a média minden formájának a témakörében előadásokat szerveztünk, majd a táborozások végén Firka címmel lapot is kiadtunk, illetve rádió, valamint tévéadást szerkesztettünk. E kezdeményezéseket a MÚRE rendszeresen támogatta, ezért is kaptuk a Nívódíjat a Szabadság-szobor-filmünk elkészítésekor. Évekig jelen voltunk a tévések kassai filmfesztiválján, illetve más külföldi tévés seregszemléken, ahol egyik kisfilmünk szintén díjat nyert.
– Vannak-e jövőbeli tervei?
– Mivel az elmúlt 15 év alatt a tévés munka teljesen átalakult, egy könyv formájában szeretném megörökíteni a kezdeti időszak eseményeit, emlékeit. Azért, hogy megmaradjon a kollektív emlékezetben az aradi elektronikus sajtó hőskora. Ugyanakkor egy-két filmálmom is van, amihez már megvannak a szakemberek, csak az anyagiak hiányoznak. Abban reménykedem, egyszer az anyagiak is összejönnek.
– Sok sikert hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Eltűnt a Markó Attila letartóztatását indokló jelentés
Nem találják a parlamentben azt a jelentést, amely alapján tavaly az ügyészség Markó Attila előzetes letartóztatását kérte a képviselőházból az úgynevezett Bica-dossziéban. A dokumentum kiadását a jelenleg Budapesten tartózkodó politikus kérte hivatalosan az alsóház vezetőségétől. Az RMDSZ-es képviselő arra kíváncsi, milyen alapon kérték az ügyészek a letartóztatását (amit egyébként társai jóvá is hagytak), mert kiderült, hogy ott sem volt a kárpótlási bizottságnak azon az ülésén, amelyen a bűnvádi eljárás tárgyát képező döntések születtek.
A parlament illetékesei azonban egymásra mutogatnak. A képviselőház vezetősége szerint a jelentés a jogi bizottságnál van, hiszen csak a testület tagjai tanulmányozhatták a dokumentumot, a plénum csupán szavazott róla. A bizottság alelnöke, Ciprian Nica ezzel szemben azt állítja, hogy a jelentés csakis a házbizottság archívumában lehet.
A szociáldemokrata politikus ugyanakkor kifogásolja, hogy Markó Attila azt kérte: egy budapesti címre küldjék el neki a jelentést. „Ez csak ideiglenes lakcím lehet, hiszen, ha jól értettem, Markó Attila ideiglenesen politikai menedékjogot kért Orbán Viktor kormányától. Nem tudjuk erre a címre küldeni a jelentést” – idézte az Agerpes Ciprian Nicát.
A politikus azt javasolta Markó Attilának, hogy menjen be a parlamentbe és kérje el a dokumentumot, vagy pedig kérje meg erre az ügyvédjét. „Már ha a jelentés előkerül a házbizottságnál” – tette hozzá.
maszol.ro

Je suis Sekler – megemlékezés Budapesten
A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén kedd este, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján.
A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról.
A Hősök terén magyar és székely zászlók alatt összegyűlt – a szervezők becslése szerint mintegy ötszáz – megemlékező tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Marosvásárhely polgármestere megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddre tervezett, az etnikai arányokat megváltoztató román közigazgatási átalakítás ellen tiltakozó megmozdulását, és csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte.
Dorin Florea polgármester a felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, a felvonulás által érintett egyik helyszínre pedig korábban már más rendezvényt engedélyezett.
A budapesti megemlékezésen – a „Magyarok! Veszélyben a székelyek!” feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában, és a hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségüket.
Úgy fogalmazott, hogy „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama”, mert szerinte döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánításai és a nemzeti identitáshoz való jog.
Tóth Gy. László politológus pedig arról beszélt, hogy Románia csaknem egy évszázada nem tesz eleget önként vállalt kötelezettségeinek, a gyulafehérvári román nemzetgyűlésen tett ígéreteket ugyanúgy figyelmen kívül hagyja, mint a Párizsban 1919 decemberében aláírt szerződésben foglaltakat.
Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unó illetékesei miért hallgatnak? – kérdezte. Ami jár a katalánoknak, a skótoknak, a svéd és a finn kisebbségeknek, az miért nem jár a palesztinoknak, a kurdoknak és a székelyeknek? – vetette fel. Székelyföld autonómiájának az elismerése nem sértené Románia érdekeit – jelentette ki.
A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a „Je suis Sekler” (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor, majd elénekelték a székely és a magyar himnuszt. A szavalatokkal, énekléssel tagolt rendezvényen a felszólalók közül többen is Székelyföld autonómiájáért álltak ki, és ezzel egyetértő román közéleti szereplőket idéztek. A rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is.
A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak.
Közölték, úgy látják, a román kormány képviselői rendszeresen megszegik a parlament által is ratifikált nemzetközi egyezményeket, amelyeknek pedig irányadóknak kellene lenniük a közigazgatási átszervezés, a székelyek által igényelt sajátos jogállás, valamint a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésének a terén.
A szervezők elmondták: egy másik – hasonló tartalmú, a romániai helyzetről szóló tájékoztató – levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldenek majd.
Kedden Romániában és több magyarországi településen, köztük Budapesten, Székesfehérváron, Esztergomban és Szolnokon is tartottak megemlékezéseket a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulójára emlékezve, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely szabadság napjává nyilvánított.
MTI
Székelyhon.ro

Ötlet egy Maros megyei ipartörténeti múzeum létrehozására
Szükség volna az egykori Székelyföldi Iparmúzeum vagy egy hasonló részleg újjáélesztésére, létrehozására, véli a megyei múzeum igazgatója Vasile Boloş megyei tanácsos hasonló ötletét kommentálva. Az ötlettől a megvalósításig azonban, ahogy lenni szokott, igen hosszú út vezet. Pedig volna mit megmutatni, hisz az iparmúzem hagyatékának egy része még megmenthető, de a hatvanas-hetvenes évek már muzeális gépei, berendezései is helyet kaphatnának egy ilyen létesítményben.
Vasile Boloş szerint „Marosvásárhelyen nagyon sok varró- és szövőgépet, fénymásolót, csiszológépet, famegmunkáló berendezést, hangszert készítettek. Ezek egy részét már nem használják, sokat ócskavasként értékesítettek. Pedig a mai fiataloknak is illene tudni, hogy mi mindent készítettek és használtak nagyszüleik, szüleik. Jó lenne ezeket összegyűjteni és bemutatni, rövid leírással, használati utasítással – mondta az ötletgazda. Maros Megye Tanácsának elnöke, Ciprian Dobre megkérte a javaslattevőt, hogy írásban is nyújtsa be kérését, amelyet majd továbbít a megyei múzeum igazgatójának, Soós Zoltánnak a megvalósítás érdekében.
Érdeklődésünkre Soós Zoltán elmondta, hogy nagyon jó ötletnek tartja egy technika-történeti, ipari múzeum létrehozását, ahol ki lehetne állítani az egykori Székelyföldi Iparmúzeumból megmaradt tárgyakat, ugyanakkor a hatvanas-nyolcvanas években készült ipari gépeket, berendezéseket is. „Sajnálatos módon tudjuk, hogy az elmúlt huszonöt évben nagyon sok érdekes ipari gép ócskavastelepre került, s nekünk is csak négy-öt éve van lehetőségünk, hogy ilyen jellegű tárgyakat is felvásároljunk, megőrizünk. Azelőtt a vezetőség nem fordított erre figyelmet. Az új múzeum létrehozásának azonban két nagy akadálya is van. Az egyik a helyhiány. A legjobb az lenne, ha egy ilyen ipari-technikai múzeumot a valamikori Székelyföldi Iparmúzeum épületébe költöztetnénk vissza, ahol jelenleg a természetrajzi múzeum működik. Persze meg lehetne vásárolni a kisvasút régi indóházát és ott is ki lehetne alakítani egy ilyen részleget. Ehhez azonban jelentős pénz kellene és persze akarat. Ugyanakkor azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy jelenleg a múzeumnál csak egyetlen egy kolléga van, aki a technikatörténeti részleggel foglalkozik, s legalább négy-öt új alkalmazottra lenne szükség egy ilyen részleg beindításához. Persze, ha van kellő akarat, akkor ezeket az akadályokat el lehet hárítani, a felmerülő hiányosságokat ki lehet küszöbölni” – mondta az igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy az egykori Székelyföldi Iparmúzeum anyagának mintegy negyven százaléka maradt Marosvásárhelyen, ezeket most a központi raktárban őrzik. A tárlatanyag egy része, a kerámiák a Kolozsvári Néprajzi Múzeumhoz kerültek.
„Most az a fontos számunkra, hogy az ámokfutó polgármestertől megmentsük a múzeum várbeli épületét, hogy ne vegyék el tőlünk, s azután beszélni lehet a fejlődésről, növekedésről is. Mi mindenképp nyitottak vagyunk Vasile Boloş ötletének megvalósítására, ha lesz politikai akarat is erre” – nyilatkozta a múzeum igazgatója.
Kolozsváry Zoltán már kisgyermekkorában gépészmérnök szeretett volna lenni. Álma valóra vált az egykori Encsel Mór, majdani Metalotehnica (Matricon) textilipari berendezéseket gyártó nagyüzemnél, ahol akkor hatezernél több alkalmazott volt. „Romániában nagyon fejlett volt a textilipar, több tízezer ember dolgozott ilyen gyárakban, így nem csoda, hogy Marosvásárhelyen is két üzem volt, ahol textilgépeket gyártottak: a Metalotechnica és az Imatex. Míg az egykori Encsel Mór zöldmezős beruházás volt, és elsősorban varró- és kötőgépeket gyártott, addig az egykori Ludovic Minszki, a majdani IUIU, majd Imatex a volt kisiparos szakemberekből alakult, s ott szövőgépeket és csévélőgépeket készítettek. A Metalotechnikában 1959 után kezdtek önállóan gépeket készíteni. Ezek többnyire másolt gépek voltak, a Singer varrógép, szövőgép mintájára, majd ahogy a textilipar fokozatosan megerősödött, fokozatosan fejlődött a textilipari gépek ipara is. Bizonyos másolás megmaradt, de saját fejlesztésű gépek is voltak, különösen miután beindult a kutatóállomás, ahol én is dolgoztam. Akkor textilipari kiállításokra is jártunk, emlékszem, egyszer Milanóban eladtunk egy saját fejlesztésű berettkötő-gépet, s igencsak meggyűlt a gondunk a titkosszolgálattal emiatt” – mesélte Kolozsváry Zoltán, aki szerint egy ilyen gépeket bemutató kiállítás biztosan nagy érdeklődésre tartana számot.
„Az akkor készült ipari varró- és szegőgépek jó minőségűek voltak, a kilencvenes évek elején években sokan exportáltak magánúton belőlük Magyarországra is. Biztos vagyok benne, hogy van, amit itt az országban, a megyében most is használnak a kisipari textilműhelyekben, vagy a székelyföldi nagyobb textilüzemekben. Arról nem beszélve, hogy a fent említett két gyár mellett Vásárhelyen működött a Prodcomplex, az Elektormaros és a számológépgyár, s ott is mind-mind gyártottak kiállításra méltó gépeket, berendezéseket. Jó lenne egy ilyen kiállítás, hiszen csak akkor tudunk fejlődni, ha ismerjük a gyökereket. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék a nagyapáik, apáik munkáját, az ő életükben gyártott, használt gépeket, megismerjék mindazt, amit ők készítettek” – összegzett a most is anyagkutatással foglalkozó szakember.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Március 15. – Orbán: a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége
A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében. A kormányfő szerint a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége. Azt is mondta, hogy az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
A politikus, akit a pulpitusra menve „Viktor, Viktor" skandálás fogadtak, beszédét azzal kezdte: „legyen béke, szabadság és egyetértés". A nemzeti múzeum lépcsőjét a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumának nevezve úgy fogalmazott: onnan sugárzott szét, áradt szerte a mágikus energia, amely „felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat". Úgy folytatta, ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, akkor ez az.
Orbán Viktor szerint 1848. március 15. szakrális momentuma, főnixpillanata a magyar lélek újjászületésének. A miniszterelnök a szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának", vérvonalának, egyben céljának, értelmének és mércéjének. Ez „az örök zsinórmérték, amellyel a magyarok minden nemzedéke megmérettetik" – fogalmazott a kormányfő a Tisztelet a bátraknak! felirattal díszített nemzeti múzeum előtt.
Szerinte az országot nekünk magunknak kell berendezni úgy, ahogy nekünk testhez álló, megszervezni úgy, hogy minket szolgáljon, élni benne azon a nyelven, amit csak mi értünk, és azzal a kultúrával, amit csak mi adhatunk a világnak. Alkotmány, törvénykönyvek, Országgyűlés, kormányzat, akadémiák, nemzetgazdaság: mind ezt az egyetlen célt szolgálják – hangoztatta.
Kijelentette, a magyar történelem létparancsolata úgy szól: függetlennek lenni a nálunknál nagyobbak között; földet, hazát megvédeni; saját szabad magyar világot teremteni.
Szerinte 1848. március 15-e arra tanít, hogy sikerülhet nálunknál nagyobbakkal egyenrangúnak lenni. Talán azért vagyunk már 167 éve „beleszerelmesedve", mert ezt a forradalmat már az első napon megnyertük – mondta. Március 15-ét felidézve úgy fogalmazott: reggel 6 ember indult el a Pilvaxból, délelőttre több százan, délre több ezren, délutánra pedig már több tízezren voltak – „Facebook nélkül".
A forradalmat pedig hiába verték le, mi „győztesnek éreztük és azóta is győztesnek érezzük magunkat", mert mindig tudtuk, hogy igazunk volt, és tudta ezt az egész akkori világ, még azok is, akik elnyomtak bennünket – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy nagy árat fizettünk érte, a miniszterelnök, az aradi vértanúk, a legnagyobb magyar költő, mintegy 25 ezer honvéd adta életét a szabadságért és a hazáért.
A miniszterelnök a levert szabadságharcot egy modern nemzet megszületése katartikus lenyomatának nevezte, „csillagvillanásnak", amelyre felemelt fejjel gondolunk, amíg magyar él a földön. Szerinte a szabadságharc a megszállóknak csak „szégyent, kolerát és rossz lelkiismeretet" hozott, ráadásul két emberöltő sem telt el, és a magyarok ellen összefogók egymásnak estek: muszkák a labancoknak, labancok a muszkáknak.
Eltelt 167 év – folytatta -, de a magyar sors lényege nem változott: a magyarok keményen dolgoznak fennmaradásukért, a biztonságért, a megbecsülésért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak, hogy legyen egy hely, ami az övék, helytállásukért pedig elvárják az őket megillető tisztelet. Szavait nagy tapssal fogadták az ünneplők.
Orbán Viktor azt mondta, a rendszerváltás után 20 év kellett ahhoz, hogy „együtt tanuljuk meg újra": ha nem fogunk össze, ha nincs erős nemzeti törvényhozás és kormányzat, ha nem ébredünk nemzeti öntudatra, akkor a kemény munka hiábavaló lesz, mert annak haszna „a spekulánsok, az óriás vállalatbirodalmak, a pénzügyi hatalmak zsebébe, más országokba" vándorol, éppúgy, mint „amikor a Habsburg Birodalom hátsó udvara voltunk".
Az elmúlt 25 évben minden magyar megérthette: vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy, vagy együtt emelkedünk fel, vagy mindannyian ott ragadunk a sárban – mondta a tömeg folyamatos tapsa közepette, majd hangsúlyozta: „együtt vagy sehogy, ez volt a '48-as forradalom leckéje is".
Orbán Viktor szerint az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
Beszédét azzal folytatta, a szabadság azt jelenti: minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon. Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar bennünket szabadságból és demokráciából – fogalmazott, utalva például arra, hogy Kossuth Lajost hatalmas tömegek ünnepelték Amerikában, amely akkor még rabszolgatartó ország volt.
Európával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Magyarország Európa része, és jövőjét „a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani". Hozzátette: Európa ma tele van kérdésekkel, Magyarország pedig tele van válaszokkal. Ezt úgy példázta: „mi pontosan tudjuk, hogy nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt".
Beszéde végén arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a forradalom óta eltelt 167 év, a lényeg nem változott: az ország szuverenitásáért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, és „ebben csak magunkra számíthatunk". „Az összefogás, az igazságba vetett hit és a kitartás vezet győzelemre, csak az erősek maradnak fent. Mi, magyarok egy nagy korszak küszöbén állunk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Tisztelet a bátraknak, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" – zárta szavait a kormányfő.
A beszéd alatt tiltakozók részéről folyamatos sípszót, bekiabálásokat lehetett hallani, mire a tömeg egy része „Tarts ki, Viktor!" felkiáltással válaszolt.
A Nemzeti Múzeum előtti körúti részt megtöltő tömegben több magyar, székely és lengyel zászlót lehetett látni, utóbbiak mellé Orbán Viktort buzdító molinókat is magasba tartottak.
MTI
Erdély.ma

Közel ezren ünnepeltek a Nyerges-tetőn
A magyarság egyetlen boldog ünnepén − március 15-én − Nyerges-tetőn Korodi Attila parlamenti képviselő Kossuth Lajos szavaival arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a múlt a jövendő tükre. Ennek fényében pedig a számos nehézség ellenére is próbáljanak meg itthon boldogulni.
Az előző évek szeles, hideg időjárásához képest idén kedvezőbb körülmények között ünnepelhetett az a közel ezer ember, aki a 167 évvel ezelőtt kitört szabadságharc egyik helyszínén álló emlékműnél gyűlt össze vasárnap délután. Már fél órával az emlékünnepség megkezdése előtt hosszú autósor kanyargott Nyerges-tetőig, és voltak, akik gyalog, illetve lóháton igyekeztek a megemlékezés helyszínére. Őket a korábbi évekből jól ismert alcsíki fúvósok és a csíkszentkirályi Dajka Mihály által megszólaltatott tárogató hangja köszöntötte.
Idén is a magyar himnusz eléneklésével kezdődött az ünnepség, amelyet a kozmási Tuzson János Fúvószenekar kísért. A szervezők – Csíkkozmás önkormányzata, a csíkszéki RMDSZ és Hargita megye önkormányzata – nevében a vendégeket Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Beszédében kiemelte, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire való emlékezés egy újabb alkalom, hogy ne csak a testünket, hanem a lelkünket is ünneplőbe öltöztessük. Mint mondta, március 15-e azt üzeni, hogy „vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Székelyföldre, vigyázzunk az erdélyi magyarságra”.
A összmagyarság talán egyetlen boldog ünnepe március 15-e, annak ellenére, hogy az 1848-ban kirobbant szabadságharc 1849-ben el is bukott − mutatott rá Korodi Attila parlamenti képviselő ünnepi beszédében. Kifejtette, ez boldog ünnepnek számít, mert a saját létért, a közös ügyért való küzdelmet, az összefogást, a szabadságvágyat, a bátorságot, az elszántságot, a kitartást jelenti minden magyar számára. Kossuth Lajos szavait idézve hangsúlyozta, a múlt a jövendő tükre. Arra bátorított mindenkit, hogy maradjanak itthon, dolgozzanak itthon, álljanak ki jogaik mellett, találják meg azt, ami leginkább rájuk jellemző és arra építsenek.
Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzul olvasta fel.
Az ünnepi beszédeket követően Bartalis Mária el-elcsukló hangon szavalta el saját versét, majd a történelmi egyházak részéről Bakcsy Gábor csíkszentmártoni református lelkész, illetve Csont Ede tusnádi római katolikus plébános osztotta meg gondolatait. Az egybegyűltek közös imádsága után a csíkszentmártoni és csíkkozmási fiatalokat tömörítő Bojzás Néptánccsoport ünnepi műsora következett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

„Szabadságból akkor lesz több, ha megosztjuk”
Méltóképpen emlékeztek a csíkszeredaiak március 15-én. A magyar nemzet ünnepnapjára, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulójára díszbe öltözött közösség megkoszorúzta Gál Sándor, majd Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát.
A csíkszeredai Gál Sándor teret a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárainak katonadalai töltötték be tegnap, miután a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar fúvósai eljátszották a román, majd a magyar himnuszt. Az 1848-as forradalom székely honvéd tábornokának szobránál összegyűlt ünneplő közösség a történelmi egyházak képviselőinek beszédét hallgatta meg.
„A székely akkor ilyen vitéz, ha vezére még vitézebb” – idézte Darvas Kozma József római katolikus esperes Petőfi Sándor magyar költőt, aki megjegyzésként küldte ezt a sort a Székelyek című verse mellé a Debreceni Közlönybe 1949. április 17-én. Az esperes ehhez kapcsolódóan így folytatta ünnepi beszédét: „Politikusainkat, hivatalt viselő elöljáróinkat, akik autonómiánk mellett kiállnak, akik ilyen lehetőségek között mernek dolgozni, ne szidja senki, még a Székelyhonon se!” Az egyházi elöljáró szerint ez mérgezi a közösséget. „Nekünk bátorítani kell a vezetőinket, a vezéreinket, hogy mi is bátrabbak legyünk” – emelte ki.
Darvas Kozma József továbbá kijelentette, március 15-e 2015-ben az autonómiáról, a szubszidiaritásról szól. „Csíkszeredának ne dirigáljon Budapest vagy Bukarest, vagy Brüsszel, az államhatalom ellenőrzést tartson és támogasson!” – hangsúlyozta az esperes, majd pontokba szedve ismertette az önrendelkezési elveket, követeléseket.
Darvas Kozma József után beszédet mondott Solymosi Alpár unitárius lelkész, majd Csige Sándor Zoltán, Magyaroszág Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja olvasta fel Orbán Viktor ünnepi üzenetét. Ezt követően megkoszorúzták Gál Sándor szobrát, majd a résztvevők ünnepélyesen felvonultak a Vár térre.
Ráduly: A Csíki Magánjavak visszaállítása nélkül nincs autonómia!
Ráduly Róbert Kálmán házigazdaként köszöntötte a Vár téren összegyűlt ünneplő közösséget. Csíkszereda polgármestere többek között arról beszélt, hogy az 1848-as forradalom kitörésének szele Csíkországba április negyedikén jutott el, ennek kapcsán megemlítette Gecző János csíki forradalmárt társaival, Donáth Pállal és Veress Ádámmal együtt. Majd visszatérve a jelen politikai helyzetre, így fogalmazott: „Milyen szép lenne addig nem lépni a kormányba, amíg az autonómiát nem ígérik meg nekünk”. Ráduly továbbá a Csíki Magánjavak vagyonközössége visszaállításának szükségességét emelte ki. „Autonómia addig nem lesz, amíg a Csíki Magánjavakat nem sikerül visszaállítani. Az autonómia alapja a biztos gazdasági háttér. A székelységnek, különösen a csíki székelységnek a közbirtokosságok és a Csíki Magánjavak több tízezer hektáros erdőbirtoka volt a mindenkori bankja!” – hangsúlyozta a polgármester. Végezetül megválaszolt egy kérdést. „Azt a kérdést, amelyet Klaus Johannis államfő nem létezőnek nevezett nem olyan rég Németországban, ugyanis ő azt mondta, nincs magyar kérdés. Mondjuk ki erre a kérdésre a magyar és a székely választ: autonómiát akarunk!” Kijelentését tapssal fogadták a résztvevők.
Petőfiék a szólás szabadságát, a cenzúra eltörlését vívták ki, mert tudták, hogy minden elnyomás a szólásszabadság korlátozásával kezdődik – mondta ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: az 1848-49-es forradalom tanúsága a szabadság, egyenlőség és testvériség. „Az elnyomók sem a szabadságból, sem az egyenlőségből, sem a testvériségből nem akartak adni, nem akarták megosztani, mintha valami olyasmiről lenne szó, amiből ha adunk másnak, vagy megosztjuk másokkal, akkor elfogy, kevesebb lesz belőle. Pedig tudjuk, hogy a szabadságból akkor lesz több, ha mással megosztjuk” – vonta le a következtetést a szövetség elnöke.
A Vár téri megemlékező ünnepségen felszólalt Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is. Az ünnepség Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrainak koszorúzásával zárult.
Barabás Hajnal

Szüksége van a székelységnek is a hőseire
Hatalmas tömeg gyűlt össze vasárnap este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtt: égő fáklyákkal, székely és magyar zászlót lobogtatva vonult ki több ezer ember a Márton Áron térre, ahol a magyar szabadságharc emléke előtt tisztelegtek.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által megszervezett március 15-ei rendezvénysorozat ünnepi műsorának indításaként a több ezer felvonulót lovas huszárok vezették át a művelődési háztól a Márton Áron térig. A megemlékező tömeget az Udvarhelyszéki Fúvószenekar fogadta a Patkóban, a felvonulást vezető lovasok a tér köré, a cserkészek pedig a Vasszékely szobra köré sorakoztak fel. Csakhamar több ezres, fáklyát és lobogót szorongató tömeg töltötte be a teret, hasonlóan elődjeinkhez.
A magyar himnuszt énekelték el elsőként az egybegyűltek az Alla Breve és a Balázs Ferenc vegyeskarok, a Székely Dalegylet és az Udvarhelyszéki Fúvószenekar kíséretével. A koszorúzást követően a történelmi egyházak képviseletében Gede Ildikó református lelkész, Mátyás Károly katolikus főesperes és Kedei Mózes unitárius lelkész imáját, áldását hallhatták az egybegyűltek.
Az ünnepségen Bunta Levente polgármester nem lehetett jelen, ugyanis hivatalos meghívásnak tett eleget a budai várban. Az ünnepségen Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója méltatta a szabadságharcot, hangsúlyozva a közösség és közteherviselés fontosságát. „Mennyivel derűlátóbbak lehetnénk, ha idővel felnőne egy újabb márciusi ifjakból álló generáció, ha egy-egy székely fiatal példaképének választaná a szabadságharc ismeretlen hőseit” – hangzott el az intézményvezető beszédében.
Ezt követően Románia miniszterelnöke, Victor Ponta üzenetét tolmácsolta Kulcsár-Székely Attila színész, majd Tóth Sándor Pieta című versét szavalta Mezei Gabriella, a Tomcsa Sándor Színház színésznője. Ezt követően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének ünnepi üzenetét adta át Farkas Balázs, csíkszeredai magyar konzul. A továbbiakban a részvevők udvarhelyszéki táncokat láthattak az Udvarhely Néptáncműhely előadásában, majd a Role Zenekar '48 című ünnepi koncertjét tekinthették meg.
Veres Réka |
Székelyhon.ro

Portik: adjon kezet a magyar a magyarnak
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete a Petőfi-szobornál tartotta megemlékező ünnepségét. A rendezvényen az RMDSZ is képviseltette magát. Jóval a kezdés előtt a karhatalom emberei videokamerát helyeztek ki az utca túlsó oldalára.
Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című versének első soraival indította ünnepi beszédét Sebestyén Péter római katolikus plébános, aki arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy ezt a napot nagyon lehet szeretni, felekezeti hozzátartozástól és pártállástól függetlenül. Aztán feltette a kérdést: mennyire él bennünk vajon a lánglelkű költő szelleme, az Anyám tyúkja és a Nemzeti dal mellett vajon a többi verseit is ismerjük, tudjuk? Mit értünk szabadság alatt? – sorjázta a kérdéseket a szónok, aki szerint a Petőfi által vallásos áhítattal szeretett szabadság, az ő szabadságvágya nem a nyárspolgár szabadságvágya volt.
Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai konzulja Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét olvasta fel, majd népdalokat énekeltek a székely ruhás fiatalok.
Nem lehet úgy ünnepelni Marosvásárhelyen, hogy ne jusson eszünkbe az öt napja esett jogsértés – figyelmeztetett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki a magyarság választott vezetőit vonta felelősségre, mert nem álltak a közösség mellé, holott nem csak a politikusoknak van szükségük a közösség támogatására, de a közösségnek is az ő támogatásukra – mondta.
A lánglelkű költőről, szúrós tekintetéről, a magyar magyarral való kézfogásáról beszélt Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, arra is kitérve beszédében, hogy a Néppárt részéről erős az akarat, hogy az előválasztásokon győztesen kikerülő közös jelölt minden marosvásárhelyi magyart képviseljen a polgármesteri választásokon. „Mi, akik itt vagyunk, lelkiismeret-furdalás nélkül akarjuk állni Petőfi szúrós tekintetét” – mondta a politikus.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Március 15., Kolozsvár – Közös ünnep szélsőjobb hőzöngéssel
Kolozsváron Orbán Viktor és Victor Ponta miniszterelnök üzenetét is felolvasták a magyar politikai szervezetek közös rendezvényén, és Emil Boc polgármester is szólt az ünneplőkhöz. Eközben az Új Jobboldal felvonulást szervezett, a szélsőjobb szervezettel a magyar transzszilvanisták kívántak szóba állni, de a rendőrség elterelte őket.
A Protestáns Teológiai Intézettől induló többezres emlékező közösség a Szent Mihály-templomban tartott ökumenikus istentisztelet után az egykori Biasini Szálló előtt gyülekezett az ünnepi rendezvényre. A felszólalók az összefogás fontosságát emelték ki, így az ünnepséget megnyitó beszédében Lőrinczi Zoltán, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének nevében felszólaló megyei tanácstag annak a meggyőződésének adott hangot: március 15-ének is az üzenete, hogy a politikától megcsömörlött emberek képesek összefogni.
Vákár István, Kolozs megye tanácsának ügyvivő elnöke magyarul és románul szólt az ünneplőkhöz, kiemelve: többre juthatott volna a forradalom, ha a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavainak sorrendjét felcserélik, a testvériség szót téve az első helyre. Emil Boc polgármester ezúttal magyarul nem szólalt meg, de ő is az összefogás fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, Kolozsvárt is a magyar és a román közösség együttesen tette európai várossá. A rendezvényen a fiatalság tizenkét pontját is felolvasták, ebben többek között a kétnyelvű helység- és utcanévtáblákat, a valódi multikulturalizmust kérték.
Az Új Jobboldal ebben az évben is megszervezte az Avram Iancu-menetet, ezúttal azonban csak néhányan vonultak fel. Ordították szokásos jelszavaikat, hogy Hargita és Kovászna megye román föld, de kezdeményezték azt is, hogy Sepsiszentgyörgy legyen az ország fővárosa, ezt azzal indokolva, hogy a város földajzilag Románia közepén található, és ha a helyiek szerint a régió gazdaságilag elmaradott, a fővárosi státus segítene rajta. Az Új Jobboldal felvonulását egyébként a transzszilvanisták háromfős csoportja szándékozott fogadni, a szélsőjobbosoknak trikolórral leterített tálcán kenyeret kínáltak volna, a rendőrség azonban igazoltatásuk után eltávolította őket a helyszínről.
Háromszék
Erdély.ma

Március 15. Aradon – „A magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki”
Az elmúlt évek hagyományait tiszteletben tartva, a román és a magyar himnusszal, valamint az EU hivatalos himnuszának tartott Örömódával (Beethoven) kezdődött vasárnap délután fél ötkor az aradi Megbékélési parkban, a román és a magyar emlékmű közötti téren a március 15-i megemlékezés. A kellemes, kora tavaszi időben összegyűlt maroknyi magyarság a tőle megszokott civilizált formában tett eleget nemzeti kötelezettségeinek, a Szabadság-szobor mellett román és magyar hivatalosságok mondtak viszonylag rövid és visszafogott beszédeket.
Felszólalt Cosmin Pribac Arad megyei prefektus, dr. Donkó Szilvia konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács alelnöke és Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus Victor Ponta román kormányfő üzenetét tolmácsolta, melyben a dialógus, az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös megbecsülés jelentőségére hívják fel a „magyar szomszédok” figyelmét. Dr. Donkó Szilvia konzul Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a köszöntését olvasta fel, mondván: a szabadság őrtüzét csak egy egész nemzet összefogásával sikerült évtizedeken át táplálni, a 167 évvel ezelőtti igazságok máig örök érvényűek. „Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki. Összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés.” Adrian Ţolea, a megyei önkormányzat alelnöke egyben a várost is képviselte, mivel Gheorghe Falcă aradi polgármester nem tartózkodott az országban. Mint megjegyezte, a két nemzet közös célja a nyugati értékek előtérbe helyezése, ilyen szempontból a jelentős történelmi múlttal rendelkező Arad város és megye a tolerancia, az egymás közötti tisztelet és békés együttélés legjobb példája. Az alelnök fontosnak tartotta megemlíteni az első aradi konzervatóriumot, illetve hogy Aradon épült az első magyar autógyár, vagy, hogy itt rendezték meg az első hivatalos focimérkőzést. Nem hagyta ki az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó küzdelmet sem, melyben szerinte a románok és magyarok együtt kell hogy dolgozzanak a siker érdekében.
Bognár Levente alpolgármester beszédében hangsúlyozta: a szabadságvágy, mely örök és elpusztíthatatlan, mindig erőt adott és Aradot is egyesítette 1848 márciusában, majd 141 év után, 1989 decemberében is. „Az egyetemes szabadság eszméje egyformán illet meg mindenkit, nemzeti hovatartozásától függetlenül. Ezért tartjuk 89-ben kivívott jogunknak, hogy március 15-én Aradon is, mint mindenütt, ahol magyarok élnek, megünnepeljük 1848 bátor fiait és hőseinket. Magyar közösségünk szabadságvágyának egyik megvalósulása, hogy itt ünnepelhetünk a szabadság szimbólumánál, mely a 13 vértanú tiszteletére 2004 óta ismét köztéren áll. Bár az 1989-es december végi reményteli napok minden elvárása még nem valósult meg számunkra, de az ünnepeinkhez és kulturális örökségeinkhez való jogunkat nem engedjünk megkérdőjelezni, soha senkinek. Szimbólumaink meghatározzák identitásunkat, melyhez egy haladó gondolkozású Európában minden nemzeti közösségnek joga van, és ez bennünket is megillet itt, a 21. században, ahol magyarként élünk több generáció óta. A Szabadság-szobor közösségünk kulturális öröksége, de Arad meghatározó emlékműve is, mint ahogy New Yorknak is szimbóluma az a szabadságszobor, melyet Párizs, a szabadság városa ajándékozott az újvilágnak 1885-ben. (…) Az örök törvényű szabadságot hirdeti mindkét világhírű műalkotás, és mindkettőt a szabadság iránti tisztelet hozta létre. Erre gondoljanak azok, akik kezet mertek emelni Zala György remekművére, itt, az aradi Megbékélési parkban” – mondta Bognár, aki szerint továbbra is várják a felelős hatóságoktól a szélsőséges elmék által vezérelt szoborgyalázók felelősségre vonását.
A beszédek után az Arad megyei magyarlakta települések önkormányzati képviselői, a magyar civilszervezetek, érdekképviseleti tömörületek, pártok, egyházi képviselők, iskolák és magyar intézmények vezetői koszorúk elhelyezése mellett hajtottak fejet a Szabadság-szobor előtt.
A rendezvényt szerencsére komolyabb magyarellenes incidensek nem zavarták meg, a csendőrök azonban kitiltották az egyik aradi székely zászlaját. D. Nagy Károly (a Jelen Ház munkatársa) ugyanis idén már negyedik alkalommal vonult volna ki a térre a magyar és a székely zászlóval, a hatóságok azonban az utóbbit nem engedték meglobogtatni.
Az ünnepi rendezvény előtt a téren a civilszervezetek találkozójával párhuzamosan az RMDSZ játékos foglalkozást szervezett, melynek keretében a legnagyobb népszerűségnek a kokárdakészítés örvendett. A koszorúzás végeztével az ünneplők átvonultak a nagyszínházba, ahol a Tihanyi Várszínpad előadásában az Éljen a magyar című előadást nézhették meg.
Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Szőcs Géza Kossuth-díjas
„Jobb, ha van, mintha nincs” – mondta el a Kossuth-díjjal kapcsolatban az MTI-nek Szőcs Géza József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő, a Magyar PEN Club elnöke, akit tegnap tüntettek ki a Parlamentben.
A 61 éves, marosvásárhelyi születésű írónak az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként ítélték oda a Kossuth-díjat. „A művész attól is művész, hogy mindent fokozott érzékenységgel él meg, dolgoz fel és jelenít meg. Persze hogy feltűnik neki, ha nevét kihagyják egy felsorolásból: 1990-től főtitkárként én irányítottam a Romániai Magyar Demokrata Szövetség strukturális kiépítését és nemzetközi elfogadtatását is, a nevem halállistákon szerepelt a Janajev-puccs napjaiban, így feltűnik nekem, ha meg sem hívnak még nézőnek sem annak a szervezetnek a 25. születésnapjára, amelyet szívvel-lélekkel szolgáltam” – idézte fel egy tavalyi élményét a közéleti tevékenységéről is ismert alkotó. Szőcs Géza hozzátette azonban, hogy ugyanilyen emlékezetes számára az a pillanat, amikor megkérdezték tőle, elfogadja-e a Kossuth-díjat. „Ugyanúgy jólesett, és ugyanúgy elfogadtam, mint amilyen jólesett immár több mint húsz éve az, hogy megkeresett a Fidesz: működjek velük együtt; ami akkor persze még leginkább csak együttgondolkodást jelentett. Orbán Viktornak adtam tanácsokat, ha valamivel kapcsolatban kikérte a véleményemet, és azt mondják, vélhetően volt valamelyes szerepem abban, persze csak miniatűr, hogy a Fidesz érdeklődésében hangsúlyosabban kezdtek megjelenni a nemzeti kérdések” – emlékeztetett. Szőcs Géza ma is úgy véli, megérte a sok művészeti és közéleti szerepvállalás, noha mindezt inkább feladatvállalásként és szolgálatként igyekezett megélni. Mint hangsúlyozta: költőként, politikusként arra a legbüszkébb, hogy soha nem írt le egyetlen szót sem, amelyet ne vállalhatna, amelyet szégyellnie kellene vagy letagadna. „A legbrutálisabb nyomás alatt, Ceauşescu idejében Erdélyben vagy válaszul a legcsábítóbb szirénhangokra az emigrációban, vagy a rendszerváltás taktikai küzdelmeiben az anyaországban: soha, soha nem kötöttem kompromisszumot, nem engedtem fenyegetésnek, zsarolásnak, zaklatásnak, nem bocsátottam áruba a tollamat és a véleményemet. Sem költőként, sem újságíróként, sem politikusként” – szögezte le a jelenleg a milánói világkiállítás magyar pavilonjának kormánybiztosaként dolgozó író.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Petőfi üzenete a mának
Összefogással megszerezhetjük jogainkat
Hatósági kamerák kereszttüzében szervezte meg idei ünnepségét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a marosvásárhelyi Petőfi- szobornál, ahol mintegy 250-en gyűltek össze.
A szónoklatok sorát Sebestyén Péter plébános kezdte, aki arra keresett választ beszédében, hogy milyen értéke van ma a márciusi forradalomnak? Petőfi vallása a szabadság volt, és ezt híven követte mindvégig. Ezt a hitet kell követnünk ma nekünk is – mondta többek között, majd azokról a bátor asszonyokról szólt, akik a forradalmárok mellett álltak mindvégig, és tették a dolgukat hitük, elkötelezettségük szerint. Szendrey Júlia mindvégig nemzetiszín szalagot viselt, Kossuth Zsuzsanna forradalmi kórházban szolgált, Teleki Blanka nemcsak ápolt, hanem a szabadságharc elbukása után bújtatott is menekülőket, mint ahogy Leövey Klára is, aki Kufsteinben raboskodott. Az ő bátorságukból kell merítenünk, amikor síkra szállunk jogainkért.
A Gecse utcai Kistemplom kórusa (karvezető: Bukovinszky- Csáki Tünde) Kossuth-nótákat adott elő, majd Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai magyar konzulátus képviselője felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét. Szöllösi Kata Kossuth-dala után Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke következett. Keserűen jegyezte meg, hogy Marosvásárhelyen, a fekete március helyszínén nem lehetett megtartani a székely szabadság napját. Bátorság és lelkierő kell ahhoz, hogy folytassuk küzdelmünket jogainkért, hiszen nincs érdemi előrelépés – mondta, majd megemlítette a fiatalok elvándorlását, amelyet nem lehet megakadályozni, a cigánykérdést, egyes közösségi jogainkat, amelyeket nem sikerült kivívni. Elvileg szabadok vagyunk, de folyamatosan szűkülnek közösségi és nyelvi határaink. Rajtunk kívül nem vívja meg ezt a csatát senki. Egyre kevesebben vagyunk, elmennek fiataljaink, vagy távol maradnak a közösségi élettől – mondta többek között, majd azzal zárta gondolatait, hogy "itt az ideje egy újabb forradalomnak, amely újraírja lelki és közösségi életünket".
Csíki Hajnal színművész elszavalta Petőfi Sándor A világ és én című versét, majd újabb kórusmű után Portik Vilmos, az EMNT megyei elnöke szólalt fel, aki azzal a kérdéssel kezdte beszédét, hogy "mit szólna Petőfi, ha ma hús-vér emberként Marosvásárhelyen járna?" Ahhoz kell Marosvásárhelyen bátorság, hogy a magyar a magyarnak kezet nyújtson, hogy túllépjünk a "régi politikusok" megosztó szándékain. Két út áll előttünk: folytatni ugyanúgy, ami további "széttöre-dezettséghez" vezet, vagy próbáljunk meg összefogni. Hangsúlyozta: az EMNT azon lesz, hogy a marosvásárhelyi magyarság közös polgár-mesterjelöltet állítson – s ezért támogatják az RMDSZ által kezdeményezett előválasztásokat –, mert csak akkor győzhetünk, ha összefogunk. Csak egyetértéssel szerezhetjük vissza jogainkat, a magyarok, a székelyek szabadságát – mondta többek között Portik Vilmos.
Miután a pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a szobrot, a jelenlevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd mindenki békésen távozott a helyszínről.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Negyed évszázad
MPP-rendezvények a magyar szabadság napjára
Negyed évszázad címmel szervezett konferenciát szombaton az Orbán Balázs Akadémia, a Magyar Polgári Párt politikai háttérintézménye. A Kultúrpalota kistermében sorra került eseményen arra keresték a választ, hogy hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően, meddig görgetjük a fekete március hagyatékát, miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni?
Délután 6 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében gálaestre került sor. Az érdeklődők a Háromszék táncegyüttes Gábor Áron című táncjátékát láthatták. A gálaműsor keretében könyvjutalomban részesítették az MPP által meghirdetett irodalmi páyázat nyerteseit. Ünnepi beszédet mondott Bíró Zsolt, az MPP elnöke, Magyarország csíkszeredai nagykövete tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét. Az előadást követően állófogadásra került sor.
Etnikai interferencia vagy békés egymás mellett élés?
A délelőtti ülésszakon vitaindítóként részletet mutattak be a 20/20 című színházi előadásból, majd Szucher Ervin újságíró és vendégei, Novák Zoltán és László Márton történészek, illetve Gagyi József egyetemi tanár a fentiek mellett arról vitázott, hogy mennyire vetette vissza Marosvásárhelyt 1990 fekete márciusa, mennyire tett jót vagy rosszat a városnak az 1960-as, '70-es évekbeli ipari fejlesztés, meddig tarthat a túletnicizált 25 esztendős átmenet?
A szeminárium második részében Kiss Csaba rádiós szerkesztő vendége Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára és Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke volt, akik generációváltás = szemléletváltás?, az etnikai pártok létjogosultságáról és szerepéről, a politikai pluralizmus korlátairól értekeztek.
Kovács Péter a Népújságnak elmondta, fontosnak tartotta eljönni a Magyar Polgári Párt rendezvényére, hiszen az elmúlt évben az MPP és az RMDSZ között folyamatos közös munka, közös gondolkodás alakult ki. – Az európai parlamenti választásokat megelőzően már a választási programunkat velük együtt dolgoztuk ki, az autonómiatervezet kapcsán is van egy közös munkacsoportunk, együtt dolgozunk európai uniós szinten is a FUEN-ben, az Európai Nemzetek Föderatív Uniójában. Úgy gondolom, az ilyen jellegű beszélgetéseknek, műhelymunkáknak helyük van. Az RMDSZ és az MPP között egészséges együttműködés, mellérendeléses viszony van, és az ilyen jellegű beszélgetések is ide tartoznak.
Együtt a lehetetlen is lehetséges?
A gálaesten tartott ünnepi beszédében Bíró Zsolt Kölcsey Ferenc intelmét idézte – "Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges" –, arra figyelmeztetve, hogy veszélyes a "megosztósdi", mert közben megfeledkezünk legfontosabb dolgainkról. Így aztán negyedszázaddal a rendszerváltás után sincs megoldva az erdélyi magyarság helyzete: "őshonos magyar közösségünktől megtagadják az önrendelkezés legelemibb formáit, csorbítják jogainkat, üldözik szimbólumainkat, és még az ország alkotmánya által szavatolt gyülekezési és véleménynyilvánítási jogunk gyakorlásában is korlátozni próbálnak bennünket!" – mondta az MPP elnöke, majd figyelmeztetett: "Nem egymást kell legyőznünk, kicsinyes érdekeinkre hivatkozva, hanem azzal a sötét erővel kell szembenéznünk, amely, nem tudni, milyen gondolatoktól vezérelve, félelemből vagy éppen bűntudatból táplálkozva akarja elvitatni jogunkat a szülőföldünktől, anyanyelvünktől, de még az egyszerű hétköznapjainktól is. Ezzel az erővel szemben külön-külön gyengék vagyunk, de együtt legyőzhetjük!"
Nem érdekközösség, értékközösség!
Bíró Zsolt elmondta, hogy huszonöt év mérlegéről beszélgettek délelőtt a Kultúrpalotában egy konferencián, és 25 év legszomorúbb mérlege a félmillió magyar hiánya. "Ilyen körülmények között újra kell értékelnünk sok mindent a szórványban és Székelyföldön vagy a Partiumban és Belső-Erdélyben éppúgy, mint Marosvásárhelyen. Újra kell értékelnünk dolgainkat, mert negyed évszázad után más a helyzet, mint 1990-ben. Mélyről indultunk, de 25 év után nem vigasztalódhatunk azzal a marosvásárhelyi magyar orvosképzés megoldatlan helyzete kapcsán, hogy van Bolyai iskolánk, amint azt sem mondhatjuk, hogy magyar orvosi nélkül a Bolyai sem ér semmit.
Mára szertefoszlani tűnnek az uniós intézményrendszerbe vetett reményeink, de itt sem mondható, hogy attól, hogy Európa érzéketlen és kettős mércét alkalmaz, lemondanánk a szabad közlekedésről vagy a vámunióról. És más a helyzet hála Istennek a nemzetpolitikában is, hiszen az Antall József által kimondott mondattól eljutottunk a nemzet közjogi egyesítéséig. Ma már Kárpát hazában gondolkodhat a Kárpát-medence magyarsága" – jelentette ki.
Új helyzet van, ehhez kell igazodni
Nemzetpolitikai szempontból nem elég csak kritizálni, de nem elég csupán elmélkedni sem. Tenni kell! Bírálat helyett építő kritika, elmélkedés helyett elméletek szükséges. Ez a felelős ellenzék feladata – mondta a továbbiakban az MPP elnöke. "A mi programunk címe: Az emberek pártján, a magyar emberek pártján! Keresni kell a közös cselekvés és a közös fellépés lehetőségét azokkal, akik azt hirdetik, hogy minden magyar számít! Nem számító magyarok kell legyünk, hanem felelős magyarok, és akkor minden magyar nyer!" – zárta beszédét Bíró Zsolt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepi megemlékezések a Zsil-Völgyében
Válasszuk ismét a jót
Szász János plébános imájával, Szabadságharcot méltató verssel és koszorúzással kezdődött Petrozsényban a március 15-i megemlékezés, melyre idén a református templomban került sor. A bányavidéken a magyar egyházak közös ökumenikus istentiszteleten hajtanak fejet a szabadságharc hősei emléke előtt, évről évre más templomban.
Házigazdaként Márton Zoltán református lelkipásztor a helyi és magyarországi vendégeket köszöntötte, majd áldás után átadta a szót unitárius kollégájának.
Március 15. a megemlékezés, a magyar összetartás és a tenni akarás napja, jegyezte meg ünnepi igehirdetésében Kardos József unitárius lelkész. Március 15-én azonban ne csak a dicső múltat elevenítsük fel, hanem abból erőt és ihletet merítve, a jelen feladataira és a jövő kihívásaira is figyeljünk. A magyar holnapot mindannyian építjük, nemcsak elöljáróink.
Mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg, a gonosztól tartózkodjatok. 167 évvel ezelőtt a magyarság nemzet és forradalmár vezetői alaposan átvizsgáltak mindent, s kiválasztották a jót: a szabadság fényét és a társadalmi felemelkedést. Manapság ugyanaz a kihívás áll előttünk. A bányavidéken a magyarság kisebbségbe került, de ettől nem kisebbrendű. Tartsuk meg továbbra is egyenes gerincünket, méltóságunkat és nemzeti önazonosságunkat. Tiszteljük a velünk élő népeket, de ne adjuk fel anyanyelvűnket. Dicső őseink példáját tartsuk továbbra is szem előtt, Istentől kapott tehetségünket ne csak saját boldogulásunkra használjuk fel, hanem a nemzet javára is fordítsuk annak egy részét. Múltunkból, kultúránkból, templomainkból, iskoláinkból erőt meríthetünk, hogy közösségi összefogással a márciusi ifjak útján haladva a jövőben is tartsuk meg a jót, és utasítsuk el a gonoszt, üzente felemelő beszédében Kardos József.
Wersánszki Eduárd helyi RMDSZ-elnök arra emlékezett, hogy 25 éve a petrozsényi szórványmagyarság méltóan ünnepel március 15-én. Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester ismét együtt ünnepelt a magyarsággal, s nemcsak azért, mert édesapja magyar, hanem azért is, mert a Zsil-völgye és Petrozsény nagyon sokat köszönhet a magyaroknak, a bányavidék egyszerűen elképzelhetetlen lenne a magyarság nélkül.
Manapság szerencsére nem fegyverrel kell küzdeni a nemzeti jogokért, hanem békés, törvényes eszközökkel. Mégis felvetődik a kérdés, eleget segítünk-e Magyarországról a Zsil-völgyi szórványnak, jegyezte meg ünnepi beszédében Talabér Márta, Petrozsény Veszprém megyei testvérvárosának, Várpalotának a polgármester asszonya, aki immár sokadik alkalommal ünnepli március 15-t a dél-erdélyi bányavidéken. Dr. Stelecz György, Magyarország kolozsvári konzulátusának munkatársa Orbán Viktor ünnepi üzenetét olvasta fel.
Széll Lőrincz, a Déván, Piskin és Vajdahunyadon ünneplő Winkler Gyula és Dézsi Attila nevében is köszöntötte az egybegyűlteket, majd megjegyezte, hogy 1848–49-ben a magyar név megint szép lett, a hősi elődök tették azzá. Tartsuk meg annak!
A szomszédos Petrilán is megünnepelték március 15-ét, szintén a református templomban, ahol Kovács-Szabadi Levente lelkipásztor a nemzeti önazonosság fontosságát a hazaszeretet aktualitását, valamint az áldozatkészség felemelő példáját említve. Mindkét helyen az ünnepség végén diákok adtak elő 48-as verseket és dalokat.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)