Nekiment Orbán Viktornak a New York Times
Szerkesztőségi állásfoglalásban sürgette az Európai Uniótól a Magyarországnak szánt európai uniós infrastrukturális támogatások csökkentését, valamint Budapest szavazati jogának felfüggesztését a The New York Times című amerikai lap augusztus 1-jén, pénteken az internetes oldalán.
„Orbán azt hiszi, hogy semmit sem kockáztat” – fogalmazott a liberális lap a miniszterelnök tusnádfürdői beszédének és a magyar kormány intézkedéseinek bírálata nyomán. A szerkesztőségi cikk szerint Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének válaszában tovább kell mennie a szokásos dorgálásnál és kéztördelésnél.
„A bizottság azzal kezdhetné, hogy csökkenti azt a 21,91 milliárd eurót (mintegy 29,33 milliárd dollárt), amelyet az Európai Unió 2014 és 2020 között Magyarországnak szán az infrastrukturális fejlesztések finanszírozására.
Ugyancsak eljárást kellene kezdeményeznie az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkére hivatkozva, amely lehetővé teszi, hogy megvonják a szavazati jogot attól a tagállamtól, amelyben komolyan felmerül a 2. cikkben felsorolt értékek megsértése, beleértve a jogállamiságot, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat” – áll az írásban.
„A bizottság komolyan csökkentené saját hitelességét, ha elmulasztana lépéseket tenni Magyarország szankcionálása érdekében ezen értékek szisztematikus megsértése miatt” – hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás, amely szombaton jelenik meg a lap nemzetközi kiadása, a The International New York Times nyomtatott változatában.
Székelyhon.ro

Tusványos 25 – Mérleg
25 rendezvénysátorban 350 közéleti és szórakoztató program, 22 nagyszínpadi és levezető koncert, több ezer résztvevő. Ez az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rövid mérlege.
A negyedszázados tábor idei kiadását jócskán átitatta a kezdetekről szóló nosztalgiázás, de a múltidézés mellett a jelenre is koncentráltak a szervezők. Nemzetpolitikáról, gazdasági kihívásokról, kultúráról és civil életről szóltak a tusványosi fórumok.
Ez olyan mintha elmennénk nyaralni, persze nagyon sok a munka köze sincs a nyaraláshoz, de mégis olyan mintha a haverokkal egy hetet végig kirándulnánk, és közben pedig rengeteget dolgozunk, de sokszor ez nem érződik – magyarázta Vass Orsolya főszervező.
Archív fényképek idézik Tusványos történelmét. 25 év alatt számos politikus megfordult itt, idén azonban egyetlen román vezető sem tartotta fontosnak a párbeszédet. A korábban több alkalommal is előadóként résztvevő Traian Băsescu államelnök tavaly a tábor betiltását helyezte kilátásba, miután Tőkés László arról beszélt, hogy Magyarország védhatalmi státust kellene vállaljon az erdélyiek felett.
Idén Orbán Viktort kijelentései kapták a legnagyobb visszhangot. Magyarország miniszterelnöke szerint a válságba jutott liberális demokrácia helyett új munkaalapú társadalmi rendszert kell kiépíteni. A kormányfő, kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította Székelyföldet. A tábor legfiatalabb lakója mindössze 3 hónapos, Kata édesanyja lelkészként segíti a keskeny út sátor tevékenységeit.
Tőkés Bencze Zsuzsanna unitárius segédlelkész azt mondja: Kata ügyes baba, nem zavarja nagyon őt, hogy nem otthon vannak, az éjszakát otthon is átalussza itt is, és szerintem ő csak nyer azzal, hogy elhoztuk, és viszik magukkal más rendezvényekre is, mert ebbe a körforgásba jól belenevelődik és remélik, hogy ő is Tusványosos emberke lesz.
A tábor szomorú eseményének számított, hogy a harmadik nap eltűnt egy fiatalember, őt hiába keresték napokon keresztül képzett mentőkutyákkal az Erdély Mentőcsoport és a szolnoki Életjel tagjai. Az Intim Torna Illegál zárta idén a fesztivált. Az együttes úja dala idéntől Tusványos himnusza így akár egy szellemi köztársaságként is működhet jövőtől a székelyföldi autonómia kérdéskörét nyíltan felvállaló fesztivál.
dunatv.hu, Erdély.ma

Élménytáborral zárult a IV. Bölcs Diákok vetélkedő
A júniusban lezárult IV. Bölcs Diákok országos vetélkedő legjobban  teljesítő 10 csapata július 28. és augusztus 2. között a Bihar megyei Sonkolyoson élménytáborban vehetett részt.
Az idei verseny újdonsága, hogy az első három helyezett csapat fődíja egy brüsszeli tanulmányi látogatás szeptemberben, a Communitas Alapítvány és Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének jóvoltából. Az egész tanévben zajló, magyar középiskolásokat megszólító verseny a Communitas, a Magyaroktatás.ro, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem több intézete (Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet, Történelem–Filozófia Kar), valamint a Magyar Történeti Intézet megszervezésében került sor.
A Communitas Alapítvány programfelelőse elmondta: 11 megye 33 településének 60 iskolájából 165 csapat nevezett be, összesen 680 diák dolgozott a négy forduló feladatain. A tavalyiakhoz képest a nyolc helyett idén az első 10 legnagyobb pontszámot elért csapat vehetett részt a hatnapos élménytáborban.
Szabadság (Kolozsvár)

Liberális apokalipszis
Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde ugyancsak kiverte a biztosítékot mind magyarországi liberális, mind romániai nacionalista körökben. A pikáns az, hogy e kettőnek körülbelül annyi köze van egymáshoz, mint a hagymás Makónak az aranymecsetes Jeruzsálemhez, de – ám-lám! – egészen közel kerülhetnek egymáshoz, ha valamilyen magyar nemzeti állameszme, nemzetstratégia „rémével” találkoznak.
Budapesti liberálisék Orbánt már egyenesen a fasiszta Mussolinihez, a hitlerista Hitlerhez hasonlítgatják, nincs annyi képzelőerejük, hogy például „orbánista” Orbánt emlegetve szörnyülködjenek. A román hivatalos és önkinevezett nemzetféltők odáig mennek, hogy titkosrendőrségi fegyverzetet csörgetnek az orbáni eszmék ellenében. Emez eszmék központi magja pedig nem más, mint a liberalizmus mai divatozó válfajának súlyosan kártékony voltáról való nyílt beszéd, mely lehet, hogy egyelőre szentségtörésnek látszik az önmagával is meghasonlott Európában, de holnapra könnyen lehet az öreg kontinens még menthető értékeit mentő ideológia. Ha közben nem kerülnek túlsúlyba a bevándorlók, a maguk középkori törvényei és hiedelmei bűvöletében élő muszlimok, fétishitűek, ereklyecsókolgatók, akik tesznek mind a liberalizmusra, mind a keresztény konzervativizmusra.
De térjünk vissza a lényeghez. A magyarországi liberálisok és álkomcsik teljesen más okokból neheztelnek Orbánra, mint a román etatista nacionalisták. Az egyik tábornak az fáj, hogy a miniszterelnök teljes felelőtlenségükről rántotta le végre a leplet, Bukarestben viszont nem Orbán antiliberalizmusa az igazi mumus, hanem expozéjának befejező mondata, melyben talányosan azt vizionálja, hogy ebben a gyorsan változó világban „a mi időnk is eljöhet egyszer”. Nos, ez ellen az álom ellen áll most hadrendbe a SRI és a román nacionalizmus. Itt ugyanis az antiliberalizmus senkit nem zavar, mert sem valódi, sem mímelt liberalizmus nem volt és nincs Romániában.
Most, hogy megvan a közös ellenségkép, hát a bukaresti nacionalisták és a budapesti országárulók együtt jelentgethetik fel Brüsszelben, Strasbourgban, Hágában, Párizsban, Washingtonban, Londonban és Tel Avivban Orbán Viktort.
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az Egyesült Államok be(le)lépett az Európai Unióba?
A minap a New York Times szerkesztőségi cikkben felszólította az Európai Bizottságot és Juncker új bizottsági elnököt, hogy Orbán tusnádfürdői beszéde miatt az EU időlegesen vonja el a fejlesztési pénzeket Magyarországtól, illetve hazánk szavazati jogát is fel kellene függeszteni. Kérdésem ezek után: az USA talán időközben belépett az Európai Unióba? Mert ha nem, akkor ez a nyomásgyakorlás az EU új vezetőire teljességgel elfogadhatatlan.
A New York Times cikkét különösen az teszi veszélyessé és problematikussá, hogy szerkesztőségi állásfoglalásként jelent meg, s aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a lap szerkesztőségi állásfoglalásai nem állnak távol az amerikai kormányzati körök véleményétől.
Nemkülönben döbbenetes az, hogy – mint az EU-tól teljesen független ország mértékadó, „mainstream” lapja – egészen konkrét büntetőlépéseket javasol. Egyfelől azt követelik, hogy az EU a Kohéziós Alapban a Magyarország számára 2014–2020 között időszakra biztosított 21,91 milliárdos eurós, infrastrukturális fejlesztésekre szánt keretét csökkentse, nyilván addig, amíg a magyar kormány ismét „jó útra” nem tér.
Másfelől javasolják, hogy Magyarország ellen eljárást kellene kezdeményezni az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkelyére hivatkozva, mely lehetővé teszi, hogy megvonják a szavazati jogot attól a tagállamtól, amelyben komolyan felmerül a 2. cikkelyben felsorolt értékek megsértése, beleértve ebbe a jogállamiságot, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat…
Csak olvasunk és bámulunk.
Mi történne akkor, ha mondjuk a Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy a Le Figaro szerkesztőségi állásfoglalást tenne közzé arról, hogy, mivel az Egyesült Államok egyik tagállama megszegné az államok alkotmányát és föderális szerződéseit, ezért igen konkrét és kézzelfogható szankciókat javasolna az elnöknek és a kongresszusnak az adott tagállam ellen?
Egyáltalán, elképzelhető lenne ez?
Természetesen nem, mert az EU-tagországoknak és azok vezető szerkesztőségeinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik Amerikában az egyes államok és a szövetségi állam között. Nonszensz lenne, hogy az EU egy tagállama hangját hallatná az ügyben, hogy töröljék el a halálbüntetést az USA egyes tagállamaiban.
És nonszensz az is, amire a New York Times szerkesztősége – khmm – jutott.
Először talán jelentkeznie kellene az USA-nak az EU-ba, fizetnie kellene a tagállamok szokásos hozzájárulását a közös büdzsébe, s utána már javasolgathatna szankciókat egyik-másik tagország ellen (persze akkor sem fennhéjázóan, pökhendin és megalapozatlanul). Amíg azonban ez nincs így, addig elfogadhatatlan és visszautasítandó minden ilyen beavatkozási kísérlet.
De ennek a példátlan akciónak a hátterét megérthetjük, ha elolvassuk a minapi The Wall Street Journal-cikket, amely az illiberális eszme előretöréséről szól – természetesen Orbán tusnádfürdői beszédétől „ihletve”. A lap véleménycikke szerint az, hogy világszerte csorbát szenvedett a politikai és gazdasági szabadság eszméje, annak a következménye, hogy az Egyesült Államok visszavonult globális vezető szerepétől…
Nos, ezt a véleményt szerintem nem mindenki osztja.
Amíg az USA vette a bátorságot, hogy a szabadságot és a demokráciát „megvédje és terjessze” a világban, jelentős károkat okozott a szabadságnak és a demokráciának. Afganisztánban a tálib „terrorism” elleni évtizedes küzdelem oda vezetett, hogy a tálibok állnak a lábukon és még az újabb hatalomátvételt is megcélozhatják, minden más probléma pedig változatlan maradt. Irakban „bevezették” a demokráciát, aminek az lett a dicsőséges eredménye, hogy jelenleg teljes a káosz az országban, véres etnikai és vallási ellentétek feszülnek az iraki elit és a nép egyes csoportjai között. Az USA szabadságvédő és -terjesztő eredménytelenségének egyetlen oka van. Az, hogy a demokrácia és a szabadság intézményeinek bevezetése – szabad választások, emberi és állampolgári jogok stb. – önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az adott országban valóságos demokrácia jöjjön létre. A demokráciának ugyanis kulturális, történelmi, társadalmi, vallási stb. feltételei is vannak, s ki kell mondani: utóbbi feltételek fontosabbak és erősebbek, mint az intézményi-jogi feltételek.
Az Egyesült Államok a saját, szabadságra és demokráciára épülő intézményrendszerét a saját történelmére, kultúrájára és szokásaira alapozta. Minden más ország és régió is csak az utóbbiakra tud építeni egy működőképes rendszert, s ahogyan a forradalom exportja nem lehetséges (erről Che Quevara Bolívia kapcsán tudna mesélni), úgy a demokráciáé sem.
Orbán közvetetten erről beszélt, s többször leszögezte beszédében: a szabadság és az emberi jogok – tehát az EU-s szerződés 2. cikkelyében foglaltak!! – alapvető és megtartandó értékek.
És ezek után meri azt írni fenyegetően az említett lap, hogy „Orbán azt hiszi, semmit sem kockáztat”.
Igen, Orbán valóban azt hiszi, hogy semmit sem kockáztat, ha elmondja a világhelyzetről a véleményét – például Tusványoson –, mert hisz a véleménynyilvánítás szabadságában, s hiszi, hogy ezt a szabadság őshazájában is így gondolják.
Vagy?…
(Az EB-t nem izgatja
Nincs hozzáfűznivalója az Európai Bizottságnak Orbán Viktor magyar kormányfő Tusnádfürdőn elmondott beszédéhez – közölte Jonathan Todd, a brüsszeli testület szóvivője.)
Fritz Tamás, MNO

Visszhang
Mint az sejthető volt, Orbán Viktor tusványosi beszédének hatalmas visszhangja volt külföldön és belföldön egyaránt. Az expozé talán legtöbbet idézett kifejezése az „illiberális állam”, amibe természetesen azt próbálták magyarázni, hogy ez maga a demokratikus jogállam, és Orbán valójában a demokrácia felszámolását hirdette meg; hogy a fékeknek és ellensúlyoknak üzent hadat; hogy az állampolgári jogok finom szövetét akarja felvagdosni; s hogy a totális állam mellett tette le a garast. Ezt ráadásul némi csúsztatással összekötötték azzal, hogy Orbán beszéde elején megemlítette, lám, mely „illiberális” államok sikeresek: Kína, India, Szingapúr, Törökország, melyek gazdasága a nemzeti protekcionizmus, más szóval a nemzetépítés filozófiája mentén működik.
Még Orbán korábbi hívei között is akadt, aki vélhetően félreértésből, de meglehetősen szélsőséges hangnemben határolódott el a miniszterelnök szavaitól. Elek István, aki az első Fidesz-kormány ideje alatt Orbán egyik főtanácsadója, s a ciklus félidejében alapított Heti Válasz nevű hetilapnak meghatározó alakja volt, nem kevesebbet állít, mint azt, hogy szerinte Orbán Viktor „csak összefoglalta, hogy épp hol tart. Hogy itt tart, az persze szánalmas, illetve szégyen és gyalázat; hazánknak meg katasztrófa.”
Holott Orbán világosan fogalmazott és teljességgel érthetetlen, hogy például Elek, de nemcsak ő, mit képes kiolvasni a beszédből. Hiszen Elek, és minden ember, aki nem vesztette el józan ítélőképességét, akit nem korlátoznak ideológiai dogmák, aki nem visel pártszabta eszmei szemellenzőt, csak egyetérthet azzal, hogy mi is a baj Orbán szerint a liberális állammal: az, hogy nem védte meg a nemzeti vagyont, hogy nem volt képes megakadályozni az ország és a polgárok eladósítását.
S mit javasol a miniszterelnök? Nem a demokratikus játékszabályok újrarajzolását, hanem egy olyan állam megteremtését, mely versenyképessé igyekszik tenni a magyarságot, mely a magyar nemzetet nem egyének halmazának tekinti, hanem erősítendő közösségnek, mely védi a sajátlagost az idegennel szemben.
Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy harc, ami a végső lehet
Ha Orbán Viktor követ akart dobni a politika állóvizébe a tusványosi beszéddel, akkor sikerrel járt. Azóta is erről szól a közéleti polémia, a beszéd kapcsán megszólaltak a különböző politikai erők képviselői belföldön és külföldön egyaránt. A New York Times szerkesztőségi vezércikkben követel EU-s szankciókat Magyarország ellen, ami eget verő cinizmus, azok után, hogy a „terror” elleni világszintű háború ürügyén az amerikai kormányzat súlyosan korlátozta az emberi jogokat. Lehallgatnak tetszésük szerint bárkit, drónokról vadásznak terroristaként megbélyegzett emberekre, úgy, hogy velük együtt ártatlanok is meghalnak, hogy Guantanamón ítélet nélkül tartanak fogva és kínoznak embereket, hogy demokráciaexport címszó alatt káoszt és anarchiát idéznek elő országok sorában, hogy most a „Majdan-projektbe” fektetett 5 milliárd dollárról ne szóljunk. De hát ilyen a világ.
„Lényeglátó” elméletek
Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy tisztában van a kockázatokkal. Külön kiemelendő, hogy a háttérhatalmakra és a Bilderberg-csoportra vonatkozó kérdésre nem a szokásos választ adta – „ugyan kérem, hát ezek összeesküvés-elméletek” –, hanem azt, hogy nem akar a témában nagyon elmélyedni. Minél mélyebbre ereszkedünk ugyanis egy mély kútba, annál inkább megijedünk, s hozzátette: természetes, hogy azoknak az erőknek, amelyek Magyarországon számottevő pozíciókat szereztek meg, nincs ínyükre a kormány magyar szuverenitást erősítő politikája. Egy zárójel erejéig: önmagában az, hogy egy elmélet összeesküvés-elmélet, még semmit nem mond arról, hogy leírja-e a valóságot vagy sem. Mióta a világ világ, a színfalak mögött is zajlottak események, s aki ezeket elemezni kívánta, kénytelen volt „összeesküvés-elméletet” gyártani. Más kérdés, hogy az összeesküvés-elméletek egy részét intellektuálisan nem lehet komolyan venni, vagy mert egzaltált, magukat lényeglátóknak gondoló emberek találták ki őket, vagy mert a háttérhatalom suttogópropagandájától származnak és azt a célt szolgálják, hogy minden összeesküvés-elméletet kompromittáljanak.
Orbán Viktor beszédéből Magyarországon elsősorban az „illiberális demokrácia” kifejezést emelték ki, nem pedig a nemzetépítő államot. Vélhetően az előbbi mentén látták könnyebbnek megindítani az eszmei támadást. Hack Pétertől Tamás Gáspár Miklóson át a korábbi ciklusban Orbán főtanácsadójaként működő Elek Istvánig a bírálók alighanem készakarva értették félre a miniszterelnököt, és magyarázták úgy beszédét, mintha magával a jogállammal, a demokráciával akarna leszámolni, és olyan világot teremteni, mint amilyet az általa sikeresként említett államok, Kína, India, Törökország és Oroszország lakosai élnek meg nap, mint nap. Holott Orbán világosan megfogalmazta, mit ró fel a liberális demokráciának. Hogy e társadalmi rendszer képtelen volt arra, hogy a mindenkori kormányokat a nemzeti érdekek szolgálatára, a nemzeti összetartozás erősítésére kötelezze, hogy nem védte meg a közösségi vagyont, sőt, azt a nemzet önfenntartásához szükséges mérték alá csökkentette, hogy nem védte meg az országot az eladósodástól és a családokat az adósrabszolgaságtól. Mindezeken túl külön passzus szólt az emberi jogokról, a kereszténység és a szabadság értékeinek tiszteletben tartásáról.
Hadüzenet, de minek?
Az általa körvonalazott munkaalapú nemzetépítő államról – amely, ha akarjuk, „illiberális demokráciaként” működik – Orbán nem sokat mondott, de néhány alapelvet leszögezett. Így például azt, hogy a liberalizmus azon elvét, miszerint „mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti” le kell cserélni arra, hogy „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal”. S ezt meg is indokolta: az utóbbi negyed évszázadban a magyar lakosság azt tapasztalhatta, hogy mindig az erősebb mondta meg, kinek a szabadsága sérül. „Folyamatosan azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza. Mindig az erősebb szomszéd mondja meg, hogy hol a kocsibejáró, mindig az erősebb bank mondja meg, hogy mennyi a hitel kamata, ha kell, menet közben változtatja, és sorolhatnám azokat a példákat, amelyek egyébként a kiszolgáltatott, gyenge, másoknál kisebb gazdasági véderővel rendelkező személyeket és családokat folyamatosan életélményként érte az elmúlt húsz esztendőben.” Mindebből sok minden következhet, de az aligha, hogy Orbán Viktor a „fékeknek és egyensúlyoknak” üzent hadat, hogy totális államot akarna építeni.
Igazságtétel
Erdélyben mást kérnek számon Orbán Viktoron. Van, akinek az a problémája, hogy a beszéd nem rólunk, erdélyi magyarokról szólt, holott sokan a magyar miniszterelnöktől várják a megváltást. Ehhez képest a beszéd rólunk is szólt, hiszen a nemzetépítő állam értelemszerűen az egész magyarság érdekeit szolgálja, az egész Kárpát-medencei magyar közösséget szeretné versenyképessé tenni. Másrészt beszéde elején a miniszterelnök utalt a 2004-es népszavazásra, és úgy ítélte meg: az a tény, hogy a határon túli, s ezen belül zömmel az erdélyi magyarok szavazatainak köszönhetően elnyert mandátummal lett meg a kormány kétharmados többsége, egyfajta igazságtételt jelent.
Volt, aki átírta az Orbán beszédet román kontextusra, és azt olvasta ki belőle, hogy egy ilyen beszéd fenyegető a magyarság számára. Nos, a helyzet az, hogy a román politika meghirdetés nélkül nemzetépítő államként működik Erdély román megszállása óta, mi több, nemcsak illiberális, de az emberi jogokat súlyosan sértő államként. Az elnyomó román hatalom meg sem várta, hogy a békeszerződés Romániának ítélje Erdélyt vagy annak egy részét, már feleskette a román államra a magyar elöljáróság arra hajlandó tagjait. Aztán végigrabolta Magyarországot, bevezette a botbüntetést a kollektív megalázás nyilvánvaló szándékával, majd Trianon után alkotmányos szinten rögzítette a homogén egységes nemzetállam koncepcióját egy olyan országban, amelynek területén akkor legalább három, a nemzeti lét teljes vertikumát megszervezni és magát igazgatni képes közösség élt.
Azóta is e célprogram jegyében cselekszik. Sajátos, hogy egy erdélyi magyar tollforgatónak azzal van problémája, hogy a magyar miniszterelnök támogatni, szervezni akarja a magyar közösséget, illetve a magyar államot a magyar érdekek kifejezőjévé és szolgálójává akarja tenni s nem azzal, hogy a román hatalom naponta súlyosan csorbítja az erdélyi magyarság jogait. Mert a tények ezek: Magyarországon Orbán Viktor vezetése alatt nem tudunk arról, hogy az állam részéről jogsérelem érte volna bármely kisebbséget, míg a Ponta-kormány etnosoviniszta kurzusa a Ceauşescu-rendszert idézi a Wass Albert-könyvek elkobzásával, a Wass Albert-szobrok és a székely zászlók elleni hadjárattal, a bíróság politikai célra való használatával és még sorolhatnánk. Képzeljük el, mi lenne, ha Magyarországon a helyi szlovák, román, sváb, zsidó vagy cigány kisebbség valamely tagja által magánterületen felállított szobrot távolítaná el a magyar karhatalom. Vagy rendőrök koboznának el ezen kisebbségek tagjaitól könyveket.
Kinek tálcán, kinek ellenszélben
Egyenként lehetne szétcincálni az Orbán-beszéd bírálóinak állításait, és kimutatni: vagy nem értették meg a beszédet, vagy csúsztatnak, vagy pedig egyszerűen azzal van problémájuk – ami a 19. század óta evidencia –, hogy az európai államok az európai nemzetek első számú érdekérvényesítő eszközei. Az a nemzet, amely ezt nem ismeri fel, nem meri kimondani és nem mer ennek jegyében cselekedni, versenyhátrányba kerül a többivel szemben. Különösen igaz ez egy olyan országra, mint Magyarország, amely több olyan ország szomszédságában él, ahol nemcsak államszervezési elv a nemzetépítés, de Trianon óta rendszeresen és gátlástalanul megsértik az emberi és polgári jogokat.
Amiben természetesen nem szolgálhatnak modellként számunkra, de abban igen, hogy a 2002 és 2010 között a globális főhatalom, a nemzetközi háttérerők helyi adminisztrációjaként működő államból Szabó Dezső szellemében magyar történelmi műhelyt teremtsünk. Amelyben a magyar sorsot magyar kezek igazgatják a magyar érdekeknek megfelelően. Amit a kisantant államoknak a történelem tálcán kínált, azért a magyarságnak meg kell küzdeni belső és külső, közeli és távoli ellenfelekkel. De ezt a harcot meg kell vívni, mi több, ez a legfontosabb harc, amit meg kell vívni. Mert ez a harc nemcsak a versenyképességünkről, hanem kárpát-medencei jelenlétünkről, megmaradásunkról szól.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szétkozmetikázták az Orbán-beszéd angol fordítását
Kihagyták Orbán Viktor legkeményebb kijelentéseit, de legalábbis szándékosan félrefordították azokat a tusnádfürdői előadás angol feliratos verziójából, ami a kormány Youtube-csatornáján jelent meg. Először a 444 vette észre: két helyen is félrefordították a magyar kormányfő szavait, amelyek így éppen az ellenkezőjét jelenthetik az angol nyelvű nézőknek, mint a magyarul értőknek.
lliberális államot építünk - jelentette ki egyértelműen Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Szerinte a magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget. Példaként nem nyugati, nem liberális és szerinte mégis sikeres országokat emelt ki: szóba került Kína, India, Törökország és Oroszország is.
Ehhez képest az angol feliratos videóban az a részt megváltoztatták, ahol Orbán azt mondta, "hogy a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán, a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell. Ezt most csak két dimenzióban fogom érinteni, nem akarok belemenni egy hosszabb előadásba." Az angol nyelvű változatban viszont a szöveg inkább azt jelenti, hogy a liberális elvekkel és módszerekkel egyelőre csak két dimenzióban kell szakítani, és nem azt, hogy két példát mond a miniszterelnök arra, hogy miért kell szakítani velük.
Sőt, csúsztat a fordítás azon a részen is, ahol Orbán a civil szervezeteket ostorozza. A kormányfő azt mondta: "világossá kell tenni, hogy itt nem civilekkel állunk szemben". A magyar verzióban Orbán szövege tehát azt jelenti, hogy akikkel szemben állnak, azok valójában nem civilek. Csakhogy a fordítás szándékosan félreérthetően hagyta ezt a mondatot: "it is very important that we make clear that we are not opposing non-governmental organisations here". Ezzel az angol szöveggel könnyű úgy érteni, mintha Orbán azt mondta volna, hogy a civil szervezetekkel nem állnak szemben, a civil szervezeteket nem ellenzik.
Ennél is érdekesebb az a két fordítási hiba, amit a portál olvasói vettek észre. Mindkét esetben a magyar illiberális szó tűnt ugyanis el a fordításban. Az egyik esetben Orbán eredetileg ezt mondta: "Amikor az Európai Uniót szóba hozom, nem azért teszem meg, mert azt gondolnám, hogy az Európai Unión belül ne lehetne egy illiberális, nemzeti alapokon álló új államot fölépíteni." Angolul viszont ezt a feliratot kapta a szöveg: "The reason a dispute has now developed between the EU and Hungary is that we have changed this system and the Government has come to a decision according to which within this new state concept, this liberal state concept..." Vagyis éppen az a szó tűnt el, amelyikről az utóbbi három hétben nemcsak a hazai, hanem a világsajtó is háborgott.
forrás: 444.hu, Népszava

A harmadik Élő Erdély diáktábor a Csíki-medencével varázsol el idén
Az Élő Erdély Egyesület 2014. szeptember 1―6. között immár harmadik alkalommal szervezi meg a középiskolás diákoknak szóló táborát. Az idei tábor tematikája a Csíki-medence, az állandó táborhely pedig a csíkcsomortáni Szellő Szálló lesz.
A diáktáborba olyan 14 és 18 év közötti fiatalokat várnak, akik szeretnék megismerni a Csíki-medence jellegzetességeit, építészetét, hagyománykincsét, népművészetét, a tájegységre jellemző hagyományos mesterségeket, a vidék természeti különlegességeit, a csíki ízeket. A változatos programnak része a biciklizés, túrázás, a meghívott szakemberek által tartott előadások, foglalkozások, kézműves tevékenységek, találkozások helyi emberekkel, nótázás, jó hangulat, és sok-sok meglepetésprogram.
A táborozók legfontosabb kellékei, amelyet lehetőség szerint maguknak kell biztosítaniuk: bicikli, biciklis felszerelés (sisak, első és hátsó lámpa, fényvisszaverő mellény), eső és nap elleni felszerelés, váltócipő, benti cipő, és ha van, akkor hangszer, távcső, fényképezőgép. A tábor ideje alatt napi háromszori étkezést biztosítanak. Legtöbbször a szálláshelyen zajlik az étkezés, de előfordul majd, hogy az ebédet azon a településen készítik vagy fogyasztják el, ahol éppen ebédidőben tartózkodnak. A táborhely a csíkcsomortáni Szellő Szálló lesz (Csíkszeredától 7 km-re). A szálláshely 67 fő számára biztosít férőhelyet 23 fürdőszobás szobában. A házhoz 3500 m2-es kert tartozik, melyet átszel az Aracs patak. A kertben, különálló épületben található az étkezésnek, előadásoknak, programoknak is helyt adó közösségi helység
A táborban való részvételi díj 180 RON/fő, ami tartalmazza a szállás, étkezés, a programok és az ajándékcsomag (diáktáboros póló, szakmai anyagok, meglepetés) költségeit. Idén 10 ösztöndíjas helyet biztosítanak a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező jelentkezők számára. Az ösztöndíjas részvételi díj 130 RON/fő, az ösztöndíjas hely igényléséhez a jelentkezési laphoz csatolni kell az utolsó iskolaév tanulmányi átlagának igazolását (ellenőrző könyv, iskolai igazolás stb.). Az ösztöndíjat igénylő jelentkezők közül a 10 legjobb, 9-es fölötti tanulmányi átlaggal rendelkező résztvevő élhet a kedvezményes részvétel lehetőségével.
Jelentkezni augusztus 29-ig lehet a Jelentkezési lap és a Szülői nyilatkozat (a Jelentkezési lap melléklete, amelynek kitöltése a 18 éven aluli jelentkezők számára szükséges) kitöltésével. A kinyomtatott és aláírt dokumentumokat az Élő Erdély Egyesület székhelyén (530170 Miercurea-Ciuc, Aleea Copiilor nr. 5/5, jud. HR, RO) várjuk postán vagy személyesen naponta 10 és 16 óra között. A jelentkezési határidő letelte után visszajelzést küldenek a jelentkezés elbírálásáról és a további tudnivalókról.
Bármilyen kérdéssel, további információval kapcsolatban kereshetők a szervzeőkt az office@eloerdely.ro, a 0740-OFFICE (0740-633 423, Élő Erdély Egyesület irodája, naponta 10–16 óra), ill. a 0745-274 525-es (Vas Réka, táborszervező) elérhetőségeken, vagy az Élő Erdély Egyesület székhelyén.
maszol.ro

Orbán–Kelemen-egyeztetés az elnökválasztásról
Sok sikert kívánt Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a romániai államfőválasztáson való részvételéhez kettejük csütörtöki budapesti egyeztetésén.
rbán Viktor arra számít, hogy megerősödik a magyar közösség súlya a román belpolitikában, valamint ésszerűbb alapokra lehet helyezni a magyar–román kapcsolatokat.
„Ebben az időszakban egész Románia figyel, éppen ezért szélesebb körben mutathatjuk meg az erdélyi magyar közösség törekvéseit, érdekeit. Ez a legjobb alkalom arra, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit akarunk – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ tájékoztatása szerint. – El kell mondanunk a román többségnek, hogy mi, magyarok dolgozó, adózó, értékteremtő polgárai vagyunk ennek az országnak, de saját hagyományaink, értékeink és érdekeink vannak. Azért is fontos, hogy jelöltet állítsunk, mert a román politikusok, pártok között egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna.”
A szövetségi elnök a találkozón elmondta, az erdélyi magyar embereknek meg kell mutatniuk, hogy egy erős közösséget jelentenek, „hogy minket nem lehet megkerülni, amikor az ország jövőjéről döntenek.”
Az RMDSZ elnöke szerint ezért nem lehetséges az, hogy a választások első fordulójában román jelöltet támogassanak az erdélyi magyarok. „Egységes fellépésünkkel akár azt is eldönthetjük a második fordulóban, hogy ki lesz Románia elnöke, és hogyan fogunk élni a következő öt évben. Az elnökválasztás tehát jó alkalom arra is, hogy megmutassuk közösségünk erejét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az Országházban zajlott tárgyaláson az RMDSZ elnöke és a magyar miniszterelnök általánosságban is áttekintette az aktuális nemzetpolitikai kérdéseket, valamint megállapodtak abban, hogy tovább erősítik a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatait.
Mint ismeretes, idén először fordul elő a rendszerváltás óta, hogy két magyar jelölt is el szeretne indulni a romániai elnökválasztáson: Kelemen Hunor mellett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke is rajthoz állna.
A választójogi törvény értelmében a jelöltek akkor indulhatnak a novemberi választáson, ha szeptember 23-ig 200 ezer támogató aláírást gyűjtenek. Az RMDSZ és a néppárt is elkezdte már az aláírásgyűjtést, utóbbi munkáját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is segíti.
Székelyhon.ro

Kommunisták negyed évszázada és most
A történelemfilozófia egyik kulcskérdése: létezik-e történelmi szükségszerűség, és ha igen, milyen mélységig meghatározottak a társadalmi folyamatok s az azokból következő történelmi események. A véletlenek játéka mennyire befolyásolja a makrofolyamatokat, mennyire volt szükségszerű, hogy Magyarország, de nem kis mértékben a román fennhatóság alatt álló államalakulat is elpazarolja a rendszerváltás által tálcán nyújtott, fantasztikusnak tűnő lehetőséget?
Kérdések és legendák
Sejthető volt, hogy az első választások eredményeként akár a magát jobboldalnak, akár a magát baloldalnak nevező erőcsoport kerül a az ország élére, a globális főhatalom kísérletet tesz rá, hogy szűk pórázra kösse az új elitet. A nemzeti oldalon nagy valószínűséggel még évtizedekig vita lesz abban a kérdésben, hogy Antall József mint küldött ember, mint kívülről vezérelt politikus járult-e hozzá az utóbbi évszázad talán legnagyobb esélypazarlásához? Vagy hitt benne, hogy a nemzetet szolgálja a balliberális mainstream programjának elfogadásával: az előző rendszer által felhalmozott államadósság átvállalását, az esztelen és öncélú privatizációt, a magyar érdekek háttérbe szorítását a „térség stabilitása” érdekében. A módszeres esélyelszalasztással jellemezhető antalli nemzetpolitika legszemléletesebb szarvashibája az volt, hogy Magyarország az első között ismerte el Szlovákia szuverenitását ahelyett, hogy kérte volna az új államalakulat és Magyarország határainak megállapítását az etnikai határvonal mentén. De említhetem azt is, amit amolyan városi legendának hittem – míg Kozma Imre atyától mint szemtanútól nem hallottam szélesebb nyilvánosság előtt –, miszerint a posztkommunista ukrán vezetés felajánlotta Magyarországnak Kárpátalja magyarlakta területeinek visszacsatolását. Ami vagy megvalósulhatott volna, vagy nem, de az Antall–Jeszenszky-páros kísérletet sem tett arra, hogy kihasználja e példátlan történelmi lehetőséget.
Az alapkérdésre biztos választ valószínűleg soha nem kapunk, annyi viszont bizonyos, hogy ha Antall megpróbált volna önálló, magyar érdekű politikát folytatni, akkor sem lett volna meg hozzá a hatalma. Kormányának nem kevés őszinte nemzetszolgáló tagja volt, akik közül sokan súlyos bírálatot mondtak utólag a korszak politikájáról, de akadnak olyanok is, akik ma is hisznek egykori elöljárójuk jó szándékában, és az egykori miniszterelnök kétségtelenül szűk mozgásterére hívják fel a figyelmet. Átörökölt egy Kádár-korban szocializálódott kormányzati apparátust, bírói kart, hadsereget, rendőrséget és titkosrendőrséget. Ezekkel önálló nemzetépítő magyar politikát folytatni kőkemény elszántság mellett is igen nehéz lett volna. Utólag azonban úgy tűnik, hogy a szándék sem volt kőkemény. Vagy azért, mert a kormányfő eleve egy külső hatalmi centrum által megszabott küldetést teljesített, vagy mert őszintén hitte, hogy Magyarországnak primér, minden egyéb szempont előtti érdeke minél mélyebben integrálódni az euroatlanti politikai és katonai megastruktúrákba.
Új vezércsillag
Az elmúlt héten rendezett EMI-tábor egyik, a Kommunisták és szekusok 25 éve és most címet viselő panelje témafelvezetésének egyik legfőbb tézise, hogy a rendszerváltás idején Magyarországon és Romániában egy alapvetően ideológiasemleges, a kommunista tanokat legfeljebb saját kiváltságainak eszmei megalapozása és megvédése céljából hirdető elit uralkodott. Egy technokrata elit, amelyet elsősorban a nomenklatúrareflex tartott össze. (A román kommunista vezetés emberi ösztöneiket el nem veszítő tagjai esetében a félelem is közrejátszhatott, de a kommunizmusban való őszinte hit aligha.) Ez az elit olyan helyzetben volt, hogy az új, demokratikusnak mondott játékszabályok között politikai hatalmát gazdasági hatalomra konvertálhatta, s így a politikában is esélytöbblettel vehetett részt a továbbiakban. A médiahatalom pedig eleve adott volt.
Mikor megszűnt a Moszkvából vezéreltség, mindkét ország „kommunista” „élcsapata” új vezérlő csillag után nézett, s találta azt meg a globális főhatalomban a New York–Washington–London–Brüsszel-tengely mentén. Nem arról van szó, hogy e politikai elitnek ne lettek volna bolsevik reflexei, hogy tagjainak ne lettek volna kommunista nosztalgiái, arról sem, hogy ezen elitnek ne lett volna valamiféle ideológiailag átszínezett értékrendje. Magyarországon az alapvetően baloldali ideológiai töltés, a nemzet- és vallásellenesség, az anyagelvűség, a vidékellenesség, a hagyományokkal szembeni fenntartások, a társadalommérnöki hevület nagyon is megvolt, de ez tökéletesen összeillett a globális világ előkészítőinek szándékaival: a globalizátorok ugyanezeknek az értékeknek üzentek hadat, ugyanezeket roncsolják módszeresen.
A különbség
A román politikai elit viszont mindmáig át van itatva a pánromán soviniszta nacionalizmussal, továbbá nagymértékben támaszkodott az ortodox egyházra, hiszen az mindig is szimbiózisban működött a politikai hatalommal – nemcsak Romániában. De ez nem akadályozta meg a román vezető politikusokat abban, hogy eladósítsák, ezáltal függővé tegyék újra az országot, átvegyék a privatizációs sokkterápia globalista receptúráját. A nacionalista jelszavakra rezonáló román „nemzeti” elit – amely nemzeti ösztöneit és indíttatásait éli ki az erdélyi magyarság nyomorgatásában – politikai színezettől függetlenül lefeküdt a multiknak. Semmit sem tett azért, hogy a fenntartható fejlődés modelljét alkalmazza az általa vezetett országban, hogy a kis- és középvállalkozásokra építsen, hogy minimalizálja a bérrabszolgák számát, minél több értelmes, alkotó egzisztenciát teremtsen. Pedig ez lenne az igazi nemzeti politika. No persze ehhez jobban kell szeretni a hazát, mint a pénztárcánkat, mint a hatalmat, a velejáró kiváltságokat, s mint a langymeleg biztonságot. A két fő román politikai erő egymással van elfoglalva, vélhetően fel sem merül bennük, hogy ujjat húzzanak a globális világhatalommal.
S ez a nagy különbség Magyarország és Románia között. Orbán Viktor történelemfilozófiai szempontból a globális háttérhatalom forgatókönyvében olyan jelenségnek tűnik fel, mint az Öszvér Aszimov Alapítványában. 1993-ig úgy tűnhetett, hogy Orbán is engedelmes kiszolgálója lesz a pusztító világerőnek. Akkortájt észrevehette, hogy miféle játékok folynak a nagyvilágban, és politikájában 180 fokos fordulatot írt le. Szó sincs róla, hogy valamennyi döntése helyeselhető lenne, hogy ne lennének nemzetpolitikai szempontból nehezen magyarázható lépései. De az egyértelmű – már csak a globális főhatalom által uralt fősodratú nemzetközi média támadásaiból ítélve is –, hogy politikájának vektora a magyar mozgástér szélesítése, amagyar szuverenitás erősítése és a globális iga lazításának irányában mutat.
A 21. század politikájában a fő törésvonal a globális főhatalom, és az általa bedarálni, homogenizálni, lakosságmasszává süllyeszteni szándékozott helyi társadalmak között húzódik. Akiknek érdekképviseletét vagy felvállalja a helyi politikai vezetés, vagy klasszikus komprádor reflexekkel a gyarmatosítók, a globalizátorok oldalára áll. Az utódkommunista elitek ebben a kontextusban meglehetősen egységesen viselkednek: a globális főhatalom oldalára állnak, meg sem kísérlik korábbi utópiáik meghirdetését, megvalósítását még kevésbé. Ez a válasz arra, hogy hol, mit képviseltek kommunisták 25 éve, és mit képviselnek most: a saját klikkérdekeiket egy idegen hatalom szolgálatában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egyházi szakmunkásképzés: nemcsak hit kérdése
Miközben a Romániában tanuló mintegy 200 ezer nyolcadikos diák 25 százalékának tartanak fenn szakiskolai, szaklíceumi helyeket, a fiatalok kevesebb mint 10 százaléka iratkozik ilyen iskolákba. A két romániai református egyházkerület idén először indít magyar szakiskolai, szaklíceumi oktatást Erdélyben. A magyar állami támogatást élvező kezdeményezés szándéka, hogy minőséget hozzon az erdélyi magyar szakoktatásba.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel október 3-án Kolozsváron az új magyar szakiskolát. A magyar állami támogatással felújított és berendezett egyházi épületben induló képzést a Kolozsvári Református Kollégium felügyeli. Üzenetértékűnek tartja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a magyar miniszterelnök személyes jelenlétét a kolozsvári avatón. Szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú az erdélyi magyar szakoktatás újjáélesztése és jövője.
A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyház visszakapta egyik kolozsvári épületét, ahol korábban a volt faipari líceum működött. Az épület hasznosítása kapcsán fogalmazódott meg a magyar szakiskolai oktatás ötlete. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes tavaly így nyilatkozott az Erdélyi Naplónak: „Regionális magyar szakiskola és szaklíceum létrehozásáról folynak a tárgyalások, amely nemcsak tőlünk, hanem a környező megyékből is idecsábíthatná a szakmunkásképzésre iratkozó nyolcadikosokat. Ehhez elsősorban a szülői ellenállást kell leküzdeni, meg kell győznünk őket arról, hogy érdemesebb elsajátítani egy piacos szakmát, mint elméleti továbbtanulásra ösztönözni mindenkit.” A tárgyalásokba bekapcsolódtak a történelmi magyar egyházak, a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, az RMDSZ és a civil szervezetek.
Egy évvel ezelőtt készült összeállításunkban Kató Béla püspök a minőségi oktatást nevezte meg az új szakiskola beindításának feltételeként. „Ma azt látjuk, hogy a szakiskolai és szaklíceumi képzés Erdély-szerte kényszerből jön létre, a szülők ésa diákok egyelőre kerülik. A döntéshez több kérdésre is megnyugtató választ kell kapnunk: ki az iskola létrehozója, ki lesz a tulajdonosa, és ki lesz a fenntartója? Az egyház csakis színvonalas, megfelelő választékot kínáló szakmai oktatásban vállal partnerséget.”
Közösből egyházi iskola
A kezdetben széles körű összefogással felkarolt magyar szakoktatás megvalósítása végül az egyház „felségterületén” landolt. Miután az elképzelés több hónapon át egy helyben topogott – az iskola indulásának költségeit sem a polgármesteri hivatal, sem a tanfelügyelőség nem állta –, az új magyar szakiskola beindítását az Erdélyi Református Egyházkerület vállalta fel. Nemcsak az épületet biztosította hozzá, hanem az iskola beindításához szükséges anyagi támogatást is kilobbizta a magyar kormánynál. Kató Bélának Orbán Viktor miniszterelnök megígérte: minden lehetséges eszközzel támogatják az erdélyi magyar szakoktatás, szakmunkásképzés újraindítását.
„Laboratóriumi szerepet szánunk a kolozsvári kezdeményezés elindításának – mondta el lapunknak az egyházkerület püspöke. – Ha a modell működőképesnek bizonyul, Erdély más régióiban is kiterjesztjük, új szakiskolákat, szaklíceumokat hozunk létre.” Kató Béla szerint egyházi keretben lehet odafigyelést és felelősségvállalást biztosítani a magyar nyelvű szakoktatás újraindításához. A működésképtelen állami szakképzés csapdájából csak így lehet kijutni. „Az elmúlt 25 évben a szakoktatás sérült a leginkább. A kommunizmusban sem volt tökéletes, hiszen az igazi akkor szűnt meg, amikor kivették a céhek kezéből. De 1990 után a kommunista évek gyakorlatához képest is visszalépés történt.” Ennek fő okát a püspök az egyetemi képzés túlburjánzásában látja, abban, hogy elhitették a fiatalokkal: az igazi megvalósítás az egyetemi diploma. Ezzel párhuzamosan megváltozott a közmegítélés: szakiskolába csak a buták, a semmire sem alkalmasak kerülhettek. Hosszú éveknek kellett eltelniük a keserű felismerésig: több egyetemi diploma birtokában sem lehet munkát találni, ezért sokan szakképzetlenként próbálnak szerencsét a munkaerőpiacon. Vagy frusztrált emberként indulnak Nyugat-Európába epret szedni.
A magyar fiatalok kiúttalanságát szociológiai tanulmányok is igazolják. Egy Kolozs megyei felmérés szerint az évente végző mintegy 600 nyolcadikos magyar diákból 100 kénytelen román nyelvű szakiskolába vagy szaklíceumba iratkozni. További 100 fiatal kényszerből kerül elméleti középiskolákba, mivel nem akar román szakiskolába iratkozni. A nyolcadikat végzett magyar diákok egyharmada eleve lemorzsolódik, ki a román oktatás miatt, ki azért, mert az elméleti líceumbeli tanuláshoz szükséges motiváció híján érettségi diploma nélkül marad.
Mérnökök helyett szakmunkásokat
Az új magyar szakiskola hiánypótló Kolozsváron. Az indulás nehézségei ellenére viszonylag hamar sikerült megfelelő szaktanárokat, mérnököket és mestereket szerződtetni, és kialakult azoknak a cégeknek a köre is, ahol az iskola leendő tanulói gyakorlati oktatáson vehetnek majd részt.
Az indulás előtt álló új iskola iránt akkora az érdeklődés, hogy a kezdetben tervezett két osztály helyett a Református Kollégium három osztályt kért a tanfelügyelőségtől. A gyerekek tömeges jelentkezése ellentmond annak a kolozsvári trendnek, miszerint sok szakiskolai osztály el sem indulhat az érdektelenség miatt. Nem véletlen, hogy a kezdetben minden támogatást megígérő kolozsvári román főtanfelügyelő a siker láttán kezd visszalépni, és azt szorgalmazza, hogy csak két osztály induljon. Kimondatlanul is azokat a román szakiskolai osztályokat félti, amelyek eddig is csak magyar gyerekekkel tudtak elindulni.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes szerint ez nem lehet szempont a harmadik szakiskolai osztály jóváhagyásában, a román főtanfelügyelő véleményének ellenére Király András államtitkárral együtt biztosították a kollégiumot és az egyházkerületet, hogy valamennyi beiratkozó gyereknek lesz helye. A romániai erőviszonyok ismeretében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója egyelőre kivár, hiszen csak szeptemberben dől ela harmadik osztály sorsa. A tervek szerint az egyik osztályban szakács-, a másikban fodrászképzés indulna, de a szintén jelentős beruházást igénylő gáz- és vízszerelés, valamint az elektronikus berendezéseket kezelő szakmunkásképzés mellett is kitartanak.
Hamar kiderült: a román tanügy csak szólamok szintjén támogatja a szakoktatást. A nehézkesen beszerezhető engedélyeken túl az is gondot jelent, hogy nincs pénz a kisegítő személyzet – kapus, takarítónők, nevelők – bérezésére. Bár a sokismeretlenes egyenletként induló kolozsvári magyar szakiskola számos gondját-baját sikerült már orvosolni, jó néhány az indulás pillanatáig fennáll.
Az indulás híre azonban nemcsak a nyolcadikos magyar gyerekeket örvendeztette meg Kolozs megyében, hanem számos vállalkozót is. A Bosch cég nemeszsuki szerelőüzemének vezetősége is figyelemmel kíséri az indulást, hiszen nekik is kell a jól képzett szakmunkás. A szakmunkás-képesítést igénylő legtöbb állásra műszaki egyetemet végzett mérnökök jelentkeztek, olyannyira nincs megfelelő számú szakmunkás Kolozsváron, és akkora a túltermelés a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnöki karain.
Nem válnak inasiskolává
A kolozsvári indulással párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi líceumában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is jelentős váltás zajlik. Az eddig kizárólag elméleti osztályokkal működő tanintézmény tavaly került nehéz helyzetbe, amikor 12 gyerekkel indított matematika-informatika osztályt – az alacsony gyereklétszámra hivatkozva – kis híján megszüntette a polgármesteri hivatal.
Az alacsony létszámú nagyváradi magyar osztályok összevonását kezdeményező polgármesteri határozat a református gimnáziumot is válaszút elé állította. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta: a kényszerhelyzet új lehetőségeket is kínált, hiszen régi vesszőparipája a partiumi magyar szakoktatás megteremtése. Akárcsak más vidékeken, a Bihar megyei román szaklíceumokban az utóbbi években elindított néhány magyar szaklíceumi vagy szakiskolai osztály életképtelennek bizonyult, többségük leépült, a magyar gyerekek nem szívesen iratkoznak ilyen helyre. Csűry István cáfolta azt a közvélekedést, miszerint nincs érdeklődés a szakoktatás iránt. „Egyre több partiumi, határ menti magyar fiatal iratkozik magyarországi szaklíceumba. A nyolcadikat végzett Bihar megyei magyar fiatalok egyik kedvenc iskolája a berettyóújfalui szaklíceum, de máshova is mennek, miután nálunk nincs megfelelő magyar nyelvű képzés.”
Ez a felismerés, illetve a nagyváradi líceummal kapcsolatos történések arra késztették az egyház vezetőségét, hogy a Lorántffyban új képzési formát honosítsanak meg. Nem volt könnyű döntés, hiszen az egyház vezetősége szembe találta magát a tanárok egy részével, akik azzal vádolták az egyházi felső vezetést, hogy inasiskolává akarja alakítani a kollégiumot. „Többször is találkoztam a tanárokkal, hogy elmagyarázzam, és megnyugtassam őket: a tanügyi rendszer átalakulás előtt áll, és nem mellékes, hogy ebbe a folyamatba mi, magyarok elsőként vagy utolsóként kapcsolódunk-e be” – magyarázta a püspök, aki példaként a magyarországi szakoktatás reneszánszát említi.
Nagyváradi egyházi szakoktatás
A reálosztály matematika–informatika szakához közel álló elektronikai–elektrotechnikai osztályt hirdettek meg idéntől a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban: a tervek szerint 12. osztályban már a robottechnika területén is jártassá tennék az itt végzőket. Kellemes meglepetésre a helyek hamar beteltek: az addig létszámhiánnyal küzdő reálosztály sikeres projektként induló új magyar szaklíceumi osztállyá vált. „A képzés nagy előnye, hogy egy mesterségről kiállított oklevelet ad a diákoknak, sikeres érettségi vizsga esetén pedig érettségi diplomát is. A mesterség elsajátításáról tanúskodó bizonyítvány azonban érettségi diploma nélkül is érvényes” – magyarázta a püspök.
Minthogy a magyar szakmunkáshiány általános jelenség, Csűry István az egyház szerepét és felelősségét hangsúlyozta. Mivel a magyar nyelvű világi oktatásban továbbra sincs átgondolt stratégia, az egyház a több lábon álló szakmai oktatás alapjainak lerakását tervezi. „Közös felelősségünk ez a magyar gyerekek iránt. Ha lesz világi kezdeményezés a partiumi magyar szakoktatás kiépítésére, üdvözölni fogjuk és támogatjuk. Ha nem, akkor az egyház fogja ezt felvállalni” – fogalmazott Csűry István.
A Partiumban újdonságnakszámító kezdeményezés holland támogatásra is talált. A Holland Pedagógiai Intézet a mindent átfogó felekezeti oktatás híve, segítségükkel sikerült beszerezni a Lorántffy új szaklíceumi osztályának a teljes berendezését, a tanműhelyek és szaklaborok felszerelését.
Útkereső „refik”
Az egészséges felépítésű oktatási rendszerek piramis alakúak. A csúcsot a jól képzett, elit értelmiségi réteg jelenti, a gúla alsó felében található a széles körű szakmunkásképzés. A német nyelvterületen például az iskolás fiatalok 50-60 százaléka jár szakközépiskolába vagy érettségit nem nyújtó szakiskolába. Románia ebből a szempontból is egyedi jelenség Európában: az oktatási piramis a feje tetejére állított, azaz felfelé nyílik szét végzetesen. A rendszer, amely a sikeresen érettségiző diákok számához képest mintegy 150 százaléknyi helyet biztosít a romániai egyetemeken, végzetesen felhígította nemcsak a középiskolai, de az egyetemi oktatást is.
Kató Béla püspök szerint a református kollégiumok hálózatában az egyházi oktatás mindent elért, amit eddig elérhetett, ezért ahol a helyi körülmények megkövetelik, kiegészítő képzést kell kezdeményezni. Az általunk megkeresett egyházi kollégiumok igazgatói szerint mindenekelőtt az emberek mentalitásának megváltoztatására van szükség. „A szülőknek rá kell jönniük, hogy érettségi mellett vagy éppen helyett jó lenne mesterséget tanulni. Igazából csak annak kellene elméleti líceumba iratkoznia, akinek tanulmányi eredményei ezt indokolják” – fogalmazott lapunknak a Marosvásárhelyi Református Kollégiumigazgatója, Benedek Zsolt. A marosvásárhelyi tanár szerint a városban nagy gonddal küszködik mind a magyar, mind a román szakoktatás, rengeteg hely marad betöltetlen. Kollégiumuk a posztliceális képzésben lát fantáziát: az évente 30 diákkal induló egészségügyiasszisztensképzésre kétszeres a túljelentkezés, egész Erdélyből érkeznek ide érettségizett diákok. Az orvosi egyetem tanári gárdája által képzett leendő nővérek a kollégiumban zajló oktatáshoz hasonlóan igen alapos képzést kapnak, ami sokat javít elhelyezkedési esélyeiken is.
A marosvásárhelyi kollégium 80 százalékot meghaladó érettségi eredményéhez képest a jóval gyengébben teljesítő Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium azon kevesek közé tartozik, ahol a szokásos humán és reálosztályok mellett nem alakult ki alternatív képzés. Csurulya Edit igazgatónő szerint a három-négy évvel ezelőtti nagyon gyenge érettségi eredményekhez képest az elmúlt évek javulást hoztak – az idén végzettek érettségi eredménye 20 százalékponttal volt jobb az előző évekénél –, a 69 százalékos eredményt azonban a tavaly-tavalyelőtt elbukott végzősök nagy táborának gyenge teljesítménye 50 százalékra húzta vissza.
Az intézményvezető szerint a szentgyörgyi szakiskolai, szaklíceumi hálózat gyatra minősége miatt kevesen látnak fantáziát újabb képzés indításában. A székelyföldi helyzettel kapcsolatban azonban Kató Béla úgy fogalmazott: a helyi lapokban tömegesen jelennek meg álláshirdetések, miközben nincs szakmunkás. „Vállalkozók panaszkodnak, hogy bármennyit is hirdetik a megüresedő állásokat, alig akad jelentkező. A jól képzett szakmunkásokra való igény ellenére Székelyföldön nincs olyan szakiskolai hálózat, amely ki tudná elégíteni ezt az elvárást.”
Marosvásárhely mellett a kolozsvári kollégiumban is évek óta működik a hároméves nővérképzés, Szatmárnémetiben két éve indították útjára az előkönyvelői szakot. Több kollégiumban megjelent az esti képzés mint középiskolai oktatási forma, Zilahon – Erdélyben abszolút újdonságként – az 1–4., vagy az 5–8. osztályt befejezni akaró felnőttek számára indítottak településekre kihelyezett esti képzést.
A legtöbb kollégium tehát keresi a jelenlegi oktatási keretet kiegészítő lehetőségeket. A szaklíceumi, szakiskolai kezdeményezéseket az egyházi kollégiumokban (is) komoly fenntartások övezik, a kolozsvári és nagyváradi kezdeményezés sikere azonban úttörővé teheti az egyházat a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó erdélyi magyar oktatási rendszer megteremtésében.
„Nem véletlenül indította újra a hároméves szakmunkásképzést az oktatási minisztérium, hiszen a rendszerváltás óta eltelt két évtized szakoktatása nem felelt meg a követelményeknek. Természetes, hogy az indulás nehéz, de erről az útról letérni már nem lehet” – mondta az Erdélyi Naplónak Király András, az oktatási minisztérium államtitkára (képünkön). A politikus szerint a gyerekek csak a rossz szakiskolát kerülik, ahol úgy állítanak ki szakmunkásdiplomát, hogy nincs mögötte semmiféle tudás. Szerinte a közeljövőben gyökeresen átalakul a román oktatási rendszer. Arra a kérdésre, hogy milyen presztízse lehet a szakoktatásnak olyan körülmények között, amikor az elméleti líceumok kínálata megegyezik a nyolcadikat végzett gyerekek létszámával, Király elismerte: egyelőre nehéz minisztériumi szinten drasztikusan csökkenteni az elméleti osztályok számát. Jelenleg ugyanis a 200 ezer, nyolcadikat végzett romániai diák – ha sikerrel veszi a képességvizsgát – gond nélkül beiratkozhat valamilyen elméleti líceumba, a mintegy 50 ezer szakiskolai, szaklíceumi hely pedig jórészt betöltetlen marad, vagy nagyon foghíjas osztályok indulnak. A helyzeten csak akkor lehetne gyökeresen változtatni, ha 50 ezerrel csökkentenék az elméleti líceumokban fenntartott helyek számát. Hasonlóan rossz a helyzet a mintegy 10 ezer magyar diák körében is, ahol a szaklíceumi, szakiskolai képzésben résztvevők aránya kevesebb, mint 10 százalék. Ez az arány a jövő tanévtől kényszerből is nőni fog, miután a képességvizsga új rendszerének bevezetésével az eddigi ötös átlag helyett minden tantárgyból kötelezően el kell majd érni az ötös átmenő jegyet. A megoldás azonban nem az, hogy feltöltsék a szakiskolákat a leggyengébb képességű gyerekekkel. Olyan rendszer kialakítása tűnik ésszerűnek, amelyben a közepes képességű gyerekek is opcióként tekintenek a szakoktatásra, a szakmunkásképzésre. „A könnyen megszerezhető egyetemi diploma illúziója hamarosan lecseng. Eddig a több mint száz állami és magánegyetem erős lobbija miatt szorult háttérbe a szakmai oktatás, de a kiépülőben levő új tanügyi rendszer megkerülhetetlenné teszi a szakoktatás teljes átértékelését” – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Változatok anyaországra
Számos tanulsággal szolgálnak az összrománság helyzetének és gondjainak kibeszélése céljából tizenkét évvel ezelőtt létrehozott marosfői nyári szabadegyetem idei előadásai, mindenekelőtt Bukarest számára.
Az előző években a többnyire a székelyföldi autonómiatörekvések miatti hisztéria, az ottani románságot ért „jogtiprások” feletti kesergés jellemezte rendezvény résztvevői ezúttal éppenséggel a román államot, annak határon túli politikáját vették célkeresztbe.
A szerbiai, ukrajnai és transznisztriai románság képviselői egyaránt arra panaszkodnak, hogy Bukarest elengedte a kezüket, sorsukra hagyta a környező országokban őshonos, erős asszimilációnak kitett kisebbségi közösségeket, amelyek a nemzeti identitásuk megőrzéséért folytatott küzdelem terén tulajdonképpen nem számíthatnak Romániára.
„Folyamatosan érezzük anyaországunk támogatásának hiányát” – fogalmazott a szerbiai románok képviselője. Hozzátette: nemcsak egy évente megrendezendő néptánctalálkozó szponzorálását várják Romániától, hanem hogy biztosítsa a külhoni románok oktatási és kulturális intézményrendszerének létrehozásához és fenntarthatóságához szükséges alapokat, ahogy teszi azt Magyarország az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági magyarok esetében.
Micsoda érdekes kontrasztok! Miközben Bukarest folyamatosan azt hangoztatja, hogy Budapest retrográd, a 21. századi multikulturalizmussal és szomszédságpolitikával összeegyeztethetetlen nemzetpolitikát folytat, a szomszédos országokban élő románok épp ezt hiányolják anyaországuktól.
Rendkívül ellentmondásos, hogy amíg a magyarországi közméltóságok rendszeresen ellátogatnak az elcsatolt területekre (apropó: októberben Orbán Viktor kormányfőt Kolozsvárra várják), addig az ukrajnai románok fájdalmára Odesszában legutóbb 17 éve fordult meg bukaresti politikus. Akik közül a jövőben remélhetőleg kevesebben teszik majd szóvá a budapesti hivatalosságok erdélyi „jövés-menését”.
Sőt hátha külhoni nemzettársaik méltatlankodása nyomán ismerik fel egy anyaország felelősségét és azt, hogy az ebből fakadó kötelezettségek teljesítése megkerülhetetlen.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A DK szerint Orbán árt az erdélyi magyarságnak
A DK az autonómiát a liberális demokrácia egyik alapértékének tekinti s ezért támogatja, ám az Orbán-kormány megismétli ezt a hibát, amikor bátorítja a "székely" – egy tipikusan etnikai alapú – autonómia követelőit - írja Ara-Kovács Attila.
A román külügyminiszter az 1996-ban aláírt magyar-román alapszerződés megsértésével vádolta a magyar kormányt, amire a külügyminisztérium úgy reagált: Budapest támogatja ugyan az autonómiát, de nem az etnikai alapút, így a román kifogásoknak nincs alapjuk - olvasható abban a közleményben, amelyet Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetének vezetője juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz.
A Demokratikus Koalíció úgy látja, az Orbán kormány először akkor szegte meg az alapszerződést, amikor politikai és anyagi támogatást nyújtott a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szemben politizáló pártoknak, veszélyeztetve az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének érdekérvényesítő képességét, ráadásul beavatkozott a szomszédos állam politikai életébe.
Ara-Kovács Attila szerint az Orbán-kormány megismétli ezt a hibát, amikor bátorítja a "székely" – egy tipikusan etnikai alapú – autonómia követelőit. A Fidesz egyik szélsőjobboldali tagja volt múlt ősszel a budapesti székely autonómia-tüntetés vezérszónoka, s e témáról értekezett Orbán Viktor az idei tusnádfürdői tanácskozáson. E követelések célja nem az erdélyi magyarság autonómiája, hisz az, ha megvalósulna, kirekesztené az erdélyi magyarság nagyobbik, nem a Székelyföldön élő részét az autonóm jogokból.
A DK az autonómiát a liberális demokrácia egyik alapértékének tekinti s ezért támogatja. Az RMDSZ, kormányzati pozícióban, számtalan autonóm jogot vívott ki az ott élő magyarságnak. Ezek bővítése a feladat, nem pedig az erdélyi magyarság bevonása a magyarországi politikai harcokba - zárul a közlemény.
Népszabadság

Együtt ünnepeltek a tölgyesiek
Mindenkinek szólt a hazahívó szó, aki szegről-végről kötődik Tölgyeshez – augusztus 15-17. között a Tölgyesről elszármazottak találkozójára került sor. A hagyományos ünnepen számos újdonság fogadta a vendégeket, jövőre pedig azt szeretnék a szervezők, ha hívás nélkül is tudná mindenki: Nagyboldogasszony ünnepén itt, itthon a helye.
A Tölgyesről elszármazottak találkozójának programjában idén a hagyományos rendezvények mellett újdonságok is szép számban sorakoztak. A találkozás öröme mellett még számos élményben lehetett részük a kis község lakóinak és az elszármazottaknak.
Szavalóverseny – a félbehagyhatatlan hagyomány
Az ünnepség minden esztendőben szavalóversennyel kezdődik. Brassay Sándor ha nem is tud hazajönni, de ragaszkodik kezdeményezéséhez, a díjazásra szánt összeget is küldi. Idén azt kérte, a Magyar vagyok és Nyergestető című vers feltétlenül hangozzon el, ezeket szavalta ő szülőfalujában 1942-ben. Százezer forintot is küldött, a tizenkilenc szavaló legjobbjai ebből, illetve különdíjakból is részesülhettek. A zsűri által legsikeresebbnek ítélt versmondók közül korcsoportonként az elsők az ünnepi ebéden is felléptek. Ők Ambrus Gellért István, András Anita, Benő Szilveszter és Kristály Edina.
Ünneplés és emlékezés
Szombaton a Ditrói Fúvószenekar fogadta a templomba érkezőket. A szentmisén elhangzott, a lét akkor nevezhető életnek, ha az ember tetteiben felismerhetővé válik Isten jelenléte. „Legyen jelen életedben Isten arca. Neked, családodnak, közösségednek ne légy halott, meddő tagja” – fogalmazott az ünnepi szónok, Veress Sándor Levente kászonújfalvi plébános. Mint mondta, az élet ott kezdődik, ahol a szeretet, és az igazi találkozás az, amikor a lelkek találkoznak.
Az ünneplők hosszú sorban vonultak a tölgyesi temetőig, ahol a hősi halottakért szólt az ima, majd a családok sorban keresték fel felmenőik nyughelyét, rótták le kegyeletüket.
Közös ebéd a kultúrotthonban
Kétszázharminc személynek terítettek, majd pótszékeket is be kellett hozni, hogy mindenki elférjen. A pörköltből jutott mindenkinek, akárcsak egyéb földi javakból, még a táncra is adódott lehetőség. Az ebéd előtt felszólalók közül Csibi László volt alpolgármester így fogalmazta meg az elszármazottakhoz szóló üzenetét: „Számomra a Tölgyeshez kötődő emberek olyanok, mint egy nagy tölgyfa. A gyökerét mi, itthon maradottak képezzük, az ágak egy része pedig a világ minden pontjáig elér. Ott nőnek a levelek, ott érik be a termés, mely egy percig sem felejtheti, hogy az éltető erőt a gyökerektől kapja. Ez az ünnep bizonyíték arra, hogy ép, erős és egészséges a tölgyesiek tölgyfája, és csak azt kívánom, amit szép anyanyelvünk szólásmondásban fogalmaz meg, hogy a gyümölcs ne essen messze a fájától”.
Kisebb kulturális műsorra is sor került, a szavalatok mellett a Jánkmajtis testvértelepülésről érkezett diákok egyike énekelt. A magyarországi tánccsoport egyébként a falunapok nagyszínpadán is fellépett.
Filmvetítés, múltidézés
A korábbi években az iskolaudvaron fogyasztották el a közös ebédet. Most a művelődési ház volt ennek színhelye, jó okkal. A délután folyamán ugyanis filmvetítésre is sor került, a Kereszthegyet láthatták az érdeklődők. Vendégek is érkeztek: Prutkay János és testvére, Zoltán, a 21. zászlóalj hegyiüteg parancsnokának fiai. Ők beszélgettek a tölgyesiekkel és mutatták be azt a hányattatott sorsú trombitát, melyet édesapjuktól örököltek.
„Én itt készültem, itt születtem Tölgyesen, de édesapámat máshová szólították, nem sokáig laktunk itt. Viszont mindig szívesen visszajárunk” – mondta János, és ő olvasta fel a trombitán látható szöveget, a hangszer történetét is: „A Magyar királyi 21. zászlóalj honvéd határvadász üteg ezen trombitáján fújta Matolcsi Imre főtüzér a magyar királyi honvédségnek az induló jelet az ártándi trianoni határsorompónál a románok által 22 évig megszállás alatt tartott Erdélyben. Észak-Erdélybe való bevonulás 1940. szeptember 6-án 7 órakor. Ezután Prutkay János főhadnagy ütegparancsnok lovasfelderítő járőrrel átlépte a határt Nagyváradnál. 1944 szeptemberében Csala János tizedes trombitás a Gyergyói-havasokban sebesülésekor a trombitát elvesztette. 1948 őszén Székely József egykori tizedes trombitás a Hargitában felismeri hangjáról, és visszaszerzi a román pásztortól. 1984-ben, Székely József halála előtt Prutkay Jánosnak ajándékozza a trombitát, és Magyarországra szállítják.”
A testvérpár azt is elmondta, amikor a trombita a román pásztorhoz került, az egy téglával dörzsölve próbálta róla az írást eltávolítani. „Vagy nem volt elég jó a tégla, vagy ő nem volt elég szorgalmas, mert csak a betűk egy része tűnt el” – jegyezték meg.
Zoltán öröksége a kürt, János édesapja kardját választotta. Nem szekrényben őrzik a tárgyakat, hanem kézügyben vannak, mondták el, hisz annyiszor veszik kézbe, ahányszor édesapjukra gondolnak, és az naponta akár többször is előfordul. Mást is kaptak hagyatékul a szigorú, de igazságos, emberszerető édesapától: csak olyan személyhez érdemes csatlakozni az életben, aki vállalja, hogy a sereg élére áll, nem előre küldi, hanem maga után hívja katonáit.
Sokan egyetértettek ezzel a filmvetítés utáni beszélgetésen, sok idős tölgyesi ember emléke kötődik ugyanis a megidézett történelmi eseményekhez.
Hívás nélkül is jöjjenek
Az elszármazottak találkozóját a korábbi plébánosnak, Major Sándornak köszönhetik a tölgyesiek. Az utána következő, Márton József pedig folytatni kívánja a hagyományt. Újítást jelent viszont, hogy nem augusztus második hétvégéje lesz ezután a találkozó ideje, hanem a Nagyboldogasszony napjához legközelebb eső. Ezt kell számon tartani mindenkinek. Az idei esemény időpontját is igyekeztek mindenkinek tudtára adni, az évente bővülő címlistára is elküldték. „Aki akart, itt van, és úgy gondolom, a következő években is itt lesz. Ezt a rendezvényt én megörököltem elődömtől, ha szeretnék valami újítást, az csak annyi, hogy hívás nélkül is jöjjenek a tölgyesiek. Bárhol élnek, tudják, tartsák fontosnak, hogy ez az ő ünnepük” – fogalmazott a tölgyesi plébános.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

A romániai elnökválasztásról és a Fidesz–RMDSZ- kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Orbán Viktor Kelemen Hunorral
Sok sikert kívánt Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a romániai elnökválasztáson való részvételéhez kettejük csütörtöki budapesti egyeztetésén. Orbán Viktor arra számít, hogy megerősödik a magyar közösség súlya a román belpolitikában, valamint ésszerűbb alapokra lehet helyezni a magyar–román kapcsolatokat.
A novemberi államelnök-választásról Kelemen Hunor elmondta: "ebben az időszakban egész Románia figyel, éppen ezért szélesebb körben mutathatjuk meg az erdélyi magyar közösség törekvéseit, érdekeit. Ez a legjobb alkalom arra, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit akarunk. El kell mondanunk a román többségnek, hogy mi, magyarok dolgozó, adózó, értékteremtő polgárai vagyunk ennek az országnak, de saját hagyományaink, értékeink és érdekeink vannak. Azért is fontos, hogy jelöltet állítsunk, mert a román politikusok, pártok között egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna". A szövetségi elnök a találkozón elmondta, az erdélyi magyar embereknek meg kell mutatniuk, hogy erős közösséget jelentenek, "hogy minket nem lehet megkerülni, amikor az ország jövőjéről döntenek".
Az RMDSZ elnöke szerint ezért nem lehetséges az, hogy a választások első fordulójában román jelöltet támogassanak az erdélyi magyarok. "Egységes fellépésünkkel akár azt is eldönthetjük a második fordulóban, hogy ki lesz Románia elnöke, és hogyan fogunk élni a következő öt évben. Az elnökválasztás tehát jó alkalom arra is, hogy megmutassuk közösségünk erejét" – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az Országházban zajlott tárgyaláson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és a magyar miniszterelnök általánosságban is áttekintette az aktuális nemzetpolitikai kérdéseket, valamint megállapodtak abban, hogy tovább erősítik a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatait.
Népújság (Marosvásárhely)

Forrásmegvonással sújthatják a Néppártot
Annyira ellenezte egy EMNP-s államelnökjelölt indítását az idei választásokon Orbán Viktor, hogy forrásmegvonással fenyegette meg a pártot – közli bizalmas értesülésekre hivatkozva a Transindex.
A portál szerint a néppárti jelöltállításról a magyar miniszterelnök a tusványosi szabadegyetemen szerzett tudomást, de hiába fenyegetőzött anyagi szankciókkal. Tusványoson Toró T. Tibor EMNP-elnök úgy nyilatkozott: nem Budapest fogja eldönteni, hogy állíthat-e államelnökjelöltet a Néppárt, amelyet a Fideszhez régi kapcsolat fűz, de ezt stratégiai célok határozzák meg, és nem feltétlenül az aktuális politikai konjunktúra. Arra a kérdésre azonban kitérő választ adott, hogy akár szembe is lehet menni a Fidesszel. A Néppárt később nevesített államfőjelöltje némely források szerint találkozót kért Orbán Viktortól, miután a magyar kormányfő múlt héten találkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel (megállapodtak, hogy tovább erősítik a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatait), és bár korábban a Fidesz az EMNP-t nevezte meg stratégiai partnerének, Szilágyi Zsolt fogadását Budapestről elutasították. A Néppárt cáfolja, hogy találkozót kért volna.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi Zsolt: magyar a magyarnak szövetségese kell legyen
Az őszi államfőválasztáson két magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is indít jelöltet, akiknek, ahogy a többi jelöltnek is 200 ezer aláírást kell összegyűjteni, ahhoz, hogy induljanak a választáson.
Már az aláírásgyűjtés körül is vita van, de a felröppenő hírek szerint a magyar kormányfő nem támogatja az EMNP részvételét az államfőválasztáson.
A kialakult helyzetről Ionescu Nikolett, a Kossuth Rádió munkatársa Szilágyi Zsoltot, az EMNP államfőjelöltjét kérdezte.
Szilágyi Zsolt szerint azzal mindenki tisztában van, hogy nem lehet egy erdélyi magyar Románia államfője, viszont a kampány során a magyar jelölt megjelenítheti az erdélyi magyarok igényeit, az autonómiaprogramot, és azt, hogy mit várnak el az erdélyi magyarok a román államtól. Az EMNP jelöltje egy őszinte párbeszédben reménykedik a román társadalommal az autonómiaprogramról, illetve Románia föderalizálásáról.
Arra a kérdésre, hogy miért jó az, az erdélyi magyarság számára, ha két magyar államfőjelölt van, Szilágyi azt mondta: két hang erősebb, mint egy hang, ez a helyzet egy nemes versenyt eredményezhet, ebből csak nyerhetnek a magyarok.
Az indulásához szükséges aláírásgyűjtésről Szilágyi bizakodóan azt mondta, hogy visszajelzések alapján már a határidő előtt sikerül összegyűjteni a törvény által kért 200 ezer aláírást.
Arra a kérdésfelvetésre, miszerint az erdélyi magyar sajtó szerint a magyar miniszterelnök nem támogatja, hogy az EMNP jelöltet indítson az államfőválasztásra, és, hogy Orbán Viktor nem is fogadta Szilágyi Zsoltot, az EMPN jelöltje azt mondta: ő többször találkozott a miniszterelnökkel, közöttük egy korrekt partneri viszony van és nem érdemes foglalkozni az RMDSZ tulajdonában levő sajtó méregkeverésével.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének kezdeményezéséről, miszerint a két magyar jelöltnek, az autonómia hirdetésének jegyében össze kellene fognia. Szilágyi Zsolt azt mondta: az SZNT autonómia-tervezete az EMNP teljes támogatását élvezi, az SZNT nélkül nagyon nehéz lenne az autonómiaharc, az aláírásokat pedig az ők segítőikkel gyűjtik. Magyar a magyarral össze kell fogjon, magyar a magyarnak szövetségese kell legyen a székely autonómiáért, ennek pedig az a feltétele, hogy mindegyik egyformán akarja az autonómiát, és inkább a magyar politikus társát tekintse partnernek, mintsem a bukaresti pártokat – fogalmazott az EMNP államfőjelöltje.
Kossuth Rádió, Erdély.ma

„Aki Kelemenre szavaz, az Pontára szavaz”
Optimista hangvételű sajtótájékoztatón ismertette terveit tegnap Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje egy tegnap, nagyváradon megtartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett Csomortányi István az EMNP Bihar megyei elnöke is. Szilágyi elmondta, első ízben adatik meg az erdélyi magyarságnak, hogy valóban választhasson, hiszen első alkalommal alakult úgy az államelnök-jelölti lista, hogy azon két erdélyi magyar is szerepel. Persze felvetődik a kérdés, mit is keres, egy, vagy éppenséggel két magyar a román elnöki posztért való versengésben, azonban mindenki számára világos, a jelöltek ez esetben arra fektetik a hangsúlyt, hogy tabuk nélküli dialógusban ismertessék Erdély jövőjével, az itteni magyarság sorsával kapcsolatos terveiket. Az EMNP-nek 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie, hogy Szilágyi indulhasson az államelnöki választáson, s mint azt Csomortányi elmondta, eddig a vártnál jobb eredményt, azaz több aláírást értek máris el, csak Biharban tegnapig 10 ezer aláírás gyűlt össze. Az EMNP jelöltje elmondta, tisztában vannak azzal, az RMDSZ kisebbségellenes politikája nagyon sok erdélyi magyarnak vette el a kedvét a szavazástól, a tulipános pártapparátus pedig szinte automatikus szavazásra szoktatta szavazótáborát, de ha a polgárok nyitott, tabuktól mentes terveket ismernek meg az autonómiáról, a kisebbségi jövőről, remélhetőleg ismét hajlandóak lesznek szavazatokkal is irányítani sorsukat és jövőjüket. Arra kérdésre, igaz az, amit az RMDSZ-közeli Transidex hírportál tegnapelőtt nyilvánosságra hozott, miszerint a Fidesz és maga Orbán Viktor magyar kormányfő „támogatásmegvonással fenyegette” meg a néppártot, ha önálló jelöltet indít, Szilágyi azt felelte, ez az egész olcsó spekuláció, ami azt bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztában van azzal, hogy nem jól áll a szénája az erdélyi szavazók előtt. Az, hogy Kelemen Hunor a múlt heti Orbán Viktorral való találkozójával is igyekszik kampányolni, nem más, mint kétségbeesett kampányfogás, hiszen a Bálványosi Nyári Egyetemen az RMDSZ vezetőjének nem sikerült a magyar miniszterelnökkel találkozzon. Egy legyen világos, sommázott Szilágyi, aki most Kelemen Hunorra adja a voksát, az a szociáldemokrata Victor Pontát támogatja.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Titus Corlăţean és az autonómia: ki sért alapszerződést?
Sajátos érveléssel indított újabb fronton támadást a magyar önrendelkezési törekvések ellen Titus Corlăţean román külügyminiszter a Marosfőn megrendezett román nyári egyetemen.
A bukaresti diplomácia vezetője azzal vádolta meg a magyar kormány tagjait, hogy amikor a romániai magyar autonómiatörekvéseket, a székely önrendelkezést támogató nyilatkozatokat tesznek, megsértik a román–magyar alapszerződésben foglaltakat.
Corlăţean szerint a mindkét fél által elfogadott alapszerződés 15. cikkelye és melléklete azt szögezi le összefoglalva, „hogy kétoldalú kapcsolatokban nem fogadjuk el a kollektív jogokat és az etnikai alapú autonómiákat”.
Külső vagy belső igény az autonómia?
A román külügyminiszter ezzel egyfajta „külső agresszió” áldozataként próbálja beállítani Romániát, minden bizonnyal arra alapozva, hogy – többek között Orbán Viktor magyar kormányfő „illiberális demokráciáról” szóló tusnádfürdői beszéde miatt – Magyarország nemzetközi megítélése jelenleg nem a legjobb, ezért ha „rátolja” az autonómiaigényekért viselt felelősséget Budapestre, azzal sikerül gyengítenie a romániai magyar közösség pozícióit.
Corlăţean azzal próbálja diszkreditálni az autonómiaigényeket, hogy úgy igyekszik beállítani, mintha külső erők szorgalmaznák, nem pedig az ország több mint egymillió polgára igényelné. Ezáltal olyan látszatot kelt, mintha a mindig nyughatatlan Budapest kezdeményezésére romlott volna meg a viszony a két ország között, nem pedig azért, mert Bukarest hallani sem akar a romániai magyar közösség jogbővítési igényeiről.
A román külügy ráadásul a magyar válaszra – miszerint szó sincs az alapszerződés megsértéséről, hiszen épp ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé – a nemzeti kommunista Ceauşescu-érában megszokott, de a jelenlegi kormány által is több ízben használt érvelést alkalmazta, miszerint a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos témák Románia belügyét képezik.
Holott már a Corlăţean által hivatkozási alapként használt alapszerződés bevezetőjében is az áll, hogy a nemzeti kisebbségek védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének részét képezi, és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés tárgya, a szerződő felek elősegítik egymás számára, hogy figyelemmel kísérjék az ebben a cikkben foglaltak megvalósulását.
Nincs szó az autonómia tilalmáról
Bár az alapszerződésnek magyar szempontból nagy hiányossága, hogy nem szerepel benne az autonómia kérdése, sőt az Európa Tanács 1201-es, a kisebbségek védelméről szóló, a szerződéshez mellékletként csatolt ajánlásához román követelésre hozzáfűzték: „a Szerződő Felek egyetértenek abban, hogy az 1201-es ajánlás nem hivatkozik a kollektív jogokra, és nem kötelezi a feleket arra, hogy az említett személyek számára biztosítsák a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státusára”, az ominózus 15. cikk interneten hozzáférhető változataiban nem történik említés arról, hogy a kétoldalú kapcsolatokban szóba hozni sem lehet az önrendelkezés témáját.
Ezzel szemben többek között azt tartalmazza, hogy „a Szerződő Felek együttműködnek a nemzeti kisebbségek védelme nemzetközi jogi kereteinek továbbfejlesztésében. Egyetértenek abban, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak továbbfejlesztésével kapcsolatos azon nemzetközi dokumentumok rendelkezéseit, amelyekre nézve a jövőben kötelezettséget vállalnak, e Szerződés részeként fogják alkalmazni.”
Vagyis Bukarest egyértelműen elfogadta, hogy a felek kétoldalú, nemzetközi együttműködés keretében foglalkozhatnak a kisebbségek helyzetével. Igaz, a megfogalmazás nem a kisebbségi közösségekről szól, hanem a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének jogairól, ez azonban a legkevésbé sem jelenti a kollektív jogok említésének tilalmát – legalábbis a szövegben tételesen sehol sem áll ilyesmi. Ráadásul az is világos, hogy a kisebbségi egyének kisebbségi jogainak bővítése az egész közösség számára a megmaradás záloga lehet.
A 15. cikk vége a következőképpen hangzik: „Az ebben a cikkben foglalt kötelezettségvállalások egyike sem értelmezhető oly módon, hogy feljogosítana az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival és elveivel, egyéb nemzetközi jogi kötelezettségekkel vagy a Helsinki Záróokmány és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Párizsi Chartájának rendelkezéseivel ellentétes bárminemű tevékenység folytatására vagy cselekedet végrehajtására, az államok területi integritása elvét is beleértve.”
Előfordulhat, hogy Corlăţean erre a kitételre célzott, amikor az autonómia tilalmára próbált hivatkozni. Csakhogy az önrendelkezés semmilyen nemzetközi egyezményt nem sért, számos európai példa van jól működő és az adott ország egésze, illetve az autonóm területen élő közösség polgárai számára békét és jólétet biztosító területi autonómiára.
Az pedig végképp nem állja meg a helyét, hogy az autonómiatörekvések Románia területi integritására törnének. Az autonómiák Európa-szerte alkotmányos alapon, az illető állam törvényeinek betartásával működnek, szó sincs arról, hogy az önrendelkezés bármilyen módon sértené az illető ország szuverenitását vagy területi egységét.
Emlékezetes, hogy az autonómia ügyét a romániai magyar közösség vitte ki a nemzetközi porondra, amikor különböző szervezetei révén a kisebbségi jogok európai uniós szintű rögzítését kérte, és amikor az Európai Bizottság ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a kisebbségi ügyek nem közösségi, hanem tagállami hatáskörbe tartoznak, a kisebbségi szervezetek több pert indítottak ellene az Európai Unió bíróságán. A perekbe a felperesek oldalán Magyarország is beszállt, míg az alperes mellett, a kisebbségek ellen többek között Románia is belépett a jogvitába.
Az azonban, hogy Magyarország kiáll a nemzetközi porondon az autonómiatörekvések mellett, távolról sem jelenti azt, hogy az autonómiaigényeket Budapest fogalmazta meg. A magyar kormány több ízben is jelezte: az erdélyi magyar közösség által megfogalmazott igényeket támogatja, nem saját kezdeményezéséről van szó.
A magyar fél feladata – elsősorban a romániai magyar közösség képviselőiről van szó, de a magyar diplomácia aktivitása is fontos – az, hogy nyilvánvalóvá és vitán felülivé tegye a nemzetközi porondon: nem a renitensnek beállítani próbált Budapest által generált nemzetközi konfliktusról van szó, hanem román állampolgárok százezreinek a legitim kisebbségi szervezetek révén a bukaresti központi hatalom felé a törvényes keretek betartásával megfogalmazott igényéről. Az autonómiaigény hangoztatása és támogatása pedig semmiben sem ellentétes a magyar–román alapszerződéssel.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

Semjén: Budapest kiáll az autonómia mellett
A magyar kormány „teljes mellszélességgel” a külhoni magyarság autonómiatörekvései mögött áll – mondta a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes a külképviseleti vezetők értekezletén hétfőn Budapesten.
Semjén Zsolt kiemelte: az egyes autonómiakoncepciókat az adott nemzetrésznek, közösségnek kell kidolgoznia, és a magyar kormány azt támogatja, amelyet a közösség a saját megmaradásáért kimunkált. Soha nem követeltek olyat, amire ne lenne példa Európában, vagy ami ne lenne általános. az autonómia a közösség szintjén emberi jognak számít – rögzítette a kormányfő helyettese, aki kijelentette: „ha másoknak jár, nekünk is jár”.
Úgy fogalmazott: a magyar állampolgársági törvény támadhatatlan, nem tartalmaz etnikai aspektust. A törvény semmilyen olyan pontot nem tartalmaz továbbá, amely különbözne a körülöttünk lévő országok gyakorlatától.
A rendezvényen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. Leszögezte: Magyarország az egyetlen olyan európai uniós tagállam, amelynek politikai intézményrendszerét – az európai értékek szempontjából – „töviről hegyire” átvilágították – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium idei külképviselet-vezetői értekezletén.
„Mi, kérem, át vagyunk világítva” – mondta a kormányfő a nagykövetek előtt. Szavai szerint a közös európai értékek szempontjából „pápábbak vagyunk a pápánál”, mert nemcsak teljesen átvilágították Magyarország politikai intézményrendszerét, hanem a kormány ennek során eltűrte a kettős mércét is. A kormányfő az eddigi gazdasági intézkedésekről is beszélt. „Nem az a dolgunk, hogy megvédjük, amit elértünk, hanem az, hogy bemutassák azokat a lehetőségeket, amelyek az elmúlt évek sikereiből fakadnak” – magyarázta.
„S miután elkötöttük magunkat az ideológiai megközelítésű külpolitikától – folytatta –, sokkal nyitottabban tudunk kapcsolatokat építeni olyan államokkal is, amelyek nem a nyugati szövetségi rendszerhez tartoznak.”
Egyértelművé tette egyúttal azt is, hogy Magyarország helye a nyugati szövetségi rendszeren belül nem képezi vita tárgyát, „de a kormány nem követi azt a külpolitikát, amely szerint minden külpolitikai kérdés középpontjába az értékkérdéseket kell állítani”. Megítélése szerint az értékkérdések fontosak – a NATO és az EU is bizonyos mértékig értékközösség –, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarországnak úgy kell viszonyulnia a szövetségi rendszerén kívüli országokhoz, hogy mit gondol azok kultúrájáról, politikai intézményrendszeréről, demokráciájáról.
Navracics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a rendezvényen kiemelte: a külpolitika három alappontja továbbra is az euroatlanti elkötelezettség, a közép-európai szomszédságpolitika, valamint a nemzetpolitikai elkötelezettség.
Székelyhon.ro

Elek apó szülőföldjén (Nyári vendégforgalom Erdővidéken)
Akik Erdővidék érdeklődésre méltó látnivalóit, idegenforgalmi kínálatát akarják megismerni, immár nem ütköznek információhiányba. A rendszerváltás után eltelt közel negyedszázad alatt nemcsak a világháló, hanem a helybeli könyvkiadó, a helyi lapok is gondoskodtak arról, hogy kellő mennyiségű tájékoztató jellegű tudnivalót tegyenek közzé Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor és Apáczai Csere János szülőföldjéről. Augusztus vége, szeptember első fele itt még nyári turistaszezon.
Setétpatak hangos lesz
Pál-Szilágyi Éva nem az az asszony, aki megfutamodik a nehézségek elől. Két táborozó csoport közötti szabad idejében azonban hiába kerestük setétpataki vendégházánál, telefonon mondta el, hogy sikerült nem kis befektetéssel lakhatóvá-használhatóvá tenni a Baróti-hegyek szívében, festői környezetben meghúzódó vendéglakot, a nyáron majdnem telt házzal dolgoztak. Főleg hétvégeken igényelték a tágas, 45 férőhelyes táborházat a vendégcsoportok, s mert ők nem válogatnak a szállóvendégek között, a jó székely és a román konyha sok pihenni-kiruccanni vágyót ide vonzott. Augusztus 29-i kezdettel Setétpatak ad otthont a Székely Sziget Nemzeti Tábornak – jelezte, de olvasni lehet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapján is: „Ami már bizonyos, táncolni fogunk, s ha még nem tudunk, arra is lesz lehetőség, hogy megtanuljunk néhány lépést, hiszen lesz táncház, táncoktatás. Akik túrázni szeretnének, azoknak sem kell aggódniuk, mindenképp hozzanak túrabakancsot. Amit még megoszthatunk a nagyérdeművel a programokkal kapcsolatosan, hogy harcosoknak lesz airsoftjáték, olvasni vágyóknak könyvbemutató, és végül, de nem utolsósorban, ha tetszik, ha nem, lesz határőrség élőben!” Szeptember elejére is jelentkeztek már vendégek – közölte Pál-Szilágyi Éva, aki nem idegenkedik a reklámoktól, de mint mondta, számtalanszor bebizonyosodott, hogy szájról szájra is hatásos a hírterjesztés. A Setétpatak iránt érdeklődőknek azt is kell tudniuk, hogy az erdős környezetben fekvő tábor környékén is akad látnivaló: a patak forrásvidékén borvíz tör fel a mélyből, közel a Kincses-barlang, és csupán 3,5 kilométer távolságra Uzonkafürdő! Benedek Elek szülőfalujában, Kisbaconban – ahol emlékháza is megtekinthető – évek óta működik a Pál-Szilágyi Éva tulajdonát képező Melinda Panzió, amely egy 1903-ban épült, teljesen felújított székely családi ház, újjávarázsolt eredeti bútorzattal, három szobával, két fürdőszobával, nyolc férőhellyel. Ha igény mutatkozik rá, kulcsosház formájában is használható, a melegebb évszakokban fedett nyári szálláshelyekkel. A múlt századelő bútorai között igazán jól érzik magukat a vakációzó vendégek. A télen érkező – mert eljön ám a tél is – élvezheti a pattogó tűz hangulatát, lovas szánnal juthat fel a Dél-Hargita fenyvesei közé. A vidék jellegzetes ételeit, készítményeit is megkóstolhatja. Kisbaconban „zakatol” a vidék egyik működő vízimalma!
Jó a Jázmin kínálata
A bibarcfalvi Jázmin Panzióba kopogtattunk be. Kiss Hajnal tulajdonos nemhiába nyugalmazott tanítónő, tudja, hogy a vendéget csak kiváló kínálattal, kényelemmel és kifogástalan konyhával lehet ismét visszahozni a borvizes faluba. Látogatásunk idején gyomlált, mentette a még menthető virágokat, mert nem mindegy, milyen egy vendégház udvara. – Nem mondhatnám, hogy rossz volt a nyári forgalom – jegyeztük szavait. – Jöttek vendégeink külföldről és belföldről is, s mert több a szálláshelyünk, ki tudtuk szolgálni azokat a munkásokat is, akik a Baróton épülő bevásárlóközpont építésénél dolgoztak. Azt szokták mondani, ha nem csurran, hát cseppen. Ebből az „iparból” nem lehetne megélni, de mi nyugdíjasok vagyunk, és próbálunk kapaszkodni. Ahány megszálló, annyi típusú: van, aki csak átutazik, más csak pihenni akar, de akad olyan is, aki meg akarja ismerni a környéket, s ebben tudunk segíteni. Bibarcfalva egyébként mindig is híres volt ásványvizeiről, kalciumban és magnéziumban gazdag gyógyvizeiről. Sajnos, meleg kádas fürdője és hideg strandfürdője most nem működik, a városi önkormányzat – mert Barót városhoz tartozunk, s a médiából tudom – állítólag elárverezi! Én hiszem, hogy sikerül felújítani, és ez a hely visszakapja egykori varázsát. Kissé furcsállom, hogy ott, ahol nem volt gazdag hagyománya a fürdőkultúrának, mint például Bölönben, kezelőközpontot építettek, s Bibarcfalva A borvíz útja programból kimaradt. Itt, ahol a föld mélye tele ásványvízzel, nagyon fontos lenne a kanalizálás, mert nagy esőzések idején a felszíni szennyvizek beszivároghatnak a föld rétegeibe, és veszélyeztethetik a borvizeket. A városatyák civakodnak, s ilyenkor lelassulhat a haladás. A faluban is akad látnivaló, hiszen a helybeli református templomban található a vidék egyetlen feltárt, szépen restaurált Szent László-falfestményrészlete. Dobásnyira tőlünk Barót város gazdagnak mondható vendégforgalmi látnivalóival.
A Bella-Kriszta nyitva, a Derzs Panzióban is telt ház
Nem könnyű feloldani a két baróti vendégház nevének etimológiáját. Bella és Kriszta a nevüket viselő panzió tulajdonosainak, Sámuel Mária Magdolnának és Kolumbán Alpárnak Amerikában élő lányai. Az udvaron Kolumbán Albert házigazda fogadott.
– Aránylag jó a turistanyár – mondta –, majdnem telt házzal működtünk. Nálunk is szálláshelyre akadtak a baróti szupermarket építésénél dolgozók, a Barót Napok alkalmával itt szálltak meg a budafok-tétényiek s azok a vendégek – köztük mongóliai tudósok is –, akik a helybeli múzeum által szervezett hun táborban vettek részt. Még nincs vége a nyári szezonnak, hétvégére magyarországi vendégeket várunk. Igényesen berendezett szobáink, a kényelem, a vendéglátói szeretet és a finom falatok biztosítják, hogy aki egyszer itt megszáll, az bizonyosan visszatér. Panziónkban öt szoba van, ebből egy franciaágyas, három kétágyas és egy egyágyas, igény szerint mindenikbe pótágyat lehet betenni: 12–14 személyt tudunk elszállásolni. Öt szobához négy fürdőszoba tartozik. – A vendégeknek svédasztalos reggelit, ebédet és vacsorát is biztosítunk – folytatta Mária Magdolna, akivel utunk alkalmával egy naturista tanácskozás résztvevőjeként a Dél-Hargitában, a Kormos Panziónál beszélgettünk. – Vannak nekünk igazi székely és erdélyi ételajánlataink. A baróti Tortoma Könyvkiadó négy évvel ezelőtt ismét megjelentette a baróti származású Zelch Manci régi szakácskönyvét, mely itt jelent meg 1934-ben, úgyhogy nálunk ételválasztékban nincsen hiány. Panziónkban konyha is áll a vendégek rendelkezésére. A házhoz nagy kert és udvar tartozik, grillsütővel, kemencével, kerti bútorokkal, függőággyal. Az autóknak parkolót biztosítunk. A környéken igen sok kirándulóhely és túralehetőség várja az Erdély-imádókat. Ötven kilométer távolságra a brassói Aqua Park, kissé közelebb a Szent Anna-tó. Vendégeink részt vehetnek házikenyér-, lepény- és kürtőskalácssütésen, pálinkafőzésen is. A Derzs Panziót Homoród menti vállalkozó építette, aki szülőfalujáról, a Szent László-falfreskóiról híres Székelyderzsről nevezte el és jegyeztette be. Jelenleg Barót város testvértelepülésének, Dabas önkormányzatának tulajdona, harminc személy kényelmes befogadására felkészülve. A szobák többségéhez saját fürdőszoba és WC, állandó hideg-melegvíz-ellátás tartozik. Az épületben 35 férőhelyes vendéglő is található. – Három hónapig Erdéllyel ismerkedő dabasi gyermekcsoportokat láttunk vendégül – tájékoztatott Péter Erzsébet helyi megbízott. – Számos felnőttcsoport is jött, többek között budapesti vendégek. Panziónk remek lehetőséget kínál Barót és a környék nevezetességeinek és természeti értékeinek megtekintésére.
Kormos vize csendes csobogása
„Erdővidék! Hogy muzsikál a név zenéje. Hogy hív a Vargyas, a Kormos vize csendes csobogása s a Dél-Hargita fenyvesei...” Ismerősen hangzanak a szavak, amelyeket Erdővidék című útikalauzomban raktam egymás mellé 1973-ban. A Kormos vize mellett robogtunk a Kormos Panziót keresve. Csak a hegyek őrzik még régi körvonalaikat, már rég emlék az erdőfülei diatomitbánya, azóta régészek kutatták Csipán mezejét, de kitartóan csordogál a Kuvaszói borvíz, s itt-ott az öreg fákon még látni rég festett turistajelzéseinket. Kuvaszó tövénél ismerősként fogad Benkő Lehel, a négymargarétás Kormos Panzió tulajdonosa és felsége, Zsuzsanna. Éppen egy magyarországi naturista tudóscsoport tartotta az udvaron megbeszélését. Kívánatos délebéd illatát hordozta a szél, s egy idős ember egy kisfiút horgászni tanított a panzió udvarán lévő pisztrángos tóban. A tulajdonos bemutatta csodás vendégházát.
– Még mindig nem az a lefedettség, amire várunk – mondta –, de egyre több a visszatérő vendég, újakat is hoznak magukkal. Általában elégedettek vagyunk. Hat szobában a férőhelyek száma tizenöt. Van egy öt férőhelyes lakosztály és az ebédlő mellett tágas konferenciaterem. Innen könnyen elérhetőek – 15–20 kilométeres körzetben – Észak-Erdővidék vendégforgalmi objektumai, s a Dél-Hargita gerincén túl a Szentimrei Büdösfürdő, valamint az Andrási család ősi fészke, Csíkszentkirály.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Viszlát Inter-Art, viszlát Nagyenyed...
Véget ért a nagyenyedi Inter-Art nemzetközi alkotótábor, amelynek termését az alapítvány galériájában bemutatott csoportos tárlaton csodálhatták meg a képzőművészet kedvelői a Fehér megyei városban. A kiállítás anyaga a közeljövőben Kolozsváron is megtekinthető lesz, majd a tervek szerint Kínában és az Egyesült Államokban is bemutatják.
Újabb vég és újabb kezdet, hiszen a nagyenyedi Inter-Art alkotótáborban született alkotások önálló életre kelve járják majd be a világot. Az alapítvány galériájában megnyitott kiállításon 27 ország 39 művésze mutatta be a nagyenyedi alkotótáborban ihletett munkáit.
A művészeket Horaţiu M. Josan polgármester és Ion Dumitrel megyei tanácselnök is köszöntötte. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális miniszter üdvözletét Hegedüs Csilla államtitkár tolmácsolta, majd hozzátette: talán a jó boroknak is köszönhető, hogy Nagyenyed kivétel az országra jellemző társadalmi konfliktusok alól: itt a politikum a civil szférával karöltve dolgozik olyan kulturális projektek megvalósításán, mint az Inter-Art.
Ezek után Balog István, az alapítvány elnöke szólította sorra a részvételi katalógus átvételére a művészeket, majd Ioan Hădărig, az alapítvány művészeti vezetője felidézte a tábor emlékezetes pillanatait: a kiállításokat, előadásokat, kirándulásokat, és persze a zárókiállítást megelőző munkát, amelynek minden eddiginél látványosabb lett az eredménye.
A művészet nyelve egyetemes: ezt a saját anyanyelvén kívül más nyelvet nem beszélő, kínai Li hong He grafikus esete szemléltette a leginkább, aki mellé mandarinul tudó tolmácsot rendeltek, de aki az alkotás folyamatában és a zenében, táncban teljesen feloldódott.
Arról, hogy a kultúra nagyköveteinek tekintett művészek számára a két hét együttlét mit jelentett, az egyik legtehetségesebb művész, a libanoni Fadia El Khatib válaszolt. „A kommunikációban esetleg felmerülő nyelvi nehézségektől függetlenül valamennyiünk számára élmény ez a sokrétűség, néha igen különböző kultúrák találkozása, kölcsönhatása, amely számukra is nagyon hasznos” – fogalmazott. Számos táborban vett már részt, de ennyire sokoldalú egy sem volt közöttük, úgyhogy tervei szerint visszatér Nagyenyedre – tette hozzá.
A kiállítást az Inter-Art táborban tíz évvel ezelőtt, igen fiatalon elhunyt lengyel festő, Jacek Chicon emlékének felidézése zárta. Lánya idén első alkalommal vett részt a nemzetközi táborban.
Az Inter-Art a közel húsz év alatt mára egy olyan közösséggé kovácsolódott, ahol valamennyi kontinens több száz művésze fordult meg az idők során. A tábort végét végül „családias” hangulatban zárták, egy kolozsvári művészházaspár – Horváth Gyöngyvér grafikus és Horváth László fotós – 40. házassági évfordulóját, valamint a rendezvény rendszergazdájának, Lixandru Róbertnek a születésnapját is megünnepelték a művészek.
Tamás András, maszol.ro

Tanszeradomány Lévai Anikótól
A nehéz sorsú családok iskolakezdését kívánja segíteni nálunk is a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet, amelynek nagykövete, Lévai Anikó maga adott át csütörtökön százötven tanszercsomagot a Maros megyei rászoruló családoknak. Az értékes ajándék mellé egy-egy érdeklődő kérdés, biztató szó is járt mindenkinek a miniszterelnök feleségétől.
Csütörtök délután a Református Diakóniai Központ Bocskai-termében gyűltek össze a Lídia Otthon és a Pici Ház gyerekei, valamint a környékbeli nagycsaládosok, azok, akik a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány Diakóniai Szolgálatához tartoznak. Majd mindegyik gyerek egy-egy nagy zacskó tanfelszereléssel távozott. Füzetcsomagot, tollakat, ceruzákat, színes papírt, vonalzókészletet, vízfestéket kaptak, mindenki korcsoport és a megfelelő osztály szerint – méghozzá magától Lévai Anikótól. Orbán Viktor miniszterelnök felesége ugyanis az Ökumenikus Segélyszervezet nagykövete. Bár ő csak úgy szereti emlegetni, hogy önkéntes. Meglátszik ez abból is, hogy maga is kiveszi részét a munkából, nem csak elhozta a nagy értékű adományt, de válogatja, összerakja, majd át is adja a csomagokat.
„Már több éve, hogy az ökumenikus Segélyszervezet Magyarországon augusztus utolsó hetében tanszercsomagokkal segíti azokat a rászoruló családokat, ahol több gyerekeket is indítanak iskolába. Idén az ezer segélycsomagból százötvenet hoztunk Erdélybe, ötvenet pedig Kárpátaljára viszünk. Iskolakezdéshez szükséges ceruzák, vonalzók, különböző rajzeszközök találhatók a csomagokban, azokat válogatjuk szét korosztály szerint” – mondta Lévai Anikó. Hozzátette: az Ökumenikus Segélyszervezetet cégek támogatták, valamint magánszemélyek is, akik egy adományvonalon gyűjtöttek pénzt, hogy megkönnyítsék a rászoruló diákok iskolakezdését. A Marosvásárhelyre hozott tanszercsomagok értéke összesen mintegy egymillió forintra rúg.
„Nagy segítség ez ezeknek a családoknak, ugyanis ahol van hat vagy tíz gyerek, ott az iskolakezdés nagyon nagy kiadással jár, nem is tudják sokan megoldani úgy, ahogy kell” – fejtette ki a Lazarenum Alapítvány vezetője, Fülöp Ilona. Hozzátette: nagy megtiszteltetés számukra az is, hogy maga Lévai Anikó jött el az adományt átadni, ő viseli szívén a kicsik gondjait.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

Nem diktálni, beszélgetni jövünk Erdélybe
A magyar Országgyűlésben működő Nemzeti összetartozás bizottsága a törvényhozás nemzetpolitikával foglalkozó önálló állandó szerve, amelynek tizenöt tagja van. Ebből egyetlen, frakcióval rendelkező baloldali párt képviselteti magát, Kiss László képviselőn keresztül az MSZP. A politikussal a bizottságról, a párt nemzetpolitikájáról beszélgetett Kustán Magyari Attila.
Mi célból jött létre a bizottság, s kik most a tagjai?
A bizottság azért jött létre az előző mandátumban – Szili Katalin kezdeményezésére –, hogy a nemzetpolitikának egyfajta politikai háttere legyen. Jelenleg a Fidesznek, a Jobbiknak és általam az MSZP-nek van képviselete itt, korábban Szabó Vilmos vett részt a gyűléseken a baloldal részéről, aki komoly munkát végzett korábban ezen a területen. A párt igyekezett olyan embereket küldeni a bizottságba, akiknek megkérdőjelezhetetlen a nemzetpolitikai elkötelezettsége, és akiknek személyesen is, nemcsak szakpolitikában fontos ez a kérdés.
Ezek a feltételek Önre is érvényesek?
Egy történelemtanárnak nyilvánvalóan nem kell bemutatni azokat a nemzeti sorskérdéseket, amelyek körülöttünk vannak, nem kell bemutatni azokat az eseményeket, amelyek alakították a történelmet, és ezeknek a hatásait sem. A történelem megmutatta számunkra azt is, hogy a magyarság csak akkor lehet sikeres ha az együttműködést keresi, éppen ezért képviseljük mi szocialisták az együttműködés politikáját.
Milyen munkát végez a bizottság?
Vitákra nem igazán számítok itt, mert nemzetpolitikai kérdések tekintetében a legtöbb területen összhang van a jelenlévő pártok között, így például abban, hogy támogatni kell azokat a magyar közösségeket, amelyek a határainkon kívül élnek. Hogy ezt miként kell tennünk, ebben már vannak különbségek persze. Sajnos nagyon sok hangos szó van, és nagyon kevés valódi dolog történik. Az elmúlt néhány évben a nemzetpolitikai szempontból fontos törvények megszavazását követően a bizottság nem végzett fontos munkát, most pedig nem igazán látható, hogy mi fog történni. Az elsőként megválasztott elnök azóta államtitkár lett, most új vezető van – Pánczél Károly – akinek korábban nem volt semmilyen nemzetpolitikához fűzhető szerepe, nem tudjuk, hogy milyen elgondolásai vannak ezen a területen. Érezhető volt, hogy bizonytalanság van a kormányzati struktúra kapcsán, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest meghallgatta a bizottság, akkor egy más nemzetpolitikai intézményrendszerről volt tudomásunk, mint amiről másnap Balog Zoltán miniszter beszélt.
Ez mit jelent pontosabban?
Csak pletykák szintjén értesültünk a kormányzati szándékokról. Először még arról volt szó, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában koncentrálódik a nemzetpolitikai intézményrendszer, aztán egyik napról a másikra – minden magyarázat nélkül – egy másik koncepció jutott érvényre. Jelenleg úgy látom, hogy kissé kusza a kép, nemzetpolitikával foglalkozik jelenleg az Emberi Erősforrás Minisztériuma, a Miniszterelnökség, Semjén Szolt miniszterelnök-helyettes és Kövér László házelnök is. Csak nehogy a sok bába közt elvesszen a gyermek!
Egy írásbeli kérdésében Szász Jenő nemzetpolitikai intézetének tevékenységére kérdezett rá, milyen feleletet kapott?
Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter számos kutatást említett meg válaszában. Azt megítélni azonban, hogy ezek a programok, ezek a kutatások érdemben járulnak-e hozzá a magyarság boldogulásához, nagyon nehéz. Lehet arról vitatkozni, hogy az a pénz, amit ez a kutatóintézet kap, hasznosulhatna-e máshol, nagyobb hatékonysága volna-e, ha az erdélyi magyar kultúra ápolását szolgálná, vagy az értelmiség számára kiírt ösztöndíj-programokra jutna. A kormány viszont úgy döntött, hogy Szász Jenő kutatásaira költi, bármit is jelentsen ez a kutatás. Nem minősítenék másokat, de nem érzem azt, hogy arányban lenne a ráköltött forrás és a végzett munka, ezért is tettem fel írásbeli kérdést ennek a pontos leírásáról. Azért azt lássuk be, hogy itt rengeteg pénzről van szó – több mint egy milliárd forintról, amelyből csodákat lehetne művelni. Úgy látom, ezek a csodák váratnak magukra.
Említette, hogy az alapokról nincs vita, csak a részletekről. Mire gondol?
A határon túli támogatások tekintetében például nem mindegy, hogy ki kap pénzt, és nem mindegy, hogy milyen módon. Nem mindegy, hogy az a vízió él-e, miszerint egy budapesti vízfej dönt a határon túl megvalósuló programokról, vagy az érintettek döntenek arról, hogy mi történjen a forrásokkal. Nem mindegy az sem, hogy ezeket a pénzeket bonyolult szervezeteken, űrlapok tucatjainak kitöltésével, vagy egyszerűen kaphatják meg, és az sem, hogy csúszik-e a finanszírozás, vagy sem. Erről rengeteg hírt lehetett hallani, amire Balog miniszter úr a bizottsági meghallgatáson azt mondta: ők is észlelték a problémát, és javítani fognak. Intéztem kérdést hozzá is a pályázati pénzosztást illető tapasztalatairól, és az elszámolások hatékonyságának javításáról, a válasza szintén most érkezett be, ebben jelezték, hogy határon túli magyar hallgatói szervezetek támogatására vonatkozó idei pályázat várhatóan 2014 kora őszén jelenik meg, a pályázat lebonyolításának ütemezése alapján a nyertes pályázók kifizetése legkésőbb 2015 márciusáig megtörténik majd. A Magyar Szocialista Párt azt szeretné elérni, hogy ezeken a pályázatokon végre a korábbinál kevésbé politikai alapon történjen a források elosztása. Sokan emlékezhetnek a 2010-előtti időkre, amikor a pályázatokon nem azok nyertek, akik az akkori kormányzathoz közel álltak, hanem azok, akik a legjobb programokat akarták megvalósítani.
Tavaly Kolozsváron kért bocsánatot a december 5-i népszavazást megelőző kampányért Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke, majd Ujhelyi István EP-képviselő is járt a városban, hogy az MSZP nemzetpolitikájáról beszéljen. Hogyan látja, van esély arra, hogy javuljon határon túl a párt megítélése?
A magyar emberek felelősen gondolkodnak, így aztán úgy alkotnak véleményt, hogy megfontolják a múltat is, a jelent és a jövőt is. A múlt megfontolása után, ha majd három-négy év múlva dönteniük kell újra a választásokon, azt hiszem, hogy másképp fognak vélekedni, mint néhány hónappal ezelőtt – nem is csak a határon túli magyarokra gondolok most, hanem az anyaországiakra is. Nem csodát várunk a külhoni magyaroktól, azt szeretnénk, hogy nyitottak legyenek irányunkban és hallgassanak meg bennünket, de majd ők eldöntik, hogy mit fognak gondolni rólunk, politikánkról. Véleményem szerint ez egy fontos különbség a többi párt és közöttünk, mert mi nem diktálni jövünk sem Erdélybe, sem más külhoni magyar közösséghez, hanem beszélgetni. Azt tapasztaltam, hogy az emberek hajlandók beszélni velünk és megfontolni azt, amit a másik mond. Nyilván ez egy hosszú folyamat, de a párbeszéd viszi közel egymáshoz a magyart. Ebben hiszek.
Ez a beszélgetés most az EU Táborban zajlik, ezért megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem, miért jött el negyedmagával ide?
A pártnak és ifjúsági szervezetének, a Societasnak a tagjai azért jöttek ide, mert az elmúlt néhány évben olyan kapcsolatokat alakítottak ki, amelyek alapjául szolgálnak a párbeszédhez. Néhány évvel ezelőtt híresek voltak azok a sítáborok, amelyeken az RMDSZ és az MSZP fiatal szimpatizánsai találkozhattak egymással. Az EU Táborban való jelenlétünk is hosszú időre nyúlik vissza. Azt hiszem viszont, hogy az MSZP pozitív szándékait az is igazolja, hogy akkor is itt voltunk, amikor végképp nem lehetett volna haszonszerzésre számítani és itt vagyunk most is. Számunkra ez az együttműködésről és a közösségről szól. A Szocialista Pártnak határon túli tagozata is van, így azt gondolom, ami az aktív nemzetpolitika felvállalásához szükséges, az a rendelkezésünkre áll.
Megvallom őszintén, sosem hallottam az MSZP határon túli tagozatáról. Kik alkotják?
Alapvetően olyan fiatalok és már kevésbé fiatalok alapították, akiknek vagy fontos a nemzetpolitika, vagy ők maguk születtek a határokon kívül, és jelenleg Magyarországon élnek. Amint mondtam, intézményrendszerünk tehát van arra, hogy felvállaljunk egy komoly nemzetpolitikát, és Mesterházy Attila meg Ujhelyi István közeledése jól jelezte a szándékainkat. A következő években látni fogják a külhoni magyarok, hogy tovább folytatjuk azt a politikánkat, amely közösségeink együttműködéséről szól. Ezt csak így lehet.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nemzetállam: rémálom
Amikor 1989 végén a Ceausescu-diktatúrát a népharag elsöpörte, természetesen sokkal jobban tudtuk, mit nem akarunk, mint azt, hogy milyen államot szeretnénk fölépíteni. Nem akartuk egy autarchikus, minden szempontból önellátó állam fantazmagóriáját valaha is megint megtapasztalni. Nem akartunk az erőltetett adósság-visszafizetés miatt éhezni és fázni. Nem akartunk egy tökéletesen ellenőrzött, orwelli világban a függöny mögül kilesni, suttogni, jelbeszéddel értekezni, jelentőségteljesen elhallgatni, autó zúgásra, ajtócsengőre összerezzenni.
Nem akartuk, hogy egy csalhatatlan vezér mondja meg nekünk a „tutit”, bár akkor ezt a szót még nem ismertük. Nem akartuk, hogy a rádió és a televízió újabb meg újabb vívmányokról számoljon be naponta, míg szemmel láthatóan nő körülöttünk a nyomor. Nem akartuk, hogy fejadagra adják a kenyeret, a húst, a vajat, a tojást, a cukrot, a benzint. Mi, magyarok még azt sem akartuk, hogy Bukarestből, a nyelvünket nem is ismerő pártfunkcionáriusok mondják meg, mi a jó nekünk, és mi a rossz. Nem akartuk, hogy a gyerekeinknek azt tanítsák történelemórán, méghozzá románul, hogy ők a dákok leszármazottai.
Nem akartunk egy kommunista nemzetállamban élni. Semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen. Miközben lassan-lassan az is tisztán állt előttünk, hogy sokféle, többé-kevésbé sajátos állammodellt követhetnénk egy fekete-fehérből gyorsan színesre váltó világban, az előttünk is megnyíló Európában, ahol igazán változatos megoldások vannak, hiszen a köztársaságok mellett monarchiák is fellelhetők, természetesen jelképes hatalmú monarchákkal, és mi tagadás, demokratikusan működnek ezek az államok is.
Számomra a legrokonszenvesebbnek a svájci minta tűnt, és nemcsak a kisebb vagy nagyobb nyelvközösségek egyenjogúsága okán, hanem mert fogalmam sincs, éppen ki ott az elnök, és kik vannak kormányon, de ettől még az az ország minden jel szerint elég jól megvan. De most végül is nem a nyugati megoldásokat akarom leltározni, bár időről időre az sem árt. A lényeg az, hogy minden tájékozatlanságunk ellenére, a nyelvi-nemzeti jogokért, elsősorban a teljes körű anyanyelvű oktatásért, a magyar nyelv hivatalos használatáért folytatott magától értetődő küzdelemünk hajnalán arra is rájöttünk, hogy ezek a jogok, legyen bár alkotmányos és törvényes garancia rájuk, csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán.
Elég hamar felismertük, hogy mindent meg kell tennünk egy erős önkormányzatiságon alapuló, az állami monopóliumot csupán a nemzetbiztonsági ágazatokban fenntartó, de egyébként a magánkezdeményezésnek mindenütt, a sajtótól az oktatásig vagy az egészségügyig, minél nagyobb teret engedő, ha úgy tetszik, „puha”, „gyenge” államért. Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom –, egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához. A jobboldalhoz sem, mert amit mi annak idején, negyven év alatt átéltünk, azt bizonyította, hogy az Internacionálé himnikus akkordjai mellett is kiteljesíthető a nacionalizmus. Viszont nekünk mégis legalább száz esztendőről kellene beszélnünk, de inkább jóval többről, itt a Kárpát-medencében. Magyar tragédia elsősorban, ám a szomszéd népek sem lettek boldogabbak attól, hogy külön-külön mindegyik többször is nekifutott a saját nemzetállama megteremtésének. Tették és teszik ezt olyan térségben, ahol semmiféle rostával, centrifugával, oldó- vagy derítőszerrel nem választhatók igazán szét az etnikumok.
És mégis, 1989 után hiába próbáltuk megakadályozni, hogy az új, 1991-es román alkotmányba bekerüljön a „Románia nemzetállam” definíció. Nem sikerült. Hiába akartuk 2003-ban, akkor már viszonylag jó politikai alkupozícióban kivetetni a módosított alkotmányból ezt a meghatározást. Nem sikerült. De míg 1991-ben a nemzetállam-definíció a kemény, megfellebbezhetetlen, velünk szemben ellenséges valóságot tükrözte, vagyis azt, hogy egynyelvű – kizárólag román – államban élünk, addig 2003-ban Románia már rég nem volt igazi nemzetállam, közben ugyanis kialakítottunk egy magyar nyelvű iskolahálózatot, több állami egyetemen, számos szakon magyarul lehetett diplomát szerezni, sőt beindulhatott a Magyarország által finanszírozott Sapientia magánegyetem is.
Megjelentek Erdély-szerte a kétnyelvű helységnévtáblák, jelentős föld- és erdőtulajdont kaptak vissza a magyar nemzetiségű román állampolgárok is, és már számottevő költségvetéssel gazdálkodhattak a választott – sok erdélyi közigazgatási egységben értelemszerűen magyar vagy legalábbis magyar többségű – önkormányzatok. Elkezdődött a központi hatalom megosztása a helyi közösségekkel, ami természetesen az egész ország érdeke, de nekünk, magyaroknak: létérdekünk. Hiszen mi Bukarestben ideig-óráig lehetünk erősek, de tartósan soha. Nekünk ott van szükségünk döntési lehetőségekre, ahol élünk.
Ezért volt fontos például, hogy az iskolák, művelődési intézmények, kórházak adminisztrálása a kormánytól – a mi jóvoltunkból is – átkerült az önkormányzatokhoz. Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ez az az állammodell, ez az az irány, amelyet követnünk kell. És ezért aggaszt, hogy az utóbbi két-három évben Romániában is lelassult, sőt néhány területen le is állt ez a folyamat, populista politikusok próbálják visszaterelni népüket egy évszázadosan kudarcos nemzetállami koncepcióhoz.
Ennél is nagyobb aggodalommal tölt el, hogy a nemzetállami koncepciót Romániában is, újabban pedig még hangsúlyosabban Magyarországon, valami féle Quod licet Iovi, non licet bovi elv szerint akarják megvalósítani egyesek. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek? Amit szabad Orbán Viktoréknak, nem szabad Victor Pontáéknak és Traian Basescuéknak, netán Robert Ficóéknak, és fordítva? Neveket mondtam, ezeket be lehet helyettesíteni másokkal. Ami fontos: engem nem csak azért ejt gondolkodóba a magyar miniszterelnök tusnádfürdői – újabb keletű, ránk eddig nem jellemző nominalista megközelítésben: tusványosi, tehát egy nem létező településen elhangzott – beszéde, mert bárki bármit is mondjon, szembehelyezi egymással az egyéni és a közösségi jogokat, illetve a nyugati típusú, általa liberálisnak nevezett államot a nemzeti érdekkel.
Hiszen az előadásában felvetett egyik-másik problémáról akár vitát is lehetne nyitni, és nem értek egyet azokkal, akik az Európai Unió bürokratáit szentnek és sérthetetlennek tekintik. Az sem biztos, hogy nem kellett volna sokkal kreatívabban, néha sokkal kritikusabban viszonyulni ahhoz, amit a regionális és történelmi sajátosságokat figyelmen kívül hagyva, ránk akartak oktrojálni Brüsszelből. Viszont amiről nem lehet, nem szabad vitázni: a különbségtétel „Jupiter” és az „ökör” között. Nem gondolom, hogy Európa keleti felének, bibói szóhasználattal élve, az itteni „kisállamoknak” a „nyomorúságát” csupán iskolás példamutatással meg lehetne oldani.
Különben sem vagyunk egyformán vesztesei a jelenkori történelemnek, cinizmus lenne ugyanazt a történelemszemléletet elvárni mindenkitől, aki itt él. De azt sem hihetem, hogy egy mai magyarországi politikusnak, akár jobboldalinak, akár baloldalinak, nem kellene figyelembe vennie azt, hogy ez az egész – Kántor Lajos szavával – „konglomerát”, amelyben élünk, szerves egészet képez. Vagyis nem lehet olyan állammodellt követnie Magyarországnak, amit mi Románia vagy Szlovákia esetében az ott élő magyar közösségek szempontjából rendkívül veszélyesnek tartunk, és minden erőnkkel azért küzdünk, hogy ezek az országok ne induljanak el ismét ebbe az irányba. Erre a magyar politikának minden pillanatban oda kellene figyelnie. Már amennyiben tényleg határoktól függetlenül szolidáris nemzetben gondolkozunk. Nem tudom elképzelni, hogy bort igyunk, és vizet prédikáljunk, vagyis a tusnádfürdői beszédet idézve „újjá akarjuk szervezni a liberális állam helyett a nemzeti államunkat”, de a szomszéd nemzetállamokat ezzel egyidejűleg le akarjuk bontani. Mint ahogy a magyarországi támogatásra igenis rászoruló erdélyi magyar civil társadalom sem örülne annak, ha Romániában elkezdenék pedzegetni, hogy külföldről valakik „befolyást kívánnak (...) gyakorolni” a civil támogatás ürügyén.
Hangoztatták ezt nálunk egyébként a román nacionalisták is a kilencvenes években, az Illyés Közalapítványt támadva például, de aztán beletörődtek. Külföldi befolyásról vagy „területenkívüliségről” beszélni ma, amikor kettős állampolgárok százezrei élnek Magyarország határain kívül, és amikor a jelenlegi magyar kormánypártok folyamatosan szorgalmazzák, hogy minél többen vegyék fel a magyar állampolgárságot, enyhén szólva következetlenség. Különféle autonómiákat is lehetővé tevő, laza, decentralizált államokat szeretnénk-e a Kárpát-medencében?
Netán az állampolgárság kérdésének és az állami közigazgatásnak a szétválasztását azáltal, hogy magyar állampolgárok milliói élnek majd máshol? Vagy pedig egy saját határai közé beszorított magyar nemzetállamot akarunk? Ezek mind egymástól különböző modellek, és lehetne még sorolni másokat is. Egy biztos: nekünk, jupiteri magyaroknak nem fog sikerülni egészen más mintákat követni, mint amilyeneket magunk körül látni szeretnénk. Ugyanis attól tartok, hogy amit szabad Jupiternek, előbb-utóbb bizony szabad lesz másnak is.
Markó Béla
Népszabadság, aug. 29., Erdély.ma

Réty az új Verespatak (Fizetett hirdetés)
A famaffia-hálózat tagjai, avagy miért is volt jelen a megyeháza gyűléstermében Mircea Dusa honvédelmi miniszter 2013. március 28-án, amikor Olosz Gergely és Tamás Sándor megyeitanács-elnök bejelentette a rétyi fenyővágóhíd-projektet?
Gyergyó környékén egész hegynyi erdők tűntek el az utóbbi évtizedekben néhány ember aljasságának és kapzsiságának köszönhetően. A korrupcióellenes ügyészség nyomozása következtében letartóztatták Majeczki Izabella gyergyószentmiklósi főügyészt, akit éveken keresztül még Románia parlamentjében is azzal vádoltak, hogy a famaffia hivatalos védője. A főügyész folyamatosan akadályozta a több éve az illegális erdőkitermelés hátterében álló két kulcsfigura törvényes felelősségre vonását. Az egyik a Hargita megyei rendőr-felügyelőség vezetője, Radu-Sandu Moldovan, aki a kommunista években, 1989 előtt kínzó-vallató rendőr volt Csíkszeredában, a másik pedig Mircea Duşa, szakmája szerint erdész, volt maroshévízi pártaktivista, majd polgármester, később, a dicső demokráciában pedig Hargita megye prefektusa, parlamenti képviselő, jelenleg védelmi miniszter…
A jelentés megemlíti, hogy Mircea Duşa rokoni kapcsolatban áll Dragoş Duşával, a maroshévízi erdészet volt igazgatójával. Ebben a városban a jelenlegi védelmi miniszter éveken keresztül volt néptanácsos (89 előtt), később polgármester (89 után). A közvélemény a környékbeli szervezett falopások egyik kulcsfigurájaként tartja számon. 2011-ben a falopások ellen irányuló eljárás során több erdészeti igazgatót is letartóztattak, összesen 13 személyt, akik közreműködtek a környékbeli faanyag illegális kitermelésére és értékesítésére szakosodott szervezett bűncsoport létrehozásában és működtetésében. Akkoriban az erdészeti hivatal igazgatója Maroshévízen Dragoş Duşa, Tölgyesen pedig Mihăilă Duşa, mindketten a védelmi miniszter rokonai. A nyomozási akták szerint Sandu Moldovan, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség vezetője, valamint Mircea Duşa tehető felelőssé a bűnszervezet felpártolásáért és működéséért, amely 2006 és 2007 között közel 300 hektár erdőt termelt ki törvénytelen módon, a Genex Kft. és Industrial Group Kft. faipari cégeken keresztül. Ez utóbbinak három évvel ezelőtt megközelítőleg 900 ezer euró üzleti forgalma volt, a becsült kár értéke pedig 4 millió euró.
Vonzó számok, reményteljes meggazdagodási lehetőség, avagy mi vonzza a rablógazdálkodókat? A fakitermelő- és -feldolgozóipar Romániában 6,5 millió hektár erdőalapból gazdálkodik, ezzel a számadattal Románia Európában a 13. helyen áll. Az ágazat csúcsán idegen cégek találhatóak, főként ausztriaiak, amelyek több százmillió euró ráfordítással az ágazati nyereség közel 50 százalékát tudhatják magukénak. Az országos kitermelésből származó 4 milliárd euró forgalomból a Schweighofer, Kronospan és Egger faipari cégek összesen 1 milliárd eurót valósítottak meg 2013-ban, mintegy kétszeresét az előző évi forgalomnak.
A fa útja a Romsilvánál, közbirtokosságoknál, erdőtulajdonosoknál kezdődik, amelyek eladják a nyers faanyagot. Következnek a kitermelő cégek, amelyek a fa kivágásáért és az erdőből való elszállításáért felelnek. A „fa-lánc” a feldolgozócégekkel ér véget, amelyek hasznosítják a kitermelésből származó faanyagot. Tavaly a Romsilvának 326 millió euró forgalma volt, és jelenleg a faipar legnagyobb nyersanyag-beszállítója.
Érdekes, hogy azoknál a cégeknél, melyek erdőgazdálkodással és -kitermeléssel foglalkoznak, mennyivel kisebb a forgalom és a nyereség, mint azoknál, akik a fa alapfeldolgozásával foglalkoznak. A 40 314 alkalmazottat foglalkoztató kitermelő cégek, amelyek a faipari ágazat közel felét adják (40 százalék), egyharmad akkora forgalmat bonyolítanak le, mint a fafeldolgozással és értékesítéssel foglalkozó cégek.
A történet folytatódik: 2013. március 28-án a megyeháza gyűléstermében Mircea Duşa honvédelmi miniszter, Olosz Gergely és Tamás Sándor megyeitanács-elnök bejelenti a rétyi fenyővágóhíd-projektet. Itt egy osztrák óriáscég szolgál az egyéni ambíciók és érdekek közösség rovására menő kielégítésére. A kialakult helyzet kísértetiesen hasonlít a verespatakira: a helyi önkormányzat és a lakosság a munkahelyteremtés ígéretétől elvakultan támogatja a külföldről érkező beruházók környezetkárosító tevékenységét, nem mérve fel az egész megyékre kiható kockázatot. Az is már hónapok óta egyértelmű a beruházást ellenzők körében, hogy ezt a csatát már csak a bíróságokon lehet megnyerni, aminek egyébként nem elhanyagolható az anyagi vonzata.
Mint ismeretes, a bukaresti Bankwatch Románia Egyesület és a fogarasi Neuer Weg Egyesület április elején indította el a pert a fűrésztelep tavaly decemberben kiállított építési engedélyének visszavonására. A Kovászna megyei önkormányzat, illetve a Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó ellen benyújtott keresetet a civilek június végén elveszítették, de a küzdelem tovább folytatódik. Újabb per következik, ezúttal már az engedély érvénytelenítését kérve a felelősöktől. A fűrésztelep területrendezési terve számos jogszabályt sért, egyebek mellett a környezetvédelmi, a védett területekre és természetes élőhelyekre vonatkozó törvényeket, nem utolsósorban veszélyezteti az itt élő közösség hosszú távú életlehetőségeit.
A per folytatódik, de ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk a karosszékben, várva, amíg egy bíró majd kimondja a boldogító igent követelésünkre. Ez mindannyiunk küzdelme, mindenkinek tennie kell érte. A közakarat befolyásolja a folyamatot, a politikai döntéshozatalt és igazságszolgáltatást. Felmutatható igény nélkül nincs eredmény. Csak együtt érhetünk el sikert.
(Források: zf.ro, anchetespeciale.ro, Foter.ro,
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó Béla szellemi hozadéka
Ismerve Markó Béla szellemi és közéleti munkásságát, melynek szerves része a tudatosan adagolt nemzeti retorika, egyfajta sajátos politikai perverziónak tűnik, hogy időről időre olyan, nyíltan nemzetellenes, balliberális orgánumokban fejti ki véleményét, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság. Ezek a sajtótermékek a nemzeti értékek és érdekek apropóján végiggúnyolódták, végigfröcsögték az elmúlt 25 évet s bőven kivették részüket az olyan, nettó nemzetárulásnak tekinthető akciókból, mint a státustörvény szétcincálási próbálkozása vagy a 2004-es népszavazáson a határon kívül nemzetrészek elleni kampány.
Számonkérés
No de legyünk jóindulatúak és első menetben feltételezzük azt, hogy Markó megpróbálja érdeklődővé tenni ezen lapok olvasóközönségét a nemzeti gondolatok iránt.
Legutóbbi eszmefuttatása A nemzetállam rémálom címmel jelent meg a ballib sajtó zászlóshajójának, a Népszabadságnak a hasábjain. Mint a cím is sugallja, az írás a nemzetállam ellen irányul, és az RMDSZ-es sikerpropaganda mellett szépen, finoman összemosásra kerül benne a ceauşescui félfeudális („röghözkötöttség”, szabad mozgás akadályozása), soviniszta, nyílt diktatúra, a magyarellenességtől habzó sajátos szlovák demokrácia, s persze a tusványosi orbáni vízió a munkaalapú nemzetépítő államról. Markó pedig számonkéri a következetességet Orbán Viktoron. Mert szerinte nem lehet egyszerre a román nemzetállam ellen beszélni és a magyar nemzetállamot pedig építeni.
Nem tudni, hogy Markó tényleg nem érti, hogy e kettő miért fér meg együtt nagyon is vagy nem akarja érteni. Az első igen lényeges különbség a két ország között az, hogy Magyarország nem többnemzetű állam, hanem jelentős, önálló politikai akarattal rendelkező kisebbség nélküli nemzetállam, azzá tette a trianoni békediktátum.
Háromnemzetű állam
Ezzel szemben Románia létrejöttekor nemcsak, hogy nem volt nemzetállam, mint ahogy az az 1923-as alkotmány inkább céltételezésként, mint tényrögzítésként kimondta, de ekkor Románia háromnemzetű állam volt. Más szóval három olyan nemzet tagjai éltek ebben az államban – románok, magyarok és a szászok –, melyek államalkotó tapasztalattal rendelkeztek, igényük is volt önmaguk kormányzására és képesek is lettek volna erre. Egész pontosan képesek lettek volna ellátni az önálló kulturális, gazdasági és fizikai reprodukció funkcióit a román állam gyámkodása nélkül. Elég lett volna, ha a románság betartja a békediktátum előtt Gyulafehérváron írásban is rögzített ígéreteit. Románia ma is többnemzetű állam. Az Európai Uniónak több olyan ország is tagja, melynek lélekszáma nem éri el az erdélyi magyarságét.
A másik lényeges szempont a nemzeti érdek. Az a fogalom, melyet nem kell magyarázni a Kis-antant államok egyetlen politikusának sem, annál inkább az értetlenkedő anyaországi balliberálisoknak, azoknak a politikusoknak és újságíróknak, akik ott tömörülnek a 168 óra, a Hócipő, az Élet és Irodalom, a Népszabadság és a Népszava körül. Meghirdetve vagy sem, de a román politikai elit kőkemény nemzetépítő politikát folytat a magyarság ellenében több mint száz esztendeje. (A trianoni békediktátumhoz nem volt elég az, hogy Károlyiék feltett kézzel várják a színmagyar területekre és színmagyar városokba bevonuló román csapatokat, hogy a saját haderő leszerelésével védekezésképtelenné tegyék az országot, ahhoz kellett a tudatos román nemzeti építkezés, mely jóval Trianon előtt megkezdődött és melynek jegyében a román politikai elit ugrásra készen leste az alkalmat, amikor megkaparinthatja Magyarország minél nagyobb részét. Mert egy pillanatig sem korlátozták igényeiket a románlakta területekre! Ugyan, dehogy! Nekik csalódás volt, hogy nem kapták meg a Tiszántúlt is olyan „ősi román városokkal” mind Debrecin, Bichisciaba és Seghedin.) Ebbe beleértendő természetesen az utóbbi negyed évszázad is, a maga szellemi kulturális terror hangulatával (könyvelkobzás!, de hadd szúrjam ide azt is, hogy mind a 2013-as, mind a 2014-es EMI táborban a román hivatalosságok ideológiai alapon koboztak el pólókat is – uszítónak találták például azt a feliratot, hogy „anyám magyar, apám magyar, gebedjen meg, akit zavar!”), a bíróság politikai eszközként való használatával, a hagymakupolás honfoglalással, a jogos magyar törekvések (pl. Bolyai Egyetem) szisztematikus visszanyesésével. Más kérdés, hogy ennek a 25 esztendőnek a nagyobbik része úgy telt el, hogy a Markó Béla által vezetett, majd az utóbbi években nem kis mértékben fémjelzett szervezet, az RMDSZ, kormányon legitimálta az elnyomó román hatalmat. Mindeközben Magyarországon Markó Béla (bízzunk benne, hogy csak taktikai és nem eszmei) szövetségesei, az MSZP-s, SZDSZ-es társaság leépítette a magyar államot, szétprédálta a közvagyont, amíg lehetett, szabotálni igyekezett minden nemzetpolitikai törekvést. (Jó példa erre az autonómia és a kollektív jogok, ami ellen áskálódtak, amíg csak lehetett kifelé és befelé, elméleti és politikai szinten egyaránt. Olyasmikbe akadtak bele, hogy ezek a jogok nem értelmezhetőek, mert nem határozható meg, hogy kire vonatkoznak. De szabotálni igyekeztek a határokon átívelő magyar integráció programját is.)
Szövetségesi adok-kapok
Most, hogy a magyar választóközönség feleszmélni látszik és másodízben juttatta kétharmados többséghez az Orbán Viktor vezette pártszövetséget, a miniszterelnök azon van, hogy elvi és gyakorlati síkon egyaránt megalapozza a jövő nemzetpolitikáját. Ezt szolgálja a mindennapi politika több mozzanatán túl az Alaptörvény, és ezt hirdette meg a Markó Béla által bírált tusványosi beszéd is.
Markó Béla totális tévedésben van, ha azt hiszi, hogy amennyiben Orbán Viktor elöl jár a „jó példával”, és a Népszabadság valamint az Élet és Irodalom ideológiai üzenetének megfelelően semleges államot épít, afféle liberális éjjeliőr államot, hagyja, hogy a piac, a „láthatatlan kéz” uralkodjon a gazdaságban és a kultúrában, felkarolja a devianciakultuszt, a család helyett az egyénre építi társadalompolitikáját, a térséget gyarmatosítani igyekvő nemzetközi háttérhatalom prédájává teszi az országot, akkor majd enyhül a szlovák, a román, a szerb nemzetállami szorítás. Már miért enyhülne? Ez a politika ugyanolyan katasztrófa-politika lenne, mint Károlyié volt 1918/19-ben, aki megüzente a szomszédoknak, jöhetnek nyugodtan, nem fogunk rájuk fegyvert szegezni.
Nem véletlen, hogy Károlyi szellemi örökösei, akik a vörös gróf politikai hagyatékát felvállalják és ápolják, már a kilencvenes évek elején megfogalmazták azt a külpolitikai paradigmát, mely eszmei vezérlőcsillaguknak is sajátja volt, s amelyből a markói gondolatok is levezethetőek. A Beszélőben Konrád György és társai az antalli hűvös szomszédságpolitikával szemben a „bizalommegelőlegezés” politikáját hirdették meg. Tudom, hihetetlen, hogy önmagát komolyan vevő és komolyan vétetni igyekvő, számon tartott, neves értelmiségiek ezzel jöttek elő, ismerve a Trianon utáni fél évszázad történetét, de ha bárkinek kételye támad, nyugodtan üsse fel kilencvenes évek elejének sajtógyűjteményeit. Ez nem más, mint a felemelt kéz önmegadó, önfeladó politikája, ami később az alapszerződésekben tárgyiasult, amelyeket a magyar érdekek teljes félreseprésével, az érintett magyar közösségek kinyilvánított akarata ellenére fogadtak el.
Persze egy magasabb szintről tekintve nincs semmi meglepő Markó Béla írásában. Markó legkésőbb 2002-ben, amikor hamarabb gratulált a baloldalnak a győzelméhez és vizionált MSZP-SZDSZ kormányt, minthogy az megnyerte volna a választásokat, eljegyezte magát e nemzetellenes erőkkel, s azóta is bennük lát szövetségest önfeladó politikájához. A szövetségesi viszony pedig csakis adok-kapok alapon képzelhető el. Ez a szöveg Markó hozzájárulásaként fogható fel, egyfajta szellemi apportként a határon átívelő háromoldalú (MSZP stb. – PSD – RMDSZ) posztkommunista szövetség fenntartásához.
Borbély Zsolt Attila , Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szeretni kell ezt a népet
Id. Hegyi István szívügyének tekintette a népszolgálatot, 1940 és 1944 között nem mozdult el akkori szolgálati helyéről, Petekről; később évtizedeken át lelkész-esperesként működött Székelyudvarhelyen; 1989 őszén - több jeles erdélyi személyiséggel együtt - maga is aláírta a falurombolás, a totalitárius rendszer ellen tiltakozó és Tőkés László temesvári református mellett kiálló petíciót.
Születésének századik, halálának tizedik évfordulója alkalmából az Udvarhelyszéken és Erdélyben széles körben ismert és köztiszteletnek örvendő református esperes-lelkipásztorra emlékezünk.
Hegyi István emlékére (1914-2004)
Hivatástudata, példamutató emberi helytállása sugallta az ezredforduló körüli években a Székelyudvarhelyért Alapítványnak, hogy portrékötetet jelentessen meg Hegyi István gazdag életútjáról. A megrendelt kézirat ugyan elkészült még az interjúalany életében, nyomdai megjelenését azonban a mai nap is várják gyermekei, unokái, rokonai, pályatársai, volt hívei, erdélyi és magyarországi ismerősei, sőt: maga a szerző is.
Petek, Székelyudvarhely, Nagyenyed, Kolozsvár, újból Petek és újból Székelyudvarhely. Ezek voltak sorrendben élete fontosabb és meghatározó állomásai. Alig volt néhány éves, amikor még a felnőtt számára is felfoghatatlan dolog történt: nem mozdultak sehova a faluból, még édesapja parókiájáról sem, mégis egy reggelen más országban ébredt a család. Akárcsak még sok más száz- meg százezer magyar család. A későbbiekben a nemzettragédia felfogásában, feldolgozásában a veleszületett adottsága mellett segített neki a szülői ház, az udvarhelyi és nagyenyedi református kollégium, a kolozsvári egyetem, s nem utolsó sorban az állandó tanulás, önképzés. Fiatal lelkipásztorként látva az erdélyi szórványmagyarság lesújtó helyzetét, utazó titkári beosztást vállalt, hogy felmérhesse a magyar nyelvű iskolahálózat hiánya miatt is létező gondokat, és azokról tájékoztassa feletteseit, volt professzorait. Ravasz László püspöktől tanulta és vallotta, hogy a falu nagy erőtartalékot jelent nemzeti közösségünknek. Ezzel a hittel kapcsolódott be az 1930-as években a falukutató mozgalomba.
A népi írók hatása, különösen a Németh Lászlóé meghatározó volt gondolkodás- és látásmódjában. Lelkipásztorként, esperesként is mindig azt tartotta: nagyon fontos a néppel való törődés. Székelyudvarhelyre kerülése (1958) után első dolga híveinek felkeresése volt. Minden családról mindent tudott. Az utcán is megállt beszélgetni híveivel, megkérdezte: hogy van a család, a gyermekek járnak-e iskolába, hogy tanulnak, beteg-e valaki stb. Annak ellenére, hogy mindig kritikus szemmel nézte a társadalmi folyamatokat, hazait, magyarországit, európait egyaránt, látta a hibákat és elégedetlen volt a magyar sorskérdések kezelésével, a magyar-magyar viszonnyal, kijelentette: szeretni kell ezt a népet minden gyarlóságával együtt. Megindítóan szép és tartalmas vallomás. Őszinte, igaz. Igaz, mert olyan ember mondta, aki egész életében bizonyíthatóan szívügyének tekintette a népszolgálatot, elsősorban szülőföldje népének szolgálatát.
Emberi tartását, népéhez és a faluhoz való hűségét jól példázza az 1989-es – aláírásával igazolható – szembefordulása a diktatúra faluromboló politikájával. Vállalva a meghurcolást, a zaklatást. Huszonhat évi udvarhelyi szolgálata alatt 3390 gyermeket keresztelt, 2398 fiatal konfirmált, 1142 párt esketett és 1298 halottat temetett. Nagyenyeden 1942-ben jelent meg nyomtatásban A falusi lelkipásztor sajátos feladata című tanulmánya, amely ma is útmutatóul szolgálhat különösen a fiatal – falusi gyülekezetben szolgáló – pályatársaknak. 1999-ben állami kitüntetést vehetett át Budapesten Orbán Viktor kormányfőtől a kisebbségi közéletben kifejtett munkásságáért.
Most Ő is, a néhai lelkipásztor, sokak/sokunk Pista bácsija, valahol fenn az Égben Wass Alberttel, Németh Lászlóval, Makkai és Ravasz püspökkel, Soos Gézával és Reményik Sándorral szorgalmasan olajozza a csillagok tengelyét…Hogy legyen igazi csillagfordulás!
Gondoljunk Rá kegyelettel, áhítatos tisztelettel.
Komoróczy György, Székelyhon.ro

Már 15 éve barátkoznak Magyarózddal a michigani reformátusok
Először 2002-ben érkeztek ablakot, ajtót cserélni, falat javítani, asztalos és kőműves munkát végezni a magyarózdi kastélyhoz a LaGrave Avenue Református Gyülekezet tagjai Michiganből, Grand Rapids településről. Azóta szinte évente visszatérnek néhány hét fizikai munkát végezni a kastély, annak magtára és a később felhúzott gazdasági épületek körül. Ők így támogatják a Bonus Pastor Alapítványt (BPA), amely 2005 óta működtet szenvedélybetegek számára Terápiás Otthont a kastély egykori magtárában, és célja, hogy három év múlva, a reformáció 500. évfordulójára életvezetési- és konferenciaközpont lehessen a kastélyból, amelyet a hozzá tartozó épületekkel 2004-ben jogos tulajdonosa, Jude Maria bárónő az Alapítványnak adományozott.
A BPA támogatói napján tavaly, a húsz éves évfordulón a Szenvedélybetegek Református Mentő Missziójának 1993-as alapítására emlékeztek a kolozsvári Tóközi Református Gyülekezet templomában. Idén a LaGrave és a Bonus Pastor 15 éves barátsága került középpontba. Erre az alkalomra az Egyesült Államokból kilencen is eljöttek, akik aztán jövő héten életvezetési táborban vesznek részt Magyarózdon. Egy michigani család akkor is marad még ott, ha a most érkezett vendégek hazamennek, Kyle Ferguson ugyanis feleségével és két kisfiával hónapokkal ezelőtt odaköltözött, hogy folyamatosan segédkezhessen.
Az ünnepi istentiszteleten az amerikai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét. Jézusnak arra az útjára emlékeztette a híveket, amikor tanítványaival Samáriába ment (Jn 4,1-4;31-38), annak ellenére, hogy lett volna lehetősége kikerülni az izraeliták által lenézett, megtűrt szomszédokat. Nekünk is megvannak a magunk kerülőútjaink, hogy ne kelljen közünk legyen ahhoz, amit/akit nem érzünk méltónak magunkhoz...
Ismerős a történet: Jézus élő vizet kínál a kútra igyekvő samáriai asszonynak, aki öt elrontott házasságon van már túl. Jézus egyrészt érte, a sikertelen, elveszett, tehetetlen emberért, másrészt a tanítványai miatt ment Samáriába, hogy azok meglássák – és mi is meglássuk: Isten ott is jelen van és munkálkodik, ahová mi be sem tennénk a lábunkat, nehogy bepiszkoljuk magunkat. Szeptember első vasárnapján két üzenet szólt ebből az igéből: lehet, hogy elveszettek és tehetetlenek vagyunk, de nincs olyan mélység, ahová Isten ne jönne utánunk; illetve Isten munkatársaiként nem finnyáskodhatunk, át kell lépnünk biztonsági zónánk határait, hogy meglássuk, Isten már ott van, előkészíti a munkánkat.
Ennek megtapasztalásáról tett bizonyságot Horváth Mária, a BPA munkatársa, aki igehirdetés után a gyülekezet előtt néhány kérdést intézett a Terápiás Otthon egyik lakójához, aki vállalta a villáminterjút. A 44 éves szerencsejátékos 7 hónapja tartózkodik Ózdon, ahová egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után került. „Nem egészen erre számítottam. Sokkal többet kaptam: egy új családot, hasonló helyzetben lévő embereket, akiknek ugyanaz a céljuk, és akikkel támogatjuk egymást. Több lett az önbizalmam, és újra vannak céljaim” - hangzott a vallomás.
A templom alagsorában képeslapokat lehetett vásárolni, amelyeket a Terápiás Otthon bentlakói készítettek, illetve a tóközi gyülekezet asszonyai is sütöttek tésztát-tortát, egy-egy szelet árával szintén lehetett támogatni a BPA munkáját. Sőt: egy különleges tortát licitre is felajánlottak. Rá kékkel a BPA jelvényét rajzolták fel, középon piros csíkok és körbe fehér tejszínhab-csillagok díszítették az amerikaiak tiszteletére, ráadásul nemzetköziséget növelte, hogy itt önkénteskedő német lányok készítették. A tortáért legtöbbet ajánló nem csak az árát, de a finom süteményt is elküldte Ózdra a bentlakóknak.
Zsigmond Júlia
maszol.ro