Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2014. szeptember 15.
Félreértelmezett nemzetállam
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 16.
Közösen újraértelmezni Erdélyt – Interjú Szilágyi Zsolt államfőjelölttel
Jobb a pályán lenni, mint az öltözőben; szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szilágyi Zsolt. Az EMNP államfőjelöltje szerint a novemberi választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest-központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést. Szilágyi Zsolt úgy véli, az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit.
– Az EMNP-ben mondhatni a kényszer szülte, hogy jelöltet állít az államfőválasztáson, miután nem vett részt az európai parlamenti megmérettetésen. Ugyanakkor a párt első körben Tőkés László és Izsák Balázs indítását tervezte, ezután esett a választás Önre. Ugródeszkának vagy esetleg nehéz tehernek tartja ezeket az előzményeket?
– Megtiszteltetés, hogy rám esett a választás, ugyanakkor sem én, sem pedig Toró T. Tibor EMNP-elnök nem éreztük, hogy hátrányos lenne, hogy több személy indulását elemeztük. Tudatos, hosszas elemzés alapján hozott döntésünk lényege, hogy jobb a pályán lenni, mint az öltözőben. Jobb mozgósítani, mint esetleg bojkottálni. Semmilyen kényszer nem volt, ugyanis világos, hogy ez a kampány, ez a választás egy esély.
A román államfőválasztáson egy magyar jelöltnek ugyanannyi az esélye, mint kettőnek, új politikai alakulatként viszont a néppártnak lehetőséget teremt arra, hogy bemutassa önmagát, programját, és jobban megismerjék. Ugyanakkor hasonló fontosságú az erdélyi románokkal folytatott párbeszéd és partnerség is, amely új lendületet kaphat az általunk képviselt témák révén.
– És az sem jelent hátrányt, hogy az elmúlt években Tőkés László kabinetfőnökeként jobbára Brüsszelben tevékenykedett, emiatt nem napi rendszerességgel vett részt az erdélyi magyar, illetve a romániai politikában?
– 1990 óta vagyok a politikában, és úgy érzem, kifejezetten előny, semmiképpen nem hátrány, hogy az elmúlt években Brüsszelben dolgozva megismerhettem a bukaresti és erdélyi mellett az uniós politika működését is. Még jobban kinyitotta a látóteremet, és egy uniós tagállam politikusa esetében előnyt jelent ismerni az EU működését. Kiegészítette a politikai ismereteimet, hogy 14 év Bukarest után Brüsszelben dolgozhattam, így nem érzem, hogy eltávolodtam volna a hazai közélettől, hiszen amikor tehetem, mindig itthon vagyok.
– Először történik meg a rendszerváltás óta, hogy a romániai választók két magyar államfőjelölt közül is válogathatnak. Miben rejlik a választás szabadságának előnye, miért érdemesebb Önre szavazni a rivális magyar alakulat jelöltjénél?
– Szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban. Fel kell mutassuk a megoldást, vagyis az autonómiát. Másrészt az emberek véleményt mondhatnak majd az elmúlt 25 év erdélyi magyar politikai vitáiról is. Épp ettől fél az RMDSZ. A jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy magatehetetlen bénultság jellemzi az RMDSZ-t: még ha képviselni szeretné is az autonómiát, nem teheti, mert amint láthattuk az elmúlt hetekben, szegény szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes még lemondani, kilépni sem tud a kormányból. Annyira nem ura a helyzetnek, hogy saját szervezete nem ért egyet a hatalomból való kivonulással. Vagyis nem a saját maguk urai.
Tulajdonképpen az elmúlt évek során is azt láttuk, hogy az Erdély-központú, az erdélyi magyar érdeket, az autonómiát képviselni akaró politikai tábor folyamatosan vitatkozott, versenyzett a Bukarest-központú politikai táborral, amelyik Bukarest politikai és pénzügyi támogatását élvezve mindig nyeregben volt. Tehát a választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést.
– Azaz a mostani megmérettetés az EMNP és az RMDSZ közötti egyfajta erőpróbaként is felfogható.
– Nyilván ez az olvasat is létezik, de ez nemcsak a két alakulat, nemcsak Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt versengése. A két személy az általa képviselt tábor, értékrend és politikai program révén tulajdonképpen az erdélyi magyarok eddigi dilemmáit, konfliktusait is megjeleníti. Nagyon jól tudom, hogy az RMDSZ tagjai és középvezetői között a legtöbben azt szeretnék, ha hangja, képviselete lenne az autonómiaprogramnak, és sokkal keményebb fellépést szorgalmaznának, azonban ők is kényszerben vannak, és fülüket-farkukat behúzva viszik az igát. Ám bízom abban, hogy a választófülke intimitásával élve őszintén a szívükre hallgatnak majd, és azt fogják támogatni, hogy az erdélyi magyarok végre emeljék fel a fejüket, és ne a bukaresti politika függelékeként, járulékos elemeként határozzák meg magukat, hanem egy önálló erdélyi, nem a román politikai többségnek kitett politikai egységként.
– Apropó, Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke többek között azzal kampányol, hogy őt Orbán Viktor is támogatja. Mi az igazság azokból a sajtóhírekből, miszerint a magyar miniszterelnök nem támogatta az EMNP részvételét az államfőválasztáson?
– Erről a Kelemen Hunor és az RMDSZ tulajdonában lévő médiaorgánumok újságíróit kell megkérdezni, akik bedobták ezt az álhírt. Nem túlzottan etikus, hogy egy miniszterelnöki találkozó után álhíreket próbálnak az eseményre utólag ráfűzni, de sajnos nem először történik. Lelkük rajta. Azt hiszem, a nemzet miniszterelnöke tapasztaltabb és bölcsebb annál, hogy egy ilyen helyzetben egy szocialista kormány miniszterelnök-helyettese mellett törjön lándzsát. Emlékeznek még, amikor 2007-ben, az európai választások alkalmával Orbán Viktor azt mondta: ne legyünk kishitűek, mindenkinek van hely a nap alatt, menjenek a magyarok szavazni, és mindenki be fog jutni? Mint annyiszor, neki lett igaza. Valamelyest hasonló a helyzet most is, sokkal jobban tesszük, ha a magyarok gondjaival és a mozgósítással törődünk, semmint az álhírekkel és azok terjesztőivel.
– Milyen mértékben lesz képes megszólítani a román nemzetiségű polgárokat a megmérettetésen? Különösen úgy, hogy kampányában kiemelt helyen szerepel az általuk idegenkedéssel fogadott autonómia és föderalizmus témája.
– Az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit. Az elmúlt években változott az erdélyi románoknak a bukaresti nacionalizmushoz való hozzáállása, hiszen vendégmunkásként, turistaként sokan megfordultak Nyugaton, ahol rájöttek, hogy egy olyan gazdag ország, mint Románia, menedzselhető lenne jobban is. Mi Románia modernizációs programjaként egy olyan állammodelt tűztünk ki célul, amely a történelmi régiók szövetségén alapul, és ezáltal Erdélynek önálló adminisztratív, politikai és gazdasági intézményei lennének. Mindez ajánlat, hívó üzenet az erdélyi románok számára, ugyanis teljesen világos, hogy Erdélyt gazdaságilag, politikailag csakis az itt élő románokkal, németekkel, szlovákokkal, a többi nemzettel emelhetjük föl, és értelmezhetjük újra. Azt kell elérnünk, hogy Erdélynek önálló politikai intézményei lehessenek, ami adminisztratív, politikai és gazdasági önállóságot ad – nyilván egy modernizált Románia keretén belül.
Az erdélyi románokat is zavarja a korrupció, csakúgy, mint a magyarokat. Utóbbiak körében nagy visszatetszést kelt, hogy szinte nem múlik el hónap, hogy a tudósítások ne adnának hírt valamilyen RMDSZ-es korrupciós ügyről. De a politikától való elfordulás is nagyban tulajdonítható a korrupciónak. Úgy vélem, a történelmi régiók szövetségére alapozó szerkezeti reform eme jelenség ellen is hatékony választ adna, hiszen ha a közpénzeink nem vándorolnának messze attól a régiótól, ahol azokat befizetik, nagyobbak volnának az előrelépés esélyei.
– Nem nehéz úgy nekifutni az aláírás-gyűjtési, majd a választási kampánynak, hogy magyar jelöltként egyértelműen nincs esély bejutni a megmérettetés második fordulójába?
– Azok a magyarok, akikkel találkozok az utcán, azt mondják, hogy végre van választási lehetőség. Sokan közülük arra panaszkodnak, hogy megpróbálják őket megfélemlíteni, eltántorítani. Világosan látom, hogy az RMDSZ-nek az lesz az érdeke, hogy megakadályozza az indulásomat, megpróbálva gátolni az aláírásgyűjtést, majd a kézjegyek érvényesítését. Hiszen ha a romániai magyarok esélyt kapnak arra, hogy válasszanak egy ilyen megmérettetésen, akkor véleményt mondhatnak a regnáló kormány politikájáról, valamint az RMDSZ-ről mint ennek a kormánynak a foglyáról. Ennek tulajdonítható az aláírásgyűjtésünk kapcsán megnyilvánuló ellenkampány: egyesek félnek attól, hogy a romániai magyarok is választhatnak, és nagyon kényelmesnek tartják, hogy bírják a mindenkori politikai egyeduraság területét.
Másrészt, ha két magyar jelöltnek sikerül összegyűjteni külön-külön a 200 ezer aláírást, majd mindkettő elindul a választáson, akkor két jelöltnek lesz esélye elmondani, mi fáj nekünk. Ez tulajdonképpen kettős esély, ami nem elvesz valamit a közösből, hanem ellenkezőleg, hozzáad a közöshöz egy esélyt.
– De eljöhet majd az az idő, amikor egy német nemzetiségű politikushoz hasonlóan egy magyar is reális eséllyel pályázhat a legmagasabb romániai közméltósági tisztségre?
– Azon dolgozunk, hogy megváltoztassuk a románok általános gondolkodásmódját. Egyébként egy erdélyi magyar újságíró azt mondta: ha Klaus Johannis lehetett a Nemzeti Liberális Párt alelnöke, akkor Kelemen Hunor miért ne lehetne a Szociáldemokrata Párt alelnöke. Nem tudom, mennyire volt tájékozott, de nagyon lényeges kérdést vetett föl. Azt, hogy egy romániai német vagy egy romániai magyar mit képvisel, amikor lehetősége van elmondani közössége véleményét. Ahhoz, hogy a románok ezt elfogadják és tiszteljék, tiszta, világos beszéddel kell előálljunk, amelyből kitűnik, hogy Erdély nem Bukarest megtűrt kolóniája, hanem egy európai történelmi régió, amely gazdaságilag, politikailag, kulturálisan Románia gőzmozdonya lehetne, ha megkapná az önkormányzás lehetőségét.
Konkrét példával élve: a Székelyföld területi autonómiája jobbá, élhetőbbé, gazdagabbá tenné nemcsak a székelyek életét, de Románia helyzetét is. Megpróbáljuk ezt elmagyarázni Bukarestben? Vagy közösségünknek magyarázzuk, hogy mit miért nem lehet? Meggyőződésem, hogy egy erdélyi magyar politikusnak a magyar és az erdélyi érdeket kell képviselnie Bukarestben, és nem fordítva.
– Végezetül játszadozzunk el a gondolattal, és képzeljük el, hogy Szilágyi Zsoltot választják Románia államfőjévé. Mi lenne az első döntése vagy mandátuma legfontosabb célkitűzése?
– Jó kérdés. Románia az itt élő nemzetek közös hazája kell legyen. A keret, amely mindenkinek ugyanolyan esélyt ad, és ugyanúgy befogad. Az Unió nemcsak az államok, de a régiók Európája is. Ebben a keretben Erdély lehetne Kelet-Közép-Európa Svájca. Egy olyan modern államot kell teremtenünk, együtt a románokkal, amely nem a nemzeti kizárólagosságra, a többség diktatúrájára alapoz, hanem arra, hogy a társadalom, az állam az itt élő emberek, közösségek egyenrangú szövetsége legyen.
A Romániában létező nemzeti, nyelvi, vallási, regionális különbözőség nem az ország hátránya, hanem előnye kell legyen. Befogadó, mindenki számára élhető országot kell teremteni, amely biztosíthatja, hogy ne csak arra legyünk büszkék, hogy erdélyiek vagyunk, hanem esetleg arra is, hogy ennek a térségnek, ennek az országnak vagyunk a lakosai.
Tudom, hogy nagyon sok munka vár ránk, amíg ezt elérjük, de fontos látni a célt, ezért vállaltam a jelölést. Ezért kérek mindenkit, hogy támogassa az indulásomat, támogassa aláírásával, munkájával, hogy meglegyen a 200 ezer aláírás, és a kampány során fel tudjuk mutatni az erdélyi magyarok és Erdély érdekeit.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 22.
Össztűz az RMDSZ autonómiatervezetére
Román politikusok és elemzők szinte kivétel nélkül bírálták és elutasították az RMDSZ által csütörtökön közvitára bocsátott, a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezetet. Beigazolódott tehát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jóslata, miszerint heves, olykor hisztérikus viták fogják övezni a statútumot.
Victor Ponta kormányfő, az RMDSZ-szel koalícióban lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken leszögezte, nem támogatja a Hargita, Kovászna és Maros megyei településeket magába foglaló, többségében magyarok lakta autonóm régió kialakítását, a kezdeményezést pedig a novemberi államfőválasztáson induló Kelemen kampányfogásának nevezte.
A miniszterelnök az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban elmondta: a kezdeményezők is tudják, hogy sem a PSD, sem a többi román párt nem támogatja a statútumot. „Nem szabad elindulni olyan lejtőn, amely viszályt, széthúzást eredményez. Támogatom a decentralizációt, azt, hogy a helyi választottak több hatáskört kapjanak, de van egy határ, amit egyetlen román párt sem lép túl" – jelentette ki Ponta, aki a székely autonómiával szembeni érvként sorakoztatta fel Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének hasonlóképpen elutasító álláspontját is.
Klaus Johannis, az ellenzéki román jobboldal államfőjelöltje még a törvénytervezet közzététele előtt egyértelművé tette, nem ért egyet azzal, hogy etnikai alapon húzzák meg valamely régió határait. Johannis hozzátette, az országnak szüksége van a régiók kialakítására, ám ezt szerinte közigazgatási, az érintett entitások gazdasági fejlődését szolgáló szempontok alapján kell végrehajtani.
Mircea Geoană PSD-s szenátor, volt külügyminiszter úgy nyilatkozott, „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan" az RMDSZ célja, az autonómia hangoztatásával pedig elszigetelődését kockáztatja az alakulat a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt.
Ciprian Dobre Maros megyei tanácselnök primitívnek, kabaréba illőnek, Horia Grama, a román kormánypárt Kovászna megyei elnöke pedig alkotmányellenesnek nevezte a dokumentumot, amelyet meggyőződésük szerint nem fog elfogadni a bukaresti parlament.
Dorin Florea, a statútumban a székely autonóm régió központjának javasolt Marosvásárhely demokrata polgármestere azzal vádolta az RMDSZ vezetőit, hogy az elmúlt húsz évben csak gyűlöletet szítottak románok és magyarok között, és a szerinte alkotmány- és Európa-ellenes tervezettel is ezt folytatják.
Párttársa, Vasile Blaga, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke kijelentette: a kezdeményezés szélsőséges nézőpontot tükröz, és ugyanannyi önrendelkezés jár a székelyföldi megyéknek, mint a Kárpátokon túli régióknak. Monica Macovei volt igazságügy-miniszter – aki korábban úgy vélekedett: az RMDSZ Oroszország érdekeit szolgálja a magyar önrendelkezés erőltetésével – ugyancsak az államfőválasztási kampánynak tudta be a törvénytervezet közzétételét, amely szerinte politikai válságot gerjeszthet Romániában.
Az ország szétszabdalásával kísérletező, szeparatista akciónak nevezte a tervezetet a nemrég a PSD-ből éppen az RMDSZ-szel való közös kormányzás miatti tiltakozásként kilépett Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Az Egyesült Románia néven pártot alapított, szélsőségesen magyarellenes politikus az európai szeparatista mozgalmakat, Orbán Viktor magyar kormányfőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt láttatta a kezdeményezés mögött, amely miatt szerinte be kellene tiltani az RMDSZ-t.
Még a mértéktartó, higgadt elemzők is kitámadták az RMDSZ-t a statútum miatt, amelynek közzétételét a bukaresti média a skóciai elszakadási törekvésekkel, a függetlenségről rendezett népszavazással hozta összefüggésbe.
Ion Cristoiu, az Evenimentul Zilei napilap publicistája szerint az autonómia tematizálásával a magyar alakulat szavazatokra vadászik, és egyetlen célja a hatalmon maradás. Alexandru Cumpănaşu politikai elemző provokációnak nevezte a törvénytervezetet, amelynek kidolgozásával az RMDSZ szerinte bevonult a szélsőséges pártok sorába.
Nem aratott osztatlan sikert a dokumentum az erdélyi magyar politikusok körében sem. Tőkés László európai parlamenti képviselő és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken közös nyilatkozatában azzal vádolta az RMDSZ-t és elnökét, hogy a háromszintű autonómiaprogram világos megjelenítése helyett annak törvényi kerete megteremtését egy távoli és kétséges új alkotmány elfogadásához köti. Ezáltal szerintük az alakulat veszélybe sodorja az autonómia körüli közösségi konszenzust és az autonómiamozgalomban való cselekvő részvétel szándékát.
Kiss Előd-Gergely, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 24.
Magyarellenes történelemhamisítás
A magyarellenes történelemhamisításnak a Kárpát-medencében komoly múltja van, története a Trianon előtti időkre nyúlik vissza. Trianon után nem meglepő módon a környező országok (melyek mindegyike jót harapott ki a történelmi Magyarországból) politikai elitje kiemelten fontos feladatának tekintette ideológiai síkon megteremteni a területrablás alapját és motivációs bázisát. A szláv államokban egyszerűen tagadják a Mohács előtti Magyarország magyar mivoltát és kontinuitását a mai Magyarországgal, a román történelemhamisításokat pedig jó lenne csokorba gyűjteni az államideológiává emelt dákoromán mítosztól, a magyar történelmi személyiségek kisajátításán keresztül, a magyar múlt elhazudásáig. (Ennek volt legutóbb egyik eklatáns példája a kolozsvári vasútállomáson kitett tábla, mely szerint az 1945 előtti állomásfőnökök „ismeretlenek”.)
Sajátos egyezést mutat a magát demokratikusnak nevező magyarországi álbaloldal történelemképe a kisantantbeli államok világszemléletével és értékrendjével. Emlékezhetünk, hogy a cigányok, a bűnözők, a drogosok és a homoszexuálisok esetében az emberi jogokra oly érzékeny SZDSZ és MSZP nem látott problémát a magyarság irányában származási alapon jogfosztó, ma is hatályban levő Beneš-dekrétumokban, sőt Orbán Viktort hibáztatták, mert azokat kifogásolni merte, de emlékezetes Kovács László azon kijelentése is, miszerint a Szabadság-szobor főalakja Nagy-Magyarországot szimbolizálja. (Miközben e szobor felállításakor nem is létezett Nagy-Magyarország, csak Magyarország.) Ez a torz történelemszemlélet ma is hódít e körökben, ez az ideológiai tábor jól tudja, a múlt azé, aki megműveli.
Ami viszont mellbeverő és döbbenetes, az az, hogy a Fidesz regnálásának ötödik esztendejében a Budapesti Történeti Múzeum budavári kiállításának kísérőszövege a „szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának” nevezi Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát. Ez bizony még a sokat tapasztalt, az illúziókkal rég leszámolt magyarnak is sokkoló. „Szeparatista nacionalizmus”! Mintha legalábbis egy román ideológiai műhely ihlette volna ezt a megfogalmazást. Megérne egy belső vizsgálatot, hogy kinek az elmeszüleménye volt ez a kreténség…
Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 25.
Honosítás: Németh Zsolt cáfolja a visszaéléseket
A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.
A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.
Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az – először az Index hasábjain megjelent – híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek.
Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el – ismertette. Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket – mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot – közölte.
A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat. Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt.
A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.
A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – szoros együttműködésben valamennyi társszervvel – következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.
A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani – olvasható a tájékoztatóban.
Kárpátaljára, majd Kolozsvárra látogat Orbán Viktor Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-vel. Elmondta: a magyar kormány segítségével felújított főiskola tanévnyitó ünnepélyét a beregszászi református templomban tartják a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek, tagjainak részvételével. A miniszterelnök és helyettese külön megbeszélést is folytat Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és alelnökeivel. A tárgyaláson a kárpátaljai magyarság helyzetéről lesz szó, valamint arról, Magyarország milyen további segítséget tud nyújtani az Ukrajnában élő magyaroknak – közölte Havasi Bertalan. Orbán Viktor jövő héten Kolozsvárra látogat. A kormányfő csütörtökön érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét, melyben tanévkezdéskor indult el a magyar nyelvű szakoktatás. Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is felkeresi, és magyar politikai szervezetek vezetőivel találkozik
2014. szeptember 26.
Az autonómia nem szeparatizmus – Interjú Kelemen Hunorral
Autonómiatervezetet mutatott be az RMDSZ. Sokak szerint rosszkor, a nemzetközi hangulat most nem kedvez ilyen törekvéseknek. Államfőválasztásra készül Románia, az egyik államfőjelölt az RMDSZ elnöke. A Fidesz-RMDSZ viszály a múlté, az erdélyi magyarság liberális társadalomszervezési modellhez való viszonyát nem változtatja meg az Orbán-beszéd. Kelemen Hunort kérdeztük.
– Meglepődve olvastam az RMDSZ autonómiatervezetének bemutatása kapcsán született kormánypárti nyilatkozatokat. Bár nem örülnek neki, de „beszéljünk róla", mondták olyanok, akik korábban hevesen ellenezték. Mi történt a román politikában? – Hogy mi történt a román politikában azt nehezen tudnám körbeírni, de el kell fogadni azt, hogy egy uniós tagállamban nyíltan lehet bármiről beszélni, akár az autonómiáról is. – Elfogadta ezt most a román politikai élet, a kormánypárt, a PSD? Victor Ponta miniszterelnök azt mondta, ha az autonómia decentralizációt jelent, lehet róla tárgyalni… – A lett volna a legnagyobb hiba, ha ezt a kérdést nem úgy kezelik, mint a romániai magyarság egyik célját, hanem mint az egyik román pártnak az ügyét. Nem kértük a PSD támogatását, amely párttal együtt kormányzunk és nem kértük a liberálisok és demokraták támogatását sem, amelyekkel egy pártcsalád, az Európai Néppárt tagjai vagyunk. Azt gondolom, a román társadalomban kell lebontani azokat a falakat, amelyek a magyarokkal és az autonómiával kapcsolatban emelkednek. Ha a román társadalomban az elutasítottság nem lesz olyan nagy, mint amilyen most, akkor a román politikusok is könnyebben tudnak egy ilyen ügyet támogatni.
Általában a politikus nem támogatja azt, amiről azt látja, hogy választói félnek tőle. Először a társadalmi vitát kell lefolytatni a román társadalommal, civil szervezeteivel és azután kell keresnünk ehhez a pártok között partnereket. Azt hiszem, ez a helyes sorrend. Az eddigi nyilatkozatok azt sugallják: a normális, demokratikus pártok elfogadják azt, hogy erről vitázzunk. Nem azt mondják: erről konszenzusra fogunk jutni, nem azt, hogy támogatják, hanem azt, legyen erről egy nyitott, tisztességes vita.
– Mennyire segíti vagy nehezíti az autonómiatörekvéseiket a jelenlegi nemzetközi helyzet, a kelet-ukrajnai válság, skóciai és katalán függetlenségi referendum.
– Aki megpróbálja rávetíteni Erdélyre a skót, katalán vagy ukrajnai helyzetet, az nem érti, vagy nem akarja érteni a dolgoknak a lényegét, vagy rosszindulatú. A kilencvenes években ugyebár a jugoszláviai háború dúlt. Mindig van valami, amiért nem alkalmas a pillanat. De minden pillanat alkalmas lehet, ha az ember megrajzolja a kereteket és elmondja, hogy az ő törekvései mit jelentenek és mit nem. Ha mi azt mondjuk, az autonómia nem jelent szeparatizmust, területi különállóságot, hogy nem sérti Románia területi integritását, mint ahogy ezzel kezdjük ennek a törvénynek a felvezetését is, ha olyan nemzetközi dokumentumokra hivatkozunk, amelyek ezeket a kérdéseket leírják, akkor nem lehet ezt másképpen értelmezni, csak ha valaki feszültségkeltésre használja ezt.
– Mi lesz a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés sorsa, amelyet elindítottak az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) égisze alatt, de az Európai Bizottság, mint nem hatáskörébe tartozó kérdést, elutasított? – A luxembourgi bíróságtól függ. Ha a bíróság a Bizottságnak ad igazat, akkor ez így, ebben a formában érvényét veszti. Ha viszont nekünk ad igazat, akkor megkezdődhet az európai aláírásgyűjtés. – Van más elképzelésük arra miként érhető el egy általános érvényű európai szabályozása a kisebbségi kérdésnek? Lehet más formában ehhez elegendő európai támogatást szerezni? – Épp az átfogó európai keretszabályozás volt a szándékunk. Nem magyar, hanem összeurópai kisebbségi ügyként kezeltük a Minority Safe Packet, ezért is kerestük a partnereket az Északi-tengertől az Adriáig, és hoztuk létre azt a kisebbségi szolidaritást, amire még nem volt példa az unión belül, hiszen a németországi dánoktól a dániai németekig, a görögországi törökökig, dél-tiroliaktól a frízekig mindenki partner volt ebben a kezdeményezésben. Arra törekszem, s a FUEN elnökének szándéka is ez, hogy ez a kisebbségi szolidaritás ne essen szét, függetlenül a bírósági döntéstől, mert ha a Bizottságot erősíti meg a bíróság ebben a kérdésben, az nem jelenti azt, hogy nem kell újrakezdenünk a folyamatot.
De azt is látni kell, hogy ez sem olyan történet, ami egyik napról a másikra megoldódik, mégis hiszek abban, hogy az EU-nak ezt a kérdést előbb-utóbb rendeznie kell. Mert ha hosszú távon békét és stabilitást akar, akkor rendeznie kell és rendezni is fogja. Ha az a 70 millió ember, aki emögött van, nem lesz annyira fontos, mint az uborka mérete és hajlata, akkor az EU-nak is vége lesz.
– Romániában választás közeleg. Nyugalmasabb időszak várható ezután a politikában? Az utóbbi évek romániai történéseit meghatározta a politikai társbérlet, az államfő-kormányfő viszálya. A kormánykoalícióra lehet hatása? Hiszen volt már példa erre. – Normális társadalomban ennek a koalíciónak folytatnia kellene a munkát akkor is, ha Victor Ponta elveszíti a választást, akkor is ha megnyeri. Ám egy időszak mindenképpen véget ér, az a 10 éves Basescu-éra, ahol az államelnök az alkotmányos jogosítványaival mindig elment a falig és feszegette a kereteit ennek az alkotmányos rendszernek anélkül, hogy szétpattintotta volna. Azt remélem, olyan időszak következik, amelyben erre a tapasztalatra építve kiegyensúlyozott viszony lesz a végrehajtó hatalmi ágak és törvényhozás között még akkor is, ha kohabitálni kell.
– Állandóan felmerül, van-e értelme magyar jelölt indításának? Az RMDSZ mégis mindig vállalja. Tárgytalan választás ez, miért csinálják mégis minden alkalommal végig? – Erről sok vitánk van, de mindig arra a konklúzióra jutunk, nem szabad egy választásból kimaradni, nem szabad hozzászoktatni a választóinkat ahhoz, hogy nincs a szövetségnek saját jelöltje. Nem szabad kihagyni azt e lehetőséget, hogy bemutassuk, van elképzelésünk nemcsak az erdélyi magyarságról, hanem az egész társadalomról és akár jobb is mint a többieké, s vannak olyan politikusaink, akik ezt az országot el tudnák vezetni. Ezeket ilyenkor lehet felmutatni, rá lehet irányítani a figyelmet olyan kérdésekre, amelyekre máskor talán kevésbé. Ettől nem lehet félreállni.
– A második fordulóra beáll valaki mögé az RMDSZ? Általában meg szokta nevezni, hogy kit támogat. – Az első forduló előtt nem fogunk a második fordulóról beszélni. A helyes sorrend az, hogy előbb van november 2. és rá két hétre 16. A kettő között van időnk ezt eldönteni.
– Igen, csakhogy november 2. előtt is az egyik jelölt, aki biztos, hogy második fordulós lesz, az a koalíciós partner, Victor Ponta.
– A koalíciós szerződésben nincs semmilyen az államfőválasztásra vonatkozó kitétel. – Az utóbbi időben úgy tűnt, hogy a romániai magyar belső viták lecsengtek, s az EMNP gyakorlatilag eltűnt miután Tőkés Lászlót kiiktatták azzal, hogy Fidesz-képviselővé vált. Az MPP-vel pedig fegyverszünetet kötöttek. Most megint feléledni látszik ez a harc. – Nekem soha nem tűnt úgy, hogy ez a vita megszűnt volna. Mindenki végezte a dolgát, mi a miénket, a versenypártok a magukét, ezek közül az MPP-vel érvényben van egy stratégiai megállapodásunk a nemzetpolitikai ügyekre vonatkozóan, a másikkal nincs. Az ő munkájuk kimerül a mi bírálatunkban. Korábban is így volt, most is így van.
– A román-magyar kormányközi viszony kívülről úgy tűnik, mintha nem is létezne. Az utolsó látványos közös projekt a kolozsvári Mátyás-szobor felújítása volt. 2011-ben avatták fel, több év munka után. Újra kormányon van az RMDSZ, várható valami elmozdulás?
– Létezik olyan uniós program, amely összértékében nagyobb. Utakat építettünk, templomokat, iskolákat újítottunk fel, nyilván mindez a Mátyás-szobor szimbolikus erejét nem múlhatta felül. Közös kormányülés nem volt, mint ahogy sok minden más sem az elmúlt években, a tárcaközi kapcsolatokra és az uniós határmenti együttműködésre fókuszálódott az együttműködés. Ez nem helyettesítheti az államfői, kormányfői szintű együttműködést. Remélem, eljön a pillanat, amikor ez a négy éves szünet véget ér. Kampányról kampányra bukdácsoltunk, hol mi, hol Magyarország. Azt remélem, hogy a magyarországi önkormányzati és romániai elnökválasztás után ez a helyzet változni fog. Biztos, hogy lesz ajánlata a román kormánynak és bízom abban, hogy a magyarnak is, ha túl leszünk ezeken a választásokon.
– Az előző Orbán-kormány a magyar-magyar együttműködési rendszert is átírta. A külhoni magyar szervezeteket azóta nem vonják be a képviselt közösségét érintő döntésekbe, nem konzultálnak velük a támogatáspolitika alakulása kapcsán sem. Kezdetben nagy volt a felháborodás a külhoni magyar sajtóban is, aztán szép lassan elhalt. Lett valami Önök által is elfogadott megoldás, vagy egyszerűen beletörődtek?
– Nem foglalkoztunk ezzel, nem akarjuk, hogy a magyar-magyar kapcsolatrendszer kapcsán az legyen a benyomás, hogy csak a támogatásokról szól. Fontosabb volt, hogy a KMKF mellett a MÁÉRT is elkezdett dolgozni, az RMDSZ viszonylatában az is jelentős, hogy 2012-től újra van közvetlen konzultáció a magyar kormánnyal. Mi az elmúlt négy évben támogatást nem kértünk és nem is kaptunk. Az RMDSZ persze nem is kérhetett, a hozzánk közel állónak tartott civil szervezetekre gondolok. Most viszont újra kell gondolni ezt a támogatáspolitikát, ki kellene találni a rendszer új kereteit, oktatásra-kultúrára kell nagyságrendileg több pénzt fordítani, a gazdasági támogatásnak pedig más formát találni, mert néhány tízmillió forinttal nem lehet gazdasági kapcsolatokat építeni. Az önkormányzati választások után vélhetően lesz újra MÁÉRT, KMKF, akkor meglátjuk, mit tervez a magyar kormány, mert április óta erről még egyáltalán nem volt egyeztetés, nem ismerjük az új kabinet elképzeléseit.
– Látszólag véget ért az évtizedes háború. Milyen most a Fidesz-RMDSZ viszony, milyen az Orbán-Kelemen viszony?
– Mindketten azon voltunk 2012-től, hogy a helyzetet javítsuk. Olyasmi nem történt, ami végérvényesen befagyasztotta volna az RMDSZ-Fidesz kapcsolatát. Azt hiszem, normalizáltuk ezt a viszonyt. Azon leszünk, hogy ezt a normális kapcsolatot fenntartsuk, nem vagyunk érdekeltek abban, hogy vitázzunk. Az Európai Parlamentben ugyanabban a frakcióban ülünk, a nemzetpolitikai kérdésekben pedig megkerülhetetlen az RMDSZ. Aki megpróbálta megkerülni, az idővel rájött arra, hogy nem érdemes.
– Akkor most az RMDSZ is stratégiai partnere lett az Orbán-kormánynak vagy még mindig csak Tőkés László EMNP-je az?
– Ez az a kérdés, aminek nem látom értelmét. Az RMDSZ-nek a stratégiai partnere az erdélyi magyarság. Pont. Mi nem írtunk alá stratégiai partnerséget soha senkivel, csak az erdélyi magyarsággal. – Ha már ilyen szépen rendeződött a korábbi viszály, Tusnádon miért csak Tőkés László ül Orbán Viktor mellett, Ön nem?
– Elsősorban nem rajtam múlik, hogy ott vagyok-e, az erdélyi szervezők bonyolítják a programot. Orbán Viktorral találkozunk, amikor Tusnádra jön, szűkebb, tágabb keretek között.
– Szeretett volna ott ülni a pódiumon, amikor az elhíresült beszéd elhangzott?
– Én a saját helyemen ülök, függetlenül attól, hogy kinek a társaságában.
– Ez a beszéd azóta is téma az európai sajtóban is. Külön érdekessége, hogy épp ott mondta el Orbán Viktor, ahol önök autonómiát akarnak, ahol nemzetállamot szeretnének lebontani, ahol épp az ellenkezőjét próbálják megvalósítani, mint amit Magyarországra vonatkozóan meghirdetett. Hogyan látja ezt?
– Romániában a mi álláspontunk 25 év alatt nem változott és nem is fog változni, függetlenül Orbán Viktor tusnádfürdői beszédétől. Én továbbra is azt gondolom, hogy a nemzetállam az erdélyi magyarság számára nem megoldás, kizárólagosságot jelent, Romániában legalábbis mindig ezt jelentette. Aki nemzetállamról beszél Romániában az arra törekszik, hogy ne legyenek kisebbségek, mi pedig azon vagyunk, hogy a román társadalmat meggyőzzük, ez nem egy monolit nemzetállam.
– És a liberalizmushoz való viszonyuk?
– Kérdés, hogy a liberalizmuson mit értünk – ideológiát vagy társadalomszervezési modellt? De azt gondolom, hogy a liberális demokráciának, mint társadalomszervezési modellnek nincs alternatívája, és minden, amit annak alternatívájaként mutatnak fel, az valami olyasmi, amit én nem kívánok a magunk számára.
Gál Mária
nepszava.hu, Erdély.ma
2014. szeptember 29.
Kelemen: nem érzek bátorítást Budapest felől
Az autonómia sem lehet tabutéma – ez volt a végkövetkeztetése a bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen (SNSPA), hétfőn rendezett nyilvános vitának, amelynek meghívottja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke volt. A románok meglepően pozitívan reagáltak, de az orbáni Magyarország alkotmánya nem tetszik nekik.
A fórum több felszólalója is utalt rá, hogy az illiberális demokráciát hirdető Orbán támogatása inkább teher az RMDSZ-nek.
Az én Romániám: erős ország, politikai tabuk nélkül című fórumon az államelnök-jelölt Kelemen Hunort főként a székelyföldi autonómiáról faggatták, nem véletlenül, hiszen két hete sincs, hogy az RMDSZ közvitára bocsátotta erre vonatkozó törvénytervezetét. Azonban a vitát moderáló Cristian Pirvulescu politológus felütése, majd az egész vita merőben eltért attól, amit „magyar ügyben" a román közvélemény részéről megszokhattunk.
Pirvulescu kijelentette: az RMDSZ javaslatát előítéletektől mentesen, racionálisan kell értékelni. A politológus szerint a románok tájékozatlanságból tartják ördögtől valónak az autonómiát. Emlékeztetett arra, hogy az 1859-ben perszonálunióval létrehozott Románia, a későbbi Nagy-Románia magja föderáció volt. – A történetírás sajnos a múltunknak ezt a részletét következetesen elhallgatta – fűzte hozzá a professzor. Majd a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) állásfoglalására utalva – miszerint az RMDSZ-es javaslat „támadás a jogállam ellen" – kijelentette, semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes. A megállapítással a többi felszólaló is egyetértett.
Ugyancsak többen fölvetették, hogy az autonómia-statútum közvitára bocsátásának időzítése nem volt a legszerencsésebb. Az ukrajnai feszültségek és a skóciai függetlenségi népszavazás kontextusában az RMDSZ törekvéseit bizony összemossák a szeparatista mozgalmakéval – figyelmeztetett Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió rendszerváltás előtti munkatársa. Az RMDSZ államfőjelöltje válaszában úgy értékelte: a skót népszavazás üzenete elsősorban nem a szeparatizmus – pláne hogy az uniópártiak győztek –, hanem az, hogy demokratikusan is lehet rendezni a problémákat.
– Amikor az autonómia szóba kerül, mindenki azt kérdezi, mire gondoltok. Inkább azt mondanám el, mire nem gondolunk. Nem gondolunk függetlenségre, szeparatizmusra, államiságra. A romániai magyarok meg akarják őrizni az identitásukat. Nem akarunk elmenni, nem szeretnénk, ha a románok 50-60 év múlva azt mondogatnák, milyen kár, hogy nincsenek már magyarjaink. Ahogy most mondogatják a németekről – tette hozzá.
Luca Niculescu, a francia közrádió (RFI) román nyelvű adásának igazgatója főleg arra volt kíváncsi, hogy Kelemen Hunor miként látja összeegyeztethetőnek a régiók Európája vízióját a nemzetállamokkal. Az RMDSZ jelöltje erre azt válaszolta: a kettő között nincs ellentmondás, hiszen a tagállamok eddig is lemondtak a szuverenitásuk egy részéről anélkül, hogy ezáltal veszélybe került volna a létük. Úgy vélte, az erős regionális identitásokkal rendelkező országok erősebbek, Románia pedig ebben a szerencsés helyzetben van.
Több felszólaló is utalt arra, hogy az RMDSZ számára – az autonómiáról szóló közvitában különösen – inkább teher a Moszkvával túlságosan jó kapcsolatokat ápoló, a liberális demokráciát temető Fidesz. Először Emil Hurezeanu hozta szóba az Orbán-kormányt, majd amikor diszkrét érdeklődésére nem kapott választ Kelemen Hunortól, nekiszegezte a kérdést: „nem érzi magát feszélyezve, amikor Budapest felé tekint?"
– Nem érzek bátorítást – hangzott az RMDSZ elnökének válasza. Majd leszögezte: nem ért egyet azokkal, akik a liberális demokrácia végét vizionálják. – Én hiszek a liberális demokráciában – tisztázta, hozzátéve: nem akar Orbán Viktor helyett magyarázkodni.
A közönség soraiból Gabriel Andreescu politológus, emberjogi harcos az RDMSZ elnökének azt a kijelentését kapta fel, miszerint Romániának új alkotmányra van szüksége. Utalt arra a széles körben elterjedt nézetre, hogy egy új alkotmány a jelenlegi körülmények között a jelenleginél sokkal rosszabb lenne.
– Elég ha arra gondolunk, mi történt Orbán Viktor Magyarországán, ahol az új alkotmánnyal drasztikusan csorbult a demokrácia – mondta Andreescu, aki az ezredfordulón tagja volt a Románia föderalizálását sürgető Provincia-csoportnak. Úgy vélte, elsőrendű fontosságú lenne, hogy az RMDSZ nyíltan vállalja értékeit, megszabaduljon Budapest gyámságától, és elhatárolódjon a magyar szélsőségesektől.
Kelemen Hunor válaszában kitért arra, hogy az RMDSZ ellenében Budapestről „létrehoztak két pártot". Meglátása szerint ez is azt bizonyítja, hogy az RMDSZ-t soha nem befolyásolta Budapest. – Nem létezik gyámság, ilyesmit nem fogadtunk el, és nem fogadunk el – jelentette ki a szövetségi elnök hozzátéve, hogy ezt sokszor fel is rótták a magyar kormányok.
Az autonómiastatútumot illetően Kelemen Hunor elmondta, a kulturális önrendelkezést is magába foglaló kisebbségi törvénytervezet kvázi kudarca után a szövetség ezúttal előbb nem a politikai pártokat akarja meggyőzni, hanem a román társadalmat. Ennek érdekében országszerte nyilvános vitákat szerveznek, hogy minél több emberrel ismertessék meg az RMDSZ elképzeléseit. nol.hu
Erdély.ma
2014. szeptember 30.
Megkezdődött az autonómiatervezet közvitája
Semmit sem venne el a románoktól Székelyföld autonómiája vagy a kulturális autonómia kerettörvénye: ezekkel az erdélyi magyarság csak identitása megőrzésének feltételeit próbálja megteremteni, nem erőszakkal, hanem ésszerű párbeszéd útján – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azon a bukaresti fórumon, amellyel tegnap megkezdődött a szövetség által kezdeményezett közvita az RMDSZ autonómiatervezetéről.
A bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen rendezett, Az én Romániám politikai tabuktól mentes erős ország című fórumon Kelemen Hunor kettős minőségben, államfőjelöltként és a székelyföldi autonómiastatútum előterjesztőjeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A csaknem háromórás fórumon a hazai médiában leggyakrabban szereplő politikai elemzők többsége jelen volt, többen kifejtették véleményüket, illetve tettek fel kérdéseket. A fórum meghívott előadóinak egyike, Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársa aggodalmának adott hangot, hogy az RMDSZ autonómiatervezetét éppen a skót elszakadási népszavazás napján tette közzé. Szerinte az ukrajnai fegyveres konfliktusok, a skót és katalán függetlenségi törekvések közepette nehéz elhitetni, hogy a Székelyföld autonómiaigénye nem szakadár kezdeményezés. Az elemző erre hivatkozva visszafogottságra és óvatosságra intette az RMDSZ-t, azt állítva, hogy a románság hálás lenne azért, ha egy ilyen feszült helyzetben a magyar kisebbség önmérsékletet tanúsítana.
A másik meghívott újságíró, Luca Niculescu, a francia közszolgálati rádió román részlegének főszerkesztője megkérdőjelezte, hogy a magyar–román viszonyt terhelő tabukat és előítéleteket fel lehet számolni. Azt azonban – a későbbi felszólalókkal egyetértésben – a jogállamiság megsértésének nevezte, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács be akarta tiltani a közvitát a Székelyföld autonómiájáról, alkotmányellenesnek minősítve azt.
A moderátori szerepre vállalkozó Cristian Pârvulescu politológus, a politikatudományi kar dékánja rámutatott: semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes, Romániának pedig érdemes fontolóra vennie, hogy az egységes nemzetállami forma helyett nem lenne-e jobb visszatérnie föderalista gyökereihez. Emlékeztetett: a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése révén kialakult román királyság szövetségi állam volt, a Nagyromániát megalapozó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés pedig olyan autonómiát ígért Erdély kisebbségeinek, amely nagyon jól összeegyeztethető a föderális államformával.
Dan Tapalagă, a jobboldali Hotnews hírportál elemzője azt firtatta, mit keres még az RMDSZ a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában, amikor az gyakorlatilag „ajtót mutatott” az RMDSZ-nek a autonómiatervezet közzététele után, és a románok nemzeti büszkeségére építi választási kampányát. Kelemen Hunor válaszában rámutatott, a jobboldali ellenzék is autonómiaellenes nyilatkozatokat tett, de az RMDSZ nem is akarja „megnehezíteni” a román politikusok életét azzal, hogy az autonómiához kér támogatást, amíg nem sikerül a társadalomban jelen lévő zsigeri ellenkezés legalább egy részét megváltoztatni.
Gabriel Andreescu ismert emberi jogi aktivista azt javasolta, hogy az RMDSZ ne ragaszkodjék a létező európai modellekhez, hanem újító szellemiséggel arra alapozza autonómiastatútumát, ami megkülönbözteti a székelység helyzetét más közösségekétől.
Kelemen Hunor az alkotmánymódosító elképzeléseit firtató kérdésekre válaszolva azt mondta: új alaptörvényre van szükség, de azt csak egy olyan parlament dolgozhatja ki, amelyet a 2016-os választásokon felhatalmaznak erre. Egy másik kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott: a maga részéről a liberális demokrácia híve, de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatát. Hozzátette: az autonómiatervezetről sem konzultált Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az RMDSZ korrekt partneri, nem pedig valamiféle gyámsági viszonyt ápol a mindenkori magyar kormánnyal – magyarázta.
A szeptember 18-án közzétett autonómiatervezetről az RMDSZ más hazai egyetemeken is szervez fórumot. Kelemen Hunor azt ígérte, hogy a közvitát a választási kampány után is folytatják.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 30.
Az űrlap alja
Előadás a magyarság jelenéről és jövőjéről
Megtelt a nagyszalontai RMDSZ Magyar Házának nagyterme, melyben a Hajdúhét ötödik napján, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke A magyarság jelene, lehetőségei, stratégiai elképzelései a 21-ik szádban, címmel tartott figyelemre méltó előadást.
A vendéget Török László, Nagyszalonta polgármestere üdvözölte és mutatta be, megemlítve továbbá, hogy már tizenötödik éve eredményesen működik a Hajdúvárosi Esték tanulságos rendezvénysorozata.
Előadásának bevezetőjében Szász Jenő ismertette a Nemzetstratégiai Kutatóintézetük alapvető feladatát, rávilágítva a huszadik század azon nemkívánatos eseményeire, a nagyvilágban szétszóródott, és a Kárpát-medence számos országában széttagoltan élő magyarság sorsáról is értekezett. Ismertette intézményük célkitűzéseit, amelynek feladata, hogy önazonosságát megőrizve megmaradjon, erősödjön, sőt gyarapodjon a magyarság.
Ahhoz, hogy a magyarságnak esélye legyen megőrizni, esetleg benépesítenie ősei szállásterületeit; az elkövetkező évtizedekben a humán vagyon felelős megőrzésére, annak gyarapítására van szükség.
„Kutatóintézetünk égető feladatai, közé tartozik (Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, azzal a megbízással engedett utunkra) hogy a külhoni magyarság sokasodó bajaira gyógyírt; értelmes és hasznos, életre való megoldásokat dolgozzunk ki.”- hangsúlyozta Szász.
A huszonegyedik században eljött az ideje a nemzetintegrációnak is. Az európai közösség értelmében nincsenek többé határon inneni és túli magyar ügyek, csak közös ügyek vannak. Szabó Dezsővel szólva: „Minden magyar felelős minden magyarért”.
Szász Jenő, a nemzetstratégiai intézetük két jelszavát ajánlotta a hallgatóság figyelmébe: a felelősség és a hűség kifejezésüket! A felelősség elvégzendő munkát és feladatot jelent. Józan ítélőképességet, és megbízhatóságot, ami ahhoz vezet, hogy a dolgok jó irányba haladjanak.
A hűség; felelősségteljes kitartást, ragaszkodást a szeretett személy (feleség) iránt, a család, a cél, és az eszme mellett. Hűségünk a legfőbb értékünk, amely képessé tesz minket, hogy minden körülmények között jók maradjunk. A hűség a legfőbb érték: Isten, a nemzet, a haza, a család, a hivatás; feladatunk iránti ragaszkodásunkat jelenti – mondta az előadó.
Szász Jenő, záróakkordként kijelentette: „mi tudjuk, hogy mit akarunk, mi, egy új világot akarunk; egy olyan közeget, amelyben érdemes megszületni, élni és meghalni. Tanulni okosan, dolgozni pontosan, és szépen, egymás megértésében és együttműködésében.” Befejezésként Török László, egy Nagyszalontáról készült grafikát ajándékozott Szász Jenőnek, megköszönve vele az értékes előadást.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. szeptember 30.
Orbán ellen és mellett is tüntetnek Kolozsváron
Október 3-án, pénteken 11 órától avatja fel Orbán Viktor miniszterelnök a Kálvin/Câmpeni utca 1. szám alatti Kolozsvári Református Kollégium szakiskoláját, amelyben már meg is kezdődött a tanítás. A Facebookon két tüntetést is bejelentettek, az egyiket Orbán ellen, a másikat mellette.
Mindkét demonstrációt a szakiskola épülete előtt tartják. A maszol.ro-nak az Orbán elleni tüntetést szervező egyik aktivista elmondta, figyelnek majd arra, hogy a bannereken világosan fogalmazott, kétnyelvű feliratok szerepeljenek, és hogy ne etnikai élű vagy politikai párthoz kapcsolódó tüntetés legyen. Céljuk, hogy az Erdéllyel kapcsolatos tévhiteket eloszlassák, mutassák fel, hogy nem mindenki híve a Fidesz politikájának. Kérdésünkre, kértek-e engedélyt a városházától a tüntetésre, a szervező kitérő választ adott.
A meghívó szövege hibákat tartalmazott
Mivel a Facebook-esemény szövege hibákat tartalmazott, a meghívót letörölték, a szöveg tartalma azonban ez volt: "ma Magyarországon megbélyegzik a szegénységet, diszkriminálják a hajléktalanokat, megfélemlítik a Fidesszel kritikus civil szervezeteket. Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta az idén nyáron, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Mindeközben kulturális és civil szervezetek sora került kiszolgáltatott helyzetbe Magyarországon, a hatalom különböző eszközökkel gyakorol rájuk nyomást. Ez ellentétes az európai normákkal, a demokráciával".
A meghívó szerint Erdély többnemzetiségű, multikulturális régió, amelynek az értékei a tolerancia, az együttműködés és a szolidaritás, és "ahol a nemzetállami, nacionalista és etnicista politika, amit Orbán Viktor is képvisel, nem segít, sőt kiindulópontja lehet a nézeteltéréseknek, és társadalmi szinten feszültségeket okoz".
Az Orbán-pártiak elírták a dátumot
Hibát tartalmaz az Orbán mellett kiállók meghívója is, ott ugyanis csak a szövegben írták le helyesen a dátumot, máshol október 11-e szerepel. Ők azt írják: szomorúan vettük tudomásul, hogy Orbán Viktor kolozsvári látogatása alkalmával egyes csoportok ellentüntetést szerveznek.
"Úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron nincs helye a Parászka Máté (az ellentüntetés egyik szervezője - szerk. megj.) féle uszításnak. Mi kolozsvári magyarok, mutassuk meg, hogy kiállunk Orbán Viktor és nemzetpolitikája mellett. Ha Önök is úgy gondolják, hogy ellen kell állni az értelmetlen uszításnak, és a magyar-magyar ellentétek szításának, akkor október 3-án, 11 órakor találkozzunk a kolozsvári Mentőállomás előtt. Megmutatván azt, hogy erős és egységes a magyar közösség, és nem hagyunk teret a politikai szélsőségeknek" – olvasható a meghívóban.
Kustán Magyari Attila
Egy kommentből: Ki ez a Parászka Máté ,hogy ilyen magyar-magyar elleni uszítást mer rendezni ,remélem lesznek vagy 5-en és jól kiröhögtetik magukat.
maszol.ro
2014. szeptember 30.
A kolozsvári Orbán-ellenes tüntetés ellen szerveznek tüntetést
Magánszemélyek szerveznek tüntetést Orbán Viktor mellett október 3-án 11 órától. A kolozsvári magyarság kiáll Orbán Viktor mellett című Facebook-esemény a kolozsvári mentőállomás elé szervez találkozást az Orbán mellett kiállni akarók számára.
"Szomorúan vettük tudomásul, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr kolozsvári látogatása alkalmával egyes csoportok ellentüntetést szerveznek." A szervezők azt is írják, hogy az Orbán-ellenes tüntetést uszításnak értékelik.
"Mi kolozsvári magyarok, mutassuk meg, hogy kiállunk Orbán Viktor és nemzetpolitikája mellett. Ha Önök is úgy gondolják, hogy ellen kell állni az értelmetlen uszításnak, és a magyar-magyar ellentétek szításának , akkor Október 3-án, 11 órakor találkozzunk a kolozsvári Mentőállomás előtt. Megmutatván azt, hogy erős és egységes a magyar közösség, és nem hagyunk teret a politikai szélsőségeknek" - írják.
A tüntetés szervezői, annak ellenére, hogy a szövegben október 3. 11 órát jelölték meg az esemény időpontjának, a Facebook-esemény beállítható időpontját - feltételezésünk szerint véletlenül - október 11-re tették.
A szervezők által említett tüntetésről hétfőn írtunk. Az eseményre mutató Facebook-oldal később elérhetetlenné vált, de úgy tudjuk, hogy a tüntetés ennek ellenére meg lesz tartva. Az “Orbán Viktor és kormánypártja, a Fidesz politikája ellen” tüntetőket október 3-án 11 órától a Kálvin/Câmpeni utca 1. szám előtt, a mentőállomással szemben, a Nagy/Horea úti református templom mögé várják.
A tüntetés célja felhívni a figyelmet “a Fidesz és Orbán Viktor önkényes és demokráciaellenes politikájára. Ma Magyarországon megbélyegzik a szegénységet, diszkriminálják a hajléktalanokat, megfélemlítik a Fidesszel kritikus civil szervezeteket.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta az idén nyáron, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Mindeközben kulturális és civil szervezetek sora került kiszolgáltatott helyzetbe Magyarországon, a hatalom különböző eszközökkel gyakorol rájuk nyomást. Ez ellentétes az európai normákkal, a demokráciával” – áll a Demonstráció az erdélyi társadalmi egyensúlyért és Orbán Viktor politikája ellen mottójú Facebook-esemény oldalán közölt, kétnyelvű felhívásban.
A kezdeményezők szolidaritásukat fejezik ki a magyarországi civilekkel, és tiltakoznak a jogsértő tekintélyelvű politika ellen. “Erdély többnemzetiségű, multikulturális régió, amelynek az értékei a tolerancia, az együttműködés és a szolidaritás, ahol a nemzetállami, nacionalista és etnicista politika, amit Orbán Viktor is képvisel, nem segít, sőt kiindulópontja lehet a nézeteltéréseknek, és társadalmi szinten feszültségeket okoz” – írják a kezdeményezők. (hírszerk.)
Transindex.ro
2014. október 1.
Megkezdődött a közvita az RMDSZ autonómiatervezetéről
Semmit sem venne el a románoktól a Székelyföld autonómiája vagy a kulturális autonómia kerettörvénye: ezekkel az erdélyi magyarság csak identitása megőrzésének feltételeit próbálja megteremteni, nem erőszakkal, hanem ésszerű párbeszéd útján – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn azon a bukaresti fórumon, amellyel megkezdődött az RMDSZ által kezdeményezett közvita a szövetség autonómiatervezetéről.
    A bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen rendezett Az én Romániám politikai tabuktól mentes erős ország című fórumon Kelemen Hunor kettős minőségben, államfőjelöltként és a székelyföldi autonómia-statútum előterjesztőjeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire.     A csaknem háromórás fórumon a román médiában leggyakrabban szereplő politikai elemzők többsége jelen volt, többen kifejtették véleményüket, illetve tettek fel kérdéseket.     A fórum meghívott előadóinak egyike, Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársa aggodalmának adott hangot, hogy az RMDSZ autonómiatervezetét éppen a skót elszakadási népszavazás napján tette közzé. Szerinte az ukrajnai fegyveres konfliktusok, a skót és katalán függetlenségi törekvések közepette nehéz elhitetni, hogy a Székelyföld autonómiaigénye nem szakadár kezdeményezés. Az elemző erre hivatkozva visszafogottságra és óvatosságra intette az RMDSZ-t, azt állítva, hogy a románság hálás lenne azért, ha egy ilyen feszült helyzetben a magyar kisebbség önmérsékletet tanúsítana.     A másik meghívott újságíró, Luca Niculescu a francia közszolgálati rádió román részlegének főszerkesztője megkérdőjelezte, hogy a magyar–román viszonyt terhelő tabukat és előítéleteket fel lehet számolni. Azt azonban a – későbbi felszólalókkal egyetértésben – a jogállamiság megsértésének nevezte, hogy a Legfelső Bírói Tanács be akarta tiltani a közvitát a Székelyföld autonómiájáról, alkotmányellenesnek minősítve azt.     A moderátori szerepre vállalkozó Cristian Parvulescu politológus, a politikatudományi kar dékánja rámutatott: semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes, Romániának pedig érdemes fontolóra vennie, hogy az egységes nemzetállami forma helyett nem lenne-e jobb visszatérnie föderalista gyökereihez. Emlékeztetett: a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése révén kialakult román királyság szövetségi állam volt, a Nagy-Romániát megalapozó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés pedig olyan autonómiát ígért Erdély kisebbségeinek, amely nagyon jól összeegyeztethető a föderális államformával.     Dan Tapalaga, a jobboldali Hotnews hírportál elemzője azt firtatta, mit keres még az RMDSZ a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában, amikor az gyakorlatilag „ajtót mutatott” az RMDSZ-nek az autonómiatervezet közzététele után, és a románok nemzeti büszkeségére építi választási kampányát. Kelemen Hunor válaszában rámutatott, a jobboldali ellenzék is autonómiaellenes nyilatkozatokat tett, de az RMDSZ nem is akarja „megnehezíteni” a román politikusok életét azzal, hogy az autonómiához kér támogatást, amíg nem sikerül a társadalomban jelenlévő zsigeri ellenkezés legalább egy részét megváltoztatni.     Gabriel Andreescu, ismert emberjogi aktivista azt javasolta, hogy az RMDSZ ne ragaszkodjék a létező európai modellekhez, hanem újító szellemiséggel arra alapozza autonómia-statútumát, ami megkülönbözteti a székelység helyzetét más közösségekétől.     Kelemen Hunor az alkotmánymódosító elképzeléseit firtató kérdésekre válaszolva azt mondta: új alaptörvényre van szükség, de azt csak egy olyan parlament dolgozhatja ki, amelyet a 2016-os választásokon felhatalmaznak erre. Egy másik kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott: a maga részéről a liberális demokrácia híve, de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatát. Hozzátette: az autonómiatervezetről sem konzultált Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az RMDSZ korrekt partneri, nem pedig valamiféle gyámsági viszonyt ápol a mindenkori magyar kormánnyal – magyarázta.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)
2014. október 1.
SZNT: Kelemen Hunor nem védte meg az Orbán-kormányt Bukarestben
Élesen bírálja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kelemen Hunort amiatt, hogy nem védte meg az Orbán-kormányt és a 2011-ben módosított magyar alkotmányt román véleményformálók bírálatától. 
A szervezet kedden közleményben reagált az RMDSZ autonómiastatútumáról hétfőn Bukarestben rendezett közvitán elhangzottakra.
Román értelmiségieknek a „Moszkvával túlságosan jó kapcsolatokat ápoló, a liberális demokráciát temető” Fideszt és Magyarországot elmarasztaló kérdéseire az RMDSZ elnöke azt állította, az alakulat ellenében Budapestről hoztak létre két pártot, majd azt, hogy sokszor felrótták neki a magyar kormányok, miszerint az RMDSZ nem fogad el Budapestről „gyámságot”.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint ez a megközelítés rossz, megtévesztő valótlanságokat tartalmaz, és ellentétes a romániai magyarság, ezen belül a székelyek érdekeivel és gondolkodásával.
„Elszomorító mulasztása az RMDSZ elnökének, hogy szó nélkül hagyta a Magyarország alkotmányát ért kritikát, és nem mondta ki, hogy igen, a mi érdekünk és igényünk is volt, hogy ebbe bekerüljön: Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal. A tisztesség megkívánta volna, hogy elmondja: Magyarország alkotmánya a nemzetiségeket a magyar politikai közösség részeinek és államalkotó tényezőknek tekinti” – állapítja meg közleményében Izsák, aki úgy véli: a romániai magyarok elsöprő többsége nem osztja a Kelemen által a bukaresti rendezvényen nyíltan felvállalt, liberális elkötelezettséget.
(Orbán Viktornak az illiberális demokráciáról szóló tusnádfürdői beszédére az RMDSZ elnöke úgy reagált: ő hisz a liberális demokráciában – szerk. megj.). „Végül hadd jegyezzük meg, az RMDSZ ellenzékét nem a budapesti kormány hozta létre, hanem az RMDSZ elhibázott politizálása, az autonómia ügyének fel nem vállalása, majd annak a színleg vállalása, kampánycélokból és olyan rossz, kártékony üzenetekkel, mint amilyenek ezek a legutóbbiak is” – zárja közleményét az SZNT elnöke, aki szerint a székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 1.
Bővülhet a Partiumi Keresztény Egyetem
A nagyváradi önkormányzat jóváhagyta kedden a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új épületszárnyának felépítését, így hamarosan a versenytárgyalást is kiírhatják a magyar állami támogatásból finanszírozott belvárosi létesítmény megépítésére.
„A telek egységesítése volt az előkészületek leghosszadalmasabb része. Most, hogy ez megtörtént, mihamarabb el szeretnénk kezdeni a munkálatokat” – mutatott rá a Krónikának János Szabolcs, a tanintézet rektora.
A keddi tanácsülésen a helyi képviselők ellenvetés nélkül hagyták jóvá a telekrész koncesszióba adására vonatkozó határozattervet és a városrendezési tervről szóló projekteket. Az egyetemet létrehozó Pro Universtitate Partium Alapítvány korábban megvásárolt saját telekrészét idén a PKE-nek adományozta, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is már korábban ingyenesen az egyetemnek adta a telekrészét, így most az önkormányzati tulajdonrésszel kiegészülve minden akadály elhárult az építkezés útjából.
János Szabolcs emlékeztetett rá, a PKE bővítését már nagyon régóta tervezik. Két évvel ezelőtt konkretizálódott, amikor a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök vállalta az ezzel járó kiadásokat.
Akkor a kormányfő, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a PKE vezetői Marosvásárhelyen elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről, amelynek értelmében az anyaország 2014 végéig több mint négymilliárd forintot bocsát az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények beruházásaira. Ebből az összegből 700 millió forint, azaz több mint 2 millió euró jutott a váradi egyetem számára.
A tervek szerint az új épületbe költöztetik majd a kollégium épületében működő rektori hivatalt, illetve az adminisztrációs irodákat, de az új szárnyban kap majd helyet az egyetemi könyvtár, ugyanakkor az előadótermek számának bővítésére is marad hely.
A Sapientia marosvásárhelyi karán egyébként pénteken adják át az egyetem új kollégiumát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében. A rendezvény keretében a Sapientia Bocskai István-díjat ad át Répás Zsuzsannának, az igazságügyi minisztérium helyettes államtitkárának.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 2.
RMDSZ: Izsák Balázs manipulál
Az RMDSZ az elmúlt 25 év magyar kormányai megbízható és kiszámítható partnerének tekinti magát – közölte tegnap közleményében a szövetség.
Az RMDSZ annak kapcsán reagált, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy nappal korábban felrótta Kelemen Hunornak, hogy az autonómiáról folytatott hétfői bukaresti pódiumbeszélgetésen nem védte meg a magyar kormányt, amikor román értelmiségiek úgy vélekedtek: Orbán Viktor támogatása inkább teher, mint segítség az RMDSZ-nek, és bírálták a magyar alkotmányt. Az RMDSZ szerint „Izsák Balázs árnyékra vetődött”, amikor újságcikkek alapján fogalmazta meg véleményét, és „valótlanságokat tartalmazó nyilatkozattal próbálja manipulálni az erdélyi magyar közvéleményt”. Az RMDSZ közölte: aktív szerepet vállal a magyar kormány nemzetpolitikájának alkalmazásában, és mindig is híd szerepet töltött be a két ország között, azt hangsúlyozván, hogy az erős Magyarországgal való partnerségi kapcsolat az erdélyi magyarok javát szolgálja. Az RMDSZ szerint Izsák Balázs „rossz célpontra lő, hiszen az autonómia kérdésében nem az RMDSZ-t, hanem a román közösség közönyét, elutasítását kell legyőzni”. Azt is hozzátette, hogy a bukaresti pódiumbeszélgetés teljes felvétele hamarosan elérhető lesz az RMDSZ honlapján.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 2.
RMDSZ: Megbízhat bennünk a magyar kormány
„Izsák Balázs árnyékra vetődött, újságcikkek alapján fogalmazta meg a véleményét, és Kelemen Hunor szövetségi elnököt azzal vádolja, hogy nem védte meg a magyar kormányt a szövetség autonómiatervezetével kapcsolatos pódiumbeszélgetésen, ahol több román értelmiségi is felvetette, hogy a nem liberális demokráciát hirdető Orbán Viktor támogatása inkább teher az RMDSZ-nek.
A több mint két órás bukaresti beszélgetéséről újságírók által megírt rövid tudósítás alapján fogalmaz meg téves következtetéseket Izsák Balázs, és valótlanságokat tartalmazó nyilatkozattal próbálja manipulálni az erdélyi magyar közvéleményt” – tájékoztat az RMDSZ hírlevele által kiadott közlemény.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 2.
Izsák Balázs manipulál az RMDSZ szerint
Az RMDSZ és vezetői megbízható és kiszámítható partnerei a magyar kormánynak 25 éve – állítja a szövetség sajtóirodája, amely szerdán közleményben reagált Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének egy nappal korábbi állásfoglalására.
Mint arról beszámoltunk, Izsák felrótta Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, hogy az autonómiáról folytatott hétfői bukaresti pódiumbeszélgetésen nem védte meg a magyar kormányt, amikor román értelmiségiek bírálták a magyar alkotmányt és úgy vélekedtek: Orbán Viktor támogatása inkább teher, mint segítség az RMDSZ-nek.
„Izsák Balázs árnyékra vetődött, újságcikkek alapján fogalmazta meg véleményét, valótlanságokat tartalmazó nyilatkozattal próbálja manipulálni az erdélyi magyar közvéleményt" – szerepel az RMDSZ-közleményben.
A dokumentum konkrét nevek említése nélkül elmarasztal „egy újságírót", aki szerintük nem tartotta fontosnak hangsúlyozni a román értelmiségiekkel folytatott kerekasztal-beszélgetésről szóló tudósításában, hogy Kelemen Hunor nyilvánvalóvá tette: alakulata partnere a magyar kormánynak.
A közlemény szerint az alakulat aktív szerepet vállal a magyar kormány nemzetpolitikájának alkalmazásában, legyen szó az évekkel ezelőtt indított oktatási-nevelési támogatásról, a magyar igazolvány kérdéséről vagy a jelenleg is folyó könnyített honosításról.
Az RMDSZ úgy véli, mindig is híd szerepet töltött be a két ország között, hangsúlyozva: az erős Magyarországgal való partnerségi kapcsolat az erdélyi magyarok javát szolgálja. A szövetség szerint Izsák „rossz célpontra lő, hiszen az autonómia kérdésében nem az RMDSZ-t, hanem a román közösség közönyét, elutasítását kell legyőzni".
Azt is hozzátette, a bukaresti pódiumbeszélgetés teljes felvétele hamarosan elérhető lesz az RMDSZ honlapján. Egyébként az RMDSZ és az SZNT kapcsolata azt követően romlott meg, hogy szeptemberben a szövetség nyilvánosságra hozta székelyföldi autonómiatervezetét. A dokumentumot Izsák Balázs közvitára alkalmatlannak nyilvánította, és bejelentette: Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjét támogatja az államfőválasztáson.
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 2.
Megérkezett Kolozsvárra Orbán Viktor kormányfő
Csütörtökön este hét óra előtt szállt le Orbán Viktor magyar miniszterelnök repülőgépe Kolozsváron.
A reptéren tudomásunk szerint többek között Horváth Anna alpolgármester és Vákár István, a megyei tanács elnöke várta a politikust. Ezt követően a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen fogadták, ahol a sajtó képviselőinek köszönt, majd az intézmény vezetőségével vonult félre tárgyalni.
A Sapientia munkatársai ezután arra kérték a sajtósokat, hogy mielőtt a privát beszélgetés véget érne, hagyják el a helyszínt. 
Orbán Viktor csütörtök este az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségén vacsorázik és ott is tölti az éjszakát. Pénteken délelőtt felavatja az egyházkerület által működtetett szakiskolát. Az ünnepség után a kormányfő a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványt keresi fel.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2014. október 2.
K. M.
KÖZVITA Kelemen hisz a liberális demokráciában. Ezt vette zokon az SZNT?
Min kapták fel a vizet az RMDSZ elnökjelöltjének hétfői bukaresti közvitáján? Most már te is megnézheted!
Vitát kavart Kelemen Hunor RMDSZ-elnök néhány kijelentése, amelyeket azon a hétfői bukaresti vitán tett, amelyen Cristian Pârvulescu, Emil Hurezeanu és Luca Niculescu politikai elemzők kérdezték a jövő Romániájáról szóló elképzeléseiről. A közvitát Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) székhelyén tartották.
A Székely Nemzeti Tanács közleményében azt írta, továbbra is szükségesnek tartja Magyarország támogatását Székelyföld területi autonómiájának a megvalósításához.
Az SZNT annak kapcsán fogalmazta meg álláspontját, hogy a beszélgetésen több román értelmiségi felvetette, hogy az illiberális demokráciát hirdető Orbán Viktor támogatása inkább teher az RMDSZ-nek, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pedig - Izsák Balázs SZNT-elnök értelmezése szerint - nem védte meg a magyar kormányt.
Az RMDSZ válaszában azt rótta fel Izsáknak, hogy újságcikkek alapján fogalmazta meg a véleményét. A közlemény szerint Kelemen Hunor a kerekasztal-beszélgetésen nyilvánvalóvá tette, hogy az RMDSZ és vezetői 25 éve megbízható és kiszámítható partnerei a magyar kormánynak, és aktív szerepet vállalnak a magyar kormány nemzetpolitikájának alkalmazásában - írták még a közleményben. Az RMDSZ honlapján is közzétett videófelvételben rákerestünk a vitát szító témákra.
Kelemen: a liberális demokrácia értékeiben hiszek
Kelemen Hunort Emil Hurezeanu arról kérdezte (a videó 53. percénél), hogy mennyire tekint Budapest irányába, és ha Budapest felé néz, akkor bátorítva érzi-e magát, vagy feszélyezi az, hogy Budapest olyan lépéseket tesz, amelyek kevésbé demokratikusak, vagy európaiak, mint amelyeket ő maga tesz vagy felvállal. Kelemen úgy válaszolt, nem érzi bátorítva magát. Elmondta, évente két-három alkalommal találkozik a magyar kormányfővel, de ebben nincs semmi különleges, hiszen eddig is minden kormányfővel tartotta az RMDSZ a kapcsolatot. Elmondta, az legutóbbi találkozó alkalmával nem merült fel az autonómia kérdése. "Olyan témákról beszélünk, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely esetében nem titok, hogy a működtetéséhez hozzájárul a magyar állam. Nem értek egyet azokkal a kijelentésekkel, melyek a liberális demokrácia végét vizionálják. Én a liberális demokrácia értékeiben hiszek, nem szeretnék a magyar államfővel vitázni, azonban Oroszország jó szándékában sem hiszek" - mondta az RMDSZ elnökjelöltje. Hozzátette, Magyarországról másképp látszanak a dolgok, mint Romániából szemlélve, és nem gondolja azt, hogy magyarázkodnia kellene Orbán Viktor helyett. Ugyanakkor azt is elmondta, úgy véli, Romániának nem kellene újragondolnia a Moszkvával való viszonyát és prioritásait.
Milyen a viszony a budapesti kormány és az RMDSZ között?
A közönség köréből az egyik kérdező, Gabriel Andreescu, a SNSPA tanára visszatért a Hurezeanu által felhozott RMDSZ-Orbán-kormány kapcsolatra (1:48 percnél). A kérdező úgy vélekedett, hogy a jelenlegi Orbán-kormány viszonyulása az európai demokratikus elvekhez problematikus, és az Orbán kormányzása alatt újraalkotott Alkotmány jelentősen lecsökkentette a demokratikus standardokat. Arra kérdezett rá, hogy milyen az RMDSZ viszonya a budapesti kormánnyal, tekintettel arra, hogy létezik egy magyarországi segítségen alapuló hagyományos kapcsolat, amely szerinte végső soron egy gyámsági viszonyhoz is hasonlítható.
A kérdező az iránt is érdeklődött, hogy nem kellene-e az RMDSZ-nek az általa vallott liberális értékeket nyilvánosan definiálnia oly módon, hogy egyértelművé tegye az Orbán-kormánytól való elhatárolódást. "Nem létezik gyámság"
Kelemen elmondta (1:55:28), a legutóbbi RMDSZ-kongresszuson nagyon világosan elhangzott az, hogy mit gondol az RMDSZ a liberális demokratikus értékekről, és valószínűleg a következő kongresszuson eldől, hogy szükség van-e egy ilyen jellegű egyértelműsítésre.
"Mi soha nem hagytuk magunkat befolyásolni a magyarországi hatalom által, függetlenül attól, hogy éppen ki volt kormányon. Mi Markó elnöksége alatt és azután is megtartottuk függetlenségünket a magyar kormánytól. Ellenünk két pártot is alapítottak, akiknek azonban két egymást követő választás során, együtt sem sikerült százezer szavazatot összegyűjteniük. Noha ebből a megközelítésből nem úgy tűnik, viszont mi mindig arra törekedtünk, hogy partneri, nem pedig alá- és fölérendelt viszonyt ápoljunk a magyar kormánnyal. Nem létezik gyámság, ezt nem fogadtuk, és nem fogadjuk el" - jelentette ki a szövetségi elnök.
Transindex.ro
2014. október 3.
Kolozsvárra érkezett Orbán Viktor magyar miniszterelnök
Felkereste a Sapientia tavaly felavatott tordai úti épületét
Csütörtökön este Kolozsvárra érkezett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására látogat városunkba.
A kormányfő külön gépe tegnap este 7 órakor érkezett, információink szerint Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és Vákár István, a megyei tanács ideiglenes elnöke fogadta. A repülőtérről Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületébe sietett, ahol Kató Béla református püspök, Dávid László, a Sapientia rektora, valamint Tonk Márton, a Sapientia Természettudományi és Művészeti Kar dékánja kíséretében felkereste az egyetem tavaly felavatott új épületét, amelynek építési költségeit a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. A tavalyi felavatáson Orbán Viktor egészségügyi okokból nem lehetett jelen, felesége, Lévai Anikó képviselőte az ünnepségen.
A Sapientia vezetőségével tartott rövid megbeszélést követően Orbán Viktort a református püspökségen várták. A magyar kormányfő pénteken reggel 9 órakor találkozik Emil Boc kolozsvári polgármesterrel, majd a 10 órától kezdődő ünnepségen felavatja a Református Kollégium idén ősszel beindított szakiskoláját.
2014. október 3.
PERCRŐL PERCRE
Orbán Kolozsváron: ünnep balhézás nélkül, minitüntetéssel
A miniszterelnök felavatta a református szakiskolát, miközben kint tucatnyian tüntettek a kormányfő ellen.
14:00 Orbán Viktort az ünnepség után körbevezették az új épületben.
11:21 "Egy hazát sokféleképpen lehet szolgálni, az embereknek nemcsak az orvosát, hanem a gázszerelőjét is körültekintően kell megválasztaniuk. Nem szívesen élnénk egy olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek vezetik a buszt, hordják a szemetet vagy vágják a füvet. A diákok legyenek büszkék arra, hogy egy ilyen patinás épületben magyarul tanulhatják a szakmát" - mondta Orbán.
Orbán "az erdélyi autonómia első szószólóját", Kós Károlyt idézte, aki a Kiáltó szó című írásában azt írta, hogy a megcsonkított Magyarország lemondott egyes nemzetrészeiről. Orbán elmondta, egész nemzetben gondolkodik, hiszen "az együvé tartozás érzése természetes érzés". „25 éves építkezés után elmondhatom, egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk".
"Dolgozni kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” - idézte ismét Kós Károlyt, majd Kató Bélával és Székely Árpáddal közösen elvágta a szalagot. Az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt. A hivatalosságok megtekintik az iskola épületét, majd másoknak is lehetőségük lesz erre.
11:06 Orbán Viktor ezeket a gondolatokat közölte a hallgatósággal: "A kincses város az ötvöseinek, azaz kétkezi munkásainak köszönheti a kincses nevét. A szakiskola üzenet a múltnak, mának és jövőnek. A múltnak azt üzeni: igyekszünk felnőni ahhoz a szellemiséghez, amely tündérkertté varázsolta ezt a vidéket. A mának azt üzeni: van elég erőnk, tudásunk, hogy megmaradjuk, eredményesek, sikeresek, és magabiztosak legyünk." Hozzátette: minden itt élő nemzet azon a néven kellene szólítsa a várost, amelyet magáénak érez.
Orbán kifejtette: "A lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény. Különleges, ami itt ma történik: a kommunista diktatúra által elkobzott, és visszaszolgáltatott épületben a magyar kormány támogatásával a református egyház szakiskolát indít, a közösség érdekében kamatoztatják ingatlanjukat. A határon túlra irányított összegek zömét oktatásra fordítja a magyar kormány. A régi szeretet házában mától a szakma szeretetére tanítják a diákokat.
Az egyháznak, és intézményeinek mindig készen kell állnia arra, hogy megfeleljenek a ma kihívásainak. Magyar állami támogatású egyetem már van, most itt az idő, hogy a magyar fiataloknak a magyar szakmai oktatás lehetősége is biztosítva legyen."
10:59 Orbán Viktor beszél. Köszönti Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt.
10:57 Reményik Sándor Templom és iskola című versét Oláh Szilárd XII. osztályos tanuló adja elő.
10:55 Kató Béla azt mondta, az elmúlt évezredekben a legjobb oktatás a családban történt, ahol az apa átadta fiának tudását. Most, mikor az egyetemek tucatjai jelennek meg, akkor senki nem akar szakmunkás lenni, mert a társadalom azt tartja, hogy csak az az ember, aki mérnök, orvos, vagy tanár. Így a fiatalok inkább egyetemre mennek, majd elvégeznek még egy egyetemet, majd ha nem találnak munkát, akkor elmennek Spanyolországba epret szedni. Ilyenkor úgy érezhetik, hogy a társadalomban számukra nem méltó helyet foglalnak el. A magyar diákoknak még nehezebb szakmát tanulni, ugyanis alig léteznek magyar nyelvű szakképzések. Ezért indítják be a mai napon is ezt a szakiskolát. Egyúttal arra a kérdésre is választ adnak, hogy miért kellenek az egyházaknak az elkobzott ingatlanok. Elmondta, hogy a magyar kormány, Orbán Viktor segítsége nélkül nem sikerült volna az iskolanyitás. Az eredetileg két osztályra tervezett oktatást a túljelentkezés miatt egy újabb osztállyal kellett kibővíteni.
10:45 Hopka Balázs, az Emerson Kft. igazgatója is szót kapott, aki támogatásáról biztosította az új iskolát. Jelenleg Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszél.
10:42 Horváth Anna egy ajándékot ad át Orbán Viktornak: az iskola névadó püspökének arcképét, akiről elmondta, hogy családi szálak is fűzik hozzá: apai dédapja nevelőapja volt.
10:41 Az ünneplőbe öltözött személyek a miniszterelnök érkezése után félreálltak a tüntetők elől.
10:40 Horváth Anna köszönetet mondott mindazoknak, akiknek köszönhetően az új iskola megnyílhatott: Király Andrásnak, a Kolozs megyei parlamenti képviselőknek, Magdó János volt főkonzulnak, és nem utolsó sorban a magyar kormánynak.
10:33 Az ellentüntetés, úgy tűnik, elmarad - a tüntetők elé beállt, ünneplőbe öltözött személyeken kívül nem látni más mozgolódást.
10:32 Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója után Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere beszél.
10:30 Megkezdődött az ünnepség. A konferanszié köszönti a miniszterelnököt, az államtitkárokat (Potápi Árpád és Wetzel Tamás is elkísérte Orbánt erdélyi látogatására), a főtanfelügyelőt, illetve az egyházi és világi méltóságokat. Elmondta: a szakiskola Szász Domokos egykori református püspök nevét veszi fel. Ne csak az elméleti oktatás szintjén, hanem a szakoktatásban is magyarul tanulhassanak a diákok - indokolja az intézmény létrehozását.
10:25 "Az Orbán-rezsim nagyon rátelepedett a civil társadalomra. Az Ökotárs és a Krétakör elleni fellépés ellen tiltakozunk, velük szolidarizálunk. Rengeteg ok lenne tüntetni, de mi erre szorítkozunk" - nyilatkozta a Transindexnek az egyik tüntető.
10:22 Megérkezett Orbán Viktor.
10:19 Az Orbán-ellenes tüntetésen "Autonómiát a civil társadalomnak" és "Interetnikus feszültség helyett multikulti együttműködést" feliratú bannereket tartanak - jelentette a helyszínen tartózkodó tudósítónk.
10:05 Nem lesz szélsőjobbos tüntetés. Értesüléseink szerint a román szélsőjobb körök nem készülnek utcára vonulni Orbán Viktor kolozsvári látogatása kapcsán.
10:00 Egyelőre nem tűnik tömegrendezvénynek sem az Orbán Viktor politikája ellen, sem az Orbán Viktor mellett szervezett demonstráció. A meghirdetett helyszínen 10 óra előtt 1 perccel 5 tüntető várta, hogy történjen valami, a szimpátiatüntetők pedig még nem is verődtek csoportba. A helyszínen tucatnyi rendfenntartó lézeng, egyelőre nem sok dolguk akad. Orbán még nem érkezett meg. Orbán Viktor az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására érkezett Kolozsvárra, ahol felavatja a református kollégium és szakiskola új épületét a Hídelvi református templom mellett (Kálvin/Câmpeni utca 1. szám). Orbán később a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz is ellátogat.
Transindex.ro
2014. október 3.
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy újjáélesszük Erdélyben a magyar szakoktatási rendszert
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje.
Magyarország miniszterelnöke ezt Kolozsváron mondta, ahol ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet. A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, melyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be.
A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján a miniszterelnök elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres, és magabiztos legyen. "Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény" - jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok. Hozzátette, a magyar nyelvű szakképzés elindulása jó hír a kolozsvári románoknak is, mert az iskola növendékei ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd a magyar és a román emberek gáztűzhelyét.
A miniszterelnök szerint minden szakma alapja a képzés és a hivatás. Hibának vélte a hivatás fogalmát egyes szakmákhoz társítani. "Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját és lelkiismeretesen dolgozik" - tette hozzá.
A miniszterelnök a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: "minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez".
A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen.
"Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: "Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna".
Kató Béla erdélyi református püspök az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához.
Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az "autonómiát a civil társadalomnak" jelszó állt.
(MTI), Kolozsvár
2014. október 3.
Semjén: a magyar állam alapvető küldetését teljesíti, amikor az erdélyi magyar felsőoktatást
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
- A magyar állam nem valamiféle kegyet gyakorol, hanem alapvető küldetését teljesíti, amikor az erdélyi magyar felsőoktatást támogatja - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Marosvásárhelyen, ahol felavatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 240 férőhelyes diákkollégiumát.
"A magyar államnak az értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon. Nyilván a magyar nemzet fennmaradása akkor lehetséges, ha minden nemzetrész megmarad. Ha akár az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, akár a délvidéki nemzetrész elveszne, az egyetemes magyarság csorbulna. Ahhoz, hogy az erdélyi magyarság fennmaradjon és ezáltal az egyetemes magyarság: ehhez kell a Sapientia" - mutatott rá a politikus.
Semjén Zsolt az egyetem napja alkalmából szervezett ünnepségen beszámolt arról, hogy a magyar állam működésre évi 2,2 milliárd forintot biztosít az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszernek, fejlesztésre, építkezésre, bővítésre pedig - három évre elosztva - 4,1 milliárd forintot.
"Szomorú dolog, sőt szégyenletes, hogy a román állam egy fillérrel nem járul hozzá" - jegyezte meg Semjén Zsolt. Úgy vélte, azáltal, hogy a Sapientia EMTE nem kap román állami támogatást, Bukarest román állampolgárokat diszkriminál, akik adójukból hozzájárulnak a teljes romániai oktatási intézményrendszer fenntartásához, anyanyelvű egyetemi tanulmányaikhoz mégsem kapnak állami támogatást.
Semjén Zsolt beszéde végén arról biztosította a Sapientia oktatóit és hallgatóit, hogy mindig számíthatnak a magyar államra, amely nemcsak az egyetem működését, hanem a fejlesztését és bővítését is biztosítani fogja.
A Sapientia EMTE 2000. október 3-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét, ezért akkreditálását követően a szenátus ezt a napot nyilvánította az egyetem napjává.
Dávid László rektor az egyetem napi ünnepségen beszámolt arról, hogy a Sapientián három erdélyi oktatási helyszínen - Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában - jelenleg 2200 hallgató tanul 30 alapképzési és 8 mesterszakon, akiket több mint 200 főállású oktató tanít. Az egyetem körül mindenütt olyan "magyar szellemi teret" alakított ki, amely a jövő erdélyi magyarság értelmiségének biztosít "élhető" otthont.
Rámutatott, Romániában hivatalosan nem nevezhető állami egyetemnek sem a Sapientia, sem a - szintén magyarországi támogatással működő - nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), de a "közszolgálati jelzőt" mindkettő kiérdemelte.
Az egyetem vezetője köszönetet mondott a magyar kormánynak és az intézmény fejlődését szintén segítő kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények - az ünnepségen is jelen lévő vezetőinek - a támogatásért.
Az egyetem Bocskai István-díjban tüntették ki Répás Zsuzsanna volt nemzetpolitikai államtitkár-helyettest és Hollanda Dénest, a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kar alapító dékánját. A Sapientia azokat részesíti ebben az elismerésben, akik döntő módon járultak hozzá az egyetem fejlődéséhez.
A pénteken felavatott kollégiumban egyelőre 130 - többnyire elsőéves - hallgatót szállásoltak el. A bentlakási helyért tízezer forint körüli összeget kell fizetniük havonta a diákoknak és emellett - ugyanekkora összegért - ebédjegyet kell váltaniuk. A háromemeletes, 1400 négyzetméter hasznos felületű bentlakás mintegy 9,2 millió lejből (650 millió forintból) épült: a beruházást teljes egészében a magyar kormány finanszírozta.
2012 októberében a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök írt alá elvi megállapodást Marosvásárhelyen a Sapientia és a PKE vezetőivel az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről, amelyben az elmaradt fejlesztések finanszírozását, köztük a marosvásárhelyi diákotthon felépítését is vállalta.
(MTI), Marosvásárhely
2014. október 4.
Kolozsváron a magyar kormányfő (Iskolaavató)
Az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének ideje – erről Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszélt Kolozsváron, ahol tegnap ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet.
A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, amelyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be.
A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján Orbán Viktor elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres és magabiztos legyen. „Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény” – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok.
A magyar kormányfő a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: „minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez”. A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen. „Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjék, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: „Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna.”
Kató Béla erdélyi református püspök Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához.
Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az Autonómiát a civil társadalomnak jelszó állt.
Orbán Viktor miniszterelnök felkereste Traian Băsescu államfőt tegnap este Bukarestben – ismertette Havasi Bertalan. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor magánlátogatást tett a román elnöknél. Victor Ponta tegnap szerencsétlennek nevezte, hogy Traian Băsescu „baráti vacsorára” hívta Orbán Viktort, akit az Amerikai Egyesült Államok is bírált politikája miatt. Hozzátette, ő maga elnökként nem ült volna le „elvtársi vacsorára” Orbán Viktorral.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 4.
Orbán Viktor: Cluj az Kolozsvár, Klausenburg és Claudiopolis is
Felavatták a Szász Domokos püspök nevét viselő Református Szakképzőt
Orbán Viktor, Magyarország kormányfője jelenlétében avatták fel tegnap a kolozsvári Református Szakképzőt a Kálvin/Câmpeni utca 1. szám alatt.
Orbán Viktor azt hangoztatta: Cluj Kolozsvárt, Klausenburgot és Claudiopolist is egyaránt jelenti. Horváth Anna alpolgármester szerint a mostani avatás alkalom a köszöntésre és a köszönetmondásra is. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke kifejtette: visszaszolgáltatott ingatlanjaikkal az erdélyi magyarságot szolgálják. Székely Árpád, a kollégium igazgatója az erdélyi magyar szakoktatás fontosságáról beszélt, Hopka Balázs Emerson-igazgató szerint a vállalatok is érdekeltek abban, hogy támogassák az újonnan létrehozott tanintézményt. Az avatóünnepséget követően Orbán Viktor Válaszútra igyekezett, Kallós Zoltán Alapítványánál tett látogatást. Délután Bukarestben Traian Băsescu államfő fogadta hivatalában a magyar miniszterelnököt.
Orbán: Magyarország hozzá tud járulni a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulásához.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 4.
Orbán Kolozsváron: jó szakemberré anyanyelvén válhat a fiatal
Magyarország ma már ott tart, hogy az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében érdemben is hozzá tud járulni, hogy a külhoni magyar közösségek szülőföldjükön boldoguljanak – jelentette ki Orbán Viktor a kolozsvári Református Kollégium szakiskolájának pénteki avatóünnepségén. A hiánypótlónak számító magyar szakképzésnek otthont adó egyházi ingatlant a magyar kormány 650 ezer eurós támogatásával újították és szerelték fel.
A több mint négyszáz éves múltra visszatekintő Református Kollégium keretében szeptemberben beindult szakiskola átadásán elmondott beszédében Orbán Viktor hálát adott Istennek, hogy az általa vezetett nemzeti oldalt választotta eszközül a külhoni magyarok megsegítésére.
A több száz kincses városi magyar részvételével rendezett ünnepségen a kormányfő meggyőződésének adott hangot, miszerint az oktatási intézmény valódi kincseket, jó magyar szakembereket fog nevelni, ami szerinte jó hír a kolozsvári románok közössége számára is. „Mert a mi diákjaink ugyan magyarul tanulják ki a szakmájukat, de ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd meg a magyar és a román emberek gáztűzhelyét is" – jelentette ki Orbán.
A miniszterelnök üdvözölte, hogy bár az elvártnál, a méltányosnál lassabban, de mégiscsak visszakerülnek jogos tulajdonosaikhoz a kommunizmus idején elkobzott javak, az erdélyi magyar történelmi egyházak pedig vallott és vállalt nemzetmegtartó szerepükhöz híven a közösség érdekében kamatoztatják ezeket.
Felidézte, az általa vezetett kormány az ezredforduló táján iskolákat, főiskolákat, egyetemeket alapított szerte a Kárpát-medencében, hogy a magyarság az anyanyelvi oktatás révén megerősödve szülőföldjén, versenyképes tudás birtokában élhetővé alakítsa saját jövőjét.
„Jelenleg a Magyarország határain kívülre irányuló összegek többségét az oktatásra és nevelésre fordítjuk. És ez így helyes, hiszen mi lehetne magasabbrendű cél a magyar nemzet megmaradásánál és gyarapodásánál?" – állapította meg a kormányfő.
Arra utalva, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület által több mint tíz éves küzdelem után visszaszerzett épületben egykor a diakonisszák otthona működött, elmondta: a régi szeretet házának épületében immár a szakma szeretetére fogják tanítani a diákokat. Szerinte a ma kihívása Erdélyben úgy hangzik: eljött az idő, hogy újjáélesszük a magyar nyelvű szakoktatási rendszert, biztosítani a megfelelő képzettséggel rendelkező szakemberek magyar nyelvű képzését.
Hozzátette, nemcsak tudóssá, hanem jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak az egyes nemzethez tartozó fiatalok, és felhívta a figyelmet, miszerint az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is.
Orbán Viktor úgy vélte, valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. „Egy olyan városban, ahol nem lelkiismeretesen gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig" – állapította meg a miniszterelnök.
Orbán szerint a magyarok büszkék lehetnek arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatják: Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. „Egyetlen magyarról sem mondunk le, minden magyarért kiállunk. Nagy idők kapujában állunk, jó reményünk van arra, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen" – szögezte le a miniszterelnök.
Az avatóünnepségen – amelyen a szakképzésnek otthont adó tanintézet felvette az erdélyi református egyházat 1885 és 1899. között irányító Szász Domokos püspök nevét – Kató Béla, az egyházkerület jelenlegi vezetője elmondta: az egyház az erdélyi magyarságra leselkedő veszélyt felismerve vállalta fel, hogy kezébe veszi a gyermekek szakoktatását.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke meggyőződését fejezte ki, miszerint a szakiskola beindításával sikerül megváltoztatni a szakoktatással kapcsolatban élő negatív társadalmi felfogást. Kató Béla ugyanakkor az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményének adott hangot, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést.
Horváth Anna alpolgármester közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kincses városi magyarokat, szerinte ugyanis az elmúlt száz év tapasztalata arra inti a kisebbségbe szakadt közösségeket, hogy fennmaradásukhoz, céljaik eléréséhez egységes fellépésre van szükség.
Egyébként az ünnepség alatt az oktatási intézmény előtti utcán mintegy tíz fiatal tüntetett Orbán Viktor ellen. A Facebook közösségi oldalon meghirdetett akció részvevői román és magyar nyelvű transzparenseket mutattak fel, ezek egyikén autonómiát követeltek a civil társadalomnak.
Magyarország miniszterelnöke a korszerűen felújított iskolaépület megtekintése után Válaszútra utazott, ahol megtekintette a Kallós Zoltán által irányított szórványkollégiumot, kifejezett kérésére pedig együtt ebédelt a menzán a diákokkal.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 4.
Kész tervvel építeni házat, autonómiát – Beszélgetés Potápi Árpáddal
„Mindenütt meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy a gyermekeink itt helyben, Erdélyben, Magyarországon képzeljék el, építsék a jövőjüket. Mert hiába beszélünk mi nemzetpolitikáról, ha közben kiürül a Kárpát-medence” – beszélgetés Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. 
Feltételezem, államtitkári kinevezéséhez nagyban hozzájárult, hogy országgyűlési képviselőként sokat foglalkozott a külhoni magyarság ügyeivel, ugyanakkor négy éven keresztül vezette a nemzeti összetartozás bizottságát. Milyen mértékben határozta meg érdeklődési körét, pályáját bukovinai székely származása?
– Családom valóban bukovinai székely, és mindjárt hadd hívjam fel a figyelmet a székely szóra. Hiszen a székelyföldi székelyek is, de mi aztán különösen érzékenyek vagyunk arra, hogy ne csángózzanak le bennünket. Mindemellett persze nem bántva a csángókat, akiket rendkívül tisztelek és becsülök, de ez számunkra hagyományos kérdés. Nagyszüleimet az egész népcsoporttal együtt 1941-ben telepítették át Magyarországra, ahonnan 1944–45-ben, a határok változásával átmenekültek az anyaország mai területére.
Potápi Árpád János
1967. március 28-án született a Tolna megyei Bonyhádon. 1985-ben érettségizett a helyi Petőfi Sándor Gimnáziumban, 1991-ben általános iskolai tanári oklevelet szerzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom–történelem szakán, 1994-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán diplomázott. 1993-ig tanárként dolgozott, ekkor bekapcsolódott a politikai életbe.
1998 óta országgyűlési képviselő, első mandátumát egyéniben szerezte meg lakóhelyén, tagja volt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok, valamint emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságainak; 2010-től a parlament nemzetiösszetartozás-bizottságát vezette. Idén júniustól a Miniszterelnökség államtitkára, hatásköre a nemzetpolitikára terjed ki Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter irányítása alatt. 2002-től Bonyhád város polgármesteri tisztségét is betöltötte, amelyről idén júliusban államtitkári kinevezése miatt lemondott.
Itt először Bácskába kerültek, majd a Dunántúlon, Bonyhád központtal jöttek létre a székely települések. Egyébként az idei év lényeges évfordulónak számít a mi szempontunkból, mert az erőszakos sorozást megtagadó székelyek elleni megtorlásként éppen 250 évvel ezelőtt történt a madéfalvi vérengzés, és kezdődött el ennek a kicsiny népcsoportnak a története, amelynek én is a tagja vagyok.
Megjegyezném azt is, hogy a Székelyföld után a mi vidékünkön él egy tömbben a legtöbb, mintegy húszezer székely a világon. Mindez mondhatni predesztinált engem erre a munkára, ebbe nőttem bele, ezeket a dolgokat hallottam otthon, nem is lehetett más a neveltetésem, az sem véletlen, hogy magyar–történelem szakos tanár lettem.
Országgyűlési képviselői, továbbá tizenkét éves bonyhádi polgármesteri tevékenységemmel párhuzamosan tizenhárom éven keresztül, 1998 és 2011 között vezettem az 1989-ben létrejött Bukovinai Székelyek Országos Szövetségét. A szervezet nemcsak a Magyarországon élő bukovinai székelységet fogja össze, hanem az Al-Duna mellé, a Vajdaságba, valamint a Dél-Erdélybe, Déva környékére települt közösségeket is, akik szintén hozzánk kapcsolódnak.
Többek között ennek a történelmi háttérnek köszönhetően lettem 2010-ben a nemzeti összetartozás bizottságának az elnöke. De nemcsak ez volt meghatározó számomra, hanem például a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hangulata, az ott megfogalmazott célok, vagy éppen Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének politikai szerepvállalása is, amely gondolatiságban is efelé vitt. A Tusványos véleményem szerint az egyik legfontosabb szabadegyetem a nemzetpolitikában, amely nemcsak a kérdéseikkel előrukkoló, észrevételeiket megfogalmazó táborlakóknak hasznos, hanem számunkra is, akik a mai politikát irányíthatjuk Magyarországon.
– Nemzetpolitikai téren az Orbán Viktor vezette előző két kormány nevéhez olyan megvalósítások fűződnek, mint például a kedvezménytörvény, a könnyített honosítás, az alaptörvény módosítása vagy a szavazati jog megadása. Melyek lesznek a következő ciklus kihívásai?
– Ezek a jogszabályok, intézkedések mind szimbolikus, ugyanakkor kézzelfogható dolgok. De nem árt megjegyezni azt sem, hogy a mostani egy olyan történelmi pillanat, amely lehetőséget teremt arra is, hogy esetleg a következő huszonöt esztendő céljait is megfogalmazzuk. Nehéz lenne megmondani, hogy melyek lehetnek ezek, mert sokszor egy héttel előre is nehéz gondolkodni, de ha az ember ki tudja szakítani magát egy kicsit a mindennapokból, akkor ezeket is le lehet szögezni. Ilyen lehet például, hogy meg kell őrizni a békét, a biztonságot a Kárpát-medencében, Közép-Európában.
Ezt a térséget először délről fenyegette háborús konfliktus, most pedig keletről. Ami nem esik olyan távol tőlünk, hiszen ha Amerikából vagy Ázsiából szemléljük az ukrajnai konfliktust, akkor csak gombostűnyi különbség van a földrajzi térségek között. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a következő nemzedék is úgy nőjön fel, hogy térségünket nem érte el háborús konfliktus, sőt arról tudjunk beszélni, hogy ezek egész Európában megszűnjenek. Nagyon sokat beszéltünk, beszélünk az autonómiáról az elmúlt 25 évben.
Milyen jó lenne, ha negyed évszázad múlva már a több éve létező autonómiák működését tudnánk kritizálni! Hogy miért nem működnek jól a Kárpát-medencei magyar autonómiák a Székelyföldön, Partiumban, Felvidéken, Kárpátalján és Délvidéken. Hatalmas előrelépés lenne ahhoz képest, hogy most arról beszélünk, miként kellene megvalósítani. Sokan kérdezik, hogy lesz-e e téren előrelépés. Szerintem lesz, hiszen huszonöt évvel ezelőtt erről beszélni sem lehetett, most pedig a közbeszéd tárgyává, részévé tettük mindenhol, ahol magyarok és más nemzetek élnek együtt.
Igaz, hogy a román pártok közül a kommunistáktól kezdve a nemzeti radikálisokig mindenki ellenzi az önrendelkezést, de előrelépés, hogy erről már a bukaresti parlamentben, a kormányban napi szinten lehet beszélni. Megtörténhet, hogy bekövetkezik egy olyan lélektani pillanat, amikor az inga átlendül, és a többségiek belátják, hogy az autonómia semmiféle veszéllyel nem fenyegeti Romániát, sőt előnyt jelent az egész ország számára. Elvégre az ország fennmaradása, jövője szempontjából nagyon fontos, hogy valamennyi lakosa hazájaként tekintsen rá, és büszke legyen arra, hogy önmagát megvalósítva, magyarként, egy magyar autonómiában román állampolgárként is élhet.
– Lát-e lehetőséget arra, hogy a következő négy évben Budapest odahasson, hogy valós párbeszéd induljon be a román hatóságokkal, a bukaresti kormánnyal az autonómiatörekvésekről? Ma ugyanis ez a párbeszéd igen egyoldalú: a közösség és politikai-társadalmi szervezetei által megfogalmazott igényre rendszerint az a válasz, hogy nem lehet.
– Látok erre lehetőséget. Már csak azért is, mert nem tudjuk, mi lesz az a történelmi pillanat, ami lehetőséget teremt számunkra az autonómia megvalósítására. Valahogy úgy kell készen állnunk minden tervvel, mint amikor házat építünk: van ugyan valamennyi pénzünk, de a befejezésre nem futja, viszont nem tudhatjuk, mikor adódik olyan lehetőség – akár pályázat formájában –, hogy pár hónapon belül elkészülhet a ház.
A politika ugyanilyen: nem tudjuk, mikor adódik kézzelfogható lehetőség valósággá alakítani a tervet, de készen kell állni rá. A magyar pártoknak, szervezeteknek pedig egyöntetűen ugyanazt, a magyarságot kell képviselőniük, emellett maguk mögé kell állítaniuk a többségi nemzetet is, és akkor már csak a román politika van hátra. Ne feledjük, a politikai szerencse forgandó, bármikor előállhat olyan helyzet, amikor belátják, hogy az ő érdekük is az autonómia biztosítása.
– Most, hogy még inkább rálátása van a nemzetpolitika alakítására, Ön szerint milyen további intézkedések szükségesek e téren közvetlenül a következő négy évet felölelő kormányzati ciklusban?
– Úgy gondolom, hogy jól megteremtettük a nemzetpolitika tör­vényi alapjait, így ezek már a gyakorlatban is kifejtik hatásukat. Szerintem egyre inkább olyan dolgok irányába kell elfordulni, amelyek látszólag kevésbé jelentősek, viszont ugyanannyira fontosak. Egyértelműen a kis szervezetek, az emberek, másrészt pedig a gazdaságpolitika irányába kell mozdulni. Erősíteni kell az erdélyi, Kárpát-medencei magyar gazdasági vállalkozások, cégek között szőtt hálót, olyan pályázási és egyéb jellegű feltételeket teremteni, amelynek köszönhetően pénzügyi lehetőséget is teremteni tudunk a támogatásban.
Bár ragyogó nemzetpolitikai megvalósításaink voltak az elmúlt időszakban, be kell látnunk, hogy fiatalok tízezrei vándoroltak el a Kárpát-medence valamennyi vidékéről a jobb boldogulás reményében, és nekünk ezt a folyamatot meg kell állítanunk, sőt a visszályára kell fordítanunk. Mindenütt meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy a gyermekeink itt helyben, Erdélyben, Magyarországon képzeljék el, építsék a jövőjüket. Ezt kell minden eszközzel támogatnunk. Mert hiába beszélünk mi nemzetpolitikáról, ha közben kiürül a Kárpát-medence.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 4.
Băsescu „egyes magyar politikusokról” is beszélgetett Orbán Viktorral
Orbán Viktor magyar kormányfő Traian Băsescu államelnöknél tett pénteki látogatása Bukarestben magánjellegű volt - hangsúlyozta az államelnöki hivatal és Havasi Bertalan, a magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője egyaránt. Băsescu hivatala azt is közölte, semmilyen közleményt nem adnak ki a találkozó után.
Băsescu korábban elmondta, amikor értesült, hogy Orbán Viktor Kolozsvárra megy, meghívta Bukarestbe is, hogy a román-magyar kapcsolatok alakulásáról beszélgessenek. Az államfő közölte: többek között arról a módról kíván beszélgetni Orbán Viktorral, ahogyan egyes magyar politikusok viszonyulnak olyan kérdésekhez, amelyeket az alkotmány szabályoz. Emellett azt mondta, a román-magyar kapcsolatokat veszélyeztető kockázatokat is szóba kívánja hozni.
Victor Ponta miniszterelnök közben szerencsétlennek nevezte, hogy Băsescu "baráti vacsorára" hívta Orbán Viktort, akit az Amerikai Egyesült Államok is bírált politikája miatt. Azt mondta, ő maga elnökként nem ült volna le "elvtársi vacsorára" Orbán Viktorral. "Láthatják, miniszterelnökként sem tettem" - jelentette ki Ponta. (mti, hírszerk.)
Trsansdindex.ro
2014. október 5.
A diákokkal együtt ebédelt Orbán Viktor Válaszúton
A válaszúti szórványkollégium kantinjában ebédelt pénteken Orbán Viktor, miután aznap felavatta Kolozsváron a református egyház által működtetett szakiskolát. A miniszterelnök a Kallós Zoltán Alapítványt kereste fel a Kolozs megyei településen. A Blikk szerint miután értesült arról, hogy a szórványkollégium menzáján csorbaleves és töltött káposzta a menü, elhatározta, hogy együtt ebédel a tanintézmény diákjaival.
A nebulók után beállt a sor végére, habozás nélkül benyújtotta tálcáját az ablakon. „Nem tudtam volna kihagyni, imádom az erdélyi kosztot, ritkán van részem benne. Főként ebben a környezetben tényleg igazi feltöltődés volt ez az ebéd” – mondta a Blikknek a miniszterelnök.
maszol/Blikk
2014. október 7.
Sipos Zoltán
PESTI SRÁCOK
Amikor az új Németh Zsolt neve Kövér László
Mi volt az oka Németh Zsolt háttérbe szorulásának, és mire kell számítani most, hogy Kövér László felel a magyarságpolitikáért? Hátterünk első része.
Hogyan befolyásolja a magyar kormány magyarságpolitikáját a közelmúltban bekövetkezett váltás, melynek során Németh Zsolt helyett Kövér László házelnök került helyzetbe? Mi van a döntés hátterében? Kik azok a magyarországi politikusok, akiknek a véleménye meghatározó ezen a téren? Ők mit gondolnak a határon túli magyarságról, és milyen viszonyban vannak Orbán Viktorral, egyes határon túli vezetőkkel, illetve egymással?
Ilyen és hasonló kérdésekre tervezünk választ adni jelen, kétrészes háttéranyagunkban, mely egy sor, határon túli ügyekre jó rálátással bíró személlyel készült beszélgetésen alapul. Forrásaink minden esetben névtelenül nyilatkoztak.
Több mozzanatot nem sikerült két, egymástól független forrásból ellenőriznünk, illetve előfordul, hogy egy-egy eseménynek több értelmezése is kering: ezeket egymást kiegészítő verziókként írjuk le. Az első részben a két legfontosabb játékost, Németh Zsoltot és Kövér Lászlót, az ő határon túli magyarsággal kapcsolatos felfogásukat mutatjuk be. A második rész a kisebb játékosokról, valamint a budapesti szereplők és az erdélyi politikai szervezetek viszonyáról szól.
Az első rész lényegi állításai, röviden:
– A magyarságpolitika önmagában nem akkora fajsúlyú, hogy az Budapesten külön téma legyen. Éppen ezért minden mozgást az általános politikai kontextusba kell helyezni. Különösképpen a „keleti nyitás” új magyar külpolitikai irányvonala és a sokat hivatkozott Fideszen belüli hatalmi átrendeződés, az ún. Orbán-Simicska háború meghatározó. (A HVG sorozata a nagyarányú átrendeződésről itt, itt és itt olvasható).
– Jelenleg több kisebb-nagyobb szereplő: Kövér László, Németh Zsolt, Semjén Zsolt, Szász Jenő, Gál András Levente vagy újabban Matolcsy György is kavar a határokon túli ügyekben egymástól függetlenül, vagy épp egymással versengve.
Mi a magyarságpolitika?
A magyar kormányzatok külhoni magyarokkal kapcsolatos politikája, a magyar-magyar kapcsolatok, a nemzetközi és kétoldalú kisebbségvédelem, támogatáspolitika.
– A magyarságpolitikai mezőnyben a meghatározó játékos jelenleg Kövér László. Az ő szemlélete alapvetően abban különbözik Németh Zsoltétól, hogy míg utóbbi egy reálpolitikus, aki elismeri a határon túli magyar közösségek önállóságát, addig Kövér egy idealista, aki szerint Budapestről kell irányítani a határon túli magyarságot.
Németh Zsolt háttérbe szorulása
Németh Zsolt már 1989 előtt is gyakran járt Erdélyben az ún. „hátizsákos” mozgalom tagjaként, gyógyszert, könyveket csempészett át a határon. Később egyike lett a Fidesz alapítóinak, szakterülete a külpolitika. Az évek során olyan kapcsolatrendszerre tett szert, a határon túli magyarság ügyeinek olyan szintű ismerője lett, akit sokáig nem lehetett megkerülni.
Annak ellenére, hogy a kétezres években egyike volt a párt meghatározó arcainak és egész életében külügyminiszternek készült, 2010-ben, a második Orbán-kormány felállásakor egy szerényebb, a reflektorfénytől távolabbra eső funkciót kapott: a Külügyminisztérium második embereként, parlamenti államtitkárként dolgozott Martonyi János mellett.
Úgy tudjuk, határon túli magyarokat érintő ügyekben már ebben az időszakban is csökkenőben volt a befolyása. A közte, illetve Kövér László között zajló versengésnek az lett az eredménye, hogy egy meglepetésember, Semjén Zsolt került pozícióba.
Németh volt személyes titkárát, Répás Zsuzsannát ugyan kinevezték a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkári posztba, de Répás állítólag többször is panaszkodott, hogy szinte semmit nem tud átvinni az apparátuson, illetve felettesén, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesen. Németh súlya 2014-től tovább csökkent. A harmadik Orbán-kormányban már semmilyen funkciót nem kapott, jelenleg az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke.
„Különutas” politikája lehetett a veszte?
Forrásaink szerint nem egyértelmű, mi vezetett ide. Németh „különutas” politikája, a Fideszben feltörő fiatal, nagy ambíciókat dédelgető generáció és az Orbán Viktorral való személyes jó viszony megromlása egyaránt szerepet játszhatott a térvesztésben.
Fontos látni azt is, hogy az Orbán által az előző ciklusban megfogalmazott „keleti nyitás” külpolitikája – tehát azon törekvés, hogy amennyire lehetséges, Magyarországot függetleníteni kell a nyugati szövetségesektől – teljesen idegen a meggyőződéses atlantista Németh számára.
Az egyik történet szerint 2002-ben következett be az első törés Németh és Orbán között. Ekkor Orbán a Fidesz-frakcióval egy, az iraki bevonulást elítélő határozatot szeretett volna elfogadtatni, Németh azonban ezt megfúrta – mesélte az egyik forrásunk.
Egy másik interjúalanyunk is megismételte ezt a történetet, annyit téve hozzá, hogy utólag kiderült, Némethnek igaza volt, ez pedig óriási fekete pontot jelent. Orbán azt még lenyeli, ha egy-egy „őrült” néha szembemegy vele, azt azonban már sosem bocsátja meg, ha bebizonyosodik: a lázadónak igaza volt – így a forrásunk.
Nem hozta az elvárást?
Egy további szakértő úgy látja, Németh azért szorult ki a kormányból, mert az előző kormány idején nem teljesített megfelelőképpen. 2010-ben ugyanis azt a feladatot kapta Németh, hogy tisztítsa meg a „kommunistáktól” a külügyet.
Eddig a külügy ugyanis dinasztikus alapon működött, jellemzően régi diplomaták gyermekei kerültek be a rendszerbe, akiknek sikerült kidolgozni egyfajta kölcsönös védelmi mechanizmust. Minden fideszesnek megvolt a maga „kommunistája”, és minden „kommunistának” a maga fideszese, akik kormányváltásokkor kölcsönösen védték egymás pozícióit.
Orbántól azt a feladatot kapta Németh, hogy ezt a rendszert szüntesse meg, és vigyen be a diplomáciai karba egy új, fiatal csapatot, akiket kézivezérléssel lehet irányítani. Ehelyett azonban Németh egy saját, 50-60 fős klientúrát próbált bevinni a rendszerbe. Látványosabb átalakításokra végül az EU-elnökség miatt nem került sor: a kiemelt nemzetközi figyelem és megnövekedett munkamennyiség miatt szükség volt a régi, profikból álló diplomáciai karra.
Ebben az értelmezésben nagyrészt a kudarcos átalakítási kísérletének, illetve klientúraépítési próbálkozásának köszönhető az, hogy a miniszterelnök Navracsics távozása után a külügyi tárca élére a hűséges, de külpolitikában tapasztalatlan szóvivőjét, Szijjártó Pétert javasolta. Ő az Origo két évvel ezelőtt megjelent portréja szerint a Fidesz „mindenevő robotosa” aki a „kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha”.
Egyszerűen „megették” a fiatalok?
Egy másik forrásunk szerint Németh munkatempójának és személyes habitusának is köszönheti, hogy háttérbe szorult. Eszerint az olvasat szerint Németh különutas politikájával nem igazán tudott eredményt felmutatni, mi több, a politikus „nem dolgozott rendesen” és „lusta” volt, így nem csoda, hogy „megették” a feltörekvő fiatalok. Ráadásul, mint már korábban is említettük, az új „keleti nyitás” politikája nem igazán kedvezett a nyugatbarát, atlantista fideszes politikusoknak, köztük Németh Zsoltnak vagy akár Martonyi Jánosnak.
Egy másik olvasat szerint azonban épp ellenkezőleg: a veterán politikus Németh „tudja, mikor kell ütni, és mikor jobb elhajolni”, önként vonult vissza egy nyugodt funkcióba, így kerülve el az újonc külügyminiszter, Szíjjártó leépítéseit a tárcánál.
Mit gondol a határon túli magyarokról Németh?
Németh Zsolt ugyan egységes politikai nemzetben gondolkodik, azonban felfogásában nagy szerepet játszik a szerződéses nemzet fogalma, vagyis az, hogy a Magyarország határain túl élő magyar közösségi eliteknek önálló törekvéseik vannak, melyeket Budapestről figyelembe kell venni. A magyar kormányon belül megpróbálta megértetni, hogy a határon túliakra mint hét, különböző helyzetű magyar közösségre tekintsenek.
Miközben Németh elismeri a határon túli elitek létjogosultságát, ezeken az eliteken belül a saját korcsoportját támogatja –, Erdélyben például az RMDSZ egykori Reform Tömörülésének, majd az EMNT-EMNP-nek a politikusaival, többek között Toró T. Tiborral ápol jó viszonyt.
Kövér László a párt lelkiismerete
Forrásaink egybehangzóan állítják, hogy a magyarságpolitika immár hivatalosan is a Fidesz másik nagy öregjéhez, Kövér Lászlóhoz került. Ez azonban nem volt zökkenőmentes: úgy tudjuk, az elmúlt ciklusban hatalmas viták zajlottak a párt elnökségén belül Kövér és Orbán között a határon túli magyarsággal kapcsolatban. És ezek nem egyszerű összezördülések voltak, információink szerint Schmitt Pál államelnöki jelölése mellett ez a téma volt az egyik állandó ütközési pont a két politikus között.
Kövér egyrészt azt hányta Orbán szemére, hogy elengedte a védence, Szász Jenő kezét, hogy Toró T. Tibor és az EMNP felépítését segítse. Majd miután Kelemen Hunor lett az RMDSZ elnöke, folyamatosan kritizálta a miniszterelnököt az RMDSZ-hez való, számára megmagyarázhatatlan közeledés miatt. További feszültségeket eredményezett Kövér és Orbán között az is, hogy megfenyegették az EMNP-t: ne állítsanak saját jelöltet az őszi elnökválasztásokon.
Belső vitáik ellenére a házelnök a párt alapítói közül az utolsó, aki még mindig élvezi Orbán bizalmát, Kövér pedig végtelenül lojális a miniszterelnökhöz. Miközben az elmúlt években durva támadásokat intézett a magyarországi liberálisok ellen, ismerői „19. századi liberálisként” írják le. A hvg.hu szerint „ő az, aki fontosnak tartja a hatalmi ágak szétválasztását, az írott szabályok, vagy az íratlan politikai játékszabályok tiszteletben tartását – és állítólag, ahogy öregszik, úgy tulajdonít ezeknek egyre nagyobb jelentőséget”.
Ismerői Kövért a „Fidesz lelkiismereteként” emlegetik, olyan politikusként, aki abszolút feddhetetlen, és aki emiatt a múltban néhányszor jelezte is, hogy túl nagy az elrugaszkodás a párt alapértékeitől, a szervezet belső szabályai pedig Orbánra is vonatkoznak. Kövér – bár sok elvi vitája van Orbánnal –, ha egy belső szavazáson alulmarad, akkor kifele mindig a többségi álláspontot képviselői. Egy forrásunk szerint nem véletlen, hogy Orbán továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint Kövérre: választmányi elnökként ő a „párt vasökle”, aki Orbán utasítására bárkit szívesen „kicsinál”. Egy ilyen emberre márpedig szükség van a politikai és gazdasági érdekcsoportok közti harc, illetve a közelgő önkormányzati választások miatt.
Nem tudni, mi volt a deal
Nem világos, mi volt az a megállapodás Kövér és Orbán között, melynek folyományaként Németh nem kapott újabb felkérést, a magyarságpolitika pedig átkerült a házelnökhöz. Az egyik értelmezés szerint Orbán számára most nem égetően fontos ez a kérdés, úgy érzi, van idő kísérletezni, így „felengedte a pályára a másik csapatot”.
Egy másik forrásunk szerint a miniszterelnök ezzel a húzással állította maga mellé a pártbeli erős emberét, ugyanakkor pedig meg is akadályozta, hogy a belügyhöz és a titkosszolgálatokhoz közel kerüljön – itt ugyanis a házelnök elvi alapokon nyugvó politizálása nagyon nagy károkat okozhatott volna. Csakhogy nem tudni, Kövér pontosan mit is kapott meg. A határon túli magyarságnak folyósítandó támogatások ugyanis a Miniszterelnökséghez, Lázár János fennhatósága alá kerültek. (A Lázár által vezetett „gigaminisztérium” egyébként túlterhelt és hatalmas pénzösszegek fölött rendelkezik, ezen a szinten a határon túli magyaroknak folyósított évi 13 milliárd forint lobbiszempontból nem tétel).
Más jelekből is úgy látszik, hogy Orbán a szimbolikus ügyeken túl igyekszik kontroll alatt tartani Kövér konkrét döntéseit. Úgy tudjuk, hogy azért lett nemzetpolitikáért felelős államtitkár Potápi Árpád valamint nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Wetzel Tamás, mert a két súlytalan személyt Lázár János „könnyedén ellenőrzi”, illetve ezzel is csökken Kövérnek és korábbi kedveltjének, Szász Jenőnek a befolyása a nemzetpolitikára. Úgy tudjuk, Szász Jenő bejelentkezett a nemzetpolitikáért felelős államtitkári posztra, azonban Orbán megvétózta a kinevezését.
Mit gondol Kövér a határon túli magyarokról?
Németh Zsolttal ellentétben a házelnök egy egységes, budapesti erőcentrumból irányított magyar nemzetben gondolkodik. Nem támogatja azt, hogy a határon túliak többségi nemzethez fűződő másik identitást is kialakítsanak, mivel az szerinte a beolvadás első lépcsőfoka. Felfogásában a határon túli elitek csakis Budapest irányításával tevékenykedhetnek, mindenki más – és különösképpen a „balliberális elit” – a „nemzet ellensége”, akiket le kell győzni.
Egyik interjúalanyunk szerint Kövérrel az a legnagyobb probléma, hogy nem reálpolitikus: az elveit közvetlenül lefordítja politikai cselekvésre, ez pedig gyakran katasztrófális eredményekhez vezet.
Ami az erdélyi politikát illeti, köztudott, hogy Kövér az RMDSZ-ben – vagy legalábbis annak a „régi” generációiban – újabb ellenfelet lát, ugyanakkor úgy tűnik, hogy újabban korábbi támogatottjáról, a Magyar Polgári Pártról sincsen túlságosan jó véleménnyel (Kövér egyébként az MPP-nek a tiszteletbeli elnöke). Komoly ellentét van közte és Tőkés László között is – ahol tehetik, beszólnak egymásnak.
Nincs tudomásunk arról, hogy az elvieken túl a házelnöknek lenne valamilyen konkrét elképzelése vagy projektje a magyarságpolitikával kapcsolatosan.
Világszemléletét mindenesetre jól tükrözi a „Mi lesz belőlünk, magyarokból?” című cikk, melyet irodavezetőjével, az erdélyi születésű Veress Lászlóval közösen jegyzett, és mely lényegében egy történelmi példázatokon alapuló eszmefuttatás, mely figyelmen kívül hagyja a határon túli közösségekben zajló társadalmi folyamatokat.
Nemcsak a cikk miatt gondoljuk úgy, hogy az Illyés Közalapítvány volt igazgatójának nagy szerepe van Kövér idilli Erdély-képének a kialakításában. Veressnek Székelyudvarhely mellett, Tibódban, egy festői szépségű domboldalon van egy hétvégi háza – úgy tudjuk, hogy itt gyakori vendég Kövér László.
Transindex.ro