Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2013. szeptember 10.
Corina Creţu vitatja Tőkés László 1989-es temesvári érdemeit
Folytatta a Tőkés László elleni hadjáratot Corina Creţu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Európai Parlamenti (EP) képviselője, aki az elmúlt hetekben az élére állt annak a Victor Ponta miniszterelnök meghirdette mozgalomnak, amelynek célja annak elérése, hogy az államfő vonja vissza Tőkés László EP-képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől a Románia Csillaga érdemrend lovagkeresztjét.
Creţu hétfőn blogbejegyzésben reagált Tőkés hétvégi, aradi nyilatkozatára, amelyben a magyar politikus többek között arról írt: „Minekutána Temesvártól „ellopták a forradalmat", 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend bizonyos fokig igazságot szolgáltatott a mártír városnak. Amennyiben most visszaveszik az érdemrendet, ez megint csak Temesvár forradalmi múltjának a semmibe vételét jelentené, továbbá a jelenleg végbemenő kommunista típusú visszarendeződésnek lenne újabb bizonyítéka" – állapította meg az EMNT elnöke. Tőkés az erdélyi magyar közösség megfélemlítésének szándékát látja abban, hogy a bukaresti politikai vezetők meg akarják őt fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől.
Erre reagálva Corina Creţu úgy vélekedett: „újabb sértést" jelent a románokkal szemben az, hogy Tőkés „a romániai forradalommal azonosítja önmagát", valamint az, hogy az érdemrend visszavonását a temesváriak elleni támadásként értékeli. Creţu megkísérli csorbítani Tőkés László 1989-es érdemeit, mondván: elismeri ugyan azokat, azonban a forradalom nem róla szólt, hanem „azon milliók tiltakozásáról, akik nem voltak képesek elviselni a szociális nyomort, a szabadság hiányát, egy olyan rendszer elnyomását, amelynek semmi köze sem volt az állampolgárokhoz. A temesvári polgárok pedig Tőkés érdekében tettek valamit: szolidarizáltak vele, amikor a vele szembeni visszaélések ellen tüntettek".
Ennek nyomán Creţu szerint Tőkés a temesvári polgárok adósa. A szocialista képviselőnő szerint ugyanakkor Tőkés válasza minderre az, hogy magyar védhatalmi státust kér Erdély fölött, „folyamatosan megsérti a román nép nemzeti érzéseit, megakadályozza a magyarok és románok békés egymás mellett élését, a magyarság felsőbbrendűségét hirdeti, a román nemzetállam szétverését szorgalmazza, áthágja az alkotmányt és a törvényeket, valamint szélsőséges, revizionista és soviniszta szervezeteket patronál. Corina Creţu úgy véli: a temesváriak Tőkés László bármiféle részvétele nélkül határozták meg a Ceauşescu utáni Románia fejlődésének irányát.
Mint arról beszámoltunk, a PSD-s hadjárat azt követően indult Tőkés ellen, hogy az EP-képviselő júliusban, Tusnádfürdőn felvetette Orbán Viktor magyar kormányfőnek: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött. Victor Ponta miniszterelnök emiatt az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásáért kapott éremrend visszavonását követelte. Az államfői hivatal viszont jelezte: a kitüntetés visszavonását csak olyasvalaki kezdeményezheti, aki maga is birtokosa annak.
Creţu ennek nyomán – a Románia csillaga érdemrend kitüntetettjeként – kezdeményezte az érdemrend visszavonását Tőkéstől, arra hivatkozva, hogy az megsértette az ország alkotmányának első cikkelyét, amely egységes nemzetállamként határozza meg Romániát. A Románia csillaga rend becsületbíróságát, amely Tőkés érdemrendjének a sorsáról hivatott dönteni, várhatóan a rend szeptember 19-én esedékes közgyűlésén választják meg.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 13.
Joseph Daultól kért levélben segítséget Tőkés László
Joseph Daulhoz fordult segítségért Tőkés László a Romániában ellene indított támadássorozat ügyében. „A cél az én megleckéztetésem és az önrendelkezéséért egyre erőteljesebben küzdő magyar közösség megfélemlítése” – írta az Európai Néppárt (EPP) Európai Parlamenti frakcióvezetőjének az EP-képviselő.
A néppárti forrásokból birtokunkba került levélben Tőkés emlékeztet arra, hogy a román politikusok mindig is előszeretettel vették elő a „magyar kártyát” és riogatták a magyar veszéllyel a közvéleményt, annak ellenére, hogy nincs mitől tartaniuk, mert az erdélyi magyar közösség csak olyan jogokat követel, „amelyeket Európában jó ideje szavatolnak” a nemzet kisebbségeknek.
Ilyen jogokat élveznek Tőkés szerint a dél-tiroli németek is. Autonómiamodelljüket az EP-képviselő példaként hozta fel idén nyáron Tusnádfürdőn egy pódiumbeszélgetésen, Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében. Ekkor tette szóvá azt is, hogy a román homogenizációs törekvések ellensúlyozásaként Magyarországnak védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett – számolt be az EPP frakcióvezetőjének Tőkés László.
„Kijelentésemre reagálva a hatalmon lévő posztkommunista baloldal támadást indított ellenem. A román sajtóban azzal vádoltak, hogy románellenes, szélsőséges nacionalista vagyok. (…) Az összehangolt támadássorozat csúcspontjaként a szociálliberális kormány vissza akarja vonni a Románia Csillaga Érdemrend elismerést, amit az 1989-es forradalomban játszott szerepemért kaptam” – fogalmaz levelében az EP-képviselő.
Tőkés felhívja Daul figyelmét arra, hogy eljárásukkal a szociálliberálisok figyelmen kívül hagyják az Európai Unió Alapjogok Chartáját, amely szavatolja az emberi méltóság és a szólásszabadság tiszteletben tartását. Emlékezteti arra is a frakcióvezetőt, hogy a Románia Csillaga Érdemrend egyik birtokosát, Adrian Năstase volt kormányfőt bűncselekményekért börtönre ítélték, mégsem vonják vissza tőle az állami elismerést.
„A fentieket figyelembe véve tisztelettel kérem a támogatását abban, hogy vessünk véget ennek a botrányos ügynek” – zárja levelét Tőkés László. Az EP-képviselő kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt pénteken a maszol.ro-nak megerősítette, hogy szeptember 10-én levélben fordultak az EPP frakcióvezetőjéhez a Tőkést ért támadások ügyében. Mint mondta, egyelőre nem kaptak választ.
Cs. P. T.
Maszol.ro
2013. szeptember 20.
Megállapodás a Sapientia tévéstúdiójának kihasználásáról
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a magyar közszolgálati médiát közép-erdélyi hírekkel, műsorokkal ellátó Video Pontes stúdió.
A megállapodás a júliusban aláírt keretszerződésnek a 2013-2014-es tanévre vonatkozó kiegészítése. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója az aláírást követő pénteki sajtótájékoztatón elmondta, az MTVA a Sapientia tíz kommunikáció és média szakos hallgatója számára biztosít egy hathetes budapesti gyakornokság lehetőségét. Az oktatáson túli együttműködés elemeként említette, hogy a Sapientia kolozsvári karának átadás előtt álló épületében olyan televíziós stúdiót rendeznek be, amely nagyobb szabású kolozsvári élő adások közvetítésére is alkalmas. Hozzátette, az MTVA szakmai segítségével kialakítandó stúdiót a legkorszerűbb technikával szerelik fel, és az Románia egyik legmagasabb színvonalú stúdiója lesz. „Mindnyájunkra felelősséget ró, hogy miként tudjuk ezt az oktatáson túl is kihasználni” – jelentette ki a vezérigazgató.
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese hozzátette, az együttműködési megállapodás arra is lehetőséget teremt, hogy a kolozsvári média szakos hallgatók filmjei közül a legjobbakat a magyarországi közmédia is bemutassa. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja rendkívül fontosnak tartotta az MTVA és a Video Pontes szakmai segítségét a média szakos diákok képzésében, és a stúdió felszerelésében. Úgy vélte, az új stúdió ahhoz is hozzájárulhat, hogy az egytem általa saját bevételekre tegyen szert, és kevesebb támogatásra szoruljon.
Maksay Ágnes, a Video Pontes vezetője elmondta, a stúdió nagy méretei lehetővé teszik, hogy Kolozsvárról olyan nagyszabású műsorokat, például színházi produkciókat, táncelőadásokat közvetítsenek, amelyekre eddig nem volt lehetőség. Mint arról beszámoltunk, a Sapientia új, kolozsvári Tordai úti épületét október 4-én avatják fel Orbán Viktor miniszterelnök részvételével.
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 23.
Kettős játék
Az RMDSZ aggódik, hogy az Európai Unióban egyre inkább felüti a fejét a nemzetállamok megerősítésének igénye. Erről Borbély László politikai alelnök beszélt Marosvásárhelyen, a Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumán.
A rendezvényt követő sajtótájékoztatón a politikus utalt rá, hogy bizonyos szélsőséges pártok, illetve a gazdasági válság miatt megerősödött az elmúlt időszakban az a nézet, miszerint meg kell erősíteni a nemzetállamokat a nagy európai föderatív régiók kárára. Borbély kijelentette: “Ezt mi nem tudjuk elfogadni. A nemzeti identitás nagyon fontos, de a nemzetállamok ideje lejárt.” Ha ezt egy balliberális szemléletű politikus mondaná, nem volna benne semmi meglepő. De egy keresztény etnikumot képviselő politikus részéről ez a szemlélet szokatlan. Mi a valóság, és mennyiben érint ez minket, Kárpát-medencei magyarokat?
Divatos mese
A nemzetállamtól való elhatárolódás az Uniót domináló szekuláris szemléletet tükrözi. Ez ma a nyugati eszmedivat. A kordivatok sokszor jelentettek zsákutcát a történelemben (legújabban 1989, 2008). A nemzetállam megkérdőjelezése ugyanakkor stratégiai jellege miatt érinti a román és a magyar politikát is. A stratégiai elképzeléseknél pedig igen hasznos az időbeni tisztázás. Az RMDSZ esetében különösen, hiszen a szövetség sokéves tevékenységének eredő vektora az erdélyi magyar politikában való széles körű csalódáshoz vezetett. Roger Scruton brit filozófus a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában Borbély Lászlóval ellentétes véleményt fogalmazott meg a nemzetállamok kapcsán. Gondolatvezetésében Scruton szembeállította az állam alulról jövő legitimációját az államokra felülről rátelepített szabályozással, mely az egyirányú fogalmak mentén működő EU-t jellemzi. Az Uniót a nemzet ellentéteként megjelenő birodalomként definiálja, különösen problematikusnak tartva, ahogyan az új politikai elit kriminalizálja a nemzetet, félrevezetve ezzel a polgárokat. A “birodalom” felülről erőltetett intézményei – az elvi szubszidiaritás jótékony homályába burkolva – a nemzetállamhoz képest valójában átláthatatlanok és ellenőrizhetetlenek. A filozófus szerint az alulról legitimált nemzetállam nem problémát, hanem éppenhogy megoldást jelenthetne az eszmehiánnyal is küszködő Unió válságában. Abban a válságban, amely – tegyük hozzá – nyilvánvalóvá tette a transzatlanti porondon zajlott politikai kísérletezgetések kudarcát, véget vetve a fogyasztói társadalom álmának.
A szélsőséges pártok az ebből fakadó csalódást és elkeseredést felkarolva erősödhettek meg. Így tértek vissza természetszerűen a nemzeti öntudatok is, mely folyamat leállítására az európai teret domináló szekuláris véleményformálók erőfeszítései kevésnek bizonyultak. Ezért kell nekik új mese, új ideál. És amíg a posztmodern Benedek Elekek az új birodalmi mesét irodáikban megfogalmazzák (jelenleg ezen dolgoznak), addig a “politikailag korrekt” trendőrök és a befolyásos érdekközpontok aggódnak, nehogy visszavegye a terepet a nemzet az Európai Bizottságtól, a remény az álmoktól és a természetesség a mesterkéltségtől.
Isten, nép és család nélkül
A nyugati főáram nem akar nemzetállamot látni. Istent végképp nem, de a férfi-nő egységében meghatározott családot sem tűri. Csak az individum jöhet szóba. A magányos áldozat, a vonzó hölgy és az egyedülálló farkas, akik a titkos mesék hatására meg fogják majd menteni a világot. Ez a szemlélet az internacionalizmusban véli megtalálni a megoldást, miközben tömegekre meg elitekre (amelyek persze ők...) osztja a világot. Ebben a konteksztusban olvasandó Borbély László “aggódása” és a nemzetállamok idejének lejárását hirdető RMDSZ-es állásfoglalás.
Mit ér a nemzet? A szekulárisok számára nem sokat. Körülbelül annyit, mint egy statisztikai elem. Persze ezt így nem jelenthetik ki egyenesen, mert akkor elveszítenék a pozícióikat. Az emberek kiábrándulnának szofisztikus megnyilvánulásaikból, és nem választanák őket újra. Ezért inkább kettős játékot űznek. A nemzetállamok szövetsége helyett egy globális méretű individualista társadalmat akarnak építeni. Egy Münchhausen bárói képességekkel rendelkező meseimádó piramist, mely a spanyolviasz mielőbbi feltalálásában és a saját hatalmában bízva félresepri a keresztény hitet és mindenféle objektív hazugságokkal igazolja meritokratikus önmagát. Aki pedig a föderatívszerű piramisépítést nem pártolja, az maradi, elavult, csökönyös és náci! Ezért sztálinozták és hitlerezték Orbán Viktort, minden eszközzel le akarván járatni, amiért becsüli a magyar nemzetet és promoválja a keresztény értékeket. Góliát csicskásai ezt nem tűrik. Ők azután is náciznak és rezsimeznek, hogy
– amerikai képviselők megdicsérték a magyar kormányfőt az antiszemitizmus ellen folytatott ádáz küzdelméért,
– Köves Slomó vezető rabbi nagyra értékeli a zsidó közösséget pártoló erőfeszítéseit,
– Ilan Mor izraeli nagykövet a magyar zsidó kultúra reneszánszáról beszél,
– a magyar kormány jövőre Holokauszt-évet hirdetett, és a holokauszt gyerekáldozatairól emlékező múzeum felállítását tervezi.
De hát kit érdekel az igazság, mikor a tömeget bármivel lehet etetni! – mondják magukban ezek az önigazolt bölcsek, a “független” és “objektív” illúziókergetők. “A Magyarországon történteket a saját nézőpontjukból értelmezőkre nem érdemes haragudni. Hazudnak, persze, ez kétségkívül igaz (...), de meglepődni ezen talán nem érdemes.” (Orbán Viktor)
Ez a nemzetpolitikát elavultnak tekintő szemlélet alkotta a Tavares-jelentést is, látszatokat szolgáltatva az EU-nak arra, hogy a “szövetséges alapszerződések” világából önkényesen átlépjen a “politikai hatalomgyakorlás” világába. És ezt Markó Béla szerint a magyar kormánynak vakon el kellett volna fogadnia, alávetvén Magyarországot a trendnek. Miért? Mert a trendőröknél a hatalom, és ugye a hatalom... óh! (akit bővebben érdekel, olvassa el a Markó Béla, az EU és az igazság című írást, Szempont, szeptember 6.). Nos itt állunk. A nézetnél, amely jellemzi az RMDSZ politikaformálóit és a Gyurcsány–Mesterházy–Bajnai-vonalat egyaránt. És aminek ellentmond, hogy a nemzetben gondolkodás természetes, a tudományos ismeretek és a keresztény tanítás pedig ugyanazt üzeni, amit Roger Scruton az MTA-nak: szó sincs semmiféle nemzetállami elavultságról!
Néhány tudnivaló a nemzetállamról
Az önszerveződő nép egy természetes entitás. A gond nem a léte, hanem az istenítése. Ez utóbbi olyan erőszakspirált indíthat be, amely nem tűri a másságot. Az erdélyi magyarság ezt 1918 óta a saját bőrén tapasztalja, ezért pontosan tudja, miről van szó. Az önistenítésből fakadó intolerancia jellemző a szekulárisokra is. Erről szólnak az új magyar alkotmány elleni támadások, az Orbán Viktor lejáratására tett sorozatos kísérletek, valamint azok a háttérdöntések és események, melyeket az uniós intézményekben az elmúlt években megfigyelhettünk. A nemzeti és szekuláris szélsőségesség közt nincs alapvető különbség; mindkettő hiábavaló.
A magyar alkotmánynak szerencsére nincs nemzetistenítő jellege. Értelmes emberek alkották, akik az ember helyett a Teremtőt helyezték a trónra. A kormány pedig eredményes gazdaként dolgozik és bátorít, mesék helyett értékeket promovál, antiszemitizmus helyett megbecsüli a zsidókat, és valóságosan törődik a kisebbségekkel. Keresztény szemmel mérve ez egy nemzetállami keretekben működő egészséges út, ellentétben az EU-t jelenleg domináló értéktelenséggel és az önistenítő bukaresti szemlélettel (lásd A Titanic kapitánya vagy a Román világháború című, ezeken a hasábokon megjelent írást). Ezen a téren az EU tanulhatna Magyarországtól. De nem akar, mert kizárólag az embert akarja isteníteni. Ezért maradt ki az alkotmányszerződésből a keresztény múltra való hivatkozás. A büszke Góliát ezt nem tűri. Pedig okos lenne, ha a történelem tanítását meghallgatva átváltozna Dáviddá. A történelem mérlegén ő ugyanis minden látszaterőssége dacára vesztes. Akinek van füle a hallásra, hallja.
A felelősség felvállalása
Az erdélyi magyarok helyzetén senki nem fog javítani, ha az érdekeinkért nem állunk ki bölcsen és határozottan. Az idő hathatósan bebizonyította a kishitűség hiábavalóságát. Ezért – politikai vezetés szintjén legalábbis – az RMDSZ-nek égető szüksége van a megújulásra. Ez elől nem tud többé elrejtőzni. A következményeket fel kell vállalni, ami a muszájdefenzív szemléletű vezetők visszalép(tet)ését, a feltétlen hatalomszolgálat nászágyának feladását jelenti. Ebben pedig benne van a racionális meséktől a magyar néphez és a keresztény értékekhez való visszatérés is. Ha ez nincs, minden hiába. Az autonómia is. A meséket az illúzióvesztett magyarok már megunták. Akárcsak az RMDSZ alternatívájaként mutatkozó amatőrizmust. Pillangókra nincs szükség, bárhonnan is vitézkedjenek. Alapvető változtatás kell, minden oldalon.
Nyílt a pálya, komoly a teszt. Hajrá, magyarok!
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 1.
Sike Lajos: Mátyáshoz mérhető?!
Hát kaptam a pofámra az elmúlt napokban, mert nem tudtam hallgatni! Jóllehet személyes és családi érdekem azt kívánta volna, hogy fogjam be a bagólesőmet – ahogy mifelénk mondják –, vagy ha szólok, akkor dicsérjem a partnereimet, hogy milyen okosak és milyen zseniális meglátásaik vannak... Ám, én lüke, inkább ellentmondtam nekik és tűrtem, hogy lekomcsizzanak, -horngyulázzanak, -gyurcsányozzanak, -bajnaizzanak, pedig ezeket a neveket ki sem ejtettem.
Már elnézést, de mégsem állhattam meg őszinte szó nélkül, hogy az anyaország mai miniszterelnökét, a Fidesz napokban újraválasztott elnökét egyesek nem csak Szatmárban, de Háromszéken is a Mátyás királyunk utáni századok legnagyobb nemzetvezetőjének tartják! Már csak azért sem, mert mérete is kisebb, mint például Bethlen Gáboré, Bocskai Istváné, Kossuth Lajosé, Tisza Istváné, Horthy Miklósé, Nagy Imréé, Antall Józsefé. De akár Kádár Jánost is említhetném, aki ugyan nem szabad választással került hatalomra, hanem a szovjet fegyverek segítségével, de végül olyan gulyáskommunizmust teremtett, hogy a közvélemény-kutatások szerint ma is ő a huszadik század Magyarországának legnépszerűbb politikusa.
A mostani Győző méretben inkább Horn Gyulára hasonlít, de kezet rá, hogy róla nem fognak utcát elnevezni a nyugati országokban, mint az utóbbiról. Gyula pufajkás volt ugyan fiatalabb éveiben, de reformkommunista vezetőként, amikor eljött a pillanat, nem habozott azt cselekedni, ami a magyar nemzetnek és vele a szabadságnak és a demokráciának legjobb volt: megnyitni a nyugati határokat, elvágni a két világot egymástól elzáró szögesdrótot. Volt erre bátorsága még akkor is, ha a megszálló szovjet csapatok bent voltak az országban. Mert nagy tetteket nem azért hajt végre az ember, mert ilyen vagy olyan ideológiát, eszmerendszert képvisel, hanem azért, mert felismeri, hogy alkalmas pillanatban mit kell cselekednie országáért, nemzetéért.
Egyébként vitapartnereimnek abban igazat adtam, hogy Viktor csakugyan egyféle nemzetvezető, méghozzá teljes mellel, de azt, hogy mennyire nagy, a jövő évek döntik el. Alkalmasint az ellenzékéhez tartozó magyar komcsik győzték meg azokat a nyugati lapokat, amelyek azt írták róla, hogy egyelőre méreténél is kisebb vezető. Mikor ezt kimondtam egyik vitapartnerem kis híján leköpött. Szerencsére még a hetedik X-nél is jól tudok ugrani.
Szóval, a bajokat elfedni próbáló nemzetieskedés és az olcsó populizmus sok erdélyi magyart is elaltat. Olyannyira, hogy szerintük csak az számit igaz magyarnak, aki immár kettős állampolgár és természetesen a Fideszre fog szavazni. Ezer bocsánat a legnagyobb magyaroktól (no nem a Széchenyihez hasonlóktól, azoktól nincs miért), de több százezer erdélyi magyarhoz hasonlóan nem kértem és kérek kettős állampolgárságot, s szavazni sem fogok ottani pártokra. Mert sok-sok erdélyi magyarral vallom: nekünk itt van dolgunk és nem a kettős állampolgárság a magyarság ismérve – már csak azért sem, mert több ezer szlováknak, románnak, szerbnek, ukránnak, sőt már kinainak is van magyar állampolgársága, sokkal inkább, hogy ki minek vallja és érzi magát, s főleg mit tesz a nemzetéért. Egyébként nagy írónk, Illyés Gyula szerint ennél is egyszerűbb a meghatározás: magyar az, aki annak vallja magát! Amikor megtudtam, hogy a regnáló pesti kormány újabban, elég furcsa módon, pénzért is árulja a magyar állampolgárságot (például az a kínai személy, aki legalább 250 ezer eurót fektet be az anyaországban egyből megkapja a magyar állampolgárságot!), még jobban megerősödött bennem az erdélyi-magyar tudat.
Erről vitázó partnereimet azzal szoktam leszerelni, hogy normális ésszel ítélve, mi nem magyarországi pártokhoz, hanem a magyar nemzethez tartozunk, már azért is, mert a pártok gyakran buknak! Mint ahogy a mostani kormánypárt is előbb-utóbb bukni fog. Hacsak vezetője, a miniszterelnök már a jövő tavaszi választásokig nem bizonyítja be (például komoly gazdasági fejlődéssel, s széles összmagyarsági és nemzetközi elismertséggel), hogy Mátyás óta ő a legsikeresebb magyar vezető!
Ám sokakkal együtt attól tartok, hogy ő nemhogy Bécset, de még Avasfelsőfalut sem tudná meghódítani.
Megjegyzés: Az Új Magyar Szó és utóda, az interneten megjelenő maszol.ro hasonlít a balliberrális Népszavához. Dühödten támadja a magyar kormányt, különösen Orbán Viktort.
Maszol.ro
2013. október 3.
Sapientiás épületavató Orbán Viktor nélkül
A korábbi tervekkel ellentétben nem Orbán Viktor miniszterelnök avatja fel október 4-én, pénteken a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kolozsvári épületét.
A felsőoktatási intézmény szerdán a Krónikát arról tájékoztatta, hogy a napokban elszenvedett sérülése miatt a kormányfő nem utazhat a kincses városba, ezért videoüzenetben köszönti majd az ünneplőket. A Miniszterelnöki Sajtóiroda kedden adott ki tájékoztatást arról, hogy sportsérülés miatt Orbán Viktor lábműtéten esett át hétfőn egy budapesti kórházban. Havasi Bertalannak, a sajtóiroda vezetőjének közlése szerint edzés közben sérült meg a kormányfő, aki a sikeres kezelést követően kedd reggel el is hagyta a kórházat.
A Sapientia Természettudományi és Művészeti Kara új székhelyéül szolgáló ingatlana hivatalos átadásának díszvendége Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettese lesz. A felsőoktatási intézmény szenátusa által tavaly az Egyetem Napjává nyilvánított pénteki ünnepségen ugyanakkor részt vesz többek között Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Böcskei László nagyváradi és Schönberger Jenő szatmárnémeti katolikus püspök, Csűry István királyhágómelléki református püspök, Adorjáni Dezső evangélikus püspök és Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. A városvezetést Emil Boc polgármester és Horváth Anna alpolgármester képviseli. Az 5000 négyzetméteres épületegyüttes mintegy ötmillió euróba került; a tervezés költségeit az egyetem saját forrásokból biztosította, az építés költségeit (az összköltségek mintegy 90 százalékát) a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére.
Különben a pénteki ünnepség keretében posztumusz Bocskai-díjban részesül Tonk Sándor professzor, az egyetem első rektora, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány első elnöke. Bocskai-díjat kap Szilágyi Pál professzor, az egyetem volt rektora, jelenlegi rektori tanácsos. Post mortem tiszteletbeli professzori címben részesül dr. Bege Antal, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar docense, ugyanakkor kiváló oktatói díjban részesül Tapodi Zsuzsanna, a csíkszeredai Gazdasági és Humántudományi Kar docense.
Rostás Szabolcs
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 4.
Semjén Zsolt: a Sapientia egyetem a megmaradás fundamentuma és szimbóluma –
A magyar megmaradás fundamentumának és szimbólumának nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet az intézmény új, kolozsvári épületének avatóünnepségén. Semjén Zsolt a magyarság megőrzését, kimunkálását és felmutatását kiemelt feladatnak nevezte. „Ez az a gazdagság, amit csak mi magyarok adhatunk az emberiségnek. Ezért kell a magyar egyetem, a magyar oktatás" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
A miniszterelnök-helyettes keresztény megközelítéssel mind a kozmopolitizmust, mind a sovinizmust antropológiai tévedésként mutatta be. Úgy vélte, kinek-kinek nemcsak a családja, a rokonai, a szomszédjai felé vannak „állapotbeli kötelezettségei", hanem a nemzete felé is, és az „égi hazához is hűtlen, aki a földi haza sorskérdései elől dezertál".
Elmondta, amiként csak az oroszság adhatta a világirodalomnak Dosztojevszkijt, és csak a németség adhatta a világ zenekultúrájának Wagnert, ugyanúgy csak a magyarság adhatta Arany Jánost, Ady Endrét vagy Bolyai Jánost.
Semjén Zsolt a magyar nyelv zsenialitásának tulajdonította, hogy a magyarság számarányán felül adott Nobel-díjas tudósokat. Ezért rendkívül fontosnak tartotta, hogy magyar nyelven folyjon a magyar fiatalok oktatása. Mint elmondta, ez a tudomány érdekét is szolgálja, hiszen a magyar nyelvű gondolkozás olyan távlatokat nyit, amelyek más nyelveken nem látszanak.
Az egyetemépítés nemzetpolitikai fontosságára is kitért beszédében a miniszterelnök-helyettes. Kijelentette, óriási szerep hárul az intézményre a közösséget képviselni tudó értelmiség kinevelésében. Úgy vélekedett, a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon. A nemzet megmaradásához azonban mind a magyarországi magyarság, mind az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra magyarsága fennmaradását szükségesnek tartotta.
„Az erdélyi magyarság legyen biztos abban, hogy számíthat Magyarországra, a magyar kormányra, és mi is számítunk önökre" – fogalmazott Semjén Zsolt. Az egyetem szenátusa Bocskai-díjban részesítette az egyetem két korábbi rektorát, Tonk Sándort és Szilágyi Pált. Tonk Sándor posztumusz kapta meg az elismerést, amelyet korábban Orbán Viktornak és Németh Zsoltnak is megítéltek.
Az egyetemépület ünnepélyes átadásán Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is részt vett. A felavatott épületet az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői áldották meg.
A magyarországi vendégeket Emil Boc és Horváth Anna, Kolozsvár polgármestere és alpolgármestere fogadta a repülőtéren.
A magyar állami támogatással felépített 5000 négyzetméteres hasznos területű kolozsvári egyetemépület mintegy ötmillió euróba (1,5 milliárd forintba) került.
MTI
Erdély.ma
2013. október 5.
György Attila bestiáriuma
A bestiárium a középkorban volt divatban, tulajdonképpen mesés állatkönyv, amelyben valóságos és képzeletbeli állatok fantasztikus tulajdonságairól van szó. A huszadik században sokan kísérleteztek a bestiáriummal, legizgalmasabban Jorge Luis Borges A képzelt lények könyvében, amely bizarr dokumentuma az emberi művelődéstörténetben és az ettől elválaszthatatlan legendákban, mitológiákban feltűnő képzelt állatoknak, szörnyetegeknek.
Az erdélyi művelődéstörténet is számon tartott néhány izgalmas középkori bestiáriumot. Az utóbbi időben Láng Zsolt regénytrilógiája, a Bestiarium Transsylvaniae kísérletezett a képzelt lények regénybe emelésével, az ég madaraitól a föld, a víz és a tűz állataiig. A képzelt lények allegorikus tulajdonságai erősödnek fel a szerteágazó történetben. György Attila nem egy összefüggő epikus történet keretében dolgozta fel a székely bestiárium bizarr szörnyeit, ő Borges művéhez hasonlóan „szabályszerű” bestiáriumot adott közre, lexikonszerűen sorolva a székely hiedelemvilág különös lényeit a rézfaszú bagolytól a fába szorult féregig! Huszonnégy, a mai székely életben és álomvilágban különös szerepet betöltő lény ismertetését olvashatjuk, leitmotívumszerűen mindenik lexikoncikk a baljós „ne tudd meg soha” figyelmeztetéssel kezdődik, de megtudjuk, sajnos, megtudjuk mégis! Ezek a borzalmas, bizarr, különös, ijesztő vagy komikus lények, a káromkodástól a fohászkodásig, sok ismert székely szófordulatban, szófacsarintásban feltűnve kiiktathatatlan részei életünknek. György Attila szarkasztikusan, történetükből ki-kiszólva, illetve történetük fragmentumait, elképesztő tulajdonságaikat aktualizálva a mai székely valóságról is vibrálóan izgalmas képet rajzol, idegen tőle az öntömjénezés, igyekszik helyükre rakni a dolgokat, ami nem könnyű, már a lények természetfölötti, félelmet keltő tulajdonságai miatt sem. E hihetetlen tulajdonságokat sok nyelvi humorral jeleníti meg, miközben a valóságról is képet kapunk, noha mese és realitás állandóan egymásba játszik, az egyik cáfolja vagy éppen szavatolja (?) a másikat, így soha nem dönthető el világosan, hogy most állatmese-e, amit olvasunk, vagy szarkasztikus szösszenet, elrajzolt közelkép különben boldog életünkről. „Ne tudd meg, mi az.” Az olvasó érdeklődésének felkeltése érdekében közöljük a reprezentatív folytatást valósággal kikövetelő kis kötet egyik legfurcsább írását.
György Attila: Bestiarium Siculorum.
Könczey Elemér – különben ihletett, szellemes, gonoszkodó – rajzaival.
Sétatér Könyvkiadó, Kolozsvár, 2013
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 5.
Sapientiás egyetemünnep Kolozsváron
A magyar kormány képviselői és az erdélyi magyar történelmi egyházfők jelenlétében avatták fel október 4-én, pénteken reggel Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új épületét.
A tordai úti ingatlan avatószalagját Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Tonk Márton, a Természettudományi és Művészeti Kar dékánja vágta át. Az eseményen részt vett Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, valamint számos anyaországi felsőoktatási intézmény rektora. A korábbi tervekkel ellentétben – lábsérülése miatt – a magyar kormányfő nem tudott részt venni a Sapientia által az Egyetem Napjává nyilvánított kincses városi ünnepségen.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői által megáldott épületegyüttes a működését 2001-ben megkezdő, a végleges akkreditációt tavaly megszerző Sapientia–EMTE Természettudományi és Művészeti Karának székhelyéül szolgál. Az 5000 négyzetméter hasznos területű épület mintegy ötmillió euróba került: a tervezés költségeit az egyetem saját forrásokból biztosította, az építés költségeit (az összköltségek mintegy 90 százalékát) a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. A Tordai út aljában, a Szabók bástyájától mintegy száz, a Farkas utcai templomtól mintegy 250 méterre felépített épület egy ötemeletes és egy hatemeletes tömbből áll, amelyeket a közbülső udvar fölött átívelő híd köt össze. A hátsó, magasabb torony első emeletén rendezték be az egyetem 200 férőhelyes auláját, a legfelső szintjén pedig a könyvtárat. A két toronyban tantermek, laboratóriumok és tanári irodák kaptak helyet. Az egyik tantermet a jogászhallgatók számára rendezték be a bírósági tárgyalótermek megszokott bútorzatával. Az épület két szintjét a föld alá építették, itt alakították ki azt a 230 négyzetméteres televíziós stúdiót, amely a média szakos hallgatók oktatása mellett nagy teret igénylő, magas műszaki színvonalú televíziós műsorok elkészítésére is alkalmas.
A pénteki avatóünnepségnek otthont adó aulát is úgy rendezték be, hogy filmvetítésekre, de akár tolmácsolást igénylő rendezvények megtartására is alkalmas legyen. Mint arról Tonk Márton dékán korábban a Krónikának beszámolt, arra törekedtek, hogy az oktatási célokon túl olyan funkciókat kapjon az épület, amelyek a későbbiekben bevételeket is hozhatnak az intézménynek. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) kötött együttműködési megállapodás keretében – az oktatáson túlmenően – a Sapientia kolozsvári karának épületében olyan televíziós stúdiót rendeznek be, amely nagyobb szabású kolozsvári élő adások közvetítésére is alkalmas.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 6.
Tőkés László: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről
Az önrendelkezésért és a kisebbségi jogokért való áldozat- hozatalt szorgalmazta vasárnap Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő az aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen – derült ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményéből.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a nagyvárad-olaszi református templomban tartott istentiszteleten mondott beszédében felidézte: 210 évvel ezelőtt született Nagyváradon Nagysándor József honvédtábornok, Damjanich János harcostársa, aki az aradi vesztőhelyen társaival együtt életét áldozta a szabadságért.
Az EMNT elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek egy korábbi nagyváradi látogatásán mondott beszédére utalva kifejtette: a magyarok számára a szabadság sohasem csak annyit jelentett, hogy fellázadnak valami ellen, hanem főképpen azt, hogy kiállnak valami mellett.
„Most annak jött el az ideje, hogy kiálljunk a magyar történelmi régiók felszabdalása, Erdély altalajkincsének elrablása, folyóink megmérgezése ellen" – fogalmazott Tőkés László utalva a verespataki vitatott ciántechnológiás aranybánya-beruházásra.
Hozzátette: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről, és áldozatokat kell hozniuk az önrendelkezésért, valamint az őket megillető kisebbségi jogokért.
Az istentiszteleten Nagy István teológiai professzor, a nagykőrösi tanítóképző nyugalmazott dékánja hirdetett igét. A résztvevők megkoszorúzták Nagysándor József honvédtábornok emléktábláját.
MTI
Erdély.ma
2013. október 8.
Bethlen István-szobrot avattak
Bethlen István (1874–1945) egykori miniszterelnök (1921–1931) születésének 139. évfordulóján egész alakos szobrot avattak a budavári Szent György téren tegnap. Stremeny Géza alkotásának leleplezése előtt Bethlen István munkásságát méltatta Orbán Viktor kormányfő. Párhuzamot vonva Bethlen kormányzásával úgy fogalmazott: Magyarország mára ismét visszanyerte életerejét, ma már újra erősödik, és egyre jobb teljesítményre képes.
Bethlen István hivatalba lépésekor az ország minden fronton vesztésre állt, külpolitikailag elszigetelt, a gazdasági összeomlás szélén álló, megalázott ország volt, az akkori miniszterelnöknek azonban meggyőződése volt, hogy a magyar emberek alkotó munkája képes lesz új életet lehelni a világháború, forradalmak és az európai összeomlást lezáró béke poklát megjárt országba – fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Bethlen tisztában volt a bel- és külpolitikai, valamint a gazdasági stabilizáció fontosságával, ahogyan azzal is, hogy a külföldről érkező hitelt nem jóléti intézkedésekre, hanem munkahelyteremtő beruházásokra kell költeni. E politikával az ország egy évtized alatt talpra állt, helyreállt a rend, a gazdaság megerősödött, a széthúzás helyébe pedig az összefogás lépett – emelte ki a miniszterelnök.
A megfontolt reálpolitikus Bethlen István egyszerre tudta kivívni a bal- és a jobboldal ellenszenvét, ami irigységből fakadt, mert mindkét oldalon tudták, hogy akinek sikerül megszereznie Bethlen támogatását, annak nyert ügye van. Bethlen István nem kötelezte el magát egyetlen divatos eszmerendszer mellett sem – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a néhai miniszterelnök mindig azt kereste, ami épít, és ellenállt annak, ami rombol, ezért nem mondott igent az antiszemitizmusra és a zsidótörvényekre, a háborúra, a nemzetiszocializmusra és a kommunizmusra. A kormányfő szerint „mi, magyarok 1990-ben nagyjából ott vettük ismét a saját kezünkbe sorsunk irányítását, ahol Bethlen István 1921-ben”. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: erős Magyarországra van szükség, mert mi már tudjuk, az erősek összefognak, a gyengék széthullnak. Hozzáfűzte, hogy Bethlen Istvánnak ma nemcsak egy szoborral, hanem tanácsai megfontolásával is tartozik az ország. Ezzel kapcsolatban idézte a volt miniszterelnök egyik választási programbeszédét, amelyben arra hívta fel a figyelmet: gazdasági válság idején minden nemzetnek kötelessége, hogy felvértezze magát, mert az a nemzet, amely ebből az időből meg tudja menteni az anyagi és erkölcsi javait egy jobb idő számára – mégpedig függetlensége feláldozása nélkül és a szociális összhang fenntartásával –, az nagy előnyökre tesz szert a nemzetközi versenyfutásban. Orbán Viktor végül emlékeztetett a Bethlen-beszéd azon részére is, amely szerint mindig vannak, akik a gazdasági válságot más célokra is ki akarják használni. Bethlen ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy kormányát is sokszor próbálták külföldön befeketíteni, mert azt remélték, hogy ennek révén olyan külső reformokat diktálnak majd Magyarországnak, amelyek segítségével hatalomra juthatnak – zárta az idézetet Orbán Viktor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 8.
Nem belügy biztosítani az emberi jogokat
A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a román belpolitika viharos hullámveréseinek tudja be Traian Băsescu államfő ama kijelentését is miszerint Magyarország „tűzfészek” nemzetiségi kérdésben.
A Fidesszel kormányzó Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint Tirol példája alapján sem precedens nélküli a Tőkés László által szorgalmazott védőhatalmi státus, a magyar kormány azonban ilyet nem vet fel. Semjén lapunknak elmondta, az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, az emberi jogok biztosítása pedig nem fakultatív az adott országok részéről, hanem kötelesség. A közelgő EP-választások kapcsán Budapest minél szorosabb összefogásra biztatja az erdélyi magyar pártokat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Románia schengeni csatlakozásának várható újabb halasztása különösen az ország nyugati felében élő, jelentős számban magyarok alkotta lakosság mozgását korlátozza. Magyarország a korábbi álláspontjához hasonlóan ezúttal is felemeli a szavát Bukarest érdekében?
Romániának teljesen igaza van Schengen-ügyben, amit a brüsszeli bürokraták művelnek, az elfogadhatatlan és minősíthetetlen. Egyszer már meghatároztak egy kritériumrendszert, amit Románia és Bulgária teljesített, ezek után újabb és újabb lehetetlen kifogásokat találnak ki, hogy elszabotálják a két ország schengeni csatlakozását. Beszéljünk őszintén: bizonyos nyugat-európai országok, amelyeknél belpolitikai problémát okozott a romániai cigányok megjelenése, belpolitikiai okokból akadályozzák az integrációt. Ez két szempontból elfogadhatatlan és értelmetlen. Az egyik, hogy a leszögezett kritériumokat Románia és Bulgária teljesítette. Másrészt a romániai cigánysággal kapcsolatos, Rómában, Párizsban és más városokban tapasztalható probléma semmilyen összefüggésben nincs a schengeni határral. Ezek az emberek akkor is mennek, ha nincs Schengen, ha pedig van, akkor sem fognak jobban menni, mint eddig; ha visszatoloncolják őket, ugyanúgy visszatérnek. A megoldás az lenne, hogy Brüsszelnek több pénzt kellene fordítania Románia, Bulgária, Szlovákia vagy Magyarország olyan programjaira, amely a romák felemelésére irányul. Magyarország ezt előtérbe helyezte uniós elnöksége során. Ha arányosan megkapnánk az uniós pénzeket, akkor sokkal több eredményt tudnánk elérni. Mi mindig is támogattuk, és ezután is támogatni fogjuk Románia schengeni csatlakozását, már csak azért is, hogy a magyarok nehézség nélkül tudjanak jönni-menni.
Nem az ország Schengen-tagságán múlik, viszont Erdélybe jövet nem tartott attól, hogy az államhatár román oldalán megkérdezik, mi járatban Romániában? Hónapokkal ezelőtt Traian Băsescu elnök tűrhetetlennek nevezte, hogy magyarországi politikusok „szabadon lófrálnak” az ország területén, a kirohanás pedig mélyítette a két ország közötti feszültséget.
Traian Băsescu elnök eme nyilatkozatát tekintsük a viharos román belpolitika eseményének. Amúgy nem tartozik a román politikára, hogy egy magyar állampolgár hova megy vagy nem megy. Oda megyünk, ahová akarunk, tekintve, hogy uniós polgárok vagyunk, Románia pedig aláírta az európai uniós szerződést. A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok. Ezt a Gibraltártól a Fekete-tengerig nyugodtan megtehetem, nem függhet egy kormány tetszésétől vagy nemtetszésétől. Aki nem fogadja el ezeket a játékszabályokat, az ne akarjon az EU tagja lenni. Ezek inkább retorikai kijelentések, amelyeket a helyükön kell kezelni. Másrészt mi nagy szeretettel látjuk a román politikusokat Magyarországon, ahol olyan román közösséget látogatnak meg, amilyet akarnak, kedvük szerint tarthatnak rendezvényeket, gyűléseket. Ahogy ezt én nem tekintem problémának, elvárom, hogy ők se tekintsék Erdély vonatkozásában annak.
A román államfő fogalmazott ennél durvábban is, nemzetiségi kérdésben tűzfészeknek nevezve Magyarországot, amelynek rendreutasítása terén Bukarest élharcos kíván lenni. Ezt a támadást miként könyveli el Budapest?
Ezt is tudjuk be a román belpolitika viharos hullámveréseinek. Egyébként ezek a mondatok elsősorban nem Magyarországnak szólnak, és nem is a magyarságnak, hanem bizonyos román választói csoportoknak. Ezért mindenkinek jobb, ha a súlyán kezeljük. Más kérdés, hogy a magyar kisebbség, a magyar nemzetrész helyzetére van egy nagyszerű megoldás, amit úgy hívnak, hogy autonómia, valamint a kisebbségi jogok százszázalékos megadása. Amennyiben ez megtörténik, akkor ez mindenkinek a javára válik. A mostani problémák abból adódnak, hogy a magyar nemzetrészt Erdélyben nem illetik meg olyan jogok, mint amelyek más országok nemzetrészeit Európában. Az autonómia nem magyar találmány, nem valamilyen soha nem látott vagy hallott extrém magyar ötlet, hanem megvalósult gyakorlat a kontinensen. Mármost ha másoknak lehet, akkor nekünk is. Román barátaink figyelmébe ajánlom, hogy nem vagyunk alábbvalóbbak egyetlen más népnél sem: ha más népeknek lehet autonómiája, akkor nekünk is. Az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, vagyis emberi jogok a közösség szintjén. Márpedig az emberi jogok nem egy ország belügye, amelyet ha kedve van, megad, ha nincs, akkor nem. Az emberi jogok olyan valóság, amivel születünk, az egész EU arra épül, hogy ezeket biztosítani kell, ami nem fakultatív dolog az adott országok részéről, hanem kötelességük. Természetes, hogy a magyar kisebbség harcol ezekért a jogokért, és a legtermészetesebb, ahogy Magyarország ezt támogatja. Mi teljesen helyesnek tartjuk, hogy Románia törődik a területén kívüli nemzetrészeivel. Ha Bukarest ezt megteheti a Moldovai Köztársaságban, mi miért ne tehetnénk Erdélyben?
És mi a magyar kormány álláspontja Tőkés László kezdeményezése kapcsán, miszerint Magyarország gyakoroljon védhatalmi státust Erdély fölött?
Mindenekelőtt tegyünk egy fontos distinkciót: a védhatalmi státus kérdése nem a magyar kormány álláspontja, ezt Tőkés László fogalmazta meg. Ám a püspök úrnak román állampolgárként miért ne lehetne olyan politikai elképzelése, amilyet akar? Hangsúlyozom, ez nem a magyar kormány álláspontja, viszont nem precedens nélküli, nem ördögtől való, amit a püspök úr mondott, hiszen létezett Ausztria és Olaszország vonatkozásában, Tirol tekintetében. Nem beszélve arról, hogy a román sajtó – tévedésből vagy szándékosan – félrefordította a terminus technicust, ugyanis Tőkés mondandójának a román megfelelője az állami garantőr, ő nem a „protektorátus” szót használta. Látható, hogy saját konfliktusaira felhasználva a román belpolitika méltatlan és inkorrekt támadást intézett Tőkés László személye ellen. Lehet a javaslatával egyet nem érteni, lehet a felvetését elfogadni vagy kritizálni, de abszurd és elfogadhatatlan az ellene folytatott hajsza. A kitüntetése visszavonását célzó kezdeményezések kapcsán érdemes megfontolni, hogy ha Tőkés László nem lett volna, és nincs a temesvári forradalom, akkor jelenlegi bírálói közül jó páran ma is a Román Kommunista Pártban vagy a Szekuritátéban üldögélnének, a jobbik része pedig valahol illegalitásban vagy a szamizdat ellenzékiség állapotában lenne. Hogy Romániában mégiscsak elindult egy demokratizálódási folyamat, és kommunistából uniós országgá vált, nem történt volna meg – legalábbis nem akkor és nem úgy –, ha nincs temesvári forradalom, utóbbi pedig nem lett volna Tőkés László nélkül. Akármit csinálnak, őt nem lehet kiírni sem a magyarság, sem Románia történelméből, a politikai élet szereplőinek el kellene ismerniük a rendszerváltásban betöltött szerepét. Annyi tolerancia pedig elvárható, hogy egy román állampolgárnak lehet a többségitől különböző véleménye saját országának, és nemzeti közösségének a sorsát illetően.
Tehát a magyar kormány nem kíván reagálni Tőkés László javaslatára?
Ez nem a magyar kormány álláspontja, mi ilyet nem vetettünk föl, tehát a magyar kormány ilyen kérdéshez nem viszonyul. Ez a püspök úrnak mint a magyar nemzetrészhez tartozó román állampolgárnak volt a felvetése, amihez joga van.
Román állami kitüntetését épp emiatt kívánják megvonni a napokban. Ha ez megtörténik, a magyar kormány szóvá teszi?
Szerencsétlen dolognak tartom egy kitüntetés visszavonását általában is. Magyarországon én dolgoztam ki a kitüntetési törvényt, és eleve ellenzem, hogy bárkinek a kitüntetését vissza lehessen vonni, hiszen végtelen aktuálpolitikai vitát indítana el. A magyar jogszabályok nem is teszik lehetővé az állami kitüntetések, díjak visszavonását. Tőkés László teljes joggal azért kapta ezt a kitüntetést a román államtól, mert meghatározó szerepe volt a temesvári forradalomban, ezáltal Románia szabadságának a kivívásában. Ezt utólag nem lehet meg nem történtté tenni. A magyar állam természetesen semmilyen módon nem viszonyul ahhoz, hogy egy román kitüntetést adnak vagy sem. Ennek a lehetetlen dolognak az erkölcsi felelőssége azokat terheli, akik belpolitikai haszonszerzés céljából igyekeznek felhasználni ezt az ügyet.
A Sapientia EMTE új, Ön által is felavatott kolozsvári épületének átadásán is elhangzott, hogy az oktatásnak jelentős szerepe van a külhoni magyarság megmaradásában. Számíthat az erdélyi magyarság az anyaország további támogatására e téren?
Természetes kötelessége a magyar államnak biztosítani a külhoni magyarság oktatását. Különösen fontos ez a Sapientia tekintetében, hiszen az egyetem az adott nemzeti közösség megmaradását szolgálja. Ha egy közösségnek nincs elit értelmisége, akkor a megmaradása sokkal nehezebb, mert nincsenek sikeres, erős emberei. Márpedig ők azok, akik ki tudják kényszeríteni a többségi társadalomból a nemzeti kisebbséget megillető jogokat. Egy elit értelmiség szerepe mindig húzóerőt, annak megélését és tudatosulását jelenti, hogy érdemes, büszkeség ehhez a nemzethez tartozni. Az Orbán Viktor miniszterelnök úr által tavaly a Sapientia vezetőivel aláírt megállapodás értelmében megvan a működéshez és fejlesztéshez szükséges pénz, amit tartalmaz az idei költségvetés is. Nemcsak arról van szó, hogy megőrizzük az egyetem működését és folytatjuk a megkezdett építkezéseket, hanem hogy növekedni fog az intézmény szerepe az erdélyi magyarságon belül, például a székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági és erdészeti képzés beindulásával. A magyar kormány kulcsfontosságúnak tartja a Sapientiát, amely a magyar megmaradás szimbóluma.
A jövő évi országgyűlési választásokon először élhetnek szavazati jogukkal a külhoni magyar állampolgárok. Milyen szerepe van ennek a nemzetegyesítés folyamatában?
Mindenképpen mérföldkő. Az asszimiláció megállításához és megfordításához nagyon erős impulzus kell, ez pedig a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által. Nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon zajlik a honosítás, a Kőrösi Csoma Sándor program keretében éppen most küldtünk ki a nagyvilágba ötven népművelőt és ötven konzult, hogy fölszítsák a magyar identitást és segítsék az állampolgársági kérvények beadását. Egy külhoni magyar kétféleképpen éli meg, hogy a magyar nemzethez tartozik közjogilag is: magyar útlevéllel a zsebében és a szavazati jog gyakorlása által. Ez azért fontos, mert 2014-től a magyar Országgyűlés már az egyetemes magyarság országgyűlése lesz. Ezért arra biztatok minden magyart, hogy ha még nem nyújtotta be állampolgársági kérelmét, tegye meg, mert bőven megkapja még a választások előtt. Aki már letette az esküt, arra kérem, hogy regisztráljon, jelezze e-mailben vagy levélben, hogy részt kíván venni a választáson. Szavazatát postai úton is eljuttathatja, nem kell befáradnia a nagykövetségre, konzulátusra.
És mit javasol a három erdélyi magyar politikai alakulatnak a jövő évi európai választások tekintetében?
A magyar kormánynak minden magyar egyformán fontos, függetlenül attól, hogy mi a politikai beállítottsága, felekezeti hovatartozása, mit gondol a világról. Mi arra biztatunk mindenkit – hiszen ez a nemzeti érdek –, hogy minél szorosabb összefogás legyen és a magyarság olyan hatékonysággal tudja megjeleníteni politikai akaratát, hogy megkerülhetetlen erő legyen Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Ugyanakkor fontos az is, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 8.
Ismét a nemzetállamokról
A Krónika szeptember 30-ai számának hasábjain Borbély László, az RMDSZ alelnöke reagált Kettős játék című írásomra. A nemzetállam elavultságáról vagy aktualitásáról szóló téma összetettsége, fontossága és a felvetett gondolatok ellentmondásossága miatt szükségesnek tartok néhány kérdést tisztázni.
Ennek jegyében szeretnék Borbély László kritikáira válaszolni. Rögtön egy személyemet érintő tévedéssel kezdeném: nem vagyok újságíró. Stratégaként és tudományos alapkutatóként szoktam időnként küldeni egy-egy írást a Krónikába. Így született a nemzetállam elavultságát cáfoló cikkem is.
Hatalmi arrogancia
1989 után az erdélyi magyarság az „egységes román nemzetállam” ellen lépett fel, jogosan. Jómagam is támogattam ezt a fellépést, mert úgy gondoltam, arroganciára vall egy történelmi idők óta itt élő és építkező, tekintélyes részt képező nemzetiséget figyelmen kívül hagyni. És ezt gondolom ma is. A román nemzetállam kifejezés használata az alkotmányban történelmi, partikuláris és mennyiségi okokból egyaránt komoly kiegészítésekre szorul. Egyetértek Borbély Lászlóval abban is, hogy 1918-tól kezdve a románság nemzetállami berendezkedés alatt sorvasztotta a magyar közösséget. De ettől még nem hinném, hogy a nemzetállam elavultságát megkérdőjelező szemléletem „veszélyt” jelentene bárkire. Értelmetlen az elavultság megkérdőjelezését egyenértékűvé tenni azzal, hogy Romániában az eddigi út folytatása lenne a kívánatos! Ezt szükségesnek tartottam tisztázni, mert félre lett értve.
Ugyanakkor megértem a visszatetszést, amit Borbély László és a legtöbb erdélyi magyar számára a nemzetállam fogalma okoz. Biztos vagyok benne, hogy ő is jobb körülményeket szeretne a magyaroknak, akárcsak valamennyien. És minden aggódót szeretnék megnyugtatni, hogy ez a szemlélet nem zárja ki a transzszilvanizmus megerősítésére, az RMDSZ decentralizálásra és az erdélyi magyarság önszerveződésére irányuló törekvéseket. Sőt! Teljes mértékben támogatja ezeket. De nem a „kicsit másként” politikát, mert afelett itt és most már eljárt az idő. Azt is megértem, hogy Borbély László tart a szélsőjobb térnyerésétől. Támogatom, és biztosítom arról, hogy egy csapatban vagyunk ebben a küzdelemben. Azt viszont nem értem, miért állítja rólam, hogy „a cikk írója elnézően beszél a szélsőségesekről”, majd rögtön a Jobbik példáját hozza fel, amely „egyérteműen kisebbségellenes politikát folytat”. Tőlem teljesen idegen sejtetés és asszociáció ez, amit nem tartok konstruktívnak. Ezért megkérem, olvassa el még egyszer a múltkori cikkemet, ahol külön bekezdésben értékeltem Orbán Viktor zsidópárti politikáját, idéztem Köves Slomó vezető rabbi és Ilan Mor izraeli nagykövet baráti elismerését, valamint üdvözöltem, hogy a magyar kormány jövőre holokausztévet hirdetett, és a holokauszt gyerekáldozatairól emlékező múzeum felállítását tervezi. Jobbikos nézetre vall ez, kedves Borbély László? És ha már a szélsőségnél tartunk, a korrektség megkívánná, hogy a szélsőjobb mellett a szélsőballal is foglalkozzunk. Mert ha „csak a szélsőjobb gonosz” szemüvegen át értelmezzük a világot, akkor az álszentségre vall. Egy ilyen stratégiának pedig nincs helye egy természetes Európában.
Nem emlékszem, hogy az RMDSZ valaha is felhívta volna a magyar közösség figyelmét az Unióban terjedő szélsőbal veszélyeire. Vasárnap például Bajnai Gordon jelenlétében az Együtt–PM szövetség hívei egy káromkodásokkal megtöltött magyar himnuszt énekeltek gúnyosan, saját készítésű „B... meg az Orbánt, b... meg a kormányt” darabot adtak elő, és egy hungarocell Orbán-szobrot állítottak fel, amelynek elfűrészelték a lábát, majd földre döntötték, és a fejét levágták. Ezt követően rugdosták, és ököllel ütötték a ledöntött szobor fejét, és késsel darabokat hasítottak belőle. A levágott fejjel pedig ordenáré megnyilvánulások kíséretében végigvonultak Budapesten. Erdélyi magyarként felteszem a kérdést: hogyan lehet ezekkel a gátlástalan internacionalista opportunistákkal elnézőnek lenni, sőt összefogni? Ezekkel, akik ócskának nevezték Istent, a külhoni magyarok elleni szavazásra kampányoltak, csődbe vitték Magyarországot, és gyűlölik a magyar népet. Ez aztán a tudathasadás! Következtetésként idézek a múltkori cikkemből: a nemzeti és szekuláris szélsőségesség közt nincs alapvető különbség; mindkettő hiábavaló.
Nemzetállamiság és Európa
Abból, hogy a románság közel száz éve a „nemzetállam” égisze alatt sorvasztja a magyarságot, én – Borbély Lászlótól eltérően – nem tudom azt a következtetést levonni, hogy a nemzetállam „elavult” lenne.1 Nem a berendezkedési forma avult el, hanem a románok éltek vissza a rendszerrel. Ha egy jó autó gazdája hetente balesetet okoz, akkor szerintem nem az autóval van a baj. Új autó helyett inkább sofőrcserére lenne szükség, a gazda pedig járjon biciklivel.
Az autóra való mutogatás csak politikai lehetőséget kínál az opportunista elit számára (a hibáit el nem ismerő sofőrnek), hogy tükörbe nézés nélkül áthárítson egy történelmi felelősséget, becsapva ezzel magát és a népet. A jó orvos az okot orvosolja, nem a szimptómát. Az igazi ok pedig a lehetőséggel való visszaélés. A felelős gazda fejet hajt a képességei előtt, majd az Audi vezetése helyett jókedvűen elkezd biciklizni.
Hatalmi pozícióhoz jutva a román elit a 19. század óta sorozatosan visszaélt a nemzeti öntudattal. Ezt támasztják alá azok a tanulmányok, melyek szerint a románság még a tudományos fejlődést követő európai értékkavalkád hatására sem nyitott a regionális, kulturális, nyelvi vagy vallási jellegű másság irányába. A mássággal való együttműködés helyett expanzív jellegű regionális burokpolitikát folytatott, és egy abszolutizált organikus nemzetállam építésén fáradozott. Ezt szolgálták a vitrintörvények és a kifelé rugalmas, ám a megegyezések betartása tekintetében kiszámíthatatlan szűk román elit. Hiba lenne ezért elítélni őket. És még nagyobb hiba lenne magunkat isteníteni, még ha a magyarságnak ezen a téren van is mit felmutatnia. Mert a magyar múltban is vannak visszaélések. Aki ezt nem fogadja el, az illúziókban él. Szent István kiváló példa a nemzetben gondolkodáshoz. Ő az igazság előtti alázat jegyében bátorította a magyarokat és tisztelte a másságot, az együtt élő népeket és nemzeteket.
Szintén nagyszerű példa a vallástoleranciát Európában elsőként (!) meghirdető 1568-os tordai országgyűlés. Vagy a magyar időkben, magyar városokban, magyar iskolákban, magyar osztályokban, magyar diákoknak való kötelező románnyelv-oktatás (1940-es évek Zilah, Szatmárnémeti stb.). Ezek a példák egytől egyig nagyszerűek, és konstruktív attitűdöt tükröznek. Nem hinném, hogy a magyar közösség bármelyik tagja komolyan venné a nemzetállami keret megkérdőjelezését, ha mondjuk az erdélyi román palánták magyarul is tanultak volna, és a történelmi fantáziákkal spékelt magyarellenes propagandák helyett a másság iránti tiszteletre tanították volna őket. Ha a magyar adófizetők pénzéből is gazdálkodó román rendszer a magyar egyetemek létrehozását is támogatná, a magyar lakosság számarányának megfelelő javakat és műsoridőt biztosítana, stb. Ezek természetes dolgok.
Tanuljunk Szent Istvántól!
Rövid összefoglalóként tehát a nemzetállam egy tartalom nélküli természetes berendezkedési forma, amellyel lehet élni és visszaélni. Előbbire lehet példa a Szent István-i szellemiség jegyében fogant nemzetállam, utóbbira a román nemzetállam. A történelmi felelősség áthárítása a nemzetállamra akaratlanul is a valós okok kendőzését segíti elő. A rozsdás vasra kent új festékréteg az uralkodó eliteknek nyújt kényelmes megoldást (pl. posztkommunisták), a népeknek meg új mesét. Ami butaság, mert kikerülhetetlenül eljön az idő, mikor az új festékréteg is felfeslik, és mindenkinek a gyermekei, unokái szemébe kell majd néznie.
A téma jóval összetettebb annál, semmint annak minden részletét ki lehessen itt fejteni. Azt viszont még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a fogalmak mesterséges kisajátítása nem egy bölcs dolog. Amire a nemzetállam kapcsán is vigyázni kell, az az önistenítés. Akad elég példa az európai történelemben, mikor a nacionalista (és nem csak) eszmény jegyében a hatalmon lévők kisajátították a fogalmakat, mint ahogy teszik ma a demokráciával is. Aki ismeri a történelmet, tudja, mekkora borzalmak történtek ennek jegyében. Mert a természetesség kizárattatott, és a mesterkéltségbe fektetett ambíciók minden gondolatot beleptek.2 Nem csoda hát, hogy a nyugati államok zöme kivonta az alkotmányból a nemzetállam fogalmát, saját szégyenét. És nem azért tette, mert az idejétmúlt lett volna, hanem mert visszaéltek a rendszerrel, és a valós okok elől az áthárító mechanizmusokhoz fordultak. A fények kigyulladtak, a szellemi whiskyvel táplálkozó élősködők pedig előremenekültek az új keretekbe és az új mesékbe. A szimptómát doboljuk, a tükröt elássuk. Ez az igazi veszély, ami ma az Uniót veszélyezteti. A tükörbe nézésre képtelen mesterséges ember, a pozícióival visszaélő régi-új dominancia.
Korábbi cikkemben felhívtam a figyelmet arra, hogy az EU-t domináló szekulárisok (ez nem jelent „minden” szekulárist) a nemzetállamok szövetsége helyett egy mesterséges formába öntött, globális méretű individualista társadalmat akarnak építeni. Egy Münchausen bárói képességekkel rendelkező meseimádó piramist, mely a spanyol viasz mielőbbi feltalálásában és a saját hatalmában bízva objektív hazugságokkal igazolja meritokratikus önmagát. Borbély László ezt teljesen tévesnek tartja, mert szerinte az Unió alapvető morális, polgári értékeken nyugszik. Hogyisne... A nézeteink közti különbség valószínűleg abból a deltából fakad, ami a vitrinpapír és a gyakorlati folyamat közt van.
David Cameron brit kormányfő öt napja jelentette be, hogy az EU átalakításra szorul, Nagy-Britanniának pedig nincs helye egy mind szorosabbra vont EU-ban, mely mára túl bürokratikussá vált. Nigel Farage brit politikus, a Függetlenségi Párt vezetője, EP-képviselő szabadabban fogalmaz: „A politikai osztály olyan erős pozícióban van Brüsszelben, hogy egyre szélsőségesebb taktikákat engednek meg maguknak… A végjáték számukra az összes európai nemzetállam és a nemzeti demokrácia fogalmának eltörlését jelenti, átadva minden hatalmat, amivel a mi értelmezésünk szerint egy normális ország rendelkezik, tehát minden hatalmat ennek az új európai politikai osztálynak. … Ez már borzalom.” Jegyzetek: 1 Ez nem vonatkozik az abszolutizált nemzetállamra, mely egy halva született eszmény. 2 Ez a veszély körvonalazódik ma is az Európai Unióban.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 10.
A magyar megmaradás fundamentuma és szimbóluma
Tordai út Óvár felőli végében magasodik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új otthona. Az öt és hatemeletes épületegyüttest október 3-án ünnepélyes keretek között adták át a jelenleg négyszáz fős akadémiai közösségnek.
A fagyos reggel nyomait még hűen őrző belső udvaron a meghirdetettnél kicsit korábban vágta át a nemzetiszínű szalagot Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese, Dávid László a Sapientia EMTE rektora és Tonk Márton, az egyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, ám a pillanat így is ünnepélyes volt. Az előzetes tervekkel ellentétben Orbán Viktor miniszterelnök sportbalesete következtében nem vett részt a Sapientia kolozsvári karának otthont adó épület ünnepélyes átadásán, Lévay Anikó, a miniszterelnök felesége tette tiszteletét az eseményen. A történelmi egyházak vezetői megáldották az oktatási intézmény épületét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke – aki egyúttal a Sapientia Alapítvány elnöke is – a 111. zsoltár örök igazságát elevenítette fel: Timor Domini principium sapientiae, vagyis az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete. Az alapítóegyházak további képviselői mellett a magyar kormány is népes küldöttséggel volt jelen, ami egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az ötmillió eurós költségvetésű építkezés kilencven százalékát az anyaországi kormány állta.
Az ünnepélyes épületavatást egyébként az idén második alkalommal megrendezett, Egyetem Napja elnevezésű sapientiás piros betűs napra időzítették. Az emelkedett esemény további jellegzetessége volt, hogy valamennyi meghívottat akadémiai címének megfelelően köszöntöttek. A friss faillatot árasztó kétszáz férőhelyes aulában uralkodó komoly és kimért hangulat a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeinek és barátaiknak kilenctagú együttese oldotta két könnyed zeneszámmal: a Loose Neckties Society ráadásul a Ladánybene 27 nevű együttes Kell egy ház című számát is átdolgozta kicsit: „a sapis szív örökké dobog”.
Ünnepi beszédében Tonk Márton az egyetem szellemi alapjainak fontosságát hangsúlyozta. „Mivel hisszük, hogy immár erős a fundamentum, két évvel ezelőtt eljött annak is az ideje, hogy valódi falakat is építsünk, hogy saját otthonába költözhessen a kar. Köszönet illeti Magyarország kormányát, akik az egyetemalapítással és töretlen támogatásukkal hozzájárultak a Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda tengelyen zajló önálló erdélyi magyar felsőoktatás újbóli megteremtéséhez, és ezen épület felépítéséhez is. De köszönet illeti Magyarország minden adófizető polgárát, nemzettársainkat is. Merjük hinni, hogy döntő többségük saját elhatározásából is támogatólag cselekedett volna” – fogalmazott a dékán.
Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke egyértelműsítette: ha a református egyház nem kapja vissza az egyetem épületének helyt adó 11 áras telket, nem találtak volna központi helyszínen megfelelő területet, ugyanis minden korábbi vásárlási kísérlet meghiúsult, amikor kiderült az építkezés célja. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora beszédében szükséges lépésnek nevezte a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem jelen állás szerinti működését mindaddig, míg létre nem jön az államilag támogatott önálló magyar egyetem. „Bár tudjuk, hogy a körülmények játéka folytán itthon, Erdélyben még nem igazán lehet államinak nevezni, de a közszolgálati jelzőt már bizonyosan kiérdemli. Az önálló magyar oktatás itt és most már kilépett az áhított lehetőségek közül, valóság, és mindenkori életünk, sőt, hamarosan a múltunk része lesz” – fogalmazott Dávid László.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességnek nevezte magyarságunk megőrzését és felmutatását. „Ha nincs egyetem és nincs magyar oktatás, akkor nem lesz olyan magyar értelmiségi, aki a közösség érdekeit hangsúlyosan meg tudja jeleníteni. A közösség megmaradása nem lehetséges értelmiség nélkül, ez pedig nem lehetséges anyanyelvi oktatás nélkül, ezért a Sapientia a magyar megmaradás fundamentuma és szimbóluma” – fogalmazott Semjén.
A második Egyetem Napján posztumusz Bocskai-díjat adtak át Tonk Sándornak, a Sapientia első rektorának – a díjat özvegye vette át –, szintén Bocskai-díjban részesült Szilágyi Pál professzor, az egyetem egykori rektora. Dr. Bege Antal, 49 évesen elhunyt matematikus, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar docense post mortem tiszteletbeli professzori címben részesült, míg dr. Tapodi Zsuzsannát, a csíkszeredai Gazdasági és Humántudományi Kar docensét kiváló oktatói díjjal tüntették ki.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. október 10.
Az egyenes beszéd luxusa
Október 6-án Aradon idén is az utóbbi években megszokott koreográfia szerint zajlottak a vértanúk emléke előtti megemlékezések, legfeljebb annyi különbséggel, hogy felcserélték a délelőtti és a délutáni helyszínt. De idén is a román himnusz csendült fel elsőnek a Szabadság-szobornál, a magyar himnusz után eljátszották az európai himnuszt is, hogy a Nagy Testvér előtt is megtegyük a kötelező tiszteletköröket. Majd valamennyi beszéd két nyelven hangzott el, úgy, ahogy az aradiak szerint 1999-ben a szélsőséges román erők megkövetelték, hogy a későbbiekben ne rendezzek olyan zajos, obszcén jelszavakban bővelkedő ünneprontó ellentüntetést, mint akkor. Nem is volt zaj, az Új Jobboldal képviselői szép csendben kifeszítették hatalmas román lobogójukat, majd a műsor végeztével elvonultak, a Vesztőhelyen pedig idén sem tették tiszteletüket. Jelenlétük nem volt annyira fenyegető vagy idegesítő, sokkal inkább szánalmas, nem is foglalkozott velük senki. A másik oldalról viszont nem feledhetjük, hogy nekünk nemzeti gyásznapunkon az elnyomó hatalom himnuszát kell hallgatni, miközben a kétnyelvű városokban csorbul a magyar anyanyelvhasználat, kétnyelvűsítő gesztusunk, amellyel az ünnep magyar intimitása elvész, nem talál viszonzásra.
Haszonelvű szövetségek
E problémák – a teljes vertikumú anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat, s kiemelten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye – is helyet kaptak Kelemen Hunor jól megfogalmazott, kerek ívű, minden magyar érzésű ember által felvállalható ünnepi beszédében. Meg is kapta az elismerést Hende Csaba magyar honvédelmi minisztertől, aki rámutatott arra, hogy olyan időket élünk, amikor a magyar kormány képviselője is elmondhatná az RMDSZ elnökének beszédét, és fordítva.
Ha ehhez a politikába ma belecsöppent jóindulatú érdeklődő hozzáolvassa Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök legutóbbi írását (Tükörbe nézve, Transindex, 2013. október 4.), akkor csodálkozhat, hogy mi is a probléma az Erdélyben egymásnak feszülő magyar politikai erők között. Borboly gondolatmenetének lényege, hogy bizonyos szemellenzős, korlátolt RMDSZ-en belüli erők gáncsolják a hatékony önépítkezés képviselőit – jelesül őt magát, a szöveg célba juttatása és kedvező recepciója érdekében talán szerencsésebb lett volna, ha más példát említ – s nem veszik figyelembe az erdélyi magyar szavazók politikától való elfordulását és számbeli csökkenését, nem akarják vagy nem tudják felfogni, hogy az egyre rosszabb peremfeltételek szorítják rá a erdélyi magyar politikai elit versenyben álló erőit az összefogásra. Egyben javaslatot is tesz egy olyan európai parlamenti lista megalkotására, amelynek második vagy harmadik helyén Tőkés László, ötödik helyén pedig egy SZNT/MPP-s politikus állna.
Az RMDSZ-szel való összefogás az autonomista oldalon azóta heves vitát kiváltó téma, mióta megtörtént a nemzeti önkormányzat célkitűzését komolyan vevő, s nemcsak kampánytémának használó tábor intézményes önállósodása. Ami nem véletlen. Hiszen eltérő, de egyszerre érvényes meggondolások más-más következtetésre juttathatnak bennünket, akár szigorúan haszonelvű, szavazatkalkuláló szemszögből, akár elvi síkon vizsgáljuk a kérdést.
Ami a problémakomplexum haszonelvű, opportunista megközelítését illeti: két erő összefogása nem eredményez minden esetben automatikus szavazatösszegződést. Jó példa erre a MIÉP és a Jobbik 2006-os összekapaszkodása, amely nem hozott elegendő voksot a parlamenti küszöb eléréséhez, holott a MIÉP négy évvel korábban közel 5 százalékot ért el, a Jobbik néhány évvel később pedig 15 százalékot. Ha a radikális beállítottságú szavazók hiteles erőt láttak volna a MIÉP–Jobbik Harmadik útban, akkor vélhetően honorálták volna szavazatukkal. De annyira evidens volt, hogy ellenfelek fognak össze haszonelvű megfontolásból, annyi jogos vagy jogtalan vád hangzott el a felek között, hogy a választók nemet mondtak e szövetségre.
Segít vagy rombol?
Erdélyben van konkrét precedens e kérdéskörre. Meg lehet vizsgálni, hogy hányan szavaztak a 2007-es EP-választásokon Tőkés László egyéni jelöltre és az RMDSZ-re, majd hányan az RMDSZ–EMNT összefogásra 2009-ben. A szavazatszám hasonló nagyságrendű, az utóbbi esetben kisebb volt a voksok száma valamivel, de nem lényegesen. Vélhető, hogy ha hasonló számban is járultak az urnákhoz a szavazók, nem ugyanazok voltak. Vannak, akiket mozgósít az összefogás, vannak akik ebben önfeladást látnak, elsősorban a nemzeti autonomista oldalon.
Tény, hogy ez a biztosabbnak tűnő stratégia. Az összefogás őszinte lenne, mert érdekeken alapulna, parafrazálhatjuk Orbán Viktor bonmot-ját, amivel Traian Băsescuhoz fűződő viszonyát jellemezte. Sejthető, hogy az RMDSZ az időnkénti bekeményítő retorika alkalmazása dacára, továbbra is engedni fog a hatalom szirénhangjainak, nem lesz partner a Brassóban húsz éve eltervezett autonomista önépítkezés folytatásában, s a magyar nemzeti önkormányzat nagyszabású víziójának megvalósításában. S azt is tudni lehet előre, hogy Tőkés László, akinek politikai pályáján nincsenek cikkcakkok, akit soha nem lehetett eltántorítani az autonomista programtól, aki a román hatalommal való bármiféle együttműködést csak elvi alapokon tudott elképzelni, továbbra sem tagadja meg önmagát, és nem támogat semmiféle klikkérdekű, neptuni ihletettségű önfeladó kurzust.
Célorientált, elvi megközelítésben: az összefogás negatív következménye, hogy a sziklaszilárd elkötelezettségű, az RMDSZ-szel bármiféle együttműködést árulásnak felfogó szavazók végleg elfordulhatnak az EMNP-től és Tőkés Lászlótól, hacsak ezt meg nem tették már 2009-ben. Másik oldalról viszont az autonómiaharcban egyelőre megkerülhetetlen az RMDSZ, amely eddig a 2007-es EP-megmérettetést leszámítva valamennyi választáson elnyerte a magyar szavazók négyötödének támogatását vagy ennél is többet. Ha komolyan vesszük a feladatot – az erdélyi magyarság teljes politikai érdekképviseletének felsorakoztatását az egységes autonómiapolitika mögött –, a taktikai cél az autonomista oldal számára nyilvánvalóan csak az lehet, hogy nélküle ne lehessen döntést hozni a politikában. Ehhez pedig megizmosodás kell, konok építkezés, szívós aprómunka. A nagy kérdés, hogy ebben az RMDSZ-szel való taktikai együttműködés segít-e vagy rombol?
A taktikai engedmények elfogadtatása a saját táborral értelemszerűen a kommunikáción múlik. Az autonomista oldal pozícióelőnye, hogy nem kell a gyakorlati politikával élesen szemben álló politikai propagandát folytatnia, nyugodtan kiterítheti lapjait, kimondhatja, amit gondol. Megengedheti magának az egyenes beszéd luxusát, mind a tárgyalópartnerek, mind a nemzetközti fórumok, mind a választók felé. Ezt kell kihasználni, bármilyen döntés születik is. Az EMNP vezetői tisztességgel és következetesen, változatlan célok elérésének érdekében, saját egyéni haszonelvű megfontolásaikat félreseperve politizáltak az elmúlt évtizedekben, ami ritkaságszámba megy a Kárpát-medencében. Ezt a tényt kellene közmeggyőződéssé emelni. Ha sikerül, nem lehet probléma semmiféle taktikai manőver. Feladatnak nem sok ez, de nem is kevés.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)|
2013. október 11.
Vádirat: Orbán Viktorral is riogatott Liviu Dragnea
„Azt akarjátok, hogy Magyarországon döntsenek a románok sorsa felől? Gyertek szavazni!” Ilyen üzenetek megfogalmazására biztatta a szociáldemokraták kampányfőnökeként beosztottjai az államfő leváltásáról szóló tavalyi referendumom Liviu Dragnea – derül ki a kormányfőhelyettes elleni vádiratból.
Hetvenöt személyt vádolnak az ügyészek azzal, hogy a Traian Băsescu államfő tisztségéből történt felfüggesztéséről döntő népszavazáson törvényellenes cselekedetekkel igyekeztek biztosítani a referendum érvényesítéséhez szükséges szavazatszámot. A fővádlott Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, aki – a népszavazás idején a Teleorman megyei tanács elnökeként, a Szociáldemokrata Párt főtitkáraként és kampányfelelőseként – tekintélyét felhasználva igyekezet minden eszközzel elérni azt, hogy a választók legalább 60 százaléka jelenjen meg az urnák előtt.
Választási tombola
Az ügyészek vádpontjai szerint Liviu Dragnea, a befolyása alatt álló több felelős személlyel közösen komplex mechanizmust hozott létre a választópolgárok törvénybe ütköző mozgósítása érdekében. Így például, a szociáldemokraták főtitkáraként, két átiratban is felszólította pártja megyei szervezeteit, megyei kampányigazgatóit és szociáldemokrata polgármestereit, hogy tegyenek meg mindent a szavazók mozgósításáért. Ebben benne foglaltatott a szavazók „megajándékozása”, illetve az az ajánlás is, hogy a prefektusoknak javasolják választókörzetek megnyitását olyan idegenforgalmi helyeken, amelyek nem képeznek területi-közigazgatási entitást. Így például utasításba adta, hogy a mangáliai polgármesteri hivatal szervezzen szavazókörzeteket a vonzáskörébe tartozó Saturn, Venus, Cap Aurora, Jupiter, Neptun, Olimp üdülőkben is, a konstancai polgármesteri hivatal pedig ugyanígy járjon el Mamaia esetében is.
Liviu Dragnea rendelkezésére ugyanakkor tombolát szerveztek, amelyen a szavazatukat leadó személyek vehettek részt; értéküket tekintve a nyeremények ne legyenek nagyok, ám minél nagyobb számban osszák ki azokat a voksolók között – hangzott az utasítás. A sorsolásra nyomban urnazáráskor került. A szavazók – Dragnea rendelkezése értelmében – ingyen belépőt kaphattak a strandokra, a nagyvárosokban „Summer party”-n (Nyári mulatságokon) vehettek részt, gyermekjátszó-helyeket létesítettek a kisgyermekekkel érkező szavazók számára, a nyári melegre való tekintettel sátrakat állítottak fel, ahol a voksolók hideg ásványvizet kaptak...
Komplex mobilhálózat – 4400 üzenet
Ezzel egyidőben Liviu Dragnea komplex országos mobilhálózatot hozott létre a szociáldemokraták weboldalainak felelősével, a tanúként beidézett Ciubotariu Dan Ionut segítségével. Ily módon a törvényes rendelkezések megkerülésével megfelelő adatokat kapott a referendumon való részvételről, illetve a szavazás alakulásáról. A mobilhálózat útján 14 ezer felhasználóval állt kapcsolatban, akiknek utasítást adott a szavazási arány növelésére.
Az országos mobilhálózat révén az 1855-ös szám hívásával közvetlenül kapcsolatban állt pártja megyei kampányfőnökeivel, polgármestereivel, pártaktivistáival. A hálózatnak köszönhetően korlátozott számú személy – a „megyei választási koordinátorok” – kellő időben értesülhettek a szavazók számáról, de arról is, miként alakultak a szavazatok a választási körzetekben, a számokat pedig eljuttathatták Liviu Dragneához és embereihez. Ezeket az információkat az „illetékesek” előre megadott felhasználói névvel és jelszóval érhették csak el. Dragneáék így a referendum minden pillanatában teljes mértékben tisztában voltak a szavazók számával, és időben mozgósítani tudtak ott, ahol kevesebben járultak az urnákhoz. Ennek a rendszernek a segítségével már jóval urnazárás előtt tudták az igen és a nem szavazatok arányát. A referendum idején több mint 4400 ilyenfajta üzenetre került sor.
A „magyar veszély”
A dossziéban mellékelték Dragnea üzeneteinek szövegét is. Íme, egynéhány „főnöki üzenet”: „Vigyétek szavazni az embereket, ha kell az öletekben, ha kell, megkötözve!”; „Menjetek az utcára, biztassátok szavazásra az embereket. Egyben terjesszétek az üzenetet, amelyet rövidesen megkaptok”. Az üzenet maga pedig így hangzott: „Magyarország miniszterelnöke felkérte a romániai magyarokat, ne menjenek szavazni, távolmaradásukkal érvénytelenítsék a népszavazást. Azt akarjátok, hogy Magyarországon döntsenek a románok sorsa felől? Gyertek szavazni!” „A választói részvétel tekintetében elmaradt választási körzetekbe azonnal küldjetek egy szociáldemokrata és egy nemzeti liberális párttagot, a mozgósítás céljából”. „A gyenge részvételt felmutató szavazókörzetekben zárásig ott kell maradnotok, a helyzetet ellenőrizendő”; „Keressétek fel a szavazástól távolmaradókat és vigyétek szavazni őket!” „Ismétlem: menjetek el a távolmaradók lakására, vigyétek urnákhoz őket. Az üzenetet adjátok át a liberálisoknak is!” „21 órakor nyolcmillió szavazat gyűlt össze. Szervezzétek meg magatokat: 100-100 embert küldjetek minden választási körzethez, akiknek minimum 10 szavazót kell összegyűjteniük, hogy megszabaduljunk Băsescutól. Elegendő idő áll rendelkezésekre! Bátorság!”
A 23 órakora tervezett urnazárás előtt 50 perccel a következő üzenetet küldte Dragnea: „Fontos! Tegyetek meg minden lehetségest, hogy a szavazórészlegek előtt sorban álló embereket a szavazókörzetben tartózkodókként vegyék tekintetbe, hogy így szavazni tudjanak!”
„Eprészek”, halottak, megvesztegetés
Liviu Dragnea, Teleorman megye tanácselnökeként, pártja főtitkáraként tehát politikai alakulatának tagjait arra utasította, hogy akár a törvények megszegésével is mozgósítsák szavazásra az embereket.
Az ügyészek szerint Dragnea utasításait 74 személy – Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyei szociáldemokrata megyei elnök, a szavazókörzetek szavazóbizottságainak szociáldemokrata tagja – követte, akik egyebek között meghamisították a szavazókörzetek dokumentumait, meghamisították a szavazólistákat, külföldön tartózkodó személyek és halottak is „leadhatták” szavazatukat, a szavazók számát meghaladó szavalólapokat dobtak az urnákba.
Vádiratukban az ügyészek tisztázták: a felmérés – objektív okok miatt – nem terjedhetett ki az egész országra, hanem csupán a szavazószám mesterséges megnövelése tekintetében a legkirívóbb eseteket ismertették. A dossziéban Liviu Dragneát és embereit egyebek között választói aláírások meghamisításával vádolják: így például az egyik Piatra Olt-i szavazókörzetben 35 meghamisított aláírásra bukkantak.
A vádak között szerepel a külföldön élő román állampolgárok – az „eprészek” – „megszavaztatása” is, az egyik Olt megyei szavazókörzetben 13 ilyen esetet fedeztek fel – ezt a választási iroda két tagja el is ismerte; egy Teleorman megyei körzetben 43 ilyen esetről tudtak.
Több helyen halottak is szavaztak, mint például a Teleorman megyei Tigănesţi-en.Dragnea emberei nem egy esetben megvesztegették a szavazói irodák demokrata liberális tagjait is, akik – Bragadirun például – fejenként 200 lejt kaptak. Végül visszaéltek az urnás szavazás lehetőségével is: Vrancea megyében például 245 szavazatot hamisítottak meg.
Széles „játéktér”
A korrupcióellenes ügyészség által beindított bűnvádi eljárás tavaly szeptemberben kezdődött meg, a dosszié a legfelsőbb bírósághoz került, tekintve, hogy Liviu Dragnea tagja a parlamentnek.
Az ügyészek szerint a választási csalás tényéhez nem férhet kétség, ám azt igen nehéz bizonyítani. Az 527 oldalas vádiratban ott sorakoznak a különféle megyékben elkövetett rendellenességek – ám hiányoznak a megdönthetetlen bizonyítékok, ezek hiányában pedig bárki könnyen állíthatja, hogy egyszerű politikai dossziéról van szó.
Az ügyészek által felépített ügy ugyan logikusnak hangzik – ám azt nehéz bizonyítani, Liviu Dragnea ügyelt arra, hogy ne hagyjon nyomokat maga mögött. Ily módon nagyon nehéz lesz bebizonyítani a „művelet agya”, valamint maga a művelet és az azt végrehajtók közötti egyértelmű összefüggést – vélik szakértők, akik szerint ebben az esetben igen sok függ a bíró hozzáállásától. A törvénysértést csakis közvetett bizonyítékok, tanvallomások alapján lehet bebizonyítani, a bírónak viszont igen széles a „játéktere” a felmentés és az elítélés között, hiszen Dragnea egyetlen szóval sem biztatta alárendeltjeit választási csalásra – a választási részvételre való mozgósítás pedig nem törvényellenes.
Maszol.ro
2013. október 15.
Nem veszélyezteti az erdélyi magyar EP-képviseletet a kettős állampolgárság
Csökkenhet a saját hazájuk pártjaira szavazó romániai magyarok száma a jövő évi európai parlamenti választáson amiatt, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkezők maguk dönthetik el: romániai vagy magyarországi párt listájára adják-e le a szavazatukat – írta hétfőn a România Liberă című napilap. Az újság szerint a 2014-es EP-választás alkalmából először fordulhat elő a kedvezményes honosítás következtében, hogy a romániai magyarok nagyobb számban maguk dönthetik el, romániai vagy magyarországi jelöltekre szavaznak-e.
Csökken a szavazóbázis a kettős állampolgárok miatt?
A lap feltételezése szerint a romániai magyarok egy része a magyar külképviseleteken fog voksolni, hogy „így fejezze ki a Fidesz és Orbán Viktor iránti háláját a kettős állampolgárságért”. Emiatt a romániai magyarok már kevesebb, mint 7 százalékot fognak képezni a romániai szavazók körében, és csökkenni fog a magyar szavazóbázis. A lap megállapítja, hogy amennyiben mindhárom erdélyi magyar párt külön-külön vesz részt a választáson, akkor az RMDSZ esetében fennáll az a „komoly kockázat”, hogy nem éri el az EP-be való bejutást biztosító 5 százalékos küszöböt.
A lap szerint Tőkés László EP-képviselő akár függetlenként indul Romániában egy újabb mandátumért, akár a Fidesz listáján, elegendő szavazatokat vonhat el az RMDSZ-től, hogy ez utóbbi szervezet ne jusson be az európai törvényhozói testületbe, és Tőkés legyen az egyedüli erdélyi magyar képviselő Brüsszelben. A România Liberă megállapítja: ez a forgatókönyv alaposan megváltoztathatja a romániai magyar közösségen belüli politikai erőviszonyokat, ami a magyar politikusok diskurzusának a radikalizálódásához és Erdélyben újabb nemzetiségi feszültségek megjelenéséhez vezethet – olvasható a lapban.
Csak egy tagállamban lehet szavazni az EP-választásokon
Székely István politológus lapunknak elmondta: az Európai Unióban (EU) a választópolgár csak egy tagállamban érvényesítheti szavazati jogát. A magyarországi EP-választásokon részt vehet az EU bármely tagállamának választópolgára, ha nyilatkozatot tesz arról, hogy választójogát Magyarországon kívánja gyakorolni, és magyarországi lakóhellyel való rendelkezését igazolja. Tehát a választójog ebben az esetben nem magyar állampolgársághoz kötött – például az a román állampolgár is szavazhat, akinek Magyarországon van az állandó lakóhelye.
Tőkés László indul, de nem RMDSZ-listán
Tőkés László a Mediafax hírügynökségnek a hétvégén megerősítette, hogy 2014-ben indul az európai parlamenti választáson, de határozottan cáfolta a híresztelést, miszerint RMDSZ-listán pályázna újabb mandátumra. Tőkés – akit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szombati nagyváradi tisztújító küldöttgyűlésén újraválasztottak a szervezet elnökévé – az erdélyi magyar pártok közötti választási szövetség lehetőségéről beszélt, nem zárta ki viszont azt sem, hogy esetleg függetlenül, vagy „más felállásban” induljon az EP-választáson.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke lapunk érdeklődésére kijelentette: egyelőre csak arról van tudomása, hogy Tőkés László – amint azt júniusban bejelentette – indul a jövő évi európai parlamenti választáson. Emlékeztetett továbbá, hogy az EMNP szeptemberben ismételten tárgyalást kezdeményezett az RMDSZ vezetőségével négy témakörben, többek között, az európai parlamenti választást illetően. A néppárt elnökségének határozott álláspontja, hogy erős európai magyar képviseletet az erdélyi magyar politikai erők megállapodása eredményezhet. Szilágyi Zsolt kifejtette: Tőkés László, az EMNP védnökeként is támogatja az erdélyi magyar politikai erők összefogását.
Kovács Péter kizártnak tartja a választási szövetséget
Az ügyben megkérdeztük Kovács Pétert is, aki elmondta, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) november 23-i marosvásárhelyi ülésén elfogadja az európai parlamenti képviselői jelölési szabályzatát, és várhatóan jövő év elejére elkészül az RMDSZ végleges jelöltlistája. Az RMDSZ főtitkára teljes mértékben kizártnak tekinti egy esetleges választási szövetség létrejöttét az erdélyi magyar politikai erők között. Kovács Péter hangsúlyozta, az RMDSZ mindig önállóan indult a választásokon, így 2009-ben is, amikor Tőkés László a szövetség listavezetője volt. „Semmi nem indokolja azt, hogy jogi értelemben választási koalíciót hozzunk létre” – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkára, kiemelve, hogy minden RMDSZ-tag egyforma eséllyel pályázhat az EP-képviselői jelöltségre. „Ha például egy Tőkés László nevű RMDSZ-tag indul ebben a folyamatban, ugyanolyan esélye van neki is, mint más jelentkezőnek” – fejtette ki Kovács Péter.
Kiss Tamás: Eltűnik a különbség a magyar és román részvétel között
Kiss Tamás szociológus szerint a 2014-es EP-választások alkalmával a magyar és a román részvétel közötti különbség csökkenni fog.
Mindkét Európa-parlamenti választáson a magyarok részvétele jóval meghaladta az országos átlagot, az elmúlt 23 évben csakis e két alkalommal, 2007-ben és 2009-ben tapasztalhattunk ilyen eltérést. Úgy vélem, hogy ennek a különbségnek elsősorban nem az erdélyi magyar politikai erők összefogása vagy ellenkezőleg, az ezek közt kialakult versenyhelyzet az oka, ahogy azt korábban feltételeztük, hanem egyszerűen az, hogy az erdélyi magyarok körében sokkal kedvezőbb kép alakult ki az Európai Unióról, mint a románoknak. Ez nem meglepő, hiszen az egész magyar politikai elit az EU-csatlakozást megelőző évtizedekben azt sulykolta a köztudatba, hogy az unió kisebbségi kérdések terén is megoldást jelent majd. Az elmúlt időben azonban ez a bizalmi többlet megcsappant, a magyaroknak az EU-hoz való viszonyulása megváltozott, kezd közelíteni a románokéhoz. Véleményem szerint ez jelenti a fő problémát. Felméréseinkből arra következtetünk, hogy jövőre már nem lesz ekkora különbség a románok és magyarok részvétele között, mint az elmúlt két választáson, függetlenül attól, hogy lesz-e összefogás vagy sem.
A szakértő szerint nagy kérdés, megbírja-e a külön indulást az erdélyi magyarság, pontosabban a különindulásnak milyen formáit bírja el. Véleménye szerint nem valószínű a 2007-es helyzetnek a megismétlődése, mármint hogy Tőkés is mandátumot nyer, és az RMDSZ is bekerül az európai parlamentbe.
 • Románia 2007. január 1-jétől tagja az Európai Uniónak. Ugyanabban az évben EP-választást tartottak az országban, a kétéves, csökkentett mandátum megszerzésére 13 párt indult, köztük az Európai Néppárthoz tartozó RMDSZ és egy független jelölt Tőkés László személyében. Tőkésre 176 533-an voksoltak, ami a szavazatok 3,44 százalékát jelentette. (A független jelöltek számára a bejutási küszöb 3 százalék.) Az RMDSZ-listára 282 929-en szavaztak (5,52 százalék). (A pártok számára a küszöb 5 százalék.) Az RMDSZ-lista élére Frunda György került, aki egyéb fontos megbízatására hivatkozva végül visszalépett. A listán befutónak számító helyeire Sógor Csaba és Winkler Gyula került, a bizonytalan harmadik helyre a nagyváradi Bíró Rozáliát jelölték. Az országos részvétel 29,46 százalék volt.
A 2009-es európai parlamenti választáson az RMDSZ-lista 431 739 voksot kapott, ami a szavazatok 8,92 százalékát jelentette, ez a szavazatarány 3 mandátumot eredményezett. A Magyar Összefogás listáját Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezette. Őt Winkler Gyula és Sógor Csaba követte. A választási részvétel 27,67 százalék volt. Romániának 2009–2014 között 33 EP-mandátum jár.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 16.
Az autonómiatörekvések ellen (Külügyminiszteri bírálat)
Románia nemet mond az elkülönülésre, az etnikai konfliktusokra és feszültségekre, az etnikai alapú területi autonómiákra – jelentette ki Titus Corlățean. A külügyminiszter bírálta a magyar autonómiatörekvéseket és dicsérte a román–szlovák békés együttélést azon a nagylaki találkozón, melyen az ottani szlovák közösség letelepedésének 210. évfordulóját ünnepelte.
Titus Corlăţean szerint Románia nem fogadja el, hogy etnikai alapon „szigetek” jöjjenek létre az országban. A külügyminiszter úgy fogalmazott: az autonómiatörekvések „szemet szúróan áthágják a vonatkozó európai normákat, és az a dolgunk, hogy ne engedjünk teret ezeknek a javaslatoknak, amelyek forrófejűek részéről érkeznek nacionalista alapon”. Corlăţean kijelentette: az Európa Tanács jelentései is igazolják, hogy Románia a kisebbségi jogok tekintetében valamennyi vállalását teljesítette, ami szerinte nem jellemző Európában. „Anélkül is biztosíthatjuk egy kisebbség számára identitása megőrzését, hogy engednénk az európai normákat csorbító modellek csábításának” – mondta a külügyminiszter, aki helyesnek vélte mindazt, amit Románia az elmúlt két évtizedben tett a kisebbségvédelem területén, és úgy vélte, az országnak ezután is ezen az úton kell haladnia. A külügyminiszter úgy vélte: a „szélsőségesen nacionalista retorikájú magyar politikusok” tevékenysége ellenére jó a román–magyar együttélés.
A mintegy felerészben szlovákok által lakott Nagylakon egyébként Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter, szlovákiai miniszterelnök-helyettes és Gabriella Battaini-Dragoni, az Európa Tanács főtitkárhelyettese is részt vett a szlovák közösség ünnepségén. Az ezt követő sajtótájékoztatón szóba került a magyarországi románok egy mindmáig nem teljesült vágya, Andrei Şaguna ortodox püspök gyulai szobrának felállítása. Ezzel kapcsolatban Titus Corlăţean elmondta: a magyar hatóságok „mindenféle kifogásai” ellenére Románia nem mond le a szoborállítás tervéről. Hozzátette: tavaly októberben szóbeli ígéretet kapott erre vonatkozóan Orbán Viktor miniszterelnöktől. „Sajnos, a szóbeli nyilatkozatok és a helyszíni valóság között nagyon nagy a különbség” – állapította meg a külügyminiszter.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 17.
Összefogással az álkonfliktusok ellen
A történelemhamisítás és a magyarellenesség különféle aspektusairól, az autonómiáért folytatott aláírásgyűjtésről is szó esett az Erdélyi Magyar Néppárt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Székelyföld tagadásával, a székely zászló kitiltásával indultak el a magyarellenes cselekmények, melyekkel ismét – mint ahogy évtizedek óta mindig – a valós problémákról akarják elvonni a lakosok figyelmét, jelentette ki Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a sajtótájékoztatón. A Vásárhelyi Napokat egy szomszéd településen kellett megtartani, múlt héten pedig egy olyan történelmi konferencia színhelye volt Nagyvárad, ahol igyekeztek elhallgatni a magyar jelenlétet. A „magyar kártyával” ismét a munkahelyek hiányáról, a nemlétező infrastruktúráról, az egészségügy katasztrofális helyzetéről és nem utolsó sorban az aggasztó méreteket öltő korrupcióról akarják elhárítani az emberek figyelmét, ez nyolcvan éve így megy.
Összefogás
S hogy mindez hová vezet? Egy múltheti felmérés szerint más nemzetekhez képest legkevésbé a magyarokat kedveli a román lakosság, előttünk az oroszok vannak, tíz százalék fölénnyel. Ez nagyon sokat mond arról, hogy ez a retorika mennyire veszélyes, fejtette ki az alelnök, aki szerint a verbális agresszió ellenünk fordítja a románokat. Fontos lett volna leülni a tárgyalás asztalához, ezzel megelőzhető lett volna például, hogy december elseje legyen a nemzeti ünnep, vagy hogy Nagyváradon óránként hangozzon el Iancu himnusza, Nagyvárad napja pedig nem október 12-én lenne. Úgy tűnik, egyeseknek nem érdekük a megbékélés, nagyon jól tudnak az ilyen álkonfliktusok által fenntartott „zavarosban” halászni. Persze a párbeszédhez mindkét fél szándéka szükséges, s amíg ez létrejön, addig is fontos lenne az összefogás a politikai és civil szervezetek között – de nem úgy, ahogy az RMDSZ hirdeti, „egy a zászló, egy a csapat” jelszóval, hanem ügyek mentén, közös stratégiák kialakításával.
„Nem igazán értik a románok, hogy mi mit keresünk itt, zavar van a fejükben, ennek tisztázása érdekében kellene összefogniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak és a politikai pártoknak” – részletezte Zatykó Gyula, aki szerint a Magyar Egyeztető Tanács keretein belül lenne fontos leülni és beszélni minderről. Most látszik, tette hozzá, mekkora jelentősége van a Szent László Napok rendezvénynek, melynek megszervezése nyomán „saját magyarjaink támadtak bennünket”. Amikor román nacionalista erők el akarják tüntetni, akkor álljunk félre? – tette fel a retorikus kérdést. „Ezt folytatnunk kell, el kell magyarázzuk, hogy Nagyvárad Szent László óta létezik, nem 1113 óta”- fejtette ki.
Aláírásgyűjtés
Kristófi Kristóf, a néppárt nagyváradi elnöke arról szólt: folytatódik az aláírásgyűjtés Partium autonómiájáért, s amennyiben megkapják erre az engedélyt, jövő héttől a Fő utcán állítanak fel két sátrat, ahol önkénteseik déltől 17 óráig várják az érdeklődőket. Az akciót terveik szerint október végéig folytatják, de igény esetén akár meg is hosszabbíthatják. A két sátor előtt két, egyenként hétméteres molinót függesztenek majd ki – bíznak benne, hogy erre is meglesz az engedély. A két molinó játékos, könnyen érthető formában ismertet gazdasági, történelmi adatokat, melyek rámutatnak arra, hogy Erdélynek szüksége van egy föderatív formájú autonómiára. A román nyelvű szövegben párhuzamot vonnak Erdély és Svájc között, ennek a szlogenje: Erdély, Románia Svájca. Arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem herdáljuk el az altalaji kincseinket, illetve a megtermelt hasznot nem „rabolja el” Bukarest, akkor Erdély Svájchoz hasonlóan virágzóvá válhat. Mint láttuk, a játékos rajzok között Bukarest egy polipszerű pénzszivattyúként jelenik meg, a Svájccal való összehasonlítás során pedig ara is kitérnek, hogy a Milka tehénhez hasonlóan nekünk is van tehenünk (Joiana, vagy Mariska), illetve a svájci bicskának is megvan az itthoni megfelelője, a székely bicska. A két molinót az idén, Tusványoson mutatták be először.
Részvétel
Az EMNT, valamint az EMNP csatlakozik a Civil Összefogás Fóruma által szervezett budapesti békemenethez. Még mintegy tíz szabad hely van, eddig negyven körüli a Bihar megyei jelentkezők száma. Az indulás október 23-án, szerdán fél tízkor lesz a Partiumi Keresztény Egyetem elől, jelentkezni a 0259.220126 telefonszámon lehet, a hozzájárulás 50 lej. Az 56-os forradalom tiszteletére szervezett békemenet a Hősök terén ér véget, ahol 16 órától Orbán Viktor mond ünnepi beszédet. Szintén ezen a számon lehet jelentkezni az október 27-i Székely Menetre, melyen belül 47 kilométeres élő láncot fognak alkotni. Ehhez 30 lejt szükséges kifizetni, hangzott el.
Neumann Andrea
erdon.ro
2013. október 22.
Könyvbemutató: Karácsony Benő és az irónia
Nagyvárad- Hétfő délután a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében mutatták be dr. Balogh Andreának, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék oktatójának Karácsony Benőről szóló munkáját.
Az irónia Karácsony Benő regényeiben című könyv az író regényeinek poétikájával foglalkozik, azzal a sajátos humorral és derűvel, ami olyannyira jellegzetes a műveiben, illetve az életmű 20. századi befogadástörténetét is vizsgálja.
A rendezvényen megjelenteket drd. Kordics Noémi, a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének vezetője üdvözölte, köszönetet mondva a kolozsvári Egyetemi Műhelynek és a váradi Partium Kiadónak a tudományos együttműködésért. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadvány dr. Balogh Andrea doktori disszertációjának könyvváltozata, aki 2012 óta a PKE magyar tanszékének adjunktusa. 2005-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi szakán szerzett oklevelet, két évvel ezelőtt doktorált. Tanulmányában Karácsony Benő regényeivel foglalkozik, kitűnik belőle, hogy olyan ember, aki tudatában van az irónia bölcsességének, érti és érzi a furcsa élethelyzetek dialektusát, és nem öncélúan, hanem együtt nevet olvasóival. Ugyanakkor problémafelvetései világosak és áttekinthetőek, az utolsó fejezetben pedig a kanonizáció izgalmas kérdésével is foglalkozik, együtt gondolkodásra késztet Karácsony Benő 21. századi percepciójáról. Ezután dr. Balogh Andrea kiemelte, hogy a könyv a teljesség igényével a doktori dolgozat kiadása. A tartalmon alapvetően nem változtatott, csupán szerkezeti átalakításokat eszközölt, mert tekintettel volt a doktori bizottság hozzászólásaira.
Napos oldal
Dr. Balázs Imre József irodalomtörténész, a BBTE adjunktusa úgy vélte, hogy a szerzőnek valamiféleképpen viszonyulnia kellett ahhoz, hogy korábban két könyv is megjelent Karácsony Benő munkásságáról: a kilencvenes években Tóth H. Zsolt monografikus feldolgozása, mely az író szemléletvilágát próbálta beazonosítani, majd később Robotos Imre tanulmány gyűjteménye, ami a humort és cinizmust vulgármarxista irányból közelítette meg. A méltató meglátásában Balogh Andrea eleget tett azon elvárásnak, hogy ezeknél több információt nyújtson Karácsony Benő életművéről. Hozzátette: egyrészt megmutatja, hogy az író az iróniát arra használta, hogy belépjen a modern magyar irodalomba, másfelől pedig érződik, hogy Cs. Gyimesi Éva irányításával indult a doktori disszertáció elkészítése, főleg ami a kanonizációra vonatkozó gondolatmenetet illeti.
Dr. Boka László, a PKE docense és az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója szerint a dolgozat történeti kivitelezésében interdiszciplináris szemlélet jelenik meg, újszerűen világítja meg Karácsony Benő viszonylag elfeledett életművének horizontját. Ha kell, olykor bírál, azonban ezt tapintatósan teszi anélkül, hogy megtagadná a korábbi irodalomtörténeti hagyományokat, inkább kiegészíti ezeket. Cs. Gyimesi Éva útmutatásait követve végül arra a következtetésre jut: a haláltáborban végződött életműben a zsidó származású Karácsony Benő az iróniát egy védekezési módnak használta arra, hogy meneküljön az embertelen és ostoba világból. Az elhangzottakat Balogh Andrea azzal egészítette ki: szándékosan a legnagyobb hangsúlyt a Napos oldal ismertetésére fordította, mivel megítélésében ez több egy egyszerű címnél, egyfajta metafora vagy szubtextus, egy olyan attitűdnek a kifejezője, melyhez bizonyos lelkiállapot társul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2013. október 23.
Négyszáz éve lépett Erdély trónjára Bethlen Gábor
A fejedelem tiszteletére rendezett emlékünnepélyek
FOLYTATÁS LAPUNK OKTÓBER 18-I SZÁMÁBÓL
Az újrainduló első nyilvános ünnepségről a Koszorú című folyóirat 1863-as évfolyamának 22. száma szolgál tömör tudósítással: „A nagyenyedi ref. főiskola ifjúsága f. hó május 16-án a dicső emlékezetű fejedelem Bethlen Gábornak, a nagyenyedi kollégium alapítójának tiszteletére ünnepet ült. Régi kegyeletes szokása az iskolának ezen emlékünnep évenkénti megtartása s hogy a forradalom utáni években meg nem tartatott, annak csak felsőbb tilalom vala az oka, mely tilalom azonban a főkormányszék által ez idén meg lőn szüntetve”.
Az 1869-es ünnepségről a Kolozsvári Közlöny tájékoztatta olvasóit, az 1877. május 17-i eseményről Garda József kollégiumi igazgató tanévzáró beszédéből szerzünk tudomást, az 1882-es májusi ünnepséget a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap örökíti meg, az 1890. május 17-i műsorról Makkai Domokos rektorprofesszor tanévzáró beszédében szól elismeréssel.
Közben 1885-ben elkezdődött a kollégium főépülete keleti szárnyának építése, amely 1889-ben nyert végleges befejezést. Az első emeleten a nagykönyvtár és a természettudományi múzeum kapott helyet, a második emelet központi részét pedig a díszterem foglalta el. Oda pedig, a szószék fölé, a közönséggel szemben, a nagy iskolaalapító fejedelem díszes portréját tervezte elhelyezni az elöljáróság. Annak megfestésére pedig ki mást, mint a kollégium akkori leghíresebb festőjét, Barabás Miklóst kérték föl, aki szívesen vállalta e megtisztelő, szép feladatot. A portré el is készült, a június 3-án lezajlott ünnepségen már díszes tölgyfakeretben tündökölt a díszterem falán. A további nemzedékek úgy látták a nagy fejedelmet, amint azt híres művészünk megörökítette. Ezt pedig a legtökéletesebben Makkai Sándor író, református püspök érzékeltette, az alábbiak szerint: „A nagyenyedi Bethlen Kollégium dísztermében, a szószék fölött magasan, egyedül áll a Fejedelem képe. Barabás Miklós idealizált, de lélekkel és lelki igazsággal teljes alkotása. Ahogy kisgyermek koromban először megláttam ezt a képet, soha többet nem hagyott nyugodni. A homlok sápadt fensége, a szemek sötét, mély ragyogása, az arc királyi nyugodtsága teljes ellentétben állanak Bethlen Gábor valamennyi arcképével.... Mert egy pillanatig sem kételkedtem afelől, hogy a Barabás portréja az igazi, az egyetlen hűséges Bethlen-kép. Ezt a benső meggyőződést, éppen mivel a gyermekkor kritikátlan fogékonyságában keletkezett, soha többé nem tudta belőlem kiirtani semmi későbbi meggondolás”.
A Bethlen-kép ott volt a díszterem falán az 1948-ban bekövetkezett államosításig, amikor az újdonsült városvezetőség határozott utasítása alapján gyorsított eljárással kellett onnan eltávolítani. Ekkor következett be a sajnálatos eset. Egy durva tanári kéz ugyanis egyszerűen kivágta az eredeti, díszes keretből, s rögtön beleegyezését is adta, hogy oda Marx portréja kerüljön elhelyezésre. Bizonyára e gesztusa eredményeként nevezték ki a továbbiakban a tanítóképző igazgatójává, napjainkban pedig nevét viselő díjjal jutalmazzák a tanévzárókon a jó előmenetelű diákokat. A Bethlen-kép pedig éveken át összegöngyölítve kallódott, porosodott, mígnem Vita Zsigmond könyvtáros hosszadalmas közbenjárására, a ’60-as években ideiglenes rámába került és a Bethlen Könyvtárba lett elhelyezve. Így kerülhette el e nagybecsű kép a végpusztulást!
A továbbiak során, az 1900. május 26-iki eseményről a helybeli Közérdek c. újság tájékoztatta a közönséget. E tudósításnak csupán utolsó mondatait idézem: „A program hetedik pontját pedig Váró Ferenc tanár hangulattal, művészettel és erővel teljes költeménye töltötte be, melyet Demeter János VII. gimnazista szavalt el gondosan és lelkesen. A költeményt, melynek címe: »Enyed a szobor helye«, zúgó taps és éljenzés követte. Ez volt az ünnep legkiemelkedőbb pontja, melyet tanár, tanítvány és közönség egyesült ovációja tett fényessé és dicsőségessé”.
Történt ez annak hatására ugyanis, hogy pár évvel azelőtt a város ifjúsága lelkes hangulatban tett javaslatot egy Bethlen Gábor szobor fölállítására Nagyenyed főterén. Az eszme életbe ültetése végett a város ifjúsága, dr. Gyarmathy Ernő elnöklete alatt „A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékét Nagyenyeden megörökítő szobor-alap javára” címmel 1897. január 9-én nagy sikerű táncestélyt rendezett, mely alkalommal tekintélyes összeg gyűlt be a kitűzött célra. A sikerélmény hatására a rendezőség azon év október 12-én átiratban kereste meg Alsófehér vármegye és Nagyenyed közönségét, valamint a Bethlen Kollégium Elöljáróságát, melyben szoborállítási kezdeményezésüket az alábbiak szerint indokolják meg:
„Városunk ifjúsága e mindannyiunknak egyformán kötelező hála hatása alatt áll akkor, midőn az erdélyi fejedelemség legnagyobb, legkiválóbb képviselőjének, Erdély Mátyás királyának, nagy Bethlen Gábor emlékének megörökítésére hívja fel elsősorban városunk és vármegyénk s ezzel az egész magyar társadalom figyelmét. Emeljen méltó emléket a magyar társadalom Enyeden annak a nagy fejedelemnek, ki ez országrészt kiváló nagy államférfiúi és uralkodói tehetségével világtörténeti jelentőségre emelte. Megyénk volt színtere minden ízében magyar udvarának, e megye volt szemtanúja világra szóló harcai előkészületeinek. Nincs vármegye tehát, mely több joggal tarthatna igényt egy méltó Bethlen-szoborra, mint a miénk. Nincs város, melyet jogosabban illet meg e szobor, mint Nagyenyed városát, ahol a nagy fejedelem alkotásai egyik legnagyobbika, a Bethlen Kollégium, majdnem két és félszáz esztendő óta világító szövétnek gyanánt terjeszti az ismeretet, vallásosságot és hazaszeretetet, s valósággal nemzeti hivatást teljesített és teljesít nemcsak nemzetiségektől teljesen körülvett vidéken, hanem hazánknak egész keleti részében. Ez a kollégium két és félszáz esztendő óta szíve e városnak, osztozva annak jó és balsorsában egyaránt!”
E lelkes felhívás hatására gyűlnek össze a Bethlen Kollégium dísztermében 1899. november 15-én, fejedelmünk halálának 270. évfordulóján Erdély politikai vezéregyéniségei közül 136-on azon céllal, hogy bizottságot hozzanak létre e kezdeményezés megvalósítása végett. E kimagasló eseményről részletesen beszámolt annak idején az Enyeden megjelenő Közérdek c. újság, de a Bethlen Könyvtár birtokában van a közgyűlés munkálatairól fölvett részletes jegyzőkönyv is, mely hiteles bizonysága az esemény nagyszerű tartalmának, színvonalának, szellemiségének, magasztos hangulatának. Néhány kiragadott név is állításomat igazolja: dr. Bartók György erdélyi református püspök, Beke Antal gyulafehérvári kanonok, gr. Bethlen Géza Torda-Aranyos vármegye főispánja, gr. Bethlen Miklós Hunyad vármegye főispánja, Bodrogi János enyedi főgimnáziumi tanár, dr. Fabinyi Rudolf kolozsvári tudományegyetemi rektor, Ferencz József unitárius püspök, Fogarasi Béla enyedi főgimnáziumi igazgató, Gönczi Lajos sepsiszentgyörgyi főgimnáziumi igazgató, Hollaki Artúr Udvarhely megye főispánja, br. Kemény Géza országgyűlési képviselő, Kővári László a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Lukács László magyar királyi pénzügyminiszter, dr. Márki Sándor egyetemi tanár, Potsa József Háromszék vármegye főispánja, Sándor József EMKE-alelnök, dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár, Zeyk Dániel Alsófehér vármegye főispánja stb.
A közgyűlés munkálatainak eredményeként Zeyk Dániel főispán indítványára bizottsági elnök lett gr. Bánffy György magyar királyi főajtónállómester, egyházkerületi főgondnok, kinek édesanyja iktári gróf Bethlen leány volt és így a nagy fejedelemmel vér szerint legközelebbi rokonságban állott; alelnök lett gr. Bethlen Géza Torda-Aranyos vármegye főispánja, mint a gr. Bethlen-család az idő szerinti nesztora, valamint Zeyk Dániel főispán, az erdélyi ref. egyházkerületnek, a Bethlen Kollégiumnak és a nagyenyedi egyházmegyének főgondnoka. Egyéb tisztségviselők megválasztása után Váró Ferenc kollégiumi tanár szerkesztésében 10 000 példányszámú felhívás került a jelenlévők kezébe, valamint a közeli és távoli magyarlakta vidékekre a kezdeményezés anyagi támogatása érdekében.
E felhívásra reagálva, a továbbiak során egymást követik az ügynek szentelt ünnepi műsorok, rendezvények, diákestélyek. 1901. március 7-én a kollégiumban 80 tagot számláló énekkar remekel műsorával, azon év május 23-án nagyszabású hangverseny színhelye az intézmény, 1906. február 4-én történelmi témájú hangverseny zajlik a díszteremben, mely alkalommal Bodrogi János történelemtanár a műsorra tűzött Klapka-induló, a Nemzeti Dal, a Kossuth-nóta, a Széchenyit és Wesselényit dicsőítő dalok történetét ismertette a hallgatósággal. 1901. május 13-án a kolozsvári Református Teológián kerül sor nagyszabású Bethlen-ünnepségre, mely alkalommal Kenessey Béla fakultásigazgató – a későbbi püspök – méltatja az ünnepelt fejedelem nagyságát. 1901. május 16-án a sepsiszentgyörgyi kollégium a házigazdája az ünnepi rendezvénynek, mely az intézmény tanári kara, diáksága, az egyházmegye papsága és tanítósága, a brassói és nagyenyedi tanár- és diákküldöttség jelenlétében zajlott le.
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 24.
Orbán Viktor: be kell indítani a gépezetet
A miniszterelnök szerint Magyarország közeledik a valódi felszabadulás felé, ám a mindennapi élet szabadságának megvédéséhez a kormányoldal támogatóinak munkájára is szükség lesz. Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen a jövő év tavaszán esedékes parlamenti választásra utalva azt is mondta: „lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat”, mint 2010-ben.
1956-ban nem lehetett tovább tűrni, mert nem volt mire várni, mindenki érezte, hogy nincs tovább. „Dicsőség a hősöknek!” – mondta a kormányfő. Szavai szerint október 23-án az egész szabad világ kalapot emel és meghajtja fejét Magyarország és a magyarok előtt, akik nyílt harcot indítottak a kommunista rendszer ellen, amely akkoriban félelemben tartotta az egész szabad világot. A magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a kiállás, a bátorság és a nagyság dicsőségét hagyták örökül 1956 hősei. Orbán Viktor azt mondta, ’56 hősei szépek, bátrak és fiatalok voltak, mégis odaadták az életüket a mi szabadságunkért. A sok fiatal, akit meggyilkoltak, bebörtönöztek, menekülésre kényszerítettek, értünk és talán helyettünk halt meg, került börtönbe, kényszerült emigrációba – fogalmazott, hozzátéve: lemondtak a világról a világért, az emberekről az emberekért, az életről az életért. Magyarországon azt köszönhetjük a hősöknek, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakában, a szovjet megszállás alatt megőrizhettük a tartásunkat és felemelhettük a fejünket, mert ha titokban is, de volt mire büszkének lennünk – hangoztatta a kormányfő. Hozzátette: a hősök győztek, ha meghaltak is, mert elérték, hogy utódaikra a diktatúra nyomasztó sötétsége helyett a kiállás, a bátorság és nagyság dicsőségét hagyták örökül.
Orbán Viktor arra figyelmeztetett: a magyar szabadságnak nemcsak hősei voltak, hanem árulói is. „Az összes forradalmunkat külföldről verték le”, és mindig voltak olyanok, „muszkavezetők, pufajkások és vörösbárók”, akik segítették a külső ellenséget – hangsúlyozta. Azután 2006-ban ezen a napon „puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán”, és lovasrohamot vezényeltek, ami azért történhetett meg, mert azok kezében volt a kormányzati hatalom, akik gátlás nélkül felhasználták a fegyveres erőket saját népük ellen, mondta a miniszterelnök, aki szerint „ma ismét közénk lövetnének, jó esetben gumilövedékkel, és megint ránk vezényelnék az állam erőszakszervezeteit”.
Közeledünk A miniszterelnök szerint Magyarország közeledik a valódi felszabadulás és a mindennapi szabadság felé. Orbán Viktor ünnepi beszédében azt mondta, kormánya a magyarok és a magyar szabadság érdekében hozott döntéseket; vitákat és összetűzéseket vállaltak, és sorra megnyerték őket. Közeledünk a valódi felszabadulás, a mindennapi szabadságunk felé – fogalmazott a kormányfő.
„Vagy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok”
Lassan és biztosan be kell indítani a gépezetet – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a jövő év tavaszán esedékes parlamenti választásra utalva. „Nincs okunk kapkodni, de lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat, éppen úgy, ahogyan 2010-ben tettük. Készülődjetek, most befejezhetjük azt, amit ’56-ban elkezdtünk” – buzdította a Hősök terén összegyűlt hallgatóságát a kormányfő. Szavai szerint nincs középút: „vagy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok”. Aki nem a szabadságot választja a saját erejéből, annak a szolgaság lesz a végzete. „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” – zárta beszédét a szokásos fordulattal Orbán Viktor.
MTI
Erdély.ma
2013. október 27.
Százezren Székelyföldért
Vagy érdemi párbeszéd kezdődik Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is – fogalmazták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványában, amelyet a Székelyek Nagy Menetelésének végén olvasott fel Izsák Balázs SZNT-elnök vasárnap. A békésen lezajlott háromszéki esemény több mint százezres tömege kinyilvánította: élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását.
Békésen, fegyelmezetten zajlott a Székelyek Nagy Menetelése, vasárnap délután fél kettőre alakult ki az 54 kilométeres, összefüggő menetoszlop a háromszéki Kökös és Bereck között. A szervezők a résztvevők számát helyszíni beszámolók alapján százhúszezerre becsülték. A hatóságok állítása szerint mindössze 15 ezren vettek részt.
Hiába várták több százan vasárnap reggel a Székelyek Nagy Menetelésére bérelt vonatot, kevéssel kilenc óra előtt a csíkszeredai vonatállomás hangosbemondóján bejelentették, hogy a különjárat műszaki meghibásodás miatt csak 180 perc késéssel tud elindulni Marosfőről. „Szabotázs” – legyintettek többen is, majd sokan felkérezkedtek az Erőss Zsolt Aréna parkolójából indult buszokra, akiknek pedig nem jutott hely, azok a gyorsan szerveződött autósok szabad helyeire.
Az elromlott szerelvény kapcsán az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és az SZNT úgy nyilatkozott, hogy nemcsak szerződést kötöttek a RegioTrans vasúti társasággal, hanem már csütörtökön ki is fizették a kért összeget a különvonatra.
Konvoj Csíkszereda és Szentgyörgy között
A Csíkszeredából való indulást követően egészen Sepsiszentgyörgyig összefüggő kocsisor alakult ki. A rendőri jelenlét is erős volt, minden településen több egység figyelt a rendre. Délelőtt tizenegy órakor Kézdivásárhelyen elkezdődött az ökumenikus istentisztelet, ennek végére már mindenki a helyszínre ért, majd délben elindult a székelyek menetelése: fegyelmezetten, kettes-hármas sorokban hömpölygött a tömeg a Bereck és Kökös közötti több mint ötven kilométeres szakaszon. Tudósítóink szerint csak Kökösön közel 22 ezren, Kézdivásárhelyen pedig húszezren lehettek.
Menetelők az anyaországból
Kökös utcáin végeláthatatlan sorban vonultak fel a székelyek, kezükben a kék-arany jelkép. A háromszéki településre Magyarországról is érkeztek, de akadt olyan is, aki Ausztriából jött. „Jó érzés itt lenni ennyi ember között, fontos volt részt venni ebben, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld továbbra is létezzen. Örvendek, hogy legalább ennyit tehetek Székelyföldért” – vallotta Simon Katalin, lelkében még mindig székely, Ausztriába szakadt hölgy, akit menetelés közben kérdeztünk.
A brassói magyar közösség is képviseltette magát a menetelő sokaságban. „Az utóbbi időben úgy érezzük magunkat, hogy kicsit kívül kerültünk a székelység vonzásköréből. Ez a Székely Mózes zászló azt akarja jelképezni, hogy figyeljenek ránk is, mi is a magyarság részei vagyunk, még akkor is, ha el vagyunk vegyülve a nagy román rengetegben" – osztotta meg érzéseit Máthé Sándor brassói, unitárius lelkész. A menetelés hangulatát a közös éneklés fokozta. A csíkkarcfalvi asszonykórus többek között Kossuth nótákat énekelt, dalaikba bekapcsolódtak a közelben vonulók is. Időközben, az országúton békés ütemben haladók mellett a kökösi vonatállomásra berobogott a megkésett különjárat is, teljesen üres vagonokkal.
Alig egy óra alatt összeért az 54 kilométeres oszlop, ezt követően Izsák Balázs, az SZNT elnöke a rétyi útkereszteződésnél felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát.
A Székely Nemzeti Tanács kiáltványa
„A nagyvilág közvéleményéhez fordulva mondjuk el: változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. A nagyvilág közvéleménye előtt kérjük ismételten Románia kormányát, ne vegye semmibe hétszázezer polgárának akaratát, akik egyben az Európai Unió polgárai is! Ugyanakkor felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is" – fogalmaz a Székely Nemzeti Tanács kiáltványa.
Ezt követően a magyar és a székely himnusz eléneklésével véget ért a Székelyek Nagy Menetelése, az emberek pedig elindultak hazafelé.
Politikusok az eseményről
„A saját hazánkban, Erdélyországban mi is odajutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, maratont futnunk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének. Román testvéreink éppen azt nem értik, amiért ők harcoltak a 19. század végén, Ioan Slavici és kortársai vezetésével? Nem értik, hogy mit jelent a román iskolához hasonlóan a magyar iskola, a román oktatáshoz és kultúrához, a román egyház jogaihoz hasonlóan a magyar közösségnek és egyházainak a joga és szabadsága” – hangsúlyozta Tőkés László, az EMNT elnöke. Hozzátette: „Gábor Áron kései utódaiként nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért. Nagyon remélem, hogy ezen az úton sikerülni fog végigmenni.”
„Sokszor elmondtuk, és ma is elmondjuk: az autonómia nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk. A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól, sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – nyomatékosította üzenetében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
„Együtt vagyunk, és miközben részesei vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének, üzenjük ezáltal mindenkinek, akinek füle van hozzá, hogy meghallja: nem lesz béke és nyugalom e tájon addig, amíg szabadságunkat, közösségi jogainkat és közülük a legfontosabbat, a Székelyföld autonómiáját el nem érjük” – fogalmazott Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke leszögezte: „Nem hagyjuk magunk. Ha kell, menetelünk, ha kell, népszavazást kezdeményezünk, ha kell, ismét összegyűlünk, ha kell, öntudatos polgárként élünk a polgári engedetlenség eszközével is.”
„Közjogi értelemben a magyar nemzet tagjaiként élhetünk szülőföldünkön. Itt akarunk jövőt is gyermekeinknek. És ha itt élünk, sorsunkat magunknak kell irányítani! És magunk fogjuk irányítani! Legyen világos Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Mi nem alkuszunk!” – olvasható az MPP elnöke, Biró Zsolt üzenetében.
Barabás Hajnal, Nagy D. István, Gy. Turoczki Emese, Pinti Attila
Székelyhon.ro
2013. november 1.
„Soha nem éreztette velünk, hogy milyen nagy művész”
Bemutatták a Ruha Istvánról szóló kötetet
Ruha István kétségtelenül az egyik legizgalmasabb életregény a háborút követő évtizedekben, és olyan mértékben határozza meg a kolozsvári, romániai, közép-európai, európai zenei életet, hogy nekünk erkölcsi kötelességünk eme hagyatékkal törődni – foglalta össze videóüzenetben a hegedűművész jelentőségét Selmeczi György zeneszerző a Mirela Capătă Ruha István, élet a hegedű csillagjegyében című könyv magyar változatának bemutatóján a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén szervezett eseményen, szerdán délután. – Becsüljük meg ezt a könyvet, és ne gondoljuk azt, hogy ezzel le van tudva az ő utólagos recepciója, elismertetése a művészeti közgondolkodásban. Dolgoznunk kell ezen még, elő kellene kerülnie az összes felvételének, közkézen kellene forognia a sok gyönyörű felvételnek, ami maradt utána – tette hozzá.
– Igaz, hogy napjainkban élmény- és információáradatban élünk, ám most mégis arra összpontosítanék, hogy milyen élményt jelentett számomra a könyv lefordítása. Lokálpatriótaként főleg Ruha kolozsvári éveihez és az itteni zenei élethez kötődő események felelevenítése töltött el örömmel. A maitól sokban különböző világba csöppentem, és a könyvből én is erőt merítettem – vallotta a kötet fordítója, Nagy-Hintós Diana. – A könyvet fordítgatva rájöttem, hogy mennyire igazságtalanul méltatlankodunk most mindenért, hiszen akkoriban, a háborút követő nincstelenségben a legapróbb dolgoknak is örültek az emberek. Szörnyen nehéz élete lehetett akkor a Ruha István korú, szegény fiataloknak, akiknek 16 évesen még egy hosszú nadrágra sem futotta. Ennek ellenére lelkiismeretesen végezték a munkájukat. Ruha úgy került be a zenekonzervatóriumba, hogy még csak le sem érettségizett, csak kilenc osztályt végzett, de ez nem jelentett akkor problémát. Másfajta nehézségek voltak annak idején, de a fiatalságot ez nem rettentette el a kemény munkától – mesélte a fordító.
– Ráhangolódásként Ruha István fellépéseiről készült felvételeket hallgattam, így még inkább azonosulni tudtam az általa képviselt értékkel. Korának meghatározó egyénisége volt, számtalan koncerten lépett fel, és mindent le tudott játszani hegedűn. Olyan nemzetközi versenyeken nyert, amelyre nem sok példa akad az őt követők sorában. Az oroszok mindig taroltak ezeken a versenyeken, mert az orosz zeneiskola világhírű volt, de neki mégis sikerült három ilyen versenyen kitűnően szerepelnie – fogalmazott. – Nemcsak a szegény sorsú, tehetséges fiatalt mutatja be a könyv, de láthatjuk a nehéz körülmények között élő családapát is, aki egy konyhában él feleségével és két gyermekével, miközben a fürdőszobában gyakorolva készül a nemzetközi versenyekre. Csak a világhírű orosz hegedűs, David Ojsztrah közbenjárására kap rendes lakást a család, aki kolozsvári koncertje alkalmával meglátogatta Ruhát és látta sanyarú életkörülményeit – sorolta Ruha pályafutásának nehézségeit Nagy-Hintós Diana.
Adrian Pop zeneakadémiai oktató, Mirela Capătă doktori dolgozatának irányítója hangsúlyozta: Ruha István özvegye jelentősen segítette doktorandusza munkáját azzal, hogy a nyilvánosság számára ismeretlen kordokumentumokat bocsátott a rendelkezésére. Így olyan értékes kutatási anyag birtokába jutott, amely feldolgozás hiányában elveszett volna az utókor számára. – Adriancának becézett annak idején Ruha István, mikor mindketten a filharmóniában dolgoztunk, és mindig büszke voltam olyankor, ha kikérte a véleményemet valamiről – idézte fel emlékeit, majd töredelmesen beismerte, soha nem írta meg azt a hegedűversenyt, amire Ruha felkérte, de ha valaha sor kerül rá, akkor mindenképpen a hegedűművésznek ajánlja majd.
Gavril Ţărmurenak, a besztercei Charmides Kiadó igazgatójának is volt szerencséje ismerni Ruha Istvánt, akit a 20. század egyik legkiemelkedőbb művészének tart. – Az általam alapított, komolyzenei koncerteket szervező alapítvány révén ismerkedtem meg a hegedűművésszel, aki számos alkalommal fellépett rendezvényeinken. Szerénysége, szakmai alázata, embersége volt közvetlenségének titka, soha nem éreztette velünk, hogy milyen nagy művész – beszélt a zenész rendkívüliségéről a kiadó vezetője.
Mirela Capătă, a könyv szerzője elsősorban vezetőtanárának köszönte meg, hogy tudományos dolgozatát sikerült írói szintre fejlesztenie. – Idegen világ volt számomra ez a munka, hiszen eddig a hegedűjátékommal fejeztem ki magam – jegyezte meg. – A hegedűművészet kiemelkedő alakjának életét és művészetét is bemutatja ez a könyv, ami azért nagyon fontos számomra, mert a kiváló művésztől, tanártól számos szakmai tanácsot kaptam, amelyek sokban segítették későbbi pályafutásomat – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar nyelvű könyv szükségessége nyilvánvaló volt, és külön örül annak, hogy ilyen családias, meleg légkörben mutathatták be a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén, a Valovits-portrék hangulatos világában.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 6.
KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoport - Napirenden a magyar oktatás KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoport - Napirenden a magyar oktatás megerősítése
- A kivándorolt magyarok szerepe a diaszpórában, és a magyar oktatás megerősítése szerepelt egyebek között a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának keddi budapesti ülésén.
Révész Máriusz (Fidesz) társelnök az ülés után újságíróknak elmondta: a tanácskozáson áttekintették az elmúlt évtizedekben kivándorolt magyarok szerepét a diaszpórában. Közlése szerint előadást hallottak Spéder Zsolttól, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatójától, aki elmondta, hogy a magyarok kivándorlása az elmúlt két-három évben felgyorsult, de az arányuk még így is jelentősen elmarad a szomszédos országok tendenciáihoz képest. Az ülésen végigvették, hogy a folyamat hogyan lassítható, illetve azok a magyar szervezetek, amelyek az adott országban működnek, hogyan tudnak kapcsolatba kerülni a kivándorolt fiatalokkal.
A kormánypárti politikus megjegyezte: sokszor ugyanakkor még lehet kivándorlásról beszélni, hiszen van aki csak hosszabb tölt munkavállalóként külföldön. Sokan nem azzal a céllal mennek el, hogy kivándoroljanak, és úgy tervezik, visszatérnek Magyarországra - állapította meg.
Révész Máriusz tájékoztatása szerint külön igényként vetődött fel, hogy Németországban és Ausztriában a magyar oktatást megerősítsék, Bécsben egy magyar nyelvű iskola létrehozása is indokoltnak tűnik. Erre a témára remények szerint kormányzati szinten is jobban tudnak majd figyelni.
Konkrét elképzeléseket fogalmaztak meg az ülésen arról, hogyan célozzák meg azokat a többedik generációs magyarokat, akik már nem beszélik a nyelvet. Szeretnének cserediák-programot indítani a Youth For Understanding (YFU) szervezettel közösen, aminek keretében középiskolás éveikben a magyar felmenőkkel rendelkező fiatalok egy esztendőt Magyarországon tanulhatnának. Így akár Dél-Amerikából, Németországból, az Egyesült Államokból, Kanadából is lehetnek érdeklődők.
A fideszes politikus komoly esélyt lát arra, hogy az elképzelést szeptemberig végigvigyék. Felvetődött, hogy a hasonló programokat összegyűjtsék, és ezeket is eljuttatják a külhoni magyar szervezetekhez, hogy hirdessék azokat. A lehetőség megnyílhatna a romániai és szlovákiai magyarok számára is - jelezte.
Révész Máriusz beszámolt arról, hogy a testület előadást hallgatott meg a veszélyeztetett szórványiskolákról Kántor Zoltántól, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójától. A kormánypárti politikus közlése szerint lehangoló kép rajzolódott ki a szórványban zajló folyamatokról. A pozitív ellenpélda Balázs-Bécsi Attila előadása volt, aki az erdélyi Téka Alapítvány munkatársaként dolgozik Szamosújváron, ahol önálló magyar iskola építése kezdődött meg a közelmúltban - ismertette a politikus.
Szerdán a Magyar Diaszpóra Tanács tart ülést a Parlamentben, ahol felszólal Orbán Viktor miniszterelnök. (MTI)
2013. november 6.
Megfélemlített városrész
A derítőállomás közelében élő cigányok ellen kilenc pontba foglalt panaszt tartalmazó felhívást intéztek hétfőn a csíkszeredai Fürdő, Halász és Tavasz utcák lakói a polgármesteri hivatalhoz, amelyből egy-egy példányt eljuttattak a prefektúra mellett a csendőrségre, a rendőrségre, valamint Korodi Attila képviselőhöz és Tánczos Barna szenátorhoz is. A lakók célja, hogy véget vessenek az általuk tarthatatlannak ítélt állapotoknak. Halvány remény lehet a cigánysorra tervezett néhány kamera.
Nem tudni pontosan hányan vannak, honnan jöttek, hová tartanak
„Sokan arra kényszerülnek, hogy eladják házaikat, telkeiket, és elköltözzenek, mert rettegnek attól, hogy kárt tesznek bennük a jogtalanul felhúzott építményekben élő cigányok” – számolt be hétfőn egyik olvasónk, miközben átnyújtotta a 237 szignóval ellátott panaszlevelet.
Kilenc kifogásolt pont a változásért
Az említett utcák lakóinak felhívásában mindenekelőtt az szerepel, hogy a korábban békés környék „a polgármesteri hivatal meggondolatlan döntése nyomán terror uralta övezetté változott”, mivel a 2005-ben a derítőállomás környékére költöztetett cigányok száma az évek során megsokszorozódott, így „mindennapossá váltak a fenyegetések, verekedések, csendháborítások és lopások”.
A kilenc pontba szedett panaszlistán szerepel, hogy a Lipován- és Bot-földekről rendszeresen termést lopnak, arra kényszerítve a területtulajdonosokat, hogy felhagyjanak a termőföld megművelésével. Nehezményezik ugyanakkor, hogy a cigányok éjszakánként a lovaikat magánterületekre hajtják legelni, sőt, napi rendszerességgel behatolnak az udvarokra, pincékbe, melléképületekbe, „elemelve mindent, ami kezük ügyébe kerül”. A panaszok között helyet kapott, hogy a fakerítéseket letörik, tüzelőnek használják, a lopásokból származó pénzből pedig alkoholt vásárolnak és „egész éjjel randalíroznak”. A lakók azt is kifogásolják, hogy „bármilyen engedély hiányában, önkényesen építkeznek, következmény nélkül”, emellett a bandába verődött kiskorúak fenyegetései is mindennaposak. A felsorolásban sérelmezik, hogy a derítőállomásról rendszeresen felszereléseket, berendezéseket tulajdonítanak el, végül pedig, hogy a „hatalmas mennyiségű szemétből és rendezetlenségből fakadóan a környék egy fertőzési gócponttá változott”.
„Betelt a pohár”
„Betelt a pohár. Egyetlen megoldást fogadunk el a városvezetés részéről: költöztessék el minél távolabb a cigányokat, legkésőbb jövő év tavaszáig” – közölte a panaszosok képviselője. Hozzáfűzte, amíg konkrét lépés történik, felkérik a csendőrség és rendőrség képviselőit, hogy biztosítsanak állandó járőrözést a városrészen. Amennyiben „süket fülekre találnak”, a lakók „a legfelsőbb szintekig is hajlandók elmenni”.
„Nem mi, hanem ők”
A helyzetet bonyolítja, hogy a Tavasz utcában két különálló cigánytelep található. Megközelítőleg százan élnek a tizenkét házból és barakkból álló, közvetlenül a szennyvíztisztító állomás mellett lévő kolónián. Az építményekben hét-nyolctagú családok zsúfolódnak össze, több családtag is a földön alszik – szemléltette a Tavasz utcai körülményeket Ráduly Ferenc udvarfelelős. Az ottani cigányok vezetőjét nem érte meglepetésként a panaszlevél. „Nem mi vagyunk a hibásak, hanem ők” – mutatott a közeli, néhány száz méterre lévő, „az övétől teljesen független” cigánytelepre. „Az én cigányaimnak tudok parancsolni, ők nem lopnak. Ha valamire készülnek, rájuk szólok, sőt, a lakók is fordulhatnak hozzám” – hangsúlyozta. Szerinte „az innen-onnan összeverődött felsősök” a problémák okozói.
Veszélyes „erősítés nélkül" terepezni
Az udvarfelelőssel azonos véleményen volt Jancsi Sándor, a Hargita Megyei Roma Szövetség csíkszeredai tagja is, aki személyesen kísért a Ráduly telepénél is népesebb cigánysor közelébe – azt azonban nem javasolta, hogy „erősítés nélkül” túl közel merészkedjünk.
Az általunk megkérdezett környékbeliek szintén úgy nyilatkoztak, hogy a nyolc éve a Petőfi Sándor és a Nagy Imre utcákból a derítőállomás melletti barakkokba költöztetett „tősgyökeres csíki cigányokkal” nincs probléma, sőt, amikor szükség van rájuk, napszámosként örömmel állnak be dolgozni a mezőn. „A felfordulást a megszámlálhatatlan, egymás hegyére-hátára épített viskókban tengődő cigányok okozzák” – pontosítottak.
„A lovakat mindennap kicsapják a magánterületekre, néhányan villanypásztorral, szögesdróttal vagy nagy testű kutyákkal kénytelenek védekezni. A fakerítést több száz méteren teljesen lebontották” – mutatta egy gazda. A faanyag mellett a kerítés vasoszlopait is kiásták és „értékesítették”. Jancsi Sándor úgy véli, csak úgy tudják elejét venni a rongálásoknak és lopásoknak, ha megerősödik a rendőri jelenlét.
A polgármesteri hivatalnak lépnie kell
„Nagyon súlyos a Tavasz utcai helyzet” – ismerte el Joni Géza, a Hargita Megyei Roma Szövetség elnöke. Mint mondta, a cigányok által megvásárolt területeken, valamint a „bármiféle jóváhagyás nélkül használt részeken” rengeteg a törvénytelen építkezés, a lakók pontos számát pedig megtippelni sem lehet a folyamatos vándorlás miatt. „Laknak ott Gyergyóból, a Kászonokból, Csíkszentdomokosról és ki tudja, még honnan. A legtöbb cigánynak nem oda szól a személyi igazolványa, jönnek-mennek az emberek” – tette hozzá. Szerinte a városvezetőknek mihamarabb le kell ülniük beszélni a cigányokkal, sürgősen kidolgozva egy tervet a helyzet rendezésére.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük Jean Adrian Andrei Hargita megyei prefektust, azonban az említett levél még nem jutott el hozzá, így az abban foglaltak ismeretének hiányában nem kívánt nyilatkozni, de ígérete szerint az elkövetkező napokban visszatér a témára.
A városvezetés álláspontja
Részben visszadobta a városvezetés a labdát a rendőrség térfelére – vonható le a következtetés a polgármesteri hivatal álláspontjából. A városellenőrzési és kényszervégrehajtó osztálytól kapott válasz alapján „nincs, ahová költöztetni a cigányokat, mivel a település nem rendelkezik erre fordítható földterülettel”. Szőke Domokos alpolgármester „kényes ügynek” nevezte a cigánykérdést, s bár a levél még nem jutott el hozzá, az általunk felvázolt helyzet ismeretében a rendszeres hatósági jelenlétet tartja a legjobb gyorsmegoldásnak.
Meglepően kevés törvénysértés
Az elmúlt közel négy év alatt egyébként mindössze öt, Tavasz utcai cigányokhoz köthető törvénysértés szerepel a – meglehetősen foghíjas – rendőrségi statisztikákban. Ezek alapján 2010 tavaszán kaszákkal és fejszékkel heten csaptak össze a cigánysoron, aminek nyomán ketten sürgősségi ellátásra szorultak. Két évvel később tizenöt személy között tört ki tömegverekedés, a nézeteltérés következtében az egyik „részvevőt” súlyos sérülései miatt a marosvásárhelyi kórházba kellett szállítani. Tavaly nyáron szintén heten estek egymásnak, négyen kórházi ellátásra szorultak. A karácsonyi ünnepek előtt nagy felháborodást keltett a Halász utcában történt tyúkol-fosztogatás, amikor a cigányok egy idős házaspár udvarára illetéktelenül behatolva elloptak három tyúkot, három baromfit pedig helyben feldaraboltak. A legutóbbi eset idén júliusban történt, akkor egy alkoholfogyasztás után kialakult verekedés eredményeképpen hárman a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán kötöttek ki.
„A rendfenntartás a csendőrség és rendőrség hatásköre” – mutatott rá az elöljáró. A helyzet orvoslásához szerinte hozzájárulhat a hamarosan megvalósuló térfigyelő rendszer kiépítése is. „Ez a városrész rajta van azon a listán, amely fokozott odafigyelést igényel, ennek megfelelően oda csoportosítjuk a város több pontjára hamarosan felszerelendő kamerák egy részét is” – mondta el Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szintén azt ígérte, hogy hamarosan visszatér az ügyre.
Két és fél évvel ezelőtt egyébként az Amnesty International emberjogi szervezet elmarasztalta a polgármesteri hivatalt, mert „nem biztosítanak a Tavasz utcai cigányoknak emberhez méltó lakhatási körülményeket”. A szervezet több kontinensről összegyűjtött harminchatezer levéllel próbálta nyomatékosítani kampányát, azonban kiderült, hogy nemcsak a távoli aláírók, hanem az Amnesty International képviselői is csupán felszínesen ismerik a Tavasz utcai cigányok helyzetét. Sőt, a sajtó azon felkérését is elutasították, hogy közösen látogassák meg a cigánytelepeket.
„Nem korlátozhatjuk a cigányokat szabad mozgásukban”
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Gheorghe Suciu a panaszlevéllel kapcsolatban kifejtette, elsősorban a városvezetés feladata a helyzet rendezése, de „az észrevételt természetesen vezetőségi szinten is elemezni fogja a csendőrség”. Ugyanakkor az állandó járőrözés véleménye szerint nem megoldás, mivel „egyrészt nincs rá kapacitás, másrészt a cigányokat napközben nem lehet korlátozni szabad mozgásukban”. Azt viszont valószínűnek tartotta, hogy – amennyiben tényleg indokolt – „a kritikus napszakokban erősített járőrcsapatok fognak vigyázni az együttélés szabályainak betartására”.
Ezzel szemben a lakók biztonságérzetének növelését ígérte Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. „Közismert a Tavasz utcai állapot. Eddig sem utasítottuk vissza a környék lakóit, ha segítséget kértek, ezután sem fogjuk” – hangsúlyozta a sajtóreferens. Hozzátette, ha arra van igény, akkor a helyzet szakértők általi felmérését követően akár a huszonnégy órás rendfenntartói jelenlét is megoldható. „Együttműködünk a csendőrséggel, elsősorban vegyes közbiztonsági járőregységekkel kivitelezhető a közrend megőrzése” – emelte ki.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
2013. november 7.
Orbán: sikeres anyaország áll a Kárpát-medence magyarsága mögött
A Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll a háta mögött a következő években - közölte Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén, a Parlamentben.
A kormányfő ezt az Európai Bizottság minap közzétett jelentésére utalva mondta, úgy fogalmazva: már nem az a vita, hogy amit Magyarország csinál, az sikeres-e, hanem hogy mennyire.
Orbán Viktor azt is mondta, bármi is lesz a következő parlamenti választás eredménye, az elég valószínű, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok "nem lesznek fölszedhetők".
Szólt továbbá arról: mindig erőt adott a magyar kormánynak, hogy amikor a nemzetközi viták idején kiállásra volt szükség, akkor a határon túli magyarokra mindig lehetett számítani.
kormányfő ezt az Európai Bizottság minap közzétett jelentésére utalva mondta, úgy fogalmazva: már nem az a vita, hogy amit Magyarország csinál, az sikeres-e, hanem hogy mennyire.
Orbán Viktor azt is mondta, bármi is lesz a következő parlamenti választás eredménye, az elég valószínű, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok "nem lesznek fölszedhetők".
Szólt továbbá arról: mindig erőt adott a magyar kormánynak, hogy amikor a nemzetközi viták idején kiállásra volt szükség, akkor a határon túli magyarokra mindig lehetett számítani.
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy "az az ellenszél", amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte a munkáját, a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog.
A magyar kormányfő úgy fogalmazott: a választás után, különösen ha ismét egy stabil kabinet jön létre, az ellenszél helyett a hátszél jelensége jelenik majd meg Magyarország és a vele szövetséges európai uniós országok kapcsolatában.
maszol/MTI
2013. november 7.
Máért Orbán: sikeres anyaország áll a Kárpát-medence magyarsága mögött
- Orbán Viktor miniszterelnök úgy számol, hogy a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte munkáját. A kormányfő csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén, a Parlamentben azt is mondta: a Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években.
Orbán Viktor beszédében kijelentette: bármi is lesz a következő magyarországi parlamenti választás eredménye, az elég valószínűnek tűnik, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok "nem lesznek fölszedhetők", ezzel számolhatnak a határon túli magyarok is. A következő évek munkájának tehát az alaptörvényben most olvasható tételek lesznek a szilárd elvi és történeti alapjai - nyomatékosította.
A fokozatosan javuló gazdasági teljesítményt prognosztizáló, kedden közzétett európai bizottsági előrejelzésre utalva azt is mondta: a Kárpát-medence magyarsága számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években. Mint fogalmazott, már nem az a vita, hogy amit Magyarország csinál, az sikeres-e, hanem hogy mennyire, ugyanis a három és fél évvel ezelőtt elindított gazdaságpolitika és társadalomszervezés meghozta a nemzetközi elismertséget. Szavai szerint Magyarország a jövőben a mindennapi megélhetés szempontjából is új lehetőségeket nyitó ország lesz.
Mindezek miatt arra számít - folytatta a határon túli magyar szervezetek, a kormánytagok és a meghívott vendégek előtt -, hogy az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte a munkáját, a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog. A választást követően, különösen ha ismét egy stabil kabinet jön létre, az ellenszél helyett a hátszél jelensége rajzolódik ki Magyarország és a vele szövetséges európai uniós országok kapcsolatában - mondta a kormányfő. Rámutatott ugyanakkor, hogy a választás előtt, a következő négy-öt hónapban - mivel nemzetközi pártszövetségek, testvérszervezetek működnek, így a magyar politikai életben "a külföldi elem részvétele meg fog erősödni" - még nem látszik majd az a kép, mely szerint Magyarország a vitákon túljutott ország a nemzetközi színtéren, "sőt épp az ellenkező képzet alakul majd ki".
Összegzése szerint az elmúlt három év munkája nemcsak számokban kifejezhető eredményeket, hanem jelentős presztízsnövekedést is hozhat Magyarországnak. Márpedig ha az anyaország erős, elismert, akkor nagyobb támaszt tud nyújtani a Kárpát-medence magyar közösségeinek is - fűzte hozzá.
Orbán Viktor egyúttal köszönetet mondott azért - hiszen erőt adott a magyar kormánynak -, hogy amikor a nemzetközi viták idején kiállásra, szolidaritásra volt szükség, akkor a határon túli magyarokra mindig lehetett számítani. Könnyen lehet, hogy ha nem lett volna ilyen széles, a nyugati magyarságot is magába foglaló kiállás Magyarország mellett, akkor a kormány nem is tudta volna keresztülvinni elképzeléseit - tette hozzá.
A magyarországi ellenzéknek is újra köszönetet mondott a jelentős nemzetpolitikai kérdésekben kialakult egyetértésért.
A mintegy huszonöt perces felszólalásában megismételte emellett azt az álláspontját, amely szerint a következő öt-tíz év legjelentősebb magyarországi gazdasági, gazdaságfilozófiai vitái az "Európai Unió versus nemzeti szuverenitás" összefüggésében zajlanak majd.
Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy Magyarország rendkívül szegény - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki beszédében ezzel kapcsolatosan bejelentette, hogy a kormány szerdai ülésén döntött az úgynevezett gyed extra bevezetéséről, amelyről Soltész Miklós szociális államtitkár csütörtök délelőtt tart sajtótájékoztatót. A gyed extra a kismamák munkaerő-piaci visszatérését hivatott segíteni.
Orbán Viktor véleménye szerint a következő években folyamatosan kormányzati intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a makrogazdasági helyzet javulása megjelenjen a mindennapi élet viszonyaiban is, hogy "a szabad élet feltételeit is megteremthessük".
Megerősítette, kormánya törekszik arra, hogy a makrogazdasági helyzet anyaországi javulása megjelenjen a határon túli területeken is. Ennek már vannak, igaz szerény, jelei, de még nem lehet kijelenteni, hogy az államhatárokon kívüli, magyarlakta területek gazdasági fejlődése összhangban van az anyaország gazdasági fejlődésének ritmusával, tartalmával és minőségével - mondta, majd közölte: a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb kérdése vélhetően éppen az lesz, hogy "a szellemileg már megalkotott Kárpát-medencei gazdasági stratégia" a valóságban is működővé váljon.
A miniszterelnöki beszéd után a tanácskozás zárt körben folytatódott. A napirenden a nemzetpolitikai stratégia megújítása, az egyszerűsített honosítás és a jövő évi választásra való felkészülés szerepel. Az ülés várhatóan zárónyilatkozat elfogadásával fejeződik be kora este.
(MTI)
2013. november 8.
Egyre jobbak a Temes és Hargita megye közötti testvériskolai kapcsolatok
Rendkívül jó testvériskolai kapcsolatokról számolt be csütörtökön Hargita Megye Tanácsa a Temes megyei iskolákkal kapcsolatban.
Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk közösségépítő program keretében évek óta szorgalmazza a Temes és Hargita megyei oktatási intézmények közötti kapcsolatok kialakítását és elmélyítését.
Az udvarhelyszéki iskolák és Temes megyei magyar tannyelvű oktatási intézmények között tíz testvérkapcsolat alakult ki, éspedig: a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceummal, a lugosi 5-ös Számú Általános Iskola a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskolával, az igazfalvi általános iskola a nagygalambfalvi általános iskolával, az újszentesi általános iskola a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskolával, az óteleki általános iskola a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolával, a végvári áItalános iskola a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolával, a nagyszentmiklósi általános iskola a homoródalmási Dávid Ferenc Általános Iskolával, a zsombolyai általános iskola a máréfalvi Nyírő József Általános Iskolával, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziummal, valamint a temesvári óvodák magyar csoportjai a székelyudvarhelyi Napsugár Óvoda és a Villanytelep utcai óvoda csoportjaival. A Temes megye és Hargita megye magyar tannyelvű oktatási intézményei közötti együttműködési megállapodás megkötésére 2011. május 21-én került sor Székelyudvarhelyen, ezek a kapcsolatok azóta is léteznek, sőt, egyre szorosabbak.
A végvári általános iskola és a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola az elmúlt két évben aktívan bekapcsolódott egymás rendezvényeibe: hagyományőrző néptánctáborban, Móra-napokon vettek részt, kulturális műsort adtak elő, és több közös kirándulást szerveztek. A temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum küldöttsége 2012 márciusában látogatott el a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceumba, amit május folyamán viszonoztak. Idén áprilisban a székelyudvarhelyiek látogattak a Bánságba, június folyamán a Gerhardinum diákjai látogattak Székelyudvarhelyre. 2012 nyarán 14 óteleki tanuló és 2 tanerő utazott Varságra, az elszállásolás családoknál történt. Kirándulást tettek a Gyilkos-tóhoz, a Békás-szoroshoz, valamint részt vettek a Málnafesztiválon. 2011-ben a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskola képviselői jelen voltak az Újszentesi Napokon. Az év végén az újszentesiek sítáborban vettek részt Siménfalván. A zsombolyai általános iskola és a máréfalvi Nyírő József Általános Iskola között több közös tevékenységet is szerveztek az elmúlt időszakban. Ugyancsak a testvérkapcsolatoknak köszönhetően 2011 tavaszán négy, 2012 tavaszán pedig két temesvári óvónő vett részt a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Szakmai Képzésén.
A Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett Összetartozunk program egyik fontos hozadékának tekinthetjük a kiépült testvériskolai kapcsolatokat, hisz a diákkorban kialakult ismeretségek és barátságok tovább mélyülhetnek, élő kötelékeket alakítva ki a szórványban és a tömbben élők között. A megyei tanács a jövőre nézve is támogatja a testvériskolai kapcsolatok fenntartását, és újabb partnerségek kialakítására törekszik a jó példák mentén.
maszol/MTI
2013. november 9.
Az RMDSZ párbeszédet sürget a román és a magyar kormány között
Mint tegnapi lapunkban olvashatták, a nemzetpolitikai stratégia megújítása, az egyszerű honosítás és a jövő évi választások voltak a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) budapesti ülésének napirendjén.
A tanácskozás után Borbély Lászlóval, az RMDSZ politikai alelnökével beszélgettünk.
A politikai alelnök szerint meglepően feszültségmentes volt a Máért-találkozó, annak ellenére, hogy jelen voltak a magyarországi ellenzéki pártok, illetve a határon túli magyar képviseletek is. Egyetértettek abban, hogy a kettős állampolgárság intézménye létezik, a határokon túli magyaroknak is élniük kell szavazati jogukkal.
– Az RMDSZ mindig azt mondta, hogy éljen mindenki szavazati jogával anélkül, hogy beleszólnánk a magyarországi belpolitikai csatározásokba. Ez egyértelműen elfogadott álláspont volt a tegnapi Máért-on is.
A határon túli szervezetek hozzászólásait Kelemen Hunor kezdte, hiszen nemcsak a legnagyobb szervezete vagyunk a magyarságnak a határon túl, de nagyon odafigyelnek ránk a többi szervezetek.
Kimondtuk, hogy be kell tartani a választási törvényt, itt számunkra nincs kérdőjel.
Az alelnök tájékoztatott, hogy Martonyi János külügyminiszterrel, Németh Zsolt külügyi államtitkárral, vagy akár Áder János köztársasági elnökkel folytatott egyéni beszélgetései során elmondta, hogy az RMDSZ igényelné, hogy – betartva nyilván a játékszabályokat – a két ország, Románia és Magyarország, amely stratégiai partnerként nevezi meg magát, miniszterelnöki szinten, a külügyminiszterek szintjén vagy akár államelnöki szinten gyakrabban találkozzék, beszéljék meg az érzékeny kérdéseket, amelyekről szemtől szemben sokkal hatékonyabban lehet tárgyalni. Függetlenül attól, hogy vannak vitatott kérdések, a párbeszéd nagyon fontos.
– Hogyan fogadták a javaslatot?
– Elvben mindenki egyetértett ezzel, ugyanakkor, ahogy gyakran lenni szokott, mindenki a másik féltől várja, hogy megtegye az első lépést. November 26-án Bukarestben lesz a kínai miniszterelnök, aki közép-kelet- európai államfőkkel és kormányfőkkel találkozik. Úgy tudom, hogy itt lesz Orbán Viktor miniszterelnök is. Ez jó alkalom lenne, hogy leüljenek Románia miniszterelnökével, és tárgyaljanak a román–magyar kapcsolatokról.
Mi ebben tudunk közvetíteni, ezt tettük az elmúlt időszakban is, és hál’istennek normális kapcsolatunk van a magyar kormány képviselőivel. Dialógust folytatunk nyilván a román kormány tagjaival is, mert mi nem párt vagyunk, egy közösséget képviselünk, ennek megfelelően kell kapcsolatot tartanunk a mindenkori kormányokkal.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)