Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2014. január 20.
Statisztika: Hargita megyében a legalacsonyabb az átlagkereset
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Hargita megyében a legalacsonyabb az átlagkereset Romániában.
A Hargita megyei Statisztikai Hivatal illetékese által az MTI rendelkezésére bocsátott összehasonlító adatok a 2013 október végi állapotot tükrözik. Míg országos szinten Romániában 2232 lej volt a bruttó átlagkereset, és 1615 lej a nettó átlagkereset, a Hargita megyei adatok ennél lényegesen alacsonyabbak. A székelyföldi megyében a nettó átlagkereset csak 1097 lejt tett ki.
A másik két székelyföldi megye a középmezőnyben helyezkedik el a keresetek rangsorában. Maros megyében 1352 lej, Kovászna megyében pedig 1257 lej az átlagos nettókereset. Érdekes különbség, hogy míg Hargita megyében a mező- és erdőgazdálkodási szektorban jegyezték a magasabb jövedelmeket, és az ipari illetve a szolgáltatási szektorban az alacsonyabbakat, Kovászna és Maros megyében éppen a mező- és erdőgazdálkodási szektorban voltak a legalacsonyabbak a jövedelmek.
A keresetek rangsorában a jelentős magyar lakosságot is számláló partiumi megyék is a középmezőnybe esnek. Bihar megyét - ahol mindössze 1194 lej a nettó átlagkereset - Maros és Kovászna megye is megelőzi. Meglepő adat az is, hogy Szilágyban magasabb az átlagkereset (1351 lej), mint Szatmár megyében (1271 lej). A nettó jövedelmek rangsorában Bukarest vezet 2224 lejes átlaggal. Tőle jócskán leszakadva következik a fővárost körülvevő Ilfov megye 1875 lejjel, majd a rangsorban Kolozs (1769 lej), Szeben (1746 lej) és Temes megye (1614 lej) következik.
A közelmúltban Klárik László, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora figyelmeztetett a statisztikai adatok megtévesztő voltára. A politikus szerint nem lehet a Székelyföldi szegénységre következtetni az itteni alacsony jövedelmekről szóló statisztikák alapján. Hozzátette: Kovászna, Hargita és Maros megye hangsúlyozottan vidéki jellegű, a kis mezőgazdasági farmok jelentős része pedig nem jelenik meg a makrogazdasági mutatókban. A politikus szerint a kereseti statisztikák a nagyobb mértékben urbanizált megyéknek kedveznek.
maszol/MTI,
2014. január 31.
Hidvéghi a Krónikának: minden szavazat számít
A magyar állampolgárság iránt az elmúlt három évben tapasztalható átütő érdeklődés azt bizonyítja, helyes döntés, nemzetpolitikai szempontból mérföldkő volt a törvény megalkotása – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Hidvéghi Balázs, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke. A Fidesz külhoni magyarokért felelős stratégiai igazgatóhelyettese szerint a magyar nemzet összetartozása új megközelítésének köszönhetően az anyaországi közvélemény döntő többsége már elfogadja, hogy szavazatukkal a határon túliak is beleszólhatnak a magyarországi politikai folyamatokba.
– Három évvel ezelőtt lépett hatályba a második Orbán-kormány egyik emblematikus jogszabálya, a kedvezményes honosításról szóló törvény. Milyen szempontok alapján von mérleget ilyenkor a kormány: az állampolgárság kiterjesztésének nemzetpolitikai vetületét veszi figyelembe vagy a számokat?
– Viszonylag egyszerű dolgunk van, mert a számok önmagukért beszélnek. A magyar állampolgárság iránt az elmúlt három évben tapasztalható átütő érdeklődés – amelynek köszönhetően tavaly decemberben az 500 ezredik eskütételre került sor az Országgyűlésben a Szent Korona előtt – azt mutatja, hogy erre valós igény mutatkozott a magyar közösségek részéről, és ez meg is maradt. De mutatja azt is, hogy mindazok számára, akik megmaradtak magyarnak – és itt több millió emberről beszélünk szerte a Kárpát-medencében és a világon –, fontos, hogy ezt formálisan is meg tudják élni, hogy erről papírjuk is legyen. Mindez egyértelműen bizonyítja: helyes döntés, nemzetpolitikai szempontból mérföldkő volt ennek a törvénynek a megalkotása. Örvendetes, hogy ez a tendencia folyamatos, hiszen nagy érdeklődés tapasztalható a honosítás iránt.
– Ez az érdeklődés talán azt is bizonyítja, hogy a külhoni magyarok túltették magukat a 2004. december 5-i népszavazás sokakban traumát kiváltott eredményén. De történt-e szemléletváltás azoknak az anyaországiaknak az esetében, akik annak idején nemmel szavaztak az állampolgárság kiterjesztésére?
– Úgy érzékelem, hogy igen. A rosszul sikerült népszavazást övező negatív kampányt követő mélypont után új korszak kezdődött, ennek egyik emblematikus jele volt 2010-ben a Fidesz–KDNP-szövetség kétharmados győzelme. A Fidesz nemzetpolitikai hozzáállása a határon túli magyarokhoz mindig is kristálytiszta volt, senki számára nem kérdéses, hogy elkötelezettek vagyunk az ügy iránt. Az állampolgárság, a választásokon való részvétel ügyét a közvéleményben is érzékelhető támogatás jellemzi, valamennyi mérvadó politikai szereplő megszavazta 2010-ben az erről szóló törvényt.
Alapkérdésekben olyan nemzetpolitikai konszenzus alakult ki, amire korábban nem volt példa. Nagyon jó látni azt is, ma már milyen kiterjedt rendszere van a testvérvárosi kapcsolatoknak, ami azért fontos, mert a kistelepülések szintjén is működő, az emberek mindennapi életét érintő együttműködésekről van szó. Bárhová megyek a Kárpát-medence magyar lakta vidékein, azt hallom a polgármesterektől, hogy nagyon jól működő testvértelepülési kapcsolattal rendelkeznek, ami rendkívül fontos jelzése annak, hogy a magyar-magyar kapcsolatok mélyen beágyazódtak a társadalom, a mindennapi emberek szintjén.
– Mostani erdélyi körútja során milyen tapasztalatokat szerzett a honosítás, a regisztrációs folyamat terén?
– Szilágy megyében, Marosvásárhelyen és Kolozsváron járva mindenütt kiterjedt tárgyalásokat folytattam megyei, városi vezetőkkel, RMDSZ-es politikusokkal, egyházfőkkel, felkerestem demokráciaközpontokat. Örömmel tapasztalom, hogy mindenki felajánlja a segítségét, nyitottsággal, pozitív hozzáállással viszonyul az ügyhöz. Ugyanakkor mivel új intézményről, relatíve bonyolult folyamatról van szó – levélben szavazás, regisztráció –, nagy szükség van arra, hogy a helyi segítség aktívabb és átütőbb legyen. A határon túliak választási részvétele csak akkor lehet sikeres, ha ebben a helyi közösségi vezetők – politikai pártok, egyházak, civil szervezetek képviselői – aktív részt vállalnak. Mindenkitől azt kértem, fokozzák ez ügyben kifejtett tevékenységüket, még intenzívebben segítsenek a magyar állampolgároknak abban, hogy részt vehessenek a választáson.
– Szlovákián és Ukrajnán kívül ütközik-e bárhol politikai, közigazgatási, adminisztratív akadályba a honosítás, a regisztráció lebonyolítása?
– Szlovákiában a legnehezebb a helyzet, hiszen ott büntető törvény van hatályban, ami komoly vitát szült Magyarország és északi szomszédja között. A szlovák partnereknek meg kell érteniük, hogy az állampolgársági törvény nem ellenük irányul, és remélem, előbb-utóbb sikerül kétoldalú keretek között rendezni a kérdést. A másik problematikus hely Kárpátalja, ahol általános jogbizonytalanság van, és nem csak a mostani tüntetések miatt. Mivel nagy az emberekben a bizalmatlanság, a félelem, Ukrajnában diszkréten zajlik az állampolgárság felvétele és az eskütétel, ennek ellenére nagyszámú az érdeklődés. Erdélyben és a Vajdaságban nincs ilyen jellegű probléma, növekvő érdeklődést tapasztalunk az állampolgárság és a választáson való részvétel iránt.
– Tekintettel arra, hogy a regisztráció, a levélben szavazás nem egyszerű feladat, a külhoni magyarok kihez fordulhatnak, ha bármilyen akadályba ütköznek?
– Az internetfelhasználók számára legegyszerűbb, ha rákattintanak a Nemzeti Választási Iroda honlapjára (www.valasztas.hu), ahol minden szükséges információt megtalálnak. Aki számára ez nem lehetséges, az akár telefonon, akár személyesen felkeresheti a magyar külképviseleteket, Erdélyben a kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátust, a demokráciaközpontokat, de segítségért lehet fordulni az RMDSZ-irodákhoz, helyi magyar vezetőkhöz, lelkészekhez. Mindazoknak, akik már felvették az állampolgárságot és regisztrálnak a választáson való részvétel érdekében, részletes tájékoztató anyagot küld majd a választási iroda. De ezt nem kell megvárni, már korábban érdemes tájékozódni a felsorolt módon.
– Mire kell különösen figyelni a levélben szavazás esetében? Ha jól tudom, tárgyalások folynak a román és a magyar posta között arról, hogy ingyenesen lehessen feladni a szavazóleveleket.
– Ez ügyben már folynak a tárgyalások, remélem, mihamarabb eredményre vezetnek. A jelenlegi szabályozás értelmében Romániából bélyegvásárlással lehet föladni postán a szavazatot, de bízom abban, hogy a tárgyalások nyomán lehetővé válik, hogy a költségek majd a címzettet terhelik, és ingyenesen fel lehet adni a szavazólapokat tartalmazó levelet. Lényeges dolog, hogy a választási procedúrára, a választási levélcsomag átvételére és visszaküldésére tizenöt nap áll rendelkezésre, de ha valaki a postát veszi igénybe – akár ingyenesen is –, számolnia kell azzal, hogy a postai út több napot vesz igénybe. Tehát úgy kell feladni a levelet, hogy az időben megérkezzen Romániából Budapestre.
Határidő az április 6-i választást megelőző nap, azaz szombat éjfél, ami tulajdonképpen az azt megelőző napot, pénteket jelenti, mert csak akkor dolgozik a posta. Ha viszont valaki biztosra akar menni, és nem akar kockáztatni a postai úttal, akkor szavazatát lezárt borítékban akár személyesen, akár megbízott útján eljuttathatja a magyar külképviseletekre, ahol postaládák állnak rendelkezésre a március 23-a és április 6-a közötti időszakban. Külképviseleten a szavazás napján is leadható a szavazat, mert amit a főkonzulátus átvett, az bizonyosan időben eljut a budapesti választási irodához.
– Magyar kormánypolitikusok többször hangoztatják, hogy az áprilisi országgyűlési választások sikere alapvetően befolyásolhatja a kettős állampolgárság népszerűségét és a kedvezményes honosítás jövőjét. A baloldali ellenzék hatalomra kerülése esetén veszélybe kerülnek ezek a jogok?
– Fontos fejlemény, hogy a 2014-es év Magyarországon úgy indult, ismét összeállt az egyszer már megbukott Gyurcsány-koalíció, amely a tönk szélére sodorta az országot. Ennek az összefogásnak a témáit az a Gyurcsány Ferenc diktálja, aki a politikusok közül egyedüliként nyíltan szorgalmazza a kettős állampolgárság és a szavazati jog elutasítását és visszavonását. Ennek ismeretében a baloldal visszatérése esetén reális annak a veszélye, hogy ez az ügy megkérdőjeleződik. A Fidesz politikusaként azt mondhatom, minden határon túli magyarnak az az evidens érdeke, hogy ez ne történhessen meg, vagyis arra biztatok minden külhoni magyar állampolgárt, hogy a Fidesz-KDNP listáját támogassa.
– Az akkor ellenzékben lévő román balliberálisok 2009-ben a határon túli román választópolgárokat okolták azért, hogy Traian Băsescu megnyerte második elnöki mandátumát. Magyar vonatkozásban tudjuk, hogy a külhoniak voksai két-három mandátumról dönthetnek, amelyek idén talán nem befolyásolhatják a választási eredményt. Kiélezett helyzetben azonban nem rója majd fel az anyaországi társadalom a határon túliaknak, hogy „királycsinálóvá" vált?
– Nem szabad lebecsülnünk egyetlen szavazatot sem. A Fidesz a saját bőrén tapasztalta meg az elmúlt egy-két évtizedben, hogy egy választást néhány ezer szavazattal is el lehet bukni. Vagyis minden szavazat számít, adott esetben egy parlamenti mandátum is eldönthet egy kormányzást. Ebből a szempontból nagyon is sokat számít, hogy a határon túli, erdélyi magyarok hogyan fognak szavazni.
Nem hiszem, hogy az anyaországi társadalom körében ez negatívan fog lecsapódni, hiszen a magyar nemzet összetartozásának új megközelítéséről beszélhetünk, ami a magyar nemzet helyzetéből indul ki. Abból, hogy a magyar nemzet őshonos területein több országban él, ettől függetlenül összetartozunk, egymásért felelősséget viselünk, és a legfontosabb ügyeinkben – például hogy merre menjen tovább Magyarország, milyen kormány alakuljon, milyen parlamentet válasszunk – közösen döntünk. Azt hiszem, ezt a tényt ma már a közvélemény döntő többsége elfogadja, megérti ennek a jelentőségét, ilyen értelemben nem jelent problémát.
– Milyen külhoni kampányt tervez a Fidesz? Befolyásolhatja-e hátrányosan a magyarországi pártok korteshadjárata a szomszédos országokban élő magyar kisebbség és a többségi társadalom viszonyát?
– A Fidesz alapvetően közvetlen elérésen alapuló kampányt tervez. Ahogy Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az állampolgárokkal való kommunikációra – levelekben, e-mailekben, személyes találkozások formájában –, úgy a határon túliak tekintetében is ezt látjuk a legcélravezetőbbnek. Emlékeztetnék, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal levelet intézett a külhoni magyarokhoz, ez a típusú kommunikáció szerintem folytatódni fog. Fontosnak tartjuk még a magyarországi sugárzású, illetve a határon túli magyar nyelvű médiumokban való megjelenést, a közéleti fórumokat.
Lényeges szempont, hogy a határokon túl folytatott választási kampány ne legyen irritáló a szomszédos népek, országok számára, hiszen senkinek sem érdeke, hogy ebből konfliktus legyen. Ilyen értelemben az ő érzékenységükre is figyelő, relatíve diszkrét kampányt kívánunk folytatni, egyébként a választópolgárok közvetlen megszólítása éppen ebbe illeszkedik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 6.
Kisebbségi egyházak jövőképe – Konferencia Kolozsváron
Az egyházak jövője az európai társadalmak fenntarthatóságának függvényében értelmezhető, ugyanis a politika nem tud mit kezdeni az „emberi tényezővel” – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Kolozsváron, Az Egyház jövője című konferencián.
Németh Zsolt a politika és egyház szerepéről beszélt„Ha az emberek önpusztító módon élnek, ha megszűnik az emberek közötti bizalom, ha nem születnek gyerekek, ha az önzés kultúrája diadalmaskodik, lehetetlen a közösség fenntarthatóságáról gondolkodni” – hangsúlyozta a politikus.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a keresztények magánügynek tekintették volna vallásukat, nem kerültek volna összetűzésbe a hatalommal.
Az egyház és a politika viszonya örökzöld téma, minden korban választ kellett adni rá – jelentette ki.
Az egyházi elöljáró Egyház – Politika – Egyházpolitika ma és holnap című előadásában kifejtette: nem tartja szerencsésnek az egyházpolitika kifejezést, mert az egyháznak nem célja a világi hatalom megszerzése, de ez nem jelenti azt, hogy az egyházat nem érdeklik a társadalmi kérdések.
A püspök szerint a jövő legnagyobb kérdése az egyház tagjainak csökkenése. „A gyerekvállalás az egyetlen megoldás, ez határozza meg az egyház jövőképét” – szögezte le Kató Béla.
Németh Géza egyetemi tanár előadásában arról értekezett, hogy a politikailag keresztyén Európa a múlté, az egyház kisebbségi helyzetbe került, kisközösségi keresztyén Európa van születőben. Potyó Ferenc érseki helynök szintén úgy vélte: a kisközösségek organikus rendszerének kiépítése jelenti a kiutat.
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott eseményen egyébként Rezi Elek, a házigazda felsőoktatási intézmény rektora köszöntötte a konferencia résztvevőit. Zalatnay István lelkész, a rendezvény főszervezője elmondta: a konferencia témája Németh Géza Miért fontos az egyházi jövőkép? című könyvéhez kapcsolódik, amelyet a szerző születésének 80. évfordulója alkalmából adott ki a magyarországi Erdélyi Gyülekezet.
A Németh Géza református lelkész – Németh Zsolt külügyi államtitkár apja – által alapított Erdélyi Gyülekezet önálló bejegyzésű egyház Magyarországon, egyházjogilag a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 10.
A huszár mulatni is tud
Ötödik alkalommal tartották meg a hétvégén a hagyományos háromszéki huszárbált Sepsiszentgyörgyön. Pénteken este mintegy háromszáz meghívott jelent meg a Kolcza vendéglőben. Magyarországról, Székelyudvarhelyről is érkeztek a huszármozgalommal szimpatizálók Fazakas Péter huszár főhadnagy, a szervező Szilaj Hagyományőrző Egyesület elnökének meghívására.
A rendezvényen fellépett a Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette Magyar Férfidalárdája, de a huszárok is kivágták a rezet: Fazakas Péter karnagy irányításával huszárnótákat adtak elő, közöttük volt a legfiatalabb regruta, az ötéves gidófalvi Pap Kristóf is. Mi több, tánccal is szórakoztatták a negyérdeműt. A rövid műsorban versmondással lépett fel Recsenyédi Hanna és Fazakas Etele. Fazakas Péter megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a múltról emlékezni szükséges, de a jövőt építeni kell. Az esemény összegzéseként Recsenyédi Béla huszár hadnagy elmondta: nagy előrelépés, hogy a huszárok immár tánccal is bemutatkozhattak, nem kellett táncegyüttest meghívniuk. A huszár, az mulatni is tud – jegyezte meg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 12.
Borboly: Orbán Viktor betartotta az ígéretét
Esélyt kell adni a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására, mondja Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki ezért arra biztatja a honosított polgárokat, hogy az április hatodikai magyar országgyűlési választásokon éljenek szavazati jogukkal.
– Elsők között volt, aki Székelyföldről igényelte a magyar állampolgárságot. A regisztráció kapcsán is ilyen aktív volt?
– Az állampolgárság igénylésekor két tanácselnök kollégámmal úgy gondoltuk, hogy a jó példával elöl kell járnunk, ez a magyarázata az akkori aktivitásnak. A regisztráció megtörtént részemről, de itt már nem voltam ilyen aktív. Arra biztatok mindenkit, hogy regisztráljon. A Nemzeti Választási Iroda honlapján elég sok információ van, azt javasolnám a Székelyhon.ro-nak, hogy a regisztráció netes verzióját lehetővé tevő linket tegyék ki jó nagyban a honlapjukra, ne kelljen keresgélni a Választási Iroda honlapján az érdeklődő határon túli magyar állampolgároknak.
– Jelzem kollégáimnak. Milyen lehetőséget lát abban, hogy a regisztrált határon túli magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon?
– A határon túli magyar szavazati jog kapcsán sokszor elhangzik, hogy az szimbolikus, és hogy nem is igazán tudunk beleszólni a magyarországi választásokba. Én erre politikusi tapasztalattal a hátam mögött azt tudom mondani, ezek az állítások nem igazak. A 2002-es, 2006-os magyarországi parlamenti választások 50 ezer szavazaton múltak, és ha belegondolunk, hogy a kettős állampolgárok száma csak Hargita megyében eléri ezt a számot, látható, hogy van szavunk és súlyunk. 2004. december 5. után nálunkfelé nagy divat volt szidni a magyarországiakat, hogy így meg úgy, mert hogy nem lett sikeres a népszavazás. A 2010-ben hatalomra került kormány és annak vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök betartotta az ígéretét, megkaptuk az állampolgárságot. Tehát remélem, hogy akik akkor dohogtak, azok már mind túl vannak a regisztráción, mert a szavazati jog fontos részét képezi az állampolgárságnak. Ha csak a Sapientia egyetem, illetve a szórványkollégiumok támogatására, valamint a minden erdélyi magyar tanulónak járó diáktámogatásokra gondolunk, látható, hogy konkrét, számunkra fontos kérdések sorsa dőlhet el az április 6-i választáson.
– Kiterjedt kapcsolathálóval rendelkezik. Tapasztalatai szerint környezete hogyan viszonyul a regisztráció lehetőségéhez? Kell biztatnia őket?
– Januárt az idei évi költségvetés előkészítési munkálataival, egyeztetéseivel kapcsolatos teendők foglalták le, és hetente egyszer tárgyalásra is kellett mennem Marosvásárhelyre. Tehát nem volt időm érdeklődni, biztatni a regisztráció kapcsán, de az elkövetkező hetekben erre időt fogok szánni. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete segítségével az elmúlt években közel 16 ezer embert szolgáltunk ki ingyenesen, ami éves szinten közel ötvenezer lej megtakarítást jelentett, hisz ingyenesen történt mindeddig nemcsak a honosítási csomag kitöltése, hanem a dokumentumok lefordítása, a fényképek készítése stb. A 25-ből 17 csíki községben és városban helyi csapatunk segíti a folyamatot, és lelkiismeretes munkát végez. Eddig negatív visszajelzést nem kaptunk, és a regisztráció is folyik párhuzamosan.
– Az április hatodikai választás alkalmával élni fog állampolgári jogával?
– Természetesen élni fogok a szavazati jogommal. Ugyanakkor arra biztatok mindenkit, hogy éljen a szavazati jogával még április 6-a előtt, hogy ne fusson ki a határidőből, és adjunk esélyt a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására. De ahhoz, hogy lehessen szavazni, előtte regisztrálni kell, és ennek van itt az ideje, tehát most a regisztráció fontosságáról kell minél többet beszéljünk, segítsük azokat, akiknek ez nehézséget okoz. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy április 6-án is el kell mennünk szavazni, de a magyarság érdeke akkor érvényesülhet teljességében, ha május 25-én az európai parlamenti választáson is részt veszünk. Hisz a magyar-magyar együttműködés egyik színtere az Európai Parlament, ahol akár ugyanabba a frakcióba ülve lehet saját jogainkért harcolni, vállvetve.
Kozán István
Székelyhon.ro,
2014. február 15.
Jubileumi év, újabb lépés az Arad–Gyula kapcsolatban
Több köt össze, mint amennyi elválaszt
Dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester és Bognár Levente aradi alpolgármester (középen) az idei együttműködési szerződés
Idén lesz 20 esztendeje, decemberben, annak, hogy aláírták a – gyulai kezdeményezésre egy akkori középiskolás diák, Susánszki Imre ötletéből kiindult – Kézfogások elnevezésű, testvérvárosi kapcsolattá fejlődött együttműködést a magyarországi Gyula és a romániai Arad között.
Ma, amikor, szerencsére, se szeri, se száma a romániai és külföldi helységek közötti hivatalos (testvérvárosi vagy partner-)kapcsolatnak, nem könnyű elképzelni, mit jelentett ez akkor. Röviden: amolyan úttörő lépést a két ország kapcsolatában.
Ma már, örömmel írom le, nem szenzáció egy újabb közös Arad–Gyula-rendezvény, projekt: hozzátartozik a hétköznapokhoz. Az idei önkormányzati és egyéb találkozók legfeljebb annyiban különböznek a többitől, hogy jubileumi rendezvények, s mint ilyeneknek, a szokásosnál jobban megadják a módját.
Ma délelőtt az aradi városháza dísztermében aláírták az Arad és Gyula közötti 2014-es együttműködési programot. Jubileumi évről lévén szó, a program az előzőkhöz képest valamivel gazdagabb, valamivel több a közös rendezvény. De a magam részéről ennél is fontosabbnak tartom, hogy a felszín alatti – a két városvezetőség „kötelező” – futballmérkőzéssel, közös ebéddel, koccintással stb. egybekötött találkozásain, megbeszélésein (távolról sem elítélendő vagy kárhoztatandó összejövetelein) túlmenő „mélyrétegi” kapcsolatok az igaziak. Az, hogy aradiak (fogalmazzunk pontosabban: a határ mentiek) szervezett vagy szervezetlen formában tízezer számra felkeresik Gyulát, fürdőjét, hogy az ottaniak eljönnek az aradi filharmónia hangversenyeire, megnézik a Szabadság-szobrot és más helyi nevezetességeket, civil-, kulturális és egyéb szervezetek tartanak egymással hasznos kapcsolatot stb.
A testvérvárosi kapcsolat, mindinkább gyakorlatilag is, a polgárokról szól, az európai polgárokról, akik hazájukban élnek, dolgoznak, de a külföldi testvérvárosban is „otthon” vannak.
A mai összejövetelt, házigazdaként, Bognár Levente aradi alpolgármester nyitotta meg – román és magyar nyelvű beszédéhez tolmácsra természetesen nem volt szükség. Üdvözölte a gyulai vendégeket – dr. Görgényi Ernő polgármesterrel az élen –, Florin Vasiloni gyulai román főkonzult (aki tavaly decemberben Gyulán, a Kézfogások létrejöttének 19. évfordulóján is jelen volt),
Szilágyi Tamás gyulai és Stark Erika aradi projektfelelőst, az aradi és gyulai önkormányzatok képviselőit. Beszédek hangzottak el – gyulai polgármester, a gyulai román főkonzul, az aradi alpolgármester részéről –, amelyek egyöntetűen az együttműködés eredményeiről, hasznáról és folytatásának reményeiről szóltak.
Lássuk röviden, mit tartalmaz az Arad–Gyula együttműködés 2014. évi terve.
Februárra a szakmai tevékenység és a család témájának megbeszélésére kerül sor – a konferencia ma kezdődött, miután csütörtökön a gyulai vendégek és vendéglátóik két, többségükben (mintegy 80%-ban) nőket foglalkoztató aradi vállalatot kerestek fel. Áprilisban Gyulán rendeznek nemzetközi konferenciát ugyanebben a témában (amelyet még további négy összejövetelen tárgyalnak meg, a más testvérvárosok pozitív tapasztalatait is összegző könyvet is megjelentetnek), júniusban az aradi és gyulai önkormányzati képviselők focimeccsére kerül sor Aradon, júliusban aradi képzőművészek gyulai alkotótáborban vesznek részt, augusztusban gyulaiak részvételére kerül sor az Aradi Napokon, szeptemberben pedig a focimeccs gyulai visszavágóját tartják meg. Október 6-án hivatalos gyulai küldöttség lesz jelen a vértanú tábornokok tiszteletére szervezett aradi rendezvényen, novemberben Gyulán, decemberben pedig Aradon kerül sor a Kézfogások 20. évfordulójának megünneplésére. Az alkalomra egyébként kétnyelvű kiadvány is megjelenik, képzőművészeti kiállításokra kerül sor (Aradon Kohán-tárlatot terveznek), előkészítik az aradi vértanúk relikviáinak gyulai kiállítását, együttműködési terveken dolgoznak a partnerkapcsolatok keretében benyújtandó uniós pályázatokra, civilszervezet alakul az Arad–Gyula baráti kapcsolatok ápolására stb.
Florin Vasiloni gyulai román főkonzul a továbbiakra is gyümölcsöző – a két ország baráti viszonyait is elősegítő – együttműködést kívánt a két városnak.
Csatlakozunk a jókívánságokhoz.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),
2014. február 16.
„Családjaiban él a nemzet”
Családokkal népesült be a magyar Országház szombaton: itt tartották a Családjaiban él a nemzet című konferenciát, amelyen a Kárpát-medence több mint száz településéről mintegy nyolcszázan vettek részt. Az eseményen a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez tartozó csíkszeredai egyesületek tagjai is jelen voltak.
A Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért civil szervezetet, a Csíki Anyák Egyesületét és a Hargita Megyei Mozgássérültek szervezetét is képviselte az a néhány család, amely február 15-én, a Házasság Hete rendezvénysorozat zárórendezvényén vett részt Budapesten.
Hungarikum a Házasság Hetén
Magyarországon hét évvel ezelőtt szervezték meg először a Házasság Hete rendezvénysorozatot, kapcsolódva a tizenhét évvel ezelőtt Angliából elindult mozgalomhoz. „Hungarikum a Házasság Hete mozgalomban, hogy Magyarországon minden évben választunk egy házaspárt, amely ennek a hétnek a házasság-nagykövete” – avatott be a részletekbe Herjeczki Kornél, a házasság világhete rendezvénysorozat főszervezője.
Miniszterelnöki üzenet
Az eseményen részt vevő Soltész Miklós szociális és családügyért felelő államtitkár Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét tolmácsolta: „(...) a családban élők a saját bőrükön tapasztalják, mit jelent egy jól működő közösség tagjának lenni. Sőt, akik összetartó családban nőnek föl, még ennél is többet kapnak. Ők már gyerekkorukban elköteleződnek bizonyos értékek megőrzése és továbbadása iránt. Felnőttként védeni és őrizni fogják házasságukat, gyermekeket vállalnak, akiknek továbbadhatják anyanyelvünket, népdalainkat és népmeséinket, és azt is megtanítják nekik, hogy szerte a világban élnek magyarok, akikkel összetartozunk. Magyarország kormánya hálás önöknek, amiért szülői teendőik ellátásával nemzetünk jövőjét is megalapozzák. Ehhez a feladathoz mi úgy tudunk hozzájárulni, hogy igyekszünk könnyíteni a családok helyzetét.”
Kövér a kormány alapvető kötelességéről
„Miként az országház az egyes alkotóelemeiből, a magyar nemzet is közösségeiből épül fel, amelyből a legszervesebb, a legalapvetőbb közösség a család” – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke. „A mindenkori magyar kormánynak és a mindenkori országgyűlésnek Isten és a nemzet iránti legalapvetőbb kötelessége és küldetése, hogy támogassa azokat, akik életüket a család szövetségében élik, gyerekeket nevelnek és gondoskodnak szüleikről” – szögezte le.
Alkalom a személyes találkozásokra
A konferencián a Kárpát-medencei családszervezetek vezetői ismertették tevékenységeiket, majd Répás Zsuzsanna a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az elmúlt évek nemzetépítő eredményeit ismertette. A szombati rendezvényen a Kárpát-medence minden területéről érkezett magyar családok villámcsődületet rendeztek az országház díszlépcsőjénél. A konferencia ideje alatt pedig a folyosón kézműves foglalkozásokat tartottak. Az esemény jó alkalom volt arra, hogy a Családlánc mozgalomhoz tartozó szervezetek tagjai személyesen is megismerjék egymást, hogy újabb kapcsolatok születhessenek, hogy az együttműködések szorosabbak legyenek, a kitűzött célok pedig még világosabbak.
E nap jelentőségéről
„E nap jelentősége, hogy a szélrózsa minden irányából a magyarlakta területekről a családszervezetek képviselői családostól jöttek, gyerekeikkel, házastársaikkal együtt jelentek meg. Ilyen még nem volt” – mondta el a Székelyhon.ro-nak Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke. Kövér László az esemény jelentőségéről a következőképpen nyilatkozott portálunknak: „ez a rendezvény is azt hirdeti, hogy összetartozunk, a legtermészetesebb módon élhetünk együtt, függetlenül attól, hogy ebben a pillanatban melyik államnak vagyunk a polgárai. Nemzeti hovatartozásunk ezt felülírja. Ezért jó, ha még több ilyen alkalom van.”
Székelyhon.ro,
2014. február 18.
Az EP választásokról is egyeztetett Orbán Viktor Kelemen Hunorral
A román politikai helyzetről és az uniós választásokról egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden Budapesten.
A román alkotmánybíróság minapi elutasító döntése a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által is javasolt és támogatott alkotmánymódosításról rossz üzenet a romániai kisebbségi jogok bővítése tekintetében – szögezte le Kelemen Hunor az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a két politikus a magyar kormányfő irodájában tárgyalt, és a romániai politikai kérdéseken kívül a közelgő európai parlamenti választásokról is egyeztettek. Egyetértettek abban, hogy az uniós választás után is erős és egységes magyar képviseletre van szükség úgy az Európai Parlamentben, mint annak jobbközép frakciójában, az Európai Néppártban, melynek a Fidesz és az RMDSZ is tagja. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ a hétvégén rangsorolja a választáson indítandó képviselőjelöltjeit.
A nap folyamán Orbán Viktor ugyancsak hivatalában fogadta Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, erdélyi EP-képviselőt is.
MTI |
Székelyhon.ro,
2014. február 20.
Ha kedd, akkor Erdély
Ha nem hiszünk a politikai véletlenekben – márpedig nem természetünk –, kedden valószínűleg eldőlt, hány erdélyi magyar politikai alakulat vesz részt a májusi Európai Parlamenti választáson, indul-e független magyar jelölt, illetve helyet kap-e a Fidesz EP-listáján erdélyi személyiség.
Hogy miért éppen kedden? Mert ez a nap kivételesen nem Belgiumnak, hanem Erdélynek jutott, Orbán Viktor miniszterelnök ekkor fogadta budapesti hivatalában Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt és Tőkés Lászlót, az EMNT vezetőjét, de a pontosság kedvéért tegyük gyorsan hozzá: a két politikussal folytatott megbeszélés nem egyszerre, hanem külön-külön zajlott.
És ha már filmes hasonlattal éltünk, folytassuk is azzal. Minden bizonnyal terítékre került a két találkozón az európai megmérettetésen való szereplés valamennyi lehetséges erdélyi forgatókönyve: az összefogásé és a külön indulásé, amelyre a korábbi EP-választásokon egyaránt volt már precedens.
A végleges válaszra nem sokat kell várni: Tőkés várhatóan hamar egyértelművé teszi, milyen formában pályázik újabb brüsszeli mandátumra, hangsúlyosan ettől függ az EMNP által követendő irány is, az RMDSZ pedig szintén a napokban rangsorolja a listájára jelentkezett jelölteket. És persze kiderül az is, nyomott-e a latban azoknak a köztiszteletben álló erdélyi magyar személyiségeknek a felhívása, akik a három magyar párt választási koalícióját szorgalmazzák az EP-megmérettetésre. Akik úgy érezték, a nagy magyar–magyar egymásnak feszülés közepette ideje van a szólásnak, a bátor, őszinte beszédnek, annak, hogy a nemzeti érdek a pártérdekek fölé kerekedjék.
Egyetemi tanáraink, orvosaink, művészeink felismerték, a széthúzás semmiképpen sem vezet közelebb az erdélyi magyar közösség céljainak megvalósításához. Intő jel, hogy az alkotmánymódosító népszavazás nem lesz alkalmas a magyarság mozgósítására, hiszen az új alaptörvény szövegéből kigyomlálták a kisebbségbarát cikkelyeket. Emiatt a politikai elitnek kétszer is meg kell gondolnia, hogy milyen üzenettel vág neki Európa újbóli meghódításának. Sellemi elitünk néhány tagja megpróbált támpontot adni, hogy később ne mondjanak csütörtököt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 20.
Kelemen Hunor: Orbán nem szokott semmit sem sugallni
"Egy pillanatig sem éreztem Orbán Viktor részéről olyanféle igyekezetet, hogy bármifélét sugalljon az EP-választásokkal vagy más kérdésekkel kapcsolatban" – jelentette ki szerdán a maszol.ro-nak Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnökét a magyar kormányfővel folytatott keddi tárgyalásáról kérdeztük.
Aktuálpolitikai kérdésekről, elsősorban a romániai alkotmánymódosítás fejleményeiről tájékoztatta Orbán Viktort kedden az RMDSZ elnöke. "Elmondtam, hogy milyen rettenetes rossz üzenete van annak az alkotmánybírósági döntésnek, amelynek értelmében kikerül a módosított alaptörvényből az RMDSZ több – a parlamenti bizottságban már elfogadott – javaslata" – számolt be a maszol.ro-nak Kelemen Hunor.
A politikus szerint az alkotmánybíróság kifogásai azt üzenik, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között a kisebbségi jogok bővítése nem lehetséges. "Ez rossz jel, mert a bíráknak nem szabadna ilyen politikai kérdésekben véleményt mondania” – mondta Kelemen, aki szerint a taláros testületnek nem csak az RMDSZ javaslatai kapcsán megfogalmazott kifogásai, hanem más döntései is politikai jellegűek.
„A bírák azt mondják ki, hogy az alkotmányt érdemben módosítani nem lehet. Megosztottam Orbán Viktorral azt a konklúziómat, hogy új alkotmányra van szükség, nem a mostanit kell foltozni” – fogalmazott a politikus.
Kelemen tájékoztatása szerint az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen szó esett az európai parlamenti választások perspektíváiról is. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz és az RMDSZ egyaránt a néppárti (EPP) frakció tagja az Európai Parlamentben, és mindkét fél érdeke, hogy erős legyen ez a frakció. „Annál is inkább, mert szoros küzdelem várható az EP-választásokon a néppárti és a baloldali pártcsalád között” – magyarázta.
Szóba került a magyar miniszterelnök irodájában az EPP közelgő dublini kongresszusa, amelyen többek között arról is döntés születik majd, hogy kit támogat a pártcsalád uniós főbiztosnak. „Több jelölt neve felmerült, most folynak az egyeztetések” – mondta Kelemen.
Arra a kérdésünkre, hogyan látja Orbán Viktor az EP néppárti frakciójának erősödésének fényében azt a forgatókönyvet, amely szerint Tőkés László az RMDSZ ellenében indulna az EP-választásokon, a szövetségi elnök azt válaszolta: erről a forgatókönyvről nem esett szó.
A Szövetségi Állandó Tanács szombaton rangsorolja az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeit – közölte a szövetségi elnök. Tájékoztatása szerint az így kialakult listát a március elsején ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának is meg kell erősítenie. Mint ismert, az EMNP szintén szombaton dönt arról, hogy indul-e és milyen formában az EP-választásokon. Döntését Tőkés László szándékaitól teszi függővé, ám a volt püspök tervei még nem nyilvánosak.
„Én azt mondtam, amit korábban is: a Tőkés László által védnökölt EMNP 2012-ben megméretkezett és csúfosan leszerepelt a választásokon. Támogatottságuk azóta sem változott. Teljesen fölöslegesnek tartom, hogy 2014-ben induljanak és kockáztassanak” – tájékoztatott Kelemen Hunor.
A politikus úgy fogalmazott: egy pillanatig sem érzett Orbán Viktor részéről olyanféle igyekezetet, hogy bármifélét sugalljon az EP-választásokkal vagy más kérdésekkel kapcsolatban. „Budapesten meghallgatják, amit mondok, véleményeket cserélünk. De nincs olyan óhaj, amit kötelező lenne betartani” – jelentette ki.
Úgy értékelte: az Orbán Viktorral folytatott keddi tárgyalása beleillik az elmúlt években kialakult gyakorlatba. „Vagyis a romániai magyarság képviseletében megválasztott RMDSZ vezetőjeként a magyar miniszterelnökkel rendszeresen egyeztetek” – fogalmazott Kelemen.
Cs. P. T.
maszol.ro,
2014. február 20.
Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,
2014. február 20.
Nemzetpolitikai alapismeretek
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvény termében mutatták be, Magyarországon kívül, először azt az igen értékes tartalmat magába foglaló tankönyvet, amelynek címe: Nemzetpolitikai alapismeretek a közszolgálati tisztviselők, valamint egyetemisták számára készült.
2013-ban, dr. Kántor Zoltán szerkesztésében megjelent 220 oldalas kiadvány a magyar társadalom nemzetpolitikájáról, a külhoni magyarság önszerveződéséről, demográfiai és oktatási helyzetéről, a magyar állampolgárság kérdéséről, a nemzetpolitika és kormányzat viszonyáról nyújt ismereteket.
A könyvet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adta ki. „A könyv a nemzetpolitika tartalmának kifejtését több tudomány-terület metszetében vizsgálja, így valamennyi érdeklődő állampolgár számára is rendszerezett, mélyen elemző tudásanyagot kínál.”
Könyvbemutató
A rendezvényen jelen voltak Kántor Zoltán, a magyar Nemzetpolitikai Intézet igazgatója, a kiadvány szerkesztője, szerzője és Illyés Gergely szerző.
Magdó János főkonzul felvezető beszédében elmondta, hogy a könyv időszerű és aktuális. Három fejezetben tárgyalja a külhoni magyarok kérdését. Olvasva a könyvet, érdekesnek találta, miként változott az idők folyamán a jobb és baloldali pártoknak a külhoni magyarság kérdéséhez való viszonyuk, melyet Kántor Zoltán a „Nemzet, állam, kisebbség” című fejezetben tárgyal.
Antall József miniszterelnök tízmilliós országnak a kormányfőjeként- „lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
„Horn Gyula közjogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát, Orbán viszont Antall gondolatát tette magáévá… Aztán jött Medgyessy Péter, aki áthidaló megoldásként közjogilag ismét tízmillió magyar miniszter elnöke lett, de tizenötmillió magyarért vállalt felelősséget, majd Gyurcsány Ferenc, aki úgy gondolta, hogy „tizenötmillió magyar nevében, tizenötmillió érdekében” fog cselekedni.” Hangsúly eltolódások figyelhetők meg.
A könyv olvasmányos, nem komplikálják fölösleges szakismeretek – mondta Magdó János.
Dr. Bodó Barna, a Sapientia, EMTE oktatója tankönyvként, kézikönyvként határozza meg a kiadványt. Ilyen jellegű könyv nem jelent meg a Kárpát-medence kisebbségi kérdés által zaklatott területén. Minden nemzetnek meg van a határon túli kisebbsége.
Magyarország, a többi kelet-közép európai szocialista országhoz hasonlóan, a kommunizmus idején a kisebbségi kérdést az ország belügyének tekintette. Nem gondolkodtak nemzetpolitikai szempontból.
A könyv 3 fejezetében tárgyalják a külhoni magyarság problémáját. Illyés Gergely „ A szomszédos országok politikai rendszere. Külhoni magyar pártok” című írásában 6 ország, köztük Románia, közjogi berendezkedését, etnikai viszonyait, kisebbségi jogokat elemez. Hogyan kell sajtóhíreket értékelni? Szerinte fontos a közigazgatásban dolgozók számára, hogy megismerjék a szomszédos országok politikai rendszerét.
Kapitány Balázs a külhoni magyarok demográfiai kérdését taglalja. Ilyen könyv még nem jelent meg- vélekedett. Azért készült, hogy a köztisztviselők számára bizonyos ismereteket nyújtson e téren.
Papp Z. Attila a külhoni magyar oktatásról nyújt átfogó képet. „Külön alfejezetben foglalkozunk a határon túli magyar oktatás belső világára utaló, a nemzetközi felmérésekből leszűrhető folyamatokkal, valamint azzal is, hogy ebben a komplex világban milyen lehetőségei vannak az anyaországi támogatások sikerességének.”
Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kormányzat” című írásában az európai trendekről, a magyar-magyar párbeszéd formáiról, a támogatás politikáról, a nemzetpolitikai programokról értekezik. A cél, hogy a magyar közigazgatást érzékennyé tegyék a kisebbségi kérdés iránt. A köztisztviselők ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban bizonyos ismeretekkel kell, rendelkezzenek. Vizsgáznak. A külhoni magyarokra vonatkozólag megfelelő információkkal kell, rendelkezzenek.
Bodó Barna szerint a könyvet gazdagítani lehetne az illusztrációs anyag felhasználásával, mert e nélkül nem biztos, hogy látjuk a folyamatot. A képi átadás információ- növelő.
Táblázatok és ábrák pontosítják az információkat. A könyv gazdag könyvészeti anyaggal rendelkezik.
A 2010-es kormányváltást követően a nemzetpolitika gyökeresen átalakult. A 2011-ben kihirdetett Alaptörvény Alapvetés fejezetének D) cikke kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva, felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal”
A szerkesztőnek feltett kérdésemre: Ezt a valóban fontos tankönyvet, a Kárpát-medencében még hol szeretné bemutatni, ilyen nagy számú közönségnek? „Ahova hívnak, megyek”- válaszolta.
Pro Minoritate díj Kántor Zoltánnak
Az est második felében, Kántor Zoltánnak átadták a Temesvári Szórvány Alapítvány Pro Minoritate díját.
Laudációt mondott dr. Bodó Barna, az alapítvány elnöke.
„Kántor Zoltán, a Szórvány Alapítvány által alapított Pro Minoritate Díj egyik 2013-as kitüntetettje temesvári.
Mivel díjunk által a szórvány ügyével való törődést kívánjuk visszaigazolni – fontos. Kétszeresen is az.
A szórványkérdés elsősorban nem a szórvány ügye. Mi, akik lassan két évtizede foglalkozunk a szórványkérdéssel, ezt mindig elmondjuk, ha a kontextus úgy hozza. El kell mondanunk, mert a szórványt olyan helyi közösségként értelmezzük, amely identitását külső segítség, eszmei-intézményi- anyagi támogatás nélkül képtelen hosszabb távon megőrizni. A szórvány esetében kimutathatóan jelen van a strukturális asszimiláció, amikor külön politikai szándék és nyomás nélkül a helyi közösség számbelileg és identitásában is mindegyre gyengül. A szórványt kívülről kell, nemzetpolitikai szempontok és elvek jegyében támogatni, lévén a szórvány a nemzet határa. És ki nem védi a saját határait? – tehető fel a költőinek minősülő kérdés.
Tehát a szórványt szolgáljuk a Pro Minoritate Díj adományozásával.
Ha pedig a díjazott kutató éppenséggel a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója – akkor talán itt pontot is tehetnék laudációm végére. Pontot, hiszen a nemzetpolitika kutatójának éppen az a feladata, hogy megtalálja azokat az elméleti érveket és kijelölje azokat a közpolitikai kereteket, amelyek révén a szórvány esélyt kaphat. És Kántor Zoltán ezt teszi nemcsak akkor, amikor politikai elemzéseket készít, pl. az óvodások vagy a kisiskolások évének programjaihoz, hanem akkor is, amikor – más regiszterben, természetesen – nemzetstratégiát készít elő.
De Kántor Zoltán az egyetemi oktató és kutató is idézhető, hiszen az egykori temesvári szociológusból, aki a Közép-Európai Egyetem mesteri programjára érkezett Budapestre lassan két évtizede, akkor fedezte fel maga számára a nemzet fogalmát, amelynek kutatásával azóta is foglalkozik. Ha ma valaki a magyar politológiában nacionalizmus-elmélettel foglalkozik, akkor Kántor Zoltán munkáit nem kerülheti meg. És a nacionalizmus-elméletektől egyenes az út a kisebbségtudományig, díjazottunk másik előszeretettel művelt tudományos szakterületéig. Kántor Zoltán a kisebbségpolitika és a nacionalizmus-elmélet nemcsak magyar kontextusban ismert és elismert képviselője.
Hadd térjek vissza az indító gondolathoz, Kántor temesvári mivoltához.
A tudományos témaválasztás és a közéleti szerepvállalás Kántor Zoltán esetében egyértelműen igazolják: nem felejti el, honnan indult szakmai pályája. Köszönjük neki a téma iránti hűséget, és ugyanakkor el is várjuk ezt tőle. Elvárjuk, mert bár temesvári hallgatóként (még) nem ez a kérdéskör volt szakmai prioritásainak előterében, de itt élte meg azokat a helyzeteket, itt tapasztalta meg azokat a folyamatokat, amelyeket ma, értelmező szándékkal visszatekintve helyesen tud kezelni, beilleszteni a most kialakuló elméleti keretekbe. A szűkebb pátria, a gyermekkor és a fiatalság hangját és képét magával viszi az, akinek fontosak a gyökerek.
Kántor Zoltán számára fontosak.
Azt állítottam, hogy Kántor Zoltán temesvárisága kétszeresen fontos. Ez, a második, szociológiai méretekben megmutatkozó jelenségre utal.
A szórvány, éppen a fent jelzett jellegzetessége okán, nem rendelkezik megtartó képességgel. A szórvány képtelen otthon tartani értékeit. Példák, sikeres emberek sorát idézhetném, és nem csupán a legnagyobbakét, klasszikusokét. A magyar irodalom és művészet nagyjainak során adta Temesvár és a temesi táj, ha csak az utóbbi évszázadra gondolunk, innen indult Kós Károly és Méliusz József, Bartók Béla és Hauser Arnold, Kurtág György és Kerényi Károly, Herczeg Ferenc és Brocky Károly. És csak a legnagyobbak neveit soroltam fel.
Megkísért a kérdés: ha itt maradnak, vajon ugyanazt az irodalmi-művészeti pályát futják-e be? Hajlok a nemleges válaszra. Csak az utóbbi két évtizedben jeles temesvári írók, újságírók, művészek, kutatók sora költözött el innen – a szakmai boldogulás útjait keresve.
Minden szórvány a magyar irodalom és tudomány számára vidék. Temesvár is az. Nincsenek olyan intézményeink, nincsenek egyetemi katedráink, nincsenek szerkesztőségeink, nincsenek olyan szellemi műhelyeink, amelyek az itt kibomló tehetségek számára megfelelő vonzerőt gyakorolnának. Ezzel magyarázható az ismert jelenség: szórványban szellemi mindenesekkel szoktunk találkozni, akik magad uram alapon végzik dolgukat.
Ha Temesvárott marad, Kántor Zoltán nem futja be azt a szakmai pályát, amelyért most mi, temesváriak, díjat adományozunk neki.
Temesvár a magyar politikatudományban (is) vidék.
Díjunk tehát egyfajta elkötelező gesztus is: Kántor Zoltán, Te számunkra mindig elsősorban temesvári leszel. Ezt a szempontot kell beépítened a nemzetről szóló mondandódba.
Tudjuk, sikerülni fog.
Ehhez kívánunk Neked és családodnak megértést, kitartást, türelmet.
Köszönjük, amit tettél értünk és azt is, amit ezután fogsz.”
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro,
2014. február 21.
Ellenpontok
E címmel jelent meg az első erdélyi magyar szamizdat a Ceaușescu-kor legkeményebb időszakában, midőn még halvány reménysugár sem látszott arra, hogy a rendszer változni fog. De ezúttal nem e hősies kezdeményezés adja szösszenetem apropóját, hanem az, hogy mennyire frappáns ellenpontját képezte Gyurcsány Ferenc „évértékelője” Orbán Viktor immár bevett, szintetikus, azonos műfajú előadásának. Frusztráció, görcsös nagyotmondási igyekezet, erőlködés, demagógia, fröcsögés és személy elleni támadás egyik oldalon, magabiztos intellektuális fölény, jó kedély, derű a másik oldalon.
Előszeretettel vádolják Orbánt azzal, hogy évértékelő címen kampánybeszédet tart. Igen, így van. Azonban a kérdés nem az, hogy egy beszédnek mi a célja, hanem az, hogy mi a valóságtartalma.
Márpedig Orbán beszédével kapcsolatban, mely logikus láncra fűzte fel az elmúlt négy év kormányzati törekvéseit, legfeljebb az a kifogás hozható fel, hogy nem adott választ a jogos bírálatokra (trafik-ügy, földügyi pályázatok, az új arisztokrácia erősítése a középosztály rovására, a kulturális finanszírozás problémái). De nem is ez volt a beszéd célja, hanem a saját tábor erősítése.
A miniszterelnök rámutatott: a rendszerváltás utáni korszak, a posztkommunista rendszer csalódást okozott az embereknek, akik oly nagy számban szavaztak a Fideszre a legutóbbi választásokon, hogy e párt lényegében mandátumot kapott egy újabb rendszerváltásra. Orbán szerint éltek ezzel a lehetőséggel, átszabták a toldozott-foldozott kommunista alkotmányt, s megváltoztatták az alkotmány alatti közjogi szabályzókat is. Letették a voksot az önálló magyar fejlődés mellett, vállalták a konfliktust a globalizmus erőivel, beleértve az EU szemforgató bürokratáit és habzó álbaloldali gyűlöletkórusát (ez már a krónikás átfogalmazása, de nem áll szellemiségében távol Orbán bevallottan politikai korrektségre törekvő beszédétől), hazaküldték az IMF-et, megadóztatták a multinacionális vállalatokat és a bankokat, több ízben is érdemben csökkentették a szocialista-szabaddemokrata kormányzat alatt elszabadult rezsiárakat.
Legfeljebb a (globális) jövőt illetően lehet vitánk Orbán optimizmusával, de ebben a tárgykörben sem fér kétség ahhoz, hogy mi a jobb Magyarországnak: a magát baloldalnak nevező bűnszövetség visszatérése vagy a jelenlegi kormány mandátumának meghosszabbítása.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó
Erdély.ma,
2014. február 21.
EP-Választások RMDSZ-es lista MPP-s támogatással
Hétfőn kezdi az EP-választásokon induláshoz szükséges aláírások gyűjtését a háromszéki RMDSZ – erről a polgármesterekkel folytatott tegnapi megbeszélésen született döntés – nyilatkozta Tamás Sándor megyei elnök. Az országos leosztás szerint Kovászna megyében legalább 26 ezer támogató aláírást kell összesíteniük, és bíznak benne, hogy a tulipános lista is megkapja az országos öt százalék eléréséhez szükséges 51 ezer szavazatot térségünkben.
Az RMDSZ szombaton rangsorolja az EP-választásokra jelentkezett jelölteket, a háromszékiek Winkler Gyulát és Sógor Csabát támogatják a lista élére kerülésben, és még három megyei jelöltet szeretnének látni a nem befutónak tekintett helyeken, kettőt közülük lehetőleg az első tízben. Az MPP elnöke, Bíró Zsolt tegnap bejelentette, a hosszú távú együttműködés reményében hajlandóak támogatni az RMDSZ EP-listáját, befutóhelyre nem tartanak igényt. Az EMNP a hét végén dönt arról, milyen stratégiát választ: saját listával indul, független jelöltet támogat, vagy nem vesz részt a megmérettetésen. Mindez Tőkés László álláspontjától is függ, aki az Orbán Viktorral folytatott egyeztetés után azt nyilatkozta, még nem tudott dönteni arról, hogy a több lehetőség közül melyiket válassza. Hozzátette: az erdélyi érdekek megkövetelik, hogy legalább az a három képviselő legyen ott Brüsszelben, aki eddig, és ismét kiemelte, a magyar képviselet forog kockán az RMDSZ pártos magatartása miatt. Tőkés László azt ígérte, egy héten belül meghozza döntését.
Bizakodó háromszékiek
Az RMDSZ elkészített egy forgatókönyvet, kiszámolták, legkevesebb hány szavazat kell, hogy a legrosszabb esetben is elérjék az ötszázalékos küszöböt. Magas román jelenléttel számoltak, hogy összejön az alkotmányos népszavazás érvényességéhez szükséges 50 százalék, és arra a következtetésre jutottak: országosan legalább 435 ezer voksra lesz szüksége a szövetségnek. Ugyanakkor az induláshoz 200 ezer támogató aláírást is össze kell gyűjteniük, vélhetően március 22-ig, ezt Háromszéken már hétfőn megkezdik, megyeszerte 200 önkéntesük dolgozik azért, hogy minél több háromszéki emberhez eljussanak az aláíró ívek. Tamás Sándor szerint nem lesz nehéz 26 ezer támogatót toborozniuk, hisz tavaly ősszel tíz nap alatt 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze a fejlesztési régióról szóló népszavazás támogatására. Ugyanakkor azt is kifejtette: a 200 ezer aláírás összesítésére a romániai magyar szervezetek közül csak az RMDSZ képes. Az EP-választásokon Háromszéknek célul kitűzött 51 ezer szavazat teljesítését is elérhetőnek tartja Tamás. Igaz, hogy 2007-ben az első EP-választásokon a szövetség 20 090 voksot szerzett a megyében és Tőkés László 30 ezret, de a tavalyi választásokon az alapul vehető megyei listára már 51 700-an szavaztak, Tamás Sándor megyeitanács-elnökként 53 ezer szavazatot kapott úgy, hogy indultak MPP-s és EMNP-s ellenjelöltek is. A hivatalos névjegyzék szerint 185 ezer szavazópolgár él a megyében, ám a népszámlálási adatok alapján elmondható, hogy a valós szám nem több 100–120 ezernél, az RMDSZ-nek tehát legalább felét kell meggyőznie – mondta az elnök. Euroszkepticizmus valóban létezik, de a magyarság körében ez kisebb, mint országosan – vélekedett. A Szövetségi Állandó Tanács, melynek két háromszéki tagja van – Tamás Sándor és Antal Árpád –, február 22-én rangsorolja a jelölteket. Háromszékről a nőszövetség nevében indul Benkő Erika, a területi szervezet küldötte Klárik Attila, az országos ifjúsági szervezet, a Miért pedig a szintén háromszéki Demeter Ferencet javasolja a listára.
A közösség ereje
Az európai parlamenti választáson nemcsak az lesz a tét, hogy sikerül-e képviselőket elküldenünk Brüsszelbe, hanem az, hogy az erdélyi magyar közösség ismét felmutassa erejét, a szövetség túllépje az ötszázalékos bejutási küszöböt, mert ez jelzés lesz a román politikai erők felé. Amint azt érzékelik, hogy gyengült az erdélyi magyar közösség érdekérvényesítő ereje, ezt azonnal, gátlástalanul kihasználják majd ellenünk – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ Partiumi Önkormányzati Tanácsának tegnapi ülésén. Hozzátette, érzékelhető egyfajta kiábrándulás az európai intézményrendszerből, viszont szerinte az ezzel szemben álló nemzetállami bezárkózás semmiképpen nem megoldás az erdélyi magyar nemzeti közösség számára, hanem továbbra is az uniós nyitás, a felzárkózás a járható út. A szövetség európai parlamenti jelöltjeinek rangsoráról e hét végén dönt az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, majd ezt a március 1-jére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie.
Fontos az együttműködés
Az MPP átnyújtotta az RMDSZ-nek azt a megállapodástervezetet, mely a két politikai szervezetnek az Európai Parlamenti választásokon való együttműködésére vonatkozik, ebben többek között az Európai Néppártba és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába való tagfelvételük támogatását is kérik a szövetségtől – közölte Bíró Zsolt pártelnök. A tervezet az autonómiatörekvések terén történő együttműködésre is kitér, „vállaljuk, hogy az RMDSZ Kulturális Autonómiatanácsában együttműködünk, és támogatjuk az RMDSZ kulturális autonómiatervezetét, de ezt a támogatást várjuk el az RMDSZ részéről is a székelyföldi területi autonómia tekintetében” – fogalmazott Biró Zsolt. Hangsúlyozta, számukra az elvi együttműködés a fontosabb, nem az európai parlamenti jelöltlistán elfoglalt helyek. Sajnálattal állapította meg, hogy az RMDSZ továbbra is elutasítja a koalíciós jelöltállítást, ezzel kapcsolatban megjegyezte: tudomásul kell venniük, hogy „a válogatott csapathoz” nem ők adják „a szövetségi kapitányt”. A pártelnök a felelős politizálás jelének tartotta az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokat, és bírálta az Erdélyi Magyar Néppártot. Megállapította: az EMNP tudathasadásos helyzetbe került, mert egyfelől együttműködést szorgalmaz, de „azt is kilátásba helyezi, hogy kamikazeakcióval verje szét a képviseletet” – utalt a Néppárt azon megfontolására, hogy önálló jelöltlistát állítson az EP-választásokra, vagy Tőkés László független indulását támogassa. Biró Zsolt úgy fogalmazott, Tőkés László már nem a „magyar válogatottban játszik”, hanem „klubcsapathoz igazolt”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 23.
Tőkés: még nem született döntés a Fidesz-listán való indulásról
Tőkés László üdvözölte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem indít saját listát az európai parlamenti (EP-) választáson. Az erdélyi EP-képviselő az MTI-nek vasárnap azt mondta: még nem született végleges döntés, hogy ő maga a Fidesz-KDNP listán induljon-e újabb mandátumért.
Az EMNP azt követően mondott le az EP-választásokon való részvételéről, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – az EMNP koalíciós felkérését figyelmen kívül hagyva – szombaton önálló EP-listát tett közzé.
Tőkés László (fotó) úgy fogalmazott, hogy nagy valószínűséggel senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indítana, sőt: szerinte ez a veszély így is fennáll. Mint kifejtette: az erdélyi magyar érdekképviselet kisajátítása által az RMDSZ így is azt kockáztatja, hogy nem éri el az ötszázalékos küszöböt.
„Most sem a verseny nem mozgósít, mint 2007-ben, sem az összefogás nem mozgósít, mint az történt 2009-ben” – vélekedett az EP-képviselő, arra utalva, hogy mind 2007-es függetlenként való indulása alkalmával, mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ 2009-es Magyar Összefogása idején az erdélyi magyarságnak – 6,5 százalékos számarányát jelentősen meghaladó, 9 százalékos részvétellel – három képviselőt sikerült Brüsszelbe juttatnia.
Rámutatott: nem szabad kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli jelenlétét, ezért üdvözli az EMNP választmányának döntést, és megtisztelőnek tartja, hogy kezdettől fogva ott látják a helyét az EP-ben.
A Fidesz-KDNP listán való indulásának lehetősége többször felmerült, legutóbb ezt kedden Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette – mondta Tőkés László. Az MTI érdeklődésére elmagyarázta: „nyílt titok”, hogy fennáll ez a lehetőség, de Orbán Viktor nem akarta befolyásolni a küszöbön álló döntéseket.
„Amint Kelemen Hunor (az RMDSZ elnöke) is nyilatkozta, semmilyen sugallat nincsen: a Fidesszel mi partneri viszonyban vagyunk. Nem diktál nekünk, hanem számba vesszük a nemzeti érdek szempontjából legjobb lehetőségeket. Emlékeztetek arra, hogy 2007-ben és 2009-ben is Orbán Viktor azt támogatta, hogy minél több magyar jusson be Erdélyből. Most sajnos az RMDSZ korszakos hibát követ el, de ez már az ő felelőssége: mi a kettős kiütés felelősségét nem vállalhatjuk” – szögezte le Tőkés László.
A Fidesz EP-listájára való felkerüléséről szólva hozzátette: további találkozók és egyeztetések szükségesek egy ilyen döntés meghozatalához.
Az EMNP országos választmánya február 22-én, szombaton úgy döntött: nem kockáztatja az erdélyi magyarság EP-képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát a májusi EP-választásokon, ugyanakkor azt javasolta a párt védnökének, Tőkés Lászlónak, hogy fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a Fidesz-listán újabb brüsszeli mandátumért.
MTI
Székelyhon.ro,
2014. február 24.
A gordiuszi csomó
Megnyugodhatott az RMDSZ, szombaton, miután véglegesítette EP-választási listáját, és eldöntötte, az első két, azaz befutó helyen ismét Sógor Csabát és Winkler Gyulát indítja...
...s miután kis színjátékot is eljátszottak a harmadik, negyedik helyért, melyet végül is Vincze Loránd külügyi titkár, a nők képviseletében pedig Hegedűs Csilla nyert el, s miközben Eckstein-Kovács Péternek is alkalma nyílt kis szabadelvű viccelődésre: a testület által megszavazott negyedik helyről az utolsóra kérezkedett. Nyugodtan komolykodhatott és osztogathatott, hisz már tudta, egyedüli magyar pártként száll harcba a voksokért a május végi európai parlamenti választásokon, mert a szomszéd vár, ami nem is vár még, csak kis kőhalom, úgy döntött, nem indít jelöltet a brüsszeli székek elnyeréséért Erdélyben, de megvalósul a hazai magyar értelmiség pártsemleges tagjai nyílt levélben megfogalmazott igénye is – azaz, hogy az 1989-es forradalom szikra-, jelképembere semmiképp se maradjon le a jelöltlistáról –, Tőkés Lászlót a Fidesz saját jelöltjeként indítja majd a tavaszi EP-választásokon. A hazai gordiuszi csomót tehát ismét Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek kellett elvágnia.
Az Erdélyi Magyar Néppárt, mely ugyancsak szombaton ülésezett Székelyudvarhelyen, vasárnap délelőtt bejelentette, nem állítanak jelöltlistát az európai parlamenti választásokra, mert úgy vélik, az erdélyi választók megosztásával annak a veszélynek tennék ki a közösséget, hogy egyetlen képviselője se kerüljön be a brüsszeli törvényhozásba. Ennek oka – írják közleményeikben – az, hogy az RMDSZ elutasította az összefogást biztosító választási koalíciót: „az RMDSZ számára a pártérdek – a tulipán bejáratott jele – ismételten felülírta az összmagyar érdeket”. Az erdélyi magyar autonómiatörekvések képviseletére viszont továbbra is Tőkés Lászlót tartják legalkalmasabbnak. Ezért javasolják, fogadja el Orbán Viktor felkérését, és a Fidesz listáján induljon a 2014-es EP-választásokon.
Tőkés László, beteg lévén, nem vett részt a választmány ülésén, viszont levélben megírta, kész vállalni az újabb mandátumot Fidesz-színekben, csak annak ódiumát nem kívánta felvállalni, hogy a szavazatok szétosztása miatt az erdélyi magyarság EP-képviselet nélkül maradjon. Ezért fogadta el Orbán Viktor miniszterelnök felkérését.
Tehát ismét egyedül romániai magyar választási színpadon az RMDSZ. Tőle függ, lesz-e Tőkés Lászlón kívül erdélyi magyar képviselő Brüsszelben.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 24.
EP-választás
Tőkés üdvözölte az EMNP döntését
Tőkés László üdvözölte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem indít saját listát az Európai Parlamenti (EP-) választáson. Az erdélyi EP-képviselő az MTI-nek vasárnap azt mondta: még nem született végleges döntés, hogy ő maga a Fidesz-KDNP listán induljon-e újabb mandátumért.
Az EMNP azt követően mondott le az EP-választásokon való részvételéről, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – az EMNP koalíciós felkérését figyelmen kívül hagyva – szombaton önálló EP-listát tett közzé.
Tőkés László úgy fogalmazott, hogy nagy valószínűséggel senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indítana, sőt: szerinte ez a veszély így is fennáll. Mint kifejtette: az erdélyi magyar érdekképviselet kisajátítása által az RMDSZ így is azt kockáztatja, hogy nem éri el az ötszázalékos küszöböt.
A Fidesz-KDNP listán való indulásának lehetősége többször felmerült, legutóbb ezt kedden Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette – mondta Tőkés László. Az MTI érdeklődésére elmagyarázta: "nyílt titok", hogy fennáll ez a lehetőség, de Orbán Viktor nem akarta befolyásolni a küszöbön álló döntéseket.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad),
2014. február 24.
BKE-tisztújítás, a fiatalítás jegyében
A temesvári Magyar Ház Bolyai János termében tartotta meg február 22-én, szombaton tisztújító közgyűlését a Bánsági Kárpát Egyesület.
A bánsági természetbarátokat tömörítő civilszervezet elnöksége megújult és megfiatalodott: az egyesület új elnökévé Milka Zsolt aradi földrajztanárt, tapasztalt hegymászót választotta a BKE közgyűlése.
A közgyűlés bevezetőjében Illés Mihály leköszönő elnök bemutatta az egyesület 2013 évi tevékenységét. A bánsági természetbarátok 5 hegyi- és 5 gyalogtúrán, 4 kerékpáros, 2 autós és egy kenus kiránduláson, valamint a hagyományos EKE Vándortáborban vettek részt. A BKE rendezvényei közül különösen sikeres volt a természetfotó kiállítás, ahol 12 egyesületi tag mutatta be legjobb természetfotóit és az Erőss Zsolt-emlékest, Török Zsolt aradi és Horia Colibășanu temesvári alpinisták részvételével. A túrákon és a rendezvényeken összesen több mint 220 BKE-tag és szimpatizáns vett részt 2013-ban. Az egyesületnek 49 tagja van, közülük 22-en a 40 évesnél fiatalabb, 27-en a 40 év feletti korosztályhoz tartoznak.
Előzetes egyeztetések nyomán a leköszönő elnökség helyébe új, megfiatalított vezetőséget választott a közgyűlés: az új elnök, Milka Zsolt munkáját Bereczki Csongor technikai, Tóth Kinga ifjúsági és Balázs István rendezvényszervezési alelnök segíti. Illés Mihály elvállalta az adminisztrációs alelnöki tisztséget, alulírott pedig az egyesület médiafelelőse.
Megköszönve a tagság bizalmát, az új BKE-elnök Milka Zsolt székfoglaló beszédében elmondta: tudatában van az elnöki tisztség súlyának, hiszen 120 éves múltra visszatekintő szervezet irányításáról van szó, amelynek tagjai hatalmas mennyiségű tudást halmoztak fel a túraszervezés, a honismeret, a természetfotózás, az értékek megőrzése és átadása területén. Fontos cél lesz továbbra is a fiatalság bevonása az egyesület munkájába, a következő természetbarát nemzedék kinevelése. Az egyesület tevékenységéről, 2014 évi túratervéről a www.ekaban.ro honlapon és újdonságként a Bánsági Kárpát Egyesület facebook oldaláról kaphatók részletes és friss információk
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2014. február 24.
Szőcs Géza: nem a politikusok elfogultak, hanem a szakma
Szőcs Géza kormánybiztost, kulturális főtanácsadót – erdélyi magyar költőt, írót, politikust, 2010–2012 között az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkárát – kérdeztük arról, milyen művekre milyen hatásfokkal szokta felhívni Orbán Viktor figyelmét, miért szorgalmazza már régen a „keleti nyitást” és a magyarság genetikai vizsgálatát, miért büszke máig is a József Attila-díjakkal kapcsolatos döntéseire.
- Mivel foglalkozik tulajdonképpen a miniszterelnök főtanácsadójaként?
- Háromféle feladatom van. Először is a távlati kulturális stratégiával kapcsolatosan mondok véleményt. Ezt különben – nem hivatalosan – évtizedek óta csinálom, eléggé sok mindent javasoltam a miniszterelnöknek, ilyen volt például a keleti nyitás ötlete, amely meg is valósult. Van olyan eset, hogy egy-egy konkrét kérdésben fordul hozzám, helyzetek, személyek megítéléséről konzultálunk, ilyen volt például a Cseh Tamás-archívum kérdése. A néhai Zumbok Ferenc kormánybiztos úrral, Hanák Gáborral és Cseh Tamás özvegyével folytatott beszélgetések alapján fogalmaztam meg az álláspontomat miniszterelnök úrnak a hagyatékkal kapcsolatban, nem állítanám, hogy én győztem meg, de talán megerősítettem az álláspontját, mert alapvetően ő is így gondolta. Nem fogadja meg minden tanácsomat, de ha mindet megfogadná, akkor lényegében én hoznám a döntéseket. Dolgom továbbá a kapcsolattartás a magyar kulturális élet fontos szereplőivel és helyszíneivel. Nem valamilyen elvont kapcsolattartásról van szó, nem úgy jelenek meg itt vagy ott – a Bábszínháztól az Operán keresztül a Fesztiválzenekarig –, mint a miniszterelnök emisszáriusa, hanem mint akit az éppen felvetődő problémák érdekelnek. Persze a jelenlétem azt is üzeni, hogy ezek a problémák előbb vagy utóbb rá fognak kerülni Orbán Viktor íróasztalára.
- A kulturális intézmények vezetőivel miért ön, miért nem a kulturális államtitkárság tartja a kapcsolatot? Nem nekik, nem a fenntartó minisztériumnak kellene kezelnie a problémáikat?
- Ők adminisztratív problémákkal foglalkoznak, és nem biztos, hogy van idejük arra, hogy egészleges rálátást nyerjenek. Ők menedzserként közelítik meg a kérdéseket, ez is a dolguk, én pedig inkább a néző, a kultúrafogyasztó oldaláról. Bennem a miniszterelnök, azt gondolom, a művészembert látja, és más az én beszámolóm, mondjuk, egy színielőadásról, mint amit az államtitkárság ezzel megbízott hivatalnoka fogalmazna meg.
- Készít színházi előadásokról beszámolókat Orbán Viktornak?
- Nem, de alkalomadtán felhívom a figyelmét, ha valamelyik színházra, rendezőre, eseményre különösen érdemes odafigyelni, neki is és általában is mindannyiunknak. Ő nyilván nem tud minden bemutatóra, koncertre elmenni, de amit én kiválasztok, amiről referálok neki összefoglaló jelleggel, abból hasznos információkhoz juthat. Amiről jelzem, hogy szerintem érdemes, arra többnyire odafigyel. A Kossuth-díj Bizottság döntéseiben is játszik némi szerepet egy-egy ilyen ajánlásom.
- Markó Iván miniszterelnöki támogatását is ön javasolta?
- Nem, de én is azt gondolom, hogy Markó Iván a magyar kultúra olyan büszkesége, aki akkor is megérdemli a támogatásunkat, figyelmünket, ha már túl van azon az életkoron, amikor újabb bravúrokkal jelenhet meg a színpadon. Akkor is megérdemli, ha ezt a támogatást mintegy utólag, életpályája ismeretében kapja meg, és nem feltétlenül azért, hogy csináljon valamit. De ha csinál is valamit, még szerencsésebb a helyzet. A konkrét döntésben nem volt szerepem, de én is sűrűn hangsúlyoztam hivatalos és nem hivatalos tanácsadóként, milyen jelentős művész Markó.
- Említette a Kossuth-díj Bizottságot, amelynek szakmai albizottságait a jelenlegi kormány megszüntette. Mi indokolja, hogy a művészek és műkritikusok, esztéták ki vannak zárva ezekből a döntésekből?
- Az a tapasztalat, hogy a szakma nem igazán jó gazdája a szakmának. Az egyes művészeti ágakban kialakulnak pólusok, és elrendeződnek körülöttük az irigységek, féltékenységek. A szakmai grémiumok nagyon gyakran inkább a középszer díjazásában egyeznek ki, mintsem hogy az ellentétes pólus fontos figuráit elfogadják. Tudnék olyan jeles magyar filmrendezőt megnevezni, aki a másik kiváló magyar filmrendezőnek egy fillért sem juttatott volna csak azért, mert az illető a riválisa. De mondhatnék festőt vagy építészt is stb. Valahányszor a szakma által felterjesztett neveket láttam, mindig ezzel szembesültem, aztán folyton arra ébredünk, hogy ez is meghalt, az is meghalt fontos díjak nélkül, bár egyértelműen megérdemelte volna. Tehát a szakmától el kell venni ezt a lehetőséget, ez a véleményem. A szakma elfogult.
- A politikusok viszont teljes mértékben mentesek minden efféle kicsinyességtől?
- A politikusnak az a munkája, hogy tisztában legyen a területe értékeivel. Ha nem jó politikus, és nincs vele tisztában, akkor számolnia kell a következményekkel. Ezt akkor is elmondtam, amikor megkérdezték, honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy a díjak vagy a forgatókönyvek ügyében döntsek, hogy melyik érdemel támogatást. Arra választottak ki, hogy felismerjem, mi az érték. És azok a filmek, amelyeket én támogattam, ilyen-olyan apparátus, bizottság, forgatókönyv-fejlesztés nélkül, csak és kizárólag a saját fejemre, ismereteimre és értékrendemre támaszkodva, nagyon sok díjat kaptak. Én önérzetesen és büszkén vállalom, hogy igen, jól választottam, és hogy egyedül is tényleg el tudom dönteni, melyik filmterv kapjon állami pénzt, melyik zeneszerző érdemel kitüntetést, melyik képzőművész szolgált rá, hogy elvigyük Pekingbe a munkáit, melyik költő kaphatja meg a József Attila-díjat.
- Nem a kulturális közigazgatás átlátása, az ágazati jogalkotási munka stb. az államtitkárság és a minisztérium feladata, hanem a József Attila-díjak kiosztása? Utóbbit nem bölcsebb több különböző ízlésű, eltérő tapasztalatokkal rendelkező, a területen tájékozott ember belátására bízni?
- Az első számú feladat, az, amiről ön beszél, de nem kevésbé fontos, hogy a magyar kultúra egészére is megfelelő rálátással rendelkezzen a kulturális ügyek irányítója, hogy a jövő értékeit észrevegye és segítse megszületni. A gyakorlat pedig, mondom, azt mutatja, hogy ez a sokféle ízlésű ember nem tud megegyezni és valakinek valahol döntenie kell, mégpedig az illetékes államtitkárnak, akire rábízták átmenetileg ezeket az értékeket. Ezt a részét a munkámnak jól elvégeztem, nem érheti szó a ház elejét, ezt utólag sokan mások is belátták.
- Ezen a területen példásan aktív volt, ugyanakkor a nagy ágazati törvényeket, a színházi, az örökségvédelmi stb. inkább a kulturális bizottság kezdeményezte.
- Ez egész biztosan így volt, és ennek oka az is, hogy ezek a kollégák már olyan rutinnal rendelkeztek és olyan hozzáértéssel, amilyennel én nem, én csak tanultam a törvényhozói szakmát. Volt ugyan törvényhozói tapasztalatom, voltam szenátor, de több évtizede és a bukaresti parlamentben.
- Ha a művészek nem jó gazdái a nekik szánt állami pénzeknek és díjaknak, mi indokolja, hogy egy értékrendjében is jól körülhatárolható művészszervezetnek, a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) komoly hatalmat és közpénzosztó jogosultságokat adjunk?
- Hogy ez jó döntés volt-e, csak az idő tudja eldönteni. Nem hiszem, hogy ma ez megjövendölhető volna bármekkora szakértelemmel is. Sokan hajlamosak leszűkíteni ezt a folyamatot két-három ember befolyásszerzésére, de ha valamit az alkotmányban rögzítenek, az nem egy-egy elnök személyére szól, több annál. Ez a szakma esélye, hogy a dolgait saját kezébe vegye. Meglátjuk, mennyire tudnak vele élni, ez egyfajta életképességi teszt is. Ha a józanság és nyitottság felülkerekedik az önérdeken, akkor 15 éven belül nagyon hasznossá válik ez a szervezet.
- Mégis hisz ebben?
- Ha az, ami az akadémián történik, szembemegy majd a magyar kultúra érdekivel, akkor az élet úgyis kikényszeríti a politikától a korrekciót.
- Kerényi Imre kormánymegbízott szerint ki kell egyensúlyozni a baloldali dominanciájú kánont. Ön szerint?
- A pártállam és a ma ellenzékben lévő politikai erők kormányzása idején sok művész úgy érezte, hogy perifériára szorult. Sokaknak van ilyen frusztrációja, nekem is régóta van íróként ilyen kiszorítottság-érzésem, hogy jóformán senki sem foglalkozik a műveimmel. Minden kormányzat számon tart olyan művészeket, akik közelebb állnak hozzá, természetes tehát, hogy kormányváltás esetén mindig másokat juttatnak esélyhez. Ilyen a politika a világon mindenhol. De nem szabad, hogy ez a kiegyenlítés kiszorítássá váljon, a nemzeti kultúra rovására menjen.
- Nincs ilyen veszély?
- Nekem a saját tevékenységemmel kell elszámolnom, és én az érték megszállottja vagyok.
- Államtitkári programját felvázolva tett egy megjegyzést a magyarság genetikai adatbankjának elkészítéséről, amely meglehetősen nagy megütközést keltett.
- Amekkora megütközést keltett ez a terv, én is éppen annyira megütköztem ezen a megütközésen. A világról megszerezhető tudás soha nem lehet tabu. Természetesen nem akartam, mint egy jó nevű német intézet kutatója a nekem írt levelében feltételezte, genetikai állományuk szerint osztályozni a magyarokat, híg- vagy mélymagyarokat kijelölni. A világon sok helyen folynak ilyen genetikai kutatások, és jó lenne tudni, hogy a mai magyar népesség átlagában mennyi a kun, a jász, a finnugor, a germán, a szláv, török stb. Az ember olvas mindenféle délibábos feltevéseket, hogy a mi rokonaink a baszkok, de nem, mert az eszkimók vagy az észak-amerikai indiánok. Erre mondom, hogy ha adható erre válasz, akkor lássuk. Tényleg élnek Svájcban a hunoknak leszármazottai, van ott a magyarokkal, a sztyeppei népekkel kapcsolatba hozható genetikai enklávé, vagy nincsen? Hogyan lehet a székelyeket elhelyezni ebben az őstörténeti világban? Létezhet-e magyar–japán rokonság? Nem vitatom a finnugor elméletet, tudom, hogy a nyelvrokonság nem igazolja a genetikai rokonságot, de ezek mindenesetre nagyon izgalmas kérdések.
- A keleti nyitás mint kulturális stratégia mit jelent pontosan?
- Elég megnézni a napokban lezajlott berlini filmfesztivál eredményeit, hogy lássuk, milyen értékteremtő potenciál van keleten. Nemcsak gazdasági, geostratégiai partnerkeresés szempontjából fontos ez a kérdés, hanem kulturális tekintetben is van mit tanulni tőlük. Mi vagyunk az egyetlen európai nép, amelyet ázsiainak tekintetnek, a legnyugatibb ázsiai és a legkeletibb európai nemzet. Tehát igenis kompszerepet kell betöltenünk, kompországnak kell lennünk nyugat és kelet között. Értékek átrakodásának szabadkikötőjévé kell válnunk, hiszen a legnagyobb tőkénk a fekvésünk, hogy tranzitország vagyunk.
- Nem először vált 2010-ben politikussá, szóba is került, hogy a romániai rendszerváltás után RMDSZ-szenátor volt Bukarestben egy darabig és a szövetség főtitkára. Mi vesz rá egy, ahogy némelyek mondják, csavargó alkatú, kötöttségeket rosszul tűrő írót-költőt, hogy szenátor, főtitkár, majd húsz évvel később államtitkár, kormánybiztos és főtanácsadó legyen?
- Nem vonzalomról, hanem hívásról, hivatásról, feladatról van szó. Világéletemben igyekeztem távol tartani magam a hivatalnoki típusú fegyelmezettséget, pláne pártfegyelmet igénylő pályáktól, a nyolcvanas évek Romániája nem tette számomra vonzóvá az ilyen elvárásokat. Amikor svájci emigrációmból visszaérkeztem Budapestre, majdnem egy évig a Szabad Európa Rádió itteni irodájának vezetője voltam. Ez életem egyik legszebb időszaka volt, részt vehettem a rendszerváltásban, beszélgethettem a rendszerváltó elit tagjaival, sokan – minden politikai oldalról – azóta is a barátaim. A Páneurópai Piknik szervezésében is közreműködtem tanácsadóként. Akkoriban alakult meg az RMDSZ, amelyben két irányvonal birkózott. Némelyek kuruc–labanc-vonalnak, bukaresti–erdélyi-ellentétnek, esetleg idősebb, a pártállami tapasztalatokon edződött és az ifjú politikusok tábora szembenállásaként írták ezt le. Mivel akkor szükség volt olyan emberre, akit hitelesít az ellenzéki múltja, nyelveket beszél, vannak nemzetközi kapcsolatai, így lettem a párt egyik vezetője a „fiatalok” kívánságára. Elhittem, hogy tényleg szükség van rám. Erkölcsi kötelességnek fogtam fel a dolgot és korábbi ellenzéki politikai szerepvállalásom logikus folytatásaként. A kezdet kezdetén, Ceausescu Romániájában ez nem sok földi jóval kecsegtetett, nem hatalomvágyból és nem Audi-slusszkulcsok reményében kezdtem mindenesetre politizálni. Minimum a szabadságunkat, ha nem az életünket kockáztattuk. Aztán nem sokkal később be kellett látnom, hogy ezt a politikai missziót az RMDSZ-ben nem lehet, nincs már értelme tovább folytatni. A mostani, 20 évvel későbbi politikai tevékenységemet, bár nagyon mások a körülmények, szintén missziónak tekintem.
Vári György
Népszabadság,
2014. február 26.
Testvériskolák: határon átívelő barátságok
Számos erdélyi és magyarországi tanintézettel ápolnak testvériskolai kapcsolatot a székelyudvarhelyi iskolák – derült ki az intézmények vezetőivel folytatott beszélgetésből. A kapcsolatok jó része a kilencvenes évek óta tart – az itthoni gyerekek leveleznek más vidékeken élő társaikkal, de legalább évente el is látogatnak egymáshoz.
Székelyudvarhelyi általános és középiskolás diákok is ápolják a kapcsolatot más, magyar nyelvterületen élő társaikkal: rendszeres oda-vissza történő látogatások, közös kirándulások, vetélkedők és táncprodukciók is szerepelnek a programban. Ráadásul akad olyan iskola is, amely felekezeti szempontból közelíti meg a testvériskolai viszony kérdését. Az egyik legrégibb testvériskolai viszony bizonyára a Tompa László Általános Iskolának az egri Lenkey János Általános Iskolával való szoros kapcsolata: 1990 óta tart, és minden évben találkoznak az iskolák diákjai – tájékoztatott Tikosi Éva igazgató. Mint elmondta, egyik évben ők mennek Egerbe, a következőben a magyarországiak látogatnak Udvarhelyre – ebben az évben a tompások utaznak. A kirándulásra egy nagy busznyi gyereket visznek, a látogatók a III–VIII. osztályosok közül kerülnek ki. A gyerekek ilyenkor testvériskolás társaiknál szállnak meg, számos barátság szövődött már ilyenformán. A Lenkey János-iskolában jelenleg kadicsfalvi származású pedagógus is tanít, ez is szorosabbá teszi a kapcsolatot a két tanintézet között – fejtette ki Tikosi.
Határon túli református kötelék
A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium közössége nyolc erdélyi és több magyarországi református iskolával, illetve a budapesti Veres Péter Gimnáziummal ápol szorosabb kapcsolatot – az ilyen típusú partnerségi viszony a kilencvenes évek közepén kezdődött. Az iskolák évente szerveznek többnapos református kollégiumi találkozót, diákjaik közös vetélkedőkön mérik össze tudásukat, de egymás tanévnyitóira is eljárnak küldöttségeik – tájékoztatott Tőkés Zsolt igazgató. Hozzátette, csereprogramokat is szerveznek a középiskolás diákoknak, a budapesti iskolával és a miskolci református gimnáziummal együttműködve, egymás ellátásáról gondoskodva. A látogatások ősszel és tavasszal zajlanak – a legközelebbi, Budapestre történő látogatás a tavaszi vakációban esedékes. Mint az igazgató kifejtette, a programokba igyekeznek alkalmanként más-más diákokat bevonni, a kirándulások jutalmul szolgálnak a szorgalmasabb fiataloknak.
Tárgyi emlékek a kirándulásokról
A Bányai János Műszaki Szakközépiskola magyarországi szakközépiskolákkal alakított ki testvérkapcsolatokat: a kilencvenes évek óta partnereik közé tartozik a miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola, a fertődi Porpáczy Aladár Mezőgazdasági Iskola, illetve a bajai Jelky András Szakképző Iskola, újabb testvérintézményeik a ceglédi textilipari szakközépiskola, illetve a keszthelyi Asbóth Sándor-középiskola. Mint Szakács-Paál István, a tanintézet igazgatója elmondta, a régebbi partneriskolák képviselői rendszeresen részt vesznek a bányaisok által szervezett, illetve a Székelyudvarhely főterén zajló március 15-ei ünnepségen, az udvarhelyi diákok pedig az 1956-os forradalom mártírjainak emléknapja alkalmából látogatnak el Magyarországra. A látogatások nem csak a szórakozásról szólnak: közös műhelymunkát is szerveznek a diákok számára, a profilnak megfelelően. Tartottak például fodrászbemutatót, melyen a régi korok frizuráit kellett elkészíteniük, de a famegmunkálást tanulók faragtak már kopjafát és székely kaput is – utóbbi a fertődi iskola ékévé vált.
Megosztják kultúrájukat
A Móra Ferenc Általános Iskola közössége is nagy hangsúlyt fektet a kulturális programokra: anyaországi és szórványbeli testvériskoláikkal karöltve anyanyelvápoló és néptáncrendezvényeket szerveznek, elsősorban V–VIII. osztályos tanulóiknak – számolt be Szallós-Kis Judit aligazgató. A Temes megyei Végvárról, Esztergomból és Kiskunfélegyházáról fogadnak diákokat minden ősszel, a Móra-hét elnevezésű rendezvénysorozatra, de a testvérintézmények ünnepeire ők is ellátogatnak. A kisebb diákok leveleznek is esztergomi és bajai társaikkal.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,
2014. február 27.
Fidesz-színekben indul Tőkés László
A május 25-én tartandó európai parlamenti választás erdélyi magyar vonatkozásairól döntött az elmúlt hét végén az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt. Közös erdélyi magyar lista hiányában Tőkés László a Fidesz színeiben indulna, az RMDSZ listáját a szövetség jelenlegi EP-képviselői vezetik.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a hétvégén véglegesítette az európai parlamenti választásokra szóló listáját, illetve stratégiáját. Az RMDSZ Kolozsváron rangsorolta jelöltjeit, a Néppárt pedig Székelyudvarhelyen megtartott választmányi ülésén döntötte el, hogy nem állít önálló listát, Tőkés Lászlónak viszont azt javasolja, éljen a Fidesz-KNDP listán számára felajánlott befutó hellyel.
Az utolsó pillanatig remélt közös RMDSZ-Néppárt-MPP-lista nem jött össze, ezt a lehetőséget az RMDSZ csúcsvezetősége elvetette. A szélesebb merítésű közös lista helyett az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal kötött „különbékét”, ennek hozományáról azonban közelebbit nem tudni: az EP-választásokra rangsorolt RMDSZ-listán egyelőre nincs MPP-s jelölt. Az RMDSZ-lista sorrendje: Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedűs Csilla és Antal Lóránt. Az eredetileg negyedik helyre rangsorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy az EP-lista utolsó helyére kerüljön
Újdonság az idei EP-választáson: Tőkés László Fidesz-listán
A Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) az első hat helyet rangsorolta. A jelöltek között igen szoros verseny alakult ki, az RMDSZ csúcsvezetőségének szavazategyenlőség miatt meg kellett ismételnie a voksolást. Sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök ezúttal nem beszélt arról, miért maradt el a Néppárt által folyamatosan kért közös lista, viszont részletesen kitért a Magyar Polgári Párttal folytatott tárgyalásokra. A SZÁT arról döntött, mondta Kelemen, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az MPP-vel a körvonalazódó együttműködési megállapodásról. Amennyiben ez létrejön, az MPP-jelöltek számára megnyílik az út az RMDSZ-listán való részvételhez. Kelemen azonban hangsúlyozta: az EP-lista első két, befutónak számító helye végleges marad. Nem pártkoalícióról van szó azonban, az RMDSZ választási listáin szereplő MPP-seknek ugyanis kötelezően RMDSZ-tagnak kell lenniük. Ebben az RMDSZ-elnök semmi kivetnivalót nem talált, miután, mint fogalmazott, az RMDSZ civil szervezet, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Az RMDSZ–MPP megállapodás az EP-választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról szól, de ehhez „az MPP-nek nem kell feladnia identitását” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Távol marad a néppárt
Toró T. Tibor bejelentését, miszerint az EMNP nem állít önálló listát az Európai-parlamenti választásokra, nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Több erdélyi online-lap tudósításának kommentjében sokan csalódottságuknak adtak hangot. Mint fogalmaznak, azokat árulta el a néppárt, akik nem akarnak az RMDSZ-re szavazni: az RMDSZ szatellit pártjává vált MPP a nemzeti oldal számára már nem jöhet szóba, így néppárti lista hiányában immár három erdélyi magyar párt mellett sincs választási lehetőség, csak az RMDSZ-lista.
Az EMNP elnöke lapunk megkeresésére úgy fogalmazott: megérti azokat, akik csalódottan fogadták a néppárt bejelentését, hiszen egy politikai pártnak a választásokon az a feladata, hogy harcba induljon. „Azt üzenem nekik, hogy számunkra az igazi csatára 2016-ban kerül sor: akkor kell bizonyítania a néppártnak, hogy felnőtt a feladathoz, meghatározó ereje lett az erdélyi magyar politizálásnak.” Toró szerint 2014-ben az EMNP feladata az, hogy biztosítsa az erdélyi magyarok minőségi képviseletét Brüsszelben, erre pedig Tőkés László a legalkalmasabb, akit mindenképpen be szeretnének juttatni az EP-be. A helyzet jelenlegi állása szerint ennek legbiztosabb módja, ha Tőkés a Fidesz-KNDP listáján indul. „Nem akartunk részese lenni az RMDSZ által elindított meggondolatlan és felelőtlen folyamatnak, nem akartunk hasonló kártyával válaszolni. Az RMDSZ a párt 24 éve bejáratott jelképét, a tulipánt fontosabbnak ítélte, mint az erdélyi magyarok képviseletét Európában. Ezért a néppárt saját közvetlen érdeke ellen döntött, amikor elhatározta, hogy nem indít listát” – érvelt a párt elnöke. A néppárti politikus úgy látja, ma egy dolog bizonyos: Tőkés László az EP tagja lesz. Az azonban megkérdőjelezhető, hogy az RMDSZ eléri-e az 5 százalékot. „E döntés felelősségét az RMDSZ-nek kell vállalnia” – fogalmazott a néppárt elnöke, aki a következő hetekben, hónapokban pártjával a szervezetépítésre törekszik, hogy minél több embernek elmondhassák döntésük lényegét és helyességét.
Orbánnak sem sikerült
Az elmúlt héten Tőkés László és Kelemen Hunor is Orbán Viktor magyar miniszterelnöknél járt. Kérdésünkre, hogy ebben szerepe van-e a hétvégi, két döntésnek, Tőkés igennel válaszolt. „A miniszterelnök úr az RMDSZ elnökére nem tudott hatással lenni. A beszélgetés során még egy utolsó kísérletet tett az erdélyi magyar pártok összefogására az EP-választásokon, de eredménytelenül” – fogalmazott Tőkés, aki szerint Kelemen Hunor a Verestóy, Frunda, Markó féle „MSZP-s mag” foglya. Mindenféle híresztelés ellenére Orbán soha nem döntött határon túli kérdésekben a határon túli vezetőkkel történt tárgyalások, egyeztetések nélkül, fogalmazott Tőkés László, aki felelevenítette a 2007-es és a 2009-es EP-választásokat megelőző tárgyalásait Orbán Viktorral. „Mindig a számunkra elfogadható alternatívákat támogatta, és most is rám bízta, döntsem el, indulok-e a Fidesz-KNDP lista befutó helyén vagy sem?”
Az EP-képviselő szerint 2014-ben teljesen új helyzet állt elő: az erdélyi jelölt Fidesz-listán történő indulása minden szempontból legitim, hiszen a határok fölötti nemzetegyesítésben, egy nemzetben gondolkodunk. „Azzal, hogy idéntől a külhoni magyarok is szavazhatnak az országgyűlési választásokon, új lehetőség, új kor kezdődött, következésképpen a jelöltek listáján is közösen jelenhetünk meg az anyaországi magyarokkal”.
Tőkés László szerint a közös lista elmaradása azzal a veszéllyel járhat, hogy az RMDSZ nem küld május 25-én képviselőket az Európai Parlamentbe. „Ez a lista nem nyerő Erdélyben. A hét évvel ezelőtt ellenem indított Sógor Csaba képviseli a székelységet és az egyházat, a harmadik helyre került Vincze Lóránt Verestóy Attila embereként az egykori Előre napilap jogutódjánál, az Új Magyar Szónál kompromittálódott. Ez a csapat nem hiteles, így nem is meglepő, hogy a lista egyetlen hiteles embere, Eckstein-Kovács Péter nem kerülhetett befutó helyre”.
Sógor: lenn sem kell a közös lista
Az RMDSZ EP-listájának második helyére került Sógor Csaba az Erdélyi Naplónak elmondta: nem az RMDSZ csúcsvezetőségén múlott a közös lista meghiúsulása. „Vidéki körútjaimon sokszor találkoztam olyan helyzettel, amikor a helybéliek azt mondták, ha ismét kiegyezünk Tőkéssel, rájuk ne számítsunk. Olyan településeken találkoztam ezzel, ahol Tőkés László rendezvényeken szidta az RMDSZ-t.” Ilyen előzmények után Sógor szerint már nem lehetett vállalni a közös listát. Az RMDSZ-politikus úgy tartja, a néppártnak sokkal jobb eredményeket kellett volna elérnie a helyhatósági és a parlamenti választásokon ahhoz, hogy tárgyalási alapja legyen a közös lista kialakításához.
Kérdésünkre, hogy ennek elmaradása mennyire befolyásolhatja a szavazókat, Sógor elismerte: közös listával könnyebb volna a dolguk. „Ma az igazi kihívás az, miként tudjuk mozgósítani az erdélyi magyarságnak azt az 57-58 százalékát, amely bármilyen választáson inkább az otthonmaradást választja.” Ha az erdélyi magyar szavazók elsöprő többsége élne szavazati jogával, akár 5-6 EP-képviselőt is kijuttathatna Brüsszelbe. 2009 óta azonban változatlanul az a nagy kérdés, miként lehet megszólítani az otthon maradók nagy táborát – fogalmazott Sógor Csaba.
Eckstein-Kovács: nem negyedik vagyok a sorban
Azért utasította vissza Eckstein-Kovács Péter az RMDSZ EP-listájának negyedik helyét, mert úgy véli: ismertsége, népszerűsége okán jobb pozíciót érdemelne. A volt szenátor a Krónikának adott interjúban elmondta: bántja, hogy a Szövetségi Állandó Tanács tagjainak Kelemen Hunor elnök előre megszabta a kialakítandó sorrendet. „Az utolsó hely vállalása azt jelenti, hogy fontosnak tartom az európai parlamenti jelenlétet, és mindent megteszek, hogy legyen erdélyi magyar képviselet az európai törvényhozásban. Úgy tűnik, az RMDSZ-ben az a filozófia győzedelmeskedett, miszerint az EP-választások nem igazán érdeklik az embereket, nem személyiségekre van szükség, hanem mozgósításra. Szerénytelenül hangzik, de talán nem a negyedik vagyok ebben a sorban. Ismert, népszerű ember vagyok, tudok kampányolni, éppen ezért nem tekintettem megfelelőnek ezt a pozíciót.”
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. március 2.
Markó Béla: Egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani
Eldönthetik-e a magyarországi választást a kettős állampolgárok szavazatai? Csak néhány mandátum sorsa múlik a szavazatukon, de a magyar kampány, a hazai politikai szembenállás exportálása sok kárt okozhat hosszabb távon a határon túli magyarok körében. – Nem helyes, ha egy ország vezetéséről olyan emberek döntenek, akik aztán nem viselik annak következményeit. Ez hiba – mondta lapunknak Markó Béla, a romániai magyar politika talán legtekintélyesebb alakja. Az RMDSZ parlamenti képviselője, volt elnöke, egykori román miniszterelnök-helyettes rossz ötletnek tartja a kettős állampolgárok szavazati jogát, nem is csodálkozik azon, hogy közülük csak relatíve kevesen regisztráltak a magyar választásokra.
– Készül már a magyarországi szavazásra? Túl van már a regisztráción?
– Nem fogok szavazni. Már csak azért sem, mert még a kettős állampolgárságot sem kértem.
– Miért nem?
– Szerintem hiba volt a kettős állampolgárság és a szavazati jog intézményét összekapcsolni, mert a kettő ugyanis nem mindig tartozik össze. Még akkor sem, ha külföldön élő állampolgárait Románia is bevonja a választásokba, akár milliónál is többen voksolhatnak a külképviseleteken. Hasonló lesz a helyzet a magyarországi választáson is. Ám szerintem nem helyes, ha egy ország vezetéséről olyan emberek döntenek, akik aztán nem viselik annak következményeit. Ez hiba.
– Itthon is sokan gondolják ugyanezt, illetve azt mondják, hogy az döntsön, aki adót fizet. Ezzel is egyetért?
– Lényegében igen. De tévedés ne essék, abba szerintem feltétlen bele kell szólni a határon túl élőknek, hogy milyen Magyarország, illetve a mindenkori magyar kormány szomszédságpolitikája, kapcsolata a külhoni magyarsággal. Abba viszont aligha árthatjuk bele magunkat, hogy milyen legyen az anyaország költségvetése, oktatási, egészségügyi és szociális rendszere. Ezekben az ügyekben csak kibicként foglalhatunk állást, hiszen az esetleges „kártyaveszteség” bennünket nem terhel.
– Erdélyben sokan gondolhatják ezt, hiszen az eddigi adatok szerint a határon túlról 169 ezren regisztráltak, miközben félmillió kettős állampolgár van. Miért fontosabb a honosítás, mint a választás?
– Talán, ha a mi szempontunkból is nagy lenne a választás tétje, akkor érzékelhetően megnőhetne a regisztráltak száma. A romániai parlamenti választások idején mi rendre azt hangsúlyozzuk, hogy ha kevés magyar megy el szavazni, akkor az RMDSZ nem lehet ott a döntésnél; a bukaresti parlamentben nélkülünk fognak dönteni – rólunk. Ez egyszerű, világos érv, amit szavazóink megértenek és elfogadnak. Viszont a magyarországi választás tétje ennél kisebb, hiszen a határon túl élők életét alig befolyásolja. Igaz, hasonló választás még nem volt, de számomra már az is meglepő lenne, ha mindenki elmenne szavazni, aki regisztrált.
– Legtöbben természetesen Erdélyből regisztráltak, közel 70 ezren, Szerbiából 23 ezren, Szlovákiából úgy tűnik, hogy senki, de gondolom, ez nem meglepő.
– Egyáltalán nem, hiszen köztudott, hogy mindmáig elveszíti a szlovák állampolgárságát, aki felveszi a magyart. Sajnos a tárgyalás és egyeztetés nélküli döntéseknek gyakran van ilyen következményük: egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani. Erdélyben csak azért lehet sok a kettős állampolgár, mert a román kormányok nyitottabban fogadták a honosításról szóló magyarországi törvényt, és semmilyen ellenintézkedés nem tettek. Amiben természetesen komoly szerepe lehetett az RMDSZ kormányzati ténykedésének.
– Némi szorongás azért lehet Erdélyben is, hiszen olvastam, hogy Orbán Viktor üdvözlőlevelet írt azoknak, akik a magyar állampolgárságot felvették, de a személyek nevét és címét a román posta tárolja. Ez az adatbázis felhasználható belpolitikai célokra?
– Nem tudom megítélni, hogy egy ilyen listát mire lehetne felhasználni.
– A regisztrációt a határon túli magyar pártok, köztük az RMDSZ is szervezi. Részt vesznek majd a választások előtti mozgósításban is?
– Nézze, mi már 25 éve mondjuk, hogy nem kampányolunk egyetlen magyar párt mellett sem, miközben mindegyikkel egyenlő közelségben szeretnénk dolgozni, beleértve a különböző színű kormányokat. Ezért nem értettem egyet azzal, hogy az RMDSZ közreműködött az idei regisztráció szervezésében, ahogy a választási részvételre való mozgósítást sem tartom jó ötletnek. Azt pedig végképp visszautasítom, hogy mi sugalljuk, kire szavazzanak az erdélyi polgárok. Ez kizárt. Remélem, ilyen irányú kérés Magyarországról sem hangzik el, mert az nagy feszültséget, sok kárt okozhatna.
– Miért zavarja, ha pártja „besegít” a regisztráció, vagy a mozgósítás szervezésébe?
– Ha az RMDSZ a magyarországi választásokat szervezné nagy erőkkel, akkor szükségszerűen eltávolodik a romániai politikai élettől, holott nekünk itt kell befolyást szerezni, mert a mi sorsunk itt dől el.
– Például azzal, hogy a liberálisok kiválásával a hírek szerint ismét kormányra készülnek?
– Erre valóban készen állunk, és megfelelő feltételek esetén valóban újra ott lehetünk a román kormányban. Feltéve, ha sikerül megegyezni az anyanyelvi oktatás bővítéséről, a szabad jelképhasználatról. Ezen túl létfontosságú az erdélyi infrastruktúra fejlesztése, új autópálya építése. A kormányzati szerepnek persze előfeltétele volt a korábbi sikeres választási szereplés. Ezért is fontos, hogy mi elsősorban a romániai választásra összpontosítsuk erőinket. Ha viszont „besegítünk” a magyar országgyűlési választás szervezésébe is, akkor könnyen előfordulhat, hogy amikor ismét szükségünk lenne az erdélyi szavazatokra, akkor az embereket már nem tudjuk mozgósítani, mert úgy gondolják, hogy ők egyszer már teljesítették politikai feladatukat. Ezért úgy gondolom, idén az erdélyi magyarok számára két fontos választás van. Első az európai parlamenti képviselők, másodszor pedig a román államelnök személyének kiválasztása; utóbbi azért létkérdés, mert az államfő nálunk igen széles jogkörökkel rendelkezik, tehát nem mindegy, ki kerül ebbe a pozícióba.
– Tehát a magyar parlamenti választás nem igazán fontos?
– Fontos, de a magyar politikai erőviszonyokat szerintem nem az erdélyi szavazók mozgósításával kell alakítani. Ráadásul a határon túliak legfeljebb két otthoni mandátum sorsáról dönthetnek.
– De ha ez a két képviselői hely döntené el a végeredményt, akkor nem kerülhetnek szembe a külhoniak az anyaországgal?
– Miután a magyar parlament adta meg nekünk a szavazati jogot, a pártok csak magukat okolhatják, ha a szavazók élnek is a lehetőséggel, és szabadon választanak. Egyébként pedig, ha valóban két mandátum döntene, akkor sem lehet tudni, hogy határon túli, vagy magyarországi jelenti-e a győzelmet. De félretéve a tréfát, szerintem a választáson való részvételi arány tükrözi majd, hogy a magyar pártok az elmúlt 25 évben nem tudták megoldani a határon túli magyarokkal kapcsolatos problémákat.
– Magyarországon már javában zajlik a pártok kampánya, benne egymás lejáratása. Ha mindez az erdélyi korteskedésen is megjelenik, akkor az a jelenleginél jobban is szembe állíthatja a külhoni magyarságot?
– Hála istennek, Erdélyben eddig nem tapasztaltam az otthonihoz hasonló hangvételű kampányt. Remélhetően ilyen nem is lesz.
– Közvélemény-kutatások szerint Erdélyben is a jobboldal hívei vannak többségben. Érzékelhető a Fidesz népszerűsége is?
– A kettős állampolgárok körében biztosan, ami nem is csoda, hiszen a jelenleg hatalmon lévő koalíció biztosította ezt a jogot. Aki igényelte a honosítást, minden bizonnyal nemzetpolitikai megfontolások alapján szavaz majd. Ennek ellenére meg kell várni, hogy hányan mennek el.
– Az erdélyi helyzet nagyon érdekes, hiszen a Fidesz által korábban támogatott kisebb pártok a romániai választásokon elenyésző számú szavazatot tudtak összegyűjteni, miközben mégiscsak a Fidesz a legnépszerűbb magyar párt Erdélyben. Mi az ellentmondás oka?
– A romániai szavazás következményeit saját bőrükön tapasztalják a választók, tehát komoly a tét. Ha a viszonylag távoli magyarországi politikusokról kell dönteni, akkor inkább rokonszenvek, szimbólumok, nemzeti jelszavak befolyásolják a választókat. Ezért népszerű párt a Fidesz, ám a kedveltségét nem tudta átruházni az erdélyi pártokra, mert az kevésnek bizonyult az RMDSZ hitelességével szemben.
– Gondolja, hogy a magyarországi baloldal a kettős állampolgárság megtagadásával végképp kiírta magát a határon túliak szívéből, vagy ésszerű politikával változtathatnak helyzetükön?
– A magyarországi baloldal pártjai már rég lemondtak a „nemzeti jelzőről”, az úgynevezett nemzetpolitikát átengedték a jobboldalnak. A határon túli magyarság ügyében is a jobboldal lett egyre hangosabb, majd visszhangosabb. Mi hiába mondtuk, hogy nekünk nem egyik vagy másik oldal támogatására van szükségünk, hanem – ahogy a nemzeti sorskérdésekben illik – a teljes politikai élet konszenzusát igényelnénk. Persze, a baloldalon is akadtak, akik felismerték a nemzeti ügyek fontosságát, de kevesen.
– Vagyis inkább később, mint soha, de meg kellene érteniük a téma súlyát?
– Még mindig sokan hiszik, hogy a beszűkült nacionalizmus a határon túliak törekvése a nemzeti nyelv és kultúra fenntartására, amit az ultraliberálisok ráadásul teljesen idejétmúltnak gondolnak. Feleslegesnek tartják, hogy sokat foglalkozunk a nemzeti identitásunkkal, holott az ember a megoldatlan problémáival vég nélkül kész bíbelődni, egészen addig, amíg sikerrel nem jár. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyarországi pártok feladata lenne, hogy helyettünk túlkiabálják egymást szimbolikus nemzeti jelszavakkal, erre otthon sincs szükség. Nemzeti ügyekben elsősorban józanságra lenne szükség.
– Furcsa különbségtétel, hogy az egykori Magyarország területén élő honfitársaink levélben is szavazhatnak, akik viszont Nyugat-Európában dolgoznak, de itthon laknak, nekik bizony több száz kilométert is utazniuk kell, ha jogaikkal élni akarnak. Ön szerint ez elfogadható?
– A megkülönböztetés kormányzati indokait nem ismerem. De azt tudom, hogy amikor romániai politikusok felvetették a levélben történő szavazás bevezetésének lehetőségét, akkor mi, kormánytagként azzal nem értettünk egyet, mert nehezen ellenőrizhető, könnyen csábít visszaélésre. Nálunk nem is lett belőle semmi.
– Közeledik az ön által is fontosnak tartott uniós választás, meglepő, hogy Tőkés László nem Erdélyben, hanem a Fidesz magyar listáján indul. Erdélyi voksok nélkül az ő legitimitása valós?
– Erdélyi ügyekben bárki megszólalhat. Tőkés László korábban az RMDSZ listáján jutott az Európai Parlamentbe, de szinte azonnal szembe fordult velünk, rágalmazott bennünket, képtelen volt velünk együttműködni. Kívánom, hogy a Fidesz nagyobb sikerrel járjon, mint ahogy az nekünk megadatott. Ami pedig az uniós választás egészét illeti, úgy gondolom, hogy borzasztóan nagy a tétje. Különösen ebben a térségben, hiszen látható, mi történik Ukrajnában. De bizonyos illúziók szétfoszlásával szinte mindenütt felerősödtek az euroszkeptikus nézetek, az unióval folytatott háborús retorika sajnos hozzánk is begyűrűződik Magyarországról. Tapasztalható a visszarendeződési szándék, megpróbálják lebontani a demokratikus intézményeket, ennek jelei Romániában is érzékelhetőek, és sokszor felmerül az autoritárius rendszerek létrejöttének lehetősége. Ilyen körülmények között, ha nem is tetszik minden brüsszeli intézkedés, számunkra Európának nincs alternatívája.
Kardos Ernő
vasarnapihirek.hu,
2014. március 4.
Jól halad a Sapientia bentlakásának építése Koronkán
Jól haladnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) bentlakásának építésével Koronkán, a rektor szerint az új tanév elején már használni lehet az új diákotthont.
Októberben kezdték meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) bentlakásának építését Marosvásárhelyen, s már a harmadik szintjét is felhúzták a leendő diákotthonnak. Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora közölte: az enyhe télnek is köszönhető, hogy jó ütemben halad az építkezés, másrészt azért is igyekeznek, mert a következő tanév kezdetén mindenképpen át szeretnék adni az épületet.
„Most a harmadik szintet építik, az átadás végső határideje szeptember. Ehhez kell igazítani mindent, hiszen ha októberben vagy novemberben adnánk át, már mindenki keresne albérletet. Mi pedig abban szeretnénk segíteni, hogy évkezdésre tudjuk felajánlani a lakhelyet” – magyarázta Dávid László. Az építmény mintegy 6-7 ezer négyzetméteren terül el, és majdnem ugyanakkora lesz, mint a főépület.
A 240 férőhelyes bentlakás tervén annyit változtattak, hogy költséghatékonyság miatt csak háromágyas szobák lesznek, nem lesznek kétágyasak is. Ezen a héten már elkezdik a belső munkálatokat is: a csövek beszerelését, a villanyszerelést. „Nekifogunk idén a diákétkezde építésének is, a kuratórium ugyanis erről is döntött, de az nem készül el szeptemberre” – mondja Dávid.
A második szakaszban felhúzott épületrész étkezdének, konferenciateremnek, tantermeknek és kápolnának is helyet ad majd. A rektor nagyon elégedett a munkálatokkal. Mint mondja, jó székely emberek dolgoznak ott, akik „fél nyolckor, amikor jönnek a tanárok, már el is fáradtak egyszer a munkában”.
Az EMTE marosvásárhelyi kara 2010 októberében látta vendégül Schmitt Pált, Magyarország akkori köztársasági elnökét, aki letette a diákotthon alapkövét. Hosszú ideig azonban nem sok előrelépés történt az ügyben, ugyanis nem állt az egyetem rendelkezésére a kivitelezéshez szükséges pénzösszeg.
A 2012-es év végén azonban a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői Marosvásárhelyen elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről.
Az egyezmény értelmében a magyar kormány 2014 végéig négymilliárd forintot bocsát az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények rendelkezésére, hogy az összegből az elmaradt fejlesztéseket végre tudják hajtani. Ebből a pénzből épül a koronkai campus bentlakása is.
Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 5.
Már több mint százötvenezer magyar regisztrált a választásra – A legfrissebb adatok szerint már több mint 151 ezer határon túli magyar állampolgár regisztrált jogerősen az áprilisi magyarországi országgyűlési választásokra – közölte a Csongrád megyei kormánymegbízott szerdán sajtótájékoztatón, Szegeden.
B. Nagy László elmondta: a határidő lezárultáig mintegy 200 ezer regisztrálttal számolnak, hiszen már 184 ezernél több kérelmet adtak be. A legaktívabbak a regisztrációban az erdélyiek, onnan 80 ezren regisztráltak, őket a délvidékiek követik mintegy 25 ezer, majd a németországiak 1500 regisztrációval.
Az állampolgári eskük és a beadott kérelmek száma alapján mintegy félmillió külhoni magyar vette, illetve veszi fel a magyar állampolgárságot - tette hozzá.
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elmondta: Erdélyben már több mint harminc demokráciaközpont segít a honosítás folyamatában. Emellett a párt önkéntesei és irodái a választási részvételhez szükséges regisztrációban is segítséget nyújtanak. Hangsúlyozta: ez nem pártpolitika, sokkal fontosabb a részvétel a folyamatban. "Így tudjuk visszaigazolni azt a nemzetpolitikai áttörést", amelyet Orbán Viktor kormánya elért.
Zsoldos Ferenc, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette: a Délvidéken mintegy 25 ezer ember iratkozott fel a választásra. Csaknem 80 ezren tették le az állampolgársági esküt, és reményeik szerint 50 százalékos arányt tudnak elérni a regisztrálásban.
Közölte, nagyon erős kampányt folytatott a Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt hónapokban, és a következő hetekben indul a Szavazz a nemzetre! elnevezésű mozgósító kampány.
Fontosnak nevezte, hogy a nemzet egésze részt vehessen a szavazáson, hiszen - mondta - most, hosszú idő óta először a szórványban élők is a politikai nemzet részének érezhetik magukat. Bár ez erősen érzelmi kérdés, kihatással van a gazdaságra is - tette hozzá.
Csomortányi István, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke szerint az elmúlt fél évszázad legkiemelkedőbb nemzetpolitikai lépése a határon túliak állampolgárságának visszaadása volt. Erdélyben jelenleg mintegy 350 ezren vannak, akik megkapták az állampolgárságot, és 170 ezer választásra regisztráltra számítanak - mondta.
(MTI)
2014. március 6.
Szőcs Levente: Levél Orbánnak
Tisztelt miniszterelnök úr, romániai magyarként azért bátorkodom zavarni, mert levelező viszonyban volnánk. Legutóbb is fényképes levélben emlékeztetett, hogy kötelességem van, s ha még nem regisztráltam magam a választásokra, tegyem meg; ellenkező esetben „nincs több tennivalóm” április 6-ig.
Bizonyára értesült róla, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely negyedszázada a romániai magyarság érdekeit képviseli a bukaresti parlamentben, kormányra lépett. A kabinet megalakítását célzó tárgyalások eredményeként született egy megállapodás, amelyben a koalíciós pártok vállalták többek között a magyar nyelvű orvosképzés ügyének megoldását, a szabad jelképhasználat és az arányos képviselet biztosítását, az észak-erdélyi autópálya folytatását. Azt hiszem, nem kell külön részleteznem, hiszen miniszterelnök úr gyakran sürgeti ezeknek az ügyeknek a megoldását, így bizonyára tisztában van nemcsak a mibenlétükkel, de a fontosságukkal is.
Azért zavarom, miniszterelnök úr, mert ezeket a célokat sajnos veszély fenyegeti. Annyira, hogy nem tudom osztani Martonyi János külügyminiszter derűlátását, miszerint „nagy valószínűséggel javítja a magyar–román kapcsolatok légkörét”, hogy az RMDSZ is bekerült az új román kormánykoalícióba (InfoRádió).
Ezt a légkört egyelőre megmérgezi Traian Basescu államfő és az általa gerjesztett magyarellenes gyűlöletkampány. Az elnök szövetségeseivel együtt nemcsak megpróbálja minden eszközzel megakadályozni az RMDSZ kormányra kerülését, de fontosnak tartotta felhívni honfitársai figyelmét, hogy a magyar kormány által is támogatott célok annyira arcátlanok, hogy azokért Franciaországban egyenesen letartóztatás járna. Nyilván ő maga is tudja, hogy ez nem igaz, de küldetés teljesítve: a román sajtó jó része erőteljes nacionalista kampányba kezdett. Ez a hangulat veszélyezteti a magyar kormány által is támogatott célokat: egy adott ponton az RMDSZ kormányzó partnerei úgy ítélhetik meg, hogy politikai öngyilkossággal érne fel a koalíciós megállapodás teljesítése.
Nem egyszer hallottuk az utóbbi években, hogy a román–magyar viszony Orbán Viktor és Traian Basescu személyes jó kapcsolatának köszönhetően „kegyelmi pillanatait” éli. Erre való tekintettel bátorkodom felhívni miniszterelnök úr figyelmét a körülményre, hogy Traian Basescu ott lesz március 6-án Dublinban, az Európai Néppárt konvencióján. Talán lehetősége nyílik miniszterelnök úrnak, hogy barátilag megkérje: a román–magyar kapcsolatok kegyelmi pillanatainak emlékére tegye el a magyar kártyát! Ha véletlenül elkerülnék egymást, küldhet neki miniszterelnök úr levelet. Fényképpel, ha úgy meggyőzőbbnek érzi.
Népszabadság,
2014. március 7.
Testvértelepülések: szándékok és gyanakvások
Tartalmasak vagy formálisak erdélyi településeink határon átnyúló testvérvárosi kapcsolatai? Erre a kérdésre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló településvezetők és műépítészek részvételével rendezett közös kolozsvári vitaestjén.
Testvérvárosi kapcsolatok – érzelmeken túl címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában dr. Bácskai János országgyűlési képviselő, Ferencváros polgármestere, Czimbalmos-Kozma Csaba műépítész, Sepsiszentgyörgy városgondnoka, Makay Tamás műépítész és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere részvételével. Az est házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, az est moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Nemzeti összetartozás
A nemzetpolitika nemcsak pártpolitikáról, hanem településpolitikákról is szól, üdvözölte hallgatóságát Adorjáni Dezső Zoltán püspök, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnököt idézve úgy fogalmazott: csak akkor lehet erős az ország, ha erősek a települések, és csak akkor beszélhetünk erős nemzetpolitikáról, ha erősek a településkapcsolatok. Mintegy megelőlegezve a kétórás beszélgetés végkicsengését, a moderátori felvezetés szerint kevés az értelmes és tartalommal feltöltött testvértelepülés-kapcsolat, viszont annál több a formális. Mint kiderült, a jelen lévő településvezetők már átélték e kapcsolatépítés színét és fonákját, ezért is van kiemelkedő szerepük a viszonylag kevés, de annál tartalmasabb testvérvárosi kapcsolatoknak.
Budapest legdinamikusabban fejlődő, IX. kerülete, Ferencváros polgármestere, dr. Bácskai János a Kárpát-medencei magyar települések testvérvárosi kapcsolatépítését a nemzeti összetartozás alapeszméjeként értékelte. Közvetlenül a rendszerváltás után, Ferencváros önkormányzata a segesvári születésű Gegesi Ferenc egykori polgármesterrel az élen Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben és Kárpátalján keresett testvértelepüléseket, így lett Ferencváros, Királyhelmec, Magyarkanizsa, Beregszász és Sepsiszentgyörgy a magyar összetartozás szép példája. A különböző utódállamokban lévő városok immár nemcsak az anyaországhoz kötődnek szoros szálakkal, hanem egymás között is kiépített csatornákon tartják a kapcsolatot.
A Nemzeti Összetartozás Napján a települések fiataljai például együtt vannak Budapesten, ezeknek a kapcsolatoknak azonban Czimbalmos-Kozma Csaba szerint számos más vetületük is van. A városgazda úgy véli, a helyi önkormányzatnak, a polgármesteri hivatalnak a keretet kell megteremtenie, némi pénzt biztosítva hozzá, a kapcsolatok pedig a kultúra, az oktatás és sok más területen elkezdenek épülni. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a testvérvárosi kapcsolataik magyar településekkel jöttek létre – a magyarországiak közül Ferencvárossal, Kiskunhalassal és Cegléddel –, az úgynevezett partnervárosi kapcsolataik már nem ennyire eredményesek. A székelyföldi önkormányzati szakember ugyanakkor ebben a keretben nem lát lehetőséget arra, hogy vállalkozókat, beruházókat hozzanak össze, és ezáltal időtálló gazdasági kapcsolatok szülessenek.
Kontinensek, kapcsolatok
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere inkább formális, mintsem tartalmas testvérvárosi kapcsolatokról számolhatott be. A kínai, dél-amerikai, Fülöp-szigeteki vagy Egyesült Államokbeli településekkel létesített kapcsolataik „hirtelen felindulásból” születtek: a tartalom nélküli kezdeményezések általában egy-egy önkormányzati csapat egzotikus kirándulási céljaira létesültek. A kincses város mintegy húsz külföldi városkapcsolatából kettő-három életképes, elsősorban a Péccsel létrejött kapcsolat, amelyet főleg a magyar önkormányzati képviselők, illetve az egymást követő magyar alpolgármesterek ápoltak. Ennek az együttműködésnek szeretnének új tartalmat adni azzal, hogy az idei Kolozsvári Magyar Napok díszmeghívottja Pécs.
Az est vezető témájává a települések rehabilitációja, felújítása nőtte ki magát. Követendő példaként hangzott el Ferencváros Budapest viszonylatában is kiemelkedő teljesítménye. A rendszerváltáskor 32 ezer állami tulajdonú lakással rendelkező kerület a jobb állapotban levő lakásait eladta, a műemléképületek zömét felújította, a bontásra ítélt telkek beruházó vállalkozókhoz kerültek. A 25 év alatt mintegy 40 millió euró közpénzt felemésztő városrendezés finanszírozását fele-fele arányban vállalta a helyi önkormányzat, Budapest főpolgármesteri hivatala, a hiányzó részt pedig uniós pályázatokból, bankkölcsönökből és kormánypénzekből fedezték. 2008-ig a magánvállalkozók is jelentős összeggel egészítették ki a helyi önkormányzat rehabilitációs terveit. Az élhető városért jelszó alatt végbement városrehabilitáció Budapest legkeresettebb negyedévé varázsolta Ferencvárost.
Nem kell a magyar társulás?
Makay Tamás műépítész szerint a ferencvárosi példát nemcsak Budapesten, hanem szerte a Kárpát-medencében is sikerrel lehet alkalmazni. Kolozsvár belvárosának felújításáról szólva elmondta: a várost vissza kell adni a gyalogosoknak, a főtér rehabilitációjába be kell kapcsolni a környező utcahálózatot is. Ezzel Horváth Anna is egyetértett, jelezve, hogy a belváros teljes átalakítására vonatkozó tervek a következő évek nagy kihívásának számítanak. Ami, akárcsak Sepsiszentgyörgy esetében, pénz kérdése.
A moderátori kérdésre, hogy a testvérvárosok közös felújítását segítheti-e uniós projekt, kiderült: erre alig van konkrét lehetőség. Kolozsvár alpolgármestere szerint a romániai önkormányzatok még nem értek meg a sikeres együttműködésre. A vitába bekapcsolódó Illyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere szerint a határmenti régiók testvérvárosainak az elmúlt években több lehetőségük is volt uniós pályázatokra. A romániai önkormányzat azonban ezt nem használta ki teljességében, például nem támogatta az eurómilliókat ígérő Területi Gazdasági Társulás létrejöttét Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Beregszász között.
A kolozsvári vitaest tanúsága az lehetne: míg a székelyföldi kisebb települések együttműködési szándékát a szegényes önrész korlátozza, a gazdaságilag jobb helyzetben levő, magyar múltú észak-erdélyi nagyvárosok boldogulását a többségi gyanakvás köti béklyóba.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. március 12.
Megbukott hatalmi packázás
Húsz-huszonötezer ember gyűlt össze hétfőn Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, méltóságteljes, szép ünnepen emlékeztek a 160 évvel ezelőtt kivégzett hősökre, követeltek autonómiát Székelyföldnek.
A román sajtó ingerküszöbét azonban ezúttal sem érte el a rendezvény, illetve egyetlen momentuma – néhány, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz tartozó fiatal kisebb összeakaszkodása a csendőrökkel – került be a hírtévék műsorába, jelent meg a lapok hasábjain. A békésen, székely zászlókkal vonuló tömeg, az elhangzott üzenetek, a külföldről érkezettek beszédei nem érdekelték a médiát, ismét strucc módjára dugták fejüket a homokba, gondolván, amit nem látunk, amiről nem tájékoztatunk, az nem létezik. Rákattant a román média a fekete álarcos ifjak harcias kiállására, hosszú perceken át ismételték azt a jelenetet, amikor körbevették őket a rendőrök, s elkerülte figyelmüket, hogy pár méterrel arrébb hasonló korú magyar fiatalok népdalokkal csillapították a fellángolni készülő indulatot. Szépen, büszkén, határozottan. S a tömeg „sétált”, végig Marosvásárhely központján, kilométeres sorban vitték, kapaszkodtak a kifeszített 250 méteres székely zászlóba. Visszaütött kissé a marosvásárhelyi főrendőr, a polgármester, a prefektus tiltása, hisz ha az előre ismertetett forgatókönyv szerint engedélyezik a felvonulást, sokkal kevesebb feszültséggel járt volna, s még a radikális ifjak határfeszegetése is szükségtelenné törpül. Nem idegeskedtek volna a 15–20 percekre megállásra kényszerített autósok, s a tömegben sem horgadt volna indulat a tülköléseik hallatán, talán elmaradtak volna a nem kívánt s oda nem illő jelszavak is. Marosvásárhely tavaly tapasztalt békés, örömteli „visszafoglalása” nem vált volna idén indulatosabb, sokszor idegesebb, harciasabb gesztussá, s nem lett volna szükség a város kétszeri zászlós átszelésére a buszokhoz visszaigyekvőknek sem, ha – akárcsak előző évben – a főtérre irányítják a járműveket. Nem így történt, a román hatalom képviselői gátat akartak szabni az autonómiaigény szabad kinyilvánításának, ám ez mégsem sikerült. Megfélemlítésre játszottak, de tiltásuk mintha növelte volna a tömeg elhatározását, elszántságát. A polgári séta pedig még élesebb demonstrációvá vált, az oly gyakran felcsendülő „Itthon vagyunk!” még nyomatékosabbá. Más volt az idei székely szabadság napja, mint a tavalyi. Elszántabb, kicsit idegesebb – de határozottabb is. Igazán hinni kezdtünk abban, amit korábban általánosan minket megillető jogként követeltünk. A hatalmi erőfitogtatás bontja, bontogatja félelmünk falait. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 13.
Jobbik: Basescu akciója figyelemelterelés
A Jobbik az autonómiatüntetés valódi céljairól való figyelemelterelésnek tartja Traian Basescu román államfő Vona Gábor pártelnök kitiltására vonatkozó akcióját.
Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke szerdán azt közölte az MTI-vel: felháborodva értesültek arról, hogy a román politikai vezetés egyetlen mondanivalója a marosvásárhelyi Székely szabadság napjával összefüggésben a Jobbik elnökének kitiltásáról szólt. Álláspontja szerint az államfő nyilvánvaló célja, hogy elterelje a figyelmet a tüntetés céljáról, a székelység autonómiaküzdelméről, valamint arról, hogy Románia európai uniós tagállamként nem biztosítja az önrendelkezés lehetőségét egy több százezres, egy tömbben élő nemzeti közösség számára. A jobbikos politikus kifogásolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz nem vett részt a megmozduláson, mint fogalmazott, „a székely autonómia ugyanis közös nemzeti ügyünk, amely mögé egyként kellene odaállnia minden magyarországi politikai erőnek".
Szávay István megjegyezte: Corneliu Grosu Maros megyei prefektus reggeli nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy „a rendfenntartó erőket a Jobbik és Magyar Gárda tagjai nem provokálták, sőt tagjaink és szimpatizánsaink méltóságteljesen, a szervezők kéréseit betartva vettek részt az eseményen". Előzőleg Victor Ponta román miniszterelnök a kormány ülése után bejelentette: már szerdán elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, ha az államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést.
Traian Basescu kedden kérte a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását Romániából a bukaresti kormánytól és a parlamenttől a hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt. A hatósági tiltás ellenére a tömeg a városközpontba vonult, az úton pedig több ízben dulakodás alakult ki az úttestet elfoglalni próbáló felvonulók és a rendfenntartók között. A tüntetésen Vona Gábor és Szávay István is részt vett.
MTI
Erdély.ma,
2014. március 14.
Tăriceanu Orbánt támadja, Vona Băsescuékkal levelezik
Călin Popescu Tăriceanu volt liberális miniszterelnök, a román szenátus elnöke szerint a magyar kormány nem tett semmit azért, hogy visszaszorítsa a szélsőségességet Magyarországon. Vona Gábor nyílt levélben reagált Traian Băsescu és Victor Ponta kijelentéseire.
„Mindig elítéltem a szélsőségességet, a romániait és a külföldit egyaránt. Magyarországon nagyon veszélyes szélsőségesség létezik, és sajnos az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormány semmit nem tett a visszaszorításáért, mi több, a saját, nacionalista jellegű politikájával számos kérdőjelet vetett fel az Európai Unióban, a konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban” – mondta szerdán Tăriceanu, akit a héten választottak meg a román felsőház élére.
Hozzátette: egy demokratikus világban rendelkeznünk kell annyi bátorsággal, hogy nemet mondjuk a szélsőségességre. A Jobbik elnökének nemkívánatos személlyé való nyilvánítására, illetve a Jobbiknak a Romániából való kitiltására irányuló tervekkel kapcsolatban Tăriceanu úgy vélte: „elégséges” a jelenlegi román törvényes keret arra, hogy alkalmazzák a szélsőségesekkel szemben.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán jelentette be: elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, mihelyt Traian Băsescu államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést.
Kedden Băsescu a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a bukaresti kormánytól és a parlamenttől a hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt.
Vona Gábor nyílt levélben reagált a román politikusok nyilatkozataira. A Traian Băsescunak és Victor Pontának címzett szövegben a Jobbik elnöke hangsúlyozza, csendben és békésen vonult fel Marosvásárhelyen, ezért „teljes értetlenséggel áll” a kijelentések előtt.
„A híradások szerint a Jobbik és a Gárda tagjai okoztak incidenst. Ez azonban hatalmas hazugság! Ahogy én magam is, úgy a Jobbik és a Gárda minden tagja végig békésen, a szabályokat betartva és a szervezők kérésének megfelelően pártzászlók nélkül vonult – áll az államfőhöz és a miniszterelnökhöz román nyelven is elküldött nyílt levélben. – Mindezt Corneliu Grosu, a román megyei prefektus maga is megerősítette, elmondva, hogy az összetűzéshez nekünk semmi közünk nem volt. Ennyi történt. Ezért akarnának kitiltani?”
Mint ismeretes, a székely szabadság napján, a Postaréten megszervezett megemlékezés után a tömeg csendőrkordon mellett, a járdán volt kénytelen a főtérre vonulni a hatósági tiltás miatt. Menet közben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) agresszíven viselkedő, a szervezőkre sem hallgató tagjai dulakodni kezdtek a rendfenntartókkal – a román média ezeket a képsorokat ismételve „mutatta be” a rendezvényt.
A HVIM nemzeti radikális ifjúsági szervezetet 2001-ben alapította Toroczkai László Magyarországon, azóta Erdélyben is több helyi szervezetet hoztak létre.
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 15.
Jókai Anna Kossuth-nagydíjas
Egy közösség erejét nem csak a közös hit, akarat, cél, elszánás és cselekvés jelenti. A jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos, mert általuk megsokszorozhatjuk teljesítményünket – mondta Áder János államfő tegnap a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.
„A mai díjazottak és kitüntetettek életében is ott találjuk mindazokat, akiknek személyes példája fontos ösztönzést jelentett számukra. Akik lelkierőt és inspirációt nyújtottak mindahhoz, amit elértek, amit megvalósítottak, amiben sikeresek lettek” – hangsúlyozta a köztársasági elnök a Parlamentben mondott beszédében. Idén Jókai Anna író kapta a Kossuth-nagydíjat. Húsz művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, a Vujicsics Együttes tagjai pedig megosztva részesültek az elismerésben. Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en pedig Széchenyi-díjat kaptak. Magyar Érdemrendet 29-en vehettek át. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át.
Díjazott erdélyi alkotók
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Szilágyi István írónak, az MMA rendes tagjának a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű regényeiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként. * Babérkoszorú-díjat kapott Orbán János Dénes József Attila-díjas költő, író. * A magyar sajtó napja alkalmából elismeréseket adott át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a határon túli magyar újságíróknak odaítélt Aranytollat Gálfalvi Zsolt erdélyi irodalomkritikus, szerkesztő és közíró, valamint Tar Károly jelenleg Svédországban élő egykori erdélyi újságíró kapta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),