Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2009. június 17.
Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő június 16-án Washingtonban átvette az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány által neki ítélt Truman–Reagan Szabadság-érmet. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) és az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) szervezésében Tőkés sűrű politikai programnak tett eleget. A Fehér Ház keretében felállított Nemzetbiztonsági Tanácsban többek között megbeszélést folytatott Anthony Blinkennel, Joe Biden amerikai alelnök külpolitikai főtanácsadójával. „Igen sajnálatos, hogy az Európai Unióban, valamint az Egyesült Államokban a kisebbségi kérdést továbbra is általános érdektelenség övezi, vagy – jobbik esetben – a hagyományos, őshonos kisebbségek problémáját a bevándorolt kisebbségek ügye szorítja háttérbe” – fejtette ki Tőkés László. Balázs Péter magyar nagykövet azon kijelentésére válaszolva, miszerint „térségünkben a legnagyobb veszélyt a nacionalizmus jelenti”, Tőkés kifejtette: határozottan különbséget kell tenni a többségi nemzetek agresszívan elnyomó nacionalizmusa, és az elnyomást elszenvedő kisebbségi közösséget védők patriotizmusa között. Ez utóbbi politikai magatartás jellemzi a szétszakított magyarokat. A washingtoni Kossuth Házban Tőkés László találkozott a helyi magyar közösség képviselőivel, akiknek az „Unió, Erdéllyel!” című előadásában ismertette a romániai közélet legújabb fejleményeit. A határok feletti nemzetegyesítés kapcsán a Magyar Összefogás listáján mandátumot nyert EP-képviselő elmondta: megegyeztek a Fidesszel, Orbán Viktor elnökkel, hogy „idén egy egységes Kárpát-medencei képviselet létrehozatalára törekszünk”. Mint kifejtette, ez azt jelenti, hogy az erdélyi 3, a magyarországi 22 és a felvidéki 2 EP-képviselő nem külön képviselik közösségeiket, hanem „összefogunk, teljes mértékben európai szellemben, hiszen mindannyian európai polgárok vagyunk, egyazon unióhoz tartozunk”. Egy kérdésre válaszolva az EP-mandátumokat szerzett Jobbik kapcsán úgy fogalmazott: „elvben közel állnak hozzánk, viszont ha vadakat mondanak, akkor rendkívül kínos helyzetbe hoznak bennünket”. Hozzátette: „például ha ők azt akarják, hogy Székelyföld szakadjon el Romániától, és én megelégszem az autonómiával, akkor nagyon kontraproduktív lesz részvételük”. /Moldován Árpád Zsolt: Washington: kitüntették Tőkést. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./ Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő magyar nemzetpolitikai rendszerváltozást sürgetett a washingtoni Kossuth Házban. Hasonlata szerint az eddigi kisebbségpolitika útján a magyarság olyan, mint egy szerteszabdalt sereg, „ha pedig összeáll a magyarság, és egyesíteni tudja erejét, akkor ütőképes sereggé válunk”. „Arra van szükség tehát, hogy a sokfajta magyar ügy helyett egy magyar ügyben gondolkozzunk (...) a 14–15 milliós nemzetre szabjuk kisebbségpolitikánkat, (...) éspedig a Kárpát-medencei magyar nemzet önrendelkezési jogának elve alapján”. Azt mondta, ki kell vívni a határon túli magyar nemzeti közösségek számára is az önrendelkezés jogát a korlátozott szuverenitás alapján, „az autonómiák egész rendszerének a felépítése révén”. /Nemzetpolitikai rendszerváltozást sürget Tőkés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./
2009. június 18.
Washingtoni tartózkodása második napján a román nagykövetségen szervezett ünnepi rendezvény keretében Tőkés László EP-képviselő felavatta a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány által felállított Kommunizmus Globális Múzeumát. Az alapítványi projekt célja, hogy internetes felületen oktatási és ismeretterjesztő feladatot lásson el a volt vagy jelenlegi kommunista rendszerek túlkapásairól, a kommunizmus történetéről, filozófiájáról és örökségéről. Tőkés László református püspököt, európai parlamenti képviselőt a Truman–Reagan Szabadság-éremmel tüntették ki az Egyesült Államokban. A Truman–Reagan Szabadság-érmet korábban többek között Václav Havel, Lech Walesa, Tom Lantos és II. János Pál pápa kapta meg; a magyarok közül 2002-ben Orbán Viktor Fidesz-elnök. /Webes múzeumot avatott Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2009. június 18.
Június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 20. évfordulóján az m1 egész napos műsorfolyamot szentelt a húsz évvel ezelőtti, mondhatni a nemzet egészét megmozgató történelmi igazságszolgáltatás megidézésének, közte Orbán Viktornak akkor, 1989-ben elmondott megrendítő beszédével. Orbánnak volt bátorsága több százezres tömeg előtt kimondani, hogy a szovjet hadsereg hagyja el Magyarországot.,,Ha hiszünk a magunk erejében – mondta a szónok –, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ‘56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának azonnali megkezdéséről. ” Az Orbán-beszéd indító passzusa is kimosódott a közemlékezetből: ,,Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat. ” A húsz évvel ezelőtti tisztességadás teljes terjedelmében való megismétlése arra is alkalmat teremtett, hogy azt egybevessük a húsz év utáni kordonos koszorúzásokkal, melyek éppen a legilletékesebbet, a népet rekesztik el a megemlékezés lehetőségétől. Ez viszont azt is jelzi, hogy a hatodik koporsóban valóban eltemették az azóta eltelt húsz évet. Viszont a kordonbontó tévés közvetítés is jelzi, hogy lehet – lesz – feltámadás, hangsúlyozta a cikkíró. /Sylvester Lajos: Kordonbontó feltámadás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./
2009. június 19.
Minek tulajdonítható a 2009-es európai parlamenti választásokon a jobbközép pártok megerősödése? – ezzel a kérdéssel indította a beszélgetést a moderátor, Sipos Zoltán, a Transindex internetes portál főszerkesztője az Erdély Fm és a Transindex szervezésében tartott kerekasztal-beszélgetésen. Szász Alpár Zoltán politológus úgy vélte: gazdasági válság idején a szociális elkötelezettségű baloldalnak jobban kellett volna szerepelnie. Ez azonban nem történt meg. A bal–jobb arány a jobboldal irányába tolódott el. A baloldali kormánypártok nagy veszteségeket szenvedtek, a jobboldali kormánypártok vesztesége lényegesen kisebb volt. A liberális bevándorlás-politika iránti egyre nagyobb ellenérzés. Szász Alpár a Jobbikot nem tartja fasiszta pártnak. Székely István Gergő politológus szerint leginkább Orbán Viktor, a Fidesz pártelnöke lepődhetett meg a Jobbik eredményén. Szerinte a sikerhez a két kormánypárt, az SZDSZ és az MSZP negatív kampánya is hozzájárult. „Magyarországon az EP-választásokat a proteszt-szavazatok határozták meg”, vélekedett Székely István. A Jobbik azokon a településeken szerezte meg a legtöbb szavazatot, ahol korábban a baloldali pártokra szavaztak, illetve ahol a legmagasabb a romák aránya. /Ferencz Zsolt: Paradoxon: jobboldali előretörés gazdasági válság közepette. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./
2009. június 25.
Elfogadhatatlannak nevezte Balázs Péter külügyminiszter a pozsonyi parlamentnek a magyar–szlovák kapcsolatokat érintő, közelmúltban tett nyilatkozatának egyes megállapításait. Eszerint mély aggodalomra ad okot „a nacionalizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet szélsőséges növekedése a magyar társadalomban”, illetve amely szerint „a Magyar Köztársaság néhány alkotmányos képviselőjének és politikusának olcsó, demagóg és nacionalista felhívása aláássa a szlovákok és a magyarok békés együttélését” – idézte Balázs Péter. Tény ezzel szemben – mutatott rá –, hogy a magyarországi szélsőséges erőktől elhatárolódott a magyar kormányfő, az államelnök, a törvényhozás elnöke, csakúgy, mint a parlamenti pártok vezetői. A szlovák parlament június 3-i ülésén elfogadott nyilatkozatában ítélte el Orbán Viktor Fidesz-elnök és más magyar politikusok „nacionalista kijelentéseit”. /Elfogadhatatlan nyilatkozat. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./
2009. július 1.
A Kárpát-medence 48. Wass Albert-szobrát Trianon emléknapján, június 4-én avatták fel Pomázon. Orbán Viktor volt miniszterelnök köszöntője és Turcsány Péter ünnepi beszéde tette nyomatékosabbá Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész Wass Albert-szobrának felavatását. A szoboravatón Vicsi László Pomáz város polgármestere saját szavai helyett Orbán Viktor volt miniszterelnök üdvözlő sorait olvasta fel, aki köszöntő szavaiban megerősítette az összegyűlteket abban, hogy Wass Albert életművéhez és az erdélyi irodalomhoz egy „jóféle konokság” tartozik, amelyből bármikor erőt tudunk meríteni. /Wass Albert szoboravató Pomázon. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 1./
2009. július 3.
Az anyaországi pártok ügyködtek, hogy a pluralizmus jegyében az egységes érdekvédelmet kettőbe szakítsák, az őszi parlamenti választásokon nyíltan az RMDSZ ellen kampányoltak. A lap munkatársa szerint számukra kudarc volt a magyar összefogás. „Örülhetünk, hogy maga Tőkés László” keresztényi álláspontra helyezkedett, minősített a cikkíró. Az EP-választás előtt Tőkés Lászlóval Szatmárban járva, Orbán Viktor a magyar összefogásról többek között azt mondta: „Bizonyos dolgokat ideiglenesen zárójelbe tettünk. ” Az újságíró intette a magyarországiakat, jó volna végleges zárójelbe tenni az említett dolgokat is. /Sike Lajos: Zárójel. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./
2009. július 4.
Idén 5. 530 diák végezte el a nyolcadik osztályt Maros megyében. A magyar tagozaton 168, a románon 386 üres hely maradt, magyar tagozaton elsősorban vidéken maradtak üres helyek. Nyárádszeredán természetvédelem-mezőgazdaság szak indítását akarták, de nem jöttek magyar tanulók. A ludasi iskolaközpont magyar tannyelvű mechanika osztályában 21, a dicsőszentmártoni szakmai iskola hasonló profilján 18, Erdőszentgyörgyön a humán valamint a fodrász-, manikűrös- osztályokban szintén 18, a régeni Lucian Blaga Iskolaközpont fafeldolgozó osztályában 16 helyre nem akadt jelentkező. /b. i. – b. gy. : Foghíjas kilencedik osztályok. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./
2009. július 8.
Dr. Egyed Pétert filozófus, filozófiatörténész, író, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára aktív részvevője, építője volt annak a társadalompolitikai folyamatnak, amit a Bálványosi Nyári Szabadegyetem jelképez. Ennek a 20. rendezvénye július 14-én kezdődik Tusnádfürdőn. Egyed Péter elmondta, először arra koncentráltak, hogy megteremtsék egy újfajta társadalmi és politikai gondolkodás uralkodó tematikáját, ami azt jelentette, hogy előadások hangzottak el a romániai, a magyarországi, a kelet-közép-európai helyzetről, a közép-európai gondolatiságról. Az egyik prominens személyisége a bálványosi táboroknak Gabriel Andreescu volt, aki mindig következetesen képviselte a demokratizmus ideáljait. A bálványosi szabadegyetem 1996-ig inkább előadássorozat volt, az intenzíven részt vevők száma nem haladta meg a kétszázat. Később Tusnádfürdőn kezdődött a lazább, koncertekkel megfejelt megarendezvény. De ennek a közéletisége fontos az erdélyi társadalomban, és a magyarországi társadalom is odafigyel rá. Tusványosnak megvan a maga közéleti szerepe, presztízse. Sokat tettek a román–magyar viszony oldásáért. Tusványoson sikerült megvalósítani a „normális” viszonyt a román–magyar kapcsolatokban, de ezt a társadalom nem vette át. Nagy probléma, hogy a román sajtóban a kisebbség helyzete továbbra sem a természetes együttélés kérdéseként, hanem a román államiságnak és a többség politikai szerepvállalásának a függvényében vetődik fel. A kezdeti nagy rendezők között elsősorban Németh Zsolt nevét kell említeni, és a MISZSZ-t. 2002-ig megőrizték a szabadegyetem formáját, majd megjelent benne a nyílt politikai szerepvállalás, főként a Markó–Tőkés találkozók és „nem találkozók”, vagy Orbán Viktor megszólalásai nyomán. Attól kezdve a nyílt politikai szerepvállalásnak egy második formája is kialakult: politizálni csak morális lényként lehet. /Pataky Lehel Zsolt: A bálványosi folyamat. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./
2009. július 17.
Az elmúlt tizenkilenc év Bálványosi Nyári Szabadegyetemek legemlékezetesebb pillanatait elevenítették fel egykori és jelenlegi szervezői a táborban. A bálványosi folyamat kulcsfigurái (Török Sándor, Gazda Zoltán, Tárnok Mária, Bencze Tibor, Németh Zsolt, Ilyés Szabolcs, Toró T. Tibor, Sándor Krisztina) emlékeztek k az első táborok megszervezésének nehézségeire. A bálványosi táborok mintájára idén tizenhetedik alkalommal szerveznek tábort Kárpátalján. – Ezek a rendezvények hozzájárultak a határon túli politika alakulásához, közben pedig kapcsolatok is kialakultak. Sándor Krisztina megjegyezte: a Magyar Ifjúsági Tanács számára kihívás volt átvenni tavaly a szervezést; ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a következő években is méltók lesznek a tábor folytatására. Molnár Gusztáv budapesti geopolitikus adott hangot annak, hogy kifulladt az európai és euroatlanti integráció. – Minden jel arra mutat, hogy a lengyel–ukrán határnál megfeneklett az integrációs lendület. Úgy érzem, ismét kiéleződnek a kontinens nyugati és keleti része közti határok. Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos úgy vélte: a többpártrendszer, a sajtószabadság és a jogállam, valamint a demokrácia más intézményeinek visszásságai ellenére Romániában megtörtént a rendszerváltás. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke és Németh Zsolt fideszes képviselő leleplezte a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megalapításának huszadik évfordulója alkalmából Alsócsernátonban készített életfát. /F. ZS., K. O. : Tusványosról – húsz év távlatából. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./ Traian Basescu román államfő is részt vesz Tusványoson az Orbán Viktor Fidesz-elnök jelenlétében tartott megbeszélésen – erősítette meg Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos. Orbánnal való megbeszélést azonban nem tervez. Román államfő egyébként első alkalommal vesz részt Tusványoson, a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. Július 16-án a táborban a térség válságkezeléséről értekeztek. Becsey Zsolt, a Fidesz volt európai parlamenti képviselője felhívta a figyelmet a hitelesség fontosságára a gazdaságpolitikában. „Magyarország öt-hat év óta gyakorlatilag egyfolytában hazudott, és ez a térség néhány más országára is befolyással volt” – mondta. A magyar gazdaságpolitika elmúlt években elkövetett hibáira hívta fel a figyelmet Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ostorozta a rendszerváltás utáni liberális gazdaságpolitikát. Egy demokráciában nem az MSZP határozza meg, hogy ki mikor és mit mond – közölte a Fidesz-frakció Nyakó István nyilatkozatára reagálva. A Magyar Szocialista Párt szóvivője azt mondta: pártja azt várja Orbán Viktortól, hogy Tusnádfürdőn a Jobbikról mondjon véleményt. /Horváth István: Basescu–Orbán Tusnádon. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 18.
Július 18-án közösen tart előadást a bálványosi szabadegyetemen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Traian Basescu államfő. A közönség előtti szereplést zárt tárgyalások előzik meg. Orbán Viktor kifejtette, jó viszonyt ápol Basescuval. Politikailag egy európai családhoz tartoznak, ezen nem változtat az a tény sem, hogy létezik számos konfliktusos ügy a román–magyar kapcsolatokban. A dolgok tárgyalások, megbeszélésének útján rendeződhetnek. Ráadásul van olyan ügy, amely Magyarország és Románia területén kívül van, és mindkettőnek fontos, mindkettőnek nemzeti érdeke: az Ukrajnában élő közösségek dolga. „Az, ami ma Ukrajnában történik a románokkal és a magyarokkal, de minden kisebbséggel, elfogadhatatlan” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Fennáll az a veszély, hogy megszűnnek az anyanyelvi iskolák, elfogynak a diákok, eltűnnek a közösségek. Ebbe nem lehet belenyugodni. A Fidesz elnöke, Magyarország egykori és várhatóan leendő miniszterelnöke július 16-án délután érkezett meg Tusnádra. Programja igen sűrű, román és magyar politikusok egész sorával tárgyalt. /Farkas Réka: Beszélni kell a kényes ügyekről (Orbán Viktor Tusnádon) – XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./
2009. július 18.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint, ha az államfő a magyarok partnere kíván lenni, Tusnádfürdőn azt kell mondania, hogy a kormány hibázott a magyar intézményvezetők leváltásával. Az RMDSZ-es városvezető üdvözölte Traian Basescu elnök jelenlétét a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Szabadegyetemen, csak az kérdéses számára, hogy az államfő azért lesz-e ott, hogy elismételje Orbán Viktor Fidesz-elnöknek, amit korábban Sólyom László köztársasági elnöknek mondott Budapesten a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban, vagy pedig szándékában áll „kijavítani ezt a hibát”. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Basescu elnöknek, ha a magyar közösség igazi partnere kíván lenni, Tusnádfürdőn meg kell ígérnie, hogy Székelyföldön a katonai laktanyák átkerülnek a helyi önkormányzatok hatáskörébe. El kell ismernie, hogy a román kormány tévedett, amikor leváltotta a magyar intézményvezetőket, és ígérje meg, hogy a továbbiakban biztosítva lesz az etnikai arányosság a megyei intézményekben. Azt is vállalnia kell, hogy idén ősztől a magyar gyerekek külön tankönyvekből, sajátos módszer alapján tanulják majd a román nyelvet. /Antal elvárásai Basescuval szemben. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./
2009. július 20.
Tűző napon, rekkenő hőségben került sor július 18-án Tusnádfürdőn a 20. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Traian Basescu államfő, Tőkés László EP-képviselő és Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök előadással egybekötött vitájára, amelyet Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának elnöke moderált. Orbán Rendszerváltók Európában címmel tartott előadást a baloldal csődjéről, a jobboldal sikeréről. Füttykoncert és hurrogás volt a reakció Traian Basescu államfő azon kijelentésére, hogy egyenlő szintű autonómiára van szükség Székelyudvarhelyen, Tulceán és Caracalban. A hallgatóság füttykoncerttel fejezte ki egyet nem értését akkor is, amikor az államfő emlékeztetett: az alkotmány első paragrafusa szerint Románia egységes nemzetállam. Basescu azzal válaszolt, hogy háromszor megismételte: Románia alkotmánya szerint az ország egységes nemzetállam. Tőkés László EP-képviselő előadása során kisebb párbeszéd alakult ki közte és az államfő között. Amikor a magyar politikus az alkotmány módosításának szükségességét említette, Traian Basescu közbevágott: – Próbáltuk módosítani az alkotmányt, de az RMDSZ nem támogatta – fogalmazott. Tőkés László pedig így replikázott: – Sajnálatos, hogy olykor a magyar politika is téved. Tőkés elítélte a szlovákiai nyelvtörvényt, és felhívta a figyelmet arra, hogy Csángóföldön még mindig korlátozzák a magyar oktatást, és tilos a magyar nyelvű mise a templomokban. Emlékeztetett a Székelyföldön leváltott magyar intézményvezetők miatt és a Bolyai Egyetem visszaállításáért sorra került tüntetésekre, majd Traian Basescu néhány érdemét méltatta: a decentralizáció támogatása, a Tismaneanu-jelentés. – Az államfő az általános autonómiát is vállalja. Még akkor is, ha azt mondja, hogy Tulceában, Caracalban és Székelyudvarhelyen egyenlő szintű autonómiára van szükség. Ez is valami – fogalmazott Tőkés. Az EP-képviselő szerint „nemzetpolitikai rendszerváltozásra” van szükség „a magyar nemzet ügyében a Kárpát-medencében”. – A politikában nincs olyan, hogy sohasem – mondta, utalva az államfőnek az autonómiára vonatkozó kijelentésére. – A nézetek revideálására van szükség, nem szabad leragadni a régi kommunista és nacionál-kommunista eszméknél – figyelmeztetett, majd hozzátette: nincs szükség az ortodox egyház és a román fegyveres erők expanziójára Székelyföldön. – Magyar kisebbségi törvényre van szükség. A többi kisebbséggel szolidaritást vállalunk, de nekünk sajátos gondjaink vannak, amelyekkel a többi kisebbség nem szembesül – szögezte le a politikus. A román államfő leszögezte: természetesnek tartja a kettős állampolgárságot, amelyet az új európai konstrukció körülményei között Románia nem ellenez. A rendezvény végén Basescu a színpadra invitálta az egyik autonómia-transzparenst kezében tartó hölgyet, leültette a saját helyére, és felkérte: magyarázza el, mit ért autonómia alatt. Az asszony végül annyit elmondott, hogy önrendelkezést szeretne a székelyföldiek és gazdasági függetlenséget Székelyföld számára. Basescu fölényesen válaszolt: Székelyföld ötven százalékkal többet kap a bukaresti költségvetésből, mint amennyit oda befizet, gazdasági ereje a függetlenséghez, intézményeinek eltartásához tehát nincs. A rendezvényt követően Traian Basescu és Orbán Viktor négyszemközti tárgyalásra vonult vissza, ennek tartalmáról azonban részleteket egyikük sem közölt. /Ferencz Zsolt, Kiss Olivér: Kifütyülték és lehurrogták Traian Basescut Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./
2009. július 20.
Üdvözlendő Románia álláspontja a moldovaiak számára megadandó állampolgárság kérdésében, de ez remélhetőleg nem jár a moldovaiak tömeges betelepítésével Székelyföldre – fejtette ki július 18-án Tusnádfürdőn Tőkés László (együtt ülve a színpadon Orbán Viktor Fidesz-elnökkel és Traian Basescu román államfővel). Emlékeztette hallgatóságát, hogy Basescu elnök egyike volt azoknak a kevés számú román politikusoknak, akik felismerték, hogy a román nyelv tanulása sajátos oktatási módszert igényel a romániai magyar gyermekek számára. A romániai rendszerváltás óta eltelt húsz év történéseit számba véve Tőkés elmondta: tagadhatatlanul vannak eredmények, de az ország messze elmarad az Európai Uniótól. Úgy vélte, hogy a román politikai életben még nem zajlott le a rendszerváltás. Az EP-képviselő ugyanakkor elismeréssel szólt arról, hogy Basescunak köszönhetően Románia elítélte a kommunizmus bűneit. Tőkés szerint fel kellene hagyni azzal, hogy a magyar többségű területekre a szükségesnél több fegyveres erőt vezényelnek. Kifogásolta az ortodox egyház terjeszkedését Székelyföldön. Kérte az államfőt, hasson oda, hogy a román állam is finanszírozza a magyar állami támogatással létrehozott és fenntartott erdélyi magyar magánegyetemi hálózatot. Basescu kifejtette, hogy Romániában szavatolták a nyelvi jogokat, bár bürokratikus akadályok még léteznek ezek érvényesítésében. „Szeretném, ha a magyarországi románok is hasonló nyelvi jogokkal rendelkeznének” – jegyezte meg az államfő. /Tőkés nem szeretné a moldovaiak tömeges betelepítését Székelyföldre. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./
2009. július 21.
Szövetségesre talált a második elnöki mandátumra pályázó Traian Basescu államfő Orbán Viktor személyében – írta a román sajtó, beszámolva a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemről. A Ziua kitér arra is, hogy Basescut kifütyölte magyar hallgatósága, amikor kijelentette, hogy Caracalnak és Székelyudvarhelynek egyforma autonómiát kell biztosítani, valamint emlékeztette a hallgatóságot, hogy Románia egységes, oszthatatlan, független, szuverén nemzetállam. A Ziua ugyanakkor élesen bírálta Markó Béla RMDSZ-elnököt ama kijelentése miatt, hogy a román központosított állam lebontásáért kell küzdeni, amit a lap úgy értelmezett, hogy Markó Románia lebontásáért folyó harcra buzdít, és az egykori történelmi régiókat akarja visszaállítani, hogy azok ismét függetlenekké váljanak. Crin Antonescu liberális államelnökjelölt úgy értékelte, hogy Basescu Tusnádfürdőn provokálta a magyar fiatalokat. Antonescu az államfő „találmányának” és provokációnak nevezte azt, hogy autonómia esetén a románok útlevéllel utazhatnak majd az ország egyik régiójából a másikba. Mircea Geoana szociáldemokrata államfőjelölt szerint Basescu megpróbált viszályt szítani a romániai etnikai közösségek között, s ezzel a taktikával próbálja gyarapítani szavazatait a románok körében. /B. T. : Basescu szövetségesre talált Orbán Viktor személyében – vélik a román sajtókommentárok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./
2009. július 21.
Egyértelműen kampányfogásnak minősül Traian Basescu államfő tusnádi szereplése. Szándékosan hangolta maga ellen az egybegyűlteket, s kényszerítette ki a füttykoncertet azáltal, hogy valójában megismételte autonómiával kapcsolatos kijelentését, azt a bizonyos kategorikus nemet. A nacionalista kártyát kijátszva szándékosan említette azt a bizarr elképzelést, miszerint az autonómia megvalósulásával a románok csak útlevéllel léphetnének Székelyföldre. Újabb öt év Basescuval az élen beláthatatlan következményekkel járna mind az ország, mind pedig a romániai magyarság számára. Orbán Viktort is csupán a jelenlévővel szembeni diplomatikus udvariasság késztethette arra, hogy mellette tegye le a garast. S hogy Tőkés László ismét elmondhatta: a politikában nincs olyan, hogy soha. /Németh Júlia: Variációk autonómiára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./
2009. július 21.
Orbán Viktor a kilencvenes évek kezdeteitől résztvevője a Bálványosi Szabadegyetemnek. A huszadik évforduló múltidéző előadásain ő volt a leggyakrabban emlegetett szereplő. A Háromszék exkluzív interjút készített Orbán Viktorral. Kultikus hely lett lényegében, talán ebben lehet összefoglalni a bálványosi tábor történetének lényegét, mondta Orbán Viktor. Mindenki, akinek fontos a határon túli magyarok ügye, az ide el szokott jönni. Összetart egy olyan közösséget, amely a gazdasági, szellemi, politikai életben egyre nagyobb szerepet betöltő nemzedékhez tartozik. A magyar összefogás megszületése után a helyzet zűrösebb, mint valaha. Eddig voltak, akik együttműködtek a román kormányzó pártokkal, mert az itteni magyar közösség szempontjából ezt látták a legcélravezetőbb megoldásnak, a magyarság másik része pedig bírálta őket. Aztán létrejött a megegyezés. Eddig csak két szereplő között kellett eligazodni, most már legalább három között, és akkor még civil kezdeményezéseket nem is említette. Egyelőre a zűrzavar megértése köti le erőit, mondta. Európában és Magyarországon most zárul le egy korszak, Közép-Európában ezt az átmenet húsz évének nevezhetjük. Erdélyben, a magyar közösség életének történetében is befejeződött egy korszak, el kell dönteni, hogy most mi legyen. Az európai szinten való fellépés, a magyar ügy képviselete összefogást igényel. Orbán szerint új stratégiát kell kidolgoznia az erdélyi magyarságnak. Ez nem az ő dolga. A magyarság megmaradásának fontos, de nem döntő kérdése az autonómia. A magyar közösség megmaradásának döntő kérdése az emberi minőség, ami leginkább a családokban meg a gyerekszámban ölt testet. Az elmúlt húsz évben többet temetünk, mint keresztelünk. Amíg a demográfiai folyamatok nem változnak meg, addig egy elfogyásra ítélt közösség maradunk. Ha félünk a gyerektől, ha félünk az azzal járó felelősségtől meg munkától, akkor azok, akik nem félnek mindettől, túlnőnek rajtunk, és mi el fogunk tűnni, mondta. Magyarország ma lehangoló példát mutat a határon túli magyarok számára. Nemzeti megújulásra volna szükség, amely magában foglalja a kultúrát, a gazdaságot, a politikát, s amelynek lényege az önbizalom volna. Ebben szerepük van az egyházaknak, a szellemi élet embereinek, a politikusoknak. Egy kormányváltás Magyarországon, egy más szellemiség, önbizalomtól duzzadó kormánypolitika, amely világos célokat tűz ki, megváltoztatja a közfelfogást, és azután meg fog változni minden, mondta Orbán Viktor. /Farcádi Botond és Farkas Réka: Nemzeti megújulásra van szükség (Interjú Orbán Viktorral). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./
2009. július 21.
Nem volt jó ötlet Traian Basescu államfőt meghívni a Bálványosi Szabadegyetem zárónapjára, a füttykoncert ellenére fellépésnek ő volt az egyedüli győztese. Kioktatta autonómiaigényt felmutató tömeget. Sok román nacionalistát meggyőzött, ő az alkalmas az elnöki feladatok folytatására, és ráadásként elnyerte Orbán Viktor nyílt támogatását is. Igaz, a jelenlegi helyzet javulását csak tárgyalások útján lehet elérni, azonban Tusnádon éppen a lényeg sikkadt el. Traian Basescu elismételte már jól ismert nézeteit az autonómiáról. Orbán Viktor szövetségesként kívánta megnyerni a román elnököt, hogy közösen lépjenek fel a frissen elfogadott szlovák nyelvtörvény, illetve a kárpátaljai magyar és román kisebbségeket érő atrocitások ellen. Szükség lenne erre, hisz jelen pillanatban a legnagyobb bajok valóban ott vannak. /Farkas Réka: Elszalasztott lehetőség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./
2009. július 21.
Salamon Márton László, a lap felelős szerkesztője vezércikkében Orbán Viktort, a Fidesz elnökét támadta, amiért Tusnádfürdőn kiállt Traian Basescu államfő mellett. Ez Orbán Viktor pökhendiségét mutatja, minősített a cikkíró. /Salamon Márton László: Az orbáni mankó. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./
2009. július 24.
Nacionalista, soviniszta propaganda miatt tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen az ügyészségen az RMDSZ – jelentette be július 23-án Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A feljelentésben a büntető törvénykönyv 317-es cikkelyére hivatkoztak, amely a nemzeti gyűlöletkeltéssel foglalkozik. A tett súlyossága miatt a rendőrségnek és az ügyészségnek is végeznie kellene a dolgát. Arra kérdésre, hogy az RMDSZ miért várt egy hetet a feljelentés benyújtásával, Markó elmondta: arra számítottak, hogy az ügyészség hivatalból eljárást indít. Rámutatott: léteznek felvételek a feliratról, az ügyészség azonosíthatja az elkövetőket. Emlékezetes, hogy Steaua-Újpest múlt mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói egy magyarokat gyalázó feliratot függesztettek ki a stadionban. A sajtótájékoztatón szóba került még Orbán Viktor Fidesz-elnök tusnádfürdői kijelentése is, miszerint a második fordulóban Traian Basescu államfőre szavazna. Az RMDSZ elnöke szerint Orbán Viktor jócskán elsiette, hogy feltétel nélküli támogatást ígért Basescunak az év végén sorra kerülő elnökválasztásra. A politikus kifejtette: Orbánnak igaza van abban, hogy a Fidesznek, az RMDSZ-nek és a Demokrata Liberális Pártnak támogatnia kell egymást, de szerinte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőinek – ismerve a romániai helyzetet – tájékoztatniuk kellett volna a magyar ellenzéki párt elnökét arról, hogy Romániában a helyzet kissé bonyolultabb. /B. T. : Feljelentette a szurkolókat az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./
2009. július 24.
Jócskán elsiette Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, hogy Tusnádfürdőn feltétel nélküli támogatást ígért Traian Basescu román államfőnek az év végén sorra kerülő romániai elnökválasztásra – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: Orbánnak igaza van abban, hogy az egyazon politikai családhoz tartozó pártoknak támogatniuk kell egymást. Az EMNT vezetőinek tájékoztatniuk kellett volna a Fidesz elnökét arról, hogy Romániában a helyzet kissé bonyolultabb. „Teljesen mindegy, hogy kié volt a Székely Nagygyűlés ötlete, az RMDSZ időről időre szervez ilyen konferenciákat” – nyilatkozta Markó Béla sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy Izsák Balázs az SZNT nevében több meghívót is szétküldött a szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tervezett nagygyűlésre. Az RMDSZ elnöke elmondta, az eseményt az RMDSZ szervezi, és annak sem az SZNT, sem Izsák Balázs nem kezdeményezője, nem is társszervezője. Markó udvariatlannak tartja, hogy épp arra a napra és arra a helyszínre állítják ki a meghívót, amikor az RMDSZ a polgármestereivel és önkormányzati képviselőivel tart találkozót – fejtette ki Markó, hozzátéve azt is, hogy az SZNT ezzel azt érte el, hogy a nagygyűlést nem szeptember 5-én és nem Székelyudvarhelyen tartják meg. Gazda Zoltán, az SZNT alelnöke elmondta, szervezetük február 6-ától kezdeményezi a Székely Nagygyűlést és javaslatot tett az RMDSZ-nek és az MPP-nek, hogy miket vitassanak meg. „Annak idején Markó Béla kedvezően viszonyult ehhez és javasolta szeptember 5-ét, amit mi el is fogadtunk. Szomorú dolog lenne, ha az RMDSZ most kivonulna, mert ez azt jelentené, hogy megalázónak tartja olyasmiben részt venni, amit nem ő kezdeményezett” – tette hozzá. /Orbán Viktort bírálja Markó. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2009. július 24.
A Népszabadság, a Népszava és más magyarországi lapok rendszeresen támadják Orbán Viktort és az ellenzékben levő jobboldalt. Az ÚMSZ rendszeresen átvesz ilyen cikkeket. Most újraközölték Kis Tibor cikkét, melyben Orbán Viktort támadta Tusnádfürdőn elmondott beszédéért. /Kis Tibor, Népszabadság: Vége a történelemnek? Különféle gurítások. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2009. július 25 .
Az erdélyi magyarok autonómiát akarnak, Orbán Viktorék támogatják a magyarok autonómiatörekvéseit. Orbánék nem az autonómiát támogatják, hanem Basescu újraválasztását, állította vezércikkében Ágoston Hugó főmunkatárs. Az újságíró szerint zagyva filozofálgatáson túlmenően ködevés volt Tusnádfürdőn. Az RMDSZ bekeményít: „Paradox módon egy mostani keményebb, konfrontatívabb fellépéssel kell elejét venni a későbbi folyamatos szembefeszülésnek. Úgy tűnik, hogy a párbeszéd gondolatát ma már csakis radikális tiltakozással lehet megmenteni”, mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke, ugyanakkor „az Orbán–Németh– Tőkés- trió alkudozik. Vajon miért?... ” Az Adevarul bocsánatot kért Magyarországtól a Steaua szurkolóinak gyalázatos viselkedéséért. Az Újpest szurkolóinak gyalázatos viselkedéséért senki sem kért bocsánatot, olvasható a vezércikkben. /Ágoston Hugó: Paradoxonok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./ Az Új Magyar Szó rendszeresen átvesz cikkeket a Népszabadságtól, most meg azt állította, hogy Újpest szurkolóinak senki sem kért bocsánatot, holott éppen a Népszabadságban jelent meg a bocsánatkérés: Bocsánat Romániától, Népszabadság, júl. 25 /.
2009. július 28.
A közeledő választási bukástól való félelem közrejátszik abban, hogy az öndefiníciós zavarokkal küszködő MSZP legutóbb a határon túli magyarok felé nyújtotta ki kezét. Sőt az ugyancsak meghasonlott SZDSZ is újragondolná a kettős állampolgárság kérdését. Az MSZP-frakció külügyi munkacsoportja elképzelhetőnek tartaná a „külhoni magyar státus” törvénybe iktatását, fogalmazott Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának MSZP-s alelnöke. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke néhány hónappal ezelőtt, egy márciusi ungvári rendezvényen a magyar nemzet újraegyesítését a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egyik alappillérének nevezte. 2004-ben Gyurcsány Ferenc kormányfő a népszavazás előtt kijelentette: „Nemmel szavazok a kettős állampolgárságra, a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra. ” Kovács László 2004-ban gyermeteg elképzelésnek nevezte, hogy egyetlen döntéssel több százezres vagy milliós magyar közösségek együtt váljanak magyar állampolgárrá. Ha az állampolgárság megszerzése egyszeri döntéssel nagy tömegekre vonatkozna, katasztrofális helyzetet idézne elő – mondta. Mintegy hárommillió embernek kellene biztosítanunk mindazokat az ellátásokat, melyek Magyarországon állampolgári jogon járnak – vélekedett Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyekért felelős biztosa. Annak idején Népszabadság Korózs Lajos, az egészségügyi minisztérium politikai államtitkárának kalkulációit idézte, amely 800 ezer ember áttelepülésére végzett számításon alapult. Eszerint az állampolgársággal járó juttatások – ilyen például a gyes, a gyed, a rokkantsági ellátás, a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás, a nyugellátás – 161 milliárd forintos pluszkiadást jelentenek. A Népszabadságban pedig szivárogtattak a szocialisták: hatástanulmányuk becslései szerint mintegy 750 ezren rendelkeznek magyarigazolvánnyal, e személyek áttelepülése 95 milliárd forintos szociális többletköltséget okozna. Ez az összeg félmillió személy esetén 63 milliárd, százezer ember esetén pedig 12 milliárd lenne. Eközben Gyurcsány Ferenc több megszólalásában is a következményekre figyelmeztetett, hangsúlyozva, hogy nem a pénzről van szó, de mégis: „ez az ügy pénzbe kerül”. A Times-nak adott interjújában pedig azt mondta: hogy a románok és a szerbek a kettős állampolgárság megadása után azt mondhatják a magyaroknak: „Mit akartok itt? Nem gondoljátok, hogy haza kellene mennetek?” Lendvai Ildikó, most az MSZP elnöke, 2004-ben, MSZP frakcióvezetőként egy televíziós műsorban azt mondta: a kettős állampolgárság nem megoldás sem a határon túli magyaroknak, sem Magyarországnak, mert egy tömeges bevándorlás összeroppanthatja az anyaország gazdaságát. Közölte azt is: egy felmérés szerint az erdélyi 18 és 35 év közötti magyar fiatalok közül minden harmadik kivándorolna Magyarországra, ha megkapná az állampolgárságot. „Ez egy második Trianon” – jövendölte. A kettős állampolgárság hívei számára hatalmas csalódással végződő népszavazás után a határon túli magyarok egy része megtagadásuknak érezte a szocialista ellenkampányt. Az SZDSZ most szintén rátalált a magyarokra. A 2004-es népszavazás idején viszont Eörsi Mátyás deklarálta, nemmel fog szavazni. Gusztos Péter, az SZDSZ akkori ügyvivője azt mondta, az igenek az erdélyi magyarságot kiszolgáltatott, kiszorítható helyzetbe hoznák. Fodor Gábor sem szerette volna alanyi jogon osztani a kettős állampolgárságot. Az atomizálódott SZDSZ új elnöke, Retkes Attila már azt mondta: az európai uniós példákat követve a kettős állampolgárság megadható bizonyos oktatási, kulturális kedvezményekkel, de egyéni kérelmek alapján, nem pedig alanyi jogon. /(HVG): Határon túliak: már nem riogat az MSZP, de vajon mit akar? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./
2009. július 31.
Az ÚMSZ ismét átvett cikket a magyarországi sajtóból. A mostani kormány melletti kiállásáról ismert Bolgár György a 168 Óra hetilapban kifogásolta, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke állítását, hogy a felvidéki magyarokat sújtó nyelvtörvény egész Európában felkorbácsolta a kedélyeket. Bolgár György ezt azzal cáfolja, hogy a szlovák nyelvtörvényhez hasonlította Apponyi Albert intézkedését, mondván az 1907-es lex Apponyi előírta a magyar nyelv fokozott tanítását a nemzetiségi iskolákban. Bolgár szerint kötelező volt a magyar iskolafelirat, a magyar nyomtatványok használata. /Bolgár György, 168 óra: Hogy mi van? – Orbán. Perek, perlekedések. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./
2009. augusztus 6.
„Kétes legitimitású pártelnöknek” nevezte Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét augusztus 5-én Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő Az EMNT elnöke azzal vádolta a volt székelyudvarhelyi polgármestert, hogy a sokat hangoztatott összefogás legfőbb kerékkötője. „Szász egész politikája arra korlátozódik és abban fullad ki, hogy az RMDSZ – és újabban az általam vezetett EMNT – ellen ágál. Elvakult elfogultságában – miként Gyurcsány – még a saját pártját is szívtelenül magával rántja” – érvelt az EP-képviselő. Tőkés hozzátette: való igaz, hogy az RMDSZ „igyekszik teljesen kiszorítani az MPP-t a közéletből” Az EMNT-elnöke bevallja, hogy ennek ellensúlyozására, meghiúsítására törekedett. „De van-e kivel? Szász Jenőnek még az sem drága, hogy – Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét az orránál fogva vezetve – a Székely Önkormányzati Nagygyűlést is vakvágányra siklassa” – vonta le a következtetést Tőkés László. „Ahelyett, hogy az Orbán Viktor Fidesz-elnök által Tusványoson jelzett európai jobboldali fordulat előkészítésére összpontosítanánk erőinket, és ahelyett, hogy a közös cél – az önrendelkezés – érdekében közösen fáradoznánk, kisstílű „verbális pankrációval” idegenítjük el közösségeinket a cselekvéstől, nyilatkozatháborúval lehetetlenítjük el a közös kiállás esélyét, és alpári hangnemben sütjük rá a bélyeget mindenkire, aki nem ugyanabban a sorrendben mondja fel a nemzeti egyszeregyet” – mondta el Tőkés. Eredménynek számítja, „hogy a sokéves párbeszéd-képtelenséget és állóharcot megtörve, végre intézményes keretet sikerült teremtenünk – az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot – közös dolgaink megbeszélésére és egyfajta nemzeti minimum kialakítására”. /Magyar összefogás Szász ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Nemrégiben egy biharországi poéta publicisztikájában holmi bukaresti „dramaturgok”, „titkosszolgálatok”, valamint Orbán Viktor nyakába varrta az erdélyi Magyar Összefogást, mint „történelmi léptékű baklövést”, mondta el Tőkés László, hozzátéve, gyalázkodó levelekkel bombázzák elektronikus postaládáját. Mindeközben a székelyföldiek nemhogy Székely Önkormányzati Nagygyűlést, de még egy közös megyei tanácsülést sem képesek tető alá hozni. Ahelyett, hogy az Orbán Viktor Fidesz-elnök által Tusványoson jelzett európai jobboldali fordulat előkészítésére összpontosítanánk erőinket, fejtette ki Tőkés László, nyilatkozatháború folyik. Hangsúlyozta, hogy jó lelkiismerettel vállalja a politikai felelősséget az erdélyi Magyar Összefogásért, sikerült megteremteni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot. Ennek s éppen a Szász Jenő-féle MPP-csoportosulás a legfőbb kerékkötője. A Jobbik szavazóit tiszteli, szögezte le Tőkés László, de ő Orbán Viktor szövetségét vállalja. /Tőkés László a magyar összefogásról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./
2009. augusztus 7.
Amikor Eckstein-Kovács Péter exszenátor az államelnök kisebbségi tanácsosának jogkörét elnyerte, egyértelművé vált, hogy kulcsszerepe lesz egy új kisebbségpolitikai alternatíva kialakításában, amelyben az RMDSZ csak másodhegedűs, és Szász Jenő megkapja a selyemzsinórt. A Székely Nemzeti Tanács folytonosan taktikázó, bármilyen összetételű szövetségtől elhatárolódó vezetői lassan a Magyarok Világszövetségének sorsára jutnak. A báványosi nyári szabadegyetem, azaz Tusványos egyetlen győztese Basescu államelnök, aki vérlázítóan provokatív modorban már harmadszor oktatta ki a székelyeket, írta hozzászólásában Zsigmond Sándor. Mindezek után Tőkés László békítő szándékú reakcióján kívül nem történt semmi. A cikkíró szerint Orbán Viktor „miniszterelnökként kiszúrta a szemünket egy kibelezett kedvezménytörvénnyel”. A cikkíró az állította, hogy miután választási győzelme már biztosra vehető, Orbán Viktor fő prioritása az európai néppárt vezetésének a megszerzése lesz, a székelyföldi autonómia számára kizárólag romániai belüggyé degradálódott. A cikk kárhoztatja a széthúzást, „a buta álhazafiasságot”. A székely virtus „csak egymás megalázásában, a folytonos civakodásban csúcsosodik ki. ” Eközben az ortodox kupolák, militarizált intézmények gomba módra szaporodnak. /Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak: Egy jubileum árnyoldalai (Álláspont). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 7./
2009. augusztus 8.
Elhangzott a korábban sokat bírált Vona Gábor Jobbik-vezető előadása a Gyergyószentmiklós melletti V. EMI-táborban, több százan hallgatták meg. És nem történt semmi. Nem volt cigányozás, zsidózás, nem vertek meg senkit. Az EMI-táborban több ezer fiatal vesz részt a rendezvényeken, meghallgatják az előadásokat, ismerkednek a múlttal, kikapcsolódnak, barátkoznak, szórakoznak, buliznak a koncerteken. A fiatalok sorra rácáfolnak mindenféle aggodalomra. A nyári ifjúsági rendezvények között akad mindenféle irányultságú: az RMDSZ-es politikusok által uralt Miért-tábor, az Orbán Viktor és Tőkés László nevével fémjelzett tusványosi szabadegyetem vagy a nemzeti elkötelezettségű fiatalok által látogatott EMI-tábor. Sokan az összes hasonló rendezvényre ellátogatnak. Az atyáskodó tanácsok során mintha azt feltételeznék fiatalok ezreiről, hogy egyikük sem tud gondolkodni. Némelyek óva intenék őket attól, hogy mindegyik fél véleményét meghallgassák. Miféle szabadelvűség az, amely kívülről kényszerítené rá elveit, elképzeléseit a fiatalokra? Lehet-e valaki meggyőződéses liberális, ha soha nem került kapcsolatba más eszméket valló emberekkel? Lehet-e valaki konzervatív, ha nem hallgatja meg, mit mond a szabadelvű? Az ideológiai alapon bíráló politikusok föltették-e magukban azt a kérdést: autonóm gondolkodású erdélyi magyar fiatalság nélkül kivel akarják a sokat hangoztatott autonómiát megvalósítani? /Farcádi Botond: Hiábavaló volt a félelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./
2009. augusztus 8.
Orbán Viktor kormányának nem lesz jobbikos tagja – közölte a Fidesz, sajtófőnöke arra reagálva, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy nappal korábban a gyergyószentmiklósi EMI-táborban azt mondta: pártja kormányzásra készül, és a Fidesszel együtt is vállalja ezt a szerepet, amennyiben a kormányprogram a Jobbiké lesz. Orbán Viktor pártelnök a Fidesz júliusi választmányi ülésén elmondta: ha lesz olyan kormány, amelyet ő fog vezetni, abban nem lesz sem MSZP-s, sem pedig jobbikos. /Az Orbán-kormányban nem lesz jobbikos. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./