Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2008. április 4.
A Századvég-Forsense magyarországi politológiai intézet legfrissebb felmérése szerint elsöprő népszerűségre tett szert a legnagyobb ellenzéki alakulat, a Fidesz. Orbán Viktor alakulata a biztos szavazó pártválasztók körében több mint kétharmados támogatottsággal rendelkezik, a kormányzó Magyar Szocialista Párt viszont továbbra is mélyponton áll. A közlemény szerint az összes megkérdezett harminc százaléka szavazna most a Fideszre, míg az MSZP-re mindössze 12 százalék. A két kisebbik önálló parlamenti párt erősorrendje nem mutat változást, az MDF három százalékon, az SZDSZ pedig két százalékon áll. A népszavazás után a megkérdezettek 48 százaléka támogatta a kormány leváltását, és 34 százaléka volt azon a véleményen, hogy maradjon a kormány, addig most 45 százalékuk támogatja a kormányváltás gondolatát, és csupán 26 százalékuk szeretné, ha maradna a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet. Februárhoz képest 64-ről 68 százalékra nőtt a Fidesznek támogatottsága, míg az MSZP-é 26-ról 20 százalékra csökkent. /Mélyponton az MSZP. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./
2008. április 29.
Az SZDSZ miniszterei úgy állnak föl a bársonyszékből, hogy Kóka János pártelnök közben siet leszögezni: az SZDSZ-nek nem érdeke a kisebbségi MSZP-kormány megbuktatása. Akkor miért volt szükség az elmúlt hónap során arra, hogy az SZDSZ vezető politikusai úton-útfélen gyalázzák a szocialistákat, akikkel a rendszerváltás óta összesen tíz évig kormányoztak közösen, és akikkel minden ideológiai érvnél szorosabban kovácsolta őket az Orbán Viktor visszatérésétől való félelem? A Gyurcsány-kormány politikájára aligha lehet ráfogni, hogy a klasszikus, társadalmi szolidaritáson alapuló szociáldemokrata értékekhez túl sok köze lenne. Az SZDSZ számára is a szakítás jelentheti a menekülés esélyét. Az előrehozott választások mindkét párt – de főleg a szabad demokraták számára – végzetesek lennének. Az MSZP és az SZDSZ ezért továbbra is együttműködésre van ítélve. /Balogh Levente: Egymásra ítélve. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./
2008. május 14.
Erdélyben az egymással rivalizáló erők közötti új egység jöhet létre a következő időszakban – mondta Orbán Viktor, Fidesz elnöke, miután Budapesten megbeszélést folytatott Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a Felvidék és a Délvidék példája is azt mutatja, a Kárpát-medencei magyarság számára az együttműködés és az összefogás hozza meg legnagyobb sikert. Az RMDSZ-szel való együttműködésre vonatkozó kérdésre Szász Jenő azt mondta: már januárban, az MPP elsőfokú bejegyzése után együttműködési javaslatot fogalmaztak meg. /Orbán: új egységre van szükség. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./
2008. május 15.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke Orbán Viktornál járt a napokban Budapesten. Szász Jenő a vele készült beszélgetésben hangsúlyozta, az MPP a Fidesz természetes szövetségese. Orbán Viktor május 25-én az MPP vendége lesz. Markó Béla idézett egy közvélemény-kutatást, eszerint az RMDSZ támogatottsága 75 százalékos, az MPP-é pedig 12 százalékos a magyar lakosság körében. Szász Jenő nincs meggyőződve erről a közvélemény-kutatásról. 1990-ben az RMDSZ még több mint egymillió szavazatot kapott, a tavaly őszi európai parlamenti választások során viszont már csak 270 ezren szavaztak a szövetségre. Szász Jenőt korrupcióval gyanúsították meg. Erre csak azt tudja mondani, reagált Szász Jenő, hogy ki mint él, úgy ítél. Ez az egész rágalom. /Erdélybe várják Orbánt. Interjú Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt elnökével. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./
2008. május 16.
Kiemelkedő fontosságúnak nevezte Kovács István unitárius lelkész, az MPP megyei tanácselnök-jelöltje a május 13-i, Orbán Viktorral folytatott tanácskozást. Szász Jenő pártelnökkel és három másik megyeielnök-jelölttel együtt Budapesten találkoztak a Fidesz vezetőivel. Orbán történelmi fontosságúnak nevezte az MPP bejegyzését, és kidolgozott keretprogramját nemcsak az erdélyi magyarság, de a Kárpát-medencei összmagyarság szempontjából is stratégiai jelentőségűnek tartja. A Fidesz természetes szövetségesének tekinti az MPP-t – tájékoztatott Kovács István. Orbán Viktor tájékozott volt az erdélyi, székelyföldi helyzetről, megfogalmazása szerint, ha elnyerik Hargita megye és Háromszék megyei önkormányzati vezető tisztségeit, mivel ez ,,Erdély szívét jelenti”, bízni lehetne abban, hogy érvényesülnek a nemzeti értékek, a keresztény gondoskodás és az autonómia ügye lényeges lépést tenne a megvalósítás felé. /Farkas Réka: Háromszéken kampányol Orbán Viktor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 16./
2008. május 17.
A román politikum jelenlegi merev elzárkózása ellenére a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezése előbb-utóbb megvalósítható lesz, mivel ezek a régiók mesterségesek, kialakításuk során nem vették figyelembe a hagyományos régiók szellemi, gazdasági és területi kohézióját, és emiatt képtelenek fenntartható fejlesztési stratégiák kidolgozására – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök május 16-án Árkoson, ahol közel ötven szakértő, RMDSZ-politikus, magyar és román nemzetiségű újságíró vitázott a jelenlegi régiós felosztás átszervezésének lehetőségeiről. Markó Orbán Viktor FIDESZ-elnök erdélyi látogatásával kapcsolatosan – amely során Orbán az MPP jelöltjeit több székelyföldi településre elkíséri – kijelentette: a magyarországi pártoknak meg kell érteniük, hogy nem a magyarországi, hanem a romániai pártok vannak választási kampányban, ezért ne próbálják befolyásolni az itteni választókat. Ugyanakkor azt tanácsolta az MPP-nek, hogy kampánya során a programjaira fektesse a hangsúlyt, és ne RMDSZ-ellenes támadásokra. /Markó: el kell kezdeni a társadalmi vitát. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./
2008. május 19.
Balta János, a lap munkatársa jelezte, semleges álláspontot képvisel, sem az RMDSZ, sem az MPP mellett nem elkötelezett. Megütközve olvasta a hírt, miszerint május 25-én Erdélybe várják Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy az MPP-nek kampányoljon. Nem érti, miért van szüksége az MPP-nek olyan külföldi prókátorra, „aki nem ismeri mélységükben az erdélyi magyar–magyar viszonyokat, ráadásul a saját választási kampányát sem tudta megszervezni?” – kérdezte az újságíró. /Balta János: Prókátor. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./
2008. május 21.
Orbán Viktor volt magyar kormányfő, a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz elnöke május 25-én, vasárnap részt vesz Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt (MPP) kampány-eseményén, jelentette be Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. Orbán Viktor Csíkszeredába és Székelyudvarhelyre is ellátogat, ahol az MPP kampányrendezvényein vesz részt. /Erdélyben kampányol Orbán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./
2008. május 22.
Jön Orbán Viktor – erősítette meg Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. Orbán Viktor szerint „a magyarok közötti versenyfutásban végre megjelent néhány (…) nemzeti szempontból fundamentális kérdés”. A lap munkatársa szerint azonban MPP keretprogramja nem tartalmaz semmi olyasmit, ami az erdélyi magyarok alapvető gondjaira egyszerre jelentene megoldást. /Szőcs Levente: Ki „csinálja meg”? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./
2008. május 22.
Újabb köztéri alkotással gazdagodik Székelyudvarhely. A városháza előtti téren május 25-én, vasárnap avatják fel a millenniumi emlékoszlopot, Zavaczki Walter székelyudvarhelyi szobrászművész alkotását. Székelyudvarhely főterét 1897-től 1919-ig ékesítette a magyar államiságot jelképező millenniumi emlékmű, melyet az első világháborút követően döntöttek le a várost megszálló csapatok. Az emlékművet eredeti helyére, a központi kisparkba állítják vissza. A mintegy kilenc méter magas alkotás az eredeti emlékmű mintájára, egy oszlopból, két oroszlánból, valamint kőből faragott címerekből áll. Az impozáns alkotás talapzatát a magyarországi Reneszánsz Kőfaragó Zrt. készítette. Az avatásra meghívást kapott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. /Szász Emese: Visszaállítják a millenniumi emlékművet. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 22./
2008. május 22.
Rendes körülmények között Orbán Viktor, a Fidesz elnöke találkozna az egyik és másik magyar politikai szervezet vezetőivel, beszédet mondana mindkét erdélyi magyar szervezet kampányrendezvényén, írta Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője. No de hol vannak manapság a rendes körülmények? – kérdezte. Orbán Viktor kizárólagosan a Magyar Polgári Pártot támogatja. Az MPP számára nélkülözhetetlen a fideszes megerősítés, mert saját jelöltjeinek jó része nem tűnik vonzónak. /Szűcs László: Csalá(r)di viszonyok. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), máj. 22./
2008. május 22.
„Ismételten bebizonyosodott az Európai Unió által is jelzett tény, miszerint a romániai igazságszolgáltatás a politika befolyása alatt áll. Ilyen körülmények között született a bosszantó ítélet” – reagált Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd arra, hogy május 20-án a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék elutasította a perújrafelvételi kérelmet a Wass Albert-ügyben. Az ítélet jogerős, eszerint a romániai igazságszolgáltatás továbbra is bűnösnek tekinti, és fenntartja a kolozsvári népbíróság Wass Albert író bűnösségét és halálbüntetését távollétében kimondó ítéletet. Kincses Előd szerint ez a határozat kísértetiesen hasonlít Marosvásárhely 1990. évi véres márciusát követő, csak a magyarokat sújtó bírósági ítéletekre. A határozat ellenére alapfokon újra kezdeményezhető perújrafelvétel, ehhez azonban a Wass Albert ártatlanságát egyértelműen alátámasztó újabb bizonyítékok kellenek. Az utóbbi hónapokban a Wass-ügyhöz kapcsolódó romániai levéltári forrásokat elsősorban Vekov Károly kolozsvári történész, egyetemi tanár jóvoltából feltárták már, de az író ártatlanságát bizonyító okiratokat a most lezárt perújrafelvétel során nem vették figyelembe. Wass Albert író fia, Czegei Wass András megbízásából Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd 2007 áprilisában azt kérte az igazságszolgáltatástól: tárgyalják újra édesapja perét. Kincses Előd szerint a gyilkosságokhoz Wass Albertnek semmi köze nem volt. Állítását a román honvédelmi, illetve külügyi tárca levéltárából származó, eddig ismeretlen korabeli dokumentumokkal támasztotta alá. Kincses Előd perújrafelvételi kérelmét alapfokon 2007. május 10-én elutasította a kolozsvári bíróság. A román hatóságok többször kérték Wass Albert kiadatását, amit az USA elutasított. Műveiből: Farkasverem (1934), Mire a fák megnőnek (1940), A titokzatos őzbak (1941), A kastély árnyékában (1943), Egyedül a világ ellen (1943), Valaki tévedett (1945), Adjátok vissza a hegyeimet! (1949), A funtineli boszorkány (1959), Kard és kasza (1974) stb. /Benkő Levente: Megtagadott rehabilitáció. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./
2008. május 23.
Orbán Viktor elleni kirohanás jelent meg a lapban. Orbán Viktorból, az egyik legtehetségesebb magyar politikusból egyeduralomra törő populista lett, aki nem elégszik meg a magyarországi politikai színtérrel, hatalmi játszmáit a határon túli magyarok körében is kiterjesztette. /Szilvássy József, Parameter: Orbán Viktor határon túli vargabetűi. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./
2008. május 24.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje nyílt levélben köszöntötte a Sepsiszentgyörgyre látogató Orbán Viktort. Antal Árpád leszögezte: Székelyföldön az önkormányzati választások talán már fontosabbak a helyi közösségek életében, mint akár az országosak, mert a székely autonómia ügyét csakis erős és elkötelezett önkormányzati háttérrel lehet sikerre vinni. A román pártok a szélsőséges politikai alakulatokkal is összefogtak a magyar jelöltek ellen. Így történt ez Háromszéken is. Tavaly novemberben kevesen hitték, hogy az európai parlamenti választások során mind az RMDSZ, mind Tőkés László független jelölt mandátumot szerezhet a magyar szavazók mozgósításával. „Ez mégis sikerült, többek között a te sodró erejű, mozgósító jelenlétednek köszönhetően” – írta Antal. Most azonban a román összefogás jelöltje okozhat meglepetést, mert tizennyolc év után először, elveszíthetik a magyarok Háromszék vezetői tisztségét. Antal azt kéri, hogy Orbán Viktor minél nagyobb választási részvételre buzdítsa nemzettársait. /Orbán Viktort Antal Árpád is köszönti. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./
2008. május 24.
Kicsinyek bizonyult Nagyváradon a református püspöki palota terme azon május 23-án tartott fórumon, melyen a többpártrendszer fontosságáról és az erdélyi magyar társadalom problémáiról beszéltek. A meghívott vendégek, Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökei, utóbbi egyben RMDSZ-es parlamenti képviselő, próbálták elemezni a romániai magyarság helyzetét. A rendezvény házigazdája Orbán Mihály, a Magyar Polgári Párt (MPP) országos alelnöke, megköszönte a közönségnek, hogy segítették a nemrég bejegyzett párt munkáját. Aki az MPP-re szavaz, az az erdélyi magyar érdekekre szavaz, sommázott Toró Tibor. A politikai képviselet monopólium-korszaka véget ért, jelentette ki Szilágyi Zsolt. Tőkés László érthetetlennek nevezte az RMDSZ és Markó Béla szövetségi elnök „demokráciaiszonyát”. Markó ugyanis – miután Budapesten Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat – határozottan elítélte, hogy az erdélyi politikusokat anyaországiak támogassák. Markóék szerint az nem baj, ha az RMDSZ-t a Gyurcsány-kormány támogatja vagy ha Európa más pártszövetségeitől, sőt magától a román államtól kap támogatást és a román állami költségvetésből kampányol, de az elítélendő, ha Orbán Viktor Fidesz-elnök részt vesz az MPP rendezvényein. Véget kell vetni annak, hogy a nemzetérdekek ellen munkálkodó politikusok a magyarság álcája alatt visszahúzzák az erdélyi közösséget! – jelentette ki. Németh Zsolt rámutatott, a Fidesz – Magyar Polgári Párt nem politikai pártokat akar támogatni, hanem a magyar nemzetet, határoktól és érdekeltségektől függetlenül. /Szőke Mária: A Fidesz nem politikai pártokat akar támogatni, hanem a magyar nemzetet. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 24./
2008. május 24.
Orbán Viktor volt magyar miniszterelnöknek Pro Urbe kitüntetést adományoz Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester. Az RMDSZ-es városvezető a kitüntetést Orbánnak „a határon túli magyarság jövőjét hosszú távon meghatározó intézkedéseiért, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában megnyilvánult, elévülhetetlen érdemeiért adományozza”. Az oklevelet Ráduly a hétvégén Csíkszeredába látogató Orbánnak a Jakab Antal Tanulmányi Házban sorra kerülő Egyház – Közösségépítés – Autonómia című konferencia alkalmából kívánja átnyújtani. A Magyar Polgári Párt meghívására a hétvégén Orbán felkeresi Sepsiszentgyörgyöt és Székelyudvarhelyt is. Az MPP-nek Csíkszeredában is van polgármesterjelöltje, Papp Előd volt RMDSZ-es alpolgármester személyében. /Versengés Orbán kegyeiért? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./
2008. május 26.
Május 25-én Székelyudvarhelyen több mint ötezer ember, árpádsávos zászlók és „orbánok” (Orbán Árpád polgármesterjelölt és Orbán Balázs ügyvezető elnök) fogadták Orbán Viktort a Magyar Polgári Párt (MPP) kampányrendezvényén, miután a Fidesz elnöke Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is kampányolt az MPP székelyföldi jelöltjei mellett. Orbán Viktor Szász Jenővel, az MPP elnökével millenniumi emlékművet avatott fel a város főterén. Értesülések szerint Orbán Viktor csak hosszas unszolásra tett eleget Szász Jenő meghívásának. „Nem örülünk, hogy Orbán Viktor kampány idején fejti ki álláspontját. Ám bármikor szívesen látjuk Székelyföldön, mert tudjuk, hogy értünk dobog szíve” – fogalmazott Bunta Levente, az RMDSZ polgármesterjelöltje Orbán Viktor székelyudvarhelyi látogatása kapcsán. Bunta furcsállotta azokat a kijelentéseket, miszerint az MPP a Fidesszel és Orbán Viktorral, az RMDSZ pedig az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel egyenlő. „A szövetség az egész erdélyi magyarság ernyőszervezeteként alakult a baltól a jobbig és vissza, mindenkinek helye van benne” – mondta Bunta. Orbán Viktornak kellett emlékeztetnie Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert, az RMDSZ polgármesterjelöltjét arra, hogy az éppen dúló választási kampány „levon a díjátadások értékéből”. Ráduly Pro Urbe-díjat ajánlott fel az RMDSZ ellenében a Magyar Polgári Párt székelyföldi jelöltjeinek kampányoló Orbánnak, az indoklás szerint „a határon túli magyarság jövőjét hosszú távon meghatározó intézkedéseiért, a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásával szerzett elévülhetetlen érdemeiért”. Orbán Viktor jelezte, a most visszautasított díjat szívesen átveszi egy későbbi időpontban, például a tusványosi nyári szabadegyetemen. Orbán Csíkszeredában részt vett az Egyház, közösségépítés, autonómia című konferencián, Szász Jenő, Papp Előd MPP-s polgármesterjelölt és Izsák Balázs SZNT-elnök oldalán. Orbán kifejtette, az RMDSZ mint ernyőszervezet jó elképzelésnek indult, azonban „ennek a fajta régi egységnek a korszaka lejárt, kimerültek a tartalékai, és az egység felbomlott. Onnan lehet ezt tudni, hogy nem volt képes integrálni olyan személyiségeket, mint Tőkés László, nem tudott befogadni olyan gondolatokat, mint autonómia, nem tudott kellő barátsággal viszonyulni az újonnan megalakult MPP-hez”. „Csak egy erős, sikeres és gazdag anyaország biztosíthatja, hogy a Kárpát-medencei magyarság egésze is sikeres legyen” – fejtette ki a magyarországi politikus Sepsiszentgyörgyön. „Nem értem, hogy egy ilyen tehetséges költőnek, mint Markó Béla RMDSZ-elnök, hogyan lehet ekkora demokráciaiszonya” – jegyezte meg Tőkés László a május 23-án Nagyváradon tartott polgári fórumon, amelyen a résztvevők a romániai magyar többpártrendszer hatásait elemezték. Tőkés szerint az RMDSZ élvezi a Gyurcsány-kormány támogatását, „álságos módon elítéli” Orbán Viktor részvételét az MPP rendezvényein. A találkozón jelen lévő Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke kijelentette, hogy a Fideszt a magyar–magyar kapcsolatok alakításában soha sem pártpolitika, hanem a nemzetstratégiában való gondolkodás vezérelte. /(D. Mészáros Elek): Kis Orbánok közt Viktor. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
2008. május 26.
A Magyar Polgári Párt székelyföldi jelöltjeinek meghívására Erdélybe látogatott Orbán Viktor. Látogatását a Fidesz elnöke nem érzi az erdélyi magyar politikai életbe való beavatkozásnak, hanem készen áll segíteni azokon, akik meghívták. Orbán Viktor nem kíván igazságot tenni Erdélyben a jelöltek és a pártok között, de segítene az embereknek a döntésben. A Fidesz elnöke kifejtette: lejárt a régi egység korszaka, de nem szabad feladni a magyarság egységének eszményét. Csak erős, sikeres és gazdag anyaország biztosíthatja, hogy a Kárpát-medencei magyarság egésze is sikeres legyen – fejtette ki május 25-én Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Sepsiszentgyörgyön Orbán Viktor hangsúlyozta: az anyaország kötelessége, hogy védelmet, biztonságot és magabiztosságot adjon a határon túli magyaroknak. Orbán Viktor szerint Magyarország azzal is tartozik a határon túliaknak, hogy sikeres ország legyen. Kifejtette: az erdélyi magyaroknak az autonómia ügyét kell szem előtt tartaniuk. Az autonómia azt jelenti, hogy megmaradunk annak a nemzetnek a tagjaként, amelyikben születtünk, az autonómia vastagabb kenyeret, magasabb fizetést, jobb munkahelyeket és önbecsülést jelent – mondta a Fidesz elnöke. Orbán Székelyudvarhelyen részt vett a Millenniumi Emlékoszlop avatási ünnepségén. /Az RMDSZ az autonómia kérdésén hullott szét – mondta Székelyföldön Orbán Viktor. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./
2008. május 26.
,,Mindig olyan embereket kell kitüntetnünk bizalmunkkal, akiknek megvan az egy igazsága. Ha jól értem én a XXI. század eleji Kárpát-medencei magyarság sorsát, akkor ezt az egy igazságot úgy hívják, hogy autonómia. Az autonómia azt jelenti, hogy megmaradunk annak a nemzetnek tagjaként, amelybe születtünk, az autonómia vastagabb kenyeret, magasabb fizetést, több munkahelyet jelent. Az autonómia sikeres Kárpát-medencei magyar közösséget jelent, de az autonómia önbecsülést is jelent” – emelte ki Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön az MPP választási nagygyűlésén. A szervezők tájékoztatása szerint a kampánygyűlésre érkezők közt több mint tízezer fenyőmagos borítékot osztottak szét. A fenyőmag mellett rövid üzenet is szerepelt: ,,Mi ültetjük a fát, nem vágjuk. Június elsején szavazz a fenyőre, szavazz a jövőre. ” Szász Jenő, az MPP elnöke, idézte Dávid Ferencet: ,,Senkit ne kényszerítsenek arra, amit a lelke el nem fogad”. Az unitárius egyház alapítója 440 évvel ezelőtt ezekkel a szavakkal alapozta meg az erdélyi vallásbékét és lelkiismereti szabadságot.,,Erdély változást akar, Háromszék változást akar, Sepsiszentgyörgy változást akar, és önök változtatni fognak” – hangoztatta Szász Jenő. Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje szerint a változást akarók sokan vannak. Kovács István unitárius lelkész, az MPP megyei tanácselnök-jelöltje megállapította: Közönybe és reménytelenségbe süllyedtünk, sok százezren elmenekültek innen, a ,sugárzó, jövőbe vetett hitet, a bizakodást akarják visszahozni. Orbán Viktor több millió jó szándékú magyar ember üdvözletét hozta, akiket érdekel, akik figyelnek arra, mi történik a határokon túl, és akik azt kívánják, hogy jövő vasárnap jól döntsenek az erdélyi magyarok.,,Megtanultuk már Tőkés László kampányában, az EP-választásokon is, hogy annyi jövőnk, annyi erőnk van, amennyit meg tudunk mutatni, ha elmegyünk választani” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Kitért arra, hogy a székelyföldi magyarság az elmúlt hónapokban történelmi tettek sorát hajtotta végre: az autonómia-népszavazást, Tőkés EP-képviselővé választását és az MPP bejegyeztetését sorolta ezek közé. Hangsúlyozta: „Nekem nem tisztem sem itt, sem Budapesten, hogy igazságot tegyek jelöltek és pártok között. Az én tisztem segítséget nyújtani a döntésben, de szavazni, választani az itt élők joga”. Hangoztatta, hogy új egységet kell létrehozni, egy versengő, többszólamú, a különbözőségeket, az egymással vitatkozó nézeteket sokkal szabadabban felszínre hozó egységet. /Farkas Réka: Egyetlen igazság: az autonómia (Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 26./
2008. május 26.
Bárki utazik Erdélybe Magyarországról, bármit is mond ott egy választási kampány idején, utána hazamegy, és otthagyja az erdélyi magyar közösséget a gondjaival – fejtette ki május 24-én csángóföldi látogatásán Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Orbán Viktor székelyföldi látogatásával kapcsolatosan Kelemen Hunor felhívta a figyelmet mindazoknak a felelősségére, akik a kampányban bármilyen formában részt vesznek. „Nem fog megoldást találni az erdélyi magyar emberek gondjaira sem Orbán Viktor, sem más politikus. Ezért kértük a magyarországi politikusokat, hogy ezt a kampányt hagyják meg nekünk, hagyják, hogy ezt a versenyt mi vigyük végig” – mondta Kelemen Hunor. Orbán Viktor május 25-én, vasárnap Csíkszeredában erre reagálva így fogalmazott: „Amíg hívnak, és nem hívatlanul érkezem bármely magyar közösséghez, addig nem vagyok hajlandó magamat olyan személynek tekinteni, aki beavatkozik, hanem olyan személynek, akitől várnak valamit, és aki készen is áll arra, hogy segítsen azokon, akik meghívták. ” /Kelemen Hunor kifogásolja az anyaországi beavatkozást. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./
2008. május 26.
Szégyellte magát, amikor Tőkés László többször is részt vett a Fidesz budapesti gyűlésein, és nyíltan a legnagyobb magyar ellenzéki párt mellett kampányolt, írta a lap munkatársa, Borbély Tamás. Az újságíró szerint a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjei extraviagraként használják Orbán Viktort és a Fideszt. /Borbély Tamás: Budapesti extraviagra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./
2008. május 26.
Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa szerint Szász Jenőt és az MPP-t Traian Basescu államfő támogatja az RMDSZ ellenében. Netán ő is az új magyar egység harcosa? Tőkés László és Orbán Viktor, valamint még maga Szász Jenő is az erdélyi magyarság új egységéért száll síkra. Nehogy a magyarországi egységet akarja idehozni Orbán, mert abból nem kérünk, írta Ágoston. A nemzeti jövőkép valóban szükséges. Akkor Orbán Viktor miért pont az MPP autonómia törekvéseit támogatja? – kérdezte. /Ágoston Hugó: Új magyar kétség. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
2008. május 27.
Sajtótájékoztatón hívta fel Ráduly Róbert polgármester figyelmét Szondy Zoltán, az MPP Hargita megyei elnökhelyettese, hogy több alkalma is lett volna a Pro Urbe-díjat átadni Orbán Viktor Fidesz-elnöknek, ezt mégis a választási kampány utolsó hétvégéjére időzítette. Szondy azt is nehezményezte, hogy Ráduly a díjátadásról nem értesítette sem a Fidesz elnökét, sem az MPP-t. Szondy szerint Rádulynak a „Pro Urbe-díj kapcsán kifejtett erőfeszítését” Bayer Zsolt Hol a pofátlanság határa? című könyvével „jutalmazzák”. „Bayer Zsolt könyve valóban tanulságos Szondy Zoltán számára” – reagált erre Ráduly Róbert. /H. I. : Bayer-könyv Rádulynak. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./
2008. május 27.
Miért nem foglalkozik inkább a saját dolgával, miért jön Erdélybe kampányolni? – teszi föl a kérdést az RMDSZ annak nyomán, hogy Orbán Viktor és egyéb ismert fideszes arcok a Magyar Polgári Párt mellett teszik le a garast. Demagóg megállapítás, hiszen köztudott: a választások közeledtével minden párt szívesen növeli saját presztízsét azzal, hogy közismert külföldi, saját politikai családjába tartozó politikust invitál kampányrendezvényeire – 2006-ban Tony Blair „Igen MSZP” szlogennel kampányolt Budapesten Gyurcsány Ferenc és pártja mellett. Az RMDSZ is büszkén kürtölte szét az elmúlt napokban, hogy az Európai Néppárt mögötte áll a helyhatósági választásokon. Sokan vélik úgy: az RMDSZ megkopott az elmúlt tizennyolc évben, ezalatt az összmagyar képviselet túlságosan is beleágyazódott a bukaresti politikai struktúrákba, gyakorlatilag kivetette magából a másként gondolkozókat. Az önkormányzati választásokon kiderül, mekkora a két párt valós támogatottsága, ennek függvényében el lehet kezdeni az összmagyar szövetség alapjainak letételét. /Balogh Levente: Orbánon múlik? = Krónika (Kolozsvár), máj. 27./
2008. május 27.
Székelyudvarhely központjában május 25-én, vasárnap többezres tömeg jelenlétében avatták fel a Millenniumi emlékoszlopot. A városháza előtti téren, eredeti helyére visszaállított alkotást Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, valamint Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere leplezték le. A köztéri alkotás leleplezése után a magyar történelmi egyházak képviselői megáldották az 1919-ben megsemmisített millenniumi emlékmű utódját. A emlékmű oszlopát a Reneszánsz Kőfaragó Zrt., az oroszlánokat és címereket pedig Zavaczki Walter székelyudvarhelyi szobrász készítette. Az oszlop tetején lévő turulmadár az anyaországi Szmrecsányi Boldizsár és a Castrum Értékmentő Alapítvány ajándékaként került Székelyudvarhelyre. /Újra áll a millenniumi emlékmű. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 27./
2008. május 27.
A csángókutatás Orbán Balázsának is nevezhető Tánczos Vilmos csíkszeredai származású néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár 1980 óta végez Moldvában elsősorban vallási-néprajzi jellegű kutatásokat a katolikus csángók körében, 1992–1996 között bejárt minden olyan moldvai települést, ahol az 1992-es népszámlálás felekezeti adatai, a néprajzi szakirodalom, valamint a helyszíni moldvai közlések alapján még magyarul beszélő lakosságot feltételezett. Megállapította, hogy a vizsgált 83 faluban 62 ezren beszélnek jelenleg magyarul is, bár a moldvai katolikusok száma 240 ezerre tehető. A moldvai csángók közösségi identitástudatában a nyelv nem játszik akkora szerepet, mint a Kárpát-medencén belül élő magyarság esetében, ,,a csángók önmagukhoz legközelebb állónak a többi csángó falu katolikus lakosságát érzik, függetlenül attól, hogy ezek megőrizték-e eredeti nyelvüket vagy sem”. Tánczos Vilmos a május 8–9-én Bákóban tartott, Veszélyeztetett kultúrák, veszélyeztetett örökség című konferencia egyik előadója volt. Örült annak, hogy a román kollégák is eljöttek a bákói konferenciára. A tendencia az, hogy a magyar, román és más nemzetiségű kutatók egyformán kezdenek gondolkodni a kérdésről. Az előadók egyértelműen megfogalmazták, hogy itt nyelvvesztés, illetve asszimiláció történik. A csángóknak sok mindenre van szükségük, oktatási programra, magyar misére, de lehet gondolni a politikai érdekképviseletre, a csángó sajtóra, múzeumok ügyére is. 1990 után Perka Mihályék megindították Szabófalván a magyar nyelvkört, és azt azonnal megszüntették, sőt, retorziókat alkalmaztak velük szemben, emiatt azóta sem merték újraindítani. Az értelmiségnek az a feladata, hogy feltárja, megnevezze, és ha tudja, akkor orvosolja is a gondokat. Tehát, ha itt asszimiláció van, kultúravesztés, akkor ezt ki kell mondani első lépésként, és utána erre lehet esetleg építeni szociálpolitikát, művelődéspolitikát, oktatáspolitikát. /Fekete Réka: Beszélgetés Tánczos Vilmos néprajzkutatóval. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 27./
2008. május 28.
Az RMDSZ vezetői gyakran mondják, hogy a Fidesz politikusai beavatkoznak az erdélyi magyarság belügyeibe, amikor az MPP jelöltjeit támogatják. Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke a vele készített interjúban leszögezte: túlzás beavatkozásnak minősíteni azt, hogy akit meghívnak, az elfogadja a meghívást. Ha hívják valahova segíteni, akár Magyarországon, akár Erdélyben, vagy Délvidéken, rá mindig számíthatnak, jegyezte meg. Orbán Viktor azt tanácsolja, hogy az autonómia kérdésére összpontosítsanak. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a következő időszakban új egység jöhet létre Erdélyben az egymással rivalizáló erők között. Magától nem fog létrejönni az új egység, de a feladat ennek a megépítése. Ahhoz, hogy Magyarország kilábaljon a bajból, új egyezségekre van szükség, és így van ez az anyaország és a határon túli magyarok relációjában is. A Fidesz elnöke szerint a magyaroknak Erdélyben új egyezséget kell kötniük a román nemzettel, és aztán az egész Kárpát-medencei magyarságnak új egyezségeket kell kötnie Európával. A régi, egyszólamú egység mára kimerült, törvényszerű volt a felbomlása. Tőkés Lászlónak külön kellett indulnia az európai parlamenti választásokon, ugyanis a régi egység keretében lehetetlenné vált RMDSZ-jelöltként való indulása. Az új egység mindig a megegyezések egysége. Orbán Viktor szerint történelmi siker a Székelyföldön rendezett autonómia-népszavazás, történelmi siker volt Tőkés László fellépése, ugyanakkor történelmi tett a Magyar Polgári Párt vállalkozása is, hogy az egyszólamúságot többszólamúsággal váltsa fel, azaz hogy az erdélyi magyarságon belül megteremtse a választás szabadságát. /Új egyezség, új egység. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./
2008. május 28.
Orbán Viktor a közelmúltban mozgósító erővel a Vajdaságban kampányolt, mégsem sikerült eredményt elérnie a magyar kisebbségnek, az eddigi tizenkét helyett csak kilenc képviselőjük lesz az újvidéki parlamentben. Három-négy nap múlva elválik, mit hozott Orbán Viktor Erdélybe. /Lokodi Imre: Koszorút a bányatóba? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
2008. május 28.
Orbán Viktor, a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz elnökének egyik zártkörű előadásának szövege vihart Magyarországon. Orbán Viktor a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt, és azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva. A kiszivárgott előadásra hevesen reagált az MSZP. Gyurcsány figyelmeztette Orbánt: „el a kezekkel az ország fejlődését szolgáló nagyberuházásoktól!”. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint az ellenzéki pártelnök 1998 és 2002 között már felrúgta azt a társadalmi konszenzust, miszerint a nyugdíjakat meg fogják védeni. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője Nyakó nyilatkozatára reagálva azt mondta: a szocialisták azért próbálnak ostobaságokat sulykolni, mert szét akarják verni azt az erős szövetséget, amely a március eleji népszavazás nyomán jött létre a nyugdíjasok és a Fidesz között. /Balogh Levente: Ezúttal Orbán Viktor sürgeti a reformokat. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./
2008. május 28.
Orbán Viktor erdélyi látogatását ellenezte az az RMDSZ, amely egy évtizeddel ezelőtt még oszthatatlan magyar nemzetről, oltalmazó anyaországról beszélt. Akkoriban Orbán Viktor választások előtti erdélyi kampányútjának közvetlen haszonélvezői voltak. A Fidesz és annak elnöke a határon túli politikai vezetőket az autonómiához való viszonyuk szerint becsüli. Már 2002-ben eldőlt, a hivatalosan középjobbként meghatározott RMDSZ balra húz: Medgyessy Péter győzelmét már az első forduló után őszinte örömmel ünnepelte a szövetség vezérkara. És folyt a belső ellenzék kiiktatása, Tőkés László szatmári kongresszuson való megalázó elbocsáttatása. A magyarországi balliberálisok legalább olyan dühvel estek neki Orbán Viktornak egynapos székelyföldi körútja után, mint az RMDSZ-vezetők. Kis-antantot vizionálnak, a környező országok vezetőinek magyarellenes intézkedéseit jósolják. Szándékosan félremagyarázzák Orbán beszédeit. /Simó Erzsébet: Ne féljetek, szavazzatok! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 28./