Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2007. október 3.
Húsz esztendeje, 1987. szeptember végén került sor Lezsák Sándor költő lakitelki kertjében a magyar értelmiség jeleseinek találkozójára. A Duna tévéadó szeptember 29-én bemutatta a húsz éve Lakiteleken történt tanácskozás videofelvételét. Akkor jelen voltak a később megalakuló Magyar Demokrata Fórum alapítói Csurka Istvántól Kiss Gy. Csabáig, Lezsák Sándorig, Csengey Dénesig, Für Lajosig, Bíró Zoltánig, de ott voltak mások is, fontos lehetett a résztvevők védettségének szempontjából is Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront akkori elnökének a jelenléte. Ekkor a magyar pártban még javában dúlt a hatalmi harc, és még 1988. március l5-én is brutálisan verte szét a rendőrség a tüntetőket. Jelen volt Makovecz Imre építész, de Lengyel László közgazdász is, Csoóri Sándor költő, aki mozgalomként képzelte el a későbbi pártot... Sok független értelmiségi is megjelent, közgazdászok, történészek, írók. A résztvevők többsége megegyezett abban, hogy a létező szocializmus megbukott, valami más kezdődik. A legnagyobb nyíltsággal talán Csurka fogalmazta meg a csődöt. A húszéves évfordulón újra összegyűlt az egykori résztvevők jelentékeny része, többen befejezték azóta földi pályafutásukat. A felszólalók keserűen emlékeztek, kifejtve, hogy akkori elképzeléseikből, terveikből sok minden nem valósult meg, a morális válságot elmélyült azóta... Makovecz Imre beszédében sokak véleményét fejezte ki, amikor kimondta ,,elegünk van a politikusokból, akik az ország ügyének szolgálata helyett karrierjüket építik, elegünk van abból, hogy Magyarországot Brüsszelből irányítják, és nem Budapestről... ” ,,Ezt az országot – fogalmazta meg Kiss Gy. Csaba szintén sokak véleményét – kifosztották, ezért egyszer a mai hatalmi garnitúrának felelnie kell. ” Sok minden nem történt meg a vértelen, békés rendszerváltozás után, aminek meg kellett volna történnie – fogalmaztak többen –, és ennek ma is viseljük következményeit... /Bogdán László: Húsz év után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./ A lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián az egykori szervezők beszédeikben kormányváltást, és új rendszerváltást tartottak szükségesnek. Európa és a magyarság esélyei címmel Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában hangzottak el az előadások. Fekete Gyula író, aki húsz évvel korábban és most is az elnöke volt a tanácskozásnak, a magyarság esélyeiről beszélt, s úgy értékelte: „sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt”. Mint mondta, fontos megnevezni, hogy mi rontotta el a magyarság esélyeit. A „minden fordulatot túlélő bolsevik párt vezényelte a rendszerváltást és vezényel ma is” – állapította meg. ”Gyurcsány Ferenc pártdiktatúrává fokozta le a demokráciát” – mondta. „Pusztulásunk, züllésünk megállíthatatlanul folytatódik” – szögezte le az író. Bíró Zoltán irodalomtörténész egyebek mellett arról beszélt, hogy 1989-ben elkezdődött, majd folytatódott az ország vagyonának a kiárusítása, a gazdasági hatalom a régi nomenklatúra kezébe került. Leszögezte: a „Gyurcsány–Kóka féle bűnszövetkezet” az erkölcsi normákat semmibe véve tönkretette a családokat. Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő az MDF megalakulásáról beszélt, majd az első szabadon választott kormány nehézségeit idézte. Véleménye szerint nem a Szabad Demokraták Szövetségével, hanem a magyar néppel kellett volna paktumot kötni, s az MDF–SZDSZ paktum a demokrácia megszűnését jelentette. Lezsák Sándor hangsúlyozta, hogy derűlátó, mert az elmúlt 60 esztendőben soha nem volt akkora esélye a nemzeti újjászületésnek, mint most. Elképzelése szerint az új nemzeti program új alkotmányt jelent, kisebb országgyűlést felsőházzal. „Nemzetgyűlésnek fogják hívni, ahol az elszakított nemzetrészek képviselői is ott fognak ülni” – tette hozzá. /Valódi rendszerváltást vár Magyarország. Emlékkonferencia a lakiteleki találkozó 20. évfordulóján. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./ A lakitelki találkozó emlékére megrendezett értelmiségi fórumon az előadók szinte mindegyike azt hangsúlyozta, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint 20 évvel ezelőtt. Márpedig nem akárkik beszéltek e fórumon, ismét ott volt a magyar értelmiség színe-java, írta Borbély Zsolt Attila. Ott volt Lezsák Sándor egykori sátorverő, Fritz Tamás politológus, Morvai Krisztina büntetőjogász, az október 23-i rendőrterrort vizsgáló Civil Jogász Bizottság vezetője, Kelemen András külpolitikus, fideszes képviselő, Csurka István, a MIÉP elnöke, Széles Gábor nagyiparos, Pálinkás József akadémikus, s a névsor még folytatható Orbán Viktorig. A szocialista országrombolás valóban tragikus képet fest elénk. Orbán Viktor is rámutatott, a kormányzó milliárdos klikk mindeközben saját zsebre dolgozik, a rendőrség pártrendőrségként működik, az igazságszolgáltatás sem minden esetben pártatlan, a médiában az országrombolók uralkodnak, a gazdasági hatalom is az övék. S mi maradt a nemzetéért aggódó magyarnak? Bízhat abban, hogy Orbán Viktor optimizmusa nem megalapozatlan. Orbán úgy fogalmazott Lakitelken: „nem lehet ezt az országot sohasem úgy tönkretenni, hogy ha a polgári, nemzeti erők összefognak, akkor közös erővel ne tudnák azt újra felemelni”. /Borbély Zsolt Attila: Lakitelek egykor és most. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./
2007. október 4.
Tőkés László református püspök azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy megpróbál széthúzást kelteni „a magyar nemzetben, a magyar egyházakban és főként az Erdélyi Református Egyházkerületben”. A püspök elmondta: szeretett volna részt venni az október 6-i aradi megemlékezésen, de Király András, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke „durván elutasította részvételi szándékát”, azt üzenve neki, hogy „nincs mit ott keresnie”. Tekintettel arra, hogy Király András, az RMDSZ aradi szervezetének elnöke református lelkész, Tőkés szerint az RMDSZ „széthúzást akar kelteni a magyarság körében”. A püspök bejelentette, hogy Nagyváradon az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megegyezésre jutott az október 6-i megemlékezések közös megszervezését illetően. Tőkés Nagyváradra szervezett ünnepségén részt vesz Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a Nagy Sándor József tábornok emlékét őrző tábla megkoszorúzásánál pedig Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere mond beszédet. Orbán Viktor már Tusnádfürdőn elmondta, hogy ha Tőkés önálló jelöltként indul a november 25-i választáson, akkor őt támogatja. /Az RMDSZ Aradon, Tőkés Váradon ünnepel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2007. október 5.
Október 6-án Nagyváradon fog koszorúzni Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A cikkíró szerint „a politikai szembenállás határon túli exportjában, a megosztottság kiterjesztésében az utóbbi jó fél évtizedben jelentős szerepet vállalt a Fidesz”. Most viszont kedvező alkalom lenne arra, hogy egyenlő távolságot tartva viszonyuljon a megmérettetésre készülő erdélyi partnereihez. /Szűcs László: Gyászünnep a pártok felett? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./
2007. október 8.
Nyíltan támogatja Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Tőkés László független európai parlamenti képviselőjelöltet. A Fidesz személyes jelenléttel is besegít kampányába, és annyiszor jönnek majd, ahányszor Tőkés hívni fogja őket. Orbán – aki az RMDSZ-t magában foglaló Európai Néppárt (EPP) alelnöke is – kijelentette: az EPP támogatja Tőkés bejutását az Európai Parlamentbe. Aradon Dávid Ibolya MDF-elnök, Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Markó Béla RMDSZ-elnök is a magyarság egységét szorgalmazták, elítélve a megosztási kísérleteket. A Fidesz elnöke szerint van Erdélyben elég magyar szavazó, s ha a magyarok urnák elé járulnak, akkor semmilyen érdekütközés nem jön létre Tőkés László és az RMDSZ között. Elsőként és legdurvábban Markó Béla minősítette a magyar ellenzéki párt vezetőjének nyilatkozatát. Az RMDSZ vezetője szerint akár történelmi botlásnak is nevezhető, hogy Orbán Viktor és pártja nyíltan beavatkozik az erdélyi magyar politikába. Markó úgy vélte, a református püspök egyéni jelöltként nem juthat be az Európai Parlamentbe, legfeljebb azt érheti el, hogy az RMDSZ sem küldhet képviselőket. Aki ezt a megosztottságot támogatja, az akarva-akaratlanul is ahhoz járul hozzá, hogy Brüsszelben csak románok képviseljék Romániát – szögezte le Markó. Ha a Fidesz valóban segíteni akarta volna az erdélyi magyar közösséget, arról kellett volna meggyőznie Tőkés Lászlót, hogy fogadja el az RMDSZ felajánlását egy közös választási listán való szereplésre – vélekedett Markó. Orbán kijelentette: az Európai Parlamentben is olyan embernek kellene képviselnie az erdélyi magyarokat, aki teljes szívvel hisz a magyar függetlenségben és szabadságban. Tőkés hangsúlyozta: örvend annak, hogy sikerült együtt ünnepelni az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőivel. Bíró Rozália, nagyvárad alpolgármestere beszédében kiemelte: miközben sem az ellenségnek, sem a diktatúrának nem sikerült megsemmisítenie a magyarságot, most magyar magyar ellen küzd, s veszélybe sodorja a közösséget. RMDSZ-esek – közöttük Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, Pete István szenátor, Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke –végighallgatták Orbán Viktor és Tőkés László beszédét. Tőkés László élesen bírálta, hatalmi arroganciával vádolta az RMDSZ-t, egyrészt Király András Arad megyei RMDSZ-elnök kijelentése miatt, miszerint Tőkésnek nincs mit keresnie az aradi ünnepségen, másrészt pedig közölte, hogy megfenyegették: ha meghívja Orbánt Váradra, akkor „kommandók” kifütyülik a magyar politikust. Szilágyi Zsolt utólag elmondta, hogy a Bihar megyei RMDSZ köreiből kaptak ilyen fenyegetést. Dávid Ibolya hangsúlyozta: „Nem a politikai ellenfél az ellenség, hanem a nemzeti depresszió, a közöny, a gyűlölet, a széthúzás alapvető kérdésekben és a rombolás. Itt és az anyaországban is ezer kísérlet mutatkozik a felemelkedést biztosító cselekvési egység megbontására. ” Az aradi vértanúk emlékére Kolozsváron is emlékünnepséget szerveztek. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a szamosfalvi obeliszknél fejezte ki tiszteletét. Este a Farkas utcai református templomban ökumenikus szertartással folytatódott a 13 aradi vértanúra való megemlékezés. Egyed Ákos történész, akadémikus vázolta fel röviden az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetét. /Valkai Krisztina, Borbély Tamás: Orbán felsorakoztatta a Fidesz-t és az Európai Néppártot Tőkés mögé. Kissé feszült hangulatú együttünneplés Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Egységről, együttünneplésről és a szabadságeszméről beszéltek külön – Aradon és Nagyváradon – az október hatodikai megemlékezéseken részt vevő magyar és román politikusok. Október 6-án magyar zarándokok ezrei érkeztek az egész Kárpát-medencéből Aradra, a kivégzett honvédtisztek gyászünnepére. A megemlékezéseken részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Dávid Ibolya MDF-elnök, Terényi János magyar nagykövet és Cseh Áron főkonzul is. „Ma a magyarságnak új honfoglalásra van szüksége. Ismét otthonunkká kell tennünk Erdélyt, mert nekünk nincsen más otthonunk, csak ez, és többé nem akarunk alárendelt szerepet játszani ezen a földön, soha többé nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni itt!” – hangzott el Markó Béla RMDSZ-elnök üzenete. Nagyváradon az emlékezésen Orbán Viktor Fidesz Magyar Polgári Párt-elnök is részt vett. Biró Rozália RMDSZ-es nagyváradi alpolgármester az együttünneplés, együttgondolkodás, valamint az itthon maradás fontosságára helyezte a hangsúlyt. Orbán Viktor az összetartozásra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy „csak egymással szövetségben és nem egymás kárára tehetjük nemzetünket naggyá“. A hűvös idő miatt kevés kolozsvári jelent meg Szamosfalván, ahol Boros János alpolgármester és emlékezők koszorúztak. Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár termében emlékeztek a vértanúkra. /Egységüzenet helyett üzengetés az ünnepen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./ Markó Béla szövetségi elnök Aradon elmondott beszédében úgy vélekedett, október hatodika legfőbb üzenete ma is az, hogy a szabadságharc hősei, különféle meggyőződésük, vérmérsékletük és származásuk ellenére össze tudtak fogni egymással. „Civakodó nemzet nem fog magának szabadságot, egyenlőséget, testvériséget kivívni” – hangoztatta Markó Béla. /Új honfoglalásra van szükségünk. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./ A Kárpát-medence népei közötti összefogásra, a magyar nemzet kebelén belüli összetartásra hívta fel a figyelmet szombaton, Aradon a vértanú tábornokokra emlékező beszédében Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Dávid Ibolya MDF-elnök, valamint Markó Béla, az RMDSZ elnöke. /Aradon az RMDSZ az MSZP-vel és az MDF-fel emlékezett. Markó új honfoglalást hirdetett meg Erdélyben. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 10./
2007. október 8.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke a vendégként Nagyváradon és Érmihályfalván tartózkodó, illetve koszorúzó Orbán Viktort kemény szavakkal megrótta, történelmi botlásnak nevezte, hogy Tőkés László mellett beleavatkozik az erdélyi magyar politizálásba. A FIDESZ elnöke ugyanis támogatásáról biztosította az EP-választások független magyar jelöltjét. Markó kijelentette, Tőkés egyéni jelöltként nem juthat be az Európai Parlamentbe. Dávid Ibolya, az MDF elnöke természetesen Orbán Viktorral ellentétben Markóék nótáját fújta, de Markó nem kérte meg őt is: kétértelmű kijelentéseivel ne avatkozzék be az erdélyi magyar politikai életbe, ne hurcolja át a határon az anyaországi pártharcokat. Markó új honfoglalást hirdetett. Vajon nem a törvényhozásban kellene valamit elkezdeniük? Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke Marosvásárhelyen utasította el Borbély László miniszter néhány nappal korábban bemutatott régióátszervezési elképzelését. Olteanu elmondta, hogy a liberális párt nem vállalhatja fel az önálló Bolyai Egyetem ügyét, mivel az nem szerepel pártja és az RMDSZ közös kormányprogramjában. /Simó Erzsébet: Új honfoglalás, régi teketóriák. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./
2007. október 8.
Orbán Viktor nyíltan megmondta, hogy ő nem az RMDSZ-t, hanem Tőkés Lászlót támogatja az európai parlamenti választásokon, mert „olyan embert kell küldeni az Európai Parlamentbe, aki megalkuvás nélkül képviseli a magyarok érdekeit”. Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa kiállt az RMDSZ mellett, mondván, „hol volt az RMDSZ megalkuvása eddig, mondjuk leszámítva a Tőkésnek tett engedményeket”. /Ágoston Hugó: Nyíltan, rejtve. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2007. október 8.
Tőkés László és Markó Béla külön helyszíneken ünnepelte a vértanúk napját, Tőkés a magyarországi politikát is bevonni látszik a hazai politikai küzdelmekbe. Ez pedig többszörösen is kockázatos, írta Bíró Béla, mert a magyar belpolitikai küzdelmeket megterhelő gyűlölködés, intolerancia a romániai magyar közéletet is elrohaszthatja. Bizonyos, „hogy Gyurcsány Ferenc nem vállalkozik majd erdélyi kampányutakra. (Már csak ez hiányozna!)” Bíró azt állította, hogy az „RMDSZ és a magyar szocialisták közt soha nem volt olyan felhőtlen a kapcsolat, mint Orbán Viktor és romániai kliensei közt. ” A cikkíró szerint „Orbán Viktor a határokon túl is ugyanazt a nemzetkoncepciót próbálja érvényesíteni, mint Magyarországon: a magyar nemzet tagja az, aki az általa propagált jobboldali értékekkel azonosulni képes”. /Bíró Béla: A bomlás virágai. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2007. október 9.
Független jelölteket nem támogat az Európai Néppárt (EPP) – jelentette ki Javier Jiménez, az EPP szóvivője. „Nem ismerem Orbán Viktor kijelentését, de annyit mondhatok: bármilyen választásról is legyen szó, az EPP csak azokat a jelölteket támogatja, akiket valamelyik tagpártunk jelöl” – nyilatkozta Jiménez. Orbán – aki egyben az RMDSZ-t is magában foglaló EPP alelnöke – kijelentette, hogy a néppárt támogatja Tőkés László független jelöltet a november végi európai parlamenti választáson. /Független jelöltet nem támogat az EPP. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2007. október 9.
A Népújság erdélyi viszonylatban megdöbbentőnek nevezte, hogy Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök az európai parlamenti választási kampányban segíteni fogja a független jelöltként induló Tőkés Lászlót. A lap szerint a jelöléseket megelőző tárgyalássorozat erdélyi „ellenzéki” részről nem volt egyéb olcsó színjátéknál, továbbá a legnagyobb magyar ellenzéki párt a határon túlra exportálja a magyar belpolitika lövészárkait. /Benedek István: Kibújt a szög a zsákból. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./
2007. október 9.
Orbán Viktor Fidesz-elnök az Európai Néppárt nevében – annak egyik alelnökeként (a sok közül) – azt állította, hogy az EPP Tőkés László független jelöltet támogatja a romániai európai parlamenti választásokon az EPP-tag RMDSZ ellenében. Salamon Márton László főszerkesztő szerint ez már magában abszurdum, majdnem olyan, mintha egy politikai párt a saját maga állította jelölttel szemben egy másik jelöltet támogatna. /Salamon Márton László: Higgy és ne kutass? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
2007. október 9.
Orbán Viktor Nagyváradon bejelentette, a Fidesz Tőkés László oldalán vesz részt a romániai európai parlamenti választások kampányában. Markó Béla RMDSZ-elnök értelmezése szerint e bejelentéssel másfél évtizedes közmegegyezés határait lépte át a magyarországi jobboldal vezető pártja. Ez az elv a kilencvenes évek elején alakult ki. Akkor, amikor még a magyar közmegegyezés részének számított, hogy az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselője. Aki ma az erdélyi magyarság belügyeibe való beavatkozásnak tekinti Orbán Viktor szerepvállalását, az nem számol a korral. Az európai parlamenti választásokon várhatóan valamennyi román párt kampányát a nyugati testvérpártok politikusai segítik majd. Az RMDSZ-nek azon kellene elgondolkodnia, hogy akit segítségül hívhatna, annak a segítsége inkább viszi, mint hozza a szavazatokat. /Gazda Árpád: Hol a határ? = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./
2007. október 10.
Az RMDSZ nem a Fidesszel akar versenyezni a Romániában sorra kerülő európai parlamenti választáson, hanem a román pártokkal – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke sajtóértekezletén. Szerinte aki ma az RMDSZ-szel szemben független magyar jelöltet támogat Romániában, a „legtöbb amit elérhet az, hogy Romániából nem lesz magyar képviselő Brüsszelben”. Súlyos hibának nevezte, hogy a Fidesz bejelentette: tevékenyen támogatni fogja a független jelöltként induló Tőkés László református püspök választási kampányát. Lehetetlennek mondta, hogy az RMDSZ és a független jelölt egyaránt átlépjen a küszöbön, azaz megszerezzék a szavazatok nyolc százalékát. „Ezért nagyon rossz döntés és hiba, hogy a Fidesz tevékenyen támogatja Tőkés László püspököt” – mondta Markó Béla. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a térségben erősödik a nacionalizmus és a magyarellenesség. Ennek példájaként említette, hogy a szlovák parlament megerősítette a Benes-dekrétumok érvényességét. Figyelmeztetett arra is, hogy Romániában sem a legjobb a magyar–román viszony. Markó közölte, hogy az RMDSZ listáján indított első három jelölttel együtt október 10-én Brüsszelben az Európai Néppárt (EPP) vezetőivel találkozik. Hangsúlyozta, elégtétellel hallotta az EPP szóvivőjét, aki Orbán Viktor Nagyváradon tett kijelentésével ellentétben azt erősítette meg, hogy az EPP a tagpártjait támogatja. /Markó: Az RMDSZ nem a Fidesszel akar versenyezni Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2007. október 10.
Cs. Gyimesi Éva október 6-án Aradon ünnepelt. Szerinte a „két nemzet himnusza egymás után számomra dermesztően közel hozta a kölcsönös ellenségképeket, amik a taxisofőrben is megjelenő mai román (és magyar) szélsőjobb gyűlöletét alkalmanként rituálisan ébresztgethetik. Orbán Viktor nagyváradi kampányolása ilyenek alá adott lovat, ez pedig életellenes. ” A cikkíró megállapította: „A gyermek biztonsága, vagyis a béke a hímsovén politikai osztályok számára nem látszik kielégítő mértékben közügynek. Ha fogy a magyar nemzet, hát ezért is fogy. ” Továbbá: a szeretet parancsa azt is jelentheti, hogy „lemondok egoizmusomról, a saját hatalmam irgalmatlan érvényesítéséről azok közösségéért, akiket szolgálni vélek. ” /Cs. Gyimesi Éva: Nekünk Világos kell? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
2007. október 10.
Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke október 9-én sajtónyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy a november 25-i európarlamenti választásokon Romániának sikerül megszereznie a neki járó EP-mandátumok nagy részét. Hangsúlyozta továbbá, hogy Tőkés László független jelölt az EPP-vel közeli kapcsolatban áll, és ha mandátumhoz jut, akkor csatlakozni fog az EPP-frakcióhoz. Mint fogalmazott, az EPP pozitívan viszonyul Tőkés jelöléséhez, és teljes mértékben egyet ért Orbán Viktornak, az EPP alelnökének a püspököt támogató állásfoglalásával. /Martens támogatja Tőkés jelölését. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2007. október 11.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szövetség európai parlamenti listavezetőivel, Frunda Györggyel, Sógor Csabával és Winkler Gyulával október 10-én egynapos látogatást tett Brüsszelben, ahol az Európai Néppárt (EPP) politikusaival és tisztségviselőivel találkozott. Markó Béla szerint visszaüthet, hogy az Európai Néppárt mind az RMDSZ, mind Tőkés László református püspököt támogatja az európai parlamenti választási kampányban. Az RMDSZ elnöke találkozott Wilfried Martensszel, az EPP elnökével, aki előzőleg személyes nyilatkozatban tette közzé, hogy pártja mind romániai tagpártjait (tehát köztük az RMDSZ-t), mind pedig Tőkés Lászlót támogatja. Markó megismételte azt a véleményét, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hibát követett el, amikor Tőkés Lászlót biztosította támogatásáról. Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő szerint Orbán Viktor károkat okoz az erdélyi magyarságnak azzal, hogy megosztja a politikai elitet, és a közös erdélyi magyar európai parlamenti lista helyett Tőkés László egyéni jelöltségét támogatja. Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt mondta újságíróknak Brüsszelben: az RMDSZ-nek korábban kellett volna nyitottságot mutatnia a Tőkés Lászlóval való együttműködésre. Szent-Iványi István SZDSZ-es európai parlamenti képviselő közölte, hogy az SZDSZ az RMDSZ-t támogatja a romániai EP-választási kampányban. /Markó: Visszaüthet az EPP kétirányú támogatása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2007. október 12.
Utolsó percben kellett helyszín változtatást eszközölnie Gyergyószentmiklóson az Autonómia az EU-ban témájú lakossági fórum szervezőjének, a Magyar Polgári Szövetség Gyergyószéki szervezetének, ugyanis a Salamon Ernő Gimnázium vezetősége – ahová meghirdették a fórumot – egy nappal Tőkés László és Kövér László találkozója előtt szerződést bontott. Arra a törvényre hivatkoztak, amely megtiltja politikai jellegű rendezvények szervezését az iskolákban. Árus Zsolt, a fórum egyik szervezője úgy értesült, hogy az RMDSZ felső vezetéséből „szólt le” valaki, és nyomást gyakoroltak az iskolaigazgatóra. Szóbeszéd szerint az RMDSZ helyi vezetői közül hívták fel Lakatos Mihály igazgató figyelmét a törvényes előírásokra. Lakatos mindkét információt cáfolta. Sokan érvelnek azonban azzal, hogy „a néhány héttel ezelőtt összehívott RMDSZ Gyergyó területi küldöttgyűlésére nem vonatkozott ugyanez a jogszabály, noha a küldöttek tanácsa SZKT- és KAT-tagokat választott a gimnázium dísztermében”. „Tévedés történhetett, tudomásom szerint az RMDSZ tájékoztató rendezvényt szervezett, és nem politikai jellegűt” – érvelt Lakatos a Krónika kérdésére. „Még nem kezdődött el a kampány, és az RMDSZ máris negatív kampányba lendült” – jelentette ki Tőkés, utalva az október 6-i aradi megemlékezés körüli üzengetésre, amikor is – mint érvelt – az RMDSZ aradi vezetője megüzente Tőkésnek, hogy sem őt, sem Orbán Viktort, a Fidesz elnökét nem látják szívesen Aradon. Tőkés hangoztatta, szem előtt tartja a Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott tárgyalásokat követő szeptember 6-ai közös nyilatkozatban foglaltakat. Továbbra is keresi az összefogás lehetőségét. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Párt választmányi elnöke pártja azon törekvéseit hangsúlyozta, amely a határon túli magyarság érdekérvényesítésére irányul, és a gyergyóremetei gyökerekkel is rendelkező Gál Kinga európai parlamenti képviselő tevékenységét hozta fel példának. Kicsinyhitűnek nevezte Markó Bélát azon kijelentése miatt, miszerint Tőkés a Fidesz-támogatottsággal csak azt éri el, hogy a magyarságnak ne legyen az EP-ben képviselője. A püspök szerint matematikai Nobel-díjra kellene előterjeszteni Markó Bélát, mert bebizonyította, hogy a 2,8 százalék több, mint az 5 százalék. Szilágyi Zsolt EMNT alelnök jelentette be: létrehozták Tőkés László honlapját. Ígérete szerint a www.tokeslaszlo. ro és a www.tokeslaszlo.eu honlapokon naprakész információkkal szolgálnak az érdeklődőknek. /Jánossy Alíz: Matematikai Nobel-díj Markónak? = Krónika (Kolozsvár), okt. 12./ Kérdéses, hogy az RMDSZ-nek lesz-e nehezebb 5 százalékot összegyűjteni, vagy pedig egy független jelöltnek 2,8-at – vetette fel Gyergyószentmiklóson Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tőkés a Magyar Polgári Szövetség meghívására Székelyföldre látogatott, Kövér Lászlóval, a Fidesz választmányi elnökével, valamint Szilágyi Zsolt kampányfőnökkel együtt. „Jogunk van ahhoz, hogy a határokon túl rekedt magyarok érdekeiben felszólaljunk” – indokolta a magyarországi párt beavatkozását a romániai EP-választásokba Kövér. /Barabás Márti: Szendvicspénz Tőkés László kampányára. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2007. október 13.
Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romániai magyarság, jelentette ki Szent-Iványi István liberális EP-képviselő, az SZDSZ, a kisebbik koalíciós párt külügyi kabinetjének vezetője sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szent-Iványi beszámolt arról, hogy Brüsszelben találkozott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével és a párt listavezetőivel. Hozzátette: segítenek az RMDSZ-nek, hogy a párt elérje a bejutáshoz szükséges öt százalékot az EP-választáson. /Szent-Iványi: Káros és felelőtlen a Fidesz erdélyi politizálása. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./
2007. október 22.
Budapesten az Operaházban október 22-én, a forradalom kitörésére emlékező díszelőadáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet. A Fidesz és a KDMP az Astoriához várja híveit. A beszédek elhangzása után az ünneplők a Terror Házához vonulnak. Október 22-én és 23-án a rendőrség szinte a fél Budapestet lezárja. Az állami megemlékezések mellett a Fidesz nagygyűlése miatt lesznek még komoly korlátozások. A forradalom kitörése évfordulójának napján teljesen körbezárják az Opera környékét, gyalogosan sem lehet arra közlekedni. A Fidesz békés, nyugodt megemlékezést akar. Beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, ‘56-os halálraítélt, Tarlós István, a Polgári Szociális Bázis vezetője, a népszavazási kampány politikai felelőse, és Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Az ünnepi megemlékezéseket megelőzően Gyurcsány azt mondta: „Másképp ítéli meg a forradalmat egy túlélő hős, és másképp az, akinek lelőtték az édesapját. Másképp ítéli meg Kádár-népe Nagy Imre örökségét, és másképp viszonyul ehhez a modern baloldal”. Szerinte egy biztos: progresszív szocialista nem közösködik Kádárral. /Megemlékezések ‘56-ra – óvintézkedésekkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
2007. október 24.
Akár tavaly, idén is rendbontások zavarták meg az 1956-ra emlékező ünnepségeket Magyarországon. Tizenkilenc ember sérült meg a budapesti, utcai rendbontásokban, amelyek miatt húsz embert állítottak elő. A rendőri vezetők kijelentették, a Szabadság téren október 22-én rendezett – bejelentett – tüntetést követően rendzavarások történtek. Egy személy van szabálysértési őrizetben: Toroczkai László, a Szabadság téri demonstráció szervezője. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Astoriánál mondott beszédében kijelentette: „Addig nem nyugszunk, amíg a 2006. október 23-ai események elkövetőit, a felbujtókat és az értelmi szerzőket fel nem derítjük, felelősségre nem vontuk,” Hozzátette: „az elkövetők, a verőlegények közvetlen parancsnokai, a rendőri vezetés, az őket biztató politikusok máig azt hiszik, elkerülhetik a felelősségre vonást, de tévednek. ” Kifejtette: 2006. október 23-án békés, törvényt tisztelő polgárok emberi méltóságát taposták sárba maszkjaik mögé rejtőzött „verőlegények”, mögöttük a megrendelő hatalom jól kivehető sziluettje. Orbán Viktor szerint ami ma Magyarországon van, az nem a nyugat és nem a XXI. század, ez a keleti élet és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér. Az Astoriánál Tőkés László püspök megemlékezett arról, hogy Romániában 1956-ban magyarok és románok éreztek együtt a magyar forradalommal, és szervezkedtek, sokukat börtönbüntetésre ítéltek. A Fidesz nagygyűléséről az emberek a Terror Házához vonultak. /Ismét erőszak tombolt. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./
2007. október 24.
Október 23-án egy év után ismét összecsaptak a demonstrálók a rendfenntartó erőkkel Budapest utcáin. A Kossuth Lajos teret a rendőrség kordonokkal teljesen lezárta. A területre csak a meghívott vendégek és az akkreditált újságírók mehettek be. A kordonon kívülről füttyszóval, a miniszterelnököt gyalázó bekiabálásokkal igyekeztek többen megzavarni a zuhogó esőben zajló rendezvényt. Október 23-án a Szabadság téri Hazatérés A református templomban felavatták Horthy Miklós, Kossuth Lajos, Szabó Dezső és Wass Albert mellszobrát. A templom előtti emelvényen ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész felszólította a parlamentet, hogy hívják össze a nemzetbiztonsági bizottságot, és a testület vizsgálja meg, hogyan akarja Izrael megvenni Magyarországot. A Fidesz– akárcsak a tavaly – az Astoriánál tartotta nagygyűlését, amelyen a szervezők szerint 250 ezren, a rendőrség becslése szerint 30 ezren vettek részt. Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 56-os halálraítélt beszédével kezdődött a Fidesz ünnepi nagygyűlése. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondott beszédet, rajta kívül Tőkés László királyhágómelléki református püspök is beszélt. „Most jövök Aradról, a magyar Golgotáról, az erdélyiek üzenetét hozom, az erdélyi kisebbség üzenetét, a magyarországi kisebbségnek, a magyarországi új többségnek” – kezdte beszédét a püspök. Mint mondta, az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak Erdély- és Románia-szerte is komoly kihatása volt, hiszen megmozdult a magyarsággal együtt a románság is. A református püspök szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc várva várt félszázados évfordulóját tavaly tönkretették. A nagygyűlés végén a résztvevők a Terror Háza Múzeumhoz indultak, a menet élén többek között Orbán Viktor, Semjén Zsolt KDNP-elnök, Lezsák Sándor és Tőkés László haladt. A rendőrség teljesen lezárta az Opera környékét, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő beszélt, az Andrássy út a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Oktogonig zárva volt, csakúgy, mint az odavezető mellékutcák. A rendőrség tájékoztatása szerint a tömegoszlatásnál vízágyút és könnygázgránátot alkalmazott. /Ünneplés könnygázban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./
2007. október 25.
Az egész magyarság pártokon kívüli és felüli képviselője szeretne lenni az Európai Parlamentben Tőkés László királyhágómelléki református püspök, aki október 24-én sajtóértekezleten indokolta Budapesten, hogy miért indul egyéni jelöltként az európai parlamenti választáson. Tőkés László szerint az erdélyi magyaroknak olyan érdekképviseletre van szükségük, amely nincs alárendelve a román hatalmi érdekeknek. Mint mondta, megdőlt Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az a tétele, hogy az erdélyi magyarok egyetlen képviselője az RMDSZ lenne. Szerinte az RMDSZ megosztotta a magyarságot, és sokan elfordultak tőle. A püspök alapvető tétnek nevezte, hogy az erdélyi magyarságnak mint autonóm közösségnek teremtsék meg a képviseletét nemzetközi szinten. Másik célként a határok feletti nemzeti érdekérvényesítést nevezte. „Drámai, hogy Európában gyakorlatilag nem létezik magyar kérdés” – fogalmazott, majd hozzáfűzte: kár volna csak nemzetállami mivoltában megjelennie Magyarországnak; a Kárpát-medencei magyarságnak kellene megjelennie. Utalt rá, hogy emiatt az egységes, nemzeti érdekeken alapuló stratégia miatt támogatja őt Orbán Viktor, valamint az Európai Néppárt elnöke. /Tőkés: a magyarságot képviselném. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./
2007. október 25.
November 20-án Marosvásárhelyen, 21-én Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, 22-én pedig Sepsiszentgyörgyön tart kampánygyűlést Tőkés László, az eseményeken részt vesz és beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is – jelentette be a független EP-jelölt Maros megyei kampánystábját vezető Tőkés András. Elmondta, a megye falvainak mintegy 60–70 százalékában sikerült eddig olyan önkéntes csoportokat szerveznie, amelyek segítségükre lesznek a kampányban. Tőkés András szerint Sógor Csaba bizonyult az RMDSZ „trójai falovának”, hisz beavatottként értesülhetett Tőkésék szándékairól. Egy nyilvánosságra került belső RMDSZ-es dokumentumra hivatkozva közölte: fennáll a veszélye annak, hogy a Fidesz elnökének látogatását az RMDSZ meg kívánja zavarni. Erről tájékoztatták Orbán Viktort is, aki nem mondta le útját. /Tőkés Orbánnal kampányol. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./
2007. október 26.
„Az RMDSZ sem Orbán Viktort, sem Tőkés Lászlót nem tervezi kifütyölni, ilyen föl sem merülhet. Mi Orbán Viktorban tiszteljük a volt kormányfőt, a Fidesz elnökét. ” így reagált Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és kampányfőnöke Tőkés kampánystábjának arra az „értesülésére”, miszerint RMDSZ által felbíztatott csoportok fütyüléssel próbálják bojkottálni Orbánt a hétvégi erdélyi rendezvényeken. „Szilágyi Zsolt hazudik. Nem először, és ezek szerint nem utoljára hazudik. Úgy látom, hogy mivel nincs programjuk, nincs mit mondaniuk, hazugságkampányba kezdtek ellenünk. Folyamatosan mocskolják az RMDSZ-t mindenhol” – kommentálta a hírt Kelemen Hunor. Tőkés László október 25-én avatta fel a kampányirodát Nagyváradon. A püspök elmondta, Orbán Viktor meghívására vett részt az október 23-i budapesti megemlékező Fidesz-nagygyűlésen. „Nem fogunk összeölelkezni a diktatúra örököseivel, azokkal és azok hozzátartozóival, akik felelősek az ‘56-os hősök kivégzésében” – mondta a püspök. Arról is beszélt, hogy ellentétben az RMDSZ-szel, az ő kampánya szerény lesz, „mert nem állnak rendelkezésünkre magyar és román központi költségvetési pénzek”. Tőkés elmondta, hogy ő nem új honfoglalást akar, hanem azt szeretné, ha Erdélyben minden magyar itthon érezhetné magát. Ezért is az a szlogenje, hogy Unió, Erdéllyel!, mert számára az integráció azt is jelenti, Erdély az Unióhoz csatlakozik. /Both Abigél, Lokodi Imre: Ki fütyöli ki Orbán Viktort? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./
2007. október 29.
Rendíthetetlen, bátor, elszánt és megalkuvást nem ismerő emberre lesz szüksége az Európai Parlamentben a romániai magyarságnak, amelynek nagy számban kell részt vennie a november 25-i romániai európai parlamenti választásokon – mondta október 27-én Krasznamihályfalván és Nagybányán Orbán Viktor. A Fidesz-elnök a Tőkés László református püspök kampányát megnyitó rendezvényeken vett részt a hét végén a Partiumban, Máramarosban és a Szilágyságban. Tőkés László kifejtette: a jövendő brüsszeli képviselet központi programja az autonómia lesz. Krasznamihályfalván Orbán Viktor elmondta, hogy mindig szívesen jön Erdélybe és bármelyik határon túli településre, mert az itteniek arra emlékeztetik, hogy „semmifajta mesterséges határ nem választhat el minket egymástól, mert a magyar nemzet egységes volt és az is marad”. Orbán kifejtette: „Van egy közös magyar ügy. Azért járok most itt, hogy meggyőzzem az ittenieket, szedjék össze magukat, és menjenek el szavazni novemberben!” Orbán Viktor Nagybányán hangsúlyozta, az a kérdés: a magyarok képesek lesznek-e olyan nemzetpolitikát folytatni, amely nem szétforgácsoló és nem megosztó. Az ÚMSZ kérdésére, ha az erdélyi magyarság EP-képviselet nélkül marad, lesz-e lelkiismeret-furdalása a Fidesz elnökének a megosztó politika miatt?, Orbán Viktor azt mondta: „Miért nekem legyen? Legyen az erdélyi magyarságnak, amiért nem ment el kellő számban szavazni vagy rosszul szavazott!”Temesvártól Brüsszelig címmel juttatott el szerkesztőségekbe felhívást Tőkés László független EP-jelölt sajtóirodája. A felhívás szövege szerint „az erdélyi magyarok történelmi lehetőség előtt állnak: Tőkés László személyében „olyan világszerte ismert és megbecsült személyiséget küldhetnek képviselőként az Európai Parlamentbe, akinél hitelesebben senki nem jeleníti meg Európában a határokon átívelő összmagyar nemzeti integráció programját”. A felhívás emlékeztet Tőkés szerepére az 1989. decemberi eseményekben. Az aláírók között van Csoóri Sándor, Szőcs Géza, György Attila vagy Jókai Anna, Makovecz Imre műépítész, Lohinszky Lóránd színművész, Péntek János nyelvész, Neményi Ágnes szociológus, Vizi E. Szilveszter orvos-biológus. /Both Abigél, Sike Lajos: Tőkés-kampány Orbánnal. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./
2007. október 29.
Orbán Viktor elleni terveket sző az RMDSZ, jelentette be Tőkés László püspök kampányfőnöke, Szilágyi Zsolt Nagyváradon. Lokodi Imre, a lap munkatársa szerint ez durva konfrontáció. Lokodi szerint az RMDSZ „arra van kényszerítve, hogy rendre megválaszolja a püspök vádjait. ” /Lokodi Imre: Szlogengyártás, püspökerősítés. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./
2007. október 29.
Magyarország volt miniszterelnöke, Orbán Viktor Krasznamihályfalván, illetve Avasújvároshegyen tartott beszédében hangsúlyozta: „olyan emberre van szüksége a magyarságnak Brüsszelben, aki rendíthetetlen, és aki a múltban is szembe mert szállni az igazságtalansággal, aki nem alkuszik meg a konjunktúra ilyen–olyan változásai miatt. ” A FIDESZ–MPSZ elnöke Tőkés Lászlót kísérte el. Tőkés László és Orbán Viktor leplezték le a leendő Krasznamihályfalvi Michael de Ruyter Egyházi Ifjúsági és Turisztikai Központ alapkövét. A szóbanforgó létesítmény, ahogy a püspök fogalmazott „a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyik helyi bástyája lesz, olyan, amihez hasonlót Partium–szerte többet is létesítettek már. ” A leendő létesítményhez gr. Dégenfeld Sándor nagy értékű belterületet adományozott. Avasújvároshegyre sokan eljöttek a környező településekről, de a megyeközpontból is. /Fodor István: Orbán Viktor Ft. Tőkés László társaságában Szatmár megyében járt. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./
2007. október 29.
Erdélyben mindig könnyű dolga van Orbán Viktornak; ottani jelenései hosszú évek óta tömegeket vonzanak, jegyzete meg a Népszabadság munkatársa. Olyan vállalkozáshoz adja most a nevét, amely veszteségeket okozhat. Az újságíró szerint az ő megosztó politikája miatt maradhat a legjelentősebb külhoni magyar közösség európai képviselet nélkül. /Kis Tibor: Mit keres Orbán Erdélyben? = Népszabadság (Budapest), okt. 29./
2007. október 29.
Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Marosvásárhelyen kijelentette, hogy a szövetség meghívja Traian Basescu államfőt a november 18-án esedékes kampányzáró rendezvényre. Borbély László élesen kritizálta Orbán Viktor jelenlétét Tőkés László novemberi kampánykörútján, mert az RMDSZ és a Fidesz is az Európai Néppárt tagja. /Sz. T. : Basescu RMDSZ-kampányzárón? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./
2007. október 30.
Október 29-én Budapesten az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásai során Eörsi Mátyás, SZDSZ-es képviselő kijelentette: ha úgy alakul a helyzet, hogy a romániai magyarságnak nem lesz politikai képviselete az Európai Parlamentben, ez részben Orbán Viktor személyes felelőssége lesz. Közölte: 17 éve konszenzus van arról a magyar politikában, hogy a határon túli magyar közösségek legitim érdekképviseleti szerveit segíteni kell, vagy ha nem tudnak segíteni, legalább nem ártanak neki. Eörsi Mátyás szerint minden, Tőkés László független európai parlamenti képviselőjelöltre leadott szavazat annyit jelent, hogy egy szavazattal kevesebb jut az RMDSZ-nek. /Eörsi Mátyás Orbán Viktor erdélyi kampányolását bírálta. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./
2007. október 31.
Az RMDSZ a lehető legjobban időzítette régióátrajzolási offenzíváját: egy ehhez hasonló elképzeléssel elő lehet rukkolni még az EU romániai nagyköveteinél is, ezt megtette október 30-án a szövetség. Üres duma, mondta Eörsi Mátyás SZDSZ-es magyarországi képviselő arról, amit Tőkés László a nemzetben politizálásról EP-választási program gyanánt hangsúlyozott: az összmagyarság érdekeit képviselné Brüsszelben. Eörsi szerint Brüsszelben kevés az olyan terület, ahol összmagyar fogalmakban lehetne gondolkozni. Salamon Márton László főszerkesztő szerint az ilyen megfogalmazásoktól óvakodni kell Európa fővárosában, ahol a tagországok érdekei mellett csakis regionális érdekek férnek meg, mint számba vehető szempontok. Orbánnak nem lesz rossz a lelkiismerete azért, hogy esetleg miatta nem jut be romániai magyar képviselő az EP-be, mert Brüsszelben majd ellátja a magyarországi “nemzeti oldal” a képviseletet. A főszerkesztő szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke számára a romániai magyarok brüsszeli képviselete nem tét. Az igazi tét a szavazatokban kifejeződő népszerűség. /Salamon Márton László: Üres duma. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./