Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2010. április 15.
Erdély, a magyar politika barométere
A magyarhoni választások első fordulója után a győztes Fidesz nem ünnepelt, de a Vörösmarty téri éjszakai spontán összejövetel heve hozzánk, Erdélybe is átsütött. Az intenzív érdeklődés, amely még a romániai belpolitikai eseményekről is elterelte a figyelmet, nemcsak ezekre az órákra volt jellemző.
Az erdélyi magyarság többsége a Fidesz 2002-es kormányzatból való kibillentésének döbbenete után gyorsan felocsúdott, s akik rokoni, baráti, ismeretségi kapcsolataik révén ezer és ezer szállal kötődtek az anyaországhoz nyolc esztendőn át, a legreménytelenebb pillanatokban is hittek abban, hogy vége lesz egyszer a nagy szoci és ballib lakomának, és a nemzetpolitikában visszaköszön az Antall József-i és Orbán Viktor-i időkből az, ami jó.
Be kell ismernünk, hogy ezt a reményt nemcsak az táplálta, hogy a Fidesz ezekben a nehéz időkben is, ellenzéki lehetőségeinek függvényében, magára vállalta az elszakított nemzetrészek képviseletét, hanem az is erősítette hitünket, hogy fokozatosan a végletekig elpimaszodó cinikus magyar kormányok folyamatosan maguk ellen hergelték a határokon kívül élő nemzetrészek magyarjait.
A külmagyarok elidegenedése csak a hatalmat gyakorló és ezzel visszaélő pártokkal való viszonyban volt érzékelhető, a társadalom minden más rétegéhez tartozó közmagyarok erdélyi kapcsolatai eközben pozitív irányba mozdultak el. Tartalommal és érzelmekkel, élettel telítődtek a testvérintézményi, a testvértelepülési és a civil kapcsolatok. A 2005. december 5. miatti szégyen tömegjelenséggé vált. A mostani választásokon szégyenpadra ültetett pártkorifeusoknak észre kellett volna venniük, hogy a kisebbségből fakadó erősebb nemzettudatot milyen mértékben sérti az ostoba turulmadarazás és árpádsávozás, a minálunk az örökös magyar nemzeti értékek közé sorolt Wass Albert, gróf Teleki Pál kitiltása Budapestről.
Utólag elmondhatjuk, hogy a mostan szétoszlott vagy csúfosan megvert hadak politikai intrikáinak köszönhetően született Erdélyben száz és száz turulmadár, ezek a politikai idétlenségek is besegítettek abba, hogy a csíksomlyói, a perkői búcsú, az ezer székely lány ünnepe és általában az erdélyi vonzatú magyar turizmus megélénkülése ennek a nem anyaországhoz méltó ellenséges viselkedésnek köszönhető.
Ez a kiközösítés nemcsak a kormánypártiaknak szólt. Dávid Ibolyának sorozatos köpönyegforgatásai miatt a csíksomlyói búcsú helyett a tápiószentmártoni Attila-dombon kellett energiával feltöltődnie, ami most az akkumulátorából végleg kifogyott. Hiller István művelődési miniszternek az erdélyi fiatalok tüntetése miatt a sepsikilyéni templom freskóinak avatóünnepségére nem volt tanácsos eljönnie. Eörsi Mátyás Kolozsvárról távozott oly módon, mint a napóleoni háborúban a győri vitézek.
Mindeközben a Fidesz és a kereszténydemokraták emberei otthonosan mozogtak nálunk, Tusványos valóságos Fidesz-fórummá vált, a mindenhol szeretettel fogadott nemzeti érzelmű magyarok, mint olykor az emigrációba szorult cseh, lengyel kormányok, itt érezhették az övéik között magukat. És természetesen otthon, ahol mostanig milliókat állítottak maguk mögé, azok közül is, akik a tavaly még bíztak a szocialistákban.
Erdély a magyarság vállalásának barométere volt. A most bukott vagy szétporladt pártok nem érzékelték a higanyszál mozgását, és most a felkelő nap felé fordulva rázzák öklüket.
Sylvester Lajos, Háromszék
Erdély.ma
2010. április 15.
A szenátus elnökét aggasztják a magyarországi választási eredmények
(MTI) – Aggasztják a magyarországi választási eredmények Mircea Geoanat, a román parlament szenátusának elnökét, aki szerint a Fidesz győzelme a Szász Jenő által irányított Magyar Polgári Párt megerősödéséhez vezethet.
Keddi blogbejegyzésében Geoana úgy értékelte a magyarországi választási eredményeket, hogy nem lenne meglepő, ha Traian Basescu román államfő és Orbán Viktor "összehangoltan a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kárára cselekedne" majd, és megfosztanák ez utóbbit a romániai magyarok legfőbb érdekvédelmi szervezeteként élvezett státusától, ami első lépésben az RMDSZ- nek a kormányból való kiszorítása révén valósulhat meg.
Geoana szerint a magyarországi választási eredményt Bukarestben elsősorban abból a szemszögből kell vizsgálni, hogy a Fidesz támogatja a romániai magyar "radikális" erőket. Úgy véli, hogy Orbán Viktor "támogatja" Tőkés László romániai európai parlamenti képviselőt és Szász Jenő MPP- elnököt, valamint a szlovákiai, a vajdasági és az ukrajnai radikális magyar erőket.
A szenátus elnöke szerint köztudott az is, hogy Basescu az MPP pozícióját akarja megerősíteni az RMDSZ kárára, így a magyarországi választásokat követően az MPP nem csak Basescu támogatását élvezheti majd, hanem a budapesti új hatalomét is – írja Mircea Geoana.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. április 15.
A küszöbönálló kormányváltás nyertese az egész nemzet – Magáénak érzi a Fidesz szép győzelmét az EMNT
Magyarország polgárainak jelentős többsége egyértelmű felhatalmazást adott a választottainak arra, hogy lezárjanak egy korszakot – írja csütörtöki közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Úgy fogalmaznak: magukénak érzik a Fidesz győzelmét, „hiszen ezáltal egy olyan értékrend válik meghatározóvá az ország- és nemzetépítésben, amely a Fidesz és az erdélyi polgári-nemzeti erők húszéves, termékeny együttműködésének eredménye”.
2010. április 11-én a Fidesz–KDNP választási koalíció elsöprő – európai szinten is úgymond példa nélküli – győzelmet aratott a magyarországi országgyűlési választások első fordulójában. „A győzelem várható volt, mégis örülünk a bizonyosságnak, aránya pedig egy ügydöntő népszavazás erejével bír” – olvasható a közleményben. Mint fogalmaznak, Magyarország polgárainak jelentős többsége egyértelmű felhatalmazást adott a választottainak arra, hogy lezárjanak egy korszakot, és a nemzeti gondolatra érzéketlen posztkommunista internacionalizmust (MSZP), valamint a kozmopolita modernizációt (SZDSZ) képviselő, az országot a térség éllovasából sereghajtóvá silányító politikai garnitúrát eltávolítsák a döntéshozatal közeléből, és a húsz évvel ezelőtt elmulasztott valódi rendszerváltozást végre kikényszerítsék.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magáénak érzi a Fidesz szép győzelmét, hiszen ezáltal egy olyan értékrend válik meghatározóvá az ország- és nemzetépítésben, amely a Fidesz és az erdélyi polgári-nemzeti erők húszéves, termékeny együttműködésének eredménye a bálványosi folyamat keretében. „Meggyőződésünk, hogy a küszöbönálló kormányváltás nyertese nem csupán a szűken vett ország és annak polgárai, hanem az egész nemzet, annak külhoni közösségeivel együtt” – írja a közlemény.
A határokon átívelő, határmódosítás nélküli nemzetegyesítés nagy lélegzetű programjának gyakorlatba ültetése a nemzet ügyeit felvállaló kormány és a vele stratégiai partnerséget vállaló külhoni magyar érdek-képviseleti szervezetek közös feladata és felelőssége. Győztes csata után sok a „szövetséges”. Ilyenkor még azok is „barátokká” válnak, akik még a választást megelőző napokban is a Markó-doktrína – „tartsunk egyenlő távolságot minden magyarországi párttal” – értéksemleges elvét hirdették – fogalmaz az EMNT közleménye.
Az EMNT nem kíván részt venni a politikai helyezkedések versenyfutásában. Mint írják, „több éve azon munkálkodunk, hogy a szűkkeblű pártpolitikai meggondolásokat a nemzetpolitikai látásmód váltsa fel. Sokkal nagyobb a tét annál, mintsem hogy kisstílű, egyéni érdekeket előtérbe helyező politikai akarnoksággal vesztegessük el az előttünk álló történelmi esélyt”. Rendezni kell végre közös dolgainkat – írja a közlemény. Rengeteg munka vár reánk, mindenekelőtt pedig „Trianon gyógyítása” – teszik hozzá.
Kilencven év után a szétszakítottság állapotát végre a közösségvállalás cselekvő öntudata válthatná fel. Ne csak mondjuk, hogy „egy a nemzet”, hanem gondolkodjunk is ebben, és eszerint is cselekedjünk – hangsúlyozza az EMNT. Itt az idő arra, hogy a kommunista vétetésű „be nem avatkozás politikájának” elvével végképp leszámoljunk. Az egész Kárpát-medencei magyarság érdekeiért kell összefognunk mindannyiunknak – teszik hozzá.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) keretében a nemzet ügyeiért felelősséget érző szervezetek eddig is ezt szorgalmazták, de mindezt az eddigieknél is eredményesebben tehetnék, hogyha ezt az újraalakuló – a magyarországi pártokat és a kormány képviselőit is magába foglaló – Magyar Állandó Értekezlet keretében tehetnék. Példaértékű, ahogyan Magyarországon a Fidesz–KDNP néppárti koalíciónak sikerült egy táborba gyűjtenie az ország nemzetben gondolkodó – immár többséget alkotó – részét. Ezt szorgalmazza Erdélyben az EMNT is az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében.
„Nemzetpolitikai téren csak együtt lehetünk eredményesek” – írja az EMNT. Hozzáteszik: reméljük, hogy a példából az erdélyi magyar politikai és közélet szereplői is érteni fognak. A magyar nemzeti érdekek hatékony képviselete csak olyanképpen alakítható ki, hogyha a parlamenti képviselet monopóliumából, valamint kormánybéli tagságából eredő kizárólagossági törekvéseit az RMDSZ önként korlátozza, a Magyar Polgári Párt vezetői pedig az oktalan elszigetelődéshez vezető politikai tisztogatás politikájával végre felhagynak. Amint az elmúlt közel egy évszázadnyi kisebbségi lét tapasztalatai bizonyítják: a magyar összefogásnak nincs valós alternatívája.
Magyarországon a választások második fordulójának lejártával az Orbán Viktor, a „nemzet miniszterelnöke” által vezetett nemzeti kormány ideje jön. Legyünk azon, hogy az „ország” szép győzelmét közös erővel fordítsuk át a „nemzet”, egész Kárpát-medencei magyarságunk nyereségére – írja a közlemény. Hozzáteszik: megalapozottnak látjuk azt a reményünket, hogy a nemzeti minimum olyan sarkalatos kérdéseiben, mint amilyenek a kettős állampolgárság, az elszakadt nemzetrészek többszintű autonómiája, oktatási, kulturális, tudományos és egyházi intézményeink összeillesztése, integrált magyar gazdasági stratégia kimunkálása, sikerül előrelépnünk. Erős Magyarországot, szervesen fejlődő régiókat és hét határon átívelő nemzeti uniót akarunk az Európai Unióban – áll a kommünikében.
A magyar választópolgárok elsöprő többsége erre szavazott: legyen jó magyarnak lenni Magyarországon, és legyen jó magyarnak lenni Európában. Ehhez viszont az is szükséges, hogy ahol magyarok élnek a szülőföldjükön, mindenütt jó legyen magyarnak lenni a Kárpát-medencében – olvasható a közleményben, amely úgy zárul: „Anyaországi testvéreinket arra kérjük, hogy a második fordulóban ne pártokra, hanem a nemzetre szavazzanak”.
MNO.hu
2010. április 15.
Legyen jó magyarnak lenni Magyarországon, legyen jó magyarnak lenni Európában
Tőkés László sajtótájékoztatót tartott Budapesten
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő 2010. április 15-én tartott budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: – A FIDESZ–KDNP választási koalíció elsöprő – európai szinten is példa nélküli – győzelmet aratott a magyarországi országgyűlési választások első fordulóján. A győzelem várható volt, mégis örülünk a bizonyosságnak. Aránya pedig egy ügydöntő népszavazás erejével bír, hiszen Magyarország polgárainak jelentős többsége egyértelmű felhatalmazást adott választottainak arra, hogy lezárjanak egy korszakot, és a nemzeti gondolatra érzéketlen posztkommunista internacionalizmust (MSZP), valamint a kozmopolita modernizációt (SZDSZ) képviselő, az országot a térség éllovasából sereghajtóvá silányító politikai garnitúrát eltávolítsák a döntéshozatal közeléből, és a húsz évvel ezelőtt elmulasztott valódi rendszerváltozást végre kikényszerítsék.
Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magáénak érzi a FIDESZ győzelmét, hiszen ezáltal olyan értékrend válik meghatározóvá az ország- és nemzetépítésben, mely a FIDESZ és az erdélyi polgári-nemzeti erők húsz éves termékeny együttműködésének eredménye. A győzelmet az igazságszolgáltatás szép példájaként említette.
Az EP-képviselő hangsúlyozta, a küszöbön álló kormányváltás nyertese nem csupán a szűken vett ország és annak polgárai, hanem az egész nemzet, annak külhoni közösségeivel együtt. A határokon átívelő, határmódosítás nélküli nemzetegyesítés nagylélegzetű programjának gyakorlatba ültetése a nemzet ügyeit felvállaló kormány és a vele stratégiai partnerséget vállaló külhoni magyar érdekképviseleti szervezetek közös feladata és felelőssége.
Orbán Viktort nagy államférfiként méltatta, aki vesztett helyzetből emelkedett fel, a bibliai magatartásra utalva pedig hangsúlyozta: Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de a Jóisten jóra fordította!
Győztes csata után sok a „szövetséges” – jelentette ki Tőkés László, bírálva Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, aki egyenlő távolságot kíván fenntartani Bajnai- és Orbán Viktor pártjával.
Tőkés László szerint rendezni kell végre közös dolgainkat, mindenekelőtt „Trianon gyógyítása” a cél. Kilencven év után a szétszakítottság állapotát a közösségvállalás cselekvő öntudata válthatná fel. Ne csak mondjuk, hogy „egy a nemzet”, hanem gondolkodjunk is ebben, és eszerint cselekedjünk.
Az EMNT elnöke példaértékűnek tartja, hogy Magyarországon a FIDESZ-KDNP néppárti koalíciónak sikerült egy táborba gyűjtenie az ország nemzetben gondolkodó – immár többséget alkotó – részét. Ezt szorgalmazza Erdélyben az EMNT is az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében. Nemzetpolitikai téren csak együtt lehetünk eredményesek!
Tőkés szerint hamarosan meg kell oldani a kettős állampolgárság kérdését, az elszakadt nemzetrészek többszintű autonómiáját, az oktatási, kulturális, tudományos és egyházi intézményeink összeillesztését. Erős Magyarországot, szervesen fejlődő régiókat és hét határon átívelő Nemzeti Uniót akar az Európai Unióban.
Ismét legyen jó magyarnak lenni Magyarországon, és legyen jó magyarnak lenni Európában. Ehhez viszont az is szükséges, hogy ahol magyarok élnek a szülőföldjükön, mindenütt jó legyen magyarnak lenni a Kárpát-medencében.
Tőkés László szerint az országgyűlési választások második fordulóján mindenki gondoljon arra, hogy hatékony kormányzáshoz erős kormánynak kell megalakulnia. Az pedig akkor lehet sikeres, ha meglesz a 2/3-d. Tőkés nemzetpolitikai döntés részvételére szólította fel nemzettársait.
Az EP-képviselő örömét fejezte ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kiadott egyértelmű állásfoglalása miatt, mert mint mondta: az egyház nem sumákolhat, nem bújhat a semlegesség álarca mögé. Mi is ezt tesszük 20 év óta, nem lehetünk a meghátrálás emberei.
Arra a vádra, mely szerint elárulta volna a nemzeti oldalt, amikor összefogott az RMDSZ-szel az EP-választások idején, kijelentette, képtelen a vád, ugyanis széleskörű konszenzus született a közös indulás vonatkozásában. Nem egyszemélyes árulás történt, hanem jól átgondolt nemzetpolitikai egyezség születetett.
Végezetül összefogásra szólította fel nemzettársait Ady Endre gondolatával:„Most perc-emberkék dáridója tart, De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk. Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Frigyesy Ágnes
kikelet.ro
2010. április 16.
Erdélyi(ek) a Fidesz-kormányban
Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára is komoly szerepet kap az épp alakuló Fidesz-kormányban. Portálunknak elmondta: nem művelődési miniszter lesz Budapesten, de valami ahhoz hasonló.
Több forrás, majd maga az érintett is megerősítette lapunknak, hogy a kulturális ügyek felelőse lesz a magyar kormányban Szőcs Géza. A kolozsvári születésű író, költő, politikus hosszabb ideje a Fidesz holdudvarában tevékenykedik, s most várhatóan államtitkári rangban irányítja majd a budapesti kabinet kulturális ügyeit.
Új csatornákon?
Szőcs Géza telefonon nyilatkozott. Kérdéseinkre cáfolta a magyarországi médiában éppen szárnyra kapó híreket, amelyek szerint művelődési miniszterré nevezné ki majd Orbán Viktor. „Megeshet ugyanis, hogy nem is lesz különálló művelődési minisztérium. A Fidesz jelentősen át akarja alakítani a magyar kormány struktúráját, és több tárcát meg fog szüntetni, összevon. Ennek keretében pédául egy minisztériumi csoportot hoz létre, amely olyan fontos tárcákat tömörít majd, mint az oktatásügyi, az egészségügyi, a népjóléti és a kulturális. Ennek pontos szervezeti formája még nem ismert, lehet, hogy lesz egy csúcsminiszter és több szakminiszter, de más megoldás is elképzelhető. Ami engem illet, a kulturális ügyek vezetője leszek majd, várhatóan államtitkári rangban. Viszont az államtitkárok is nagyobb hatáskört kapnak az átalakításokkor, mint amivel eddig bírtak” – mondta Szőcs. Kérdésünkre, hogy más erdélyieket is maga mellé vesz-e majd hivatalába, azt mondta, „ez majdnem biztos”.
Mint ismeretes, miután Szőcs Budapestre települt, és szakított az RMDSZ-szel, voltak köztük súrlódások, ugyanakkor az is ismert, hogy az új kormányt alakító Fidesz és az RMDSZ viszonya sem felhőtlen. Ennek fényében arról is kérdeztük Szőcsöt, hogy milyen viszonya lesz a kulturális támogatások elosztása során az RMDSZ-szel. Elmondta: „Jó viszonyra törekszünk majd mindenkivel, de nem biztos, hogy az RMDSZ hordozni képes a rá nehezedő kettős, azaz a politikai és a romániai magyar kultúra támogatását érintő terhet. Megeshet, hogy más utakat is keresnünk kell az erdélyi magyar szellemi élet támogatásához”. Szőcs elmondta még: az új magyar kormány részéről a legsürgősebbnek a kettős állampolgárság ügyének valamiféle rendezését tartja. Ami pedig az általa felügyelendő területet illeti, hangsúlyosabb támogatást akar elérni nemcsak a magyarországi, hanem a romániai magyar kultúra támogatására is, mert attól tart, hogy „a nemzet atomizálódik, ha nem támogatjuk megfelelően minden egyes részét”.
Szőcs névjegye
Szőcs Gézának Nagyváradon is voltak érdekeltségei: a '90-es évek közepén az itt megjelent Erdélyi Naplót is kiadó cégcsoport tulajdonosa volt. 1953-ban, Marosvásárhelyen született. A Ceauşescu-érában Sütő András javaslatára Bécsbe került ösztöndíjasként, később az Ellenpontok egyik szerkesztője lett. A '89-es fordulatig volt még Genfben újságíró és irodavezető a Szabad Európánál. 1991-ben az RMDSZ főtitkára volt, szenátorrá is választották. A szervezettel később anyagi okok miatt is megromlott viszonya. Később Budapestre települt, ahonnan számos kulturális projektet pénzelt. Tavaly ősszel Orbán Viktor arra kérte fel, hogy készítse el a leendő magyar kormány számára a kultúrpolitika kerettervét, ugyanakkor Szőcs a Fidesz EP-képviselői jelöltlistáján is szerepelt.
Bihari Napló (Nagyvárad)
2010. április 20.
A nemzetpolitikai ügyeket Semjén fogja „kézben tartani”
Orbán Viktor a választások második fordulója után lemond a pártelnökségről, hisz miniszterelnökként már nem töltheti be ezt a tisztséget. Az RTL Híradó információi szerint a párt élére Pokorni Zoltán vagy Kövér László esélyes, értesült az RTL Híradó. Az Index úgy tudja, hogy az elnöki posztra Varga Mihály az esélyes, de a váltásra csak később, ha egyáltalán, kell számítani.
A kormány összetételéről az RTL azt írja, hogy Orbán Viktor három miniszterelnök-helyettest vesz majd maga mellé, Varga Mihályt, a Fidesz alelnökét, Semjén Zsoltot, a KDNP frakcióvezetőjét és Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezetőt.
Az Index információi szerint Varga Mihály miniszterelnöki kabinetvezető lesz, ami nem feltétlenül jelent miniszterséget. Semjén Zsolt koalíciós miniszterelnök-helyettes lesz, amit nemzetpolitikai titulussal is megtoldanak, Navracsics Tibor pedig a napi ügyek vitelében helyettesíti majd Orbán Viktor kormányfőt a kabinetüléseken. Az is zavaros még a párton belüli információhiányos helyzet miatt, hogy ugyanolyan rangban lesz-e a három helyettes.
Az Index korábban hasonlóan értesült: Varga és Semjén szintén miniszterelnök-helyettesi posztra esélyes, azonban Navracsics Tibor egy korábbi verzió szerint egy csúcsminisztérium irányítását kapta volna, közigazgatási miniszternek szánták. Az Index úgy tudja, hogy az Országgyűlés elnöke Kövér László lehet, az RTL szerint ennek a posztnak a várományosa Schmitt Pál.
Orbán Viktor eddig csak a kormány egy tagját jelentette be: Martonyi János kapja a külügyi tárca irányítását. A Fidesz álláspontja amúgy az, hogy a választások lezárultáig nem beszélnek a kormány összeállításáról.
index.hu
Erdély.ma
2010. április 20.
Orbántól Băsescuig Markó Bélával
A Fidesz győzelme Magyarországon jó hatással lesz Románia és Magyarország kapcsolatára, és a protokolláris egyeztetéseken kívül mód nyílik majd tartalommal teli együttműködésen is – jelentette ki Markó Béla a Nyugati Jelennek, ugyanakkor hajánál fogva előrángatott ötletnek nevezte a parlamenti választási küszöb tíz százalékosra emelését.
Az RMDSZ elnökével, a román kormány miniszterelnök-helyettesével a múlt hét végén Aradon, a Magyar Ifjúsági Értekezlet küldöttgyűlésén beszélgettünk.
– Aradi látogatása alkalmával találkozott az RMDSZ-es önkormányzati elöljárók egy részével is. Nem tapasztalta úgy, hogy itt, a végeken, távol Bukaresttől, vagy Kolozsvártól egy kicsit magukra hagyottnak érzik magukat az RMDSZ-es tisztségviselők?
– Ellenkezőleg, azt látom, hogy ahol kevesebben vagyunk, ott szolidárisabban viszonyulunk egymáshoz, és gyakran nagyobb erőt tudunk felmutatni. Aradon mindig is erős RMDSZ működött, és viszonylag optimista magyar közösség élt itt, és nemcsak a megyeszékhelyre gondolok, hanem a megyére is. A gondok, amelyekről beszéltünk, infrastrukturális fejlesztési jellegűek itt is. Minden önkormányzatunk azzal szembesül, hogy az elmúlt években, különösen, amikor a liberálisokkal kormányon voltunk, számos beruházást elindítottunk, sokat be is fejeztünk – útépítés, vízbevezetés, iskola- és óvoda-felújítás –, de sok félbe is maradt, és ezeket folytatni kellene.
– A múltban bebizonyosodott, hogy Traian Băsescu államfő néhány populista tervét keresztül tudta vinni. Elképzelhető, hogy a múlt héten a köztudatba dobott tízszázalékos parlamenti bejutási küszöbből is lesz valami?
– Hogy a parlamenti rendszert újra kellene gondolni Romániában, azzal én is egyetértek, csak nem Băsescu elképzelése szerint. Ez a kétkamarás parlament, amelyben mind a két háznak gyakorlatilag ugyanolyan hatáskörei vannak, nem jó, ennél tényleg jobb lenne egy egykamarás. De nem egy ilyen nagy országban. Itt valós kétkamarás rendszer kellene, amelyben a szenátusnak egészen más a feladata, a hatásköre és a megválasztása, mint a képviselőháznak. Ami a tíz százalékot illeti, rendkívül rossz ötletnek tartom, és azt hiszem, hogy Băsescu is a hajánál fogva rángatta elő. Ha komolyra fordul a dolog, mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk, de nem hiszem, hogy odáig jutunk, hogy erről szavazzon a parlament.
– Magyarországon a parlamenti választások második fordulója előtt eldőlt, hogy a Fidesz–KDNP nyer, csak még az a kérdés, hogy meglesz-e a kétharmados többsége. Milyen lesz alapokra helyeződik a viszony az RMDSZ és az új magyar kormány között?
– Az erdélyi magyarságnak, s ezáltal az RMDSZ-nek az az érdeke, hogy minél jobb és szorosabb viszonyban legyünk a magyar kormánnyal. Nemcsak érzelmekről van szó, hanem érdekünk is, hogy a magyar kormány politikailag is minél hatékonyabban támogasson céljaink elérésében, és az is érdeke a romániai magyarságnak, hogy szellemi életét, oktatási és kulturális intézményeit Magyarország minél hathatósabban támogassa. A Fidesznek nagy esélye van arra, hogy egyértelmű, ingadozás nélküli politikát érvényesítsen a határon túli magyarsággal kapcsolatban, mert olyan erős mandátumot kapott a magyar választóktól, hogy nem kell különösebb belső konjunkturális szempontokra figyelni, amikor a határon túli politikáját alakítja.
– A romániai elnökválasztási kampányban Orbán Viktor kijelentette, hogy Băsescu győzelmének örvendene. Ez be is jött. Ön szerint most olajozottabb lesz a magyar–román kapcsolat?
- Szorosabbá válhat, mert európai néppárti kormány lesz Magyarországon, és néppárti kormány van Romániában is. Ez elsősorban Brüsszelben ad lehetőséget az egyeztetésre a pártok között, de azért valami módon közelítheti a két kormányt is. Az RMDSZ-nek mint román kormánykoalíciós partnernek érdeke, hogy Románia és Magyarország jó viszonyban legyen, és befolyásolhatjuk is ezt. Nemcsak az évenként megrendezendő közös kormányülésekre gondolok, hanem a tárcák közötti mindennapi együttműködésre. Európának ebben a térségében elérkezett az idő a nemcsak a nyilatkozatok szintjén való két- és többoldali együttműködésre, konferenciákra, hanem komoly érdekek és programok érvényesítésére. Az energia terén, vagy a Duna-programban például. Lesz néhány olyan fontos kérdés, amelyekben a két ország, ha egyeztetni tud, nagy erőt képviselhet.
– Németh Zsolt azt mondta, hogy ha a Fidesz nyer Magyarországon, megadják a magyar állampolgárságot a határon túli magyarságnak. Ez milyen hatással lesz ön szerint a határon túli magyarságra, illetve a két ország viszonyára.
– Ez ma már sem az elvándorlásra, sem a két ország viszonyára alapvetően nem lesz hatással. Hamarosan Románia is részévé válik a schengeni rendszernek, tehát a határátlépés szempontjából még formális gondok sem lesznek. Másrészt Románia könnyített módszerrel adja meg – egyéni kérésre – a moldovaiaknak a román állampolgárságot. Úgy értettem, hasonló tervez a Fidesz. Nem látom, hogy miért válthatna ki feszültséget. Nyilván a magyar kormány döntése lesz, mint az is, hogy milyen tartalommal tölti meg, de nem hiszem, hogy olyan feszültségeket váltana ki, mint néhány évvel ezelőtt.
Pataky Lehel Zsolt
Nyugati Jelen (Arad)
2010. április 21.
Éhes eszkimók
A jobboldal Tőkés Lászlón és Szász Jenőn kívül egyetlen politikust sem volt képes országosan is ismertté tenni.
Úgy tűnik, a magyarországi választások a romániai magyar helyzetre is rányomják bélyegüket. Igaz, Magyarország súlyos gazdasági válságban van, s a gyors kilábalás esélyei sem a legjobbak, a magyar állampolgároknak még akkor is nagyon kemény munkának és további megszorításoknak kell elébe nézniük, ha a Fidesz-KDNP csupa Nobel-díjra esélyes zsenit állít a gazdasági tárcák élére.
Úgy tűnik, a magyarországi választások a romániai magyar helyzetre is rányomják bélyegüket. Igaz, Magyarország súlyos gazdasági válságban van, s a gyors kilábalás esélyei sem a legjobbak, a magyar állampolgároknak még akkor is nagyon kemény munkának és további megszorításoknak kell elébe nézniük, ha a Fidesz-KDNP csupa Nobel-díjra esélyes zsenit állít a gazdasági tárcák élére.
Az azonban bizonyosra vehető, hogy az Orbán-kormány, ahogy eddig is tette, ezután is erejétől telhetően támogatni fogja a határon túli magyarságot. S egyáltalán nem mindegy, hogy a romániai magyarság politikai képviselete hogyan részesül ezekből a támogatásokból. Bár a fóka mind kevesebb, az eszkimók mind harciasabbaknak tűnnek...
Az, ami MPP háza táján az elmúlt napokban történt, valóban arra utal, hogy a Fidesz-közeli jobboldal pretendensei közt késélre menő küzdelem kezdődik a magyarországi kegyekért. Szász Jenő, Orbán Viktor egykori székelyföldi üdvöskéje, miután a román igazságszolgáltatás döntésére reagálva rendet teremtett a háza táján, megtisztította a pártot azoktól az „elemektől”, akik vonakodtak alávetni magukat a „többségi” akaratnak. S miután a saját portáján előállt a „rend”, késlekedés nélkül nekiesett a másik esélyes trónkövetelőnek, Tőkés Lászlónak.
Az RMDSZ nyilvánvalóan nem jelent túl nagy konkurenciát, a Fideszhez fűződő kapcsolatai még tisztázatlanok, a múltbeli feszültségek, az RMDSZ-nek a szocialisták iránti tapintatosabb álláspontja feltehetőleg nem mentek feledésbe. S bár a hivatalos fórumokon a Fidesz is a be nem avatkozás politikáját hirdeti, a múlt tapasztalatai alapján joggal számíthatunk arra, hogy Tőkés László Fidesznek tett szolgálatai nem maradnak viszonzatlanul. Ahogyan eddig sem maradtak. Nehéz lenne eldönteni, hogy Tőkés László megválasztásában mekkora szerepe volt Orbán Viktor korteskedéseinek, de bizonyosan nem kevés.
Igaz, a magyarországi kampányból ez ideig mi erdélyiek kimaradtunk. Ami egyébként a kampánynak magának sem tett rosszat. Nem volt Székely Himnusz és nem volt sem Tőkés László, sem Szász Jenő.
Így aztán érthető, hogy utóbbi nem késlekedik az egyébként is rossz napokat élő európarlamenti képviselő ellen frontális támadást elindítani. A vékonyabban csordogáló magyarországi támogatásokért ugyanis mindenekelőtt vele kell megküzdenie.
A hűtlen zsarnok hírébe keveredett férj ellenében most lehet, következésként most kell támadásba lendülni. Az Isten, haza, család hármasság látványos megbomlása könnyen azokat igazolhatja, akik a püspöki ájtatosság mögött korábban is ádáz politikusi ambíciókat szimatoltak.
Bárhogyan legyen is, az események azokat is kétségbe ejtik lassan, akik a romániai magyar politika megreformálását a jobboldal felemelkedésétől, az RMDSZ esélyes vetélytársaként fellépő radikálisabb alternatívától várták. Ezt a jobboldalt a jelek szerint a Fidesz kétharmados győzelme sem igen lesz képes kirángatni a kátyúból, amelybe hangadó személyiségei belevezették.
A jobboldal gyengeségét mi sem bizonyíthatná világosabban, mint az a tény, hogy Tőkés Lászlón és Szász Jenőn kívül az elmúlt nyolc évben egyetlen politikust sem volt képes országosan is ismertté tenni. Hogy ennek mi volt az oka, annak eldöntését bízzuk a harcban álló felekre. Addig azonban, amíg a két vezéregyéniség mellett senki nem rúghat, labdába aligha számíthatunk rá, hogy a jobboldal olyan politikusi gárdával állhat elő, amely a ciklus végén – hacsak Băsescu elnök addig ránk nem húzza a tíz százalékot – eséllyel versenghet az RMDSZ profi módra politizáló képviselőivel.
Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktornak sem lesz könnyű. Egy nyíltan gyűlölködő Szlovákiával az oldalában, maga is rászorul a román elnökkel együttműködő RMDSZ-re, hisz a nemzetközi porondon csak ránk való hivatkozással bizonyíthatja, hogy ha van kivel, akkor ő bizony békés és termékeny együttműködésre, gyümölcsöző szomszédságpolitikára képes. A hiba tehát nem bennünk, hanem a szlovákokban van.
Nyilvánvalónak tűnik: mindannyiunknak az volna jó, ha a feltehetően kétharmados Fidesz ezt a tényállást még idejében felismerné.
Bíró Béla
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. április 23.
Exkluzív Erdély Online-interjú Tőkés Lászlóval
 – Az új, nagy politikai erővel rendelkező magyar kormány komoly esélyt nyújt a Kárpát-medencei magyar nemzetstratégia kiszélesítésére, hangsúlyozta Tőkés László EP-képviselő oldalunknak adott pénteki interjújában.
– Mire számíthat a határon túli magyarság az új magyarországi kormánytól?
– A magyarországi választások képe azt mutatja: nem csupán a gyõztes csapat nagyon jó, hanem az ellenfél is nagyon gyenge. Ebben az esetben senki sem mondhatja azt, hogy csupán protestszavazatról volt szó. A posztkommunista liberális vezetés a tönk szélére juttatta Magyarországot, tehát a protestszavazás is jellemzõ erre a választásra, másfelõl nagyon hangsúlyos a Fidesznek és szövetségeseinek a nemzeti érdekek melletti kiállása. Ez a kettõsség jellemzi ezeket a választásokat.
Továbbvinni az összefogást
– A magyarországi választások kimenetele összefogásra sarkallhatja a romániai magyar alakulatokat?
– Számomra a legfontosabb üzenet az, hogy a magyarországi választáson elfelejthetjük, hogy pártok között folyik a harc, hiszen az Orbán Viktor vezette szövetségnek olyan összefogást sikerült megvalósítania, amely mellett eltörpülnek a pártpolitikai szempontok. Ezt kellene kiterjesztenünk az egész Kárpát-medencére. Nem országpolitikára, hanem nemzetpolitikára van szükség. Ilyen szempontból tanulságos a határon túli nemzetrészek számára is, hogy félre kell tennünk a pártpolitikai szűkkeblűséget, amely tekintetben amúgy is teljesen esélytelen a helyzetünk a többségi utódállamokban. Ehelyett a nemzeti érdeket kell elõtérbe helyeznünk, és ekörül kell megteremtenünk a plurális egységet, amely vajúdik Erdélyben is. Sajnos nemhogy az RMDSZ-szel, de a másik táborban sem sikerül egy kívánatos összefogást megvalósítanunk. Számomra és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács számára egyértelmû az az üzenet, hogy a tavaly elkezdett magyar összefogást tovább kell vinnünk, ki kell szélesítenünk, és véglegesítenünk kell.
– Lát esélyt mindennek megvalósulására belátható idõn belül?
– Igen, mert olyan politikai erõtér alakul ki a Kárpát-medencében, amelynek a hatása alól nem vonhatja ki magát sem az RMDSZ, sem az MPP, hogy csak a két hazai magyar pártot említsem. Eddig joggal mondhattuk, hogy két szék között a pad alá kerültünk Budapest és Bukarest, Budapest és Pozsony, Budapest és Belgrád között. A politikai senkiföldjén vergõdtünk a megelõzõ kormány idõszakában, most viszont nekivethetjük a hátunkat egy szilárd magyarországi politikai háttérnek, és ezáltal kikovácsolhatjuk magunknak a Kárpát-medencei nemzetpolitikai stratégiát.
Rais W. István
erdon.ro
2010. április 27.
Orbán Viktor: Budapest nem fogja megengedni a határon túli magyarokkal szembeni megalázó bánásmódot
Orbán Viktor hétfőn tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján a határon túli magyarokkal való együttműködésről is szólt. A nemzeti együttműködés rendszeréről kifejtette, hogy azt lépésről lépésre fogják felépíteni. Az első a nemzeti együttműködés kultúrájának a meghonosítása.
A nemzetpolitikáról úgy nyilatkozott, az „fontos lelki ügy” a magyaroknak, ugyanakkor fontos regionális kérdés is. Mint fogalmazott, a 68 százalékos támogatásból következően, érvényesíteni és képviselni fogják az ország érdekeit, de európai módon és kellő tapintattal. „Érvényt fogunk szerezni a kölcsönös tisztelet politikájának” - fogalmazott. A határon túli területeken élő magyarok közösségei részei a nagy európai közösségnek. Ezért az Európai Unión belül is olyan politikát fognak támogatni, amely ezeknek az emberi jogait, és sajátságos közösségi jogait elismeri és támogatja.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a határon túli magyarok ügyének rendezése már mintegy 90 éve várat magára. Meg kell értetni az EU-val is, hogy ők egészen másfajta kisebbséget alkotnak, mint pl. a nyugat-európai bevándorlók. A határon túli magyarok nem költöztek sehová sem, őshonosok a szülőföldjükön, és gyakran mégis megalázóan bánnak velük. "Ezt Budapest nem fogja megengedni" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Felvidék.ma
2010. április 30.
Tisztogat vagy nem tisztogat:
Cserében nem várunk semmit, még szeretetet sem – mindössze az kell, hogy végezzék jól a dolgukat.
Ez itt a kérdés. Pontosabban nem is ez, hiszen nyilvánvalóan tisztogat. Úgyhogy helyesebb úgy kérdezni, hogy mikor tisztogat – a leghelyesebb pedig úgy: a tisztogatással kezdi-e?
Máris ünnepélyesen felszólítom az ilyen meg az olyan híveket, ne keressenek ebben a kérdésben semmilyen politikai célzatosságot vagy elítélő hangsúlyt. Nálunk – úgy értem, a „volt tömbben” – aki egyszer felkerül, az tisztogat. Be is jelenti előre, bár bejelentés nélkül is tudjuk, hogy tisztogatni fog. A tisztogatás természetes tény, hagyomány, mint a tavaszi nagytakarítás, egyenesen elvárás. Politikai váltáskor az újjáéledés záloga.
Most látom, hogy miközben kerülgetem itt körbe-körbe a forró kását, a felvetés még tovább finomodik, merthogy nem csak időben fontos ez a tisztogatás, hanem térben is: vajon csak ott tisztogat, ahol a „számonkérés nemzeti programjával” összhangban szoros illetékessége vagyon, vagy például ott is – mondjuk az erdélyi médiában –, ahol közvetlenül nincs illetékessége, ámde lehetősége (közvetítők segítségével) van? Vagy „képzeli, hát szertelen”?
Már tavaly év végén hallani lehetett informális összejövetelekről, amelyek tárgya és célja az erdélyi média „posztszocialista” sorsa és annak befolyásolása volt, szakszerűbben: a Fidesz-konform erdélyi médiastratégia kidolgozása. Az új pedig értelemszerűen a réginek és a régieknek az elvetését jelenti.
Na, ez egy tipikus „máshol-tisztogatás” lenne – vagyis ha Orbánék mondanák meg, mit kell nekünk tennünk, miként kell viszonyulnia az erdélyi/romániai magyar sajtónak a Fideszhez, politikájához, Magyarországhoz, vagy még tovább menve az RMDSZ-hez, esetleg román belpolitikai kérdésekhez is. Persze az anyagi eszközeik meglennének, megvannak, meglesznek e befolyáshoz, még pozitív recepcióra is számíthatnak.
A bökkenő az, hogy minél kétharmadosabb (a „négyharmadost” most hagyjuk, az logikailag túl bonyolult) a Fidesz, annál inkább az önkorlátozás (a maga részéről) és az építő bírálat (a sajtó részéről) a kívánatos. A könnyen hevülő, lojalitásból kultuszt űző jobboldali rommagyar sajtó is, ha képes lenne rá, felismerhetné, hogy a magyar kormány(párt)nak az elkövetkező kemény időkben nem hozsannára, hűségnyilatkozatokra, hanem építő szellemű figyelmeztetésre lesz szüksége, mondhatni értelmiségi hozzáállásra, aminek alapja a kétely és a kritika.
Eltérően a magyar sajtótól, amelynek túlzottan is kialakultak és elmélyültek a hadállásai, a mi kis erdélyi – Bethlenes! – sajtónk előtt Orbán Viktor és a Fidesz, a magyar kormány: fehér lappal indul. Még azok számára is, akiket a pártos narancsos hah-sajtó (apud Orbán Ottó) lekomcsizott, legyurcsánybérencezett: Magyarország demokráciája, igazságossága, méltósága, jóléte, előrehaladása a legfontosabb.
Nekünk az a kormány a jó kormány, amelyik mindezt eléri. Ehhez drukkolunk a mindenkori magyar vezetésnek, a mindenkori magyar miniszterelnöknek és államfőnek; elkötelezettségünk ennek szól, nem pártpolitikának, egyebeknek. Ezért nem opportunizmus ilyetén újságírói viszonyulásunk, hanem annak ellentéte. És cserében nem várunk semmit, még csak szeretetet sem ahhoz, hogy becsüljük őket – mindössze az kell, hogy végezzék jól a dolgukat. És persze lehetőleg hagyjanak békén, ne fenyegessenek és ne akarjanak lekenyerezni. Ilyen egyszerű, ne komplikáljuk!
Hogy mit jelenthet az eltúlzott tisztogatási buzgalom? Máris beütött... Magyar portálon olvashatjuk, hogy „túl gyorsan kezdett személyi cserékről beszélni a Fidesz, a piac főleg Simor András (jegybank-elnök, a szerk. megj.) eltávolításáról szóló nyilatkozaton ütközött meg”. Az eredmény: „A Fidesz lerombolja, amit Bajnaiék felépítettek – Méreg a forintnak”. Ez bizony baj, mert nekünk is fontos, hogy a forint jól álljon, hogy a magyar kormány jól álljon, hogy Magyarország jól álljon.
... Hát erről van szó. A sajtónk hozzáállását illetően pedig magatartási mintaként ajánlom figyelmébe minden erdélyi magyar újságírónak-szerkesztőnek-lapnak azt, amit Lengyel László ír a hvg.hu portálon.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 3.
Nagyvárad vendége volt Duray Miklós
Egy kisebbség saját erejét gyöngíti akkor, ha több pártra szakad – jelentette ki Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke szombaton Nagyváradon, a városháza dísztermében.
A politikussal Lakatos Péter parlamenti képviselő beszélgetett az Együtt Európában?! elnevezésű politikai fórumon. Duray Miklós felidézte a magyar–szlovák viszony elmúlt húsz évben történt változásait. Mint fogalmazott, jó kapcsolatot sosem ápolt egymással a két ország, de az, hogy az utóbbi évtizedben a helyzet még inkább megromlott, ez elsősorban a szlovák politikum számlájára írható.
Mint elmondta, a rendszerváltás óta 1998 és 2000 között volt jobb a helyzet, azelőtt ugyanis „a szlovák politikusokat nyomasztotta Antall József államférfiúi magatartása, Horn Gyulát pedig nem vették komolyan, és ezt gyakran értésére is adták, például amikor a két ország közötti alapszerződés aláírása előtt fél órán keresztül várakoztatták a folyosón”. Majd 2001-ben, amikor az Esztergom mellett a Dunán átívelő hidat felújították, az avatón történt egy mozzanat, amely Duray szerint mai napig rányomja bélyegét a két ország viszonyára: bár a két miniszterelnök közösen adta át a hidat a határ két oldalán, a híd szlovákiai végén, Párkánynál csak Orbán Viktort fogadta ovációval a tömeg, Mikuláš Dzurinda miniszterelnököt azonban meg sem tapsolták. Nagyjából egy éve riogatja a lakosságot a szlovák kormány azzal, hogy az eddigieknél is jobban megromlik majd a két ország viszonya, ha Magyarországon Orbán Viktor kerül hatalomra. Duray Miklós szerint azonban egy erős támogatottságú kormánnyal a másik fél is másként viselkedik.
A Felvidéken 1998-ban egyesültek a magyar pártok, és jött létre a mostani koalíció. Az idei parlamenti választásokon azonban egy hibrid, magyar–szlovák párt, a Most-Híd külön indul. Duray szerint újraegyesítésről csak akkor lehetne szó, ha kiderülne, valójában miért vált ki Bugár Béla alapító tagtársaival az MKP-ből. Duray leszögezte: egy kisebbség önmagát gyengíti, ha több pártra szakad, ezt ugyanis csak akkor teheti meg biztonságban, ha területi autonómiával rendelkezik. Ez a gondolat, mint elmondta, a legkevésbé sem antidemokratikus, sőt a demokrácia egyik alappillérét, a közösségi érdekérvényesítést szolgálja.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 4.
Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány
Semjén Zsolt általános miniszterelnök- helyettes
(MTI) – Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány: Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi tárcavezető, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd a kormányfő helyetteseként.
Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Parlamentben – miután a leendő kormány megtartotta első előkészítő ülését – bejelentette azt is, hogy Semjén Zsolt általános miniszterelnök-helyettes lesz. Megjegyezte, jövő héten újabb szerződést köt egymással a két leendő kormányzó párt, a Fidesz és a KDNP.
A pártelnök azt már korábban bejelentette, hogy Varga Mihály a Miniszterelnökséget vezeti majd államtitkárként.
Orbán Viktor leendő kormánya tagjainak hétfői bemutatásakor hangsúlyozta, olyan kormánytagokra van szükség, akik meg tudnak felelni egy új politikai-gazdasági rendszer megalapításának.
A Fidesz elnöke azt mondta: kormánya feladata a nemzeti ügyek képviselete. Mint kifejtette, olyan kormánytagokra van szükség, akik megfelelő kvalitással, jártassággal bírnak, tapasztalt emberek, vezetők, és készen állnak arra, hogy politikai vezetőként viselkedjenek, döntéseket hozzanak, és azokért vállalják a felelősséget.
Matolcsy Györgyről szólva azt mondta: azt várják tőle az emberek, hogy a magyar gazdaságot állítsa talpra, és Széchenyi országépítő politikájának szellemében vezesse a nemzetgazdaság területét.
Martonyi Jánostól azt várja az ország, hogy szerezze vissza "hazánk nemzetközi tekintélyét", vezényelje le a januártól esedékes európai uniós elnökségi munkát, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a közép-európai együttműködés felépülhessen – fejtette ki Orbán Viktor.
Pintér Sándortól azt várja minden választó – folytatta –, hogy állítsa helyre a rendet és a közbiztonságot. Az ő esetében legnehezebb a munka, mert nincs vesztegetnivaló idő, ezért ide egy tapasztalt rendőri vezető kell, aki úgy ismeri ezt a területet, mint a saját tenyerét – emelte ki a leendő kormányfő.
Közölte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Fellegi Tamás dolga az lesz, hogy védje meg a közvagyont az oligarchákkal szemben, és vegye fel velük a küzdelmet.
A nemzeti erőforrásokért felelős Réthelyi Miklóstól azt várják az emberek, hogy mentse meg a magyar egészségügyet, építse újra a szociális biztonságot, és teremtse meg a jövő kibontakozásának lehetőségét a fiatal nemzedékek számára – ismertette a Fidesz-elnök, rámutatva, hogy Réthelyi Miklós a leendő kabinet legtapasztaltabb tagja.
Fazekas Sándorral szemben az az állampolgári elvárás, hogy végre állítsa talpra a magyar vidéket, amely a jövő egyik erőforrása – mondta.
A honvédelmi miniszteri poszt várományosának, Hende Csabának pedig az lesz a dolga – folytatta Orbán Viktor –, hogy megtalálja a honvédség és a honvédelem helyét a XXI. századi nemzetközi együttműködés rendszerében, és vessen gátat annak, hogy a honvédség a bűnügyi krónikák folyamatos főszereplője legyen.
A kettős állampolgárság határon túli magyarok számára történő megadását említette az egyik legfontosabb célkitűzéseként újságíróknak hétfőn Semjén Zsolt, az általános miniszterelnök-helyettesi poszt várományosa. A KDNP elnöke megtiszteltetésnek tartja a felkérést, amit örömmel vállalt el.
Hozzátette: az általános miniszterelnök-helyettes munkájába várhatóan "minden politikai jellegű feladat" beletartozik majd. Megerősítette, hogy lesz a Fidesz és a KDNP között egy szerződés a kormány működési rendjéről, és ebben mindent részletesen rögzítenek majd.
A jövőbeni konkrét feladatairól előzetesen azt mondta: "mindig is foglalkoztam nemzetpolitikai ügyekkel és a jövőben is szívesen teszem ezt".
Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság biztosítása erkölcsi kötelesség, különösen 2004. december 5., a kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. május 8.
Martonyi: prioritása van a kettős állampolgárságról szóló törvénynek
(MTI) – A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló törvény egyike lesz azoknak a jogszabályoknak, amelyeket az elsők között fog elfogadni az új magyar parlament – jelentette ki Martonyi János leendő külügyminiszter abban az interjúban, amelyet a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági és politikai napilap közölt pénteken.
Martonyi kifejtette: a Magyarország határain kívül élő magyarok – kivéve a szomszédos országok magyar állampolgárait – eddig is egyszerűsített eljárás alapján kaphattak magyar állampolgárságot, anélkül, hogy állandó magyarországi lakhellyel rendelkeztek volna.
"Most az állampolgársági törvény egyszerű módosításával szeretnénk a szomszédos országokban élő magyarok ezen diszkriminációját megszüntetni" – fejtette ki a politikus, aki az Orbán Viktor vezette előző kormányban (1998-2002) is betöltötte a külügyminiszteri tisztséget.
Martonyi megerősítette, hogy a határon túli magyarok egyéni kérelem alapján kapnak magyar állampolgárságot, s az nem fog automatikusan magyarországi választójoggal járni.
"A szabály egyértelmű. Csak azok a magyarok választhatnak, akiknek van magyar állampolgárságuk, s bár élhetnek külföldön, de tartós lakhelyük Magyarországon kell hogy legyen" – szögezte le Martonyi.
A szlovák külügyminiszter pénteki nyilatkozata szerint Pozsony már jelezte Budapestnek, hogy tárgyalásokat szeretne folytatni a kettős állampolgárságról. Miroslav Lajcák a TASR hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: Magyarország szomszédai a témát érzékenynek tartják. A miniszter ugyanakkor elismerte, hogy a kettős állampolgárság bevett dolog a nemzetközi jogrendszerben, és Szlovákia is alkalmazza.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. május 8.
Duray: A gyenge MSZP-SZDSZ kormányzás bátorította a szlovák nacionalizmust. Ennek véget kell vetni!
Nemzetpolitika a Magyarország határain kívül élő magyarok nélkül nem alakítható ki. Azt a magyarországi magyarok közösen alakíthatja ki a határon túl élő hárommilliós magyarsággal. A nemzetpolitika egyszerre országpolitika, kormánypolitika, állampolitika és határon átnyúló politika is, de nem külpolitika - mondta Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke, azzal összefüggésben, hogy a magyarországi országgyűlési választások második fordulója éjszakáján Orbán Viktor leendő magyar miniszterelnök leszögezte: a nemzeti együttműködés természetes részesei a határon túli magyarok.
„Nagyon fontos üzenet lenne, ha a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ismét elkezdené működését. Össze kellene jönnünk, hogy értékeljük az elmúlt nyolc év veszteségeit, és hogy elindítsuk újra a közös gondolkodást. Úgy gondolom, ha majd a magyar Országgyűlés elfogadja az állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, akkor ezzel párhuzamosan meg kell majd változtatni a státustörvényt és a Szülőföld Alapról szóló törvényt is. De az új magyar parlamentnek és kormánynak sürgősebb teendői is vannak. Ha a közigazgatásra vonatkozó törvénymódosításokat és más új jogszabályokat elfogadja majd az Országgyűlés, akkor ezek kihatással lesznek a nemzetpolitika strukturális felépítésére is" – vélte Duray Miklós.
Nem elég az eddigi nemzetpolitikán változtatni? Újat kell kialakítani?
– A kérdés az, hogy szabad-e foltozni, vagy sem? Vannak alapok, amelyekre építkezhetünk. Már az, amit az első Orbán-kormány idején megfogalmaztunk, egy jó alap. De azóta eltelt nyolc év, az Európai Unió tagja lett Magyarország és a vele szomszédos országok egy része is. És ez egy új helyzetet teremt. Megváltoztak a gazdasági viszonyok és a gazdasági együttműködés feltételei is. Ma már olyan gazdasági stratégiákban gondolkodhatunk, amilyenekről a 2004-es EU-csatlakozás előtt még szó sem lehetett. Nagyon fontosnak tartom, hogy a határmenti régiók gazdasági tevékenységét egy közös stratégiai rálátással szemléljük. Nagyon fontos, hogy olyan gazdasági stratégiákat próbáljunk megvalósítani, amelyek a határ mindkét oldalán megvalósíthatók. Ez talán még a kultúránál és az oktatásnál is fontosabb, ugyanis, ha ezeket a magyarok által lakott régiókat nem tudjuk megerősíteni, akkor azokból elmenekülnek az emberek, és így ezek a régiók nem lesznek önfenntartóak, csak a dotációkat fogják emészteni. Viszont nekünk az a célunk, hogy meg tudják termelni a működésükhöz szükséges javakat. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség támogatásokra, hanem a támogatások rendszerét is újra kell fogalmazni. Azt az ügynökrendszerű támogatás, amely az elmúlt években az MSZ-SZDSZ kormány idején megvalósult, el kell felejtenünk. Tudatosítanunk kell a stratégiailag fontos feladatokat, és ahhoz kell társítani a támogatási rendszereket.
Igen, de az egyes határon túli magyar kisebbségek más körülmények között élnek. Teljesen más fázisban vannak a Nyugat-Balkánon élők, teljesen máshol tartanak az erdélyi magyarok, a szlovákiai magyarság, a Burgerlandban élők, vagy a kárpátaljaiak...
– Vannak olyan gondok, amelyek mindenütt megjelennek. Például a szórványkérdés, ez egységesen is lehet kezelni. Olyan rendszereket lehet alkotni, melyek ugyanúgy működtethetők bármelyik országban. Ilyen lehet a távoktatás megszervezése. Ez segíti a magyar műveltségi körben való megmaradást azoknak, akik egyébként ehhez nem juthatnak hozzá. De ugyanakkor ki kell dolgozni ehhez a motivációs rendszert is, hogy a szórványban élőknek érdekükben álljon részt venni a távoktatási rendszerben.
A Kárpát-medencei magyarság közül a szlovákiai magyarság van a legbonyolultabb helyzetben...
– Az a helyzet, amely az elmúlt években Szlovákiában kialakult, és az a fajta magyarellenesség, amely 2006-tól jelen van a kormánypolitikában, az nem csupán annak a következménye, hogy Szlovákiában egy nemzeti-szocialista kormány működik, hanem annak is, hogy Magyarországon egy gyenge és rosszul kormányzó kormány működött. A szlovák-magyar államközi viszony úgy alakult, hogy szlovák részről folyamatosan sértegették a magyarokat. A magyar kormányt is. Ugyanakkor ez a helyzet a szlovák nacionalizmust bátorította. Úgy látták, bármit csinálhatnak, úgysem lesz annak semmilyen következménye! Ennek véget kell vetni, így nem lehet szomszédsági kapcsolatokat ápolni! Tehát óriási feladat hárul a magyar külpolitikára is.
Felvidék.ma
2010. május 10.
Biztosak a megszorítások: az IMF csak a nyugdíj- és bércsökkentések alkalmazása után utalja ki a pénzt
Ugyan alternatívaként felmerült az adóemelés lehetősége is, végül elfogadta a kormány javaslatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttsége, így immár biztos, hogy 25 százalékkal csökken a közalkalmazotti béralap, 15 százalékkal alacsonyabbak lesznek a nyugdíjak, illetve a munkanélküli-segély, s a jelenlegi 705 lejről a magánszférában is alkalmazott 600 lejre csökken a közalkalmazotti minimálbér. Mindezt lapzártánkkor jelentette be Emil Boc miniszterelnök.
Mint részletezte, a megszorító intézkedések azért váltak elkerülhetetlenné, mivel 2007 második felétől a bérek és nyugdíjak növekedési üteme jóval meghaladta a munka termelékenységének bővülését, ami pedig súlyos egyensúlyhiányhoz, ezáltal költségvetési hiányhoz vezetett.
A kormányfő ugyanakkor a megszorítások mellett gazdaságfejlesztési programokat is ígért. Így egymilliárd eurós, a vidéki kis- és közepes vállalkozások támogatására irányuló munkahelyteremtő csomagot, kétmilliárd eurós beruházás-fejlesztési programot, és jelentős infrastruktúra-fejlesztési programokat és projekteket helyezett kilátásba, például 500 kilométernyi közút felújítását, Nagyvárad, Kolozsvár és Lugos körgyűrűjének befejezését, valamint az Első otthonhoz hasonló támogatási programok folytatását.
Emellett agresszív fellépést ígért az adócsalás ellen. Ez szerinte elegendő ahhoz, hogy tartható legyen az IMF-fel a napokban kialkudott 6,8 százalékos hiánycél. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter közölte: az intézkedéseket június 20-áig életbe kell léptetni.
Băsescu: újabb hitel kellene
Ha a kormány nem csökkentené a közalkalmazottak béralapját, a nyugdíjakat, illetve a munkanélküli segélyt, akkor Romániának újabb külföldi hitelt kellene igényelnie, ami pedig az ország jövőjének és a polgárok millióinak „elzálogosítását” jelentené – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu államfő. „Nem szabad áltatnunk magunkat, nem csaphatjuk be a választópolgárokat ahányszor csak választási kampányban vagyunk. Bosszút állnak most a korábban nyugdíj- és fizetésemelésekre, pluszjuttatásokra kiadott pénzek, s sajnos nem azok járnak pórul, akik fedezet nélküli kiadásokkal próbáltak szavazatokat szerezni” – hangsúlyozta.
Mint részletezte, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániában vizsgálódó képviselőivel próbáltak olyan programot kidolgozni, amely lehetővé teszi a közkiadások csökkentését. Băsescu elmondta, a juttatások csökkentéséért nem az IMF-et kell hibáztatni, a kiadások visszaszorításának módozatáról a kormány döntött. „A kabinet fő célkitűzése az volt, hogy ne kelljen növelni az adókat” – tájékoztatott az államfő, aki szerint a Valutaalap képviselőivel kidolgozott program alkalmazásával a román gazdaság növekedési pályára állhat. Băsescu ugyanakkor azt is közölte, hogy a kormány tervezetére az IMF, az Európai Unió, valamint a Világbank illetékesei is rábólintottak, egyetlen feltételük az volt, hogy a kabinet ültesse is gyakorlatba elképzeléseit.
Elkerülhetetlen az adóemelés?
Kevés lesz a közalkalmazottak béralapjának 25 százalékos csökkentése, a 15 százalékkal alacsonyabb nyugdíjakkal és munkanélküli-segéllyel együtt is ahhoz, hogy rendbe rakja a román költségvetést, és csökkentse az államháztartás hiányát – nyilatkozta a Krónikának Ilie Şerbănescu gazdasági elemző. Szerinte mindenképp szükség lesz az adó és az általános forgalmi adó emelésére.
Şerbănescu úgy ítéli meg, e nyáron, de legkésőbb ősz elején meg is történik. Mint beszámoltunk, a szakértő korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, a román gazdasági modell fenntarthatatlan, mert csak és kizárólag a fogyasztáson alapul, miközben nem termel és nem exportál eleget ahhoz, hogy meglegyen a fogyasztás alapja.
Összeomlás-ellenes szükségintézkedések
Szükségszerűek a drasztikus intézkedések, különben összeomlik az ország –fejtette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes is. Az RMDSZ elnöke elmondta, ebben a nehéz helyzetben, amikor az országra vetül a Valutaalap és a kormány megszorító intézkedéseinek árnyéka, rendkívül nehéz optimista beszédet tartani, de abban bízik, hogy a nehéz helyzet ráébreszt mindenkit arra, hogy komoly reformokra van szükség.
„Amit húsz éven át nem oldottak meg a kormányok, azt most meg kell tenni. Rendkívül központosított, pazarló és bürokratikus államban élünk, amit át kell szervezni, újra kell gondolni” – hangoztatta a szövetségi elnök. Markó szerint olyan országban élünk, ahol sikernek számít, hogy öt-hat év alatt elkészült 42 kilométer autópálya, holott ez bárhol a világon nevetség tárgya lenne.
Sürgetett lépések
Bár tegnap lapzártánkig nem került még nyilvánosságra a megállapodás pontos szövege, Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tavaly igényelt készenléti hitel ötödik, 850 millió eurós részletének folyósítása várhatóan késni fog, mivel csak akkor utalják a pénzt, ha a kormány teljesíti a vállaltakat. Mint mondta, sikerült megállapodásra jutniuk a román hatóságokkal.
A Franksszel folytatott tegnapi megbeszélést követően Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter elmondta, a Valutaalap képviselőivel a már említett megszorítások mellett a korábban becsült 5,9 százalék helyett 6,8 százalékos GDP-arányos hiánycélról, a korábban jósolt 1,3, majd 0,87 százalék helyett nulla százalékos gazdasági növekedésről beszéltek. A szaktárcavezető ugyanakkor leszögezte, immár biztos, hogy nem emelik sem az egységes adókulcsot, sem pedig az áfát.
Megakadályozni az „elgörögösödést”
Traian Băsescu államfő tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanakkor nyugalomra intette a szakszervezeteket. „Azt javaslom a román társadalomnak, hogy próbáljuk közösen megelőzni az ország elgörögösödését. Ha egy újabb, nem 20, hanem 30 milliárd eurós hitelt igényelnénk, akkor odajutnánk, ahol a görögök vannak” – hangoztatta. A szakszervezetek azonban már péntekre válságtanácskozást hívtak össze, s tegnap, az államfővel folytatott egyeztetést követően is hajthatatlanok maradtak, leszögezték, betartják sztrájkmenetrendjüket.
Elégedetlenségük egyik fő oka, hogy nem sikerült rábírniuk az államfőt arra, hogy a fizetések csökkentése differenciált legyen, a legalacsonyabb bérek esetében ne kelljen 25 százalékkal csökkenteni az összeget. Băsescu leszögezte, ő a lineáris bércsökkentést preferálja, annak ellenére, hogy a szakszervezetiek rámutattak, egy hasonló intézkedés oda vezet, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal közalkalmazott annyit fog keresni, mint egy takarítónő, egy mester és egy egyetemi tanársegéd pedig egyformán 600 lejt fog hazavinni.
Aurel Cornea, a Tanügyi Szabad Szakszervezet elnöke tegnap arról tájékoztatott, hogy tiltakozó akcióik sorát már a héten elkezdik, s amennyiben semmi sem változik, akkor a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkra is készek, erre szerinte a tanév végén kerülne sor. Marius Petcu, a CNSLR Frăţia elnöke eközben azt mondta, hamarosan egyeztet a szervezet területi vezetőivel, s közösen döntik el, hogy elfogadják-e a Traian Băsescu által bejelentett intézkedéseket, vagy tiltakozó akciókba kezdenek. Dumitru Costin, a BNS vezetője úgy vélekedett, csak akkor tud a továbbiakról beszélni, ha már látta az IMF-fel kötött megállapodás végleges formáját. A kivárás mellett döntött Bogdan Hossu, az Alfa Kartell vezetője is, aki úgy vélekedett, kedden határoznak arról, hogy folytatják-e korábbi tüntetéseik sorát. Sebastian Oprescu, a Közalkalmazottak Országos Szakszervezetének vezetője eközben leszögezte, a korábban leszögezett menetrend szerint folytatják tiltakozó megmozdulásaikat.
A kommunizmusban is jobb volt?
Határozottan ellenezték a Băsescu által bejelentett intézkedéseket a Krónika által megszólaltatott területi szakszervezeti vezetők. „A rabszolgatartásra emlékeztet, ahogyan Traian Băsescu elnök saját tulajdonának tekinti a közalkalmazottakat, és kedve szerint rendelkezik velük” – fogalmazott Ioan Ţenţ, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Bihar megyei fiókjának elnöke, akit az is zavar, hogy a megszorítások felsorolásánál Băsescu „egy szóval sem említette az ország leggazdagabbjait, a 11 ezer tanácsost, a kormányügynökségeket, amelyeket ahelyett, hogy megszüntettek volna, öszszevontak, és az egész politikai klientúra a helyén maradt, sőt: 2009-ben 26 000 újabb közalkalmazottat állítottak munkába. Vajon milyen területeken?” – teszi fel a kérdést Ţenţ. Szerinte az egészségügyben azért nincs szükség leépítésre, mert az a rendszer „megtizedelte önmagát”.
„A tanügy 1990 óta alulfinanszírozott, ön pedig most teljesen tönkre akar tenni minket – intézi szavait az államelnökhöz a szakszervezeti vezető. – Minket folyton azzal vádol, hogy nem termelünk semmit, hogy azokon élősködünk, akik pénzt hoznak a konyhára… mire vár még? Szüntesse meg a rendszert, és eljutnak ahhoz a modellhez (tudjuk, hogy honnan ered), amely műveletlen és könnyen manipulálható emberekből áll, akiknek a szavazatait megvásárolhatja két töltött káposztával vagy újabban egy kolbásszal.” Ţenţ azt írja, ilyen rosszul még a Román Kommunista Párt sem bánt a tanügyi rendszerrel.
Felháborodott nyugdíjasok
Ugyanilyen felháborítónak tartja a megszorításokat, ezen belül a nyugdíjcsökkentést Jakab Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének alapító tagja. Mint hangsúlyozta, a kisnyugdíjasok többségének most sincs miből élnie, miközben szerinte a speciális nyugdíjakkal rendelkezők, a volt Szekuritáté-tisztek, rendőrök és mások juttatásából „volna mit levonni”. „Személyesen ismerek olyan betegnyugdíjas házaspárt, akik ketten összesen 720 lejt keresnek egy hónapban. Ebből tartanak el két gyereket, és fizetik a gyógyszereiket is. Ha tőlük levonnak 15 százalékot, nem marad semmi” – részletezte Jakab Ibolya, aki úgy véli, a helyes megoldás az lenne, ha a nyugdíjakat összegük szerint kategorizálná a kormány, és differenciáltan vonna le bizonyos százalékokat a legmagasabbakból.
Ötletek spórolásra
A Frăţia országos szakszervezeti tömb Maros megyei fiókjának a főtitkára, Maria Dăndărău szerint az a takarékossági csomag, amelyet Traian Băsescu a közvélemény elé tárt, elhamarkodott, át nem gondolt javaslat. „Véleményem szerint a közigazgatásban nem úgy kell spórolni, hogy csökkentjük a tanárok, az orvosok, a tisztviselők fizetését. Ez hibás elgondolás, és a gazdaságnak sem tenne jót, hiszen csökkenne az emberek vásárlóereje, ez fékezné a kereskedelmet, ami kihat a cégekre is. Strukturális reformra van szükség. Csak egy példát mondok: nem tudom, hogy miért kell párhuzamos struktúráknak léteznie például az állambiztonság, a hírszerzés terén.
Úgy értesültem, hogy az Európai Unióban nálunk a legfelduzzasztottabb ez a gépezet. Miért nem vonják össze a különféle SRI-ket egyetlen hatékony gépezetté? És az sem világos, hogy miért van szükség több, párhuzamosan működő környezetvédelmi hatóságra?” – fogalmazott a Krónika kérdésére Dăndărău. Mint hangsúlyozta, ezen hivatalok munkatársai sem tudják megmondani, hogy mi a különbség a két szakterület között.
„Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy az állami szektorban valóban nagy a pazarlás. Egy egész sor hivatalt, ügynökséget meg kellene szüntetni, és akkor valóban látványos lenne a megtakarítás. Ugyanakkor az egészségügyben is például túlméretezett a nem orvosi személyzet. Ott is ésszerűsíteni kellene a személyzeti összetételt. Csakhogy mindezt nem egyszerű végiggondolni, megtervezni. Ez mélyreható változás lenne. Ennél sokkal egyszerűbb az, hogy mindenkinek csökkentjük a fizetését. Ez a legkényelmesebb megoldás, de nem célravezető” – összegzett a szakszervezeti vezető.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Máthé Éva, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2010. május 17.
Narancspuding
Próbaidejét tölti a II. Orbán-kormány, akármennyire is határozottan elhárította a türelmi időt a leendő pesti kabinet első embere, s még maga a beiktatás is pár hetes szusszanást hagyna az éppen belemelegedő hatalomnak. Hogy felpörgesse magát, parlamenti különszesszióban túlórázva letudja őszig a törvénymódosítások első (ha nem is minden szempontból legsürgősebb) csoportját. A kétharmad kezdeti izomgyakorlataiból mindeddig a győzelem nyomasztó súlyára és az önmérséklet nehézségeire utaló jelek villantak elő.
Orbán Viktor – korábbi miniszterelnöki habitusától eltérően – élen jár a visszafogottságban, körültekintésben. Hosszas ellenzéki szerepvállalása és személyiségének belső fejlődése arra késztetik, hogy már az elején néhány biztosítékot beépítsen a rendszerbe. A közvetlen környezetében kialakított nulladik fokú döntési szinten sokkal egyenletesebb a felelősségek elosztása, mintegy enyhítendő azt a felfokozott várakozást, amely pártja, de főleg ő maga iránt megnyilvánul. Nem meglepő, és aligha írható a forgatókönyv hiányára, ha sarkalatos gazdasági kérdésekben kitérő, vagy semlegesen általános válaszokat adott a választásokat követő első nemzetközi sajtótájékoztatóján: egyszerűen ódzkodott attól, hogy a voksszerzési hadjárat ígéretektől szárnyaló, lendületes retorikáját egyetlen éjszaka után az államigazgatás pragmatikus, szikár, kijelentő mondatszerkezeteire váltsa. A konkrétumokban olyasmire koncentrált, ami rövid távon látványosan felmutatható: a közbiztonság fokozására és kiterjesztésére. Ezáltal ugyanakkor az egyik kedvenc jobbikos kampánytémát rekvirálta el, bár vélhetően tisztában van azzal, hogyha minden harmadik utcasarkon ott posztol egy rendőr, az a szociális biztonság alapfeltételeit még távolról sem garantálja.
Kárpát-medencei viszonylatban üzenetértékű, hogy a külügy személyi és hatásköri leosztása a konzekvens vonalvezetést sejteti, bár a Semjén Zsolt asztalára áttolt nemzetpolitikai feladatcsomag nehezen írható le mindössze a KDNP-s partner étvágyának csillapításaként. A kettős állampolgárság körüli találgatások, véletlenként feltüntetett elszólások és áttételes utalások szintén zavaró tényezőként hatnak, hiszen most túl sokan (legújabban a parlamentből kiszorult MDF) úsznak rá a témára, mely az osztrák és a szlovén felet leszámítva, valamennyi szomszédos államban hullámokat ver.
A fenti kérdésekre lesz még alkalom bőven és szabatosabban visszatérni, egy dolog már az Országgyűlés alakuló ülésén kétségtelenné vált: a magyar parlament a kétosztatú hatalom–ellenzék paritás és a pártfrakciók mellett újabb kritériumrendszer szerint is tagolódik: vannak székely himnuszt éneklő honatyák és azt nem daloló képviselők. A Fidesz padsoraiból bár Vona-kodva, de mégis rázendítettek páran a Ki tudja merre… kezdetűre, meglehet a muzikálisabb alkatúak. Hogy a Jobbik vezérének mellénykedéséről eltereljék a figyelmet.
Nyolcéves diéta után egy dologgal biztosan nem vádolható az éppen nyeregbe lendülő budapesti kormánykoalíció: hogy híjával lenne az ét-, illetve hatalomvágynak. A pudingot hamarosan tálalják. Egyöntetűen kívánatos. Próbára vár.
ROSTÁS-PÉTER ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 18.
Már nem román belügy – Hamincnégy helyre várja a magyarul érettségizőket a bukaresti rendőrakadémia
Kampány indul ezen a héten az erdélyi iskolákban a bukaresti rendőrakadémián meghirdetett, magyarul érettségizők számára fenntartott helyek népszerűsítésére. Az összesen 34 magyar rendőr-, határőr-, csendőr-, tűzoltó- és levéltárosjelöltet az intézmény rektorhelyettese teljesen ingyenes ellátással és képzéssel, illetve biztos munkahellyel kecsegteti.
„Először hirdettünk fenntartott helyeket magyar jelentkezőknek, de ez nem jelenti azt, hogy eddig nem voltak magyar diákjaink. Számos magyar anyanyelvű, igencsak tehetséges kadét végzett már nálunk, büszkék vagyunk rájuk” – jelentette ki lapunknak Mihai Bădescu.
A bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektorhelyettesét azért kerestük fel, mert a felsőoktatási intézményben – példátlan nyitás eredményeként – az idei felvételin 34 helyre várnak magyar nemzetiségű román állampolgárokat. Ha a kadétok sikerrel végeznek, három év múlva tizenöt magyarul beszélő rendőrrel, négy határőrrel, nyolc csendőrrel, öt tűzoltóval, illetve két irattárossal bővül az ország rendfenntartó állománya.
A rendőrakadémián nemzetközi tapasztalatcserét tartottak ottjártunkkor: német, dán, görög és szerb kadétokat láttak vendégül a hazai diákok. A belépőt mindenütt példás rend és tisztaság fogadja; az udvar délelőtt üres, a diákok zöme kurzuson van a főépületben, a többieket a gondozott sport- és a lovaglópályán, több ezer férőhelyes korszerű fiú- és leánybentlakásban, a jól felszerelt kriminalisztikai laborban vagy a filmstúdióban lehet megtalálni.
A példaértékű magaviseletért és a fegyelemért cserében biztos állást ígér a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia
Románul tudni kell
A rektorhelyettestől megtudtuk, a fenntartott helyekre a magyarul érettségizők jelentkezhetnek júliusban. A felvételi első szakasza kettős orvosi vizsgálatból áll: szakbizottság ellenőrzi az alkalmasságot alátámasztó orvosi papírokat, illetve felmérik a jelöltek fizikai állóképességét. Az elméleti vizsgán román nyelvből, történelemből és egy választott idegen nyelvből rácstesztet kell kitölteni a rendőr szakon, a tűzoltói szakon matematika és fizikából, a levéltárin történelemből kell vizsgázni.
„A bejutás a vizsgán elért eredménytől függ, a magyarok most kisebb jegyekkel is esélyesek. A verseny egyébként minden évben nagyon szoros, tavaly a vonalat 7.80 alatt húztuk meg” – mondta az ÚMSZ-nek Bădescu, aki hangsúlyozta, elvárják azonban a kitűnő román nyelvtudást. Az rektorhelyettes szerint az intézmény legfőbb vonzereje abban rejlik, hogy a diákoknak minden ingyenes.
„Nem kell fizetni az oktatásért, az egyenruhákért, a felszerelésekért, a bentlakásért és étkezésért. Cserében mind az akadémia falain belül, mind az intézményen kívül maximális fegyelmezettséget, példaértékű, az intézményhez méltó magaviseletet várunk el kadétjainktól” – tájékoztatott Bădescu. Hozzátette: aki nem teljesíti az akadémia feltételeit, arra kicsapás vár. Megtudtuk: a kadét szerződésben vállalja, hogy diplomaszerzés után tíz évig rendőri szolgálatot teljesít.
Aki megszegi a vállalását annak meg kell térítenie a hároméves képzés minden költségét Az intézményvezető szerint a másik nagy előnye az akadémiának a biztos munkahely. „Mondjanak nekem még egy olyan felsőoktatási intézményt, amely államvizsga után, első perctől állást garantál végzőseinek. Az ország tele van diplomájukat lobogtató végzősökkel, akik hiába kilincselnek, nem kapnak munkát sehol. A rendőrségi munkahelyek pedig biztos megélhetést garantálnak” – mondta az oktató.
A rendőrjelölteteket lovaspálya is várja a bukaresti akadémián
Jövőre újabb helyek?
Mint ismert, az akadémia nyitása a kisebbségek felé politikai döntés eredménye volt. Az RMDSZ javaslatára született az a kormányhatározat, amely külön felvételi helyeket biztosít a magyar fiatalok számára. Szintén az RMDSZ vállalta, hogy népszerűsítse a diákok körében ezt az új lehetőséget. A népszerűsítő kampány ezen a héten indul – tudtuk meg Kovács Péter ügyvezető alelnöktől.
„A megyei szervezetekhez megérkeztek a felvételi lehetőségről szóló plakátok, amelyeket a megbízottak iskolákban, egyetemeken függesztenek ki. Emellett a héten kezdődik a tizenkettedik osztályok végigjárása is, ha lehetséges az osztályfőnöki órák egybekötésével, valamint egy magyarul beszélő rendőr bevonásával” – nyilatkozta Kovács, aki szerint kampány megközelítőleg 130 erdélyi iskolában zajlik majd.
A politikus elmondta, az eddigi visszajelzések pozitívak. „A megyei szervezeteiket folyamatosan hívják, érdeklődnek a fiatalok, ezért is fontos, hogy az információkat minél hamarabb eljutassuk hozzájuk” – magyarázta az ügyvezető alelnök. Kovácsnak meggyőződésem, hogy a 34 hely gond nélkül betelik, s minél szorosabb lesz a verseny, annál könnyebb lesz az RMDSZ-nek jövőre újabb helyeket igényelni.
Bíznak benne
A magyarul tudó rendőrök képzését nem csak politikai akarat támogatja, nagy az elvárás a magyar lakta településen is az intézményi nyitással szemben. A háromszéki rendőrség is részt vesz a magyar rendőrképző népszerűsítésében – nyilatkozta lapunknak Albert Tóth Jakab, aki az ország első magyar nemzetiségű megyei rendőrparancsnok- helyettese.
A Kovászna megyei rendőrtiszt szerint saját példája bizonyítja, hogy magyar nemzetiségűként román rendőrség keretében is lehet karriert építeni. Albert Tóth Jakab a háromszéki rendőrség gazdasági osztályán kezdte munkáját, ahol fehérgalléros bűnözőkkel volt dolga. Azt mondja, sikerélményben nem volt hiány, megszerezte a posztgraduális képzést, elvégezte a jogi egyetemet, a menedzsment-tanfolyamot, és 2006-ban foglalta el jelenlegi tisztségét.
Lapunknak elmondta: az elmúlt években sokat változott a rendőrség, és változott a rendőrség megítélése is a lakosság részéről. A rendőrök is megértették, hogy előnyükre válik, ha beszélnek a lakosság nyelvén, ez megkönnyíti munkájukat. Az emberek igénylik, hogy használhassák az anyanyelvüket. „Amikor én vagyok szolgálatban, akkor láthatólag megnő a panaszosok, ügyintézők száma, mert szeretik magyarul elmondani a gondjaikat” – mondta a rendőrparancsnok-helyettes.
Jelenleg a háromszéki rendőrségi állomány 15 százaléka magyar nemzetiségű, a román kollégák fele szintén beszél magyarul. A most érettségiző marosvásárhelyi P. E. fontolgatja egyetemi jelentkezését. „Én csak előnyét látom ennek a lehetőségnek, és úgy érzem, minden szempontból meg tudok felelni az elvárásoknak” – mondta a lapunknak nyilatkozó diák, akit vonz a fővárosi továbbtanulás lehetősége.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 19.
Kettős állampolgárság
Augusztus 20-án lépne hatályba
Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen léptetné hatályba, de csak 2011. január 1-jétől alkalmazná a Fidesz-KDNP a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatát, amelyet Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt terjesztett a magyar Országgyűlés elé hétfőn.
Az indítvány elsőként azt rögzíti, hogy nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke.
A magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos új szabályok úgy szólnának: akkor honosítható kedvezményesen az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja, ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát sem.
Mindez egyéni kérelemre, nem pedig kollektíven, automatikusan történhetne.
A kérelmet az illetékes anyakönyvvezetőhöz, vagy a magyar konzuli tisztviselőhöz, vagy a kormány által kijelölt, az állampolgársági ügyintézésért felelős szervhez lehet majd benyújtani.
Semjén Zsolt azt már korábban elmondta a Heti Válasznak adott interjúban, hogy három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek.
A beterjesztők a javaslat indoklásában leszögezik, hogy az állampolgárságról szóló magyar döntés jogalapja a nemzetközi jogban vitathatatlan: "az állam szuverenitása alapján szabadon határoz állampolgársága megszerzésének szabályairól".
Megjegyzik azt is, hogy a javaslat nem teljesen újdonság a magyar jogrendszerben, "hiszen már az első magyar állampolgársági törvény és az 1886. évi IV. törvénycikk is ismerte a határon túli magyarok, a csángók egyszerűsített honosítási eljárását".
Népújság (Marosvásárhely)
2010. május 19.
Pozsony üvölt, Bukarest hallgat
Heves reakciókat váltott ki a szlovák fővárosban az a hír, hogy a Fidesz hétfőn este az Országgyűlés elé terjesztette a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatát. Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról – jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács tegnapi ülése után Robert Fico szlovák kormányfő.
Augusztus 20-án, azaz Magyarország nemzeti ünnepén léphet hatályba a Fidesz–KDNP kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslata, amelyet hétfőn este terjesztett az országgyűlés elé a kormánypárt. Ha a képviselők megszavazzák, az indítvány rendelkezéseit a 2011. január 1-jét követően induló eljárásokban alkalmaznák.
A nyelvtudást igazolni kell
A törvényjavaslat elsőként azt rögzíti, hogy születésénél fogva, leszármazással magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke. Előírása szerint az állampolgárság megszerzésére irányuló nyilatkozatot és kérelmet egyénileg kell benyújtani – tehát nem kollektíven, automatikusan történne annak megadása – az illetékes anyakönyvvezetőnek, a magyar konzuli tisztviselőnek vagy a magyar kormány által kijelölt, az állampolgársági ügyintézésért felelős szervnek.
A tervezet szerint kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolni tudja. Emellett a jogszabály kimondja, cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személyek esetében a magyar nyelvtudás igazolásától el lehet tekinteni, illetve kiskorú tekintetében a folyamatos magyarországi lakhelytől, ha honosítását a szülőjével együtt kéri, vagy szülője a magyar állampolgárságot megszerezte.
„Az állampolgárságról szóló magyar döntés jogalapja a nemzetközi jogban vitathatatlan: az állam szuverenitása alapján szabadon határoz állampolgársága megszerzésének szabályairól” – olvasható az indítványban.
A javaslatot megfogalmazók szerint a kettős állampolgárság létrehozatala nem ellentétes Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel, a diszkrimináció tilalmába nem ütközik sem a nyelv szerinti, sem pedig a leszármazás szerinti különbségtétel. Mint írják, Európában több ország állampolgársági joga is egyszerűsített, kedvezményes eljárást tesz lehetővé, hasonlóan a javasolt magyar szabályozáshoz.
Pozsony támad
Amint az várható volt, Szlovákiában heves reakciót váltott ki az indítvány benyújtásának híre. Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról – jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács tegnapi ülése után Robert Fico.
A szlovák kormányfő szerint a magyar lépés súlyos beavatkozás Szlovákia belügyeibe, megsértése a nemzetközi jognak és a szlovák–magyar alapszerződésnek, amelyre Pozsonynak határozott választ kell adnia. Fico azt követeli, hogy azonnal üljön össze a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szlovák–magyar vegyes bizottság. Ha Budapest erre nem ad 24 órán belül választ, Pozsony további diplomáciai lépéseket tesz, s kezdeményezni fog egy legfelsőbb szintű találkozót is.
Orbán: nem ülünk fel a provokációknak
Fico kijelentéseire reagálva Orbán Viktor leendő kormányfő azt mondta: szerinte teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, „mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel”.
Az MTI azzal kapcsolatos felvetésére, amely szerint Robert Fico szlovák kormányfő kedden közölte: Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról, Orbán Viktor úgy reagált: amikor az új kormány hivatalba lép – ami reményeik szerint a következő hét végén megtörténik –, megkezdi a szokásos diplomáciai munkát is, egészen addig azonban semmilyen lépést nem áll módjukban tenni.
Markó Béla: nem várható heves román reakció
Markó Béla nem számít arra, hogy a kettős állampolgárság budapesti megszavazása a szlovákiaihoz hasonló „ultranacionalista” ellenkezést vált majd ki a román politikusokból. Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére válaszolva tegnap kifejtette, hogy Romániában nehéz a gazdasági helyzet, ezért megtörténhet, hogy egyes román politikusok megpróbálják majd „felhabosítani” a kérdést.
Szerinte valós feszültséget nagyon nehéz kelteni Románia és Magyarország között az állampolgárság ügyében, hiszen mindkét ország tagja az Európai Uniónak, ami azt jelenti, hogy a kettős állampolgárság nem változtat sokat a romániai magyarok életkörülményein. Hozzátette: egyes jogosultak esetében az állampolgárság járhat konkrét következményekkel, de a romániai magyarok többsége számára inkább érzelmi értéke van a magyar állampolgárságnak.
Kánya Gyöngyvér, Budapest
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 21.
Nemzetpolitika
Aki eddig nem értette, vagy nem akarta érteni, hogy valójában mit jelent a nemzetpolitika, az kiemelt figyelemmel követheti a látványosan megváltozott összetételű parlament munkáját. Alig néhány nappal az új törvényhozás megalakulása után, az ígéretnek megfelelően terítékre került a határon túli magyarok számára kedvezményes és gyorsított formában magyar állampolgárságot biztosító törvénymódosítás. Mindenfajta időhúzás, késlekedés, kivárás e jogszabállyal kapcsolatban a sokat hangoztatott változás cáfolata lett volna.
Nem fér kétség ahhoz, hogy a határon túli magyarok túlnyomó többsége örül a tervezett módosításnak, s ma már a szocialista ellenkampány is a múlté. Ha lenne SZDSZ, talán megjelenne a szlovák vezetés érdekeit képviselő hang az Országgyűlésben, de fájdalom, Eörsi Mátyásék eltűntek a süllyesztőben.
Pozsony heves ellenkezésével egyedül maradt Európában. A választási kampányát ismét magyarellenességre építő Ficót már Bukarestben, Belgrádban és Kijevben is megmosolyogják. Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosa – akit korábban Ficóék a nyelvtörvény ügyében egyfajta szövetségesükként igyekeztek bemutatni – tegnap azt mondta, a kettős állampolgárság intézményét nem tekinti biztonsági kockázatnak, ha az nem tömeges mértékben történő útlevélkiadással jár. És azoknak, akiknek meggyőződésük, hogy a szlovákok mindannyian a magyarok torkának elharapására készen ébrednek reggelenként, íme egy idézet a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap csütörtöki számából: „Ma nem létezik egyetlen értelmes érv sem amellett, hogy egy szlovákiai magyar magyarországi állampolgársága veszélyt jelentene Szlovákia számára. Egyetlenegy sem.” A politológus szerző szerint „az az irracionális hisztéria, amely most uralmába kerítette a szlovák politikusokat, abszolút módon indokolatlan, s az egész nem más, mint a szlovák társadalom legsötétebb ösztöneinek felélesztése a választások előtti időszakban.”
Baloldali megmondóembereink eközben elemzéseikben azt fejtegetik, a kettős állampolgárság Ficót és Slotát segíti, hiszen ezáltal ismét a „magyarveszéllyel” kampányolhatnak. Komolyan gondolja bárki is, hogy téma hiányában elmaradt volna a riogatás? Az a Fico maradna magyar téma nélkül, aki az uniós csatlakozás előtt attól „félt”, hogy Dél-Szlovákia Észak-Magyarországgá válik a határok átjárhatóságával? Aki az európai parlamenti választásokat megelőző kampányban azért hívott össze rendkívüli parlamenti ülést, mert Orbán Viktor a Kárpát-medencei magyar EP-képviselők számával kapcsolatos kijelentést tett? Ficónak 2007-ben egy Csáky Pál által megfogalmazott nyilatkozat (a kitelepített felvidéki magyarok erkölcsi támogatására vonatkozóan) elég volt ahhoz, hogy sebtében megerősíttesse a törvényhozással a Benes-dekrétumokat. Senkinek sem lehet kétsége a szlovák miniszterelnök leleményességét illetően, ha a magyarellenes hangulatkeltéshez indokra van szüksége.
Fico előbb vagy utóbb távozik a politikai színtérről, a határon túliak számára magyar állampolgárságot kínáló jogszabály viszont nemcsak a mának, a jövőnek is szól. Nem valamely szomszédos állam ellen, hanem a kisebbségben élő magyar közösségekért születik. Ez a helyes alapelve egy olyan hatékony, gyakorlatias nemzetpolitikának, amely jól kiegészül a szomszédságpolitikával, de nem igazodik más államok kormányainak érdekek által vezérelt elvárásaihoz.
Pataky István
Magyar Nemzet
2010. május 26.
Elfogadta az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot.
A képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett hozták meg a döntésüket. Nemmel voksolt az előterjesztésre a szocialista Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor, a tartózkodók között MSZP-s és LMP-s képviselők voltak.
Az előterjesztő fideszes és KDNP-s politikusok, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt azt javasolták, hogy a "kettős állampolgárságról" szóló jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen lépjen hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kelljen alkalmazni.
Bumm.sk
2010. május 27.
Bukarest számára nem jelent problémát
Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, de a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadása szögesen ellentétes reakciót váltott ki Bukarestben és Pozsonyban, az utóbbítól eltérően Románia számára nem jelent különösebb problémát - írta csütörtöki számában a Romania libera.
A bukaresti napilap beszámol a törvény elfogadásáról, ismertetve annak tartalmát. Akárcsak az elektronikus média híradásai, ez a laptudósítás is csak a szlovákiai ellenző megnyilatkozásokról tájékoztat részletesen, megállapítva, hogy Pozsony ellenlépéseket helyezett kilátásba. Emlékeztet, hogy a félmilliós lélekszámú szlovákiai magyarság az összlakosság mintegy tíz százalékát alkotja.
Bár a napilap tudósításának címében úgy fogalmaz: Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, a szövegből az derül ki, hogy Bukarest óvatos a magyarországi törvény megítélésében. Titus Corlateant, a szenátus külügyi bizottságának szociáldemokrata elnökét idézi, aki csupán annyit állapít meg: a törvény végső szövegét figyelmesen kell elolvasni, mert szerinte abban olyan "probléma" rejlik, amelyre a román kormánynak majd reagálnia kell.
Corlatean szerint ugyanis összeférhetetlenség van a magyarországi és az e témában érvényben lévő romániai törvény között. Budapest az "etnikai elvet" követi, míg Románia vérségi szempontot határoz meg az állampolgárság megadásában - vallja a politikus. Nem fejti ki azonban pontosan, mit ért ez alatt, csak annyit mond: bármely személy kérheti a román állampolgárságot - függetlenül attól, hogy jelenleg románnak, magyarnak vagy más nemzetiségűnek tartja magát -, ha román elődök leszármazottja. Corlatean jelezte: a szenátus külügyi bizottsága a jövő héten vizsgálja a magyarországi törvényt.
A lap megszólaltatja Adrian Cioroianu volt liberális külügyminisztert, aki úgy látja: a Fidesz által kidolgozott törvény valóban okozhat problémákat Románia számára. Szerinte e törvény nem az európai politika szellemét tükrözi, és korántsem formális gesztus a határon túli magyarok számára.
Gelu Visan, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselője úgy nyilatkozott: a magyarországi törvény aligha fog etnikai problémákat okozni Romániában. "Nem hiszem, hogy tömegesen fogják kérni a magyar állampolgárságot. Ne feledjük: Románia és Magyarország egyaránt az Európai Unió tagja, s mihelyt Románia belép a schengeni övezetbe, még egyszerűbb lesz a dolog" - mondta a képviselő.
A Gandul című napilap csak tényszerű tudósítást közölt Orbán Viktor fotójával. Ez a lap is a pozsonyi reakciókat részletezi. A tudósítás szövegében megállapítja: a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a legnagyobb mértékű szimbolikus gesztus a magyarországi jobbközép szövetség részéről.
Garzó Ferenc
MTI
2010. május 28.
A román sajtó a kettős állampolgárságról
Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, de a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényelfogadása szögesen ellentétes reakciót váltott ki Bukarestben és Pozsonyban, az utóbbítól eltérően Románia számára nem jelent különösebb problémát – írta csütörtöki számában a România libera.
A bukaresti napilap beszámol a törvény elfogadásáról, ismertetve annak tartalmát. Akárcsak az elektronikus média híradásai, ez a laptudósítás is csak a szlovákiai ellenző megnyilatkozásokról tájékoztat részletesen, megállapítva, hogy Pozsony ellenlépéseket helyezett kilátásba. Emlékeztet, hogy a félmilliós lélekszámú szlovákiai magyarság az összlakosság mintegy tíz százalékát alkotja.
Bár a napilap tudósításának címében úgy fogalmaz: Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, a szövegből az derül ki, hogy Bukarest óvatos a magyarországi törvény megítélésében. Titus Corlateant, a szenátus külügyi bizottságának szociáldemokrata elnökét idézi, aki csupán annyit állapít meg: a törvény végső szövegét figyelmesen kell elolvasni, mert szerinte abban olyan "probléma" rejlik, amelyre a román kormánynak majd reagálnia kell.
Corlatean szerint ugyanis összeférhetetlenség van a magyarországi és az e témában érvényben lévő romániai törvény között. Budapest az "etnikai elvet" követi, míg Románia vérségi szempontot határoz meg az állampolgárság megadásában – vallja a politikus. Nem fejti ki azonban pontosan, mit ért ez alatt, csak annyit mond: bármely személy kérheti a román állampolgárságot – függetlenül attól, hogy jelenleg románnak, magyarnak vagy más nemzetiségűnek tartja magát –, ha román elődök leszármazottja. Corlatean jelezte: a szenátus külügyi bizottsága a jövő héten vizsgálja a magyarországi törvényt.
A lap megszólaltatja Adrian Cioroianu volt liberális külügyminisztert, aki úgy látja: a Fidesz által kidolgozott törvény valóban okozhat problémákat Románia számára. Szerinte e törvény nem az európai politika szellemét tükrözi, és korántsem formális gesztus a határon túli magyarok számára.
Gelu Visan, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselője úgy nyilatkozott: a magyarországi törvény aligha fog etnikai problémákat okozni Romániában. "Nem hiszem, hogy tömegesen fogják kérni a magyar állampolgárságot. Ne feledjük: Románia és Magyarország egyaránt az Európai Unió tagja, s mihelyt Románia belép a schengeni övezetbe, még egyszerűbb lesz a dolog" – mondta a képviselő.
A Gândul című napilap csak tényszerű tudósítást közölt Orbán Viktor fotójával. Ez a lap is a pozsonyi reakciókat részletezi. A tudósítás szövegében megállapítja: a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a legnagyobb mértékű szimbolikus gesztus a magyarországi jobbközép szövetség részéről.
Tőkés László szerint történelmi jelentőségű tett az állampolgárság kiterjesztése
Történelmi jelentőségű politikai tettnek nevezte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a magyar Országgyűlés szerdai döntését, mellyel jóváhagyta az állampolgársági törvény módosításáról szóló javaslatot.
Az EMNT elnöke, aki egyben romániai európai parlamenti képviselő, az MTI bukaresti irodájához szerdán eljuttatott közleményében üdvözölte a parlament döntését. Szerinte az Országgyűlésben leadott szavazatok száma azt mutatja, hogy kialakulóban van az a szükséges nemzeti minimum, amely mentén a nemzeti együttműködés rendszere kiépíthető.
Tőkés szerint Trianon gyógyítása elkezdődött, és – mint írja – ezért köszönet jár a törvény kezdeményezőinek, valamint az Országgyűlés össznemzetben gondolkodó tagjainak is.
Szerdán fogadta el az Országgyűlés a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. A képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett hozták meg a döntésüket.
A Der Standard a magyar és a szlovák törvénymódosításról
Vissza a XIX. századba címmel közölt kommentárt csütörtökön az állampolgárságról szóló magyar és az arra válaszul elfogadott szlovák törvénymódosításról a Der Standard című osztrák napilap.
A budapesti és a pozsonyi "populisták" számára egyaránt az a lényeg, hogy a nemzeti érzésekre játsszanak, vagy célzatosan szítsák azokat – vélekedett a liberális lap munkatársa.
Orbán Viktor kijelölt magyar miniszterelnök részben nemzeti retorikával nyerte meg a parlamenti választásokat. Anyagi jótéteményeket üres kasszák mellett nem tud nyújtani a választóinak, helyette a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló törvénnyel jóvátételt akar a trianoni gyalázatért – áll a cikkben.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a június 12-i választásokon ki akarja húzni a talajt eddigi koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Párt alól. Ehhez éppen jókor jön a magyar "provokáció". A szerző úgy látja, hogy a más állampolgárság felvétele esetén a szlovákról való lemondást előíró "reváns-törvény" legalább olyan aggályos, mint a kettős állampolgárságról szóló magyar.
"A budapesti és a pozsonyi miniszterelnök urak számára nyilvánvalóan még nem egészen világos, hogy alattvalóik az Európai Unió polgárai is, és hogy már nem a XIX. században élünk" – fogalmazott a Der Standard cikkének írója. "Egy bizonyos Franz Grillparzer mindamellett már akkor is tudta: »A humanitástól a nemzetiségen át a bestialitásig«" – idézett a híres XIX. századi osztrák író, költő egyik epigrammájából. (Az epigramma teljes szövege: "Der Weg der neueren Bildung geht von Humanität durch Nationalität zur Bestialität" – Az újabb műveltség útja a humanitástól a nemzetiségen át a bestialitásig vezet.)
Népújság (Marosvásárhely)
2010. május 28.
Nyelvrendőrséget!
Ilyentájt, érettségik meg tanév végi (fel)mérések idején a Magyarországgal határos országokban az oktatáspolitikusok rendre elálmélkodnak azon a makacs tényen, hogy van a tanulóknak egy népes csoportja, amely jobban beszéli az anyanyelvét, mint az állam hivatalos nyelvét. És ez roppant módon deprimálja őket a szakmai sikeresség szempontjából.
Mert hiába van ezerféle rendelet, tanterv, utasítás, tankönyv, módszertani segédlet, sőt nyelvtörvény, ezen a területen egyszerűen nem működik a pedagógiai tudomány, nincs előrelépés. Pocsékul szerepelnek a magyar gyerekek a szlovák, román, ukrán vizsgákon, és ezáltal nem tudnak rendesen betagozódni a nemzetállam keretei közé. Pedig nekik is mennyivel egyszerűbb lenne az életük, ha fel tudnák fogni azzal a primitívebb agyberendezésükkel.
Gyaníthatóan nem csak a pedagógusok szakmai felvértezettségén múlik az eredmény, hanem – ki kell mondani - a magyarországi politika burkolt és újabban nyíltan ellenséges viszonyulása bújik meg a jelenség mögött. Bujtogatják ezeket az egyszerű román, szlovák, szerb, ukrán állampolgárokat, akik ideológiai támogatást kapnak a lustaságukhoz. Mert alapvetően csak a lustaság áll az eredményeket nem produkáló magatartás mögött, ugyanis mindenki látott már három-négy éves apró gyermekeket hibátlanul beszélni szlovák (román, ukrán stb.) nyelven.
Az Orbán Viktor nevű választott vezető meg újabban állampolgársággal hitegeti őket, ami pedig durva beavatkozás más országok belügyeibe. Csak arra alkalmas a Budapesten megalkotott törvény, hogy további ellenállásra késztesse a nyelvtanuláshoz motiválatlanul hozzáálló tömegeket.
Arról nem is beszélve, hogy mindig alkalmatlan, rossz pillanatokban jönnek elő a magyarok ezzel a „most megmutatom” izmozással. Mindegyik szomszédos országban a szélsőségesen jobboldali pártoknak szállítanak a magatartásukkal muníciót, ahelyett, hogy tárgyalnának a szelídebben nacionalista középerőkkel, akik európaibbak, és csak annyira utálják a magyarokat, amennyire illendő, amennyiért nem jár kigolyózás a klubból.
Tovább kell menni a nyelvtörvény meg a többségi akarat által kijelölt úton. Nyelvi rendőrséget kell felállítani, amely helyben bírságol, és elveszi a kedvét a magyar nyelven megszólalóknak a közterületeken. Ha ezt megszokták, akkor előbb-utóbb ráneveljük őket, hogy egymás között is gyakorolják az államnyelvet, s ezáltal sikeresebben fog vizsgázni az ifjúság. Ennek következtében javulnak a vizsgaeredmények, sikeresebbek lesznek a fiatalok a munkaerőpiacon, mindenki jól jár.
Egyszerű, mint a pofon.
Krebsz János
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. május 30.
Alapot kell építenünk falak nélkül - Orbán Viktor beszéde a Kossuth téren
A székely himnusszal, majd a Himnusszal megkezdődött a Parlament épülete előtt a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlése szombat délután, miután az Országgyűlés elfogadta a kormányprogramot, és az új Orbán-kabinet letette hivatali esküt.
Orbán Viktor szerint az ő feladatuk az, hogy alapot építsenek falak nélkül, az elmúlt nyolc évben felhúzott falakat pedig porig fogják rombolni, és gránitalapot építenek a helyükre.
Az új kormányfő a Fidesz-KDNP nagygyűlésén úgy fogalmazott: „azért jöttünk ma össze, hogy megerősítsük szövetségünket, és megerősítsük azt, amit négy éve mondtunk”. Így hangzott: „én maradok, fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni, a sikerben, a bajban, az örömben, a munkában, és én az elkövetkező négy évben is harcolni fogok veletek, értetek, a hazámért”. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok – zárta szokásos fordulatával beszédét Orbán Viktor.
Közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet
Ezt már Semjén Zsolt hangoztatta a nagygyűlésen. Megjöttünk, nem kértünk száz napot, tíz napot, egy napot, egyetlen órát sem, a kormány még meg sem alakult, már megteremtettük, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben egyesült – mondta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására utalva a KDNP elnöke, akinek szavait „szép volt fiúk” felkiáltással fogadta a tömeg.
Semjén Zsolt szerint „kutya nehéz” időszak következik, az országot kirabolták, kifosztották, a szekrényeket telerakták csontvázakkal.
Mi azonban nem a meghátrálás emberei vagyunk! – mondta a politikus, aki azt ígérte, a következő éveket arra szentelik, hogy felépítik Magyarországot a romokból.
A Kossuth tér a nemzet tere
A nemzet terének nevezte a Kossuth teret Schmitt Pál házelnök, amikor köszöntötte az ünnepi nagygyűlés résztvevőit .
A fideszes politikus úgy fogalmazott: „mától véglegesen visszafoglaltuk” a Kossuth teret, újra eljött az idő, amikor „újra kezünkbe vehetjük” az ország és a nemzet sorsát.
Kitért arra: nyolc év kellett ahhoz, hogy ne legyen kordon az ország háza és a nemzet között, ami elzárja a különféle világnézetű és származású embereket attól, hogy közel kerüljenek a Szent Koronához.
Szép ünnepet Magyarország – zárta a tömeghez intézett szavait Schmitt Pál, aki szerint, ha lenne az ország házának lelke, bizonyára azt is megérintené, akárcsak az ő lelkét, az ünneplők látványa.
Tömegek érkeztek az ország minden részéből
A Parlament előtti teret megtöltötték az ország különböző részeiről érkezett szimpatizánsok, akik nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtatnak, illetve településneveiket tartalmazó transzparenseket emelnek a magasba.
A feliratok szerint – többek között – Nyírlugosról, Tiszaújvárosból, Esztergomból, Szegedről, Emődről, Mohácsról és Bicskéről is érkeztek, hogy üdvözöljék a hivatalba lépett új kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt.
Az Országház főbejárata előtti lépcsőkre épült a színpad, amelynek két oldalán székek sorakoznak, ahol a meghívott vendégek foglalnak helyet. A szónoki pulpituson, a mikrofon előtt az „Új kezdet napja” felirat olvasható.
A tömegben egyaránt megtalálható valamennyi korosztály, de a túlnyomó többségben a középkorúak vannak. A színpadról megzenésített verseket énekelnek.
Duna Tv, MTI
Erdély.ma
2010. május 31.
Aláírta az államfő a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t.
Az Országgyűlés múlt hét szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.
A fideszes és KDNP-s képviselők - Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt - által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.
A javaslat az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
MTI
2010. június 1.
A magyar államfő aláírta a kettős állampolgárságról szóló törvényt
(MTI) – Sólyom László magyar köztársasági elnök hétfőn aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot.
Az Országgyűlés múlt hét szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását.
A fideszes és KDNP-s képviselők – Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt – által jegyzett javaslat értelmében a jogszabály augusztus 20-án lép hatályba, de csak 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől. A módosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.
A javaslat az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Markó: taktikai szempontból jó döntés
"Taktikailag azt mindenképp jónak tartom, hogy most fogadták el a törvényt, de csak később lép érvénybe. Ezáltal szétválasztódik az elfogadás és az alkalmazás pillanata, tompul a sokkhatás" – mondta a politikus. Szerinte nem lehet kizárni, hogy Romániában ultra-nacionalista politikusok kampányszerűen fogják támadni a kettős állampolgárságot.
Markó ugyanakkor leszögezte: jelenleg Romániában sem politikai, sem morális, sem jogi alap nincs arra, hogy valaki ezt igazán megkérdőjelezze, minthogy Románia a moldovai románoknak hasonló módon ad állampolgárságot. Szlovákiában fog még feszültségeket okozni ez a kérdés – mondta Markó Béla, aki azonban bízik abban, hogy Románia bölcsebb lesz.
Arra a kérdésre, hogy kérni fogja-e a magyar állampolgárságot, a politikus így felelt: "Megmondom őszintén, Románia miniszterelnök- helyetteseként nekem most nem ez a legnagyobb problémám".
Szlovák válaszreakció
Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn aláírta a módosított állampolgársági törvényt.
A pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.
Szlovákia ezt a jogszabályt az Országgyűlésnek a magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére válaszul fogadta el.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 3.
Nemzet, stratégia
Kezd körvonalazódni a Fidesz-kormány külpolitikai stratégiája, amelynek a jelek szerint szerves részét képezi a nemzetpolitika is. Egyértelmű, hogy Orbán Viktor miniszterelnök első külföldi útja, amely Varsóba vezetett, önmagán túlmutató esemény. A lengyelországi útnak természetesen semmi köze ahhoz a magyarázathoz, amelyet Robert Fico szlovák miniszterelnök fűzött hozzá, miszerint Orbán ezzel Szlovákiát kívánta megalázni.
A látogatás fő célja az, hogy megnyerje Lengyelországot a kelet-közép-európai régió országai közötti szorosabb együttműködés ügyének, amely elősegíthetné az érintett országok hatékonyabb érdekérvényesítését az EU-n belül és kívül is. Persze a hangzatos nyilatkozatokon túlmenően – miszerint egy ilyen csoportban egyik ország sem törekedne vezető szerepre – azért az is nyilvánvaló, hogy a nagyobb területű és nagyobb népességgel rendelkező államok nagyobb befolyással bírnának.
Itt jöhet be a képbe a kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról most elfogadott törvény: mindkettő hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország súlya növekedjen. Előbbi révén konkrétan megnövelheti polgárai számát magyar identitású és kultúrájú személyek százezreivel, utóbbi pedig ezen identitás megerősítését szolgálhatja azáltal, hogy szimbolikusan az összetartozás mementójává változtatja a trianoni diktátum aláírásának eddig csupán negatív konnotációkkal rendelkező napját. Egy ilyen együttműködéseből nehezen hagyható ki Szlovákia és Románia. Ehhez azonban szlovák részről fel kellene hagyni az olyan primitív provokációkkal, mint a trianoni diktátum államfői méltatása és a Trianon-emlékművek felállítása.
A viszony szorosabbra fűzéséhez a problémák kibeszélése szükséges, Trianonig visszamenően. Ha mi, magyarok elismerjük, hogy a szlovákok és a románok számára a diktátum a nemzeti önazonosság kiteljesedését jelenti, elvárhatjuk, hogy ők is elismerjék: mi a súlyosan igazságtalan határok miatt tragédiaként éljük meg a döntést. Az együttműködés megalapozásához már ez is kiindulópont lehetne. Meg az, hogy Pozsonyban felismerjék: nem a magyar állampolgárság kiterjesztése jelent nemzetbiztonsági kockázatot, hanem az, ha a kicsinyes sovinizmus miatt elszigetelődnek, és kimaradnak egy esetleg létrejövő közép-európai szövetségből.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 4.
„Ne féljetek, nem megyünk haza!” – Hová jutottunk Trianon óta?
A magyar megosztottság és egymásra találás 90 esztendeje
A trianoni diktátum legfontosabb következménye, hogy a történelmi Magyarország megszűnte, az ország kétharmadának elcsatolása következtében létrejönnek azok a kényszerközösségek, melyekre ma azt mondjuk, „külhoni magyarok” – fogalmaz Bárdi Nándor történész. Az ő segítségével próbáltuk áttekinteni a békediktátum óta eltelt időszakot mind a határon túli magyarság, mind az anyaország szemszögéből.
Trianon értelmezése, szemlélete már a létrejöttének pillanatától eltér határon túli és magyarországi nézőpontból: Brassóból vizsgálva ezt a helyzetet más a történtek értelmezése, mintha Budapestről állapítjuk meg, mi történt – szögezi le Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Kisebbségben Magyarországról nézve Trianon alapvetően az ország területi vesztesége, míg kisebbségi szempontból a közösség létrejötte kapcsolódik ehhez az eseményhez – folytatja a kutató, aki Kolozsváron is rendszeresen tanít. – Ezek ugyanis egy politikai döntés, nem pedig valamilyen társadalomtörténeti folyamat során létrejött közösségek. E kényszerközösségek mint sorsközösségek 90 év alatt vállalt, regionális közösségekké váltak, s ez a magyar nemzetfelfogást is meghatározza.
A külhoni magyar látószög némiképp eltér a hazaitól. A kisebbségi magyar közösségeket az anyanyelv és a kultúra szervezi, így sokkal „nemzetesítettebb” közösségek, a nemzeti kultúrának fontosabb szerepe van, mint Magyarországon.
Míg a magyarországi népesség jelentős részének az ország a haza, s az állampolgársághoz köti ezt a fogalmat (bár folyamatosan nő azok száma, akik a határon túli magyarokat is a nemzet részének tartják), s a haza és az ország fogalma az anyaországban összekapcsolódik, a határon túliak a szülőföldből, a „kis tájból” indulnak ki, ehhez kötődik a magyar kultúra. Ez a virtuálishaza-felfogás a magyar médiatér használatán keresztül lesz valóságossá, integrálódik Magyarországhoz. Külön kérdés az, hogy a külhoni magyar világok termelte kultúra, ismeretek mennyire épülnek be ebbe a közös médiatérbe.
Bárdi rámutat: a 2004. decemberi népszavazás azért volt nagy hatással a külhoni magyar közvéleményre, mert az a hazafelfogásból elvárt emancipáció, hogy ők a létező magyar kultúra részesei, és az anyaországban sem idegenek, elutasításra talált. Legalábbis így élhették meg a szomszédországi magyarok.
Az adófizető és az áldozat konfliktusa
Az egyenlőtlen helyzetből adódnak a magyar–magyar konfliktusok. Vannak, akik magyar állampolgársággal bírnak, Magyarországon élnek, magyar kulturális állami intézményrendszert használhatnak, s van egy 2 millió 400 ezres csoport, melynek tagjai kisebbségi léthelyzetben maguknak teremtik meg ezt az intézményrendszert, s nem rendelkeznek azzal a kulturális esélyegyenlőséggel, mint a magyarországiak.
Előáll az adófizető és az áldozat konfliktusa: Magyarországról jön a támogatás, a hazai intézmények próbálnak élni a kompetenciával, hogy ők döntenek ezekről a helyzetekről. Vita alakul ki, hogy az adott közösség nem tudja-e jobban eldönteni a támogatás sorsát.
Ki a „magyarabb magyar”?
Némi kompenzálás is előfordul: amikor a határon túliak próbálják nemzetesítettségben, hitelességben, kulturális örökséghez való viszonyukban felülmúlni a magyarországiakat. Ennek egyik jellemző kifejezése a „tápos” – azaz művi, mesterkélt, nyámnyila – kritikus megnevezés, ahogy Kárpátalján vagy Erdélyben nevezik az anyaországi magyarokat.
A Balázs Ferenc Intézet korábbi kutatásai szerint, hogy miképpen látják a határon túliak az anyaországi magyarokat, két fontos sztereotípia alakult ki. Az egyik, hogy a magyarországiak „gőgösek, ridegek, számítóak”. A másik egyfajta mintakövetést jelez, eszerint a hazaiak civilizáltak, kulturáltak. A felvidékiek a legelfogadóbbak, a kárpátaljaiak a legelutasítóbbak Magyarországgal kapcsolatban, míg az erdélyieknél és a vajdaságiaknál fele-fele arányban oszlik meg a fent megadott két nagyobb megítéléstípus.
A revíziós politika
Korszakonként markánsan különböző az érem másik oldala, hogy miképpen reagál a megcsonkított, a magyar államiságot jogfolytonosságában továbbvivő ország a békediktátumra és következményeire – derül ki a kutató válaszaiból.
A két világháború között egyértelmű volt a revíziós jövőkép: ez egyrészt külpolitikai stratégia volt, másrészt az egész Horthy-korszak legfontosabb legitimációs ideológiája. Eszerint mindent, a társadalmi programokat, a belső ellentéteket, az ország gazdaságpolitikáját a revízió érdekeinek kellett alárendelni. A revízió célját végig nem tisztázták: lebegtették, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása vagy az etnikai határok szerinti új határvonalak meghúzása a cél. A legfontosabb kérdés az volt, amit Jancsó Benedek fogalmazott meg: ha el is vesztette a magyarság területi integritását, kulturális integritását meg kell tartania annak érdekében, hogy egy későbbi békeszerződés során érvelni lehessen a magyar demográfiai, gazdasági pozíciókkal. A korabeli magyar külpolitika egyik alapelve pedig az volt, hogy a szomszédsági kapcsolatok csak akkor rendezhetők, ha a kisebbségi kérdésben is van előrelépés.
Más helyzetet teremtett az 1938–1944-es időszak, a visszacsatolások korszaka. Maradtak magyar kisebbségek a vissza nem tért területeken, s Magyarországra is nagy számban kerültek más nációbeli népcsoportok. Szlovákia vonatkozásában a reciprocitás elve működött: a magyar kisebbségeknek adott intézményi jogokért cserébe a szlovákiai magyarok is hasonló elbírálásban részesültek.
Ez Romániával kapcsolatban nem igazán működött, ott sokkal inkább túszhelyzet alakult ki a két közösség között. Észak-Erdélybe egymillió román került vissza, Dél-Erdélyben pedig ott maradt mintegy 100-150 ezer magyar. A visszacsatolt területeken mindenütt a magyarországi közigazgatást vezették be, de Észak-Erdélyben továbbra is fenntartották a kisebbségi korszakban létrehozott regionális és a nemzeti alapon szervezett intézményeket – ilyen volt az EME, az EMKE, az EGE vagy a szövetkezeti központok. Az erdélyi elit egyfajta mintaterületnek tartotta a régiót.
Létrehozták az Erdélyi Pártot, próbálták nem beengedni a magyar pártokat, s az észak-erdélyi románsággal szemben igyekeztek egységes tömbként megjelenni. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében alapvetően nem nemzetiségi autonómiában gondolkodtak, mint 1940 előtt, hanem az 1868-as nemzetiségi törvény továbbfejlesztésében, tehát a nyelvi jogokban és az egyházi autonómiában, például magyarok vezette, román nyelvű helyi közigazgatásban és oktatásban. Ezzel együtt Dél-Erdély megszerzéséről sem mondtak le. A háború utáni rendezéssel kapcsolatban pedig mind román, mind magyar részről készültek lakosságcseretervek. Ez akkoriban a kérdés egyik rendezési módjának tűnt.
Eszköztelenül A következő, 1944–1948 közötti időszakban a magyar kormányzat eszköztelen volt ezekben a kérdésekben. Még csak kisebbségvédelmi garanciákat sem tudott elérni a béketárgyalásokon. Az, hogy nem telepítettek ki nagyobb magyar tömböket a felvidékieken kívül, többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon ez komoly belpolitikai gondokat jelenthetett volna. Másrészt Romániában a szovjetek egyik legfontosabb ütőkártyája volt, hogy lebegtették Észak-Erdély hovatartozását. Így sikerült elérniük, hogy 1945-ben Petru Groza vezetésével baloldali kormányt nevezzenek ki, amely 1948-ra fölszalámizta a polgári erőket. Egy ideig még küldözgetett az anyaország pénzt a kolozsvári egyetem fenntartására, a kisgazdapárt is próbálta a szövetkezeti mozgalmat segíteni Erdélyben. Ezek azonban már nem tudták befolyásolni a folyamatokat.
Az internacionalista zsákutca
Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig tartott az automatizmus kora. A magyar kormányzat úgy gondolkodott, hogy egy adott ország belügye a nemzetiségi kérdés. Arra számítottak, hogy a szocializmus automatikusan meg fogja oldani ezeket a problémákat az osztályharc lezárultával. Csakhogy leereszkedett a vasfüggöny nemcsak nyugatra, de a környező szocialista országok felé is. A nyilvánosságra nem kerülő pártvezetői tárgyalásokon állandóan napirenden volt a kérdés, elsősorban Románia esetében. A kommunista párt vezetésében ebben az időszakban egyébként felülreprezentáltak, Rákosit is beleértve, a határon túlról származó politikusok.
A hatvanas évek közepétől kezdődő, Kádár által fémjelzett korszakban a keleti blokkban jellemző, hogy elfogy a szocialista országok legitimációs tartaléka Sztálin halála és a XX. kongresszus után. Szinte minden országban megjelenik a nemzeti érdek, a nemzeti függetlenség fokozott hangoztatása mint politikai legitimációs ideológia. Ezalól két ország kivétel. Egyrészt az NDK, ahol a függetlenség kérdéséhez az NSZK árnyékában elég nehéz lett volna hozzányúlni, másrészt Magyarország, ahol 1963-ig ültek az ’56-osok, illetve Kádár rendszerének ideológiája más típusú nemzeti érdeket hordozott magában. Kádáréknak egyfajta plebejus nemzetfogalma volt: a nemzeti érdekek helyett az életszínvonal biztosítására került a hangsúly.
Románia a Varsói Szerződés esetében ellenállt a tömbben való politizálásnak, a KGST vonatkozásában pedig annak a nemzetközi munkamegosztásnak, amely mezőgazdasági és nyersanyagtermelő szerepben konzerválhatná. Ebből adódott, hogy amikor a Szovjetunió és Románia kapcsolataiban fölmerült a hatvanas évek második felétől Besszarábia kérdése, Magyarországon bátrabban fogalmaztak a határon túli magyarok ügyében. S ezek a problémák 1968 után Csehszlovákiában, a hetvenes évek első felétől Romániában egyre súlyosabbakká váltak. Magyarországon pedig a párt és az elitcsoportok alkurendszerében nyomásgyakorló csoportosulások alakultak ki, így például aktivizálódott az Írószövetség, a népi írók sora.
A határon túli magyarok kérdésével 1966–1968-tól rendszeresen foglalkozott az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága. Különböző jelentések készültek a szomszédos szocialista országokkal működő kulturális kapcsolatokról, az ott élő magyarok helyzetéről, intézményi viszonyairól. 1976-ban MSZMP politikai bizottsági határozat születik, amely a lenini nemzetiségpolitikai normák szerint értékeli az egyes országok magyarságpolitikáját. Úgy ítélik meg, hogy Kárpátalján a legjobb a helyzet, ezenkívül Jugoszláviában jó a helyzet. (Itt fogadták el egyedül a Magyarországról kezdeményezett „kettős kötődés” és a nemzetiségek „híd” szerepére vonatkozó retorikát.) Csehszlovákiát az oktatási kérdések és a történeti viták miatt problematikusnak tartották. Romániában pedig kifejezetten úgy értékelték, hogy ott eltérnek a marxista–leninista nemzetiségpolitika normáitól.
A kulturális nemzetfogalom
Különböző próbálkozások történtek a romániai kapcsolatok rendezésére, de 1977-ben a nagyváradi találkozó nyomán kiderült, hogy ez a magas szintű találkozókra építő politika sem működik. Nyílt konfliktussá vált a Románia és Magyarország közti viszony, mikor a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált a romániai gazdasági válság. A társadalmi homogenizációra épülő romániai politika külső-belső ellenségként konstruálta a magyarságot és Magyarországot. Magyarország óhatatlanul belekerült ebbe a konfliktusba, hiszen a nyolcvanas évek közepén tömegessé vált a romániai magyarok áttelepülése és a tiltott határátlépés. A 80-as években Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre, Őszi István vezetésével megjelent egy olyan, az MSZMP KB külügyi apparátusában dolgozó csoport – Moszkvából visszatért diplomaták –, akik a magyar kisebbségi kérdés nemzetközi felvetése irányába, a kulturális nemzetfogalom felé mozdultak el. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartást pedig a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladatának tartották.
A dologban közrejátszott, hogy míg a népi írók, akik szintén kiemelt fontosságúnak látták e kérdést, kulturális, demográfiai problémának látták a határon túli magyarok ügyét, addig a harmadik, a határon túliakkal foglalkozó csoport, a demokratikus ellenzék elsősorban emberi jogi kérdésként kezelte, s egyik legfontosabb témájává vált a magyarországi szegénység mellett a határon túliak ügye.
Magyarságpolitika A Kádár-rendszer bukásával, 1988–1989-ben bekövetkezett a magyarságpolitika intézményesülésének időszaka. A Németh-kormány alatt létrejött a Nemzetiségi Kollégium, majd az Antall-kormányzat időszakában megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala. Ez a hivatal különböző felügyeleti szervek mellett 2006-ig működött, amikor létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a kisebbségi és nemzetpolitikai szakállamtitkárságot.
Az 1990 utáni időszakban az alapvető jövőkép a társnemzeti státus megszerzése volt a határon túli magyarok számára. Erről viszont a 90-es évek közepére kiderült, hogy nem működik, sem az európai nyomásgyakorlás, sem a szomszédos országokkal való megegyezés nem hozza létre a különböző szintű magyar nemzeti autonómiaintézményeket. Egy másik kísérlet volt a kisebbségi magyar pártok részvétele az adott országok kormányzati politikájában a kilencvenes évek közepétől. Ez nagyon sok eredménnyel járt, de sehol sem jutott el külön kisebbségi törvény létrehozásáig. Ellenben a volt Jugoszlávia utódállamaiban felülről létrehozták a kisebbségi magyar nemzeti tanácsokat.
Mikor 1996 környékén kiderült, hogy Magyarországnak egyfajta geopolitikai előnye van a térségben, és valamiféle megoldást kell találni a schengeni határ-ellenőrzési rendszer bevezetése utáni kapcsolattartási problémákra, akkor jelenik meg a státustörvény elképzelése. Ez a koncepció azt célozta meg, hogy a határon túli magyarok jogilag és egyénileg is megragadhatóvá váljanak. A státustörvénnyel járó kedvezményeket úgy képzelték el, mint egy olyan katasztert, amely révén pontosan lehet tudni a kedvezményezettek körét, a kedvezményeket pedig tovább lehet fejleszteni.
Ennek a kedvezménytörvénynek a zsákutcájaként jelent meg, a működésképtelenségét jelezve, a kettős állampolgárság igénye – összegzi a jelenleg kialakult helyzetet Bárdi.
Ürügy a kisebbségek problémáinak felvetése
A 90-es évek elejétől kezdve a határon túli magyarok kérdése bizonyos értelemben virtualizálódott, mintegy ürügyként jelenik meg – jelzi kérdéseinkre a kutató. Már az MDF szétszakadásakor a kirobbanó Csurka–Antall-konfliktus látszólagos ürügye az ukrán–magyar alapszerződés volt. Gyurcsány Ferenc számára a népszavazás lehetőség volt arra, hogy megmutassa, Orbán Viktor legyőzhető. 1996-ban Orbán a jobboldal egységét, az MDF, a kisgazdapárt és a Fidesz koherenciáját az alapszerződés vitájában tudta megteremteni, amikor történeti távlatba emelte, hogy vajon az alapszerződés megoldja-e a kisebbségek problémáit és Trianon kérdését.
A magyar politikában, s ez akár a jelenlegi, a határon túliak állampolgárságának elnyerését könnyítő és kiterjesztő jogszabályra is vonatkozik, általában valamilyen más politikai folyamatnak van alárendelve, valamilyen pártpolitikai érdekharc áll a magyar kisebbségek adott ügyének, problémájának a felvetése mögött – summázza a kérdés aktuálpolitikai jelentéseit Bárdi Nándor.
Udvardy Zoltán
MNO.hu